„A filológia nem válasz, hanem kérdés. A filológia nem megoldás, hanem maga a probléma.” E két mondattal jelezte szöveggyűjteményünk első kötete, hogy szöveg, variáns és kommentár fogalmi háromszögében úgy mutatja be a filológiát, hogy közben végig világossá teszi: amikor a filológia tárgyainak rögzíthetetlenségéről beszél, egyszersmind magát a filológia definícióját is kockára teszi. Gyűjteményünk második kötete új fogalmi hármas segítségével folytatja a bemutatást: szerző, könyv és jelenetek. Szerző, mert a „ki írta?” – vagyis: „hova soroljam a katalógusban?” – kérdése (az alexandriai könyvtár elemi kérdése) nélkül soha nem született volna meg a filológia. Könyv, mert a könyvek előállításának, forgalmazásának és használati módjainak médiatudományos és társadalomtörténeti megközelítése nélkül soha nem vehetnénk egyszerre szemügyre az újkori filológiák keletkezését, a filológia tárgyait és az e tárgyakon vagy tárgyakkal végrehajtható tudományos (filológiai) és nem tudományos (mindennapi) gyakorlatokat. Jelenetek, mert az irodalomtudomány a 21. század második évtizedében legalább annyira a showing, mint a telling világában él. Jeleneteket visz színre és jelenetek színrevitelét elemzi: az írás, az olvasás és a filológia jeleneteit, amelyekben egy-egy pillanatra láthatóvá válnak azok a technikák, gyakorlatok és műveletek, amelyek meghatározzák a filológia hétköznapjait.
3990 Ft
9 786155 047763
metafilologiabézs.indd 1
2015.03.03. 11:25:19
Metafilológia 2. Szerző – könyv – jelenetek
Filológia 3. Sorozatszerkesztő: Déri Balázs és Kulcsár Szabó Ernő
Metafilológia 2. Szerző – könyv – jelenetek
Szerkesztette: Kelemen Pál, Kulcsár Szabó Ernő, Tamás Ábel és Vaderna Gábor
Ráció Kiadó Budapest, 2014
A kötet Az irodalmi nyilvánosság az antikvitásban (OTKA K 75457) és az MTA-ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport Kultúraalkotó médiumok, gyakorlatok és technikák (01241) című pályázatok, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
Tartalom
Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9
SZER ZŐ WOLF KITTLER
Irodalom, szövegkiadás és reprográfia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 A kötet összeállításában közreműködött: Krupp József
UWE WIRTH
A szerző kérdése mint a kiadó kérdése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57 Szakmai lektor: Vincze Ferenc
MARTHA WOODMANSEE
A szerzőhatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95 Technikai szerkesztő: Mezei Gábor
MARGARET J. M. EZELL
A társas szerző . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112 A fordításokat az eredetivel egybevetette: Acél Zsolt (268–289), Kelemen Pál (19–94, 232–267, 569–575, 665–708, 730–827), Krupp József (709–729), Kun János Róbert (386–413, 441–455, 534–568), Molnár Gábor Tamás (95–231, 339–385, 414–440, 456–483, 514–533, 579–638), Simon Attila (290–335, 484–513, 639–664)
LISA MARUCA
Nyomdai kézikönyvek és a betű testei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145 JEFFREY MASTEN
Az írás drámája. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187 BERNHARD F. SCHOLZ
Alciato mint emblematum pater et princeps . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 232 © Szerzők, szerkesztők, 2014 © Ráció Kiadó, 2014
LUCIANO CANFORA
A másoló mint szerző. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268
TARTALOM
JED WYRICK
A szerzőség mennybemenetele . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 290 ERICH KLEINSCHMIDT
Eredetjelenetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 309
KÖNY V DONALD FRANCIS MCKENZIE
„A múlt: előszó”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 339 ROBERT DARNTON
Visszatekintve: „Mi a könyvtörténetírás?” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 366 ROGER CHARTIER
A könyv történetétől az olvasás történetéig. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 386 LEAH PRICE
Egy könyv történetétől egy „könyvtörténet”-ig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 414 RÉGIS DEBRAY
Dematerializáció és deszakralizáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 441 STEPHEN G. NICHOLS
Materiális filológia – mi végre? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 456 JOSEPH FARRELL
Az illékony szöveg Catullusnál és más római költőknél . . . . . . . 484 ROBERTO PRETAGOSTINI
Előzetes megfontolások a hellenisztikus irodalom vizsgálatához . . . 514
TARTALOM
CHRISTIAN JACOB
A művelt világok térképe . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 534 FRIEDRICH KITTLER
Mozgatható betűk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 569
JELENETEK DAVID C. GREETHAM
Kiadáselmélet és kritikai elmélet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 579 BARBARA JOHNSON
Filológia: mi forog kockán? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 602 JONATHAN CULLER
Nem megalapozó fi lológia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 607 EDWARD W. SAID
Visszatérés a fi lológiához . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 612 SEAN ALEXANDER GURD
A radikális filológiáért . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 639 HANS ULRICH GUMBRECHT
Leheletnyi ontika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 665 PETERANDRÉ ALT
A fi lológia ígéretei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 684 JÜRGEN PAUL SCHWINDT
Álomszöveg és hipokrízis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 709
TARTALOM
RÜDIGER CAMPE
Az írásjelenet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 730 CHRISTIAN BENNE
Előszó További közelítések a filológiához mint kulturális gyakorlathoz
Tárgyiságjelenetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 744 FRIEDRICH BALKE
Szövegtest és olvasásgyakorlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 760 NICOLAS PETHES
„Antropologizálás” és „újrafi lologizálás” között . . . . . . . . . . . . . . . . . . 781 STEFFEN MARTUS
Filo-logika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 802
A tanulmányok és könyvfejezetek eredeti megjelenési helye . . 829 Névmutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 833
A Metafilológia című kétkötetes szöveggyűjtemény második kötetét tartja kezében az olvasó. Az első kötet a szöveg, a variáns és a kommentár kategóriái köré szerveződött,1 és azt mutatta be, hogy miért kényszerül az 1990-es évektől kezdődően a nyugati filológia saját magát három tekintetben is újragondolni. (Hogy egyébként mennyire problematikus „nyugati” fi lológiáról beszélni, arra éppen jelen kötet néhány írása fog reflektálni.) Egyrészt azért, mert a humántudományok időközben, főleg rendszerelméleti és praxeológiai nézőpontból, különféle gyakorlatok és technikák változó konfigurációkban szentesített együtteseiként váltak megfigyelhetővé és reflektálhatóvá. Másrészt azért, mert a fi lológiai tudományok egyik alapfogalma, a „szöveg”, elsősorban posztstrukturalista és médiatudományi kezdeményezések nyomán, elveszteni látszik megkérdőjelezhetetlen státusát. Harmadrészt pedig azért, mert a szövegre (annak közvetítő közegeire, áthelyeződéseire, átváltozásaira) irányuló médiaés társadalomtörténeti vizsgálatok – párhuzamosan az irodalomtudomány kultúratudományi újrapozicionálásának újabb és újabb kísérleteivel – a fi lológiai tevékenység és az anyagi kultúra, valamint az ún. „(média)technikai a priori” összefüggéseire terelték a figyelmet. Ez utóbbi annyit tesz, hogy az írással és szöveggel való foglalatosság formái, továbbá az írás- és szöveg feldolgozásainak technikái terén végbement áttörések és változások alapvetően befolyásolják – minden elméletalkotáson „innen” –, hogy mit értünk fi lológián. 1990 után az angol–amerikai Új Könyvészet, a francia hátterű Új Filológia és a német „kiadástudomány” irányzatai mind azt szorgalmazták – s éppen ezt fejtettük ki bővebben az első kötet előszavában –, hogy 1
8
Metafilológia 1. Szöveg – variáns – kommentár, szerk. Déri Balázs – Kelemen Pál – Krupp József – Tamás Ábel, Ráció, Budapest, 2011 (Filológia, 2).
9
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
a „filológiai kérdés” egyszerre irányuljon a filológia (mindig új meghatározást nyerő, hiszen nem egykönnyen rögzíthető) tárgyaira és magukra a filológiai műveletekre, amelyeknek működése nem ott kezdődik, ahol az írásos dokumentumok létrejötte véget ér. Épp ellenkezőleg: magában az írásban eleve ott munkál „a fi lológiai mozzanat” – gondoljunk a törlés, javítás, kommentálás gesztusainak elemi összefonódására az írás mindenfajta aktusával –, és a szövegek keletkezésének, forgalmazásának, hagyományozásának, archiválásának, tudományos és nem tudományos feldolgozásának folyamataiban minduntalan tetten érhetők a filológiai műveletek. Így az a kultúratudomány és tudománytörténet, amely az írásaktusok és az írásos dokumentumok különféle feldolgozásai során végrehajtott műveletek és társadalmi gyakorlatok feltárása iránt érdeklődik, nem egykönnyen választható el attól, amit mi „filológiai kérdésnek” vagy „metafilológiának” neveztünk. Ezen a ponton talán érdemes felidéznünk, milyen értelemben használtuk utóbbi kifejezést, és talán érdemes még egyszer körüljárnunk a vele jelölni kívánt jelenséget, mármint azt, hogy a „filológiai kérdés” az 1980–1990-es évek fordulóján elkezdett mást jelenteni, másra vonatkozni, mint előtte. (Amivel persze műfaji szempontból ez az előszó, legalábbis egy-két bekezdés erejéig, óhatatlanul a szöveggyűjtemény első kötetéhez írt korábbi előszavunk kommentárjává is válik.) A „filológiai kérdés” megváltozását – a „metafilológia” fogalma éppen erre utal – olyan folyamatként fogtuk fel, amelynek során a fi lológiai tevékenység elkezdett a maga rendszerén belül reflektálni a saját keretfeltételeire.2 A metaprefixum mindkét, episztemológiai és eredeti jelentésének sajátos történeti kombinációjaként írtuk le a folyamatot. Eszerint a filológiai tevékenységben felerősödött a reflexív mozzanat, az arra való reflexió, hogy mennyiben feltételezettek a műveletei immár nem csupán elméletileg, hanem az anyagszerű és tágabb diszkurzív környezet által, és a reflexiónak ez a sajátos formája volt az, amely képessé tette a filológiát arra, hogy túllépjen
egy bizonyos, a „puszta rekonstrukció” 19. századból fennmaradt ideológiájának örökségén. Már korábban is látszott, de az azóta eltelt idő csak megerősített bennünket abban, hogy a reflexiónak az a módja, amely a filológiát képes volt hozzásegíteni ahhoz, hogy túllépjen egy bizonyos történeti állapotán és önértelmezésén, annyiban különös, hogy nem feltétlenül kapcsolódik össze valamiféle tudatosulással, ahogy az Hegel nyomán sokáig természetesnek tűnt. Reflexió és tudatosulás természetes összekapcsolódását a beváltatlanul maradó ígéret szerkezete hordozta: az abszolút tudás, a tudatosulás folyamatának célja elvileg elérhető, ám folyamatosan kitolódik a meghatározatlan jövőbe, így nem marad más, mint a végtelen közelítés ehhez az állapothoz, amely közelítésnek az instanciája a reflexió. E szerint a séma szerint a filológia az önmagára irányuló reflexiója során egyre nagyobb tudással rendelkezne magáról, ami a tudománytörténeti valóságban végső soron az elméletileg megalapozott (önmaga keretfeltételeivel tisztában levő) filológia kifejlődését jelentené. Ebben az állapotban szűnne meg a filológia elmélete és gyakorlata közti különbség, de miután ehhez az állapothoz csak közelíteni lehet végtelenül, ennek a megkülönböztetésnek a filológia tekintetében fenn kell maradnia. Amikor korábban arra utaltunk, hogy a fi lológiában végbemenő, szóban forgó folyamat, a fi lológiai kérdés átalakulása, nem a „fi lológia filozófiájának” mint a filológiai gyakorlatot hordozó „alap” és a filológiai gyakorlat keretfeltételeit vagy előfeltételeit tisztázni képes instancia várva várt kifejlődésként, hanem inkább – Friedrich Schlegel tautologikus kifejezését kölcsönvéve – a „filológia fi lológiájának” intenzívvé válásaként volna inkább leírható, nem adtunk konkrét ajánlatot arra, hogy hogyan kellene elképzelni azt, ami a fi lológia sajátja és tulajdonképpeni teljesítménye: a tudatosulás nélküli reflexiót, amely szakít a beválthatatlan ígéret szerkezetével. A „metafilológia” jegyében kívánjuk most megragadni azt a filológia tudománytörténetének újabb alakulásában általunk megsejtett tendenciát, hogy szakítani tud a beválthatatlan ígéret struktúrájával, és így önmaga bármiféle elméleti vagy filozófiai megalapozásának az igényével. (Gondoljunk a naiv igényre és végső soron megvalósíthatatlan feladatra, hogy egy szövegkiadás a közölt szövegen kívül a szöveg előállításának minden műveletét is bemutassa.) Ha elfogadjuk a fentebb
2
10
Ez a fi lológia területén beálló változás akár be is illeszthető egyéb, vele párhuzamosan zajló ún. „metaizációs” folyamatok sorába. Ehhez újabban lásd pl. Uwe Wirth, „Mi mutatkozik meg, amikor irodalmat mutatunk be?”, ford. Lénárt Tamás = Múzeumelmélet. A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig, szerk. Palkó Gábor, PIM– Ráció, Budapest, 2012, 273–287, itt 273.
11
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
is megfogalmazott állítást, mely szerint a „filológiai mozzanat” eleve ott van minden írásaktusban (és nem csak valami az íráshoz utólagosan hozzájáruló dolog), valamint azt, hogy ott van mind a tudományos, mind a nem tudományos íráshasználatban, akkor körvonalazódhat annak a tudományos környezetben művelt filológiának a szerepe is, amely úgy kíván reflektálni erre a „filológiai mozzanatra”, hogy közben ki van iktatva belőle a tudatosulás beválthatatlan ígérete. Az ilyen tudományos filológiára az a szerep hárulhat, hogy újabb és újabb kombinációkban és konstellációkban mutassa be, vigye színre, állítsa ki, tegye láthatóvá a tudományos és nem tudományos íráshasználatok filológiai mozzanatait (értsd itt: diszkurzív kódok és médiatechnikai lehetőségek által szabályozott műveleteit), és ezzel állítson elő olyan komplexitást – és végső soron új, sajátosan rá jellemző, csak általa előállítható tudást –, amely által differenciáltabban vagyunk képesek látni mind a mindennapok, mind az irodalom, mind a tudományok rutinizált, habitualizált íráshasználati formáit. Maga is olyan írásjeleneteket állítson elő, amely írásjelenetek a tárgyait képezik, miközben egyre összetettebben engedje megmutatkozni ezen írásjelenetek egyes komponenseit és a köztük fennálló kapcsolatokat. Ez a kötet – amely egyszersmind egy nagyobb ívű, négykötetes vállalkozás része is3 – a szöveg, a variáns és a kommentár hármasát a szerző, a könyv és a jelenetek trinitásával egészíti ki. Az alábbiakban, e három kategória metafilológiai létjogosultságát indokolva, a szöveggyűjteményben megjelenő legfontosabb nézőpontokat összegezzük. A válogatásnak – hasonlóan az első kötethez – fontos szempontja volt, hogy a legismertebb értekezőket, irányzatokat és kutatási területeket mutassuk be, és hogy a modernség mellett méltányos figyelemben részesítsük az antikvitás, a középkor és a kora újkor textuális kultúráit is. Ám – eltérően az első kötettől – ezúttal tudatosan játszottunk rá arra, s itt elsősorban a harmadik tematikus egységbe sorolt tanulmányokra gondolunk, hogy (összefüggésben a vizsgált témával, pontosabban azzal, ahogyan mi tekintünk rá) ne valamiféle „egész” képzetét keltsük, inkább egyfajta filológiai Wunder-
kammer meglátogatását kínáljuk az olvasónak, amely különféle befogadói attitűdöket tesz lehetővé: kinek-kinek magának kell eldöntenie, hogy puszta kíváncsiságának, történetileg és/vagy elméletileg kiélezett figyelmének, netán a szövegek mint materiális artefaktumok iránti fizikai (magnetikus) vonzódásának enged-e inkább. A szerző problémájának kapcsolatát a fent jelzett összefüggésrendszerrel aligha kell részletesen magyarázni. Michel Foucault nevezetes és megkerülhetetlen előadása4 eleve a filológiai kérdés feltételét diszkurzív értelemben egyáltalán lehetővé tevő alapszöveg. Foucault szerint – ismeretes módon – a szerzőség olyan funkció, amely meghatározza a diskurzusok (s így a szövegek) elő- és utóéletét: produkcióját, recepcióját, klasszifikációját, archiválását és így tovább. A szerző-funkció tehát olyasvalami, ami egyszerre kiváltója az írásos dokumentumok által, azokban és azokon végrehajtott műveleteknek és praxisoknak, ugyanakkor ezeknek a műveleteknek és praxisoknak az eredményeként is szemlélhető. A szerzőségre irányuló figyelem következésképpen a metafi lológiai figyelem egyik variánsa: amikor a szerzőségre vagyunk kíváncsiak, nem csak arra kérdezünk rá, hogy az írásos dokumentumok keletkezésének, forgalmazásának, hagyományozásának, archiválásának, tudományos és nem tudományos feldolgozásának folyamataiban milyen szerepet játszik az, hogy egy-egy gondolatot, képzetet vagy szöveget kinek tulajdonít a hagyomány, hanem arra is rákérdezünk, hogy a szövegekkel való foglalatosság milyen formái, műveletei, rutinjai vezettek el oda, hogy a szerzőség egyáltalán kialakulhatott olyan funkcióként, amely aztán elemi meghatározójává vált a szövegekkel való foglalkozásnak. A foucault-i koncepciót – amely a modern szerzőség kialakulását a szerzői jog megjelenéséhez köti5 – a kötetünkben közölt tanulmányok eszmetörténeti, médiatörténeti és társadalomtörténeti perspektívákkal kiegészítve gondolják tovább, különös tekintettel olyan belátásokra, amelyek erőteljesen provokálják az irodalomtörténeti munkában elkerülhetetlenül mindig újraképződő modern szerzőfogalmat. Ezek közé tartoznak az „együttmű-
3
12
A Metafilológia két kötetén kívül két tanulmánykötet tartozik a sorozathoz: Filológia – interpretáció – médiatörténet, szerk. Kelemen Pál – Kulcsár-Szabó Zoltán – Simon Attila – Tverdota György, Ráció, Budapest, 2009 (Filológia, 1); Filológia – nyilvánosság – történetiség, szerk. Kelemen Pál – Kozák Dániel – Kulcsár Szabó Ernő – Molnár Gábor Tamás, Ráció, Budapest, 2011 (Filológia, 4).
4
5
Michel Foucault, „Mi a szerző?”, ford. Erős Ferenc – Kicsák Lóránt = Uő, Nyelv a végtelenhez. Tanulmányok, előadások, beszélgetések, Latin Betűk, Debrecen, 2000, 119–145. Vö. Martha Woodmansee, „A zsenialitás és a szerzői jog. A »szerző« létrejöttének gazdasági és jogi feltételei”, ford. Kiséry András, Vulgo 2000/3–5, 363–380. A Vulgo e számának tematikus blokkja a szerzőség kérdésével foglalkozik.
13
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
ködéses szerzőségre”, a „társadalmi szerzőségre” vagy éppen a modern szerzőfogalomnak a „kiadói fikcióból” – tehát egy kifejezetten fikcionális, szépirodalmi (ám a fi lológiai mozzanatot nagyon is anyagi értelemben implikáló) gesztusból – való eredeztetésére irányuló megfontolások.6 A könyv problémája, a szerzőség kérdéséhez hasonlóan, az egyik leggyakrabban felmerülő fi lológiai kérdés. A már az első kötet előszavában és részben tanulmányaiban is megelőlegezett könyvtörténeti perspektívát igyekeztünk a lehető legteljesebb módon bemutatni, egyaránt teret adva az angolszász „könyvtörténet”, valamint a francia hátterű „társadalomtörténeti könyvtörténet” alapszövegeinek,7 de nem megfeledkezve egyrészt a könyvnyomtatás előtti „könyvek” (papirusztekercsek, pergamenkódexek), másrészt a Gutenberg-galaxison belül is fontos szerephez jutó kéziratok szerepéről sem. A társadalomtörténeti, diskurzustörténeti, médiatörténeti, antropológiai kontextusok a könyvre irányuló figyelem erőterében végül mind oda vezetnek, hogy arra legyünk kíváncsiak: mi mindent lehet csinálni a könyvvel? Kinyomtatni, megvenni, eladni, gyűjteni, kölcsönadni, kölcsönvenni, ellopni, elveszteni, széttépni, összefirkálni, kidobni, elégetni, reciklálni stb., és egyébként – erről azért (még) ne feledkezzünk el – el is lehet olvasni. (A sokféle megközelítés és eset közös pontjának az tűnik, hogy nem a szöveginterpretációnak 1800 körül intézményesült, és az irodalomtudományban máig konzervált módját tekintik a könyvvel való foglalatosság tulajdonképpeni formájának.) A könyvtörténeti vizsgálódások – amelyek a könyvet mint anyagi artefaktumot és az általa, benne, rajta végrehajtott műveleteket és gyakorlatokat vizsgálják – tehát éppen az emberi és nem emberi cselekvésekre kíváncsiak, és a könyvre mint ezeknek a cselekvéseknek az alanyára, tárgyára és környezetére. Ezzel összefüggésben természetesen mindazok az intézmények is górcső alá kerülnek, amelyek a könyvekkel kapcsolatos cselekvések színtereit biztosítják, a nyomdai és kiadói vállalkozásoktól (ezek gazdaságtörténeti vonatkozásaival együtt) a könyvtárakon át a múzeumokig, ahol a könyv mint kiállításra szánt tárgy is megjelenhet. A könyvek történetével való foglalkozás természetesen nem új
keletű: magyar viszonylatban a Magyar Könyvszemle csaknem 140 évnyi anyaga lehet ennek a tanúja. A 20. század második felében induló könyvtörténeti irányzatok azáltal nyitottak új perspektívát, hogy a könyv társadalomtörténeti használatát és a könyv olvasását egymás összefüggésében voltak képesek láttatni (és itt ne feledkezzünk meg Új Historizmus erős hatásáról, ahol egyszer már összetalálkozott társadalomtörténet és irodalomtörténet; a könyv témája kapcsán ez a találkozás ismétlődik meg, amihez mi a filológiai kérdezésmód perspektíváját kínáljuk transzponáló kontextusként). Végül: a jelenetek. Ez a hármas legösszetettebb tagja, és talán ennek a címe szorul leginkább magyarázatra. Ebben a tematikus egységben a fi lológiára irányuló kortárs reflexiókból adunk bőséges válogatást, kezdve a szimbolikusan 1990-re tehető „fi lológiai fordulat” alapdokumentumaival, de mindinkább elmozdulva olyan perspektívák felé, amelyek akár a jelenlét-fi lozófia, akár a posztkoloniális elmélet, akár a médiatörténet, akár az irodalmi szövegek, akár az „irodalomtudomány mint kultúratudomány”8 vagy „fi lológia mint kultúratudományosan értett irodalomtudomány”, akár éppen a praxeológia irányából (az itt megfogalmazottak szempontjából talán ez az egyik legígéretesebb megközelítés) úgy tekintenek a fi lológiára, mint amely lehetőséget biztosít arra, hogy friss szemmel vizsgáljuk meg, mit is művelnek mindazok, akik írásos dokumentumokon hajtanak végre különböző műveleteket. (Legyenek akár irodalomtörténészek, szövegkiadók, értelmezők, vagy éppen a szöveg/könyv társadalomtörténészei. S mint ilyenek: filológusok.) A maguk egészen eltérő irányaiból a különböző szövegek egyaránt a „mit csinálunk” kérdésére keresik a választ. Ám ezek a válaszkeresések, hogy viszszatérjünk a cím kérdéséhez, egyszersmind „jelenetek” is: demonstrációi,
6 7
14
Vö. még Helikon 56 (2010/4), A szerző poétikája című tematikus szám. Roger Chartier magyarul már eddig is hozzáférhető munkáiból jó néhánynak a felsorolását lásd Metafilológia 1, „Előszó”, 36, 53. jegyzet.
8
Az e tárgyban folytatott Haug–Graevenitz-vita magyarul is olvasható (vö. Intézményesség és kulturális közvetítés, szerk. Bónus Tibor – Kelemen Pál – Molnár Gábor Tamás, Ráció, Budapest, 2005, 167–234). Az 1990-es években főleg Németországban kiteljesedő vita egyik központi kérdése az volt, hogy a kultúratudományos fordulattal elveszti-e az irodalomtudomány a tárgyát és határtalanná válik-e a tárgyterülete, és ha igen, akkor (konzervatív, rekonstruktív értelemben vett és nem médiatudományos ihletettségű) „újrafi lologizálással” kell-e fellépni ellene. Ehhez lásd pl. a Kommt der Literaturwissenschaft ihr Gegenstand abhanden? [Elveszti-e tárgyát az irodalomtudomány?] címmel több körben folytatott vitát (Jahrbuch der Deutschen Schillergesellschaft 41 [1997], 1–8; Uo., 42 [1998], 457–507; Uo., 43 [1999], 447–487).
15
ELŐSZÓ
színrevitelei, performanszai vagy kiállításai (sőt guided tourjai) – az itt említett fogalmak nélkülözhetetlennek látszanak akkor, amikor az irodalomtudomány kortárs lehetőségein gondolkodunk – azoknak a műveleteknek, amelyeket ők maguk is végrehajtanak. A „jelenet” motívuma az előző kötetből kiadástudományi kontextusban lehet ismerős: Stephan Kammer a genetikus kritika szövegkiadói gyakorlatáról adott kritikájában az egyes, pontszerű „írásesemények” nem szükségszerűen célelvű alkotásfolyamatba foglalt reprezentációjának a szükségességéről beszél, amivel voltaképpen a mindenkor egyedi írásjelenetek megfelelő szövegkiadói reprezentációját szorgalmazza.9 Hogy több itt közölt írásban is felbukkan, egyáltalán nem a véletlen műve, hanem egyértelmű jele a foga lom konjunktúrájának: Erich Kleinschmidt a szerzőség „eredetjeleneteiről” ír, Lisa Maruca „nyomtatásjelenetekről”, Rüdiger Campe (nevezetes esszéjében, amelyre azóta egész kutatási irány épült)10 „írásjelenetekről”, Christian Benne ezek ellenpárjaként még „olvasásjelenetekről” is, Jürgen Paul Schwindtnek az itt közölt írást is magában foglaló hosszabb távú vállalkozása pedig a filológia „ősjeleneteinek” ered a nyomába. Nem titkolt szándékunk, hogy ezzel a gazdag harmadik blokkal, de kétkötetes vállalkozásunk egészével azt sugalmazzuk: a tudományos és nem tudományos írásjelenetekben gondolkodás hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy „elébe menjünk” elmélet és gyakorlat hagyományos megkülönböztetésének, hiszen a hagyományosan „elméletinek” mondott szövegek is leírhatók bizonyos írásjelenetek (ami egyben azt jelenti: a kereteik között végzett írásgyakorlatok) termékeiként. A metafi lológiává váló fi lológia – ha helytállónak bizonyul a fentebb vázolt sejtésünk – sajátos gyakorlattá válhat, amely olyan írásjeleneteket produkálhat, amelyek különleges és egyedi teljesítménye abban állhat, hogy megfigyelhetővé képesek tenni, és ezáltal meg képesek haladni a szövegekkel való foglalatosság elméletének és gyakorlatának megkülönböztetését.11 A szerkesztők 9 10
11
16
Stephan Kammer, „Textúra”, ford. Kelemen Pál = Metafilológia 1, 179–191. Vö. www.schreibszenen.net. „Szükséges, hogy megszabadítsuk gondolkodásunkat az elmélet és a gyakorlat régóta nem kielégítő megkülönböztetésétől.” Martin Heidegger, „A művészet eredete és a gondolkodás rendeltetése”, ford. Szijj Ferenc, Athenaeum 1 (1991/1), 67–81, itt 75.
SZER ZŐ
A tanulmányok és könyvfejezetek eredeti megjelenési helye Wolf Kittler, „Literatur, Edition und Reprographie”, Deutsche Vierteljahrsschrift für Literaturwissenschaft und Geistesgeschichte 65 (1991/2), 205–235. © Metzler Verlag Uwe Wirth, Die Geburt des Autors aus dem Geist der Herausgeberfiktion. Editoriale Rahmung im Roman um 1800. Wieland, Goethe, Brentano, Jean Paul und E. T. A. Hoff mann, Fink, München, 2008, 19–47. © Wilhelm Fink Verlag Martha Woodmansee, „On the Author Effect: Recovering Collectivity” = The Construction of Authorship. Textual Appropriation in Law and Literature, szerk. Martha Woodmansee – Peter Jaszi, Duke University Press, Durham– London, 1994, 15–28. © Duke University Press Margaret J. M. Ezell, „The Social Author. Manuscript Culture, Writers, and Readers” = Uő, Social Authorship and the Advent of Print, The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1999, 21–44. © Johns Hopkins University Press Lisa Maruca, „Printers’ Manuals and The Bodies of Type” = Uő, The Work of Print, University of Washington Press, Seattle, 2007, 28–59. © University of Washington Press Jeff rey Masten, „Playwrighting. Authorship and Collaboration” = A New History of Early English Drama, szerk. John D. Cox – David Scott Kastan, Columbia University Press, New York, 1997, 357–382. © Columbia University Press Bernhard F. Scholz, „Alciato als emblematum pater et princeps. Zur Rekonstruktion des frühmodernen Autorbegriffs” = Rückkehr des Autors. Zur Erneuerung eines umstrittenen Begriffs, szerk. Fotis Jannidis – Gerhard Lauer – Matías Martínez – Simone Winko, Niemeyer, Tübingen, 1999, 321–351. © Walter de Gruyter Luciano Canfora, Il copista come autore, Sellerio, Palermo, 2002, 59–67, 68–80, 86–93. © Sellerio Jed Wyrick, The Ascension of Authorship. Attribution and Canon Formation in Jewish, Hellenistic, and Christian Traditions, Harvard University Press, London – Cambridge, 2004, 382–397. © Harvard University, Department of Comparative Literature Erich Kleinschmidt, „Ursprungsszenen” = Uő, Autorschaft. Konzepte einer Theorie, Francke, Basel, 1998, 13–34. © Francke 829
A TANULMÁNYOK ÉS KÖNY VFE JEZE TEK EREDE TI MEGJELENÉSI HELYE
A TANULMÁNYOK ÉS KÖNY VFE JEZE TEK EREDE TI MEGJELENÉSI HELYE
Donald Francis McKenzie, „»What’s Past is Prologue?« The Bibliographical Society and History of the Book” = Uő, Making Meaning. „Printers of the Mind” and Other Essays, szerk. Peter D. McDonald – Michael F. Suarez, University of Massachusetts Press, Amherst, 2002, 259–275. © University of Massachusetts Press Rober Darnton, „»What is the History of Books?« Revisited”, Modern Intellectual History 4 (2007/3), 495–508. © Cambridge University Press Roger Chartier, „De l’histoire du livre de la lecture. Les trajectoires françaises” = Histoires de la lecture. Un bilan des recherches, szerk. Roger Chartier, IMEC Éditions, Paris, 1995, 23–45. © IMEC Éditions Leah Price, „From The History of a Book to a »History of the Book«”, Representations 108 (2009), 120–138. © University of California Press Régis Debray, „Dématérialisation et désacralisation. Le livre comme objet symbolique”, Le Débat 86 (1995/4), 22–30. © Éditions Gallimard Stephen G. Nichols, „Why Material Philology? Some Thoughts” = Philologie als Textwissenschaft. Alte und Neue Horizonte, szerk. Helmut Tervooren – Horst Wenzel, Zeitschrift für deutsche Philologie 116 (1997), 10–30. © Erich Schmidt Verlag Joseph Farrell, „The Impermanent Text in Catullus and Other Roman Poets” = Ancient Literacies. The Culture of Reading in Greece and Rome, szerk. William A. Johnson – Holt N. Parker, Oxford University Press, Oxford, 2011, 164–185. © Oxford University Press Roberto Pretagostini, „Spunti per una riflessione sulla letteratura ellenistica” = La letteratura ellenistica. Problemi e prospettive di ricerca, szerk. Roberto Pretagostini, Quasar, Roma, 2000, 3–19. © Quasar Christian Jacob, „La carte des mondes lettrés” = Des Alexandries I. Du livre au texte, szerk. Luce Giard – Christian Jacob, Bibliothèque Nationale de France, Paris, 2001, 11–40. © Bibliothèque Nationale de France Friedrich Kittler, „Bewegliche Lettern. Ein Rückblick auf das Buch”, Kursbuch 133 (1998) (Das Buch), 195–200. © Rowohlt Verlag David C. Greetham, „Editorial and Critical Theory. From Modernism to Postmodernism” = Palimpsest. Editorial Theory in the Humanities, szerk. George Bornstein – Ralph G. Williams, University of Michigan Press, Ann Arbor, 1993, 9–28. © University of Michigan Press Barbara Johnson, „Philology: What is at Stake?” = On Philology, szerk. Jan Ziolkowski, The Pennsylvania State University Press, University Park – London, 1990, 26–30. © The Pennsylvania State University Press
Jonathan Culler, „Anti-Foundational Philology” = On Philology, szerk. Jan Ziolkowski, The Pennsylvania State University Press, University Park – London, 1990, 49–52. © The Pennsylvania State University Press Edward W. Said, „The Return to Philology” = Uő, Humanism and Democratic Criticism, Columbia University Press, New York, 2004, 57–84. © Columbia University Press Sean Alexander Gurd, Iphigenias at Aulis. Textual Multiplicity, Radical Philology, Cornell University Press, Ithaca–London, 2005, 36–55. © Cornell University Press Hans Ulrich Gumbrecht, „Ein Hauch von Ontik. Genealogische Spuren von New Philology”, Philologie als Textwissenschaft. Alte und Neue Horizonte, szerk. Helmut Tervooren – Horst Wenzel, Zeitschrift für deutsche Philologie 116 (1997), 31–45. © Erich Schmidt Verlag Peter-André Alt, Die Verheißungen der Philologie, Wallstein, Göttingen, 2007. © Wallstein Verlag Jürgen Paul Schwindt, „Traumtext und Hypokrise. Die Philologie des Odysseus” = Was ist eine philologische Frage? Beiträge zur Erkundung einer theoretischen Einstellung, szerk. Uő, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2009, 61–81. © Suhrkamp Verlag Rüdiger Campe, „Die Schreibszene. Schreiben” = Paradoxien, Dissonanzen, Zusammenbrüche. Situationen offener Epistemologie, szerk. Hans Ulrich Gumbrecht – K. Ludwig Pfeiffer, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1991, 759–772. © Suhrkamp Verlag Christian Benne, Die Erfindung des Manuskripts. Zu Theorie und Geschichte literarischer Gegenständlichkeit, Suhrkamp, Frankfurt am Main, 2015 (megjelenés előtt). © Suhrkamp Verlag Friedrich Balke, „Schrift körper und Leseübung. Nietzsche als Stichwortgeber der Medien- und Kulturwissenschaft”, Zeitschrift für Medien und Kulturforschung 2 (2011/1), 11–28. © Friedrich Balke Nicolas Pethes, „Zwischen »Anthropologisierung« und »Rephilologisierung«. Das Menschenbild der Literaturwissenschaften 1800–1900–2000” = Grenzen der Germanistik. Rephilologisierung oder Erweiterung?, szerk. Walter Erhart, Metzler, Stuttgart – Weimar, 2004, 45–60. © Metzler Verlag Steffen Martus, „Philo-Logik. Zur Kulturwissenschaft lichen Begründung von Literaturwissenschaft” = Logiken und Praktiken der Kulturforschung, szerk. Uwe Wirth, Kadmos, Berlin, 2008, 125–147. © Kulturverlag Kadmos
830
831
Ráció Kiadó Budapest, 2014 www.racio.hu Kiadványszám: 196 Felelős kiadó a Ráció Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: Bednanics Gábor Munkatárs: Komáromi Csaba Borítóterv: Kőszeghy Csilla Tördelés: Layout Factory Grafi kai Stúdió Nyomdai munkák: mondAt Kft., www.mondat.hu ISBN 978-615-5047-76-3 ISSN 2062-0799
„A filológia nem válasz, hanem kérdés. A filológia nem megoldás, hanem maga a probléma.” E két mondattal jelezte szöveggyűjteményünk első kötete, hogy szöveg, variáns és kommentár fogalmi háromszögében úgy mutatja be a filológiát, hogy közben végig világossá teszi: amikor a filológia tárgyainak rögzíthetetlenségéről beszél, egyszersmind magát a filológia definícióját is kockára teszi. Gyűjteményünk második kötete új fogalmi hármas segítségével folytatja a bemutatást: szerző, könyv és jelenetek. Szerző, mert a „ki írta?” – vagyis: „hova soroljam a katalógusban?” – kérdése (az alexandriai könyvtár elemi kérdése) nélkül soha nem született volna meg a filológia. Könyv, mert a könyvek előállításának, forgalmazásának és használati módjainak médiatudományos és társadalomtörténeti megközelítése nélkül soha nem vehetnénk egyszerre szemügyre az újkori filológiák keletkezését, a filológia tárgyait és az e tárgyakon vagy tárgyakkal végrehajtható tudományos (filológiai) és nem tudományos (mindennapi) gyakorlatokat. Jelenetek, mert az irodalomtudomány a 21. század második évtizedében legalább annyira a showing, mint a telling világában él. Jeleneteket visz színre és jelenetek színrevitelét elemzi: az írás, az olvasás és a filológia jeleneteit, amelyekben egy-egy pillanatra láthatóvá válnak azok a technikák, gyakorlatok és műveletek, amelyek meghatározzák a filológia hétköznapjait.
4100 Ft
9 786155 047763
metafilologiabézs.indd 1
2015.03.03. 13:40:06
