•
•II
LYKÀ KÁROLY: EGYPÁR S Z Í N E S CSERÉPDARAB, LIGETI MIKLÓS MÜVEIHEZ. igefi Miklós kiállításán a díszes márványok és bronzok mellett szerényen húzta meg magát egypár színes cserép. Pedig a kiállításnak e pár darab volt a meglepetése. Mert azt ma már mindenki tudja, hogy miképpen alakítja meg reprezentatív szobrait Ligeti, de hogy benne piktorba ojtott gölöncsér is rejtőzik, arról ez a két vitrina rántotta le a leplet. Az a pár marék agyag, amiről itt szó lesz, súlyosabb jelentőségűvé lehet a szomszéd termek büszke márványainál, ha Ligeti is úgy akarja. S bizonyára akarja, mert a kedv és szeretet csak úgy sugárzik ezekről a csöppség vadvirágokról. Amint szépen egymás mellé sorakoztak az üvegszekrényekben, hirtelenül Mezőkövesd jutott eszünkbe, mert mélytüzű színek lobbantak el mindegyiknek formáiról, azok a velős, érces hangú színek, amelyek rövid idő alatt a külföld fáradt idegeit is érdeklődésre tudták hangolni e sajátos magyar holmi iránt. Ily színt a textilmunka tompító szövedékéről átültetni az agyagmáz csillogó felületére a legszerencsésebb gondolat volna s Ligeti kísérletei mutatják, hogy a gondolat kurtán, röviden tetté is válhat. Egy legény s egy lány, egy madonna s egy vitéz formáin ragyog most azzal a fokozott erővel, amelyet a máz fényszóróképességéből tudott kicsikarni. Ligeti csak éppen kísérleteinek eredményeit akarta itt bemutatni. Jó kedvvel hevenyészett apró figurákat, jóízűeket, kedveseket, a hirtelen vázlat, a frissen támadt ötlet zamatjával. Nem végeredmények ezek, hanem mintázott naplójegyzetei egy kísérletnek. Abból a szimpla agyagból készültek, amelyet fuvarszámra s pofom áron szállíttat a műhelyébe minden szobrász. Ebből formálta s égetfe apró alakjait, de hogy azok gazdag színt öltsenek, ahhoz már nem elég a mintázás tudománya. Ligeti tehát összeszűrte a levet Petrik Lajossal, aki szintén agyagember, csakhogy ezt a matériát a vegytan és technológia eszközeivel tanulmányozza. A vállvetett munkának meglett az az eredménye, hogy az egyszerű cserép a legváltozatosabb és a legtüzesebb színek ruháját öltötte magára s ha Ligeti beléje zárta a mintázó kéz művészetét, a tudós Petrik professzor megadta a módot, hogy minden lehetségessé váljék, amit szín dolgában a szobrász tőle kivánt. Kicsiny, fürge vázlatok, igényfelen méretűek : vájjon miért érdekelhetnek minket s miért szólunk róluk éppen ennek a folyóiratnak hasábjain? Csak azért, mert utat jelentenek valami felé, ami még nincs meg, de aminek mihamarabbb meg kell lennie. Elgondolom, hogyha ily színesmázú művészi figurákat egy tucat java szobrászunk mintázgatna napjai jobbik óráiban : bátran világkörüli útra lehetne őket szekérszámra küldeni a m a d e in B u d a p e s t jeggyel s jól tudom, hogy egy se kerülne vissza hozzánk. Mert mindenütt, ahol egy csokor friss virágot szeretnek a szoba almáriomán tartogatni: ezek a földszagú, dússzínű, töves-gyökeres figurák is megkapnák új otthonukat. Mert efféle holmit, ily eredeti kiadásban sehol másutt nem lehetne kapni, mint csak éppen Budapesten. Egészen bizonyos, hogy amennyi kopenhágai porcellánfigurát forgat ma a kereskedelem, legalább ugyanannyi apró, magyar színes cserép járná végig a boltokat. Mert nemcsak művészi szépségük ajánlaná, hanem az a fontos körülmény is, hogy elkészítésük alig kerül valamibe, a kereskedelem tehát bő percentekhez juthat s ennélfogva a legnagyobb érdekeltség kötné ehhez az újdonsághoz. A fődolog persze nemcsak az, hogy meglegyen a színes cserép, hanem minden azon múlik, hogy mentül finomabb művészkéz adja meg a tíz fillér ára agyagnak az ötven-száz korona értéket. A legvitézebb technológia sem győzhet e téren egyedül : megadja a főszámot, a nullákat aztán a művészet ragasztja hozzá.
Magyar Iparművészel.
6
•
•H
Matyóviselet. Keményttett f e j k e n d ő k , j u h á s z Á r p á d r a j z a i .
Costumes des paysans
hongrois.
Csöpp agyaglányokról, agyagmadonnákról volt szó. De az itt pedzett gondolatnak volna tágabb medrű folyománya is. A kéz, amely mesterien mintázná meg a templom számára a crucifixust, ugyanazzal az örömmel és ugyanazzal a hévvel megmintázná oda a szenteltvíztartót, az oltárt, sőt egészen a szerénység mélységéig szállva : az íróember tintatartóját is. Mi tartaná vissza tőle? Mért ne kötne hímes bokrétát asztalunkra, szekrényeinkre? Mért ne csinálná amellett, amit grand artnak neveznek, azt is, aminek elkategorizált neve iparművészet? Tudom, szívesen csinálná, mert a művész ujja, mihelyst hozzáért a nyirkos agyaghoz, már, magába szippantotta az anyagban rejlő ihlet-erőt s csinálja majd házi holmink százféle fajtáját egészen a nagystílű berendezésekig, tökéletes szerviszekig. A száműzött szín megint eljönne közénk lakni. S vele a művészi hangulatkeltés pici, borserejű manói. Sőt, azt hiszem, hogy ez a művészi technika egy-kettőre kitörne a lakás belsőségeiből és eget kérne — künn, a házaink homlokzatán. Egy-két építészünk már jó ideje atyafiságba állt a színes agyaggal. Van köztük olyan is, aki az Alföldre gondolva egyenest a magyaros építkezés járulékának fogta fel a színes cserepet. Ha most egyszeribe az a váratlan lehetőség tárulna fel előtte, hogy potom áron kaphat telivér művészi munkát, amellyel nagy falsíkokat élénkíthet, vagy tagozatokat hangsúlyozhat : két kézzel kapna az alkalmon, hogy városképeink komorságába belevigye a szín virulásáf. Hányszor szeretné az építész egy homlokzat síkját ily értelemben a művészi fantázia virágoskertjévé formálni ! De legtöbbször legyőzi őt a megrendelőnek az az érve, hogy roppantul drága a mozaik is, a freskó is. Ám, ha most ugyanazok a szobrászok és festők, akik ez okból elesnek a közreműködéstől, e gazdag színű technika számára készítenék terveiket s azokat a leendő nagy agyag-manufaktúra pont azonos és olcsó kivitelben juttatná az építészhez : szinte határa sem volna a nagy képek, domborművek, dekorációk valóban művészi alkalmazásának. S ezzel új színt, új hangulatot kapnának utcasoraink.
U
»
V
Matyőviselet. R o j t o s f e j k e n d ő k . J u h á s z Á r p á d r a j z a i .
C o s t u m e s des p a y s a n s hongrois.
"
Mert festőt, szobrászt egyaránt be lehetne vonni ebbe a munkálkodásba. Emlékezzünk vissza azokra az ős-perzsa fajánsz-Iapokra, amelyekből gyönyörű stílusos képeket rakosgattak ki egykoron a nagy ázsiai palotákban. Lehet képet festeni agyaggal is : a cserép is festménnyé alakulhat, ha . . . ha művész csinálja. E z persze az első és elengedhetetlen feltétel. Sarkon követi a másik, az t. i., hogy a műhely azután valóban éppúgy meg is csinálja, mint ahogy a művész tervezte. Hány építész ösmerősöm panaszolta keservesen, hogy a megrendelt kerámia egészen más színűvé, más hangulatuvá lett, mint amilyen a terv. Most azonban, Ligeti és Petrik szerencsés egyűftmunkálkodásával ez • X a kérdés is teljesen meg van oldva. 'i Ugy tudjuk, hogy bármely hidegen átfestett cserép színét pontosan ugyanoly színx árnyalatú mázzal tudják előállítani, úgy hogy a festő, aki egy nagy dekoratív kompozíciót tervei, a szobrász, aki egy nippet, egy vázáf, egy domborművet mintáz, kemencéből kikerülő munka tökéletesen meg fog felelni eleve nyugodt lehet, hogy az ő eredeti tervének is. S lehef mindezt valóban olcsó áron csinálni, aminélfogva rendkívül széles terű- » • leten találhatna otthont ez a technika. Ez pedig azt a kellemes következményt vonná maga után, hogy a festő vagy szobrász, ha valóban művészi tervet vagy mintát készí- f! tett, bőséges honoráriumhoz juthat a tantièmek formájában. Ami megint magával hozná, X hogy még a legjelesebb, a legelfoglaltabb mestereink is szívesen vállalkoznának arra, • hogy fáradságot és időt szenteljenek az ilyen munkának. y • Okok és következmények egész láncolata fonja tehát át azt a pár színes cserepet, X x amely oly nagyon lekötötte eredeti sajátosságaival figyelmünket Ligeti kiállításán. Való- íí ban örülnénk, ha e pár sor már programm is lehetne s ha mentül több jeles művé- y szünk alakulna át e technika egészséges jegyében gölöncsérré. • •
•
•H •H
x xÍI
•H
S
•
Matyóviselet.jLeányok templomba menetele. Juhász Árpád rajzai.
Costumes des paysans hongrois
í! í! • •H •i
237
Ö r e g a s s z o n y , g y e r e k é s leány ü n n e p l ő j e
•
•H
•
•H
FELVINCZI TAKÁCS ZOLTÁN: KHÍNAI MŰVÉSZETI ALKOTÁSOK MAGYAR TULAJDONBAN a egyszer, talán már a közel jövőben, valamelyes szilárdabb nyugvóponthoz vezet a nagy revizió, melyet most kelet és nyugat művészeti múltja felett tartunk, bizonyára eltűnik majd a ködös messzeség jóltevő szürkeségében sok olyan érték, amit most Winkelmann előítéletes utódai több ékesszólással, mint meggyőző erővel igyekeznek az új célokért küzdőkkel elfogadtatni. — Pedig régóta beláthatta mindenki (akinek szeme van), hogy a klasszikus antik formák befejezettsége és kiegyenlítettsége ma már inkább csak akadémikus szempontból méltányolható, míg ezzel szemben kelet művészetének csekélyebb értékű emlékei is hatásaikban kiszámíthatatlan szuggesztív értékeket képviselnek. Korunk óriási artisztikus vívmányai nagyrészben érthetetlenek azok előtt, kik nem érzik át a távol keleti festők alkotásaiban élő expanzív természetű sejtető és dekoratív erőt. A mozdulatábrázolás modern problémáival nem lehet tisztában az, aki nem látta be, hogy a mai művészgeneráció szemében szükségképpen nagyobb gyujfóereje van egy Hokusai-féle, néhány ecsefvonással felvázolt ugráló komédiásnak, mint az olimpiai oromfal temperált alakjainak, vagy a Parthenon-fríz pathetikusan hullámzó csoportjainak. Iskolázatlan, vagy hanyatló korok szívesen folyamodtak mindig az antik emlékekhez, hogy technikai vagy kompozicionális szempontból értékesítsék a klasszikusok eredményeit. Az utánuk következő művésznemzedékek azonban alkotó erejük tudatában már annál radikálisabban tértek napirendre elődeik retrospektív tanulmányai fölött. A távol kelet művészetének is volt alkalma győzelmesen megbirkózni az antik görög művészet hatásával. Nagy Sándort, mint a történelemből tudjuk, hódító útja Indiáig vezette. Győzelmes fegyverei nyomában elterjedt Baktriában és Gandharában, vagyis a mostani Boccharában és India északnyugati részén a hanyatló hellenisztikus művészet, ami azután gyorsan be is olvadt az autochton indus formák tömegébe. Ez a keverékművészef
tovább hatott a mai khínai Turkesztán területére és onnan magára Khínára, hol — amint a Yün Kang és Lung Men melletti sziklatemplomok Buddha-szobrai bizonyítják — az V., VI. és VII. században rendkívüli elterjedtségnek örvendett, de egyúttal lényeges átalakuláson ment át. A nagy khínai birodalom legfényesebb* korszakának kezdetére, vagyis a Sui-dinasztia idejére (582—618) és a rá következő T'ang-uralom elejére esik az ellentétes elemek egymásba ütközése okozta legnagyobb krizis. Ebből a korból való a N e m e s Marcel tulajdonában levő és az O r s z á g o s M a g y a r Iparművészeti Múzeumban jó ideje kiállított érdekes szobortöredék is, melyet ezúttal a Magyar Iparművészet olvasóinak bemutatni szeretnék. A khínai plasztikának e fontos emlékét Si Ngan-fu közelében, a Sui- és T ' a n g birodalom régi fővárosának (Cha Ngan) romjai közt találták, tehát már származása is amellett bizonyít, hogy a távol kelet művészetének egyik legjobb korszakából maradt ránk. A maga teljességében egy Bodhisattvát (buddhisztikus istenséget) személyesített meg, valószínűleg Kwannont (khínai nyelven Kuan Jin), kit majd női, majd férfi alakban szoktak volt ábrázolni. Felfűnő jelenség e lényeges formáiban csaknem sértetlenül ránk maradt fejen, a s z á r n y a s diadém gyöngyfűzéres bojtos dísze és a s a j á t s á g o s bizánci-perzsa ékítményekre emlékeztető növényi ornamentum. E motívumok Indiából, illetőleg Indián át jutottak khínai területre, sőt onnan tovább Koreába és Japánba is. N a g y számban fordulnak elő az V. századból való Yün Kang melletti emlékeken és a japán, illetőleg a Japánba importált koreai szobrászat Suiko-korszakbeli (a VI. század végéről és a VII. század elejéről való) emlékein. Az említett ékítmények közt egy g ö r ö g palmettatöredék is látható, a távol keleten is érezhető antik hatás egyetlen maradványaként. Az arcformák egészen khínai jellegűek. A mosolygó száj és a szem alapformáinak analógiáit megtaláljuk Yün Kang és Lung Men plasztikus emlékein és azokon az agyagszobrokon s falfestményeken, melyeket Stein Aurél és Grünwedel, m e g Le C o q expedíciói hoztak khínai Turkesztánból s amelyek most a British Museum és a berlini Museum für Völkerkunde gyűjteményeiben láthatók. A stílusbírálati összehasonlítás e tekintetben m e g g y ő z ő eredményre vezetett s annak alapján a Nemes Marcel tulajdonában levő fejet a Sui-uralom korába, v a g y még inkább a T'ang-dinasztia kulturális szempontból a z o n o s jellegű kezdetére helyezhetjük. A másik két emlék, melyet most, a kedvező alkalmat felhasználva közlök, már hanyatlóban mutatja be a mennyei birodalom művészetét, de nyugodtan sorozható a korabeli, vagyis a XVIII. század végéről való festőművészet legszínvonalasabb alkotásai közé.
Matyóviselet. A h ö n d ö r g ő s z o k n y a : a) a m i k o r a k i s l á n y o k " k a l á c s o t " slitnek, b) e s ő b e n , c) a p a d alatt. Juhász Árpád rajzai C o s t u m e s d e s p a y s a n s
•
It •
•
«II •II •II
•
•II
A festményeket Pekingben vásárolták mostani tulajdonosuk T a k á c h Edvárd részére. A két képmás egy híres mandarint és nejét ábrázolja. A férfiképmáson olvasható írás tanúsága szerint Chien Lung császár (1736—1793) anyja festtette s ajándékozta őket az ábrázoltaknak. Alig hihető azonban, hogy e valóban nagy technikai készséggel festett képek nem a mesterségében járatos udvari festő, hanem a dilettáns császárné ecsetje alól kerültek ki. A felséges asszony bizonyára elégnek találta azt, hogy — régi szokás szerint — az ábrázoltak szemét kiszúrja, vagyis a pupillát belehelyezze az íriszbe s ezzel a neki fenntartott utolsó ecsetvonással a mű szerzőségéhez a jogcímet megszerezze. Tudjuk különben, hogy az időben Hsü Yang udvari festő lett tájképei és figurális ábrázolásai kapcsán híressé. Valószínű tehát, hogy e képek is az ő alkotásai. A festmények kvalitásait a tisztán európai művészethez szokott szem is könnyen felfoghatja. Abszolút éles természefmegfigyeléssel, pozitív ábrázolással állunk itt szemben. A férfiképmás nagyobb vonalú ; emlékszerűbb felfogással, szélesebb ecsetkezeléssel készült. A női arckép erősebben megnézett formákat és dekoratív szempontból nagyobb gazdagságot s elevenséget mutat. A dekoratív szempont a formák visszaadását is lényegesen befolyásolja. A fény és árnyék, valamint a távlati hatás problémája nem foglalkoztatta a művészt. Az egyes képrészek egymás alá rendelésénél az ékítményes kolorisztikus szempont volt irányadó. A vonalakban nincs meg az a monumentális erő, ami a khínai festést legjobb korszakaiban jellemezte, de azért e művészet még egészen keleti jellegű s amellett különös energiával dolgozó emberre vall, ki egy rossz korszakban és művészi szempontból igen kedvezőtlen hatások súlya alatt is tudott maradandó értékűt alkotni.
NÁDAI PÁL: TÖRTÉNETI KERTEKRŐL áromszáz esztendeje most éppen, hogy a francia kertművészet királyi intendánsa, XIV. Lajos kitűnő barátja, André Le Nôtre, megszületett és az emlékezés mécsesei gyulladnak ott, ahol máskor vizek muzsikálnak és tűzmadarak szálltak az ég felé. Franciaország hódolva gondol a nagy király munkatársára, a főzelékes kertész jókedvű, egészséges fiára, akinek a szobra ott áll a Louvreban hideg márványból faragva, parókával és érdemjelekkel, holott illőbb volna felgyűrt ingujjal, lesült homlokkal, vastag izmokkal ábrázolni őt. Aki csak valaha sétált a Tuilleriákban,sóhajtott Versaillesban, andalgott Trianonban, Saint-Cloudban, Fontainebleauban, Meudonban, — most Le Nôtre felé fordul egy szempillantásra, aki ragyogó évszázadok színjátékaihoz csinálta meg a keretet fűből, virágokból, fából, vizekből és kövekből. A királydrámák lepördültek s a színpadok némán sóhajtanak utánuk. A históriai kert a múlté, de a tudatos jelen nemcsak hangulatokért járhat a múlthoz, hanem tanulságokért is. íme, a Le Nôtre kertjei is egy kort lebbentenek meg, a francia kert heroikus korát, amelyek lényegét menten megértjük, ha a hatását önmagunkon keresztül mérjük. Aki reneszánsz-kertek között jár, finom miniatűrökre gondol, aki a tizen-
222 5=
nyolcadik század angol kertjei közt barangol, elérzékenyedik. De a francia kertek megdöbbentenek. Ha az ember odaáll a versaillesi palota márványtermének legközepén a középső ablakhoz és végigviszi tekintetét a főalleén, az Alleé royale-on, odáig, ahol a messzi vizekre ráborul az ég, elfogódik, lehajtja a fejét, megalázkodik. Csak a Iegfenségesebb dolgok tudnak így lenyűgözni bennünket, azok a mestermunkák, melyekben fenevadakon, hangokon, köveken lett úrrá az emberi erő. Le Nôtre kertjei is ebbe a kategóriába tartoznak: az emberi értelem parancsoló erejének bizonyságai, mellyel lábához fekteti a természetet. Glédába állítja a fákat, kitekeri a cserjék nyakát, emeletes falsövényt húz piniákból, hogy a zöld kárpitba csonka szobrokat rakjon, alarmot fúj a bronz-tritonoknak, egy gyepágy sokszögű márványkeretébe szorítja a víztükröt, — panorámát csinál a földsávokból, lépcsőkből, terraszokból. Egy nagy komponáló elme törte itt formába a természetet és lett úrrá a hideg anyagok felett : a márvány, a bronz, a fa meg az elemek felett. Az ilyen alkotás megdöbbent. Ki nem érzett valami elragadtatást olasz kertekben, például a Villa Medicisben, ahol mindez megvolt : a fa, a márvány, a bronz, a víz, de festői összevisszaságban, üde színfoltokban, kergetve egymást, szinte barokk könnyűvérüséggel ? Az ilyesmitől fölvidulunk, mosolygunk, elragad-
•
••i
A wllts-i t a v a s p a r k .
tatást érzünk. Braccini és Buontalenti földi paradicsomra gondolnak, mikor a Bobolikertet megalkotják, finom, enyhe detailokra, kecses dombokra, törékeny tájképecskékre, dantei versekre. Zöld patinába meg vörhenyes vörösbe mártják az ecsetet és kertet írnak vele. Lapszéli díszeket márványpalotákhoz. De mindez idegen a zordabb s merészebb Le Nótretól. Neki csak egy vágya van, hősi éneket zengeni. Hősi éneket zengeni az emberi értelemről, mely kórusba készteti az erdőket és kutakat s megjuhászítja a természetet. Olygarchikus álmai vannak. II. Az ilyen álmok megvalósításának módszere olyan, mint minden összhangzatos műnek a megkomponálása. A kertművész architektonikus hatásokra számít, vonalakkal, dimenziókkal, logikával gondolkozik, szinte gúzsba köti a fantáziáját. Versaillesben például ott volt már XIII. Lajos korából egy parkocska, Boyceau munkája, amelyik, mint a korabeli francia művészet általában : olasz barokk-hagyományokat ültetett át. Ezt kellett „rendbeszednie" Le Nőtrenak, megkötni, kiszélesíteni, elmélyíteni és egyben — a romantikájától megfosztani. S ő hevülések nélkül dramatizál. Mocsarakat szárít fel, dombokat széles terraszokká lapít, csatornákat vág és a földhányásokból kétoldalt meneteles lépcsősort húz, mindent, mindent a perspektíva törvényeinek rendelve
P a r c h Wilts.
alá. Az egésznek középpontja a palota, abba vág bele a főút, amelybe hol keresztjellegű, hol sugaras elrendezésű melléktengelyek futnak be. O r d o e s t a n i m a rerum. Az egyenes vonal megkönnyíti az áttekintést, az enyhe görbületek csak ott zavarják a sokszögű síkokat, ahol a nagy felületeket súlyoktól kell felszabadítani, a nagy földnyelveket víztükörrel dematerializálni. Az első ilyen pihentető a „Pièce d'eau des Cygnes", amelyből később a Bassin d'Apollon válik, mikor szobrokkal népesül be. A szimmetria kivánja meg a helyes tömegelosztást is és ezért minden a proporcióknak azzal a szabatosságával van leírva, amellyel az egész akkori architektúra dolgozik. Mansard, a palotaépítő maga is beleszólt néha a kert tervezéseibe, mert magától értetődő barokk hagyomány, hogy a kert sem lehet más, mint a belső élet kifelé vetítése, mint a belső szalonok meghosszabbítása. De mindez rideggé válna, ha a természeten való tirannizmus gondolatát meg nem enyhítené az, ami festői elem. A színek összefűzése, a sima és könnyű virágágyak, a csipkés ornamentika, mely a lépcsőket szegélyezi és az a mély, sötét zene, melyet vízberezgő cserjék okoznak. Le Nôtre valaha festőiskolába járt és Le Sueur meg Le Brun voltak a tanulótársai. De neki az lett a sorsa, hogy körzővel, léniával és gyepágyakkal csináljon festészetet;
223
Daniel Marót.
Jí
224
Történelmi kertek.
Jardins anciens.
Magyar Iparművészet.
I
sn
238—241. Ligeti Miklós : M á z a s t e r r a k o t t á k .
238 —241. N. Ligeti : T e r r e s cuites émaillées.
245*
V
228
245—248. Ligeti M i k l ó s : M á z a s t e r r a k o t t á k .
T e r r e s cuites émaillées.
249—253. Ligeti M i k l ó s : M á z a s
terrakották.
249—255. N. Ligeti : T e r r e s c u i t e s émaillées.
229
•
•ÍI
J J
.;f \ i
: -
•
•H
254.
254. S e l y e m r e feslett női a r c k é p . vége. Takách Edvárd tulajdona.
230 l ,
C h i n a , XVIII. s z á z a d
254. P o r t r a i t XVIII« siècle.
de
femme.
Peinture
sur
soie.
Chine,
•
•ÍI H •
H
•
•
•M
•i
255 —256. B o d h i s a t t v a - f e j . M á r v á n y . C h i n a . VII. s z á z a d . N e m e s Marcell t u l a j d o n a . — 257. S e l y e m r e f e s t e t t f é r f i a r c k é p . C h i n a , XVIII. s z á z a d v é g e . T a k á c h E d v á r d t u l a j d o n a .
255— 256. T ê t e d e B o d h i s a t t v a . S c u l p t é e en b a z a l t é . C h i n e . VII 0 siècle. — 257. P o r t r a i t d ' h o m m e . P e i n t u r e s u r s o i e . XVIII« siècle.
=•=•; 231
V II
I
• • • • • • H
• M • •
258.
il •
• V
•i 2361. •
258. Rippl-Rónai József : V i r á g o s kert. S e l y e m m e l h í m e z t e Pavlik A n t ó n i a .
258. J. Rippl-Rónai : Broderie. E x é c u t é e p a r M"« A. Pavlik.
S
•i•
an
xmtt.l
J. Paul de G a s p a r i .
•
••i
3 • H •
V
t• •II •II y ••i
Siivestre (l67o.)
îî
v Történelmi kertek.
Jardins anciens.
j í 233 M a g y a r Iparművészet.
3
•
festészetet, amely a természetet nem utánozza és nem ábrázolja, csak kiszívja belőle azt, amire szüksége van. Hogy ehhez micsoda energia, mennyi vesződség és milyen cézári öntudat kellett, azt elolvashatni egy életrajzban, amelyet mostanában adott ki Lucien C o r p e c h o t : „Les J a r d i n s de l ' i n t e l l i g e n c e " címen a francia kert atyamesteréről. Vagy húszféle változatát készíti el a kertnek, míg a végleges formát lezárja. A király vele töpreng, tárgyal, s vitatkozik naphosszat és ha kell, ezerötszáz ember áll rendelkezésére, palotaőrséggel, svájci gárdával és a Francini fivérek meg Denis Jolly, a legjobb francia hídmérnök vezetik oda a vizet a Loire-ból, földalatti árkádok közt, három évig éjjel-nappal dolgozva. Madame de Sevigné amerre csak utazik azokban az években Franciaországban, mindenütt hosszú kocsisorokat lát, amelyek a Vogézek és Flandria fenyőerdőit viszik Versaillesbe. É s Colbert kétségbeesve mutat a rettenetes költségekre, a fogyó állampénztárra. Mindegy, virágos kertté kell tenni a királyi földet, s nem szabad ügyelni a parasztok melléből felszakadó panaszokra... 1668-ban végre, huszonnégy évi munka árán meg volt oldva az utolsó nagy nehézség is, olyan perspektívát tudott adni nagy kanálisokkal a kertnek, melyet sehol sem zárt le földi vonal. Az utolsó nyugtalanító probléma is eltűnt, a kert a végtelenbe nyúlt, a lét képe lett és Le Nôtre büszkén állt felette, mint egy karmester, akinek orfikus álmai voltak s megvalósította őket. Lully muzsikájával, Molière vígjátékával, Vigarini rendezésével nyitották meg annak a világnak, mely cseppet sem csodálkozott ezen, mert egy percre sem akarta méltóságát egy „ah!"kiáltással kétségessé tenni.
Charles
234
Eisen.
III. Az első lelki élmények után és a dolgok valószerű megállapítása után az ember önkénytelenül is úgy kerül szembe az ilyen művészettel, hogy elmélkedik róla. S e ponton rögtön észrevesszük : mennyire benne van e kertművészetben a tizenhetedikszázadi Franciaország. A francia gondolkozás direktívái általában i s : az elrendezés, a kompozíció, a centrálisra törekvő eszmecsoportosítás. Mindent világosan látni, pontosan megfogalmazni, józanul lemérni. Alig van lélek, melytől annyira idegen volna a felesleges érzékenység, az elborulás, a magát befelé nézés, mint a francia lélek és ha volt valaha kor, amikor ez leplezetlen őszinteséggel jelentkezett, akkor az bizonyára a
•t,
II Ji • •i
T, T, • H • H
íí•
•H H
T, • •H H
ÎÏ t, • •i •
H
•t;
ÍI • •Í I
ÍI
•íí
ÍI
t, • t, f, • •ÍI ÍI
T. í• ••i •i í! • •i • •Í I •Í I
•H •H
•i
fi• H
íí • •»
H
fi•
••i
H
fi•
••i ••i •H
» •H
» fi• » • •H
•i
fi•
cartesiánus tizenhetedik század, melyben fölényesen, finoman, ironikusan mosolyognak mindenen, ami nem logikus. Corneille mérsékelt szenvedélye, magafékezése, Montaigne világfias fensősége, Bossuet kimért elokvenciája, — minden ünnepélyes és nagyvonalú, mint e parkok. Minden az értelem diadala, minden az intelligencia öröme. A kert egy nagy és komoly szalon, ahol vitatkozni lehet, ildomosán ülni, járni, csevegni. És senki sem fejezte ki érthetőbben mire valók e kertek, mint a Grande Mademoiselle (Montpensier hercegnő), aki a Tuileriákat előnyben részesítette a valódi természet felett, mert ott jobban lehet társalogni.
A palota barokk ablakában rezonnálva, vagy a háromszázesztendős Le Nőtre-ra gondolva : a gyöngéd hangulatot e józan lélektani megállapítás követi. Sokféle színpadi rekvizitumot kaphat e történeti díszlettárból a mai kertstiliszta. Hiszen minden fanyírás, fatörzseknek állatokká, emblémákká alakítása, a vizeknek természetellenesen fölfelé szöktetése,|a nagy, sima síkok bekeretezése élő falanksz-szal és sokféle egyéb kertornamens ide nyúl vissza ősökért. De mindennél fontosabb fanutétele e kertművészetnek az a történeti szellem, mely belőle kiárad és amely azzal vált példaadóvá, hogy a maga korában egy társadalom vágyainak, eszméinek és életformáinak rendelte magát alá.
SPIEGEL FRIGYES: EGY SZOCIALISTA MŰVÉSZ. b i r ó m i h á l y m u n k á i h o z .
« ••i
ki Biró Mihály munkáját az itt bemutatott reprodukciókból akarná megítélni, az alighanem hamis képet alkotna magának, erről a tetőtől talpig eredeti, minden ízében ötletes művészemberről. Az iparművészeti és plasztikai működését még csak meg lehet valahogy a klisékből ítélni, de őszintén mondva, tevékenységének ez a része nem túlságosan izgat bennünket, mert habár ezen a téren is, teljes elismeréssel adózunk ötletes ügyességének, és az anyag és technika helyes megismerésén alapuló rátermettségének, mégis be kell látnunk, hogy nem ezek a dolgok azok, amelyek az ő valódi művészi értékét megállapítják. Értékét abban az értelemben, amennyiben művészi értéknek csak azt vagyunk hajlandók elismerni, amiben, a művészi technikai teljes tudáson kívül, valami, mondjuk isteni szikrát is látunk, valami abszolút eredetiséget, mely a szemlélőből, egyszerre a legmagasabb érzelmi és értelmi momentumokat képes kiváltani. É s ha ebből a szempontból nézzük Biró művészetét, akkor minden egyéb iparművészi működése embryóvá törpül öles óriássá megnőtt plakáfművészete mellett. Mert olyan plaketteket, szobrocskákat, órákat, panneaux-kaf, ex libris-eket, faragtak, rajzoltak és festettek már mások is, és nyugodt mederben folynék tovább életünk, ha azoknak létezéséről esetleg nem is tudnánk. De biztosan merjük állítani, hogy nem szívesen nélkülözné a Biró művészi egyéniségét bárki, akit csak egyszer is odacövekelt a fal mellé, az ő, dinamikus erővel a forrpontig telített, izzó szenvedélyeket kiváltó, óriási tömegeket megmozgató és amellett grandiózus egyszerűséggel dolgozó plakátstílusa. Ez a stílus az, melyet félek, hogy a reprodukciókból nem lehet egészen megítélni. Ezeknek a plakátoknak fal kell, melyről lekiabáljanak, utca kell, melynek forgalmába beledobják élénk színfoltjaikat, tömeg kell, mely azt kivánja, hogy bámészkodása közben irányítsák, vagy szenvedélyeit izgassák, esetleg tettre lázítsák. A jó plakát tulajdonságait már sok ezerszer megírták, fel kell tűnnie az utca forgatagában ezer más mindenféle dolog között, és a járókelők figyelmét hirtelen, mint egy ökölcsapásnak, oly módon kell felkeltenie és lekötnie, hogy a hirdetett tárgy iránt való érdeklődésünk a pillanatnyi hatáson túl is megmaradjon. S o h a senki ezeket a hatásokat plakáttal jobban el nem érte, mint Biró Mihály és nem lesz érdektelen, ha megvizsgáljuk, hogy milyen eszközökkel érte el, hogy ezen eszközök közül melyeket használnak mások is és melyek Birónak specifikus, a normálison túlmenő eszközei és tulajdonságai. Biztos rajztudás, mely még a legkomplikáltabb dolgokat is a legegyszerűbb módon, teljes valószínűséggel tudja a felületre vetíteni, ez a p l a k á t m ű v é s z n e k , mondhat-
nók primär tulajdonsága Biróban a Iegfokozottabb mértékben van meg. Emlékezetből tud rajzolni bármit a l e g n a g y o b b p o n t o s s á g g a l és a z anatómia teljes megértésével, oly g y o r s a s á g gal, mely az orfeumok gyorsrajzolóira emlékeztet. A grafika a n y a g a i n a k és technikáinak teljes ismerése, a színnek, az utca időszerinti h a n gulatához alkalmazott helyes m e g v á l a s z t á s a és lehető l e g t a k a r é k o s a b b elosztása, a betii és írás iránt való helyes érzék ezeket a további alapvető t u l a j d o n s á g o k a t szintén megtaláljuk művészünkben. M e g v a n n a k a z o n b a n m á s o k n á l is, ezeket m e g lehet tanulni. Ami a z o n b a n most következik, a z már c s a k keveseknek adatott m e g é s ezek a kiváltságosak. Ezek m á r nem technikai, hanem értelmi tulajdonságok é s p e d i g : Ötletesség, mely a témát oly eredeti é s minden elképzelhető konvenciótól eltérő m ó d o n és felf o g á s b a n állítja elénk, h o g y már csak ezáltal is m e g kell, h o g y r a g a d j a és megállásra kényszerítse a tovasiető járókelőket. A Biró ötletei mindig valami új oldaláról mutatják be a hirdetmény tárgyát, amellett, h o g y ezzel a fárgygyal mindig s z o r o s ö s s z e f ü g g é s b e n m a r a d nak é s bemutatják valami olyan m e g k a p ó különös m ó d o n , amelyre s o h a senkisem g o n dolt volna. Humor, valódi igazi humor, a kedélyes mosolygástól, a k a c a g t a t ó jókedven keresztül, e g é s z a leggrofeszkebb szatíráig minden skálában, oly tulajdonsága Birónak, mely, h a b á r nem éppen okvetlenül s z ü k s é g e s kelléke egy plakátművésznek, de mindenesetre n a g y előnyt biztosít neki a z o k előtt, kik ezzel nem rendelkeznek, főképpen, amikor olyan jóízű z a m a t o s s á g g a l tudja ezt elibénk tálalni. U g y a n c s a k figyelemreméltó jellemvonása Biró művészetének a kompozíció é s beállítás e g y s z e r ű s é g e és s z a b a t o s s á g a , mely csak a legs z ü k s é g e s e b b n e k kiemelésére szorítkozik, és a z értékeknek a legtömörebb m ó d o n való ö s s z e f o g lalása és ö s s z e v o n á s a . Ezek kiválóan modern művészi tulajdons á g o k és ezekben rejlik a tömegre való h a t á s nak n a g y titka. Ezek a tulajdonságai Birónak k ö z ö s e k a k i v á l f s á g o s a b b plakátrajzolókkal, de látunk mi benne olyan v o n á s o k a t is, melyek tisztán az ő egyéni tulajdonságai, melyeket nem láttunk m á s n á l é s melyek véleményünk szerint predesztinálják őt egy m é g csak elkövetkezendő korszak, elkövetkezendő új művészetére, a n a g y
2361.
Tolpár/fá/máa hajlított Dutorps
fa
•
•H
r u a u á r a . Z ő ( y o n t . _J o k t a f : Q u d c t p e s t .V / f . W e s s e i é n t / i u t c a -4. sts
• •»
Biró Mihály r a j z a i .
v a l a k i n e k , a k i quöa\ökre S Z Ü L E T E T T
È$
B l ^ F O Ö A D t A
Birő Mihály r a j z a i .
tömegeket megmozgató dekoratív festésre. N a g y embertömegeket a legegyszerűbb eszközökkel úgy ábrázolni, mint e művészünk, más alig tud. Némely plakátján, sok, sok ezernyi ember mozgása és nyüzsgése olyan megkapó természethűséggel van feltüntetve, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk elgondolni, hogy ezt miképpen lehetett megcsinálni. Pedig az egész csak egynéhány vonal és színfolt, éppen ott és éppen úgy alkalmazva, hogy belőlünk a nagy e m b e r t ö m e g hatását kiváltsa. Ezt a festés művészetében oly nehéz feladatot, virfuózabb módon mint Biró, aligha lehet megoldani. De éppen úgy, mint ahogy tömegeket tud ábrázolni, úgy tud a tömegekre hatni is és kevés ember mondhatja el magáról, hogy plakátjaival százezreknek izgatta fel szunynyadó szenvedélyeit és százezreket mozgatott nagy tettekre, mint ezt Biró tette, ki plakátjaival egymaga többet tett a szocialiszfikus propaganda érdekében, mint az összes felvonulások, tüntetések és népgyűlések együttvéve. Ezeket a nagy hatásokat a legtisztább művészi eszközökkel érte el mindig, és működésében éppen az az etikailag fölemelő, hogy csakis művészi eszközökkel érte el. Hatalmasan egyszerű kompozíciója, ragyogóan ötletes invenciója és az arányoknak helyes mérlegelése, valamint a különböző arányoknak egymással való, kiszámítottan raffinált szembeállítása, ezek azok az eszközök, melyekkel dolgozik és amelyek alkalmassá teszik őt a nagyobb dekoratív feladatok sikeres megoldására.
( E b b e n a r o v a t b a n időről i d ő r e rövid k i s s é t á k r a invitáljuk az olvasót. Ezek a séták nem lesznek mindig kellemesek, de annál tanulságosabbak, mert az iparművészeti borzalmak rejtelmeit f o g j á k feltárni, el a k a r n a k vezetni az Í z l é s t e l e n s é g , a z értelmetlen a l k o t á s b ú v ó h e l y e i r e , e m e z e k , s a j n o s , olyan bőségben vannak széles e hazában, hogy anyaguk már n e m i s f é r n e el ktllföldl m i n t á r a e g y „ C h a m b e r of h o r r o r s " - b e n é s v á n d o r ú t r a kell kelni, h a v a l a m e n n y i t ö s s z e a k a r j u k s z e d n i . A v e z e t é s t ezen a z úton ez a l k a l o m m a l két m u n k a t á r s u n k , N á d a s Pál é s S z t r a k o n i c z k y Károly vállalták el, a z illusztratív r a j z o k Biró Mihály művei.)
I. À P E S T I KÁVÉHÁZ. A
KÁVÉHÁZ ÉLETRAJZA. Nyájas olvasó, hogy a pesti kávéházak összes borzalmaival híven megismertessünk, a legelején kell kezdenünk a dolgot, ott, ahol minden kezdődik, a kávéház születésénél. Hogyan születik egy kávéház? Nagyon egyszerű processzus, a kávéházat szintén nem a gólya
hozza, pesti üzletemberek, esetleg saját üzemű szövetkezetek fejében fogamzik meg, amikor ez utóbbiaknak nincsen elég pénzük. A hiányzó pénzek előteremtése céljából gründoíni kell s miután a gründolás legalkalmasabb formája még mindig a kávéház, a gründoló egyén vagy csoport keres egy főpincért, aki hajlandó ezentúl mint „főnök úr" szerepelni és keres egy berendező-vállalatot, amely hajlandó a berendezést részben hitelezni. Az újdonsült főnök urat sorsára bízhatjuk, ő nem érdekel bennünket közelebbről, a berendezővállalat működésének vizsgálata borzalmi tanulmányainknak tulajdonképpeni tárgya. A berendezővállalatok rendesen, sőt mindig kizárólag üzleti alapon állanak, szervezetüknek egyetlen szabálya, hogy vezetőségükből minden a művészethez csak egy kissé is konyító vagy akár pusztán ízléssel rendelkező ember kizárassék, programmjukat pedig amaz ismert közmondá-
sok fejezik ki legjobban, hogy : fenn az ernyő, nincsen kas, vagy : sok hűhó semmiért, főként pedig ama klasszikus, hogy : mundus vult decipi, ergo decipiatur. A berendezővállalat működése ott kezdődik, hogy egy bérház földszintjéből kiássák a falakat. Csak az üres semmi marad meg itt-ott néhány oszloppal tarkítva. Ebbe a semmibe azután a berendezővállalat bevonultatja az ezeregyéjszaka összes ittrekedt csodáit. Aranyat, ezüstöt, selymet és bársonyt, márványt és kristályt, finom és jószagú fákat, szóval mindazokat a gyönyörűséges anyagokat, amelyekkel a londoni Buckingham Palace berendezése készült. Minthogy egy körúti gründoló mégsem fizethet annyit, mint az összes angol királyok viszamenőleg Orániai Vilmosig, a kávéházban felhalmozott csodák tehát igen szemrevalók, de csak a szemnek valók. A modern technika haladása mellett különben is kár volna az anyagokat pazarolni, az aranyat igen ügyesen lehet utánozni gipszből is, az intarziák különféle finom festékkel könnyen előállíthatók, a márvány, ha utánzat, még habosabb mint az eredeti. Az ügyes berendezők tehát bemázolják a gipszet aranynak, a fát gipsznek, a papírmasé! fának és így tovább, minden anyag megkapja a maga helyes formáját, amelyből a természet helytelen intézkedése kizökkentette, így lassankint elkészül a kávéház ragyogó pompában khínai-angol-magyar ornamentikával ékesen, mint a gyönyörűség, a kéj, a mámor, a szédület tanyája, amelyből ordítva menekülnek azok az egyének, akiknek idegeik nem elég edzettek az ízléstelenséggel szemben. Szorgos kutatásunk és beható vizsgálódásaink ellenére eddig még nem sikerült megfejtenünk azt az alapvető kérdést, hogy miért kell egy budapesti kávéháznak olyan fényesnek lenni, mint egy Buddha-templom vagy a fent említett angol királyi palota ? Pedig itt van a kutya elásva. Mert ha a kávés a közönség és a hely jellegéhez alkalmazná a kávéház belsejét, akkor ugyebár, csinálhatna egy rendes, jó, ízléses helyiséget, valódi anyagokból, a szolidság kellemes, öntudatlan jellegével, amely művészi lehetne és mégis felette sokkal olcsóbb, mint a mostani pöffeszkedő protzfanyák. Budapesten azonban úgy látszik szükséges, hogy Ágens úr, ha leül a mindennapi pikkolójához, Roi de soleilnek vagy legalább is egy kisebbfajta Rothschildnek képzelje magát. Itt úgy látszik szükség van arra, hogy látszólag minden arany és márvány legyen és ezért a látszatért Ágens úr és társai elviselik nemcsak azt a tudatot, hogy tulajdonképpen semmi sem arany és semmi sem márvány, hanem eltűrik azt, hogy ezek miatt az ordenáréságok miatt meneküljön
a kávéházból az egyetlen, ami egy helyiségnek hangulatot, bensőséget adni képes: a művészet. A pesti kávéház úgy ahogy ma van, jó részben az ostoba látszat temploma.
Lotzra, bútorzata Mackintoshra, Hoffmannra vagy Menyhért Miklósra, a kávéház burkolata pedig a nemes szlavóniai tölgyre. Csak ha az ember kissé megvakarja e tölgyet, bújik ki alóla a papírmasé, a gipsz, vagy a tészta. Az ember ilyenkor sóhajtva issza meg a kávéját, amely szintén emlékezteíi őt valamire. TÜKRÖK. A tükör tudvalevőleg egy igen A kellemes és hasznos intézmény, amelyet minden ember nem-, kor- és valláskülönbség
BELSŐ ARCHITEKTÚRÁJA. A AKÁVÉHÁZ pesti kávéház bensejét talán avval lehetne legjobban jellemezni, ha az ember röviden kőbányai stílusnak nevezné el. A kőbányai szó azonban itt nem disznóságot jelent, hanem valamelyik polgári serfőzdét értjük alatta, minthogy az újszülött kávéház létrejötte körül rendszerint egy kőbányai vállalat végzi az apaság teendőit, de az édesanyja mindig egy hajlított fabútorgyár. E kettőnek gyermekei a kávéházi asztalok, székek és a kávéházi faburkolat. A kávéházi asztal álnemes anyagokból készül és pedig : műmárványból, pléhbronzból és üvegből. Néha fából is, de ilyenkor is bádogból van és csak úgy tesz, mintha fa volna. A kávéházi asztal természetéhez az tartozna, hogy jó, biztosállású, katonás lábai legyenek, de ehelyett az asztalláb inkább költői álmokat sző : hol lírává duzzad, hol empire-koszorúkaf alkalmaz lábkötőnek, hol a dór templomok oszlopai után sóhajt. Az ülőbútor viszont inkább Anglia felé tekint és a székeken határozottan felismerhető a támlákon Sheraton és Chippendale jellemzetes liliomkehely- vagy gitárformája, de kissé thonetszerű elgondolásban. Az egyszerű, jó nádszékek, aminők pár évvel ezelőtt még a belvárosi kávéházakban láthatók voltak, rég eltűntek és a legtöbbjük piros plüss huzatot kapott, szakasztott olyan piros plüsst, aminőt gyermekkorunkban fényképalbumokon szerettünk. Ott, ahol a pincér ezt kiáltja: „Két szűrve hab a négyes páholyba" — ott ne mulasszuk el egy futó pillantást vetni a páholyok belső architektúrájába sem, mert ezek a meghittség sajátos bélyegét viselik magukon moquettek, teveszőrök, cobolyok és jegesmedvére emlékeztető bőrök alakjában. A kávéház belső berendezése általában az emlékeztetés jegyében készül. A kávéház címe egy divatos tengeri fürdőre emlékeztet, a kávéház freskója
nélkül használ, amikor öltözködik, vagy a mitesszereit kinyomja. A tükör a kávéházban is szükséges, mert mindenki meg akarja nézni a nyakkendőjét, hogy jól áll-e, a haját és más hasonló okokból szeret néha gyönyörködni önmagában. Erre a célra minden nagyobb kávéházban szükségeltetik öt, hat — legyünk bőkezűek — legfeljebb tíz tükör. De miért van s z á z ? Miért van lent és fent? Miért van jobbra és balra ? Miért van elől és hátul ? Miért van tükör itt és tükör ott, miért látom az arcomat hetvenkétszer, akár akarom, akár nem és miért a fejem búbját hetvenkétszer és a cipőm talpát hetvenkétszer? Miért, hogy minden kávéház egy óriási kaleidoszkóp, amelyben minden sarokból az én fejem vigyorog elő ? Ha felemelem a karomat, egyszerre ötven kar emelkedik és ha felállók, azt hiszem, hogy egy egész népgyűlés emelkedett egyszerre szólásra. Hát szép ez ? Kellemes ez ? Tűrhető ez ? Rendes férfiember hogy nézheti folyton a saját arcát ? Ettől meg kell bolondulni. Mikor arról van szó, hogy falakat, amelyekkel szemben néha órák hosszat ülnek az emberek, bedekoráljanak, akkor ahelyett, hogy nyugodt és harmonikus felületekre törekednének, amelyek nem bántják a szemet, ehelyett tükröket raknak az ember elé, a legnyugtalanabb, legbántóbb formáját minden falöltöztetésnek. Igazán nem tudom, mire jó ez, ha csak arra nem, hogy állandóan mutassa : íme, ez az az ostoba ember, aki Budapesten kávéházba jár.
KASSZA. A kávéházi kassza kérdését konstruktőrök már rég megoldották. Elmés módon olyan gépet szerkesztettek, amelybe az egyik oldalon beletesznek egy csomó bádoglemezt és görlécet s a másik oldalon kijön egy bazilika, egy szárnyas orgonával vagy indiai trónussal, két támpillérrel, fenn baldachinnal, lenn két körforgású likőrtartóval, fazettás üvegekkel, bepréselt Uvegemaillal, vizi sásra emlékeztető fémpálcákkal egy számológéppel, négyszáz kis cukorcsészével, hatvan üveg likőrrel és egy kaszirnővel. Ha a kassza így a szokvány szabályai szerint elkészült, a gazda öntelten áll oda és sugárzó tekintettel néz a vendégeire. Gazda szeme szinte hizlalja a vendéget. Igaz, volt már eset kivételre is. Egy szerény és jóízlésű iparművész megtervezett egy nagy, széles asztalt, rajta márványlap volt, semmi egyéb és kiflialakú volt s azonkívül itt is, ott is kihúzható, szervírozó fiókjai voltak. A falra odaakasztott néhány jó üvegespolcot, azokba rakta a pálinkásüvegeket, a gyümölcsöket, a málnaszörpöket és az édeshabos baiserket. Úgy gondolta : a baiser édesebb, ha nem a legyek csókolóznak először vele. Nem volt ez a kassza más, mint egy nagy tálalóasztal s néhány jó dressoir. A kávéház leendő gazdája megnézte, meghallgatta a célszerűségét, az előnyeit és így szólt : Ez nekem nem kávéházi kassza. Avval sarkonfordult és elment.
Àszellemes
KÁVÉHÁZI PORCELLÁN. A kávéházi findzsák és tányérok, hol csempék és padlómozaik alakjában jelentkezik és mindig Steingutból készül. Akár az egyiket nézzük, akár a másikat, stílusában mindenkor igyekszik alkalmazkodni a kávéház egész művészi jegyéhez. Ha például a tervező, mondjuk a biedermeierség művészi világnézetéhez csatlakozik, akkor a csészéket is, csempéket is kis szétszórt rózsaszirmok díszítik,
À porcellán, hol csészék,
2361.
vagy ha a tányérokon nagyobb égetési hibák vannak, ibolyacsokrok „uralkodnak" az ornamentikában. Ez az ornamentika a „pâte sur pâte" elvei szerint a sablonirozás szabályai szerint kerül a tányérra. Vannak radikálisabb újítások is e téren, így például a bécsi példára sakktáblaszerű motívumokkal készült csészék, de azokat a tiszta, jó, fehér csészéket és aljakat, melyeken csak egy keskeny, finom aranysáv volt beégetve és amelyek a jó formával, a vékonysággal, az elegáns könnyűséggel örömei voltak a szemnek, a nyolcvanötös kiállítás óta nem lehet többé látni. A kávéház gazdája ugyanis mindig a modernség jegyében áll. Ezért szereti az olyan csészét, amelyiknek a formája olyan merev, hogy a szájhoz emelve, két oldalt csurog belőle a tea. Ezért szereti a csempéket és a padlómozaikot is csak a rejtett helyeken, holott milyen jó és szép volna egy olyan kávéház, amelyiknek a padlózata, falburkolata véges-végig ilyen tiszta és jó falilemezekkel volna kirakva és ahol volna legalábbis akkora tisztaság,mint egy gőzfürdőben.
FÉMEK. A kávéházi fémek közül egy-
néhánynak megvan az a szerencsés tulajÄ donsága, hogy nem lehet hamisítani. A nemes fémeket igen, sőt nagyon is, hiszen arról már keseregtünk, hogy semmi sem arany, ami fénylik. De vannak fémtárgyak, amelyek rendeltetésüknél fogva olyanok, hogy csak igazi anyagból lehetnek. A kávéházi berendező itt tehát súlyos problémákkal kénytelen megküzdeni és bizonyára hetekig gondolkodik, amíg kitalálja, hogy, miután az anyaghamisítás itt ki van zárva, mi módon tegye bele a tárgyakba azt az ízléstelenséget, amelyet egy pesti kávéház jellege feltétlenül megkíván. A fáradozásokat azonban méltó siker koronázza s a fémtárgyak körében is megtaláljuk a jól táplált, kövér ízléstelenséget, sőt akadnak itt olyan díszpéldányok is, amelyek egyenesen vezető szerepet játszanak a kávéház művészietlensége érdekében folytatott küzdelemben. Itt vannak elsősorban a lám-
•J
-k/.
TO.
mi
U '
€
* .''il' ' '/ i / ' ' a
, / j
h
I E* s
^ y t A t J
jv /
Ç
> 3
f(1\§
I irV^*^}/(jr':u([ v s i
259.
259. Biró Mihály : Teichner Ádám.
Óra
kovácsolt
vasból.
Készítette
9. M. Biró : P e n d u l e en fer r e p o u s s é .
î 241 M a g y a r Iparművészet.
4
263 —264. Biró Mihály : D e k o r a t i v s z o b r o k a L a j o s - u t c a i elemi i s k o l a f ő b e j á r a t a felett. — 265. D o m b o r í t o t t r é z k a z e t t a .
263—264. M. Biró : S c u l p t u r e s d é c o r a t i v e s d e la f a ç a d e d ' u n e é c o l e p r i m a i r e é l é m e n t a i r e . — 265. C o f f r e t en cuivre r e p o u s s é .
V Il
VII 4!
243
Tf iO
2361.
273. Biró Mihály : Kőrelief. 274. E m l é k p l a k e t t . 275. B r o n z tintatartó é s l e v é l n y o m ó .
273. M. Biró : Relief en pierre. 274. P l a q u e t t e rative. 275. E n c r i e r et b u v a r d en b r o n z e .
commemo-
c-
FŐM
cxvpöeer» ^^Mimàiiiiiir' m
PAPIER A CI O U . M O N D E , EJ_»iLC.AJSrT 276.
rost
I
279. 276 —279. Biró M i h á l y : P l a k á t o k .
276—279. M. B i r ó : A f f i c h e s .
2361.
•
•II •M «II
Kitűnő, minden elismerést megérdemlő vasművesmunka s mindamellett nagyon ízléstelen és művészietlen. S így van ez mindenütt, itt teljes tisztaságukban érvényesülhetnek a kávéházi berendezők intenciói, itt az anyag is valódi, a munka is jó, itt tehát l'art pour l'art lehet kifejteni az ízléstelenséget s a nemes ambíciótól sarkalva, így jönnek létre a különféle kerítések lámpákkal, virágtartókkal, stílusban vagy modern vonalakkal, rózsákkal, tulipánokkal, makarónival és bélcsavarodással, csak egy kis művészettel soha. Még véletlenül sem.
•
•II
MŰVÉSZET A KÁVÉHÁZBAN. Az eddig
pák. A lámpák megoldása igen nehéz. Arra az egyszerű megoldásra ugyanis, hogy csak tisztességesen világítsanak, nappal pedig, amikor mint néma szereplők vannak jelen, visszahúzódjanak az ismeretlenség homályába, gondolni sem lehet. A csillár hivatása a pesti kávéházban sokkal nagyobb szabású, a világításon kívül elsősorban az, hogy a tulajdonos bőkezűségét ordítsa. A csillár itt, mint hencegési eszköz szerepel, a csillárnak tehát nagynak, rikítónak, fényesnek és hangosnak kell lennie. Ezeknek a céloknak különösen a gázvillanycsillárok felelnek meg. Ezeken tudniillik felfele is vannak tulipánok és lefele is vannak tulipánok. A tulipánok egy csinos koronghoz vannak erősítve, de korong helyett lehet egy kis khínai pagoda is, esetleg egy pléh Eiffel-torony. Ez különben nem fontos, a fő az, hogy ez a középső tartószerkezet dúsan ellátható bádogvirágokkal, virágcsokrokkal, virágerdőkkel, üvegből készült drágakövekkel,és főleg pedig: erre a tartószerkezetre akasztani lehet. Mindent lehet akasztani : hosszú üvegrudakaf, üvegcseppeket, gyöngyzsinórf, cipőmadzagot, salIangós dohányzacskóf, centimétert, akasztott ember kötelét, sőt esetleg a tervezőt is, amit ugyan sajnos, nem tesznek. Az akasztási szenvedély hasznos kielégítése azután befejezi a csillár kiképzését, amely ezek után úgy fest, mint a maori-bálványok teleaggatva a hívő bennszülöttek imádatának látható jeleivel. A vendég azután csodálkozhatik, mikor egy ilyen irtóztató nagy lámpa esténként kiköp magából négy-öt szerény kis lángot, hogy ezért a pár fényutánzatért miért tartanak ilyen óriási kolosszust ?
À tárgyalt fejezetek is eléggé mutatják, hogy
a mai kávéház egész mivoltával, perzsaszőnyegeivel, alpakkájával, bronzaival, emailzatával és üvegfestményeivel, meg a benne található zenei élvezetekkel — már önmagában véve is művészetet reprezentál. A kávéház már mint kávéház is művészetet jelent : l'art pour l'art. A kávéház tehát bátran lemondhatna a művészetnek egyéb járulékairól, mint a képzőművészetről, a szobrokról, az álfreskókról, a mozaikképekről, a lakkművességről és a marquettériáról, de a kávéház ezekről sajnálatosan nem mond le. Sőt ! Minél polgáribb a kávéház látogatóközönsége, annál több művészet van a falakon. E művészet szoros közelségben van a hazai címtáblaiparral és hol domborulatokat mutat, hol tájképekkel andalít el, hol a magyar operett-színészet és népszínmű csalogányait mutatja be, a legtöbbször azonban tárgytalan. Ilyenkor scytha, sumir és mykénei motívumok jelentkeznek a falfestésben és ez a kávéház miszticizmusa. Rosszabb az olyan kávéház sorsa, amelyet művészek, írók s más efajta népség látogat. Itt ugyanis a Jugend és a Simplicisszimus régibb címlapjai kerülnek a padok fakereteibe és Stuck-, Lenbach-, meg Rezniöek-
Tavasszal, mikor vidul a határ és az emberek ismét a szabadban szeretnének ülni, kiteszik a kertet és a kert közé a rácsot. Ez a vasrács, amely minden pesti kávéházban szerepel, mind a kávéház és a külvilág közötti határ, ismét külön problémája a kávéházi tervezésnek. Most utoljára a Hungária-kávéház előtt láttunk egyet, amely jellemző az egész tipusra nézve.
j 249 Magyar Iparművészet.
4
reprodukciók teszik a kávéházat „lakályosabbá". A kültelki kávéház is persze alkalmazkodik a művészetekhez, meg a törzsközönségéhez. így például a varrólányok a Kunst für Alle képeit kapják, az artista-kávéház a Theatre illustré-t, a lóversenyügy műbarátai angol falkavadászatok metszeteit. Ezért nem jár a pesti ember a műkiállításokra. Minek, mikor a műkiállítás jár őhozzá — feketére !
A
JÓ KÁVÉHÁZ. Most pedig nyájas olvasó, miután keresztül mentél a pesti kávéházak borzalmain, jöjj velünk, fájdalomdíj és kárpótlás gyanánt meg fogjuk mutatni a jó kávéházat. Oh, ne nézdegélj se jobbra, se balra, nem itt, nem a körúton, itt még véletlenül se akadsz egyre sem. Ha jó kávéházat, szép kávéházat, kellemes kávéházat akarsz látni, borulj rá a kávéházi asztalnak nevezett kínzópadra, hunyd le a szemeidet és próbálj álmodni. Próbáld megálmodni, hogy majd egyszer csak jön egy főnök
úr és jön egy tervező, aki csinál egy kávéházat, nem fényeset, nem hejehuját, nem grandcafét, hanem egy őszinte, becsületes helyiséget, kellemes, művészi faburkolattal, vagy tapétával, kényelmes székekkel, csészékkel, amelyeket meg lehet fogni, asztalokkal, amelyek mellett ülni lehet, lámpákkal, amelyek világítanak, igazi kávéval és igazi ízléssel. Hogy jön egy kávéház, amely végre az lesz, aminek lennie kell, az otthonnak bizonyos mértékben pótlója s ennélfogva vonalaiban, színeiben és formáiban hozzásimul az emberek lelkéhez és nem mímel hinduasszir templomot. Álmodd meg, milyen jó lesz egy ilyen kávéházban ülni esős, őszi délutánokon, csak úgy mint otthon. Álmodd meg és ne ébredj fel. Nem érdemes. Szép álmokat. Ä
^ ^ Minden gondolkodási irányzat szennyvize a művészet berkein át folyik le, a belőle keletkezett mocsár partjain művészek és kritikusok ungnak és brekekéznek : ez a kultúra koncertje. Az osztrákok művészete magyar és szláv iistökökből csavarított copf. Nagy Sándor.
IÁLLÍTÁSOK
E
GY O R S Z Á G O S KIÁLLÍTÁS ESZMÉJE.
Serényi gróf, földmívelésügyi miniszter vetette fel és az ipari s kereskedelmi körök portálják mostanában egy országos kiállítás eszméjét, amelyet 1916-ban, az utolsó kiállítás húszéves fordulóján kéne rendezni. A kiállításnak az volna a célja, hogy újabb erőgyarapodásunk bizonysága legyen, főkép a balkán népeinek meggyőzésére. A gondolat hetek óta szállong a sajtóban és a Honi Ipar című közgazdasági folyóirat most ebben a kérdésben körleveleket bocsátott ki a magyar közgazdasági élet illetékes tényezőihez, megkérdezvén, mint vélekednek egy ily kiállítás lehetőségeiről. A beérkezett feleletek nagyrésze — amint az sejthető — nem éppen bizakodó természetű. Közgazdasági életünk bajai, a kedélyek csüggedtsége, a terminus túlságos közelsége és a balkáni népek egyelőre nagyon is rendezetlen politikai viszonyai — csupa ok a pesszimizmusra. De a feleletek egy jelentős részéből — s éppen a neveik szerint legsúlyosabbakból — bátrabb, lendületesebb felfogás szól s ha a terminust túlközelinek tartják is, egy későbbi időponttól sikert remélnek. így Lánczy Leó és Gratz Gusztáv dr. az 1917-ik évet ajánlják, mint alkotmányos életünk félszázados évfordulóját, Zsolnay Miklós az 1918-ik évet, amikorára a gazdasági szerződések lebonyolításával normális viszonyok várhatók. A legtöbb hozzászólás föléje emelkedik a kicsinyes tekinteteknek s elismeri, hogy egy kiállítás, még ha nem vált is be minden várakozást, üdvös előmozdítója sok erkölcsi s esztétikai haszonnak: idegenforgalmat jelent, városrendezési kérdéseket vet fel, jobb alkotótevékenységre serkent és egy kiállítási területnek nagyon is érezhető hiányát fogja végre megoldani. Mi is főképpen ebből a szempontból tartanók fontosnak egy kiállítás rendezését. Hiszen éppen a Magyar Iparművészet hasábjain (1906. évf.) mondta el e kérdésről igen preciz megokolással véleményét Zsolnay Miklós, társulatunk alelnöke. Ott rámutatott arra, hogy mily nagyon hiányzik nálunk egy olyan kiállítási terület, aminőt egy-két év alatt a müncheni Theresienwiese, vagy a londoni Sheperds Bush alkotott, ahol a jól megtervezett pavillonok, a teljesen kiállítási célokra alakult utak, sétahelyek, közlekedő-és szórakozóintézmények kitűnően töltik be hivatásukat. Ebben látnók mi most is a legközvetlenebb hasznát egy ily kiállításnak. Hogy az a kiállítás azután mikor és minő méretekben készüljön — orszá-
Brózik E n g e l b e r t : pálcikák.
Festett,
vésett és
égetett
virágtartó
E . Brózik : S o u t i e n s d e s fleurs.
251 3*
formák fejlődését. A kert mellett természetesen bemutatásra kerülnek mindazok a járulékok, melyek az évszázados fejlődés folyamán annak mindenkor stílusos kiegészítői voltak : a lugasok, a pergolák, a szökőkutak, az üvegházak, a kaszkádok és a kerti épületek. A kiállítás pompás rózsaligetében, mint minden tavasszal, úgy az idén is : kerti ünnepélyt is fognak rendezni, amikor költeménnyel, dallal és muzsikával fogják zengeni a virágok poézisét.
EPMŰVÉSZET
V
Brózik E n g e l b e r t : Faragott virágtámasztó.
Soutien d e s fleurs.
gos, nemzetközi, vagy világkiállítás legyen-e — erre nézve a szélesebb közhangulatot kell mindenesetre megkérdezni. De ismerve a legutolsó évek kiállításainak külföldön való irányait, nem nehéz megállapítani, hogy a sokat markoló és keveset fogó kiállítások sikerét erősen háttérbe szorították a kevés irányú, szakszerű, de kvalitásos kiállítások, amelyek a közgazdasági termelésnek, vagy a kultúrgondolatnak egy-két ösvényét tapossák, de annál mélyebben. Ennek természetesen alapfeltétele az, hogy egy olyan kiállítási parkunk legyen, amely minden időben, úgyszólván minden szezonban készen áll a legkülönbözőbb jellegű kiállításokra. Látnivaló, hogy a felvetett eszmének milyen nagy és jelentős háttere van s ki tudja, talán éppen ennek a messzi háttérnek felismerése lesz az, amin maga a kiállítás gondolata — megfeneklik.
K
ERTMŰVÉSZETI
KIÁLLÍTÁS, A PÁRISI
Bagatelle-ban, a Bois de Boulogne-nak ebben a paradicsomi fekvésű kis empire-palotájában a napokban nyílik meg az idei francia tavaszi szezon egyik vonzó kiállítása : a kertművészeti. A kiállítást Le Nőtrenak, a francia parkok megteremtőjének emlékezetévé avatják és képeken, modelleken, meg természetben mutatják be a francia, angol s modern kert-
IRÁGTARTÓ PÁLCIKÁK. Az Iparművészeti Társulatnak iparművészeti tervekre hirdetett pályázatán kellemes feltűnést keltettek B r ó z i k Engelbert virágtartó pálcikái, amelyeknek képét jelen számunkban közöljük. A pálcikák fából valók és a magyar népművészetből vett virágos motívumokkal ugyancsak a népművészet különböző technikáinak alkalmazásával vannak díszítve és azután élénk, csillogó színekkel kifestve. A pálcikák így nagyon kedvesek és finomak és különösen alkalmasak arra, hogy virágcserépbe szúrva harmonikusan belesimuljanak a virágok farka, friss színeibe. Képeink megmagyarázzák használatuk módját is, szükség szerint egy vagy két pálcika támasztható egy-egy cserépbe, az utóbbi esetben két pálcika egy kis keresztléccel lesz összekötve. Azok az emberek, akik szeretik a virágokat, minden esetre nagy örömmel fogják üdvözölni Brózik Engelbert terveit, mert virágaikat egy ízléses, finom ékességgel tehetik még ékesebbé. Az iparművészeti szempontból pedig különösen hangsúlyozandó, hogy a pálcikák jellege minden ízükben magyar, díszítésük, színeik a magyar népművészet szülöttei s így különösen megérdemlik, hogy a magyar közönség szívesen fogadja őket. MATYÓVISELET DEKORATÍV S Z É P -
À SÉGÉNEK ismertetésére szolgáljon a leg-
utóbb megjelent számunkban közlöttek kiegészítéséül még e néhány rajz. A fejnek szokatlan formát, silhouettet, ad a keményített és a rojtos kendő, bőven alkalmazott rojtjaival ; a rojtok szerepe a fej kiszélesítése, megnagyobbítása a mi a „höndörgő" a harangos szoknya kiszélesedésének mintegy ellensúlyozására van hivatva, ezért szebb is e fejdíszeket viselő menyecskék viselete, mint a hajadon fővel járó leányoké, kiknek feje a különben széles vállak mellett kicsinynek tűnik föl. — Öreg asszonyoknak szűkebb a szoknyájuk s fejkendőjük is arányosan kisebb. Vannak szokásos mozdulatok, amelyeknél a
282. A. Â r k a y : P o r t e réformée à Budapest.
principale de la nouvelle église
253 Magyar Iparművészet.
7
283. Á r k a y A l a d á r : A városligeti f a s o r b a n levő ev. ref. templomnak úrasztala és szószéke.
283. A. Á r k a y : L ' a u t e l réformée à Budapest.
et c h a i r e d e la nouvelle
église
•
ÍI « •H H • H • •M •H
«• i •• i H •
•M H •
•il H • H • H • •M
«•i V •II •II II • •II •II •II •II «II •II •II •II •II •II •II •II •II •II
•
•M H •
•• i •• i •il 284.
285.
H •
•• i •• i •M •M •II •II
286.
•II
•II II • •II
•II II • II •II
•II II • •II •II •II •II II • •II •II •II •II •II •II •II •II II • •II •II II • •II •II II • •II •II •II •II •II II • •II •II •II •II •II •II •II •II
II •
•II •II •II •II •II •tl •II II • II • II » «II •II II « •II •II II •II II « •II *II •II •II
•II •II •II •II •II
II •
•II
V
i•II
287.
•II •II •II •I I •II II
284 —287. Á r k a y A l a d á r : A v á r o s l i g e t i f a s o r b a n levő ev. ref. templom ü v e g a b l a k a i é s o l d a l b e j á r a t a .
284 —287. A. Á r k a y : V i t r a u x et p o r t e l a t é r a l e d e la velle é g l i s e r é f o r m é e à B u d a p e s t .
nou-
=•=$ 255 6*
288. 291.
292.
289. 288 —289. S c h l e i c h V i l m o s : S z e n t G y ö r g y . Ó r a . Majolika. — 290. Murai S t e f á n i a ; 291. é s 292. Nyitrai Dániel ; 293. F á r y J á n o s : M a j o l i k a c s e m p é k . Készítették a M a g y a r kir. I p a r m ű v é s z e t i Iskola a g y a g i p a r m ű h e l y é b e n .
256 •=•=
293. 288 —289. G . S c h l e i c h : St. G e o r g e s P e n d u l e en f a ï e n c e . — 290 —293. C a r r e a u x de r e v ê t e m e n t émaillés, e x é c u t é s p a r les é l è v e s de l ' é c o l e r o y . d e s a r t s d é c o r a t i f s . •H
viselet dekoratív jellege hangsúlyozódik. — Ilyen a sok közül pl. a bő ingujjú gyermekek vagy legények felemelt karmozdulata, ilyenkor teljes egészében érvényesül az ingujj szép hímzése s a test alakja kiszélesedik emellett, vagy esős időben a leányok magukra terített kifordított felső szoknyájuk, nemkülönben a kislányok az a mozdulata, amidőn a gyors forgásból hirtelen lekuporodva zubbonyukat kerekre kiterítik azt mondva : ekkora kácsit (kalácsot) sütnek. Végül a dekoratív érzés megnyilatkozása mutatkozik abban a matyó helyi szokásban is, hogy a lakodalmas kalácsot vivő asszonyok egymásután libasorban mennek végig az utcákon batyujukkal, éppúgy a nagy lányoknak az a jellemző szokásuk, hogy a templomba mindig többen szorosan egymásmellé sorakozva mennek, miáltal ruháik szép színei és fodraik játéka erősen hangsúlyozva érvényesül. — E szokások nem a véletlen játékai, hanem tudatos cselekmények.
• ••i •H •M
Z ORSZÁGOS MAGYAR KIRÁLYI IPARISKOLA 1912—1913. ÉVKÖNYVE, Szerkesztette Czakó Elemér igazgató. Ára 2 korona, kiadja az iskola. A megszokott szakiskolai értesítőket a tartalom bősége, művészi színvonala és a tipográfiai munka választékos volta tekintetében messze túlszárnyalja az a díszes és vaskos könyv, amely iparművészeti iskolánknak a most bezáruló tanévre eső munkásságát és fejlődését ismerteti. A tanév főbb eseményeiről szóló jelentés szerint a külföldi és a hazai szakkörök élénk érdeklődése és elismerő támogatása mellett haladt előre fejlődési útján. Törekvésében a mi mai iparművészeti életünk szelleméhez kívánt simulni. Berendezkedése, munkaprogrammja az ország kívánalmaihoz igazodik. Az oktatás eredményeként a termelő és vállalkozó iparművésznek olyan tipusát igyekszik nevelni, aki tudása körébe eső munkát egyaránt tudjon vállalni, megoldani és szállítani. Aki tehát a kigondoló tervező művészeten s a megvalósító mesterségen kívül kereskedni is tudjon a maga javaival. Szállítani előre kialkudott árért, előre megszabott időre, előre megígért munkaminőséget. A részletesen felsorolt tanrendi változások között leglényegesebb az ötvösszakosztály újjászervezése, melynek tanerői Zutt Rikárd szobrász- és ötvösművész személyében igen értékes, kiváló szakképzettségű mesterrel gazdagodtak. Rámutat a jelentés a lapunkban többízben már említett sikerekre, melyeket az iskola
Ä- MŰVÉSZETI
Brózik E n g e l b e r t : Faragott virágtámasztó léc.
egyes kiállításokon, különösen pedig a drezdai művészetnevelési kongresszussal kapcsolatos kiállításon ért el. A vállalkozások belekapcsolása az iskola munkakereteibe, minden téren bevált és megadják módját annak, hogy a növendékek még tanulókorukban megismerkedjenek a gyakorlati élet sokféle feladatával és igényeivel. Megállapítja még a jelentés, hogy különböző pályázatokon az intézet növendékei összesen 6780 koronát szereztek, bizonyságul annak, hogy iskolai elfoglaltságuk mellett fennmaradó idejüket is hasznos munkával töltik. Az évkönyvben közölt tanítványmunkák részben színes reprodukciói hat ívet töltenek meg és jellemző szemelvényeket mutatnak az egyes szakosztályok jelesb tervezeteiből. Ezekből megállapítható, hogy egészséges, friss szellem hatja át az iskola működését. Most csak még kívánatos, hogy az iskola fejlődéséf megnehezítő akadályok, amelyekre a jelentés is rámutat, mennél előbb elmúljanak és ezzel intézetünk egészen betölthesse fontos és szép hivatását.
í! f• , H
T, •íí ••i
f •, H Î! • •H H
íí V H
•
•H
WELTNER VILMOS ALAPÍTVÁNY. Ritka esetszámba megy nálunk, hogy akadjanak oly lelkes és hazafias mecenások, akik az ifjú iparművésznemzedék boldogulását megfelelő alapítványok, ösztöndíjak adásával elősegíteni akarják. Ezért kétszeres örömmel
257 Magyar Iparművészet.
7
jegyezzük fel, hogy Hirsch József Lajosné szül. Weltner Julia és Delmár Emil dr. Welfner Vilmos emlékére mintegy 20.000 koronás tanulmányi jutalomdíjalapítványt tettek az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskola azon növendékei számára, kik az iparművészet terén már legalább 1—2 évig a gyakorlatban működtek. Az alapítvány célját azzal akarja elérni, hogy évenkint egy-egy kellő képzettségű ifjú iparművészt külföldi tanulmányútra küld. Az iparművészeti iskola igazgatójának elnöklésével megalakítandó pályabíróságnak 3, esetleg 2 évenkint jogosult külföldi tanulmányi út helyett a pályadíjat műhely alapítására, illetőleg felszerelésének költségeire kiadni. Ez esetben legalább 6 gyakorlati évet és a 28. életév betöltését kívánják. A pályázatot évente hirdeti az iparművészeti iskola igazgatósága, melytől a részletes pályázati föltételek is megtudhatók.
A
SZÉKESFŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA KIÁLLÍTÁSA, mely lapunk zártakor, június hó 4-én nyílt meg, nagyon megérdemlené a beható, részletes méltatást és az ott látható értékes és tanulságos iparművészeti vonatkozású anyagnak képben való ismertetését. Erről azonban technikai okokból, ezúttal őszinte sajnálkozásunkra le kellett mondanunk. Ezért csupán annak a kiemelésére szorítkozunk, hogy e jeles intézetünk sokféle tanfolyamain modern szellemű, intenzív munka folyik, amely áldásosán kihat művészi és ipari termelésünk majdnem minden ágára. Legközvetlenebben érdekelnek minket az ipari továbbképző tanfolyamok, amelyeket a napközben a műhelyekben dolgozó ipari segédek minden külső kényszer nélkül látogatják. Egyes szakmákban, pl. a grafikai, üvegfestészeti, díszítőfestészeti, ruházati stb. szakosztályokban az elért eredmény felemelkedik magasabbrendű szakiskolák színvonaláig s jóleső érzést vált ki a szemlélőben a tapasztalás, hogy az elég sűrűn megcsillanó artisztikum nem csupán szemet kápráztató külsőség, hanem mindenkor alapos szakbeli s technikai tudással társul. Sok figyelemreméltó munkát mutatnak fel az eddig felállított műhelyek ú. m. könyvkötő- és agyagipari, szövőés géphímzőműhely és a nyilvános rajz- és munkatermek, amelyekben az iparművészeti technikák hosszú sorát, a csipkeverést, hímzést, batikozást, linoleumnyomást, karton- és könyvkötőmunkákat stb. művelik. Ezeket a munkákat ez év őszén az iparrajziskola kiállítja az O. M. Iparművészeti Társulat által rendezendő műkedvelőmunkák-kiállításán, ahol azok bizonyára előkelő helyet foglalnak majd el. Szűkre szabott terünk nem ad módot arra, hogy óhajunknak megfelelően most egyen-
2581.
kint méltassuk az iparművészet körébe tartozó szakosztályok munkásságát. Ezért fenntartjuk magunknak, hogy alkalomadtán az iskolával, jelentőségéhez mérten foglalkozzunk. De el nem mulaszthatjuk, hogy őszinte örömmel ne gratuláljunk Á g o t á i Lajos főigazgatónak iskolája szép fejlődéséhez és derék tanári karához, melynek lelkesedése, ügyszeretete és jeles szakbeli tudása magával ragadja, fölemeli és megbecsülhetetlen ismeretekben részesíti a tanítványok százait.
NEGYEDIK EGYHÁZMŰVÉSZETI TANTársulat ezidén immár negyedízben rendez egyházművészeti tanfolyamot az ország lelkészkedő papsága számára Csernoch János dr. hercegprímás védnöksége alatt. Az idei egyházművészeti tanfolyam folyó évi július hó 1-től 4-ig lesz megtartva a Szent Imre kollégium dísztermében, Programmja a következő : Július 1-én délelőtt 8-tól 10-ig F i e b e r Henrik min. referens : Egyházművészeti ízléstelenségek. 10-től 12-ig N a g y Virgil műegyetemi tanár: A keresztény templomépület fejlődése. Délután a Regnum Marianum kápolnájának és Roth Miksa üvegfestészeti műintézetének megtekintése. Július 2-án délelőtt8-tól 10-ig G a s p a r e c z Béla dr. múzeumi őr: A műemlékek gondozása és restaurálása. 10-től 12-ig S z t r a k o n i c z k y Károly dr. műv. író : Az üvegfestészet. Délután a lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájának megtekintése. Július 3-án délelőtt 8-tól 10-ig Lyka Károly, a Művészet szerkesztője: Stílegység és stíltisztaság. 10-től 1 1 - i g C s á n y i Károly dr. múzeumi igazgató : Egyházi ötvösművészet. Délután a Szépművészeti Múzeum megtekintése. Július 4-én délelőtt 8-tól 10-ig S w o b o d a Henrik dr. p. prélatus, a bécsi egyetem vice-rektora : A miseruha alakja és reformja. 10-tőI 11-ig F i e b e r Henrik: Korszerű egyházművészet. A tanfolyamra jelentkezhetnek az ország összes lelkészkedő papjai, akik erre az alkalomra vasúti féljegyet és a tanfolyam ideje alatt a Szent Imre kollégiumban mérsékelt árú lakást és ellátást nyernek. Jelentkezni F i e b e r Henrik min. referensnél lehet, (Budapest, I., Fehérvári-út 15).
À FOLYAM. Az I p a r m ű v é s z e t i
KÉMÉNDY-FÉLE SZÍNPAD PÁRISI SIA KERE. A magyar színházi és művészeti közvélemény mindenesetre jóleső megelégedéssel vehet tudomást arról a sikerről, amelyet egy magyar színpadi újdonság aratott a párisi színházművészeti kiállításon. Kéméndy Jenőnek, a
m. kir. Operaház szcenikai főfelügyelőjének új színpadáról már több ízben értesült a magyar közönség. Az új színpadot főképpen a beépített körhorizont és a mellékszínpadok teszik nevezetessé, mert az előbbi feleslegessé teszi a kulisszák használatát és nagymértékben növeli az illúzió lehetőségeit, az utóbbiak pedig a színek változtatását teszik gyorsabbá és egyszerűbbé. Szakemberek régóta a jövő színpadának tekintik a Kéméndy-féle színpadot és külföldön is el van ismerve, így Jacques Rouché a párisi Theâtre des 1'Arts igazgatója könyvében a L'art théâtral moderne-ben egy egész fejezetet szentelt neki. Most a párisi kiállításon ismét az érdeklődés középpontjába került, az összes szakemberek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla s úgyszólván ez a színpad volt az egész kiállítás legfőbb eseménye. Maga a francia közoktatásügyi miniszter azt a kijelentést tette, hogy ha módjában lenne, az összes francia színpadokat erre a mintára alakítaná át. A szakvéleményeknek ez az elismerése mindenesetre igen örvendetes nemcsak Kéméndyjenőre nézve, hanem a magyar tehetségre nézve is, amely így ismét kellő értékeléshez jutott.
B
AYROS. Nem azért foglalkozunk a Bayrosüggyel, hogy megállapítsuk, vájjon jogos vagy kevésbé jogos volt-e a rendőrség eljárása, amellyel beleavatkozott a Szent-Györgycéh működésébe. Bennünket ez a működés, mint minden egyéb, a művészet szempontjából érdekel csupán,de éppen,mert ehhez a szemponthoz mindenekfelett ragaszkodunk, nem nyomhatunk el egy megjegyzést, amely a kiállítás ellen szól. Mi nem vitatkozunk a művészet és a pornográfia határairól s nem az érdekel, vájjon Bayros túlságosan erotikus-e, hanem inkább az a kétségtelen tény, hogy nem túlságosan művész. S ezért nem helyeselhetjük,hogy munkái oly nagy applombbal kerültek a közönség elé. Ez a Bayros végre is egy rutinos, tetszetős rajzoló, aki nagy ügyességgel szedegeti a morzsákat más, nagy művészek dúsan terített asztaláról, de még attól is egészen távol van, hogy az utánzott stílusok belső lényegéből megéreztessen valamit és semmiesetre sem arrogálhatja magának, hogy a grafikai művészet legnagyobb művelői közé soroljuk. Már pedig az a mód, ahogy a Szent-György-céh a magyar közönség elé állította, csakis a legnagyobb grafikusoknak járt volna ki. Bayros legfeljebb annyit érdemelt esetleg, hogy egy nagyobbszabású.más művekkel ékes kiállításon az ő művei is helyet foglaljanak, csak mert vannak, mert métierjénél fogva a grafikusok közé tartozik s mert, mint ennek a művészetnek egy elég szerény képességű művelőjéről, róla sem lehetett volna megfeledkezni. De semmiesetre sem tartjuk meg-
okoltnak, hogy a Szent-György-céh külön kiállítást rendezett számára, monográfiát adott ki róla, szóval magyarországi vendégszereplését olyan külsőségek között folyatta le, amely a közönség félrevezetésére a legnagyobb mértékben alkalmas. A budapesti közönségnek a művészetről amúgy sincsenek tiszta fogalmai, s nagyon hajlamos arra, hogy a Bayros-féle sikkes rajzolást nagy művészet gyanánt fogja fel, mennyire meg fog erősödni ebben a balvéleményben, mikor azt a Szent-György-céh, tehát egy olyan művészeti egyesület hirdeti, amely lényegénél fogva csakis az abszolút művészi értéket kellene, hogy elismerje és propagálja. A céh vállalkozásának még az a sajnos eredménye, is van, hogy jelentős összeget, úgyszólván a magyar művészek zsebéből vitt el érdemek nélkül a külföldi vendég. Ilyen módon nem igen várható a magyar művészeti kultúra fellendülése s erről némi rezignációval veszünk tudomást.
J
APÁN CIKK A MAGYAR
•
•H
•
H • H • •H
••i
MŰIPARRÓL.
Mint érdekes apróságot említjük fel, hogy a Bijutsu Shinpo (Művészeti Értesítő) című japán művészeti folyóiratban nemrég egy cikk jelent meg a magyarokról és különösen népies műiparukról, még pedig japán író tollából. Kanno Makato japán művészeti író írta, aki a két év előtt az Iparművészeti Múzeumban lezajlott japán kiállítás alkalmából Budapesten járt s most itt szerzett tapasztalataival számol be honfitársainak. A cikk kissé naivul, néha nem egészen biztos értesülések alapján, de rendkívül sok jóakarattal van megírva és mindenesetre alkalmas arra, hogy felébressze az irántunk való érdeklődést és szimpátiát. A cikk végén Kanno Makato köszönetet mond özv. dr. K u r t z G u s z t á v n é Z e l l e s E t e l k a budapesti áll. felsőbbleányiskolai tanárnőnek, aki nemrég egy 1300 darabból álló magyar népművészeti és képgyűjteményt küldött ajándékba a tokiói művészeti iskolának. F A S O R I ÚJ T E M P L O M . A magyaros architekfura lassan-lassan nemcsak a profán építkezés területét hódítja meg, hanem az egyháziét is. Ennek a hódítóhadjáratnak azonban sok nehéz akadályt kell legyőznie s e sok akadály során talán a legnehezebb a történeti tradíciók nagy hiányossága. Ha az Árkay Aladár fasori ev. ref. temploma mégis már messziről elárulja magyaros jellegét, akkor ez amellett szól, hogy ő e hagyományok szűkszavú formanyelvét ékesszólóan tudja elmondani. A feladat, éppen protestáns templomról lévén szó, annál nehezebb, mert itt az egész ritus szinte aszkétikus komolyságra utalja a tervezőt. A többi templomok által nyújtott dekoratív lehetőségek itt elesnek, a templom belsejét előnyösen tagoló fülkék, mellékoltárok, gyóntatószékek, a színek
A
3*
•
•H •H H
?t •
259
•
•II
•
•II
•
•II
2601.
és díszítőelemek, mind elenyésznek: a protestáns lélek mély és komoly áhitatot kíván káprázatos hangulatok helyett. De éppen csak a megkötöttségek azok, amelyek természetszerűleg lelkesítették az építészt. A formák hálás játéka helyett logikus és nagyméretű architektúrát kellett nyújtania, síkokkal és vonalakkal operálni és külső csillogás helyett elmélyíteni az anyagok nemes hatását. Ebben a márvány, a fa, a bronz és az üveg voltak segítségére s az anyagok e változatán nemes és szép harmóniát tud kifejteni Árkay. Az alapgondolat a főfalon nyugszik, a belépővel szemközt levő síkon, amelyet szinte domináló biztossággal emel ki az orgona. Az alatta levő Úrasztallal és szószékkel — elhelyezésük és formájuk megannyi forradalmi újítás a protestáns templomok sablonjában — ez az orgona adja meg az egésznek a nagyszabású és ünnepi jellegét. Ahogy Árkay itt a sípoknyujtotta pompás ritmust és az ezüstös színnek a márványsöfét masszájával való összeolvadását kiaknázta, ez megkapó hangulatot kelt a nézőben. A gyülekezet fia érzi az Úr házában létét, minden felfelé szárnyal, egyszerűen, inkább a megfontoltság, semmint a könnyedtség tempójával. Azt lehetne mondani, hogy a Károli Gáspár nyelvének építészetre fordítása ez, súlyos veretű, kemény magyarság. A padok elrendezése, s az egész tér kihasználása és nem a keresztény építészeti stílus hosszanti hajóin alapul, hanem azon a fordulaton, hogy voltaképpen imatermet kellett konstruálni, amelyben a gyülekezet minden tagja a prédikáló közelségébe jusson. Talán legsikerültebb rajzban is, anyagszerűségben is a bejárat és az ablakok építészeti hangsúlyozása, szűkszavú, de nagyon stílusos festett ablakaival, amelyekből Roth Miksa munkájának szolidsága és a tervezőépítész erősen magyaros készsége szól. Előkelő és súlyos a lámpák eleven kompozíciója is, hangsúlyozása a bronz által nyújtott előnyöknek, amiknek kiaknázásában kitűnő segítőtársa volt az építésznek Miákits Károly cizellőr. A tisztán dekoratív célokat szolgáló tényezők, mint a falfestés és a fajánszok néhol túltömötten és kissé ködös magyarsággal szólnak s egy későbbi kor észre fogja venni rajtuk az igyekezetet, hogy magyarságunk mai ornamentikáját olykor túlzott buzgalommal vezetjük bizonytalan ázsiai forrásokhoz. A későbbi korszak azonban ezen kedves naivitás mellett egész sereg lendületet, akaraterőt, szuggesztív gondolatot kell majd tudomásul vennie Árkay és az ő nemzedéke munkáiból, amelytől egyet semmi esetre sem lehet elvitatni : azt a vágyat, hogy maradandó monumentális bizonyságait hagyja itt alkotókedvének.
E
LDŐLT PÁLYÁZATOK. A hágai békepalota számára a miniszterelnökség az Országos Magyar Iparművészeti Társulat útján szűkebb pályázatot hirdetett a palotában felállítandó monumentális vázára. A pályázatra beérkezett tervek fölött június hó 6-án döntött a zsűri, amelynek tagjai voltak: Alpár Ignác elnök, a miniszterelnökség részéről Devecis Del Vecchio Ferenc és Fejér László dr. miniszteri osztálytanácsos, a Képzőművészeti Tanács részéről Teles Ede, az Iparművészeti Társulat részéről Petz Samu műegyetemi tanár, Ligeti Miklós és Szablya-Frischauf Ferenc. A bírálóbizottság az első, ötszázkoronás díjat Sikorszky-Zsolnay Miklósnak ítélte oda, a második, két négyszázkoronás díjat Kozma Lajos és Vértes Rezső nyerték el, a harmadik, két háromszázkoronás díjat pedig Sikorszky Tádé és Szendrői Dezső kapták meg. A zsűri a miniszternek kivitelre — bizonyos módosítások kikötésével — Sikorszky-Zsolnay Miklós pályatervét ajánlotta. Az A d r i a tengerhajózási r.-társaságnak az Országos Magyar Iparművészeti Társulat közvetítésével hirdetett plakátpályázatára 117 pályamű érkezett be. A bírálóbizottság elnöke Alpár Ignác, tagjai az Iparművészeti Társulat részéről Pogány Móric és Meyer Antal, az Adria r.-t. részéről pedig Szinyey-Merse Pál és Kovács József dr. igazgató voltak. A június hó 9-én tartott ülésén a 800 koronás I. díjat Szekeres Béla, az 500 koronás II. díjat Gimes Lajos, a 200 koronás III. díjat pedig Csapó Heim József pályaművének ítélték oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság a Fehér hajó, Attila, Neptun, 7., Colored, Afrika partjain, Materia, Tixi és Mary jeligés pályaműveket egyenkint 150 koronáért. A cifraszűrt még a pandúrok falták föl, s a hányták ki; a magyar zenét tulipánművészek a Kerepesi-út nyelte el, s most a Rákóczi-út hányja ki. Az atómközi erő ka varog a gondolat-éterben s formát keres, s míg nincs formája, addig képtelenség. A művészi szimbólum ad e képtelennek formát... A hipermodernek a képet tették képtelenné. Erő az élet, ez benne az igazság, mert az erő még a hazugságot is igazsággá teheti: csak a mégnagyobb erő teheti igazsággá az igazságot. Nagy Sándor.
•H •ÍI ÍI
í• •ÍI
•
•Í I •H •H
•
•ÍI •ÍI
| g | ZAKI M IRODALOM MI VÁROSUNK. P á s z t o r Mihály és Relie nagyon ügyes s okos kis kötetet adtak ki ezzel a címmel, egy kötetet, amely mindenkit feltétlenül érdekelhet, mert rólunk, a mi városunkról, Budapestről szól. Azonkívül pedig erre a könyvre már régen szükség volt s megjelenése nem annyira meglepetésszerű, mint inkább egy élénken érzett hiány betöltése. Azok, akik a modern Budapest fejlődését figyelemmel kísérik, régen érzik, hogy ez a fejlődés különösen a művészet, a külső forma szempontjából nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Az úszás, amelyet a város Pestről Budapestre tesz, kissé túlságosan gyors és merész volt s azok, akik buzgón működtek közre, hogy a kis Pest felvegye a világváros arányait, megfeledkeztek arról, hogy ezeknek az arányoknak olyan formát adjanak, amely az eljövendő világváros képét és a benne való életet kellemessé teszi. Budapest fejlődése ugyan hirtelen volt s a tradíciók, amelyekbe ez a fejlődés belekapaszkodhatott volna, nagyon gyengék. Pásztor és Relie könyvének első részében Pásztor Mihály felsorolja, mik voltak ezek a tradíciók. Ez a rész a régi Pestről szól és miután megvilágítja ezt a szinte hihetetlen növekedést, amely a város arányait néhány évtized alatt megdagasztotta, tüzetesen foglalkozik az egyetlen tervvel, amely a múltban Budapest öntudatos fejlesztését célozta, a Hild János által József nádor rendeletére rajzolt városrendezési tervvel Pásztor Mihály meggyőzően, ellentmondást nem tűrő megállapításokkal mutatja ki, mennyivel egészségesebb, természetesebb, üdvösebb volt ez a plánum, mint a fényleges fejlődés. A csillagpark, a gyárváros más elhelyezése, a belvárosban tervezett kisebb parkok, a városháza monumentális terve mind olyan szándékok, amelyeknek megvalósulása jelentékenyen mássá, szebbé tette volna a város külsejét, már csak azért is, mert nagyobb tiszteletben tartotta azokat a fejlődési lehetőségeket, amelyeket maga a természet, a terep nyújtott. Ez a Hild-féle városrendezési terv azonban, sajnos, nem juthatott abba a stádiumba, hogy irányító hatással lehetett volna a város további fejlődésére. A Szépítő Biztosság plánumai sok tekintetben megvalósultak ugyan, de azok a nagyobb szabású tervek, amelyek megmásíthatatlan bélyeget nyomtak volna a jövendő város arcára, papiroson maradtak. Azok pedig, akik újból felvették a városrendezés elejtett fonalát, nem látták be, hogy ragaszkodniok kellene ehhez a logikus, szakértő terv-
À Pál egy
hez, hanem a saját fejük szerint indultak el kevesebb szakértelemmel, de annál önkényesebben. Jóakaratuknak talán az volt legfőbb hibája, hogy sem nem respektálták a régi,helyes tervezetet, sem nem készítettek egy egységes újat, hanem az egész városrendezés ötletszerűen, egyes csábító, de az egészet tekintve, illogikus ideák szerint akarták megoldani. így a városrendezés nem volt öntudatos s ennek tulajdonítható, hogy a mi városunkban egyes szép, sőt pompás részletek mellett nagyon sok a zűrzavar, a fejetlenség, a hiba, amely megakadályozta, hogy a város képe a maga egészében művészi jelleget kapjon. Ezekefa hibákat tárja fel a könyv másik fele, amelyet Relie Pál írt meg. Éles szemmel, tág hozzáértéssel, a külföldi példák hasznos ismeretével világít reá a budapesti városépítés legfőbb hibáira, nyugodt és világos szavakkal, szinte kézzelfoghatólag mutatja meg, mi és miért nem helyes, igen helyesen mindig gyakorlati szempontokat követ és ezeket olyan magától értetődőleg domborítja ki, hogy a könyv olvasása után a laikus is egészen tiszta képet nyer a tárgyalt kérdésről. Ez annál örvendetesebb, mert hiszen most, amikor Budapest úgyszólván újra épül, most szükséges, hogy az egész közönség át legyen hatva az öntudatos városfejlesztés fontosságának érzésétől. Azt, amit a múltban elrontottak, teljes mértékben helyrehozni már nem lehet, de a jövőre még sok feladat megoldása vár s kívánatos, hogy legalább ezek a megoldások ne hagyjanak maguk után semmi kívánni valót. A jövőben ismét öntudatosan kell törekednünk arra, hogy a város külsejét kellemessé, artisztikussá tegyük s ne essünk olyan tévedésekbe, amelyek utódaink számára ismét csak megnehezítenék a város méltó köntösének ékítését. Ennek a célnak kíván szolgálni Relie, amikor előadja azokat a módokat, amelyeken a hibákat helyre lehet hozni, felsorolja az elveket, amelyek a város további fejlesztésénél irányadók kell hogy legyenek. Figyelme mindenre kiterjed, az általános városépítési problémáktól kezdve egészen az apró detailokig, a gázlámpák és utcai padok formájáig. Elvei a modern művészi felfogásból fakadnak s amellett át vannak fűtve a mi városunk iránti szeretet által. Innen van, hogy igazságai néha kegyetlenek, mert nem ismer megalkuvást ott, ahol az egyesek érzékenységével szemben a város érdekéről van szó. Mindenesetre nagyon tiszteletreméltó és gondos munkát végzett mind a két szerző, amikor ezt a tanulmányt megírta s nagyon kívánatos lenne, ha volna foganatja és felébresztené a város közönségében az érdeklődést, amely egyedül képes arra, hogy helyrehozza azokat a hibákat, amelyeknek szülőanyja a mult indolenciája.
•
••i
•
M
• ••i
•
•H
•
•H
J 261 Magyar Iparművészet.
4
VÁROSI MUZEUMOK FÖLADATAI E S MÚZEUM. (írta: Szabó Ervin, kiadja Ranschburg Gusztáv.) A Fővárosi Múzeum megoldásának kérdése egyre sürgetőbben jelentkezik. Aki csak valaha is járt a szűk, sötét és télen egyáltalában hasznavehetetlen kis városligeti pavillonban, szégyenkezve gondol arra, mennyire hátramaradtunk ebben a tekintetben oly városok mögött, mint Hamburg, Köln, Frankfurt, Páris, London, sőt még Bécs mögött is, ahol egy új városi múzeum tervei már készen állanak a megvalósításra. De az éledni kezdő polgári lelkiismeret, mely Budapest szépítésében a multak bűneit szeretné jóvátenni, felvetette már az új városi múzeum kérdését is, egyelőre — sajnos — igen kevés reménységgel. A hangok közt, melyek ez irányban hallatszanak, bizonyára messze fog terjedni Szabó Erviné, aki mint a fővárosi könyvtárigazgatója és mint alapos képzettségű szociológus, már jeles alkotásokon mutatta meg ily kérdésekben való hivatottságát. Ezt a mostani füzetét is élvezet olvasni : benne van az európai utazások, az elméleti tanulmányok és az okos előrelátás minden pozitív eredménye s szinte syllabusként használhatnák mindazok, akik városi múzeumokkal s ily irányú kultúrkérdésekkel foglalkoznak. Szabó Ervinnek szerencsés tehetsége, hogy szociálpolitikai ítéletei nem bénítják meg esztétikai érdeklődése világát, hogy egy népkultúra kiterjesztésének gondolata nála mindig a szépség demokráciájával kapcsolódik és hogy tanítómesterei : Ruskin, Emmerson, Goethe, Lichtwark, Burckhard s ezeknek a szelleme sugallja őt akkor is, mikor számot vet a lehetőségekkel, terveket ír és költségelőirányzatot készít. Elvei világosak és szinte kétségtelenek : egy modern városi múzeum nem versenyezhet a nagy állami múzeumokkal, nem terjeszkedhet ki a gyűjtés egész körére, hanem szinte önmagától értetődőleg egy város és vidéke elmúlt s jelen kultúrája kapcsolatát kell adnia. Meg kell világítania, miként éltek, dolgoztak s mit alkottak ama város elmúlt idejében, kiemelni a testületek, társadalmi rétegek, osztályok s egyes nagy emberek múltját s mindezt nem a gyűjtés teljességére törekedve, hanem oktató szellemben. Igen helyesen elítéli az olyan városi múzeumot, amely csak szakemberek, vagy csak lézengő idegenek kedvéért létesülne
À A FŐVÁROSI
• •II
s amelyik nem tudna szólni magukhoz ama város lakosaihoz s ezek közt is főleg a gyermekekhez. Emellett persze úgy tervezné a létesülő múzeumot, hogy a búvárkodók és a város múltját szakszerűen kutatók is megfelelő anyagot leljenek benne, tehát az esztétikai célon túl — szinte raktárszerűleg — egyéb rekvizitumokat is gyüjtenének itt s ezek is könnyen hozzáférhetők lennének. A legfontosabb elv mindenesetre : a képzés volna s mindennek, a szervezetnek, az elrendezésnek, a nyitvatartás idejének, az előadó- és olvasótermeknek is ezt a célt kellene elsősorban szem előtt tartaniok. Helyes és szép elv, csak a mai múzeumok ezerféle nehézségével küzködő szakemberek a megmondhatói, mennyire fontos mindez. A városi múzeumot Szabó időfolytán — a meglevő anyag kiselejtezésével s jó, új anyag beszerzésével — akként fejlesztené tovább, hogy a város múltjára vonatkozó képzőművészeti gallériája lassankint általános, modern művészeti gallériává fejlődjék, ami — tudjuk — külföldön sok helyütt legfőbb vonzóerejük a városi múzeumoknak. Nem lelkesedünk azonban túlságosan Szabónak azért az eszméjéért, amelyet füzete végén fejez ki, hogy a városi múzeum a tervezett új Fővárosi Könyvtárral és Főiskolával kerüljön szorosabb közelségbe, lehetőleg egy épületbe. Efféle dolgok közt kapcsolatot teremteni gyakorlatilag azért nem célszerű, mert egyik a másiknak amúgy is nagyon húzódó dolgát csak még jobban késleltetné. Azonkívül pedig a hely természete sem azonos a kettőre nézve. Míg egy fővárosi könyvtárnak valóban eminens fontossága, hogy a két körút övezetébe, de mindenesetre centrális helyre jusson, egy fővárosi múzeum helyének szinte alapfeltétele volna más múzeumok, tehát vagy a városligetieknek, vagy a Nemzetinek közelsége. A modern múzeumnak az is megbecsülhetetlenelőnye volna, ha jókora kert övezné, amire a könyvtárnak semmi szüksége és végül az efajfa intézmények különváló testi élete mindig megnöveszti a szellemi erők ambícióit is. De e pár aprólékos nézeteltérést nem tekintve, igaz gyönyörűség olvasni a Szabó Ervin munkáját, mert olyasvalaki beszélget velünk egy súlyos és komoly tárgyról, akinek minden mondanivalója ötletektől csillog és nemes magyarsággal van szabva. N. P.
• *
l
» •
