Mikeás 7,1-7a Nehéz idők „Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; pedig zsengére vágyott a lelkem! Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt. Aki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk. Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége. De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét…” Bevezetés Mikeás könyvében eddig azt láttuk, hogy Isten felszínre hozta a népnek sokféle bűnét a próféta által. Most ez folytatódik, amiben az látható, hogy bizony azok az idők nehéz idők voltak. De az Ige beszél arról, hogy az utolsó napokban is nehéz idők állnak be. Tehát ezt a felolvasott igeszakaszt nézhetjük úgy, mint egy történelmet, hogy mi volt akkor, Mikeás idejében, és mi lett ennek a bűnnek a következménye. Nézhetjük úgy is, mint egy próféciát, erre majd röviden kitérnék, de főképpen pedig úgy, hogy mi ennek a személyes üzenete a számunkra. I. Prófécia Izráel és a nagy nyomorúság Hogy mi volt akkor, ezt nem kell magyarázni, világos, és le van írva, hogy miért voltak akkor nehéz idők. Mint prófécia, szól Izráelről, Izráel jövőjéről, és másodszor pedig mint prófécia szól a mi időnkről. Nézzük először Izráelt. A Mikeás korabeli állapotok a babiloni fogsághoz vezettek. Mert amikor Isten sokszor szól a próféta által, és nem figyelnek Istenre, akkor egyszer az Úr másképpen fog szólni, keményen fog szólni. Hát így volt Izráel népével is. Nagyon hosszú időn keresztül, több mint száz éven keresztül szólt a néphez, nem hallgattak rá, aztán jött a babiloni fogság. Amikor Izráel visszajött a babiloni fogságból, akkor egy ideig hűségesek maradtak, a bálványimádást nem folytatták, de végeredményben az egész nép nem követte az Urat. Fokozatosan elhajoltak ismét és ismét. Mikor eljött az Úr Jézus Krisztus, Őt pedig megölték, és később nem fogadták el azt a bizonyságtételt, amit a Szent Szellem az apostolok által tett az Ő feltámadása és megdicsőülése után. Sőt, üldözték az apostolokat, ugyanúgy, mint régen a prófétákat és minden igaz embert. Akkor Izráelt az Úr szétszórta, mikor Titus lerombolta Jeruzsálemet. Ez a szétszóratás lényegében a mai napig tart, bár 1948-ban megalakult Izráel állam, de még sokan nem tértek vissza. Az Úr Jézus beszélt erről az időről, de Ő is, amikor próféciát mondott, nem csupán ez a szétszóratás volt benne, hanem benne volt a nagy nyomorúságnak az ideje is, mert ez a prófécia is szól a nagy nyomorúságról is. Tehát egyrészt a babiloni fogság következett be, aztán a szétszóratás Krisztus után hetventől napjainkig, de még hátra van a nagy nyomorúságnak az ideje. Máté evangyéliomának a 10. részében a következőt mondja az Úr Jézus: „Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa” Ezt prédikálták. De nem kellett a népnek a mennyek országa. Mi következett be? „Ímé, én
elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelídek mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak titeket, és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket, És helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságúl ő magoknak és a pogányoknak” (Mt 10,7.16-18). Hát ez történt Mikeás idejében is, így olvastuk, hogy: „Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez…” (2. vers). Ezt tették a tanítványokkal: gyűlölték, üldözték, megölték őket is, és azóta is minden igazat, de a nagy nyomorúság idején éri el ez a tetőpontját. Amikor az Úr Jézus azt mondja itt a Máté 10-ben, hogy az Isten országának evangyéliomát hirdessétek, hogy közel van az Isten országa, a nagy nyomorúság ideje alatt is ezt fogják hirdetni. Most nem a királyság evangyélioma hirdettetik, de amikor a Gyülekezet elmegy, akkor a királyság evangyéliomát hirdetik. De akkor is, nagy üldözés támad; „vér után ólálkodnak”. A 4. versnek a végén ezt olvastuk: „…A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk.” Az új fordítás így mondja: „De eljön büntetésed napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar!” Igen, eljött a babiloni fogság, látták előre a próféták, eljött a szétszóratás a népek közé. Ezt is megmondták előre már Mózesnél, és eljön a nagy nyomorúság is, amit az őrállók, a próféták által mondott az Úr. Ez még előttünk van, és ez mindig nagy zűrzavarral járt. De a legnagyobb zűrzavar majd a nagy nyomorúság ideje alatt lesz. Prófécia a mai időkre is Ennyit az Izráelre vonatkozó próféciáról. Most nézzük meg a mi időnkre szóló próféciát. „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek […] Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét” (2Tim 3,1-5). Igen, érdekes, hogy az Ige az utolsó napokról úgy beszél, hogy nehéz idők állnak be, de nem azért lesznek nehéz idők, mert földrengések, árvizek, éhség vagy egyéb csapás lesz, bár ezek is lesznek, erről is beszél a prófécia, de nem ez lesz ennek az időnek a legnehezebbje. Hanem az, amit olvastunk, hogy lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, vakmerők, szeretet nélkül valók. Ez, ami lesz az emberek között. Itt is ez volt Mikeásnál. Azért voltak nehéz idők, mert elveszett a földről a kegyes, nincs igaz az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, hálóval vadássza ki-ki az atyjafiát, gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez. Hogy a fejedelem követelőzik, a bíró fizetésre vár, hogy a főember is elmondja, hogy ő mit kíván. És az új fordítás azt mondja, hogy nem összeszövik, hanem az ügyet mégis csak csűrik-csavarják. Tehát mindenki kéri, hogy fizessenek, de nem intéznek semmit, csak csűrik-csavarják az ügyeket. Tehát ami az emberekben a bűn elárad, megsokasodik, ez teszi nehézzé ezeket az utolsó időket. Elveszett a földről a kegyes. És aki jó, aki igaz közöttük, mind olyan, mint a tüske, a tövisbokor. Igen, ezek megvannak már most, de ez akkor éri el a tetőpontját, amikor a Gyülekezet elragadtatik a földről, akkor tényleg nem lesz kegyes. Abban a pillanatban, mikor a Gyülekezet elmegy, nem lesz igaz ezen a földön. Majd lesznek aztán megtérések, lehetnek hívő emberek, de abban, amikor a Gyülekezet elragadtatik, valóban kivész az igaz erről a földről.
II. Személyes üzenet Gyümölcstelen élet Nézzük meg most az Igének a személyes üzenetét. Először az 1. verset, az új fordítás szerint: „Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott.” Azt mondja a próféta, hogy így járt, mint mikor valaki kimegyen, van szőlője, de látja, hogy már valaki leszedte előtte. Van fügefája, de már azt is leszedték. Pedig nagyon szeretett volna zsengét enni, de nincs gyümölcs, nincs ehető fürt, amire vágyódott. Isten is gyümölcsöt keres a hívő emberek életében. Ahogy Izráel életében is gyümölcsöt keresett az Úr, most is gyümölcsöt keres a hívő emberek életében. Tudjuk, a gyümölcs mi? Galata 5,22: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Igen, gyümölcsöt keres, és ha nincsen gyümölcs, akkor, jaj, nekem, mert így jártam. Lukács evangyélioma 13. részében beszél az Úr Jézus egy fügefáról, amin gyümölcsöt keresett a gazda, de nem talált rajta: „Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Lk 13,4-9). Értjük ezt a példázatot. Izráelre is vonatkozott, három éve tanított az Úr Jézus, nem teremtek gyümölcsöt, még kaptak egy esztendőt, amikor a feltámadás után az apostolok jeleket, csodákat tettek, bizonyságot, Igét hirdettek, akkor is elvetették, még Isten még az egy évnél is több kegyelmet adott, egészen hetvenig. Akkor aztán kivágta. De egyénileg is szól nekünk, hogy keresi a gyümölcsöt az Úr. Mindent megad hozzá, megtrágyáz, megkapál, a feltételeket biztosítja, de keresi a gyümölcsöt. És amikor itt azt mondja, hogy Siloámban rászakadt az a torony, amikor Isten kivág egyes életeket, ne gondoljuk azt, hogy bűnösebbek voltak, mint más ember. Erre mondja, hogy, sőt, ha meg nem tértek, hasonlóképpen elvesztek. Nézi a mi életünket is, és keresi a gyümölcsöt. Márk 11-ben olvasunk arról, hogy ment az Úr Jézus Jeruzsálembe, elment egy fügefa mellett az úton, szeretett volna enni, de úgy járt, mint Mikeás. Jaj, nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, de nincs egy ehető fürt se, korai füge, amire vágyódott. Megátkozta a fügefát, és az gyökerestől kiszáradt. Másnap csodálkoztak is a tanítványok, hogy gyökerestől kiszáradt. Azt mondta az Úr: soha ez után ne teremjen rajtad gyümölcs. Hát a gyümölcstermésnek ideje van. Ha ez lejár, akkor utána nincs tovább. De szőlőről is beszél az Úr Jézus, nemcsak fügefáról. János 15-ben mondja, hogy én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővessző, és amely szőlővessző nem terem gyümölcsöt, azt levágja, és amit levágott, az megszárad, tűzre vetik, és megégnek. Amelyik meg gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Hát ezt raktározzuk el a szívünkben mindnyájan, hogy van-e gyümölcs? Mert keresi az Úr a gyümölcsöt. Elveszett a földről a kegyes A 2-3. vers ezzel kezdődött, hogy „elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között….”, és akkor felolvastuk, hogy mi van. Nincs igazság, de milyen hamisság van, mennyi gonoszság van! A világban ez a helyzet, ez volt akkor is. A világban mindig ez volt a helyzet, ott mindig nagyon kevés becsületes, erkölcsös ember volt, de most fokozottabban így van. Gonoszok, gyűlölködnek, haszonlesők, pénzsóvárak, erőszakosak, nagyon megsokasodott a gonoszság, mert ebben a vezetők járnak élen. Itt is, Mikeásnál is megmondja: a fejedelem követelőzik, bíró fizetésre vár; a főember is elmondja lelke
kívánságát. Akkor is így volt, most is, itt a mi országunkban is, nem kell magyarázni, mindenki tudja. Ez a helyzet. De mi nem ezzel foglalkozunk, hanem mi az üzenete a számunkra? Vajon, Isten népe közül is kiveszett az igaz, vagy egyre kevesebb az igaz? Akkor Izráelben ez volt a helyzet. Isten népe közül szinte kiveszett az igaz. Voltak azért, mert a próféták igazak voltak az Úr előtt, de szinte kiveszett az igaz. Amíg itt van a Gyülekezet, vannak igazak és kegyesek, de egyre kevesebben. Kiveszőben vannak, és e miatt fokozatosan romlik az egész emberiség. Hiszen azt mondja az Úr Máté 5-ben, hogy ti vagytok a föld sói, ami a romlást megakadályozza. Vagy ti vagytok a világ világossága. Ha a só ízét veszti, vagy a világosságot letakarják, akkor nem jó semmire. A sót kivetik, eltapossák az emberek, semmire nem való. Igen, ezért vagyunk ezen a földön, hogy só és világosság legyünk, meg gyümölcsöt teremjünk. A jó, mint a tüske, az igaz, mint a tövisbokor Azt mondja itt az Ige: „A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor...” (4. vers). Ennek többféle jelentése van, legalább hármat látok. Először is jelentheti azt, hogy a világ annyira megromlott, az emberek, hogy közöttük, aki még a legjobb, és legigazabb, az is ilyen, mint a tövis meg a tüske: szúr és sebez. Csak legalább nem öli meg a másik embert, ha szúr is meg sebez, mert ugye olvastuk, hogy vannak, akik a vér után ólálkodnak, és hálóval vadásszák az embertársukat. Hát a legjobbak nem ölnek, de olyan, mint a tüske meg a tövisbokor, szúrnak, sebeznek. Aztán van egy olyan jelentése is, hogy a gonosz emberek számára az a kevés igaz, aki még van, az olyan, mint a tövis, és a tüske, őket szúrja, és őket sebzi. Mert a hívő embereknek, az igaz embereknek az élete, egyáltalán a léte és minden megnyilvánulása fájdalmat okoz nekik, mert vádolja őket. Ezért üldözték az Úr Jézust is. Ezért üldözték az apostolokat, prófétákat is, és minden igaz embert, mert egy vád volt az életük. Azt mondja az Úr Jézus, hogy nem e világból való, és ezért a világ nem szereti se Őt, se minket nem szeret. Mintegy idegen tüske vagy tövis vagyunk e gonosz világnak a testében, és az szúr és fáj. Harmadszor van egy olyan jelentése is, erre szeretném most a hangsúlyt tenni, ezt nagyon fontosnak látom most, mert ez a hívőkre is vonatkozik, hogy ha mi az igazságot, a kegyességet szeretetlenül követjük és képviseljük, akkor az olyan, mint a tövis, mint a tövisbokor, mint a tüske. Mit jelent ez? Efézus 4,15-ről egy egész konferencia volt, hogy „Az igazságot követvén szeretetben.” Tehát ha igaz emberek vagyunk, Krisztus igazságát, a kegyes életet szeretetben kell követni. Mert minden igazság Krisztus igazsága is, szeretet nélkül olyan, mint a tövis: szúr, sebez, de ezenkívül gyümölcstelen. Lukács 6,44-ben olvassuk: „… mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt”. Tehát ha ismerjük az igazságot, Krisztust; ha ismerünk részigazságokat a Bibliából, ha már valamennyire előrehaladtunk az igazság megismerésében, ha mi kegyesen is élünk, ne követeljük ugyanezt másoktól is. Mert ha az igazságot szeretetlenül képviseljük, ha törvényeskedők vagyunk, ha merevek, és a másiktól is azt kívánjuk, hogy ő is úgy éljen, úgy járjon, ahogy mi, akkor tövisek vagyunk, olyanok, mint a tövisbokor. Az igazságot követvén szeretetben Bizony, ez sokszor hatalmába keríti a hívőket is. Különösen azokat, akik a szívükön is hordozzák a gyülekezetnek vagy a testvéreknek az életét, hogy ha valami rosszat látnak a gyülekezetben, vagy egyes hívők életében, akkor fel szokott támadni bennünk a kritika, és a rendcsinálásnak a vágya. „Itt ez így nem mehet tovább. Itt rendet kell tenni.” De ez nem segít a bajokon, sőt, még ront rajta. Minden ilyen testvér, aki igazat képvisel, csak nem szeretetben, az nagyon szúrós testvér, „sündisznó testvér”. Az ilyentől félnek, távol tartja magát tőle mindenki, mert fél, hogy megszúr. Nem akar senki vele igazán bensőséges szeretetközösségre
lépni, nem is tud. Lehet rend a gyülekezetben, csak az ilyen rend, vagy szent élet külső kényszer lesz, nem gyümölcs. Nem a Szent Szellem belső indítására lesz szeretet, öröm, békesség, béketűrés, testvérszeretet, jó kapcsolatok. Sőt, egy idő múlva az ilyen kényszerrel létrejövő rend és szent élet átfordul képmutatásba. Mert, jaj, a szúrós testvérek miatt nem merünk rendetlenül élni, hát akkor mutatjuk, ahogy kívánják, mi úgy csináljuk, de csak mutatjuk, és így lesz képmutatás belőle. Ezért nem használ, hanem tulajdonképpen csak árt a gyülekezetnek vagy a testvéreknek, ha az igazságot nem szeretetben követjük. Az igazság soha nem mehet a szeretet rovására, persze, fordítva is igaz (most erre a másik oldalra nem térnék ki, konferencián bővebben volt erről szó), hogy a szeretet se mehet az igazság rovására. Hogy akkor jó, szeretünk, és mindent elnézünk, mindenki csinálja úgy, ahogy jónak látja, vagy akarja, mert leöntjük az egészet egy nagy szeretet mázzal. Ennek meg kell lenni. Igazságot követvén szeretetben. Gondolkoztam azon, hogy vajon mikor vagyunk szúrósak? Mikor vagyunk olyanok, hogy követjük az igazságot, de szeretetlenül? Én arra jöttem rá, hogy amikor nem tartom magam kicsinek, méltatlannak, akkor leszek törvénykező szellemű, kritikus, nem irgalmas szívű, hanem mint a tüske, belefúródok a másikba. Mert amikor magamat kicsinek, olyannak látom, akit a bűnből emel ki az Úr, senki, semmi vagyok önmagamban, akkor a tévelygők, a gyengék iránt megvan az irgalom bennem, mert hát tudom, hogy én is olyan voltam, és én is lehetek bármikor olyan, hiszen Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok. A Zsidókhoz írt levél 5. részének az elején arról olvasunk, hogy milyen volt Izráelben a főpap. Emberek közül kellett választani, az Úr az emberek közül választotta, és így írja, hogy aki képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal. Hát, ha mi magunk is körül vagyunk véve gyarlósággal, látjuk is a magunk hibáját, akkor irgalmas szívűek vagyunk. A főpap se kenhette el az igazságtalan dolgokat, a bűnért vitte az áldozatot, nem mondta, hogy óh, ez olyan kis bűn, hogy hagyjuk. Mi se mondhatjuk azt, hogy nem számítanak a bűnök. Számítanak, de mindig ott van előttünk az egyetlen áldozat, aki a mi bűneinkért is elég, meg a másik testvérnek a bűneiért is elég. Tehát igazságot követvén szeretetben. Mert ha nem, olyanok vagyunk, mint a tüske, mint a tövisbokor, és nemcsak szúrunk, hanem gyümölcstelenek is leszünk. Mert a Szellem gyümölcse itt kezdődik: szeretet. Eltorzult kapcsolatok Szeretnék rátérni az 5. és 6. versre. „Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öldeben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját. Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.” Olyan viszonyokat ír le Mikeás próféta, hogy senkiben nem lehet megbízni, se barátban, se tanácsadóban, se az ölemben ülőben. Ha csak a Károli fordítást olvassuk, akkor legtöbbször kisgyerekre gondol az ember, az ül az ölünkben, de az új fordításból más tűnik ki. Az így hangzik: „…még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz!” Tehát férj és feleség között is megromlik a kapcsolat, bizalmatlanná válik, meg az egész családban ellenségeskedés lesz. A fiú bolondnak tartja az apját, lány az anyját, a meny és az anyós között is ott van a nagy feszültség. Ez volt a helyzet, és tudjuk, hogy a világban is ez a helyzet. De feltehetnénk a kérdést: vajon, bekövetkezhet ez hívő embereknél is? Vagy inkább másképp teszem fel, mert látjuk, hogy bekövetkezhet, nem kérdés. Úgy teszem fel a kérdést, hogy mi az oka, hogy hívő embereknél is bekövetkezik olykor ez? Mi az oka? Ugye, egyrészt ott van ez a korszellem, és ennek a hatása alól nem tudjuk teljesen kivonni magunkat, csak Isten kegyelme, hogyha felismerjük, és ellene állunk, és nem leszünk ennek a részesei. A korszellem ilyen. Bizalmatlanság van, aminek sokszor az az oka, hogy a bizalommal már nagyon sokszor és nagyon sokan visszaéltek, és akkor bizalmatlan lesz a másik iránt az ember. Hát nagy a bizalmatlanság, biztos, a világban is! Régebben, ha az úton megállt valaki, jött egy autós, intette, felvette autóstoppal, és elvitte. Most már nem mernek megállni, mert
annyi mindent hall az ember, hogy kifosztják, meg elrabolják az autóját, meg leütik, és hasonlók. Bizalmatlanság lett úrrá. Egymás bírálgatása, a szúrós kritika, a rideg magatartás, az önzés. Na, és mikor ez a testvérek közé is bejön, hogy visszaél valaki a másik bizalmával, akkor kezdenek bizalmatlanok lenni egymás felé a testvérek. Vagy jól megszurkálja az igazsággal a másikat, amiről az előbb szó volt. Bizalmatlanná válik. Vagy rideg magatartást tapasztal az ember. Na, e miatt aztán a hívők között is van ilyen, amit itt olvastunk, hogy felmerül az emberben: most kinek higgyek? Kiben bízhatok? Kinek mondhatom el legbensőbb titkaimat? Ki előtt tárhatom ki a szívemet? Ki az, aki, tudom, hogy nem fogja tovább mondani, szent titokként fogja őrizni, és Isten elé fogja csak vinni imában? Ki az? Kiben bízhatok? Aztán betüremkedik a családba is ugyanez. Ahogy a világban van: generációs problémák, hogy a fiatalok nem becsülik az öregeket (sok oka van ennek, nincs idő kitérni rá), és akkor a hívő szülők gyerekei is ugyanebbe beleesnek. „Nem tud az én apám semmit” - bolondnak tartja az apját, a lány meg az anyját. Aztán a meny meg az anyós között ugyanez. Meg lehet a férfi és az após, meg a másik anyós között is, meg ki tudja még hogy. Nem kellene ennek így lenni Nehogy valaki azt gondolja, hogy ez így van leírva, ez egy prófécia, ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a tanácsadóban, a fiú bolondnak tartja az anyját, és így tovább, hogy ez egy olyan, hogy ennek így kell lenni, és ez elől nem lehet kitérni. Most már benne vagyunk az utolsó időben, ez a természetes, hogy a menyek és az anyósok között konfliktus legyen, a fiú és az apja, a lány meg az anyja között ilyen kapcsolat legyen, meg ne legyen egy barátunk, meg ne bízzunk senkiben, meg ne fogadjunk el senkitől tanácsot, mert a tanácsadóban se lehet bízni. Hát nehogy valaki ezt így értse! Hogy így értik, ezt tudom, mert már találkoztam ezzel a gondolkozással, és van olyan is, aki erre az Igére hivatkozik: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa [anyósa] közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám” (Mt 10,34-36). Vannak, akik úgy gondolják, hogy hát az Úr Jézus pontosan ezért jött, nem azért, hogy békességet bocsásson, hanem, hogy meghasonlást, kezdődik a meghasonlás ott a családban. A gyerek és az apja, a lány és az anyja, meny és az anyósa között, hát ez így van rendjén. De ez az ige nem erről szól! Hanem arról, hogy amikor egy családban valaki hívővé lesz. Ezt mutatják az előző versek: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; A ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak…” (Mt 10,32-34). Tehát mikor valaki hívővé lesz, és bizonyságot tesz az Úr Jézus Krisztusról, és úgy él, akkor, ahogy az előbb elmondtam, tüske lesz a hitetlen családtagok oldalában. Mert ő már nem ebből a világból való, és ott lesz a meghasonlás. De ezt nem kell, ha mindenki hívő a családban, apa is, fia is, lánya is, a meny is meg az anyós is, akkor ennek nem kell így lenni, ott már nem kell meghasonlásnak lenni. Ez a miatt van, hogy az egyik hívő, a másik nem hívő. Egyiknek új élete van, a másiknak még régi élete van. E miatt tüske, tövis a hívő a hitetlenek előtt. Az Úrban bízzunk! Azt olvastuk itt Mikeás próféta könyvénél, hogy ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a tanácsadóban. Ebben is van egy nagy üzenet a mi számunkra, amit Jeremiás próféta könyvében úgy fejez ki az Ige (a 17. részben), hogy átkozott az, aki emberben bízik, de áldott az a férfi, aki az Úrban bízik. Tehát ha bízunk is a testvéreinkben, hívő emberekben, ha bízunk is a barátainkban, vagy családtagjainkban - egy bizonyos bizalomnak lenni kell. Mert
hát nem is tudunk élni bizalom nélkül, még a buszsofőrben is bízunk, amikor felszállunk a buszra, hogy nem fog bennünket nekivezetni a villanyoszlopnak, vagy nem az árokban kötünk ki. Tehát egy bizonyos bizalom van. De arra hívja fel a figyelmünket az Úr, hogy abszolút bizalmunk, és igazi mély bizalmunk csak az Úr Jézus Krisztusban lehet, senki másban. Ez lefordítva azt jelenti: ne várjunk igazából senkitől semmit! Ha kapunk, örüljünk neki, köszönjük meg, legyünk hálásak. Ha nem várunk senkitől semmit, akkor nem csalódunk senkiben. De mi mindenkit szeressünk az Úr szeretetével. Becsüljük úgy, ahogy van. Családtagjainkat is, házastársunkat is, anyóst is, menyet is, és így tovább, és akkor nem rajtunk múlik a jó kapcsolat a családon belül. Ugyanígy egy gyülekezetben, a testvérekkel szemben is. Nem kell elvárni, hogy ő is úgy járjon el, ahogy én, ő is úgy csinálja, ahogy én. Ha mégis látom, hogy helyesen jár el, segít nekem, lehet benne bizalmam, akkor ezért legyek hálás. Ha aztán esetleg mégis csalódnék, akkor úgy vegyem ezt tudomásul, hogy hát igazából csak az Úrban lehet bízni, emberekben lehet csalódni. Nem dől össze a világ, és nincs vége mindennek, hogyha egyszer-kétszer csalódtam valakiben. Óvatosabb lehetek, de azt nem mondhatom, hogy akkor vége mindennek, és le van írva, nem is testvér tovább az a másik. Lehet, hogy akkor tévedett, akkor elbukott, de majd egy idő múlva méltóbb lesz a bizalmamra, mert növekszik ő is az Úrnak a megismerésében, és nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát még egyszer. Az legyen előttünk, amit a 7. versben olvastunk, bárhogyan is csalódnánk emberekben, testvérekben, barátban, legközelebb állóban, családtagjainkban, mindezt, ha megengedi Isten, azt mondja, hogyha Őt szeretjük, akkor ez is a javunkra van, ez pedig azt a jót szolgálja, amit a 7. versben olvasunk: de én az Úrra nézek, és várom az én szabadításom Istenét. Ezért van, hogy megtanítson Isten bennünket, hogy rá nézzünk, Benne bízzunk, Tőle várjunk, és az nem csalatkozik! „Ki az Úrban bízott, nem csalódott még, első lennék én, ha szégyent vallanék.” Befejezés Most a Károli szerint még egyszer elolvasom az 1. verset. „Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott, pedig zsengére vágyott a lelkem!” Tehát nem úgy mondja, mint az új fordításban, hogy úgy jártam, mint az, aki… Azt mondja: jaj, nekem, mert én lettem olyanná, mint a letakarított mező. Jaj, nekem! Alkalmazzuk magunkra ezt egészen személyesen, és megvizsgálhatjuk az Úr világosságában, hogy vajon, én nem lettem-e gyümölcstelen? Mert lehet, hogy tegnap gyümölcstermő volt az életem, lehet, hogy egy évvel ez előtt is, de aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, el ne essék! Lehet, hogy ma gyümölcstelen lettem. Vagy talán másiktól elvárom ezt vagy azt, vagy amaz gyümölcsöt, hogy legyen türelmes, legyen szerető, békességes, de én nem értem meg. Olyan lettem, mint a letakarított mező. Ez a miatt van, mert ha önmagunknak élünk, akkor a másiknak a terhére vagyunk. Sőt, lehetünk kárára is a másiknak. Hogy olvastuk az utolsó időkről? Lesznek az emberek magukat szeretők. Ezzel kezdődik, hogy miért nehéz az idő. Nehéz idők állnak be, mert lesznek az emberek magukat szeretők. Csak akik az Urat szeretik, azok tudnak nem önző életet élni. Azok szeretik az Urat, akik látják, hogy méltatlanok Isten szeretetére, Isten mégis szereti őket, és ez a szeretet viszontszeretetet ébreszt bennük. Viszontszeretetet az Úr iránt, de irgalmas szerető szívet a másik tévelygő, gyarló, bűnös ember felé is. Akik szeretik az Urat, talán követnek el bűnt, hibát, lehetnek gyarlók, de nem lesznek szúrósak és gyümölcstelenek. Hisz a Szent Szellem gyümölcse a szeretet, az Úr iránti szeretet pedig mindig hozza a többi gyümölcsöt is. Az Úr előtt vizsgáljuk meg magunkat: olyanná lettem-e, mint a letakarított mező? Ha igen, akkor a 7. vers szerint nézhetünk az Úrra, és várjuk szabadításunk Istenét! Ámen. Debrecen 2010. 07.14.
