II. ÉVFOLYAM V. SZÁM
2015. november 1.
Mi is az Élet? 1 Korithus 15:”36 Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, 37 és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét.,42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;,43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.,44 Elvettetik földi test,
Ha ezt a kérdést tesszük fel magunknak, elkerülhetet- ség váltakozó ciklikusságában csapdába esett olyan len, hogy a halálra is gondoljunk. Talán olyan ez mint lény, aki emberi tudata, lelke által tudja, érzi, hogy az a fény és az árelmúlás nem szányék. A fény mára tervezett önmagában is valóság. Nekünk „van”. Nem kell ettől több kell, hozzá más csak hogy legyen az egy fényforrás. élet. Ebből ereDe akkor fel sem dendően tehát órimerül benne, ási tragédia, ha hogy megkérnem az. dezze: kicsoda ő Eddigi eszmefut(mármint a tatás eredménye fény), hiszen tehát az, hogy mi létezése a forrásmagának a fénytól meghatároznek a tulajdonsáhatóan teljes. gait szeretnénk Nincs önmagára magunknak belül szüksége, nincs a szívünkben tudhiánya fényben, ni, de ehelyett azt csak a forrás tapasztaljuk, hogy kell, amiből fénytelen testek árad. Árnyék vagyunk, akik elől akkor keletkezik, ha van egy másik létező test, ami időről időre eltakarja valami a forrást (vagy mi takarnem bocsát ki fényt. Találkozik a fénnyel, megfürdik juk el mások elől). Mi az ÉLETET szeretnénk, de benne, de mivel önmaga nem bocsát ki fényt, csak ehelyett van valami másunk, amit nem is tudunk, hoelnyeli, így árnyékot vet. Ha történetesen egy másik gyan nevezni. fényt nem kibocsátó test és a fényforrás közé áll, ak- Talán a helyes kérdés: a jelen helyzetünk kontextusákor amaz érzékeli a fény hiányát: az árnyékot. Sántít ban mi is az Élet? Azt tudjuk, hogy mit szer eta hasonlat, hiszen világunkban a nappal és az éjszaka nénk, hogy mi legyen, de mi most? És hogy lehet az váltakozása az Isteni rend szerinti ciklusokra bontja a amire vágyunk? világ működését az időben – és ez jó. De az embert Erre nézve ad útmutatást a Pál, az első korinthusi leeredetileg efölé emelte a teremtésben a mindenható, vélben. Azt mondja: az életünk nem más jelenleg, aminek a jele a tudat, amivel felfogjuk a körülöttünk mint mag… Olyan mag, amit elvetnek. A Máté evanlévő világot, és magunkat. Isten képére és hasonlatos- géliumának 13. fejezetében (1-23 versek) Jézus beságára öröké a fényben élő – Isten jelenlétének a fé- szél elvetett magokról. Azt mondja, hogy van olyan nyében élő—teremtményekké alkotta. Ám az ember jelenleg „Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásaiból.” Ézs.12,3. nem ilyen. A fény és a sötét-
II. évfolyam
mag, amelyik jó földbe esik, és van sok, amelyik nem. A legtöbb kihajt – az útfélre esetteket felkapkodták a madarak – de azok közül is amelyek kihajtottak, nem marad meg mindegyik. Itt általában a hallgatóságot a jó szántófölddel szokták a magyarázók azonosítani, a mag pedig az Ige, amik Jézus szavaiként hullnak a hallgatóság szívébe (ezt ragadja ki a gonosz). Ez helyes is, de figyeljük, meg, hogy azokat a példákat, amikben elhal a mag, Jézus a későbbi magyarázatában úgy azonosítja, hogy elvesztek. Én úgy gondolom – merészen – hogy nem csupán az Ige a mag, hanem maga a felnövekvő, élő ember is. Jézus egy másik példázatában például pont így azonosít. Ráadásul rögtön utána (Máté 13:24-30) Azt mondja, hogy a felnövekvő vetésben a búza és a konkoly nem más mint azok az emberek, akiket az aratáskor majd szétválasztanak: a búzát (a termést, a „gyümölcsöt”) a csűrbe, a konkolyt pedig a tűzbe. Talán erre utalhat Pál, amikor azt mondja, hogy „talán búzáét vagy valami másét.” Életünk tehát e példázattal élve nem más, mint vetés. A KEGYELEM vetése. Isten tervezett egy világot, amiben mi örökéletű „élő lényekként”(1 Korithus 15:45) lettünk megálmodva. Az ő végtelen fényének kis tükörképei, de nem is, hanem inkább magunk is fényforrások, amik mint egy óriási erőműhöz kapcsolódó sokmilliárdnyi kis villanyégő világítva szórjuk a nagy forrás fényét. Ám mi lekapcsolódtunk. Egy elromlott villanyégőt mi kidobunk. Isten azonban nem akarta ezt megtenni, nem akarta elveszteni a számára olyan drága teremtményt. Inkább áthelyezte a teremtettséget a kegyelembe. Vagyis lelki értelemben állapotunk itt a földön azt a célt szolgálja, hogy kiformálódjon benne az a lelkület, amely az Isten Fiaié. Ehhez lélek által kell megszületnünk. S miközben megszületünk, ez a „preegszisztens” formánk, a földi létünk Tartalom „elrothad”, elhal, de 1 Élet-mag a mennyei formánk (testünk, lényegünk, A Jóisten nagy fakanalat... 3 természetünk: kinek 5 Elhunyt Molnár Miklós hogyan tetszik), az6 Gyereksarok az Isten országába tartozó lényünk (az 8 Nők oldala Új ember) megele9 Szimbólummá vált venedik. (1 Péter 2: 10 Ragasztó a családban 24; Róma 6:8,11; Róma 7:4; Kolossé 11 UTÓREZGÉS 2:20; Kolossé 3:3, 12 Biblia magyarul és a leg lényegre 2
törőbb: Galata 2:20) Tudom, kicsit nehéz olvasmány volt ez eddig. Lényegében azonban leegyszerűsíthető, csak két makacs tévképzetet kell a halálról és az életről elfelejteni, felülírni magunkban. Az első a halálról: ne gondoljuk azt, hogy elkerülhetjük. Be fog következni. (A magnak el kell halnia, hogy megteremje gyümölcsét, nekünk vagy szívünkben, lelkünkben kell meghalnunk a bűnnek, vagy életünk végén testünkkel együtt halhat a lelkünk is – a kárhozatról bővebben máskor) A második a halálról: nem része az Életnek. A nagybetűs életnek (ahogy a fénynek sem része az árnyék, ezt csak mi kívülről nézve gondoljuk így). AZ Isten szemszögéből: a halál halott (1 Korithus 15:26; Jelenések 21:4) Az első az életről: nem ez az igazi. Minden jó, minden öröm csupán egy széttöredezett tükörnek (az eredetileg jónak és tökéletesnek teremtett világ szilánkjainak) a fénysugaraiként világítanak az életünkbe. Képzeljük el milyen lehet az, amikor teljesen öszsze vannak rakva a szilánkok! Csodálatos lehet. De mi nem vagyunk „üvegesek”, hogy összerakjuk őket. És ha leragadunk egy-egy szilánknál, soha nem látjuk meg milyen a teljes egész (és persze meg is vághatjuk magunkat). A második az életről: hogy rossz, büntetés, börtön. Távolr ól sem. Ér dekes, hogy ezt leginkább azok tudták elmondani, akik nagyon sanyarú körülmények közé kerültek, de hittek a Megváltóban. Az élet nem büntetés, hanem lehetőség: Kegyelem. A feltámadáskor majd megtapasztaljuk. Utolsó kérdésként maradt: hogy ezt miér t nem adja az Isten nekünk máris. Csak úgy! Miért nem „vágja az arcunkba”, miért nekünk kell ezen gyötrődni?
II. évfolyam
A Jóisten nagy fakanalat ragadott
Beküldte: Éva néni Böjte Csaba elmondta, hogy mitől félti Európát Nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől – mondja a dévai gyermekmentő, Böjte Csaba, akinek van némi tapasztalata a befogadás nehézségeiről és lehetőségeiről. Egy menekült, véli, lehet Isten áldása is, ám mérlegelnünk kell, az ide özönlők közül hányat tudunk szeretettel, biztonsággal integrálni.
Jézus azt mondja, az alapján ítél meg, hogyan bántunk a rászorulókkal, etettük-e, felruháztuk-e, befogadtuk-e őket. De hogyan lehet szeretettel, jósággal befogadni a menekültáradatot, akik közül sokan nem kérnek, hanem követelnek, mégpedig azt, úgy és akkor, ahogy az szerintük jár nekik? Úgy tűnik, a befogadásban előttünk járnak azok, akik az egyháztól távolabb állnak. Ők tértek volna meg, mi pedig elfelejtettük Krisztus tanítását?
Az országot járva azt tapasztalom, hogy az emberekben, az egyházon belül, de nem is kell olyan messzire menni, bennem is, két, egymással szemben álló erő van. Egyrészt egy védekező mechanizmus, mert napi több ezer ember, hónapokon keresztül, ráadásul úgy, hogy az ember nem is látja a végét, cunaminak tűnik. Féltjük a békét. Félünk, nehogy az történjen velünk, hogy a jobb élettel kecsegtetett embertömeg, amely mindenét hátrahagyva az ígéret földje felé elindult, kiábrándulva, álmaiban csalódva, kétségbeesésében hitegetői, befogadói ellen forduljon. És naivitás lenne azt is elképzelni, hogy a kalifátus vezetője ne ragadná meg az alkalmat, hogy néhány munkatársát a menekültek közé csempéssze. Másfelől bennem is és még nagyon sokakban mélyen él, hogy az igenek viszik előre a világot, a befogadásból születik az élet. Mindkét erő, a félelem és a segíteni akarás elég erős bennünk, keresztényekben is. Főleg, ha tudjuk, hogy a most érkező bevándorlók nem akarnak itt maradni, sokan bűnszövetkezetek, embercsempészek által szervezett népvándorlás áldozatai. Egyértelműen különbséget kell tenni a háborús övezetekből menekülők és a jobb élet reményében útra kelők között. És ezt a feladatot a magánemberek bízzák az erre a célra kiképzett, felhatalmazott állami hatóságokra. Az természetes, hogy a közvetlen veszélyben lévő emberen segíteni kell, de neki is együtt kell működnie a fogadó ország hatóságaival.
A nyomor elől menekülő gazdasági bevándorlóknak nincs joguk a jobb élethez?
A világ lakosságának 95 százaléka nálunknál rosszabb körülmények között él, sok millió gyereknek nem szól az iskolacsengő évek óta, és őket nem a tanárok, hanem a terroristák keresik meg, akik nem könyvet, tollat, hanem gépfegyvert nyomnak a kezükbe, és azt mondják nekik, úgy juttok előre, ha harcoltok, így a gazdag országok mesés kincsei a tieitek lehetnek. A gazdag nyugati államoknak el kell gondolkodniuk rajta, vajon igazságos-e, hogy egy házi kedvenc több és finomabb táplálékot kap, mint a harmadik világban egy sokgyerekes család. Vajon igazságos, hogy csak Afrikában többen élnek az utakon hajléktalanul, mint amennyien mi összesen vagyunk Európában? Vajon igazságos, hogy a gazdag világ szexrabszolgákat tart saját kényére-kedvére? És itt sorolhatnánk az égbekiáltó különbségeket, amelyekkel ha őszintén szembenézünk, szomorúan ki kell mondanunk, hogy nagyon sokszor igazságtalanságok haszonélvezői vagyunk. Az erkölcsi felelősségen túl, józanul mérlegelve a jelenlegi helyzetet, számítani lehet arra is, ha mi nem megyünk oda, hogy begyógyítsuk a sebeiket, ők jönnek ide, hogy részesedjenek a mi jólétünkből. A háború, a fegyverkereskedelem, a kétségbeesett emberek millióinak kizsákmányolása halálos bűn, s ezeket a szemünk láttára követik el. Európa és a fejlett világ képes és köteles is segíteni a bajban lévőkön! 3
II. évfolyam
A menekültek befogadása nem csak tapasz a gennyes sebre? Nem inkább a kivándorlást előidéző okokat kellene megszüntetni?
Ha mi nem tudunk a harmadik világba oktatási központokat, szakiskolákat telepíteni, ahol meg lehetne magyarázni, tanítani, hogy sokkal jobb békében, szeretetben együtt dolgozni, élni, mint gyűlöletben, harcban egymást elpusztítani, akkor a polgárháborúkban széteső országok lakói nálunk fognak menedéket keresni. Meg vagyok győződve róla, hogy mindenki a maga szülőföldjén lehet igazán boldog. A probléma gyökerének orvoslása nélkül nincs megoldás, a nagyhatalmaknak a harmadik világ igazságtalan kizsákmányolását meg kell szüntetniük, a békét helyre kell állítaniuk, segíteniük kell megnyitni az emberhez méltó élethez vezető kaput. Ehhez viszont le kell vetkőznünk önzésünket, a pénzisten imádata helyett a jóság és a szeretet útjára kell lépnünk, mert minden más zsákutca. Krisztus térdre borulva sírt Jeruzsálem falai előtt, és valószínű, hogy most is ott sír a nagyvárosok csillogó-villogó palotái előtt, mint ahogy világunk számtalan nyomornegyedében is. Törékeny létünket hosszú távon nem a fegyveres szövetségek vagy a hatalmas falak védik meg, hanem a szeretet, az igazságosság és a szolidaritás.
A magyar kormányzatot számtalan támadás éri amiatt, hogy meg akarja védeni az országot, kerítést építtet, regisztráltat. Ön szerint vezetőink jól végzik a dolgukat?
Biztos, hogy nem az a helyes, ha megnyitjuk a határainkat, és átadjuk városainkat mindenkinek, aki bármilyen okból is ide akar jönni, mert abból valószínű, hogy anarchia, pusztulás lenne, s ettől nemcsak mi, hanem a migránsok is szenvednének. Egy ilyen óriási probléma megoldásában mindenkinek más és más feladata, felelőssége van. Demokratikusan megválasztott vezetőink tudják, mi a feladatuk, hagyjuk őket dolgozni. Én inkább azt nézném meg, hogy nekünk civileknek, papoknak, magának az egyháznak, az oktatási rendszernek, az újságíróknak mi a feladatuk. Tegyük, tegyék azt a lehető leghatékonyabban, legbecsületesebben.
Gyakran mondja, hogy Isten nem teremt selejtet, ugyanazon öntőformából teremti a cigány, az arab gyereket. Felnövekedve viszont sok hatás ér mindannyiunkat, amelyek mélyen belénk ivódnak. Hogyan tudunk párbeszédet folytatni olyan emberekkel, akik nem ugyanazon játékszabályok szerint élnek, mint mi? Akik nem feltétlenül gondolják úgy, hogy az a helyes, amit itt elvárnak tőlük.
A keresztény egyházaknak van egy nagyszerű alapítójuk, Jézus Krisztus, aki kérte, hogy menjetek, és hirdessétek az evangéliumot az egész világon. Nem azt mondta, hogy már kitaláltuk a tökéletes egyházat, csukjátok be az ajtót, és éldegéljetek békében, szeretetben. Nagy hiba, hogy leállt az egyház missziós lendülete. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy merjük felkínálni azokat az alapértékeinket, amelyek szerint az életünket éljük. Egyik intézményünkben a nevelője keményen megrótta tanítványát, ám mit sem ért el vele. A fiú így érvelt: hiába kiabál velem, ha apám kikötött lánccal az istállóban, akkor sem csináltam meg, amit mondott. Mit gondol, magának megcsinálom? A menekültek egy része olyan országból jön, ahol öldökölték egymást, számukra nevetséges, ha mi gumibotokkal akarjuk rendezni őket. Ne lépjünk olyan pályára, ahol ők sokkal tapasztaltabbak. Az erőszak, a durvaság nem vezet sehova. Ők azért jöttek, mert itt meglelhetik a vágyott békét, a biztonságot. Hitelesen el kell magyarázni nekik, hogy ha nem szeretnének ugyanolyan káoszban élni, mint hazájukban, be kell tartaniuk a szabályokat. Iratokat felmutatni, regisztrálni, befogadásért folyamodni kell. A legfontosabb talán az lenne, hogy minél hamarább hozzunk létre egy nagy európai akadémiát, ahol oktatnák, számon kérnék azt a minimumot, amit a bevándorlónak el kell sajátítania. Egy ideig mentor segítse, felügyelje a mindennapokba való beilleszkedését, kövesse nyomon élete alakulását, felelősséget vállaljon érte. Ha pedig megbizonyosodtak róla, hogy kiegyensúlyozott személyiségről van szó, aki dolgozni akar, élhessen szabadon egész Európában.
4
II. évfolyam
Hiszem, hogy ha túl leszünk a zaklatott állapotok első idegességi hullámán, valami hasonlót ki fognak dolgozni az európai hatalmak.
A történelem azt bizonyította, hogy a keresztények üldözés esetén megerősödnek, a szenvedés olyan, mint a királyvíz az aranynak, megmutatja, hitelesek, valódiak vagyunk-e, vagy pedig – Ferenc pápa szavaival – kirakatkeresztények, megélhetési keresztények. Ez a fenyegetés arra sarkallhat, hogy megfogalmazzuk magunknak értékeinket, kitartsunk mellettük.
Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság, Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetik meg a meccset! Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel
Molnár Miklós református lelkipásztor 2015. október 23-án, 86 éves korában elhunyt. Életéért, szolgálatáért a Budapest Kálvin téri gyülekezet templomában istentiszteleten adunk hálát 2015. november hó 9. napján 12 órakor. Azok közé a lelkipásztorok közé tartozott, akik nem 1956 nagyszerű őszén fogalmazták meg igazságukat, hanem már előbb, akkor, amikor még aggódni is tilos és veszélyes volt az önfeladás révületébe hajszolt egyházért. S azok közé tartozott, akik nem vették száműzetésnek a hátratételt, még ha a megtorlók annak szánták is – ő szolgálati lehetőségnek fogta fel azt is, hogy övéitől messzire vetve tehetségét próbáló helyzetbe került. Azok közé tartozott, akik a rehabilitálásukat sem intézték el érdemük elismerése gyanánt, abban is újabb szolgálatot láttak. Sokak áldott igehirdetője, tanítója, lelkigondozója lett így, az evangélium hűséges munkása, aki mindig gyülekezethez, igéből táplálkozó közösséghez kötötte magát. Múlhatatlan állhatatossággal szolgált Putnokon, aztán megelevenítve a gyülekezetet Cegléden és Budapesten, a Kálvin téren is. Egyszerű és tiszta igehirdetése a szüntelen készülésben, mérhetetlen műveltségében, de leginkább a tudós lelkipásztor teljesen megélt hivatásában gyökerezett. Sosem izgatta az (egyház)politika, félreállt bármikor akarnok indulatok elől, tudva, hogy az alázat nem megalázkodás, mint ahogy a büszkeség sem erény. Nem vetélkedett, hanem lelkekért viaskodott, nem hangoskodott, de hangja tisztán szólt – Mesterétől tanulta, hogy
5
II. évfolyam
Összeállította: Wollner Judit
Templomunk külső oszlopcsarnokának falán látható egy dombormű, melyet 1979-ben helyezek el a ceglédi reformátusok. A legtudósabb magyar reformátort, Szegedi Kis Istvánt ábrázolja ez a dombormű.
Ki is volt ő, és miért láthatjuk arcképét templomunk falán? Sokat tudunk róla, mert egyik tanítványa és későbbi utóda, Skaricza Máté szorgalmasan lejegyezte mestere élettörténetét.
1505-ben született Szegeden. Itthon is sokat tanult, azután külföldre ment. A bécsi és a krakkói egyetemen készült szorgalmasan a tudományos pályára. Hosszú évek teltek már el azóta, hogy Luther Márton először hirdette a reformáció tanításait a németországi Wittenbergben, mire Szegedi Kis István régi álma megvalósult: ő is elmehetett a wittenbergi egyetemre tanulni.
1545-ben érkezett Ceglédre, ahol nemcsak a templomban tanított, hanem az iskolában is. Két és fél évig maradt itt. 6
II. évfolyam
Hirdette, - hogy Istent EGYEDÜL A SZENTÍRÁS – ból ismerhetjük meg, - hogy EGYEDÜL HIT ÁLTAL érthetjük meg, mit tett értünk Isten és mi a terve velünk, - hogy EGYEDÜL ISTEN KEGYELMÉBŐL, az Ő szeretete miatt kapjuk sok-sok ajándékát,
- hogy EGYEDÜL KRISZTUS az, akit követnünk kell, - hogy EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG egész életünkért, mindenért Istennek adjunk hálát.
Szegedi Kis István több magyarországi városban szolgált lelkészként és tanítóként. Akkor, amikor nagyon nehéz volt a reformátusok helyzete. Meg kellett küzdeniük ellenséges földesurakkal, az idegen uralkodóval és a török hódítással. Nehéz lenne felsorolni, hogy a tudós prédikátor mennyit, de mennyit szenvedett az evangélium hirdetéséért. De öreg napjaira hála és elismerés jutott osztályrészéül utolsó szolgálati helyén Ráckeviben. A szerény prédikátor 1572-ig élt.
7
Nők oldala
Összeállította: Balázsné Takáts Edit Hazugságok Istenről
Azt feltételezzük, hogy mivel ismerjük az Igazságot, hisszük is azt. Pedig a hitünk nem abba mutatkozik meg, amit tudunk, vagy amiről azt állítjuk, hogy hisszük, hanem abban ahogyan élünk. Amint tehát sorra vesszük a hazugságokat nem elegendő azt a kérdést feltenni, hogy „vajon elhiszem-e ezt a hazugságot?”, hanem sokkal inkább azt kell megkérdeznünk önmagunktól, hogy „úgy élek –e, mintha elhinném ezt a hazugságot”. A hazugságok egy része különösen becsapós, hiszen nem kifejezetten hazugságok, hanem féligazságok, amitől persze még alattomosabbak és veszélyesebbek. az azonban bizonyos, hogy a féligazság ugyanúgy rabságba juttat, mint a teljes hazugság. Ha helytelenül gondolkodunk Istenről, akkor minden egyébről is helytelenül fogunk gondolkodni. Az Istenről alkotott hitünk határozza meg életvitelünket. Ha hazugságokat hiszünk Róla, akkor előbb vagy utóbb ezek szerint cselekszünk, és fogságba végezzük.
1, Isten valójában nem jó. Ha az lenne akkor…..: Amikor az életünk zűrös, tele van csalódással vagy fájdalommal, amikor elveszítjük szeretteinket, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan eredetileg terveztük vagy reméltük, a Sátán megkísért minket, hogy eltűnődjünk: „Valóban jó az Isten? Ha tényleg jó lenne, hogyan hagyhatja, hogy ez megtörténjen?” vagy „Miért tartja tőlem vissza ezt a jót?” Ha kétségben tartjuk Isten jóságát, akkor feljogosítva érezzük magunkat arra is, hogy elutasítsuk az akaratát, és saját döntést hozunk arról, hogy mi helyes és mi nem. Az igazság az, hogy Isten jó. Akár jónak tűnnek számunkra a döntései, akár nem, Ő akkor is jó. Az okosságnak és tudománynak drága voltára taníts meg engem, mert hiszek a te parancsolataidnak. Zsoltár 119:66-71 „Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala;
most pedig vigyázok a te szódra. Jó vagy te és jóltevő, taníts meg engem a te rendeléseidre. A kevélyek hazugságot költöttek reám, de én teljes szívből megtartom a te parancsolataidat. Kövér az ő szívök, mint a háj; de én a te törvényedben gyönyörködöm. Jó nékem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet.”
2, Isten nem szeret engem: Ez a hazugság gyakran kapcsolódik az előzőhöz. csak nagyon kevesen ismerik el, hogy elhiszik ezt, hiszen az eszükkel tudják, hogy el kellene hinniük, hogy Isten szeret minket. Ám számos nőnél nincs összefüggés aközött, amit az eszükkel tudnak és a között, amit igazán éreznek. Ebben rejlik az egyik probléma: Abban bízunk, amit igaznak érzünk, s nem abban, amit igazán ismerünk. Nem jelentéktelen dolog bedőlni annak, hogy „Isten nem szert engem”. A következménye hatalmas és életünk és kapcsolataink minden egyéb területére kihat. Az elménkbe engedett apró magok meggyökereznek, felnövekednek, és bőséges aratás válik belőlük. Az igazság az, hogy Isten igen is szeret minket. Akár szeretve érezzük magunkat, akár nem, függetlenül attól, hogy mit tettünk, vagy honnan jövünk, Isten végtelen, felfoghatatlan szertettel szeret minket. A szentírás szerint, amikor még Isten ellensége voltam, Ő már akkor is szeretett engem. Róma 5:6-10 „Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a ma-
ga idejében meghalt a gonoszokért. Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele.” 3, Isten pont olyan, mint az apám: Nőként az Istenről alkotott képünket gyakran nagyban befolyásolják az általunk ismert férfiak, különösen az apák. Istenről való felfogásunkat pozitívan vagy negatívan befolyásolják. A te édesapád talán távolságtartó volt, keveset volt otthon,
8
II. évfolyam
uralkodó típusú, kemény, bántalmazó, vagy éppen a szeretetet kifejezni képtelen ember volt. Ha így van, akkor valószínűleg görcsbe rándulsz annak gondolatától, hogy Isten az „Atyád”. Ha az apád már megsebzett, lehet, hogy nehezedre esik bízni Istenben. Az is lehet, hogy félsz vagy féltél tőle. A legbölcsebb, legkedvesebb földi apa is csupán halvány visszatükröződése annak, amilyen a mennyei Atyánk. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen Isten valójában, az Ő Igéjéhez kell for-
Szimbólummá vált Az intézmény 25 évvel ezelőtti újraindítására emlékeztek a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán. A nagykőrösi intézményben harminchárom év kényszerszünet után 1990. október 6-án indult újra az oktatás. Nagykőrös szimbólumává vált annak, hogyan lehet nagyon nehéz helyzetből továbblépni és felvirágoztatni egy intézményt. A főiskola vállalta a kultúra, az oktatás, az egyház és a nemzet szolgálatát – hangzott el az egész napos ünnepségen. Az október 6-i rendezvényen Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a hitvalló elődök, tanítók, tanárok munkájának, szeretetének fontosságát hangsúlyozta, ami – szavai szerint – hoz-
9
Gondolatok a házasságról és a családról
II. évfolyam
Ragasztó a családban Az okos ember a bőség éveiben félretesz míg a botor mindent felél, és nem számol a szűk esztendőkkel. Melyikünk gondolt arra a hitel felvételekor, hogy nyakunkon lesz hamarosan egy hosszú válság? Ki gondol arra a házasságkötéskor, hogy szenvedés és boldogtalanság is várhat rá? Ki gondol a rohanós hétköznapokon betegségre, elmúlásra, fájdalomra, ha nem muszáj. Mindig vannak bő esztendők, csak éppen utólag derül ki, hogy bizony ezek voltak a könynyebb évek és most következnek nehéz idők. De mit halmozzunk fel a bő esztendőkben: pénzt, bútort vagy festményt, aranytömböket, tudást, diplomát, ismerősöket, könyveket – megannyi hasznos dolgot (embert)? Bizony a takarékosság és okos előrelátás meghozza gyümölcseit, de semmi sem garantálja a munkahely biztonságát, a vállalkozás sikerét, a pénz értékét, az egészséget, vagy a mellettünk kitartó házastársat. A bő esztendők nem csak anyagiakban vagy anyagiasult formákban adhatnak sokat, hanem lehetőséget adnak az emberi kapcsolatok lehető legteljesebb megélésére is. Jó időkben megnézhetünk közösen egy filmet, együtt kicsik és nagyok, de futkározhatunk is, vagy énekelhetünk önfeledten. Meghallgathatjuk egymás kedvenc számait, örülhetünk együtt a sikereknek, támogathatjuk egymást a napi hibák és kudarcok között. Megölelhetjük egymást vagy csendesen megfogathatjuk egymás kezét. Elmondhatjuk, hogy milyen értékesnek látjuk a másik a embert, elmondhatjuk, hogy fontos, egyedülálló és megismételhetetlen, hogy képesek vagyunk szeretni, és képesek vagyunk élvezni a szeretetét. Legyen pici vagy nagy, a családban a kapcsolatok szilárdsága a szereteten alapszik. A kimutatott, megélt, odaadott szereteten, és nem az eldugott, ki nem mondott, távolságtartó, tekintélyelvű vagy pénzben mért valamin. A szeretet őszinte, mert tiszteli a másikat. A mindennapok hazugságtengerében legalább a család pici szigetét őrizzük meg. A szeretet megérti a hibákat, mert a szeretet nem a jó teljesítményért járó elismerés. A szeretet talál időt a kapcsolathoz: van-e a rövidre szabott időnknél értékesebb ajándék szeretteinknek? A szeretet elfogadja a változást, ahogy a test és a lélek is változik, a kapcsolat is változik. Szeretetből sosincs elég, Isten végtelen szeretete megvalósíthatatlan általunk.
De térjünk vissza a bő esztendőkhöz és tegyük fel volt erőnk szeretni: adtunk a párunknak, adtunk a gyermekeinknek, minden nap egy kicsit, minden nap egy meleg emléke lett a meghitt közös pillanatoknak. Minden tárgy, minden könyv egymással egyetértésben került a helyére, minden tudás és tapasztalat egymást segítve érlelődött, minden forint mögött ott állt a közös felelősség. Vajon jól használtuk akkor fel a bő esztendőket? Általában hamar kiderül ez a szűk esztendőkben. Mikor anyagi nehézségek, testi nyavalyák korlátoznak minket, mikor a stressz fájón lüktet az agyunkban, mikor minden mást érzünk, csak szeretet nem. Ha akkor valaki megfogja a kezünk és próbál segíteni, kimutatja együttérzését, meghallgatja fájdalmunk, akkor valami tartalék megmaradt még, van a kapcsolatban még erő, még kitart a ragasztás. Ha nem használtuk ki a bő éveket, csak feléltük mindazt, amit kaptunk, és nem adtunk soha vagy évek óta 10
II. évfolyam
UTÓREZGÉS Mindennapi halálaink
„Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi...” Temetők kapuján, régi kriptákban olvashatni eme feliratot – magam is valamelyik történelmi család temetkezőhelyén találkoztam vele először, egy osztálykiránduláson, úgy 12-13 éves koromban –, és meg kell mondjam, már akkor is kirázott tőle a hideg, és azóta sem szerettem meg. Mert persze igaz, ami „igaz”, meg persze azt is tudjuk: „Egyszer valamennyiünknek el kell hagyni ezt az árnyékvilágot”, meg ilyenek, de nem igazán szeretünk ilyen kendőzetlen, direkt módon találkozni ezzel a dologgal. És szerintem ebben teljesen igazunk is van... Mert nem ez a lényeg... Azzal együtt sem, hogy az élet igazából értelmezhetetlen a halál nélkül, és az emberiség egyik legerősebb motiváló tényezője is talán épp az elmúlás biztos tudata... Gondoljunk csak bele: gyakorlatilag mindannyian szeretnénk „valami nyomot hagyni e világban”; ez mozgatja törekvéseinket, tetteinket – végső soron életünket. De itt ugyebár igazából csak arról a bizonyos végleges, de csupán egyszeri „eltávozásról” beszélünk, ami után az lesz, ami lesz, de hogy mi, arról csak sejtéseink vannak... Mindennapjainkra sokkal nagyobb hatással vannak „mindennapi halálaink”... Ne tessenek semmiféle misztikus dologra gondolni; elég, ha felidézzük nagy színészeink némely idevágó mondatát: „Mindennap meghalunk egy kicsit a színpadon”... Bizony! Képzeljük el, hogy – teszem azt – Huszti Péter úgy 18 óra 50 perc táján az öltözőben egy kicsit meghal, hogy 19 óra 5 perckor a színpadon megszülethessen Cyrano, Ádám vagy Jágó... Akik úgy este 10-ig „élnek”, aztán újjászületik Huszti Péter... Ilyenek (is) mindennapi halálaink... Sportolók mennek fel úgy nap mint nap a fűre, parkettre, szőnyegre, hogy „Ma meghalunk a pályán!” És tényleg meg tudnak halni ezek a lányok és fiúk, de ami a színpadon és a sportpályán is a legfontosabb: legyen az a „mindennapi halál” is Emberhez méltó! Mert meg lehet halni a sikerért, a tapsért, és meg lehet halni a mindenáron való győzelemért, a 2 vagy 3 pontért is, de az a halál nem igazán szép... A „szép halál” az, amikor nézőként vagy szurkolóként azt érzed, hogy az az Ember ott, a színpadon vagy a pályán valóban „odatette” magát... kitette a Lelkét... megosztotta veled legnagyobb kincsét... az Életét... Egyébiránt nem kell ehhez sem művésznek, sem sportolónak lenni – lehetsz bolti eladó, pedagógus, villanyszerelő vagy gyermekét otthon nevelő anya: ha jól csinálod, amit csinálsz, muszáj hozzá egy kicsit valóban minden nap meghalnod... Különben fenét sem ér az egész... Ne féljünk tehát nap mint nap meghalni, hiszen a „mindennapi halálaink” során szerzett tapasztalat segíthet abban is, hogy ne féljünk annyira „attól”... Attól az „egytől” ... Ami biztosan eljön egyszer... S ne higgyük azt – így, Halottak Napja táján sem –, hogy szeretteink távozásával szegényebbek lettünk: hisz épp az ő Életükkel gazdagított minket az Isten! És ezért nem lehetünk elég hálásak neki... Szatmári Gábor 11
425 ÉVES A VIZSOLYI BIBLIA
A Károlyi Gáspár által készített magyar bibliafordítás 425. évfordulójának alkalmából egy vándorkiállításnak adott otthont a Nagytemplomi Református Gyülekezeti Ház ez év októberében. Több érdeklődő látogató mellett Református Általános Iskolánk alsós és felsős diákjai egy vetítéssel egybekötött előadásban hallgathatták meg a Biblia és a bibliafordítás történetét Milisits Mátétól. Zsengellér József, a KRE dékánja október 27-én a Ráday Kollégiumban a Biblia olvasás szokásait bemutató konferencia nyitóáhítatában mondta: „Az elhangzó szó nem hal el, hanem az Írás által rögzül." Példaként kiemelte, hogy Jósiás királynál a törvénykönyv milyen súllyal bírt, hasonlóan Jeremiáshoz, aki lediktálja az isteni szót, ami ké-
sőbb a király elé is kerül. „Az Ószövetség népe varázslatosnak gondolta a tekercset, hiszen a király is azt gondolta, hogyha a papír elég, akkor megszűnik annak jelentése" – emlékeztetett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a Szentírás önmagában nem élő, ahhoz, hogy az Írás megelevenedjen el kell tudni olvasni." Mindezt a dékán a reformátori mondat alapján – Isten igéjének a hirdetése Isten igéje – a testté lett ige Jézusban való megtestesülésén keresztül mutatta be. Így jutott el arra, hogy „az olvasás eszköz, hogy a valamikor rögzült ige megelevenedjen." Úgy, ahogy a Jelenések könyvében is olvassuk: „Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt" (Jel 1,3a)
Reggeli áhítatok MINDEN HÉTKÖZNAP, ½ 9-től az Ifjúsági teremben. Toldi Ferenc Kórházban Bibliaóra csütörtökönként 14:30-tól. Kedd Esti Biblia óra keddenként 17 óra BABA-MAMA klub csütörtök de. 10 órától az Ifjúsági teremben. Vasárnap délelőtti Istentisztelet 10 órakor a Nagytemplomban Vasárnapi iskola Istentiszteleti idő alatt kicsiknek, nagyoknak. Konfirmáció gyermekeknek péntekenként 16 órától Konfirmáció felnőtteknek: októberben kezdődik. Missziói kör November 22-e, vasárnap 17 óra Presbiteri Bibliaóra minden hónap első szerdáján 18 órakor NYUGDÍJAS SZERETETKÖR minden hónap utolsó szerdája Délelőtt 10 órakor a Gyülekezeti Házban Sztárai kórus hétfőnként 17 órától. Forrás énekkar csütörtökönként 18 órától.
A CEGLÉD NAGYTEMPLOMI REFORMÁTUSOK HÍRLEVELE
Felelős szerkesztők: Hánka Levente lelkipásztor A gyülekezeti újság szerkesztőbizottsága Felelős kiadó: Györe Sándor gondnok
T:(53)-311-340; Web: http://cegled.nagytemplom.hu Email:
[email protected] Nyomdai kivitelezés: Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség Megjelenik kéthavonta; Terjeszti a Presbitérium
