Kedves Olvasó! Ebben a néhány sorban szeretném bemutatni a mi kis „családunkat”, a 9.b osztályt. Ebben a társaságban rengeteg színes egyéniség van, különböző műfajok képviselői. Vannak olyanok, akik tánctudásukkal, zenei ismereteikkel, színészi ambícióikkal, tanulmányi eredményeikkel, humorukkal, művészeti kifinomultságukkal, avagy sport teljesítményükkel tűnnek ki. Ebben a színes társulatban mégis van valami közös. Egyek vagyunk, és egy emberként küzdünk a mindennapok izzadtságos munkáival. Még csak alig egy tanévet töltöttünk el együtt, és megfordulhat az Olvasó fejében, hogy miért pályázzuk meg a Legjobb Osztályközösség díjat. A válasz az elkövetkezendő oldalakban rejlik, de talán egy kicsit arról, hogyan is kezdődött ez a különleges kapcsolat az osztály tagjai között. Augusztusban mindenki izgatott volt a gólyatábor miatt, hiszen sokan ismertük már egymást az általános iskolából, de ott volt az osztály másik fele, akik személyisége teljes titokban lappangott a vasútállomásra érkezés pillanatáig. Igen ám, de kételyek közt lebeg az ember addig, amíg nem tudja hova került. A vonatút alatt kissé bátortalanul köszöntöttük új társainkat, szimpatizálva a jövőbeli barátainkkal, mert már akkor tudtuk, hogy rossz nem sülhet ki az új osztályból. Aztán jöttek a megpróbáltatások… Kínos, néha vicces feladatokat kellett megoldanunk, és szerencsére érezhettük, hogy számíthatunk egymásra. Még ha néha felmerült is, hogy miért kérnék egy „idegentől” segítséget, ez a rémkép hamar elszállt, hiszen egyrészt egymásra voltunk utalva, másrészt tudtuk, hogy mi vagyunk itt egymásnak, és együtt kell érvényesülnünk, és csak így lehetünk sikeresek. A nehézségek teljesítése után este az ismerkedésre is jutott idő az osztályfőnöki órák keretein, és a szabadfoglalkozásokon belül. Már a gólyatáborban kialakultak a barátságok, és ami a legfontosabb nagyokat nevettünk, és ezt a jó szokásunkat a mai napig meg tartjuk, és egy másik fontos dolog; ha valakinek segítségre volt szüksége, mindent megtettünk azért, hogy hamar megoldjuk a problémáját. Ebben sem változtunk a majdnem egy év alatt.
„ Minden itt kezdődött. „ Aztán eljött a szeptember, és első nap, már régi cimborasággal és huncut vigyorral köszöntöttük egymást. Tudtuk, hogy az elkövetkezendő négy év még sok meglepetést tartogat, és megannyi vidám percet. A gimnáziumi tanulmányok nem könnyűek, ezt hamar be is láttuk, de a szürke hétköznapok megtörése érdekében akadt időnk beszervezni osztályprogramokat. Az első ilyen szeptemberben volt, amikor is ellátogattunk a Margitszigetre! A következő oldalakon az osztálytársaimmal készített interjúk is olvashatóak. Voltak kevésbé bőbeszédűek, de olyanok is akadtak, akik örömmel öntötték szavakba emlékeiket. A fő kérdés mindig ugyanaz volt… Miért tetszett az adott osztályprogram? Miért gondolod úgy, hogy közösség építő jellegűek? Mesélj róla, hogy érezted magad! A következő válaszokat kaptam: Kovács Regina így nyilatkozott erről az osztályprogramról: „ A gólyatábori 'élmények' kipihenése után még alig kezdődött el a tanév a 9.B számára, de már az első osztályprogramunkat szerveztük. Végül a választásunk a Margitszigetre esett, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Elsőként Barbi közösségépítő játékaival kezdtünk. Először meseszereplők bőrébe kellet bújnunk, majd a legnagyobb a sikert arató SÁ-s játék SÁ-it adogattuk össze-
vissza. Ami azt illeti ennek a játéknak az értelmére mai napig sem jöttünk rá . Aztán jött egy kis pihenő. A fiúk elmentek focizni, a kíváncsiabbak elmentek fényképezni, a lányok nagy része pedig röpizett, beszélgetett. Majd következett a bringó hintó. 4-5-ös csapatokba verődve béreltünk 'hintót' egy-egy órára. A látottak és hallottak alapján ezt mindenki nagyon élvezte. Voltak például olyanok, akik majdnem ütköztek, akik majdnem neki mentek egy-két embernek, vagy akik majdnem a Dunába tévedtek. A brigó hintózás után fogtuk a sátorfánkat és haza mentünk. Nagyon jól éreztük magunkat, és már vártuk a következő osztályprogramot. „
A következő osztályprogram a futófesztivál volt, ami igaz, hogy kötelező program volt, ám az osztály ezt is kötetlenül fogadta, és szívesen vettünk részt rajta, legalább együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat címszóval. Sportoltunk, és még az oda út is kalandos volt néhány csoport számára, de végül mindenki pontosan érkezett a megjelölt találkozóhelyre, és lefutotta a kört, ami igazán frissítőnek hatott, és úgy szint jó osztályprogramnak bizonyult (addig sem kellett tanulni). A gólyák élete nem egyszerű… Ezt bizony már a gólyatáborban is megtapasztaltuk, de következett a következő kihívás. A rettegett Gólyanap. Bizony nem kis feladat volt összehozni a gólyatáncot, kis tanácskozás után ezt táncos lábú osztálytársaim sikeresen teljesítették, aztán betanították nekünk, ami valljuk be nem kis feladat volt. A próbák közben alakítottuk, formáltuk a koreográfiát, aztán eljött a nagy nap, az a bizonyos november 11-e. Reggel a kapuknál elvetemült tizedikesek fogadtak minket, és semmit nem kímélve összemaszkíroztak minket a felismerhetetlenségig. A saját édesanyánk nem ismert volna ránk - ebből tudtuk jó munkát végeztek. Aztán becsöngettek… Rettegve vártuk a feladatokat, de ugyanakkor jókedvünket semmi nem tudta volna elrontani. Azt mondhatom az egész osztály felhőtlenül vidám, és felszabadult volt (a helyzethez igazodva persze rettegnünk kellett volna feletteseinktől, de egymást bátorítva ezen is kitűnő túlléptünk). Akármilyen feladat is jött, az osztály túlharsogta mind a 800 diákot, és helyt álltunk a megmérettetések közepette. Sokat nevettünk, ám titkon mindenki az esti meglepetéseket várta..
A Gólyabál folyamán tényleg izgultunk, nem szégyen ezt bevallani, hiszen több hónapos munka állt a háttérben, izzadtságos próbákkal vegyítve. Komolyan akartuk venni, és apróbb kilengésekkel ugyan, de meg is valósítottuk. Ráncba szedtük egymást, és bíztattuk a kevésbé magabiztosakat. Kemény hetek voltak mögöttünk, és este mindent a legjobb tudásunk szerint csináltunk. Akár éneklésről, improvizációról, ügyességi feladatról volt szó, úgy érzem, mindenben a maximálisat nyújtottuk. Izgultunk az éppen mérkőző társainkért, és egymás kezét szorítva drukkoltunk. Mindig örültünk a sikereknek, de a kritikát is tűrtük, megfontoltuk.
Sem a karaoke, sem gólyatánc sem az osztályinduló nem fogott ki rajtunk, sokszor a közönséget is belevettük a feladatba, akik szívesen támogattak miket pl.: Az Afrika című dal előadásában. Legtöbben a gólyabálról adtak nekem interjút, talán azért is, mert meghatározó volt az osztály életében. Kanya Bernadett a következőket mondta: „ Szerintem legjobban a gólyabál hozott össze minket, amikor az egész osztály együttműködött és mindenki nagyon jól érezte magát. Csomó olyan feladat volt, ami igazi csapatmunka volt, megpróbáltuk mindenben a legjobbat kihozni magunkból és egymásból. Félreraktuk azt a néhány kis ellentétet, ami volt köztünk is mindenki segített mindenkinek. „ Hegedűs Máté beszámolója: „ Szerintem a gólyabál volt az első nagy siker az osztály életében, mert nagyon jól szerepeltünk, és ott dolgozott először igazán össze az osztály. Meg is lett az eredménye. 1 év alatt sok helyen voltunk és sok mindent csináltunk, de mégse ezek a fontosak, hanem az hogy kikkel. A 9.b-vel!”
Mátis Gergely így nyilatkozott: „Szerintem a gólyatábor volt a meghatározó, mert igazából ott ismertük meg egymást. Együtt csináltuk végig a feladatokat. Hajnali kettőkor tornázni, énekelni, no meg Gábor bácsi jó kis túrája egy hőségriadós napon. () Én olyan jól éreztem ott magam, hogy haza se akartam jönni! Utána a gólyanap szintúgy, mikor együtt csináltuk végig a kihívásokat, és az esti gólyabál fergeteges volt. Soha nem fogom elfelejteni! Amúgy minden osztályprogram nagyon jó volt és még hátravan Zánka, a szeptemberi osztálykirándulás, plusz még az a három év, amit együtt tölthetünk. „ Az adrenalin bomba méretű események után újra visszacseppentünk az átlagos hétköznapokba. Várjunk csak… Átlagos? Na, olyan nálunk nincs! Mindig történik valami, amin lehet nevetni, sőt tanév végére meg alkottuk az aranyköpéses listánkat, ami azóta már az osztály falát díszíti. Hogyan tudnánk leírni az osztályt? Erre a kérdésre a következő válaszokat kaptam társaimtól:
Összetartó, együttműködő, kiállunk egymásért, segítőkészek vagyunk vicces, hangulatos, empatikus, SZERETHETŐŐŐ :) Mindennapok
„Miért ül mindenki ugyanúgy?”
„Kiskarácsony, nagykarácsony…”
„Balázs Hussein”
Mikor már beleuntunk a tanulásba gondoltunk egyet, és elmentünk billiárdozni. Ez a program jórészt a fiúknak köszönhető, hiszen ők találták ki. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk egymás ügyetlenségén.
A jó hangulatról a képek tanúskodnak!
Novemberben ellátogattunk Bécsbe, és ezt azért is említem meg külön, mert az osztály fele vett részt ezen a programon. Nagyon izgatottak voltunk, és jó előre lefoglaltuk magunknak a helyet, hogy biztosan részt tudjunk venni ezen a nem mindennapi eseményen! Ebben az évben a Naturhistorsches Museumot, a Stephans Domot, valamint az adventi vásárt tekintettük meg. Ezeket a
programokat mindenki egytől-egyik élvezte, és öröm volt látni, hogy mindenki mosolyogva tér haza Ausztriába. A megkérdezett interjúalanyok a következőket nyilatkozták: Tóth Brigitta: „ Jó volt és élveztük, de közben közösségépítő is volt, ahogy csoportokba verődtünk és úgy fedeztünk fel egy számunkra még ismeretlen várost. Együtt éltük át az izgalmas vicces helyzeteket és segítettünk egymásnak, amiben a másik nem volt jó pl.: beszélni angolul/németül, és ezek az emlékek megmaradtak bennünk és jót szórakozunk rajta a mai napig. A buszon oda és vissza is sokat beszélgetünk, nevettünk. Lényegében összefoglalva együtt voltunk és jól éreztük magunkat”
Kanya Bernadett: „Bécsbe nagyon sokan jelentkeztek és ez kedvet adott nekem is, mert gondoltam, hogy akkor tuti jó buli lesz. Ez a városismereti sétának egy kicsit nehezebb kiadása volt, bolyongtunk össze –vissza, eltévedtünk egy csomószor, térképpel a kezünkben… Próbáltuk valahogy közösen használni a német nyelvtudásunkat (kisebb-nagyobb sikerrel). Ott is megmutatkozott a 9.B!! Amúgy rengeteget röhögtem a szerencsétlenségünkön….”
Lassan eljött a tél, amikor is el punnyadnak az emberek a semmit tevésben, ráadásul ott volt a sok tanulnivaló, a tennivaló, DE ennek ellenére a 9.B nem lazsált! Kihasználtuk az iskola adta lehetőségeket, és rengeteget koriztunk a tél folyamán! Jó kikapcsolódásnak bizonyult, de olvassuk most el az osztály véleményét! Kanya Bernadett: „A korizás is olyan program volt, ami szerintem nagyon jól összehozott minket… Főleg, hogy én béna vagyok hozzá és valakinek mindig neki kellett támaszkodnom Az is egy olyan történet volt, amit egyedül nem tudtam csinálni ezért segíteni kellett benne, és egyszer sem estem el! Szóval, ezt is megoldották a többiek.”
Nem csak az iskola udvarán korcsolyáztunk, hanem számos alkalommal ellátogattunk a káposztásmegyeri Jégpalotába. Kisebb-nagyobb esések közepette mindig humorral zártuk az estéket. Jó-jó… Egy két lila folt kíséretében.
Osztályfőnökünkről köztudott, hogy remek koris, így az ő segítségével sikerült elsajátítanunk a Gábor bácsi féle fékezés módszert, bár ez rajta kívül senkinek sem sikerült még… Szó mi szó, két esés között nagyon jól éreztük magunkat, és minden egyes korcsolyázás után maradandó emlékeket szereztünk, együtt! Hamarosan eljött a félév, majd közeledett nemzeti ünnepünk, március 15-e. Ebben az évben az osztályt érte a megtiszteltetés, hogy Baranyák tanár úr segítségével színpadra állítsák a történelmet. Lelkes felkészüléssel készülődtek, majd nemsokára elérkezett az előadás napja, ahol tapsvihar követte a produkciót. Az egyik szereplő, Nagy Barbara így vélekedett: „ Az idei évben az osztály lett megbízva az idei március 15-i műsor
összeállításával és előadásával. Több tanár nyújtotta gratulációját a műsort illetően. Az osztály a műsort szívesen tanulta be és adta elő az
egész iskolának, Baranyák tanár úr segítségével, aki rengeteget segített a felkészülésben!” Ezek után sem hajtottuk pihenésre a fejünket, bizony mindig foglalkoztattuk magunkat valamivel. A tavaszi szünet előtt megbeszéltük, hogy a Károlyi Pódiumra is színvonalas előadással készülünk. Kiválasztottuk a megfelelő darabot, ami mindenkinek tetszett, így hamar hozzá is láttunk az előkészületekhez. Megfestettük a díszletet, kitaláltuk a jelmezeket, és színészi megérzéseinket követve hamar össze is állt a darab. A próbák jó hangulatban teltek. Antos Gábor tanárurat sem hagytuk pihenni egy percre sem, ugyanis Őt is belevontunk, ráosztottunk egy szerepet, amit örömmel teljesített is, ezáltal lett egy kerek egésszé a darab, és ezáltal, még szorosabb kötelékek alakultak ki. Ebben az időszakban is szükségünk volt egymásra, össze kellett fognunk a siker érdekében. Úgy gondolom, ezt remekül megoldottuk! Következzen egy kis interjú. Tóth Noémi, a darab egyik szereplője a következőképp nyilatkozott:
„ Igazából egy hatalmas nagy móka volt az egész. Rengeteget nevettünk és sokkal felszabadultabbak voltunk, mint órákon vagy a szünetekben. Gábor bácsit is jobban megismerhettük, hisz teljesen más volt, mint órákon. Szerintem ez az élmény sokkal szorosabbá tette a kapcsolatunkat így egymás között, hisz, ahogy figyeltük egymást úgy tanácsokkal is ellátunk mindenkit. Nagyon jó volt mások véleményét is meghallgatni, és az hogy még a tavaszi szünetben is bejártunk próbálni, ez meg mutatja azt is, hogy mennyire szívesen jöttünk és próbáltuk az egészet el és mennyire komolyan vettük.”
Nagy Barbara beszámolója következik: „ Egy kisebb darabot is összehoztunk a pódiumra, amelybe szereplőként belecsempéztük az osztályfőnökünket is. A darabra sokat készültünk és a sikeresség érdekében többször próbáltunk a tavaszi szünetben is, illetve iskola után is. A darab összeállítása során azon emberek között, akik ebben részt vettek szorosabb kapcsolat fűződött mind egymás, mind az osztályfőnök iránt és egy összetartóbb kis csoport lettünk. Reméljük, hogy jövőre, ha nem is az egész osztály, de sokan szerepelnek majd a pódiumon. De a kevesebb létszám ellenére az osztályunkból nagyon sok embert érdekelt a mi, és mások előadása
így eljöttek megnézni a pódiumot.” Az osztály az iskola, és a Diákönkormányzat által szervezett programokon is örömmel részt vesz. Ilyen például a teaház, melynek állandó résztvevője, és tegyük hozzá, hogy nagy számban, a 9.b. Mindig remekül mulatunk, és szívesen énekelünk a karaoke-nál, és mindig akad egy-két ember, aki tehetségét megcsillogtatva fellép, és megnyilvánul az összegyűlt társaságnak. Dervadelin Eszter így számolt be a teaházi élményeiről (következő teaházi reklám szlogen?) „Jó hely azoknak, akik szeretnének kikapcsolódni, jókat nevetni új stílusokat, vagy egyéniségeket látni/hallani. Ezt megélheted egy jó teával és szendviccsel a kezedben, amit a barátaiddal együtt eszel/iszol meg a fellépőket hallgatva. Bárki felléphet, nem lesz kínos neki, mert mindenkit szívesen látunk. Sokan eljönnek hisz ez egy remek hely a nehéz sulis napok után :) Míg várjuk a következő fellépőt beszélgetünk, jobban megismerjük a másikat. Szalay Csenge átfogó jellemzést adott az osztályprogramokról: „ Szerintem a városismereti is megfelel egy ilyen osztályprogramnak, mert szerintem ez segített, hogy megtanuljuk, hogyan kell csapatmunkával megcsinálni a feladatokat és közben mégis nagyon jól éreztük magunkat. A csapattagok még jobban megismerték egymást és többet tudtak beszélgetni ( saját tapasztalat), a közös osztály videó pedig megmutatta hogy még csapatokra osztva is mennyire együtt vagyunk, mert nem az a brutális versengés volt a csapatok között, ahhoz képest, hogy tényleg egy verseny volt (nekem ezért is tetszett a városismereti) :) A kori még télen szerintem nagyon felszabadító volt mindenkinek, mert ott tényleg csak a jó hangulatra lehet emlékezni :D A sok esésre és a jégen való beszélgetésekre! Tudom, hogy a gólyabál nagyon régen volt már és hogy az nem épp osztályprogram, de szerintem az segített a mi osztályunknak a legtöbbet abban, hogy összekovácsolódjon. Ott a sok kiabálás és éneklés az a sok szurkolás szerintem jelentős volt az osztály életében. Én akkor teljesen úgy éreztem magam, mint egy családban, akik bármit megtennének a másikért. Akkor este
szerintem mindenki a legjobbat nyújtotta magából az osztályközösség miatt és szerintem meg is volt az eredménye :)” Az osztályfőnökünk véleményét se hagyjuk titokban, lássuk, Ő mit gondol az osztályról: „A legfontosabb, hogy kilencedik év végére mindenki beilleszkedett és megtalálta a helyét az osztályban. Az osztály egyik erőssége, hogy bár tagjai nagy része már régóta ismeri egymást, de ennek ellenére nem alkotnak zárt közösséget, hanem nyitottan fogadták és befogadták az újonnan érkezetteket. Az osztály másik erőssége a tolerancia, amely gyakran humorral párosul, így a konfliktusok gyakran nevetéssel oldódnak meg – az osztályfőnök beavatkozása nélkül. Az osztály szeret együtt lenni, amelyet a gyakori osztályprogramok is bizonyítanak.” (Antos Gábor) Mint látható, mindenről van véleményünk, és szívesen osztjuk meg ezeket magunk között, egyszerűen szeretjük egymást, bízunk egymásban, ami mindennemű kapcsolatban nagyon fontos, és ez nálunk kiemelkedő. Örülök, hogy ebbe az osztályba járhatok, és megköszönöm a társaimnak hogy egyszerre a barátaim, és a második családom. Tudom, hogy nélkülük már nem lenne olyan az életem, és bár nyilvánvaló, hogy egyszer elválnak útjaink, de Ők örökké bennem élnek. A részemé váltak, és mindig velem lesznek.
Balla Barbara
