ÉRDI LAP Ingyenes választási kiadvány 20 000 példányban
A
P O L G Á R I
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
Ö S S Z E F O G Á S
L A P J A
facebook.com/er di.fidesz; facebook.com/t.meszaros.andras; er difidesz.hu
„Még soha semmi nem épült fel csettintésre” Interjú T. Mészáros András polgármesterrel Lassan véget ér az önkormányzati ciklus, októberben polgármestert és képviselőket választunk. Ez az időszak a számvetés ideje is: mi történt Érd életében ez alatt a négy év alatt, milyen munkát végeztek képviselőink és a városvezetés. Mindezekről T. Mészáros András polgármesterrel beszélgettünk. – Alig indult még el a kampány, ahogy kikerültek az ön választási plakátjai, máris megrongálták azokat. Mit szól hozzá? – Tulajdonképpen nem csodálkozom. Egy választási kampány mindig kihozza az önuralomra, mértéktartásra kevésbé érett emberekből az elfojtott ösztönöket. Bár bíztunk abban – és kértük is erre a választáson indulni szándékozó szervezeteket, jelölteket – hogy nyugodt, mérsékelt, a programokra koncentráló kampányt folytasson minden résztvevő, ez láthatóan nem mindenkinél talált meghallgatásra. Lelkük rajta. A parlamenti választáson Érd már kapott ízelítőt a baloldal stratégiájáról, amelynek célja a botránykeltés volt, úgy látszik, ezt most sem ússzák meg az érdiek. Ez sajnálatos, ugyanakkor tenni ellene nem tudunk. Amit mi megtehetünk és amit meg is teszünk, az, hogy a programunkról, a városért eddig elvégzett munkánkról
beszélünk. A többi a választók dolga, nekik kell dönteniük október 12-én arról, hogy a város fejlődésének folytatására vagy a zavarkeltésre, a botrányokra, a minden alapot nélkülöző ígérgetésekre szavaznak-e. – A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei és ön is kevesebb mint 12 óra alatt gyűjtötték össze és adták le az ajánlói aláírásokat, ráadásul az előírt többszörösét. Hátradőlnek ezek után? – Szó sincs hátradőlésről, a választás nem az ajánlóívek leadásával dől el. A munka javarésze most kezdődik. Képviselőjelöltjeink és a Fidesz önkéntes segítői a következő hetekben igyekeznek a lehető legtöbb érdivel találkozni és beszélgetni velük arról, hogy az itt élők hogyan látják a város jelenét, milyen elképzeléseik vannak a jövőjéről. Elmondjuk, hogy milyen konkrét terveink vannak a következő évekre. Ezek a tervek szerves részét képezik annak a várospolitikának, amelyet az elmúlt években megvalósítottunk. Vagyis azt a munkát szeretnénk folytatni, amelyet elkezdtünk, és ami Érd immár látható fejlődését eredményezte. Befejeződött végre a csatornahálózat teljes kiépítése, ami megyei jogú városunk régi adóssága volt.
(Folytatás a 2. oldalon)
T. Mészáros András polgármester és Bács István kampányfőnök az ajánlóívekkel
Civilek csatája buktatókkal Kényszerhelyzetben az érdi ellenzék Start! Beindultak a választási rakéták. A Fidesz első körben 12 óra alatt teljesítette a feladatot, egységesen leadták az ajánló aláírásokat. T. Mészáros András rögtön feladta a leckét a polgármesterjelölteknek: 2000 aláírást gyűjtött, és ennél nem illik kevesebbet gyűjteni a versenytársaknak sem. De félre a tréfával, rövid helyzetkép az induló önkormányzati választások startjáról. Elsőként nézzük meg, hogyan sikerült a civileknek! Taktikai harc essünk be az ellenzék kulisszái mögé: sima volt a felkészülés vagy voltak ellentmondások? Amiről álmodtak, az nem jött össze: nem lett Érden ellenzéki egység, pedig nem sok kellett hozzá, egy vékony hajszálon múlott: pontosabban a Civil Érdeken (Meggyesek) és a 20-30 Egyesületen. Pedig olyan szépen indult! Tőkés István és Martin Norbert együtt, kéz a kézben jelentették be: Ezúton tájékoztatjuk szimpatizánsainkat, Érd polgárait, valamint a szélesebb közvéleményt, hogy a 2014-es őszi önkormányzati választáson a Civil Érdek Egyesület („Meggyesek”), és a 20-30 Egyesület közösen kíván polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket indítani, és közös listaállításon keresztül kívánja megméretni magát. Istenem! Olyan szép volt: Martin és Tőkés együtt! Bizony csak szép volt! Közben ment a harc: ki legyen a polgármester jelölt?
L
zártam, mert nem szándékozom senkit sem megbántani. Mindenkinek szíve joga, hogy a választáskor,kit választ. Az érdiek majd eldöntik, kit tartanak alkalmasnak. Csőzik László urat leváltottuk a tavasszal, mert az egyesületünk akarata és szándéka ellenére túlságosan összeállt a pártokkal, és helyette egy olyan elnököt választottunk, aki soha semelyik pártnak nem volt a tagja, teljesen tiszta és fedhetetlen. Azért tettük mindezt, mert már készültünk az önkormányzati választásokra. Mindez tavasszal történt. Természetesen folytak tárgyalások a közös indulásról is, ahol valóban felmerült a Csőzik László úr neve is, mint azé a potenciális jelölté, akit Érd lakosságának 81 % ismer (csak a jelenlegi polgármestert és Döcsakovszky Béla urat ismerik többen), akinek a legalacsonyabb az elutasítottsága valamennyi ismert jelölt közül (Ismert alatt olyat értek, akit a családján kívül is ismer valaki), akinek, ha valakinek akkor neki, lett volna esélye megszorongatni a jelenlegi polgármestert. Az ő jelölését alapvetően nem a 20-30 Egyesület hozta szóba, hiszen mi tavasz óta Csengeri Attila úrban gondolkodtunk, de természetesen, ha egyesületünk alapító tagjából vált volna egy elfogadható alku keretében közös polgármester jelölt, azt nyilván mi is támogattuk volna.
Részletek egy levelezésből (Facebook) Elfeledkezik arról, hogy Önök Csőzik Lászlót akarták, de akkor sántított volna, az un. nem párthoz kötődés nyilatkozatuk. Így végül is elnöküket indították, de háttérben továbbra is Csőzik és Szilvás urak mozgatják a szálakat. Ez tolerálható?
Válasz: Önök kérik, hogy azon bizonyos hét vasárnap éjfélig nyilatkozzon a Civil Érdek (Ha gondolja, ide is bemásolhatom, hogy más is láthassa.) hogy Csőzik Lászlót támogatja-e, mert a következő héten sajtótájékoztatón be akarják jelenteni, ha nemleges választ kaptak. Tehát, ha valaki hazudik az Ön. Nem kell senkit megkérdeznem ezzel kapcsolatban, mivel magam is az Egyesület vezetőségi tagja vagyok és én is megkaptam az e-mailük másolatát, és a nemleges döntés meghozatalánál is jelen voltam.
Válasz: Tisztelt XY úr/asszony, részemről ezzel le is
Válasz: Tisztelt Asszonyom! ÖN HAZUDIK! Soha
nem jelöltük a Dr. Csőzik Lászlót. A Civil Érdek Egyesülettel arról tárgyaltunk, hogy ha mindenki a Lacit akarja, akkor legyen közös jelölt. A Jakab úr és mások többször is próbáltak minket rávenni arra, hogy jelöljük a Lacit, és majd ők, Önök támogatják, de ez a jelölés nem történt meg. Mindig kategorikusan elhatárolódtunk attól, hogy mi jelöljük, egyedül a Csőzik urat. Mivel azonban err. ől folytak leginkább a tárgyalások, így erre kértünk választ. Már megbocsásson, ahhoz, hogy mi elinduljunk, egyedül nem kellenek Önök! Ez valóban még viccnek is rossz! Az Ön által jelzett levélben - ugyan valóban kicsit pongyola fogalmazásban - arra kértünk választ, hogy együtt bejelentjük-e Dr. Csőzik László jelölését. Mivel Önök húzták az időt, nálunk maradt az eredeti felállás és a tavaszi döntésünk szerint Csengeri Attila úr jelölését jelentettük be. Nagyon sajnálom, ha Önt nem megfelelően tájékoztatták. Tényleg jó lenen, ha nem a mi oldalunkon folytatná a gyalázkodását. Szép estét, jó álmokat a sokszínű jelöltjükhöz. Az
Önök civilsége már rég a múlté. Négy éve KDNP mos MSZP-DK legközelebb JOBBIK vagy ki tudja mi. Önöknek, önöknek nincs semmilyen tartásuk. Elbukott a Huszár! Válasz: Arról volt szó, ha mások is támogatják, Csőzik Lászlót, akkor természetesen az Egyesületünk mellette áll. De nem így történt, a többségtől nem kapott támogatást. A megegyezés arról szólt, hogy mindkét egyesület azt a jelöltet támogatja, aki mögé a legtöbben állnak. Ne ferdítse el a tényeket. Én nem mondom olyan csúnyán, hogy ÖN HAZUDIK, vádol. Ön saját magával is ellentétbe került, mert azt írta, hogy soha nem is jelölték, máskor meg azt, hogy mind két név felmerült. Az e-mail-ben egyértelműen őt kérik, támogat!
(Folytatás a 3. oldalon)
Parkváros következik!
Írásunkat a 3. oldalon olvashatják!
2
ÉRDI LAP
Ki érti ezt? Az a fránya program...
K
ampány-nagyüzem van, múlt héten elkezdődtek az aláírásgyűjtések, és az indulóknak valahogy el kell hitetniük a lakosokkal, hogy érdemes valamiért rájuk szavazni, vagy legalább az ajánló ívet aláírni. Valamit mondani kell tehát, valami hihetőt, ami egyben szép is, jó is, előremutató, és valamennyire eltér a többi indulóétól. Igen ám, de mit? Program kell tehát. Ha polgármester-jelöltről van szó, akkor egész Érdre, ha képviselő-jelöltről, akkor a választókerületre. Ehhez először is ismerni kell a területet. No nem úgy, mint egyes független jelöltek, akik keverik a szezont is a fazonnal, hanem tényleg. Tudni kellene, mennyi az annyi, meddig tart Érd, illetve az adott terület. Ismerni kellene problémáit, és ráadásul azt is, mit oldottak meg eddig. Mert olyannal kampányolni, ami már van, nevetségbe fúl. Sóskúti területet érdinek hinni az abszolút tájékozatlanság kategóriája, ezt egy magára valamit adó jelölt elkerüli (nem úgy a baloldal Függet Lenkéje), aki a mai napig nem tudott értékelhető programmal előállni. Program kell tehát. Igen ám, de egy jó programhoz tudni kell ezt-azt, például: mekkora Érd költségvetése, bevétele és kiadása, vannak-e elfogadott ilyen-olyan koncepciók, mik a kötelezettségek, mire lehet pályázni és hogyan, mi készült már el, mi van tervben, mi van az asztalfiókban? Ezért tapasztalhatjuk sokszor, hogy a nem kellően tájékozott – úgy is lehet mondani, hogy tájékozatlan – jelöltek program helyett kívánságlistával állnak elő. „Még soha semmi nem épült fel csettintésre” – mondta az első oldalon kezdődő interjúban a polgármester, és hozzátehetem azt is, hogy erős óhajtásra sem. Programot írni könnyű is meg nehéz is. Könnyű azoknak, akik összehordanak hetet-havat, nehéz azoknak, akik azt meg is szeretnék valósítani. Mert könnyű felsorolni, hogy utakat, vízelvezetést, közbiztonságot – ezek szinte minden jelölt programjában szerepelnek –, de mindezeket csak azok tudják megvalósítani, akik tisztában vannak azzal, hogy egy város vezetése nem kívánságműsor, bizony vannak realitások is, a kassza pedig hamar kimerül. Amikor a Fidesz azt mondja, hogy „folytatjuk”, akkor ebben benne van az is, hogy eddig ezt meg azt tették. Körül kell csak nézni a városban, és jól látni a lépésről lépésre megvalósított fejlesztéseket, és most azt ígérik, hogy ezek a lépések folytatódni fognak, olyan ütemben, ahogyan a körülmények engedik, de mindenképpen folytatódnak. Nem kell nagy meglepetésekre számítani, mert szisztematikusan, egyik fejlesztést a másikra építve alakul, korszerűsödik Érd, beteljesítvén a virágzó kertváros ígéretét.
Mérnök, mérnök...
Ú
gy látszik, a most indulók között mérnökökkel tele van a padlás. Persze mérnök és mérnök között óriási különbségek vannak, de a Parkváros M7esen túli területén induló egyik mérnökkel biztos, hogy nem terveztetnék és gyártatnék semmit. Ugyanis összetákolt, helyesírási és stilisztikai hibáktól hemzsegő bemutatkozásában úgy szeretné a vízelvezetést megoldani, hogy felülről kezdené a kiépítését. Nyilván arra gondol mérnökünk, hogy a víz lefelé folyik, amiben igaza is van. No, de hová? Nem kell mérnöknek lenni ahhoz, hogy belássuk: a többiek nyakába. Ha nem alulról építjük ki a rendszert, akkor úgy járunk, mint elődeink: rávezetjük a vizeket az alantabb lakók kertjeire, házaira. Ezért kellett régebben homokzsákkal védeni záporok után bizonyos utcákban az ingatlanokat, ezért árasztotta el Érd alacsonyabban fekvő területeit az özönvíz, mert a most protestáló mérnökökhöz hasonló tudású „szakemberek” döntöttek hasukra ütve a vízelvezetésről – meg sok másról is városunkban –, és meggondolatlanul, össze-vissza építették meg az árkokat. Természetesen nem a mérnökök ellen vagyok, hiszen a Fidesz jelöltjei között is vannak mérnökök, a városházán is dolgoznak sokan, hanem a mérnök végzettséget lejáratókat szeretném a helyükre tenni. Kedves józanul gondolkodó érdiek: olyan mérnököket válasszanak, akik tudják, mit miért tesznek, és azt is, mi lesz a következménye!
A törmelékpártok agonizálása „A demokratikus oldalon ádáz küzdelem zajlik. A korábban monopolhelyzetben politizáló Magyar Szocialista Párt elveszítette a dominanciáját. Ez drámai változás. Belátom, hogy az MSZP-ben nehéz feldolgozni ezt a tényt. ... az MSZP sikerét sokáig az adta, hogy csaknem két évtizedig egyidejűleg volt képes programot adni a feltörekvő és a leszakadó Magyarország számára. Az MSZP azért szakadt szét 2010 után és jött létre a Demokratikus Koalíció, illetve az Együtt-PM, mert a szocialisták oktalanul feladták ezt a politikát.” em más írta a fenti sorokat, mint Gyurcsány Ferenc, aki tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a baloldalból „törmelékpártok” kusza halmaza legyen, mert nem csak a fent említett néhány pártocska küzd életéért az MSZP sírhalmán, hanem tucatnyi egyéb – az SZDSZ romjaiból fakadó alakulatokról már ne is beszéljünk. Ezek a pártocskák hasonlóak a dzsungelben bujkáló japán katonákhoz, akik közül az utolsó a hetvenes években adta meg magát, mert évekig nem tudták, hogy a háborúnak vége. Mondjuk hát ki újból és újból: elvtársak, az MSZP-nek vége, elő lehet bújni, el lehet feledkezni a davajgitárról és a munkásőr-egyenruháról, ki lehet dobni az idejétmúlt eszméket, meg lehet szabadulni a rendszerváltoztatás leple alatt erőltetett balliberálisságtól, és végre komolyan neki lehet állni egy igazi, ütőképes baloldali párt megszervezéséhez. Persze, nem nekünk kell megmondani, milyen legyen az és kikből álljon, de ha azt tapasztaljuk, hogy mára már képtelenek programot adni, akkor tényleg nagy lehet a baj. Nem nekünk a fontos, elhihetik... VITRIO L.
N
ÉRDI LAP
A polgári összefogás lapja Alapította az Összefogás Egyesület Kiadja a BALATONI 19 MANAGER KFT. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: ORLAI SÁNDOR Szerkesztőség: 2030 Érd, Budai út 16-18., Telefon: 06-20/9205-496. E-mail:
[email protected], Honlap: www.erdilap.hu ISSN 1589-9950 Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ, Cím: 8200 – Veszprém, Házgyári út 12., Felelős vezető: Horváth Gábor – ügyvezető igazgató Hirdetésfelvétel: 06-20/355-47-10, 06-20/543-81-68, e-mail:
[email protected] ÉRDI LAP Ügyfélszolgálati Irodája a Budai út 16-18. szám alatt. Hirdetésfelvétel, apróhirdetések felvétele minden hétköznap: 8-tól 16 óráig. Telefon: 06-23/364-017, 06-20/355-47-10
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
„Még soha semmi nem épült fel csettintésre” Interjú T. Mészáros András polgármesterrel (Folytatás az 1. oldalról)
Megoldódott a RÁVNA vízelvezetése és folyamatban van a város többi részén is a felszínivíz-elvezetés problémájának megoldása. A komfortérzeten túl mindez növeli az itteni ingatlanok értékét is. Felújítottuk és kibővítettük a Szakrendelőt, így működik már például az egynapos sebészet, ami jelentős könnyebbség az arra rászorulóknak, hiszen nem kell másik településre utazniuk a gyógyulásért. Új gimnáziumot indítottunk a teljesen felújított Gárdonyi Géza iskolában, ahol idén érettségizett az első évfolyam, méghozzá kiváló eredménnyel, ami a pedagógusok számára és sok családban is okot adhat a büszkeségre. Felújítottuk a legtöbb érdi óvodát, új férőhelyekkel is bővítettük ezeket, így ma már mindenki, aki itt szeretné óvodába járatni a gyermekét, megteheti ezt. Megnyitottuk az Érd Arénát az uszodával, amely minőségi szolgáltatásokkal fogadja a sportolni vágyókat, s otthont ad bronzérmes kézilabda csapatunknak is. Megépítettük a város főterét, ahol az új Városi Galéria, mögötte pedig a felújított és kibővített Magyar Földrajzi Múzeum várja kiállításaival a kultúra és a tudomány iránt érdeklődőket. Megújult a legtöbb házi orvosi rendelőnk is. És végre Parkváros is sorra kerül, ahol hamarosan megépül az M7-es lejárója, valamint egy új, modern Interspar áruház, amelyben új közösségi terek lesznek, postahivatal nyílik, és az önkormányzatnak is lesz ügyfélirodája. – A fejlődés valóban látható, ám sok még a problémás terület. Elsősorban az utak minőségére gondolok. – Valóban nem mondhatjuk, hogy a munka végére értünk. De aki azt gondolja, hogy egy hetvenezres város összes gondja egyik napról, egyik évről a másikra megoldódik, az naiv. Aki azt gondolja, hogy elég kiállni egy utca közepére és azt ígérni, hogy hipphopp, itt holnap óvoda, iskola, gyógyszertár, orvosi rendelő lesz, plusz még a Kánaán is elérkezik, mire felkel a Nap, az becsapja a választókat. Aki épített vagy építtetett, vagy akár csak felújított már házat, pontosan tudja, hogy ez nem így megy. Ez a fajta ígérgetés csak alibizés, még akkor is, ha most kampány van. Soha semmi nem épült még fel csettintésre. Várospolitikai koncepcióra van szükség, gondos tervezésre, reális célokra. Az például, hogy az elmúlt években mintegy 50 km új út épült Érden, csak
a munka kezdete, hiszen 300 km új utat kell megépítenünk még. De ezek sem csettintésre készülnek el. Lépésről lépésre haladunk, mert csak így lehet haladni. Ahol elkészült az út, ott elégedettek, ahol még nem készült el, ott természetesen csalódottabbak az emberek. De érdemes belegondolni: pár éve még ez a város gyakorlatilag csatornázatlan volt. Azok, akik régóta itt élnek, a korábbi beváltatlan ígéretek tükrében joggal hihették, hogy ez így is marad. Ma pedig elmondhatjuk, hogy mi nemcsak ígértük, meg is csináltuk. Közösen az érdiekkel, hiszen az itt élők hozzájárulása nélkül ma sem lenne csatorna. Ugyanez a helyzet az utakkal. Bár az elkészült 50 km több, mint amennyi az elmúlt évtizedekben összesen épült Érden, ugyanakkor tudom, hogy ez a kisebb része a szükségesnek. De ahol ez még nem sikerült, ott sikerülni fog a közeljövőben. Nem egyszerre mindenhol, de fokozatosan haladva. Ha mi, érdiek ennek érdekében összefogunk, ahogy tettük a csatorna kapcsán is a Társulatban, akkor hamarabb, ha ez nem sikerül valamiért, akkor lassabban érünk a végére. De a végére érünk, akkor is, ha politikai ellenfeleink eközben csak csettintgetnek. – A kampány másik központi témája a közbiztonság lehet. Tény, hogy Érden ez valóban régóta probléma. – Ahogy bármelyik másik városban is. Hiszen a közbiztonság nemcsak statisztika, hanem érzet is: az, hogy az emberek biztonságban érzike magukat. Aki bűncselekmény áldozata lesz, természetes módon kevésbé gondolja jónak a közbiztonságot. De azért érdemes figyelni a statisztikákra is, hiszen azok megmutatják, hogy a folyamat jó vagy rossz irányba halade. Márpedig ezen a téren is jelentős, méghozzá pozitív változatás történt. Nem én állítom ezt, hanem a számok. Míg Érden 2011-ben több mint 300 lakásbetörés történt, addig 2013 márciusa és 2014 februárja között 45. A városban elkövetett összes bűncselekményt vizsgálva pedig azt tapasztalhatjuk, hogy az említett két időszak között a felére csökkent a bűnelkövetések száma. De ez sem csettintésre alakult így. Nem azt mondtuk, hogy legyen jó a közbiztonság, és hopp, az lett. A közbiztonság javítását kiemelt programként kezeltük. Az volt és ma is az a cél, hogy a lehető legkevesebb ember érezze azt, hogy nincs biztonságban. Ezért erősítettük a rendőrség, a polgárőrség és a városvezetés közötti kapcsolatot, ezért nyitottuk meg a körzeti megbízotti irodákat, ezért helyeztük üzembe a térfigyelő kame-
rákat. És ezért folytattunk – végül sikeres – tárgyalásokat a kormánnyal arról, hogy épüljön végre munkavégzésre alkalmas rendőrkapitányság, mert a mostani… Nincsenek is megfelelő jelzők a mostanira, annyira siralmas. De így a kormánnyal közösen hamarosan elkezdhetjük az új megépítését, ami megint csak fontos lépés lesz ahhoz, hogy tovább javítsuk a közbiztonságot. Ezek konkrétumok, ezek látható, kézzel fogható eredmények. Ellenfeleink eközben is csak csettintgetnek. Persze tudom, hogy egy ellenzéki politikus kezében kevés lehetőség van, és ezek közül is a legfontosabb a kritika. Éppen ezért a felelőssége is kisebb az ellenzéknek. De mindemellett azért lehet cselekedni is. Kíváncsi lennék például, hogy a közbiztonságot bíráló ellenfeleink közül hányan tagjai a polgárőrségnek, amelyet itt élő emberek alkotnak és akik szabadidejükben végzik ezt a munkát a közösségért, méghozzá látható eredménnyel. – Egy hónap és a város közgyűlésének szeptemberi ülésével véget ér a négyéves önkormányzati ciklus. Ilyenkor szokás számvetést készíteni. – Úgy vélem, hogy a várospolitikai koncepciónk alapját képező Batthyány-program e ciklusra eső részét megvalósítottuk. Ez nem a munka végét jelenti persze, de az alapokat leraktuk. Már elkészült a „Batthyány 2020” program, amely ennek folytatása, és ami reményeim s hitem szerint tovább szolgálhatja Érd fejlődését. Ezt a programot is az itt élőkkel együtt alakítottuk, az érdiek igen nagy számban megfogalmazott és hozzánk eljuttatott véleményének figyelembe vételével. Jó az a közösség, amelynek tagjai közül ilyen sokan vállalnak aktív szerepet közös jövőnk alakításában. Sajnos ugyanez nem mondható el az ellenzékről. Mert ha már a számvetésnél tartunk, azt is el kell mondani, hogy ellenzéki képviselőtársaink alig-alig vettek részt a közgyűlés munkájában. Sőt sajnos vannak olyanok is, mint az MSZP színeiben a közgyűlésbe került képviselőtársaink, akik csak arra ügyeltek, hogy távolmaradásuk ne érje el azt a mértéket, amikor már a mandátumuk és így a tiszteletdíjuk kerül veszélybe. Ez a kemény munkából élő emberek lenézése, semmibe vétele. És leginkább azokkal szemben aljasság ez, akik rájuk szavaztak annak idején. De ez ügyben ezeknek a politikusoknak kell elszámolniuk a lelkiismeretükkel. A mi dolgunk az, hogy az itt élőkkel együtt folytassuk a város újjáépítését.
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
3
ÉRDI LAP
Az önkormányzati választásokon induló FIDESZ-KDNP jelöltek támogatásához szükséges ívek aláírására Érden az Alsó u. 8. alatti Fidesz irodában is van lehetőség. Hétközben naponta 10-17 óra között tartunk ügyeletet.
Civilek csatája buktatókkal Kényszerhelyzetben az érdi ellenzék (Folytatás az 1. oldalról)
Csőzik úr is azt mondta, hogy ő nem lesz megosztó, ha nem mögé áll a többség. Ezért volt meglepetés az e-mailük. Tessék tán ővele is ezt letisztázni, mielőtt mást hazugsággal ni. Akkor ki is HAZUDIK Tisztelt Anonim úr/hölgy? Én a kezdet kezdetén csak a helyi média egyoldalúságához fűztem véleményt, amelyet Ön teljesen elvitt egy más irányba és Ön gyalázkodik folyamatosan, Sajnálom, hogy idáig jutott ez a dolog, mert nekem nem állt szándékomban ezeket a dolgokat bolygatni, de azt nem tűrhetem, hogy olyanért sértegessen, ami nem fedi a valóságot. Tisztelettel: Bilik Jánosné Nem folytatom: ez a néhány idézet tükrözi a lényeget! Az eredmény: június 24-én Alföldi Andrea a Nők Szövetsége kampánynyitó sajtótájékoztatóján bemutatta Érd megyei jogú város független polgármester-jelöltjét. Akit az MSZP, a DK és az Együtt is támogat, és természetesen a Civil Érdek (Meggyesek) is. A 20-30 Egyesület 2014. július 17-én megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Csengeri
Attilát, az egyesület elnökét indítja polgármesterjelöltként. Az eseményen ott volt Csőzik László korábbi elnök is. Kiderült az is, hogy önálló képviselő-jelöltekkel vesznek részt a versenyben. A szövetség a Civil Érdek (Meggyesek) Egyesülettel végleg kudarcba fulladt. Pedig nagy ötlet volt: elsőként bejelenteni a szövetséget, tudatni az ellenzékkel, hogy meghatározó erőt képviselnek a választásokon. Sőt! Még egy lapáttal rá is tettek: Jelezték, hogy már megvan a polgármester-jelölt is! Egyértelmű: aki változást akar Érden, annak nincs más lehetősége, be kell állni a sorba. Abba a sorba, amit a két egyesület közösen kijelölt és képvisel. Huszáros kezdet! Rajtaütésszerű támadás. Villámháború! Amiről kiderült, hogy csak blöff, ráadásul túl gyorsan. A jelmondat: – Tiszteljék a pártok az Érdieket – ellentmondásba került a polgármester-jelöltjük személyével: Csőzik László kompromittálta magát az országgyűlési választásokon, Csengeri Attila meg nem felelt meg a Civil Érdeknek, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy csak olyan jelöltet támogatnak, akit el lehet „adni” az érdi ellenzék közös jelöltjének. Vagyis nem a lóval volt a baj, hanem a Huszárral! BILICS LÁSZLÓ
Parkváros következik! A
Bem tér Érd kapuja – szokták mondani, ám ezt a városrészt mégis elkerülték a fejlesztések. A 80-as években kialakult torzók konzerválódtak, majd elkezdtek romlani. Önkormányzatunk nehéz helyzetben van, hiszen a Bem tér arculatát meghatározó utak állami, a környező ingatlanok magán tulajdonban vannak. Projekt neve
Projekt rövid leírása
Becsült keretösszeg (nettó, millió Ft)
Bem téri óvoda régi szárnyának felújítása
Az óvoda bővítése megtörtént, a régi épületszárny felújítása szükséges
257
Teleki Sámuel Oktatási centrum
Teleki Sámuel Általános iskola bővítése, rekonstrukciója
1600
M7-es lehajtó és kapcsolódó útvonalak átépítése (Iparos u. fejlesztése)
A M7-es autópálya lehajtója és az Iparos utca kapcsolódó részének átépítése a Törökbálinti-Sóskúti csomópontig
1500
Bem tér szolgáltatóház építése, közterület kialakítása
Önkormányzati és magántulajdonú épületbontások után új korszerű szolgáltató épület, 50 férőhelyes pinceszinti garázs építése valósul meg. Szolgáltató épületben helyi piac is helyet kap. A közterület kialakításakor új felszíni parkolók, zöldfelületek, sétányok épülnek
200
Bem téri Közösségi Kulturális A jelenlegi közösségi ház és környezetének revitalizációja, rekreációs Központ park kialakítása
400
Templom felújítása
Folytatjuk!
F
elmérések szerint az érdiek nyolcvan százaléka úgy gondolja, hogy városunk, az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment keresztül. Egyöntetű tehát a vélemény, hogy a város jó irányba halad. A fejlesztések egy része jelen pillanatban is zajlik. Most a megépült csatornahálózat megvédése a legfontosabb feladat, ezért a csatorna „B” programban több helyen felszíni vízelvezető árkok és útburkolatok építése kezdődik. Ebbe a programba javasoltam bevenni választókerületünkben a Csanád utcát. Hisz ez egy olyan gyűjtőút, amely a környék forgalmát bonyolítja le. A további utak szilárd burkolattal való ellátását pályázati források bevonásával tervezzük. Folytatnunk kell az óvodai férőhelyek bővítését valamint a meglévők korszerűsítését. A Kutyavári óvodához hasonlóan a Tárnoki úti, Napsugár óvodában is meg kell valósítanunk a korszerűsítést. A LIDL képviselőivel folytatott tárgyalásokon körvonalazódott, hogy Érdligeten felépülhet a várva várt áruház, mely az egykori CBA helyén lehet egy Érdligeti Alközpont kiindulási pontja. Nemrég a lakosság megkérdezésével és bevonásával elkészült Érd Integrált Településfejlesztési Stratégiája (ITS), mely iránymutatást nyújt a település 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó városfejlesztési elképzeléseiről. Ebben kiemelt hangsúlyt kapott a helyi gazdaság erősítése, a helyi vállalkozások versenyképességének fejlesztése, valamint a helyi értékek turisztikai célú hasznosításának biztosítása. Érdnek szüksége van egy növekedésorientált gazdasági környezet kialakítására, mely lehetővé teszi a jelenleg működő mikro-, kis- és
középvállalkozások fennmaradását, fejlesztését és bővítését, valamint ösztönzően hat új tevékenységek és új versenyképes vállalatok létrehozására. Elengedhetetlennek látszik, a gazdaságfejlesztésre kijelölt területeken egy olyan vállalkozási platform kialakítása, amely a környező települések hasonló kínálatához igazodva, versenyképes feltételeket biztosít az odatelepített tevékenységek lebonyolítására és az új cégek megjelenésén túl, lehetőséget biztosít a jelenleg lakott területen működő, bővülni szándékozó vállalkozások befogadására. Az érdieknek elsősorban érdi munkahelyekre van szüksége. Bár közel a főváros és a környező települések, ennek ellenére a munkába járás sok időt és anyagi ráfordítást igényel. Ezt az időt el lehetne tölteni pihenéssel, sportolással, vagy éppen a helyi szabadidős programokon való részvétellel, közösségi élet formálásával. Ezért úgy gondolom, hogy az elkövetkező években különös figyelmet kell fordítani minden fejlesztésre, amely elősegíti az Érden élők életminőségének és identitástudatának egy magasabb szintre történő emelését. Városunk, számtalan erre alkalmas hellyel rendelkezik. Közülük egyet említenék, de méretei és a benne rejlő lehetőségek tekintetében talán a legkülönlegesebbet, amit a legtöbb érdi még nem is látott és sokan még nem is hallottak róla. Ez a Duna partjának az érdi szakasza. Hasznosítása egyszerre jelentene rekreációt, szórakozást, sportolási lehetőséget, és nem utolsó sorban rengeteg munkahelyet. Helyszíne lehetne különböző sport és kulturális rendezvénynek, mely városunk hírnevét öregbítené. Bizakodva várom azt az időt, amikor az érdieknek, a szabadidő tervezésekor nem csupán a Balaton, a Velencei tó, a Dunakanyar vagy a Római part stb. jut eszébe, hanem a mi Duna partunk is… az érdi Duna part. DEMJÉN ATTILA 8. VÁLASZTÓKERÜLET
Jelenlegi elhanyagolt állapota tovább tarthatatlan, éppen ezért 2012-ben intenzív egyeztetések kezdődtek a Nemzetgazdasági Minisztériummal az M7 lehajtó és a tér átépítése kapcsán. Az egyeztetések sikeresek voltak, még idén megkezdődik a Bem tér átépítése. A Közgyűlés szeptemberi ülésének napirendjén szerepel városunk Integrált Településfejlesztési Stratégiája. Erre a dokumentumra alapozva lehet bevonni pályázati forrásokat, ez a dokumentum határozza meg Érd fejlődését a 2014-2020 közötti időszakban. A szakminisztériumokkal egyeztetett anyag célként a következőket jelöli meg:
A katolikus templom felújítása
Akcióterületen belüli úthálózat Törökbálinti út, Sóskút út, Fűtő u., Bem köz, Kádár u. akcióterületein szilárd burkolattal való ellátása belüli szakaszainak kiépítése
30 200
Bevásárlóközpont az M7-es lehajtó mellett
LIDL áruház építése
700
Bevásárlóközpont az M7-es lehajtó mellett
Az M7-es autópálya lehajtó mellett épülő bevásárló központban egy Spar és több kisebb kereskedelmi és szolgáltató egység kap helyet. A projekt keretében a környék közlekedési, parkolási és csapadékvízelvezetési problémák is megoldásra kerülnek. A Spar épületében 500 nm területet kap az önkormányzat közösségi célú hasznosításra (pl. ügyfélszolgálat)
5000
A fenti táblázatból látható, hogy egy valóban élhető alközpont kialakítására közel nettó 10 milliárd Ft-ot kell fordítani. Városunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy ennek jelentős részét, 7200 millió Ft-ot még idén, illetve jövőre a területre tud vonzani úgy, hogy a magántőke az állami pénzeszközök és az önkormányzati források kiegészítik egymást. Hiszen még az idei évben megkezdődik az Iparos út átépítése nettó 1500 millió Ft-ért, melynek közbeszerzési eljárása augusztus közepén lezárult. Szintén még idén megkezdődik az Interspar áruház építése mintegy nettó 5000 millió Ft értékben. Ebben a
Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján kívül az új Parkvárosi könyvtár is megnyílik, amely igazi színtere lehet a közösségi életnek. A környező utcák is kiépülnek, az új autóbusz forduló az Aszfaltozó utcában kap helyet. A Lidl áruház 700 millió Ft-os építése az új, 2015. december 31-ig életbelépő HÉSZ-nek megfelelően kezdődhet meg. További fejlesztések részeként a tágabban vett parkvárosi területen 2020-ig mintegy 4600 millió Ft fejlesztés van előirányozva, melyből az M7-től északra eső terü letek 2100 millió Ft-tal az alábbiak szerint részesülnek:
Projekt megnevezése
Projekt rövid leírása
Becsült keretösszeg (nettó, millió Ft)
Óvodafejlesztés Érd, Darukezelő utcában
Az érintett terület nagysága ~2,7 ha. önkormányzati terület. A fejlesztés helyszíne: Darukezelő u.-Fuvaros u.-Fűtő u.-Csiszoló u.-Gépész u.
400
Egészségház kialakítása Fenyves Parkvárosban
Új háziorvosi rendelőket, gyógyszertárat, védőnői szolgálatot magába foglaló Egészségház kialakítása Érd Fenyves Parkváros részén
300
Parkvárosi sportcentrum kialakítása
Az önkormányzat tulajdonába lévőterületen Sportcentrum kialakítása
1200
P3: Favágó utcai önkormány- Önkormányzati tulajdonú területen jelenleg működő napközis tábor felzati tulajdonú terület fejleszté- újítása új funkciókkal való bővítése. (rekreációs fejlesztések, szállás se funkciók, edzőtáborok kialakítására alkalmas épületek kiépítése)
A fentiek nem csupán tervek! Látható, hogy a csatornázás befejeztével nem állt le a városvezetés a fejlesztésekkel, most Parkvároson a sor! Az elkövetkező években jogerős építési engedélyekkel rendelkező 7,2 milliárd Ft értékű beruházások megvalósulása már eldöntött tény, a
200
kivitelezési munkálatok a következő hetekben kezdődnek. De nem szabad leállni, folytatni kell a munkát, hogy a továbbiakban megfogalmazott mintegy 5 milliárd Ft értékű fejlesztés is megvalósulhasson Parkvárosban. BÁCS ISTVÁN, 4. VÁLASZTÓKERÜLET
4
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
ÉRDI LAP Mit kívánnak az érdi futók?
E
gy város nem csak betonból és kőből áll. A város akkor él – képletesen szólva akkor dobog igazán a szíve – ha a benne lakók jól érzik magukat, közösségeket találnak, ahol kellemesen tudják eltölteni szabadidejüket. Hiába a kiépített út, megépült vízelvezetés, csatorna, ha a város lakói csak aludni járnak oda haza… Természetesen egy nagyobb városban többféle igény is megjelenik. Van, aki a kulturális lehetőségeket keresi. Van, aki kisebb közösségekbe, klubokba szeret járni. Van, aki szurkolni szeret kedvenc csapatának. De egyre többen vannak, akik kedvtelésből, egészségük védelmében saját maguk is sportolni vágynak – és tesznek is ezért. Közös adóforintjainkból ezekre is kell áldoznunk. Ma már Érden két uszoda is rendelkezésükre áll az úszás kedvelőinek. Magam is megtapasztaltam, hogy vannak időszakok, amikor annyian vannak, hogy kezd zsúfoltság kialakulni az Arénában is. Egyelőre túlzónak tartom annak a
kedves embernek az igényét, aki nemrég azzal keresett meg, hogy egy harmadik uszodát is szeretne Érden. Viszont azt az érvet megfontolandónak tartom, hogy Parkvárosban (legfőképpen az M7-es autópályán túli területeken) volna létjogosultsága egy Parkvárosi Sportcentrumnak. Ez már meg is jelent a város 2014-2020 közötti fejlesztési elképzeléseiben. Szerintem a legjobb helye ennek a volt lőtér egyik területén lenne. Nagy örömömre szolgál az is, hogy az utóbbi években az érdi kerékpáros társadalom és a futók (illetve a gyorsgyalogló) közösség megerősödött. Mára e szabadidő sportok kedvelői erős közösségeket alkotnak. Tavasszal és ősszel a kerékpárosok megmutatják magukat és számosságukat a hagyományos Érd Körbe rendezvényen. De a mindennapokban is a város minden területén láthatunk az újonnan épült utakon kocogókat. Hétvégén érdemes ellátogatni az érdi Duna parton a gátra, a parkvárosi levendulás környékére vagy a Fundoklia völgybe, hogy lássuk: egyre több érdi lakótársunk megmozdul és tesz az egészsége érdekében. Bevallom, jólesően meglepődtem, amikor olvastam azokat a véleményeket, amelyeket a „Batthyány 2020” program tervezetéhez érkeztek. A korábban már ismert igények, javaslatok mellett (mint az útépítés, vízelvezetés, parkosítás, stb) a véleményt nyilvánítók legalább tíz százalékában felmerült, hogy jó lenne Érden egy futópálya, ahol zavartalanul, kulturált körülmények között lehetne sportolni. Körülnéztem és nekem lenne néhány javaslatom alkalmas helyszínre, amelyek közül ki lehetne választani azt, ahol meg is valósítható. Bízom benne, hogy a város építése mellett e közösségek támogatása is folytatódni fog a következő években. Abban is bízom, hogy lesz rá lehetőségem, hogy az érdi sportolni vágyó aktív emberek lehetőséget kapjanak kedvend sportjuk művelésére! SIMÓ KÁROLY AMATŐR FUTÓ, KÉPVISELŐJELÖLT A 2. VÁLASZTÓKERÜLETBEN
Főszerepben a rózsaszín síp
A
NEXON támogatásával az ÉRD kézilabdaklub és a Magyar Kézilabda Szövetség immáron közös akciója lett a „Rózsaszín síp” akció. Az akció célja, hogy minél több fiatalkorú játékos ismerkedjen meg a játékvezetéssel, és a későbbiekben pályájuk előrehaladtával minél több játékos válassza ezt a hivatást. Klubunk ifjúsági és junior csapatának tagjai elméletben és gyakorlatban is megismerkedhettek a játékvezetéssel. Idén második alkalommal rendezte meg klubunk a „Rózsaszín síp” akciót. A délelőtt folyamán a játékosok elméleti oktatáson vettek részt, ahol mélyebb bepillantást nyerhettek a kézilabda szabályaiba. Dr. Soós Kálmán a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezető Albizottságának elnöke szerint a legfontosabb, hogy felkészült legyen egy játékvezető, ezen túlmenően elengedhetetlen a határozottság, a jó helyzetfelismerés készsége, illetve, hogy szinte „észrevétlen” legyen a pályán, megőrizve ezzel a játék szépségét, örömét. Soltész Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságának oktatási szakreferense érdekes és tanulságos elődadáson a főbb szabálypontok ismertetése után saját maga mutatta a játékvezetői karjelzéseket. Elmondta, hogy ezeknek a jel-
zéseknek a célja, hogy a játékosoknak és a nézőknek pillanatok alatt nyilvánvaló legyen, hogy mi a játékvezetői döntés, és mi következik az ítéletet követően. Az ebédszünet után Tavarnay László, a Magyar Kézilabda Szövetség Játékvezetői Albizottságának alelnöke videófelvételek segítségével különböző mérkőzés-szituációkat mutatott be, és játékvezetői szempontból elemezte a látottakat. Ezután tesztírás következett, ahol a lányok számot adhattak tudásokról. A nap fénypontjaként a lányok élesben próbálhatták ki magukat, de először Haraszti Kinga és Nachtmann Brigitta játékvezetői páros mutatta meg a pályán, hogy mire figyeljenek oda a leendő sípmesterek. Minden pár 7-7 percre sípot ragadhatott és megtapasztalhatta, hogy nem is olyan egyszerű a játékvezetők élete. Az esemény zárásaként minden játékos emléklapot kapott, a legjobbak pedig ajándéktárgyakat kaptak teljesítményükért. A legjobban teljesítő páros pedig a verseny nyereményeként részt vehet a Magyar Kézilabda Szövetség alapfokú játékvezetői tanfolyamán klubunk jóvoltából. A versenyt a Turi Orsolya – Mlinkó Bernadett páros nyerte meg. Ezúton is gratulálunk nekik, és az összes résztvevő fiatalnak!
A közösségért dolgozni
N
incs felemelőbb annál, mint amikor egy közösségért dolgozhat az ember. Nincs szívet melengetőbb annál, mint amikor az ember a maga lehetőségeivel hozzájárulhat egy közösség problémáinak megoldásához. Sok probléma van, ez igaz. De az is igaz, hogy nem lehet minden problémát egyszerre megoldani. A legfontosabb célom a következő években minél több szilárd burkolatú út kiépítése. Ehhez meg kell találnunk a beruházási forrásokat, főleg az EU-s pályázatok megnyerése révén. Érd nagyon sok pályázaton indult és nagyon sok pályázatot meg is nyert az elmúlt években. Ez nagyrészt annak a felkészült szakértői csapatnak köszönhető, amely a pályázatok megírásával foglalkozik.
Ezzel egyidejűleg folytatni kell az élő vízfolyások és felszíni vízelvezetések megépítését is. A közbiztonság javítása érdekében még több térfigyelő kamera felszerelését szorgalmazom. Hiszen csak akkor élvezhetjük a város fejlődését, ha közben biztonságban is érezzük magunkat. Hamarosan elkezdjük a Tárnoki út Lőcsei és Kolozsvári utcák közötti szakaszának szilárd burkolattal való ellátását. Több utat előkészítettünk már az aszfaltozáshoz: Hunor, Radnai, Nagy Lajos, Mátyás Király utcákat. Meg kell oldani mielőbb az esőzések idején a Lőcsei és Mecseki utcák közötti völgybe zúduló víz elvezetését, valamint a Murányi, Bakonyi, Nógrádi, Naszályi utcák vízelvezetését, aszfaltozását. Szeretném, ha szebbé, rendezettebbé tennénk környezetünket, ez mindannyiunk hozzáállásán múlik: a kerítéseken kívüli virágos szegély, a gondozott füves rész, a látható házszámok rendezettebb benyomást keltenek. DONKÓ IGNÁC 7. VÁLASZTÓKERÜLET
A győztes párosnak Tekauer Norbert, a kézilabda csapat elnöke, önkormányzati képviselő (5. választókerület) adta át a jutalmakat
Lakó-pihenő övezet kell a Szendrői utca környékén is!
D
ombos-Parkváros az egyik olyan terület, ahol az elmúlt években a legtöbb szilárd burkolatú út épült. Ez nagyrészt azért is történt, mert jóformán alig voltak aszfaltos utcák ezen a részen. Természetesen még sokat kell építeni, de mostanra legalább egy vagy két utcányira mindenkitől szilárd burkolatú az utca. Ha tovább épült az úthálózat, akkor innen kell majd folytatni. Viszont ahol megépül az út, azonnal meg is jelenik egy másik típusú gond. Rögtön megje-
lennek azok a lakótársaink, akik a jó minőségű úton haladnak, de az indokoltnál nagyobb sebességgel. Bizonyos helyeken azt hiszik, hogy autópályán vannak, olyan sebesen száguldoznak. Nemrég több tucatnyian keretek meg levélben a Szendrői utca környékéről ezzel a panaszszal. Kérték, hogy amennyiben van rá lehetőség, kerüljön a kritikus szakaszokra sebesség-korlátozó tábla. Megkértük a város forgalom szabályozással foglalkozó szakembereit, hogy vizsgálják meg ennek lehetőségét. Azt a hírt kaptam, hogy amennyiben nincs jogszabályi akadálya, akkor teljesíthető az ott lakók kérése, hogy nyugodtabb körülmények között élhessenek! FÜLÖP SÁNDORNÉ 9. VÁLASZTÓKERÜLET
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
Több ezer érdi véleményét foglalja össze a Batthyány 2020 Terv
H
a egy város vezetése tervet készít a jövőre nézve, akkor az a legjobb, ha megkérdezi az érintetteket. Azokat, akiknek, akikért készül mindez. Nyilvánvaló, hogy lehet bármilyen jó egy terv, egy elképzelés, ha nem találkozik az érintettek vágyaival, akkor nincs értelme foglalkozni vele. Júniusban T. Mészáros András polgármester úr minden egyes érdi háztartásba levélben eljuttatott egy kérdőívet. Ebben a Batthyány 2020 Terv megalapozásához, a város további fejlesztési irányaival kapcsolatban kérte az érintettek véleményét. A kezdeményezésnek nagy sikere volt. Több ezren válaszoltak levélben vagy interneten keresztül. Mindenki elmondta, hogy szerinte mi a helyes sorrend a fejlesztésekben, mert nyilvánvaló, hogy van akinek az útépítés a fontosabb, van akinek az óvodai férőhely vagy a jól felszerelt iskola. Aki aszfaltos utcában lakik és már nincs iskoláskorú gyermeke, azok nyilván már a sport, a kultúra területét tartják fontosabbnak. Több százan fogalmaztak meg egyéni gondolatokat, amelyek többsége építő kritika vagy javaslat volt. Ezek nagy segítséget nyúj-
5
ÉRDI LAP
tottak abban, hogy a program tervezői tisztábban lássák, hogy mi az ami igazán fontos az érdieknek. Nem lehet csak az egyik területre vagy csak a másik területre koncentrálni. Úgy kell beosztani a közös költségvetést, hogy jusson belőle útépítésre is, jusson belőle a kultúra vagy a sport támogatására is. A hangsúly azon van, hogy „isis”! Tehát nem valami rovására, hanem egymást erősítve kell áldozni rá! A fentieken túl a város meghatározó civil szervezetei részvételével több partnerségi fórumot tartottak. Örömmel tapasztaltam, hogy az érdi vállalkozók szervezetei milyen aktívak voltak a jövő alakításában. Az Érdi Ipartestület mellett a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara is külön rendezvényt szentelt arra, hogy azok, akik munkahelyeket teremthetnek, akik hozzájárulhatnak az erős helyi gazdasághoz, véleményt nyilváníthassanak. A Batthyány 2020 Terv tehát egy olyan fejlesztési program, amely erős társadalmi felhatalmazással bír. Nem íróasztal mögött készült és nem ad-hoc ötletek nyomán, hanem megalkotásában részt vett az egész város. Kérjük, támogassa Ön is azt a csapatot, amely alkalmas és képes ezt megvalósítani! SZABÓ BÉLA VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG ELNÖKE, 12. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELŐ-JELÖLTJE
Víz-utak – Érdliget Sárd utca, Fürdő utca és az okok
R
égi mondás, ha valaki elfeledkezik a múltjáról, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Másként szólva könnyen elkövethetjük ugyanazokat a hibákat, mulasztásokat, amelyek mindig problémákhoz vezettek. A múlttal való megismerkedésnek van még egy nagyon fontos hozadéka, tudható belőle, hogy a jelenlegi örömeinknek és problémáinknak hol vannak a gyökerei. Érd, mint nagyon fiatal város, sok-sok olyan problémát örökölt a nem is olyan távoli múltjából, amelyeket a frissen, vagy alig pár éve ideköltözöttek nem tudhatnak és emiatt értetlenül állnak olyan gondok előtt, mint például a felszíni vízelvezetés, vagy az utak állapota, vagy éppen a helyi közösségi közlekedés állapota. Különösen így van ez Érdliget esetében. Ez a városrész tökéletesen leképezi az egész város természetét. A felső és az alsó részek közötti különbségekkel, a más-más problémákkal, de azért mégis ugyanazon igények jelentkezésével. A felső rész amiatt küzdött a hirtelen lezúduló esővízzel, mert elhordta az úttestről a murvát, szakadékokká változtatva az útfelületet. A lenti rész meg azért, mert a vízelvezető patakok, árkok nem bírták a hirtelen sok vizet és kiléptek a medrükből, vagy a legalacsonyabb területeket
elárasztva belvízként keserítették az itt lakók életét. Jó lenne persze minél gyorsabban mind a két terület vízgazdálkodási problémáit megoldani, de megfelelő forrás hiányában, fel kellett egy ésszerű sorrendet állítani. Aki az Érdligeti területeket járja, jól látja ezt a városépítési, városrendezési koncepciót. A felsői vasútvonal fölötti területeken több, mint 80%-ban rendezve lett a választókerületben az utak szilárd burkolattal való ellátása és ezzel az évről-évre jelentkező útvisszatöltés problémáját megoldottuk. Ami még nagyon várt rekonstrukció, a Fürdő utca és az Árvalányhaj utca. Az alsó részeken ez a folyamat még csak 30-40%-os készültséggel bír, de a munkák tovább folytatódnak és most már az erőforrások nagyobb része ide fog koncentrálódni. A Sárd utca lesz az elkövetkezendő időszak igazán komoly és nagy munkája, amikor befejeződik a régi eternitcsöves vízvezetékrendszer cseréje. Aztán ki kell cserélni a tizenvalahány évvel ezelőtt rosszul megépített csatornát. S csak ez után lehet a nagy forgalmú és úgynevezett menekülőútként is használt Sárd utca teljes rekonstrukciójához fogni. A jó hír az, hogy ennek minden feltétele rendelkezésünkre áll és ha a szükséges adminisztratív teendőkön is túl leszünk, már csak az időjárás függvénye, hogy elkezdődjön a nagy munka. Nos így függenek össze a történelem ilyenolyan szálai mai mindennapok, mindannyiunkat érintő problémái. KOPOR TIHAMÉR 6. VÁLASZTÓKERÜLET
Röplabda:
Nyári sikerek után kezdődik a teremszezon!
A
KELL EGY JÓ CSAPAT! Az ÉTV-ÉRDI VSE NŐI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYA szeretettel várja utánpótlás csapataiba
a kézilabda iránt érdeklődő lányokat. Jelentkezés és érdeklődés: 2001-2002, szivacs-kézilabda: KISGERGELY CSILLA, Tel.: 06 30 554-29-56 2003-2004-es korosztály: Kemény Andrea Tel.: 06 30 860 3586 97-98-99-as korosztály: OLÁHNÉ BALOGH TÜNDE, Tel.: 06 20 527-05-11 94-95-96-os korosztály: HAVRIL KÁROLY, Tel.: 06 20 343-17-78
2013-14-es szezon terem sikerei után a Delta röplabdások a homokon is kitettek magukért. Felnőtt mezőnyben az Országos Strandröplabda bajnokság 3. helyezettje lett Dömötör-Mátrai Beáta és Nagy Krisztina és 13. helyen végeztek Marady Fanni-Horváth Réka illetve Tátrai NikiDérfalvi Betti párosok. A sikeres nyár után az élet nem áll meg, csak nagyobb energiákkal menetel tovább. Augusztus utolsó két hetében elkezdődött az alapozás a serdülő és gyerek korosztályú csapat számára. Napi két edzéssel készülnek a lányok a Bólyai általános iskolában. 2014-15-ben már négy országos rendezésű versenysorozatban indulnak a Deltás lányok. Országos ifi, serülő, gyermek, és mini korcsoportban. A Régiós bajnokságban továbbra is három korosztályban indulnak. A felnőttek igyekeznek megvédeni bajnoki címüket. A gyerekcsoport ismét törekszik a dobogó bármely fokára felállni. A tavalyi ezüstérem után bíznak az előrelépésben. Az U18-as korosztálynak szintén a dobogó a cél. Egy jól összeszokott csapat várja az ellenfeleket majd a Túr utcában. Akik szeretnek labdával játszani, de nem szeretik a test-test elleni küzdelmeket és csatlakoznának egy jó csapathoz, azokat várják a Delta Röplabda Sportegyesületben. Fiúk-lányok jelentkezzetek Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedzőnél a 20-610-66-22-es telefonszámon!
6
ÉRDI LAP Tisztelt Szülők, Tisztelt Iskola -,óvoda vezető! Ezúton szeretném tájékoztatni önöket,hogy szeptembertől folytatódik az úszás oktatás Érden,a Gárdonyi tanuszodában a Gárdonyi Géza u. 1. szám alatt. Várjuk szeretettel óvódás és általános iskolás gyerekek jelentkezését, hogy megismerhessék a víz és az úszás élményét. Célunk, hogy kedvező áron, magasan képzett szakoktatóink révén, személyre szabott kezdő és haladó csoportos rendszerben szakszerűen és biztonságosan tanulhassák meg gyermekeink a különböző Úszásformákat az egyik legegészségesebb sportágban. Érd Megye Jogú Város Önkormányzata Ingyenes vízfelület használattal+belépő támogatja a gyerekek úszás oktatását a következő kedvező feltételekkel: Nagycsoportos óvódás és Általános iskola első osztályos tanulók részére. A csoportos úszásoktatás, kedvezményes térítés ellenében vehető igénybe. A szolgáltatás alkalmankénti ára: -60’perces oktatás Óvodai szervezésben 600 Ft/alkalom. Az iskola szervezésében 1. osztályos tanulók részére 600 Ft/alkalom, 2. osztálytól 950 Ft/fő/alkalom, amelyhez biztosítjuk és megszervezzük a kedvezményes oda- vissza szállítást Szülői szervezésben (délutános oktatás keretein belül) 1150 Ft/fő, mely tartalmazza a csoportos foglalkozás árát, valamint az uszoda belépőt is. (Testvérkedvezmény érvényesíthető!) Reméljük, hogy szervezésünkben sok új úszó reménységgel fog Érd városa is gazdagodni és sokan érzik majd magukénak gyermekeink közül ezt a helyben rendelkezésre álló egészséges mozgásformát. Munkatársunk várja jelentkezését vagy érdeklődését az alábbi telefonszámon:
Fülöp Henriett, 06-20-2215-502 Tisztelettel, Érdi Úszó Sport Kft
Hirdessen az Érdi Lapban! Nyomtatott és elektronikus formában a weboldalunkon (www.erdilap.hu) megjelenik az Ön hirdetése. Az internetes példányszámmal megnövekedett újság biztosítja a városban, illetve a kistérségekben az Ön hirdetésének legminimálisabb összegét, mely szerint az Ön hirdetése egy olvasó elérésére még 50 fillérjébe sem kerül! Hirdetésfelvétel: Nagy Gábor: 06 20 355-4710. Ügyfélszolgálati irodánk: Érd, Budai út 16-18, Tel/Fax: 06 23 364-017. www.erdilap.hu •
[email protected]
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.
7
ÉRDI LAP HIRDETÉSFELVÉTEL:
Nagy Gábor: 06-20-355-4710, e-mail:
[email protected] • Tel./Fax: 06-23-364-017 Érdi Lap Ügyfélszolgálat: 2030 Érd, Budai út 16-18. (Központi Kávéház épületében) SZOLGÁLTATÁS • Duguláselhárítás, víz, gáz, központifűtés-szerelés, WC-k, mosdók, tartályok, szifonok cseréje, ázások, csőtörések megszüntetése. Megbízhatóan garanciával. Tel: 06-20-491-5089. • Fakivágást, gallyazást, fűnyírást, fűkaszálást, telektisztítást, sövénynyírást, kertépítést, kertészeti munkákat, öntözőrendszer telepítést, kerítés- járdaépítést, térburkolást vállalok igényesen, precízen referenciákkal. Hulladékot, nyesedéket elszállítom. Hancsovszki János: 06 70 317-4671. • Kerítésdrótok, kiegészítők közvetlenül a gyártótól, termelői áron kaphatók. Hatalmas választék, egyedi igények kiszolgálása. Folyamatos akciók, kerítés építés, ingyenes kiszállítás. www.erdikerites.hu, 06 70 317-4671. • Duguláselhárítás non-stop, garanciával, bontás nélkül, díjtalan kiszállás. Vízvezeték szerelés, gyorsszerviz. Nyugdíjas és nagycsaládos kedvezmény! Tel: 06 20 5858-838. • Költöztetés, teherfuvarozás garanciával! Bútorszállítás, házhoz szállítás a hét minden napján. Mizsei István 06 30 200-1426, www.mizseifuvar.hu. • Műanyag és fa nyílászárók javítása, karbantartása, korszerűsítése utólagos hő-, hang és por elleni szigeteléssel. Ingyenes felméréssel. Alternatív megoldás ablakcsere helyett. Bakos István, 06-306872302. • Külső hőszigetelés 2500 Ft/nm, festés 800 Ft/nm, tapétázás 1000 Ft/nm, gipszkartonozás 2000 Ft/nm! Minőség, garancia! Tel.: 06-70/250-91-32, festoguru.weebly.com. • PEDIKŰRÖS HÁZHOZ MEGY! Lábápolást vállalok otthonában. Professzionális géppel, eszközökkel, nagy szakmai tapasztalattal dolgozom. Esztétikai pedikűr,gyógy- pedikűr :3000.-Ft Frissítő talpmasszázs/ 50 perces reflexmasszázs/ :2500.-FtAndrea: +36-30372-1951 • AKCIÓ: Alumínium redőny 12 000.-Ft/m2, műanyag redőny 5 500.-Ft/m2 , szúnyogháló: fix: 4 000.Ft/m2 , rolós: 8 500.-Ft/m2 . Mennyiségi kedvezmény! Készítés-javítás! 3 év garancia! Tel.: 06 20 9389-651, www.tande.hu.
• GYÓGYMASSZÁZS Kovács Péter - különféle keleti és orvosi gyógymasszázsban jártas okleveles masszőr házhoz megy. Időpont egyeztetésért keressen bizalommal az alábbi elérhetőségen! Mobil: 0620/2433-045.
KIADÓ INGATLANT KÍNÁL, KERES • Érd-Tuskulánumban egyszobás berendezett lakás igényesnek kiadó. Tel.: 06 30 860-4733. EGYÉB
• Redőny, reluxa, szúnyogháló rendszerek beszerelése, javítása garanciával. Egy darabért is kimegyünk! Hétvégén is! Tel: 06-30-245-1151, 06-23-375111. • Legjobb áron vállalok tetőépítést, felújítást, régi tető átrakását, kisebb javítást is. Palatető felújítást bontás nélkül is! Továbbá kerítés, kocsibeálló, faházépítést. Épületbontást, minden nemű kőműves munkát. Hívjon bizalommal! Tel.: 06 30 566-9051 • Minden munka egy kézben! Ács, tetőfedő, kömőves, burkoló, víz - fűtés szerelő, festő, villanyszerelő, faipari munkák, külső kerítések, térkövezések, egyéb szigetelések. Tel.:06 30 479-2776. • NAGY ŐSZI GYÜMÖLCSLÉ VÁSÁR! 100%-os natúr préselt ALMALÉ, ŐSZILÉ-ALMÁVAL és MEGGYLÉ-ALMÁVAL 5 literes kiszerelésben, termelői áron megvásárolható! Tartósítószert és hozzáadott cukrot nem tartalmaz! Csupa csupa vitamin! Kóstolja meg Ön is! Érden és Diósdon ingyenes házhoz szállítás. Bővebben: www.finomgyumolcsle.hu, Tel: 30/2721769 , . • Szobafestést- mázolást, tapétázást vállalok. Tel.: 06 30 913-8245. INGATLANT KÍNÁL, KERES • Érdi ingatlanok az interneten ingyenes hirdetéssel: www.erdi-ingatlanok.hu. ÁLLÁS • Erős fizikumú férfi munkatársat keresünk eladónak, zsákolásra is zöldségpiacra. Bővebbet telefonon: 06 20 806-1738, 06 20 344-7466. • Tárnoki Szépségszalon műkörmöst keres vállalkozói igazolvánnyal! Tel.: 06 30 253-6488. • Zöldség- gyümölcs üzletünkbe keresünk 2 fő hölgy eladót, aki munkájára igényes és jól terhelhető! Önéletrajzokat a
[email protected] e-mail címre várjuk.
• Tüzelő méterben tölgy és cser konyhakészen szórt tételben 1m3 15 000.-Ft Tel.: 06 30 409-4334 • Vásárolnék minden féle használt kézi szerszámokat (satu, üllő, villás kulcsokat, hegesztőket, kalapácsokat, állványos fúrókat, elektromos kisgépeket, vas és fa esztergályos szerszámokat (lapkákat,eszterga kések, tokmányok,...stb.) faipari felső marókat és minden féle műhelyi szerszámokat.) 06 30 242-8413 AUTÓ • Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül 0-18 éves korig hitelkiegyenlítéssel is. Kérésre házhoz megyünk vagy várjuk telephelyünkön. NON-STOP Tel.: 06 30 682-1390. TÁRSKERESŐ • Feri vagyok 65 éves múltam, egyedül élő, független férfi vagyok. Korban hozzám illő független hölggyel ismerkednék. Tel.: 06 70 200-4759. RÉGISÉG • Kastély, kúriák berendezéséhez azonnali készpénzfizetéssel ezüst nemű tárgyakért 6-12 személyes evőeszközöket (hiányosat is) kiemellten magas árat tudok fizetni! Kis és nagyobb méretű festményeket, porcelánokat /Herendi, Zsolnay/, Kovács Margit kerámiákat valamint teljes hagyatékot felvásárolok! Kiszállás és szakbecslés díjtalan! Tel.: 06 20 593-0687
KONYHABÚTOROK KÉSZÍTÉSE
Telkész Bt. Ádám Ferenc BÚTORASZTALOS 06-30-9893 523 • www.edax.hu/adambutor
Nyár végi kiárusítás! Különböző textilek már 350.‐Ft./m ártól Óvodáknak, iskoláknak évindító kedvezmények! Néptáncos próbaszoknyák készletről és méretre készítve is.
Nálunk olcsóbb! Érd, Riminyáki út 79. Nyitva tartás: H‐P: 9‐18 óráig, SZOMBAT: 9‐12 óráig Tel.: 06‐30/227‐4494 Tájékozódjon FACEBOOK oldalunkon: Méteráru, rövidáru, lakástextil. web: www.fuggonybolterd.hu
8
ÉRDI LAP
XII. évfolyam 22. szám • 2014. szeptember 4.