Mi „hiba” a kétnyelvű szótárban? Adalékok a kétnyelvű lexikográfia és szótárkritika elméletéhez és gyakorlatához Fábián Zsuzsanna (ELTE Olasz Tanszék)
1. Bevezetés Előadásom címe: Mi „hiba” a kétnyelvű szótárban? Lehetne azonban ez is: Mikor/mitől „rossz” egy kétnyelvű szótár? Tehát a szótár minőségéről kívánok szólni, így mondandóm a metalexikográfia témakörébe tartozik. Témaválasztásomnak aktualitást ad egy szorosan ide kapcsolható évforduló: ugyanis a metalexikográfia első termékének tartott munka, azaz a padovai Paolo Beni 1 134 oldalas Anticrusca c. könyve megjelenésének (1612) jövőre ünnepelhetjük kereken 400. évfordulóját.
1
Beni, Paolo (Hérakleion, ol. Candia, 1552 körül – Padova, 1625) Perugiában, Rómában és Padovában oktatott filozófiát, klasszikus nyelveket és irodalmat. 1596-ban kilépett a jezsuita rendből. Több korabeli irodalmi vita szereplője volt. (Részletes életpálya olaszul: http://www.treccani.it/enciclopedia/paolo-beni_%28DizionarioBiografico%29/)
1
Mint közismert, ebben a szerző a szintén 1612-ben kiadott, igen jelentős hatású Cruscaszótárat vette górcső alá, amelyben a szerzők az olasz nyelv modelljéül a háromszázas évek toszkán/firenzei szerzőinek irodalmi nyelvét tették meg.
Áttekintésemben be szeretném mutatni, hogy melyek a metalexikográfia művelésének leggyakoribb formái (2. pont), és hogy mik az ide tartozó kritikai jellegű írásokban leggyakrabban kifogásolt tényezők2 (4. pont). Ki szeretnék térni arra is, hogy a szótárról való gondolkodás során tudatában kell lennünk e műfaj több rétegű relativitásának (3. pont). Gondolataim tehát talán nem is csak a metalexikográfiához tartoznak, hanem egy felsőbb szinthez. Ha ugyanis a metalexikográfia (angolul, pl. Bo Svensénnél: dictionary criticism) a szótárakban foglaltakról szól, az azokban foglalt elvekről és technikákról tesz kijelentéseket, akkor jelen áttekintésem tkp. meta-metalexikográfiának tekinthető (azaz annak, amit Svensén a dictionary metacriticism szókapcsolattal jelöl meg, SVENSÉN 2009: 480). Elöljáróban megjegyzem még, hogy a trükközés (esetleg: hamisítás) következményeként megszülető rossz minőségű szótárak negatív eseteivel itt most nem foglalkozom.3
2
Előadásom írott változata tartalmazza ezt a fejezetet is; az ebben foglaltakat a szűkös időkeret miatt a 2011. november 8-án megrendezett ülésszakon nem volt módom elmondani. 3 L. pl. erről olasz–magyar lexikográfiai vonatkozásban: Nagy Marcell: Az új olasz pszeudo-szótár: az “ellenséges betörés”. „Iskolakultúra”, 2004/6–7: 210–212.
2
2. Mely formákban valósul meg a metalexikográfia? 2.1. Szótári recenzió A metalexikográfiának talán a leggyakoribb műfaja a szótári recenzió: azaz már elkészült szótárról szóló bemutató-értékelő írás. Svensén szerint ennek két fő típusa van. Az első csoportba tartozó tudományos jellegűeket (specialist review) szakemberek (azaz nyelvészek vagy metalexikográfusok) írják, a szűkebb szakma kritériumainak megfelelően, ezeket szakfolyóiratokban olvashatjuk és a szakmának (azaz lexikográfusoknak, nyelvészeknek és talán szótárkiadóknak) szólnak. A második csoportba tartozó publicisztikai jellegűek (journalistic review) napilapokban vagy egyéb (nem szak-)lapokban kapnak helyet, és csak ritkán írja őket a szűkebb szakmát művelő személy;4 ennek megfelelően az ilyen: nem mélyebb elemzés, hanem inkább csak híradás (esetleg reklám) egy szótárról. Rossz esetben a felszínes bemutatásból kihallik a recenzens szimpátiája vagy antipátiája, és az elemzés gyakran kimerül néhány hiányzó szó és kifejezés felsorolásában vagy esetleg a szleng-szavak kommentálásában, stb. (SVENSÉN 2009: 480–481). 2.2. A szótárak előszava (ill. a koncepciót leíró, bemutató csatlakozó munka) A szótári recenziók mellett a legfontosabb metalexikográfiai munka vagy magának a szótárnak az előszava, vagy a szótári koncepciót külön összefoglaló leírás. 5 Természetüknél fogva ide vonhatók a kiadónak benyújtott előzetes szótári szinopszisok is. Franz Josef Hausmann A metalexikográfia kis világtörténete c. német nyelvű tanulmányában áttekinti a történetileg első, legjelentősebb szótári előszavakat (HAUSMANN 1989: 77–78), és sajnálkozásának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy nem fordult elég figyelem ezekre az olykor magas tudományos nívót is felmutató írásokra. A jeles kutató azonban jól tudja azt is: nemhogy a régi szótárak előszavait, de a maiakét sem olvassa el senki, s legkevésbé azok nem, akiknek elsősorban szólnak, azaz a használók nem olvassák ezeket. A régi, rutinos szótárhasználók azért nem olvasnak előszót, mert azt hiszik: a bevett jelölések úgyis ugyanazok, azt a néhány újat meg majd menet közben megtanulják. A kezdő szótárhasználók pedig éppen ebbeli lénységük okán nem olvasnak előszót: kezdők lévén még csak nem is sejtik, mennyivel nagyobb lehetne a szótárhasználat hatásfoka, ha tudnák, hogy a szótárban minden fizikai-tipográfiai megjelenítésnek funkciója van, és hogy ezekről a funkciókról éppen az előszó gondos átolvasásával lehetne tudomást szerezni (vö. SVENSÉN 2009: 459). Ennek a közismert és igen nagy horderejű előszó-nem-olvasási problémának a valamilyen szintű megoldására született meg a mai, a vizualitás dominanciájától áthatott világunkban talán tényleg hasznos áthidaló megoldás: 6 a szótárba kötve már csak a két belső címlapon középen futó minta-szócikkek szerepelnek, és körben odanyilazva állnak a fontosabb, a szótárban megjelenített dolgok. Ezek a táblázat-szerű explikációk tehát az újabb korban szintén a metalexikográfiához tartoznak.
4
Megemlítem itt Móra Ferencnek A bakonyán c. tréfás, hírlapba szánt „kis színes” kategóriájú írását első magyar–olasz szótárunkról (a Beszélgetés a ferdetoronnyal c. ciklusból, 1927). Főleg a címszójegyzék elavultságát tűzi pellengérre (l. később). 5 Így, külön füzet-mellékletként jelent meg pl. annak idején a nagysikerű olasz DISC-szótárat bemutató anyag (Dizionario italiano Sabatini–Coletti, Giunti, Firenze, 1997). 6 „There is still every reason for lexicographers and dictionary publishers to consider new ways of making things easier for the users […] offering the user explicit suggestions.” (SVENSÉN 2009: 459)
3
2.3. A szótár szó szócikkei egynyelvű értelmező szótárakban és enciklopédiákban Már hivatkozott tanulmányában F. J. Hausmann a metalexikográfia produktumai közé sorolja a szótár szónak (és esetleges szinonimáinak) a szótárakban, lexikonokban és enciklopédiákban kidolgozott szócikkeit is (HAUSMANN 1989: 79). A mai időkben az internetes lexikonokban is szép számmal találunk ilyeneket (pl. a Wikipédián az olasz dizionario – csodálatos és hosszú,7 a német, az angol és a francia változat kevésbé jó, a magyar pedig túlzottan általános, ill. egyoldalú). 2.4. Nagyobb terjedelmű vagy önálló, kimondottan metalexikográfiai elméleti munkák (könyvfejezetek, monográfiák, nagy összefoglaló kötetek) A nagyobb terjedelmű vagy önálló, kimondottan metalexikográfiai elméleti munkák régebben igen ritkák voltak,8 ezek száma a XX. század során és különösen az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett (elég az olyan nagy nemzetközi vállalkozásokra gondolni, mint a HSK-sorozat szótári kötetei, vagy Bo Svensén többször kiadott 530 oldalas kézikönyve, vagy a 2011-ben megjelenő szintén 530 oldalas Große Lexika und Wörterbücher Europas,9 stb.). 7
http://it.wikipedia.org/wiki/Dizionario. Hausmann szerint olyan írásokra kell gondolnunk, mint pl. Olaf Borch (Borrichius 1626–1690) Dissertatio de lexicis latinis et graecis (Koppenhága, 1660) c. munkája (ebben a szerző több latin szótár hiányosságait foglalja össze). 9 Haß, Ulrike (Hrsg.): Große Lexika und Wörterbücher Europas. Europäische Enzyklopädien und Wörterbücher in historischen Porträts. De Gruyter. 8
4
A kíméletlenül szókimondó F. J. Hausmann az önállósuló metalexikográfiának a könyv-termésből is kiolvasható térnyerése okaiként a következő tényezőket sorolja fel (HAUSMANN 1989: 101–103): az egyetemeken oktatott tárgyak megszaporodása; a nyelvészet mint tudományág diverzifikálódása és ezen belül az alkalmazott nyelvtudomány pozícíójának, továbbá az idegen nyelvek didaktikájának a megerősödése; az eddig csak gyakorlati szótárszerkesztői munkát végző kiadói szakemberek átvedlése elméleti metalexikográfussá s így e tudományág elméleti oldalának további fejlődése, mindezek révén a „megélhetési metalexikográfia” kialakulása (azaz lexikográfiai kutatóintézetek létesítése állásokkal), továbbá kétségtelenül a komputer megjelenésével a számítógépes lexikográfia robbanása. Külön szól Hausmann arról is (jelzem 1989-ben, tehát 20 éve), hogy a nyelvészeten belül a részdiszciplínák közötti presztízsharcban az 1970-es évek óta (tehát 30–40 éve) érzékelhető a strukturalista és a generatív irányzatok tekintélyének csökkenése, és így ebben az összefüggésben az „inga visszalendüléseként” is értelmezhető a metalexikográfia térnyerése (azaz a szerkezet és a mondat kutatása mellett ismét fontosabb szerephez jut a szó és vele a szótár kutatása is). 2.5. Egyéb műfajok A metalexikográfiának lehetnének (és biztos vannak is) egyéb műfajai is. Kétségtelenül ide vonható lenne például egy esetleges, valamely szótár kapcsán indított valamilyen tárgyú (pl. plágium-)perhez szükséges szakértői vélemény, ami nyilván egy speciális szempontok szerint megszerkesztett metalexikográfiai produktum lenne. 3. A szótár – többszörösen relatív műfaj A szótár igen relatív műfaj, mert többszörös függőségi viszonyrendszer hálójában vergődik. Az alábbiakban néhány aspektusát vázolom fel ennek a kényszerű meghatározottságnak. A kibontakozó kép alapján egyértelmű, hogy a metalexikográfia kritikai műfajai (pl. a recenziók) tehát többszörös áttételeken keresztül szintén csak „viszonylagosak” lehetnek. 3.1. A szótárírás tárgyától (azaz magától a nyelvtől) függő relativitás A szótár szakkönyv, az alkalmazott nyelvtudományhoz tartozik. Tehát a szótár a nyelvről közöl többnyire tudományos és a tudományosság eszköztárával megformált megállapításokat. Tárgya, a nyelv, azonban egy „fluidum”: alapkategóriái felett vita folyik (pl. hol a szintagma és az összetett szó határa? ez éppen szótári szempontból igen lényeges); a nyelvben a 2 + 2 lehet 5 (azaz pl. a jelentés gyakran nem kompozícionális, ez is fontos szótári szempontból is); ráadásul számos összefogó jellemző mellett a nyelv koronként és tájanként mégis más és más lehet (ez felveti a szavak korának, ill. dialektális jellegének jelölését a szótárban); továbbá lehet más a nyelv még a használók körei és a használat szándékai szerint (ezek a szociológiai és a pragmatikai vonatkozások); továbbá különböző lehet jelenségeinek a megítélése is (stílusminősítések, nyelvhelyességi megjegyzések a szótárban), stb. Egy ilyen fluidumot feldolgozni szándékozó munka tehát a szótár, mely feldolgozási processzusának ráadásul koronként szintén megvannak a maga saját aktuális szempontjai és (technikai) lehetőségei: itt és most kinek és mit, milyen célból és hogyan (milyen eszközökkel, módon) metsz ki a szótáríró ebből a képlékeny anyagból, mely munkája tárgyát képezi. Ehhez a rendkívül relatív nyelv–szótár viszonyhoz kapcsolódik azután (ahogyan már utaltam rá: eleve tehát egy másodlagos függőségi viszonyban) a szótári bírálat.
5
3.2. A szótári műfajok különbözőségéből fakadó cél és az ettől való függés A különböző szótártípusok különböző célok megvalósítására törekednek, de cél mindig van. Az egynyelvű és a kétnyelvű szótárak műfajuknál fogva a célban is alapvetően különböznek. – Az egynyelvűek célja ugyanis rendszerint egy adott kor nyelvállapotának bemutatása, ábrázolása; ebben az értelemben az egynyelvű szótárak egy-egy nyelvi korszak „műemlékeinek” is tekinthetők, és talán elsősorban ennek. Az egynyelvű szótárak tkp. csak egy igen szűk szakértői kör (nyelvészek, bölcsészhallgatók, lexikográfusok) napi munkaeszközei (ill. esetleg néhány művelt érdeklődő, laikus olvasmányai). – A kétnyelvű szótárak a cél szempontjából azonban meglehetősen mások: nem céljuk két nyelv egymás mellé állítása azért, hogy ezeknek egy adott korban egymáshoz viszonyuló összefüggéseit kontrasztív kor-lenyomatként bemutassa. A kétnyelvű szótáraknál inkább az a hangsúlyos, hogy a nyelvhez és a lexikográfiához nem értő tömegek munka-(vagy tan)eszközéül fognak szolgálni két adott nyelv különböző kommunikációs szituációiban (elsősorban a kétirányú megértésnél, fordításnál, stb.). Az itt felvázolt alaphelyzet természetesen összefügg a két szótártípushoz kapcsolódó kritika-típussal is: az egynyelvű szótárakról rendszerint a néhány szakértő közül egyik vagy másik ír szakfolyóiratba hozzáértő kritikát (Svensén első típus); a kétnyelvű szótárakat viszont minden bizonnyal többen forgatják, és így nagyobb a potenciális bírálói kör, melyből nem szakértő (tehát sajnos gyakran megalapozatlan és igazságtalan) bírálat is kikerül (Svensén második típus, ill. újabb műfajokban is, mint pl. blogokban stb.). 3.3. A szótár viszonya korábbi hasonló termékekhez A szótárak 80–90 %-a feltétlenül relatív saját előzményei tekintetében. Ezt elsősorban onnan tudjuk, hogy általában maguk a szótárak jelölik meg konkrét forrásaikat, ill. metalexikográfusok derítik fel az előzményeket (és mutatnak rá a forrás esetleg hibás adatának az átvételére is10). Ritka az az eset (a Crusca-szótár pl. ilyen volt), amikor egy szerző vagy szerzői csoport ex novo csinál mindent, kezdve persze az elején: a címszólista összeállításánál. (A legújabb olasz–magyar / magyar–olasz nagyszótárak11 is úgy készültek, hogy a kiadó maga kérte fel a szerzői gárdát a nagyobb korpuszú előzmény anyagából való radikális, kb. 50 %-nyi húzásra: el lehet képzelni, hogy ha kb. 20 különböző munkatárs végzi ezt a munkát, milyen iszonyatos egységesítő feladat hárul a főszerkesztőre. 12 A bővítési feladat persze ugyanilyen nehéz.) És akkor még csak egyetlen aspektusáról szóltunk az előzményeket illető relativitásnak. 3.4. A szótári minőség a szótárszerkesztő nyelvismeretének viszonyában A kétnyelvű szótár egyik lényeges minőségi viszonyulása az, ami szerkesztői nyelvismeretétől függ. Bizonyára egyetértünk abban, hogy a szótárszerkesztőnek nagyon jól kell ismernie a szóban forgó nyelveket (ez természetesen pl. Marello véleménye is: MARELLO 1989: 134). E nyelvtudás szintjének a meghatározása ugyanakkor majdnem lehetetlen feladat. – Másfelől viszont azt is kijelenthetjük, hogy a magas szintű nyelvtudás birtokosa nem lesz egyúttal automatikusan jó szótárszerkesztő is: e két készségnek együtt kell jelen lennie.
10
Vig István Verancsics Faustus nevezetes szótárát elemző akadémiai doktori értekezése (2011) tkp. teljes egészében arról szól, hogy mely korábbi szótárak lehettek Verancsics művének forrásai. Ezek kimutatásában éppen bizonyos hibák átvétele mutatkozott a legfontosabb bizonyítéknak. 11 Herczeg Gyula–Juhász Zsuzsanna: Olasz–magyar szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000; Koltay-Kastner Jenő–Juhász Zsuzsanna: Magyar–olasz nagyszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. 12 Megengedő álláspontot képvisel a szótár esetleges egyenetlen színvonalával kapcsolatban Marello: „I dizionari […] sono per lo più lavori collettivi e quindi, nonostante l’occhio vigile e uniformatore di chi dirige la redazione, è probabile che non tutti i lemmi […] siano allo stesso livello […]” (MARELLO 1989: 133)
6
(Vajon hány ilyen ember van egy-egy kisebb nyelvközösségben egy-egy nyelvpár vonatkozásában?) 3.5. A szótári minőség és a lektorálás Röviden kitérek a „hiba a szótárban” ill. a szótár lektorálása problémakörök összefüggésére is. Nyilvánvaló, hogy a gondos lektorálás sokat javít még egy bármilyen jó szótár színvonalán is. A lektorálás azonban kb. ugyanannyi időt vesz igénybe, mint magának a szótárnak a megszerkesztése, és a kiadó szempontjából ez nagy költségtöbbletet is jelent. Ezért azután ismereteim szerint tényleges, érdemi lektorálásra ritkán kerül sor. 3.6. A szótár és a szótárhasználó viszonya A kétnyelvű szótárak megmérettetnek a használók által is. Véleményüket párhuzamosan meglévő szótárainkról korábban az eladási adatok mutathatták: sajnos azonban ez a „mérőeszköz” napjainkban az internetes szótárak megjelenése, ill. az elszegényedés miatt egyre kevésbé mérvadó. Biztosak lehetünk ugyanakkor abban, hogy a szakértők ill. a használók véleménye, kritikája között nagy lesz a különbség. Arról, hogy utóbbiak számára egyáltalán mi fontos egy szótárban, a használók körében végzett célzott tesztek adhatnak felvilágosítást (vö. pl. MARELLO 1989: 105–119). Ilyenek készítésére nálunk is szükség lenne. A metalexikográfiában komolyan létezik a kérdés: tényleg a szótárak a rosszak, vagy inkább „jobb szótárhasználók” kellenének? (vö. fejezetcím: „Better dictionaries or better dictionary users?” SVENSÉN 2009: 459). A szótárhasználók „nevelése” ezért a lexikográfia feladatai közé tartozik, ám mivel ez nagyon időigényes, ezért erre az intézményes oktatási keretek között igen kevés idő jut.13 (Ezzel összefüggésben Hausmann másodlagos haszonként azt is felveti, hogy az igényes szótárhasználó közönség kinevelése lehetne a legjobb eszköz a rossz szótárak piacának letörésére is, HAUSMANN 1989: 104). Addig a pontig azonban mindenképpen el kellene jutni ebben a „nevelésben”, hogy a használó is fogadjon el néhány alapelvet. Ilyen lehet mindenképpen a következő kettő: a) a szótárban nem lehet benne minden (tehát igenis hiányozhat, amit ő keres – ettől még lehet kiváló az adott szótár); b) a szótárban biztosan sokkal több információ van, mint ami neki kell (pl. benne van tkp. a teljes nyelvtan), ne tekintse tehát a szótárat gyors munkaeszköznek (ez nem csavarhúzó a villanyszerelő kezében); „a szótár tankönyv is”, amiben a használónak keresnie és találnia kell. 3.7. A szótári minőség és a kiadó / a kiadást finanszírozó szerv viszonya A „mi függ mitől” meghatározó ereje igen erősen jelen vagy egy ritkán szóba hozott területén is a lexikográfia gépezetének: ez a szótárkiadó szerepe. Nyíltan ritkán esik szó erről a vonatkozásról, éppen ezért rendkívül tanulságos elolvasni például Herczeg Gyula kendőzetlen visszaemlékezéseit, melyben saját szótárírói hányattatásait osztja meg, jóval az események után, olvasóival (HERCZEG 1995).14 Kényes ugyanis a téma, hiszen a kiadó üzleti, ill. személyi stratégiájával összefüggő (bár nyílt!) titok, hogy milyen eszközökkel veszi rá a kiszemelt szerzőt a munka elvállalására, hogyan bírja rá a szerzőt a munka határidőre történő leadására, stb. A szerzők pedig publikálási és megélhetési kényszerből kompromisszumot kötnek – elsősorban magukkal, holott azután a negatív kritika java őket sújtja (és csak másodsorban a 13
Bár már készülnek ilyen segédkönyvek: Pantóné Naszályi Dóra: Szó, játék, tár. Gyakorlatok és ötletek a sikeres szótárhasználat elsajátításához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000; u.ő: (R)észkérdés? Nyelvtanároknak a szótárdidaktikáról. Grimm Kiadó, Szeged, 2006. 14 Herczeg Gyula többször is leírja, hogy pl. a címszóállomány mennyiségi és minőségi meghatározásában milyen döntő szerepe volt szótárai kiadójának.
7
kiadót). Igen, lehet rossz egy szótár a kiadó hatalmi szava, döntései következtében is, és ennek általában maga a szerző is tudatában van (l. Herczeg írását). Elsősorban két fronton folyik a küzdelem a szerző és a kiadó között: a terjedelmi korlátozások, ill. a szótár elkészítéséhez biztosított szűkös idő tekintetében. Mindkettőt a kiadó érdekei diktálják, és túlságosan is gyakran ellenkeznek a szerző szakmai meggyőződésével. A terjedelmi korlátok megakadályozhatják a szerzőt abban, hogy a szerinte optimális mennyiségű információt a legmegfelelőbb módon bele tudja préselni a szótárba; az idő szűkössége pedig a megszerkesztés utáni kellő alaposságú átnézést és javítást teszi majdnem lehetetlenné. – Egy harmadik, a szerzőt gúzsba kötő tényező lehet az esetleges „sorozat jellegének megőrzésé”-re való hivatkozás a kiadó részéről (és ez tipikus a kisebb nyelveknél, pl. a neolatinoknál: hiszen a sorozatok rendszerint a nagy nyelvekkel, az angollal és a némettel indulnak). Ilyenkor a szerzőnek a minőségre vonatkozó ötletei a sorozat homogenitására való (és a kiadó szempontjából tkp. érthető) hivatkozás miatt csak ritkán valósíthatók meg. 3.8. A relativitási tényezők együttes figyelembe vételéből levonható következtetések Az elmondottak figyelembe vétele alapján talán kijelenthető, hogy a) a szótár akkor „hibás” vagy „rossz”, ha (kisebb vagy nagyobb mértékben) nem valósítja meg az egynyelvű vagy kétnyelvű műfajhoz tartozó, a lexikográfia elméletében és gyakorlatában az adott korra már kialakult ún. lexikográfiai sztenderd-et15 (ez tehát a lexikográfia adott korra jellemző mesterségbeli fogásainak a nem-ismeretét, nem megfelelő alkalmazását jelenti); b) akkor is „rossz” a szótár, ha nem valósulnak meg az adott szótáríró által kitűzött, az adott konkrét munkában megvalósítandó célok. Tehát a szótáríró helyes célokat tűz ki (ezeket az előszóban leírja), de a szótár elemzéséből az tűnik ki, hogy ezek a célok a szótárban (különböző okokból) mégsem valósultak meg. Másfelől: „relatíve sikeresnek” kell értékelnünk tehát viszont minden olyan szótárat, amely legalább a saját maga által kitűzött célokat megvalósítja. c) Érdemes azonban azon is elgondolkozni: mi várható akkor, ha egy adott térben és időben maguk a kitűzött célok „hibásak” (azaz pl. az adott korban már megkésettek ill. éppen túl koraiak, vagy anakronisztikusnak tűnnek, stb.)? Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy egy „téves” alapvetéssel megszülető szótár feltétlenül csúfosan el fog bukni, és ha nem rögtön a kiadáskor, akkor majd az utókorban. Különböző okok miatt ugyanis egy ilyen vállalkozás is válhat sikersztorivá, és ennek illusztrálására a (2012-ben tehát szintén 400 éves) Crusca-szótár története a legjobb példa. A Crusca-szótár ugyanis egy tkp. „rossz” (értsd: a maga korában anakronisztikusnak tűnő) szótár – sikeres hatással. Az a tény ugyanis, hogy ma alapvetően Dante, Petrarca és Boccaccio toszkán nyelvén beszél az olasz állampolgár (és nem valamelyik más dialektusban vagy egy keverékebb nyelven), nagyon nagy részben éppen a Cruscának a toszkán nyelvváltozat irányába mutató, befolyásoló tekintélyének is köszönhető.16
15
„ caratteristiche standard della lessicografia” (SCHAFROTH 2011: 24). Ha a Crusca-szótár kb. 100–150 évvel később jelenik meg, amikor már az írni-olvasni tudás megnövekedésével párhuzamosan megjelentek volna a nyilván regionális nyelveken/helyi dialektusokban írott almanachok stb., akkor nem biztos, hogy a toszkán nyelvi modell mindenütt nyer. Az olasz politikai egység létrejöttekor (1860–70) azonban már természetes módon lett a Crusca által is szorgalmazott és akkorra már Itália-szerte nagy tekintélyű változat az oktatás és az államgépezet nyelve; ekkor indult be igazán az a markáns, immár egy központból vezérelt nyelvi egységesülési folyamat, amit (olyan egyéb tényezők révén is, mint pl. később a rádió és televízió megjelenése) a természetes nyelvi mozgások már nem tudtak jelentősen befolyásolni. 16
8
4. Mire vonatkoznak a kétnyelvű szótárak kritikáiban leggyakrabban visszatérő metalexikográfiai megjegyzések? A Sztaki-szótár szerint a következők miatt lehet „hibás” szótáruk (és ezek javítását várják/kérik a használóktól): „Ez a szó vagy kifejezés nem található a szótárban”, „Hibás fordítás” (azaz: rossz ekvivalens), „gépelési hiba” (azaz: „sajtóhiba”).17 Az alábbiakban ennél kissé részletesebben mutatom be a metalexikográfiai megjegyzések fő típusait (elsősorban olasz–magyar / magyar–olasz szótárak recenziói alapján). 4.1. Maga a szótár, mint vállalkozás A szóban forgó szótár kiadásának időszerűségére vonatkozó megállapítások tartoznak ebbe a körbe. 4.1.1. Gyakori a „végre megjelent ez a régóta hiányzó szótár”, „hézagpótló munka”-típusú megjegyzés, s az ilyen feltétlenül a dicséret kategóriájába tartozik. Példák recenziókból: A Kőrösi Sándor által megszerkesztett, 2012-ben éppen száz éves első olasz–magyar nagyszótárunk recenzensei kiemelték e nagyszabású, 12 évig készülő munka megjelenésekor, hogy ez az első olasz–magyar nagyszótár, továbbá hogy általa megteremtődött a közvetlen olasz–magyar fordítások lehetősége. (hiszen addig az olasz / német szótárak közvetítésére volt szorítva a fordító).18 Végre megjelent szótárirodalmunk nagy adóssága, a két kötetes magyar–olasz nagyszótár Koltay-Kastner Jenő főszerkesztésében – írta Fogarasi Miklós 1964-ben.19 „Az első a maga nemében” a Fábián–Gheno-féle italianizmusok szótára – írta Fogarasi Miklós olasz nyelvű recenziójában az Akadémiai Kiadónál megjelent munkáról.20 4.1.2. Ritkábban fordul elő, hogy a szótár kritikusa a „most nem éppen erre lett volna (nagy) szükség” álláspontjára helyezkedik. Példák recenzióból: Carlo Tagliavini felvetette, hogy (Koltay-)Kastner Jenőnek szótár-párjából először nem az olasz–magyar, hanem a magyar–olasz irányt kellett volna megjelentetnie, mert szerinte erre lett volna akkor nagyobb szükség. 21 Még 1953-ban, Herczeg Gyula olasz–magyar nagyszótárának megjelenésekor is a magyar szótárírásnak ugyanezt a hiányosságát vetette fel Pálinkás László: sokkal fontosabb lett volna (végre) magyar–olasz nagyszótárat szerkeszteni és kiadni. 22 4.2. Megastruktúra A szótár törzsanyagához csatlakozó különböző kiegészítő anyagok jelenléte még komplettebbé teheti a szótár használatát. Ezen a téren csak a szótári kritikusok józan belátása szabhat határt a kifogások, a vélt hiányok, a jóindulatú ötletek felsorolásának ... Példa recenzióból: A Kőrösi-féle olasz–magyar nagyszótárból Elek Artúr hiányolta az olasz tájszólások fonetikai sajátosságait ábrázoló táblázatos összefoglalást 23 (l. még makrostruktúra). 17
http://szotar.sztaki.hu/ Pl. Elek Artúr, „Nyugat” 1912/II: 858–860; Honti Rezső, „Magyar Nyelvőr” X (1912): 470–474.. 19 Fogarasi Miklós, „Filológiai Közlöny”, X (1964): 487. 20 Fogarasi Miklós, „Rivista di Studi Ungheresi” 3-1988: 154. 21 „Veramente il Kastner avrebbe fatto lavoro più utile a cominciare colla parte ungherese-italiana il cui bisogno è più sentito […]”(„Corvina”, 1930: 246.) 22 „Le ragioni per cui la parte ungherese-italiana sarebbe stata più importante sono numerose ...” (Pálinkás, László, recenzió, „Corvina”, XXVI (1953), Luglio–Dicembre, 166. 23 Elek Artúr, „Nyugat” 1912/II: 859. 18
9
4.3. Makrostruktúra 4.3.1. A makrostruktúrával kapcsolatos bírálatok nagy része a címszólistából hiányzó tételekre vonatkozik. Itt két csoportot lehet elkülöníteni: a) Egy szó-típus (szócsoport) hiányát kifogásolja a bíráló. Ilyen volt Elek Artúrnak a Kőrösi-szótárral kapcsolatos ama megjegyzése, hogy az első olasz–magyar nagyszótárba az olaszt tájszólások szókincsének „gyakoribb elemeit” is fel kellett volna venni (és e gondolattól jutott el a megastruktúra módosítására tett javaslatához).24 Szintén Kőrösi szótára kapcsán fogalmazta meg a kiavult szavakkal kapcsolatos hiányérzetét Radó Antal: „csak a régi írók megértéséhez szükséges elavult szókat (Dante!) nélkülözzük” a szótárban. 25 b) Egyes lexémákat hiányol a bíráló (és ezeket felsorolja). Ez a „szótári kritikák alfája” (Marello egyenesen az „ezzel való játszadozás”-ról ír 26), ez a legelső, a kritikának a laikusok számára is a legmegfoghatóbb területe; van olyan recenzió, ami kimerül ilyen esetek felsorolásában. Egy amúgy „jó” szótár szerzője azonban nem fog megrendülni az ilyen jellegű „számonkéréstől”, hiszen tudja: a szókészlet viharos sebességgel változik. Óriási piac és gazdag szótárkiadás kell ahhoz, hogy legalább néhány évente27 frissíteni lehessen a címszóállományt – persze nemcsak neologizmusokkal, hanem új aljelentésekkel és jelentésmódosulásokkal is. – Egy jóval a szótár megjelenése után publikált recenzióból nem lehet természetesen hiányolni olyan szavakat, aljelentéseket, amelyek a szótár kiadása után keletkeztek. Példák recenziókból: Carlo Tagliavini hiányolta28 (Koltay-)Kastner Jenő 1930-as olasz–magyar szótárából a következő címszavakat: fabbisogno, fabbriceria ’egyházi épület kezelését végző szerv’, faina ’nyest’, ferrareccia ’vaskereskedés’, filugello ’selyemhernyó, fórcipe ’szülészeti fogó’.29 Gáldi László hiányolta30 Koltay-Kastner 1963-ban megjelent magyar–olasz nagyszótárából a következő címszavakat: atomcsend, bankpolitika, csatornahajózás, Diesel-mozdony, gyermeklány, huligánkodás, kultúrszükséglet, sztálinizmus. 4.3.2. A címszólistával kapcsolatos kifogások másik csoportja a (bíráló szerint) feleslegesen felvett szavakra vonatkozik. Ezekkel rendszerint „az a baj”, hogy régiesek/elavultak, valamely speciális szaknyelvhez tartoznak (és ezért általános szótárban nincs helyük), vagy nem az alapszókincshez tartoznak (azaz „ritkák”). Példák recenziókból: Móra Ferenc a publicisztikai recenzió műfajába tartozó, A bakonyán c. írásában (Beszélgetés a ferdetoronnyal, 1927) azt kifogásolta, hogy túl sok a régi szó az általa olaszországi útja során használt magyar–olasz kis szótárban (melyet 1886-ban adtak ki). Az általa – joggal – kiavultnak tartott és felsorolt szavak: bakonya ’üzletsor, árusok utcája’ (az ol. merceria magyar megfelelője), abafi ’földi’ (ol. compaesano), továbbá (a számára ismeretlen jelentésű) acogat, alamár, barabora. Móra meg is 24
Elek Artúr, „Nyugat” 1912/II: 859. Radó Antal, „Egyetemes Philologiai Közlöny”, 1913: 116. 26 „praticare il giochetto del «c’è, non c’è la tal parola»” (MARELLO 1989: 133) 27 Az olasz egynyelvű Zingarelli-szótár például meg tud jelenni évente új változatban, neologizmusok betoldásával. 28 „Corvina” 1930: 246–247. 29 Utóbbinak az alapszókészlethez tartozó voltát Kastner viszontválaszában megkérdőjelezte, és minden bizonnyal igaza volt. („Széphalom” 1931: 139–142.) 30 „Acta Linguistica” 15 (1965): 195–198. 25
10
jegyzi: a szegedi Múzeumban meglévők közül „a legügyefogyottabbat hoztam el”. Én teszem hozzá, hogy Mórának 1925-ös olasz útja alkalmával nem volt túl nagy választási lehetősége: magyar–olasz szótárként a Gelletich–Sirola-féle (kéziszótárformátumánál fogva) nem turistáknak való, tehát tkp. csak a Honti-féle kisszótár lehetett volna a másik opció. Carlo Tagliavini (Koltay-)Kastner Jenő 1930-as olasz–magyar szótárából sorolt fel31 ritka, ill. régies (tehát szerinte nem szükséges) szavakat a címszavak között (ritka: abbacare, abbaruffamento, faloticherio; régies: dimandare). Az olasz–magyar / magyar–olasz turistaszótár32 első kiadása kapcsán megjelent, „kis színes” kategóriájú bírálat 33„Mondja szépen olaszul: könnyfakasztó bomba!” címmel kifogásolta bomba a mano kézigránát, bomba lacrimogena könnyfakasztó bomba kifejezések jelenlétét, holott ezek nem a magyar kezdésű („aktív”) részben szerepeltek, hanem az ol. bomba bokrában (mégpedig az „anni di piombo” 34 időszakában Itáliában elkövetett, a turistákat is súlyosan fenyegető robbantásos merényletekre való tekintettel). Kifogásolta a bíráló a Tejvendéglő, Frissen mázolva, A lift nem működik, Kísérő nélküli állatok, Csekkbefizetés, Készpénzküldemények felvétele stb. feliratok szerepeltetését is („Kultúrállamok a postán igazítják el az ügyfeleket” stb.): márpedig a feliratok a Kiadó által a turistaszótárak szerkesztői számára összeállított listákban voltak „előírva” (sorozat!). 4.3.3. A kétnyelvű szótárakban általában szerepelnek a tulajdonnevek is (ezek állhatnak külön függelékben, ill. a lexémák közé besorolva is). Az ezekre vonatkozó bírálatok is rendszerint magára az adott válogatásra vonatkoznak (ez kellett volna, amaz felesleges), ill. az ekvivalenciák helytállóságára, elfogadhatóságára, elterjedtségére. Koltay-Kastner Jenő 1963-as magyar–olasz nagyszótárával kapcsolatban Fogarasi Miklós így írt: „Helyeseljük, hogy a szótár felveszi a keresztneveket, a földrajzi, történelmi, mitológiai neveket: ezeknek általános kulturális értéke és szükségessége vitathatatlan s amely szótárban nem szerepelnek, annak ez nagy hiányossága. Kétségtelen azonban, hogy itt a határ megvonni igen nehéz […] Mégis, egyes keresztnevek […] túlesnek azon a valószínűségi határon, amelyen innen szükséges felvenni őket, másokat meg jó volna csillaggal vagy kb. jelzéssel ellátni. Benignust például el lehetne hagyni. […] Az olasz Le Marche „Márkák”-kal való lefordítása meglepő és nem helyeselhető. […] Hiányoljuk viszont például Szombathely latinolasz nevét (’Savaria, Sabaria’), vagy Szeged olasz nevét (’Seghedino’).”35 . 4.4. Mikrostruktúra 4.4.1. A használók által elvárható/elvárt, a szótárban megjelenítendő nyelvi tényezők megjelenítésének a hiánya. Fentebb említett kis olasz–magyar turistaszótárunkat kivéve nem létezik olyan olasz / magyar szótár-pár, amelyben a teljes magyar szavak kiejtése is jelölve lenne (pl. colpo ütés [üte:sh]; ~ di sole napszúrás [nâpsu:ra:sh], stb.). Ez a magyarul tanuló olaszoknak nehézségeket jelent, és nyilván nagy igény lenne rá. Mivel egy-két ritka kivételtől eltekintve olasz / magyar szótárak kiadására csak hazánkban került sor, ezt a feladatot hazai szótárírásnak és -kiadásnak kell(ene) felvállalnia. 31
„Corvina” 1930: 246–247. Fábián–Vásárhelyi: Olasz–magyar / magyar–olasz útiszótár. Terra - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989. 33 Veress Jenő: Mondja szépen olaszul: könnyfakasztó bomba. „Esti Hírlap”, 1991. július 16. 34 „Per anni di piombo si intende in Italia quel periodo, che comprende gli anni settanta e il principio degli anni ottanta, in cui si verificò un'estremizzazione della dialettica politica che si tradusse in violenze di piazza, in lotta armata e terrorismo.” (http://it.wikipedia.org/wiki/Anni_di_piombo) 35 Fogarasi Miklós, recenzió, „Filológiai Közlöny”, X (1964): 491. 32
11
4.4.2. Az idegen nyelvi szó-párok, azaz a helyes ekvivalenica is a kétnyelvű szótárszerkesztés neuralgikus pontjai közé tartozik. A nem megfelelő megoldásoknak különböző alfajai lehetnek. 4.4.2.1. Téves, ill. pontatlan ekvivalencia Ez fakadhat a) referenciális jellegű tévesztésekből (pl. az ekvivalensként megadott szónak tágabb vagy szűkebb a jelentése, stb.); b) abból, hogy más az ekvivalensek stílusértéke (vagy használati köre), de ez nincs jelölve a szótárban (pl. az abriktol „annyira affektív szó, hogy nem lehet 1. jelentésnek tenni az ’istruire, insegnare’ közömbös vagy szinte hivatalos jelentésű szavakat”36); c) abból, hogy szó szerinti fordításként korrekt (lenne) ugyan az ekvivalens, de a nyelvközösség nem ezt használja, hanem egy másik ekvivalenst/szerkezetet preferál (pl. határátkelőhely lehetne az 1963-as magyar–olasz nagyszótárban álló passaggio di confine, de használatosabb a valico di confine/frontiera). Példák recenziókból: Koltay-Kastner Jenő 1963-as magyar–olasz nagyszótárában Danilo Gheno a következő ekvivalenciákat tartotta pontatlannak, tévesnek: 37 fókaprém pelle di foca → pelliccia di foca, kelkáposzta cavolo → cavolo verza, elemlámpa lampada (a pila) elettrica → torcia elettrica, pila; öntudat coscienza, consapevolezza → autocoscienza, magánhangzóközi in (posizione di) iato → intervocalico, nagyvad grossa caccia → selvaggina di grossa mole, csemegepaprika pepe rosso dolce → paprika non piccante, combtörés infrazione al perone → frattura del femore, filmóriás film gigantesco → colossal, seprőkocsi scopatrice → spazzatrice, stb. Koltay-Kastner Jenő 1963-as magyar–olasz nagyszótárában Fogarasi Miklós kifogásolta38 a következő ekvivalenciákat: „Nem lehet […] egyetérteni pl. az agyonzabálni magát mangiare tanto da morirne stílusban szinte közömbös jelentésadásával, mert a kifejezés bizalmas, sőt közönséges”; „balhé-ra kevésnek tartjuk stilisztikai kifejezőerejében a pasticcio szót. Hangfestő jellegénél fogva talán jobb lenne a baraonda, vagy a keleties bailamme, bár ez ritkább” stb. Danilo Gheno a Koltay-Kastner–Juhász-féle magyar–olasz nagyszótárról írott recenziójában több oldalnyi ekvivalencia-hibát sorolt fel, 39 ezek közül néhány: szaporít: ne ~suk a szót! non dialoghizziamo! → bando alle chiacchiere! származik: Romániából ~ rampollare dalla Romania → essere originario delle Romania, venire dalla Romania; szárnycsattogás schiamazzo d’ali → battito d’ali, szkennel scannare → scannerizzare, szülés: ~ előtt áll essere per sgravarsi → stare per partorire, stb. Saját gyűjtésű példa: infradito pántos szandál40 ekvivalencia nem egészen pontos a Herczeg–Juhász-féle olasz–magyar nagyszótárban, mert az olasz szó jelentése tkp. ez: ’vietnámi papucs [gumiból], ill. ennek bőrből készült, díszített változatai is’ 4.4.2.2. Egyenetlen oda-vissza megfeleltetések (ekvivalenciák). Ez szótár-párok oda-vissza irányaiban figyelhető meg. Olasz–magyar irányban így szerepel: raccolta: ~ differenziata szelektív hulladékgyűjtés,41 fordított irányban viszont így: szelektív: ~ hulladékgyűjtés raccolta
36
Fogarasi Miklós, recenció Koltay-Kastner 1963-as Magyar-olasz nagyszótárához, „Filológiai Közlöny”, X (1964): 488. 37 Gheno, Danilo, recenzió, „Ponto Baltica” 1982-83: 116–118. 38 Fogarasi Miklós, recenzió, „Filológiai Közlöny”, X (1964): 488. 39 Gheno, Danilo: I nuovi dizionari ungherese-italiano-ungherese e finnico-italiano-finnico. „Quaderni Patavini di Linguistica”, Unipress, Padova, 17, 1998-2001: 117–144. 40 Herczeg–Juhász: Olasz–magyar szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. 41 Herczeg–Juhász: Olasz–magyar szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000.
12
selettiva dei rifiuti. 42 (Ráadásul az első ekvivalenciára a Google három millió feletti találatot ad ki, a második csak 6150 alkalommal fordul elő, így nyilván az első a „bevett” megnevezés. 43) 4.4.2.3. Az ekvivalencia elégtelen volta Ilyenkor a megadottnál több megfelelő is lehetséges. Példa recenzióból: Koltay-Kastner Jenő 1963-as magyar–olasz nagyszótárából Danilo Gheno hiányolt 44 további ekvivalenseket a megadottak mellett: abnormális anormale (+ abnorme), akkumulátor accumulatore (+ batteria), dagi gonfione (+ ciccione), dudva malerba (+ erbaccia), patak ruscello, rivo (+ torrente), zsírpapír carta paraffinata (+ carta oleata), befektet pénzt stanziare denaro (+ investire denaro) stb. Példa saját gyűjtésből: Az olasz–magyar szótárban: dente: ~ lattaiolo/da latte tejfog,45 de hiányzik az a nyelvi adat, hogy a szószerkezet nemcsak létezik a di prepozícióval is, hanem ezzel még gyakoribb is (Google: dente/denti da latte 105 000 + 70 500, dente/denti di latte 128 000 + 169 000). 4.4.3. Gyakran fordul elő (természetesen elsősorban az egyik idegen nyelven anyanyelvű méltatónak a saját nyelvére vonatkozó kifogásai sorában), hogy a hiba a stílusminősítésre, esetleg a használati kör jelölésére vonatkozik. Ez érintheti mind a címszavakat, mind a szószerkezeteket, mind az ekvivalenseket. 4.4.3.1. Nem köznyelvi, hanem valami más Koltay-Kastner Jenő 1963-as magyar–olasz nagyszótárában Danilo Gheno hiányolta 46 a következő ekvivalensek besorolásait (mert ezek nem sima köznyelviek): áhítat divozione megfelelője „archaikus”, cigaretta spagnoletta megfelelője „ritka”, említ mentovare megfelelője „ritka, irodalmi”, erőleves consumato megfelelője „ritka, irodalmi”, stb. Danilo Gheno az olasz / magyar nagyszótárak átdolgozásai kapcsán pl. a következő ilyen jellegű hibákra hívja fel a figyelmet:47 szajha = puttana → szajha durva = puttana; szalag = nastro, cintolo → szalag nastro, toszk cintolo; születésnap = compleanno, natalizio → születésnap = compleanno, vál natalizio; aerodromo = repülőtér → aerodromo vál repülőtér; agnolino = helyes kisfiú → agnolino rég helyes kisfiú; stb. 4.4.3.2. Megadott minősítés helyett más minősítés szükséges Danilo Gheno az olasz / magyar nagyszótár átdolgozásai kapcsán pl. a következő ilyen jellegű hibákra hívja fel a figyelmet:48 sziesztázik biz dormire la satolla → toszk; amore ritk fare l’amore con q → biz; szíj cinghia; nép cigna → cinghia, toszk cigna stb.
42
Koltay-Kastner–Juhász: Magyar–olasz szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. A Google-kereséseket 2011 októberében végeztem. 44 Gheno, Danilo, recenzió, „Ponto Baltica” 1982-83: 114–115. 45 Herczeg–Juhász: Olasz–magyar szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000. 46 Gheno, Danilo, recenzió, „Ponto Baltica” 1982-83: 116–117. 47 Gheno, Danilo: I nuovi dizionari ungherese-italiano-ungherese e finnico-italiano-finnico. „Quaderni Patavini di Linguistica”, Unipress, Padova, 17, 1998-2001: 134–135. 48 Gheno, Danilo: I nuovi dizionari ungherese-italiano-ungherese e finnico-italiano-finnico. „Quaderni Patavini di Linguistica”, Unipress, Padova, 17, 1998-2001: 134–135. 43
13
4.5. A szerkesztés, tagolás ill. a megjelenítés problematikái A szótár nem kaotikus szóhalmaz, és (a kétnyelvű) nem puszta ekvivalencia-párok (pl. ábécébe rendezett) sora. A szótár elvi alapokon megtervezett és megszerkesztett, bizonyos paraméterek szerint rendezett munka. Sajnálatos módon az elektronikusan szerkesztett és gyakran ingyen felkínált (tehát sok használóhoz eljutó) szótárak igen kevés figyelmet fordítanak a rendezettségi alapelv betartására. Az alábbiakban néhány saját gyűjtésű példát mutatok be: A rendezettséget illetően a Sztaki-szótárakban az a „minimális lexikográfiai sztenderd” sincs betartva, hogy a homonimáknak külön szócikkekben kell megjelenniük (l. pl. ár címszó a magyar–olasz, a magyar–német szótárban; a pesca címszó az olasz–magyar részben, stb.). A magyar / német Sztaki-szótárban ezt találjuk (tehát nincs ábécében összehozva, az első ekvivalencia talán nem szintén (nyelvt)? ): főnév das Hauptwort főnévi igenév der Infinitiv die Nennform főnév (nyelvt) das Substantiv Az elektronikus szótáraknak ugyanakkor vitathatatlan előnye, hogy a használó elé tárják a keresett szónak a szótárban való összes előfordulását. Az ilyen szótárakban bizonyos vonatkozásokban kevesebbet, más vonatkozásokban többet kell keresgélni, és a jelentésszerkezetek belső strukturáltságáról általában semmilyen információt nem kapunk. 4.6. Fizikai megjelenés, tipográfia A szótár fizikai megjelenése, a benne foglaltak átláthatósága és esztétikuma jelentős komponense a szótár megítélésének. Az ezzel kapcsolatos megjegyzések rendszerint a külső tulajdonságokra (kötetszám és kezelhetőség, formátum és vastagság, borító minősége és rajzolata, papírminőség stb.), ill. a tényleges szótári anyag megjelenítésére vonatkoznak (címszó és hozzá tartozó szócikk elkülönülése, a szócikkben a példák, ill. az állandó szókapcsolatok elkülönítése, betűtípus és betűnagyság, tagolás módja stb.) A Kőrösi-féle első olasz–magyar nagyszótárat a recenzensek fizikai jellemzői okán is dicséretben részesítették: „Tipografice is legszebb szótári munkánk a Kőrösi-féle. A nyomás tiszta, jól olvasható: a jelentős változatok feltűnő módon vannak jelezve, igen megkönnyítve a keresést.”49 4.7. „A nyomda” – vagy a nyomdász? – „ördöge” A nem a szerző/szerkesztő hibájából, hanem a gyártási folyamat során keletkező hiba („nyomdahiba”) közismert jelenség nemcsak a szótárakban, hanem általában a nyomtatott munkákban. Ezek száma a számítógépes lexikográfia korszakában radikálisan csökken(t), de fel-felbukkanásukra továbbra is számíthatunk a szótárakban is. Ezzel együtt talán kijelenthetjük: ebből a szempontból – a szerkesztési technika forradalmának köszönhetően (szoftveres szerkesztés, célzott rákeresések, stb.) – a szótárak minősége jelentősen javult. Sajtóhibák nagy számára hívta fel a figyelmet a Kőrösi-féle olasz–magyar nagyszótár egyik méltatója, Lakatos Vince: „[…] szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a nyomtatásban elég sok hiba van. Feltűnően sok a lasciatura, egyes betűk kimaradása.
49
Radó Antal, „Egyetemes Philologiai Közlöny”, 1913: 116.
14
Ez a sors különösen a j betűt üldözte. Az L betűs szavakban 10 oldalon nem kevesebb, mint tíz j maradt el. Ez azonban nem a szerkesztő hibája.” 50 A „zöld” magyar–olasz szótárban fellelhető, megmagyarázhatatlan példát inkább csak az érdekesség kedvéért (és nem kritikai szándékkal) mutatom meg (teljesen biztosan szándékosan gyártott abszurdumról van szó).51
.
5. Befejezés A befejezés csak rövid lehet, hiszen a probléma nem „megoldható”: mindig lesznek jobb és rosszabb szótárak. Csatlakozom tehát Carla Marello véleményéhez (MARELLO 1989: 136), aki szerint egy szótár soha nem lehet sem teljes, sem tökéletes; éppen ezért a recenzensnek és a használónak tulajdonképpen azt kell megmondania, hogy a) arányaiban olyan sok-e a tökéletlenség egy munkában, hogy az teljes egészében eldobandó-e, ill. b) van-e az adott szótárban valami olyan egyedi pozitívum, ami csak ennek a munkának az érdeme. Tehát: nem csak jobb szótárakra, hanem jobb szótárhasználókra és jobb recenzensekre is szükségünk van.
Irodalom BIANCO, Maria Teresa (1994) „Max, kann ich die Nudeln ins kochende Wasser werfen?” Alcune riflessioni sulle carenze e gli errori dei dizionari bilingui del tedesco. Annali dell’Istituto Universitario Orientale, Napoli, Sezione Germanica, Nuova Serie IV, 3: 67–87. HAUSMANN, Franz Josef (1989) Kleine Weltgeschichte der Metalexikographie. In: Wiegand, H.E. (szerk.): Wörterbücher in der Diskussion. Vorträge aus dem Heidelberger Lexikographischen Kolloquium. Niemeyer, Tübingen, 75–109. HERCZEG Gyula (1995) Koltay-Kastner Jenő, a lexikográfus. In: Vígh Éva (szerk.): KoltayKastner Jenő szellemi hagyatékából. Születésének 100. évfordulóján. JATEPress, Szeged, 65–81. MARELLO, Carla (1989) Dizionari bilingui. Zanichelli, Bologna. SCHAFROTH, E.: Caratteristiche fondamentali di un learner’s dictionary italiano. „Italiano LinguaDue” n. 1. 2011: 23–52.
SVENSÉN, Bo (2009) A Handbook of Lexicography. The Theory and Practice of DictionaryMaking. Cambridge University Press, 480–487. továbbá: az olasz–magyar / magyar–olasz szótárak recenziói, ezek jegyzékét l.: 50
„Magyar Középiskola”, 1912/10: 624. Koltay-Kastner–Juhász: Magyar–olasz szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000: 811.o. A példáért Szabó Győzőnek tartozom köszönettel. 51
15
FÁBIÁN, Zsuzsanna (2005) Bibliografia dei dizionari tra italiano e ungherese. „Giano Pannonio”, Íbisz Kiadó, Padova–Budapest, 6: 131–141.
16
