MÉLY LEVEGÔT! MELLÉKLET A TANDÍJRÓL. Hol mennyi lesz? Kik számolták ki? Hogyan vezették be? Méltányos-e, hasznos-e? Mibôl él a hallgató?

MÉLY LEVEGÔT! MELLÉKLET A TANDÍJRÓL _ _ _ Hol mennyi lesz?

A Magyar Narancs tandíjmellékletét Bogár Zsolt szerkesztette. Az illusztrációkat Kasza László, a címlapfotót Vörös Csaba készítette.

_ _ _ Kik számolták ki? _ _ _ Hogyan vezették be? _ _ _ Méltányos-e, hasznos-e? _ _ _ Mibôl él a hallgató?

MELLÉKLET A TANDÍJRÓL

Mennyibe kerül az egyetem, és hogy lehet kifizetni a tandíjat?

BEVÁLT ZSEBPÉNZ

Nehezített pálya

Fotó: Kasza László

Még ha a népakarat megkönyörül is a tandíjon, egyelôre nehezen mérhetôk fel a többéves stúdium (BSc/BA, illetve MSc/MA) anyagi vonzatai. A Narancs szerette volna megismerni több vidéki és pesti egyetem tandíj- és ösztöndíjpolitikáját, de próbálkozásunk csak részeredményeket szült.

mennyi „tanulmányi járadék” jár 2009 ôszén a tanulmányi szolgáltatónak. Nem reprezentatív felmérésünkbe a megkeresésünkre reagáló egyetemeket, a Miskolci Egyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, valamint a budapesti Corvinust vettük be. Az elôbbi kettô a tandíjpolitikáról csak annyit közölt, hogy 2008–2009-ben tartják magukat a rektori konferencia ajánlatához („alaptandíj”), a késôbbiekre nézve viszont még nincsenek kidolgozott elképzeléseik. A Corvinus rektora volt az egyetlen, aki már most jelezte, hogy 2009/10-tôl a gazdaság- és társadalomtudományi szakok csaknem mindegyikénél a lehetséges mértékû 50 százalékos emelést tervezik, míg a többi szakon – a tájépítészet kivételével (plusz 30 százalék) – maradna az „alaptarifa”. A kiadások zöme persze nem a tandíj, hanem a napi megélhetés biztosítása. Úgyhogy az a helyes, ha a bevételi lehetôségek elôtt a kiadási oldalt egészében nézzük végig. Elsô pontunk legyen

a lakhatás Miskolcon közel kétezer kollégiumi hely jut hétszer annyi beiratkozott hallgatóra – tudtunk meg egy jellemzô arányszámot Hircsu Ákostól, az egyeNYOLC JÁTÉKSZABÁLY. FOTÓ- ÉS KÉPZÔMÛVÉSZETI WORKSHOP KRAPANJ SZIGETÉN, 2007, www.travelexp.hu temi hallgatói önkormányzat alelnökétôl. A koleszdíjak hat- és tizenhatezer n A felsôoktatási törvény értelmében azok az munkát pedig rálôcsölte az egyetemekre és fô- forint, az albérletárak húsz- és harmincezer foegyetemisták és fôiskolások, akik az államilag iskolákra, melyek belátásuk szerint ötven száza- rint közé esnek, az étkezésre 15-20 ezer forint finanszírozott képzésben (áfk) 2007-ben, vagy lékkal lefelé és felfelé is eltérhetnek az irányadó kalkulálható havonta – ez attól is függ, hogy az azután kezdik meg a tanulmányaikat, a harma- összegtôl. Mivel a képlet alapján 2008-ban az illetô milyen gyakran jár haza, és milyen a családik szemesztertôl kötelesek képzési hozzájáru- alapképzésben 112 350 forintot, mesterképzés- di háttere. A helyközi közlekedésre kifizetett lást fizetni. A tandíjat fokozatosan, felmenô ben pedig 168 525 forintot kellene fizetni, azt le- összegek egyénenként változnak (átlag: 5000 rendszerben terjesztik ki az összes hallgatóra het mondani, hogy „próbaüzemben” ôk is Ft/hó), a miskolci diákbérlet ára 2007 ôszén (nagyjából a beiratkozottak fele költségtéríté- visszafogottak voltak, hiszen a 2007-re kijött 2200 forint volt. Ehhez még hozzájön a tansesként már eddig is fizetett). A kimenô évfo- kulcsértékeket prolongálták egy évvel késôbbre. könyv- és jegyzetköltség (6000 Ft/hó). Mindezt lyamok még megússzák, de esetükben a tanul- Az áfk-s tandíj végül a Magyar Rektori Konfe- összeadva egy miskolci egyetemista havi költsémányi ösztöndíjban sem jelenik meg a többlet- rencia javaslatára lett egységes: alapképzésben ge 2007-es árakon 34–63 ezer forint között van, forrás. A tandíj irányadó összegének kiszámítá- 105 ezret kell majd a 2008–2009-es tanévre és akkor igazából nem költött egy fillért sem sát a törvény precízen leírja (125/a/2. bek); itt fizetni, mesterképzésben (ami csak két évvel magára: kultúrára, sportra, szórakozásra, öltözmost csak azt rögzítenénk, hogy a képlet válto- késôbb indul) pedig 150 ezret. Mivel ezt már ködésre, utazásra, iskolán kívüli képzésre, telezó eleme a mindenkori tárgyévhez képest a két nagyjából a nyáron lehetett tudni, a Narancs fonra stb. A pécsi megélhetési költségek nagyévvel korábbi bruttó havi átlagkereset. Mintha arra lett volna kíváncsi, hogy két hónappal a je- ságrendileg ugyanitt járnak: a tandíjellenes csak a törvényhozó ezzel is arra szeretett volna lentkezési lapok kitöltése elôtt mennyit árulnak megmozdulásokra készített összesítés az alsó utalni, hogy a tandíj a születésétôl fogva meny- el az iskolák a további terveikbôl. Csak azért, nívóját 41 ezerre, a felsôt 66 ezerre taksálta. nyire szociálisan érzékeny valami – a piszkos hogy a jövôre érettségizôk számolhassanak, A fôvárosban átlagosan tizenöt-húsz százalék-

II PEDELLUS

2007. december 20. MAGYAR NARANCS

Diákhitelt 2001 óta közel negyedmillióan vettek fel, és azt lehet mondani, hogy az elmúlt hat évben stabil, sikeres intézménnyé forrta ki magát. A Diákhitel Központ (DK) felmérése szerint a hallgatók 26 százaléka nem tudta volna befejezni a tanulmányait, ha nincs ez a segítség. Bár a neve banki szolgáltatásra utal, a szabad felhasználású hitelek között ez páratlan konstrukció – a DK nem nyereségorientált, a kamatból nem tesz szert profitra, a mûködtetésen és a független értékbecslô által meghatározott kockázati céltartalék képzésén kívül minden erôforrását a diákok támogatására fordítja. Nincs hitelbírálat, így azt bárki, aki felsôfokú tanulmányokba kezd és 40 évnél fiatalabb, igénybe veheti. A legmagasabb igényelhetô összeg az áfk-s hallgatóknak 30 ezer, az önköltséges képzésben részt vevôknek pedig 40 ezer forint/hó, az elôtörlesztés (szemben számos kereskedelmi bankkal) szintén ingyenes. Az ügyfelek száma tehát gyakorlatilag tetszés szerint nôhet, de az egy fô által igényelhetô hitelkeret maximált (és az elmúlt két év minimálbérátlagához van kötve), hogy bárki számára visszafizethetô legyen. Erre azért is szükség van, mert a diákhitelrendszer nem állami pénzbôl, hanem a törlesztésekbôl biztosítja a likviditását, illetve azt, hogy a mûködését további kötvénykibocsátással, kedvezô kamatozású hitel felvételével refinanszírozni tudja. Az állam „csak” teljes körû garanciát vállal, ennek köszönhetôen mûködhet a DK nonprofit módon. A diákhitel változó kamatozású, de a piacon a legkedvezôbb törlesztôkamatot kínálja (most 9,5 százalék). A törlesztés – egyedülálló módon – nem azonnal a hitelfelvétel után, hanem a hallgatói jogviszony megszûnésével indul el, amikor az ügyfél dolgozni kezd, így a tôke és a kamattartozás rendezése valóban nem jelent nagy gondot. Arra, hogy mindez jól mûködik, az elôtörlesztés magas aránya a bizonyíték. A DK-nak jelenleg 85 ezer törlesztô ügyfele van, 2008–2009-re azzal számolnak, hogy ez a szám meghaladja a 90 ezret.

kal magasabbak a primer megélhetési költségek (elsôsorban az albérlet, a helyi közlekedés és az étkezés miatt). Vagyis nem kalkulál túl vastagon, aki szerint a 2008/2009-es tanévben vidéken havonta ötven–hetven, Pesten pedig hatvanöt–nyolcvanötezer forintot simán elköltenek a megélhetésükre a felsôoktatásban tanulók – tandíj nélkül. A felsôoktatási törvény ugyanakkor azt is megszabja, hogy kiket lehet kivonni a tandíj-kötelezettség körébôl, ezzel is csökkentve a kiadásukat. Nem kell fizetniük a hátrányos helyzetûeknek, a gyesen vagy gyermekük gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévôknek,

valamint „kiemelkedô tanulmányi teljesítményük alapján” a hallgatók 15 százalékának. A teljesítményalapú mentességnek persze megvan az inverze is: ha az áfk-s hallgató nem szerzi meg az ajánlott tantervben elôírt kreditmennyiség 50 százalékát, tanulmányait a következô tanévben csak költségtérítéses képzésben folytathatja. E legfeljebb 15 százaléknyi hallgató helyére jól tanuló költségtérítéses hallgatók léphetnek. A tandíjfizetôk köre tehát nyitott alulról is (a költségtérítésesek államilag finanszírozottá válhatnak) meg felülrôl is (a legjobbak felmentést kaphatnak a tandíj alól), és ez a jellege ösztönzôként hathat. Avval együtt persze, hogy még a haszonélvezôi számára sem oldja meg teljesen a stúdium finanszírozását.

A hallgatók bevételei Az egyetemisták eddig is négy forrásból fedezhették a kiadásaikat: az iskolai juttatásokból, a szülôi (családi) apanázsból, diákhitelbôl és diákmunkából. Ami az ösztöndíjakat illeti, a vonatkozó kormányrendelet (51/2007.) értelmében a hallgatói normatíva 59–69 százalékát tanulmányi (valamint pályázati úton kiosztott intézményi szakmai, tudományos és közéleti), 25–40 százalékát pedig szociális támogatásra kell költeni. A tandíjbefizetések egyelôre hiányoznak a költségvetésbôl, viszont az intézményeknek már át kellett állniuk az új ösztöndíjrendszerre, melynek fô jellemzôje, hogy elsôsorban a rászorultakat veszi védelmébe. Miskolcon például korábban a hallgatói normatíva keretösszegének 74 százalékát tudták tanulmányi ösztöndíjakra fordítani, ami most 63-ra csökkent. Ez hosszabb távon növekedni fog, ahogy felmenô rendszerben bejön a tandíj, amelynek legalább harmadát, legfeljebb felét a tanulmányi ösztöndíj alapjának a bôvítésére kell fordítani. Ennek összege most is karonként változó. Miskolcon 34 900, Pécsett 71 200 (az egészségtudományi karon), a Corvinuson pedig 20 400 Ft a legmagasabb tanulmányi ösztöndíj. Az átlag 20-30 ezer forint körül van: az ennél húsz százalékkal magasabb summa már kiugró. (A két egymást követô féléven át 55 kreditpont teljesítése után járó köztársasági ösztöndíj 2007 ôszén 33 500 forint volt, ezt ebbe nem számoltuk bele.) Szociális támogatást (alaptámogatás, rendkívüli és szociális támogatás) kérelemre kaphatnak a rászorultak (hátrányos helyzetûek, családfenntartók, nagycsaládosok, félárvák, árvák, fogyatékkal élôk), és az egyetem mérlegelheti azt is, hogy a legrosszabb helyzetben lévôknek tandíjmentességet ad. Alaptámogatást egyszeri alkalommal, amolyan beiratkozási segélyként lehet igénybe venni, mértéke az alapképzésben megegyezik a mindenkori egy fôre jutó hallgatói normatíva felével (2007–2008-ban 58 300 Ft), mesterképzésben a 75 százalékával. A rendszeres havi szociális ösztöndíj összege a rászorult(Folytatás a következô oldalon)


Minôségi követelmények A jövôt – azaz a tandíj két vagy több év múlva várható nagyságát – firtató körkérdésünkre azonban vajmi csekély mennyiségû információt sikerült begyûjtenünk. Az egyetemek, fôiskolák még nem döntöttek, vagy ha döntöttek is, talán nem akartak riogatni. De mint minden szolgáltatásnál vagy árunál (és majdnem egyszerûen „üzletet” írtunk), a siker az ár helyes kialakításán múlhat. Ha az intézmény a tandíjat túl alacsonyra kalibrálja, kevesebb bevételre tesz szert, ha túl magasra, elriasztja a jelentkezôket, és a kisebb hallgatói létszám miatt kevesebb állami támogatást kap. Ráadásul a tandíj csak az egyik eleme annak a többismeretlenes egyenletnek, amely végül kiadja egy-egy intézmény finanszírozását – és már csak ezért is kockázatos minden rá vonatkozó becslés. Idén ugyanis olyat tett az oktatási kormányzat, amit nem szokott: több évre elôre megmondta, hogy mennyit szán a felsôoktatás állami támogatására. A 2007-es 214 milliárd a várható infláció ütemét követve 2010-re felkú-

szik 241 milliárdra. Még ennél is nagyobb újdonság, hogy a köztes években az elosztás belsô arányai bizonyos teljesítménymutatók alapján módosulhatnak. Az állami támogatás az új rendszerben három fô elembôl áll: a fenntartói normatívaként aposztrofálható alaptámogatás fix, míg a források nagyobb részének (mintegy 60-70 százalék) változóak a paraméterei: a hallgatói létszám mellett a minôségi mutatók is számítanak. Amikor az intézmények 2008. január elsejével finanszírozási megállapodást kötnek az állammal, meghatározzák azt is, hogy három év alatt mit szeretnének elérni; a célkitûzéseiket öt területen (oktatás, kutatás, gazdálkodás, irányítás-szervezeti hatékonyság, nemzetközi és regionális kapcsolatok) szabadon és kötelezôen választott indikátorokkal definiálják. Ha teljesítik a mutatókat, a rendszer jutalmazza, ha nem, bünteti ôket (kevesebb támogatást ad). Az egyetemek a rendszertôl számos okból fáztak. Tartottak attól, hogy esetleges hirtelen államháztartási szempontok a fejlesztési célokat és a sarokszámokat állami garancia nélkül agyoncsaphatják. Fôként azonban azért ijedtek meg, mert a versenyhelyzet miatt valamelyik ujjukat meg kell harapni, ha kevésbé népszerû szakok, karok miatt nem akarják a pénzüket kockáztatni. Ugyanakkor az, hogy a saját teljesítményük mérésére nagy befolyásuk van, feltétlenül nekik kedvez. „Ami a lényeg – írta megkeresésünkre Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora –, az elôzetes várakozásoktól eltérôen a felsôoktatási intézmények finanszírozási kondícióiban nem okoz lényeges változást a megállapodás. Az alaptámogatás annyi lesz, amennyit az OKM egyébként is adott volna olyan kiadásokra, mint pl. a ppp támogatás (épületrekonstrukcióra, infrastrukturális fejlesztésekre – B. Zs.). A változó támogatás összegének sem a meghatározó paraméterei, sem pedig formái (képzési és tudományos normatíva, speciális programok) nem módosulnak. Az általunk »választott« teljesítménymutatók beépítése a rendszerbe inkább csak erkölcsi ösztönzést jelent a teljesítésre, attól – a vállveregetésen vagy az ejnye-ejnyén kívül – semmi sem függ.” A tandíj, ha korlátozottan is, de piacosítja a felsôoktatást: bevallott célja, hogy a diákokból fogyasztót csináljon, akik – a pénzükért – kikövetelik maguknak a minôségi oktatást; végsô esetben pedig a lábukkal szavazhatnak. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, legelôször is megbízható információra van szükségük (mielôtt iskolát választanak), és számtalan visszacsatolási lehetôségre (ha már bent vannak). A felelôsség persze nem csak az övék, hiszen a felsôoktatást alapvetôen mégiscsak az állam finanszírozza. De az biztos: ha a teljesítmény értékelésére szolgáló büntetô vagy ösztönzô mechanizmusok nem mûködnek majd megbízhatóan, akkor a tandíjjal csak a reform egyik, a kevésbé fontos fele születik meg. Bogár Zsolt

Tandíj: pró és kontra

Befektetési alapok Szükséges-e, igazságos-e, hatékony-e? Folyik a lamentálás a tandíj szükségességérôl, amely úgy mellesleg tizenegy éve Magyarországon is létezô intézmény. Szeptembertôl azonban az eddig mentesülôkre is kiterjed. Elôrelépés vagy istencsapása?


(Folytatás az elôzô oldalról) ság fokától függôen a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százaléka (2007–2008-ban 23 300, illetve 11 700 Ft), az egyetemi önkormányzatok egyedi esetekben (családi tragédiák, „életviszonyok jelentôs rosszabbodása”) rendkívüli támogatást is adhatnak. Szintén a rászorulókat segíti az állam és a hallgató lakóhelyének önkormányzata által közösen fizetett Bursa Hungarica ösztöndíj, ez legkevesebb 20-25 000 forint havonta. Egyes egyetemeken szociális alapú magánösztöndíjak is elérhetôk, ezek közül a legnagyobb a Demján Sándor-ösztöndíj: egy éven át havi 20 ezer forinttal segíti a legrászorultabb 1000-1500 közgazdász-, mérnök- és orvostanhallgatót. A legreménytelenebb szociális helyzetben lévô hallgató tehát akár 70-90 ezer forintra is szert tehet egy hónapban (ha nagyon szorgalmas, ez a köztársasági ösztöndíjjal akár 110-120 ezer fölé is mehet). Ez azonban inkább csak elvi lehetôség. Az viszont kijelenthetô, hogy a hátrányos helyzetûek az állami, iskolai és önkormányzati ösztöndíj-lehetôségeket kiaknázva és élve a havi 30 ezer forintos diákhitellel, finanszírozni tudják a stúdiumukat. Aki stabilan gyenge négyes, és szociálisan a diákság jobb státuszú 75-80 százalékához tartozik, vagyis legfeljebb tíz-tizenötezret húz havonta az egyetemrôl, annak a legalapvetôbb költségei legalább felét vagy a családja fedezi, vagy ô is alkalmi munkát vállal az egyetem mellett (mégpedig úgy, hogy a diákhitelt már felvette). Az európai felsôoktatási térnek persze megvan az az elônye, hogy diákmunkából és családi támogatásból a jobb családi körülmények közül érkezôk akár NyugatEurópában is finanszírozhatják az tanulmányokat. Mert ott azért nem két-három, hanem 10-12 euró a diákmunka órabére.

NYOLC JÁTÉKSZABÁLY. FOTÓ- ÉS KÉPZÔMÛVÉSZETI WORKSHOP KRAPANJ SZIGETÉN, 2007, www.travelexp.hu

n Az elméleti alapkérdés az volna, hogy az

egyénnek és a társadalomnak egyaránt hasznot hozó felsôoktatás költségein milyen arányban osztozzanak a „felek”. Mennyi pénzre van szükség, hogy a teljesítmény javuljon, és a finanszírozók pénzügyileg se roppanjanak bele, miközben ügyeljenek arra is, hogy a létrehozott szisztéma ne az elit újratermelôdését szolgálja, s a felsôoktatást a fenntarthatóság, a minôség és az igazságosság jellemezze? Az egyértelmû, hogy diplomások képzése hasznot hoz a társadalomnak: a megfelelô színvonalon képzettek magasabb hozzáadott értéket állítanak elô, több adót fizetnek, és felelôsebben vesznek részt a közügyekben stb. Persze az, hogy valamibôl a társadalom profitál, nem zárja ki az egyéni szerepvállalást, hiszen a kenyér sincs ingyen, pedig a jóllakott ember jobban teljesít. Arról nem is beszélve, hogy a felsôfokú végzettség mindenekelôtt az egyénnek jelent hatalmas egzisztenciális elônyt: az OECD-

országok között Magyarországon a legnagyobbak a jövedelemkülönbségek a diplomások és nem diplomások között (a férfiak 2,5-szer, a nôk 1,9-szer többet keresnek, mint a középfokú végzettségûek). Ezzel az egyetemisták is tisztában vannak, hiszen

csaknem a felük most is megfizeti a költségtérítéses rendszerben taníttatása majdnem teljes összegét – ami évente 160 ezer és 2,5 millió forint között változhat, a képzés típusa szerint. Ennek ellenére máig sokan kardoskodnak a tisztán közpénzbôl finanszírozandó felsôoktatás mellett, mondván, hogy a diplomások direkt és indirekt módon is sokkal többet adóznak, mert magasabb a jövedelmük, többet fogyasztanak, és a vállalkozási kedvük is nagyobb. Egyebek mellett ezzel érvel a tandíj kérdését népszavazáson megmérettetô Fidesz és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferen-

ciája (HÖOK) is. Ilyenkor az egyéni hasznok és a költségtérítéses hallgatók elfelejtôdnek. A felsôoktatásról is elmondható, hogy akkor alakult ki a finanszírozási rendszere, amikor az adófizetôk számához képest még viszonylag kevesen vettek benne részt. A rendszerváltás óta viszont több mint megháromszorozódott az egy korosztályon belüli hallgatók aránya. Ezt már nem tudta követni a költségvetés, és erre reflektált brutális módon a lényegében önköltségi térítés bevezetése 1996-ban. A felsôoktatás azonban nemcsak önmagához képest van alulfinanszírozva, hanem nemzetközi összehasonlításban is: a GDP egy százalékából részesül, míg a csúcstartó Egyesült Államokban az arány 2,7 százalék. Elméletileg az állami hozzájárulás drasztikus növelése sem elképzelhetetlen, de a gyakorlatban ez aligha kivitelezhetô. Ezért az intézményi és képzési struktúrák átalakításán kívül elkerülhetetlen további magánforrások bevonása. Bevételi oldalon a tandíj önmagában nem fog lényegi változást hozni. A 2008–2009-es tanévben a becslések szerint 2,4 milliárd, a második évben 7,5 milliárd, a harmadikban 12,3 milliárd forint üti az egyetemek markát (az intézmények ennek 50-66 százalékát fordíthatják fejlesztésre). Ez a rendszer teljes beérése után is a képzésre fordított közpénznek csupán pár százalékát éri el – összehasonlításképpen: a felsôoktatás 2008-ban 226 milliárd forint költségvetési támogatást kap. A fenntarthatóságot ezért az OKM-ben is inkább a felsôoktatás finanszírozásának teljes átalakításától várják, amiben a tandíj csak az egyik elem. Elméletben a tandíjnak egyértelmû a fogyasztói szemléletre gyakorolt hatása: ha valamiért fizetünk, akkor minôséget várunk el, tehát tandíj esetén jobb egyetemet választunk, vagy a választott intézménytôl jobb oktatást követelünk meg; a rosszak bezárnak, illetve megjavulnak. Kétségtelen, hogy a felsôoktatási intézmények különbözô nemzetközi rangsorolásában rendre szinte kizárólag a magas tandíjat szedô egyetemek szerepelnek jól. Csakhogy Magyarországon a régóta létezô – költségtérítésnek hívott – tandíj ellenére sem tapasztalható általános minôségjavulás. Ebbôl következik, hogy önmagában a vevôi szuverenitás nem elég, ha a másik oldalon hiányzik a szolgáltatói szemlélet; hiába fizetjük meg a jegy árában a személyszállítás költségeinek jó részét, attól még nem lesznek a vonatok pontosak és tiszták. Márpedig a felsôoktatásban a szervezet, valamint a mûködés korszerûsítésére tett kísérletek eddig nem vezettek átütô eredményre, amiben az oktatók ellenállása és az Alkotmánybíróság döntése is szerepet játszott, mivel az egyetem autonómiája elleni támadásnak véltek minden erre irányuló törekvést. Az ellenzék ettôl akár most is joggal lehetne bizalmatlan a megjövendölt minôségjavulással szemben, bár javítaná az érvelés hitelességét, ha mutatnának valamiféle elképzelést a felsôoktatás átalakítására vonatkozóan. Másfelôl a

MAGYAR NARANCS 2007. december 20.

PEDELLUS V

tandíjnak annyi haszna azért mindenképp lehet, hogy a hallgatók jobban megnézik, milyen szakmát választanak, illetve nem nyúlik a végtelenségig az egyetemen eltöltött idô. A karrierdöntések meghozatalához persze nem ártana, ha eleve objektív információk állnának rendelkezésre az adott intézményben szerezhetô diploma értékérôl, és differenciált mutatók alapján mérnék egy kar vagy szak minôségét. Egyelôre ugyanis a szóbeszéd (presztízs, divat) a fô iránytû. És akkor még nem szóltunk az igazságosságról. Jelenleg az érettségin és a felvételi vizsgán eldôl, hogy valaki jelentôs összegû költségtérítést fizet, vagy semmit, tehát egy adott pillanat teljesítménye hatalmas különbséget keletkeztet. Holott nem túl életszerû, hogy a költségtérítést fizetôk mind gazdag hülyék, míg az államilag támogatottak egytôl egyig szegény sorsú zsenik. Mostantól viszont a legrosszabbul teljesítôk (akik kevesebb mint 30 kreditpontot szereznek) kiesnek az államilag támogatott képzésbôl, és a helyükre költségtérítéses hallgatók kerülnek. Ez kicsit kisimítja a különbségeket, mégis sokan keveslik: hiába tanul valaki jól a költségtérítéses szakokon, csak akkor kerülhet át, ha megvan a gyengébben teljesítô párja – a helyzete tehát nem csak tôle függ. Mindenesetre az értékelés évente esedékes, ami a korábbinál igazságosabb besorolást tesz lehetôvé, és vérmérséklet kérdése, hogy érdemes-e egy nem „zöldmezôs” jogalkotástól többet várni.

MELLÉKLET A TANDÍJRÓL Ideális rendszerben mindenki tandíjfizetésre kötelezett, melyet a tanulmányi eredményeitôl függô ösztöndíj kompenzál (a legjobbaknál akár túlkompenzál). Mivel nem fordulhatna elô, hogy bárki a családi körülményei miatt elessen a diplomaszerzéstôl, a rászorulóknak halasztott fizetést és szociális támogatást kell biztosítani. Az biztos, hogy a képzési hozzájárulás bevezetése a teljesítményösztönzés területén

komoly elôrelépést jelent. A tandíj visszaforgatott 33–50 százalékából emelkednek az ösztöndíjak, a legrosszabbul teljesítôk csak a költségtérítéses képzésben folytathatják tanulmányaikat, a legjobb 15 százalék afféle progresszív jutalmazásként pedig eleve mentességet kap. Mivel ösztöndíj csak a valóban jó tanulókat segíti (3,5-es tanulmányi átlag alatt egyáltalán nem jár), aki nem esik bele a felsô sávba, annál sorsdöntô lehet, hogy a tandíjat ki tudja-e fizetni az otthonról kapott apanázsból. Megbocsáthatatlan módon a szegényebb családok gyerekeit legtöbbször már az egyenlôtlenségeket újratermelô közoktatás megrostálja, de attól még a szerencsés kivételeknél nem kellene ezt a felsôoktatásban „befejezni”. A törvény szerint a hátrányos helyzetûeknek nem kell tandíjat fizetniük, de ez a korábban is rendszeres szociális juttatásban részesülôket je-

Mennyit dolgozik a hallgató?

Tizenhat tonna, pár kiló Vidéken már most is gondot okoz a hallgatók munkavállalási kedvének a kielégítése, pedig a diákok alig harminc-negyven százaléka vállal rendszeresen munkát. Körkép a Narancsban, kéteurós ajánlatokkal. n Bár a magyar jog szülôi engedéllyel akár 15 éves kortól lehetôvé teszi a nappali tagozatosok munkavállalását, a munkaadókat pedig járulékfizetési kedvezményekkel is kecsegteti, nálunk – a nyugat-európai országokkal ellentétben – nem akkora divat tanulás mellett dolgozni. A KSH tavalyi év végi felmérése szerint Magyarországon a 240 ezer nappalis egyetemista és fôiskolás mindössze tizede dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként, Németországban ez az arány kétharmad, Angliában 50, az USA-ban pedig 70-80 százalék. Ennek az adatnak némileg ellent-

VI PEDELLUS

mond, hogy a diákmunkára szervezôdött iskolaszövetkezeteknek 60-70 ezer nappali tagozatos, felsôoktatási intézményben tanuló tagja van, és hogy a feketemunka arányára nincsenek semmilyen becslések. A szövetkezetek a piacon nehezen megkerülhetôk: ôk tartják kezükben a szórólapozást, a nagy áruházláncok kisegítô munkáit, a gyorséttermi melókat, a hoszteszkedést. A diákhitel bevezetése óta számuk a hét évvel ezelôtti 250-rôl a harmadára csökkent: négyen tevékenykednek országos hatáskörrel, a maradék regionális és


lenti, akik a hallgatók néhány százalékát teszik ki. Halasztott fizetési lehetôséget viszont nem kínál. A tapasztalat szerint a kevésbé tehetôs szülô hamar lebeszéli a mégoly tehetséges gyerekét is a továbbtanulásról, ha úgy véli, a tandíjat nem fogja kompenzálni a támogatás. A HÖOK is arra hivatkozik, hogy idén 24 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsôoktatási intézményekbe, mint tavaly, mert elrettentette ôket a tandíj. Ennek valószínûleg összetettebb okai vannak, de mégis kézenfekvô lenne, ha a diákhitel jelenlegi havi 30 ezer forintos maximumát megemelnék, hogy legalább ne romoljon tovább a helyzet. Csakhogy ez nem pusztán jogszabály-módosításon múlik: a hitelösszeg emelése a törlesztôrészlet növekedését is magával húzza, ami a rendszer stabilitását tekintve növeli a kockázatokat. Ha a hitelrendszer egyensúlya borul, akkor az állami garancia miatt a költségvetés fizet. És már ugyanott vagyunk, mintha nem lenne tandíj. Mindettôl függetlenül tény, hogy az anyagi okokból kimaradók száma jóval kisebb, mint a diákhitel és a költségtérítéses képzés bevezetése elôtti idôkben. Összességében a tandíjnak mégis lehet olyan hatása, hogy a közepesen tehetséges, közepesen szorgalmas és rossz anyagi háttérrel rendelkezôk egy része ezentúl nem nyer bebocsáttatást a felsôoktatás világába. A végeredmény azon múlik, hogy az így okozott esetleges kárt felülmúlja-e a remélt haszon. Mészáros Bálint

helyi szervezet. Többen úgy vélik, a tandíj bevezetésével újból eljött az idejük. Az egyetemisták közül a legkönnyebb helyzetben a fôvárosiak vannak. Itt, ha valaki nem különösebben válogatós, a nyári nagyobb rohamot leszámítva mindig könnyen talál munkát. A 24 éves múltra visszatekintô Meló-Diák Universitas, amely 35 ezer tagjával a legnagyobb diákszövetkezet, a karácsony elôtti csúcsidôszakban több mint 400 lehetôséget kínál, de konkurenseinél is 15–60 ajánlat közül lehet válogatni (egy ajánlatra általában több diákot is várnak). Átlagosan 500–700 forint között lehet keresni óránként, de teljesítménybérezés vagy programozói, tolmácsolási feladatok esetén akár 1800 forintra is felmegy az összeg. „Az utóbbi négy-öt évben, elsôsorban a diákhitel megjelenése óta, visszaesést tapasztalunk a felsôoktatásban tanulók érdeklôdésében – mondta a Narancsnak Lénárt Szabolcs a budapesti Student Diákszövetkezettôl. Vertetics Ádám, a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaság-tudományi karának HÖK-elnöke úgy látja, hogy az elsô évben a kemény vizsgák tartják távol a hallgatókat, akik aztán már a leendô szakmájukban gyûjtenének tapasztalatot. Becslése szerint a felsôbb évfolyamokon a nappalisok 30-40 százaléka dolgozik, de a munkák javarészt az egyetemi karrieriroda által közvetített szakmai gyakorlatot jelentik.

„Éhen haltam volna, ha nem vállalok munkát” – meséli Zsuzsanna, aki negyedéves a Miskolci Egyetemen. Volt már éjszakai árufeltöltô egy áruházban, hosztesz és titkárnô, áruhitelügyintézô a karácsonyi szezonban, most moderátorként dolgozik egy kutatócégnél – mindezt folyamatosan a nappali tagozatos tanulmányok mellett. A 12 százalékos munkanélküliséggel küszködô megyében a diákok lehetôségei meglehetôsen siralmasak. A végzôs közgázosokon és mûszakisokon kívül – akiknek leginkább a miskolci Boschnál vannak esélyeik – a nappalisoknak jobbára válogatás nélkül be kell érniük a négy iskolaszövetkezet ajánlataival, ami szövetkezetenként jelenleg 4–10 hirdetést takar, fôként könnyû fizikai munkakörökbe, hipermarketekbe vagy szalagmunkára. Az egyetem 8500 nappalis diákja közül a HÖK-elnök, Hircsu Ákos becslése szerint négyezren dolgoznak. A keresetek a fôvároshoz viszonyítva 30-50 százalékkal alacsonyabbak, az iskolaszövetkezetek munkáinak többsége nem rugaszkodik el a 377 forintos minimál órabértôl. Például hoszteszmunkára Budapesten 800-1000, Miskolcon csak 550 forintot fizetnek. „Pesten négyórai irodai munkával lehet annyit keresni, amit Miskolcon nyolc órában, ruhabolti eladóként, takarítással és áruhordással egybekötve” – számolt be a tapasztalatairól Kati, aki levelezôn tanul közgazdaságtant, és dolgozott már mindkét városban. Pécsen, amely csaknem 20 ezer nappalissal az ország legnagyobb egyetemének ad otthont, szintén nagyobb a kereslet, mint a kínálat. A pécsi központú iskolaszövetkezetek, az Állás-Pont és az Újmelóra vezetôi egyöntetûen

sokszoros túljelentkezésrôl számoltak be, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az országos szervezetekkel ellentétben ôk nem szerzôdtek nagy áruházláncokkal, inkább a helyi közép- és nagyvállalatokra specializálódtak. Pécsen és környékén jelenleg fôként árufeltöltôi, bolti kisegítô és pénztárosi feladatokat tudnak adni, mûszaktól függôen 377 és 470 forint közötti órabérrel. Balázs, aki dolgozott már a Tescóban, és a sörgyárban is cipelt rekeszeket, azt vallja, ha az ember több iskolaszövetkezetnél regisztrál, rendszeresen a nyakukra jár, megnyeri a témavezetôk bizalmát, nem válogat, és elfogadja, hogy ki fogják zsákmányolni (például azt, hogy a sörgyárban nincs túlórafelár, a Tescónál meg ki sem fizetik a túlórát), akkor könnyen talál munkát – pedig ôt nem is a megélhetési kényszer hajtja, csak „extrákra, szórakozásra” gyûjt. A MediaMarktban és a McDonald’sban megkereshetô 500 forintos órabér már nyerônek számít, ezekbe nehéz bekerülni – mondja. A hoszteszek Pécsen maximum 600 forintot kapnak egy órára, jellemzôen étel- és italkóstoltatásért. Részmunkaidôs állásra vagy munkaközvetítôkön keresztül meghirdetett helyekre nappalis diáknak kevés az esélye, a vég-



NYOLC JÁTÉKSZABÁLY. FOTÓ- ÉS KÉPZÔMÛVÉSZETI WORKSHOP KRAPANJ SZIGETÉN, 2007, www.travelexp.hu

zôsöknek viszont az egyetemi karrierprogramok szakmai, gyakornoki lehetôséget teremtenek. „2005-ben nyertünk egy EU-s pályázatot, melybôl hatvan diák három hónapos praktikumát

A BIZTONSÁG ÁRA A nappali tagozatos diákok munkaközvetítésére szakosodott iskolaszövetkezeteket a nyolcvanas-kilencvenes években a különbözô egyetemek végzôs hallgatói hozták létre. A munkát vállaló diákoknak mint szövetkezeti tagoknak részjegyet kell vásárolniuk 500–1000 forint értékben, amelyet elsô fizetésükbôl vonnak le, és visszakapják, amint kilépnek a szövetkezetbôl – többnyire akkor, amikor befejezik a tanulmányaikat. A munkaadókkal a szövetkezet szerzôdik le, a diák tôle kapja a fizetését. A szervezetek vezetôi szerint ez biztosítja a rugalmasságot (akkor dolgozik a diák, amikor ô akar), illetve azt, hogy a bért akkor is idôben kifizessék, ha a cég nem – vagy csak késve – utal. A biztonságnak persze ára van. A szövetkezet által a munkáltatónak kiszámlázott óradíj kétharmadát, de gyakran csupán a felét látja a diák, és jogsértés esetén kizárólag a szövetkezettel szemben tehet panaszt a felügyelôbizottságnál vagy a munkaügyi bíróságon. A munkákat akviráló és a cégekkel kapcsolatban álló témavezetôkkel azonban nem árt jóban lenni. A régi és megbízható diák-munkavállalók hamarabb értesülnek a „tuti” ajánlatokról, ôk sokszor már pontosan tudják, a hét melyik napján, hány órakor osztja ki egy adott vállalat a feladatokat. Egyre jellemzôbb az iskolaszövetkezetek specializálódása, a piac felosztása egymás között. Ha egyszer kiléptél a Rébuszból, a McDonald’s-nál már biztos nem kapsz munkát.

tudtuk támogatni, akik a 30 fogadó cég valamelyikénél erre az idôre ösztöndíjat kaptak. De népszerûek voltak azok a helyek is, ahol a gyakornoki munkát nem tudtuk pénzzel honorálni” – számolt be a Narancsnak Kalapos Judit, a PTE OIG Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda munkatársa. A 6 százaléknál alacsonyabb munkanélküliségi rátájú Csongrád megyében a diákoknak is könnyebb munkához jutniuk, mint Miskolcon vagy Pécsett. A Szegedi Tudományegyetem 15 ezer nappali tagozatos hallgatója közül becslések szerint 30 százalék dolgozik a tanulmányai mellett, az iskolaszövetkezetekben (Meló-Diák, Fürge Diák, Dolgos Hangya) viszonylag kiegyensúlyozott a kereslet és a kínálat. Török Márk, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke úgy véli, nem a mennyiséggel, hanem az ajánlatok minôségével van baj Szegeden. Szerinte a lehetôségeket a hallgatói munkaprogram, az intézményen belüli foglalkoztatás irányába kellene tágítani, amely a minimálbér alatt már 2004 óta adó- és járulékmentes. A fele-fele arányban hallgatói és egyetemi tulajdonban levô UniversitasSzeged Kht.-nál – büfék, klubok üzemeltetésében, rendezvények szervezésében – egyelôre 100-150 diák dolgozik rendszeresen, százan várnak munkára, és ugyanannyian a tanszékeken látnak el honlapfejlesztôi, könyvtárosi, ruhatárosi munkákat. A HÖK-elnök elmondása szerint a kht.-nál az egységes hallgatói órabér 420 forint. Ennyit kap Gábor is, aki tördelôi és grafikai feladatokat lát el, amibôl egy hónapban 30–50 ezret tud összehozni. A Miskolcról származó diáknak elsôsorban albérletre kell a pénz, de az iskolaszövetkezetektôl már szülôvárosában elment a kedve, mert mint mondja, nagyon sokat levesznek az órabérbôl. Lausek Esther


PEDELLUS VII


Hogyan vezették be a tandíjat?

Kés a spanyolviaszban tandíj mellett, majd a Horn-kabinet – felülbírálva a szocialista elnökség elutasító álláspontját – a Bokros-csomag részeként 1995-ben be is vezette. A Fidesz, látva a diákság ellenkezését, 1996 végén már szembefordult a képzési hozzájárulás intézményével, és kormányra kerülése után eltörölte az elsô alapképzésben részt vevôk tandíját. A 2002-es választások idején a jobboldal azzal riogatta a közvéleményt, hogy az MSZP meg akarja sarcolni a diákokat: a szocialistáknál ez „gázáremeléskomplexust” váltott ki, így 2006-ig hallani sem akartak a tandíjról (részletesen lásd: Jövôje van, Magyar Narancs, 2007. április 19.). A bolognai rendszerre való átállás elôkészítése során Semjén András közgazdász kidolgozott ugyan egy olyan koncepciót, amely ausztrál mintára a jól keresô diplomásokat „adóztatta” volna meg (ez a tervezett lett az utólagos képzési hozzájárulás alapja), de Magyar Bálint miniszter, illetve államtitkára, Hiller István elzárkózott az ötlettôl, sôt 2005-ben a tandíjra vonatkozó rész teljes egészében kikerült a felsôoktatási törvénybôl. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) – mivel már 2006 elsô hónapjaiban hallani lehetett arról, hogy a második Gyurcsánykormány a sarkára fog állni tandíjügyben – tavaly megpróbálta kampánytémává tenni, és így megakadályozni a NYOLC JÁTÉKSZABÁLY. FOTÓ- ÉS KÉPZÔMÛVÉSZETI WORKSHOP KRAPANJ SZIGETÉN, 2007, www.travelexp.hu tandíj bevezetését. 2006 februárjában a „Beszélgetések a felsôoktatásról” eln Az oktatási tárcát Magyar Bálinttól megörök- cialisták leszögezték, hogy ha az SZDSZ tovább nevezésû rendezvényen a diákvezérek szondázlô Hiller István 2006. június 27-én jelentette be, erôsködik, az Országgyûlésben kilövik a bolognai ták a parlamenti pártok szakpolitikusait, akik hogy a kormány „egyfajta tandíjat”, hivatalos átállás lényeges elemeit. „Tudtam, hogy ennek a persze cáfolták, hogy a bevezetését terveznék. nevén fejlesztési részhozzájárulást vezet be a kérdésnek az önmagában való felvetése a teljes „Tartottunk tôle, hogy megismétlôdik a 2002-es felsôoktatásban. Egy hónappal késôbb a fert tar- reformot megakadályozhatta volna” – magyaráz- történet, az MSZP újból begörcsöl, ezért mi sem talmazó törvénymódosítás csont nélkül ment át ta lapunknak tavaly februárban Magyar Bálint erôltettük a választások elôtt a dolgot” – elea parlamenten, a tandíjtól korábban igencsak (lásd: „Választanom kellett”, Magyar Narancs, mezte a Narancsnak az SZDSZ tavaly év eleji viódzkodó szocialista képviselôk zokszó nélkül tá- 2006. február 16.). Nem volt ám mindig selkedését egy liberális forrásunk. A HÖOK közmogatták a miniszter-pártelnök javaslatát. gyûlése májusban elvi állásfoglalást fogadott el, A hirtelen jött fordulat a koalíciós partnert lepmelyben a hallgatói érdekképviselet leszögezte: tabutéma te meg a leginkább, ugyanis az SZDSZ majd’ egy a tandíj semmilyen formáját nem támogatja, ha évtizeden keresztül küzdött sikertelenül a tandíj a tandíj. 1993-ban az Antall-kormány csak azért a kabinet mégis bevezeti, „minden törvényes bevezetéséért. Bár 2002 és 2006 között a liberáli- napolta el a leckepénz bevezetését, mert a Mádl eszközzel fel fog lépni ellene”. Közben javában sok irányították a tárcát, esélyük sem volt a kon- Ferenc vezette oktatási tárca úgy ítélte meg, zajlottak a kormányalakítási tárgyalások, ahol az cepciójuk megvalósítására. Az elôzô ciklusban, elôbb ki kell dolgozni a megfelelô kompenzációs MSZP világossá tette: igényt tart az oktatási és a felsôoktatási reform kidolgozásakor többször rendszert. Az 1994-es kampányban a Fidesz, az kulturális tárcára (OKM). Ám az SZDSZ csak tesztelték a nagyobbik koalíciós pártot, de a szo- MDF, az SZDSZ és az MSZP egyaránt kiállt a úgy volt hajlandó átadni a minisztériumot, ha a Fotó: Kasza László

Bár a kormánypártok a tavalyi kampányban még bôszen tagadták, hogy a tandíj bevezetését fontolgatnák, pár héttel a kormányalakítás után az oktatási tárca vezetôje bejelentette: vége az ingyenebédnek, 2008-tól a hallgatóknak fejlesztési részhozzájárulást (fer) kell fizetniük. A fer keletkezéstörténetét rekonstruáltuk.


PEDELLUS IX


MELLÉKLET A TANDÍJRÓL szocialisták garantálják a Magyar-féle reform továbbvitelét. Ennek érdekében összeállítottak egy 163 pontos követeléscsomagot, amit beillesztettek a koalíciós megállapodásba. Ennek része volt az utólagos képzési hozzájárulás (ukh) koncepciója, amely május végén bekerült a kormányprogramba is. Információink szerint a liberálisok az egyeztetések alatt attól tartottak, hogy a szocialisták továbbra is elzárkóznak a tandíjtól, ezért nem mertek az ukh-nál többet kérni. Abban bíztak, hogy a késleltetett leckepénz – a tervek szerint 2010ben szedték volna elôször – ötlete elnyeri a népszerûségvesztéstôl félô MSZP tetszését. Ugyanakkor végig arra hivatkoztak, hogy az ukh kifejezetten baloldali, a társadalmi igazságosságot figyelembe vevô intézmény, hiszen csak azok fizetnék, akik a diplomájuk megszerzése után jól fizetô állásba kerülnek. Bár néhány szakértô – arra hivatkozva, hogy az ukh második diákhitelként mûködne, és felerôsítené a jövedelemeltitkolást (lásd: Nem csak népszerûtlen, Magyar Narancs, 2006. június 8.) – élesen bírálta a tervezetet, érdemi vita nem alakult ki, az OKM pedig feltûnôen hallgatott. Idôközben a radikálisabb reformokat szorgalmazó Államreform Bizottság, illetve a konvergenciaprogramot kidolgozó, a bevételek miatt aggódó Pénzügyminisztérium (PM) bátrabb fellépésre noszogatta a szaktárcát. Egy epés liberális megjegyzés szerint Hiller

mindenáron reformminiszter szeretett volna lenni, ki akart lépni Magyar Bálint árnyékából, ezért rálicitált az SZDSZ koncepciójára: június végén nyilvánosságra hozta a fertervezetet. Bár a HÖOK továbbra is ellenezte a tandíj bevezetését, a várakozásokkal ellentétben a fer nem váltott ki különösebb izgalmat az egyetemi polgárok körében. A Mûegyetem vezetôje, a 72 felsôoktatási intézményt tömörítô Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Molnár Károly már a bejelentés napján kiállt Hiller mellett, július 3-án pedig az MRK elnöksége is támogatásáról biztosította a fer-t. Az OKM végig ügyesen taktikázott: a tandíjról szóló tárgyalások idején egyeztetett a hároméves finanszírozási koncepcióról is, ráadásul hárította a PM törekvéseit, megakadályozva, hogy a tandíjból származó bevételek a központi büdzsébe kerüljenek. A diákvezérek azt hangsúlyozzák, hogy a rektorokat már Magyar Bálint „lekenyerezte”, amikor a két választási forduló között ajánlást fogalmazott meg a vezetôk fizetésemelésérôl – a minisztercsere után Hiller ellenjegyezte a dokumentumot. A felsôoktatási intézmények egyébként korábban sem ellenezték a tandíj bevezetését: két évvel ezelôtt, amikor több egyetemrôl és fôiskoláról kiderült, hogy jogtalanul szedtek különféle „díjakat”, a rektorok még az ôket elmarasztaló oktatási ombudsmannal is szembehelyezkedtek (lásd: Szervezet és mûködés, Magyar Narancs, 2006. április 27.). 2006.

X PEDELLUS


szeptember 13-án, a Felsôoktatási Kerekasztal (FKA) alakuló ülésén az OKM már maga mögött tudhatta a legjelentôsebb szervezeteket, a tandíj ellen csak a HÖOK és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szólalt fel. Az intézményvezetôknél kisebb turbulenciát okozott az a törvényi passzus, amely lehetôvé teszi, hogy az alapképzés és a mesterképzés irányadó tandíjösszegétôl plusz-mínusz 50 százalékkal eltérjenek. Ugyanis az OKM úgy döntött, hogy 2007-tôl hatezer fôvel csökkenti az államilag finanszírozott helyek (áfh) számát, továbbá aszerint határozta meg az áfh-k intézmények közti arányát, hogy melyik képzést hány felvételizô írta be elsô helyre. Ez versenyhelyzetet teremthetett volna az egyetemek között – a hallgatók a kisebb tandíj irányába vándoroltak volna –, ezért az MRK elnöksége 2006. december 13án azt ajánlotta az intézményeknek, hogy a kezdô tanévre a képzési hozzájárulás összegét egységesen állapítsák meg. Leszámítva a HÖOK tiltakozását, a tandíj eddig könnyedén vette az akadályokat. Átmeneti zavart csak a köztársasági elnök okozott, ugyanis Sólyom László elôzetes alkotmányossági normakontrollt kért a parlament által július 24-én megszavazott törvénymódosításról. Ám az államfô nem magát a tandíjat kifogásolta, hanem azt, hogy a felsôoktatási intézmény rektora csak a gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be az intézmény autonómiáját alapvetôen érintô elôterjesztéseket a szenátusnak. Az Alkotmánybíróság (AB) igazat adott az elnöknek, az Országgyûlés pedig október 29-én átszabta a kifogásolt részt. A Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán viszont kifejezetten a tandíjra vonatkozó passzusokat tartotta alaptörvénybe ütközônek, ezért 2006 októberében ô is a taláros testülethez fordult. Bár az Alkotmány 70/f paragrafusa leszögezi, hogy az államnak biztosítania kell a „képességei alapján mindenki számára hozzáférhetô közép- és felsôfokú oktatást”, a lapunk által megkérdezett alkotmányjogászok úgy vélik, ez a passzus nem zárja ki a tandíj bevezetését, az AB várhatóan elutasítja Pokorni beadványát. A Fidesz nem is erre építi a fer megbuktatására szôtt tervét: Orbán Viktor tavaly a párt október 23-i astoriai megemlékezésén jelentette be, hogy

ügydöntô referendumot kezdeményeznek hét kérdésben – az egyik a leckepénzrôl szavaztatná meg a népet. „Amikor jeleztem, hogy tudunk egy olyan pénzszerzési metódust, amely kiváltaná a tandíjat, a minisztériumban azt mondták, nem gondolhatom komolyan, hogy Hiller visszavonulót fúj, és átveszi a mi koncepciónkat” – elevenítette fel lapunknak Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke, miként merevedtek meg az álláspontok a tavalyi egyeztetésen. Ezért a szervezet, kihasználva a gólyatáborok ôszi szezonját, nekilátott a

tüntetések megszervezésének. Az október 19-én megtartott demonstráció viszont nem vonzott akkora tömeget, mint a Bokros-csomag elleni 1995-ös tüntetés, így az érdekvédôk újból tárgyalóasztalhoz ültek. A HÖOK elsô perctôl kezdve jelezte ugyan, hogy semmilyen tandíjkoncepciót nem támogat, a szervezetnek voltak konstruktív észrevételei. A tárgyalások során a HÖOK-osok szóvá tették, hogy miért csak feltételes módban („adható”) nyilatkozik a törvény a legjobb tanulóknak (15 százalék) járó tandíjmentességrôl. Erre a minisztérium is felkapta a fejét, a jövô évi költségvetési törvény már kötelezôvé tette a mentesség biztosítását – pedig a rektorok ellenezték a változást –, illetve megszüntette azt az elôírást, miszerint a jók tandíjmentességét az intézmények kötelesek a többi hallgatóval megfizettetni. A tárca vezetôsége is reménykedett abban, hogy végül mégiscsak sikerül kiegyezni a HÖOK-kal, ezért különféle kedvezményekkel próbálta érdekeltté tenni a diákvezéreket a változásokban. A felsôoktatási törvényt kiegészítô januári kormányrendelet elôírta, hogy az elsô évben a fer ötven százalékát a jó tanulók jutalmazására kell fordítani, továbbá megszabta, hogy a tanulók legfeljebb fele ösztöndíjban részesíthetô. A felosztási arányokat az FKA határozta meg – a HÖOK is áldását adta a tervezetre –, a kormány csak rábólintott. Igaz, a HÖOK közleményében leszögezte: „nem a tandíj bevezetésérôl állapodott meg, hiszen azt nem a rendelet, hanem a felsôoktatási törvény szabályozza”. A HÖOK egyébként még tavaly júliusban elôállt egy alternatív tandíjjavaslattal. A szervezet felvetette a kormánynak, hogy átlagosan tíz százalékkal csökkentse a képzési keretszámokat, gondolja végig a normatív finanszírozás kérdését, és írja elô, hogy egy oktatónak csak egy fôállása lehet. A szervezet javasolta a „büntetôpénz” bevezetését is: a diákok a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített tanegységek után a hallgatói normatíva éves összege egy százalékának megfelelô büntetést fizetnének kreditenként. Míg az elsô három javaslatot az oktatási kormányzat megszívlelte, a nem teljesített tanegységek után szedhetô pénzrôl sokáig nem nyilvánított véleményt. A HÖOK nem adta fel, az ötlet a 2007-es nyári debreceni EFOTT-táborban is elôkerült – az összeget idôközben 3–6 százalékra emelték. A tárca, arra hivatkozva, hogy a javaslat büntetô jellegû, és nincs tekintettel a szociális szempontokra, elôbb elutasította a koncepciót, ám pár hét múlva mégiscsak tárgyalási alapnak minôsítette. „Vizsgáljuk a javaslatot, megnézzük, hogy a két rendszer kompatibilis-e” – nyilatkozta a Narancsnak Manherz Károly, a minisztérium szakállamtitkára. Az érintettek azt ígérik, hogy karácsonyig tetô alá hozzák az egyezséget, a HÖOK – kormányzati forrásaink szerint alaptalanul – abban reménykedik, hogy a tárca lecseréli a fert az általa szorgalmazott megoldásra. M. László Ferenc MAGYAR NARANCS 2007. december 20.

PEDELLUS XI

MÉLY LEVEGÔT! MELLÉKLET A TANDÍJRÓL. Hol mennyi lesz? Kik számolták ki? Hogyan vezették be? Méltányos-e, hasznos-e? Mibôl él a hallgató?

Recommend Documents