Milei Pál Zsolt P. Miley. Immun Coeli Projekt. Immun Coeli Profázis Az Ég Mélye

Milei Pál Zsolt P. Miley

Immun Coeli – Projekt Immun Coeli – Profázis Az Ég Mélye RÉSZLET

MILEI PÁL ZSOLT: MŰVÉSZETI-NEVELÉSI TANULMÁNY A (POSZT)MODERN KORÁBAN IRODALMI, KÉPI, ZENEI INTERAKCIÓ MINDENKORI LISZTEKTŐL LISZTEKIG EGY MODERN AUKTOR VEGYKONYHÁJÁBAN

IMMUN COELI – PROJEKT Profázis I. kötet: A Szerződés 12. fejezet: Tárgyalás Egy bögre forró kakaóval a kezemben csoszogtam keresztül a nappalin. A kanapén mérnöki precizitással építettem be magam a pokrócok tömegébe, majd álmosan szürcsölni kezdtem a cukortól már-már sziruppá összeállt nyalánkságot. Jo-ra vártam, aki képtelen volt felfogni, nélküle is ugyanolyan életképes kamasz vagyok, mint a baleset előtt. Szobájából kipenderülve csókot nyomott rasztás fejbúbomra, majd betáncolt a fürdőbe. - Várj meg a kakaóval! – harsonázta a zuhany alól. - Hogy az Árnyék Hölgy nézne veled farkasszemet… Laza félórás készülődés után megjelent csöpögő fürtökkel keretezett feje az ajtóban, és sértődött fintorral tudatta önállóságomra irányuló nemtetszését. - Johanna, meddig fogsz még önjelölt Mary Poppins-ként minden molekulányi köldökszöszömről elszámoltatni? - Amíg ön- és közveszélyes vagy, Bébi. Kösz a kakaót! – kiteleportálta bögrémet a kezemből, felhajtotta maradék tartalmát, majd intett, hogy indulhatunk beszerzésre. A Bázis ünnepi dekorálása a Stelliumok rendelése szerint az interkulturalitás jegyében zajlott. Jo-val a beszerzés alapjáraton kétszerannyi időt vesz igénybe, mint rendesen, mivel alsóhangon is órákat képes állni például különböző kozmetikumok standja előtt, hogy kiválassza a hozzá leginkább illő illatszereket, cicomakellékeket. A karácsonyi készületek idején ez az időintervallum hatványozódni látszott, mivel lakberendezési magazinműsorrá változtatta kötelező programjainkat azzal, hogy nekem tartott kiselőadást a stílszerű téli dekor szabályszerű megválasztásáról. - Ügyelni kell a megfelelő színkombinációra. Minden közös helyiségben az arany és piros fog dominálni, mivel ez harmonizál leginkább az örökzöld alappal. Gyertyákból az alapszíneken túl fehéreket is vásárolni fogunk, mivel ilyenkor még inkább fontos, hogy az ártó lényeket távol tartsuk. Nos, amennyiben nektek is megfelel, a szobáinkba mesevilágot képzeltem el témaként. Mézeskalács házikó vegyítve némi sarkköri hangulattal. Dedimaci, neked beszélek… - Ja, bocs. Csak leragadtam a deszkáknál. Figyelj csak, nekem nyolc, hogyan fog kinézni a Bázis, oké? Intézd, ahogy tetszik, én bemegyek addig ide! – pár nappal később természetesen megbántam a nemtörődömségemet. A folyosók falát indokolatlan mennyiségű fenyőágból font girland fojtogatta, rajtuk gömbök és színes izzók függtek, az ajtók fölött fagyöngy lógott alá – csókot valaki? –, a termek asztalain stílusosan és stílustalanul válogatott díszek versengtek különböző kategóriákért járó címekért, az ebédlőben pedig gyertyatömegek próbálták ki az étkezőasztal tűrőképességét. Jo, gondolom jó szándékúan, kedveskedni akart a Stelliumoknak, ezért a kandallókat teleaggatta zoknikkal, aminek az lett a következménye, hogy szenteste előtti reggel Haruminak Aquakinézissel kellett eloltania az étkezőben lángra kapó példányokat. Bery-vel közös szobánkat Jo szintén önjáró úton halmozta tele fenyőgallyakkal, díszekkel, csillagszóróval és gyertyákkal. Peterrel szinte egy helyben toporogtunk, mikor végre beengedett bennünket, s tanácstalanul keresgéltük a cuccainkat, mert Johanna-nak hála mindent elborított a gusztustalan giccs. - Ó, hogy verné meg a ragya! – üvöltött fel Peter, mert rámolás közben mezítláb belelépett a földön fészkelő műhófedte fenyőágakon fulladozó apró tobozok egyikébe. Amikor a deszkámat © Pál Zsolt, Immun Coeli – Projekt, 2014 immuncoeli.oldalunk.hu


IMMUN COELI – PROJEKT Profázis kihámoztam egy mikulás-sapka fogságából, elkeseredetten megfogtam és inkább feltettem a szekrény tetejére, nehogy Jo-nak esetleg még ihlete támadjon arra, hogy kisminkelje… A nappaliban hasonlóan merész, de talán egy árnyalatnyival kevésbé öklendeztető állapotok uralkodtak. A méretes karácsonyfa betöltötte a teret cuzámmen, s szélessége mellett magassága is aggályos volt, mivelhogy a csúcsra biggyesztett angyalka a plafonra merőlegesen, fejjel lefelé fityegett a karácsonyfa bal oldala felé bukva. Bár már-már rajongva imádom a karácsonyt, s meg nem unva fújnám naphosszat, sőt évhosszat, az ünnepi nótákat, de azért Jo-ból is megárt a sok. A lényeg ilyenkor az lenne, hogy az ember elcsendesüljön kicsit, leüljön a fa alá, és a hétköznapok zörejező zaja elől elmeneküljön az otthon mézeskalács-illatú menedékébe… Nemde? Éppen ezért a szimulációs szoba volt az, ami számomra első körben a Bázis-karácsonyt jelentette. Sheila néni mágikus-informatikus képességét dicséri, hogy mindenki a saját hazájának hagyományai által feldíszített városképbe csöppenhetett a virtuális térbe portálva, ahol egyedül maradva kedvére tölthette el az idejét – még a hideg is valószerű volt, a hó szintúgy. Abból persze a valóságban sem volt hiány, hisz az orosz tél mondjuk úgy, vakmerően fagyos. Napi szinten vívtunk csatákat, amiben mindig a kisember maradt alul: Jo programszerű rendszerességgel alázott minket szanaszét… Az idő Grétinek nem igazán kedvezett, így az előkertből beköltözhetett a fogadótérben kialakított kutya-rezidenciába, ahonnan csak dologvégzés idejére, na meg néminemű mozgás igénye esetén kapott kimenőt az udvarra. A fogadóteret a maradék dekorációs anyagokkal meglehetősen absztrakt módon öltöztettük fel, de Grétikének kimondottan tetszett – pontosabban erre a következtetésre jutottunk az erőteljes farkcsóválás láttán, mikor is Jo háta mögött a táncoló-zenélő Mikulást a szobánkból közös megegyezéssel leköltöztettük a főpult kellős közepére. Ho-ho-hó! A szaloncukrot nem ismerte a Bázis, Bery is csak a főiskola miatt tudta, mi az, de miután meggyőztem a Stelliumokat, elteleportálhattam Magyarországra, hogy egy raklappal szerezzek be kókuszos, vajkaramellás, tojáslikőrös ízesítésekben. Kitartó keresőakcióm eredménye, hogy vidéken rábukkantam egy naftalinszagú nénire, aki házi készítésű konzumszaloncukorral seftelt, és kimondottan boldog volt, amikor megszabadítottam a készletétől, gyanítom, hogy feketén. A Bázis mindenki-karácsonyfájára, meg a miénkre is jó sokat felkötöztünk, a többit tálakba ömlesztve az étkezőben pakoltuk ki – az asztal ezt még kibírta… A sokszor tarthatatlan napi beosztást felfüggesztették karácsony hetében – na végre… –, amit a Stelliumok rendhagyó tárgyalással indítottak. Minden elért eredmény kognitív és mágikus elemzésre került, a sikereket dicsérettel, a kudarcokat szemrehányó és lesújtó pillantásokkal illették. Akaratlanul szerzett információim alapján stratégiát akartak kidolgozni a Démonok Birodalmával szembeni harcra való további felkészülésre, de Kashi és Bery aggodalmaskodó gáncsoskodása itt megakasztotta Sheila néni agymenését. Döbbenetéből zavart orr-rángással kormányozta magát más téma felé, így felvázolta a mágikus lények újbóli aktivitásával kapcsolatos felelősségünket. Sejtettem én, hogy a Küszöb-törvényről meg Plútó Katonájáról most sem esik szó, de azért dühös voltam a Stelliumra, hogy kerüli a dolgot… Éles váltás után a szenteste került napirendi pontra. Megállapodás született, hogy bár karácsonyt ünneplünk a keresztények létszámbeli fölénye végett, de mindenki a saját kultúrájának, vallásának, vagy talán inkább hitének megfelelő ünnepnapot fog tartani. Újfent az interkulturalitásra hivatkozva Mrs. Water elrendelte, hogy a közös vacsora előtt csoportonként tartsunk beszámolót népeink hagyományairól. A kiadott feladatok közül Dithy és Jo vállalta be a karácsonyi sütést, aminek a szokásos hajtépés lett az eredménye. Miután feltakarították az ételcsatától fondant-ban ázó konyhát, © Pál Zsolt, Immun Coeli – Projekt, 2014 immuncoeli.oldalunk.hu


IMMUN COELI – PROJEKT Profázis öntisztítást követően a gépezet újratervezést kívánt. Beálltam melléjük kuktának, mert önzetlenül – vagy inkább önzőn – nem akartam, hogy karácsonyeste zacskós levest kelljen ennünk. Persze a sütési tudományom csiszolgatásra szorul – na jó, azon egy köszörű sem sokat segítene –, ám maga lehettem a megtestesült esztétikai élmény a központi Dávid-szobros kötények egyikében. Legalább ennyivel hadd járuljak hozzá a vacsorához, ha már hasznomat nem veszik… Habár konyhamalacként talán mégis, mert hát kontárkodni és nyalakodni igencsak szeretek, az edények alján maradt krémeket meg kidobni igazán bűn. Halálos vétek! A feltűnési viszketegségem, mint tudjuk, mindig lájkolja magát – ha kell, ha nem –, úgyhogy addig magyaráztam Jo-nak az elmaradhatatlan családi édességről, míg megunta a folyamatos duruzsolást, és inkább belement, hogy elkészítsük Mama klasszikus pitéjét, ami Orsik kedvenceként került a besztofba: Felverünk hat tojásfehérjét, az elválasztott sárgákat pedig habosra keverve elegyítjük ötszáz gramm mogyorókrém háromnegyedével, kevés őrölt gyömbérrel, szegfűszeggel, szerecsendióval, amihez aztán a már masszív fehérjét alaposan hozzákeverjük. Adunk hozzá tizenkét deka teljes kiőrlésű rozslisztet, ugyanennyi kukoricalisztet, plusz öt dekagramm zabpelyhet. Hat evőkanál vízzel és rummal hígítjuk, majd a masszát négyzet alakú tepsiben szétoszlatva betesszük az előmelegített sütőbe sülni. Még legyen félig nyers, amikor kevés kakaó és porcukor együttesét a tetejére szórjuk, hogy karamellizálódhasson. Amikor ropogósra sült, hagyjuk kihűlni, és vágjuk félbe a tésztát! A maradék mogyorókrémmel töltsük meg, majd rombuszokra vágva tálaljuk! A receptúrát felszorozva, de talán inkább hatványozva, több adagot is meg kellett csinálnunk ahhoz, hogy elég legyen ennyi embernek – főleg ha számításba vesszük Peter édességmániáját –, mivel Dithy azonban kimondottan rákattant a témára, nem hisztizett a szorgalmi feladat miatt – hehe, nem is lett volna más választása főséf Dedimaci mellett. A kötelező érvényű etnográfiai konferencia után Jay asztali áldásával kezdtük meg a karácsonyi vacsorát. A helyszínről tudósít Előd Balázs Deszka, a Bázis zseniális, méltán népszerű és közkedvelt tini-Trigonjaaa – már amikor épp nem értetlenségével és engedetlenségével akasztja agyba társait… - Testvéreim! Karácsony üzenete nem a külsőségekben gyökeredzik. Feldíszítjük házunkat, karácsonyfát, betlehemet állítunk, de ünneplő köntösbe öltöztetjük vajon lelkünket is? Lelkipásztori tevékenységem idején mindig gondot fordítottam arra, hogy olyan ajándék kerüljön szeretteim kezébe, mely tükrözi az ünnep szellemét. Egyszer fordult velem elő, hogy ajándékot keresve utam egy plázába vezetett. A sorsszerűség azonban itt is megfigyelhető, hisz ha hasztalan csecsebecsékkel nem is, tanulsággal mégiscsak szolgált az áruházban töltött idő. Amikor érdeklődéssel figyeltem a csináld-magad betlehemhez gyűjthető műanyag figurák élettelenségét, egy fiatal házaspár állt meg mellettem. Az asszony tett a kocsijukba pásztorokat, királyokat, barmokat, kiválasztott egy elegánsan felöltöztetett Máriát, feszengve álldogáló Józsefet, majd elindult férjével és kisfiával a kassza felé. Kíváncsian eredtem nyomukba. Már fizettek volna, mikor a férfi homlokára csapott: asszony, hát mit felejtettünk el! Hol marad a kis Jézus? Sajnos az ünnepben pont az ünnepeltről feledkezünk legtöbbször el. Arról, aki a világra született, és békét, bűnbocsánatot hozott nekünk. Törekedjetek testvéreim arra, hogy karácsonyotokban jelen legyen Krisztus, s ne az üres jászol jelentse számotokra békéjét! Töltsön el benneteket az ő világossága, hisz a rossz megsemmisül egy éjszakára. A különböző kultúrák határai leomlanak, és egy emberként örvend a világ. Megszűnik létezni gazdag és szegény, boldog és szomorú, bűnös és áldozat: mindenkit eggyé olvaszt karácsony szelleme. Dalokat zengünk, melyeket még dédapáink és dédanyáink hagytak ránk, verseket szavalunk, melyek a pásztorokat idézik, akik nyájukat © Pál Zsolt, Immun Coeli – Projekt, 2014 immuncoeli.oldalunk.hu


IMMUN COELI – PROJEKT Profázis elhagyva a hír hallatán elmentek a kis Jézushoz, hogy hódoljanak előtte, s tanúbizonyságot tegyenek arról, hogy a Megváltó él. „Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülöttje, Lelki homályunk ragyogtasd fel végre! Életünk fénye, kegyelem rózsája, Lelkünk bojtárja. Angyali hírnök zengi glóriáját, Pásztori népek Kisdedet imádják: Csöndes nótájuk ajándékul adják, Így mondva hálát. Háromkirályok jönnek Napkeletről, Tömjént, aranyat, mirhát hoznak szívből: Mi a Gyermeknek mit adjunk, testvérek? Hódolat illet!”  Hosszasan néztem a kápolna üvegablakát. Bármennyire is erőszakosan tolakodott előre a külső reflektor fénye, sötét volt. Gyász ült kint, s ugyancsak bent. Hamar elszöktem a vacsoráról, Jo és Bery ajándékát beszuszakoltam a kövér karácsonyfa alá, s inkább elbújtam ott, ahol csendes magányban is tudom, hogy a legjobb helyen lehetek. Összekuporodtam az oltár lépcsőjénél, s imára kulcsolt kézzel küzdöttem azzal a brutálisan őszinte zokogással, ami ezen a helyen rendszeresen megkísért: a családom emlékével. Istenem, ha adhatnál csak egy percet is még velük… Ha visszatérhetnék a saját világomba… Itt a varázslat a kezünkben a nagyobb jó reményében, épp csak azokat vesztettük el, akik a lelkünk építőkövei voltak. A zsebembe nyúlva Masa pici füzetét éreztem, amit még a betegszobába hozott nekem. Hogy került vajon ide? Ha szükségét érzed, mert a Mágia már kevés, nyisd ki és olvass! Aki a fényt keresi, börtönéből kell kitörnie, különben a szavak magukban mit sem érnek. Olvass, s indulj az úton onnan, ahol sok másik keresztezi egymást! Indulj, s megtalálod a békét, hol nincs gyász, jajgatás, vagy fájdalom.

© Pál Zsolt, Immun Coeli – Projekt, 2014 immuncoeli.oldalunk.hu


IMMUN COELI – PROJEKT Profázis ProtoCiklus – AZ ŐSI IMA  ELSŐ Ars Poetica – Ótestamentum Pater Noster Fohász Csendben zokog fel a Telefon, miért reszketsz? talán… Idült behívót küld a Gépezet: Nem taszít el, felemel. Amit kértél Küszöböd ágyán, Megadatik azon őrizetlenül hagyott órán, Mely Atyád diadala legnagyobb Örömén. Érkezik a Passport, Belépni hív az Ország. Fut velem átellenben Egy gyanakvó gyanútlan. Siklik a szellő, szántani Portál üvegarcod barázdáit. Fejed fölé libben, Mint megannyi nászutas pacsirta – Lejteni, ó, könnyed táncait. Őzsuta szökken forráshabok mezejére, Körülötte megannyi csillámporos Tábla: Ne bámuld! Vért szop az Igazság. Cukormáztól lesz-e vajon Emészthetőbb? Vértől könnyezett tiszta Fátyol, Mely általa mossa Sziklává magát. Korpuszod az, mely átemel, S akaratodra igenlőn felel. Bús fejével nem tagad, irgalmaz: A Kenyér, mely fehérebb annál a hónál, Megbocsátja a Bárány vétkét. … Emeld hát fel a kagylót, Gyermekem!



IMMUN COELI – PROJEKT Profázis MÁSODIK Advent és karácsony Éjjeli őrszem Mohón szunnyad a kandis illatú szőke hó, Félrebillent fejem alatt vén fán ül a vánkos. Bongó fényű csillagok keringőznek köztünk; Bíborló csillám tör utat kongó ösvényeken – Minden kicsi dobbanás egy sóhaj az éjben: Készen vár a nyirkos széna. Betölti a végtelent a Hit harangja, Mennyei tűz lobban a Remény mécsesében: Szeretet költözik ma közénk – Örvendjünk emberek! Balgák és Keményszívűek, Tűrők és Ártatlanok – Ajándékok ajándékát küldi az Ég. Megérdemlem én? Lehull a vánkos, ében éjben kutat a tenger: Világnak világa ragyog szívem süket szegletében. Felsír a néma éj – Örvend a mennyei Őr, letette kardját. Megszülettél: köszönöm, Istenem.



IMMUN COELI – PROJEKT Profázis HARMADIK Nagyböjt és húsvét Simon from Cirene Meló volt a mezőn, favágó dögrovás – Savanyú nedvtől tapadt minden munkás testre a ruha. Szalutál távolban a hótjó-fejű Hóhér, Újabb Diló a csőcselék kóbi perka-ügyén? Búcsút int és átölel: Segíts te, kőszívén! Felemel és átölel: Én lettem kő szívén – Ötödik fokra hág. Halál dacol halál ellen, Vállam lett a nyughelye! Alant sír a gyáva jámbor, Fölötte leng VérarcHite. Menedéket nálam talál, Szöget vertem húsán át: Fény, ki volt a Bűnös. Áldozat. Kőszíve pedig nem neki, Nekem van. Neked van. Nekünk van.



IMMUN COELI – PROJEKT Profázis NEGYEDIK Ars Poetica – Újtestamentum Ave Maria Fohász Virágot álmodik a Hír, De mind aluszik: Egy Tőr karcol bőrödön át. Kegyelmet hirdet, De őt mégis kitagadta: Két Tőr siklik bőrödön át. Áldott, kivel megáldatik, De minden egész elvesze: Három Tőr érinti szívedet. Anyától születvén a gyermek Csalódást kap örökségül: Négy Tőr döfi szívedet. Mint a Fiú diadala, Úgy éled az Anya fájdalma: Öt Tőr merül szívedbe. Tört derűvel suhan a téboly, Átallhat-e bosszút kérni? Hat Tőr hasítja szívedet. Minden az Egész és Egész a minden. De mi értelme az Egésznek, ha a Minden oda? Hét Tőr rágta szét szívedet. … Mutasd be értünk Anyaságodat!



IMMUN COELI – PROJEKT Profázis ÖTÖDIK Apocalypsis A Remény alkonya Minden Kutat eltemetnek, kinek elapad a forrása, De a Forrás, mely táplál, Soha meg nem szűnő Tápláléka az igaz Szomjazónak. E Tó, melynek simaságát belévetett kővel törik, Megszűnik tisztalelkűnek lenni: Nyughatik a felszín, de mégis hazug – Egyenes képe alatt a kő összetörte született rendjét. Elvonult az ár, izzik a Horizont: A boldog láthatár alatt nyugvó csemeték óvóhelye lészen, hisz Minden idő megszüli a maga csodáját. Kellenek még a fényképek? Szerinted hol vagyunk? … Törhetik bár karod háromrét, Zúzzák homlokodra, mint varázsló jelét, Nyeregbe vissza, ülnöd kell – újra hív a kakasülő! talán… S küzdeni tovább, ha kell, huszonnyolcszor is. Bátor legyél botor Vándor, Ne csüggedj, ha újralobban a Horizont! A Szeretet építi a Hit börtönének falait, Hogy merjetek élni a Remény alkonyában!



IMMUN COELI – PROJEKT Profázis A Szeretet építi a Hit börtönének falait, hogy merjetek élni a Remény alkonyában? Ezek a versek mind igazságokról szólnak, de hol van benne az én igazságom? Miért adta Masa ezt a füzetet, ha a szavak mögött számomra nincs tartalom? - Deszka, eltűntél. Lemaradtál a Stelliumok betlehemes játékáról – kukucskált be Jo a kis ajtón. Nyitva felejthettem, amikor bejöttem. - Lebuktam. - Mit csinálsz itt egyedül? Nem fázol? – húzta össze kabátját, amikor leült mellém a lépcsőre. - Olvastam. Meg csak úgy… voltam. Gondolkodom. - Hm, ezt adta Masa? – nyúlt a füzetért. – És sikerült megtalálnod benne a te igazságodat? - Honnan tudod, miről szól? – vontam fel a szemöldökömet. - A nagytakarítás és dekorálás közben meg is kellett pihenni ám, helló…– somolygott zavarában. - Te tetted a zsebembe? - A földön hevert a kabátod alatt… Gondoltam, onnan csúszott ki. - Elolvastam, de nem értem. Hol van ebben a fény, amiről beszélt Masa? - Miről szólnak ezek a versek? – kérdezte kissé sznob arcrándulással. - Hát… Mind másról. Talán mindenkinek másról. - De neked mit üzen? - Nem is tudom, okszerűséget? Az embernek meghatározott útja van, amin járnia kell, s ez önerőből megmásíthatatlan. Lehet, nem kéne folyton lázadoznom, meg elfutnom magam elől. - És még? - Vállalni a felelősséget. - A múltadat elvesztetted, de a jövőd… - A jövő bizonytalan. - Nem. Ha hiszel benne. Kaptál egy új lehetőséget. Aztán még egyet… A helyedben nem passzolnám el könnyelműségből. - A hitem… ingatag. Mindenben. - Adj esélyt magadnak! Adj esélyt a többieknek! Minden alkonyatban ott a pirkadat ígérete. - Hogy merjünk élni a Remény alkonyában? - Bizony. Nézd! – mutatott az ablak felé. A színes üvegdarabkákon keresztül a fény játszadozva incselkedett a falakon: havazott. Nem csak kint havazott: az igazi hó a lélek szirtjein pelyhedzik. A tiszta hónál nincs más szebb, mert az a legteljesebb fény, mely közöttünk lakozik. A legerősebb fény, mely áthatóbb az Árnynál, maga a bennünk sarjadzó tiszta szeretet. Itt van hát az én igazságom. „Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom.”  1

1

Jel 21,1


Milei Pál Zsolt P. Miley. Immun Coeli Projekt. Immun Coeli Profázis Az Ég Mélye

Recommend Documents