Beszélgetni kell – az Európai Unió költségvetéséről a 2013. április 9-i élő chat szerkesztett változata
Melyek a legjelentősebb nettó befizetők, illetve nettó haszonélvező országok? Szemlér Tamás: A legjelentősebb nettó befizető ország Németország – mind mérete, mind gazdasági ereje „predesztinálja” erre. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a nettó befizetések relatív (az adott ország gazdasági teljesítményéhez viszonyított) arányát tekintve kisebb országok – mint Ausztria, Svédország és Hollandia – is nagy nettó befizetőnek számítanak. Kengyel Ákos: A fő nettó befizetők: Németország, Hollandia, Svédország, Ausztria. A nettó haszonélvezők most már a közép- és kelet-európai tagországok. Beszéljünk egyenesen: Magyarország egy évben mennyit fizet be az EU-nak és mennyi pénzt kap onnan? Ráfizetés vagy nyereség nekünk az EU-tagság? Halm Tamás: Magyarország egyértelműen többet kap vissza, mint amennyit befizet. A 20072013-as időszakban a magyar GDP csaknem 2,5%-a a nettó „nyereség”, ha minden nekünk szánt támogatást igénybe tudjuk venni. Ez jelentősen csökken 2014-ben, ahogyan a beszélgetésben is elhangzott. Persze az EU-tagság előnyeit és hátrányait, vagyis „bevételeit” és „költségeit” szélesebb értelemben kell egybevetni. Mi a támogatásokkal járunk jobban, a gazdagabb, nettó befizető országok pedig azzal, hogy az egységes piacon szabad a verseny, és erősebb vállalataik jobb helyzetbe kerülnek. Szemlér Tamás: Évről évre változó a mérleg, de az adásban is elhangzott számok (32 milliárd euró bevétel, 8 milliárd euró kiadás magyar szemszögből) mindenképpen erősen pozitív mérleget (éves átlagban több mint 3 milliárd euró pluszt) sugallnak. A mérleg tényleges állása természetesen függ attól, hogy a jogosultságunkat mennyire használjuk ki. Technikai értelemben az egyes tételek évek közötti megoszlása is módosíthatja a képet, összességében azonban teljesen egyértelmű az igen jelentős komoly nettó haszonélvezői pozíció. Hogyha Romániáról is lehet kérdezni... Az érdekelne, ami egy előző kérdezőt: Románia számára „kifizetődő” az EU-tagság? Halm Tamás: A konkrét számokat nem tudom fejből idézni, de „látatlanban” azt mondom, hogy igen, nagyon is! Csak egy tételt hadd említsek: Romániából sok százezren, pontosabban milliós nagyságrendben mentek dolgozni az EU gazdagabb tagállamaiba. A román fizetési mérlegben igen jelentős tétel ezeknek a dolgozóknak a hazautalása. De mindazokat az előnyöket említhetjük Románia esetében is, amelyeket Magyarországnál. A 2014–2020-as keretköltségvetésre egyelőre nemet mondott az Európai Parlament. Mi van akkor, ha végül tényleg nem szavazzák meg? Szemlér Tamás: Egészen addig a 2013-as kereteknek (és az egyes tételekre beállított felső határoknak) megfelelően „pörög” tovább a rendszer, amíg nem születik megállapodás az új keretekről. Kengyel Ákos: Ahogy a beszélgetés során is előjött, a jelenlegi időszak számai alapján működik tovább a költségvetés, időarányosan. Természetesen nem ez a cél, hanem a megállapodás tető alá hozása – ráadásul lehetőleg minél előbb, hiszen addig nem lehet véglegesíteni a 2014-től kezdődő időszak szabályozásait, amíg nincs végleges költségvetése az egyes szakpolitikáknak.
Mennyit költ az EU például tolmácsolásra és fordításra? Nem túl drága az, hogy egy csomó dokumentumot minden nyelvről minden nyelvre le kell fordítani? Szemlér Tamás: A tolmácsolásra és fordításra elköltött pénzek is az adminisztrációs kiadások (terv 2014–2020-ra: a teljes költségvetés 6,4%-a) körébe tartoznak. A tolmácsolás és fordítás rengeteg feladatot ad. Ebből is adódik, hogy korántsem minden tanácskozáson van az összes hivatalos nyelvről az összes hivatalos nyelvre történő tolmácsolás, továbbá messze nem minden dokumentum érhető el minden hivatalos nyelven. Halm Tamás: A fordítás és tolmácsolás valóban drága, de most gyakorlatilag minden intézmény minden fontos fórumán mindenki az anyanyelvén szólalhat meg. Ez megkönnyíti a fogalmazást, jobban lehet a lényegre összpontosítani. Mivel az EU-ban fontos dolgokról vitatkoznak, a döntések pedig húsba vágóak, érdemes költeni a tolmácsolásra és a fordításra. Persze lehet, hogy bizonyos idő elteltével és a hivatalos nyelvek további szaporodásával le kell majd mondani erről a luxusról. Például Horvátország idén nyári belépésével a mai 23 hivatalos nyelvhez egy 24. csatlakozik. Ezzel 23 nyelvről kell horvát nyelvre történő tolmácsolásra gondoskodni, és persze vice versa! Most több mint 5000 ember foglalkozik fordítással és tolmácsolással… Miért költ ilyen sokat mezőgazdaságra az EU, amikor az agrárfoglalkoztatottság nincs 2 százalékos? Szemlér Tamás: Egyrészt a hagyományok és a status quo okán: az első komoly finanszírozási igényű közösségi politikáról beszélünk. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy minden relatív – sokat költ agrártámogatásokra az EU, de ilyen támogatások, átmeneti kivételektől (a tárgyalások során kialakult/kialkudott speciális feltételektől) eltekintve a nemzeti költségvetésekben nem létezhetnek. Azt is fontos látni, hogy a kapcsolódó ágazatok révén ezek a támogatások jóval több embert érintenek közvetlenül, mint a foglalkoztatottak 2 százalékát. Kengyel Ákos: Ennek részben „történelmi” gyökerei vannak: az integráció kezdetekor az agrártermelés felfuttatása és az ellátásbiztonság megteremtése volt a cél. Persze, tudjuk, a helyzet azóta sokat változott: a mezőgazdaság súlya, szerepe a GDP-hez mérten vagy a foglalkoztatottság szempontjából is jelentősen csökkent. Tehát a jelentős kiadások mögött a kialakult támogatottsági szint megőrzésére való tagállami törekvések húzódnak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a mezőgazdaságot alapvetően az uniós szint támogatja, erre a szektorra a nemzeti költségvetések már jóval kevesebbet költenek. Tehát az összes kiadás már nem olyan jelentős nagyságú. Halm Tamás: Az agrárkiadásoknak igen nagy hagyományuk van. Az 1960-as években a költségvetési kiadások több mint kétharmada ment erre a célra – igaz, akkor még nagyobb volt a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből, és nagyobb volt az agrárnépesség aránya is. A közös agrárpolitikát azonban akkor dolgozták ki, amikor az EU (pontosabb az alapító tagállamok összessége) még nettó importőr volt. Aztán maradt ugye a „szerzett jog”… Persze az agrárkiadások aránya folyamatosan csökken. Korábban lehetett hallani a Nyugat-európai Unióról, ami a tagállamok katonai együttműködését jelentette. Ez része az EU-nak? Mert nem látszik az uniós költségvetésben sehol. Szemlér Tamás: A Nyugat-európai Unió működését a Tanács 2011. június 30-ával megszüntette. Kengyel Ákos: Ez egy más történet, és a közös kül- és biztonságpolitika kialakítása sok tekintetben felülírta ezt az együttműködést: gyakorlatilag beolvadt az Európai Unióba ez a terület. A Lisszaboni Szerződés 2009. decemberi hatálybalépése óta a politika erősödött, de annak erős
kormányközi jellege miatt továbbra sem tudott igazán közös, egységes fellépéshez vezetni. A katonai együttműködés a NATO európai pillérében ölt testet, az unión belül pedig inkább szimbolikus lépésekre kerül sor, például a közös hadtestek felállításával 2–3 ország együttműködése keretében. Miért nem lehet uniós pénzeket fordítani a panelházak szigetelésére? Halm Tamás: Őszintén szólva úgy tudtam, hogy lehet. Ha nem, akkor a jövőben biztosan lesz erre forrás, hiszen az energiabiztonság növelése, az energia-önellátás fokozása fontos célja az EUnak.... Igaz az, hogy most már a kultúra is megjelenik a támogatható területek között az EU-ban? Eddig a Strukturális Alapokból erre nem nagyon volt támogatás. Szemlér Tamás: Léteznek – már régebb óta – a kultúrát, az európai kultúra sokszínűségének megőrzését támogató EU-s programok. Azt értem, hogy az EU ad pénzt az EU népszerűsítésére. De ad-e pénzt például az euroszkeptikusoknak? Ha már közpénzről lenne szó, szerintem ez lenne az igazságos... Halm Tamás: Bizonyos értelemben ad az euroszkeptikusoknak is, hiszen ilyen „hitvallású” képviselők is ülnek az Európai Parlamentben. Az EP nemcsak fizetést ad a képviselőknek, hanem bizonyos keret is a rendelkezésükre áll, amelyeket például rendezvények támogatására fordíthatnak. Azt hiszem persze, hogy az EU nem viszi túlzásba a szkeptikusok támogatását... Kengyel Ákos: Az euroszkeptikusok, sőt az EU-ellenesek képviselői is bent vannak az Európai Parlamentben! Szó volt arról, hogy az EU milyen hatalmas válságkezelési biztonsági stabilitási alapot vagy mit hoz létre. Ez miért nem szerepel a keretköltségvetésben? Halm Tamás: Ezek az alapok a költségvetésen kívül, úgynevezett Special Purpose Vehicle-ként, önálló jogi személyiségű vállalatokként működnek. Kengyel Ákos: Nagyon fontos és stratégia kérdés. A jelzett probléma jól mutatja, hogy a válságkezelést az unió nem a közös költségvetésen keresztül kívánja elsősorban megoldani. Pedig elméletileg ez lehetne egy modell. A fiskális föderalizmus elveit követve adókkal és szociális transzferekkel például az uniós szintű költségvetés automatikusan jövedelem-újraelosztó és stabilizációs funkciókat láthatna el (hiszen a válságba jutott területekről kevesebb adóbefizetés érkezne és több segélyt, juttatást kapnának) – de ez nagyon más megközelítést igényelne. Erre jelenleg és a belátható jövőben nincs semmiféle politikai elkötelezettség. Tehát a válságkezelés alapvetően egy másik szálon fut. Szemlér Tamás: Röviden: azért, mert nem rakták bele. :) Ami mindenképpen elgondolkoztató, ha a válságkezelésre már elköltött (és esetleg még elköltendő) pénzek nagyságrendjét összevetjük az EU-költségvetés méretével. Ha a válságkezelést tűzoltásként fogjuk fel, akkor talán ez meg is magyarázható, ha viszont – a jövőbeni válságok kialakulásának megakadályozása érdekében – rendszerépítésről gondolkodunk, akkor már nem feltétlenül. Ami benne van a költségvetésben (igaz, abszolút mértékben szerény forrásokkal), az a növekedés és a foglalkoztatás ösztönzése – de ez már nem az akut válságkezelésről, hanem a kilábalásról és az azután követendő útról szól. Ez benne van a költségvetésben, növekvő – de szerintem még mindig alacsony – súllyal.
A nettó haszonélvező országok GDP-növekedésében van-e egyértelmű sorrend? Mi hol állunk? Szemlér Tamás: A sorrend nem állandó, különösen hogy a válság összekuszálta Közép- és Kelet-Európában is a sorokat. Az azért így is látható, hogy nem állunk jól. Kengyel Ákos: Igen, ez például az Eurostat adatbázisában nyomon követhető. Helyezésünk nem igazán előkelő. Azt azonban látni kell, hogy a gazdasági növekedésnek csak egyik tényezője az uniós források teremtette pluszforrás, emellett nagyon sok szerkezeti, gazdaságpolitikai, társadalmi tényező játszik szerepet a teljesítmény alakulásában. Például egy komoly felhalmozott államadósság, vagy a munkaerő képzettségének strukturális gondjai hosszabb távon kezelhető adottságok, melyek a fejlődési kilátásokat is számottevően befolyásolják. Az EU-val szembeni növekvő elégedetlenség – úgy a keleti, mint a nyugati államokban – Önök szerint befolyásolja, vagy kellene-e, hogy befolyásolja a költségvetést? A gazdaság elvileg ugyanis fontos tényező lehet ebben a kérdésben. Szemlér Tamás: Annyiból nyilván befolyásolja, hogy emiatt az elégedetlenség miatt is igen nehéz a költségvetés méretének növelése mellett érvelni. Az már más (de nem lényegtelen) kérdés, hogy az elégedetlenség okai mennyire kapcsolódnak a költségvetéshez. A gazdaság valóban fontos tényező lehet az elégedetlenségben, de egy ilyen méretű (a gazdasági összteljesítmény alig 1%-át kitevő főösszegű) EU-költségvetés mellett a gazdasági fejlődés azért alapvetően a nemzeti gazdaságpolitikákon (és természetesen azok összehangolásán) múlik. Kengyel Ákos: Ebben van igazság. A sikeresebb gazdasági teljesítmény az elégedettséget javíthatná. (Nem véletlen, hogy az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknél kötelező az uniós támogatásról szóló táblák elhelyezése – hiszen ez az integráció iránti pozitív attitűdöt erősítheti, ha látható az uniós segítség.) Ugyanakkor a fő gondot azt hiszem, hogy az átlagember számára távolinak és átláthatatlannak tűnő, ráadásul nagyon bürokratikus intézményi és döntéshozatali rendszer jelenti. A „demokratikus deficit” fogalma nem véletlenül alakult ki. Halm Tamás: Azt hiszem, a tagállamok vezetésének túlnyomó többsége nem elégedetlen az EU-val – vagy legalábbis az indokolt mértéknél nem elégedetlenebb. Az EU-t úgy kell megítélni, hogy vajon nélküle mi menne jobban, vagy mi lenne jobb. Azt hiszen, nem sok minden! Az Egyesült Királyság talán az egyetlen kivétel – mármint a vezetést illetően, hiszen ott a kormány 2017ben népszavazást akar kiírni arról, hogy bent maradjanak-e az unióban. A közvélemény persze fontos tényező mindenütt – éppen ezért nem voltak bőkezűbbek a gazdag tagállamok a költségvetés összeállításakor. Mit jelent az addicionalitás? Korábban arról is szó volt, hogy egy ország nem költhet kevesebbet fejlesztésre, mint korábban, csak mert EU-pénzek is jönnek. Eközben Magyarországon gyakorlatilag nem lenne közberuházás EU-pénzek nélkül, tehát az EU-forrás nem többlet, hanem kiváltotta a hazai forrásokat. Ez így nem szabálytalan? Kengyel Ákos: Ez így igaz: az addicionalitás nem egyszerűen társfinanszírozási kötelezettség, hanem azt is bizonyítani kell, hogy a korábbi időszak hazai támogatási (fejlesztéspolitikai) kiadási szintjét fenntartja egy tagország. Ezek komoly szakmai anyagokkal alátámasztott számítások, melyeket a Bizottság nagyon alaposan tanulmányoz és valóban számon kér... Szemlér Tamás: Itt azt is érdemes megjegyezni, hogy a válság, illetve az államháztartás egyensúlytalansága (és annak kiigazításai kényszere) sok mindent felülírt az idén végződő hétéves időszak nagy részében az eredeti tervekhez képest. A kérdés által jelzett probléma egyrészt arra jó
példa, hogy különböző uniós célkitűzések adott esetben erősen tudnak ütközni egymással, másrészt arra is bizonyíték, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amelyekre az EU rugalmasan reagál. Ki ellenőrzi az uniós pénzek szabályszerű felhasználását? Van erre valamilyen uniós hatóság? Halm Tamás: Természetesen van! Az intézmények maguk is ellenőrzik a felhasználásukat, az Európai Bizottság pedig a tagállamok körmére is néz. 1977-től pedig az Európai Számvevőszék a költségvetés felhasználásának szakosodott intézménye. De az Európai Parlamentben is létezik ellenőrző „szerv”, a költségvetési ellenőrző bizottság. 2004-től 2007-ig ennek volt elnöke Fazakas Szabolcs, aki most az Európai Számvevőszék magyar tagja (és régi tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak...). :-) Kengyel Ákos: Végső soron az Európai Számvevőszék. Persze tagállami szinten a hivatott nemzeti szervek is végzik az ellenőrzést. A kohéziós politika kapcsán létre is kellett hozni, illetve meg kellett nevezni az erre felhatalmazott hazai szervezetet. A kohéziós politika egyik beavatkozási területe az európai területi együttműködés határ menti, interregionális és transznacionális dimenzióban. A pénzköltés minőségének javítása kiemelt követelmény 2014–2020-ra. Hogyan látják a mainstream programok összehangolását az ETE-programokkal, ami a komplementaritást, a konvergens érdekek érvényesítését jelentené? Főként magyar–román viszonylatban érdekelne a Nemzeti Partnerségi Egyezmények összehangolásának esélye. (Bara Gyula, Bukarest) Kengyel Ákos: Az európai területi együttműködés keretében elsősorban a határ menti együttműködésre fordítanak forrásokat, de sajnos – valóban kiemelkedő jelentőség ellenére – ezek a programok eléggé marginálisak az egész kohéziós politikán belül, hiszen a kohéziós politikára fordított kiadásoknak kevesebb, mint 3%-a jut erre. Az összehangolás az egyes országok hazai fejlesztési tervei (most NSRK, jövőben partnerségi szerződés) között elemi érdek kellene, hogy legyen. A kérdés feltevéséből adódóan feltételezem, hogy nem igazán alakultak ki a stabil, állandó keretek ehhez. Ezt mind kormányzati, mind regionális és helyi szinten, széleskörű partnerség keretében ki kell alakítani. A határokon átnyúló uniós támogatások közül a magyar–szlovák projektek nagyon alacsony szinten vannak merítve. Miben látják Önök ennek az okait? Halm Tamás: Erre szokták azt mondani, hogy kettőn áll a vásár... Azt hiszem persze, hogy történelmi okokból elsősorban nekünk kellene szorgalmaznunk ezeket az együttműködéseket. Idén januárban ünnepelték a német–francia történelmi megbékélést „formába öntő” szerződés 50. évfordulóját. Ezek a határ menti együttműködési programok sokkal gyakorlatiasabb formáját adják-adnák-adhatják a mi országaink közötti megbékélésnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez utóbbi még nem történt meg igazán... Szemlér Tamás: A kollégák által leírtakkal egyetértve azt jegyezném még meg, hogy a forrásfelhasználást számos határ menti területen nem segíti az sem, hogy fejletlen térségnek kellene fejletlen térséggel összefognia. Azt olvastam valahol, hogy amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2007–2013-hoz képest milyen sok pénzt kapunk 2014 után, akkor nem számolt nettó jelenértékkel. Igaz ez? Kengyel Ákos: Jellemzően 2011. évi, tehát összehasonlítható árakon készülnek a jelenlegi és a következő időszak számait összevető kimutatások.
A 2014–2020-as időszakban a NUTS2-es régiók helyett a NUTS3-as megyék lesznek a tervezés alapegységei Magyarországon, vagyis a megyei önkormányzatok készítenek megyei fejlesztési terveket, és ismét egy regionális operatív program lesz. Ez nem ellentétes a Strukturális Alapok szabályaival? Halm Tamás: Első pillantásra talán az. De ne feledjük: az EU tud rugalmas is lenni... Nem tudom, a témához kapcsolódik-e, de a magyar közbeszerzési gyakorlat mennyire nehezíti az N+2 szabály betartását? Hogyan lehetséges, hogy a debreceni villamosprojekt például a közbeszerzés miatt évek óta húzódik? Már lassan az N+5-ön is túlvan... Halm Tamás: A magyar közbeszerzési törvényt az elmúlt tíz évben sokszor módosították. A „szenvedő alanyok” szerint az eljárás valóban túlságosan bonyolult – de ez csak részben az EU „hibája”. Az EU-t általában is sok bírálat éri a túlszabályozás miatt. Az európai támogatásoknál azonban (és a debreceni villamos meg a budapesti 4-es metró is jórészt ezekből valósul meg) nem szabad elfelejteni, hogy az EU tagállamai által összeadott pénzekről van, így az EU joggal ügyel arra, miként költjük el az „ő” pénzüket. Az ilyen hosszan elhúzódó eljárásoknál persze a ludas leginkább az adott projekt gazdája, aki nem ügyel minden részletre. Igaz az, hogy Magyarországnak külön halászati operatív programot kell készítenie? Vicces, a két magyar halgazdaság, a balatoni és a hortobágyi nagyon fog örülni neki :-) Kengyel Ákos: Igen, mert az uniónak van halászati politikája és ehhez kapcsolódik egy alap is, aminek a forrásaira mi is jogosultak vagyunk. Szemlér Tamás: Létezik a program, igen. A felsoroltaknál azért jóval tágabb a haszonélvezők/ potenciális haszonélvezők köre. :) Az uniós pénzeknél Önök szerint mennyire jellemző az, hogy nem fenntartható projektek valósulnak meg? Például hogy egy önkormányzat épít egy sportcsarnokot vagy iskolát, de a fűtést utána már nem tudja fizetni? Kengyel Ákos: Csak remélni lehet, hogy egyre kevésbé, de sajnos számos konkrét példát lehet erre felhozni. A pályázatok elbírálása során az egyik alapvető szempontnak a fenntarthatóság bizonyítottságának kellene lennie. Katasztrofális helyzetet eredményezne, ha számos beruházás későbbi működtetése finanszírozhatatlanná válna. Halm Tamás: Sajnos ez valódi gond. Az önkormányzatok hozzászoktak, hogy mindig azt fejlesztik, amire van pályázati pénz. Nemcsak országosan, hanem városi-falusi szinten is vannak presztízsberuházások. A szigorú pályázati rendszernek éppen ezeket kellene visszaszorítania. Ez persze nem mindig sikerül, mert a pénz felhasználása a kormányok számára is fontos. Úgy vélik, hogy jobb még húsz felújított főtér, mint néhány (tíz-)milliárd forintnyi felhasználatlan EUtámogatás. A magyar intézményrendszer (NFÜ) milyen „minőségűnek” számít az Unión belül? Kengyel Ákos: Az NFÜ-t első ránézésre például a források lekötésének (szerződéskötések, kifizetések alakulása) üteme alapján lehet megítélni. Ebben a vonatkozásban a teljesítménye jó, hiszen a felső harmadban vagyunk. Szélesebb értelemben viszont a minőséget a fejlesztéspolitika stratégiai céljainak kialakításának és végrehajtásának összefüggésében is lehet vizsgálni. Itt már kérdéseket vet fel az, hogy a szakpolitikai stratégiák az egyes minisztériumokban készülnek, a végrehajtásuk viszont az NFÜ-n keresztül valósul meg. Többek között ez a dilemma vezethetett az új intézményi keretek kialakításának tervéhez.
Mennyire reális az, hogy 2014–2020 között az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítsák Magyarországon, ahogyan azt a kormány szeretné? Az a 60 százalék úgy értendő 60-nak, mint ahogyan a mostani 16 százalék 16-nak? Kengyel Ákos: A fogalom definiálása nem egyértelmű, ugyanakkor érthető a szándék a közvetlenül, nem csak közvetetten a vállalkozásokhoz jutó forrásokról. Az igazi kérdés a támogatandó tevékenységek jól megfogalmazott köre és a tervezett fejlesztések várható hatásainak alapos vizsgálata. Most akkor sírjunk vagy nevessünk azon, hogy négy magyar régió is ott van az EU legszegényebb 20 régiója között? Egyrészt ugye így kapunk sok támogatást, másrészt viszont ilyen szegények vagyunk. Szemlér Tamás: Ahogy az adásban is mondtam: én annak örülnék, ha lassan-lassan ott tartanánk, hogy a nettó befizetői pozíciónk lenne a problémánk Magyarországon. E logika szerint inkább sírjunk. Vagy mégsem: sírás helyett inkább használjuk fel valóban hasznosan a mostani helyzetünkből adódóan nagyon komoly értékben elérhető támogatásokat. Kengyel Ákos: Ez így igaz: kettős „dicsőség”. De éppen ezért kell megpróbálni hatékonyan felhasználni a kínálkozó források teremtette lehetőségeket. Halm Tamás: A szegénység szintje adottság, történelmi örökség. De ne siránkozzunk miatta: változtatnunk kell rajta. És az EU-val sokkal könnyebben megy a változtatás, mint nélküle!
