Házi dolgozat Tantárgy neve: Transzkulturális ápolás és gondozás Dolgozat témája: Kulturális különbségből adódó egészséggel vagy a halállal kapcsolatos probléma bemutatása
Az emberek viszonyulása a halálhoz
Készítette: Keilbach Józsefné PTE-ETK Népegészségügyi MSc. Levelező Tagozat 1. évfolyam 2012. április
„Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is.” (Balla D. Károly)
Az ember az egyetlen élőlény, aki tisztában van saját elmúlásának tényével. A természetben minden születik és elmúlik. Ami keletkezett, annak végződése is van. Mi emberek tudomásul vettük a halált, mint természeti törvényt, amely éppolyan biztosan követi az életet, mint az éjszaka a nappalt, vagy a tél a nyarat. Ha a saját halálunkról van szó, mégis elborzadunk. Az élőlények legáltalánosabb sajátossága az élethez való ragaszkodás. A halálfélelem mélyen gyökerezik a lényünkben. Nem tudatosan, hanem ösztönösen nyilvánul meg. Az öngyilkos is, amikor tényleg közel érzi a halált, feltámad ösztöne, és minden erőből küzd az eldobott életért. A halál az élet megszűnése. A halál megállapítása mindig indirekt, amikor nem az bizonyított, hogy a személy halott, hanem az, hogy már nem él. Az életet magát csakis az életjelenségekről ismerjük meg, a halál beálltát tehát az életjelenségek megszűnése jelzi. A halál megállapításához tehát nem elegendő az életjelenségek megszűnése, azt is tudni kell, hogy a megszűnés végleges. Ezt elárulja jelenségek egész sora, amelyek csakis holttesteken játszódnak le. Ezek a hullajelenségek. Nem egyszerre hal meg az egész szervezet. Míg az egyéniség egyszerre szűnik meg, a test fokozatosan, lassan hal meg. A gyomor, a bél még a halál után tovább mozog, az ideg és az izom még ingerlékeny marad egy darabig. Amíg a szív ver, addig a test él. A sejtek csak addig képesek működni, amíg van éltető oxigén. Ennek hiányában lassan kimerülnek és elpusztulnak. A tapasztalás azt mutatja, hogy akit a sors hosszú élettel áldott meg, nem fél a haláltól. A százéves, haldokló Fontanelle arra a kérdésre, hogy mit érez, azt válaszolta: Semmit, csak azt, hogy nehezemre esik élni. A Biblia nagy öregjeiről is gyakran megemlítik, hogy kívánták a halált, „mert életükkel beteltek”. Mecsnyikov szerint aggkorban fellép a halálösztön. Ahogy a szomjúság az italt, az álmosság az alvást, úgy az élet kívánja a halált. A természetes halált tehát nem féljük. A kutatások azt bizonyítják,
hogy nemcsak
külső
hatásoknak
van
szerepük
a
halál
beálltában.
Szervezetünkben magában rejlik az öregség és a halál közvetlen oka. Régi korok emberei sokkal természetesebben viszonyultak a halálhoz. Az egészségügyi ellátottság hiánya miatt sokkal gyakoribb volt a családokban a haláleset. A vallásos szemlélet segítette feldolgozni a veszteséget. A hívők belenyugodtak Isten megváltoztathatatlan akaratába. Hogyan éli meg az
ember a haldoklás tényét? Tapasztalatok alapján elmondható, hogy szinte mindenki egyformán. Mindenki keresztülmegy ugyanazon a négy-öt szakaszon, a halálhoz vezető úton. Az első szakasz az elutasításé: vagyis a beteg nem akar tudomást venni róla. A második szakaszban a beteg agresszívvé válik. A harmadik szakaszra az alkudozás a jellemző. Ilyenkor még, szeretné megérni azt a néhány dolgot, amit célként kitűzött. A negyedik szakaszra a mély depresszió a jellemző. Ekkor lezárja életét, elrendezi „földi” dolgait és számot vet önmagával. Az utolsó stádium a belenyugvásé. Ekkor fogadja el a halált, és készülni kezd rá. Az utóbbi évtizedekben a családtól távoli környezetben, a kórházban haltak meg többnyire az emberek. A depressziós stádiumot nehezítette a magány, az idegen közeg, az elhagyatottság érzése is. Ma talán egy kicsit változni látszik ez a szemlélet és kezd elterjedni az a felfogás, hogy emberi jog a „szép halál”, ami otthoni környezetben, szerető családtagok közt következik be. Így mindenkinek van lehetősége a személyes elbúcsúzásra, ami a hátramaradottaknak is megnyugvást jelent. A halál bekövetkezte után fontos a hozzátartozóknak, hogy feldolgozzák a történteket. A sokkhatást követően a hozzátartozó érzelmileg összeomlik, majd a gyász időszaka, aminek a végén a megnyugvás és a veszteség elfogadása történik. A gyász ideje általában egy év. (Szakaszai: 1 hét, 6 hét, ½ év, 1 év). A gyászreakciót befolyásoló tényezők - Kor Az óvodás gyermek szemében a halál az alvás egyik neme, sajátos ideiglenes távollét. Az iskolás gyermek rosszaságának tulajdonítja a másik halálát, a neki fontos személy elvesztése miatt bűntudatot érez. Az iskolás gyermek a halált a rombolással társítja. A serdülő tizenévesnek érett, felnőttes fogalma van a halálról, azonban ebben a korban fogadja el az ember legnehezebben a halál tényét, hiszen fejlődése ilyenkor az identitás és az életcélok kialakítását követeli meg tőle. A fiatal felnőtt a veszteséget a helyzetével, a szerepeivel és az életmódjával társítja. A halál fogalmát erősen befolyásolják a kulturális és vallási nézetek. A fiatalság elmúlásával a felnőtt gyakran újraértékeli az életét és érzékeny a testi változásokra. Hozzátartozójának elvesztése fenyegetést jelent életminőségére. Már gondol arra, hogy ő hogyan fog meghalni. Az idős ember számára a meghalással kapcsolatos események riasztóbbak, mint maga a halál. - Kulturális nézetek Az értékrendszer, a beállítódás, a meggyőződés és a szokások befolyásolják a gyászra vagy a halálra adott reakciókat.
- Lelkiség A lelki reakciók közé tartozik a vallás gyakorlása, szertartásai, a veszteséggel és a gyásszal kapcsolatos szokások. A gyászoló a valláshoz vigaszért és támogatásért fordul. Azonban a gyász meg is rendítheti a vallási értékrendet, az élet értelmébe vetett hitet.
A hirtelen, váratlan halál után lassabban oldódik a gyászreakció. Az erőszakos halált különösen nehéz feldolgozni. A kapcsolatok jellegét tekintve a házastárs halála általában nagyobb veszteség, mint a szülőké, hiszen a házastársaknak hasonló az életvitelük. A gyermek halála mindig természetellenes, a gyermekkor növekedési, fejlődési jellegével ellentétes esemény. A szülők gyakran éreznek bűntudatot, önvádat, hibáztatják egymást.
Személyes tapasztalásom a munkám során A sürgősségi alapellátásban végzett ügyeletes nővéri teendőim egyik szomorú kötelessége volt a halotti bizonyítvány kiállítása. A kulturális különbözőség szempontjából érdemes kiemelni a sváb családoknál bekövetkezett várható haláleseteket, melyek mindig nagyobb türelmet, önfegyelmet és önálló cselekvést is jelentett a hagyományaik, hitük és vallásuk szerint a hozzátartozók részéről az orvos lakcímre érkezéséig. Kutatások a témában: Az orvostudomány fejlődésével egyre többen térnek vissza a halálból, amely téma, „a megjárt út alatti élmény” erősen foglalkoztatja a kutatókat. Érdekes Thomas és munkatársai vizsgálata az élmény előfordulásának korcsoportok szerinti gyakoriságáról. Halál közeli élmények előfordulásának gyakorisága különböző életkori csoportokban* Fiatal felnőtt (18-29 év)
Középkorú (30-59 év)
Idős (60 év és idősebb)
Volt halál közeli élménye
31 (26%)
35 (32%)
20 (27%)
Nem volt halál közeli élménye
89 (74%)
76 (68%)
54 (23%)
* Az egyes csoportok közötti különbségek nem számottevőek. Az élmény előfordulásának gyakorisága a három korcsoportban összesen 28% volt. Forrás: Pilling-Ács-Zatik: Meghaltam – és élek Medicina 1992. (gyaszportal.hu)
Milyen betegségekben hal a magyar? Az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban daganatos betegségek felelnek a halálozásért. Emésztőszervi betegségek 8 százalékban, légzőszervi betegségek 4 , míg 7 százalékban felelnek a halálozásért külső okok (baleset, öngyilkosság). A haláloki struktúra viszonylag lassan változik, hosszabb időt figyelve mutatkoznak csak különbségek.
Forrás: webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/4139/halaloki-statisztika-magyarorszagon
Felhasznált irodalom: Berger Józsefné: Az ember / Biológia és egészségtan középiskolásoknak / Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Budapest, 1998. Az ápolás elméleti és gyakorlati alapjai / Szerkesztette: Patrícia A. Potter, Anne Griffin Perry / Medicina Kiadó Budapest, 1999.
