Más népekéhez képest a magyar népdalok mennyisége valóban meglepő. Ennek az okait tudomásom szerint még nem vizsgálták, de sejthetően ezek is összetettek lehetnek. A nyugati népzenék jórészt egy gyökérről fakadnak. A magyar népzene - különösen ősi rétegének meghatározó része - a nyugati népek közegében egyedülálló, teljesen más jellegű. Az bizonyos, hogy az ősi, régi és részben ezekben gyökerező új stílusú dallamvilág vonulatai, a sajátos ritmika és a jellegzetes előadásmódok őseinktől örökölt lelkiséget hordoznak - mondta el lapunknak adott interjúban Csajághy György zenetanár, népzenekutató, történész.
November végén ünnepeltük a
magyar népdal és népköltészet hetét. Mennyire megbecsült műfajok ezek manapság?
− Napjaink nyugtalan, sokrétű, mindennel összefüggő és néha alig átlátható zűrzavarában úgy tűnik, hogy a magyar átlagember, köztük a fiatalság többsége nem különösebben vonzódik a népköltészethez és népdalhoz. Vannak azonban örvendetes jelek is, mert újabban a sikeres Fölszállott a páva népzenei versenyek az erősödő nemzeti érzülettel karöltve remélhetően pozitív irányba terelik az érdeklődést. De ez önmagában még kevés, mert kívánatos lenne az átlagember belső értékrendjének változása is, mely viszont részben függvénye a gátló, kevéssé befolyásolható negatív külső körülményeknek.
Korábban mindenki tudott népdalokat, napjainkban azonban az emberek nagy része szinte egyet sem ismer. Mi lehet ennek az oka? − Akár tucatnyi oka is lehet, közülük hármat emelek ki. Az első, hogy már nem jellemző a háromgenerációs együttélés, s a legidősebbek népdalátadása a legfiatalabbak felé lényegében megszűnt. A másik a rendszerváltásnak mondott eseményeket jóval megelőző internacionalista, majd az ezt követő globalista agymosás. E nemzetellenes erők működése következtében a népzene helyét egyre inkább elfoglalta a mára különböző mértékben „zúzóssá" és időnként brutálissá vált primitív rock. Ez egyébként viszonylag hosszú és bonyolult folyamat, mely már a talán az 1960-as években kezdődő anglomán és kritikátlan Amerika-rokonszenvben gyökerezik. Világszintű gyors terjedé-
sét elősegítette, hogy egyszerű voltából adódóan létrehozásához gyér zenei képzettség is elég. A népdalok kiszorulásának harmadik okát abban látom, hogy ezt még inkább helyettesítik, a különféle — részben népzenei - gyökerekből táplálkozó, eltérő arányban összezagyvált világzene-kotyvalékok, melyeknek óriási reklámja van. (Zárójelben hozzáteszem: még az úgynevezett nemzeti oldalon is, mert nem ismerik fel ennek veszélyeit.) A világzene ugyanis nem a különféle kultúrák egymás mellett élésének és sok évszázados egymásra hatásának összesimulásából jön létre, hanem e mögött — ahogy a neve is mutatja — jóval inkább a mindent művileg összemosó, korszerűnek álcázott globalista igyekezet lappanghat. Ez rendkívül veszélyes mindenre, ami nemzeti jellegű, következésképpen felettébb káros hatással van a magyar népzenei hagyományra is.
Ázsiai mentalitás
2012-ben jegyezte a Magyar Zenetudományi Akadémia a 200 ezredik népdalt. Igaz, hogy a magyaroknak sokkal több népdaluk van, mint más népeknek? Ennek mi lehet az oka?
− Más népekéhez képest a magyar népdalok mennyisége valóban meglepő. Ennek az okait tudomásom szerint még
nem vizsgálták, de sejthetően ezek is összetettek lehetnek. A nyugati népzenék jórészt egy gyökérről fakadnak. A magyar népzene — különösen ősi rétegének meghatározó része — a nyugati népek közegében egyedülálló, teljesen más jellegű. A részletek e beszélgetés keretei közt nyilván nem fejthetőek ki. Az bizonyos, hogy az ősi, régi és részben ezekben gyökerező új stílusú dallamvilág vonulatai, a sajátos ritmika és a jellegzetes előadásmódok őseinktől örökölt lelkiséget hordoznak. A népdalok felvételeken és lejegyezve fennmaradtak, hozzáférhetőek. A nagyszámú népdalkincs összehozásához azonban születnie kellett egy Kodálynak, Bartóknak, Lajthának, valamint szükség volt az őket követők hatalmas munkájára is. Ez Nyugaton alapvetően nem így, illetve más hőfokon, más intenzitással működött. A népdalok számszerűsége tekintetében ez is egyik magyarázat lehet, bár korántsem gondolom, hogy kizárólagosan erről van szó. A fennmaradt magyar népdalok nagy számának lehetséges okaként említhető még az ázsiai mentalitás is, mely szeret minden megtörtént eseményt dalban elbeszélni. Ilyen indíttatásból fakadó erős késztetés Nyugaton valószínűleg nem létezett. — Abból kell gazdálkodnunk, amink
van, vagy születnek még manapság is
A népzene helyét egyre inkább elfoglalta a mára különböző mértékben „zúzóssá" és időnként brutálissá vált primitív rock. Ez egyébként viszonylag hosszú és bonyolult folyamat, mely már a talán az 1960-as években kezdődő anglomán és kritikátlan Amerika-rokonszenvben gyökerezik.
bar!kád 2015. november 26. 31
igazi népzenei, népköltészeti alkotások?
inkább a magyarság, a társadalom életét meghatározó események?
— Úgy gondolom, hogy a szó régi, eredeti fogalmának értelmében ma már nem születnének népdalok, legalábbis nem tudok erről. A mostani, falun is városiasodott lakosság felgyorsult élete már nem tudja megteremteni a hagyományos népdalok születésének a körülményeit. A változást jelző folyamat már jól megfigyelhető a XIX-XX. század fordulóján, mikor részben az új stílusú népdalok utódaként óriási tömeggel jelentek meg a népies magyar dalok, magyar nóták, csárdások. Ezek létrejöttében azonban még számos elem közrejátszott. Köztük a korábbi századok részben népi gyökerű műdalai, vitézi énekek, szerelmes dalok, de valószínűleg a virágénekek is. A népies dalok és magyar nóták egy kifejezetten jól sikerült rétege szerintem igenis értékes és megőrzésre méltó, mert a népdal elődeik számos stíluselemét hordozzák, továbbá mert ezek is a mieink, tipikusan magyarok s — ha tetszik — hordozzák a magyar mentalitást. Véleményem indokolhatnám további, hosszas és tudományos fejtegetéssel is, de ez jelen alkalommal szükségtelen. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a magyar nóták stb. már nem népdalok. A számos ősiséget rejtő gyerekdalaink és mondókáink nagyjából az ezerkilencszázas évek közepéig érintetlenül használatban voltak, mára már lassan ezek is kiszorulnak. Helyüket egyre inkább elfoglalják a nyomukban keletkezett, gyerekeknek szóló, egyszerű műdalocskák. Ezek már nem tudnak igazi, népgyerekdalokká válni, hiszen ismertek a szerzőik, nem szájhagyomány útján terjednek, így dallamaikat és szövegeiket már nem formálhatja a nép további variánsokká, mert védi őket a szerzői jog, stb. Ráadásul ezek már nem hordoznak értékes, például a régi, bonyolultan összetett hitvilág egyes elemeire utaló vagy más egyéb tudományosan értékelhető ősmaradványokat.
— A bevezető mondatával az első kérdésre Ön már részben megadta a választ. Én vagy nagyon hosszan, vagy csak igen röviden tudok válaszolni. Az utóbbi lehetőségnél maradnék, s az Ön által említett, a népdalokban rejlő komoly igazságokhoz azt tenném hozzá, hogy mindenekelőtt a magyar lelkület igen jól érzékelhető kifejeződéséről van szó, mely eleink szinte egész életvitelét érinti, annak örömét és bánatát, viselkedési jellegzetességeit fedi fel előttünk. A dalok szövegei látszólag egyéni sorso kat villantanak fel, ám a megénekelt események — a részletektől eltekintve gyakran hasonlóak, mert ugyanazon közegből fakadnak. Így nemcsak az egyén, hanem egyben az azonos kultúrájú és értékítéletű emberekből öszszetevődő nép életének egyfajta sajátos metszetét is adják.
A magyar lélek
— A népdalok, népköltészeti alkotások komoly igazságokat fogalmaznak meg. Mi jellemzi tartalmilag a magyar a népköltészetet? Egy-egy egyén sorsa köszön vissza benne, vagy 32 bar!kád 2015. november
26.
—Önnek komoly kutatási területe a magyar népzene bölcsője. Hol található? Melyek voltak a legelső népi hangszerek? — A magyar népdalok legrégibb rétege őstörténetünk szerves részét képezi. E dallamok alapvető jellegzetessége a kis szekund lépéseket nélkülöző, úgynevezett anhemiton pentaton ötfokúság. Jellemző az elsősorban kvintváltással, esetleg e nélkül ereszkedő dallamvonal, melyben gyakoriak a kvint és kvart hangközt használó ugrások. A dallammal együtt járnak a meghatározó éles, nyújtott és szinkópa ritmusképletek. Mindezen ismérveket együtt elsősorban a belső-ázsiai hunutód népeknél találjuk meg. Ezt alapul véve a magyar népzene bölcsője is ott ringott. Kodály azt írta: „A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó külön-
A magyar népdalok legrégibb rétege őstörténetünk szerves részét képezi
böző népek lelkében gyökeredzik." E zenei jellegzetességek egy részét a finnugor népek közül csak a cseremiszek egyes néprészeinél találjuk meg, másutt nem vagy igen gyér előfordulással. Ezek tehát nem finnugor sajátosságok. Nálunk pedig — a hivatalos véleménynyel szemben — ez nem hatásból eredő átvétel, ahogy magyarázzák, mert a
Magától értetődik, hogy a tárogatót is művészi szinten kezeltem, de ez akkortájt még nem volt veszélytelen dolog. Adódott is belőle problémám, mert 1973-ban civil nyomozók kioktattak arról, hogy ez „fasiszta hangszer", de egyúttal komoly fenyegetést is kaptam a tárogató további használatát illetően. A ma ismert hangszer elődje a kuruc kor után a szabadság egyik jelképévé vált.
stílusjegyek meghatározó töménysége kizárja ezt. Így csak az lehet a magyarázat, hogy mindez a magyarság kialakulásában meghatározó szerepet játszó, a régi nagy lovas kultúráktól származó népösszetevők hozadéka. Magam a Kínában élő hunutód yugurok hozzám eljuttatott zeneanyagát vizsgálva győződtem meg erről. (E nép más néven sárga uygur vagy jugar, akiket vélhetően Kőrösi Csoma Sándor szeretett volna felkeresni.) Az újabb kínai és magyar népzene-kutatási eredmények mellett ezt igazolják az írott történeti források, régészeti, néprajzi párhuzamok és az embertani vizsgálatok is. A finnugor eredet zenei bizonyítékait a szűk hangterjedelmű, hétfokú szelvény dallamokra, köztük bizonyos sirató típusok hasonlóságára alapozták. Hasonlóak
azonban egész Eurázsiában megtalálhatók, így a Balkánon és Törökországban is, mint azt magam is tapasztaltam. Ott pedig nem éltek finnugor népek. Ami a hangszerek kérdését illeti, az aligha határozható meg, hogy melyek voltak az elsők. Ennél jóval érdekesebb az elfogadott álláspont, miszerint zeneszerszámaink zömét innen-onnan úgy vettük át, elsősorban európai népektől. Ezzel ellentétben áll, hogy az európai hangszerek többsége ázsiai eredetű. Ezt arab és bizánci közvetítéssel magyarázzák. E hangszereket a Nyugat a saját igényei szerint továbbfejlesztette. A probléma az, hogy a zenetudomány kihagyta a számításból az ázsiai szkítaféle népek, a kimmerek, szkíták, szarmaták, alánok és mások, valamint a hun, avar lovas népek szerepét. Ők jóval előbb érkeztek
Európába, mint az arabok, s előbb hoztak ide keleti hangszereket. Megjegyzem, hogy László Gyula régész-történész professzor megbízásából hosszasan foglalkoztam avar sípokkal. Érdekes egyébként, hogy a keletről érkező magyarság vajon miért kényszerült volna arra, hogy ázsiai eredetű hangszereit a nyugati népektől vegye át. Nyilván nem így volt, hanem ezekeket magunkkal hoztuk. Bár utóbb hatott a nyugati zenekultúra, de ez sem bizonyított minden esetben, s lehet, hogy tőlünk is átvettek zeneszerszámokat.
Veszélyes vizeken
—Milyen hatások érték az évszázadok folyamán a magyar népdalt, népköltészetet? — Kérem, engedje meg, hogy erre a
bar!kád 2015. november 26. 33
kérdésre ismét rövidebben válaszoljak, tekintettel arra, hogy a szakmai részletek kifejtése módfelett szerteágazó lenne, s a korlátozott lehetőségek ezt aligha tennék lehetővé. Ebből adódóan csak az általános megközelítés lehetséges. Természetesen sokféle nyugati, köztük különféle szláv, német, francia stb. hatás kimutatható. De ez is több rétegű, mert a felsoroltak mögött a korábbi elődök bújnak meg, így a germán, kelta és a rendkívül összetett római műveltségek többszörösen ötvöződött, együttes hatásáról is beszélhetünk. Van azonban itt még egy feltétlen említést követelő lényeges dolog. Arról ugyanis szinte soha senki nem beszél, hogy vajon a lovas népek milyen hatással voltak a nyugati műveltségekre. Pedig ez igen sok tekintetben kimutatható, olyany-
bizonyos, hogy egyoldalú hatás nem létezik, e helyett különböző arányú kölcsönhatás áll fenn.
— Ön nemcsak néprajzkutató és történész, hanem tárogatóművész is. Miért pont ezt a hangszert választotta, mi a különlegessége? — Zenetanári végzettséggel, zenekari klarinét- és szaxofonművészként kezdtem a pályámat a Pécsi Nemzeti Színházban és a Filharmonikusoknál. Magától értetődik, hogy a tárogatót is művészi szinten kezeltem, de ez akkortájt még nem volt veszélytelen dolog. Adódott is belőle problémám, mert 1973-ban civil nyomozók kioktattak arról, hogy ez „fasiszta hangszer", de egyúttal komoly fenyegetést is kaptam a tárogató további használatát illetően. A ma ismert hangszer elődje a kuruc kor
A kizárólag összehasonlító nyelvészetre épített, sarkított finnugrista eredetszemléletből pusztán a valós nyelvi kapcsolatok bizonyultak igaznak. Ennek sokféle magyarázata lehet, de ugyanakkor nem bizonyítja a magyarság finnugor, közelebbről obi-ugor eredetét. A történelemkönyvek azonban — ritka kivétellel — máig leragadtak a nyelvi gyökerekből növesztett, de egyben képzelt történeti időrendiséget is felállító finnugor családfánál. Ennél sokkal súlyosabb a többnyire műkedvelők által felállított, gyakran egymásnak is ellentmondó eredetelméletek elszaporodása. Ennek eredménye, hogy lassan már nincs olyan nép a világon, aki ne lenne ősmagyar gyökerű vagy éppenséggel közeli rokonunk.
nyira, hogy a felsorolás is hosszú időbe telne. Csakhogy az európai közfelfogás szerint a barbárnak titulált ázsiaiakról úgyszólván tilos pozitív dolgot mondani, miközben szelektív módon megfeledkeznek a gótok, vandálok, vikingek és mások szelídnek aligha mondható pusztításairól. A magát civilizáltnak tekintő Nyugat és a vele egyetértő hazai tudósok sajnálatosan úgy vélik, hogy a lovas népek — köztük a magyarok — kizárólag az átvételre voltak képesek. Ez óriási tévedés. A lovas műveltségek egyébként önmagukban is értékesek, de emellett egyértelműen kimutatható kapcsolatuk volt a kínai, perzsa és más ázsiai nagy kultúrákkal. Már e tények mentén is érdemes elgondolkodni. Az 34 bar!kád 2015. november 26.
után a szabadság egyik jelképévé vált. Ez valójában a kettős rezgőnyelvű ázsiai sípfélék egy variánsa, melynek egy korai típusa Árpád magyarjai előtt sem lehetett ismeretlen. Érthetetlen, hogy ennek ellenére az a hivatalos vélemény, hogy az oszmán-törököktől vettük át. Vajon miért kellett volna várnunk a XIV-XV. századig, mikor az elődhangszer több helyütt ma is kultikus céllal használt típusai Ázsia-szerte máig előfordulnak? Változatait már a szkíták, hunok és avarok is behozhatták a Kárpát-medencébe. A kuruc kori síp korszerűsítése a millennium előtti évtizedekben kezdődött el, s több próbálkozás után a XIX-XX. század fordulóján vált valóra. A hangszer teste nagyobb lett, billen-
tyűket szereltek rá, végül a fúvókáját is kicserélték, de a belső furata táguló maradt, mint a legtöbb ázsiai elődjének. Ennek megfelelően a hangja máig oboaszerű. Az már szinte természetes, hogy azt állítják: a mai hangszernek nincs köze a kuruc korihoz, de ez így nem igaz. Ennek indoklását több cikkemben és egyik könyvem felét kitevő tanulmányban ismertettem. A mára hungarikummá vált tárogatót pedig a magyarsága miatt szeretem, s mert sokat küzdöttem a fennmaradásáért akkor, mikor még jóformán senkit nem érdekelt, és nagyon kevesen merték vállalni a megszólaltatását.
— Számos könyve jelent meg a népdal, népzene témájában. Amikor egyeztettük az interjút, említette, hogy most is dolgozik egyen. Mire számíthatunk? Miről fog szólni? — Népzenekutatóként és tanult törté-
Névjegy Csajághy György
nészként egyaránt a magyar őstörténettel foglalkozom, mely önazonosságtudatunk egy igen fontos pillére. A kizárólag összehasonlító nyelvészetre épített, sarkított finnugrista eredetszemléletből pusztán a valós nyelvi kapcsolatok bizonyultak igaznak. Ennek sokféle magyarázata lehet, de ugyanakkor nem bizonyítja a magyarság finnugor, közelebbről obi-ugor eredetét. A történelemkönyvek azonban — ritka kivétellel — máig leragadtak a nyelvi gyökerekből növesztett, de egyben képzelt történeti időrendiséget is felállító finnugor családfánál. Ennél sokkal súlyosabb a többnyire műkedvelők által felállított, gyakran egymásnak is ellentmondó eredetelméletek elszaporodása. Ennek eredménye, hogy lassan már nincs olyan nép a világon, aki ne lenne ősmagyar gyökerű vagy éppenséggel közeli rokonunk. Van itt — a teljesség
igénye nélkül — csángó-ógörög kapcsolat, magyarul olvasható egyiptomi írás, indián, kelta, finnugor-etruszk, afrikai fekete magyar, továbbá atlantiszi és a teljes ókori Mezopotámia népességét felölelő ősmagyarság. De léteznek a Kárpát-medencei őshonoselméletek, köztük a már magyarul beszélő előemberrel, valamint zavaros arvisurák, tamana-elmélet, UFO-ősök is, s minden más, ami csak elképzelhető. E példátlan sokféleség „ezerfejű őstörténeti sárkánya" óriási zavart keltve tönkreteheti a magyar együvé tartozás alapját képező önazonosság- és nemzettudatot, mely amúgy sem mindig tűnik sziklaszilárdnak. A következő könyvemben néhány elterjedtebb elmélettel foglalko zom, melyeket igyekszem — amennyire lehetséges — tudományos szemszögből kiinduló kritikának alávetni.
— Úgy tűnik, kicsit elfordultunk a
1950-ben született Pécsett. A pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző Főtanszakán klarinéttanárként jeles eredménnyel diplomázott 1973-ban. 1972-től a Pécsi Filharmonikus Zenekarban, majd 1973-tól a Pécsi Nemzeti Színház, illetve a Filharmónia Zenekarában működött mint zenekari klarinét- és szaxofonművész. A klarinét mellett a leginkább művelt hangszere a tárogató, de más fafúvók, köztük népi hangszerek játékosa is. 1980-tól érdeklődése egyre inkább a magyar őstörténet és az ezzel összefüggő népzenekutatás felé irányult. Hosszan tanulmányozta az orientalisztikai, valamint a magyar őstörténettel kapcsolatos zenei, néprajzi, történeti, régészeti, antropológiai stb. szakirodalmak legkülönbözőbb területeit, s ezzel párhuzamosan népzenei összehasonlító kutatómunkát végzett. Érdeklődési körébe tartozik mindenekelőtt a közép- és belső-ázsiai korai lovas népek leszármazottainak dallamvilága és hangszerei, illetve a hunok, avarok, a különböző türk/török népek énekes és hangszeres zenei emlékeinek, köztük ásatag hangszerek feldolgozása, és a felsoroltak összefüggései a magyar énekes és a hangszeres népzenével is. Előadásaival, írásaival, tanulmányaival és könyveivel (a népzenekutatás és a történettudomány eszközeivel) igyekszik hozzájárulni a magyar őstörténet egyes kérdéseinek tisztázásához.
népdaloktól, népköltészettől. Miért lenne fontos, hogy újra rátaláljunk? — Mindenekelőtt azért, mert a beszélt nyelvünk mellett ez a — már többször hangsúlyozott — zenei anyanyelvünk, mely távoli őseink és közelebbi eleink több ezer éves örökségét hordozza. Emellett a magyar lelkület rezdüléseit elvont módon közlő eszközünk, önazonosságunk egyik záloga s egyben anyagiakban ki nem fejezhető nemzeti kincsünk. Sinkovics Szilvia bar!kád 2015. november 26.
35
