Országgy űlés Hivatal a Irományszám : Érkezett :
u,i/(affi p
2016 JÚL 0 7.
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ALLAMTITKÁR
Iktatószám: 35451/2016/PARL
Hiv. szám: K/11194 . Melléklet : 1 db.
Dr. Oláh Lajo s országgyűlési képviselő részére független Budapest Tisztelt Képvisel ő Úr! Az Ön által feltett ., Valóban be akarják zárni a Péterfy kórházat? " című írásbeli kérdésre — Balog Zoltán miniszter úr megbízásából — az alábbi választ adom . Engedje meg, hogy emlékeztessem, hogy az Ön pártelnökének miniszterelnöksége idején Ö n is támogatta a kórházbezárásokat, számos egészségügyi dolgozó elbocsátását, valamint az egészségügy fizetőssé tételét . Továbbá Önöknek voltak köszönhet őek a folyamato s megszorítások és a radikális forráskivonás az egészségügy területén . Az Onök akkori döntése i a szakadék szélére sodorták nemcsak a magyar egészségügyi rendszert, de az egész országot is. A Kormány elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése iránt . 2010 óta több mint 500 milliárd forint infrastrukturális fejlesztés valósult meg a magyar egészségügyben, á m ennek az uniós szabályok miatt csak 10 százalék lehetett Budapesten . A Kormány célja, hogy a következő években Budapesten is átfogó, komplex egészségügyi infrastrukturális fejleszté s valósuljon meg . Az „Egészséges Budapest Program” fejlesztési terv el őkészítése során felmértük a budapesti kórházak helyzetét és a fő városi ellátórendszer problémáinak megoldására fejlesztési javaslatokat fogalmaztunk meg . Az el őkészítés során a fővárosi kórházak aktuális helyzetét és a térségi szintű koncepcióba illő fejlesztési lehet őségeit széles körű egyeztetéseket lefolytatva vizsgáltuk . A javaslatok között — ahogy ezt a mellékel t kormányhatározatban is olvashatja — csak fejlesztések szerepelnek, bezárások nem . Kérem, hogy a betegek és az egészségügyi dolgozók érdekeire tekintettel hagyjanak fel ezzel a z alaptalan riogató kampánnyal . A fejlesztések révén a gyógyítás körülményeinek nagyléptékű javítása, jól felszerelt , többcentrumú, racionálisan felépített és hosszútávon fenntartható intézményrendsze r kialakítása a cél, ami a hatékonyság növelése révén a szükséges ellátásokat minden beteg számára méltó körülmények között fogja biztosítani. A budapesti kórházak össze s munkavállalója számára munkájuk, feladataik megmaradását az ellátási szükséglet garantálja . A Program keretében a Kormány kórházakat fejleszt, korszerűsít, épít. A fejlesztések révén többcentrumú, a jövő egészségügyi technológiáit is befogadni képes, rugalmasa n alkalmazkodó, b ővíthető, változtatható funkciókkal rendelkező, mindezeket a lehetőségeket
építészeti megvalósításban is kifejez ő, racionálisan felépített, fenntartható m űködtetés ű, korszerű intézményrendszer kialakítása a célunk . A Program el őkészítése során a budapest i kórházi ágyak betegforgalmi, kihasználtsági adatait és az átlagos kórházi tartózkodá s időtartamát is részletesen vizsgáltuk, továbbá széleskör ű nemzetközi kitekintéssel a fenti ellátási mutatók alakulásának tendenciáit is figyelembe vettük . A kórházak működési struktúrája az egészségügyi technológia fejl ődésével világszerte változik, a kórházban eltöltött napok száma és a hosszú ápolási id ő az új ellátási formák, a gyorsabb diagnosztika térnyerésével csökken. Budapest, 2016 . július 7 . Tisztelettel :
2_,
Rétvári Benc e államtitkár
2
Melléklet
A Kormány 1333/2016. (VII. 4.) Korm . határozata az Egészséges Budapest Program el őkészítéséről A Kormány 1 . a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, az érintett intézménye k infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáféré s megkönnyítése, valamint kiemelten a sürg ősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében a) egyetért azzal, hogy átfogó, térségi alapú kórházfejlesztés valósuljon meg, azaz a főváros területét is érintő egészségügyi térségekben négy, a szakellátás i feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képe s központ kialakítására kerüljön sor ; b) felhívja az emberi erő források miniszterét, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával, továbbá a ba) alpont szerinti centrum tekintetében a honvédelm i miniszter egyidej ű bevonásával – a Kormány részére dolgozza ki ba) a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ bázisán megvalósuló Észak pesti Centrum , bb) az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendel őintézet és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán megvalósul ó Dél-pesti Centrum , bc) a Kelenföldön megvalósuló Dél-budai Centrum , bd) az észak-budai területeket érint ő közlekedésfejlesztési beruházásokka l összefüggésben megvalósuló Észak-budai Centrum, valamint be) a ba)–bd) alpont szerinti centrumok köré szervez ődő társkórházak átfogó fejlesztési koncepcióját és készítse el ő a szükséges fejlesztése k megvalósítását ; Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter a ba) alpont szerinti centrum tekintetében : honvédelmi miniszter i s Határidő: 2017 . március 31 . c) felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert , hogy megvalósíthatósági tanulmány keretén belül vizsgálják meg a f ővárosi é s Pest megyei egészségügyi intézményrendszer átfogó fejlesztése során várhat ó társadalmi, gazdasági, városrendezési, közlekedési, intézmény-fenntartási , környezeti és egyéb hatásokat ; Felelős: emberi erő források minisztere nemzeti fejlesztési miniszte r Határidő: 2017 . június 30 . d) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi er őforrások miniszter e bevonásával – az a)–c) pontban foglalt célok megvalósításának megkezdés e érdekében gondoskodjon 2017-ben legfeljebb 40 000,0 millió forin t többletforrás rendelkezésre állásáról ; Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások miniszter e Határidő: 2017-ben felmerülés ütemében
2. egyetért a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb beruházásának befejezésével , valamint a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb egyetemi fenntartásbó l állami fenntartásba történ ő átvételével, továbbá a) egyrészről egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Töm b kiemelt központi szerepet kapjon a fővárosi egészségügy fejlesztése során ; b) másrészr ő l a magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése, a sport — mint hasznos és megtérül ő társadalmi befektetés — és az azon keresztü l megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása érdekében ba) felhívja az emberi er őforrások miniszterét, hogy a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása, továbbá az ehhez kapcsolód ó sportegészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítése, illetve az Országos Sportegészségügyi Intézet feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében e feladatokat koordináló miniszteri biztost nevezzen ki , bb) egyetért azzal, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésére a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb telephelyén kerüljö n sor. Felel ős: emberi erőforrások minisztere [a b) pontban foglaltak tekintetében a ba) alpont szerinti miniszteri biztos útján ] Határidő: azonnal Orbán Viktor s . k. ,
miniszterelnök
2
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR
Kövér László úrnak , az Országgy űlés elnökének Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014 . (II. 24.) OGY határozat 2 . melléklet 43 . pontjában foglaltak megvalósulása érdekében mellékelten megküldöm Dr. Oláh Lajo s (független) országgy űlési képviselő „Valóban be akarják zárni a Péterfy kórházat?” című, K/11194 . számú írásbeli választ igényl ő kérdésére adott válaszomat .
Budapest, 2016 . július 7 .
Tisztelettel : Rétvári Bence államtitkár