Michel de Nostredame háza, Salon-de-Provence, 1566. június 17. – Bale gróf megindult idefelé, uram. – Tudom. – Honnan tudod, uram? Az lehetetlen. Hiszen ezt a hírt alig tíz perce hozta egy postagalamb. Az öregember vállat vont, s csúnyán földagadt, ödémás lábát kényelmesebb helyzetbe igazította a zsámolyon. – Most merre jár ez a Bale? – Orléans-ban tanyázik. Három héten belül ideér. – Csak három hét? A szolga, a kezeit tördelve, közelebb lépett. – Mit akarsz csinálni, uram? A Corpus Maleficus, a gonosztevôk testülete nem sok jót ígér azoknak, akiknek a családja valamikor zsidó hiten élt. A marannóknak és a conversóknak. Meg a cigányoknak. A móroknak is. És persze a hugenottáknak. Kérdôre vonnak mindenkit. Nagy bajba kerülhet bárki, aki nem katolikusnak született. És idelent délen még a királynô sem védhet meg téged, uram. Az öregember megvetôen legyintett. – Mindegy az már. Én halott leszek, mire az a szörnyeteg ideér. – Nem uram. Te semmiképpen sem halhatsz meg. – És te, Ficelle? Nem volna jobb eltûnnöd innen, mielôtt téged is elkezdenek faggatni? – Szeretnék melletted maradni, uram. Az öregember elmosolyodott. – Jobb szolgálatot teszel nekem, ha azt csinálod, amire megkérlek. Márpedig most el kell utaznod helyettem valahova. Hosszú utazás lesz, tele félelmetes akadályokkal. Megteszed, amire kérlek? A szolga lehajtotta a fejét. – Minden kérésedet teljesítem, uram. Az öregember pár pillanatig nézegette ôt, mintha a lelkébe akart volna látni. – Ha nem sikerül véghezvinni azt, amire kérlek, akkor annak szörnyûbb következményei lesz-
11
nek, mint amilyeneket maga az Ördög vagy az ôt akaratlanul is szolgáló Bale grófok ki tudnak eszelni. – Habozott egy kicsit, jobb kezével a feldagadt térdét masszírozgatva. – Volt egy látomásom. Oly világos és egyértelmû, hogy elhomályosítja szinte az egész eddigi életmûvemet. Bizonyos, csak engem érintô, s ezért nem a nyilvánosságra tartozó okok miatt nem adtam közre négysoros verseim közül ötvennyolcat. Ezek közül hatnak titkos célja van – majd elmagyarázom neked, hogyan kell használni ôket. Senki ne lásson téged. Senki nem gyaníthat semmit. A megmaradt ötvenkét négysorost egy olyan, különleges helyre kell elrejteni, amelyrôl csak mi ketten tudhatunk. Beletettem ôket egy bambusztokba. – Az öregember hátranyúlt, a széke mögül elôhúzott egy viaszpecséttel lezárt csövet. – Elviszed ezt a tokot oda, ahová mondom, és pontosan úgy rejted el, ahogy majd elmagyarázom. Semmiben sem térhetsz el az általam mondottaktól. Szó szerint hajtsd végre az utasításaimat. Megértetted? – Igen, uram. Az öregember hátradôlt a székén. Láthatóan kimerítette, hogy a számára rendkívül fontos dolgot elmagyarázza. – Ha visszatérsz ide, majd a halálom után, keresd meg a barátomat és birtokom felügyelôjét, Palamède Marcot. Elmeséled neki a küldetésedet, és jelented neki a sikeres végrehajtást. Akkor ô átad neked egy bizonyos pénzösszeget. Ez a pénz több nemzedéken át gondtalanná teszi az egész családod jövôjét. Megértettél engem? – Igen, uram. – Megbízol az ítéletemben ezzel az üggyel kapcsolatban, és végrehajtod pontról pontra az utasításaimat? – Igen. – Akkor áldott légy, Ficelle. Áldott leszel azoknak az embereknek a szemében, akikkel sohasem fogsz már találkozni, és hálával gondol rád az a történelem is, amelyet sem te, sem én nem láthatunk elôre még csak homályosan sem. – De hát te képes vagy a jövôbe látni, uram. Te vagy
12
minden idôk legnagyobb látnoka. Még a királynô is tisztelt téged ezért. Egész Franciaország ismeri ezt a tehetségedet. – Nem tudok én semmit, Ficelle. Olyan vagyok, mint ez a bambusztok. Arra ítéltettem, hogy továbbítsam a dolgokat, de semmit ne fogjak föl azokból. Csak imádkozni tudok, hogy az utánam jövôk majd ügyesebben intézzék mindezeket.
13
EL SÔ R ÉSZ
1 Párizs, St-Denis negyed, napjainkban Achor Bale nem sok örömét lelte az emberölésben. Elég régóta így volt már ezzel. Majdnem szeretettel nézegette a cigányt, ahogy az ember egy régi kedves ismerôsét nézegeti, akivel véletlenül fut össze valami forgalmas helyen. Az illetô késett, természetesen. És már messzirôl lerítt róla az elesettség, a csóróság. Az az 1950-es évekbôl vis�szamaradt, ódivatú Zorro-bajusz. A clignancourt-i bolhapiacon ötven euróért vásárolt, fényesre kopott bôrdzseki. Az átlátszóvá ritkult, vörös zokni. A walesi herceg valamikor hordott sárga inge, a túlméretezett, lelógó, hegyes gallérral. A hamis arany medalion, Szent Sára képével. A rossz ízlésû divatmajmok egy példánya, akit azonnal felismernek a hasonszôrûek, ahogy az egyik kutya is felismeri a másikat. – Itt van magánál a kézirat? – Maga teljesen hülyének néz engem? Hát igen, teljesen azért nem hülye ez a fickó, gondolta magában Bale. A hülyék nem szoktak önérzeteskedni. De ez az ember úgy hordja magán a megvásárolhatóságát, mint a nyakba akasztható, hivatali névkártyát. Bale figyelmét nem kerülték el a kitágult pupillák. A pórusokban a verejték csillogása. Az asztalon idegesen doboló ujjak. A lábak halk dobogása. Vagyis ez egy drogos. Cigányban ritka az ilyen. De mindegy is, a pénz nagyon kell neki is. – Maga mánus vagy rom? Esetleg zsitan? – Nem mindegy az magának? – A bajusza alapján mánusnak vélném. Talán Django Reinhardt egyik leszármazottja? – A nevem Samana. Babel Samana.
17
– És a cigány neve? – Az titok. – Az én nevem pedig Bale. És nincs benne semmi titok. A cigány ujjai idegesebben kezdték verni az asztallapot. A tekintete meg ide-oda cikázott – végigszaladt a szomszéd asztaloknál iddogálókon, felmérte az ajtókat, felbecsülte a mennyezet magasságát. – Mennyit kér érte? – Rövidre kell zárni ezeket az ügyeket. Az efféle alakokkal így kell tárgyalni. Bale figyelte, ahogy a cigány a nyelvével megnedvesíti keskeny, férfiasan összeszorított ajkait. – Félmillió eurót. – Pont annyit? – Bale érezte, hogy végtelen nyugalom árad szét egész testében. Rendben lesz itt minden. A cigánynak tényleg valami értékes eladnivalója van. Nem átverésre készül. – De ekkora összeg esetén a vásárlás elôtt ellenôriznünk kell azt a kéziratot. Megbizonyosodni a valódiságáról. – És aztán memorizálni! Igen. Hallottam már ilyen dolgokról. Ezt is tudom. Mert ha a tartalma nyilvánosságra kerül, akkor az egész nem ér már semmit. Értéke a titkosságában van. – Nagyon jól mondja. Örülök, hogy maga is így látja ezt a kérdést. – De van másvalaki is, akit érdekel a dolog. Ne higgye, hogy maga az egyetlen nagy hal a tengerben. Bale szemei maguktól lecsukódtak. Hm. Ha így áll a helyzet, akkor végül mégiscsak meg kell ölnie ezt a fickót. Kínvallatással kiszedni belôle, ami fontos, aztán megölni. Érezte, hogy meg-megrándul a jobb szemöldöke. – Elmehetnénk most rögtön megnézni azt a kéziratot? – Elôbb még beszélni akarok azzal a másik illetôvel. Lehet, hogy maguk még egymásra is fognak licitálni. Bale megvonta a vállát. – Hol fog találkozni azzal az illetôvel? – Azt nem árulom el.
18
– Akkor hogyan akarja azt az árverést megrendezni? – Maga maradjon itt. Én elmegyek, és beszélek azzal az emberrel. Meglátom, hogy komolyan érdekli-e ôt a dolog. Aztán visszajövök. – És ha a fickó nem gondolja komolyan? Ha csak kevesebbet akar adni? – Én nem engedek az árból. A félmillió az minimum félmillió. – Hát jó. Itt fogok várni. – Rendben. A cigány föltápászkodott. Most már nehezen szedte a levegôt, és itt-ott halvány izzadságfoltok látszottak az ingén. S amikor megfordult, jól látszott a széktámla lenyomata az olcsó bôrdzseki hátán. – Ha netán elkezdene követni, azt úgyis észreveszem. Ne higgye, hogy vak vagyok. Bale levette és az asztalra tette a napszemüvegét. Mosolyogva nézett föl. Jól tudta, milyen hatással van alvadtvérfeketeségû szemének rémisztô látványa az érzékenyebb idegzetûekre. – Nem fogom követni magát, ne féljen. A cigánynak leesett az álla a döbbenettôl. Iszonyodva nézett Bale arcába, amelybôl az ia chalou bámult vissza reá: az ördög szeme. Babelt már az anyja is óvta az ilyen emberektôl. Mert akire ezek ránéznek azzal a bûbájos szemükkel, az már a halál fia. Valahol mélyen a tudatalattijában Babel Samana fölfogta, hogy végzetes hibát követett el – hagyta belépni a gonosz embert az életébe. – Biztosan itt marad? – Ne féljen. Itt várok magára.
* Babel, ahogy kilépett a kávéházból, futásnak eredt. El akart vegyülni a tömegben. És elfelejteni ezt az egész ügyet. Mert hát tényleg, hogy is gondolta ô ezt… Hiszen nincs is nála, nincs még a birtokában az a kézirat. Csak homályos elkép-
19
