NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SABLON JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAM 2.0 ELSŐ MUNKAVÁLTOZATÁNAK MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁHOZ
Formai előírások Sors zám 1
2
3
Szempont megnevezése Az ITP formailag megfelel-e a 2.0. útmutató formai követelményeinek?
Igen/Nem/ Részben
IGEN
Valamennyi kért információt tartalmazza? Minden fejezetet és mellékletet maradéktalanul feltöltöttek?
IGEN
Minden mellékletet
IGEN
kért
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai A főbb fejezetcímek elnevezései követik az útmutatóban foglaltakat. Ugyanakkor az alapadatokat tartalmazó (korábbi ITP sablon elején megtalálható, azonosítást szolgáló) táblázat átemelése szükséges az előlapot követően, a tartalomjegyzék elé. A fejezetek főbb tartalmi elemeiben teljesítik az útmutató által elvártakat. Az excel melléklet munkalapjai hiánytalanul feltöltöttek.
Minden melléklet beérkezett, azonban a szöveges állomány csak pdf
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva. RFP IH
Elfogadva. RFP IH
RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
Elfogadva.
|
1
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
5.
A mellékletek formátuma megfelel a megküldött sablonnak?
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
formátumban. Kérjük a doc vagy docx formátumú megküldést a könnyebb feldolgozhatóság érdekében. A mellékletek az előírtaknak megfelelnek.
megküldtek?
4.
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
IGEN
Az excel mellékletek minden munkalapját feltöltötték?
RÉSZBEN
Elfogadva. RFP IH
Az excel fájl kitöltése nem teljes körű – a megyei ITP megnevezése nem került kitöltésre. A táblázatokat kitöltötték, hiányzik a megyei ITP megnevezése cella kitöltése. Az indikátorokat tartalmazó 3. munkalapon az eltérések magyarázata nem került részletesen kifejtésre, mivel részletes indoklás a szöveges dokumentumban sincs, a hiányosság mindenképpen pótolandó.
Az IH végső levele szerint csak a kulcsindikátorokat kell kötelezően vállalni. JNSZ megye 3 kivételével mindegyikre tesz vállalást. RFP IH
A főbb fejezetek tartalmi megfelelősége 1. Bevezető fejezet - Az Integrált területi program (ITP) készítésének célja, tervezésének körülményei Sors zám 1.
Szempont megnevezése Tartalmaz módszertani bevezetőt, amely kitér a tervezés körülményeire is?
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
RÉSZBEN
A megye pontosan behivatkozta a releváns jogszabályokat, azonban a tervezés körülményeinek ismertetésekor nem tér ki a TOP azon speciális céljaira, amelyek megvalósulását az ITP-ben foglaltak teljesülése szolgálná.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva. RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
2
Sors zám
2.
3.
Szempont megnevezése Hivatkozza-e került-e az ITP-t megalapozó dokumentumok (helyzetfeltáró munkarész, koncepció, program) közgyűlési jóváhagyását a módszertani bevezetőben? Bemutatták az ITP készítés, illetve az azt megelőző megyei tervezési fázisok partnerségi folyamatát?
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
A fontosabb tervezési kulcsdokumentumok tekintetében fel van tüntetve a közgyűlési határozat azonosítója és meghozatalának ideje. IGEN
NEM
A dokumentum tartalmazza a megalapozó dokumentumok, sőt, az ITP 1.0-s változatának jóváhagyásáról szóló közgyűlési határozat számát is.
Nem kerül kifejtésre, hogy milyen partnerek/szakértők bevonásával készült az ITP, ennek pótlása szükséges. Továbbá a végleges változatban pontosan meg szükséges adni a folyamatban résztvevők körét, melynek során kerülni szükséges az általános megfogalmazásokat (pl. szakértők, munkatársak, stb.).
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva.
RFP IH
2. Területi Kiválasztási Kritérium Rendszer Sors zám 1.
Szempont megnevezése Rögzítik bemutatják-e megye meghatározott
és a által
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
IGEN
A két különféle típusú szempontrendszer markánsan elkülönül egymástól, a választott kiválasztási kritériumok indoklása táblázatos
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
3
Sors zám
2.
3.
Szempont megnevezése Területi Kiválasztási Kritériumokat? Markánsan elkülönítve jelenítik-e meg a kötelező és a megye által meghatározott szempontokat? A megye által választott/meghatáro zott Területi Kiválasztási Kritériumok mindegyike a TOP logikának megfelelő indoklással van alátámasztva?
A megye által meghatározott Területi Kiválasztási Kritériumok illeszkednek a nemzeti szintű (OFTK) területfejlesztési
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai formában, feltüntetve.
IGEN
IGEN
jól
áttekinthetően
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
van
A megye által megjelölt kiválasztási kritériumok mindegyike illeszkedik a TOP logikájához, mivel egyrészt gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez való hozzájárulást kívánják alapul venni ami a TOP fő tartalmát és célját képezi. Ezenkívül a belső területi kiegyenlítődéshez, illetve főként a megyei területfejlesztési programhoz történő hozzájárulás a valós térségi, és helyi szinten jelentkező fejlesztési igényekre történő reagálást jelzi, mely egybevág a TOP fejlesztéspolitikai logikájával. Mivel az ITP jelentős részben a megyei stratégiai dokumentumokra épül, azok pedig az OFTK célkitűzéseit figyelembe vették, így e feltétel alapvetően teljesül. Ezen túlmenően főként a város-vidék kapcsolatrendszer erősítése és a periférikus térségek gazdasági vérkeringésbe történő becsatolása
Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva. NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
4
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
célokhoz? 4.
A megye által meghatározott Területi Kiválasztási Kritériumok illeszkednek a megye közgyűlés által elfogadott területfejlesztési koncepciójában és programjában jelölt célkitűzésekhez? IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai szintjén érhetőek tetten az OFTK területi céljai a megyei ITP-ben. A kritériumok kiválasztásának indoklásában tételesen, és jól nyomon követhető módon levezetésre kerültek az egyes kapcsolódási, illeszkedési pontok, az alábbiak szerint. A megye által kiválasztott TKKR szempontok között szerepel az illeszkedés a megyei területfejlesztési programhoz és a vonatkozó indikátoraihoz. A megyei területfejlesztési koncepció általános horizontális célként fogalmazza meg a foglalkoztatás bővítésének elvárását minden fejlesztési célú beavatkozásnál A gazdaság fejlesztése a megyei területfejlesztési program elsődleges prioritása. A belső területi kiegyenlítődés szempontjának alkalmazását pedig asz indokolja, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye a Tisza mentén élesen két eltérő fejlettségű részre hasad. A megye gazdaságilag fejlettebb nyugati fele dinamizmusának fenntartása mellett általános cél a tiszántúli belső perifériák gazdasági megújítása.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
5
3. AZ ITP stratégiájának, célrendszerének, integráltságának megfelelősége Sors zám 1.
2.
3.
Szempont megnevezése Bemutatják-e az ITP beavatkozási logikáját? Leírták-e azon elveket, amelyek az ITP alapját képezik, amelyek mentén az ITP felépül?
A területi szereplő által megjelölt területi szempontok illeszkednek-e a nemzeti szintű (OFTK) területfejlesztési célokhoz?
A területi szereplő által megjelölt területi szempontok
Igen/Nem/ Részben
IGEN
IGEN
IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Részletesen, és jól követhetően bemutatásra került az ITP beavatkozási logikája. A megyei stratégiai dokumentumokhoz történő illeszkedés bemutatása mind táblázatos, mind szöveges formában megtörtént. Az ITP hivatkozik a megyei helyzetfeltárásban azonosított fejlesztési szükségletekre, és bemutatásra kerül, hogy ezekre milyen módon kívánnak reagálni. A beavatkozási logika ok-okozati összefüggéseinek megértését számos térkép segíti. A területfejlesztési/térszerkezeti szempontok megjelenítésre kerültek. Különösen a város-vidék kapcsolatrendszer erősítése és periférikus térségek felzárkóztatása, illetve a versenyképes, városi térségek gazdaságának dinamizálása tekintetében érhető tetten az OFTK területi aspektusaihoz történő illeszkedés. Emellett meg kell jegyezni, hogy a megye „együttkezelendő térségek”-re osztotta fel területét, mely az OFTK-ban megjelenő funkcionális térségekkel hozható párhuzamba. Az ITP területi szempontjainak TOPhoz történő illeszkedése bemutatásra került, logikusan és jól követhetően. A
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva.
NGM TTF
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
Elfogadva.
|
6
Sors zám
4.
5.
6.
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
illeszkednek-e a TOP területfejlesztési céljaihoz?
dokumentumra jellemző a felépítettség.
Az ITP-ben megfogalmazott fejlesztési elképzelések/irányok illeszkednek-e a megye területfejlesztési programjának prioritásaihoz és a koncepciójában jelölt célkitűzésekhez?
Táblázatos és szöveges formában is bemutatásra került a koncepcióhoz és a területfejlesztési programhoz történő illeszkedés, illetve az egész programon végigkövethető a stratégiai dokumentumokhoz való illeszkedés. Egyértelmű összefüggés mutatható ki a megyei távlati gazdasági és humánerőforrás fejlesztési célok és a TOP1, TOP4, TOP5 prioritási tengely intézkedései között, míg a TOP2 és TOP3 prioritás intézkedései inkább a nagyobb távlatú trendeket követik. Alapvetően minden TOP intézkedés a koncepció távlati céljainak megvalósulását alapozza meg középtávon. Az ITP tervezett beavatkozásainak területi integráltságát lényegében az együttkezelendő térségekben megvalósuló integrált fejlesztések adják. Bár szövegesen kisebb mértékben, de főként térképi ábrán ezek bemutatásra kerültek,
Az ITP-ben jelölt célok belső kapcsolatrendszerét, integráltságát, különösen a területi integráltságot, bemutatják-e? Bemutatják-e a megye és a területén található MJV(ok)
IGEN
IGEN
IGEN
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
általánosságban logikus, követhető
Főként az üzleti infrastruktúra, és a hozzájuk kapcsolódó alapinfrastruktúra fejlesztése, illetve a foglalkoztatási
Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva. NGM TTF
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
Elfogadva.
|
7
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
fejlesztési elképzeléseinek összhangját?
7.
Az ITP-ben jelölt célok külső kapcsolatrendszerét bemutatják-e?
IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai programok tekintetében várható együttműködés a két területi szereplő között. A foglalkoztatási együttműködések terén a megyei ITP értelmében mind a megyei szintű keretmegállapodás, mind a szolnoki területi munkaerőpiacra vonatkozó megállapodás kezdeményezését közös projektben indokolt elvégezni. A szomszédos megyékkel történő együttműködésben megvalósuló programokra a megye ITP-je megfogalmazása szerint a TOP megyei keretei nem ösztönzik a területi szereplőket. Az ITP-ben szereplő megjegyzést javasoljuk módosítani annak figyelembevételével, hogy a megye egyelőre nem tervez a TOP keretből megyehatáron átívelő, közösen finanszírozott fejlesztést. Ugyanakkor a megyei ITP céljai egyértelműen megegyeznek, illetve levezethetők a megyei program célrendszeréből, amely célrendszer a szomszédos megyék céljaival koherens módon került meghatározásra. Emellett a megye térségi szerepköre determinálja a szomszédos megyékkel való aktív gazdaságfejlesztési kapcsolatot.”
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
8
4. ITP forrásallokáció 1. prioritás Sors zám 1.
2.
3.
4.
5.
Szempont megnevezése Rögzítik-e az 1. prioritáshoz kapcsolódó forrásallokációt? Röviden bemutatjáke az eltérést az OP arányos felosztáshoz képest? Indokolják-e az eltéréseket? A forrásallokációval arányos-e a megye által tett indikátorvállalás? Bemutatják-e a forrás felhasználási módokat? Kapcsolódik-e szöveges magyarázat, az egyes forrás felhasználási módokhoz? A megyei területfejlesztési koncepció és program szempontjából
Igen/Nem/ Részben
IGEN
NEM RELEVÁN S
RÉSZBEN
IGEN
IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Minden vonatkozó rögzítésre került forrás.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
intézkedéshez Elfogadva.
RFP IH
Nem történt az OP arányos felosztáshoz képest elmozdulás.
Elfogadva. RFP IH
A prioritás három eredményességmérési keretbe tartozó indikátorából csak kettő hozza a forrásarányos célértéket, egy alulteljesít. A felhasználási módok aránya az egyes intézkedéseken belül grafikusan is megjelenítésre került, s rövid szöveges indoklás támasztja alá az egyes felhasználási módok alkalmazását.
A megye által meghatározott forrásallokáció teljesen illeszkedik az irányító hatóság útmutatója alapján meghatározott forráskeretekhez. A megye – hivatkozva az eddigi helyzetfeltáró és tervező munka
RFP IH
Elfogadva.
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva. NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
9
Sors zám
6.
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
megfelelően indokolte a megye által javasolt forrásallokáció, a forrásarányok esetleges eltolódása?
eredményeire - nem él az egyes intézkedések közötti forrásátcsoportosítás lehetőségével. Felveti ugyanakkor, hogy a TOP 1.1 üzleti infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó intézkedés forrásainak növelése a későbbiekben szükséges lehet – azonban ez nagymértékben függ az átlagosan 50%-os önerő biztosíthatóságától. Az üzleti infrastruktúra fejlesztését szolgáló források megemelését a jövőbe indokolhatja az, hogy a helyzetfeltárásban jelzettek szerint a megye hagyományosan erős iparigazdasági háttere ellenére fokozatosan veszít pozíciójából, piacai beszűkülnek és csökken a foglalkoztatásban betöltött szerepe is. A megye teljes egészében gazdasági visszaesés tapasztalható, mely leginkább a periférikus területeket sújtja, azonban a gazdasági válság hatása a fejlettebb, iparosodottabb térségeket sem kerülte el. A megye területfejlesztési programja ezért kiemelt hangsúllyal kezeli a megye üzleti környezetének javítását, vonzóbbá tételét, illetve a képzési struktúra fejlesztését a sikeres fejlesztések, befektetések érdekében.
A meghatározott forrás felhasználási módok illeszkedneke az OFTK és a TOP
Az első prioritáson belül a megye az üzleti infrastruktúra fejlesztését támogató 1.1 intézkedés esetében jelöl preferenciát a forrásfelhasználási módot illetően, amennyiben a forráskeret 55%-
IGEN
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
Elfogadva, de a TOP 1.3-nál a megye mellékútjainak általános rossz állapota miatt nem szükséges a területi kiemelés.
|
10
Sors zám
Szempont megnevezése területfejlesztési céljaihoz szempontjaihoz?
Igen/Nem/ Részben és
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
a az elmaradott belső periféria jellegű Nagykunság–Tisza-tavi térség (Karcagi, Kunhegyesi és Tiszafüredi járások) és Mezőtúr térsége–Tiszazug (Mezőtúri és Kunszentmártoni járások) felzárkózását, míg 45%-a a dinamikusabb Jászság (Jászapáti és Jászberényi járások) és a Szolnok–Törökszentmiklós–Martfű térsége (Szolnoki és Törökszentmiklósi járások) fejlesztését szolgálja. A megye keleti felét alkotó két együttkezelendő térségre való koncentrálás indokolt a gazdasági felzárkózás érdekében, ugyanakkor a fejlettebb nyugati térségek dinamizmusát is meg kell őrizni – amely elvek az OFTK és a TOP célkitűzéseivel összhangban vannak. A turisztikai fejlesztések megvalósítását lehetővé tevő 1.2 intézkedés esetében támogatási tematikája a megye teljes területén lehetővé teszi a fejlesztéseket, a megye nem tart indokoltnak kiemelést. A TOP 1.3 intézkedésnél adott forráslehetőség csak a 4-5 számjegyű utak felújítási szükségletének töredékét fedezi, ezért indokolt azt 100%-ban az állami mellékúthálózatra fordítani. A TOP 1.4 intézkedésnél a TOP pedig lehetővé teszi a kedvezményezettek között az egyházak megjelenítését.
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
11
Sors zám 7.
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Az intézkedésenként meghatározott forrás felhasználási módok kiválasztásának indoklása illeszkedike a megye célkitűzéseihez?
IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Az első prioritáson belül a megye az üzleti infrastruktúra fejlesztését támogató 1.1 intézkedés esetében jelöl preferenciát a forrásfelhasználási módot illetően, amennyiben a forráskeret 55%a az elmaradott belső periféria jellegű Nagykunság–Tisza-tavi térség (Karcagi, Kunhegyesi és Tiszafüredi járások) és Mezőtúr térsége–Tiszazug (Mezőtúri és Kunszentmártoni járások) felzárkózását, míg 45%-a a dinamikusabb Jászság (Jászapáti és Jászberényi járások) és a Szolnok–Törökszentmiklós–Martfű térsége (Szolnoki és Törökszentmiklósi járások) fejlesztését szolgálja. A földrajzi célterületek között nevesített térségek kiválasztását és a forrásallokációt indokolja, hogy azok a megye területfejlesztési programjában a gazdaságfejlesztési prioritásnál kiemelt hangsúllyal szerepelnek. A főként a periférikus területek felzárkóztatása tekintetében megfogalmazott célkitűzés értelmében indokolt a forrásfelhasználás módja, ez illeszkedik is a megyei célkitűzésekhez.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva, de a TOP 1.3-nál a megye mellékútjainak általános rossz állapota miatt nem szükséges a területi kiemelés.
NGM TTF
A turisztikai fejlesztések megvalósítását lehetővé tevő 1.2 intézkedés esetében a megyei ITP nem jelöl földrajzi célterületet. A megyei területfejlesztési program a Tisza és a Tisza-tó térségét a megye legfontosabb turisztikai vonzerejeként határozza meg, melynek fejlesztése a turizmus fejlesztés stratégiai célkitűzésénél prioritást élvez. Javasoljuk ennek Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
12
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
megfelelően, hogy a TOP turizmusfejlesztést szolgáló forrása esetében a megyei keret nevesítse a földrajzi célterületek között egy meghatározott forrásallokációval a Tisza-tó térségét illetve lehetőség szerint a Tisza menti, Körös- menteTiszazug térség településeit. A TOP 1.3 intézkedésnél a megye nem jelöl földrajzi célterületet, miközben a megyei területfejlesztési programjában az Alsórendű közúthálózati elemek fejlesztése c. beavatkozásnál deklarálja, hogy a turisztikai attrakciók jobb megközelítését célzó, területi integrációt segítő úthálózati fejlesztésekre van szükség, melyek elősegítik a turisztikai potenciál erőteljesebb kihasználását, továbbá a környező településeknek is lehetőséget nyújtanak a turizmusba való bekapcsolódásra. A beavatkozás a Tisza-tó menti alsóbbrendű úthálózat fejlesztéseire kiemelkedően fókuszál. A fentiekre tekintettel javasoljuk, hogy a TOP alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztést szolgáló megyei kereténél nevesítse a földrajzi célterületek között egy meghatározott forrásallokációval a Tisza-tó térségét. A TOP 1.4 intézkedésnél a megnövekedett egyházi fenntartású intézmények aránya szakmailag indokolja a kiemelést. További fontos szakmai szempontok, amelyek figyelembevétele javasolt a prioritás kialakítása során: Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
13
TOP 1.1. A földrajzi lehatárolás mellett szükséges a fejlesztési elemek részletesebb kifejtése. Az intézkedés vonatkozásában a megyei által ismert szakmai követelményrendszer időközben megváltozott és az intézkedésen belül 3 alintézkedés került kialakításra („Ipari Park és iparterület fejlesztése”, „Inkubátorház fejlesztés”, ill. az agrárlogisztikai fejlesztéseket célzó „Helyi gazdaságfejlesztés”), amelyek önálló felhívásokban kerülnek meghirdetésre. Ennek keretében az ütemezés és a forrásallokáció felülvizsgálata szükséges. TOP 1.2 Az ITP a turizmusfejlesztési célokra vonatkozóan kevés információt tartalmaz, indokolt lenne a fejlesztési irányok, célterületek bemutatása. TOP 1.4 A Fejlesztett, 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma és az Újonnan létrehozott, 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma indikátor jóval alulmarad az eredeti forrás szerinti leosztotthoz képest, melyet nem indokoltak meg megfelelően. Tekintettel arra, hogy a Fejlesztett, 0-3 éves gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma teljesítménykeretes indikátor, kérjük felülvizsgálatukat. Ütemezés: 2015 1. negyedévtől 2018 4. negyedévi minden negyedévre tervez, kérjük felülvizsgálatát. 2. prioritás Sors zám 1.
2.
3.
Szempont megnevezése Rögzítik-e a 2. prioritáshoz kapcsolódó forrásallokációt? Röviden bemutatjáke az eltérést az OP arányos felosztáshoz képest? Indokolják-e az eltéréseket? A forrásallokációval arányos-e a megye által tett indikátorvállalás?
Igen/Nem/ Részben
IGEN
NEM RELEVÁN S
NEM
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai A vonatkozó intézkedéshez rögzítésre került forrás.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
RFP IH
Nem történt az OP arányos felosztáshoz képest elmozdulás.
Elfogadva. RFP IH
A TOP forrásarányos allokációt fogadta el a megye, ugyanakkor az indikátorok esetében több helyen is eltért a forrásallokációval arányos vállalástól. Azonban számítási módszertant, részletes indoklást nem tüntettek fel (indoklásként annyi szerepel,
Elfogadva.
RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
14
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
hogy a beérkezett projekt javaslatok indikátor vállalása alapján határozták meg az értéket).
4.
5.
Bemutatják-e a forrás felhasználási módokat? Kapcsolódik-e szöveges magyarázat, az egyes forrás felhasználási módokhoz? A megyei területfejlesztési koncepció és program szempontjából megfelelően indokolte a megye által javasolt forrásallokáció, a forrásarányok esetleges eltolódása?
IGEN
IGEN
A prioritás eredményességmérési keretbe tartozó indikátora alulteljesít. A felhasználási módok aránya az intézkedésen belül grafikusan is megjelenítésre került, s rövid szöveges indoklás támasztja alá a választott felhasználási mód indokoltságát.
A megye által meghatározott forrásallokáció teljesen illeszkedik az irányító hatóság útmutatója alapján meghatározott forráskeretekhez. A megye – hivatkozva az eddigi helyzetfeltáró és tervező munka eredményeire - nem él a forrásátcsoportosítás lehetőségével. A megyei ITP szerint vizsgálandó változatként fogalmazódott meg a keret 60%-ának városrehabilitációra és 40%ának kisléptékű belterületi belvízrendszerre fordítása. Az allokáció meghatározásánál kérjük figyelembe venni, hogy a TOP Gazdaságélénkítő és népességmegtartó településfejlesztés c. intézkedése „elsődlegesen a gazdaságfejlesztést célozza, azzal, hogy a vállalkozások, befektetők és lakosság számára is vonzó, a gazdasági funkciókat erősítő települési környezet
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
15
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
kialakítását ösztönzi (a kizárólag reprezentatív célokat szolgáló – a TOP gazdaságfejlesztési céljaihoz nem illeszkedő – közterület-fejlesztések nem támogathatóak). Ennek alapján a gazdaság élénkítését közvetlenebbül szolgáló, integrált településfejlesztési beavatkozások megvalósítását ösztönözzük szemben a kisebb léptékű környezetvédelmi infrastrukturális fejlesztésekkel szemben. 6.
7.
A meghatározott forrás felhasználási módok illeszkedneke az OFTK és a TOP területfejlesztési céljaihoz és szempontjaihoz? Az intézkedésenként meghatározott forrás felhasználási módok kiválasztásának indoklása illeszkedike a megye célkitűzéseihez?
IGEN
RÉSZBEN
Bár a forrásfelhasználást mutató ábrából ez nem derül ki, az ITP szöveges megfogalmazása alapján a megye inkább a városfejlesztést preferálja, ez a TOP, az OFTK – és az EU-s fejlesztéspolitikai irányvonalak – logikájához illeszkedik. Az indoklás szerint településfejlesztési beavatkozások tekintetében nem lehet forrásfelhasználási specifikációt meghatározni. A fejlesztési beavatkozás léptékében illetve magában a tevékenységben képzelhető el valamilyen preferencia. Az allokáció meghatározásánál kérjük figyelembe venni, hogy a TOP Gazdaságélénkítő és népességmegtartó településfejlesztés c. intézkedése „elsődlegesen a gazdaságfejlesztést célozza, azzal, hogy a vállalkozások, befektetők és
Elfogadva. NGM TTF
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
16
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem/ Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
lakosság számára is vonzó, a gazdasági funkciókat erősítő települési környezet kialakítását ösztönzi (a kizárólag reprezentatív célokat szolgáló – a TOP gazdaságfejlesztési céljaihoz nem illeszkedő – közterület-fejlesztések nem támogathatóak). További fontos szakmai szempontok, amelyek figyelembevétele javasolt a prioritás kialakítása során: TOP 2.1 Az ITP-ben megjelenik, hogy a Megyei Közgyűlés Tervezési és Monitoring Bizottsága 8/2015. (II.27.) TMB számú határozata értelmében a 2.1 intézkedésen belül 60-40%-ban megosztásra javasolt a forráskeret a városrehabilitáció és a belvíz elvezetési tématerület között, ez azonban a forrásokat megjelenítő táblázatban nem került megjelölésre. Az intézkedés vonatkozásában aggályos a kötelezettségvállalás ütemezése is, mivel a megye olyan időszakra is tervez kötelezettségvállalást, amely időszak már az ITP első elfogadását jelentő közgyűlési határozat meghozatalához képest is eltelt. A fentiek alapján a forrásmegosztás és a kötelezettségvállalás ütemezése is felülvizsgálatra szorul. Az intézkedés vonatkozásában a megye által ismert szakmai követelmény időközben megváltozott és az intézkedésen belül 3 alintézkedés került kialakításra (Barnamező, Zöld város, Csapadékvíz elvezetés), amelyek önálló felhívásokban kerülnek meghirdetésre. Szükséges tehát meghatározni mindhárom altéma kapcsán, hogy az egyes altémák vonatkozásában mekkora összegben tervez kötelezettségvállalást tenni a megye, és mikor. Ez különösen abból a szempontból fontos, hogy a megye jelenleg az intézkedés keretén belül az említett közgyűlési határozat alapján 40%-ot a bel- és csapadék-vízelvezetés fejlesztési célra kíván fordítani, de a fentiek értelmében ez már az önálló felhívás keretét jelenti. Az összegek és dátumok meghatározásánál kérjük az alábbiakat figyelembe venni: •
a tématerület három altémája közül a Barnamező és Zöld város felhívásai komplex projektek megvalósítását irányozzák elő. Ennek értelmében a felhívások keretét úgy kell meghatározni, hogy az legalább egy támogatható projekt vonatkozásában elérje a felhívástervezet szerinti minimálisan igényelhető támogatási összeget;
•
a későbbi évek meghirdetéseinél szükséges figyelembe venni, hogy mind a kármentesítési feladatot magában foglaló Barnamezős projektek, mind a Zöld város felhívás keretében indított komplex projektek kidolgozása és végrehajtása időigényes, ezért mind a legkorábbi, mind a legkésőbbi kötelezettségvállalás időpontját ezen körülmény alapján kell meghatározni. Az ITP ütemezése szerinti 2015 utolsó negyedévében tett kötelezettségvállalás legfeljebb a Bel- és csapadék-vízvédelmi létesítmények fejlesztése esetében lesz tartható.
Az intézkedéshez kapcsolódó indikátorok közül kettő nem éri el a forrásarányos kötelező célértéket, amelyek közül az eredményességmérési keretbe tartozó indikátor vonatkozásában tett alulvállalás különösen aggályos.
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
17
3. prioritás Sors zám 1.
2.
3.
4.
5.
Szempont megnevezése Rögzítik-e a 3. prioritáshoz kapcsolódó forrásallokációt? Röviden bemutatják-e az eltérést az OP arányos felosztáshoz képest? Indokolják-e az eltéréseket? A forrásallokációval arányos-e a megye által tett indikátorvállalás? Bemutatják-e a forrás felhasználási módokat? Kapcsolódik-e szöveges magyarázat, az egyes forrás felhasználási módokhoz? A megyei területfejlesztési koncepció és program szempontjából megfelelően indokolt-e a megye által javasolt forrásallokáció, a
Igen/Nem /Részben
IGEN
NEM RELEVÁ NS
RÉSZBE N
IGEN
IGEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Minden vonatkozó intézkedéshez rögzítésre került forrás.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
RFP IH
Nem történt az OP arányos felosztáshoz képest elmozdulás.
Elfogadva. RFP IH
A prioritás kettő eredményességmérési keretbe tartozó indikátorából csak az egyik hozza a forrásarányos célértéket, egy alulteljesít. A felhasználási módok aránya az egyes intézkedéseken belül grafikusan is megjelenítésre került, s rövid szöveges indoklás támasztja alá az egyes felhasználási mód-mixek alkalmazását.
A megye által meghatározott forrásallokáció teljesen illeszkedik az irányító hatóság útmutatója alapján meghatározott forráskeretekhez. A megye – hivatkozva az eddigi helyzetfeltáró és tervező munka eredményeire - nem él a forrásátcsoportosítás lehetőségével.
Elfogadva. RFP IH
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva. NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
18
Sors zám
6.
7.
Szempont megnevezése forrásarányok esetleges eltolódása? A meghatározott forrás felhasználási módok illeszkednek-e az OFTK és a TOP területfejlesztési céljaihoz és szempontjaihoz?
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
RÉSZBE N
Különösebb területi szempont sem a 3.1 sem a 3.2 intézkedés esetében nem azonosítható, azonban ez annyiban alátámasztható – főként az önkormányzati energetikai fejlesztések tekintetében – hogy az energiahatékonyság növelése a megye minden településén kiemelt célkitűzés. Ezzel együtt az ITP-ben célszerű lehet adott esetben jelölni, hogy a közlekedésfejlesztési intézkedés forrásait jellemzően a városi fejlesztésekre kívánja a megye fordítani.
IGEN
A megye a közlekedésfejlesztési intézkedési keretének 10%-át a helyi és helyközi közúti tömegközlekedést végző Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt számára szeretné biztosítani az összehangolt és fenntartható fejlesztések kialakításának érdekében. Tekintettel arra, hogy az önkormányzati ingatlanok energiahatékonyságot szolgáló fejlesztés a megye valamennyi településen effektív szükséglet, ezért a megye nem látja indokoltnak az eltérítést. A forrásfelhasználás indoklása tömör magyarázatot ad a felhasználási módok alkalmazására, amely szakmailag
Az intézkedésenként meghatározott forrás felhasználási módok kiválasztásának indoklása illeszkedik-e a megye célkitűzéseihez?
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
19
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
elfogadható, hiszen a fentiek értelmében amennyiben minden településen azonosított szükséglet az energiahatékonyság javítása, úgy indokolt a forrásfelhasználás ilyen típusú elosztása. Ugyanakkor a közlekedésfejlesztési források tekintetében javasolt megvizsgálni a városok kiemelését. További fontos szakmai szempontok, amelyek figyelembevétele javasolt a prioritás kialakítása során: TOP 3.2 Ütemezés: 2015 1. negyedévtől 2018 4. negyedévi minden negyedévre tervez, 2017-től némileg csökkentett arányban. Rendre – a TOP által hozzárendelt forráshoz – kb. fele indikátort tervez. Indok: ITP 1.0 projektjeinek becsült mutatóit használja.
4. prioritás Sors zám 1.
2.
Szempont megnevezése Rögzítik-e a 4. prioritáshoz kapcsolódó forrásallokációt? Röviden bemutatják-e az eltérést az OP arányos felosztáshoz képest? Indokolják-e az eltéréseket?
Igen/Nem /Részben
IGEN
NEM RELEVÁ NS
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Minden vonatkozó rögzítésre került forrás.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
intézkedéshez Elfogadva.
RFP IH
Nem történt az OP arányos felosztáshoz képest elmozdulás.
Elfogadva. RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
20
Sors zám 3.
4.
5.
6.
Szempont megnevezése A forrásallokációval arányos-e a megye által tett indikátorvállalás? Bemutatják-e a forrás felhasználási módokat? Kapcsolódik-e szöveges magyarázat, az egyes forrás felhasználási módokhoz? A megyei területfejlesztési koncepció és program szempontjából megfelelően indokolt-e a megye által javasolt forrásallokáció, a forrásarányok esetleges eltolódása? A meghatározott forrás felhasználási módok illeszkednek-e az OFTK és a TOP területfejlesztési céljaihoz és szempontjaihoz?
Igen/Nem /Részben RÉSZBE N
IGEN
IGEN
RÉSZBE N
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai A prioritás kettő eredményességmérési keretbe tartozó indikátorából csak az egyik hozza a forrásarányos célértéket, egy alulteljesít. A felhasználási módok aránya az egyes intézkedéseken belül grafikusan is megjelenítésre került, s rövid szöveges indoklás támasztja alá a választott felhasználási mód indokoltságát.
A megye által meghatározott forrásallokáció teljesen illeszkedik az irányító hatóság útmutatója alapján meghatározott forráskeretekhez. Az ITP tartalma, illetve a megyei stratégiai dokumentumok alapján indokolt ez a fajta tervezés.
A TOP 4 prioritás intézkedésének támogatásánál a megye nem lát indokoltnak a forrásfelhasználási módokban történő kiemelést, mivel indoklása szerint minden településen szóba jöhető fejlesztés valósulhat meg. A TOP és az OFTK fontos célkitűzése a helyi közszolgáltatások és infrastruktúrájuk fejlesztése, bővítése, beleértve a családbarát és
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
RFP IH
Elfogadva.
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
21
Sors zám
Szempont megnevezése
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
akadálymentes hozzáférhetőségük biztosítását, a népesség megtartásához, az életminőség javításához, a munkaképesség fenntartásához. A fenti fejlesztéseknél a hátrányos helyzetű térségekbe tartozó települések szociális és egészségügyi alapellátása, a szolgáltatás-minőségének javítása lehet adott esetben kiemelt célterület. Ennek vizsgálata ajánlott, és ezzel egyértelműen kimutatható lenne az OFTK területi céljaihoz történő hozzájárulás is. Ugyanakkor a szociális városrehabilitációs, TOP 4.3 intézkedés forrásai kifejezetten a leromlott városi területek fejlesztését célozzák, így e tekintetben is javasolt lehet a későbbiekben megjelölni a városok körét. Az ITP-ben szereplő indoklás (vagyis minden településen igény van a humán ellátórendszer fejlesztésére) alapvetően helytálló, és illeszkedik a megyei stratégiai dokumentumokban megfogalmazottakhoz.
Az intézkedésenként meghatározott forrás felhasználási módok RÉSZBE NGM TTF kiválasztásának N indoklása illeszkedik-e a megye célkitűzéseihez? További fontos szakmai szempontok, amelyek figyelembevétele javasolt a prioritás kialakítása során: 7.
TOP 4.2 Ütemezés: 2015 1. negyedévtől 2018 4. negyedévi minden negyedévre tervez, kérjük felülvizsgálatát. A TOP 4.3 és 5.2 intézkedés ütemezése esetében javasolt figyelembe venni az alábbiakat: Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
22
Elfogadva.
Szegregátumok esetében a TOP 4.3-as intézkedés infrastrukturális beavatkozásait legalább 1 évvel meg kell előznie az 5.2-es intézkedés ESZA elemeinek, ezért javasolt a kötelezettségvállalás időpontját 2015. 4. negyedévére, 2016. 1. negyedévére ütemezni az 5.2-es intézkedés esetében. A 4.3-as intézkedésnél pedig attól függően, hogy a szerződéskötést követő projektfejlesztési szakasszal (lehet fél-egy év is) hogyan kalkulálunk, érdemes a kötelezettségvállalás időpontját legalább negyed évvel az 5.2-es intézkedéshez képest hátrébb tolni. A projektek időtávja a 4.3-as intézkedés esetében 24-42 hónap, 5.2-es intézkedés esetében 42-60 hónap. Veszélyeztetett területek esetében a TOP 4.3-as intézkedés infrastrukturális beavatkozásait legalább fél évvel meg kell előznie az 5.2-es intézkedés ESZA elemeinek, ezért javasolt a kötelezettségvállalás időpontját 2015. 4. negyedévére, 2016. 1. negyedévére ütemezni az 5.2-es intézkedés esetében. A 4.3-as intézkedésnél pedig attól függően, hogy a szerződéskötést követő projektfejlesztési szakasszal (lehet fél-egy év is) hogyan kalkulálunk, érdemes a kötelezettségvállalás időpontját legalább negyed évvel az 5.2-es intézkedéshez képest hátrébb tolni. A projektek időtávja a 4.3-as intézkedés esetében 24-36 hónap, 5.2-es intézkedés esetében 36-60 hónap.
5. prioritás Sorszá m 1.
2.
3.
Szempont megnevezése Rögzítik-e az 5. prioritáshoz kapcsolódó forrásallokációt? Röviden bemutatják-e az eltérést az OP arányos felosztáshoz képest? Indokolják-e az eltéréseket? A forrásallokációval arányos-e a megye által tett indikátorvállalás?
Igen/Nem /Részben
IGEN
NEM RELEVÁ NS
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Minden vonatkozó intézkedéshez rögzítésre került forrás.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
RFP IH
Nem történt az OP arányos felosztáshoz képest elmozdulás.
Elfogadva. RFP IH
A prioritás eredményességmérési keretbe tartozó indikátora hozza a forrásarányos célértéket. IGEN
A TOP forrásarányos allokációt fogadta el a megye, ugyanakkor az indikátorok esetében több helyen is eltért a forrásallokációval arányos vállalástól. Azonban számítási módszertant, részletes indoklást nem tüntettek fel – indoklásként annyi szerepel, hogy a beérkezett projekt javaslatok indikátor
Elfogadva. RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
23
Sorszá m
Szempont megnevezése
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
vállalása alapján határozták meg az értéket.
4.
5.
6.
Bemutatják-e a forrás felhasználási módokat? Kapcsolódik-e szöveges magyarázat, az egyes forrás felhasználási módokhoz? A megyei területfejlesztési koncepció és program szempontjából megfelelően indokolt-e a megye által javasolt forrásallokáció, a forrásarányok esetleges eltolódása? A meghatározott forrás felhasználási módok illeszkednek-e az OFTK és a TOP területfejlesztési céljaihoz és szempontjaihoz?
IGEN
IGEN
RÉSZBE N
A felhasználási módok aránya az egyes intézkedéseken belül grafikusan is megjelenítésre került, s rövid szöveges indoklás támasztja alá az egyes felhasználási mód-mixek alkalmazását.
A megye által meghatározott forrásallokáció teljesen illeszkedik az irányító hatóság útmutatója alapján meghatározott forráskeretekhez. Az ITP tartalma, illetve a megyei stratégiai dokumentumok alapján indokolt ez a fajta tervezés.
Az 5.2 és 5.3 intézkedés esetében célszerű lehet előnyben részesíteni a megye hátrányos helyzetű településeit. Ez biztosíthatná az illeszkedést a TOP és az OFTK céljaihoz egyaránt. A megyei foglalkoztatási paktum esetében érthető módon területi specifikum nem jelenik meg az ITP-ben. Kiemelt kedvezményezetti csoportot azonban megjelöl a megye, ez indokolt is, hiszen
Elfogadva.
RFP IH
Elfogadva.
NGM TTF
Elfogadva.
NGM TTF
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
24
Sorszá m
Szempont megnevezése
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges)
a foglalkoztatási paktumok létrehozása és működtetése a megyei munkaügyi központokhoz köthető. 7.
Az intézkedésenként meghatározott forrás felhasználási módok kiválasztásának indoklása illeszkedik-e a megye célkitűzéseihez?
A foglalkoztatás illetve és a helyi identitás növelése hangsúlyosan megjelenik a megyei programokban. RÉSZBE Azonban itt is kiemelendő, hogy főként a NGM TTF társadalmi kohéziót szolgáló helyi N fejlesztések esetén célszerű lehet a hátrányos helyzetű járások, települések, illetve a leromlott városrészek kiemelt kezelése, További fontos szakmai szempontok, amelyek figyelembevétele javasolt a prioritás kialakítása során:
Elfogadva.
TOP 5.1 A TOP 5.1-es intézkedésre 4,46 Mrd Ft-ot tervezett az ITP. Javaslat: Az ITP végelegesítésekor a TOP 5.1 intézkedéshez kapcsolódóan kérjük, hogy legyen figyelemmel az alábbi kiemelt területekre. •
Az intézkedés közvetlen célja megyei és helyi, a lehető legszélesebb partnerségre építő, a munkaerőpiac keresleti oldalát támogató foglalkoztatási együttműködések (paktumok) és azok képzési és foglalkoztatási programjaik támogatása.
•
Minden projektjavaslatnak kötelező tartalmaznia egy paktum (vagyis foglalkoztatási megállapodás létrehozatalára és működtetésére vonatkozó), valamint egy képzési és foglalkoztatási programrészt. Ennek megfelelően az érintett intézkedésekben önállóan nem nyújtható be pályázat csak foglalkoztatási megállapodás programrész, vagy csak képzési és/vagy foglalkoztatási programrész megvalósítására. Kiegészítő tevékenységek keretében lehetőség nyílik helyi termékmenedzsmenthez és befektetés-ösztönzéshez kapcsolódó tevékenységek ellátására is.
•
Az intézkedések vonatkozásában kötelező kitérni az adott területi szinten a gyermek napközbeni ellátási szolgáltatásainak (helyzetelemzésben, stratégiában, megvalósításra kerülő akciótervben külön fejezetben taglalva) helyzetére, azzal, hogy a TOP TC8 ERFA forrásaiból (1. prioritás) fejlesztett új gyermekellátási kapacitások humánerőforrás szükségleteinek támogatására munkaerőpiaci szolgáltatások (képzési és foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások) nyújthatóak a paktum keretein belül.
•
A megyei gazdaság – és foglalkoztatás-fejlesztési paktumok kialakításával és működtetésével szemben elvárt a megyében ún. ernyőszervezeti feladatok ellátása, a megye területén működő paktumok közötti koordináció, kapcsolattartás, valamint paktum-feladatok ellátása a megye azon területein, ahol helyi paktumok nem jönnek létre. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
25
•
A projekt összköltségének legalább 75 százalékát közvetlen munkaerőpiaci fejlesztést eredményező és a célcsoporthoz köthető tevékenységre kell fordítani, azzal, hogy a célcsoport esetében az egy főre jutó valamennyi szolgáltatás (beleértve a képzési, bér- és járulék-támogatást, utazási költségtérítést, egyéb szolgáltatások, beruházások költségeit) összege nem haladhatja meg a 3.000.000 forintot.
•
A program célcsoportjába kizárólag hátrányos helyzetű álláskereső személyek vonhatóak be.
•
Megyei projektjavaslat esetében kizárólag a megyei önkormányzat jelölhető meg főkedvezményezettként.
Az ITP szerint a TOP 5.1 intézkedés keretében kialakítandó foglalkoztatási együttműködések létrehozása és működtetése a munkaügyi központok tevékenységéhez köthető, ez indokolja a 80%-os arányt, míg a létrehozandó új iparterületek betelepítésének feladata – mind az ITP indikátorainak tartásánál, mind a törvényi szabályozásnál fogva – a megyei önkormányzatok tevékenységéhez köthető (20%). A teljes keretet a kedvezményezetti csoportra allokálja az ITP. Javaslat: A kiemelt fejlesztési célterületre allokált forrás mellett a megyei paktum számára tervezett keretet a kiemelt kedvezményezetti csoportok kategóriába, míg a helyi paktumokra tervezet keretet a minden megyén belüli jogosult számára pályázható kategóriába kérjük tervezni. A megyei és a helyi szint előzetes forrásallokációját az alábbiakban javasolt meghatározni: megyei szint a keretösszeg 30%-a, helyi szint keretösszeg 70%-a. Ütemezés: 2015-re 0,668 Mrd Ft, 2016-ra 0,892 Mrd Ft, 2017-re 0,892 Mrd Ft, 2018-ra 1,116 Mrd Ft 2019 között évi 0,894 Mrd Ft. Javaslat: Kérjük a kötelezettségvállalásokat átütemezni a 2015-2018-közötti időszakra, úgy, hogy legalább a megyei paktum kerete 2015-re kerüljön betervezésre és a helyi paktumok kerete maximum 2-3 kötelezettségvállalási kőrben úgy kerüljön meghatározásra, hogy a 2018-as indikátor vállalások teljesíthetőek legyenek különös tekintettel a 3 éves projektmegvalósítási időszakra. A kötelezettségvállalási körökben természetesen több helyi paktum kerülhet támogatásra egy-egy kötelezettségvállalási kőrben. Fontos, hogy a megyei jogú város paktum ütemezése legyen összhangban a megyei paktum ütemezésével, így az ütemezés összeállításakor a megyei jogú várossal vegyék fel a kapcsolatot.
TOP 5.3 Az 5.3. intézkedés keretén belül 65% elkülönítésre került kiemelt kedvezményezetti kör részére, ugyanakkor – ahogy az az OP vonatkozó fejezetében is szerepel – az intézkedés keretében elérhető közösségfejlesztést az EFOP közösségfejlesztési programjában meghatározott módszertan szerint kell megvalósítani. Tekintettel arra, hogy a módszertan még kidolgozás alatt áll, valamint hogy nem csak a megvalósítás folyamatára, de a sikeres lebonyolítás minimális költség-szükségleteire is javaslatot fog adni, a forrásmegosztás jelenlegi formájában nem megalapozott. Javaslatunk, hogy az intézkedés keretében kötelezettségvállalást legkorábban 2016 utolsó negyedévére ütemezzen a megye, valamint hogy számoljon hosszabb, akár 60 hónapos kifutású projektekkel. Minden egyéb, az 5.3 intézkedésből támogatható tevékenység ennek a projektelemnek az ismeretében tervezhető, így az ösztöndíj program is.
4. Az ITP indikátorvállalásai Sorszá m 1.
Szempont megnevezése
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
Rögzítésre került-e az
RÉSZBE
Az összes OP indikátor célértékéhez
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) RFP IH Az IH végső iránymutatása szerint
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
26
Sorszá m
Szempont megnevezése OP indikátorához vmilyen hozzájárulás?
összes való szintű
Igen/Nem /Részben
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai
N
jelzésre került valamilyen mértékű hozzájárulás, a forrásarányos vállalástól való eltérés mindenhol jelezve van az excel mellékletben. A szöveges állomány tartalmaz rövid szöveges összefoglalást az eltérésekről, azonban nem kerül feltüntetésre, hogy a területi részértékek becslését milyen módszertannal végezték.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) csak a kulcs indikátorok kötelezőek.
5. Az ITP ütemezése Sorszám 1.
Szempont megnevezése
Igen/Nem/Részben
Rögzítésre került-e minden intézkedés esetében a forrás felhasználási módok szerinti ütemezés?
RÉSZBEN
Minőségbiztosítók észrevételei, javaslatai Egyelőre intézkedés szintű ütemezést tartalmaz az ITP,. Az excel melléklet vonatkozó munkalapja intézkedés szinten feltöltésre került. A táblázat alján javasolt évenkénti kötelezettségvállalási összesítő sor beszúrása, illetve soronként intézkedés szintű összesítés is, hogy láthatóvá váljon, hogy az adott intézkedésen még van-e mozgástér.
Területi szereplő észrevétele Értékelő (amennyiben a minőségbiztosító észrevételével nem ért szervezet egyet, indoklás szükséges) Elfogadva.
RFP IH
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
27
További szöveges megállapítások, amely a dokumentum véglegesítéséhez szükséges: A Jász-Nagykun-Szolnok megye által készített 2.0 verziójú ITP dokumentum fejezetei leglényegesebb elemeiben megfelelnek a jelen munkafázisban elvárható készültségi szintnek. Fontos erőssége a dokumentumnak a többféle grafikus szemléltető ábra, az összefüggések bemutatására való egyértelmű, fokozott törekvés. Szintén pozitívum, hogy a dokumentum a TOP összes output indikátorára megkísérel részvállalást tenni. Alapösszefüggéseiben megjelenik a dokumentumban az egyes forrás-felhasználási módok tervezett alkalmazásának indoklása is. A dokumentum továbbfejlesztésének iránya elsősorban a bevezető rész minden részletre kiterjedő kimunkálása (partnerségi folyamat, egyeztetések), az indikátorvállalások átgondolása (különösen az alulvállalt eredményességmérési keretbe tartozó indikátorok vonatkozásában), valamint az ütemezés részletesebb, az egyes felhasználási módokra is kiterjedő kidolgozása lehet. A Jász-Nagykun-Szolnok megye Integrált Területi Programjában meghatározott Területi Kiválasztási Kritériumrendszer illeszkedik a nemzeti szintű fejlesztéspolitika fő irányvonalaihoz és célkitűzéseihez. Az országos célokkal összhangban a megye nagy hangsúlyt fektet a munkahelyteremtésre illetve a gazdasági növekedésre, figyelembe véve a területi kiegyenlítődés szempontját. A térségi szintű tervezési folyamat rendszerszinten átgondolt voltára utal egyrészt az, hogy a területi kiválasztás egyik alapelve a hosszú távú megyei koncepcióhoz való illeszkedés, másrészt pedig az, hogy az ITP-ben megfogalmazott fejlesztési irányok jól leképezik a stratégiai dokumentumokban megfogalmazott jövőképet, illetve hosszú- és középtávú célkitűzéseket. A dokumentum szerkezete világos, logikus, jól követhető és a lényegi elemekre fókuszál. Ennek köszönhetően a program beavatkozási logikája könnyen értelmezhető, az ITP céljainak külső és belső kapcsolatrendszere egyaránt megfelelően bemutatásra került. Az intézkedésenkénti forrásallokáció leképezi a megadott kereteket,. Kiemelendő, hogy a megye kifejezetten területi logikájú megközelítést is alkalmaz az ún. együttkezelendő térségek képében, az ezek kapcsán megfogalmazott fejlesztési irányok alapvetően illeszkednek az országos területpolitikai célkitűzésekhez. A gazdaságfejlesztési intézkedések tekintetében a megyei perifériák és a dinamikus, versenyképes térségek megjelenése területfejlesztési, területpolitikai szempontból előremutató lépés.. Annak érdekében, hogy a megye területfejlesztési programjában jelölt területi célkitűzések érvényre jussanak a forrásfelhasználás elveiben is, az ITP véglegesítése előtt megfontolásra javasoljuk a Tisza-tó, mint földrajzi célterület nevesítését a turisztikai fejlesztések megvalósítását lehetővé tevő 1.2 intézkedés esetében, továbbá az alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztését támogató 1.3 intézkedés esetén. Az ITP véglegesítésénél megfontolásra javasolt a többi prioritásnál is a hátrányos helyzetű térségeket, illetve a leromlott városi területeket hangsúlyosabbá tenni főként a 4. illetve 5. prioritásokban. Az ütemezés nem reális, nem rendelkezik a területi szereplő meghirdetési ütemtervvel, a forrásokat egységesen szétosztotta a táblázat cellái között. Ez alapján a források elaprózódnak, nem veszik figyelembe a projektek előkészítési és megvalósítási idejét, illetve az esetleges egymásra épülést. Az ütemezést felülvizsgálni szükséges annak fényében, hogy az ütemezés táblában az IH által meghozott támogatói döntés időpontját szükséges minden esetben feltüntetni. A minőségbiztosítást az NGM TTF és ROP IH közösen végezte. Budapest, 2015. április Területi szereplő észrevételei: Szolnok, 2015. április 30.
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
28
Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.
|
29