Evangéliumi Gyermek- és Ifjúsági lap 2009/3
Megnyílott a Menny kapuja, Földre jött az Isten Fia! Örvendjetek hát emberek, A Megtartó megszületett! Énekeljünk dicséretet!
A legnagyobb ajándék Ragyognak a karácsonyfán Gyertyák, díszek, csillagok… Boldog vagyok, mert sok kedves, Szép ajándékot kapok. De karácsony szent ünnepén Nem felejtem, jól tudom: A legcsodálatosabb ajándék Te magad vagy, Jézusom! Siklós József
Karácsony tanulságai Ne keveselld, amid van, Sőt, légy hálás érte! A kis Jézus – nagy Király – Jászollal beérte. A három keleti bölcs Sok kincset hozott el. Javaidból te is így Szolgálj szeretettel! Békességet hirdetett Angyalok éneke. Ha volt is haragosod, Ma békülj meg vele! Betlehemi pásztorok Hirdették ez örömet. Te is mondd el mindenütt, Hogy Megváltó született! Siklós József
2
Csilingelt a csengő, megnyílt az ajtó és a gyerekek ott álltak a ragyogó karácsonyfa alatt. Édesapa elolvasta a karácsonyi evangéliumot és az imádság után felhangzott az örömének: „Ó, mily szép öröm, nyílt ég, fényözön, Irgalmat hozó szent éjjel…” Utána a kis Erzsike maga énekelte el a vendég rokontól, Mária nénitől tanult szép új énekét: Ó, jöjjetek mind ide, kisgyermekek… egészen a befejezésig: Az utolsó versszak különösen nagy hatást tett a gyermekre. Ó, Jézusom, íme, hozom szívemet, Oly boldog örömmel adom teneked! Hogy új szívet adva a Mennybe fogadj, És majd veled ott örök életet adj! Édesanya megcsókolta őt az ének végén és mindannyian örültek, hogy Erzsike olyan szépen énekelt. Utána letelepedtek a karácsonyfa alatt és megindult a játék a kicsinyek és nagyok közt. Amikor aztán édesanya Erzsikét lefektette és imádkozott vele, megkérdezte a kicsi: - Édesanyám, csakugyan adjam az Úr Jézusnak a szívecskémet? - Igen, kicsim. – mondta édesanya. – Az Úr Jézus éppen a szívedet kívánja. - Nem adhatnék valami mást neki? – kérdezte Erzsike. - Nem. – felelt édesanya mosolyogva, de igen komolyan. – A Megváltó csak a szívedre vár. 3
Erzsike elszomorodott és nagy könnycseppek hulltak a szeméből. - Különös gyerek ez az Erzsike. – mondta Mária néni, amikor édesanyjával kimentek a szobából. - Az ének tanulása közben mindig megállt az utolsó versszaknál és újra meg újra elkezdte, hogy valóban odaadja-e a szívecskéjét az Úr Jézusnak? Erzsike sokáig nem aludt el. Amint másnap délelőtt szüleivel és nagyobb testvéreivel az istentiszteletre mentek volna, levette nyakából a finom, vékony láncocskát, amelyen a kis arany szívecske csüngött. Ki lehetett nyitni és belül nagynénjének a pici arcképe volt. Ez az arany szívecske volt Erzsike legnagyobb kincse. Úgy csüngött rajta a szíve, mint a szívecske a nyakán. Jobban szerette minden babájánál és az összes játékánál. Nagynénjétől kapta ajándékba, aki maga is igen kedves volt neki. Ha látogatóba jött, az mindig ünnepszámba ment. A szép arany szívecskét ezekkel a szavakkal kapta: „Emlékül adom, hogy mindig magadon viseljed.” És mert az arany szívecske igen szép is volt, Erzsike szinte bálványozta. Most ott tartotta a kezében. Sokáig nézte, végül aztán ezt mondta magában: - Az Úr Jézust mégis jobban szeretem. Odaajándékozom a szívecskémet. – és futott is vele a karácsonyfa alá. Ebéd közben hirtelen észrevette, hogy Erzsike nyakában nincs ott a lánc a szívecskével. - De Erzsikém? Hol van az arany szívecskéd? Csak nem vesztetted el? - Nem – felelte Erzsike nyílt tekintettel, ragyogó szemekkel. – Először igazán nem akartam, de most mégis az Úr Jézusnak ajándékoztam. Most már örülök, hogy odaadtam neki. Az arany szívecske ott pihent a karácsonyfa alatt… Erzsike félreértette a karácsonyi ének szavát és Mária néninek az édesanyja válaszát, amikor újra meg újra kérdezte tőlük, hogy odaadja-e a szívecskéjét? Ők félreértették Erzsikét, mert hiszen ők magának Erzsikének a szívére, szívecskéjének szeretetére gondoltak. De a kettős féleértésből mégis drága valóság lett. Erzsike lelkében ledőlt a bálvány. Most már jobban szerette az Úr Jézust a legdrágábbnál is. Maga sem tudta még, hogy az arany szívecskéjével a maga szívecskéjét is odaadta. - elkezdte adni. Úgy, mint az Úr Jézus is a szívét adta, elkezdte adni, amikor letette az egész mennyei dicsőségét és lejött a jászolbölcsőbe, hogy aztán egészen odaadja minden csepp vérével együtt. Stréter Ferenc (Kruska Zoltánné gyűjtése)
4
Jézus Krisztus élete Az élet kenyere Márk 6:30-44 Sok évvel ezelőtt történt, hogy a kis Zsuzsi szomorúan ült a szobában. Édesanyja betegen feküdt, minden ennivaló és pénz elfogyott. A kislány azon gondolkozott, hogy mit tegyen? Egyszer csak az imádság szavai jutottak eszébe: „ A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Milyen jó is lenne most egy darab kenyér, éhes volt, és az édesanyjának is jó lenne. Rögtön letérdelt és így kérte a Mennyei Atyát: „Kérlek, a mai napon is add meg a mi mindennapi kenyerünket!” Aztán felállt és megkérte édesanyját, hogy kimehessen az utcára. Az ismerős házakat elhagyva, az egyik sarkon élelmiszerüzletet vett észre. A kirakatban barnára sült kenyerek is kínálták magukat. Itt biztosan megkapom - gondolta Zsuzsi és belépett a boltba. Köszönés után így szólt: - Eljöttem érte. - Miért jöttél el? - kérdezte a boltos. - Az én mindennapi kenyeremért. Egyet édesanyámnak, egyet magamnak. - Helyes! – mondta a boltos és átnyújtotta a becsomagolt kenyereket. Zsuzsi megköszönte és kifelé indult: - Állj csak meg kislány! Hol a pénzed? - Nincs pénzem! - Akkor miért jöttél ide? - mérgelődött a boltos. - Édesanyám beteg és én is éhes vagyok! – sírta el magát Zsuzsi - Az előbb imádkoztam és arra kértem a jó Istent, adja meg a mi mindennapi kenyerünket. Amikor a kirakatban megláttam, úgy gondoltam, Isten nekünk szánta azokat. Ezért jöttem be értük. A boltos hangja lecsillapodott. „Szegény gyermek” - gondolta. - Kislányom, nem csak ezt a két kenyeret kapod meg, hanem adok még többet is, ha Isten küldött téged. Zsuzsi boldogan vitte haza a kapott ajándékot. Az élelem, a testünk tápláléka nagyon fontos. Az Úr Jézus idejében is tudták ezt az emberek, ezért Ő a kenyérhez hasonlította azt, ami mindennél fontosabb. Ötezer ember megvendégelése. Biztosan olvastátok vagy hallottátok már ezt a történetet. Amikor az Úr Jézus a földön járt, egy alkalommal több, mint ötezer embert vendégelt meg. Előtte az Úr Jézus 5
szétküldte tanítványait Izráel városaiba, falvaiba, hogy tanítsák az embereket és Jézustól kapott hatalommal gyógyítsák a betegeket. Gyalog mentek mindenhova és nagyon elfáradva tértek vissza az Úr Jézushoz. Mesélni szerettek volna Neki, de az emberek zavarták őket, akik mindig Jézushoz jöttek. Erre az Úr Jézus javasolta nekik, hogy menjenek el egy nyugodt helyre és pihenjenek meg. Beszálltak a hajóba Jézussal együtt és elhagyták a várost. Az emberek észrevették őket és követték őket távolról. Ezalatt Jézus és tanítványai találtak egy nyugodt helyet Bethsaida közelében. Kikötöttek és leültek a fűre pihenni, beszélgetni. Közben a nagy tömeg is közeledett, fáradtan, sokan betegen. Jézus olyannak látta őket, mint egy pásztor nélküli juhnyáj. Szeretettel fogadta, tanította, gyógyította őket egész nap. Közben esteledett. A tanítványok szóltak Jézusnak, bocsássa el a sokaságot, hogy a környező falvakban vegyenek élelmet maguknak, mert nincs mit enniük. „Adjatok nekik ti enni!” szólt Jézus a tanítványainak. Azok megdöbbentek - Honnét vegyenek, annyi pénzt a kenyérvásárláshoz, még ha sok pénzért vennének is, nem lenne elég. Ekkor András, így szólt: „Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi ez ennyinek?” Ültessétek le az embereket! - szólt Jézus. Azután kezébe vette a kenyereket és hálát adott Istennek érte, megköszönte. Azután darabokat tört a kenyérből és tanítványainak adta, ők pedig a népnek. Minél többet osztottak szét, annál több lett a kenyér! Mindenkinek bőségesen elég volt. Azután a halakat osztották szét. Emberek ezrei laktak jól az ételből, mellyel Jézus látta el őket a pusztában. Igazi csodát éltek át az emberek! A megmaradt darabokat is összegyűjtötték a tanítványok, hogy semmi se vesszen kárba. Tizenkét kosár telt meg! Gondoljátok el, öt kis cipó és két hal volt az Úr Jézus kezében. Ebből a kevésből ötezer férfit elégített meg asszonyokon és gyermekeken kívül, - és még tizenkét teli kosár maradt. Az emberek így szóltak: „ Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő a világra.” Ez a Messiás, a Megváltó! Csak ő tud ilyen csodát tenni. Erőszakkal királlyá akarták tenni, de az Úr Jézus nem akarta, még nem jött el az ideje, hogy földi királyságot állítson fel. Ezért elbocsátotta a sokaságot, Ő pedig felment a hegyre imádkozni. Tudta, hogy nem földi királyság vár reá, hanem a kereszt, amelyen meg fog halni az emberekért, hogy elvehesse, megbocsáthassa a bűneiket. Egyszer majd Ő lesz a föld királya, de előbb a mi Megváltónk lesz. Jézus az élet kenyere. Másnap Kapernaumba ment az Úr Jézus, 12 tanítványával együtt. Már ott is híre ment az öt kenyér csodájának. Az Úr Jézus így szólt: „Én vagyok az életnek kenyere.” Furcsa kijelentés. Mit is jelent ez? Az bizonyos, hogy nekünk is szükségünk van kenyérre és más 6
eledelre, hogy élhessünk, másként meghalnánk! Úgy, mint a távoli Arábia sivatagjában eltévedt vándor. Elfogyott az élelme, vize és hiába reménykedett, hogy utazó karavánnal találkozik. Étlen, szomjan ért egy pálmafa csoporthoz, ahol élelmet keresett, de csak egy drágagyöngyökkel magrakott zacskót talált. Itt nem tudott vásárolni semmit érte, pedig boldogan adott volna oda minden gyöngyöt egy falat kenyérért. Napok múlva találta meg holttestét egy odaérkező karaván. Testünknek kenyérre, táplálékra van szüksége, hogy élhessünk, lelkünknek pedig Jézusra, az Élet Kenyerére. Ha nem fogadjuk be Őt a szívünkbe, akkor a lelkünk élettelen, halott marad. Az Úr Jézus lejött a földre, meghalt a kereszten, megtöretett a teste, úgy mint a kenyér a pusztában és a népnek adatott. Mi is magunkhoz vehetjük Őt, mint lelkünk Kenyerét, ha elhisszük, hogy Ő a mi Megváltónk, aki értünk halt meg, hogy elvegye bűneinket és megtisztítsa szívünket. Az Igéből, a Bibliából tudjuk, ha magunkhoz vesszük az Élet Kenyerét, Jézust, befogadjuk Őt, új életünk lesz, amely soha nem ér véget, folytatódik a mennyben az Úr Jézussal. Szeretnéd ezt az életet? Elnyerheted, ha elfogadod az Úr Jézust személyes Megváltódnak. Hajtsd meg a fejedet, a térdedet és szólítsd meg Őt, aki hallja, amit mondasz: „Úr Jézus, Te vagy az én Megváltóm, Te vagy az Élet kenyere. Én most befogadlak Téged! Kérlek, tisztítsd meg a szívemet és maradj velem örökre!” Pozsgai Józsefné Klári nővér
Kukac történetei Kukac ajándékot készít - Hol van? Hol lehet? Tudom, hogy van! De hova rakhatták? – motyogta magában Kukac, miközben fel s le járkált a boltban a sorok között. – Tudom, hogy van valahol! De hol lehet? Ez lenne az? – nézett rá egy színes, tarka nagy dobozra. – Nem, biztos nem ez az, túl nagy, és túl magasan is van. Hát akkor hol van?! Olyan nagyon elmélyült a keresésben, hogy nekiment valakinek. – Bocsánat! – motyogta, és már lépett is tovább, mikor egy ismerős hang megállította: - Szervusz Kukac! Mit keresel, hogy még észre sem veszel? Min gondolkodsz ennyire?
7
- Csókolom, Marika néni! – nézett fel meglepődve Kukac. – Hát keresem a legjobbat! - A legjobbat? De hát miből a legjobbat? – nézett rá a tanító néni értetlenül. - Hát a legjobb ajándékot! Tudod, amit a Pistinek adhatnék, aki a legjobb barátom. Neki csakis a leg-leg-leg-leeegjobb ajándékot akarom adni. És mivel ebben a boltban annyi mindent lehet kapni, tudom, hogy ennek az ajándéknak is itt kell lennie! - De hát mit szeretnél, Kukac? Mi az elképzelésed? - Elképzelés? Az mi? Én nem képzelni akarom elfelé, hanem megvenni, és odaadni neki. Elképzelni a Pisti is tudja, az nem ajándék. Marika néni elmosolyodik: - Az elképzelés az, amire gondolsz, amit szeretnél. - De hát én nem szeretném, hanem a Pisti szeretné. Én meg azt nem tudom, hogy ő mire gondol. De a legjobb ajándék itt lesz, csak meg kell találnom. - Jó, jó. De még mindig nem válaszoltál arra, hogy mit szeretnél? Egyáltalán mennyi pénzed van? - Háát, nem sok. Apuék nem adtak sokat, mert nekik sincs most pénzük. Tudod, karácsony van, ajándékokat is vesznek, meg, meg… meg valami számolós papírokat is mutattak, amit visz anya lefizetni a postára. Szóval csak ennyi van. – Tartotta kevés pénzét a tenyerében a tanító néni elé. - Tudod mit, Kukac?! Miért nem készítesz neki valamit? Szerintem Pisti annak örülne a legjobban, amit te személyesen barkácsolnál neki. És a pénzed is elég lenne, mert csak kevés alapanyagot kell megvenned. - De az nem a legjobb. Meg… Az nem is lenne elég nagy. Meg én nem is vagyok ám olyan ügyes. Annak Pisti lehet, hogy nem örülne annyira mégsem… - Tudod, nem az számít, hogy milyen drága egy ajándék, vagy milyen ügyesen készítették el. A lényeg az, hogy szeretettel készítsék, és szívből adják. Az a legnagyobb és legjobb ajándék. - Hát… ööö… de akkor most mit csináljak? Segítesz nekem? - Persze! Tudod, ragasztó és színező is van a vasárnapi iskolában. Csak kartonpapírt keressünk hozzá. Amilyet te szeretnél adni. - Tudom! Egy szivárványszínű papírt. - Szivárványszínű? Abból mit szeretnél készíteni? – húzta fel a szemöldökét Marika néni értetlenül. - Azt már találd ki te! Csak szivárványszínű legyen. És jó nagy! - Hmm, igazad van. Kitalálunk valamit. – mosolygott kedvesen a tanító néni. - Nagyszerűűű!!! – szökdelt végig a sorok között Kukac! Olyan boldog volt, hogy otthagyta minden gondját azon a polcon, ahonnan levették a 8
szivárványszínű papírt. – Majd rakunk rá hullócsillagot… meg hópelyheket… meg jászolt… És míg kiértek a boltból, Kukac csak sorolta, sorolta, mi minden kerül rá az ajándékra, ami a legjobb, a legszebb lesz, mert szívesen készíti és adja majd a barátjának. És mint Marika néni mondta: ez a legfontosabb! Mindannyian tudjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és akiket szeretünk, azoknak örömet akarunk szerezni. Szeretetünket különbözőképpen tudjuk kimutatni. Ez lehet ajándékok adása, készítése, de sokféleképpen kifejezhetjük, az érzéseinket. Az Úr Jézus abban mutatta meg az ő szeretetét irántunk, hogy megszületett a földre, majd meghalt értünk, és harmadnapon feltámadott, ezáltal „örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg”. Sokszor fel sem fogjuk, hogy ez mennyit jelent. Reménységünk lehet, hogyha befogadjuk a szívünkbe, akkor egy olyan országot ajándékoz nekünk, ahol nincs bánat, szomorúság, hanem örök jóban, boldogságban élhetünk vele. „Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg” 2Thess 2,16 Flaisz Józsefné Zsuzsi nővér
Az aranydiók Egy réges-régi szenteste történt. A szülők és a hat pirospozsgás gyermek a gyertyafényes karácsonyfa körül álltak. A fa alatt hat piros tányér feküdt. Tele almával, dióval, édességekkel. Édesapa felolvasta a Bibliából a karácsonyi történetet. Az imádság után felcsendült az ének: Csendes éj, szentséges éj… és a másik: Szép rózsabimbó nyílt ki…. Az utolsó versnél édesanya megtörölte a szemét. A négy éves Karcsi még nem tudott olvasni, ezért neki hosszúnak tűnt az éneklés. Tekintetét lekötötték a ragyogó aranydiók a karácsonyfán. Az ének végén felkiáltott: - Édesanya, én is olyan aranydiót kérek!
9
Hiába mondta anya, hogy azok nem evésre, hanem csak díszítésre valók, kitartóan hajtogatta: - Én nem a barnából kérek, én az aranydióból szeretnék enni! Mivel édesanya nem akarta, hogy az ördög zsörtölődéssel rontsa el az ünnepi örömöt, ráhagyta. - Jó, a te barna diódat szétosztjuk, a többiek közt, és te büntetésből aranydiót ehetsz. Karcsi boldogan, ragyogó szemmel markolt bele a karácsonyfa alatt is heverő aranydiókba. De mekkora volt a csalódása, amikor az elsőt feltörte - üres volt belül! - Látod – mondta édesapa. – Aki nem akarja meghallani a figyelmeztetést, annak éreznie kell és a maga kárán megtanulni, hogy bizony jobb lett volna hallgatni a szóra. Nem mondta édesanya, hogy az aranydió csak nézésre való és nem evésre? Üres dióhéjakat aranyozott be, és ragasztott össze, hogy csillogjanak. Nem akartad az édes belű barna ajándékdiót, most elégedj meg azzal, amit akartál! Így bűnhődött Karcsi az önfejűségéért, amiért ráadásul még egy kis testvéri csúfolódást is kapott. Beszédes történet ez a szívünk balgaságáról. Milyen sok kis Karcsi és nagy Károly fut a világban, bizony, még karácsonykor is. Rátapad a szem és a szív a karácsonyfára, a csemegékre, az ajándékokra, amelyek olyan szépen csillognak. Szemek kívánsága… A lélek éhezik tőle és üresség támad utána. A „barna diót”, az istálló jászolában fekvő „kimondhatatlan Ajándékot” pedig elhagyjuk, elveszítjük. S elvész vele minden… Üresség itt, üresség odaát. Örök üresség vár a Menny öröksége helyett. „Ma született néktek a Megtartó!...” Luk. 2.11 „Istennek legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért!” 2 Kor. 9.15 Sréter Ferenc (Kruska Zoltánné gyűjtése)
10
Karácsonyi kérés Odakint a hó apró csillagszemei, mint egy selyemfüggöny, hullottak a jeges útra. Alig volt valaki az utcán, mindenki a szoba kellemes melegéből figyelte az ide-oda ingázó hatalmas pelyheket. De talán nem is meglepő hogy senki nincs az után. Karácsony este van. Mindenki a fenyőillattal körüllengett szobákban beszélget, üldögél, kinek mihez van kedve. A hatalmas masnival és szalaggal átkötött színes dobozok már a fa alatt hirdették az este közeledtét, az ajándékbontás idejét, s a másik ember megajándékozását egy kis szeretettel, amit egész évben gyűjtögettünk, hogy ezen a napon kicsit többet adjunk, mint máskor. A kis család nagy körben ült a szobában, felszabadultan és vidáman beszélgettek. A gyerekek a fa körül igyekeztek kitalálni, vajon kié lesz a nagyobb doboz, kié a kisebb, és vajon mi lapulhat a színes csomagolók alatt, ami már önmagában is magára vonta a figyelmet. Mindenki ámulva nézte a karácsonyfa színes égőinek kellemes villódzását, nem gyorsan váltakozott, csak éppen úgy, hogy az ember lelkét jó érzéssel, szépséggel töltse el, ne pedig kellemetlen, zavaró fényjáték legyen az egész. A család legkisebb lánya ott ült a fa alatt, s potyogtak a könnyei. Édesanyja odalépett hozzá és megkérdezte: - Mi a baj, Lili? A kislány csak tovább pityergett s könnyeivel eláztatta a kezében lévő zsebkendőt. Halkan szipogva mondta: - Anya, az én kérésemet nem hallgatja meg az Úr Jézus? Az édesanya gyengéden simogatta a kislány hosszú barna haját és okos kis buksiját. - De biztosan meghallgatja! Ne pityeregj Lilikém! - Nem, nem hallgatta meg! Mert én nem ezt kértem karácsonyra! Amit én kértem, azt nem lehet becsomagolni! Én azt kértem, hogy Peti gyógyuljon meg! Az anya lelke zavarodottságában igyekezett megnyugtatni a kislányt, de ott belül tudta, hogy mindez igaz. - Honnan gondolod, hogy Peti beteg?
11
- Az apuval arról beszéltetek a múltkor, hogy be kell vinni a kórházba. - Azóta kicsit jobban van Peti. Nyugodj meg, Lilikém! – A kislány lassanlassan elhitte édesanya szavait s a sírást is abbahagyta. Peti is a fa előtt ült. Figyelte az égők fényjátékát. Ő már 15 éves volt. Képes volt felfogni mindazt, ami vele történik. Tudta, hogy rákos… Tudta és nagyon félt, de a testvéreit meg akarta óvni mindentől. Nem akarta, hogy tudják, hiszen úgysem értenék meg. Csendben tűrte odabent a fájdalmat. Néha elfeledkezett róla, és szinte felhőtlenül kacagott a többi gyerekkel, de odabenn, a szívéből, szinte vércseppekként hullottak a könnyei. Liliben ott élt a szorongás. Nem értette, mi történik körülötte, mégis most is minden erejével imádkozott. - Drága jó Istenem! Én azt kérem karácsonyra, hogy Péter gyógyuljon meg! – Kicsi kezei mellkasa előtt összekulcsolódva pihentek. Szinte görcsösen fonódtak egybe apró kis ujjai. Imádkozott szinte egész este, s nézte a hópelyheket az ablakon át. Nemsokára hazaindultak a vendégek és a gyerekek is aludni tértek. Mindenkinek külön szobája volt, ám Lili aznap úgy döntött, Péterrel szeretne aludni. A kislány odabújt a bátyjához s egyre erősebben mormolgatta magában az imát. Álomba szenderült, ám ajkai akkor is suttogták az imát, a kívánságot. Éjjel azt álmodta, hogy egy ragyogó fény süt be az ablakon és egyre közelebb jön, egyre fényesebb, a belőle kitörő sugárnyaláb a fiú testén pihent meg. Hamar reggel lett és Lili ujjongva mesélte álmát a családnak. - Az éjjel itt volt az Úr Jézus és meggyógyította Pétert! Mindenki jóságos mosollyal simogatta meg a kislány arcát, de senki nem hitt neki.. Annál nagyobb lett az ámulat, amikor néhány hét múlva kontroll-vizsgálatra vitték Pétert a kórházba. Az orvos többször is megvizsgálta a fiút, összehasonlította az eredményeket a korábbi leletekkel és csak a fejét ingatta. Nem tudott magyarázatot adni arra, ami történt. Végül is széttárta mindkét kezét: - Úgy tűnik, a fiú teljesen egészséges. Nyoma sincsen semmilyen elváltozásnak! Én magam sem értem… Édesanya könnyekkel a szemében mondta: - Én értem, doktor úr. Isten meghallgatta a kislányom karácsonyi kérését… Ismeretlen szerző (Pozsgai Tiborné gyűjtése)
12
Karácsonyi ajándékok Kálmán: Szervusz Pista pajtás, beh régen nem láttalak! Mióta engem sem az iskola falak. Oh áldott karácsony! Boldog vakáció! Játszani, aludni, henyélni óh mi jó! De még el sem mondtam, mert nem is mondhattam, Karácsony estéjén mily sok mindent kaptam; Van szép kétkerekű, pompás kerékpárom, Rajta, mint a villám, a várost bejárom, Építőszekrényem, laterna magikám, Olyat még tudom, hogy nem láttál, pajtikám! Hátha láttad volna a karácsonyfánkat, Azon eltátottuk magunk is a szánkat. Csak úgy fénylett rajta a sok ezüst, arany, Finom kugler cukor volt rajta számtalan. Elnézted volna te harmadnap estélig, No persze mert nektek ilyenre nem telik.
Pista: Bizony nem, de azért az nekem nem fáj ám, Mert, ha több szép holmi volt is más fáján, Azért egy kis fára minekünk is tellett, S oly boldogok voltunk a kis fácska mellett. Égett rajta kék, zöld, rózsaszín gyertyácska, Almával, dióval volt teli az ága S tudod, hogy mi volt még a kis fácska alatt? Nem csak diós kalács és egyéb jófalat, Hanem egy pár pompás, meleg lábszárvédő, Jóanyám kötötte, erre is ráért ő; De ez még nem minden, most jön csak a java! Tudod mi volt még ott? Egy szép új Biblia! Tudta édesanyám, hogy rég vágyom rája, Neki ugyan van egy öreg Bibliája, Amiből esténként olvasgattunk ketten, Ám én azt magammal sohasem vihettem;
13
De a magamétól most már el nem válok, Magammal hordozom, akármerre járok. Elő-előveszem, olvasgatom, s meglásd, Tanulok belőle sok szép aranymondást. Ebből tudtam én meg, hogy az Isten szeret, S hogy az égből földre jött drága üzenet, Hogy Isten szent Fiát leküldte a földre. Hogy a Jézus Krisztus mi érettünk jött le, Mi érettünk halt meg a kínos keresztfán. Hogy mi már ne a bűnt, Őt szeressük aztán. És karácsony estén azt olvasta anyám, Hogy a drága Jézus új szívet is ad ám, Nekem is akar ily ajándékot adni, kész vagyok-e vajjon, mindjárt elfogadni? Óh, de nagyot dobban az én szívem erre, Jó anyám szorongva várt a feleletre; Láttam, hogy még az ő jó ajándékánál, Azoknál is drágább, amit Jézus kínál, S ajkamon szívemben kész volt a felelet. Igen, elfogadom, adj Uram, új szívet! S hiszem, meg is adta, mert hisz úgy ígérte, S oh mily nagyon boldog s hálás vagyok érte! Vargha Gyuláné:
Folytatásos történet Lukátsi Vilma: A piros szíves ház István soha nem mulasztotta el a zongoraórát, a mamája ebben nem ismert tréfát. Edit néni figyelmét is ő hívta fel arra, hogy az osztályban is hirdetni kellene az ifjúsági hangversenybérletet a Zeneakadémiára. Talán megfog néhány gyereket a komolyzene varázsa. Kati jelentkezett elsőnek. Andrea hátba bökte: - Nem lesz az haláli unalmas? Mivel választ nem kapott, Szilvinek súgta oda:- Pedig botfülű lehet, a „suli-disco”-ban még sose láttam! – Erre Szilvi is jelentkezett. Ő lett az ötödik.
14
Amikor néhány nap múlva a ruhatárban hagyott kabátok és csizmák nélkül lépkedtek a folyosón a terem felé, Szilvi kíváncsian nézte a mellettük haladó kis csoportot: szép ruhás nénit, fehéringes fiút és két kislányt… - de hiszen azok ők: a tükörben! Kati kibontott hajjal, csipkegallérosan, ő pedig az új fodros nyakú blúzában – milyen mások! És egyáltalán, hogyan kerül ő ide? A halkan zsibongó nagyteremben az jutott eszébe, hogy már az iskolában sem érezte azt a rosszat, ami miatt becsöngetés után is sokszor az ablaknál maradt, mert nem érdekelte semmi! Amióta papa nem jött vissza külföldről, ahová mama nélkül utazott… - mama akkor sokat sírt és semmire sem volt türelme. Mintha őrá is haragudott volna. – Aztán jött Laci bácsi. Azért meg ő haragudott mamára, és hacsak tehette, menekült otthonról. Erre azt mondták: elvadult… Csend lett a teremben. Valaki beszél vagy olvas a Bibliából. Azt mondja: „Legyen világosság!” A zene egyre erősebb, szinte fölemeli őket magával… - valahonnan mégis Edit néni hangját hallja, mint azon a napon: - Bánkúti Szilvia miért áll az ablaknál? – aztán, amint a szemében meglátta a könnyeket, azt mondta szelíden: - Szilvi, nem tudod, hol a helyed? Akkor Kati hangja hallatszott: - Edit néni kérem, tessék ide ültetni mellém! Akkor kezdődött valami… valami más, mint ami eddig volt. És most itt ül ebben a csodaszép teremben, ahol olykor olyan szó csendül ki az énekből, amit már hallott, talán Kati nagymamájától… - és már neki is van nagymamája, és testvére is lesz! Mint a többi „rendes” gyereknek. Nagyot sóhajtott, és most már úgy tudott figyelni ő is, mint Kati vagy István, akinek a szája is nyitva maradt egy picit. Ezért nem vették észre, hogy a könnyei végigfolytak az arcán. Vagy mégis? Valaki papírzsebkendőt dugott a kezébe.
15
A koncert egy órával tovább tartott, mint jelezték. Köddel ereszkedett le az alkony, mire a buszból kiszálltak. A jól ismert házak ablakfényei messzinek, szinte elérhetetlennek tűntek a szitáló homályban. Futva igyekeztek hazafelé. És akkor hirtelen kialudtak a közvilágítási lámpák. A vaksötétben megtorpantak. Eleinte tájékozódni sem tudtak, de egy villamos elfutó világossága megmutatta az utat, és mire a kapuhoz értek, egy zseblámpa fénye is ugrált előttük. Ferenczi bácsi leejtette a levélszekrénye kulcsát, azt kereste. Kati találta meg a lába előtt. Erre azt mondta: - Hiába no, több szem többet lát még sötétben is! - Nekem más jutott eszembe, Béla bácsi – szólalt meg Szilvi, de Ferenczi bácsi már nem figyelt oda, ezért Katinak suttogta el: - Tudod, amit az Úr Jézus mondott a hegyi beszédben, hogy „ti vagytok a világ világossága!” pedig nem is tudom pontosan, mit értett ezen. Szilvi félévi bizonyítványa hajszál híján négyes lett. Edit néni mondta így, és hozzátette. Hogyha a gyakorlatira is tudna kicsit több gondot fordítani, még jobban megdicsérné. Ám azt is tudni kell, hogy az ügyes kéz bizonyos fokig adottság kérdése. Andrea azt kérdezte Istvántól, aki most is színötös lett, hogy mit fog kapni érte? - Mit kapnék? – csodálkozott István -, a mamám azt mondja, más dolgom nincs, mint a növés meg a tanulás, ezért csak a kötelességemet teljesítem. – Andrea elhúzta a száját: - Kösz az ilyen szigorú szülőt! Anyu bezzeg magnót ígért… - És megkapod? - Sajnos nem. Mert két hármas újra becsúszott. És te, Szilvi? - A nagymamám nagyon örül majd! És otthon… Kissé szorongva ment haza. Igaz, hogy a mama már nem olyan kedvetlen, Laci bácsi sem ül annyit a tévé előtt, de azért mit lehet tudni… A konyhát csillogó rendben találta, a szobájukat is, és mióta mama nem dohányzik - a leendő testvérke miatt – a hamutartókat sem kell kimosnia. Sarkig tárta az ablakokat, enyhe volt kinn az idő, majd körülnézett a jól kiszellőzetett lakásban. A ciklámen, amit Laci bácsi vett a csizmavásárlás napján, már nem virágzik, de a virágüzletben nagyon szépeket látott. Most elmegy nagymamához. Etelka nénihez is, és hazafelé vesz egy új cserép cikláment. A bizonyítványát a félévi oldalnál kinyitva otthagyta az asztalon. Egyik helyen sem időzött sokáig, igyekezett haza. Elővette a pénztárcáját, mielőtt belépett a virágüzletbe, megszámolta, mennyi pénze 16
van, mert úgy találta, drágábbak lettek a virágok. Talán nem is jut egy cserépre… - Valaki megszólalt a háta mögött: - No, mi az, nem stimmel valami? – Laci bácsi volt. - …mamának akartam – dadogta elpirulva, de Laci bácsi intett neki, és benyitott az ajtón: - Hány csokor ibolya van még? Azokból a szép frissekből? Nekem négy kellene. Nagyszerű! Kérem külön-külön csomagolni! – és beletette Szilvi kezébe őket. - Siessünk – mondta kinn az utcán -, mama már otthon van! – De nem hazafelé indult… - Ezeket… ezeket hová visszük? – kérdezte Szilvi. - Nem találod ki? Nos, azoknak, akik megérdemlik: egyet mamának, egyet nagymamának, egyet Etelka tanár nénidnek… - És a negyediket? - A negyedik a tied. Sziszikém! Derekas munkát végeztél, láttam a bizonyítványodon! – és egy puszit nyomott a feje búbjára. – Itt vagyunk, ugye? Ez az a ház? Mi van veled? Sírva akarsz látogatóba menni? Nesze, a zsebkendőm, töröld meg a szemed és fújd ki az orrodat! Valami bajod van? Szilvi a fejét rázta és nagyokat nyelt, végül azt mondta: - Már minden rendben van – Laci papa! Kéz a kézben mentek föl a lépcsőn. Megjelent az Evangéliumi Kiadó gondozásában Folytatás következik
17
Téli hidegben, hóesésben örülnek a kismadarak, ha rájuk is gondoltok. Ahogy van lehetőségetek rá, építsetek madáretetőt és abba szórjatok magokat. Ha rendszeresen gondoskodtok róluk, odaszoknak és ti megfigyelhetitek őket közelről. Leggyakoribb vendég az etetőn a cinege, veréb, feketerigó, csuszka, meggyvágó, vörösbegy. Ha nem a város közepén laktok, akkor pirók, őszapó és királyka is lehet a vendégetek.
18
Szpotti Szpotti megvigasztalódik
- Hmm… hát ez finom volt! Úgy kanyarintotta nyelvével körbe a tejtől fehérlő szája szélét a torkos kiskutya, hogy egy csepp se maradt rajta. Nem is értette igazán, hogy mások hogyan tudnak kibírni annyi időt evés nélkül, neki szüntelenül korgott a kerek pocakja. Ő két dolgot csinál szívesen, alszik, tejet lefetyel… Na, meg a gazdi cipőjét is cipeli magával, néha bele-beleharapva - bár a legutóbbi büntetés után csak óvatosan „kóstolgatja”. Jól emlékszik még az ajtón kívül, a hideg, sötétben töltött időre, amikor annyira félt. Ez a veszély most mindenesetre nem fenyegette, ugyanis olyan nagyon feszült a tejjel teli pocakja, hogy alig ért el a takaróig, ahol kényelmesen elhelyezkedett, majd nagyokat szuszogva mély álomba szenderült. Egyszer csak arra eszmélt fel, hogy valaki oldalba lökdösi. Egyet morgott, majd a másik oldalára fordult, ekkor meg az orrát kezdték el harapdálni. Na, ezt már nem tudta tovább szó nélkül tűrni! Ahogy vakkantásra nyitotta a száját, elakadt még a hangja is a csodálkozástól… Vakkancs volt, a fehér testvérkéje, akivel olyan szívesen szeretett játszani. Tágra nyílt szemmel nézett körül, még a csaholást is elfelejtette. - Hát mind itt vagytok!- kiáltott fel nagy boldogságában a kiskutyus, és azt sem tudta, hogy örömében melyik testvérének a nyakába csimpaszkodjon. Ott volt még a kelekótya Foltoska, és a peckesen járó Lüszi, aki mindig megnevettette a többieket, ahogy megpróbálta apró, tömzsi lábaival utánozni a szomszéd uszkár kecses mozgását. Olyan fergeteges birkózásba kezdtek, hogy már azt sem tudták, ki kinek a farkát vagy az amúgyis lelógó nagy fülét harapdálja. Igaz, néha felötlött Szpottiban, hogy amikor legutóbb birokra mentek, még nem volt ekkora foguk, de hát ebben a leírhatatlan 19
boldogságban kit érdekel ilyen apróság? Ráadásul mindannyian ismerték… Mit ismerték? Egymást túlharsogva gyakorolták azokat a jól hangzó vakkantásokat, amire Szpotti olyan nagyon büszke volt. Amint Foltoska a nagy viháncolás közben elterült a földön, nagyokat szuszogva próbált feltápászkodni. Ez persze nem sikerült, mert a helyzetet kihasználva Szpotti nagy lendülettel ugrotta át, ami esetlen mozgásának következtében hatalmas bukfenccel végződött. Újabb derültségre adva okot az amúgy is jókedvű társaságnak. Csodaszép perceket éltek meg együtt, és a kiskutyus boldog volt, amikor arra gondolt, hogy mennyit fognak még együtt játszani. Ám, egyszer csak kinyílt az a hideget beengedő nagy ajtó, amin a hangosan kopogó cipők beléptek. Nem csak a gazdié, valaki más is érkezett vele. Szpotti, csak akkor rémült meg, amikor az idegen szagot árasztó valaki egy nagy kosarat vett elő, és egy hírtelen mozdulattal három testvérkéjét a legnagyobb játékból, örömből kiragadva mélyen a kosarába rejtette. - Ne, ne bántsd őket!- rimánkodott kétségbeesetten. Nem értette, hogy miért teszik a többieket abba fedeles vesszőedénybe, és hova viszik őket. Amint az idegen elindult az ajtó irányába kedves testvérkéit rejtő csomagjával, a kétségbeesett kiskutya utánuk szaladt, de már csak a csukott ajtót találta maga előtt, amibe ráadásul még a fejét is hatalmas koppanással beütötte. Szpotti keserves sírással rogyott le a földre. - Az nem lehet, hogy elvitték a testvéreimet!- gondolta. Kivel fog ő most már játszani? Ki fogja megvigasztalni, ha szomorú lesz? Egyáltalán, hova vitték őket? - merült fel benne a megannyi kérdés. Vigasztalhatatlannak érezte magát, és nagyon mély fájdalom járta át minden porcikáját. Alig vette észre a ringató kezeket, amelyek igyekeztek gyötrő álmából felébreszteni. Ekkor vette észre, hogy a gazdi öleli magához, és simogatja könnytől ázott, maszatos arcát. Szpotti lassan eszmélt fel nehéz álmából. De most már kezdte megérteni, hogy ez nem volt valóság. Újra átjárta az a bizsergető öröm, amelyet akkor érzett, amikor önfeledten, boldogan játszottak, de még elevenebben élt benne a testvérei elvesztése miatti fájdalom. Talán újra búsulásnak adta volna a fejét, ha nem érzi a gazdiból áradó határtalan szeretetet, vigasztalást. 20
Szorosan hozzálapulva, egyre nyugodtabban, lassabban szuszogva most már mély álomba szenderült, hisz van, aki szereti, gondoskodik róla, és ha kell, meg is vigasztalja. Ezek voltak az utolsó gondolatai, mielőtt békésen elaludt. Néha elveszítünk barátot, aki fontos a számunkra, és nagyon szomorúak vagyunk, de bízzunk abban, hogy van egy szerető Atyánk, aki eljött a földre, barát helyett barátunk, testvér helyett testvérünk lesz. Vigasztal, elkísér, és őriz bennünket. „Ezáltal megvigasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által” 1Thess 3,7 Flaisz Józsefné Zsuzsi nővér
Az apostolok nyomában Pál apostol menti magát és felfedi római állampolgárságát Olvasmány: Ap,Csel.22. rész Az előző rész végén megígértem, hogy folytatjuk az eseményekkel való ismerkedést... Pál apostol elfogatása után szót kért, hogy beszélhessen a néppel... Amint Pál apostol engedélyt kapott a szólásra, zsidó nyelven kezdett az összegyűlt néphez beszélni. Ők, amikor megértették, hogy nyelvükön szól hozzájuk, elcsendesedve hallgatták szavait. Pál apostol a népet, mint testvéreit szólította meg. A főpapokra hivatkozott, mondván, ők igazolni tudják, amit mond. Elmondta, milyen komolyan üldözte Jézus Krisztus követőit. Ezt mindaddig tette, amíg Damaszkuszba indult, hogy az Úr Jézus ott élő követőit is megfogja, Jeruzsálembe hurcolja, és börtönbe vettesse. Útközben azonban az Úr megállította. Nagy fényességben megjelent neki és megkérdezte: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” Ő pedig így felelt: „Kicsoda vagy, Uram?” „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te kergetsz.” Elgondolható mennyire meglepte és megrázta lelkében Pált ez a megtapasztalás: Ő az, Akit én kergetek, üldözök, amikor a követői ellen megyek!?Ez elég volt arra, hogy az eddigiektől eltérően felismerje, ki is az, aki ellen hadakozott. Hát ha én tudatlanságom, zsidó hitem miatti
21
buzgóságom okán Téged üldöztelek, akkor most mi legyen? Gondolkodás nélkül azonnal megkérdezte: „Mit cselekedjem, Uram?” Az Úr Damaszkuszba küldte, hogy ott majd megtudhatja, mit vár el tőle Ura, Krisztusa. A látomástól azonban elvesztette szeme világát, úgy kellett bevezessék a városba. Ott egy Annániás nevű hívő kereste fel és ezt mondta: „Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát.” És azon szempillantásban Pál reá tekintett. Megszűnt a vaksága, ami 3 napig tartott. Ez idő alatt azonban szoros kapcsolat alakult ki közte és az Úr Jézus között. Imádkozva és böjttel töltötte ezt az időt Pál. ( és nekünk milyen a kapcsolatunk az Úr Jézussal?) Anániás így beszélt hozzá: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál.” Majd felszólította a keresztségre. Pál most már egészen más emberré lett. Jeruzsálembe ment, de az Úr megjelent neki és elküldte őt Jeruzsálemből. Pál úgy gondolta, mivel ismerték őt korábban is, tudták, hogyan üldözte Jézus követőit, és azt is tudták, hogy István vértanú halálánál is jelen volt, ezért hinni fognak az ő bizonyságának. Az Úr azonban így válaszolt Pál érvelésére: „Eredj el, mert én téged messze küldelek, a pogányok közé.” Amikor ezeket elbeszélte a zsidóknak Pál apostol, csendesen hallgatták, de amikor odaért beszédében, hogy a pogányok közé kellett mennie az Úr parancsára, akkor az már több volt annál, amit a zsidó hallgatóság eltűrhetett. Hiszen ők a pogányokat tisztátalan embereknek tartották és úgy hitték, hogy aki közéjük megy, az is tisztátalanná válik Isten előtt. Ezért aztán kiabálva követelték, hogy az ezredes ölesse meg Pált, mert az ilyen embernek nem szabad élnie. Ruháikat megszaggatták és port szórtak a levegőbe, ezzel is kifejezve, a hallottak miatti gyászos hangulatukat. Követelésüket, zajos viselkedésüket az ezredes nem értve, megparancsolta a katonáinak, hogy Pált ostorozzák meg. Így tudakolják meg, mi a nagy felhördülés oka. Pál apostol már többször viselt el bántalmazást Jézusért, de most szükségesnek látta a helyzet tisztázása miatt, hogy római állampolgárságára hivatkozzon. „...monda Pál az ott álló századosnak: Vajon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?” Ez riadalmat okozott a katonák között, mert törvénysértést követtek volna el, ha megteszik. Az ezredes megtudva ezt, beszélt Pál apostollal és kiadta a parancsot, hogy Pál apostolt azonnal oldozzák fel. Másnap folytatódott a per...
22
A történéseknek nem volt még vége és Pál apostol biztos volt abban, hogy ő még Rómába is el fog jutni és ott is hirdetheti majd a „boldog Isten evangéliumát.” Áldott ünnepeket kívánok kedves olvasóimnak szeretettel: Erdei Józsefné Ildikó néni
Vannak-e ma is angyalok? Ádvent, a titkok és izgalmak ideje. Ilyenkor kis és nagy „angyalkák” igyekeznek, hogy egymásnak örömöt szerezzenek. Néha röpködésük közben egymásnak koccannak, s ilyenkor megesik, hogy a földre hullanak. Vagy húsz évvel ezelőtt, mi is egy ilyen időszakot éltünk meg. Feleségemmel azon töprengtünk, hogy miből vásároljunk hat gyermekünknek ajándékot és karácsonyfát. Egyszerűen nem volt pénzünk, pedig a karácsony fenyegetően közeledett. A nagyszoba közepén állt az ebédlő asztal. Gyerekkoromban december elsején alábújtunk, és krétával huszonnégy vonalat rajzoltunk az aljára. Minden nap azután letöröltünk egyet belőle, így számolva, hány nap van még karácsonyig. - Már csak két vonal virít az asztal alján! – ujjongtak lelkesen a gyerekek. A mi szorongásunk azonban napról napra növekedett. Naponta kértük Istent imádságban, hogy adjon megoldást szorult helyzetünkre, de látszólag nem történt semmi. A hó betakarta az utcát, házakat. Feltámadt a szél, hordani kezdte a havat. Néhol a szél torlaszokat épített hóból az utakon. A rádió kérte az autósokat, hogy ne keljenek útra, mert betemetheti őket a hó. Ezen az estén megszólalt a csengő. Vajon ki jöhet hozzánk ilyen ítéletidőben? A gyerekek az ablakhoz rohanva két idegent láttak az ajtó előtt állni. Nem tudták, hogy ők a mi karácsonyi „angyalaink”. A szél vadul cibálta kabátjukat. Ajtónyitásra a kapucnit fejükre vágva taszította őket az előszobába. Ahogy kiszabadították magukat a havas ruháikból, megpillanthattuk az arcukat. Dávid és a barátja volt Angliából. Egy nagy dobozt adtak át nekünk. Csak ennyire volt idejük. Se egy forró teát vagy kávét, se egy falat ételt nem fogadtak el. Tovább kellett sietniük. Ők már tudták, órák kérdése és lezárják az országhatárt. El kellett érniük az Angliába vivő kompot, hogy otthon ünnepelhessék a karácsonyt szeretteik körében. Missziói úton jártak.
23
Olyan családokat kerestek fel, akiknek segítségre volt szükségük. Így jöttek el hozzánk is. A doboz valódi karácsonyi csodadoboz volt. Minden gyereknek jutott belőle olyan ajándék, amit mi soha nem tudtunk volna megvenni. A dobozban lapuló pénzösszegből az ünnepi asztalra kerülő ételre és a karácsonyfára is jutott. Dávidot és a barátját azóta sem láttuk. Tudjuk, hogy egy gyülekezetben lelkészként szolgál. Angyalok, azaz Isten küldöttei voltak ők abban a helyzetben. Ez az eset arra tanított meg bennünket, hogy mi is segítsünk másokon, akik hasonlóan reménytelen helyzetben élnek. Ezen a karácsonyon beállhatsz te is az angyalok sorába. Gyere velünk „szárnyat suhogtatni”! Figyeld meg otthon, az iskolában, a szomszédságban ki az, akinek szüksége van a te segítségedre! Lehet, hogy ez „csak” egy kedves mosoly, egy kis mézes süti, vagy egy szép karácsonyi ének a nagyinak vagy a magányos szomszéd néninek. Így lehetsz te is „angyal”, azaz Isten követe. A Biblia azt mondja: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” János 13, 35 „Szíved kilincse belül van – te nyithatod ki. A menny kilincse is belül van – az Úr Jézus nyitja ki annak, aki előtte a szívét megnyitotta.” Draskóczi Gábor (Flaisz Réka gyűjtése)
Karácsonyi éjszaka Közeledett a várva-várt karácsony este... A házakból áradt a mézeskalács, vaníliás sütemény illata, a gyerekek kacagása, karácsony-váró öröme. A szobában ott állt csillogó ékességében a fenyőfa, alatta a sok színes csomag, a szeretet ajándékai. Néhol megnyíltak a Bibliák is... Ám legtöbb helyen az ajándékok és a finom ételek voltak a főszereplők, talán még a télapó kapott helyet... Meghitt félhomály, gyertyafény... Csillogó szemek feledkeznek ábrándosan a karácsonyfa ágaira, melyek hozzák egy pillanatra a havasok illatát. Régen hallott énekek zsonganak fel a gyermekkorból, amikor még a betlehemi Gyermekről szólt az ünnep. Ma már inkább a családról, a szeretetről… Elmúlik az ünnepi pillanat, csak a gyermekek izgatott vidámsága tölti be az estét, ahogy a szalagos, csillogó dobozokból előkerültek a meglepetések.
24
Csillagfényes, hideg este van. Odakünn csendesek az utcák, leállt minden forgalom. Egyik házból két fiú lép ki, sietősen indulnak a főtér felé. Ott várnak rájuk a többiek a gyülekezetből, hogy együtt induljanak a városka utcáira. Szeretnék az emberek szívébe énekelni az Evangéliumot ezen a szent éjszakán. Ahogy mind együtt vannak, lassan elindulnak az első utca felé. Halkan, még kissé bátortalanul énekelni kezdik a Csendes éj-t. Furcsa érzések kavarognak a szívükben, ahogy haladnak a néptelen utcán. Az ablakokból karácsonyi fények világítanak, a tévé kék fénye villódzik egyre... Erősítik az éneklést, hátha lenne valaki, aki meghallja... A dallamok tisztán csendülnek az éjszakában, de a házak zárva maradnak. - Énekeljünk vidámabb dalt, ami elevenebb, hangosabb! - ajánlja Betti. Talán nem hallják az emberek... Rövid megbeszélés után újabb énekbe kezdenek, Dani is jobban húzza a harmonikáját... Mennyei kórus hangja kél, halleluja! A bűnnek éje véget ért, halleluja. Akiről szóltak próféták, halleluja. Az Üdvözítő Földre szállt, halleluja! Dicsőség fönn a Mennyekben, halleluja, A Földön béke, végtelen, halleluja. Isten elküldte szent Fiát, halleluja, És Benne bűnbocsánatát, halleluja. Elhalkultak a gyönyörű dallamok... Az éneklés alatt valami különös érzés kerítette hatalmába a fiatalokat. Így lehetett azon az első karácsonyon is, amikor angyalok éneke csendült fel a betlehemi éjszakában. Először egy angyal hozta el az örömteli üzenetet: "Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz, mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában! Ez lesz a jele: Találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban." Majd angyalok egész sokasága jelent meg, sugárzó fényük beragyogta a vidéket, ahogy énekeltek: "Dicsőség a magasságos Mennyben az Istennek és e Földön békesség és az emberekhez jóakarat." Érdekes, hogy az angyali híradást sem hallotta senki, csak az ébren vigyázó pásztorok, akik kinn voltak a mezőkön. A házak akkor is zárva maradtak... Erre gondoltak... és ahogy énekelték a szebbnél szebb karácsonyi énekeket, már nem is a városra figyeltek, hanem az értük egykor
25
megszületett Isten Fiára. Hangjukat az imádat és csodálat lelkesedése fűtötte át. Ragyogsz-e még égi fény sötét éjszakában? Tündökölsz-e biztatón e bűnös világban? Ma is újra hirdeted: Él az Úr, az Isten, Irgalommal ránk tekint, fényesség lesz itt lenn! Ahogy haladtak énekelve, az egyik ablak, ahonnan nem sugárzott karácsonyi fény, csendesen kinyílt. Valaki kikönyökölt rajta és figyelte az éneket. A fiatalok észrevették és szinte csak neki énekeltek tovább. Angyalének, hangzol-e bűnös Bábelünkben? Békességet hirdetsz-e lázadó szívekben? Zendülj hát, és mondd csak el: Él az Úr, az Isten, Nagy kegyelme ránk tekint, békesség lesz itt lenn! Mondd hát: - A te szívedben ragyog Krisztus fénye? Vagy még mindig kopogtat, bebocsátást kérve? Éretted is földre jött, azért, hogy megváltson, Fogadd el, és akkor lesz igazi karácsony! Lassan elcsitultak az utolsó akkordok és mindenki kíváncsian nézett a nyitott ablakra. - Várjatok, kimegyek hozzátok! - mondta egy fiatalember megilletődött hangon és néhány perc múlva valóban ott állt előttük. - Egyedül ültem a szobában. Mindenki elhagyott. Azt gondoltam, talán még Isten is. Karácsonyfát sem díszítettem, mert hát kinek is... Szomorúan gondoltam vissza arra, hogy valamikor milyen sokat jelentett nekem a karácsony. Volt idő, amikor hallottam Jézus hívó szavát, de valahogy elsodort a világ... És most, ahogy hallottam az éneketeket, mintha újra megszólított volna a Kegyelem! Szeretnék én is veletek énekelni ma éjszaka. A fiatalok örömmel vették körül új barátjukat és egyik ének a másik után hangzott sokkal vidámabban és erőteljesebben, mint eddig. Habár az ablakok csukva voltak, de az Ég kinyílt és örömüket megkétszerezte az angyalok öröme egy megtérő bűnös felett. Néhány óra múlva mindenki hazatért, csak a fiatalember volt ébren és a kis gyülekezet lelkipásztora. Azon az éjszakán is talált az Úr Jézus egy kopott jászolt, ahol nem égtek ugyan a karácsonyi fények, de teljes ragyogásával feltűnt a betlehemi Csillag. Zöldi Józsefné
26
Üzen az Ószövetség A bűneset következményei II.: Rejtőzködés Ádám és Éva lelki szemeik megnyíltak és mindketten észrevették, hogy meztelenek. Lelkiismeretük megszólalt és vádolta őket: nem lett volna szabad szakítani és enni a tiltott gyümölcsből. Megértették, hogy vétkeztek Isten ellen. Így aztán a helyzetet valahogy meg kell oldani, valamit tenni kell, mert nemsokára jön az Úr, keresni fogja őket, hogy találkozzon velük. Sok kérdés merülhetett fel bennük. Mi lesz, ha kiderül, hogy ettek a tiltott gyümölcsből? Mivel magyarázzák meg cselekedetüket? Mit fognak mondani az Úrnak? És vajon Ő mit fog majd szólni és tenni? Nehéz, súlyos kérdések ezek, amire nem volt válasz. Valamit mégis tenni kellett, de most már csak magukra számíthattak. Így hát gyorsan nagy fügefaleveleket akasztottak össze és körülkötőket készítettek maguknak, amit magukra vettek. Kezdetleges, kétségbeesett kísérletet tettek a baj megoldására. Így szerettek volna először egymás elől elrejtőzni. Miután észrevették meztelenségüket, bizalmatlanok és gyanakvók lettek egymással szemben, megbomlott a köztük lévő harmonikus, békés közösség, egység. De az Istennel való kapcsolatuk is megváltozott. Nemsokára ugyanis meghallották az Úr Isten szavát, mert a fülük még nyitott volt erre. De az addig kedves szó, most idegenül hangzott. Az Úr hűvös alkonyatkor érkezett, mint már oly sokszor és szólította az embert, aki nem válaszolt Neki. Eddig soha nem kellett keresni az embert, mert mindig a helyén volt. Most viszont elhagyva megszokott helyét, elbújt a kert fái között, nem akart Istennel találkozni. Akit eddig szeretett és tisztelt, most megijedt és félni kezdett Tőle. Félelmének az volt az oka, hogy olyat tett, amit nem szabadott volna, új ismerethez jutott, amit engedetlensége és lázadása árán szerzett meg. Joggal félhetett hát attól, hogy az Úr Isten számon kéri és megbünteti emiatt. A bűn további káros hatása az, hogy az ember megpróbál rejtőzködni, menekülni a másik ember és elsősorban Isten elől. A bűnös ember sok mindenben keresi a búvóhelyet: pl. a munkában, tanulásban, szórakozásban, sportban, hobbikban stb. közben pedig eszébe sem jut, hogy van-e Isten és mi a véleménye róla és arról, ami tesz. Nem keresi Istent, nem vágyik hallani Isten hangját és Vele együtt, közösségben élni. Pedig Isten ma is keresi az embert!
27
Természetesen a rejtőzködés ránk is igaz, mi is bűnben születtünk. A bűn bejött a világba és a bűn által a halál, amely minden emberre elhatott. Ez az ősszüleinktől kapott örökségünk, az áteredő bűn. Mi mit teszünk akkor, amikor kiderül számunkra, hogy vétkeztünk Isten vagy mások ellen? Mit teszünk, ha meghalljuk az Úr kereső és számon kérő hangját? Megijedünk, félni kezdünk és elrejtőzünk, vagy őszintén kilépünk Elé az Ő világosságába? Bizony sokszor megpróbáljuk megmagyarázni tettünket, kimenteni magunkat. Elbújunk a mentegetőzéseink mögé. Pedig ez a bűn útja és következménye. Van azonban egy másik út is, Isten útja, amikor valaki megvallja és elhagyja bűnét. Minden bűnt meg kell büntetni, de nem mindegy, hogy ki viseli el a büntetést. Isten az egész világ, minden ember bűnét az Ő Fiára Jézus Krisztusra tette és Őt büntette meg érte. Ezért halt meg a kereszten. Tehát választhatunk: vagy megpróbáljuk magunkat és vétkeinket, hibáinkat, gyengeségeinket elrejteni Isten és az emberek előtt vagy hiszünk Jézus Krisztusban, az Ő megváltásában és megvalljuk Neki bűneinket úgy, ahogy vannak, őszintén. Ha mentegetőzünk, Isten minket büntet meg, a második esetben viszont bűnbocsánatot nyerünk. Ezért ne a helyünket (Istennel való kapcsolatunkat), hanem a bűneinket hagyjuk el! Ha vétkezünk valaki ellen, akkor tőle is bocsánatot kell kérnünk, ha pedig ellenünk vétkeznek, nekünk is meg kell bocsátanunk, hogy Isten is megbocsásson nekünk. Istennek hozzánk bűnös emberekhez ma is van szava. Megszólít és keres minket. Ne féljünk Tőle, ne rejtőzzünk el Előle, mert Ő szeretettel közeledik felénk. Menjünk Hozzá hittel és fogadjuk el azt a drága szeretetet! Vámos-Poljak Zsolt testvér
Ifjúsági óra Adventi készülődés Advent: annyit jelent: várakozás Jézus eljövetelére 1. Várakozásban éltek a zsidók évszázadokon át, várták a Messiás megjelenését. Kutatták az írásokat, a jövendöléseket és figyelték az esetleges beteljesedést. A célt mégis elvétették, mert amikor Jézus Krisztus megszületett, nem ismertek Rá. 2. Várakozásban él ma a keresztény világ, hiszen a küszöbön van Jézus Krisztus második eljövetele, amikor eljön az övéiért. Erre a napra
28
vonatkozólag is vannak próféciák, jelek, amiket jó, ha ismerünk, mert különben nem érezzük az idő sürgetését a készülődésre. Ma éppen úgy a küszöbön élünk, mint Jézus Krisztus születése előtt. Minden pillanatban bekövetkezhet az Ő második eljövetele. A próféciák immár majdnem egészen beteljesedtek (az Ige hirdettetik az egész világon, Izrael népének összegyűjtése folyik…), az idők végének jeleit világosan látjuk. (A szeretet meghidegülése, a gonoszság eláradása, a félelem növekedése, az Istentől való eltávolodás) 3. Advent szóval jelölik azt a négy hetet is, ami karácsonyt megelőzi. Egyfajta készülődési idő az ünnepre. Sajnos, a világ Isten nélkül él, és a legszentebb ünnepek értelmét is elcsavarták az évszázadok alatt. Ma már a legtöbb embernek a család, a szeretet, az ajándékozás, a mérhetetlen evés és költekezés ideje lett a karácsony. Jézus születésének története csak illusztráció, mese, amivel emelni lehet az ünnep hangulatát. Nagyon kevés ember él valódi adventben. Mit tehetünk azért, hogy adventi várakozásunk teljes és valódi legyen? ¤ „Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” Mát. 24.44. Advent legfontosabb feladata, hogy a magunk lelkében rendet tegyünk, magunkat felkészítsük Jézus Krisztus fogadására. Tartsunk önvizsgálatot, nézzünk szembe a bűneinkkel, rossz szokásainkkal, mulasztásainkkal. Érezzük át, hogy Jézusnak fájnak ezek a bűnök és elválasztanak Tőle. Boruljunk őszinte bűnbánattal Eléje és kérjük bocsánatát! Akkor Ő megtisztít, szeretetével, Szent Lelkével betölt és olyan ünnepünk lesz, amilyen még nem volt! ¤ „A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!” Ésa. 40:3. Keresztelő János-i feladat… Ha a mi életünk rendben van az Úr előtt, bűnbocsánatot, új erőt és látást nyertünk az Úrtól, akkor azon kell fáradoznunk, hogy ebbe a drága állapotba másokat is odasegítsünk! A Szent Lélek munkálkodik, készít elő szíveket, adja a megfelelő pillanatot. Ha reggel a napot Istenre figyelve, szolgálatra készen kezdjük, akkor ámulva látjuk, mennyi csodálatos alkalom van előkészítve a bizonyságtevésre! Néha úgy érzem, nyitva van felettem a Menny kapuja és Isten szeretete sugárzik körülöttem, bennem. Ez olyan csodálatos! Isten ma is utat keres az emberekhez! Adjuk oda tudatosan eszközként magunkat az Úr kezébe! Ne csak sok tennivalónk foglaljon le, saját terveink
29
véghezvitele, hanem legyünk nyitottak az Úr vezetésére és bátrak a bizonyságtételre! ¤ Elküldött az Úr, hogy örömet hirdessek! „Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót…” Ésa. 61.1. A drága Jézus küldetése ez. Amit Ő elkezdett, nekünk kell folytatni! „Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” Jn 20:21. „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” Mk 16:15. Karácsony előtt különösen sok lehetőségünk van arra, hogy hirdessük az evangéliumot, Jézus Krisztus szeretetének jó hírét! Készüljünk, legyen bennünk ez az öröm, hogy tovább tudjuk adni! A világ várja azt a drága, általa nem ismert csodát, ami betölthetné lelkének ürességét! Beszéljünk Betlehem csodájáról, hogy megjelent Isten üdvözítő kegyelme! ¤ Istennek semmi sem lehetetlen! Lk. 1:37. Amikor Isten örömével, erejével telve hirdetjük a jó hírt, készüljünk fel arra hittel, hogy a hullott Mag gyümölcsöt fog teremni! Felelősek vagyunk azokért, akikben Isten munkálkodni kezd! Segítenünk kell nekik, hogy eljussanak Golgotáig, megismerhessék Jézus Krisztust! Nincs annál nagyobb öröm, mint valakinek első lépéseit támogatni! Azonban előfordul, hogy Isten munkájában csak egy láncszem vagyunk, és más a vető, más az arató. Vannak emberek, akiknek életében hosszú ideig munkálkodik az Úr, míg a felépült válaszfalakat lerombolja. Legyünk türelmesek, mert az Úr is az! Sokszor nem gyorsan cselekszik, hanem alaposan. Ezért kell figyelni az Ő vezetésére, hogy kárt ne okozzunk a drága lelkekben, akiket szeret az Úr, hanem segítsük őket, amennyire lehet és sok imádsággal kísérjük lépéseiket. Ha ezeket a gondolatokat megfogadjuk, akkor áldott adventünk lesz, ami karácsony elmúltával sem szakad meg, hanem kitart egészen az Úr eljöveteléig! Ez egy életforma, amikor valóban első helyre kerül életünkben Jézus Krisztus! Ő hamarosan visszajön! Ne felejtsük el: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál!” Mát. 24.46 Zöldi Józsefné Magdi
30
Jöjj közelebb! Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől,nagy családban éltem, mégis egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek. A legfárasztóbb az volt, hogy ezt elhitessem velük. Össze voltunk zárva a „nagy boldogságban”, de senki sem érezte magához közel. Nem gondoltam, hogy ebben bárki is hibás lenne. Bennem nagy feszültség lett úrrá. Mikor lesz vége, mikor bújhatunk újra össze bánatunkban a kisfiammal, elrejtőzve a világ elől, hibáinkkal és korlátainkkal? Az emberek inkább csak sajnálnak és kerülnek, mert segíteni nem tudnak. Én is tehetetlen voltam. Karácsony volt. A kisfiam már egy éve nem látott semmit. Se fényt, se árnyékot, se engem. Az én életem eddig a látványra volt felépítve, ceruzával a kezemben éltem. Mit adjak át ennek a csöppségnek a világból és hogyan? Még ha nem is tudja majd, hogy mit veszít, hogy jelenjen meg neki az én világom? Rajtam keresztül kellett volna fölfedeznie mindent. Késő este volt. Magamra maradtam a gondolataimmal, a kétségbeesésemmel. Úgy éreztem hatalmas erőre van szükségem, mert néha még a beszéd is belém szorult, és a dal, amit a kisfiam annyira szeretett. Ültem az éjszakába nyúló ünnepi műsor előtt, mert valaminek történnie kellett körülöttem, hogy vigyázzon rám, lefoglaljon, ha tud, visszarántson, ha kell. Tudatosan törekedtem egy idő után, hogy a figyelmem másra terelődjön: Jézus életére. „Úgy sem ismerem igazán…” tűnődtem. Hagytam hatni, nyitott szívvel figyeltem, benne éltem a kétezer évvel ezelőtti eseményekben. Tudva, hogy mindenki alszik, átadtam magam az élményeknek... Nem kérhetik számon a könnyeimet, és így nem is szomoríthatom meg vele őket. Belső szemeim előtt Jézus a templom lépcsőjén járt, és ott ült a vak koldus, akiről beszélgettek az emberek, hogy kinek a vétkeiért is bűnhődik... És Ő meggyógyította. Belőlem kitört a zokogás. - Miért nem gyógyítod meg az enyémet is?! Tessék, itt az alkalom, bebizonyíthatod, mit tudsz! Csak tedd meg! És én is hiszek neked, mindent elhiszek! - kiabáltam bele hangtalanul az éjszakába. Sírva aludtam el és hatalmas fájdalommal. Még most is alig bírok a szívdobogásommal, ha erre visszagondolok….Másnap a kisfiam megfogta a kezemet, ahogy a fény előtt elhúztam előtte. Kétszer is. Egy darabig földbe gyökerezett a lábam,
31
aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert csodák, ugye, nincsenek. De a szívemben legbelül megőriztem az éjszakát és a talányt. És márciusra, ha pár centiként haladt is, de a kisfiam már kezdte felfedezni az asztalon elé rakott tárgyakat. Ki meri nekem azt mondani, hogy ez nem maga a csoda!? Ma már látom, hogy a hitemhez hasonló ez a gyógyulás. Ahogy én fejlődöm lélekben, vagy ahogy toporgok néha egy helyben, úgy áll meg vagy fejlődik az én kisfiam egészsége is. Sokáig nem mertem ezt elmondani senkinek, mert féltem, hogy kinevetnek. Még most is sokszor csak elnéző mosolygást kapok. Ezért, ha az emberektől félek is, a sok-sok gondtól, bajtól, betegségtől már nem, mert tudom, mindennek célja van az életünkben. És Ő, ha egyedül maradunk is, velünk van. Segít a lelkünkön és a testünkön is, ha szükséges. A kisfiam már 12 éves. Azt tapasztalom, hogy mindent megnézhet, amit csak akar, csupán közelebb kell mennie hozzá... mint nekem az Úr Jézushoz.. és követte Őt az úton (Mk.10, 51-52) V.M.
Vannak nehéz utak, de hitben megjárhatók, mondj rájuk áment! S ha néha tán ISTEN nemet mond, biztos lehetsz, hogy azzal áld meg. Füle Lajos
Áldott karácsonyt kívánnak a Fénysugár munkatársai Erdei Józsefné, Flaisz Józsefné, Flaisz Réka, Horváth Gáborné, Kruska Zoltánné, Pozsgai Józsefné, Pozsgai Tiborné, Schmied András, Szabó Ferenc, Tóth Emese, Vámos-Poljak Zsolt, Zöldi Józsefné
FÉNYSUGÁR Őskeresztyén Apostoli Egyház gyermek- és ifjúsági lapja 1016 Budapest, Dezső u. 12/b. Tel: 1-225-1187 / Fax: 1-225-1188 Felelős kiadó: Pék Balázs Felelős szerkesztő: Zöldi Józsefné Szerkesztőség és levelezési cím: 7636 Pécs, Csaba u. 5/2 Tel: 06 20 / 66 999 82 E-mail:
[email protected] Megjelenik: negyedévente
32
