„Belevésődött az emberek emlékezetébe” Mottó: „Ki a megközelíthetetlen fényben lakozik, és összetartja a mindenséget, mondhatatlan könyörületében a Szűztől születik és mint Kisded bepólyázva a barlangban, oktalan állatok jászlában fekszik.” (Exaposztilárion: Karácsony elő napján). Az advent idejébe lépve az Úrjövet misztériummal teli valóságában különösen is figyelve a hit évének eligazításaira, igyekszünk megragadni azokat a megfogalmazási kísérleteket, amelyek a közelgő ünnep mélységeibe beavatnak. Minden nehézség ellenére tudatosítjuk, hogy: „A karácsonyi hitvallás: az újszülött világra jöttének első pillanatától fogva isteni tiszteletre méltó, hiszen ő, az Emberfia ugyanolyan valóságosan Isten Fia, sőt maga Isten. Nincs bibliai részlet, amelyet Szt. Ágoston oly gyakran idézne, mint János prológusát (amely éppen ezért lett a karácsonyi nagymise evangéliuma): az az Ige, aki testté lőn, s közöttünk lakozék, ugyanaz az Ige, aki, kezdetekben vala, és Istennél volt, és Isten volt!” (Dobszay László: Jegyzetek a liturgiáról, A karácsony énekei 457.o.). Mindannyiunknak üdvösséget segítő törekvése lehet nem pusztán az adventi időszakban, hogy nagy tisztelettel forduljunk Mária, az egyház példaképe felé, aki „magában foglalja és sugározza a hit fő igazságait.” (II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 65. oldal). „Bátorítani kell tehát minden kezdeményezést, amely segíti a híveket Mária különleges üdvtörténeti szerepének felfedezésében, gyermeki szeretetében s hite és erényei követésében.” (Hittani kongregáció: Javaslatok és lelkipásztori útmutatás a Hit évéhez 3. pont, Szt. István Társulat. Bp. 2012. 36. oldal) Ezért mindazok szeretettől inspirált eligazítását ilyenkor – mint amilyen Celánói Tamás is – vegyük szemügyre és fogadjuk meg. „Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült, most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlen mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe.” (Celánói Tamás: Szt. Ferenc első életrajza 86 pont Agapé, 1993. 92. oldal).
74. 2012. december Komáromi János: Belevésődött az... Scott és Kimberly Hahn: Gondolatok a hit évében Szentatya gondolataiból: Szenvedés misztériuma… Komáromi János: ”Istenképiség vagy…” Komáromi Istvánné: Tisztelt Alkotmánybíróság Nemcsics Ákos: A gerecsei San Damiano Dobszay László: Gondolatok a Liturgia kapcsán Boldog John Henry Newman: FERECES IRODALOM Kajtár Edvárd:A idő az üdv... Böjte Csaba: Megmaradunk?
1
Örülj Szent Szűz általad újult meg a teremtés, Örülj Anyánk általad a Teremtő gyermekké lett. Örül, örvendj kimondhatatlan titokba nyertél beavatást, Örvendezzél hited miatt Isten csöndje borul rád. Örülj Szent Szűz Szentháromságban hívők fáklyája, Örülj Anyánk minden nemzet és nemzedék öröme, Örülj, Örvendj el nem jegyzett jegyes. Örvendezzél alleluja. Örülj Szent Szűz föltámadás ragyogó ábrázolása, Örülj Anyánk sírokban nyugvók vigasza, Örülj, Örvendj ellentétek egyeztetője, Örvendezzél anya és szűz egyszemélyben. Örülj Szent Szűz hitnek hatalmas támasza, Örülj Anyánk Kegyelem ragyogó bizonysága, Örülj, örvendj el nem jegyzett jegyes. Örvendezzél alleluja. (Himnusz a Szent Szűz tiszteletére /A keleti egyház liturgiájából/)
Komáromi János: Szent Család
Kegyelmekben gazdag készületet az adventre és szeretetteli Karácsonyt kívánok! Szeretettel: János testvéretek
Gondolatok a hit évében Az egyháztörténeti órámon az egyik legjobb diákom (egy volt katolikus) kiselőadást tartott a Tridenti Zsinatról. A kiselőadás után föltett egy sokkoló kérdést, amit sose hallottam korábban. Hahn tanár úr – mondta –, Ön megmutatta nekünk, hogy a sola fides nem igazolható a Szentírásból, hogy a reformáció jelszava nem állja meg a helyét, amikor Pált próbáljuk vele értelmezni. Ön is tudja, hogy a reformáció másik jelszava a sola scriptura volt: egyedül a Biblia tekintélyére támaszkodunk; a pápáéra, az Egyház zsinataiéra vagy a hagyományéra nem. Tanár úr, hol tanítja a Biblia, hogy „egyedül a Szentírás” tekintélyére támaszkodjunk? Csak néztem, és kivert a hideg veríték. Ezzel a kérdéssel még nem találkoztam. A szemináriumban amolyan szókratészi kellemetlen alak hírében álltam, aki mindig a legkeményebb kérdéseket teszi fel, de ez még sose fordult elő, mióta tanítottam. Azt mondtam, amit minden tanár mondana, ha készületlenül éri a kérdés: - Micsoda ostoba kérdés! Ahogy a szavak elhagyták az ajkamat szinte megkövültem, mert egyszer megesküdtem, hogy tanárként sohasem fogom kimondani ezeket a szavakat. De a hallgató nem ijedt meg – tudta, hogy nem kérdezett ostobaságot. - Azért válaszoljon rá valami ostobaságot! – mondta, egyenesen a szemembe nézve. Először is –mondtam – vegyük Mt 5,17-et. Aztán nézzük meg 2Tim 3,16-17-et, „Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra hajoljon”. És nézzük meg, mit mond Jézus a hagyományról Mt 15-ben. 2
De tanár úr – válaszolta metszően -, Jézus nem kifogásolt minden hagyományt Mt 15-ben, csak a megromlott, erkölcstelen hagyományt. Amikor a 2Tim 3,16 „minden Írásról” beszél, nem mondja, hogy „csak az Írás” jöhet szóba. Lényeges az imádság, az evangelizálás és sok más dolog is. És mi a véleménye a 2Tesz 2,15-ről? Igen, a 2Tesz 2,15 – mondtam erőtlenül. – Miről is van ott szó? Pál mondja a tesszalonikieknek: „Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.” Tudja, John, kezdünk eltérni a tárgytól – hárítottam el. - Menjünk tovább, és a jövő héten még mondok erről valamit. Mondhatom, nem volt elégedett. Én sem. Ahogyan aznap este hazafelé autóztam, fölbámultam a csillagokra és felnyögtem: Uram, mi van velem? Hol tanítja a Szentírás a sola scritpurát? A protestánsok Rómával szembeni lázadása két pilléren nyugodott – az egyik már ledőlt, a másik ingadozott. Meg voltam rémülve. Egész héten kerestem a választ, de nem jutottam semmire. Ezért fölhívtam néhány barátomat. Velük se jutottam előbbre. Végül fölhívtam két vezető amerikai teológust, valamint néhány korábbi professzoromat. Lehet, hogy emlékezetkiesésben szenvedek – mondtam az egyik professzoromnak -, de valahogy nem tudom felidézni, mik azok az egyszerű érvek, amelyek alapján hisszük, hogy a Biblia az egyedüli tekintélyünk. Scott, milyen ostoba kérdés! Azért válaszoljon rá valami ostobaságot. Scott, felelte - a sola scripturát tényleg nem lehet a Szentírásból igazolni. A Biblia kifejezetten nem állítja, hogy a keresztények számára ez az egyetlen tekintély. Más szóval, Scott, a sola scriptura lényegébe a reformátorok történeti hitvallása, azon a katolikus igényen felül és vele szemben, hogy a tekintély a Szentírás plusz az Egyház és a hagyomány. Számunkra tehát inkább teológiai előfeltételezés, kiindulópont, semmint igazolt következtetés. Aztán ugyanazokat a szentírási helyeket ajánlotta, amelyeket én említettem a hallgatóimnak, én pedig ugyanazokat a metsző válaszokat adtam rájuk. Van-e valami egyéb? - kérdeztem. Scott, nézze meg, mit tanít a Katolikus Egyház! A katolikus hagyomány nyilvánvalóan rossz. Nyilvánvalóan rossz – értettem egyet. – De hol van leírva az, hogy a hagyomány elvetendő? Továbbá mire gondol Pál, amikor arra kéri a tesszalonikieket, hogy ragaszkodjanak a hagyományokhoz, mind írásban, mind élőszóban? Hát nem ironikus? – folytattam rámenősen. – Ragaszkodjunk hozzá, hogy a keresztények csak azt higgyék, amit a Biblia tanít. De azt nem tanítja a Biblia, hogy az egyetlen tekintély lenne számunkra! - Ön szerit mi az igazság oszlopa és alapja? – kérdeztem egy másik teológustól. - Természetesen a Biblia! – mondta. - Akkor miért mondja a Biblia a 1Tim 3,16-ban, hogy az Egyház az igazság oszlopa és alapja? - Sarokba szorít, Scott! - Én érzem magam sarokba szorítva! - De melyik egyház, Scott! - Hányan jöhetnek szóba? Úgy értem, hány egyház tart igényt arra is, hogy az igazság oszlopa és alapja legyen? - Ez azt jelenti, hogy katolizál, Scott? - Remélem, nem. Úgy éreztem, reng alattam a föld, mintha valaki kihúzta volna a szőnyeget a lábam alól. Ez a kérdés súlyosabb volt az összes Komáromi J.: Szent Család többinél, és senki sem tudott rá választ adni. 3
Nemsokkal ezután megkeresett a szeminárium főigazgatója, és az igazgatóság nevében fölajánlotta, hogy teljes óraszámban legyek a szeminárium dékánja. Az ajánlatot annak köszönhettem, hogy a kurzusaim igen jól mennek és a hallgatók lelkesek voltak. Arról ábrándoztam, hogy majd mikor ötvenéves leszek, megkapom ezt az állást! Most pedig az ölembe hullott érett, huszonhat éves koromra. Nemet kellett mondanom, de az okát nem mondhattam el neki. Amikor este hazamentem, a feleségemnek el kellett mesélnem, milyen ajánlatot kaptam. Kimberly, semmit a világon nem csinálnék szívesebben, mint hogy szemináriumi szinten tanítsak. De tudni akarom, hogy az igazságot tanítom. Egy nap Krisztus elé fogok állni és számot adok arról, mit tanítottam a népének. Nem elég, ha elbújok majd a felekezetem vagy a tanáraim mögé. Egyenesen a szemébe kell tudnom nézni és azt mondani: „Uram, csak azt tanítottam nekik, amire te tanítottál a te Igédben.” És Kimberly, én elbizonytalanodtam, és addig nem tudok tanítani, míg újra biztos talajt nem érzek. Némi félsszel vártam a választ. Ez az, amit annyira becsülök benned, Scott – felelte jóindulatúan. – De akkor eszerint rá kell bíznunk az Úrra, hogy gondoskodjon valami munkáról. Áldja meg az Isten. Ez a beszélgetésünk érlelt meg bennem egy másik fájdalmas döntést is. Beadtam a lemondásomat a Szentháromság presbiteriánus gyülekezet presbitereinek. Ekkor fogalmam sem volt, mihez kezdek, azt azonban tudtam, hogy feddhetetlennek kell maradnom. Nem taníthatok lelkipásztorként, míg nem látok világosabban. Kimberlyvel az Úrra bíztuk magunkat, és imádkoztunk, hogy felismerjük, mi a következő lépés. Annyit tudtam mindössze, hogy hinni, érteni, tanítani és szeretni akarom mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott az Ő Igéjében.” (Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet (Hogyan lettünk katolikusok), Szent István Társulat Bp. 2009. 69-74. old.)
(„A szenvedés misztériuma”) – „a valódi szabadság” – A Szentatya gondolataiból „… Sokunkkal az a baj, hogy megpróbálunk megmaradni egyetlen kis rendszeren belül: az amerikai rendszeren belül, a római katolikus rendszeren belül, a keresztény rendszeren belül, a fehér középosztály rendszerén belül úgy, hogy igazolva érezzük magunkat és magabiztosak vagyunk. Úgy véljük birtokunkban van az összes válasz, pedig nem vagyunk túlzottan bölcsek. Isten igéje mélyebb bölcsességre hív bennünket. Az Úr egyetlen módon teheti ezt meg: szétzilálja rendszerünket. Ezt hívjuk szenvedésnek. Isten úgy mutatja meg, hogy az élet mindig nagyobb, mint ahogy pillanatnyilag elképzeljük. A hit lehetővé teszi, hogy szándékosan bizonytalan helyzetben éljünk, hogy másra kelljen támaszkodni! Minden csapással közelebb kerül hozzánk. „… Kivásároljuk” magunkat hitünkből. Életünk alkonyáig iparkodnak sokan elkerülni a hitet. Öregkorban a test kezd ránk rohadni: nem a mi kezünkben XVI. Benedek Pápa van a gyeplő. Addig az a látszat: végtelen választási lehetőségünk van, alternatívák… Ha kevés a belső valóság lelki erőforrás szilárd szabadság. Amit valóban tenni kell: valódi szabadságra törekedni. (Elhangzott: a Magyar Katolikus rádióban 2012. szeptember 17-én) 4
Istenképiség vagy Humanizmus Mottó: „Áttekintve Európa fölött láthatjuk, hogy nem a hangsúlyosan Máriát tisztelő közösségek azok, akik megszűntek Fiát imádni, hanem éppen azok a közösségek, akik Mária tiszteletéről lemondtak.” Boldog John Henry Newman. A legutóbbi FM-ben (2012. október FM73) egy nehéz, de sajnos nagyon aktuális kérdéssel kezdtem foglalkozni, egy új diktatúra formálódására utalva. Figyelmeztettem a testvéreket, hogy az ezt megelőző diktatúrák bölcsőjénél ugyanúgy a hazugság volt a vezérlő elv, mint most. Nyomatékkal hívom fel a figyelmet arra, hogy csak Igazság tesz szabaddá. Ezért a keresztény ember és különösen a FVR tagjai, akik a szeráfi atya radikalizmusának hívását is meghallották külön is fontos, hogy vallási tartalmaik és az Igazság képviselete ne különbözzék. Ezért mondta találóan (1869-1952) M. Faulhaber bíboros Szűz Mária vonatkozásában mikor a Magnificatot kommentálta: „Ki merné ezek után azt mondani, hogy politikának és vallásnak semmi köze nincs egymáshoz, s hogy Istenre irányuló lélek, különösen a női lélek, távol kell maradjon közélettől? Ha a csöndes názáreti szűz, ez az üdvözítő Istenében teljességgel elmerült lélek a Magnificat középső versében a világtörténelem eseményeit említi, akkor nem lehet közömbös Komáromi J.: Betlehem a vallásos ember, és különösen nem a vallásos nő számára, hogy Isten kezének munkája láthatóvá válik-e a világtörténelem irányításában, amennyiben az általa óhajtott szellemiségű politikai és gazdasági rend megvalósul, avagy a szívükben gőgösök tudományukkal megtévesztik-e az embereket, a politikai hatalmasok kitörlik-e Isten nevét a közéletből, és kapitalista feltörekvők felborítják-e a gazdasági rendet…” Bizony meg kell vizsgálnunk összefüggéseket és adott esetben érdemes sőt szükségszerű szembesülnünk bizonyos tévedéseinkkel ahhoz, hogy rendeződjenek az egyre inkább ellehetetlenülő és mindannyiunkat csapdában tartó állapotok. Nem gondolom, hogy bármiféle újdonságot érintek, amikor azt a nagyon egyszerűnek látszó igazságot leszögezem, hogy az ember és a világ értelmezhetetlen valóság Isten nélkül. Talán még azt is meghaladóan azt is állíthatjuk, hogy az önmagát kinyilatkoztató Isten nélkül keresgéléseink útvesztőibe eltévedve a valóságot rendkívül relatív összefüggésekben látjuk. (lásd a különböző vallások sokaságát.) Nem csodálkozhatunk tehát amikor a nemek összetartozásának kérdéseiben a múltkori FM-ben röviden érintett nehézségekkel szembesültünk, hiszen a nem igazolható eltérés a kinyilatkoztatás tartalmától törvényszerűen a részigazságok területére visz. „A reformáció számos következménnyel járt a nőről alkotott kép alakulásában. A megváltás művében való emberi részvétel elvetését Szűz Máriára is kiterjesztették. A női aktivitás köre, amely addig átfogta Éva és Mária alakját, csupán Évára szűkült. Szűz Mária szerepe fokozatosan megszűnt, helyette csupán Éva maradt meg. Luther továbbá kételkedett abban, hogy a nemi vágy megfékezhető; úgy tartotta, hogy az emberi természet nagymértékben megromlott és rosszra hajló lett. Részben ezen okból, részben a cselekedet általi megigazulás iránti gyanújából kiindulva a szerzetesrendek elvesztették létjogosultságukat. Míg korábban a nők választhattak a házasság meg a család, és számos egyéni kibontakozási lehetőséget kínáló szerzetesi életformák között (szigorú, szemlélődő rendek, betegápolók, tanító rendek, nőegyletek) és ennek megfelelően megélhették vallási hivatásukat és személyes küldetésüket, addig a reformációtól kezdve csupán a házasság maradt fenn önmegvalósításuk lehetőségeként. A nő élettávlata ezáltal erősen beszűkült. E negatív fejlemény is mutatja, milyen közeli kapcsolatba áll egymással a Szűz Máriáról és a nőről alkotott kép. 5
Ez a protestáns felfogás a nőt túlságosan beleszorítja a feleség és az anya szerepébe, és csak csekély mértékben veszi tekintetbe a nő egyéni adottságait. E keretek között a női szerep nem egyeztethető össze a politikai tevékenységgel sem; amikor a Német Nőegyletek Szövetsége (Bund Deutscher Frauenvereine) 1917-ben általános választójogot követel a nők számára is, a Német Evangélikus Nőszövetség kilépett e szervezetből.” (Lao Scheffczyk - Anton Zigenaus: Mária az üdvtörténetben (Mariológia). Szt. István Társulat. Bp. 2004. 293. oldal.) Nem kívánok részletes és hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni, de a reformációra vonatkozó észrevétel a valódi ökumené vonatkozásában elhanyagolhatatlan. Hiszen mint tudjuk a tényleges egység a különbözőségek ismerete és szeretetben történő egyeztetése révén képes a nézetek és elképzelések közvetítésére és az esetleges tévedések vagy valótlanságok kiigazítására. S talán az is sejthető, hogy a kívánatos ökumené nem pusztán az emberi törekvések eredményeként fog megvalósulni, hanem az Isten kegyelméből születő felismerésből. Megszívlelendő szempontként kívánom idézni: „II. János Pál pápa Mulieris Dignitatem kezdetű apostoli iratában kiemeli a nő méltóságát és hivatását. A pápa rámutat a férfinak és a nőnek az istenképűség alapján fennálló egyelő méltóságára. Az istenképűségben megalapozott személyesség a szentháromságtan fényében azt jelenti, hogy a személy „egy másik személlyel áll viszonyban”, „közösségbe nyeri el egységét”. Az önmegvalósítás a másiknak és az Istennek való odaadásban történhet meg. A nő rendkívüli méltóságát megmutatja az ember természetfeletti rendeltetésének a Megtestesülésben kifejeződő megvalósulása. „Fiában Mária alanyává válik az Istennel való azon összekapcsolódásnak, amely a Megtestesülés titkában … valósul meg.” Ezért Szűz Mária az egész emberiség, férfi és nő képviselője. Szolgáló jellege Krisztus szolgai alakja alapján értendő. Az angyali üdvözlet eseményében Isten figyelembe vette Mária szabad akaratát. Isten „atyaságát” analóg módon kell értenünk, mely ennek megfelelően nem jelent sem női, sem férfiúi testi tulajdonságot. Éva és Mária szembeállításában kifejeződik, hogy a bűn által nemcsak ember és Isten, hanem nő és férfi kapcsolata is megromlott, ám Mária a nő eredeti hivatásának a képe, az új kezdeté, és azé a harcé, amelyet – a Megváltóval együtt – a rossz szerzője ellen folytat. Ezután sor kerül a – biofizikai, ám egyben személyi és etikai értelemben vett – szüzesség és anyagság bemutatására, melyek a nő hivatásának formáiként egyaránt és egymást kölcsönösen kiegészítve az élet titkának szolgálatában állnak. Ez a két hivatásforma – az élet szolgálata és az Egyház termékenységének módja (Mária, mint szűz és anya) – Szűz Mária alakjában egyedülálló kifejezést nyer. A pápai dokumentumban a nő megjelenik továbbá Krisztus és az Egyház kapcsolatában is (Mária mint Krisztus jegyese). Jézus Krisztus a valódi jegyesi Markolt Sebestyén: szeretet mértéke (vö. Ef 5,21-33); a nőiség pedig az emberi (tehát Budaszentlőrinci Szűz Mária női és férfiúi) odaadás jelképe. Mária a Jegyesnek való odaadás, a szentség példaképe, az Egyház lényege. Az írás végül kifejezésre juttatja, az emberi lét legfőbb értelme a szeretet; s különösen a nő feladata, hogy az emberi személy szeretet mivoltát hírül adja; ebben Szűz Máriával együtt az ember üdvösségéért küzd. A történeti vonatkozások e tömör összefoglalója és áttekintése arra szolgál, hogy megmutassa Szűz Mária alakjának jelentőségét abban a képben, melyet a férfi a nőről alkot, de abban is, mely a nő önértelmezésében és öntudatában fejeződik ki. Szűz Mária mindenkor ellene hatott a nőiségről alkotott elítélő elképzeléseknek. Ám Szűz Mária alakja csak akkor fejti ki valódi humanizáló hatását, ha tudjuk és elismerjük, hogy az emberi létezés megvalósulása nem bontakozhat ki másképpen, mint az Istennel való kapcsolatban (az istenképűség szerint), az Istennel megmaradó közösség hivatásában (a bűnösség és a szentség feszültségének témája szerint), a személy méltóságának természetfeletti meghatározottságában (amelyről éppen az evilági értelemben oly teljesítmény nélküli Szűz tanúskodik), és végül a szeretet, a szolgálat és az odaadás hármasságában.” 6
Így válik gazdagító és eligazító felismeréssé mindannyiuk számára Petrás Mária világos és egyszerű szavai által a keresztény életünk lényegéből fakadó igazság: „Felismertem, hogy mi, moldvai csángók azért tudtunk megmaradni, mert nem hagytuk el soha a Szűzanyát. Nagyon sok mindent a hozzá intézett imádságokon keresztül kérünk és kapunk. Nőként ő a példaképünk.” („Névtelen szentek között nőttem fel” Találkozás Petrás Máriával. Új Ember, 2012. okt. 21. 12 o.) Érdemes ezeket a gondolatokat is szemügyre vennünk, hogy esélyt adjunk az Istennek hátat fordító ideológiák elkerülésére és megalapozott reményt az Istennel együtt épített békés jövő bekövetkezésére. Hiszen ma is érvényes és igaz: Emmanuel, Velünk az Isten. Komáromi János
Tisztelt Alkotmánybíróság! Egy keresztény anya aggodalmai Nem nemzetet gyászolni akarok. A világtörténelem nagy színpadán nemzetek jönnek-mennek. Ki keresi ma a sumérokat, az akkádokat és hol a hatalmas Római Birodalom? Nem kell meglepődnünk, ha egyszer a magyar nép is eltűnik a történelem ködében. Legfeljebb egy sóhajjal utána nézünk. Fájni csak az fáj, hogy ez a nép maga állt be saját sírásójának! Anya vagyok, és fájdalmas borzalommal tölt el a széttépett magzatok véres hullája. De mégsem ezen esem kétségbe, mert az örök életet senkitől el nem veheti a Sátán gonosz törekvése. Biztos vagyok benne, hogy – emberségünk mostani állapotában ugyan érthetetlenül módjuk lesz életük zengő nagy igenjét kimondani kitárt karú teremtő Istenünknek. Ami a legriasztóbb ebben a kérdésben, az a társadalom épületének vészesen recsegő ingadozása. Ugyanis mi emberek, amikor individuumokból összeállva, szociális egységet alkottunk, ez azért történt, mert így egymás védelme és biztonsága jobban megerősítődni látszott. De társadalmunk két tartópillére csak az igazság és a szeretet lehet! Azonban, amikor a gyilkosságot a jog nevében megengedettek nyilvánítják, akkor már igazságról nem lehet beszélni. Ha egy ország törvényei értelmében csak az vonható felelőségre, aki embertársa anyagi javai ellen vétkezik, ugyanakkor aki az életet elveszi s ehhez az élet egy bizonyos szakaszában még segítséget is kap, ott ez a fontos pillér: az igazság, ilyen törött állapotban már nem tudja szerepét betölteni. Lehet-e szeretetről beszélni, amikor önmagát megvédeni képes felnőtt ember ellen elkövetett kisebb testi sértésért már felelősségre vonnak, de ugyanakkor a teljesen kiszolgáltatott magzat bűnszövetkezetben történő meggyilkolása megengedett és, sajnálatos, sokak szemében ésszerűnek látszik? A szabadság téves értelmezése sokan még úgy is gondolják, hogy az abortusz erkölcstelen ugyan, de törvénnyel senkit sem lehet erkölcsre kényszeríteni. Ez mindenkinek saját lelkiismereti döntésére tartozik. Tetszetős érv, csak sajnos azt felejtik el, hogy ebben az esetben a döntés már nem saját magára, hanem egy másik személyre, a magzatra vonatkozik. Mások pedig azon aggodalmaskodnak, hogy vajon a megszületendő gyermeknek tudnak-e megfelelő életszínvonalat biztosítani. Ezt aztán úgy vélik megoldani, hogy megölik. Kérdéses azonban az, hogy valóban a gyermek életszínvonalát féltik-e vagy inkább a sajátjukat? Ennek az „aggodalmas szeretetnek” a jegyében elképzelhető olyan elgondolás, hogy a rászorulók közé nem kenyérrel, hanem géppisztollyal megyünk. A kétségbeejtő itt az, hogy a Sátán ennyire képes megtéveszteni a magukat kereszténynek gondoló és gyenge „jószándékokkal” telített embereket. Történik pedig ez akkor, amikor a kereszténység 2000. évébe lép; ugyanakkor viszont a Krisztus előtt élő Hippokrates – anima naturaliter Chistiana – elítélte a magzatgyilkosságot. 7
Itt kell élnünk ebben a düledező, összeomlás előtt álló társadalmi épületben. Menekvés nincs, előbb-utóbb ránk szakad és akkor nemcsak a gyilkosokat, hanem a kezüket mosó Pilátusokat is maga alá temeti. Mindaddig nincs menekvés, amíg Isten segítő kegyelmébe természetfeletti módon meg nem kapaszkodunk. Ameddig ez meg nem történik, addig Parlamentünkben azok a képviselők fognak nagy többséggel ülni, akiknek képük van ezt viselni! Tisztelt Alkotmánybíróság! Nem tudom elhinni, hogy egy európai ország demokratikusan megválasztott felelős vezetői átgondoltan és főleg törvényesen hoztak ilyen – emberi logikával sem igazolható – „törvényt”. Nem vagyok jogtudó ember, de józanésszel végiggondolva is érthetetlen ez a döntés, sőt a döntéshozatal menete is. Nevezetesen: hogyan lehetséges az, hogy ilyen horderejű kérdésben a honatyák közül feltűnően sokan egyszerűen nem vesznek részt a szavazásban? A médiatörvény megszavazásához kell a kétharmados többség, élet-halál kérésében pedig az szavaz, akinek kedve van hozzá? Kérem a tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy ennek a határozatnak és ügymenetnek a törvényességét vizsgálja felül. Tisztelettel özv. Komáromi Istvánné Budapest, 1993. január 28.
Egyházunk megnyilatkozásai Szűz Máriáról az elmúlt 50 évben: II. Vatikáni Zsinat összefoglalása: "Mária oly benső helyet foglal el az üdvösség történetében, hogy a hit legfőbb titkait egyesíti és tükrözi magában." (LG 65) VI. Pál pápa: Mária - "élő katekizmus" (Cathecesi Tradendae 73) Boldog II. János Pál pápa: Mária "az evangélium összefoglalása" (Kolumbia 1986. 07. 03) XVI. Benedek pápa többször is kifejtette már: Tiszta mariológia nélkül nincs tiszta krisztológia. A Porta fidei apostoli levél így fejeződik be: "A kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk, akit boldognak mondunk, "mert hitt"." Lk 1,45
Meghívó IMA és engesztelés az ÉLETÉRT
chestochowai (budaszentlőrinci) Fekete Madonna
Együtt imádkozunk az élet örömeinek és a család értékeinek felismeréséért, és az élettel szemben elkövetett tévedéseink, bűneink bocsánatáért. Kérünk mindenkit, aki családjaink és nemzetünk, vagyis életünk megtisztulásáért vállalja az együtt imádkozás és közös elmélkedés segítő megújulását, a sérüléseinkből való gyógyulás megsegítését, jöjjön el erre az ünnepre! Szeretettel hívunk és várunk benneteket a Gellért-hegyi Sziklatemplomba az Aprószentek ünnepén december 28-án 18-21 óráig. A Teremtett élet védelméről elmélkedéseket hallgatni, együtt imádkozni, s utolsó alkalommal megtekinteni a Tengertől – Tengerig életvédő zarándoklat kiállítását. Ez a kiállítás a chestochowai Fekete Madonna kegykép hiteles másolatának 30.000 kmes útját mutatja be. Hordozva a legfontosabb üzenetét: minden emberi élet értékes a fogantatástól a természetes halálig. Szentmisét celebrál Bíró László püspök atya. 8
A gerecsei San Damiano „Ne sokat tégy, de azt jól, … / Így érsz el az Égig”… Nem is lehet gyorsan haladni. A megmunkálatlan kövekből csak próbálgatással lehet falat építeni. Az ember megfog egy követ, majd a falra teszi. Majd újra felveszi és egy másik pozícióban újra próbálkozik vele. Addig forgatja, igazgatja, míg stabilan nem fekszik a falon a kő. Ha nem sikerül az egyikkel, próbálkozik egy másik kővel. Az építés csak megfontoltan haladhat... Sokszor láttam. Úgy voltam vele, mint a gyerekek az ismert mesével. Már tudtam, hogy mi után mi következik. Ennek ellenére újból és újból meg akartam nézni, át akartam élni. A fejemben pergett a film, a fülemben csengett a zenéje. A kövek próbálgatása közben is ezt a dallamot hallottam, dúdoltam a magyarított szöveggel. Sokunk meghatározó, de legalábbis maradandó élménye volt a „Napfívér Holdnővér” című fim… N. Á. grafikája. Többeknek ismerős a kallósdi vagy az ösküi temetőkápolna. Ezek a dombon álló kis istenházák korábban a középkori falu plébánia templomai voltak. A lakosság létszámának növekedésével egy másik nagyobb templomot kellett építsenek. A régi templomot sokszor szentélyként használták fel az új egyház építésénél. Ezek közül a kis templomok közül sok el is pusztult a történelem viharai során…
A templomépítés fázisai, 1.
Megejtően szépek ezek a kis templomok. Elhelyezkedésük, méretük, arányaik, anyagválasztásuk a tökéletesség érzetét kelti a szemlélőben. Ma már másképp nézem ezeket a kis istenházákat. Nem csak a kész templomot látom bennük, hanem az építés folyamatát is. Az esztétikai és műszaki tartalom mellett látom az építők erőfeszítését, kitartását, motivációját… Mindegyik templomhoz sorsok tartoznak. Az építők sorsa és motivációja. Mindenkinek mást jelent az a kis egyház… Nekem a hálaadásé.
Idén a tizedik alkalommal építjük a templomot. A tizedik alkalommal gyűltünk össze a templom tövében, hordtuk a köveket, a vizet és egyéb anyagokat fel a domb tetejére. A gyakran több-száz kilós kövek megmozdítása többemberes feladat. Csörlővel kerülnek fel az építés magasságába. Településektől távol épül a templom. Se villany, se vezetékes víz, se egyéb infrastruktúra. Embert próbáló feladat… Mégis van mindig elegendő építő. Precízen, megfontolva halad a templomépítés. Egymásfél hetet építjük évente. Ha nem is az “égig”, de közel tíz méter magasságot tervezünk elérni a fallal. Ez lesz a fal végső magassága. A templomot úgy építjük, mint azt a középkorban tették. Kézi erővel, korabeli A templomépítés fázisai, 2. technológiával. A kódexek szerint ezeknél a kis falusi templomoknál a tervező építész és a falazó kőműves azonos személy volt és a falu apraja-nagyja adta a segítséget. Ez esetünkben sincs másképp… Tanítványaim a segítőim. 9
A tanítványaim a szabad idejükből jönnek el. Sokan már végeztek közülük. Aki már dolgozik, az a szabadsága terhére van itt. Nemcsak a templom, az építők közössége is épül. Magától formálódik… A nagyhangú, mozgalmár típusú emberek elpártolnak tőlünk. Az építés nagy revelációja: nem a buli, hanem a közös és értelmes cél kovácsol közösséget.
A templomépítés fázisai, 3.
Ásatások alkalmával gyakran kerülnek elő elpusztult középkori falvak és templomaik maradványai. A mi templomunk alapjainak megtalálása egy szerencsés véletlennek volt köszönhető. A régészeti feltárás során előkerült adatok szolgáltatták a kiinduló pontot a rekonstrukció számára. A hiányzó adatok meghatározását komoly kutató-munka kellett, hogy megelőzze: a Kárpát-medence hasonló templomainak helyszíni és szakirodalmi vizsgálata, kódexek tanulmányozása, méretezések, számolások…
Éreztem, hogy nekem még dolgom van ebben a világban. Sok éves kórházi kezelés volt már a hátam mögött: műtét, sugarazás, kemoterápia. Úgy nézett ki, hogy a hatodik daganat kifog rajtam. Nem lehetett a protokollt végig vinni. A szervezetem nem bírta. Orvosilag már csak a fájdalomcsillapítás maradt. Doktorom, aki maga is négy gyermekes családapa, úgy gondolta, jobb, ha ezeket az időket már családi körben töltöm, nem a kórház rideg falai között…
A templomépítés fázisai, 4. Mankó, morfium voltak a hosszú betegség egyes stációi… A lábadozás is hosszú évekig tartott. Sokáig még a mozgás is nehezemre esett… Ma ott rakom a nehéz köveket a fal tetején. A feladat rám talált… Nekem ez a templomrekonstrukció nem csak szakmai kihívást jelent: nekem ez a hálaadás temploma… A tíz év alatt sok minden előfordult. Volt hideg és végig esős időjárás. De gyakoribb a rekkenő hőség és a tűző napsütés. Ahogy megtapasztaltuk: nincs munkára alkalmatlan időjárás… Mindenki a maga tehetsége szerint teszi a dolgát… Nem nézzük az órát… Napnyugtáig alaposan elfáradunk.
10
A templom jelenlegi állapota
A napi munkát bevégezve lemegyünk a hegyről. Kútról húzott vízzel mosakszunk. Ilyenkor lenn a táborhelyen élénkül meg az élet. Tüzet gyújtunk és a bográcsban készül az egytálétel… Hátramaradok. Elcsöndesül az élet a templom körül… Csak a Hold világít és az erdő hangjai hallatszanak. Ilyenkor végigsimítom az aznapi “termést” és a fal tövében ülve nézem a csillagos eget… “Életed éld szabadon…/ S öröm lesz a bére”… zeng a fülemben a filmzene dallama. Pax et Bonum Ákos testvéretek (Nemcsics Ákos)
Gondolatok a Liturgia kapcsán Együtt élni a Liturgikus idővel A liturgia jel rendszerébe bevont egyik legfontosabb természeti feltétel: az idő, a napok, hetek, évek járása. A liturgikus pedagógia talán legkönnyebb és leggyümölcsözőbb eszköze az idő számontartására való nevelés. Mérhetetlen hasznát egész életünkre majd a bekezdés végén fogjuk érinteni. A liturgia számára „beszél” a hajnal, a délidő, az alkonyat, az este, az éjszaka, ezt sokszorosan kifejtették már a liturgikus elemzők. A húsvét éjszaka szinte szentségi jellé válik: „ez az éjszaka választja el Krisztus-hívőket a világ sötétségében élőktől, ez az éjszaka kapcsolja össze az istenit az emberivel, stb.”. Az éj sötétjéből kibontakozó fényben minden hajnalkor megismétlődik az ember szeme előtt a világ teremtésének csodája. És sorolhatnánk a példákat. Krisztus misztériumaira való visszaemlékezés, sőt ezek reprezentálása, újbóli megjelenülése legszorosabban összekapcsolódik a földek napkörüli járásával. A liturgikus év a vallási élet alaptényeit is újra és újra értelmezi. Amikor az ünnep napja elékezik, más idősíkba lépünk át: „ma…” mondja a liturgia dramatikus erővel, a felújuló misztérium időhatározójaként. Mondjuk, hogy a liturgikus idővel való együttélésre igen könnyű önmagunkat és másokat ránevelni. Ennek három szintjét említjük itt meg: a, A szent kapun kívül áll még, mintegy előkészületben az idő megbecsülése. Úgy is, hogy sáfárkodjunk jól az idővel, úgy is, hogy szeressük a természeti ritmus által tagolt időt. Szeressük a napfelkeltét, a természetes világosság változásait, az éjszak félelmét és csendjét, az évszakokat. „Lakjuk” be ezeket az időkereteket, s itt még a tavaszi kerti munka, kóróégetés, a téli szánkózás, a serény reggeli felkelés és mosakodás is a liturgiára való nevelés közvetett eszközévé válik. b, E pedagógia szíve természetesen a liturgikus évvel való egyesülés. Technikailag is: a naptár követése (vagy akár gyermekeknél: készítése), az ünnepek és jeles napok számontartása, az időszakok szerinti szimbólumok alkalmazása, szokások kialakítása és megtartása. Vagy akár olyan külsőségek is, mint az ünneplő ruha, étkezés, stb. Tartalmilag: az Lestyán Csaba: Madonna ünnepekhez, időkhöz tartozó énekek, szövegek, zsolozsmák használata. 11
c,
A harmadik már az előbbinek a következménye: a liturgikus idő, mint értelmező, megvilágító reflektor. Hányszor halljuk a homíliákban egy-egy ádventi vagy nagyböjti evangélium önmagában talán meggyőző magyarázatát, a nélkül azonban, hogy kiviláglana, mit jelent ez az evangélium most, a liturgikus időszakba. Hiszen e szövegek itt nem egyszerűen szentírás-ismeretünket vannak hivatva bővíteni, hanem egy misztériumképet vetítenek elénk, mely a liturgikus időben megvalósuló exisztenciális eseményeket vés elménkbe. De a vallási élet számos más területe, a közösségi élet, az ájtatossági gyakorlatok, a hitoktatás, stb. is sajátos hangsúlyt nyerhet a liturgikus időbe való beillesztés által. A liturgikus lelkiségnek ez időbeli faktora nagy áldás az ember élete számára. Az idő (vagy inkább: az idővel való tényleges kapcsolat hiánya) életünk egyik szörnyű erodáló tényezője. Az idő koptatja az embert, jó indításainkat elfelejtjük, fáradunk, hiányzik, ami lendületet adjon, hiányzik, ami időkeretbe foglalja tevékenységünket, vitetjük magunkat az események által: „truditur dies die – csak tolja egyik nap a másikat”. A liturgikus időbe az emberi idő, az egyéni idő is megformálttá válik. Megkülönböztethetőek lesznek a napok és hónapok a belvilág számára is, drámai hangsúlyok teszik elevenné és élménnyé az idő fordulását. Érzékelhető lesz az, hogy az időben élünk és az örökkévalóság felé tartunk. Újra és újra elölről kezdhetünk, amint a liturgikus idő körforgása visszahozza ugyanazt az imperativust. Szerencsés arány alakul ki a mindig ugyanaz és mindig új, a szükséges megszokás és a szükséges változatosság között. S mindez megtörténik nem a filozófiai elmélkedés vagy az egyéni elhatározások síkján, hanem szinte technikailag is megragadható módon. Ugyanakkor közösségi, sőt isteni érvényességgel.
Liturgia és „Liturgizmus” Amennyire kívánatosak a liturgikus lelkiség gyümölcsei, annyira elkerülendők a liturgizmus különféle csapdái. Ezek külön tanulmányt kívánnak, s itt a részletek mellőzésével a problémát akarjuk megemlíteni. Az egyház élete természetesen nem merül ki a liturgiában. A teológia keresztény filozófia, az erkölcsi élet, a karitász, a hithirdetés, hitoktatás, misszió, az egyház és világ kapcsolata, a belső fegyelem rend – vagy bármely más területen hiányosságok mutatkoznak, ezek visszahatnak a liturgiára is, azt meghamisítják. Az egyén és kisebb közösségek számára is; egy minden szempontból egészséges életnek kell megjelennie ünnepi és szimbolikus formában a liturgia által. Az emberi élet más területein is az láthatjuk, hogy annak ilyen vagy olyan szintje a maga szempontjából a legfontosabb. Ha éhenhalunk, nem tudunk filozofálni, bizonyos értelemben a táplálékhoz jutás a legfontosabb az ember életében. Az ember legfőbb kötelességének mutatkozik, hogy családjáról gondoskodjék, szinte „minden áron”. De mitől emberi az életünk mástól, mind gondoskodástól, nem ez a legfontosabb-e? Az embernek minden erejével a köz javára kell élnie – de ugyanilyen jogos arról beszélnünk, hogy életünk nem más, mint adottságaink kiteljesítése, az „önmegvalósítás”. És mégsem mondhatjuk, hogy az ember e résztevékenységek összege. Ott és akkor, a maga szempontjából minden ilyen élettevékenység egy fajta totalitás, az egész embert magához láncoló, egyben őt kifejező valósággá válhat. S az ember mégsem lesz a funkciókban elvesző, szerepről szerepre vándorló színész, hanem e totális tevékenységeiben önmagát átadó ugyanakkor önmagát továbbépítő személyiség, aki éppen azért, mert teljességében adta át magát az új feladatnak, egységesíti, koherenssé teszi. Egyetlen életté foglalja őket össze. Így lesz ez az egyház tevékenységével is. Reális veszély a száraz spekulatív teológia, az esztétizáló liturgia, a világi feladatokba elvesző szekularizálódás, a l’art pour l’art közösségépítés. És e veszélyeken mégsem azzal lesz úrrá, hogy eszközzé degradálja vagy összemossa őket. A teológia nem prédikáció, a liturgia nem közösségi összejövetel, a világi munka nem kap hitbuzgalmi színezetet, stb. Mindegyiket a teljes mivoltában és saját törvényeik szerint kell végigélnie, és személyfeletti személyiségében fölvéve egységesítenie. Ez a modell az egyén számára is, s ez véd a jogosan öncélú liturgizmus ellen. Dobszay László
12
FERENCES IRODALOM Bármi romlás is szüremkedett be a tan tekintetében egyes időkben és helyeken az egyházba, semmi romlás sem volt oly nagy, mint az a gyakorlatból eredő romlás, mely bizonyos mértékben minden időben és helyen megvolt – az Isten szolgálata a mammon kedvéért, a vallás szeretete a világ szeretete miatt. Hagyjuk csak fel a világ szeretetével és kövessük Urunk és apostolai parancsolatait és azután hamarosan meglátjuk, mint kellene teljességgel éreznünk és mi az egyház helyzete. De addig is, akár hisszük, akár nem, igazság marad, hogy az egyház ereje, mint eddig is, nem földi törvényekben, emberi támogatásban vagy polgári helyzetben rejlik, hanem a maga sajátos adományaiban; azokban a nagy adományokban, melyeket Urunk boldogságoknak nyilatkoztatott ki. Boldogok a lelki szegények, akik sírnak, a szelídek, akik szomjazzák az igazságot, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességesek, az üldözöttek. Boldog John Henry Newman
Az idő az üdvösség művében „Mindennek megvan a maga órája a nap alatt” – olvassuk a Prédikátorok könyvében (3,1). Így a liturgiának is megvan maga ideje: ünnepléseiknek van időpontja, percre pontosan megvan az ideje, ameddig tart. Ám mindez fordítva is igaz: az időnek is megvan a maga liturgiája. Bevisszük az időbe az Úr adta üdvösséget, hiszen a liturgikus cselekményekben, kiváltképp a Szentmisében, „üdvösségünk műve folytatódik”. Krisztus húsvétja óta az idő az üdvösség művéé. Minden idő, vagyis az idő mennyiségi összessége és minőségi teljessége „összefolyik az ő kezébe”: „övé az idő és övé az örökkévalóság” – ahogyan a húsvét éjszakai tűzszentelésbe hirdeti az egyház. Az idő Istené. Neki, az idő feletti, örök Úrnak van ideje, sőt, csak neki van ideje. Az embernek nincs, hiszen időnk véges, elfogy, s ami időnk volt, azt sem birtokolhattuk: az Úr döntötte el, mikor lépjük az időbe (fogantatásunk), és ő dönt a végpontról is (halálunk). De mi lesz velem ebben a fogyó időben? A liturgia segít üdvözülnöm az elmúló időmben, vagyis azzá lennem, akivé az Atya mindig is akart engem, amiért a létem és az üdvösségem akarta. Az idő a kegyelem tere: a jelen pillanatban talán vétkeztem, ám egy pillanattal később beláthatom a bűnömet, s a Hit éve megnyitó: Szombathelyen következő pillanatban megbánhatom azt. Az idő: kegyelem. Ajándék a megtérésre, de a szeretetre is. Az időbe állandó szeretetet hívjuk állhatatosságnak, mert az állhatatosság a múló, sőt elfogyó időt átjáró fogyhatatlan szeretet („a szeretet soha nem múlik el” – 1Kor 13,8). Az idő tehát „Istennek dolgozik” (ezért a szentek „mindig ráértek szeretni”). S hogy ezt elhiggyük, maga a liturgia időbelisége és egyben időfelettisége győzköd bennünket minden ünneplésben. Kajtár Edvárd: A liturgia alapelemei. Az idő az üdvösség művében. 2012. aug. 19. Az embernek alapvető e kétféle időélménye, időtapasztalata van: a ciklikus tapasztalatra például a négy évszak körforgását megfigyelve jutunk el: minden évben, újra és újra eljön a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Az idő tehát önmagába visszaérő körforgás. Ám létezik egy másik meghatározó időtapasztalatunk is: megszülettünk, és attól kezdve ballagunk elmúlásunk felé. Ami egyszer elkezdődött, annak vége is lesz; a kezdetektől a végig megállíthatatlanul robogunk a múló időbe. 13
Mindkét időélményben közös, hogy áttörhetetlen falként veszi körül az emberi életünket. Vajon a liturgiában megélt „üdvösség adta szabadság” miként tud megmenteni bennünket e rabságból? Hogyan tudja megadni nekünk az időtlen, örökkévaló élet reményét? Először is úgy, hogy a liturgia összekapcsolja időhöz kötött létünket Isten örökkévalóságával. A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója, a Sacrosanctum Concilium az tanítja, hogy a földi és az égi, vagyis az időhöz kötött, az időben „lejátszódó” és a mennyei, az időtlen, az örök liturgia teljes egységben „működik”: a földit Isten Szentlelke, aki liturgiáink főszereplője, megmeríti az örökkévalóságban. Másodszor időnk zárt rendszereit (az „áttörhetetlen” körkörösséget és az egyenes vonalú elmúlást) átitatja kegyelemmel: évről évre ciklikusan visszatérnek nagy ünnepeink és minden ünnepünknek van kezdő és befejező momentuma, még ha ezek a cselekmények szervesen illeszkednek is egymáshoz, mint a gyöngysor szemei, az Úr végtelenjébe vezető folyamatként. Ezért vannak ott mai és tegnapi Szentmiséik között a zsolozsma imaórái, hermetikusan illeszkedve napirendünkbe. De szabad itt erőteljesebben is fogalmazni, mert igaz: a liturgia és az ima (általában véve) sohasem napirendi pontok. A liturgia és az ima maga a naptár, amelybe minden imát Nemcsics Ákos: bejegyzünk: a munkát és a pihenést egyaránt. Hiszen ideje csak az Istennek Karácsony (1991) van: ezért mindig van idő imádkozni és ünnepelni, azaz liturgiát végezni. Kajtár Edvárd: A liturgia alapelemei:Az idő az üdvösség művében. 2012.aug. 26.
A beteljesült idő Az előző részekbe említett liturgikus időfelfogás, vagyis a liturgia általi „időbeli üdvtapasztalat” nem mágia, és semmiképpen sem valamiféle „hitbéli technika” eredménye. Egyszerűen arról van szó, hogy a liturgiában Jézus mindig jelen van, s Jézusnak az időhöz való viszonya meghatározza egyháza „liturgikus időérzékét”. Milyen Jézus időmegélése? Ismerkedjünk meg röviden két görög fogalommal, amelyek egyaránt az „idő”, de mindkettő más belső tartalommal bír. A kronosz a sorsszerű, megállíthatatlan folyamatot jelenti, míg a kairosz az ebbe minőséget adó pillanatot. Az első mérhető, kronometrikus (!) valóság, míg a második az ebben olykor feltáruló értelmesség, „a nem múló pillanat”, amely lehet boldog pillanat (például a szerelem örökkévalóság-íze), de lehet nyomasztó szenvedésmozzanat is (egy „időtlen ideje” nem múló fájdalom). A Szentírás mindkét fogalmat ismeri: a kronosz az emberi létezés lineáris, fizikai ideje, míg a kairosszal azt az időt jelzi a Biblia, amikor „időn kívüli Isten” belép az ember idejébe, hogy üdvözítse őt, hogy kegyelmet adjon neki „az idő partvonalán kívülről”. A Bibliában a kronosz és a kairosz egymástól el nem választhatók. A hívő ember tudhatja ezt, ezért nem szükségszerű, hogy az idő (a kronometrikus sorsszerűség) rabja legyen, sőt, nem is szabad azzá válnia. Hiszünk Jézusban, neki adtuk az életünket (annak idején is!), Jézusban pedig beteljesült mind a kronosz, mind a kairosz. Az idő csak és kizárólag őróla szól. „Amikor elérkezett az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Az itt említett „kronosz teljesessége” Jézusban van: neki is volt ideje, mint valóságos embernek: ő is volt negyvennapos csecsemő, tizenkét éves gyermek. Az emberiség múló idejébe kitörölhetetlenül bekapcsolódott, sőt, megtestesülése óta a kronoszt nem lehet tőle elvonatkoztatni. Ugyanakkor ő Isten végső, örök üdvözítő „belépése” az ember idejébe. Az Atya benne határozta el, hogy „a kairosz teljességében összefog mindent” (EF 1,10): rajta kívül e történelem egyetlen egyszer véget érő idejében nincs más Üdvözítő, csak ő. A liturgia az ő műve, ahogyan Szent Benedek írja Regulájában. Így a liturgia időfelfogása Jézusnak a benne beteljesült kronosza és kairosza, egyetlen egységben – ahogyan az előző heteken láthattuk. Kajtár Edvárd: A liturgia alapelemei:A beteljesülő idő. 2012. szept. 2. 14
Megmaradunk!? Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről egy autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését? Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: "ha nincs kenyér, keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól Istenünktől azt halljuk: "Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek", "bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"... Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene, hogy vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel megmerem-e osztani gyermekeimmel??? Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van neki panziója, sípályája és főleg sok - sok vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: "Mit gondolsz, ezt, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban el tudtad volna érni? Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mind nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi "rossz" világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt, amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs - mondtam neki - most te kell vissza is édesgessed a fiadat! Ha felhívod, ha írsz neki mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és Petrás Mária: Madonna újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, a fiatalember, mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját. Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?? 15
A félelem, a szorongás, ha csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát. Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben ahol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció. A másik teremben, ahol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették és azok a kis egerek amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzódó egyed.. Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, megfojtja az áldozatát!! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A Gonosz mindig, de mindig pánikol a szentírásban, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!! Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is. Csaba t. Csíkszereda, 2012. október 16.
Nem a rózsa Áll a rózsa mezőbe, Nem rózsa, hanem Boldogságos Szűz Mária, A szent jászolt egyengeti, A szent fiát lefekteti, Kipólyázza, bepólyázza, Keresztet vet reája, Mi is vessünk magunkra keresztet: Atyának, Fiúnak, Szentléleknek. Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágók, lőtőt lépek (Archaikus népi imádságok) Magvető Kiadó Bp. 1976. 259. old.
A Ferences Világi Rend Képzési levele. Megjelenik kéthavonta. “Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” Kiadja a FVR Országos Tanácsa belső használatra. 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 4. Összeállította: 16 Komáromi János fvr.
