Bojár Ábel
Másodlagos pártpreferenciák és a választások A politikatudomány hosszú ideje foglalkozik a másodlagos pártpreferenciák kérdéskörével, mint a választásokat potenciálisan befolyásoló de a különböző választási rendszerek sajátosságai miatt nehezen mérhető tényezővel. Minden választási rendszer egy adott politikai közösség pártpreferenciát igyekszik aggregálni olyan szempontok figyelembe vételével mint az arányosság elve, vagy a kormánystabilitás/kormányozhatóság.
A
legtöbb
választási
rendszerben
a
másodlagos pártprerenciák csak indirekt formában tudnak érvényesülni. A többségi, a győztes mindent visz elvére épülő egyfordulós választási rendszerekben, mint pl. a brit, a taktikai szavazás ad lehetőséget a választóknak arra, hogy a legkedveltebb pártjuk helyett egy adott körzetben a győzelemre esélyesebb „kissebbik rossz” mellé húzzák be az x-et. A szintén többségi elvre épülő, de kétfordulós választási rendszerekben, mint pl. a francia, a második fordulóban a választók a versenyben maradt jelöltek között választhatnak, így taktikai szavazásra nincs is szükség a másodlagos pártpreferenciák kinyílvánítására. A tisztán arányos rendszerekben kevesebb ösztönző van arra, hogy a választók ne a legkedveltebb pártjuk mellé tegyék le a voksot, de pl. egy, a bejutási küszöb környékén mért kis párt bejuttatása a parlamentbe ilyen lehet. A fenti megfontolásokat azért hívtam indirekt kinyílvánítási formáknak, mert rendkívül nehéz beazonosítani a választási eredmények segítségével a másodlagos pártpreferenciákat. A politikatudománnyal foglalkozó kutatók nagy része ezért jellemzően választási kérdőívekre támaszkodnak, amelyek egy pár-ezer fős reprezentatív mintás kutatással igyekeznek feltérképzeni a választói magatartás egyes elemeit, így a másodlagos pártprerenciákat is. Ilyen ismert kérdőív a European Election Studies, amely a választóktól egy 1-10-es skálán kérdezi a szavazási hajlandóságot egy adott pártra. A választási kérdőívekkel kapcsolatban azonban számos aggály kiemelhető. A választások utáni „kegyelmi időszakban”, amikor ezek a kérdőívek többnyire készülnek, a győzteshez húzás jelensége erősen torzíthatja a válaszokat. Továbbá már önmagában is erősen kérdéses, hogy milyen kérdés alkalmas egy olyan absztrakt fogalom, mint a másodlagos pártpreferencia mérésére. Mindezeket figyelembe véve tudományos szempontból szerencsésnek mondható, hogy egyes ritkábban előforduló választási rendszerek közvetlenebb lehetőséget
adnak a másodlagos pártpreferenciák kinyilvánítására, így nem kell választási kérdőívekre támaszkodni a pártpreferenciák mélyebb feltérképezéséhez. A többek között Ausztráliában alkalmazott „Alternative Vote” rendszerben például az egyes jelöltek között preferencia sorrendet állíthat fel a választó, így a másodlagos pártpreferenciák közvetlenül beépülnek a mandátumok elosztásának képletébe. Végezetül a vegyes választási rendszerekben, mint például a német, vagy a magyar, az egyéni és a listás szavazat megosztása két párt között árulkodhat arról, hogy egy választó hogyan döntene, ha a legkedveltebb pártja nem létezne, vagy esélytelen lenne a választási közdelemben. Jelen írás arra vállalkozik, hogy a 2014-es hazai választások szavazóköri szinten nyilvánosan elérhető eredményeire támaszkodva elemezze a magyar választók másodlagos pártpreferenciáit az átszavazási hajlandóságon keresztül. Az elemzés módszertana Egészen addig, amíg az egyes választók által az urnába juttatott listás és egyéni szavazatok nem állnak rendelkezésre az elemző számára, csak következtetni lehet az átszavazási hajlandóságra. Egy adott szavazókör szintjén csupán annyi mérhető, hogy mennyivel több/kevesebb voksot kapott egy párt jelöltje a párt listájához képest. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a párt támogatói közül pontosan ennyien szavazták át más párt jelöltjére, mert lehetséges, hogy közben a párt egyéni jelöltje is kapott is támogatást a másik (vagy egy harmadik) párt támogatói közül. Szintén kevés támpontot jelent egy adott szavazókör szintjén, ha egy adott párt szavazattöblete a listán az egyéni jelöltjéhez képest egy másik párt egyéni jelöltjének szavazattöbletével párosul. Ha például az LMP egyéni jelöltjére 10-en kevesebben szavaztak, mint az LMP listájára és ezzel párhuzamosan a baloldali összefogás jelöltjére 10-el többen, akkor ugyan csábító, de helytelen az a megállapítás, hogy 10 LMP-s átszavazott. Az ellenkező előjelű átszavazási mutató rendkívül sokféleképpen létrejöhetett, (pl 5 átszavazás a Fidesz jelöltjére, 5 átszavazás a baloldal jelöltjére és közben 5 más kispártokra szavazó átszavazása a baloldal jelöltjére), emiatt egy szavazókör eredményéből bármire is következtetni téves lenne. Ha azonban a mérést kiterjesztjük az ország összes (a 2014-es parlamenti választások
idején
szavazatkülönbözetek
kb.
5500)
közötti
szavazókörére, összefüggésekből
akkor
a
már
sok
listás
és
mindenre
egyéni lehet
következtetni. Ha az ország egészében tendenciózusan igaz az, hogy ahol X párt jelöltjére kevesebben szavaznak, mint a párt listájára , ott Y párt jelöltjére többen, és ez az összefüggés elég erős (azaz jelentős a negatív korreláció), az már
bizonyítékkal szolgál az átszavazási hajlandóságról. Minnél kissebb körzeteket veszünk alapul, annál megbízhatóbb lesz az ebből levont következtetés, így az egyéni választókerületek helyett a szavazókör szintjén végzett elemzés optimálisnak mondható. Az elemzés fő mérőszáma tehát az egyes pártok listás és egyéni szavazatszámai közötti különbség egy adott szavazókör szintjén. Mivel ez a különbség sok féleképpen előállhat, ezért már szóhasználat szintjén is kerülni fogjuk, hogy ezt a számot az átszavazók számával tegyük egyenlővé. E helyett „nettó átszavazási hajlandóságot” fogunk használni, ugyanis ez jól kifejezi, hogy ha a listás és az egyéni szavazatszám közötti különbség pl. 10 egy adott párt esetében, az azt jelenti, hogy a párt listás szavazói közül 10-el többen szavaztak más párt jelöltjére, mint más párt szavazói közül az adott párt jelöltjére. Írásunk további része az eredményeket ismerteti, kezdve a szavazási tendenciák általános jellemzésétől az átszavazási összefüggések vizsgálatáig. A szavazási és (átszavazási) tendenciák általános jellemzése Az átszavazási tendenciák vizsgálata előtt hasznos az egyes pártok országos erőviszonyát felidézni. A jól ismert listás eredmények (Fidesz: 44,4, Kormányváltók: 25.9, Jobbik: 20,5, LMP: 5,2) jelentős országos ingadozásokat takarnak, amelyek meghatározhatják az ország egyes területén megfigyelhető átszavazási tendenciák erejét. Az 1. ábra megyénkénti bontásban mutatja be a 4 parlamentbe jutott párt (vagy a baloldali összefogás esetén választási szövetség) listás eredményét az adott megye szavazóköreinek átlagában 1 . Míg a Fidesz támogatottsága regionálisan viszonylag kiegyenlítettnek mondható – amely nagyban hozzájárult a párt 2/3-os győzelméhez - a többi párt esetében jelentős regionális különbségek vannak. A baloldali összefogás kiemelkedő támogattságot (37%) mutatott fel Budapesten amellyel gyakorlatilag elérte a Fidesz fővárosi támogatottságát (38%), de három alföldi megyében (Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun) 20% alatt maradtak. Hasonlóképpen az LMP is a fővárosban
(8,7%) tudta csak messze meghaladni
országos átlagát, míg két északi (Szabolcs-Szatmár és BAZ megye), valamint egy alföldi (Jász-Nagykun) megyében 3% alatt maradt a pártlista támogatottsága. Végezetül az a sajtóban többször elhangzott megállapítás, miszerint a Jobbik országos párttá vált, csak félig igaz. Igaz ugyan, hogy Budapesten kívül (12,3%) minden más megyében meghaladta a párt a 2010-es országos támogatottságát, a
A vízszintes piros csík a párt országos listás eredményét mutatja viszonyítási alapnak. 1
hagyományos, észak- és kelet-magyarországi fellegvárakban (Heves, BAZ, JászNagykun Szabolcs, stb.) még mindig több, mint 10%-al erősebb a párt támogatottsága, mint Nyugat-Magyarország megyéiben (Vas, Győr-Moson-Sopron, Baranya stb.). 1. ábra: A 4 parlamentbe jutott párt regionális támogattsága (%)
18.918.2
17.6
30 10
Budapest
Vas
GYMS
Pest
Baranya
Komarom
Veszprem
BacsKiskun
Tolna
Bekes
Fejer
Somogy
Nograd
Zala
Csongrad
HajduBihar
BAZ
Szabolcs
Heves
JaszNagykun
0
60
JaszNagykun
BAZ
2.68 2.59
Szabolcs
Tolna
Nograd
Heves
53.7 50.1 49.8 48.8
45.4 45.2 45 44.9 44.6 44.2
43.4 43.4 43.2
22.5
39.4 38.9 38.5 38.2
21.4 20.8 20.8
36.1
19.5 19.2 18.7
mértéket mutatja be az egyes pártok esetében. Mivel egy adott szavazókör átszavazási
számai
nagyban
függnek
a
szavazókörben
megjelent
összes
választópolgár számától, így az ábrák az egyes pártok listájára leadott szavazatok százalékéban mutatja be a nettó átszavazási hajlandóság mértékét. Megjegyzendő, hogy a két kissebb párt esetében (LMP és Jobbik) a választási rendszer logikája azt diktálná, hogy a nettó átszavazási hajlandóság pozitív számokat adjon, azaz több párt-szimpatizáns szavazzon át más jelöltre, mint más párt szimpatizánsa az LMP, vagy a Jobbik jelöltjére. Ez alól részben kivétel ÉszakMagyarország megyéi, ahol több választókerületben is viszonylag kiegyenlített
BAZ
Heves
Budapest
Nograd
Zala
Rákanyarodva az írás lényegi részére, a 2. ábra a nettó átszavazási hajlandóság
Baranya
Komarom
Bekes
Somogy
Veszprem
Szabolcs
Pest
Fejer
JaszNagykun
Csongrad
HajduBihar
Tolna
BacsKiskun
Vas
GYMS
JaszNagykun
Csongrad
HajduBihar
Vas
Tolna
BacsKiskun
Fejer
Szabolcs
GYMS
Zala
Bekes
Pest
Heves
Somogy
Komarom
Veszprem
BAZ
Nograd
Baranya
Budapest
0
0
20
23.8 23.4 22.7
47.4 46.6
40
Veszprem
21.1 21 20.8 19.7
12.3 3.01 2.98
25.6 25.5 25.1 24.6
10
22.6
3.58 3.4
Fidesz listas eredmenyei megyenkent (%)
Csongrad
BacsKiskun
Komarom
Pest
Baranya
Budapest
GYMS
27.4 27.1 26.9
20
28.3
23.4 23.1
4.04 3.97 3.96 3.94
Fejer
2 0
30.4
30
40
37
25 24.8 24.7 24.4
20
4.29 4.18 4.15
4
4.76 4.61
HajduBihar
5.14
Zala
5.47
Bekes
6
5.94
30 29.9 29.5 26.2 25.7
Vas
7.13
Somogy
8
Jobbik listas eredmenyei megyenkent (%)
8.74
között, így az átszavazási tendenciák vegyesebb képet mutathatnak.
Ezzel
szemben a két nagyobb, több körzetben versenyben lévő párt esetében a várt mutatószám negatív, azaz több egyéni plusz-szavazatra számíthatnak a pártok, mint a listás szavazók elpártolálására. 2.
ábra:
A
parlamentbe
jutott
pártok
szavazóinak
nettó
átszavazási
hajlandósága a pártlistára leadott szavazatok %-ában 6.2
6
6
30
6.6
5.7
20
25
17 13 13 13 13
3.1 3.1 3.1
8.3 7.6 4.8 4.6
3
2
1.7 1.2 1.1
1 .24 .07
0
9
Jobbik
10
3.4
2.3 2.3
11 9.9 9.9 9.8
0
LMP
3.8
4
19
-2
-1.3 -1.4
-4
-10
-4.1
Pest
Fejer
JaszNagykun
BAZ
Szabolcs
Zala
Tolna
Baranya
Csongrad
Budapest
GYMS
BacsKiskun
Somogy
Veszprem
Bekes .97
HajduBihar
Vas
1
4
4.6
Nograd
Komarom
Tolna
Csongrad
Baranya
Pest
Bekes
Fejer
Heves
Nograd
HajduBihar
Somogy
Komarom
Budapest
BacsKiskun
Szabolcs
Zala
GYMS
BAZ
JaszNagykun
Vas 5
Veszprem
-14
Heves
-10
-1.6
3.4
2.6
2
.093
0
1.7 1.5 1.1 .7
-5
-2.6 -2.6 -3 -3.2 -4.5
-.017-.085 -.21 -1.3
-10
-2
-7.3
.53 .43 .43 .4 .34
0
Fidesz
1.4
-1 -1.3 -1.5 -1.6 -1.7 -1.9
-1.8
-2.1
-2.3 -2.4
-4
-3 -3.1
Kezdve az LMP-vel, a várakozásoknak megfelelően a párt jelöltjei országos átlagban kevesebb szavazatra számíthattak, mint a párt listája. A nettó átszavazási hajlandóság a párt listás szavazatainak átlagában csak 3 megyében volt negatív és 17 megyében pozitív, míg országos átlagban ez a mutatószám 8,3%-ot ért el. A Jobbik esetében is a várakozásoknak megfelelően pozitív az országos átlag (1,8%), azonban az LMP-hez képest itt jóval korlátozottabb az nettó átszavazási hajlandóság relatív mértéke. Az LMP szavazóbázisa a számok tanúsága szerint nagyobb hajlandóságot mutatott tehát a választási rendszer logikájának megfelelően az esélyesebb jelöltek egyikére átszavazni, mint a Jobbik szavazói.
Komarom
Baranya
GYMS
BacsKiskun
Bekes
Budapest
HajduBihar
JaszNagykun
Somogy
Zala
Csongrad
Tolna
Nograd
Szabolcs
Veszprem
BAZ
Pest
Heves
Vas
-4.6
Fejer
Tolna
Veszprem
Budapest
GYMS
BacsKiskun
HajduBihar
Zala
Szabolcs
Pest
Komarom
Baranya
BAZ
Somogy
Bekes
JaszNagykun
Fejer
Csongrad
Heves
Nograd
Vas
-13
-15
Baloldali Osszefogas
versenyre lehetett számítani a Fidesz, a baloldali összefogás és a Jobbik jelöltjei
„A fogadói oldalon”, ahova az átszavazások többnyire irányultak , a plusz egyéni szavazatokból a Fidesz és a baloldali összefogás hasonló mértékben részesült 2 . Abban
sincsenek
igazán
látványos
különbségek,
hogy
melyik
megyékben
számíthatott a két párt más párt szavazóinak másodlagos pártpreferenciájára. Mind a
baloldali összefogás (Vas, Veszprém és Tolna), mind a Fidesz (Komárom-
Esztergom, Baranya és Győr-Moson-Sopron) jelöltjei 3 nyugati megyében számíthattak a legjelentősebb átszavazásra más pártoktól. Összességében az átszavazási tendenciák relatív mértékéről annyi állítható, hogy az egyes pártok szavazóinak egy viszonylag szűk körére korlátozódik. Ez alól részben kivétel az LMP , amely esetében több megyében is a listás szavazatok több, mint 10%-át teszi ki a nettó átszavazási hajlandóság más pártok felé. Az átszavazások iránya ellenben jól illeszkedik a választási rendszer logikájába: a parlamentbe jutott pártok közül az egyéni mandátumszerzésre legkevésbé esélyes LMP-nél a Jobbikszavazók
átszavazási
hajlandósága
jóval
korlátozotabb,
míg
az
egyéni
mandátumokért esélyesebb két nagyobb pártszövetség egyéni jelöltjei a nettó átszavazók „fogadó oldalán” voltak országos átlagban. Az átszavazási tendenciák egyes pártok között Ugyan az átszavazások relatív mértéke csekélynek mondható a fent leírtaknak megfelelően, ez nem jelenti azt, hogy az ebből levonható következtetéseknek ne lenne tágabb relevanciája. Ha ugyanis egy adott párt taborából átszavazók tendenciózusan
egy
másik
párt
egyéni
jelöltjét
támogatják,
az
az
adott
szavazótáborok közötti átjárás lehetőségéről is sokat elárul. Az 1. Táblázat, a 3. Ábra és a 2. Táblázat ennek bemutatását szolgálja a nettó átszavazási hajlandóságok közötti korrelációk3 , illetve regressziós elemzés segítségével. 1.ábra: a pártok nettó átszavazási hajlandósága közötti korrelációk Kispártok
LMP
Jobbik
Baloldali
Fidesz
összefogás Kispártok
1
LMP
0.02
1
A baloldali összefogás -1,7%-os relatív mérőszáma a Fidesz -1%-val szemben az előbbi alacsonyabb bázisából (átlagos listás szavazatszámából) fakad. 3 A korrelációs együttható lehetséges értéke -1 (tökéletes negatív) és 1 (tökéletes pozitív) között mozog, így minnél közelebb van az együttható a -1-hez, annál erősebb a két tábor közötti átszavazási hajlandóság. 2
Jobbik
-0.12
0.09
1
Baloldali
-0.33
-0.5
-0.2
1
-0.29
-0.17
-0.51
-0.16
összefogás Fidesz
1
Az 1.táblázatban feltüntetett korrelációk sok esetben árulkodóak. Erős átjárás figyelhető meg az LMP és a baloldali összefogás, valamint a Jobbik és a Fidesz tábora között. Lényegesen kissebb, de nem elhanyagolható az átjárás az LMP és a Fidesz (-0.17) valamint a Jobbik és a baloldali összefogás (-0.2) között. Szintén jelentős a parlamentbe nem jutott kispártoktól az átjárás mind a baloldali összefogás (-0.33) és a Fidesz (-0.29) és ennél lényegesen korlátozottabb (-0.12) a Jobbik irányába. Az LMP és a kispártok közötti korreláció gyakorlatilag 0 (0,02), így az LMP egyéni jelöltjei kispártok szavazóinak átszavazására nemigen számíthattak. Vizuálisan
is
megjelenítve
választókerületek
átlagos
ezeket nettó
a
tendenciákat,
átszavazási
a
3.
ábra
hajlandóságát
–
az
egyes
azaz
a
választókerületekben megtalálható szavazókörök átszavazásainak átlagát - mutatja be a különböző párt-párok esetében, eltekintve ezúttal a parlamentbe be nem jutott kispártoktól, valamint a két nagyobb és a két kissebb párt közötti esetleges átjárástól. Az adatpontokból, illetve a trendvonalból kirajzolódik, hogy azokban az egyéni választókerületekben, ahol az LMP-bázis nettó átszavazási hajlandósága nagy, ott a baloldali összefogás jelöltje jellemzően jobban szerepel, mint az összefogás listás eredménye. Hasonló tendenciát mutat a Jobbik és a Fidesz közötti összefüggés, ellenben sokkal gyengébb a kapcsolat az LMP és a Fidesz, valamint a Jobbik és a baloldali összefogás között.
3.abra: Az egyéni választókerületek átlagos nettó átszavazási hajlandósága
-30 -25 -20 -15 -10
-30 -25 -20 -15 -10
-5
-5
0
0
5
5
10 15 20 25 30
10 15 20 25 30
különböző párt-párok összehasonlításában
-30
-25
-20
-15
-10
-5
0
LMP
5
15
20
25
30
-30
-20
-15
Trendvonal
-10
-5
0 LMP
Fidesz
10 15 20 25 30
5
10
15
20
25
30
Trendvonal
5
5
0
0
-5
-5
-30 -25 -20 -15 -10
-30 -25 -20 -15 -10
-30
-25
-20
-15
-10
-5
0 Jobbik
5
Baloldali Osszefogas
A
-25
10 15 20 25 30
Baloldali Osszefogas
10
korrelációs
elemzés
10
15
20
25
30
-30
-25
-20
Trendvonal
hátránya,
-15
-10
-5
0 Jobbik
Fidesz
hogy
keveset
árul
5
10
15
20
25
30
Trendvonal
el
az
átszavazások
megoszlásának pontos mértékéről. Továbbá elképzelhető, hogy egy erős negatív korreláció (pl. az LMP és a baloldali összefogás között) abból is fakad, hogy ahol erős/esélyes jelöltet állított a baloldal ott máshonnan (pl. kispártok) is sokan átszavaznak, így a mért korreláció nem feltétlenül az LMP-s szavazók átáramlásáról árulkodik. Az alábbiakban regressziós elemzéssel4 igyekszünk elejét venni ezeknek
A regressziós elemzés a két nagyobb párt szavazóköri szinten mért listás és egyéni jelöltek közötti szavazatkülönbözetét (mint függő változó) becsüli meg a kissebb pártok szavazatkülönbözeteinek (mint magyarázó változók) segítségével. Az együtthatók pontos értelmezése úgy fogható meg, hogy „amennyiben a másik két kissebb párttól nem szavaznak át más párt egyéni jelöltjére, akkor várhatóan a táblázatban szereplő összeggel (együthatóval) változik a nagy párt jelöltjének szereplése a párt listájához képest egy, az adott kispárttól való nettó átszavazás hatására. A zárójelben feltüntetett, a becslés bizonytalanságát mérő standard hibák figyelembe veszik, hogy az egy választókerületben lévő szavazókörökben megfigyelhető választói mozgás egymástól nem független. A standard hibák alapján az összes becsült együttható szignifikáns. 4
a problémáknak. Ez egyfelől lehetővé teszi, hogy megbecsüljük a nettó átszavazások megoszlásának pontos mértékét, másfelől kiszűrhetővé válik a többi párttól való átszavazás hatása, így a becsült együtthatók a pártok közötti átszavazásról pontosabb képet festenek. 2. táblázat: Az egyes pártoktól való átszavazás megoszlása a két legnagyobb párt felé Baloldali
Fidesz
Összefogás Kispártok
-0.405 (8.56)**
LMP
-0.742 (7.78)**
Jobbik
-0.229 (3.24)**
_cons
-0.148
-0.481 (9.14)** -0.209 (2.24)* -0.705 (9.99)** -0.308
(0.40)
(0.71)
0.39
0.40
R2 N
5,532
5,532
* p<0.05; ** p<0.01 A 2.táblázat első sora a baloldali összefogás felé való átszavazási tendenciákat segít elemezni a becsült együtthatók segítségével. Mindebből a következő megállapítások érvényesek. A legerőteljesebb átszavazás a korábbi eredményeknek megfelelően az LMP irányából érkezett. 100 nettó LMP-s átszavazó várhatóan 74 plusz szavazattal erősíti a baloldali jelöltet. A kipártoktól való átszavazók esetében ez az arány 41, a Jobbiknál mindössze csak 23. A Fidesz esetében (a 2.táblázat második oszlopa) fordított a képlet az LMP és a Jobbik közötti összehasonlításban. Míg az LMP 100 nettó átszavazóból csak 21 támogatta a Fidesz jelöltjét, addig 100 Jobbikos nettó átszavazóból 71 a kormánypártnak adta egyéni szavazatát. A kispártoktól való átszavazók némileg meglepő módon a baloldal jelöltjénél átlagosan nagyobb arányban, közel felük (100ból 48) támogatta a Fidesz jelöltjét.
Összegzés és következtetések A levonható következtetések között jó néhány megfelel annak, amit sejteni lehetett. Az LMP-bázis, a baloldali összefogáshoz hasonlóan Budapesten koncentrálódik, és a többi párt egyéni jelöltjéhez képest sokkal inkább volt hajlandó a baloldali összefogás jelöltjét támogatni. A Jobbik szavazói bázisa regionálisan kiegyenlítetebb lett, mint 4 évvel korábban, de még mindig jellemző rá az észak-magyarországi és kissebb mértékben az alföldi túlsúly. A párt szavazóinak azon szűk köre, akik a választási rendszer logikájának megfelelően átszavaztak esélyesebb egyéni jelöltre túlnyomórészt a Fidesz jelöltjét és sokkal kevésbé a baloldali összefogás jelöltjét támogatták. Ennél
némileg
meglepőbb
következtetés
az
amúgy
nagyobb
átszavazási
hajlandóságot mutató LMP-tábor zártsága a Fidesz felé, valamint a kispártok listáira szavazók kiegyenlített egyéni-jelölt választása a baloldali összefogás és a Fidesz között. Ez utóbbi valamelyest rácáfol arra a nézetre, miszerint a fegyelmezett Fidesztáborhoz képest a baloldali összefogás volt a nagy vesztese a kispártok jelenlétének. Ha ez az állítás teljes mértékben igaz lenne, akkor a kispártok nettó átszavazási hajlandósága sokkal inkább a baloldal felé irányult volna, mint a Fidesz felé. Nem így történt. Az
összességében
viszonylag
alacsonynak
mondható
nettó
átszavazási
hajlandóság több lehetséges értelmezést is kínál. Lehetséges, hogy az eddigi többfordulós
választási
rendszer
kevesebb
tudatosságot
igényelt
meg
a
választópolgároktól, és sokkal inkább pártpolitikai szinten dőlt el a szavazótáborok közötti mozgás az egyéni jelöltek visszaléptetésével (pl. kisgazda visszalépések a Fidesz javára 1998-ban, vagy a SZDSZ-es jelöltek visszalépései a szocialisták javára ekkor és ezt követően). Ezzel szemben az új választási rendszer inkább megköveteli mind a pártok erőviszonyainak, mind a választási szabályoknak a pontos ismeretét, amely komoly akadályt jelenthet a választók nagy tömegei számára. Alternatív, de ezt nem kizáró magyarázatként szolgálhat az, hogy a jelenlegi
politikai
légkörben
az
egyes
szavazótáborok
egymástól
annyira
hermetikusan zártak, hogy nagy mozgásra rövid időn belül a jövőben sem érdemes számítani. Utóbbi magyarázat egy árnyaltabb változata végezetül pedig úgy szólna, hogy a mértnél erősebb a választók másodlagos pártpreferenciája ugyan, de a vegyes választási rendszer kompenzációs logikája arra ösztönzi a választókat, hogy más párt egyéni jelöltjei helyett inkább saját pártjuk országos listáját erősítsék a kompenzációs elemen keresztül.
Ami a csekély, de létező átjárást illeti, úgy tűnik, hogy a pártpolitikai paletta bal- és jobboldala továbbá is releváns fogalmak az LMP politikájának és kommunikációjának minden az irányba tett igyekezete ellenére, hogy ezt meghaladja. A párt szavazói ugyanis sokkal inkább a baloldali összefogást tekintik a „kissebik rossznak”, mint a kormánypártot. Ezzel párhuzamosan bárhonnan is jöttek a Jobbik szavazói, egyértelműnek látszik, hogy amennyiben másodlagos pártpreferenciát nyilvánítanak ki, azt sokkal inkább teszik a kormánypárt, mint a baloldal irányába. A két tábor között meghúzódó szakadék ezzel szemben mély, rajta keresztül alig van átjárás. Hogy mindez mit jelent a pártok által követendő stratégia illetve tágabb értelemben a magyar demokrácia jelene és jövője szempontjából, azt mindenki döntse el maga. Bojár Ábel London School of Economics and Political Science European Institute Teaching Fellow
