Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete

BUDAPESTI MŐSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR MŐSZAKI MENEDZSMENT GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete

A BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola III. országos konferenciájának elıadásai BUDAPEST, 2007. december 7.

A konferencia elnöksége: Dr. Kerékgyártó György egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetıje Dr. Meyer Dietmar egyetemi tanár, a BME GTK Közgazdaságtan Tanszék vezetıje

Az elıadások szakmai lektorálásában részt vettek: Dr. Kerékgyártó György egyetemi tanár Dr. Meyer Dietmar egyetemi tanár Dr. Petró Katalin egyetemi docens Dr. Vígh László egyetemi docens Dr. Bródy András a közgazdaságtudományok doktora Dr. Valkó László egyetemi docens Dr. Andor György egyetemi docens Dr. Vágási Mária egyetemi docens

A konferencia szervezıje: Rupp Tünde

A konferenciakötetet szerkesztette: Vig Zoltán

A borítót tervezte: Vig Zoltán, Fotó: Csécsei Pál

A konferenciát anyagilag támogatta: Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

ISBN 978-963-420-939-3 Copyright: Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

Tartalomjegyzék

Elıszó ....................................................................................................................................................1 DSc Kerékgyártó György Kemenczei Nóra

Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete.............................................3

Az uniós támogatások hatása a magyar gazdaság versenyképességére...............9

Baráth Lajos A mezıgazdaságban képzıdött jövedelmek összehasonlítása az Európai Unió régi és újonnan csatlakozott tagállamai között.....................................................................21 Nagy Zsuzsanna A magyar agrár-külkereskedelem versenyképességének alakulása az uniós csatlakozást követıen.........................................................................................................31 Dr. Nagy Gyula A globalizáció hatásai és megítélése – a közép- és kelet-európai térség és Magyarország tapasztalatai.....................................................................................................43 Dr. Molnár Csilla

Turizmus az Európai Unióban.................................................................................53

Banai Péter Benı Uniós források, magyar államháztartás Az európai uniós költségvetési kapcsolatok néhány közvetlen államháztartási hatásának bemutatása........................................63 Ransburg Beatrix A fenntartható fejlıdés vállalati integrációjának intézményes feltételei az Európai Unióban – A fenntartható fejlıdéshez kapcsolódó szabványok..................................77 Ritzlné Kazimir Ildikó

A külkereskedelem hatása nyitott Leontief-modellben .....................................85

György László A gazdaságpolitika nagy elosztórendszereinek mőködése Szingapúrban (Egészségügy, nyugdíj, oktatás) ..................................................................................................95 Pfeffer Annamária

Az államadósság hatása a külsı egyensúlyra – Európa szemszögébıl...............117

Vázsonyi Miklós K+F források életútja és gazdasági eredményei az Európai Unió és az Egyesült Államok kutatásfinanszírozási modelljeiben ..................................................................125 Megyeri Eszter

A Lotka–Volterra-egyenletek alkalmazása közgazdaságtani kérdésekre..................139

Lukács Adrienn

Szakszervezeti alku..................................................................................................147

Jánosi Gergely

A Szolvencia II direktíva várható hatása az európai biztosítási piacra ......................155

Petheı Attila István

A közösségi vállalkozások terjedése Európában................................................161

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola

Elıszó

A Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolája 2007. december 7-én immár harmadszor rendezte meg országos doktori (PhD) konferenciáját. A harmadik országos konerenciánk fényét emelte az a körülmény, hogy a Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 225 éves jubileumának tiszteletére rendeztük. A konferencia témájául – a Doktori Iskola Tanácsának állásfoglalása alapján –„Merre tart a világgazdaság. Európa helyzete” c. témát választottuk. A konferencián a plenáris ülésen és a két szekcióban 16 elıadás hangzott el. Saját hallgatóinkon túlmenıen elıadást tartottak a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, a gyıri Széchenyi István Egyetem, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvő Egyetem, valamint az Otto Fridrich Universität Bamberg doktori iskoláinak hallgatói. Az elıadások és a viták rendkívül színvonlasak voltak, tükrözték a PhD-hallgatók magas szintő felkészültségét. A konferencia valamennyi elıadójának, a konferencia szervezıjének, az elıadások szakmai lektorálásában résztvevıknek, a konferenciakötet szerkesztıjének a Doktori Iskola nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki.

Budapest, 2007. december 7.

DSc. Kerékgyártó György egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetıje

1


DSc Kerékgyártó György Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete Korunk világgazdaságának két meghatározó folyamata van: a globalizáció és a gazdasági integráció. A két folyamat közötti alapvetı különbség, hogy a globalizáció átfogja az egész világgazdaságot, a gazdasági integráció pedig regionális jellegő. Gazdasági integrációs folyamatok más régiókban is kialakultak (pl. a NAFTA-North American Free Trade Assotiation) de a legfejlettebb integrációs tömörülés a világgazdaságban ma az Európai Unió. A globalizáció - egyes vélemények szerint - már a régmúltban is létezett, de az 1970-es évektıl kezdıdıen a folyamat jelentıs mértékben felgyorsult és meghatározó világgazdasági folyamattá vált. Fı jellemzı vonásait az alábbiakban szokták összegezni: • A nemzetközi kereskedelem rendkívül dinamikusan fejlıdött, amelyet jelentıs mértékben segített a GATT és a WTO létrehozása. Ebben a folyamatban az is szerepet játszott, hogy a technikai fejlıdés következtében jelentısen csökkentek a szállítási és kommunikációs költségek. A külkereskedelem dinamikus növekedését mutatja, hogy Nyugat–Európa külkereskedelmének értéke 1973 és az ezredforduló között nemzeti jövedelmének 19%-áról 36%-ára nıtt. • A külföldi tıkeberuházások terén is jelentıs és többirányú változások mentek végbe. Egyrészt a XX. század utolsó két évtizedében a külföldi tıkebefektetések volumene négyszer olyan gyorsan növekedett, mint a külkereskedelem, másrészt iránya is gyökeresen megváltozott. Korábban a külföldi tıke elsısorban a fejlıdı országok agrár- és kitermelı ipari ágazataiba irányult és ez áttolódott a fejlett ipari országok feldolgozó iparába, valamint a kereskedelem és a szolgáltatások területére. • A világgazdaság fıszereplıivé a transz- és multinacionális vállalatok váltak. Az 1970-es években számuk csak 7000, a XX. század végén már 44 ezer ilyen vállalat mőködött 280 ezer külföldi leányvállalattal. Az 1990-es évek közepén ezek a vállalatok állították elı a világ ipari termelésének egyharmadát-egynegyedét és bonyolították le a világkereskedelem 40%-át. Közülük is a 100 legnagyobb vállalat 6 millió fıt foglalkoztat és a világkereskedelem egyharmadát ellenırzi. • A multi- és transznacionális vállalati rendszer az újratermelési folyamatot komplex módon integrálja és optimalizálja. Mi ennek a megállapításnak a tartalma? • A fejlett országok K + F kapacitásának mintegy 70%-a a kezükben van. • A felgyorsult termék-innovációból és technikai korszerősítésbıl származó elınyöket elsısorban ık realizálják. • İk képesek leginkább a termelési tényezık globális, racionális allokációjára és hasznosítására, a ráfordítások minimalizálására. • A világpiac mindinkább a globálisan szervezett és optimalizált ráfordításokat ismeri el a világpiaci árak mércéjéül, ami az árképzıdési folyamatokban is minıségi változásokat eredményez. • Fontos jellemzı vonás az is, hogy internalizálják, vállalaton belülivé teszik a nemzetközi kapcsolatokat. Ezt mutatja, hogy becslések szerint a nemzetközi kereskedelemnek mintegy egyharmada vállalaton belüli, és a közvetlen vállalati kooperációk még ennél is szélesebbek. Különösképpen internalizálják a kutatást és fejlesztést. A legkorszerőbb technika-technológia a piacon egyre inkább nem eladó, de a vállalaton belül fokozott intenzitással áramlik nemzetközi szinten is. Becslések szerint a nemzetközi technikatranszfernek több mint fele szintén a vállalaton belül megy végbe. • Az internalizált kapcsolatokhoz monopolpiaci jelenségek kapcsolódnak és ez hatással van az árképzıdési folyamatokra is. A vállalaton belül széles körben alkalmazzák az ún. transzferárakat, ami egyebek mellett a jövedelmek burkolt nemzetközi újraelosztását teszi lehetıvé.

3


PhD Hallgatói Konferencia, 2007. december 7.

• Megváltozik a valutaárfolyamok gazdasági hatása. A leértékelés exportösztönzı hatásával kapcsolatban már korábban is voltak kételyek és fenntartások, s azt csak rövid távon tartották hatásosnak. Mára még inkább megváltozott a helyzet. Az összefonódás mellett a leértékelés nem javítja az exportır versenyképességét, sıt adott esetben ronthatja is, ráadásul inflációs hatásokkal jár együtt. A magas import-inputok mellett a költségek a leértékelés miatt hamarabb megemelkednek, mint ahogyan a leértékelés export versenyképesség növelı hatását ki lehetne használni. Az importárak közvetlenül mennek át az exportárakba. • A monetarizmus alapösszefüggései is átértékelıdnek. Ugyanis a nemzetközi pénzforgalom óriási volumene mellett a pénzforgalmi irányszámok teljesen illuzórikusak. Az 1980-as évektıl kezdve elterjedt a „külsı monetarizmus”, ami az árfolyam stabilitására helyezi a hangsúlyt. Az árfolyam lesz az infláció meghatározója a pénzforgalommal szemben. Itt kell megjegyeznem, hogy a spekulatív nemzetközi pénzügyi tranzakciók is hihetetlen mértékben megnıttek. 1973-ban naponta még csak 15 milliárd $ értékő tranzakciókra került sor. 20 évvel késıbb 1,3 billió $ vándorol naponta, amelynek mintegy 80%-a spekulációs célokat szolgál, nemzeti valutákat sodor csıdbe, regionális válságokat idéz elı. 2006 decemberében Joseph Stiglitz Nobel díjas amerikai közgazdász, a világbank volt alelnöke az Európai Kollokvium keretében Prágában tartott elıadásában megemlítette, hogy a dollár standardrendszer bármikor összeomolhat, mivel Kína és Oroszország kezében olyan hatalmas dollártartalékok vannak, hogy ennek a piacra dobásával a dollár standardrendszer rögtön összeomlana. Azt is megemlítette, hogy az USA naponta 3 milliárd dollár hitelt vesz fel és 6 milliárd dollárt költ az iraki háború költségeinek finanszírozására. Ugyanazt a játékot őzi, mint a vietnami háború költségeinek a finanszírozásánál, csak most mások a finanszírozók. A vietnami háborút a fejlett nyugat-európai országok finanszírozták, az iraki háborút pedig a kínaiak és az oroszok. A különbség az, hogy akkor volt egy markáns francia köztársasági elnök Charles De Gaulle, aki benyújtotta az amerikaiaknak a számlát és követelte a franciák dollárkövetelésének aranyra való beváltását, ami a Bretton-Woods-i aranystandard-rendszer összeomlásához vezetett. A globalizáció legfıbb veszélyét és káros hatását sokan elsısorban a nemzeti önrendelkezés, illetve az állami szuverenitás eróziójában, a döntéshozatalnak az országon kívülre kerülésében látják. Ezzel kapcsolatban Khor, M. 1998-as tanulmányában a következıket írja: „A jelenleg folyó globalizációs folyamatnak talán a legfontosabb és sajátos vonása a nemzeti politikák és politikai döntéshozó mechanizmusok ’globalizációja’. A nemzeti politikák (beleértve a gazdasági, szociális, kulturális és technológiai területekre vonatkozókat), amelyek korábban az államok törvényes hatásköre alá tartoztak, és az egyes országokon belül az állampolgárok is egyre nagyobb mértékben kerülnek a nemzetközi ügynökségek és folyamatok vagy a nagy magántársaságok és gazdasági-pénzügyi intézmények befolyása alá. Ez a nemzeti szuverenitás erózióját vonja maga után és leszőkíti a kormányzatok és állampolgárok döntési lehetıségét, képességét a gazdasági, szociális és kulturális politika alternatív változatai közötti választást illetıen.”1 Nem kétséges, hogy a globalizációs folyamat felgyorsulása a nemzetgazdasági kereteket egyre inkább kikezdi. Ugyanakkor a társadalmi élet egyéb területein is mindinkább növelik a külsı, nemzetközi tényezık szerepét és befolyását. Ezzel együtt csökken a kormányzati politikák tényleges hatóköre. A globalizáció legvitatottabb és leggyakrabban bírált hatásai között a következık szerepelnek: • a nemzetközi és az országokon belüli egyenlıtlenségek növekedése és a fokozódó elszegényedés tendenciája ; • a szegényebb rétegeknek és népeknek a gazdasági és technológiai fejlıdés eredményeibıl való kizárása; • a munkanélküliség terjedése;

Khor, M. (1998), The WTO and the South: Implications and Recent Developments, The Third World Network Briefing Paper, Penang, Malysia 1

4

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola • a szociális védıháló szétszakadása, a fejlett országokban korábban kialakult jóléti intézmények elsorvadása, illetve fenntartásuk növekvı nehézségei; • a volt szocialista országokban a szociális jogosultságok nagy részének elvesztése; • a fejlıdı országokban a szociális, egészségügyi, oktatási programok háttérbe szorulása, a szociális költségvetések lefaragása; • egyes államok önálló, szuverén szociálpolitika folytatására való képességének markáns csökkenése; • a jóléti szolgáltatások erısödı piacosítása és nemzetközi forgalomba kerülése; • különösen a gazdaságilag gyengén fejlett országokban, valamint a volt szocialista országok többségében a korábbi társadalombiztosítási rendszer összeomlása nyomán – amelynek Magyarországon éppen napjainkban lehetünk szemtanúi és szenvedı alanyai – sokan kieshetnek a szociális ellátottak és biztosítottak körébıl. A szociális problémák sorában kétségtelenül a legsúlyosabb a tömeges munkanélküliség. Ez alapvetıen és elsısorban a gyors technikai fejlıdés következménye, amely a társadalom egyre jelentısebb tömegeit szorítja ki az értelmes munkából és teremt súlyos létbizonytalanságot. A tapasztalatok egyértelmően azt bizonyítják, hogy az új technológiák bevezetése nem teremt annyi munkahelyet, mint amennyit megszüntet. Mára megdıltek azok a nézetek, amelyek szerint az iparból és mezıgazdaságból kiszoruló munkaerıt majd felszívják a szolgáltatások. A technikai haladás a szolgáltatási szférából is kiszorítja munkaerıt. Megoldás lehetne a munkaidı csökkentése, a részfoglalkoztatás, az otthoni munka részarányának növelése, de ennek a feltételei a legtöbb országban hiányoznak.

Európa helyzete 2004. május 1-jével 8 kelet-közép európai országgal, valamint Ciprussal és Máltával 25 tagúra bıvült az Európai Unió. Valamennyi korábbi kibıvülés során az EU egyszerre egy-két, maximum három országot vett fel. Ezt megelızıen az Európai Gazdasági Közösség 1957-ben történt létrejötte után négy esetben került sor kibıvülésre: • 1963-ban: Egyesült Királyság, Írország, Dánia; • 1981-ben: Görögország; • 1986-ban: Portugália és Spanyolország; • 1995-ben: Ausztria, Finnország, Svédország. Természetesen az Európai Unió a korábbi kibıvülések során is felvett olyan országokat tagjai sorába, amelyeknek az integráció-érettsége enyhén szólva megkérdıjelezhetı. Így pl. Görögország, valamint Portugália és Spanyolország felvétele mögött egyértelmően egy katonapolitikai kérdés húzódott meg, nevezetesen a NATO déli szárnyának a megerısítése. Az 1993-as koppenhágai csúcs határozta meg azokat az általános kritériumokat, amelyeket a jelentkezı országoknak teljesíteniük kell (a demokratikus államrend kialakítása, a piacgazdaság kiépítése stb.) Ezeket a feltételeket azonban a felveendı országoknak a pontosan nem definiált jövıben kellett teljesíteniük. A „tizek” kiválasztása nyilvánvalóan nem az integrációra való alkalmasság, „integráció érettség” kritériumai szerint történt, hanem ezáltal az Európai Unió kiterjeszthetıségének határait húzta meg. Ugyanis a tagjelöltek között túlságosan is sokfélék voltak: kicsik és nagyok, szegények és tehetısebbek egyaránt elıfordultak közöttük. A közép- és kelet európai országok, valamint Málta és Ciprus felvétele mintegy 100 millió fogyasztóval növelte meg az Európai Unió belsı piacát, azonban ezeknek az országoknak az átlagos GDP/fı mutatója az EU átlagának mindössze 32%-a volt és a kibıvülés összességében csupán 5%-kal növelte meg az Európai Unió összesített GDP-jét. Az alábbi táblázat adatai a „régi” tagországok és az „új” tagországok, valamint a tagjelöltek helyzetét szemlélteti ebben a vonatkozásban.

5



„Régi” tagországok

%

„Újak”és tagjeleöltek

%

Görögország

71

Ciprus

76

Portugália

71

Szlovénia

69

Spanyolország

86

Málta

69

Csehország

62

Magyarország

53

Olaszország

98

Németország

100

Szlovákia

47

Finnország

102

Lengyelország

41

Franciaország

105

Észtország

40

Svédország

105

Litvánia

39

Egyesült Királyság

107

Lettország

35

Belgium

107

Románia

27

Ausztria

111

Bulgária

26

Hollandia

111

Törökország

25

Dánia

113

Írország

125

Luxemburg

189

EU 15 átlaga

100

**

KKE átlaga

*

32

EU 25 átlaga

100

Euró –Zóna

107

Csehország

69

EU-15

109

Magyarország

61

Lengyelország

51

Egy fıre jutó GDP a régi és új tagországokban illetve a tagjelölt országokban, %-ban, az EU 15 2002-es átlagában (vásárlóerı paritáson) *2000-es adat, ** 2003-as adat

A csatlakozás elızményei A 90-es évek elején a társulási szerzıdések megkötését célzó tárgyalások még úgy indultak, hogy a felvétel az Európai Unió kialakult szabályai szerint történik, nevezetesen az egyes országokat akkor veszik fel az Unióba, ha megfelelnek az említett koppenhágai kritériumoknak. Ezért a gazdasági, politikai rendszerváltásban és a piacgazdaság kiépítésében élenjáró olyan országok mint Magyarország, Csehország, Szlovénia, Észtország azt remélték, hogy elsı körben bekerülhetnek az Európai Unióba. Bár az Európai Unió hivatalosan a tradicionális szabályokat soha nem kérdıjelezte meg, mégis 1993 után azt lehetett tapasztalni, hogy az Európai Unió egységesen kezeli a kelet-középeurópai országokat. Természetesen az Európai Unió teljesen tisztában volt azzal, hogy a felvételi kritériumok teljesítésében jelentıs különbségek vannak a társult országok között. Ugyanakkor minden társult országnak megvoltak a támogatói a tagországok között. Pl. Görögország Bulgáriát és Ciprust támogatta. Németország Magyarországot és Lengyelországot. Franciaország Romániát. Svédország és Finnország a balti köztársaságokat. Olaszország Máltát stb. Esetenként egyes támogatók részérıl kemény fenyegetések is megfogalmazódtak. Pl. Görögország azzal fenyegetızött, hogy megvétózza a többi jelentkezı felvételét, amennyiben Ciprust nem hajlandó az EU befogadni. Schröder német kancellár kijelentette, hogy Lengyelország nélkül nincs EU-bıvítés. Az Európai Unió egyúttal megfogalmazta a társult országokkal szembeni követelményeit, amelyek távolról sem tükrözték egyenrangú partnerek kölcsönös elınyökön alapuló együttmőködésének szándékát. Az Európai Unió úgy gondolta, hogy a tagjelölt országok kötelesek liberalizálni külkereskedelmőket és EU6

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola komform szabályokat alkalmazni a tagországokkal szemben. Ugyanakkor úgy gondolta, hogy „érzékeny” termékeikkel nem veszélyeztethetik az EU-n belüli foglalkoztatottságot. Ezért ezekre a termékekre (pl. textíliák, acél stb.) kontingenseket állapítottak meg. Továbbá azt sem tartották kívánatosnak, hogy a tagjelöltek olcsó agrártermékeikkel megzavarják az amúgy is problematikus agrárpolitika érvényesülését. Mereven elzárkóztak az „új jövevények” munkaerejének azonnali bebocsátásától is két fontos okból: • egyrészt a közösség súlyos foglalkoztatási gondjaira hivatkoztak; • másrészt azt hangoztatták, hogy a társult országok alacsony munkabéreikkel tönkretennék az Unió munkaerıpiacát. Ugyancsak nem tartották kívánatosnak az olcsó kelet-európai szolgáltatások versenyét (pl. közúti áruszállítás), ugyanakkor elvárták, hogy Kelet-Európa nyissa meg piacait az Európai Unió banki, biztosítási, idegenforgalmi stb. szolgáltatásai elıtt. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a kelet-középeurópai országokat már a társulási idıszakban is másként kezelték, mint a tagországokat. Ugyanis az Európai Unió korábbi társulási megállapodásaihoz egy ún. pénzügyi jegyzıkönyv is kapcsolódott. Pl. Görögország a társulási idıszakban 20 milliárd $ vissza nem térítendı támogatást kapott. Hasonlóképpen Spanyolország és Portugália is. A kelet-középeurópai országokkal kötött társulási megállapodásokból a pénzügyi jegyzıkönyvet egyszerően „kifelejtették”. Helyette egy korlátozott pénzügyi forrásokkal rendelkezı PHARE program volt, amely nyilván nem felelt meg a rendszerváltás által igényelt és a legjelentısebb gazdasági partnertıl joggal elvárható – támogatás követelményeinek. A régi tagországok a munkaerı szabad áramlásának biztosítást az új tagországok részére továbbra is elodázták, sıt egyes országokban kommandós és rendıri akciókkal kifejezetten üldözték és zaklatták a magyar és lengyel munkavállalókat, amely ellen Magyarország panaszt is tett az Európai Unió Bíróságánál. Azt is negatívan élték meg az új tagországok, hogy a korábbi tagországok által kapott agrártámogatásnak csak a 25%-át kapták meg a belépés után. Az említett megkülönböztetések miatt az Európai Unió új tagországai joggal érezhették ık másodrendő állampolgárai az Európai Uniónak.

Merre tart Európa? A kibıvülés következtében a tagországok „integrációs érettsége” közötti különbségek tovább nıttek, ami megnövelte a „többsebességő „megoldások számát. Pl. a Shengeni Egyezményben nem vesz részt minden tagország. Ugyanez a helyzet az Európai Monetáris Unióval kapcsolatban, ahova csak azok a tagországok léphetnek be, amelyek teljesítik az ún. maastrichti kritériumokat. Ugyanakkor olyan tagállamok is vannak, amelyek megfelelnek az említett kritériumoknak, de nem kívánnak belépni az Európai Monetáris Unióba. Nemcsak az új tagországokban tapasztalható némi csalódottság az EU-val kapcsolatban, hanem a régi tagországokban is érzékelhetı bizonyos válsághangulat. Mivel magyarázható? • A Szovjetunió és a szocialista tábor megszőnése megszüntette azt a külsı fenyegetettséget, amely erıs kohéziós tényezı volt. • A kibıvülések következtében jelentısen megnıttek a tagországok közötti gazdasági különbségek, amelyek az érdekek erıteljes eltérését idézték elı. Az integráció belsı népszerőségének csökkenése valószínőleg azzal is magyarázható, hogy az EU a gazdag centrum felıl kezdett el terjeszkedni a szegényebb nyugati, déli és keleti területek felé. Ezek a kibıvülések újra és újra napirendre tőzték a közösségen belüli integrációs elınyök és költségvetési források elosztásának és az új tagországok munkaerı-áramlásának problémáját. • A globalizáció új kihívásokat teremtett. Növekedett a versenyképességi szakadék az Európai Unió és a fejlett világ között. 2000. márciusában született meg a Lisszaboni Nyilatkozat, amely célul tőzte ki, hogy az Európai Uniót 2010-re a világ legdinamikusabban növekvı régiójává kell tenni. Ennek érdekében biztosítani kell, hogy 2010-re a K+F ráfordítások az EU átlagában elérjék a GDP 3%-át, másrészt, hogy ebben a vállalkozói szféra szerepvállalása a jelenlegi 57%-ról 75%-ra növekedjék. Jelenleg ugyanis az EU GDP-jének mindössze 1,93%-át fordítja K+F-re, ami jóval elmarad az USA 2,8%-os és Japán 3,06%-os ráfordításától. Magyarországon 2004-ben ez mindössze 0,98%-volt, most 7



még kevesebb: 0,89. Nagy valószínőséggel állítható, hogy 2010-re az említett célkitőzés nem fog megvalósulni. • A világgazdaságban végbemenı általános liberalizációs folyamat eredményeként leértékelıdött az egységes belsı piac. Ma már kevesebb elınyt biztosít a kívülállókkal szemben mint korábban. Ebben az is szerepet játszott, hogy a GATT és a WTO részérıl folyamatosan nagy nyomás nehezedett és nehezedik az Európai Unióra a kereskedelem liberalizálása terén.

Bıvülni vagy mélyülni? Az elmélyítés és a kibıvítés állandó dilemmát jelentett és jelent ma is az Európai Unió számára. Az Európai Unió vezetıi úgy állítják be, mintha ezek a folyamatok egymással párhuzamosan, egymással harmonikusan haladnának elıre. Azonban az igazság az, hogy az Európai Unió nem készült fel a kibıvítésre. Azon intézményi rendszer és mechanizmus, amely már a tizenötökkel is „döcögısen” mőködött, a kibıvülés után latens mőködési válságba jutott. Ennek elkerülése érdekében növelni kellett volna a szupranacionalitást, általánossá tenni a többségi szavazást. De ilyen messze még az elutasított alkotmány sem akart elmenni. Fıleg a nagyobb tagországok idegenkedtek szuverenitásuk egy részérıl való lemondástól, mert az övék tényleges szuverenitás, miközben a kisebb tagországoké csak látszólagos. A folyamat eredménye, hogy Európában elmúlt az erıs föderalista vágy! Tehát nincs egyértelmő válasz arra, hogy bıvülni vagy mélyülni? A 2004-ben végrehajtott bıvítés eddigi tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a két folyamat nem tud egyforma intenzitással fejlıdni. Mindenképpen meg kellene húzni az Európai Unió végleges, de legalább is hosszabb távra érvényes új külsı határait. Románia, Bulgária, felvételére 2007-ben került sor. Ismeretes, hogy az Amerikai Egyesült Államok és NagyBritannia részérıl nagy nyomás nehezedik az Európai Unióra Törökország felvételének kérdésében. E mögött elsısorban katonai, stratégiai érdekek húzódnak meg. Eléggé általános az a vélekedés, hogy Törökország felvétele megnyitná a zsilipeket egy további kibıvülési hullám elıtt (pl. Horvátország, Ukrajna, Mahgreb államok, Izrael stb.), amelynek az lehet az eredménye, hogy az Európai Unió egy nagy szabadkereskedelmi övezetté degradálódna. Még egy súlyos problémával kell szembenéznie Európának, az öregedés problémájával. Az elıttünk álló évtizedekben az európai népesség jelentıs mértékben elöregszik, amit a termékenységi ráta 1,5 - ös nagyon alacsony szintje, valamint a várható élettartam növekedése okoz. Statisztikai tapasztalati adatok alapján a lakosság egyszerő újratermeléséhez-a gyermekhalandósági rátát is figyelembe véve 2,1 gyermek/nı szükséges. A 15-64 közötti munkaképes korú lakosság száma az elırejelzések szerint a 2010es 309 millió fırıl 2050-re 251 millió fıre csökken, ami mintegy 18%-os csökkenést jelent. Az idıskorúak (65 év felettiek) száma a mai 60 millióról 2050 -re 120 millióra növekszik, tehát megduplázódik. Az idıskorúak és a munkaképes korúak közötti arány, amit idıskori függıségi rátának neveznek jelentısen megnı, a jelenlegi mintegy 25%-ról 2050-re 50%-ra , ami azt jelenti, hogy jelenleg négy munkaképes korú jut minden idıskorúra, 2050-ben már csak kettı. Ezt a problémát elıreláthatólag csak egy, a mainál sokkal liberálisabb bevándorlási politikával lehet majd enyhíteni.

Irodalomjegyzék 1. 2.

Balázs Péter: Európai egyesülés és modernizáció. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. Berend T. Iván: A globalizáció hatása a centrum-periféria kapcsolatokra Európában. A MINDEN TUDÁS EGYETEME keretében elhangzott elıadás. 2004. szeptember. Marján Attila: Az Európai Unió gazdasága. HVG Kiadó Rt., Budapest, 2006. Palánkai Tibor: Az európai integráció gazdaságtana. Aula Kiadó, 2004. Szentes Tamás: A globalizációs folyamat kedvezı és kedvezıtlen hatásai. Magyar Tudomány 2002/6 708.o

3. 4. 5.

8


Kemenczei Nóra1 Az uniós támogatások hatása a magyar gazdaság versenyképességére A bıvülı Európai Unió célja gazdasági súlyának megırzése és megerısítése a világ feltörekvı régióval, illetve fejlett térségeivel szemben. Ez igen nagy kihívást jelent az unió számára annak tükrében, hogy a frissen csatlakozott és belépésre váró országok gazdaságai alig több mint 15 éve mőködnek valós piacgazdasági környezetben. Magyarország 2004 óta − csatlakozását követıen − jut uniós forrásokból származó jelentıs mértékő gazdasági támogatáshoz. Jelen tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy az elsı Nemzeti Fejlesztési Terv (2004–2006) alapján a gazdaság versenyképességének javítására fordított támogatás javította-e a magyar gazdaság, illetve egyes szegmenseinek gazdasági pozícióját, különös tekintettel a kis- és középvállalkozások helyzetére. Tárgyszavak: gazdaságpolitika, versenyképesség, GVOP, KKV

1. Gazdaságpolitika az Európai Unióban Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, ezáltal jogosulttá vált az unió fejlesztési alapjaiból: a strukturális alapokból és kohéziós alapból források lehívására a gazdasági és társadalmi kohézió erısítése, továbbá a tagállamok illetve régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése céljából. Az EK 1260/1999-es, a strukturális alapokról szóló általános rendelete szerint azoknak a tagállamoknak, amelyek az 1. célkitőzés alá esnek, a támogatások igénybevételének feltételeként az Európai Bizottsághoz benyújtandó fejlesztési céljaikat és prioritásaikat tartalmazó nemzeti fejlesztési tervet kell készíteniük. A Nemzeti Fejlesztési Terv a Magyar Köztársaság kormányának nemzeti stratégiai dokumentuma, amely az Európai Unió Tanácsának a Strukturális Alapok általános szabályozásáról szóló 1260/1999 Rendelete (Council Regulation /EC/ No 1260/1999), valamint a Strukturális Alapokra vonatkozó tervekrıl és programozási dokumentumokról szóló Vademecum figyelembevételével készült. A Terv igazodik az Európai Bizottság 2000–2006-os idıszakra vonatkozó programozási irányelveihez (The Structural Funds and their coordination with the Cohesion Fund, Guidelines for programmes in the period 2000–2006), amelyek a gazdasági versenyképesség javítását, a foglalkoztatottság növelését leginkább segítı fejlesztési politikákról adnak útmutatást. Mindemellett figyelembe veszi a releváns közösségi és nemzeti szakpolitikákat, stratégiákat is, valamint támaszkodik az Elıcsatlakozási Gazdasági Program c. dokumentumra (Preaccession Economic Programme; PEP 2003), amely körvonalazza azt a makrogazdasági keretet, melyben a Nemzeti Fejlesztési Terv, mint a gazdaságpolitikai egyik eszköze kifejti hatásait. Forráslehívás tekintetében magyar Nemzeti Fejlesztési Terv a Strukturális Alapok mindegyikére épít, ezért céljai és prioritásai összhangban állnak az Európai Parlament és a Tanács fejlesztési alapokra vonatkozó rendeleteivel. A 2001 februárja óta készülı NFT képezte a Bizottsággal folytatandó tárgyalások alapját, melynek eredményeként a tervezési idıszak elejére elkészült a támogatások jogi keretét képzı Közösségi Támogatási Keretszerzıdés. A KTK rögzíti az Európai Unió, illetve Magyarország pénzügyi kötelezettségvállalását a 2004 és 2006 közötti idıszak közös fejlesztéseit illetıen.

1 Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Telefon: (1) 325-7204, (06) 30/241-6554 E-mail: [email protected]

9



2. Az NFT I. célrendszere A Nemzeti Fejlesztési Terv célrendszere és prioritásai, továbbá a célok megvalósítását szolgáló operatív programok a magyar gazdaság és társadalom állapotát felmérni hivatott Helyzetelemzés, illetve Magyarország erısségeit, gyengeségeit, lehetıségeit és a veszélyforrásokat bemutató SWOTelemzés alapján lettek meghatározva. Az NFT stratégiájának hosszú távú célja: az életminıség javítása, illetve az adott tervezési idıszakhoz kapcsolódó általános célja: az egy fıre esı jövedelem szintjében az EU átlagához képest mutatkozó jelentıs elmaradás mérséklése. A célokat alátámasztó és elérésüket lehetıvé tevı három specifikus cél: a versenyképesebb gazdaság, a humán erıforrások jobb kihasználása, valamint a jobb minıségő környezet és a kiegyensúlyozottabb regionális fejlıdés elısegítése. A specifikus célok megvalósítását az NFT a következı négy fejlesztési prioritáson keresztül kívánja elérni: termelıszektor versenyképességének javítása (1. prioritás); a foglalkoztatás növelése és az emberi erıforrások fejlesztése (2. prioritás); jobb infrastruktúra, tisztább környezet biztosítása (3. prioritás); a regionális és helyi potenciál erısítése (4. prioritás). Ezeket kiegészíti a KTK végrehajtását elısegítı úgynevezett Technikai Segítségnyújtás prioritás. A fenti célok elérésére kialakított intézkedésegyüttes öt Operatív Program keretében valósult meg: Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP), Humánerıforrás-Fejlesztés Operatív Program (HEFOP), Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP), Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP). Az elképzelések szerint az egyes fejlesztések egymást kiegészítve, integrált módon, a szinergikus hatásokat kihasználva erısítik egymás hatásait, ahol a várakozások szerint egyrészrıl megakadályozható a fejlesztések elaprózódása, másrészrıl a támogatandó célterületeken érdemi hatás érhetı el. Hosszú távú cél

Az életminıség javítása

Az NFT-k hosszú távú célja (2013-ig)

Az EU jövedelmi szintjének közelítése és a regionális különbségek csökkentése

Specifikus Célok

Prioritások

Operatív Programok (az NFT célterületei)

A versenyképesség növelése

Versenyképesebb termelıszektor Gazdasági versenyképesség OP

A foglalkoztatottság növelése és a humán tıke fejlesztése

Növekvı foglalkoztatás és az emberi erıforrások

Humán erıforrások fejlesztése OP

Jobb minıségő környezet és kiegyensúlyozottabb regionális fejlıdés elısegítése

Jobb infrastruktúra – tisztább környezet

Agrár- és Vidékfejlesztési OP

Környezetvédelmi és Infrastruktúra OP

Erısebb regionális és helyi potenciál Regionális Fejlesztés OP

1. Ábra: Az NFT I. célrendszere Forrás: Fábián-Seremetyev Márk, 2007

2.1. Az NFT I. finanszírozása A Nemzeti Fejlesztési Terv az Operatív Programokon keresztül megközelítıleg 510 milliárd forint uniós és 170 milliárd forint hazai közösségi (központi, illetve helyi) forrást nyitott meg a hazai gazdasági szereplık 10

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola számára, amely a pályázatokon megszabott saját hozzájáruláson keresztül további 280 milliárd forint magántıkével egészült ki. Így az öt operatív programon keresztül 960 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg. Az NFT tartalmazott továbbá 283 milliárd forint uniós, illetve 113 milliárd forint hazai közösségi forrást a Kohéziós Alap finanszírozta nagy környezetvédelmi és közlekedési infrastrukturális projektek megvalósítására. Így összességében 1350 milliárd forintnyi fejlesztés megvalósítására adott lehetıséget a Nemzeti Fejlesztési Terv. Az operatív programok összesen az NFT I. 3 éves tervezési periódusa alatt csaknem 680 milliárd forintnyi vissza nem térítendı támogatás lehívását tették lehetıvé a hazai gazdasági szereplık számára. Ennek mintegy ¾ része uniós forrásból származik. A források elosztása során a Gazdasági Versenyképességi Operatív Programhoz (GVOP) – a Humán Erıforrás-fejlesztés Operatív Program (HEFOP) után – a második legtöbb forrás került, azaz 162 milliárd forint, melybıl 117 milliárd forint az unió hozzájárulása. A gazdaság versenyképességére fordított összeg tehát eléri az operatív programokra felhasznált támogatási keretösszeg 24 százalékát. AVOP

GVOP

HEFOP

KIOP

ROP

Összesen

Uniós forrás

80,9

117,1

139

82,7

91,7

511,4

Hazai forrás (önrész)

26,9

45,3

44,7

28,6

22,8

168,3

107,8

162,4

183,7

111,3

114,5

679,7

Összesen

1.Táblázat: NFT I. uniós és hazai forrásainak megoszlása az operatív programok között (milliárd Ft.) Forrás: EMIR

3. A Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP) bemutatása A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program célja a magyar gazdaság európai fejlettségi szinthez való felzárkóztatása, melyet közvetlenül a gazdasági versenyképesség erısítése, közvetve pedig a vállalkozások modernizációja, valamint a fejlett gazdasági környezet kialakítása segít elı. A program a gazdaság általános versenyképességét a termelıszektor modernizációját megvalósító beruházások ösztönzése, a kis- és középvállalatok technikai modernizálásának elısegítése, innovációs tevékenységük és a hálózatépítésük támogatása által kívánta javítani, továbbá a korszerő menedzsment ismeretek átadásával a társadalmi kohézió erısítését és a foglalkoztatás növekedését célozta meg. A gazdasági innovációt a hazai köz- és magánfinanszírozású K+F szféra versenyképes kutatásainak támogatásával, valamint a kutatás-fejlesztési és a gazdasági szektor közötti kapcsolatok erısítésével segítette elı. Az OP további célja volt az elektronikus gazdaság kiépítésének támogatása az infrastruktúra és a digitális tartalom oldaláról, valamint az elektronikus közigazgatás megteremtésének elısegítése. Célok: • A tudásgazdagság, tudásbázis fejlesztése és az innovációs képesség színvonalának emelése. • A technológia-intenzív iparágakra és szolgáltatásokra épülı gazdaság kiépítése. • A gazdaság duális jellegének oldása a kis- és középvállalatok fejlesztésével. A célrendszert kiegészítik bizonyos horizontális célok, úgymint a környezetminıség javítása, fenntartható erıforrás gazdálkodás, illetve a kiegyensúlyozott területi fejlıdés elısegítése. A stratégia alapján az operatív program (OP) céljai az alábbi négy prioritáson keresztül valósulnak meg, melyeket az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszíroz: 1. Befektetés-ösztönzés 2. Kis- és középvállalkozások fejlesztése 3. Kutatásfejlesztés és innováció 4. Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés A fenti prioritásokat kiegészíti egy ötödik, az OP végrehajtását elısegítı „szakértıi segítségnyújtás” prioritás. 11



A támogatások formája minden esetben mőködési támogatásnak nem minısülı, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás, azaz a továbbiakban: vissza nem térítendı támogatás. A támogatás a 163/2001. (IX. 14.) Korm. rendelet alapján beruházási támogatásnak minısül. A Gazdasági Versenyképességi Operatív Program prioritásai közül a kis- és középvállalkozások fejlesztésére különítették el a legnagyobb összeget, azaz a rendelkezésre álló 150 milliárd forint keretösszeg kicsit több mint 28 százalékát. Az általam vizsgált 2. prioritás keretein belül három év alatt 43 milliárd forintnyi támogatásra pályázhattak a kis- és középvállalkozások. 1. Prioritás

2. Prioritás

3. Prioritás

4. Prioritás

5. Prioritás

Uniós forrás

24,9

30,3

24,9

23,8

4,3

Hazai forrás (önrész)

10,3

12,7

9,3

8,6

1,4

Összesen

35,2

43.0

34,2

32,4

5,7

2.Táblázat: GVOP uniós és hazai forrásainak megoszlása az egyes prioritások között (milliárd Ft.) Forrás: 2005. évi CLIII. Törvény a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérıl, 15 számú melléklet

4. Kis- és középvállalkozások fejlesztése prioritás A kis- és középvállalkozások prioritás célja a fejlıdésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások piaci pozícióinak, illetve versenyképességének javítása technológiai korszerősítésük révén, továbbá a minıségi és környezet-központú menedzsment fejlesztése és megerısítése a KKV-k nemzetközi standardoknak való megfelelésének, illetve az EU és a NATO elıírásainak megfelelı minıségbiztosítási rendszerek bevezetésének támogatása által. A modernizáció keretein belül kiemelt fontosságú az üzleti szolgáltatások elterjedése, a korszerő minıségbiztosítási rendszerek bevezetése, illetve a nemzetközi szabványoknak megfelelı és korszerő géppark beszerzése, továbbá az üzleti tapasztalatok hozzáférhetıvé tétele. A kis- és középvállalkozások sikeres piaci helytállásának kulcsa az együttmőködésük, továbbá a multinacionális, regionális vállalatokkal való beszállítói kapcsolataik fejlesztése. Fejlesztendı terület az alapvetı mőködéshez szükséges vállalkozói ismeretek széles körő elterjesztése, valamint az üzletmenet hatékony megszervezéséhez szükséges szakmaspecifikus tudás mennyiségének, minıségének növelése és ezek hozzáférhetıségének biztosítása a vállalkozások számára. Pályázat kódja

Pályázat megnevezése

2004

2005

2006

-----

2.1.1.

KKV-k mőszaki-technológiai hátterének fejlesztése

2.1.2.

KKV-k részére korszerő technikák támogatása

2.2.2.

KKV-k részére emeltszintő, szakma-specifikus tanácsadás igénybevételének támogatása

-----

2.3.1.

KKV-k közötti együttmőködés szervezésének támogatása

-----

-----

2.3.2.

menedzsmentrendszerek

Együttmőködı vállalkozások közös célú beruházásának, fejlesztésének támogatása

és

3. Táblázat: 2004, 2005, 2006 években kiírt pályázatok a GVOP 2. prioritásában (a pipával jelölt pályázatok kiírásra kerültek az adott évben) Forrás: GVOP 2. prioritás pályázati kiírásai alapján)

12


2004

2005

2006

2.1.1. Kis- és középvállalkozások mőszaki-technológiai hátterének fejlesztése Maximális mértéke (%)

30–50%

30%

35%

15–25

25

25

Maximális összege (millió Ft)

2.1.2. Kis- és középvállalkozások részére korszerő menedzsment rendszerek és technikák támogatása Maximális mértéke (%) Maximális összege (millió Ft)

50%

50%

----------

0,8–1,4*

0,8–1,4*

----------

2.2.2. Kis- és középvállalkozások részére emeltszintő, szakma-specifikus tanácsadás igénybevételének támogatása Maximális mértéke (%)

50%

50%

----------

Maximális összege (millió Ft)

0,4–2

0,4–2

----------

2.3.1. Kis- és középvállalkozások közötti együttmőködés szervezésének támogatása Maximális mértéke (%)

50–80%

50–80%

----------

1–4

1–4

----------

Maximális összege (millió Ft) 2.3.2. Együttmőködı vállalkozások fejlesztésének támogatása Maximális mértéke (%) Maximális összege (millió Ft)

közös

célú

beruházásának,

50%

50%

----------

40–60

40–60

----------

4. Táblázat: Támogatási intenzitás (a támogatások maximális mértéke és összege Forrás: GVOP 2. prioritás pályázati kiírásai alapján

A támogatási intenzitást vizsgálva elmondhatjuk, hogy – a 2.3.1. pályázat kivételével – a 2. prioritásban benyújtható pályázatoknál az elszámolható költségek – beruházás esetében a területi elhelyezkedését is figyelembe véve – maximum 50 százalékát lehetett igényelni. A támogatás maximális összege a fejlesztési célú támogatásokat tekintve (2.1.1. és 2.3.2.) 15 és 60 millió forint közé esett. A három éves periódus alatt a pályázati kiírások közül csak a 2.1.1. intézkedésben történt változtatás a támogatási intenzitást tekintve. A többi kiírás minden évben lényegében ugyanazokkal a feltételekkel jelent meg. A 2.1.1. Kis- és középvállalkozások mőszaki-technológiai hátterének fejlesztése pályázat esetében kiemelésre érdemes, hogy az a kitétel, miszerint különbséget tettek használt és új gép vásárlása között a támogatás intenzitását tekintve – kizárólag új gépek esetén az elszámolható költségek maximum 50%-a, de legfeljebb 25 millió forint, ha a beruházásban használt gépek is beszerzésre kerültek az elszámolható költségek maximum 30%-a, de legfeljebb 15 millió forint – 2005-tıl megszőnt. Helyette a támogatási intenzitás mértéke csökkent, maximális összege pedig emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a pályázati feltételeket kedvezıbbé váltak a használt, továbbá a nagyobb értékő, 50 millió forint feletti gépek, illetve berendezések vásárlása esetén. A pályázat tehát 2005-tıl kezdve a technológiailag valószínőleg – használt gépekrıl lévén szó – alacsonyabb szinten berendezések beszerzését is ugyanolyan mértékben preferálta, mint a csúcstechnológiát képviselıket.

* A sávokban meghatározott támogatási összegek integrált irányítási rendszerek (pl.: ISO 9001:2000 és ISO 14001:1996, vagy ISO 9001 és AQAP 110, stb. együttes, egyidejő bevezetése) kialakítása esetén 100 %-kal növelhetık.

13



A 2.1.2. Kis- és középvállalkozások részére korszerő menedzsmentrendszerek és technikák támogatása és a 2.2.2. Kis- és középvállalkozások részére emeltszintő, szakmaspecifikus tanácsadás igénybevételének támogatása megnevezéső pályázatok esetén érdekes kitétel, hogy a megpályázható maximális támogatási összeget a foglalkoztatottak létszámához kötötték, nem pedig az éves nettó árbevételhez vagy mérleg fıösszeghez. Nagyobb árbevétellel rendelkezı cégeknek – létszámtól függetlenül – valószínőleg kisebb anyagi megterhelést jelent bármely rendszer bevezetése vagy szaktanácsadás igénybevétele. A GVOP egyik közbensı értékelésébıl kiderül, hogy fokozottan érvényes ez a 2.1.2. alintézkedésre, ahol a pályázók körében végzett kérdıíves felmérés2 azt mutatta, hogy az összes pályázat közül ebben az alintézkedésben volt a legnagyobb a holtteher hatás, ami azt jelenti, hogy a fejlesztések több mint 50%-a támogatás nélkül is megvalósult volna. A 2.3.1. Kis- és középvállalkozások közötti együttmőködés szervezésének támogatása pályázatoknál az alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok és egyesületek együttmőködésének szervezését kiemelten támogatták azáltal, hogy számukra az elnyerhetı támogatási intenzitás mértéke 30 százalékponttal több, azaz az elszámolható költségek 80%-a volt. A pályázat a támogatási összegek differenciálásával a több tagból álló és a nagyobb értékő beruházásokat eszközlı együttmőködéseket preferálja. A 2.3.2. Együttmőködı vállalkozások közös célú beruházásának, fejlesztésének támogatása esetén a maximális támogatási intenzitás összege 3-5 hálózati tag esetén maximum 40 millió forint, 6 vagy annál több hálózati tag esetén 60 millió forint. Bár hálózatépítés szempontjából igen fontos kitétel, hogy minél több vállalkozás vegyen részt a hálózatban, a gazdasági hatásokat tekintve a fı cél az, hogy minél nagyobb értékő beruházásokat eszközöljenek a tagi létszámtól függetlenül. Ebben a formában ez az intézkedés a nagyobb hálózatokat preferálja, tekintet nélkül arra, hogy mekkora beruházást hoznak létre.

4.1. Kis- és középvállalat definiálása Kis- és középvállalkozásokról lévén szó érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a vállalkozások, amelyek beleesnek ebbe a kategóriába. A pályázati kiírások szerint kis- és középvállalkozásnak tekinthetık azok a gazdasági társaságok, szövetkezetek vagy egyéni vállalkozók, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek: 2004

2005

2006

250 fı

250 fı

250 fı

40

50

50

Mérleg fıösszege legfeljebb (millió euró)

27

27

43

Egyéni vállalkozó esetén az utolsó személyi jövedelemadóbevallásban szereplı összes bevétele nem haladja meg (millió euró)

40

50

nincs kitétel

Összes foglalkoztatottak létszáma kevesebb, mint Éves nettó árbevétele legfeljebb (millió euró) vagy

5. Táblázat: Kis- és középvállalkozás kritériumai Forrás: GVOP 2. prioritás pályázati kiírásai alapján

Állam, önkormányzat vagy a táblázatban foglalt kritériumokon kívül esı vállalkozások tulajdoni részesedése – tıke vagy szavazati jog alapján – külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25 %-ot. A megjelölt mutatókat a jóváhagyott utolsó éves beszámoló vagy SZJA-bevallás alapján kellett meghatározni. Amennyiben a vállalkozás mőködési ideje egy évnél rövidebb volt, az adatokat éves szintre kellett vetíteni. A kis- és középvállalkozások definiálásánál az éves nettó árbevétel vagy mérleg fıösszeg kitétel évrıl évre emelkedett. Már az elsı évben, 2004-ben meghatározott éves nettó árbevétel esetén a 40 millió euró, azaz megközelítıleg 10 milliárd forint vagy a választható másik mutató a mérleg fıösszeg esetén a 2 Projektzáró Dokumentum, 2006. április 11.

14

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 27 millió euró, azaz megközelítıleg 7 milliárd forint összeg olyan magasan megszabott határérték, amely nem jelenthetett igazi korlátot a jelentkezık számára. Ugyanezt mondhatjuk el a foglalkoztatottak számának kitételrıl, amely 249 fıben volt maximalizálva. A Magyarországon mőködı vállalkozások közül létszám kategóriát tekintve 2004-ben 708.307 vállalkozásból csak 946, 2005-ben pedig 707.756 vállalkozásból csak 924-et zárt ki a 250 fı alatti foglalkoztatási létszám kritérium! (KSH adatok)

4.2. Abszorpció A támogatások iránti igényeket – amelyek rámutatnak arra, hogy a megfelelı területeken, a megfelelı célközönségnek biztosítottak-e pályázási lehetıségeket – a következı táblázat foglalja össze. 2004

2005

2006

Összesen3

2. prioritás: Kis- és középvállalkozások fejlesztése Támogatott pályázatok várható száma4

2370

4170

550

7090

Beérkezett projektek száma

7145

7330

1827

16303

Hatályos szerzıdések száma

956

2768

3269

7455

Rendelkezésre álló keretösszeg (milliárd Ft)

10,1

14,3

18,6

43,0

Igényelt támogatás (milliárd Ft)

51,1

43,4

18,2

112,7

Megítélt támogatás (milliárd Ft)

20,5

10,4

14,8

45,8

Hatályos szerzıdések összege (milliárd Ft)

5,1

17,5

15,8

44,3

Kifizetések (milliárd Ft)

0,1

8,9

13,9

30,4

6. Táblázat: Támogatások iránti igény kontra megvalósulás Forrás: EMIR, 2007. augusztus 31-ei adatok és a GVOP 2. prioritás pályázati kiírásai alapján

A 2. kis- és középvállalkozások fejlesztése prioritásban 2,3-szoros túljelentkezés volt tapasztalható, melybıl a nyertes projektek száma 5 százalékkal lépte túl a tervezettet. A három éves tervezési idıszakra elıirányzott 43 milliárd forintnyi támogatási keretösszeg teljes egésze lekötésre került. 45,8 milliárd forint megítélt támogatásból 2007. augusztus 31-ig hatályos szerzıdéssel lekötött összeg 44,3 milliárd forint. A megítélt pályázati összeg magasabb az elıirányzott keretösszegnél annak érdekében, hogy az esetleges visszalépések és szerzıdésszegések nyomán felszabaduló összegek is lehívhatók legyenek. Kijelenthetjük tehát, hogy az abszorpciós cél, azaz az uniós támogatások maradéktalan lehívása teljes mértékben megvalósult.

4.3. Szektorok szerinti megoszlás Strukturális illeszkedés vizsgálatakor abból indultam ki, hogy Magyarországon még folyamatban van a politikai és gazdasági rendszerváltozást követı strukturális átalakulás, ami tıkehiány formájában szinte minden ágazatot érint. Iparpolitikai szempontból azokat az ágazatokat érdemes fejleszteni, amelyek a legjobb termelési értékkel rendelkeznek és a legdinamikusabb fejlıdést mutatják. Nagy valószínőséggel ezek azok az iparágak, amelyek illeszkednek hazánk termelési tényezı adottságaihoz, továbbá uniós tagországként illeszkednek a nemzetközi „munkamegosztásba”. A kis- és középvállalatok pályázatainak strukturális megoszlása képet ad arról, hogy mely iparágra jellemzı leginkább az ilyen mérető, többnyire magyar tulajdonú vállalkozások jelenléte, továbbá következtethetünk arra, hogy a beszállítói háttéripar bizonyos fokú kiépültsége mely ágazatokra jellemzı.

3 4

Összesen adat tartalmazza a 2007. július 31-ig beadott és elbírált pályázatokat is A tervezık által a forrásokhoz igazított, támogatható projektek száma

15


1. legjobban teljesítı ágazat







Legtöbb pályázatot benyújtó ágazatok (db) Villamos gép, mőszer gyártása

Gép, berendezés gyártása

Gumi-, mőanyag termék gyártása

Vegyi anyag, termék gyártása

Jármőgyártás

Kutatás, fejlesztés

500

390

351

147

91

63

Villamos gép, mőszer gyártása


253

211

Legtöbb hatályos szerzıdéssel rendelkezı ágazatok (db) Gumi-, mőanyag termék gyártása


Jármőgyártás


183

80

44

35

Legtöbb pályázati pénzt igénylı ágazatok (Millió Ft.) Gumi-, mőanyag termék gyártása




Jármőgyártás


3.160

2.738

2.715

1.367

696

228

Gumi-, mőanyag termék gyártása




Jármőgyártás


1.524

1.249

1.233

639

230

84

Legtöbb pályázati pénzt elnyert ágazatok (Millió Ft.)

7. Táblázat: Szektorok teljesítménye a GVOP 2. prioritásban Forrás: EMIR, 2007. augusztus 31-ei adatok alapján

A kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében megjelenı pályázatokon a legnagyobb számban a „Villamos gép, mőszer gyártása” kategória képviseltette magát, ami nem csoda, hiszen ebben a kategóriában mőködik a legtöbb vállalkozás. Meglepı azonban, hogy csak a második legnagyobb összegre pályázott és hatályos szerzıdésekkel lekötött összegek terén alig lemaradva ugyan, de a harmadik helyen áll. A legtöbb pályázati pénzt és a legtöbb hatályos szerzıdéssel lekötött összeget tekintve a „Gumi-, mőanyag termék gyártása” kategória vitte a pálmát. Ipari fajsúlyához viszonyítva kiemelkedıen sok pályázati pénzt nyertek el ezen iparág képviseletében dolgozó vállalkozások. Ipari fajsúlyához képest csaknem kétszer annyi pályázati pénz került ebbe a szektorba mint a „Gép, berendezés gyártása” kategóriát képviselı cégekhez és több mint tízszer annyi, mint a „Villamos gép, mőszer gyártásával foglalkozó vállalatokhoz, annak ellenére, hogy mindkét elıbb említett kategóriában háromszor annyi vállalkozás tevékenykedik, mint a gumi-, mőanyag termék gyártásában. Az ipari termelés értékének arányában véve a „Vegyi anyag, termék gyártása” kategória fajsúlyának megfelelı pályázati összeget nyert el, ami köszönhetı a vegyi anyag gyártásban mőködı vállalkozások nagyobb pályázási kedvének. A villamos gép, mőszer gyártásban például tízszer annyi vállalkozás mőködik, mint ebben az ágazatban, mégis csak három és félszer több pályázatot nyújtottak be. Ez azt jelenti, hogy a vegyi anyagokat gyártó vállalkozások 20 százaléka képviseltette magát a pályázatokon, míg a villamos gép és mőszer gyártásban tevékenykedı cégeknek csak 7 százaléka nyújtott be pályázatot. A jármőgyártásban tevékenykedı vállalkozások 10 százaléka nyújtott be pályázatot, mégis azt kell mondanunk, hogy ipari fajsúlyához képest igen kevés támogatáshoz jutott. Ez az eredmény arra vezethetı vissza, hogy a jármőgyártásban a többi kategóriához képest – kivéve Vegyi anyag, termék gyártása – kevés vállalkozás mőködik, mivel a kisebb mérető, magyar tulajdonú vállalkozások csak nehezen tudnak bekapcsolódni a multinacionális vállalatok beszállítói hálózataiba.

5. Magyarország versenyképessége Az ország versenyképességének javítása az NFT I. három specifikus céljainak egyike, és ha úgy vesszük az elsı számú is, hiszen a foglalkoztatás növelése, humán tıke fejlesztése és a jobb minıségő környezet megvalósítása szinte teljesen elképzelhetetlen növekvı gazdaság nélkül. Ha már versenyképességrıl van szó, érdemes rápillantanunk a világ két legelismertebb versenyképességi ország-rangsorára, azaz az IMD: World Competitiveness Yearbook 54 országot plusz 7 régiót rangsoroló listájára és a World Economic Forum: Global Competitiveness Report 125 országot felölelı rangsorára. Ez a két komplex versenyképességi rangsor természetesen eltérı módszertannal készül, amelyet évente finomítanak, 16

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola fejlesztenek, ezért Magyarország helyezésének évrıl évre történı nyomon követése önmagában nem enged messzemenı következtetéseket levonni. Sokkal célravezetıbb megvizsgálni, hogyan alakult hazánk versenyképességi helyezése, más országokhoz viszonyítva. A Visegrádi Négyek – Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Lengyelország – országait viszonyítási alapul véve reálisabb képet kapunk Magyarország versenyképességérıl. A lausanne-i székhelyő Institut für Management-Entwicklung (IMD) vezetıképzı és gazdaságkutató intézet évente publikálja World Competitiveness Yearbook címő kiadványát, amely 55 országot, valamint 7 régiót rangsorol versenyképességük szerint, összesen 323 kritérium alapján. A ranglista kétharmad részben hivatalos statisztikákon, egyharmad részben az IMD szakértıinek felmérésein alapul. Az összesített rangsor a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, a versenyszféra teljesítıképességét, valamint az infrastrukturális feltételeket külön értékelı listák eredıjeként áll elı. A legfrissebben megjelent 2007. évi kiadványukban már nem szerepelnek a régiók, ezáltal 2003-ig visszamenıen új listát jelentettek meg. 2003

Mo-hoz képest

2004

Mo-hoz képest

Mo-hoz képest

2005

2006

Mo-hoz képest

2007

Mo-hoz képest

Versenyképességi rangsor Magyarország

30

→

35

→

31

→

35

→

35

–

Csehország

31

-1

36

-1

30

+1

28

+7

32

+3

Szlovákia

38

-8

33

+2

34

-3

33

+2

34

+1

Lengyelország

47

-17

48

-13

48

-17

50

-15

52

-17

Gazdasági teljesítmény Magyarország

31

→

39

→

43

→

37

→

38

–

Csehország

25

+6

26

+13

32

+11

23

+14

29

+9

Szlovákia

38

-7

38

+1

47

-4

47

-17

42

-4

Lengyelország

48

-17

48

-9

46

-3

46

-9

41

-3

8. Táblázat: A Visegrádi Négyek versenyképességének alakulása az IMD listája alapján Forrás: IMD: World Competitiveness Yearbook, Overall Competitiveness Ranking, Economic Performance 2007-es adatsor alapján A World Economic Forum tényadatok, valamint több mint 11 000 vállalati vezetı megkérdezésére épülı felmérések eredményeinek kombinációjaként készülı jelentése 125 országot rangsorol két fı – különbözı súlyozású alindexek felhasználásával számított – index alapján. Az alapindex, a növekedési versenyképességi index, Growth Competitiveness Index (GCI), mely az alapvetı makrogazdasági feltételek, a hatékonyságnövelı tényezık, valamint az innovációs tényezık köré győjtött komponenseket foglalja magában. Ezt egészíti ki az üzleti versenyképességi index, Business Competitiveness Index (BCI), amely a vállalati mőködés és stratégia, illetve az üzleti környezet minıségének értékelésén alapul. 2002

Mo-hoz képest

2003

Magyarország

29

→

33

Csehország

36

-7

Szlovákia

46

-17

Lengyelország

50

-21

Mo-hoz képest

2004

Mo-hoz képest

2005

Mo-hoz képest

2006*

Mo-hoz képest

41

–

*

Versenyképességi index (GCI) →

39

→

(39) 35

→

39

-6

40

-1

(38) 29

(+1) +6

29

+12

43

-10

43

-4

(41) 36

(-2) -1

37

+4

45

-12

60

-21

(51) 43

(-12) -8

48

-7

Üzleti versenyképesség index (BCI) Magyarország

28

→

38

→

42

→

34

→

39

–

Csehország

34

-6

35

+3

35

+7

27

+7

32

+7

Szlovákia

42

-14

43

-5

39

+3

39

-5

40

-1

Lengyelország

46

-18

47

-9

57

-15

42

-8

53

-14

* WEF a 2006-ban módszertani módosításokat vezetett be (ennek köszönhetıen pl. Magyarország 2005. évi publikációban megjelent 39. helyét a 35.-re módosította). GCI: 2005-ig Growth Competitiveness Index, 2006-tól Global Competitiveness Index

17



9. Táblázat: A Visegrádi Négyek versenyképességének alakulása az World Economic Forum listája alapján Forrás: World Economic Forum: Global Competitiveness Report, Global Competitiveness Index (GCI)*, Business Competitiveness Index (BCI)

Mindkét elemzı besorolása ugyanazt a sajnálatos tendenciát mutatja mind a komplex, mind a gazdasági/üzleti versenyképességi rangsort tekintve, hogy Magyarország nemcsak abszolút értékében mutat romló versenyképességet, de a környezı országokhoz képest is csökken a versenyelınye. Hazánk az ezredforduló küszöbén még vezetı pozícióban volt a csoportban, amelyet alapvetıen 2004-ben mindkét elemzı szerint elvesztett. Csehországgal szemben egyre nı a lemaradásunk, a korábban nálunk még rosszabb mutatókkal rendelkezı Szlovákia, nemcsak behozott, de egyenesen lehagyott bennünket 2006ban, továbbá a legrosszabb helyezéseket elérı Lengyelország is egyre csökkenti lemaradását Magyarországhoz képest.

6. Összegzés Az elemzésbıl kiderül, hogy bár az NFT I. keretein belül létrehozott öt operatív programot olyan logikával alkották meg a stratégiatervezık, hogy azok kiegészítsék egymást kihasználva az adódó szinergiákat, sajnálatos módon azonban a gazdaság versenyképességére fordított támogatások 2004 és 2006 között nem voltak képesek javítani Magyarország nemzetközi versenyképességét. Sıt, hazánk az ezredforduló óta a visegrádi országok csoportján belül évrıl-évre veszít versenyelınyébıl. A gazdasági hatások vizsgálatánál elırebocsátanám, hogy a hároméves periódus tervezési szempontból igen rövid, továbbá a 2006 óta eltelt idı olyan csekély, amelynél a nemzetgazdasági hatások egy része még nem jelentkezik, valamint a nemzetgazdasági mutatók alakulásában egyéb, általam nem vizsgált folyamatok is szerepet játszanak. Ideális aránynak tekinthetı, hogy az állam – kevés kivételtıl eltekintve – a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb 50 százalékáig szállt be a fejlesztésekbe és a támogatások maximális összegei is a megfelelıen voltak megállapítva. A nemzetgazdasági szinten mérhetı hatás elmaradásának az oka, hogy a fejlesztésekre kiadott támogatások nem összpontosultak néhány kiemelt területre, azaz GVOP céljaihoz felhasználható keretösszeghez képest túl sok fejlesztési célt határoztak meg és ennek megfelelıen túl sok pályázatot írtak ki. Ennek következményeként a rendelkezésre álló keretösszeg oly mértékben elaprózódott, hogy annak gazdasági hatási nem mérhetıek. Az NFT I. kereteiben öt operatív program osztozott az uniós forrásokból erre a területre szánt 679,7 milliárd forintnyi keretösszegen. A magyar gazdaság versenyképességének növelésére elkülönített 162,4 milliárd forint 4+1 prioritás és azon belül 24 alintézkedés között oszlott meg. Az általam vizsgált 2. Kis- és középvállalkozások fejlesztése prioritás a három éves periódus alatt 43 milliárd forintból gazdálkodhatott, amelyet 5 alintézkedés között osztottak el, azaz 5 célterületre lehetett projekteket benyújtani. A 2. prioritásban a tervezési periódus harmadik, azaz utolsó évében (2006-ban) forráshiány miatt már csak egy pályázati kiírás jelent meg. Az abszorpciós cél maximálisan teljesült, a megítélt támogatásokkal biztosították a rendelkezésre álló teljes keretösszeg lehívását. Ez a megállapítás a GVOP egészére és az általam vizsgált 2. prioritásra is igaz. A pályázati kiírások magas számából arra következtethetünk, hogy a tervezık elsıdleges célja az abszorpció teljesítése volt, nem pedig a fókuszált gazdaságfejlesztés. A tervezık óvatossága nem látszik indokoltnak fıleg annak fényében, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapotában keresve is nehéz olyan területet találni, amely ne lenne képes a 2. prioritásra − de akár a teljes GVOP-ra − elkülönített keretösszeg vissza nem térítendı támogatások formájában történı, akár teljes mértékő felszívására. Ezt támasztja alá, hogy úgy összegszerően, mint a pályázatok számát illetıen több mint kétszeres túljelentkezés volt tapasztalható a GVOP 2. prioritását tekintve. Bár a jelentkezések száma igen nehezen jelezhetı elıre, bizonyos összeg egy gazdasági területre esı súlya egyszerően modellezhetı. A várakozások ellenére az adott idıszakban a támogatások hatására egy iparág sem mutatott az elvártnál dinamikusabb fejlıdést. Ennek oka, hogy a támogatási keretösszeg túlságosan elaprózódott az ágazatok között, így mérhetı gazdasági hatásról strukturális szempontból nem beszélhetünk, azaz kimondható, hogy a GVOP költségvetése által a kis és középvállalkozások fejlesztésére szánt 18

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola támogatások nem voltak képesek kompenzálni azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek az egyes iparágak növekedése ellen hatnak. A pályázati pénzek korlátozott mivoltából adódóan kevesebb, jobban fókuszált pályázat érdemben befolyásolhatta volna két, legfeljebb három iparág fejlıdését.

Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.

Nemzeti Fejlesztési Terv GVOP Program Kiegészítı Dokumentum GVOP éves jelentések (2004, 2005, 2006) az Európai Bizottság számára World Economic Forum (2004, 2005, 2006): Global Competitiveness Report, Executive Summary Institut für Management-Entwicklung (2006): World Competitiveness Yearbook Pellényi Gábor (2005. december): A magyar gazdaság versenyképessége nemzetközi versenyképességi jelentések tükrében, ICEG Vélemény XXIII Világgazdasági Kutatóintézet (2007. január): Gazdasági növekedés: a nemzetközi versenyképesség meghatározó tényezıi és várható változásai (vitaanyag) Sebestyén Tibor (2005. szeptember): A magyar gazdaság versenyképessége globális összehasonlításban, Polgári Szemle 1. évfolyam, 8. szám GKM, Stratégiai Fıosztály (2007. július): Áttekintés Magyarország versenyképességi helyzetérıl, www.gkm.gov.hu Kapcsolódó törvények és rendelkezések Adatok: EMIR, 2007. augusztus 31. KSH makrogazdasági adatok

19


Baráth Lajos1 A mezıgazdaságban képzıdött jövedelmek összehasonlítása az Európai Unió régi és újonnan csatlakozott tagállamai között Az Európai Unióban két jövedelem információs rendszer (a tesztüzemi rendszer és a mezıgazdasági számlarendszer) adatai alapján kaphatunk képet a tagállamokban képzıdött mezıgazdasági jövedelmekrıl. Ezen jövedelem információs rendszerek kiépítése az újonnan csatlakozott országokban is az Európai Unióhoz történı harmonizáció egyik fontos feladata volt. Egymással összehasonlítható hosszú idısoros adatok jelenleg a mezıgazdasági számlarendszer (MSZR) esetében állnak rendelkezésre. A tanulmány célja az MSZR adatain alapulva a mezıgazdasági jövedelmekben a régi (EU-15) és a 2004. május elsején csatlakozott (EU-10) tagállamok között megfigyelhetı különbségek feltárása. Idıtávot tekintve a 2000 és 2006 közötti idıszak kerül elemzésre, betekintést nyerve ezáltal a csatlakozás elıtti és a csatlakozást követı évek változásaiba. Tárgyszavak: mezıgazdasági jövedelmek, MSZR, A-mutató, C-mutató

1. Bevezetés A konferencia különös figyelmet érdemlı kérdéseinek egyike, hogy „Remélhetjük-e, hogy az elkövetkezendı évtizedekben Európa két teljesen különbözı része egyesül?” Cikkemben e kérdés megvitatásához a mezıgazdaság szemszögébıl szeretnék néhány gondolatot kifejteni. Gazdasági értelemben az Európa „két különbözı része” közötti egyesülés egyik legfontosabb feltétele az életszínvonalbeli különbségek csökkenése. Az életszínvonal mérésére a közgazdaságtanban hagyományosan az egy fıre jutó jövedelem (GDP) a széles körően használt mutató. Ebbıl kiindulva dolgozatomban a konferencia általános kérdését leszőkítve arra a kérdésre keresek választ, hogy remélhetjük-e, hogy a mezıgazdasági jövedelmek kiegyenlítıdnek az EU korábbi (EU-15) és 2004. május elsején csatlakozott (EU-10) országai között? A vizsgálathoz a feltételek kedvezıek, ugyanis az EU-csatlakozást megelızı és az azóta eltelt idıszakban a jövedelemviszonyok mellett változtak azok a lehetıségek is, amelyek felhasználásával képet lehet rajzolni az ágazat jövedelemhelyzetérıl. Míg 2000 elıtt csak az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal (APEH) adatbázisa állt a hazai kutatók rendelkezésére a mezıgazdasági jövedelem vizsgálatokhoz, az uniós harmonizáció eredményeként két mezıgazdasági pénzügyi és jövedeleminformációs rendszer is kialakításra került: a Mezıgazdasági Számlarendszer (MSZR) és a Tesztüzemi Rendszer (TR), olvashatjuk Kapronczai [2007] egyik tanulmányában. Valamennyi rendszer eltérı céllal jött létre, eltérı a lefedettségi köre és ebbıl kifolyólag eltérı eredményeket is szolgáltat, amely több esetben félreértésre adott okot. Ezért dolgozatom 2. pontjában az egyes jövedeleminformációs rendszerek sajátosságait kívánom röviden bemutatni. Hosszú idısoros az Európai Unió tagállamaival összehasonlítható adatok jelenleg az MSZR esetében állnak rendelkezésre. Így az összehasonlítás adatbázisaként a Mezıgazdasági Számlarendszert választottam. A cél a 2000–2006-ig terjedı idıszak bemutatása volt, betekintést nyerve ezáltal a csatlakozást megelızı és azt követı évekbe. A Mezıgazdasági Számlarendszerben különbözı jövedelem aggregátumok és mutatók segítségével (A. B, C mutató) követhetjük nyomon a mezıgazdasági jövedelmek változásait. A harmadik pont célja ezen jövedelem aggregátumok és mutatók bemutatása. Ezt követıen kerül sor az EU-15-ök és EU-10-ek mezıgazdaságában képzıdött jövedelmek összehasonlítására. Végül rövid összegzéssel zárul az elemzés amelyben, megpróbálok választ adni a Bevezetésben felvetett kérdésre.

1 DE ATC Vidékfejlesztési és Agrárgazdaságtani Tanszék 4032 Debrecen Böszörményi út 138. Email: [email protected] Tel./fax: 52/508-482

21



2. A mezıgazdasági jövedeleminformációs rendszerekrıl Itt szeretném megjegyezni, hogy a jövedeleminformációs rendszerek bemutatása döntıen Laczka Éva, Szabó Péter és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) munkatársainak, mindenekelıtt Kapronczai István elıadásainak, cikkeinek felhasználásával készült. Az EU információs struktúrája az uniós mechanizmus viszonylag állandóbb eleme, mint a Közös Agrárpolitika (KAP). A KAP ugyanis 5-7 évenként jelentıs átalakuláson megy keresztül attól függıen, hogy milyen egyezségekre jut a globalizálódó világ, milyen folyamatok érvényesülnek a tagországok mezıgazdaságában és ezeknek milyen szabályozási tanulságait kell érvényre juttatni – fogalmazza meg Kapronczai [2007]. A változások ellenére a KAP egyik fı célja a létrejöttétıl fogva, a mezıgazdasági termelık számára tisztességes jövedelem biztosítása. Az EU a jövedelmek nyomon követését két jövedeleminformációs rendszer segítségével végzi, a Mezıgazdasági Számlarendszer (MSZR) és a Tesztüzemi Jövedeleminformációs Rendszer (TR) segítségével. Magyarországon az EU-harmonizáció során szintén kialakításra kerültek ezek a rendszerek, növelve a jövedelemelemzésekhez használható adatbázisok számát. Mindez azonban nem segítette a tisztánlátást, mivel a különbözı rendszerek eltérı következtetésre juttatták az elemzıket, a politikusokat. „Így kialakult egy „adatháború”, amikor ki-ki véletlenszerően, vagy saját (politikai) érdekeinek megfelelıen merített egyik vagy másik adatbázisból” Kapronczai szerk. [2007]. E jelenség megvilágítására készítette el az AKI kollektívája az „Ellentmondások és összefüggések a mezıgazdasági jövedeleminformációs rendszerek között” címő tanulmányát. A tanulmány átvilágítja az egymás mellett létezı jövedeleminformációs rendszereket, feltárja a köztük lévı összefüggéseket, megvizsgálja átjárhatóvá tehetık-e, illetve meghatározza melyik rendszer milyen folyamat elemzésére a legalkalmasabb. A három jövedeleminformációs rendszer között az alapvetı különbség az egyes rendszerek lefedettségi körébıl adódik. A következı ábra áttekintést nyújt arról, hogy milyen tevékenységeket és milyen nagyságú üzemek kibocsátását tartalmazzák az egyes adatbázisok (1. ábra).

1. ábra: Az egyes rendszerek lefedettségi köre Forrás: Kapronczai szerk, [2007]

Az APEH adatbázis a társasági adó bevallása céljából készült mérlegekbıl és eredménykimutatásokból áll. Az APEH adatbázisban mezıgazdasággal foglalkozó cégnek minısül az a cég, amely TEÁOR kódja valamilyen mezıgazdasági szakágazatot jelöl meg fıtevékenységként. Statisztikailag fıtevékenységnek minısül az a tevékenység, amely a legnagyobb hozzáadott értéket hozza létre (a hozzáadott érték, több mint 50%-át). Így vegyes profilú cégek esetében a mezıgazdasági tevékenység vagy nem jelenik meg (ha a mezıgazdasági tevékenység a hozzáadott érték kevesebb, mint 50%-át adja), vagy vegyesen található meg a mezıgazdasági és nem mezıgazdasági tevékenységbıl származó jövedelem. A Tesztüzemi Rendszer (TR) a legalább 2 európai méretegységet (EUME) elérı egyéni gazdaságokra és gazdasági szervezetekre nézve reprezentatív adatbázis. Tesztüzemek az olyan gazdaságok lehetnek, amelyek árbevételük legalább 50%-át mezıgazdasági alaptevékenységbıl szerzik. A tesztüzemi rendszer fı sajátossága a másik két rendszerrel összevetve, hogy nem tartalmazza a 2 EUME alatti gazdaságokat. 22

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A Mezıgazdasági Számlarendszer (MSZR) az országban végzett összes mezıgazdasági tevékenységet tartalmazza, függetlenül attól, hogy az azt végzık fıtevékenységük alapján mely nemzetgazdasági ágba vannak sorolva.

3. A mezıgazdaságban képzıdött aggregált jövedelem mérésére szolgáló mutatók az MSZR-ben Az MSZR a nemzeti számlarendszer szatellit számlája Kapronczai [2000] Fogalmai és módszertani elıírásai alapvetıen megegyeznek a nemzeti számlarendszerével, csak akkor és amennyire a mezıgazdasági termelés jellegzetességei feltétlenül megkívánják térnek el tıle Szabó [2007]. A jövedelemelemzésre használt mutatók keletkezését a 2. ábra mutatja be. Az Európai Unió által a jövedelem helyzet vizsgálatára leggyakrabban használt mutató, az úgynevezett „A” mutató Szabó, G. [2007]. Az „A” mutató a termelési tényezık éves munkaerı egységre jutó reáljövedelmének változását méri KSH [2000]. „Reáljövedelmen minden esetben a folyó áron számított jövedelemkategóriának a nemzeti valutában számított bruttó hazai termék (GDP) implicit árindexével deflált változatlan áras értéke értendı.” – olvashatjuk Szabó [2007] tanulmányában. A tört nevezıjében az Éves Munkaerı Egység szerepel (ÉME). Az éves munkaerıegység használatára azért van szükség, hogy a részmunkaidıt és az idénymunkát is figyelembe lehessen venni. Egy ÉME megfelel egy olyan személy munkaidı ráfordításának, aki egy egész éven át teljes munkaidıben végez mezıgazdasági tevékenységet. (1 ÉME megfelel 1800 ledolgozott munkaórának) Laczka [2007]. Mezıgazdasági szektor teljes kibocsátása Folyó termelıBruttó hozzáadott érték alapáron felhasználás Nettó hozzáadott érték Egyéb termelési értékcsökkenés alapáron támogatások Egyéb Termelési tényezık termelési jövedelme adók Termelési tényezık jövedelme Fizetett bérleti díj Fizetett kamatok Munkavállalói jövedelem

Deflálva és teljes ÉMEvel osztva

A-mutató

Deflálva és a nem fizetett ÉME-vel osztva

B-mutató

Kapott kamatok Nettó vállalkozói jövedelem

Nettó deflálva vállalkozói jövedelem 2. ábra: Jövedelemmutatók a mezıgazdasági számlarendszerben Forrás: EC, 2002

C-mutató

A teljes ÉME két részbıl tevıdik össze: a fizetett és nem fizetett munkaerıbıl. A nem fizetett ÉME tartalmazza az alkalmazottakon kívüli egyéb munkaerı munkaráfordításait is. (Pl. családi gazdaságoknál a családfı és a családtagok munkaráfordítását is) A „B” mutató esetében a nevezıben a nem fizetett munkaerı szerepel, így ez a mutató nem alkalmas a fizetett és családi munkaerıre alapuló szervezeti formák jövedelmezıségének összehasonlítására. Míg az EU régi tagállamaiban a családi gazdaságok túlsúlya figyelhetı meg, és a gazdasági szervezetek súlya viszonylag alacsony, addig az EU-10-ek esetében igen jelentıs a társas vállalkozások mezıgazdasági termelésben betöltött szerepe. Ezért e mutató a régi és új tagállamok összehasonlítására nem alkalmas. Az EU-ban a jövedelem mérésére az „A” és „B” mutató mellett egy „C” mutató is megtalálható. A „C” mutató a mezıgazdaság nettó vállalkozói jövedelme Szabó-Milella [2006]. A „C” mutatót úgy kapjuk meg, ha a termelési tényezık jövedelmébıl levonjuk a munkavállalói jövedelmet annak járulékaival, a bérleti díjat (a 23



gazdaság és a földterület bérleti díját) és a kifizetett kamatokat, és hozzáadjuk a gazdaság által kapott kamatot (1.ábra).

4. A mezıgazdasági jövedelmek összehasonlítása az EU-15 és EU-10 tagállamai között A fejezet során az „A” és „C” mutatók, valamint ezeket kiegészítve saját számítások segítségével kerül elemzésre az EU-15 és EU-10 tagállamaiban képzıdött mezıgazdasági jövedelem. A felhasznált adatok az EU ingyenes tájékoztatási adatbázisából származnak [Internet1]. Az adatbázisban szerepel EU-15 aggregátum, míg EU-10 nem. Megfelelı részadatok segítségével elıállítható az EU-10 aggregátum is, de a szükséges részadatok nem minden esetben álltak rendelkezésre. Ezekben az esetekben a régi tagállamok vonatkozásában az átlagadatokat használom és ehhez az átlagértékhez viszonyítom az egyes országok adatait. Mivel Málta és Ciprus mezıgazdasági termelésben betöltött szerepe nem jelentıs, így a vizsgálatuktól eltekintek. A jövedelem összehasonlítását négy alfejezetbe foglalva követhetjük nyomon. Elsıként az EU által leggyakrabban használt, ún. „A”-mutató bemutatását olvashatjuk. Az „A”-mutató három másik index (a termelési tényezık jövedelmének indexe, az éves munkaerıegység változásának indexe, valamint a GDP implicit árindexének) hányadosa. Az EU régi és újonnan csatlakozott tagállamai között a mutató kialakulásában az egyes indexek hatása eltérı. Az elsı alfejezet az „A”-mutató egyes indexeinek felbontásával e jelenség leírására is kitér. Az „A”-mutató eredeti formájában gyakorlatilag egy parciális termelékenységi mutató, amely az élımunka termelékenység idıbeli változását méri. Az élımunka termelékenységnek nem csupán a változása, hanem egy adott idıpontban mért állapota is értelmezhetı Szabó [ 2003]. Az Európai Unió – bizonyos elvi nehézségek miatt – a mutatót csak a jövedelem változásának nyomon követésére használja, annak abszolút szintje nem kerül publikálásra. Az egységnyi éves munkaerıegységre jutó jövedelem színvonala, az elvi nehézségek ellenére, vizsgálható. A fejezet második alpontjában saját számításokon alapulva ennek bemutatására kerül sor. A harmadik alpont a „C”- mutatóval vizsgált jövedelemelemzéseket ismerteti, míg a negyedik alpont lineáris regresszióval történı elırejelzés segítségével próbál választ keresni a dolgozat fı kérdésére.

4.1. Az „A” mutató alakulása Az 1. táblázat adatai alapján kitőnik, hogy az EU-15-ök esetében az „A”-mutató a vizsgált hat évben nem változott jelentısen. A bázisévként választott 2000-hez képest, a legnagyobb növekedést 2001-ben figyelhetjük meg (4,6%), míg a legkisebb érték a 2005-ös évhez főzıdik (98,1%). Ezek alapján az EU-15ökrıl elmondható, hogy az „A”-mutató alapján mért jövedelemváltozás minimálisnak tekinthetı, a jövedelem a 2000 és 2006 közötti intervallumban gyakorlatilag a vizsgálat kiinduló évének szintje körül állandósult. 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

EU-15

100

104,6

100,0

101,5

101,6

98,1

100,9

Csehország

100

127,2

99,6

87,3

138,8

143,3

152,3

Észtország

100

116,7

109,2

154,8

226,5

237,1

224,7

Lettország

100

120,5

115,9

126,2

205,2

212,3

224,2

Litvánia

100

92,6

86,0

96,6

150,4

191,4

199,5

Magyarország

100

107,9

91,4

93,4

148,6

153,9

160,5

Lengyelország

100

115,0

103,9

96,0

180,9

163,4

180,7

Szlovénia

100

86,3

117,6

89,0

141,3

143,9

141,2

Szlovákia

100

113,6

106,7

100,3

129,7

120,9

123,0

1. táblázat: Az „A” mutató alakulása, 2000=100% Forrás: Saját számítás, Eurostat adatai alapján

Az EU-10-ek vonatkozásában a vizsgált idıszakot célszerő két részre osztani: a csatlakozás elıtti és a csatlakozást követı évekre. Mind a csatlakozás elıtt, mind a csatlakozást követıen a változás mértéke meghaladja a korábbi tagállamok esetében megfigyelhetıt. A legnagyobb változás a csatlakozás évében, 24

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 2004-ben ment végbe. Ebben az évben, két tagállamban a növekedés mértéke meghaladja a 100%-ot; Észtországban közel 130%-kal nıtt az „A”-mutató értéke, Lettországban 105%-os volt a növekedés. İket követi Lengyelország, ahol 80%-kal volt magasabb az egységi munkaerıegységre jutó reáljövedelem nagysága 2004-ben, a 2000-es évhez viszonyítva. A többi országban, köztük Magyarországon is, a mutató 40-50%-os javulása ment végbe. Ebben a támogatások nagyságának növekedése mellett a kedvezı idıjárás is szerepet játszott. Az „A”-mutató három másik index hányadosa. A mutatót alkotó egyes indexek hatása az EU régi és új tagállamai között nem azonos. Különösen az éves munkaerıegység indexének hatása eltérı, ugyanis az új tagállamokban a mezıgazdasági munkaerı kiáramlása meghaladja a régi tagállamokban tapasztalhatót. Az egyes indexek hatásának vizsgálata lehetıvé válik, ha az „A”-mutatót felbontjuk alkotó indexeire. A felbontás eredményét a 2. táblázat tartalmazza. „A”- mutató

Termelési tényezık jövedelmének indexe

GDP implicit árindexe

ÉME index

EU-15

98,1

97,9

1,08

0,92

Csehország

143,3

189,4

1,44

0,92

Észtország

237,1

169,2

1,21

0,59

Lettország

212,3

229,5

1,16

0,93

Litvánia

191,4

176,3

1,15

0,80

Magyarország

153,9

152,2

1,28

0,77

Lengyelország

163,4

169,6

1,13

0,92

Szlovénia

143,9

141,2

1,12

0,88

Szlovákia

120,9

115,1

1,38

0,69

2. táblázat: Az „A”-mutató és a mutatót alkotó indexek alakulása 2005-ben, 2000=100% Forrás: Saját számítás Eurostat adatai alapján

Az EU-15 és EU-10 országainak „A”-mutatóját alkotó mindhárom index között lényeges eltéréseket figyelhetünk meg. A termelési tényezık folyó áron mért jövedelme az EU-15-ök átlagában minimálisan csökkent (-2%), míg valamennyi újonnan csatlakozott országban jelentıs növekedést mutatott. A legnagyobb mértékben, Lettországban (közel 130%), míg a legkisebb mértékben (115%) Szlovákiában nıtt. A termelési tényezık jövedelmének folyó áron mért változásában az áraknak szintén eltérı szerepe volt a régi és új tagállamokban. Jól mutatja ezt a táblázat GDP–implicit árindexét tartalmazó oszlopa. Az EU-15-ök esetében ezzel a mutatóval mért árnövekedés a vizsgált idıszak alatt 8%-os volt. Ezzel szemben az újonnan csatlakozott országok többségében – Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovénia – az árak 10–20%-os növekedése ment végbe. Csehország, Magyarország és Szlovákia esetében a növekedése eltért az átlagtól. Ezekben az országokban 30-40%-os növekedéssel találkozhatunk. A legfontosabb különbséggel az Éves munkaerıegység változását mérı index esetében figyelhetı meg. Az EU-15-ök „A”-mutatójának növekedésében az ÉME mindössze 8%-os csökkenése játszik szerepet. Az új tagállamokban az ÉME csökkenésének szerepe – Csehországot, Lettországot és Lengyelországot kivéve – mindenhol magasabb. Szlovákiában például a termelési tényezık reáljövedelmének csökkenésével találkozhatunk, az „A” mutató növekedése teljes egészében a munkaerı 30%-os csökkenésének köszönhetı. 4.1.1. Az egységnyi munkaerıegységre jutó jövedelem abszolút szintjének összehasonlítása Az Európai Unió az „A”-mutatót csak a jövedelem változásának nyomon követésére használja, ugyanakkor elméletileg az „A”- mutatót alkotó tört abszolút szintje is értelmezhetı. Annak okát, hogy az Európai Unió miért nem használja a mutatót a jövedelem adott idıpontban történı állapotának mérésére Szabó [2007] tanulmánya alapján a következıképpen foglalhatjuk össze. 25



Az egységnyi mezıgazdasági munkaerı egységre jutó jövedelem csak durva összehasonlításra ad lehetıséget, legalább két okból: • Bár a mezıgazdasági munkaerı-felhasználási statisztika egységes módszertan szerint készül, a tagországok sajátosságai és az adatok jellege miatt elsısorban a munkaerı-felhasználás változásának, mint a felhasznált munkaerı mennyiségének vizsgálatára alkalmas; • A jövedelem vonatkozásában pedig az okoz problémát, hogy a vásárlóerı eltéréseibıl adódó torzítások nem kerülnek figyelembevételre. („A vásárlóerı-paritással korrigált adatok az új tagországok jövedelembeli lemaradását kisebbnek, de továbbra is jelentısnek mutatnák”) Az elvi nehézségek ellenére, a mutató használatával feltárhatjuk a két terület jövedelmében lévı jelentıs különbséget. 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

EU-15

17,1

18,3

17,8

18,2

18,9

18,3

19,2

EU-10

1,7

2,1

2,0

1,8

3,0

3,1

3,5

EU-15/EU-10

10,1

8,9

9,1

10,4

6,4

5,8

5,4

3. táblázat: Az élımunka-termelékenység alakulása (1000 euró/ÉME) Forrás: Saját számítás Eurostat adatok alapján

Az EU-15 és EU-10 egységnyi éves munkaerıegységre jutó jövedelme közötti különbség az EUcsatlakozás elıtt kb. tízszeres volt. A legnagyobb különbség 2000-ben figyelhetı meg, míg a legkisebb 2006-ban. A csatlakozást követıen a különbség csökkent, de még így is jelentıs. Az EU-15-ök esetében 18-19 ezer euró körül alakul az egységnyi munkaerıegységre jutó termelési tényezık jövedelmének nagysága, ezzel szemben az EU-10-ek által átlagosan elért munkaerıegységre jutó jövedelem nagysága a csatlakozást követıen is csak 3-3,5 ezer euró körül alakul.

4.2. A jövedelmek összehasonlítása a „C”-mutató alapján A „C”-mutató a nettó vállalkozói jövedelem. A „C”-mutatót az Európai Unió az „A”-mutatóval ellentétben abszolút értéken is publikálja. A fejezet során elsıként a „C”-mutató változásának vizsgálatára kerül sor, majd ezt követi a „C”-mutató abszolút szintjének összehasonlítása. Az abszolút szintek különbözı nagyságú országok közötti elemzésének elvégzése csak úgy lehetséges, ha az elızı fejezethez hasonlóan levetítjük valamely termelési tényezı egy egységére. A legkézenfekvıbb az elızıekben már használt egységnyi éves munkaerıegységre esı jövedelem vizsgálata. A nettó vállalkozói jövedelem az EU-15-ök esetében 2000 és 2006 között mintegy 20%-kal csökkent. Az új tagországok többségében ezzel szemben az „A”-mutatóhoz hasonlón jelentıs növekedés volt tapasztalható. A „C”- mutató esetében Csehország vonatkozásában megbízható adatok nem álltak rendelkezésre. 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

EU-15

100

105,6

95,0

94,0

91,8

80,8

82,0

Észtország

100

101,4

79,7

73,6

134,6

132,8

111,4

Lettország

100

118,8

113,7

110,0

198,8

200,3

200,7

Litvánia

100

84,3

77,5

75,6

137,1

158,6

154,6

Magyarország

100

108,0

78,3

68,2

152,8

153,4

163,5

Lengyelország

100

120,2

93,4

84,8

201,0

172,6

188,8

Szlovénia

100

85,4

128,6

75,2

129,1

132,5

126,6

Szlovákia

100

174,3

200,8

-97,4

207,8

63,2

57,5

4. táblázat: A „C”- mutató alakulása, 2000=100% Forrás: Eurostat

Jól látható e mutató esetében is, hogy az EU-csatlakozás jelentıs változást hozott a mezıgazdasági jövedelmeket illetıen. A vizsgált újonnan csatlakozó országokban a csatlakozás évében, az elızı éveknél jelentısen nagyobb a „C” mutató alapján mért jövedelem növekedése. A vizsgált 6 év tekintetében 26

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola kiemelkedı Lettország, és Lengyelország esetében a mutató javulása. Szlovákiában jelentıs ingadozások figyelhetık meg az elemzett hat év távlatában. Míg 2004-ben közel duplája volt a vállalkozói jövedelem a 2000-es évnek, addig 2005-ben és 2006-ban jelentısen alatta maradt. Összegezve a „C”-mutató változása alapján végzett elemzést elmondható, hogy Szlovákia kivételével a többi újonnan csatlakozó országban az EU-15-kel ellentétben a jövedelem növekedése ment végbe. Mindez azt is jelenti, hogy az új és régi tagállamok jövedelme közeledett egymáshoz. A kérdés az, hogy milyen mértékő ez a közeledés? Az egységnyi munkaerıre jutó nettó vállalkozói jövedelem kiszámításával választ kaphatunk a kérdésre. A számítás eredményét a 3. ábra mutatja be. 14,0 12,0 10,0 8,0

EU-15

6,0

EU-10

4,0 2,0 0,0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

3. ábra: Az egységnyi éves munkaerıegységre jutó nettó vállalkozói jövedelem, 1000 euró/ÉME Forrás: Saját ábrázolás, Eurostat adatai alapján

A 3. ábrán jól látszik, hogy a csatlakozást követıen valóban közeledett egymáshoz az EU-15-ök és EU-10ek egységnyi munkaerı egységre jutó nettó vállalkozói jövedelme. Ugyanakkor az is egyértelmően látszik, hogy a közeledés ellenére a két országcsoport jövedelme közötti különbség továbbra is igen magas. Az „A”mutatóhoz hasonlóan a csatlakozás elıtt több mint tízszeres volt a differencia , majd 2004-et követıen a különbség öt-hatszorosra csökkent.

4.3.Utoléri-e az EU-10-ek jövedelme az EU-15-ök jövedelmét? Mind az „A”, mind a „C”-mutató abszolút szintjének elemzése során láthattuk, hogy az egységnyi munkaerıegységre jutó jövedelemben a régi és új tagállamok között a különbség jelentıs. Azt is láthattuk viszont, hogy a csatlakozást követıen a jövedelembeli különbség csökkent. Felmerül a kérdés, hogy ha ezek a tendenciák folytatódnak, mikor érheti utol az EU-10-ek jövedelme az EU-15-ökét? Ha feltételezzük, hogy az eddigi tendenciák tartósak és a meglévı adatokra trendvonalat illesztünk; az EU-15-ök és EU-10ek trendvonalának metszéspontja megmutatja, hogy az új tagállamok jövedelmi szintje mikor érheti utol a régi tagállamokét. Mivel az EU-15-ök esetében az éves munkaerıegységre jutó vállalkozói jövedelem gyakorlatilag stagnált, és az egységnyi munkaerıegységre jutó termelési tényezık jövedelme is csupán minimális növekedést mutatott a vizsgált hat év során; ezért az egyszerőség kedvéért azzal a feltételezéssel éltem, hogy az EU-15-ök esetében nem mutatható ki trend az idısor adataiban, hanem az adatok egy átlagérték körül szóródnak. A számítás szempontjából nézve mindez azt jelenti, hogy a régi tagállamok esetében trendvonal helyett, a vizsgált 6 év átlagát egy vízszintes vonallal jelölhetjük. Az éves munkaerıegységre jutó termelési tényezık jövedelme a hat év átlagában 18 300 euró/ÉME, míg a vállalkozói jövedelem 11 200 euró/ÉME. Az EU-10ek esetében a csatlakozás elıtti évtıl megfigyelhetı tendenciát vettem figyelembe.

27



4. ábra: Az EU-10 és EU-15-ök jövedelmében lévı különbségek kiegyenlítıdésének becslése Forrás: Saját ábrázolás

A számítás eredményeként az újonnan csatlakozott tagállamok egységnyi munkaerıegységre jutó vállalkozói jövedelme 2026 körül érheti utol a régi tagállamok színvonalát. A munkaerıegységre jutó termelési tényezık jövedelme pedig 2035-ben. Az ábra több szempontból is csak erısen tájékoztató jellegőnek tekinthetı. Egyrészt a trend meghatározásához kevés a rendelkezésre álló adat. Másrészt a csatlakozás évében tapasztalt jelentıs jövedelemnövekedés nem valószínő, hogy egy tartós tendencia kezdete. Az utóbbi két év adatai alapján sokkal valószínőbbnek tőnik, hogy a jövedelem az egyszeri nagyarányú növekedést követıen beáll, egy a korábbihoz képest magasabb szinten, s errıl a szintrıl kiindulva egy lassabb növekedés veszi kezdetét.

5. Összefoglalás A cikkben a konferencia kiemelt kérdései közül a: „Remélhetjük-e, hogy Európa két teljesen különbözı része egyesül?” címő kérdést leszőkítve arra kerestem a választ, hogy remélhetjük-e, hogy a mezıgazdaságban képzıdött jövedelmek közötti különbség az EU korábbi és 2004. május elsején csatlakozott országai között kiegyenlítıdik? A kérdés megválaszolására a Mezıgazdasági számlarendszer adatait elemeztem. A vizsgálat fıbb eredményei a következıkben foglalhatók össze. Az EU újonnan csatlakozott országaiban a 2000–2006-ig terjedı idıszakban különbözı mutatókkal („A”-, „C”-mutató) mérve a jövedelem relatív növekedése meghaladta a korábbi tagállamokban tapasztalhatót. Ennek következtében a jövedelem szintjében lévı különbség mérséklıdött a vizsgált idıszak alatt. A mérséklıdés ellenére az egy munkaerıegységre jutó jövedelem nagysága a régi tagállamokban továbbra is jelentısen meghaladja az új tagállamok megfelelı értékeit. Ezek alapján a kérdésre adott válasz: a jövedelmek kiegyenlítıdéséhez hosszú idınek kell eltelnie.

28


Irodalomjegyzék 1. 2.

3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.

European Communities (2002): Income from agricultural activity in 2001- European Union and Candidate Countries, Luxembourg Internet 1: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=0,1136206,0_45570467&_dad=portal&_schem a=PORTAL Kapronczai, I. (2000): Az agrárinformációs rendszer elemei az EU-harmonizáció tükrében. Statisztikai Szemle 78. évf. 4. szám, 212-224.o. Kapronczai, I. (2007a): A mezıgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei. Statisztikai Szemle 85. évf. 1. szám, 36-56.o. Kapronczai, I. (2007b): Ellentmondások és összefüggések a mezıgazdasági jövedeleminformációs rendszerek között. Agrárgazdasági Információk 2007. AKI Budapest Központi Statisztikai Hivatal (2000): A mezıgazdasági és erdıgazdálkodási számlarendszer kézikönyve. KSH, Budapest Laczka, É. (2007): A magyar mezıgazdaság az EU-csatlakozás körüli élvekben, 2000-2005. Statisztikai Szemle, 85. évf. 1. szám, 5-20.o. Szabó, P. (2003): Módszertan-statisztikai gyakorlat. Mezıgazdasági termelékenységi mutatók. Gazdaság és Statisztika, 54. évf. 4. szám, 56-63. o. Szabó, P. (2007): Az EU-csatlakozás hatása a mezıgazdasági jövedelemre. Statisztikai Szemle, 85. évf. 1. szám, 21-35.o. Szabó, P.-Milella, A.: (2006): EU-Agrareinkommen: -5,6% (real) in 2005. Statistik kurz gefasst. Landwirtschaft und Fischerei 2006/5. Europäische Gemeinschaften, 2006 Szabó,G. (2007): Changes in the structure of agricultural production, farm structure and income in Hungary int he period of 2004-2006. 104th (joint) EAAE-IAAE Seminar, Corvinus University of Budapest, Budapest, 2007. September 6-8.

29


Nagy Zsuzsanna1 A magyar agrár-külkereskedelem versenyképességének alakulása az uniós csatlakozást követıen A versenyképesség összetett fogalom. A hazai és nemzetközi szakirodalom széles körően tárgyalja ezt a területet, de általánosan elfogadott definíció nincsen. A versenyképességet több szinten is lehet értelmezni: ágazati, vállalati, regionális, nemzeti és globális versenyképességrıl beszélhetünk. Jelen tanulmány röviden bemutatja a versenyképesség mérésére használt mutatókat. Az ismertetett mutatók közül az import exportfedezettségi, a Balassa-féle specializációs mutató, valamint a klasszikus Grubel-Lloyd-index alkalmazásával kerül sor Magyarország agrár-külkereskedelmi versenyképességének vizsgálatára. A vizsgálat alapján megállapítható, hogy az uniós csatlakozásunk utáni három év alatt agrárkülkereskedelmünk versenyképessége – különösen az állati eredető termékek vonatkozásában – jelentısen romlott. Tárgyszavak: versenyképesség, agrár-külkereskedelem, import exportfedezettségi mutató, Balassa-féle specializációs mutató, Grubel-Lloyd-index

1. A versenyképesség fogalma és annak mérése 1.1 A versenyképesség fogalma Az elsı részben a versenyképesség fogalmával és annak mérési módszertanával foglalkozom. A versenyképesség nehezen definiálható fogalom, nap mint nap használatos, azonban nincsen egységesen elfogadott definíciója. Török [1996] megfogalmazása szerint a „versenyképesség fogalma mikroszinten a piaci versenyben való pozíciószerzés, illetve helytállás képességét jelenti az egyes vállalatok, egymás versenytársai között, valamint makrogazdasági szempontból az egyes nemzetgazdaságok között”. Az elmúlt évtizedekben, a globalizáció felerısödésével párhuzamosan a versenyképesség vált az egyik kulcsfogalommá. Elfogadottá vált, hogy a globális verseny lényegében az egyes régiók, nagyvárosok versenye, különösen az Európai Unióban nyert teret ez a szemlélet a regionális identitások felerısödésével együtt. A globális verseny felerısödése, széles körő kiterjedése maga után vonta a verseny fogalmának pontosítását, értelmezését is. Piaci verseny alatt a közgazdaságtanban általában két vagy több szereplı egymással szembeni elınyszerzésre irányuló, adott szabályok között zajló tevékenységét értjük. Az elmúlt években vált széles körben elfogadottá a területi verseny, melynek során a regionális, helyi gazdaság fejlıdését bizonyos csoportok a helyi politikákon keresztül más térségekkel versengve próbálják befolyásolni explicit vagy gyakran implicit módon, azaz inkább területi egységek közötti rivalizálásról lehet beszélni és nem valódi versenyrıl, mely rivalizálás fı célja az ott élık életszínvonalának javítása. OECD kiadványok mikroszintő, makroszintő (nemzetgazdasági), valamint strukturális versenyképességet különböztetnek meg (Bozsik, [[2003]) Az EU dokumentumaiban a versenyképesség kifejezésnek háromféle alkalmazása figyelhetı meg [Internet 3] • az ún. „hétköznapi”, amikor a piaci versenyben való helytállás fordul elı mind vállalatok, mind országok és régiók esetében. • az iparpolitikával kapcsolatban, amely alatt egyre inkább ipari/ágazati versenyképességi politikát értenek. • közgazdasági tartalommal, amikor a versenyképesség a globális verseny feltételei közötti fenntartható endogén gazdasági növekedést és meghatározó tényezıit jelenti. Az utóbbi felfogás vált általánossá az EU regionális politikájában. DE ATC Vidékfejlesztési és Agrárgazdaságtani Tanszék 4032 Debrecen Böszörményi út 138. Email: [email protected] Tel./fax: 52/508-482

1

31



1.2. A versenyképesség mérésé a külkereskedelemben A versenyképesség mérése felmerülhet termék, ágazati, vállalati, regionális vagy nemzetgazdasági szinten. Egységes mérési módszer nincs, de különbözı mutatószámokkal jellemezhetjük az országok külkereskedelmi versenyképességét. Jelen tanulmány az ágazati versenyképességet vizsgálja, hogyan alakult az élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi versenyképessége az uniós csatlakozást követıen. Bozsik [2003] szerint „a mezıgazdasági termékek kereskedelmében annyira elterjedtek a különbözı mennyiségi és/vagy árszabályozó intézkedések, hogy azok jelentısen módosítják a versenyképességi elınyök érvényre jutását.” A következıkben e mutatók csoportjai kerülnek bemutatásra a teljesség igénye nélkül. A külkereskedelmi versenyképesség mutatói (Éltetı, [2003]) • import exportfedezettségi mutató: azt fejezi ki, hogy valamely termék vagy termékcsoport exportja hány %-a az adott termék importjának. Ha a mutató értéke 100-nál nagyobb, akkor a vizsgált ország nettó exportır az adott termék piacán. A következıképpen számítják: (export/import)*100 • Balassa-féle specializációs mutató: a forgalom egyenlegét viszonyítja a teljes forgalom értékéhez. Képlete: (export-import)/(export + import) • megnyilvánult komparatív elınyök Balassa-féle mutatója (RCA): a komparatív elınymutató arra keresi a választ, hogy más országokhoz képest milyen termékekben mutatkozik specializáció a világpiacon vagy egyes országcsoportok piacain. Ha a mutató értéke 1-nél nagyobb, akkor azon termékbıl/termékcsoportból az adott ország az adott piacon másoknál nagyobb mértékben szakosodott. RCA ≡ ( X ij / X j ) /( X iw / X w )

•

•

•

•

32

ahol, Xij a j-edik ország exportja az i-edik termékbıl Xj a j-edik ország összes exportja Xiw a világ (vagy más országcsoport) exportja az i-edik termékbıl Xw a világ (vagy más országcsoport) összes exportja Kimutatható komparatív elınyök: megmutatja az egyes országok nemzetközi specializálódását a külgazdasági ágazati szerkezet elemzése alapján. Képlete: Yik=1000*(Xik-Mik)/Yi, azaz i ország és minden k termék vonatkozásában a GDP-hez (Y) viszonyított szaldó arányát számítjuk ki ezrelékben kifejezve. Cserearány-index (terms of trade): az exportárindex és importárindex hányadosa. Megmutatja, hogy a felhasznált külföldi javak mennyivel érnek többet vagy kevesebbet a külföldön felhasznált hazai javakhoz képest. Hosszú távon fenntartásokkal kell kezelni, hiszen az abszolút változásokat nem tükrözi. Ha a mutató értéke nagyobb 1-nél, vagyis az átlagos exportárak gyorsabban nıttek, mint az importárak, akkor az ország cserearányai javultak, vagyis egységnyi exporttermékért több importterméket lehet vásárolni, vagy fordítva: egységnyi importért kevesebb exportot kell adni mint korábban. A nyitottság mérése: a leggyakrabban a külkereskedelemnek a hozzáadott értéken belüli arányát használják mutatóként. Ez megmutatja, hogy a hazai kibocsátás mekkora hányadát értékesítik külsı piacokon, illetve a hazai végsı felhasználásban milyen súlyt képvisel az import. A következıképpen számítják: (export+import)/GDP Michaely-index: a kereskedelem szerkezetének hasonlóságát mutatja, de nem méri az ágazaton belüli kereskedelem terjedelmét. Azt vizsgálja, hogy az export szerkezete mennyire hasonlít az import szerkezetéhez, a világpiaccal folytatott kereskedelem kiegészítı vagy versenyzı jellegő-e? Értéke szintén 0 és 1 között mozog. A 0 érték tökéletes azonosságot jelent az export és import szerkezete

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola között, míg ha a mutató értéke 1, akkor abszolút különbözıség van az export és import szerkezete között. F = 1 / 2∑ Xi / ∑ Xi − Mi / ∑ Mi • Hasonlósági mutató: a szerkezeti változások dinamikájának és nagyságának bemutatására a Finger mutató alkalmas.

S j t ,t −1 ≡ ∑ min(w j it ' w j it −1 ) ∗ 100

•

•

•

•

ahol wji az i-edik termék részesedése j-edik ország EU-ba irányuló exportjában. Ha a termékek részesedése idıben azonos marad, akkor a mutató értéke 100. Herfindahl–Hirschmann-féle koncentrációs koefficiens: az index értéke 1/n1/2 és 1 (teljes koncentráció) között változhat. H = [Σisi 2]1/2, Ahol, Si a termékcsoport részesedése az összexportban. Kereskedelem intenzitás mutatója: minél magasabb a mutató értéke, annál intenzívebb az egymás közötti kereskedelem. Xij/Xi és Xji/Xj közül a kisebbik, Ahol, Xij az i-edik ország exportja a j-edik országba, Xi az i-edik ország összes exportja és fordítva. A komplementaritás mutatója: Az index értéke 0 és 1 között változik: 1, ha k-adik ország importszerkezete teljes mértékben meggyezik a j-edik ország exportszerkezetével. Cjk = (Σ|mik – xij|)/2, Ahol, xij a i-edik termék részesedése a j-edik ország összes exportjában, mik az i-edik termék részesedése a k-adik ország összes importjában. Klasszikus Grubel-Lloyd-index: az ágazaton belüli kereskedelem mérésére használják. Az ágazaton belüli kereskedelemben (a magasabb értékek) a két vizsgált ország közötti gazdasági integráció és fejlıdés elırehaladottabb fokára utalnak. GL index: GL-index=1- ( X i − M i ) / ( X i + M i )

ahol Xjés Mj az export és import értékét jelöli a j-edik termékcsoport esetében. Ha az index értéke 0, akkor tökéletes ágazatok közötti kereskedelemrıl, ha 1 tökéletes ágazaton belüli kereskedelemrıl beszélünk (intra-industry trade. IIT)

2. Magyarország agrár-külkereskedelmének alakulása Hazánk agrár-külkereskedelmének, ezen belül versenyképességének a kérdéseivel a kilencvenes években az Agrárgazdasági Kutató Intézetben (AKI) számos tanulmány jelent meg (Szabó, [2001]jegyzet 139.o.), az EU-csatlakozással kapcsolatos várható, illetve tényleges következményekkel is elsısorban az AKI kutatói foglalkoztak. (Kartali-Hartmut, [2007]; Kürti et al. [2007]; Popp, [2004]). Az AKI munkatársai mellett e téren elsısorban Kiss Judit munkásságát is meg kell említeni. (Kiss, [200], Kiss, [2007]) Tanulmányomban Magyarország külkereskedelmi tevékenységét négy szempont alapján vizsgálom: a szerkezet, a forgalom, az egyenleg és az ágazaton belüli kereskedelem. Ez alapján megfelelı képet kapunk, hogyan alakul hazánk agrár-külkereskedelmi tevékenysége a csatlakozást követıen.

2.1. Szerkezet Hazánk külkereskedelmi tevékenysége számos és jelentıs változáson ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben. A rendszerváltás elıtti idıszakban az élelmiszer-gazdasági export részaránya a teljes külkereskedelmi szerkezeten belül elérte, sıt egyes években meg is haladta a 20%-ot, míg az import esetében ez az arány 8% körül mozgott. A kilencvenes évek végétıl a vertikum exportban képviselt aránya drasztikusan és folyamatosan csökkent, 2006-ban 6%-ot ért el, míg az import esetében ez a nagymértékő 33



csökkenés nem volt megfigyelhetı, mégis ez az arány is visszaesett, 2006-ban 4% körüli értéket mutatott. (1. ábra) Fontos megjegyezni, hogy abszolút értékben mind az export, mind az import értéke növekedett, a nemzetgazdasági kivitel növekedése azonban a kilencvenes évek második felétıl egyre gyorsabb volt, amiben fıként a gépipari kivitel rohamos emelkedése játszott szerepet. (Kapronczai, [2003]) 1996-ban az élelmiszer-gazdasági export részaránya még meghaladta a 18%-ot (Szabó, [2001]), a jelentıs aránycsökkenés az ezt követı években következett be. 35,0 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 import

export

1. ábra: Agrárexportunk és agrárimportunk részaránya a teljes külkereskedelembıl 1993–2006 között, % Forrás: Saját ábrázolás KSH 2003; 2006 alapján

Páldi [1998] szerint a következı tényezık, események magyarázták a magyar külkereskedelem szerkezetében bekövetkezett változásokat a kilencvenes évtizedben: • a piacgazdasági átmenet, • a termelés zsugorodása, • a csıd- és felszámolási törvény, • a kereskedelem liberalizációs folyamatok erısödése, • a privatizáció, • a külföldi mőködıtıke beáramlása, • a Tárulási Szerzıdés, CEFTA megalakulása, • az új vámstatisztikára való áttérés, • az adóreform. Az ezredfordulót követıen pedig az AKI munkatársai véleménye szerint következı tényezık, folyamatok határozták meg a magyar külkereskedelem alakulását: (Juhász et al. [2002]; Kartali et al. [2005]; Kürti et al. [2007]) • az állattenyésztési termelés további csökkenése, • az egységes piachoz való csatlakozás, • a vámstatisztikai módszertani változás , • a közvetítı kereskedelem növekedése, • a kereskedelem globalizációja, • a piacra jutási versenyképességi hiányosságok, • a gazdaság nyitottabbá válása, • a forint árfolyam-alakulása, • a magyar népesség csökkenése, • az élelmiszer-fogyasztás telítıdése, • a logisztikai és a marketing elemek hiányosságai, • egyes élelmiszeripari vállalatok kivonulása a piacról (cukor, dohány) 34

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Amint a fentiekbıl kitőnik, mind a 90-es években, mind pedig az ezredfordulót követıen számos tényezı befolyásolta a hazai agrár-külkereskedelem alakulását. A legdrasztikusabb változást az EU-csatlakozás eredményezte.

2.2. Forgalom Magyarország külkereskedelmi forgalma, iránya a rendszerváltozást követıen sok változáson ment keresztül. Az 1980-as években fı kereskedelmi partnerünk a Szovjetunió volt, ahová hosszú távú egyezmények keretében gabonát, húst, konzerveket, gyümölcsöt exportáltunk, míg cserébe nyersanyagokat és energiahordozókat szállítottak Magyarországra. A piacgazdaságra való átállás, a KGST összeomlása, a Társulási Megállapodás, valamint a CEFTA Szerzıdés jelentıs változást hozott a magyar külkereskedelmi forgalom alakulásában. Exportpiacaink átrendezıdése részleges változást hozott, és megmaradt a túlsúlyos Európa centrikusság. Fı kereskedelmi partnereink az Európai Unió régi tagállamaiból kerülnek ki, nevezetesen Németország, Ausztria és Olaszország. A velünk együtt csatlakozott országok közül pedig Lengyelországot kell megemlíteni. Európa aránya exportunkból 90% között mozog, míg az onnan érkezı importunk 70% (Garay et al, [2007]; Kiss, [2007]; Kartali–Hartmut, [2007]). Ez a fajta centrikusság pozitívumként is felfogható, hogy lehetıleg közeli országokba szállítsunk, azonban szállítási rádiuszunk rövidsége egyben negatívumot is jelent. Ez azt bizonyítja, hogy kevés az olyan termék, mely elbírná a hosszú távú szállítást, és az ezzel járó magas fuvarköltséget. Továbbá, alig kerül magyar termék a világ egyik leghatalmasabb felvevıpiacára az USA-ba, valamint a legdinamikusabban növekvı dél-keletázsiai térség csaknem kimarad célpiacaink közül. Kartali–Hartmut [2007] tanulmánya vizsgálja, hogyan alakul a külkereskedelemi forgalom ágazatok, illetve alapanyag jellege szerint az uniós csatlakozást követıen. Megnevezés

Export

2003/2006

Import

2003/2006

2003

2006

%

2003

2006

%

720

1027

143

307

508

166

Állattenyésztés

118

169

143

37

142

383

Növénytermesztés

602

858

143

270

366

136

2134

2600

122

1187

2126

179

Állati eredető

1056

1148

109

302

746

247

Növényi eredető

1799

2479

138

1192

1887

158

Ágazat Mezıgazdaság

Élelmiszeripar Eredet

1. táblázat: Az agrárkülkereskedelmi-forgalmunk ágazatok, illetve az alapanyag jellege szerinti bontásban, millió EUR Forrás: Kartali–Harmut, [2007]

Az 1. táblázat jól tükrözi az élelmiszer-gazdaságunk külkereskedelmi versenyképességének romlását. Ágazati szinten az állattenyésztési szektor importjában történt a legnagyobb mértékő növekedés 2006-ban 2003-hoz képest, valamint szintén az alapanyagok jellege szerint az állati eredető termékek importja nıtt nagyobb mértékben a csatlakozást követıen.

2.3. Egyenleg A következı vizsgálati szempont a külkereskedelmi egyenleg elemzése, melyben külön kitérek a nemzetgazdasági és az élelmiszer-gazdasági egyenleg alakulására. Az 2. táblázatban a nemzetgazdaság termékcsoportonkénti és összes külkereskedelmi egyenlegének alakulása látható 1997–2006 között. Néhány általános tendencia megállapítható: teljes külkereskedelmi egyenlegünkre az uniós csatlakozás pozitív hatással volt, hiszen jelentıs és folyamatos egyenlegjavulás következett be. Nagymértékben nıtt a pozitív szaldó a gépek és szállítóeszközök, valamint a kisebb jelentıségő nyersanyagok esetében. Továbbra is megmaradt a negatív szaldó az energiahordozók, illetve a feldolgozott termékek csoportjában.

35



Év

Élelmiszer, ital és dohány

1997

295,6

6,2

-284,6

-358,9

-52,6

-394,3

1998

314,8

-18,3

-268,2

-602,9

-2,4

-577,0

1999

273,3

-2,1

-310,6

-734,7

67,0

-707,0

2000

302,2

-10,9

-619,7

-890,9

98,1

-1121,2

2001

374,8

-21,4

-622,8

-700,9

53,4

-916,9

2002

308,9

-16,7

-580,5

-705,8

163,9

-830,1

2003

303,1

-12,5

-667,8

-1049,0

374,5

-1051,7

2004

223,1

17,9

-673,1

-1105,2

550,9

-986,6

2005

181,1

11,7

-1000,1

-891,1

978,4

-720,1

2006

214,8

20,6

-1401,5

-902,1

1434,5

-633,7

Nyersanyagok Energiahordozók

Feldolgozott Gépek és termékek szállítóeszközök

Összesen

2. táblázat: Külkereskedelmi egyenlegünk folyóáron, Mrd Ft Forrás: KSH 2003; 2006

Az 2. ábra az agrár-külkereskedelem egyenlegének alakulását elemzi. Juhász et al. [2002] kilencvenes évekre vonatkozó megállapítása alapján általános tendencia volt, hogy az élelmiszer-gazdasági külkereskedelmen belül az export értéke ingadozott, és csak kis mértékben növekedett. Ezzel ellentétben az agrárimport ingadozása kisebb mértékő, viszont növekedési üteme gyorsabb volt. Kartali–Hartmut [2007] elemzése is megerısíti a fent leírt tendenciát, miszerint „A magyar agrárexport a csatlakozás elıtti években ingadozott és csak kis mértékben növekedett. Csatlakozásunk után exportunk stabilan fejlıdött. Ugyanakkor az importnál az ingadozás kisebb mértékő, ennek ellenére az ágazat külkereskedelmi egyenlege továbbra is pozitív maradt, bár romlott”. Ahogy azt a 2. ábra is mutatja, az uniós csatlakozást követıen agrár-külkereskedelmi egyenlegünk a kivételesen kedvezı idıjárási viszonyok ellenére számottevıen romlott, csupán 2006-ban javult szerény mértékben, a korábbi évek kiváló gabonatermésének áthúzódó exportja következtében. 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0

400,0 350,0 300,0 250,0 200,0 150,0 100,0 50,0 0,0 1997

1998

1999

2000

2001

Behozatal (bal tengely)

2002

2003

2004

2005

2006

Kivitel (bal tengely)

Egyenleg (jobb tengely)

2. ábra: Agrár-külkereskedelmünk alakulása 1997–2006 között folyóáron, Mrd Ft Forrás: Saját ábrázolás KSH 2003; 2006 alapján

Érdemes megvizsgálni, hogy a romló agráregyenlegünk mellett, hogyan alakul a magyar élelmiszergazdaság import exportfedezettségi mutatója. A mutatószámok bemutatásánál már említettem, ha az érték 100-nál magasabb, akkor az nettó exportıri pozíciót jelent. A 3. táblázat adatai alapján a fent említett folyamatok is jól tükrözıdnek. Igaz, az adatok alapján még mindig nettó agrárexportıri pozícióval rendelkezik hazánk az élelmiszer-gazdaság területén, azonban ez a pozíció 36

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 1997-tıl folyamatosan, a csatlakozás óta pedig rohamosan romlott. Egyelıre tehát összességében megıriztük még nettó exportıri pozíciónkat, de élelmiszer-termelésünk nemzetközi versenyképessége egyértelmően romlott. Év

Élelmiszer, ital és dohány

1997

277

1998

253

1999

236

2000

222

2001

233

2002

206

2003

193

2004

150

2005

134

2006

133

3. táblázat: Import exportfedezettségi mutatója Forrás: Saját számítás KSH 2003; 2006; 2007 alapján

A külkereskedelem szerkezeti változását bemutató mutatószám a Balassa-féle specializációs mutató. „A külkereskedelem szerkezetének változása sejteti, hogy a külkereskedelemben megnyilvánuló specializáció is változásokon ment keresztül” (Éltetı, [2003]). Erre ad választ a Balassa-féle specializációs mutató: Si = 100 ∗ ( X i − M i ) / ( X i + M i ) ) Ahol Xi az i szektor exportja, Mi az i-edik szektor importja. A specializáció foka annál nagyobb, minél nagyobb a mutató pozitív mértéke, vagyis a szektor külkereskedelmi többlete a szektor forgalmához képest. Éltetı [2000] foglalkozott a kereskedelmi szerkezet specializáció alakulásával. Vizsgálatai szerint fıként az alacsony technológiaigényő iparágaknál (textil-, élelmiszer-, faipari termékek, kıolaj-feldolgozás, kokszgyártás stb.) erısen csökkenı vagy stagnáló tendencia volt figyelhetı meg a kilencvenes években. Új specializációs irányok jelennek meg - számítógépgyártás és a híradástechnikai berendezések - a magas technológia-igényő termékek között. Termékcsoport 2000 2001 2002 2003 2004 37,8 40,0 34,6 31,66 19,91 Élelmiszerek, italok, dohány 73,8 75,9 70,8 71,29 36,72 élı állat 83,7 80,4 76,4 80,82 61,17 hús és húskészítmények 35,8 40,3 31,6 23,96 -8,60 tejtermék és tojás -62,1 -65,7 -67,4 -62,72 -72,64 hal, rák és puhatestő állat 63,9 67,8 66,0 59,93 42,41 gabona és gabonakészítmény zöldségféle és gyümölcs 50,2 53,3 41,4 33,24 28,94 32,5 27,1 50,9 46,44 39,85 cukor, cukorkészítmény és méz -36,3 -28,5 -25,4 -23,80 -26,82 kávé, tea, kakaó, főszer -33,1 -30,1 -24,5 -6,01 -1,93 állati takarmány (gabona nélkül) egyéb, táplálkozásra alkalmas termék és készítmény -21,9 -26,8 -35,0 -38,43 -38,40 53,7 47,6 32,5 22,28 -8,75 ital -34,3 -43,7 -55,6 -47,05 -40,16 dohány 4. táblázat: A specializációs mutató értéke 2000–2006 között Magyarországon Forrás: Saját számítás KSH 2003; 2006 alapján

2005 14,43 19,65 43,48 -19,00 -73,23 50,24 16,94 41,82 -30,06 11,16 -33,62 -18,14 -64,87

2006 14,31 14,55 44,09 -17,35 -74,32 57,32 18,49 37,24 -25,35 4,16 -35,82 -13,82 -57,78

Az 4. táblázatból látszik, a kilencvenes években elkezdıdött specializációs csökkenés továbbfolytatódik az élelmiszerek, italok és dohány termékcsoportban 2000–2006 között. Az eredményekbıl kiderül, hogy mely termékcsoportoknál csökkent legnagyobb mértékben a külkereskedelmi többlet, ami magyarázza, hogy 37



miért csökkent olyan drasztikus mértékben ezen árucsoportoknak a külkereskedelmi egyenlege. Ez a csökkenés a csatlakozást követıen felgyorsult: A következı termékcsoportoknál csökkent legnagyobb ütemben a külkereskedelmi többlet: élı állat, hús és húskészítmények, tejtermék és tojás, zöldségféle és gyümölcs, ital és dohány. További vizsgálatokat érdemes végezni, hogyan alakult agrár-külkereskedelmi egyenlegünk az EU-25, az Unió régi (EU-15) és az újonnan csatlakozott (EU-10) országaival. A 5. táblázat adatai megmutatják, hogy Magyarország agrár-külkereskedelmi versenyképessége romlott mindegyik uniós országcsoporttal szemben a csatlakozást követıen; igaz, a versenyképesség csökkenése eltérı mértékő volt. A csökkenés már a csatlakozást megelızı években elkezdıdött, és 2004-et követıen drasztikusan felgyorsult. Legnagyobb visszaesés az EU-10 országaival kapcsolatban állapítható meg, már 2005-ben negatív egyenleggel zártunk ezen országokkal, míg az EU-25 országaival 2006-ban realizáltunk szerény negatív egyenleget. (Kiss, [2007]) Érdemes megemlíteni, hogy az EU viszonylatában az agrár-külkereskedelem pozitív egyenlegének az olvadása, már a kilencvenes években, a Társulási Szerzıdés aláírását követıen megindult Szabó [2001] közlése szerint, 1989 és 1996 között az export/import arány a korábbi 7:1-rıl 3:3-re csökkent. Országcsoport EU-25 EU-15 EU-10

2000 2001 2002 2003 2004 2005 896,1 1000,4 909,7 668 457,5 106,2 637,3 767,8 717,8 546,3 423,6 188 258,8 232,7 191,9 121,7 33,9 -81,9 5. táblázat: Magyarország agrár-külkereskedelmi egyenlege, millió EUR Forrás: Saját számítás Internet 4 alapján

2006 -0,6 114,7 -115,3

A velünk együtt csatlakozó országok közül, a volt CEFTA-országokkal folytatott agrár-külkereskedelmünk egyenlege szintén negatív irányba változott. A 2004-es csatlakozásunk óta eltelt pár év alatt negatív lett az egyenlegünk Csehországgal, Szlovákiával – már 2003-ban – és az EU-10 országok közül a legfontosabb kereskedelmi partnerünkkel, Lengyelországgal. (L. a 3. ábrát) 100 50 0 Csehország

-50

Lengyelország -100

Szlovákia

-150 -200 2000

2001

2002

2003

2004

2005

3. ábra: Agrár-külkereskedelmi egyenlegünk Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával, millió EUR Forrás: Saját ábrázolás Internet 4 alapján

2005-ben ugrásszerően megnıtt a Lengyelországból érkezı import, míg az oda irányuló magyar exportot nem sikerült ilyen mértékő ütemben növelni, versenyképességünk egyértelmően romlott ezen országgal szemben.

2.4. Ágazaton belüli kereskedelem A korábban felsorolt, a külkereskedelmi versenyképesség mérésére alkalmas mutatók közül az elızıekben a Balassa-féle specializációs mutató, valamint az agrár-külkereskedelemi import exportfedezetségi mutatója került röviden bemutatásra, jelen fejezetben pedig a klasszikus Grubel–Lloyd-index részletes elemzésére kerül sor. Ágazaton belüli kereskedelemrıl akkor beszélünk, ha egyidejőleg exportálnak és importálnak olyan termékeket, amelyek közeli helyettesítıi egymásnak a fogyasztásban és a termelési tényezık felhasználásában. (van Marrewijk, [é.n].; Fertı, [2006]) Az ágazaton belüli kereskedelemrıl elıször az 1960-as években Pieter Verdoorn és Balassa Béla munkái tettek említést, amikor az Európai Gazdasági Közösség keretében az európai országok közötti 38

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola kereskedelem nagymértékben megnıtt. 1975-ben Herbert Grubel és Peter Lloyd [1975] adott átfogó képet az ágazaton belüli kereskedelem jelentıségérıl és annak mérési lehetıségérıl. Az 1980-as és 90-es években tovább bıvült az e mutatóval kapcsolatos szakirodalom. A kelet-közép-európai országok növekvı külkereskedelme az EU irányába nagymértékben összefügg ezen országok külkereskedelmi szerkezetváltozásával. Fidrmuc [1999] szerint a kelet-nyugat irányú kereskedelem fejlıdésének egyik alapvetı jelensége az egyre növekvı ágazaton belüli kereskedelem. Alapvetıen két típusú IIT-t különböztet meg a szakirodalom: 1. Horizontális IIT: export és import esetében a termékek ugyanabból a termékcsoportból származnak, hasonló feldolgozottsági szinten állnak, hasonló technológiával készülnek, hasonló funkciót látnak el, de megjelenésben eltérnek egymástól és más a célközönség. Ezáltal nem csak az iparágon belüli kereskedelem alakulásáról, de az exportált termékek minıségének javulásáról is képet kaphatunk. 2. Vertikális IIT: export és import esetében a termékek ugyanabból a termékcsoportból származnak, de különbözı minıségő áruk cserélıdnek. Ez annak köszönhetı, hogy egyes országok a termelési folyamatokat nagyobb mértékben tudják „elemeire” bontani, illetve a helyi adottságokat jobban ki tudják használni. E téren Fertı-Hubbard [2001] munkáját kell kiemelni, akik részletesen foglalkoztak Magyarország és az Európai Unió közötti ágazaton belüli kereskedelem alakulásával 1992–1998 között, és azt a következtetést vonták le, hogy inkább a vertikális ágazaton belüli kereskedelem a meghatározó. Aturupane et al. [1997] az ágazaton belüli kereskedelmet meghatározó tényezıket vizsgálták az Európai Unió és nyolc kelet-közép-európai ország között 1990–1995-ben. Ezen országok vizsgálatai széles körő ismeretekkel bıvítették az IIT megértését. Az említett szerzık arra a megállapításra jutottak, hogy az EU és a vizsgált országok között igen gyorsan nıtt az ágazaton belüli kereskedelem. További vizsgálatok során azt is megállapították, hogy az ágazaton belüli kereskedelem 80-90%-a vertikális formában valósul meg. Az ágazaton belüli kereskedelem mérésére a leggyakrabban használt módszer Grubel–Lloyd (1975) nevéhez főzıdik, melyet klasszikus Grubel–Lloyd-index néven ismeretes. GL-index=1-

(X

i

− M i )/( X i + M i )

Ahol Xi és Mi az export, illetve az import értékét jelöli az i-edik termékcsoport esetében. Az Grubel–Lloyd-index értéke 0 és 1 között változik. Ha az érték 0 vagy ahhoz közeli, akkor ágazatok közötti kereskedelemrıl (inter-industry trade) beszélünk, ha az index értéke 1 vagy ahhoz közeli, akkor beszélünk ágazaton belüli kereskedelemrıl (intra-industry trade) 2006 Termék 2000 2001 2002 2003 2004 2005 0,62 0,60 0,65 0,68 0,80 0,86 0,86 Élelmiszerek, italok, dohány 0,26 0,24 0,29 0,29 0,63 0,80 0,85 élı állat 0,16 0,20 0,24 0,19 0,39 0,57 0,56 hús és húskészítmények 0,64 0,60 0,68 0,76 0,91 0,81 0,83 tejtermék és tojás 0,38 0,34 0,33 0,37 0,27 0,27 0,26 hal, rák és puhatestő állat 0,36 0,32 0,34 0,40 0,58 0,50 0,43 gabona és gabonakészítmény 0,50 0,47 0,59 0,67 0,71 0,83 0,82 zöldségféle és gyümölcs 0,68 0,73 0,49 0,54 0,60 0,58 0,63 cukor, cukorkészítmény és méz 0,64 0,72 0,75 0,76 0,73 0,70 0,75 kávé, tea, kakaó, főszer állati takarmány (gabona 0,67 0,70 0,76 0,94 0,98 0,89 0,96 nélkül) egyéb, táplálkozásra alkalmas 0,78 0,73 0,65 0,62 0,62 0,66 0,64 termék és készítmény 0,46 0,52 0,68 0,78 0,91 0,82 0,86 Ital dohány 0,66 0,56 0,44 0,53 0,60 0,35 0,42 5. táblázat: A klasszikus GL-index alakulása Magyarországon 2000-2006 között Forrás: Saját számítás KSH 2003; 2006; 2007 alapján

A 4. táblázat tartalmazza a klasszikus Grubel–Lloyd-index értékeit tartalmazza 2000-2006 között. A vizsgálat során felhasznált adatok a KSH adatbázisából származnak, SITC bontásban. A kapott eredményekbıl két fontos következtetést vonhatunk le: elıször azt, hogy az ágazaton belüli kereskedelem 39



az uniós csatlakozást követıen ugrásszerően növekvı tendenciát mutat csaknem valamennyi vizsgált termékcsoport esetében, másodszor pedig azt, hogy, az ágazaton belüli kereskedelem szintje egyes termékcsoportoknál (gabona- és gabonakészítmény, dohány) jelentısen ingadozik évrıl évre.

Összefoglalás Jelen tanulmány az agrár-külkereskedelmi versenyképesség vizsgálatával és mérésével foglalkozik az EUcsatlakozást követıen. A bemutatott versenyképességi mutatók közül három, az import exportfedezettségi mutató, a Balassa-féle specializációs mutató és a klasszikus Grubel–Lloyd-index számítására került sor. Az vizsgálatokból adódó fıbb következtetések a következık: • A magyar gazdaság kiviteli szerkezete jelentıs változáson ment keresztül a kilencvenes évek második felétıl kezdıdıen. Az agrárexport részaránya a teljes külkereskedelmen belül a csatlakozást követıen továbbcsökkent • A forgalom tekintetében megmaradt a túlsúlyos Európa centrikusság. Fı kereskedelmi partnereink az Európa Unió régi tagállamaiból kerülnek ki, nevezetesen Németország, Ausztria és Olaszország. A velünk együtt csatlakozott országok közül pedig Lengyelországot kell megemlíteni. Európa aránya exportunkból 90% között mozog, míg az onnan érkezı importunk 70% • Az alacsony technológiai igényő ágazatok esetében – mint az élelmiszer-gazdaság – a Balassa-féle specializációs mutató csökkent, ami a külkereskedelmi többlet kedvezıtlen irányú változását tükrözi. • Az import exportfedezettségi mutató alapján az agrárágazat még mindig nettó exportıri pozícióval rendelkezik, azonban a pozícióromlás a csatlakozást követıen felerısödött, a vertikum versenyképességébıl jelentısen veszített. • A klasszikus Grubel–Lloyd-index számítása rámutatott arra, hogy az Európai Unió és Magyarország között az ágazaton belüli agrár-kereskedelem igen gyorsan nıtt. Hazánk és az Unió között inkább ágazaton belüli kereskedelemrıl beszélünk, nem pedig ágazatok közöttirıl.

Irodalomjegyzék 1. Aturupane, Ch.-Djankov, S.-Hoekman, B. (1997): Determinant of Intra-industry trade between East and West Europe. The World Bank Development Research Group, November 1997 2. Bozsik, N. (2003): Magyarországi agrártermékek versenyképességének vizsgálata. Gazdálkodás, XLVII. 2003. évfolyam 9. sz. különkiadás 21-34. o. 3. Elekes, A.–Pálovics, B. (2001): Agrárgazdasági versenyképesség és a CAP belsıpiaci szabályozásának átvétele. Az agrárpolitikai reform hatása a francia mezıgazdaságra. SZIE GTK Európai Tanulmányok Központja, Gödöllı 4. Éltetı, A. (2000): Az Európai Unióval folytatott magyar és spanyol feldolgozóipari kereskedelem szerkezete. Közgazdasági Szemle 2000. XLVII. évf. március (275-289. o.) 5. Éltetı, A. (2003): Versenyképesség a közép-kelet-európai külkereskedelemben. Közgazdasági Szemle L. évf. 2003. március (269-281 o.) 6. Fertı, I.-Hubbard, L. J. (2001): A mezıgazdasági termékek ágazaton belüli kereskedelem Magyarország és az Európai Unió között. Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf., 2001. szeptember (766-778. o.) 7. Fertı, I. (2006): Az agrárkereskedelem átalakulása Magyarországon és a kelet-közép-európai orzságokban. MTA KTI Budapest 8. Fidrmuc, J. (1999): Verification of the New Trade Theory in EU’s Trade with CEECs. Evidence from Panel Data 1990–1997. Reihe Ökonomie / Economics Series No. 72 Institut für Höhere Studien (IHS), Wien Institute for Advanced Studies, Vienna 9. Garay, R.-Petıné Varga, É.-Vágó, Sz. (2007): Az élelmiszer-gazdaság külkereskedelme. AKI Statisztikai Osztály, 2007 X. évf. 2. szám (2007. 04. 10.) AKI Budapest 10. Grubel, H. G.-Lloyd, P. (1975): Intra-Industry trade: The theory and measurement of international trade in differentiated products. London, MacMillan. 40

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 11. Internet 1: A fenntartható gazdasági növekedés kérdései a globalizálódó világgazdaság viszonyrendszerében. http://www.econ.unideb.hu/oktatas_es_kutatas/doktori_iskola/download/2007jun/20070626_fiko_laszl o_a_fenntarthato_gazdasagi_novekedes_kerdesei.pdf 12. Internet 2: Regionális gazdaságtan (elıadás) http://www.unimiskolc.hu/~euint/20031002zzz20031231/reggazdea220052006hum.pdf 13. Internet 3: Lengyel Imre: Elméleti-módszertani kutatások. SZIE GTK Regionális és Alkalmazott Gazdaságtani Tanszék www.rkk.hu/kon/lengyel.html 14. Internet 4: Gyorsjelentés. www.akii.hu/gazdel/_frames.htm 15. Juhász, A-Kartali, J.-Hartmut, W. (2002): A magyar agrár-külkereskedelem a rendszerváltás után. AKI Agrárgazdasági Tanulmányok 2002. 9. szám 16. Kapronczai, I. (2003): A magyar mezıgazdaság a rendszerváltástól az uniós csatlakozásig. Szaktudás Kiadóház, Budapest, 2003 17. Kartali, J.-Kürti, É.-Orbánné Nagy, M.-Hartmut, W. (2005): A globális gazdasági és demográfiai változások hatása az agrár-külkereskedelemre. Agrárgazdasági tanulmányok 2005. 2. sz. AKI Budapest 18. Kartali, J.-Hartmut, W. (2007): Az élelmiszergazdasági külkereskedelem hazai és nemzetközi adatforrásainak eltérései és azok okai. Agrárgazdasági Információk 2007. 3. sz. AKI Budapest 19. Kiss, J. (2007): EU-csatlakozásunk agrár-külkereskedelmi hatása. Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés, Agrárinformatika, AVA 3 Nemzetközi Konferencia, Debrecen, 2007. március 20-21. 20. KSH (2003): Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 2002, Budapest 2003 21. KSH (2006): Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 2005, Budapest 2006 22. KSH (2007): Külkereskedelmi termékforgalom, felülvizsgált adatok 2006, Budapest 2007 23. Kürti, A.-Stauder, M.-Hartmut, W.-Kürthy, Gy. (2007): A magyar élelmiszergazdasági import dinamikus növekedésének okai. Agrárazdasági tanulmányok 2007. 4. sz. AkI Budapest 24. Páldi, K. (1998): A külkereskedelem szerkezeti átalakulása, 1995-1997. Közgazdasági Szemle XLV. évf. 1998. november (1004-1022. o.) 25. Popp, J. (2004): Az EU Közös Agrárpolitikájának elmélete és nemzetközi mozgástere. Európai Agrárpolitika Kft, Budapest 2004 26. Szabó, G. (2001): Élelmiszer-gazdaságtan (egyetemi jegyzet). Debrecen MTK, Debrecen-Kaposvár 2001 27. Szabó, G. (2007): Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés, Agrárinformatika, AVA 3 Nemzetközi Konferencia, Debrecen, 2007. március 20-21. 28. van Marrewijk, Ch. (é.n.): Intra-industry trade. World Economy Princeton University Press

41


Dr. Nagy Gyula1 A globalizáció hatásai és megítélése – a közép- és kelet-európai térség és Magyarország tapasztalatai A világgazdaságban a nemzetközi kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi és intézményes kapcsolatok kiszélesedése és elmélyülése a globalizáció felgyorsulásához vezetett. Ez a folyamat visszahat a nemzetköziesedésben meghatározó szerepet játszó regionális integrációk mőködésére, miközben leszőkíti a nemzetgazdaságok szuverén cselekvési lehetıségeit. A nemzetközi piacok felé való nyitás, a kereskedelmi, tıkeáramlási folyamatokba való bekapcsolódás számos fejlıdı ország jövedelmi pozícióit javította, csökkentette a szegénységet és mérsékelte a társadalmi egyenlıtlenségeket. Ugyanakkor a globális folyamatok egyre élesebben ütköznek az egyes államok és ország-csoportok politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális érdekeivel, mivel átrendezik a világgazdasági rendszer erıviszonyait és az egyes országok fejlıdési perspektíváit, érdekérvényesítési lehetıségeit. A globalizációs folyamat felgyorsulása alkalmazkodási kényszert jelent integrációs és tagállami szinten, a kormányzatok, a gazdasági élet szereplıi, és a társadalom részérıl egyaránt. A közép-, és kelet-európai térségben – így Magyarországon is – párhuzamosan érvényesülnek a globalizáció kihívásai a modernizációs kényszerekkel, és a Gazdasági és Monetáris Unió konvergencia követelményeivel. Ezek hatékony megválaszolása olyan nemzetstratégia kimunkálását követeli, amely egyidejőleg képes mindhármat kezelni és harmonizálni. Magyarországon és a közép- és kelet-európai térségben egyaránt még várat magára a globalizációs folyamat hatásainak a közvélemény számára is érthetı bemutatása. Ezért egyelıre ellentmondásos, és jobbára emocionális töltető a jelenség egészének, és legfıbb hordozóinak, a transznacionális társaságok szerepének a megítélése is. Tárgyszavak: globalizáció, regionális integráció, szuverenitás, transznacionális monopóliumok

1. A globalizációs kihívás A globalizációnak nincs egységes meghatározása, a szakértık elsıdlegesen a gazdasági vonatkozásait hangsúlyozzák, utalva arra, hogy a folyamatnak kulturális, politikai és egyéb összefüggései is vannak. A Világbank2 egyik anyaga a gazdasági globalizációt a határokon átívelı gazdasági tevékenységek (nemzetközi kereskedelem, külföldi mőködı tıke befektetések, portfolió befektetések) növekedésével azonosítja, amelyek különbözı országokban élı emberek között zajlanak. Ennél átfogóbb értelmezés az, amely szerint a nemzetközi kereskedelmi, pénzügyi, gazdasági ügyletek mellett nagyon sok intézmény – beleértve cégeket, kormányokat, nemzetközi intézményeket és nem kormányzati szervezeteket (NGO’s) – mőködése is túllép az országhatárokon.3 Ilyen értelemben a globalizációs jelenség egyáltalán nem új, a világgazdaság korábbi fejlıdési szakaszaiban is megfigyelhetı volt, de a kilencvenes évek közepétıl különösen felgyorsult. A globalizációt a továbbiakban komplex, világmérető jelenségként értelmezem, amely a nemzetközi kapcsolatok kiszélesedésére és elmélyülésére vezethetı vissza. Hatásai közvetlenül érintik és befolyásolják a nemzetközi politikai, biztonságpolitikai, valamint kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi, technológiai fejlıdési folyamatokat, ezeken keresztül a világgazdasági erıviszonyokat, valamint az egyes országok társadalmigazdasági modernizációs törekvéseit, érdekérvényesítését, szuverenitását.

1 Gazdálkodási és Menedzsment Tanszék Modern Üzleti Tudományok Fıiskolája 1139 Budapest, Fiastyúk u. 35-37. Telefon: (36-1) 450-2420 Mobil: (36-30) 919-1268 Email: [email protected] 2 http://www1.worldbank.org/economicpolicy/globalization/issuesbriefs.html 3 Deardoff A. V. – Stern R. M. (2000): What the Public Should Know about Globalization and the World Trade Organization, Research Seminar in International Economics, School of Public Policy, University of Michigan, 3. o.

43



A napjainkra felgyorsult globalizáció a nemzetköziesedés terméke és az aszimmetrikus kölcsönös függıségek felerısödését hozta magával. Hátterében a nemzetközi kereskedelem liberalizációja, valamint elsısorban a kommunikációs és információs technológia terén végbement ugrásszerő fejlıdés húzódik meg. A globalizáció legfıbb hordozóivá az ún. transznacionális társaságok4 (közkelető néven: multik) váltak, amelyek globális méretekben szervezik meg a termelésüket, világmérető beszerzési, értékesítési, befektetési lehetıségekben, globális piacokban és globális hatékonysági követelményekben gondolkodnak. A multik, tevékenysége következtében a nemzetközi pénzügyi piacok mind erıteljesebben kapcsolódnak össze, a pénzügyi integráció folyamatosan mélyül, a világgazdaság egészében – a reálszférát, a monetáris folyamatokat, valamint a társadalmi, kulturális rendszereket egyaránt beleértve – a globális jelleg erısödik. Ennek következtében „a globalizálódás elırehaladásával valamennyi ország függıvé válik egymástól. Nincs és nem is lehet többé szoros értelemben vett ’gazdasági függetlenség’, illetve szuverenitás.”5

1.1. Alkalmazkodás és védekezés A globalizációval kapcsolatos viták kiváltó oka a folyamat egyes országokra, országcsoportokra gyakorolt hatásainak, következményeinek eltérı megítélésére vezethetı vissza. Az ellenzıi azt hangsúlyozzák, hogy az erıs országoknak kedvez a gyengékkel szemben, súlyosbítja, különösen a fejlıdı országokban élık elnyomorodását. Az emberek kiszolgáltatottságát növeli, mert mind többen érzik úgy, hogy nem ık maguk határoznak életükrıl, gazdasági lehetıségeikrıl, még csak nem is saját kormányzatuk, hanem olyan külsı erık, amelyek felett nincs ellenırzésük.6 A globalizáció támogatói ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a nemzetközi kereskedelembe, tıkeáramlási folyamatokba való bekapcsolódást követıen számos fejlıdı országban csökkent a szegények aránya, javult a lakosság jövedelmi helyzete, mérséklıdött a társadalmi egyenlıtlenség.7 A globalizáció alkalmazkodást követel meg a világgazdaság minden szereplıjétıl, a kontinentális gazdasági erıközpontoktól és a felzárkózó, valamint fejlıdı országoktól egyaránt. A globális folyamatokat részben erısítve, részben azok ellenében, mintegy védekezésként zajlanak a nagyrégiókon belül a már jóval korábban elindult és jelenleg is megfigyelhetı regionális integrálódási folyamatok, szubregionális együttmőködési törekvések. A közép- és kelet-európai országok Európai Unióhoz való csatlakozásának egyik motívumaként említi Berend T. Iván gazdaságtörténész, hogy „új ösztönzı, egy újabb kihívás jelent ugyanis meg: a globalizáció. ... A globalizáció erısebb és integráltabb Európát követelt, s a további bıvítés az Unió számára is hatalmas elınyöket ígért.”8 A regionalizálódás, a szomszédos országok közötti nemzetközi munkamegosztási folyamatok elmélyülése, az integrációs folyamat gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, technológiai fejlıdési, modernizációs, valamint foglalkoztatási, jóléti hatásai nagyon fontosak az adott ország-csoport sikeres világgazdasági alkalmazkodása, térnyerése szempontjából. Itt lényegében „kicsiben”, az integráció keretében, sajátos regionális védıernyı alatt történik a globalizáció, a határokon átívelı tevékenységek intenzívvé válása, és az ebbıl származó elınyök kihasználása. Ugyanakkor a felgyorsult világmérető globalizáció kihívásaira a regionális szintő együttmőködés csak akkor tud eredményes és hatékony választ adni, ha ez nem jelent befelé fordulást, a világgazdaságtól való elzárkózást. Ez utóbbi ma már egyetlen ország, vagy országcsoport esetében sem tekinthetı reális alternatívának a nemzetközi munkamegosztás rendszerébe való bekapcsolódással szemben. Ebbıl az is következik, hogy a fejlıdési követelmények és alkalmazkodási

4 A transznacionális és multinacionális társaságok, illetve multik fogalmakat szinonimaként használom. Kétségtelen, hogy inkább az elsı megnevezés fejezi ki ezeknek az óriásvállalatoknak a belsı lényegét, nevezetesen, hogy tevékenységüket világméretekben szervezik és fejtik ki, átlépve az egyes országok határait. A multinacionális jelzı, illetve a multi kifejezés a tıke soknemzetiségő összetételét hangsúlyozza, a köznyelvben inkább ezek váltak elfogadottá. 5 Szentes T. (2005): A nemzeti fejlıdés problematikája a felgyorsult globalizáció és regionális integrációk korában, Fejlesztés és Finanszírozás 2. Szám 25. o. 6 Deardoff A. V. – Stern R. M. (2000): u. o. 4. o. 7 http://www1.worldbank.org/economicpolicy/globalization/documents/AssessingGlobalizationP2.pdf és http://www1.worldbank.org/economicpolicy/globalization/documents/AssessingGlobalizationP3.pdf 8 Berend T. I. (2007): Az Európai Unió keleti bıvítési politikája és az átalakulásban játszott szerepe, Fejlesztés és Finanszírozás, Bp. 5. o.

44

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola kényszerek nemcsak a regionális integrációk, hanem az egyes nemzeti gazdaságok szintjén is jelentkeznek, és új megvilágításba helyezik a nemzeti önállóságnak, szuverenitásnak, a nemzeti értékek megırzésének, valamint a nemzetállami érdekérvényesítésnek a lehetıségeit. Napjainkban a globalizáció fontos hajtóereje a liberális gazdaságpolitikák nemzetközi térnyerése, a világmérető piaci liberalizáció, valamint a pénzügyi piacok összefonódása. A termelési tényezık megszerzéséért folyó mind kíméletlenebb verseny, a technikai, technológiai megújulás, az innovációs kényszer az informatika soha nem tapasztalt ütemő fejlıdésével, és elterjedésével járt együtt. A totalitárius rendszerek bukásával, az információs társadalom kiépülésével, az Internet térhódításával az egyén számára a szabadság és demokrácia jegyében valósággá vált az információhoz való szabad hozzáférés. Ugyanakkor ez a technológiai változás F. Fukuyama szerint „bomlasztó hatást fejtett ki a társadalmi kapcsolatok világában … kikezdte a tekintély gyakorlatilag valamennyi formáját, és meggyengítette a családokat, a szomszédsági közösségeket és nemzeteket összetartó kötelékeket.” 9 Az információrobbanás hatására bekövetkezett átalakulás felértékelte a tudásalapú gazdaság jelentıségét. A transznacionális társaságok súlya expanzív terjeszkedésük következtében a világgazdaság egészében meghatározóvá vált. A multik a globális tıkekapcsolatok olyan hatékonyan mőködı infrastrukturális hátterét teremtették meg, amely alkalmas a pénzügyi erıforrások igény szerinti gyors átcsoportosítására, a piaci lehetıségek kihasználására, valamint a befektetéseknél a globális tıkehatékonysági követelmények kizárólagos érvényesítésére. A Szovjetunió és birodalmi rendszerének szétesésével, katonai világhatalmi szerepének elvesztésével, valamint a közép- és kelet-európai térségben kibontakozó gazdasági, társadalmi rendszerváltozással megszőnt a kelet-nyugati szembenállás ideológiai alapja, felbomlott a két nagyhatalom köré szervezıdött világrend. Ez azonban nem jelenti automatikusan a más jellegő törésvonalak eltőnését is, elegendı utalni a nyugat-európai integrációs fejlıdésben mindvégig megfigyelhetı nemzetekfelettiség és nemzetek Európája dialektikájára, vagy a világot fenyegetı globális kihívások közül a gazdag és szegény országok (Észak – Dél) közötti szakadék növekedésére. Az Amerikai Egyesült Államok katonai szuperhatalmi pozíciója ellenére – gazdasági téren – egyre markánsabban kirajzolódó több központú világrend egyúttal azt is jelenti, hogy a fejlıdési elmaradottság felszámolása, és az egyes országoknak a világgazdaság munkamegosztási rendszerébe való bekapcsolódása sem csupán egyetlen minta, a nyugati társadalmak modernizációs receptje alapján történik.10 A fejlıdés civilizációs aspektusainak a felértékelıdése megbontja a korábbi egyensúlyt, átrendezi az erıviszonyokat, és a kulturális, vallási, társadalmi – egyszóval civilizációs – törésvonalak mentén új típusú konfliktusok kialakulásával fenyeget11. A nemzetközi terrorizmus elıtérbe kerülése szintén eltérı civilizációs gyökerekbıl táplálkozik. A mőködı tıke beruházások világmérető rendszerének hatékonysági követelményei, a nemzetközi, multinacionális tıke, és adekvát globális hatókörő – jelentıs mértékben az USA által dominált, ezért a politikai közvélekedésben gyakran vele azonosított – intézményeinek (IMF, Világbank, WTO) érdekei egyre nyilvánvalóbban kerülnek konfliktusba a jobbára nemzeti, vagy regionális szintő szervezıdést mutató államok, országcsoportok társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális érdekeivel. A különféle antiglobalista mozgalmak, civil szervezıdések, és magukat nemzetinek hirdetı radikális, populista politikai erık hatására éles kritika, valamint növekvı ellenszenv kíséri a már említett nemzetközi szervezetek tevékenységét, és a transznacionális társaságok mőködését, valamint rajtuk keresztül a globalizáció egészét. Az egyes országok közvéleményének szemében a belsı társadalmi, gazdasági problémák egyre inkább a globalizáció negatív következményeként jelennek meg, miközben annak pozitív hatásairól nem, vagy alig vesznek tudomást.

9 Fukuyama F. (2000): A nagy szétbomlás, Európa Könyvkiadó, Bp. 18. o. 10 „… az ázsiai társadalmak jelentısen különböznek egymástól, ám együttesen mégis a gazdasági modernizációhoz való alkalmazkodás nagyon eltérı mintáját képviselik.” – Fukuyama F. (2000): u. o. 182. o. 11 Huntington S. P. (2002): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Bp. 15-27. o.

45



2. Közép- és Kelet-Európa: rendszerváltozás és globalizáció Ma még világszerte hiányoznak a konfliktuskezelés azon technikái, amelyek hatékonyan tudnák feloldani a globalizációval kapcsolatos ellentmondásokat, harmonizálni a különféle törekvéseket, és mederben tartani a konfliktusokat. Az is nehezíti a helyzetet, hogy mindmáig nem sikerült kellı árnyaltsággal bemutatni, és a széles közvélemény számára is érthetıvé tenni a globalizációt a maga teljességében, összes pozitív és negatív hatásával együtt. A vele kapcsolatos félelmek elsısorban a gazdasági erıviszonyok, a verseny- és piaci pozíciók hátrányos átrendezıdése, az elért életszínvonal veszélyeztetése, a bizonyos tevékenységekre való korábbi szakosodás komparatív elınyeinek gyors lemorzsolódása, a nemzeti kultúra értékeinek eltőnése, az anyanyelv veszélyeztetése miatt merülnek fel. A globalizáció pozitív hatásait (növekvı árukínálat, telekommunikáció, turizmus, világkultúra) ugyanakkor a társadalom nagy része „természetesnek veszi”, kihasználja, és nem feltétlenül kapcsolja össze ezzel a folyamattal.

2.1. Túllépni a történelmen A felgyorsult globalizáció, ennek keretében a nemzetközi tıkemozgások hatására rendkívül gyors ütemben megváltozhatnak az egyes országok korábbi versenypozíciói, ami egyesek számára a lesüllyedés veszélyével fenyeget, míg másoknak a felemelkedés esélyét kínálja. A folyamat rendkívül összetett, mert – Bod Péter Ákos szavaival élve – „valósak a hirtelen tıkemozgáshoz tapadó veszélyek is: a gazdasági viszonyok gyors átrendezése összekuszálja az ökoszisztémát, a dinamikus gazdasági fejlıdés hamar el tud rontani szervesen felépült társadalmi struktúrákat.”12 A fent jelzett problémák sok esetben éles konfliktusok formájában jelennek meg Közép- és Kelet-Európa országaiban, így Magyarországon is. Ennek magyarázata – az általános okok mellett – azokban a sajátos történelmi, politikai, gazdasági, etnikai, szocio-kulturális viszonyokban rejlik, amelyek gyökerei nagyon messzire nyúlnak vissza. A történelmi mélyfolyamatok között utalni kell a Nyugat-, valamint Közép- és Kelet-Európa szétfejlıdésének kezdetét jelentı második jobbágyság kialakulására, az ennek hatására az egyes országokban végbement torz, befejezetlen nemzetfejlıdés következményeire, az alacsony szintő polgárosodottságra, és a térség különbözı szintő perifériális alávetettségére.13 A szovjet befolyási övezetbe tartozás miatti szuverenitás-deficitet tetézte az elmúlt negyven-ötven év – politikai és gazdasági értelemben egyaránt – zsákutcás modernizációs fejlıdése is, és azok a ma is ható társadalmi, politikai körülmények, amelyek között a rendszerváltozás, az Európába való „visszatérés”, és a világgazdasági felzárkózás az egyes országokban végbemegy. A demokratikus fejlıdésben a társadalmi, politikai rendszer átalakulása – a többpárti parlamenti demokrácia intézményrendszerének a megteremtése és mőködtetése – fontos lépés, de legalább ennyire lényeges a civil társadalom kiépülése, mert a stabilitást, az „ellensúlyt” csak ez képes biztosítani. A politikai kultúra fejlıdése, a jogállamiság érvényre juttatása, és a civil önszervezıdések megerısödése az egyes országokban gyakran éles politikai küzdelmek során, korántsem egyenes vonalú fejlıdés formájában megy végbe. A közép- és kelet-európai térség államaiban a piacgazdaság újrateremtése a tulajdonviszonyok átalakítása, az állami szerepvállalás visszaszorítása révén, és jelentıs részben a multik tevékenységének köszönhetıen gyors ütemben zajlik. Ma a régió országaiban a gazdaságok mőködése lényegében újra piaci elveken nyugszik. Ezért kétségtelenül súlyos árat kellett fizetni a társadalom egésze szempontjából. A közép- és kelet-európai országok többségének a nem-piac, vagy kvázi-piacgazdaságból (Magyarország) a piacgazdaságba való visszatérése olyan kísérlet volt, amit elıtte sehol a világon nem hajtottak még végre, különösen nem demokratikus körülmények között. Ezért nem véletlen, hogy „egyetlen központi tervutasításos gazdaságnak sem sikerült eddig elkerülnie a fájdalmas megszorító intézkedéseket a piacgazdaság felé vezetı úton, és a bajokat csak tetézte a számos amerikai szakértı által javasolt rideg

12 Magyar Nemzet, 2002. június 15. (Belátszik a jelen – Kerekasztal-beszélgetés a globalizáció kilátásairól) 13 A problémakört különféle szempontból tárgyaló írások közül megemlíthetı: Berend T. I. – Ránki Gy. (1976): Közép-KeletEurópa gazdasági fejlıdése a 19-20. században, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest; Szőcs J. – Hanák P. (1986): Európa régiói a történelemben, MTA Történettudományi Intézet – Országos Pedagógiai Intézet, Budapest

46

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola problémakezelési mód.”14 Az EU-csatlakozást megelızı idıszakban maga az Unió is rendkívül szigorú követelményeket támasztott a belépni szándékozó országokkal szemben, ami sok esetben komoly elégedetlenséget váltott ki, és az EU-tagság mint cél elérésének társadalmi támogatottsága drámaian visszaesett. Berend T. Iván szerint azonban a „Bizottság és az Unió részérıl helyes volt kikényszeríteni az igazodást, hiszen a fejlett tagállamok és a tagjelölt országok közötti szakadék sokkal szélesebb volt, mint elıtte bármikor. ... amennyiben ezek az országok csatlakozni kívántak az Unióhoz, alkalmazkodniuk kellett, s az alkalmazkodás nemzeti érdeküket szolgálta.”15 Miközben a politikai és a gazdasági viszonyokban mélyreható átalakulás ment végbe, addig szociális téren a fordulat nem következett be. A változások vesztesei számára (és ez a közép- és kelet-európai térség országaiban kivétel nélkül mindenütt a társadalom döntı többségét jelenti) az átalakulás olyan negatív elemekkel, élethelyzetekkel kapcsolódott össze, mint munkanélküliség, infláció, létbizonytalanság, elértéktelenedett tudás, egzisztenciális kiszolgáltatottság, szélesre nyílt jövedelmi olló. A veszteség mértékét jól érzékelteti, hogy míg „Közép- és Kelet Európa majd kétszáz éven át, kisebb ingadozásokkal Nyugat-Európa egy fıre jutó nemzeti jövedelmének mintegy 40-50 százalékát érte csak el, 1993-ban – még soha nem volt mélypontra – a nyugat-európai szint alig több mint 30 százalékára esett vissza.”16

2.2. A multik eredménymérlege Magyarországon A nemzetközi tıkeáramlás folyamatának és következményeinek a kettısségét az általa kiváltott pozitív és negatív hatások egyidejő jelenléte érzékelteti. Magyarországon a gazdaságban a privatizáció hatására tömegével jelentek meg a külföldi beruházók, a multinacionális világcégek. A globalizáció zászlóshajóinak masszív jelenléte és tevékenysége látványosan javította az ország makrogazdasági teljesítménymutatóit, elırevitte a modernizációt, a technikai-technológiai fejlıdést, és innovációt, valamint jelentısen hozzájárultak a gazdaság „kifehérítéséhez”. A transznacionális társaságok által eszközölt befektetések hozzájárultak az egyensúly javulásához, a kedvezı irányú makro-szerkezeti átalakuláshoz, a piaci kínálat felfutásához, összességében a világmérető munkamegosztás rendszerébe való eredményes bekapcsolódáshoz. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a függıség is fokozódott azáltal, hogy a növekedési pálya input és output oldalán egyaránt növekvı jelentıségre tettek szert a multik és az általuk kiépített termelési, értékesítési, fejlesztési, logisztikai hálózataik, valamint a hazai vállalkozásokkal kialakított együttmőködési rendszereik. A technikai, technológiai modernizációs eredmények, a javarészt exportorientált fejlesztések, új termelési kultúrák meghonosítása a mérleg csupán egyik serpenyıjét jelentette. Mindezek társadalmi következményeit is górcsı alá vonva megállapítható, hogy a piacgazdasági átalakításban Magyarországon is elsıdlegesen a piaci módszerek és követelmények érvényesültek, anélkül, hogy a befektetık, a multik ennek társadalmi következményeivel érdemben foglalkoztak volna. Általánosan megállapítható, hogy a rendszerváltozást követıen drámaian megromlott a munkavállalók érdekérvényesítésének hatékonysága, illetve számos területen gyakorlatilag meg is szőnt. Ennek magyarázata részben abban rejlik, hogy a korábbi érdekvédelmi szervezetek politikailag lejáratódtak, befolyásuk lecsökkent. A szakszervezetek csak néhány stratégiai fontosságú szakmában (közlekedési dolgozók, mozdonyvezetık, légiirányítók,) tudták megırizni befolyásukat, illetve az agráriumban létrejött politikai szervezıdések (Magosz) demonstrációi jelentettek komolyabb alkuerıt. Az érdekvédelem a kis és közepes cégeknél korábban sem volt megoldott, ezen a helyzeten azóta sem történt változás. Az érdekvédık pozícióvesztése különösen a multinacionális társaságok tulajdonába került többi hazai vállalat esetében számottevı, ezt azonban részben ellensúlyozta, hogy ezek a nemzetközi cégek a munkaszervezés és teljesítmény-követelmények meghatározása során a másutt is bevezetett nemzetközi standardokat alkalmazták. A piacgazdasági átalakulás során a hazai kis- és közepes vállalkozások versenyhelyzete számottevıen romlott, és a gyorsuló piaci térvesztésük ellensúlyozására kezdeményezett kormányzati intézkedések17 (pl. 14 H. Kissinger: Diplomácia (Budapest, Panem – Grafo, 1998) 817. o. 15 Berend T. I. (2007): u.o. 9. o. 16 Berend T. I. (2007): a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. jubileumi konferenciáján (2007. június 18.) elhangzott elıadása 17 1999. évi XCV. törvény a kis-és középvállalkozásokról, fejlıdésük támogatásáról

47



beszállítói program) sem bizonyultak kellıen hatásosnak. Ezek a cégek egyre kevésbé tudtak lépést tartani a nagy tıkeerıs külföldi társaságokkal, amelyek befektetéseit a kormányzat, és az érintett önkormányzatok – foglalkoztatási, és fejlesztési szempontok alapján – különféle támogatásokkal igyekeztek ösztönözni. Ugyanakkor kétségtelen eredményként könyvelhetı el, hogy napjainkra a kkv-szektor finanszírozási helyzete kedvezıbbé vált. A kormányzati fejlesztéspolitika törekvéseivel összhangban a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a Sikeres Magyarországért Hitelprogram keretében kifejezetten ennek a vállalati körnek hirdette meg a Vállalkozásfejlesztési hitelprogramból igényelhetı kedvezményes konstrukcióit, amelyeket a kereskedelmi bankok közremőködésével refinanszírozás formájában bocsátott rendelkezésre. Az Agrárfejlesztési hitelprogram pedig az üzleti bankok által meglehetısen mostohán kezelt mezıgazdasági vállalkozásokat segítette. Az MFB támogatott hiteleinek volt egy olyan közvetett hatásai is, hogy a kereskedelmi bankok szintén „felfedezték” a kis- és közepes vállalkozásokat, mint üzleti lehetıséget, és a fejlesztési banki konstrukcióhoz hasonló saját hiteltermékekkel jelentek meg a piacon. Az Európai Unió 2007–2013 közötti idıszakra jóváhagyott költségvetési forrásai a magyar gazdaság egésze számára, azon belül kiemelten a kkv-szektor szereplıinek kínálnak egyedülálló fejlesztési lehetıségeket.

3.

Globalizáció és nemzeti szuverenitás

A piacgazdasági átalakulás a közép- és kelet-európai térség országaiban, így Magyarországon is egy politikai paradigma-váltással párhuzamosan zajlott/zajlik. Ennek sajátos hozadéka, hogy az említett sérelmek, és diszkriminatív helyzet miatt bizonyos politikai erık a befolyásuk erısítése érdekében tudatosan építenek a térségben mindig is meglévı látens külföldi ellenességre, különösen a globális stratégiát követı transznacionális társaságok démonizálására. Képviselıik nem egyszer abszolutizálják a nemzeti értékek és érdekek fontosságát, gyakran populista módon szembeállítva egymással a nemzetközi tıkét és a hazai vállalkozásokat.

3.1. Tudatos önkorlátozás A globalizáció következményeként mind gyakrabban felvetıdik – a Magyarországhoz hasonló mérető kis országok esetében különösen –, hogy kiszolgáltatottságuk, és függıségük a nemzetközi folyamatoktól egyre erısödik, amit csak a rugalmas alkalmazkodás segítségével képesek ellensúlyozni. Érdekérvényesítı eszköztáruk ugyanis korlátozott, gazdaságpolitikai döntéseikkel nem tudják érdemben befolyásolni a világgazdasági változásokat. Ebben az értelemben kétségtelenül „leértékelıdik a nemzetállamok szerepe, csorbul az egyes országok nemzeti szuverenitása”18. A gondolatmenetet folytatva az a következtetés is levonható, hogy a nyitott gazdaságú országok számára kizárólag a tudatos alkalmazkodás jelentheti a globalizáció hátrányos következményeinek a kivédését, és a nemzetköziesedésbıl nyerhetı pozitív hatások kiaknázását. A globalizációval megnyíló mőködıtıke beáramlás, és technikai, technológiai fejlıdés révén lehetıvé válik a modernizáció felgyorsítása, ami alapvetı feltétele az eredményes világgazdasági alkalmazkodásnak. A korszerő ismeretekhez és információkhoz való közvetlen, és akadálymentes hozzáférés elısegíti a tudás alapú tevékenységek meghonosítását, és a versenyképesség szolgálatába állítását. Ez igazán hatékonyan a nemzetközi integrálódás, és a globalizáció követelményeinek egyidejő szem elıtt tartásával valósítható meg. „Nem tekinthetı véletlennek, hogy az egy fıre jutó mőködıtıke-befektetések állománya azokban az országokban a legnagyobb, amelyek a legnagyobb mértékben ágyazódtak be a piacgazdaságba, ahol a legfejlettebbek a piaci mechanizmusok.”19 A globalizáció kihívásainak, és a nemzeti érdekekkel való konfliktusainak feloldására, és kezelésére eleddig nem tudtak általános érvényő, hatékony választ, és megoldást adni sem a kormányok, politikai erık és mozgalmak, sem pedig a nemzetközi pénzintézetek és transznacionális társaságok. Részben azért, mert nem jött létre megfelelı szintő párbeszéd, és együttmőködés közöttük. Külön-külön, önmagában vizsgálva,

18 Magyar Hírlap, 2001. december 26. és 27. (Globalizáció: áldás, vagy átok?) 19 Losoncz M. (2005): A magyar versenyképesség forrásai nemzetközi összehasonlításban, SZE JGK Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori iskola – Évkönyv, 59. o.

48

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola feltehetıen mindegyik szereplı érvrendszere tartalmaz meggyızı elemeket, de együttesen mégsem eredményeztek eddig konstruktív elırelépést ennek a rendkívül összetett problémának a kezelésében. Kétségtelen tény, hogy nem könnyő eleget tenni annak a sokféle igénynek, és követelménynek, amivel egyidejőleg kell szembenézni a kormányzatoknak. Az Európai Unióhoz csatlakozott közép- és kelet-európai országokban, így Magyarországon is, a teljes jogú tagság érdekében a frissen visszaszerzett nemzeti szuverenitás egy részérıl tudatosan le kellett mondani. A bonyolult kérdésrıl Tabajdi Csaba a következıképpen ír: „A két térség országai a lehetı legerıteljesebben kívánnak Nyugat-Európához integrálódni, ami viszont mindenkor a szuverenitás önkorlátozását tételezi föl. A nemzeti szuverenitás helyreállítása tehát egyben elıfeltétele európai betagozódásuknak, hogy pontosan tudják mérlegelni szuverenitásuk önkéntes korlátozásának jellegét és mértékét.”20 Egy ilyen döntés legitimációjához feltétlenül szükség van a közvélemény megértésének, és széles körő támogatásának megszerzésére, annak belátására, hogy az önkéntes korlátozással egyidejőleg a csatlakozott országok jelentıs szuverenitás bıvülést is elkönyvelhettek. Mi másként értelmezhetnénk azt a helyzetet, amelyben intézményes beleszólást kaptak a 27 országot tömörítı integrációs szervezet jövıjét érintı kérdések eldöntésébe. Választ kell találni azokra a kihívásokra is, amelyeket a nemzeti érdekek követése, valamint a GMU konvergencia-követelmények teljesítése és a globalizáció egyidejő kényszerei jelentenek. Különösen olyan körülmények között, amikor a globális fejlıdési folyamatok, a nemzetek feletti univerzalizmus térhódítása, valamint a tıkehatékonysági, és piaci követelmények érvényesítése miatt sérülhetnek a lokális gazdasági, társadalmi érdekek, és veszélybe kerülhetnek a nemzeti kulturális értékek.21 Mindezzel együtt tisztán kell látni, hogy a globalizáció kihívásainak megválaszolása nagyobb eredményességgel tehetı meg az Európai Unió keretében. Nem véletlen, hogy már a tagfelvételt megelızıen megfogalmazódott, hogy az Unióhoz tartozás „kulturális vonatkozásban, de talán gazdasági értelemben is bizonyos védelmet nyújt a globalizáció ellen.”22 Magyarország európai uniós tagságával azonban nagyon jól megfér a szőkebb, szubregionális együttmőködésben játszott kezdeményezı szerep, mert amellett, hogy fontos stabilizáló tényezı, lehetıvé teszi a térségi kapcsolatokban rejlı gazdasági elınyök kihasználását. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga az Európai Unió is kénytelen alkalmazkodni, és választ adni a globalizáció által felvetett kérdésekre, és ezt integrációs szervezetként sokkal nagyobb alkuerı birtokában teheti meg, mint az egyes országok önmagukban.

3.2. A globalizáció megítélése A magyarországi rendszerváltozás óta eltelt idıszak fontos tapasztalata, hogy a társadalom hajlandó tudomásul venni a szociális szempontból mégoly hátrányos következményekkel járó gazdaságpolitikai döntéseket is (lásd: a Bokros-csomag fogadtatását), ha azok racionalitását, céljait és következményeit világossá teszik számára. Amiként az ellenkezıje is igaz, hogy nehezen szerezhetı meg széles társadalmi támogatottság a mégoly szükséges átfogó társadalmi reformokhoz, ha azokat nem sikerül meggyızıen kommunikálni. Nincs ok feltételezni azt, hogy a közvélemény másként reagálna a globalizációra, amennyiben a globalizációt a maga teljességében, összes kedvezı, és hátrányos hatásával együtt ismerheti meg. Tekintettel arra, hogy napjainkban ezt a folyamatot mindenütt a világon – így Magyarországon is – leegyszerősítve, lényegében a nemzetközi pénzügyi intézményekkel, és a külföldi befektetıkkel, elsısorban a transznacionális monopóliumokkal azonosítják, a veszélyek és lehetıségek egyidejő bemutatására irányuló kezdeményezésnek is innen kellene elindulni.

20 Tabajdi Csaba: Az önazonosság labirintusa – A magyar kül- és kisebbségpolitika rendszerváltása (Budapest, CP Stúdió, 1998) 94. o. 21 „A kultúra jelentısége nemcsak az országok határain belül, hanem a globális gazdaságban és a nemzetközi rendben is megnövekedett. Sıt a konvergencia iróniájaképpen a nagyobb intézményeknek a hidegháború vége óta megfigyelhetı közeledése azzal járt együtt, hogy az emberek ma világszerte jobban tudatában vannak az ıket elválasztó kulturális különbségeknek.” F. Fukuyama: Bizalom (Budapest, Európa Könyvkiadó, 1997) 15–16. o. 22 Magyar Nemzet, 2002. június 15. (Belátszik a jelen – Kerekasztal-beszélgetés a globalizáció kilátásairól)

49



Ma Magyarországon a külföldi tıke szerepének, és általában a multiknak a megítélése kedvezıbb, mint a közép- és kelet-európai térség számos más országában. Ez a megállapítás természetesen még nem mond igazán sokat arról, hogy ténylegesen milyen a helyzet. Tény, hogy nincs általános, és durva multiellenesség, mert eddig a kritikák és ellenérzések nem csaptak át a külföldi befektetések mőködését, létezését megkérdıjelezı, fenyegetı megnyilvánulásokba. Az elmúlt évek során azonban mind gyakrabban merültek fel foglalkoztatási, piaci, környezetvédelmi problémák (Metro, Lidl, Danone, Nestlé, Hankook), termékminıségi, termékfelelısségi gondok (Siemens – Combino villamosok), vagy az eltérı kultúrák találkozásából származó konfliktusok (Hankook, Suzuki), és emiatt ezeknek a cégeknek a reputációja nem jó, és különösen a helyi lakosság ellenszenvvel viseltetik irántuk. Számos példát lehet találni ugyanakkor arra is, hogy a külföldi befektetı, mint „good corporate citizen”, megtalálta a helyét szőkebb és tágabb piaci környezetében (GE, Audi, Alcoa), és sikerült elfogadtatnia magát a széles közvéleményben is. Vannak azonban olyan momentumok, amelyek arra utalnak, hogy a globalizációt kísérı nemzetközi fejlemények, és egyes sajátos hazai körülmények hatására gyorsan felerısödhetnek a kedvezıtlen irányú folyamatok. Elegendı utalni a hazai privatizációt mindvégig övezı, és rendre visszatérı, máig tartó politikai vitákra, amelyek fıleg a stratégiai cégek értékesítése kapcsán merültek fel. Ezek túlnyomórészt a tulajdonviszonyok átalakításának tényszerő visszásságaiból táplálkoznak, és alkalmasak a privatizációban vesztes társadalmi rétegek valódi érdeksérelmének a felnagyítására, vagy legalábbis ébren tartására. Vannak olyan radikális politikai erık is – ez nem kizárólag magyar sajátosság – amelyek a nemzeti érdekekre való hivatkozással nyíltan szembefordulnak a külföldi beruházókkal, és kizárólag a globalizáció kártékony hatásait hangsúlyozzák. Felfogásukban a globalizáció-ellenesség elsısorban Amerikaellenességet jelent, és azoknak a nemzetközi pénzügyi intézményeknek az elutasítását, amelyek ennek a folyamatnak az emblematikus megjelenítıi (IMF, Világbank). Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a globalizáció kérdéskörének, a multikhoz való viszonynak, továbbá a külföldiek magyarországi befektetéseinek a megítélése idırıl idıre óhatatlanul a politikai küzdelmek részévé válik. Mindez gyakorta populista elemekkel feldúsulva jelenik meg a médiában, a kommunikációban pedig tudatosan rájátszanak a nemzeti érzelmekre, a multi–ellenességre. Ennek a folyamatnak az a veszélye, hogy nagyon könnyen egyfajta „spill over” hatás következhet be, amikor is hógörgeteg módjára elszabadulnak a globalizáció ellenes indulatok, és a külföldi befektetık részérıl megrendül a tartós üzleti kapcsolatok, és a hosszú távú együttmőködés alapját jelentı bizalom. Ez a mőködıtıke beáramlás gyors ütemő elapadását válthatja ki, ami a világgazdasági kapcsolatokra erısen ráutalt, nyitott gazdaságú Magyarország számára rendkívül hátrányos következményekkel járna. Természetesen az sem zárható ki, hogy az ország tıkevonzó képességének romlása az elızıekben részletezett tényezık nélkül is bekövetkezhet. A munkaerı relatív olcsóságára építı beruházások jövedelmezısége ugyanis folyamatosan romlik, és lemorzsolódik az ebbıl táplálkozó versenyelıny.23.

4.

Néhány következtetés

A globalizáció folyamatát, de legfıképpen következményeit, rendkívül sokféle értelmezés és megítélés övezi. Nehezen megválaszolható a gyakran szélsıséges formában, leegyszerősítı módon feltett kérdés, nevezetesen „átok, vagy áldás” ez a napjaink világgazdasági fejlıdését meghatározó jelenség. Ha a lehetséges negatív hatásait tekintjük, akkor kétségkívül az elıbbi fejezi ki a hozzá való viszonyulás lényegét. Gyökeresen átrendezi a piacokon, a versenyben elért status quo-t, erıviszonyokat, korlátozza az országok szuverenitását, érdekérvényesítését, maga alá győri a nemzeti kultúrát, uniformizál, helyi értékeket semmisít meg, veszélyezteti a nemzeti nyelvek fennmaradását. Amennyiben a pozitív hatásait nézzük, akkor vitathatatlan elınyökkel jár a globalizációhoz köthetı modern kommunikációs és információs technika világmérető elterjedése, az ennek révén megnyíló, az egyén szabadságának a kiteljesítését jelentı Internet használat, a világkultúrához való hozzáférés, vagy éppen a helyi értékek számára soha nem látott mértékő nyilvánosság megteremtése, továbbá a transznacionális társaságok modernizációban betöltött szerepe.

23 HVG, 21. szám, 2002. május 25.

50

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A globalizáció napjainkban a világgazdaságban érvényesülı folyamatok legerısebbike, és egyre gyorsuló ütemő. A nemzetköziesedés erısödése szempontjából hosszú ideig meghatározó regionális integrációk – a regionalizálódás célját tekintve – nem kerülhetik meg annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy a létrejött/ létrejövı szervezıdés a globalizáció kihívásaira védekezı, vagy offenzív választ kíván adni.24 Sok választási lehetıséget a globalizáció az alkalmazkodáson kívül nem kínál az egyes országok számára, különösen a kis- és közepes mérető államok esetében. Ezért kulcsfontosságú olyan fejlıdési stratégia kialakítása, amely objektív adottságként számol a globalizáció követelményeivel és az általa megnyitott lehetıségekkel. Magyarország és a közép- és kelet-európai országok számára a nemzetgazdasági fejlıdés a frissen visszaszerzett szuverenitás tekintetében sajátos önkorlátozást követelt meg az Európai Unióhoz történt csatlakozással. Az uniós konvergencia kritériumoknak való megfelelés egy olyan közösségbe való betagozódás elıfeltétele, amely maga is kénytelen szembenézni a globalizáció kihívásaival a folyamatosan romló világgazdasági versenypozíciói miatt. Nagyon lényeges ezért, hogy az EU jelentette védıernyıt kihasználva, a nemzeti fejlesztésstratégia messzebbre tekintsen, és vegye figyelembe a globalizációs kihívások által jelentett fenyegetés mellett a kínálkozó esélyeket is, és igyekezzen rugalmasan reagálni mindezekre. A krízis szó kínai írásjele kettıs értelmet jelöl: jelenti a válságot, de a lehetıséget is, amely kiútként minden ilyen helyzetben benne rejlik. A globalizáció kezelésénél ezt a kettısséget kell szem elıtt tartani, hogy az „átokból” „áldás” lehessen.

Irodalomjegyzék 1.

2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Deardoff A. V. – Stern R. M. (2000): What the Public Should Know about Globalization and the World Trade Organization, Research Seminar in International Economics, School of Public Policy, University of Michigan Szentes T. (2005): A nemzeti fejlıdés problematikája a felgyorsult globalizáció és regionális integrációk korában, Fejlesztés és Finanszírozás 2. Szám Berend T. I. (2007): Az Európai Unió keleti bıvítési politikája és az átalakulásban játszott szerepe, Fejlesztés és Finanszírozás, Budapest Fukuyama F. (2000): A nagy szétbomlás, Európa Könyvkiadó, Budapest Huntington S. P. (2002): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Könyvkiadó, Budapest Kissinger H. (1998): Diplomácia, Panem – Grafo, Budapest Berend T. I. (2007): A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. jubileumi konferenciáján (2007. június 18.) elhangzott elıadása Losoncz M. (2005): A magyar versenyképesség forrásai nemzetközi összehasonlításban, SZE JGK Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola – Évkönyv Tabajdi Cs. (1998): Az önazonosság labirintusa – A magyar kül- és kisebbségpolitika rendszerváltása, CP Stúdió, Budapest Fukuyama F. (1997): Bizalom, Európa Könyvkiadó, Budapest

24 Szentes T. (2005): uo. 25. o.

51


Dr. Molnár Csilla1 Turizmus az Európai Unióban A turizmus a világ egyik legjelentısebb társadalmi- és gazdasági szektora. Multiplikátor hatásai révén jelentısége nem csak a szektorban, de a turizmushoz közvetve kapcsolódó területeken is érvényesül. A GDP több, mint egytizedét adja, az egyik legfontosabb munkahelyteremtı ágazat. Európa a világturizmus központja: a forgalom közel felét, a nemzetközi turistaérkezések 55%-át adja. Európán belül a turisztikai forgalom 85%-a az Európai Unió tagállamaiban realizálódik. Az Európai Unió bıvülésével mintegy 75 millió potenciális turistával bıvül a közös idegenforgalmi piac. Az Unióhoz való csatlakozással Magyarország a világ legnagyobb turisztikai piacának részévé vált. A tanulmány a világ turizmusának elmúlt évtizedekben bekövetkezett alakulásából és a turisztikia prognózisok megállapításaiból kiindulva megpróbálja összefoglalni az Európai turisztikai piac jelenlegi helyzetét és várakozásait. Külön kitér a piac jellemzıire, a turizmus szabályozásának kérdéseire, valamint az Európai Unió bıvítésének hatásaira. Tárgyszavak: turizmus, Európai Unió, Schengen, Euro

1. A világturizmus alakulása és jellemzıi 1.1 Napjaink turizmusa A turizmus a világ egyik legjelentısebb társadalmi-gazdasági szektora, korunk jelensége. A Nemzetközi Szolgáltatáskereskedelmi mérleg egyharmadát adja. A nemzetközi érkezések száma több mint 25-szöröse az 1950-es értéknek, ami átlagosan évi 6,5 százalékos növekedést jelent. A forgalomból eredı bevételek növekedése ugyanezen idıszakban 476szoros. Az összes beruházások kb. egytizede a turizmusban valósul meg, míg az állami adóbevételek kb. 7%-a a szektorban realizálódik. Nemzetközi szinten a foglalkoztatás 6–8%-a kötıdik a turizmushoz, több, mint 210 millió embernek ad munkalehetıséget.

1.ábra: A turizmus részesedése a szolgáltatás exportból Forrás: EUROSTAT, Statictics is focus, 2006

Becslések szerint a belföldi turizmus a nemzetközi forgalom tízszeresét teszi ki és jelentısége valamennyi turisztikai régióban nı. A piac átstrukturálódik: bár Európa változatlanul a világturizmus központja, piaci részesedése csökken.

1 Turizmus és Területfejlesztési Tanszék Károly Róbert Fıiskola 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36. Telefon: (36-30) 326-1410 E-mail: [email protected], [email protected]

53



2.ábra: A nemzetközi turizmus alakulása Forrás: Tourism Market Trends. WTO, 2003

1.2. A turizmus trendjei, jövıbeli várakozások Mivel a turizmus olyan nyílt, dinamikus, interdependens rendszer (Lengyel, 1994) melynek várható alakulása függ a gazdasági-, társadalmi folyamatoktól, változásoktól, a WTO, az OECD és az ETC prognózisai szerint a következı évtizedben a következı folyamatokra számíthatunk: • A turizmus növekedésének alapját a gazdasági növekedés adja, ami a középosztály erısödését és a turizmushoz szükséges diszkrecionális jövedelmek növekedését eredményezi. o a növekvı piacok közül a négy legjelentısebb Kína, India, Oroszország és Lengyelország lesz, az elsı kettıben (a lakosság számából adódóan is) realizálódik a legjelentısebb növekedés. • A demográfiai változások megváltoztatják az utazás természetét. o nı az idısebb (55 feletti) emberek aránya a lakosságon belül (különösen Európában), akik jelentıs diszkrecionális jövedelemmel és sok szabadidıvel rendelkeznek; o a senior utazók távolabbi helyekre utaznak, utazásuk során több desztinációt is felkeresnek, a meglátogatott helyen hosszabb ideig tartózkodnak, többnyire másodmagukkal utaznak, fajlagos költésük az átlagot meghaladja; o A 65 év felettiek jelenlegi 17%-os részaránya 2040-re elérheti a 28-30%-ot. • A magas üzemanyagárak a szerkezeti változások felgyorsulásához vezetnek. o emelkedni fog a régión belüli kereslet, és növekedni fog a relatíve magas szállítási költséggel jellemezhetı hosszú távú utazásokra nehezedı nyomás; o a legszegényebb országok (fıleg Fekete-Afrikában) piacai erısen függnek a drága közlekedési összeköttetésektıl, ezért a piaci versenyben kedvezıtlen helyzetbe kerülnek; • Az egészség- és környezettudatos szemlélet terjedésével a turisztikai céldesztinációk között felértékelıdnek az egészségesnek tartottak; o a klasszikus tengerparti nyaralások, a „4S (sea-sand-sun-sex)-” iránti kereslet csökkenése mellett az aktív üdülések iránti igény növekedése figyelhetı meg; o az egészségturizmus felértékelıdik, azon belül is egyre nagyobb igény mutatkozik a „wellness” illetve az elmúlt idıszakban a „medical-wellness” termékek iránt; o csökken a túlzottan beépített régiók vonzereje. • Az utazási motivációk között növekedni fog az életminıség javításának szerepe o az emberek egyre inkább vágynak új ismeretek megszerzésére, új területek és kultúrák megismerésére, gyökereik felkutatására; 54

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola o fontos szerephez juthatnak ezen a téren a fejlıdı országok, hiszen bizonyos terülteken (ökoturizmus, kalandturizmus stb.) komparatív elınyökkel rendelkeznek; • A terrorizmustól való félelem, az egyre gyakoribbá váló természeti katasztrófák, továbbá a járványok turizmusra gyakorolt hatása miatt az utazók széles értelemben vett biztonság iránti igénye fokozódik. o a biztonsági rendszerek erısítése és harmonizációja feszültséget fog teremteni, és költségkihatással lesz az egész világban • A turisztikai piac globalizálódik, élénkül a multilateralizmus és a regionalizmus o a határok átjárhatóvá válnak (lásd EU bıvülése), a globalizáció (a piac mindkét oldalát tekintve) tovább fokozódik; o a régiók közötti együttmőködés jelentısége nı; o az üzleti élet bár globalizálódik, de a politika és a kultúra nem; • Az éghajlati változások (globális felmelegedés) XXI.század sokak szerinti legnagyobb kihívása, globális problémája a turizmus átstrukturálódásához vezet. o a téli turizmus a hagyományos területekrıl olyan területekre költözik, ahol kiszámíthatóbb a hóesés; o a déli területeken nyáron elviselhetetlen meleg és aszály az északi országok számára keresletnövekedést eredményezhet; • A kommunikáció, különösen az információ technológia fejlıdésének következtében az utazási információk könnyen, olcsón elérhetıvé válnak széles rétegek számára. o az Internet lehetıvé teszi a fogyasztó számára nemcsak az információk összegyőjtését, az utazás megtervezését, de a foglalást és fizetést is, ezért a szervezett utazások részaránya csökken; o a fogyasztói és a márkahőség egyre törékenyebbé válik, hiszen a fogyasztók „egyetlen gombnyomással” alternatív úti célt választhatnak; o az árak átláthatóbbá, a disztribúció univerzálissá és olcsóbbá válik, így a kutatás és a marketing szerepe minden eddiginél fontosabb lesz. A világ turizmusára vonatkozó elırejelzés szerint 2004–2013 között a turizmusban foglalkoztatottak száma 3,7%-kal, a turisztikai kereslet 4,6%-kal emelkedik. A turizmus GDP-hez való hozzájárulása várhatóan 3,6%-kal, a gazdaság 3,9%-kal a befektetések pedig 4,3%-kal növekednek a következı évtizedben. A turizmusban foglalkoztatottak száma jelenleg Kínában a legmagasabb (11,4 millió fı), ezt követi Indonézia (4,1 millió fı), Mexikó (3,9 millió fı) és India (3,8 millió fı). A turizmusukban az elkövetkezendı évtizedben legnagyobb növekedést várható országok között elsı helyen szerepel Montenegró (10%-ot meghaladó emelkedéssel), amelyet India (+8,8%) és Kína (+8,7%) követ.

2. Európa és az Európai Unió turizmusa A turizmus nem csak a világ, de Európa egyik legfontosabb gazdasági ágazata. Gazdasági jelentısége több más szempontból is kimutatható: • A turizmus fizetési mérlegre gyakorolt hatása a devizabevételek, a láthatatlan export és az adósságtörlesztés kapcsán jelentkezik. • Az iparág az Európai unióban a GDP 10%-át adja (2,5% Hollandia – 12,5% Spanyolország); • A turizmus áruforgalomra gyakorolt kedvezı hatásai között kell említenünk a 20%-kal kedvezıbb deviza-kitermelési mutatót, továbbá azt, hogy a turizmusban nem érvényesíthetı a protekcionizmus, továbbá a turisztikai reklámok hatását és az image transzfert; • A turizmus nem csak a szektorban (turisztikai infrastruktúra, valamint szuprastruktúra beruházása), de azon kívül is (általános infrastruktúra, kiszolgáló ágazatok beruházásai) beruházásokat indukál;

55



• Addicionális, tovagyőrőzı hatásai között a termelési-, jövedelem-, költségvetési- és foglalkoztatási multiplikátor hatásokat kell említenünk. Gazdasági jelentısége mellett természetesen fontos társadalmi tényezı is, amely jelentısen hozzájárul az életminıség alakulásához. A világturizmus évi 622 milliárd dolláros forgalmának közel felét Európa bonyolítja. Az elmúlt évben a kontinensen vették számba a nemzetközi turistaérkezések 55 százalékát. Európa látnivalóinak gazdagsága által a világ elsı turisztikai célpontja. A világon az UNESCO által nyilvántartott 812 világörökségbıl 350 található Európában. Európán belül a turisztikai forgalom 85%-a az Európai Unió tagállamaiban realizálódik. Az ezredforduló óta eltelt idıszakban a régió turisztikai mutatói folyamatos emelkedést mutatnak. Bár 2001ben (9/11) és 2003-ban (SARS járvány) stagnálás mutatkozott, a vizsgált idıszak éves átlagos növekedési üteme a turistaérkezések tekintetében 2,5%, 2003 után 4% volt. 500 406,7 400 394,9 300

406,8 424,1

253,8 255,9 250,6

441,1

458 294

264,1 280,1

200 100 0 2001

2002

2003

érkezés (millió fı)

2004

2005

2006

bevétel (md Euro)

3.ábra: A nemzetközi érkezések és a bevételek alakulása Európában Forrás: European Tourism Insights, ETC, 2006 (saját szerkesztés)

Európa egyes szubrégióit a hivatkozott idıszakban vizsgálva a turizmus alakulása eltérı. Közép-kelet Európa éves átlagos növekedési üteme a kontinens átlaga alatti (itt tapasztalhatóak a legnagyobb ingadozások is), míg észak-Európa e fölött eredményeket produkált. Fontos megjegyeznünk ugyanakkor, hogy a 20. század utolsó évtizedében Közép-Kelet-Európa volt a kontinens turizmusának motorja. Az e szubrégióban található volt szocialista országok politikai és gazdasági rendszerváltását követıen 19902000 között a turizmus mutatóinak éves átlagos növekedési üteme a 7,5%-ot meghaladta, hiszen az addig nem, vagy nehezen látogatható „vasfüggınyön túli területek” bekapcsolódtak az idegenforgalom vérkeringésébe. Az európai turizmus 1/5-e realizálódik e területeken. A nyugat-európai és a mediterrán országok mutatói a kontinens átlaga körül mozogtak, de az elızı országcsoport részaránya (jelenleg 32%) növekvı tendenciát mutat. Ez elsısorban az elmúlt évek turisztikai nagyrendezvényeinek (pl. FIFA-világbajnokság Németországban), továbbá Franciaország, Hollandia és Svájc kedvezı eredményeinek volt köszönhetı. A fent említett északi országcsoport – bár a kontinensen realizált érkezéseknek csak 12%-át mondhatja magáénak – tekinthetı a turizmus legnagyobb nyertesének a kontinensen. Részaránya egyre nı, éves növekedési üteme a 6%-ot meghaladja, az egy utazásra jutó fajlagos költés a régión belül a legmagasabb (840 Euro/utazás). A belföldi utazások részaránya (a kis államok és a szigetországok kivételével) mindenütt magas, a kontinens átlagában 57%-os. A külföldi utazások 2/3-a a régión belül bonyolódik. Az európaiak valamennyi nemzetközi utazás több mint felében érintettek, az európaiak által generált turizmus fontos bevételi forrást jelentenek számos fejlıdı ország számára. Az utazások 69%-a vakációs célú, a MICE részaránya 15%, emelkedı tendenciát mutat. Az egyéb kategóriába sorolt utazási formák részaránya 16%. Európa turizmusát magas szezonalitás jellemzi, legmagasabb a mediterrán országokban. Az Eurostat jelentései szerint Európa egészét tekintve az augusztusban eltöltött vendégéjszakák száma átlagosan 56

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola háromszor–négyszer magasabb, mint a téli hónapokban eltöltötteké. A téli sportolásra alkalmas hegyvidékeknél két fıszezon figyelhetı meg. A világ 10 legnépszerőbb célországa közül hat európai, valamennyi az Európai Unió tagja. Ugyanezen országok a bevételek rangsorában is a „top 10” között vannak (1.1 és 1.2. táblázat). A nemzetközi turisztikai bevételek (md USD) USA 74,5 Spanyolország 45,2 Franciaország 40,8 Olaszország 35,7 Németország 27,7 Nagy Britannia 27,3 Kína 25,7 Törökország 15,9 Ausztria 15,4 Ausztrália 13,0 1.1.táblázat: Nemzetközi turisztikai bevételek (2006) Forrás: UNWTO, 2006 (saját szerkesztés) Ország

A nemzetközi turistaérkezések (millió fı) Franciaország 75 Spanyolország 54 USA 46 Kína 42 Olaszország 37 Nagy Britannia 28 Hong-Kong 22 Mexikó 21 Németország 20 Ausztria 19 1.2.táblázat: Nemzetközi turistaérkezések (2006) Forrás: UNWTO, 2006(saját szerkesztés) Ország

Bár a turizmus statisztikák nem foglalkoznak a második otthonokban töltött utazások számbavételével, meg kell jegyeznünk, hogy azok száma Európában meglehetısen magas és dinamikusan emelkedik. Becslések szerint a kontinensen az év 52 hetére 60 hétre rendelkezésre álló lakásállomány jut, melyek többsége az év nagy részében kihasználatlan. A turizmus és a nemzetgazdaság számára ez egyfelıl pozitív, hiszen tulajdonosaik diszkrecionális jövedelmeiket az érintett fogadóterületen költik el, másfelıl jelentıs környezeti terhelést jelentenek (energiafelhasználás, környezetszennyezés, ingatlanárak torzítása stb.). Az Európai Unió országaiban közvetlenül 15 millió, közvetetten pedig 30 millió ember dolgozik a turizmusban. Ez az összes munkavállaló 5, illetve 12%-át jelenti. Az európai gazdaságban a turizmus által teremtett új munkahelyek számának növekedési üteme az átlagos növekedés mértékét hosszú idı óta meghaladja. A munkahelyek létrehozásához való hozzájárulás fontos oka a részidıs és a rugalmas munkafeltételek közötti foglalkozatási lehetıség, fıként a nık, a fiatalok és a kevésbé képzett munkavállalók körében. A foglalkoztatottakon belül a 35 év alattiak jelentısen felülreprezentáltak (35%). Teljes munkaidıben foglalkoztatott az összes munkavállaló 74%-a, ezzel a részmunkaidıs foglalkoztatás aránya a nemzetgazdaság más ágazataihoz képest magasabb. Az ágazatban tevékenykedı cégek 99%-a kis és közepes vállalkozás (KKV), az unióban bejegyzett KKV-k 7,5%-a érintett a turizmusban. Az európai turisztikai piac rendkívül koncentrált: a turisztikai vállalkozások 97%-át a szállodák, éttermek és kávéházak (a HORECA szektor), 3%-át az utazásszervezık és utazási irodák (mintegy 44 ezer vállalkozás) adják. A nagy szállodaláncok rendelkeznek a szállodai kapacitások 15%-ával. A világ legnagyobb szállodaláncai közül a brit InterContinental Hotels Group az elsı, míg a francia Accor csoport a világranglista negyedik helyén áll. Ha a vállakozások forgalomból való részesedését vizsgáljuk, a helyzet már egészen más: a HORECA szektorban realizálódik a forgalom 71%-a, míg az utaztatói szektor (a maga alig 3%-os részarányával) a forgalom 29%-át adja. Míg 1997-ban az 5 legnagyobb utazásszervezı a piac 35%-át képviselte, addig 2002-ben már az 5 legnagyobb adta a forgalom 70%-át. Becslések szerint ez az arány napjainkban a 80%ot közelíti. Az elmúlt évben a legnagyobb forgalmat bonyolító európai utazásszervezık mindegyike (a svájci Kuoni kivételével) az unióban bejegyzett vállalkozás volt. Európa 50 legnagyobb túraszervezıjének egyharmada német, a franciák és az olaszok közel 20–20%-os részaránnyal bírnak.

57


Utazásszervezı TUI Thomas Cook Rewe Touristik


Tagország

Forgalom (md Euro) 14,7 7,7 4,6

Németország Németország Németország Egyesült My Travel 4,3 Királyság Egyesült First Choice 3,8 Királyság Grupo Iberostar Spanyolország 3,0 Svájc Kuoni 2,4 Club Méditerranée Spanyolország 1,6 Alltours Németország 1,4 Alpitour Olaszország 1,2 2.táblázat: A világ legnagyobb forgalmú utazásszervezıi (2006) Forrás: Fremdenverkehrswirtschaft International (2006), saját szerkesztés

Bár a prognózisok szerint változatlanul Európa marad a turizmus legnagyobb piaca, a kontinens az egyre élesedı világpiaci versenyben van a 2. ábrában már jelzett feltörekvı turisztikai régiókkal, elsısorban Ázsiával és Latin-Amerikával. A versenypozíció erısítése, a vezetı szerep hosszú távú fenntartása nem képzelhetı el tudatos, összehangolt, a fenntarthatóság elveit figyelembe vevı tervezés nélkül. A világ legjelentısebb turisztikai régiójának a turizmust illetıen jelenleg nincs világosan meghatározott stratégiája. Nem létezik közösségi turizmuspolitika, az ágazatot érintı intézkedések és döntések meghozatala éppen ezért meglehetısen nehézkes. A turizmus nemzetgazdasági szerepe alapján az országok két nagy csoportra oszthatóak: 1. A fıleg küldı országok az EU nettó befizetıi, piacaikon hatalmas utazás szervezık mőködnek akik uralják a piacot. Véleményük szerint a turizmus nemzeti ügy, amit a szubszidiaritás elvének megfelelıen kell kezelni. Nem érdekeltek a közös szabályozásban. 2. A mediterrán és az újonnan csatlakozott országok többsége (beleértve Magyarországot is) gazdaságilag kevésbé fejlettek, fıként turistafogadó országok, ahol a turizmus nemzetgazdaságban betöltött szerepe különösen magas. Érdekeltek a közösségi támogatások növelésében, és egy közösségi turizmuspolitika megvalósításában. A turisztikai ágazat szabályozása tagországonként eltérı. Elkülönült központi irányítás létezik az Unió tagországainak felében. A gazdasági miniszter, vagy a gazdaság irányítását végzı, illetve fejlesztésekért felelıs miniszter felügyeleti körébe tartozik a turizmus állami irányítása a következı országokban: Ausztia, Görögország, Finnország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ciprus. Belgiumban föderatív szinten nincs központi irányítás, tartományi kormányokban viszont önálló turisztikai miniszter irányítja a területet. A többi tagország esetében különbözı tárcák (közlekedési, kereskedelmi, kulturális, sport, önkormányzati, mezıgazdasági stb.) illetékességi körébe tartozik az ágazat felügyelete. Hét tagállam (Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Svédország, Németország) esetében nincs a turizmust átfogóan szabályzó jogszabály. A turizmus szabályozása sok esetben a fogyasztóvédelmen keresztül valósul meg. Az EU jogrendszere olyannyira biztosítja a fogyasztói érdekek magas szintő védelmét, hogy az még más közösségi politikákban is elsıbbséget élvez. A fogyasztóvédelmi politikája kiterjed a fogyasztók egészségének, biztonságának, gazdasági érdekeinek védelmére, illetve a tájékozódáshoz való jogra, és a kárigények érvényesítési jogára. A világpiaci kihívások és a turizmus már említett trendjei miatt ugyanakkor Európa és az Európai Unió is egyre többet foglalkozik a jövıvel, a kontinens versenyképességének fenntartásával és javításával. A 2002/C 135/ 01. számú direktíva legfontosabb céljai között szerepelnek a statisztikai adatszolgáltatás egységesítése és korszerősítése, a KKV-k támogatása, Európa turisztikai arculatának javítása (www.visiteurope.com), az együttmőködés fokozása és az esélyegyenlıség biztosítása. 58

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Az Európai Unió turizmusának további fejlıdése szempontjából kiemelkedı jelentıségő – a lisszaboni stratégia új irányvonala alapján – az Európai Bizottság által 2006-ban kidolgozott, „Az EU új turizmus politikája: a partnerség erısítése az európai turizmus területén” címő bizottsági közlemény, melynek középpontjában a tartós növekedés és a munkahelyteremtés áll. Az Európai Bizottság Turizmus Egysége 2004-ben létrehozott Fenntartható Turizmus Munkacsoportja 2007. szeptemberében publikálta „Akcióterv a Fenntartható Európai Turizmusért” címő vitaanyagát, melyben a gazdasági gyarapodás, a társadalmi kohézió, valamint a környezeti és kulturális fenntarthatóság kérdéskörét járja körül. A fenntartható Európai turizmus kihívásai a vitaanyagban foglaltak szerint a következık: • szezonalítás csökkentése; • a közlekedés hatásainak számszerősítése/optimalizálása; • a turizmus munkafeltételei minıségének javítása; • a fogadóterületen élık életminıségének javítása; • az energiafelhasználás és a szennyezıanyag kibocsátás-csökkentése és minimalizálása; • a természeti és kulturális örökség fokozott védelme; • az üdülés/szabadság mindenki számára elérhetıvé tétele; és a • turizmust mint az egyik legfontosabb eszköz felhasználása a kontinens fenntartható fejlıdése érdekében. Az 1993-ban hatályba lépett és 1995 óta alkalmazott Schengeni Egyezmény az Unió országai turizmusának „belföldiesítését” eredményezte illetve eredményezi. A turizmus szempontjából is jelentıs lépés a belsı határellenırzések megszőnése, a vízumkiadás egységes szabályozása és a Schengeni Információs Rendszer (SIS) kiépítése. 2007. végére a schengeni térség várhatóan 24 tagúra bıvül a 2004. május elsején uniós taggá vált államokkal kiegészülve (Ciprus kivételével). Végül említést kell tennünk az egységes valuta (euró) bevezetésérıl és annak turizmusra gyakorolt pozitív hatásairól, melyek a következıkben összegezhetık: • Az utazók szempontjából elınyt jelent az egyszerőség (csak egy valutát kell magával vinnie az utazás során), az átláthatóság (az árak könnyen összehasonlíthatók) és a gazdaságosság (a pénzváltás költségei és az árfolyamkockázat megtakaríthatók). • A turizmusban tevékenykedı vállalkozások számára az euró-zóna a beruházásokhoz jó lehetıségeket nyújt. Az alacsonyabb kamatok olcsóbbá teszik a befektetéseket, ami a gazdasági és turisztikai infrailletve szuprastruktúra megújulásán keresztül a versenyképességet növeli. • Az utaztatói szektor számára az euro bevezetése az utazási irodák valutaváltásból eredı – eddig jelentıs – bevételinek csökkenéséhez vezet, ami a közvetlen értékesítés részarányának emelkedésével, a szervezett turizmus világszinten megfigyelhetı visszaesésével együtt kedvezıtlen helyzetet teremt. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) is felhívja a figyelmet arra, hogy az euro bevezetése nem minden ország számára egyaránt kedvezı, hiszen például a turizmustól erısen függı, fıleg az árérzékenyebb szervezett turizmust fogadó mediterrán országok versenyképessége – megfelelı intézkedések hiányában – romolhat, hiszen a piac a kis árváltozásra is a fogyasztói preferenciák változásával reagál.

2.1. Az Európai Unió bıvülése Európa és az Európai Unió turizmusának elemzésekor nem tekinthetünk el a közösség bıvülésének folyamatától és annak turizmusra gyakorolt hatásaitól sem. Az Európai Unió bıvülésével mintegy 75 millió potenciális turistával bıvül a közös idegenforgalmi piac. Az Utazási és Turisztikai Világtanács (World Travel and Tourism Council - WTTC) szerint az Európai Unió bıvítésének eredményeként a csatlakozó országok turizmusa 47,247 milliárd Euroval járul hozzá a

59



Közösség turizmusához. A csatlakozás 3 millió új munkahelyet jelent az EU számára. Az országok között kiemelkedik Magyarország (19,159 millió euro) és Lengyelország (19,579 millió euro). A csatlakozó országok turizmusa számára pozitív hatást jelent: • a belsı határok vámellenırzéseinek felszámolása, ami nemcsak az uniós állampolgárok mozgását könnyíti meg, de az unión kívüli turisták számára is egyszerősíti az utazást; • az akadálytalanná váló határátlépés ösztönzi a turistákat több ország felkeresésére (különösen a határmenti forgalom élénkül), ami elısegíti egy egységes „Európa-imázs” kialakulását a távolabbi területekrıl érkezı turisták körében; • a szabad tıkeáramlás a külföldi mőködıtıke behozatalt teszi lehetıvé a turizmusban is, így a tıkehiány miatt kiaknázatlan területek fejlıdhetnek; • Az egyes turisztikai tevékenységek jogharmonizációja (90/314/EGK irányelv az utazási csomagról, az üdülési csomagról és a csomagtúráról, 94/47/EK irányelv az ingatlanok idıben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerzıdésekrıl, 93/43/EGK irányelv az élelmiszerek higiéniájáról, 261/2004/EK irányelv a légiközlekedésrıl a Single European Sky program keretében, ECTAA–HOTREC közös üzleti és etikai kódexe stb.) következtében mind az uniós, mind a külsı állampolgárok biztonságérzete nı, ami az utazási hajlandóság növekedését is magával hozza; • Az EU fejlesztés- és támogatáspolitikai intézkedései (közösségi kezdeményezések, strukturális alapok, pénzintézetek) az egyes desztinációk és a turizmus területén mőködı vállalkozások támogatásán keresztül a turizmus fejlıdését szolgálják; mrd Ft

883

900 779

800

739

803

827

843

747

700

Egyéb források Hazai társfinanszírozás Más uniós források Magánszféra (PPP)

600

Kohéziós támogatások: Phare, ISPA, SAPARD, Strukturális és Kohéziós Alap

500 400

290

300 197

200 100

62

59

65

62

2000

2001

2002

2003

225

0 2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

3.ábra: A turizmus finanszírozásának alakulása Magyarországon 2000-2013 Forrás: ÖTM Turisztikai Szakállamtitkárság

• Az unió környezetvédelmi intézkedési egyrészt a fenntartható turizmusfejlesztést szolgálják, másrészt a turizmus új formáinak (pl. rurális- és ökoturizmus) elterjedését segítik; A csatlakozás negatív hatásai között a legfontosabbak a következık: • A turizmus mérése nehezebbé válik. Az eddig is nehézkes határforgalmi mérések ellehetetlenülnek, a kialakítandó új rendszer költséghatékonysága meglehetısen vitatható (lsd. Eurostat-Intrastat); • Az egységes vízumpolitikai (fıleg a Schengeni Egyezményhez csatlakozott országok esetében) olyan országok számára is vízumkötelezettséget ír elı, ahol eddig vízummentesség volt érvényben; • Az adóharmonizáció egyes országokban bizonyos szolgáltatások esetében (pl. menetrend szerinti személyszállítás, szállodai és éttermi szolgáltatások) az adókulcsok emelését fogja jelenteni, ami azok áthárítása miatt a fogyasztók számára kedvezıtlen, másrészt inflációs hatása miatt a gazdaság egészét negatívan érinti; • Az egységes belsı piac kialakulása kedvezıbb helyzetbe hozza a nagy, tıkeerıs cégeket a turizmus területén is. A kis- és középvállalkozások helyzete nehezebbé válik, mőködési feltételei romlanak. Ezzel az ágazat szolgáltatás-választéka, sokszínősége kerülhet veszélybe;

60


Konklúzió A turizmus a világ és Európa egyik legjelentısebb gazdasági-társadalmi tényezıje, a legtöbb országban a nemzetgazdaság húzóágazata. Bár a prognózisok szerint változatlanul Európa marad a turizmus legnagyobb piaca, a kontinens az egyre élesedı világpiaci versenyben részarányából folyamatosan veszít. A versenypozíció erısítése, a vezetı szerep hosszú távú fenntartása nem képzelhetı el a keresleti tendenciákat és a fenntarthatóság elveit egyaránt figyelembe vevı, tudatos, összehangolt tervezés nélkül. Ennek megvalósításában nemcsak az Európai Bizottságot, de a tagállamok kormányait, a helyi hatóságokat (DMO-k) és a funkcióikat ellátó régiókat, a turisztikai vállalkozásokat és egyéb szervezeteket (oktatási és kutatási intézmények, fogyasztói szövetségek, szakmai- és érdekvédelmi szervezetek), továbbá magukat a turistákat is felelısség terheli.

Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

The Quest for a European Tourism Policy (1997), Club de Bruxelles, Bruxelles, Belgium Tourism Satellite Acount – The Conceptual Framework (1999), WTO, Madrid, Spain Jancsik András: Turisztikai bevételek és kiadások Magyarországon, valamint ezek várható alakulása az Európai Unióhoz való csatlakozás után (1999), Turizmus Bullettin, 1.szám Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról (2002), Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest Structure, performance and competitiveness of European tourism and its enterprises (2003), European Commission Directorate - General for Enterprise publications, Bruxelles, Belgium Travel and Tourism, a world of opportunity - Travel and Tourism Economic Research (2003), World Travel and Tourism Council (WTTC), London, England Tourism Market Trends, World Tourism Organization (UNWTO), 2003, Madrid, Spain Destination Management Handbook (2003), English Tourist Board and Tourism Management Institute, London, England Kovács Balázs: Turizmus az Európai Unióban. Európa Füzetek 52. (2003), MEH Kormányzati Stratégiai Elemzı Központ - Külügyminisztérium, Budapest Rüdiger Leidner: The European Tourism Industry – A multi-sector with dynamic markets – structures, developments and importance for Europe’s economy, Report for the European Commission (2004), Bruxelles, Belgium Lengyel Márton: A turizmus általános elmélete (2004), KIT Kft, Budapest Fremdenverkehrswirtschaft International éves jelentés (2005) Tourism in the enlarged European Union (2005), Statistisc is focus, www.eurostat.com Rátz Tamara - Hinek Mátyás: Az euró bevezetésének hatása a magyar turisztikai keresletre észlelések és következmények (2005), Turizmus Bullettin, 4.szám Fehér könyv a turizmusról. Jegyzıkönyv magyar fordítás. UNWTO 16. közgyőlésének (DakarSzenegál, 2005.) 13 (a). sz. napirendi pontja, www.mth.gov.hu A renewed EU Tourism Policy: Towards a stronger partnership for European Tourism (2006) ETC, Bruxelles, Belgium European Tourism Insights (2006) ETC, Bruxelles, Belgium Rüdiger Leidner: The European tourism industry in the enlarged Community - gaps are potentials and opportunities, Report for the European Commission (2007), Bruxelles, Belgium Action for more sustainable European Tourism - Report of the Tourism Sustainability Group (2007), European Commission, Bruxelles, Belgium Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium: Általános Schengeni ismeretek, www.irm.gov.hu

61


Banai Péter Benı1 Uniós források, magyar államháztartás Az európai uniós költségvetési kapcsolatok néhány közvetlen államháztartási hatásának bemutatása A ma talán leggyakrabban emlegetett két kihívás Magyarország és elsıdlegesen a kormányzat számára az államháztartási hiány leszorítása és a 2007-ben megnyílt, a korábbi évek támogatásait jelentısen meghaladó összegő uniós források felhasználása. A szerzı e két kihívás teljesítésének néhány egymásnak ellentétes hatásról ír, illetve összefoglalóan bemutatja a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat és azok egyes közvetlen államháztartási hatását. Tárgyszavak: államháztartás, európai uniós támogatások

1.

Alapvetés

Közhelyszerő, de igaz megállapítás, mely szerint az elkövetkezı években Magyarország rendkívüli lehetıséget kap az Európai Unió centrumához képest meglévı fejlettségbeli lemaradásának csökkentésére. A közösségi források felhasználásának várható makrogazdasági hatásairól, a lehetséges fejlıdési pályákról több elemzés készült – például az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjainak kötelezı részeként is. A makrogazdasági hatások egyik eleme – az államháztartási egyenleg várható alakulása – szintén a figyelem középpontjában lévı mutatószám, melyet közvetlenül és közvetve az uniós költségvetési kapcsolatok is egyre jelentısebb mértékben befolyásolnak. Az uniós támogatások felhasználásnak államháztartásra gyakorolt hatásai komplex elemzést igényelnek, a hatásmechanizmusok pontos ismerete különösen fontos az államháztartási gazdálkodás hitelességének helyreállítása idején. Jelen dolgozatban az uniós költségvetési kapcsolatok viszonylag egyszerőbb, közvetlen államháztartási hatásaira koncentrálok. Közvetlen költségvetési hatásnak – összhangban a nemzetközi és hazai irodalommal2 – a tagállami (jelen esetben magyar) nemzeti költségvetésben megjelenı illetve azon kívüli közösségi források, a kapcsolódó államháztartási finanszírozás3, illetve az EU költségvetése felé teljesítendı hozzájárulás elsıdleges, hazai államháztartási forrást kiváltó, illetve pótlólagos hazai kiadást generáló hatását tekintem. Közvetett hatásnak nevezem a közösségi támogatások felhasználásából eredı, a makrogazdasági paraméterekre (pl. növekedés, foglalkoztatás) gyakorolt hatásból származó tényezıket, illetve a közösségi források felhasználásához közvetetten szükséges kiadások teljesítési kötelezettségét (pl. intézményrendszer mőködtetése). A dolgozatban nem törekszem a közvetlen hatások teljes körő bemutatására, mindössze a legáltalánosabb jellemzıket írom le, illetve felhívom a figyelmet néhány, az államháztartási hiány csökkentésével ellentétes tényezıre. Mindezen hatások számszerősítése segíthet megérteni az államháztartási egyenleg változásának egyes okait, illetve ráirányítja a figyelmet néhány potenciális kiadási tételre.

2.

A közösségi források prezentációjának, elszámolásának általános szabályai

Az európai uniós támogatások költségvetési prezentációjára nincsenek közösségi szabályok. Mindez összhangban van azzal a – sokat kritizált – jelenlegi integrációs szinttel, mely értelmében a fiskális politika – beleértve annak intézményi rendszerét, prezentációs gyakorlatát – tagállami hatáskörő politika. Így minden tagállam nemzeti sajátosságainak megfelelıen jeleníti meg költségvetésében az európai uniós forrásokat is.

1 Közgazdaságtan Tanszék Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Stoczek u. 2. Telefon: (36-1) 327-2761 E-mail: [email protected] 2 Backé [2002], Ohnsorge-Szabó – Romhányi [2007] 3 A késıbbiekben az uniós támogatásokhoz kapcsolódó államháztartási forrást az egyszerőség kedvéért társfinanszírozásnak nevezem, holott e kifejezést a közösségi jogszabályok az uniós forrás-részre használják.

63



2.1 A közösségi támogatások magyarországi prezentációja Magyarországon egyes támogatások a költségvetés részét képezik, mások nem jelennek meg a költségvetésben. A „választóvonalat” a költségvetés jövedelemcentralizáló illetve újraelosztó funkciója jelenti: azon források szerepelnek a központi költségvetésben, melyek konkrét kedvezményezettek szerinti elosztásáról kormányzati szervek döntenek, míg a normatív jellegő európai uniós támogatások nem képezik a költségvetés részét. Ez utóbbi támogatásoknál az államnak sem a támogatások összegében, sem azok elosztásában, sem a kedvezményezettek meghatározásában nincs döntési jogköre (kizárólag a jogosultságot, a támogatási feltételek teljesülését vizsgálja). A költségvetésben megjelenı európai uniós tételek mindemellett – néhány kivételtıl eltekintve4 – azon források, melyekhez kötelezı államháztartási társfinanszírozás kapcsolódik. A költségvetésen kívüli tételeknél tehát – fıszabályként - társfinanszírozási kötelezettség nincs5.

2.2 A közösségi támogatások elszámolása az ESA ’95 szerint Noha a költségvetési prezentáció tagállami hatáskörben van, az államháztartási bevételek, kiadások elszámolásának közösségi szabványa, az ESA ’95 a közösségi források tekintetében is megfogalmaz kötelezı szabályokat. A két legfontosabb szabály értelmében 1. az uniós támogatások nem javíthatják az államháztartás egyenlegét, E szabály értelmében a közösségi források felhasználásuk idıpontjában kerülhetnek kiadásként és bevételként elszámolásra. Vagyis a tagállamok nem „trükközhetnek” azzal, hogy az Európai Bizottság elıleg-átutalása után azonnal elszámolják e tételeket államháztartási bevételként, majd kiadásként csak akár a több év múlva sorra kerülı felhasználáskor könyvelik el. A jelenlegi magyar pénzforgalmi szemlélető államháztartási számvitel összhangban van az ESA ’95 szabállyal – vagyis a költségvetési és zárszámadási törvényekben, a különbözı kormányzati jelentésekben bevételként csak a kedvezményezettek részére kifizetett és nem az Európai Bizottság által Magyarországra átutalt, a Magyar Államkincstárhoz befolyt bevételek jelennek meg. E szabály nélkül – figyelembe véve pl. a 2007-ben Magyarországra átutalt strukturális és vidékfejlesztési források százmilliárdos elılegeit – a közösségi források jelentısen befolyásolhatnák az államháztartási egyenleget. 2. államháztartási bevételként és kiadásként csak azon közösségi forrásokat lehet elszámolni, melyek kedvezményezettje államháztartási szerv. E szabály pl. Magyarország esetében azt jelenti, hogy az ESA ’95 értelmében kalkulált jövedelemcentralizációs és újraelosztási arány kisebb annál, mint ami a magyar pénzforgalmi elszámolásokból, pl. a költségvetési és zárszámadási törvényjavaslatokból adódik. A fenti két alapvetı szabály megteremti az alapkövetelményét annak, hogy az Unió tagállamainak költségvetési elszámolásai az európai uniós források tekintetében is összevethetıek legyenek. Ugyanakkor a részletszabályok még meglehetısen képlékenyek. Nem tisztázott például az, hogy az európai uniós források átmeneti hiánya esetén e forrás bevételként történı elszámolása a támogatandó projekt, program költségvetési finanszírozásakor, vagy csak késıbb, az uniós forrás adott projekt, program tényleges rendelkezésre állásakor történjen-e. Így a tagállamoknak mégis van némi szabadságuk az uniós források könyvelésre, e tételekkel az államháztartási egyenlegek átmeneti befolyásolására.

4 Azon támogatások, melyek egy korábban felmerült kiadás megtérítéseként jelennek meg a központi költségvetésben, lásd utazási költségtérítés, strukturális, vidékfejlesztési források megelılegezett összegének megtérítése. 5 A kivételt ez esetben az agárpiaci támogatások egy szők csoportja jelenti: a méhészeti és az iskolai tejfogyasztást segítı programok esetén kötelezı az államháztartási társfinanszírozás. Magyarország esetében ez a Méhészeti Nemzeti Program és az Igyál Tejet Program tekintetében azt jelenti, hogy a közösségi forrás nem jelenik meg a költségvetésben, míg a társfinanszírozás igen.

64


3.

Uniós költségvetési kapcsolatok és közvetlen államháztartási hatásuk

Az uniós költségvetési kapcsolatok ESA ’95 szerinti közvetlen államháztartási hatását – az elszámolási szabályokon kívül – alapvetıen az egyes támogatások pénzforgalmi hatása határozza meg. Az államháztartási hatások, költségvetési kapcsolatok összefoglaló áttekintését a rendelkezésre álló támogatások, illetve a tagállami hozzájárulás (befizetés) céljának bemutatásával együtt célszerő áttekinteni.

3.1 A magyar költségvetésen kívüli, de a kormányzati szervek által megelılegezett és folyósított források Az Európai Mezıgazdasági Garancia Alapból mezıgazdasági támogatások, ezen belül közvetlen kifizetések (jövedelemtámogatások) és agrárpiaci támogatások (exporttámogatások, ún. belpiaci támogatások és intervenciós támogatások6) vehetıek igénybe. E források normatív jellegő támogatások, tehát nem képezik részét a magyar költségvetésnek. Megjegyzendı ugyanakkor, hogy a közvetlen kifizetések és az agrárpiaci támogatások – közösségi jogszabályból fakadóan – a Magyar Államkincstár megelılegezésével jutnak el a mezıgazdasági termelıkhöz – s a megelılegezett összeget az Európai Bizottság utólag téríti meg. E szabályból, illetve azon ténybıl fakadóan, hogy az intervenciós (felvásárlási) célú agrárpiaci támogatások esetén ez a megelılegezés több évig is tarthat, a megelılegezés kamatkiadásai egyértelmő terhet jelentenek az államháztartás számára, az államadósság összegét pedig a teljes megelılegezés összege növeli.7

3.2 A magyar költségvetés részét képezı és kormányzati szervek által folyósított források •

Az Európai Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból - nevéhez híven - vidékfejlesztési források vehetıek igénybe. Ezen alap 2007-tıl egyesíti a korábban két szabály- és intézményrendszer alapján igénybe vehetı agrártámogatásokat, vagyis Magyarország esetén a 2004-2006-os keretösszegekbıl8 a Strukturális Alapok részeként igénybe vett Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program forrásait és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján igénybe vett támogatásokat. A 2007-2013. közötti vidékfejlesztési források felhasználását az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program határozza meg. • A mezıgazdasági, vidékfejlesztési támogatások közös jellemzıje, hogy – eltérıen az összes többi európai uniós támogatástól – olyan közösségi politika (közös agrárpolitika) keretében kerülnek kifizetésre, mely értelmében fıszabályként a tagállamok agrárgazdálkodói csak a közösségi költségvetésbıl kaphatnak támogatást. Tagállami államháztartási forrásból csak olyan támogatást lehet kifizetni, mely

6 A felsorolás leegyszerősítı jellegő. Az intervenciós forrásoknál nem a klasszikus értelemben vett támogatásról (valamely tevékenység kvázi ellenszolgáltatás nélküli támogatásáról), hanem – fıképp – meghatározott áron történı termény-felvásárlásról van szó. 7 Más európai uniós forrásoknál a Bizottság által átutalt és a kedvezményezettnek még ki nem fizetett források (pl. az egyes programok támogatási elılegei) a költségvetés likviditását segítik, azokon kamatbevétel keletkezik és értelemszerően az államadósság-állomány átmeneti csökkenéséhez is hozzájárulhatnak. Ugyanakkor ezen pozitív hatások – az egyes programok elılegeinek egyszeri, Bizottság általi átutalását kivéve – a zárszámadási törvényjavaslatok adatai szerint kisebbek, mint az agrártámogatások megelılegezésébıl származó negatív hatások. Ezért az imént említett pozitív hatásokat az egyes közösségi támogatásoknál nem emelem ki. 8 A közösségi költségvetési források a középtávú közösségi költségvetés, az ún. pénzügyi perspektíva alapján vehetıek igénybe. A pénzügyi perspektíva 7 éves idıtávot fog át és az adott periódus alapján igénybe vehetı, ún. kötelezettségvállalási keretösszegeket határozza meg. Az adott évi kötelezettségvállalási keretösszeg jellemzıen az adott év + n. évvel bezárólag vehetı igénybe (fizethetı ki). A strukturális alapok esetén pl. ezen forrás-felhasználási idıszak az adott év + 3 évig terjed ki (ún. „n+3-as szabály”). Vagyis a tárgyévi kifizetés az adott évi kötelezettségvállalási keretbıl, illetve a korábbi évek érvényben lévı, még fel nem használt kötelezettségvállalási keretösszegeibıl fakadhat. Mindennek megfelelıen a közösségi költségvetés minden jogcímnél két kiadási elıirányzatot határoz meg: egy kötelezettségvállalási és egy kifizetési elıirányzatot.

65



• • •

•

•

• •

•

•

közösségi forráshoz kapcsolódó (kötelezı) társfinanszírozás, az Európai Bizottság részére elızetesen bejelentett és a Bizottság által jóváhagyott támogatás, a közvetlen kifizetésekhez kapcsolódó, kiegészítı nemzeti támogatás (ún. „top-up”).9 A mezıgazdasági, vidékfejlesztési támogatások legfıbb államháztartási hatása is közös. Az agrárgazdaság fejlesztésérıl szóló 1997. évi CXIV. törvény értelmében „a 2005. évi költségvetési törvény szerinti támogatási összeghez képest az agrárgazdaság nemzeti hatáskörben nyújtandó támogatás reálértéke a támogatások kiegyenlítıdésének idıpontjáig megırzésre kerül”. 2005. júniusa elıtt viszont e törvény még a magyar költségvetési és európai uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások 1998. évi bázishoz viszonyította a kötelezı kiadási szintet: az összes támogatásnak reálértékben el kellett érniük legalább a bruttó hazai termék (GDP) évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegő támogatási mértéket. A törvény módosítására nyilván nem került volna sor, ha nem lett volna a módosítás idıpontjában garantált a növekvı közösségi agrártámogatások összege. Ennek következtében a magyar költségvetést a tagság ténye de facto „megszabadítja” egy jelentıs kiadástól. Így a közösségi források közvetlen államháztartási hatása pozitív. A vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó társfinanszírozás nem jelent többlet-terhet – hiszen azt az említett törvény értelmében egyébként is biztosítani kellene a költségvetésnek. Ugyanakkor amennyiben az Európai Unió költségvetése által finanszírozott mezıgazdasági és vidékfejlesztési kifizetésekkel együtt számított agrártámogatások szintje meghaladja a kötelezıen finanszírozandó szintet, akkor az természetesen költségvetési lazításként értelmezendı. A Strukturális Alapok – jellemzıen pályázati úton – beruházásokat és a humánerıforrás fejlesztését (pl. képzés) támogatják. A Strukturális Alapok felhasználására a támogatandó területek meghatározásával az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I. NFT), illetve az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) szolgál alapul.10 A Strukturális Alapok felhasználásának államháztartási hatásai szempontjából kiemelendı az ún. addícionalitás szabálya. A szabály értelmében a közösségi forrásoknak pótlólagos, additív forrásként kell szolgálni az elmaradott régiók felzárkózását. Így – fıszabályként – a közösségi források nem válthatnak ki hazai fejlesztési, strukturális jellegő kiadásokat, vagyis ezen hazai államháztartási kiadásokat reálértéken szinten kell tartani. (A szabályra a késıbbiekben részletesen kitérek.) A közösségi forrásokhoz kapcsolódó társfinanszírozás biztosítása természetesen önmagában rontja az államháztartás egyenlegét, azonban ha a társfinanszírozás a korábbi, tisztán hazai forrásból teljesített kiadási szinthez képest nem többletkiadást jelent, hanem mindössze a korábbi kiadások egy részének társfinanszírozási célra történı átstrukturálását, akkor nem beszélhetünk egyenlegrontó hatásról.11 (Az alábbi, társfinanszírozást „igénylı” programokra is igaz ezen megállapítás, így azt külön nem említem.) A Kohéziós Alapból – mely definíció szerint magába foglalja az elıcsatlakozási ISPA program terhére elindult projekteket is – egyedi közlekedési és környezetvédelmi nagyprojektek kerülnek finanszírozásra (pl. vasútrehabilitáció, útépítés, szennyvíztisztító építése). A Kohéziós Alap projektjei

9 E támogatást csak az Unióhoz a legutóbbi két bıvítési körben csatlakozott országok nyújthatják. Ennek oka az, hogy az „új tagállamok” gazdálkodói csak fokozatosan érik el a „régi tagállamok” gazdálkodóinak kifizethetı támogatások szintjét. Így a „támogatási hátrányt” az új tagállamok nemzeti forrásból részben kompenzálhatják. 10 A 2004-2006 közötti keretösszegek tekintetében a Strukturális Alapokból finanszírozott, de a Nemzeti Fejlesztési Terven kívüli két közösségi kezdeményezést kell még megemlíteni: a határmenti együttmőködést támogató INTERREG programot és az esélyegyenlıség érvényesülését szolgáló EQUAL programot. A 2007-es idıszaktól az EQUAL program céljai „beolvadtak” az ÚMFT által finanszírozható célok közé, míg a határmenti együttmőködést továbbra is önálló programok, az Európai Területi Együttmőködés operatív programjai szolgálják. 11 Az elsı leírás statikus (egy adott évi kiadást önmagában vizsgáló) a második dinamikus (egy adott évben a korábbi év kiadási szintjéhez viszonyító) szemléletnek megfelelı államháztartási hatást mutat.

66


•

• •

•

•

2007-tıl az ÚMFT részét képezik12, az addícionalitás szabálya ugyanakkor a Kohéziós Alap esetében nem érvényesítendı. Vagyis ezen támogatások elvileg kiválthatnak hazai beruházási költségeket, javítva így az államháztartás egyenlegét. Véleményem szerint mégis semlegesnek tekinthetı ezen Alap közvetlen egyenleg-hatása, mivel az Alap ugyanazokat a célokat finanszírozza, mint a strukturális alapok egyike, az Európai Regionális Fejlesztési Alap. Ha tehát a Kohéziós Alap kiváltana hazai fejlesztéseket, az ugyanúgy az addícionalitási kritérium teljesítése ellen hatna, mintha e helyettesítı hatást a strukturális alapok érnék el. A Csatlakozási Szerzıdés értelmében rendelkezésre álló Schengen Alap az Unió külsı határaihoz kapcsolódó határfogalom-ellenırzési és határırizeti fejlesztéseket támogatja. Az Alap 2007 végéig vehetı igénybe. A külsı határok védelmét illetve a migrációs politikát támogató forrásként 2007-tıl vehetıek igénybe az ún. Szolidaritási Alapok. Átmeneti támogatás néven az Európai Unió költségvetésébıl a PHARE elıcsatlakozási alap egyes céljaihoz hasonlóan intézményfejlesztési célokra (pl. szaktanácsadás) vehetünk igénybe támogatásokat. E támogatások felhasználása 2008-ban befejezıdik. A fentieken túl néhány, összegében kisebb jelentıségő közösségi forrás is Magyarország rendelkezésére áll. A teljesség igény nélkül e „kisebb támogatások” közül a relatíve jelentısebbek: • az utazási költségtérítés forrásai13, • a Halászati Operatív Program alapján igénybe vehetı támogatások, • a nagy közlekedési, illetve más infrastrukturális projektek elıkészítését támogató TEN projektek támogatásai. A Schengen Alapból, a Szolidaritási Alapokból, az Átmeneti támogatás forrásaiból igénybe vett támogatásoknak megfelelı összeg a csatlakozás nélkül jellemzıen nem, vagy nem ilyen mértékben került volna felhasználásra. Így e támogatásoknál az agrártámogatásokhoz hasonló helyettesítı hatással nem számolhatunk, ugyanakkor az sem állítható, hogy a támogatások pótlólagos államháztartási kiadást generálnának. Vagyis e támogatások államháztartási hatása neutrálisnak tekinthetı.14 Az egyéb támogatások egy része hazai forrást vált ki. A magyar költségvetés kizárólag bevételi oldalán kerülnek elszámolásra azon európai uniós források, melyek hazai megelılegezést követıen kerülnek az Európai Bizottság által megtérítésre. E körbe tartoznak a programok (pl. I. NFT) lezárásához, a megítélt támogatások utolsó részleteinek kedvezményezetteknek történı kifizetéséhez szükséges – a teljes közösségi támogatási keret legalább 5%-át kitevı – összeg utólagos, akár a megelılegezést követı 2–3 évvel késıbb átutalt források megtérítése, illetve a 4-es metró projektjének példáján említett beruházások utólagos közösségi finanszírozása. A megtérítés annak idıpontjában önmagában javítja a költségvetés egyenlegét, azonban hosszabb távon a megelılegezés rendszere semleges hatású – hiszen a megelılegezéskor az egyenleg rontása történik.

12 Az 1. sz. mellékletben az ÚMFT keretében kifizetendı Kohéziós Alap-források az ÚMFT során jelennek meg, így a mellékletben a „Kohéziós Alap” elnevezés csak a 2006-ig rendelkezésre álló keretösszegek terhére megvalósítandó projektek kiadásait tartalmazza. 13 Az Európai Tanács különbözı formációinak megbeszélésein részt vevı tagállami tisztviselık utazási költségeit meghatározott összegig az Európai Unió költségvetése megtéríti. 14 Természetesen a korábban említett, illetve a még felsorolandó közösségi forrásoknál is felmerülhet a „mi lett volna ha nem csatlakozunk az Unióhoz” kérdése. Ha például azzal a feltételezéssel élünk, hogy a Kohéziós Alap által finanszírozott környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat Magyarország csatlakozás nélkül is végrehajtotta volna – ami aligha valószínősíthetı ismerve az e területeken lévı átmeneti mentességek körét s a közösségi szabályok teljesítésének költségvonzatát – akkor a Kohéziós Alap támogatásai egyenleg-javító támogatásnak minısülnének.

67



3.3 A magyar költségvetésen kívüli és – jellemzıen – a kormányzati szervektıl „független” források •

Az Unió költségvetésébıl a közvetlenül az Európai Bizottság szerveihez pályázók az ún. „meglévı politikák” jogcímén belül számos célra vehetnek igénybe támogatásokat (pl. a 6. és 7. kutatási keretprogram keretében nyújtott támogatások, az ún. Socrates program alapján nyújtott képzési ösztöndíjak, a környezetvédelmi célú LIFE és LIFE+ program forrásai, stb.). A rendelkezésre álló statisztikák15 alapján Magyarország viszonylag csekély összegeket tud igénybe venni e jogcímek alatt, s e források nem is képezik a költségvetés részét – kivéve ha a kedvezményezett központi költségvetési szerv. Mivel a pályázatok alapján „esetleges” bevételekrıl van szó, e tételek közvetlen költségvetési hatását is semlegesnek tekintem. Az összes felsorolt közösségi támogatás vissza nem térítendı támogatás formájában kerül kifizetésre. Ez alól kivételt – a már említett intervenciós felvásárláson kívül – az ÚMFT Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának egyes támogatásai jelentenek, melyek esetén sor kerülhet a közösségi forrás tıkeemelés, hitelgarancia és visszatérítendı támogatás formájában történı felhasználására. E támogatási formák kapcsán kiemelendı, hogy az értékesített tulajdonrész (tıkeemelés), a be nem váltott garancia összege (hitelgarancia) és a visszatérített támogatás már nem minısül közösségi forrásnak, vagyis akár államháztartási bevétellé is „transzformálható”. A vonatkozó közösségi szabályok16 értelmében ugyanakkor a megtérülı összeget a programok eredeti céljaira kell felhasználni.

3.4. A közösségi költségvetést illetı tételek •

A nemzeti hozzájárulások részét képezi az ÁFA-alapú hozzájárulás, a GNI-alapú hozzájárulás és az ún. brit-korrekció. Az ÁFA-alapú hozzájárulás a tagországi ÁFA-bevételnek a közösségi szabályok alapján egységes szintre emelésével kerül meghatározásra; a GNI-alapú hozzájárulás az egyes tagállamok bruttó nemzeti jövedelme, vagyis fejlettsége alapján meghatározott hozzájárulás; a brit-korrekció pedig a közösségi szabályok szerint Nagy-Britannia kivételével minden tagállam által Nagy-Britanniának fizetendı korrekciós tétel. Az uniós költségvetéshez való hozzájárulások a nemzeti költségvetést terhelik, így államháztartási hatásuk egyértelmően negatív. • Szintén a közösségi költségvetés részét képezi a vámbevételek illetve az ún. cukorilletékek (együtt hagyományos saját források) Magyarországon beszedett összegének 75%-a. E tételek teljesítése ugyanakkor közös, közösségi politikákból adódik, s kiadásként a magyar költségvetésben sem jelennek meg. Így a hagyományos saját források közösségi költségvetés részére történı átutalását nem tekintem bevétel-kiesésnek, vagyis közvetlen negatív hatású államháztartási tételnek. A fenti tételek 2008–2011. közötti összegeit és közvetlen államháztartási hatásaik irányát az 1. sz. melléklet tartalmazza. A korábban leírt, a közösségi források elszámolásának rendje, illetve az 1. sz. mellékletben bemutatott hatások azt mutatják, hogy maguknak a közösségi forrásoknak neutrális, illetve – a kiváltó hatások révén – pozitív a közvetlen államháztartási hatásuk.

4.

A közösségi források felhasználásához kapcsolódó, az államháztartási kiadásokat determináló egyes tényezık

Noha az elızı pontban bemutatottak alapján a közösségi források összességében pozitív közvetlen hatást gyakorolnak az államháztartási egyenlegre, maximális felhasználásuk mégis olyan intézkedések megtételét igényli, melyek legalábbis nem segítik az államháztartási hiány leszorításának követelményét. Ezen intézkedések, követelmények közül hármat emelek ki.

15 Európai Bizottság [2007] 16 1083/2006. Tanácsi Rendelet, 1828/2006 Bizottsági Rendelet

68


4.1. Az addícionalitás követelménye 4.1.1 A szabály ismertetése, magyarországi kihívások Az addícionalitás szabálya a strukturális források felhasználásának egyik, közösségi jogszabályban rögzített alapelve.17 Magyarország – és a 2004-ben csatlakozott többi tagállam – tekintetében a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2004–2005. évi kiadások szintjét kell a 2007-2013. évek átlagában reálértéken szinten tartani. A jelzett 2007–2013. közötti idıszakot ugyanakkor a Stabilitási és Növekedési Egyezmény értelmében az államháztartási hiány csökkentésének követelménye is jellemzi. Az Európai Bizottság és a Tanács ajánlásának – s a magyarországi szakmai közvélemény véleményének – megfelelıen a hiány csökkentését elsısorban a kiadások csökkentésével kell elérni. Vagyis egyidejőleg kell az államháztartási kiadásokat – legalábbis GDP-arányosan – csökkenteni és az államháztartási kiadások egy jelentıs részét, az ún. strukturális jellegő hazai államháztartási kiadásokat szinten tartani. A kihívás jelentıs: a 2007–2013. közötti évek kiadásainak bázisául szolgáló 2004–2005. évek kiadásait egyszerre jellemzi a magas államháztartási hiány (GDP arányosan ESA’95 szemlétben 6,5 illetve 7,8%) és a strukturális jellegő kiadások igen magas, a korábbi évek átlagát jelentısen meghaladó szintje. A 2004-2005-ös bázisszint még úgy is magasnak tekinthetı, hogy – közösségi jogszabály alapján – a kiadások némi korrekcióját elfogadta a Bizottság.18 A 2007–2013. közötti kormányzatok feladatát nehezíti a közösségi szabályok olyan változása, mely értelmében a 2007–2013. közötti idıszakban az addícionalitási szabály be nem tartása szankciót von maga után. (Korábban mindössze a Bizottság tett közzé egy jelentést a szabály tagállamok általi betartásáról.) A szankció 2016-ban jelentkezhet és az NSRK (ÚMFT) részét képezı addícionalitási táblában szereplı kiadási szinttıl való eltérés arányában kerülhet sor az Unió költségvetése felé történı visszafizetésre. Mindez persze csak akkor következhet be, ha sem az addícionalitás ún. félidei felülvizsgálatakor, 2011-ben, sem a végsı értékeléskor, 2016-ban nem sikerül módosíttatni az addícionalitási szintet.19 Ugyanakkor az is kiemelendı, hogy pl. a jelenlegi addícionalitási szinttıl való viszonylag magas, 15%-os eltérés is – legalábbis a rendelkezésre álló közösségi források összegéhez viszonyítva – „relatíve kisebb” összegő visszafizetést eredményezne, melyet az alábbi számítás mutat be.

17 Az addícionalitási szabályt és annak be nem tartása esetén a visszafizetési rendelkezéseket az 1083/2006. Tanácsi Rendelet és a 1828/2006. Bizottsági Rendelet szabályozza. A szabály csak az ún. konvergencia régiókban (Közép-Magyarország kivételével a többi 6 NUTS II. szintő régió) teljesített kiadások szinten tartására vonatkozik. 18 Az addícionalitási igazolására ún. addícionalitási táblát kell a tagállamoknak készíteni, melyben bemutatják a 2007–2013. közötti nemzeti államháztartási kiadásaikat. A tábla a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret (NSRK, hazai nevén ÚMFT) kötelezı részét képezi, így az addícionalitási kritérium betartásának elızetes igazolása az NSRK elfogadásának feltétele. A táblában szerepeltetendı kiadások köre közösségi szabályokban nincs egyértelmően definiálva, az a tagállam és a Bizottság közös megállapodásának függvénye. Mivel az addícionalitási táblában az olyan célokra fordított kiadásokat kell bemutatni, mely célokat a strukturális alapok is támogatnák, így a tábla mind tıke, mind folyó kiadásokat tartalmaz. A Magyarország által készített addícionalitási tábla az államháztartási kiadások funkcionális és közgazdasági osztályozása alapján meghatározott egyes kiadások figyelembe vételével készült. (Pl. a tábla részét képezik az F 14 funkcionális kódjelő, „tıkejellegő kiadások és támogatások” közgazdasági besorolású kiadások.) A tábla az ESA’95 szerinti kormányzati szervezeti kör kiadásait foglalja magába – így pl. tartalmazza a Nemzeti Autópálya Rt. által finanszírozott autópálya-építések kiadásait. A tábla adatai alapján a 2004-2005. évi kiadásokat csak a 2002. évi – választási évre tekintettel „törvényszerően” kiugró – kiadások haladták meg. Ez az állítás még úgy is igaz, hogy a 2004-2005-ös kiadások szintjét – közösségi jogszabály alapján – csökkenteni lehetett a 2004-2005-ben egyedi privatizációs bevételekbıl finanszírozott infrastrukturális kiadásokkal. A csökkentés hazai jogi alapja a 2004. évi költségvetési törvény 2004-2005-ben hatályban lévı azon rendelkezése volt, mely meghatározta, hogy a privatizációs bevételeket csak infrastrukturális fejlesztésekre lehetett fordítani. 19 A módosításra akkor kerülhet sor, ha az elsı (ex-ante) értékeléskor, vagy a félidei értékeléskor feltételezett makroparaméterekhez képest a tényadatok jelentıs eltérést tartalmaznak. A visszafizetési eljárás megindítása a Bizottságtól függ, ha azonban a visszafizetést a Bizottság elrendeli, akkor annak mértéke nem képezheti vita tárgyát.

69

Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete A. Strukturális támogatások keretösszege (konvergencia célkitőzés)


B.

C.

millió €, 2006-os ár D.

2004-2005. évi államháztartási Hipotézis: eltérés a 2004-2005. Visszafizetendı összeg D=A*(Cfejlesztési kiadások átlagos és a 2007-2013. közötti évek 3%)/10 összege kiadásai között

13 132,1 3 330,3 15,0% 1. táblázat: Visszafizetendı összeg meghatározása az addícionalitási szabály megsértése esetén20 Forrás: saját számítás

169,2

A fenti eltérés tehát a konvergencia-célkitőzés 6 régiójára jutó források kb. 1,3%-ának, 2006-os áron mintegy 42 milliárd forintnak a visszafizetését eredményezné. Természetesen a mindenkori kormányok célja az államháztartási hiány olyan csökkentése kell, hogy legyen, mely nem érinti a hazai strukturális jellegő kiadásokat. A 2006 decemberében az Európai Bizottságnak benyújtott Konvergencia Program fıképp nem is a fejlesztési jellegő kiadások megnyirbálására épít, ugyanakkor – az hiány lefaragása érdekében – az elkövetkezı években sor kerülhet ezen kiadások csökkentésére is. Az addícionalitási szabály betartásának egyszerő módja ez esetben az, ha a 2007–2013-as programidıszak utolsó éveiben – a jelenleginél jóval kedvezıbb makrogazdasági paramétereket feltételezve – a fejlesztési kiadások terén a kormányzat expanzív költségvetési politikát folytat. Emellett a Kohéziós Alap területileg célzott felhasználása is segíthet az addicionalitási szabály teljesítésében. Ha ugyanis vannak olyan, az elkövetkezı években a Közép-Magyarország Régióban eredetileg csak hazai államháztartási forrásból megvalósítani tervezett fejlesztések, melyeket a Kohéziós Alapból is lehet finanszírozni, akkor célszerő azokat ez utóbbi alap felhasználásával megvalósítani. Az így felszabadult hazai forrásokat pedig a 6 konvergencia régióban elköltve növelhetı a fejlesztési kiadások szintje.

4.1.2 A szabály kritikája Noha az addícionalitási szabály alapfilozófiája érthetı és világos – a fejletlen területek felzárkózása csak úgy érhetı el, ha ezen régiókban megvalósuló fejlesztések szintje szignifikánsan növekszik – a szabály kapcsán több kritika is megfogalmazható. 1. Az addicionalitás szabálya a „múltat” nem veszi figyelembe. Magyarország esetében pl. az I. NFT addicionalitási táblája az 1999-2001. közötti kiadások szintjét határozta meg bázisul a 2004-2006. közötti kiadások tekintetében. E kiadási szint – épp a strukturális alapok céljának megfelelı cél, a reálkonvergencia elısegítése érdekében – 2004–2005. évi kiadások tekintetében igen jelentısen, közel 60%-kal túlteljesült. Akár úgy is fogalmazhatunk: az államháztartási döntéshozók a reálkonvergenciát, Magyarország infrastrukturális elmaradottságának felszámolását kiemelt feladatnak tekintették, s részben ez okozta az államháztartás egyensúlyi zavarait. (Az 1999–2005. közötti fejlesztési jellegő kiadásokat a 2. sz. melléklet mutatja be.) Elméletileg ésszerőnek tőnik az a logika, mely szerint a fokozott ütemő infrastrukturális beruházások eredményeként a korábbi EU tagállamokhoz képest közgazdaságilag indokolható szintre csökkentett fejlettségbeli különbséget követıen (amit optimális esetben a folyó kiadások csökkentése kísér), egy tagállam a korábbi, nagy összegő infrastrukturális kiadások csökkentésével szorítsa le államháztartás hiányát a 3%-os maastrichti deficitszint alá. Ez adott esetben viszont azt is jelentheti, hogy az addicionalitás követelménye sérülhet és szankció léphet életbe. Vagyis a Bizottság strukturális forrásokat vonna el éppen a hazai strukturális kiadások tekintetében élen járó tagállamtól, mintegy szankcionálva a referencia-idıszakban jellemzı fokozott ütemő infrastruktúra-fejlesztést és az infrastrukturális elmaradottság csökkentését.21 20 A tábla számításai euróban, 2006. évi áron történtek, mivel az addícionalitási tábla is euróban határozza meg a szinten tartandó kiadásokat. 21 A jelenlegi szabály esetleges módosításának kérdése hasonló a 3%-os maastrichti mutató meghatározásánál az Európai Tanács által elfogadott „puhításhoz”: a magánnyugdíjpénztári befizetéseket a Tanács „jó kiadásként” (államháztartási bevételkiesésként) ismerte el, és lehetıvé tette ezen összegekkel a hiány-mutató ideiglenes, fokozatosan csökkenı mértékő korrekcióját.

70

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Természetesen felmerülhet az a kérdés is, hogy az ilyen tagállam részesüljön-e továbbra is jelentıs mértékő uniós strukturális támogatásban, azonban ennek definiálása (értsd: mely tagállamok/régiók jogosultak közösségi támogatásokra) a tagállami fejlesztési jellegő kiadások és számos makrogazdasági paraméter figyelmen kívül hagyásával történik. 2. A radikálisan megnövekvı közösségi források mellett (azoktól függetlenül) a tagállami államháztartási kiadások „mesterséges” szinten tartása azt eredményezheti, hogy egyes kiadások hasznossága (határhaszna) erıteljesen lecsökken. Ez a hatás különösen erıs lehet az esetben, ha egy tagállam (pl. Magyarország) elıször csökkenı, majd növekvı kiadási profilt határoz meg a 2007. és 2013. közötti években. Így pont azokban az években kellene növelni a hazai fejlesztési kiadásokat, amikor – köszönhetıen az ún. „n+3-as”, „n+2-es” szabálynak – a közösségi források felhasználása is várhatóan növekedni fog. 3. A strukturális modernizációra sor kerülhet nemcsak az államháztartási kiadások szinten tartása, vagy növelése útján, hanem az állami szabályozórendszer átalakításával, azaz tagállami jogalkotási eszközökkel, vagy a gazdaságpolitika módosításával is. Pl. a vállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatások az addicionalitási táblában szereplı kiadások részét képezik. Az addícionalitási követelmény teljesítése miatt a döntéshozók nem mérlegelhetik: mi a helyes döntés, jövedelmeket elvonni a vállalkozói szférától és újraosztani, vagy az adók csökkentésével a vállalkozásoknál hagyni ezen összegeket. Vagyis az addicionalitás szabálya némileg a függetlennek tekintett tagállami fiskális politikát is meghatározza. A „tanúság” a fentiekbıl az, hogy a tagállamoknak „nem éri meg éltanulónak lenni”, vagyis a kötelezıen vállalt fejlesztési kiadási szintet túlteljesíteni.

4.2. A többlet-kötelezettségvállalások rendszere Az addicionalitási szabály esetleges be nem tartása esetén érvényesíthetı szankciónál jóval nagyobb államháztartási kiadást jelenthet a közösségi források maximális felhasználása érdekében vállalt többletkötelezettségek rendszere. A „régi” EU-tagállamokban már bevált módszer szerint a pályázati úton elosztott közösségi források (jellemzıen strukturális alapok) adott tagállam rendelkezésére álló összegén túl 10–20 százaléknyi többletkötelezettségvállalás történik. Mindez biztosítja azt, hogy ha egyes projektek meghiúsulnak, akkor a „tartalék-projektek” megvalósításával a teljes rendelkezésre álló közösségi forrás felhasználásra kerülhessen.22 Mivel a többlet-kötelezettségvállalások a kedvezményezettekkel kötött polgárjogi szerzıdésekkel valósulnak meg, ezért a többlet-kötelezettségeket a támogatást nyújtó állami szerveknek akkor is teljesíteni kell, ha pl. egyetlen projekt sem hiúsul meg. Vagyis a tagállamoknak a várható lemorzsolódások, az uniós támogatások felhasználásának prioritása és államháztartási helyzete alapján kell mérlegelni azt, hogy mekkora többlet-kötelezettséget vállalnak. A többlet-kötelezettségvállalások rendszerére – és sikeres alkalmazására – Magyarországon is jó példa a Sapard program megvalósítása. Az elıcsatlakozási program forrásai 2000-ben nyíltak meg Magyarország (és a többi társult ország) számára, azonban a közösségi és hazai bürokrácia „útvesztıi” miatt az elsı kifizetésekre csak 2003-ban került sor. A rendelkezésre álló források kedvezményezettek részére történı kifizetésének végsı határidejéig, 2006 végéig ugyanakkor a teljes közösségi forrásnak megfelelı összeg felhasználásra került – s mindez természetesen csak a többlet-kötelezettségvállalások

22 Egyes projektek meghiúsulásának számos oka lehet: szabálytalanság, a kedvezményezett visszalépése, de a közösségi források felhasználását – az „n+3-as”, „n+2-es” szabály miatt – az is veszélyeztetheti, ha az adott programban finanszírozott projektek döntı része a tervezettnél hosszabb idı alatt valósul meg. Ezen meghiúsulásokat a szaknyelv „lemorzsolódásnak” nevezi. Az említett eseteken kívül a lemorzsolódás fogalomkörébe tartozik még a tagállami deviza – jelen esetben Ft/euró – árfolyamváltozása miatti esetleges forrásvesztés is. (Mivel a Magyarország rendelkezésére álló források euróban vannak meghatározva, a kedvezményezettekkel ugyanakkor forint-összegre történik szerzıdéskötés, ezért a forint erısödése csökkentheti a leszerzıdött, vagyis kötelezettségvállalással terhelt euró-összegeket.)

71



kormányhatározatban23 rögzített lehetısége miatt valósulhatott meg. Ezen többlet-kötelezettségvállalások miatt ugyanakkor még 2007-ben is sor kerül a Sapard program keretében indított projektek – immár csak központi költségvetési forrás terhére történı – kifizetésére, a 2007. évi költségvetési törvény alapján 1,7 Mrd forint összegben. Magyarország esetén a 2004–2006. közötti I. NFT forrásai tekintetében az éves költségvetési törvények határozzák meg a vállalható többlet-kötelezettségvállalások mértékét. E mértékek az egyes operatív programok jellegétıl függıen 5-10% között változnak, illetve a pénzügyminiszter engedélyével e szintet is meghaladhatják. Az I. NFT esetén vállalt többlet-kötelezettségek kapcsán ugyanakkor kiemelendı, hogy a lemorzsolódás felett még mindig – elvileg hazai források terhére – teljesítendı kiadások „átvihetıek” az ÚMFT programjaiba. Így kettıs cél valósítható meg: • a kiadások nem (illetve csak a kötelezı társfinanszírozás mértékéig) terhelik az államháztartást, illetve • felgyorsul a 2007-tıl megnyílt uniós források abszorpciója. Minderre persze csak akkor kerül sor, ha az I. NFT és az ÚMFT programjai teljes egészében megfeleltethetıek egymásnak, és az I. NFT keretében vállalt kötelezettségek ÚMFT terhére történı átvitele minden szempontból szabályos. (Pl. az elszámolható költségek az ÚMFT Európai Bizottság részére történt benyújtása után merültek fel.) Az I. NFT terhére még jelenleg is vállalhatóak újabb kötelezettségek, de a jogi lehetıségek alapján kb. 10%-os többlet-kötelezettségvállalást tarthatunk reálisnak. Ez a keretösszegeket tekintve mintegy 66 Mrd forint potenciális pótlólagos kiadást jelent – aminek tehát jelentıs részét minden bizonnyal el lehet majd számolni az ÚMFT terhére, de az is igen valószínő, hogy az államháztartás tekintetében is pótlólagos kiadás fog jelentkezni. Ugyanakkor arról még jelenleg semmit nem lehet tudni, hogy a 2013. utáni középtávú közösségi költségvetés milyen kiadási programokat határoz majd meg. Ha fenn is marad a kohéziós politika, akkor sem ismert, hogy milyen területekre és milyen feltételekkel lehet majd támogatást fordítani. Vagyis az I. NFT – ÚMFT programokhoz hasonló többlet-kötelezettségvállalás jövıbeli átvitele egyáltalán nem garantált. Ha az ÚMFT esetén szintén 10% többlet-kötelezettségvállalást feltételezünk, akkor az 2007. évi áron több, mint 600 Mrd forint kiadási kockázatot jelent az államháztartás számára. A potenciális problémát ugyanakkor enyhíti, hogy e többlet-kiadások döntı részét csak 2013–2015. között kell majd teljesíteni.24 Viszont ezek az évek az eurózónához történı csatlakozás szempontjából várhatóan „kritikus évek” lesznek, s ha Magyarországon az euró lesz a hivatalos fizetıeszköz az említett idıszakban, akkor a stabilitási programtól való eltérést a Tanács a Kohéziós Alap támogatásainak korábban (jelenleg) is meglévı felfüggesztésének lehetısége mellett további szankciókkal sújthatja.

4.3. A Kohéziós Alap projektjeinek többlet-költsége Az elızı pontban említett többlet-kötelezettségvállalások az elkövetkezı években fognak többlet-kiadásokat jelenteni, a Kohéziós Alap projektjeinek megvalósítása ugyanakkor már jelenleg is jelentıs többletköltségeket ró a központi költségvetésre és egyes helyi önkormányzat kedvezményezettekre. Kiemelendı, hogy jelen esetben csak a 2000-tıl megnyílt elıcsatlakozási ISPA-forrás terhére, illetve a 2004–2006.

23 2212/2004. (VIII. 27.) Korm. határozat az Európai Unióval kötött Többéves Pénzügyi Megállapodás szerint megnövelt Sapard támogatási keret tényleges felhasználásához szükséges intézkedésekrıl 24 Más közösségi programoknál nem ilyen kiemelt kérdés a többlet-kötelezettségvállalások rendszere – a jellegüknél fogva több középtávú költségvetési ciklusokat átfogó vidékfejlesztési támogatásoknál (pl. erdıtelepítés) közösségi jogszabályok határozzák meg az egyik idıszak alatt vállalt kötelezettségek szinte automatikus teljesítésének lehetıségét a következı idıszak forrásainak terhére.

72

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola közötti Kohéziós Alap elıirányzatok terhére megvalósított projektekrıl van szó.25 Ezen projekteknél az Európai Bizottsággal kötött egyedi pénzügyi megállapodások határozzák meg az Európai Bizottság hozzájárulását. Ha a megkötött pénzügyi megállapodásban szereplı összköltségnél magasabb összegő kiadások merülnek fel, a közösségi finanszírozás akkor sem növelhetı, hanem azt Magyarországnak, vagyis a kedvezményezettnek és/vagy a központi költségvetésnek kell állni.26 A pluszkiadások oka elsısorban a projektek költségeinek nem megfelelı tervezése, a kivitelezések elhúzódása miatt a költségek növekedése illetve a kivitelezéskor elıre nem látható költségek fölmerülése. A 2004–2006. közötti költségvetési terv- és tényadatok egyszerő vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy mindhárom évben a tervezetthez képest magasabb volt a központi költségvetési forrás felhasználásának aránya. A következı táblázatban bemutatott többletköltségek mellett egyúttal államháztartási kiadásként figyelembe kell venni a rendelkezésre álló adatokból nem számszerősíthetı, önkormányzatokat terhelı kiadásokat is. millió forint 2004

2005

központi központi költségvetési EU költségvetési EU forrás forrás 33202,7 18978,7 23533,3 20050,0 50866,7 10469,8 9155,3 23425,0 20985,6 46995,6 5984,5 19957,7 3170,8 1027,9 53% 5% 2. táblázat: A Kohéziós Alap-projektek plusz-kiadásai27 Forrás: saját számítás (a költségvetési és zárszámadási adatok alapján)

EU Terv Tény Elvi kiadás Plusz-kiadás Plusz-kiadás %

2006 központi költségvetési forrás 36791,0 53192,4 33991,1 19201,3 56%

A plusz kiadások magas arányán túl 2006-ban összegszerően is jelentıs többletköltség jelentkezett. A 19 Mrd forintot meghaladó tétel azt jelenti, hogy várhatóan a következı években is pluszkiadásokat kell a költségvetésnek állnia akkor, ha a rendelkezésre álló uniós forrásokat maradéktalanul fel kívánjuk használni. Az 1. sz. mellékletben szereplı adatok alapján a központi költségvetés figyelembe is vesz pótlólagosan szükséges kiadásokat. Remélhetıleg így az utolsó Kohéziós Alap-projektek 2010. év végi befejezése után a tényszámok a tervadatokkal történı összevetése nagyobb azonosságot fog eredményezni.. Egyúttal tekintettel arra, hogy 2006 végéig csak közel a közösségi keretösszegek egyharmada került felhasználásra, azt is megállapíthatjuk, hogy az uniós támogatások felhasználása érdekében több tízmilliárdos többlet-kiadást vállalt és vállal az államháztartás.

5.

Konklúzió

Magyarország alapvetı érdeke, hogy a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat a lehetı legnagyobb mértékben vegye igénybe. A felhasznált uniós pénzeszközök mind a gazdaság modernizálásához, mind a

25 A 2007-2013. közötti években a Kohéziós Alapból megvalósítani tervezett projektek – a korábban már említettek szerint – az ÚMFT részét képezik. Ezáltal nagyobb a lehetıség az esetleges többletköltségek más projektek, programok terhére történı átcsoportosítására és finanszírozásra. 26 Néhány kivétel ugyanakkor itt is van; pl. a Bizottság által jóváhagyott projektek módosításával, egyes költség-elemek leválasztásával és a 2007-2013. közötti források terhére történı átvitellel a többletköltségektıl néhány projekt esetén sikerült mentesíteni az államháztartást. A többletköltségek magyarországi finanszírozása esetén a kedvezményezett hibájára visszavezethetı tételeket a kedvezményezett állja, egyéb esetben a kedvezményezett és a központi költségvetés az uniós támogatás nélküli finanszírozási arányban osztozik a költségeken. Több közlekedési projekt végsı kedvezményezettje ugyanakkor az állami tulajdonban lévı MÁV Zrt, így a gyakorlatban – kormánydöntés alapján – a kedvezményezett részét is a központi költségvetés állja. A környezetvédelmi projektek kedvezményezettjei pedig szinte kizárólag a helyi önkormányzatok, így a projektköltségek „túlszaladása” esetén az önkormányzatok kiadásai is növekednek. 27 A táblázat „Elvi kiadás” sora a ténylegesen kifizetett uniós forráshoz azon elvi költségvetési kiadást határozza meg, melyet a költségvetési tervszámok szerinti uniós forrás-központi költségvetési forrás arányában kellett volna kifizetni. A „Plusz kiadás” sorok az elvi kiadás és tényleges kiadás különbségeit határozzák meg abszolút értékben, illetve százalékos formában.

73



foglalkoztatottság növeléséhez, mind az ország területi különbségeinek csökkentéséhez jelentıs – és évrıl évre egyre növekvı – mértékben járulnak hozzá. Az uniós támogatások egyúttal a Konvergencia Program sikeres végrehajtásának és így az államháztartási hiány középtávú csökkentésének is fontos elemét képezik. A közösségi források e közvetett államháztartási hatásainak elemzése – még egyszerőbb módszerekkel is – szétfeszítette volna jelen dolgozat kereteit, így nem vállalkoztam rá.28 Az uniós költségvetési kapcsolatok közvetlen lenyomata ugyanakkor az elmúlt évek költségvetéseibıl is kirajzolódik, hiszen tagságunk elmúlt három évében közel 4 Mrd eurót, a 2004–2006. közötti keretösszegek közel 70 %-át már átutalta az Európai Bizottság Magyarországra.29 Az elkövetkezı években viszont egyetlen évben várható ekkora, vagy ezt meghaladó összegő forrás-átutalás, így az államháztartási hatások vizsgálata is részletes – a jelen dolgozatban szereplınél mélyebb – elemzéseket igényel. Az uniós támogatások, a várható több milliárdnyi euró kapcsán ugyanakkor hangsúlyozandó: az „ország mérlege” és az „államháztartás mérlege” nem egyezik meg egymással. A dolgozatban leírtakból kiderül: a közösségi források felhasználásának közvetlen államháztartási feltételei, hatásai egyes esetekben negatívak, és minden bizonnyal csak a források felhasználásából eredı közvetett hatások „billenthetik pozitív irányba” e negatív mérleget.

Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.

T/3860. sz. törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésérıl szóló 2006. évi CXXVII. sz. törvény A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésérıl szóló 2005. évi CLIII. sz. törvény A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésérıl szóló 2004. évi CXXXV. sz. törvény A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésérıl és az államháztartás hároméves kereteirıl szóló 2004. évi CXVI. sz. törvény T/3578. sz. törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésérıl és az államháztartás hároméves kereteirıl szóló törvény végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. Törvény Az agrárgazdaság fejlesztésérıl szóló 1997. évi CXIV. törvény Új Magyarország Fejlesztési Terv Backé, P. (2002): Fiscal Effects of the EU Membership fpr Central European and Baltic EU Accession Countries. Oesterreichische Nationalbank. Focus in Transition, No. 2. Ohnsorge-Szabó, L. – Romhányi, B. (2007): Hogy jutottunk ide: magyar költségvetés 2000-2006, Pénzügyi Szemle 2. szám Európai Bizottság (2007): EU budget 2006, Financial Report

28 A közösségi források érdemben befolyásolják – értelemszerően – a gazdasági növekedést elsıdlegesen meghatározó tényezıket (pl. háztartások fogyasztása, közösségi fogyasztás, bruttó állóeszköz-felhalmozás, külkereskedelmi egyenleg), az árindexek, vagy a munkaerıpiac (munkanélküliségi ráta, munkatermelékenység, munkavállalói jövedelem) alakulását, s ezáltal – mind kiadási, mind bevételi oldalon – az államháztartás pozícióit. 29 Európai Bizottság [2007] A keretösszegek tekintetében az Európai Tanács 2002. decemberi tárgyalásának munkadokumentumait vettem figyelembe, hiszen egyes támogatások (pl. agrárpiaci támogatások) esetén nincsenek tagállamokra meghatározott keretek.

74

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 1. sz. melléklet Magyarország uniós költségvetési kapcsolatai 2008-2011. között és az egyes tételek közvetlen államháztartási hatása millió forint 2008. Költségvetésben megjelenı tételek

601 090,8 501 458,5 62 800,0 92 583,1 335 425,0 10 650,4 90 521,4 0,0 89 621,4 900,0 853,3 8 257,6 32 000,0 633 090,8

Központi költségve-tési Összesen forrás 220 877,5 821 968,3 173 708,4 675 166,9 36 762,0 99 562,0 75 519,6 168 102,7 57 248,1 392 673,1 4 178,7 14 829,1 41 000,0 131 521,4 9 351,3 9 351,3 31 348,7 120 970,1 300,0 1 200,0 270,9 1 124,2 5 898,2 14 155,8 0,0 32 000,0 220 877,5 853 968,3

753 398,4 616 708,7 0,0 22 510,9 587 539,5 6 658,3 122 117,6 0,0 121 367,6 750,0 98,0 14 474,1 11 468,5 764 866,9

31 453,8 158 739,9 n. a. 190 193,7

-

31 178,4 188 876,8 n. a. 220 055,2

EU Költségvetésben megjelenı EU támogatások Strukturális támogatások* I. Nemzeti Fejlesztési Terv Kohéziós Alap Új Magyarország Fejlesztési Terv Egyéb strukturális támogatások Vidékfejlesztési és halászati támogatások I. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Halászati Operatív Program Átmeneti támogatás programjai Egyéb európai uniós támogatások Uniós támogatások utólagos megtérülése Költségvetében megjelenı EU források összesen

2009.

EU

2010.

Központi költségve- Összesen tési forrás 194 241,0 947 639,4 145 702,4 762 411,1 0,0 0,0 46 196,9 68 707,8 97 214,5 684 754,0 2 291,0 8 949,3 40 882,4 163 000,0 0,0 0,0 40 632,4 162 000,0 250,0 1 000,0 150,0 52,0 22 078,3 7 604,2 0,0 11 468,5 194 241,0 959 107,9

EU 866 490,5 720 287,0 0,0 35 983,6 668 700,0 15 603,4 126 122,4 0,0 124 922,4 1 200,0 0,0 20 081,1 26 323,2 892 813,7

2011.

Központi költségve- Összesen tési forrás 199 638,6 1 066 129,1 151 620,7 871 907,7 0,0 0,0 37 629,3 73 612,9 110 640,2 779 340,2 3 351,2 18 954,6 40 877,4 166 999,8 0,0 0,0 40 477,4 165 399,8 400,0 1 600,0 0,0 0,0 27 221,6 7 140,5 0,0 26 323,2 199 638,6 1 092 452,3

1 151 015,0 1 011 906,6 0,0 0,0 995 458,5 16 448,1 122 100,0 0,0 120 900,0 1 200,0 0,0 17 008,4 38 523,2 1 189 538,2

Központi költségvetési forrás 214 262,9 166 823,3 0,0 0,0 163 496,6 3 326,7 40 733,4 0,0 40 333,4 400,0 0,0 6 706,2 0,0 214 262,9

1 365 277,9 1 178 729,9 0,0 0,0 1 158 955,1 19 774,8 162 833,4 0,0 161 233,4 1 600,0 0,0 23 714,6 38 523,2 1 403 801,1

28 865,9 251 695,2 n. a. 280 561,1

-

28 865,9 251 695,2 n. a. 280 561,1

EU

Összesen

EU forrás államháztartási hatása*

0 0 0 0 + + + 0 +/0 0

Költségvetésen kívüli tételek Agrárpiaci támogatások** Közvetlen termelıi támogatások "Meglévı politikák" jogcímen nyújtott támogatások Összesen

Kifizetendı, illletve megelılegezendı EU források mindösszesen

-

31 178,4 188 876,8 n. a. 220 055,2

29 839,3 220 273,6 n. a. 250 112,9

-

29 839,3 220 273,6 n. a. 250 112,9

823 284,5

984 922,1

1 142 926,6

1 470 099,3

3,00%

3,35%

3,63%

4,35%

205 274,0

187 535,1

199 829,8

197 586,2

0,75%

0,64%

0,63%

0,59%

A GDP %-ában Hozzájárulás az EU költségvetéséhez

31 453,8 158 739,9 n. a. 190 193,7

A GDP %-ában

+ + 0

-

* A központi költségvetési forrás tartalmazza a Munkaerıpiaci Alaptól illetve a külföldrıl átvett pénzeszközöket is. ** Nem tartalmazza az intervenciós felvásárlás során vételárra fordított kiadásokat, tartalmazza a központi költségvetés bevételeként elszámolásra kerülı finanszírozási költségtérítés összegét. *** A "0" a semleges államháztartási hatást, a "+" az egyenleg-javító hatást, a "-" az egyenleg-rontó hatást mutatja.

Forrás: Pénzügyminisztérium (A T/3860. számú, a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl szóló törvényjavaslat alapján), saját számítás 2. sz. melléklet Fejlesztési jellegő államháztartási kiadások az addícionalitási tábla szerkezete alapján 1999-2005. millió forint 1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Alapinfrastruktúra

208 958,4

254 790,0

302 972,3

625 206,5

351 901,6

645 687,6

724 597,7

Közlekedés

109 849,8

150 231,9

176 388,9

444 376,2

192 621,8

474 591,2

538 763,3

5 523,8

7 474,1

4 938,3

9 692,2

11 747,0

16 421,5

4 550,6

254,7

176,0

206,1

269,3

540,1

467,1

356,8

Távközlés Energia Környezetvédelem és vízgazdálkodás

59 740,7

47 434,0

88 612,2

116 209,2

85 843,3

97 029,9

125 103,4

Egészségügy

33 589,4

29 970,9

32 150,8

47 080,0

44 349,6

45 395,8

45 204,8

0,0

19 503,1

676,0

7 579,6

16 799,8

11 782,1

10 618,8

171 948,0

207 711,3

249 934,9

336 288,9

373 894,8

289 056,3

328 481,5

159 136,1

194 818,3

231 610,9

310 344,1

344 548,0

267 171,4

304 070,3

12 811,9

12 893,0

18 324,0

25 944,8

29 346,8

21 884,9

24 411,2

94 186,3

108 718,7

155 582,1

312 908,4

191 091,9

197 116,7

184 910,2

Ipar

24 913,3

23 678,4

47 981,8

45 418,1

48 787,6

38 591,2

39 381,1

Szolgáltatások

62 992,2

77 990,3

97 860,3

243 031,7

118 519,0

139 270,6

132 422,2

6 280,8

7 050,0

9 740,0

24 458,6

23 785,3

19 254,9

13 106,9

85,7

13 404,8

7 577,6

61 974,8

52 978,9

50 655,9

99 937,9

475 178,4

584 624,7

716 066,9

1 336 378,6

969 867,2

1 182 516,5

1 337 927,3

13 201,4

18 955,0

Lakhatás Emberi erıforrás Oktatás/képzés K+F Termelıszektor

Turizmus Egyéb Összesen (EU+hazai), folyó ár, millió Ft PPP - autópálya rendelkezésre állási díj ebbıl EU forrás

7 682,8

14 898,8

18 245,6

16 070,4

18 187,7

30 549,1

105 363,5

Összes hazai kiadás, folyó ár, millió Ft

467 495,6

569 725,9

697 821,3

1 320 308,2

951 679,5

1 165 168,7

1 251 518,8

Összes hazai kiadás, 2006-os ár, millió Ft

707 177,2

784 185,8

886 887,9

1 543 726,4

1 042 848,7

1 226 503,2

1 291 567,4

Összefoglaló adatok, 2006-os ár

Teljes államháztartási kiadás millió Ft

millió €

Átlag kiadás 1999-2001

578 347,6

3 195,9

Átlag kiadás 2004-2005

1 259 035,3

5 075,7

Államháztartási kiadás (KMR nélkül) millió Ft

904 742,8

millió €

3 647,4

Az addicionalitási tábla Bizottság által elfogadott összege millió Ft

millió € -

-

826 076,4

3 330,3

Számítási segédadatok: bázisárra számítás: GDP deflátor; átváltási árfolyam: 2005. évi Ft/euró árfolyam (kötelezı árfolyam); Közép-Magyarország Régió (KMR) népesség-arány: 28,1 %

Forrás: Pénzügyminisztérium

75


Ransburg Beatrix1 A fenntartható fejlıdés vállalati integrációjának intézményes feltételei az Európai Unióban – A fenntartható fejlıdéshez kapcsolódó szabványok A 2000-ben meghirdetett lisszaboni stratégia jegyében az Európai Uniónak egy évtized alatt a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kellene válnia, mely képes a fenntartható fejlıdésre. A lisszaboni célok határidıre történı elérése ugyan már sok tekintetben kétségessé vált, a vállalatoknak meg kell érteniük a fenntarthatóság koncepcióját, és képesnek kell lenniük azt mőködésükbe integrálni. Ebben a segítségükre lehetnek a fenntarthatósági szabványok. Dolgozatomban azt kívánom bemutatni, hogy a fenntartható fejlıdés vállalati integrálásának elısegítésére milyen fıbb koncepciók születtek. Behatóbban foglalkozom a fenntartható fejlıdés egyes aspektusainak integrációját elısegítı szabványokkal, illetve elemzem a mélyebb integrációhoz szükséges intézményi feltételeket. Tárgyszavak: fenntartható fejlıdés, vállalati társadalmi felelısség, szabványok, ISO14001, EMAS, GRI

1.

A fenntartható fejlıdés értelmezési szintjei, avagy hogyan kapcsolódik az Európai Unió a vállalatokhoz?

A 2000-ben meghirdetett lisszaboni stratégia szerint az Európai Uniónak egy évtized alatt a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kellene válnia, mely képes a fenntartható fejlıdésre több és jobb munkahelyet és szorosabb társadalmi összetartást biztosítva (www.europarl.europa.eu/summits/lis1_en.htm). A stratégia határidıre történı megvalósítása ugyan már kétségessé vált, a lisszaboni célok azonban változatlanul fennállnak, és ezek elérése nagyban a vállalatokon múlik. Az Európai Uniónak tehát érdeke, hogy biztosítsa az uniós politikák vállalati integrálását, ehhez vállalati szinten is értelmeznie kell a fenntartható fejlıdést, és segítenie kell a vállalatokat a fenntarthatóság koncepciójának megértésében. A nemzetközileg elfogadott, általános definíció szerint a fenntartható fejlıdés olyan fejlıdés, mely a jelen szükségleteinek kielégítését oly módon teszi lehetıvé, hogy közben nem veszélyezteti a jövı generációk szükségleteinek kielégítését (World Commission on Environment and Development [1987]). A fenntartható fejlıdésnek három dimenziója – gazdasági, környezeti és társadalmi – különíthetı el. Jelen meghatározás ugyanakkor nagyon általános, és a fenntarthatóság értelmezésének csak a keretét adja meg.

1.1 A fenntartható fejlıdés értelmezési szintjei A fenntartható fejlıdés – fenti általános kereteket biztosító meghatározáson túl – számos szinten értelmezhetı, ezeket az 1. ábra szemlélteti. Az egyes szintek meghatározzák a kérdések és az azokra befolyással bíró szereplık hatókörét. A fenntarthatóság koncepciójának kidolgozása a globális problémák kapcsán indult meg, így az elsıdleges értelmezések is az ENSZ égisze alatt, globális szinten születtek meg. A globális szint azt jelenti, hogy a Föld országainak hogyan kellene együttmőködniük ahhoz, hogy a fenntarthatóság érvényesüljön. Az értelmezésben a fejlıdés következı lépcsıje a nemzeti szintek megjelenése volt, amikor is az országok nemzeti érdekeiket követve igyekeztek megragadni a fenntartható fejlıdés kérdéseibıl a nemzeti politikákat érintı témákat. A nemzeti politikák azonban csak globális, illetve regionális kontextusban tudják a fenntarthatóság teljesítését biztosítani, így szükséges a nemzeti szintek felett elhelyezkedı nemzetközi-regionális egyeztetés. Az Európai Unió fenntartható fejlıdéssel kapcsolatos politikái és elképzelései is erre a szintre sorolhatók.

1 PhD-hallgató Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tel.: +36-30/471-3300, E-mail: [email protected]

77



1. ábra: A fenntartható fejlıdés szociális dimenziójának értelmezési szintjei Forrás: Saját ábrázolás

A nemzeti fenntarthatósággal kapcsolatos elképzeléseket az egyes nemzeti régiók saját szintjükre bontották tovább, meghatározva azon témaköröket és kérdéseket, amelyeket magukra nézve relevánsnak tartottak. Teoretikusan a nemzeti-regionális szint alatt a vállalati értelmezések húzódnak meg, azonban a vállalatok szerepének meghatározása nem ilyen egyszerő. A vállalatok egy része ugyanis vagy nemzetközileg tevékenykedik, vagy nemzetközi tulajdonosi körrel rendelkezik. Az ı fenntarthatósággal kapcsolatos értelmezésüket nemcsak a telephely szerinti nemzeti értelmezés, hanem a nemzetközi elképzelések is befolyásolják. A vállalatok ilyen formában csatorna szerepet is játszanak, vagyis segítik a nemzetközi megközelítések nemzeti szintő integrálását. A háztartási szint a regionális szinten belül helyezkedik el. A háztartási szint az egyének szintje, ide tartozik társadalmilag felelıs fogyasztói magatartás is. Miután az egyének a vállalatokban munkavállalóként is szerephez jutnak, így az egyének fogyasztóként és munkavállalóként is hatással vannak a fenntarthatóság vállalati értelmezésére.

1.2 A fenntartható fejlıdés vállalati szintő értelmezésének koncepcionális megközelítése A szakirodalomban a vállalatok fenntarthatóságnak megfelelı magatartását két irányból igyekeznek megragadni, egyrészt a „corporate citizenship” fogalmán keresztül, másrészt a „corporate social responsibility” elképzelésén keresztül. A „corporate citizenship” koncepcióját az Európai Unió „a vállalat és az annak helyet biztosító közösségek közötti összes kapcsolat helyi, nemzeti és globális szintő menedzselése”-ként definiálja (Európai Bizottság [2001], 27. old.]. A Corporate Citizenship Központ2 szerint „a corporate citizenship egy olyan vállalati stratégia, amely a vállalati misszió alapjául szolgáló és a társadalommal folytatott vállalati interakció folyamán a vállalat vezetıi, menedzserei által hozott döntések alapjául szolgáló értékeket alakítja” (Centre for Corporate Citizenship [n.a.]). A Központ szerint a corporate citizenship négy alapelv mentén jeleníthetı meg: • a károkozás minimalizálása,

2 A Corporate Citizenship Központ (Centre for Corporate Citizenship) a Boston College mellett mőködik. Húsz éve kutatja a corporate citizenship elméleti és gyakorlati elemeit, oktatásokat szervez. Közel 350 vállalati partnere van, amelyekkel együttmőködésben végzi tevékenységét.

78

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola • a hasznok maximalizálása • beszámolás és felelısségvállalás az érdekeltek irányába, • erıs pénzügyi eredmények. Az Európai Unió a fenntartható fejlıdést vállalati szinten a „corporate social responsibility”, vagyis vállalati társadalmi felelısség koncepcióján keresztül tárgyalja. A vállalati társadalmi felelısség az Unió értelmezésében annyit jelent, hogy „a vállalatok önkéntes alapon beépítik a szociális és környezetvédelmi törekvéseket üzleti tevékenységeikbe és az érdekelt felekkel fenntartott kapcsolataikba.” (Európai Bizottság [2001], 8. old.) A társadalmi felelısség fogalma szerint a vállalatok a törvényi követelmények teljesítésén felül, nagyobb mértékben befektetnek az emberi tıke, a környezet és az érdekelt felekkel való kapcsolataik fejlesztésébe. Az Európai Unió értelmezésében a társadalmilag felelıs vállalati magatartás vezet a fenntartható fejlıdés vállalati szintő megvalósításához.

2.

Szabványok szerepe a fenntartható fejlıdés vállalati integrációjában

A koncepcionális megközelítések a vállalatok számára általános irányvonalat, mőködési alapelveket határoznak meg, ugyanakkor nem segítenek egy olyan módszer kialakításában, amely támogatja a „környezeti és szociális törekvések” üzleti tevékenységbe történı beépítését, illetve a fenntarthatóságnak megfelelı vállalati mőködés szempontjából releváns kérdések meghatározását. Ahhoz, hogy a vállalatok mőködésükbe integrálják a fenntartható fejlıdés alapelveit, érdekeltté kell tenni ıket. A gazdálkodó szervezetek két irányból tehetıek érdekeltté: a „kényszer”, illetve a „jutalmak” oldaláról. A vállalati társadalmi felelısség koncepciójától a kényszer távol áll, így a jutalmi oldalnak kell érvényesülnie. A „jutalmak” további két csoportra bonthatók: „bevétel orientált jutalmak” – csökkenı költségek, vagy növekvı bevételek, illetve „feltétel orientált jutalmak” – vagyis az integráció megkönnyítése. Ez utóbbihoz kapcsolódnak szorosan a szabványok, amelyek abban segítik a vállalatokat, hogy saját magukra lebontva értelmezhessék fenntarthatósággal kapcsolatos feladataikat, mérhessék teljesítményüket. A felelıs vállalati magatartás alapelveinek integrálása és a vállalati környezeti, gazdasági és társadalmi teljesítményrıl történı beszámolás során, az üzleti vállalkozás egy olyan számos lépésbıl álló folyamaton megy keresztül, amely esetében az egyes állomások között is kisebb interaktív folyamatok zajlanak. (Suggett és Goodsir [2002], 7-9. old.) A vállalati üzleti stratégia a környezeti, gazdasági társadalmi és politikai helyzetbe beágyazottan értelmezhetı. Az üzleti stratégia mutatja meg azt a stratégiai irányt, amit a vállalat követni kíván, megjeleníti a vállalati értékeket, megmutatja a közép és rövid távú célokat. Az üzleti stratégiát az üzleti terv egészíti ki, mely rövidtávra vonatkozik. A vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos hozzáállása már itt nyomon követhetı. A vállalatirányítási rendszer az, amely a fenntartható mőködés integrációjának és az arról készülı beszámolásnak az elindítója, irányítója. Az indikátorok – amelyek a vállalati teljesítményrıl közvetítenek komplex információt az érdeklıdı célközönségnek – gazdasági, környezeti, és társadalmi kontextusba ágyazottan mutatják, hogy a vállalat hogyan teljesíti kitőzött céljait. Az iparági sajátosságokra épülı eljárási kódexek a teljesítmény további paraméterét adják, ugyanakkor azon bevett iparági eljárások, amelyek nem fogalmazódnak meg egy szabályzat formájában, szintén fontos szerepet játszanak a vállalati teljesítmény megítélése szempontjából. A teljesítmény értékelése történhet belsıleg, illetve független szervezet által meghatározott kritériumok alapján harmadik fél is végezheti. A külsı teljesítményértékeléshez tanúsítási eljárás kapcsolódik sok esetben. A teljesítmény értékeléshez kapcsolódik a beszámolás, hiszen a vállalati menedzsment rendszer ezen keresztül kap visszacsatolást. A szabványok ezen integrációs és beszámolási folyamat egy vagy több lépéséhez kapcsolódva segíthetik a vállalatokat a fenntartható mőködés kritériumainak megértésében.

2.1 A fenntartható fejlıdéshez kapcsolódó szabványok Jelenleg számos szabvány segíti a vállalatokat a fenti folyamat során. A következıkben a fıbb fenntarthatósággal kapcsolatos szabványokat mutatom be röviden. 79



2.1.1 Környezeti szabványok A környezetvédelmi vezetési rendszerekre (EMS) jellemzı, hogy a szervezetek teljes környezetvédelmi tevékenységét igyekeznek egy rendszerbe foglalni, annak érdekében, hogy a környezetvédelmi tevékenység átlátható és a közösségi érdekeknek megfelelı legyen. BS7750 A BS7750 nemzeti szabvány és úttörı szerepe révén a nemzetközileg kifejlesztett szabványok alapja. A Brit Szabvány Intézet 1990-ben kezdett hozzá a környezeti menedzsment rendszerre vonatkozó szabvány kifejlesztéséhez. A szabványt széles körő az érintetteket bevonó vita után 1994-ben adták ki. Nem normatív szabvány, vagyis az ISO szabványokhoz hasonlóan lehetıvé teszi, hogy a vállalat maga alakítsa ki környezeti menedzsment rendszerét, ugyanakkor elıírja a folyamatos javítást. Abban segít a vállalatoknak, hogy szisztematikusan közelíthessék meg tevékenységük környezeti aspektusait. ISO14000 Az 1996 óta létezı ISO14000 szabványcsalád a környezeti menedzsment rendszerek specifikációival, alapelveivel, támogató technikákkal illetve az auditálással foglalkozik. Kitér a vállalati környezeti politika kialakítására, a környezeti célok és tervek meghatározására, a környezeti hatások azonosítására és felmérésére, a mőködés szabályozására, a környezeti kommunikációra, a beszállítók elemzésére és valamennyi, a környezeti teljesítményt közvetlenül vagy közvetve befolyásoló szervezeti tényezıre. Az ISO14000 vállalati alkalmazása tehát azt jelenti, hogy a vállalat egy környezeti menedzsment-rendszert mőködtet, környezeti teljesítményét ellenırzi, értékeli és igyekszik azt folyamatosan javítani. Az ISO14000 szabványrendszer normatívan nem határoz meg környezetvédelmi követelményt, az ISO14000 alkalmazása még nem jelenti azt, hogy a vállalat környezetbarát. A szabványcsalád abban segíti a vállalatokat, hogy milyen technikákon keresztül tudják tevékenységük környezeti hatásait felmérni, a környezeti aspektusokat tevékenységükbe integrálni, mőködésüket miként tudják értékelni. EMAS A BS7750 tapasztalataiból fejlıdött ki az EMAS, az Európai Unió környezeti menedzsment szabványa. EMAS (Eco Management and Audit Scheme) egyfajta környezetvédelmi vezetési rendszert határoz meg, szintén csak kereteket biztosít, és normatív elıírásokat nem fogalmaz meg. Kezdetben az ipari tevékenységet végzı vállalatok számára, 2001-tıl pedig más szektorokra is ad útmutatást telephely szinten a követendı környezeti menedzsment rendszerre vonatkozóan. Az EMAS szőkebb, mint a BS7750-es szabvány, hiszen csak adott telephelyre vonatkozik. Egy több telephelyen mőködı vállalat esetén elıfordulhat tehát, hogy néhány telephely megfelel az EMAS követelményeinek, míg más telephelyek nem. Az EMAS európai szabvány, auditálását csak az Európai Unióban, illetve az Európai Gazdasági Övezetben lévı telephelyekre lehet kérni. Az Európai Unió aktívan igyekszik az EMAS alkalmazását elısegíteni, így annak elterjedését anyagilag is támogatja. Az EMAS követelményei ugyanakkor szigorúbbak az ISO14000– nél (http://emas.kvvm.hu/page.php?p=20&l=), és ez az EMAS elterjedését az ISO14000-hez viszonyítva hátráltatja.

2.1.2 Társadalmi szabványok AA1000 Az AA1000 szabványt a Társadalmi és Etikai Felelısségvállalás Intézet (Institute of Social and Ethical Accounting) dolgozta ki azzal a céllal, hogy a vállalatok szociális és etikai kérdésekre vonatkozó beszámolási, auditálási és jelentési tevékenységét javítsa. Kidolgozásában különbözı gazdasági, állami és civil szervezetek vettek részt. A teljesítményszervezési és beszámolási folyamat hatékony menedzselésében lehet a vállalat segítségére. Az AA1000 szerinti mőködés is tanúsíttatható. A szabvány fókuszát tekintve nagyon hasonlít az ISO szabványcsoporthoz. Az AA1000 a folyamatok megszervezése tekintetében tartalmaz elıírásokat, de nem határozza meg – SA8000-rel ellentétben –, hogy milyen alapvetı szabályok betartása kötelezı a vállalat számára. Az AA1000 szerint a vállalat maga határozhatja meg, hogy milyen tényezık mentén méri teljesítményét. A jelentések vonatkozásában is szabadságot ad, a jelentés tartalma tekintetében a lényeg, 80

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola hogy készüljön beszámoló, és az világos és tiszta képet adjon a cég tevékenységérıl, kitőnjön belıle, hogy a teljesítmény a vállalati értékekhez hogyan viszonyul, és az érdekeltek által meghatározott elvárásoknak megfeleljen. SA8000 Az SA8000 szabványt az 1997-ben létrehozott Social Accountability International különbözı szakszervezetek, emberi jogi szervezetek, tudományos testületek, vállalatok, tanácsadó és tanúsító szervezetek együttmőködésével dolgozta ki. 2001-ben a mai formára átdolgozták. Az SA8000 volt az elsı auditálható szabvány a társadalmi felelısségvállalás területén. A kezdeményezés alapját az ISO9001/ISO14001 keret, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményei, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valamint az ENSZ gyermekjogi egyezménye képezik. Az SA8000 szabvány alapján történı, világszerte elismert tanúsítás azon irányítási rendszerek kidolgozását és átvilágítását jelenti, amelyek társadalmilag elfogadott üzleti és munkáltatói gyakorlatokat alkalmaznak. Az SA8000 a következı kérdésekre fogalmaz meg elıírásokat: • Gyerekmunka • Kényszermunka • Egészség és biztonság • Egyesülési jog és kollektív szerzıdés • Diszkrimináció-mentesség • Fegyelmi gyakorlat • Munkaidı • Bérezés • Menedzsment rendszer: Vállalati politikák, Vezetıségi felülvizsgálat, Vezetıség/munkavállalók közötti párbeszéd, Tervezés és bevezetés, Alvállalkozók és beszállítók ellenırzés, Munkavállalói problémák kezelése, Külsı kommunikáció, Ellenırizhetıség, Dokumentáltság. Az SA8000 az egyetlen olyan szabvány, amely normatívan meghatározza, milyen feltételek teljesítése várható el alapvetıen a vállalattól annak érdekében, hogy szociálisan felelısen viselkedjen.

2.1.3 Fenntarthatósági szabványok GRI Méréssel és beszámolással kapcsolatos ajánlás a GRI (Global Reporting Initiative), amely egyrészt egy intézmény, másrészt egy jelentéstételi keret. A jelentéstételi ajánlások kialakításában non-profit csoportok, könyvvizsgálók, befektetési szervezetek, szakszervezetek és számos egyéb üzleti szférán kívüli szervezet és az üzleti szféra képviselıi vettek/vesznek részt. Az útmutató célja, hogy segítséget nyújtson a fenntarthatósági jelentést készítı cégek számára a tekintetben, hogy milyen struktúrában készítsék el fenntarthatósági jelentésüket, illetve a közös struktúra elfogadtatásán keresztül a különbözı vállalatok fenntarthatósági jelentéseit és így tevékenységét összemérhetıvé tegye. Az útmutatót nem kötelezı teljesen követni, lehetıség van arra, hogy csak informális referenciaként használják azt fel, vagy az abban leírtakat csak részben vegyék át, ekkor azonban nem beszélhetünk összemérhetıségrıl. A végsı cél, hogy minél több cég teljes egészében átvegye az útmutató szerkezetét, mert így az érintettek tiszta képet kaphatnak a vállalat valós tevékenységérıl. A GRI az összehasonlíthatóság és a teljesség biztosítása érdekében egy közös szerkezet alkalmazását írja elı – amennyiben a vállalkozás a teljes megfelelés mellett dönt.

2.1.4 A fenntarthatósággal kapcsolatos szabványok összehasonlítása Mint az a fenti bemutatásból kiderül, a szabványok egy köre csak a környezeti (BS7750, EMAS, ISO14000), másik köre csak a társadalmi kérdésekkel (AA1000, SA8000) foglalkozik. Vannak szabványok, amelyek a vállalati tevékenység még kisebb szeletére – például a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerre (OHSAS18001) – koncentrálnak. Jelenleg a GRI az egyetlen szabvány, amely 81



integrálja a fenntartható fejlıdés mindhárom dimenzióját. Ez a sztenderd is azonban csak az értékelés és beszámolás fázisához kötıdik. Azok a szabványok, amelyek a vállalati folyamatok viszonylag széles körét ölelik fel – például az ISO14000 szabványcsalád, hiszen ez a vállalati irányításhoz, folyamatszervezéshez kötıdik – sem térnek ki a 0. fejezet bevezetıjében vázolt folyamat minden állomására. Az ISO14000 nem ad például útmutatást a mérendı tevékenységi mutatók, vagy a beszámoló tartalma tekintetében. A fenntartható fejlıdést maximálisan integrálni kívánó vállalatok így több szabványból kénytelenek dolgozni. Ez mindenképpen megnehezíti a fenntartható fejlıdés integrációját, bizonytalanná, átláthatatlanná teszi a bevezetés és fenntartás folyamatát, és növeli a költségeket.

2.2 A szabványok vállalati alkalmazása A nemzetközi szabványok még nem igazán terjedtek el Magyarországon (Kiss [2007], 51. old.), az egyetlen kifejezetten uniós szabvány (EMAS) pedig jelentıs hátrányban van az ISO14000-hez képest. 2007 elején 1140 vállalat rendelkezett ISO 14001 minısítéssel és 8-an regisztráltak az EMAS rendszerében (http://www.kovet.hu/view/main/173.html) GRI szerinti tanúsított jelentéssel hazánkban összesen 6 vállalat rendelkezett 2007 elején (Kiss [2007], 32. old). A környezeti sztenderdek nagyobb elterjedtsége a szociális aspektushoz tartozókkal szemben nem véletlen, hiszen a fenntartható fejlıdés kidolgozása a környezeti problémák kapcsán indult el, a környezeti problémák kézzelfoghatóbbak és kevésbé komplexek a társadalmiakhoz képest, továbbá a környezeti teljesítmény objektívebben ítélhetı meg (Ransburg [2007]). A környezeti szabványok ismertsége, megszerzésüknek relatíve egyszerőbb módja és magyarországi elérhetısége is fontos szerepet játszott abban, hogy ma Magyarországon jóval több cég tanúsított környezeti szempontból, mint társadalmiból. E tekintetben az ISO szabványcsalád volt a legjobb pozícióban, hiszen ez a legismertebb, az eszerinti tanúsítás megszerzése az EMAS-hoz viszonyítva könnyebb. Hazánkban a fent felsorolt sztenderdek közül az ISO a legrégebb óta alkalmazható, továbbá ez a szabvány nem kötıdik egy régióhoz sem, hanem nemzetközi. A fenntarthatósággal kapcsolatos szabványok viszonylag alacsony alkalmazása mögött meghúzódó tényezıkre két a közelmúltban készült kutatás visszajelzései adhatnak magyarázatot. Az ENSZ Fejlesztési Programja 2006-ban, a Világbank 2005-ben kérdezett meg vállalatvezetıket a CSR témakörében. Az alábbi tényezıket lehet a kutatások alapján kiemelni: Magasnak ítélt bevezetési költség: Az ENSZ Fejlesztési Programja által végzett kutatás szerint a kisebb cégek és az állami tulajdonú vállalatok túl drágának tartják a minısítések megszerzését és fenntartását (Kiss [2007]). Ugyanezt látszik alátámasztani a Világbank kutatásának eredménye is, ugyanis a vállalatvezetık a társadalmi felelısségvállalás gyakorlatba ültetésének leglényegesebb korlátai között a bevezetés költségeit említették (Mazurkiewicz [2005], 11. old.). Szabályozási problémák: Másik fontos intézményi hiányosságként a szabályozást említették a világbanki kutatásban megkérdezettek (Mazurkiewicz [2005], 11. old.). Itt egyrészt utaltak az állami szerepvállalás problematikájára, de hiányoltak egy a CSR-t lefedı szabályozást is. Alacsony piaci nyomás: Mindkét kutatás megkérdezettjei azon véleményre helyezkedtek, hogy a magyar piac alacsony nyomást helyez a vállalatokra a fenntarthatóság integrálása tekintetében, és a piaci szereplıket nem érdekli a minısítés megléte vagy hiánya (Kiss [2007]; Mazurkiewicz [2005]). Bizalmatlanság: Az ENSZ-kutatás válaszadóinak véleménye szerint sem a fogyasztók, sem a vállalatok nem bíznak a külsı minısítésben. A legtöbb válaszadó nem is ismerte a minısítı cégeket és szolgáltatásaikat, és véleményük szerint elsısorban azok a cégek alkalmazzák a nemzetközileg elismert sztenderdeket, amelyeket külföldi partnereik erre kényszerítettek. Ismeret hiánya: A világbanki kutatás válaszadói a CSR lényegét az érvényben lévı szabályozásnak való megfelelésként értelmezték – ellentétben az Európai Uniós értelmezéssel, amely a törvényi elıírások túlteljesítésére teszi a hangsúlyt. A CSR körébe sorolták az etikus viselkedést, a környezet védelmének

82

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola biztosítását, de nem sorolták a CSR témaköréhez a társadalmi egyenlıtlenségek javítását, vagy a társadalmi párbeszédben való elkötelezettséget.

3.

Összefoglalás

Jelen dolgozatban azt kívántam bemutatni, hogy a fenntartható fejlıdés vállalati integrálását a szabványok milyen módon tudják elısegíteni. A felelıs vállalati viselkedéssel kapcsolatban számos szabvány látott napvilágot, ezek azonban vagy csak a fenntartható fejlıdés hármas követelményrendszerének egyik aspektusához, vagy a vállalati mőködés egy bizonyos szegmenséhez kapcsolódnak. Nincsen egy olyan sztenderd sem, mely teljes egészében felölelné a felelıs vállalati magatartás valamennyi oldalát a stratégia kialakítástól egészen a beszámoló elkészítéséig. A szabványok alkalmazása így egyelıre alacsony maradt. A vállalatok hajlandósága a társadalmi felelısség integrálására megvan, hiszen a világbanki felmérés szerint a megkérdezett vállalatvezetık társadalmi felelısségvállalásra fogékonynak ítélték cégüket, ugyanakkor vállalati kultúrájukat elsısorban piacorientáltnak és versenyszemléletőnek látták, és hiányolták a fent már kifejtett gazdasági ösztönzéseket és szabályozásokat, melyek a vállalati kultúrát egy nagyobb mértékő társadalmi felelısségvállalás felé mozdítanák el. A számos szabvány jelenléte továbbá bizalomromboló hatással bír, és nem szolgálja a CSR elképzelésének megértését. Az Európai Unió a fenntarthatósággal kapcsolatos szabványok kialakítása tekintetében reaktív pozícióban van, hiszen az EMAS rendszer elterjedtsége az ISO-hoz viszonyítva alacsony, a beszámoláshoz használt szabvány (GRI) nem uniós eredető, és a Közösség a szociális kérdések integrációjára egyelıre nem tudott megfelelı szabványszintő megoldást adni a vállalatok kezébe. A jövıben szükséges egy a CSR minden aspektusát felölelı, uniós kontroll alatt álló, megbízhatóan auditálható szabvány kialakítása, ez ugyanis elısegítené a fenntartható fejlıdés vállalati integrációját, mert • leegyszerősítené a vállalatok számára a fenntartható mőködéssel kapcsolatos rendszerek megértését és bevezetését, • átláthatóvá tenné a bevezetés költségeit, • érthetı és egyértelmő információt nyújtana az érintettek számára a vállalat tevékenységére vonatkozóan, így erısebb érdekelt kontrollt biztosítana, • bizalmat építene az audit irányába, • megkönnyítené a fenntarthatóság kommunikációját, és így motivációt biztosítana a fenntartható fejlıdés vállalati integrációja irányába.

Felhasznált irodalom 1. AmCham Members [2006] (Sajtóközlemény 2006. június 12.): Társadalmi felelısségvállalásban a dolgozók a legfontosabbak, forrás: www.amcham.hu/press/pr_20060612_csr.aspx – utoljára megtekintve: 2007 október 2. Centre for Corporate Citizenship, Boston College Carroll School of Management [n.a.]: What is Corporate Citizenship?, forrás: http://www.bcccc.net/index.cfm?fuseaction=Page.viewPage&pageID=567 – utoljára megtekintve: 2007. március 3. Európai Bizottság [2001]: Promoting a European framework for corporate social responsibility, Green Paper , forrás: http://ec.europa.eu/employment_social/soc-dial/csr/greenpaper_en.pdf utoljára megtekintve: 2006. december 4. Európai Bizottság [2002]: Corporate Social Responsibility: A business contribution to Sustainable Development, COM(2002) 347 final, forrás: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/february/tradoc_127374.pdf - utoljára megtekintve: 2006. április 5. Európai gazdasági és szociális bizottság [2005]: vélemény tárgy: „A vállalkozások társadalmi felelısségének vizsgálatához és méréséhez szükséges eszközök a globalizálódott gazdaságban” 83


6.

7.

8.

9.

10. 11. 12. 13.

14. 15.

16.

17. 18.

19. 20. 21. 22. 23.

84


2005/C 286/04, forrás: http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/site/hu/oj/2005/c_286/c_28620051117hu00120019.pdf, utoljára megtekintve: 2006. december European Multistakeholder Forum on CSR [2004]: Final results and recommendations, forrás: http://ec.europa.eu/enterprise/csr/documents/29062004/EMSF_final_report.pdf – utoljára megtekintve: 2006. december Global Reporting Initiative [2002] (Magyar Változat 2005): Útmutató fenntarthatósági jelentések készítéséhez, forrás: www.globalreporting.org/guidelines/HungarianTranlation.pdf – utoljára megtekintve: 2006. április Kerekes, S – Kindler, J (szerk.) [1997]: Vállalati környezetmenedzsment, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék, Budapest, 1997 Kiss, K [2007]: Tanulmány a vállalatok társadalmi felelısségvállalásáról Magyarországon 2007, ENSZ Fejlesztési Programja, forrás: www.hblf.org/images/stories/pdf/csr_baseline_hu_in_hung.pdf – utoljára megtekintve: 2007 október Mazurkiewicz, P. A. [2005]: Vállalatok felelısségvállalása Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában, in HBLF: Good Citizen 18. szám, 2005. december, 10-12. old. MVT Munkaközösség [2005]: Vállalati Gazdaságtan, BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék, 2005. Ransburg, B. [2007]: A fenntartható fejlıdés szociális dimenziójának értelmezése az EU-ban, Marketing Oktatók Klubjának 13. Országos Konferenciája, Gyöngyös, 2007, 108-117. old. Suggett, D és Goodsir, B. [2002]: Triple Bottom Line Measurements and Reporting in Australia, Making it Tangible, forrás: http://www.deh.gov.au/settlements/industry/finance/publications/triplebottom/pubs/parta.pdf – utoljára megtekintve: 2006. április Social Accountability International [2001]: Social Accountability 8000, forrás: http://www.sa8000.info/sa8000doc/2001StdEnglish.pdf - utoljára megtekintve: 2006. december The Institute of Social and Ethical AccountAbility [1999]: AccountAbility 1000 (AA1000) framework, forrás: http://www.accountability21.net/uploadstore/cms/docs/AA1000%20Framework%201999.pdf – utoljára megtekintve: 2006. december Vágási M. – Jankó Á. – Szalkai Zs. [2004]: A fenntartható fejlıdés követelményeinek megjelenése a vállalati stratégiában és marketingben, in: Veress József (szerk.): A transzformáció végén, Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 2004. 129-153 old. Vágási M. [2004]: Integration of the Sustainability Concept into Strategy and Mar-keting, in: Periodica Polytechnica Ser. Soc. Man. Sci. Vol. 48, No. 2, 245-260. old. World Commission on Environment and Development [1987]: Our Common Future, forrás: http://www.are.admin.ch/imperia/md/content/are/nachhaltigeentwicklung/brundtland_bericht.pdf?PH PSESSID=bc5177f3d754e76d9f2916dc74aa219b – utoljára megtekintve: 2006. május http://emas.kvvm.hu/ www.europarl.europa.eu www.kovet.hu www.quality.co.uk/ www.sa-intl.org/


Ritzlné Kazimir Ildikó1 A külkereskedelem hatása nyitott Leontief-modellben A gazdaságban egymás mellett futó, de nem szimultán és eltérı hosszúságú ciklusok jelenlétére már régóta felfigyeltek. Ezek közül számos ciklust írtak le külön-külön, viszont Bródy András és Richard M. Goodwin a nem szimultán ciklusok létére adtak magyarázatot. Az általuk felvázolt állandó együtthatókat használó Leontief-modell a technológia és mérethozadék állandóságát feltételezve egyszerősége ellenére mégis alkalmas arra, hogy az egymással összefüggı, de nem szimultán ciklusokat magyarázza. A ciklusok kialakulásának mindkét szerzı szerint az az oka, hogy a szektorok csak készleteik változásából következtetnek a túlkereslet vagy túlkínálat létére, és így a termelés növelésére vagy csökkentésére hozott döntésük oszcillálódik. Az eltérı hosszúságú és eltolódott ciklusok pedig az inputok beszerzése és a termék értékesítése közt eltelt idınek köszönhetık. Ez a cikk azt vizsgálja, hogy a két szerzı által vizsgált zárt gazdaság hogyan bıvíthetı, a nemzetközi kereskedelem ebben milyen formában szerepeltethetı, végül hogyan befolyásolja a kereskedı gazdaságok növekedését, az oszcilláció kialakulásának lehetıségét a külkereskedelem. Tárgyszavak: input-output modellezés, makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan Bródy András és Richard M. Goodwin egyaránt modellt alkotott a gazdaságban jelentkezı szimultán ciklikus igazodások magyarázatára. Míg azonban Goodwin cikke csupán a keresleti sokkok által bekövetkezı ciklikus igazodási folyamatot írja le, Bródy András magyarázatot ad arra is, hogy a gazdaságot jellemzı több, szimultán és nem egyforma hosszúságú ciklus hogyan alakul ki, függetlenül a keresleti sokkoktól. A két modell mégis hasonló abban, hogy zárt, Leontief-modellel leírható gazdaság mőködését vizsgálja. Továbbá mindkét modellben a termelık a kereslet változására nem képesek azonnal reagálni, csupán a készletek változását érzékelik. Ez az oka az eltolódott és eltérı hosszúságú oszcillációnak. A cikk elsı felében a zárt gazdaságok dinamikus mőködését ismertetem. A második rész a nyitott Leontiefgazdaság mőködését vizsgálja, míg a befejezı fejezet a növekedési rátával és a ciklusok lehetıségével foglalkozik.

1. Alapfeltevések A vizsgált modell egy zárt Leontief-modellt használ. Ez azt jelenti, hogy a munkaerı újratermeléséhez szükséges ráfordítás a technológiai együtthatókba foglalva szerepel. A modell a technológia állandó termelési együtthatóit tételezi fel, vagyis a termelés állandó mérethozadékú, és bármely input határterméke és határköltsége állandó. Az állandó együtthatók használata a technológia állandóságát jelenti, ami csak viszonylag rövid idıtávon jellemzı a gazdaságra. Hosszabb távon inkább az inputok arányának állandóságát lehet megfigyelni, ami olyan függvények használatát tenné szükségessé, ahol a termelési rugalmasságok állandóak. (Zalai [2000]) Az állandó együtthatók használata azonban mégis indokolt, mert kimutatható, hogy több ciklus is kialakul annak ellenére, hogy ennyire egyszerő feltételek közt vizsgáljuk a gazdaságot. Tehát a ciklusok kialakulásának oka nem a technológiai feltételek, hanem a piaci mechanizmus következménye. A modellben a pénznek csak az adásvétel eszközeként kell jelen lennie, elegendı a relatív árakat kifejezni bármelyik termék segítségével. A modell árupénzt használ, és az árvektor normalizálásának megválasztásától függ az, hogy melyik jószág válik ki árupénzként. (Bródy [1980])2 A gazdaságra jellemzı a Say-törvény. Azonban mivel az oszcilláció Goodwin és Bródy esetében is a piacon jelentkezı túlkeresletre és túlkínálatra vezethetı vissza, ezért a Say-törvény nem minden egyes idıpillanatban, hanem hosszú távon jellemzi csak a gazdaságot. Továbbá a Say-törvény az egyes 1 Közgazdaságtan Tanszék Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest Stoczek u. 2. 419-es szoba, e-mail: [email protected] 2 Egy ilyen egyszerő modellbe is beépíthetı a hitelpénz pénz, de ebben külön egyenletként be kell illeszteni a hitelpiacot is. A hitelkeresletet pedig a szektorok piaci helyzetébıl lehet modellezni. (Bródy [1980])

85



szektorok mőködésére sem igaz feltétlenül. Goodwin modelljében a szektorokra értelmezett fogyasztási függvénnyel voltaképpen egy Keynesiánus fogyasztási modellt terjesztett ki a termelı iparágakra és a kormányzati szektorra is. (Goodwin [1949]) Bródy modelljében pedig a készletlekötési mátrix léte indokolja, hogy a Say-törvény miért nem teljesül ágazatonként. (Bródy [1980]) A két modell mőködése jelentısen eltér egymástól. Goodwin modellje egy keynesiánus gazdaságot ír le, ahol a fogyasztási függvény az összes ágazatra értelmezhetı. Így az egyes ágazatok a jövedelmükbıl fogyasztanak (vagy inputokat vásárolnak) a fennmaradó jövedelem pedig a beruházások forrásává válik.3 Ezek alapján valamelyik szektor növekvı autonóm kereslete (a beruházás) a multiplikátor folyamaton keresztül a többi szektor jövedelmének növekedéséhez is vezet. Bródy modellje ezzel szemben klasszikus hagyományokra támaszkodik, hiszen a termelés a folyó ráfordítás és a tıkefelhasználás függvénye, és a kereslet korlátját nem veszi figyelembe. A felhalmozás kezelése is más a két modellben. Goodwin a beruházási tevékenységet egyszerően a szektorok folyó inputfelhasználásán felüli keresletként fogalmazza meg. Igaz ugyan, hogy a beruházási javak elıállítója bármely szektor lehet, azonban a beruházási javak forrásának nincs jelentısége. Így szektoronként a beruházások összegét veszi csak számításba. (Goodwin [1949]) Bródy ezzel szemben a készletlekötési mátrixot alkalmaz, amelyet a ráfordítási mátrix elemeinek és az egyes termelési eszközök várható élettartamának szorzataként származtat. A várható élettartam pedig a lekötött készletek élettartamának – amely egy exponenciális eloszlású valószínőségi változó – várható értéke. Így a modellben a termelési függvény egyrészt a folyó ráfordítási együtthatók másrészt a termeléshez szükséges lekötött készletek nagyságával meghatározott. Úgyhogy Bródy modelljében a tıke állomány formájában jelenik meg, míg a Goodwin-i gazdaságban a beruházások a tıke állományváltozásaként jelentkeznek. Ráadásul Goodwin modelljében a termeléshez szükséges tıkeállomány nem jelenik meg, így a beruházások csupán a keresletet növelik, és a termelési feltételekre nincs hatásuk. A következıkben Goodwin modelljén mutatjuk be a külkereskedelem hatását. Mivel az állandó együtthatók feltételezése csak rövid távon igaz a gazdaság mőködésére, ezért választottam a keynesiánus jellegő modellt.4

2. A dinamikus modell mőködése zárt gazdaságban5 Goodwin modelljében egy olyan gazdaságot ír le, ahol a gazdasági szereplık szektorokba aggregálva kerülnek a modellbe, és a gazdaságban n szektor mőködik. Az egyes termelési ágazatok, kormányzati szektor és a háztartás magatartása is külön szektorba rendezve szerepel. A termelésre állandó termelési koefficiensek jellemzık. Az A, nxn-es mátrix a folyó ráfordítási együtthatókat tartalmazza, amelyek azt mutatják meg, hogy az i szektor egységnyi kibocsátásához mennyi ráfordítás szükséges a j szektor termékébıl. A ráfordítási mátrix átlójában nulla elemek állnak, mert a termelési folyamatban nem megengedett a sajátfelhasználás. A szektorok beruházási tevékenysége beruházási javak halmazából tevıdik össze, amelyeket a többi szektortól vásárolhatnak meg. Ezeket a beruházási javakat felhasználási szektorok szerint összesítve kaphatjuk meg az exogén b beruházási vektort. Az y vektor az ágazatok jövedelmét, vagy Goodwin kifejezésével élve a szektorok bevételét tartalmazza. A modell alapegyenlete a következı: Ay + b = y (1) Az egyenletrendszer minden egyenlete az adott szektor egyensúlyi feltételét adja meg, mert Goodwin a szektorok inputkeresletét keynesiánus analógiára fogyasztási keresletként határozta meg. Így minden egyenlet azt fejezi ki, hogy a szektor egyensúlyi jövedelme megegyezik a fogyasztás és a beruházás összegével. A fogyasztási határhajlandóságot is kiterjesztette az összes szektor inputkeresletére. A

3 Természetesen nem szükségszerő, hogy az egyes szektorok kevesebbet költsenek inputokra, vagy fogyasztásra mint amekkora a jövedelmük. 4 Bródy modelljére a mechanizmusok magyarázatában többször vissza fogok térni, mert a folyamatok megértésében rendkívül nagy segítséget nyújt. 5 A részfejezet megírásának alapja Goodwin 1949-es cikke.

86

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola fogyasztási határhajlandóság itt azt mutatja meg, hogy egységnyi jövedelem megtermeléséhez összességében mennyi jószág szükséges a többi szektor termékeibıl. Vagyis a szektoronkénti fogyasztási határhajlandóságok a folyó ráfordítási együtthatók soronkénti összegével egyeznek meg.6 Az egyenletrendszer utolsó sora a háztartási szektor jövedelmi azonosságát mutatja. A háztartási szektor beruházási keresletének értelmezése nem teljesen egyértelmő. Azonban Bródy [2003] alapján a háztartási szektor beruházási kereslete a humán tıke termelésére és fenntartására irányulhat. Így nemcsak a tartós fogyasztási cikkek, hanem az egészség fenntartására és a képzésre fordított kiadásokat is figyelembe kell venni értelmezésénél.7 A folyó ráfordítási együttható utolsó oszlopa pedig a háztartás fajlagos tényezıráfordítását tartalmazza az egyes szektorok esetében. Másként az utolsó oszlop a tényezıpiac megfelelıje. A szektoronként értelmezett fogyasztási határhajlandóságok segítségével Goodwin az alapegyenletbıl kifejezte a mátrixmultiplikátort:

∑y i

∑b

i

i

=

(2)

i

∑ (1 − α ) y i

i

i

∑y

i

i

Ez egy átlagos multiplikátor érték, ahol α i az egyes szektorok összesített ráfordítási együtthatóinak a nagysága, vagyis a szektor fogyasztási határhajlandósága, yi az egyes szektorok jövedelme, bi a beruházások szintje. A képlet azt fejezi ki, hogy a gazdaságban szektoronként keletkezı jövedelmek összege megegyezik a gazdaság összes beruházásának és a szektorok átlagos kiadási multiplikátorának szorzatával. A kiadási multiplikátorok a szektorok jövedelmével súlyozva kerülnek a képletbe. Ez alapján a gazdaságban realizált összes jövedelmek szintje emelkedik, ha a kiadási határhajlandóságok növekednek, vagy pedig a nagyobb kiadási határhajlandósággal rendelkezı szektorok bevételének súlya megnı a többi ágazathoz képest. A modell dinamizálása egy egyszerő termelési késleltetéssel történik. Goodwin egy idıszakos eltérést tételez fel az összes ágazat esetében az inputok beszerzése és a termék értékesítése között.8 Ezzel a szokásos keynesiánus modellektıl eltérı dinamizálást alkalmaz, hiszen ezek általában csak a háztartás jövedelem-felhasználásába építik be az idıbeli különbséget. A késleltetés beépítésével a következı differencia egyenletrendszer írható fel: Ay ( t ) + b = y ( t + 1) (3) Ahhoz, hogy a szektorok jövedelmének idıbeli alakulása vizsgálható legyen, a rendszer partikuláris és általános megoldását is meg kell adni. A partikuláris megoldás a rendszer egyensúlyi megoldása. Egy olyan jövedelem vektor, amely szintje idıben nem változik. A rendszer partikuláris megoldása a következı: Y = [ I − a] b *

−1

(4)

6

Hogyha a Say-törvény érvényes lenne minden egyes szektorra, akkor az egyes szektorok kiadásának és jövedelmének meg kellene egyeznie. Ekkor azonban a növekvı beruházási kereslet nem módosítaná a jövedelem nagyságát. 7 Bródy 2003-as cikkében becsléseket végzett a humán tıke beruházások nemzetgazdasági hatásáról, és arra a következtetésre jutott, hogy mértéke és hatása rendkívül jelentıs, és hibás eredményre vezet hatásuk elemzésének hiánya. A valós adatokkal való tesztelés szerint nagy mértékben határozzák meg a gazdasági növekedést és befolyásolják a ciklusok kialakulását is. 8 Természetesen az egyidıszakos késleltetés feltételezése nem reális, azonban Goodwin vizsgálata szerint a termelési késleltetés növelése nem változtatta meg jelentısen a ciklusok jellemzıit. Ezt a fajta késleltetést Ragnar Frischtıl kölcsönözte Goodwin, aki a tıketényezık mennyiségét úgy adta meg, hogy összesítette a tıketényezıhöz szükséges korábban felhasznált munkamennyiségeket. Így egy úgynevezett folytatási függvényt kapott, amely a termelés folyatatásához szükséges munkamennyiséget adta meg. Goodwin által használt késleltetés hasonló alapon nyugszik, csak itt az értékesítéshez szükséges inputokat összegezzük. Így az adott idıszak értékesítése az összes korábbi idıszak kibocsátása által meghatározott.

87



A rendszer egyensúlyi megoldása a Leontief-inverzzel fejezhetı ki, ami a statikus mátrixmuliplikátorral egyezik meg. Akkor létezik a gazdaságnak egyensúlyi állapota, ha a Leontief-inverze, az [ I − A] mátrix is létezik. A Leontief-inverz létezésének feltétele több formában is kifejezhetı. Erre a szakirodalomban SimonHawkins feltételekként utalnak. Ezek közül a következı egyenértékő állítások fontosak a Goodwin-modell vizsgálata szempontjából: • a nemnegatív folyó ráfordítási mátrix Leontief-inverze létezik és nem negatív • teljesül a Gale-féle produktivitási feltétel, ami azt jelenti, hogy a folyó ráfordítási mátrix bıvített újratermelés megvalósítását teszi lehetıvé • a folyó ráfordítási mátrix végtelen hatványsora, vagyis a Neumann-sora konvergens (ez a határérték megegyezik a Leontief-inverzzel) • a folyó ráfordítási mátrix domináns sajátértéke egynél kisebb. (Zalai [2000] 519-520. o.) Az adott gazdaság Leontief-inverze létezik, mert Goodwin bizonyította, hogy a folyó ráfordítási mátrixból képzett Neumann-sor konvergens. Így a gazdaság egyensúlyi állapota is létezik. A rendszer viselkedésének vizsgálatához nem egyensúlyi állapotban szükséges az általános megoldás megadása is. Az általános megoldáshoz az egyenletrendszer át kell alakítani elsırendő differenciaegyenletekké. Ezt a következı transzformációkkal lehet végrehajtani. Elsıként a folyó ráfordítási mátrix sajátértékeibıl képezzük a C mátrixot, amely diagonális, és átlójában a sajátértékek találhatók. Szükséges még egy H négyzetes, nem szinguláris mátrix. Így a C mátrix a folyó ráfordítási mátrix és a H segítségével megadható, ugyanis C = HAH −1 . Az egyenletrendszer tagjai elsırendő egyenletekké alakíthatók, ha új változót vezetünk be, legyen η = Hy . Az alábbi transzformációk elvégzése szükséges: −1

AH η ( t ) = H η ( t + 1) −1

−1

HAH η ( t ) = η ( t + 1) −1

Cη

( t ) = η ( t + 1)

Az utolsó egyenlet alapján valóban elsırendő differenciaegyenleteket kaptunk: λη (5) ( t ) = η i ( t + 1) i i Egy tetszıleges kezdetiértéket behelyettesítve a differenciaegyenletek a következı formát öltik: η i = N i λi

t

(6)

ahol Ni tetszıleges, a kezdetiértékek által meghatározott konstans, vagyis N = Hy ( 0 ) . Az általános megoldásból nyilvánvaló, hogy a rendszer mőködését és stabilitását a sajátértékek nagysága határozza meg. Ha a valós és komplex sajátértékek abszolútértéke kisebb, mint egy, akkor a rendszer stabil. Ha valamilyen sokkhatás következtében kibillen az egyensúlyi értékébıl, akkor az egyensúlyhoz fog tartani. Ha a sajátértékek abszolútértéke nagyobb, mint egységnyi függetlenül attól, hogy a sajátérték valós vagy komplex, akkor a kibillent egyensúlyi helyzet nem áll helyre, a rendszer instabil. Ha a sajátértékek között egynél kisebb és nagyobb abszolútértékő nagyságok is elıfordulnának, a rendszer stabilitását nem lehetne egyértelmően meghatározni.

88

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A Goodwin-i modell stabilitása biztosított, mert a folyó ráfordítási mátrixból képzett Neumann-sor akkor konvergens, ha létezik a Leontief-inverz. A Leontief-inverz létezése pedig az egynél kisebb domináns sajátérték létezését tételezi fel. A stabilitás belátásához szükséges még a Perron-Frobenius tételek felhasználása is. A Perron-Frobenius tételek a következı állításokból állnak nemnegatív négyzetes A mátrixokra: 1. A-nak van nem negatív, valós sajátértéke. 2. A legnagyobb valós sajátértékhez ( λ ( A ) ) tartozó sajátvektorok között található nem negatív sajátvektor. 3. A ( kI − A ) mátrix inverze pontosan akkor nem negatív, ha k > λ ( A ) ill. ha létezik olyan y nem negatív vektor, amelyre ky ≥ Ax . 4. A ( kI − A ) y ≤ 0 egyenlıtlenségnek pontosan akkor létezik nem negatív megoldása, ha k ≤ λ ( A ) . 5. A λ ( A ) egyúttal a mátrix domináns sajátérték, vagyis bármely más valós vagy komplex sajátérték abszolút értéke nem lehet nagyobb mint λ ( A ) . 6. Pozitív sajátvektor csak a domináns sajátértékhez tartozhat. 7. Ha A ≤ B , akkor λ ( A ) ≤ λ ( B ) . 8. Ha

Am a

folyó ráfordítási mátrix fıminormátixa, akkor λ ( Am ) ≤ λ ( A ) . (Zalai [2000] 540. o.)9

A fenti tételek közül az ötödik és hatodik állítást, a Neumann sor konvergenciáját10 és a Leontief-inverz létezésének összefüggését felhasználva a gazdasági rendszer domináns sajátértéke kisebb egynél, és csak ehhez tartozik pozitív sajátvektor. Ráadásul a többi sajátérték abszolút értéke nem lehet ennél nagyobb, vagyis a rendszer stabil. A keresleti sokk hatására a gazdaságban megváltozik a tranzakciók nagysága, a változás mértéke a multiplikátorhatásnak köszönhetıen idıben eltérı, ugyanis a dinamikus multiplikátor nagysága az idı által is meghatározott. Ráadásul a dinamikus multiplikátor határértéke a már korábban kifejezett mátrixmultiplikátor nagyságával egyezik meg. A keresleti sokk hatása tehát idıben fejti ki hatását a termelési periódusnak köszönhetıen. Azonban a keresletre gyakorolt hatás az idı múlásával egyre kisebb, így tart a gazdaság az új egyensúlyi helyzetéhez. (Richter, Schlieper, Friedmann [1981]) A ciklusok kialakulása szintén a sajátértékek alapján meghatározott. Amennyiben a sajátértékek között csak pozitív sajátértékek szerepelnének, akkor a rendszer sokkhatás után nem oszcillálva tartana az új egyensúlyi helyzetéhez. Ha negatív sajátértékek is elıfordulnak, abban az esetben két idıszakos oszcilláció lép fel a gazdaságban. Komplex sajátértékek esetében hosszabb ciklusok is elıfordulnak. Mivel a Perron-Frobenius tételek szerint pozitív sajátvektor csak a domináns sajátértékhez tartozhat, ezért a rendszernek nem lehet több pozitív valós sajátértéke, hiszen ezekhez is meghatározható lenne a folyó ráfordítási mátrix nem-negativitása miatt pozitív sajátvektor. Így a vizsgált gazdaságban a szektorok számától függıen több ciklus is elıfordul. (Zalai [2000])

3. A dinamikus modell nyitott gazdaságban A dinamikus modellt úgy lehet kiterjeszteni nyitott gazdaságra, hogy az egyes szektorok a külkereskedelmi partnerük egyes szektoraitól importálhatnak javakat, ugyanakkor exporttermelést is megvalósíthatnak. Az nyilvánvaló, hogy külkereskedelem esetén a gazdaságok fogyasztási lehetıségei az autarkiához viszonyítva kitágulnak.11 Az országok olyan termékek a termelésére szakosodnak, amelyeket komparatív elınnyel állítanak elı. Az országnak egy termék elıállításában komparatív elınye van, ha ezt a jószágot nagyobb termelékenységi

9 A tételek bizonyítása ugyanitt található. 10 Goodwin bizonyította 1949-es cikkében. 11 A tranzakciós költségektıl eltekintünk.

89



elınnyel, vagy kisebb hátránnyal állítja elı, mint a többi ország. Az országon belüli relatív árakat a technológiából eredı termelékenységi mutatók hányadosa alapján határozhatjuk meg.12 Így ha egy országnak egy termék elıállításában komparatív elınye van, akkor ebben az országban ez a termék olcsóbb, mint a másik országban. A külkereskedelem azért bıvíti a fogyasztási lehetıségeket a zárt gazdaság termelési lehetıségei által meghatározott halmaz fölé, mert a relatív árak eltérését kihasználva az országok a náluk magasabb relatív áron termelt jószágokat a világpiacon olcsóbban tudják megszerezni. A szakosodás mértéke attól függ, hogy a termelési lehetıségek átcsoportosítása hogyan befolyásolja az egyes termékek termelékenységét. Állandó termelékenységi arányokat feltételezhetünk, ha az inputok szabadon átcsoportosíthatók az ágazatok között, és a termelési függvényre állandó mérethozadék jellemzı. Ez a Ricardo által leírt egyszerő modell. Ha azonban a termelési tényezık valamelyike nem szabadon átcsoportosítható, vagy a termelésben csökkenı hozadék valósul meg, akkor az egyik jószág termelésének növelése a másik termék termelésének egyre nagyobb mértékő csökkenését eredményezi. Ekkor a tökéletes szakosodás nem valósul meg, mert egy bizonyos határon túl túlságosan magas az exportjószág termelésnövelésének alternatív költsége. (Krugman, Obstfeld [2003]) A fogyasztási javak külkereskedelméhez hasonló módon az inputok szabad kereskedelme is kitágíthatja az ország fogyasztási lehetıségeinek halmazát. Hiszen a viszonylag olcsón elıállított inputok termelésére szakosodva az ország a belföldön magasabb relatív áron megszerezhetı terméket viszonylag olcsón vásárolhatja meg a világpiacon. Ebben az esetben az ország termelési lehetıségeinek halmaza is bıvül. Továbbá az inputok beszerzése esetében is megvalósulhat a tökéletes specializáció abban az esetben, ha az inputok termelése állandó mérethozadékkal történik, és a tényezık szabadon átcsoportosíthatók. Ekkor az ország bizonyos inputokat kizárólag importból szerezne be, míg más tényezıket exportra és saját felhasználásra is elıállítana. Ha viszont az inputok elıállítására csökkenı mérethozadék, vagy nem szabad átcsoportosíthatóság jellemzı, akkor az ország az importbeszerzés mellett belföldön is elıállíthatja ezeket a tényezıket, míg a többi inputot belföldi felhasználásra és exportra is termelheti. Goodwin modellje könnyen kibıvíthetı két ország esetére úgy, hogy az országok folyó ráfordítási mátrixait összevonjuk, és kiegészítjük az export és importkoefficiensekkel, így a két ország folyó ráfordítási mátrixa már 2nx2n-es lesz, és a következıként particionálható:  A1 A2  (7) A A   3 4 A particionált mátrix diagonálisában lévı fıminormátrixok a két ország (nevezzük az egyszerőség kedvéért elsı és második országnak) belföldön termelt és felhasznált inputkoefficienseit tartalmazzák. Az A2 mátrix az elsı országban felhasznált importjavak termelési együtthatóit mutatja meg, ugyanezek az értékek egyben a második ország exportegyütthatói. Hasonlóképpen az A3 mátrixban az elsı ország exportkoefficiensei találhatók, amik a második ország import együtthatóival egyeznek meg. A modell alapegyenlete nyitott gazdaságok esetén az alábbiak szerint alakul:  A1 A2   y1   b1   y1  (8)  A A   y  + b  =  y   2  2  3 4  2 ahol y1 az elsı országban realizált tranzakciók vektora, y2 a második országban keletkezı bevételeket tartalmazza. Hasonlóképpen a beruházási vektor is az elsı ország beruházási keresletét (b1) és a második ország beruházási keresletét (b2) is magában foglalja. A beruházási javak iránti keresletet importból is ki lehet elégíteni. Az országok belföldi elıállítású és felhasználású termelési együtthatói nem egyeznek meg ugyanezen együtthatók autark nagyságával, hiszen a külkereskedelem során valamilyen inputhelyettesítés biztosan megvalósul. A Goodwin által felírt modell állandó együtthatók létezését tételezi fel a termelésben, vagyis a termelési függvényre az állandó mérethozadék jellemzı. Ekkor a komparatív elınyök alapján a gazdaság 12 A termelékenységi elınyök létét magyarázhatja az eltérı technológia vagy akár az eltérı relatív tényezıellátottság is.

90

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola bizonyos inputok belföldi elıállítását teljesen leállítaná, és ezeket kizárólag importból szerezné be. Mivel a termelésben a korábbi állandó együtthatók továbbra is érvényesülnek, ezért ugyanazon inputhoz tartozó együttható most már az importegyütthatók mátrixában fog szerepelni, és a belföldi elıállítású felhasználás így megszőnik. A korábbi autark folyó ráfordítási mátrixok elemei „szétszóródnak” a kibıvített modellben. A valóságban sokkal valószínőbb az a helyzet, hogy az inputokat belföldön is elıállítják amellett, hogy importból is biztosított a rendelkezésre állásuk. Ennek több indoka is lehetséges, amellett, hogy a viszonylag bonyolult helyettesíthetıség és a csökkenı hozadék léte biztosítja a nem tökéletes specializációt, bizonyos inputokat még akkor is elıállítanak belföldön, ha az nem gazdaságos (stratégiai okokból, vagy akár szociális megfontolásból is), az esetleges tranzakciós költségek is okozhatják a belföldi termelést az import mellett. Annak ellenére is létrejöhet ez a termelési szerkezet, hogy a termelésben állandó együtthatókat tételeztünk fel, hiszen a lineáris modell viszonylag rövid ideig jellemzi a gazdaság mőködését. A termelés jelentıs bıvülésével és a technológia változásával az együtthatók is változnak. Ha a belföldi és inputfelhasználás egymás mellett mőködik, akkor a kibıvített folyó ráfordítási mátrix már nem lesz szétesı. Ráadásul a korábban csak belsı termelésbıl beszerezhetı inputok importhelyettesíthetısége miatt ezek ráfordítási együtthatói csökkennek. Viszont a külkereskedelem elınyeinek kiaknázhatósága miatt feltételezhetı, hogy termelés hatékonyabbá válik, és az országok termelési szintje növekszik.

4. A növekedési ráta és ciklusok alakulása A Leontief-modellel leírható gazdaságok stacionárius növekedési rátáját a domináns sajátérték reciproka fejezi ki. A stacionárius növekedési ráta az azonos, egyensúlyi termelési arányok melletti növekedést jelenti. Vagyis ha a beruházási vektor minden egyes eleme ugyanakkora arányban növekszik, akkor a gazdaság is növekedni fog anélkül, hogy az egyensúlyi helyzetébıl kimozdulna. A külkereskedelem esetén a gazdaságok olyan inputokat importálnak, amelyeket belföldön nagyobb alternatív költséggel tudnak elıállítani. Hasonlóképpen azokból a jószágokból exportálnak, amelyeket a másik ország állít elı nagyobb alternatív költséggel. Így a külkereskedelem hatására az inputokat átcsoportosítják azokba az iparágakba, amelyekben komparatív elınnyel termelnek, és a belföldi termelés hatékonyabbá válik, tehát az adott ráfordítási szint mellett nı a termelés eredménye. Ez azt jelenti, hogy a ráfordítások és a kibocsátás hányadosa kisebb lesz (nagyobb a hatékonyság), mint zárt gazdaság esetén. Másként megfogalmazva a zárt gazdaság domináns sajátértéke nagyobb, mint a nyitott gazdaság domináns sajátértéke, vagyis a nyitott gazdaság produktívabb.13 Ezek alapján a nyitott gazdaságok stacionárius növekedési rátája nagyobb, mint a zárt gazdaságoké. Ráadásul nyitott gazdaságok esetében ez a növekedési ráta az érintett országokban megegyezik. A gazdaság egyensúlyi helyzete stabil. Viszont a beruházási kereslet változásával ez az egyensúlyi állapot megváltozik, és elindul az igazodás az új egyensúlyi helyzet felé. Az igazodási folyamat jellegét a rendszer sajátértékei határozzák meg. Ha a sajátértékek között vannak negatívak, akkor két idıszak hosszú ciklusok alakulnak ki. A komplex sajátértékek esetén hosszabb ciklusok is elıfordulnak. Az oszcilláció csak abban az esetben jöhet létre, ha a szektorok beruházási kereslete nem azonos arányban változik. (Chipman [1950], Goodwin [1950]) Nem azonos arányú változás esetén az egyes szektorok megnövekedett beruházási kereslete túlkeresletet okoz, amit a beszállítók a készletek csökkenésén keresztül érzékelnek, és növelik a termelésüket. Azonban a túlkereslet nagyságát nem ismerik, és ezért a megnövekedett termelés miatt a szektor termékének piacán túlkínálat alakul ki, a készletek növekednek, és a vállalatok termelése csökken. A túlkeresletek és túlkínálatok egymás után, de csökkenı mértékben következnek, és a szektor az egyensúly felé közelít. Az egyes szektorokban az oszcilláció nem szimultán jön létre, mert a gazdasági szerkezet a szektorok közvetett és közvetlen kapcsolatát is megengedi. Két szektor között közvetlen kapcsolat áll fenn, ha az egyik ágazat a másik termékét termeléséhez felhasználja. Másként az i és j ágazat között közvetlen a 13 A produktivitás szintjét a domináns sajátérték fejezi ki, ha ez egységnyi, akkor a rendszer nem képes bıvített újratermelésre. Ráadásul a rendszer produktivitása a Leontief-inverze létezésének feltétele (Gale-féle produktivitási tétel) (Zalai [2000])

91



kapcsolat, ha az A mátrix aij eleme nem nulla. Az ágazatok között közvetett kapcsolat áll fenn, ha az egyik ágazat outputja egy vagy több ágazat továbbfelhasználása után közvetve jut el a másik ágazathoz. A j ágazat m-ed fokon függ i-tıl, ha az Am mátrix adott (i;j) pozíciójában nem nulla elem áll. Mivel a mátrix hatványsorának összege a Leontief-inverz, ezért ha a Leontief-inverz adott eleme nem nulla, akkor a két megfelelı ágazat között biztosan van valamilyen közvetlen vagy közvetett kapcsolat. (Zalai [2000]) Ha a keresletnövekedés bekövetkezik egy szektorban, akkor a vele közvetett kapcsolatban álló ágazatok a túlkeresletet annyi idıszakkal késıbb érzékelik, amennyi a köztük lévı „beékelıdött” ágazatok száma. A megnövekedett keresletet azonnal csak a szektorral közvetlen kapcsolatban lévı ágazatok érzékelik. A ciklus hossza szintén a szektorok függése által magyarázható. Ha egy szektor outputját kevés ágazatban használják fel, akkor ennek az ágazatnak az oszcillációja nem lesz annyira hosszú, mint a bázisterméket elıállító ágazaté.14 Ennek az az oka, hogy a bázisterméket elıállító ágazat terméke iránt a kereslet több idıszakon keresztül emelkedik ahogy a növekvı beruházási kereslet hatása szétterjed a közvetve és közvetlenül összefüggı ágazatok között. Hogyha megkülönböztetjük a bázistermékeket, akkor a független ágazatcsoportok létét sem zárhatjuk ki. Ezek olyan ágazatok, amelyek a többi ágazat termékét felhasználják, azonban ezek termelése nem jelent inputot a többi ágazat számára. Azonban egy ilyen ágazatban keletkezı keresleti sokk is képes a többi ágazatban ciklikus igazodási folyamatot elindítani. De a többi szektorban keletkezı keresleti sokk nem lesz hatással ennek az ágazatnak a kibocsátására, hiszen ez nem inputtermék. Ugyanakkor a bázistermékek szektorában növekvı kereslet a nem bázistermékek szektorára nem terjed át, mert a többi ágazat kibocsátása ezek számára nem jelent inputot.15 A keresleti sokkok nyitott gazdaságban a külkereskedelmi partner egyensúlyi állapotát is megváltoztatják. Az importigényes iparágakban a beruházási kereslet nagyobb mértékő igazodási folyamatot indít el a külkereskedelmi partner gazdaságában, ahol attól függıen, hogy az adott importjószág bázistermék, vagy csupán végsı fogyasztásra szánt jószág az ingadozás a többi szektorra is átterjed. Akkor is átterjedhet az igazodási folyamat a másik országra, ha a keresleti sokk olyan iparágban jelenik meg, amely csupán közvetve függ a növekvı kereslető iparágtól. Összegezve a nyitott gazdaságok egyensúlyi növekedési üteme nagyobb, mint a zárt gazdaságé. Viszont az egyensúlyi növekedése valószínősége sokkal kisebb, mert ennek az a feltétele, hogy a beruházási javak kereslete az érintett gazdaságokban egyforma arányban változzon. Így a nyitott gazdaságok a külkereskedelem révén sokkal nagyobb mértékben ki vannak téve a piaci egyensúlytalanságok tovagyőrőzı hatásainak.

5. Összefoglalás A cikk Bródy és Goodwin alapján a zárt, dinamikus Leontief-modell lehetséges egy kiterjesztését írja le nyitott gazdaságok esetére. A cikk magyarázza a nyitott és zárt gazdaságok növekedési rátája közti eltérést, és a ciklusok folyamatát is. A két modell között a módszertani hasonlóságok ellenére jelentıs elméleti különbségek fogalmazhatók meg. Azonban mindkét modellnek kedvezı tulajdonsága, hogy a termelı ágazatok közti összefüggéseket elemzi. Így a szektorok közt átterjedı hatások nyomon követhetık. Nemzetközi kereskedelmet feltételezve ezen hatások elemzése különösen fontos, hiszen nyitott gazdaság esetén az egyes ágazatoknak nem csak a belföldi kereslet változásának, hanem a külföldi gazdasági feltételeknek is meg kell felelniük. A határokon átívelı kereskedelem miatt nem csak a belsı egyensúlytalanságok okozhatnak oszcillációt, hanem azokat „importálhatjuk” is. Emellett a gazdasági 14 Bázistermék olyan jószág, amely a többi termék elıállítása során közvetve vagy közvetlenül felhasználásra kerül (ilyen például az energia). (Zalai [2000]) 15 A bázistermékek és független ágazatcsoportok esetén a folyó ráfordítási mátrix a következık szerint partícionálható:

A  0

1

 A 

A

2

3

Az ilyen partíció esetén a részmátrixok négyzetesek, az A1 mátrix a független ágazatok folyó ráfordításait tartalmazza, A2 és A3 a bázistermékek sajátfelhasználását és független ágazat-csoportokbeli ráfordítási együtthatóit mutatja meg. (Zalai [2000])

92

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola növekedés is részben a külföld által meghatározott. Összegezve egy ország teljesítményének, a piacok instabilitásánának és nemzetközi versenyképességnek a vele szoros kapcsolatban álló külkereskedelmi partnerei nagy mértékben meghatározó tényezıi.

6. Irodalomjegyzék 1. Bródy András: Ciklus és szabályozás Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1980 Budapest 2. Bródy András: Wirtschaftsrechnung (Kapital und Stromgrößen) in Beckman K, Meyer D, Okruch S.: Neuer Wein aus alten Schläuchen (Wirtschaftswissenschafliche Ansätze jenseits des „Mainstream”, Andrássy Gyula Deutschsprachige Universität Budapest 2003 3. Chipman J. S.: Professor Goodwin’s Matrix Multiplier The Economic Journal, December 1950 4. Goodwin, R. M.: The Muliplier as Matrix, The Economic Journal, December 1949 5. Goodwin, R. M.: Does the Matrix Multiplier Oscillate? The Economic Journal, December, 1950 6. Krugman, Paul R, Obstfeld, Maurice: Nemzetközi gazdaságtan Panem Kiadó 2003 Budapest 7. Richter, R, Schlieper U, Friedmann W.: Makroökonomik, eine Einführung, Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York, 1981 8. Zalai Ernı: Matematikai közgazdaságtan KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó 2000 Budapest

93


György László1 A gazdaságpolitika nagy elosztórendszereinek mőködése Szingapúrban (Egészségügy, nyugdíj, oktatás) Kelet- és Délkelet Ázsia tigrisei (Szingapúr, Hong Kong, Dél-Korea, Tajvan) jelentıs fejlıdésen mentek keresztül a második világháborút követıen. Történelmi hátrányuk Japánnal szemben, hogy gazdasági felzárkózásuk nem kezdıdhetett meg közvetlenül a második világháborút követıen, hanem – eltérı okokból ugyan – csupán közel egy évtizedes késéssel. Az évtizedeken át tartó évi 6–10%-os gazdasági növekedés eredményeként Szingapúr, Hong Kong, Tajvan és Dél-Korea a harmadik világ szegénységébıl a fejlett országok élvonalába küzdötte fel magát. A kört tovább szőkítve, ezen országok közül Szingapúr, Hong Kong és Tajvan hárította a legkisebb megingással az 1997-98-as kelet-ázsiai pénzügyi válság hatásait és ez idáig mindhárom nemzetgazdaság – a térség többi országához képest – sikeresen felelt a globalizáció kihívásaira is. Szingapúrban, Dél-Koreában és Tajvanon a fejlıdés során jelentıs szerep jutott a jól megtervezett, explicit módon megfogalmazott és a kihívások függvényében változó kormányzati stratégiának, a stratégiát megvalósítani képes gazdasági, politikai és intézményi struktúrának, és azon belül is a belsı megtakarításokra épülı – és kezdetben az állami fejlesztéspolitika szolgálatában álló – pénzügyi rendszernek, a külföldi mőködı tıke beáramlás vezérelte technológiai fejlıdésnek valamint a humán tıke folyamatos, a gazdaság igényeihez történı igazodásának, igazításának. A fejlıdésben és különösen a globalizációra adott válaszok sikerében jelentıs szerep jut a humán tıkének. A humán tıke minısége pedig az adott nemzetgazdaság rendelkezésére álló egyének egészségi állapotának, képzettségének és motivációinak függvénye, amelyet jelentısen meghatároz a gazdaságpolitika nagy elosztórendszereinek (egészségügy, nyugdíj, oktatás) mőködése, az egyének számára a nemzetgazdaságban rendelkezésre álló lehetıségek halmaza és az egyének világgazdasághoz való kapcsolódásának képessége, amelyben ugyancsak jelentıs szerep jut az oktatáspolitikának. Az elmúlt idıszak gazdaságpolitikai diskurzusa kitüntetett figyelemben részesítette a térség sikeres országainak fejlesztési stratégiáját, pénzügyi rendszerének mechanizmusait, kevesebb teret hagyva a gazdaságpolitika nagy elosztórendszereinek – egészségügy, oktatás, nyugdíj – elemzéséhez. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a nyugati, fejlett világban a humán erıforrás hatékony elıállítása és felhasználása nem jelentkezett akkora igénnyel korábban, mint most, globalizáció idején, továbbá a mainstream közgazdasági gondolkodás a Kelet-ázsiai országok példáját nem tekintette a válságban lévı jóléti államok lehetséges alternatívájának. A Kelet-ázsiai nemzetállamok idıközben jelentıs eredményeket értek el a humán tıke fejlesztésében és képesnek bizonyultak nemzetgazdaságaik (és a világ) korábban évtizedenként, napjainkban egyre gyorsuló ütemben megújuló igényeihez igazítani humán „kibocsátásukat”. Mindezt úgy, hogy az életszínvonal és a születéskor várható élettartam a fejlett világ szintjére emelkedett, míg a kormányzatok a bruttó hazai termékhez viszonyítva fele akkora költségvetésbıl gazdálkodtak, mint fejlett társaik. A dolgozat célja az ezen jelenségek hátterében álló elosztórendszerek és kulturális sajátosságok bemutatása Szingapúr példáján keresztül, valamint az átalakulóban lévı európai jóléti rendszerek számára hasznosítható tanulságok levonása.

1 Pénzügyek Tanszék Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Mőegyetem rakpart 7-11. R. épület II. em. 203/B Telefon: (36-1) 463-1082 Email: [email protected]

95



1. Szingapúr rövid története és gazdaságpolitikájának sajátos vonásai 1.1 Történelmi áttekintés Szingapúrt földrajzi adottságai már a hetedik században a térség kereskedelmi központjává tették. A tizennegyedik században kínai emigránsok népesítik be a területet és meghonosítják a konfuciánus értékrendet, amelynek késıbb jelentıs szerepe lesz Szingapúr gazdasági fejlıdésében. A sziget kínai dominanciája egészen a mai napig fennmaradt. A városállam 3,7 millió állandó lakosának 75,2%-a ma is kínai, 13,6%-a maláj, 8,8%-a indiai származású. (A sziget teljes népessége 4,68 millió fı.) A maláj uralkodóktól a tizenhatodik században portugál telepesek vették át az irányítást. 1819-ben Sir Stamford Raffles a Brit Kelet-India Társaság megbízásából azzal a szándékkal száll partra, hogy Szingapúrból a társaság délkelet-ázsiai kereskedelmi központját hozza létre. 1867-ben a britek angol koronagyarmattá teszik Szingapúrt. Ezzel a lépéssel a földrajzilag a késıbbi Malajziától egy szők csatornával elválasztott sziget közigazgatásilag is nagyobb önállóságra tesz szert. A Szuezi-Csatorna 1869-es megnyitása után, szerencsés elhelyezkedésének köszönhetıen, Szingapúr válik az Indiát Kelet-Ázsiával összekötı hajóútvonal legfontosabb átrakodó és tankoló központjává. Kitüntetett kereskedelmi, áru- és személyszállítási pozícióját mind a mai napig ırzi és meg is erısítette a légi utas- és áruforgalom tudatos, a kormányzati stratégia részeként megvalósuló fejlesztésével. 1959-tıl már saját kormányzattal rendelkezik az Egyesült Királyság égisze alatt. A gyarmati státusza 1963ban szőnik meg, amikor kikiáltják a nemzetállam függetlenségét és Szingapúr csatlakozik a Maláj Államszövetséghez. A városállam 1965. augusztus 9-én a faji és vallási elemektıl sem mentes politikai konfliktusok hatására kiválik a Maláj Államszövetségbıl. A különválás koránt sem problémamentes a természeti erıforrások híján maradó városállam történetében. A könnyeivel küszködı Lee Kuan Yew, aki 1959-tıl 1990-ig volt Szingapúr miniszterelnöke, következıképp kommentálja az eseményeket: „Számomra ez a pillanat a gyötrelemé. Egész eddigi életemben a két terület (Malajzia és Szingapúr) egységében és egyesítésében hittem.” (Lee, 2000)

1.2 A gazdaságpolitika inputjai A belsı etnikai konfliktusokon túl Szingapúr függetlensége kivívásának pillanatában számos egyéb problémával találta szemben magát. Egyrészt fel kellett készülnie a környezı országok és az európai léptékkel távoli kommunista Kína beolvasztási törekvésére. Továbbá fel kellett készülnie a brit csapatok kivonására, amely védelmi potenciáljának megrendülésén túl, a gazdaság összeomlásának veszélyét hordozta magában. A katonai bázisok az ország területének 11%-át fedték le, míg a hadsereg ellátása a szingapúri GDP 20%-át tette ki. Szingapúr a kihívásokra válaszként nemzetközi elismertetését és hadseregének megerısítését tőzte ki elsıdleges céljául. A városállamot 1965-ben már az ENSZ tagjai közt találjuk. Lee Kuan Yew miniszterelnökként Szingapúr presztízsének és jó hírének megóvása érdekében külön figyelmet szentelt a nemzetközi médiának. (A nemzeti média szerepét a létrehozott kulturális értékek, hagyományok megszilárdításában látta, valamint felismerte a tömegkommunikációban rejlı ösztönzı hatást, mely a többi globalizált ország (tudományos) ismeretanyagának elsajátítására motivál.) Az önállósodásnak elınyös körülményei közé tartozik, hogy Szingapúr politikai intézményrendszere a brit hagyományokra épülı közigazgatáson alapult, társadalmi struktúráját pedig a konfuciánus gyökerekkel rendelkezı kínai telepesek hagyományai, szokásai formálták. A politikai és társadalmi struktúra tehát adott volt egy, az államnak aktív szerepet szánó gazdaságpolitikai stratégia megvalósításához, amelyben – a protestáns hagyományokhoz hasonlóan – jelentıs szerep jut a családnak, mint a társadalom alapvetı egységének, az idısek és a társadalmi hierarchiában feljebb állók tiszteletének, valamint a takarékos, puritán életmódnak.

96


1.3. Szingapúr politikai rendszerének sajátos vonásai Szingapúr GDP-je az 1960-as 427 US dollárról 2006-ra 29.474 US dollárra nıtt2. A több mint négy évtizeden át tartó, éves átlagban 9,7%-os gazdasági növekedésben jelentıs szerep jutott a kormányzati gazdaságpolitikának és a politikai stabilitásnak. Szingapúr kormányzó pártja, a People’s Action Party (PAP) 1959 óta gyakorolja a hatalmat a Manhattan mérető parlamentáris demokráciában3. A PAP közel öt évtizedes hivatali ideje alatt mindösszesen három miniszterelnöke volt az országnak. Az elsı Lee Kuan Yew, a második Goh Chok Tong, a harmadik, Lee Kuan Yew fia, Lee Hsien Loong. A parlamentáris rendszerben ötévente tartanak választásokat. A nyolcvannégy képviselıbıl hetvenötöt négy-hatfıs csoportokban – tehát nem egyéniben – választanak meg, így biztosítva, hogy körzetenként legalább egy kisebbség helyet kapjon a parlamentben. (Vietor, 2007) A miniszterek és az államtitkári rangban levık rendkívül magas javadalmazásban részesülnek. A miniszterelnök fizetése 2000-ben valamivel több mint 1,1 millió amerikai dollár volt és a hierarchiában legalacsonyabb rendő miniszter is 550.000 amerikai dollárt keresett – ami még mindig magasabb mint az Egyesült Államok elnökének fizetése (Vietor, 2007). A miniszteri fizetéseket mindenkor az üzleti szféra fizetéseihez igazítják4. Úgy a személyi bónuszok mint a minisztériumok költségvetése jelentıs mértékben függ az ország teljesítményétıl – akárcsak a magánvállalkozások esetén a vállalati teljesítménytıl. A 2002es gazdasági visszaesést a minisztériumi fizetések is megsínylették (Vietor, 2007). Lee Kuan Yew azzal érvelt a rendszer bevezetésekor a magas kormányzati fizetések mellett, hogy csak így biztosítható a tehetségek megtartása és a korrupció alacsony szinten tartása (Lee, 2000). (A Transparency International 2006-os adatai alapján Szingapúr a negyedik legkevésbé korrupt állam a felmérésben részt vevı 180 ország közül.) A szingapúri közigazgatás látszatra úgy mőködik mint egy vállalat. (Vietor, 2007) Lee Kuan Yew határozott vezetési stílusának lényegét maga Lee foglalja össze legszemléletesebben életrajzi mővében: „a legjobb képességő emberemet neveztem ki az éppen legfontosabbnak számító terület élére… a célorientált menedzsment gyakorlatát követtem… Azzal fogtunk munkához, hogy korrupciómentes irányítást valósítsunk meg.” (Lee, 2000)

1.4 A fejlıdés gazdaságpolitikai stratégiája: pragmatizmus és belsı erıforrások Szingapúr gazdaságpolitikai stratégiája a minden ideológiát nélkülı pragmatizmusra épül. Lee Kuan Yew és kormánya mindig csak azt tekintette, hogy melyek azok a megoldások a gazdaságpolitika egy-egy részterületén, amelyek sikerre vezettek, függetlenül a megoldást megvalósító ország politikai rendszerétıl, világpolitikában elfoglalt pozíciójától és Szingapúrhoz főzıdı viszonyától. Lee ellenállt a fejlıdı országok értelmiségét uraló intellektuális áramlatoknak, amelyek azt sugallták az 1970-es években, hogy a multinacionális vállalatok egész egyszerően kizsákmányolják a szegény országokat. A miniszterelnök által felállított Economic Development Board sikerrel vonzotta Szingapúrba a multinacionális és transznacionális5 vállalatokat, amelyek nélkülözhetetlennek bizonyultak a munkanélküliség felszámolásában. Bár tény és való, hogy a multi- és a transznacionális vállalatok az olcsó munkaerı és az új piacok reményében terjeszkedtek, az idıben változó feltételek jelentıs mértékben függtek a kormányzatok és a nemzetközi vállalatok közt lezajló alkufolyamatoktól, a gazdaságpolitikai stratégia céljaitól és megvalósításának 2 Statistics Singapore, http://www.singstat.gov.sg/stats/themes/economy/hist/gdp.html 3 Az Econoimst Intelligence Unit Szingapúrt hibrid rezsimnek nevezi, amelyben egyaránt megtalálhatók a demokratikus és autoriter elemek. Lee Kuan Yew a következıképpen vall társadalom felfogásáról: „A közrend biztosítja a stabilitás és fejlıdés keretét. Jogvégzett emberként úgy tartottam, hogy a törvényelıtti egyenlıség elve fontos a társadalom nyugodt mőködésének érdekében.” (… ) „Nem hiszem, hogy a demokrácia szükségszerően fejlıdést eredményez. Úgy vélem, egy országnak inkább a fegyelem, mint a demokrácia fejlesztésére van szüksége” (Lee, 2000) 4 Kiszámolják hat szakma – bankárok, cégvezetık stb. – nyolc legjobb fizetésének a mediánját és az így kapott összeg 60%-át kapják kézhez a kezdı miniszterek és az államtitkárok. 5 Multinacionális vállalatok (MNCs) azok a vállalatok, amelyek tulajdonosai és/vagy telephelyei nem egy országban, hanem több országban lelhetık fel. A multinacionális vállalatokat a magas fokú integráció, diverzifikáció, koncentráció és specializáció jellemzi. Transznacionális vállalatnak (TNC) azt a vállalatot nevezzük, amely nemzetközi - azaz több nemzetgazdaságot felölelı termelési hálózatot tart fenn.

97



sikerétıl. Lee Kuan Yew felismerte, hogy a multinacionális vállalatok által meghonosított technológiára, know-how-ra és menedzsmenttudásra, és megfelelı infrastruktúrára (egészségügyi rendszer, szállítás, távközlés) támaszkodva Szingapúr a térség univerzális középpontjává alakulhat, amely egyaránt jelent pénzügyi és logisztikai, valamint menedzser és szakember központot. A nemzetköziesedés folyamatával párhuzamosan érvényesült egy másik, „nemzeti” trend is, amely három kritikus momentum köré csoportosítható: (1) a szingapúri kormányzat a stratégiai fontosságú szektorokat megtartotta magának, így a fejlıdés hasznából az energiaszektoron, a közlekedésen stb. keresztül maga is részesedett. (Ebbıl nıtt ki a Temasek Holdings, Szingapúr vagyonkezelı vállalata, Ázsia egyik legnagyobb befektetési alapja.6) (2) Sikeresen fejlesztette munkaerejét annak érdekében, hogy a multinacionális vállalatok ellátási láncának minél több hozzáadott értéket termelı tevékenységében vegyen részt. (3) A kormányzat által fontosnak tartott ágazatokat ún. clusterekbe (fürtökbe) szervezte és ösztönözte a szingapúri vállalkozások hozzákapcsolódását a nemzetközi vállalatok értékláncához. Ebben a tekintetben Szingapúr különbözött Ázsia kis tigriseitıl. Hong Kong mint a laissez faire fellegvára zárkózott fel; Tajvan és Dél-Korea fejlıdését ugyan kormányzataik irányították, de tulajdonosként kevesebb szerepet vállaltak a gazdaság mőködésében. A sikeres gazdaságpolitikai gyakorlat újabb lehetıségeket biztosított a továbblépéshez. Napjainkban Szingapúr vonzó állásokat kínál a térség tehetséges munkavállalói számára, jól szabályozott pénzügyi szektorával „Délkelet-Ázsia Svájcaként“ funkcionál (a térség vagyonos embereinek jelentıs hányada viszi megtakarításait Szingapúrba adóhatóságaik kíváncsi tekintete elıl), stabil politikai hátterének köszönhetıen pedig vonzza az ingatlanberuházásokat (különösen az Indonéziában élı kínaiak körében népszerő Szingapúr) (Tripathi, 2006), és magas színvonalú oktatási rendszere révén vonzza a tudásigényes iparágakat. A (különösen nehéz) kezdetekkor Szingapúr még nem számíthatott a külföldi mőködıtıke beáramlása teremtette forrásokra, fejlesztési stratégiáját belsı erıforrásaira, munkaerejére és saját, belsı megtakarításaira volt kénytelen alapozni. A produktív és passzív munkaerı kulcsfontosságúnak bizonyult a kezdeti eredmények szempontjából. A függetlenség elıtti és közvetlenül azt követı idıkre jellemzı lázongó munkavállalói attitüdöt lehőtötték a hagyományos szakszervezetek betiltásával és egy új szakszervezeti rendszer léttrehozásával, amelyet National Trade Union Congress-re (NTUC) kereszteltek. A munkások kényszerően megértették, hogy le kell mondaniuk a termelékenységet meghaladó munkabér követeléseikrıl. A fejlıdés másik belsı forrásának az állampolgárok hallatlanul magas megtakarítása számított, amely csak részben tekinthetı a puritán hagyományok eredıjének (Vietor, 2007). A magas megtakarítási ráta alakulásában legalább akkora szerep jutott a megtakarításokra ösztönzı (vagy inkább kényszerítı) intézménynek, az 1955-ben, még az angol gyarmatosítók által alapított Központi Elıtakarékossági Alapnak (Central Provident Fund), mint a kínaiak puritán életvitelének.

2. A szingapúri társadalombiztosítási rendszer 2.1. A társadalombiztosítás filozófiája és a CPF A szingapúri társadalombiztosítás az egyén és a család felelısségvállalására épít. Lee Kuan Yew a konfuciánus hagyományok szellemében a társadalom alapvetı egységének a családot tekintette, amelyben elsıdlegesen a családfıt terheli a felelısség a család egészégi állapotáért, megélhetéséért, fejlıdéséért, egyszóval sikeres boldogulásáért. A Central Provident Fund (CPF) minden munkavállalóra kötelezı érvényő, államilag menedzselt, hozzájárulással meghatározott társadalombiztosítási rendszer7, amelyben a 6 A Pénzügyminisztérium fennhatósága alá tartozó holding a 2007-es adatok szerint több mint 100 milliárd dolláros vagyonnal gazdálkodik. A Temasek Holdings a Standard and Poor’s és a Moody’s hitelminısítı intézet 2006 márciusi minısítése alapján AAA illetve Aaa besorolású és az elmúlt 33 évben – tehát megalakulása óta – átlagosan 18%-os éves hozamot realizált. A Temasek a stratégiai fontosságú szektorokon túl (tele- és tömegkommunikáció, banki szolgáltatások, enargiaszektor és közlekedés) olyan területeken is aktív, amelyek lényegesen nagyobb piaci kockázatot hordoznak magukban, de az elkövetkezendı évtizedekben a világ élvonalát jelenthetik. Ilyen szektorok például a biotechnológia vagy az őrtechnológia. 7 Defined-contribution system: hozzájárulással meghatározott nyugdíjrendszer ill. társadalombiztosítási rendszer

98

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola befizetéseket egyéni számlákon tartják nyilván. A CPF nevének megfelelıen, eredetileg központi elıtakarékossági alapként, a szingapúri munkavállalók nyugdíjalapjaként funkcionált, majd az alapból finanszírozott szolgáltatások és beruházások körének bıvülésével szélesedett ki teljes körő társadalombiztosítási rendszerré. Napjainkban a CPF a munkavállalók lakáshoz jutásának, korlátozott kockázatú beruházásainak és nyugdíj ellátásának, valamint családjuk felsıoktatásának és egészségügyi ellátásának finanszírozására szolgál. A rendszer lehetıséget biztosít a súlyos terhekkel szembenézni kényszerülı és azok finanszírozására képtelen közvetlen hozzátartozók megsegítésére. Technikailag az egyéni számla a munkavállalóhoz tartozik, amelyre a munkavállaló és munkaadó havonta köteles befizetni hozzájárulását. A munkaadói és munkavállalói befizetések mértéke folyamatosan ingadozott az elmúlt ötven évben a városállam gazdasági teljesítményének függvényében.8 1955

1985

1986

1995

1999

2007

Munkavállaló %

5

25

10

20

10

14,5

Munkáltató %

5

25

25

20

20

20

Összesen %

10

50

35

40

30

34,5

1. táblázat: a CPF befizetések alakulása Szingapúr gazdasági teljesítményének függvényében Forrás: Central Provident Fund of Singapore, Annual Report, 2003, és CPF Board 2007

A CPF-be történı befizetések technikailag három számlán kerülnek elszámolásra felhasználási céljuk szerint. Ordinary Fund: az itt felhalmozott megtakarítások lakásvásárlásra, CPF-biztosításra, az alapkezelı által jóváhagyott beruházásokra és a felsıoktatási kiadások finanszírozására fordíthatók. A családi kötelékek erısítését szolgálja a számlán található pénzek szükség szerinti átcsoportosíthatósága a házastárs, a gyermekek és a szülık CPF számlájára. Special Account: felhasználható nem várt események finanszírozására és nyugdíjbiztosításra. Az itt felhalmozott összeg képezi a nyugdíjjáradék fizetés alapját. Medisave Account: egészségügyi kiadások finanszírozásárta szolgál. (Az egészségügy finanszírozásának komplex rendszerével késıbb, az egészségügyi rendszerrıl szóló alfejezetben foglakozunk.) A befizetések sémáját az alábbi ábra szemlélteti. 2007-ben a befizetés maximuma a bruttó bér 34,5%-a, amely 20%-14,5% arányban oszlik meg a munkavállaló és a munkáltató között. A befizetés mértéke és az egyes alapok közötti megoszlása az életkor függvényében változik. A magánszférában dolgozó munkavállalók befizetéseinek pontos megoszlását az alábbi táblázat szemlélteti. (A közalakamazottakra, rezidensekre, más arányok vonatkoznak, de lényegében ugyanezen séma szerint. A sémák egyenkénti bemutatása meghaladja a dolgozat kereteit.) Számlajóváírás

Munkavállaló életkora (év)

Munkáltató Munkavállaló Teljes hozzájárulása hozzájárulása hozzájárulás (bruttó bér (bruttó bér (% of wage) arányában, %) arányában, %)

35 és alatta

14.5

20

34.5

0.6667

0.1449

0.1884

35 – 45

14.5

20

34.5

0.6088

0.1739

0.2173

45 – 50

14.5

20

34.5

0.5509

0.2028

0.2463

50 – 55

10.5

18

28.5

0.4562

0.2456

0.2982

55 – 60

7.5

12.5

20

0.575

0

0.425

Ordinary Special Medisave Account Account Account (hozzájárulás (hozzájárulás (hozzájárulás arányában) arányában) arányában)

60 – 65

5

7.5

12.5

0.28

0

0.72

65 felett

5

5

10

0.1

0

0.9

2. táblázat: a CPF befizetések sémája életkor szerint Forrás: CPF Board honlap (www.cpf.gov.sg)

8 Central Provident Fund Board (2000)

99



A társadalombiztosítás forrásainak teljes sémáját az alábbi ábra mutatja be. (Az arányok a munkába állástól az 50 éves életkor eléréséig tartó befizetéseket szemléltetik.) Munkavállaló

Munkáltató

A bruttó bér 20%-a

Állampolgár

A bruttó bér 14,5%-a

Central Provident Fund (CPF) 55-67%

14-24%

Ordinary Fund

Special Account

19-30%

Medisave

Adók SG$30-705

MediShield

SG$100

Medifund

Az egészségügy költségvetése* 1. ábra: a szingapúri társadalombiztosítás forrásai és megoszlásuk az egyes alrendszerek között Forrás: W. von Eiff, T. Massaro, Y.O. Voo, R. Ziegenbein (2002) alapján a szerzı *Kivéve az egyéni társfinanszírozás és a magánbiztosítások mértékét

2.2. CPF: társadalombiztosítás vagy a fejlesztéspolitika forrása? A CPF-et a Munkaügyi Minisztérium által kijelölt felügyelıbizottság irányítja, amelyben helyet kapnak a kormány, a munkaadók, a munkavállalók és a szakmák képviselıi is. A felügyelıbizottság az alap adminisztrációjáért felel, a beruházási döntéseket a Government of Singapore Investment Corporation (GSIC) hozza, amely többnyire nem piacosítható államkötvényekbe fekteti az alap pénzét, és amelynek mőködése nincsen alárendelve sem a törvényhozásnak, sem a nyilvánosság kontrolljának. A CPF eszközportfólió kezelésének négy szempontját határozta meg a menedzsment: (1) kormányzati forrásként szolgáljon, (2) megfeleljen az alap rövid és hosszú távú likviditási követelményeinek, (3) gondoskodjon az alap biztonságáról, (4) olyan megtérülési rátát garantáljon, amely szavatolja a befizetések értékállóságát (CPF, 2000). A GSIC befektetési döntései alapján a 2001-es naptári évvel bezáróan az alapban felhalmozott 92 milliárd szingapúri dollárból 89 milliárdot a városállam államkötvényeibe fektettek, amelybıl a kormányzat közel három évtized leforgása alatt felépítette Szingapúrt (Vietor, 2007). Megtísztították a folyókat, utakat építettek, közmővesítettek, felépítették a világ legmodernebb repülıterét (Changi), légitársaságot hoztak létre, egyetemeket és kórházakat építettek, ipari parkokat létesítettek és üvegszáloptikás telekommunikációs hálózatot építettek ki. Az így megvalósított beruházások megtérülésérıl rendkívül kevés nyilvános információ áll rendelkezésre. Mindenesetre az alapkezelı az ún. Ordinary Account-on elhelyezett betétek után 2,5%-os, míg az ún. Medisave és a Special Account-on elhelyezett betétek után 4%-os éves hozamot írt jóvá 2007-ben. A 2,5%-os hozam az alap által az Ordinary Account-ra meghatározott minimális hozam, míg a másik két számlára elıírt minimális hozamnak 1,5%-al meg kell haladnia az Ordinary Account hozamát. 1999 óta az alap a minimális hozamon teljesített. Azt megelızıen voltak kimagasló évek, amikor a CPF huzamosan 5-6,5% közötti hozamot produkált. Asher úgy véli, hogy a kormányzati beruházások hozamai meghaladják a CPF hozamait, amelyet felfoghatunk a CPF-tagokra kivetett implicit adóként is. Az implicit adó mértékére becslést készíthetünk a pénzügyminiszter 1996 márciusában tett jelentése alapján, amely szerint Szingapúr tartalékainak tíz éves idıtávra vonatkozó átlagos éves hozama 5% körül mozgott, míg a CPF 1997-ben 3,5%-os hozamot produkált. A különbség 1,5%, ami az implicit adó mértéke is egyben. Ráadásul ez az implicit adó az alacsonyabb jövedelmőeket jobban terheli (Asher in Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000). Az így fennálló helyzet bár igazságtalannak tőnik, az alapkezelı által kitőzött célok nem sérülnek. A befizetések nem veszítettek értékükbıl, az alap a társadalom öregedése mellett is képes megırizni likviditását és kockázatmentes (illetve alacsony kockázatú) fedezet áll a befizetések mögött. 100


2.3. A társadalombiztosítási rendszer felépítése és a CPF A CPF nem fedezi maradéktalanul a hagyományos társadalombiztosítási rendszertıl elvárt feladatokat (egészségügy, nyugdíj), ugyanakkor sok tekintetben többet is annál, amennyiben a lakásvásárlás, beruházások és a felsıoktatási kiadások forrása. Éppen ezért áttekinthetıbb a továbbiakban a CPF által érintett területek szerinti tagolást követni (egészségügy, nyugdíj, lakásvásárlás, beruházások, felsıoktatás finanszírozás) és nem az elkülönített számlák szerintit (Ordinary Account, Special Account, Medisave Account). Igy a gazdaságpolitika nagy elosztórendszereinek hagyományos tagolásáról (egészségügy, nyugdíj, oktatás) sem kell lemondanunk.

2.3.1. A CPF és a nyugdíjrendszer Az 55. év betöltése után lehetıség nyílik a CPF számlákon tárolt pénzek felvételére és szabad felhasználására, de csak bizonyos minimum feltételek teljesítése esetén. Az egyén a tisztes megélhetést biztosító nyugdíjjáradékának fedezetére köteles a számlán hagyni minimum 99.600 szingapúri dollárt. (CPF Minimum Sum) Ez az összeg 2013-ig 120.000 dollárra emelkedik (2003-as árfolyamon). Ezen kívül az egészégügyi kiadásai finanszírozására a Medisave számlán minimum 11.500 dollárt köteles tartalékolni, amely 2013-ig ugyancsak jelentıs mértékben emelkedik (25.000 dollárra). (Medisave Minimum Sum) A CPF Minimum Sum befektetésére három lehetıség kínálkozik, amely közül egy kötelezıen választandó: (1) Életjáradék vásárlása egy, a CPF Board által jóváhagyott biztosítótól (2) Az összeg elhelyezése egy, a CPF Board által jóváhagyott bankban (3) Az összeg CPF Board-ra bízása Amennyiben életjáradékot vásárol, élete végéig havi juttatásban részesül. Amennyiben elehelyezi bankban vagy a CPF Board-ra bízza pénzét, a CPF Minimum Sum összegéig havi juttatásban részesül, tehát vállaja annak kockázatát, hogy esetlegesen tovább él, mint ameddig a juttatások megilletik. A CPF mellett két speciális nyugdírendszer is mőködik Szingapúrban. (1) Az elsı egy hozzájárulás nélküli nyugdíjrendszer9 a kormányzati alkalmazottak számára. 1973-ig az összes kormányzati alkalmazott a jogosultak körébe tartozott. 1973-ban és 1987-ben a nyugdíjjogosultak számára megadták a lehetıséget, hogy átlépjenek a CPF-be (Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000) Jelenleg az új hivatalnokok közül csak a kijelölt területeken elhelyezkedık (adminisztráció, rendırség, titkosszolgálatok) és a politikai tisztségviselık számítanak jogosultnak. A rendszernek 1999-ben 19.000 jogosultja volt, de a jogosultsági kör szőkítésével a szolgáltatást igénybevevık száma fokozatosan csökkenni fog (Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000). A nyudíjazás elıtt állók választhatnak a havi nyugdíjáradék, az egyösszegő kifizetés vagy e két mód valamilyen kombinációja között. Bár a kormányzat bizonyos mértékő tıkefedezetet biztosít, a rendszer a felosztó-kirovó szisztéma szerint mőködik. (2) A második, CPF-el párhuzamosan mőködı nyugdíjrendszer a Savings and Employees Scheme vagy röviden a „Saver Scheme“, amelyet a katonai szolgálatot teljesítık egy meghatározott körének tartanak fenn. A rendszert 1998-ban vezették be. A Fegyveres Erık Tanácsa által kijelölt Megbízott Felügyelıbizottság menedzseli az alapot, amely a szingapúri Valutatanácstól (Monetary Authority of Singapore, MAS) és hivatásos alapkezelıktıl kapott javaslatokra támaszkodik befektetési döntéseiben (Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000). A nyugdíjakkal ellentétben, a Saver Scheme egyenlegeire nincs befizetési plafon, és az alaphoz tartozók nyugdíjba vonulásuk után is részesednek az ıket korábban megilletı egészségügyi juttatásokból. Ez alap 20–25 évnyi katonai szolgálat után megadja a lehetıséget a nyugdíjba vonulásra és színvonalasabb szolgáltatásokat kínál, mint a civil állampolgároknak fenntartott hagyományos nyugdíjrendszer 30-35 évnyi munkavégzés után. Az alapot a katonai szolgálat vonzóbbá tételére hozták létre (Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000).

9 Non-contributory pension scheme

101



2.3.2. A CPF és a lakásvásárlás Az Központi Elıtakarékossági Alap (CPF) elsı, eredeti céljától eltérı felhasználási területe a saját lakásvásárlásra vonatkozó lehetıség engedélyezése volt. A lehetıség biztosításával a kormányzatnak egyszerre több stratégiai célt sikerült megvalósítania. Egyrészt a lakásokat felépíttetı Housing Development Board felszívta a munkaerıpiacról az angol csapatok kivonása után munkanélkülivé váló gazdaságilag aktívak tömegét. Másrészt kedvezı feltételekkel lakáshoz segítette a szingapúri állampolgárokat, akik addig nádfedeles házakban éltek. A tulajdonszerzésnek volt egy fontos járulékos haszna: növelte az egyének környezetük iránti felelısségérzetét és hazájuk felé megmutatkozó elkötelezettségét (Lee, 2000). Egy olyan országban, amely nem elhanyagolható külsı fenyegetettségnek volt kitéve a fejlıdés korai szakaszában, ez utóbbi különösen nagy jelentıségőnek bizonyult. A CPF Housing Scheme lehetıséget nyújt a lakásvásárláshoz szükséges 20%-os elıleg megfizetésére és a jelzáloghitel törlesztésére. 1986-ban a jelzáloghitelek kamatait jelképesen a mindenkori CPF hozam plusz 0,1%-ban állapították meg. A Housing Development Board-tól vásárolt lakások jóval olcsóbbak voltak mint a magánbefektetık által építettek, hiszen a HDB kedvezıbb feltételekkel jutott építési telekhez. A lakáspolitika drasztikus változásokat eredményezett: a lakástulajdonosok aránya 29%-ról 88%-ra emelkedett 1970 és 1990 között, a kormányzat által épített lakásokban lakók aránya pedig 36%-ról 87%-ra (Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y., 2000). A 2002-es adatok alapján Szingapúr az elsı a világban a saját lakással rendelkezık arányát tekintve (94%). Az elmúlt évtizedek átlagában a CPF-rıl történı pénzfelvételnek több mint felét ingatlanvásárlásra fordították a jogosultak.

2.3.3. A CPF és a beruházások A tıkefedezeti nyugdíjrendszer egyik nagy elınye a felosztó-kirovó rendszerrel szemben, hogy folyamatos forrást biztosít a gazdaság számára, jelen esetben a gazdaságfejlesztést célul tőzı állami politikán keresztül. A jövedelmek (és a CPF marginális kulcsok) növekedésével a megtakarítási ráta is fokozatosan növekedett és a 90-es évek jelentıs részében meghaladta a GNP 50%-át. (1999-ben a GNP 54%-át tették ki a megtakarítások.) Ahogy a kormányzatnak egyre kisebb mértékben volt szüksége a CPF-ben felhalmozott megtakarításokra gazdaságpolitikai céljai megvalósításához, úgy egyre nagyobb mozgásteret biztosított a számlatulajdonosoknak befektetéseik megválasztására. Az ún. Ordinary és az ún. Special számlákról lehet pénzeket befektetési céllal elkülöníteni. A CPF Investment Scheme-ben (CPFIS) határozzák meg azokat a területeket, amelyekbe a számlatulajdonosok befektethetik megtakarításaikat. A befektetések köre meglehetısen széles. A teljesség igénye nélkül: arany, államkötvények, ingatlanalapok, biztosítások, részvények meghatározott köre. Továbbá 1981 óta befektetési céllal is lehet ingatlant vásárolni a CPF számla terhére. A kockázatok elfogadható szinten tartása végett az egyéni részvényvásárlás mértékét a befektethetı összeg 50%-ában maximálták és javasolják az alapkezelı társaságok igénybevételét. Emlékezetes marad a 90-es évek elejének privatizációs hulláma, amelynek során számos rentábilis állami vállalatot privatizáltak (Singapore Telecom, Mass Rapid Transit, Public Utilities Board), és a CPF megtakarításokon keresztül lehetıséget biztosítottak az állampolgároknak a privatizációban történı részvételre. Ezek a természetes monopóliumok napjainkban is a szingapúri állampolgárok tulajdonába tartoznak, amely kizárja annak lehetıségét, hogy a természetes monopóliumok sajátos árazásából fakadó holtteher veszteség társadalmi szinten veszteséget eredményezzen, hiszen részvényesként a profit is a monopólium javait felhasználókhoz áramlik vissza. (Természetesen nem kizárt a torzulás az allokációban.)

2..3.4. A CPF és a felsıoktatás Az Education Scheme lehetıvé teszi a CPF tagok számára saját, és gyermekeik felıoktatási kiadásainak finanszírozását bármely szingapúri felsıfokú oktatási intézményben - úgy az egyetemeken, mint a politechnikumokban. A tagok kimeríthetik akár CPF egyenlegük 80%-át is, ez esetben nem kell tekintettel lenniük a számlavezetéssel kapcsolatos minimum követleményekre. (Hagyhatják a Minimum Sum alá süllyedni egyenlegüket.) A hallgató a diploma megszerzését követı egy év elteltével köteles nekilátni

102

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola tandíja törlesztéséhez. Az összeget egyben is visszafizetheti arra a CPF számlára, amelyrıl az oktatását finanszírozta, de választhat 10 éves futamidejő részletfizetést is. Az Education Scheme engedményeivel a kormányzat tudásba és oktatásba vetett hitét közvetíti. A tandíj visszafizetésének szabályaiban a felsıoktatás magas egyéni megtérülési rátái tükrözıdnek vissza.

3. A CPF és az egészségügyi rendszer Egészen a 80-as évek elejéig a szingapúri egészségügy kiadásait az adóbevételekbıl finanszírozták, a szolgáltatók köztulajdonban voltak és a teljes körő egészségügyi ellátás alanyi jogon mindenkit megilletett. A fejlett világhoz felzárkozóban lévı városállamot egy kis fáziskéséssel ugyan, de a 80-as évek elején utólérték a jóléti államok társadalombiztosítási rendszereit már a 70-es évek kezdetétıl sújtó jelenségek (Lóránt, 1996). (1) A szolgáltatások termelékenységnövekedését jóval meghaladta az ipari termelés termelékenységének növekedése, így a szolgáltatások, köztük az egészségügy is relatíve megdrágult, súlyosabb terheket róva az államháztartásra illetve a társadalombiztosítási rendszerre. (2) Az egészségügyi diagnosztika és terápia terén végbement innovációk tovább növelték a költségeket. (3) A születéskor várható élettartam növekedése és a társadalom elöregedése a hosszú távú fenntarthatóságot veszélyeztette. (4) A növekvı igények a fentieken túl többletkiadásokra sarkallták az állampolgáraiknak teljes körő ellátást nyújtani szándékozó kormányzatokat. A fejlett államokban a fejlıdés is megtorpant, a gazdasági növekedés aranykora lezárult. Az autoriter társadalmak sajátosságának – a valós politikai verseny hiányának – tulajdonítható, hogy ezen államokban a gazdaságpolitika reakcióideje gyorsabb és cselekvési mozgástere nagyobb mint a demokráciákban. Természetesen a gyors reakcióidı és a tágas mozgástér mit sem ér kompetenciák és morálisan intakt politikai elit nélkül. Szingapúr idıben felismerte az új kihívásokat és 1981-ben nekilátott az új, elıtakarékossági számlákra (medical saving accounts – MSA) épülı egészségügyi rendszerének kialakításához, amelynek segítségével napjainkra magas allokációs és termelési hatékonyságot sikerült elérnie. (A WHO szempontrendszere szerint összteljesítményét tekintve a szingapúri a 6. legjobb egészségügyi rendszer a világban. Csak Franciaország, Olaszország, San Marino, Málta és Andorra elızi meg. Magyarország Uruguay és Trinidad és Tobagó közé ékelıdve a hatvanhatodik.) A szingapúri egészségügyi rendszer hatékonyságát szemlélteti az alábbi, a születéskor várható egészséges élettartam és az egészségügy GDP arányos kiadásait összevetı táblázat.

3. táblázat: a születéskor várható egészséges élettartam és az egészségügyi kiadások kapcsolata a nyugati fejlett országokban és Szingapúrban Forrás: WHO, 2006

103



3.1. A szingapúri egészségügy filozófiája Az egészségügyi rendszer filozófiája négy pillérre épül. Noha – amint azt jeleztük is – az egészségügyi rendszerrel szemben támasztott követelmények folyamatosan növekedtek az elmúlt évtizedekben, egyre több tanulmány és felmérés mutat rá arra a jelenségre, hogy egészségi állapotunk csupán 11–16%-ban az egészségügyi rendszer függvénye. Egészségünk megırzése szempontjából sokkal nagyobb a jelentısége az életmódnak, a környezet minıségének és a biológiai/genetikai adottságoknak. A szingapúri egészségügyi rendszer filozófiája is részben ezekre a felismerésekre épül. A filozófia pillérei a következık: (1) Az egészségmegırzés és az egészséges életmód népszerősítése. Külön hangsúlyt érdemel ezen belül is az egészségtudatosságra nevelés a közoktatási rendszeren és médiakampányokon keresztül, a kötelezı védıoltások rendszere és a rendszeres szőrés a betegségek korai felismerésének érdekében. (2) A második pillér az egyéni felelısségvállalásra alapoz, amelyet elsısorban a finanszírozáson keresztül érvényesítenek. (3) A harmadik elv értelmében a kormányzat köteles szabályozóként beavatkozni minden olyan esetben, amikor az egészségügyi piac kudarcot vall. Például joga van meghatározni a kórházi ágyak számát és típusonkénti megoszlását, továbbá ellenırzése alatt tartja az új technológiák és eljárások bevezetését – amelyek esetenként fölöslegesen megnövelhetik az egészségügyi kiadások szintjét. (4) A kormányzat köteles felkarolni az egészségügyi ellátás megfizetésére képtelen állampolgárokat. A rendszer lényege, hogy azok, akik nem tudják megfizetni az egészségügyi szolgáltatást, költségtérítésért folyamodhatnak a Medifund-hoz. (Az egészségügy finanszírozásáról bıvebben a 3.3-as alfejezetben.)

3.2. Az egészségügyi rendszer szolgáltatási szerkezete A szingapúri egészségügy duális szerkezető. A magán és az állami szolgáltatók ugyanazokat a feladatokat látják el és a fogyasztók szabadon választhatnak az állami és a magánszolgáltatás között. Mégis egyfajta sajátos munkamegosztás figyelhetı meg a szolgáltatási struktúrában. Az alapellátás és a járóbeteg-ellátás 80%-át a magán rendelıintézetek látják el, és csupán a fennmaradó húsz százalékot az állami rendelık. A lényegesen költségesebb kórházi ellátás (fekvıbeteg-ellátás) esetén az arányok felcserélıdnek: az ellátás 80%-ban állami, 20%-ban magán. Az állami tulajdonban lévı egészségközpontok és kórházak autonóm menedzsmenttel rendelkeznek. (Bıvebben lásd még “Az egészségügy finanszírozása” alfejezetben.) A feladatok hatékonyabb és magasabb színvonalú ellátása érdekében az állami kórházakat és rendelıintézeteket két regionálisan elkülönülı fürtbe szervezték. A National Healthcare Group felelıs a nyugati régióban élı állampolgárok egészségügyi ellátásáért, míg a Singapore Health Services a keleti régióért. Az alapellátás biztosítására tizenhat állami egészségközpontot üzemeltetnek és emellett több mint kétezer magánpraxis mőködik. A kétezerbıl valamivel több mint ezerhatszáz hagyományos feladatokat ellátó orvosi rendelı, a többi fogorvosi rendelı. A közel 450 magán fogorvosi rendelı mellett kétszázharminc államilag finanszírozott fogorvosi rendelı is mőködik, melyek feladata többek között a gyermekek ingyenes fogászati ellátásának biztosítása. Szingapúrban 27 kórházi ágy jut 10.000 állampolgárra. A kórházi ágyak 80%-a állami. (A kórházi ágyak relatív számát az elmúlt évtizedben csökkentették 30-ról 27-re, amely érthetı, amennyiben 1996-ban kapacitás kihasználtság az állami kórházakban 84%, míg a magánkórházakban a 65%-os volt.) A betegek négy kategória közül választhatnak az állami kórházakban az egy ágyas szobáktól a nagy kórtermekig, amelyekben az ágyak száma meghaladhatja a harmincat is. Az 1–2 ágyas szobák (A kategória) költségtérítése alapesetben teljes egészében a beteget terheli, a négyágyas (B1), hatágyas (B2) és a több mint harmincágyas (C kategória) szobák költségtérítését húsz (B1), hatvanöt (B2) illetve nyolcvan (C) százalékban az állam magára vállalja. A magánkórházak csak A és B1 kategóriás szobákkal rendelkeznek. A fekvıbetegek átlagos tartózkodási ideje 2006-ban 5,4 nap. (Az EU átlag 10 nap10.)

10 In W. von Eiff, T. Massaro, Y.O. Voo, R. Ziegenbein (2002):

104

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A hosszú idıtartamra szóló gondoskodást biztosító központok (idısotthonok, napközi otthonok, házi gondoskodást nyújtó központok) önkéntes alapon szervezıdnek, de indulásukhoz és mőködésükhöz az állam segítséget nyújt: 90%-ban hozzájárul az induló tıkéhez és 50%-ban biztosítja az éves mőködési költségeket. A fennmaradó részt az intézményeknek magánadományokból kell elıteremteniük. Az állami szolgáltatók feladata azon alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó állampolgárok egészségügyi ellátásának biztosítása, akik nem engedhetik meg maguknak a magánszféra szolgáltatásait. Ezen szolgáltatások benchmark-ként szolgálnak az egész szektor számára, implicit módon meghatározzák a szolgáltatásoktól elvárt minıséget és az azért fizetendı árat. Az állami szolgáltatások díjainak szabályozása a kormányzat hatáskörébe tartozik. A magán kórházakban és magán rendelıintézetekben az intézmények által meghatározott szolgáltatási díjat (fee-for-service) kell megfizetnie a páciensnek. A szingapúriak egészségi állapotában jelentıs a szerepe a preventív és egészségmegırzı programoknak. A dohányzás elleni kampány eredményeképpen 50%-al csökkent a dohányosok aránya. (A program sikeréhez minden bizonnyal a dohányzásra kijelölt helyek számának csökkentése is hozzájárult.) A túlsúlyos gyermekek aránya az ezredfordulón két év alatt 13,2%-ról 11,2%-ra csökkent, miután az 1990-es évek felmérései alapján hozzáláttak az egészséges életmódot népszerősítı kampány megvalósításához. A szingapúri állampolgárok kulturális gyökerei termékeny táptalajt biztosítanak a kormányzati egészségpolitikai programok hatékony megvalósításához, ugyanakkor az autoriter hagyományú társadalmi szerkezet mellett a kormányzat hitelessége is jelentısen hozzájárul a kampányok sikeréhez. Ezenkívül a programok megvalósítására alkalmas egészségügyi struktúra szerepe sem elhanyagolható: a kampányok lebonyolítását az állami klinikák és rendelıintézetek végzik.

3.3. Az egészségügy finanszírozása A Szingapúri Egészségügyi Minisztérium „A megfizethetı egészségügyi ellátásról” szóló Fehér könyvében (1993) rámutat arra, hogy bármilyen módját is választja egy ország az egészségügy finanszírozásának, a rendszer fenntartásának költségei végül teljes egészében állampolgárait terhelik: úgy egyénként a magánbiztosítás költségén keresztül, mint munkavállalóként vagy munkaadóként adó és/vagy társadalombiztosítási járulék formájában. A kérdés ezért nem az, hogy ki fizet az egészségügyért, hanem hogy milyen arányban érvényesítsék az egészségügyi rendszerrel szemben támasztott, egymással versengı követelményeket, úgy a szolidaritást mint a választás szabadságát, a gazdasági alapkövetelmények (rendszer fenntarthatóság, költségminimalizálás) figyelembevétele mellett. Szingapúr az 1980-as években részpolitikák sorát dolgozta ki az egészségügy teljes költségének minimalizálására. A költségminimalizálás filozófiája arra az elképzelésre épül, hogy a kormányzat elsısorban partner és csak végszükség esetén mőködik közre, mint a szolgáltatás finanszírozója. A kormányzat, céljának megvalósítása érdekében alszámlát hozott létre a CPF-en belül az egyéni befizetések meghatározott részének egészségügyi célú elkülönítésére. (Medisave Account) A nyolcvanas évek végén az Egészségügyi Minisztérium nekilátott az állami kórházak átstrukturálásához. A kórházakat gazdasági társaságokká alakították, önálló menedzsmenttel. Az intézkedés célja az volt, hogy növeljék a kórházak piaci folyamatokra való reagálási képességét, valamint ösztönözzék a pénzügyi fegyelmet és a költségtudatos mőködést. A kórházak az átstrukturálás eredményeképpen szabadon dönthetnek a munkaerı felvételérıl és elbocsátásáról, illetve alkalmazottaik munkabéreirıl. Másfelıl a kórházak továbbra is az állam tulajdonát képezik és meg kell felelniük az Egészségügyi Minisztérium által meghatározott feltételeknek, eljárási rendeknek, szabályoknak. A támogatott orvosi ellátásokra évente költségtérítést kapnak a kormányzattól, beteg/nap/szolgáltatás típusa rendszerben. A rendszer kritikusai szerint, az önálló költségvetés lehetıvé teszi a menedzsment számára, hogy rugalmasabban reagáljon a vevıi igények változására. A már említett, „A megfizethetı egészségügyi ellátásról szóló” Fehér könyvben az Egészségügyi Minisztérium konkrét ajánlásokat fogalmazott meg az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentésére, a minden szingapúri állampolgár számára megfizethetı egészségügyi rendszer megvalósítása érdekében. Az ajánlások az ellenırzés három területére terjednek ki:

105



(1) Az állami kórházak mőködési költségeinek és árazásának szabályozása. (2) A Medisave számla a nem állami egészségügyi szolgáltatóknál igénybevett szolgáltatások esetén történı felhasználásának szabályozása: a Medisave által megtérített szint feletti kiadások kontrollállásán keresztül. (3) Saját források igénybevétele a nem állami egészségügyi szolgáltatóknál igénybevett szolgáltatások esetén csupán minimális kontrollnak van kitéve. Az alapok bemutatása után áttérhetünk a finanszírozás tényleges folyamatának bemutatására. A szingapúri egészségügyi rendszer négy forrásra támaszkodik: az egyén, a munkáltató, a biztosító és a kormányzat hozzájárulására. Az egyén hozzájárulása ugyancsak négyféleképpen történhet: közvetlenül (direct payment), önrészesedéssel11 (deductibles), fix összegő hozzájárulással12 (co-payment), és az ellátás egy bizonyos százalékának megfizetésével (co-insurance). A munkáltató a CPF-be történı befizetésen keresztül járul hozzá a Medisave számla egyenlegéhez valamint biztosítást köthet munkavállalója javára. A kormányzat egyrészt munkáltatóként járul hozzá a kiadások fedezetéhez, másrészt átvállalja az arra rászorulók számára pályázati úton megállapított költségtérítést. A következı ábra az egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás leegyszerősített sémáját mutatja, ezt követi a szingapúri egészségügyi rendszer finanszírozásának komplex sémája. Az egyszerőség kedvéért a kormányzat közvetlen és közvetett hozzájárulását összefoglalóan közfinanszírozásnak, míg az egyének és a vállalatok közvetlen és közvetett hozzájárulását magánfinanszírozásnak nevezzük.

2. ábra: az egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás sémája Forrás: Joseph E. Stiglitz (2000, 310.) ábrájának módosított változata (Dombi, Á. (2007): Az egészségügy In: Veress József (szerk.) A gazdaságpolitika nagy elsoztórendszerei. 73. o.)

11 Az egyén bizonyos összeghatárig maga fedezi az ellátás költségét (Dombi in Veress, 2007) 12 A beteg egy adott összeggel járul hozzá az egészségügyi szolgáltatás költségéhez, függetlenül annak nagyságától (Dombi in Veress, 2007)

106


3. ábra: a szingapúri egészségügyi szolgáltatás és finanszírozás sémája Forrás: Liu, E., Yue, S.Y. (1999) alapján a szerzı

Az egészségügyi kiadások közfinanszírozása Adózás. A kormányzat az adóbevételekbıl erıforrásokat allokál az egészségügyi rendszer finanszírozására és az egészséges életmód népszerősítésére. A 0 és 21% között ingadozó progresszív személyi jövedelemadó kulcsokat az elızı év keresetei alapján határozzák meg. A társasági adót az értékcsökkenési leírással korrigált nettó eredmény után számítják, melynek mértéke 2007-ben 20%. (2008-tól 18%.) Az egészségügy állami finanszírozása a központi közel költségvetés öt százalékát teszi ki. Medifund. A Medifund-ot a kormányzat 1993-ban hozta létre a rászorulók egészségügyi ellátásának finanszírozására. A Medifund jelenti a szociális védıhálót azok számára, akik még az állami kórházi és járóbeteg ellátás terheit sem tudják jövedelmükbıl kitermelni. A rászorulók pályázati úton juthatnak a fedezethez. Minden állami kórházban mőködik egy, a kormányzat által kijelölt tagokból álló ún. Hospital Medifund Comitee, amely a pályázati összeg odaítélésérıl dönt. (Az összeg odaítélését az egyéni életkörülményektıl teszik függıvé.) A Medifund támogatására való pályázás feltétele, hogy az illetı szingapúri állampolgár legyen, és „C” vagy maximum „B2” kategóriás kórházi ellátásban és/vagy támogatott járóbeteg ellátásban részesült és képtelen megtéríteni az ellátás költségét. A Medifund-ot 200 millió szingapúri dollár törzstıkével hozták létre. Jelenlegi törzstıkéje – az évenkénti tıkeemeléseknek köszönhetıen - 1,48 milliárd dollár. A kormányzat az alap kamatait fordítja a rászorulók ellátásának finanszírozására, a törzstıkébıl nem vesz el. Az egészségügy magánfinanszírozása Medisave. A Medisave a Központi Elıtakarékossági Alap (CPF) elkülönített alszámlája, amely az egyén és közvetlen hozzátartozói kórházi, kisebb sebészeti és az Egészségügyi Minisztérium által meghatározott 107



körő járóbeteg ellátásának fedezetéül szolgál, az Egészségügyi Minisztérium által meghatározott összeghatárig. (Az Egészségügyi Minisztérium honlapján megtalálható a finanszírozható szolgáltatások köre és a hozzájuk rendelt összeghatárok részletes listája.) A Medisave alszámlához való hozzájárulás mértéke a bruttó bér 6,5-8,5%-a között változik az életkor függvényében. (Minél idısebb a munkavállaló, annál többet kell a Medisave alszámlájára átcsoportosítania.) A Medisave az egyéni felelısségvállalásra és költségtudatosságra ösztönzés egyik legfıbb eszköze Az alap mőködési költségeinek aránya a teljes kiadásaihoz viszonyítva 2%, szemben a német társadalombiztosítási alap 5,4%-os értékével (W. von Eiff, T. Massaro, Y.O. Voo, R. Ziegenbein, 2002). MediShield. A MediShield a szokványostól eltérı (ún. katasztrofális) megbetegedések fedezetéül szolgáló állami biztosítás, melynek biztosítási díját a Medisave számláról finanszírozzák. A 2006-os adatok szerint a Medisave számlatulajdonosok 89%-a igénybe vette a MediShield szolgáltatást is. A MediShield-et 1990ben hívta életre a kormányzat olyan elhúzódó, krónikus betegségek finanszírozására, amelyek költségét a Medisave-bıl nem lehetne fedezni. A MediShield megköveteli az egyénektıl a költségek részbeni magánfinanszírozását önrészesedés (deductible) vagy fix összegő hozzájárulás (co-payment) formájában. Mindezt azzal a céllal, hogy kivédje a teljes körő biztosításból fakadó azon költségeket, amelyek a biztosított esetleges túlfogyasztásából következnek. A biztosítás éves díja 30 és 705 szingapúri dollár között változik. (30 éven aluliaknak 30 dollár, a 84 és 85 éveseknek 705 dollár.) A MediShield akkor lép életbe, ha a kórházi tartózkodás meghaladja az adott betegségtípusra a séma szerint meghatározott kórházi tartózkodási idı másfélszeresét. Amennyiben erre sor kerül, akkor a „B2” illetve „C” kategóriás kezelés költségének 60%-át téríti meg a biztosító, a fennmaradó rész magán hozzájárulás formájában a pácienst terheli (co-payment vagy deductible). Mivel a kezelés típusától függıen az indokolt tartózkodási idı jelentıs mértékben ingadozik, az összes kórházi kezelési költségnek csupán 20–25%-át finanszírozzák a MediShield programból. Míg a MediShield a horizontális kockázatmegosztás eszköze, addig a Medisave az idıbeli kockázatmegosztásé Magán egészségbiztosítás. Az egyéneknek és vállalatoknak lehetıségük nyílik magán egészségbiztosítást is kötniük, egészségügyi kiadásaik szélesebb körő fedezésére, az állam által menedzselt elıtakarékosságon és biztosításon felül. Már 1998-ban 750.000 munkavállaló (és hozzátartozója) rendelkezett magánbiztosítással. A vállalatokat azzal ösztönzi a kormányzat munkavállalóik biztosítására, hogy a biztosítási díj a bruttó bér 2%-áig adómentességet élvez. Bármely magánbiztosító nyújthat egészségbiztosítást Szingapúrban. Kikötések csak azon biztosításokra vonatkoznak, melyeknek díját a Medisave számláról finanszírozzák. Közvetlen finanszírozás. Ide tartoznak a már korábban említett költségmegosztást szolgáló társfinanszírozási módok (deductible, co-payment, co-insurance) valamint a receptre kapható és a vény nélküli gyógyszerek finanszírozása.

3.4. Az egészségügyi rendszer néhány kiemelt mutatószáma Szingapúrban 2004-ben a GDP 3,7%-át fordították az egészségügyi kiadások finanszírozására, amelynek 0,9%-a kormányzati kiadás, a többi magánfinanszírozás. A 2004-es 3,7%-os GDP arányos kiadást összehasonlítva a 2000-ben mért 3%-al, jelentıs növekedésnek lehetünk tanúi. Ugyanakkor ez még mindig messze elmarad az OECD országok átlagától, 8%-tól. Feltőnı adat a szingapúri egészségügyi rendszer finanszírozása kapcsán, hogy 1986 és 1995 között a magánkiadások aránya – a 2006-os értékhez hasonlóan - a teljes kiadáshoz viszonyítva 70% körül ingadozott. Ezen belül a Medisave-en keresztül finanszírozott szolgáltatások a teljes kiadáshoz viszonyítva csupán 8–10%-ot tettek ki, míg a magánszektor egyéb kiadásai a 60–62%-os sávban ingadoztak13. A magánszektor egyéb kiadásainak magas aránya két jelenségre enged következtetni. Az egyik, hogy viszonylag magas a magán társfinanszírozás aránya, amely jelentıs mértékben mérsékli a túlfogyasztást, a másik, hogy vélhetıen magas a horizontális

13 Az Egészségügyi Minisztérium adatai alapján

108

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola kockázatmegosztás szintje, hiszen ebbe a kategóriába tartoznak a MediShield és a magánbiztosítók által kifizetett szolgáltatások is.

4. Szingapúr oktatáspolitikája 4.1. A szingapúri oktatáspolitika irányelvei A meritokrácia fogalmát Szingapúr vonatkozásában elıször Lee Kuan Yew használta, amellyel azt kívánta kifejezni, hogy Szingapúrban mindenki tehetségének, tudásának és hozzáállásának megfelelı elbírálásban részesül. A meritokrácia az alapja Szingapúr politikai berendezkedésének, így az oktatáspolitikát is ezen elv szerint alakítják. Ennek szellemében az oktatáspolitika kifejezett célja elsısorban nem a társadalmi kohézió megteremtése, ahogyan azt a jóléti társadalmak közoktatáspolitikai koncepciói megfogalmazták, hanem már óvodás kortól a tehetségek kiválasztása és felkészítése a vezetı pozíciók betöltésére. Ezzel nem azt állítjuk, hogy a szingapúri kormányzat számára nem fontos a társadalmi kohézió megteremtése, csupán azt, hogy ezt nem feltétlenül a közoktatás egyenlısítı törekvésein keresztül kívánja megvalósítani. A rendszer különösen nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi eredményre, amely a folyamatos szelekció alapja és a legfontosabb tényezı a diák pályaválasztási lehetıségei és a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciója szempontjából, függetlenül szociális (családi) hátterétıl14,15. A tananyag ezért a könnyen számon kérhetı ismeretek elsajátítására épül. A rendívül kiélezett verseny arra ösztönzi a diákokat, hogy az elmúlt tíz év vizsgasoraiból összeállított kiadványokból készüljenek vizsgáikra. A rendszer kritikusai a szingapúri munkaerı kreativitásának és vállalkozó szellemének hiányát – amely az ezredfordulón a szingapúri gazdaság váratlan megtorpanásához vezetett – az évtizedes oktatáspolitikai gyakorlat során rögzült rossz beidegzıdésekben vélik felfedezni. Ami a fejlıdés kezdeti fázisában elınynek számított, az napjaink globális versenykörnyezetében sokszor hátrányt jelent. Az oktatáspolitika részcéljai a gazdaságpolitika stratégiai céljaival összhangban változtak az elmúlt negyven év során. Az 1960-as és 1970-es években elsısorban a termelékenységen volt a hangsúly. Az oktatáspolitika területén a kormányzat célja a nemzettudat építése mellett „mindössze” annyi volt, hogy a közoktatás keretei között olyan alaptudást biztosítson a fiatal nemzedék számára, amely az iparosodó Szingapúrba települı multinacionális vállalatok igényeinek megfelel. A 80-as és 90-es évek tendenciái, a nemzetközi vállalatok értékláncainak magasabb hozzáadott értéket termelı elemeihez való kapcsolódás szándéka új kihívások elé állította az oktatáspolitika formálóit, a termelékenységrıl áttevıdött a hangsúly a képességek fejlesztésére. Az ezredfordulón a gazdaságpolitikában stratégiai váltásra került sor. A beruházás alapú gazdaságfejlesztést (investment-driven economy) felváltotta az innovációkra épülı gazdaságfejlesztés (innovation-driven economy), amelyben kitüntetett szerep jut a szellemi tulajdon elıállításának és piacosításának (Wong, Ho, Singh, 2007). A döntéshozók a hasznosítható (és szabadalmaztatható) innovációkban, találmányokban látják az újabb fejlıdési szakasz motorját, az új munkahelyek teremtésének zálogát. A kormányzat céljainak elérése érdekében azt tervezi, hogy az oktatás kiadásait a következı néhány évben a GDP 3,6%-ról 4,5%-ra növeli, és részben az oktatógárda képzettségének fejlesztésére, illetve a magasabb munkabéreken keresztül olyan jobb képességő oktatók megnyerésére fordítja, akik nagyobb eséllyel képesek megbirkózni a globalizáció támasztotta kihívásokkal (Yek, Penney, 2006:11). Az elmúlt évek oktatásszerkezeti átalakításaiból úgy tőnik, hogy a hagyományos értelemben vett közoktatás középtávon megırzi szelektáló jellegét, vagyis a tehetséges és a kevésbé tehetséges tanulókat továbbra is külön csoportokba osztják, ugyanakkor igaz az is, hogy a különbözı szintek közötti átjárást a korábbihoz képest nagymértékben megkönnyítették. A vállalkozó szellem és a kreativitás ösztönzése a nagy nemzeti egyetemek valamint az egyre nagyobb számban jelen lévı nemzetközi magánegyetemek feladata. A NUS

14 Goh Chok Tong. "National Day Rally Speech", 2000 15 Mika Yamashita (2002). Singapore Education Sector Analysis. Education Resources Information Center.

109



(National University of Singapore), Szingapúr két nagy állami egyetemének egyike, jelentıs eredményeket ért el a vállalkozó egyetemmé (entrepreneurial university) válás útján. Az elmúlt évek szerkezeti átalakításainak és ösztönzı rendszerbeli változtatásainak köszönhetıen jelentısen megnövekedett a NUSon létrehozott, hasznosítható szabadalmak és újítások, valamint a NUS-ról induló vállalkozások (spin-off, start-up) száma. Az Economic Development Board (EDB) kinyilvánított szándéka, hogy 2008-ra legalább tíz nagynevő oktatási és kutatási intézményt vonzzon Szingapúrba. (Az ISEAD, a John Hopkins, a Wharton és az MIT már jelen van.)

4.2. Az oktatás szerkezete és a képzés sajátos vonásai Szingapúr oktatási szerkezete az angolszász hagyományra épül. Ezt a típust a kétirányú fejlıdés eredményeképpen fennmaradt felülrıl építkezı, továbbtanulásra felkészítı akadémikus iskolarendszer és az alulról építkezı, munkavállalásra felkészítı tömegoktatási rendszer jellemzi. Ennek megfelelıen a tanulóknak korán választaniuk kell a fenti két irány között. Az egyes szintek részletes tárgyalása helyett csupán a fontosabb sajátosságok bemutatására törekszünk ebben az alfejezetben. Mielıtt rátérnénk a szerkezeti áttekintésre, külön figyelmet érdemel a nyelvoktatás szerepe a szingapúri oktatási rendszerben. A gyermekek idegen nyelv oktatása már óvodás korban elkezdıdik. Az anyanyelve mellett, minden bölcsıdébe és óvodába járó angolul is tanul. (Az olyan óvodákban, ahol nincsen lehetıség a maláj vagy a tamil nyelv elsajátítására, ott a maláj és a tamil ajkúak kínaiul tanulnak.) Az angol nyelv Szingapúr hivatalos nyelvei közé emelésével Lee Kuan Yew-nak egyszerre két problémát sikerült orvosolnia: egyrészt összekötötte Szingapúr soknemzetiségő társadalmát anélkül, hogy az állampolgárok rá lettek volna kényszerítve egymás nyelvének elsajátítására, másrészt jelentıs mértékben hozzájárult Szingapúr világgazdasági integrációjához. Szingapúrban az angol nyelv egyben a társadalmi kohézió és a munkaerıpiac igényeihez való alkalmazkodás egyik fontos eszköze. Az általános iskolai szinttıl kezdve a tanulók kötelezıen választhatnak az angol mellett egy további idegen nyelvet. Amennyiben az általuk tanulni kívánt nyelvet az adott iskolában nem oktatják, az Oktatási Minisztérium ingyenesen biztosítja képzésük feltételeit egy másik intézményben. Bölcsıde, óvoda. (Pre-school education, early childhood education. )Az általános iskola elıtti nevelést (preschool education vagy early childhood education) ellátó intézményeket Szingapúrban a magánszféra mőködteti (alapítványok, vallási felekezetek, magánvállalkozások). Általános iskola. (Primary education).A képzés idıtartama hat év. Az általános iskolai képzés két szakaszból áll. Az elsı négy év az alapozó szakasz (foundation stage), amelyben az angol és az anyanyelv mellett közismereti tárgyakat oktatnak. A tárgystruktúra sajátossága az Egészséges életmódra nevelés (health education) és az „Állampolgári és morális ismeretek” („Civics and Moral Education”) oktatása. A második az ún. eligazító szakasz (orientation stage), amelyben a gyermekeket már tíz éves korukban képességeik szerint csoportokba osztják. (2008. január 1-jétıl az anyanyelvet három, haladó, sztenderd, alapozó, míg a természettudományokat és a matematikát kettı, sztenderd és alapozó szinten tanulhatják.) Az általános iskolai képzés vizsgával zárul. (Primary School Leaving Examination, PSLE) A továbbtanulási lehetıségeket a vizsgaeredmények határozzák meg. (A magán középiskolák ugyanakkor maguk dönthetnek a felvételi követelményekrıl.) Középiskola. (Secondary education). Az általános iskolai záróvizsga eredményei alapján a diákokat három csoportba sorolják: „Express”, „Normal (Academic)”, „Normal (Technical)”. A négy éves Express képzés a kapu a két-három éves egyetemi felkészítı kollégiumokba és sikeres vizsga esetén az O-szintő SingaporeCambridge Általános Képesítés (Singapore-Cambridge General Certificate of Education Ordinary-level) megszerzésével zárul. A Normal (Academic) képzés négy plusz egy éves. Az ötödik év végén a diákoknak lehetıségük nyílik az Express képzést lezáró O-szintő képesítés megszerzésére. A négyéves Normal (Technical) képzés az alacsonyabb szintő (Normal-level) záróvizsgával zárul és alapvetıen az egyelıre alacsony presztízső posztszekunder képzésre készít fel. A szabályok értelmében természetesen van lehetıség az átjárásra a három képzés között. Létezik még egy ún. Gifted Education Programme (GEP) elnevezéső tanulmányi út is, amelyet 1984-ben hoztak létre a kiemelten tehetséges tanulók speciális képzésére. A kiválasztás már az általános iskola 110

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola harmadik osztályában megkezdıdik. Ekkor a diákok egy százalékát választják ki. A GEP középiskolai szinten lassan elhal, és helyébe lép a hat éves ún. Integrated Programme, amelynek lényege, hogy a képzésben tanulók az O-szintő vizsgát „átugorják” és helyette a hatodik év végén magasabb, érettségi szintő (A-szintő) vizsgát tesznek. A sikeres A-szintő érettségi az elıfeltétele az egyetemekre való bekerülésnek. (Az egyetemi elıkészítı kollégiumok is az A-szintő vizsgára készítenek fel.) A középiskola mellett kötelezı részt venni valamilyen tanrenden kívüli önképzı programban (Co-curricular Activities), ami lehet elıadó mővészet, sport vagy valamilyen társadalmi szervezet gyerekmozgalma (Vöröskereszt, vagy a rendırség, a polgári védelem és a katonaság kadéthadteste stb.). A programok – jellegüktıl függıen – a társadalmi kohézió erısítését vagy a versenyszellem és a képességek pallérozását szolgálják. A gyerekek versenyeken vesznek részt és eredményeik alapján elınyt évezhetnek az egyetemi elıkészítı kollégiumokba történı felvételkor. Posztszekunder képzés. (Post-secondary education).Az O-szintő képesítés megszerzése után, a képesítés eredménye alapján a hallgatók az egyetemi elıkészítı kollégiumokban illetve a szakképzést nyújtó posztszekunder intézményekben tanulhatnak tovább. Ezek közül a legismertebb az ITE, Institute of Technical Education, amely 2005-ben elnyerte a „Singapore Quality Award”-ot (SQA), a legrangosabb szingapúri minıségi díjat, melynek fıvédnöke maga a miniszterelnök. A kormányzat minden törekvése ellenére a képzés társadalmi presztízse még mindig alacsony, bár a hallgatók száma az új évezredben évrıl évre növekszik. A problémamegoldó tudás felértékelıdése a feladat-végrehajtó tudással szemben új kihívás elé állította a posztszekunder szakképzést is. A korábbi, hagyományos tanrend helyébe a PlanExplore-Practice-Perform struktúra lépett, amelynek jellemzıje, hogy a hallgatók csapatmunkában és projekteken keresztül sajátítják el a tananyagot. Egyetemi elıkészítı kollégium. (Pre-university).Az A-szintő érettségire készít fel, ami az egyetemi képzésben való részvétel elıfeltétele. A képzés jelentıs mozgásteret biztosít az egyes tárgyak tanulásában. Ezen a szinten már lehetıség nyílik gyakorlatiasabb, esettanulmány orientált oktatásra. Egyetemi és fıiskolai képzés.Szingapúrban négy egyetem és öt fıiskola található. Az egyetemek közül a két legnagyobb az egyenként több mint 20.000 hallgatót képzı Szingapúri Nemzeti Egyetem (National University of Singapore, NUS) és a Nanyang Mőszaki Egyetem. A felsıfokú oktatási intézményekben való részarány 20-25%-os. A fejezet bevezetıjében már említést tettünk a szingapúri állami és magán egyetemek oktatáspolitika által megjelölt stratégiai feladatairól, ezért feladatuk taglalásától itt most eltekintünk.

4.3. Az oktatás finanszírozása A szingapúri oktatáspolitika alapvetése, hogy egyetlen gyermek sem maradhat oktatás nélkül, még akkor sem, ha családja nem rendelkezik az oktatáshoz szükséges fedezettel. Ez azt is jelenti egyben, hogy Szingapúrban az oktatás nem teljesen ingyenes. Az állami általános és középiskolákban jelképes, 13 szingapúri dolláros havi tandíjat kell fizetni a gyermekek után. A tandíj alól ugyanakkor felmentést lehet kérni. 1500, illetve több mint háromgyermekes családok esetén 1800 szingapúri dollár alatti jövedelem esetén a tandíjat a szingapúri Oktatási Minisztérium átvállalja. (Az 1500 szingapúri dollár megközelítıleg száznyolcvanezer forint, amely egy kétgyermekes család esetén egy fıre esıen negyvenötezer forintot jelent.) Ezen kívül az Edusave Merit Bursary (EMB) ösztöndíjséma szerint a kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezı hallgatók a képzésükre felhasználható ösztöndíjban részesülhetnek. A felsıoktatás tandíjköteles. Bár a kormányzat az állami egyetemeket nagy mértékben támogatja, még így is jelentıs összegő tandíjat kell fizetniük a hallgatóknak. A Nanyang Mőszaki Egyetem példája alapján az informatikus képzés teljes éves díja 21.350 szingapúri dollár, melybıl 15.700 dollárt az Oktatási Minisztérium finanszíroz, a fennmaradó 5.650 dollár terheli a hallgatót. A Központi Elıtakarékossági Alap (CPF) befektetésekre vonatkozó szabályzata lehetıséget nyújt a tandíj elıtakarékossági számláról történı finanszírozására, amelyet a munkába állást követı elsı év végén kell elkezdeni törleszteni vagy lehetıség szerint visszafizetni egy összegben.

111



4.4. Az oktatási rendszer eredményei és kritikái A 13 éves korú szingapúri diákok 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban a holland TIMSS Trends in International Mathematics and Science Study (a matematika és természettudomány összehasonlító teljesítménymérése) felmérése alapján a matematikai és természettudományos tudásuk alapján 47 ország közül az élen végeztek, megelızve Dél-Koreát és Japánt. Magyarország az 1995-ös felmérésben a 10. helyen végzett. (2003-ban az elsı öt helyen csak délkelet-ázsiai országokat találunk. Sorrendben: Szingapúr, Tajvan, DélKorea, Hongkong, Japán.) A NUS a Time Top200 globális egyetemi rangsorában 2004-ben a 18., 2005-ben a 22., 2006-ban második legjobb ázsiai egyetemként a 19. pozíciót foglalta el. A szingapúri oktatási rendszer kritikusai úgy vélik, hogy a rendszer túlságosan specializált, merev és elitista. Továbbá más oktatási rendszerekhez képest lényegesen kevesebb hangsúlyt fektet a kreatív gondolkodásra. A rendszer védelmezıi ezzel szemben a nemzetközi összehasonlításokban elért kiváló eredményekre helyezik a hangsúlyt, ami a negatív hangvételt megütık szerint inkább a diákok mechanikus képességeinek (kondícionálásának), az adott feladatra való szorgalmas felkészülésének az eredménye és nem annyira az önálló véleményalkotási és gondolkodási képességüknek. Kétségtelen tény, hogy a szelektálás jelentıs lelki és pszichikai terheket ró a fiatalokra16, ugyanakkor az is igaz, hogy a képesség szerinti szelekció 70-es évekbeli bevezetése óta jelentısen csökkent a bukások és a kiszóródás aránya és javult a jobb képességő tanulók lehetısége képességeik kibontakoztatására.

5. Következtetések, záró gondolatok Joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy egyáltatlán tanulhatunk-e bármit is egy olyan távoli ország gazdaságpolitikai sikertörténetébıl, mint Szingapúr, amely úgy kulturális hagyományait mint társadalmi berendezkedését tekintve oly távol állónak tőnik a nyugati világ értékrendjétıl. Reményeink szerint a válasz: igen. 1. Egyrészt a konfuciánus alapértékek nem állnak távol a protestáns etika által közvetített értékektıl (takarékosság, puritán életmód, szorgalom), amelyeknek Schumpeter kitüntetett jelentıséget tulajdonított a kapitalizmus kialakulásában. Schumpeter hívta fel elıször arra az egyszerő összefüggésre a figyelmet, hogy a beruházás a megtakarítással kezdıdik. 2. Másrészt Szingapúr fejlıdése is példa nélküli, és sikereit ha úgy tetszik az elvtelen másolásnak és implementálásnak köszönheti. A korabeli tudományos értekezések semmi esélyt nem adtak KeletÁzsia és azon belül Szingapúr felemelkedésére. (Gunnar Myrdal svéd Nobel-díjas közgazdász az 1960-as évek elején Ázsia kilátásairól írt kétezerkétszáz oldalas értekezésében azt írja, hogy „az exportpiacok bıvülésének korszaka lezárult“17.) Ázsia Kis Tigriseinek a 20. század második felében tanúsított fejlıdése azt a feltételezést erısítette meg, hogy a személyes motivációk és a tudás minısége legalább olyan jelentıs szerepet játszanak a fejlıdésben, mint a természeti adottságok vagy a történelmi hagyományok. Érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek, ha egymás mellé állítjuk a Kis Tigriseket és Japánt. Mind az öt országra jellemzı volt, hogy természeti erıforrások híján, egy nagy nemzeti katarzis után, a lehetetlen helyzet által tökéletesre élesített túlélési ösztönökkel láttak hozzá gazdaságuk és társadalmuk újjáépítéséhez. A társadalmi kohéziót is inkább valamilyen külsı fenyegetettség teremtette meg, mint az egyébként nem ok nélkül hangoztatott konfuciánus értékek. (Hongkong és Tajvan esetében Kína, Dél-Korea esetében Észak-Korea és a Szovjetunió, Szingapúr esetében elsısorban Malajzia fenyegetése, Japán esetében pedig az Egyesült Államok törekvése a Japán gazdaság és társadalom szétzilálására.) 3. Legyen bármilyen politikai rendszer egy országban, demokrácia vagy diktatúra vagy valamilyen köztes megoldás, az értékrend a társadalmat befolyásolni képes erık (vezetık, média stb.) akaratának, motivációinak és tudásának a függvénye. Az olyan politikai rendszerek, amelyek nem ösztönzik a tisztességes versenyt és amelyben a teljesítménymotiváció helyett a

16 A szingapúri oktatási rendszer lelki leképezıdését eddig legsikeresebben az „I not studpid” címő szingapúri filmnek sikerült bemutatnia. 17 Myrdal in Rohwer, 1995

112


4.

5.

6.

7.

8.

9.

viselkedésorientáció vagy társadalmi elıjogok érvényesülnek, elzárják tehetségeiket a fejlıdéstıl és tudásuk haszonra váltásának a lehetıségétıl, valamint ezáltal gazdaságukat a hosszú távon fenntartható fejlıdéstıl. Szingapúr sikerének alapja a morálisan intakt politikai elit, a világosan megfogalmazott (és követett) értékrend, a meritokráciára törekvés. Szingapúr politikai berendezkedését tekintve demokrácia, amelyben az elmúlt negyvennyolc évben a választásokon mindig a kormányzó párt nyert. A stabil politikai háttér lehetıséget nyújtott a gazdaságpolitikának a valós kérdésekkel való foglalkozásra és gyors reakcióidı elérését tette lehetıvé a kihívásokra történı megfelelésben. A stabil politikai háttér továbbá kiszámítható feltételrendszert teremtett a gazdaság és a társadalom szereplıi számára: a kormányzat magáénak vallotta a piacgazdaság vívmányait és minden lehetséges szinten ösztönözte a versenyt. Ugyanakkor a természetes monopóliumok kérdésében sajátosan foglalt állást: a jól jövedelmezı állami monopóliumok részvényeit a Központi Elıtakarékossági Alapon keresztül a monopóliumok fogyasztói számára értékesítette. Mivel monopóliumok esetén nem hivatkozhatunk a verseny hatékonyságnövelı szerepére, legfeljebb a társadalmi kontroll hatékony mőködést kikényszerítı hatására, a kormányzat a privatizációval egy önmaga elleni, de a társadalmi szintő allokációt pozitívan érintı lépésre szánta el magát. A társadalom követı magatartása nagyobb mozgásteret kínál a politikai elit és a gazdaságpolitika döntéshozói számára a cselekvésre, mint a demokratikus váltógazdálkodás biztosította környezet, ugyanakkor látszólag kevesebb kontrollt képes érvényesíteni a játékszabályok betartatására. Azonban nem szabad megfeledkezni két motiváló tényezırıl, amely Szingapúr politikai elitjét helyes cselekvésre ösztönzi. Az egyik a gazdaság növekedéséhez kötödı kormányzati jövedelem bónuszok rendszere. A másik a helytelen, tisztességtelen magatartást súlytó büntetés, amely az anyagi veszteségen túl a társadalom elutasításából fakadó erkölcsi veszteséget és a tényleges ítélet súlyát is magában foglalja. A szingapúri társadalombiztosítási rendszer az egyéni (és családi) felelısségvállalásra épít, míg a jóléti államok jó szándékkal ugyan, de számos olyan feladatot vállaltak át az egyénektıl és a családoktól, amelyek az egyének és a családok szintjén részben vagy egészben hatékonyabban kezelhetık. Ezáltal az általuk is a társadalom alapvetı egységének tartott család szövetrendszerét lazították fel. A családokat ugyanis nem csak az etikai koordináció tartja egyben, hanem az érdekközösség is. A szingapúri társadalombiztosítási rendszer sajátossága, hogy bár egyéni felelısségvállalásra ösztönöz, számos olyan eleme van, amely a családi összetartozás tudatát erısíti. Külön figyelmet érdemel, hogy az államilag menedzselt társadalombiztosítási befizetések nyilvántartása egyéni számlákon történik. Az egyénenkénti nyilvántartás magasabb szintő társadalmi kontrollt eredményez és csökkenti a felhalmozott pénzekkel történı visszaélés lehetıségét. Mindez arra enged következtetni, hogy a társadalombiztosítási pénzek értékállóságának megırzése elsısorban nem azon múlik, hogy állami vagy piaci erık menedzselike a megtakarításokat, hanem hogy milyen mértékben érvényesíthetı a társadalmi (és az egyéni) kontroll. A nemzetgazdaság makrogazdasági egyensúlya szempontjából nem elhanyagolható, hogy a gazdasági növekedést belsı vagy külsı forrásokból finanszírozzák, továbbá, hogy milyen a külsı források szerkezete. Az elsısorban belsı forrásokra, másodsorban külföldi mőködı tıke beáramlásra alapozott növekedési stratégia kevesebb támadási felületet indukál és mérsékli a külsı sokkok, illetve a világgazdaság feltételrendszereiben bekövetkezı változások nemzetgazdaságra gyakorolt hatásait. A megtakarítási hajlandóság csupán annyira kulturális sajátosság, mint amennyire ösztönözhetı megfelelı intézményrendszer kialakításával. Az államnak alapvetıen két eszköze van az egyéni megtakarítások ösztönzésére. Indirekt módon azáltal, hogy nagyobb mozgásteret biztosít a családoknak az öngondoskodásra, direkt módon pedig a megfelelı intézményrendszer kialakításával. 113



10. Az egészségügy finanszírozásában a közvetlen állami részesedés a kötlségek 30%-át teszi ki. A fennmaradó 70% egyéni hozzájárulás, de ezen belül összesen csak 8-10% az államilag menedzselt ún. egészségügyi elıtakarékossági számlákról (MSA) történı finanszírozás. A fennmaradó közel 60% egyéni hozzájárulás vagy biztosító által megtérített kiadás. Az egészségbiztosítás feladatát alapvetıen az állami biztosító látja el, de a rendszer lehetıséget nyújt magánbiztosítóval is szerzıdni. Az egészségügy finanszírozásában a magánbiztosítók szerepe nem jelentıs, mondhatni elhanyagolható. A szolgáltatás minıségére vonatkozó sztenderdeket is az Egészségügyi Minisztérium határozza meg. Az egészségügy egyéni társfinanszírozása tudatosabb fogyasztásra ösztönöz, úgy a mennyiség mint az árérzékenység vonatkozásában, ami végeredményben a GDP arányos egészségügyi kiadások rendkívül alacsony mértékében és az egészségügyi rendszer kimagasló hatékonyságában mutatkozik meg. Az egészségügy hatékonysága alapvetıen rendszerszervezési kérdés és nem annak eldöntésére koncentrálódik, hogy magán avagy állami biztosítók menedzseljék az állampolgárok egészségügyi kiadásait. A magántıke jelen van, de elsısorban az egyének közvetlen ráfordításaként jelenik meg az egészségügyi rendszerben, másodsorban az államilag menedzselt egészségügyi elıtakarékossági számlákon keresztül. A szabályozás és felügyelet alapvetıen az állam hatáskörébe tartozik. Az állami tulajdonú kórházak menedzsmentje bizonyos fokú autonómiát élvez, amely megnöveli a reagálási képességét a vevıi igények változására. 11. Az egészségügyi rendszernek van néhány a költséghatékonyság szempontjából nem elhanyagolható, ugyanakkor könnyen implementálható eleme. (1) Az állami biztosító csak az ún. szokványostól eltérı megbetegedések (chatastrophic illness) finanszírozására szolgál, meghatározott önrésszel. (2) A kormányzat aktív résztvevıje a kórházak közötti koordinációnak abból a célból, hogy csökkentse a speciális (és drága) eszközök fölösleges duplikálódását. (3) Magasabb arányú biztosítói hozzájárulás illeti meg a kevésbé komfortos kórházi ellátást választókat. (4) A preventív és egészségmegırzı programok kitüntetett figyelemben részesülnek és beépülnek a közoktatásba (fitness órák és vizsgák, táplálkozási tanácsadás) és a kötelezı tankötelezettség ideje alatti képzésbe. 12. Az oktatáspolitika kitüntetett figyelmet szentel az idegen nyelveknek a képzési struktúrában. Szingapúrban az angol nyelv nem csupán a társadalmi kohézió megteremtésének, hanem és a munkaerıpiac igényeihez való alkalmazkodásnak is egyik fontos eszköze. Az oktatás nyelve elsıdlegesen angol. További idegen nyelvek tanulásának feltételeit az Oktatási Minisztérium ingyenesen biztosítja. Az oktatási rendszer igen szelektív, a gyermekek képesség szerinti megkülönböztetése már általános iskolában elkezdıdik. A nemzetközi versenyeken és összehasonlításokban a szingapúri diákok és elit egyetemek rendre kiemelkedı eredményeket érnek el.

114


Irodalomjegyzék 1. Lee, Kuan Yew (2000): From Third World To First, The Singapore Story: 1965-2000; 2000 Singapore Press Holdings 2. Vietor, Richard H. K. (2007): How Countries Compete. Strategy, Structure, and Government in the Global Economy. Harvard Business School Press, Boston, Massachusetts 3. Rohwer, J. (1995): Asia Rising. Nicholas Brealey Publishing Limited 4. Tripathi, Salil (2006): Temasek: The Perils Of Being Singaporean Far Eastern Economic Review; May 2006 5. First Singapore, next the world. Economist; 8/14/2004, Vol. 372 Issue 8388, p65-66 6. Central Provident Fund Board (2000): Building For Our Future: Annual Report 2000. 7. Holtzmann, R., MacArthur, I., Sim, Y. (2000): Pension Systems in East Asia and the Pacific: Challenges and Opportunities. World Bank Discussion Paper. URL: http://www.worldbank.org/ (accessed May 2006). 8. Liu, E., Yue, S.Y. (1999): Health Care Expenditure and Financing in Singapore 9 July 1999 9. Singapore Ministry of Health, Affordable Health Care: A White Paper, 22 October 1993 10. W. von Eiff, T. Massaro, Y.O. Voo, R. Ziegenbein (2002): Medical savings accounts: a core feature of Singapore's health care system, European Journal Health Economics 11. Lóránt K. (1996): Az állam szerepe a gazdaságban 12. Singapore’s Central Provident Fund Scheme, An Overview and A Comparison with the U.S. Social Security System http://vandine.com/cpfa.htm 13. The World Health Organization's ranking of the world's health systems. http://www.photius.com/rankings/healthranks.html 14. Goh Chok Tong. "National Day Rally Speech", 2000 Mika Yamashita (2002). Singapore Education Sector Analysis. Education Resources Information Center. 15. Yek, T.M. – Penney, D. (2006): Curriculum as Praxis: Ensuring Quality Technical Education in Singapore for the 21st Century, Education Policy Analysis Archives 16. WONG, P. - HO, Y. - SINGH, A. (2007): Towards an ‘‘Entrepreneurial University’’ Model to Support Knowledge-Based Economic Development: The Case of the National University of Singapore. World Development Vol. 35, No. 6, pp. 941–958, 2007 17. Veress, J. (szerk.) (2007): A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei. Typotex, Budapest 18. Statistics Singapore, http://www.singstat.gov.sg/stats/themes/economy/hist/gdp.html 19. Economist Intelligence Unit 2007 20. Ministry of Health, Singapore, http://www.moh.gov.sg 21. Ministry of Education, Singapore, http://www.moe.gov.sg

115


Pfeffer Annamária1 Az államadósság hatása a külsı egyensúlyra – Európa szemszögébıl Európa versenyben maradásához nagyobb lendülető fejlıdésre van szükség. A globalizációs folyamatban Európa akkor találhatja meg helyét, ha megerısíti a fejlıdést biztosító intézmények alapjait. A Gazdasági és Monetáris Unió és a közös valuta intézménye nem elég erıs pillér, és a közös valuta biztonságához még a konvergenciakritériumok betartása sem lenne elegendı. Ezek a kritériumok ugyanis számszerően nem írják elı a tagországok külsı egyensúlyra való törekvését, annak ellenére, hogy a magas folyó fizetési mérlegdeficit veszélyeket rejt. Ezen veszélyek a fiskális politika deficitfinanszírozási döntéseivel elkerülhetık. A cikkben vizsgálom a külsı egyensúlytalanság makrogazdasági hatásait, továbbá arra keresem a választ, hogy az állam hogyan hat a külsı egyensúlyra, illetve megpróbálok javaslatokat tenni a konvergenciakritériumok javítására. Tárgyszavak: államadósság, folyó fizetési mérleg, konvergenciakritériumok.

1.

A külsı egyensúly

Külsı egyensúly alatt azt értjük Mundell [1968] definíciója szerint, amikor a gazdaság adott évi kereskedelmi mérlegének egyenlege (nettó exportja) megegyezik a nettó tıkeexportjával. Rögzített árfolyamrendszerben, ha a nettó export meghaladja a nettó tıkeexport mértékét, akkor a fizetési mérlegben többlet alakul ki, amely a nemzetközi tartalékok felhalmozódásában tükrözıdik. Ellenkezı esetben, ha a nettó export a nettó tıkeexport szintje alá esik, „fizetési mérleg hiány” alakul ki, melyet a nemzetközi devizatartalékok automatikus csökkenése egyenlít ki. Ez utóbbi két helyzetben külsı egyensúlytalanságról beszélünk. Ezzel ellentétben Begg [1989] alapján csak abban az esetben van egyensúlyban a gazdaság a külfölddel szemben, ha a folyó fizetési mérlegében éppen egyensúlyi helyzet állt be. A gazdaság nettó külsı vagyonában (ill. adósságában) ekkor nem következik be változás. A következı részben kerül bemutatásra, hogy mely okokból fontos és elınyös egy gazdaság számára a külsı egyensúlyra való törekvés, és ennek hiányában mely gazdasági költségek felmerülésével kell számolni.

1.1 A külsı egyensúlytalanság veszélyei A folyó fizetési mérleg hiánya a külsı egyensúly indikátoraként egy olyan mutató, mely egy ország kockázatainak felmérése szempontjából fontos információkat szolgáltat (ld. például Darvas és Szapáry [1999] cikkét). Egy bizonyos szintő folyó fizetési mérleg-hiány elınyös is lehet egy ország számára, ugyanis ez lehetıséget biztosít az országok közötti kereskedelem intertemporális hasznainak kiaknázására. Egy gazdaság összesített hasznossága magasabb lehet folyó fizetési mérleg-hiány esetén, mint anélkül (ld. Obstfeld–Rogoff [1999] elemzését intertemporális modellben). Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gazdasági válságok egyik fı tanulsága azonban, hogy egy országban a magas folyó fizetési mérleg-hiány vagy magas külsı adósság mindig szem elıtt tartandó, hiszen nagy gazdasági károkat okozhatnak. Mivel ezek magas szintő külföldi tıkebevonással járnak, a befektetıi preferenciák megváltozása esetén az ország bármely pillanatban ki van téve ezen tıke kivonásának. Fıként kis, nyitott és feltörekvı gazdaságokra vannak nagy hatással ezek a változékony tıkeáramlások (Darvas és Szapáry [1999]). A külsı egyensúlytalanság szélsıséges esetben egyrészt válsághelyzetet idézhet elı, másrészt – a belföldi fundamentumok kedvezı képe ellenére is – egy másik ország válságát engedi begyőrőzni. Ennek következményeként valutaválság, folyó fizetési mérleg-válság, vagy legrosszabb esetben a pénzügyi rendszer válsága alakulhat ki. A valutaválság vagy más néven árfolyamválság rögzített árfolyamrendszerben a befektetık egy ország valutájából való menekülését jelenti, mert az árfolyam közelgı leértékelésével számolnak (Berg et al [1999] 1 Otto-Friedrich-Universität Bamberg Tel.: 0049-171-6484339 Email: [email protected]

117



meghatározása alapján). Amint a leértékelésre való várakozás tömegessé válik, a megnövekedett valutaeladás miatti valutakínálat az árfolyam tényleges leértékeléséhez vezet, mellyel az eredeti várakozások önbeteljesítıvé válnak. Valutaválság alatt tehát a spekulációkból adódó leértékeléseket, majd az ezáltal kifogyó devizatartalékokat, így az árfolyam fenntarthatatlanságát értjük. Milyen kapcsolatban áll a külsı egyensúlytalanság és egy ilyen válság? Corsetti [1998] az ázsiai válságok kapcsán írt elemzése szerint azok az országok a leginkább érintettek és vannak a legjobban kitéve egy effajta valutaválságnak, melyek hosszú távon folyó fizetési mérleg-hiányt mutatnak fel. Egy folyó fizetésimérleg-válság az elızınél tágabb fogalomként értelmezhetı. Minden olyan folyamat, amely a devizatartalékok kifogyásához és ezáltal az árfolyam (vagy árfolyamsáv) fenntarthatatlanságához vezet, folyó fizetésimérleg-válságot okoz (ld. például Krugman [1979] vagy Berg et al [1999] meghatározását). A pénzügyi válság mint a legnagyobb kárt okozó eredmény az adott ország pénzügyi közvetítırendszerének összeomlását jelenti. Ez nemcsak a belföldi, hanem a nemzetközi pénzügyi rendszerbe integrált pénzintézeteket is érinti. A rendszer normális mőködése azért is szükséges, mert a gazdasági szereplık tıkeallokációját optimalizálja, tehát a megtakarításokat a befektetésekhez segíti rendelni; ezzel hatékonnyá teszi az elosztást. Ugyanaz az elınye, mint a nemzetközi kereskedelemnek, hiszen mindkét intézmény intertemporális cserelehetıséget biztosít. Ezen rendszer összeomlása esetén azonban a megtakarítók a felhalmozott vagyonukat elveszíthetik. Az 1995-ös mexikói, az 1997-es keletázsiai, az 1998-as orosz és az 1999-es brazil válságok közös jellemzıi alapján Summers [2000] a következıkben foglalja össze az ezek kialakulásához vezetı utat és következményeit. Az árfolyamrendszer fenntarthatóságában való elveszített hit, a pénzügyi szektor gyengeségei – például túl magas tıkeáttétel –, a túl nagy fiskális vagy folyó fizetési mérleg-deficit miatti aggodalom a belföldi mellett a külföldi befektetık bizalma is megrendül, és általános tıkekivonás következik be. Végeredményként pedig az ország valutájának nagymértékő reálleértékelıdése és a reáljövedelem jelentıs csökkenése – tehát nemcsak pénzügyi, hanem reálgazdasági károk – figyelhetık meg. A külsı egyensúlytalanságnak a fentiek alapján egyértelmő szerepe lehet a válságok bekövetkezésében. Láthattuk azonban, hogy a válságok kialakulásához erısen kapcsolódik az árfolyamrendszer típusa. Ha az országban a rögzített vagy sávosan rögzített árfolyamrendszert tartanak fenn, akkor lehetıség van a fent leírt krízishelyzetek keletkezésére. A következı rész azt mutatja be, hogy milyen szerepet tölt be ebben az árfolyamrendszer típusa.

1.2 Az árfolyamrendszer szerepe Krugman [1979] alapján egy ország valutája egy vagy több másik valutában mért árának szinten tartására – az árfolyam rögzítésére – használt eszközök különbözhetnek. Az árfolyam-politikáért felelıs intézménynek lehetısége van nyílt piaci mőveletek végzésére, a forward-piacokba való beavatkozásra és külföldi eszközökkel való közvetlen adás-vételre annak érdekében, hogy az árfolyamot egy elıre rögzített sávon belül vagy egyetlen adott szinten tartsa. Az árfolyam-politikának azonban technikai vagy gazdasági korlátai adódhatnak. Attól függıen, hogy mely módszert választották az árfolyam fenntartására, és hogy a piaci árfolyam szintje mekkora, különbözı korlátokkal szembesülhet a döntéshozó testület. Ritkábban alkalmazott módszereknél az állami költségvetés jelenthet határt az árfolyam-politikában, általánosabb problémát azonban a jegybank devizatartalékainak kifogyása, illetve a magas infláció jelenthet. Amennyiben a gazdaságpolitika az árfolyam sávos rögzítését választotta, az árfolyamnak a sáv széleihez való közeledése esetén kötelezı beavatkoznia. Ha az árfolyam az alsó sávszélhez közeledik, a jegybank köteles a hazai valuta külföldi valutáért való eladására. Ekkor a hazai pénzmennyiség megnövekedése által inflációt idéz elı a belföldi gazdaságban, mely bár nem számszerősíthetı szinten, de a gazdaság számára hátrányt jelent, így az árfolyamsáv tartása a sávnak ezen a szélén akadályba ütközhet. Ellenkezı esetben, az árfolyamnak a felsı sávszél elérése esetén az ország valutája továbbgyengülésének elkerülése végett a jegybank a hazai valuta külföldi valutáért való vásárlásával reagál. Ezen külföldi valutának forrása a jegybank nemzetközi devizatartalék-vagyona, mely végessége miatt technikai korlátot jelenthet.

118

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A fentiek alapján rögzített árfolyamrendszer esetén fordulhat elı a devizatartalékok kifogyása, és az ekkor fellépı spekulációk vezethetnek a fent leírt módon válságokhoz. Van-e relevanciája egy válságnak az Európai Unióban? Helyez-e hangsúlyt az EU ennek elkerülésére? Erre kapunk választ a következı részbıl.

1.3 A külsı egyensúly szerepe az Európai Unióban Európa világgazdaságbeli helyzetét a tagok gazdasági helyzete határozza meg. Egy versenyképes és stabil Európai Unióhoz egyenként stabil országokra van szükség. Ha egy adott ország gazdaságilag nem stabil, akkor a vele szorosabb kereskedelmi és más kapcsolatban álló országokba átgyőrőzhet az instabilitás. Az EU-tagok közötti gazdasági kapcsolatok elég erısek ahhoz, hogy egy ilyen átgyőrőzési folyamat bekövetkezhessen. Így a tagok érdeke a többi tag stabilitása a válság által elıidézett ragály elkerülése érdekében, tehát az országok stabilitása közjószágként fogható fel. Ezért tekinthetı fontosnak nemcsak az országok, hanem az Európai Unió szintjén egy közös politika keretében biztosítani a tagok gazdasági stabilitását. A Maastrichti Szerzıdést [1992] többek között ebbıl a célból ratifikálták. A konvergenciakritériumok által a tagok gazdaságpolitikáit egy kiegyensúlyozott államháztartási egyenleg, stabil árszínvonal, kamatszint és árfolyam elérésére ösztönzik. Közvetlenül ezen kritériumok között azonban nem jelenik meg egy, az egyik legfontosabb stabilitási tényezıre, a külsı egyensúlyra való elıírás. Egy válságra való elvi lehetıség azonban fennáll bármely olyan EU-tagnál, mely még nem vezette be az eurót, és rögzített az árfolyamrendszere. Míg az Európai Monetáris Unióba (EMU-ba) belépett vagy belépı tagok valutauniót alkotnak, melyek valutája, így valutájuk árfolyama is megszőnt, illetve a belépéssel megszőnik, addig a pénzügyi integráció alacsonyabb fokán álló országok számára az adott árfolyamrendszertıl függıen a fentebb leírt okok miatt a magas folyó fizetésimérleg-deficit veszélyes lehet. Ezen országokon belül még nagyobb figyelmet érdemelnek azok, melyek a European Exchange Rate Mechanism (ERM2) rendszerébe léptek. A belépés kötelezı azon tagok számára, melyek késıbb valutaunió-tagok kívánnak lenni, és így legalább két éven keresztül az euróhoz mint központi paritáshoz igazítják az árfolyamukat legfeljebb ±15 százalékos eltérés megengedésével. Az eurózónába való belépés ezen bevezetı szakasza a pénzügyi integráció folyamatának legkockázatosabb része, így ajánlott ezen átmeneti szakaszban töltött idınek a lehetıség szerinti csökkentése (ld. például Winkler [1999] ajánlását). Azonban amíg egy ország akár az ERM2-n belül, akár azon kívül rögzített árfolyamrendszert tart fenn, a külsı egyensúlytalanság veszélyt jelenthet. Ezzel szemben a Maastrichti Szerzıdésben a külsı egyensúly mint cél a 109j paragrafusban jelenik csak meg. Ebben elıírásként szerepel, hogy az Európai Központi Banknak és az Európai Bizottságnak a tagokról írt jelentéseiben számot kell adnia az adott ország piacainak nemzetközi integráltságáról, a bérszintekrıl, az infláción túl más árindexekrıl és nem utolsó sorban a folyó fizetési mérlegek alakulásáról. Ezáltal bár említésre kerül a külsı egyensúly célja, de az erre való törekvés hiánya esetén szankciót nem ír elı. Tehát az Európai Unióban hiányzik az igazi ösztönzés az országok külfölddel szemben elérendı egyensúlyára.

2.

Az államadósság hatása

Miért fontos egyáltalán egy gazdaságpolitikus nézıpontjából a külsı egyensúly kérdése? A gazdaságpolitikus ajánlásokat fogalmaz meg azon döntéshozók számára, melyek viselkedésének befolyásolására képes. Az ország folyó fizetési mérlegének egyenlege és külsı adóssága a gazdasági szereplık egyéni döntésének eredıi. Ezen belül a magán- és az állami szektor viselkedését tudjuk megkülönböztetni, melyek közül jelen gazdaságpolitikai témájú cikk az állami döntések befolyásolását célozza meg, és azt vizsgálja, hogy az állam hitelfelvételi döntéseivel hogyan tud hatni a külsı egyensúlyra. Az állam hitelfelvételének, vagyis eladósodásának szintjét az állam költségvetési korlátja határozza meg. E korlátot intertemporálisan értelmezzük: az állam adott éves kiadásai meghaladhatják éves bevételeit, amennyiben a jövıben olyan költségvetési éveket tervez, melyekben a bevételek meghaladják a kiadásokat. Tehát az évenkénti kiadások jelenértékének összege nem haladhatja meg bevételei jelenértékének összegét az állami vagyont beleértve (Romer [2006] alapján). Ha az állami vagyon negatív 119



értéket vesz fel egy adott idıpontban, akkor az állam eladósodott. A költségvetési korlát tehát nem tartja vissza az államot hitelfelvételtıl és eladósodástól, ha az hosszú távon kiegyenlítésre kerül. Nem optimális a gazdaság számára, ha az államadósság szintje például nullára csökken (az államadósság optimális szintjérıl való elemzést ld. például P. Kiss et al [2005]). Ugyanis az államadósság fı funkciója, hogy lehetıséget ad generációk közötti jövedelemátcsoportosításra. Egy hitelfelvétellel finanszírozott jelenbeli állami beruházás (például egy híd építése) lehetıséget ad a jövıbeli generációknak, hogy ne csak a híd használatának elınyeibıl, hanem az állami hitelek jövıbeli visszafizetése miatti adóemelés terheibıl is részesülhessenek. Az államadósság hatásának vizsgálata elıtt vizsgáljuk, hogy mely tényezık határozzák meg az adósság szintjét. A központi kormányzat adósságának éves változását és összértékét legnagyobb részben a kormányzat éven belüli hitelfelvétele és hiteltörlesztése határozza meg. Ezekhez a hitelekhez szorosan kapcsolódik az államháztartási deficit (hiány) fogalma, de nem egyezik velük. A költségvetés adott éves egyenlege az állam bevételeinek és kiadásainak különbsége. Ha az adott év negatív egyenleggel zárul, akkor az állam költségvetése deficites. Az államnak megvan az elvi lehetısége arra, hogy hitelfelvétel helyett pótlólagos pénzkibocsátással a hiány reálértékének csökkentése által finanszírozza az adott évben felmerült deficitet. (Európában kizárt a pénzkibocsátás általi közvetlen finanszírozás: a jegybank nem vásárolhat kötvényt közvetlenül az államtól mint kibocsátótól ld. EU [1972].) Ezen cikk keretében feltételezzük azonban, hogy az állam kötvénykibocsátás formájában finanszírozza deficitjét, így az államadósság szintjét a hitelfelvételek és visszafizetések, illetve vagyonértékesítés (privatizáció) határozza meg. A következı rész azt vizsgálja, hogy az állami hitelfelvétel (az államadósság) hogyan befolyásolja az ország külsı egyensúlyát.

2.1 A modellkeret Az elemzés keretét Persson [1985] modellje biztosítja. Ebben a keretben kis, nyitott gazdaságot feltételezünk. Egy kis gazdaság definíció szerint (ld. például Obstfeld és Rogoff [1999] meghatározását) gazdaságpolitikájával nem tud hatni a világgazdaság folyamataira. Az eurózónán kívüli országok jegybankjainak kamatdöntése például nem befolyásolja az euró árfolyamát, így ezek az EU-tagok a „világpiacon” árelfogadó magatartást folytatnak. A gazdaság nyitottságát pedig legfıképpen az adott évi export és import összegének az ország megtermelt GDP-jéhez viszonyított arányával szokás mérni. (A nyitottság mérésére szolgáló mutatók elemzését lásd Harrison [1995]. Az (X + IM) / GDP mutatót érik kritikák, de jól mérhetısége miatt ezt alkalmazom). Ezen túl nyitottságot jelent, hogy a belföldi gazdasági szereplık külföldiekkel való gazdasági tevékenységeikben nincsenek korlátozva. Ezek az ismérvek az eurózónán kívüli országokra jellemzık, így a nyitott gazdaságra alkalmazott modell jó megközelítést adhat. Az alkalmazott modell feltételezi továbbá az ún. ricardói ekvivalencia érvénytelenségét. A ricardói ekvivalencia tétele kimondja, hogy mivel a háztartások racionálisan gondolkodnak, és permanens (hosszú távú, egész életükben megszerzett) jövedelmük alapján hozzák döntéseiket, fogyasztásukra az állam nem tud hatni deficitfinanszírozási döntéseivel. A háztartások számolnak azzal, hogy egy jelenbeli adócsökkentés, melyet az állam kötvények kibocsátásával finanszíroz, a jövıben adóemeléssel jár, mert az államnak hitelét törlesztenie kell. Így jelenbeli adócsökkentésre nem fogyasztásnöveléssel, hanem megtakarítások felhalmozásával reagálnak. Ezt a gondolatmenetet azonban elvetjük, és feltételezzük, hogy állami finanszírozási döntésével hat a fogyasztásra. A ricardói ekvivalencia tétele ugyanis a szakirodalomban számos kritikában részesült, s empirikusan sem sikerült általános érvényően alátámasztani (A kritikák összefoglalását lásd például Görömbey és Pete [1998]). Ezenkívül kizárólag az ekvivalencia érvénytelensége esetén van értelme a deficitfinanszírozási lehetıségek vizsgálatának. Persson modellje Diamond átfedı nemzedékek együttélését feltételezı (overlapping generations, OLG) modelljébıl indul ki. Az OLG-modell fı jellemzıje, hogy a makrogazdaságban nem egyetlen fajta (reprezentatív) fogyasztót feltételez, hanem egymástól különbözı (heterogén), más-más idıpontban született együtt élı nemzedékeket. Az ilyen típusú modell lehetıséget ad olyan elemzésre, mely a generációk közötti jövedelem- és jóléti szint összehasonlítását megengedi. Persson és Diamond modellje közötti különbséget az adja, hogy bár mindkettı vizsgálja az állami deficitfinanszírozásnak a külsı 120

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola adósságra való hatását, de Persson abból indul ki, hogy a nem csak a magánszektor, hanem az állam is képes a külfölddel szemben eladósodni. A modell n ütemben növekedı népességet feltételez, melyben minden generáció két perióduson keresztül él, és az adott idıszakban egyszerre két generáció: egy fiatal és egy idıs él. A fiatal (dolgozó) nemzedék munkajövedelme w~ t , melybıl fogyaszt ( c t ), megtakarít és τ t mennyiségő adót fizet a t-edik idıszakban. Az idıs (nyugdíjas) nemzedék fiatalkori megtakarításaiból fogyaszt ( d t ), és nem fizet adót. A t-edik idıszakban született fogyasztó jól viselkedı hasznossági függvénye U (c t , d t +1 ) , és költségvetési korlátja (ahol a nettó bért w~ t − τ t = w t -vel, és a fiatal generáció megtakarításaiért kapott hozamot rt +1 -gyel jelöljük): ct +

1 d t +1 = w t 1 + r t +1

.

Bevezetjük az At változót, mely a gazdaságban a t-edik idıszak elején mért magánvagyont (a felhalmozott megtakarításokat) jelenti. A t-edik idıszakban Lt a népességszám, így Lt (w t − c t ) = At +1 , tehát w t − ct =

At +1 at +1Lt +1 = = at +1 (1 + n ) . Lt Lt

Az idıs generáció nem takarít meg feltételezéseink szerint, így fogyasztása d t = (1 + rt )(w t −1 − c t −1 ) . A termelési függvény a tıke ( K t ) és munka ( Lt ) függvénye (értékcsökkenésüktıl eltekintünk), neoklasszikus formájú: X t = F (Lt , K t ) . Az egy fıre jutó termelés (ahol k t az egy fıre jutó tıkét jelöli): x t = f (k t ) .

A termelési tényezık piacán való optimalizálás alapján pedig a tényezıjövedelmek: ~ = f (k ) − k f (k ) . rt +1 = f k (k t +1 ) és w t t t k t Az állam az egyszerőség kedvéért nem fogyaszt és nem termel, kiadásai csak a felvett hiteleinek kamatával egyeznek meg, bevételeit pedig adókból győjti. Hiánya fedezésére lehetısége van egy éves kötvények kibocsátására. Költségvetési korlátja így a következı formájú: Gt +1 − Gt = rt Gt − τ t Lt , (1) ahol Gt a kibocsátott kötvények által felhalmozódott államadósságot testesíti meg. Mivel Gt +1 g t +1Lt +1 = = g t +1 (1 + n ) , Lt Lt

így ha (1) mindkét oldalát leosztjuk Lt -vel: g t +1 (1 + n ) − g t = rt g t − τ t .

A gazdaság külföldi szektorral szembeni deficitjét (a folyó fizetési mérleg hiányát) qt -vel, a felhamozott külsı adósságot et -vel jelöljük. Feltételezzük, hogy a külsı adósság változása megegyezik a folyó fizetési mérleg-deficittel, mely egy fıre jutó változókkal a következı formában fejezhetı ki: q t = (1 + n )et +1 − et . (2) A makrogazdaság megtakarításainak összege egyenlı az adott évi beruházással: q t + [(1 + n )at +1 − at ] + [(1 + n )g t +1 − g t ] = [(1 + n )k t +1 − k t ] . Hasonlóan, amennyiben állományokra írjuk fel ezt az egyenletet, látjuk, hogy a gazdaság adott év végén fennálló tıkeállománya a külföld és a belföldi magán- és közszektor vagyonából finanszírozódott: k t = a t − g t − et

121



2.2 A hatásvizsgálat és eredmény A szektorok viselkedését leíró egyenletek bemutatása után rátérünk a vizsgálandó eseményre. Tegyük fel, hogy a gazdaság állandósult állapotból (steady state) indul ki, és az állam ebben a kis gazdaságban ( r = r k ) adócsökkentést hajt végre a t-edik idıszakban, így emiatt hiány alakul ki költségvetésében. Ennek a hiánynak a finanszírozására kötvényeket bocsát ki a t-edik idıszakban, melyeket a belföldi és a külföldi magánszektornak értékesít. Formálisan: (1 + n )dg t +1 = −dτ t > 0

A t+1-edik idıszaktól az államadósság egy fıre jutó értékben az új szintjén konstans marad. dg t +1 = dg t + 2 ... = dg

A fı kérdés, hogy ez a változás hogyan hat a gazdaság külsı egyensúlyára. Vizsgálandó így a folyó fizetési mérleg deficitjének változása. A fenti egyenletekbıl kiszámolható, hogy dq t = C w (1 + n )dg , melynek értéke pozitív. Tehát az államadósság növekedése a folyó fizetési mérleg deficitjét növeli. A (2)-es egyenletbıl Qt = Et +1 − Et , így a folyó fizetési mérleg deficitnövekedése az ország külsı adósságának növekedését vonja maga után.

3.

Összefoglalás és következtetések az Európai Unió szempontjából

Az elsı részben bemutattuk, hogy a külsı egyensúlytalanság mennyiben lehet káros egy ország számára, és hogy az Európai Unióban hiányzik az ennek elkerülésére való ösztönzés. A második rész bemutatta, hogy például az állam hitelfelvételének visszafogásával csökkenthetı a külsı adósság mértéke. Ebben a részben egy ajánlás kerül megfogalmazásra, mely segíthet abban, hogy a külsı egyensúlytalanság mint probléma központi szerepet töltsön be, és nagyobb figyelmet kapjon az európai gazdaságpolitikában. A Maastrichti Szerzıdésben foglaltak számos ajánlást fogalmaznak meg a gazdaságpolitikát illetıen. A konvergenciakritériumok betartása az eurózónába való belépés feltétele. Éppen ezért kapnak központi szerepet ezek a kritériumok. A fentiek alapján állítható, hogy a külsı egyensúly megcélzása legalább olyan fontos, mint bármely más, a Maastrichti Szerzıdésbe foglalt elıírás. Így a fiskális, inflációs, kamat- és árfolyam-kritérium mellé érdemes lenne egy ötödik, folyó fizetési mérleg-hiányt korlátozó számszerő szabályt hozzáfőzni. Ezen cikknek nem célja egy számszerő kritérium kiszámítása – ez további kutatások témája lesz. Egy GDP százalékában kifejezett folyó fizetésimérleg-hiányra vonatkozó maximum azonban szükséges lenne a tudatosabb gazdaságpolitikához a tagok körében. Mint láthattuk, a tagok kormányzatainak lehetısége is van a külsı egyensúly befolyásolására az államadósság csökkentésével, így egy ilyen kritérium betartása reális célkitőzés lehet a tagok számára. A maastrichti kritériumokat ugyan számos kritika érte (ezekrıl ld. például Buti et al [2003], Thygesen [2004] vagy Padoa és Schioppa [2002]), ennek ellenére a kritériumok maguk a köztudatban élnek, és a nemzeti gazdaságpolitikák transzparenciáját segítik elı. A folyó fizetési mérlegre vonatkozó szabály bevezetése elleni érvként felhozható, hogy ha a fiskális politika hatással van a külsı egyensúlyra, akkor elegendı egy fiskális kritérium a maastrichti elıírások között. Erre válaszként az adható, hogy a külföld felé való eladósodás természetesen nem kizárólag az állami döntések eredménye, így összességében fontos, hogy a külsı egyensúly a maastrichti kritériumok közé való felvétele megtörténjen.

4.

Irodalomjegyzék

1. Begg, David [1989] Floating Exchange Rates in Theory and Practice. Oxford Review of Economic Policy, Vol. 5. 2. Berg, Andrew; Borensztein, Eduardo; Milesi-Ferretti, Gian Maria és Pattillo, Catherin [1999]. Anticipating Balance of Payments Crises: The Role of Early Warning Systems. International Monetary Fund, Occasional Papers No. 186.

122

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 3. Buti, Marco; Eijffinger, Sylvester és Franco, Daniele [2003]. Revisiting the Stability and Growth Pact: Grand Design or Internal Adjustment? Economic Papers No. 180. 4. Corsetti, Giancarlo; Pesenti, Paolo és Roubini, Nouriel [1998]. What Caused the Asian Currency and Financial Crisis? Part I: A Macroeconomic Overview. NBER Working Papers No. 6833. 5. Darvas Zsolt és Szapáry György [1999]. A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése különbözı árfolyamrendszerekben. MNB Füzetek 1999/10. 6. EU [1972]. Az Európai Tanács 1972. december 5-i rendelete az infláció csökkentésérıl. 7. Görömbey Péter és Pete Péter [1998]. Makromodellek. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 8. Harrison, Ann [1995]. Openness and Growth: A Time-Series, Cross-Country Analysis for Developing Countries. NBER Working Paper No. 5221. 9. Krugman, Paul [1979]. A Model of Balance-of-Payments Crises, Journal of Money, Credit and Banking, Vol. 11, No. 3. S. 311-325. 10. Mundell, Robert A. [1968] International Economics. New York: Macmillan, pp. 233-239. 11. Obstfeld, Maurice és Kenneth Rogoff [1999]. Foundations of International Macroeconomics, Cambridge, MA: MIT Press. 12. P.Kiss Gábor, Karádi Péter és Krekó Judit [2005]: Az euró bevezetésével járó strukturális politikai kihívások – költségvetési politika, MNB Háttértanulmányok 2005/1 13. Padoa-Schioppa [2002] Accession Countries on the Way to the Euro: A Central Banker's View, Speech by Tommaso Padoa-Schioppa Member of the Executive Board of the European Central Bank, Conference on "Economic Policy Directions in the OECD Countries and Emerging Markets: Analysing the Experiences", Warsaw, 21 March 2002. 14. Persson, Torsten [1985]. Deficits and Intergenerational Welfare In Open Economies. Journal of International Economics 19 pp. 67-84. 15. Romer, David [2006]. Advanced Macroeconomics, 3. kiadás, McGraw-Hill Irwin. 16. Summers, Lawrence H. [2000]. International Financial Crises: Causes, Prevention, and Cures. In: Chatterji, Manas és Gangopadhyay, Partha. [2005] Economic Globalization in Asia. 17. Thygesen, Niels [2004]. Reform of the Stability and Growth Pact. A note for the Economic and Monetary Affairs Committee [EMAC] of the European Parliament. 2nd Quarter. 18. Winkler, Bernhard [1999]. Is Maastricht a Good Contract? Journal of Common Market Studies, Vol. 37, No.1, pp. 39-58.

123


Vázsonyi Miklós1 K+F források életútja és gazdasági eredményei az Európai Unió és az Egyesült Államok kutatásfinanszírozási modelljeiben Javaslat a challenge modell alkalmazására az uniós és a nemzeti K+F finanszírozási stratégiában A tanulmány az Európai Unió és az Egyesült Államok példáján keresztül két központi finanszírozási modell összehasonlításával bemutatja a K+F támogatások fıbb forrásait, életútját és a megvalósult kutatások és fejlesztések gazdasági és tudományos eredményeit. Strukturális különbségek kerülnek azonosításra a vizsgált finanszírozási modellek szereplıinek és azok kapcsolatainak azonosításával. Konkrét példákon keresztül mutatja be a szerzı az Egyesült Államokban alkalmazott challenge modellt az Európai Unió pályázati modelljével párhuzamosan. A tanulmány a modellek sajátosságainak definiálásával véleményt alkot a két finanszírozási megközelítés eredményességérıl és az eredmények mérhetıségérıl. A szerzı javaslatot dolgoz ki a challenge modell alkalmazásának népszerősítésére az Európai Unió és hazánk K+F finanszírozási stratégiájában. Tárgyszavak: K+F, keretprogram, kutatási modell, forrás életút, challenge modell, nemzeti stratégia, innováció, finanszírozás, pályázati rendszer.

1. Bevezetı A tanulmány két központi K+F finanszírozási modell összehasonlító elemzését ismerteti az uniós és a hazai K+F finanszírozási gyakorlat kiterjesztésének megalapozása érdekében. A vizsgáltat tárgya az alábbi két megközeítés: • az Európai Unió által döntı részben alkalmazott bürokratikus, pályázati rendszerő keretprogram modell; • az Egyesült Államokban a pályázati rendszer mellett jelen lévı, tradíciókkal rendelkezı challenge (kihívás) modell. Míg a tengerentúlon az európaihoz hasonló keretprogram jellegő modell (lásd National Science Foundation (NSF) által kiírt pályázatok) mellett megjelenik a challenge elvő finanszírozási struktúra is, addig az Európai Unió szinte kizárólag a pályázati rendszerő keretprogram modellt alkalmazza, és nem ad teret a challenge filozófiát követı K+F finanszírozási forgatókönyveknek. Ebbıl adódóan olyan lehetıségek körvonalazódnak az Európai Unió tagállamai számára (így többek között hazánkban is), amelyek eddig hasznosítatlanul maradtak, és nem kerültek alkalmazásra az uniós és a hazai kutatás-fejlesztési stratégiákban. A szerzı a tanulmány segítségével meg kívánja alapozni a challenge modell hazai és uniós bevezetését. Alapvetı különbségek fedezhetıek fel az Európai Unió kizárólag keretprogram alapú és az Egyesült Államok challenge-ekkel bıvített K+F célú finanszírozási modelljeiben. A cél mindkét esetben a K+F források leghatékonyabb felhasználása annak érdekében, hogy a tudományos fejlıdés pozitív gazdasági innovációkat eredményezzen és hozzájáruljon a társadalom jólétének növekedéséhez. Ezt a célt azonban a két modell eltérı eredményességgel és hatékonysággal érheti el. Míg az amerikai challenge modell kizárólag a sikeres teljesítésbıl adódó eredményt jutalmazza utólag, addig az uniós keretprogram modell az erıfeszítés folyamatát támogatja a tudományos ötletek elıszőrése mellett, megelılegezve a bizalmat a nyerteseknek. Jelen tanulmány célja a két megközelítés jellemzıinek kimerítı feltárása, belsı strukturájának elemzése és konstruktív irányba mutató következtetések levonása a modellek 1 Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Telefon: +36 20 9 803 704 E-mail: [email protected] Honlap: http://miklos.vazsonyi.com

125



eredményességét, mellékhatásait és szinergikus alkalmazási lehetıségét illetıen. A tanulmány végén ismertetésre kerül az amerikai challenge modell hazai és uniós elterjesztését lehetıvé tevı stratégiai módszertan keretrendszere, a pályázati rendszer kibıvítésének javaslata. A challenge modell bevezetésével alacsony költségvetés mellett radikális innovációs folyamatok indukálhatók, amelyek finanszírozási módja gyökeresen eltér a jelenleg kizárólagosan alkalmazott európai gyakorlattól, ugyanis nem pályázók tömegeinek párhuzamos erıfeszítését díjazzuk még megvalósult cél nélkül, hanem az elsı sikeresen teljesítı pályázó megkérdıjelezhetetlen eredményét jutalmazzuk olyan motiváló támogatással, amely húzóhatást fejt ki a pályázók körében a kívánt központi K+F stratégia irányában. A pályázók versenyhelyzetbe hozásával valódi innovációk realizálhatóak.

2. Az Európai Unió keretprogram modellje Az Európai Unió keretprogramjai 1984-tıl mőködnek (követve az EURATOM (1957) és ESPRIT (1983) közös kutatási projekteket), szolgálva az Unió tudományos és technológiai fejlıdését. A kiírásokat számos priorizált tudományterületen és gazdasági szektorban meghirdetik. A gazdasági és tudományos szereplık általában legalább három tagállam által delegált szervezet konzorciuma által pályázhatnak a K+F támogatások elnyerésére. A pályázókat független szakmai bírálók elıszőrik, javaslataikat véleményezik, és mind kvantitatív (pontozásos), mind pedig kvalitatív (szabadszavas) véleményt csatolnak írásban a pályázatokhoz. Sokszor ezt nyilvános lobbi követi a nyertes pályázatok esetében, majd megszületik a végsı döntés. A támogatás megítélése után a pályázók elkezdhetnek dolgozni a célok megvalósításán, a támogató szervezet a nyerteseket mérföldkövenként támogatásban részesíti. Innovációs jellegét tekintve a keretprogram modell valójában egy push stratégia. Minimális pull jellegét csupán a keretprogramok által definiált scope biztosítja, ezen belül azonban a pályázók által generált push stratégia a mérvadó. A modellben támogatott célkitőzések itt a pályázók felıl érkeznek, minden konzorcium saját célokat definiál magának, amelyeket el kíván érni a támogatási összeg megnyerése érdekében. A pályázók célja olyan célok kitőzése, amik elnyerik a kiíró stratégiai céljait ismerı bírálók tetszését, és biztonsággal meg is valósíthatók.

3. Az Európai Unió keretprogramjainak (Framework Programmes) rövid bemutatása FP1: 1984-1987: 3,27 mrd EUR. Prioritások: ipari technológiák, információs és telekommunikációs technológiák, biotechnológia. A technológiai innovációs projektek elıtérbe kerülése, kiemelt célként jelenik meg az ipari partnerek bevonása a kutatásokba: a cégek a költségek egy részének finanszírozásával vállaljanak felelısséget a programok sikeréért. [17] FP2: 1987-’91: 5,36 mrd EUR. Prioritások: életminıség (egészség, sugárzásvédelem, környezet); egységes belsı piac, és az infokommunikációs társadalom; ipari szektorok modernizációja; biológiai erıforráshasznosítás; energia; tudomány és technológia a fejlesztési szolgáltatásokban; tengeri erıforráshasznosítás; ERA együttmőködés erısítése. [16] FP3: 1990-’94: 6,6 mrd EUR. Prioritások: technológiák elterjesztése – "Enabling technologies" (infokommunikációs technológiák, ipari és anyagtudományi technológiák); természeti erıforrások menedzsmentje (életminıség, környezetvédelem, tengerkutatás, biotechnológia, sugárzásvédelem, energia); szellemi erıforrások hasznosítása. [16] FP4: 1994-’98: 13,12 mrd EUR. Prioritások: infokommunikációs technológiák; ipari technológiák; környezet; élettudományok és technológiák; energia; kutatás és képzés a nukleáris szektorban; közlekedés; célzott gazdasági és társadalmi kutatások; harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel való együttmőködés; eredmények elterjesztése és kiaknázása (innovációs program); kutatók képzésének és mobilitásának ösztönzése (Marie Curie Fellowship). [14] FP5: 1998-’02: 14,96 mrd EUR. Prioritások: 4 tematikus program (életminıség és élıvilág erıforrás gazdálkodása; felhasználóbarát információs társadalom; versenyképes és fenntartható növekedés; energia, környezet és fenntartható fejlıdés) és 3 horizontális program: közösségi kutatás nemzetközi szerepének megerısítése; innováció elımozdítása, KKV-k ösztönzése, humán kutatási potenciál és a társadalmi-gazdasági tudásbázis erısítése. [15] FP6: 2002-’06: 17,5 mrd EUR, 17%-kal több, mint FP5, az EU 2002-es költségvetésének 3,4%-a. A költségvetésbıl 12 mrd EUR 7 fı tematikus prioritásé (genetika és biomérnökség, információs társadalom, nanotechnológia, aerodinamika és őrkutatás, élelmezés és egészség, fenntartható fejlıdés, tudástársadalom). Minimum 15% támogatás a KKV-knak. A 3 stratégiai irány: EU kutatás fókuszálása és integrálása (82%), ERA strukturálása (16%), ERA alapjainak erısítése (2%). [11]

126


FP7: 2006-’13: 72,7 mrd EUR! Libson stratégia: Oktatás+kutatás+innováció=Növekedés (EU lemaradt Japántól és USA-tól). 4 fıcél: Kooperáció:63% (9 tematikus prioritás), Ötletek: 17% (élvonalbeli kutatások támogatása), Emberek:10%(Marie Curie Hálózat, élethosszig tartó képzés, ösztöndíjak), Kapacitások:11%(kutatási kapacitás növelése, KKV bevonás). [12,13]

4. Az Egyesült Államok challenge modellje Az USA-ban a pályázati modell mellett széleskörben elterjedt és hosszú múltra visszatekintı tradíciókkal rendelkezı K+F ösztönzési módszer az ún. challenge vagy kihívás modell. Ennek a finanszírozási struktúrának a lényege, hogy a kormány befolyása alá tartozó valamely szervezet (pl. DARPA) vagy tıkeerıs gazdasági szervezet, illetve magánszemély olyan célkitőzéseket (kihívásokat) definiál, amelyek elérése a tudomány jelenlegi állását meghaladó technológiát igényelnek. A kitőzött cél megvalósítására gyakorlatilag bármelyik, (legtöbbször) az Egyesült Államokban bejegyzett szervezet vállalkozhat. A kitőzött célok teljesítése azt feltételezi, hogy a pályázók és az azok által alkotott konzorciumok jelenlegi eszköztárával nem valósítható meg a kihívás tárgya, és új, innovatív tudományos eredmények megszületése szükséges ahhoz, hogy a kiírást képezı cél teljesüljön. Aki elsıként teljesíti a kihívást, az nyeri meg a kiíró szervezet által felajánlott visszanemtérítendı támogatási összeget. A challenge K+F finanszírozási modell tehát szigorúan a megkérdıjelezhetetlenül sikeres teljesítéseket, azaz az eredményt támogatja. Innovációs jellegét tekintve a challenge megközeítés egy pull stratégiának tekinthetı. A technológiai és tudományos innovációk elérése ebben a modellben egy húzóhatásnak köszönhetıen következik be. A húzóhatást a támogatást folyósító szervezet által specifikált tudományos cél újdonságtartalma garantálja. A célt nem a pályázók tőzik ki maguk elé, így elkerülhetı a minimalista stratégia. Ambíciózus célok tőzhetıek ki, amelyek egyrészt motiválják a pályázókat, másrészt sikeres teljesítés esetén a média középpontjába kerülhetnek, és széles társadalmi rétegek tetszését nyerhetik el. A privát gazdasági szektor a modellben legtöbbször közvetlenül beszáll a K+F folyamat finanszírozásába.

5. Jelentısebb challenge programok rövid bemutatása Orteig Prize (sikeresen lezárt) [7] Díj: 25.000 UDS. (Magántıke felajánlás) Cél: Megállás nélkül átrepülni a New York-Párizs távolságot. Eredmény: 1919-ben a tehetıs hoteltulajdonos, Raymond Orteig közzétett egy kihívást a New York-Párizs távolság megállás nélküli átrepülésére vonatkozóan. 1927-ben végül egy addig ismeretlen pilóta, Charles Lindbergh sikeresen teljesítette a kihívást. Egy egész nemzet szívét megdobogtatta, továbbá indukálta a 300 milliárd USD volumenő repülési ipar kialakulását. Fredkin Prize (sikeresen lezárt) [2] Díj: 100.000 USD. (Magántıke felajánlás) Cél: 1980-ban a Carnegie Mellon Egyetem professzora, Edward Fredkin annak ajánlotta fel a díjat, aki képes olyan sakkprogramot készíteni, ami egy tornaviadalon legyızi az aktuális sakkvilágbajnokot. Eredmény: 1997-ben az IBM által fejlesztett Deep Blue sakkprogram hat játszmában legyızte az aktuális sakkvilágbajnokot, Garry Kasparov-ot. Ansari X Prize (sikeresen lezárt) [6] Díj: 10 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: Hatszemélyes őrjármő feljuttatása az őrbe kétszer két héten belül. Eredmény: 2004. október 4-én sikeresen teljesített a Mojave Aerospace Ventures csapat, amelyet Burt Rutan vezetett és a Microsoft társalapítója, Paul Allen finanszírozott. A kihívást sikeresen teljesítı őrjármő, a SpaceShipOne, a Smithsonian National Air & Space Museum-ban található meg jelenleg (USA).

127



DARPA Grand Challenge (sikeresen lezárt) [4] Díj: 2 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: 131 mérföld megtétele a Mojave sivatagban ember nélküli autonóm robotjármővel 10 órán belül. A robotjármőnek GPS koordinátákkal megjelölt ellenırzési pontokon kell keresztülhaladniuk, sivatagi terepen, versenyhelyzetben. Eredmény: A Stanford Egyetem Stanley nevő jármőve elsıként tette meg a távot – a CMU két, szintén teljesítı jármőve elıtt – 6 óra 53 perc alatt. Archon X PRIZE for Genomics (nyitott) [8] Díj: 10 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: 100 emberi génállomány feltérképezése 10 napon belül. A kihívás elısegíti az emberi génállomány gyors és olcsó feldolgozására képes technológiák kialakulását, és a preventív jellegő orvostudomány fejlıdését. Northrop Grumman Lunar Lander Challenge (nyitott) [9] Díj: 2 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: Két és fél órán belül teljesíteni a következı mőveletet: helybıl felszállás legalább 50 m magasságig, 90 másodpercig lebegés, majd egy 100 m távolságra lévı leszállóhelyre leszállás. Ezt követıen a mővelet megismétlése visszafelé az indulási leszállóhelyig. A leszállásra kijelölt talaj a Hold krátereit utánozza. Finanszírozó: NASA Continental Challenges (Amerikai Őrkutatási Hivatal naprendszerbeli kutatásokat megalapozó kihívások felállításáért felelıs szervezete). Automotive X Prize (nyitott) [1] Díj: 10 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: Jelentısen csökkenteni a közlekedési jármővek üzemanyag felhasználását és radikálisan csökkenteni a károsanyag kibocsátást. Olyan jármő fejlesztése, amely képes legalább 100 MPGe üzemanyag hatékonyság elérésére 200 g/mérföld maximális CO2 kibocsátásal, és megfelel a US EPA Tier II, bin 5 standardnak. Loebner Prize for Artificial Intelligence (nyitott) [3] Díj: 100.000 USD + színarany érem. (Magántıke felajánlás) Cél: A kiíró (Hugh Loebner) a Turing teszt elsı teljesítését kívánja jutalmazni. Az elsı olyan mesterséges intelligencia, amely egy cset párbeszéd útján el tudja hitetni a zsőrivel, hogy ı ember, teljesíti a tesztet. A megmérettetés során a zsőri egyaránt csetel mesterséges intelligencia alkalmazásokkal és valódi emberekkel. Netflix Prize (nyitott) [10] Díj: 1 millió USD. (Magántıke felajánlás) Cél: Filmajánló adatbányászati algoritmus fejlesztése, amely a leghatékonyabban képes az ügyfelek által eddig megtekintett filmek alapján azokat a filemeket kiválasztani, amiket az ügyfél a legszívesebben megnézne. A módszer hozzájárulhat a NetFlix vállalatlánc értékesítési volumenének növekedéséhez és az ügyfelei növekvı elégedettségéhez. A kívánt eljárás tulajdonképpen egy személyiségspecifikus profilépítı algoritmus, amely képes felismerni az egyes ügyfelek érdeklıdési körét és ízlésvilágát, majd ennek alapján ajánlást tenni. DARPA Urban Challenge (nyitott) [5] Díj: 2 millió USD. (Állami felajánlás) Cél: Szimulált városi környezetben autonóm robotjármővekkel történı balesetmentes közlekedés (más jármővek jelenlétében, keresztezıdések sikeres értelmezése, objektumok elkerülésének képessége, célállomáshoz történı sikeres megérkezés). A szituáció egy háborús városi környezetben történı katonai utánpótlás szállítási feladat tesztje, a DARPA Grand Challenge 2. fázisa.

6. Modellarchitektúra összehasonlítás A vizsgált két K+F finanszírozási modell architekturája az alábbi módon szemléltethetı (Ábra 1 és Ábra 2). Jól látható a két modell komplexitásbeli eltérése, az amerikai challenge modell egyszerősége az európai

128

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola keretprogram modell összetettségével szemben. A challenge modell nem igényel szakmai bírálókat, nem végez elızetes selejtezést a pályázók között, kizárólag az elsı megvalósult teljesítményt jutalmazza, továbbá kizár mindenfajta érdekérvényesítési lehetıséget. Míg az európai keretprogram modell pályázóinak körében ritka a privát szektor általi direkt finanszírozás (mivel csekély sajáterı mellé mérföldkövenként támogatást kapnak), addig a challenge modell pályázói szervesen bevonják a privát gazdasági szektor szereplıit egyrészt szponzori, másrészt kockázati tıkebefektetı formában a teljes K+F folyamat során. A keretprogram modellben a gazdasági szereplık nem közvetlenül a pályázókat támogatják (kivéve, ha maguk is tagjai a pályázó konzorciumnak), hanem a támogatást kiíró szervezetet. A challenge modellben a gazdasági szektor szereplıinek lehetısége van a K+F fázis közvetlen finanszírozására, és gyakorlatilag a teljes kutatás-fejlesztést ık finanszírozzák, nem a kiíró szervezet (pl. állam). A challenge modellben kiírt cél teljesítésére gyakorlatilag bárki vállalkozhat, az uniós modellben a pályázókat a bírálók elıszőrik, kizárva ezzel számos pályázót, míg a sok nyertes pályázó itt megelılegezett bizalmat kap.

1. Ábra: Az EU keretprogram modellje (Forrás: saját ábra)

2. Ábra: Az USA challenge modellje (Forrás: saját ábra)

Az Egyesült Államokban a pályázati rendszer a központi K+F költségvetésben ugyan domináns szerept játszik, azonban emellett alacsony állami költségvetéssel kivitelezhetı challenge programok is folyamatosan jelen vannak mazsolaként, megmérettetési terepet biztosítva a K+F szféra szereplıinek, szervesen bevonva a privát szektort. Az európai modellbıl teljesen hiányzik a challenge modell annak ellenére, hogy alacsonyabb költségvetéssel nyílna mód radikális innovációk indukálására. A challenge kiírások összköltségvetése jóval alacsonyabb, mint a teljes pályázati modell büdzséje. Míg az amerikai kalácsban tehát megtaláljuk a mazsolákat, addig az uniós kalácsból ez hiányzik. A pályázati rendszerő támogatás fontos szerepet játszik a távolugrást megelızı, lendület-megalapozó elılépések megtételében, a challenge kiírások pedig kellı bátorítást és jutalmazást adnak a szakadékok távolugrás jellegő átugrásához. Az európai modellben nem találunk challnge jellegő megmérettetési lehetıségeket, ahol a szereplık objektíve, valós eredményt produkálva tudnának versenyezni.

7. Modellszintő összehasonlító elemzés Az alábbi táblázat összehasonlítja az EU keretprogram modelljét az Egyesült Államokban alkalmazott challenge modellel. Az összehasonlítás rámutat a challenge modell sajátosságai mellett a keretprogram modell fıbb gyenge pontjaira ((1) lobbisták jelenléte, (2) mérföldkı alapú teljesítés és támogatás, (3) bírálók általi elıszőrés, (4) know-how kiszivárgásának lehetısége, (5) minimalista szemlélető célkitőzés, (6) privát szektor gyenge szerepe), amelyek ismertetése a következı fejezetek tárgya.

129


Szempont K+F célzatú tıke elsıdleges forrása

Modell szereplık

Innovációs jelleg Támogatás elnyerésének feltétele és formája Támogatás tárgya Támogatásban részesülık száma


EU keretprogram modell • Kormányzati szervezet • Pályázó(k) • Támogató • Lobbisták • Nemzeti kontakok (NCP) • Független szakmai bírálók • Gazdasági- és magánszervezetek Push stratégia (technológiai nyomás) • Független szakmai bírálók elızetes bírálata alapján pályázók elıszőrése • Mérföldkövek teljesítésekor támogatás Erıfeszítés (folyamat) / javaslat

Több pályázó (konzorciumok)

Támogatás odaítélése

Gyakorlatilag mindenképpen megtörténik a támogatási forrás szétosztása

Pályázó mérete

Általában min. három szervezet konzorciuma

Pályázók saját tıkéjének forrása

Saját források felhasználása

Projektek idıtávja Célkitőzés jellege

Motivációs hatás

Célok teljesítésének mérése Lobbi tevékenység

Mérföldkövek által meghatározott, elıre tervezett idıtáv Pályázók saját maguk számára tőznek ki célokat a keretprogram scope-ján belül A pályázók kevésbé motiváló és inkább biztosan elérhetı célokat tőznek ki, amelyek még elérik azt a tudományos határt, amire megítélhetı a támogatás Szubjektív hatások is közrejátszhatnak a célok elérésének mérésében, a célok teljesítése nehezebben mérhetı, kevésbé konkrét célok A lobbi tevékenység sok esetben kihat a támogatásban részesülı pályázók körére Befolyásolhatóság elvi lehetısége felmerül Független szakmai bírálók bírálata a projekt megkezdése elıtt javaslatok alapján Elızetes pályázati dokumentum bírálatra bocsátása Know-how kiszivárgásának elvi lehetısége felmerül, a pályázók számára ez kockázat Szerves és nélkülözhetetlen része a folyamatnak, nagy szervezetet kíván Kellemetlen incidensek övezik (lásd Zuschlagügy, NKTH körüli gyanúk, stb.) Jelentıs forrásokat igényel a kiíró részérıl Jelentıs

USA challenge modell • Magánszervezet, magánszemély • Kormányzati szervezet • Pályázó(k) • Támogató • Gazdasági és magánszervezetek

Pull stratégia (technológiai húzóhatás) • Kitőzött cél valós és mérhetı teljesítése után történik a támogatás

Eredmény (siker) / késztermék Kizárólag egy pályázó (a célkitőzést leghamarabb sikeresen teljesítı pályázó) Elıfordulhat, hogy nem kerül odaítélésre, csak sikeres teljesítés esetében lehetséges a lehívás Egy kutatócsoport önállóan is nyerhet Nagyvállalatok, magánszervezetek és magánszemélyek kockázati tıkebefektetései és visszanemtérítendı szponzorációi A célkitőzés elsı sikeres teljesítéséig tart, ekkor a challenge kiírás megszőnik A kiíró szervezet tőzi ki a célokat a pályázók számára A kíró szervezet igen motiváló, nehezen elérhetı célokat tőz ki, amelyek radikális innovációkat eredményeznek Egzakt módon mérhetı, kvantitatív célok. Lobbi tevékenység kizárva

Megvesztegethetıség kizárva Nincs elızetes bírálati folyamat, bárki Elbírálás módja teljesítheti a kitőzött célt Nincs pályázat, minden pályázó a Pályázás módja késztermékkel képviseli magát A know-how megkérdıjelezhetetlenül Know-how biztonságban marad a pályázónál Nincs bürokrácia, kismérető szervezetet Bürokrácia kíván Médiafigyelem középpontjába kerül pozitív Média értelemben (pl. SpaceShipOne sikere) Kiíró költségvetése Alacsony költségvetéssel megvalósítható Állami szerepvállalás Minimális A privát szektor szerves bevonása Privát gazdasági Nem jellemzı a privát szektor szerves folyamatos, gyakorlatilag mindig megjelenik szektor bevonása bevonása a K+F fázisban a K+F fázisban Táblázat 1: A keretprogram és a challenge K+F finanszírozási modellek összehasonlítása (Forrás: saját táblázat) Befolyásolhatóság

130


8. A keretprogram modellben alkalmazott érdekérvényesítı szereplık szükségességének megkérdıjelezése (kritika 1) Az Egyesült Államokban alkalmazott challenge modellben szükségtelen érdekérvényesítésrıl beszélni, a modell sajátosságából adódóan ez fel sem merül. Bárki, aki elsıként sikeresen teljesíti a kihívást, megkapja a jutalmat. Nem nyerhetı el a felajánlott pénzösszeg annak segítségével, hogy bizonyos pályázók érdekérvénysítési képessége jobb, mint másoké. A feladat jól meghatározott és jól mérhetı, így egyértelmően eldönthetı, hogy a kiírt feladatot egy adott pályázó teljesíteni tudta-e vagy nem. A megmérettetés egy olyan tiszta és egyértelmő helyzetet teremt, ahol nincs helye érdekérvényesítésnek. Az egyedüli szempont a sikeres teljesítés. Az európai modellben széles tere van az érdekérvényesítésnek, fontos részfolyamata a pályázati fázisnak. Az érdekérvényesítésre akkor kerülhet sor, ha az adott pályázat a független szakmai bírálók által elkészített bírálat alapján egy meghatározott minimális szintet elér. Az érdekérvényesítık ideális esetben objektív szempontok alapján érvelnek az általuk képviselt pályázatok támogatásban részesítése érdekében. A bírálati szempontok alapján megfeleltnek nyilvánított pályázatok sorsa ezt követıen a lobbi szereplık kezében van (ez a pályázatok bizonyos körére igaz, elıfordulhatnak olyan kiírások, ahol nem lehetséges a lobbi). Az érdekérvényesítı szereplık képbekerülésével felmerülhet a gyanú a támogató szervezet befolyásolhatóságára. A közvélemény külsı megítélését már pusztán a bírálati folyamat befolyásolhatóságának elvi lehetısége is módosíthatja. A challenge modellben a befolyásolhatóság elvi lehetısége sem merül fel. Hivatalosan az érdekérvényesítık a pro-kontra érvelés és meggyızés eszközei, a társadalom felé azonban ennek a képnek a közvetítése nem egyszerő feladat, és a tudomány hatáskörén kívül esik. Pályázók bizonyos köre hátrányban érezheti magát akkor, ha nem rendelkezik erıs érdekérvényesítı képességgel, ugyanakkor az általa javasolt ötlet legalább olyan jelentıs lehet, mint a támogatásban részesülı pályázók ötlete. Ebbıl adódóan a forráselosztás nem mindig tekinthetı szakmailag optimálisnak.

9. A keretprogram modellben alkalmazott mérföldkı alapú teljesítményértékelés eredményességének megkérdıjelezése (kritika 2) A mérföldkı alapú teljesítés azt feltételezi, hogy a célkitőzés elıre látható és tervezhetı, szakaszolt lépések egymást követı teljesítésével elérhetı. A mérföldkövek definíciójából eredıen a mérföldkövek teljesítéséhez szükséges részfeladatok tartalma és azok hozzávetıleges idıigénye pontosan ismert, projekttervben rögzített (pl. Gantt diagram). Az egyes feladatok tartalmának és idıigényének becslése a korábbi tapasztalatok segítségével történhet meg. Rutinfeladatoknak tekinthetı vagy rutinfeladatok sorozatából megvalósítható projektek esetében a mérföldkövekkel történı projekttervezés és teljesítményértékelés általában hatékonyan elvégezhetı. Néha azonban egy nagy ugrásra van szükség: kis lépésekkel nem lehet átjutni a szakadékon. A valóságban sok esetben a jelentıs tudományos elırelépések nem kényszeríthetıek bele mérföldkövekkel szakaszolt, elıre eltervezett kutatás-fejlesztési folyamatba. Ha a szóbanforgó projekt menedzsmentje mégis vállalkozik arra, hogy az új tudományos eredményeket igénylı cél eléréséhez vezetı folyamatot mérföldkövekkel szakaszolt folyamatba kényszeríti, akkor várhatóan eljön az a pont a projekt életciklusában, amikor egy elıre meghatározott mérföldkı nem teljesíthetı az eltervezett tartalommal és határidıvel egyszerően azért, mert az általa megkövetelet tudományos eredmény elérése nem a várható módon alakult. Így bizonytalan ideig elhúzódó projektek sokasága keletkezhet, amik törésszerően eltérnek az eredetileg kitőzött útiránytól. A mérföldkövek eléréséhez vezetı feladatok tartalma ekkor megváltozik, a projekt scope szükségszerően bıvülhet, az eredetileg kidolgozott költségvetés felborulhat, azaz a projekt sikere veszélybe kerülhet. Akkor van értelme K+F projektrıl beszélni, ha az elérni szándékozott eredmény a tudomány jelenlegi állásához képest újdonságértékő. Az újdonságérték egyben azt is jelenti, hogy a cél eléréséhez vezetı teljes utat eddig még nem járta végig egy kutató vagy kutatócsoport sem. Emiatt az egyes feladatok összefüggéseinek pontos felmérése és az ismeretlen feladatok idıigényének hatékony megbecslése gyakorlatilag nem lehetséges. Az ilyen K+F környezetben az esetlegesen elıre definiált mérföldkövekrıl kiderülhet, hogy nem teljesíthetıek, vagy csak addig nem felmért és tudatosított új eredmények elérése esetén teljesíthetıek az 131



eredetileg tervezett költség, erıforrás és idı keretek rovására. Radikális innovációk esetében a mérföldkövek sok esetben használhatatlannak bizonyulnak, értelmüket vesztik. Sokszor a véletlen mőve, hogy egy-egy új eredmény egyáltalán megszületik. Az áttörést jelentı eredmények elérésének idıigénye és bekövetkezése nem becsülhetı hatékonyan. A radikális innovációk elérésének korlátozott mederbe terelése tehát problematikus feladat, és más menedzsment technikákat igényel a kezelésük. Az újdonságok és áttörések tehát implicite magukban rejtik a bizonytalanságot mind az elérésükhöz vezetı utat, mind pedig az út végigjárásának idıigényét tekintve. Az érvelés a fordított irányban is igaznak bizonyul: jól megtervezett és jól betartaható mérföldkı struktúrával rendelkezı projektek (a pályázati modell projektjavaslatait) általában kisebb innovációtartalommal rendelkeznek. A fentiekbıl adódóan nem várható el egy jelentıs innovációtartalommal kecsegtetı projekt esetében, hogy mérföldkövek által definiált folyamatba illeszthetı legyen. Következésképpen a mérföldkı alapú teljesítménymérés és értékelés mögött kisebb tudományos és technológiai potenciált sejthetünk. Ily módon az Európai Unió által alkalmazott keretprogram modell és az abból derivált nemzeti kutatási stratégia nagy valószínőséggel predesztinált annak irányába, hogy csak korlátozott mértékő innovációhoz vezethet. Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió gyakorlatában is léteznek olyan támogatási formák és felhívások, amelyek nem igényelik a szigorú mérföldkı alapú projekttervezést, hanem teret engednek a kutatási tevékenységnek (pl. FP7 Ideas). Ekkor azonban továbbra is fennál a támogatás elızetes odaítélése, amely valamilyen projektjavaslat alapján történik. Itt felmerül a kérdés, hogy valójában mi alapján történt az egymással versengı projektjavaslatok kiválasztása (lásd más egy dolgot ténylegesen megvalósítani, mint beszélni róla), ha az eredmény elérése bizonytalan (hisz az alapfeltevés szerint nem lehetett mérföldkövekkel szakaszolt folyamatba illeszteni).

10. A keretprogram modellben alkalmazott független szakmai bírálók alkalmazásának és az elıselejtezés létjogosultságának megkérdıjelezése (kritika 3) Az amerikai challenge modellben nincs szükség elızetes elemzést és szelekciót végzı szakmai bírálókra, mivel a célkitőzés teljesítésének ellenırzése utólag történik, és nem áll a támogató érdekében a pályázók elıszőrése. A cél teljesítésére gyakorlatilag bárki vállalkozhat, képletesen szólva a királylány kegyeiért nem csak a király legkedvesebb hadvezérei, hanem a szegély pásztorfiú is harcba szállhat még akkor is, ha nincs mögötte lobbierı. A kiíró célja egyszerő: a kihívás teljesülése. A EU keretprogram modellben a beérkezett pályázati anyagokat a támogató szervezet által felkért független szakmai bírálók véleményezik és pontozzák. A felkért szakértıknek nyilatkozniuk kell, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség azzal a pályázóval vagy valamely konzorciumi taggal, akik a pályamővet készítették. A bírálati folyamat a bírálók anonimitása mellett történik. Egy olyan kis országban, mint hazánk, kérdésessé válik a szakmai bírálók függetlensége és anonimitása, ugyanis azon szakértık, akik kellı felkészültségük miatt alkalmasak egy-egy tudományterület radikális innovációt ígérı projektjavaslatainak elbírálására, azok minden bizonnyal részei annak a szők tudományos körnek, akik valamilyen formában ismerik is egymást, egymás munkásságát, és adott esetben jóbarátai vagy elszánt konkurensei egymásnak. A gyakorlatot nem őzı, csupán elméleti szakemberek nem biztos, hogy alkalmasak gyakorlati megoldásokra irányuló javaslatok elbírálására. A gazdasági teljesítmény katalizálása elsısorban gyakorlatorientált K+F eredmények elérésén keresztül lehetséges. Az ilyen projektjavaslatok hatékony elbírálása csak gyakorlati tapasztalattal rendelkezı bírálókkal lehetséges. A gyakorlatot őzı szakértık azonban szinte kizárt, hogy semleges viszonyban állnának a pályázóval, mivel szőkös erıforrásokból gazdálkodunk, és korlátozott vásárlóerıvel rendelkezı ügyfelekért versenyezünk. Így a bíráló vélhetıen vagy szimpatizánsa vagy ellendrukkere lehet a pályázónak. Itt is, mint sok esetben, a befolyásolhatóság elvi lehetısége is elegendı ahhoz, hogy a közvélemény nézete eltérjen az ideálistól, és a pályázók bizalma visszaessen. Minden pályázatot más bírálók bírálnak el. Ez megkérdıjelezi a pályázatok egymással történı objektív összehasonlítatóságát. A modell javára írható, hogy egy pályázatot legalább két bíráló véleményez, így a szélsıséges esetek elıfordulásának valószínősége kisebb. További gyenge pontja azonban a modellnek, hogy ideális esetben a pályamőben foglalt célkitőzések újdonságtartalma annyira jelentıs, hogy azt a pályázón kívül más szakember nem minden bizonnyal érti meg és tudja hitelt érdemlıen értékelni. Másrészt radikális innovációk esetén nem várható el magas impaktfaktor felmutatása, hiszen ez már önmagában 132

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola önellentmondás lenne. A fentiek miatt közrejátszhat a szubjektivitás is, ami a pályázatok korrekt elbírálásakor elkerülendı.

11. A keretprogram modell know-how védı képességének megkérdıjelezése (kritika 4) Az európai keretprogram modellben a független bíráló szakértık jelenléte felveti a know-how kiszivárgásának lehetıségét. A titoktartás természetesen alapkövetelmény, ettıl függetlenül azonban történhetnek olyan nem szándékolt esetek is, amiket a pályázók kockázatnak nyilváníthatnak. Ekkor elıfordulhat, hogy a pályázók nem közölnek olyan know-how részleteket a pályázatban, amelyek késıbb a bírálati fázisban hiányként róhatóak fel, megkockáztatva ezzel támogatásban részesülést. A know-how a pályázók féltve ırzött kincse, értéke jelentıs, így méltán érezhetik a pályázók kockázatosnak a know-how közlését. A pályázati anyagokat alaposan átolvasó bírálók szándékos akaratuk ellenére is birtokába kerülnek a pályázatban dokumentált know-how-nak, és szándékos akaratuk ellenére is felhasználhatják késıbb saját befolyásuk alatt futó projektekben. Ha nem is egy-az-egyben történik a know-how felhasználása, a bírálóban a pályázat alapján kialakult kognitív gondolati séma befolyásolhatja más K+F projektek menetét. Ezek az elvi lehetıségek áttételesen a pályázók érdekei ellen dolgoznak. Az amerikai challenge modellben a know-how megkérdıjelezhetetlenül a pályázóknál marad, a kiszivárgás elvi lehetısége sem merül fel (eltekintve a fluktuáció okozta know-how kiszivárogtatást). A kihívás teljesítése során elıállt termék – amely sikeresen teljesíti a kihívás által támasztott célokat – fekete doboznak minısül a versenytársak számára (pl. Grand Challenge-et teljesítı autonóm robotautó navigációs szoftvere, Deep Blue sakkprogram algoritmusa, SpaceShipOne hajtómőrendszere, stb.). A challenge modell által nyújtott biztonság megnyugtatólag hat a pályázókra, hisz azok nem érzik veszélyeztetve saját know-how-jukat. Ugyanez nem mondható el az európai keretprogram modellrıl. Az európai keretprogram modellben elképzelhetetlen lenne egy olyan pályázat sikeres elbírálása, amely nem közli a kivitelezés módját. Képzeljük el a pl. a Grand Challenge-et az európai keretprogram modellben. Gondolatkísérletünkben több pályázó bízik abban, hogy képes a kihívás által definiált cél abszolválására (a 131 mérföld autonóm jármővel történı megtételére 10 órán belül versenyszerően). Ekkor egy olyan pályázat, amely nem közöl részleteket a megoldás módjáról (azaz nem közli a know-how-t), az garantáltan ki fog esni a bírálati folyamat során azzal az indokkal, hogy a pályázó nem demonstrálta arra vonatkozó képességeit, hogy a leírt terveit meg tudja valósítani. A pályázat tehát nem állja meg a helyét abban az esetben, ha csupán a következıt közli: a mi kutatócsoportunk képes egy autonóm robotjármő megépítésére. Egyáltalán nem elképzelhetetlen azonban az, hogy a know-how-t nem közlı pályázó lenne a legalkalmasabb a K+F feladat kivitelezésére, de a támogatást mégsem ı kapja, hanem egy olyan pályázó, aki megalapozottnak tőnı mérföldkövek mentén építette fel projekttervét és esetleg komoly érdekérvényesítı képességgel rendelkezik. Beszélni egy dologról és megvalósítani azt (pl. kijutni az őrbe egy hatfıs jármővel): két különbözı dolog.

12. A keretprogramokban kitőzött célok minıségének megkérdıjelezése (kritika 5) Az amerikai challenge modellben a kitőzött célok igazi kihívásnak tekinthetıek, elérésük komoly K+F erıfeszítéseket igényel. A támogató kiemelkedıen ambíciózus, radikálisan új célokat tőzhet ki a pályázók elé. Az egyedüli limitáló tényezı a challenge modellben a pályázók arra vonatkozó hitének és reményének megtartása, hogy a kitőzött cél elérhetı, és a felmerülı összes költség alacsonyabb lesz, mint a támogató által megítélt jutalom és a kutatás melléktermékeként jelentkezı egyéb pozitív hatások együttes összege. A challenge modellben a racionális pályázó egy olyan célfüggvény mentén hozhatja meg döntését arra vonatkozóan, hogy a célhoz vezetı kutatás-fejlesztési projektbe belekezdjen-e, amely figyelembeveszi az elérhetı jutalom összegét és a kutatások egyéb hozadékát. Közrejátszhat a döntéshozatalban az is, hogy a challenge kiírástól függetlenül a pályázó egyébként is szándékozott volna hasonló jellegő K+F tevékenységet folytatni, a felkínált jutalom csak további motiváló tényezı a projekt elkezdésére vonatkozóan.

133



Az uniós keretprogram modellben a pályázók alapvetıen két ellentétes hatású célfüggvény mentén tőzik ki a javasolt K+F projektjük céljait. A célokat ebben az esetben tehát nem a kiíró szervezet definiálja, hanem a pályázók definiálják saját maguknak azokat a célokat, amik olyan eredményhez vezethetnek, amelyek a kiíró szervezet elvárásainak megfelelnek. Az így kialakuló két célfüggvény az alábbi: • Egyik célfüggvény a pályázat által elvárt tudományos szint elérését képviseli, azaz a pályázatban kitőzött céloknak illeszkednie kell a pályázati kiírásban rögzített stratégiai irányvonalhoz. Ha a pályázók olyan célokat tőznek ki pályázatukban, amelyek nem ütik meg a kiírás által elvárt szintet, akkor már a bírálati fázisban kieshetnek. • A másik célfüggvény a célok teljesíthetıségét reprezentálja, és megalapozza a projekt sikeres végigvitelét. A pályázók olyan célokat igyekeznek kitőzni maguk elé, amit biztosan teljesíthetınek látnak, és nem veszélyeztetik a projekt sikeres lezárását. Ez a célfüggvény a pályázókat óvatosságra intheti, és hozzájárulhat a radikális újításokat eredményezı célok minıségi és számbeli redukálásához, egyfajta minimalista szemlélethez. Mivel a fent említett két célfüggvény egymással ellentétes hatásban hat, így azt feltételezhetjük, hogy a pályázók olyan célokat fognak kitőzni, amelyek éppen megütik a kiíró (támogatást biztosító) szervezet elvárásait, és egyúttal biztonságosan teljesíthetıek (természetesen ettıl eltérı esetek is elıfordulhatnak, és így is születhetnek radikális innovációk, az ilyen esetek gyakorisága azonban a szerzı véleménye szerint meglehetısen alacsony).

13. A keretprogramok projektjei során megfigyelhetı privát szektor bevonás intenzitásának megkérdıjelezése (kritika 6) Az amerikai challenge modellben a privát szektor közvetlen bevonása jellemzi a K+F fázist. Mivel a pályázók nem részesülnek elızetes és mérföldkövek utáni támogatásban, így a cél eléréséhez szükséges költségeket saját maguknak kell megelılegezniük és finanszírozniuk. Ez a gyakorlatban a privát gazdasági szektor közvetlen bevonásával történik. A pályázók üzleti tervükben demonstrálják képességeiket és ötleteiket a gazdasági szereplık felé, akik profitorientált és egyéb szempontok alapján eldöntik, hogy szponzorációval vagy kockázati tıkebefektetéssel beszállnak-e a pályázó által megvalósított K+F projektbe. A pályázók elıselejtezését tulajdonképpen a gazdasági szereplık végzik. A pályázóknak lehetıségük van az esetleges kikosarazások után további gazdasági szervezeteket megkeresniük mindaddig, amíg nem találnak támogatóra. Az állami szerepvállalás jóformán csak a sikeres teljesítés jutalmazására szolgáló díj fedezéséig terjed ki, a tényleges K+F finanszírozást a privát gazdasági szektor végzi. Az európai keretprogram modellben a gazdasági szervezetek általában ritkán finanszírozzák közvetlenül a pályázókat. Ez a modell hiányosságának tekinthetı, mivel minél nagyobb mértékő a privát szektor bevonása, annál kisebb állami támogatásra van szükség. A privát gazdasági szektor közvetlen bevonásának hiánya javarészt az alábbi okoknak köszönhetı: • A pályázó konzorciumban már jelen lehetnek a privát gazdasági szektor képviselıi, ekkor azonban ık is támogatásra számítanak, és csak limitált tıkével szállnak be a projektbe (általában amennyit a pályázati kiírás sajáterıként elvár). • Ha egy pályázó konzorcium már támogatásban részesült, akkor nincs szüksége további privát gazdasági szereplık bevonására, ez nem is szolgálja érdekeit, mivel mérföldkövenként folyamatosan kap támogatást a kiíró szervezettıl.

14. A challenge és a keretprogram modellek szinergiahatásának hasznosítása (javaslat) Számos esetben az Európai Unió keretprogram modellje megfelelıen hatékony és eredményes lehet. Mielıtt a sportoló megnyeri az olimpiai aranyérmet, edzenie és ennie kell (ezt biztosítja a pályázati renszerő támogatás). A korábbi fejezetekben leírt kritikák egyrészt a szerzı saját véleményét tükrözik, másrészt mellızik a modell elınyeinek ismertetését annak tudatában, hogy számtalan elınnyel rendelkezik ez a finanszírozási filozófia is, ahogyan az Egyesült Államokban is. Emiatt célszerő a keretprogram stratégia 134

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola további alkalmazása és folyamatos továbbfejlesztése, finomhangolása. A keretprogram modell alkalmazásával széles pályázói kör támogatható és erısíthetı (pl. KKV-k tömeges bevonása). A kiválósági hálózatok (Network of Excellence) és az integráló projektek (IP) már eddig is bizonyítottak. Vannak azonban olyan K+F területek, ahol a challenge modell jellegébıl adódóan hatékonyabban alkalmazható, illetve megkoronázhatja a pályázati jellegő erıfeszítéseket. Ez jelenleg az Európai Unió és Magyarország K+F támogatási stratégiájából gyakorlatilag hiányzik (támogatjuk a versenyzıket, de nincs megmérettetés). A challenge modell elterjesztésével mérhetı és valós áttörések érhetıek el, tudományos kitörési pontok célozhatók meg. Látványos innovációs áttörések alapozhatóak meg, a közvélemény számára is ismertté váló eredmények produkálhatóak. Mindez a rendelkezésre álló források kis részének allokálásával lehetséges, így a challenge modell hozadéka kiemelkedıen magasnak ígérkezik. Ahelyett, hogy sok pályázó párhuzamos erıfeszítéseit támogatnánk nagy öszegekkel, elkülöníthetı egy kisebb keret a challenge típusú kiírásokra is. A challenge kiírások állami költségvetése jóval alacsonyabb, mint a keretprogram modellre épülıké. A kiíró szervezet szempontjából abszolút értékben kisebb összeg azonban motiválóbb a pályázók számára, mivel számukra ez sikeres teljesítés esetén nagyobb támogatást jelent. Ekkor nem a pályázók tömege kap fajlagosan közepes összegő támogatást (egyenként kevesebbet, de sokan), hanem egy pályázó egy nagyobb összegő támogatást, ami abszolút mértékben jóval kevesebb a kiíró számára, mint a sok pályázónak kiosztott, jóval nagyobb büdzsével kielégíthetı keretprogram támogatás. A kiíró szervezet tehát bizonyos innovációs lépések elérését kisebb költségvetés mellett a challenge modell alkalmazásával érheti el, a pályázók közötti versenyhelyzet megteremtésével. A versenyhelyzet intenzívebb kutatás-fejlesztési erıfeszítésekhez vezet, mint az európai modellben, mivel nem fordulhat elı, hogy egy támogatásban részesült pályázó a pozícióit biztonságban érezve visszavegyen a tempóból.

15. A challenge modell alkalmazásának lehetıségei az Európai Unió keretprogramjaiban Az Európai Unió tudományos versenyképességének megırzése és javítása érdekében megalapozott gondolat a challenge megközelítés bevezetése. Segítségével a keretprogramok mőködése mellett egy új megközelítés integrálható a K+F finanszírozási stratégiába, amely az amerikai példák és tapasztalatok ismeretében radikális innovációhoz vezethetnek. A challenge modell probléma nélkül illeszthetı a keretprogram modell mellé, nincs szükség radikális változtatásokra az eddigi gyakorlathoz képest. Elegendı a költségvetés kis részének elkülönítése a kihívásokra, mégis látványos és támadhatatlan K+F finanszírozás érhetı el az alkalmazásával. A challenge modell bevezetésével szükség van a gazdasági és magánszféra szereplıinek bevonására is (privát szektor), mivel a legtöbb esetben a pályázók finanszírozását a sikeres teljesítés jutalmának elnyeréséig ezek a szereplık finanszírozzák (szponzorációs vagy kockázati tıkebefektetés jelleggel). A challenge modell integrálása uniós K+F stratégiába hosszú folyamat lehet, hiszen egy bürokratikus szervezet dönthet a modell bevezetésérıl. Módszereit tekintve azonban hasonló módon történhet a challenge modell bevezetése az uniós finanszírozási stratégiába, mint a következı fejezetben ismertetett nemzeti szintő integráció. A challenge modell egyszerően illeszthetı a jelenlegi keretprogram modell mellé, azzal nem ütközik, annak lefolytatását nem befolyásolja. Az EU vezetıi már felismerték, hogy az Unió lemaradt Japántól és az USA-tól a kutatásban, ennek jele az FP7 költségvetésének drasztikus emelése (2001-ben K+F arányok a GDP %-ában: Japán: ~3%, USA: ~2,7%, EU: ~1,9% [12]). A szerzı szerint a challenge modell bevezetése hozzájárulna ahhoz, hogy az eddigi EU-s erıfeszítések több gyakorlati sikert hozzanak (az EU jelenleg ebben gyenge). A 7 keretprogram által szétosztott, összesen 133,51 mrd EUR támogatásból vélhetıen számos uniós egyetem, kutatócsoport, KKV és nagy potenciállal rendelkezı gazdasági szervezet megerısödött, akik immár versenyhelyzetbe hozhatóak, és alacsony költségvetéssel jelentıs eredmények elérésére sarkallhatóak a privát szektor intenzívebb bevonása mellett.

16. A challenge modell alkalmazásának lehetıségei nemzeti K+F stratégiákban Magyarország jelentıs uniós K+F forrásokkal gazdálkodhat a nemzeti K+F stratégiájában. A legtöbb pályázat esetében az NKTH (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal) felelıs a források kezeléséért és az 135



adminisztrációért. Az ország hosszútávú érdekei azt kívánják, hogy a rendelkezésre álló forrásaink felhasználása valós és nemzetközi vonatkozásban is jelentıs eredményekhez vezessen, amelyek segítségével a hazai kutatóhelyek és vállalkozások nemzetközi versenyelınyre tehetnek szert. A központi forrásból érkezı K+F támogatások által indukált innováció további elırelépéseket kell, hogy eredményezzen, hogy az erısen kompetitív globális versenyben az ország lépést tudjon tartani a gyorsuló ütemő és diverzifikálódó tudományos és technológiai fejlıdéssel. Amennyiben a rendelkezésünkre álló források felhasználásával nem érünk el valós eredményeket, és csak adminisztrációs szempontból (papíron) teljesülnek a K+F stratégia elvárásai (gyakorlatilag nem), akkor fokozatos lemaradásnak lehetünk tanúi. A lemaradás késıbb technológia importhoz vezet, amely költséges, és idıigényes folyamat, és jelentıs változásmenedzsment gyakorlatot kíván. A technológia import elkerülhetı, illetve más tudományterületeken realizált technológia exporttal kompenzálható, ha a hazai tudományos és technológiai fejlıdés folyamatosan valós eredményeket produkál és élvonalbeli termékek/szolgáltatások elıállításához vezet. A challenge modell alkalmazása kitörési pont lehet a nemzeti K+F stratégia implementálásában, növelheti a program közvélemény általi támogatottságát és hitelességét, és eddig nem tapasztalt radikális innovációkat indukálhat hazánkban abban az esetben, ha bevezetésre kerül. A challenge modell nemzeti stratégiába történı integrálásának lépései az alábbiakban foglalhatók össze: 1. Nemzeti húzóágazatok, potenciális tudományos kitörési pontok azonosítása, K+F SWOT analízis, roadmapping. 2. Nemzeti húzóágazatok területébe tartozó olyan tudományos kihívások megfogalmazása, amelyek nem érhetıek el a tudomány jelenlegi állása szerint, ezáltal új tudományos és technológiai innováció megjelenését feltételezik. 3. Kihívások priorizálása (lehetséges szempontok: milyen további eredmények érhetıek el a kihívás teljesítésével, milyen hasznosítható melléktermékei lehetnek a kihívás teljesítéséhez vezetı kutatásoknak, mennyire áll érdekükben egyébként is a potenciális pályázóknak az adott kihívás legyızése stb.). 4. A kiválasztott kihívás sikeres teljesítését eredményezı mérhetı szempontok és kritériumok egzakt specifikálása. 5. A kihívás teljesítésének mérésére szolgáló idıpontok (pl. évente egyszer vagy folyamatosan történhet teljesítés), módszerek, eszközök, szereplık, események és adminisztrációs folyamatok definiálása, folyamatszervezés. 6. A sikeres teljesítés esetén elnyerhetı jutalom összegének meghatározása a szükséges K+F erıfeszítések és kellı szintő motivációs hatás figyelembevételével. 7. Facilitációs, disszeminációs és utógondozási stratégia kidolgozása. 8. Költségvetés tervezés a fent kidolgozott stratégia gyakorlatba ültetésének finanszírozására. 9. Adminisztrációs projektiroda felállítása, kihívás kiírás elkészítése, PR tevékenység. 10. A kihívás kiírás közzététele, pénzügyi források elkülönítése. 11. A kihívás népszerősítése a potenciális pályázók körében. 12. A kihívás népszerősítése a gazdasági szektorban, lehetıségek kidolgozása a támogatók és kockázatitıke befektetık érdekeinek ismeretében. 13. Pályázók és befektetık/szponzorok összeismertetése szociális eseményeken és egyéb fórumokon. 14. Potenciális teljesítések nyomonkövetése, teljesítés esetén a sikeres és mérhetı teljesítésrıl való nyilvános és dokumentált meggyızıdés. 15. Sikeres teljesítés esetében a kiírás megszüntetése, támogatás átutalása a nyertes szervezetnek, PR tevékenység, utógondozás, tudományos és technológiai eredmények disszeminációja, hatáselemzés.

136


17. Konklúzió A tanulány rámutat az Európai Unióban alkalmazott pályázati keretprogram modell és az Egyesült Államokban a pályázati rendszer mellett széleskörően alkalmazott challenge modell különbségeire és sajátosságaira. A szerzı következtetéseket von le arra vonatkozóan, hogy sok esetben a challenge modell eredményesebb forrásfelhasználáshoz vezet, és jelentısebb tudományos és technológiai elırelépéseket eredményez, radikális innovációt indukál. A radikális innovációk elısegítésekor a szerzı véleménye szerint a keretprogram modell nem mindig megfelelı K+F finanszírozási módszer, ebben az esetben a challenge modell a hatékonyabb. A keretprogram modellben megkérdıjelezhetı a mérföldkövek alapján történı projekttervezés és értékelés alkalmazhatósága, a bírálást végzı független szakértık és érdekérvényesítı szereplık indokoltsága, a know-how sorsa, valamint felmerül annak lehetısége, hogy a keretprogram modellben a pályázók általi célkitőzési stratégia minimalista elvet követhet, és nem kellı intenzitású a privát szektor bevonása sem. Ennek a hat gyenge pontnak az ismeretében a challenge modell megfelelı megoldást kínál a jelenlegi uniós és hazai K+F finanszírozási stratégia bıvítéséhez és szinergiahatás eléréséhez. A szerzı javaslatot dolgoz ki az uniós és a nemzeti K+F stratégia bıvítésére és a challenge modell alkalmazásának népszerősítésére és bevezetésére. A keretprogram modell és challenge modell együttes alkalmazásával szinergiahatás érhetı el, amely elısegíti a K+F stratégia célterületeinek eltérı módszerekkel történı támogatását, és olyan további elınyöket rejt magában, amelyek túlmutatnak a modellek külön-külön történı kizárólagos alkalmazásánál. A challenge programok által kínált szituációk olyan megmérettetési terepet kínálnak a pályázóknak, amely során egyértelmően az a pályázó jut hozzá a támogatási összeghez, aki a kiírást valóban és kétségbevonhatatlanul teljesíteni tudja, elérve ezzel a kiíró szándékainak megfelelı K+F újítást. A támogatás biztosan a megfelelı helyre kerül, az innováció a pályázók között kialakított versenyhelyzetben valósul meg a privát szektor intenzív bevonása és minimális állami szerepvállalás mellett.

Felhasznált irodalom 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.

http://www.xprize.org/x-prizes http://en.wikipedia.org/wiki/IBM_Deep_Blue http://www.loebner.net/Prizef/loebner-prize.html http://www.darpa.mil/grandchallenge/overview.asp http://www.tartanracing.org/ http://www.scaled.com/projects/tierone/gallery/ http://www.charleslindbergh.com/ http://genomics.xprize.org/ http://space.xprize.org/lunar-lander-challenge/ http://www.netflixprize.com/ http://alipro.eurescom.de/page/hu/fp6 Clara de la Torre: Towards FP7, EC DG RTD, 2005 http://www.idealist-extend.hr/en/index.php?folder=306 http://cordis.europa.eu/guidance/fp4_en.html http://cordis.europa.eu/fp5/ http://www.filozofia.bme.hu/doctoral_school/disszertaciok/Gyorffi%20Miklos%20PhD-DOLGOZAT.pdf Dr. Pörzse Gábor: Az élettudományok szerepe az európai K+F együttmőködés kezdetén, Valóság folyóirat, 2007

137


Megyeri Eszter1 A Lotka–Volterra-egyenletek alkalmazása közgazdaságtani kérdésekre Az 1920-as évekbıl származó, Lotka-Volterra néven ismertté vált biológiai-ökológiai modellt, amely a populációs interakciók ragadozó-zsákmány kölcsönhatását egy kétdimenziós közönséges differenciálegyenletrendszerrel írja le, több tudomány is, így a közgazdaságtan is alkalmazza. A modell elsı, a gazdaság viselkedésének vizsgálatával kapcsolatos alkalmazásai a konjunktúraelmélet területén ismertek, de a közgazdaságtan más területein (pl. növekedéselmélet, regionális gazdaságtan, külgazdaságtan, megújuló természeti erıforrások gazdaságtana) is használják. A populációdinamikai modell és három közgazdasági analógia bemutatása után, a régiók hatásának vizsgálatára kerül sor az alapmodell általánosítása és az egyik közgazdasági analógia összefüggésében. Tárgyszavak: Lotka-Volterra modell, ragadozó-zsákmány modell

1.

Bevezetés

A dinamikai jelenségek, vagyis rendszerek állapotainak idıbeli alakulása, változása, és ezek vizsgálata egyre több tudományágban játszik mind fontosabb szerepet, így például a biológiában, a kémiában, a fizikában, vagy a közgazdaságtanban is. A problémák és lehetséges megoldásaik meglepı hasonlóságot mutatnak az említett területeken. Ez a hasonlóság talán leginkább a populáció-ökológia és a közgazdaságtan között szembetőnı. Elég olyan alapfogalmakra gondolnunk, mint a hiány, a verseny vagy az egyensúly, amelyek mind a két tudományterületen hasonló szerepet játszanak, vagy olyan terminológiai párokat említeni, mint a mutáció és innováció, vagy az evolúció és haladás, melyek többé-kevésbé analóg tartalmat hordoznak. Jelen dolgozat alapját egy jól ismert populáció-ökológiai modell képezi, mely két faj kölcsönhatását írja le egy élıközösségben, a ragadozóét és a zsákmányét. A modellt Alfred Lotka és Vito Volterra, egy amerikai és egy olasz tudós alkották meg egymástól függetlenül az 1920-as években. A modell dinamikáját egy kétdimenziós közönséges differenciál-egyenletrendszer írja le. A Lotka-Volterra modellt eleinte együtt élı populációk dinamikájának modellezésére használták. Majd késıbb – egészen napjainkig – segítségükkel, vagy továbbfejlesztett, általánosított változatukat alkalmazva, egyre szélesebb körben írják le dinamikus rendszerek viselkedését, például kémiai reakciók, neuronhálók plazmafizikája vagy közgazdaságtani kérdések esetében. A modell elsı közgazdasági problémára történı alkalmazásai 1967-bıl ismertek, melyek Goodwin2 illetve Samuelson3 nevéhez kötıdnek, szintén egymástól függetlenül. A kiindulásul szolgáló ökológiai modell ismertetése után a dolgozat második részében három közgazdasági alkalmazás bemutatására kerül sor, végül egy négydimenziós általánosított Lotka-Volterra modellrıl lesz szó, ahol is egy-egy térbelileg elkülönülı terület Lotka-Volterra rendszerét a migrációs mozgás kapcsolja össze.

2.

A Lotka–Volterra-egyenletek

A Lotka-Volterra-féle differenciálegyenlet-rendszer – mint arról már szó volt – többféle jelenség modelljéül szolgál, a populációdinamikában a ragadozó–zsákmány modellek prototípusa. Ekkor az egyik faj, a zsákmány, kizárólagos táplálékul szolgál a másik faj, a ragadozó, számára és a ragadozó túlélése és szaporodása a saját populációra jellemzı természeti törvények mellett az elejtett zsákmány mennyiségén múlik. A cikk témája – a jelenségek kölcsönhatásának elemzése – szempontjából csak az utóbbival foglalkozunk. A – bizonyos leegyszerősítéseket tartalmazó – modellben két faj egyedszámának idıbeni változását vizsgáljuk egy adott területen. Az alábbi feltevéseket tesszük:

1 Nemzetközi Kapcsolatok Kar Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvő Egyetem 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3. Telefon: (36-1) 266-3101 / 212 Email: [email protected] 2 Goodwin, R.M. [1967] 3 Samuelson, P. A. (1967): A Universal Cycle? Megjelent: Henn, R. (szerk.), Methods of Operations Research, Vol. III, 307-320.

139



• • • • • •

az ökológiai környezet nem változik; a kölcsönhatás hatása azonnali; a zsákmány faj táplálékának mennyisége kimeríthetetlen, azt semmi nem korlátozza; a ragadozó faj növekedésének csak a zsákmány faj mennyisége szab korlátot; a szaporodás egyik faj esetében sem függ az egyedek korától; a kölcsönhatás gyakorisága, valószínőségi megfontolások alapján a ragadozók és a zsákmányok számának szorzatával arányosnak vehetı. Ekkor a ragadozó–zsákmány modellben a zsákmányok számának változását a természetes szaporodás és a ragadozókkal való találkozás gyakorisága határozza meg. Az elıbbi növeli, az utóbbi csökkenti az egyedszámukat. A ragadozók számának a megváltozását a természetes halálozás és a zsákmányokkal való találkozás határozza meg. Elıbbi csökkentik, utóbbi növeli egyedszámukat. Jelölje x(t) a zsákmánypopuláció egyedszámát a t idıpontban, a a zsákmánypopuláció növekedési rátáját, y(t) a ragadozópopuláció egyedszámát a t idıpontban, d a ragadozópopuláció halálozási rátáját, b a „zsákmányveszteségi” rátát és c a ragadozók „zsákmányhasznosítási” rátáját; ha nincsenek ragadozók, a zsákmány-populáció növekedését az alábbi egyenlet írja le: x& (t ) = a ⋅ x (t )

(1) 4

azaz a zsákmány-populáció exponenciálisan nı. Hasonlóan adódik, hogy zsákmány hiányában a ragadozópopuláció exponenciálisan csökken: y& (t ) = −d ⋅ y (t )

(2)

Egy élıközösségben lévı ragadozó és zsákmányfaj esetében a találkozások mind a két faj egyedszámának változására hatással vannak, a találkozást figyelembe vevı tag arányos az xy értékével, –b arányossági tényezıvel a zsákmánynál és +c arányossági tényezıvel a ragadozónál. Így az alábbi differenciálegyenletrendszert kapjuk: x& (t ) = a ⋅ x (t ) − b ⋅ x (t ) ⋅ y (t )

(3)

y& (t ) = −d ⋅ y (t ) + c ⋅ x (t ) ⋅ y (t )

(4)

ahol a, b, c, d > 0 Látható, hogy amikor a zsákmányok száma csökken, mert a ragadozók táplálékává válnak, akkor a ragadozók saját egyedszámukra is hatással vannak. A kevesebb zsákmány ugyanis kevesebb táplálékot, és így kedvezıtlenebb körülményeket jelent saját reprodukciójukhoz. Amint azonban a ragadozók száma lecsökken, a körülmények a zsákmányok szaporodásának kedveznek. A két populáció egyedszámának idıbeli változása neutrálisan stabil oszcillációt mutat. A nemlineáris differenciálegyenleteknek ezt a típusát Lotka–Volterra-egyenleteknek nevezik, melyekrıl bizonyítható, hogy van megoldásuk – ezek zárt görbék, melyek a középponttól való távolságuk szerint különböznek egymástól –, de analitikus módszerrel nem oldhatóak meg. A fázisképet mégis meg lehet adni, mivel a rendszernek viszonylag egyszerően megadható elsı integrálja van. A rendszernek egyetlen nem nulla egyensúlyi pontja van az x* = d/c és y* = a/b paramétereknél, ahol az egyedszámok változatlanok. Ez az egyensúlyi pont neutrálisan stabil, de nem attraktora a rendszernek (azaz más pontokról a rendszer nem tart efelé és nem is jut el a stabil egyensúlyi pontba). A megoldást reprezentáló zárt görbék neutrálisan

4

140

A változó fölé írt pont az idı szerinti deriváltat jelöli: x& = dx / dt

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola stabil egyensúlyi állapotúak. Minden, az (x*, y*) egyensúlyi ponttól eltérı kezdeti értéknél az egyedszámok így periodikusan változnak. Az 1. ábra a megoldásokat reprezentáló zárt görbéket mutatja, a 2..ábrán a periodikusan változó létszámú ragadozó- és zsákmánypopuláció grafikonját látjuk az idıben. A zsákmányfaj egyedszámainak maximuma megelızi a ragadozófaj egyedszámainak maximumát.

Employment & Wages Share

1. ábra: Zárt pályák a Lotka-Volterra ragadozó–zsákmány modellben Forrás: Boyce / DiPrima [1995], 605.o. 1.1 1 0.9 0.8 0.7 0

10

20

Time

Employment Wages Share 2. ábra: Az egyedszámok periodikus változása a Lotka–Volterra–modellben Forrás: Keen [2004], 38.o.

3.

A Lotka–Volterra-egyenletek közgazdaságtani alkalmazásai

A ragadozó-zsákmány dinamikai rendszerek számos közgazdasági analógiái közül itt három példát mutatunk be.

3.1 A kétszektoros újratermelés dinamikus modellezése 5 Legyen Y1 és Y2 a beruházási és fogyasztási javakat elıállító szektorok teljes kibocsátása, jelöljék továbbá K1 és K2 a rendelkezésre álló tıke mennyiségét, I1 és I2 pedig a beruházásokat az egyes szektorokban. Tegyük fel, hogy adott technológia mellett az egész gazdaságra az AK típusú termelési függvény érvényes, tehát Y1 = A1K1 Y2 = A2 K 2

(5) (6)

I1 + I 2 = Y1

(7)

C = Y2

(8) A beruházások és a tıkeállomány változása közötti összefüggést 6 a következıképpen vesszük figyelembe: K&1 = I1 − δ1K1

5 6

(9)

Mellár [2003], 31-32.o. vagyis, hogy a tıkeállomány adott hányadát pótolni kell egy idıegység alatt

141



K& 2 = I2 − δ 2 K 2 ,

(10)

ahol δ1 és δ2 az amortizációs rátát jelöli az egyes szektorokban. Ha feltesszük, hogy a fogyasztási szektor beruházási rátája arányos a beruházási szektor termelésével, azaz I2 / Y2 = ωY1 ,

(11)

ahol ω pozitív konstans, akkor az (5) – (11) összefüggéseket felhasználva, behelyettesítések és átalakítások után megkapjuk a kétszektoros újratermelési modell dinamikus változatát: Y&1 = (A1 − δ 1 ) − A1ωY2 Y1

Y&2 = −δ 2 + A2ωY1 Y2

(12)7 (13)

Azonnal látszik, hogy a (12) és (13) egyenletek Lotka-Volterra-féle differenciálegyenlet-rendszert alkotnak.8 Az egyenletrendszerbıl látható, hogy a fogyasztási szektor nem mőködhet a beruházási szektor nélkül. Minél gyorsabban nı a beruházási szektor, annál jobban bıvülhet a fogyasztási szektor is. A fogyasztási szektor gyors növekedése azonban egy idı után már negatívan hat vissza a beruházási szektorra, vagyis az egyes szektorok kibocsátásai az elızıekben bemutatott ciklikus mozgást követik. Az analógia alapján a beruházási szektor kibocsátása a zsákmánynak, míg a fogyasztási szektor kibocsátása a ragadozónak felel meg.

3.2 Goodwin modellje A második példa Richard M. Goodwin, tankönyvekbıl is ismert konjunktúra-elméleti modellje, amelyben Goodwin a Lotka–Volterra-modell eszköztárával a foglalkoztatottsági hányad és a bérhányad idıbeli alakulását írta le.9 A modell az alábbi feltevéseken alapszik: • Egy zárt, állami szektor nélküli gazdaságban egyetlen áru termelése folyik, amely áru elıállításához két tényezıt használnak fel – tıkét és munkát. • A gazdaságban a munkakínálat L(t) évente állandó gL ütemmel nı: g L = L& (t ) L(t ) . • A munkatermelékenység A(t ) = Y (t ) Lˆ(t ) a technikai haladás hatására évente azonos gA ütemmel nı: g A = A& (t ) A(t ) .10 • A tıkeigényesség konstans, vagyis K (t ) Y (t ) = k . 11 • A tıkeállomány növelését mint I(t) beruházást, a tıketulajdonosok megtakarításaikból finanszíroznak. A tıketulajdonosok megtakarításai jelen modellben megegyeznek a megtermelt jövedelem és a bérkifizetések különbségével, tehát K& (t ) = I (t ) = Y (t ) − w (t ) ⋅ Lˆ(t )

• A reálbér növekedési üteme a modell feltevései szerint a foglalkoztatottság aránynak lineáris függvénye, azaz

7

(A1 − δ1 ) > 0 , azaz a tıkeállomány a termeléshez többel járul hozzá, mint amennyivel elhasználódik.

A hivatkozott irodalomban – feltehetıen sajtóhiba folytán – a következı formában szerepel a (12) egyenlet: & Y1 = A1 (1 − δ1 ) − A1ωY2 Y1 8 Vö. a (3) és (4) egyenletek alkotta egyenletrendszerrel. 9 Goodwin [1967] Lˆ(t ) a foglalkoztatottak száma. 10 ahol Y(t) a megtermelt jövedelem, 11 K(t) a tıkeállományt jelöli.

142

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola w& (t ) w (t ) = −γ 1 + γ 2 v (t ) . 12

A modell két endogén változója a foglalkoztatottsági hányad: v (t ) = Lˆ(t ) L(t ) és a bérhányad: u = w (t )Lˆ(t ) Y (t ) . Behelyettesítések és átalakítások után a foglalkoztatottsági hányad növekedési üteme:

a bérhányad növekedési üteme:

v& (t ) 1 1 = − g A − g L − u (t ) v (t ) k k

(14)13

u& (t ) = −(γ 1 + g A ) + γ 2 v (t ) u (t )

(15)

vagyis a modell matematikailag egy Lotka-Volterra típusú differenciálegyenlet-rendszerre (14)-(15) vezet.14 A két modell formális azonossága alapján itt is igaz mindaz, amit a Lotka-Volterra modell dinamikai tulajdonságairól elmondtunk. Goodwin modelljében a foglalkoztatottsági hányad felel meg a zsákmánynak, míg a bérhányad a ragadozónak, melyek ciklikusan ingadoznak. A rendszer egyensúlyi megoldása a v& (t ) = u& (t ) = 0 feltételek teljesülése mellett van, így a (nem triviális, s ezért közgazdaságtani szempontból érdekes) egyensúlyi pont: v* =

(γ 1 + g A ) γ2

(16)

u * = 1 − k (g A + g L )

(17)

és u*

Ekkor az bérhányad mellett elegendıek a tıkések megtakarításai ahhoz, hogy biztosítani lehessen egy meghatározott foglalkoztatottsági hányadot.

3.3 Reáltıke – humántıke modell A harmadik példa közgazdasági modelljét Meyer Dietmar professzor állította fel,15 a modell két endogén változója a reál- és a humántıke. Elıször egy Solow-féle növekedési modellt vizsgálunk kétszektoros gazdaságban, újra a fent már használt ún. AK-technológiával. Ekkor a modell alapegyenlete: k&( t ) = [sA − ( g L + δ )]k ( t )

(18)

ahol k az egy fıre jutó reáltıke-állomány, s a konstans megtakarítási hányad, δ a reáltıke szintén konstans értékcsökkenési rátája, gL a népesség exogén módon adott konstans növekedési üteme. Az A pozitív paraméter a technológia szintjét juttatja kifejezésre. Hatékony technológiaesetén az egy fıre jutó tıkeállomány, k, exponenciálisan növekszik. (Ez akkor áll fenn, ha A > ( g L + δ ) / s 16).

(19)

Tekintsük most a τ (t ) humántıkét az AK-modellben. Feltételezzük, hogy a technikai haladás, (a technológiai tudás, a humántıke) növekedési üteme a munkatermelékenység lineáris függvénye, azaz: 

τ& ( t ) = − α + β 

Y(t ) τ (t ) L( t ) 

(20)

ahol α és β pozitív konstansok. Vagy átalakítás után:

τ& ( t ) = [− α + β Ak (t )]τ ( t )

12 13 14 15 16

(21)

γ 1 és γ 2 pozitív konstansok. 1 Y − g A − gL > 0 > g A + gL k mivel az K reláció a változók közgazdasági szempontból reális értékeinél mindig teljesül.

V.ö. a (3) és (4) egyenletek alkotta egyenletrendszerrel. Meyer [2002] Ez a feltétel a gL, d és s paraméterek közgazdaságilag szempontból értelmezhetı, reális értékeire teljesül.

143



A humántıke termelésének (a technikai haladásnak a) finanszírozása a reáltıke növekedésébıl történik, vagyis a (18) egyenletben, figyelembe véve, hogy az egy fıre jutó reáltıke növekedési üteme csökken a növekvı humántıke termeléssel, a következı összefüggésre jutunk: k&( t ) = [sA − ( g L + δ ) − γ τ ( t )]k ( t )

(22)

ahol a pozitív γ paraméter a humán tıke (kívánt) szintje és ennek a reáltıke-termelés dinamikájára gyakorolt hatása közötti viszonyt fejezi ki; tulajdonképpen az egy fıre jutó reáltıke növekedési üteme annyival csökken, mint amennyivel finanszírozzuk a humán tıke termelését. A (21)-(22) egyenletek szintén Lotka-Volterra-féle differenciálegyenlet-rendszert alkotnak. Ebben a modellben az analógia szerint a reáltıke felel meg a zsákmánynak, míg a humántıke a ragadozónak. A rendszer közgazdaságilag értelmes egyensúlyi megoldása: τ∗ = k∗ =

sA − ( g L + δ )

γ

α β A

(23) (24)

neutrálisan stabil, ha a technológia hatékony. A bemutatott három modellt szem elıtt tartva megállapítható, hogy a közgazdasági analógiák hátterében valamilyen módon mindig ott van a versenyzés, ahogyan a kiindulásul szolgáló ökológiai alapmodell is a különbözı fajok közötti versengést modellezi. Az elsı közgazdasági példában a beruházási javak és fogyasztási cikkek elıállítása folyik. Rövid távon érdekellentét mutatkozik, el kell ugyanis dönteni, hogy a rendelkezésre álló jövedelmet mire használjuk fel. Hosszú távon azonban komplementaritás van a két szektor között (a fogyasztási szektor nem mőködhet a beruházási szektor nélkül, stb.). A verseny a hosszú és rövid táv közötti feszültségként is értelmezhetı. Goodwin modelljében a kapitalista rendszerben meglévı osztályellentétek a modell magyarázatának lényeges eleméül szolgálnak. A növekedési ciklusok a tıkések és bérbıl élık rövidtávon ellentétes, hosszú távon komplementer érdekeikbıl adódnak. A rövid távú ellentétes érdekek az elosztási harcban, a hosszú távú komplementaritás abban az igényben fejezıdik ki, hogy a tıkések a munkahely-biztosításhoz szükséges elegendı nagyságú jövedelemmel rendelkezzenek. Itt a két populáció a bérbıl élık és a tıkések. Végül a humántıke-reáltıke modellben a humántıke megszőnik, ha nincs mire alkalmazni. Ehhez szükség van a reáltıkére, mely feltételeket biztosít a humántıke létrejöttéhez. Itt is a rövid távú ellentétek és a hosszú távú egymásrautaltság a jellemzı.

4.

Két régió kapcsolatának vizsgálata általánosított Lotka–Volterra-rendszerben

Az 2. pontban tárgyalt Lotka–Volterra-alapmodellben eddig csak a populációk egyedszámainak idıbeni változásával foglalkoztunk, a teret teljesen figyelmen kívül hagytuk. Hallgatólagosan az tételeztük fel, hogy létezik, hogy kimeríthetetlen mennyiségő táplálékot biztosít a zsákmánynak, hogy a ragadozók korlátlanul bejárhatják és a zsákmányok számára nincs benne olyan hely, ahol elrejtızködhetnének. A populációk térbeli elhelyezkedésével viszont nem foglalkoztunk. Ezzel most szakítunk. Azért, hogy a továbbiakban, például a humántıke–reáltıke modellt két különbözı régió összefüggésében is alkalmazhassuk, például a térbeli különbségek, vagy akár a humántıke és reáltıke különbözı területek közötti áramlásának vizsgálatára, kiterjesztjük a Lotka–Volterra-modellt két régióra. A térbelileg egymástól elkülönülı két terület egy-egy Lotka–Volterra-alrendszerét a ragadozók és zsákmányok migrációja, illetve a közgazdasági modellnél majd a humántıke-reáltıke mozgása kapcsolja össze. A térbeli homogén alapmodellt kombináljuk tehát a ragadozóknak és a zsákmányoknak, a területek közötti vándorlását figyelembe vevı migrációjával, ami az alábbi 4 dimenziós nemlineáris differenciálegyenlet-rendszerre vezet:

144

X& 1 = X 1 (a − bY1 ) + u ( X 2 − X 1 )

(25)

Y&1 = Y1 (− d + cX1 ) + v (Y2 − Y1 )

(26)

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola X& 2 = X 2 (a − bY2 ) + u ( X 1 − X 2 )

(27)

Y&2 = Y2 (− d + cX 2 ) + v (Y1 − Y2 )

(28) Itt azzal az egyszerősítı feltételezéssel élünk, hogy a Lotka–Volterra-egyenletek pozitív a,b,c és d paraméterei azonosak mind a két régió esetében, azaz a két régióban teljesen azonos törvények szerint fejlıdı populációkat tételezünk fel, amelyek mindkét térségben azonosan hatnak egymásra. X és Y a zsákmányok illetve a ragadozók egyedszámát jelölik az idı függvényében, az alsó index szerinti 1-es és 2es területeken; u és v a zsákmány illetve a ragadozó pozitív migrációs koefficiense. Így a zsákmányok számának változását nemcsak a természetes szaporodás és a ragadozókkal való találkozás gyakorisága határozza meg, hanem ezen kívül az adott területre a másik területrıl átvándorló zsákmányok növelik, a területrıl elvándorló zsákmányok pedig csökkentik az egyedszámukat. A négydimenziós általános modellben a két régió figyelembevételével minıségileg új helyzet állt elı. A ragadozó-zsákmány közötti kölcsönhatás most a két régió (populáció-együttes) interakciójával bıvül. Négy dimenziós rendszer esetében formailag két – szabályos vagy szabálytalan – ciklus képzelhetı el. Így meg kell vizsgálni, hogy hogyan befolyásolja ez a korábbi változók viselkedését, az elızı rendszerek illetve az új, kibıvített rendszer idıbeli viselkedését. A rendszer dinamikai tulajdonságait vizsgálva megállapítható, hogy a migráció nélküli rendszer egyensúlyi pontja (X1*, Y1*, X2*, Y2*) a migrációt figyelembe vevı rendszernek is egyensúlyi pontja. A rendszer egyensúlyi állapotának stabilitása linearizálással, a Jacobi-mátrix segítségével határozható meg. A migrációt is figyelembe vevı négydimenziós rendszer Jacobi-mátrixa az E (d/c, a/b, d/c, a/b) egyensúlyi pontban a következı formában írható fel:  − u  a c J = b   u   0 

−b

d c

−v

0

0

−u

v

c

A sajátértékekre kapott karakterisztikus egyenlet:

(λ

2

)[

u

a b

 0   v   d −b  c  −v  

(29)

]

+ ad λ2 + ad + 2 λ (u + v ) + 4uv = 0

(30) Azt állapíthatjuk meg, hogy az egyensúlyi pontban a négy sajátérték közül kettınek a valós része nulla, két sajátérték pedig vagy negatív, vagy ezek valós része negatív. Ennek alapján a következıket mondhatjuk: nem lehet kimutatni, hogy a négy változó szabályszerően ingadozna, úgy, mint ahogy azt a kétdimenziós alapmodellnél láttuk. A sajátértékek alapján a rendszer stabil, de nem aszimptotikusan stabil. Nem hiperbolikus egyensúlyi rendszerrıl van szó, bifurkáció következhet be. A dinamikai tulajdonságok további, nem csak (analitikus) matematikai, hanem esetleg szimuláción is alapuló elemzése, az eredmények és analógiák értelmezése a következıkben elvégzendı vizsgálatok tárgyát képezik.

145



Irodalomjegyzék 1. Aly, S. / Farkas, M. (2004): Competition in patchy environment with cross diffusion, Nonlinear Analysis: Real World Applications 5, 589–595. 2. Boyce, W. E. / DiPrima R. C. (1995): Gewöhnliche Differentialgleichungen, Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg Berlin Oxford 3. Keen, S. (2004): Economic Dynamics, http://www.debunking-economics.com/Lectures/Thought/Week_10_Dynamics.ppt, 2007.11.30. 4. Gandolfo, G. (2005): Economic Dynamics. Study Edition, Springer, Berlin 5. Goodwin, R.M. (1967): A Growth Cycle. Megjelent: Feinstein, D.H. (szerk.): Socialism, Capitalism and Economic Growth. Essays presented to M. Dobb, Cambridge University Press, Cambridge, 5458. o. 6. Hatvani, L. / Krisztin, T. / Makay G. (2001): Dinamikus modellek a közgazdaságban, Polygon, Szeged 7. Mellár, T. (2003): Dinamikus makromodellek a magyar gazdaságra, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 8. Meyer, D. (2005): Egyéb konjunktúra-modellek, Kézirat 9. Meyer, D. (2002):Technology Induced Cycles in Centrally Directed Economies with Stable Price Level. In: Wenzel, H.-D. (Szerk.): Integration and Transformation in Albania, Hungary, and Macedonia. BERG-Verlag, Bamberg, Public Economics Series, Vol. 1, 71-84. 10. Tóth, J. / Simon, L. P. (2005): Differenciálegyenletek. Bevezetés az elméletbe és az alkalmazásokba, Typotex, Budapest

146


Lukács Adrienn1 Szakszervezeti alku Jörg Lingens könyvébıl ragadott kii egy modellt a szerzı, mely alapján megvizsgálja a szakszervezet és a vállalat helyzetét a bérek és a foglalkoztatottak létszámának meghatározását illetıen. Fontos-e, hogy melyik szereplı lép elıször? Csalhat-e valamelyik fél? Továbbá alaposabb elemzés alá veszi a modell egyes tényezıit, mint például a munkanélküli segélyt. Tárgyszavak: szakszervezet, munkáltató, alkufolyamat, bér, létszám

1. Bevezetés

11,4

12 9,4

10 7,5

8 5,1

6

9,4 8,3 7,3 4,4

4 2 0 Au sz t

ria Be lg Fr iu an m cia or sz Né ág m et or sz O ág la sz or sz ág Ho lla Sp nd an ia yo lo rs zá g Eu ro zó na

OECD munkanélküliségi ráta

Számos elméleti vita ellenére egyetértés van a közgazdászok között a gazdasági növekedés fontosságáról. A növekedési modellekben a munkapiac jelentıs szerepet játszik. A munkapiaci viszonyok határozzák meg, hogy a termelés egyik legfontosabb input tényezıjébıl a vállalatok mennyit használnak fel, a munkavállalók mekkora munkabérhez jutatnak, amelyeket majd fogyasztásra, megtakarításra fordítanak. A munkaerıpiac mindenkori állapota befolyásolja a foglalkoztatottak, s ezen keresztül a munkanélküliek számát. A munkanélküliség napjaink egyik legjelentısebb mind a fejlett, mind pedig a fejlıdı országokat egyaránt érintı társadalmi – gazdasági problémája, mely részben, vagy egészben ehhez a piachoz kötıdik. A munkanélküliség minden gazdaságban megtalálható. Az alábbi táblázat például a strukturális munkanélküliek arányát mutatja 2004-ben néhány OECD országban. Az adatok nagysága jól jelzi a probléma súlyát.

1. ábra: Strukturális munkanélküliségi ráta néhány OECD országban Forrás: Lingens, 2004

Az elmúlt évek változásainak következtében munkapiaci problémák törtek a felszínre, melynek eredményeként egyre többet hallhatunk munkabeszüntetésekrıl, sztrájkokról. Ezek oka általánosságban megfogalmazva a jóléti állam válsága, konkrétabban: a bérek csökkentése, leépítések az adott vállaltnál, valamint az elégtelen munkakörülmények. Ezzel a gazdaságelmélet számára új helyzet adódott, hiszen a munkanélküliséget már nem lehetett kizárólagosan makrogazdasági szemszögbıl megítélni, kezelésénél 1 Közgazdaságtan Tanszék Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Sztoczek u. 2. 419-es szoba Telefon: 36-20-465-6126 Email: [email protected]

147



Kollektív szerzıdéssel megkötött bérek %-ban Au sz Be tria lg iu m D Fi á Fr nno nia an rs zá c N iaor g ém s e zá O tors g la sz zá g or s Sp Ho zág an llan yo d i lo a rs zá g

most már a mikroszintő folyamatokat is figyelembe kell venni, illetve a munkanélküliség tervbe vett csökkentése egyre inkább ellentmondásba került a reálbérszínt megtartásával. Következésképpen a kereslet- vagy kínálatorientált gazdaságpolitikai intézkedések mellett megjelentek fokozottabban a béralku különbözı formái, a munkavállalói várakozások, illetve köreiken belül is növekvı érdekellentétek. Jelen dolgozatban a munkapiaci folyamatok közül a béralku problémakörével foglalkozom. Különösen aktuális ez a kérdés napjainkban Magyarországon. A szakszervezetek erısödésével, az érdekek markánsabb képviseletével számos kérdés vetıdik fel: vajon modellezhetı-e a béralku folyamata, megjósolható-e elıre a végsı kimenet? Milyen érdekek, hogyan jelennek meg az érdekképviseletek és a munkáltató közötti tárgyalásokon? Milyen stratégiai magatartás a legcélravezetıbb? Mi a szerepe az államnak? A vizsgált téma fontosságát mutatja a következı ábra, melyen jól látható, hogy számos a már elıbb említett OECD országban milyen jelentısége van a bérek kialakításában az érdekképviseleti szervekkel megkötött kollektív szerzıdéseknek.

120 100 80 60 40 20 0

2. ábra: Kollektív szerzıdések szerepe Forrás: Lingens, 2004

1.1. Jogi alapok Mielıtt azonban belemerülnék a téma közgazdasági részleteibe, a jog segítségével meghatározom, hogy mit is értünk pontosan szakszervezet alatt. „A munkavállalóknak, illetve a munkáltatóknak joga, hogy gazdasági és társadalmi érdekeik elımozdítása, védelme érdekében, mindennemő megkülönböztetés nélkül, másokkal együtt érdekképviseleti szervezetet alakítsanak, illetve az általuk választott szervezetbe – kizárólag az adott szervezet szabályaitól függıen – belépjenek, vagy az ilyen jellegő szervezetektıl távol maradjanak. ”(1992. évi XXII. tv. 14. § (1) bek.) „Szakszervezeten a munkavállalóknak minden olyan szervezetét érteni kell, amelynek elsıdleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek elımozdítása és megvédése. A szakszervezet többirányú tevékenységet fejt ki, illetve kedvezményben részesül, amelyek a következık: 1. tájékoztatás joga, 2. szakszervezeti kifogás, 3. munkaidı-kedvezmény, 4. tisztségviselık munkajogi védelme, 5. kollektív szerzıdés kötésének joga.” (1992. évi XXII. tv. 18. § (2) bek.)

148

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola A munkaügyi kapcsolatok többségükben a két fıszereplı: a munkáltatók és a munkavállalók, illetve érdekképviseleteik (szociális partnerek) közötti kétoldalú együttmőködésben öltenek testet. A munkáltatók és a munkavállalók jogosultak arra, hogy elızetes engedély nélkül, érdekeik védelmében, szervezeteket hozzanak létre, illetve azokhoz csatlakozzanak. A szakszervezet a munkavállalók érdekképviseleti szerve, mely a kollektív szerzıdések megkötésének egyik döntı szereplıje. Vele szemben áll a vállalat érdekképviseleti szerve.

2. Az alap Nash alku megoldás A problémát a játékelmélet segítségével ragadom meg és mutatom be. A játék két szereplıje: a szakszervezet, illetve a munkáltató. A két fél stratégiai magatartását szeretném megvizsgálni, mely stratégia függ a másik viselkedésétıl. Elsıként az alap Nash alku megoldást mutatnám be, mellyel a kifizetési mátrix eredményeit határozhatjuk meg. Ezt most jelöljük NP-vel, mint Nash produkt, mely függvény a következı alakú: NP = (U1 − D1 ) ⋅ (U 2 − D2 ) , (1) ahol U azt a hasznosságot jelöli, melyet akkor érhetnek el a játékosok, ha megállapodnak; a D pedig az az elérhetı hasznosság, melyet akkor kapnak, ha nincs megegyezés. Az 1, illetve a 2 indexek jelölik a két játékost. Az egyes játékos legyen a szakszervezet, a kettes pedig a munkáltató, vagy vállalat. A valós életben azonban nem csak ez a két tényezı befolyásolja a kifizetéseket, hanem a felek alkuereje is. Ezzel módosítva az NP függvényt: NP = (U 1 − D1 ) ⋅ (U 2 − D2 ) γ

1−γ

,

(2)

melyben γ jelöli a felek alkuerejét. A γ növekedésével az egyes játékos, azaz a szakszervezet alkuereje növekszik, azaz nagyobb súlyt kap a tárgyaláson az ı álláspontja, véleménye, számára elérni kívánt célja. Amennyiben csökken a γ , az elıbb leírtak történnek a másik oldalon, azaz a munkáltató akarata kap nagyobb súlyt. Konkretizálva a játékos feleket a béralkuknál, azt mondhatjuk, hogy a dolgozók aggregált hasznossági függvénye a munkabért és a foglalkoztatottak számát tartalmazza változókként:

U = w⋅ L ,

(3)

ahol w a munkabér, L pedig az egyes vállalatnál levı foglalkoztatottak létszáma, melyet az egyszerőség kedvéért most rögzítünk. Szakszervezeti oldalról tekintve az alkudozás tárgya a bér. A vállalat viselkedését a profit függvénnyel adhatjuk meg:

π = P ⋅ X − w⋅ L ,

(4) ahol P a termék ára, s X a termelt mennyiség. Itt még meg kell jegyeznem, hogy a modell a tıkeállományt adottnak veszi. A két hasznossági függvényt behelyettesítve az NP függvénybe, megkapjuk, hogy:

( ) ( γ

NP = w ⋅ L ⋅ P ⋅ X − w ⋅ L

)

1−γ

(5)

Ezt a bérre maximalizálva a következıt kapjuk:

P⋅ X , (6) L tehát a bér az egy munkásra jutó bevételnek és az alkuerınek a függvénye. A Nash alku során nem vettük figyelembe az idıt, mely nem elhanyagolható, hiszen egyrészt akár a szakszervezet tekintjük, akár a vállalatot, feltételezhetjük róluk, hogy az idı tekintetében rendelkeznek bizonyos idıpreferenciákkal; másrészt pedig maga az alkufolyamat is idıben zajlik. A két szereplı a partner – tényleges, vagy feltételezett, várt – lépésétıl teszi függıvé saját döntését. Vagyis egy alku során lép az egyik fél az egyik t-edik idıpontban, melyre a másik valamivel késıbb, ∆t idıegység múlva ad választ. Ekkor az elsı játékos ismét dönt, s mindez addig megy, míg megegyezésre nem jutnak – ha egyáltalán létrejön megegyezés –, közben az idı azonban telik. Éppen ezért, mikor az egyik játékosnak döntést kell hozni, mérlegelnie kell annak a lehetıségét, hogy az ı ajánlatát a másik elutasítja, s akkor neki 2 ⋅ ∆t -t kell várnia arra, hogy ismét döntési pozícióba kerüljön. Az idıpreferenciát figyelembe véve azt mondhatjuk, w=γ ⋅

149



hogy az elsıként lépı szereplı elınyben van a választ adóval szemben. Nem csak az idı miatt, hanem azért is, mert ı adja meg a kiinduló helyzetet, melyet természetesen saját érdekei szerint határoz meg. Tekintettel az idı múlására, mely mindkét fél számára hasznosság veszteséggel jár, késztetést éreznek arra, hogy találjanak egy korai megegyezést. Ez a modell, a Rubinstein- modell, feltételezi, hogy a játékosok ismerik egymás idıpreferenciáit. Amennyiben átültetjük ezt az idıpreferenciát az elızı Nash alkuba, akkor ez jelentheti a játékosok alkuerejét, azaz a γ -t. A továbbiakban egy konkrétabb példán keresztül ragadnám meg a vállalat és a szakszervezet közötti alkut egy két idıszakos játékban.

3. Az alapmodell Jörg Lingens modelljében (Lingens, 2004) azt próbálja feltárni, hogy a szakszervezetek béralkuja milyen hatással van a beruházásokra, illetve hogyan alakul a foglalkoztatottság, illetve az egyensúlyi bérek. Ez a modell kiváló alapötletet ad késıbbiekben a továbblépésre. 3.1. A vállalat lép elsıként, meghatározza a foglalkoztatottsági szintet Tegyük fel, hogy valamely tıkét és munkát használ a termelésnél,s a termelési függvény Cobb-Douglas típusú. Az elsı idıszakban, t1 -ben, a vállalat beruházhat, melynek következtében természetesen a második idıszakban, t 2 -ben, nagyobb mennyiségő tıke áll rendelkezésére. A beruházás természetesen költségekkel jár, ezért mérlegelni kell, hogy megéri-e a beruházás, vagy sem. A modell feltételezi, hogy minden dolgozó egy monopol szakszervezet tagja, mely a bérek meghatározásában dönt. Továbbá a vállalat megválaszthatja, hogy hány embert akar foglalkoztatni a két idıszakban külön-külön, azaz egyoldalúan határozza meg a foglalkoztatottsági szintet. Célja, hogy maximalizálja a profitjövedelem jelenértékét mindkét idıszakban. A két idıszak profitfüggvényei a következık:

π 1 = Lα1 ⋅ K 11−α − w1 ⋅ L1 − I 1 ⋅ (1 + b ⋅ I 1 ) , π 2 = Lα2 ⋅ (K1 + I1 )

1−α

− w2 ⋅ L2 ,

(7) (8)

ahol L a foglalkoztatottság, K az elıre meghatározott tıkemennyiség, w a bér és I1 ⋅ (1 + b ⋅ I1 ) az installációs (bevezetési) költségek. Az (7) és (8) egyenletek segítségével meghatározhatjuk azt a foglalkoztatottsági szintet mindkét idıszakban, mely maximalizálja a profitjövedelem jelenértékét. Ennek a profit áramnak a jelenértéke:

π = π1 +

π2 , 1+ ρ

(9)

ahol ρ az idıpreferencia ráta. Behelyettesítve az elsı két egyenletet a harmadikba, s ennek az összprofitnak a maximalizálásával megkapjuk a vállalat választását: ∂π = α ⋅ Lα1 −1 ⋅ K 11−α − w1 = 0 , (10) ∂L1 ∂π = α ⋅ Lα1 −1 ⋅ ( K 1 + I 1 )1−α − w2 = 0 , ∂L2

(11)

∂π 1 − α α = ⋅ L1 ⋅ K1 + I1 ∂I1 1 + p

(12)

(

)

−α

− (1 + 2 ⋅ b ⋅ I1 ) = 0 ,

Az egyenleteket kicsit átrendezve:

α ⋅ Lα1 −1 ⋅ K 11−α ∂L1

= w1

α ⋅ Lα1 −1 ⋅ ( K 1 + I 1 )1−α ∂L2

150

= w2

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 1−α α ⋅ L1 ⋅ K 1 + I 1 1+ p ∂I 1

(

)

−α

=

(1 + 2 ⋅ b ⋅ I 1 ) ∂I 1

A vállalat tehát addig keres munkást, míg a munka határterméke meg nem egyezik a bérrel. Továbbá addig ruház be, míg a tıke diszkontált határértéke meg nem egyezik a határköltséggel (installációs költséggel). Az optimális beruházás a foglalkoztatottság függvénye a második idıszakban. Ha magas a foglalkoztatottság, a beruházás is magas lesz, a tıke határterméke pedig növekszik, amennyiben nı a foglalkoztatottság. A beruházás jövedelmezıbb lesz, ezért a vállalat többet fog beruházni. A (10), (11) és (12)-es egyenletbıl kifejezhetjük a két idıszak foglalkoztatottságát, illetve a beruházást: 1

 α  1−α L1 =   ⋅ K 1  w1 

(13)

1

 α  1−α L2 =   ⋅ (K 1 + I 1 )  w2  q −1 I1 = , 2b ahol −α ( 1 − α )Lα2 ⋅ (K1 + I1 ) q=

1+ p

(14) (15)

(16)

Miután a vállalat a fenti módon meghatározta a foglalkoztatottságot, a szakszervezet dönt a bérekrıl, mely döntésben szerepet kap a vállalat korábbi lépése. Amint azt már említettem, minden dolgozó egy monopol szakszervezet tagja, a szakszervezet egyoldalúan határozza meg a béreket minden idıszakban úgy, hogy maximalizálja a reprezentatív munkás hasznosságának jelenértékét. Miután a szakszervezet meghatározta a béreket, a vállalat újra foglalkoztatottsági szintet választ. A szakszervezet pillanatnyi hasznossági függvénye: Li  L  ⋅ log(wi ) + 1 − i  ⋅ log(B ) , (17) N N  ahol B a munkanélküli segély, amit egy szakszervezeti tag kap, ha munkanélküli. Lingens nem részletezi, hogy ki fizeti ezt a segélyt, azonban joggal tételezhetjük fel, hogy az állam, mivel a bérrel nem áll kapcsolatban. N az összmunkaállomány és i ∈ [1,2] . N természetesen magában foglalja L-et. Ui =

Az összhasznosság jelenértéke - az összprofit analógiájára:

ψ = U1 +

U2 1+ ρ

A szakszervezet a következık szerint határozza meg a béreket a két idıszakban: L 1 1 ∂ψ 1  ∂L = 1⋅ +  ⋅ log(w1 ) − ⋅ log(B ) ⋅ 1 ∂w1 N w1  N N  ∂w1

(18)

(19)

L 1 1 ∂ψ 1   ∂L ∂L ∂I ∂q = 2⋅ +  ⋅ log(w2 ) − ⋅ log(B ) ⋅  1 + 2 ⋅ 1 ⋅ ∂w2 N w2  N N   ∂w1 ∂I 1 ∂q ∂w2

  = 0 (20)  Amennyiben a szakszervezet növeli a második idıszak béreit, az csökkenteni fogja a foglalkoztatottságot. Második hatásként ez a bérnövekedés emelni fogja a határhasznot. Magasabb bér esetén q alacsonyabb lesz, s így a beruházás, valamint a második idıszakban levı tıke mennyisége is alacsonyabb lesz. 151



A bérnövekedésnek a második idıszakban ezek szerint két negatív hatása van: egyrészt az, hogy felfelé mozgunk az adott munkakeresleti görbén; továbbá pedig, hogy maga a munkakeresleti görbe befelé tolódik. A (13) és (15)-ös egyenletek felhasználásával megkapjuk L2 elaszticitását w2 -re vonatkozóan, ami közgazdaságilag azt jelenti, hogy ha növekszik a munkabér, indirekt hatásként csökken a foglalkoztatottak létszáma, illetve azt hogy csökken a beruházás és ezzel együtt a második idıszakban rendelkezésre álló tıkeállomány. Ennek következtében a vállalatok kevesebbet fognak beruházni. Ezt a foglakoztatási hatást matematikailag a következıképp írhatjuk le: 1 α +1 K1 ⋅ ⋅α ∂L2 ∂I 1 ∂q w2  α  1−α  1 − α  w2 1 − α  ⋅ ⋅ ⋅ ⋅ =   ⋅ ⋅  f0 (21) ϖ =− ∂L1 ∂q ∂w2 L2  w2  2⋅b  1 + ρ  L2 A (13) és (14)-es egyenletekbıl meghatározhatjuk az egyensúlyi béreket, melyek:

( ) log(w ) = log(B ) +

log w1* = log(B ) + 1 − α * 2

(22)

1

(23) 1 +ϖ 1−α Amennyiben nincsenek jogilag megkötött hosszú távú szerzıdések, az idıinkozisztencia problémája merül fel. A szakszervezet számára az elsı idıszakban az az optimális lépés, ha nagyon alacsony bért határoz meg, mert a szakszervezet is nyer a hozzáadott tıkeállományon – feljebb említetteknél: ha magas a beruházás, magas a foglalkoztatás. Miután megtörtént a beruházás, a vállalat teljesen ki lesz szolgáltatva a szakszervezetnek, mert a szakszervezet már nem érdekelt az alacsony bérek meghatározásában, tehát magasabbat fognak megszabni. A vállalat tudja, hogy a szakszervezet ösztönözve van arra, hogy eltérjen az alacsony bérektıl. Éppen ezért nem fogja elhinni a szakszervezetnek, hogy miután az elsı idıszakban ı beruházott, a szakszervezet alacsony bért fog megállapítani. Az egyetlen hihetı egyensúly, ha a vállalat ugyanazt a bért várja a második idıszakban, mint amit az elsı idıszakban. A fenti gondolatmenetbıl következıen egy gazdaságban, ahol szakszervezeti béralkuk vannak, de nincsenek törvényesen megkötött szerzıdések, a beruházás mindig alacsonyabb – mivel a szakszervezetnek nem hisz a vállalat –, mint abban, ahol vannak szerzıdések. A két idıszakos modell ezzel lezárul. Azonban számos kérdés, továbblépési lehetıség merül vele kapcsolatban. Ezek közül az egyik, hogy mennyiben változik az eredmény, ha nem a vállalat lép elsınek, hanem a szakszervezet.

3.2. A szakszervezet lép elsıként Lingens modelljét továbbgondolva tegyük fel, hogy a szakszervezet lép elsıként és ı határozza meg a béreket, majd erre a bérszintre reagál a vállalat és határozza meg a foglalkoztatottak számát. A hasznossági függvény változatlan, azaz: Li  L  ⋅ log(wi ) + 1 − i  ⋅ log(B ) N N  Ekkor a szakszervezet által megállapított bér a két idıszakban: 1 1 * log w1 = log( B ) − = log(B ) − w1 ∂L1 ε L1w1 ⋅ L1 ∂w1 Ui =

( )

( )

log w2 = log( B ) − *

152

1 1 = log(B ) − w2 ∂L2 ε L2 w2 ⋅ L2 ∂w2

(24)

(25)

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Az egyensúlyi bérek továbbra is függnek a rugalmasságtól, itt azonban nem olyan egyértelmő, hogy hogyan alakulnak pontosan. Ha a rugalmasság pozitív, akkor itt alacsonyabb bér alakul ki, mint az elızı esetben. Ezek után lép a vállalat, mely az elıre megadott bérek alapján, saját profitszerzési céljaihoz igazítva dönt a foglalkoztatottak létszámáról. Profitfüggvénye szintén változatlan, s az általa megfelelı létszám sem változik, tehát a (13) és (14)-as egyenletek. A különbség csupán annyi, hogy itt a szakszervezet nem teheti meg, azt, hogy másképp dönt. Elsıként ı dönt a bérekrıl, így a vállalatnak már nem kell attól tartania, hogy a második idıszakban mégis más béreket határoz meg, azaz nem lép fel az idıinkonziszencia problémája. Ez az eset a vállalat számára kevesebb bizonytalanságot rejt a szakszervezet részérıl. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a vállalat nyugodt szívvel átengedi a szakszervezetnek a kezdı lépés lehetıségét. Amint azt már fentebb említettem, a kezdı játékos elınyt élvez. Nem csak az idıpreferencia miatt, hanem azért, mert tárgyalási alapnak ı teszi meg az ajánlatát. Ezt a tárgyalási alapot már sokkal kisebb mértékben tudja a másik fél saját preferenciáihoz hozzáigazítani, mint abban az esetben, ha ı tette volna meg az elsı lépést. Jelen esetben csupán arról van szó, hogy a szakszervezet kevesebb bizonytalanságot jelent a vállalatnak.

4. A munkanélküli segély felbontása A modell egy újabb továbblépési lehetıséget mutat a munkanélküli segély két részre bontásával. Eddig nem foglalkoztunk azzal, hogy a munkanélküli segélyt ki finanszírozza. Feltételeztük, hogy a két szereplıtıl független intézmény – az állam – biztosítja az ehhez szükséges pénzt. Most a munkanélküli segélyt két részre bontjuk fel. Az egyik részt a dolgozó fizeti, tehát ez az elızı idıszaki bérének egy bizonyos százaléka. A segély másik részét továbbra is az állam – mondjuk pénzkibocsátással – fizeti, melyet évente bizonyos százalékkal növel. Mindezek alapján: Bi = ξ i −1 wi −1 + M i , (26) ahol w továbbra is a munkabér, melynek ξ részét – akár valamilyen takarékossági formában – a segély finanszírozására fordítják, M pedig az állam által fizetett összeg, melyet minden évben változtat, tehát: M i = µM i −1 (27) Az elsı idıszakban nyilván a ξ 0 = 0 ⇒ B1 = M 1 ,

(28)

majd a második idıszakban a B2 = ξ1w1 + µM 1

(29)

Az alapmodellbıl indulok, ki, amikoris elsıként a vállalat meghatározza a foglalkoztatottságot, majd ezek alapján dönt a szakszervezet a bérekrıl. A (13)-(15)- ös egyenletek nem változnak, csupán az összhasznosság jelenértéke. A változtatásokkal újra felírhatjuk a reprezentatív dolgozó hasznosságának jelenértékét, melyet a szakszervezet maximalizálni akar:

ψ=

1 L2 L1  L   L  ⋅ log(w1 ) + 1 − 1  ⋅ log(M 1 ) + ⋅ ⋅ log(w2 ) + 1 − 2  ⋅ log(ξ1w1 + µM 1 ) N 1+ ρ N N  N 

(30)

∂ψ L1 1 ∂L 1 ∂L 1 1  L  = ⋅ + ⋅ ⋅ log(w1 ) − 1 ⋅ ⋅ log(M ) + 1 − 2  ⋅ ⋅ ξ1 = 0 ∂w1 N w1 ∂w1 N ∂w1 N  N  ξ1w1 + µM 1

(31)

L 1 1 ∂L ∂I ∂q ∂ψ 1   ∂L = 2⋅ +  ⋅ log(w2 ) − ⋅ log(ξ1 w1 + µM 1 ) ⋅  2 + 2 ⋅ 1 ⋅ ∂w2 N w2  N N   ∂w2 ∂I 1 ∂q ∂w2

(32)

  = 0 

Az egyenletekbıl kifejezhetjük az egyensúlyi béreket, melyek a következık:

( )

log w1 = log(M ) + *

 ( N − L2 )ξ1 ∂L1   −  : ε  ξ1 w1 + µM 1 ∂w1  1

(33)

153


( )

log w2 = log(ξ1 w1 + µM 1 ) + *


1

(34) 1 +ϖ 1−α Az elsı idıszaki egyensúlyi munkabér az állami által finanszírozott segélynek, a bér rugalmasságának, valamint a második idıszakban nyújtandó munkanélküli segély függvényeként alakul. A zárójeles tag pozitív, éppen ezért ez csökkenti az egyensúlyi bért. Mindez nem meglepı, hiszen az adott idıszakban már fizetni kell egy bizonyos százalékot a következı idıszak munkanélküli segélyére. A második idıszaki munkabérre ugyanazt kapjuk, mint az alap esetben. Ennek oka, hogy csak két idıszakot vizsgáltam. Több idıszakot figyelembe véve itt is változást tapasztalhatnánk, mint ahogy azt fentebb láttuk.

5. Összegzés A Nash alapmodellbıl kiindulva bemutattam egy egyszerő, két idıszakos alkufolyamatot, Jörg Lingens modelljét vállalat és szakszervezet között. Az idı és az alkuerı jelentısen befolyásolhatja a kimeneteket, azonban még nem tudjuk pontosan, mi is az az alkuerı, azaz egyelıre nem tudjuk számszerősíteni. Ennek vizsgálata a késıbbiekben remélhetıleg kiderül. Az alapmodellt továbbgondolva, kiegészítve újabb irányba indultam el, mikor is megfordítottam a döntési folyamatot. Ezek után a munkanélküli segély felbontása következett. A továbbiakban lehetıségként merül fel a dinamika bevezetése, és egyéb változók – mint jelen esetben a munkanélküli segély – felbontása.

Irodalomjegyzék 1. DVD Jogtár 2005. június 2. Ehrenberg, R.E. - Smith, R.S. (2003): Korszerő munkagazdaságtan, Panem, Budapest 3. Hunyadi, Gy – Székely, M. (2003): Gazdaságpszichológia, Osiris Kiadó, Budapest 4. Lingens, J. (2004): Union Wage Bargaining and Economic Growth, Springer, Regensburg 5. Mészáros, J. (2005): Játékelmélet, Gondolat Kiadó, Budapest 6. Meyer, D – Solt, K. (2002): Makroökonómia, Aula, Budapest

154


Jánosi Gergely1 A Szolvencia II direktíva várható hatása az európai biztosítási piacra A mai értelemben vett biztosítási piac Európában indult útjára, és egyike azon területeknek, ahol a régió számos szempontból máig megırizte vezetı szerepét. Az utóbbi évtizedekben ugyanakkor Európa jelentıs mértékben vesztett elınyébıl más térségekkel szemben, ami felhívta a figyelmet a régiók eltérı versenykörnyezetére, különös tekintettel a szektort jellemzı szigorú pénzügyi és mőködési szabályozásokra. Az Európai Unió részben ezt felismerve kezdte meg a Szolvencia II direktíva kidolgozását (a direktíva tervezete már elkészült), mely várhatóan 2012-ben lép érvénybe. Ezen tanulmány célja, hogy bemutassa a direktíva várható hatásait ide értve a tıkekövetelmények, a felügyeleti eljárások és a közzétételi folyamatok új rendszerét. Tárgyszavak: biztosítás

1.

Elıszó

Európa a 14. századtól kezdve egyre sőrőbb hálót kezdett fonni a Föld köré: kereskedıi (majd késıbb katonái) minden más civilizációt megelızve járták be a Világot, egy olyan korban, ahol az ilyen hosszú távú utazások még komoly veszélyekkel jártak. Ez az elıretörés bizonyos szempontból nehezen érthetı, hiszen mind az arab, mind a kínai civilizáció ebben az idıben jelentısen fejlettebb volt hajózási és navigációs szempontból is. Azt, hogy mégis az „öreg kontinensrıl” származó utazók kerülték meg elıször Afrikát, illetve érték el Amerikát néhányan az Európában ekkorra már kifejlıdött kezdetleges, más civilizációkhoz képest azonban fejlett biztosítási és finanszírozási koncepciókra vezetik vissza (Szabó [2005]). Habár nyilván nem ez az egyetlen ok áll az adott jelenség hátterében, a példa mégis fényt vet arra, hogy mennyire fontos lehet a teljes gazdasági rendszer fejlıdése szempontjából egy jól mőködı és versenyképes biztosítási szektor jelenléte. A biztosítási szektor mőködésére ugyanakkor – legtöbb más típusú pénzügyi intézményhez hasonlóan – igen jelentıs hatással van a vonatkozó, általában igen részletes szabályozási környezet. Ez a környezet határozza meg például többek között azt, hogy milyen tartalékolási eljárások alkalmazhatóak, továbbá rendelkezik a biztosítók tıkeszükségletérıl is. Végeredményben a szabályozás nagy befolyással van arra, hogy milyen kockázatokat, és milyen áron tud vállalni egy biztosító társaság. Az Európai Unió ezt felismerve kezdte meg jelenlegi szabályozási rendszerének felülvizsgálatát, a Szolvencia II irányelv kidolgozását. A tanulmány elıször a Szolvencia II irányelv kidolgozásához vezetı tendenciákat kívánja bemutatni az újkori biztosítás kialakulásának történetét, a mai piaci helyzetet szemléltetve. Ezt követıen az irányelv (tervezetének), illetve annak a versenyképességre várhatóan gyakorolt hatásának ismertetésére kerül sor.

2.

Biztosítástörténet és helyzetkép

A biztosítási legkorábbi (ismert) megjelenése i.e. 5000–3000 közé tehetı, amikor elsısorban az utazásból származó kockázatok csökkentésére alkalmazták azt. Életbiztosításról (egész pontosan temetkezési biztosításról) elıször a Római Birodalomban tesznek említést. A Római Birodalom bukása után azonban a biztosítással kapcsolatban addig felhalmozódott tudás nagyrészt elveszett. Ezt követıen az elsı dokumentált biztosítást 1347-ben kötötték Genova-i kereskedık egymás hajóinak biztosítására, és itt jelentek meg az elsı életbiztosítások is az eltőnt tengerészek családtagjainak támogatására. Szélesebb körben a biztosítás Angliában terjedt el a 17. század végén (a Londoni nagy tüzet követıen), innentıl kezdve beszélhetünk valójában mai értelemben vett biztosításról. Az elsı matematikai számításokra alapozott díjmeghatározást (életbiztosítási területen) szintén Angliában végezték ebben az idıszakban. Láthatjuk, hogy a biztosítás szektor gyökerei Európában találhatóak, azonban az elmúlt két évszázad során az új gazdasági hatalmak felemelkedésével párhuzamosan a biztosítási szektorban is jelentıs hangsúly

1 Vezetéstudományi Intézet Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fıvám tér 8. Telefon: (36-1) 301-7219 Email: [email protected]

155



tevıdött az Amerikai Egyesült Államokra és Japánra. Az alábbi statisztikákból is látszik, hogy ma már korántsem csak Európa tekinthetı a biztosítási piac középpontjának2. 1997

Japán Egyesült Államok EU15 Más OECD Japán Egyesült Államok EU15 Más OECD Japán Egyesült Államok EU15 Más OECD Japán Egyesült Államok EU15 OECD Japán Egyesült Államok EU15 OECD Japán Egyesült Államok EU15 Más OECD

1999 2001 Élet bruttó díjbevétel 250 923 238 803 215 258 338 343 499 628 505 215 356 350 441 897 442 561 106 918 119 920 115 164 1 052 534 1 300 248 1 278 198 Nem-élet bruttó díjbevétel3 93 152 89 820 81 098 553 351 555 417 667 803 323 318 319 532 324 332 80 722 83 958 97 046 1 050 543 1 048 727 1 170 279 Összes bruttó díjbevétel 344 075 328 623 296 356 891 694 1 055 045 1 173 018 679 668 761 429 766 893 187 640 203 878 212 210 2 103 077 2 348 975 2 448 477 Sőrőség élet (USD/fı) 1 989 1 885 1 691 1 241 1 791 1 772 955 1 178 1 170 953 1 160 1 124 Sőrőség nem-élet (USD/fı) 738 709 637 2 030 1 990 2 342 955 1 178 1 170 953 1 160 1 124 Viszontbiztosítási díjbevétel 5 884 5 948 5 423 61 616 85 881 108 621 68 579 72 564 74 925 10 927 11 545 15 233 147 005 175 938 204 203

2003

2005

223 924 567 413 583 612 132 929 1 507 878

257 345 607 056 772 564 177 377 1 814 342

90 164 799 319 480 280 130 557 1 500 320

86 040 805 025 565 067 159 088 1 615 220

314 088 1 366 732 1 063 892 263 486 3 008 198

343 385 1 412 081 1 337 631 336 465 3 429 562

1 755 1 951 1 528 1 308

2 014 2 048 2 004 1 551

707 2 748 1 528 1 308

673 2 716 2 004 1 551

11 150 124 509 111 602 20 167 267 429

13 941 105 341 151 955 24 048 295 285

1. táblázat: A Világ biztosítási piacának fıbb paraméterei és megoszlása Forrás: OECD [2007], összeállítás

A fenti táblázatból láthatjuk, hogy Európa mára elvesztette egyértelmő vezetı szerepét a szektorban. Az öreg kontinens még mindig viszonylag erıs az életbiztosítások terén, de az egy fıre jutó díjbevétel tekintetében itt is szinte megegyezı értékeket tud felmutatni az Egyesült Államokkal és Japánnal. A nemélet területen ugyanakkor már jelentıs lemaradás mutatkozik az Egyesült Államokkal szemben. Figyelembe véve ugyanakkor az alacsonyabb egy fıre jutó nemzeti összterméket Európában, különösen az élet 2 A táblázatok az OECD [2007] biztosítási statisztikai évkönyve alapján készültek, és ennek megfelelıen lefedik a világ teljes biztosítási díjbevételének túlnyomó részét. Európát a statisztikákban az EU15-ökkel azonosítja a dolgozat, mivel az új belépök díjbevételei általában elhanyagolhatóak a régi tagokkal összevetve. 3 A nem élet díjbevételek esetében óvatosságra int, hogy azok tartalmazzák az egészségbiztosítási díjbevételeket is, melyek mértéke nagyrészt az adott ország egészségbiztosítási rendszerétıl függ.

156

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola sőrőségre vonatkozó számok más területekénél fejlettebb biztosítási kultúráról árulkodnak. Hasonlóan szemléletes Európa viszontbiztosítások területén betöltött szerepe. Ugyan világviszonylatban a teljes biztosítási állománynak csak kisebb része (kevesebb mint 10%) kerül viszontbiztosításra, ez azonban rendkívül nagy szakértelmet kívánó tevékenység, melyben az öreg kontinens máig megırizte vezetı szerepét.

3.

A Szolvencia II direktíva

3.1 A Szolvencia II direktíva kialakulása A biztosítók mőködését európai szinten a mai napig több különbözı direktíva szabályozza, melyek a szakma véleménye szerint mára már részben elavultak, átdolgozásuk feltétlenül szükséges. Ezt felismerve – a bankokra vonatkozó Bázel II szabályozást4 alapul véve – az Európai Bizottság 2002-ben elindította a Szolvencia II irányelv kidolgozását, mely az egységes szabályozási rendszer kidolgozása mellett számos újítással kívánta hatékonyabbá, biztonságosabbá és átláthatóbbá tenni a biztosító társaságok mőködését. A Bizottság több szakmai szervezetet is bevonva készítette elı az irányelvet, jelentıs teret adva mind a különbözı országok felügyeleti szerveinek (CEIOPS5), mind a biztosító társaságoknak (pl.: CEA, CRO Forum6) a folyamatban. 2007-ben készült el a direktíva elsı változata és ezzel kezdetét vette a direktíva parlamenti elfogadási szakasza. Mivel a direktíva kidolgozása a Lamfalussy folyamat alapján történik, a parlament általi elfogadást követıen (2008) a második és harmadik szintő szabályozások keretében a Bizottságnak és a tagállamoknak ki kell dolgozniuk a részletes végrehajtási és felügyeleti standardokat is. A direktívát a tagállamok várhatóan 2010-ig ültetik át jogrendjükbe és az valószínősíthetıen 2012-ben (az eredeti tervekhez viszonyítva jelentıs késéssel) lép életbe (CEA [2007]). Láthatjuk, hogy az irányelv kidolgozása összesen mintegy 10 évet fog igénybe venni, ami az általa átfogott széles terület (mind téma tekintetében, mind földrajzi szempontból) miatt nem meglepı. A széles társadalmi vita miatt a direktíva számos ponton pozitív értelemben vett újításokat hoz majd a szektor mőködésében, ugyanakkor a folyamat átpolitizáltsága miatt már most megjelentek a végeredménnyel kapcsolatos aggodalmak.

3.2 A Szolvencia II direktíva hatása a biztosítási piac versenyképességére A Szolvencia II irányelv (Európai Bizottság [2007]) a Bázel II irányelvhez hasonlóan 3 alapvetı pillérre épül, melyek a következıek: 1. Kvantitatív elvárások, tıkemegfelelés 2. Felügyeleti eljárások, kockázatalapú felügyelés 3. Közzétételi elıírások A következıkben az egyes pilléreket vizsgálva mutatja be a tanulmány, hogy azok várhatóan milyen hatással lesznek a szektor versenyképességére.

3.2.1

1. pillér – tıkemegfelelés

A Szolvencia II számos újítást hozott a rendelkezésre álló tıke és a szükséges tıke megállapításának módjában. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a szabvány nagymértékben szakít a rendelkezésre álló tıke megállapításának kiszámításánál a hagyományos számviteli szemlélettel (a Szolvencia I rendszerét még ez jellemezte), és ehelyett tisztán pénzügyi alapokra helyezi a számítást. Az érték meghatározásához a direktíva sztochasztikus módszerek használatát irányozza elı, ezzel is közelítve a hagyományos pénzügyi instrumentumoknál alkalmazott piaci módszerekhez. Mivel a biztosító társaságok forrásai között igen nagy arányt képviselnek a hosszú lejáratú kötelezettségek (a nem élet tartalékok átlagos futamidejét 4 A Bázel II szabályozás a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság által kibocsátott tıketartalékolási szabályok összessége, mely érvényes az Európai Unióban, és várhatóan 2009-tıl az Egyesült Államokban is érvényes 5 Committee of European Insurance and Occupational Pensions Supervisors 6 Comité Européen des Assurances, Chief Risk Officer Forum

157



nézve a 3 év tipikus értéknek tekinthetı, az életbiztosítások esetében ugyanakkor sokszor több tíz évrıl beszélünk), ez a változás igen nagy hatással van a tartalékok értékére. Fontos újítás továbbá, hogy a direktíva számos olyan diverzifikációs hatást figyelembe vesz, melyeket az eddigi számítási módszerek figyelmen kívül hagytak. Így például lehetıség van az egyes piaci kockázatok (kamatláb, hitelezési, részvénypiaci stb.), vagy az ágazgatok (élet, nem-élet) közötti ilyen hatások értékelésére is. Ennél is fontosabb talán, hogy az irányelv engedélyezi a csoportszintő tıkeszámítást, és a csoporton belüli támogatások garantálását, ezáltal elismerve, hogy a több országban mőködı nagy biztosítási csoportok kockázati szintje méretük és területi kiterjedtségük miatt alacsonyabb. Az 1. ábra szemlélteti, hogy a diverzifikációs hatások várhatóan miképpen módosítják az érintett kompozit (élet és nem-élet területen is mőködı) társaságok tıkeszükségletét. SCR diverzifikációval / SCR diverzifikáció nélkül - kompozit biztosítók 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

1. ábra: Szolvencia tıke szükséglet (SCR) - diverzifikációs hatások kompozit biztosítóknál7 Forrás: CEIOPS [2006]

Az irányelv továbbá lehetıséget teremt, hogy egyes csoportok eltérjenek az úgynevezett standard számítási módszertıl, amennyiben megfelelı belsı modelleket dolgoznak ki, és ezeket elfogadtatják a megfelelı felügyeleti szervekkel. Ez egyrészrıl lehetıvé teszi, hogy a biztosítók belsı – sokszor igen fejlett – számítási módszereikhez igazítsák a tıkemegfelelés-számítás folyamatát, ezáltal erıforrásokat takarítsanak meg. Másrészrıl így lehetıvé válik, hogy a biztosítók olyan szokatlan biztosítási (vagy viszontbiztosítási) konstrukciók esetében is megfelelı számítási módszereket alkalmazzanak, melyeket a standard módszer nem kezel. A társaságok így sokkal kreatívabban és szabadabban tudnak majd alkalmazkodni a nagy megrendelık igényeihez javítva ezáltal saját és ügyfelük versenyképességét is. A fenti három változás nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a biztosító társaságok a valósághoz közelítsék tıkeszámítási módszereiket, és ezáltal a teljes gazdaság szempontjából is hatékonyabban mőködjenek. Azt, hogy ez az eredmény mennyire fontos lehet, jól jelzi, hogy a kapcsolódó hatástanulmánya alapján (Gaálné [2007]) a különbözı társaságok esetében várhatóan erısen eltérı mértékben módosul az egyes társaságok tıkemegfelelési mutatója (vagyis az eddigi módszerek nem voltak piackonformak). A tıkeszámítási módszerek „valósághoz” való közelítése a fentieken túlmenıen abszolút változást is hozhat a társaságoktól elvárt tıketartalékok mértékében. Az 1. pillér várható hatásainak feltérképezésére a CEIOPS több mennyiségi hatástanulmányt (QIS – quantitative impact study) indított, melyek közül eddig három fejezıdött be (sajnos a harmadik hatástanulmány eredményei még nem nyilvánosak). A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tőnik, hogy az érintett társaságok esetében mind a rendelkezésre álló tıke, mind a tıkeszükséglet mértéke jelentısen nıni fog. Ugyanakkor elmondható, hogy a kettı különbségeként képezhetı többlettıke mértéke is több társaságnál nıni fog, így a társaságoknál szabad tıke keletkezhet. Ez azt is jelenti, hogy a biztonsági szint fenntartása mellett egyes biztosítók tıkét vonhatnak ki, ami csökkenti tıkeköltségüket, ezáltal növelve versenyképességüket. Az irányelv az elıbbiek mellett változást hozott a szükséges tıke meghatározásában is. Egyrészrıl két szintet állapított meg ezen fogalom tekintetében: az egyik a minimális tıkeszükséglet (MCR – minimal

7 A CEIOPS nagy hangsúlyt fektetett az egyes vállalatok anonimitására a felmérésben, ezért az egyes oszlopok alatt nem szerepel az ország megnevezése.

158

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola capital requirement), míg a második szint a szolvencia tıkeszükséglet (SCR – solvency capital requirement). Az MCR az a szint, mely alatt a biztosító nem mőködhet, míg az SCR a felügyeletek által elvárt olyan szint, melyet a biztosítóknak hosszútávon kell teljesítenie. Ez a változás átláthatóbbá teszi, hogy a felügyeleti szervektıl várhatóan mikor és milyen intézkedések meghozatala várható.

3.2.2

2. pillér – felügyeleti eljárások

Az elızı fejezetben említetteken túlmenıen elmondható, hogy a Szolvencia II irányelv alapján a felügyeletek bizonyos szempontból a jelenleginél tágabb mozgásteret kapnak. Így például az illetékes felügyeleteknek is lehetısége lesz a tıkeszámítási módszerek testre szabására, vagy a felügyeleti ellenırzések egyes társaságok kockázati profiljához való igazítására (kockázatalapú felügyelet). Így például elképzelhetı, hogy egy megfelelı kockázatmenedzsment rendszert mőködtetı, komoly hagyományokkal rendelkezı piaci szereplı esetében a felügyelet más eljárásokat alkalmaz, mint egy újonnan létrejött biztosító esetében. Ez hosszútávon egyrészrıl hatékonyabbá teszi a felügyelet ellenırzési tevékenységét, másrészrıl csökkenti a megfelelıen mőködı – tehát versenyképes – társaságok felügyeletbıl adódó terhelését. Ez természetszerőleg arra ösztönzi a társaságokat, hogy fejlett – a direktíva elıírásainak megfelelı – irányítási rendszereket hozzanak létre, ezáltal is növelve versenyképességüket. A felügyeleti eljárásokkal kapcsolatos fontos újítás továbbá a csoportszintő felügyelet eddigieknél nagyobb hatása (fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez a pont egyike a legtöbbet támadott elképzeléseknek a direktíva jelenlegi tervezetében). Ezen koncepció szerint minden biztosítási csoport esetében kijelölésre kerül egy csoportfelügyelı (általában a csoport fıvállalatának országos felügyelete), mely bizonyos jogokkal bír a teljes csoportra vonatkozóan. Ezen jogok közé tartozik például a csoportszintő tıkeszámítás ellenırzése, az 1. pillér szerinti (csoportszintő) belsı modellek elfogadása, illetve a csoporton belüli tranzakciók és a csoporton belüli kockázatkoncentráció ellenırzése. Könnyen belátható, hogy ezen rendelkezések egyrészrıl könnyítést jelenthetnek mind a felügyeleti rendszer, mind a felügyelt társaságok számára (nem mindegy egyik fél számára sem, hogy egy belsı modellt hány felügyelettel kel elfogadtatni), másrészrıl bizonyos szempontok miatt elengedhetetlenek (a csoportszintő tıkeszámítás és kockázatkoncentráció ellenırzése másképpen nem lehetséges). Mivel az európai piac nagy részét néhány nagy csoport uralja, elmondható, hogy ezen pont – melyet a biztosító társaságok nagy mértékben támogatnak – várhatóan nagy hatást fog gyakorolni a piacra.

3.2.3

3. pillér – közzétételi elıírások

A 3. pillér szintén jelentıs változásokat fog hozni a biztosító társaságok mőködésében: a közzéteendı adatok köre a jelenleginél jelentısen szélesebb lesz, ezáltal a közzététel várhatóan többletterhet ró majd a társaságokra. Ugyanakkor a szabályozás eredményeként a társaságok mőködése sokkal átláthatóbbá válik majd, ami lehetıvé teszi egyes biztosítók kockázati szintjének pontosabb meghatározását. Figyelembe véve, hogy a biztosítók ma is sok rendkívül szubjektív paraméterekre alapozó számítást tesznek közzé (pl.: embedded value számítások, de a jövıben ebbe a körbe tartoznak majd a szolvencia számítások is), melyek paramétereinek megfelelı bemutatása nagy mértékben segítheti a társaságok érintettjeit a számítások megfelelı értelmezésében. Hosszú távon ez hozzájárulhat a társaságok tıkepiaci versenyképességéhez is.

3.3 A Szolvencia II direktíva hatása más szektorok versenyképességére Az eddigiekben a tanulmány részletesen elemezte az irányelv hatását a biztosítási szektor versenyképességére. Fontos ugyanakkor szem elıtt tartani, hogy a biztosítási szektor versenyképessége áttételesen más iparágak versenyképességére is jelentıs kihatással lehet. A tanulmány elején adott szemléltetı példa bemutatta, hogy egy jól mőködı biztosítási szektor nagy mértékben hozzájárulhat a gazdaság egyéb területeinek megfelelı mőködéséhez, fejlıdéséhez. Az életbiztosítások területén ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy – mivel az életbiztosítások egy jelentıs része kvázi megtakarítási termék – a biztosítók sok egyéb területtel (pl.: befektetési alapok, bankok, nyugdíjalapok) is versenyben állnak. A biztosítók versenyképességének egyoldalú javítása tehát nyilván rosszabb helyzetbe hozza ezen intézményeket. Fontos azonban megjegyezni, hogy itt nem annyira a versenyképesség egyoldalú 159



javításáról beszélhetünk, hanem sokkal inkább a szektorsemlegesség vagyis a hatékony verseny helyreállításáról van szó.

4.

Utószó

A Szolvencia II irányelv – mint láthattuk – várhatóan igen komoly hatást fog gyakorolni az európai biztosítók – ezen keresztül a teljes európai gazdaság – versenyképességére. Fontos ugyanakkor szem elıtt tartani, hogy – bár a direktíva tervezete már az Európai Parlament elıtt van – mind a direktíva szövege, mind a tényleges implementálási szabályok (2. és 3. szintő szabályozások – a tervezet sok helyen igen általános fogalmaz, ezért itt a szabályozó szervek játéktere igen tág) sokat változtathatnak azon az elveken, melyek megvalósítására a Szolvencia II projekt eredetileg indult. A direktíva 2012-es bevezetéséig hosszú út van még hátra, mely során tehát továbbra is minden érintettnek aktívan részt kell vennie a folyamatban.

Irodalomjegyzék 1. CEA (2007): Solvency II, Understanding the Process, http://www.cea.assur.org/cea/download/publ/article257.pdf (2007.10.03-i állapot) 2. CEIOPS (2006): QIS2 – Summary report (CEIOPS-SEC-71/06S), http://www.ceiops.org/media/files/consultations/QIS/QIS2/QIS2-SummaryReport.pdf 3. Európai Bizottság (2007): Solvency II draft directieve, elektronikusan elérhetı kiadvány 4. Gaálné, K. D. (2007): Szolvencia II: A mennyiségi hatástanulmányok eredményeinek bemutatása, IIR Szolvencia II szakkonferencia 2007, Prezentáció 5. OECD (2007): Insurance Statistics Yearbook 1997-2005, 2007 edition, korlátozottan hozzáférhetı elektronikusan hozzáférhetı kiadvány 6. Szabó, N. (2005): The Birth of Insurance, http://szabo.best.vwh.net/insurance.html (2007.10.03-i állapot)

160


Petheı Attila István1 A közösségi vállalkozások terjedése Európában A közösségi (szociális) vállalkozás: „A globalizációs világ korrekciós mechanizmusa!” – mondta Karácsony Mihály [2007] a szociális szövetkezeti törvény bemutatása kapcsán, míg a Világgazdaság címő napilap 2007.07.26.-i számában a „kapitalizmus lelkiismeretének” nevezete. Egy évtizeddel az Egyesült Államokbeli elsı próbálkozások után, a szociális vállalkozás fogalma – a média segítségével – része lett a kormánypolitikának az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is [Petheı, 2004]. Ma már megalapozottan állíthatjuk, hogy része az új magyar kezdeményezéseknek is. Tárgyszavak: szociális vállalkozás, társadalmi vállalkozó, vállalati társadalmi felelısség

1.

Ki a szociális vállalkozó?

“Gyıztünk! A kapitalista diadal korában élünk.” – írja Jonas és Kjell [2000] Funky Business címő „gazdaságpukkasztó” mővében. Valójában így van? A „szociális vállalkozók” amellett, hogy szociális felelısségvállalás jellemzi ıket, piaci értelemben is életképes vállalkozásokat vezetnek. Életet adnak az üzleti vállalkozásnak, a piaci jeleket társadalmi, környezeti és etikai változások kontextusában értelmezve. A „tradicionális” vállalkozótól leginkább az különbözteti meg, hogy a szociális vállalkozók küldetése a társadalmi fejlıdés, különbözı megjelenési formákban. A profit termelése része lehet az üzleti modellnek, de alapjában véve a szociális hatás az értékteremtés mérıeszköze [Briefing Papers, 1997]. E megkülönböztetett küldetés hatással van arra is, hogy a vállalkozó hogyan ismeri fel és értelmezi a piaci lehetıségeket. A szociális vállalkozó problémamegoldó javaslatai – természetüknél fogva – gyakran szisztematikusak és fenntarthatóak. Elsısorban olyan mélyen gyökerezı problémákkal foglalkoznak, amelyek csak változtatásokkal oldhatók meg, figyelembe véve a társadalom, a környezet és az erkölcs változási folyamatát – ahelyett, hogy a piaci változásokra válaszolnának a gazdasági növekedésük érdekében. A szociális vállalkozásokat bemutató prezentációm többcélú. Egyrészt fel kívánja hívni a figyelmet, hogyan fejlesszék és népszerősítsék a szociális vállalkozásokat támogató programjaikat. A széles körően elfogadott definíciók hiánya, a kutatások kezdetlegessége és a mőködési formák jogi és gazdasági tisztázatlansága tette még vonzóbbá hazai és nemzetközi kutatásaimat. A kis- és középvállalkozások gazdasági jövıformáló birodalmában még érlelıdı szociális koncepció sorolta az imperatívuszok közé e terület mélyebb kutatását. Az európai, valamint az amerikai irodalom alapján megfogalmazható, hogy a szociális vállalkozás elsısorban üzleti vállalkozás, amely mikroökonómiai értelemben a kis- és középvállalkozások minden szükséges attribútumával rendelkezik: üzleti terv (vagy éppen stratégia terv) formájában manifesztálódnak a vállalati célok. A finanszírozási stratégia épp úgy tárgyalt téma, mint az emberi és infrastrukturális erıforrások, vagy éppen a nyilvánosság kérdése. A sikeres szociális vállalkozások ötvözik az innovációt, a vállalkozást, a szociális célt és az általa generált bevételnek köszönhetı pénzügyi stabilitást. A küldetés prioritást élvez a profithoz képest, és ha többlet keletkezik, akkor az további küldetéscélok mentén kerül felhasználásra. Féligazság volna kijelenteni: az elsıdleges cél a pozitív társadalmi hatás kell, hogy legyen – a vállalkozás emellett akár nyereséget is termelhet. Így nem igaz... Ez esetben ugyanis nem vállalkozásról beszélünk,

1 Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fıvám tér. 8. Telefon: (36-1) 482-5116 Email: [email protected]

161



hanem más nonprofit szervezeti formáról, egyesületrıl, alapítványról, intézményrıl, nonprofit gazdasági társaságról. A szociális vállalkozás egyfelıl az a magasan fejlett szervezeti forma, ahol a vállalatvezetés penge élen táncol a profitmaximalizálás és a társadalomi feszültségek olykor irrentábilis megoldásainak véghezvitele között. Másrészt olyan eszköz, mely képes áthidalni és konszolidálni a gazdaság érzelmi fejletlensége és a társadalom jólét utáni óhaja közötti szakadékot.

2.

A nonprofit szektor átalakulása

Látható jelei vannak a nonprofit szektor átalakulásának. A jelenség legfontosabb üzenete, hogy a legtöbb tényezı, ami befolyásolja a szervezeteket gyökeresen megváltozott. Az üzleti és a nonprofit szektor kölcsönösen hat egymásra, és egyre gyakrabban jelennek meg nonprofit témájú cikkek az üzleti lapok hasábjain. Ha megvizsgáljuk David Billis [1992]-es ábráját, akkor feltételezhetı, hogyha 1992-ben a szociális vállalkozás fogalma már ismert lett volna, akkor az ábra közepén elhelyezkedı „EA” (Vállalkozó egyesületek és Alapítványok) helyett „SE” felirat lenne. Tehát maga a jelenség már korábban is ismert volt, de csak az elmúlt évtizedben érték el azt a szintet ezek a szervezetek, hogy jelentıs szerepet töltsenek be számos szociális probléma megoldásában.

1. ábra A nonprofit szervezetek világa Forrás: David Billis [1992]: Organising Public and Voluntary Agencies. Routledge, London

Nagyon színes a nonprofit és a versenyszféra határterületein található esetek tárháza. Többek között a szivárványgazdaság kialakulása [Dauncy, 2001] is mutatja mennyire sokféle megoldás született a válságok elkerülésére, vagy egyéb alternatívák kidolgozására. Az oktatási munkánk során megpróbáljuk ennek a palettának minél szélesebb körét bemutatni és vizsgálat alá vonni.

2.1. A határterületek szintézise Ha a szociális vállalkozásokat teszem a középpontba, és felhasználom Leadbeater [1997]-es ábráját, akkor a következı kép alakul ki. Piaci oldalról közelítve a határon az alternatív kapitalisták [Pataki és Radácsi, 2000] tőnnek ki a vállalkozók közül. Általában ezen magánvállalkozások, elıtérbe helyezik a környezetvédelem, az oktatás, és társadalmi problémák kezelését, és a megtermelt profitjukat közjóra fordítják. Ezen túlmenıen saját mőködésük keretében is példát mutatnak és élharcosai a változásnak. A Tom’s of Maine, Body Shop, és Ben and Jerry olyan méretővé váltak, hogy a piacvezetı óriás cégek versengtek egymással, hogy felvásárolhassák. Sajnos az utóbb említett kettı, több év sikeres munka után nem tudott ellenállni a nyomásnak, így ezek a tudatos vásárlói rétegek is a piacvezetıkhöz kerültek. Ugyan 162

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola megígérik, hogy hőek maradnak az elvekhez, de az a dinamizmus és újabb közjó érdekében folytatott projektek, amik az alapítóktól indultak, eltőnnek. A Tom’s of Mine esetében a családban maradt az irányítás a generációváltás után is, de a másik kettınek nem állt rendelkezésre olyan utód, aki tovább vitte volna. – Sajnos Anita Roddick a Body Shop alapítója 64 évesen 2007 szeptember 10-én elhunyt. Tréfás jóindulattal Szt. Anitának, az üzleti élet Teréz anyjának vagy zöld királynınek egyaránt nevezett vállalati vezetı elvesztését gyászolja a brit gazdasági élet, mert személyében a világ leghíresebb környezetbarát és etikus üzletpolitika elindítóját tisztelhetjük. – Szerencsére az alternatív kapitalisták komoly média figyelmet kapnak, és általában megfelelı tıkével is rendelkeznek egy-egy program véghezviteléhez, így hamarosan biztosan követıkre találnak. Ha a civil kezdeményezések felıl közelítünk, akkor a szívességbankok (Local Exchange and Trade Systems LETS) érdekes körét találjuk a határon. Magyarországon még mőködı ilyen rendszer a Talentum kör, mely úgy indult, mint a világon bárhol. Jó néhányan, akik egy helyen laknak és együtt szeretnének kereskedni, összeülnek, megegyeznek a LETS szabályaiban és számlaszámot adnak saját maguknak. Azután mindegyikük elkészít egy keres és kínál listát, a piaci árakhoz igazodó árakkal feltüntetve. (A Talentum kör esetében a munkaóra az elszámolás egysége.) Elkészítenek egy összesített listát, amelyet mindenki megkap, és elkezdıdik az adásvétel, így a csere kollektív vállalkozás lesz. Sajnos a rendszereknek van természetes határa körülbelül 5000 fı, és amint egyre nagyobb méreteket ölt, akkor a hatóságok állják útjukat. Például problémás az adó megfizetése, vagy a bevezetett helyi pénzek sértik a nemzeti bankok monopol jogát. Ennek ellenére egy kiváló rendszer és a világ számos pontján sikerrel vizsgázott. Jelenleg is mőködik az EVX elszámoló barter rendszer a kisvállalkozások körében. Ha az állam oldaláról közelítünk, akkor a minisztériumok és különbözı állami szervek által alapított Közhasznú Társaságokat (kht.) találunk. A nonprofit szektor egy furcsa típusáról van szó: a profitszétosztás tilalmát tekintve valóban nonprofit szervezeti formák, ám mőködésük megegyezik egy korlátolt felelısségő társaságéval. Helyzetük annál is érdekesebb, mivel annak ellenére, hogy a nonprofit szervezetek számának jelenleg mintegy 2,6 %-át teszik ki, mégis a szektor bevételének több mint 26,6%-át kezelik [KSH, 2006]. A félállami-félcivil szervezetek intézményi formáinak kialakítására 1993-ban torz módon a Polgári Törvénykönyv módosításával került sor, létrejött a köztestület, a közalapítvány és a közhasznú társaság. Az Állami Számvevıszék vizsgálatai egyértelmően igazolják: egyfelıl az állami szférát deformálják kijátszva az államháztartási törvényt és pazarló gazdálkodást folytatnak, másfelıl eltorzítják a valódi civilszférát is [Sárközy, 2006, 75. o.]. A tárcák háttérintézményeiket (hogy kivonják a költségvetési gazdálkodás szabályai alól) közhasznú társaságként, civil formának álcázva adókedvezményeket élvezve mőködtetik. A köztestületi-közalapítványi-közhasznú társasági forma infláltatása 2005-re olyan mértéket ért el, hogy az Állami Számvevıszék szerint már veszélyezteti a költségvetés átláthatóságát, így emiatt talán nem túlzás az a kijelentés, hogy a közhasznú társaságok veszélyeztetik a civil szféra valódiságát [Sárközy, 2006, 77. o.]. Ennek következteében, az új 2006-os gazdasági törvény átalakulásra kötelezte az ilyen szervezeteket, és lehetıvé tette a nonprofit gazdasági társaság állapítását. A leírtak ellenére találkoztunk számos pozitív példával is, de sokan a szociális vállalkozásokat az intézményekhez kötıdı Közhasznú társaságokkal keverik, mely azért sem megengedhetı, mert a definíció egyértelmően csak a magánkezdeményezésekre vonatkozik.

163



2. ábra A szivárványgazdaság értelmezése különbözı szempontok szerint Forrás: Saját szerkesztés, Leadbeater [1997] alapján

Több kutatásban is próbálják megkülönböztetni a szociális vállalkozásokat, de olyan változatos formában jelennek meg, hogy szinte minden szektorban találunk példákat. A kutatók többsége egy-egy részterület kiválasztásával térképezi fel tevékenységüket, átfogó tanulmányok születtek a foglalkoztatás célú szociális vállalkozásokról (WISE), vagy a szociális szolgáltatókról, de nemzetközi szinten olyan példákat is feldolgoztak, amelyek komplex probléma halmazokat oldanak meg különféle tevékenységekkel. Azok a legérdekesebb esetek, amikor a szociális vállalkozók sérültek alkalmazásával, szociális gondok kezelése mellett, képesek megelızni piaci versenytársaikat is (Pl: a magyar Összefogás Ipari Egyesület, mely több mint 700 fogyatékos embernek biztosít munkát).

3.

A sikeres elmélet és gyakorlat terjedése

A CECOP2, azaz a Munkavállalók, Szövetkezetek, Szociális szövetkezetek és MRP társaságok brüsszeli székhelyő szövetsége 1997–2000 között felmérést végzett a nonprofit szféra szervezeteinek körében. A kutatás eredménye szerint e szervezetek 8.880.000 teljes munkaidıs állással egyenértékő munkahelyet tartottak fenn az Európai Unióban. Ez az összes fizetett állás 8%-a.[CECOP, 2002. 45.o.] Míg egyes nyugati államokban a szociális szektorban foglalkoztatottak aránya 10%-hoz közelít, addig Magyarországon 2% körül mozog ez a mutató. Az elmúlt évtizedek gazdasági növekedésének motorját a vállalkozások adták. A vállalkozások és a vállalkozók korát éljük. A magyar társadalomban két évtizede kialakulóban van a vállalkozói társadalom [Vecsenyi, 2002]. Egyes kutatók szerint ugyan ez a hajtóerı fogja vezetni a szociális szektor bıvülését és fejlıdését is. Az Európai Unióban a szociális gazdasági szektor lassú ütemő fejlıdése során elérte az általános elismerés és egy bizonyos mértékő intézményesülés szintjét. A szociális gazdasági modellek fejlesztésében és elterjesztésében két szervezet játszik jelentıs szerepet. A Gazdasági és Együttmőködési és Fejlesztési Szervezet Helyi Gazdasági és Foglalkoztatási Fejlesztés (OECD LEED) programja az innovatív elgondolások terjesztésében jelentıs munkát végzett; Trentóban található központjuk élen jár az ismeretek átadásában. A másik ilyen szervezet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), mely 2002-es ajánlásában megfogalmazza, hogy az állami és privát szektor mellett, szükség van egy kölcsönösen segélyezı, más szociális és nem-állami szektorra is [CECOP, 2002 59.o.]. Az Európai Közösség által használt definíció – EMES3 kritériumokra építve – néhány ponton eltér az Egyesült Királyság kormánya által használttól. Az Európai Közösség definíciója mind a szociális gazdaság és a szociális vállalkozás esetében a legfontosabb dimenziónak a demokratikus kontrollt tekinti, sıt nagy 2 European Confederation of Workers’ Co-opretives, Social Coperatives and Participative Enterprise 3 EMES European Research Network 1996-ban alapított kutató hálózat, bıvebben: www.emes.net

164

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola hangsúlyt fektet a szövetkezetek, egyesületek és alapítványok önkéntes és nyitott tagságára is. Ezzel ellentétben Angliában a legnagyobb szerepet a hagyományos vállalkozásokból átalakuló Common Interests Companies (CIC) kapják. Az Európai Közösség definíciójában további három pontot emel ki [Henry, Johnson és Spear, 2006. 4.o.]: • Szociális („social”) és társadalmi („societal”) céljait a magánszektor vállalkozói szellemiségével kombinálja • A teljes nyereség reinvesztálása a szélesebb közösségi cél érdekében • Regisztrált formában mőködı szervezet Azt, hogy mi a „Social” és a „Societal” közötti különbség külön nem magyarázza, de ha szavak eredeti francia jelentését vesszük, akkor a „Social” elsısorban a szervezeten belül kapcsolatokra értendı, míg a „Societal” a szélesebb a szervezettel kapcsolatban nem álló rétegeket jelenti.

3.1. Az elmélet és gyakorlat A sikeres gyakorlattal a tudomány több terülte is lépést kíván tartani. Kétségkívül az akadémiai világ is belemerült a szociális vállalkozások vizsgálatába. David Smallbone és kollégái (Middlesex University Reseach Center) publikálták 2001-ben „A szociális vállalkozáskutatás” tanulmányt, mely hasznos minden a témával foglalkozó kutató számára. Karl Birkhölzer és kollégái [1998] közreadták összegyőjtött adataikat „A szociális vállalkozás hozzájárulása a gazdasági fejlıdéshez hat európai országban, Nagy Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország és Spanyolország” címő munkájukban. Az elsı európai összefoglaló tanulmány címe:„A szociális vállalkozások megjelenése” Borzaga és Defourny, [2001] nevéhez főzıdik. Érdemes megemlíteni, hogy James Austin (Harvard Business School) professzor egy olyan intézményben, mely köztudottan igen tájékozott, úttörıjévé vált a non profit szervezetek „mint a gazdasági fejlıdés motorjai” kutatásnak. A különbözı megközelítéseket az alábbi táblázatban foglalom össze. USA – UK megközelítés

Kanada – kontinentális Európa megközelítés

Eltérı megközelítések

Kelet-Európai modell??

Fókuszban az egyéni teljesítmény, a társadalmi vállalkozó (social entrepreneur)

Fókuszban a közösségi elem, a kollektív irányítás

„Régi” iskola: alternatív kapitalizmus <> „Új” iskola: jobbított kapitalizmus

Kollektív irányítási modellek csıdje, Fejlesztési pénzek az elsı tíz évben fıleg Amerikai forrásokból

Jellemzıen nonprofit szervezet üzletszerőbb menedzsmentje, bevételeinek piaci alapra helyezése

A non-profit mőködés nem fogalmi elem – a profitfelosztás demokratikussága a fontos

„Német” iskola: piaci fenntarthatóság kell <> „Francia” iskola: állami beavatkozás fontos

Civil társadalom – nonprofit szektor orientáció, USA – UK értelmezés „organikusabb” lenne

Bármilyen területen innovatív megoldások (pl. akár környezetvédelem, oktatás vagy emberi jogok)

Jellemzıen szociális területen m ködnek, az állami ellátást kiegészítve (eredet: Dél-Európa, hiányos jóléti állam)

„Olasz” modell: alulról induló önsegélyez szervezıdések

Ám jelenleg a források (EU) az európai modellt finanszírozzák

Vannak adókedvezmények, de nincs közvetlen állami támogatás

Jellemzı az állami támogatás, sıt…

Ashoka-modell: kiemelt egyéni kezdeményezés támogatása

Társ. vállalkozás viszonylag új fogalom, EU csatlakozással érkezett

1. Táblázat A szociális vállalkozó fogalom eltérı megközelítései Forrás: Saját szerkesztés Bullain Nilda [2007] Társadalmi vállalkozások fejlıdése és finanszírozása konferencia elıadása alapján

165


4.


A „hagyományos” és a közösségi (szociális) vállalkozó összehasonlítása

Az intézetünk által használt Vecsenyi [2003] féle definícióból és a Stevenson [1985, 2006] alapelméletébıl („Lehetıségek a rendelkezésre álló forrásokat meghaladó mértékben való kihasználása”) kiindulva összehasonlítom a kétféle vállalkozó típust. A vállalkozó sikere nagymértékben függ attól, hogy mennyire tud megfelelni a változó környezet kihívásainak. Az elemzés keretéül Timmons [1990] vállalkozás hajtóerejét bemutató modellt választottam.

3. ábra A vállalkozás három hajtóereje Forrás: Timmos [1990] in Vecsenyi [2003] 15.o.

Vállalkozó és csapata alatt értünk mindenkit, aki aktívan részt vállal a megvalósításban, és azokat a külsı közremőködıket, akiket be kell vonni a siker érdekében. Erıforrások alatt értjük, hogy ki és mivel járul hozzá a vállalkozás tevékenységéhez, ide sorolva az önkéntes munkától egészen a banki kölcsönökig mindenfajta segítséget. Lehetıség alatt azt az elérni kívánt jövıbeni állapotot értjük, ami különbözik a jelentıl, és a hitet, hogy ennek elérése lehetséges a vállalkozás számára. A vállalkozási környezet alatt a vállalkozó által rövid távon nem változtatható elemeket értjük, amiket a vállalkozónak a siker érdekében folyamatosan kezelni kell (a vállalkozás szabályozási, gazdasági, kulturális környezete). Külsı környezet alatt minden olyan tényezıt, amely hatást gyakorol a vállalkozás mőködésére, eredményességére, és így jövıjére [Bálint, Hemingway, 2004. 45. o.]. Emberek és erıforrások: A sikeres vállalkozók általában nagyon jól ismerik az iparágukat, ismerik a kulcsfontosságú beszállítókat, vevıket, versenytársakat, és a tehetségeket, akikre szükségük van. Másik oldalról szükséges, hogy elismertek legyenek az iparág által, hogy megszerezzék a bizalmat, és együtt tudjanak dolgozni a partnerekkel. A szociális vállalkozás esetében ez hatványozottan szükséges, hogy megbízzanak bennük, és az érintettek támogassák munkájukat. Különbséget ott találunk, amikor megvizsgáljuk, hogy milyen erıforrások állnak rendelkezésre a tehetségek megszerzésére és megtartására, mivel a szociális vállalkozások nem tudnak piaci béreket fizetni a kulcsfontosságú személyeknek, és különféle juttatások sem állnak rendelkezésre, mint például a részvényopció [Oster, 1995]. A legtöbb induló vállalkozás barátoktól, rokonoktól, ismerısöktıl szerzi be az induláshoz szükséges pénz egy részét, ezzel ellentétben a szociális vállalkozás személyes hozzájárulásokból, vissza nem térítendı kölcsönökbıl, tagi hozzájárulásból, állami támogatásból kezdi meg tevékenységét. Míg az üzleti vállalkozás esetében szabadon változtathatom tervemet és megcélzott vásárlóimat, addig a második esetben az adományok elfogadásával kötelezettséget vállalok az eredeti célkitőzések végrehajtására. Sıt a legtöbb esetben az adományok többsége bizonyos feltételekhez kötött, így hagyományossal ellentétben nem csoportosítható át szabadon.

166

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Összefoglalva, míg az emberi és pénzügyi erıforrás-szükséglet megegyezik a kétféle típus esetében, addig a szociális vállalkozás sokkal korlátozottabb ezek megszerzésében (munkaerı, pénzügyi szolgáltatók), és kötöttebbek a források felhasználásában is. Környezet: A makrogazdasági környezet (kamatlábak, munkaerıpiac, iparági trendek stb..) mindkét esetben ugyanolyan fontos a vállalkozás számára. Eddigi tapasztalatok szerint az egyik alapvetı különbség az, hogy míg az üzleti életben a piaci szelekciós mechanizmus nagyon intenzív (Európában az induló vállalkozások 50%-a nem éli túl az elsı 5 évet Schifner [2002]), addig ez a nonprofit szektorban nem figyelhetı meg ilyen mértékben. Nonprofit szervezetek zord körülmények között is képesek sikereket elérni, sıt több esetben a zord körülmények megváltoztatását tőzik ki célul (magas munkanélküliség, rossz szabályozási környezet). Gazdasági visszaesés, vagy megszorítások idején a szociális szükségletek felerısödnek, és ezzel keresletet teremtenek a szociális vállalkozások szolgáltatásai iránt. Másik érdekes tapasztalat, hogy az adománygyőjtés sikeressége a felépített hírnéven és a kialakított kapcsolatrendszer bizalmán múlik, ami lehet, hogy teljesen eltér a szervezet jelenlegi teljesítményétıl.4 Ezt kiegészítve azzal, a már korábban említett megállapítással, hogy a szociális szervezetek tevékenysége még a megfelelı módszerek alkalmazása esetén is nagyon nehezen mérhetı, hatásuk csak hosszú idı eltelte után mutatható ki, érthetı a kapcsolat hiánya. A szociális vállalkozások esetében kevésbé elismert a kimagasló teljesítmény, de az átlagtól való elmaradást sem bünteti olyan szigorúan a közvélemény. Annak ellenére, hogy számos esetben nem látják el hatékonyan feladatukat, a támogatóknak köszönhetıen, hosszú távon is fenn tudják tartani szolgáltatásaikat. Lehetıség: Alapjában véve minden vállalkozó keresi a befektetıket, a szakértelmet és az adottságokat, hogy a segítségükkel értéket teremtsenek. A szociális vállalkozó számára a lehetıségek száma magasabb (a „nem gazdaságos” tevékenységeket is magába foglalja), változatosabb és összetettebb formában jelentkeznek. A bizonytalanság mértéke is nagyobb, mert nincs jelen a profitérdekeltség mint vezérelv, ami összekapcsolja a különbözı partnereket. Gyakran alakul ki donorfüggıség, vagy a kezdıtıkét biztosító tulajdonosi értékrendnek való megfelelési kényszer, ami beszőkíti a lehetıségeket. A fı különbség a lehetıség kapcsán, hogy a hagyományos vállalkozók fókusza a gazdasági megtérülés, addig a szociális vállalkozások fókusza a szociális megtérülés. Habár a hagyományos vállalkozók motivációi sem kizárólag gazdasági tényezık. Sok vállalkozó a vevıi igények kielégítését új termékek és szolgáltatások által, társadalmilag hasznos hozzájárulásnak tekinti, mindemellett ez az önmegvalósítás egyik formája is. Arthur Rock, akinek az adományából alapították a Harvard Business School vállalkozásfejlesztési központját, kockázati tıkésként csak olyan vállalkozásba fektetett be, aminek célja, hogy megváltoztassa az emberek életét. Az Intel és Apple sikere ıt igazolja, éppen ezért élete során több szociális vállalkozásba is befektetett [Cruikshank, 2005]. Gyakran említett jelenség, hogy a szociális vállalkozásokat az óriási igény és a küldetéstudat kényszeríti a gyors növekedésre, mielıtt a terjeszkedést vagy a növekedést, gondolatát a vezetıik megtárgyalták volna. A lehetıségek határtalannak tőnnek, ha figyelembe vesszük, hogy a szociális vállalkozások kapacitása messze elmarad attól, ami fennálló igények kielégítéséhez szükséges lenne. A kezdeti sikerek gyakran vezetnek a kereslet megnövekedéséhez, vagy a szolgáltatás területi kiterjesztéséhez, vagy más formában való megismétlésének szükségletéhez. Valós kihívás a szociális vállalkozások számára, hogy ellenálljanak a nyomásnak, és csak jól megtervezett hosszú távú, vagy szervezeti minıségi növekedést vállaljanak fel. E szervezetek számára a legnagyobb veszély rugalmasságuk elvesztése [Vecsenyi, Kovach 1995]. Számtalan kérdés mellett a legfontosabb

Drayton korábbi sikerei és kapcsolatai ellenére öt éve nem kapott pénzt Ashoka hálózat programjának beindításához, míg nem 1988-ban a Rockefeller Brothers „Blue-chip” Alapítvány (RBF) meg nem tette az elsı lépést és támogatást nyújtott. Ezzel megnyitotta az utat a többi támogató számára, hiszen lecsökkent az adományozás kockázata, mivel mindenki mondhatta attól kezdve bukás esetén, hogy csak ugyan azt a hibát követtük el, mint RBF alapítvány. [Bornstein, 2004]

4 Bill

167



mégis, hogy a választott stratégia mindig szem elıtt tartsa az eredeti küldetést, és a növekedés hogyan illeszkedik ebbe a képbe. Meg kell vizsgálni, hogy a rendelkezésre álló emberi és pénzügyi erıforrások megfelelıek-e a cél elérésére. A szervezet méretének (létszám, ellátott feladatok) növekedésével folyamatosan változó kihívásokkal kell szembenézni. Ha ezeket a krízisként fellépı kihívásokat a vezetés le tudja küzdeni, akkor a növekedés folytatódik, ellenkezı esetben drasztikus csökkenést szenvedhet el [Salamonné, 2005]. Több elmélet létezik, hogy mik a szükséges készségek és képességek a sikeres vállalkozó számára. A vizsgált esetek azt mutatják, hogy kapcsolati tıke menedzsmentje mindkét vállalkozó típus esetében kritikus képesség, de az általam vizsgált esetekben fontos szerepet kapott az állami szervekkel való kapcsolattartás is.

5.

Összefoglalás

Összefoglalva és a vállalkozások elıtt álló kihívásokat figyelembe véve a több dimenziós szociális vállalkozások mőködtetése egyre fejlettebb érzékenységő vezetés után kiált. A kibıvült és többszereplıs környezetben, az állam, a civilek és a piac találkozásának szivárványgazdaságában. Bár a szociális vállalatok fokozott vezetıi érzékenységet követelnek meg, ennek ellenére fontos leszögezni, hogy globális trend van kibontakozóban egy tudatos gazdaság és szociálpolitikai érettséggel a háttérben; semmiképpen sem rejtélyes business-supermanekrıl, vagy ötödik, hatodik és sokadik szintő csodavezetıkrıl beszélünk.

Irodalomjegyzék 1. Bálint András, Hemingway, F. George(2004) Vállalkozástan a gyakorlatban. Aula, BCE 2. Billis, David (1992): Organising Public and Voluntary Agencies. Routledge, London 3. Birkholzer, K., (1999) Local economic development, a European-wide movement towards more economic democracy and social justice, Local Economy. May, pp.43-53. 4. Bornstein, David (2004) „What Sort of Mother Are You?” Erzsébet Szekeres, Hungary: Assisted Living for the Disabled. In: How to Change the World? Social Entrepreneurs and the Power of New Ideas. 9. fejezet. 98-116 5. Briefing Papers (1997) What makes social entrepreneurship different to traditional entrepreneurship? Letöltve: http://www.article13.com/A13_ContentList.asp?strAction=GetPublication&PNID=870 Letöltve: 2005.07.15. 6. Cruikshank, Jeffrey L. (2005) Shaping the Waves, A History of Entrepreneurship at Harvard Business School, HBS Press, Boston 7. Csapó Krisztián (2006) Áttekintés a gyorsan növekvı vállalkozásokat támogató kormányzati programokról. Vállalkozás és innováció, 1. évf., 1. sz. 8. Dauncy, Guy (2001) Összeomlás után A szivárványgazdaság kialakulása, Göncöl Kiadó, Budapest 9. Henry, Nick; Johnson, Toby; Spear, Roger; (2006) Social Enterprise: An International Literature Review, SBS/SEnU GHK London p.12. 10. KSH (2006) Nonprofit szervezetek Magyarországon 2004, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 11. Leadbeater, Charles (1997) The Rise of the Social Entrepreneur, London: Demos 12. Oster, S. M. (1995) Strartegic Managemnet for Nonprofit Organization: theory a case. New York, Osford University Press 13. Petheı Attila (2004) Útmutató a szociális vállalkozásokhoz UNECE 2004/wp8, magyarul megjelent: XXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia kötet 2005 22-36. 14. Pataki György, Radácsi László (2000) Alternatív Kapitalisták, Új Paradigma Kiadó 15. Ridderstrale, Jonas, Nordström, Kjell A. (2000) Funky Business, Financial Times/ Prentice Hall; magyarul Funky Business, 2001 KJK Kerszöv 168

BME Mőszaki Menedzsment Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 16. Salamonné Huszty Anna (2005) A magyarországi kis- és középvállalkozások növekedési dilemmái. CEO Magazin, V. évf. 4.sz., 12-20. o. 17. Sárközy Tamás (2006) Államszervezetünk potenciazavarai, A betegség okai, a beteg állapota, a gyógyulás útjai, HVG-Orac, Budapest 18. Schifner Mariann (2002) Kis vállalkozások – nagy lehetıségek avagy az Európai Unió vállalkozásfejlesztési politikája, MKK, Budapest 19. Stevenson, Howard (2006) A Perspective on Entrepreneurship, Working Paper No.:9-384-131 first edition 1983 revised edition april 2006. 20. Szirmai Péter (2005): A vállalkozásokról elméleti megközelítésben. In: Szirmai Péter szerk. (2005) Szemelvénygyőjtemény a Kis- és Középvállalkozások a magyar és nemzetközi gazdaságban c. tantárgyhoz. Budapesti Corvinus Egyetem 21. Szociális Szövetkezetek Európai Szövetsége (CECOP 2002) A Szociális gazdaság kibıvítése, Elsı európai konferencia a szociális gazdaságról Közép- és Kelet-Európában, Brüsszel. 22. Timmons, A. Jeffry (1990) New Venture Creation: Entrepreneurship in the 1990a. Irwin. Homewood, IL 23. Vecsenyi János (2002) A vállalkozástan alapjai. Vezetéstudomány, 33. évf., 2. köt. 10.szám 2-22.o. 24. Vecsenyi János (2003) Vállalkozás – Az ötlettıl az újrakezdésig. Aula Budapest 25. Vecsenyi János, Kovach, Robert (1995) Vállalatok túlélése vagy halála Közép- és Kelet-Európában. Vezetéstudomány 26.évf. 11.sz.

169

Merre tart a világgazdaság: Európa helyzete

Recommend Documents