PE-Energia Akadémia 51 MEGJEGYZÉSEK A MAGYAR-OROSZ EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN ÉPÜLŐ ÚJ BLOKKOK „FŰTŐANYAG ELLÁTÁS ÉS A HASZNÁLT FŰTŐANYAG KEZELÉSE” TÉMAKÖRHÖZ A címben megjelölt témakört a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos államközi szerződés (2014) 7. cikkelye tárgyalja, súlyához képest meglehetős rövidséggel és a magyar fél számára kedvezőtlen szakmai, de főleg hátrányos gazdasági következmények lehetőségével. A nevezett cikkelyt rövidsége folytán egy az egyben idézzük: Fűtőanyag ellátás és a használt fűtőanyag kezelése 1. A felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Paksi Erőmű új blokkjainak nukleáris fűtőanyag ellátására, kész fűtőelemkazetta formájában és a kezdeti feltöltéshez, valamint a további újratöltéshez szükséges mennyiségben, valamint szabályozó rudak rendelkezésre bocsátására az üzemeltetéshez szükséges mennyiségben. Az ellátási kötelezettség legalább 20 (húsz) évig áll fönn, a meghosszabbítás lehetőségével. 2. A felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Megvalósítási Megállapodás alapján (összes alkotóelemeikkel együtt) átadott fűtőelem-kazetták kezeléséről. Kezelés alatt az értendő, hogy a használt fűtőelemkazettákat az Oroszországi Föderáció területére szállítják ideiglenes technológiai tárolás vagy technológiai tárolás és reprocesszálás céljából. A használt fűtőelemkazettákat, vagy reprocesszálás esetén a nukleáris hulladékot Oroszországi Föderáció területén tárolják ugyanannyi időn keresztül, amely időtartamot a 7. cikk 1. bekezdésében említett megállapodás (szerződés) előír a nukleáris fűtőanyag ellátásra, ezt követően visszaszállítják Magyarországra. Az 1. ponttal kapcsolatban tisztázni kellene, hogy a 20 évig tartó „ellátási kötelezettség” kölcsönös-e, vagyis, szállítási és vásárlási kötelezettséget is jelent-e? A kötelezettség lejártával a Felek külön-külön milyen műszaki és pénzügyi feltételek megváltozása esetén mondhatják fel a további együttműködést és ennek milyen következményei lennének a felmondóra nézve? Az átállás más szállítótól származó fűtőelemek használatára ugyanis a Dél-Ukrajnai Atomerőmű példájából kiindulva műszakilag sem, és nukleáris biztonságtechnikailag sem egyszerű feladat. Ezen túlmenően pedig jelentős – elsősorban a vásárlót érintő – pénzügyi veszteségekkel is járhat. Az ukrán félnek szándékában áll kártérítési igénnyel fellépni a Westinghoussal szemben. Az utóbbi azzal védekezik, hogy szigorúan megtiltotta az általa gyártott fűtőelemek üzemeltetését egyazon zónában más fűtőelemekkel vegyesen. Ez az üzemeltetési kritérium (követelmény) vezethet az előbb említett veszteségekhez, pl. a tartalékként két évre betárolt, de soha nem használt fűtőelemek leírása, vagy, a tilalom ellenére egy zónában üzemeltetett, különböző gyártótól származó fűtőelemek sérülése miatt. A megsérült fűtőelemek elvesztésén túl, az inhermetikussá vált kazetták miatt soron kívüli blokkleállításokra is sor kerülhet, ami nagyon nagy termeléskieséssel jár.
1
A fenti példából kiindulva, a magyar-orosz szerződésben mindkét fél érdeke azt diktálná, hogy „vis maior” esetek kivételével az 1. pont szerinti kölcsönös kötelezettség a blokkok üzemidejének végéig maradjon érvényben. Egy ilyen módosítás elsősorban a magyar fél biztonságát szolgálná. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az orosz fél 2. pontban rögzített kötelezettségei csak a tőle vásárolt, az új paksi blokkokban kiégetett fűtőelemekre vonatkoznak. Szállítóváltás esetén az elhasznált „idegen” fűtőelemek Oroszországban történő reprocesszálási lehetőségét magába foglaló 2. verzió szinte szóba sem kerülhet. Jelen nemzetközi helyzetben nem látjuk annak a lehetőségét, hogy bármelyik nukleáris fűtőanyaggyártó a konkurenciától vásárolt és elhasznált fűtőelemeket végleges lerakás, vagy reprocesszálás céljából Magyarországról befogadná. A fűtőelemeket gyártók-szállítók ez irányú törekvésükben óriási jogi és adminisztrációs háttértámogatást kapnak a nemzeti és nemzetközi szervezetekben ülő álszakmai atombürokratáktól, akik, az atomerőművekben keletkező mindennemű radioaktív anyag (csak a kiégett üzemanyag maradék energiatartalma miatt nem mondunk egyértelműen hulladékot) országhatárokon átívelő szállítását megtiltanák. A magyar-orosz szerződés 2. pontja az elhasznált fűtőelem-kazetták és összes alkotóelemük kezelésére két megoldási lehetőséget kínál. Az egyik, az előbb említett anyagok Oroszországba történő elszállítása és átmeneti tárolása az 1. pontban meghatározott ideig, majd változatlan formában történő visszaszállítása Magyarországra végleges lerakás céljából. A szerződésből ezt az opciót teljesen ki kellene hagyni, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szállítások megszervezése rendkívül bonyolult és az átmeneti tárolással együtt költséges is. Az írásunkban később ennél komolyabb problémákat is bemutatunk a javaslatunk ésszerűségének igazolására. Magyarország az első négy blokkon 1998. óta kiégő kazetták átmeneti tárolását megoldotta és megkezdte/megkezdi az előkészületeket a későbbi végleges elhelyezésükre alkalmas mélygeológiai lerakó-hely kiválasztására. A végleges lerakóval kapcsolatos kutatási és létesítési program megvalósításáért felelős RHK Kft-nek 2064-ig kell eljutnia arra a műszaki szintre, hogy a fent említett lerakó az első négy blokkon kiégett, az atomerőmű közvetlen közelében épített átmeneti tárolóban levő fűtőelemek első szállítmányának fogadására alkalmas legyen. Az új blokkokon kiégő fűtőelemek „kezelésével” kapcsolatos probléma mindjárt ezzel a dátummal kezdődne, amennyiben a magyar-orosz szerződésben az első opció is benne maradna. Az orosz fél a kiégett fűtőelemek első szállítmányát már 2050-ben (2025.+5+20) visszaküldheti Magyarországra, miközben az ország ekkor még biztosan nem fog rendelkezni ezek végleges lerakására alkalmas tárolóval. Ennél is érdekesebb, inkább rendkívül kritikus helyzet adódna akkor, ha az RHK Kft irányításával 3÷4 évtizedig zajló, rendkívül költséges – 2013. évi bázisáron kb. 65 Mrd Ft-ba kerülő – kutatások azt mutatnák, hogy a megcélzott geológiai környezet végleges lerakóhelynek nem alkalmas. A végleges lerakóhely létesítésének dátumát 30÷40 évvel későbbre lehetne halasztani, ha a szerződés 1. pontjára vonatkozó javaslatunkat elfogadnák. Ez, annyiban könnyítené meg a magyar fél helyzetét, hogy a kutatások alapján 2045.÷2050.-ben már világosan lehetne látni, hogy a ma megfogalmazott kritériumok szerint a megcélzott területen (Mecsek-Boda) lehet-e építeni végleges mélygeológiai lerakót vagy sem. Nagy kérdés, hogy műszakilag helyesek-e, minden lehetséges problémára kiterjednek-e ezek a kritériumok, és lehet-e 3÷4 évtizedig folytatott kutatási eredmények alapján az utóbbi időintervallum tízezerszeresével egyező időtávra szóló alkalmasságot bizonyítani?
2
Van-e a magyar fél számára megoldás az új blokkokon kiégett fűtőelemek és egyéb nagy aktivitású hulladékok biztonságos végleges kezelésére, ha az 1. opció mégis benne marad a szerződésben és a kiégett fűtőelemek első szállítmánya 2050. körül megérkezik? Úgy véljük, hogy igen! Mégpedig nem is egy. Az ésszerűbb és olcsóbb megoldást maga az RHK Kft stratégiai és műszaki igazgatója súgja a 2014. július 1.-én tett nyilatkozatában. Szerinte, a finnországi Onkalo-tároló már kiépült (teszt-üzemmódban működik) és várja a kiégett fűtőelemeket (nyilvánvalóan csak a finn atomerőművekben kiégetteket). Amennyiben nem nyelvbotlásról van szó, akkor, a stratégiai igazgató az Onkalo-tárolót akár végleges lerakásra is alkalmasnak véli. Az Onkalo-tároló műszaki kivitelezés tekintetében kísértetiesen hasonlít a Paksi Atomerőműben keletkező un. kis- és közepes-aktivitású hulladékok végleges lerakására Bátaapátiban megépült tárolókamrákhoz. Az Onkalo-tároló a Balti-pajzs gránittömbjében 300÷400 méter mélységben található. A rendkívüli hasonlóság alapján úgy véljük, hogy a Mórágyi-rögben 250 m mélyen épülő tároló-kamrák a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolására biztosan, végleges lerakásukra pedig nagy valószínűséggel alkalmassá tehetők. A másik, de az előbbinél lényegesen költségesebb megoldás lenne az első négy blokknál alkalmazotthoz hasonló átmeneti tároló-létesítmény megépítése 2050-ig. Egy ilyen létesítmény megépítése, üzemeltetése, majd lebontása az RHK Kft első négy blokkra vonatkozó adataiból számolva 2013-as bázisáron 250÷300 Mrd Ft. Erre a célra (azaz átmeneti tárolásra, esetleg végleges lerakásra) Bátaapátiban 2÷3 kamra, ugyancsak 2013-as bázisáron, 10÷15 Mrd Ft-ból megépíthető lenne. Az új blokkok építésére vonatkozó szerződéshez kapcsolódóan azonban mégsem ezeket a megoldásokat tartjuk ésszerűnek. A magyar félnek csakis a 2. opció megvalósítására, a reprocesszálás elvégeztetésére kellene törekednie. Üzleti alapon ez egészen biztosan megoldható, mégpedig úgy is, hogy a reprocesszálás után visszamaradó üvegezett nagyaktivitású hulladék se kerüljön vissza Magyarországra. Egyébként, ha ebben az utóbbi megoldásban az orosz féllel mégsem sikerülne megállapodni, akkor, ezek a nagyaktivitású hulladékok a Bátaapátiban megépült/megépülő tároló-kamrákban egészen biztosan végleges lerakásra kerülhetnének. Mekkora a magyar fél üzleti mozgástere az orosz féllel történő tárgyalásokon az utóbbi javaslat – reprocesszálás és az e-folyamat során keletkező nagy aktivitású hulladékok befogadása Oroszország részéről – megvalósítására. Az RHK Kft közép- és hosszú-távú terveiből az derül ki, hogy az első négy blokk 50 üzeméve alatt kiégő fűtőelemek átmeneti tárolása és végleges lerakása az egyéb nagy aktivitású hulladékokkal együtt 2013-as bázisáron 1000÷1200 Mrd Ft-ba (középértéken 3,7 Mrd €-ba) fog kerülni. Az új blokkok 2400 MWe beépített teljesítménye és 60 üzeméve legalább azonos mennyiségű elhasznált üzemanyagot és nagy aktivitású hulladékot termel. Az új blokkoknál tehát ezekre a feladatokra a 2013. évi bázisáron a KNPA-ba kb. ugyancsak 1000 Mrd Ft-ot kell felhalmozni. A hat blokkon kiégő fűtőelemek és keletkező nagy aktivitású hulladékok végleges hazai lerakásának költsége a jelenlegi műszaki megoldás szerint tehát elérheti a 2000 Mrd Ft-ot (6,7 Mrd €) Ez az összeg az új blokkok vélelmezett beruházási költségének kb. a fele. Egyszóval, műszaki-szemlélet- és stratégia-váltás nélkül a most üzemelő és az új blokkokon kiégő fűtőelemek és keletkező egyéb nagy aktivitású hulladékok végleges hazai elhelyezése esetén 1200 MWe atomerőműves kapacitás megépítésének lehetőségét is el fogjuk temetni.
3
Figyelemre méltó, hogy a Magyarországon kiégetett orosz fűtőelemek kezelésével kapcsolatos problémák megoldását ma csak üzleti alapon tudjuk elképzelni, holott, az 1994ben folytatott kétoldalú tárgyalásokon (az eredeti Államközi Szerződés kiegészítéseként) a visszaszállítás lehetőségét az orosz fél megerősítette. Kérdés, hogy a magyar fél miért nem élt/él ezzel a lehetőséggel? Ugyanis, amennyiben ezt a lehetőséget kihasználná, úgy véglegesen megszabadulhatna a kiégett fűtőelemektől és egy mélygeológiai tároló megépítésének kényszerétől. Joggal merülhet fel az a gyanú, hogy az ország anyagi, szakmai és környezetvédelmi biztonsági érdekeit legjobban szolgáló opció, az „Oroszországba történő vissza-szállítás és reprocesszálás” helyett kizárólag a hazai mélygeológiai végleges elhelyezést szorgalmazó megoldás mögött egy, anyagilag az utóbbiban érdekelt lobby áll. Ma, a reprocesszálás még drága, de az előző bekezdésben említett költségek megtakarítása és az újra feldolgozott üzemanyagból nyerhető áram (pontosabban a reprocesszálás során keletkező hasadó-képes üzemanyag) értéke jórészt fedezhetné a reprocesszálás költségeit. Korrekt üzleti elszámolás esetén mind az orosz, mind a magyar fél jól járhatna. Az eddig leírtakból, az elhasznált fűtőelemek kezelésére több megoldás is kínálkozik. A legolcsóbb és a reprocesszálás céljára később a legkönnyebb hozzáférés lehetőségét biztosító megoldás a Bátaapátiban létesítendő tároló-kamrákban történő elhelyezés. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a javaslat nagy ellenkezéssel találkozik, holott könnyen belátható, hogy az átmeneti tárolás időszakára – 50÷120 év – sokkal biztonságosabb megoldást nyújtana, mint az atomerőmű közvetlen szomszédságában létesített felszíni átmeneti tárolók. Az utóbbiakat sokkal könnyebben sújthatják természeti katasztrófák, vagy szándékos rombolások, mint a Bátaapátiban épült tároló-kamrákat. A felszíni átmeneti tárolók sérülése esetén a környezetszennyezés sokkal intenzívebben terjedne, és nagyobb területet érintene, mint a Bátaapáti tároló-kamrákat érhetőt katasztrófák esetében. Amennyiben az említett tároló-kamrákra lehetséges végleges lerakóként is tekintünk, akkor nem tartjuk valószínűbbnek egy 250 m mélységben levő tárolót sújtó természeti katasztrófa bekövetkezését, mint egy 1000÷1600 m mélységben levőét. Elképzelhető, hogy az 1000÷1600 m-es mélységből az ember közvetlen környezetében 1000 évvel később jelenik meg a radioaktív szennyezés, ha egyáltalán megjelenik bármelyik végleges lerakó esetén. Ez ugyanis alig valószínű, hiszen a víz. nem oldja az üzemanyagot. Ezt a véleményünket az atomerőmű vezérigazgatója (H. I. Atomerőmű XXXVII. évfolyam, 8-9. szám) a friss üzemanyag légi úton történő szállításának biztonsága kapcsán megerősítette: „egy esetleges szállítási baleset során ……az üzemanyag-kazetták mindig a konténer belsejében maradnak, a bennük található urán-dioxid kerámiatabletták pedig vízben nem oldódnak, így a természetes vizeket nem veszélyeztetik.” Amennyiben nem így lenne, akkor az üzemelés során a sérült fűtőelemekből az üzemanyag a benne levő radioaktív izotópokkal együtt a primer köri hőhordozóba kioldódna. Az előzőekből következő minden lehetséges megoldást mérlegelve a legolcsóbb az lenne, ha a Bátaapátiban megépíthető (avagy, a kis- és közepes-aktivitású hulladékok számára már megépült) tároló-kamrákat a kiégett fűtőelemek végleges lerakására is alkalmassá tehetnénk. Az erre irányuló számításokra és műszaki kivitelezésekre minimum 35 év áll rendelkezésre. Ezeknek, a néhány tíz- esetleg százmillió Ft-ba kerülő számításoknak meg kellene előzniük a mélygeológiai (sok tízmilliárd Ft-ra tervezett) konkrét munkálatok megkezdését.
4
Összefoglaló 1. az új atomerőműves blokkok létesítésére vonatkozó orosz-magyar szerződésben a fűtőanyag ellátási és vásárlási kötelezettséget az üzemelés teljes időszakára ki kell terjeszteni 2. az elhasznált fűtőanyag Oroszországba történő szállítását, majd átmeneti tárolás után végleges lerakásra Magyarországra történő visszaszállítását a szerződésből ki kell hagyni 3. a jelenlegi és az új blokkok kiégett üzemanyag-kazettáinak végleges visszaszállítását Oroszországba olyan módon kell szorgalmazni, hogy a reprocesszálás során keletkező kis mennyiségű nagyaktivitású hulladék végleges elhelyezését is az orosz fél végezze 4. amennyiben az orosz fél a reprocesszálást ma (a jelen szerződés keretében) még nem vállalja, úgy a kiégett fűtőelemek átmeneti, majd végleges lerakásának technikai kivitelezésére a felkészülést itthon azonnal el kell kezdeni 5. egy későbbi időpontban történő reprocesszálás lehetőségének megkönnyítése érdekében az átmeneti tárolás időtartamát 110÷120 évre meg kell hosszabbítani, olyan tárolási módon, hogy a visszanyerés bányászati módszerek alkalmazása nélkül is megvalósítható legyen. Elsődlegesen a Bátaapátiban létesített tárolóban való átmeneti elhelyezés lehetősége vizsgálandó. 6. meg kell vizsgálni és számításokkal igazolni, hogy az 5. pontban megjelölt időintervallumig történő átmeneti tárolásra a Bátaapátiban megépíthető tárolókamrák a környezetvédelmi követelmények kielégítésére alkalmassá tehetők-e? 7. amennyiben a 6. pontban feltett kérdésre adott válasz pozitív, úgy a hat blokkon kiégő fűtőelemek végleges lerakása 2013-as bázisáron számolva 1000÷1200 Mrd Ft-tal olcsóbban megoldható, mint Bodán 8. a Bátaapátiban építhető tároló-kamrák megfelelő műszaki és fizikai ellenőrzés mellett, környezetvédelmi szempontból a Bodai mélygeológiai lerakó passzív biztonságával egyenértékű aktív biztonságot képesek nyújtani 2014-09-20
5
