Mi magyarok és a nyelvtanulás avagy légy tudatában a kulturális sajátosságoknak… …mert ez az elsı lépés afelé, hogy ne tartsanak vissza.
Mi lett a GLOBE kultúravizsgálatok eredménye? Miben és hogyan akadályoznak minket egyes kulturális jellemzıink? Hogy kezeljük ezeket, hogy hatékonyabban tanuljunk?
Valami bőzlik Dániában Nem tudom, tudod-e, de munkáltatóként én sajnos érzem: gondok vannak a magyar munkaerıpiacon. És nem, itt nem a tartós munkanélküliségre, vagy az alacsony aktivitási rátára gondolok. Pusztán a munkáltatói oldalra értem ezt: rendkívül nehéz jó minıségő munkaerıt találni. És itt a jó minıség alatt nem azt értem, hogy nincsenek (sok)diplomás, nyelveket beszélı emberek. Valami egészen más hiányzik. Ez az önállóság, a kezdeményezıkészség, a teljesítmény-orientáció, a bizonytalanságtőrés, a döntıképesség, a felelısségvállalás, az emberközpontúság (=ügyfélorientáció) és a csapatért és a cégért való áldozathozatal hajlandósága.
Ja, és mielıtt az egekbe magasztalnám a munkáltatókat: nos, azon az oldalon is pontosan ugyanezek a tulajdonságok hiányoznak.
Ezek a gondok saját elméletem szerint a magyar munkaerıpiac kulturális adottságaiból adódnak. Nemsokára meglátod te is, hogy ez valóban így van. És aztán egy lépéssel továbbmegyünk, és megmutatom neked, miért és hogyan van ez kifejezetten káros hatással a nyelvtanulásodra, majd azzal is foglalkozunk, hogy hogyan orvosolható ez.
Ilyenek vagyunk mi, magyarok Ismered a GLOBE által végzett nemzetközi kultúravizsgálatot? Többek között Borgulya és Barakonyi Vállalati kultúra címő könyvében olvashatsz róla többet. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000) Hadd adjak néhány sokkoló adatot ebbıl, amely ránk, magyarokra jellemzı.
A vizsgálat 61 résztvevıje közül a magyarok 60. helyet értek el
bizonytalanság kerülésben. Mit jelent ez? Nagyon nem szívesen vállalunk kockázatot, és minden erınkkel kerüljük az olyan helyzeteket, amelyekben bármilyen bizonytalansági faktor van. Kockázat nélkül pedig nincs haszon – ugye ezt tudod.
1
Szintén a megtisztelı 60. helyet értük el individualizmus és kollektivizmus skálán:
vagyis mi magyarok dicsekedhetünk a 2. legindividuálisabb kultúrával. Mindent az egyénnek, semmit a köznek – mondhatnánk.
Kicsit jobb, de még mindig rossz, 58. helyet foglalunk el a teljesítmény-orientáció
skálán, vagyis 61 ország közül (csaknem) minket érdekel a legkevésbé a
teljesítmény. Nesze neked hatékonyság! Jól megadtuk neked!
Talán még súlyosabb az 58. helyünk a humán orientáció skálán: azok között
az országok között vagyunk, akiket legkevésbé érdekelnek embertársaink, és akik a legkevésbé mutatnak emberi arcot.
Ezzel összefüggı, hogy 54. helyen állunk a rámenısség (asszertivitás) skálán:
mi vagyunk a 8. legagresszívabb kultúra. Halleluja!
A hatalmi távolság index azt mutatja, hogy mennyire jellemzı a rangok,
címek, szenioritás tisztelete. Ebben 12. helyen vagyunk – alulról, vagyis nálunk a 12. legnagyobb a hatalmi távolság. Várj csak! Majd meglátod, ez milyen súlyos következményekkel jár az angoltanulásodra!
A jövı orientációnk a béka feneke alatt: 58. helyet sikerült
megkaparintanunk 61 ország közül. Az, hogy nem látunk elıre, még nem lenne baj, de hogy nem is nézünk…?
A nyelvtanulás akadályai Ennyi elrettentés után, most valóban szeretnék rád ijeszteni, kedves olvasó. Mert ezek a kulturális sajátosságok nemcsak a modern munkaerıpiacon elınytelenek, hanem a nyelvtanulás
2
akadályai is lehetnek. Érdekes lenne kutatni azt, hogy milyen mértékben áll ez a lemaradásunk mögött – nyelveket beszélık arányai tekintetében. Nem tudom. Te mit gondolsz? Olvass tovább, és alakítsd ki a saját véleményed!
Figyelmeztetés! Rögtön mondom: az a tény, hogy te feliratkoztál erre a hírlevélre, egy kivételes közösségbe tesz. Kinyúltál valami újért, befogadtad, vagyis (hiszed vagy sem) te jobb vagy. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell magadba nézned és felderítened, hogy benned milyen mértékben vannak meg ezek az elınytelen jellemzık, és mi lenne az, amin a legfontosabb változtatnod, most. Te döntesz. Te változtatsz. Te vállalsz kockázatot. ☺
A bizonytalanság kerülése: ha bevált, ha nem, így csinálom! A bizonytalanság kerülése nem más, mint ragaszkodás a régi, bevált(nak tőnı) megoldásokhoz – szélsıséges esetben, mint a magyar kultúra esetében, akkor is, ha
rendelkezésre áll egy jobb, hatékonyabb megoldás, vagy akkor is, ha kiderül, az a bizonyos régi megoldás mégsem válik be. Változtatás csak akkor történik, ha minden bizonyíték birtokában vagyunk, hogy az új valóban jobb; plusz az utat is „biztosítják”, vagyis korlátokat állítanak fel nekünk, hogy még véletlenül se térhessünk el a helyes iránytól.
Találtam erre egy isteni megfogalmazást, ami mindezt közelebb hozza: „a hétköznapi
ember ezt nevezi birkatürelemnek. Annyira nem lehetünk a szakadék széle után egy lépéssel, hogy ne tudnánk még tovább halogatni a szükséges óvintézkedéseket.”
Fordítsuk le ezt nyelvtanulásra!
Szinte már mindenki tudja, hogy az angol egyszerően létfeltétel, ha aktívak akarunk maradni a munkaerı-piacon még legalább egy évtizedig. Mindenki tisztában van azzal is, hogy a nyelvtudásnak számos egyéb pozitív hatása is van. Mégis: picit mindig halogatjuk az
3
„óvintézkedéseket”, és sokszor már azután tanulunk angolt, miután – részben ennek hiánya miatt – szépen kitettek minket a munkahelyünkrıl.
Vagy nézzük a bizonytalanság-kerülést a változtatás értelmében!
Szinte már mindenki tudja, hogy angolban a legjobb kifejezéseket tanulni, és szótárfüzet helyett mindezt kártyák segítségével tenni. Az alapvetı okokat már kívülrıl fújjuk: (1) így nem a sorrendet tanulod, hanem magukat a szavakat, vagyis több energia jut a „tartalomra” a „forma” helyett; (2) kifejezések tanulásával akár a felére csökkentheted az energia-befektetésedet, (3) ráadásul a szókincs jobban megmarad, mert kötıdik valamihez. És így tovább. Mégis, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy ez így van, sokan simán elfogadják és betanulják a kurzuskönyveik szószedetét. Amikor önállóan kell egy angol szöveget kiszótárazni, sokan nem bíbelıdnek kifejezések kiírásával, csak egyes szavakat keresnek ki a szótárból. Többek között ez is a bizonytalanságkerülés számlájára írható.
Nem vállaljuk szívesen a változtatással járó kockázatokat: (1) hogy rosszul döntünk a kifejezéshatárokról a szövegben és rossz dolgokat írunk ki magunknak; (2) hogy az elején több idıt kell szánni a szótárazásra, amíg az ember megszokja a kifejezéseket a kényelmes szavak helyett; (3) hogy visszasüllyedünk a szavak kiírásának rutinjába, és ezzel egy súlyos csapást mérünk az amúgy is megtépázott önbecsülésünkre és a többi. Ez mind-mind kockázati
faktor. Nem hangzanak súlyos dolgoknak, de számunkra a következmények valahogy mégis félelmetesek.
A bizonytalanság kerülése egyben a kísérletezés és a tévedés lehetıségének kerülését is jelenti. Hány és hány olyan nyelvtanuló van, aki azért nem beszél, mert fél, hogy hibát vét. Azt hiszed, hogy ez a világ más országaiban is így mőködik a nyelvtanulásban? Hát nem! Csak utazz (kulturálisan) más, nem angol anyanyelvő országokba, és rögtön meglátod. New Yorkban, török barátaim káromkodásokra limitált magyar szókincsükkel kápráztattak el, míg Andalúziában
4
spanyol barátaim bátran és folyékonyan beszéltek egy olyan 1.0-ás angol nyelvet, amit még anyanyelvi angol ismerıseim is nehezen értettek meg. Minket viszont ketrecbe zár a
folyamatos rettegés attól, hogy hibát vétünk. Ezzel szemben a bizonytalanságtőrı magatartás, vagyis a skála másik végpontja az önkéntes feladatvállalási és kockázatvállalási szellemet jelenti. Amikor nemcsak hogy nem menekülsz el, ha egy külföldi megszólít, hanem egyenesen odamész egy térképpel a kezében bizonytalanul álló külföldihez, és azt mondod. „Hi, can I help you?”. Amikor nemcsak, hogy nem rettegsz a nyelvvizsgán az anyanyelvi beszélıtıl (már ahol van), hanem izgalommal, várakozással telve várod, hogy végre valakin tesztelheted magad. Vagy ugyanez a nyelvvizsga feladatsornál: remegve várod, hogy fejezze be a vizsgát lebonyolító a bevezetı dumáját, és kiosszák végre a feladatlapokat, mert biztos nagyon izgalmas, intenzív élmény lesz az elkövetkezı pár óra. Ugye, ritka állatfaj az ilyen vizsgázó?
Pedig ez az, ami elırevisz: a nyílt kezdeményezés, a személyes képességek megmutatására irányuló törekvés.
A bizonytalanság-kerülés akkor is tetten érhetı, amikor egy új angol szöveget olvasol, és
folyamatosan a szótárhoz folyamodsz „iránymutatásért”. Könnyen lehet, hogy simán megértenéd az adott mondatot akkor, ha elolvasnád a következıt is hozzá, vagy egyszer szótár nélkül végigolvasnád a szöveget. Mert néha a következı mondatok világítják meg az elızık értelmét. De sokszor meg sem várjuk, hogy eljussunk odáig: szótól-szóig, vagy picit jobb, de még mindig nagyon rossz esetben: mondattól-mondatig haladunk, és így „fejtjük meg” a szöveg értelmét – erıteljesen a szótárra támaszkodva. Ez a lehetı leginkább bizonytalanság-kerülı magatartás. A következményei pedig súlyosak. Ha érdekel, mik ezek, hova juthatsz így, és mi az az önmagát beteljesítı jóslat, olvasd el a „Miért ugyanaz a szótárazás és a puskázás?” címő blogbejegyzést itt: http://www.angolnyelvtanitas.hu/blog_forum.php?tema_azon=58
Még egy dologra ki kell térni a bizonytalanság-kerülés tekintetében: a nyelvtanár és a nyelvtanuló viszonyára.
5
Ugyanúgy, ahogy a magyar beosztottak a felsıvezetıi szerephez tartozónak vélik a változtatási kockázatot, a nyelvtanulók is a nyelvtanártól teszik teljesen függıvé sorsukat és haladásukat. (És itt a „teljesen” szó az igazi gond.) Ugyanakkor, ahogy maguk a magyar felsıvezetık csak kivételes esetben hajlandóak saját döntésük alapján változtatásokat tenni vagy kockázatot vállalni, a nyelvtanárok is ugyanígy vannak. Inkább a „jól bevált” módszereket ismételgetik újra meg újra. És ez biza súlyos gond lehet.
Biztos te is hallottál már ilyen és ehhez hasonló mondatokat nyelvtanárok szájából: - „Én a tanítványaimat a … vizsgára szoktam felkészíteni, mert ez a legjobb/legkönnyebb.” - „Én csak a … könyvbıl tanítok, mert ez a legjobb.” - „Én úgy szoktam tanítani/Az én óráim úgy szoktak folyni, hogy…, ez egy bevált módszer.” Többek között ezek azok a mondatok, amik vészcsengıt kellene, hogy megszólaltassanak a fejedben: hoppá! Bizonytalanság-kerülı magatartás! Biztos, hogy ennél a tanárnál akarok tanulni?
Mit kellene a tanárnak tennie vagy mondania a fentiek helyett? -
„Kiválasztjuk együtt, hogy melyik vizsga a legjobb neked.”
-
„Ebbıl a könyvbıl szoktam tanítani. Nézz bele. Neked tetszik? Ha nem, keresünk valami mást.”
-
„Meglátjuk, milyen feladatokat szeretsz, és azokkal dolgozunk./Várom a te javaslataidat is arra, hogyan javíthatunk az órák hatékonyságán/eredményességén. ”
Érzed a különbséget? Mert nagy.
És itt egy ezzel összefüggı dolgot gyorsan tárgyaljunk meg. Ez a hatalmi távolság.
6
Hatalmi távolság: nyelvtanár vs nyelvtanuló, nyelvtanuló vs nyelvtanulási módszer és eszköz A kis hatalmi távolság nem más, mint egyenrangú partnerként való együttmőködés. Ez az ideális állapot a nyelvtanuló és a nyelvtanár viszonyában. De mi a magyar valóság?
A nyelvtanuló elégedetlen a tanárával, az órával, de tőr. Nem szól. Ha szól, elfogadja az elsı választ, de nem feszegeti az okokat, nem próbálja megérteni a miérteket. Egyszerően elfogadja a nyelvtanárt, mint hierarchiában fölérendelt valakit, akinek a véleménye perdöntı, és akinek a módszerei megkérdıjelezhetetlenek. Ez az a rosszul értelmezett lojalitás, amit például sikersztorijaink között (http://www.angolnyelvtanitas.hu/angol-nyelvtanulas-sikersztorik.php), Norbi történetében olvashatsz. És ebbıl származnak a rossz módszerekre elvesztegetett évek. És ezek a „nekem nem megy” típusú belsı monológ a forrásai, amit a nyelvtanuló tudat alatt folytat magával, és amibıl a frusztráció, az önértékelési problémák, és az élet számos területére átkúszó sikertelenség származik. Szintén Norbi története bizonyítja azt, hogy a nyelvtanulásban elért sikerek hogyan szivárognak át az életed többi területére. Az egyéb tanulástól a munkahelyen át a párkapcsolatig. Akkor meg miért vesztegetjük az idıt?
A tekintély-tisztelet önmagában nem gond. Nem azt mondom, hogy kérdıjelezd meg a nyelvtanárod minden szavát. Ez is rossz! Mert ez sérti azt a „törékeny” bizalmat, amely bármilyen gördülékeny együttmőködéshez alapvetı feltétel. De ha félsz kifejezni az egyet nem értésed, akkor az ugyanúgy megsérti ezt a bizalmat. Sıt, ez rejtve is marad, nem kerül a felszínre, ami még sokkal rosszabb, mint egy nyílt összeütközés. A nyílt összeütközésekben legalább benne van az esély a mindent gyógyító kommunikációra: megbeszélitek, és a seb begyógyul. A bizalom nemhogy helyreáll, hanem akár sokkal erısebb is lehet, mint valaha.
Ugyanez érvényes a nyelvtanuló és a nyelvtanulási segédeszköz, illetve a nyelvtanulási módszerek kapcsolatára. Mert igenis jogod van megkérdıjelezni a tankönyvedet! Több értelemben is.
7
Jogod van arra, hogy nyelvi kétségeid legyenek: „ezt vajon valóban így mondják?”, „ezt nem így hallottam, biztos ez az egyetlen módja annak, hogy elmondjam ezt?” A nyelvtanulásban önmagában van egy jelentıs bizonytalansági faktor, hiszen az angol nyelvben számtalan olyan eset van, amikor kettı vagy több egymásnak látszólag ellentmondó dolog helyes. Hogy csak pár példát hozzak fel:
high school (amerikai) vagy secondary grammar school (brit),
learnt és learned (amerikai és brit angolban is mondják mindkétféleképpen!),
vagy the team/company has/have (mert egyes és többes szám is lehet).
Érted? Ha nem kérdıjelezed meg azt, ami le van írva, akkor a tanulás elé állítasz akadályokat.
Csökkentsd a „hatalmi távolságot” a nyelvtanulási módszerek és saját magad között is! Hadd adjak egy példát!
Folyamatosan azt kommunikálom, hogy milyen csodálatos módszer az, amikor példamondatokat vagy mini sztorikat alkotsz egy-egy nyelvtani szerkezetre, vagy egy-egy szókincselemre. Biztos hallottad már tılem, ha feliratkoztál már egy ideje a hírlevélre. A bibi az, hogy ez nem válik be mindenkinél. Igaz, csak egyetlen nyelvtanulót ismertem, aki más módszert sikeresebben használt, de ı biztosan létezik! Csaba, egyik tanítványom füzete úgy nézett ki, mint az én általános iskolai kémiafüzetem: képletszerően alkalmazta és tanulta meg a nyelvtani szabályokat. És bejött! Neki ez adta meg a sikert. Mindenkinek más a tanulási stílusa, ezt ideje tudomásul venni. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy te egy egyedi és megismételhetetlen lény vagy. Csodálatos a maga nemében. És fıleg, más, mint mások. Miért lenne rád jellemzı az, ami a többségre jellemzı? Miért lenne neked is jó, ami másnak jó?
Mindez azt is jelenti, hogy néha érdemes megkérdıjelezni a régi, bevált módszereket. Hiszen napról-napra új és új kutatások folynak a nyelvtanulás és nyelvoktatás terén. Emlékszel? Régen egy 40 gigás hard drive nagy dolog volt. Mára? Inkább vicces. Régen még használták a faxot is, emlékszel? Mi már nem is vettünk faxgépet. Minek? Internet hozzáférése és e-mail címe kivétel nélkül minden céges partnerünknek, és minden vevınknek van. A régen még oly haladó szellemő dolgok folyamatosan, napról-napra avulnak el. Tartsd a tempót! Ha az idı elmegy melletted, annak több következménye is van.
8
Egyrészt mások, akik hatékonyabb, újabb módszerekkel dolgoznak, megelıznek. De ez a legkevésbé súlyos következmény. Az igazán húsbavágó veszteség az, hogy a szőkös,
drága és boltban, pénzért megvehetetlen energiáidat elpazarolod, amikor sokkal kellemesebb vagy fontosabb dolgokra is fordíthatnád.
Individualizmus: mert nekünk csak egyedül mehet! Az individualizmus – kollektivizmus az egyén és a közösség kapcsolatát írja le: azokat az értékeket tükrözi, amelyek az együttélés szabályait rögzítik. Várj! Rögtön érthetıbb lesz! Hadd adjak egy példát nyelvtanulásra!
Elmész egy nyelvtanfolyamra. Van a csoportban egy olyan ember, aki folyamatosan hátráltatja az órákat azzal, hogy nem készül. Persze azért bejár, melegedni, sıt, pofátlanul bevágja a tanár képébe, hogy neki nem volt ideje a házi feladatra, ı még ezt nem tanulta meg, stb. Mindenki retteg attól, hogy vele legyen egy párban. Mi történik? Fıleg, ha mondjuk nem egy, hanem akár kettı ilyen ember is van egy csoportban? Lassan kezdenek a szorgalmas, motivált nyelvtanulók is elmaradozni. Mert a két lemaradozó miatt folyton ismételni kell, mert folyton félbeszakítják az óra normális menetét, és blokkolják, elkedvetlenítik a negatív hozzáállásukkal a tanárt is, akinek a teljesítménye óhatatlanul visszaesik. Hiszen a tanárok nem pusztán a pénzért tanítanak: nekik legalább olyan fontos a te sikerélményed. Én szó nélkül kirúgtam az ilyen tanulómat. De mit tehet egy nyelviskolában csoportot tanító tanár ilyenkor? Elárulom: nem sokat. De mi történik ezzel szemben más, kevésbé individualista országokban?
Elıször is: ott nincsenek a csoportokban ilyen nyelvtanulók. Mert az ilyen kultúrákban érzik, tudják, hogy ha felkészületlenül mennek el nyelvórára, akkor az egész csoportot hátráltatják. És ezért inkább elhanyagolják az életük más területeit, vagy a saját szükségleteiket, csak a csoport érdeke ne sérüljön, és miattuk ne szenvedjen más.
9
Másodszor: az ilyen kultúrákban a csoport nyíltan szembehelyezkedik, sıt, akár el is határolódik a csoport érdekeit sértı csoporttagtól. Ez elsı lépésben mindig segítség képében jelenik meg: a csoport egésze azért dolgozik, hogy a lemaradozó, de-motivált nyelvtanulót segítsék. Felváltva korrepetálják – idıt, energiát nem sajnálva. Ha az illetı nyelvtanuló nem akarja, akkor is. A segítség elfogadása „kötelezı”. Ha pedig ezzel együtt sem megy, a végsı lépés a kiközösítés. A kilógó ember pedig szégyenében fülét-farkát
behúzva távozik. No, ez az a kollektivista magatartás, ami nálunk nem jellemzı.
Nálunk a kilógó emberek pusztítanak, rombolnak, amit a többség csendben elvisel. Ez az a rosszul értelmezett, szélsıséges individualizmus. Ez az, amiért nem szólunk, amikor látjuk, hogy egy munkatársunk hazavisz valamit a cégtıl. Ez az, amiért szótlanul tőrjük a jogvédett DVD-k másolását. Mindkettı egyszerő lopás. De elnézzük a bőnözést, sıt, igazoljuk is a cégvezetı új kocsijával vagy a DVD-k magas árával. Mert az egyéni túlélés a lényeg. Mert mi individualisták vagyunk. A csoport meg majd meglesz valahogy. Törıdjön mindenki a maga dolgával!
Pedig, ha egy kicsit jobban „kollektivisták” és kevésbé „individualisták” lennénk, akkor
csodákra lennénk képesek! „Megtéríthetnénk” a lusta, motiválatlan nyelvtanuló társunkat. Felrázhatnánk a fásult, beletörıdött tanárunkat. Egy jókora lökést adhatnánk saját haladásunknak azzal, hogy valaki mással együtt tanítunk – ne adj isten! – valaki más, nálunk picit alacsonyabb nyelvi szinten lévı nyelvtanulót tanítunk. Örömet lelhetnénk a haladásában, vagy a csoportunk haladásában.
Annyi mindenre lehetnénk képesek!
És ha már itt tartunk, kicsit nézzük meg a teljesítmény-orientációnkat.
10
Teljesítmény-orientáció: „nem tılem függ” A teljesítmény-orientáció a nyelvtanulás tekintetében azt jelenti, hogy abból indulunk ki, sıt, esetenként megdönthetetlenül hisszük, hogy a teljesítmény nincs a saját befolyásunk alatt.
Hogyan ismerheted fel, hogy te ebben a csapdában csücsülsz? Ha hallottad valaha magadat ilyen és ehhez hasonló hangnemben, hogy: - „Nekem ez nem megy, sose voltam jó a nyelvekbıl. Nincs nyelvérzékem” - „Ennyire rossz tanárral persze hogy nem sikerül semmi.” - „Folyton más és más volt a tanárunk, hogyan is lehetne elérni így bármit is?”
Nekem is mindig más és más volt a tanárom. Voltak rosszabbak, voltak jobbak. És voltak nagyon rosszak is. Mégis beszélek angolul. És rajtam kívül van még pár millió ember, aki szintén. Ismerek jó néhány olyan tanulót, aki azt gondolta, hogy neki aztán abszolút nincs nyelvérzéke. Mégis hihetetlen sikereket ért el – ahogy sikerült kiverekednie magát ebbıl a tévhitbıl. (Újfent ajánlom figyelmedbe Norbi történetét! Errıl is ír benne. A linket ld. fentebb.)
Meglepetés! Nem a külsı körülményeken állnak vagy buknak a dolgok! A teljesítményed igenis a te befolyásod alatt áll. Javarészt igenis tıled függ. Minél elıbb elfogadod ezt a
tényt, annál kevésbé fog fájni késıbb. Egy fontos, de keveset feszegetett kérdés a nyelvtanulás és a teljesítményorientáció kapcsolatában az, hogy merünk-e helyes célokat kitőzni, merjük-e mérni a teljesítményünket, és van-e igényünk minderre. A kudarcfélı magatartás azt jelenti, hogy nem merjük, vagy egyenesen vakmerıséggel kompenzálunk. Sokat hallottam vissza azt a panaszt nyelviskolák tulajdonosaitól, hogy bemegy az alapfokú nyelvvizsga szintjén lévı nyelvtanuló, és be szeretne jelentkezni egy 40 órás felkészítı tanfolyamra – középfokú nyelvvizsgára. Na, ez a vakmerıség. Tudjuk, hogy semmi esélyünk, de „azért megpróbáljuk”. Félreértés ne essék! Ez nem összekeverendı a bátorsággal!
11
A bátorság a nyelvtanulásban az, amikor szembe merünk nézni azzal az idı és energiakiadással, ami a nyelvtanulás hosszú és rögös útján vár majd ránk. A bátorság az, amikor tudjuk, hogy ez társasági események elmulasztásával, a TV elıtt töltött idı csökkenésével jár, és mégis vállaljuk.
A teljesítmény-orientált hozzáállás olyan tartományban tőzi ki a célokat, ahol nem
kézenfekvı a siker, de ha összeszedjük magunkat, akkor elérhetı. Alapfok alatti szintrıl középfok fölé 40 órában ugrani – hááát, ez kicsit meredek. De ha ugyanehhez mondjuk 120 órát tervezünk, az már többé-kevésbé rendben van.
És itt jön képbe az utolsó elıtti dolog, amirıl beszélni szeretnék neked, a jövı-orientáció.
Jövı-orientáció: mert nemcsak holnap lesz, jövı hét is! Egy amerikai kutatás szerint egy egyetemi évfolyam felsı 3%-a, akik a legsikeresebbek voltak és lettek, mindössze abban különbözött az évfolyamtársaktól, hogy voltak írott céljai. Ez egy nagy-nagy tanulság kell, hogy legyen számodra. Egy olyan hosszú, és kitartást igénylı projektnél, mint a nyelvtanulás, még inkább fontos, hogy világosan lássuk a mérföldköveket. Ha nem látjuk ıket az út mellett, nem tudjuk, hogy haladunk, és így hajlamosabbak vagyunk feladni. Ki tudja? Talán a céltól egy hajításnyira.
Mert mi a cél? Mi kell, hogy legyen a célod? A cél sosem a tökéletes
nyelvtudás! A helyes cél ez: elérni a nyelvtudás egy olyan szintjére, amely már önállóan fenntartható, és elérni azt a tudati és motivációs állapotot, amelyben a nyelvtudás fenntartása minimális odafigyelést és energiát igényel. Magyarul: rutinná válik.
12
Ha belegondolok abba, hogy megközelítıleg mennyi idıt szánok az angol nyelvtudásom fenntartására, azt mondanám, hogy úgy napi háromnegyed órát. A vicc az, hogy ezt a háromnegyed órát észre sem veszem! És ha valaki elfoglalt, akkor én az vagyok: több weboldalt szerkesztek, elıadásokat tartok, publikációkat gyártok, termékeket fejlesztek, egyszerre számos nagy projektet kezelek, céget vezetek, napi szinten tanulok, és mindemellett egy családi házban lakok, ami mérhetetlen munkát igényel a hozzá tartozó gigantikus terület miatt. De az nem igényel különösebb energiát, amikor a holtidımben belsı monológokat folytatok, vagy ahogy rászoktattam magam, hogy az olvasott könyvek 80%-a angolul legyen, vagy az, hogy ha választhatok angol és magyar nyelv között, akkor a filmet angolul nézem, vagy az, amikor megállok egy-egy érdekesebb új kifejezésnél, amit hallok, és ismételgetve pár óra alatt megtanulom – mialatt mást csinálok. És neked is biztos vannak, és fıleg, lehetnek ilyen és ehhez hasonló dolgaid. Rutinná vált, tudatos energia-befektetést nem igénylı
tevékenységek, amelyek észrevétlenül tartanak szinten, vagy juttatnak elıre. És az észrevétlenség e tekintetben rossz is néha! Mert érdemes rácsodálkoznod idırılidıre, hogy „jé, nem is voltam tanfolyamon egy éve és mégis többet értek/jobban megy, mint tavaly”. Mert ha nem teszed tudatossá az ilyen elért sikereket, akkor hajlamos vagy feladni. És mivel ez alacsony jövıorientációval párosul – ha karod, ha nem, ez kulturális adottság –
különösen sérülékeny helyzetben vagy.
Humán-orientáció: éljen a kicsinyesség! Hétköznapi értelemben a humán-orientáció nem más, mint emberközpontúság. Kedvességet, elızékenységet, méltányosságot jelent. Másokkal és magaddal szemben is.
Kedvenc példám erre az, amikor megjelenik az interneten egy blogbejegyzés, ami valóban tartalmas, valóban segít az olvasókon. És abban a pillanatban ott terem valaki, aki meglát benne egy egyszerő elgépelést, és kijelenti: „ha még helyesen sem tudsz írni, akkor biztos minden hülyeség, amit írsz”. Trolloknak nevezzük az ilyen embereket, mert
13
begyalogolnak valahova, és rombolnak. Nap mint nap látom ezt a kedvenc blogjaimon, és persze én is kapok ilyen és ehhez hasonló támadásokat rendszeresen. Ezzel szemben a magas humánorientációjú társadalmakban elnézıbbek a hibákkal szemben, és képesek a nagyobb képre összpontosítani. Mi kevésbé.
Régebben rendszeresen el szoktam mondani a tanítványaimnak a nyelvvizsgára való felkészítés során azt, hogy ha anyanyelvi vizsgáztatóhoz kerülnek, örüljenek! Fél siker! Lényegesen nagyobb az esélyük ugyanis a sikeres vizsgára. Mi, magyar angoltanárok sokkal kritikusabbak vagyunk. A legkisebb hibát is megtaláljuk, két ujjunk közé csíptetjük, feltartjuk, közszemlére tesszük – és ezzel sikeresen megalázunk másokat. Letörjük a motivációt, romboljuk az önbecsülést, és beláthatatlan károkat okozunk.
Egyik kedvenc példám egy neves felsıoktatási intézmény angol szakára írt tanulásmódszertani dolgozat, amelyet a belsı konzulens úgy kritizált, hogy egyes fogalmakba kötött bele, és annak ellenére, hogy a szakdolgozó szakembereket, szakcikkeket idézett, a konzulens ragaszkodott a saját maga értelmezéséhez. („Mert attól, hogy Setényi írja, még nem igaz!” Na ja, mondom én, és attól, hogy te mondod? ☺ ) És a hab a tortán: nem értette, hogy miért írja le a szakdolgozó azt, hogy a tanulóközpontúság hiányzik a felsıoktatásból. „Ez hülyeség! Hagyja ki!” Volt válasza. Pedig a konzulens hozzáállása tökéletesen bizonyítja azt, hogy a magyar felsıoktatás sosem volt tanulóközpontú – vagyis amilyennek a szakirodalom szerint a felnıttoktatásnak alapból kellene lennie. A magyar felsıoktatás úgy, ahogy azt a szakdolgozó helyesen írta: oktató, és legjobb esetben is csak tananyag-központú. A tanulóközpontúság utópia. Ez nem más, mint a veszélyesen alacsony humán-orientációnk. Egyszerően képtelenek vagyunk átlépni ezen. Félreértés ne essék: ebben a hallgatók is hibásak! İk ugyanis pontosan ilyen alacsony humán orientációval ülnek be a padokba, és viszonyulnak az oktatókhoz. Sokszor gızük nincs arról, mirıl szól a felsıoktatás, irreális elvárásaik vannak mind az oktatókkal és a tananyaggal kapcsolatban.
A megoldás: a nagyvonalúság. Amilyen egyszerően hangzik, olyan nehéz
elérni.
14
Ez azt jelentené, hogy nemcsak másoknak nézd el a hibákat, amit vét, hanem saját magadnak is – ami sokkal nehezebb. Azzal is jár, hogy mielıtt felidegesíted magad valamin, és mindent eldobsz miatta, ami a kezedben van, érdemes megkérdezned magadtól: „tényleg fontos ez?” ne foglalkozz lényegtelen apróságokkal!
A nagyvonalúság azt is jelenti, hogy összpontosíts mások erısségeire a hibáik helyett – és megint csak, ugyanúgy a saját erısségeidre is. Ne az járjon folyamatosan az agyadban, hogy nem megy ez vagy az. Néha gondolj arra is, hogy emez vagy amaz meg igenis jól megy!
És ezzel mára búcsúzom is. Jövı héten folytatás következik. Jön a lényeg: a
tippek, amiket összeszedtem neked arra, hogyan gyızz a kulturális korlátok felett. Lesz pár meglepı dolog benne – elıre felkészítelek. Talán nem is fogod szeretni. Egyet ígérek csak meg: biztosan hatékonyabb lesz a tanulásod, ha megfogadod a tanácsaimat.
Emlékszel, amikor azt írtam, hogy jogod van megkérdıjelezni dolgokat? Nos, jó, ha tudod, hogy jogodban áll megkérdıjelezni azt is, amit én leírok itt és most. Gondolkodj el rajta! Alakítsd ki a saját véleményed!
Hogy hogyan? A következı oldalon találsz egy csekklistát, amit hatékonyan használhatsz.
Baráti üdvözlettel: Szalai Gabriella
15
A nagy szembesítı csekklista (beware!) Mikor, hol és hogyan láttam Milyen példát tudok hozni ezt másokon?
saját magamra?
Bizonytalanság kerülése
Nagy hatalmi távolság
Erıs individualizmus
Alacsony teljesítményorientáció
Alacsony jövı orientáció
Alacsony humán-orientáció
16
További olvasmányok a témában:
http://reszvetelidemokracia.blog.hu/2008/02/18/vi_globe_altal_behozott_ujabb_szempont ok_5_szempont Itt kicsit más szempontból tárgyalják a fentieket, de jól kiegészítheti az én elemzésemet. Gızöm nincs ki írta, de nekem tetszik.
www.geert-hofstede.com A tanulmány Hofstede kulturális dimenzióit tárgyalta, itt utánanézhetsz az egyes országok helyzetének - egész érdekes! A bal oldalon találod az országok felsorolását.
17
