Az emberek arczjátéka és taglejtése

This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

AZ EMBEREK ARCZJÁTÉKA ÉS TAGLEJTÉSE.

ben az elektromos lámpák egyenletesen égnek és az égő lámpák működését egy vagy több lámpa kioltása észrevehetően nem zavarja; magának az összes beren dezésnek főhaszna pedig az, hogy a nagy elektromos czentrálék elmaradnak. Az utczákat és házakat bárhol felállítható egyszerű berendezéssel világíthatjuk meg. Párizsban a világítás e neme máris nagyon elterjedt, mert jól és megbízha tóan működik. Popp Viktor Rue St. Fargeau-i ha talmas gyártelepe 120,000 méter hosszú csőhálózattal kapcsolatos; ebből 55,000 méter erőátvitelre és egyéb ipari czélokra, 65,000 méter pedig a pneumati

23

kus órákhoz való. A sűrített levegő 401, összesen 1837 lóerőt kifejtő motort, 17,589 izzólámpát, 680 ívlámpát és 7839 órát táplál, 185 lóerőt pedig hű tésre és szellőzésre használnak fel. Popp Viktor nagyszerű sikerei Leeds, Birmingham és több más kontinentális város hatóságát hasonló berendezések lé tesítésére birták. Méltán örvendhetünk, hogy Popp Viktor Budapest városának is felajánlotta szolgálatait. Hisszük is, hogy fővárosunk nem sokáig késik ez ipari és egészségi szempontból egyaránt fontos találmány elfogadásával. E d vi I tj.és A ladár .

Az emberek arczjátéka és taglejtése. Hogy a szeretet és a gyűlölet, a ro kon* és ellenszenv, az öröm és bú, a kéj és fájdalom, a lelki nyugodtság és a felhábo rodás, a gondtalanság és gondterhesség, a gyávaság és bátorság, a szerénység és hányavetiség, a reménység és csüggedés s más lelki állapotok és hangulatok az em ber arczán többé-kevésbbé közvetetlenül visszatükröződnek, eléggé ismeretes. Nemkülönben ismeretes az is, hogy abból, a mint mi eme lelki állapotoknak élénkebbvagy mérsékeltebb kifejezését valaki arczjátékán és taglejtésén látni véljük, az emberek jellemére szoktunk következ tetni. A belső lelki állapotoknak a külső arczjátékról és taglejtésről való megíté lése tagadhatatlanúl sokkal biztosabb lenne, ha, a mint már K a n t megjegyzé, az embert a társadalom színésszé nem képezné. Már Horatius adja a tanácsot: »Aequam memento rebus in arduis servare mentem «* s bizonyára követésre

méltó példát ad az az ember, a ki az apró kellemetlenségeket, épúgy mint a leg nagyobb sorscsapásokat is egykedvűen viseli. De vájjon ki az az ember, a ki egykedvűségét mindig és mindenféle kö rülmény között meg tudja őrizni, vagyis a ki valódi lelki állapotát sohasem árulja el ? Ismeretes, hogy kimagasló nagy fér fiak, a kik világrendítő események ha tása alatt sem jöttek ki sodrukból, igen gyakran elárulják lelki mozgalmaikat, ha mindjárt a legcsekélyebb — s az ide genre nézve szót sem érdemlő — dolog úgynevezett személyes gyengéjüket érinti. Igen szellemesen mondja C h e r b u * 1i e z : »Chacun de nous a ses petits

kitűnik abból, hogy Horatius verseinek gyémántkiadású könyvecskéje, a melyet P e tőfi a mellénye zsebében szokott volt tarto gatni, ha kezünkbe vesszük és forgatni kezdjük, legott azon a lapon nyilik ki, a hol e vers van. (E könyvecskét Petőfi az ő kedves Istók barátjának, t. i. Dr. Sass Ist * Vigyázz, hogy súlyos körülményekvánnak ajándékozta, a kinek szivességéből ez ereklye most a Nemzeti Múzeumban őriz között tartsd meg egykedvűségedet. Horatetik.) Ismeretes, hogy az a Petőfi, a kit a tiusnak eme verse, a mint ezt Dr. Sass István úr, Tolnamegye derék főorvosa ne sorscsapások meghajlítani nem birtak, a kem elbeszélé, Petőfinek kedves idézete vala. mindennapi élet apró-cseprő bajaiban bizo Hogy e verset Petőfi hányszor olvasgathatta, nyára nem Horatius tanácsát követte.


24

TÖRÖK AURÉL

ridicules et celui qui erőit qu’il n’en a point, il les a tous.«* Tehát nincs az az ember, legyen az a legnagyobb színész az élet színpadán vagy a legnagyobb bölcs, a ki ki nem jönne az egykedvű ség sodrából, ha valami épen az ő sze mélyes »bibéjét« érinti. Persze, az a bi zonyos »bibe« annyiféle, a hány az em ber; miért is beláthatjuk, hogy az ember jellemét a külső arezjáték útján oly egy szerűen meg nem ítélhetjük, a mint ezt az emberek általában hiszik. Már Hippokrates volt abban a véle ményben, hogy az ember belső termé szetét a külső arczjátékból és tag lejtésből meg lehet ismerni, s minthogy ő az ember szervezetében is a négy működő elemnek: a víznek, tűznek, le vegőnek és földnek összeműködését látta, e szerint négyféle természetet vagy temperamentumot, vérmérsékletet különböztetett meg, úgymint: i . a cholerikus (epés); 2. a melancholikus (méla bús) ; 3. a sanguinikus (vérmes) és 4. a phlegmatikus (közönyös) vérmérsékle tet. — Sajátszerű, hogy a tudomány mindekkoráig nem bírt az ember »természetének « elemzésében lényeges haladást tenni, s ha el is kell vetnünk tudományos szempontból a Hippokrates-féle négy »v érmérsékletet«, mind azonáltal be kell vallanunk, hogy mégis rejlik valami a dolgban, a mi a külön böző emberek általános lelki tulajdon ságaira nézve jellemző, de a mit meg magyarázni nem bírunk. Mert ha a naiv, cholerikus stb. kifejezéseket úgynevezett tudományosabb szavakkal helyettesítjük is, mégis csak ott vagyunk a hol Hippo krates volt, mert mi sem tehetünk egye bet : mint szavakkal körülirni ama saját ságokat, a melyeket megmagyarázni nincs módunkban. Ma már mosolygunk a régieknek azon az állításán, hogy a vérmes természetű emberekben a vérnek eleme a túlnyomó, az epés emberekben az epe, a mélabús emberekben az úgy

nevezett fekete epe, s a közönyös ter mészetű emberekben a nyálka. Kant úgy vélé, hogy vallás dolgában a cholerikus orthodox, a melancholikus ábrándozó, a sanguinikus szabadelvű, a phlegmatikus pedig közönyös. Kant még abban a véleményben is volt, hogy a négy vérmérséklet közt keverődés azért nem lehetséges, mert keverődéskor az egyik a másiknak a hatását megsemmisítené, a mennyiben a cholerikus vérmérséklet a melancholikusnak, a sanguinikus vérmérséklet a phlegmatikusnak a diametrális ellentétét teszi. Ez így szóban nagyon is tetszetősen hangzik; csakhogy ez az egész okoskodás abban a gyökeres hibá ban leledzik, hogy eddigelé általánosságakon kivül még senkinek sem sikerült tüzetesen megállapítani, hogy egyfelől mi mindenféle jellemvonás tartozik arra, hogy valakit péld. cholerikus vérmérsékletűnek mondjunk, és másfelől mi lyen jellemvonásokat nem szabad bírnia, hogy valakit tisztán cholerikus stb. vérmérsékletűnek mondhassunk. S ch leierma c h e r és S teffen s épen ellenkező leg annál derekabb jelleműnek képzelik az embert, minél inkább keverődött vérmérsékletű, s minél inkább összehangzásba jutnak benne az egyes vérmérsékletek. Ez az állítás is igen szé pen hangzik, de lényegében semmit sem mond és semmit sem magyaráz. Egy szóval, akárhogy csűrjük és csavarjuk is a dolgot, az emberi* lény oly rejtélyes és oly összetett valami, hogy a rejtély leplét föllebbenteni még senkinek sem sike rült, s a mint H y r 1 1 egy alkalommal tréfásan megjegyzé, hogy az, a ki ebben legjobban erőlködött, annak talán leg feljebb csak az sikerülhetett, hogy a rejtély fátyólába egy-egy újabb fedőt nyomott bele. Ha tehát az ember jelleme mivoltára nézve »ezer fából van faragva« s ennek alapján a belső lelki állapotnak és han gulatnak a külső arcz- és tagjáték nem is lehet oly egyszerű és biztos ismertető jele: mégis igen érdekes és egyaránt * Mindnyájunknak megvannak apró hi fontos az arezjáték és taglejtés mozza bái, s a ki azt hiszi, hogy neki nincs, épen natait a különböző belső állapotok alatt annak van a legtöbb.



pontosan megfigyelni s e megfigyelések értékét minél szabatosabban megállapí tani. Újabb időkben e kérdés buvárlatának D a r w i n adott nagyobb lendüle tet, mikor az utazó anthropológusok és ethnografusok figyelmét ama különböző arczjátékra és taglejtésre hívta fel, a mellyel a Föld kerekségén élő ember fajták belső állapotukat kifejezni szokták] Igen érdekes, a mit legújabban M a n t e g a z z a , a hírneves flórenczi búvár az afrikai és amerikai benszülöttek arczjátékára és taglejtésére nézve útleírásaiban közöl. Ő is minde nekelőtt a lehető legnagyobb óvatosságot ajánlja az észlelőnek, mert e téren a buvárlat felette sok csalódásnak van kitéve, a melyektől egészen megmenekülni nem is lehet. Rendszerint előítélettel, előre megállapított nézetekkel szoktunk az ilyen buvárlathoz fogni, miért is már eleve hamis szempontokból indulunk ki az ilyen megfigyelésekben; úgy hogy minden ilyen észlelőnek a legelső köte lessége az ilyen előre megállapított né zetektől lehetőleg megszabadulni, s min denkor a fősúlyt nem a spekulatív kö vetkeztetésekre, hanem egyszerűen ma gukra a tények pontos leírására helyezni. így pl. általános az a hiedelem, hogy az északibb földrészeken lakók, mint pl. a skandinávok, igen mértékletesek arczjátékukban és taglejtésekben a délibb földrészeken lakókhoz, mint pl. az ola szokhoz és spanyolokhoz képest. Ennek a magyarázata is széliében el van ter jedve ; e különbséget általában az égalj hatásának szokták tulajdonítani, s min denki már az első pillanatban készpénz nek veszi e magyarázat alaposságát. Pe dig a dolog mégis egészen másként van. Mantegazza mondja, hogy, ha valaki azzal az előre megállapított nézettel pl. Norvégiába utazik, hogy ott mindenütt mérsékelt arczjátékú embereket lásson, csakhamar nagyon fog csalatkozni, mert Norvégia egyik kiváló városában, Bergenben olyan élénk, sőt első szempillantásra egészen excentrikus arczjátékú embere ket fog látni a sürgő-forgó emberek

25

közt, a milyenekről nem is álmodhatott. Bergenben szintén hűvös az égalj, mi ért élénkebb arczjátékúak itt mégis az emberek, mint Christianában, akár pe dig Trondjemben? Mantegazza ezt a jelenséget a faji vérkeverődésre vezeti vissza, és szerinte a bergeni köznép élénk arczjátéka és taglejtése onnét ered, hogy századokkal ezelőtt számos irlandi rab szolgát telepítettek e vidékre és ezek Őseiket, a keltákat jellemző élénkséget hozták magukkal s örökítették át iva dékaikra. íme tehát mielőtt valamely vidék lakosságának a jellemét megbirálnók, e lakosság történetét, faji ere detét, keverődését kell kipuhatolnunk. Minthogy pedig keveretlen egységes fajta népek nincsenek, felfoghatjuk azt is, hogy miért nem lehet, illetőleg miért nem szabad valamely ország különböző vidékein lakó emberek jellemét egyazon kaptafa szerint méregetni. Ha pl. valaki az olaszoknak egységes arczjátékot (mi mikát) akarna tulajdonítani, az ugyan csak hamar felsülne okoskodásával, mert a nápolyiak, a milanóiak, a cagliariak és turiniak mindmegannyian ugyancsak kü lönböznek egymástól a szokásos arcz játékra és taglejtésre nézve. De faji eredetökre vérkeverődésökre nézve e városok lakói is és bizonyára époly kü lönbözők, mint Christiania és Bergen lakói. A faji eredeten és a vérkeverődésen kivül valamely lakosságnak meg szokott arczjátékára és taglejtésre a fog lalkozás, a társadalmi műveltség, a divat, az illető társadalmi rétegekben szereplő egyének individuális szokásai, a véletlen stb. vannak hatással. A mi a Föld különböző emberfajtái nak arczjátékát és taglejtését illeti, en nek nagyobb vagy kisebb élénksége, a mint gondolhatjuk, nem áll mindig arányban a lelki míveltség fejlettségé vel, miért is nem mondhatjuk, hogy élénk észjárású embereknek okvetetlenül élénk arczjátékuk és taglejtésök van, és megfordítva, hogy a lomha észjárásúak arczjátéka és taglejtése is lomha. Ha majmokat nézünk, a mint ketreczeikben egymással játszadoznak, kergetődznek,


26

TÖRÖK AURÉL

enyelegnek vagy verekednek, azt veszszük észre, hogy felette élénk arczjátékuk v an ; figyelmesb megszemlélés kor azt is észrevesszük, hogy arczvonásaikat csoportosan szokták fintorítani, a mi abban leli magyarázatát, hogy egyszerre mindig több arczizmot húznak össze vagy ernyesztenek el. Arra, hogy a majom arczkifejezését csak egy-egy kisebb vonásában birná elváltoztatni, mint pl. az ember, mikor különben nyugodt arczán az illető lelki indulat mintegy finom hullámban vonul át, arra a majom nem képes. Egy szóval a maj moknak nincs hatalmukban arczizomzatuknak egyes nyalábjait külön-külön megrántaniok. Mi európaiak, a kik a finomabb arczfintorgatás művészetét úgy szólván második természetünkké tettük, s a kiket már kora gyermekségünk óta arra szoktattak, hogy a savanyú almához is édeskés képet vágjunk, felette csodál kozunk, ha pl. a négerek arczfintorgatásait (grimace-ait) látjuk, mikor élénkebb beszélgetésben vannak egymással. Mi persze ilyenkor legott azt olvassuk ki arczukból, hogy íme ezek azért teszik ezt, mert értelmileg alsóbb rangúak mint mi. És mégis, ha Európa bármely fő városának: Londonnak, Párizsnak, Ber linnek, Bécsnek, Hamburgnak a börzé jén vagy pedig a parlamentben látjuk az embereket egymással élénken beszélni, ha mindjárt furcsábbnál furcsább grimaceokat látunk is, a legtávolabbról sem jut eszünkbe e grimaceokat az értelmi ség alsóbb fokával (t. i. a majomiassággal) oki összefüggésbe hozni. De vájjon honnét van az, hogy ne vezetesen az európaiak annyi minden féle árnyalatot tudnak arczkifejezésökben létrehozni ?. Minthogy az európaiak (természetesen ide tartoznak az európai származású amerikaiak is) a legmozgéko nyabb népség, már évszázadok óta a legkülönbözőbb fajú vérkeverődésben vannak; minthogy a különböző és vál tozatos külső hatásokkal szemben leg jobban megtanultak alkalmazkodni, s a társadalmi élet legbonyolúltabb s en nélfogva folytonosan a legkülönbözőbb

lelki mozzanatok hatása alatt is állanak: valóban nem csoda, ha mind eme ténye zők összehatása következtében az arez játék legfinomabb árnyalatait is elő bír ják idézni. Általános az a tapasztalat, hogy az úgynevezett vad népek egyénei nek sokkal egyneműbb arczkifejezésök van mint a társadalmi műveltség empóriumaiban lakóknak. Az egyforma fog lalkozás, az egyforma, életrend, az egy forma táplálék lehetőleg egyformává teszi az emberek arczkifejezését, miért is nálunk európaiaknál, hol a foglalko zás, az életrend, a táplálkozás igen sok féle, eme különbségek sajátos bélyegét is többé-kevésbbé ki-ki az arczán viseli. Már most láthatjuk, hogy milyen felette bonyolult az arezjáték és taglejtés tudo mányos analízise. Hogy akarhatjuk tehát valakinek az arczából a jellemét ki olvasni, ha mindeme számos és külön böző, egymást részint támogató, részint ellensúlyozó tényezők felette hosszú so rát nem ismerjük ? Nyilvánvaló, hogy a felszínesen gondolkozóknak — s ezek teszik mindenütt a társadalom zömét — sokkal jobban tetszett és tetszik is, ha a természet nagy rejtélyeinek meg oldhatóságát oly könnyedén állítja oda valaki. L a v a t e r fiziognomikája, G a l l frenológiája azért tett és tesz még mai napig is oly nagy hódítást. az emberek sokaságában, mert mind e tanítmányok az észnek megerőltetése nélkül is kilá tásba helyezik a nagy titok fellebbentését. Mióta azonban a komoly tudományos búvárkodás e tanítmányok teljes alapta lanságát kimutatta, s mióta éppen a tu domány lépten-nyomon azt hirdeti, hogy a természet rejtélyeihez nem lehet oly könnyedén hozzáférni, s hogy a leghoszszadalmasabb és legfáradságosabb szel lemi megerőltetés is mind édes-kevés még a rvco&i oeavvóv / (Ismerd meg maga dat!) megoldásához: legott megcsappant az az állítólagos érdeklődés, a mellyel annak előtte a nagy közönség a Lavaterés Gall-féle tanítmányok révén az anthropológia iránt viseltetett. A nagy kö zönség egyenesen azt kivánja a tudóstól,



hogy semmiből színaranyat teremtsen, s ha a tudós hosszas kísérleteinek eredmény eül csak »porczellánt« tud előmutatni, az neki kevés arra, hogy érdeklődését az ilyen tudomány iránt fölkelthesse. S ha ki is derült, hogy az alchimisták nem tudtak aranyat csi nálni, s hogy Lavater meg Gall még kevésbbé tudták az emberi lény rejtélyét felismerni, az mindegy a felszinesen gondolkodó embereknek; ő nekik a hiú látszat többet ér, mint a nagy fárad sággal járó csekély eredmény. Nem egy a maga szakmájában különben tudós ember fordult már meg múzeumomban, a ki nem birta megérteni, hogy, mert a modern anthropológia már sem a Lava ter-, sem pedig a Gall-féle tanítmányt nem követi, voltaképen tehát mire való is lehet ? A modern anthropológia, a mint ezt V i r c h o w a legutóbbi bécsi kongreszszuson hirdette, mindenekelőtt azt ta nítja, hogy mindazt, a mit azelőtt az emberek már tudni véltek, igazában nem tudjuk és voltaképen nem is tud hatjuk ; de másfelől azt is tanítja, hogy bármely oldalról tekintsük is az emberi lény természetét, mindenütt a törvényszerűségnek többé-kevésbbé kimutat ható jeleivel találkozunk. És épen ezek rendszeres észleletére helyezi mostani feladatunk fősúlyát, nem törődve azzal, hogy vájjon hagyományos eszméink kielégíttetnek-e vagy sem. A feladat ma már oly felette nehéznek mutatkozik, hogy teljesen be kell érnünk a legszeré nyebb eredményekkel is, ha biztos té nyeken alapulnak. A modern anthropológiai buvárlatok tehát a mint már fentebb érintém, az em beri arczjátékra és taglejtésre nézve azt az érdekes tényt konstatálták, hogy álta lában véve az arezjáték és taglejtés specziális jelleme részint a faji eredet s a vérbeli keverődés, részint pedig a társa dalmi művelődés, foglalkozás, életrend és táplálék hatásának eredménye. így pl. azok a népek, melyek hosszabb időkön át túlnyomólag maguk között házasod nak, a melyek tehát idegen vérrel na

27

gyobb mértékben nem keverődnek, s a melyek túlnyomólag egyféle foglalkozást űznek s a táplálékuk is egyneműbb: általában véve arezjátékukban és taglejtésökben is egyezők. Ezt különösen a kizárólag állattenyésztéssel vagy földműveléssel foglal kozó népeken észlelhetjük. Ellenben a folytonosan összekeveredő népek, a leg különbözőbb foglalkozást űző s külön böző táplálékkal élő népek, milyenek az európai művelt államok népei: sok féleképen változó arezjátékot és tag lejtést árulnak el a különböző lelki álla potokban. — Mantegazza még az úgy nevezett élvezeti szereknek is nagy ha tást tulajdonít az arezjáték és taglejtés előidézésében. A kávéval, teával és bor ral élő népeknek az arczjátéka és tag lejtése »ceteris paribus« sokkal élénkebb és változatosabb, mint a dohányzó, ópiumot és kokát élvező népeké. Ha ez általában véve igaz is, mindazonáltal nem szabad a kérdést az egyes esetekben egyoldalúlag tekinteni, mert ezek az élve zeti szerek csak épen egyetlenegy moz zanatot képviselnek az egyes tényezők hosszú sorában. Hogy itt is legott bo nyolulttá válik a kérdés, beláthatjuk, ha tekintetbe vesszük, hogy az esetek több ségében az emberek különböző — egy mással épen ellentétes hatású élvezeti szereket használnak; mi bort, teát, kávét iszunk, hozzája meg dohányzunk, a ke letiek pedig egyfelől teával izgatják és másfelől ópiummal bódítják magukat. De bármennyire különböznek is a Föld kerekségén élő népek arezjátékának, taglejtésének egyes vonásai, a főbb voná sokra nézve az emberi természet minde nütt egyforma. A jó és rossz kedv, a külön böző szenvedélyek mindenütt egyaránt visszatükröződnek az arezon. És némely kor meglepő az az azonosság, a mellyel ez a Föld különböző, egymástól távol pontjain élő embereknél végbemegy, így bizonyára mindenki látott már olyan embert nálunk, a ki örömében hangosan nevet s e mellett a markát dörzsöli (»markába nevet« mondja a magyar). A híres Bal zac így szokott volt


28

TÖRÖK AURÉL

nevetni és a z ö r e g Vo g t mai napig is így fejezi ki örömét valami különös do log fölött; de szakasztott így fejezik ki örömüket az új-zélandi maórik is, a kik bizonyára sem Balzacot, sem Vogtot még híréből sem ismerik. Ismeretes, hogy ná lunk a gyermekek meg a nők mily könnyen tudnak egyvégtében hangosan sírni és nevetni. Szakasztott így tett egy új-zélandi főnök is, mikor az angol mat rózok az ő ünnepi ruháját dévajSágból liszttel behintették; egyfelől fájt neki a lealázás, de másfelől maga is komikusnak találta a dolgot. Az angolok ugyan de rekasan tudnak nevetni, de a sírást a Föld kerekségének valamennyi népe közt legkevésbbé ismerik. Angol a leg nagyobb testi fájdalomban s a leg nagyobb lelki gyötrelemben sem szo kott jajgatni. Ismeretes, hogy a sedáni fegyverletételkor Donchéryben Ill-ik Na póleon sírt, s hogy az ékesszólásáról híres J u 1e s F r a v r e, mikor Versaillesban a hajthatatlan B i s m a r c k-kal szemben már minden okosságból ki fogyott, sirásra fogta a dolgot. Is meretes, hogy ha valaki nálunk a nagy fájdalmat akarja kifejezni, nem elégszik meg az egyszerű sírással, hanem haját tépi, arczát, mellét v e ri; sza kasztott így siratta meg egy ausztráliai suhancz az apja elhalálozását, a mint ezt Wy a 11 G i 11 ausztráliai élményeiben el beszéli. Mindenki tudja, hogy gyakran a nagy hahotázás könnyeket csal ki sze meinkből. Ilyen nevetést nemcsak nálunk, hanem a Föld kerekségének majdnem minden pontján észleltek, így péld. a hinduknál, a khínaiaknál, a malájoknál, a borneói dajákoknál, az ausztráliaiak nál, a kaffereknél, abessziniaiaknál, s az amerikai indiánoknál. Nemkülönben a mosolygás, valamint az arcz derültsége, a szemek megnyílása és megvillanása a hinduknál, ausztráliaiaknál, maóriknál stb. épúgy észlelhető mint minálunk. Tehát láthatjuk, hogy nemcsak az euró paiak, hanem még az úgynevezett vad népek is képesek a belső indulatok kü lönböző árnyalatait külsőleg kifejezni. Ha a belső indulatok külső ki

fejezését a Föld népeinél egészen hasonlóaknak találjuk a miénkhez, legott olyan kegyesek vagyunk, s rámond juk, hogy íme »ebben és abban a tekintetben« a vad emberek is csak olyanok mint mi. Persze kinek jutna eszébe megfordítva okoskodni s azt mon dani, hogy íme ebben és abban a tekin tetben mi is csak olyanok vagyunk mint a vadak. Ha pl. nálunk valaki jó kedvé ben vigyorog s vigyorgásakor fejét testét rázza, azt mondjuk, beh széles jó kedve van ; senkinek eszébe nem jut, hogy ezt a szokást — a mit a ketreczeinkben levő majmoknál is láthatunk — az »al sóbb rangúság« az állatiasság epithetonjával illesse. De bezzeg, mihelyt az ilyest a négereknél vagy más efféle né peknél látjuk, mindjárt készen vagyunk az Ítélettel s egészen bátran rájuk üt jük az »állatiasság« bélyegét. Bizo nyára az is eléggé ismeretes, hogy sok ember, ha röhög, sajátszerű, furcsább nál furcsább hanggal fejezi ki jó ked vét, és ez senkinek fel nem tűnik; de mihelyt a vad népek közé megyünk s ilyesfélét észlelünk, legott »ad notam« vesszük: íme egy újabb adat a vad né pek pszichológiájához. Persze az ilyen utazó azt hiszi, hogy épen ilyen okos kodással kölcsönözhet érdekességet és értéket az ő utazási leírásának. Darwin ebben az irányban is jó példával ment elő, mikor az ilyen utazó búvárok egye düli érdemét csakis a pontos észleletek nek egyszerű registrálásába helyezte s minden egyéb melléjök adott okoskodást érték nélküli czifra sallangnak nyilvání tott. És csakugyan az újabb tudomá nyos utazók iparkodnak is az észlelt tények egyszerű registrálásával beérni. Ha tehát Afrika keleti partvidékén lakó négereknél azt tapasztaljuk, hogy ezek nagy örömükben a hasukat dörzsö lik, semmikép sem vagyunk feljogosítva ezt a szokást az »alsóbb rangúság« vagy pláne az »állatiasság« eszméjével kap csolatba hozni; mert ezt a szokást az állatoknál bizonyára nem találhatjuk meg. Ha pedig már okvetetlenül aka runk valami állatiast az embernél ki



sütni, nem szükséges olyan messzire menni, mert mindjárt saját édes ma gunkon is dús aratást tehetünk az álla tias vonások gyűjtésében. A tudomány tehát mostanság még csak annyira van, hogy egyszerűen gyűjti az adatokat a Föld kerekség minden ember lakta pont járól, hogy azután derekabb utódaink majdan az összehasonlító nép-pszichológiát rendszeresen megalapíthassák. De ha a dolog így áll, akkor mi ne legyünk követelők a mai tudománnyal szemben és érjük be azzal; ha egyszerű adatok kal gazdagíthatjuk az emberi lényről való ismereteinket; hiszen ezek az ada tok már magukban véve is igen érde kesek. Ilyen adatok pl. a következők: Az ausztráliai benszülötteknek az a szokásuk, hogy ha nekik tetsző lovat, ökröt vagy kutyát látnak, tetszésüket a rágás utánzásával fejezik ki. A grön landi eszkimók meg, ha valami az ő tetszésüket különösen megnyeri, egyet nyelnek, mint ha valami ízletes falatot nyelnének le s ugyanakkor a levegőt szürcsölik. L a b i l l a r d i é r e s beszéli, hogy látott ausztráliaiakat, a kik örö mükben kezeiket fejők fölé emelték s lábukkal tomboltak. Oczeánia Barátság szigeteinek lakói örömüket »ehó, ehó« hanggal fejezik ki. Az Amboina-szigetiek, ha szép nőt (paranpuang mudát) látnak, arczuk a kéj tűdétől ég, ha ellen ben vén asszonyt (parangpuang tuát) lát nak, legott fertelmes arczot vágnak. Mi európaiak csókolódzunk; a tűzföldiek, maórik, tahitiak, ausztráliaiak, szomálik és az eszkimók a csókot nem ismerik, de a pápuák — a mint Wyatt Gill írja — csókolódznak és csókolódzáskor egy mást vakargatják. A Barátság-szigetiek is csókolódznak, de orrukon csókolják egymást. Az eszkimók orrukat dörzsölik egymáshoz. Mi fölebbvalóink előtt meg hajtjuk magunkat; a Barátság-szigetiek még tovább viszik a hajlongást, mert ők a királyné előtt oly mélységesen meg hajolnak, hogy fejük a királyné jobb lába alá kerül, ugyanekkor a jobb kezükkel a királyné lábát gyöngéden

29

vakargatják. Mi, ha valakit barátságosan köszöntünk, egyszersmind mindenféle szépeket is mondunk; ez a felsőbb tár sadalmi műveltség követelménye; de szakasztott így van ám a dolog számos barbár és vad népnél is. Az »Isten veled« nemcsak nálunk divatos, hanem még a Számoa-szigetiéknél i s ; a számoaiak soha nem felejtik távozáskor »csendes nyugodalmat« kivánni, mert szerintök nincs boldogabb valami a csendes alvásnál. Mi vendégeinknek minden jóval, tyúkkal, kaláccsal kedves kedünk ; nem különben áll a dolog a különböző vad népeknél is. Ha valaki nálunk valami »shoking« dolgot mond el szalónjainkban, érdeklődésünket »áh«hal fejezzük ki, parasztjaink pedig szájokat tátják. (Az »áh« a száj tátásnak re dukált formája; de, mert az ilyen szájtátás könnyen észrevétlenül marad, hang gal pótoljuk a mimikát.) A száj tátás kü lönböző fokozataival a Földkerekség valamennyi pontján találkozunk ; mi az erősebb szájtátást egyenesen illetlennek tartjuk, a monbuttúk (négerek) szájtátáskor a kezüket a száj ok elé teszik. így tehát ha elfogulatlanul vizsgál juk az arczjátékot és taglejtést a Föld kü lönböző emberfajtáinál, époly számos megegyező, mint eltérő vonásokat fogunk észlelhetni, a nélkül, hogy ennek esetről esetre magyarázatát adhatnók. A mint már mondám, a tudomány mai napig még sokkal fejletlenebb e tekintetben, hogysem most már az arezjáték és taglejtés egyes mozzanatait biztosan megelemezhetnők. De épen ezért némely régibb nézetet teljesen el kell vetnünk, a mely szerint az embernek, vagy pláne egész nemzeteknek a jellemét az arczukról le lehetne olvasni. így kell nevezetesen Lavater tanával szemben eljárni. Lavaternek egyik kiválóan megbámult, nagy mondása v o lt: »A bölcselőre, az em berre, a gondolkodóra és működőre nézve lehetséges és fontos a nemzeti fiziognómiák természetrajza. Ez a fiziognomikának egyik legmélyebb, legrendíthetetle nebb, legállandóbb alapja. Ismétlem, ta gadni akarni a nemzeti fiziognomiákat s


30

A VILÁGÍTÁS TÖRTÉNETÉBŐL.

a nemzeti jellemeket, annyi, mint az ég ről a Napot letagadni.« Mi persze nemcsak a nemzeti fiziognomiákat ta gadjuk, hanem nem is beszélünk róluk többé, és pedig éppen azért, mert Lavaternél (a ki a különböző nemzeteknek legfeljebb csak hírét hallotta) sokkal tüzetesebben ismerjük már az egyes nem zeteket ; s ha tehát egészen nyugodtan tagadjuk az úgynevezett nemzeti fiziognómiákat, azért eszünk ágában sincs a napot az égről letagadni. Mindazt, a mit a Földkerekség különböző népein tett

észleletekből ki lehet venni, igen rövi den abban foglalhatjuk össze, hogy két féle arczjátékot, azaz arczizomműködést lehet megkülönböztetni: a tömegest és a részleges arczizomműködést. Az előbbi különösen az állatok, a majmok, az utóbbi pedig csakis az emberi lény arczjátékát jellemzi. De ez utóbbi arezjáték még a legfejlettebb emberen sincs soha teljes híjjával az állatias tömeges arczjátéknak, ha a lelki mozgalom erősebb kifejezést ölt az arczán. D

r.

T örök

A

urél.

A világítás történetéből. A világítás története a művelődéstörténetnek igen fontos része, sőt, te kintve a haladás menetét és gyorsaságát, az egyetemeis művelődésről is képet ad, minthogy a haladás menete és nagysága általában mindenütt ugyanaz, a mennyi ben ugyanazon általános okoktól, a tu domány és technika haladásaitól fiigg. Nekünk, a kik a valóság bonyodalmas szálai közepeit állunk, úgy tetszik, mint ha a tudományt a technikától nagy hézag választaná el. A tudós tanulmá nyoz valamely tárgyat, minden irányban reális vonatkozásai és tulajdonságai sze rint részletezi, és helyzetét a nagy öszszeséghez képest megállapítja. Ez az em beriség zömét s ezzel együtt a technikát sem érinti egyelőre. A tudós munkás ságának csupán a leglényegesebb, szembe ötlő s gyakorlatilag értékesíthető része szivárog át az iskolák és egyetemek út ján az iparba, a technológiába, a közön ségbe, a hol majdan talán a korszakot alkotó átalakulásokra és javításokra is megadja az unszolatot. A világítás története tanúságot tesz, hogy mennyire figyelemre méltó út a haladás menete, és mindenek fölött arról, hogy mi a kulturális haladás nak valóban tüneményszerű korszakában élünk. Megtanít továbbá arra is, hogy a haladás attól a mértéktől is fligg, a mely-

ben a Föld szinével és termékeivel meg ismerkedünk. Rövid elmélkedésünkből azonban még más valami is ki fog de rülni, a mi szintén általános értékű. Az ember vágyai a fejlődéssel lépést tarta nak. A történetírók már régóta figyel meztetnek, hogy a fokozódó művelődés sel karöltve jár a luxus. Ez a luxus azon ban, feltéve, hogy a művelődés még fokozódik, csak addig fog fokozódni, a míg benne a kényelmes és egészséges életmód fiziológiai követelései nem tel jesülnek. A szaporodó közellátás és szem gyengeség jó részét már is arra vezetik vissza, hogy az embernek nagyobb vi lágosságra van szüksége. Magától értető dik, hogy erre vonatkozólag a kellő bi zonyíték még hiányzik. Az élettan arra tanít bennünket, hogy a szemnek a kö zepes napvilág a kedvező világosság s hogy a világosság kevesebbet árt a szem nek, mint a világosságnak és sötétségnek gyakori változása, főleg gyors átmene tekben. A r g a 11d 17 89-ben, tehát száz év előtt találta fel az üres, hengeres lámpa belet, és e találmány a világítás techni kájában korszakalkotónak nevezhető. A világítás történetében az első kor szakot a legrégibb időtől A r g a n d égőjének feltalálásáig lehet számítanunk.

Creative Commons — Nevezd meg! - Így add tovább! ...

1/2

http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu


Creative Commons

Creative Commons License Deed Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0)

Ez a Legal Code (Jogi változat, vagyis a teljes licenc) szövegének közérthető nyelven megfogalmazott kivonata. Figyelmeztetés

A következőket teheted a művel: szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod a művet származékos műveket (feldolgozásokat) hozhatsz létre kereskedelmi célra is felhasználhatod a művet

Az alábbi feltételekkel: Nevezd meg! — A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a Mű címét). Így add tovább! — Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, az így létrejött alkotást csak a jelenlegivel megegyező licenc alatt terjesztheted.

Az alábbiak figyelembevételével: Elengedés — A szerzői jogok tulajdonosának engedélyével bármelyik fenti feltételtől eltérhetsz. Közkincs — Where the work or any of its elements is in the public domain under applicable law, that status is in no way affected by the license. Más jogok — A következő jogokat a licenc semmiben nem befolyásolja: Your fair dealing or fair use rights, or other applicable copyright exceptions and limitations; A szerző személyhez fűződő jogai Más személyeknek a művet vagy a mű használatát érintő jogai, mint például a személyiségi jogok vagy az adatvédelmi jogok. Jelzés — Bármilyen felhasználás vagy terjesztés esetén egyértelműen jelezned kell mások felé ezen mű licencfeltételeit.

2012.03.26. 13:47

Az emberek arczjátéka és taglejtése

Recommend Documents