F e ls ő s z e n t g y ö rg y i H í rek Jászfelsőszentgyörgy Község Lapja 2 0 0 9 . ja n u á r -f e b r u á r Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848. Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot!
X III. év f. 1 sz .
Á r a : 2 5 0 ,- F t / e lő f iz e t ő k n e k 2 0 0 ,- F t
Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, /részlet/ Istentelen kéz rakott.
MEGHÍVÓ
Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.
az 1848. március 15-i forradalom tiszteletére szervezett jászfelsőszentgyörgyi rendezvényre.
Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani.
A RENDEZVÉNY IDEJE:
Szálljatok szét a hazában, Melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok.
2009. MÁRCIUS 14. szombat 18 órától – Gyülekezés a Művelődési Házban Fáklyás felvonulás, a Petőfi szobor megkoszorúzása. Ünnepi műsor – beszédet mond Zelenai Tiborné polgármester
Szabad sajtó!... már ezentul Nem féltelek, nemzetem, Szívedben a vér megindul, S éled a félholt tetem.
Kérjük a község szervezeteit, intézményeit és lakosait, hogy csatlakozzanak rendezvényünkhöz.
Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjuság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát.
Ezek után az ünneplő fiatalok számára a művelődési házban VETÉLKEDŐT, majd 24 óráig DISZKÓT rendezünk, amit a Kisebbségi Önkormányzat támogat.
Míg az országgyülés ott fenn, Mint szokása régóta, Csak beszélt nagy sikeretlen: Itt megkondult az óra!
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT AZ ÜNNEPSÉGRE ÉS AZ AZT KÖVETŐ RENDEZVÉNYEKRE!
Felsőszentgyörgyi Hírek
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Az újság legutóbbi megjelenése óta a képviselő testület 2008. november 20-án tartott rendkívüli ülést, amelyen pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatókat beszélték meg. A november 27-én megtartott testületei ülésen megtárgyalták az önkormányzat 2008. évi költségvetésének ¾ -es éves teljesítéséről szóló előterjesztést és szó volt a 2009. évi költségvetés koncepciójáról is. Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 18-án megtartott üléséről Részletek a jegyzőkönyvből Az ülésen mind a 9 fő képviselő megjelent. I. NAPIRENDI PONT Az alkalmazandó élelmezési nyersanyag költségekről szóló rendelet tervezet megtárgyalása A 10/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi. II. NAPIRENDI PONT A Jászfelsőszentgyörgyi Községi Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási és munkahelyi étkeztetés intézményi térítési díjairól szóló rendelet tervezet megtárgyalása A 11/2008. (XII.19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi. III. NAPIRENDI PONT Az önkormányzati konyha és a hozzá tartozó ebédlő bérleti díjának 2009. évi összegéről szóló előterjesztés megtárgyalása 111/2008. (XII.18.) képviselő-testületi határozat Az önkormányzati konyha és a hozzá tartozó ebédlő bérleti díjának 2009. évi összegéről, amely az alábbi: I. Csak ebédlőhasználat Önkormányzati dolgozó részére 25 főig 5.000,- Ft 25 fő felett 7.000,- Ft Idegen (nem önkormányzati dolgozó) részére 25 főig 10.000,- Ft 25 fő felett 12.000,- Ft 1./ Az igénybe vett helyiségeket a bérlő a rendezvény után kitakarítja.
2009. január-február
2
2./ A bérlő, ha a konyhán főzést nem igényel hozza az ételt, csak a tálalási eszközöket bérli – a használt eszközöket elmosogatja. 3./ A bérlő anyagi felelősséget vállal az eszközök, berendezések, gépek, felszerelések épségéért, hiánytalan meglétéért, és a közegészségügyi szabályok, valamint az egyéb jogszabályban foglaltak betartásáért. II. Konyha használat 1./ A bérlő a rezsi költségekre alkalmanként 3. 000,- Ft + ÁFA összeget fizet. 2./ A bérlő (vagy személyzete) a rendezvény befejezése után a konyhát és a hozzá tartozó helyiségeket, az étkeztetéshez használt eszközöket elmosogatja, kitakarítja. 3.,/ A bérlő anyagi felelősséget vállal az eszközök, berendezések, gépek, felszerelések épségéért, hiánytalan meglétéért, és a közegészségügyi szabályok, valamint az egyéb jogszabályban foglaltak betartásáért. IV. NAPIRENDI PONT A Községi Vízműből szolgáltatott ivóvíz fogyasztásáért fizetendő díjról szóló rendelet tervezet megtárgyalása A 12/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi. A Községi Vízműből szolgáltatott ivóvíz díja 3 2009. január 1-től 250 Ft/m V. NAPIRENDI PONT A települési köztisztaságról, a települési szilárd hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról, valamint a hulladékkezelési szolgáltatás igénybevételének díjáról szóló 18/2007. (XII. 14.) önkormányzati rendelet módosítása A 13/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi. VI. NAPIRENDI PONT A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelet tervezet megtárgyalása A 14/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi. VII. NAPIRENDI PONT A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet tervezet megtárgyalása A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet tervezet melléklete
Felsőszentgyörgyi Hírek
tartalmazza az étkeztetés, a nappali ellátás, valamint a házi segítségnyújtás térítési díj összegének adatait. A 15/2008. (XII. 19.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 6. számú mellékletét képezi. VIII. NAPIRENDI PONT A József Attila Művelődési Ház, Könyvtár és Teleház terembérleti díjaira vonatkozó előterjesztés megtárgyalása 112/2008. (XII. 18.) képviselő-testületi határozat József Attila Művelődési Ház, Könyvtár és Teleház terembérleti díjainak megállapításáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiakban állapítja meg a József Attila Művelődési Ház, Könyvtár és Teleház terembérleti díjait: Lakodalmakra, egyéb táncos rendezvényekre 40.000,- Ft (Nagyterem, előtér, öltözők. Házasságkötő terem nem.) Nagyteljesítményű elektromos fogyasztó használata esetén a felhasznált áramot is fizetni kell. Nem önkormányzati gyűlések, értekezletek, termékbemutatók Nagyterem 5.000,- Ft Házasságkötő terem 3.000,- Ft Vásár Előtér 3.000,- Ft Nagyterem 5.000,- Ft Foglalkozásaik, próbáik céljára ingyen vehetik igénybe a művelődési ház termeit azon civil szervezetnek elismert szervezetek, akik meghívást nyernek a Helyi Civil Kerekasztal üléseire is. IX. NAPIRENDI PONT Könyvtári tagdíjak és a Felsőszentgyörgyi Hírek árának emeléséről szóló előterjesztés megállapítása
2009. január-február
3
200,- Ft/db Éves előfizetési díj: 1000,- Ft/év Felsőszentgyörgyi Hírek nem előfizetők részére: 250,- Ft/db X. NAPIRENDI PONT Lakbérek és bérleti díjak 2009. évi összegének megállapításáról szóló előterjesztés megtárgyalása (a hozott határozatokat az érintettek megkapták) XI. NAPIRENDI PONT Pályázat: a jászfelsőszentgyörgyi faluközpont kialakításáról előterjesztés megtárgyalása Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete döntött arról, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó falumegújításra- és fejlesztésre igénybe vehető támogatásra pályázatot nyújt be. A település fejlődése érdekében, a falumegújítás és fejlesztés pályázat keretében megvalósuló beruházást szükségesnek és indokoltnak tartja. XII. NAPIRENDI PONT Egyéb előterjesztések 128/2008. (XII.18.) képviselő-testületi határozat Karácsonyi ajándékcsomag Jászfelsőszentgyörgy településen élő 75 éven felüli lakosok részére Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, döntött arról, hogy Jászfelsőszent-györgy településen élő 75 éven felüli lakosok részére 2.000,- Ft/fő értékű ajándékcsomag kerül kiosztásra. A Szociális Bizottság elnöke, Mézes Imre tájékoztatta a jelenlévőket a faosztással kapcsolatban, mi szerint ez idáig 72 kérelem érkezett, melyet a bizottság megtárgyalt és elfogadott. A fa kiszállítása folyamatban van. Megyeriné Nagy Magdolna
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint állapítja meg a könyvtári tagdíjak és a Felsőszentgyörgyi Hírek árát 2009. január 1-től: könyvtári szolgáltatások igénybevétele 16 éves korig és 70 év felett: ingyenes könyvtári szolgáltatások igénybevétele 16 éven felüli nappali tagozatos diákok és nyugdíjasok részére: 300,- Ft/év könyvtári szolgáltatások igénybevétele dolgozók részére: 600,- Ft/év Felsőszentgyörgyi Hírek előfizetési ára:
A községi önkormányzat képviselőtestületének üléseiről készült jegyzőkönyvek, a hozott rendeletek és határozatok a könyvtárban mindenki számára megtekinthető, elolvasható.
Felsőszentgyörgyi Hírek
2009. január-február
4
ANYAKÖNYVI HÍREK
Gasztronómia…
Újszülöttek
Új rovatot indítunk ebben az évben, ahol ételekkel, étkezési szokásokkal kívánunk foglalkozni. Terveim szerint olvasóink is alakíthatják a rovatba kerülő írásokat. Írják meg, miről szeretnének olvasni ebben a rovatba, mi érdekli Önöket, esetleg a jól bevált finom receptjeiket is megoszthatják velünk. Elsőként a sajtokról írok, hiszen tudjuk, hogy a sajt igen ízletes és kedvelt ételféleség.
2008. November 9. Farsang Janka Szülei: Farsang András és Maczák Mariann Jókai sor 49. November 10. Radics József Szülei: Radics József és Toldi Renáta Fő u. 8. December 20. Csemer Gábor Mihály Szülei: Csemer Gábor és Csóka Szabina Fő u. 12. 2009. Január 8. Radics Evelin Szülei: Radics Róbert és Bata Gabriella Petőfi u. 14. Január 15. Turza Jázmin Timea Szülei: Turza István és Dorsonszki Timea Vörösmarty sor 23. Január 19. Fazekas Réka Szülei: Fazekas István és Turti Timea Lenin u. Február 3. Rékasi Viktória Szülei: Rékasi Richárd és Császár Julianna Temető u. 52. Jó egészséget és sok boldogságot kívánunk a babáknak és szüleiknek! Házasságkötés ebben az időszakban nem történt.
A hazánkban gyártott legfontosabb sajtok: Kemény: parmezán, Pannónia, ementáli, cheddar. Félkemény: trappista, óvári, edami, gouda, tilsiter. Lágy: Göcseji Csemege, Vadász, pálpusztai Friss sajtok: Krémsajtok, túró, gomolyasajtok Nemes penésszel érlelt sajtok: rokfort, Bakony camembert, Tihany camembert, Séd Brie, Geremont. Ömlesztett sajtok: Medve sajt, Hóvirág, valamint a kocka és körcikk sajtok Füstölt sajt: Karaván A magas fehérjetartalom, a zsírok kedvező összetétele, a jelentős vitamintartalom, az esszenciális aminosavak megléte, a gazdag ásványianyag- és nyomelem-tartalom, a csekély mennyiségű szénhidrát, valamint a könnyű emészthetőség egyaránt egészséges táplálékká teszi a sajtot. Tudták? A terhes nők, szoptató anyák megnövekedett kalciumszükségletét és fehérjeigényét egyaránt kielégíti napi 10-15 dkg sajt elfogyasztása.
Egyszerű sajtleves
Halottaink 2008. Október 16. Kis Csatári Ferencné Demeter Mária élt 81 évet Lőrinckátai u. 25. November 27. Zima István élt 79 évet I. körzet 8/a. December 3. Lukács Balázs Vendel élt 70 évet Fő út 99. December 16. Bóta Józsefné Zima Julianna élt 91 évet Gyöngyvirág u. 6. 2009. Január 15. Andócs László élt 77 évet Balaton u. 8. Január 31. Zakar Pálné élt 81 évet Alvégi u. 40. Február 7. Bathó János élt 77 évet Fő u. 13. Február 7. Vajda János élt 74 évet Jászberényi u. 18. Február 11. id. Gulyás Gábor élt 78 évet Fő u. 130. Nyugodjanak békében! Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!
Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg ementáli sajt, 1 dl tejszín, őrölt fehér bors, reszelt szerecsendió, só, 5 dkg gépsonka, 10 dkg csiperkegomba, fél csomó petrezselyemzöldje, 5 dkg mirelit kukorica, 2 dkg vaj, fél csomó metélőhagyma. A gombát és a sonkát apróra vágjuk és a vajon megpároljuk. Hozzáadjuk a kukoricát, megsózzuk, szerecsendióval és fehérborssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk a tejszínt, és vízzel felengedjük. Jól átforraljuk, beleszórjuk a finomra reszelt sajtot, és a tetejét meghintjük a finomra vágott petrezselyemzölddel és metélőhagymával. Háromszegletűre vágott pirított zsemlével gazdagítjuk.
Sajtos pogácsa Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 1 Ráma margarin, 2 dkg élesztő, 2 dl tejföl, 1 kk só, 2 db tojássárgája
A hozzávalókat jól összegyúrjuk és kb. egy óráig langyos helyen pihentetjük. Ujjnyi vastagra kinyújtjuk, a felvert tojásfehérjével megkenjük, reszelt trappista sajttal bőven megszórjuk és kis pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Alsó lángon, forró sütőben megsütjük. JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK! (a szerk.)
Felsőszentgyörgyi Hírek
HELYISMERET 1. rész Az én falum címmel írt szakdolgozatot 2003ban Kővágó Sándorné Hibácskó Hajnalka, amelyből részleteket közlünk. Ezzel is hozzájárulva, hogy olvasóink jobban megismerhessék településünk történelmét, a korábbi évszázadok eseményeit, a régebben itt élt emberek sorsát.
Az oklevelek tanúsága szerint feltehető, hogy a falu legelső birtokosa Abádi István volt, mert halála után családi kapcsolat folytán a Tomaj nemzetségbeli Lóránt és fia kapták, amint egy 1335-ben kiadott oklevél bizonyítja. A Jászság települései közül Felsőszentgyörgyöt említették legrégebben 1335-ben. (FODOR Ferenc: A Jászság életrajza. – Bp.:Szent István – Társulat, 1942. 107. p.) Később újabb irat szól a faluról, a váci káptalan birtokaként szerepelt 1387-ben, ekkor Zenthgerg néven említik. A templomát már előbb, 1332-ben szentelték Szent György titulusúra. Azt viszont már nem tudni, hogy ez templom volt, vagy csak egy kis kápolna. 1439. júniusában Albert király adott ki bizonyságlevelet arról, hogy Pálóczi László főlovászmester familiárisa, Szentgyörgyi Imre érdemeiért a Külső-Szolnok vármegyében levő Szentgyörgy falubirtokot neki és (Szentgyörgyi) Sándor fia Péternek, továbbá Szentgyörgyi Karácson fiainak, Mátyásnak, valamint Miklósnak adományozza örök jogon. (BENEDEK Gyula: Oklevelek Jász-Nagykun_Szolnok megye történetéből : 1326-1524. 292 p.) A Jászság szálláshelyének a legszélén található a falu, így könnyen elhihető, hogy nem volt erős a jászokra jellemző zárkózottság, bizalmatlanság. Könnyen betelepülhettek idegen népcsoportok, mint később a századok folyamán oly sokszor. Ezért nem lehet kizárni, hogy cseh menekültek telepedtek le ezen a helyen, ahol ők is ugyanúgy menedéket találhattak, mint korábban a jászok. Azt viszont a hagyomány megőrizte, hogy 1460-ban Mátyás király elűzette az itt lakó cseheket. 1463. január 26-án Mátyás király idején valószínűleg határper eredményét rögzítette az a levél, amelyben a kátai nemesek, Pest megyében levő Egres, valamint szentgyörgyi Gál fia Imre fia László a Külső Szolnok vármegyében levő falubirtokai között határoztatnak meg. Valószínűleg erről a családról kapta a település a későbbi Gál nevet. Érdekességnek számít, hogy Szentgyörgy Külső-Szolnok vármegyéből átkebeleztetik Pest megyébe. Ezt Mátyás király uralkodásának idején, 1472. május 15-én adták ki. (BENEDEK Gyula –
2009. január-február
5
ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária: Jász-NagykunSzolnok megyei oklevelek 1075-1526. – Sz.:JNSZM LEV., 1998, 67. p.) Sorban következő királyaink sok kiváltságot adtak a jászkunoknak. I. Ulászló király 1512. június 6-án az összes jászok képviselőinek megengedte, hogy valahányszor parochiájuk lelkész nélkül marad, oda szabad tetszésük szerint egyházközösségük egyező akaratából maguknak alkalmas lelkészt választhatnak, ezt maguk közé vihetik, tarthatják. (GYÁRFÁS István: A jász-kunok története. Reprint: Bp., 1992. – 455 p.) De ugyanez az Ulászló hozta meg az 1514-i 23. Tc-t, amely nyíltan szolgákká tette őket, egyenlő elbírálás alá helyezte a szomszédos megyékkel, adó és tized fizetésére köteleztettek. Kempelen Győző szerint ennek az lehetett az oka, hogy részt vettek a Dózsa féle parasztfelkelésben. A Tripartitum III. könyvének 25. cikkelye pedig királyi jobbágyokként sorozta be a jászokat. (FODOR F.: i. m. 81. p) Jogi szempontból nagy veszteség volt ez a rendelkezés, de gazdaságilag nem sok változást hozott. Annyi történt csak, hogy meg kellett fizetni az adót. A törvényt azonban sosem tartották be, mint ahogy az akkor hozott szigorú, jobbágyokat sújtó rendelkezéseket sem az országban. A birtokok jogilag a Szent Korona tulajdonába soroltattak, de nagybirtok sehol nem alakult ki, a jászok szabadon rendelkezhettek a földjükkel. Ulászló utáni királyaink visszahelyezték régi szabadságaikba a jászkunokat.
APÁMRÓL … Emlékek volt körorvosunkról, Hargitay Zoltánról, akinek emléktábláját a múlt évben avattuk fel az Orvosi Rendelő falán. A levelet fia, ifj. Dr. Hargitay Zoltán őrzi – édesanyjának íródott. A levél Márton Jánosné segítségével jutott el hozzám és remélem, örömet okozok vele falunk lakóinak, kedves olvasóinknak, akik ismerték és szerették a doktor urat. Boldog névnapot ott fönn az égben és itt lenn a földön mindkét Zoltánnak! Erzsikém! Küldöm a levelet, amit mint említettem, Tófalvi Gyula rokonunk írt, aki 1973-74-ben Jászágón építette a híres adótornyot, ill. antennarendszert. Rendkívül precíz, mély lélektani habitussal megáldott ember volt. Ő csinálta az összes TV tornyot Magyarországon és sok helyen külföldön is. Annak idején az egész rokonság részben buszszal, részben az ő kocsiján lejött Szentgyörgyre Piroska és Zoltán napra, meg nyaranta, amikor még fürödni lehetett a Zagyvában.
Felsőszentgyörgyi Hírek
Persze, tele voltak élményekkel, amiket nálunk szereztek, meg apám élményeivel és egyáltalán az ő egyéniségével. Budapest - Jászágó között útközben sokat emlékezett ezekre az élményekre, megpróbálta "tárgyiasítani" apámról szerzett emlékeit. Mindenkit megkérdezett, akinek korából úgy ítélte meg, hogy még ismerhette apámat. Hát erről szól az egyik levele, amit anyámnak írt 1974. 04. 27-én, amit még most sem, vagy egyre inkább nem tudok könnyek nélkül elolvasni: Pirikém! Amióta Jászágón dolgozom, szinte minden héten írhattam volna neked levelet, hogy elmondhassam újabb és újabb Zoltán-történetem. Az igaz, hogy nem várom, hogy bárki is kitalálja rólam, hogy tudom-e, ki volt Dr. Hargitay Zoltán. Elémegyek azzal a nyugodt, biztos tudattal, hogy nem érhet csalódás. Szinte vallató módon előre figyelem az emberek arcát hogyan derül fel, amikor "kapcsolnak". Zoltán ma már így fogalmazódik meg bennem is: "A DOKTOR ÚÚÚÚR.../hosszan elhúzva a szavakat és mindig mosoly kíséri/. Szándékkal nem írtam. Kár felszaggatni a sebet. Az élet csak a VORWARTZ-t ismeri el és nem tűri a RÜCKWARTZ-t. Előre, előre, ha öröm, ha fáj. /vagy föladás/. Úgy gondoltam, talán majd egyszer sorra kerül. Többször megtámaszkodtam már abban a szeretetben, amelyet az emberekben láttam, ha Zoltánra került a szó. Ezek az "ÉRDEMES" igazi példái a számomra. Így élheti túl az ember önmagát. Így! Csak így! Ha munkája, embersége olyan volt, hogy még egy emberöltőn át porzik utána az út. Nem is tudom, meddig hallgattam volna, ha tegnap reggel nem áll az az ember buszra várva az út szélén, ázva, öregen, elmerengve. De ott állt és én felvettem. Utána már nem volt kétség bennem, hogy el kell mondjam, /Tudom! Akkor is!/ Tegnap reggel szakadt az eső, amikor hajtottam Jászágó felé. Szt.Mártonkáta után az egyik kanyarban /a feszület utáni kanyar/ egy öregember várt a buszra. Műbőr kabátján folyt a víz, micisapkája még itta az esőt. Ahogy megláttam, máris hátradobáltam mindent az első ülésről, hogy helyet csináljak neki. - Segíthetek báttya? - Birinybe megyek. - Én meg Pusztamonostorra. Eljön velem? - Az elágazásig. /Tudtam, hogy ez a Szt.Lőrinckáta - Szt.György elágazás lesz./ Beült. Szinte megtelt vízzel a kocsi. Az arcán, kezein is folyt a víz. Bőrkabátjáról, cipőjéről nem is szólva. Bemutatkoztunk. Nem tudtam megjegyezni a nevét pontosan. Biztos, ő sem az enyémet.
6
2009. január-február
- A bázisra megy? - Nem, Jászágóra, az adóállomásra. - Hát azaz...Tudja, mi úgy tudtuk, hogy ott repülőtér lesz.../Még azt is mondták, hogy földalatti./ Nevettünk. Akkor figyeltem meg szemüvege mögötti tekintetét, arcát, figyelmeztető öntudatát. - Honnan jön most? - Innen jövök a /itt mondott valamit, de nem tudtam pontosan megjegyezni/. Nem ott lakom, Szt. Györgyi vagyok. Rácsaptam rögtön! - Ismerte Hargitay doktor urat? - A doktor urat-é?... (Pirikém! Amikor kiszállt a bácsi a kocsimból a tsz kerítése mellett leálltam és a kocsiban hirtelen kezembe került cédulára azonnal fölírtam mondatai közül a legjellemzőbbeket, hogy pontosan úgy mondjam el, ahogy ő mondta. Azt akartam, hogy ezt torzítás nélkül hűen tudjam eljuttatni hozzád. Amit az öreg mondott, az pontosan olyan volt Zoltánnak, mint amilyen az én halálom után egyszer pl. kell nekem: MUNKÁJÁNAK, EMBERSÉGÉNEK MARADANDÓ EMLÉKE. - Neki köszönhetem, hogy most itt ülök...Azt a mondatot itt mondta! És szóról szóra így mondta: "Ha van túlvilág, ott áldja meg az Isten, ahol van!!!" Hosszan elgondolkozott és hirtelen rám csapott: - De maga?...Honnan ismerte? - A rokona vagyok. - Valóban? Uramisten! Innen szinte csak ő beszélt. Beosztva, csak a lényeget mondva, hogy az elágazásig el tudjon mondani mindent. Én tudtam, hogy ő nem így látta, ahogy én láttam, de ösztönösen pont ezt játszotta végig. És ha hiszed, ha nem, éppen az utolsó mondatot mondta, amikor az elágazáshoz értünk. - És hogy-hogy neki köszönheti, hogy él? /Innen lenyílt a "szeneskocsi" oldala és ömlött a szó, az érzés!!! belőle úgy, mintha egy gátat szakítottam volna át./ - 1928-ban a Péterffy S.u.-i kórházban feküdtem. Nem találták a bajom. Teljesen leromlottam. Egyik nap azt kértem az orvosoktól: ENGEDJENEK HAZA - MEGHALNI. Hazaengedtek!...Csont és bőr voltam, bár csak. 14 éves ... A vonattól gyalog jöttem...Többször is összeestem... Akkor az emberek nem törődtek, hiába látták, hogy ott fekszem. /Rá akartam kérdezni, hogy ma nincs ilyen?/, de nem zavartam, mert láttam, hogy átéli újra. Amikor hazaértem, anyám hívta a Doktor Urat.../ A nagy D és U betűvel akartam valahogy visszaadni azt a hangsúlyt, ahogy ezt a két szót mondta./ Akkor volt ő nálunk fiatal orvos... Megvizsgált, de ő sem találta a bajom... Nagyon bántotta... Azt kérdezte, hogy ilyen súlyos állapotban mért jöttem haza. MEGHALNI - válaszoltam...MERT
Felsőszentgyörgyi Hírek
ITTHON AKAROK MEGHALNI...Másnap már a doktor urat se hívtuk...Minek?... De jött magától. Pucérra vetkőztetett és nagyon sokáig vizsgált...Lázas voltam, rázott a hideg...rettenetes volt a vizsgálat is...Már fölállni sem tudtam! Hiába! Szomorúan ment el a doktor úr, anyámék rettenetesen sírtak... A doktor úr a következő nap is jött, pedig már nem örült neki senki...Valami injekciót hozott és belém szúrta... Vizsgált...vizsgált....egyszer csak fölordított: MALÁRIA! MALÁRIA! Láttam, küzd magával. Vezetés és beszéde közben folyton az arcát néztem, mert mereven előrenézett, mintha a motornak akarná mondani mindezt. Nem tudom biztosan megmondani, hogy az még tiszta érzelem, vagy egy agyérelmeszesedés érzékenysége is immár, ahogy áradt belőle ez az egész , de mondatainak keménysége, tisztasága, logikai rendje és helyén való elérzékenyülése volt biztató, hogy ez még tiszta ÉRZELEM!!. - Ezután kanállal etette velem a Kinint... Föl is erősítettek anyámmal úgy, hogy olyan kövér lettem, mint egy disznó...A doktor úr mindennap jött anélkül, hogy hívtuk volna...Aztán meg is erősödtem. Amikor már annyira voltam, fölmentem Pestre és az első utam a kórházba vezetett: TUDJÁK MIK MAGUK? NEM ORVOSOK! Rögtön ott is hagytam őket. Még csak azt mondtam nekik: maláriám volt!!! Fölnézett. Szerintem érzékelte, mennyi lehet még az elágazásig és annak megfelelően folytatta. - Látja, én itt vagyok és élek, Ő pedig.... Csend lett, csak a motor zúgott. De ezek a kellő helyen tartott szünetek is azt mutatták számomra, hogy tiszta érzelem ez. TISZTA! Tisztán emberi. - Amikor kimegyek a temetőbe, mindig a doktor úr sírja előtt megyek el és mindig megállok, hogy KERESZTET SÓHAJTSAK ELŐTTE!!! Itt már gyakoriak voltak a szavak közti szünetek is. Látszott, hogy kínlódik. Sovány, mélyarcú vonásai szinte mondatonként változtak. - Fölgyógyulásom után, ha találkoztunk, mindig mellbevágott, mosolygott és láttam, hogy ilyenkor mindig örül. Büszke volt rám. ÉN VOLTAM AZ ÉLŐ BIZONYSÁGA ANNAK, HOGY Ő ORVOS VOLT!!! Figyelmeztető csend után hozzátette: - ÉS EMBER!!! Már jó ideje, hogy engem is elvitt ez az ember. Több mondata úgy belém ütött, hogy egy-egy szünetben újra elismételtem magamban, hogy pontosan rögződjön bennem. Én, aki érzékeny vagyok munkára, emberségre nem tudok csak okosan "tárolni" ilyen mondatokat. Igaz, vigyáztam, nehogy én "tüzeljek". Azt akartam látni, hogyan tükröződik egy ember élete abban, azokban, akikért napjait, életét áldozta. Mintha
7
2009. január-február
programozta volna mondatait. Itt értünk az elágazáshoz. Az "ember" szónál. Marasztaltam még, mert számomra fontos volt egy-két adat. - Elnézést...Szabad a nevét még egyszer? - Kis/s Béla. A Gárdos /vagy Gádorosné/ a testvérem... érdekes, ezekre nem voltam fogékony. Ti talán így tudjátok, ki volt ez az ember. - De tessék má mondani, mi van a kicsi fiúval? Zolika?.. - Kicsi fiú? Már régen felnőtt ember! Nős és orvos! - Orvoooos? És nem jön haza? A doktor úr fia? Itt beszakadt a beszélgetésünk. Eltört. Úgy, ahogy egy LEEJTETT CSISZOLT KRISTÁLY POHÁR. Mert ez az volt, ami ennél a mondatnál összetört. Az egyszerű, a csak térben gondolkodó parasztember közvetlen kérdése volt ez. Azé, aki nem tud beletörődni abba, hogy vége, s hogy Zolikának rettenetes lenne Zoltán után-ugyanott. Meg aztán az emberek Zoltán miatt várják Zolikát is és ez nem hiszem, hogy teljesíthető küldetés volna. - Nem, már máshol eresztett gyökeret, egy kórházban dolgozik. Egy mondatra sem lett volna szabad tovább kérdezni. Láttam, hogy magára hagytam emlékeivel - ahogy a "nem" szót kimondtam. Szinte menekült az álló autóból. Kereste a kilincset, a zárat, mert fullasztó lett volna a kocsi belseje. Ki kellett nyitni ezt a köbtartalmat a két véglet befutása után. Már kívülről kérdezte több lélegzetvétel után: - És a nagyságos? ...Hogy van? - Köszönöm jól. Tanít egy iskolában. - Tessék neki megmondani, hogy üdvözlöm. Valahogy a kézcsókot is mondta. Ízesen fogalmazott. Kár, hogy nem tudom ezt is pontosan. Becsapta az ajtót. Csak aztán kapkodott, hogy kinyissa újra. - Köszönöm, hogy elhozott! - Én sokkal inkább köszönöm! Nevettünk, mintha ki tudja, mióta ismernénk és szeretnénk egymást. Még a visszapillantó tükörben láttam, hogy odamegy a buszváróhoz, megáll, nekem háttal, arccal abba az irányba, ahonnan a buszt várja DE MOSTMÁR FEDETT BÓDÉVÁRÓBAN VÁRT. Ha valaki látta volna ezt az egészet, abban csak annyi rögződött volna, hogy esett az eső és egy embert a váróbódé nélküli megállótól elvittek egy olyan megállóig, ahol váróbódé van hogy ne ázzon tovább. Pedig ez a LÉNYEGTELEN!!! A lényeges az a tűz, amely újra égett percekig egy emberben és azóta bennem is és remélem, hogy e sorok olvasása után bennetek is. Én pedig egy nagy támaszt kaptam újra: ÍGY ÉRDEMES!!!! Szeretettel: Gyuszi
Felsőszentgyörgyi Hírek
EGÉSZSÉGÜNKÉRT A hosszú élet táplálkozási titkai Mi a hosszú élet titka? Konzerválható a fiatalság? Az öregedés elkerülhetetlen következményei (ráncok, memóriacsökkenés, szív és érrendszerbeli betegségek, csontritkulás, daganatos betegségek) nem pusztán a genetikán múlnak, hanem nagy részben az életstíluson, az életmódon. A táplálkozásbeli módosítások a „kontroll-életmódtortának” csak egy szeletét képezik. Íme néhány hasznos „recept „: Növeljük a vitaminbevitelt Az életkor előre haladtával a szervezet táplálékhasznosítása csökken, ami azt jelenti, hogy az elfogyasztott ételekben rejlő vitaminok, ásványi anyagok, és nyomelemek kisebb mértékben szívódnak fel. Pl. a D-vitamint a szervezet a napfény hatására állítja elő. 70 éves korra a test ezen képessége 40%-ra csökken. Szükség van tehát a D vitamin fokozott bevitelére . A B-vitamin szükséglet szintén nő az életkor előhaladásával. Három B-vitamin-típus: a folsav, B12-vitamin és a B6 –vitamin szükséges a homocisztein-szint megfelelően alacsony szinten tartásáért a vérben. A homocisztein emelkedése számos kedvezőtlen változást hoz létre, pl. a memória romlását, szív- és érrendszeri betegségek kialakulására való hajlamot. A gyümölcsök, zöldségek, mágikus „antiaging”hatásai Számos vizsgálat eredménye bizonyította, hogy a bőséges gyümölcs- és zöldségfogyasztás nagymértékben csökkenti a betegségek kialakulásának rizikóját, energikusabbak leszünk és az elhízás veszélye is csökken. Minek tulajdonítható ez a sok kedvező hatás? - Az avokadó, az olívabogyó és kókusz kivételével a zöldségek nem tartalmaznak vérnyomásemelő hatású nátriumot, a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját fokozó koleszterint és elenyésző mennyiségben tartalmaznak zsírt, mely a magas kalóriatartalma miatt kerülendő. - A friss gyümölcsök, zöldségek legtöbbje kiváló komplex vitamin- és ásványi anyagforrás: van bennük kalcium, vas, magnézium, C-vitamin, béta karotin, folsav, kálium. Gyakoroljuk a kalóriakorlátozást A jó egészség tovább szolgál, ha csökkentjük a felesleges kalória bevitelt. Emlősállatokon végzett vizsgálatok eredményei szerint az energia
8
2009. január-február
bevitel korlátozása jelentős mértékben növelte az élettartamot, emellett kisebb arányban jelentkeztek a betegségek, így a szív és érrendszeri betegségek, az elhízás, a cukorbetegség, a daganatos betegségek, memóriahanyatlás, immunrendszeri gyengeség. Nem arról van szó, hogy alultáplálttá kell válnunk, hanem csupán a cukros ételeket, a péksüteményeket, a kenyér és tésztaféléket kerülni, fagylaltok helyett fogyasszunk több zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvakat, kevés teljes kiőrlésű kenyeret, tejterméket és joghurtot. Életciklusok és a táplálkozás Az emberi szervezet a születéstől a haláláig jó néhány élettani változáson megy keresztül, amelynek alapján az élet szakaszokra oszthatók. Gyermekkor A születés után az anyatej az első és legfontosabb táplálék a csecsemőnek. Lehetőleg az első 6 hónapban csak anyatejet kapjon a csecsemő, aki a szoptatással nemcsak a megfelelő tápanyagokat kaphatja meg, de így szoros kötődés, az immunrendszer erősödése is biztosított. Féléves kor körül kezdődhet a leválasztás. Nagyon fontos először gyümölcsöket, zöldségeket adni. Fontos a fokozatosság, továbbá a sózás és a fűszerezés mellőzése. 1-3 éves korban az energiaszükséglet 11001300 kcal, a fehérjeszükséglet az összenergia 10-15%-a. Mivel ebben a korban csökken a zsírszükséglet, a felnőttek számára ajánlatos értéket közelíti meg, amely 35%. A szénhidrát mennyiségének 50-55 energia %-ot kell kiadnia. Nagyon fontos a rostbevitelre figyelni, hiszen a legtöbb gyermek ebben a korban székrekedésben élni. A folyadékpótlást lehetőleg tiszta vízzel vagy rostos levekkel oldjuk meg, de a cukrozott italokat mellőzni kell, hiszen a gyermek táplálkozási szokásai ebben a korban kezdenek kialakulni. Nagyon fontos a rendszeres étkezési ritmus kialakítása, azaz a napi ötszöri étkezés betartása. Fontos a rágcsálnivalókat, cukorkákat próbáljuk távol tartani, hiszen ezek túlzott mennyiségben elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezetnek. Várandósság A zavartalan terhesség érdekében a várandós nőnek egészségesnek kell lennie, egészségesen kell táplálkoznia. Általában az egészséges anya 10-12 kilót hízik a terhessége alatt. Az anya energiaszükséglete 15% -kal növekszik. Azonban napi 200-300 kcal-nál nem ajánlatos többet ennie, mint a terhesség előtt. A vitamin és ásványi anyagszükséglet különbözőképpen
Felsőszentgyörgyi Hírek
2009. január-február
9
alakul. Az A-,C-, E-, valamint a B-vitamin csoportból 25-30 %-al, míg a kalciumból, foszforból, és magnéziumból 50 % -kal ajánlatos többet fogyasztani. A folsav adagja is megduplázódik, nem véletlen, hogy „magzatvédő” vitaminnak nevezik. Időskor Sok időskorú ember káros szokása, hogy nem táplálkozik változatosan, inkább csak a megszokott „kedvenc” ételeit fogyasztja. Emiatt jóval nagyobb veszélye van a tápanyaghiányos táplálkozásnak. Néhány javaslat: A székrekedés idősebb korban gyakrabban alakul ki, ezért a megelőzés fontos feladat. Nem a hashajtók alkalmazása a helyes megoldás, hanem a rostokban gazdag ételek fogyasztása. Az idős embereknek több kalciumra van szüksége, ezért a tej és tejtermékek fogyasztása alapvetően fontos. Az életkor előre haladtával a szervezet víztartalma csökken, ezért fontos a rendszeres folyadékpótlás. Idősebb korban romlik bizonyos vitaminok hasznosulása és tárolása, és mivel rosszabb hatásfokú a D-vitamin szintézise is, ezért hoszszabb időt célszerű a szabad levegőn tartózkodni. Változatosan, sokrétűen célszerű táplálkozni, legalább napi négy alkalommal. El kell kerülni az egyszeri, nagy mennyiségű étel fogyasztását. Összefoglalva: Tény, hogy az egészséges táplálkozás kedvező hatása jobban érvényesül a fizikailag aktív, rendszeresen sportoló idősebb embereknél. Ugyanakkor az aktív testmozgást végzőknél általában kisebb az izom és kalciumveszteség, jobban működik a szervezet védekezési rendszere és csökken a keringési betegségek előfordulásának valószínűsége. Koós Jánosné védőnő
Esélyünk van a gyógyulásra? A rák világnapja (február 4.) mindig jó alkalmat jelent elgondolkodni azon, hogy mennyire elterjedt problémát jelentenek a tumoros betegségek. Kinek ne fordult volna még elő a családjában rákbeteg? Szerintünk igen kevesen vannak ilyen szerencsések. Jobb hát mindent megtudni ezekről a betegségekről. Figyelmébe ajánljuk a www.hazipatika.hu weboldalon olvasható cikkeket
és Árvai Magdolna: Élek, jól vagyok: Előzzük meg a daganatot! c. könyvét.
CIVIL HÍREK András napi bált tartottunk A Rozmaring Pávakör 2008. november 29-én, szombaton a művelődési házban tartottuk meg szokásos András napi mulatságát. Igaz mi már egy héttel előbb elkezdtük a ráhangolódást, ugyanis 22-ére a kedves szentlőrinckátai barátaink hívtak meg bennünket egy vacsorával összekötött estére. Minden évben így van ez már hagyományosan. Nagyon vártuk már mivel új nótacsokrot tanultunk, hogy ez is elnyeri-e a kedves vendégeink tetszését. A műsor első részben Petőfi Sándor megzenésített verseit adtuk elő. Zárásként meg az új dalcsokrot, ami igazán jól sikerült. Műsorunkban részt vett Csontosné Olgika, Monti Marika néni és a Szentlőrinckátai pávakör is két számmal, akiket szintén nagy tapssal fogadott a nézőközönség. Utána finom vacsorát szolgáltak fel a jászfényszarusi Vágó Bt. dolgozói. A hangulatot tovább fokozta Túró Erika szintetizátor játéka, amire aztán mindenki táncra perdült. A szünetben, míg Erika megpihent, Csonka Laci (Didi) zenéjére mulatott mindenki. Éjfélhez közeledve a tombolasorsolás következett, amit mindenki érdeklődéssel várt. Nagy örömünkre szolgált, hogy Zelenai Tiborné polgármesterasszonyunk és két képviselő úr is megtisztelt bennünket jelenlétével. Jól érezte magát mindenki, öreg és fiatal együtt ropta a táncot. A zene és a tánc, jó magyar szokás. Jól esik egy kis kikapcsolódás ebben a rohanó világban. Tartsuk meg szokásainkat, s meglátjátok egy kicsit jobb lesz a világ is! Boldog újesztendőt kívánunk minden olvasónak és pártoló tagjainknak a Rozmaring Pávakör nevében! Mák Zoltánné Azóta a csoport túl van a hagyományteremtő céllal megrendezett Batyus bálon is, ami 2009. febr. 14-én szombaton 17 órakor tartottak a művelődési házban. A KÉK NEFELEJCS NÉPDALKÖR 2009. február 28-án zártkörű műsorral, vacsorával egybekötött vidám farsangi összejövetelt rendez tagjai, pártoló tagjai részére.
Felsőszentgyörgyi Hírek
NYUGDÍJAS KLUB HÍREI Január 14-én tartottuk meg a hagyományos Pótszilveszteri rendezvényünket a klubtagok és meghívott vendégeinkkel. A vacsorát készítették Molnár Józsefné, Halasi István és Halasi József tagjaink igazi házias ízekkel. A felszolgáló asszonyok pedig vicces öltözékükkel, hangulatosan tálalták a finomságokat. Az este hagyományosan újévi köszöntővel, a Himnusz meghallgatásával és pezsgőbontással történt. A finom vacsorára jól csúszott a tagok és a vendégek által hozott finom bor és kisüsti pálinka. Az est vidáman telt közös nótázással és tánccal. A következő héten már összeállítottuk a műsorszámokat a VIDÁM TAVASZKÖSZÖNTŐ EZ+AZ címet viselő egész estés műsorunkra. Szorgalmasan tanuljuk a szerepeinket és keddenként a klubfoglalkozásokon próbálunk. 28 klubtagunk vállalt valamilyen feladatot, szerepet. Lesznek vicces jelenetek, zenélés, nótázás, tánc és ballada előadása. A műsorra 2009. március 28-án kerül sor, amire nagy tisztelettel hívunk és várunk mindenkit! Németh Miklósné klubvezető
Továbbtanuló Fiatalokért Alapítvány Jászfelsőszentgyörgy Közhasznú Jelentés – 2006. Az alapítvány vagyona a tárgy év Elején: 29.545, - Ft Végén: 39.546,- Ft Lekötött betét a tárgyév Elején: 150.000, - Ft Végén: 156.890, - Ft Bevételek: Kamatjóváírás 6.319, - Ft SZJA 1 % 88.042, - Ft Magánszemély támogatása: 19.200, - Ft Összesen: 114.050- Ft Kiadások: Bankköltségek: Működési kiadás: Összesen
2009. január-február
10
7.570.- Ft 91.420,- Ft 98.990,- Ft
A SZJA 1%-ból befolyt összeg 88.042,- Ft Teljes egészében kifizetésre került a továbbtanuló fiatalok támogatására.
Közhasznú Jelentés – 2005. Az alapítvány vagyona a tárgy év Elején: 9.964, - Ft Végén: 29.545,- Ft Lekötött betét a tárgyév Elején: 150.000,- Ft Végén: 200.000,- Ft Bevételek: Kamat jóváírás 7.545,- Ft SZJA 1 % 73.579,- Ft Magánszemély támogatása: 10.000,- Ft NCA pályázat 100.000,- Ft Összesen: 191.124,- Ft Kiadások: Bankköltségek: Működési kiadás: Összesen
9.637,- Ft 213.830,- Ft 223.467,- Ft
A SZJA 1%-ból befolyt összeg 73. 579,- Ft, amely teljes egészében kifizetésre került a továbbtanuló fiatalok támogatására. Az alapítvány adószáma: 18821103-1-16 A továbbiakban is számítunk minden jóérzésű ember támogatására. Köszönjük a fiatalok nevében is! Eszes Tamásné – a kuratórium elnöke
RÖVID HÍREK A színházba járó közönség mostanában két remek előadásnak is örvendezhetett. December 20-án a jászfényszarusi Fortuna Színjátszó Kör Tamási Áron: Énekes madár c. darabját, míg január 24-én a jászárokszállási Görbe János Színjátszó Egyesület Nóti KárolyFényes Szabolcs - Szenes Iván: Nyitott ablak c. vígjátékát adták elő fergeteges sikerrel. Február 22-én kerül sor a művelődési házban az évente egyszer megrendezendő SAKK VERSENYRE.
MEGHÍVÓ Március 5-én 17 órától a József Attila Művelődési Házben a nagy sikerre való tekintettel újra fellép BUDAI ILONA népdalénekes. A rendezvényt a J-N-SZ Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet, valamint az NKA támogatja. A BELÉPÉS INGYENES. Mindenkit szeretettel várunk! Ménkű János - igazgató
Felsőszentgyörgyi Hírek
2009. január-február
11
KÖNYVTÁR ÉS TELEHÁZ HÍREK
Új könyveinkből…
Könyvajánló…
Friderikusz eddig: interjúkötet Lévai Katalin: Varázskert Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok A Jászság könyvészete Cenzúrázott egészség: a betegségipar futószalagján/ Dr. Lenkei Gábor Belső feng shui: az ősi kínai művészet alkalmazása a belső fejlődésre
Dr. Csernus Imre: A nő Dr. Csernus könyve igen élvezetes olvasmány. Lényegében ragadja meg a férfi és nő kapcsolatát és a női szerepköröket, tulajdonságokat. Mondhatnám azt is, hogy rendesen lerántja rólunk a vizes lepedőt, és nem szépíti, vagy finomítja a dolgokat. Eltekintve az időnként vulgáris kifejezésektől, amit időnként előszeretettel használ nekem tetszett a könyv és ajánlom nem csak nőknek! Részletek a könyvből: „Amikor azon gondolkodom, mi lehetne ennek a könyvnek a célja, arra jutottam, hogy semmi más, mint felhívni a figyelmet arra, hogyan érheti el valaki a megfelelő kisugárzást. Mert ha nincs kisugárzás, akkor a látszólag jól megélt szerepek valójában álszentté, erőtlenné és bizonytalanná válnak, s ebből egyértelmű, hogy az ember élete kudarcos lesz. Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.” „Miért hanyagolják el magukat sokszor a nők? Csak pénz kérdése lenne ez? Vagy nincs rá idejük? Nem hiszem. Nem, nem… Igényesség kérdése mindez, azt hiszem. Nincs meg a belső indíttatás, hogy a külsejüket is megfelelően ápolják. Vagy átbillennek az egészséges határon, elhanyagolják a feladataikat, és csak a külsejükkel foglalkoznak. Egy adott normájú világban élünk, ahol a külső megfelelő ápoltsága is fontos, mert kiegészíti a kielégítő önmegvalósítást, de emellé még a belső tartalmak megfelelő csiszolása is elengedhetetlen. Ép testben ép lélek, ezt mondják, de ez csak akkor jön létre, ha az emberben megvan az igény mindkét oldal kiegyensúlyozott fejlesztésére.” „Szeretettel hozzáérni a másikhoz, az egy dolog. Szerelemmel hozzáérni a másikhoz, óriási különbség. És mindezt lehet látni. A szerelem akkor marad meg, ha fel tudnak nézni egymásra, miközben egymástól függetlenül is élik életük összes szerepét.” „Ezeknek az embereknek az életében mi az új esemény? Mi az új kihívás? Nincs új kihívás. A fehér holló csoport viszont tudja, hogy az állandóan jelen lévő fiatalságot az adja meg, ha valaki – teljesen mindegy hogy hány éves – mer új dolgokba belevágni. Csak az új dolgokban való részvétel adja meg az embernek azt az adrenalint és erőt, amitől érzi, hogy Él. Ez a fiatalság elexírje. Akik mernek folyamatosan valami újba belefogni – tekintet nélkül arra, hogy ötven, hatvan, vagy hetvenévesek -, azoké a szerencse is. Bátraké a szerencse, nemde?”
Gyerekeknek: Teherautók, vonatok és traktorok Benedek Elek: Grimm-mesék Kreatív ötletek/ McGuire, Lizzie A könyvtárban március 13-án pénteken 16 órakor történelmi vetélkedőt rendezünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére. 7-8. osztályos tanulók és középiskolások 4 fős csapatainak jelentkezését várjuk. Március 22-én a Víz Világnapja alkalmából Internetes vetélkedőt hirdetünk, amely a község honlapján lesz elérhető: www.jaszfelsoszentgyorgy.hu. Április 16-án 10 ÉVES A TELEHÁZ címmel fotókiállítás nyílik a művelődési házban. Április 19-én rendezzük meg a Költészet napi SZAVALÓVERSENYÜNKET. Óvodásoktól kezdve várjuk a verskedvelőket. Az idén Radnóti Miklósra emlékezünk születésének 100. évfordulója alkalmából. A könyvtár 15 órás ingyenes tanfolyamokat szervez, amelyben az Interneten elérhető elektronikus ügyfélkapu megnyitását, annak használatát sajátíthatják el. A tanfolyamokat hétköznap délelőtt, vagy szombaton délután tartjuk. Kérjük, ne szalassza el a lehetőséget. JELENTKEZZEN ÖN IS! Megyeriné Nagy Magdolna könyvtárvezető
Felsőszentgyörgyi Hírek
2009. január-február
12
TÁJÉKOZTATÁS
HUMOR
Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál 2008. novemberében személyi változások történtek, melyből kifolyólag mind a gyermekjóléti, mind a családsegítői feladatokat egy személyben látom el a településen. Tevékenységi körünk és elérhetőségi helyünk továbbra sem változott. Hivatalos ügyeik, munkavállalási nehézségeik, családi konfliktusaik, gyermeknevelési és gyermekjogi kérdéseik kapcsán továbbra is bizalommal fordulhat hozzánk, ahol tanácsadással, támogatásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzájutásában igyekszem segítségükre lenni.
A kopasz skót bemegy a gyógynövényboltba: - Állítólag az önöknél kapható hajnövesztő csodákat művel... Én is kipróbálnám. Rendben - feleli az eladó. - Kicsi vagy nagy üveggel kér? - Kis üveggel kérek, - feleli skót nem szeretnék túl gyakran fodrászhoz járni *** A skót fia öt pennyt kér az apjától, mire az apa: - Négyet kértél? Minek neked három? Elég neked kettő. Nesze, itt van egy! Dobjuk fel, ha fej, akkor a tiéd lehet! *** A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam.
Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8-12. Kedd : 8-12. Csütörtök : 13-16. Battyányi Anikó - családgondozó
„IDÉZHETŐ IDÉZETEK”
EGYHÁZI HÍREK
“A jól megcsinált dolog jobb, mint a jól elmondott.” (Benjamin Franklin)
A Római Katolikus Egyház jászfelsőszentgyörgyi egyházközségének nevében tájékoztatjuk a községünk polgárait az egyházadó és az egyéb szolgáltatások után fizetendők mértékéről.
“Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” (Albert Einstein)
Egyházadó: - aktív dolgozóknak 2 000,- Ft - nyugdíjasoknak 1 500,- Ft Sírhely megváltása /25 évre egy személynek 12 500,- Ft Síremlék bevitele 5 000,- Ft Harangszó 800,- Ft Misemondatás 2 000,- Ft
FELLHÍVÁS! Tisztelt Jászfelsőszentgyörgyi Lakosok! Egyházközségünk döntött műemlék jellegű templomunk teljes felújításáról. Ennek keretében a külső tatarozást elvégeztettük és szeretnénk folytatni a belső felújítással. Ehhez az Egyházközség nevében kérjük anyagi támogatásukat. Adományaikat befizetni a Jász Takarékszövetkezet helyi fiókjában lehet. Segítségüket, támogatásukat előre is köszönjük. Egyházközség tagjai
„Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”
REJTVÉNY Mi a közös előtag? a. -név, -orvos, -védő, -eledel b. -búvár, -dráma, -moly, -kiadás, szemle
A megfejtéseket március végéig lehet leadni a könyvtárban. 3 szerencsés olvasónk könyvjutalomban részesül. Felsőszentgyörgyi Hírek Jászfelsőszentgyörgy község lapja Szerkesztő: Megyeriné Nagy Magdolna Kiadja: József Attila Művelődési Ház, Könyvtár Teleház Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 63. Tel./ fax: 57/520-010 E-mail:
[email protected] Megjelenik: időszakosan Felelős kiadó: Zelenai Tiborné polgármester
Felsőszentgyörgyi Hírek
13
JÁTSZANI JÓ! „Valójában minden ember játszik – az élet nagy színpadán.” Én már gyermekkoromban megismertem a színpadon való játszás örömét. Emlékszem, hogy a Csipkerózsikát játszottuk parádés ruhákban, amit a felejthetetlen Hame Mária tanító nénink tanított be nekünk gyerekeknek. Én a tavasztündér voltam, de szinte valamennyi iskolás játszott benne. A következő évben a Hétszínvirág-ban tündérkirálynő voltam, s nagyon boldog volt minden benne szereplő gyermek, s velünk együtt a tanító nénink is. Aztán a nyári szünetben vittek bennünket táborozni, hol a Balatonhoz, hol meg a hegyekbe. 14 évesen már felnőtt szerepet játszottunk a Pöttyes című színdarabot adtuk elő, amit Zsiron Tiborné tanított be a kis társulattal, amit a helyi tűzoltó fiúk és lányok adtak elő, amiről egy régi fénykép is árulkodik.
2009. január-február
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK… A martfűi Városi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet minden évben megrendezi a JászNagykun-Szolnok Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlatot, amire amatőr képző- és iparművészek alkotásait várják. Községünkből Szolnoki Lászlóné már több alkalommal vett részt ezen az igen színvonalas kiállításon festményeivel. 2008-ban az Ősz a Székesen c. festményét érdemesítette a zsűri kiállításra méltónak. A COOP RAJZPÁLYÁZAT díjazottja községünkben élő gyermek lett. Immár második alkalommal hozott el értékes díjat a Tisza COOP Zrt. által kiírt rajzpályázaton Eszes Enikő. Első alkalommal 2007. decemberében I. helyezést ért el alsós kategóriában. Jutalma egy X-Box játék lett. 2008. decemberében, pedig egy szép kerékpár boldog tulajdonosa lett, II. helyezettként alsós kategóriában. Gratulálok és további szép sikereket kívánok. (a szerk.)
Az előttünk való fiatalok is játszottak és az előadásaikat mindig szeretettel néztük meg és vastapssal jutalmaztuk játékukat. Ilyen volt a Danden György, vagyis a Duda Gyuri, amiben Ceceli Rózsika, Kovács Pista, Bugyi Valika és még sokan mások is játszottak. Ma már a nyugdíjasokkal alkotunk egy nagyszerű csapatot, és büszke lehet, aki közénk tartozik, mert mi is minden évben szórakoztatjuk a falu lakóit. Gyakran meghívnak bennünket különböző rendezvényekre és nyugdíjas Ki mit tud - okra, ahol mindig nagyon nagy sikerünk van és a díjazás sem marad el, mivel legtöbbször mi hozzuk el a pálmát, az első három hely valamelyikét, vagy mindegyiket a különböző műsorszámainkkal. Idén is lesz előadásunk, amit már nagyon várunk, hogy egy kicsit megfeledkezzünk a mindennapi gondjainkról, bajainkról, még ha csak egy estére is. Szeretnénk mosolyt fakasztani az arcokra és gondtalan szórakozást nyújtani a kedves nézőknek. Mák Zoltánné
Eszes Enikő 2. osztályos tanuló
Felsőszentgyörgyi Hírek
2009. január-február
14
VISSZA AZ IDŐBEN… A múlt felidézése és a jelenbe való átültetése kellemes, szívet melengető folyamat – mely ötvöz és duplán ad ismeretet fiatalnak és idősnek. Helyesen rendelkezett a Sors, amikor úgy döntött, hogy a halandót nem engedi feledni: ne szálljon el végleg sem a hang, sem a látott világ, sem a tapintás, sem a prousti ízlelés okozta felidézése a múltnak; hanem hozza elő a gondolati következményeket, párosuljon számtalan intuícióval, kapcsolódjon az ösztönös megérzéssel és szője át meg át az elmét. És most következzen belőle, Marcel Proust boldogságelmélete: az emlék feldobja (felemeli) az embert az ünnepnapokba és többé teljesen nem ejti le, hanem egy magasabb szinten hagyja, amelyre rárakódik a következő tudásszint – árnyalat. Ez az: és ez stimulálja tovább az emberek energiáját, mint napfény az elvetett vetőmagot, amely holdtöltekor a talajba kerülve rohamos fejlődésnek indul; fejlődik a költő-író és az olvasó-befogadó, külön-külön, más-más szinten. Isten tudja, ki jár jobban. Ennek bizonyítására átmegyek emlékezetbe – innen a torony-panel nyolcadik emeletéről, a szülőfalum, Jászfelsőszentgyörgy történéseinek felidézésére. A forródrót ki van húzva, képzeletben – légvonalban. Izzik, szikrázik a vonal minden gondolatra, mondatra. Azt mondják az illetékesek, hogy az ember vissza tud emlékezni három-négy éves koráig: nagyvonalakban, de alaposan is, egy-egy mozzanatra és mondatra is. Próbáld csak ki, nyájas olvasó: menj le alfába; számolj visszafelé száztól-egyig, lassan, mélyen lélegezve, szemed becsukva, kezed öszszekulcsolva, vagy imát mondva; beleélve imádkozva. Az agy ilyenkor hirtelen megpihen és aktivizálódik is, és eruptív-gyorsan szüli a rengeteg gondolatot. Zseni leszel! Verset és novellát is tudsz írni – megtáltosodsz. Visszaemlékezel 1944-re a kötelező, kis óvóhely-tákolmányra, ahová lementünk légiriadó esetén és hullott a fejünkre a tetőről a szalma. Azért gyertyát mertünk gyújtani, izgalmunk kínjaiban, hogy teljen az idő. A front viszonylag gyorsan átment a falun, károkat okozva és civil áldozatot szedve; robotra hajtva, fázva, éhezve tette a lakosság kötelező mindennapi feladatait. 1945. májusában már az Ausztriából visszaérkezett és ott harcba nem vetett (de tervezett) Demokratikus Hadsereg katonái masíroztak falunk utcáin. A Kossuth utcai Futura gabonaraktáraiban voltak elszállásolva és onnan kanyarodtak ki az őket váró, kíváncsiskodó falu népe
elé. Később belőlük szervezték az 1. Vasútépítő Dandárt; azon belül az aknaszedő zászlóaljat – Jászberény központúsággal. Jött az alegység soványan, füstölt –csontszemű – izmosan, kopott mundérban – hiszen sok mindent kivittek az országból, de a fiatalságukat, jókedvüket, magyar virtusukat nem. Énekeltek: „Édes Erdély itt vagyunk, Érted élünk és halunk.” Óh, el nem veszett hangok, ti végig kísértetek egész életem során, most lettetek csak igazán, teljesen az enyémek, mert mára értetek be és most adjátok égészben magatokat. Ötvöződik a múlt a jelennel, kikristályosodva összehasonlítva. Az utca két oldalán naponta várta a honvéd szakaszt a fiatalság és a lakosság. A fiatalok, mint kiszolgált, öreg leventék és lehet, hogy cserkészek is, éltek-haltak a katonákért. Beleképzelték magukat a helyükbe – boldogok voltak. Toporogtak, csattogtatták bokájukat, mint lőtt varjú a sebzett szárnyait. Hol vagytok Ti mostanra – Csontos Laci, Varga Árpi, Márton Jancsi, Nagy Jani, Bálint Gabi, Cigány Imre, Hirt Pista, Kővágó Pista, Szúri Jani, Toldi Béla, Schhőnein Sanyi, Simonyi Vili, Herédi Józsi, Ézsiás Imre, Szabó Gyuri, Juhász Jani, Juhász Imre, Thuróczy Gyuri, Bóta Sanyi, Molnár Pista, Balogh Kálmán, Bata Péter, Turjányi Sanyi, Rimóczi Imre, Fodor Antal? (folytatása következik) Írtam: Székesfehérváron, az Úr 2008. esztendejében, Szent Szilveszter napján Jász F. György