Ki lesz a fa alatt a Nemzetiben?

268 Ft, határon túl:

1 €uro

IV. évfolyam, 9. szám • 2012. november

A Magyar Teátrumi Társaság havilapja

w w w.m a g ya r te at r u m.hu Friss hírek a magyarteatrum ONLINE oldalán!

Karácsonyra döntenek az igazgató személyérôl

Gáspár Sándor

14. oldal

Ki lesz a fa alatt a Nemzetiben?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (mint a tulajdonos Magyar Állam képviselője – a szerk.) az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény előírásainak megfelelő-

en októberben pályázatot hirdetett a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt.

vezetői (vezérigazgatói) álláshelyének betöltésére. Mire lapunk megjelenik lejár a pályázatok beadásának határideje, és az ügy-

menet szerint következő számunk megjelenése után, karácsonyra dől el ki irányítja 2013 júliusától a Nemzeti Színházat. Jelenleg íródnak a pályázatok, elkezdődtek a találgatások. A következő néhány oldalon a teljesség igénye nélkül lapunk is megpróbálja körüljárni a témát. Elsőnek álljon itt néhány részlet a pályázati kiírásból. A cikk a 17. oldalon olvasható

Hatalmas siker Veszprémben Kőrösi Csaba és Arbas Socias Carlos

Oliver! Kecskeméten kel új életre Doctor Herz

A Veszprémi Petőfi Színház idei évadának legnagyobb vállalkozása az Oliver! című musical színpadra állítása. A rendező Nagy Viktor, a díszletés jelmeztervező a nemzetközi hírű Jászai-díjas Kentaur, a koreográfus Gyenes Ildikó, a karmester a Lisztdíjas Oberfrank Péter. A főszereplő Kőrösi Csaba és 23 gyermek. Az előadás hatalmas sikert hozott a teátrumnak, amelynek háttérszemélyzete, műhelyházi munkatársai, és műszaki állományának tagjai jelesre vizsgáztak a monumentális produkció kiállítása közben. A cikk a 9. oldalon folytatódik

A Holdbeli csónakos

1988-as Madáchbeli bemutatója után közel háromszáz előadást ért meg, sőt még az angliai Manchaster-ben is sikerrel játszották, majd a Békéscsabai Jókai Színház is játszotta 1989-ben egy rövid ideig. Később mégis feledésbe merült a Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János szerzőtrió Doctor Herz című zenés darabja. A különleges szerkezetével álmokat és szelle-

meket életre hívó tudós története azonban most, majd húszévnyi szünet után újból megelevenedik – ezúttal a kecskeméti Katona József Színház nagyszínpadán mutatják be, november 16-án. A Magyar Teátrum kérdéseire a rendező, Szerednyey Béla, és a címszereplőt alakító Szemenyei János válaszolt.

A cikk a 8. oldalon olvasható

A debreceni Csokonai Színház táncos-zenés mesejátékot mutatott be november 8-án Weöres Sándor Holdbeli csónakos című színműve alapján, Gemza Péter rendezésében. A művésszel, aki az előadás díszletét is tervezte Kozma András, az előadás dramaturgja beszélgetett.

A cikk az 5. oldalon olvasható

Varga József és Kiss Gergely Máté

Simon Boglárka és Szemenyei János

2.

Magyar Teátrum . A Magyar Teátrumi Társaság havilapja . 2012. november

Díjazzuk a színházi háttérszakmákat

Decemberben ismét Magyar Teátrum díjkiosztó gála, elkezdôdtek a jelölések Harmadik éve hirdeti meg és osztja ki ünnepélyes keretek között elismerő díját a Magyar Teátrumi Társaság azoknak, akik a takaró függönyök, a kulisszák mögött segítik a reflektorfényben állókat. Az „aranycsapágyasok” – a szakma csak csapágydíjnak becézi az elismerést – a szakma legkiválóbb képviselőiből kerülnek ki. Jelölésükről komplikált és szigorú rendszer rendelkezik. Két elismert, állami művészeti díjjal rendelkező színésznek kell egy társulat egyetértését bírnia ahhoz, hogy jelölhesse kedvenc szakemberét. A színtársulat támogatását az igazgató azzal fejezi ki, hogy vállalja a díj összege (nettó ezer euro) felének biztosítását hozzájárulás formájában. A jelölési folyamat elindult, a jelöltlista december 5-én kerül lezárásra. A legjobb súgók, színpadmesterek, ügyelők, világosítók, hangmesterek, öltöztetők, fodrászok, sminkesek, jelmez-, kalap- és cipőkészítők, díszletfestők és az itt fel nem soroltak közül választja ki a zsűri a 2012. évi díjazottakat. A december 17-ei ünnepélyes díjátadó gálaesten, a Békéscsabai Jókai Színházban a hagyományoknak megfelelően öt díj kerül kiosztásra valamint egy nemzetközi és egy nemzetiségi különdíj. A pénzdíjak egyik felét a jelölő színház, míg a másik felét a színházi szakma legkiválóbb beszállító cégei adják. Tavaly a Pelyhe és Társa Kft., a Zaj Rendszerház Kft. és a Színpad- és Emelőgéptechnika Gyártó és Szolgáltató Kft. biztosította a forrást, és képviselőik adták át a díjakat. A díjátadó gálát – melyen a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei tisztelegnek műsoraikkal kollégáik előtt – a Jókai Színházból a televízió is közvetíti. F. P.

Szerzőink, munkatársaink:

Elek Tibor

Csicsely Zoltán

Fekete Péter

Trombola Anita

Józsa Mihály

Kulcsár Edit

Zalán Tibor

Kozma András

3.


„Gyönyörű volt”

Meghitt és felemelő p i l l a n a t o knak voltak tanúi azok a szolnoki polgárok, akik jelen voltak a Szigligeti Színházban, október 23-án este, az ünnepi díszelőadáson. A magyar irodalom kiemelkedő alkotásai mellett ifj. Sántha Ferenc és zenekara játszott Brahmsot és Kodályt. Balázs Péter igazgató megnyitó beszédéből idézünk részleteket.

„…Néhány napja egy író barátom azt mondotta: éppen evakuálták a Duna két partján lakókat, mert egy féltonnás amerikai bombát találtak a folyóban. Így üzen a történelem, a világháború – talán sose hagyja abba –, időnként elhallgat, aztán megszólal.

Paradox módon 1956 azért olyan gyönyörű és hősies, mert nem győzött. Vezetőiknek nem volt idejük egymás ellen fordulni, és a hirtelen megalakult pártok még nem tudták ócsárolni és lejáratni egymást. Az egységet a Rákosi rendszer utálata és a szovjet megszállás gyűlölete hozta létre, hiszen a kettő szorosan összefüggött. A zsarnoki hazugság rémálmából ébredt fel a nemzet. Telve illúziókkal, hogy a vasfüggönyön túl minden szabad, szép és csaknem tökéletes, s ha kitartunk, megjelennek az ENSZ-katonák, vagy az amerikai ejtőernyősök sietnek a körbezárt Budapest segítségére. Az elmúlt évtizedekben alaposan kijózanodtunk, bele is fásultunk a folytonos reménykedésbe, ígérgetésbe, rá kellett döbbennünk, mennyire viszonylagos a szabadság és a függet-

lenség és ugyanúgy magunkra vagyunk utalva, mint ezerkilencszázötvenhatban. Megtanultuk újra meg újra, hogy mi a geopolitikai szükségszerűség és mi a mozgástér. Ez az amerikai bomba, amelyet nyilván a vasúti hídnak szántak, intő jel: mindig készen állnak, hogy felszabadítsanak bennünket, és melles-

leg megszabadítsanak értékeinktől. Csak akkor nem jönnek, amikor valóban kellene. De jobb is így! A XX. század második felében két hétig jó volt magyarnak lenni. Ezt a két hetet vittem magammal ötvenhat éven át, s viszem most már a hátralévő időben.”

Jurányi-ház:

Kiss József, a Szigligeti Színház művészeti vezetője beszédének részlete: „Márai Sándor 1956-ban 56 éves volt. Márai Sándor egyidős volt a huszadik századdal. Amerikában élt már egy elrontott életet. Én 30 éves elmúltam, amikor először olvastam Márait. Nem tudok szabadulni a gondolattól, a mardosó lelkifurdalástól, amikor arra gondolok, hogy 27 éves voltam, amikor véget vetett életének. Márai Sándor 16 esztendős kamasz volt, amikor meghalt Görgey Artúr, a világosi kapituláló. Görgey Artúr már öt esztendős vidám kisgyermek volt, amikor megszületett Petőfi Sándor… 1956 nem múlt el. 1848 nem múlt el. Itt él mibennünk. Én estem el Segesvárnál. Engem lőttek le 1956-ban Pesten. Én lőttem le magamat 1989-ben Amerikában. Én Ti vagyok. Ti ők vagytok. Ők mi vagyunk.”

Magyar bábösszeköltöztek a függetlenek művészeti antológia

Harmincnyolc független színházi és alkotói társulat költözött össze egy volt iskolaépületbe. A Jurányi alkotóházban játszhatnak, próbálhatnak és raktározhatják is az eszközparkjukat az együttesek – sőt, a remények szerint ebből az egymás mellett lakásból együttdolgozás is születhet. Október végén a szakmabeliek számára rendeztek bejárást, november 8-án pedig a nagyközönség számára is megnyitották a házat. Az inkubátorház keresztanyja, Kulcsár Viktória a FÜGE, vagyis a független produkciókat támogató és koordináló nonprofit szervezet elnöke. Az est ünnepelt hőse ő volt, a társulatok többször hálás tapssal köszöntötték. Viki a megnyitó beszédében hangsúlyozta: sok hasonló megnyitón jártak már mindannyian, ám reméli, ez a kezdeményezés öt és tíz év múlva is életben lesz még. A három éve üresen kongó, négyszintes, 6000 négyzetméteres volt iskolaépületet többek között a

Kulcsár Viktória és Szikszai Rémusz

Hoppart, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Gólem Zsidó Színház, a Tünet Együttes és a Duda Éva Társulat vette birtokba. A műhelyek közötti túrát többek között Szikszai Rémusz, Stefanovics Angéla és Mészáros Piroska vezette 20-30 fős csoportokban. A megnyitóbeszédekben mindenki üdvözölte, hogy most, amikor

A Hoppart bázisánál, Lajos András

nehéz helyzetben van a kultúra, azon belül is egyre kevesebb forrás jut a struktúrán kívüli színházi életre, létrejött egy ilyen kezdeményezés. Csomós Miklós Budapest kulturális főpolgármester-helyettese szerint a Katona József Színház mellett a független színházi társulatok képviselik külföld felé legeredményesebben a magyar színházművészetet. Épp ezért a fővárosi önkormányzat 2015-ig támogatja a Jurányi működését. Céljuk, hogy a jelenleg üresen álló épületeket városszerte kulturális célokra használják. Az Átrium moziban hamarosan újra megkezdi működését a Merlin, és a városvezető azt is említette: szeretnének egy jazz klubot létrehozni egy másik, használaton kívüli moziban. Az épület alapberendezéseinek nagy részét budapesti színházak ajánlották fel. A harmincnyolc lakóból 19 független színházi társulat, 10 alkotói formáció és 9 civil szervezet. Komoly cél, sőt remény, hogy az egymás mellett élésből termékeny együttdolgozások is létrejöjjenek. Kép, szöveg: Csicsely Zoltán

Galántai Csaba színháztörténész szerkesztésében látott napvilágot a Vitéz László Színháztól a Nemzeti Bábszínjátékig című magyar bábművészeti antológia. E hiánypótló munka a XX. század első felének magyar bábművészetével és bábjátszásával foglalkozó írásokból ad közre válogatást. A kötet három fő részből áll. Az első rész cikkek, tanulmányok, színházi esszék gyűjteménye magyar írók, költők, publicisták, színházi szakemberek és bábművészek tollából. Hevesi Sándor, Németh Antal, Balázs Béla, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Orbók Lóránd, Blattner Géza, A. Tóth Sándor, Büky Béla, Bodor Aladár, Rév István és mások írásait olvashatjuk itt. A kötet második részében hat bábjátékot találunk, melyek a bábszínházról különbözőképpen gondolkodó, s így

különböző bábtechnikákat előnyben részesítő szakemberek által kerültek színre. A kötet harmadik részét az 1930-ban megjelent, Németh Antal által szerkesztett kétkötetes Színészeti Lexikon bábtörténeti szócikkei alkotják. A korszak bábművészetéről még nem jelent meg szöveggyűjtemény, ezért e kötet egyedülálló forrásanyag lehet diákok, tanárok, színházi szakemberek és színházlátogatók számára. A kötet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában jelent meg. (-)


Fejér János Gáspár

Kiss József

Varga Róbert

Komlósi Katalin

Mészáros István

Szabó Anikó (Szaan)

Havasi Renáta

Pottyondy Nóra

4.


Egy bolond tízezret csinál!

Balázs Péter és Járai Máté

Október 26-án, péntek este szűnni nem akaró hahoták, nyíltszíni tapsok közepette mutatta be a Szigligeti Színház a magyar zenés vígjáték-irodalom egyik örökérvényű művét, az Egy bolond százat csinál címűt, a színház igazgatója,

Balázs Péter rendezésében. Az előadás revelációja a Kertész Marcella – Járai Máté kettős volt. Manapság egyre kevesebb az olyan all-round színész, aki a prózai darabokban is drámai erővel alakít, de a „könnyű műfajokban”, így a zenés vígjátékokban is eleget tesz a műfaj elvárásainak. A zenés darabok megkövetelik a megingathatatlan pontosságot, a kirobbanó dinamikát, erőt, az átütő komikusi poentírozást, a fizikai erőnlétet, felkészültséget, a magával ragadó színészi személyiséget, varázst, és még valami többletet: a szenvedé-

lyes vágyat, hogy a művész az akarata alá vonja a közönséget, a közönség

pedig együtt játszik, szinte felelget a színésznek reakcióival, melyek jelen

Mindentudás Színházi Egyeteme Békéscsabán Gyenge Zoltán professzor

Ismét egy új kezdeményezés indult el a Békéscsabai Jókai Színházban: a Mindentudás Színházi Egyeteme, a színház- és társművészeteinek találkozása egy tudományos ismertterjesztő sorozatban. Neves professzorok előadásai, melyek a tudomány oldaláról közelítenek színházhoz, zenéhez, irodalomhoz, művészethez, mégis közérthető formában. Az estek háziasszonya: Kovács Edit Domján Edit díjas színművésznő, aki így invitálja a színház és a művészetek szerelmeseit: „…Képzelje el az életét művészetek nélkül! Színház nélkül, zene nélkül, festmények és szobrok nélkül. Talán érzi is mennyivel ridegebb, érzéketlenebb lenne a világ. De vajon csak arra jó a művészet, hogy a szemünknek, fülünknek kellemes dolgokkal vegyük körbe magunkat, és így otthonosabban létezzünk a világban? (…) Az alkotó szándéka az, hogy az érzékeinken túl az értelmünket is megszólíthassa. Ahhoz hogy megértsük az üzenetet, meg kell találnunk Eprjes Károly a próba közben

azokat a kapukat – ajánlja Umberto Eco – amelyeken beléphetünk a művészet világába. Előadóink segítségével mindezt könnyedén megtehetjük.” Az első előadást november 5-én tartották az Ibsen Stúdiószínházban. Prof. Dr. Gyenge Zoltán a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének vezető egyetemi tanára olyan kérdésekre kereste a választ, mint: mi a szép és hol kezdődik a művészet; lehet-e beszélni a művészetről vagy azt csinálni „kell”; ha lehet beszélni, akkor hogyan szólhatunk úgy, hogy ne laposodjon el a róla való beszéd; lehet-e tanulni a művészetet vagy az csak ösztönös megérzés; mitől művészet a művészet, és mitől giccs a giccs? Az előadásról Zalán Tibor író, dramaturg Megkésett jegyzetek egy filozófiai előadásról címmel írt a Jókai Színház internetes oldalán, az alábbiakban ennek egy részletét olvashatják.

Kovács Edit művésznő

„Sok érthetetlen dolog történt velünk ezen az estén, szerencsére. Először is, most már megvallhatom, nem is kicsit tartottam én ettől a Kovács Edit-vállalkozástól. A kitűnő művésznő nem csak színész, de esztéta is, épp Szegedre írt disszertációját erős érdeklődéssel és örömmel olvasta e sorok írója a közelmúltban. (..) Nos, az aggodalmam fölösleges volt. Ja, és még! Tomboltak az elemek az adott időben, ömlött az eső, fújt a szél, talán még villámlott is, de azt nem lehetett a sötéttől rendesen kivenni, na, szóval, ilyen időben az ember a kutyáját nem veri ki a házból, nem hogy filozófiai előadásokra – saját magát. És láss csodát, a terem megtelt emberekkel, sőt, még a lépcsőn is ülni kényszerültek. (…)

Közkívánatra újra Hippolyt Békéscsabán! Bár a Békéscsabai Jókai Színház en-suite rendszerben játszik, ami azt jelenti, hogy előadásait a bemutatók után egy tömbben – mintegy 20-25 nap alatt – játssza le, egy-egy közönségsiker mégis megtöri ezt a gyakorlatot, újra és újra visszatér a teátrum színpadára. A Hippolyt, a lakáj Eperjes Károly rendezésében komoly társadalmi problémákat feszeget külcsín és belső értékek határán. A két Molière-mű – a Tartuffe és az Úrhatnám polgár – motívumrendszerét idéző zenés előadást december 4-én láthatja ismét a közönség a békéscsabai színpadon Kiss Jenő, Jászaidíjas és Reviczky Gábor, Kossuth-díjas színművészek főszereplésével. (-)

Gulyás Attila és Eprjes Károly a próba közben

Tarics Péter

Sopronban az AHA

A soproni Petőf i Színház vendégül látta az AH A Színpad tagjait, ak ik az Egerek és emberek című előadást tek intették meg november elején. A látogatás érdekessége, hog y a hajléktalanokból álló társulat is játszotta már Steinbeck népszerű darabját. Pataki András, a soproni teátrum igazgatója hívta meg az A H A Színpadot erre az előadásra. Mint mondta: különböző színjátszó fesztiválokon zsűrizte már a csoport előadásait. A társulat tavaly ős�szel ünnepelte fennállásának tízedik évfordulóját. Most eg y busznyian érkeztek Sopronba, hog y megnézzék a nag y sikerű produkciót. A z A H A tagjai mellett hét olyan állami gondoskodásban élő f iatal is ellátogatott az előadásra, akik szerepelnek a hajléktalan színházban. – A z Egerek és emberek című mű pont azokat a kérdéseket, sorsokat feszegeti, amelyek kel mindannyian szembesülhetünk nap mint nap, különösen igaz ez a nehéz körülmények között élőkre. Ez a darab az emberi kapcsolatok, a barátságok, a segítő kezek kinyújtásának fontosságát is megmutatja. A z A H A tagjai számára a színház, mint önkifejezési lehetőség, a játék szabad teremtő erejével eg yütt kapaszkodót nyújt az életben. Mindenképp szeretném azt, hog y a jövőben valamilyen formában az A H A Színpad is bemutatkozhasson a soproni nézők előtt, akár a színházban, vag y eg yéb más városi kulturális térben. Ezzel a meghívással ezt a kapcsolatot szeretnénk szorossá fűzni – mondta Pataki András. (-)

A lap tervező grafikusai:


Ferencz András

A művészet születése címet adta tehát előadásának a professzor. Alcím: Művészettörténeti és filozófia bevezetés a művészet fogalmához konkrét a festészet, zene és színház alkotásainak felhasználásával. Na, erre a fára hogy varr vaskarikát a prof., gombokról nem is beszélve… (..) Gyenge prof. minden ceremóniát mellőzve felállt, ígéretet tett arra, hogy igyekszik nem érthetetlen lenni, és azok számára is élményt nyújtani, akiknek nincs különösebb filozófiai felkészültsége, majd minden további magyarázat nélkül felvetített két mondatot a fölötte kifeszített vászonra. Majd érthető volt, és mindenkinek nagy élményt nyújtott.” (-)

esetben a nevetés, a taps. Ez egy olyan – műszerekkel is mérhető – oda-vissza energiaáramlás, melynek jótékony hatását a nézők is, a színészek is hetekig érezhetik. Ennek a műfajnak egyik – ha nem a – legkiválóbb, legötletesebb művelője a gegekből kifogyhatatlan Balázs Péter, aki ezt a műfajt, jelesen ezt az előadást a tökéletességben oda fejlesztette, hogy a produkció mármár átlépi a jó értelemben vett abszurd határait. Balázs Péter több mint húsz telt házat remél ettől a bérleten kívüli előadástól. A bemutatót látva, erre minden esély megvan. Fotóink a premier forró pillanatait örökítették meg. (-)

Tompagábor Kornél

Bera Linda

Tölgyesi Tibor

Dóra-Horváth Krisztina

Schütz Péter

Lengyel Tibor

5.


Kecskeméten kel új életre Doctor Herz

1988-as Madáchbeli bemutatója után közel háromszáz előadást ért meg, sőt még az angliai Manchaster-ben is sikerrel játszották, majd a Békéscsabai Jókai Színház is játszotta 1989-ben egy rövid ideig. Később mégis feledésbe merült a Tolcsvay László – Müller Péter – Bródy János szerzőtrió Doctor Herz című zenés darabja. A különleges szerkezetével álmokat és szellemeket életre hívó tudós története azonban most, majd húszévnyi szünet után újból megelevenedik – ezúttal a kecskeméti Katona József Színház nagyszínpadán mutatják be, november 16-án. A Magyar Teátrum kérdéseire a rendező, Szerednyey Béla, és a címszereplőt alakító Szemenyei János válaszolt.

– A kecskeméti előadás egyik különlegessége, hogy több olyan színész is részt vesz a produkcióban, aki a legendás Madách színházi bemutatóban is játszott. Doctor Herz-et akkor Dunai Tamás alakította, most Mezzabottát játssza. Ön Olivért, a segédszínészt formálta meg, ezúttal pedig a rendezője a darabnak. Hogyan emlékszik vissza a régi előadásra? Szerednyey Béla: – Igazi közönségsiker volt a Doctor Herz a Madách Színházban és közel tíz évig játszottuk. Akkor furcsán néztük azt a világot, amit Müller Péter felvázolt elénk, sőt, őt magát is csodabogárnak tartottuk. Ám az azóta eltelt két évtizedben rengeteget változott a világ. Míg az előző rendszerben az emberek csak dolgozgattak, ma kőkeményen és szinte kizárólag a munkára koncentrálunk. Akkor nem volt gond a megélhetés, nem voltak kirívó különbségek, míg mára rengeteget változott a társadalom, a szemléletmód. Napjainkban Müller Péter írásainak minden könyvesboltban saját polca van. Úgy érzem, az a világ, amelyben ma élünk – amikor mindenki menekül a valóság elől, amikor egyre csak szaporodnak az ezoterikus tematikájú csatornák és műsorok – kedvez a Doctor Herz bemutatásának. Az emberek érdeklődése erőteljesen eltolódott a láthatatlan világ, a szellemek birodalma felé, ahol Müller Péter otthon van. Nem tudom, mi az oka annak, hogy a siker ellenére más színházak eddig nem vették elő a Doctor Herzet, de tudom, hogy Cseke Péternek ez volt az egyik nagy álma. S azt hiszem, az a nyitottság, amivel a ma embere a szellemvilág felé tekint, jót tesz a darabnak.

– Miként látja az előadás címszereplője: valóban most érkezett el igazán a Doctor Herz ideje? Szemenyei János: – Számomra azért érdekes az az atmoszféra, amit a Doctor Herz képvisel, mert én a nyolcvanas évek elején születtem. Talán ennek köszönhetően az első benyomásom az volt, hogy nagyon poros a darab. Ami a nyolcvanas években újdonságnak számított – mint például a lézer-show alkalmazása az előadásban – ma már nem kelti ugyanazt a hatást. Úgy éreztem, a történet erősen kötődik a rendszerváltást megelőző évek politikai helyzetéhez, és nem voltam biztos abban, hogy ez 2012-ben is működni fog. Sokáig úgy véltem, modernizálni kellene. Először a zenét hangszereltem volna újra, de akkor már a szöveget is módosítani kellene, és talán egy új díszlet sem ártana – gondoltam én. Aztán rájöttem, hogy ha mindent ebbe a „retro” világba helyezünk vissza, akkor működik az előadás. Manapság amúgy is kedveltek a nyolcvanas évek retro dallamai, programjai. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy jól ismerem Müller Péter és Tolcsvay László musicaljeinek hangulatát, mert tizennyolc évesen, a Madách Színház stúdiósaként több darabjukban is játszottam. S volt még egy fontos momentum, ami meggyőzött: láttam az olvasópróbán, hogyan csillog Szerednyey Béla rendező, Dunai Tamás és Cseke Péter igazgató szeme. Megértettem, milyen fontos részét ké-

pezte életüknek, pályájuknak ez az előadás. Láttam, hogy ők mindhárman hisznek benne, s ahhoz, hogy egy előadás jól működjön, éppen erre a hitre van szükség. – Rendezőként Ön mit mutat meg a történetből? Szerednyey Béla: – Az „üzenetgyártás” tőlem mindig is távol állt, rendezőként azt vallom, hogy semmi más feladatom nincs, mint hűségesen megmutatni azt, amit az író megírt. A tradíciókat is fontosabbnak tartom a kísérletezgetésnél. A Doctor Herz üzenete talán az a Jézusi mondat, hogy „ha annyi hitetek van, mint egy mustármag, akkor hegyeket tudtok vele megmozgatni”. Csupán ezt a gondolatot, és Müller Péter elképzelését szeretném átadni a közönségnek. Persze ez nem könnyű feladat, mert hinni a legne-

hezebb. S még valami. Egy ilyen nagy musicalnél fontos a látvány. A rendezéseimben általában erősen beleszólok abba, milyen legyen a tér, sőt van, amikor én magam készítem el a terveket. Ennek az az oka, hogy élénken él a fejemben az a kép, amit látni szeretnék a színpadon. Nagyon fontos számomra, hogy ezúttal se legyen azonosság a korábbi, Madách színházi előadással, még akkor sem, ha a csillagvizsgálók mind hasonlítanak egymásra… Megpróbáltam egy teljesen új látványvilágot teremteni ehhez a szép történethez. – A dalok stílusán is érezhető a nyolcvanas évek hangulata?

Szerednyey Béla: – A Doctor Herzben elhangzó dalok mind nagyon érzelmesek és tiszták. Aki „Az első villamos” című számot annak idején szerette, az ma is szereti, tehát ha a dallamvilág, a dalban közvetített érzések igazak, akkor a dal sosem lesz idejétmúlt. A musical minden szereplőjének van érzelmi töltése, így a dalaik a darab végére egységes zenét alkotnak. Szemenyei János: – Ami engem illet, gyakorló zeneszerzőként át tudtam érezni Tolcsvay László helyzetét, akinek úgy tudom, ez volt az első színpadi darabhoz írt munkája. Valószínűleg ő is hasonló gondokkal küzdött, mint én az első színházi felkérésemnél. Egy dolognak viszont nagyon örülök: itt a darab és a rendezés is megengedi, hogy a dalok teljes hosszúságukban szólaljanak meg. Sajnos sokszor az történik ugyanis, hogy ha a rendező többször hall egy dallamot, már kevésbé találja érdekesnek, és egyre többet csíp le belőle. Én azt is el tudnám képzelni, hogy két szintetizátorral, két gitárral meg egy dobbal élő kíséretünk legyen a Doctor Herzben, de így is szépek a dalok. – Ne feledkezzünk meg a főhősről, Doctor Herz-ről sem. Milyennek látod a karaktert? Szemenyei János: – Doctor Herz véleményem szerint egy zárkózott figura. Az első dalában elmeséli, hogy nagyon magányos gyermek volt, mert senkivel sem tudott beszélgetni, nem tudott társas kapcsolatokat kialakítani. Ezért bevonult a laborba, és tizennyolc éven keresztül azt kutatta, hogyan tudná életre kelteni azokat a mesehősöket, akikről olvasott. Később azt is felfedezi, miként tud kapcsolatba lépni a szellemvilággal. Teljesen kizárja a külvilágot, még a szerelmét is hirdetés útján ismeri meg. Attól izgalmas számomra ez a karakter, hogy nem csupán egy bohókás tudósról van szó, aki feltalált valamit. A próbákon azt boncolgatom, hogy milyen lehet valójában az ő lelke, miért éppen Winnetout vagy Einsteint idézi meg, ahelyett, hogy elhunyt szeretteit keresné. Számomra ő egy különleges figura, akinek talán nincs minden rendben az érzelemvilágával, mégis nagyon szerethető. Bera Linda Fotó: Katona József Színház

6.


Adáshiba készül Veszprémben Nem retró darab Megtartották Szakonyi Károly Adáshiba című darabjának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. A bemutató december 14-én lesz a nagyszínpadon. A művet a magyar évad tiszteletére tűzi műsorára a Petőfi Színház, nem akármilyen szereposztással és rendezővel. Az előadást Tordy Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes művész, a Nemzet Színésze állítja színpadra. A legendás művész az 1980-as évek közepén rendezője, majd főrendezője volt a teátrumnak. Az előadásban színpadra lép két Kossuth- és Jászai-díjas színész Eperjes Károly és Reviczky Gábor, valamint a Jászai-díjas, Érdemes művész, Esztergályos Cecília, aki az 1990/91-es évadban már játszott Veszprémben. A komédiában láthatják a nézők Oberfrank Pált, a színház igazgatóját, Trokán Annát, a pécsi színháztól érkező Darabont Mikoldot és a legutóbb Miskolcon dolgozó Chajnóczki Balázst. Habóczki Máté és Ticz András pedig kettős szereposztásban szerepel a produkcióban. A díszletet Perlaki Róbert Örökös tag, a jelmezeket Szlávik István Jászai-díjas tervezte. Tordy Géza az olvasópróbán röviden arról beszélt, nem modernizálta a darabot, azért sem, mert Szakonyi Károly műve a mai korban is nagyon aktuális üzenetekkel, gondolatokkal bír.

Szakonyi Károly az Adáshibáról

– Nem retró darab, megszólal a mának, íróként öröm, emberként szomorúság belegondolni, hogy most is aktuális ez a történetem – mondta Szakonyi Károly Kossuthés József Attila-díjas író, aki részt vett az Adáshiba olvasópróbáján. Az írót a próba után kérdeztük 42 éve született művéről. – Amikor egy író 1970-ben megfogalmaz egy keserédes magyar társadalomkritikát és a darabját 2012-ben változtatás nélkül is aktuálisnak tartják, az jó vagy rossz?

dolni, hogy a világ bizonyos szempontból nem változik. Probléma, hogy az emberek egyre inkább befelé fordulnak, nem tudnak egymással törődni, családokban, barátságokban szűnnek meg a mélyebb érzelmi kapcsolatok, amelyek összefűzték azokat. Ez ma egyre erősebben jellemző a társadalmakra. A technikai fejlődés gyorssá, kapkodóvá tesz mindent, a kapkodás pedig felületességet szül. Mindez az értékekről való gondolkodás elsilányosodásához vezet. Ezek a jelenségek általánosak, érzékenyen

Oberfrank Pál, Eperjes Károly és Tordy Géza

– Azt soha nem lehet tudni előre, mi lesz egy mű sorsa, útja. Ment ez a darabom külföldön is több helyen az elmúlt negyven évben és mindig megkérdezték, számomra mit jelent az Adáshiba. Íróként öröm, hogy ilyen sokáig műsoron tud maradni, de emberként szomorúság belegon-

érintenek mindenkit és ezért is találhatott visszhangra a darab idegen országokban is. – Egy ideig füzetbe írta a bemutatók helyét és idejét. Hányszor tűzték műsorra ezt a darabját? – A füzetem akkor telt be, amikor túlléptük a századik előadást. A

A nevető ember Győrben Victor Hugo regénye Pozsgai Zsolt átiratában A Victor Hugo A nevető ember című regényéből írt drámát december 15-én mutatják be Győrben. A történetet – melyet Magyarországon ilyen formában még soha nem láthatott a közönség – a Győri Nemzeti Színház számára Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra. Az előadás rendezője, Forgács Péter az évad elején igazgatói ajánlójában elárulta, hogy gyermekkorának kedvenc regénye volt a vak lány és az elcsúfított fiú szép szerelmi története. A direktor vizualitásban, formai kiállításban is monumentális produkciót ígér, a rendezői munkásságára jellemző vetítés és látványos árnyjáték segíti majd a romantikus történetben való elmélyülést. Az előadás sikerének záloga a parádés szereposztás is: a nevető ember vagyis Gwynplaine szerepét Járai Máté, Dea, a vak lány szerepét pedig Szina Kinga játssza majd. Mindkét fiatal színész a

Tordy Géza visszatért – Eperjes, Reviczky, Esztergályos Cecília egy színpadon

győri közönségkedvencek közé tartozik. Ursus, az öreg filozófus és mutatványos figuráját Dörner György alakítja, akit a győri közönség legutóbb a szintén Forgács-rendezésű Kék, kék, kék című előadásban láthatott. Barkilphedrot, az udvari hivatalnokot Ungvári István, Annát, Anglia királynőjét Agócs Judit, Josiana hercegnőt pedig ÉrsekObádovics Mercédesz játssza majd. A történetben Ursus és hű farkasa mutatványosként járja az országot. Egy hideg hajnalon a filozófus fiúgyermeket talál, akinek

Szakonyi Károly

Vígszínházi bemutató után, Veszprémben volt az első vidéki premier 1970 őszén, azt Pethes György rendezte, gyakorlatilag innen indult el a darab máig tartó nagy útjára. – Most ismét – Mert feleslegesnek tartom. Adáshibára készül a veszprémi színház és Ön részt vett az olvasópróbán. Néha próbálkoztak új dolgokat beEz alapján látja már, hogy milyen elő- levinni színházak, egyszer Bezerédi adásra száReviczky Gábor és míthat? Esztergályos Cecília – A darab lényegében ug ya na zt s u g a l lj a , mint amikor megszületett. Biztos, hogy érdekes bemutató lesz, a szerep- Zoltán rendezésében került bele egylők erős személyisége meghatározza két új motívum, de az sem volt mamajd az előadást, jó csapat jött ös�- radandó. Ez a történet nem a tévéről, sze itt Tordy Gézával, nagyon várom hanem az emberi kapcsolatokról szól és úgy vettem észre rezonál a mai már a premiert. – A rendező nem modernizálta a napig. Az Adáshiba nem retró darab, művet, sőt, ha jól tudom, Ön sem tá- hanem a mában is megszólaló mű. Varga Róbert mogatta volna ezt. Miért?

Lift

a száját úgy megcsonkították, hogy olyanná válik arckifejezése, mint aki folyton nevet. A furcsa jövevény nem egyedül érkezik Ursus életébe, egy vak kislányt hoz a karján. A filozófus mindkét gyermeket magához veszi, a fiút Gwynplaine-nek, a kislányt Deának nevezi el. Mikor a gyerme-

Mészáros István, „Pulcher” darabját, a Liftet kiváló szereposztásban kezdte el próbálni a szolnoki Szigligeti Színház társulata. Nincs sok idejük: négy hét áll a rendelkezésükre, hogy november 27-én bemutassák a darabot a Szín-MűHelyben.

kek felnőnek, egymásba szeretnek. Együtt járják az országot hárman és komédiásokként keresik a kenyerüket. Kiderül, hogy a nevető ember nemesi származású, a lordok házában kell pozíciót vállalnia, ahol az elnyomottak védelmezőjeként lép fel. A fiatal férfi örökké nevető arca és a komor mondanivaló közötti groteszk ellentét nevetség tárgyává teszi Gwynplaine-t a lordok körében. A kiábrándult nevető ember visszatér szerelméhez, a vak Deához, de a boldogság már nem elérhető számukra. Az előadás jelmezeit Hruby Mária, a díszletet Bátonyi György tervezte. A fotók az olvasópróbán készültek. P.N. Fotó: Fehér Alexandra

Gazdag társulat a szolnoki. Nemcsak kiváló színészek dolgoznak itt, de sokoldalúak is. Molnár László és Karczag Ferenc rendszeresen rendez, Mészáros István pedig rendszeresen ír (időnként lapunkba is – a szerk.). A Lift lesz a második bemutatója Szolnokon, ahol színészként is a közön-

ség egyik kedvence. Rendezőjével, Molnár Lászlóval nem aggódnak nagyon a rövid felkészülési idő miatt, hiszen a nyáron már megismerkedtek a színészek az anyaggal, előbb Szolnokon, majd Pécsett, a POSZT-on, a Magyar Teátrum Sátorban is tartottak felolvasó-színházi bemutatót a Lift-ből. A közönség reakciói meggyőzték a színház vezetőségét, érdemes komolyan foglalkozni a művel, melynek különös helyszíne egy lift és annak közvetlen környezete, szereplői pedig a sors különös szeszélye folytán egymás mellé sodródó emberek. Ezek a figurák korunk jel leg z ete s alakjai, így, egy szűk liftbe zárva mégis szinte az egész világ panorámája tárul elénk. Mindez sok humorral, fanyar ízzel, fordulattal, izgalommal. Szereplők: Karczag Ferenc, Gombos Judit, Barabás Botond, Dósa Mátyás, Kertész Marcella, Jankovics Anna, Vándor Attila, Horváth György, Mészáros István. (-)

7.


Borbála szerepében Hûvösvölgyi Ildikó

A holló árnyékában

A Turay Ida Színházban be- tőle. Egyik elmés megjegyzését simutatott A holló árnyékában című került elcsípnem: “Ne feledjétek, a történelmi krimi nagyon jó fogad- szöveg bilincs, ha tudod, kilincs!” A tatásra talált a közönség részéről. mondás mélyebb jelentését a BorbáMár a szünetben mondogatták: lát játszó Hűvösvölgyi Ildikó árulta el „Igazi színházat látunk!” Egy elő- a bemutató után: – Ezt a darabot leginkább Shakesadás leghitelesebb kritikusa a néző. Hozzáállása, véleménye nagyon peare királydrámáihoz tudnám hafontos az alkotóknak és a szerepVásári Mónika és Hűvösvölgyi Ildikó lőknek, annál is inkább, hiszen ez Topolcsányi Laura új színdarabjának ősbemutatója volt. Szerettem volna Árkosi Árpád rendezővel is elbeszélgetni az előadásról, de ő tíz éve nem ad interjút, és most sem tett kivételt. Csak megfigyelni tudtam, amint a bemutatón egyik öltözőből vándorol a másikba és az utolsó pillanatban is instrukciókkal látja el a színészeit. Mint a festő, aki még az utolsó ecset vonások ka l tökéletesíti művét, mielőtt megválna

Orth Péter a király szerelmének szerepében Bertold Brecht a Münchener Kammerspiele felkérésére írta az Angliai Második Edward élete című művét, Marlowe története nyomán. Ez volt a negyedik darabja és az első rendezése, melyet eddig még sehol nem játszottak, de nem is olvashattak hazánkban. Ungár Júlia kifejezetten a kecskeméti teátrum kérésére fordította le, színpadra állítására pedig a neves rendezőt, Zsótér Sándort kérték fel. Az ősbemutatót november 30-án tartják a Kelemen László Kamaraszínházban. A próbák során a király szerelmét alakító Orth Péterrel beszélgettünk. – A darabot Zsótér Sándor rendezi. Dolgoztál már vele korábban? – Igen, ő volt az osztályfőnököm Zsámbéki Gábor mellett az egyetemen. Rengeteget foglalkozott velünk, órák után is bejött segíteni, nézni a jeleneteket, beszélgetni a karakterekről. Nagyon sokat kaptunk tőle mindannyian. Apánk volt akkor is, mikor kamaszodtunk és lázadoztunk 3-4. év táján, majd kiröppentünk. Nem volt se könnyű, se harmonikus időszak, de annál fontosabb volt. Ezt most azért meséltem el, hogy megpróbáljam érzékeltetni, milyen összetett érzés, hogy pár kihagyott év után lehetőségem van újra ránéznem magamra egy olyan szemen keresztül, aki végig kísérte szakmai fázisaimat a bukdácsolástól. – Brecht-et játszani nem lehet könnyű feladat. Vagy csak a laikus számára tűnik így? – Az a helyzet, hogy én eddig még csak a tanár úrral dolgoztam

sonlítani. A Mátyás király udvarában játszódó történetben meg kellett küzdeni a szép, veretes szöveggel úgy, hogy el tudjuk vele mondani, amiről szól, amit gondolunk és érzünk. Régen játszottam ilyen jellegű darabban. Borbála, Corvin János édesanyja, drámai szerep és Topolcsányi Laura még azzal is megnehezítette a dolgomat, hogy egy monológot kivéve, szinte tőmondatokban beszélek. Nagyon nehezen indultunk el a próbákkal, mert rá kellett állítani a szívünket, lelkünket, agyunkat, nyelvünket erre a nemes szövegre és arra a fajta színjátszásra, amit ez a darab kíván. Ugyanakkor Árkosi Árpáddal először dolgoztam együtt. Az a fajta elemző munka, amit ő végez rendezés közben, újszerű volt nekem. Pont ezért egy nagyon izgalmas és érdekes próbafolyamat volt. A színész hajlamos a már bevált eszközeihez nyúlni, de ő nem hagyta, hogy sematikus dolgokat csináljak. Kibányászta belőlem azokat a színeket, amitől Borbála nem csak egy lemondó, önfeláldozó anya. Hát nem egy mai nőtípus, az biztos. Bár, ha jobban belegondolok, a magánéletemben sokszor én is „Borbála” vagyok. A családomért, az anyukámért, a hos�szú házasság teremtette helyzetekben bizony háttérbe kell szorítanom azt, amit „önző módon” én szeretnék. Ha úgy vesszük, lemondásokkal és megalkuvásokkal teli az életem, de mindez szeretetből fakad. Nekem is

Hűvösvölgyi Ildikó

nagyon fontos a családom! – Kevés olyan darab születik, amiben szinte csak nők a főszereplők. – Valóban ritka, ráadásul Laura kimondottan ránk írta a darabot. Vásári Mónikával, aki Beatrixet, Mátyás király feleségét alakítja, először játszom együtt. Bencze Ilonával, aki Mátyás édesanyát, Szilágyi Erzsébetet formálja meg az előadásban, van egy közös estünk Nők, álmok, sorsok címmel. Ez is a Turay Ida Színház produkciója. Vele már összeszokottabban próbáltam. Határozott színekkel kellett dolgoznunk a szerepformálásnál, hogy a három nő közötti különbség jobban kijöjjön. Segítettük egymást és őszintén mindent meg tudtunk beszélni a próbafolyamat alatt. Borbála szerepe egy új szín az én színészi palettámon.

Nagyon szeretem és nem azért, mert megmutathatom ismét a drámai vénámat. Ez egy izgalmas, színes, roppant érdekes darab, amit élvezet játszani. Van egy egészséges humora is, és a Horváth Károly által komponált reneszánsz zenék nagyszerűen erősítik ennek a kornak a hangulatát. Fantasztikus a Kovács Yvette Alida tervezte díszlet is. Egy oszlopcsarnok sakktábla alappal, az oszlopokon nagy királyaink arcképeivel. A pompás korhű jelmezeket is neki köszönhetjük, amiket meg kellett tanulnunk viselni. Más tartást ad az embernek. Szóval ez a darab egy igazi társasjáték, amiből egy nagyszerű, értékes, különleges előadás született. Őszintén ajánlom mindenkinek! Szabó Anikó

Brecht ősbemutató Kecskeméten

Brechten, így számomra a kettő nem teljesen választható el, és talán ez az oka annak, hogy mosolyogva azt feleljem: hát nem könnyű. Bár felmerül a kérdés, van-e olyan feladat, ami könnyű? Hiszen a lécet mindig tehetem magamnak egy kicsit magasabbra, mint ami kényelmes. Továbbá nem gondolom, hogy Goldonit könnyebb játszani, csak máshogy nehéz. Mindig az a legnehezebb, amivel éppen foglakozik az ember. – A téma sem hétköznapi: két férfi szerelmét dolgozza fel a darab. Hogyan éli meg ezt az érzelmet az általad játszott Gaveston? – Gaveston egy hentes fiú, akit korábban azért száműztek Írországba, mert a trónörökös, I. Edward fiának szerelme volt. I. Edward úgy vélte, a trónörökös így majd jobban oda tud figyelni a rá váró feladatokra, s természetesen az azonos neműek szerelme sem volt túl örvendetes dolog. A történet onnan indul, hogy Gaveston a már királlyá koronázott II. Edward hívására visszatér. Bár az érzéseit kissé összekuszálta a hosszú száműzetés, nem kérdés számára, hogy vissza kell jönnie oda, ahol a kedvese van. II. Edward mindenféle címet és rangot ad neki. Az eredeti Marlowe-műben, melyet Brecht feldolgozott, Gaveston egy kissé intrikus figura, aki a királyt kihasználva akar feljebb jutni. Brecht szerint ennél érdekesebb Gaveston belső konfliktusa: nem érti, hogy akarhatja, szeretheti a király őt, egy egyszerű hentes fiát, akiben semmi különleges nincsen. Míg II. Edward királyt egyáltalán nem érdekli a társadalmi

különbség, Gavestont egyre inkább aggasztja – főként, hogy mindenki gyűlölettel tekint rá, annak ellenére is, hogy nem kérte, csak kapta a rangot. Ráadásul nem is akar élni vele, ő csak a barátja szeretne lenni. Majd a feléjük irányuló egyre szorongatóbb gyűlölködést és háborúskodást megelégelve átvitt értelemben öngyilkosságot követ el, amikor kihátrál a számára fojtogató légkörből, és elhagyja a palotát. Ami két férfi szerelmét illeti, eddig még nem játszottam olyan előadásban, melynek ez volt a témája. Szakmai szemmel próbálok gondolkodni erről, és a gátlásaimat ezzel kapcsolatban napról – napra legyőzni. Nem beszélve arról, hogy előfordul: a partnernő, akivel az ember a szerelmest játssza sem minden esetben tetszik. Na jó, ez volt a vicc helye. De a viccet félre téve a szerzőt és minket is sokkal jobban érdekel, hogy kik ezek az emberek, mit gondolnak, és mi történik velük, mint sem, hogy azonos neműek-e vagy sem – ha értik mire célzok. Abban bízom, hogy az, akit ez a dolog kissé zavarba ejtene, képes lesz mögé látni, és úgy nézni őket, mint egy nagyon szoros, szeretetteljes barátságot, hiszen a darab annyi mindenről szól még emellett. – A szerző markáns rendezői eszközei, módszerei megjelennek az előadásban? – Próbálunk minél több dolgot megoldani egymásból, absztrakt játékokból és játékosságból, s csak a legfontosabb kellékekből. Természetesen legfőbb vesszőparipánk – hiszen Zsótér Sándorról van szó – a

szöveg és az abban való elmélyedés: „miért mondom? Ki lehet az az ember, akiből ez a mondat szólal meg ebben a helyzetben”. A díszletről és a jelmezről még nem sokat tudunk. Már most érzem, hogy nagyon jó munka lesz mindenkinek és csapatként fogunk tudni működni. Elké-

pesztő szerepek mozognak ebben a darabban és nagyon remélem, hogy olyan izgalmas lesz a végeredmény, mint amilyennek most látszik és a közönséghez sikerül eljuttatnunk ezt a csodaszép szöveget és hihetetlen történetet. Bera Linda


Beszélgetés Gemza Péterrel A debreceni Csokonai Színház táncos-zenés mesejátékot mutatott be november 8-án Weöres Sándor Holdbeli csónakos című színműve alapján, Gemza Péter rendezésében. A művésszel, aki az előadás díszletét is tervezte Kozma András, az előadás dramaturgja beszélgetett.

Gemza Péter, a világhírű Nagy József (Joseph Nadj) tanítványa és állandó munkatársa 2009-ben rendezett először a Csokonai Színházban, amikor J. W. Goethe szövege alapján színpadra állította a Zöld kígyó és Szép Liliom című előadást. Ezt követően számos nagyszínpadi produkció – többek között a Krisztus-oratórium, Az ember tragédiája, a Mária – koreográfusaként dolgozott a debreceni teátrumban. A Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján 2012-ben A homok as�szonya című Abe Kóbó-regény alapján készült Mint a fagyöngy… című előadás létrehozásában a szöveg, a mozgás, a díszlet, a látvány és a hangzásvilág szerves egységét megteremtő rendezői munkájáért díjat kapott. – Nagy József társulatában elsősorban táncosként, később koreográfusként és mozgástanárként lett ismert. Az utóbbi időben egyre inkább az irodalmi szövegek felé fordul – Goethe és Abe Kóbó után miért éppen Weöres Sándor költői szövegét állítja színpadra? – A felkérést a Csokonai Színháztól kaptam, de nem ért váratlanul, mert Weöres Sándor költészete és dramaturgiája már régóta foglalkoztat. Az egyik legjelentősebb magyar író-költőnek tartom, akinek zeneiséggel és filozófiával telített szövegei az elmélyülés lehetőségét

A Holdbeli csónakos Debrecenben

kínálják fel – egyszerre érzékiek és filozofikusak. Eddig nem kifejezetten színházi szemmel közelítettem hozzá, de már láttam korábban néhány figyelemreméltó előadást, például a Theomachiát Balázs Zoltán

rendezésében. A holdbeli csónakost remek lehetőségnek érzem egy olyan előadás létrehozásához, amelyben a tánc, a zene és szöveg egységes, álomszerű meseszövetté állhat ös�sze, de olyan módon, hogy az mind a

gyerekek, mind a felnőttek számára élvezhető legyen. – A holdbeli csónakosban többféle stílus, műfaj keveredik, számos mítosz

és hagyomány ötvöződik a történetben. Mi volt a fő gondolat, a vezérelv az előadás rendezése során? – Formai szempontból Weöres szövege leginkább talán egy bábelőadást feltételezne, és én igyekeztem is követni ezt az elvet. De nálunk a bábokat élő szereplők helyettesítik – oly módon, hogy azokat a figurákat jelenítik meg, akikből – úgymond – letisztultak a bábkarakterek, mint például Vitéz László, vagy Bolond Istók és Paprika Jancsi esetében. Ezt a mozgással, tánccal illetve a zenével is igyekeztem érzékeltetni, de nem h a g yom á nyos, sablonos módon, hanem az adott színész személyiségéből építkezve. Egyébként a táncok és a zene a mi előadásunkban is sokféle forrásból táplálkozik. Alapjában véve magyar dallamok, ritmusok szólalnak meg, de stilizáltabb, letisztult formában,

ötvöződve szlovák, horvát, román, cigány táncritmusokkal és motívumokkal, néhol dzsesszes beütéssel. A történet szempontjából szá-

momra a legfontosabb az égi és földi szerelem lehetősége vagy lehetetlensége, ami az ősi mítoszoktól kezdve Árgyilus királyfi történetén keresztül a Csongor és Tündéig alapkérdés. Miért vágyódik el az ember a valóságból, és földi lény létére miért keresi az égi, az elérhetetlen szerelmet? Képes-e lemondani a lelkének égbe vágyó részéről, a hús-vér, valós boldogságért? Ezek olyan örök kérdések, melyek a mesékben, mítoszokban, de akár a művészetben is folyamatosan felvetődnek. Ez a kettősség nyilván nem fogalmazódik meg a gyerekek tudatában, de ösztönösen ők is érzik, bár az ő világukban még természetesebb az átjárás a valóság és a képzelet között. – Hogyan írná le az előadás hangulatát, atmoszféráját? – Én a gyerek köz ön sé get legalább annyira komolyan veszem, mint a felnőtt nézőt, még akkor is, ha sok mindent másképp lát, másképp érzékel. A legjobb, amikor felnőttek és gyerekek együtt nézik az előadást, mert kölcsönösen hatnak egymásra. Ebben a

darabban egy varázslatos, titokzatos utazásra indulnak el a nézők, miután a mesélő, Vitéz László kinyitja a hatalmas kaput, amit meséskönyv-

nek vagy zenedoboznak is láthatunk. Ezzel mintha egy másik világot nyitna meg számunkra, elindítja a mese időszámítását, és in-

nentől kezdve minden a játék, a mese törvényszerűségeinek rendelődik alá. Az égbevágyó Pávaszem királykisasszony és a földi módon, de hűségesen szerelmes lapp királyfi, Medvefia megpróbáltatásait és egymásra találását kísérhetjük végig táncban, dalban, zenében, amit folyamatosan ellenpontoz a hősködő, nagyszájú, de csupaszív Vitéz László, a garabonciás Bolond Istók és a kedvesen izgága Paprika Jancsi humora. Kozma András Fotó: Máthé András SZEREPLŐK: Bakos-Kiss Gábor, Varga József, Szakács Hajnalka, Miske László, Kiss Gergely Máté, Olt Tamás, Mercs János, Vranyecz Artúr, Edelényi Vivien, Pozsonyi Ágnes, Bocskai István, Endi András, Molnár Endre, Steuer Tibor, Dargó Gyergely. Közreműködik: a debreceni Hajdú Táncegyüttes, együttesvezetők: Tiszai Zsuzsa, Lovas Bálint. Díszlettervező: Gemza Péter; Jelmeztervező: Aleksandra Pešić; Zeneszerző: Solti Árpád; Dramaturg: Kozma András; Rendező: Gemza Péter.

Ákombákom a barátságról és közös értékekről

Kézdy György estje Sopronban – Az egész életünket fel lehet fűzni egy nagy Ákombákommá. Benne lesz a barátság, a közös értékrend és a nehéz sorsunk – mondta Kézdy György, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, aki ebben az évadban a Soproni Petőfi Színházban várja a nézőket, akik a

Pódium bérlet sorozatban tekinthetik meg az Ákombákom című estet, mely az élet nagy önmagába visszatérő spiráljáról szól, kezdetről, végről, emberi kapcsolatokról. – Két közeli barátom Orbán Ottó és Lázár Ervin egy éven belül halt meg. Mindkettőjüktől én vettem búcsút a temetőben. Mi hárman nagyon jóban voltunk, egy évben is születtünk. Ők ketten egymással is szoros kapcsolat-

ban álltak, más szemszögből nézték ugyan a világot, még politikailag is, de értékrendben azonosak voltak. Négy hónapos intenzív belső készülés után elhatároztam, hogy megpróbálom felfűzni a mi világunkat valamire, ami megmaradhat az utókornak, közönségnek. Ehhez jött még Karinthy Frigyes, aki nekem gyerekkoromtól az irodalom egyik csúcsa, mániám, szeretem azt, amiket írt, mert az számom-

ra nagyon fontos kísérő és útmutató. Zelk Zoltán nem volt a barátom, de ismertem és Ákombákom című verse adta magát ehhez az összegzéshez, mint egy sorvezető. Elkezdtem a sorokat, verseket szétszedni, összerakni, s született ebből valami érdekes, nagyon sokszínű visszatekintés a mi rettenetesen nehéz életünkről – nyilatkozta Kézdy György. VéeR

8.

9.


Hatalmas siker Veszprémben (folytatás az 1. oldalról)

Nagy Viktor szereti Charles Dickens műveit. A Karácsonyi énekből készült Isten pénze című musicalt kétszer magyarul és egyszer németül is megrendezte hatalmas sikerrel. Most ő választotta azt, hogy a Twist Oliverből készült zenés darabot állítsa színpadra Veszprémben. Mint mondta, a mai válságos világban fontos, hogy ne engedjék el az emberek egymás kezét és segítsék az elesetteket, a szegényeket, vegyék észre a másikat a legnagyobb bajban.

– Dickens világa, az ő történetei pontos lenyomatot adnak a jó és rossz kikerülhetetlen harcáról, az emberségről és embertelenségről. Az Oliver! arról is szól, hogy bármilyen gonosz, pénzsóvár, szeretet nélküli, nyomorúságos a világ, a jó mindig utat talál magának. Ez a mű megkérdezi azt is tőlünk, a jog, az igazság, a szeretet képes-e győzni a rossz felett. Dickens nagyon kevés pozitív szereplőt írt bele könyvébe. Szélsőséges, főként negatív figurákat rajzolt meg, nem menti fel a gonoszokat, nem bocsát meg nekik és az őket körül ölelő világnak megmutatja, hogy a legmélyebb nyomorban is győzhet a jó. A musical jóval könnyedebb módon dolgozza fel ezt a történetet, mint az alapregény. Faginről, a tolvajbanda vezéréről például nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy eredendően gonosz, vagy csak a helyzete teszi azzá. Nancy, az utcalány pozitív hőssé válhat, mert megmenti a tolvajbandától Olivert. Ebben a korai Twist Oliver kapitalista világbeli sorsa példát mutat nekünk a humánumról ma is, amikor újra egyre kegyetlenebb körülöttünk minden. Szá-

Kőrösi Csaba és a gyerekek

Oliver! színháztörténelmet írt

momra ez a mű a jóságba vetett hit reménydarabja – nyilatkozta Nagy Viktor, aki úgy gondolja: igazi családi színházi élményt nyújt a produkció kicsiknek, nagyoknak és felnőtteknek egyaránt. Mindehhez csatlakozik Kentaur egyedi és utánozhatatlan díszletés jelmezvilága, valamint Gyenes Ildikó látványos koreográfiája. A rendező szerint a nézők valószínűleg elsősorban a színészi játékot, a gyerekcsapat teljesítményét, a zenét, a dalokat szeretik meg az előadásból, ám reményei szerint összehasonlítják a régi világot a maival, átérzik, átélik majd

Oliver sorsán keresztül azt is, hogy bármi történik is velünk, a jó soha sem veszíthet. Csak hinnünk kell benne. Kentaur, azaz Erkel László a magyar színházi világ elismert Jászai-díjas díszlettervezője sokoldalú alkotó, otthonosan és kreatívan mozog a képzőművészet, a film és a zene világában is. A veszprémi színházban sokan ismerősként köszöntötték. – Az 1990-es évek közepén Krámer György koreográfiájára és rendezésében készült Veszprémben egy táncest Rockodüsszeia címmel. Ez volt az első találkozásom ezzel a színpaddal díszlettervezőként. A műhelyházban azóta már többször dolgoztak nekem olyan díszleteken, amelyeket más színházaknak terveztem. Remek, profi szakemberekből áll a csapat, öröm velük a munka. Jelmezt ide most először terveztem és nem udva ri-

askodás, de nagyon jól működik ez a részlege is a színháznak. Az Oliver! egy nagy musical, hatalmas háttérmunkát igényel színpadra állítani bárhol a világon és ez igazi kihívást jelent mindenki számára – mondta Kentaur, aki nem először tervezte meg Lionel Bart művéhez a díszletet. A musicallel való kapcsolata 1999-ben kezdődött Londonban, ekkor kérte meg a neves producer, Cameron Mackintosh, hogy egy amerikai turnéhoz új látványvilágot teremtsen az Oliver!-hez. Az előadás New Yorkban készült el véglegesen, de hatalmas sikert aratott más, többek között kanadai játszóhelyeken is. A veszprémi előadás színpadképének alapjai erre a 13 évvel ezelőtt megálmodott díszletvilágra épülnek. A viktoriánus korabeli Londont amennyire lehet, realista igénnyel mutatja meg, ugyanis ebből a korszakból maradtak fenn fotográfiák, sőt metszetek is, ami segítette a munkáját. Kentaur úgy készítette el a terveket, hogy a produkció játszható legyen nagy szabadtéri színpadon, több ezer néző előtt is, hiszen a veszprémi elképzelések között szerepel ez is. Amikor arról kérdeztük, neki lelkileg mit jelent Twist Oliver története, azt felelte, díszlettervezőként első számú feladata mindig az, hogy a mű cselekményének megfelelő környezetet teremtsen meg a színpadon. Az Oliver! ebből a szempontból nehéz mű, mert mozgalmas, rengeteg helyszínt kell rövid idő alatt megmutatni, aminek technikai kivitelezése nagy odafigyelést és komoly műszaki munkát igényel. Alkotóként viszont csak úgy tud bármilyen történethez tervezni, ha annak a mozgatórugóit, üzeneteit, tanulságait is figyelembe veszi. A látvány nem írhatja felül a darabot, ám mindig hozzájárulhat a színházi katarzishoz. – Ne felejtsük el, itt egy musicalről van szó,

Arbas Socias Carlos, Kőrösi Csaba és Dani Mátsás

könnyedebb a feldolgozás, a végkifejlet is vidámabb, az eredeti dickensi történet bonyolultabb, összetettebb, és sokkal drámaibb. A zenés feldolgozásban a hangsúlyok is más helyre kerülnek. Ami viszont örökérvényű ebben a műben is, mindaz, ami körbevesz bennünket. Miként alakul egy közösség sorsa, hol a határ a jó és rossz között, a gyermekek kiszolgáltatottsága, az árulás, a barátság, az önfeláldozás közben. Igazi tanmese ez a gyerekeknek, kamaszoknak, családoknak, mindannyiunknak – tette hozzá Erkel László. Kőrösi Csaba Fagint, a tolvajfejedelmet alakítja az Oliver! című musicalben. A Veszprémi Petőfi Színház népszerű színművésze nem először dolgozik Nagy Viktorral, öt esztendeje a Legyetek jók, ha tudok! című előadást vitték sikerre. Akkor is népes gyermekcsapat vette körül a darabot színpadra állító stábot, s most is. – A regény és a film két teljesen különböző felfogásban mutatja be Twist Oliver meséjét, a színpadi mű pedig ennek a történetnek egy harmadik

síkját vetíti elénk. Gyerekekkel soha nem könnyű dolgozni, most ez egy új csapat, nagyon igyekeznek, remélem, sikerül elnyernünk a nézők tetszését. A szerepem szerint negatív figura vagyok, ám, szerintem azt soha nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Faginnak csak rossz tulajdonságai vannak. Igaz, hogy zsugori, ki is használja a gyerekeket, de azért szereti őket. Így aztán az ítélet mellett mindig ott lebeghet a feloldozás lehetősége is – mondta Fagin alakítója. Twist Olivert kettős szereposztásban két veszprémi fiú: a 11 éves Arbas Socias Carlos és a 11 és fél éves Patkós Márton alakítja. Előbbi a Kossuth Lajos Általános Iskola diákja, utóbbi pedig a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola tanulója és a Petőfi Színházban játszott már az Anna Karenina, a Koldusopera és a SingSingSing produkciókban is. – Oliver bánatos, mert nincs édesanyja és keresi a szeretetet. Nagyon örülök ennek a szerepnek, sokat tanulhatok, fejlődhetek közben, jó érzés itt lenni a többiekkel – nyilatkozta Arbas Socias Carlos. – Az ének és táncpróbák nagyon kemények voltak, fegyelmezetten kellett dolgoznunk. Sok segítséget kaptunk mindenkitől a színházban, remélem, sokáig játszhatjuk ezt a darabot, megszerettem Olivert és az egész csapatot – tette hozzá Patkós Márton. Varga Róbert Fotó: Melczer Zsolt

10.

Magyar Teátrum . A Magyar Teátrumi Társaság havilapja . 2012. november Tébi Márta, aki a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház vezető színésznője újabb bemutatóra készül. November 21-én mutatják be az Óbudai Kultúrális Központban Csajkovszkij A hat�tyúk tava című remekművét Nyírő Bea átdolgozásában. A közismert történetet nem balett formájában, hanem prózában játsszák el a színészek közérthetőbbé téve a gyerekek számára. Ugyanakkor Csajkovszkij csodálatos zenéje is felcsendül az előadásban. Cárkisasszony

A hattyúk tava gonosza

Ollócskát, a Csipkerózsikában az Udvari bolondot, a Holle anyóban Óriásbékát, a Péter és a farkasban Pétert, a Tom Sawyer kalandjaiban pedig Beckyt alakítja. Még felsorolni is sok a műsoron lévő darabok száma, amiben játszik. – Hogy bírod? – A buszon pihenem ki magam, ha éppen nem kell tanulnom. A múltkor például éjjel egyre értem haza a Turay Ida Színház egyik előadásáról és reggel öt órakor indultam Gyulára a busszal három Óz előadás-

Tébi Márta arcai

ra. A gyerekelőadások reggel illetve délelőtt kezdődnek, és a békés megyei város Óriásbéka egy kicsit messze van Budapesttől, de azért örültem, hogy Gy ulá ra megyünk, mert én

Péter

ott születtem és ott él a családom. A szerepem, Dorka, végig színpadon van, leszámítva az első öt percet. A harmadik előadáson már „azt sem tudtam, hol vagyok”, annyira elfáradtam. Hála Istennek utána otthon tudtam maradni. Édesanyám főzi a legjobb húslevest, megettem, aztán lefeküdtem. Szinte csak annyit látott belőlem a családom, hogy alszom. Másnap vissza kellett

Tébi Márta nagyon sok felnőtt előadásban játszik, viszont a meseelőadásokban mondhatni mindegyikben. A kislányos alkatú, sokoldalú színésznő az Ózban Dorkát, A Hófehérke és a hét törpében Tudort, A dzsungel könyvében Jamunát, a Pinokkióban a Macskát és a Kék tündért, A négy évszakban a Cárkisasszonyt, A suszter manóiban

utaznom Budapestre. Az otthon eltöltött rövid idő azért feltöltött an�nyira, hogy tovább tudjak dolgozni. – A hattyúk tavában te játszod Odiliát, a gonosz hat�tyút. Máskor is volt már negatív szereped? – Most gondolkodnom kell... Igen, a Pinokkióban például a Macska, aki kicsalja a pénzt a fabábútól. De az az igazság, hogy a gonosz Odilia szerepében is kerestem valamit a jóból, amitől elfogadhatóbbá, megérthetőbbé tehetem a cselekedetét. Nem azért, hogy fölmentést kapjak a gyerekektől, hanem ettől színesebbé válik a figura. Gonoszat játszani ugyan nem hálás, de sokkal szélesebb skálán lehet megformálni.

– Ugyanolyan klasszikus kiállítású a darab, mint a Négy évszak, vagy mondjuk a Csipkerózsika? – Igen. Sőt! A színházunk törekszik arra, hogy a díszletek és a jelmezek is kor- és valósághűek legyenek. Itt például a hattyú az hattyú és a királylány az királylány. Az általunk bemutatott meséket csakis gyönyörű jelmezekkel és klasszikus zenékkel fűszerezve kínáljuk a gyerekeknek. A történeten túl a látvánnyal is elvarázsoljuk őket. Jamuna

Dorka

– Olvastam, hogy A hattyúk tavának van egy olyan változata, amiben a szerelmes herceg meghal és a hattyúk nem változnak vissza emberré, vagyis a gonosz győz. Ti melyik változatot játsszátok? – Nem árulom el. Ha a gyerekek tudni akarják, hogy nálunk mi a történet vége, meg kell nézniük – nevet Tébi Márti, de még hozzáfűzi – most gonosz voltam, ugye? Szabó Anikó

Az egri Óz üzenete: együtt könnyebb

Az ismert mesét 20 év után november 9-től ismét műsorra tűzi a Gárdonyi Géza Színház. Ezúttal új előadás születik új szereplőkkel, Pinczés István rendezői elképzelései szerint. - Szakmai kihívás, hogy az angolszász alapmese és a nagysikerű amerikai film után a mai gyerekközönség számára is korszerű és vonzó színházi előadást teremtsünk, megtaláljuk a magyar változatban a ma is és itt is érvényes mesei szituációk

ta Topolánszky Tamás koreográfusi fantáziájának segítségével csatlakozik a produkcióhoz, hogy a tánc stilizált nyelve válhasson a mesei varázslás egyik eszközévé. A darab főszereplője, a Dorkát alakítót Bánfi Kata így nyilatkozott lapunknak: – Elolvastam az alapművet és korábban láttam már színpadon is a mesét. Az eredetihez képest a mi

ként, Majmokként, Mumpicokként, Nyugorokként jelennek meg. Remélem az előadáson is érződik majd, hogy nem először dolgozunk együtt, nagyon jó a csapat, odafigyelünk egymásra. Dorka megjelenítéséhez nem kell túl mélyre ásnom, nagyon is intenzíven él bennem a „kisgyermek”. Erre építkezem és azt a fajta látásmódot követem, ami egy gyerekre jellemző: ahogy mindenre rácsodálkozik, kitartóan keresi a választ a miértekre, és saját fantáziájának világában álomszerű képekkel hadakozik. Az előadás a felnőtteknek segít gyermekszemmel újralátni a dolgokat, a kicsik pedig rájönnek: szorongásaikkal, problémáikkal nincsenek egyedül. Például a gyáva oroszlán mindentől fél, de barátai folyamatos bátorítására leküzdi a félelmeit. Számomra ez is az üzenete

Fehér István, Bánfi Kata, Nagy Barbara, Káli Gergő, Ozsgyáni Mihály, Szívós Győző

az előadásnak. Csapatban, társakkal minden könnyebb. Még a gonosz boszorkányt is le lehet győzni. SZEREPLŐK: Venczel Valentin, Bánfi Kata, Dimanopulu Afrodité, Fehér István, Nagy Barbara, Káli Gergely, Nagy Barbara, Venczel Valentin, Bánfi Kata

Nagy Barbara, Bánfi Kata, Dimanopulu Afrodité

valóságtartalmát – mondja a rendező. Az előadás zenéjét és dalszövegeit Aldobolyi Nagy György írta. A darab a Schwajda György által jegyzett változat Éry-Kovács András által átdolgozott szövegével kerül színre, mely Szőllősi Klára fordításának felhasználásával készült. A Gárdonyi Géza Színház tánctagoza-

Ózunk más, modernebb, vagányabb lesz, ami a karakterek külső megjelenését illeti. Aldobolyi Nagy György zenéje fülbemászó, dalszövegeiben kedves humor van, mindez lendületet ad. Most készülnek a koreográfiák, a GG Tánc Egerrel, a színház tánctagozatával egységes csapatként, összhangban dolgozunk. Ők Varjak-

Ozsgyáni Mihály, Szívós Győző, Nánási Ágnes, Radvánszki Szabolcs. Mumpicok, szárnyas majmok, varjak, nyugorok: Homolya Patrícia, Kelemen Dorottya, Kőhalmi Viktória, Tóth Karolina, Schlégl András, Emődi Attila, György László, Nagy Csaba. Zenekar: Ágoston Ottó/Klem Dénes, Mándoky Béla/Baran Rzegorz, Marík Erzsébet/Farkas Antal, Aldobolyi Nagy György/Nagy Zoltán, Godó Gábor; Vezényel: Aldobolyi Nagy György/ Nagy Zoltán; Díszlet, jelmez: Pilínyi Márta; Koreográfus: Topolánszky Tamás; Pintér Lotti; Korrepetitor: Nagy Zoltán; Ügyelő: Hódosi Ildikó; Súgó: Tóth-Pethő Orsolya; Videóeffekt: Balázs László; Rendezőasszisztens: Ivády Erika. Rendező: Pinczés István Jászai- és Ucsimura-díjas. Pilisy Csenge Fotó: Gál Gábor

11.


A 2012/2013-as évad a Fiatal Alkotók Éve a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. Az új évad rendezői gárdája között találjuk Fige Attilát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező hallgatóját, aki állandó tervezőjével Miareczky Edittel közösen állítja színpadOlvasópróba ra Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékát, amely most jelent meg a Móra Kiadó gondozásában és először láthatják a gyerekek nagyszínpadon. A Bartók Kamaraszínház prózai és tánctagozatának közös produkcióját a közönség november 30-án láthatja először. A Pimpáré és Vakvarjúcska lírai történet a szerelemről, a másik elfogadásáról, a felnőtté válásról és az önzetlenségről szól. A főszereplő Pimpáré királykisasszony a birodalom reménysége, Pitypang király és Pongyola királyné egyetlen leánygyermeke. A szülők mielőbb férjhez akarják adni, hiszen csak ő hozhat megoldást az anyagi gondokkal küzdő királyságnak. Dacos királykisas�szonyhoz méltón nem enged a szülői önkénynek, egyik kérő sem nyeri el a tetszését; ő ugyanis szerelemből akar férjhez menni, a sors és az élet azonban kiszámíthatatlan. Erdős Virág nagyszerűen ábrázolja az emberi erényeket és gyarlóságokat, klasszikus mesei motívumokat, karaktereket használ, és ezeket helyezi át a modern kor élethelyzeteibe. Sajátos, iróniával átszőtt költészete a felnőttek és a legfiatalabbak számára is követhetővé és élvezhetővé teszi a verses mesejátékot. Fige Attilát és Miareczky Editet a fantáziadús látványvilág és a komplex színházi formanyelv tudatos használata jellemzi. Fiatal koruk ellenére számos magas művészi színvonalú, szórakoztató, de egyben elgondolkodtató gyerekelőadást hoztak már

Pimpáré és Vakvarjúcska,

avagy egymás elfogadása a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban

létre. Az interjú során nyilatkoztak a közös munkájukról, a gyerekszínházról és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban készülő legújabb darabjukról. – Hogyan kezdődött a közös munkátok? Fige Attila: – Az első közös munkánk egy operettrészlet volt. Gördülékenyen tudtunk együtt gondolkodni és dolgozni. Azóta is egymásból építkezünk, impulzusokat cserélünk. Kiegészítjük egymást, jó párost alkotunk. Miareczky Edit: – Szeretek Attilával dolgozni, mert erős vizualitással rendelkezik, ezért könnyen lehet továbbépítkezni, egyik ötletből születik meg a másik. – A gyerekek számára minden megszemélyesíthető, képzeletük határtalan. Mennyiben építkeztek, hagyatkoztok a gyerekek fantáziájára? FA: – A gyerekek képzelőereje a legfontosabb. Kaptunk már olyan kritikát, hogy nagyon minimális, vagy túlságosan is absztrakt világot hoztunk létre. Az a célunk, hogy a gyerek fantáziáját, képzelőerejét beindítsuk, ezzel érdeklődését folyamatosan fenntartsuk. Olyan gyerekelőadásokat, bábelőadásokat szeretnénk csinálni, amelyek továbbgondolják a hagyományokat. ME: – A szerző, Erdős Virág eredetileg bábszínház számára írta meg a mesét, amelyből mi most nagyszínházi előadást készítünk. A díszletet és a jelmezt ehhez mérten kell megterveznünk.

Szenzációóóó!

Jókedvű vállalkozásba fogott a szolnoki Szigligeti Színház társulata. Színpadra állítják a színház művészeti vezetője, Kiss József félig cirkuszi-, félig mesedarabját, a Szenzációóóó!-t.

A szerző így nyilatkozott darabjáról: – Nagyon bízom benne, hogy a legifjabb közönség díjazni fogja erőfeszítéseinket. Úgy áll föl az előadás, hogy lesz benne vagy tíz rövid cirkuszi szám, melyet részben színészeink,

Fige Attila

részben a szolnoki Kiugró tehetségkutató verseny nyertesei adnak elő. Nagy segítség nekem a kiváló pantomimes: Atlasz Gábor. Lesz itt, kérem, zsonglőr, egykerekű biciklis, akrobatikus tornászok, kötélugrók, és lesz itt bohóc, erőművész, bűvész, fakír és illuzionista. S mindezeken felül is lesz oka izgulni a nagyérdeműnek, hiszen láthat itt tiszta szerelmet, sötét ármánykodást, összeesküvést is. És ami a legfontosabb: a világ rendje a darab végére helyreáll: a gonoszak elnyerik méltó büntetésüket. Szereplők: Harna Péter, Ónodi Gábor, Zelei Gábor, Tárnai Attila, Sárvári Diána, Lugosi Claudia, Horváth Gábor, Deme Gábor, Kinczel József. Rendező: Kiss József. (-)

– A gyerekirodalom gyakran él a klasszikus mesei motívumok és a felnőttek számára is ismerős hétköznapi helyzetek egybecsúsztatásával. Ez mennyiben jelenik meg a készülő előadásban? FA: – Célunk az, hogy ne csak a gyerekek élvezzék az előadást, hanem a felnőtt közönség is. A Pimpáré

Megtartotta első megbeszélését a 2013-as Ádámok és Évák Ünnepe felkészítő pedagógusainak csapata a Szigligeti Színházban. Az idei, feldolgozásra váró téma: a Magyar népmesék. A középiskolák csapatai ebben az évben szabad kezet kaptak. Kiválasztották a meséket, s maguk

és Vakvarjúcska szövege és története erre kiválóan alkalmas. Megpróbálunk két síkon kommunikálni. A szöveg szintjén vannak olyan szituációk, amelyek a felnőttek számára érdekesek, és van egy másik sík, amely a gyerekekre hat. ME: – A történet nagyon is aktuális... – Milyen tanulságokat hordozhat a gyerekek és a felnőttek számára? FA: – Rengeteg fontos problémát vet fel. Azt gondolom, elsősorban arról szól, hogy fogadjuk el és értsük meg egymást, ne legyenek előítéleteink. Továbbá az önfeláldozásról. Ahhoz, hogy működjön egy kapcsolat két ember között, fel kell adnunk önmagunkból valamit és meg kell tennünk bizonyos dolgokat a másikért.

ME: – Valamint azt is, hogy képesek legyünk kiállni magunkért. – A királykisasszony végül megtalálja a szerelmet, de közben el is veszít valamit. ME: – Pimpáré egy viszonylagos kényelmet veszít el. Olyan érzelmi és anyagi biztonságot, amelyről kiderül, hogy csak látszólagos. A kérdés az, hogy vajon képes-e meglátni az őt körülvevő valódi értékeket? Pimpáré és Vakvarjúcska világa teljesen különböző, ám ez csak a látszat. FA: – Pimpáré számára ott van az új kezdet lehetősége. Képes szakítani az eddigi életével és továbblépni az új élet reményében. Mindenképpen pozitív üzenetet hordoz ez a mese; bátornak, elfogadónak és nyitottnak kell lenni a világra, önmagunkra és a társainkra. – Kritikusabb a gyerekközönség, mint a felnőtt? FA: – A gyerekek rögtön elárulják, kimondják, hogy mi tetszik nekik és mi az, amit unalmasnak tartanak. Az előadás alatt szóvá teszik a nemtetszésüket, vagy csak megbeszélik a látottakat. – Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? FA: – A báb- és gyerekszínházi munkák a legfontosabbak, mert ez nagy kihívás és nagyon hálás feladat. Szeretnék a jövőben közösen bábfilmet és a báb-animációt készíteni. Mudra Ágnes

Szolnok, 2013.

alkotják meg etűdjük forgatókönyvét is. A színházban három hónapig tanuló gyakornok, Nagy Sára, aki a debreceni egyetem végzős hallgatója, segíti a dramaturgiai munkákat. Az eddig kiválasztott népmesék: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Didergő király, Az állatok beszéde, Bohóka meg Katóka, A rátóti csikó-

tojás, Hamupipőke királyfi, Szegény ember hegedűje, Rest Miska, Kacor király, Az aranybornyú, Árgyélus és Tündérszép Ilona. A résztvevőknek ismét meg kellett birkózniuk azzal a gondolattal, hogy a jelentkezők várható magas létszáma miatt egy-egy mese nem lehet hosszabb 8 percnél. (-)

12.


„Őrültnek kell lenni egy kicsit”

Balogh Eszter a Gyôri Nemzeti Színház új karigazgatója

B el l i n i Norma című operájának koncertszerű előadásával lép közönség elé a Győri Nemzeti Színház kórusa november elején a Győri Filharmonikus Zenekarral, Kovács János Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész vezényletével. Ez a fellépés, az új kórusvezető, Balogh Eszter első önálló munkája a társulattal. Balogh Eszter 1989-ben szerezte meg középiskolai ének, zeneelmélet tanár és karvezető diplomáját Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 26 esztendeje tanít, 22 éve vezet kórusokat Győrött, 2003 szeptembere óta a Cant’Art Énekegyüttes művészeti vezetője, öt éve vezeti az általa alapított Pattantyús Legényegyletet a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskolában. – Nem anakronisztikus dolog fiúkórust vezetni napjainkban? – A kollégák közül néhányan azt se hitték el, hogy ebben az iskolában egyáltalán lehetséges éneket tanítani. Szerintem lehet, csak óriási munka. Sokan kérdezték, hogy nem lenne-e nekem jobb egy szakirányú, művészeti szakközépiskolában. Azt gondolom, hogy

mindkettőnek más a bája. Egy romlatlan falusi gyereket meggyőzni arról, hogy az ő 15 éves életében is helye van a zenének legalább akkora dolog, mint pályára készíteni valakit. Nagy küzdelem és rengeteg plusz munka, amihez őrültnek kell lenni egy kicsit. – A fiatalokkal való foglalkozás nagy felelősség, de ugyanez mondható el egy életmű folytatásáról is. Milyen érzésekkel tölti el, hogy az idei évadtól a nyugdíjba vonuló Gál Anikó karigazgató munkáját folytatja? – Gál Anikót nagyon régóta ismerem, és nagy tisztelettel tekintek a munkájára. Személye összeforrt ezzel a kórussal és a színházzal. Figyelemre méltó az a hihetetlen türelem, ahogy ő mindenféle nehézségű, karakterű darabot betanít, mindig fantasztikus minőségű munka kerül ki a keze alól. Ilyen volt például a Hunyadi László, ahol nagyon komoly férfikari részek vannak, nagyon igényes tanulnivaló. Az a magas színvonal, ahogy a kórus Anikó vezetésével kiállt, belőlünk, szakmatársakból mindig a legnagyobb tiszteletet váltotta ki. Amilyen szép és színes a színház, an�nyi nehézséget is okoz egy karnagynak. Hiszen mindenki habitusának vannak kedvesebb darabok, amiket magától is szívesen választ, de a színházban mindent csinálni kell, ami csak a repertoárból fakad. – Milyen karakterű karnagynak tartja magát? – Ha számba veszem, hogy mi mindent csináltam az elmúlt huszonvalahány évben, akkor ebből az egyházzene képviseli az egyik legnagyobb

szeletet. Ez furcsa lehet, ha a mostani munkával állítjuk szembe, de mélyebben átgondolva mégsem az, hiszen az egyházzene nagy alkotásai legalább akkora drámai erőt és sokszínűséget mutatnak fel, mint a színpadi művek, ráadásul ez utóbbiak látványos eszköztára nélkül, gondoljunk például Bach: János- Passiójára vagy Kodály csodálatos: Psalmus Hungaricusára. Nincs semmi más: csak a Zene! A mostani feladatban kihívás, hogy esetleg néha meg kell győzzem magam olyan darabokról, amit az elmúlt húsz évben nem biztos, hogy választottam volna. Azt sem kellett eldöntenem róluk, hogy tetszenek vagy sem. – Érez kíváncsiságot, hogy milyen művek fognak majd szembe jönni? – Feltétlenül. Nagyon izgalmas a műfaji sokszínűséghez felnőni. Újdonság, hogy mások keze alá kell dolgozni, hiszen eddig a saját munkámban teljesen önálló voltam. Most úgy kell megtanulni darabokat, vagy részleteket, hogy kiderülhet, valami nem az én tempóm, nem az én hangerőm. Szép feladatnak látom, hogy mások zenei nyelvével megtanuljak összecsiszolódni, el tudjam fogadni, hogy esetleg más tempót vagy más arányokat szeretne megvalósítani valaki, mint ahogy azt magam elképzelem. Egy dolog áll mindenek felett, amit létrehozunk, annak mindenképpen magas színvonalon kell megszólalnia. Kottáról nem vitatkozhatunk soha. – Hogy sikerült megtalálni az összhangot a társulattal? – Ebben sok csodálatos, szeren-

csés momentum volt, sokakkal régóta ismerjük egymást. Van, aki régi osztálytársam volt, és ezer éve ismerjük egymást. Volt, akit tanítottam, és van egy fontos közös élményünk is, hiszen tavaly Gál Anikó meghívott a Carmen külső kórusába, így lehetőségem nyílt már akkor mindenkivel megismerkedni, hétköznapi kórustagként kicsit ös�szemelegedni. Augusztusban kezdtük meg a közös muzsikálást, énekművész kollégáim pedig az első pillanattól kezdve maximális figyelemmel, lelkesedéssel, nyitottsággal adják tehetségük legjavát. Igyekeztem én is szeretetteljesen, nyitottan fordulni hozzájuk, hiszen csak bizalommal teli kapcsolat lehet az alapja egy gyümölcsöző, közös munkának. A zenében szinte minden érzelmi döntés. A ritmuson és a hangmagasságon kívül mindennek van érzelmi töltete. A Carmen megteremtett köztünk tizenkilenc köldökzsinórt, ami összeköt minket. – Az első közös munkája a kórussal egy operett gála volt. Milyen kihívást jelent Bellini Normája? – Zenei nyelven szólva: többfelvonásosat! Voltaképpen ez az első önálló betanításom a kórussal, hiszen az említett Operettmánia darabjait a tagok egy része már jól tudta. Abban a munkafolyamatban egy megtanult műsort elevenítettünk föl. A Norma mindannyiunk számára teljesen új darab, új stílus. A Verdi előtti bel canto, Bellini világa olyan különleges világ, amit utoljára talán akkor ízlelt meg az énekkar, mikor 30 évvel ezelőtt Rossini Sevillai borbélyát énekelték. „Csak”

szépen énekelni talán a legnehezebb. A kotta első látásra egyszerűnek tűnik, de az egyszerűség olyan magas minőségi éneklést jelent, amiben most mindan�nyian újoncként veszünk részt. Olasz nyelven kellett megtanulnunk a szöveget, rengeteg kórustétel van a darabban, tizenöt helyen villan fel az énekkar. A férfikarnak két nagy énektablója van, és a vegyeskari részek is nagy jelentőségűek. Sokat dolgoztunk vele. – Hogy sikerült a munka? – Elégedett vagyok, meg is köszöntem mindenkinek, hogy érzésem szerint mindent megtettek a siker érdekében. A következő hét nagyon izgalmas lesz majd, akkor találkozunk Kovács János karmesterrel, aki kiváló muzsikus, az Operaház vezető dirigense. Kíváncsian várjuk, hogy fogja minősíteni majd a felkészültségünket. – Az eddigi munka alapján hogyan értékeli a Győri Nemzeti Színház kórusát? – Nagyon kiváló kórusnak tartom az énekkart. A 19 belső tag egy kis létszámú kórust alkot: ha a nemzetközi énekversenyek mezőnyét tekintjük, ahol a saját együttesemmel kétszer is volt szerencsém megfordulni, ott ez a létszám a kamarakórus kategória alsó harmadába tartozik. Ekkora színpadon – hiszen a győri Közép-Európa egyik legnagyobb színpada –, ekkora térben megszólalni nagyon jó kvalitások szükségeltetnek. Szép hangok énekelnek a kórusban, nagy gyakorlattal rendelkeznek. Boldog vagyok, megtiszteltetésnek tartom, hogy velük dolgozhatok. Pottyondy Nóra

Sötét galamb, Örkény István tiszteletére

Megtartották Örkény István Sötét galamb című komédiájának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás rendezője Hargitai Iván, a bemutató december 1-jén lesz a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

Örkény István születésének 100. évfordulójára emlékezik a veszprémi színház ezzel a bemutatóval. A darabot színpadra állító stábot Oberfrank Pál igazgató köszöntötte, aki többek között elmondta: izgalmas és szép vállalkozása ez a társulatnak, hiszen az író egyik ke-

vésbé ismert és ritkán játszott darabjával tisztelegnek a születésnapja előtt. Hargitai Iván rendező nem először dolgozik a veszprémi teátrumban, néhány éve a Bolond vasárnap című komédiát állította színpadra. A Sötét galamb című művet ő választotta Örkénytől, szerinte remek darab, kicsit érthetetlennek is tartja, hogy alig veszik elő a színházak. – Ez egy érzékeny szituációkra épített mű, s nincsenek benne

olyan mértékű elrajzoltságok, mint Örkény groteszk, népszerű komédiáiban általában fellelhetőek. A történet nagyon izgalmas, az 1950-es években felszámolják az apácarendeket és a hősnő, Ilona visszakerül a civil életbe. Ez a szituáció számos megválaszolásra váró kérdést hordoz magában. Vajon, miként lehet egy ilyen helyzethez alkalmazkodni? Jobb-e befelé fordulni és csak időnként tudomást venni a világról? Ha így dönt az ember, az gyávaság? Vagy neki kell vágni a hétköznapoknak, egy furcsa dzsungelben – amit életnek hívunk – és megbirkózni a kihívásokkal? Az, hogy melyik a hasznosabb, arra az író sem ad egyértelmű választ – nyilatkozta Hargitai Iván, majd

Fizessen elő a Magyar Teátrum című színházi havilapra! Amennyiben 3000 forintért 10 hónapra előfizet lapunkra (július, augusztus nyári szünet), akkor a postaköltséget levonva Ön 200 forintért juthat hozzá egy-egy lapszámhoz. A megrendelőlapot internetről letöltheti online oldalunkról: www.magyarteatrum.hu, vagy kérheti e-mailben a: rendel@ magyarteatrum.hu címen, vagy levelezőlapon, a következő címen: Magyar Teátrum szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Andrássy út 1. Számoljon, hogy olvashasson! Csak 3000 forint. Megéri!

hozzáfűzte: mindenki több szerepet is eljátszik a darabban és ez is remek lehetőséget jelent a színészeknek, hogy színes, tartalmas, igazi színházi élményt garantáló előadás szülessen.

SZEREPLŐK: Dobra Mária, Bajcsay Mária Jászai-díjas, Horváth Illés, Csarnóy Zsuzsanna Jászai-díjas, Palásthy Bea, Terescsik Eszter, Perjési Hilda, Szalma Tamás Jászai-díjas, Tóth Loon, Máté P. Gábor. Díszlettervező: Cziegler Balázs; Jelmeztervező: Kárpáti Enikő; Súgó: Tóth Zsanett. Rendezőasszisztens: Pápes Mónika, Rendező: Hargitai Iván. V. R.

13.


[email protected]

A Fórum rovatunkban közzétett cikkek, vélemények nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét. Az itt megjelent írásokra bárki reagálhat a [email protected] e-mail címen, amennyiben egyetért azzal, hogy írását szükség esetén korrektúrázzuk, moderáljuk, és úgy jelentetjük meg internetes oldalunkon: www.magyarteatrum.hu. A modortalanokat pedig moderálva sem jelentetjük meg. A nyomtatott újságban való megjelenést nem, vagy csak rövidített formában garantáljuk. (A szerkesztőség)

Ascher Tamás válasza Kiss Józsefnek A Magyar Teátrum következő, decemberi számában a színházi oktatással foglalkozik a SZÍN-TÉZIS tematikus melléklet, melyben találhatnak majd egy interjút Ascher Tamással a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorával, aki a beszélgetésben válaszol Kiss József A pesti színházakról című vitaindító írására, amely szeptemberi számunkban jelent meg. Az alábbiakban a rektor úrral készült interjúnak ezt a részét olvashatják, a többit következő számunkban. – (…) Megmondom őszintén, csodálkoztam rajta, hogy annak a Magyar Teátrumnak a melléklete kér tőlem interjút, amelynek Fórum rovatában Kiss József nemrég dühödten nekem támadt. A hangnem alapján inkább Magyar Fórum lehetne a rovat címe. A cikk szerint a Színművészeti Egyetem tanárai között nincsen senki, aki deklaráltan keresztény hazafi lenne. Szerintem a Színművészeti Egyetem minden tanára igazi hazafi, aki azon dolgozik, hogy a magyar hazának tehetséges

és jól képzett színművészeket adjon. Hogy ki keresztény és ki nem, azt törvény tiltja firtatni, így ezzel nem is foglalkozom. A Lear királyra utalva csak annyit mondhatok, hogy semmiképpen sem egy nyilatkozat fogja eldönteni, hogy ki hazafi, ki keresztény. Nem hagyhatom válasz nélkül azt a vádat, hogy én mint rektor egyes tanárokat, például Pintér Tamást és Kerényi Imrét politikai állásfoglalásaik miatt „kitessékeltem” az egyetemről. Rektorságom hat éve alatt évről-évre kevesebb pénzből

kellett gazdálkodnunk, még azt sem mondhatom, hogy ez kormányfüggő lenne. Kényszerű intézkedés volt, hogy sokaknak, akik elérték a nyugdíjkorhatárt, megszüntessem a közalkalmazotti státuszát. Például legkedvesebb tanárom és harminc évig főnököm Babarczy László esetében ez ugyanígy történt. A mozgástanárként dolgozó Pintér Tamás kaszkadőr politikai meggyőződése iránt én sohasem érdeklődtem. Kerényi Imre pedig a mai napig óraadó tanár lehetne, ez nem rajtam múlott. Persze nem lehet semmilyen intézményt érdeksérelmek okozása nélkül vezetni, és aztán ennek következtében mindenfélét híresztelnek az emberről. De a Színművészeti Egyetem a teljes magyar színházi élet, minden magyar színház számára képez színészeket. Szívesen látjuk a Magyar

Teátrumi Társaság tagjait is a vizsgaelőadásainkon. Semmiképpen sem szeretném elveszíteni a kapcsolatot a vidéki színházakkal. Például Kiss Csaba hosszú évek óta a Színművészeti tanára, és most, hogy a miskolci színház igazgatója lett, kevesebb órában ugyan, de folytatni fogja a munkáját az egyetemen is. A színház világában mindig is jelen volt a rivalizálás, a féltékenység, ezen nem is csodálkozom, csak az meglepő számomra, ha nem első vonalbeli alkotók lépten-nyomon a művészeten kívül eső szempontokra hivatkoznak. A Színművészeti Egyetemen továbbra is a minőségre való

törekvés fogja megszabni, hogy ki és mit tanít – nem pedig a politikai hűségnyilatkozatok.

Józsa Mihály

A székelyek kolbásza sem piros Válaszféle Karsai Györgynek

Tisztelt Professzor úr! Először is elnézését kérem, hogy kéretlenül, kérdezetlenül reagálok az Ön Kiss Józsefnek címzett írására, a címben ezért sem írtam azt, hogy válasz, csak válaszféle. No, meg azért sem, mert nem tartom szerencsésnek, ha a szerkesztőség, jelen esetben a lapszerkesztő belefolyik a lap hasábjain zajló vitába. Azt sem tartom helyesnek, ha egy újságíró, vagy újság a saját problémáival traktálja az olvasóit. Telefonon meg is egyeztem Önnel, hogy az eredeti cikk terjedelmének közel kétszeresére rúgó reagálását teljes terjedelmében közzétesszük internetes oldalunkon, de a nyomtatott újságban csak egy akkora részét közöljük le, amit még elbír a papír. Abban is megegyeztünk, hogy elsősorban a lapunkat minősítő részt hagyjuk ki, hogy ne kelljen rá válaszolnom. Ön azonban ezek után egy kissé barátságtalan gesztussal a teljes cikket megjelentette a szinhaz.hu-n, ahol én nem szeretnék rá reagálni. Sokáig hadakoztam hát magammal, hogy írjak-e, vagy sem, aztán úgy döntöttem, mégse hagyhatom szó nélkül Tisztelt Tanár úr lapunkat érintő „dicsérő” szavait: „A Magyar Teátrum eddigi évfolyamai alapján nem volt színházi szakfolyóiratnak tekinthető: most azonban, a sok bemutató-promotáló,

hírdetésszerű írás, alkotó-interjú és alkotó-ünneplés után, a 2012. szeptemberi számban publikált Kiss Józsefvitaindító tanulmány arra utal, hogy talán már a közeljövőben új folyóirattal bővül a hazai színházi szakfolyóiratok listája.” Köszönjük, hogy Tanár úr listázni, kategorizálni akarja a Magyar Teátrumot, hogy el akarja helyezni a magyar sajtópiacon, ahol a lap eddigi három éve alatt elég jól elhelyezkedett, miközben újságok jöttek-mentek. Köszönetem mellett hadd kérdőjelezzem meg Tanár úr dicséretbe csomagolt, kirekesztő minősítését, a látszatát is el akarom kerülni viszont annak, hogy én akarnám megmondani mi a színházi szakfolyóirat, ezért inkább csak néhány kérdést teszek föl. Miért nem színházi szakfolyóirat Ön szerint az a lap, amely a színházi szakma (főleg vidéki) képviselőiről: színészekről, rendezőkről, tervezőkről, koreográfusokról, sőt – szinte egyedülálló módon – színházi háttérmunkásokról szól? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amely nem csak a színházi szakemberekről szól, hanem részben nekik is, és havonta értesülhetnek belőle az ország másik végében alkotó pályatársaik, egykori iskolatársaik, kollégáik munkájáról, sikereiről? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben neves színészek, rendezők nyilatkoznak, írnak a szerepformálás útjairól, rendezői, színészvezetési elképzeléseikről, vagy éppen családi életük publikus pillanatait osztják meg a színházba járó olvasókkal? (Néhány név, a teljesség igénye nélkül: Valló Péter, Kerényi

Imre, Szász János, Mikó István, Gáspár Sándor, Gemza Péter, Csíkos Sándor, Dunai Tamás, Vidnyánszky Attila, Csiszár Imre, Forgács Péter, Eperjes Károly, Szirtes Tamás, Huszti Péter, Szinetár Miklós, Gyarmathy Ágnes, Erkel László (Kenntaur), Nagy Viktor, Koncz Gábor, Keselyák Gergely, Zalán Tibor, Bereményi Géza, Kéri Kitty, Trill Zsolt, Bánsági Ildikó.) Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyet – részben az újságírásban is jártas – színházi (szak-) emberek, és színházban dolgozó írók, dramaturgok, újságírók írnak, szerkesztenek? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben szinte kizárólag színházi, vagy színházi munkához kapcsolódó cégektől szerepelnek hirdetések? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyben még az Ön által „hirdetésszerű” (helyesen így, rövid i-vel) írásoknak nevezett bemutatóajánlók is (én a promotáló szót nem szeretem, pláne nem egy magyar szóval összekötőjelezve, akkor legyen inkább premier-promotáló, az legalább alliterál) olvasmányos formában jelennek meg, nem szórólapszerű, direkt hirdetésekként? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amelyet a színházba járók olvasnak (nem is kevesen), és amelyet többségükben szeretnek is, mert idegen szavakkal teletűzdelt tudományos értekezések helyett olvasható cikkeket találnak benne kedvenc színészeikről? Miért nem színházi szakfolyóirat az a lap, amely megszólaltatja, sőt néha ünnepli is a színházi alkotókat? Ki ünnepelje őket, ha nem egy szín-

házszakmai és érdekvédelmi szervezet által alapított újság? Tisztelt Tanár úr! Önnel ellentétben a Magyar Teátrum című színházi magazin többünk véleménye szerint színházi szakfolyóirat, mert szerintünk így is lehet színházi szakfolyóiratot csinálni. Másként is lehet, de így is. És

most jutottunk el a székelyek kolbászához, ami nem piros. A székelyek ugyanis nem tesznek pirospaprikát a kolbászba, mi anyaországiak teszünk, mégse illene a székelyeket azzal az intoleráns, kirekesztő mondattal megsérteni, hogy „Amit ti csináltok az nem kolbász.” Joggal nyílna ki a bicska a zsebben.

ajanlo-61025x90525.qxd

2012.09.18.

Októbertõl az újságosoknál!

9:33

14.


Két színház egy helyen

Játékszín 2.0

Hónapról hónapra egyre nagyobb fordulatra szeretne kapcsolni az október 30-án újra nyílt Játékszín. Két korábban bezárt színház – a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín produkcióit játsszák tovább saját erőből, céljuk, hogy továbbra is színvonalas, szórakoztató teátrum működjön a Teréz körúton. Az újraindulást beharangozó sajtótájékoztatón Németh Kristóf igazgató reagált a kényesebb, velük kapcsolatos hírekre is, miszerint a magánvállalkozásuk pályáztatás nélkül és a piaci ár alatt jutott hozzá a színház üzemeltetéséhez. A színházcsinálók nagy energiával vetették bele magukat a mun-

kába: jelenleg a szerződéskötéseknél tartanak, lehetőségeikhez képest elkezdik felújítani az elavult eszközparkot és hónapról hónapra több előadást tartanak, tavasszal már havonta 15-20-at.

Gáspár Sándor Budaörsön

Gáspár Sándor Caragiale: Viharos éjszaka című bohózatának főszerepére érkezett a Budaörsi Játékszínbe. Salamon Suba Lászlóval régóta keresik a közös munka lehetőségét, most érkezett el az ideje. Csámpi – ahogy a színházi szakma ismeri – Budaörsön próbál. – Talán sokan nem is tudják, honnan ered a beceneve: Csámpi. Egyesek úgy emlékeznek, egy régi filmben alakított egy ilyen nevű figurát. – Nem, ez egy régi történet, mely Szenteshez kapcsolódik, mint oly sok minden az életemben. A Horváth Mihály Gimnáziumban Bácskai Miska bácsi volt a magyartanárom, aki egyszer elhívott a diákszínjátszó próbára, hátha megtetszik nekem. Járt oda egy másodikos lány, Molnár Lúciának hívták. Neki már tekintélye volt ebben a csoportban. Az egyik fiú sietett valahová, nem tudta megvárni a próba végét, így engem kért meg, hogy adjak át egy üzenetet a lánynak. Megkérdeztem, hogy melyiknek, annak a csámpásnak? Meghökkentettem őket, hiszen én még csak elsős voltam. Ettől kezdve engem csak úgy emlegettek, hogy „aki lecsámpásozta Lúciát”, majd ebből lett a Csámpi. Szentesen fiatalnak lenni… egészen különleges dolog volt. Olyan élmények részesei lehettünk, melyek egész életünkben útravalóul szolgálnak.

November második felétől rendszeresen játszanak előadásokat a két színház korábbi repertoárjából, abban a hónapban műsorra kerül az Édes bosszú, a Liselotte és a május, a Mr. és Mrs. és a Lefelé a hegyről című darabok. Érkeznek a két teátrumban megkedvelt színészek, többek között Vári Éva, Hernádi Judit, Andai Györgyi, Tímár Éva, Gálvölgyi János, Hajdu Steve, Szilágyi Tibor, Kökényessy Ági, Gallusz Nikolett, Pindroch Csaba, Verebes Linda, Balikó Tamás, Dobó Kata és Rátóti Zoltán. A négyfős magánvállalkozás – amelynek Németh Kristófon kívül tagja Bank Tamás, Szűcs Attila és dr. Metz Alexandra is - a Budapesti Kamaraszínház 13 előadásának eszközparkját vásárolta meg, hangsúlyozták: piaci áron. Amint megegyeznek az alkotókkal, úgy kerülnek újra műsorra ezek a produkciók - sőt, tavas�szal saját bemutatót is terveznek. A működésüket több forrásból kívánják finanszírozni: a jegybevételeken és a szponzori, pályázati forrásokon túl a társasági nyereségadóból (TAO) is számítanak bevételre. A jogszabályok lehetővé teszik ugyanis, hogy a nyereséges cégek az állami költségvetés helyett a színházaknak fizessék be adójuk egy részét. Az eseményen az újságírói kérdé-

Dr. Metz Alexandra, Bank Tamás, Németh Kristóf és Szűcs Attila

sek a színház vásárlásának körülményeire irányultak. Németh Kristóf elmondta, akkor jelentkeztek vételi szándékukkal a színházat üzemeltető nonprofit kft-re a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, amikor a cég már végelszámolás alá került. Szerinte egy csődbe jutott vállalkozásért és több tucatnyi munkahely megőrzéséért tisztességes 3,1 millió forintot kifizetni. Nekik nincs dolguk azzal, hogy a Játékszín több korábbi, névtelen munkatársa feljelentést tett a Vagyonkezelő ellen. A színházvezető hangsúlyozta: a vételár csak töredéke a kiadásaiknak, hiszen örököltek 10-12 millió forintnyi tartozást is, ami TB- elmaradásokból, szerzői jogokból, energiaszámlákból és a ház közös költségéből áll össze. Emellett szintén

milliós tétel a színházépület bérlése, ráadásul az árat a terézvárosi önkormányzat éppen most készül emelni. Mindezek után arra számítanak, ez az évad el fog telni az örökölt adósságok ledolgozásával, csak a következő szezonban válhat nyereségessé a vállalkozásuk. Balázsovits Lajossal azért nem terveznek együttműködést, mert a színház korábbi igazgatója úgy nyilatkozott, lezárta magában a Játékszín történetét. Október 30., az újranyitás dátuma egyébként kerek évforduló is egyben, hiszen 100 éve, 1912-ben ezen a napon nyílt meg a Ferenczy Kabaré az épületben. A jubileumra novemberben kiállítással készülnek az országos színházi intézettel. Kép, szöveg: Csicsely Zoltán

Csámpi a Viharos éjszakában

– Melyek azok az értékek, amelyekhez állhatatosan ragaszkodik? – Az elvégzett munka, a beléfektetett energia, mely lehet fizikai, vagy szellemi. Csak ez által válhatok hitelessé. Minden próbafolyamat egy új feladat, különböző karaktereket kell felépítenünk. Sokszor olyan sebeket kell felszakítanunk ehhez, melyeket réges-rég eltemettünk magunkban. Ezt meg kell tennünk, annak érdekében, hogy felnőjünk egy-egy szerephez. – A budaörsi nézők már találkozhattak Önnel a Krumplirózsa című kétszemélyes darabban. – Györgyi Annával játszom ebben a darabban, ez a Frankie és Johnny című film alapján készült, Meczner János rendezte. De a Stílusgyakorlatokat is elhoztuk Budaörsre néhány évvel ezelőtt. Most pedig a Viharos éjszaka próbái folynak, ez az első közös munkám a budaörsi „társulattal”. – Mit jelent az Ön számára a társulati lét? – Kipróbáltam mindkét formát, vagyis voltam már társulati tag is, és szabadúszó is. Biztonságot jelent a színész számára, ha társulathoz tartozik. Optimális esetben közös gondolkodás, kiszámíthatóság, valamint hosszabb távú bizalom jellemzi. De kétségtelen, hogy sok csatával jár. – Néhány hete folynak a Caragialedarab próbái. Megosztaná velünk a művel való találkozás első élményeit? – Első hallásra egy könnyed bohózatnak tűnt, de ahogy egyre jobban belemélyedtünk, nem adta magát egykönnyen az irodalmi anyag. Mély társadalmi szatíra, nemesen szép alkotás. Kidolgozott karakterek, jól felépített poénok. Ez még egy nagyon érzékeny állapot, hiszen most ismerkedünk a művel, és a kollégáimmal is. Keményen dolgozunk azon, hogy a nézőknek hitelesen mutassuk be ezt a világot. Örülök, hogy nyitott, odaadásra kész színészekkel dolgozhatok együtt. Találkozzunk a premieren! Varga Gyöngyi

Bemutató 2012. november 30. este 7 óra

15.


Tóth Tibor igazgató megnyitja a jubileumi ünnepséget

Amiként azt múlt havi számunkban megírtuk, októberben ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját a Komáromi Jókai Színház jogelődje, a Magyar Területi Színház a felvidéki Révkomáromban. Az ünnepi bemutatót október 12-én tartotta a színház, Georges Feydeau Egy hölgy a Maximból című darabját mutatta be a társulat Verebes István rendezésében. Az évforduló kapcsán Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház Jászai Mari-díjas igazgatója adott interjút lapunknak. – Igazgató úr! Néhány hónap híján tíz éve vagy a Komáromi Jókai Színház direktora. Mi az, ami megvalósult az egy évtizeddel ezelőtti szakmai elképzeléseidből és mi az, ami nem? – Igazgatóságom, illetve Komáromba kerülésem előtt több magyarországi színházban vendégszerepeltem, többféle színházi struktúrával, közönséggel találkoztam, emellett intenzív időszakot töltöttem el a kassai Thália Színházban. Ebből kiindulva tehát volt összehasonlítási alapom és egyfajta elvárásom. Amikor Komáromba kerültem, úgy gondoltam, sokkal könnyebb dolgom lesz színházvezetőként átültetni bizonyos arculatépítési tendenciákat, színházi reformokat, mint Kassán, hiszen azt gondoltam, hogy itt sokkal kedvezőbbek a feltételek. Komoly művész-színházi tendenciáim voltak, amelyek azonban tiszteletben tartották a színház hagyományait és konzervatív színházcsinálási eszközeit. Tekintettel arra, hogy a színház közönsége elég öregedő félben volt és van, óvatosan nyúltam a merész próbálkozásokhoz. Sokszor így is csalódtam, hiszen egyrészt bizonyos produkciók megbuktak a rendszeresen színházba járó közönségünknél, másrészt viszont a szakmánál sikert arattunk. – Mi a teendő ebben az ellentmondásos helyzetben? – Mindenekelőtt ezt a kettősséget kellett rendszerbe, összhangba hozni. Úgy érzem, hogy mára sikerült megtalálnunk azt a fajta mezsgyét, amely a komáromi színházat látogató közönségnek és a szakmának egyaránt megfelel, illetve a saját szakmai-művészi igényünket is kielégíti. Akkor jó tehát a színház, ha ez a három találkozik. – Van tehát tennivaló… – Van bizony. Egy markáns, karcos színházi arculatot ugyanis nem tudtunk még kialakítani. Most azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön.

Interjú Tóth Tiborral, a Komáromi Jókai Színház igazgatójával

„Legalább tizenöt bérletes elôadásra lenne szükségünk”

– A komáromi színház 60. születésnapi ünnepségét – rendhagyó módon – Latinovits Zoltán Ködszurkáló című könyve részletének felolvasásával kezdted. Pontosan tudjuk, hogy a megkoronázatlan magyar Színészkirály az akkori uralkodó színházi széljárás önkényuralmi módszerei ellen emelte fel a szavát az 1973-ban megjelent nagy sikerű, s egyben botrányt keltő könyvében. Kinek, kiknek üzentél Latinovits-csal? – A mediális szennyel, az öncélú bulvársajtó vadkinövéseivel megfertőzött potenciális nézőket szerettem volna felrázni. Tudom, hogy nem a nézőket kell kárhoztatni, hanem azt a rendszert, amiben élünk. Mi sokkal gyengébbek vagyunk annál, hogy ezzel a rendszerrel felvegyük a versenyt. Ha nem butítják el a potenciális nézőinket az elmúlt másfél évtized alatt, akkor a színház is kedvezőbb helyzetben lenne. A színház kis sziget csupán, amelyik próbál minőségi előadások üzenetével eljutni a közönséghez, de a színház kevés, hogy felvegye a versenyt a kereskedelmi médiumokban szereplő minőségtelen gagyival.

Részlet a színháztörténeti kiállításból

– Mit tesz, mit tehet a színház és a direktor annak érdekében, hogy meg tudja tartani közönségét ebben az áldatlan állapotban? – Én a minőségre esküszöm. A szórakoztató művész-színház jelleget, illetve a népszínház arculatot próbáljuk ötvözni a közönség összetételét figyelembe véve. – A legutóbbi népszámlálás „hivatalos” adatai sem a színháznak kedveznek… – Hát, nem. Komáromban csaknem 40 ezer ember él, aminek a „hivatalos” adatok szerint mintegy 52 százaléka magyar nemzetiségű, ez alig 21 ezer embert jelent. A magyar népesség drasztikus csökkenése természetesen színházunk holdudvarát, azaz a környező magyarok lakta településeket is érinti. A Kárpát-medencében például 60 ezer lélekszámnál kisebb településen nem is nagyon működik színház. Mi ennek az egyharmadával „küszködünk”, ennek ellenére megpróbálunk megmaradni. Évente 180 előadást tartunk, megpróbálunk tájolni, de ezen a téren is katasztrofálisak a körülmények. – Tájolás tekintetében milyen lehetőségei vannak a színháznak? Azért (is)

kérdezem ezt, mert a kilencvenes évek derekán a Komáromi Jókai Színház városi teátrum lett, és szinte megszűnt tájolni. – Természetesen szeretnénk minél többet tájolni, éppen a napokban jöttünk haza Kelet-Szlovákiából, ahol mindössze két előadásunk volt. Az ilyen vendégszerepléseknek is úgy van értelmük, ha legalább 5-6 előadást tartunk. A színház nem engedheti meg magának a ráfizetéses előadásokat. Meg kell találni tehát azokat a fogadóhelyeket, akik tudnak és akarnak pályázni (hiszen saját bevételből már nem tudják kigazdálkodni). Mi, a színház részéről, segítünk nekik pályázni, támogatjuk őket, tanácsokat, szándéknyilatkozatot adunk, lobbizunk a támogatások érdekében. Elkeserítő, hogy láthatóan szűkülnek a lehetőségek, hiszen míg a nyolcvanas években a kisebb települések kisebb művelődési házaiba is el lehetett vinni a színházat, ez ma már nem működik. A kistelepülések még rezsiköltségen sem tudják megvenni az előadásokat. – Mi a helyzet a magyarországi játékhelyekkel? – Szeretnénk minél többet vendégszerepelni Magyarországon, s nemcsak Budapesten, hanem a különböző vidéki nagyvárosokban is. Úgy érzem, hogy a magyar kulturális kormányzat is pozitívan áll hozzá ehhez a kérdéshez, hiszen motiválni fogja a vidéki művelődési házakat arra, hogy tudják fogadni előadásainkat. – Milyen Komáromi Jókai Színházzal lennél elégedett? Mi kellene ahhoz, hogy elégedett légy, mint színidirektor? – Akkor lennék elégedett, ha közönségünk Komáromban legalább 15 előadást meg tudna tölteni. Ez csak a közönség határtalan támogatásával és minőségi előadások megtartásával sikerülhet. Ebben a színházi évadban növekedett a bérleteseink száma, de így is csak 1300 bérletesünk van, ami öt házat jelent, és nem olyan magas növekedés, amely jelentős mértékben előmozdítaná színházunk helyzetét. Már az is eredmény azonban, hogy nincs visszalépés. Emellett az óvodásoknak, kisiskolásoknak és középiskolásoknak is tartunk gyerekelőadásokat, a felnőtt közönség-utánpótlásunk tehát fejlődő tendenciát mutat. Elégedett akkor lennék, ha a közönség és a szakma is díjazná azt a töménytelen, áldozatos minőségi munkát, amit itt, ez a társulat végez, s ha kialakulna egy új értékrend, ahol is a színházkultúra újra visszanyerné megérdemelt méltóságát.

Mellszobrot állítottak az alapító igazgatónak A jubileumi évad Lőrinc Margit és Ferenczy premierje előtt a KoAnna a Fellegi-szobornál máromi Jókai Színház előcsarnokában a színház még élő két alapító tagja, Ferenczy Anna és Lőrincz Margit felavatta a színház alapító igazgatójának, Fellegi Istvánnak a mellszobrát, Gráfel György alkotását, illetve a színház első, alapító társulata tagjainak nevét tartalmazó emléktáblát. Ezzel egyidejűleg a színházban színháztörténeti kiállítás nyílt, amely az egész ünnepi évadban, 2013. június 30-áig látogatható. Tarics Péter

Jelenet az Egerek és emberekből, az álló szereplő Tóth Tibor

Komáromi társulat a Soproni színházban

Október közepén a Komáromi Jókai Színház teljes társulata ellátogatott a soproni Petőfi Színházba, ahol megtekintették az Egerek és emberek című nagy sikerű előadást. A két színház közötti kapcsolat érdekessége, hogy a soproni produkcióban az egyik főszereplő (Geroge) vendégművészként Tóth Tibor, a komáromi társulat igazgatója.

Visky-ősbemutató Chicagóban

Visky András Pornó című darabját mutatta be a Theatre Y Studio, a Chicago Avenue-n található új színházi térben 2012. November 7-én. Az előadás megrendezésére a marosvásárhelyi Patkó Évát kérte fel a chicagói társulat, amelynek ez a harmadik Visky-bemutatója. A ‘89 decemberében, egy romániai kisvárosban játszódó darabot a budapesti Nemzeti Színház és a párizsi Theatre de l’Odeon már színpadra vitte felolvasószínházi formában, a chicagói előadás a darab első, teljes értékű színházi pro-

dukciója, amelyet Ailisha O’Sullivan es Daray Erzsébet fordításában állított színpadra Patkó Eva. A főszerepben Melissa Lorraine-t láthatja a chicagói közönség, a többi szerepben Ezra Colón es Evan Hill lépnek fel. Külön érdekessége a előadásnak, hogy egy Patkó Éva által utcán megszólított, színházban soha nem járt hajléktalan is szerepet kapott benne, ő alakítja a legendás Anti nevű szereplőt, aki a semmiért föl nem adó, mindenkori szabad és ellenálló figurát testesíti meg. „Visky írásait színpadon látni különösen nagy ajándék Chicagónak” – írta Timothy McGuire, a Chicago Critic kritikusa. Forrás: hunteather.ro Fotó: Michelle Renée Martin and Ben Pardo

16.


Egy valóban nemzeti színház

Közel egy éve az Új Színháztól v o l t hangos a sajtó egy része. Mi volt ennek a háttere, és hol tartanak ma? Pozsgai Zsolt a színház művészeti vezetője nyilatkozik lapunknak. – Mióta van az új vezetés, és mi történt azóta? – Tavaly október nyolcadikán nevezték ki Dörner Györgyöt igaz-

Sándorunk, egy Nyírő Józsefünk, Páskándi Gézánk, Csurka Istvánunk. Kocsis István megy a stúdiószínpadon, és most Tamási Áron darabját próbáljuk. – Mennyire van a vezetésnek szabad keze? – Teljesen szabad kezünk volt addig, míg el nem értünk ahhoz a bizonyos Hatodik koporsó című Csurka darabhoz. Akkor a fenntartó, a Fővárosi Önkormányzat azt mondta: Ezt ne! Ezt figyelembe kellett vennünk, hisz a fenntartó joga és kötelessége mérlegelni a saját színházában mi-

gatónak, azután, hogy nyert a főváros által kiírt pályázaton. Fél évünk volt, hogy összeszedjük magunkat, hisz február elsejétől vettük át a színházat. Amikor Dörner a színház kinevezett vezetője lett, és Csurka István is vezető pozícióba került, akkor megkerestek engem is, hogy mű-

lyen darabot látna szívesen. – Mennyire aktuálisak ma az említett szerzők? – Ez mindig nagy dilemma, mennyire aktualizálható, vagy hogyan szólal meg a darab egy másik korban, hiába volt akármilyen sikeres a maga idejében. Most Csurka Deficit című darabját újítottuk fel, és az előadásra a jegyek mind elkeltek, telt házzal megy. Vannak örök problémát boncolgató darabok is, mint Kodolányi Földindulása, s vannak mesék, amiknek nem kell aktuálisnak lenni, ilyen a Jézusfaragó ember, vagy az Ábel. – Csak magyar szerzők darabjait játszák? – Igen, de ezen nem kell meglepődni. Európa minden fővárosában létezik olyan színház, ami nemzeti színház. Nem nagy betűvel, tulajdonnévként írva, hanem egy olyan színház, ami a nemzet szerzőit játs�-

vészeti vezetőként segítsem az munkájukat. Az ősz és február közötti néhány hónapban mindenki készült. Mi arra, hogy legyen színház, és milyen legyen, a másik oldal, akik elleneztek minket, arra, hogy lehetőleg ez ne valósulhasson meg. – Milyen örökség várt Önökre? – Az előző vezetés jó légkört hagyott itt, nagyon jó társulat volt, rendezett gazdasági körülmények. Persze azért úgy kötötték meg a szerzői jogokat, hogy azok február elsején lejártak. Nincs többről szó, minthogy egy színháznak át kellett alakulnia egy más színházi stílus, és egy más nyelv felé. A változásnak az volt az alapvető oka, hogy kinyilvánították, legyen egy olyan színház, amely magyar darabokat játszik. A pályázatot elbírálók döntése volt az, hogy ez az Új Színház legyen. Ennyi történt, s ez ellen folyt a tiltakozás annak idején. – Ez a magyar szerzők felkarolását jelenti? – Igen, hisz ebben az évben, volt egy Kodolányi Jánosunk, egy Márai

sza, mi egy ilyet próbáltunk meg létrehozni, megvalósítani. – A tüntetések idején a szakma mennyire állt ki Önök mellett? – Én sajnos azt tapasztaltam, hogy

ebben a folyamatban végig egyedül maradtunk. Ha szakma alatt azt tucatnyi embert értjük, aki a „szakmának” tartja magát, akkor azt kell mondanom onnan nem kaptunk segítséget. – Mi a helyzet jelenleg? – A színház működik, színdarabokat mutattunk be, ezek az előadások mennek és jönnek rájuk a nézők. A stúdiószínházat sikerült úgy beindítanunk, hogy minden előadás telt házzal fut. Szerettem volna olyan rendezőket hozni, akik az első időben nem voltak hajlandók mellénk állni. Aztán később volt, aki mégis igent mondott a felkérésünkre, de olyan retorziók érték a saját színházában, hogy kénytelen volt a velünk kötött megállapodást visszamondani. Ezt meg lehet érteni, hisz manapság mindenki a betevő falatért küzd, kenyérharc van, a rendezők, színészek körében is. – Az előző társulatot is átvették?

– A társulattal szemben nem volt semmilyen kifogás az új vezetés részéről. Nagyszerű színészek voltak itt, akik viszont úgy érezték, ha maradnak, kompromittálják magukat egy vélt szélsőjobboldali eszmeiség mellett. Ennek semmilyen alapja nem volt, a médiafelhajtása viszont ilyen víziókat vetített előre. Az nem baj egyébként, ha a színésznek van egy politikai meggyőződése. Sok nagyszerű színészt ismerek, akikkel bármikor szívesen dolgozom, bár a nézeteink nem igazán egyeznek. Sajnos ez a másik oldalról nem így működik. Csak mert magyar színházat szeretnénk, a legdurvább jelzőket kaptuk meg. És ezeket a támadásokat az eddigi bemutatóink nem igazolták vissza. – Ott tartottunk, a társulatnak felajánlották, hogy maradhatnak… – Igen, a régi előadásokat szerettük volna tovább játszani. Ezt megakadályozták. Így februártól magunk voltunk kénytelenek létrehozni újakat. Elkezdtünk vendégszínészekkel egy új előadást próbálni, ez volt a Földindulás, Kodolányi János műve. A társulat nagy részének a szerződése

február után még fél évig érvényes volt, de papíron úgy éltek köztünk művészek, hogy nem vállaltak el szerepet. Ha egy színész azt mondja, ő nem hajlandó a továbbiakban ezzel a társasággal együtt dolgozni, azt tiszteletben lehet tartani. Volt olyan színésznő, aki kijelentette nem hajlandó velünk együtt dolgozni, és azonnali hatállyal felmondott, ezt én korrekt dolognak tartom. Volt olyan, aki szintén kijelentette ezt, de augusztusig kérte a fizetését. Mintegy tizenöt ember folyamatosan kapta a bérét – nem is keveset – anélkül, hogy az új előadásainkban dolgoztak volna. Ezek közül sokan meg sem várták a február elsejét, hogy közöljük, mi mit szeretnénk, hanem már előtte nyilatkoztak. Persze nem nekünk, hanem a sajtónak (!), hogy ők itt velünk nem vállalják tovább a munkát. – Kik jöttek helyettük? – Most abban a fázisban vagyunk, hogy az előadásainkban olyan művészek játszanak, akikre majd a későbbiekben is számítunk. Falakon belül több művész, aki nem volt hajlandó az együttgondolkodásra, a kapuban azonban az új csapat. Nagyon sok olyan barátunk, ismerősünk volt, aki már alig várta, hogy teret kapjon valamilyen szinten. Sokféle embert kipróbáltunk, sok helyről. Most nyolc új darab fut, folyamatosan töltjük fel a repertoárt – mert hisz ugye ez egy repertoár színház – most jön a Tamási darab, utána egy Móricz és így szépen megyünk tovább. – Két színpadon játszanak. – Igen a Nagyszínpadon, és a Bubik István Stúdiószínpadon. Februárban megpróbáltunk zenés esteket, koncerteket, a stúdiószínpadra vinni, és kiderült, a nézők nem ide járnak zenét hallgatni. De például Nyerges Attila estjére állandóan jön a közönség, az ő műsora folyamatosan megy. – Mivel csábítják ide a nézőket? – Remélem, a színvonalas előadásainkkal. Másrészt egy speciális bérletrendszerrel, amit már az elődeink is sikeresen alkalmaztak, ez biztosítja a nézőnek, hogy ő válas�sza ki azt a három-négy előadást, amit bérletben látni kíván. Ez számára is kedvezményes, és nekünk is egyfajta visszajelzés, melyiket hányszor kell játszanunk, mire van igény.

– Elcsitult a vihar a színház körül? – Ha az ember végignézi a repertoárt, akkor láthatja, hogy semmi oka nem volt a gyalázkodásnak. De érdekes módon nem csak azok csalódtak bennünk, akik féltek a szélsőjobb előretörésétől, hanem a szélsőjobb is, akik viszont keveslik, amiket nálunk most láthatnak. Ez jelzés arra, hogy jó úton haladunk: a politikai felhangoktól független magyar és nemzeti színház útján. Tölgyesi Tibor Fotók, plakátok: Új Színház

17.


Ki lesz a fa alatt a Nemzetiben? Karácsonyra döntenek az igazgató személyérôl

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (mint a tulajdonos Magyar Állam képviselője – a szerk.) az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény előírásainak megfelelően októberben pályázatot hirdetett a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. vezetői (vezérigazgatói) álláshelyének betöltésére. Mire lapunk megjelenik lejár a pályázatok beadásának határideje, és az ügymenet szerint következő számunk megjelenés után, karácsonyra dől el ki, irányítja 2013 júliusától a Nemzeti Színházat. Jelenleg íródnak a pályázatok, elkezdődtek a találgatások. A következő néhány oldalon a teljesség igénye nélkül lapunk is megpróbálja körüljárni a témát. Elsőnek álljon itt néhány részlet a pályázati kiírásból. A Társaság (Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt. – a szerk.) alapfeladata és fő célkitűzései:

A Magyar Országgyűlés 1836. évi 41. sz. törvény-cikkelyében elrendelte egy nemzeti díszes játékszín megvalósítását, a nyelv pallérozásának előmozdítására, az erkölcsiség e módon is bővebb kiművelésére, Pest városában kijelölt telken a magyar Játékszínben, amely 1837. augusztus 22-től 1840-ig Pesti Magyar Színház, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. A Társaság ezen hagyományok folytatása során törekedni kíván arra, hogy a felépült új Nemzeti Színházban, amelynek építése másfél évszázados adóssága a magyar nemzetnek, az intézmény jelentőségéhez méltó módon becsülje meg a magyar és egyetemes drámairodalom, a színházművészet tolmácsolóit. A Társaság célja: az országos és nemzetközi színházművészet egészét, és annak minden ágát felölelő színházi tevékenység folytatása, az ország művészeti értékeinek kezdeményező képviselete, propagálása és menedzselése bel- és külföldön egyaránt. (…)

Fotók: Fejér János Gáspár

Nemzeti Színház, 2012. november 10., 11.00

Kell-e pályázat, vagy a tulajdonos jelölje ki a színházigazgatót (és kész!)? Időről-időre felszínre dobódik az a kérdés, jó-e a pályáztatási rendszer, vagy egyszerűbb, korrektebb lenne, ha a színház tulajdonosa – vagy annak képviselője – egészen egyszerűen

Nemzeti Színház, 2012. november 10., 11.15.

felkérne, illetve kinevezne valakit, az adott intézmény vezetésére. Az egyik demokratikusabb útnak tűnik fel, de fennáll a veszélye annak, hogy eleve színjáték az egész, és elő-

re lejátszott döntésfolyamatokról van szó, s a pályázat csak a demokrácia látszatát szolgálja. Ne szóljon bele a politika a művészetbe, hangzik az egyik érv, ne vehesse el senki a tulajdonostól a jogot a saját színháza feletti döntésről, replikázik a másik. Gyakorta hangsúlyozzuk, hogy haragszunk a politikusokra, szemben velük imádjuk a művészetet, utóbbit megvédeni is szeretnénk, mármint, a művészetet a politikától. Ez így rendben is lenne. Közben azonban nem feledkezhetünk meg arról a fontos demokratikus tényről, hogy a politika az maga a népképviselet, tehát egyben színháztulajdonos is kell legyen, hiszen az adott város, adott ország népe azért választotta, bízta meg a képviselőjét – ez is a neve, képviselő – hogy az ő nevében egy meghatározott időszakban döntéseket hozzon. Aztán, ha jó döntéseket hoz, akkor maradhat a helyén, ha rosszakat menesztik, akik eddig beléje vetették a bizalmukat, és választanak maguknak új képviselőket. De ért-e a megbízott mindehhez? Hogy tud döntéseket, jó döntéseket hozni minden szakterületen? Ért-e egy, a színház ügyében, sorsában is döntéshozó politikus a színházhoz? Egyáltalán, jár-e színházba az adott város polgármestere, képviselője? S ha jár is, milyen színházat szeret? Van-e kellő ízlése, és ez az ízlés összetalálkozik-e a választók igényeivel, szellemiés tájékozottsági szintjével? Tétel-e számára egyáltalán a színház a rengeteg egyéb döntése között? Valljuk be bátran, gyakran nem ért a döntéshozó a színházhoz. Szerencsés esetben, és ez a jó politikus, kikéri azok véleményét, akiknek az ítéletében bízik,

olyan embereket (is) választ esetleg maga mellé, akik viszont értenek, jó esetben érthetnek a színházcsináláshoz, intézményirányításhoz, személykiválasztáshoz. És elnevezi ezeket a megkérdezhető embereket bíráló bizottságnak! Mikor tegye ezt a megbízott népképviselő? Amikor a törvény ezt számára előírja, amikor az előző döntésével kinevezett igazgató mandátuma lejár, illetve, amikor nincs megelégedve azzal, ami az általa (is) irányított, az adott térség, kerület, régió színházában folyik. Az Előadóművészeti Törvény módosításának hála, ma már nem lehet polgármestereknek, minisztereknek „csak úgy” leváltaniuk színházigazgatókat. Végső soron most is a tulajdonos dönt. A pályázatnak annyi szerepe van, hogy szakemberekből álló szakmai bizottságok értékelik – kifejezetten szakmai megfontolásokat figyelembe véve – a beérkező pályázatokat. Mindenképpen demokratikusabb útnak tűnik, mintha kizárólag a saját érdekszférájából és ismeretségi köréből kérne, jelölne ki a fenntartó vagy annak képviselője – mondjuk a polgármester – egy (és itt van a kutya elásva) - tőle függő, esetleg általa irányított személyt az igazgatásra. Tehát a pályázási rendszer csupán a lehetőséget teremti meg az adott szakma embereinek, hogy jelentkezzenek, mutassák meg, ők mit tudnának véghezvinni egy színház élén. Egyébként, lehetne ezt ajánlati rendszernek is hívni. „Kedves színházcsinálók, itt egy jó kis színház, ki fogunk nevezni egy új igazgatót, tessék, szabad a pálya, lássuk, ki mit ajánl, ki

ígér többet vagy jobbat! Tessék szíves lenni egy – nevezzük így – pályázat formájában, összegyűjtve, felvázolva és/vagy kidolgozva benyújtani a gondolatokat, vállalásokat terveket, igényeket, együttműködő partnereket, műsortervet, az elképzelt színház elképzelt gondolati erkölcsi, művészeti arculatát, s mi majd eldöntjük, ki irányítsa a felkínált színházunkat. A döntéshez persze igénybe fogunk venni különböző fórumokat, megkérdezzük a társulatot, összehívunk egy szakemberekből álló bíráló bizottságot, s a mi saját bizottságunk (kulturálisnak hívják) is elemezni fogja a kapott ajánlatokat. Aztán döntünk! A tulajdonos dönt, a tulajdonos nálunk a nép, s van egy választott testülete, akikre ezt a döntési jogot pár évre rábízta. Mint már említettük volt, úgy hívják, hogy képviselő testület, melynek a fóruma a közgyűlés.” De hát, ez jelenleg is valahogy így történik – az érem egyik oldalán. A másik oldalon jelöltek, bizottságok, bizottsági tagok, magukat megmondó embernek gondolók, döntési pozícióból esetleg kimaradtak, ugyanezt nem így gondolják. Vitatkozunk, hogy kell e pályáztatás, vagy jelölje ki a tulajdonos az igazgatót. A leglogikusabb, egyben legjárhatóbb útnak az tűnik, utóbbi jelölje ki az igazgatót, de előtte adjon lehetőséget a legkülönbözőbb szakembereknek (a nyilvánosság bizonyos bevonásával), hogy meggyőzzék őt arról, miért épp az adott szakemberek tudnák a legjobb színházat csinálni az adott településen. Pontosan, ahogy most is működik! Vagy mégsem ilyen pontos mindez? F. P.

18.


Herczeg Tamás: A z utóbbi i d ő szakban egyre élénkülő vita bontakozik ki a színházigazgatói kinevezések hazai gyakorlatáról és a kinevezéseket kísérő politikai erőterekről. A viták alapja sokrétű és természetes, hiszen igazgatóvá csak az válhat, akinek minimum van megfelelő szakmai képesítése és elégséges politikai támogatottsága. Nézzük előbb a szakmai képesítést. Az ellentmondások már az Előadó-művészeti törvény által elfogadott végzettségekkel kezdődnek. Főszabály szerint alkalmas aspiráns, aki rendelkezik az adott művészeti intézmény alaptevékenységének megfelelő felsőfokú szakképesítéssel, de megfelelő a jogász, vagy közgazdász diploma is. Mindeközben a művészeti egyetemeken nincs intézményvezetői szakirány, a jogi és közgazdaságtudományi egyetemeken meg nincs művészképzés. Nos, ilyen körülmények között csakugyan nehéz elsajátítani egy színház vezetésé-

Több éven keresztül hangos volt a sajtó, miszerint veszélyben a Nemzeti Színház legitimen kinevezett vezetőjének széke, Alföldi Róbert leváltásáról keringtek pletykák. S valóban, magánszemélyek, politikai pártok, szervezetek nyújtottak be petíciókat, kérvényezték, követelték a vezérigazgató leváltását. Ez idő alatt négy államtitkár, miniszter nyilatkozott többször az ügyben, s a végeredmény: Az érvényben lévő törvénynek megfelelően Alföldi Róbert a helyén maradt, kitöltheti megbízatásának időszakát. A hangoskodók különféle vádakat fogalmaztak meg: politikai, esztétikai, gondolati síkon bíráltak. Vitatták a Nemzeti Színház feladatának teljesülését. Számon kérték az épület, a tárgyi eszközök megóvásának hiányosságait. S a végeredmény: az érvényben lévő törvényeknek megfelelően Alföldi Róbert a helyén maradt. Sokan nem értették. Elfogadhatatlannak gyengeségnek tartották, hogy nem képes a kulturális kormányzat azonnali lépéseket tenni annak érdekében, hogy az ország vezető színháza a demokratikusan megválasztott parlamenti többség által fontosnak tartott eszmeiséggel működjék. Mások türelemre intettek, azt mondták, az a törvényes, ha kitöltheti idejét az igazgató. A kulturális kormányzat L. Simon László államtitkárral az élen pedig képviselte a törvényességet: az

A politika és a színigazgatók (részletek)

Herczeg Tamás kulturális menedzser teljes publikációját a szinhaz.hu internetes oldalon olvashatják. hez legszükségesebb kompetenciákat, rossz” kérdéseknek minősítette, ki- – „a színigazgató a politika zsoldosa” a művészeti jártasságtól a munkajogi kérte magának – ezzel visszaigazolva, – ketten teljes mértékben, egy választudáson át a közgazdasági ismeretekig. Persze legalább ennyire nehéz megalapozott döntést hozni a pályázat elbírálóinak, hogy sok százmilliós színház vezetésére például egy hosszú évek óta operabérlettel rendelkező színházrajongó jogi doktor, vagy a hosszú „Az is nyílt kérdés még, hogy mi a színházévek óta kényszervállalkozó színigazgatás? Művészet, tudomány, politika, üzművész az alkalmasabb. let? Magában véve egyik sem elegendő, mindLogikus, hogy a pályázatokegyikből kell valami, inkább több, mint kevés. ból nehezen megítélhető vezetői A színházigazgatás tehát az a szervező, teremtő alkalmassággal szemben a megés irányító munka, amely író, színész és közönítélhető politikai támogatottság ség, tehát művészet és társadalom, irodalom és politika legjobb és legmélyebb billenti el a mérleg nyelvét. Amíg összhangját tudja biztosítani. Írót, színészt, közönséget egyaránt kézben tarez így van, addig ez így van… tani, összehangolni, mindegyikből a legjobbat megszerezni és megtartani, Értekezésem egyik fejezetészámolni a divatokkal, de nem megalkudni vele, használni a körülményeket, hez 25 magyar színházi intézde nem bízni bennük végleg, sohasem bízni a siker tartósságában és épp ezért mény vezetőjével készítettem mindig újra küzdeni érte – ezek azok a követelmények, amelyet a színházinterjút. igazgatóhoz lehet fűzni, – de vajon nem súlyosak és nem túlzottak-e ezek a A legbonyolultabb kérdéskövetelmények?” kör a politika és színházigazgatás kapcsolata volt. Jellemző módon hogy jó kérdések –, és csak rövidebb- adó „inkább” egyetértett. Ugyanők, ennek a kérdéssornak volt a legna- hosszabb magyarázatra, rábeszélésre ugyanígy értettek egyet azzal, hogy „a politikai hatalom változásával a színgyobb elutasítottsága: a válaszadók volt hajlandó válaszolni. több mint a fele azonnal „nagyon A legbrutálisabb megfogalmazással igazgatónak is mennie kell”.

Hevesi Sándor

Színházigazgatás

Alföldi Róbert végig maradt! érvényben lévő törvényeknek megfelelően Alföldi Róbert a helyén maradt. Hiszen az általa is támogatott törvénymódosítás kimondja: legálisan kinevezett igazgatót ne lehessen művészi elképzelésében korlátozni, ne lehessen művészi kérdés miatt leváltani. A végeredmény: Alföldi Róbert a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a helyén maradt. Most, 2013. június 30-án a megbízatása lejár, és a törvénynek megfelelően új igazgató választásra kerül sor. F. P.

kozásának. Néhány nappal később Alföldi Róbert visszavonta a bérbeadásra vonatkozó engedélyt. Ekkor a 2010-ben kormányzó párttá választott Fidesz frakció rövidre zárva az ügyet sajtóközleményben jelentette ki: „A két nép közeledése és kulturális kapcsolatai számunkra is fontosak, ám a meglévő érzékenységekre és a fájó sebekre mind a politikai, mind pedig a kulturális vezetőknek tekintettel kell lenniük”. A második hullám 2011 májusában következett, mikor Alföldi Ró-

Az elmúlt két évben több lemondatásról szóló hullámsorozat söpört végig a hazai sajtóban. Az egyik, talán mindenki számára emlékezetes botrány 2010 novemberében robbant ki, mikor Alföldi Róbert engedélyezte a Román Kulturális Intézetnek, hogy a román állami ünnep kapcsán tartott állófogadását a Nemzeti Színház épületében tartsa. A december 1-jén tartott ünnep Magyarország számára történelmi szempontból kevésbé örömteli, hiszen ekkor mondták ki az ország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a Román Királysághoz. A Jobbik, a KDNP képviselői és az ország számos polgára egyszerre háborodott fel és adott hangot tilta-

Az új Nemzeti Színház eddigi igazgatói: Rt. elnök, vezérigazgató:

Ügyvezető igazgató:

Schwajda György Huszti Péter Bosnyák Miklós Bosnyák Miklós Bosnyák Miklós Jordán Tamás Alföldi Róbert

Kinevezési időszak: 2000. szep. 1. - 2002. máj. 30. 2002. jún. 1. - 2002. jún. 13. 2002. jún. 1. - 2002. júl. 15. 2002. júl. 15. - 2002. dec. 31. 2003. jan. 1. - 2003. júl. 31. 2003. jan. 1. - 2008. jún. 30. 2008. júl. 1. - 2013. jún. 30.


bert a színház sajtótájékoztatóján az egyik újságíróval folytatott szócsatát követően (a színpadi imitációra utalva – a szerk.) így nyilatkozott: „önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében”. Réthelyi Miklós miniszter az ügyet az alábbi módon és szavakkal zárta le: „A múlt pénteki események nyomán írásban figyelmeztettem a vezérigazgatót, ezután hosszasan elbeszélgettünk a jövőbeni tervekről és a Nemzeti Színház szerepéről az ország kulturális és társadalmi éle-

A színházi intézmény vezetését a válaszadók kétharmada menedzseri tevékenységének, egyharmada művészeti munkának tartotta. A direktorok válaszai alátámasztották azt az állításomat, hogy a művészeti intézmény vezetése mára önálló, és rendkívül komplex szakmává vált, amit alanyaim is elismertek, és valahol a kulturális igazgatás területén helyeztek el. Végül felvetettem egy új, színházigazgatói képzés létrehozásának lehetőségét, amit az igazgatók 35%a elutasított, többségük azzal az indoklással, hogy színház igazgatására kizárólag a művészi kompetencia predesztinál, az elutasítók kisebbsége szerint a színházvezetés nem tanítható és tanulható. Mintha nem értettünk volna egyet a beszélgetés korábbi szakaszában azzal, hogy a színház igazgatása ma már rendkívül komplex tevékenység, számos művészeti és gazdasági szakterület legmagasabb szintű szakértelmét egyszerre kívánja. Viszont pozitív eredményként értékelem, hogy a direktorok 65%-a (azaz kétharmaduk) támogatná, hogy egy ilyen speciális képzés valamelyik felsőoktatási intézményben elinduljon.

tében. Ezzel az ügyet mindketten lezártnak tekintjük.” Minden leváltásról szóló hír ellenére a Fidesz-KDNP kulturális kormányzata az elmúlt két évben betartotta a hatályos előadó-művészeti törvény alábbi passzusát: „Az állami vagy önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet vezetőjének határozott idejű munkajogviszonyát rendes felmondással megszüntetni nem lehet.” Ennek megfelelően Alföldi Róbert kitölti öt éves megbízatását és 2013-ban törvényes keretek között kezdődhet újabb fejezet a Nemzeti Színház történetében. Sz. J.

19.


Csizmadia Izabella:

A Nemzeti Színház, avagy a kultúrharc folytatódik? A FÓRUM rovatunkban közzétett cikkek nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét, azokra bárki reagálhat a [email protected] e-mail címen, a 13. oldalon közzétett feltételek mellett. (A szerkesztőség)

(…) Én, mint pályám elején lévő fiatal színházcsináló egyre kétségbeesettebben szemlélem a történteket, a „jobb” és a „bal” gondolkodás helyett próbálom a józan ész politikáját követni, próbálom ezen belül értelmezi a Nemzet ügyét is. De nem tudom. Nem találom például a józan ész logikáját abban, hogyha egy intézmény gazdaságilag jól működik és szakmailag is színvonalas teljesítményt nyújt, akkor miért kell annak az intézménynek a vezetőjét leváltani? Mert tény, hogy a Nemzetiben állandó a telt ház. Tény, hogy sokszínű a repertoár. Tény, hogy rengeteg fiatalt szólít meg. Tény, hogy az egyik legjobb társulat. Tény, hogy Alföldi igazgatása óta nyereséges a színház. „Egyetlen konkrétumot sem hallottam arról, mi lenne a gond a Nemzetivel. Nem csoda. Nincs vele gond. Gazdaságilag stabil, telt házas, művészileg sokszínű intézmény.” – állítja Alföldi Róbert a Heti Válasznak adott interjújában. Igaza van. Az emberek járnak a Nemzetibe, szeretik, nézik az előadásokat. Még egyetlen egy logikus érvet sem hallottam azzal kapcsolatban, hogy Alföldi miért nem alkalmas a teátrum vezetésére. A pályázati kiírásnak megfelelően vezeti a színházat. Mivel pedig nem üresen tátong a nézőtér, így a „rétegszínház-elmélet” vagy megbukott, vagy igencsak széles réteget szólít meg. (…) (A teljes írás a Magyar teátrum Online-on olvasható www.magyarteatrum.hu)

Három nővér

Kávási Klára:

Fotó: Gordon Eszter

Ötödik éve vezetem a Nemzeti Színházat Az eltelt időszakban Magyarországon különösen sokszor hangzik el az a kifejezés, hogy NEMZET. Nem állítható, hogy a fogalom értelmezése ne okozott volna konfliktusokat, kulturált és kevésbé kulturált vitákat, méltatlan támadásokat, vélt vagy valós politikai meggyőződések mentén. A Nemzeti Színház jelenlegi vezetőjeként, kötelességem reflektálni országom, hazám, nemzetem ezen tisztázatlan, indulatokkal és fájdalmakkal terhes – konszenzus nélküli állapotára. Kötelességem ez azért is, mert egy olyan művészeti intézmény élén állok, amelynek elsődleges feladata, hogy reagáljon a jelenre, hogy a jelen kérdéseit vizsgálja, őszintén, maszatolás nélkül, és azt mutassa meg a ma emberének. A mai valóság tisztázatlan kérdéseiről való felelős és bátor gondolkodás tudja csak kitisztítani a jövőt, hogy ne egy olyan országban éljünk, ahol a nemzet fogalma két részre szakítja – magát a nemzetet. Hiszek abban, hogy a valódi felelősség, a komolyan vehető művészi és értelmiségi gondolkodás, a nemzetem iránti hit és szeretet abban nyilvánul meg, hogy – a Nemzeti Színház vezetőjeként – a problémákat, a fájdalmakat nem söpröm a szőnyeg alá, hogy nem próbálok megfelelni a valós tartalom nélküli elvárásoknak, hanem azokat a társadalmi, történelmi problémákat tartom szem előtt, amelyeknek megoldatlansága és kibeszéletlensége vezetett a mostani állapothoz, amikor eltérő meggyőződésű emberek nem állnak szóba

Nálunk a mûvészet…

egymással, s már-már ellenségnek tekintik egymást. Különösen abszurdum ezeknek a nagyon nehéz helyzeteknek az elhallgatása egy olyan művészet esetében, amely művészet csak az adott pillanatban létezik, ami nem konzerválható, amit nem lehet múzeumokban kiállítani. Az adott és fontos pillanat elmúltával – ez az a pillanat, amikor a színházművészet létrejön és egyúttal el is múlik –, egy színházi előadás reálisan már nem létezik. Ami megmarad belőle, azt nem lehet tárlókban kiállítani, megfoghatatlanabbul él tovább és mutat előre: a nézők fejében, a nemzet tudatában, gondolkodásában. Természetes, ha már a kiindulópont is vitákat generál, akkor annak színházi megközelítése is vitákat, indulatokat vált ki. A kínosnak titulált kérdések, a társadalmi megosztottságot előidéző folyamatok bemutatása valódi szándék a színház részéről és nem előre megtervezett, hatásvadász, üres botránykeltés, de bátran felvállalt feladat annak érdekében, hogy a társadalom legszélesebb rétegeivel valódi párbeszédet folytassunk. A Nemzeti Színház mindenkié. A jövő generációié is. Ennek szellemében szeretnénk munkatársaimmal folytatni a megkezdett munkát. A Nemzeti Színház következő öt évéről szóló konkrét terveinket elolvashatják a vezérigazgatói pályázatban, melyet a beadási határidő lejárta után nyilvánossá teszünk. Alföldi Róbert

Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház?

1967. november 22-én született Kalocsán. 1986-ban érettségizett a szentesi Horváth Mihály Gimnázium színházi fakultációján. 1991-ben kapott színész diplomát a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Horvai István és Kapás Dezső osztályába járt. 1992-2000 a Vígszínház társulatának tagja. 2000-2006 Szabadúszó. 2006. március 1-jétől a Bárka Színház igazgatója. 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház főigazgatója. Díjak: Hevesi Sándor-díj, 2010 Fővárosi Színházi díj a Nemzeti Színház megújításáért, 2010 Színikritikusok különdíja a Nemzeti Színház megújításáért, 2010 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2007 Pro Cultura Urbis-díj, 2007 Janikovszky Éva-díj, 2007 Déri-díj, 2001 Ruttkai Éva-díj, 1999 Ajtay Andor-díj, 1999 Hegedűs Gyula-díj, 1996 Jászai Mari-díj, 1996 Latinovits Zoltán-díj, 1991

„Nálunk a művészet mindig több volt, mint másutt. Sosem öncél és játék. Elv, hit, magatartás, sikoltás és jaj volt legtöbbször. Féltő gond.” (Szőts István)

drámai és operai irodalmat fejlessze, közművelődés nemesbítését az egész súlyosságát a színészekből álló Töra magyar nyelv és erkölcsök művelőországban terjessze.” vényszék ítélte meg, mely a Nemzeti Színház törvénykönyvében rögzített paragrafusok értelmében hirdetett ítéletet. Politikusok és művészek egyetértettek abban, hogy „az országos színházintézet haladására és virágoztatására nézve” (1839, Buda) legfontosabb az elkötelezett színészgárda, a jól válogatott műsor és a pártoló közönség. „Nem tetszeni, hanem használni akarok, s így ha Mert a színházban legfontonem lesznek kedvesek, miket mondok, nem ütközöm sabb: aki játszik, amit játszik meg benne.” (…) Nekünk magyaroknak, kik a színés akinek játszik. A kölcsönházzal nemzeti célokat remélünk és fogunk is egyhatásokat is figyelembe véve bekötni, sokkal fontosabb az, mint a német, francia vagy angol nemzetnek; (…) Vannak a magyar színügynek oly ellenzői, kik magokat elvek embereinek vallják. (…) Ezek legkorcsabb fiai a hazának, mert erkölcsi elvek palástjába burkolva munkálnak a magyarodás s nemzetiség ellen; leghálátlanabb madarai azon levegőnek, mely őket táplálja, s nem érdemlik, hogy az Isten szent „A magyar Nemzeti Színház számomra az a hely, napja rájok világít. Mert aki honának ellensége, az senkinek, még önmagának ahol büszkeség játszani, és ahová büszkeség jesem barátja, az bújdokolhatik vándor fecskeként innen vagy túl az óceánon, gyet váltani.” sehol sem fogja feltalálni magát, mindenütt idegen lesz az élet végszélei között. Németh Kristóf Ilyet megvetni kellene, és kerülni mint ragályt…” (…) Azért, ha célt valódilag színész, igazgató és komolyan akarunk, Pest-Budának magyarosítása legyen jelszavunk. (…) Imént mondottaimból ki fog világlani, hogy én a magyar színház ügyét sokkal tézménynek járó sajátos működési fogalmazódott meg a „nemmagasabb szempontból nézem; hogy vele nem puszta mulatságot és időtöltést körülményeket biztosítottak a szín- zeti színházi eszme”, melyet a akarok, hanem nyelvet és nemzetiséget, nemzeti érzelmeket, szimpátiákat stb. ház számára. Törvénybe iktatták, Nemzeti Színház első magyar szóval egy intézetet, mely egészen magyar szellemtől legyen lelkesítve, mely hogy a Nemzeti Színház közvetlenül nyelvű szabályrendeletében így kebeléből magyar levegőt leheljen e két városra.” az országgyűlésnek van alárendelve, rögzítettek: „A nemzeti színháznak célja nem az uralkodónak, nem kormánynem csupán abból áll, hogy hatóságoknak. A belső rend fenntara helybeli közönséget jó és művészi dését elősegítse, s mint központi intéSzéchenyi korában a „fiatal Matásáról szabályrendeletekkel gondoselőadások által mulattassa, hanem, zet, művészileg, s erkölcsileg a vidéki gyarország” színművészete nem a kokodtak. A szabályok ellen vétőknek hogy a színművészet által az eredeti színészetre kihatván, a színészet és médiások játékos jókedvéből született. bíróság elé kellett állniuk, bűneik

175 évvel ezelőtt nyitották meg a Pesti Magyar Színházat, a többségében német nyelvű, alig több mint hetvenezer lakosú Pesten. A színház 1840-ben „országos pártolás alá vétetett” és hivatalosan is létre jött a magyar Nemzeti Színház. A színház politikai döntés eredményeként lett országossá. A Karok és Rendek felkarolták a magyar Nemzeti Színház ügyét, mint fontos nemzeti ügyet. Nagy hatású nemzetnevelő, nyelvművelő és kultúrateremtő intézményt láttak benne. Ezért –Európában egyedülálló módon – kiemelt nemzeti in-

Alföldi Róbert

Bajza József:

Szózat a pesti magyar színház ügyében

Egressy Gábor – a reformkor legjelentősebb színésze – így fogalmazott: „A magyarnak sorsa boldogulni, vagy – meghalni; középút többé nincs./../Halálunkat korállván még a népek Istene: boldogulnunk kell mulhatatlanul.” Akkoriban Thália papjainak nevezték a színészeket, akik komolyan vették hivatásukat, a jövő nemzedék tanítómesterei akartak lenni, s azok is voltak. Hittel és meggyőződéssel dolgoztak, máig ható eredményeket értek el. A Nemzeti Színházban született meg a magyar nemzeti opera, itt csendült fel először – a Nemzeti Színház pályázatára komponált – Himnusz és Szózat, itt mutatták be először a magyar drámairodalom legjelentősebb alkotásait, és nem utolsó sorban itt tanultak meg színibírálatot írni a kritikusok, a sajtó képviselői. Színésznek lenni ebben az első társulatban nem kenyérkereseti lehetőség volt, hanem felvállalás, hivatás. A Nemzeti Színház prózai vagy operai együttesébe bekerülni a legnagyobb szakmai elismerés, megtiszteltetés. Biztosra vehető, hogy az egész társulat egyetértett Jókai Mórral, aki az országgyűlésnek készített jelentésében így fogalmazott: (a cikk a következő oldalon folytatódik)

20.


Kávási Klára:

Nálunk a mûvészet…

„Nekünk a pesti nemzeti színház nem csupán közmulatságok helye; - a hazai művelődés, a magyar nyelv, irodalom és művészet menedéke az”

központilag jóváhagyott elvek szerint diktálta a műsort. Erős pártpolitikai beavatkozás érvényesült a színdarabok kiválasztásánál, a közönségszervezésnél,

Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház? „Tradíció és progresszió! A múlt hagyományainak megôrzô és óvó helye, de egyben útmutató és iránykeresô kísérleti mûhely. Az ország egészének – a fôvárosnak és vidéknek –, és a határon túli magyarságnak egyaránt, szimbolikus és valósan mûködô kulturális „szentélye”. A nemzetközi színházi kapcsolatok mozgatója. Befogadó és kisugárzó erômû, Magyarország legerôsebb társulatával, a háttérszakmák legkiválóbb képviselôivel.” Fekete Péter a Nemzeti Színház egykori oktatási és külkapcsolati igazgatója

A Nemzeti Színház sorsa, a színház művészeinek sorsa mindig is foglalkoztatta a közvéleményt. Széchenyi István korában lelkes támogatókra talált a nemzeti színházi eszme, bár a „színház”, mint ügy eltörpült a „nemzeti” ügy fontossága mellett. A kiegyezés után, majd a XX. század 20-as, 30-as éveiben a „nemzeti ügy” és a „színházi ügy” viszonylagos egyensúlyba került, egyformán írtak az újságok a nemzeti intézményről is, a művészi intézményről is. Hevesi Sándor az angol királyi akadémián tartott előadásában kifejtette: az lenne a legkívánatosabb jó, ha a nemzeti jelleg ápolása, fejlesztése mellett az európaiság vérünkké válhatna, ha az el nem évülő kulturális értékeket felszívhatná a magyar kultúra, és a színházi előadásokon keresztül tovább adhatnánk azt a következő generációknak. A színjátszás nemzeti jellegére utalva – egy a Budapesti Hírlapban megjelent cikkében – így nyilatkozott: „a nyelv nem ruha, melyet fel lehet venni, le lehet tenni, hanem történelmileg kialakult lelkiség, hagyománynak és haladásnak bonyolult produktuma. Akik egy nyelven beszélnek és valóban jól, azok a szavak és kifejezések mögött bizonyos közös atmoszférával, asszociációkkal dolgoznak, még ha erről nincs is világos tudomásuk.”

de a művészek is feszült helyzeteket éltek át. Korlátozták a Nemzeti Színház örökös tagjainak testületi működését, majd hivatalosan is eltörölték a Nemzeti Színház örökös tagja és a Nemzeti Színház tiszteleti tagja kitüntető címeket, az ezzel járó juttatásokkal együtt. A színészek viszonylagos autonómiáját biztosító önálló törvénykezés lehetőségét megszüntették, a Nemzeti Színház törvénykönyvét bevonták. Főszerepeket játszó színészeket küldtek el, kergettek öngyilkosságba, helyeztek át más színházakhoz, minősítettek nem kívánatos elemeknek.

Színház társulatának ideiglenes otthonát, a Blaha Lujza téri színházat. Ezután jó ideig forgószínpad nélkül, elöregedett fény- és hangtechnikai berendezésekkel kellett megfelelni a Nemzeti Színház nevéhez méltó elvárásoknak. „A Nemzeti Színháznak tehát előbb volt művészi együttese és műsora s csak azután lett hajléka. Az egészséges fejlődésnek ez is a rendje– írja Schöpflin Aladár Magyar Színművészeti Lexikona. Mert nem az épület a fontosabbik tényező itt, hanem az intézmény maga, melynek létele teljesen független lehet az épülettől.” Tehát annakidején, 1840-ben, a Nemzeti Színház alapításakor kompromisszum született. Törvénybe iktatták, hogy a Nemzeti Színház, mint a magyar művelődés alapvető intézménye létrejött, folyamatos működése biztosítva van, bár a színpalota felépítésére - az 1836:XLI-dik törvény által kijelölt telken – később kerül majd sor. És sokáig nem került rá sor. A törvény kihirdetése után tovább játszott az együttes a Pesti Magyar Színház épületében, majd a Népszínháztól bérelt Blaha Lujza téri épületbe, annak 1963-as fölrobbantása után a Nagymező utcába, majd a Hevesi Sándor téri ideiglenes játszóhelyre (a mai Magyar Színházba) költözött.


és a közönség, megvalósult az álom, márc. 2.) aggodalmának, értetlenségének adott hangot: következhet a gondtalan játék. „Hogy fölépült a Nemzeti, és a De nem ez történt. szakma egy része bojkottálja, ezt Még fel se ment a függöny föl sem tudom fogni.” /…/ „Az a a legmodernebb színháztechvágyam, hogy ebben az épületben nikával, kényelmes öltözőka legjobb rendezők rendezhessenek, kel, próbatermekkel felszerelt a legjobb színészek játszhassanak.” színházépületben, amikor „Végül meg kell ismerkedni egy komor világítású, A színházépület felavatása után gáncsoskodó, ünneprontó újfenyegetően hallgatag könyvtárral, amely némán, de ságcikkek, nyilatkozatok je- egy hónappal, az országgyűlési váparancsolóan követeli, hogy életre keltsék. Zsarnokul lasztások eredményének láttán meglentek meg. uralkodik a színház épületén, mint az emberi testen szólaltak a másként gondolkodók Íme egy a sok közül: az agyvelő. Kísérteties volna, ha megkérdezné a belé„ A magyar rendezői élvo- is. Koltai Tamás, a színházi szakma pőtől: mit akarsz belőlem magaddal vinni? Micsoda nal nem hajlandó megnyitni megmondóembere elárulta az évekig ködös nyugtalanság felnyitni egy régi darab födelét, ezt az épületben megtestesült bizalmasan őrzött titkot, a konspiráahol az első lapon az egykori igazgató kézírásával be gazemberséget.”- írja Csáki ciók, háttér-alkuk néhány részletét: vannak írva az egykori szereplők nevei. Ők ránk hagyták ezt a darabot, és „Kissé röstellem ennyi év után deJudit színikritikus A Nemzeti benne reánk hagyták ugyanazt a vágyat, amivel én a színpadra léptem: megkódolni a titkos dossziét, a konspiSzínházról című publicisztivalósítani a lehetetlent, megörökíteni a lélek tüzes pillanatait. Álmodtak a szeratív Gordon Craig tervet, vagy kájában. Majd így folytatja: repeikkel, küzdöttek testi képességük végességével. Segítségül vették a zenét, nevezzük akárminek, mely azt „Mi nem leszünk ott azon a a természetet díszlet alakjában, hogy felfokozhassák, amit az emberi erő már tartalmazza, épüljön végre egy díszelőadáson… Ez csak polikifejezni nem képes, csak azért, hogy lelküket a darabon át beleheljék a nézőkorszerű színházépület Magyarortikai protokoll – de ne higgye térbe. Ez a könyvtár nem csupán az írók szellemét őrzi, hanem kilencven év szágon, ha százszor Nemzeti Színsenki, hogy utána színház lesz óta az itt élt színészek lelkét is. És őrzi a mindenkori közönségét is. (…) Ezeket háznak hívják is!” - írja a Színház ott. Egy ideig színészek foga komor könyveket fölnyitni és fölszabadítani belőlük a pihenő múlt megveszc. folyóirat főszerkesztője. „Előbb nak mászkálni a deszkákon.” tegető erejét: ez a tradíció.” épüljön föl, aztán megharcolunk (Magyar Narancs 2001. má(Forrás: A Nemzeti Színház és Kamaraszínházának zsebkönyve, 1930) a nevével, és a nevéhez tapadó jus 3.) A II. világháború után az intézkultúrnacionalista elvárásokkal. Törőcsik Mari a Magyar HírKöztiszteletben álló, körül rajon1965-ben pedig – máig érthemény működési elvei megváltoztak. Naivitás volt? Az Erzsébet téren A szocializmus a maga politikai szó- tetlen műszaki okokra való hivatko- gott színészek öltöztek, vetkőztek, lapban megjelent interjúban (2002. csövének használta a színpadot, és zással – felrobbantották a Nemzeti próbáltak, játszottak évtizedekig olykor nyomorúságos, méltatlan körülmények között. Nem csoda hát, hogy a színház vezető színészei kezdeményezték a Egy Németh Antal idézettel válaszolok: „ A Nemzegyűjtést a Nemzeti Színház felépítéti Színház túllépve az öncélú teatralitást, az önmagát sére, interpelláltak a parlamentben. kelletô rivalda fényébôl igyekezzék a magyarság száAztán 10 évvel ezelőtt, 2002-ben mára az önmagára találás útjait megvilágítani” megnyílt a Nemzeti Színház épüleKubik Anna te a Milleniumi Városközpontban. Kossuth-díjas színmûvésznô színmûvésznô Nem az Akadémia mellett kijelölt telken, nem a Grassalkovich herceg adományozta építési területen, nem is az Erzsébet téren, hanem Budapest IX. kerületében, a Bajor Gizi parkban. „A Nemzeti Színház szellemisége és múltja elleni legTöbb mint 170 évet kellett várni nagyobb politikai bûn, hogy felrobbantották. Olyan ez a Nemzeti Színház épületét felavató mint egy könyvégetés!” nyitóelőadásra. Seregi Zoltán Végre joggal remélhettük, hogy rendezô Nemzeti Színház, 2012. november 10., 11.35. együtt örül majd a színházi szakma

Ódry Árpád:



21.


Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház? „A Nemzeti Színház? Világítótorony. Felsôház. Zászlóshajó. Jégtörô. Elsô az elsôk között. Szakrális hely. Lélek. Templom. Irodalom. Klasszikus és kortárs. Minôség. Azonosság-, és felelôsségtudat. Ízlés. Hagyomány és bátorság. Tudás. Hit. Elhivatás. Katarzis. Origó a vízszintes és a függôleges metszésében. Horizontálisan és vertikálisan is nyitott. Nemzeti és egyetemes. Magyar és európai.” Kiss József író, rendezô

majdnem sikerült. Akkor is, ha ez a majdnem pontosan az az ezeréves mucsai átok, amely sárba ránt minden jobb törekvést.” Elgondolkodtató, hogy Koltai Tamás, és köre hosszú időn át ado-

megoldás, nem is egy: „Mármost két dolgot lehet tenni. Vagy maximálisan kihasználni, vagy maximálisan megtörni a hely szellemét. Vagy diszkószínházat csinálni

Schilling Árpádot és Gáspár Mátét is, akik Struktúra című dolgozatuk felolvasásával sikert arattak és megbotránkozást keltettek. A Nemzeti Színházzal kapcsolatban a következő hangzott el: „Egy intézményt önmagán túlmutató romboló hatása miatt mégis nevesíteni kell, ez az alig 2 és fél éve átadott nemzetinek nevezett színház. /…/ A Duna-parti értelmetlen és indokolatlan beruházást fel kell számolni, azaz üzleti alapon tovább kell értékesíteni. A társulatot (amely ma semmiben sem különbözik bármely más színházétól, legfeljebb még kevésbé összeszokott viszont annál bőkezűbben fizetett) nem kell félteni, ahogy átszivár-


mányokat gyűjtött, meggyőzően érvelt a Nemzeti Színház felépítésének szükségessége mellett. Akkor azt hihettük, hogy a nemzeti intézmény és a művészi intézmény megfér majd egymás mellett, egy fedél alatt. Nem gondoltuk, hogy a közeljövőben harcolni kell majd a Házért, mely Mádl Ferenc köztársasági elnök színház avató beszédéből vett idézettel élve: „a nemzet emberi és szellemi békességének otthona kell, hogy legyen!” „Kitessékelhetjük a kultúrából az állami ideológiát” – ígérte pályatársainak a politikai széljárás változása következtében magabiztossá vált színházi szaktanácsadó. És figyelmeztetett. A szakma nem nézi jó szemmel a Nemzeti Színház körül eluralkodó kultúrnacionalizmust, a nemzeti színházi eszme térhódítását.

technikai trükkből, vagy nyers színházat zsigerből.” A cikk folytatásából megtudtuk, hogy véleménye szerint célszerű lenne, ha az amatőr mozgalom reprezentánsai vennék át a színházat, akik „utálják a protokollt, a kokettériát a hatalommal”, és „föltehetően kevésbé pénzéhesek a jelenlegi szakmai elitnél”. Ők csak azért kénytelenek külföldön világszínházat csinálni, mert itthon számukra nincsen megfelelő hely. A szakma választottja Schilling Árpád, aki képes lenne a magyar színházművészetet megújító koncepcióterv végrehajtására. (Koltai Tamás: Nemzeti kilátás – Magyar Hírlap 2002. április 27.) Schilling Árpád azonban nem kívánt beülni a Nemzeti Színházba, nem akarta „megtörni a hely szellemét”, nem akart ezen a helyen „nyers

Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház? „Hagyomány, minôség, felelôsség. Büszke vagyok arra, hogy pályám nagy részét a Nemzeti Színházban töltöttem és a Nemzeti Színház társulatának tagja lehettem.” Császár Angela színmûvésznô

„Sokan, jeles színházi szakemberek hangoztatják, nincs szükség Nemzeti Színházra. Szerintük minden baj és nyűg az eszméből származik.” – írja K.T. De ennek ellenére úgy véli, van

színházat zsigerből”, ő mást akart. Két és fél év múlva ez is világossá vált. 2004-ben a Széchenyi Művészeti Akadémia színházi konferenciát rendezett. Felkérték egy előadásra

gott, majd vissza is tér a ' hátországba'. /…/

nyos Akadémiára meghívott, nemzetközileg jegyzett rendezőnek, aki a struktúra váltásra és a kulturális javakhoz való hozzáférésre, az adott körülmények között nem látott más esélyt, mint a Nemzeti Színház felszámolását. A Nemzeti Színházat meg kell szüntetni, épületét el kell adni, a befolyt pénzt el kell költeni

dalmi, tudásbeli, szellemi – megosztottságának az enyhítésére pedig hatékony segítség egy világos kulturális politika.” 2008-ban kiírták a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát. Egyértelmű volt, hogy a baloldali kormányzat minisztere nem egy „félmodern < maradi >”, hanem egy „nyitott, mo-

Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház? Az általam elképzelt Nemzeti Színház ars poeticáját Hevesi Sándor már megfogalmazta, így azt csak ismételni tudom: „A színpadon a nemzet legnagyobb problémáit kell fölvetni, és mûvészileg kialakítani.” Koltay Gábor rendezô

utaztatásra, könyvkiadásra és épületmodernizációs programra. Hogy mit szólna ehhez az a sokezer ember, aki megtakarított forintjait adta a Nemzeti Színház felépítésére, aki értékes irodalmi műveket szeretne látni a színpadon az ország legjobb színészeinek előadásában?? Az itt nem került szóba. Még a napilapok sem írtak róla. A kérdésről a jeles szakemberek egymás között vitatkoztak. Egyesek minősítettek, mások diktáltak. És közben mindent megtettek azért, hogy kitessékelhessék a kultúrából az állami ideológiát. Ez nem ment egyik napról a másikra. 2006-ban hivatalba lépett Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki programot hirdetett. A kulturális modernizáció irányai című munka bevezetőjében ezt olvashatjuk: „A kulturális politikát – kormányzati stratégiai tényezőnek tekintjük. /…/ A közelmúlt indulatos, feszültséggel teli eseményei különböző nyilatkozatokra, vitákra késztették a magyar értelmiséget, közgondolkodókat, leginkább a kulturális

Mit jelent Önnek a Nemzeti Színház? Elôször is nem olyan, mint a többi. Kultúránk, magyar szellemi értékeink, nyelvünkön megszólaló erkölcsi temploma. Más nemzetek kultúráiból, az igazán lélekemelô, nemesítô, katarzist adó, nyelvünkön is megszólaló mûvek méltó otthona. Tolcsvay Béla énekmondó

élet képviselőit. Abban egyetértek, Az ingatlan árából országos épühogy Magyarország kettős képet letmodernizációs programot kell mutat: egy zárt, félmodern, „maindítani, a fenntartásra eddig forradi”, illetve egy nyitott, modern, dított kétmilliárd forintból pedig „haladó” társadalomét. E „kettős egy alapítványt kell létrehozni, kép” egységesítésére, magyarán amely a vidéki és pesti előadáMagyarország – politikai, társasok csereutazását finanszírozná, Nemzeti Színházi Örökség Alapítvány névvel. A nemzeti színházi örökséggel (a felszámolt épület nyomán felszabaduló tőkével) akkor gazdálkodunk jól, ha egyrészt utaztatásokra fordítjuk, másrészt dokumentáljuk a közelmúlt nagy alkotóinak pályáját..." Neves szakemberek tapsoltak a Nemzeti Színház, 2012. november 10., 11.00 Magyar Tudomá-

dern, pályázati anyagot fog előnyben részesíteni. Ismét fellángolt a vita, milyen legyen a Nemzeti Színház: befogadó színház, színházi műhely, vagy össznépi kultúrház. Sokan az állandó társulat nélküli, virtuális Nemzeti Színház mellett foglaltak állást. Kiábrándult megjegyzések is elhangzottak. Pl. a MASZK országos színészegyesület elnöke így összegezte véleményét: „…el kell mondanom, hogy engem napjaink működő Nemzeti Színháza, mint a XXI. század anakronisztikus jelensége, mint ideológiai, politikai zsákmány, a hatalmi erődemonstrációk gyakorlóterepe, nevetségesen kiemelt státusával, úgy, ahogy van, nem érdekel.” (Hegedűs D. Géza: Egy virtuális Nemzeti Színház – Színház, 2008. ápr.) Végül is a szakma képviselőinek javaslata alapján a miniszter Alföldi Róbertet nevezte ki 5 évre a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Részlet a pályázatából: „Az épület áll, de sem a szakma, sem a közönség nem érzi úgy, hogy valósággá vált volna a némileg romantikus . Ez természetes is: a XIX. századi szellemiségnek már nyoma sincs, demokratikus, szabad, európai országban élünk. Vajon ebben a demokratikus, szabad, európai országban mit jelenthet ma a Nemzeti Színház? Semmi mást, mint azt ami: színházat…” Alföldi Róbert megfelelt az elvárásoknak. Ő nem is akarta értelmezni, hogy a Nemzeti Színház kifejezésben a „nemzeti” jelző jelent valamit. (a cikk a következő oldalon folytatódik)

22.


Kávási Klára:

Nálunk a ...

Így fordulhatott elő, hogy idén eseményszámba sem ment a Nemzeti Színház felépítésének 10. évfordulója, vagy a Nemzeti Színház fennállásának 175. évfordulója.

És ne feledjük a XIX. századi Fáy András intelmeit sem: „Nemzeti Színházunk ügyében az első alapkő letételétől kezdve, sok, sokszor, sokféleképpen és sokak

Eperjes Károly:

Harmonikus és egyetemes

A színháznak elsődleges feladata, hogy szórakoztatva tanítson, őrizze és kövesse az egyetemes értékeket. Hogy mit gondolok egyetemes értékrend alatt, azt egy példával tudnám érzékeltetni: A színház és Filmművészeti Főiskolán így tanított 1976-ban Dr. Hegedűs Géza tanár úr: „Kérem itt alkalmasint mester színészek is lesznek, alkalmasint többet keresnek, mint én, de művész és hivatását teljesítő szakember csak az lesz Önök közöl, aki két könyvet elolvas, azt a szívébe zárja, s mikor elméjében is megérett összestimmolja és sugározza azt. Két könyv: az egyik a Biblia, a másik Arisztotelész Poeticája. A Biblia a morál, a Poetica a bölcselet. A morál és a bölcselet a klasszikus műveltség, azaz az egyetemes tanítás. A klasszikus szerzők mindig ennek fényében alkottak: Shakespeare-től, Molière-ig, Goldonitól Schillerig, és Csehovtól Örkényig.”

Vajon ünnep lesz-e ebben a házban, a nemzet Színházában a következő évforduló? December közepén hirdeti ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázatának eredményét.

Latinovits Zoltán:

által rontatott; ebben tehát nem mindennapos erőre, akaratra, szilárdságra, dologértésre van szükség, hogy a haladási útból kiferdült intézet abba visszaigazíttassék..” (Nyílt szó az országos színház ügyében – Tollharcok)

Vidnyánszky Attila is pályázik Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke lapzártakor az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe.

SAJTÓKÖZLEMÉNY A mai napon benyújottam pályamunkámat a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói tisztségére. Köszönöm az eddigi pályafutásom során, valamint a pályamunka elkészítése közben engem tanítók, támogatók, segítők és jobbító szándékkal kritizálók munkáját. Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház igazgatója

Gondolatok Vidnyánszky Attila pályázatából Szerte Európában járva azt tapasztalom, hogy a magyar színházi modell és a magyar színész megítélése sokkal kedvezőbb annál, mint amit erről nekünk itthon szuggerálnak a jelenlegi kánon spiritusz rektorai, amikor folyamatosan elmaradottságról, gyávaságról, felzárkózási kényszerhelyzetről papolnak. Ez egy olyan valóságos ellentmondás, amit mindenképpen fel kell tudnunk közösen oldani ahhoz, hogy a mindenki által vágyott konszenzus létrejöjjön, legalább a Nemzeti Színház küldetésének tekintetében. Mint az élet egyéb vonatkozásaiban, itt is vezérelvünk lehet a régi latin mondás: Historia est Magistra Vitae! ***

„A művész-színész ugyanis minden országnak, a ’nemzetinek’, a ’tipikusnak’, a ’speciálisnak’ reprezentánsa, a színivilágban ugyanúgy, mint a társadalomban. Hivatásának következményeként élete és munkálkodása szilárdan az illető földhöz és annak történelméhez tartozó, munkája szervesen kapcsolódik a költők munkájához és az ország legjobbjainak életéhez és problémavilágához, léte elszakíthatatlan a társadalomtól, a közösségtől amelyben él, amelyből táplálkozik.” (Ködszurkáló)

Vidnyánszky Attila


A valóság-elemek visszaszerzése a színpadon ma hitem szerint a nyelvmívesség, a nyelv zenéjének, a gesztusok jelentéstartalmának újrafelfedezése, és jó kedélyünk helyreállítása révén lehetséges. Ez a fajta beállítódás – mely egyszerre „innovatív” és úgymond „konzervatív” – teljes mértékben szinkronban van a világban – azon belül a színházi világban – zajló reálfolyamatokkal. Nem az ideológiai típusú nacionalizmus képviseletében kívánok tehát fellépni, noha annak európai előretörése ugyanúgy természetes következménye ennek a mostani válságnak, mint az, hogy az európai országok pénzügyi vezetői is kísérleteznek az

egyéni, nemzetük számára ismerős és előnyös megoldásokkal. *** Össztársadalmi tragédiánk az, hogy a rendszerváltozással nem a legjobb saját tradícióink jutottak érvényre, nem a „szellem Magyarországa” kapott esélyt, és nem azok az alkotók kerültek vezető pozícióba, akik szellemileg már meghódították és munkásságukkal képviselték is ezt a hamvasi magaslatot, hanem ideológiailag és a napi gyakorlatban is a vadkapitalizmus nyert egyre nagyobb teret. Az elmúlt húsz év számunkra nem szabadságot hozott, hanem annak belátását, hogy – amint ezt Hamvas a Karnevál című regényében aforisztikusan megfogalmazta – „a pácban mindenki benne

Fotó: Fejér János Gáspár

van”. Ez a mondat akár nemzetközi programunk szlogenje is lehetne. *** Ha felelősen gondolkodunk, ki kell mondanunk: a legnagyobb pácban ma a világ fiatalsága van – igazából ez a globális válság legijesztőbb következménye. És itt nem csak a riasztó munkanélküliségi mutatókat kell komolyan vennünk, hanem elsősorban azt, hogy a tradíciók átadásában megszakadni látszik a generációs lánc. A mai aktív középgeneráció művészeinek tehát meg kell találniuk azokat a szellemi átjárókat, melyek alkalmasak a létkérdéseinket érintő dialógusra.

Fotó: Máthé András

Vidnyánszky Attila Önéletrajz 1964-ben születtem a kárpátaljai Beregszászon. Nős vagyok, hat gyermek édesapja. Bölcsészdiplomát 1985-ben az Ungvári Állami Egyetem magyar-történelem szakán, rendezői diplomát 1992-ben a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen szereztem. Alapító igazgatója voltam a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak. 1999-től a régi Nemzeti Színházban, 2000-től a Pesti Magyar Színházban állítottam színpadra darabokat. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője voltam. 2006 januárjától a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, 2007 óta megbízott majd kinevezett vezetője vagyok. Főbb díjaim és kitüntetéseim: Arany Oroszlán-díj (1995), Az év rendezője (Ukrajna, 2000), Ukrajna Érdemes Művésze (2002), Jászai Mari-díj (2002), a Kultúra Lovagja (2003), Kritikusok díja (2004), Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2005), Nádasdy Kálmán-díj (2006), Magyar Művészetért díj (2007), Meyerhold-díj (Moszkva, 2009), Kossuth-díj (2011). 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választottak. 2009 óta a Magyar Teátrumi Társaság elnöke vagyok. 2011-ben megbíztak a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetésével.

23.


A csupaszív paptanártól a könyörtelen ezredesig

Változatos és sokszínű évad elé néz a kecskeméti Katona József Színház művésze, Pál Attila. Öt új bemutatója mellett a tavalyi évad egyik legsikeresebb előadását is felújították. Idei szezonjának érdekessége, hogy szinte minden előadása zenés-táncos darab, ami közel áll a szívéhez, hiszen pályája elején nagy sikerrel játszotta a híres táncos-komikus szerepeket.

– Idei első bemutatód a Hangyaboly volt, amelyben az egyik paptanárt alakítod. Hogyan emlékszel vissza a próbafolyamatra? – Kíváncsian vártuk a kollégákkal, hogy milyen lesz Kaffka Margit regényének színpadi változata, mert az eredeti mű kevésbé cselekményes. Voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtunk, de aztán a főpróbára ös�szeállt az előadás, lett ritmusa, humora. Szép siker volt a premier, és azóta is kedvelik a nézőink. A történetbeli apácazárdában három paptanár van, ezek közül a fizikatanárt játszom én, aki szereti a tanítványait, az életet, nagyon bölcs és jóindulatú. A röntgengéppel és a szikrainduktorral végzett kísérletei végigkísérik a darabon. Mivel az eredeti regényben a fizikatanár egy idős férfi, a szerelmi szálak elkerülik őt: vele nem kacérkodnak

úgy a tanítványok, mint a másik két paptanárral, inkább jóságos atyaként tekintenek rá. Az előadásnak két nehéz pontja van. Az egyik, hogy folyamatosan színpadon vagyunk: ha épp nincs jelenetünk, akkor passzív jelenléttel. A másik kihívást jelentő feladat a többszólamú egyházi dalok eléneklése. Ehhez egyrészt semmilyen hangszeres segítséget nem kapunk, másrészt, míg a kórustagok – azon belül a szólamok – mindig egymáshoz közel

gyakoroltunk a próbák során, hogy úgy szólaljanak meg ezek a vallásos énekek, ahogy kell. – A napokban tartják a Lesz vigasz? bemutatóját is. Ebben milyen karaktert alakítasz, és milyen slágereket hallhatunk tőled? – Egy óvóbácsit játszom, aki gyermekfoglalkozásokat tartott a csőd szélén álló művelődési házban. Ebben a darabban azonban elsősorban nem a szerep megformálásával, hanem jobb-

Csombor Terézzel a Lesz vigasz című előadásban

állnak, mi a színpad legkülönbözőbb részein, egymástól távol állva adjuk elő ezeket a dalokat. Ezért rengeteget

nál jobb slágerek és operett-részletek előadásával fogom szórakoztatni a nagyérdeműt. Az első felvonásban el-

éneklem majd a híres Egér-számot a Diótörő musicalből, valamint életem egyik legfantasztikusabb színpadi élményét idézem fel: A nyomorultakból a Kocsmadalt. A második részben főként operett-részeleteket adunk elő, olyan nagyszerű dallamok hangzanak majd el, mint a Ringó vállú csengeri viola, a Hajmási Péter, Hajmási Pál vagy a Húzzad csak. Nagyon jópofa karakterek vannak a darabban, egy igazi vidám történet ez, számtalan csodálatos slágerrel. – Kiket céloz meg ezzel az előadással a színház? – A Lesz vigasz? kifejezetten közönségcsalogató darab, hiszen zenés, vidám, és csaknem az egész kecskeméti társulat játszik benne. Úgy gondolom, hogy Cseke Péter igazgató úr a csapatszellemet, a színház egységét szerette volna még inkább megerősíteni. A dalok önmagukért beszélnek, mind világhírű, és stílus tekintetében is változatos az összeállítás. Mindenki válogathat kedvére. Közös célunk, hogy a Lesz vigasszal még több nézőt vonzzunk be a színházba: olyanokat, akik nagyon ritkán jutnak ehhez hasonló kulturális élményhez. Még az évad elején vagyunk, így akár a bérleteladásokat is növelheti ez a produkció. – Milyen szerepeket játszol még az évadban?

Az élet (Sopronban is) csak Kabaré

Próbálják a Kabaré című musicalt a Soproni Petőfi Színházban. A rendező Szűcs Gábor, a főszereplő Ullmann Mónika. A bemutató december 1-jén lesz.

Ullmann Mónika

A Jászai-díjas Szűcs Gábor nevével szinte összeforrt Masteroff – Kander – Ebb műve, hiszen Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban pár éve már színpadra állította a darabot, ez a nagy sikerű előadás vendégeskedett a Veszprémi Petőfi Színházban, majd nemrég a Békéscsabai Jókai Színházban is megrendezte a produkciót, ami nyáron a Szarvasi Vízi Színházban vendégszerepelt. Most a soproni közönség is láthatja az ő Ka-

baréját, mégpedig Ullmann Mónika főszereplésével, aki majdnem mindegyik említett előadásban szerepelt, csakúgy, mint a konferansziét alakító Farkas Gábor Gábriel. – Jól működik ez a produkció, szerencsés csillagzat alatt állt össze, az alapjai tíz éve születtek meg, de mindig új Kabaré jön létre, bárhol is dolgozom. Más a társulat, a zenészek, a színház, a közönség. A szereplők érzékenysége, tehetsége, gondolatvilága, egyénisége is alakítja, formálja az előadást. Állandóan fedezek fel újdonságot ebben a műben, mert mint a jó darabok általában, egyszerre szórakoztatóak, és gondolat ébresztőek. Egy jó sztorit is el lehet mondani egy frappáns közmondással, nekünk két és fél óra jut a színházban, hogy a magunk eszközeivel elmeséljük, mit is gondolunk az adott történetről. Ettől izgalmas most számomra megint a Kabarét megrendezni. Azt mondtam mindenütt, ez a musical a nehézsége, az összetettsége miatt egy igazi társulatépítő kihívás,

remek alkalmat nyújt egy csapat ös�szekovácsolására. Természetesen sok múlik a kulcsszereplőkön, s azért jön velem mindig Mónika és Gábriel, mert egyszerűen ma alig akadnak olyan színészek, akikre rá lehetne osztani ezt a két meghatározó szerepet. Ők külső és belső tulajdonságaikkal, ének- és tánctudásukkal, színészi esz-

köztárukkal hozzá tudnak járulni, hogy Sopronban is igazán jó Kabaré szülessen – nyilatkozta Szűcs Gábor. – Pályafutásom egyik legfontosabb szerepe ez, szakmai életemben az elsők közé sorolom. A dalok nem könnyűek, óriási belső töltettel rendelkeznek, nagyon szeretem ezeket a számokat és az egész produkciót. A Kabaré a könnyedsége ellenére nem egy gálaelőadás, nem revü-musical, a szórakoztatás mellett komoly tar-

talommal bír. Remélem, elnyerjük a soproni nézők tetszését, nagyon várom már a velük való találkozást – mondta Ullmann Mónika, aki hozzáfűzte, lehet, hogy a kultikus film és Liza Minnelli miatt néhányan majd próbálják összehasonlítani az előadást a filmmel vagy az ő játékát a világhírű művész alakításával, mert ez minden ilyen Az olvasópróbán esetben kikerülhetetlen. – Az a jó, hogy ebben az előadásban teljes mértékben megmutathatom, milyen vagyok. Ez a Sally én vagyok. Fontos, hogy Szűcs Gábor nagyon birtokában van ennek a műnek, ő látta és látja belém ezt a szerepet, bízik bennem, ismeri a gondolataim és olyan útmutatásokat ad, amelyek segítenek jobban elmélyedni magamban, hogy eggyé válhassak Sally Bowlessal. Így aztán minden színházban sikerült másképp megformálnom ezt a szerepet. Sopronban új partnerekkel játszom, izgalmas lesz a munka és remélem, emlékezetes mindenki számára.

– Sűrű az évadom eleje: épphogy túl vagyok két premieren, máris két újabb darabot próbálok. A Bors néni című zenés mesejátékban a Vízimolnárt és Jeromos rákot alakítom, a Doctor Herz-ben pedig a demokráciaellenes és diktatórikus Strasser ezredest, a darab negatív hősét. Érdekes fordulat: a jóságos paptanár után ellenpólusként rám bízták a szívtelen ezredes szerepét is. Ezeken kívül még egy új bemutatóm lesz, a Páratlan páros, valamint felújítottuk a tavaly bemutatott Bánk bánt is, amiben II. Endre királyként lépek színpadra. Bera Linda Szereplők: Konferanszié/Vámtiszt: Farkas Gábor Gábriel, Sally Bowles: Ullmann Mónika, Clifford Bradshaw: Horváth Andor, Ernst Ludwig: Sárdy Zoltán, Fräulein Schneider: Horváth Zsuzsa (Jászai- és Déryné-díjas), Herr Schultz: Pusztaszeri Kornél, Fräulein Kost: Szőcs Erika,

Szűcs Gábor

Matróz: Savanyu Gergely, Max: Madár K. Zoltán, Akrobata: Hrisafis Gábor. Fordította: Orbán Eszter; Dalszöveg: Csikós Attila; Díszlettervező: Libor Katalin; Jelmeztervező: Győri Gabi; Dramaturg: Csikós Attila; Koreográfus: Kováts Gergely Csanád; Karmesterek: Zádori László, Lovas Gabriella, Rácz Márton. Rendezőasszisztens: Simon Andrea, Rendező: Szűcs Gábor (Jászai-díjas). V. R.

w w w . l o g o m o t i v . h u


Nagy Egészség- és Véradó nap a Petőfi Színházban egészségügyi szűrésekkel és kulturális programokkal. A rendezvényt dr. Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztosa nyitotta meg. Elmondta, a történelem folyamán kialakult emberi közösségeknek

Több, mint százan adtak vért, több százan vettek részt a Regina Tévé, a Vöröskereszt és a Veszprémi Petőfi Színház által szervezett Nagy Egészség- és Véradónapon október közepén.

A színház előtti szabadtéri színpadon az összegyűlteket Bati János, a Regina Tévé főszerkesztője köszöntötte. A rendezvény szervezőjeként visszatekintett a tízéves múltra, melynek során a Pannon Egyetem biztosította a helyszínt, elmondta, a véradást kezdetektől összekapcsolták

– legyen az állam, egyház, haza, család, önkormányzat – ma is az egyik legfontosabb igénye, hogy tagjait ép testben ép lélekkel nevelje fel.

Feke Pál a SingSingSing-ben

A soproni közönség egyik kedvence, Feke Pál is szerepel a SingSingSing musical showban a Petőfi Színházban. A népszerű énekes nagy örömmel jön kedvenc városába.

A sok meglepetést ígérő produkcióban ismert zenés darabokból, musicalekből csendülnek fel dalok. Szakál Attila rendező-koreográfus célja az, hogy igényes kikapcsolódást nyújtson azoknak, akik kedvelik ezt a műfajt és a hétköznapi gondok mellett szeretnének egy felhőtlen estet eltölteni a színházban. A SingSingSing csapatában a tervek szerint többek között olyan népszerű énekesek is közreműködnek, mint Szomor György, Fésűs Nelly, Füredi Nikolett, Vastag Csaba és Vastag Tamás. (-)

Mikó István életben maradt

Ennél talán csak az a fontosabb, hogy az emberekben bontakozzon ki a közösség iránti felelősségvállalás is. A fideszes országgyűlési képviselő, aki a veszprémi önkormányzatnak is tagja, hangsúlyozta, egyre fontosabb, hogy az emberek felelősséggel viseltessenek a környezetük iránt, törődjenek a hazájukkal, a közösségükkel, mert akkor joggal várhatják el, hogy a haza, a közösség is törődjön velük. Akik így élnek, azok a mindennapok hősei.

Már délelőtt számosan érkeztek a rendezvényre. Sokan vették igénybe a látás-, hallásvizsgálatot, a vérnyomás-, vércu korszint-, t e s t z s í r- s z á z a lék méréseket. A színpadon Bati János bemutatta a rendezvény egyik s z t á r v e nd é g é t , Csernoviczki Éva c s e l g á nc s o z ót , aki a harmadik helyen végzett a londoni olimpián. Ezt követően elkezdődtek a kulturális programok, míg a háttérben a Herczeg család készítette a kapros hallevest. Utóbbiból, valamint Oberfrank Pál színházigazgató lecsójából délben jelképes árért fogyaszthattak az érdeklődők. Az eső miatt a délutáni szabadtéri programokat nem tartották meg, köszönthették viszont a Kádártán élő olimpikonunkat, Kovács Tamást, aki maratoni futóként vett részt a londoni játékokon. (Forrás: naplo-online)

Aszfaltmuzsikusok

Paul Schurek darabját Vaszary János átdolgozásában annak idején a Magyar Színházban is bemutatták Muzsikusok címmel, olyan neves színészek közreműködésével, mint például Páger Antal, Dayka Margit, Gózon Gyula, Rátkai Márton. Most Mikó István átdolgozásában Aszfaltmuzsikusok címmel került bemutatásra a Turay Ida Színházban még novemberben. – Mit változtatott meg az eredeti darabhoz képest? – kérdezem Mikó Istvánt. – A címét és egy kicsit „belenyúltam” a történetbe, ami az 1930-as években játszódik Németországban. De akár játszódhatna ma is, és itt is, Magyarországon. Ugyanakkor a benne felhangzó összes zenét és dalszöveget én írtam. Kivéve egyet. A Mikor csendül fel a régi dallam című nótában szerzőtársam Szentirmai Ákos zeneszerző, aki már nagyon sok slágert írt színészek számára. Az eredeti történethez képest tehát dalra fakadunk az előadásban és élőben kísérjük magunkat a különböző hangszereken. Jómagam hegedülök és dobolok egy olyan hangszeren, ami ülő alkalmatosság is egyben. Az utcazenészeket alakító színészeknek: Rusz Milánnak, Kurkó Józsefnek, Suha Kálmánnak és nekem is van zenei képzettségünk. Ezt aknáztam ki, amikor átdolgoztam a darabot. A zenekari próbákat már október elején

Impresszum: Magyar Teátrum – színházi magazin, Online: www.magyarteatrum.hu – Alapította a Magyar Teátrumi Társaság Egyesület, Levelezési cím: 1053 Budapest, Királyi Pál u. 18. Telefon: 06 (20) 500-2714 – Kiadja a Magyar Teátrum Kft. Felelős kiadó a Kft. ügyvezetője. – Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 3. Telefon: 06 (20) 390-5566, Olvasói e-mail: [email protected] – Főszerkesztő: Fekete Péter – Lapszerkesztő: Józsa Mihály – Főmunkatársak: Elek Tibor, Zalán Tibor – Korrektor: Komlósi Katalin– Színházi adatbázis/hirdetési e-mail: [email protected] – Előfizetés-megrendelés e-mail: [email protected] – Terjeszti a Lapker Rt. Előfizetéses terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztéssel kapcsolatos e-mail: [email protected] – Grafika: Lengyel Tibor, Logomotív Kreatív Műhely, 9701 Szombathely, Dózsa György u. 11. Pf.: 455, Tel: 06 (94) 511-350, e-mail: [email protected] – DTP: Dóra-Horváth Krisztina – Nyomtatás: LAPCOM Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Ügyvezető igazgató: Szammer István – Online szerkesztés: Aradszki Zoltán – Online: www.magyarteatrum.hu – ISSN 2061-1501

elkezdtük, mert elég sok dal csendül fel az előadás folyamán. – Ha jól tudom októberben ünnepelte a születésnapját is. – Igen, és most azt is elmondhatom, hogy újjá is születtem. Október közepén két balesetet is szenvedtem. Az első alkalommal, Rusz Milánnal és Suha Kálmánnal tartottunk éjjel hazafelé egy előadásról az én kocsimmal. Az M3-as egyik emelkedője után egy, már korábban elgázolt vaddisznón hajtottam át. A középső sávban feküdt szerencsétlen és nekem esélyem se volt kikerülni. Szerencsénkre senkinek nem lett baja. Viszont az autó ezek után kissé balra húzott. Hétfőn elvittem a szervizbe. Futómű csere. Megkértem a kisebbik fiam, Dani barátnőjét, hogy hozzon haza. A Szépjuhászné úton haladtunk hazafelé Budakeszi irányából. Éppen ecseteltem Szandrának, hogy milyen szépen, kiegyensúlyozottan vezet, amikor az egyik éles kanyarban szembe jött velünk egy Suzuki. Aki vezette, úgy gondolta, levágja a kanyart. Esélyünk sem volt kikerülni, frontálisan ütköztünk. Mind a két légzsák kinyílt. A nyomokból ítélve szerintük a szélvédőt is lefejeltem, bár én erre nem emlékszem. Az viszont biztos, hogy a belső vis�szapillantó az orromon tört ripityára, a biztonsági öv pedig megnyomta a szegycsontomat, ami egy évekkel ezelőtti balesetnél már törést szen-

vedett szintén a biztonsági övtől. Az egész délutánt a Szent János Kórházban töltöttük, ahol alaposan kivizsgáltak. Szandrának a karja sérült, én megúsztam zúzódásokkal. Viszont két napig nem próbálhattam, mert orvosi ajánlásra nem mozdulhattam ki otthonról. Később jöttek ki a különböző izomfájdalmak, mégis úgy gondolom, nagy szerencsém volt mind a két esetben. Visszatérve az Aszfaltmuzsikusokhoz. Ezt a művet én ajánlottam a Turay Ida Színháznak, én dolgoztam át, én rendeztem és játszom is benne. Egy kis darab belőlem, amit szeretnék a közönséggel megosztani estéről estére és talán még a Jóisten is ezt akarta! Ezért maradtam életben. Szaan

Támogatónk:

24.

Ki lesz a fa alatt a Nemzetiben?

Recommend Documents