XvI. évfolyam 8. szám
2010. augusztus
szIgetszentmIklós ön kor mány zatá nak lap Ja
MindEnrE vAn MEgoLdáS
S
okan aggódtak, hogy mi lesz a gyermekükkel szeptembertől, hiszen a városi intézményekben kevés volt a hely az óvodások és a bölcsődések számára. Az önkormányzat azonban lépett és mindkét kérdésben sikerült enyhíteni a bajokon, így a korábban elutasítással szembesülő családok közül sokan 7. oldal mégis örömmel vehetik tudomásul, hogy csemetéik elhelyezését biztosítja a város.
Ez A z Tá n A z ő S z !
SzEPTEMbEr 4.: roxiget SzEPTEMbEr 11.: halászléfőző verseny és gasztronómiai hétvége SzEPTEMbEr 18.: Szabacsi nap SzEPTEMbEr 25.: ádám jenő Többcélú intézmény, alapkőletétel okTóbEr 1.: honismereti est
Szigetszentmiklósi az országgyűlés elnöke I
nkább baráti, semmint hiva talos látogatásra hívta meg dolgozószobájába beiktatása előtt egy nappal Kövér Lászlót, az Országgyűlés új elnökét Szabó József, Szigetszentmik lós polgármestere. Mint la punknak elmondta: úgy érezte, ez a gesztus mindenképpen kö telessége, hiszen a település első emberének köszöntenie illik a település magas közjogi méltóságot elnyert lakóját párt-hovatartozás nélkül is, ám különösen így van ez akkor, ha mindketten ugyanannak a vá rosi Fidesz-szervezetnek a tag jai. A jó hangulatú beszélgetés első perceiben Szabó József jó kívánságait fejezte ki, amire Kövér László azt válaszolta, hogy néhány hónap múlva szeretné ezeket mint újravá lasztott polgármesternek viszo nozni. A találkozón lapunk is részt vett.
2006. október 23-án, amit meggyőződésem szerint egy összeesküvés-szerű provokáció előzött meg vagy utalok a hírhedt őszödi beszédre, amely egy választás elcsalásáról is szólt. Szóval, nem hiszem, hogy a demokráciát önmagában a kétharmados többségtől kellene félteni. Eléggé nyílt kampány folyt, ezt a lemezt az MSZP számtalanszor lejátszotta, a választók pontosan tudták, hogy a kétharmados többségre szavaznak. Többször emlegette, hogy politizáló házelnök lesz. Ez azt jelenti, hogy véleményt is nyilvánít majd?
Hogyan fogadta a házelnöki posztra való jelölését? Nagy megtiszteltetés számomra, hiszen az ország második legmagasabb közjogi méltóságáról van szó. A fontosságát mások is elismerték, amikor rögtön támadni kezdtek. Igyekszem majd az ő bizonyos fajta félelmeikre rácáfolni, másfajta aggodalmaikat viszont szeretném kifejezetten megerősíteni – szeretnék ugyanaz az ember maradni, mint aki az elmúlt húsz évben voltam. Ki a példaképe az eddigi házelnökök közül? Szabad György tevékenysége, közjogi műveltsége, a ház tekintélyének megőrzése iránti 2
törekvése, a demokratikus szabályok betartása és betartatása, ha nem is példa, de mindenképpen kiindulópont, ahová érdemes időnként visszatérni.
tudunk élni az immár felnőtté vált gyerekekkel és ezt a nagyon jóleső állapotot nem szívesen szüntetném meg.
Szigetszentmiklósi lakosként milyen véleményekkel, érzésekkel találkozott szűkebb környezetében?
A demokráciát emlegette az imént: az MSZP máris félti a Fidesz-KDNP pártszövetségtől. Kétharmados többséggel működőképes lehet a demokrácia?
Egyelőre csak a gratulációkkal találkoztam és a visszatérő kérdéssel: maradok-e miklósi lakos? Sok szempont mérlegelése után a családdal együtt úgy döntöttünk, hogy maradunk. A legfontosabb indokok közé tartozik, hogy itt együtt
Aki figyelemmel kísérte az elmúlt nyolc, de inkább négy esztendő történéseit, az láthatta, hogy miként lehet megkezdeni felesnél alig nagyobb többség birtokában a demokrácia felszámolását – utalok itt például arra a rendőrterrorra
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
A házelnök széke az emelvényen középen van, a házszabály elég világosan rögzíti, hogy mi az, amit nem tehetek meg, illetve a képviselők mit nem tehetnek meg – vagy ha mégis, a házelnöknek figyelmeztetni kell őket. Szeretném, ha elismernék néhány hónap múlva, hogy pártatlan házelnök tudok lenni – más kérdés, hogy ha nem ülök fent a székben, akkor ugyanolyan politikus vagyok, mint eddig voltam. Miért kellene másként viselkednem? Ha végigmegyünk az eddigi házelnökök névsorán, láthatjuk, hogy valamen�nyien saját pártjuk meghatározó képviselői voltak. Szükséges-e a házszabály módosítása, megváltoztatása? A kétharmados többség birtokában könnyebben menne, mint korábban! A Jobbik képviselője, Balczó Zoltán már kezdeményezett 2010. augusztus
azért is, hogy eltűnjön az a borzalmas emlékű 1949-es évszám a címéből – de ne feledjük, hogy azért ez az alkotmány is megállta a helyét, ha valakinek kifogásai voltak a gyakorlatot illetően, az nem az alaptörvény hibája volt. Az ülésezés rendjében, gyakoriságában tervezi-e lényeges változtatás kezdeményezését?
egy módosítást, amely szerint a bizottsági tagok ne helyettesíthessék egymást szavazáskor – ez megfontolandó. Egyébként nem szabad egyesével belekapni a változtatásokba, inkább arra kell felkészülni, hogy
a következő parlament fele ekkora létszámú lesz, jóval nagyobb teher hárul majd a képviselőkre, megváltozik sok minden. El kell még telnie bizonyos időnek, mire a felhalmozódott tapasztalatok birto-
kában nekifoghatunk a változtatásnak, és annak mindenképpen közös munkának kell majd lennie. Hasonló a véleményem az alkotmány módosításáról: szükséges, sőt, akár új alkotmány is szükséges már csak
Mindenekelőtt a frakciók véleményét szeretném kikérni: én húsz éves tapasztalat alapján mondom, hogy az a fajta ciklikus ülésezési rend, amelyben megvolt a helye a parlamenti, bizottsági és a képviselői választókerületi munkának, sokkal hatékonyabb, mint ha minden héten van ez is, az is. Persze, ettől függetlenül a pártok dönthetnek másként is, mindenesetre kezdeményezni fo gom.
Tűzeset után segítség A hobbihorgászattól
Takács László két világbajnokság között
a versenyzésig A
L
eégett egy családi ház augusztus 8-án hajnalban Szigetszent miklóson. A lakók a házban tartózkodtak, ám személyi sérülés nem történt, időben ki tudtak menekülni – mondta el a Lakihegy Rádiónak Hajas Tibor tűzoltóparancsnok. A Vadrózsa utcai Rózsa Lakóparkban lévő sorház egyik közbenső lakása teljes terjedelmében kiégett, a födém- és a tetőszerkezet, illetve a berendezési tárgyak megsemmisültek, majd a lángok átterjedtek a szomszédos házakra is. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják – tette hozzá Hajas Tibor. Az esetet követő délelőtt Szabó József polgármester is a helyszínen mérte fel a károkat, s azonnali segítséget nyújtott a családnak. A szerencsétlenül járt családot az Önkormányzat azonnali anyagi támogatásban részesítette, valamint azonnal kiutalta számukra a Szent Miklós út 9. szám alatti egyik lakást. 2010. augusztus
Dolgozók Szigetszentmiklósi Horgász Egyesületének egyik legsikeresebb sporthorgásza Takács László, aki már 12 évesen megszerette ezt a hasznos időtöltést. Kezdetben édesapjával járt le a folyóra, s mivel a család régóta Miklóson él, természetesen a KisDuna volt a kedvenc pecázó terepük. Huszonhárom esztendőn keresztül igazi hobbihorgászként hódolt e szenvedélynek, tíz esztendővel ezelőtt azonban elindult az egyesület háziversenyén és sikeresen szerepelt a ráckevei szakosztályok mezőnyében. Három éven keresztül a finom szerelékesek között indult, később átállt a pergetősök csapatába, mint mondja ez jóval egyszerűbb, olcsóbb műfaj, ugyanakkor számára sokkal izgalmasabb. Nem igényel annyi előkészületet, felszerelést, különféle etető anyagokat, mégis az ember maga választja ki a helyét versenyzés közben és megtalálja a legígéretesebbnek tűnő hor
g ászfelületet. A finom szerelékes versenyeknél ugyanis előre kisorsolják, kinek, hol áll a csónakja, és csak ott várhat a zsákmányra. Takács László Fürtös Attilával érte el a legjobb eredményeit, a Maconkai tónál megrendezett Balzer Kupán például a 120 csapat, tehát 240 versenyző között két alkalommal is sikerült megszerezni az első helyet, egyszer pedig másodikak lettek. Az országos bajnokságokon kétszer indultak el Fürtös Attilával, egyszer a második, egyszer pedig a harmadik helyet szerezték meg. 2004ben pedig feleségével, TakácsKiss Ildikóval az egyik fordulóban a harmadik helyen végeztek. Legnagyobb sikere természetesen a tavalyi kazahsztáni világbajnokságon, a Fürtös Attilával megszerzett bronzérem volt. Ezekben a hetekben pedig már a lettországi vb-re készülnek és nem titkolt vágyuk, hogy legalább az ezüstérmet megszerezzék. FAM
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
3
Az önkormányzati választások új választókerületei
4
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
2010. augusztus
HIRDETMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE
A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK ÁLTALÁNOS VÁLASZTÁSÁT 2010. OKTÓBER 3-RA (VASÁRNAPRA) TŰZTE KI. A SZAVAZÁS 6.00 ÓRÁTÓL 19.00 ÓRÁIG TART. A VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről 2010. augusztus 19-ig kapnak értesítést. A névjegyzék 2010. augusztus 18-tól augusztus 22-ig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban.
AJÁNLÁS A választópolgár ajánlási jogával 2010. szeptember 3-ig ajánlószelvényének átadásával élhet.
A SZAVAZÁS A választópolgár személyesen, lakóhelyén szavazhat. Az a választópolgár, aki 2010. június 16-ig tartózkodási helyet létesített, igazolással tartózkodási helyén szavazhat. Igazolást ajánlott levélben 2010. szeptember 28-ig, személyesen vagy meghatalmazott útján 2010. október 1-jén 16.00 óráig lehet kérni a lakóhely szerint illetékes jegyzőtől. Részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban a választási irodához lehet fordulni. www.valasztas.hu
2010. augusztus
Választási Iroda
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
5
Saját klubja van a SZIPÉ-nek Délutánonként a dr. Lengyel Lajos utcában várják a fiatalokat
B
eköltözhettek saját birodalmukba a Szigetszentmiklósi Ifjúsági Parlament, azaz a SZIPE tagjai. A két esztendős múltra visszatekintő szervezet színes programokat tudhat maga mögött, de nem volt egy állandó hely, ahol összejöhettek, amit a magukénak tudhattak. Gyakran találkoztak ugyan a városi közösségi házban vagy az Árpád utcai honismereti gyűjtemény irodájában, de az mégsem volt a sajátjuk. Mint Tóth Benő, az egyesület elnöke a Kisvárosnak elmondta, az önkormányzat döntése alapján a SZIPE megkapta a dr.Lengyel Lajos utcai volt orvosi ren-
delőt, amit az elmúlt hetekben sok-sok munkával sikerült úgy átalakítani, hogy otthonosan érezzék magukat itt a város fiataljai. A lelkes ifjak festettek, mázoltak, tapétáztak, takarítottak januártól márciusig, berendezték a helyiséget, kicserélték a bútorokat, új lámpákat szereltek fel. Szerencséjük volt, mert tapétát kaptak a Jász-Iron kft-től, így arra nem kellett pénzt költeni. Tóth Benő reméli, hogy a klub olyan hely lesz, ahová szívesen betérnek iskola után a diákok, s nem kell a városban kóborolniuk, utcán, játszótereken összeverődniük, ha találkozni akarnak egymással. Sajnos,
gyakran csak így tudták eltölteni a miklósi tinédzserek a szabadidejüket, aminek nem mindig örültek a környéken lakók. Tervezik továbbá, hogy angol tanfolyamokat tartanak a dr. Lengyel Lajos utcában, ahol
egyelőre hétfő, szerda és péntek délután várják a fiatalokat. A klubhelyiség arra is jó szolgálatot tesz, hogy továbbra is megszervezzék a könyvgyűjtést, hiszen a SZIPE már eddig is vitt könyvet a Kárpátaljára, ezzel is szeretnék segíteni a határon túli magyarságot az anyanyelvük megtartásában, ápolásában. S ha már a harminckét tagot számláló szervezet munkásságánál tartunk, nem szabad megfeledkezni a Ki, mit tud?-ról, vagy azokról a sportversenyekről sem, amelyekkel igyekeznek izgalmasabbá, tartalmasabbá tenni a szigetszentmiklósi fiata- fiedler lok életét.
Nagy sikert aratott a Sziget Színház és a Magyar Lovas Színház közös darabja
Trója – Miklósi produkció Komáromban N
agy sikere volt a Magyar Lovas Színház és a Sziget Színház együttes produkciójának, a Trója című rockoperának, amelyet július közepén az igmándi erődben mutatott be a közös társulat. Koltay Gergely és Szüts István a Trója című film alapján a lovas színház megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából írta a darabot. Az ókori történetet, a szerelemért folytatott küzdelem kétfelvonásos musicalváltozatát Komáromban hétezren, a sziget szentmiklósi világpremieren pedig nyolcszázan láttak. A zenés műben szereplő nemes állatokról a lovas színház igazgatója, Márkos Attila gondoskodott, s olyan neves művészek játékát élvezhették a látogatók, mint Pintér Tibor, Janza Kata, Feke Pál, Makrai Pál, Földes Tamás, Papadi mitriu Athina, Várfi Sándor, s ve lük együtt léptek fel a Sziget Színház helybéli tagjai, Békefi Viktória, Hábencius György, Bencze Sándor és Berecz György. A Trójával ezúttal is Sziget szentmiklós jó hírét vitték el a
6
művészek a Duna-parti városba, de a Sziget Színház fennállása óta hazánk több városában mutatkoztak be nagy sikerrel. Sőt a Hair című darabbal már Németországban, Svájcban és Szlovéniában is felléptek a miklósi színház tagjai. Talán még emlékeznek olvasóink a kezdetekre, amelyről a Kisváros is beszámolt. Pintér Tibor vezetésével 1998-ban indult el a musical stúdió, amelyben néhány
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
lelkes, zeneszerető fiatal ismerkedett a zenés színpadi játék titkaival. Öt év alatt végül annyira ös�szecsiszolódott a csapat, és kialakult egy olyan ügyes társaság, hogy Pintér Tibor kezdeményezésére megalakult a Sziget Színház. A fiatalokhoz neves színészek csatlakoztak, s közösen több nagy szerű darabot mutattak be itthon, és szerte az országban. Olyan, méltán kedvelt daljátékot, mint a
János vitéz, olyan operettet, mint a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Marica grófnő vagy a Mágnás Miska; népszerű musicaleket, mint a Hair, A Padlás vagy a Jézus Krisztus Szupersztár. S ha nem is kedveli valaki a könnyedebb zenés műfajt, a musical stúdió, és a Sziget Színház tagjainak játékával, előadásaival rendszeresen találkozhat a városi rendezvéF. A. M. nyeken, ünnepeken. 2010. augusztus
Sokat javul a bölcsődei és az óvodai elhelyezés helyzete A
z elmúlt időszakban több családnak is azzal kellett szembesülnie, hogy a gyermekének nincs bölcsődei, vagy óvodai férőhelye, hiszen ezek száma véges, így az illetékeseknek több kérelmet is el kellett utasítania. A város vezetése érzékelte a problémát, és augusztus elején rendkívüli testületi ülésen foglalkozott a kérdéssel. A tanácskozáson sikerült javítani a nem túl rózsás helyzeten. A testületi ülésen Sza bó József polgármester elmondta, hogy a bölcsődei férőhelyek bővítése kapcsán 5 szóba jöhető ingatlant tekintettek meg, illetve vizsgáltak felül. Ezek a Tököli úton, az Ifjúsági úton az OTP felett, a Semmelweis úton, a Komáromi utcában, illetve a Petőfi úton a Dujmó-lakóparkkal szemben találhatóak. E két utóbbi ingatlannak ugyanaz a tulajdonosa. A Semmelweis úti ingatlan kisebb átalakítások mellett alkalmassá tehető a bölcsőde működtetésére. Az ingatlan tulajdonosai vállalják az átalakítások költsé-
geit, azonban csak egy év bérleti díj előre finanszírozása esetén, ugyanis az átalakítás költségeit ebből tudnák fedezni. A Komáromi utcai, illetve a Petőfi utcai ingatlan átalakítási költségeit a tulajdonos vállalja. A képviselők végül a Semmelweis utcai és a Petőfi utcai épülettel kapcsolatos előterjesztést fogadták el, így mindkét helyszínen bölcsődei helyek kerülnek kialakításra. Az óvodásokat érintő határozat is megszületett. A Csicsergő és a Morcorgó óvoda területére 2-2 foglalkoztató konténert állítanak fel. Tudni kell ezekkel kapcsolatban, hogy a legmodernebb technikával készültek, szigetelésük ugyanolyan, mint a haladó technikával készült épületeké, vagyis télen gazdaságosan fűthető. Ezzel a két döntéssel a gyermekek jelentős részét sikerül majd a városi intézményekben elhelyezni, s megfelelő szakemberek is a rendelkezésre állnak majd.
A p ol g á r mester vá lasz ol
Eseménydús hetek előtt I
gencsak izgalmas a nyár Sziget szentmiklóson, hiszen a városban egymást érik az események. Közben pedig a hétköznapokon sem áll meg az élet, többek közt zajlanak az Ádám Jenő tanintézmény építésének előkészületei. Ráadásul az ősz sem lesz unalmas – hiszen egymást érik majd a programok. Ebben a hónapban ezekről kérdeztük Szabó József polgármestert. Hogyan telt a nyár, miként élte meg az elmúlt hónapokat polgármesterként? Nem egyszer lehettem büszke a városra. Remek kulturális programokon vehettünk részt. Kiemelkedő esemény volt a színházi hét2010. augusztus
vége, amelynek keretében színvonalas előadásokat láthattunk. Akkor is büszke lehettem, amikor Komáromban láttam a sziget szentmiklósi művészek előadásában a Tróját. Közben persze dolgozni is kellett. Szerencsére immár semmi akadálya annak, hogy az intézményeinkben kicserélhessük a nyílászárókat. Aztán egyeztetést kellett előkészíteni a közös képviselőkkel arról, hogy a társasházak számára mely fűtési rendszer a gazdaságosabb. Van aki azt mondja, hogy le kell válniuk a rendszerről, van aki azt, hogy nem, de én igyekszem minden tájékoztatást megadni, aztán mindenki dönthet a szíve szerint.
Hogy áll az oktatási központ beruházásnak előkészítése? Nagy erővel zajlik az előkészítés. A munkatársaim folyamatosan azon munkálkodnak, hogy minden feladatot megoldjanak ezzel kapcsolatban és a tervek szerint nem is olyan soká, szeptember 25-én letehetjük az intézmény alapkövét. Vagyis már nem állunk messze attól, hogy hamarosan elkezdődhessen a szemmel is látható munka. Milyen őszre számít? Nyilván befolyásolja az előttünk álló hetek hangulatát, hogy már a nyakunkon a választási kampány. Én azonban mégsem erről beszélnék, hanem arról, hogy
a városunkban egymást érik majd a közösségi rendezvények. Szinte nem lesz olyan hétvége, amikor nem lesz majd olyan program, amelyekre érdemes kilátogatni. Jön a roxiget, a halászlé főző verseny, a Szabacsi Nap,a Honismereti est, a már említett alapkő letétel. Szóval eseménydús őszünk lesz, mindenféle értelemben. 1
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
7
Megkérdeztük
Hogy védekezik az allergia ellen Legtöbben örvendeznek a nyárnak, ám a meleg hónapok sokaknak hoznak szenvedést. Allergiások milliói tüsszögnek, köhögnek, törölgetik gyulladt szemüket. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy miként vé dekeznek az allergia ellen, mi ként próbálják csökkenteni a kellemetlen hatásokat a szigetszentmiklósiak. Molnár Ádám: Két esztendővel, ezelőtt felnőttként lettem allergiás, addig megúsztam ezt a kellemetlen betegséget. Én a természetes gyógymodok híve
Anno
vagyok, ezért igyekszem természetes módon csökkenteni a hatásait, s nem szedek gyógyszereket. Inkább arra ügyelek, hogy a környezetemben ne legyenek allergizáló növények. Mivel a parlagfűre vagyok érzékeny, ezért fokozottan ügyelek arra, hogy időben irtsam ezt a gyomot. Bartus Nikolett: Főleg a virágporokra, a különböző pollenekre vagyok allergiás. Nekem elsősorban a szemem gyullad be, mikor megérkezik az allergiaszezon. Ilyenkor tehát kény-
telen vagyok többször csöppenteni valamilyen gyógszert, hogy csökkentsem a fájó, viszkető érzést, a könnyezést. Fiedler Ferenc: Gyógyszerrel és nagymennyiségű zsebkendővel tudom csak csökkenteni az allergiás tüneteket, mikor elkezdenek virágozni a növények. A hétköznapokban is kénytelen vagyok alkalmazkodni ehhez a helyzethez, megtanultam például, hogy a kertünkben még a virágzás előtt nyírjam le a füvet, ellenkező esetben csak tüsszögök,
bedugul az orrom, ég a szemem. Katona Dániel: Elsősorban a nyárfa és a parlagfű virágporára vagyok érzékeny, és sajnos csak gyógyszerrel tudom csökkenteni a pollenek kellemetlen hatásait. Ráadásul a virágzás idején az étkezésre is vigyáznom, kell, mert keresztallergia alakulhat ki bizonyos ételek fogyasztásánál, s ez csak tovább rontja a helyzetet. A parlagfű virgzása idején például nem szabad sárgadinnyét F. A. M. ennem.
Színi elo˝adás a Kocsis-féle csendo˝r házban (ma kosárfonó ház) 1946, a darab címe: A földindulás
Szigetszentmiklósi emlékek
Allergia az allergológus szemével
Dr. Milosevits János
A
z allergia korunk népbetegsége. Az allergiás betegek száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett. Ennek pontos okát nem ismerjük. Vannak akik az ételekben, levegőben szaporodó kémiai anyagokat , mások a környezetünket behálózó mágneses illetve rádióhullámokat teszik felelőssé. Egyértelmű válasszal a tudomány a felmerülő kérdésekre jelenleg még nem tud szolgálni. Ami viszont mára egyértelművé vált, hogy a túlzott sterilitás nemhogy csökkentené, inkább növeli az allergiák előfordulását. A mindentől óvott, játszótéri homokozót csak mesekönyvből ismerő gyerekek között az allergia előfordulása jóval gyakoribb, mint az utca porában játszó, mindent a szájába vevő gyerekeknél. A másik ismert tény a családi halmozódás. Allergiás szülők esetében az esetek legnagyobb részében a gyermekük is allergiás lesz. Mit tehetünk az allergia megelőzésére? Az orvoshoz fordulás során ez a kérdés sajnos csak a legritkább esetben merül fel. Pedig az allergia megelőzése sok esetben már igen korai terhességben kezdődik. A kismamák egészséges életmódja, étkezése és szenvedélyektől (dohányzás 2010. augusztus
alkohol, kábítószer) mentessége az alapja az egészséges csecsemő megszületésének. A dohányzás még az apa esetében is sokszorosára emeli az gyermek allergiás betegségének előfordulását. A másik fontos felismerés az allergia területén, hogy az emésztőrendszer normális működése nem csupán az ételeredetű, hanem a légzőrendszer eredetű és bőrt érintő allergiák megelőzésében is létfontosságú. Az egészséges, kevés konzerválószert tartalmazó friss ételből készülő változatos étel fogyasztása nem csupán az allergiák megelőzésében, hanem a kezelés során is lényeges. Az allergia előidézésében mai tudásunk szerint kiemelt szerepet játszó ún. bontott fehérjék és zsírok mára már kikerültek a csecsemőtápszerekből, de a mindennapi ételeink jelentős mennyiségben tartalmazzák, a felnőtt testépítők pedig ezeket az anyagokat a mai napig kilószámra fogyasztják. A tejsav baktériumok jótékony hatása ugyancsak egyértelműnek tűnik. Korunk másik nagy veszélye az allergiás megbetegedések szempontjából a túl jól szigetelt lakások levegője. Lehet tehát, hogy komoly összeget spórolhatunk meg, ha lakásunk “egy szál gyertyával fűthető”, de a kellő
légcsere hiánya miatti gombásodásnak és atkakoncentráció emelkedésnek előbb utóbb anya giakban is mérhető negatív hatása lesz. Sokan nem ismerik bizonyos szigetelőanyagok egész ségkárosító hatásait sem. Sok bosszúságnak lehet alapja az új lakások szőnyegpadló borítása, ugyanis ezek olyan mértékű tisztítása, hogy ne legyen allergizáló hatása, csak speciális (a szőnyegpadló értékét sokszorosan meghaladó) tisztítóberendezésekkel lehetséges. Mikor gondoljunk arra, hogy allergiások vagyunk? A szezonális allergia felismerése többnyire a laikusok számára sem jelent nehézséget, azonban az egész évben jelentkező panaszok sokszor a szakemberek számára is komoly kihívást jelentenek. Sokan gondolják, hogy a bőrteszt elvégzése minden kérdésre választ ad, de a valóságban a vizsgálat eredménye csak korlátozottan értékelhető. Gyakori hiba az allergiás időszakban, vagy gyógyszer hatása alatt elvégzett allergiás bőrteszt eredményének túlértékelése. Javasolt a betegek részletes önmegfigyelése, mely az allergológus számára fontos adatokkal szolgálhat, illetve a megfelelő, azaz a tünetmentes időszakban elvég-
zett részletes kivizsgálás. Tekintettel arra, hogy az allergiás szezon már kora tavasszal, tél végén kezdődik és kora őszig tart, az allergiás betegek kivizsgálásának javasolt időszaka a késő ősz, kora tél. A kezelés, a mai napig elsősorban antihisztamin gyógyszerek adásából áll, ezek fejlesztése azonban folyamatos, tehát mindig új, erősebb hatású, kevesebb mellékhatással rendelkező gyógyszerek jelennek meg. Ezeket egészítik ki a helyileg ható szemcseppek és orrspray-k. Szerencsére mára egyre kevesebben kérik a „csodaszernek” mondott szteroid injekciót, mely lehet ugyan, hogy időlegesen látványosan csökkenti a panaszokat, de egész életre szóló (cukorbetegségtől a gyomorfekélyig) mellékhatásokat okozhat. Sajnos az egészségbiztosítás az utóbbi időben a támogatás csaknem teljes megvonásával a kezelés költségeit a betegekre hárította át, különösen fontos tehát, hogy a megelőzésben elsődleges egészséges életmódra, illetve a hazánkban elsődleges allergénként szereplő parlagfű irtására minden ember odafigyeljen. Dr. Milosevits János PhD. a belgyógyászat, klinikai immunológia és allergológia szakorvosa
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
9
Képviselői fogadóórák 2010. augusztus Szabó József polgármester minden hónap első szerdáján tart fogadóórát. Bejelentkezés telefonon: 24/505-502, személyesen a Polg. Hiv. titkárságán Fodor Antalné dr. alpolgármester minden hétfőn 9–11 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában Papp István alpolgármester előzetes telefonegyeztetés alapján a Polg. Hiv. telefonszámán: 24/505-505 Sallai Gábor alpolgármester előzetes telefonegyeztetés alapján a 30/940-0922-es telefonszámon Balla Ákos képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 30/991-8509-es telefonszámon Becz Péter képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/957-8460-as telefonszámon Budai László képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/565-3258-as telefonszámon Dorogi Gyula képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 70/238-2236-os telefonszámon Horváth István képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 30/972-1603-as telefonszámon Hrabovszky András képviselő minden hónap első szerdáján, 15–17 óráig a lakihegyi régi orvosi rendelőben Jószai Attila képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 06-30/251-8718-os telefonszámon Dr. Kécza György képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/574-4449-es telefonszámon Kövesdi László képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a Polg. Hiv. Titkárságán, telefon: 24/505-505 Kukorda Tibor képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 70/293-9039-es telefonszámon Ladányi Sándor képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 70/246-4150-es telefonszámon
HELYI ADÓ HÍREK 2010. II. félév
Tájékoztatjuk a vállalkozókat, hogy az egyes adó törvények módosításáról szóló 2010. LVII. törvény 6.§-a értelmében a helyi iparűzési adó 2010. június 29-ei hatállyal az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe került. A 2010. II. félévre esedékes iparűzési adóelőleget az önadózás szabályai szerint az önkormányzati adóhatósághoz kell megfizetni. A fizetési határidő: 2010. szeptember 15. Iparűzési adó számlaszám: 11742252-15393276-03540000 Gépjárműadó számlaszám: 11742252-15393276-08970000 Építményadó számlaszám: 11742252-15393276-02440000 Késedelmi pótlék számlaszám: 11742252-15393276-03780000 Bírság számlaszám: 1 1742252-15393276-03610000 Az építményadó, gépjárműadó, késedelmi pótlék, bírság számláról szóló számlaegyenleg 2010. augusztus 31-ig kerül postázásra. Szigetszentmiklós, 2010. augusztus
Fazekasné Moldván Valéria Adóügyi Irodavezető
10
Lénárt Lajos képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 70/236-5140-es telefonszámon Prunner József képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a Polg. Hiv. telefonszámán: 24/505-505 Rákosi Katalin képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/560-4760-as telefonszámon Szilágyi Zoltán képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/562-7913-as telefonszámon Solti Attila képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 70/339-8747-es telefonszámon Tóth Imre képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/335-9025-ös telefonszámon Dr. Vántsa Botond képviselő előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/326-1889-es telefonszámon Virág Róbert képviselő augusztus 30., 16 óra, Polgármesteri Hivatalban Lakatos Mihály, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Boda Anna elnökhelyettes minden hétfőn, 9–12 óráig a CÖK-irodában Hohl László, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/942-0715-es telefonszámon Kirov Milán, a Bolgár Kisebbségi Önkormányzat elnöke előzetes telefonegyeztetés alapján a 20/587-1868-as telefonszámon Polgárőrség minden hónap utolsó szerdáján, 16–18 óráig a Losonczi u. 9. szám alatt, vagy telefonegyeztetés alapján a 20/922-3863-as telefonszámon Maszlag István, a Polgármesteri Hivatal mezőgazdásza minden hétfőn, 8.00–18.00 óráig a Polgármesteri Hivatalban Krausz Antal falugazdász minden hétfőn, 8–12 óráig a Losonczi u. 1. szám alatt
Négylábú barátunk kérése a nyári melegben •H osszúra növő, loboncos szőröm még a nagy meleg beállta előtt nyírasd meg, így elkerülhetjük, hogy esetleges sérüléseimet beköpjék a legyek, vagy hőgutát kapjak. • Naponta többször ellenőrizd, nem borult-e ki a vizem! Mindig frisset tölts, nekem is jól esik a hűvös víz! Kora reggel , vagy késő este vigyél sétálni! • Bezárt autóban soha ne hagyj magamra! • Engedd, hogy árnyékba feküdjek! • Ha valamilyen okból láncra tettél, védj az időjárás viszontagságaitól, így a tűző naptól, a melegtől is! • Kóbor társaimnak is tegyél ki ivóvizet, tollas barátaimnak madáritatót állíts fel! • Nedves pólót is adhatsz rám, így kevésbé fogok szenvedni a melegtől!
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
• Ha öreg, beteg társad vagyok, különösen figyelj oda rám! • Ha ne adj’ Isten, mégis bekövetkezne a baj és lihegek, forró a testem, nyelvem sötétebb a megszokottnál, azonnal vigyél állatorvoshoz!!!! „Őrszem” Állatvédő Baráti Társaság
2010. augusztus
Zarándokút Passauban Boldog Gizella királynénk sírjánál A zarándokcsoport
H
osszas szervezőmunka után 2010. június 25-én, pénteken hajnalban elindult az autóbusz Németország felé. Ezzel egy nagy álma kezdett megvalósulni kórusvezetőnknek, Rohácsek Mártonnak és az immár 53 éves Szent Erzsébet Kórusnak. Első nap a Duna partjának egyik festői városkájában, Melkben álltunk meg, ahol Linde László plébános – aki a zarándokúton velünk tartott – celebrált szentmisét a Nyári Kápolnában (Sommersakristei). A csupa arannyal díszített barokk bazilika kápolnája is hasonlóan csodálatos volt. Első zarándok misénk lelkiekben gazdagította csoportunkat és erőt adott az út további részéhez. A szentmise után alkalmunk nyílt végignézni a bencés apátság templomát is. A szemünk nem tudott betelni a látnivalókkal. A bazilika soksok mellékoltárai között Szent Miklós mellékoltár is található. A templom akusztikailag legjobb helyén kórusunk Mária éneket énekelt. Fantasztikus élmény volt. A várost is megnéztük. A keskeny kis utcák, a német építészetre jellemző, színes házak között hangulatos sétát tettünk. 2010. augusztus
Folytattuk utunkat Passau ba, ahol először az egyik legismertebb zarándok templomot néztük meg. A kapucinus barátok által fenntartott Mariahilf ismét megénekeltette kórusunkat. A hegyről lefelé a Passau belvárosába vezető fedett lépcsősoron mentünk. Az ablakokon kitekintve elénk tárult Passau fantasztikus látképe. A lépcsősor falain a zarándokok által elhelyezett kegytárgyak, képek, hímzések láthatók. Szállásunk sajnos két helyen volt. A velünk utazó Német Kisebbségi Egyesület tagjai egy Gasthof-ban, míg a kórus Maria Loos panziójában volt elszállásolva. Szombaton Passau szépségeivel ismerkedtünk. Utunkat a Várban kezdtük, megtekintettük a város csodálatos látképét a Máriahilfberg-gel szemközti oldalról. A Várból gyalog sétáltunk le a félszigetre. Akit érdekelt, részt vett a Szent István Dómban egy csodálatos orgonahangversenyen. (Ez a világ egyik legnagyobb templomi orgonája.) Délután 3 órakor értünk el igazi végcélunkhoz. A Niedern burg kolostorba menekült férje, Szent István királyunk halála után Gizella 1060-ban, akit
A kórus a melki Bazilikában
1975-ben szenteltek Boldoggá. Első királynénk sírjánál nagyon sokan tesznek látogatást, hiszen a bajorok és a magyarok körében is nagy tiszteletnek örvend. Síremlékén állandóan látható nemzetiszín szalaggal díszített virágcsokor, koszorú. Ebben a környezetben emlékeztünk meg mis is Boldog Gizelláról egy szentmise keretében, melyet ismét László atya celebrált. A szentmise végén mi is letettük a megemlékezés megszentelt koszorúját. Nagyon megható és felemelő érzés volt ezen a szent helyen énekelni és imádkozni. A nap hátralévő idejében a város további látnivalóival ismerkedtünk. Voltak, akik sétahajóról, voltak, akik a „szigetcsúcsra” kisétálva nézték meg azt a természeti tüneményt, mely ennek a városnak a leghíresebb látnivalója: az Inn
(világoskék), a Duna (sötétkék) és az Ilz (fekete) folyók összefolyását. Vasárnap búcsút vettünk szállásadónőnktől és elindultunk hazafelé. A Duna-menti települések közül Krems városa volt a harmadik, melyet a zarándokok megtekintettek. A busz sajnos távol állt meg a városközponttól, így a hosszú gyaloglást nem mindenki tudta vállalni. Aki azonban eljutott a belvárosba, ismét egy más, csodálatos osztrák települést ismerhetett meg. Köszönjük a Szigetszentmik lósi Önkormányzat Kulturális Bizottságának, a Német Kisebbségi Önkormányzatnak és a Szigetszentmiklósi Római Katolikus Egyháznak, Linde Lászlónak az anyagi támogatást, mely lehetővé tette számunkra ezt a felejthetetlen zarándok utat. Dvorák Marianna
Impresszum Szigetszentmiklós Önkormányzat Tájékoztatója Felelős kiadó: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata www.szigetszentmiklos.hu, 06-24/505-588 Felelős szerkesztő: Kecskés István 06-30/696-0558 • Szerkesztő: Fiedler Anna Mária Design és DTP: ©EMU Stúdió 06/20-389-0696 Nyomda: EX-KOP Nyomda, Szigetszentmiklós
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
11
Épülnek a járdák
Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny Szigetszentmiklós, Kéktó Szabadidő Park
A
A város több pontján is járdák épülnek. Képeink a Rákóczi utcában, illetve a Temető előtti szakaszon készültek.
2010. szeptember 04.
ROXIGET Rockzenei Fesztivál és Tehetségkutató verseny az idén is a Közép-magyarországi régióból várja lelkes, rockzenét szerető és művelő zenekarok jelentkezését. A zenei megmérettetésre jelentkezők nevezésüket augusztus 9-ig tehetik meg a Városi Könyvtár és Közösségi Házhoz eljuttatott demo anyagukkal. A verseny dobogós zenekarai értékes Hangáruház utalványokat nyerhetnek valamint további díjként fellépési lehetőséget is kapnak a fesztivál két fő zenekarának egy-egy fővárosi vagy vidéki nagyvárosban szervezett fellépése előtt az ősz folyamán. Szponzori felajánlásokból különdíjakat is kiosztunk a kiemelkedő egyéni tehetségeknek (Audmax Kft., Rockszervíz Records, Medgyesi Hangszer) Vagyis a legjobb énekes, gitáros, dobos stb. A fődíj 100 000 Ft értékű utalvány illetve a Rockszervíz Records kiadásában egy Maxi CD – a legjobb zenekarnak Idén újra élő középdöntőt tartanánk megfelelő számú nevező esetén A beérkezett demok meghallgatása során a szakmai zsúri a 10 legjobbnak ítélt zenekart engedi a középdöntőbe, melyet augusztus 28-án tartunk a Városi Könyvtár és Közösségi Ház parkolójában, ahol élőben folytatódik a bemutatkozás. Az itt színpadra lépő csapatok közül az öt legjobb megy tovább a szeptember 4-i Kéktói döntőbe. A versengést este a Supernem zenekar koncertje zárja.Az eredményekről a nevezők szóbeli és írás-
beli értesítést is kapnak. Jelentkezési feltételek: a jelentkezési lap, a nevezési díj – 10 000 Ft – és egy amatőr demo felvétel – mely minimum három saját szerzeményű számot tartalmaz – határidőre való benyújtásával a szigetszentmiklósi Közösségi Házba, illetve a borítékban mellékelve a megjelölt bankszámlára történt befizetés igazolását. A nevezési díj fejében minden zenekar, aki megjelenik a döntőn átveheti az Audmax Kft. által felajánlott 20 000 Ft értékű Hangáruház utalványt. Minden nevezett már nyert!! A szeptember 4-i fesztivál programját a döntőbe jutott amatőr zenekarok versengése mellett Csepel-szigeti rockzenekarok (Napfénypresszó, Azbeszt + Bass, Mókuskerék, Testi Egyenleg Ska Kollektíva) valamint két fő zenekar fellépése teszi teljessé Idén a Takáts Tamás Blues Bandje és a Kiscsillag lesznek a kiemelt zenekarok. A fesztivál fővédnöke: Szabó József Szigetszentmiklós város polgármestere. Website: www.roxiget.hu Kapcsolat: Szegedi Zsuzsa – Városi Könyvtár és Közösségi Ház 06 20 511 0982 Médiatámogatóink: Kisduna Tv, Dunavidék Regionális Tv, Lakihegy Rádió, Hangfoglalás.hu
„Zsivopiszátyelja” nemzetközi karikatúra és grafika kiállítás bolgár testvérvárosunkban Gorna Oryahovicában Az idén május végén részt vettünk a szigetszentmiklósi Bolgár Kissebségi Önkormányzat támogatásával, a régi bolgár főváros Veliko Trnovo melletti Gorna orjahovicai művészeti alkotó táborban. Együtt utaztunk ki a kisebbség tagjaival, Dzsongova Bojánkával és Janko Czenovval akik az ottani hivatalos városi ünnepségeken vettek részt. A különböző (török, német, 12
román) testvérvárosi delegációkat a gornai képviselő testület tagjai fogadták, bennünket, művészeket pedig az ottani bolgár képzőművészek láttak vendégül. Karikatúristákkal és grafikusokkal dolgozhatunk együtt négy napig egy művésztelepen. Az utolsó előtti napon egy reprezentatív közös kiállítást hoztunk létre mely a város egyik központi galériájában került
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
megrendezésre. Mi két-két munkát hagytunk ott melyek ottani kiállításokon fognak szerepelni. Jövőre mi is megpróbálunk itt Szigetszentmiklóson létrehozni egy nemzetközi alkotó tábort a testvérvárosi művész kollégákkal. Az eddigi és a jövőbeli támogatást megköszönjük a városvezetés. Kosch Péter grafikusművész Puha Ferenc festőművész 2010. augusztus
Ismét „taroltak” a Sziget SZIVE ifjú versenyzői!
A Szigetközben túráztak a miklósi evezősök
B
urlovits Erika és Horváth Ádám a Sziget SZIVE ifjú íjászai július 18.-án megint elsöprő győzelmet arattak vetélytársaik felett. A 3 fordulóból álló Osztrák-Magyar Barátság Kupa befejező versenyén kategóriájukban arany érmet nyertek, ezzel a 3 fordulós verseny összetett értékelésén is első helyezést értek el. A záróverseny Kőrmenden zajlott, jó hangulatba, mintegy 100 íjász részvételével. Az ös�szetett értékelésen azok vehettek részt, aki legalább kettő versenyen részt vettek és jó eredményt értek el. Erika és Ádám Ausztriában, Martantsch városában vetek részt az első fordulón, Ádám első, Erika második helyezést ért el. Gratulálunk és további sikeres versenyzész kívánunk nekik!
Izgalmas vízitúrán vettek részt a szigetszentmiklósi vízisport egyesület tagjai. Tizennégyen hét hajóval – hat kenuval és egy kajakkal – indultak el felfedezni a Szigetköz és a MosoniDuna vidékét. Négy zsilipen kellett keresztül menniük a 125 kilométeres szakaszon, melyen érintették Halászit, Dunakilitit, Rajkát, Kimlét, Véneket és Gönyüt. Az egy hetes út ideje alatt változatos tájjal, vízivilággal találkoztak, erdős, parkos, suvadásos, gyékényekkel teli folyószakaszon vezetett az útjuk. FAM
FIGYELEM, FIGYELEM!
A Mihály Dénes Szakképző Iskola szigethalmi telephelyén a 2010/2011-es tanévben is elindítja OKJ-s képzéseit. Érdeklődni: Szigethalmon a Szent István Általános Iskolában (Szigethalom, Szabadkai út 64.) vagy Barna Edinánál a 70/933-6310-es telefonszámon.
Szükséges feltételek:
Alapfok esetén: 10. (az 1998/99 előtt végzetteknek 8 általános) évfolyam elvégzése. Középfok esetén: érettségi vizsga
Költségek: 25 000 Ft beiratkozási díj Jelentkezés:
személyesen, más időpont előzetes egyeztetést igényel.
Beiratkozás: 2010. augusztus 25. (szerda) 10.00–18.00-ig Irodai asszisztens (alapfokú) „Az EU követelményeknek megfelelő, modern vezetők munkájuk segítőjeként irodai asszisztenseket alkalmaznak, akik biztonságosan eligazodnak a számítástechnika útvesztőiben, a klaviatúra virtuózai, szakmai felkészültségükkel nagymértékben hozzájárulnak a kis- és középvállalatok vezetőinek sikereihez.” Csóréné Bene Mária
Informatikai rendszergazda (középfokú)
Rendelkezik alapismeretekkel? Jelentkezzen! (Alapismeretekkel rendelkezőknek a képzés 1 éves) Az első évfolyam elvégzése, és a pontos szakirány kiválasztása után a választott szakmájától függően: • képes biztosítani a hálózati infrastruktúra biztonságos üzemeltetését, • biztosítja a cég arculatának webes megjelenését és menedzseli azt, • ellátja számítógépes hálózatok működésével kapcsolatos további feladatokat
A cég legfontosabb bizalmi embere 2010. augusztus
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
13
Labdarúgó Diákolimpia Országos döntő A
szigetszentmiklósi József Attila általános iskola 1-3. osztályos tanulói képviselték városunkat a labdarúgó Diákolimpia Országos Döntőjében. A döntőbe az induló körülbelül 1600 csapat közül 20 csapat került be. A sorsolás eredményeként Győr, Ajka, Miskolc, Budapest és Szigetszentmiklós csapatai kerültek egy csoportba. Itt a győri és ajkai focistákat legyőzve harmadikként vártuk a csütörtöki helyosztókat, ahol a Siófok csapatával szemben már csak büntetőkkel maradtunk alul. Záró mérkőzésünkön 2:0-ra győztünk a dombóvári kisiskolások ellen, és végül a tizenegyedik helyen zártunk. A döntőben Szombathely csapata győzött Zalaegerszeg ellen, harmadikként a székesfehérváriak állhattak fel a dobogóra. A Diákolimpián valóban a legjobb győzött, de tudjuk, hogy e mögött komoly
I. korcsoport (balról jobbra) Kispéter Mihály, Izsák Máté, Sztraka Kristóf, Simon Dominik, Varszamisz Marcell, Agócs Vince, Bányai Ferenc, Buzás Kata, Purceld Szabolcs szakmai munka áll. A szép számmal fejlődő sportiskoláknak köszönhetően bizton remélhetjük, hogy később nemzeti tizenegyünket is eléri a fejlődés szele. Azonban a mi csapatunk sem a grundról verődött össze. Az MKFC az SZTK és a VasasPasarét edzőinek munkáját kell megdicsérni. Egységes dicséret illeti srácainkat is, akik ragyogóan helyt álltak,de…., itt álljunk meg egy szóra! Meg kell említe-
Miklós táncos büszkeségei S
okan még nem is tudják milyen sok hazai és nemzetközi eredményekkel büszkélkedhetnek a DanceLand TSE táncos növendékei. A versenytánc nem csupán sport, hanem művészet is egyaránt. Nem egyéni, hanem páros eredményekért küzdenek a versenyzők. Az utóbbi hónap eredményeit és Szigetszentmiklós büszkeségeit szeretnénk bemutatni a kedves olvasóknak. Júniusban Szlovákiából 5 arany éremmel, 2
14
ezüst éremmel, valamint 1 bronz éremmel térhettünk haza. Ebből Takács István és Fáki Anna 2 aranyat egy ezüstöt szerzett, Kovács Dániel és Takács Andrea egy 1. egy 2. és egy 3. helyezéssel lett gazdagabb, Vörös István és Pintér Viktória megnyerte korosztályában a versenyt, ahogyan mi is (Császár Péter és Illés Andrea) a tanárok „A” versenyosztályban felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Ezen felül Isti és Viki egy 3. és 2 első helyet
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
nünk Búzás Kata nevét, aki aktívan vette ki részét ebben a hosszú és sokszor valóban zúzós küzdelemben. Előkelő helyen végzett a góllövő listán csapatunk játékmestere, Sztraka Kristóf. Játékosainkat csapattá szervezte Sztraka Péter és Hollik András testnevelő tanár. Nekik, és valamennyi közreműködő szülőnek köszönetet mondunk. Szép volt fiúk, így tovább! AZS
szerzett magának a Mezőkövesdi Nemzetközi Nyári Táncfesztiválon. Horváth Dániel és Szelecki Vivien is jeleskedett júniusban, ők egy 4. és egy 2. hellyel büszkélkedhetnek. Nem túlzok, ha azt mondom ezek kiváló eredmények. Sok munka és felkészülés eredménye. Mindenkit szeretnék arra bíztatni, hogy próbálja ki magát ebben a nagyszerű sportban, mert csodálatos élményekkel leszünk gazdagabbak. Aki már most kedvet érez, várjuk miklósi táncóráinkra! Bővebben a www.dancelandtse.hu webcímen olvashatsz rólunk. Illés Andrea (DanceLand TSE elnöke)
2010. augusztus
4 és fél óra tévé előtt naponta
Az elemző cégek adatai azt mutatják, hogy mi magyarok túl sokat tévézünk és ez a mozgás, a család, a barátok végső soron az egészség rovására is megy. A digitális adás, a rendkívül gyorsan fejlődő IPTV technológia viszont lehetővé teszi, hogy tudatosabban tévézzünk. A visszanézhető adással, az időzíthe tő felvétellel több megszakítással, saját időbeosztásunk szerint, vagy akár a reklámokat átpörgetve nézhetünk meg egy-egy műsort. Sőt, a gyermekeket is jobban védhetjük a „felnőtt” műsoroktól a különböző „letiltó” funkciókkal. 1999-ben napi 2:35 percet1, 2010 áprilisában már napi 4 és fél órát töltöttünk a TV előtt.2 Miközben a 15 évesnél idősebb korosztály 69%-a semmilyen említésre méltó sporttevékenységet nem végez.3 Sőt, sokan a napi időbeosztásukat is a műsorokhoz igazítják. Ezen az sem segít, hogy a válság miatt egyre több család kénytelen lemondani a kulturális szórakozás egyéb formáiról és még több időt tölt a televízió előtt. Mivel a magyar háztartások 99%-ban van televízió (összesen 6,3 millió készülék), a következő években várhatóan még jobban előtérbe kerülhet a
tudatosabb televíziózás és az ezt lehetővé tevő digitális sugárzás. Tudatos televíziózás és az InviTV A tudatos televíziózás néhány évvel ezelőtt annyit jelentett, hogy válogatunk a műsorok között, de ma már a technika lehetővé tette, hogy ez a fogalom is bővüljön. Az InviTV az Invitel IPTV-je, számos olyan funkcióval rendelkezik, ami a kényelmesebb és a tudatosabb televíziózást szolgálja. Az InviTV a telefonvezetéken át érkezik a lakásokba és egy beltéri egység (set top box) alakít-
1. KSH, 1999. 2. AGB Nielsen Media Research, 2010. április 3. GFK. Roper Riport, 2009. 4. Magyar Infokommunikációs Jelentés, 2009. BellResearch 2010. augusztus
ja át a jelet TV képernyőre. Ez a technológia alkalmas a digitális televíziózás minden előnyének kihasználására, de jóval több funkcióval is rendelkezik és rendelkezhet majd, mint a kábelen fogható digitális adások. Az adást (egy időben több csatornát is) akár időzítve is felvehetjük. A felvett műsort bármikor, megszakításokkal nézhetjük meg, a reklámokat át is „tekerhetjük” és akár 20-30 perccel is kevesebb idő alatt nézhetünk meg egy filmet, így több idő marad a gyerekekre, a családra, a sportra és a barátokra. A hazánkban kizárólag az InviTV-n elérhető „tegnap TV”-je funkcióval sok csatornán visszanézhetőek a korábbi műsorok. Nem kell haza sietni akkor sem, ha mindenképpen meg akarunk nézni valamit, de elfelejtettük beállítani a felvételt, egyszerűen kikeressük a műsorújságból és számos adó műsorát megnézhetjük 72 órára visszamenőleg. Sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de a „gyerekzár funkció” is a tudatosabb televíziózásról szól. Bizonyos adókat és a korhatáros
filmeket le lehet tiltatni és csak az általunk adott kóddal lehet megnézni a műsort. Szeretjük a digitális minőséget, de keveset tudunk róla Egy tavaly készült kutatásból kiderül, a magyar háztartások 79%-a (GFK Omnibus, 2009) hallott már a digitális televíziózásról, de annak előnyeivel és részleteivel kevesen vannak tisztában. A digitális televíziózás előnyeiről kérdezve a háztartásokat a legtöbben a megállítható adást (52%), a reklámok kiszűrhetőségét (47%) digitális kép és hangminőséget (37%) valamint a visszatekerhető adás (35%) funkciókat tartották a legvonzóbbnak. Sokan (a megkérdezettek 32%-a) gondolják úgy, hogy a szolgáltatás „bizonyosan nagyon drága” és 17% említette, hogy „túl bonyolult”4. Pedig az InvitTV-re most csomagban akár már bruttó 1990 forinttól is elő lehet fizetni. A kezelése pedig nem komplikált, bárki megértheti akár a bemutató filmből, akár a termékleírásban vagy akár az interneten is utána nézhet az Invitel honlapján.
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
15
16
Kisváros ■ Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja
2010. augusztus