MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. VIII. évfolyam.
HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet.
A gazdasági pénztári számadás berendezésérıl. Minden mezıgazdasági vállalat üzlet természetével bírván, feladata, végczélja: jövedelmek elıállitása, melyek kimutatására a számadás, még pedig a különbözı számadások eredményeit magában egyesitı pénztári számadás szolgál. Szokás is minden kiterjedtebb gazdaságnál, ha mást nem, legalább pénztári számadást vezetni; hanem ha valamire, úgy erre ráillik az ismert közmondás: „Ahány ház, annyi szokás.” Az egyszerü számvitel legprimitivebb alakjaitól kezdve, a kettıs számvitel legcomplikáltabb berendezéseig számtalan formulára akadunk a gyakorlatban, és habár olyan számviteli minta nem képzelhetı, mely minden körülmények között megfelelne, mindazáltal léteznek bizonyos vezérelvek, melyekbıl minden pénztári számadásnak kiindulnia kellene, hogy feladatát betöltse. Terjedelmesebb fejtegetéseket mellızve, a pénztári számadástól megköveteljük: 1. hogy valódi pénzkészletünket minden perczben pontosan kimutassa; 2. hogy azonkivül követeléseinket és tartozásainkat folyton világlatban tartsa; 3. hogy végre a vállalatunknál, valamint annak egyes ágainál elért jövedelem kideritésére alkalmas legyen. A közönséges egyszerü számvitel szerint berendezett pénztári számadás ezen követelményeknek nem tesz eleget, sıt a közönséges használatban levı berendezésénél, hol a függı tételek nem a pénztári naplóban, hanem különféle segédkönyvekben könyveltetnek el, még a valódi pénzkészlet pontos kimutatása is nehézségekkel jár, a tartozásokról és követelésekrıl nem is szólva; hogy ily berendezés mellett a tisztajövedelem kimutatása absolut lehetetlenség, önként következik; de még a gazdasági szakirodalomban „Javitott egyszerü számvitel” nevet viselı rendszer sem képes emlitett követelményeknek eleget tenni és ebben látjuk okát annak, hogy szakemberek a mezıgazdát is a kettıs számvitelre utalják. Léteznek gazdák, kik a kettıs számvitelt tényleg alkalmazzák; hivatozhatunk e tekintetben a „Mezıgazdasági Szemle” folyó évi 271. lapjára. Nem is szenved kétséget, hogy a fent támasztott követelmények közül az elsı kettınek kitünöen eleget tesz; pénzkészletünket, követeléseinket és tartozásainkat pompásan tartja világlatban, hanem a harmadik követelménynek nem felel meg ez sem, még pedig azért, mert az egyes üzleti ágak jövedelmeinek kideritésénél oly fictiv tételekhez folyamodik, melyek megállapitása a számadó belátásától, önkényétıl függ; ilyen fictiv tételek az istállótrágya, alom, szálas takarmány felszámitása, a gépek, épületek koptatási százaléka, a trágya hatásának elosztása az egyes növényekre, a közös költségek elosztása az egyes ágakra és több más. A kettıs számvitel alapján kimutatott tisztajövedelemhez tehát nagyon sok kétely fér, mert tételei között sok bizonytalan alapból kiinduló, s így akaratlanul is téves vagy hamis tétel lévén, természetesen végeredménye nem lehet sem helyes, sem megbízható. Messzire vezetne, ha a kettıs számvitel egyéb, a gazdasági üzem sajátlagos természetébıl folyó gyengéit felsorolni és indokolni akarnám, fölmentenek az alól Lambl erre vonatkozó érdekes fejtegetései; csupán azt tartom még kiemelendınek, hogy a kettıs számvitel, részint complikáltabb berendezése, de fıképen az általa kimutatott teljesen megbízhatlan
végeredmények miatt, egyáltalában nem való.
mezıgazdasági
vállalatok
tisztajövedelmének
kipuhatolására
Különben, ha bevált volna, bizonyára régóta általánosan elterjedett volna, mert a kettıs számvitelt ajánló buzgó apostolokban egyáltalában nem volt hiány. Nem elég azonban constatálnunk, hogy igényeinknek sem a divatos egyszerü, sem a kettıs számvitel nem felel meg, mert számvitel nélkül el nem lehetünk. Az tehát a kérdés, hogy milyet alkalmazzunk? és erre szándékom következıkben röviden megfelelni. Azonban félreértések kikerülése végett azonnal kijelentem, hogy olyan számviteli rendszert, mely az egyes productiv növénytermelési és állattenyésztési ágak tisztajövedelmét közvetlenül és megbízhatóan, menten minden ámitástól kimutatná, nem ismerek, s hogy – véleményem szerint – ilyennek létesitésén, a fictiv tételek elkerülhetlensége miatt, hiába is fáradozunk; ez azonban korántsem zárja ki azt, hogy számvitelünk alapján az egyes termelési ágaknak legalább relativ, vagyis viszonylagos jövedelmezıségét ki nem mutathatnók, – vagyis más szóval: az ismertetendı számvitel alapján biztosan és közvetlenül nem lesz kimutatható, hogy a búza-, rozs- vagy tengeritermelés, illetve a tehenészet vagy juhászat tényleg mennyit jövedelmez tisztán; hajótörést szenved minden erre vonatkozó törekvés a szalma és trágya pénzbeli értékének kiszámitásán s a trágyázási és egyéb közös költségek elosztásán, de igenis kimutatható ennek alapján, hogy adott viszonyok között a búza-, rozsvagy tengeri-termelésre, illetve a tehenészetre vagy juhászatra fektessünk-e nagyobb súlyt – s az, azt hiszem, a számitó gazdának elég; határozottan többet ér pedig; mintha hamis elızményekbıl kiindulva, hamis eredményre jutva, üzemünk vezetésénél hamis ösvényre tévedünk, – mint ez a kettıs számvitelnél könynyen megesik. Az ismertetendı számvitelnél a pénztári naplóból indulok ki; alapjául ezt a berendezését véve, melylyel az gazdasági tanintézeteinknél bir, melyek mindegyike kisebb-nagyobb gazdasággal is rendelkezik; teszem ezt ehelyütt pedig azért, mert ez a sok tekintetben kitünınek bizonyult rendszer – tudtommal legalább – eddigelé irodalmilag ismertetve nincs, s mert azáltal az érdekeltek figyelmét erre felhívni óhajtom. Egyúttal kötelességemnek tartom kiemelni, hogy ezen, az egyszerü cameralistikai számvitel keretébe tartozó, de lényeges javitásokat felmutató rendszernek megalapitója és szervezıje: Gyurkovics István, számvevıségi igazgató a földmívelési m. kir. Ministeriumban. A pénztári napló a 388. oldalon bemutatott alakkal bir; minden egyes tétel tételszámon kivül elsı bejegyzésénél okmányszámot is nyer, azonkivül minden tételnél hivatkozás történik a pénztári fıkönyv megfelelı rovatára. Az „Illeték” rovata azt jelenti, hogy valami bevétel vagy kiadás eszközlendı, a „Lerovás” rovatába pedig csak a tényleg befolyt bevételek és a tényleg eszközölt kiadások jegyzendık be, – mint ez a bemutatott példákból világosan kitünik. Ha zárlatkor az illeték és lerovás, bevétel és kiadás összegeit egybevetjük, megkapjuk követeléseinket, tartozásainkat és pénzkészletünket; ha tehát ebbe a naplóba minden, a gazdaságot érintı pénzmíveletet bejegyezünk, legyen az befejezett vagy nem, bármely perczben megtudhatjuk belıle pénztárunk állását; a pénztári számadás elsı két követelménynek tehát teljesen megfelel ez a berendezés. Azonban a fıkönyv megfelelı berendezése által az egyes üzemágakat illetı valódi bevételeket és kiadásokat is megtudhatjuk, melyekbıl, kapcsolatban a többi számadásokban foglalt adatokkal, azok viszonylagos jövedelmét kicalculálhatjuk. Végül hivatkozás tétetik minden, a leltári vagy termény-, állat- és anyagszámadást érintı tételnél az illetı számadás megfelelı tételére, miáltal a gazdasági számadás ezen három ága: a
leltári, továbbá a termény-, állat- és anyag-számadás és a pénztári számadás között szerves, a kölcsönös ellenırzést a legkisebb részletekig lehetıvé tevı összefüggés jön létre. Ezen kölcsönös kapcsolat lehetıvé teszi végül, hogy valamely gazdaság valódi tisztajövedelmét ezen berendezés alapján, úgyszólván minden fictiv tétel elkerülésével, tehát a lehetı legnagyobb pontossággal kimutathatjuk; kivált ha arra vagyunk tekintettel, hogy az egyik évrıl a másik évnek átadott értékeknél azokat, melyek a gazdaságnak megmaradnak (péld. telkek, épületek, gépek, igás állatok, állandó tenyészállat-állományok), vagy melyek a gazdaságban magában felhasználtatnak, tehát el nem adatnak (péld. szálas takarmány, répavetések, esetleg istállótrágya stb.), elıre megállapitott állandó árakkal felszámítjuk, az eladásra szánt terményeknél pedig úgy intézkedünk, hogy a számadási év zárásakor belılük lehetı kevés álljon rendelkezésre. A helyesen berendezett és csak valódi tételeket tartalmazó leltári, termény-, anyag- és pénztári számadás alapján a gazdaság tisztajövedelmét kimutató zárszámadás a 389. oldalon látható módon állítható össze. Ezen zárszámadásnál az egyes számadási ágaknak csak végeredményei szerepelnek, melyek kimutatásánál a javaslatba hozott pénztári számadásnál nehézségek egyáltalában nem merülhetnek fel; de époly kevéssé kell ilyenektıl a számadás többi ágainál tartanunk, ha ezek, helyes berendezés mellett, pontosan vezettetnek, mire egyébként a javasolt pénztári számadás úgyszólván rákényszerít. Különben, ha kivánatosnak mutatkozik, ezen, t. i. a leltári, termény- és anyag-számadás berendezésének rövid ismertetésére is szivesen vállalkozom.
Jelen soraimmal pedig elértem czélomat, ha kimutatnom sikerült, hogy a szakirodalomban annyira mellızött és több ízben hasznavehetlennek declarált egyszerü számvitel, helyes szervezet mellett, nemcsak mindazon követelménynek megfelel, melyeket a számvitel iránt támaszthatunk, – hanem mezıgazdasági vállalatoknál, nagyobb megbízhatósága miatt, a gazdasági kettıs számvitellel szemben is elsıbbséget érdemel. Hensch Árpád .
