Martina Cole Menekülők Cathy Connor és Eamonn Docherty sorsa már akkor megpecsételődött, amikor gyermekkorukban egymás mellé sodorta őket az élet. A londoni East End lerobbant utcáin nőttek fel. Attól kezdve sem a távolság, sem az élet borzalmai nem választhatták el őket egymástól. Egy prostituált gyermekeként felnőve Cathy megtanulta, miként menekülhet el nyomorúságos életéből egy önmaga által felépített álomvilágba, ahol nem létezik a szörnyű valóság. Ám amikor állami gondozásba kerül, kénytelen megismerni az élet realitásait. Az ott átélt borzalmak nem hagynak számára választási lehetőséget... Megszökik, elmenekül, és elvegyül a Soho csillogó világában, ahol rátalál Desrae, a transzvesztita, akitől megtanulja, hogyan maradhat talpon a londoni alvilág szívében. Időközben Eamonn semmirekellő apjával együtt - kénytelen Amerikába menekülni, ahol rövid időn belül hírnevet szerez magának az ír és az olasz maffia tagjai között, s New York egyik legkegyetlenebb bűnözőjévé válik. Csak idő kérdése, hogy útjuk mikor találkozik újra, s amikor ez bekövetkezik, Cathy egyenlő félként állhat Eamonn elé. A lány gyönyörű, okos és elég kemény ember ahhoz, hogy megálljon a saját lábán. A világon nincs már semmi, ami menekülésre kényszeríthetné. Martina Cole Menekülők Eredeti cím: Martina Colé: The Runaway Copyright © Martina Colé, 1997 A művet először a Headline Book Publishing adta ki 1997-ben Fordította: Bedő Csaba Minden jog fenntartva! Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül bármely formában, bármely módon sugározni. Tilos továbbá az eredeti formától eltérő fűzésben, borításban és tördelésben terjeszteni. A műben szereplő minden alak a képzelet szüleménye, s ezek bármilyen élő vagy meghalt személlyel való hasonlósága csupán a véletlen műve. ISBN 963 367 520 0 Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. ALEXANDRA Kiadója Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője Szerk:goblinka D-nek szeretettel M Szeretettel hajtok fejet Michael James Williams emlékének, akit soha nem felejtek el.
„Non omnis moriar." Nem halok meg teljesen. Horatius Örökké ott van a szívedben, a gondolataidban, ezért soha nem lesz tőled távol. Szomorú szívvel és sok szeretettel Zenának és Maurice-nak
Prológus London, 1995 - Gondolja, hogy életben marad? A rendőr szemében mérhetetlen szomorúság tükröződött, arcát mély ráncok szántották végig. Sokkal idősebbnek látszott a koránál. Kopaszodó homlokán verejtékcseppek csillogtak. A fiatal orvos tanácstalanul húzta fel a vállát. - Nem vagyok benne biztos, hogy akarjae egyáltalán. Csak az arcát kétszáz öltéssel varrtuk össze. Az orra szinte teljesen eltűnt, a koponya hátsó falán lévő be-nyomódást is műtéttel kellett helyrehozni. Kész csoda, hogy lélegzik; alig akad ember, aki túlél egy ilyen súlyos bántalmazást. Lélegzik, stabilizálódott a helyzete, az életfunkciók működnek, a csontozata fokozatosan regenerálódik. Amíg nem tér magához a kómából - már amennyiben ez bekövetkezik -, addig nem tudom biztosan megmondani, hogy érte-e maradandó agyi károsodás. Bárki vagdalta is össze... Nos, fogalmazzunk inkább így: a vágások gyakorlatilag a bordáig hatoltak, egyik mellét szinte teljesen levágták. Csak egy elmebeteg tehette. Még soha nem találkoztam ilyen súlyos esettel. Hosszasan nézte a beteg keresztül-kasul szabdalt arcán látható hegeket, öltésnyomokat. Az elcsúfított arc élettelennek tűnt a fehér kórházi párnán. Még azt sem lehetett megállapítani, hogy egy nő arca, olyan volt, mintha egy horrorfilmből lépett volna ki. Csak az ágya melletti gépek zümmögése törte meg a kórterem csendjét. A fiatal orvos alig hallhatóan felsóhajtott. - Tudja, hogy ki tette? A felügyelő bólintott. - Inkább úgy fogalmaznék, meglehetősen szilárd elképzeléseim vannak a bántalmazás okáról, s kezdetnek talán ez is elég lesz. A látvány mindenképpen elég arra, hogy bizonyítsam a gazember indítékait. Mindenesetre nem lesz könnyű rábizonyítani. Elkapta a tekintetét a nőről, és az orvosra nézett. - Gyönyörű volt ez a nő. Ő volt az én Cathym. Nem úgy, persze. Volt benne valami, volt stílusa, klassz kis ember volt, tudta, mit akar. Szóval érti, hogy mit akarok mondani, ugye? - Kemény londoni akcentusa szinte belehasított az intenzív osztály csendjébe. Az orvos elmosolyodott. - Ezek szerint ismerte? Ezúttal a nyomozó vonásai lágyultak el múltba révedő tekintettel. Az arca kissé megenyhült, s láttatni engedte a vonzó férfit, aki egykor a morózus arc gazdája volt. - Hát igen, elég jól ismertem őt. A West Enden többé-kevésbé mindenki ismerte Cathyt. Húsz éve találkoztam vele először, nem sokkal azelőtt, hogy a Sohóba jött. Nagyon hosszú utat tett meg addigra. Rettenetesen hosszú utat.
Elhallgatott, s aztán úgy folytatta, mintha megfeledkezett volna az orvos jelenlétéről. - Igen, baromi hosszú utat. Istenem, segítsd meg őt! Lágy, becéző mozdulattal megsimogatta a nő vékony karját. - Övé a Duke's, tudja, az a nagy revübár a Sohóban. Ahol a nagyszerű és remek dolgok olyan különlegesen keverednek a kevésbé nagyszerű és remek dolgokkal. Mindenesetre jó híre van. Nagyon szeretik a turisták, főleg a németek. Az igazi nagy attrakciójukat a nőnek öltözött férfiak jelentik. La Cage of Soho a műsoruk címe, s az egészet ez a lány találta ki. - Cathynek az volt a legnagyobb baja, hogy képtelen volt megszabadulni a múltjától. Mindenhová elkísérte őt, és íme, ez lett a következménye. Az orvos hallotta, amint a nyomozó nagyot nyelt, láthatóan alig tudta legyűrni a könnyeit, amint pillantása visszatért az ágyon fekvő fiatal nőre. - Cathy egyáltalán nem volt rossz ember, tudja. Komolyan, semmi rosszaság nem volt az én Cathymben. Csak élni akart, tette amit kell, csupán túl akarta élni ezt az egészet. Minden erről szólt körülötte, és nem ártott senkinek. Az orvos a rendőr vállára tette a kezét, és halk hangon megszólalt: -Bízzunk benne, hogy túléli. Ennél többet egyelőre nem tehetünk. A hangjában azonban nem volt sok remény. A lelke mélyén erősen kételkedett benne, hogy a beteg képes lesz-e kinyitni a szemét, és bárkit is felismer még az életben. Valójában a nő érdekében jobbnak gondolta, ha minden így marad, hiszen a külsérelmi nyomok borzalmasak voltak. A hajszínétől eltekintve semmi sem emlékeztette volna egykori önmagára. - Sohasem voltak igazi esélyei - szólalt meg lágy hangon a rendőr. - A Sohobeli nők általában az ital vagy a drog miatt halnak meg, de ilyen eset is gyakran előfordul: összeverve, összevagdosva, magukra maradva kötnek ki egy kórházi ágyon. - Egy másodpercre elhallgatott, összeszedte a gondolatait, majd ismét az orvos szemébe nézett. - Az első pillanattól kezdve szerettem őt, ahogy megláttam. Magányos volt, félt, mint egy gyerek. Hiszen az is volt akkor, egy rémült kisgyerek. Rögtön megszerettem mondta, majd kiment a kórteremből. Mint egy öregember, lassan, a fájdalomtól görnyedt tartással. Az ágy mellett egy fiatal rendőrnő posztolt, mert ha a fiatal nő mégis magához térne, minden szavát fel kell jegyeznie. A nap huszonnégy órájában fegyveres őrök álltak a kórterem ajtaja előtt. -A főnöke volt? - Az orvos hangja ekkor már olyan halk volt, mintha a halál máris jelen lenne a helyiségben. A fiatal, vörös hajú rendőrlány szégyenlősen elmosolyodott, láthatóan zavarba jött, amiért a fiatal, jóképű, barna szemű doktor megszólította. - Igen, a főnököm. Richard Gates főfelügyelő, a csoportvezetőnk. New York A férfi kinézett az iroda ablakán, s életében először fordult elő, hogy nem fogta el a megszokott bizsergés a látványtól. Máskor mindig csomót érez a gyomrában és eufórikus érzés keríti hatalmába. Itt van ő, Eamonn Docherty, a londoni csóró gyerek,
akiből tekintélyes üzletember lett, s akkora irodája van, mint egy teniszpálya, az íróasztala meg olyan, mintha a Victoria és Albert múzeumban állna, nem pedig a tulajdonában lévő ingatlanok egyikében, a Plaza Tower 82. emeletén. Aznap délelőtt már tizedszer kapta fel a telefont, bebillentyűzött egy számot. A vonal túlsó végén olyan tisztán hangzott a hívó hang, mintha a sarki fűszerest hívta volna, nem pedig Londont. Amint meghallotta az üzenetrögzítőről válaszoló női hangot, letette a kagylót. - Hol a fenében lehet? - kérdezte hangosan, bár egyedül volt az irodában. Felugrott, odasétált az üvegfalhoz, és tompa tekintettel kinézett az ablakon, bár nem látott semmit. Becsukta a szemét, maga elé idézte azt a napot, amikor fiatal srácként először pillantotta meg Amerikát. Az apja, idősebb Eamonn Docherty részegen horkolt mellette, amikor hajójuk a Hudson-folyón elhaladt a méltóságteljesen föléjük tornyosuló Szabadság-szobor előtt. Őseikkel ellentétben őket nem várta fogadóbizottság a parton. Illegálisan érkeztek egy angol konténerhajó fedélzetén. Egy barátjuk ismerőse intézte az utat. A fiatalabb Eamonn egy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság tettese volt, s ez a bűn végigkísérte az egész életét. El kellett tűnnie az East Endről, s az apa együtt menekült a fiával. Ez volt az egyetlen eset az életében, amikor az apja tett érte valamit. Még ugyanabban az évben elveszítette őt, így tizennyolc esztendősen magára maradt. Attól kezdve egyedül kellett boldogulnia az Államokban. És lám, oly sok szennyen, mocskon átvergődve most itt van, a Plaza Towerban. Megdolgozott érte. Kihasznált mindent és mindenkit, hogy eljusson idáig. Még Cathyt, illetve ahogy mondani szokta, az ő Cathyjét is. Aki csak az övé. Megcsörrent a telefon, a hirtelen zajtól összerezzent. A szíve szinte a fülében dobolt. A privát vonala volt. Most, hogy végre megszólalt a telefonja, félt felvenni a kagylót, félt attól, amit hallani fog. A szíve pontosan megsúgta, hogy mit hall majd. A vonalban lévő hangot senki máséval nem lehet összetéveszteni, fátyolos, nőies, transzvesztitákra jellemző hang. Sokkal nőiesebb, mint Elizabeth Tayloré, egyben sokkal férfiasabb, mint akár a saját hangja. -Ó, istenem, Eamonn! Haldoklik. Cathy haldoklik. Jaj, kérlek, gyere ide! Nagyon kérlek. Azt sem tudom, mit csináljak... Miszlikbe szabdalták szegényt. Az arcát fel sem lehet ismerni, tele van varratokkal! Ó, istenem, édes istenem, segíts rajta!... A sírástól el-elcsukló hangot, az akadozva kiejtett mondatfoszlányokat szívszorító sírás, majd hangos zokogás váltotta fel. -Odamegyek! Ne aggódj! - Letette a telefont, de a zokogást mintha még mindig hallotta volna. Gondosan manikűrözött kezébe temette az arcát, és ő is elsírta magát. Azt hitte, felkészült a rossz hírekre, de kiderült, hogy mégsem így van. Egyáltalán nem készült fel rá. Elindított valamit, és most fogalma sincs, hogyan állítsa le.
ELSŐ KÖNYV „Kénytelenek vagyunk szembenézni a félelmeinkkel." John Berryman (1914-1972), Az életkorról „Quem Jupiter vult perdere, dementatprius" Akit Isten tönkre akar tenni, azt előbb megbolondítja. James Duport (1606-1679) (Homeri Gnomologia) „Nincs annál biztosabb: A gazdag gazdagabb lesz, A szegény gyermekebb. így van ez." GUS KAHN (1886-1941) és RAYMAND B. Egan (1880-1952) (Nem mulatozásra születtünk - 1921) Első fejezet 1960. január - Én nem megyek be, megint velünk kezdi. Cathy nagyot sóhajtott, és megigazított egy rakoncátlan tincset a kisfiú homlokán. - És mégis, hová menjünk, megmondanád, nagyokos? -Nem mehetnénk át a szomszédba, Cathy? - kérdezte Eamonn nyafogós hangon, de a kislány megrázta a fejét. Mrs. Suliivan, a közvetlen szomszédjuk lakása a második emelet lépcsőfordulójából nyílik. Nagyon jó lélek, ő nyújtott menedéket a gyerekeknek, ha otthon a szülők között kitört a háború, s ez elég gyakran előfordult. Az előszoba előtt állva hallgatták idősebb Eamonn Docherty egyre hangosabb ordítozását, amit időnként Madge visítozása szakított félbe. - Nem zavarhatjuk minden aprósággal, mert előbb-utóbb megunja, és elhajt minket, mielőtt egyszer tényleg szükségünk lenne rá. Mondd meg, mit... Kinyílt előttük a bejárati ajtó, és teljes nagyságában ott tornyosult Madge Connor. Nyolcvankilós tömegét rózsaszínű pongyolába csomagolta, holdvilágszerű ábrázatán elkenődött a sminkje. Felpüffedt ajka közül beszéd közben sem vette ki a cigarettát, így az fel-le mozgott, miközben szúrós tekintettel nézett az előtte álló két gyerekre. A hangja olyan volt, hogy üveget lehetett volna vágni vele. -Hazajöttetek végre, nyavalyás semmirekellők? Gyere csak be, Eamonn, és tedd helyre az öreget! Már megin'a plafonon van. Cathy hallotta, hogy az idősebb Eamonn Írországról ordibál valamit, s miután ifjabb Eamonn belépett az ajtón, a kislány lehunyta a szemét. Mindig vágyott megtudni, hogy milyen is az, ha az embernek van apja, de az idősebb Eamonn-nal egy fedél alatt töltött két év alapján úgy látta, sokkal jobb volt, amikor csak az anyját kellett elviselnie. A két felnőtt mellett a kis Eamonn és Cathy élete maga volt a
pokol. A felnőttek vagy szeretkeztek, vagy verekedtek egymással. A boldog köztes állapot egyszerűen nem létezett. A lakásban a már ismerős orrfacsaró szag fogadta a kislányt: égett zsír és macskahúgy szaga, némileg megspékelve az üveg alján maradt poshadt sör semmi mással össze nem téveszthető bűzével. Míg újra meg nem szokta, csak úgy égette az orrát és a torkát. A gyomra szinte mindig megmozdult ilyenkor, hányingere volt. A szegénység bűze. Amint belépett az aprócska előszobába, megpillantotta az anyja szeretőjét, aki éppen levetette a nadrágját. A hatalmas termetű emberen egy deka zsírfölösleg sem volt. Kétméteres, bivalyerős pasas, ravasz, mint a róka, s a legtöbb ember a puszta nézésétől is behúzta fülét-farkát. - Kivágom alólatok a lábatokat, mocskos disznók! Beírom a neveteket a nagykönyvbe, és egyetlen vonallal áthúzom! Na, mit szóltok hozzá? Cathy elmosolyodott, megkönnyebbülten sóhajtott fel. A hatalmas gülüszemek a kislányra kacsintottak, elszállt tehát a méreg, és a dühödt acsarkodás feloldódott az italban; mindjárt szebb lett a világ. Az öregebb Eamonn-nak ez volt a kedvenc tréfája, nyilván az IRA szabadságharcosairól szóló legendákból merítette. Az IRA-tagok beírták az ellenségeik nevét egy könyvbe, s akinek a nevét egy vízszintes vonallal áthúzták, azt másnap hajnalban holtan találták. Cathy mosolyogva szemlélte a nagydarab ember bohócmutatványát. - Pirkadatkor lelőlek benneteket, mindkettőtökkel végzek, mit szóltok hozzá, he?... Lehajolt, hatalmas arcát odatartotta eléjük, a szíve éppen csordultig volt gyerekszeretettel. Főleg a fiú iránt, aki tőle kapta a nevét. Az egyetlen gyereke. - Na, és mit szóltok egy kis ropihoz? - Elmosolyodott, hatalmas fogai csak úgy villogtak a szájában. A mosolytól megszépültek a vonásai, és rögtön érthetővé vált, hogy mit esznek rajta az asszonyok, mert hogy odavoltak érte, az biztos. Eamonn Dochertyt nagyon szerették a nők, pontosabban bizonyos fajta nők. Madge Connor hitetlen arckifejezéssel szemlélte a férfi színeváltozását. - Az ember sose tudja, hányadán áll ezzel a stricivel. Sose. - Az asszony erős londoni akcentussal ejtette a szavakat, és érezhető volt rajta az alig leplezett büszkeség. Ez a nagydarab, verekedős, piálós kurvapecér, ez a közönséges ember rejtély volt az asszony számára. Józanabb pillanataiban azonban kénytelen volt beismerni önmagának, hogy éppen ezek a tulajdonságai jelentik a vonzerejét. - Na, jobb lesz, ha munkára indulok. Cathy, megtennél nekem egy szívességet, kincsem? Vasald már ki a piros ruhámat. Cathy kiment a szűk főzőfülkébe, bedugta a vasalót, keresett egy viszonylag tiszta törülközőt, és ráterítette az asztalra. Gépiesen dolgozott. Ebben a házban nem volt divat a feleselés, az ellenkezés, még akkor sem, ha a parancsokat kérés formájában adták ki. Ha nyugodt éjszakát akart, akkor ugrania kellett. Ez ilyen egyszerű. Húsz perc múlva Madge már munkára készen állt a tükör előtt. Kiscicás mosakodás, csak óvatosan, hogy a tegnapi smink azért megmaradjon, rájavítani egy kicsit, és kész. A szűk piros ruhát alig tudták egyben tartani a varrások. Egy utolsó frizuraigazítás a tükör előtt, lágy pillantás a kislányra. - Na, jól nézek ki, kincsem?
Cathy a hétesztendős kislány foghíjas mosolyával, őszintén válaszolt: - Nagyon szép vagy, anya. Csini vagy. Ezt a választ várták tőle. - Kihoznád a táskámat a hálószobából? Cathy pattant, rámosolygott a kis Eamonnra, aki ekkor már az apja ölében kucorgott, s lázasan keresgélte az örege zsebében az aprópénzt. Egymásra pillantottak, megkönnyebbült öröm villant fel a két gyerek tekintetében. Ritka az ilyen örömteli fordulat. Szerda volt, a gyerekek számára többnyire ez a legveszélyesebb nap. A hét közepére esik, az öregek nyűgösek, vitatkoznak, s amikor a gyerekek hazajönnek az iskolából, rendszerint rajtuk töltik ki a mérgüket. Ma azonban, ördög tudja, miért, mindketten boldognak látszanak. S ha a felnőttek jó-kedvűek, a gyerekek is hihetetlenül vidámak. Ki hallott már ilyen csodát, ropi szerdán?! Cathy visszaszaladt a konyhába, odaadta anyjának a táskát. - Köszönöm, drágám. Ugye megteszed, hogy kicsit összerámolsz? Cathy kényszeredetten bólintott. Madge megveregette a kislány arcocskáját és ránevetett. Az olcsó Scotch-ról és vöröshagymáról árulkodó szájszagtól Cathy olyan arcot vágott, mintha egyhetes kutyatetembe botlott volna. - Hozok haza egy kis rizspelyhet, jó lesz? Cathy bólintott, hogy ne kelljen kinyitnia a száját, mert nem akarta belélegezni az anyja leheletét. Kopogtattak, így volt rá ürügy, hogy eliszkoljon kinyitni a bejárati ajtót. Betty lesz az, anyja barátnője. Munkatársak voltak, a Vámház melletti italkimérésben dolgoztak. Italt és más jellegű szolgáltatásokat kínáltak a kocsmába betérő külföldi matrózoknak. Erről azonban nemigen beszélgettek otthon, kivéve, ha idősebb Eamonn fel nem hozta a témát. Bár az ebből származó pénzből evett, ivott, és nagyritkán még ő is vitte el a lányokat a munkahelyükre, Eamonn úgy tett, mintha mit sem tudna az egészről. Azért úgy kéthetenként felelősségre vonta az élettársát: mégis, mire nézi a napot, hogy képzeli; kiloccsantja az agyát, megmutatja, ki az úr a háznál. Ő volt az úr, és neki nagyon nem tetszett ez a felállás. Betty belibbent, az apró előszobát Max Factor és pézsmabunda keverékéből álló szagegyveleg árasztotta el. - Szia-mia buta Kata! - Mély, búgó hangja egyáltalán nem illett vékony alakjához. „Betty baba a girhességig vékony, de a munkabírása olyan, mint egy igáslóé", szokta mondani az ismerőseinek. Cathy kezébe nyomott egy hárompennys csokoládét, és a kislányra kacsintott. Cathy nagyon kedvelte Bettyt, de ifjabbik Eamonn kevésbé. Ezzel szemben az öreg Eamonn egyenesen utálta, s ez az érzés igencsak kölcsönös volt. Madge szélvészgyorsan kiszaladt az előszobába, magára kapta kopott nyúlszőr bundáját. Itt-ott kihullott már a szőre, de a bokáig érő hóban még így is melegebb volt Madge vékonyka szövetkabátjánál. - Azt a kabátot már csak a nyál és a remény tartja össze, kislány! Szólj neki, hogy vegyen egy újat. Megteheti, más dolga sincs. Legalább felruházhatna!
A kis Eamonn kétségbeesetten csukta be a szemét. Érezte, amint apja izmai megmerevednek Betty szavai hallatán. A nő hangjára mindig is úgy reagált, mint bika a vörös posztóra. A férfi felállt, a gyerek a földre huppant az öléből. Betty és Madge már az előszobaajtónál voltak, amikor megállította őket a mennydörgő hang. - Nem megmondtam, hogy be ne tedd még egyszer a lábadat a házamba?! Betty páncélként húzta össze magán a kabátját. - Hozzám szóltál? - vágta oda harcra kész hangsúllyal. -Mégis, mit gondolsz, ki a franchoz szóltam volna? - A férfi hangja halálosan nyugodtnak tűnt. Ekkor már a nappali küszöbén állt. - Engem nem tudsz megijeszteni, Docherty. Csak egy nagy rakás szart látok magam előtt, semmi mást. A férfi arca ekkor már vörösen izzott a dühtől, ám amint megmozdult, Madge gyengéd mozdulattal a mellére tette a kezét, próbálta visszatartani. - Hagyd már, Eamonn! Ismered Bettyt, tudod, hogy milyen. Csak mondja a magáét. Biztos ivott egy pohárkával... - Húzzál el innen, mert leveszem a fejed! - A falhoz lökte Madge-et, a nő elveszítette az egyensúlyát. Miközben a hatalmas termetű férfi Betty felé közelített, Cathy odaállt anyja barátnője elé. Betty azonban eszelős nevetéssel csak nem hagyta abba a piszkálódást. - Gyere csak, üss meg! Ahhoz értesz, mi, nőket verni?! Férfiakkal nem mersz kikezdeni. Ahhoz nem vagy elég nagyfiú, hogy férfiakkal verekedj, mi?! Cathy a nyitott ajtó felé tuszkolta Bettyt. A hideg levegő betódult az előszobába, majd' meg lehetett fagyni tőle. - Siess, Betty néni, ne keresd a bajt! A kislány megfordult, és az embertorony elé vetette magát. Eamonn fél kézzel felkapta a padlóról és remegő ujjal megfenyegette Bettyt. - Meglátja, hölgyem, egy szép napon kitekerem a nyakát! Betty eszelősen felnevetett. Tudta, hogy mivel lehet legjobban kihozni Eamonn Dochertyt a béketűrésből. - Dögölj meg, te ír strici! Madge durván eltaszigálta Bettyt a bejárati ajtó elől. - Hagyd már abba, Betty. Tudod, hogy nekem itt kell laknom. - Majd veled is számolunk, ha hazajöttél, asszony! Madge a párja szemébe nézett és bólintott. A kis Eamonn visszarángatta apját az előszobába, a lakásra fenyegető csend telepedett. Madge becsukta maguk mögött a bejárati ajtót. - Köszönöm szépen, hogy ilyen jól kiszúrtál velem, Betty! Ha hazajövök, föltrancsíroz. Most boldog vagy? Elintéztél nekem egy jó nagy verést. Betty kétségbeesetten csóválta a fejét, sárgára festett haja úgy állt a ráfújt lakktól, mint a vattacukor. - Sajnálom, Madge, de tudod, hogy mi a véleményem róla, ez egy szemét strici. Madge engesztelően elmosolyodott. - Tudom, Betty, de az én stricim.
Miután ezt megbeszélték, a két nő vihorászva végigtipegett a lépcsőházon, magas sarkú cipőjük kopogásától visszhangzott az egész épület. A topánkák a kinti időjáráshoz nem illettek ugyan, de a hivatásukhoz feltétlenül. Úgy vihorásztak, mint két iskolás csitri. A korosodó utcalányok a lelkük mélyén talán azok is maradnak. Miután kitakarítottak, a gyerekek lefekvés előtt ettek egy kis ropit és egy darabka csokoládét, az egészet egy csésze forró, édes teával öblítették le. Cathy mindkettőjüknek csinált egy sűrített tejes szendvicset, majd bebújtak az ágyba. Egymást átölelve feküdtek a koromsötét szobában. A tízéves fiú sokkal nagyobb termetű volt, de mindig a kis Cathy volt az erősebb személyiség. A hétéves kislány született diplomata volt. Idősebb Eamonn fél kilenc körül elment a kocsmába, így a két gyerek nyugodtan pihenhetett. A mindig jelenlévő veszély a férfival együtt távozott a lakásból. Akkor ébredtek fel, amikor késő éjszaka hazajött. Az utcai lámpákból beszűrődő sejtelmes félhomályban léleg-zet-visszafojtva várták, hogy elaludjon. Csak akkor nyugodhattak meg végleg, amikor meghallották éktelen horkolását. Addig bármi megtörténhetett, és gyakran meg is történt. Levert egy csészét, mire Cathy nagyot sóhajtva kibújt az ágyból. - Ne menj ki, Cathy, majd ő megcsinálja. A kislány magára kapott egy piszkos melegítőt. A szoba olyan hideg volt, hogy apró párafelhők keletkeztek, amikor megszólalt. - Te csak maradj itt, és tartsd melegen az ágyat, rendben? Elkészítem a teáját és lefekszem, különben egyikünk sem fog aludni. A hatalmas termetű férfi a konyhában álldogált, a hasát vakarta. Csak trikó és gatya volt rajta. Rettenetesen koncentrált a lába előtt szétszóródott porceláncserepekre, itallal feltöltött szervezete nem is érzékelte a lakás hidegét. Cathy gyorsan összeszedte a csésze darabjait. Gyors, szakavatott mozdulatokkal a konyhai szemetesbe hajította a cserepeket, majd kézen fogva bevezette a szobába a férfit. Eamonn élettelen zsákként huppant le a kanapéra. - Rendes kislány vagy. Hol a fiam? - A költői kérdésre nem kellett válaszolni, igaz, Cathy nem is nagyon akart. Ehelyett kisietett a konyhába és feltette a teavizet. Bármilyen részeg volt is, Eamonn soha nem feküdt le az éjszakai teája nélkül. Cathy már tapasztalatból tudta, jobb, ha szó nélkül elkészíti neki, megvárja, amíg megissza, utána pedig lefekteti. Még akkor is, ha a fáradtságtól alig tudta nyitva tartani égő szemét, ami úgy fájt, mintha forró homokkal szórták volna tele. Amikor bevitte a gőzölgő italt, a férfi hálás szemmel nézett rá. -Aranyos kislány vagy, igaz? Az én kiscsibém. Gyere, ülj ide az ölembe, gyermekem. Cathy megrázta a fejét. Félt. - Nem tud engem is tartani meg a csészét is. Igya meg a teáját, Mr. Docherty! Eamonn részegségtől elnehezülő szemhéja alól bamba nézéssel szemlélte a gyereket. Olyan aranyos, ahogy ott áll a kanapé előtt, pipaszár lábacskái úgy állnak ki a hálóing alól, mint két pálcika. Ám az arca már egy felnőtt nőé, titkokat tudó. - Én sose bántanálak, gyermekem, hidd el - szólalt meg a férfi kissé kijózanodva, s Cathy már bánta, hogy úgy reagált az imént. Ugyanis minden hibája ellenére az öreg Eamonn mellett biztonságban érezte magát.
- Ezt már megbeszéltük, Mr. Docherty. Nem szeretek mások ölében ülni. Sose szerettem. - Én nem olyan vagyok, mint anyád többi pasija. Én tudom, hogyan kell bánni egy gyerekkel. Olyan vagy nekem, mintha a sajátom lennél. Az esze valahogyan mindig azt diktálta, hogy állandóan igazolja az érzéseit a kislány előtt, ám ilyenkor a gyerek mindig felnőtt nőként reagált. Tapasztalt asszonyként. Eamonn Docherty csak találgatni tudta, mi mindenen mehetett keresztül, mielőtt ide költözött hozzájuk a fiával. Becsukta a szemét, így könnyebben tudta rendszerezni a gondolatait. Eszébe nem jutna, hogy hozzányúljon egy kislányhoz, ez a kis Cathy Connor mégis fél tőle. Ez nagyon sértette a büszkeségét. Attól meg egyenesen felháborodott, hogy egy hétéves kislánynak ilyesmitől kelljen félnie. Bántotta a dolog. Csak ez az egy körülmény szólt a javára. Bármilyen volt is, bármit tett is, ezt nem lehet felróni neki. Semmiképpen sem. Szerette volna, ha Cathy tudja ezt, és megbízik benne. Ez a beszélgetés már többször lezajlott köztük. - Le kéne feküdnie, Mr. Docherty. Reggel dolgozni megy. A férfi bólintott, majd megsimogatta a kislány sűrű, szőke haját, és elnevette magát. Te biztosan nem úgy végzed majd, mint az anyád, te marhára céltudatos vagy. Sipirc az ágyba, kislány. Most már rendben vagyok. Pössentek egyet, és én is elteszem magam holnapra. Cathy bólintott, halkan jó éjszakát kívánt, és visszament a hálószobába. Az ágyra terített nagykabát lecsúszott a padlóra, ezért a kislány visszatette a helyére, a kabát ujját bedugta a matrac alá, nehogy megint lecsússzék. A kis Eamonn már mélyen aludt, amikor végre becsúszhatott mellé az ágyba. A testéből áradó meleg szinte gyógyírként hatott. Madge didergett. Amint a férfi keze a ruha kivágásában matatott, magában szitkozódni kezdett. Apró termetű kínai volt, rossz fogakkal, eszméletlenül büdös Chow Mein olajjal a haján. Miután sikerült kiszabadítania a nő hatalmas keblét, sóvárgó tekintettel bámulta őket, így Madge-nek sikerült kissé távolabb tolni magától. - Nyugodjál már le, haver, amíg jókedvemben vagyok. Nem ajánlom, hogy bedurvulj, mert nehezebb vagyok nálad vagy harminc kilóval. A férfi elnevette magát a félhomályban, és újra nekiszorította őt a falnak, ezúttal kissé gyengédebben. Rátapadt a nő mellbimbójára, mire Madge elmosolyodott. A hidegben olyan dermedtek voltak, mint a hatvanas szögek. Madge felhúzta a ruhája szélét a derekáig. A hideg széltől minden ízében reszketett. A kis kínai félreértette a dolgot, nyilván azt hitte, végre sikerült valami nagyon jóleső dolgot csinálnia, ezért még lelkesebben vetette magát az óriási kebelre. Madge ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy puszta kézzel törje össze a férfi koponyáját. Ehelyett egyik lábát feltette egy ládára, és hagyta, hogy a kínai közösüljön vele. - Húzzál bele, öcsi, mert marha hideg van. A kínai a méretéhez képest igencsak jó erőben volt, szapora, ritmikus mozdulatokkal rángatózott előtte. Madge hozzáfogott az éjszakai műszak „másodállásához". Miközben szaporább mozgásra biztatta, a kis kínait betakarta a kabátjával és profi mozdulatokkal végigtapogatta a zsebeit, majd egy alkalmas pillanatban megszabadította őt a
pénztárcájától. Kapott már ugyan előre egy tízest, de Madge ezt csak előlegnek gondolta. A tapogatás során minden eshetőségre készen ellenőrizte, hogy van-e a srácnál kés. Mivel tudta, hogy a legtöbb matróz a csizmájában hordja, erre is fel kellett készülnie. Madge saját bicskáját a ruhája hátsó részébe dugta, az övébe. Ebben a szakmában soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség. A kis kínai megremegett, Madge nedvességet érzett a lába között, majd néhány másodpercig még magához ölelte, mint a többi kuncsaftját szokta, nehogy remegő lába kicsússzon alóla. A kis kínai szaggatottan lihegett a fülébe, levegő után kapkodott, majd kantoni nyelven karattyolt valamit. Madge rá-mosolygott. -Jó volt, édes? Úgy tűnt, a kínai megértette a kérdést, mert ő is elmosolyodott. A nő csak ekkor látta, hogy milyen fiatal, talán még tizenkilenc éves sincs. Miért van az, hogy mindig csak az esemény után nézi meg őket alaposabban? Madge vállat vont, összehúzta maga előtt a kabátját, majd a hátsó kijáraton át visszament a bár enyhet adó melegébe. - Egy forró puncsot, Pete - kiabált oda a pultosnak, miközben a női mosdó felé vette az irányt. A mellékhelyiségben feltette a lábát az ülőkére és megtörölközött. Miután végzett, a hidegvizes csapnál megmosta a kezét, majd addig rázogatta, amíg úgy-ahogy megszáradt. Le-törölgette a ruhájára fröccsent vízcseppeket, és megnézte, mennyi pénz van a tárcában. A műbőrből készült alkalmatosságra nagybetűkkel BUENOS AIRES felirat volt nyomtatva. Egy kis szuvenír, mi, öcs-kös? - kérdezte, majd elnevette magát, mert meglátta a címkét: „Made in China". - Elég hosszú utat kellett megtenned, hogy vegyél magadnak egy kínai bukszát, öcsi mondta ki hangosan a viccesnek gondolt poént. A pénztárca belsejében három darab ötfontos bankjegy meg egy idős asszony fényképe lapult, lehet, hogy a srác nagyanyjáé. Madge boldog mosollyal az arcán a táskájába gyömöszölte a tárcát, és visszament a bárhelyiségbe. A tömegen át odaverekedte magát a pulthoz, elvette a puncsot. Meglátta, hogy Betty két matróz társaságában ül az egyik asztalnál, ezért odacsapódott hozzájuk. Pete bárját tulajdonképpen egy régi konténerraktárból alakították át. Egy Jimmy Capper nevű garázda alak bérelte, aki úgy gondolta, ezen a helyen nem lehet meglepetésszerűen razziázni, ezért „meg van védve" a külső veszélyekkel szemben. Huszonöt éves dörzsölt vagány volt, rendkívül agresszív. Tökéletes ajánlólevél a Vámház környékén, tökéletes garancia a tulajdonosnak, Peter Lawsonnak. Peter munkára ösztökélte a lányait, és a maga durva módján megvédte őket. Pénzt adott nekik kölcsön, elsimította az esetleges nézeteltéréseket. Mindegyik lány tisztelte, ám kevesen szerették. „Jutalék" rendszerben dolgoztak a bárban, noha állandóan lázongtak emiatt, mondván, épp elég, hogy fellendítik neki a forgalmat. Pete azzal vágott vissza, hogy a munkájuk a matrózok kifosztásából áll, így fizessék meg, ha azt akarják, hogy védelmet kapjanak. Soha véget nem érő viták forrása volt ez a kérdés, melyben egyik fél sem érezhette győztesnek magát soha. Az esti vendégsereg ugyanolyan összetételű volt, mint máskor: kínai, orosz és európai tengerészek különleges keveréke. A legnagyobb attrakciót a szerencsejáték jelentette. Pete mindig felvizezte a vendégek italát, többet fizettetett, mint amit fogyasztottak,
mindemellett jókat nevetett a vicceiken. A pult alatt a biztonság kedvéért tartott egy lefűrészelt csövű fegyvert, a női vécében pedig elhelyezett egy baseballütőt, hogy a kurvák egymás közötti vitáit nyomatékosabban tudja rendezni. Jobban kedvelte azonban a férfiak között kitört verekedéseket, mert két nő rúgkapálása, visítozása, karmolása, hajtépése sokkal veszélyesebb volt. Főleg a parti lányoknál. Ők voltak a környék legdurvább, legvadabb, legeszesebb szajhái. Tulajdonképpen Pete csodálta őket a keménységükért. Életük egy részét a nemibeteg-gondozóban töltötték, a másikat háttal a falnak támaszkodva, a köztes időben pedig a bárban vadásztak. Aki éveken át képes talpon maradni ilyen életvitel mellett, annak kijár némi tisztelet. Pete folyamatosan szemmel tartott mindent, az egyik szeme állandóan a két kidobóemberen volt. Pete bárjában bármi megtörténhetett, viszont heti hétszáz fontot vágott zsebre, és ez elég ok volt arra, hogy itt maradjon. Ebből van a kertes ház Maidé Vale-ben, ahol az asszony és a két lurkó jól érezheti magát. Madge éppen a második rumpuncsot szopogatta, amikor a kínai matróz belépett a bárba. Csak akkor vette észre, amikor már ott állt előtte. Először nem is ismerte meg. - Pénz, lady! Pénzemet akar! A kínai csendesen, illedelmesen állt előtte, minden szem rájuk szegeződött. Gyűrött, piszkos fehér ruháját makulátlanul tisztává varázsolta a jótékony félhomály. - Pénzt, lady! Pénzemet! Madge elvigyorodott. - Mi bajod van, kisöreg?! Azt sem tudom, miről beszélsz. Visszafordult a poharához, szürcsölni kezdte a puncsot. Betty azonban idegesen méregette a barátnője előtt álldogáló emberkét. A Vámház környékén egy pénztárcánál sokkal kevesebb ok is elegendő volt a késelésre. A zenegépben újabb lemez került sorra, s amint felcsendültek a Del Shannon dallamai, a kis kínai - még mindig érzékelhető tisztelettel - újfent a pénzét követelte. Mint kiderült, a Betty által felcsípett matrózok oroszok voltak, hatalmas termetű mackók. Kiválóan beszéltek angolul. - Nálad van a pénz? - kérdezte öblös hangján az egyik. A matrózok a világ minden táján egyformák. Ha ez a nő ellopta a kis kínai pénzét, akkor holnap az övét is ellophatja. Ösztönösen megtapogatta a zsebét, és láthatóan örült, hogy megvan a tárcája. Madge rágyújtott egy cigarettára és határozottan megrázta a fejét. - Én nem vettem el a koszos pénzét. Csak játssza itt az eszét. - Előrehajolt a székéből, és azt mondta: - Nézd, öcsi! Jól szórakoztál, vagy nem? Lehet, hogy elvesztetted valahol a pénzedet. - Ezzel rámosolygott a hozzá közelebb ülő orosz tengerészre, s a maga részéről egy vállrándítással letudta a dolgot, mintha azt mondta volna: mindegyik megpróbálkozik ezzel az olcsó trükkel. Nem akarta elveszíteni a leendő kuncsaftját, ugyanis ha sikerül neki még egy menetet összehozni, akkor másnap kihagyhat egy éjszakát. A többi nő közelebb húzódott az asztalukhoz, magukkal vitték az italukat is. A matrózokhoz hasonlóan a kurvák is összetartanak. Egyikük, egy Dobié nevű, csontos afrikai lány mosolyogva szemlélte a kis kínai matrózt. A lámpafénynél megvillant a
szájában lévő aranyfog, az arcára tetovált törzsi jelek félelmetes halotti maszkra emlékeztettek. - Fogd be a pofád, és húzzál el innen, de kurva gyorsan! - Betty hangja olyan vészjóslóan, ellentmondást nem tűrően csattant fel, hogy még a kis kínai is megértette. Még mielőtt a többiek felfoghatták volna, hogy mi történt, a ferdeszemű emberke a késével megszúrta Madge felkarját. A nyolccentis penge csontot ért. A kínai kezében egy darabig bizonytalanul remegett a kés, majd leejtette az asztalra. Madge csodálkozva nézte a szúrt sebet. A mély sebből lassan szivárogni kezdett a vér, a bemeneti nyílásnál lifegő bőrdarab azonban egész jól elzárta a nyílást. A kínait ebben a pillanatban hatalmas ütés érte Dobié kézitáskájától. A kistermetű emberke az ütéstől nemes egyszerűséggel belerepült egy svéd matróz ölébe, aki az egész vitára addig rá sem hederített, mert a haverjaival kártyázott. Pillanatokon belül a feje tetejére állt minden, mivel a matrózok egymás torkának ugrottak. Az összes kínai egy emberként ugrott talpra honfitársuk védelmére. Miután a nők eliszkoltak a közelből, Pete benyúlt a pult alá és előhúzta a lefűrészelt csövű fegyvert. A lányok futólépésben megindultak a Commercial Road irányába. Ott volt ugyanis a másik éjszakai törzshelyük, egy éjjel-nappal nyitva tartó presszóban. Menet közben a csontos afrikai lány kivett a táskájából egy téglát, és elemi erővel elhajította. A jól megvilágított Commercial Roadra érve lelassították lépteiket. A lámpák fényénél jól látszottak a lassan szállingózó hópelyhek, mire a lányok automatikusan összébb húzták magukon a kabátot. - Ritka szar idő van, igaz lányok? - hasított bele Betty hangja az éjszakába, ám a kérdésre nem válaszolt senki. Berontottak Lenny presszójába, hideget és olcsó pacsuliszagot zúdítva a helyiségbe. A hátsó sarokban álló nagy asztal mellé ültek le, egymásra néztek és hangos, ideges nevetésben törtek ki. - A reggelit te pengeted ki, Madge Connor, mer' azér' nem semmi galibát okoztál odaát. Madge fájdalmas arccal bújt ki a kabátjából. Szemügyre vették a sebét. -Megmaradsz, egy pár öltés és kutya bajod. Mielőtt hazamegyünk, beugrunk az Old London ügyeletére. Madge rágyújtott, hosszasan köhögött. - A nyavalyás kis tróger metszett szeműek. Nem csoda, hogy rájuk dobták azt a kurva bombát. - Azok a japcsik voltak, te liba! Hé, láttátok a mai újságban a cikket Hedy Lamarr-ról? Bolti lopáson érték Hollywoodban. Azzal a temérdek pénzzel; fogja magát és kefirt csór a boltban! Lenny automatikusan hozta nekik a whiskyvel bélelt teát. Nem zavarták a kurvák, jó pénzkereseti forrásnak számítottak. A lányok semmiségekről trécseltek, pedig mindannyian tisztában voltak azzal, hogy könnyen rajtaveszthettek volna, még ha ezt nem is akarták bevallani. Megszokott volt a kikötők környékén női hullát találni. Tudták, milyen könnyű prédának számítanak. Használták és kihasználták őket a matrózok, akik egyik nap jöttek, a másikon már el is mentek. Volt, hogy csak órákat töltöttek a dokkokban. A rendőrség nem nagyon foglalkozott a meggyilkolt prostikkal. Elég egyértelmű volt az álláspontjuk: eggyel kevesebb szégyenfolt az utcán, eggyel kevesebb
rendőri feladat. A Vámház környékén élő nőket az életkoruk, az életstílusuk, a külsejük alapján gyerekjáték volt azonosítani. A Sohóban a legszakadtabb lebujból is kihajították volna őket. A szakma legalsó rétegéhez tartoztak, s ezt mindannyian tudták magukról. Az együvé tartozás érzése miatt azonban mégis volt bennük némi méltóság. A kis Eamonn kinyitotta a szemét, és hatalmasat ásított. Tudta, tízévesen már túl nagy ahhoz, hogy a mostohahúgával aludjon egy ágyban, de a kislány melegsége, közelsége megnyugtatta. Csak feküdt, és hallgatta Cathy szuszogását. Ekkor eszébe jutott, hogy a kislánynak éjszaka fel kellett kelnie, ezért elfogta a bűntudat. Tudta, hogy az lett volna tisztességes, ha segít, ehelyett ő benn maradt a jó meleg ágyban. A függönyre nézett, észrevette, amint a téli nap gyenge sugarai bekan-dikáltak a sötétítő résein és megtelepedtek a takarón. Cathynek nem esett nehezére felkelni. Mindjárt megy és rendbe teszi a konyhát, befűt egy kicsit. A fiú úgy tett, mintha megfordulna, durván meglökte a kislány vállát, mert tudta, hogy ettől biztosan felébred. Ekkor - színlelve az alvást -, még mélyebben bebújt a takaró alá. Amikor megérezte, hogy a kislány kikászálódik az ágyból, elégedetten mosolygott magában: megint sikerült. Cathy nagyon jó lélek volt, tudta, mi a teendője, és meg is tette. Húsz percen belül készen lesz a tea és a pirítós, neki csak ki kell érte csoszogni a jó meleg konyhába. Cathy vacogott, amíg begyújtotta az apró tűzhelyet. A két égőfej elég gyorsan felfűtötte a helyiséget. Rutinos mozdulatokkal felszeletelte a kenyeret, becsúsztatta a szeleteket a kenyérpirítóba, majd kinyitotta a kamra ajtaját, és megnézte a választékot. Talált egy darabka margarint meg egy kis lekvárt. Dúdolva készítette el a reggelit. Alighogy elkészült a nagy kancsó tea, Madge jelent meg az előszobaajtóban. -Nincs is jobb ilyenkor egy csésze forró teánál! Ez az igazi! Odakint meg lehet fagyni. Kibontott egy újságpapírba tekert csomagot, előhúzott belőle egy darabka hideg kolbászt. - Ezt hoztam nektek a presszóból, kincsem! - Csinálok belőle szendvicset. Imádom a kolbászkát! Cathy az anyjára nevetett, nagyon hálás volt az apró kedvességért. Elég sok pénz folyt be hozzájuk, de ennivalóra nem sokat költöttek. Italra ment el a java, de Madge ruhái is elég sokba kerültek. Az új bútor sem olcsó, márpedig a régit elég gyakran eladták. Valahogyan a heti rendszeres bevásárlás meghaladta Madge képességeit. Egyik napról a másikra éltek, s hasonlóan a környékbeliek többségéhez, hitelbe vásároltak Tamlinéknél, akiknek rendszeresen el voltak adósodva, és mindig csak akkor törlesztettek valamicskét, ha nem akarták őket cigarettával és itallal kiszolgálni. Madge levetette kopott kabátját és elnevette magát. - Jaj, de utálom már! Kéne vennem egy újat. Úgy nézek ki benne, mint a Maci Laci. Cathy jót nevetett a hasonlaton. - Ezek szerint Betty néni meg olyan, mint Bubu. Most már mindketten nevettek. Madge a presszóban jól megtömte a bendőjét sonkával, tojással, paradicsommal és kolbásszal, így fintorogva szemlélte, amint a kislány elkészítette a szendvicseket. Egy pillanatig szánalmat érzett Cathy iránt, ahogy a konyhában tüsténkedett, de az érzés gyorsan elmúlt.
Nézte a kislány derékig érő szőke, hullámos fürtjeit, hatalmas, kék szemét, és arra gondolt, mennyire szereti őt. Remek kis kölyök, bármit rá lehet bízni, mindent megcsinál. Pár év múlva igazi kincs lesz. - Adj egy puszit anyucinak, kincsem! Cathy kötelességtudóan odament az anyjához. Soványka karjával átölelte Madge terebélyesedő derekát, és adott egy puszit a szája elé tartott arcra. - Szeretlek, anyu. Madge szomorúan bólintott. - Tudom, aranyom. - Magához vonta a kislányát, melegség öntötte el a szívét az illatától, a törékeny apróság ragaszkodásától. Cathyvel minden rendben lesz, már most is nagy túlélő. Madge minden áldott nap megállapította magában ezt a tényt. Idősebb Eamonn a küszöbről figyelte őket, és rosszallóan csóválta a fejét. Hogyan vetemedhetett arra a Teremtő a maga bölcsességével, hogy mindkettőjüknek gyermeket ajándékozott?! Nézte Madge elkenődött sminkjét, egyre kövérebb hasát, ezüstszínű körömcipőbe préselt visszeres lábát. Kerek kalácsképén még láthatóak voltak a tovatűnő szépség nyomai, pedig Madge még mindig csak harmincöt éves volt. A nadrágtartóját felhúzta a vállára és kisétált a konyhába. - Kolbászszagot érzek? Tojás nincs? Cathy megrázta a fejét, s láthatóan örült a joviális hangnak. Madge kivett a tárcájából egy egyfontos bankjegyet és odanyújtotta a szobából éppen kilépő, de még mindig álmosan pislogó ifjabb Eamonn-nak. - Szaladj le a boltba, hozzál egy tucat tojást és újságot. Add ezt oda a boltosnak, és magadnak is vegyél valami édességet. A fiú elvette a pénzt és szélsebesen kiszaladt a lakásból. - Hagyd a szendvicseket ott, kicsim. Főzök tojást is, azt is beleteheted,jó? Cathy boldogan rábólintott. A termetes ír töltött magának egy csésze teát, közben váltott néhány szót Madgedzsel. - Milyen volt az éjszaka? - Tizenöt ruppó. Lehúztam egy ferdeszeműt, az meg fogta magát és visszajött. Balhé, futás. Úgy iszkoltunk fölfelé a Commercial Roadon, mint a szánhúzó kutyák! Még meg is szúrt, nézd csak! - Felhúzta a ruhája ujját, és megmutatta a harci sérülés nyomát. Semmi komoly, három öltés az egész. Bekísértek az Old Londonba, ezért jöttem haza később. Egy kis tökmag volt, úgy százötven centi, negyven kiló vaságyastól. Eamonn nevetett. - Belevaló csaj vagy, Madge. - A kézfejét végighúzta borostás állán. - Tudnál egy kis kölcsönt adni? Egy ötös is elég. Cathy figyelte az anyját, amint odaad egy ötfontos bankjegyet, és ettől nagyon megkönnyebbült. Madge kaszált, s ez azt jelenti, hogy mindenkinek bőséges reggelije lesz, és a házat szitkozódás helyett ma örömünnep veri fel. Mindent egybevetve, nem rossz kezdet egy csütörtöki naphoz. A kislány már alig várta, hogy az iskolában legyen. Nagyon szeretett oda járni. Tisztaság volt, meleg, és a tanító néni, Mrs. Plotting „drágám"-nak szólította.
Fülig ért a szája, amint figyelte az anyját és a hatalmas termetű embert. Vidáman cseverésztek, nevetgéltek, s miután mindkettőjüknek töltött egy újabb csésze teát, Cathy beleszippantott Madge cigarettájába. Az anyja észrevette, és harsány nevetésben tört ki. - Láttad ezt, Eamonn?! Cigizik. Mindketten elégedetten nézték a csöppséget, Cathy pedig nagyon boldog volt, hogy a figyelem középpontjában áll. Az ilyen pillanatok ritkák ebben a házban, s ő már megtanulta, hogy minden boldog mozzanatnak örülni kell, mert az ember nem tudja, mikor ér véget. Második fejezet 1965 Madge hatalmas adag Black&White whiskyt töltött magának, majd visszaült a székébe. Hangosat böffentett, és az órára pillantott. Már tizenegy óra van, mindjárt dél, a párja meg nincs sehol. Rágyújtott, bekapcsolta a mellette lévő rádiót, lehalkította, hagyta, hogy a halk kórusmuzsika szinte átmossa. A konyhából Cathy szösz-mötölése hallatszott, aki csirkét készített a karácsony esti vacsorához. Az ifjabbik Eamonn együtt nevetgélt a lányával, így ő is elmosolyodott. Elégedett volt. Aztán eszébe jutott, hogy a fiú apja este óta nem jött haza, ezért ettől újra elszontyolodott. A férfi egyre gyakrabban maradozott ki, és Madge Connor - aki a döglött patkányt még azelőtt felismeri, hogy bűzleni kezd - érezte, hogy biztosan valami új madár van a dologban. Korábban sem volt szokatlan, hogy tartott mellette valakit, de ez a nő nyilván komolyabb ügy, mert Eamonn hetek óta körülötte lebzsel. Öt év együttélés után valaki horogra akasztotta. Madge a szíve mélyén biztosra vette ezt. Részegségtől zavaros szeme megtelt könnyel, arca remegett. Ivott még egy pohárral, s nyugalmat erőltetett magára. Cathy behozott neki egy sonkás szendvicset meg egy csésze kávét. - Tessék, anyu. Hoztam egy kis reggelit. - Rápillantott az anyja kezében lévő üres pohárra és rosszallóan nézett rá. - Ne csináld már, anyu. Megígérted, hogy nem iszol vacsora előtt. Mrs. Cartwright azt mondta a suliban, hogy aki napközben iszik, annak problémái vannak a... Madge ingerült hangon szakította félbe a kislányt. - Ki nem szarja le azt az okostojást?! Ha inni akarok karácsonykor, akkor iszom is. Ittam egy pohárral, na és akkor mi van? Békén hagynál?! Cathy belesápadt a vitriolos támadásba, amitől Madge kissé elszégyellte magát. Elvégre a vén lókötőre mérges, nem a lányára. Amint Cathy visszament a konyhába, az addig elfojtott könnyek végigcsordultak az arcán. - Hol van már az az ír csirkefogó? Karácsony van, ő meg nincs sehol. A konyhában Cathy elszürcsölte a kávéját és rágyújtott egy cigarettára. Még csak tizenkét éves volt, de már tizenötnek nézett ki, és tisztában is volt ezzel. Amióta az eszét tudja, mindig idősebbnek akart látszani a koránál. Az utcán már utánaszóltak a férfiak, és a környékbeliek „Csinibabának" hívták.
- Nem tudod, hol tekereg a faterod, Eamonn? A fiú, aki tizenöt éves korában már verte a száznyolcvan centit, vállat vont, mintha nem is érdekelné. - Ha tudnám, akkor sem mondanám meg. Nem lenne semmi értelme. Ismered a fateromat, előbb-utóbb előkerül, összevesznek, és megy minden a régiben a következő balhéig. Cathy rábólintott. Elnyomta a cigit, és megnézte a sütőben a csirkét. - Isteni illata van, Cathy. Cathy elmosolyodott. - Tudom. Eamonn, kérdezhetek valamit? De nem nevetsz ki? A fiú bólintott, a szája széle azonban máris mosolyra húzódott. Fekete hajú, az apjához hasonlóan jóvágású tipikus ír srác volt. - Meg fogsz nősülni? A srác hevesen megrázta a fejét. - Nem én, ha ezer évig élek, akkor se. Cathy, hát szükségem van nekem egy ilyen életre? Nem hiszem. Amíg meg tudom magamnak keresni a betevőt, addig én szabad maradok, hugi. A kislány újabb cigarettára gyújtott. - Én férjhez akarok menni. Lesz egy házam és pár gyerekem. Lesz virágos kertem és férjem is, aki szeretni fog, és eljár majd dolgozni. Én pedig finom vacsorát készítek neki, és mindig csókolózni fogunk. A hangjából sóvárgás érződött, így Eamonn, ahelyett hogy kinevette volna, átölelte a vállát és megsimogatta. - Ez így is lesz, kishúgom. Cathy mélyet szippantott a cigarettából és megrázta a fejét. - Nem hiszem. Minden rendes házból való fiú világgá fut innen, és én még csak nem is hibáztathatom őket. Tudod, mit mondott nekem egyik nap Desmond Blackburn faterja? „Kislány, hamarosan te is ugyanúgy felhúzod a szoknyádat, mint az anyád, és én leszek a sorban az első." A vén tróger. Mondtam neki, hogy kapja be. Olyan cikis volt az egész. Az a szemét meg csak röhögött, és azt mondta: „Látom, a duma máris megy. Tanított neked ezenkívül mást is Eamonn Docherty?" Azt viszont nem tudom, hogy rád gondolt-e, vagy faterodra. - Ne hülyéskedj, tényleg? Cathy kisimította sűrű, szőke fürtjeit a homlokából. - Ne kapd föl a vizet, nem ér annyit az egész. Egyébként meg ne hibáztassuk a szomszédokat, a mieink miatt van így. Emlékszel, milyen cikis volt a múlt héten pénteken, amikor anyu és Betty néni összeverekedtek az utcán? Már nagyon elegem van az egészből. Kaphatna valami rendes munkát. Nem igaz, hogy nincs állás, de nem és nem, az istennek se akarja. Elköltözhetnénk innen valahová, ahol nem ismernek minket. Amikor előálltam ezzel az ötlettel, begurult és leugatott. Néha nagyon tudom utálni. Lehet, hogy ez nem szép dolog, de akkor is így van. Eamonn egyetértése jeléül bólintott. - De te legalább nem egy di-lis ír nevét viseled. Remélem, nem jön haza. Azt se bánnám, ha meg-döglene. Csak így tudok tőle megszabadulni. Egyébként meg boldog karácsonyt. Rámosolygott a kislányra, mire mindketten nevetésben törtek ki, valószínűleg ők sem tudták, miért. - Tudod, mi az egészben a legviccesebb? - kérdezte Cathy tágra nyílt tengerkék szemmel. - Én szeretem anyut, bár magam sem tudom, hogy miért. Egész nap csak ül a seggén, éjjel meg a házfalakat támasztja. Semmit arrébb nem rakna a lakásban, de
mégis elvárja, hogy rend legyen, a ruháit tisztán vegye föl. Talán varázsoljak neki? Eszméletlenre falja magát, de egy tojást sem képes megfőzni. Ennek ellenére néha mégis felnézek rá, és összeszorul tőle a szívem. Mintha ő lenne az én gyerekem. A kislány hitetlenkedve csóválta a fejét és ismét elnevette magát. - Kész őrület, mi? Aztán egyszer csak meglátom, ahogyan az utcán strichel, és akkor teljes szívemből gyűlölöm. Mégis, ha bárki egy rossz szót mer szólni rá, azt meg tudnám ölni. Függetlenül attól, hogy igazuk van, és ezt tudom jól. Eamonn figyelte, amint a kislány hámozza a krumplit, a cigi lóg a szája sarkából, közben erősen hunyorog, hogy a füst ne menjen a szemébe. - Jövőre abbahagyhatom a sulit, nem várhatok tovább, a saját lábamra kell állnom váltott témát a fiú. - A kikötőben helyezkedem el. Az öregem azt mondja, megvan hozzá a magasságom, meg patron is van bennem. - Biztos megállod a helyed. Ott jól lehet keresni. Bárcsak én is el tudnék helyezkedni valami jó kis állásban! - Cathy a késsel a fiú felé mutatott. - Egy szép napon ugyanúgy meglesz mindenem, mint másnak, még több is. Sokkal több. Mert hogy én nem így fogok élni, Eamonn, az tuti. Akár mérget is vehetsz rá. Mielőtt a fiú reagálhatott volna, kivágódott az előszobaajtó, és a lakást Betty hangja töltötte be. - Boldog karácsonyt! - A Madge-dzsel való verekedés a feledés homályába merült, a keze tele volt ajándékokkal. - Itt valaminek isteni illata van. Cathy, nem akarsz hozzám költözni? Én még fizetnék is neked ezért. Mit szólsz? Cathy elmosolyodott, kivillantak apró, fehér fogai. - Tudom, hogy megfizetnéd, Betty néni, de anyu biztos betartana. Betty visszakísérte a kislányt a konyhába. - Szia, Eamonn, nesze, te nagy lakli, vedd el tőlem ezeket az ajándékokat. Hogy van? - intett fejével a szoba felé. Cathy felhúzta a vállát, majd az olajsütőbe csúsztatta a csíkokra vágott krumplit. Pocsékul, mint rendesen. Megint nem jött haza este. Ismered a forgatókönyvet, Betty néni. Miért lenne más karácsonykor? Anyám azt mondja majd, az is csak olyan nap, mint a többi. Betty levette a pézsmabundáját és ráterítette a széktámlára. - Ez most komoly, aranyom. Eamonn és Cathy egyszerre néztek rá. - Ki az a nő? - kérdezte Cathy. - Egy özvegyasszony, Junie Blacklock. Most lett özvegy. Ne sértődj meg, Eamonn, de te ugyanolyan jól ismered apádat, mint mi. Junie nagyon szép összeget kapott a biztosítótól, ráadásul ő is ír, mint az apád. Se kutyája, se macskája, ráadásul fogadok, hogy odavan a... Mindig nagyon adott magára, még a háború alatt is. Ugyan ő sem lesz már többet negyvenéves, de az nem sokat számít, mi sem vagyunk már mai csirkék. Az öreg Wacker mamától hallottam a fülest, ismeritek, nem mondaná, ha nem lenne igaz. Az öreglány szerint Eamonn odaköltözött Junie-hoz, és ez azt jelenti, fiacskám, hogy te is költözöl, mert neked is ott a helyed, ahol neki.
Cathy becsukta a szemét és hitetlenkedve csóválta a fejét. - Az a szemét tróger! Legalább megvárta volna az ünnepeket! Anyu teljesen ki fog akadni. Rajtam kívül nem marad senkije. Eamonn feltette a vízforralót és azt mondta: - Van azért jó oldala is a dolognak. Nem leszek nagyon távol tőletek. Azért elég nagy mázli, azt hiszem. Betty idegesen rágta a hüvelykujja körmét. - Szólnom kell Madge-nek. Úgy értem, majd egy kicsit később, hiszen ő a legjobb barátnőm. Jobb, ha tőlem tudja meg, és nem valaki mástól. Ha Wacker mama tudja, az olyan, mintha bemondta volna a rádió, holnap reggel már a környékbeli verebek is azt csiripelik. Lepcsesszájú vén banya. Cathy kikapcsolta a sütőt. - Mit csinálsz? Éhen halok - tiltakozott Eamonn. Cathy a szemébe nézett és mérhetetlen szomorúsággal ezt mondta: - Itt ma nem lesz vacsora. Hülyét kap, ha megtudja. Ettől tisztára kiakad, mint a kakukkos óra. No, mindegy, Betty néni, menj be hozzá és mondd el neki. Tényleg jobb, ha tőled tudja meg, te legalább rendes vagy vele. Öt perc múlva Cathy már hallotta, amint Madge a belső szobában anyázik, majd keservesen bőg. Madge Connor összes hibája ellenére mégiscsak az anyja volt, és a kislány szerette őt. Lehet, hogy jobban, mint megérdemelte. Junie Blacklock apró termetű, darázsderekú asszony volt, ép fogakkal. Büszke volt szépen berendezett, tiszta otthonára, még mindig jó alakjára és nemkevésbé csinos bankszámlájára. A férje azzal szokott viccelődni, hogy az asszony gumivá tudja varázsolni a húszcentest és ki tudja húzni egészen a jövő hétig. Volt is látszatja, mert Junie csinos kis összeget tett félre az évek során, ráadásul nemrégiben felvette a férje halála után járó pénzt a biztosítótól, úgyhogy napfényes jövő elé nézett. Összetalálkozott Eamonn Dochertyvel, ezzel a jóképű, mézesmázos beszédű ír daliával, aki első pillantásra elrabolta a szívét. Junie életében először volt szerelmes, és ez meg is látszott rajta. Az asszony illatosított ágyában heverésző Eamonn orrát megcsapta az odalenn sülő pulyka ínycsiklandozó illata, és azonnal csorogni kezdett a nyála, pedig nemrégen fogyasztotta el a sonkás rántottát, amit az asszony az ágyba szolgált fel neki. Az egész ház bútorfényezőtől illatozott, s Eamonnak ez nagyon tetszett. Jól meglesznek itt a fiával. Junie is ír származású, így megérti, hogy a férfiembernek szüksége van az italra. Amíg a dokkban húzza az igát, és legalább önmagát el tudja látni, addig úgy élhet itt, mint egy király. Már ötvenhat éves, és cseppet sincs ínyére, hogy Madge mellett kelljen leélni az életét. Új fejezet kezdődött az életében, elveszi ezt a konyhában sütő-főző madárkát, és élete végéig nem lesz semmi gondja. Étel, ital, néha egy kis etyepetye. Mi kell még? Kikászálódott az ágyból, belebújt a nadrágjába. Fázósan az ablak felé nézett. Szinte meghűlt benne a vér. A tiszta üvegtáblákon át megpillantotta a lentről integető Madgeet, a fázósan topogó Bettyt és Cathyt. Lerogyott az ágy szélére, a kezébe temette az arcát: - Ó, a büdös kurva életbe... - fakadt ki magában. Junie széles mosollyal az arcán nyitott ajtót. Már várta egy ideje ezt a látogatást, így most, hogy ez az esemény végre bekövetkezett, félt is, meg izgult is.
- Segíthetek valamiben, drágáim? - Lágy, Cork környéki akcentusa már-már udvariasnak tűnt volna, ha nincs benne az az acélkemény tónus. -A párommal akarok beszélni, minél előbb, ha lehet. - Madge hangosan, szinte kiabálva beszélt, érezhetően fel volt dúlva. Junie elmosolyodott. - A férjét keresi? Bocsánat, nem tudtam, hogy férjezett. Összecsücsörített szája elé tette a mutatóujját, mintha erősen gondolkodna, majd azt mondta: - Nem az albérlőjével, Mr. Dochertyvel kíván beszélni? Cathy egy pillanatig még örült is, hogy az anyja felvette a kesztyűt és harcba szállt. Bettyvel együtt kővé dermedten nézték, amint a két nő egymásnak esik. Végül Madge kerekedett fölül, földre vitte a másikat, és a hajánál fogva a járdához verte a fejét. - Hol van, te mocskos ír ringyó? Először őt fogom kinyírni, s miután vele végzek, téged is kicsinállak. Ebben a pillanatban a férfi is megjelent az ajtóban, odalépett és könnyűszerrel leemelte Madge-et az ír özvegyről. - Nyugodj le, asszony! Biztos, hogy be kell mutatkoznod az egész utca előtt? Nem sül le a képedről a bőr? Cathy kihúzta az anyját Eamonn keze közül. - Miután annyi évet lehúzott a kikötőben, a szégyen az, amit legkevésbé érezhet, nem gondolja, Mr. Eamonn Docherty? Maga egy mocskos tróger, hogy ezt művelte vele. - Ami pedig ezt illeti - mondta, és ujával Junie mellére bökött, majd felnőtt módjára tegeződve folytatta. - Ha neki tényleg ez kell, akkor csak gratulálni tudok. Most temette el a férjét, remélem, hogy rád is ez a sors vár. Az anyámnak a kisujja is többet ér nálad, te piszkos ír strici! - Magam sem mondhattam volna másként - kurjantott vidáman Betty, minden pillanatát élvezve a Junie Blacklock szomszédsága szeme láttára zajló perpatvarnak. Ha a maga helyében lennék, hölgyem,ízibe' elmennék a nemibeteg-gondozóba. Dochertynek még a szemöldöke is szifiliszes. Madge még mindig csillapíthatatlanul zokogott. Kirántotta magát a kislány keze közül, és térdre esett Eamonn előtt: - Gyere haza, szerelmem - könyörgött neki. - Otthon mindent megbeszélünk, megígérem. Csak gyere haza, Eamonn! Légy szíves, gyere haza! A testes ember undorodva nézett le rá, a foga közt szűrte a szavakat. - Kotródj haza, asszony! Nézz már a tükörbe! Melyik férfinak kellesz? Még nekem se. Te csak egy kivénhedt lotyó vagy, annak is látszol, meg a szagod is olyan. Kifordul tőled a gyomrom. Húzzál el innen, míg szét nem rúgom azt a nagy seggedet. Amint a férfi a zokogó Junie vállát átkarolva megindult befelé, Cathy utánament a házba. Körülnézett az aprócska, patyolattiszta előszobában, és a csodálkozástól egy pillanatra még a lélegzete is elállt. A küszöbről látta, hogy az ebédlőben, a helyiség kellős közepén egy fényesre politúrozott asztal állt, két személyre megterítve. Mindegyik teríték mellett makulátlanul kifehérített szalvéta volt. Minden ragyogott a tisztaságtól, a bútorok fényesre voltak suvickolva, sehol egy porszem. Még a meleg is más, mint otthon, tisztaságillata van, nem olyan állott, büdös, mint nálunk, gondolta. Pontosan olyan volt a szoba, mint amilyenre vágyott. Ha majd férjhez megy, az ő háza is így fog kinézni.
Azon nyomban elszállt a mérge. Ki hibáztathatja Eamonn Docher-tyt, mert ezt választotta? Hiszen itt megterítik neki az asztalt, és még csak albérletet sem kell fizetnie. Olyan ember, aki mindig kihasználta a nőket, belőlük élt. Junie sokkal többet tud adni, mint az anyja. Nem lehetett nehéz választás. - Eamonn majd elhozza a ruháidat, oké? A férfi még mindig a karjában tartotta Junie-t, s amikor megszólalt, nem volt harag a hangjában. - Sajnálom, amit az előbb mondtam; te egy eszes gyerek vagy. Látod a különbséget. Ez van. Cathy kényszeredetten elmosolyodott. - Igen, látom a különbséget, rendben van. Hasra estél tőle. Mindenesetre nem javasolnám, hogy őt is ugyanúgy üsd-verd, mint az anyámat. - Tudja, mit nem értek ebből az egészből? - kérdezte a kislány, s bekémlelt a konyhába, hogy Junie figyeli-e, amit mond. - Mi az, amivel ez megfogta magát? - Mert lehet ugyan, hogy az anyám nem volt az Év Asszonya, de én mindig azt gondoltam, még ő is túl jó ennek. Ez csak egy ír naplopó, asszonyom. De szerintem maga is az, úgyhogy tökmindegy. Kisétált az előszobából, aztán - mintha hirtelen eszébe jutott volna valami visszafordult. - Ja, tényleg, jobb lenne, ha szorítana itt még egy helyet, nemsokára jön a fia is. Ezek után anyám biztosan nem fogja eltartani. Odakinn megpillantotta az anyját, aki Betty karjába omolva zokogott. A kislány életében először érezte, mi az a fejfájás. Amint a keskeny járdán a kertkapuhoz értek, Cathy körülkémlelt, és elégedetten nyugtázta, hogy az összes szomszéd a küszöbről kukucskál kifelé. Hirtelen ötlettől vezérelve lehajolt, felvett egy követ és gyakorlott mozdulattal bedobta vele a csinos kis házikó előszobájának az ablakát. - Mi van, kinézelődtétek magatokat? Fényképet nem akartok? -kiáltott oda a leskelődőknek. Bármilyen pocsékul érezte is magát, Betty hangosan felnevetett. -Belevaló kis csaj vagy, Cathy Connor, az tuti! A kislány vállat vont. - A karácsonynak már úgyis lőttek. Ujabb családi nap Connoréknál. Menjünk, karolj belém, anyu, segítek hazamenni. A három nő annyi büszkeséggel, öntudattal indult hazafelé, amennyit csak össze tudtak magukban gyűjteni, s ha egészen őszinték akartak lenni önmagukhoz, akkor be kellett vallaniuk, ez bizony nem volt valami sok. Ifjabb Eamonn elment, Madge pedig az elfogyasztott üveg whisky hatására még mindig az ágyban feküdt. Cathy összerámolta a lakást, és csak ekkor jött rá, hogy farkaséhes. Kiment a konyhába, kinyitotta a sütőt. Csak a csirkecsontok maradtak. Eamonn mindent megevett. A kezébe temette az arcát, és elsírta magát. Körülnézett a konyhában. A falakon penészfoltok, a padlón több helyen is kilyukadt a linóleum. Cathy Connor nagyon szomorú volt: hát ennyi maradt neki az életből. Lelki szemei előtt megjelent a takaros kis ház tiszta függönyökkel, politúros bútorokkal és frissen tapétázott falakkal. Eamonn biztosan nagyon elemében érzi majd magát ez után a koszfészek után. Évekig egymásra tornyozott kabátok alatt kellett aludnia. A maga módján megpróbált ugyan rendet tartani, de mi az ahhoz képest, ami abban a
másik házban van? Az anyja átható szagával mindig tele a ház. A fiú abban a másik lakásban azt fogja hinni, hogy meghalt és a mennyországba jutott. Bármennyire is utálta magát ezért, Cathy irigyelte őt. Junie már túljutott az őt ért sokkon, s a vacsora után elfogyasztott néhány pohár sherry után többtucatszor is megbeszélték, milyen nagyszerűen fognak ezután élni ők ketten. Madge most már belenyugszik, mert megérti a helyzetet, így semmi akadálya nem lesz, hogy új életet kezdjenek. A fiatalabbik Eamonn nem akart hinni a szemének, amint meglátta a tányérjára rakott ételhegyet: pulyka, köretnek sárgarépa, káposzta, sült krumpli. Az apja boldogan rámosolygott, ő meg vissza. A pulyka eltakarítása után a fiú ámulattal nézte a Junie kezében lévő óriási adag sherrys bólét. Na, hál' istennek, révbe jutottunk, mondta magában, miközben leküldött két adaggal. Az apja szólt, hogy mozdulni sem tud, felmennek Junie-val és „lepihennek" egy kicsit. A fiú bekapcsolta a vadonatúj televíziókészüléket, leült elé és nagyokat nevetett a parodista Tony Hancock viccein. Tört magának egy kis diót, kibontott egy üveg sört, és akkor hirtelen megpillantotta Junie-t. Az asszony pongyolában jött lefelé a lépcsőn. Kivette a fiú kezéből a metszett üvegtálcát és visszatette a tálalószekrény tetejére, a fiú pohara alá fancsali képpel odacsúsztatott egy söralátétet, majd szúrós tekintettel Eamonn szemébe nézett. - Fiatalember, jobb, ha mindjárt az elején tisztázunk valamit. Te csak nyűgnek vagy itt, mert az apád velem lakik. Etetlek, itatlak, civilizált körülményeket teremtek, de az engedélyem nélkül a házamban nem nyúlhatsz semmihez. Megértetted, amit mondtam? Eamonn belenézett a jéghideg szemekbe és bólintott. - Most pedig kapd össze magad és fürödj meg, bűzlesz, putriszagod van. A jövőben hetente kétszer fürdesz, a csizmádat pedig ezentúl odakint hagyod a bejárati ajtó mellett. És ha nem tetszik... nos, akkor tudod, mit kell tenned. Ugye tisztában vagy ezzel? Az apád ma felégette maga mögött a hidakat. Mit fogtok csinálni, ha kiteszem a szűrötöket? Jobb, ha elgondolkozol ezen. A patyolattiszta fürdőszobában Eamonn a kolbászos szendvicsekre és Madge trehányságára gondolt, és hamar rájött, hogy a régebbi helyén sokkal jobban érezte magát. Az apja jól tette, hogy váltott, de ő nem sok jóra számíthat itt, az biztos. Ez a vén csoroszlya nem csípi. Igaz, ő sincs oda érte. Odalentről felhallatszott az apja önfeledt nevetése. Eamonn megborzongott. Máris hiányzott neki a régi otthon. Ez a ház minden szépsége ellenére idegen. Tudta, hogy itt nem látják szívesen. Junie egyenesen meg is mondta neki: púp a hátán. Akkor meg?... Amikor lement, az asszony csupa bűbáj volt, pulykás szendvicset készített nekik és forró teával kínálta őket. Miután Junie kiment a konyhába mosogatni, az idősebbik Eamonn kihúzta magát, büszke pillantást vetett a fiára: - Elveszem feleségül, kisfiam. Elnevették magukat. - Te viccelsz, fater. Az öreg megmerevedett. - Szerinted mi ebben a vicc? Te nem látsz, vagy mi van?! Nézzél már körül, hülye gyerek! Révbe értünk, te seggfej! A fiú megrázta a fejét és mélyet sóhajtott. - És még te nevezed vén kurvának azt a szegény Madge-et. Hajszállal sem vagy különb. Eddig belőle éltél, most meg emebből.
Az apja arckifejezése megváltozott, s ez a változás egyben figyelmeztetés volt a fiú számára: jobb lesz, ha témát vált. Az örege még nem volt ugyan ellenséges, de könnyen lekeverhet neki egy nyaklevest, ha úgy fordul a szó. - Na, te sem vagy különb nálam. Mindig is a könnyebbik végét keresed a dolgoknak, és meg is találod, az biztos. Szívesen kicserélnélek a kis Cathyre, akár holnap reggel. Több szíve van, mint neked, annyi szent. Madge-nek semmi gondja, mert Cathy mindig ott lesz mellette. Bárcsak engem is ilyen gyerekkel áldott volna meg a teremtő, mert te nyugodtan végignézed majd, hogy felfordulok, és megvárod, míg az angyalok segítenek rajtam. A fiú az apjára nézett. - Ami azt illeti, elég jó tanítómesterem volt, nem gondolod? A nagydarab férfi nem sértődött meg. Szomorúan bólintott. - Úgy van, fiam, tudod a dörgést. Ha mást nem is, a dörzsöltséget tőlem örökölted. Junie beviharzott az ebédlőbe, mérhetetlenül boldog volt, hogy egy ilyen szép szál ír ember ül a megboldogult ura helyén. Rámosolygott, leült a saját székébe, és halkan dúdolgatva hímezni kezdett. Eamonn figyelte az apját, amint egyik sört a másik után issza, s sorban falja be a tányérról a szendvicseket. Körülnézett, csinált egy gyors értékbecslést. Egy szép napon, ha kicsit idősebb lesz, kirámolja a lakást, és itthagyja ezt a két embert az üres kégliben. A gondolattól kissé jobb kedvre derült. Jókedve csak fokozódott, amikor az apja azzal a birkaszemével elkezdte stírölni a sötét hajú, ír akcentussal beszélő kőszívű asszonyt. Később a keményített ágynemű alatt feszengve Eamonn arra gondolt, másnap meglátogatja Madge-éket. Aludni meg enni itt fog, de nem tud meglenni Madge és Cathy gondoskodó odafigyelése nélkül. Erre hiába vár ebben a házban. Ha úgy adódik, ez a vén ribanc egy szemvillanás alatt kipenderíti innen. De egy ideig még belemegy ebbe a színjátékba. Mindennek eljön a maga ideje. Nem véletlenül Eamonn Dochertynek a fia. Mint ahogy meg is mondta apjának, jó tanítómestere volt. Felvidítandó lelombozódott barátnőjét, Betty két megállapíthatatlan életkorú és foglalkozású pasassal állított be. Mindkettő zoknitartót viselt, színes mintás alsógatyát, olcsó műfogsort és még kopaszodni is egyformán kopaszodtak. Charlie és Bili, a két jó barát. Charlie nyilvánvalóan Betty állandó kuncsaftja volt, így kényszerítve érezte magát, hogy a főnököt játssza a haverja előtt. Fölhajtotta az italt Madge poharából és joviálisan Cathyre kacsintott. - És mit kaptál karácsonyra, gyönyörűm? Cathy hidegen a szeme közé nézett, majd nyugodt hangon válaszolta: - Amit szoktam. Egy nagy rakás szart. Charlie elvigyorodott és kierőltetett magából egy kacsintást. Megmarkolta elől a nadrágját és fennhangon folytatta: - Adok neked valamit, csak nem vagyok benne biztos, hogy tudsz vele bánni. Cathy a mennyezet felé fordította a tekintetét. - Hagyd csak a micsodádat ott, ahol van, kicsi fiú! Én a jutalmat szeretem, nem a büntetést. Madge és Betty hangosan felröhögtek. Miután Bilinek is leesett a tantusz, zavartan jegyezte meg. - Tudja már a dörgést, mi? - Jaj, dehogy. Hagyjátok már békén, még csak tizenkét éves.
- Egy kicsit fejlett már ahhoz, hogy csak tizenkettő legyen. Betty odafordult a mellette ülő férfihoz és rákiabált. - Téged meg ki kérdezett? Ne vele foglalkozzatok már, az ég szerelmére. A nő hangjában féltékenység volt érezhető. Cathy felállt és kiment a szobából. A hálószoba ajtajához tolta az éjjeliszekrényt, majd összerámolt. Hallgatta a rádiót és az odaátról beszűrődő nevetgélést. Keserveset sóhajtott. Máris itt egy másik pasas, az anyja pedig ismét a régi Madge. Holnap majd sírni fog, öngyilkossággal fenyegetőzik, de pillanatnyilag még körülötte forog a világ. Kinézett az ablakon. A szomszédoknál gyertyák égtek a feldíszített karácsonyfákon, az egész még ilyen távolból is melegséget árasztott. Cathy arra gondolt, milyen jó is lehet egy normális családban, normális anyával normális életet élni. Becsukta a szemét, alig tudta visszatartani a könnyeit. Nagyon hiányzott neki Eamonn. Az elmúlt hét karácsonyt együtt töltötték. Két gyerek az egész világ ellen, vagy legalábbis a szüleik ellen. Bármit könnyebb lenne elviselni, ha a fiú itt volna mellette. Elszakadtak egymástól, és a kislány nem is tudta elképzelni, mihez kezd majd nélküle. A fiú a szövetségese volt, a bátyja és a barátja is egy személyben. Neki Eamonn volt a minden. Az elülső szobában eltörött egy pohár, az egyik pasas szentségelt, majd hangosan felröhögtek. Ettől kezdve ez az élet vár rá, vagy elfogadja, vagy beleőrül. Visszatérnek a régi rossz napok, a rossz bácsik, a pénztelenség, az anyját két-három havonta őrületbe kergető álterhességek. Megint úgy kell majd kiimádkozni a kosztpénzt Madge-ből. Újból férfiak lihegését és horkolását kell majd hallgatnia, akiket az életben nem lát többé, már amennyiben Isten elég irgalmas lesz hozzá. Hallgathatja majd a nyikorgó ágyrugókat és a nevetgélést vagy a verekedést. Körbejáratta a tekintetét a szobában, ami ezentúl az éjszakai börtöne lesz, és ismét sóhajtott egy keserveset. Egy dolog egyedül élni az anyjával, ezzel az agybajos alkoholistával - az még csak rendben van, de Eamonn nélkül élni, az egy más tészta. Ettől kezdve szeretet nélkül kell élnie. A fiú iránt érzett szeretete segített átvészelni ezt az egészet. Madge érzései ebből a szempontból lényegtelenek, mert az anyja szeretete mindig felületes, átmeneti, ritka vendég, és csak akkor érzékelhető, ha nincs férfi a láthatáron. Betty kicsinyes féltékenysége figyelmeztető jelzés volt, s Cathy megérezte belőle, hogy ezentúl vigyáznia kell magára. Egy-két éven belül könnyen arra az útra tévedhet, mint Madge és Betty, márpedig neki nem ez lesz a sorsa, ezt szilárdan elhatározta magában. Ha ezer évig él, akkor sem. Az ő élete más lesz. Ez biztos. Végül úgy sikerült álomba szenderülnie, hogy Eamonn arcát és a leendő kis kertes házat idézte maga elé. A teraszról be lehet látni a politúrozott bútorokkal berendezett nappaliba, a hasában érezni lehet egy kisbaba kezét, lábát. Együtt várják, hogy hazajöjjön a munkából a ház ura, akit meleg vacsora vár. Alvás közben mosolygott, szemhéja meg-megrebbent, mintha a szeme be se tudná fogadni a sok jót, ami álmában történik vele. Mert biztosan olyan életet fog élni, mint amiről álmodik.
Egy szép napon minden valósággá válik majd. Mert ezek nélkül az álmok nélkül Cathy Connor semmivé válik, ezen kívül nincs már semmije, és ezt nála jobban talán nem sínylette meg senki a földkerekségen. Harmadik fejezet 1966 Madge Connornak komoly légzészavarai voltak. Hosszasan krákogott, hangosan köszörülte a torkát. A széken ülve kiegyenesítette a hátát, majd egyetlen hajtásra kihörpintette poharából a rumot. A köhögés alábbhagyott, erre elmosolyodott, lassan harákolt egyet, és a torkában lévő váladékot a szájüregébe szívta. - Hagyd már abba, Madge, mert kifordul a belem - tiltakozott egy hang. Madge a bárpult melletti köpőcsészébe köpött. - Ami kikívánkozik, annak kinn a helye - rándított egyet a vállán. A poharát magasra emelve jelezte, hogy kér még egy adagot. Újabb cigarettára gyújtott. Betty a fejét csóválta, majd keserveset sóhajtott. - Madge Connor, egy napon belepusztulsz még ebbe a strapába, meglátod. - Na, emeld meg a seggedet, Bet, aztán munkára fel. A pultos odanyújtotta az italt. Madge egyetlen mozdulattal leküld-te a másik után, rúzsát és nyálát az arcára kenve kézfejével megtörölte a száját, - Hiszen te meg bepisáltál. Madge meglepett arcot vágott és gunyoros hangon kérdezte: -Csak nem? Hál' istennek! Nem is olyan régen azt mondtad nekem, Betty, egyedül még hugyozni sem tudok. Betty megint felsóhajtott. - Amióta az az ír tróger megnősült, azóta folyton bepisilsz. A hangja ismét lágyabb lett. - Gyere, induljunk, mielőtt az összes pasit elviszik előlünk. Madge megrázta a fejét. - Ugyan, ki a franc foglalkozik már velünk?! Itt széllel szemben pisálunk. Nem veszed észre, hogy kiöregedtünk a placcról? Homályos tekintetéből őszinteség tükröződött, így Betty képtelen volt a szemébe nézni. Az volt a baj Madge-dzsel, hogy mindig kíméletlenül igazat mondott, amikor ivott. Az igazság pedig nagyon tud fájni. Betty megigazította a haját, amit a közelmúltban történetesen feketére festett, majd megnézte magát a bárpult melletti tükörben. -Nekem akkor is muszáj keresnem néhány ruppót, ha te nem jössz. -Lecsusszant a bárszékről és elindult kifelé a Vak Koldusból, majd célba vette a Victoria Parkot. Busszal mindössze félórányira volt a Vámház. Amint a buszmegálló közelébe ért, a körömcipők jellegzetes kopogásából már tudta, hogy Madge máris a sarkában van. - Várjál, kislány, azt akarod, hogy kitörjem a nyakam? Betty előhúzott egy gyűrött zsebkendőt, megtörölte vele barátnője arcát és egy kis rúzzsal megpróbálta feljavítani az összhatást. Amint a busz látótávolságba érkezett, az utca túloldaláról átkiabált nekik két fiatal srác. - Hé, ti vén csotrogányok, hány ruppóba kerül egy gyors menet?
Betty, tudomást sem véve az elhangzott kérdésről, felsegítette barátnőjét a buszra. Hasonlóképpen nem törődött a kocsi belsejében ülő asszonyok rosszalló pillantásaival sem. Madge és Betty olcsó bundája, borzalmas sminkje önmagáért beszélt. Bármerre jártak, az emberek összenevettek a hátuk mögött, ők pedig sztoikus nyugalommal csak előrekémleltek. Az évek során megtanulták, hogy jobb ez így. - Na, Cathy, engedd! A kislány megrázta a fejét és kihúzta a fiú kezét a pulóvere alól. - Hagyjál már! Tudod, hogy azt nem akarom. Eamonn hátradőlt a kanapén, nem volt ínyére a helyzet. - Nem hiszem el, Cathy. Minden mást csináltunk már, és az utolsó pillanatban te mindig leállítasz. - Felpattant, megigazította a ruházatát, felhúzta a nadrágján a cipzárat. Cathy csak nézte őt, és nagyon félt, hogy elmegy, s aztán soha többé nem jön vissza. - Játszod az eszedet, Cathy. Ugye tisztában vagy ezzel? - jegyezte meg szemrehányóan Eamonn. A kislány becsukta a szemét. A fiútól kapott almabor a fejébe szállt és legszívesebben lefeküdt volna aludni, ahelyett hogy félig pucéran, felzaklatva heverésszen a kanapén. - Félek, Eamonn. A fiú felvette a kabátját a padlóról és kényszeredetten elmosolyodott. - Köszönöm, Cath. Ez önmagáért beszél, nem?! Ennyi együtt töltött év után te félsz tőlem. De rendben van, ne aggódj, többé nem jövök ide, kedvesem. Amint elindult az ajtó felé, a kislány odaszaladt hozzá. Kigombolt, félrecsúszott rakott szoknyája meglazulva fityegett a csípőjén, csaknem lecsúszott a padlóra. - Sajnálom, Eamonn, de tényleg. Ne menj el! A fiú megfordult, szigorú szemmel nézett rá. - Ez azt akarja jelenteni, hogy hagyod végre magad? Cathy lesütötte a szemét, a sarokban álló ütött-kopott komódra koncentrált. A fiú lélegzet-visszafojtva várta a választ. - Nem tehetem, Eamonn - mondta ki végül elhaló hangon. - Nem nem teheted Cathy, hanem nem akarod megtenni. Na, akkor majd találkozunk mondta, majd megfordult és kiment a szobából. Az előszobaajtóban várt még néhány másodpercet, hátha utánajön a lány és könyörögni fog. Ám miután nem tette, felment benne a pumpa, és bevágta maga mögött az ajtót. Cathy hallgatta a lépcsőházban egyre távolodó léptek zaját, és felhúzta a bugyiját. Alig tudta visszatartani a könnyeit. A szex töltötte ki anyja életének a nagy részét, és Cathy megtanulta ezt elfogadni. Ám a saját nemi élete, az egy más ügy. Szűzen akart férjhez menni, és tizenhárom éves kora ellenére tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mire számíthat Eamonntól: teherbe eshet, a fiú használja, aztán kihasználja, s végül ugyanott köt ki, mint az anyja. Nagyon szerette Eamonnt, de a mellette leélt évek alatt cseppnyi illúziója sem maradt a saját sorsát illetően. Ennek ellenére mégis szerette a fiút, tulajdonképpen ez lett minden problémájának a forrása. A legrosszabb az volt az egészben, hogy ő is akarta, amit a fiú kért, de nagyon félt. Rendbe szedte a ruházatát, kiöblítette a poharakat és megigazította a bútorokat, majd bement a szobájába, lefeküdt az ágyra és mély lélegzetet vett.
Eamonnra, önmagára, a kertes házra, a jegygyűrűre és a karjában gőgicsélő kisbabára gondolva álomba szenderült. Cathy számára nagyon fontos volt, hogy mások tiszteljék, mert ezért személyesen lehet csak megküzdeni. A legtöbb ember nyilván meg sem érti ezt. Csakhogy az emberek túlnyomó többsége nem egy Madge-hez hasonló kikötői maca lánya. Mióta megnősült az ír pasija, azóta a munkáját is hazahozta. Részeg köhögés ébresztette fel Cathyt. Megdörzsölte a szemét, és csak akkor vette észre, hogy felöltözve aludt. Felült az ágyon, az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. Hajnali fél négy volt. Fájt a feje az almabortól, a szája úgy ki volt száradva, mint a Góbi sivatag. Hatalmasat ásított, és kicsoszogott a szűk folyosóra. Amint a konyha felé vette az irányt, idegen férfihangot hallott. - Tölts még egy kis piát, Ron. - Úgy van, de jó sokat - toldotta meg Madge erősen akadozó hangon, mire Cathy kétségbeesetten becsukta a szemét. Ha megint négyesben vannak, akkor a zajszint várhatóan nőni fog, ehhez pedig végképp nem volt hangulata. Egymáshoz koccantak a poharak, ő pedig töltött magának egy pohár tejet, majd lábujjhegyen visszaosont a szobájába. Megitta a tejet, gyorsan levetkőzött, a szoknyáját felakasztotta a fogasra, a pulóverét összehajtogatta. Belebújt hosszú flanel hálóingébe, felhajtotta a takarót és bebújt az ágyba. Ekkor már képtelen volt újra elaludni. Az utcai lámpák beszűrődő fényénél szemrevételezte a szoba bútorzatát, meg a tapétán látható penészfoltokat. Felidézte az elalvás előtti képeket, mélyet sóhajtott. Csupán két fix pont maradt az életében: Madge és Eamonn. És most tessék, a fiú is el akar tőle venni valamit, s tudta, előbb-utóbb engednie kell neki. Feje alá tette a kezét és egészen ellazította a testét, hogy könnyebben maga elé tudja képzelni a fantáziaképeket: Eamonn az oltár elé vezeti őt, majd az ujjára húzza a karikagyűrűt, Madge pedig tisztelettől övezve, kétrészes sötétkék szövetkosztümben törölgeti könnyes szemét. A kislány elmosolyodott. Egyszer csak kivágódott a hálószoba ajtaja, Cathyt szinte elvakította a beáramló fény. - Nocsak, hát itt meg ki van? Magas, szikár férfi állt az ajtóban, ferde orrú, duzzadt ajkú. A lányra mosolygott, ám tekintetében és hangjában kéjsóvárság lapult. - Tűnés innen! Nyomás, haver, húzd ki innen a csíkot, de villámgyorsan - kiáltott rá Cathy, miközben a másik szobában üvöltött a rádió, a kintiek hangosan röhögtek. A férfi közelebb lépett az ágyhoz. - Ne izélj már, kicsim, ne légy buta! Csak nem a festő járt nálad, és azért rúgkapálsz? Cathy becsukta a szemét a gusztustalan célzástól, amivel a pasas nyilván a ciklusára gondolt. Kiugrott az ágyból és torkaszakadtából kiáltozni kezdett: - Anyu! Anyu! Gyere be! Az apró gyereklány testéből áradó óriási hangerő láthatóan meglepte a férfit. Cathy kikerülte és átszaladt az első szobába, mire a másik három azonnal elhallgatott. A két nő között álló pasas döbbenten nézte a kislányt. - Hát ez meg kicsoda?
Cathy csípőre tette a kezét. - Mi lesz, anyu? Reggel suliba kell mennem, a szobámban pedig egy vadidegen pasi próbálkozik velem -jegyezte meg epésen. Madge rákacsintott. - Rendes pasas, ne félj tőle, kislányom. Oszd ki, és mondd meg neki, hogy jöjjön ki, mert nagyon várjuk. Biztonságban vagy, drágám. Cathy dühösen rázta meg a fejét. - Te menj be hozzá, légy szíves, a te kuncsaftod és nem az enyém. Leköteleznél, ha ezt te közölnéd vele. Láthatóan azt hiszi, hogy én is veletek dolgozom. Mire a kislány befejezte, a férfi visszajött a szobába. Begombolta a sliccét, hangosat böffentett, majd megszólalt. - Ugyan már, kislány. Te már golyóérett vagy. Jó, hogy már azt nem mondod, szűz vagy, és maga Teréz anya hozott a világra. A két férfi felröhögött. Cathy kétségbeesetten forgatta a szemét, mire Betty odaugrott hozzá. Megfogta a kislány karját és engesztelő hangon azt mondta: -Ne szívd mellre, Cathy. Na gyere, lefektetlek. - Én is veletek megyek - ajánlkozott a másik férfi rendkívül lelkesen. - Nézheted, amikor bedugom neki, jó? Betty ránézett, nevetve állította le. - Hagyd már őt békén, Alán, még csak tizenhárom éves. Hagyjátok békén! Alan, a nagydarab, zselézett hajú, már erősen őszülő, borvörös arcú fickó kemény hangon reagált. - Méghogy tizenhárom. A tököm, az... Éppen elég idős énhozzám. Ahhoz elég idős, amit én akarok tőle. Cathy kirántotta magát Betty szorításából. Hangja nagyon kemény lett, s szinte kísértetiesen hasonlított Madge-éhez. - Na végre. Kibújt a szög a zsákból. Most pedig mind a ketten takarodjatok ki a házból, mégpedig rögtön! - ordította ellentmondást nem tűrően. Felvette a két kabátot a kanapéról és ledobta eléjük a padlóra. - Tessék? - kérdezte csodálkozó arccal a szikár pasas. - Hallottad. Mi van, süket is vagy, nem csak hülye? Azt mondtam, kifelé! - Mindjárt kapsz egy akkora nyaklevest, kislá... Ám Ron hangját félbeszakította Madge, aki végre megelégelte a dolgot. - Ha itt valaki nyaklevest kap, az te leszel, kishaver, és én leszek, aki adja. Cathy, most pedig menj aludni, ezeket majd én elintézem. - Azt akarom, hogy tüntesd el őket, anyu - mondta vicsorítva a kislány. Madge felállt. Tekintélyes méretű keblét maga előtt tolva erélyes arcot vágott. - Egy dolog, hogy te mit akarsz, más dolog, hogy mit akarok én. Most pedig mars vissza az ágyadba, reggel majd megbeszéljük, oké? A szeme mindennél többet mondott, úgyhogy Cathy szó nélkül sarkon fordult, és kiment a szobából. A hosszú pasas a küszöbön állt. Csak úgy tudott kimenni, hogy hozzá kellett érnie. A férfi ránevetett, a kislány még a leheletét is érezte. - Még találkozunk, kicsim - súgta a fülébe.
- Ha én látlak meg először, kisfiú, akkor nem hiszem - vágott visz-sza Cathy, de még csak meg sem fordult közben. Bevágta a hálószoba ajtaját, és hangos szöszmötöléssel a kilincs alá támasztott egy támlás széket. Az ilyen esetek szinte minden éjszaka megismétlődtek, és már nagyon elege volt az egészből. Az elmúlt néhány héten kétszer is arra riadt fel, hogy idegen férfiak tapogatják, de arra is ébredt már, hogy kéj-sóvár tekintettel, szótlanul bámul rá valaki a sötétben. Ez jóval túlment a régebbi jópofáskodások határán. Cathy már hozzászokott az anyja foglalkozásával járó molesztálá-sokhoz. A többi gyerek csúfolódása egyszerűen lepergett róla, mint kacsáról az esővíz. De most, hogy már lassan ő is nővé cseperedik, a dolgok megváltoztak, félni kezdett. Tisztában volt vele ugyanis a lelke rejtett zugában, hogy Madge gondolkodás nélkül odaveti őt a karmaik közé, ha elég pénzt ígérnek be érte. Igaz, előtte megpróbálná őt meggyőzni arról, hogy az nem is olyan rossz dolog. Pedig Cathy már kifejezésre juttatta ezzel kapcsolatos álláspontját. Madge Connor azonban nyilván nem fogadja el sokáig ezt a merev elzárkózást. Madge számára a férfi olyan lény, akiről pénzt lehet leszakítani, és ha a pénzükért cserébe akarnak tőle valamit, hát istenem, végül is nem nagy dolog, mi rossz van abban? Cathy még élénken emlékezett gyermekkora megpróbáltatásaira. A látogatók az ölükbe ültették, mire Madge hangos nevetésben tört ki, és töltött magának egy újabb italt. Cathy szinte a szeme előtt látta néhány évvel azelőtti önmagát, amint próbál menekülni a behemót, szakállas emberek nyálas puszija elől. Még most is libabőrös lett tőle, ahányszor csak eszébe jutott. Az öreg Eamonn bármilyen tróger alak volt is, soha nem tett vele semmi ilyesmit, tényleg csak barátkozni próbált. Furcsa, de hiányzott Cathynek. Amíg ott volt, biztonságban érezhette magát, és akkor még az ő Eamonnja is velük lakott, ő is ott volt neki. Úgy tűnik, csak úgy tudja őt visszaszerezni, ha engedelmeskedik, és odaadja magát neki. Könnyes lett a szeme, fogalma sem volt, mi lesz ennek a vége. Cathy a konyhaasztalnál ült és a teáskannának támasztott műanyag keretes tükörben nézegette az arcát. Nagy műgonddal készítette el a sminkjét, közben a teáját kortyolgatta és pirítóst ropogtatott. Éppen a rúzzsal vesződött, amikor belépett az anyja. Felemelte a kannát, kitöltött két csésze teát és ügyet sem vetett a felborult tükörre. - Még mindig itt van? - kérdezte Cathy csendesen. Madge szúrós tekintettel nézett a lányára. - Na és akkor mi van, ha itt van? Ez az én lakásom, édesem, és nem a tied. Ezt azért ne felejtsd el! - Már hogyan felejthetném el? Jut eszembe, a szomszédasszony, Mrs. Carter megint panaszkodott a háziúrnak. Ő maga mondta, amikor lementem a tejért. Madge ásított, a nyelve olyan volt a szájüregében, mint egy döglött sárga kígyó. - Ó, hogy fordulna föl az az ostoba vén banya! - Odalépett az ajtóhoz és bekiabált. - Kész a tea. A reggeli ráadás! A szikár pasas egy szál nadrágban botorkált ki a konyhába. A nadrágtartója a bokáját verdeste, a szeme még csipás volt. Amint Cathy ránézett, érezte, hogy a pirítós kikívánkozik a gyomrából.
- Idd meg a teádat, és dögölj meg - mondta száraz hangon. Madge elnevette magát. Kedvel téged, Ron. Általában nem áll szóba senkivel. A férfi elnevette magát. Cathy viszonozta egy amolyan álmosoly-félével, amiben sikerült összesűrítenie a férfi iránt érzett összes ellenszenvét. - Elfuserált egy kiscsaj vagy, Cathy. Mindig fölöslegesen húzod fel magad - támadt rá Madge. - Ha lenne pár kedves szavad az emberekhez, még ajándékot is kaphatnál. Emlékezz csak vissza, nem is olyan régen az egyik pasi egy félfontost akart neked adni - mondta, és jelentőségteljes pillantást vetett Ronra. - Te meg azt mondtad neki, hogy dugja fel magának! így, bele a pofájába. - Nem volt könnyű eldönteni, hogy Madge büszke, avagy éppen szemrehányást tesz a kislánynak. -Egyébként aranyos gyerek ez. Nem adja oda egykönnyen magát senkinek, az biztos! Cathy rágyújtott, mélyen leszívta az első slukkot, majd elővette a létező legnegédesebb mosolyát. -Nos, kedves Ron. Nős vagy? Aztán vannak-e gyerekeid? Hol dolgozol? így gondolod, anyu? Adjam elő a közvetlen, barátságos tinédzsert? Madge elnevette magát, ezúttal szívből. - Neked színpadon lenne a helyed, az tuti. őstehetség vagy, semmi kétség. - Szerintem meg egy jókora füles hiányzik neki, és ha én lennék az apja, meg is kapná. Madge gyilkos pillantást vetett a férfira. - Azt próbálnád meg, haver! A kezedet sem lenne időd felemelni, és már beléd is böktem a nagykést. A férfi hosszasan nézte az asszonyt. - Rendben van, asszonyom, ehhez tartom magam. Madge rágyújtott, majd azt mondta. - Na, vedd a kabátodat és ne húzd fel az orrod. Később találkozunk. - A hangjából eltűnt az iménti elszántság, az utolsó szavakat szinte hízelegve mondta. Miután Ron elment, töltött két csésze friss teát és szomorúan megjegyezte. - Még egy nap, még egy dolcsi. - Miért, mennyit kaptál? - kérdezte Cathy őszinte érdeklődéssel a hangjában. -Pár ruppót. Nem egy nagy durranás. Hogy van a kisebbik Eamonn? Cathy vállat vont. - A szokásos. Mielőtt megkérdeznéd, a faterja is jól van. Madge bólintott egyet, amitől a hamu a kombinéjára hullott. Kelletlen mozdulattal söpörte le magáról a hamut. A neglizsén kívül más nem is volt rajta. - Tudod, hogy mennyire szerettem őt, Cathy - mondta alig hallható, elcsukló hangon. Cathy szomorúan nézett az anyjára. Elmázolódott sminkjével, el-kenődött rúzsával úgy nézett ki, mint valami bohóc. Megszorította a kezét, és azt mondta: - Tudom, anyu. Tudom, hogy szeretted. Madge megszívta az orrát. - Tegnap este új helyen kaptam munkát. Egy forgalmas csehóban, közel a Sohóhoz. Cathy elmosolyodott, bár a szíve mélyén nem repesett az örömtől. - Akkor meg mit keresett itt ez a colos fazon, anyu? Hiszen ezek szerint jó helyre kerültél. Madge harsány nevetésben tört ki. - Te gúnyolódsz velem, aranyom. Igaz?
Cathy végighúzta a hajkefét dús fürtjein. - Miért nem tudsz már egy rendes munkahelyre menni, mondd? Úgy, mint más normális ember. Madge megrázta a fejét és emelt hangon felelte. - Na nehogy már a csokoládégyárban lógjon ki a belem! Ne kezdd már újra ezt a lejárt lemezt. Marha jól kijönnénk abból a heti három fontból. Belegondoltál már ebbe, kisasszony? - Ami azt illeti, másoknak is sikerül. -Mit érdekelnek engem mások? Egyébként pedig én szeretem, amit csinálok. Cathy felvette az iskolaköpenyét, megpuszilta az anyját, és azt mondta neki: - Tudom. Az a baj, hogy túlságosan is szereted. Este találkozunk. Madge megfordult a székén. - Mielőtt elszaladnál, mi a véleményed Ronról? Cathy vállat vont. - Miért? - Ide szeretne költözni, azt hiszem. Ő szerezte nekem az új helyet. Cathy arcára kiült a rémület. - Jaj, anyu! Ugye nem mondod komolyan, hogy ideköltözik?! Mondd, hogy csak viccelsz! Ez a pasi borzalmas. - Dehogyis. Csupán férfi, ez minden. Ugye nem fogsz vele undo-koskodni? Egyébként még semmi sem dőlt el. Még meggondolhatom magam. - Jobban tennéd, anyu. Már elegem van abból, hogy úgy jönnek-mennek a hálószobámban a pasik, mintha átjáróházban laknék. Te is tudod, hogy mire megy ki a játék. Mindegyik ugyanazt akarja. Madge megeresztett egy félszeg mosolyt. - Egy vagyont kereshetnénk, Cathy. Már érett vagy rá! A kislány arca megkeményedett. - Ugye nem mondod komolyan? - Persze hogy nem, te kis buta. Csak fel akartalak kicsit cukkolni. Cathy kirohant a lakásból. A szíve úgy kalapált, majd kiugrott a helyéből. Az utóbbi időben az anyja egyre gyakrabban viccelődik olyasmivel, amit ő egyáltalán nem tart humorosnak. A lelke mélyén tudta, hogy ezek a rosszul sikerült, tréfás megjegyzések tulajdonképpen fenyegetések. Egyik éjszaka éppen azon gondolkodott, hogy bár a maga módján nyilván szereti őt az anyja, de Madge testestül-lelkestül örömlány. Ha kettévágnák, odabenn is azt látnák nagy, rózsaszínű betűkkel kiírva: kurva vagyok! Iskolába menet végig anyja szavain rágódott, s először fordult elő, hogy háttérbe szorultak Eamonn-nal kapcsolatos gondolatai. -Hello, kiscsibém - kiáltott oda Cathynek az öregebbik Eamonn. A férfi sarkában belibbenő Junie kezdetben kissé fancsali képet vágott, amikor megpillantotta a saját konyhájában ücsörgő kislányt. - Hello, Junie. Szia, Eamonn. - Cathy hangja ezúttal egyáltalán nem volt ellenséges, és várakozásával ellentétben még az idős asszony is kedvesen mosolygott rá. - Most tetted fel a teavizet? De rendes kislány vagy, mi is kérünk egy csészével. Behoznád az étkezőbe, aranyom? - Én inkább egy üveg sört kérek. No, kicsim, hol az a csibész? -kérdezte a nagydarab férfi. - Átszaladt Burrowsékhoz. Azt mondta, kinéz neki náluk valami jó kis munka a dokkban. Idősebb Eamonn hunyorított egyet. - Jó neki. Cathy egyetértően bólintott.
- Hogy van az anyád? - A kislány tudta, hogy csupán udvariasságból kérdezi. Kisimította arcából a haját, és felnőttesen fürkésző tekintettel a férfi szemébe nézett. - Kösz, jól. Kapott munkát valami csehóban, úgy látszik, tetszik neki. Azt mondja, ez jelentős előrelépés. A férfi hitetlenkedő arcot vágott a hír hallatán. - Szóval egy csehóban? Hát, remélem, tényleg jó neki az a hely. - Eléggé lekicsinylő hangsúllyal ejtette ki a szavakat, de Cathy megúszta, hogy reagálnia kelljen, mert közben megérkezett ifjabb Eamonn. - Minden rendben, Cath? Már azt hittem, ma este már bemész dolgozni, fater - vetett egy lenéző pillantást az apjára. - Még pár nap lógás, és az utcán találod magad. Az apja gúnyos arckifejezéssel reagált a piszkálódásra. - Nem szabadulnak meg tőlem olyan könnyen, már mondtam. Jelenleg nem úgy áll a dolog, hogy bármelyik ír melóstól könnyen meg tudnának szabadulni. Ezt jobb, ha te is megjegyzed magadnak. Ifjabb Eamonn kihúzta magát, majd halkan, alig hallhatóan vetette oda az apjának. Hányszor mondtam már neked, fater, hogy én nem egy jöttment ír tróger vagyok. Én angol vagyok. - Mielőtt az apja válaszolhatott volna, a fiú megragadta Cathy karját, és maga után vonszolta. Pár másodperc múlva már a kerti ösvényen haladtak az utca felé. - Néha nagyon tudom utálni ezt a trógert. Cathy elnevette magát. - Ha az ember megnézi őt és a muteromat, igencsak elcsodálkozik, hogy mi ketten hogyan lehetünk többé-kevésbé normálisak. Eamonn magához húzta a kislányt és a szoknyája alá csúsztatta a kezét. - Csókolj meg, Katám! A lány megcsókolta a fiút, finom pipereszappan és kellemes cigarettaillata volt. - A haverom albérletben lakik. Ideadta mára a kulcsát. Eamonnak tengerkék szeme volt. Cathy akár élete végéig el tudott volna merülni ebben a szemben. A srác megeresztett egy félmosolyt, arcvonásait már kissé letompította a késő délutáni félhomály. Olyan sötét volt a bőre, mint egy cigányé, s lehet, hogy nem véletlenül, mert az ősei között állítólag romák is voltak. A lány fancsali képét látva tett még egy kísérletet. - Ugyan már, Cathy! Ne kéresd magad! Mit veszíthetsz? Kívánlak! Cathy megrázta a fejét, hatalmasat sóhajtott. - Nem, Eamonn. Sajnálom, de még nem vagyok rá felkészülve. Már mondtam neked: félek. Könyörgő szemmel nézett a fiúra, ő pedig dühösen figyelte a kislány szív alakú, bájos arcát, és érezte, hogy ismét felszalad benne a pumpa. Becsukta a szemét, és összeszorított fogakkal sziszegte a lány arcába. - A kurva életbe, Cathy! Harmincadikán már betöltöd a tizenhármat. Nem vagy már gyerek, egyikünk sem az. Nem mindennap adódik ilyen kiváló lehetőségünk. ígérem, hogy nagyon jó leszek hozzád, vigyázok rád. Meglátod, neked is tetszeni fog. Cathy belső késztetést érzett, hogy beadja a derekát. Még kibúvót sem hagyva magának, azt felelte tehát: - Rendben van, Eamonn, legyen úgy, ahogy akarod. A fiú szorosan odahúzta magához, csaknem összeroppantotta a csontjait. A bordáin érezte a lány heves szívdobogását. Olyan kicsi volt, és mégis olyan nőies. Szerette az illatát, az érintését. Hangos lábdobogás zavarta meg őket, a sétány felől valaki közeledett feléjük. - Eamonn! Jobb lenne, ha velem jönnél, haver!
Titchy O'Hara apró termetű, zömök, tizenhat éves srác volt. Kicsi, köpcös termetét az anyjától, szögletességét az apjától örökölte. Nagyon kifulladhatott, mert a kezét lihegve a térdére támasztotta, alig tudott szóhoz jutni. Megeresztett egy mosolyt Cathy felé, majd kibökte. - Ma este marha nagy bunyó lesz. A Bethnal Green-beliek a bermondseyi fiúk ellen. Ma este vér folyik, az hétszentség. Harry Clarkot szarrá verték a bermondseyi piacon. Benn fekszik az Old Londonban, összevarrták, meg minden... Ezért kihúzzák a gyufát. Tízkor kimegyünk a partra, de előtte felszerszámozzuk magunkat. Velünk akarsz jönni, vagy nem? Eamonn arca megkeményedett a dühtől. - Bántották Harry Clarkot? De hiszen még gyerek, alig több tizenötnél. A szemetek. Riasztottad már a brancsot? Titchy bólintott. - Hát persze. Ma estére mindenkit össze kell trombitálni. Én mondom, haver, ma este nagy leszámolás lesz. Egyszer és mindenkorra helyre kell rakni azokat a rohadékokat. Eamonn bólintott, a Cathyvel tervezett program a feledés homályába merült. - Jövök. Várj, mindjárt hozom a cuccomat! Amint Eamonn a kapun belépve eltűnt a szeme elől, a kislány az ég felé emelte a tekintetét. Titchy szégyenlősen vigyorgott. Kedvelte Cathy Connort, sok hasonló vonás volt a sorsukban. A srác anyja is a kikötőben strichelt. Öt perc múlva már ott állt előttük a harci ruházatában feszítő Eamonn: fekete nadrág, fekete dzseki, fekete ing. Divatos elefántfrizuráját nem kevés zselével sikerült belőnie. Egy apró szerszámtáskában biciklilánc meg egy ólommal kiöntött vascső volt nála. Cathy adott egy puszit az arcára, és megkönnyebbülten figyelte őket, amint eltűnnek a szeme elől. A bermondseyi fiúknak hála, sikerült néhány nap haladékot nyernie. Eamonn volt messze a legmagasabb a bandában, és nyilván ez is hozzájárult, hogy a többiek a vezérüknek tartották. Még az idősebb fiúk is felnéztek rá, mert Eamonn belevaló srác volt. A haverjaival ellentétben, akik többnyire csak megjátszották magukat, ő valóban nagyon vad volt. Nem csupán verekedett; tört, zúzott, nem nézett se istent, se embert. A neve a félelem szinonimája lett az East Enden, s nem csupán a termete miatt, bár az sem volt elhanyagolható. Hidegvérű volt, kimért, s a csapat tagjai mindannyian őt akarták utánozni. Tizenöt éves korában eszméletlenre vert egy olasz származású uzsorást London északi részén, egy Teddy Spinelli nevű pasast. Nem is olyan régen Teddyt még tisztelték a környéken, pontosabban féltek tőle. Mióta Eamonn megleckéztette, hallani sem lehetett róla, mintha elnyelte volna a föld. Még az öregebb bűnözők is hallgattak rá, a fiatal, brahis suhancra. Fiatalkori önmagukat látták benne. Erre persze mindenki felfigyelt, így Eamonnt misztikus tisztelet övezte, amiből a fiú időnként annak rendje és módja szerint gátlástalanul hasznot húzott. Csak egyetlen komoly hátránya volt ennek az egyébként nagyon is kedvező helyzetnek: mindegyik banda vezére Eamonn babérjaira vágyott, mindenki őt akarta ronggyá verni, hogy a fiú kiverekedett hírnevét attól kezdve ő szerezze meg magának. Ezzel persze ő is tisztában volt, s pontosan emiatt akart lehetőleg minél előbb megszabadulni a rivális dél-londoni bandától. S mindezt természetesen a szegény, szerencsétlen kis Harry nevében.
Ha ezen túljut, akkor megnyílik előtte a felnőtt alvilág kapuja. És még csupán tizenhat éves. Kiosztotta a fegyvereket, amiket ő maga raktározott a hasonló balhékra felkészülve. A bicikliláncot a nyakába tette, az ólmosbotot meg betűzte hátul a nadrágszíjába, hogy ne zavarja a szabad mozgásban, majd a dzsekijéből előhúzott egy apró pisztolyt. Ügyelve, hogy mindenki jól lássa, ellenőrizte a tárat. A többiek kővé dermedve figyelték. - Hát azt meg honnan a francból szerezted? Eamonn önelégülten vigyorgott. - A fateromé volt. Fogalmazzunk úgy, kölcsönvettem az öregtől. Titchy tágra nyílt szemmel, ámulattal nézte. - De ugye nem akarod használni? kérdezte magas, izgatott fejhangon. Eamonn nagyon élvezte a helyzetet. Végignézett a tizennégy tagú bandán, amelynek az elmúlt pár évben ő volt a főnöke, s elégedetlenül csóválta a fejét. - Aki ki akar szállni, az most rögtön szóljon, mert ma este nem fo-gócskázni megyünk. Ma este Harryt megyünk megbosszulni, s beírjuk a nevünket London történelemkönyvébe. Rájuk nevetett, megkönnyebülten sóhajtott. Vérfagyasztó kacajjal nézett végig a gyerekeken. - Dél-London a kezükön van, ha leverjük őket, mi leszünk ott a császárok. Egy héten belül egy tálból cseresznyézünk a nagymenőkkel. Ki a franc akar trógerolni a dokkokban, amikor amott jóval nagyobb pénzeket lehet leszakítani, ráadásul olyan melóval, amit még szeretünk is: lerugdosni az ipsék fejét? Titchy idegesen nevetett. - Kurvára hatalmas fazon vagy. Eamonn vigyorgott. - Ezt bóknak veszem. Mindenki felröhögött, de örömük nem volt igazán őszinte, volt benne némi hisztéria is. A ma esti balhé nem egy sima adok-kapok lesz. Ma este vér folyik, az övék is, ha tetszik, ha nem. Eamonn bármire képes, s ezzel mindannyian tisztában voltak. Meg azzal is, hogy innen már nincs visszaút. Negyedik fejezet - Szervusz, Cathy. Aranyom, láttam anyádat, a kilences dokk felé tartott. Volt benne rendesen. Ezek szerint ma éjjel megint egyedül leszel? Mrs. Fowler nagyon kedves asszony volt. Cathy éppen a ház bejárati ajtaját nyitotta, amikor észrevette a szomszédjukat. Mosolyogva válaszolt. - Igen, ma este hál' istennek egyedül leszek itthon, és higgye el, Mrs. Fowler, anyám dolgait ismerve, ez néha isteni adomány. - Anyád elég nehéz eset, kicsim - jelentette ki barátságosan az idős hölgy. - Mégis azt mondom, mindenki azt kapja az élettől, amit megérdemel. Ha később kedved támadna egy csésze teára, ugorj be hozzám, rendben?
Cathy bólintott, majd a lépcsőket kettesével szedve felszaladt a második emeleti lakásukig. Magas szárú fűzős cipője hangosan csattogott a kövezeten. Azért vannak nagyon aranyos emberek is - gondolta. A levélbedobó nyílásból kihalászta a spárgán lógó kulcsot és kinyitotta vele a bejárati ajtót. Az elkoszolódott festékhez, a málladozó vakolathoz ideköltözésük óta nem nyúlt senki. Cathy belépett a nyomorúságos lakásba. Kibújt a kabátjából és kétségbeesetten nézett körül. Madge ezúttal is iszonyú rendetlenséget hagyott maga után. A konyhában a feje tetején állt minden, de a nappali is a lázas munkába készülődés nyomait viselte magán. A kopott, lószőrrel tömött kanapé tele volt piszkos ruhákkal, kifordított harisnyákkal. Majdnem mindegyiken felfutott a szem, vagy hevenyészve összeöltött lyuk éktelenkedett rajtuk. A padlón szanaszét szórt cipők, táskák, szeméthegyek. Megint a kislányra maradt a rendcsinálás. Kiment a konyhába és felsóhajtott. Amerre csak nézett, romok. Az asztalon halomban álltak a különböző szépítőszerek. Összenyálazott alapozóecsetek, hajkefék, szempillaspirálok hevertek a mosatlan edények mellett. Egzotikus színű arcpirosítók, krémek, púderek, szemhéjfestékek mindenütt. Ami közös bennük, hogy egyiken sincs kupak. Cathy feltette a teavízforralót, és nekilátott a rendcsinálásnak. Amikor bevitte anyja szobájába a holmikat, átható bűz ütötte meg az orrát. Villámgyorsan szélesre tárta az ablakot, és lenézett az utcára. Odalenn gyerekek játszottak, a sarkon pletykáltak az asszonyok. Mélyet szippantott a ködös londoni levegőből. Nyitva hagyta az ablakot, majd magához vette anyja piperetáskáját és visszament a konyhába. Összegyűjtötte a szépítőszereket, kinyitotta a táskát. Rengeteg óvszert talált benne. Becsukta a szemét, mély lélegzetet vett, kivett egy csomagot és belerakta a saját hátitáskájába. Ha elveszíti is féltve őrzött kincsét, legalább megteszi a szükséges óvintézkedéseket. Készített magának egy csésze teát, majd a nappaliban is nekilátott a rendrakásnak. Anyja ruháit fogasokra, vállfákra akasztotta, a cipőit sorba rendezve összerakta Madge hálószobájában a fal mellett. A kézitáskákat berakta a beépített szekrénybe, előtte azonban szokásához híven átnézte őket, nem talál-e bennük némi aprópénzt. Végezetül anyja ágyneműjét is összerakta, letakarta, majd a partvissal felsöpörte a padlót. Ezt követően készített magának egy kávét, rágyújtott és bekapcsolta a rádiót. Éppen Beatles-számokat adtak. Kissé eltűnődött, vajon ő maga kiveheti-e a részét a vad hatvanas évekből. Ami azt illeti, anyám már jó pár éve élvezi, ha nem is a szabad szerelmet, de a válogatás nélküli kefélés örömeit mindenképpen - gondolta bánatosan. Furcsa módon még irigyelte is egy kicsit az anyját. Madge számára minden vagy fehér vagy fekete. Vagy megtesz valamit, vagy nem. Nincs középút. Cathy felsóhajtott. Kiöblítette a poharát és szétválogatta a mosásra váró ruhát. Miközben dolgozott, arról ábrándozott, hogy egyszer egy ugyanolyan szép konyhában fog mosni, mint amilyen a reklámfilmekben van, közben pompás ételeket főz a férjének, Eamonn-nak. Különös módon ezekben az álmokban az idősebb Eamonn és Madge már
halottak, szép temetésük volt, így hagyták, hogy a gyerekeik éljék a saját életüket, nem kellett nap mint nap szembesülniük a múltjukkal. Amikor arra gondolt, hogy Eamonn-nal szerelmeskedik, a légzése mindig szaporább lett, s ebből arra következtetett, igen, a fiúnak igaza volt. Megérett már rá. Ám a kisbabára még nem érett. Ebbe a lakásba semmiképpen sem akart gyereket szülni, s ha körülnézett, csupa idő előtt megöregedett asszonyt látott maga körül, akik egyik gyereket szülték a másik után, mintha futószalagon gyártották volna őket. Elmosolyodott, mert arra gondolt, hogy ő, Cathy Connor egészen más életet fog élni. Miközben súrolt, a rádióval együtt énekelte kedvenc slágerét a Crystalstól - Mi az isten, ki ücsörög ott a pultom végénél?! Jessie Huston hangjából leplezetlen felháborodás érződött, amitől Madge arca megkeményedett, mert tudta, a hang gazdája ki akarja penderíteni őt a kocsmából. - Ron, neked elment a józan eszed? A bombatámadás után különb arcokat láttam ennél a lotyóénál. A férfi kézfejével megtörölte izzadó arcát, és próbálta megnyugtatni a sógornőjét. Hagyd már békén, Jessie. Az apró termetű nő negyvenöt kilójába szorult összes ellenszenve a pillantásába sűrűsödött, amint szúrós tekintettel a férfira nézett. -Rámold ki innen azt a szemét riherongyot. Lehet, hogy az itteni lányok is megették már a kenyerük javát, de akkor sem ilyen szakadt kurvák,mint ez itt. Messziről lerí róla, hogy egy olcsó kikötői ribanc. Még be sem léptem az ajtón, de máris messziről éreztem a szagát. - Madge-re nézett, majd kissé csendesebb hangon folytatta. - Ne vedd sértésnek, drágám, de nem maradhatsz itt, nagyon sajnálom. Nemsokára jönnek a többiek, és kell nekik a hely. Madge szó nélkül lenyelte a sértést és kihívóan nézett Ronra. - Itt marad, s ez az utolsó szavam - szólalt meg a férfi. Jessie a bárpultra csapott. Ron felé fordult és üvölteni kezdett. -Akkor vezesd ezt a lebujt te magad. Rajtam nem fog röhögni senki. Még ha felvennénk is, ki a fenének kell ez a nő? Az isten szerelmére, Ron, nézz már rá! Nem látsz a szemedtől? Ron már hozzászokott a házsártos nő stílusához, és rendszerint ráhagyta a dolgot, ezúttal azonban bekeményített. - Itt marad, Jessie, rendben van? Szeretnélek emlékeztetni, hogy a csehónak a fele az enyém. Jessie elsápadt a méregtől. A férje halála után szállt be az üzletbe, s Ronnal együtt nagyon megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy ragyogó érzéke van a dolgok irányításához. Minthogy nem voltak gyerekei, s nem voltak gátlásai sem, Jessie az élete értelmének a munkáját tartotta. Egyetlen baja volt csupán: már hozzászokott, hogy a férjének szabadon parancsolgathatott, s most ugyanezt megpróbálta Ronnal is. Kakas akart lenni a saját szemétdombján. Még a legnagyobb bajkeverők is tartottak Jessie-től. Elég volt rápillantani, és az ember máris tudta: ez a nő bármire képes. Minden te-ketória nélkül kipenderített egy nyolcvankilós férfit, azután nyugodtan visszasétált és elszámoltatta a lányokat. Annak idején Ron bátyja, Danny vezette az üzletet, de a halála után Jessie erőlködés nélkül átvette a dolgokat. Ez volt az első alkalom, hogy Ron megpróbált a sarkára állni, s nem is annyira Madge, mint inkább a puszta tény miatt, hogy ő maga is képes döntéseket hozni, és ebben nem
kell feltétlenül kikérnie Jessie véleményét. Az özvegynek ez nagyon nem tetszett. Ő akart lenni a főnök. -Ne csináld már, Jessie. Ezt igazán megteheted - mondta Ron engesztelő hangon, amelyből érezhető volt némi kétségbeesés. Jessie mély lélegzetet vett, kihúzta magát, hogy elérje teljes testmagasságát, mind a százötvenhat centit, majd azt mondta. - Lelked rajta, Ron. De ha mától kezded itt átvenni az irányítást, utána nem jössz nekem nyavalyogni, hogy rakjam rendbe a dolgokat, mert különben... - Az apró termetű nő tovább zsörtölődött, mire Ron diadalittasan felhúzta a szemöldökét, és Madge-re mosolygott. Madge hol a férfira, hol Jessie-re nézett. Az elhangzott sértéseket szó nélkül elraktározta, gondolván, alkalomadtán azért még szóba hozza ezeket. Jessie-nek tudnia kell, hogy a kikötői lányok soha nem felejtenek el semmit. Jessie hátrament a játékterembe, Ron pedig töltött Madge-nek egy nagy adag rumot. - Ne törődj vele, Madge. Rendes nő ez, s úgysem fog már megváltozni. Nem mindig gondolja komolyan, amit mond. Majd meglátod, hogy igazam van. Nemsokára itt lesznek a többiek. Nálunk az a legfontosabb, hogy a kuncsaftokat leültessétek a kártyaasztalhoz. Rájössz majd magad is, hogy ez főként játékterem és csak másodsorban csehó. De vigyázz, ne felejtsd el felírni magadnak, ha összejön egy menet, mert Jessie mindig mindenről tud, és keményen elszámoltat. Egyetlen trükknek sem dől be, de ha nem tudod neki megmondani, mikor, kivel mentél el, ő sem fog szólni. Értesz engem, ugye? Madge bólintott. - Mintha azt mondtad volna, hogy ez a te klubod. Ron a nő szemébe nézett és keserveset sóhajtott. - így is van. A fele az enyém. Nézd, Madge, ha nem tetszik ez a hely, kapd be, aztán húzzál el! Van belőletek utánpótlás dögivel. Madge megnyalta narancssárgára rúzsozott ajkát és kierőltetett magából egy fél mosolyt. - Ne légy már ilyen, Ron, azt hittem, haverok vagyunk. A férfi megenyhült, elmosolyodott. - Persze hogy azok vagyunk, feltéve hogy azt teszed, amit mondok. Mielőtt esélye lett volna válaszolni, kivágódott az ajtó és két újabb „hostess" érkezett. Madge végigmérte őket és megállapította, hogy valójában nem sokkal különbek, mint ő. A szebb jövővel kapcsolatos reményei egy pillanat alatt szertefoszlottak. Azelőtt matrózoktól nyúlta le a pénzt, most meg a helybeliektől fogja. Ráadásul a matrózokkal szemben az itteniek sokkal könnyebben a nyomára bukkannak. Felhajtotta az italát, körülnézett a lebujban és sóhajtott. Nos, ami azt illeti, bizonyos értelemben valóban előrelépés ez, és ha semmi másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy itt van neki Ron. Meg aztán sokkal jobb egy férfi az ágyadban, mint kettő, aki a falnak támaszt, ráadásul ő veled van a hét minden napján. Pár perccel múlt tizenegy óra, amikor a fiúk végigmasíroztak a rakpart felső szakaszán. Rájuk volt írva, hogy rosszban sántikálnak Tulajdonképpen pontosan ilyen benyomást is akartak kelteni. Volt, aki gyalog jött, volt, aki robogóval. Vészjósló motorberregés törte meg az éjszaka csendjét. Mindannyian feszült idegállapotban voltak, ugrásra készen, s felkészültek arra, hogy nagy balhét csinálnak.
-Mutasd meg még egyszer a pisztolyodat, Eamonn. Na, mutasd már! - A fegyver látványa elbűvölte Doughal Seeanant, ezért Eamonn odaadta neki egy kicsit. Jót nevetett a fiú hitetlenkedő arckifejezésén. Az égővörös hajú, csupa szeplő Doughal a barátjára nézett, majd komoly hangon azt kérdezte: - Ugye nem mondod komolyan, hogy képes vagy lelőni valakit? A fiú hangjából egyértelműen érezhető volt a borzongással teli félelem. - Na, ide figyelj! Azokat a szemétládákat móresre kell tanítani, és én úgy gondolom, ha kapnak egy golyót a seggükbe, akkor tudni fogják, hol a helyük - válaszolta Eamonn egy nyegle vállrándítással. Elnevette magát, a többiek pedig vele nevettek, nyilván arra gondoltak, hogy ez az egész csupán a dél-londoni fiúknak szóló fenyegetés. Hiszen még a legidősebb is csupán tizenhat éves közülük, és egyikük sem számít veszélyes bűnözőnek, bár kétségtelenül szerettek volna annak látszani, legalábbis így, csapaterőben. Eamonn visszavette a fegyvert és a dzsekije zsebébe dugta. Élvezte, hogy ennyire a figyelem középpontjába került. Hízelgett neki a tudat, hogy valamennyiükért felelősséggel tartozik, ő a vezetőjük. Eamonn Docherty rivaldafénybe került. Hirtelen nagyon fontos ember lett, s mindezt ennek a kis vacak pisztolynak köszönhette. Senki sem kezelheti őt félvállról, ha ezt a stukkert előveszi. Senki. Végignézve a banda tagjain, egy pillanatra mérhetetlen boldogság fogta el. Szeretett az emberek élére állni, szeretett parancsokat osztogatni, megmondani, ki hova menjen, mit csináljon. Mindannyian felnéztek rá, mintha különleges lény lenne. A lelke mélyén már régen eltökélte magában, egy szép napon mindenki ismerni fogja őt, mindenki tudja róla, hogy nagyon veszélyes ember, olyan valaki, akivel számolni kell. A fegyver és a vezetői rátermettség együttesen fogják ezt neki garantálni. Ez után az este után Londonban mindenütt megismerik a nevét, ugyanakkor East End-i cimborái a hallgatás falát vonják köré, s ennek eredményeképpen meg fogja úszni a gyilkosságot. Nagyon régóta várt már erre a pillanatra. Itt van tehát az alkalom, csupán el kell végezni a piszkos munkát, utána már szabadon élheti a saját életét. Dixonék biztosan adnak neki munkát. Szeretik az olyan belevaló fazonokat, mint amilyen ő. Nem kell többé hallgatnia a faterja ósdi dumáját, nem kell többé együtt lakni azzal a kettőt jobbra-kettőt balra ír iszákossal meg azzal a tisztaságmániás ribanccal. Nincs több parancsolgatás: gyere ide, menj oda, csináld ezt, csináld azt. Ha minden a terve szerint halad, akkor a legnagyobb bandavezérhez tud majd beállni, Dixonhoz. Innentől kezdve profi bűnözővé válik, ami pénzt, kocsit, megbecsülést jelent. A mai éjszaka lesz a vízválasztó. Ez lesz az ő vérszerződése. Nincs már mire várjon. Ami azt illeti, valóban nem kellett sokáig várnia. A dél-londoni banda már a rakpart túlsó végében várt rájuk. James Carter ízig-vérig bermondseybeli fiú volt. Csakúgy, mint Eamonn Dochertynek, az ő ősei is írek, s egyébként is sok közös vonásuk volt. Jóllehet, ezt egyikük sem ismerte volna be. Carter hideg zöld tekintettel figyelte a rivális banda közeledését. Előhúzta farzsebéből az acélfésűjét, hátrafésülte a haját, megigazította kezén a boxerét, majd visszatette a zsebébe a fésűt. Duzzadt ajka kegyetlen mosolyra húzódott, a zsebében borotva lapult.
Eamonn Docherty rövidesen elszenvedi élete legnagyobb sokkját, és annak James Carter lesz a kiváltó oka. Mögötte mozdulatlanul álltak a bandatagok. Az arcokon elszántság, a kezeken remegés, de nem a félelemtől, hanem az izgalomtól. Amint az East End-beliek közelebb jöttek, megálltak, és a két banda farkasszemet nézett egymással. Azután mintegy varázsütésre elővették a fegyvereiket. Egy elhaladó kocsi gyorsított, majd elhúzott a Westminster irányába. Bár a bandaháború megszokott dolognak számított, az azért mégis elég ritkán fordult elő, hogy a nyílt utcán csaptak össze. Éjjel fél tizenkettő táján a rakpart rendszerint nagyon csendes. A legtöbb tivornyázó már átvonult másik helyre, vagy hazament. Csupán a Temze hullámai törték meg a csendet, amint neki-nekicsapódtak a mohos köveknek. Eamonn megtapogatta a nyaka köré tekert bicikliláncot és a nadrágszíjába tűzött ólmosbotot. Türelmesen vártak, amíg mindenki magához veszi a fegyverét. Ez volt az íratlan szabály. Amint az utcai lámpák fényében megcsillant Eamonn Docherty kezében a pisztoly, a déllondoniakban meghűlt a vér. James Carternak nagyon mély hangja volt, kiérződött belőle az ír hatás. -Baszd meg, Docherty, itt senkinél nincs stukker! - Jóllehet a hangja határozott volt, mégis érzékelni lehetett belőle a félelmet. Mindannyian nagyon féltek. Eamonn megeresztett egy fellengzős mosolyt, a hangja tárgyilagos volt, ijesztően kimért. - Erre akkor kellett volna gondolnotok, amikor összevertétek szegény szerencsétlen Harryt. Nyolcan egy ellen, úgy hallottam. Ezért arra gondoltam, most kiegyenlítjük a számlát. A fegyver torkolattüze mindannyiukat meglepte. A kelet-londoni fiúk ijedtükben becsukták a szemüket, a dél-londoniak pedig kinyitották, hogy lássák, feléjük tart-e a lövedék. James Carter úgy bukott fel előttük a járdán, mintha lassított felvételen nézték volna. A fél arca a levegőbe repült, a körülötte álló fiúk önkéntelenül is hátrahúzódtak a szertefröccsenő vér és a szemüregéből szinte kirobbanó szemgolyója elől. Eamonn hangos nevetésétől szinte a földbe gyökerezett a lábuk. Azután hirtelen síri csend lett, szinte tapinthatóvá vált a félelem okozta sokk. A földön fekvő fiút nézve Eamonn úgy érezte, mintha a golyó őt magát találta volna el. Szorító érzés támadt a mellkasában, alig kapott levegőt. Csak ekkor döbbent rá, hogy mit tett! A sokk szinte megbénította. Az egyik dél-londoni fiú letérdelt a barátja mellé. Látva Carter testtartását és rámeredő fél szemét, a srác Eamonnra nézett. - Docherty, te szemét, idióta állat! ő is ír, ugyanúgy mint te! Nem lőheted le csak úgy az embereket! Nem lehet leöldösni az embereket mondta sírós, hisztérikus hangon, azután hirtelen elhallgatott, mert meghallotta, hogy a távolból rendőrautók közelednek. Rohanni kezdtek, a félelem szinte szárnyakat adott nekik. Titchy megrángatta Eamonn dzsekijét. - Gyere már, Eamonn, a zsaruk mindjárt itt lesznek. Gyere már, ember, gyere, az isten szerelméért.
Eamonn gyötrő fájdalmat érzett a másik fiú hangjában. Vetett még egy gyors pillantást James Carterre, majd megfordult és rohanni kezdett. A szíve zakatolt a mellkasában, de azért elég gyorsan visszanyerte az önuralmát. Túl van rajta. Jézusom, hát mégis megcsináltam! Embert öltem! - gondolta. Madge nagyon elemében volt. Egy részeg zsugás a nyert parti után tíz fontot adott neki. Miután a nő tudomására hozta, hogy a szerencsecsillagának tartja, egy újabb tízest ajánlott fel, ha megtesz neki egy újabb „szívességet". így nem egészen egy óra leforgása alatt húsz fontot keresett, ezért valóban volt oka arra, hogy jól érezze magát. Nagyon szerette a játékterem állott levegőjét, valamint az úgynevezett „üzlethelyiség" számára szokatlan kényelmét. Nem akármilyen változás: matrac van a dereka alatt, amikor kefél. Miután eldöntötte magában, hogy az állás kedvéért még Jennie rigolyáit is hajlandó elviselni, kért egy hatalmas adag rumos kólát és körülnézett a játékteremben. Viszonylag kicsi, ablaktalan helyiség volt. Ez a körülmény a rendőri razziák miatt nagyon hasznos volt, mert a terembe egy keskeny ajtón lehetett bejutni. Ám ha véletlenül tűz ütne ki, akkor semmi esélyük a túlélésre, mert a tülekedésben agyontaposták volna egymást. Egyébként a szerencsejátékosoknak nincs szükségük természetes megvilágításra. A villanyfény tökéletesen megfelel számukra, nem fontos, hogy bármi is emlékeztesse őket a napszakokra. Nem egy ember bement csütörtökön és csak szombaton reggel távozott, aztán csodálkozott, hogy hová lett a péntek. A klub csütörtöktől vasárnapig tulajdonképpen éjjel-nappal nyitva tartott. Szépen hozott a konyhára, és Jessie a maga részéről meg is tett mindent, hogy a lehető legtöbbet sajtolja ki belőle. Egy-két makacs zsarut leszámítva mindenkit lefizettek, így ritka volt a rendőri zaklatás, a kuncsaftok boldogok voltak, az italt sem vizezték, és ez a három ok bőven elég arra, hogy jól érezze magát a vendég. A lányok mindannyian jól benne voltak már a korban, és ez garantálta, hogy nem lesz összetűzés a férfiak között. A játéktermekben a fiatal lányok számtalan gond és baj forrásai. Elterelik a férfiak figyelmét a szerencsejátékról. Jessie tisztában volt vele, hogy az ügyfelei kellő megvilágításban akár a római pápával is lefeküdnének. A szerencsejáték izgalma gerjesztette fel bennük a nemi vágyat, nem egy csinos arc vagy egy formás láb. A szex csupán újabb izgalom, újabb parti volt a számukra. Madge hallgatta a zajt, belélegezte a helyiség áporodott levegőjét, és egy pillanatig boldognak érezte magát. A pocsék kezdet után ez az este jobban sikerült, mint remélte. Egyik lány rámosolygott, ő pedig barátságosan visszabiccentett felé. Bármit mondott is Jessie, a nap vége felé a helyiségben lévő kurvák gond nélkül elfogadták egymást. Muszáj volt nekik. Amint leült mellé egy férfi és meghívta őt egy italra, Madge rámosolygott, elfojtott egy ásítást. Az ital, a szex, az izgalom és a meleg hatására ugyanis kissé elálmosodott. Mosolyogva elfogadta az italt, ébresztőt fújt magának. - Ha észnél vagyok, itt megszedhetem magam - gondolta. Cathy a kanapén ült, rádiót hallgatott, amikor meghallotta, hogy a levélbedobó nyíláson keresztül valaki halkan a nevén szólítja. - Te vagy az, Eamonn? - Amint kiment az előszobába, ismét meghallotta a fiú hangját.
-Nyisd már ki az ajtót, te buta liba! Nem muszáj mindenkinek megtudni, hogy itt vagyok, Cathy. Csendben légy, könyörgöm. Cathy levette a biztonsági láncot az ajtóról és beengedte. Elég volt egy pillantást vetnie az arcára, rögtön látta, hogy bajban van. Nagy bajban. - Mi történt? - kérdezte halkan. Eamonn Cathyre nézett, és csak ekkor jött rá, milyen kicsi még valójában ez a lány. A szokásos magas sarkú cipője nélkül még százhatvan centi sem volt. Ez a tündéri arc csupa szem, két hatalmas kék szem, és rózsás ajak. Miután észrevette, hogy könny szökött a lány szemébe, elmosolyodott, mert tudta, a szavaitól ijedt meg ennyire. - Megcsináltam, Cath! Csak megcsináltam végül! Ott vagyok, kislány! Fönt vagyok a csúcson - mondta, s a mennyezet felé mutatott. A lány üres tekintettel nézett rá. - Mit követtél el, Eamonn? Arcát Cathy arcához szorítva a fiú halkan a fülébe súgta. - Kinyírtam James Cartert. Agyonlőttem azt a rohadt tetűt. - Cathy tágra nyílt kék szemmel bámult rá. - Te viccelsz. Úristen, mondd, hogy csak viccelsz! A fiú átsétált az első szobába, ledobta magát a kanapéra és kinyújtott lábbal elterpeszkedett rajta. - Ez nem vicc, Cathy. Ő kereste magának a bajt. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Húgocskám, ne tudd meg, pont a szeme közepébe - mondta, s kinyújtotta a mutatóujját, mintha fegyver lenne a kezében. A kislány felé mutatott. - Beng, beng, csak ennyi volt, kislány. Mintha megfésülnéd a hajadat, pontosan ilyen egyszerű. Cathy csak nézte, nézte, és remélte, hogy csupán álmodik. - Te tisztára megőrültél. Ugye, csak ugratsz? Ha vicc, akkor hülye vicc, én ezt egyáltalán nem tartom humorosnak, Eamonn. Kifordul tőle a belem. Agyonlőni valakit... Mi jön még ezután?! - A lány megpróbált nevetni, holott mindvégig tudta, a fiú igazat mond, de egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy valóban megtette. Eamonn elnevette magát, őszinte, szívből jövő nevetéssel. - Most már bekerültem közéjük, Cathy. Hát nem érted? Most már vér tapad a kezemhez, kislány. Fel fognak bérelni, én leszek a fő emberük. Révbe jutottam. - Gyorsan felült, a kislány szemébe nézett és hozzátette. -Én már sínen vagyok, Cathy. A lány olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy a haja egészen beborította az arcát. -Nem vagy te sehol, te hülye seggfej. Úton vagy ahhoz, hogy a nyakadra tekerjék a kötelet. James Carter még csak tizenöt éves volt. Tizenöt, a seggén volt a tojáshéj. Mindketten gyerekek vagytok még, Eamonn - gyerekek. Nem számít, tökmindegy, hogy mi mit hiszünk, fogalmunk sincs még a valódi életről. Azt mondod, elvetted az életét, és úgy röhögsz itt, mint egy fakutya. Mintha valami vicc lenne. - A kislány hangja elcsuklott, próbálta visszafojtani a könnyeit. - James Carter még nálunk is rosszabb helyzetben volt. Ő a legidősebb, és kilencen vannak testvérek. Az anyjának szüksége volt a keresetére. Azt hiszed, te mindent tudsz, közben nem tudsz semmit! Mindig csak te, Eamonn, neked csak az számít, hogy te mit akarsz. Csak az számít, amit te akarsz, és ez itt a lényeg. Lelőtted azt a szerencsétlen James Cartert, és ő meghalt, te pedig idejössz hozzám, és nyilván azt akarod, hogy alibit igazoljak neked. Mert ezért jöttél, vagy nem?
Eamonn kővé dermedve bámulta az előtte álló kislányt. Hát erre még a legvadabb álmaiban sem gondolt. Az ugyan megfordult a fejében, hogy a lány kicsit majd nyugtalan lesz, de abban biztos volt, hogy megérti őt, megérti, miért csinálta. - Szóval én nem tudok semmit, mi? Szerintem viszont tudok én eleget. Tudom, hogy amit én akarok, azt nem tudom megteremteni abból, hogy naphosszat a dokkban rakkolok. Igazi gazdagságot akarok teremteni magamnak, igazi emberek között. Jó kocsit szeretnék, ruhákat, és egy rendes kéglit. Azt akarom, hogy ha végigmegyek az utcán, összesúgjanak a hátam mögött az emberek és tiszteljenek, ne pedig azt mondják, hogy egy részeges ír dokkmunkás fia vagyok. Felemelt fejjel akarok járni az emberek között. Azt akarom, hogy felnézzenek rám, Cathy. Csak annyit szeretnék, ami minden embernek a születésénél fogva jár. Lenni akarok valaki, mégpedig egy fontos valaki fakadt ki hangosan, kétségbeesetten. -James Carter meg le van szarva. Könnyen előfordulhatott volna, hogy engem ér a golyó, és nem őt. Ő is ugyanazt akarta, amit én, bogaram, és hozzám hasonlóan a maga módján mindent meg is tett ezért. Cathy a fiú tekintetét bámulta. Itatta a szemében gyúló tüzeket, az arcán végighúzódó sötét árnyékot. Nézte a fiú erőt sugárzó homlokát és az állát, egyre markánsabb arcvonásait. Szomorúan csóválta a fejét, s lenyelte a kikívánkozó szavakat. Legszívesebben üvöltött volna vele. Eamonn levágódott a kanapéra, s idegesen piszkálta a tenyerén lévő sebhelyet, aztán húzkodni kezdte a lószőrt a kanapéból, ám ekkor már mindketten észrevették, hogy rettenetesen remeg a keze. - Mégis, mit akarsz, Cathy? Úgy akarod végezni, mint az anyád? Néhány fontért lefekszel a kikötőben minden Tommal, Dickkel és Harryvel? Mert ha nem leszel észnél, akkor rád is ilyen élet vár. Nézz csak körül, hány ilyen éjszakai pillangó van itt a környéken, mi? Na meg az úgynevezett „rendes férjes asszonyok", akiknek még gyerekük is van. Lenézik Madge-et, de egy hajszálnyival sem jobbak nála. Egyik sem. Velünk is ugyanez fog történni, ha nem vigyázunk, és nem változtatunk a sorsunkon. A mi fajtánkra mindenhol úgy néznek, mint a cipőjükre ragadt kutyaszarra. A szemükben mi naplopó, tolvaj, semmirekellő népség vagyunk, akik örülhetünk, hogy fedél van a fejünk fölött és van mit ennünk. Éppen elégszer hallottam ezt, először az iskolában, most pedig a munkaközvetítőben. Én a magam részéről mindenből sokat akarok, nem csupán eleget. Akarok! Érted, Cathy? - Amikor az anyám meghalt, ezzel a tetves öreg trógerral maradtam. Magával cipelt minden szemét, mocskos helyre. Nap mint nap együtt kellett élnem vele, meg a szemét dolgaival. Vigyáznom kellett minden lépésemre, nehogy az új felesége kipenderítsen az ajtón. Minden éjjel azt kellett hallgatnom, hogy mit művelnek az ágyban. Azután amikor befejezték, hallgathattam a részeg horkolását. Ideges mozdulattal végigsimította a haját, mélyet sóhajtott, majd folytatta. - Az egyetlen kivezető út ebből a helyzetből: felfelé. A hozzánk hasonlónak pedig csak két választása marad, a bűnözés vagy a hadsereg. És meg kell mondanom neked, hogy én szarok a hadseregre. Ha Madge-en múlik, nem adok egy évet, te is a seggedet fogod riszálni kinn az utcán. Te is tudod, én is tudom. Én veled együtt akarok kitörni ebből. Te és én, kislány, mi ketten. Azért jöttem hozzád ma este, mert te állsz hozzám a
legközelebb. Te vagy az egyetlen, akivel törődöm. Nem csak azért jöttem ide, hogy alibit igazolj. Azt mások is megteszik. A fiú kis híján elsírta magát, erre Cathy mellé ült, gyengéden átölelte a vállát. Eamonn a kislány nyakába temette az arcát, és hagyta, hogy a kislány addig simogassa, amíg a szégyellni való zokogás abba nem marad. A tizenhat éves kemény férfiból ijedt kisfiú lett. Kézfejével megtörölte az orrát és elcsukló hangon mondta. - Cathy, ugyanilyen könnyen ott maradhattam volna én is, ugyanígy lelőhetett volna, és ezt te is tudod. Cathy odahúzta magához a fiút, behunyta a szemét. Eamonn azt tette, amit jónak gondolt, és ennek az ellenkezőjéről senki nem tudja őt meggyőzni. Amikor a fiú keze megállapodott a mellén, meg sem próbálta leállítani. Eamonnak szüksége volt rá, ezért nem számít, mit csinált, vagy hogy mit gondol ő maga, a fiú iránt érzett hűség minden más érzésnél erősebb benne. Eamonn a legszilárdabb pont az életében. Imádta őt. Nélküle semmivé válna. Megcsókolta a fiú feje búbját,és amikor megérezte magán a fiú simogató ujjait, köddé váltak a James Carterrel, a fegyverekkel és a rendőrökkel kapcsolatos gondolatai. Eamonnak szüksége volt rá. S ez bőven elég ahhoz, hogy mellé álljon. Ötödik fejezet Eamonn önelégült mosollyal nézett az apjára. - Te csináltad, vagy nem te voltál? - kérdezte az idős ember fáradt, feszült hangon. A fiú lassan, ingerlően bólogatott. - Na és, mi van, ha én csináltam? - Hangjában furcsán ötvöződött a gyermekes kivagyiság és a férfias bátorság. Eamonn Docherty a fiára nézett, és megérezte rajta a benne szunnyadó erőt. Egész életében csak egyvalakit szeretett, a gyermekét, a fiát. Bármilyen rossz embernek is tartották, a kurvázás és a verekedés volt a legnagyobb bűne, ennél tovább sohasem merészkedett. Ez a testéből sarjadt gyerek azonban egészen más dió. - Még mindig nem jöttél rá, hogy mit csináltál, fiam? A fiú flegmán vállat vont. A hatalmas kéz erre meglendült, és az ütés a meglepetés erejével hatva ledöntötte a székről a fiút. Hogy védekezzék a rá záporozó ütésekkel szemben, összezsugorodott és jobbra-balra gurult a padlón, hogy minél jobban kitérjen előlük. Miután elszállt a mérge, Eamonn Docherty a nappaliszoba falának dőlt, a kézfejével megtörölte izzadó arcát. - Ezért fellógatnak téged, fiam. Mondd, te teljesen hülye vagy? Akkora seggfej vagy, hogy azt hiszed, meg tudsz úszni egy gyilkosságot? A fiú a mahagóni ebédlőasztalba kapaszkodva lassan felállt, ujjai zsíros nyomokat hagytak a fényesre politúrozott felületen. Egymásra néztek, mint két harcra kész férfi, akik láthatóan tartanak egymástól. - Ez volt az utolsó eset, hogy kezet emeltél rám, apám! Legközelebb visszaütök. Egy ideig dermedten bámultak egymásra, megvárták, hogy elüljön a kitörni készülő vihar. Eamonn jólesően nyugtázta, hogy apja kapja félre először a tekintetét. - Te egy eszement bolond vagy, gyerek, ha azt hiszed, hogy meg-úszod.
Erre Eamonn elnevette magát. - Talán már meg is úsztam, fater. Már eltelt egy hét, és még egy fia zsarut nem láttam a környéken. Nem foglalkoznak ezek a Carter-félékkel, ugyanúgy, mint ahogy velünk sem foglalkoznának. Az Evening Standard lehozott róla két sort, de azóta semmi. Persze, a környékbeliekkel egész más a helyzet. Tulajdonképpen már ajánlottak is munkát. - Apja színeváltozását látva Eamonn izmai megfeszültek. -Az neked munka? Miféle munka az, mondd? Hátulról leütni öregasszonyokat, hogy elvegyétek a nyugdíjukat? Fegyveres rablás? És mi van azzal a szép tiszta munkával, amiről annyit papoltál mostanában, te tizenhat éves keményfiú?! Jézusom, segíts! Most már mindent értek. Eamonn figyelte, amint apja leroskad a székbe. Hirtelen csupán egy öregembert látott maga előtt, akiből mintha varázsütésre elszállt volna a korábban mindig benne szunnyadó harci kedv. Látszott rajta, hogy vereséget szenvedett, s a fiú, ahelyett hogy örült volna a győzelmének, megdöbbent. Az apja ugyanis egészen eddig a pillanatig a kemény, legyőzhetetlen férfit jelentette számára, ugyanúgy, mint mindenki másnak a környéken. Most pedig, tessék, itt van ez a lekvár ember összeomolva, összeroskadva, aki egyszerűen képtelen megérteni azt, hogy a fia mit tett és miért tette. - Dixonnál ajánlottak munkát. Egyelőre csak a bérleti díjakat kell összeszednem. Ez csak a kezdet. Ezzel már lehet kezdeni valamit, és én fogok is. Eamonn Docherty végigmérte a fiát. - Nagydarab, jóvágású, kék szemű, fekete hajú fiú, de annyi esze sincs, mint egy tyúknak. - Szóval bérleti díjakat fogsz begyűjteni, mi? Szép kis munka, nem mondom! Feltéve persze, ha nem kapnak el, vagy nem csapnak agyon. A testes ember előrehajolt székében, és szinte könyörgő hangon kérlelte a fiát. Tényleg ezt akarod, kisfiam? Szerettem volna, ha lesz belőled valaki. Egy rendes ember, fiam. Nem akartam, hogy olyan sors jusson neked is, mint nekem. Azt hittem, te megvetsz engem azért, mert nem lettem senki és semmi. Azt hittem, te ennél jobbra vágysz. - így is van, fater. Ezért vállaltam el ezt a munkát. Én nem akarom úgy végezni, mint te. Én nem fogok víg özvegyekkel hancúrozni csupán azért, hogy kikeféljem belőlük az utolsó néhány ruppójukat. Nem fogok nyitásra várva lebzselni a kocsma előtt, hogy aztán este hazamenjek és kegyelemkenyéren éljek. Nézd, fater, te is csak azt tetted, amire képes voltál. Te magad is azt akarod, hogy én ennél többre vigyem, én meg úgy látom, ez az egyetlen lehetőségem, hogy valóban többre vigyem. - Fiam! Neked egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalásod? Hogyan voltál képes azt a srácot agyonlőni? Eamonn erre is vállat vont. - Nincs bizony, egyáltalán nincs. Miért kellene, hogy az legyen? Neki se lett volna, ha fordítva sül el a dolog. Már majdnem tizenhét éves vagyok, fater. A saját lábamra akarok állni. Amiről te papolsz, az nekem nem jelent semmit. A legfurcsább az egészben, hogy nem is jelentett soha. Öreg, az én szememben te egy senki vagy, és szerintem mindenki máséban is. Maximum önmagadnak számítasz. Te persze marhára el vagy telve magaddal, s amióta az eszemet tudom, ez mindig is így volt. Én viszont mindig annak láttalak téged, aki valójában vagy. Egy nagydarab, ingyenélő ír trógernak. Madge-ből éltél, kihasználtad, ő
kereste neked a kocsmára való pénzt, lefeküdt fűvel-fával, utána meg lefeküdtél vele te is, pedig mindenről tudtál. Sokkal többre becsülöm őt, mint téged, fater. Mert Madge minden hibája ellenére nem akar másnak látszani, mint annak, ami. Ha reggelre meghalnál, még egy árva könnyet se ejtenék érted. Most legalább tudod, hogy hányadán állunk. Az idős férfi lehajtotta a fejét és a lába alatt a linóleumot nézte. Könnyek szöktek a szemébe, majd egy gyors mozdulattal megtörölte, mielőtt ismét a fiára nézett. - Én megtettem minden tőlem telhetőt, Eamonn. Fiam! Mi mindannyian a tőlünk telhető legjobbat tesszük. - Én is pontosan erről beszélek. Ami az egyik embernek hús, az a másiknak méreg. Nem? A hét végéig elköltözöm innen. Amint a férfi nézte, hogy a fia kimegy a szobából, rettenetes szomorúság fogta el. Érezte, hogy vereséget szenvedett. Valami egészen más életet képzelt el a fiának, és most be kellett látnia, hogy minden elképzelése reménytelenné vált. Lehet, hogy ő egy részeges, kötekedő szoknyavadász volt, de durva bűncselekményekbe soha nem keveredett. Azt az egy-két piti kikötői lopást leszámítva. Itt van a tizenhat éves fia, aki azzal alapozta meg bűnözői karrierjét, hogy megölte egyik tizenéves társát. A férfi tisztában volt vele, hogy a gyilkosságoknak ezzel nem szakad vége. Ettől a pillanattól kezdve az ifjabb Eamonn törvényen kívüliként fog élni, és üldözött zsiványként fog meghalni. Úgy látszik, ez a sorsa, és ebben senki emberfia nem tudja őt megakadályozni. Madge nagyon boldog volt, és normális körülmények között Cathy ilyenkor szinte a fellegekben járt. Ehelyett azonban a kislány zárkózott volt, ideges. Miközben a gyerek teát és pirítóst készített a konyhában, Madge észrevette a szeme körül húzódó árnyékokat és a sápadt arcot. - Biztos, hogy minden rendben van, drágám? Cathy bágyadtan elmosolyodott. - Már századszor mondom, anyu. Persze, hogy rendben van. De ne faggass folyton, egyszerűen fáradt vagyok, ez minden. -Eamonnról van szó? Bántott? Biztos, hogy miatta vagy ilyen rosszkedvű. Egész héten át se lépte itt a küszöböt. Nagyon úgy néz ki, mintha lett volna köztetek egy kis etyepetye. Cathy mindent elkövetett, hogy ne kelljen az anyja felé néznie, mert tudta, hogy a fürkésző kék szeme azon nyomban kiolvasná még a legrejtettebb gondolatait is. Sok mindent rá lehetett fogni ugyan Madge Connorra, és időnként szégyenletes módon rá sem hederített a lányára, de ha valamit nagyon meg akart tudni, akkor előbb-utóbb kiszedte belőle. -Azt sem tudom, miről beszélsz, anyu. Láttam már mostanában épp eleget. -Nos, éppen ez az kislányom, sokkal többet látod, mint szeretném. Elég jól ismerem a dörgést, úgyhogy ne próbálj hülyét csinálni belőlem, légy szíves. Ha ő tette hidegre Cartert, akkor máris a nyaka körül érezheti a kötelet. Ne keveredj bele, aranyom. Cathy szeme villant, mint az acél, és azonnal ráförmedt az anyjára. - Mit tudsz te bármiről is? Itt volt velem végig, és ha jönnek a zsaruk és bekopognak az ajtón, akkor nekik is ugyanezt fogom mondani. A kurva életbe, anyu! Mindenki más jöhetne nekem ezzel a süket szöveggel, csak te nem. Olyan közel
állt hozzád, mintha a fiad lett volna. Ha az apja keveredett volna slamasztikába, minden követ megmozgatnál, hogy kirángasd belőle. Madge változatlan nyugalommal szürcsölte a teáját, s csak mosolygott, amivel még jobban felidegesítette a már amúgy is nagyon ingerült kislányt. - Az apja minden tetves hibája ellenére soha nem került ilyen slamasztikába, ahogy voltál kedves fogalmazni. Az a fiú egy született bűnöző. Minél előbb elhiszed ezt nekem, annál könnyebb lesz majd az életed. Hidd el, hajszálpontosan tudom, hogy miről beszélek. Ő ma már nem csupán egy vagány tinédzser, akiből tizenkettő egy tucat, hanem nagymenő bűnöző, aki ha kell, öl. A nagymenőkre pedig itt egyetlen sors vár: mindenki az ő seggüket akarja szétrúgni. Jobb, ha ezt észben tartod te is. Ma még úgy néz ki, hogy övé a világ, de ez a helyzet egyik napról a másikra megváltozhat. Te is tudod, milyen az élet az East Enden. Az a Carter gyerek is ír volt, és az írek összetartanak. Nem olyanok, mint a londoniak. Cathy hangosan pattogtatta az ujjait, ami egyértelműen jelezte, hogy rendkívül ideges. - De hiszen ő is ír, anyu, hát nem tudod? Tudnod kéne, hiszen elég sokáig kitartottad a faterját. Madge elnevette magát, kezdett visszatérni a humorérzéke. - Mintha kicsit magas lovon ülnénk ma, kisasszony, nem gondolod? Egyébként meg ki a francot érdekel ez az egész? Ha jönnek a zsaruk és a környéken szaglásznak, tudod nagyon jól, hogy kiállok a fiú mellett, de azt azért nem szeretném, ha túlságosan belebonyolódnál ebbe az ügybe. Tudom én azt, hogy nem vagyok az év legjobb édesanyja, de a magam módján azért törődöm veled. Cathy felkapta a csészéjét, ivott egy kortyot. - Fura egy nő vagy te, anyu. Igazából gyűlölnöm kéne téged, néha gyűlöllek is, de soha nem tart sokáig. A végén mindig megnevettetsz. Néha úgy érzem magam, mintha én lennék az anya, te meg a gyerekem. Madge a kislány csinos arcát nézte és elmosolyodott. Igazi, őszinte mosoly volt, egészen kisimultak tőle durva vonásai, arca kipirult, elkerekedett, mint egy igazi ír nőé. - Tudom, hogy nem volt valami fényes gyerekkorod, csillagom, de én olyan vagyok, amilyen. Mint szegény anyám szokta mondani, nem változhatom folyton, mivel csak egy luk van a seggemen. Azt azért szeretném, ha egyszer és mindenkorra megtanulnád, hogy az élet nagyon bonyolult dolog, nem habostorta. Ettől Cathynek támadt nevethetnékje. Az őszinte, túláradó kacagásba azonban némi idegesség vegyült. - Hát, ebben igazad van, anyu. Hogy a csudában lehetne az, amikor veled kell együtt élnem! Ezen már együtt nevettek, a béke láthatóan helyreállt köztük, de Madge életében először féltette a lányát, és ez különös érzés volt. Rádöbbent, hogy korábban soha nem kellett odafigyelnie a gyerekére. Cathy Connor nemsokára tizenhárom éves, s ennek ellenére mindig ő figyelt az anyjára. Kijózanító gondolat volt. Ifjabb Eamonn izgatottan nézte az előtte görnyedő férfit. Átható kámforszag terjengett a levegőben, és a fiú érezte, hogy az orrfacsaró bűztől felfordul a gyomra, kiszárad a
szája. Mélyről jövő krákogó hangot hallott a törülköző alól, majd a férfi kidugta a fejét és a váladékot beleköpte a mellette álló apró csészébe. - Kurva szarul érzem magam. Látod, öreg, ezt teszi velünk a dohányzás. Jobb, ha leszoksz. Most legalább kijött belőlem az a marha sok korom meg füst, amit az elmúlt pár hónapban beszívtam. Eamonn bólintott, de csak nagyon óvatosan, mert minden erejét össze kellett szednie, hogy benne maradjon a kikívánkozó reggelije. A férfi türelmetlen mozdulattal félrelökte a gőzölgő mosdótálat, mire a víz szanaszét fröccsent belőle. - Azt beszélik, hogy te tetted hidegre James Cartert. Igaz ez? Eamonn az előtte pöffeszkedő rosszarcú férfira nézett, kicsit töprengett, hogy mit válaszoljon, majd bólintott. - Igen, Mr. Dixon. A férfi elnevette magát. Hófehér zsebkendőjével megtörölte izzadó arcát, majd azt mondta: - Te kis seggfej, kurva bátor vagy, mi? De jó, nem bánom. Az ajánlat még mindig áll, ha akarod, tied az állás. Kicsit meglepett ugyan, hogy még nem vagy tizenhét éves, mert a termeted megvan hozzá. Szükségem van új emberekre, szeretek új arcokat látni magam körül. Ez tartja mozgásban a dolgokat. A cég egyre nagyobb lesz, egyre terjeszkedik, ezért nekem egyre több emberre van szükségem. Azért egy dolgot jó, ha megjegyzel magadnak - mondta, s sokat sejtetően előrehajolt az asztal fölött. Soha ne vágyj arra, ami az enyém, rendben van? Ha azt mondom neked, hogy fuss, akkor fuss. Ha azt mondom, told le a gatyád és szarj az asztalra, akkor megteszed. Értve? Amit mondok, azt teszed. Ha bármi gondod van a játékszabályokkal, akkor most szólj. Ki nem állhatom a hülye embereket. Eamonn bólintott, láthatóan örült, hogy bekerült az igazi alvilágba. Boldog volt még a gondolattól is, hogy végre valaki lett. Nagymenő. A Dixon-banda tagja. Ismert ember. - Még egy dolog, fiú. A zsaruk az elkövetkezendő néhány napban szaglászni fognak körülötted. Át fogod vészelni. A hallgatás fala most már téged is körbevesz, mert a védelmem alatt állsz. De nehogy átverj. Légy kedves a zsarukhoz, légy udvarias, segítőkész. Lökd nekik a rizsát, szívasd meg őket. De bármit mondanak is, te mindent tagadsz. Megértettél? Dixon cigarettára gyújtott, mire olyan köhögési roham tört rá, hogy kis híján megfulladt. Céklavörös lett az arca. -Úgy döntöttem, hogy az adósságbehajtó üzletbe veszlek be. Rendben? Érted a logikáját a dolognak? Tudod, hogy megy a buli? Tudod, hogyan vásároljuk fel az adósságokat? Eamonn megrázta a fejét. - Nem, Mr. Dixon. A férfi elmosolyodott, a sárga fogai között kieresztett füst lomhán felkúszott borzas üstöke felé. - Mr. Dixon, he? Jól van, fiú. Szeretem, ha megadják a tiszteletet. A tiszteletet mindazonáltal ki kell érdemelni, fiam. Ezt sose feledd. Azt pedig ezzel tudod kivívni magadnak -mondta, s az öklét rázva behajlította félelmetes karját. - Normális ember nem köt bele nála erősebbe. Persze nemcsak a kajak számít, hanem az is, hogy mi van a fejedben. Résen kell lenned, mert egyikmásik kis bunkó rajtad akarja majd kipróbálni az erejét. Gondolom, te is ismered ezt a vagánykodó típust, nem?
Aztán mintha csak illusztrálni akarta volna mondanivalója lényegét, apró mozdulatokkal megütögette a homlokát, majd mézesmázos hangon folytatta az okítást. Mintha az időjárásról, vagy valami hasonlóan hétköznapi dologról beszélt volna. - Mit is akartam mondani? Ja, igen. Szóval az adósságok felvásárlása. Mondjuk tartozol valakinek öt lepedővel és nem akarod megadni. Leszarod, hogy kérik, könyörögnek, egyszerűen azt mondod nekik, hogy húzzanak el. Egy idő után elege lesz belőled, és akkor eljön hozzám. Én pedig fogom magam, és megveszem az adósságot tőle, mondjuk úgy két rongyért. A macskajancsi persze boldog, mert két rongy még mindig jobb, mint a semmi. Tehát én beléd invesztáltam két darab ezrest. így varázsütésre az én adósom lettél. Ugyanis én helyetted rendeztem a tartozást. Ezért aztán szépen elsétálok hozzád, és megkérem tőled a hét darab ezrest. Az ötöt, amivel a mókusnak tartoztál, és a kettőt, amit voltam oly kegyes megadni helyetted. Szóval odaküldök hozzád valakit, hogy beszélje meg veled a dolgot. Ha két héten belül megkapom a hét rongyot, akkor móka, kacagás. Ha nem, akkor heti száz font a kamat. Ezért aztán érdekelt vagy, hogy mielőbb fizess, mert néhány hét után valóban kezdek nyugtalankodni. Na mármost, itt lépsz be a képbe az emberemként, kisfiam. Ugyanis akkor odaküldöm egyik barátomat, hogy üljön le veled még egyszer tisztázni a kérdést. Neked ez lesz majd a feladatod, érted? Lehet, hogy azt mondom, törd el a fószer egyik kezét vagy lábát. Szélsőséges esetben esetleg agyon is lövethetem. Én ugyan azt mondtam az imént, hogy szélsőséges esetben, de az azért elég gyakran előfordul ám! Bár nem szívesen nyúlok ilyen durva eszközhöz, néha példát kell statuálnom, érted? Végül is beléjük öltem a pénzemet, és a pénzem, az bizony joggal nyugtalanít engem, nem igaz? - A pénz az isten, és ezt sose felejtsd el, fiam. Egyszersmind minden rossznak a forrása is, hála a jóistennek, különben mi mindannyian koldusbotra jutnánk. - Jót nevetett a saját viccén, amitől újabb köhögési roham rázta meg. - Nos, ezek után úgy érzed, hogy megértetted a dolog lényegét? Eamonn bólintott. - Igen, Mr. Dixon. A férfi elmosolyodott. - Nos, azt már tudjuk, hogy tudsz bánni a fegyverrel, tehát emiatt nem kell aggódnom. Marcus Devlin mellé osztalak be. Keménykezű ír gyerek, ő majd megmutatja neked, hogyan működik a dolog. Két hét múlva kezded a munkát. Ennyi idő elég lesz a zsaruknak, hogy lenyugodjanak. Ennél világosabban nem beszélhetek. Értve vagyok? Eamonn ismét bólintott, majd mély meghajlással jelezte, nagyon elégedett az egyéb csábító üzletágak mellett pénzbehajtással, védelmi zsarolással és lányok futtatásával foglalkozó Danny Dixon iránta tanúsított nyíltságával, őszinteségével. Dixon elővette a pénztárcáját, kihúzott belőle három darab húszfontos bankjegyet, s a fiú elé helyezte. - Ez a pénz azt jelenti, fiam, hogy a tulajdonom vagy. Mielőtt elteszed, ezt vésd jól az eszedbe. Birtokollak, szőröstül-bőröstül, mindenestül. Eamonn reszkető kézzel vette el a pénzt, és egyenesen az előtte álló ember szemébe nézett. - Köszönöm, Mr. Dixon. Dixon elmosolyodott. - Tisztelet és jó modor, nem rossz kombináció. - A pénzre mutatott. - Ezt úgy hívják, hogy foglaló. Azt jelenti, csak nekem dolgozol és senki
másnak. Értve? Most pedig menj, pihenj, vagy csinálj, amit akarsz. De ha hívlak, akkor a rendelkezésemre kell állnod. - Miből fogom megtudni, ha szüksége van rám, Mr. Dixon? A férfi ismét elnevette magát. - Meg fogod tudni. Most pedig nyomás, majd hívlak, ha kellesz. Hatvan ruppóm van a zsebedben, úgyhogy elég hamar hallani fogsz felőlem. Eamonn felállt és kinyújtotta a kezét. - Öröm volt önnel üzletet kötni, uram. Danny Dixon megrázta a fejét. - Nem csináltunk mi még semmiféle üzletet, fiam. Egyelőre még csak annyi történt, hogy adtam neked egy keveset a nehezen megkeresett pénzemből. - Mutatóujjával Eamonn mellére bökött. - Te vagy az, aki itt üzletet fogsz kötni, fiam. Mégpedig az én üzletemet. Most már benne vagy a buliban, úgyhogy hívlak, ha kellesz. Eamonn szinte ujjongva ment ki a szobából. Végül csak lett belőle valaki. Nem akárki, nagymenő. Miközben kisétált a Bethnal Greenben lévő kis kertes házból, egyfolytában vigyorgott, mint a telihold, és önfeledten adta át magát az érzelmeinek. Hála James Carternek, bekerült a nagy csapatba, és ameddig lehet, benn is fog maradni. Carter volt az ugródeszka a jobb élethez vezető úton. Ezek után pláne nem érzett lelkiismeretfurdalást a gyilkosság miatt. Úgy érezte, nem is kerülhetett volna rá sor ennél kedvezőbb időpontban. Madge dolgozni volt, Cathy pedig éppen kipihente a nap fáradalmait, amikor valaki hangosan dörömbölni kezdett az ajtón. A zaj sokkolóan hatott a csendes lakásban, s Cathy rémülten ugrott fel a kanapéról. - Nyisd már ki az ajtót, Cathy! Engedj be, szerelmem. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint megismerte Eamonn hangját. Az ajtóhoz szaladt és széles mosollyal az arcán kitárta. - Úgy dörömböltél azon a rohadt ajtón, hogy már azt hittem, a zsaruk jöttek. A fiú karja közé kapta a kislányt, és a sarkával berúgta az ajtót. Megölelgette, beszívta a Max Factor és a rózsaillatú kölni ismerős illatát. Még mindig a karja közt tartva bevitte az első szobába és a kanapéra fektette, közben a száját le sem vette a kislány ajkáról. Cathy whisky és sör ízét érezte, amint viszonozta Eamonn mohó csókjait. Félrefordította a fejét, és tiltakozni próbált. - Hiszen te beseggeltél, Eamonn! A fiú térdével szétfeszítette a lány lábát, befészkelte magát a combja közé, és ismét csókolni kezdte. Vadul, követelőzőn. A keze alig tudott betelni a lány testének érintésével. - Ó, Cathy, szerelmem... - suttogta olyan halkan, mintha a hangja a lelke mélyéből jött volna. Egyszerre volt könyörgő és követelőző. Felhúzta a lány csipkés blúzát és harapdálni kezdte a mellét, durván, mohón, miközben Cathy megpróbált menekülni a szorításából. - Eamonn, az isten szerelmére, ez fáj. A kislányt szemmel láthatóan zavarta, hogy a villanyfénynél fedetlenül maradt a keble, ezért ismét megpróbálta eltolni magától a fiút. Az italtól és a nemi vágytól feltüzelt Eamonn ekkor már szinte ordított. - Ma este ne tolj el magadtól! - Egyik kezével a kislány lába közé nyúlt, leszakította a bugyiját, s az ujját
megpróbálta bedugni a testébe. Észre sem vette, hogy a lány izmai megfeszülnek a mérhetetlen fájdalomtól. - Nyugi, Cathy, élvezni fogod, meglátod. Csak nyugi. - Kissé hátrébb lépett, letérdelt és a fejét beerőszakolva a lába közé, a nyelvével próbálta megnedvesíteni. Cathy a hajánál fogva akart megszabadulni tőle, ám Eamonn lefogta a kezét, így mozdulni sem tudott a szorításból. A fiú nem hagyta abba, Cathy tehetetlenségében elsírta magát. Ideoda dobálta a csípőjét, és még egyszer megpróbált kiszabadulni a szorításból. - Hagyd abba, Eamonn! Megrémítesz, fáj, amit csinálsz! Eamonn felemelte a fejét és a lányra mosolygott. - Legalább úgy fogod élvezni te is, mint én, majd meglátod. Tudod, hogy szeretlek, Cathy. Most pedig feküdj nyugodtan és hagyd, hogy csináljam. - Kigombolta a nadrágját, egészen a térdéig letolta. Cathy úgy bámult rá, mintha még sohasem látta volna. Egy új Eamonnt látott maga előtt. Egy ijesztő, vad és kegyetlen Eamonnt. -Kérlek, ne... A könyörgés nem hatott, a fiú durván, kíméletlenül a kislányba hatolt. A teljes önkívületben lévő fiú nyers erővel söpörte el a lány ellenállását. Cathy mérhetetlen fájdalmat érzett. A fiú mozgása felgyorsult, nyögött, hörögni kezdett. A lány az arcába köpött, majd teljes erővel végighúzta a körmét a fiú arcán. Vérző arcával mit sem törődve Eamonn ismét lenyomta a kanapéra, s miközben őrült, vad szenvedély-lyel újra és újra durván, erővel beléhatolt, merev tekintettel a lány szemét fürkészte, aki minden maradék erejét összeszedve próbálta őt megállítani. A fiú ettől még jobban megvadult. Az orgazmus közeledtekor a teste megfeszült. Cathy szinte kibírhatatlan fájdalmat érzett, amint Eamonn egyre erőszakosabban, egyre vadabbul hatolt belé. Aztán a mozgása egyszer csak lelassult. Cathy forró nedvességet érzett a combján, a fiú teste elernyedt és teljes súlyával ránehezedett. A kislány zokogni kezdett és eltolta őt magától. A félelemtől és a fájdalomtól hisztérikus sírásban tört ki. Szinte kibírhatatlan fájdalmat érzett a lába között, csípője elzsibbadt, mozdulni sem tudott. Eamonn feltérdelt, néhány másodpercig úgy nézett a lányra, mintha el sem akarta volna hinni, hogy mi történt. Cathy összekuporodott a kanapén. Eamonn csak nézte, hogy milyen kicsi és milyen törékeny. Megrémült a lány hófehér combjára kenődött vér látványától. Cathy vállára tette a kezét, majd bűnbánó arckifejezéssel azt mondta: -Cathy... sajnálom, ne haragudj! A lány gyilkos pillantást vetett rá. - Tűnj el innen, Eamonn. Pusztulj a szemem elől sziszegte. Eamonn felemelte a kezét, hogy megsimogassa az arcát, de ő félrerántotta magát és a karját védekezően maga elé tartotta. Eamonn csak ekkor döbbent rá, hogy milyen brutális dolgot művelt. A lány mozdulataiból áradó félelem kijózanította. Felemelte, mint egy kisbabát, vigasztalni próbálta, egy kicsit dédelgetni, de akkor a lány elemi erővel szembeszállt vele. Rúgta, harapta, köpte, karmolta, apró öklével teljes erővel ütötte, ahol csak érte. -Te csirkefogó, te piszok, rohadt csirkefogó! Takarodj innen! - A kislánynak sikerült kiszabadulnia a szorításából és lekászálódott az ágyról. Amikor a fiú megragadta a karját, sikoltozni kezdett.
A szomszéd átdörömbölt a falon, s ettől mindketten kővé dermedtek. - Fejezzétek már be azt a kurva ricsajozást odaát! Szeretnék végre aludni! Eamonn magához húzta a kislányt, szorosan átölelte és halkan suttogni kezdett a fülébe, simogatta az arcát, próbálta megnyugtatni. Próbált valami elfogadható észérvet találni arra, amit a kislánnyal és saját magával tett. Amint Cathy sírni kezdett, a fiú rájött, hogy valami olyasmit vett el tőle, ami egyedül a lányé volt. Rögtön rájött, annak ellenére, hogy az italtól még nem látott egészen tisztán. Azt is tudta, hogy a lány ezt soha nem fogja megbocsátani neki. Végül felemelte, átvitte a hálószobába, és gyengéden lefektette az ágyára. - Cathy drágám, légy szíves, ne sírj. Nagyon sajnálom, amit tettem, szerelmem. Rendben van? Tényleg nagyon sajnálom. Nem tudom, mi történt velem, de olyan nagyszerű napom volt... - Összevissza beszélt, és tisztában volt ezzel. - Tudod, Cathy, az a helyzet, hogy megkaptam a munkát. A Dixontól kapott pénz maradékát előhúzta a zsebéből, és az ágyra tette. - Tessék, a tiéd lehet. Nézd, több mint ötven font. Neked adom, Cathy. Vegyél belőle magadnak valamit... A kislány zokogva söpörte le az ágyról a pénzt. -Takarodj innen, Eamonn, takarodj innen! Menj el innen, légy szíves, hagyjál engem békén! - A szeme vörös volt és feldagadt, az arca elgyötört, még a haja is élettelennek tűnt. Az ajka felduzzadt és felhasadt a fiú mohó csókjaitól, teljesen deformálódott. Nagyon csúnya látványt nyújtott, s Eamonn tudta, hogy mindezért ő a felelős. Kívül és belül egyaránt elcsúfította Cathyt. - Egyedül szeretnék maradni, légy szíves menj el! A fiú becsatolta a nadrágszíját és felszedte a padlóról a pénzt. A kézfejével megtörölte az arcát és csak akkor vette észre, hogy vérzik. Ettől kicsit begurult, de gyorsan elszállt a mérge. Megnézte magát a tükörben, jó néhány vörös csík barázdált végig az ábrázatán, s a látványtól megint felszaladt benne a pumpa, szitkozódni kezdett. - Az ég szerelmére, Cathy. Úgy viselkedsz, mintha nem is ismernénk egymást. Most mi ütött beléd?! Már bocsánatot kértem, mit akarsz még? - fakadt ki. Tudta, hogy csak a látszat kedvéért hőzöng, s sokkal inkább saját maga előtt akarja igazolni a tettét, mintsem a lány előtt. Még önmaga számára is meglepetés volt, hogy továbbra is a saját hangját hallja. - Meglátod, legközelebb jobb lesz, szerelmem. Akkor már tudni fogod, hogy milyen, mire számíthatsz. Először mindig nehéz becsalogatni a mackót a málnásba, de majd megszokod... Aztán hirtelen témát váltott. - Cathy, légy szíves, ne csináld ezt, kérlek... Nem tudott tovább színlelni. Megbocsáthatatlan dolgot cselekedett, bántotta Cathyt. Muszáj, hogy a lány mégis megbocsásson neki, nem tehet mást, mert különben a kivívott diadal nem ér semmit. A lány nélkül megvert, megalázott kisgyerek lesz újra. - Nem tudom, mivel tehetném jóvá, Cathy. Mondd meg, hogy mit tegyek, szerelmem, és megteszem - térdelt az ágy elé és arcát zokogva beletemette az összegyűrt ágyneműbe, hogy ne látszódjanak a szeméből patakzó könnyek. Szinte egy egész örökkévalóságnak tetsző idő után a lány végül a fejére tette a kezét. Eamonn felnézett Cathy hófehér arcára, s szinte megdöbbent attól, amit hallott. - Ne sírj, Eamonn! Menj haza, kérlek!
Végre megérintette. Ez azt jelenti, hogy félig-meddig már visszaszerezte őt, s ezt mindketten tudták. Lassan a lány dereka köré fonta a karját, odafeküdt mellé, magához szorította és együtt sírtak. Amikor Cathy már mindkét karjával átölelte és odabújt hozzá, a fiú hihetetlen megkönnyebbülést érzett. Szorosan összebújva feküdtek egy ideig, míg végül elapadtak a könnyeik, s csak a szívük dobbanását és a lélegzetvételüket lehetett hallani a szobára telepedett néma csendben. A falakon egyre feljebb kúszott a sötétség, de ők még mindig egymás karjában feküdtek az ágyon. Aznap este átkeltek egy olyan hídon, amely még szorosabb kötelékkel fűzte őket egymáshoz. Két összetört gyerek, akik tudták, hogy egymáson kívül az égvilágon semmijük nincs és nem is volt soha. Eamonn akkor már tudta, hogy Cathy mindent megbocsát neki. Amint magához húzta a kislányt, elfogta a nőt birtokló férfira jellemző izgató érzés. Ugyanúgy birtokolta Cathyt, mint Dixon őt magát. Testestül-lelkestül, mindenestül. Hatodik fejezet - Biztos, hogy jól érzed magad, drágám? - kérdezte Madge a túl sok cigarettától és az italtól rekedt, halk hangon, amint késő este belépett a lánya szobájába. Cathy bólintott, eltakarta a szemét, hogy védekezzék a hirtelen világosság és a belső szobában bömbölő rádióból harsogó zene ellen. -Anya, menj vissza a pasidhoz mondta egy mély sóhajtás után. -Mondtam már, hogy jól vagyok, nincs semmi bajon. Tényleg. Madge a kislány sápadt, elgyötört arcába bámult, majd halkan, szinte suttogva kérdezte. - Csak nem megjött, aranyom? - Cathy megrázta a fejét. - Fáj a hasam, anyu, ez minden, különben jól vagyok. Madge néhány másodpercig az arcát kémlelte, majd a mennyezet felé emelt tekintettel kérdezte: - Csak nem hetyegtél egy kicsit Eamonn-nal, aranyom? Vagy mégis? Cathy felpattant az ágyon és kiabálni kezdett. -Nem megmondtam, hogy hagyjál békén?! Különben meg nem ketyegtem vele, de ha megtettem volna, neked akkor sem lenne rá alapod, hogy kritizálj engem. Komolyan mondom, hogy ne piszkálj, anyu! Már az is kész csoda, hogy nem állok kinn veled én is a placcon. Egyébként már így is sokan azt gondolják rólam. A kislány mérge ugyanolyan gyorsan elszállt, mint ahogy jött. Visszafeküdt az ágyra és fáradt, lemondó hangon folytatta. - Anyu, légy szíves hagyjál! Pocsékul érzem magam. Lehet, hogy kitör rajtam valami nyavalya. Madge felállt és éles hangon megjegyezte. - Remélem, hogy az a nyavalya nem egy teli hasra való kézből és lábból fog állni. - Fogd már be, anyám! Néha az idegeimre tudsz menni. - Cathy hangja olyan éllel csattant, hogy Madge szinte megrémült tőle. - Ne beszéljen velem ilyen hangon, kisasszony! Bármit gondolsz is rólam, azért én mégiscsak az anyád vagyok...
Cathy durván félbeszakította. - Milyen kár, hogy nem akkor gondolsz erre, amikor kinn vagy a placcon és idehozod a nyakamra a fél kikötőt. Az elcsattant pofon mindkettőjüket meglepte. Cathy olyan keserves zokogásban tört ki, hogy képtelen volt abbahagyni. A szeméből feltartóztathatatlanul patakzó könny végigfolyt az arcán, majd az ágyterítőre csorgott. Amint a lányát nézte, Madge-et eddig ismeretlen, szokatlan érzés kerítette hatalmába. Gyermekként egyáltalán nem értette meg Cathyt, de most, hogy nővé cseperedett, kezdett olyanná válni, mintha a testvére vagy a barátnője lenne. Nagyon bánta már, hogy ilyen csúnyán összekapott vele. - Sajnálom, kicsim. Le tudnám vágni a két kezemet. - Egy gyors mozdulattal magához szorította a kislányt. Átkarolták egymást és sírtak. Madge tőle szokatlan anyáskodó mozdulatokkal megsimogatta Cathy keskeny hátát, és vigasztaló szavakat suttogott a fülébe. - Nagyon sajnálom, Cathy. Tényleg nagyon sajnálom, kincsem. A kislánynak nagyon jó érzés volt megbújni anyja ölelő karjában, ezért ő is viszonozta az ölelést, mintha soha nem akarná őt elengedni. - Én is nagyon szeretlek, anyu. Sajnálom, hogy olyan zsémbes voltam. Madge elmosolyodott, bár a szeme még mindig csupa könny volt. Méghogy „zsémbes"! Kisgyermek kora óta ez volt Cathy kedvenc kifejezése, istenem, még egészen pöttöm kislány volt, csupa szem, csupa kéz és láb, gondolta. - Dehogy voltál „zsémbes", kincsem. Igazad volt abban, amit mondtál. Én csak egy kivénhedt lotyó vagyok. Ilyennek teremtett az Isten. De attól még nagyon szeretlek téged. A magam módján, persze, de nagyon-nagyon szeretlek. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és Ron csörtetett be a szobába. - Mi a fene történik itt, mi? Csak nem szülői értekezlet van? Na, emeld fel azt a nagy seggedet és cipeld ki a nappaliba, öreglány. Kezdem már odakinn olyan magányosnak érezni magam, mint egy erdei rabló. Madge felpattant és hangosan ráripakodott a férfira. - Fogd már be, Ron! Nem látod, hogy a lányom ki van készülve? - Miért, mi van vele? - kérdezte, majd lehajolt, Cathy felé fordult és megkérdezte. - Hát halljuk, mi történt veled, te kis sárkány? Cathy becsukta a szemét és felsóhajtott. - Anyu, takarítsd ki a szobámból! Ron az elfogyasztott ital és a sértés hatására felhúzta magát. - Mi az, hogy takarítsd ki a szobámból? Rólam beszélsz, ifjú hölgy? Mert ha igen, akkor jó ha tudod, hogy én vagyok az, aki momentán fedelet ad a fejetek fölé. Jó, ha ezt mindketten észben tartjátok. Odalépett az ágyhoz, mutatóujjával Cathy mellére bökve lassan, tagoltan folytatta. Az utcáról szedtem össze az anyádat és igazi profit csináltam belőle. Énvelem senki sem beszélhet így, főleg nem egy olyan valaki, akinek még a fenekén van a tojáshéj. Jobban tennéd, ha csukva tartaná azt a lepcses szádat, és nem ütnéd bele az orrodat úton-útfélen mindenbe. Madge felállt, húsos karját összefonta hatalmas keble alatt, és a lánya védelmére kelt. -Befejezted? - kérdezte nyugodt, kimért és távolságtartó hangon. Cathy már tapasztalatból tudta, hogy anyja ilyenkor bármelyik pillanatban robbanhat.
Ron azonban nem ismerte még Madge reakcióit, ezért változatlan intenzitással folytatta, ahol abbahagyta. - Már hogy a francba fejeztem volna be? Ha befejeztem, te leszel az első, aki megtudja, abban biztos lehetsz. Most pedig emeld a segged, húzzál át a másik szobába, és tölts nekem egy italt. Cathy tágra nyílt szemmel figyelte az anyját, és nem tudta volna megmondani, hogy mi lesz a következő reakciója - megcsókolja Ront, vagy megöli. A kislány döbbenten tapasztalta, hogy a csók győzött. Madge megfogta Ron karját és kivonszolta a szobából, közben incselkedve sikongatott. - Na jó, akkor gyere, nem bánom, igyunk egyet, azután hancúrozunk, jó? Ron kihúzta magát, megeresztett egy joviális mosolyt, és hagyta magát kicsalogatni Cathy szobájából. Madge hátrapillantott, a lányára kacsintott, majd erősen kifestett szemét a mennyezet felé fordította. Cathy visszafeküdt, összefonta a karját és keserveset sóhajtott. A kissé ittas és még mindig harcias Ron az étkezőben tovább nyaggat-ta Madget-et. - Úgy bánsz vele, mint egy porcelánbabával. Már régen kinn kellene lennie a placcon, nyugodtan bevállalhatna egy-két menetet. Ezzel a hajjal és ezzel a szemmel egy vagyont kereshetne. Csinos kis vagyont. - A kislány által megszerezhető pénz gondolatától szinte a szava is elállt. Igen, ez a kék szemű kis szöszi tündér egy kész főnyeremény lehetne. Tulajdonképpen szívesen vállalná, hogy személyesen töri be, bár az a mocsadék Docherty valószínűleg már megtette. Ez a gondolat kissé felbosszantotta. Madge töltött Ronnak egy jókora adag Scotch-ot, és becsukta a szemét. Ron szeme jó néhányszor megakadt már Cathy domborodó női idomain, de Madge nem sok jelentőséget tulajdonított ennek. Csakhogy Ron ezúttal a gondolatait szavakba öntötte, kimondta, s ettől Madge nem lett túlságosan boldog. - Ne beszélj így, Ron! - csattant fel Madge hangja acélos éllel. Rideg volt, kemény, szinte vágott, s aki ismerte, tudta, hogy ilyenkor jobb azonnal témát váltani. Ha ivott, időnként olyan volt, mint egy eszement őrült. A legtöbb kurvához hasonlóan sokáig magában tartotta a felgyülemlő feszültséget, de amikor úgy érezte, hogy elég, akkor elemi erővel tört ki belőle. - Jobb, ha őt kihagyod ebből, Ron - figyelmeztette. - A lány ki van borulva. Ráadásul, ha nem tudnád, a lányom. Ron hosszúkás, borvirágos arcából hatalmas horkantás hallatszott. - Milyen kár, hogy ezt nem akkor mondod, amikor a lányod úgy ri-szálja magát körülöttem, mint valami profi kurva. Pontosan úgy van kisminkelve, a didkója meg majdnem kiszúrja a ruháját... Hiába na, az anyja lánya. Madge a mellette álló férfira nézett, tekintetét végigjártatta kopaszodó fején, bűzlő száján, petyhüdt ajkán és gyászkeretes körmein, majd gondolkodás nélkül a képébe löttyintette az italát. -Honnan veszed a bátorságot?! Hogy merészelsz így beszélni a gyermekemről? Lehet, hogy nem vagyok egy mintaanya, sőt tudom, hogy nem vagyok az, de mégiscsak az én gyerekem. Az én húsom, az én vérem. Az én gyerekemről senki sem beszélhet ilyen hangon. Senki, megértetted?
Dühtől eltorzult arcával Ron képébe hajolva ordította. - Te kis abortuszmaradék! Nézd csak meg magad a tükörben, és akaszd fel magad egy húskampóra. Egy nagy rakás szar vagy! Te is és a hozzád hasonlók is. Még a saját árnyékotoktól is megijedtek. Gyáva vagy, gyáva szaralak. A lányomra fáj a fogad, mi? Az én kicsikémet akarod. Nem elég, hogy engem beleviszel a piszkos játékaidba? Most már azt akarod, hogy mindketten neked kurválkodjunk, igaz? Na, akkor ide figyelj! Még ha ki is küldeném az utcára, neked akkor sem engedném meg, hogy akár egy ujjal is hozzányúlj! Az a lány ötvenet, nem, százat ér az olyanokból, mint amilyen te vagy és a hozzád hasonlók, nagyfiú! Ő még lesz valaki. Eszelősen felnevetett, majd a férfi képébe vágta. - Mi a faszt gondolsz te magadról? Ki vagy te? A bádogból összetákolt lebujodtól vagy úgy elvarázsolva, vagy az ötcentis farkadtól? Mondd már meg, milyen hasznodat veheti egy igazi nő! Még egy hozzám hasonló kiöregedett kurva is többet érdemel. Az én Eamonnom legalább ki tudott elégíteni, vele legalább az ágyban jó volt. Tőled még a bizsergés se fog el soha. Italtól elborult tudata mélyén Madge érezte, hogy túllőtt a célon, de az alkohol tovább dolgozott, és megállíthatatlan belső folyamatot indított el. Összes elfojtott dühe, frusztráltsága a felszínre tört, s Ronra hárította át az önutálatból fakadó érzelemkitörést a saját elhibázott életéért, a sok átélt ocsmányságért. -Méghogy nekem előrelépés a klubod? - A hangja ekkor már szinte vágott. - Na ne röhögtesd ki magad! A dokkokban sokkal jobb pasikat szedtem fel, seggfej! Ami pedig téged illet: volt száznegyven centis matrózom, akitől jobban beindultam, mint tőled... Az a petyhüdt kis csökevény, csak nyögsz, sóhajtozol meg izzadsz; ennyit tudsz produkálni... Elég rád gondolni és máris felfordul a gyomrom. Na, most legalább megtudtad, hányadán állunk. Ron úgy bámult rá, mintha sose látta volna. Még egyetlen kurva sem beszélt vele így. Különösen azok nem, akiket ő futtatott. Nagyon feldühödött. A Madge arcán elcsattanó pofon ezzel együtt mindkettőjüket meglepte. Az igazi küzdelem azonban csak ekkor vette kezdetét. A termetes Madge méltó ellenfélnek bizonyult. Belemarkolt Ron hajába, és minden teketória nélkül odavonszolta a kanapéhoz, súlyos keblei az erőlködéstől kibuggyantak a ruhájából. Egész életében férfiakkal kellett megküzdenie, a verekedés hivatásának a része volt, s egyben a túlélés esélye. Ezúttal azonban személyes ügyről volt szó. Bosszúról. Egész életében kihasználták, és ez a tróger most a lányát is ki akarja használni. Vak gyűlöletet és féltékenységet érzett egyszerre. Érezte a megvetés erejét Ron és általában a férfiak iránt, s ez az érzés minden mást elhomályosított benne. A körmeit belemélyesztette Ron nyakába, a szemébe köpött. Ron ködös tekintettel Madge-re nézett, s rádöbbent, hogy a nő teljesen elveszítette az önuralmát, teljesen magánkívül van. Elmázolódott sminkjével, vizenyős, homályos szemével, az égszínkék szemhéjfestékkel úgy nézett ki, mint egy őrült. Madge tudata elszállt. Oly sok éves kizsákmányolás után elege lett és fellázadt. Ron az összes férfit testesítette meg egy személyben, sőt, azokat a decens „úri" nőket is, akik az évek során oly sokszor tettek rá epés megjegyzéseket. A pasikat - jókat, rosszakat egyaránt -, akik megve-tően nyomták kezébe a nyomorúságos garasokat a gyakran oly megalázó aktus ellentételezéseként.
Maradék erejét összeszedve Ronnak sikerült őt ellöknie magától. A lökés erejétől Madge átrepült a szoba túlsó sarkába, s hatalmas puf-fanással nekivágódott a falnak. Amint Ron feltápászkodott, Madge rémülten figyelte őt, a teste a talpától a feje búbjáig reszketett, mint a kocsonya. - Asszony, ezért kitekerem a nyakadat! - sziszegte a férfi, s lassan, fenyegetően megindult felé. Egyikük sem vette észre, hogy Cathy ott áll az ajtóban, s mindent lát. A kislány odarohant, és minden erejét összeszedve belemarkolt Ron hajába. -Hagyd békén az anyukámat! Engedd el! Az isten szerelmére, menj haza, Ron! A férfi könnyedén lerázta magáról a lányt. - Menj haza, ember. Anyu is berúgott, meg te is. Majd reggel visszajössz - könyörgött Cathy szinte visító, rémült hangon. A már oly sok mindent átélt Sullivanék ismét átüvöltöttek a falon. Már hozzászoktak az állandó zajhoz és ordítozáshoz, ezért nem tulajdonítottak az ügynek akkora jelentőséget, hogy az átkiabálásnál mélyebben beavatkozzanak. A kikapós feleségekhez hasonlóan a kurvák is olyan élőlények, akikre nem érdemes odafigyelni, de muszáj őket eltűrni. Az ilyen embereket hagyni kell, éljék a saját életüket, amíg be nem teljesedik a sorsuk. Ez a világ rendje. Ron hidegvérrel, módszeresen ütlegelte Madge-et. A sokkhatás elmúlt, ekkorra csupán a harag maradt meg belőle. Miközben Ron ütötte-verte, Madge összezsugorodott a padlón, hogy megpróbálja csökkenteni a támadási felületet. A kezével eltakarta a fejét, és hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Mint azok az emberek, akik pontosan tudják, mit kell tenniük, ha bántják őket. Az ütéseket az ernyedt test elnyeli, csak a megfeszülő izmok szenvednek el igazi fájdalmat. Madge hozzászokott a fájdalomhoz, mindennap együtt élt vele, mondhatni a munkaeszköze volt. A verés egyáltalán nem volt nagy dolog a számára. Cathy számára viszont igen. Az asztalról felkapta a kenyérvágó kést, Ron mögé lépett, és könyörögni kezdett, hogy ne bántsa az anyját. Látta a Madge testére záporozó ütéseket, s Ron, miután már csaknem teljesen kitöltötte a mérgét, egy utolsó rúgásra lendítette a lábát. Cathy ekkor vágta bele a kést a nyakába. Reflexszerű mozdulat volt. Csak azt akarta, hogy ne bántsa tovább az anyját. A kislány rémülten nézte, amint centiről centire felnyílik a bőr. Mintha lassított felvételen látta volna az eseményeket. Döbbenten bámulta a kezében lévő kést, s csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy mit tett. A hirtelen támadástól megzavart Ron meglepett arccal meredt az előtte álló lányra, látta döbbent tekintetét, reszkető kezét, majd szép lassan térdre ereszkedett és a nyakára szorította a kezét. Örökkévalóságnak tetsző idő után a vér lüktetve, sugárban kezdett fröcskölni a rettenetes sebből. A nyaki verőér félméteres nyalábokban lövellte magából a sötétbordó vért. A keze másodpercek alatt csurom vér lett. Gyorsan gyengülő szíve minden dobbanással újabb adag vért pumpált ki a testéből. Amint a meleg folyadék ráfröccsent, Cathy sikoltozni kezdett. Mintha egy másik emberből jött volna a hang, amely betöltötte az aprócska szobát. Madge csak nézte haldokló szeretőjét, aztán végtelennek tűnő idő után ő is sikoltozni kezdett.
Richard Gates felügyelő gyors, határozott, mondhatni durva mozdulatokkal átverekedte magát a szűk előszobában összezsúfolódott bámészkodók tömegén. - Jól van, elég lesz, kinézelődték végre magukat? Nyomás, ki innen, de csendben, ha lehet. Később mindenkit kihallgatok. Miután Fuller is belépett a lakásba, mindenkit kiterelt a folyosóra. Az ajtó előtt két egyenruhás rendőr posztolt, hogy távol tartsa a kíváncsiskodókat. Gates hátrasimította gyér haját, és belépett a szűk előszobába. A látvány mészárszékre emlékeztette. Hihetetlen volt. - Azt a kurva életbe! Mi történt itt?! - A fejében megforduló gondolatok szinte rögtön kibuggyantak a száján. A falakat vérnyomok borították, az előtte reszkető kislány is csurom vér volt. A fehér hálóingébe ivódott piros vér kísértetiesen obszcén látványt nyújtott. Kés volt a kezében. A felügyelő odalépett hozzá, a zsebéből előhúzott egy zsebkendőt, amivel megfogta a kést és gyengéd mozdulattal elvette tőle. A rémült szempár esdeklőn nézett rá. A rendőr legszívesebben a karjába vette volna a szemmel láthatóan oltalomra szoruló kis gyanúsítottat. Ehelyett azonban az asztalra tette a kést és ismét körülnézett a szobában. - Rendben van, Madge. Halljuk, mi történt itt? - Anyu, légy szíves! - szólalt meg a kislány cérnavékony hangon; mindenki kiérezhette belőle a könyörgést. Gates mélyet sóhajtott. Már évek óta ismerte Madge-et. Kölyökkora óta. A huszonkilenc éves Gates az East End legfiatalabb felügyelője volt, s oroszlánkörmeit a Madge-hez és a stricijeikhez hasonló alakokon élesítette ki. Valami megmagyarázhatatlan barátság alakult ki közte és az ellenfelei között, amiből időnként furcsa módon kölcsönösen hasznot húzhattak. A kurvák született besúgók, mindenre hajlandók, hogy mentsék a seggüket. Gates arcára kiült egy torz mosoly. - Ki ez a fickó? - kérdezte, s a cipője orrával megbökte az ernyedt testet. - Nem a pasid, ugye? A stricid? Én úgy tudom, Ronnie rendesen melózott. Fuller őrmester megeresztett egy bölcs észrevételt. - Úgy tűnik, ez már nemigen fog többé melózni. - A rendőr önelégült mosollyal nézett körül, hátha a többiek is észreveszik, milyen remek humorérzéke van. Ez az egész csupán egy kiöregedett kurva problémája. Gyorsan elintézik, amit kell, és hazamennek. A halott csak egy szemét alak volt. Sima ügy. Nem egy köztiszteletben álló valaki, senki nem hullajt utána könnyeket. A töméntelen mennyiségű vért leszámítva ugyanolyan szokványos ügynek számít az East Enden, mint a többi emberölés. A késsel elkövetett gyilkosság mindennapos eset errefelé. A kés mindig kéznél van, lőfegyverre csak keveseknek futja. Cathy szoborrá dermedve állt, csak a lába remegett, de úgy, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. - Miért nem ülsz le, csillagom? Gates hangja meglepően barátságos volt. Megfogta a kislány kezét, odavezette a díványhoz és lefektette. Átment a hálószobába és az ágyról áthozott nagykabáttal betakarta. - Sokkot kapott, amin egyáltalán nem lehet csodálkozni. Szegény kis pára! Cathy ekkor már zokogott. A nem várt gyengédség felnyitotta a zsilipeket és utat engedett az addig elfojtott érzelmeknek. - Ő szúrta le! - mutatott Madge remegő ujjal a lányára. Gates undorral nézett rá.
- Így igaz, Mr. Gates. Veszekedtünk, ő pedig átjött és ez lett a vége. Szegény kicsikém, mindig olyan hamar dühbe gurul. Az ember ilyenkor nem bír vele... Felkapta a kést, és már csak azt láttam, hogy belevágja... Nem hiszem, hogy szándékosan tette, valószínűleg csak nekem akart segíteni. - Pakold be őket a kocsiba, Bernié. Mindjárt itt lesznek a nyomszakértők. A többit elintézzük az őrszobán. - Miközben Madge kisétált a szobából, Gates a fülébe súgta. Vérbeli ribanc vagy, Madge, tisztában vagy ezzel? A fajtádat semmi nem tudja megváltoztatni. Hazahozod a mocskodat, amikor itthon van a tizenéves lányod! - A hangja reszketett az indulattól. Madge megszégyenülten hajtotta le a fejét. - Szállj be a kocsiba, te büdös kurva, és azt ajánlom, jól gondold meg, hogy mit fogsz odabent mondani - szólt a férfi halk, elgyötört, utálkozó hangon. Erőlködés nélkül felnyalábolta Cathyt és levitte a lépcsőn, majd az álmélkodó szomszédok szeme láttára beültette a kocsi első ülésére. A véráztatta kislány látványa mindenkit megdöbbentett. Mrs. Suliivan a lelke mélyén nagyon jó asszony volt. A nagyobbik fia mellére bökött, és halkan kiadta neki az utasítást: - Menj el ahhoz az ír emberhez, és mondd el neki, mi történt, és hogy Cathynek segítségre lesz szüksége. Nyomás, szedd a lábad! Ezzel átölelte a párját, majd az övéit a hideg éjszakából együttes erővel beterelték a lakásuk ajtaján. Az őrszobán Cathy kapott egy csésze forró, édes teát és egy jó meleg takarót. A haja összeragadt, keze barnára színeződött a rászáradt vértől. Gates egy lavórban langyos vizet hozott, és gyengéden megmosdatta a kislányt. Cathy végig a férfira szegezte a tekintetét, de nem szólt egy árva szót sem. Ijesztőnek találta a férfi kerek arcát, fürkésző tekintetét. Rendes körülmények között mindenki barátságos képű fickónak tartotta, ám most rendkívül feldúlt, dühös volt, amit elfojtott ugyan, de az arcára azért kiültek az indulatok, s kissé ijesztő külsőt kölcsönöztek vonásainak. Cathy azt hitte, hogy a harag neki szól, a gyengédséget félrevezető manővernek tartotta. A hatalmas termetű, szőke, enyhén kopaszodó, hatalmas bicep-szekkel megáldott ember ismeretlen volt a számára. Tekintélyes pocakja ott tornyosodott a kislány előtt, s Cathyt valami furcsa, megmagyarázhatatlan melegség öntötte el, amint hozzáért. Amikor a hatalmas kéz a törülközővel az arca felé közeledett, önkéntelenül mégis félrekapta a fejét. Gates csak nézte a megtört tinédzsert és felsóhajtott. Ez a kislány valamit nagyon megérintett odabenn, a lelke rejtett zugában. Ismerte Madge-et, ismerte a kurvák és gyerekeik problémáit, és jóllehet ezt be nem vallotta volna senkinek, mégis együtt érzett Cathy Connorral. Madge képes lenne benne hagyni a lányát a kutyaszorítóban, és Gates jól tudta, mi várna akkor a kislányra. Miután már csaknem tizennégy éves, bizonyára Őfelsége valamelyik javítóintézetében kötne ki, s ettől a gondolattól ismét felment benne a pumpa. A Madge-hez hasonló némberek senki másra nem tudnak gondolni, csak önmagukra. Azokkal a kurvákkal ellentétben, akik a gyerekük érdekében űzték az ipart, Madge azon kevesek közé tartozott, akik szerették is a hivatásukat. Evickéltek, tobzódtak benne.
Most még azt is el tudná viselni, hogy a gyereke bűnhődjék az ő életmódjából fakadó következményekért. Habozás nélkül megtenné. - Cathy! - szólította meg a kislányt senki máséval össze nem téveszthető hangon. - Ki vele, csillagom! Mondd el, hogy mi történt, és meglátjuk, mit tehetek érted, jól van? Egyik kezével a kislány keskeny válla alá nyúlt és egy hirtelen mozdulattal odahúzta őt magához. A kislány feje a férfi hordószerű mellkasára hanyatlott. - Jól van, csak sírd ki magad! - mondta, amikor megpillantotta a gyerek arcán végiggördülő kövér könnycseppeket. - Sírd ki magad, és aztán majd megbeszéljük. Meglátjuk, hogyan lehet kimászni ebből a slamasztikából. Addig tartotta a karjában a kislányt, amíg az el nem aludt, majd gyengéden lefektette az ágyra, párnát tett a feje alá és betakarta egy pléddel. Fuller a kémlelőnyíláson át figyelte őket, és alig akart hinni a szemének. Madge iszonyú látványt nyújtott: a haja kócos volt, a sminkje elmaszatolódott kövér arcán. A képe feldagadt az ütlegeléstől és a sok sírástól. Természetesen nem Ront sajnálta, hanem saját magát. A cella keskeny priccsén hevert, és a világossárga falra firkált feliratokat bámulta, miközben csak úgy záporoztak a könnyei. Most mit fog csinálni? Az elmúlt néhány órában csak ez a kérdés visszhangzott az agyában. Egy csésze teán meg egy pár szál cigarettán kívül nem kapott semmit, még csak nem is szóltak hozzá. Pihenésképpen felült, megpróbálta rendbe szedni a haját. Közben végig lázasan járt az agya. Valami azt súgta neki, meg kellene védenie a kislányát, de mivel világ életében önmaga volt számára a legfontosabb, nem hagyta ezeket a gondolatokat igazán kibontakozni. Nem tehetett ellene semmit. Nem bírná ki a sitten. Biztosan megmérnék neki rendesen. Annak idején bevitték párszor a fiatalkorúak börtönébe, úgyhogy nagyjából tudta, mire számíthatna. Ráadásul mindig csupán pár hetet töltött rács mögött. Az is éppen elég volt, hosszabb időt biztosan nem bírna ki. Márpedig az ilyesmiért sok évet adnak. Életfogytiglani. Azzal győzködte magát, hogy Cathy olyan fiatal még, észre sem veszi és már kiszabadul. Nem lesz tőle semmi baja. Ő viszont már jócskán túl van a negyvenen, megszokta, hogy szabadlábon van, biztos, hogy nem bírná ki. Egyébként is, Cathynél volt a kés. Cathy szúrta meg Ront. Cathy elég idős már ahhoz, hogy vállalja a következményeket a cselekedeteiért. Ám a szégyenérzet erre a gondolatra kissé felerősödött benne, s nem hagyta, hogy annyiban maradjon a dolog. Felállt, járkálni kezdett. A szíve úgy kalapált, hogy csaknem kiugrott a mellkasából, alig kapott levegőt. Eluralkodott rajta a félelem, s ő tisztában volt ezzel. Szinte a szájában érezte az ízét, s az az íz nagyon keserű volt. Gates rezignált arccal figyelte a főnökét, Bannister főfelügyelőt. Bannister a régi iskola elkötelezett híve volt. Felkutatni a tettest, a körmére koppintani: ez volt a vezérelve. A levegőtlen szoba mindkettőjüket ingerlékennyé tette, s Bannister viszonozta beosztottja pillantását. Nem volt nehéz észrevennie benne a leplezetlen utálatot.
Mióta Gates hozzájuk került, Bannister életében először érezte azt, hogy veszíthet. Ez az ember úgy néz ki, mint egy bűnöző, s egyáltalán nem olyan, mint egy nyomozó. A pár szál haja rátapad arra a bumszli koponyájára, olyan a nyaka, mint a bikáé, és a szúrós kék szeméből lövellő pillantásait sem nagyon bírja. Ráadásul Gatesnek nagyon furcsa életfilozófiája van. Egyik-másik bűnözővel úgy bánik, mintha kedvelné. Az East Enden született, és meglehetősen kacskaringós utat járt be, amíg köztiszteletben álló ember lett belőle. Az apja kocsmáros volt, s ebben a minőségében a helyi bűnözői körök egyik központi figurájaként tartották számon. Akkoriban Richard Gates felügyelő szokatlan, rendellenes figurának számított az ismerősök számára, s ezt a tényt ő ügyesen ki is használta. Lágy hangjától megrettentek a bűnözők, olykor még a saját munkatársai is. Vastag karjával, tekintélyes pocakjával néha kifejezetten jóságos ember benyomását keltette, máskor pedig maga volt a földön járó gonosz. A főnöke tekintetét fürkészve tisztában volt azzal, hogy milyen hatással van a másikra, s ez kifejezetten mulattatta. Legbelül nem volt benne tisztelet senki és semmi iránt. Pontosan ebben különbözött a többi rendőrtől, s ő szemérmetlenül kihasználta az ebből adódó helyzeti előnyöket. - A magam részéről úgy ítélem meg, hogy az anya volt. A lánynak semmi köze az egészhez. Bannister bólintott, majd azt válaszolta: - Én meg úgy tudom, hogy Madge Connor feketén-fehéren kijelentette, a lánya követte el a bűncselekményt. Gates vállat vont. - Madge egy kurva, a kurvák pedig mindenre képesek, hogy mentsék a seggüket. De hiszen ezt önnek kell a legjobban tudnia. A sértés célba talált, s a memóriába került, későbbi felhasználásra. Bannister elhatározta, hogy egy szép napon megszabadul majd Gatestől, megszabadul egyszer s mindenkorra. - Tehát, mit óhajt csinálni? Gates erre elmosolyodott. Tudta, hogy a csatát megint ő nyerte meg; már csak a háború van hátra. - Elbeszélgetek egy kicsit Madge-dzsel, hátha dűlőre jutok vele és észre tudom téríteni.
Hetedik fejezet Richard Gates megsimogatta a homlokát, és felsóhajtott. Madge figyelte, amint a felügyelő rágyújt és mélyen leszívja az első slukkot. - Tehát, ha jól értettem, azt mondod, Madge, hogy a lányod szúrta meg Ront, miközben ti ketten verekedtetek. így van? Madge azonnal rábólintott, ártatlanul, kendőzetlen őszinteséggel. - Nem volt szándékos, Mr. Gates, de néha gyorsan felkapja a vizet. Ron már a lelket is kiverte belőlem, ő pedig átjött és bedurrant az agya. Én még életemben nem láttam ilyet. Madge mesterkélt rémülettel behunyta a szemét.
Gates elnevette magát. - Madge, esküszöm, te pályát tévesztettél. Kurva jó színésznő lettél volna. De most már hagyjuk a mesét és írd alá az igazi történetről szóló jegyzőkönyvet. Meséld el nekem szépen, hogyan tetted hidegre a jó öreg Ronnie-t, aztán mindannyian elmegyünk szépen haza és szusszanunk egyet, rendben? Téged kivéve, persze. Gates hangja elhalkult, színtelenné vált. Érezni lehetett, hogy elfogyott a türelme. Madge rágyújtott egy cigarettára és mélyet sóhajtott. - Sajnálom, Mr. Gates, de nem hazudhatok magának. Én tudom, hogy mi történt, én voltam ott, nem maga. Gates körbesétált az asztal túloldalára, és szigorú, átható pillantást vetett az öregedő utcalányra. - Madge, emlékszel arra a szegény matrózra, akit pár évvel ezelőtt szúrtak le a dokkban? Madge bólintott. - Igen, rémlik valami. De nekem mi közöm van hozzá? Gates beleszippantott a cigarettájába és elmosolyodott. - Madge, kihallgattalak téged is, azt a girhes barátnődet is, meg azt a nagydarab jómadarat is. - Ne izéijen már, Mr. Gates. Magának elment a józan esze, ha azt hiszi, hogy nekem bármi közöm volt az ügyhöz. Nem is ismertem azt a pasast, egyikünk sem ismerte. Ne is próbálkozzék, nem tudja rám verni a cinket! Ez nem tisztességes! Gates megvakarta kopaszodó feje búbját, végigsimított gyérülő haján és elmosolyodott. - Ne akard, hogy én vegyem kézbe az ügyet, Madge. Ha akarom, akkor neked annyi. Mindenki tudja, hogy a bűnözők nagy barátja vagyok. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy miért kaptam a gúnynevemet, ki is érdemeltem, elhiheted! Ha valakit el akarok takarítani, azt el is takarítom. Megtehetem, bárkit agyonverethetek. Elmesélem az embereknek, hogy tőled kaptam a füleseket, és attól a perctől kezdve azt is megbánod, hogy a világra jöttél. - Itt van ez a kislány alig öt méterre, teljesen össze van törve. A te lányod, és én azt akarom, hogy adj neki egy esélyt az élethez. Engedd, hogy kiszabaduljon innen és végre megszabadulhasson tőled. Lehet, hogy élni tud ezzel az eséllyel. Madge ámulva nézte az előtte álló férfit. - Miért viseli a lelkén a lányom problémáját, vagy bárki másét? Tisztában vagyok a hírével, haver. Méghogy a kurvák és a bűnözők barátja! Na ne röhögtesse ki magát. Az a véleménye, hogy a magamfajták csak egy gyors menetre jók, aztán viszlát. Megzsarolja a szerencsétleneket, hogy tegyék meg, amit akar. Miért aggódik most hirtelen a lányomért? Az asztal fölé hajolva Madge kissé felemelkedett a székből. Egy félmosollyal megrázta a fejét. - Én ebbe nem fogok belemenni. Az ő kedvéért sem, a maga kedvéért pedig végképp nem. Nem húzhatja rám a vizes lepedőt. Nem csukathat le. Nem én csináltam ki, már túl öreg vagyok a sitthez. Nem tehetem. A lányom pedig észre sem veszi, hogy mi történt, és már ki is szabadult, aztán élheti tovább az életét. Nem azt mondom, hogy nem akarok segíteni neki. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Nem megy. - A hangja megtört volt, s miközben az előtte álló férfi szemrehányásait hallgatta szégyenében lehorgasztotta a fejét. - Ismerek kurvákat, akik ölni tudnának a gyerekükért. Te nem ebbe a kategóriába tartozol - sziszegte a felügyelő. - Te csak egy nagy kupac szar vagy ezen a sárgolyón. Elevenen felfalnák azt a gyereket odabenn a sitten, és ezt te is nagyon jól tudod. Még
tizennégy sincs. Túl fiatal ahhoz, hogy elítéljék gyilkosságért, de ahhoz elég idős, hogy évekre kivonják a forgalomból, egyik intézetből a másikba zárják. Ilyen sorsot szánsz a gyerekednek? Hogy bezárják Őfelsége valamelyik gyermekotthonába? Ha oda bezárják, akkor vége. Mert hogy ilyen sors vár rá, abban biztos lehetsz! Ki lesz szolgáltatva mindenki kényének-kedvének. Ron nem ér ennyit. Madge, én jól ismerem ezeket a dolgokat. Nem lenne számára lakodalmas menet, hidd el. Te könnyebben átvészeled. Odabenn a sitten gyilkosnak fognak tartani, és azoknak van tekintélyük, nem így van?! A java részén már úgyis túl vagy, lassan kiöregszel. Öt-hét éven belül szabad leszel. Miért nehezíted meg mindenkinek a helyzetét, beleértve a saját magadét is? Mert ha én azt mondom, hogy neked annyi, akkor arra mérget vehetsz, Madge. A nő erre is csak a fejét rázta. - Sajnálom, de nem tehetem. Gates becsukta a szemét, minden erejét össze kellett szednie, hogy meg tudja őrizni az önuralmát. - Gondolkodj el azon, amit mondtam, és csak utána dönts! De okosan, ha lehet. Amint kilépett a zárkából, ismét rágyújtott és mély lélegzetet vett. Nagyon fárasztó éjszaka volt, nem volt türelme folytatni a kihallgatást. Kinyitotta a kémlelőnyílást Cathy zárkájának az ajtaján, és nézte a takaróba bugyolálva alvó kislányt. Maga sem értette, mi a fenének izgatja magát azon, hogy mi történik ezzel a gyereklánnyal. - Egy ír szeretne önnel beszélni, Mr. Gates. Docherty, az a nagypofájú pasas a kikötőből. Azt mondja, a lány miatt jött. Gates bólintott. - Küldje be, és hozzon két csésze teát. De ne azt a lószarkeveréket, ha lehet! Az őrmester elmosolyodott. A hasonló beosztású kollégák nem nagyon voltak oda érte, de a beosztottak kedvelték őt, sőt, bizonyos tekintetben még tisztelték is. Úgy látták, természetes érzéke van a tisztességes játékszabályokhoz, ráadásul lenyűgöző volt a memóriája, emlékezett a feleségük nevére, az anyjuk betegségére, a gyerekeik csínytevéseire, iskolai osztályzataira, és soha nem mulasztotta el, hogy érdeklődjék felőlük. Közismert tény volt, hogy Richard Gates mindenkiről mindent tud. Ez nem csekély félelemmel töltötte el a főnökeit, hiszen tulajdonképpen ez a körülmény volt az, amivel többnyire kézben tartotta őket. Gates éppen befejezte a jelentését, amikor kinyílt az ajtó, és az őrmester kíséretében belépett Eamonn Docherty. A rendőr letette a csészéket az asztalra és kiment. A két férfi gondterhelten nézett egymásra. Végül Gates elmosolyodott, beleszürcsölt a teájába és belevágott. - Rég láttalak, te ír lókö-tő! Hogy megy a sorod? Az öregebbik Eamonn is elmosolyodott, majd öblös hangon felnevetett, ami még saját fülének is túl mesterkéltnek tűnt az adott helyzetben. - Jól megvagyunk a kis asszonykámmal. És magával mi a helyzet? Gates vállat vont. Az ösztönös mozdulat kissé esetlennek hatott a nagydarab embertől. - Megvagyok. - A hangjából eltűnt minden fenyegetés, kifejezetten barátságos volt. Eamonn beleivott a teájába, és várta, hogy a még nála is testesebb ember belevágjon a mondanivalójába. Elég ritkán fordult elő vele, hogy nálánál is nagyobb darab emberrel
kerüljön szembe, s a szokatlan helyzet kisebbségi érzést váltott ki belőle. Gates ki is használta ezt. Húzta-halasztotta az időt, cigarettára gyújtott, végül megszólalt. - Szóval, hallottad, hogy mi történt? Eamonn bólintott. - Mrs. Suliivan - ismeri, ott lakik a szomszédban - átugrasztotta hozzám az egyik srácot. Évek óta ismerjük egymást. Hogyan viseli a lány? Tudja, a maga módján szereti Madge-et. Vannak ugyan dolgai, de Madge számára is többnyire a gyerek volt az első. Én is nagyon szeretem ezt a kis cserfest. Hazaviszem magammal. Ha az asszonynak nem tetszik, akkor is. Cathy olyan nekem, mintha a saját gyerekem lenne. Gates egy ideig rágódott a hallottakon, majd megszólalt. - Úgy tudom, a fiad mostanában belekeveredett valami gyilkossági ügybe. Vagy tévedek? Eamonn kővé dermedt, és azt kívánta, bárcsak ne ivott volna olyan sokat előző este. Próbálta megfejteni a detektív szavai mögött rejlő gondolatokat. Arcára tanácstalansággal vegyes döbbenet ült ki, mire Gates az asztalra csapott. - Szóval én is letettem a garast, így van? Most te jössz. Az a helyzet, hogy Madge a gyerekkel akarja elvitetni a balhét. - Viccel? - Bár úgy lenne! Az a helyzet, hogy tulajdonképpen tényleg a kislány tette. Abból, amit eddig ki tudtam hámozni, úgy tűnik, az anyjának akart segíteni. Ismered Madge-et, elég sokáig éltél vele. Vérbeli kurva. Könnyűszerrel hagyná, hogy a lánya vigye el a balhét, ő pedig kisétálna az egészből, mintha mi sem történt volna. Megpróbáltam egy kicsit ráijeszteni, hogy vállalja magára, de hiába, nem hajlandó észhez térni. Szerinted mivel tudnék hatni rá? Eamonn sodort magának egy cigarettát. Hosszan elbabrált a művelettel, látszott, hogy húzza az időt és erősen töri a fejét. Megnyalta a cigarettapapírt, majd végül kinyögte. - Megígéri, hogy amit mondok, az kettőnk között marad? - Persze. Mégis, mit gondolsz, fogom magam és telekürtölöm vele a helyi sajtót? Eamonn nehéz szívvel hallgatta a detektívfelügyelőt. Gatesről bűnözői körökben közismert volt, hogy jól kijön az alvilággal. Nem mintha közéjük tartozna, sőt! Tudták, hogy ismeri a fair play szabályait és elfogadja a logikus érveket. Az sem maradt titokban, hogy szükség esetén a feletteseit is kézben tudja tartani. Eamonn bízott benne, hogy a kislányt is kirángatja majd a bajból. Megijedt, amikor Cathyre gondolt. Az az aranyos kislány be van zárva egy cellába. Még a gondolattól is szinte fizikai fájdalmat érzett. - Anélkül, hogy másokat is belerántanék, nagy vonalakban a következőket tudom ajánlani. Emlékeztesse Madge-et, hogy mit is csinált annak idején Susan P-vel. Ettől úgy begyullad majd, hogy bármire rá tudja őt venni. Gates meglepődve vonta fel a szemöldökét. - Susan P? Úgy tudom, ő egy kicsit más kategóriában űzi az ipart, mint Madge. És mit akart tőle Susan? De jobb, ha ennek személyesen járok a végére. Azt hiszem, a többi már nekem is menni fog. Eamonn becsukta a szemét, és keserveset sóhajtott. - Ha én mondom, higgye el, jobb, ha nem nagyon piszkálja ezt a dolgot. Nem ismerem ugyan az egész történetet, de annyit tudok, hogy baromi nagy fejesek érintettek az ügyben.
- Érdekes, nagyon érdekes, mondta a kiscica a papagáj szájában! -Gates hangja nagyon visszafogott volt, szinte alig hallható. - Annak a kibaszott kiscicának is a kíváncsiság lett a veszte. Gates, jobban teszi, ha ezt észben tartja. Gates elvigyorodott, kivillantotta fehér fogsorát. - Emlékszem a történet végére, ne aggódj emiatt. Nos, Mr. Docherty, idd meg a teádat és kezdjük elölről. Mindent tudnom kell, és azt hiszem, te vagy az egyetlen ember, aki képbe tud hozni engem. - Még mielőtt bármit mondanék, jobb ha tudja, ha Madge nem is hajlandó rá, én bármikor leülöm a kislány helyett a büntetést. Mondjuk azt, hogy felugrottam hozzájuk, ott láttam a fickót, szóval valami hasonló púderre gondolok. Bárhogy is legyen, ki akarom innen vinni azt a kislányt. Richard Gates acélkék szeme az előtte ülő embert kémlelte, hi-tetlenkedéssel vegyes ámulattal csóválta a fejét. - Docherty, én aztán alaposan alábecsültelek téged. Azt hittem, örülsz, hogy végre megszabadultál Madge-től, és tojsz rá, hogy mi van vele. - Ha róla lenne szó, nem is érdekelne. Évekig belőle éltem ugyan, ezt tudja rólam mindenki, és volt idő, amikor a magam módján még törődtem is vele. A jó öreg Madge jobb sorsra érdemes, de azt hiszem, a kisujjamat sem volnék hajlandó megmozdítani érte. Cathy azonban egészen más tészta. Nem akarom, hogy az az ártatlan fiatal lélek összetörjön. Volt már baja eddig is épp elég, és meg kell mondanom, szegény kis pára nagyon keményen állta a sarat. Eamonn mosolygott, miközben a lányról beszélt, és Gates is mosolyogva válaszolt. - Egészen biztosan kitalálunk valamit, ha összefogunk. Eamonnban felébredt a gyanú, ezért megkérdezte: - Maga miért csinálja ezt? Mi haszna származik ebből? Gates vállat vont. - Csak a hecc kedvéért, semmi különös. Azt hiszem, csupán arról van szó, hogy sajnálom azt a gyereket. Túl fiatal és túlságosan sebezhető ahhoz, hogy odavessék koncnak. Tisztában vagyok vele, hogy milyen sors várna rá odabenn, ebben biztos lehetsz, Docherty. Nos, ezek után hajlandó vagy végre elmesélni nekem a történetedet? Eamonn megrázta a fejét. - Ha nem muszáj, nem akarok belekeveredni. Szorongassa meg egy kicsit Madge-et, ő biztosan kinyitja majd azt a lepcses száját, mérget vehet rá. - Jobb ötletem is van ennél - válaszolta Gates. - Elmegyek Susan P-hez, és megkérdezem őt magát. Régi jó barátok vagyunk. Eamonnt nem lepte meg a bejelentés. Gates nem olyan zsaru, mint a többi, néhány kivételtől eltekintve ő valóban kedveli a környezetében élő alvilági figurákat. Bármilyen meglepő, sőt sokkoló volt is ez az ismerősei számára. Évekig keringett a pletyka Gatesről és egy erőszakos nemi közösülés miatt körözött bűnözőről. A pasas véletlenül megcsúszott a lépcsőn, és olyan balszerencsésen esett, hogy a kórházban meghalt. Az ilyen és hasonló történetek nyilván hozzájárultak, hogy megalapozta a hírnevét köreikben, no persze a testületen belül is volt tekintélye az ilyen mendemondák miatt. A bírák tartottak is tőle meg tisztelték is, mert gyűlölhették vagy szerethették, de egy dolog tény: soha nem akart ártatlan embert rács mögé juttatni. Akit Gates bíróság elé citált, annak mindig bőven volt vaj a fején, még akkor is, ha a bizonyítékokat olykor kicsit
„feltupírozta". Ha nem tudta elkaszálni őket birkalopásért, akkor rájuk verte a báránylopást. így vagy úgy, de elkapta őket mind egy szálig. - Cathy jóravaló gyereknek látszik - mondta. Eamonn egyetértőleg bólintott. - Ahogy maguk londoniak mondják, ez a kislány egy gyémánt. Okos, intelligens, túl jó annak a repedt-sarkú Madge-nek. Bár az a gyerek akár tűzbe is menne az anyjáért, Mr. Gates. Erre mérget vehet. - Igen, magam is így látom, éppen ezért akarok segíteni neki. Nézzünk szembe a dologgal - mondta, s tartott egy kis szünetet, hogy meggyújtsa a cigarettáját. - Valakinek meg kell tennie. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy egy egyébként unalmas éjszakát megpróbálunk kicsit érdekesebbé varázsolni. Mindketten tudták, hogy Gates nem mond igazat, de egyikük sem tette szóvá a dolgot. Susan P érdeklődéssel figyelte, hogyan teszi a dolgát a legprofibb lány. A szobában csak az apró kamera zümmögését lehetett hallani. Amint Dennis Crumb munkáspárti parlamenti képviselő, a walesi bányászközösség köztiszteletben álló tagja orális aktusba kezdett az előtte térdelő ifjú hölggyel, Susan P nem tudta visszatartani a nevetést. - Gyerünk, kislány, dolgozd meg egy kicsit! A vaktükör mögötti leskelődés volt Susan kedvenc szórakozása. Tetszett neki a pénzért szexuális szolgáltatást vásárló emberek látványa. Szerette kilesni a férfiak különböző mesterkedéseit, ahogy megpróbálták bepörgetni a lányokat, akik rendkívül sokszínűen reagáltak a kísérletekre. Jókat mulatott egyik-másik férfi amatőr módszerein. Többségük valóban elhitte, hogy megsemmisítő hatást tud gyakorolni a lányra, akit az aktust megelőzően nem is ismert. Kifizették a lányokat, akikhez semmi közük, még egy közös gondolatuk sincs, s mégis elhitették magukkal, hogy azok élvezik a pénzen vásárolt gyönyört. Vajon tényleg olyan ostobák, hogy úgy vélik, elég megcsavargatni egy kicsit a lányok mellbimbóját - mintha egy rádiót kapcsolnának be -, s ettől ők máris a mennyországban érzik magukat, s olyan intenzitással művelik az orális szexet, mintha egy porszívót kapcsolnának a farkukra? Figyelte a nyögdécselő, kéjesen vonagló Naomit. Ez a lány aztán tudja a dolgát! Nagy színésznő. Naomi ekkor felnézett, és rákacsintott a főnökasszonyára. Újból nyögdécselni kezdett, még hangosabban, színpadiasab-ban, mint az imént. A képviselő úr pedig még lelkesebben munkálkodott a fiatal nő testén, látszott, hogy rendkívüli módon tetszik neki a dolog, és nagyon nagy kannak tartja magát. Susan P meg csak nevetett rajta a tükör túloldalán. - Lehet, hogy a felesége is évek óta így „szolgálja" ki? Hallotta ugyan, hogy nyílik az ajtó, de a szemét nem vette le a jelenetről. Végül megfordult, és a belépő vendégre nézett. - Richard Gates! Te mindig a legizgalmasabb pillanatban toppansz be. - Kitárta a karját, és átölelte a férfit. Olyan szorosan simult hozzá, amennyire csak a felügyelő pocakja engedte. - Egy deka zsír sincs rajta. Csupa izom még mindig - bökte meg a nő. Gates elvigyorodott. - És az egész a tiéd, amikor csak akarod. Susan kisimította a szeméből gesztenyebarna haját. - Köszönöm a nagylelkű ajánlatot, de jobban szeretek a közönség soraiban ülni. -Mindkettőjüknek töltött egy pohár whiskyt, rágyújtottak és leültek az irodában lévő apró kanapéra. - Nos, miben állhatok rendelkezésedre? - kérdezte a nő szolgálatkészen.
Richard Gates egy pillanatig elnézte Susan szabályos, finom voná-sú arcát, tengerzöld szemét. Magas, karcsú, az alakja még mindig tökéletes, pedig két felnőtt gyereke van. Nincs ember, aki ezt elhinné. Kávén, kokainon és cigarettán él, remek ízlése van az öltözködéshez, s mindemellett kitűnő a humora. Mélyen ülő szeme páratlanul érzékivé varázsolja a szép arcot. Mozgása kecses, akár egy gazelláé. Soha nem feküdt le pénzért vagy presztízsből senkivel. Abból élt, mégpedig kiválóan, hogy a megfelelő embernek megtalálta a megfelelő lányt. Londonban ő volt a legsikeresebb „madám". Árgus szemekkel vigyázott a lányaira, s ezzel nem csupán megbecsülést szerzett nekik, hanem biztosította számukra, hogy megérjék a harmincas éveiket, amit nem minden kurva mondhatott el magáról. - Segítségre van szükségem, Sue, és azt hiszem, pillanatnyilag te vagy az egyetlen, akitől ezt megkaphatom. - Miért van az, Richard, hogy minél kedvesebb vagy velem, annál kevésbé bízom benned? -Valószínűleg azért, mert már ismersz, és ha kell valami, akkor még a szokásosnál is elbűvölőbb fiú vagyok. - Ami azt illeti, Richárd, elég sok mindennek hívtak már téged, de elbűvölő fiúnak semmiképpen sem. Legalábbis ezt én még nem hallottam senkitől. A férfi kétségbeesést színlelve pillantott Sue-ra, mire mindketten elnevették magukat. - Ó, édes istenem! - mondta Susan, és a vaktükör elé lépve felkat-tintotta a lámpát. Nézd csak meg ezt a szerencsétlen flótást! A férfiak időnként olyanok, mint a gyerekek, komolyan mondom. Elkényeztetettek, gyerekesek, és végtelenül buták. A jelenlévő természetesen mindig kivétel. - Még jó. Nos, ami engem illet, biztosan nem szavaznék erre a dugódanira, de a háziasszonyok nagyon kedvelik, legalábbis úgy tudom. A tisztelt képviselő úr éppen korábbi szexuális teljesítményeivel kábította a meglehetősen unott Naomit, aki keményen próbált némi érdeklődést színlelni a férfi iránt. - Ez a lány nagyon profi. Hogy hívják? Én is szívesen boldoggá tenném. Susan P vagyont érő fogsorát kivillantva elmosolyodott. - Esélyed sincs. Tizennyolc éves és egy öregember a pasija. Előbb-utóbb halálra szereti azt a vén trottyot. Ebben senki sem fogja őt megakadályozni,sem egy zsaru, sem a szerelem. Még egy szabadkőműves főfelügyelőt is kikosarazott. Gates megjátszott kétségbeeséssel ingatta a fejét. - De hiszen én nem feleségül akarom venni, csupán meg akarom dugni. Susan ismét elmosolyodott. - Attól tartok, az sem fog összejönni. Ne haragudj a viccért, de nem venné be a szervezete. Gates vele nevetett, aztán megszólalt. - Kapcsold le a lámpát, Susan. Nem igazán vagyok oda annak a hólyagnak a szőrös seggéért, térjünk inkább a tárgyra. Sarokba akarom szorítani Madge Connort, és azt csiripelik a verebek, hogy tőled megtudhatom, mivel lehet ezt elérni. Susan P-n azonnal észrevehető volt a hangulatváltozás, szemhéja megrebbent, kissé lejjebb ereszkedett, s ettől arckifejezése olyanná vált, mintha álmos lenne. - Gates,
tudod, hogy én nem vagyok besúgó. Ezt neked kell a legjobban tudnod. - A hangja hűvös volt, kimért és szigorú. Gates felhörpintette a Scotch-ot. - Ha elmondom az érveimet, akkor az leszel. A kislánya tegnap este elvágta a pasija nyakát, Madge pedig hagyja, hogy lesitteljük a gyereket. Én viszont nem akarom. Az a lány még gyerek, éppen elég volt elviselnie azt is, amin eddig átment. Kell valami érv, amivel rákényszeríthetem Madge-et, hogy a lánya helyett ő vigye el a balhét. Bármit hallok is tőled, azt semmi másra nem fogom felhasználni, szavamat adom rá. - Miért ez a nagy érdeklődés egy gyerek iránt? És akkor mi van, ha ő tette? Mi közöm nekem mindehhez? Gates rosszallóan csóválta a fejét. -Képzeld el, mi lenne, ha a te lányod kerülne ilyen helyzetbe, és vele kéne elvitetni a balhét. Te, az anyja, mit tennél? Majd én megmondom: eget-földet megmozgatnál, hogy kihúzd a csávából. És én azt szeretném, ha Madge Connor ugyanezt tenné. Függetlenül attól, hogy ez helyes tőlem vagy sem. Ha másként nem megy, akkor bekeményítek. Szóval, térjünk a tárgyra. Beszélj, légy szíves. Susan feladta a harcias pózt és visszaült a székébe. - Emlékszem a gyerekre. Láttam egyszer, amikor felmentem a lakásukra. Őszintén szólva, biztos voltam benne, hogy ő is ugyanott fog kikötni, mint az anyja. Még arra is gondoltam, esetleg magam mellé venném. Csinos kis bestia, gyönyörű kék szeme van, dús haja. Ha nem ismernélek, azt hinném, esetleg valami rosszban sántikálsz, Richard. Gates sértődött pillantást vetett Susanra, mire a nő mentegetőzni kezdett. - Csak azt akartam mondani, ha másról lenne szó... Jézusom, ember, te is tudod, hogy sok ilyen alak van. Neked sokkal jobban kellene ezt tudnod, mint nekem. A nő belenézett az üres pohárba, s azon tanakodott, mennyit mondhat el a történetből. Végtelennek tetsző idő után nyugodt hangon megszólalt. - Felhasználtam őt egy elég zűrös ügyben; ő volt a postás. Tudod, miről van szó; fogsz egy kurvát, ő a csapda, azután a másikkal elküldöd a kompromittáló anyagot a címzettnek. Szóval, Madge kicsípte magát, kimosakodott, és házhoz vitte a kezébe nyomott csomagot. Azt sem tudta, miről van szó; csalinak használtam. A Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának kellett elvinnie a cuccot. Egy ellenem indított zsarolási akcióra adott válasz első lépése volt a Madge-nél lévő néhány fotó. A kamarának meg egy fiatal kurva vitte el a negatívot. Tudod, hogy van ez... A pasas felesége tudni akarta, hogy egy kivénhedt lotyó milyen leveleket hordozgat a férjének, mire a pasi begyulladt, mert rájött, hogy ezzel párhuzamosan a munkahelyére is eljuttattak egy filmet, amint éppen hetyeg egy fiatal cicababával. Azért csináltam párhuzamosan az akciót, mert féltem, hogy a zsaruk egyiküket követik majd. Ha külön-külön kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy az ipse tartsa a száját, a két nő együtt biztosan elegendő lesz. De hiszen te már ismered ezt a forgatókönyvet, Gates, nem kell magyarázkodnom. Egyszer vettem igénybe Madge segítségét. A férfi figyelmesen hallgatott, majd azt kérdezte: - Na és ki az a bíró? Susan P megrázta a fejét. - Ezt még neked sem mondhatom el. Addig nem, amíg ki nem hozod az én kis Mollymat a Hollowayből az előzetesből. Gates a szemét forgatta, aztán bólintott. - Ő is neked hajt, igaz?
- Molly ügyes lány, de kiszámíthatatlan, ha iszik - magyarázkodott Susan. Közbotrányokozásért van benn. Kedden lesz a tárgyalása. - Áll az alku! - felelte Gates. - Nos, hogy hívják a tagot? Susan szemmel láthatóan elégedett volt. - Nem fogod elhinni -mondta tréfálkozva. - No, azért csak próbáld meg. - A Legfelső Bíróság elnöke. Az iskolaköpenybe bújtatott kislányokra bukik. Nem túl eredeti, de ez van. Éppen megfelelne vezércikknek a News ofthe World számára. Főleg, ha a képeket is megkapnák. Gates a fejét csóválta és elmosolyodott. - Az a vén kujon! Susan P is elnevette magát. - Az érzelmeim egyszer még a vesztemet okozzák. Nos, ezek után mit szólnál még egy italhoz? Gates üres poharát letakarva elhárította. - Köszönöm, én nem kérek többet, kislány. Még van egy kis elintéznivalóm azzal a nővel. Nyolcadik fejezet Cathyt megvizsgálta az orvos. Richard Gates egykedvűen figyelte a mozdulatait. A rendőrorvost, mint mindig, nagyon zavarta Gates jelenléte, ezért a keze kissé remegett, miközben begombolta a lány há-lóingét. Betakarta a durva pokróccal, majd az egyenruhás rendőrnőhöz fordult. - Sokkos állapotban van... Gates teketóriázás nélkül a szavába vágott. - Tehát akkor nem tud vallomást tenni? Dr. Angus Miller a testes detektív szemébe nézett. - Amennyiben ön úgy ítéli meg, hogy ez nem tanácsos, akkor nem... - mondta, s elharapta a mondat végét. Gates elmosolyodott. - Igen, úgy ítélem meg. Köszönöm, doktor Miller, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott. - Nem lehetett nem észrevenni a hangjában az iróniát, így a másik ember szó nélkül fekete táskájába rakta a műszereit és villámgyorsan távozott. - Valamit azért tenni kéne, uram, túl sok idő telt el - jegyezte meg a rendőrnő. Gates biccentett. - Rendben van, Doreen. Mosdassa meg ezt a szegény kislányt, törölje meg, én pedig kezelésbe veszem az anyját. Madge zaklatott volt, sőt feldúlt. Már negyed tizenegy, és még egy csésze teát sem kapott, és amióta azzal a rohadék Gatesszel beszélt, még egy falat étel sem volt a szájában. Madge biztos volt benne, hogy Gates adott erre utasítást. Pedig nagyon éhes, szomjas, ráadásul dühös és fél; fogalma sincs róla, hogy mi jöhet még, mi lesz a következő lépés. Egy dologban azonban biztos: nem adja be egykönnyen a derekát, pedig most már látja, hogy Gates vasakaratával nem könnyű szembeszállni. Gates észrevétlenül figyelte őt, amint idegesen fel-alá járkál a cellában. A detektív elégedetten mosolygott. Ismerte a pszichikai hatást, amit a külvilágtól és a földi javaktól való elzártság okoz. Ilyenkor még egy csésze tea is a külvilággal való kapcsolatot jelentheti, és Madge ettől visszanyerné az önbizalmát. Ha lenne elég ideje, a tisztálkodási lehetőséget, a toalettpapírt, az ételt-italt is megvonná tőle pár napra. Ez a módszer eddig mindig bevált. A pucérra vetkőztetés is megteszi a maga hatását,
különösen nők esetében. Ám az idő sajnos nem az ő oldalán állt. Nincs mese, valamelyiküket vád alá kell helyezni, a másikat pedig el kell engedni. Madge lesz az, aki bennmarad. Amint Madge meghallotta, hogy nyílik az ajtó, nem tudta, örüljön vagy féljen. Látva, hogy Gates lép be, az utóbbi mellett döntött. -Hello, Madge. Elég rossz bőrben vagy, mintha kicsit zaklatott lennél. Vajon miért van ez? - A felügyelő hangja szinte mézesmázos volt, s ez még jobban megijesztette Madge-et mintha ordítozott volna vele. Csakhogy Gates nagyon ritkán kiabált. Lágy, behízelgő hangja volt a védjegye, ráadásul az volt az életfilozófiája: kedves szavakkal többre mégy, mint furkósbottal. Madge ijedten kémlelte a férfi nyugodt tekintetét, vékony, egyenes metszésű száját és a szeméből áradó hidegséget. Ettől még jobban átjárta a félelem. -Nézze, Mr. Gates... A felügyelő a szavába vágott. - Már kezdesz az idegeimre menni, Madgev Még életemben nem rohangáltam ennyit egy kiöregedett lotyó miatt. Úgy érzem, te a bolondját járatod velem - mondta, s fenyegetően felemelte a mutatóujját. - Te hülyítesz engem, közben meg jókat röhögsz a hátam mögött. Madge hevesen megrázta a fejét és idegesen motyogta. - Nem, dehogyis, Mr. Gates. A felügyelő lenyomta őt a keskeny priccsre. - Tudomást szereztem arról a kis apró trükkről, amit Susan P-vel eszeltetek ki. Susan most nyugtalan egy kicsit emiatt. Tudni szeretné, hogy ki nyomta fel, amit meg tudok érteni. Odakinn a placcon öt percig sem maradsz életben, ha elkottyintjuk, hogy te voltál az, aki elmesélted, hogyan akartátok megzsarolni a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Elhiszem, hogy jó kis üzlet volt, de azért mégis... Képzeld, ha azért szakadna vége a bulinak, mert te kinyitottad azt a lepcses szádat. Képzeld el, mi történne, ha emiatt letartóztatnák Susant. Nem az a fajta, aki egy vállrándítással túltenné magát az ügyön. Temperamentumos egy teremtés, azt meg kell hagyni. Ráadásul nagyon szereti a gyerekeket is. De hiszen tudod te, hogy miről van szó! Madge halálra rémült, mire Gates mosolyogva folytatta a lélektani nyomást. -Megkérdezte, mi van a kislányoddal, ugyanis beszéltem vele. Tudni szerette volna, hogy ki viseli majd a gondját Cathynek, ha téged lesittelnek. Felajánlotta, hogy a szárnyai alá veszi a gyerekedet! Aranyból van a szíve annak a nőnek, én mondom neked, Madge. Susan P nagyon odáig van a te kis Cathydtől. Nos, remélem, ezek után már kicsit másképpen látod a dolgot. Jobban vigyázunk majd rá, mint a királynőre, meg arra a görög seggfejre, akihez hozzáment. Madge rögtön rádöbbent, hogy vereséget szenvedett. Felpillantott a fölé tornyosuló férfira, és várta, hogy megkapja a kegyelemdöfést. Ha ez a zsaru azt mondja Susan Pnek, hogy ő nyomta fel, akkor neki befellegzett, az biztos. Susan P-ről mindenki tudta, hogy betartja a szabályokat, soha nem köp be senkit. Viszont nagyon kegyetlen tud lenni azzal, aki alátesz. * Fülöp herceg, Erzsébet királynő férje görög származású. A fordító megjegyzése. Pontosan olyan, mint Richard Gates.
Mindegyikük a maga módján gondolkodik és cselekszik, a végtelenségig kitartanak, hogy kitűzött céljaikat elérjék. Amint a lányára gondolt, Madge-en hirtelen végigsöpört a gyűlölet hulláma. Cathy fiatal, gyönyörű és barátai is vannak. Nyerő kombináció, senki sem kívánhat ennél többet az élettől. Hatalmas, kövér könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amit nikotintól barnára színeződött ujával eldörzsölt az arcán. - Mit szólnál egy csésze teához és néhány falat harapnivalóhoz? Gates hangja összehasonlíthatatlanul lágyabbá, barátságosabbá vált. Megkapta, amit akart, nem volt érdemes tovább gyötörnie a nőt. Madge szomorúan bólintott, a felügyelő pedig rámosolygott. Igazi, őszinte mosoly volt, szinte megváltoztatta az egész embert. - Fel a fejjel, kislány. Sokkal rosszabb dolgok is történnek a nap alatt, nekem elhiheted. Gates véghezvitte, amit elhatározott. Elérte a célját, s mint a hasonló esetekben, ezúttal is unta már a dolgot. Már azon töprengett, mi lesz a következő feladata. Kiszólt a zárka előtt álló őrmesternek. -Hozzatok neki meleg reggelit, meg egy jegyzőkönyvet. Vallomást akar tenni. Ha aláírta, helyezzétek előzetes letartóztatásba, aztán hívjátok a gyámügyeseket, vegyék gondjaikba a gyereket. Én most hazamegyek, szarok egyet, megborotválkozom és lezuhanyozok. Ezzel fogta magát és távozott az épületből. Fuller őrmester döbbenten nézett a főnöke után. Nemrég még úgy tűnt, ez a szakadt ri-banc a büdös életben nem adja be a derekát, és erre tessék, jön Gates a maga kis trükkjeivel, mire a nő azt mondja: Oké, vallomást teszek! Újabb izgalmas éjszaka a Bethnal Green-i őrszobán. Most már jöhetnek a szokványos kikötői ügyek, a Dixon-féle pénzbehajtás és a lopott kocsik! Cathyt megmosdatták és felöltöztették. A kihallgató-szobában ült és ijedten nézelődött. A foltos falak, a szögletes asztal arról árulkodott, hogy az ide leültetett emberek sok-sok órát töltöttek itt. A falon és a padlón látható sötét foltok arról árulkodtak, nem mindenki a saját elhatározásából lépett be ebbe a helyiségbe, s volt, aki fizikai kényszer hatására tett vallomást. Cathy fiatal kora ellenére tisztában volt ezzel. A rendőri brutalitásról terjedő pletykák mindennaposak voltak a környéken, ahol élt, sőt, időnként maguk az érintettek kérkedtek vele. Valahogy úgy festett a dolog, mintha attól váltak volna igazi bűnözővé a környékbeliek, ha a rendőrök jó alaposan megverték őket. A fiatal srácok számára ez volt a „szakmunkásvizsga"; ugyanolyan fontos volt, mint az első nemi aktus vagy az első igazi, komoly betörés. A vérnyomokat látva Cathy megborzongott, és belegondolt, hogy milyen kemény büntetéseket mérhettek már ki az itt kihallgatott emberekre. Ösztönösen érezte, hogy a zsaruk közül ez a kedvesnek látszó Gates lehet ebben a főbűnös. Másokkal valószínűleg nem úgy bánik, mint vele. Lehunyta a szemét és arra gondolt, vajon mi jön még ezután. Mindössze annyit tudott, hogy az anyját letartóztatták, ő pedig a gyámügyesek kezébe került, a továbbiakban ők törődnek vele. Elég ijesztő dolognak tűnt.
Méghogy törődés! Abból, amit az osztálytársaitól hallott erről a szóról, semmi oka nem volt az örömre. A törődést ugyanis elég furcsán értelmezik a gyámügyesek. Kivágódott az ajtó. Tágra nyílt szemmel figyelte a belépő hórihorgas, szikár nőszemélyt. Zöld filckalap volt a fején, a száját narancssárgára rúzsozta. - Ez az a gyermek? A rendőrnő szótlanul bólintott, együtt érzett a kislánnyal. Ez a bárdképű csoroszlya olyan barátságtalannak tűnik, mint maga a vasorrú bába. Szegletes, mint a deszka, sehol egy gömbölyded vonás. Az álla, a bokája, a csuklója csupa csont és bőr. Amint az asszony leült, a rendőrnő észrevette, hogy olyan a térde, mint egy hatalmas kalapács-fej- Mi a neved, gyermekem? Cathy némán meredt a hárpiára. A fiatal rendőrnő segíteni akart a lánynak, ezért barátságos hangon közbeszólt. - Még mindig sokkhatás alatt van. Az asszony metsző tekintettel nézett felé, és ráripakodott. - Ha kíváncsi leszek a véleményére, akkor majd szólok! Cathy szótlanul maga elé meredt. A nő sóhajtott, majd kemény, ostorcsapásszerűen pattogó szavakkal folytatta. - Ezzel a viselkedéssel nálam nem mégy semmire, kisasszony. Ajánlom, hogy ne ellenkezz velem. Ha akarom, meg tudom könnyíteni az életedet, de ha nekem úgy tetszik, akkor pokollá is tehetem. Jól teszed tehát, ha ezt megjegy-zed magadnak. - Ránézett a rendőrnőre és ráförmedt. - Hozzon egy kis teát. A fiatal nő kicsit tanakodott, azután szó nélkül kiment a helyiségből. A gyámügyes, Mrs. Barton az előtte ülő kislány arcát tanulmányozta. A cseresznye formájú ajak, a gyönyörűen ívelt szemöldök kifejezetten irritálta. Valóban, ez a gyerek olyan, mint egy felnőtt. A kölcsönbe kapott vékonyka ruha alatt feszülő keblek látványa is bosszantotta. Dühítő, hogy ennek a gyereknek mindene megvan, ami róla hiányzik. A munkásosztály gyerekeivel mindig minden rendben van. Egészségesek mint a tulok, már tizenhárom évesen kész nők. Sokkal korábban kifejlődnek, sokkal korábban megakad rajtuk a férfiszem, és mint megtapasztalhatta, sokkal korábban is szülnek. Ezt a hatalmas kék szemű szőke kis perszónát keményen móresre kell tanítani, határozta el, és Mary Barton hajszálpontosan tudta, ki lesz az, aki ezt megteszi. Csak még nem most. Eredetileg úgy gondolta, átadja a kislányt a Henderson családnak, akik Totteridge-ben élnek. Cathy kecses mozdulattal félresimította szemébe lógó haját és gyakorlott mozdulattal átvetette a válla fölött. Rendkívül nőies, önkéntelen mozdulat volt, amitől Mrs. Bartonnak megcsikordult a műfog-sora. Semmi kétség, ez a gyerek már most egy kész cafka. Na megállj csak, pár hónap a Benton Leánynevelő Intézetben, és már nyoma sem marad a kurválkodási hajlamnak! Kár teázgatással és beszélgetéssel elfecsérelni a drága időt. - Szedd a cókmókodat, gyermekem, hosszú út áll előttünk. - Láthatom az anyámat, mielőtt elmegyünk? Mrs. Barton hevesen megrázta a fejét. - Nem, még csak az kéne. Ez itt egy őrszoba, nem pedig nyári tábor. Az anyádat gyilkosság vádjával tartóztatták le, útban van a
Holloway börtönbe. Egy időre megszabadultunk egy szemét alaktól, legalábbis remélem. Gondolom, később esetleg találkozhattok. Feltéve, ha jól viselkedsz. Egyértelmű fenyegetés volt, s ezt még Cathy is észrevette, pedig nagyon kavarogtak a fejében a gondolatok. Figyelte, amint a rendkívül ellenszenves Mrs. Barton összeszedi a papírjait és a dossziéit. Tett még egy kísérletet. - Még csak el sem búcsúzhatok tőle? Mrs. Barton úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a felháborító követelést. Elutasító testtartása önmagáért beszélt. Cathy lehajtotta a fejét, próbálta visszafojtani a könnyeit. Ez a kedves rendőrnő az imént elmagyarázta neki, hogy Madge magára vállalta a késelést, ezért Cathynek csendben kell maradnia, egy szót sem szólhat senkinek a dologról. Még egy puszit is kapott tőle. Finom levendulaszappan-illata volt. A kislány is szerette volna viszonoznia gyengéd gesztust, de nem merte. Csak annyit tudott az egészről, hogy az anyukája végül mégis elvállalta helyette annak a szörnyűségnek a következményeit, s ez a tudat gyógyírként hatott rá. Azt hitte, az anyja nem törődik vele, s erre kiderül, hogy mégis. Cathy szeme ismét megtelt könnyel. Gyors mozdulattal megtörölte az arcát. Egy félszeg belső hang azt súgta, mondja el az igazat, de nem tudta megtenni. A rendőrnő azt mondta, az a nagydarab kopaszodó ember nagyon mérges lesz, ha Cathy keresztbe tesz neki, és ki meri nyitni a száját. Meg azt is mondta, hogy az anyukája tartozik neki eny-nyivel, és ezt meg kell tennie. Igaz, korábban szerette volna, ha az anyja kisegíti a bajból, de most, hogy megtette, mégis rettenetesen sajnálta. Nagyon szerette az anyukáját, és beleélte magát a helyzetébe. Követte Mrs. Bartont, majd beszálltak egy kicsi autóba. Hátranézett, vetett még egy pillantást az őrszobára. Elindultak. Bárhová is viszik, Eamonn biztosan utánamegy és kiszabadítja. És akkor már minden rendben lesz. Ez a gondolat kapaszkodót adott neki, s végig ezen morfondírozott a Kent felé vezető úton, míg végül az átélt izgalmaktól és a kimerültségtől el nem nyomta az álom. A vizsgálati fogságba helyezett Madge-nek megengedték, hogy az öregebbik Eamonn Docherty meglátogassa. Az asszony bágyadt mosollyal nyugtázta a tényt. -Ez kellett hozzá, hogy veszekedés nélkül meglátogass engem, igaz? - Az asszony hangja kemény volt, de az arca nyúzott, fáradt. - A gyámügyiek elvitték Cathyt. Korábban is akartam már jönni, de csak most engedtek be. Madge kiengesztelődve bólintott. - Szóval, elvállaltad helyette? Ez nagyon szép dolog volt tőled -mondta a férfi. Madge rágyújtott és harákolt egyet. - Kényszer hatására. Nehogy azt hidd, hogy valami érzelgős hangulat hatására tettem, mert nem így volt. Ha itt lenne az a kis hülye, kitekerném a nyakát. Ő szúrta meg. Már majdnem tizennégy éves. Le tudná ülni. Mire észrevenné, hogy mi történt, már szabadulna is. És ha így lenne, nekem most nem kéne itt rohadnom, igazam van? Az a szemétláda Gates megszívatott. De egyszer bejön még az én utcámba. Jól megkeverték ezt nekem, ő meg a lányom. Eamonn hitetlenkedve csóválta a fejét. - Madge, én tényleg azt hittem, hogy észbe kaptál. Végül is ez az egész nem történt volna meg, ha a kuncsaftjaidat nem hordod
haza a lakásodba. Te vagy az oka mindennek. Egyedül te. Annak a gyereknek sanyarú sorsa volt melletted, de te még ezt sem vetted észre. Még szeretetből is csak morzsákat adtál neki, úgy és akkor, amikor kedved volt hozzá. Ahogy cseperedett, úgy pakoltál egyre több és több felelősséget a vállára. A te felelősséged. Egyszerűen kihasználtad. Na, ide figyelj! Mondok én neked valamit, asszony! Nagyon örülök, hogy Gates rád verte a balhét. Örülök, hogy egy ideig rács mögött leszel, Madge, mert bőven rászolgáltál. Egy valamirevaló anya kiállt volna a gyereke mellett, de neked eszed ágában sem volt. Nem bizony. Előbb-utóbb kivitted volna őt is magaddal az utcára. A pasid is ezt akarta, még ha te mást gondolsz, akkor is. Ami engem illet, azt mondom, jobb, ha fősz egy kicsit a saját levedben. Az ég szerelmére, hogy nem sül le a képedről a bőr! Elment a józan eszem, hogy egyáltalán meglátogatlak idebenn. - Akkor meg miért jöttél be, Eamonn? - Madge hangja szokatlanul halk volt, a benne rejlő könyörgést lehetetlen volt nem észrevenni. - Azért, mert évekig együtt éltünk, Madge, és az a kislány olyan nekem, mintha a saját gyermekem lenne. Azért jöttem ide, mert bíztam benne, hogy egy megváltozott Madge Connort találok idebenn. Egy magába szállt asszonyt, aki végre tesz valami hasznosat, amivel helyrehozhatja az elszart életét. Hát ezért jöttem be hozzád - mondta, s az asszony vizenyős szemébe nézett, remélve, hogy valami emberi érzést fedez majd fel benne. - Hát akkor potyára jöttél, nem igaz? - Madge gúnyosan felnevetett, felállt és hátat fordított, jelezve, hogy részéről a látogatás befejeződött. Odaszólt a fogdaőrnek, hogy kísérje vissza a zárkába. Eamonn döbbenten figyelte, hogy az asszony a fogságban eltöltött huszonnégy óra alatt milyen iszonyatosan megkeményedett. Nyilván nagyon félt a börtöntől. Ki ne félne? De biztosan azt is felfogta, jobb, ha őt zárják be, mint a lányát. A férfi csak csóválta a fejét. Hiába, a női lélek kiismerhetetlen. Kisétált a börtönből, majd betért a legelső útjába kerülő kocsmába és a sárga földig leitta magát. Cathy csak akkor ébredt fel, amikor már Dealbe értek, s a kocsi a tengerparton haladt. A fények és a tenger lenyűgöző látványt nyújtottak, az elé táruló kép egészen más volt, mint amit korábban elképzelt. Káprázatos, ugyanakkor félelmetes is egyben. Főként azért, mert rájött, hogy hol van, s nem tudja, hová megy, mi lesz vele. Nyaralók sétálgattak az eső áztatta promenádon. Papírba csomagolt sült hal és rosejbni volt a kezükben. Mindenfelé luftballonok, a gyerekek kezében hatalmas, pálcára csavart rózsaszínű vattacukor. A nők tarka ruháikban, hátrafésült hajukkal pompás látványt nyújtottak. Cathy megpillantott egy férfit, amint felemelte aprócska kislányát, és a feje fölé tartotta. Felesége ragyogó arccal nézte őket. Cathy nagyon irigyelte a szemmel látható jólétüket, a gondtalan, rendezett életüket. Lekanyarodtak a tengerparti útról, s ráfordultak egy hosszú, kanyargós mellékútra. Mindenütt takaros házacskákat látott, ápolt kertekkel, a kocsibeállókban méregdrága autókkal. A házak ki voltak világítva, mint megannyi jelzőlámpa, s a fények szinte csalogató melegséget árasztottak.
Cathyt akkor fogta el először a különös, megmagyarázhatatlan balsejtelem, amikor befordultak egy szűk fasorba. - Mindjárt ott vagyunk - csattant fel Mrs. Barton hangja. Amint odaértek egy hatalmas dupla szárnyú kovácsoltvas kapuhoz, leállította a kocsit. Kiszállt, meghúzta a régimódi, hosszú csengőzsinórt. A kocsiba hideg levegő tódult, Cathy reszketni kezdett. Odakint párás hideg volt, szinte a csontjáig hatolt. A többi házzal ellentétben az előttük álló épület korántsem volt barátságos és hívogató. Hűvös, ellenséges hangulatot árasztott. Ablakain nem volt hófehér csipkefüggöny, csak díszes kovácsoltvas rács. Semmi díszítőelem a téglahomlokzaton, csupán sűrű fonású drótkerítés, szögesdróttal a tetején. Olyan volt, mint egy katonai bázis. Idősebb férfi nyitott kaput. Amint a kocsi elgördült mellette, röntgenszemével bekémlelt a sötét utastérbe. Mozdulatlanul állva figyelt, amíg befordultak a parkolóba. Cathy megdöbbent, amint teljes valójában elétárult az épület. Hatalmas, viktoriánus építmény volt, látszott, hogy az építtetőt nem a komfort, hanem a hivalkodás vezérelte. Miután kiszálltak az autóból, a kislány megborzongott a metsző, hideg széltől, mely gyorsan átjárta a kölcsönkapott vékonyka ruhát. Kinyílt a hatalmas bejárati ajtó, s gyorsan bemenekültek a hideg elől. Az előszoba egy tágas, magas, rendkívül hideg helyiség volt. Karvalyképű, nagymellű asszony köszöntötte őket. Rendkívüli méretű kampós orra volt, az orrhegyén megjelenő nedvességcseppeket piszkos zsebkendővel törölte meg. - Hát ez meg kicsoda? Mrs. Barton válasz helyett lemondóan legyintett egyet, s durván félretolta az asszonyt az útból. - Hol van Miss Henley? Szóljon neki, hogy megjöttem, aztán vigye el ezt a leányt, és etesse meg, nekem pedig hozzon egy csésze forró teát. Deirdre, gondolja, hogy meg tud jegyezni ilyen sok dolgot egyszerre? - Igenis, Mrs. Barton, hm... asszonyom. - A nő bólintott, karvalyorra megremegett az elfojtott indulattól. Karjánál fogva megragadta Cathyt, és maga után vonszolta a hallon keresztül egy aprócska irodába. Amint kinyitotta az ajtót, kellemes meleg tódult ki, úgyhogy gyorsan beléptek. - Mrs. Barton van itt, ezt a kisasszonyt hozta magával. - Deirdre hangjából áradt a tekintélytisztelet. Az íróasztal mögött ülő apró termetű, pufók asszony csodálkozva nézett Cathyre. - Teát kér, és magával akar beszélni - folytatta Deirdre. - Vidd ki a lányt a konyhába, és hozd be a teát. Vezesd be Mrs. Bartont. Cathy acélos élt érzett a hangjából, és elégedetten mosolyodott el, persze, csak úgy befelé. Lám, van itt egy ember, aki nem fél a gyámügyesektől. - Te meg mit bámulsz? - A hang nagyon szigorú volt, ellentmondást nem tűrő. Cathy kétségbeesetten rázta a fejét. -Ebben a létesítményben beszélsz, ha kérdeznek. Válaszolj! -Cathy ismét megrázta a fejét, és próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán. -Vidd innen, Deirdre! Biztos gyagyás, vagy valami hasonló. - A lekezelő hang túl sok volt Cathynek, érezte, hogy könnybe lábad a szeme.
- Én nem vagyok gyagyás! - A szavak olyan önkéntelenül bugy-gyantak ki belőle, hogy szinte megbánni sem volt ideje. Túl hangosan mondta, túlságosan élesen. A túlfűtött szoba szinte megtelt a hangjával. A pufók asszony arcán egyszerre jelent meg az ijedtség és a hitet-lenkedés. - Vidd ki innen, Deirdre. Vidd át a dühöngőbe. Amíg nem szólok, nem adsz neki sem ételt, sem italt. Deirdre durván karon ragadta Cathyt és egy sötét lépcsőházba vonszolta. Hiába próbált ellenkezni, szembeszegülni, kemény büntetést kapott érte. - Csak magának köszönheti, kisasszony. Miss Henley nem szíveli, ha ellenkeznek vele. Olyan pofonokat ad, hogy csak úgy cseng tőle az ember füle. Itt nem érdemes sírni, kiabálni, durcáskodni, ezzel nem megy nála semmire az ember. - A magatehetetlen Cathyt bevonszolta a konyhába, majd kinyitott egy vasajtót és betuszkolta egy sötét helyiségbe. Hideg sötétség vette körül. Miután rájött, hogy mi történt, Cathy megpróbálta kinyitni az ajtót, ám egy erőteljes taszítás következtében lezuhant a nyirkos padlóra. Az ajtó hangos csattanással ismét becsukódott. Cathy fekve maradt, a szíve majd kiugrott a helyéből. Lázasan dolgozott az agya. A félelemtől és a tehetetlen dühtől heves zokogásban tört ki, de a vastag vasajtón keresztül senki sem hallotta meg, vagy ha hallották is, senki sem volt hajlandó segíteni rajta. Ez egy ilyen hely volt. Leona Henley felcsigázott érdeklődéssel hallgatta Mrs. Barton rémtörténetét. Újabb csésze teát töltött neki, szendviccsel kínálta, majd frissen készült, gusztusos gyümölcstortával. - Amint megláttam ezt a lányt, azonnal tudtam, hogy egy bajkeverővel állok szemben. Most már maga is tudja, miért hoztam ide - fejezte be történetét a gyámügyes. Miss Henley érdeklődve hallgatta, majd megszólalt. - Csakhogy én nem fogadhatom be. Végül is ez egy büntetés-végrehajtási intézmény. Az itteni lányok még túl fiatalok a fegyintézethez, de mindegyiket elítélték. Azért vannak itt. Zömmel lopásért, garázdaságért kerültek ide, de ezt maga is nagyon jól tudja. Bírósági határozat kell ahhoz, hogy befogadhassam. Mrs. Barton félbeszakította. - Megszerzem a szükséges iratokat. Ez a lány tulajdonképpen bántalmazott engem. Panaszt emelek ellene, maga is megerősítheti. Ezek után nem várhatja el senki, hogy rendes nevelőszülőkhöz vigyem, nem igaz?! Nem érdemli meg. Végignézte, amint az a céda anyja lemészárolt egy férfit, és őszintén szólva, az a véleményem, Miss Henley, hogy ő is ugyanazt a mesterséget űzi, mint az anyja. Az orvosi zárójelentés szerint a lány nemrégiben nemi aktust folytatott. Miss Henley felháborodva vonta fel a szemöldökét. - Véleményem szerint az anyja rajtakapta őket, veszekedtek, és ez a tragikus eset lett a vége. Ez egy kis bestia, én mondom. Kemény kézzel kell vele bánni. Ezért gondoltam magára. Ha pillanatnyilag nem is tudom őt jogszerűen elhelyezni, akkor is ez a
legmegfelelőbb hely a számára. Én mindenki előtt csak felsőfokon tudok beszélni erről az intézményről. Miss Henley tisztában volt vele, hogy komoly kutyaszorítóba került. Ez a bárdképű némber azt akarja, hogy a kislányt kivonja a forgalomból, és ha azt akarja, meg is fog történni. Nem tehet ellene semmit. Nemrégiben szemtanúja volt, amint ez a sárkány eszméletlenre vert egy makrancos kisgyereket. Mégpedig olyan hihetetlen kegyetlenséggel, hogy még ő is megdöbbent, pedig látott már egyet s mást, sőt, csinált is hasonló dolgokat. Mrs. Barton kétszeresen is veszélyes, hiszen mindenkivel jóban van. Mindenkivel, aki számít. Ha akarja,egyik napról a másikra bezárathatja ezt a kócerájt. Nagyon befolyásos perszóna, ráadásul visszaél a hatalmával. A férje, Mr. Barton, törvényszéki bíró, a bátyja pedig a londoni és a London környéki terület gyámügyi hatóságának vezetője. -Biztosan találunk a számára itt egy helyet. Maga meg elintézi majd a papírokat, ugye? - kérdezte Miss Henley. Mrs. Barton boldogan mosolygott. - Természetesen, drágám. Vehetnék még egy szeletkét ebből a mennyei gyümölcstortából? Ki készítette? Csak nem valamelyik leányka? Szemmel láthatóan elégedett volt, hogy elérte a célját. Megnyugodott, kezdte jól érezni magát. Olyan nagyszerű érzés, amikor az ember megold egy bonyolult problémát! Ezt később el is meséli majd a férjének. - Jó munkát végeztünk, drágám. Úgy értem, hogyan is szabadíthatnánk rá ezt a borzalmas leányt egy olyan kedves házaspárra, mint azok a Hendersonék? Cathy a jéghideg, nyirkos padlón ébredt fel. Koromsötét volt, a helyiség levegőjében dohszag terjengett. Eszébe jutott, hol is van, kinyitotta a szemét. Remélte, hogy majdcsak lát valamit, bármit, de a vaksötétben nem látott semmit. Síri csend volt, csupán valami nagyon halk mo-toszkálást lehetett hallani. Cathy ösztönösen megérezte, hogy egér van a helyiségben, az töri meg a csendet. Az egértől nem félt, rosszabb dolgokhoz is hozzászokott már az életben. A tenyere alatt nyirkos volt a padló. Feltápászkodott, kissé arrébb kúszott, ülő helyzetbe tornászta magát. Térdét felhúzva a falnak támaszkodott, s lábát átkulcsolva, összekuporodva megpróbált védekezni a hideg ellen. Maga elé idézte Ron holttestének látványát, aztán Eamonn arcát, miközben megerőszakolja őt, durván elvéve a szüzességét. A két esemény felváltva kavargott az agyában, hiába próbálta elterelni róluk a gondolatait és másra összpontosítani. A szíve vadul kalapált, érezte, hogy rövidesen kitör rajta a hisztéria. A sírásnak, kiabálásnak itt semmi értelme, ezzel tisztában volt. Meg kell próbálni valami másra koncentrálni, ezért az anyjára gondolt. Nagyon jólesett neki, hogy Madge annyi rettenetes év után tett érte valamit. Cathy magában köszönetet mondott neki ezért. A sötét ürességben bízott benne, hogy az anyja esetleg megérzi ezt, és tudja, milyen hálás neki. Ez a gondolat mentette meg az összeomlástól. Miss Henleynek tizenöt óra múlva jutott eszébe, hogy kiengedje Cathyt. Miután Mrs. Barton elment, nyugodtan lefeküdt aludni, s arra gondolt, hogy a lány biztosan észhez
tér, ha a dühöngőben tölti az éjszakát. Csakhogy másnap reggel két intézetis lány összeverekedett, így csak délután jutott ismét eszébe Cathy. A súlyos ajtót kinyitva Miss Henley meglepődve tapasztalta, hogy Cathy nyugodtan ücsörög a falnak támaszkodva. Hatalmas kék szemével ugyan hunyorgott egy kicsit, de Miss Henley ebben nem talált semmi különöset, s megállapította magában, hogy a lány könnyedén túltette magát a dühöngőben töltött éjszakán. Meg sem kottyant neki. - Felkelni! Cathy feltápászkodott, és várta az újabb utasításokat. Silány ka-bátjára zöldes penész tapadt, vékonyka lába elkékült a hidegtől. A dermesztő éjszaka után reszketve, a mozgáshiánytól elgémberedett végtagokkal, szótlanul, egy pisszenés nélkül követte fogva tartóját. A konyhában, ahová mentek, jó meleg volt, és Cathy észrevette, hogy az ott tüsténkedő ikerpár árgus szemekkel figyeli őt. - Adjatok neki egy kis teát, kenyeret és lekvárt, azután hozzátok be az irodámba. A lányok egyszerre bólintottak, majd a szemükkel követték a konyhából távozó nőt. Az ikreknek dús, barna hajuk volt, hatalmas, barna szemük, és jobb arccsontjuk fölött egyforma kék pötty. Cathy rögtön rájött, hogy ez javítóintézeti jel, és ebből megtudta, hová is került. - Én Maureen vagyok, ő pedig Doreen. Gyújtogatásért vagyunk itt. Fölgyújtottuk anyuék házát. - Egymásra nevettek, mintha valami remek viccet meséltek volna. Téged miért hoztak be? Cathy megrázta a fejét. - Nem tudom. A két lány egymásra nézett, vállat vontak. - Ha nem akarsz beszélni róla, akkor tartsd meg magadnak. Úgyis megtudjuk. A kamrából kenyeret és margarint hoztak, majd a hatalmas üstből merítettek egy csésze forró fekete teát. - Ezt burkold be, cserébe legalább a nevedet áruld el. Cathy mohón felfalta az ételt, kiszürcsölte a gusztustalan fekete teát, s szinte rögtön úgy érezte, hogy a végtagjaiba visszatér az élet. - Cathy Connor vagyok az East Endről. - És mit keresel errefelé? Itt fiatalkorú bűnözők vannak. Valamit csak csináltál. Cathy megrázta a fejét. - Mondom, hogy nem. Nem csináltam semmit. - Eszébe jutott, mit mondott neki az a kedves rendőrnő és a nagydarab felügyelő. Maureen ránézett és mosolygott. - Jól van, ha úgy akarod, tartsd csukva a szádat, de figyelmeztetlek, kicsi lány, Denise is tudni akarja majd, és ő meg is tudja. Ekkor Deirdre lépett be a konyhába, így Cathy és az ikrek abbahagyták a beszélgetést. Cathy rövidesen megtudta, hogy ki is az a Denise. Miss Henley az előtte álló lányra nézett, és elfogta a bűntudat számára szokatlan érzése. A kislány szeme karikás volt, sűrű, szőke haja csim-bókokban lógott, s lába a jéghideg padlón töltött éjszakától még mindig szederjeskék. Ez még önmagában nem is nagyon zavarta volna. Sokkal nagyobb baj az, hogy ennek a lánynak nem szabadna itt lennie, hiszen lényegében nem csinált semmi rosszat. - Nos, leány? Mit tudsz felhozni a mentségedre?
Cathy alig észrevehetően a fejét rázta. - Semmit, kisasszony. Nem tudok mit mondani. Miss Henley látta az arcán, hogy zavarban van. - Amíg az én intézetemben vagy, nem tűröm a feleselést és a csúnya beszédet. Érted, amit mondok? Ha nem, megismétlem. Ha megértettél, és mégis megszeged a szabályokat, akkor kiakasztalak száradni! - Miss Henley elmosolyodott, hogy ilyen vicceset tudott mondani, és hozzátette, hogy nagyon megesett a szíve Cathyn. - Most pedig Deirdre gondjaira bízlak, aki odaadja az egyenruhádat és megmutatja a hálókörletedet. Egy jó tanács: légy óvatos az itteni lányokkal. Nem bírják, ha hülyének nézik őket. Egyébként többnyire tényleg azok, kegyetlen kis bestiák, erős bennük az agresszivitásra való hajlam. Én ugyan nem tűröm ezt, de tudom, hogy előfordul; mondjuk úgy, egyik-másik lány nem tud uralkodni magán. Ez nem figyelmeztetés, csupán tényközlés. Légy óvatos, tartsd be a szabályaimat, és akkor elviselhető lesz itt az életed. Ezek után van kérdésed? - Miért vagyok itt? Úgy tudom, ide bűnözőket hoznak. - Cathy hangja nagyon visszafogott és udvarias volt. Figyelte, amint a nő tekintete elszürkül, s lélegzetvisszafojtva várta a reakciót. -Ha eljön az ideje, majd megtudod. Deirdre, vidd a hálókörletébe! Cathy tisztában volt vele, hogy szerzett magának egy ellenséget, de nem látott rá módot, hogyan kerülhette volna ezt el. Ha igaz, amit az ikrek mondtak, akkor neki nincs itt semmi keresnivalója, s ez a lényeg. Deirdre adott neki egy kék kötényruhát, ami több számmal is nagyobb volt Cathy méreténél. Kapott még három pár fekete harisnyát, három zsebkendőt és két bugyogót. Egyiket hordani, a másikat mosni, mint magyarázta. Hatalmas méretű tengerészkék alkalmasságok voltak, szürke szegéllyel. Végül a kezébe nyomott két kombinét. A benti papucsot és a kimenőcipőjét majd este kapja meg, ha Miss Henley kinyitja a cipőraktárat. Miután végeztek, Deirdre egy zegzugos, zöldre festett, kaszárnyára emlékeztető folyosón felkísérte Cathyt a ház legfelső szintjére, ami korábban a cselédek hálóhelyéül szolgált. Deirdre gyengéd mozdulattal betuszkolta egy apró helyiségbe, amelyben két tetőablak és két ágy volt. - Egy Sally Wilden nevű lánnyal fogsz itt aludni. Ő is megéri a pénzét. Jól kijöttök majd egymással. Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Sally egy bajkeverő, és az ösztöneim azt súgják, te is az vagy. Egész életemben lányokkal voltam körülvéve. Már tíz éve vagyok itt, és mindig rossz érzés fog el, ha meglátom a fajtádat. Fogadj meg tőlem egy jó tanácsot: ne mérgesítsd fel Miss Henleyt. Nagyon kemény tud lenni, és Mrs. Bartonnal már szereztél magadnak egy ellenséget. Úgyhogy vigyázz magadra, nézz mindig a lábad elé! Én mondom, vigyázz, mert ha te nem törődsz magaddal, más végképpen nem fog. Cathy a keselyűszerű szempárba nézett. - Nekem nem kellene itt lennem, ez bűnözők számára fenntartott hely, én pedig nem vagyok az. Nem vagyok bűnöző. Deirdre elmosolyodott. - Ha Mrs. Barton azt akarja, hogy itt legyél, akkor itt fogsz maradni. Hajtsd le a fejedet, ahogy illik, és tartsd a szádat csukva, akkor nem lesz itt
semmi bajod. Ha ide bekerültél, a külvilág számára már nem létezel. Higgy nekem, én már csak tudom. Miután megkapta az eligazítást, Cathy a szobában hagyta a holmiját és lekísérte Deirdrét. Mindenhol átható fertőtlenítőszag terjengett, ami a konyha felé közeledve káposztaszaggal keveredett. Orrfacsaró kombináció volt. Cathy mindössze egy jó forró fürdőre és valami ehető táplálékra vágyott. Végig erre gondolt, míg be nem léptek a tanterembe. Mintegy harminc kíváncsi szempár szegeződött rá, amitől Cathy kissé zavarba jött, még el is pirult. Deirdre szó nélkül otthagyta, ő meg tanácstalanul álldogált a többiek előtt, várva az instrukciókat. Sokáig várta. A tanárnő, egy magas, testes asszony, ügyet sem vetett rá, zavartalanul folytatta az órát. A higiénia fontosságáról beszélt. Cathy rezzenetlen arccal csak állt és figyelt, s minden apró részletet megjegyzett. Körülnézett, figyelmesen szemügyre vette a tanárnő és a lányok arcát, s eldöntötte, hogy az első adandó alkalommal megszökik erről a helyről. Cathy Connor tudta, hogy a szökésre kell összpontosítania, egyedül csakis a szökésre. Az itteniek közül legalább egyvalaki barátságosnak látszik, és ezzel már lehet valamit kezdeni. Ügyelt rá, hogy az arca ne árulja el az érzelmeit. A következő négy és fél órában csak fülelt és figyelt. Kilencedik fejezet A tanítás végéig senki nem szólt Cathyhez, még a tanárnő, Mrs. Daggers sem. A név eddig még mindegyik lányt megnevettette, aki először hallotta. Az örömük azonban nem tartott sokáig. Mrs. Daggers a legszigorúbb tanár hírében állt, és meg kell hagyni, meg is felelt ennek a hírnévnek; még a legendás Denise sem mert szembeszegülni vele. Cathy a lányok után ment ki az osztályteremből, követte őket az ebédlőbe. Az egyik lány hátramaradt, és odasúgta neki. - Uzsonnaidő van. Egyél annyit, amennyit csak bírsz. Kicsit később kapunk egy csésze kakaót, de semmi más nem lesz a gyomrodban reggelig. Cathy köszönetképpen elmosolyodott, majd beléptek az ebédlőbe, ahol a kislány mellett állt be a hosszan kígyózó sorba. Várta, hogy kiszolgálják. Itt találkozott először Denise-zel. A lány szokatlanul kövér volt, csinos, keleties arcvonásokkal. A keze és a lába túlságosan kicsi volt pufók testéhez képest, a szeme pedig a várakozással ellentétben nem barna volt, hanem zöldeskék. Szinte áradt belőle a jó szándék, ezért Cathy kissé elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy az ikrek első ízben éppen vele fenyegették. - Ki vagy? - Dél-londoni akcentusa volt, és Cathy ennek megfelelő tónusban válaszolt. - Cathy Connor. Bethnal Green-ből jöttem. - Denise elmosolyodott. - Akkor te nem északi vagy, ugye? Cathy kemény hangon válaszolt: - Remélem, nem. Nincs anélkül is épp elég bajom?
A déli lányok elnevették magukat, Denise is mosolygott. - Azt hiszem, jól megleszünk egymással. Miért hoztak be? Cathy ravasz volt. Az elkövetkező években együtt kell majd élnie az anyjával kapcsolatos tragédiával, ezért lehalkította a hangját és azt mondta. - Később majd elmondom, amikor nem lesz körülöttünk ilyen nagy a hallgatóság. Denise egy pillanatig döbbenten bámult rá. Kicsit zavarban volt. Ez a lány nyilván valami húzós balhé miatt van itt, különben nem lenne ilyen vagány. Ez azt jelenti, hogy Denise hajlandó bevenni őt a csapatba. A legtöbb lány abban a pillanatban telekürtöli a házat a balhéjával, amikor az épületbe beteszi a lábát. Ez meg itt négyszemközt akar vele beszélni. Ilyen esetre itt már évek óta nem volt példa. Tőle teljesen szokatlan módon Denise úgy döntött, hogy enged. A név jelentése: tőr - Rendben van. Ülj az asztalomhoz és majd megbeszéljük - mondta, mert így megtudhatja, amit akar, és nem veszít a tekintélyéből sem. Az új lány felcsigázta az érdeklődését, és mielőtt végleg eldöntötte volna, hogy beveszi-e a csapatába, szerette volna tudni, hogy miért került ide. Cathy bólintott, s miközben kiszolgálták magukat virslivel, kenyérrel és mustárral, a lányok rájuk szegezték a tekintetüket. A hosszú asztalnál Denise Cathyvel szemben ült le, aki türelmesen várta, hogy a másik lány megszólaljon. - Denise Wong vagyok - mondta végül a testes lány. - Az arcvonásaimból úgy gondolom, kitaláltad, hogy félig ferdeszemű vagyok. A saját módszereim szerint vezetem ezt a helyet. Miss Henley megbízik bennem. Nélkülem nagy lenne itt a káosz. Ezzel ő is tisztában van, így elég jó munkakapcsolat alakult ki köztünk. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy ez egy hülye vén kurva. Elvégzem helyette a piszkos munkát, ő pedig tisztelettudóan viselkedik velem. Mint mindenki más is. Pénzbehajtásért és prostitúcióért vagyok itt. Most már ismered az élettörténetemet, halljuk a tiédet. Cathy beleharapott az ételébe, és közben azon gondolkodott, hogy mennyit mondjon el Denise-nek. Végül úgy döntött, elmondja az igazat. - Megöltem egy pasast, az anyám stricijét. Leszúrtam. Anyu elvitte helyettem a balhét, hogy mentse a bőrömet. Egy Barton nevű vén kurva kihozott a sittről és idehozott. De nem helyeztek vád alá. Denise elnevette magát. - Majd fognak. Barton egy sárkány. Sallyvel ugyanez a helyzet. Az égvilágon semmit nem csinált, csak visz-szabeszélt Bartonnak, erre ő idehozta. Veled is úgy bánik majd el, mint a többiekkel. Azt mondja, megtámadtál valakit, és nem lehet bíróság elé állítani, mert zokni vagy agyilag. Ezért a tárgyalást nélküled tartják meg, s nélküled hozzák meg az ítéletet is. Azzal szoktak viccelődni, hogy ez itt egy olyan jó iskola, hogy bíró ítéli oda a helyet. Egy a lényeg: meg kell tudnod, hogy mire szól az ítélet és mikor vagy szabadítható. Ebben tudok majd segíteni. Ennek persze ára van. Ez elég tisztességes ajánlatnak tűnt. - S mi lesz az ár? - kérdezte Cathy. - Az, hogy beállj a csapatomba. Én vezetem ezt a koszfészket és segítségre van szükségem. Annak idején leányanyákat tartottak itt, most már zárt lánynevelő
intézetként funkcionál, vagy ahogy a gyámügyesek mondják, leánynevelő. Én vagyok a verőemberük. Az van, amit én mondok. Elfogadod a játékszabályokat? Ha nem, akkor most szólj, mert nem vesztegetem tovább a drága időmet. Akkor leveszem a kezem rólad, és csinálj, amit akarsz. Cathy tudta, hogy a lány nem a levegőbe beszél. - Jól hangzik - mondta nyugodtan. - Csak még szoknom kell itt a dolgokat. Meg kell tudnom, hogy mi van anyámmal és a többiekkel. Valószínűleg a fiúm is szeretné tudni, hol vagyok. Volt köztünk egy kis nézeteltérés, jó lenne elrendezni. Denise megértően bólintott. - Jól megleszel itt. Most pedig menj és vegyél magadnak még egy kis kaját. Menj vissza Csufikához, ott áll a pultnál, és mondd meg neki, azt üzenem, hogy tankoljon fel téged rendesen. Holnap reggelig nem kapsz mást, csak valami forró löttyöt. Elég silány itt a kaja és nagyon kevés. A hideg önmagában is éppen elég, de az éhség és a hideg együtt, az túl sok. Ugy hallom, belekóstoltál már egy kicsit a dühöngőbe. És az még semmi. A lekötözés, az az igazi büntetés. Az viszont Mr. Hodge asztala. Figyelmeztetlek, kislány, vigyázz azzal a vén csirkefogóval. Egy vén szemétláda. Állandóan tapogatja a csajokat, és folyton leskelődik. Tartsd magad távol tőle. - Mi az a lekötözés? - Bár leplezni akarta, Cathy láthatóan megijedt. Denise vállat vont. - Majd megtudod. Fölösleges elmagyaráznom, mindenkivel máshogyan csinálják. Ez a hobbyja annak a tetűnek. Hodge a kóceráj igazi vezetője, de ő Henley mamára bízza a dolgok irányítását. A tököm tudja, hogy mivel tölti az idejét, mert van, hogy hetekig nem látjuk, aztán egyszer csak megjelenik és kínozza itt a lányokat. Majd te is meglátod. Muszáj hozzászoknod a gondolathoz. Kislány, megmondom őszintén, lesznek itt gondjaid. Tulajdonképpen sajnállak. Éppen elég szar dolog ítélettel is idekerülni. Azért szúrtad le a pasast, mert gerjedt rád? Cathy megrázta a fejét. - Verte anyámat. - És anyád meg elvitte helyetted a balhét? Cathy bólintott. - Micsoda nemes lélek, mázlista vagy. Én még csak nem is ismerem a muteromat. Abszolút őszinte, tárgyilagos, tényszerű bejelentés volt. Nyoma sem volt benne az önsajnálatnak. - Hát, ami azt illeti, az anyám azért nem egy angyal, de hát akkor is csak az anyám mosolyodott el Cathy. -Te is benne voltál már az üzletben? - Cathy kérdő tekintettel nézett Denise-re, mire a másik lány elmosolyodott. - Volt már részed a jóban? Cathy elvörösödött és bólintott. Denise hangosan felnevetett, mire minden szem feléjük fordult. -Na, menj és vedd magadhoz a takarmányt. Fura lány vagy te, Connor. Azért azt hiszem, jól kijövünk majd egymással. Amikor az ételt felszolgáló lány észrevette Denise bólintását, hatalmas szelet gyümölcstortát vágott Cathynek, és adott neki egy csésze forró teát is, sok cukorral és tejjel. Azt mondta Cathynek, annyi kenyeret és virslit kaphat, amennyit csak akar. Visszavitte az asztalhoz a megpakolt tányért, közben rendezgette a fejében kavargó gondolatokat. Mihez fog kezdeni, és főleg, hogyan fog kijutni erről a helyről? Ez most a legfontosabb.
Kijutni innen és visszamenni Eamonnhoz! Ezzel egy időben Eamonn két nehézfiúval ücsörgött egy presszóban a Cornmercial Roadon. Egy embert vártak, akinek pénzt kellene hoznia. Kicsit korábban érkeztek. Kávézgattak, sonkás szendvicset ettek, beszélgettek. - Eamonn, gondolom, kiakadtál, hogy így járt a csajod, ugye? -szólalt meg Big Joe McCarthy. Joe második generációs ír volt, és Eamonnhoz hasonlóan ő is többre akarta vinni, mint az apja. Eamonn egykedvűen ránézett, és szokásához híven, színtelen hangon válaszolt. - Igen, hát persze. - Ugy hallottam, a lány csinálta a hiriget, de a muterja viszi a balhét. Susan P egyik lánykájától hallottam. Azt mondják, majdnem a kis-csajra verték a cinket, de Gates rákényszerítette az anyját, hogy vállalja magára. Helyes kis csaj az a Cathy. A muterom azt szokta mondani, olyan, mint egy szentkép, és van benne élet is. Eamonn a másik nehézfiúra nézett. Paddy Clarc már a negyvenes éveiben járt, úgy nézett ki, mint egy bérgyilkos, ugyanakkor gyönyörű szőke lányai voltak, és apró termetű felesége, akiket nagyon szeretett. - Cathyvel minden rendben. Eamonn hangja megkeményedett, ebből a másik két férfi tudta, hogy jobb, ha ejtik a témát. Odalépett a pulthoz, hogy rendeljen magának még egy kávét, mire Big Joe McCarthy odasúgta a másiknak. -A csaja volt. Más eget-földet megmozgatna, hogy kihozza onnan. Az idősebbik bólintott. - Szarik ez mindenkire. Eamonn pontosan tudta, hogy mit mondanak a háta mögött, és a dolog nagyon kedvére való volt. Sokkal jobb neki, ha azt hiszik, hogy önző, szívtelen szemétláda, mint hogy rájöjjenek az igazságra: Cathy nélkül összezavarodtak a gondolatai, elszállt az ereje, és olyan, mint egy gyerek, akitől elvettek mindent. Csak egyféleképpen tudta elviselni az őt ért hatalmas veszteséget - ha ő lesz a legkeményebb, legkegyet-lenebb pénzbehajtó, aki az East Enden valaha is megfordult. Nyílt az ajtó, hideg levegő tódult be. A pasas, akit vártak, belépett és egyenesen odaült az asztalukhoz. - Megszívatott minket. Telefonáltam, de azt mondták, hogy utána kell mennünk. Eamonnra nézett. - A főnök azt mondta, te tudod, mit kell csinálni. Eamonn bólintott. - Kérj magadnak egy kávét, azután megyünk és felhajtjuk a csókát. Megkapta már az utolsó figyelmeztetést. Tuti, hogy holnap már nem látja a napfelkeltét. - A többiek emésztették az Eamonntól kapott információkat. A fiú nagyon élvezte ezt a helyzetet. Az élet nagyszerű, csak ne hiányozna neki annyira Cathy. Ha visz-szajön, minden visszatér a normális kerékvágásba. Bármi legyen is az a normális kerékvágás. Magában elmosolyodott és Cathyre gondolt, amint a lány alatta fekszik, és ő örömét leli benne. Édes az a lány, édes minden tekintetben, és alig várja, hogy újra lássa. A lányokat befogadó intézmény az 1890-es években épült, és annak idején egy rendkívül gazdag helyi üzletember tulajdonában volt. A ház a Pazarló Blake-lak nevet kapta a helybeliektől, mivel a férfi gyereket váró feleségének építtette, aki belehalt a szülésbe, így az ésszerűtlenül túlméretezett házat semmire sem tudta használni. Pár év
múlva egy gyógyíthatatlan betegség következtében ő is meghalt, így a családja bezárta a házat. Évekig nem használták semmire. Végül, ahogy akkoriban hívták őket, megesett fiatal nők, vagyis leányanyák menhelye lett, majd fiatalkorú és gyermekkorú bűnözők részére fenntartott zárt lánynevelő intézet. Csupa olyan lány volt itt, akit az életkora vagy az elmeállapota miatt bírói ítélettel nem küldhettek fegyházba. Edward Blake a gigantomániás építkezés híve volt: sok tér, kevés világítás. Az apró, rácsos ablakok sikerrel álltak ellen a napsütésnek, a szobák mindig hűvösek és hidegek voltak, még verőfényes nyári napokon is. Télen viszont olyan hideg volt, hogy az ablakok belső fele befagyott és állandóan eltörtek a vízvezetékcsövek. Cathy október elején érkezett, ekkor már kezdett hűvösre fordulni az idő. Karácsonykor, vagy más jeles ünnepnapokon a lányoknak megengedték, hogy befűtsenek a szobájukban. Az év legnagyobb részében azonban fáztak, éhesek voltak és elcsigázottak. Reggel hatkor keltek, egész nap foglalkoztatták őket, majd este fél nyolckor kerültek ágyba. Téli időben még nem is volt bajuk ezzel a rendszerrel, a nyár azonban rettenetes volt. Gyötrő volt a sirályok és a nyaralók zaja, hiszen a bentlakók csak hallgatták, és arról ábrándoztak, hogy egyszer majd ők is a kinti világ részei lesznek és szabadon élvezhetik Deal örömeit. Cathy nem tudta, hogy Denise csapatából néhány lány már megtalálta a módját, miként lehet megoldani, hogy az unalom ne hatalmasodjék el rajtuk túlságosan. Remek módszert dolgoztak ki, és rövidesen Cathynek is felajánlották, hogy éljen vele. Minden csupán azon múlik, van-e gusztusa végrehajtani a lányok merész tervét, úgy, ahogyan a többiek tették. Ezt csak az idő tudja megmondani. Denise teljesen meg akart bizonyosodni róla, hogy Cathy megbízható, és csak akkor kívánta felajánlani neki a lehetőséget a kivezető útra. Cathy már amúgy is „A" kategóriás lány lett, mivel a tetőtérbe került, nem pedig a középső szinten lévő hálókörletekbe. Eredetileg is ezek voltak a hálószobák, csak egybenyitották őket. Tisztálkodási célokra adtak nekik egy lavórt. A székletüket vödörbe kellett üríteniük, reggel pedig kiöntötték. A vizeletüket beleöntötték a mosdókagylóba és leöblítették. A mosdókagylóban kellett mosniuk, természetesen megfelelő felügyelet mellett. Azokkal a lányokkal sem tettek kivételt, akiknek éppen ciklusuk volt. Az úgynevezett havi rongyaikat használat után kimosták, és amennyire tudták, megszárították a törülközőtartón. Az 1960-as években és az 1970-es évek elején a nyilvánosság előtt senki nem beszélt a leánynevelő intézetekről. Sokan azt sem tudták, hogy léteznek. Nagyon sok kislány apróbb szabálysértésekért került oda, de előfordult az is, hogy az otthoni körülmények miatt zárták be őket, aztán a családjuk teljesen megfeledkezett róluk. A problémás gyerekeket így rejtették el szem elől, és ezzel meg volt oldva a probléma. Bizonyos értelemben Cathy otthon érezte magát ebben a környezetben. Miután évekig együtt élt egy prostituálttal, egyáltalán nem volt rá sokkoló hatással, hogy a lányok lopásról, erőszakról és korai, idő előtti szexuális életükről beszélnek. Gyorsan megtudta, hogy ami közte és Eamonn között történt, az korántsem olyan sokkoló, mint annak idején gondolta. Végül is a fiú a maga módján szerette őt, egyébként pedig
viszonylag normális dolog volt, amit művelt vele. Néhány lány sokkal rosszabb bánásmódban részesült a bátyjától, az apjától vagy a nagybátyjától. Volt, akit mindannyian kihasználtak, egyszerre. Denise már hétéves kora óta kapott pénzt szexuális szolgáltatásokért, s mivel világéletében nevelőszülők „gondoskodtak" róla, pénzkereső képességének mindig azok voltak a haszonélvezői, akiknek a gondjaira bízták. Miközben a kakaóját szürcsölte, azzal dicsekedett, hogy pusztán a nyelvével két percen belül ki tudja elégíteni bármelyik férfit. Madge és Betty beszélgetései után ez nem számított túlságosan nagy ügynek Cathy számára, s ezt Denise észre is vette, és méltányolta, mivel azt hitte, lélektani hatást tud gyakorolni a kislányra. Ez az angyali szőkeség kíváncsivá tette Denise-t. Felfigyelt rá, hogy a kislánynak sok olyan tulajdonsága van, amit korábban nem vett észre. Denise hitt neki, amikor azt mondta, hogy megkéselt egy férfit. Volt ebben a Cathy Connorban valami megmagyarázhatatlan szilajság, s ezt a tulajdonságát a lehető legjobban ki akarta aknázni. Akármilyen apró termetű is, látszik rajta, hogy olyan lány, aki tudja, mi történik körülötte, ismeri a dörgést, és egy olyan lepratelepen, mint a Benton Leánynevelő Intézet, ritkán szokott előfordulni ilyen lány. A legtöbb intézetlakó ösztönlény volt, úgy éltek, mint az állatok. Kevés igazán dörzsölt lány akadt köztük, ők aztán uralkodtak is a többiek fölött. Denise-nek az volt az érzése, hogy miután Cathy megszokta az intézmény belső viszonyait, kincset fog érni, és ő a lehető legjobban kihasználja majd ezt az adottságát. Ahelyett, hogy a szigorú rezsim miatt a lányok megjuhászodtak volna, sokkal agresszívebbek lettek, sokkal erőszakosabban viselkedtek egymással. Az állandó fizikai és lelki megszégyenítés érdessé tette őket. Nevelőik jelenlétében rendkívül jámboran viselkedtek, amikor azonban hátat fordítottak, rögtön egymás ellen fordultak. Ugyanúgy, mint más hasonló intézményekben, itt is a fizikai erő volt a túlélés záloga. Belül mindannyian megtört, sérült emberek voltak, és nem akartak mást, mint másoknak is sérülést okozni. Brutális, ijesztő környezet volt, és mindegyik lány már kisgyermekként kifejlesztette a maga sajátos módszerét, hogy miként tud a legjobban alkalmazkodni. Voltak közöttük gyengébbek, belőlük lettek a csicskások, akik még szexuális szolgáltatásokat is nyújtottak az idősebb lányoknak, sőt felkínálták nekik a személyes tulajdonukat is. Az erősebbek egyszerűen elvették tőlük, amit akartak, és nem különösebben furdalta őket emiatt a lelkiismeret. Tulajdonképpen joguk volt hozzá, hiszen ők voltak a falkavezérek. Tény, hogy sokaknak kibontakozási lehetőséget nyújtott az otthon. Úgy érezték, helyük van ott. Fedél van a fejük fölött, lettek valakik. A saját kis világukban fontos személyekké váltak. Sokuknak, de főként Denise-nek ez éppen elég volt. Cathy tudat alatt már az első napon felfedezte ezt, és az előző negyvennyolc óra eseményei után tulajdonképpen még megkönnyebbülést is érzett, hogy van valami, ami eltereli a gondolatait. Ron már csak egy távoli, kellemetlen emlék volt, pontosan úgy, mint az a borzalmas esemény Eamonnal, amit sikerült a memóriája hátsó rekeszeibe elrejteni, s romantikus kapcsolattá szelídíteni. A többi lányhoz hasonlóan ő is megtanulta, hogy az embernek alkalmazkodnia kell. Ha nem fejlődik ki benne ez a képesség, akkor vége.
Este Sally Wildennek kell felkísérnie Cathyt a szobájába; Denise ugyanis odahívta az asztalukhoz a lányt, és bemutatta őket egymásnak. Ő volt az, aki az ebédlőben sorban állás közben rákacsintott. Sally nagyon sok mindenben hasonlított Cathyre, s ezt az első pillanatban mindketten észrevették. így fél nyolckor a két lányt bezárták a szobájukba, így végül lehetőségük nyílt megfelelően bemutatkozni egymásnak. Sally magas, vékony lány volt, kissé fiús alkat. Sűrű, mézszínű haja volt - ez volt benne talán a legszebb -, valamint zöldesbarna szeme. Vidám, könnyed a stílusa, a hangja pedig halk és csupa zene. Szóval, megtalálta a zsák a foltját. Sally a maga részéről nagyon boldog volt, hogy hozzá osztották be az új lányt, mert csinosnak, intelligensnek tartotta, és különös volt az is, ahogy oda került. Nem ilyen lányokhoz szokott az elmúlt néhány évben. -És miért vagy itt? - Sally hangja barátságosan csengett, ezért Cathy úgy döntött, neki is elmagyarázza a helyzetet. Sally szomorúan rázta a fejét. - Neked véged, kislány. Sajnálom, hogy rád hozom a frászt, de én ugyanígy jártam. A jó öreg Barton mama az első pillanatban megutált. Tisztában volt vele, hogy nem voltam én bajkeverő... - szünetet tartott, s részletesen elmesélte a vele történteket. - Végignéztem, amint a bátyám és a mostohaapám összeverekszik. A mostohaapám egy szemét tróger. Amikor józan, akkor még elmegy valahogy, de ha iszik, nem lehet vele bírni. A bátyám móresre tanította, őszintén szólva, én is segítettem neki. Egy szó, mint száz, kiküldték hozzánk ezt a Mrs. Bartont, én meg feleseltem vele. Erre ő feljelentett a rendőrségen, kijöttek, és letartóztattak, mert életveszélyesen megfenyegettem. Legalábbis ő ezt mondta. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de ez az igazság. A bíróság előtt már az derült ki, hogy mindennek én vagyok az oka, a verekedésnek is. Azután a nyakamba varrtak az égadta világon mindent, még azt a rohadt második világháborút is. Mrs. Barton olyan jól játszotta a szerepét, hogy végül még én is megsajnáltam. Komolyan, megesett rajta a szívem. A lényeg az, hogy a bíró három évet sózott a nyakamba, mert azt mondta, veszélyt jelentek a társadalomra, és egy olyan kiváló személyiséget, mint Mrs. Barton, hivatalos feladatainak a teljesítése közben nem lehet megfenyegetni vagy megfélemlíteni. így idehoztak, és az első hetet a dühöngőben töltöttem. Most már tisztában vagyok vele, hogy lélektani nyomást akartak gyakorolni rám. Az a hely nagyon sok lányt betört már. A sötétség és a hideg nagyon ijesztő dolog tud lenni. A többség számára ez itt a legrémisztőbb. A végén már olyan szomjas voltam, hogy azt a rohadt párát kellett nyalogatnom a falon. Amikor ezt mondta, elnevette magát, de szó mi szó, elég keserű volt az a nevetés. - De mégis túléltem, és lám itt vagyok, el tudom mesélni neked ezt a történetet. Az egyik lány meghalt a dühöngőben, és semmi következménye nem lett. A hivatalos jegyzőkönyv szerint magas vérnyomás miatt halt meg. A valóságban azonban a félelemtől. Mindenki tudta ezt, így Henley és Hodge egy pár hónapig békén hagyott minket. Nyilván nem akarták, hogy mindannyian fellázadjunk ellenük. Ők életében
használták ki szegény Maryt, mi pedig a halálában. Szóval, mi sem vagyunk különbek, mint ők. De valahogyan túl kell itt élni. - Nemsokára tizenhét éves leszek, és akkor kitesznek innen, visz-szamehetek az igazi világba. Az igazat megvallva az elmúlt néhány évben nemegyszer arra gondoltam, hogy én innen a büdös életben nem megyek ki többet. Most már megismertem a benti rendszert és kihasználom. Ennél többet nem tehetsz itt te sem. Cathy csendben hallgatta a történetet, aztán mindketten a halott lányra gondoltak. Sally egy jó tanáccsal folytatta. - Most már tudom, hogy miért vagy itt, ezért csak azt tudom neked mondani, használd ki. Hagyd, hogy azt higgyék, te vagy a gyilkos. Ettől még Hodge és Henley is tartani fognak tőled. Nem bíznak majd meg benned, és neked pontosan erre lesz szükséged. Ha szólnak hozzád, légy velük illedelmes, de soha ne alázkodj meg, érted, mit mondok, ugye? Ne adj okot rá, hogy panaszt emeljenek ellened, ne tégy semmi olyat, ami miatt megvádolhatnak. Viszont minden legyen kiírva az arcodra, a szemedbe, és akkor nem tehetnek ellened semmit. Könnyű dolgod lesz itt. Denise-zel semmi gond. Egy kicsit bunkó, de különben becsületes. Érdemes lesz vele jóban lenni. Szükséged lehet rá. Ne állj a gyengébbek oldalára, én ugyanis elkövettem ezt a hibát. Vagy elviselik a sértéseket, vagy meg kell tanulniuk harcolni. Bármelyik utat is választják, te ne avatkozz bele. Ezek után pedig egy szívességet szeretnék kérni tőled, és esküszöm, nincs bennem semmi hátsó szándék. Fogd a takaródat és gyere át az én ágyamba. Cathy arckifejezését látva elmosolyodott, majd jókedvűen folytatta: - Na, gyere már. Hidd el, nem valami szex-dologra gondoltam. Ha Denise vagy Harriet mondaná, akkor okod lenne azt hinni. Pusztán gyakorlatias megfontolásból kérem. Két test ugyanis melegebb, mint egy, és hidd el, már az első éjszaka után is hajszálpontosan érteni fogod, hogy miről beszélek. Egyébként pedig bármilyen csinos vagy is, nem vagy elég férfias az én ízlésemhez. A két lány elnevette magát, hamarosan egymást átölelve feküdtek az ágyon. Reggelre Cathy tökéletesen megértette új barátnőjét. A szoba még összebújva is olyan hideg volt, mint egy jégverem. Reggelire hideg zabkását, kenyeret és margarint kaptak. Cathy cukrot meg mézet is kapott a zabkásához, a teájába pedig bőven tettek cukrot és tejet. Az új ruhája nagyon nagy volt rá, ezért jót nevetett, amikor Denise odakiáltott neki. - Cseszd meg, úgy nézel ki, mint árva a szélviharban! Reggeli után kiosztották nekik a munkát. Cathynek és Denise-nek a bejárati folyosó felsúrolása jutott. Kemény munka volt, de legalább a mozgástól egy kicsit kimelegedtek, a meleg víz pedig jólesett fagytól elgémberedett ujjaiknak. Munka közben vidáman beszélgettek, és jóllehet a súrolás valóban embert próbáló munka, Cathy gyorsan rájött, hogy a dolgok jó oldalát is észre kell vennie. Denise remek társaságnak bizonyult, iskolai sztorikkal és anekdotákkal mulattatta Cathyt, amelyek egyszerre voltak sokkolóak és tanulságosak. Denise azonban hirtelen elhallgatott. Cathy ránézett, s rögtön észrevette, hogy valami nagyon rossz dolog történt.
Valakinek az árnyéka beterítette őket, és amint Cathy felpillantott, olyan félelmetes tekintet szegeződött rá, amilyet még életében nem látott. A férfi magas volt, fakírszerűen sovány, úgy nézett ki, mint valami csontváz. Ötvenes évei végén, vagy hatvanas évei elején járhatott, de korát nagyon nehéz volt megállapítani, mivel arcának háromnegyedét hatalmas, kissé már őszülő vöröses szakáll borította. Cathy a félhomály ellenére is észrevette a szürke szempárból lövellő átható, rideg tekintetet, az összeérő szemöldököt, ami rendkívül fenyegetővé tette a férfi külsejét. Az egész arcban a legvisszataszítóbb azonban a vastag vörös ajak volt. A szája sarka folyton nyáladzott, amit önkéntelen mozdulatokkal állandóan nyalogatott. - Ki vagy? - kérdezte öblös orrhangon, mintha meg lenne fázva, de Cathy tudta, hogy ez a hang mindig ugyanilyen. Szinte hányingere lett tőle, és néhányat nyelnie kellett, hogy meg tudjon szólalni. Valami azt súgta neki, hogy ez az ember veszélyt jelent számára, s jó, ha vigyáz vele. Tisztelettudóan felegyenesedett. A durva kötényben megtörölte a kezét, a férfi szemébe nézett, és lágy hangon, de határozottan megszólalt. - Cathy Connor vagyok, és nem kéne itt lennem. Denise rémülten csukta be a szemét, várta a szokás szerint bekövetkező robbanást. Ehelyett meglepetésére Mr. Hodge elnevette magát. -Úgy értesültem, Mrs. Barton hamarosan áthidalja ezt a kis problémát. Este hétkor várlak az irodámban - mondta, majd habozás nélkül átsétált a felmosott padlón, mire Denise megkönnyebbülten sóhajtott fel. Cathy ránevetett és kedves hangon megszólalt. - Mr. Hodge ! - Mr. Seggfej Hodge személyesen - erősítette meg a másik lány. -Jobb, ha ma este azt mondod neki, hogy megjött, ugyanis szereti betörni az új lányokat. Furcsa, de az olyanokhoz nem nyúl, mint én. Ugy látszik, az ilyen kicsikre bukik, mint amilyen te vagy. A vékony, kék szemű, bögyös kiscsajokat szereti. Elnevette magát, és próbálta megmagyarázni a helyzetet. - Még időt is adott neked, hogy felkészülj a rád váró jóra. Időpontot kaptál tőle, kislány - toldotta meg, majd hangosan felnevetett a saját viccén, azután csendben folytatták a sikálást. Cathy gyomra szinte felfordult, amint tudatáig hatolt a felismerés, hogy mi is vár rá. Olyan érzés volt, mintha forró zsírban sütögetnék. Évek óta először gondolt arra, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne az anyja. Remélte, hogy Madge jobb helyen van, mint ő, bárhol legyen is. Mr. Hodge kisvártatva még egyszer elment előttük, és Cathy nézte a távolodó férfi görnyedt hátát, majd hirtelen kiöltötte rá a nyelvét. Tudta ugyan, hogy ez gyerekes, értelmetlen dolog, de néhány másodpercig mégis jobban érezte magát tőle. Tizedik fejezet Harold Peter Hodge titokzatos ember volt. Tudatosan épített is erre a tulajdonságára, amelyből egész életében sikerült hasznot húznia. Korábban a darthmouthi fiúnevelő intézet igazgatója volt, ahol olyannyira sikerült megfélemlítenie a fiúkat, hogy jutalomképpen kinevezték őt a Benton Leánynevelő Intézet élére. A nyugdíjazás előtt éppen kapóra jött neki a váltás.
Számára ezzel megvalósult élete nagy álma. A különböző korú, testfelépítésű fiúk és kislányok nagyon érdekelték őt. Azzal áltatta magát, hogy egyfajta apaszerepet tölt be náluk, és csupán emberbaráti érdeklődéssel fordul feléjük, ugyanakkor az évek során egynéhányszor meglehetősen veszélyes, mondhatni „meleg" helyzetekbe sodródott. Egy fiatal srác összetűzésbe keveredett Hodge-dzsal, utána különös öngyilkosságot követett el. Hatalmas botrány lett belőle. A fiú édesanyja, egy akadékoskodó nő, elég sok gondot okozott Hodge-nak, de végül sikerült port hinteni az ügy vizsgálójának a szemébe. Az eset után a vén kéjenc azzal áltatta magát, hogy időnként elfogja a magány, és ilyenkor játszik egy kicsit a gyerekekkel. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy velejéig romlott személy lenne. Ezek a gyerekek már egész fiatalon is sok mindent megtanulnak. Amit ő tesz velük, a nyomába sem érhet annak a sok mocsoknak, annak a nélkülözésnek és rengeteg bántalmazásnak, amit a saját otthonaikban kellett elszenvedniük. Ezt el is hitette magával, s a hasonló esetek után, vagy ahogy ő szokott fogalmazni, „a játék után" gyakran elment egy kis katolikus kúrára, vagyis meggyónta a bűneit, aminek eredményeként mindörökre meg is szabadult tőlük. De természetesen ez nem jelentette azt, hogy fel is hagyott a piszkos kis játékaival. Ez az új kislány nagyon felcsigázta az érdeklődését. Főleg vékony termetén akadt meg a szeme. Már csaknem tizennégy éves, mert már megérdeklődte, de sokkal kevesebbnek látszik. Nyílt tekintetében nyoma sem volt a tekintélytiszteletnek, s ez szórakoztatta, egyszersmind izgalommal töltötte el őt. Minden bizonnyal megérett rá, hogy móresre tanítsák, s az lesz a legjobb, ha ő maga veszi kézbe az ügyet. Miss Henley szerint ezt a lányt is Mrs. Barton húzta be a csőbe. Mindenképpen várnia kell azonban, hogy a lány jogszerűen is az intézmény lakója legyen, mert csak akkor tud igazán hatékonyan fellépni ellene. Addig csak kibírja valahogy. A várakozás tulajdonképpen csak még jobban felcsigázta az érdeklődését. Mindenesetre már ma este megkezdi a játékot... A gondolattól felgyorsult a lélegzete. Bizonyára nagyon édes lesz a kicsike - a kislányok mindig nagyon édesek -, holott több tekintetben a fiúkat sokkal jobban kedvelte. Sokkal könnyebben sarokba lehetett szorítani őket. Egy pederaszta aktus még a legmegátalkodottabb fiúkat is megtöri. Pontosan az ettől való félelem és a gyermekek sebezhetősége biztosította számára az abszolút hatalom oly édes érzését. Bár korábban többször is megpróbálta, soha nem sikerült felnőttel szexuális aktust létesítenie. Pontosan emiatt döntött úgy, hogy gyermekekkel fog dolgozni. Kezdetben szokványos magániskolákban tanított, és a külvilág előtt gondos, jó tanár hírében állt, ugyanakkor a magániskolák némi veszélyt jelentettek rá nézve, miután a kollégái végül rájöttek, hogy valami nincs rendben vele kapcsolatban. Valami mintha hiányzott volna belőle. Egy hasonszőrű kollégájával lefolytatott beszélgetés után döntött úgy, hogy az ő helye a javítóintézetben lesz. Itt a gyermekek többnyire kiszolgáltatottak, engedelmesek. Legalábbis a többség. Vacsora után a lányok kaptak egy óra szabadfoglalkozást. Kártyáztak vagy beszélgettek. Denise ezt az időt arra használta ki, hogy elszámoltassa a hatáskörébe tartozó lányokat. A fiatalabbak járandóságuk egy részét a védelemért cserébe
felajánlották neki. Egyik-másik lánynak a családtagjai pénzt küldtek, illetve hagytak ott a látogatáskor, ennek segítségével könnyebbé, boldogabbá tudták tenni az életüket Bentonban. Egyik kislány, Cynthia aprócska, egérszerű, felsőosztálybeli gyerek volt, ezért a többiek Lady C-nek hívták. A Lady azért került intézetbe, mert gondolkodás nélkül felgyújtotta a két húgát. Elvitte őket sétálni, lelocsolta benzinnel, meggyújtotta őket, majd rezzenéstelen arccal végignézte, hogyan égnek halálra. Mindenki nagyon félt tőle. Még Denise is rajta tartotta a szemét, és ezt azzal magyarázta, hogy még a legkeményebb embernek is félre kell állni az útból, ha ilyen holdkórossal kerül szembe, mint ez a lány. Lady C ugyanis valóban holdkóros volt. Az apró, gnómszerű lányt időnként olyan dührohamok fogták el, hogy hevességük láttán a többi lány megdöbbent. Azután hónapokig nem volt vele semmi gond, olyan volt, mint a kezes bárány. Most éppen mindenét odaadta volna egy doboz gyufáért, ez a kívánsága egyébként olyan óhaj volt, amit a lányok közül érdekes módon senki sem akart igazából teljesíteni. Egyikük sem óhajtotta, hogy rágyújtsák a zárt szobát, és ha Lady C gyufához jut, egészen biztosan ez a sors várt volna bármelyikükre. Lady C Cathy felé vette az irányt és rámosolygott. Cathyt már figyelmeztették, hogy jó lesz, ha vigyáz vele, ezért barátságosan visz-szamosolygott rá. Lady C arcán gyermeki boldogság tükröződött, ezért Cathy néhány másodpercig elképzelte, vajon milyen lehetett, amikor rájött a rapli, és hidegvérrel meggyilkolta a saját testvéreit. - Úgy hallottam, meg kell látogatnod Hodge-t. Cathy bólintott, a kislány arca elkomorult. Finom vonásai megkeményedtek, majd eltorzultak, a szeme nyugtalanul vibrált ide-oda, a szája pedig egy gyerekhez képest túlságosan szorosan össze volt zárva. Olyan volt, mint egy gyerekbőrbe bújtatott vénasszony. Rendkívül hosszúra nőtt körmeivel állandóan tépdeste a kötényruháját. Cathy biztos volt benne, ha rájön a dili, a lány fegyverként használja a körmét. - Tetszik a hajad - mondta. Cathy önkéntelen mozdulattal a fejére tette a kezét. - Köszönöm. Lady C boldogan felnevetett. - Tetszel nekem. Cathy elmosolyodott, és még egyszer megköszönte a bókot. Denise érdeklődéssel figyelte a fejleményeket. Meglehetősen szokatlan volt Lady C-től, hogy beszélgetést kezdeményezett, s még meg sem említette, hogy szüksége van gyufára. Denise várta, hogy mi jön ki belőle, ugrásra készen figyelte a fejleményeket. - Mr. Hodge nem jó ember. Óvatosnak kell vele lenned - figyelmeztette a lány Cathyt együttérzően. Lady C kinyitotta a tenyerét és egy apró pengét tett az asztalra. - Vidd ezt magaddal. Segítségedre lehet még, ha elkezdi a kis piszkos játékait. Minden szem az előttük heverő pengére meredt. Denise tágra nyílt tekintettel nézte őket. - Ezt meg honnan a francból szerezted? Lady C elnevette magát. - A munkástól loptam, aki az ajtót javította. Denise megdermedt. - De hisz' az már ezer éve volt! Azóta nálad van? Lady C ismét elmosolyodott. - Egyébként szeretném visszakapni, még nekem is szükségem lehet rá. - Vékony hangja megkeményedett, egyáltalán nem úgy hangzott, mint egy gyerekhang. - Mrs. Bartonnak tartogatom. Tartozom neki.
A többi lány megdöbbent. Ez volt az első alkalom, hogy Lady C önként párbeszédet kezdeményezett. A penge látványa szinte sokkolta őket, csak bámultak, mintha azt várták volna, hogy ugyanúgy eltűnik majd, mint ahogy előkerült. Denise felemelte a pengét az asztalról, majd visszatette, és lágy, meglepett hangon, suttogva mondta. - Baszd meg, te aztán sötét ló vagy a javából. Lady C szomorú arccal válaszolt. - Borzasztó csúnyán beszélsz, Denise. A nagyobbik lány elnevette magát. - Tudom. Te pedig félelmetes egy nő vagy. Már hónapok óta nálad van ez a penge. -Van másik is. Az a férfi állandóan cserélgette a pengéket, és amikor kidobta őket, én kiszedtem a konyhai szeméttartóból. Könnyű dolgom volt. Énrám senki sem figyel, csak akkor, ha gyufát keresek. -Látszott, rendkívüli módon elégedett magával. Örült neki, hogy mindegyik lányt meg tudta lepni. - Ezzel jelöld meg, de olyan helyen, ahol nem látszik. - Ne az arcán. A hasán vagy a kezén. Hozd a tudomására, hogy nem lesz könnyű dolga veled - mondta Lady C rendkívül halkan. - Ne hagyd, hogy hozzád nyúljon. Cathy felemelte a pengét az asztalról, egy ideig döbbenten bámulta. Lady C elmosolyodott. - Meglepődnél, hogy mennyi mindent látok és hallok, de én mindent megtartok magamnak. Denise ekkor már csupa fül volt, s diadalittas mosollyal nézte a lányt, majd azt mondta neki. - Dobd le magad, beszélgessünk egy kicsit. Ám Lady C megrázta a fejét, az arca elkomorult, majd éles hangon felcsattant. - Nem vagyok hülye. Te most azt hiszed, hogy kiszeded belőlem, mim van, utána pedig megpróbálsz tőlem mindent elvenni. -Ezzel Cathyre bámult, és ellágyult hangon folytatta. - Használd csak nyugodtan. Fizess meg annak a szemétnek. Amint a lány távozott, a többiek döbbent csendben bámultak utána. - Ezt a némbert! - suttogta Denise maga elé. Mert bármilyen apró termetű is Lady C, egyértelmű, hogy őrült, és jobb ok nélkül nem ingerelni, csak akkor, ha eszközként akarja felhasználni az ember lánya valaki ellen. Cathy ismét a pengére pillantott, ám Denise kivette a kezéből. - Szerintem erre nem lesz szükséged. Amíg jogszerűen nem tudnak idehozni, biztonságban vagy. Úgy értem, amíg a bíróság alá nem írja a papírjaidat. Ma eljátszadozik egy kicsit veled. Meg akar félemlíteni. Onnan tudom, hogy ugyanezt csinálta Sallyvel is, amikor megérkezett. Nem mer veled csinálni semmit, mert most még bárki idejöhet érted, és elvihet máshová. Ja, és még egy utolsó figyelmeztetés: bűzlik. Tartsd tőle magad olyan távol, amennyire csak tudod. Cathy bólintott, megpróbált mindent megjegyezni és a helyére tenni. Az arcvonásaiból ítélve nem lehetett könnyű dolog megemésztenie a hallottakat, ezért Denise megragadta a kezét. A nagydarab lány arca csupa együttérzés volt, amint lágyan megszólalt. - Ne hagyd, hogy ez a vén szemétláda leteperjen. Nem érdemel meg téged egyikük sem. Úgy bánnak velünk, mintha egy nagy rakás szar lennénk, holott bármelyikünk többet ér, mint ők. Mi gyerekek vagyunk, ők pedig felnőttek. Tudják, hogy ki vagyunk szolgáltatva nekik, és nem mehetünk panaszkodni sehová. Muszáj, hogy a magunk módján vegyük fel velük a harcot, és ezt neked is meg kell tanulnod.
- Éreztesd vele, hogy te öltél és nem az anyád, de ne valld be neki nyíltan. Hozd rá a frászt arra a vén buzira, de azért vigyázz magadra. Vidd csak azt a rohadt pengét, ha attól jobban érzed magad, de jusson eszedbe, ha megjelölöd és később esetleg valamit fel tud hozni ellened, akkor sokkal tovább fog téged itt tartani. Cathy kicsit rágódott a kapott információkon, azután bólintott. Az elmúlt néhány napban az egész élete fenekestül felfordult, és néha nagyon nehezen tudott eligazodni a történteken, pedig mindent megpróbált, hogy valahogyan átvészelje az eseményeket. A helyzete azonban napról napra nehezebb lett. - A barátom el fog jönni értem - mondta patetikus hangsúllyal. -Eamonn eljön értem, tudom, hogy ki fog szabadítani. Denise vállat vont és elmosolyodott. - Persze hogy eljön, kedvesem. Én pedig karácsonyra hajas babát szeretnék kapni. - Cathy megdermedt. Denise mélyet sóhajtott, majd azt mondta: - Szállj már le a földre, az isten szerelmére. Innen is van kiút, de az egy elég undorító ügy. Ha valóban meg akarod próbálni, én veled tartok. De nem most, később. Pillanatnyilag annak is örülnöd kell, ha a ma estét túléled valahogyan, nem beszélve az elkövetkezendő néhány hétről. Mielőtt Cathy válaszolhatott volna, Deirdre lépett be a szobába két smasszernő kíséretében. Valójában nem börtönőrnek vagy fegyőr-nek hívták őket, hanem segédnevelőnek. Miss Brown és Miss Jones egyaránt elég testes, zord tekintetű nőszemély volt, így már ránézésre is inkább a fegyőri funkciót töltötték be. Mindegyik lány respektálta őket nyilvánvaló erőfölényükért, valamint azért is, mert meglehetősen tisztességesen viselkedtek velük. A két nő elvégezte a munkáját, utána pedig jól megvoltak egymás társaságában. Nem csupán baráti érzelmekkel viszonyultak egymáshoz. Elválaszthatatlanok voltak, és soha nem éltek vissza a hatalmukkal úgy, mint Mr. Hodge, Miss Henley vagy akár Deirdre. Miss Brown az ujjával Cathyre bökött, és utasította. - Kövess, Mr. Hodge látni kíván. Cathy kisétált az elcsendesedett szobából, és reszketve követte a nőt. Miss Brown hatalmas lábán barna bakancsot viselt. Kövér lábszárán csaknem szétfeszült a fekete harisnyanadrág. Cathy figyelte a fekete harisnyába préselt hatalmas vádlikat, úgy néztek ki, mint két fogságba esett dinnye. Amikor a nő végül megállt, Cathy kis híján beleszaladt hátulról. Miss Brown megfordult, a szemébe nézett, majd lágy hangon megkérdezte. - Félsz? Cathy tágra nyílt kék szemmel bólintott, alig tudta visszatartani a remegést. Az arca olyan szürke lett, mintha beteg volna. Az oroszosan csontos arcú nőre nézett. Miss Brown karján csaknem szétfeszült a kardigán és a blúz. Mintha egy nagydarab, testes férfi női ruhát öltött volna. Váratlanul elmosolyodott, felfedve kuszán nőtt fogait. - Ne félj, itt leszek és vigyázok rád, kincsem. Kopogtatott Mr. Hodge ajtaján, majd kinyitotta és betuszkolta maga előtt a szobába Cathyt. - Miss Connor, parancsára előállt, uram. A férfi egy rövid ideig nézte őket, majd megszólalt: - Maga elmehet, Brown. Miss Brown megfordult, s miközben kiment a szobából azt mondta: - Odakint várok, uram, ha szól, akkor visszakísérem a szobájába. Cathy a szeme sarkából figyelte a férfit, amint a foga közt szűrve a szavakat válaszol. -Majd csengetek, ha szükségem lesz magára, köszönöm szépen.
Miss Brown megfordult, szembenézett vele, és nyomatékkal hangsúlyozta: - A szabályzatban ez áll, uram: „odakinn kell várakozni, és a személyzet tagjaival lefolytatott megbeszélést, a külön utasításra történt berendelést követően, a fogva tartottat vissza kell kísérni a kijelölt körletébe." - Ez az ön védelmét is szolgálja, uram, meg a gyermekét is. - A gyermek szót hangsúlyozta, így Cathy egyértelműen érzékelhette a két felnőtt között feszülő ellentétet. - Miss Brown, beszélnem kell a gyermekkel. El kell őt igazítanom. - Mr. Hodges hangja nagyon szigorú, halk, kimért, ugyanakkor vészjósló volt. Miss Brown elmosolyodott. - Uram, neki nem kéne itt lennie. Nincsenek meg a papírjai. Miss Jonesszal együtt az a dolgunk, hogy felügyeljük arra, minden a legnagyobb rendben menjen itt, uram. Végül is azt ön sem akarhatja, uram, hogy vizsgálatot indítsanak önök ellen, ha valamelyik gyermek panaszt nyújt be. A testes nő elmosolyodott. - Odakinn leszek. Szóljanak, ha szükségük van rám. Cathy tudta, hogy ezek a szavak legalább annyira neki szóltak, mint Mr. Hodge-nak, és kicsit jobb kedvre derült. Barátai, szövetségesei vannak ezen az istenverte helyen, és ez a tudat nagyon jóleső érzéssel töltötte el. A nő kiment a helyiségből, és becsukta maga mögött az ajtót. Cathy összeszorította a kezében a pengét, és a hatalmas, díszes íróasztal mögött ülő férfira nézett. A férfi kéjsóvár mosollyal méricskélte a kislányt. Cathy ugyanezt a mosolyt vélte felfedezni annak idején az anyja által hazahordott pasasok arcán. Ebből később mindig valamilyen baja származott, ezért most úgy döntött, hogy nem mosolyog vissza. Ehelyett a férfi feje felett lévő foltot bámulta, és várta, hogy megszólaljon. Hodge azonban csendben maradt, élvezte a lány félelmét. A férfi tetőtől talpig végigmérte Cathyt, majd szép lassan feltápászkodott a székéből, mire Cathy ösztönösen hátrébb lépett. A férfi elvigyorodott. - Ne félj, nem bántalak, drágám. Csak néhány kérdést szeretnék feltenni neked. A penge szinte égette a tenyerét. Amint a férfi lassan közeledett felé, érezte, hogy a lélegzete felgyorsul, a szája kiszárad, s a szíve mintha a fülében dobolt volna, szinte hallani lehetett. Még egy lépést hátrált. Hodge megállt előtte. A fölé tornyosuló hatalmas férfi megrémisztette a kislányt. Érezte a szájából áradó savanykás szagot és izzadt testszagát. Korábban, amikor az anyja barátai molesztálták, egyszerűen kitért előlük, kiszaladt a lakásból, vagy ordibálni kezdett, itt azonban nem volt menekvés. Tudta, hogy az ajtó előtt álló Miss Brown nélkül nagy bajban lenne most. Ez az ember azt csinálna vele, amit akar. Úgy és akkor, ahogy akarja. És nem lenne senki és semmi, ami megállítaná. - Maradj már nyugodtan, leány. Nem akarlak körbekergetni téged az irodámban. Amint a keze hozzáért a lány vállához, a kislány megrázkódott. A férfinak ez nagyon tetszett. Nagyon jó érzés volt ez a számára. A gyermeki félelem rendkívül nagy örömöt okozott neki és a kislányra mosolygott, kedves, barátságosnak vélt mosollyal. - Foglalj helyet, leány - az egyik székre mutatott és Cathy még örült is, hogy leülhet, mert úgy érezte, a lába mindjárt felmondja a szolgálatot.
Hodge az íróasztal távolabbi sarkánál foglalt helyet, és hosszú másodpercekig bámulta a kislányt. - Tudod, hogy miért vagy itt? Cathy a fejét rázta. - Nekem nem kéne itt lennem. Nem csináltam semmit. Anyám elvállalta. Cathy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie, és ahogy beszélt, a hangja úgy lett egyre erősebb, tisztább. Mr. Hodge megdermedt, nem volt benne biztos, mire gondol a lány. - Megismételnéd, amit mondtál? Cathy még hangosabban folytatta. - Azt mondtam, anyám elvállalta. - Mosolyognia kellett, amikor észrevette a férfi arcára kiülő döbbenetet - Tisztában vagy azzal, hogy mit mondtál? - Hodge hangja szinte jóságos volt az izgalomtól. Cathy érezte, hogy visszatér a bátorsága, és megrázta a fejét. - Én nem mondtam semmit. Az égvilágon semmit, uram. - A férfi felvonta a szemöldökét, amitől az egész arca eltorzult és az előtte ülő lányra bámult. Hodge bármibe le merte volna fogadni, hogy a kislány nem merne ellene fordulni, az viszont tény, hogy ennek a kislánynak megvan mindene, amit csak a szem-száj kíván. Az a nagydarab, testes Brown pedig odakinn áll az ajtó előtt, így nem tudja kedvét lelni benne. Mindennek tetejébe ez a kis cserfes lány burkoltan meg is fenyegette őt. így igaz, ez a kis csöppség tulajdonképpen megfenyegette. Egyszer és mindenkorra a helyére kéne tenni ezt a dolgot, itt és most, különben el fogja veszíteni a helyzeti előnyét. Ellépett az íróasztal mellől, megindult a kislány felé és nyitott tenyérrel olyan hatalmas pofont adott neki, hogy ő majdnem leesett a székéről. Cathy érezte, amint a penge belevág a tenyerébe, mert önkéntelenül összeszorította az öklét. Tenyeréből csepegni kezdett a vér. Még egyszer összeszorította azonban az ökleit, mert tudta, hogy nem szabad megmutatni a fegyvert, mert akkor még nagyobb bajba kerül. Csak akkor veszi elő, ha nagyon muszáj. Tudta, hogy ez bizonyíték lenne ellene. Amint a férfi ismét ütésre lendítette a karját, Cathy maga is meglepődött, amikor meghallotta a saját hangját. - Ne merészeljen hozzám nyúlni, uram, mert nem állok jót magamért! A férfit megdöbbentette a heves kitörés, és szinte vigyázzba merevedve a nadrágszárához tette a kezét. - Tessék? - A hangja szinte komikusan csengett a döbbenettől és a zavarodottságtól. - Anyám pasija is megpróbálta. Tudom, hogy mit akar, és egyszer már öltem azért, hogy ezt elkerüljem. Ha kell, még egyszer megteszem. Nem érdekel, hogy meddig tartanak itt, egyszer úgyis ki kell engedniük. És ha kiengedtek, meg fogom találni a módját, hogy visszajöjjek magáért, nagyfiú. A maffiával fogok visszajönni. Ahol én lakom, nagyon utálják az olyan embereket, mint amilyen maga. Bárki hajlandó lesz segíteni nekem abban, hogy eltegyem magát láb alól. Az utcai hangnem ismét megdöbbentette a férfit, jóllehet, volt már ideje hozzászokni. Tulajdonképpen nem is a tónus döbbentette meg, hanem az, hogy ez az angyali arcú lány halálosan komolyan mondta azt, amit mondott. Szinte érezte a lányból hullámokban felszínre törő gyűlöletet és vadságot.
- Szemét vén tróger! - sziszegte. Ezeket a szavakat már a fogai között szűrte, és olyan elemi vadság volt érezhető a hangsúlyából, hogy attól mindketten megrémültek. - Egész életemben ilyen emberekkel voltam körülvéve, mint maga - folytatta Cathy. De most már elegem van az egészből. Vissza akarok menni a körletembe és le akarok feküdni, mégpedig egyedül. Az elhangzott szavak hihetetlen hatással voltak Hodge-ra, aki hitetlenkedve csóválta a fejét. Ebben a pillanatban Brown bedugta a fejét az ajtón. Az arca ugyan nem árult el semmiféle érzelmet, de a viselkedéséből látni lehetett, hogy minden elhangzott szót hallott. - Most már elvihetem, uram? Wildennel kell őt összezárnom. Hodge bólintott és rendkívül komor képet vágott, amint kisétáltak a szobából. Brown olyan erővel csapta be az ajtót, hogy a fülsiketítő zaj a férfinak csaknem az idegeire ment. Senki, eddig még senki nem mert így bánni vele. Különösen nem egy ilyen egyszálbélű kislány. Cathy Connor nagyon komoly ellenséget szerzett magának, és a kislány is tökéletesen tisztában volt ezzel. Miss Brown felkísérte a lépcsőn Cathyt a szobájába. - Hozok valami kötszert a kezedre - ígérte. Cathy meglepve pillantott le véres kezére. Már meg is feledkezett róla, hogy a penge a kezében volt. Miss Brown kinyitotta a tenyerét, kivette belőle a pengét és óvatos mozdulattal a blúza felső zsebébe tette. - Ez kettőnk között marad, oké? Remekül viselkedtél, bogaram. Mindenesetre jól felvágták a nyelvedet. Bízzunk benne, hogy mihamarabb kikerülsz innen. A hátsó lépcsőn lementek a konyhába. Deirdre és Miss Jones éppen teát ittak. Előbbi hangja élesen csattant fel, amikor meglepetten észrevette a kislányt. - Hát ő meg mit csinál itt? Henley megőrül, ha ezt megtudja. Miss Brown visszanyomta a felháborodott nőt a székébe, és azt mondta: - Csak akkor fogja megtudni, ha te elárulod. Most menj, és hozd ide az elsősegélydobozt, mert a lány megvágta a tenyerét. Be kell kötöznöd még lámpaoltás előtt. Miss Jones kérdő arckifejezéssel kísérte ki a konyhából a barátnőjét. Cathy tisztában volt vele, hogy ők ketten mindent megbeszélnek egymással, és remélte, hogy nem fogják őt megbüntetni a penge miatt. - Mivel csináltad? - kérdezte Deirdre felemelt hangon, amit a szokásos orrszívás követett. Cathy megeresztett egy fél mosolyt. A nő egyértelműen bolond volt, és ebben a pillanatban Cathynek pontosan erre volt szüksége. - Tölts magadnak egy csésze teát és tegyél bele cukrot is bőven. Jót tesz majd az ijedtség ellen - folytatta Deirdre. Behozott egy bádoglavórt, megtöltötte forró vízzel, tett bele egy kis fertőtlenítőszert. -Csípni fog, de legalább nem kapsz fertőzést. Gyerünk, rakd bele a kezed. Én pedig hozok valami rongyot, és bekötözlek. - Cathy sziszegve tette bele a kezét a forró vízbe és felsóhajtott, mert a fájdalomtól szinte elakadt a lélegzete. Iszonyatosan csípett. Körülnézett az ütött-kopott konyhában, és azon tanakodott, hogy valóban olyan rossz-e, hogy ezt a sok bajt érdemelte. Lelki szemei
előtt ismét megjelent Ron holtteste, a fülében pedig anyja szavai visszhangzottak: Mit csináltál! Ő az oka mindannak, ami történik vele? Valami olyat tesz, ami miatt mindig bajba kerül? Lehet, hogy valamiképpen arról is ő tehet, amit Eamonn tett vele? Sírással küszködött, ezért mély lélegzetet vett, mert tisztában volt azzal, hogy ebben a környezetben a könnyek a gyengeség jelei, a gyengeség pedig még több bajt jelent. -Az öreg Hodge nem gondolta komolyan, csak egyszerűen nem bír magával - mondta Deirdre elhaló hangon. Cathy döbbenten nézett az asszonyra, szinte nem akart hinni a fülének. - A férfiak majdnem mind ilyenek, tudod, kincsem? Cathy nem válaszolt, és nem biztos, hogy erre válaszolni kellett volna. - Egyszerűen kerülj el az útjából, és akkor békén hagy. Cathy a sérült kezét ide-oda mozgatta a forró vízben, becsukta a szemét és azon imádkozott, hogy minél előbb kijusson ebből a pokolból. Denise szobaparancsnok volt, ami azt jelentette, hogy elég megbízható ahhoz, hogy a többi lánnyal közös hálóterembe helyezzék. Ez tulajdonképpen egy elég ravasz lépés volt Hodge-tól és Henleytől. Denise ugyanis biztosította, hogy ne legyen probléma a lányok között, és rendet tartott köztük. Szemben a többiekkel, akik nagyon szerették, hogy külön szobájuk és egy kis privát életterük van, magukénak tudhatnak egy kis lyukat, Denise - bár még talán magának sem vallotta volna be - jobban szerette, ha folyton társaság veszi körül. Mégpedig nagy társaság. Félt a sötétben. Az ágyában feküdt, és arra gondolt, vajon Cathy hogyan viselkedett. A szíve mélyén érezte, ez a lány lázadó típus, és azzal is tisztában volt, hogy mindannyiuknak lázadniuk kellene. Csak azt nem tudta, hogy miként. Bár neki is nagyon nehéz természete volt, tudatában volt, hogy igencsak veszélyes vállalkozás lenne kikezdeni Hodge-dzsal, és erre csak abban az esetben lehet vállalkozni, ha az esemény után azonnal távozhatnának innen. Innen ugyanis volt kivezető út, bár ijesztő és gusztustalan módszerrel. De ha az új lány is akarja, lehet, hogy végül sikerül. De csak lehet. Hallotta, amint a két kisasszony - a többiek ugyanis így nevezték őket - ellenőrzi, hogy bezárták-e az ajtókat, majd kiugrott az ágyból, és odasétált az ajtóhoz. - Jól van az új lány? - kérdezte hangosan, agresszíven az ajtón keresztül. Hatalmas röhögés volt a válasz. - Tökéletesen. Mutatott egy-két trükköt annak a vén szemétládának. A távolodó lépések zaját hamarosan elnyelte a két nő hangos kacagása. Denise az ajtónak dőlve megkönnyebbülten sóhajtott fel. A többi lány felé fordult, akik mindannyian az ágyukban feküdtek, és alig várták, hogy megszólaljon. - Bevesszük. Az új lánynak köztünk a helye. Erre mindannyian elhallgattak, mert bármit tett is Cathy, azt tulajdonképpen mindannyiukért tette, mindannyiukra nézve lesz valamilyen következménye. Elégedettek voltak, mert nem tudták ugyan, hogy mit tett, annyi azonban tény, hogy azzal megnevettette a két kisasszonyt. És nyilván azért nevetnek, mert az öreg megkapta a magáét. Bizonyára nem lehetett könnyű. Bár Cathy ezt nem tudta, aznap éjszaka megalapozta az otthonban a népszerűségét.
Sally még ébren volt, amikor Cathy végre bebújt az ágyba. - Mi történt? - kérdezte kétségbeesett, aggódó hangon. - Olyan sokáig voltál ott, hogy már azt hittem, valami bajod van. Engedtem neked egy kis vizet, hátha meg kell mosakodnod. Cathy felült és elmosolyodott. - Jól vagyok. Én... A mondatot nem tudta befejezni, mert Sally felszisszent, amikor meglátta a kötést a kezén. - Mit csinált veled az a vén tetű? Mi történt a kezeddel? - Semmi nem történt a kezemmel, te buta liba. Ráhoztam a szívbajt, és a legrosszabb az egészben az, hogy most már tudja, én csináltam. Egyszer bosszút áll még rajtam, én viszont nem akarom ezt tétlenül megvárni. Pénzt kell szereznem, és minél előbb ki kell innen jutnom. Egy napon biztos, hogy kikerülök innen, de mielőtt elmegyek, olyan leckét kap tőlem az a vén tróger, hogy amíg él, megemlegeti. - A kislány szavaiból áradó túlfűtött érzelem, a mozdulataiból sugárzó elszántság meglepte Sallyt. Cathy nyugodtnak tűnt. Általában úgy viselkedett, mint egy ifjú hölgy, s ez a hirtelen változás megrémítette a másik kislányt. A világ tele van olyan emberekkel, akik ki akarnak téged használni, hasznot akarnak belőled húzni, azt csinálnak veled, amit akarnak. Akkor is, ha neked a gyomrod kifordul tőlük. Ami engem illet, Sal, már elegem van az egészből. Belefáradtam. Először is ott van az anyám, aki kihasznált engem. Aztán ott voltak az anyám pasijai, és most itt van ez a vén tróger. Most már elég. Elszántam magam arra, hogy ezentúl szembeszállok velük. Mindegyikkel. Egyik sem fog többet kihasználni, még Eamonn sem. A két majdnem felnőtt átkarolta egymást, összebújtak, hogy felmelegítsék egymást, és folytatták a beszélgetést. Cathy hangja most már sokkal halkabb, visszafogottabb volt. Azok a férfiak, akiket ismerek, mind egyformák, valamilyen módon mindegyikük kihasználja a nőket. Anyám pasijaival még csak érthető volt a helyzet, hiszen az anyám egy utcalány. A legtöbb pasinak a pénze kellett, vagy a teste. A többségnek inkább a pénze. Belőle éltek, tudod? Nekem eddig csak egy fiúm volt, Eamonn, és ő is kihasznált engem, több szempontból is. Ezzel együtt mégis szükségem van rá, nem tudok nélküle élni. Ha kiszabadulok innen, visszamegyek az East Endre az én Eamonnomhoz. De ezek után kézben tartom a sorsomat, az biztos. Sally szó nélkül hallgatta. Amint az árnyékok végignyújtóztak a sötét szobán, a két lány érezte, hogy elnehezül a szempillájuk. Hamarosan álomba szenderültek, és csupa olyan dologról álmodtak, amit olyan nagyon nélkülöztek. Ételről, melegségről, de különösen szeretetről. Tizenegyedik fejezet A reggelinél Denise mosolygó arca elárulta Cathynek, hogy már tud a Hodge-dzsal lezajlott eseményekről. Egy tál szürkés, megbőrösödött zabkásával és egy szelet kenyérrel az asztalnál ült és vidáman nevetgélt. Bekötözött keze szinte mágnesként vonzotta a többi lány tekintetét. - Na halljuk, hogy ment?
Cathy egy született színésznő tehetségével megpróbált minél több vidámságot csempészni a történetbe, és ez olyannyira sikerült neki, hogy az összes lánynak könnybe lábadt a szeme a nevetéstől. Bizonyos mértékig mindannyian tudták már, milyen az, amikor az embernek meg kell jelennie Hodge előtt. Csodálattal töltötte el őket a tudat, hogy a kislány még ennek is meglátta a tréfás oldalát. Ez az erő jele volt. Olyan erőé, amelynek a létezéséről Cathy eddig nem is tudott. Amint Lady C közelebb lépett az asztalukhoz, Cathy diadalittas mosollyal nézett rá. - Sajna, elveszítettem a pengédet. A kislány vállat vont. - Semmi gond. Van még belőle bőven. -Hangjának tónusa arra utalt, hogy komplett fegyverraktára van. A többiek kissé aggódni kezdtek emiatt. -Ideadnád a kenyeredet? - kérdezte barátságosan, s ebből úgy tűnt, erőszakos kirohanásoktól ezúttal nem kell tartani. A lányok megkönnyebbülten sóhajtottak fel. - És mi lesz a következő lépés, Cathy? - kérdezte Denise nagyon készséges, érdeklődő hangon. Cathy felsóhajtott. - A következő lépés az lesz, hogy ki kell jutnunk innen. Sally azt mondta, hogy hiába nem kéne itt lennem, ez a vén csoroszlya, Barton fel fog engem darabolni. Ezt pedig nem fogom megvárni. A francba Hodge-dzsal. Meglépek. Mielőtt folytathatták volna a beszélgetést, Deirdre odalépett az asztalukhoz, és utasította Cathyt, hogy menjen vele a szobájába. Cathy gyanútlanul követte a gondozónőt, s belépett a hálószobájába. Deirdre becsukta az ajtót. Odabenn a szokásos üres arckifejezéssel Hodge várta, csupán a szeme árulkodott a benne szunnyadó gonoszról. Elmosolyodott, s ettől még félelmetesebb lett a külseje. Cathy gyomorszorító félelmet érzett, mert rájött, hogy mi fog történni vele. Az ágyán kötelek, zsinegek hevertek, sorban elrendezve. Amint Hodge közelebb lépett hozzá, Cathy ellenállt. Mind Hodge, mind Deirdre megdöbbentek az apró testből áradó erő láttán, amint ütött rúgott, harapott, minden erejét latba vetve ellenszegült. Hodge csak nevetett a próbálkozásain. Pontosan ezt akarta. Minél jobban küzd a lány, ő annál jobban élvezi a helyzetet. Ez a mutatvány szerves része. Megtörni a gyermeket, hogy aztán kezes bárányként viselkedjék. Mindig feltöltődik a látványtól, amikor a gyermekek magatehetetlenül vergődnek, ő pedig azt tesz velük, amit csak akar. Leszorította Cathyt az ágyra, és a kislány rémülten figyelte, amint Deirdre-t kiküldte a szobából. Hodge rámosolygott, az arcáról csak úgy sugárzott a leplezetlen gyűlölet. - Most itthagylak, de visszajövök. Amíg távol leszek, te pontosan ki fogod találni, hogy mi történik majd veled. Egyetlenegy dologban biztos lehetsz, kisasszony. A legvadabb rémálmaid sem érnek fel a valósággal. Még egyszer elnevette magát, és kiment a szobából. Amint becsukta maga mögött az ajtót, Cathy megfeszítette az izmait, de érezte, hogy a kötelek ettől a mozdulattól még jobban a testére szorulnak. Nem tudott mást tenni, mint várni. Megpróbálta ellazítani az izmait. Nem hagyhatta, hogy büntetlenül megüsse, nem adhatta meg neki ezt az örömet. Még ilyen áron sem.
Most már pontosan tudta, milyen az, amikor tökéletesen egyedül van az ember, magára hagyatva. Még a sírás luxusát is megengedhette magának. Maga sem tudta eldönteni, hogy a félelemtől vagy a tehetetlen dühtől sír-e. A lányok arról beszélgettek, hogy Cathyt végül mégiscsak lekötözték. Mindannyian ismerték már az érzést, hogy milyen Hodge áldozatának lenni. A sokkot csupán az jelentette számukra, hogy Cathy Connort hivatalosan még nem is jegyeztették be az intézménybe, Hodge mégis el merte vele játszani a piszkos trükkjeit. Erre még nem volt példa. Arra gondoltak, hogy Barton, az a vén kurva valószínűleg gyorsan elintézte a formaságokat, lehetővé tette neki, hogy azonnal hozzákezdjen a „betörési eljáráshoz". Elérkezett az uzsonnaidő, azután elmúlt. Cathynek nyoma sincs. Jött a vacsoraidő, aztán az is elmúlt. Cathynek még mindig nincs nyoma. Sally Wilden aznap este Denise körletében aludt, és amikor egymásra pillantottak, a két lány arcára kiült a félelem. Mindketten tudták, hogy Cathy kötelékei nagyon szorosak. Aznap semmit nem kapott enni, inni, s azzal is tisztában voltak, hogy ez a körülmény akár végzetes is lehet. A többi otthonban szokványosnak számító egyszerű kikötéssel szemben Hodge szinte tökélyre fejlesztette ezt a módszert. Állítólag még bilincseket is használt. Ha a végtagokon túlságosan szoros a kötél, akkor leáll a vérkeringés, és gyorsan bekövetkezhet a halál. Régebben az egyik lányt kórházba kellett vinni, mert tizennyolc órán keresztül tartott a kínszenvedése. Csak remélhették, hogy Cathy Connort nem hagyja ott egész éjszaka. Azzal nyugtatták magukat, hogy ezt még Hodge sem merné megtenni. Nincs hozzá bátorsága. Betty Jones kinyomozta, hogy Eamonn a Bethnal Green Roadon lakik albérletben. A lakás főbérlője egy fiatal utcalány volt, Sylvia Darling, Tulajdonképpen inkább csupán egy nyomorúságos ágybérlet volt. Mindenesetre Eamonn elég gyakran aludt nála. Adott néha pár fontot a lánynak, hogy hozzájáruljon a költségeihez. Sylvia bárhol tudta űzni az ipart, ahol neki tudta támasztani a hátát a falnak, így ez a megoldás mindkettőjüknek megfelelt. A kopogtatásra Eamonn kidugta a fejét az izzadságszagú takaró, alól, s keserveset káromkodott. Betty felsóhajtott, és megint kopogtatott. - Nyisd már ki, Eamonnj az isten szerelmére! Befagy idekinn a seggem. Miután a fiú felismerte a hangot, kikászálódott az ágyból, és egy szál alsónadrágban kinyitotta az ajtót. - Hány órakor törsz rám, asszony? Hiszen még hajnal van. Betty elnevette magát. Már azt hittem, hogy elnyelt a föld. - Hitetlenkedve nézett körül a szobában, mire Eamonn némileg magához térve kihúzott egy cigarettát az éjjeliszekrényen lévő dobozból, majd azt mondta. - Nyögd már ki, hogy mit akarsz tőlem, azután húzz el in| nen, Betty. Fáradt vagyok. Alighogy meggyújtotta a cigarettáját, az előtte álló apró termetű nő egyetlen gyors mozdulattal kiütötte a szájából. - Mit gondolsz kivel beszélsz, te kis szarjancsi?! Kiskorodban én töröltem ki a segge det, és nem érdekel, hogy milyen kemény fiúnak
gondolod magad, nem érdekel, hogy mekkora melák lettél, akkor is tisztelettel tartozol nekem! Megértetted? Na, kapd fel a gatyádat és nyomás, csinálj nekem egy csésze teát, aztán majd megbeszéljük, hogy miért is jöttem. Eamonn már csaknem mosolygott. Mindig is szerette a jó öreg Bettyt. Hirtelen eszébe jutott, hogy kissrác korában hányszor hozzávágott néhány pennyt, hogy vegyen magának egy tábla csokoládét. Meghunyászkodott tehát, és arra gondolt, hogy tulajdonképpen miért ne adná meg neki az elvárt tiszteletet. Úgyhogy szót fogadott, s miközben Betty rágyújtott Eamonn cigarettájából, a fiú kiment a konyhába és el készítette neki a teáját. Öt perc múlva a forró ital már ott gőzölgött Betty előtt, aki ezek után végre beszélni kezdett. - A kis Cathyről van szó. Egy kicsit körbeszaglásztam, s szerinte már a gyámügyesek idegeire mentem, de végül sikerült megtudnom, hogy mit csináltak vele. Eamonn tekintete első ízben mutatott némi érdeklődést, mióta Betty belépett a szobába. - És? Folytasd, Betty, hol van? Meglátogathatom? írhatok neki Betty a lelkesedéstől kipirult fiatal, csinos arcot nézte, és a szíve mélyén már csaknem megszánta, annak ellenére, hogy Danny Dixo első számú verőembereként rendkívül gyorsan hírhedtté vált a környéken. - Ez nem olyan könnyű, bogaram, legalábbis attól tartok. Tudod, milyenek az irodisták. Zárva tartják a szájukat, harapófogóval kell kihúzni belőlük minden szót. Az a helyzet, hogy nem vagyunk Cathy rokonai, ezért nem mondanak nekünk semmit. - De összehaverkodtam az egyik hivatalnokkal. Azt mondta, tegyek meg neki egy bizonyos szívességet, viszonozni fogja. Látta Cathy dossziéját, és azt mondta, hogy a kislány hosszú időre nevelőszülőkhöz kerül. Pontosan nem mondta meg, hová, csak annyit mondott, hogy valami Hendersonékhoz. Állítólag nagyon jószívű emberek. Na, szóval valami ilyen rizsát lökött. Cathynek nagyon jó sora lesz ott, Eamonn. Emiatt nem kell aggódnunk, bár nagyon fog hiányozni. Még az is lehet, hogy egy szép napon úgy jön majd ide vissza, mint egy kis előkelő dáma. Képzeld csak el Madge Connor lányát, mint egy ifjú dámát! Eamonn tekintete elkomorult. - Nem hiszem, hogy én olyan nagyon akarnám ezt. Milyen alapon viszik el Cathyt Bethnal Greenből? Ő az én csajom! Hozzám tartozik. Betty szomorúan elmosolyodott. - Észnél légy, fiam. Még tizennégy éves sincs. Nem valószínű, hogy egykönnyen odaadnák egy ilyen hírhedt semmirekellőnek - mondta, majd a kezét bocsánatkérően felemelve lágy hangon hozzátette. - Sem egy ilyen vén kurvának, mint én vagyok. Felajánlottam, hogy magamhoz veszem. Hidd el, tényleg nagyon szeretnék otthont biztosítani annak a kislánynak! Semmit sem szeretnék ennél jobban. De hallani sem akarnak róla. Jobb ezt tudomásul venni, Eamonn. Cathy nagyon sokáig távol lesz innen. Nem hiszem, hogy tizenhat éves kora előtt bármelyikünk is láthatná, sőt, még azt sem, hogy megmondják, hol laknak a nevelőszülők. - Betty észrevette, hogy a fiú ökölbe szorítja az ujjait, és eltorzul a tekintete. Betty tapintatosan felállt. - Nos, hát akkor isten áldjon, bogaram. Vigyázz magadra. Próbálj meg egyben maradni, mert Cathy előbb-utóbb visszajön. Ebben biztos lehetsz.
Ezzel elindult kifelé. Eamonn arcát a tenyerébe temetve az asztalra borult. Betty visszafordult, és ha nem ismerte volna ezt a bátor tekintetű fiatal bűnözőt, esküdni mert volna rá, hogy sír. Cathy elveszítette az eszméletét. Már huszonnégy órája volt megkötözve, a csuklója és a bokája felduzzadt, elzsibbadt, s már nem érzett semmit. A szíve akadozva vert, a haja pedig az izzadságtól csomókban tapadt a fejbőréhez. Miss Henley nagyon megrémült, és kicsit még Mr. Hodge is aggódni kezdett, bár akkor még nagyon élvezte az elé táruló látványt. Ám hamarosan észrevette, hogy ezúttal kissé túl messzire ment. A lekötözést mint nevelési módszert először az 1800-as évek végén vezették be az elmegyógyintézetekben. Legalábbis hivatalosan. A valóságban az idők kezdete óta alkalmazták. Az őrültekkel azt csináltak, amit akartak, a rabokkal szintén. A legtöbb otthonban és javítóintézetben a legsúlyosabb fenyítési eszköznek minősült. A Benton Leánynevelő Intézetben pedig az egyéb szankciók bevezetése előtt vették igénybe. A lekötözést először az epilepsziás betegeken alkalmazták, hogy ne essenek le az ágyról és ne tegyenek kárt magukban. Egyfajta segítséget nyújtott a szegény szerencsétleneknek, akik így nyugton tölthették az éjszakát az ágyukon. Hivatalos kezelési mód volt. Más helyeken a notórius szökevényekkel szemben alkalmazták, akiket csak akkor lehetett őrizetlenül hagyni, ha kikötötték őket. Cathy esetében egyszerűen kínzás volt. Olyan szorosan kötözték meg, hogy mozdulni se tudjon és elviselhetetlen fájdalmai legyenek. A köteleket a nyakára tekerték, azután a kezére, végül a lábára. Ha hadakozik, egészen biztosan megfojtotta volna magát. Hodge a fiúkat hasra fektetve kötözte le, így könnyebben közösülhetett velük, ha arra támadt kedve. Valamennyi kötözési módszert ismerte, hiszen az évek során rendszeresen alkalmazta, és még el is dicsekedett vele, hogy a bandázs szakértőjévé vált. Órákon át volt képes beszélgetni erről a témáról hasonszőrű kollégáival, rendszerint újból és újból izgalomba jött, amikor felidézte az eseményeket. Ahogy megpillantotta maga előtt a szenvedő kis testet, a rémülettől tágra nyílt szemet, a feldagadt ajkat, a látványtól megbizsergette a félelem: hiszen még a lány papírjai sincsenek rendben, nem szabadna itt lennie. Amint elvágta a lány húsába mélyedő köteleket, hallotta, hogy mellette álló kolléganője a félelemtől szaporán, kapkodva veszi a levegőt. - Megérdemelte! Te magad is azt mondtad. Miss Henley nem válaszolt, egy szót sem mert szólni. - Ez egy megátalkodott gyerek, ezután tudni fogja, hogy mi a rend. Emlékezzél a szavaimra. Mindketten tisztában voltak vele, csak azért beszélt, hogy mondjon valamit. Miközben a csuklóját masszírozták, azért imádkoztak, hogy legalább ne ott haljon meg náluk. Még belegondolni is rossz: két haláleset másfél év leforgása alatt. A síri csendben mindketten a kislányt lesték. Tisztában voltak vele, hogy ezúttal túl messzire mentek, ám egyiküknek sem volt mersze ezt a tényt hangosan beismerni.
Mindkettőnek megvoltak a titkai, ismerték egymás bűneit, és egyaránt tisztában voltak a következményekkel, ha ezek a titkok napvilágra kerülnek. Ördögi szövetség volt. ők ketten soha nem fogják elárulni egymást. A lányok csöndben ülték végig a tanítást, és Mrs. Daggers tisztában volt vele, hogy miért. Nem kell hozzá öt perc sem, és a kis Connor miatt kitör a botrány. Mrs. Daggers korábban hosszú éveket töltött el női és férfi börtönökben; olvasni tudott a jelekből, ösztönösen megérezte a kitörni készülő lázadást, és felismerte azt, úgyhogy jobbnak látta, ha munkát ad a lányoknak, lefoglalja őket, ő pedig megy és körülnéz. Felment a ház felső szintjére, benyitott a bajok forrásául szolgáló Cathy Connor tetőtéri szobájába. - Hogy van? - kérdezte Mrs. Daggers visszafojtott hangon. Miss Henley tanácstalanul vont vállat. - Azt hiszem, rendben. Mr. Hodge egyfolytában Cathy bokáját dörzsölgette, hangos zihá-lása csak úgy visszhangzott a szobában. - Mennyi ideje eszméletlen? Miss Henley elhaló hangon válaszolt. - Fogalmam sincs. Még Mrs. Daggers is megdöbbent. - Csak nem azt akarják mondani, hogy senki nem figyelt rá? Meg is halhat, maga ostoba nősze-mély! Mr. Hodge azonnal felkapta a fejét. - Még nem halt meg. Most pedig, ha nincs semmi építő javaslata, akkor jobb lenne, ha kitakarodna innen. - A hangnem elárulta a két nőnek, hogy milyen indulatok dúlnak a férfiban. Lopva egymásra pillantottak. - Ezúttal túl messzire ment. A hórihorgas férfi jeges pillantással próbálta hallgatásra bírni Mrs. Daggerst, ám érezte, hogy rögtön kitör rajta a hisztéria. - Ha ez kiderül... - folytatta a nő rendkívül rémült hangon. Mr. Hodge felegyenesedett, és a helyzethez egyáltalán nem illő méltósággal kijelentette: - ...akkor mi mindannyian benne leszünk a szarban. Most pedig kezdjük el masszírozni, és közben imádkozzunk, hogy ne kelljen kintről orvost hívni! - A lányok nagyon csendesek, és úgy gondolom, jó esély van rá, hogy kitör a balhé. Jó lenne, ha ma este bőséges vacsorát kapnának, és lefoglalnánk őket valamivel. Ha ezzel a gyerekkel történik valami, akkor itt este gyilkosság lesz, és én nem erre a gyerekre gondolok. Miután elmondta a magáét, Mrs. Daggers is masszírozni kezdte Cathy elgyötört végtagjait. Bár senki nem válaszolt, tudta, hogy megjegyzését elraktározták és később felhasználják majd ellene. A saját részéről úgy érezte, mindenesetre megtette a magáét. Már nincs mit tenni, csak várni és figyelni, hogy milyen fejleményeket hoz még ez az átkozott nap. Denise kiosont a tanteremből, a folyosón várta Miss Brownt, mert tudta, hogy ő is utánajár majd a dolognak. - Kérem, kisasszony, hogy van Cathy Connor? Miss Brown egyébként pirospozsgás arca most nagyon sápadt volt, s egy pillanatig úgy tűnt, mintha fel sem ismerte volna Denise-t. - Nincs túl jól, de túléli - jelentette ki végül. - A saját kezemmel tudnám agyoncsapni ezt a szemétláda Hodge-t. Ostoba vénember. Bárcsak kirúgnák már, vagy nyugdíjba
küldenék, vagy tudom is én... -A hangja elcsuklott, majd néhány pillanat múlva szomorúan tette hozzá. - Azt hittem, hogy meghalt. Komolyan mondom. Csak az a baj, hogy ha jelenteném, hogy mit láttam, olyan sokan vannak benne, még az a vén sárkány Barton is, hogy senki nem hinne nekem. A gyámügynél mindenki úgy viselkedik ezzel a szemét Hodge-dzsal, mintha ő lenne a király. Mindenki azt hiszi, hogy ő a falkavezér. De én mondom neked, ha ez a kislány meghal, azt meg fogják írni az újságok. Erről kezeskedem, még akkor is, ha soha többé nem kapok munkát. Denise bólintott, jelezve, megérti a nő dilemmáját. Ez ugyanis nem csupán a munkahelye volt, hanem az otthona is. Annak az egyre terebélyesedő női hadseregnek a tagja volt, akik évek óta hasonló intézetekben dolgoztak, és szinte már az intézmény részévé váltak. A Benton Leánynevelő Intézet falain kívül elveszett ember. Ez a hely volt az élete, és kevéske befolyását arra próbálta felhasználni, hogy valahogyan elviselhetővé tegye a gondjaira bízott lányok sorsát. Denise tisztában volt vele, hogy egyetlen Miss Brown vagy Miss Jones többet ér ezer Hodge-nál, ám még így is kevesen voltak. Ők voltak a kivétel, amely erősíti a szabályt. Miután Denise szinte egész addigi életét különböző otthonokban töltötte, a személyzet szakértőjévé vált. - Tehát, akkor jól van? - A mély hang tele volt elfojtott indulattal. Miss Brown bólintott. Megragadta a lány vállát, és őszintén kimondta, amit gondolt. Ne hagyjátok, hogy ezt elvigyék szárazon. Azzal többet ártanátok, mint használnátok. Én egy passzív tüntetést javasolnék. Attól még jobban beijednek ezek a szemétládák. Bár Denise ezzel nem értett egyet, csendesen elmosolyodott, majd rábólintott. Az ikrek, Doreen és Maureen nem akartak hinni a szemüknek, amikor észrevették, hogy az étkezdében milyen mennyei lakomát tálalnak fel a Benton lányainak: paradicsomleves, sonkás szendvics, zsömle és tej-sodó. A többi lány azonban nem akart részt venni a pompás lakomán, mert Denise utasítására bojkottálták a vacsorát, és szenvtelen arccal, éhesen ültek a pihenőszobában. Ez a hír jobban megijesztette Hodge-t és Henleyt, mint egy zen-dülés. Ez ugyanis azt jelentette, hogy a lányok csak ülnek, várják a végkifejletet. Mivel nem akarták őket provokálni semmivel, beleegyeztek, hogy egész este a pihenőszobában maradjanak. Beszélgettek, türelmesenvárták a barátnőjükről szóló híreket. Danny Dixon elégedett volt új védencével, és ezt tudomására is akarta hozni. Magához hívatta Eamonnt, aki idegesen állt kenyéradó gazdája előtt. Tudta, hogy ez a férfi élet és halál ura. Dixon senkitől sem félt. Már kisgyerekként sem tartott részeges, állandóan verekedő apjától és alkoholista anyjától, Joannie Dixontól sem, pedig róla legendák keringtek az East Enden. A nő egyetlen ütéssel képes volt leteríteni bármelyik férfit. A rossz nyelvek szerint, amikor rájött a bolondóra, még a férje is inkább átment előle az út túlsó oldalára, csak ne kelljen szembetalálkoznia vele. Miután ilyen környezetben nőtt fel, elkerülhetetlen volt, hogy a fiatal Dixonból végül bűnöző legyen, de azt senki nem gondolta volna, hogy ilyen nagymenő lesz.
Jelenlétében még azok a neki dolgozó keményfiúk is rettegtek, akik egyébként az utasítására szó nélkül tönkrevertek vagy megnyomorítottak bárkit. Dixon tisztában volt vele, hogy az emberekben általa ébresztett félelem a kiszámíthatatlanságából ered, ugyanis senki nem tudta megmondani, meddig képes elmenni. Kénye-kedve szerint bánt az erőszakkal. Előfordult, hogy hozzá sem nyúlt ahhoz az emberhez, aki kihozta őt a sodrából, szó nélkül elviselte a sértést, míg máskor látszólag ok nélkül rátámadt ugyanarra az emberre. A kiszámíthatatlanság nagy kincs ebben a szakmában, és ő tisztában volt ezzel. Épített rá, élvezte a hírnevét. Nagyon szerette az East End nagymenőiről szóló legendákat. Szinte kimondhatatlan örömöt okozott neki, amikor a csibészek tisztelettel vegyes félelemmel a hangjukban beszéltek róla. Dixon nagyon jól ismerte a dörgést. Elődeihez hasonlóan tisztában volt azzal, hogy ezek a legendák hozzátartoznak az East End életéhez. Rendkívüli büszkeség fogta el a gondolattól, hogy neki semmi mást nem kell csinálnia, csak mozgásban tartani a dolgokat. Nagyon korán belekerült az élet sűrűjébe, s úgy érezte, hogy ismeri a nagy titkot, amit senkivel nem akar megosztani. Sok tekintetben igaza volt. Az előtte álló fiú önmagára emlékeztette Dannyt. Az ifjabbik Eamonn Dochertynek az arcára volt írva, hogy habzsolja az életet, szereti a pénzt és szereti költeni is. Mindenből a legjobbat akarja, és ha lehet, minél hamarabb. Bármire képes, hogy elérje a céljait. Dixon többi verőlegényével ellentétben ez a fiú nem ismer határokat. Számára nincs lehetetlen. Dixon felnézett rá emiatt, jóllehet tisztában volt vele, hogy egy napon meggyűlik még a baja vele, mert ezek a tulajdonságok rá nézve is veszélyt jelentenek. Eljön az idő, amikor Eamonn majd a helyébe akar lépni. Ez az élet rendje. Fel kell készülnie erre a napra. Addig azonban nyugodtan kihasználhatja a fiút, a szárnyai alá veheti. Dixon jól ismerte a régi közmondást: egyik kutya, másik eb. Meg volt győződve róla, hogy a fiúban megtalálta a maga ellenfelét, s ha egyelőre még nem is szállhat vele szembe, rövidesen eljön majd az idő, amikor megteszi. Tíz perccel később Eamonn kétszáz fonttal gazdagabban hagyta el a helyiséget, és igazából nem is tudta, mit tett érte. Azonkívül persze, hogy csaknem halálra vert valakit. Ezért a verésért már korábban is megkapta a fizetséget. Lehet, hogy az csak előleg volt? Rövidesen megértette, hogy a váratlan ajándék nem jelentett semmi többet, mint némi hírverést Dixonnak és önmagának. Természetesen a verés is szóbeszéd tárgya lesz majd bizonyos körökben, de a kétszáz fontról városszerte beszélni fognak. Minden kocsmában, minden klubban, minden egyes becsületsüllyesztőben. Még a saját emberei is padlót fognak tőle. Ez semmi más, mint merő közgazdaságtan. Olyan lecke, amiből tanulni kell. Aznap este Dixon is nyugodtan hajthatta álomra a fejét, meg Eamonn Docherty is vidáman sütkérezhetett a Dixon-féle nagyvonalúság dicsfényében. Mary Barton nagyon aggódott. Ránézett az ágyon fekvő lányra, majd gyilkos pillantásokat lövellt Hodge felé. - Hívjon orvost, maga átkozott vén bolond!
Amint Hodge kisomfordált a szobából, a nő a barátnőjére sandított, aztán a mennyezetre emelte a tekintetét. Miss Henley szomorúan csóválta a fejét. - Senki nem volt itt vele. Azt hittem, hogy pár órára hagyta csak itt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egész éjszakára magára marad. Ez hazugság volt, s ezzel mindketten tisztában voltak. A hazugság ugyanis része volt ennek a társasjátéknak. Mindenki úgy csinált, mintha tökéletesen normális dolog lenne az, amit tesznek. Egyikük sem mondta volna ki hangosan, hogy förtelmes, undorító dolgokat művelnek a gondjaikra bízott gyerekekkel. Mint ahogy azt sem vallotta volna be egyikük sem, hogy elsíbolták a legnemesebb célra fordítandó összeget. Csaltak a fűtéssel, az élelmezéssel, a ruházkodással, és nem arra használták fel az intézet pénzét, mint amire kellett volna. Cinikus, kegyetlen játék volt ez, amiben mindannyian cinkosok voltak. - Most mi a fenét fogunk mondani? - Miss Henley hangjából nyilvánvalóan kicsengett a félelem. Mrs. Barton vállat vont, mintha ez ugyanolyan nap lenne az intézet életében, mint a többi. - Miért? Mit mondanánk? Az igazságot, természetesen. Hogy valamelyik lány csinálta vele, mi meg így találtunk rá a szobájában. Mi mást mondhatnánk? Hirtelen meghallották Brown hangját a szoba hátsó részéből. - De azt is mondhatjuk, hogy az otthont vezető szadista vén barom kötözte le, kis híján megölte, és éjszaka bejött, hogy élvezkedjék ennek a kislánynak a szenvedése láttán. Mert mérget vehetnek rá, hölgyeim, hogy így történt. Bármibe lefogadom, hogy ez a mocsadék még élvezte is. Főleg akkor, amikor látta, hogy a kislány még eszméleténél van, és tökéletesen tudatában van, hogy mi történik vele. És az a rohadék nem csinált semmit, hagyta szenvedni. -Persze mondhatnánk azt is, hogy a gyereknek igazából nem is lenne szabad itt lennie, mert tulajdonképpen nem csinált semmi rosz-szat. Nem említve persze azt a tényt, hogy önnek, Mrs. Barton, elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, és máris eldöntötte, hogy itt a helye. Úgy értem, tulajdonképpen ezért van itt, vagy nem? A két idősebb nő döbbenten nézett June Brownra. - Elment a józan esze, asszony? - kérdezte Mrs. Barton felháborodott hangon. Az előttük álló testes nő vállat vont. - Miattam ne aggódjanak. Tartom a számat, de figyelmeztetem magukat, ez a hely előbb-utóbb önmagát számolja fel. Nekem és Joneseynak már elegünk van belőle. Nekünk a lányokra kellene vigyáznunk, nem pedig erre a szemét bandára. Nézzék csak meg magukat! Egy vén, kiszáradt kóró és egy kegyetlen leszbikus. Hodge pedig nem egyéb, mint egy beteges, rohadt perverz alak. Édes istenem, mondják, hogy tudnak maguk éjszaka aludni? Én elképzelni sem tudom! Miss Henley arca elvörösödött, verejtékcseppek jelentek meg a homlokán. - Még maga beszél? Hogy meri a... June Brown félbeszakította. - Asszonyom, én és Jonesey már évek óta együtt élünk, nem vagyunk kislányok. Nézzen magára és Denise-re! Azt hiszi, hogy nem tudjuk? Mindent elmesélt a többieknek, a legapróbb részletességgel, és maga azt hiszi, senki nem tudja? Hogy lehet ilyen ostoba? Ezek a lányok mindent megbeszélnek, és amikor
elmennek innen, magukkal viszik a történteket a szívükben és a gondolataikban. Egy napon mindez majd kitör belőlük, és akkor az isten kegyelmezzen meg annak, akire ráömlik a szar. Én nem fogom ezt megvárni, az biztos. Ezzel kisétált a szobából. June Brown alapvetően tisztességes nő volt, aki szexuális szokásai miatt volt kénytelen alkalmazkodni az intézmény szégyenletes belső világához, az állandó megaláztatáshoz. A mássága itt ugyanis többé-kevésbé normálisnak számított. Mindenesetre normálisabbnak, mint azoknak az embereknek a bűnei, akikre az intézmény vezetését bízták. Már korábban is megmondta testi-lelki barátnőjének, Gillian Jonesnak. - Túl nagy árat fizetünk mi a barátságunkért. Ha mi természetellenesek vagyunk, akkor mit lehet mondani erre a rohadt helyre? Az élet néha nagyon igazságtalan tud lenni, és a két kisasszony ezt a saját kárán tanulta meg. Ha kieresztenék a szellemet a palackból, csupán az ő szavuk állna szemben mindenki máséval, s mindketten tisztában voltak vele, hogy fikarcnyi esélyük sem lenne, mert senki nem hinne nekik. Egy adag Scotch-csal feldúsított kávé után Miss Brown beengedte az orvost az otthonba, és eljátszotta azt a színjátékot, amit elvártak tőle, azaz csikorgó fogakkal ugyan, de hazudott. Tizenkettedik fejezet Miután észrevette, hogy mi történt az ágyon fekvő lánnyal, az orvos előbb megdöbbent, majd felháborodott. Éppen azon volt, hogy beviteti a kórházba, amikor felhívták rá a figyelmét, hogy veszélyes bűnözővel áll szemben, és mindenhová csak szoros őrizet mellett lehet elszállítani. A doktor korántsem volt azonban annyira felháborodva, mint amennyire mutatta. Pár hónappal ezelőtt is kihívták már őt egyszer, akkor is egy kislányt kellett megmentenie, aki megcsonkította saját magát és a szobatársát. Az orvos a vacsoraasztalnál szokott mesélni barátainak a női fegyintézetekben történt eseményekről, és egyáltalán nem bánta volna, ha gyakrabban hívják. Egy igazi kikötözés nagyszerű sztori lenne a barátai, a téma iránt érdeklődő kollégái számára. Egy héten belül sikerült azt a másik kislányt magához téríteni, rövidesen beszélni is tudott, és megértette, ha szóltak hozzá. A doktor ezt hatalmas győzelemnek könyvelte el, nem beszélve arról, hogy mennyire lekötelezte ezzel a Benton Leánynevelő Intézet vezetését. Különös módon azonban az intézet ajtaja az esetet követően bezárult mögötte, pedig ő nagyon sokat elmélkedett annak a bizonyos kislánynak és a hozzá hasonlóaknak a sorsán, akiket az intézetben kezelésben részesített. A szíve mélyén tudta, hogy egyfajta titkos összeesküvés részesévé vált, de tévesen arra gondolt, ha titokban tartja az esetet, azzal megőrizheti az országszerte ismert üdülőközpont jó hírét. Nem akarta, hogy folt essék a dealbeliek tekintélyén. Mrs. Barton nagyon jól ismerte az emberi természetet, olvasni tudott a gondolatokban, ezért gyorsan kikísérte őt, miközben a doktor boldogan gratulált magának, mert biztos
volt abban, ha őt nem hívják ki, akkor a kislány egészen biztosan elveszítette volna egyik végtagját. Ám jött ő, és a kislánynak megmaradtak a végtagjai, gyorsan felépül. Cathy csendes, türelmes beteg volt. A körülötte lévő zűrzavarban az orvos jelenléte megnyugvást jelentett számára, a férfinak pedig meg sem fordult a fejében, hogy a kislány azért olyan hallgatag, mert Miss Henley jelen van. Húsz év - és a lekötözés mint nevelési módszer alkalmazásának a betiltása - kellett ahhoz, hogy a doktor az apró részleteket mozaikként egymás mellé rakva rájöjjön, mit műveltek az orra előtt. Egészen addig meggyőződése volt, hogy jól végezte a munkáját. Denise rendszeresen meglátogathatta a beteg kislányt. Az intézet lakói között állandó beszédtéma volt, hogy Cathy kis híján meghalt, és ennek komoly üzenete volt számukra. Tisztában voltak azzal, hogy ezúttal végre van valami a kezükben. Bőven kaptak ételt, mindennap befűthettek, a borzalmas testi fenyítések már csak keserű emlékek voltak. Persze mindannyian tisztában voltak azzal, hogy ez az idilli állapot nem tart örökké, ezért úgy döntöttek, hogy kiélvezik minden pillanatát. Denise is éppen így volt vele. Amint nézte az ágyon fekvő kislányt, szorító érzést érzett a mellében. Rádöbbent, hogy ezt az érzést úgy hívják: szeretet. Miss Henley és a többiek tudták, hogy az otthonon belül Denise az összekötő kapocs. Tisztában voltak azzal is, hogy a lány a maga módján segít nekik rendet tartani. Csak egyetlen szavába kerül, és bárkit megölhetnek az otthonban, a szemük láttára. Csakhogy most a visszájára fordultak a dolgok. Rájöttek, hogy Denise húz hasznot belőlük. Denise nem sejtette, a személyzet bűnös tagjai már azt tervezgetik, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszabadulnak Cathytől és tőle is. Cathy kinyitotta a szemét és bágyadtan elmosolyodott. - A kezem még mindig nagyon fáj. Denise összerezzent. - Azt elhiszem, kislány. Még mindig nagyon csúnya. A szoros kötelek csuklónál szorították el az ereket. A kézfeje csúnyán feldagadt, aminek következtében egy hét múlva Cathy elveszítette az összes körmét. A legkülönösebb az egészben, hogy a rettenetes kínok közül ez volt számára a legkínosabb. - Utálom, hogy etetnek. Úgy érzem magam, mint egy nyomorék. -Cathy hangja sokkal keményebb volt, mint korábban, de tekintetéből és karcsú, törékeny testéből sokkal nagyobb elszántság sugárzott, mint valaha. Megérezték ezt a jelenlévők is. Az intézetben eltöltött rövid idő ellenére oly sok mindenen ment keresztül, hogy elképzelni sem lehetett ennél nagyobb sorscsapásokat. Ehhez képest már minden semmiség. Bár akkor nem volt tisztában ezzel, a Benton Leánynevelő Intézet végleg kijelölte az életútját. Denise ösztöne megsúgta ezt, s furcsa módon egyszerre érzett miatta diadalt és szomorúságot. - Mit gondolsz, mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy felépülj? kérdezte szinte suttogva. Bár tudták, hogy egyedül vannak a szobában, egyikük sem akarta, hogy kihallgassák őket.
- Még egy hét, és megint a virgácsaimon állok, s azután, amilyen gyorsan csak lehet, el akarok húzni innen. - Cathy hangja olyan elszánt, olyan kemény volt, hogy szinte érezni lehetett belőle a menekülés utáni elemi vágyat. - Ellentétben velem, téged nem tarthatnak vissza, mert neked egyébként sem szabadna itt lenned - mondta Denise fojtott hangon. -Amint lehet, én is lelécelek. DélLondon az egyetlen hely, ahová semmiképpen nem mehetek. Arra gondoltam, hogy nyugatnak veszem az következtetésre jutottam, hogy Bradfordban, egy Lumb Lane nevű helyen meghúzhatnám magam. Nagyon csábítónak tűnik a hely, mert azt mondják, hogy a lányoknak bőven van ott munkájuk, remek stricijeik vannak, meg minden. A hangja nagyon határozottnak és lelkesnek tűnt, nyilván maga elé képzelte az ikrek által festett idilli képet. A gondolat, hogy pénzt kereshet és igazi prostituáltak társaságában lehet ismét, olyan volt számára, mintha élete álma valósulna meg. Denise tisztában volt vele, hogy ez minden, amit az élettől várhat. Már kisgyerekként hozzászokott ehhez. Ezt kínálhatja neki az élet, és az ő élete kemény harc, mindig is az volt. - Remélem, tudod mit kell tennünk ahhoz, hogy kijussunk innen? - kérdezte. Cathy bólintott, arca egy röpke pillanatra elkomorult, majd csibé-szesen elmosolyodott. - Meg fogom csinálni, és te is! Bármit megteszek, hogy kikerüljek innen. - Mindketten elhallgattak, mintha az előttük álló borzalmaktól állt volna el a szavuk. Mintha már történt volna velük hasonló esemény. Mary Bartonnal életében először fordult elő, hogy így falhoz szorították. Ez a Betty Jones egy bajkeverő, állandóan a Connor lánnyal nyag-gatja, piszkálja. Valahonnan megtudta, hogy eredetileg nevelőszülőkhöz akarták kihelyezni a lányt, és most azt kérdi, miért nincs semmiféle levél vagy hivatalos irat a lány itteni elhelyezéséről. Mary életében először tapasztalta meg, milyen is az igazi félelem. A Cathy Connor ügyig tulajdonképpen azt csinált a felnőttekkel és a gondjaira bízott gyerekekkel, amit akart. A gyerekeket saját kényekedve szerint helyezhette el az otthonokban, nevelőszülőknél, vagy a nevelőintézetekben. Most pedig számon kérik rajta, hogy milyen alapon vádaskodik, és még neki kell igazolnia magát. Meglehetősen kijózanító tapasztalat volt. A legtöbb zsarnokoskodó emberhez hasonlóan Mary Barton is gyáva volt. Akkor érezte magát elemében, ha fölényben érezte magát, ám elveszett ember lett, amint valaki megkérdőjelezte a hatalmát. Catheryna Connort nem lett volna szabad elhelyeznie a Benton Leánynevelő Intézetben, és ezt mindenki tudta. Erre tessék, itt van ez a senkiházi ribanc, és kérdéseket tesz fel neki, azt akarja, hogy megmagyarázza neki a helyzetet. Hallatlan! Senki sem vonhatja felelősségre Mary Bartont! Az ő szava olyan volt, mint a tizenegyedik parancsolat, íratlan törvény. Ezek után bárki megkérdőjelezheti a döntéseit, és akkor elég nagy bajban lesz. Mit fog mondani, ha megkérdezik tőle, miért ide hozta ezt a lányt és nem egy nevelőcsaládhoz? Már elkészítette a beadványát, amiben feljelenti a lányt, mert megtámadta őt és Miss Henleyt. Korábban ezzel a módszerrel nem is volt semmi baj. Ám ezúttal a vizsgálóbíró a gyermeket is meg akarja kérdezni.
És ráadásul itt van ez a Betty Jones is, aki csak tetézi a bajt, védelmébe vette a gyermeket. Pontosan úgy viselkedik, mintha Mrs. Barton ahhoz nyújtott volna segítséget, hogy egy rosszhírű házban helyezzék el azt a gyereket, egy olyan asszony gondjaira bízva, aki pénzért bocsátja áruba a testét. S mindezeken túlmenően mintha Miss Henley is megfeledkezett volna arról a tényről, hogy a Benton leányaira milyen kemény büntetéseket mértek ki az intézmény „tiszteletre méltó" tagjai. Mindent egybevetve, bőven volt oka az aggodalomra. Egyre jobban haragudott a Connor lányra. Az első pillanattól fogva ki nem állhatta azt a kis bestiát, de most már egyértelmű, hogy szinte gyűlöli. Természetesen minden a gyerek hibája. Az ember nem harapja meg azt a kezet, amelyik ételt és ruhát ad neki. Kemény lecke lesz, és a Connor gyerek keményen megtanulja, mi a rend. Mary Barton nagyon elszánt volt. Ha ennek a kis kellemetlenségnek a végére járnak, akkor utánanéz, hogy azt a lányt melyik elmegyógyintézetbe tudná bezárni. Ezzel aztán vége szakad ennek a hercehurcának. Betty Jones arcán nem volt smink, a haját pedig tőle szokatlan módon rendezett kontyba fésülte. Korábban önmagát próbálta adni, de miután kiderült, hogy ily módon nem jut dűlőre, rájött, hogy minél kevésbé néz ki kurvának, annál nagyobb esélye van arra, hogy az emberek komolyan vegyék. Egészen biztosan valami probléma lehet Cathy-vel; a gyámügyes nem őszinte vele, és ezzel nagyon is tisztában volt. Ezért elhatározta, hogy felkeresi Richard Gatest. Amikor a férfi meglátta Bettyt, jót nevetett a megjelenésén. - Azonnal tudtam, hogy már láttam valahol ezt az arcot, de nem tudtam hová tenni. Mi történt veled, asszony? így még rosszabbul nézel ki, mint máskor. Csak nem beléptél az üdvhadseregbe, vagy talán mégis? - Gates hátravetette a fejét, és ismét harsányan felnevetett. Betty nyilván megfeledkezett róla, miért van ott, ezért éles hangon ráförmedt. Fulladjon meg, Gates! Hogy merészel sértegetni? - Felállt és elindult kifelé az irodából. A férfi felemelkedett a helyéről, utánalépett, visszaültette a székébe. - Nyugalom, Betty. Mondd meg őszintén, te nem döbbennél meg, ha dús hajkoronát látnál a fejemen és mosolyognék, mint egy fogpasztareklám? Az ugyanolyan változás lenne, vagy nem? S ezek után miben állhatok a rendelkezésedre? - Kollégáival ellentétben Gates bárkit, bárhol hajlandó volt meghallgatni. Vallotta, hogy az ember soha nem tudhatja, hol kaphat értékes információt, ezért valamennyi forrását nagyon komolyan vette. A könnyed csevegés révén sokkal több információhoz jutott, mintha pénzt használt volna. „A kurváknak még a bérgyilkosok is fecsegnek" - volt a kedvenc mondása, s ebből adódóan mindegyiküket meghallgatta. Betty még mindig morcos képet vágott. Miután alapvetően nagylelkű ember volt, Gates kért két csésze teát, és a nőre mosolygott. Betty végül megengesztelődött. -Madge lányáról van szó. Korábban azt csiripelték a verebek, hogy nevelőszülőkhöz került, de az utóbbi időben azt hallottam, Dealbe került, egy intézetbe. Úgy tudom, az pontosan olyan, mint egy börtön. Nos, miután nem csinált semmit, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mit keres ott. Még csak be sem engednek hozzá, pedig már többször is kértem - mondta felhúzva a vállát. - Maga az utolsó esélyem - tette hozzá,
majd beleszürcsölt a teájába, és árgus szemekkel figyelte a nagydarab férfi reakcióját. Ha Gates is elhajtja, akkor vég- ¦ képp nem tudja, mit csináljon. Gates hosszú pillanatokig fürkészte az arcát. - Sokkal jobban nézel így ki, Betty. Nem mondom, azokkal a harci festékekkel elég húzós látványt nyújtasz, de most... Betty érezte, hogy rögtön kicsordulnak a könnyei, ám Gates rájött, hogy túl messzire ment. - Ne csináld már, csak vicceltem, hogy egy kicsit jobb kedved legyen. Hallod? Térjünk vissza a kis Cathy Connorra. Hogyan is szól az egész történet? Lássuk csak, hadd foglaljam össze. Tehát, valami aszott vén kurvával ment el az őrszobáról, és legjobb tudomásom szerint rendes nevelőszülőkhöz került. Hogy az ördögbe kerülhetett akkor rács mögé?! ) - Hát pont ez az, Mr. Gates! Pontosan ezt szeretném én is meg- ) tudni. Még a gondolatát sem tudom elviselni, hogy egy olyan tetves ] helyre vitték. Ez egyszerűen méltánytalan azok után, amiken keresztülment. Igazam van? - Betty megállapította, igencsak kiváló hallgatóságra talált Gates személyében. Végül úgy néz ki, mégis kap valamilyen segítséget, ha mást nem, legalább jó tanácsot, és az elmúlt hetek ide-oda rohangálásai után ez is nagy eredménynek számított. Richard Gates arckifejezése nem árult el semmit az érzelmeiből miközben a kislány kálváriáját hallgatta. Azét a kislányét, akit egyszer már kihúzott a bajból. Cathy megdöbbent, amikor észrevette, hogy este kilenckor Denise az ágya mellett. - Hogy jutottál be ide? Denise megrázta a fejét és a karjánál fogva felhúzta a kislányt. - Öltözz fel! Elhúzunk innen. Cathy tágra nyílt szemmel bámulta. - Mi van?! - Miss Brown figyelmeztetett. Engem holnap átszállítanak innen. Ha felnégyelnek, akkor sem fogom bezáratni magam. Megpróbálják bebizonyítani, hogy nincs ki a négy kerekünk. Te leszel a következő. Amint úgy ítélik meg, hogy szállításra alkalmas vagy, akkor téged is elvisznek innen. Ezért ma este kell lelépnünk. Cathy szemmel láthatóan megrémült. Még mindig nagyon fájtak' az ujjai és egyensúlyzavarai voltak, ha felkelt. - Gyerünk, Cathy, én segítek! De mozogjunk, sietnünk kell. - Az idősebbik lány öltöztetni kezdte, sietős mozdulatai arra ösztönözték Cathyt, hogy minden erejét összeszedve segítsen ebben neki. - Vannak kulcsaim az első és a hátsó ajtóhoz. Csak azt a vén buzit kell megszívatnunk odakint, az őrbódéban. Már beszéltünk erről. Minden azon múlik, hogy ne hagyd magad lebeszélni. Csak jusson eszedbe, hogy miért csináljuk, és akkor biztosan erőt fogsz gyűjteni ahhoz, hogy végigcsináljuk, amit kell. Rendben van? Cathy bólintott, és türelmesen várta, amíg barátnője megköti a cipőfűzőjét. - Vedd fel a kabátodat, és hozd magaddal a legszükségesebb személyes dolgaidat. Körülbelül egy óránk van, amíg észreveszik, hogy hiányzunk. Cathy egy papírzacskóba hajigálta a személyes holmiját, majd bizonytalan arccal a barátnőjére nézett. - Félek! - ismerte be.
Denise keleties arca olyan komolyságot tükrözött, mintha az idő emberöltők bölcsességét véste volna bele. - Ha tudni akarod, én is majdnem összeszarom magam, de ahogy az öreg Elvis szokta énekelni: most vagy soha. Menjünk. A két kisasszony megígérte, hogy tíz óráig nem fognak erre jönni. Van egy óránk, hogy kiverekedjük magunkat innen. Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha a hátsó lépcsőn és a hátsó kijáraton át távozunk. Biztos, hogy végig tudod csinálni? Cathy bólintott. - Hát nincs túl sok választásom, vagy igen? Amint leosontak a hátsó lépcsőn, a sötétség még tovább fokozta a szorongásukat. Ám amikor beléptek a kivilágított konyhába, a két ikerlány már várt rájuk, sürgették őket. - Csináltam nektek néhány szendvicset. - Maureen hangja reszketett az elfojtott izgalomtól. - Bárcsak lenne hozzá merszem, hogy én is veletek menjek! Doreen az izgalomtól tágra nyílt szemmel bámulta őket. - Tíz órakor csinálunk egy kis ribilliót a hálókörletben. Bőven van helyünk ott ugrálni. Tudjátok, milyenek vagyunk, ha ránk jön. Senki se mer közbeavatkozni. Az ikrek jókedvűen mosolyogtak egymásra, félelmetesek voltak, ha összekaptak, bár az is igaz, hogy csak egymással verekedtek. - Kösz, lányok. Majd keressetek meg, ha kijutottatok innen, oké? Szívesen látlak mindkettőtöket - ígérte nekik Denise. Nagyon komolyan mondta, és az ikrek bólintottak. - Vidd ezt magaddal, Cathy. Jó lesz a kezedre - ezzel Doreen átadott neki egy pár gyapjúkesztyűt. - Henleytől csórtam. Mindannyian elnevették magukat. -Most pedig kapjátok magatokat és menjetek ki a hátsó ajtón. Stoppoljatok le egy autót, nem lesz semmi gond. Vigyázzatok magatokra. A lányok megölelték egymást és Cathy hirtelen megrémült attól, Vajon mi vár rá a Benton Leánynevelő Intézet falain kívül. Mint általában a hosszú éveket börtönben töltő emberek, már ő is kezdett hozzászokni a börtön világához, és félt kiszabadulni a bezártságból. A történtek ellenére nyújtott egyfajta különös biztonságot. Végül is a falakon kívül még rosszabb dolgok várhatnak rá. Odakint megcsapta az arcukat a hideg szél. Amint óvatosan becsukták maguk mögött a hátsó ajtót, mindketten mély lélegzetet vettek. Már az udvaron voltak, és ez a szabályzat szerint azt jelentette, hogy szökevények. Mindketten tisztában voltak vele, hogy nem tudnak átjutni a kerítés fölött. Az egyetlen kivezető út a bejárati kapunál lévő őrbódén át vezetett, ami azt jelentette, el kell bánniuk a Smasszerral. Ez volt ugyanis Barney Jennings gúnyneve. A lányok számára már öreg ember volt, hiszen az ötvenes évei vége felé járt. Ő sem sokkal különb Hodge-nál, javíthatatlan vén kéjenc. Ha véletlenül a házban akadt dolga, mindent elkövetett, hogy tapogathassa a lányokat, bár többnyire csak szavakkal zaklatta őket. Folyton kétértelmű megjegyzéseket, ködös célzásokat tett rájuk. A legundorítóbbnak azonban azt tartották Barneyban, hogy mindkét kezén hat ujja volt. Kertészként nagyon jó munkaerőnek számított, s gyakran azt mondta, hogy ezek az ő életteremtő ujjai. Gusztustalan megjegyzéseket tett a lányoknak arról, hogy mi mindent tudna művelni azokkal a plusz ujjakkal. Nyaranta az idősebb lányoknak jó esélyük volt, hogy egy rövid időre kijussanak általa. Ha tudta, hogy már csak néhány
hetük van hátra az intézményben, apróbb szexuális szolgáltatásokért cserébe kiengedte őket éjszakára. A végleges elbocsátás előtt álló lányoknak a két kisasszony is több szabadságot engedélyezett mint a többieknek, s ha a tengerparti sétányon eltöltendő néhány óra és némi pénz reményében még az idős férfinak is készek voltak csekély ellenszolgáltatásra, akkor a felügyelőnők hajlandóak voltak behunyni a szemüket. A két kisasszony így tulajdonképpen biztosította, hogy a bentlakók visszatérjenek, no meg a Smasszer is boldogabb embernek érezhette magát néhány pillanatig. Ezúttal azonban az öreg hajlíthatatlan volt. Denise biztos volt benne, Hodge és Barton elmagyarázták neki, mi a helyzet, ezért biztosan fél, hogy elveszíti majd az állását. Ezúttal akkor sem enged, ha szexuális szolgáltatást kínálnak neki. A Smasszer az aprócska őrbódéban tartózkodott, pontosan úgy, ahogy számítottak rá. Amikor odaértek az ajtajához, éppen kakaót ivott és az Evening Standardét olvasta. A pirospozsgás arcra kiülő döbbenet mindent elárult a lányoknak arról, amit tudniuk kellett. Az öreg felállt, hepciáskodni kezdett. Denise feltehetően a félelemből fakadó elemi erővel gyorsan visz-szanyomta őt az ülésébe. - Ülj le, te vén tróger, és fogd be a pofádat! Barney azonban szívós ember volt, a kemény fizikai munka is megedzette, ezért már éppen azon tanakodott, hogyan torolja meg a támadást, amikor Denise előhúzott egy hatalmas kést. Cathy a félelemtől holtsápadtan nézte a fejleményeket. - Kettéváglak, mint egy disznót, te tetű! Ha megpróbálsz hozzám nyúlni, akkor megnézheted magad! Denise keleties arca rendkívül feldúlt volt, miközben a székében ülő rémültnek tűnő idős férfit nézte, szeme szinte teljesen eltűnt man-dulametszésű szemhéja mögött. Egyébként sem akarnak innen kiengedni, így ezer örömmel lehúzok még egy kis időt miattad, öregfiú. Most pedig add ide a kapukulcsot, és engedj minket az utunkra. A lány azonban nyilván nem számított rá, hogy az öreg nem az a fajta, aki könnyen megadja magát. „Barney senki előtt nem görbíti meg a derekát" - szokott dicsekedni az ismerőseinek. „Barney Jennings még a háborúban sem futott el a fritzek elől." Az a mellékes körülmény persze egy fikarcnyit sem zavarta az öreget, hogy a háború idején pénzért vásárolt magának menlevelet a hadkötelezettség alól, s miközben a többi férfi az életét áldozta a hazájáért, ő egy kényelmes munkahelyen dolgozott Kentben. Nem kellett légitámadásoktól, fejadagoktól és behívóparancstól félnie. Ha Denise elég jól ismeri, akkor nyilván megpróbálta volna másképpen dűlőre vinni vele a dolgot. így, sarokba szorítva azonban az öreg úgy érezte, hogy csinálnia kell valamit. Nehogy már ez a vakarcs lány fenyegetni merészelje őt, a rettenthetetlen Barney Jenningst! Elmosolyodott, majd mézesmázos hangon azt mondta. - Nyugalom, kislány, na lássuk csak, hova is raktam a kulcsokat. - Felállt, tökéletes alakítással eljátszotta a kulcsait kereső nehézkes öregember szerepét. Olvasószemüvegét az agyonhasznált karosszék karfájára tette és megvakarta az állát. Denise és Cathy izgatottan figyelték minden mozdulatát.
-Tudom már, lányok. A hálószobában vannak, a zsebemben. -Ezzel megindult Denise felé, mintha be akarna menni a hálószobába. Ehelyett azonban megragadta a lányt. Cathy kesztyűs kezével gondolkodás nélkül felkapott egy súlyos tárgyat, és hátulról lesújtott vele Barney szögletes koponyájára. Denise csak annyit látott az egészből, hogy az öreg döbbent tekintettel lezuhan a kályha előtti szőnyegre. A testes lány fejét csóválva az előtte álló aprócska alakra nézett, majd hisztérikusan felnevetett. - Ezt jól csináltad. Cathy ledobta a vázát, mert hihetetlen fájdalmat érzett a kezében. - Nincs nagy baja? - kérdezte elhaló hangon. Denise megrázta a fejét. - Padlót fogott, ez minden. Le kellett volna szúrnom ezt a szemétládát. Komolyan mondom. Na, húzzunk mnen, minél gyorsabban. A hisztérikus félelem elmúltával hatalmas könnycseppek csordultak végig Denise arcán. Végül sikerült valamennyire összeszednie magát, így körülnézett az apró helyiségben. A berendezés nagyon kényelmes volt, az aprócska fatüzelésű kályhából pislákoló fény barátságos, vidám hangulatot árasztott. Mintha egy idős házaspár lakta volna, akik egész életüket ott töltötték egymás társaságában a tűzhely mellett. miközben házi sütésű kenyeret ettek. Olyan volt, mint a mesebeli erdei kunyhó. A lányok azonban nem sokat törődtek a hely hangulatával, módszeresen átkutatták a lakást, pénzt és pénzzé tehető értéktárgyakat kerestek, amiből ennivalót vásárolhatnak maguknak, amíg nem néznek valami pénzkereseti forrás után. A konyhában az egyik polcon Cathy egy fémdobozban megtalálta az öreg dugipénzét, egy befőttes-gumival összefogott huszonöt fontot. - Ide nézz, Denise! A pénzt testvériesen elosztották egymás között. - Ezzel kihúzzuk egy darabig - mondta Denise, s az arca szinte ragyogott a boldogságtól. Ekkor Barney mocorogni kezdett. Denise felkapta a vázát, és még egyszer lesújtott vele. - Denise, a francba, mit csináltál? - Az ütés nagyon erős volt, a férfi úgy terült el a szőnyegen, mint egy zsák. Cathy félni kezdett. - Akár meg is ölhetted. Denise a lábával a hátára fordította a Smasszert, néhány pillanatig nézte, majd a barátnőjére pillantva dühösen azt mondta. - Rohadjon meg, rohadjanak meg mindahányan. Soha nem kaptam tőlük semmit. Nem is akartam tőlük semmit. Már régen kiérdemelték ezt. Kiérdemelték, mindannyian. Én szívességet tettem Miss Henleynek. Szívességet tettem Hodge-nak, aki állandóan buzerált engem. Sok dolgot nem tanultam itt, kislány, egyvalamit azonban igen: mindenki csak egyet akart tőlem, megdugni. Fizikailag és agyilag. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mennyi mocskot hajlandó lenyelni, de annál egy jottányival se engedjen többet. Azt hiszed, érdekel, ha ez a vén buzi megdöglik? Miért érdekelne? S velünk ki törődik, mondd! Törődik velünk valaki? Gyere, menjünk innen, így is épp elég időt vesztegettünk el. Öt perc múlva már az utcán voltak, és úgy szaladtak, mintha az életük függne tőle. Deal tengerparti sétányának hívogató fényei üdvözölték őket. Amint kiértek a mólóhoz, szemerkélni kezdett az eső. Sült krumpli és hal illata csiklandozta meg az orrukat. Cathy a zsebéhez nyúlva már indult is, hogy belép a büfébe, Denise azonban megfogta a karját és ráripakodott. - Mi van, elment a józan eszed? Ha bemész és
előhúzol egy ötöst, fél órán belül egész Deal a nyakunkon van. Azt már nem! Kimegyünk az országútra, leintünk egy teherautót, utána majd ráérünk olyasmiken gondolkodni, hogy evés, alvás, kakilás, pisilés, miegymás. Rendben van? Denise gúnyolódása telibe talált. Cathy megszégyenített kisgyereknek érezte magát. A másik lány sarkában átkullogott egy romos kastély parkjában, majd elindultak a londoni országút irányába. Cathy rájött, hogy mégsem olyan dörzsölt, mint amilyennek gondolta magát. Azután azzal vigasztalódott, végül is eddig még sehonnan nem szökött meg, nem csoda, ha minden új neki. Azért bízott benne, hogy még egy ilyen ostoba hibát nem követ el. Amint odaértek az úthoz, Eamonnra gondolt, és a szíve hevesebben kezdett dobogni. Ha találkoznak és elmeséli majd a fiúnak, hogy mi minden történt vele, akkor végleg biztonságban érzi magát. És törődni fognak vele. Szeretni fogják. Hirtelen mintha a keze sem fájt volna nagyon, és a jeges szél meg az eső sem zavarta annyira. Átmelegítette a várakozás izgalma, ezért gyorsabban szedte a lábát, megpróbált lépést tartani új barátnőjével. Megfogták egymás kezét, és az út széli bokrok árnyékában meghúzódva lépkedtek, közben figyelték a járőrkocsikat és a teherautókat. A két lány halkan lépkedett a felázott talajon. Mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva, és tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy amíg nem áll meg egy teherautó és nem veszi fel őket, addig veszélyben vannak. Hodge, Henley és Barton elevenen megnyúznák őket, és mosolyogva néznék végig a szenvedésüket, ha még egyszer a kezük közé kerülnének. Dereck Salmon vidáman fütyörészett a Freddie and the Dreamers dallamára, amikor hirtelen a feleségére, Abigailre gondolt. Rögtön elment a jókedve. A refrén, a "how do you do, what you do to me" hirtelen egészen más értelmet kapott. Kikapcsolta a rádiót, és tompán bámult az előtte húzódó sötét éjszakába. Abigail hat hete hagyta el egy tengerész miatt. Harminckilenc éves, nagydarab, engedelmes teremtés volt. Hét évvel volt idősebb nála, amolyan anyáskodó típus, és nagyon odavolt a szexért. Bármire hajlandó volt egy kis etyepetyéért, élvezte minden pillanatát. Dereck apró termetű férfi volt, inas, ahogy szokta mondani, és az egész életét megkeserítette, hogy a teste tele volt pattanással. Abigail nem csupán a felesége volt, ő jelentett a számára mindent. A szeretőt, a barátot, a bizalmast, egyszóval mindent és mindenkit. A belét is kihajtotta az asszonyért, és erre tessék... Most mégis ő van lapáton, a matróz pedig ott fekszik az ágyában az asszonnyal. Az élet néha nagyon igazságtalan tud lenni. Amint a kikötő felől ráfordult az országútra, megpillantotta a két stoppoló lányt. Rendes körülmények között beintett volna nekik. Rengeteg sofőr pórul járt már, mert felvettek fiatal lányokat, utána meg nem győztek a rendőrségre járni, meg hasonlók. Ám olyan pocsék idő van odakinn, azután a gondolatai meg a Freddie and the Dreamers sláger miatt nagyon magányosnak érezte magát.
Megállította a teherautót. Kihajolt a fülkéből és odakiáltott. - Ha nem zavar benneteket a büdös, akkor ugorjatok. Elviszlek benneteket egy darabon. Mielőtt a férfi észbe kapott volna, a két lány már be is mászott a fülkébe. Dereck rájuk mosolygott. - Átáztatok, lányok. Denise azonnal észrevette, hogy barátságos emberrel van dolguk, ezért fintorogva beleszippantott a levegőbe, és megkérdezte. - Megizzadtál, haver?
Tizenharmadik fejezet Richard Gates majd felrobbant a méregtől. Negyed tizenegy volt, az imént beszélt a gyámügyesekkel. A nő, akivel beszélt, valami Mrs. Mary Barton, egyáltalán nem volt készséges, amikor Cathy Connorról kérdezte. A nő vagy tíz percen keresztül próbálta elnyerni a rendőr jóindulatát, azután újabb majd' tíz percen át bizonygatta, hogy Cathy agresszíven viselkedett vele. Erre Gates türelme elfogyott, és nemes egyszerűséggel kijelentette, ha nem tud elfogadható indokot adni arra, hogy miért vitte Cathyt a Bentonba, akkor személyesen keresi fel a lakásán és kiveri belőle meg a férjéből meg az összes egyenesági leszármazottaikból a szükséges információt. Az idős nőt csaknem megütötte a guta, amitől az irodában tartózkodó rendőrnő és Betty könnyes hahotában tört ki. Végül a hárpia szándékoltan kimért, hivatalos hangon közölte vele, ha hajlandó lesz várni a telefon mellett, akkor valaki felhívja majd az intézetből, és megmagyarázza neki a helyzetet. Gates köszönés nélkül lecsapta a telefont, majd a fiatal rendőrnőre és Bettyre nézett. Itt valami bűzlik. Valami nagyon nem tetszik nekem. A nő főnöke szerint a kislányt valami Hendersonékhoz, vagy hogy a fenébe hívják őket, kellett volna elvinni. Mary Barton szerint Cathy ekkor csúnyán rátámadt, ezért egy zárt otthonban kellett őt elhelyeznie. -Amikor utoljára láttam, Cathy még egy legyet se tudott volna agyoncsapni. Faguriga legyek, ha ez nem igaz. Ez a magát gyámügyesnek nevező vén csoroszlya azt mondja, hogy a kocsiban rátámadt a kislány. Betty megdöbbent arckifejezést vágott. A rendőrlány keserveset sóhajtott. - Uram, bárcsak megemlítettem volna önnek az aggályaimat, de hát az az igazság, elég gyakran szembesülünk hasonló esetekkel, nem így van? Kényük-kedvük szerint játszadoznak ezekkel a kölykökkel. Bartonról lerí, hogy egy hülye vén tyúk, de azt hittem, valami rendes nevelőszülőkhöz viszi azt a kislányt. Meg sem fordult a fejemben, hogy egy javítóintézetbe dugja. Bírósági ítélet nélkül még akkor sem vihette volna oda, ha a lány történetesen rátámad. Egyébként pedig én sem hiszem el, hogy ez a kislány kezet emelt volna Bartonra. Cathy Connort csak bírósági ítélettel lett volna szabad Őfelsége javítóintézetébe szállítania. Vagy tévedek, uram? Gates bólintott. - Igen, így van, de akkor hogyan lehetséges mégis, hogy a lány már aznap este a javítóintézetben volt? Itt valami nagyon nem gömbölyű, és én a végére járok, még ha személyesen kell is Dealbe utaznom. El is megyek, még ma este indulok.
Betty örült is, meg félt is. Azt akarta, hogy a lehető legjobb legyen Cathynek, aki remek kis teremtés, és most, hogy már Gates is mögötte állt, sokkal jobban érezte magát. Ez a zsaru olyan ember, aki mozgásba tudja hozni a dolgokat. Ez még akkor is igaz, ha úgy néz ki, mintha egy Lugosi Béla-filmből, a Drakulából szalasztották volna. Denise rágyújtott egy cigarettára, majd vidáman cseverészni kezdett a gépkocsivezetővel. Cathy csöndben volt, Senior Service-t szívott, és nagyon örült, hogy Denise magára vállalta a szóvivő szerepét. Elmerült a saját gondolataiban, megpróbált nem gondolni rá, hogy milyen pokoli fájdalmakat érez. Hagyta, hogy Denise kisajátítsa a férfit és irányítsa a beszélgetést. Most, hogy már hozzászokott, a halszag sem zavarta annyira, s amint a teherautó London felé közeledett, Cathyn egyre jobban úrrá lett a fáradtság. Denise valóban nagyon hálás volt a mellette ülő férfinak, s még a pattanásai, rossz szagú lehelete sem nagyon zavarta. Túl azon, hogy félig kínai, súlyfölöslege is van, tisztában volt vele, hogy ennél jobb emberre nem is számíthatna. Jóindulatú, jószívű, nagylelkű. Máris olyan erős vonzalmat érzett a férfi iránt, amit még korábban soha senkivel. Ösztönösen érezte, hogy biztonságban vannak mellette. A maguk mögött hagyott poklot figyelembe véve, nagyszerű érzés volt. Cigarettával is megkínálta, és folyton ugratta őket, mintha már régi barátok lennének. S mindennek a tetejében nem tett fel kellemetlen kérdéseket. Denise nagyon elégedett volt a fejleményekkel, és amint mindketten kissé felengedtek, átmelegedtek, máris boldognak érezte magát, íme, elérték, amit akartak, úton vannak, biztonságban érezhetik magukat. Dereck is elégedett volt. Nagyon tetszett neki ez a kínai lány. Termete ellenére nagyon sebezhetőnek tűnik, de nagyon kedves, érdekes, jó humorú lány. Azt is észrevette, hogy milyen csodálkozással vegyes szeretettel néz rá, ahogy mosolyog rá, s már akkor tudta, hogy ebből a találkozásból sokkal több lesz. Hálát adott a szerencsecsillagának, amiért úgy döntött, hogy megáll és felveszi őket. Az élet ismét csodálatos, a testes Abigailt egy időre elfeledteti vele ez a lány. -Gyújts rá még egy Senior Service-re, aranyoskám - kínálta Denise-t. Nagylelkű, jószívű fiú, éppen olyan, mint amilyenre ennek a két szökevénynek szüksége volt. Mr. Hodge megrémült, amikor a tudomására jutott, nem elég, hogy a két lány megszökött, még egy londoni felügyelő is érdeklődött utánuk telefonon. Miss Henley az imént kapott egy meglehetősen furcsa telefonhívást Mary Bartontól, így nem csoda, hogy mindketten berezeltek. A két kisasszony mindent látott, s székükben hátradőlve csendes mosollyal figyelték a fejleményeket. Nekik nem lehet semmi bajuk, nem csináltak semmi rosszat. Nem önmagukkal foglalkoztak, sokkal érdekesebb volt számukra az, hogy ennek a fordulatos drámának a főszereplői vajon milyen trükkökkel próbálják kimosni magukat ebből a zavaros helyzetből. Mindent egybevetve, izgalmas, remek éjszakának néztek elébe. Richard Gates fél tizenkettőkor kapott telefonhívást a Bentonból. A rendőrlány és Betty árgus szemekkel figyelték, amint felveszi a kagylót.
- Richard Gates rendőrfelügyelő vagyok. Kivel beszélek? - A hangja feszült volt és agresszív... - Mr. Hodge? Jól értettem? Lebetűzné a nevét, kérem? Csak azért, hogy reggel mindent pontosan fel tudjak jegyezni majd a jelentésemben. A két nőre mosolygott, majd folytatta. - Hogy milyen jelentésről van szó? Hát természetesen a bíróság részére készítendő jelentésről. Rájöttem, hogy hiba történt, és miután a lány ügye hozzám tartozott, ezért elhatároztam, a lehető leggyorsabban helyrehozom a tévedést. Teátrálisan sóhajtott, majd folytatta. - Aranyos kis teremtés ez a Cathy. Már kisgyerek kora óta ismerem. Úgy tudom, a Henderson családhoz kellett volna mennie. Fel sem tudom fogni, hogy mit keres egy zárt intézetben. Szerintem ezt ön is furcsának találja, így van, uram? Megkérem, hogy világosítson fel a szükséges részletek felől, úgymint: mi volt a vád, milyen ítélet született, mikor kezdődött, mikor jár le, satöbbi... Hogy nincs ítélet? Nos, ha így áll az ügy, akkor személyesen megyek oda, és én hozom el onnan azt a kislányt. Megkímélem a fáradságtól Mrs. Bartont. Miközben az összevissza dadogó, kifogásokat kereső Hodge mentegetőzéseit, magyarázkodását hallgatta, Gates cigarettára gyújtott, hátradőlt a székében, látszólag tökéletesen nyugodt volt. Egyértelművé vált számára, hogy Hodge is benne van a dologbar Cathyt a lehető legrövidebb időn belül el kell hoznia onnan. Betty szája a füléig ért, és már alig várta, hogy elinduljanak kis vé| dencéért és mielőbb elhozzák onnan. Alig várta már, hogy nála legyer a lakásában. Amint beértek London északi részébe, a kislány felébredt. Denise vidáman nevetgélt, Cathy visszamosolygott rá. - Hol vagyunk? - kérdezte álmosan. Denise hangszíne megváltozott, s ebből Cathy rájött, hogy az előb-| bi nevetés nem neki szólt, hanem a gépkocsivezetőnek. - Nézd, Cat. Tudom, nem erről volt szó korábban, de azt hiszemíf jobb, ha kirakunk téged a Sohónál. Rendben van? Cathy kérdő tekintettel bámult barátnőjére. - Ezt meg hogy érted?-; Denise becsukta a szemét, nagyot nyelt, majd válaszolt. - Nézd, | Dereck megígérte, hogy segít valami megfelelő munkát szerezni. Ezért számodra az lesz a legjobb, ha kirakunk a Sohóban. Megbeszéltem vele az egész helyzetet, és azt javasolja, jobb, ha egy ideig minél távolabb maradsz az East Endtől. Legalább egy pár napig. Tuti, hogy először ott fognak keresni, nem gondolod? Ugy értem, addig nem lehetsz biztonságban, amíg ki nem derül, hogy mit intézett az a vén csoroszlya Barton. Amíg nem tudod, hogy tényleg be akarnak-e csukni, jobb, ha meghúzod magad. - Szóval pár napig kihúzod valahogy, aztán menj vissza oda, ahol laksz. Előtte egy kicsit szaglássz ott körül. A bíróság először a szokásos helyeken fog majd kerestetni. Tudom a saját példámból. Már nemegyszer végigmentem ezen. Cathy csak bámulta a barátnőjét, és igazából nem is értette, hogy miről beszél. - És ti hová mentek? - Ismét fájt a keze, fáradtnak érezte magát és fázott. - Mint már mondtam, én Dereckkel megyek.
Denise bárgyú tekintettel mosolygott, Dereck Salmon pedig szemmel láthatóan nagyon büszke volt. Nemigen értette, hogy miről van szó. Vezetés közben a két lányt figyelte és mosolygott rájuk, míg végül Cathy is vissza nem nevetett. - De ti hová mentek? - makacskodott. Denise sóhajtott. - Felmegyek vele északra. Lepakolja itt a cuccot, azután elmegy valami Grimsby nevű helyre, onnan is halat hoz. De mi vagy te? Valami hülye rendőr, hogy ennyit kérdezel? Viccnek szánta, de Cathy egyből megértette a lényeget. Denise talált magának egy pasast, és most kibújt belőle a nő. - És én mi a fenét csináljak a Sohóban? - kérdezte Cathy elgyötört hangon. - Nem ismerek ott senkit. Denise hangosan felnevetett. - De hiszen nálad van a huszonöt ruppó fele, sőt a másik felét is neked adom, te buta liba. Annyi pénzzel tied a világ. Denise mindent elkövetett ugyan, hogy felvidítsa, de lehetetlen volt nem észrevennie, hogy Cathy nagyon szomorúnak és elhagyottnak érzi magát. Hirtelen lelkiismeretfurdalást érzett, ezért elszontyolodott hangon azt mondta. - Nagyon utálom, hogy itt kell téged hagynom, kislány. Tényleg nagyon utálom, de látod, most végre van egy kis esélyem, hogy új életet kezdjek. Ha jönni akarsz, szívesen látunk téged is. Cathy megrázta a fejét. Tisztában volt vele, hogy az ajánlatot csak a kötelező udvariasság és a barátság mondatja a lánnyal, nem volna bölcs dolog elfogadni. Becsukta a szemét és megpróbált mosolyogni. - El is felejtettem, hogy van pénzem. Denise elvigyorodott. - Hát hogy tudtál megfeledkezni róla? Az egy kész vagyon! A két lány ezután sokkal vidámabb hangnemben folytatta a beszélgetést, de egy óra múlva Cathy már szomorú szívvel, huszonöt fonttal a zsebében egyedül álldogált az Oxford Street sarkán. Amint búcsút intett a barátnőjének, még soha nem érezte magát ilyen magányosnak. Elindult, s ment, amíg meg nem pillantotta a Dean Street táblát. Denise azt mondta neki, hogy itt minden utca a Sohóba vezet, ezért úgy gondolta, így is lesz. Hóna alatt a motyójával megindult a híres hely felé, ahol várják a fények, a finom ételek és egy meleg éjszakai szállás. A keze is, a szíve is sajgott, de a hideg és az elhagyatottság ellenére tisztában volt vele, hogy egy jobb élet felé viszi az útja. Minden, a Benton Leánynevelő Intézetnél a világon minden csak jobb lehet. Mr. Hodge halálra rémülten, csendben üldögélt, csak egy nagy adag brandy és Miss Henley feldúlt kelepelése tudta őt kizökkenteni. - Most aztán mindannyiunknak befellegzett. Ez a rendőr, ez a Gates felügyelő holnap reggel idejön Connorért. Miss Henley hitetlenkedve rázta a fejét. - De hiszen a lány már elment. Nem magyarázta meg neki? Az itteni rendőrséget már értesítettük, és ezt ő is meg fogja tudni... Hodge felugrott a székéből és ráordított. - Persze, hogy tisztában vagyok vele, jóasszony! De mi a francot tudtam volna csinálni? Hiszen mindannyian tudjuk, hogy ennek a lánynak nem lett volna szabad itt lennie. Most minden Bartonon áll vagy bukik.
Neki kell elrendezni, elsimítani az ügyet. Ha nem sikerül, mindannyiunknak befellegzett. Mindannyiunknak. Mary Barton férje alapvetően barátságos ember volt, akit megvert az isten egy zsémbes feleséggel. Az volt a véleménye, jobb, ha a családi béke érdekében ráhagyja a dolgokat. Mr. Justice Barton a Legfelsőbb Bíróság bírája volt, és az Unjustice, vagyis Igazságtalan Barton gúnynevet kapta a környezetétől, amelyre titokban még büszke is volt. Ugyanilyen büszke volt hatalmas bajuszára, ápolt, ezüstszínű hajára, de mindenekfölött arra, hogy kemény kézzel mérte az ítéleteket a bűnügyekben. A tanúkat és a szakértőket ugyanúgy megfélemlítette, mint a vádlottakat, hogy minél hatékonyabb, minél eredményesebb legyen az ítélethozatalnál. Egész élete játék volt. Egy nagy, örömteli játék, és ennek megfelelően mindenkit a játékszerének tekintett. Még lapos mellű, horgas orrú, rosszindulatú feleségét is. Ma este a klubjában megivott néhány pohárral kedvenc tizenkét éves whiskyjéből, aztán remekül elszórakozott egy fiatal barátjával, egy kedves, szőke fiúcskával, akinek olyan volt a szája, mint egy porszívó, így igazából nem is akart mást, csupán aludni. A felesége azonban nem hagyta. Egész nap szinte megállás nélkül kereste őt telefonon, és most azzal az éles, sipító hangjával még az álmot is kiveri a szeméből. Most pedig, az isten verje meg őt, azt kéri tőle azon az átkozott sipító, ellentmondást nem tűrő hangján, hogy keljen fel. Mások a cselédjükkel szoktak így beszélni. -Ne zsémbeskedj, asszony, hagyjál pihenni. Nehéz napom lesz holnap. Néha békén hagyhatnád az embert. Nehezedre esne? - A bíró hangja ekkor már rendkívül feszült volt, a felesége ettől meghunyászkodott. Még a félelem is kiült az asszony arcára. Erre aztán végképp oda kellett figyelnie. Maryre sok mindent rá lehet fogni, de azt, hogy félénk vagy félős, azt végképpen nem. Most azonban látszik, hogy iszonyúan fél valamitől. - Mi a baj? Csak nem valamelyik gyerekkel van gond? - kérdezte a bíró ijedten. - Az isten szerelmére, asszony! Mi a baj? Mary Barton elsírta magát, s ez önmagában is elég ok volt arra, hogy a bíró mint a rugó, pattanjon ki a hitvesi ágyból. - Ó, istenem, összehozott a balsors egy nagyon rakoncátlan leánygyermekkel. Én csak azokon az aranyos Hendersonékon akartam segíteni.. Mr. Justice Barton olyan pillantást vetett a feleségére, mintha még soha nem látta volna. Azután nagyot sóhajtott és átölelte. - Gyerünk, ki vele, Mary. Meséld el, hogy miről van szó és megpróbáljuk valahogyan elrendezni a dolgot. A férfi lélegzet-visszafojtva várta, hogy az asszony a zagyva történet végére érjen, de közben folyton a kis szőke barátjára gondolt. Hálát adott Istennek, hogy az asszony nem jött rá. Amint Mary beszélni kezdett, a bíró megnyugodott. Neki semmi köze ehhez az egészhez. Hál' istennek! A szíve mélyén még örült is a felesége dilemmájának. Egyfajta kielégülést érzett. Ha segít neki kimászni a csávából, akkor lehet, hogy egy darabig kezelhetőbb lesz. Mary Barton, ez az összeaszott szuka, ez a semmirekellő asszony, a
gyámügy ostora, nagy bajba került. Ez az eset mérföldkő lesz kettejük kapcsolatában, és a bíró megfogadta, hogy kihasználja ezt a helyzetet. Mary könnyáztatta arccal nézett a férjére, és mindketten tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a másik mire gondol. Ettől függetlenül végigjátszották a játékukat. A játék neve: civilizált házasság. Cathy belépett a Sohó kis presszójának az ajtaján. Kiválasztotta magának a fűtőtesthez legközelebbi asztalt, majd leült. Rendelt magának egy csésze kávét és egy kis pirítóst. Közben töprengett. A keze csak úgy lüktetett a fájdalomtól, ezért óvatosan levette a kesztyűjét és ijedten nézte az ujjait. Majdnem mindegyik körme leesett, és a helyükön lévő hús még nagyon érzékeny volt. Amikor az ütött-kopott pult mögött álló görög férfi észrevette, hogy milyen állapotban van, szomorúan csóválta a fejét. -Maradj csak ott, aranyom, odaviszem, amit kértél. Mi történt veled, valami baleset? Nem ártana vele elmenni az orvoshoz. Maradj csak ülve, pihenj egy kicsit és melegedj fel. Cathy hálás pillantást vetett rá, megvárta, hogy a férfi kihozza a kávét és a pirítóst. - Hadd nézzem csak még egyszer! Mutasd, nem bántom. Cathy volt az egyetlen vendég a presszóban, a lány ettől kissé ideges lett. A görög észrevette ezt, elnevette magát. Hatalmas, kerek arcáról csak úgy sugárzott a jóindulat. - Ne félj, nem szoktam kislányokat reggelizni. Maximum az ujjai-kat csócsálom. Cathy kipréselt magából egy mosolyt, mire a férfi visszamosolygott rá, felvillantva hatalmas, ferde, ugyanakkor hófehér fogait. Megvizsgálta a kislány kezét, és rosszallóan csettintgetett a nyelvével. Gyengéden felemelte a csuklóját, majd megkérdezte. - Csak nem kikötöztek, kislány? Könnyek szöktek Cathy szemébe, megrázta a fejét. - Nem, dehogyis, csak nem vagyok jól, ez minden. A férfi hosszasan nézte őt, majd megszólalt. - Szerintem nem szabadna bekötnöd, sokkal előbb gyógyul, ha levegőt kap. Száraz, meleg helyen kell tartanod. Értesz engem, ugye? Cathy bólintott. - Úgy bűzlesz, kislány, mint egy halaskofa. Szerintem jót tenne neked egy forró fürdő, egy váltás ruha és egy kis alvás. Idd meg a kávédat, egyél, azután később majd meglátjuk, mit tehetünk. Miközben beszélt, nyílt az ajtó, és két nő lépett be. Cathy rögtön észrevette, hogy prostituáltak. Ugyanúgy viselkedtek, mint Madge. Vetettek egy kíváncsi pillantást Cathyre, majd leültek és vidáman beszélgetni, nevetgélni kezdtek. Cathy lassan megette a pirítóst, kiitta a forró kávét. Érezte, hogy a teste fokozatosan felmelegszik, de a keze kibírhatatlanul fájt. A görög hozott neki két tablettát, és azt mondta, vegye be, ettől majd enyhül a fájdalom. A kislány szó nélkül lenyelte őket, még csak | meg sem kérdezte, hogy mi az. A keze úgy fájt, hogy már bármit beszedett volna.
A férfi hozott neki még egy kávét, a kislány ekkor már hálásan mosolygott rá. Elővette a pénzét, odanyújtott egy ötfontos bankjegyet. Látva az asztalnál ülő két prostituált sanda pillantását, a férfi szomorúan becsukta a szemét. - Mi a fenét csinálsz, kislány? Tedd el a pénzedet, az isten szerelmére. Azt akarod, hogy kiraboljanak? Az a kettő ott az asztalnál a saját anyját is megölné néhány fontért. Látva a kislány rémült arcát a görög megenyhült, leült mellé az asztalhoz, és lágy hangon azt mondta. - Nézd, a Sohóban vagy, és lesír rólad, hogy megszöktél valahonnan. Nehogy azt hidd, hogy te vagy az egyetlen. Ide jöttök, mert azt hiszitek, itt jobb élet vár rátok, jobb sorsotok lesz. Hát ez elég ritkán jön össze. Te még kislány vagy. Csak úgy juthatsz itt pénzhez, ha lefekszel a férfiakkal. Értesz engem? Nem tudom ugyan, hogy honnan szöktél meg, de nem hiszem, hogy ott rosz-szabb sorod volt, mint amilyen itt lesz. Úgyhogy idd meg a kávédat, ez a cég ajándéka, aztán menjél szépen vissza oda, ahonnan eljöttél. Ide hallgass, én tudom, hogy miről beszélek. Cathy végighallgatta őt, majd vállat vont. Ez az ember nyilvánvalóan nem először mondja el ezeket a szavakat. Látszott, hogy van benne gyakorlata. - Csak egy pár napig akarok itt maradni, azután elmegyek a barátaimhoz - mondta végül Cathy. A presszótulajdonos szomorúan elmosolyodott. - Ezt is hallottam már. Ide bármikor bejöhetsz, bármikor elücsöröghetsz, itt mindig meleg van. Éjszaka is nyitva tartok, úgyhogy nekem egyáltalán nem probléma, ha itt vagy. Mindössze annyit kérek tőled, gondolkodj el azon, amit mondtam. Rendben? - Elmosolyodott, Cathy viszonozta a nevetést. - Van egy ismerősöm, panziója van, kedves idős hölgy. Ha gondolod, felhívhatom. Egyébként is tartozik nekem egy kis szívességgel. Cathy elmosolyodott. - Nagyon szépen köszönöm, uram. A nagydarab férfi elnevette magát. - Tony Gosának hívnak. - Köszönöm szépen, Mr. Gosa. Igazán lekötelezett a segítségével. Amint az ajtó ismét kinyílt, a görög felpattant, mert újabb prostituáltak és egy hatalmas termetű afrikai férfi lépett be, fehér öltönyben, bőr Statson-kalapban. Cathy kiitta a kávéját, a kezében kissé enyhült a fájdalom, végül teljesen megszűnt. Érdeklődve szemlélte a körülötte lévő egzotikus embereket. A nők vidáman cseverésztek, nevetgéltek, a parfümjük harsány illata Cathy orráig hatolt. Ez rövidesen eszébe juttatta, neki vajon milyen szaga lehet, hiszen egy egész éjszakát töltött a halszállító teherautón. Ha kapna egy rendes éjszakai szállást és megfürödhetne, átöltözhetne, akkor már nyugodtan megkereshetné Eamonnt. Ennél fontosabb célja nem volt. Tudta ugyan, hogy néhány napig távol kell tartania magát az East Endtől, hiszen Denise is figyelmeztette erre, de legalább van elég pénze, hogy találjon magának egy helyet, ahol meghúzódhat. Tony Gosa rendkívül nagylelkű vendéglősnek bizonyult, hiszen hozott neki egy harmadik csésze kávét is, és nem engedte meg, hogy kifizesse. Nagyon szomorú, nyugtalan pillantásokat vetett rá, és a kislány nagyon örült, hogy ismét egy nagylelkű emberrel hozta össze a védőangyala. Egyedül volt és félt. Ilyenkor mindig jól jön egy kis baráti segítség.
Duncan Goodings ötvenhét éves, acélkék szemű, testes férfi volt, állandóan mosolygott. Csontsovány húgával, Mary Bartonnal ellentétben rendkívüli módon elterebélyesedett. A húgánál sokkal nemesebb, karakánabb volt, mondhatni kissé konok, ezért még saját szülei is azt jósolták, ha felnő, rendkívül erős, határozott személyiség lesz belőle. A sógora megkérte, hogy látogassa meg őket. Szokása szerint mellényes öltönyben jelent meg, amiből Mr. Justice Barton arra a következtetésre jutott, hogy nyilván van alapja annak a pletykának, hogy ez az ember soha nem alszik. Ugyanolyan ápolt, ugyanolyan kipihent ember benyomását keltette, mint azok az emberek, akik reggel kilenc órakor sietnek a dolgukra a Cityben. Mary bánatára a férje volt talán az egyetlen ember, aki meg tudta félemlíteni Duncan Goodingst. Duncan maga sem tudta, hogy ez miért van így. Pusztán a bíró impozáns megjelenésétől, vagy pedig attól a rejtélyes képességtől, hogy mindig a dolgok mélyére lát. Mindössze any-nyit tudott, hogy a sógora azt követeli, segítsen a húgának kimászni a bajból, mégpedig minél gyorsabban. Nagyon szerette volna tudni ennek az okát. Miután lóarcú húgától elfogadta a nagy adag whiskyt, Duncan megpróbált mosolyogni, de nem nagyon sikerült neki. Az arcizmai nem nagyon akartak engedelmeskedni. Mintha attól tartottak volna, hogy esetleg eltörnek az erőlködéstől. Nem nagyon tetszett neki az ötlet, hogy éjnek idején kiverik az ágyból a kis felesége mellől és ideci-bálják. Erre az átkozott házra korábban sem volt jellemző a nevetgé-lés. A húgának a gyerekei, amint befejezték az egyetemet, azonnal elhagyták ezt az egyébként impozáns házat. Duncan megértette őket. Ő sem tudna együtt élni ezzel a két emberrel. - Szóval, ki vele, miről van szó? - kérdezte. A sógora arckifejezéséről köteteket lehetett volna írni. Duncan egyre fokozódó nyugtalansággal hallgatta húga zagyva történetét, s mindinkább megerősödött benne az érzés, hogy jobban tette volna, ha otthon marad a felesége mellett, a vékony, filigrán, fiatal kis Bibi mellett, akit a Távol-Keletről hozott magával. Éveken át szívét-lelkét beleadta a munkájába, míg végül a gyámügyesek vezetője lett, és most ezt az egészet tegye kockára azzal, hogy elsimít valamilyen erkölcstelen, törvénytelen dolgot? Minden hibája ellenére tisztában volt vele, hogy rengeteg ember sorsáért felelős, és még soha nem fordult elő, hogy a beosztását felhasználva visszaélt volna a bizalmukkal. Mindig is büszke volt rá, hogy a gondjaira bízott emberekkel elfogulatlanul, tisztességesen bánik. S most, hogy végighallgatta Mary csapongva előadott történetét, egyértelművé vált számára, hogy a húga visszaélt a hatalmával, és azonnal észrevette, hogy ebből az esetből még előnye is származhat. Az esetet felhasználva talán jobb útra tudja téríteni a testvérét. Néha ugyanis nagyon nehéz volt Mary kéréseit teljesíteni, főleg akkor, amikor úgy hívta meg őt vacsorázni, hogy szeretett Bibijét nem vihette magával, és úgy kellett tennie, mintha a felesége még csak nem is létezne. Igen, ezúttal úgy tűnik, végre helyreáll majd a rend. Igen, gondolta, minden rosszban van valami jó. Ekkor már mosolygott, mert tudta, hogy ennek a két embernek sokkal nagyobb szüksége van rá, mint neki rájuk. - Na és az a rendőr? Nem is tudom, hogy hívják.
A húga és a sógora egyaránt tisztában voltak azzal, hogy sarokba szorították őket, ezért nagy kegyesen úgy tettek, mintha kicsit azért szégyellnék magukat. Duncan Goodings fejében már meg is született a terv, hogy miként tud gyorsan, nyilvános botrány nélkül megszabadulni a dráma főszereplőitől, különösen Hodge-tól és a saját húgától. Mindent egybevetve ez az éjszaka nem is sikerült olyan borzalmasra, mint gondolta. Ismét elmosolyodott, üres poharát kinyújtva jelezte, hogy kér egy újabb italt, s örömmel konstatálta a tényt, hogy húga és sógora egymással versenyezve pattannak fel, hogy minél előbb kiszolgálják. Cathy nagyon hálás volt Tony Gosának, s öröme csak fokozódott, amikor alig néhány órával azután, hogy betette a lábát a West Endre, új barátja elkísérte őt a panzióba. Amint végiggyalogoltak a zegzugos utcácskákon, a kislány holtfáradtnak, kimerültnek érezte magát. Amikor a görög leintett egy taxit, Cathy gondolkodás nélkül beült vele. Hajnali háromnegyed négykor léptek be a Fulham Broadway egyik lepusztult épületének a kapuján. Terebélyes görög asszonyság fogadta őt a lakás ajtajában, megszabadította a csomagjától és a kabátjától. Gosa mama rendkívül pufókás teremtés volt. Minden egyes mozdulatára megrezdültek a testén lévő hatalmas zsírpárnák, az arca pedig mulatságosan mozgott fel-alá, miközben a kislányhoz beszélt, boldogan lapogatta az előtte ülő aprócska lány hátát. - Milyen aranyos kis teremtés, Tony. Egy kis étel és egy kis meleg majd helyrehozza, igaz? Cathy megevett egy nagy tányér pörköltet, utána levetkőzött, és mire észbe kapott, már benne is ült egy nagy kád gőzölgő vízben. Gosa mama keze meglepően lágy, kellemes tapintású volt, miközben óvatosan lemosta Cathy kezét, sőt segített neki a tisztálkodásnál és a töröl-közésnél is. Ezután kapott két fehér tablettát, tiszta hálóinget, majd az elülső szobában lefektette a barátságosan pattogó tűzhely melletti díványra. Gosa mama otthagyta, és azt mondta, hogy pihenjen nyugodtan, és ha akar, aludjon egy kicsit. Később majd visszajön. Amint Cathy leheve-redett a kissé piszkos díványra, arra gondolt, milyen forgandó is a szerencse. A keze már közel sem fáj annyira, tiszta és jóllakott. Madge-nek és korábbi életének hála, Cathy hajszálpontosan tudta, hogy vigyáznia kell magára, tudta, hogy milyen csapdákkal jár az egyedüllét, ám mégis megbízott ebben a számára teljesen idegen két emberben. Körülnézett a szobában, szemrevételezte a megbámult tapétát és a nehéz tölgyfa bútorokat. A falon ikonok voltak. Felfigyelt egy sötét szemű, haragos tekintetű, kalapos férfi képére. A kislánynak az volt a benyomása, hogy nagyon vallásos ember lehetett, ugyanis egyfajta különös megszállottság sugárzott a tekintetéből. Cathy rövid élete során megtapasztalta, hogy az ilyen tekintetű emberek mindig megpróbálták felkarolni őt. Rendkívül elégedett volt azzal, hogy sikerült kimásznia a kátyúból. Végignyújtózkodott a díványon, hagyta, hogy átjárja a szabadság és a melegség olyannyira áhított érzése.
A tablettáktól elnehezült a feje, érezte, hogy szép lassan lecsukódik a szeme. Elalvás előtt az utolsó gondolata az volt, Eamonn nyilván nagyon örül majd, ha meglátja, hogy végül megkerült. Nagyon fog örülni, hogy hazajött hozzá. Amíg összeszedi a bátorságát, hogy megkeresse a fiút, szeretné kiélvezni azt, amit Gosáék tudnak neki nyújtani. Az persze meg sem fordult a fejében, hogy miért csinálják: a holmijáért vagy esetleg a pénzéért.
Tizennegyedik fejezet Richard Gates felkelt, és azon tanakodott, hogy valami kiadós reggelit fogyasszon-e, vagy csupán feketekávét és pirítóst. Mint minden reggel, ezúttal is a kiadós reggeli győzött. Önkéntelen mozdulattal megvakarta a hasfalán végighúzódó két hatalmas sebhelyet, majd meztelenül kimasírozott a konyhába. Ezek a sebhelyek örök mementóként emlékeztették arra, hogy egyszer milyen közel került a halálhoz. Fiatal rendőrként megkéselték, s bár az orvosok egy hajítófát sem adtak volna az életéért, mégis megmaradt. A késelő már korántsem mondhatta ezt el magáról, de Gates már évek óta nem gondolt rá. A lába és a karja rendkívül izmos volt, a hasa pedig hatalmas, gömbölyű, de meglepően izmos. A hasizmokat átvágta a kés, így Gates tudta, hogy soha többé nem fog úgy kinézni, mint Johnny Weissmüller. - Na és, ki nem szarja le - gondolta. Mit számít ez a két karcolás ott a hasán? Maga köré csavart egy törülközőt, föltette a kannát a tűzhelyre, kiment a postájáért és azonnal bele is hajította az egészet egy fiókba. A leveleit úgy kéthavonta szokta elolvasni. Végül is, amiről nem tud, attól nem fáj a feje. Egyébként meglehetősen ritkán kapott valami érdekeset. Általában reklámújságokat és számlaegyenlegeket küldtek. Senkivel sem állt elég szoros kapcsolatban ahhoz, hogy személyes jellegű postákat kapjon. Megkóstolta a szalonnát és a paradicsomot, majd átment a nappali szobába, bekapcsolta a rádiót. Szerette, ha reggel van körülötte egy kis zaj. Patyolattiszta volt a lakása, és ez a tény mindig meglepte a nála megforduló embereket. Minden szegletben pedáns rend uralkodott. Szinte olyan volt, mint egy élesben működő színpad. A falak hófehérek voltak, akadt néhány jó könyve is, ám barátait leginkább az óriási lemezgyűjteménye lepte meg. A Búrt Bacharach-tól a Stonesig mindene megvolt. Kávébarna szőnyegéhez színében és stílusában egyaránt illett a sötétbarna bársonnyal bevont, dupla széles dívány. A tekintélyes méretű, üveglappal fedett dohányzóasztalon semmi felesleges dísztárgy, csak egy hamutartó. Sehol egy személyes tárgy, még egy fénykép sem utalt arra, hogy ki lakik ebben a lakásban. Úgy nézett ki, mint egy személytelenül berendezett szoba, mely arra vár, hogy jön egy tulajdonos, aki a saját képére használja. Csupán a konyha mutatta, hogy lakik ott valaki. Gates nagyon szeretett főzni, sőt nem csak szeretett, hanem tudott is. Az
edényei, a serpenyői, a szakácskönyvei, a fűszertartói adtak némi jellegzetes vonást a lakása eme részének. Hatalmas, Belling márkájú négylapos tűzhely uralta a konyhát -még azt is meg merném kockáztatni, ez volt a lakás legértékesebb s egyben leggyakrabban használt berendezési tárgya. Volt egy oda-vissza játszó kazettás magnója is, amit rögtön bekapcsolt, ha rátört a maratoni főzési láz. A többséggel ellentétben ő nem volt túlságosan oda a Beatlesért és a többi menő zenekarért. Ő azt szerette, ami tetszett neki. Jól kialakult véleménye volt a dolgokról. Egyéniségének kiformálásában nyilvánvalóan szerepet játszott a mindennapok harca is, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy el kell takarítania a világ mocskát. Ez az apró lakás volt Gates menedékhelye, ahol megbújhatott a mindennapos hajsza elől. Ennek megfelelően vigyázott is rá. A lakásán kívül másik nagy becsben tartott tulajdona a kocsija volt, egy hatalmas, fekete Zephyr, amit szintén nagyon szeretett. Öltözködése meglehetősen konzervatív volt, nem nagyon engedett a kor divatjának. Az egyetlen kivétel a széles nyakkendő volt, ami ugyan elég hamar kiment a divatból, de ő továbbra is makacsul ragaszkodott hozzá. Több száz darabos készletet halmozott fel belőle. Különleges ember volt, és ő tisztában volt ezzel, no meg azzal is, hogy mások esetleg különcnek tartják. Elfogadta magát olyannak, amilyen, sőt, még élvezte is, hogy más, mint a többiek. Miközben gyérülő haját simogatva az időjárási előrejelzést várta, megcsörrent a telefon. Egy kicsit zsörtölődött, szomorú pillantást vetett a reggelije maradékára, majd kiment az előszobába. Az ismerősei közül senki nem merte volna felhívni őt a lakásán reggel tíz óra előtt. Nyilván gyilkosságról, gyilkosság előkészületéről lehet szó, de minimum egy fegyveres rablásról. Ennél kisebb horderejű ügy miatt biztosan nem merték volna zaklatni reggelizés közben. Duncan Goodings volt a hívó, aki még csak nem is sejtette, hogy miféle emberrel hozta össze őt a balszerencse. Duncannek mindenesetre nem az idegrendszere volt a legerősebb pontja. Cathy felébredt, és hirtelen azt sem tudta, hol van. A szobát sült szalonna illata járta át, és korgó gyomra jelezte, hogy nagyon tetszik neki a dolog. Nagyon éhes volt. Még mindig égett a tűz. Odakinn az eső ütemesen verte az ablakot, s ez az egész mégis különlegesen kellemes érzés volt. Nyújtózkodott, majd felült és körülnézett. A nappali szürkületben a szoba nagyon kopottnak tűnt. A bútorzat is, a falak is. Néhány helyen kikopott a szőnyeg, ám a tűz vidám fényénél ez az egész mégsem tűnt lehangolónak. Lakott ő már ennél sokkal, de sokkal rosszabb helyen is. Ujjaival megigazította szemébe lógó haját, s észrevette, hogy már nem is fájnak annyira. Ekkor kinyílt az ajtó, Gosa mama lépett be, kezében egy csésze teával. - Most már sokkal jobban nézel ki. Idd ezt meg, utána pedig hozok neked egy kis harapnivalót. Biztos vagyok benne, hogy fel akarsz öltözni és el akarsz menni. Igazam van?
Cathy elmosolyodott, hálás tekintettel vette el a teát, tágra nyílt kék szemében nyoma sem volt gyanakvásnak vagy bizalmatlanságnak. - Nagyon jól nézel ki ma reggel. Egy kis alvás és egy forró fürdő már elég is volt ahhoz, hogy talpra állj. így van? Mutasd a kezecskédet, hadd lám, tehetek-e még valamit érted. Cathy a padlóra helyezte a csészét és kinyújtotta a kezét. Bár az ujjai még mindig vöröslöttek és elég csúnya látványt nyújtottak, valóban sokat javult az állapota. A testes görög asszonyság ismét elmosolyodott. - Sokkal jobb, ugye? Nagyszerű reggelit készítettem neked, meg egy kis útravalót is, úgyhogy ha végeztél a teáddal, akkor gyere és egyél. Cathy egy pillanatig a mennyországban érezte magát. - Muszáj ma elmennem? Tudok fizetni, van pénzem. Gosa mama elmosolyodott. - Majd meglátjuk, rendben van? Kiment a szobából, Cathy pedig kiszürcsölte a teáját és mérlegelte a helyzetet. Ez a hely tökéletesen megfelelt neki. Ha pár napra meghúzhatja itt magát, egy kicsit jobb állapotba kerül a keze, és pihenhet egy keveset, akár az egész világgal is képes lesz szembeszállni, jobban fogja érezni magát, mint valaha. Arra gondolt, hogy az a huszonöt font most nagyon jól jön neki. Aztán hirtelen belényilallt a felismerés, hogy ő tulajdonképpen szökevény, és ez egy kicsit bonyolultabbá teszi a helyzetét. Az elmúlt négy hét alatt több mindenen ment keresztül, mint a legtöbb ember egész életében. Ez igaz, vigasztalta magát, de mégis talpon maradt. Lám, mégis itt van, és még törődnek is vele. Nem vitás, hogy elég nehéz néha egyben tartani a testet és a lelket, de neki sikerült. Madge mellett a legrosszabbra is fel kellett készülnie, és ha egy kis jót kapott, mint jelen esetben is, az már kész jutalom az élettől. Ajándék volt az élettől Denise is, meg az is, hogy a lány sokmindenre megtanította. A legnagyobb jutalom az élettől azonban maga Eamonn. A szalonna és a tojás illatát követve kiballagott a konyhába. Kezdett visszatérni vele született ébersége és az ereje is. Hirtelen arra gondolt, hogy ennek a két görög embernek az égvilágon semmi oka nem volt arra, hogy az oltalmukba vegyék és vendégül lássák. Lehet, hogy kérnek majd valamit cserébe? Nem baj, a hídon akkor kell át-menni, amikor odaér az ember. A lelke mélyén azért bízott benne, hogy a pénzen kívül nem kérnek mást cserébe. Barátságosan mosolygott, belépett a konyhába és hozzáfogott a reggelihez. Az étel finom volt és forró, bár a konyha kicsit zsírszagú. Ez zavarta őt a legkevésbé. Tisztában volt vele, hogy nagy szüksége lesz még az erejére és az eszére. Bízott benne, hogy itt, Fulhamben, ezen a különös, furcsa menedékhelyen, hamarosan ismét magára talál. Eamonn még mindig aludt és horkolt, amikor Patsy Fullerton kimászott mellőle az ágyból. A nő jócskán túl volt már a harmincon. Hatalmas keblével, hátrafésült, kiszőkített hajával úgy nézett ki, mint valami kalandfilmből szalajtott amazon. Belepréselte magát a fehérneműjébe és túlságosan rövid miniszoknyájába, ami meglehetősen kurta lába miatt nem igazán állt jól neki. Öltözködés közben elismerő pillantásokat vetett a fiúra. Háromszor egymás után... és szinte alig tartott szünetet... és mindemellé egyetlen szót sem szólt. Fura egy fazon ez!
Mindegy, végül is jól van ez így - gondolta a lány. A srác fizetett néhány ruppót, és nem azzal töltötte a fél éjszakát, hogy elsírja neki az életét. Patsy máskor meg azzal viccelődött, hogy a munkája legnagyobbrészt olyan, mint egy pszichológusé. A legtöbb pasinak igazából nem is a nő testére van szüksége, hanem arra, hogy valaki türelmesen végighallgassa őket. Ha orális szexre fizetnek be, egy percre sem áll be a szájuk, sem az aktus előtt, sem alatta, sem utána. A lány ezt ki nem állhatta. Mindent egybevetve itt van a pénz a táskájában, és még egy jó éjszakája is volt ezzel az ágyban alvó fiatal fickóval. Arra gondolt, ennél rosszabb dolga sose legyen. Általában valami gyér hajú pasi jut neki, gyér mosollyal, még gyérebb fizetséggel, ami rendszerint arra sem elég, hogy kifizessék neki a szolgáltatás árát. Ez azonban nem igazán zavarta őt, hiszen rendszerint jól telt a napja, s ha a pasasok elégedettek voltak a teljesítményével, akkor visz-szajöttek hozzá, és tulajdonképpen erről szólt a munkája. A stricije egy nagydarab fekete fiú, aki nagyon szereti a könnyű életet. Azt néhány lánnyal együtt ő biztosította a számára, de nem volt ezzel semmi gondja. S hogy miért, azt ő maga sem tudta, már jó ideje nem is gondolkodott ilyenekről. Nem ábrándozott arról, hogy az ágyban fekvő fiú majd rendszeres kuncsaftja lesz, bár a környékbeli lányoktól hallotta, hogy már szinte az összes londoni kurván végigment. Ezenkívül azzal is tisztában volt, hogy a fiút az utóbbi időben egyre gyakrabban látják az ötvenes évek egyik nagymenőjének a lányával, Caroline Harveyjel. Ezek után rendkívül furcsának tartotta, hogy amikor a fiú kielé-gült, tisztán kivehetően azt súgta a fülébe, hogy „Cathy". Patsy nem tudta ugyan, ki ez a lány, de egy dologban biztos volt: Eamonn Docherty Caroline Harveyjel jár. Caroline Harvey apró termetű, kissé teltkarcsú lány volt, akkora violakék szemmel, amekkorát ritkán lát az ember. Az ismerősei azt mondták, hogy olyan szeme van, mint Elizabeth Taylornak. Rendkívül nagy műgonddal festette a szempilláit, mert tudta, hogy ezzel csak fokozza testének legnagyobb ékességét. A melle kicsi volt ugyan, de telt, és kicsit vastagodott már a dereka. Hosszú lábán mindig fekete harisnyanadrág volt, hogy eltakarja a combján húzódó csíkokat, amelyeket egy tizennégy éves korában kihordott terhességnek köszönhetett. Sötétbarna haját a legújabb divat szerint vágatta le, s csak olyan ruhát hordott, ami jól állt neki. Nemcsak azt tudta, hogy mi áll jól neki, hanem azt is, mit kell mondania, s azzal is hajszálpontosan tisztában volt, hogy mi zajlik körülötte. Fontos volt számára ez a fajta tájékozottság. Mindent egybevetve elégedett volt magával. Nagyon-nagyon elégedett. Főleg, amióta megszerezte magának Eamonn Dochertyt. A fiú gyorsan nagymenő lett, a lány pedig élvezte az ismeretséget, amit neki köszönhetett. Szeretett vele mutatkozni. Pillanatnyilag azonban a lány neheztelt rá. Eamonn előző este otthagyta a klubban, Caroline így kénytelen volt egy barátnőjénél aludni. Senkinek nem ismerte volna be a tényt, amitől magától is rájött: Eamonn egész egyszerűen megfeledkezett róla. Caroline tulajdonképpen még önmagának sem akarta beismerni ezt. Reggel aztán fogta magát és hazament. Tulajdonképpen nem is csodálkozott, amikor Patsyval találkozott össze a lépcsőházban.
A két nő egymásra nézett. Patsy tudta, hogy mi a dörgés, ezért könnyedén elmosolyodott. - Belevaló fiúd van, drágám. Caroline felnevetett. - Tudom, de hát azért mégis... Amint belépett a lakásba, még mindig mosolygott. Miért ne hajku-rászhatná Eamonn a többi lányt is? Addig, amíg a pénzt hazaadja, minek foglalkozna ilyen részletkérdésekkel? Caroline nem akart mást az élettől, mint hogy legyen elég költenivalója. Néha egy kis farkalás, egy kis mulatozás. Volt olyan dörzsölt, hogy még félre is tett egy keveset, ezt már évekkel ezelőtt megtanulta az anyjától. - Soha ne függj mástól! Csak magadra számíthatsz - szokta figyelmeztetni az anyja. Meg szokta spékelni egy másik bölcsességgel is. -Ha a férfi nem tud neked többet adni, mint amit magad is elő tudsz teremteni, akkor rúgd ki! - Azóta az idő számtalanszor bebizonyította már, hogy mindkét mondás igaz. Nagyon igaz. Caroline széles műmosolyt erőltetett az arcára, majd megkérdezte. - Mi a fene történt veled tegnap este? Eamonn birkaszemű tekintettel, mosolyogva válaszolt. - Sajnálom, bébi, tudod hogy van ez. - A fiú hangjában egyszerre lehetett felismerni a bocsánatkérést és a türelmetlenséget. Caroline vállat vont, majd kicsit duzzogva így felelt. - Elő ne forduljon még egyszer. Miután Eamonn befejezte a reggelit, azt mondta Caroline-nak, hogy elmennek lakást keresni. Eamonn biztosra vette, ez is csak átmeneti megoldás lesz, de ezt természetesen nem hozta a tudomására, így a lány boldogsága szinte teljes volt. Bettynek kicsi és nagyon tiszta lakása volt. Ez a tény mindig meglepte azokat, akik először jártak nála. Legtöbb „kolléganőjével" ellentétben ő szerette a rendet és a tisztaságot. Ezt azzal magyarázta, hogy éppen elég szeméttel kell foglalkoznia a mindennapos munkája során, odahaza már nincs erre szüksége. Miközben a kurvák többsége a szabadidejében megvadult és állandóan a piacokat járta vagy boldogabb állapotba itta magát, Betty nagyon jól elvolt a lakásában, súrolt, takarított, fő-' zött és rádiót hallgatott. Victor Sylvester volt a kedvence, de szívesen hallgatta a háziasszonyok félóráját is. Vasárnaponként a „Levél Amerikából" volt a kedvence, este pedig, ha tehette, mindig hazaért a „Titokzatos hang"-ra. Túl azon, hogy a lakása tiszta volt és rendes, meglehetősen ízlésesen rendezte be. Bár a bútorokat használtan vette, nagyon jó állapotban voltak. A két hatalmas ruhásszekrény volt a kedvence. A tiszafából készült bútorokat az ócskapiacon vásárolta egy ötösért. Odahaza kisuvickolta, kifényesítette őket, az ajtók belsejére tükröt vágatott, alulra pedig cipőtartó rekeszeket készíttetett. Nagyon szépen elrendezte benne a ruháit, és gyakran csupán azért nyitotta ki az ajtaját, hogy gyönyörködhessék bennük. Csengettek, és meglepetésére Richard Gatesnak nyitott ajtót. A férfi belépett, Betty pedig jóleső érzéssel nyugtázta, a felügyelőt meglepi, hogy ilyen rendezett környezetben él. - Nagyon szépen laksz, Betty. A nő büszkén elmosolyodott, elégedetten húzta ki magát. - Köszönöm szépen. Én még soha nem hoztam haza a munkámat, tudja, hogy gondolom? Egy kis teát, kávét?
Máskor Gates soha nem fogadott volna el semmit egy szajha lakásában, de a mai nap a kivételek közé tartozik. - Egy kávét köszönettel elfogadok. Betty bevezette őt a konyhába. Szinte kecses mozdulatokkal közlekedett szövetből készült papucsában, egyenesen tartotta a hátát. Gates arra gondolt, vajon milyen lehetett ez a nő kislányként. Betty szemmel láthatóan örült, hogy ilyen illusztris vendége van, szinte be sem állt a szája. - Itt mindent magam csináltam. Mindent apránként, darabonként szedtem össze az évek során. A gyengém azonban az, hogy gyűszűket gyűjtök. - Betty jót nevetett különös szokásán, és Gatesnek sem esett nehezére, hogy vele nevessen. - Tudod, hogy egész kedves nő vagy, Betty? Egész jó feleség lenne belőled. Tiltakozása jeléül a nő hevesen megrázta a fejét. - Nem hiszem, Mr. Gates. Tizenkét éves korom óta űzöm az ipart. Úgyhogy a férjhez menés nem perspektíva a számomra. Elégedett vagyok én így is az életemmel. El tudom magamat tartani. Magamra zárom az ajtót, itt van nekem a lakásom, a rádióm és a gondolataim. Ez bőven elég nekem. Belekortyolt a kávéjába és egy röpke pillanatig zavarban érezte magát az önmaga számára is váratlan feltárulkozás miatt, ám eszébe jutott, hogy a férfi miért látogatta meg. - Tehát, mi történt Cathyvel? Mikor indulunk érte? Gates körbesétált az aprócska szobán, majd óvatosan kényelembe helyezte magát az egyik Queen Ann karosszékben. - Tegnap este Cathy meglógott az intézetből. A gyámügyesektől felhívott valami nagykutya. Az általa elmondottak szerint Cathy agresszíven, erőszakosan viselkedett, amit ugyan én nem hiszek el, de ez most nem számít. A gyámügyes, aki odavitte, az a Barton nevű vén sárkány, nos, a férje bíró. Egyébként szarok rá. Bírók, utcaseprők, egyremegy. - Csak sajnos az a baj, hogy mindannyian nagyon jól védik a seggüket, és nem csinálhatunk ellenük semmit. Még a főkapitányságról is felhívtak, és udvariasan megkértek, hogy hagyjam a dolgot annyiban. Azt mondják, valami nagy sikkasztási ügyben nyomoznak, és ha a végére értek, akkor engem is tájékoztatnak, úgyhogy remélem, előbb-utóbb mindegyik rács mögé kerül majd. Jelenleg annyira be vannak rezelve, hogy egy zabszemet sem lehetne bedugni a seggükbe. Mit tagadjam, tetszik nekem ez a helyzet. - Hivatalosan csupán annyit közöltek velem, hogy Cathy tegnap este tűnt el egy másik lánnyal, valami Denise nevű ferdeszeművel. Eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Már kiadták ellenük a körözést. Úgyhogy részben hivatalosan, részben félhivatalosan vagyok itt, mert a deali rendőrség nagyon kedvesen megkért minket, hogy kicsit nézzünk körül az East Enden. Úgy gondolják, Cathy nyilván visszajön majd ide. - Itt valami piszkosul bűzlik. Ennek a végére járok, hölgyem, efe-lől nyugodt lehetsz. És ha végeztem, valaki még bánni fogja, hogy az anyja a fogantatása éjszakáján nem vette be inkább a tablettát. Betty még soha nem hallotta Gatest ennyit beszélni, sőt, valószínűleg ez volt a legérzelemdúsabb szónoklat, aminek valaha fültanúja volt. A férfi körülnézett az aprócska szobában, megnézte a polcokon szépen sorba rakott gyűszűket, a bőrkötésű
könyveket, s Betty kis híján sírva fakadt. Cathy nagyon jól érezte volna magát itt. Tetszene itt neki. Mindig jól kijöttek egymással, Betty mindig is törődött a kislánynyal. Azzal, hogy Madge börtönbe került, bízott benne, hogy meg-örökli tőle az anyai státuszt, és már alig várta, hogy ez bekövetkezzék. Most azonban a kislány eltűnt, és csak a mennyei teremtő a tudója, hogy mi történt vele. - Meg akarok győződni róla, hogy mindenki rajta tartja a szemét -folytatta Gates. Gondolom, előbb-utóbb csak visszajön ide, nem Betty? Az asszony szomorúan bólintott. - Ha másért nem is, de Eamonn Dochertyért biztosan. Szereti azt a nyavalyás fickót. Gates szinte kővé dermedt. - Buta kis liba, hát nem látja, hogy az a fiú még rosszabb, mint az apja? Jézusom! Az a lány sajnos jobban hasonlít az anyjára, mint gondoltam. Ja, igen. Van itt még valami. Lehet tudni, hogy ki a lány apja? Erre Betty elnevette magát, igazi, őszinte, szívből jövő nevetéssel. ~ Madge úgy hívja, hogy Heinz Ötvenhét. Tudom, hogy ez nagyon durva, de ez az igazság. Madge-nek gőze sincs, hogy ki lehet az. Még abban sem volt biztos, hogy milyen színű lesz a baba. Madge egy nagy gyerek. Csak akkor jött rá, hogy terhes, amikor már elmúlt öt és fél hónapos. Akkorra már nem lehetett senkit találni, akire ráverhette volna az apaságot, így a kislány most nem tud mit csinálni. Nincs neki senkije, csak Eamonn, a fiú apja és én. Gates bólintott. - Ami azt illeti, valami nagyon nincs itt rendjén. Rám szabadítottak egy csomó nagykutyát, és ez egy kicsit különösnek tűnik egy tizenhárom éves szökevény esetében. Túl sok embernek ad munkát ennek az ügynek a kezelése, én pedig nagyon szeretném tudni, hogy miért. - Én is, Mr. Gates - mondta Betty nagyon komolyan. - Én is nagyon szeretném tudni. Gosa mama a szeme sarkából a kislányt figyelte, amint óvatosan végigtapogatja a ruházatát. A görög asszonyság egy pillanatra sem hagyta abba a mosolygást. Cathy újra és újra végigtapogatta a kabátja bélését, és titkon remélte, hogy csak előkerül a huszonöt fontja. Közben az asz-szony folyamatosan az ajtó felé terelte őt. - Valami baj van? - kérdezte különös mosollyal, amit Cathy rögtön észrevett. Szomorúan felsóhajtott. Álmában sem gondolta volna, hogy ilyen csúnyán rászedik. - A pénz. Gosa mama ártatlan arccal, kerekre nyílt szemmel nézett rá. - Miféle pénz? Én nem tudok semmiféle pénzről. Cathy hitetlenkedve bámult az asszonyra. - A huszonöt fontom. Volt huszonöt fontom, és eltűnt. Most pedig szeretném visszakapni, rendben van? Az asszony kezdte magát kényelmetlenül érezni. Ez a kis vakarcs egy kész veszedelem tud lenni. Úgy tűnt, minden összeesküdött Cathy ellen. Az elmúlt négy hét szinte mindent kivett belőle. Azt azért mégsem volt hajlandó eltűrni, hogy egy meleg ételért és néhány hazug mosolyért kisemmizzék. Az asszony elé lépett és rákiáltott. - Hol van az a kibaszott pénzem, te vén tehén? A rohadék pénzemet akarom! Ha nem kapom meg, fellármázom az egész környéket. Na, hol van?
Ösztönösen felkapta az asztalról a kenyérvágó kést, aztán a kezére nézett, majd az előtte álló testes asszonyság rémült tekintetébe, és a dühe ugyanolyan gyorsan elszállt, mint ahogy elragadta. Eldobta a kést, lehuppant a kanapéra, kezébe temette az arcát, és keservesen sírni kezdett. A szűnni nem akaró zokogás láttán még Gosa mama is érzett iránta némi szánalmat, és kissé bánta már, amiért meglopta. Cathy felkapta a holmiját. Átment a másik szobába, levette magáról a hálóinget, a saját ruháiba bújt. Miután végzett, visszament a konyhába, Gosa mamára nézett, majd szomorúan csóválta a fejét. -Asszonyom, remélem, most örül. Tényleg remélem. Meglátja, megveri ezért az Isten. Egy napon belebotlik majd valakibe, és az megfizet magának mindenért. Ha elmesélem a barátomnak, hogy mit csinált velem, nagyon dühös lesz. Megmondom neki, hol lakik, és elviszem a fia presszójába is. Ő pedig nem hagyja majd annyiban, abban biztos lehet. Felemelte a motyóját, és szép lassan kisétált a szobából. Várta, hogy majd a fejéhez vág valami sértést, vagy hátulról leüti, de nem történt semmi. A nő szó nélkül hagyta elmenni. Az előszoba ajtajában Cathy visszafordult. - Nagyon drága volt a szállás és a reggeli, de tudja, az a furcsa az egészben, hogy szívesen odaadtam volna magának a pénzt, csakhogy maradhassak még egy kicsit. Teljesen fölöslegesen lopta el tőlem. Semmi értelme nem volt. Kilépett az utcára. Hideg novemberi nap volt, fázósan húzta magán össze a kabátját, sétálni kezdett. Az emberek sietősen mentek el mellette. Látszott rajtuk, hogy elfoglaltak, az életük rendezett, van mit csinálniuk. Céltalanul őgyelgett, míg végül oda nem ért a North End Roadon lévő piacra. Nagyon fázott, alig tudta vinni a papírzacskóban lévő holmiját. Lopott magának két pulóvert és egy kis kézitáskát. Bármi történt is, valahogyan el kell jutnia az East Endre, mégpedig minél előbb. Nincs már pénze a további bujkáláshoz, Gosáék mindent elvettek tőle. Zuhogni kezdett az eső, érezte, amint csordogáló könnyeit lemossa az arcáról. A sírás azonban mit sem ér, semmire nem megy vele. Már eddig is túl sokat sírt, és mire jutott vele? A sírást a gyerekeknek találták ki, és azoknak az embereknek, akiknek van idejük, pénzük, energiájuk az önsajnálatra. Ő még nem engedheti ezt meg magának, talán majd annak is eljön az ideje. Ha majd pénze lesz, ideje és kényelmes lakása, akkor egész nap és egész éjjel a kandalló előtt sír, s hébe-hóba abbahagyja egy kicsit, hogy megigyon egy csésze kakaót és nassoljon valamit. Ettől a gondolattól jobb kedve kerekedett, kissé még el is mosolyodott. Legalább megtanulja, milyen az élet, és bármennyire fájdalmas dolog is, még haszna lehet belőle. Azt ugyanis már régen megtanulta, hogy a legfélelmetesebb dolog szembenézni a félelemmel. Ezt korábban megtapasztalhatta már a Benton Leánynevelő Intézetben is, és tegnap este itt a Sohóban. Szembenézett vele, kezelni tudta és legyőzte. Most, hogy az ismeretlen már korántsem rémíti annyira, készen állt rá, hogy visszaforduljon, visszatérjen az ő világába az East End utcáira, oda, amit otthonnak nevezett. Az sem érdekli, ha a rendőrség a nyomában van. Végül is barátai vannak ott. S egy fiúja, aki már nagyon hiányzik.
Tizenötödik fejezet Az idősebbik Eamonn Betty lakásában ült és csodálkozva nézett körül. Táviratot kapott, hogy amint tud, jöjjön ide. Ezért van itt. Életében először lépte át annak a nőnek a küszöbét, akit ki nem állhatott, Betty pedig elégedetten nyugtázta a férfi meglepett arckifejezését. - Jesszus, Betty, de hiszen ez a hely gyönyörű. - A férfi hangja tele volt nem szívesen bevallott elismeréssel, amitől az apró termetű asz-szonynak mosolyogni kellett. - Madge mindig jól érezte magát itt, de más látogatókat nemigen fogadtam. Tudod, mire gondolok? A férfi értette, és egyetértése jeléül elmosolyodott. - S mi történt Cathyvel? - vágott a közepébe. Betty cigarettára gyújtott, kifújta a füstöt, majd azt mondta: -Meglógott, de még Gates sem tudja, hogy hová ment, és azt sem, hogy miért szökött meg. Az egészből annyit tudtam kihámozni, hogy valami vén sárkány a gyámügyesektől zárt nevelőintézetbe vitte. Most pedig előálltak valami halandzsával, hogy a gyerek erőszakos, meg veszélyes, vagy tudom is én. Egy a lényeg: a gyerek meglógott, nem tudjuk, hol van, és most meg kell várnunk, amíg kapcsolatba lép velünk. - A gyámügyesek is vissza akarják őt kapni, de én úgy értettem, mintha be akarnák zárni, és aztán a közelébe sem engednek minket, végleg rá akarják tenni a kezüket. Ezért ha találkozunk vele, meg kell próbálnunk segíteni neki, és olyan gyorsan el kell tüntetni, ahogyan csak lehet. Eamonn egyre növekvő ámulattal hallgatta az asszonyt. - Mi a fenét akar az jelenteni, hogy a lány veszélyes, meg hogy erőszakos? Biztos, hogy nem keverik össze valakivel? Betty egyetértése jeléül bólintott. - Tudom, hogy ez tiszta őrület, mindenesetre ő és a barátnője, mármint az a lány, akivel együtt lógtak meg, állítólag megtámadtak valami vén fazont, aki a Benton Leánynevelő Intézetben dolgozott. A pasast hátulról kupán vágták párszor, ő pedig azt állítja, hogy a lányok voltak azok. Cathy bajban van, Eamonn, még akkor is, ha Richard Gates vette kézbe az ügyet és ő keresteti. Persze tudom, hogy Gates rendes pasas, leadta a drótot a körzeti zsaruknak is, de azért úgy gondolom, mégis az lesz a legjobb, ha mi vesszük a szárnyaink alá. Én biztosan nem mondom meg neki, ha találkozom Cathyvel, remélem te sem. Segítenünk kell neki megszökni, mármint abban az esetben, ha idejön, természetesen. Gőzöm sincs, hol lehet. Csak remélni tudom, hogy jól van. Neked van valami ötleted? A két ember hosszú-hosszú pillanatokig szótlanul bámulta egymást. Mindketten ugyanarra a dologra gondoltak, de egyikük sem akarta kimondani. Cathy visszaballagott a Sohóba. Egész délután sétált, végül úgy döntött, visszamegy a presszóba és megnézi, hátha vissza tudja szerezni a pénzét vagy legalábbis annak egy részét Tony Gosától. Már esteledett, emberek voltak mindenütt. Az üzletek zsúfolásig megteltek, s rendkívül nagy volt a forgalom. A kislány érdeklődéssel szemlélte a körülötte zajló életet. A nála csak néhány évvel idősebb lányok éppen akkor végeztek a hivatalokban, sietve mentek hazafelé. Csinos, divatos ruhában voltak, szemhéjuk az akkori divatnak megfelelően
pandaszerűen kifestve, szemceruzával kihúzva. Cathy számára egyszerűen gyönyörűek voltak. Elképzelte, Eamonn milyen arcot vágna, ha meglátná, hogy így áll elé, mint ezek a lányok. Ezt azonban csak akkor tudja megtenni, ha visszaszerzi a huszonöt fontját. Hirtelen nagyon fontos lett számára, hogy jól nézzen ki, mert tudta, hogy a külsőségek mindig nagyon sokat számítottak Eamonn életében, hiszen a fiú is nagyon adott magára. Hosszú percekig állt a tükör előtt a haját fésülve, folyton nézegette magát. Cathy is szeretett volna ugyanolyan jól kinézni, ha találkoznak, mert azt szerette volna, hogy a fiú örömmel és elégedetten nézzen rá. Nem állhat elé úgy, mint valami madárijesztő, ezekben a rongyos ruhákban, szutykos arccal. Tony Gosa nem lepődött meg, amikor megpillantotta, sőt, úgy nézett rá, mintha már várta volna. -Mit akarsz? - kérdezte fennhangon, mire az apró helyiségben minden szem kíváncsian Cathy felé fordult. A presszó tele volt divatosan öltözött, gunyoros tekintetű fiatalokkal. Két tizenhat év körüli kislány egymásra vihogott, s közben úgy néztek Cathyre, mint valami trópusi karnevál mellékszereplőjére. - Vissza akarom kapni a pénzemet - jelentette ki ugyanolyan hangosan, agresszíven, mint a férfi, mire a helyiségben mindenki abbahagyta, amit csinált, merev tekintettel figyelték a fejleményeket. - Átvertetek, haver, és most azért jöttem, hogy visszakapjam, ami az enyém. Tony Gosa meghökkent, de nem mutatta ki az érzelmeit. Előresétált a pult mögül, majd gúnyos mosollyal Cathyre nézett, aztán durván megragadta a karját, kipenderítette az ajtón. Mire a kislány észbe kapott, már a járdán állt. A görög fölé hajolt és foga közt szűrve a szavakat azt sziszegte. -Ha még egyszer meglátlak, elvágom a torkodat, kislány. Most pedig tünés innen, meg ne lássalak itt még egyszer. Nyoma se volt a tegnap este oly barátságos arcnak. Cathy még hallotta, hogy a következőket mondja, amint visszasétál a presszóba. -így tegyen az ember ezeknek szívességet. Cathy skarlátvörös lett a méregtől és a megszégyenítéstől. A harag könnyei szinte égették a szemét. Egy ideig tétován ácsorgott és csak bámult befelé a presszó kirakatüvegén, nem tudta, hogy mitévő legyen. Most már nem marad más hátra, mint felugrani a vonatra, és hazamenni az East Endre, így, ahogy van. Korábbi álmai a csinos ruhákról, a szépen kifestett szemről máris szertefoszlottak. Ráadásul a gyomra is jelez, ugyanis reggel óta nem evett. Miközben az Old Compton Streeten lépkedett, éhes volt, fázott és félt. Félt attól, hogy számára nincs hely Londonban, sem az East Enden, sem a West Enden. Elképzelni sem tudta, hogy mihez kezd a rendőrség. Bizonyára kiadták már ellene a körözést, és ha elfogják, a Smasszer fejére mért ütések miatt alapos okuk lesz rá, hogy kivonják a forgalomból. Így aztán fogalma sem volt, mitévő legyen. Szánalmas motyóját, szegényes kis holmiját magához ölelve egy sztriptízbár falához támaszkodva nézte a körülötte zajló életet.
Ekkor döbbent rá igazán, hogy milyen nagy bajban van. Ezzel az erővel akár le is sittelhették volna Ron megölése miatt, mert a dolgok jelenlegi állása szerint most sincs sokkal jobb helyzetben. A Londonra telepedő hideg és a lassan leereszkedő köd zökkentette ki a keserű mélázásból. Már elég későre járt, és a járókelők sietve haladtak el mellette. Az ajtók, ablakok mögül hangos zene szűrődött ki, s az utcán tülekedő emberek nyilván a szórakozóhelyekre igyekeztek. Cathy sápadt volt már a fáradtságtól és a fájdalomtól, az ujjai rettenetesen sajogtak a hidegben. Lassan elindult, fel-alá járkált. Az idő egyre reménytelenebbnek érezte a helyzetét. Most döbbent csak rá, hogy mire gondolt Denise, amikor azt mondta, nincs visszaút. Úgy érezte, végleg kisiklott a kezéből sorsának irányítása. Ha elfogják, most már alapos okuk lenne arra, hogy visszaküldjék a Bentonba, vagy egy annál is rosszabb helyre. Cathy elképzelni sem tudta, ez miért csak most jutott eszébe. Mindössze annyit tudott, hogy nagyon nagy bajban van, és senki sem tud igazán segíteni neki. Caroline és Eamonn Whitechapelben, egy kiskocsmában töltötték az estét. A lány rendesen kicsípte magát, Eamonn büszkén legeltette rajta a szemét. Caroline igazán szemrevaló teremtés, a szeme pedig egyenesen gyönyörű. Volt azonban még egy ok, ami miatt a lány a kedvére volt: a családi kapcsolatai. Carolina apja, Jack Harvey egy Victor Messon nevű máltai bűnözőnek dolgozott. Victor nagydarab ember volt, aki a Jack Harveyhez hasonló férfiakat testőrként alkalmazta. A szóbeszéd szerint Jackkel testi-lelki jó barátságban voltak. Tulajdonképpen nem is volt köztük semmi gond, mígnem egy szép napon beleszerettek ugyanabba a nőbe. Szerelmük alanya egy csinos kis zsidó lány volt, Rita Goldfinch. Gyönyörű, filigrán teremtés, hatalmas, barna őzikeszemmel. Jack legalábbis ezt szokta mondani. Caroline-hoz hasonlóan Ritában is a szeme vonzotta az embereket, ám balszerencséjére az ő szeme két bűnözőt igézett meg egyszerre, s azok elhatározták, hogy megszerzik maguknak. Bár már mindketten házasemberek voltak, ez nem okozott számukra problémát. Mindegyikük szeretőt akart, nem másik feleséget. Bár voltak, akik úgy vélték, Victor szívesen otthagyná öregedő feleségét, hogy összeálljon a kis zsidó lánnyal. Azonban esélye sem volt erre. Jack Harvey a Dean Swift kocsma előtt mindkettőjüket megölte. Jelenleg éppen Broad Moorban tölti a börtönbüntetését, de bűnözői hírneve csak nőtt a kegyetlenül elkövetett gyilkosságtól. Victort agyonverte egy biciklilánccal, Ritának pedig elvágta a torkát. A nő elég sokat szenvedett, míg meghalt, ráadásul ő egyiküket sem akarta igazából. Jack lánya úgy nőtt fel, hogy a Harvey név miatt eleve kijárt neki a tisztelet. Bár az apja rács mögött ült, a barátai odakint voltak és gondoskodtak róla. Caroline nem igazán törődött az apjával, az anyja viszont rendszeresen meglátogatta, és úgy beszélt róla, mintha a pápa és Charlton Heston keveréke lenne, s mindent elkövetett, hogy az East End népe örökre megőrizze az emlékét.
Caroline pedig ebből élt, sőt még tetszett is neki, hogy ilyen híres ember lánya. Mindezt azzal viszonozta, hogy karácsonykor írt neki egy képeslapot, és amikor az anyja nagyon erőltette, akkor hajlandó volt beküldeni egy pársoros levelet is. Caroline elvárta, hogy a körülötte lévő emberek tiszteljék őt. Szüksége volt erre. És ha ezt a tiszteletet egy olyan nagymenő oldalán kapja meg, mint amilyen Eamonn, akkor teljes csak igazán a boldogság! Amint a Vak Koldusban üldögéltek és hallgatták a zenegépet, belépett egy fiatalember. Meglehetősen magas, jóvágású barna fiú volt, a hajviselete arra utalt, hogy főiskolás. Caroline szeme szinte azonnal megakadt a fiún, aki elegáns moheröltönyt viselt. A srác is észrevette a bárpult sarkánál ülő kék szemű lányt, mert visszamosolygott rá. - Mi van, ismered valahonnan? - kérdezte Eamonn ingerülten. Caroline vállat vont. - Nem. Honnan ismerném? - A lány hangjában leplezetlen gúny volt, és talán egy kicsi valami más is. Valami olyan, amit Eamonn nem hagyhat szó nélkül. Tele volt önelégültséggel, kivagyisággal. Felállt és odasétált a bárpultnál álló idegenhez, és megszólította. -Rávigyorogtál a csajomra! A fiatalember feléje fordult, majd lehengerlő mosollyal azt válaszolta. - Ez egy szabad ország. Csinos az a lány, minden elismerésem a tied, haver. Egyébként pedig csak mosolyogtam, ez minden. Nagyon jóképű fiú volt, és ezt Eamonn is látta. Látta, hogy köny-nyed mosolyával, elbűvölő stílusával ez a fiú bárkit le tud venni a lábától. Ráadásul kocsikulcs van a kezében, látszik rajta, hogy egész életében semmi gondja nem volt. Rendes neveltetést kapott. Gyerekkorában megvolt mindene. Mindez a pillanat tört része alatt futott végig Eamonn agyán, aztán egy gyors mozdulattal széttört egy poharat a pult szélén, és felhasította vele a fiú arcát. Arra gondolt, hogy vajon ezek után mit fognak majd szólni a srác szülei, ha a kis „mama kedvence" hazamegy és rájuk mosolyog ezzel a sebhelyes pofájával. A fiú nem törzsvendég, különben Eamonn ismerte volna. Csak egy kalandvágyó kollégista volt, aki úgy gondolta, biztosan nagyon vagány dolog lehet az East Enden kocsmázni, s kíváncsiságból belekóstolt egy kicsit. Nos, ami azt illeti, ennek az éjszakának az emlékét örökké magán fogja viselni. - Az én nevem Eamonn Docherty! Nyugodtan mondd csak meg a zsaruknak - mondta, és Caroline-t maga után vonszolva kisétált a kocsmából. Amíg a vendégek meg nem bizonyosodtak róla, hogy Eamonn elment, senki sem sietett a fiatalember segítségére, és a mentőket sem hívták ki. A fiú az ujjaival szorította össze a sebét, s tanácstalanul nézett körül. Nem értette, mi történt vele. Caroline szó nélkül követte Eamonnt. Együtt léptek be a lakásba. A lány - még mindig hang nélkül -, levette a kabátját és ránézett a fiúra, akiről elhatározta, hogy szeretni fogja és vele éli le az életét. Eamonn öklével az arcába vágott, s borzalmas fájdalmat érzett, amint a bütykös kéz az arccsontjába csapódott. A lány a padlóra zuhant, Eamonn pedig fölétérdelt és módszeresen verni kezdte. Csak úgy záporoztak az ütések a fejére és a testére. Eamonn egy szót sem szólt.
Caroline összegömbölyödött, elernyesztette az izmait, és hagyta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Amikor elfáradt, a fiú kezével szétfeszítette a padlón fekvő lány lábait és továbbra is szó nélkül, némán a magáévá tette. A lány Eamonn szemét nézte, és amint érezte, hogy a forró sperma a testébe lövell, egy pillanatig eufórikus örömöt érzett. Ez a fiú féltékeny, ezért bántotta. Tehát akkor nyilván szereti őt. Caroline Harveynek senki nem mondta el a nagy titkot, hogy mit is jelent a szerelem, és nem is fogja soha. Miután kielégült, a fiú maga mellé húzta, mint egy kisgyereket és lágy szavakat suttogott a fülébe. Ezekben a pillanatokban a lány úgy érezte, hogy egész életében nem volt még ilyen biztonságban, mint most. Cathy észrevette a felé közeledő férfit, oldalt lépett, hogy félreálljon az útjából. Mindketten tettek egy tánclépést, hogy kikerüljék a másikat, végül Cathy megállt és várta, hogy a férfi elhaladjon mellette. De az nem tette. A kislány felpillantott, és egy nagydarab, szakállas embert látott maga előtt. Külföldinek tűnt, esetleg orosz, de az is lehet, hogy Cathy csak a szőrmesapkája miatt gondolta ezt. Nehéz nagykabát volt rajta és fehér sál. Csinosnak látszott, de valahogy mégis veszélyesnek. - Hello, szépségem. Mély hangja volt, kétséget kizáróan londoni. Cathy ismét megpróbálta kikerülni. -Ne csináld már, kislány, mi a baj? Elvitte a cica a nyelved? _ A járókelők tudomást sem vettek a létezésükről, így a lány a nagydarab férfi vészjósló arcára nézett. - Álljon félre az utamból, uram. Amaz ránézett és elnevette magát. - Na gyere, menjünk. Megragadta a karját, megszorította, majd magával vonszolta egy szűk sikátorba. Cathy megpróbálta kiszabadítani magát, de a férfi csak nevetett. A vaksötétben szinte semmit nem lehetett látni, és mindent átjárt a szemét és a csatorna bűze. A férfi nekiszorította a falnak. Lehúzta a kesztyűjét, és a pénztárcájából kivett két fontot. Cathy egy pillanatig döbbenten bámult rá. Ekkor megpróbált elszaladni, de a férfi egy hatalmas pofonnal megállította. Az ütés nem volt ugyan túlságosan nagy erejű, de arra mindenképpen elég volt, hogy a lány kővé dermedjen. - Ne légy buta, kislány. Csináld, amit mondok, és megkapod a két fontot. Oké? A hangja ekkor már rekedt volt az izgalomtól. Szétnyitotta a kabátját, és a nadrágjával bíbelődött. Cathy rémülten csukta be a szemét, amint észrevette, hogy a férfi előveszi petyhüdt micsodáját és masszírozni kezdi. -Gyerünk, kislány! Tedd be a szádba... - A hangja ekkor már sokkal lágyabb volt, szinte hízelgő. A férfi Cathy tarkójára tette a kezét és a fejét a slicce felé nyomta. A kislány megpróbálta eltolni magától, ám erre másodszor is megütötte, ezúttal sokkal keményebben. Pokolian fájt. A férfinak már fogytán volt a türelme, Cathy a félelemtől remegve alig tudott megállni a lábán. A menekülés szinte reménytelennek tűnt. A férfi ismét masszírozni kezdte a nemi szervét, és Cathy fejét újból megpróbálta odanyomni hozzá. Közben folyamatosan beszélt.
- Gyerünk már, kislány! Talán nem elég a két font? Csak vedd be a szádba, és meglátod, milyen jó lesz. Tetszeni fog. Csak egy pár percig tart. Úgy, na látod... Cathy forró, sós ízt érzett a szájában, amikor a férfi végül beletuszkolta a farkát, és a lány fuldokolni kezdett, amint egyre beljebb tolta, már szinte ledugta a torkán. Nem tudott mozdulni, képtelen volt bármit is csinálni. A férfi szinte önkívületi állapotba került, de még mindig túlságosan erősen tartotta a kislány fejét. Cathy úgy érezte, már megint valami olyan dologra kényszerítik, amit ő nem akart megtenni. Amint megpróbált kiszabadulni, a férfi egyre erőszakosabban, egyre hevesebben, egyre mélyebben dugta be a hímtagját a szájába. Közben folyamatosan beszélt, s a hipnotikus hangszín még jobban megrémítette a kislányt. - Ügyes lány vagy, látod? Ugye milyen jó? Ha rájössz az ízére, még szeretni is fogod. Ti kislányok mind nagyon szeretitek ezt, vagy nem? Ekkor az árnyékból megszólalt egy másik hang. Amikor Cathy ezt meghallotta, beleharapott a férfi merev, lüktető péniszébe.-Te szemét vén tróger! Miért nem hagyod békén azt a kislányt?! Hogy nem sül le a pofádról a bőr! A férfi megpróbálta minél gyorsabban rendbe hozni az öltözékét, s ebben a pillanatban elé toppant egy nagyon magas, mély hangú nő, és a táskájával ütlegelni kezdte. - Takarodj innen, te mocskos vén gazember, mert rendőrt hívok. Én még életemben nem láttam ilyet. Ez a kislány még nincs több, mint tizenkettő, még ilyen csúfságot!... A nő heves támadásának meglett a hatása, a férfi kereket oldott, villámgyorsan eltűnt a sikátorban. Természetesen magával vitte a két fontot is. Cathy még mindig a falnak támaszkodva állt, alig kapott levegőt. Csak öklendezett, de hányni nem tudott. Egész nap nem evett semmit. A nő megdörzsölte a hátát. Érezte, hogy egy törékeny kislánnyal van dolga, amitől még jobban méregbe gurult. -Te szegény kis pára, hiszen te még csak egy kis tündér vagy, igaz? Na, gyere szépen Desrae nénivel, majd én a gondjaimba veszlek. Hál' istennek, pont jókor érkeztem. Hogyan tudta olyan durván odanyomni a kis fejecskédet az a szemétláda?... Remélem, nem sérültél meg. Cathy hagyta, hogy a nő karon fogja, és magával vigye. Még mindig a szájában érezte a férfi tag ízét, és amíg a sikátorból kiértek a viszonylag jól kivilágított utcára, végig öklendezett. Cathy félt, hogy ez a Desrae nevű nő otthagyja, ezért folyton a környéket kémlelte, hátha a férfi ott maradt valahol a közelben. -Remélem, hogy az ilyen vén trógerokkal szemben van valami törvény, tényleg bízom benne, bogaram. Micsoda piszkos csirkefogó! Hát kis híján megerőszakolt. Az én időmben nekem is meggyűlt egyszer velük a bajom, de ezek szerint most se jobb a helyzet. Rettenetes érzés, ugye? A homokosok vannak ezért oda a legjobban, de úgy látszik, az idősebb férfiak közül is nagyon buknak erre mostanában. Legalábbis én úgy tudom. A nő Desrae néven mutatkozott be, és miközben kézen fogva elvezette a lányt Greek Street-i lakása felé, végigbeszélte az utat. Kinyitotta a bejárati ajtót, majd Cathyt betuszkolta maga előtt egy sötét lépcsőházba.
- Föl a lépcsőn, aztán jobbra az első, jól van, bogaram? Vigyázz azokra a kurva lépcsőfokokra! Olyan, mintha az embernek a Mount Everestet kéne megmásznia. Ezen a helyen még egy Chris Bonningtonnak is hegymászó felszerelésre lenne szüksége. - Jót nevetett a saját poénján, mire azonnal erős köhögési roham fogta el. Amint végigmentek az újságpapírokkal, használt óvszerekkel telehajigált sötét lépcsőházon, Cathy ismerős szagokat érzett. Szemét és cigarettafüst. Aztán Desrae kinyitott egy másik ajtót és felkapcsolta a villanyt. Cathy meglepődött a nagyon szépen díszített előszobán, a bézsszí-nű falakon, a zöld kúszónövényeken. Aztán beléptek a bőr ülőgarnitúrával, két karosszékkel és egy hatalmas, porcelánnal, üvegpoharakkal teli vitrines szekrénnyel berendezett nappaliba. - Rakd le a holmidat, aztán hozok neked valami erős italt, bogaram. Tudom, hogy nem vagy elég idős hozzá, de egy kortynyi méregerős snapsz biztosan megszabadít majd annak a micsodának az ízétől. Desrae ismét felnevetett, majd újabb lámpákat kapcsolt fel, és mindkettőjüknek italt töltött. Amint a súlyos, metszett üvegpoharat Cathy kezébe nyomta, a kislány meglepett arccal nézett rá. Desrae-nek festett, rendezett, franciásan bodorított frizurája, hatalmas műszem-pillája volt, a szeme körül világoszöld szemhéjfesték. Száját bíborvörösre rúzsozta. Meglehetősen erős felépítése ellenére mozdulatai mégis nagyon finomak, kecsesek voltak. A mosolya őszinte, barátságos. Hamiskásan elmosolyodott, majd a kislányra kacsintott, és kedvesen azt mondta. - így van! Első pillantásra kiszúrtad. Valójában én férfi vagyok! - Ismét felnevetett. - De te ne foglalkozz ezzel, kedvesem. Nem eszem kislányokat, és ami a legfontosabb - bár ez elég rossz poén -, nagyon ritkán akarom, hogy ők egyenek engem. Ismét felvihogott saját elmésségén, majd poharát Cathy felé emelte, mintegy bátorítva, hogy igya meg a whiskyjét. - Elég szar íze van, de meglátod majd, hogy milyen jó hatással lesz rád, rendben? Cathy egy hajtásra kiitta az italt, amitől hatalmas köhögési roham rázta meg. Egy izmos kar ölelte át keskeny vállát, és Desrae megcsókolta a homlokát. - Te szegény kis pára, most már ne félj. A jó öreg Desrae most már gondodat viseli. Itt olyan biztonságban vagy, mint a mesebeli várban - mondta, majd leültette a lányt a hatalmas kanapéra. Kivette kezéből a holmiját, és komótosan lehúzta a cipőjét. - Engedek neked egy forró fürdőt. Azt hiszem, jót tesz, ha egy kicsit lesúrolod magad. Azután majd leülünk és dumálgatunk egy keveset. - Ma este nincs semmi sürgős dolgom. Az a szerencse, hogy szabadnapos vagyok a klubban, különben nem találkoztunk volna. Miközben a fürdővizet engedte, folyamatosan szóval tartotta a kislányt. Cathy a kanapén feküdt, és hallotta is meg nem is, amit mondott. A. férfias, egyszersmind nőies hang nagyon megnyugtatóan hatott rá, és bármilyen furcsa, még tetszett is neki. Ösztönösen megérezte, hogy biztonságban van, és már korántsem tűnt olyan különösnek, hogy a megmentője női ruhát és testszínű harisnyanadrágot viselő férfi. Az előzmények után nem volt a világon semmi, ami sokkolni tudta volna. Öt perc múlva már egy teli kád rózsaillatú fürdővízben ült, szinte ki sem látszott a habból. Rózsaszín volt a csempe meg a kád is. Desrae a kezébe nyomott egy pohár forró puncsot, és azt mondta, ez majd a világ összes betegségéből kigyógyítja.
- Tessék, ezzel felkötheted a hajadat. Cathy elvette tőle a gumiszalagot, és a segítségével a feje búbján kontyba rendezte a haját. -Gyönyörű hajad van, bogaram, és csodálatosan, különlegesen szép a vállad. Látszik, hogy van tartásod. Nekem viszont olyan a vál-lam, mint egy kőművesnek, ami tulajdonképpen nem is nagyon csoda, hiszen régebben az voltam. - Mély, rekedtes hangján felnevetett, s ettől Cathynek is nevethetnékje támadt. -Nagyon szépen köszönöm, amit értem tettél. Nem is tudom, hogy mivel... - vágott bele Cathy elcsukló hangon, ám mielőtt észbe kapott volna, már potyogni kezdtek a könnyei. Szemmel láthatóan elérzékenyült megmentője kedvességétől. Feltartóztathatatlanul eleredtek a könnyei, régóta visszatartott, keserves zokogásban tört ki. Desrae megijedt, odahajolt a kislányhoz, magához ölelte, majd hangosan ráripakodott. - Ezt tessék szépen abbahagyni. Még rajtam van a bőrtápláló krém, és nem akarom elölről kezdeni az egészet. Nehogy itt tönkretedd nekem! A furcsa pár hol sírva, hol nevetve átölelte egymást, és több mint egy órát beszélgettek a fürdőszobában. Cathy elejétől a végéig mindent elmesélt, ami az elmúlt hónapokban történt vele. Jólesett, hogy kibeszélheti magát, kiadhatja magából, ami a szívét nyomta, s valahogy mintha megkönnyebbült volna tőle. Amint a történet végére ért, megnyugodott. Desrae leguggolt a kád mellé, és az előtte lévő kislányt nézve szomorúan csóválta a fejét. - Nos, csak annyit mondhatok, Cathy Connor, óriási mázlid van, hogy belém botlottál. El sem tudod képzelni, milyen különös fazonok járkálnak itt a környéken. Gondolom, elég furcsa lehet ezt olyan férfi szájából hallanod, aki női ruhában jár, nem igaz? -Felállt, hozott egy hatalmas, cseresznyepiros törülközőt, majd maga elé tartotta, hogy a kislány megtörölközhessék. A törülköző meleg volt és puha. Cathy beburkolózott vele, és ekkor hihetetlen fáradtság kerítette hatalmába. Desrae olyan könnyedén kapta fel, mint egy tollpihét, és kivitte a kanapéra. - Nyújtózz egyet, drágám, én pedig megyek, és készítek neked egy tányér forró levest. Aztán majd megbeszéljük, hogy mi lesz a következő lépés. A kislányt a kanapén hagyva Desrae kiment a konyhába, elővett egy kis lábaskát, paradicsomszószt öntött bele, majd vékony kenyérszeleteket vágott, megvajazta őket. Természetesen a kenyér héját levágta. Miközben dolgozott, az agya folyton azon járt, hogy mi legyen Cathyvel. Megítélése szerint a nappalijában pihenő kislány még gyermekkorú, alultáplált és elhanyagolt. Maga is gyermekotthonban nőtt fel, és nem szívesen fordult volna a rendőrséghez. Tisztában volt azzal, hogy a legtöbb ember nem nagyon tesz különbséget a gyerekeket molesztáló perverzek és a homoszexuálisok között. A zsaruk meg különösen nem. Ha hozzájuk fordulna, csak önmagát hozná kellemetlen helyzetbe. Az pedig végképpen nem lehet megoldás, hogy fogja magát és kiteszi a kislányt az utcára, ahol találta. Ami ezt az Eamonn nevű fickót illeti, hiába van oda érte Cathy, Desrae meg volt róla győződve, hogy az a fiú egy fabatkát sem ér. Nem beszélve arról, hogy a zsaruk az East Enden, a lakókörnyezetében tűvé tesznek érte mindent. Nem, a kislányt mindenképpen távol kell onnan tartani, és ezt meg kell vele értetnie.
Összedörzsölte hatalmas tenyerét és elégedetten nézett végig közben elkészült művén, majd egy tálcán bevitte az ételt és a kanapé melletti asztalkára tette. Miközben kanállal etette a kislányt, Desrae egyfolytában azon morfondírozott, hogy mihez kezdjen vele. Hirtelen remek ötlete támadt. - Tudod, mire gondoltam, kincsem? Cathy kérdőn húzta fel egyik szemöldökét és elmosolyodott. -Mire? - Itt maradhatnál, és vezethetnéd a háztartásomat. A kislány kővé dermedt. - Az mit jelent? Én csinálnám a takarítást, meg ilyesmi? Desrae bólintott, majd nemes egyszerűséggel kijelentette: - Én majd megtanítom neked, hogy megy ez az üzlet. Cathy arca megnyúlt. Desrae elvigyorodott. - Cathy Connor, megtanítalak arra, hogy mit kell tennie egy házvezetőnőnek. Pontosabban, hogy mit kell tennie egy bizonyos fajta nő házvezetőjének. Az a bizonyos nő bevallottan horizontális jellegű tevékenységet folytat. Cathynek azonnal leesett a tantusz, s mindketten elnevették magukat. - Anyámnak soha nem volt házvezetőnője, ugyanakkor odahaza én takarítottam, én csináltam mindent. Desrae gondosan manikűrözött kezének egyetlen mozdulatával elhessegette a Madge-dzsel kapcsolatos képzettársításokat. - Én igazi profi munkáról beszélek, drágám. Nekem rengeteg olyan holmim, kellékem van, ami a munkámhoz szükséges. Megmutatom majd, hogyan kell ezeket karbantartani, és természetesen hogyan kell engem is karbantartani. Ezzel párhuzamosan arra is megtanítalak, hogyan tudod magadat ellátni. Megegyeztünk? Cathy elmosolyodott. - Nekem tetszik az ötlet. A lány az előtte álló hihetetlenül nőies férfira nézett, majd lágy hangon megszólalt. Köszönöm, Desrae, köszönöm, hogy segítesz nekem. Ezek a szavak egyáltalán nem illettek a helyzethez, és Cathy ezzel tisztában is volt, de szívből jöttek. Desrae mutatóujját Cathy álla alá téve gyengéden felemelte a kislány fejét, és a szemébe nézett. - Szívesen látlak itt, drágám. Most pedig figyelj jól Desrae bácsira! Egy ideig mindenképpen távol kell tartanod magad az East Endtől. Rendben van? Ott mindenhol a sarkadban lehetnek a zsaruk. Ugye megértettél? Egy ideig meghúzod itt magad, aztán pár hét múlva majd meglátjuk, mit tehetünk. Jól van? Cathy hálásan bólintott. - Tényleg nem is tudom, hogy köszönjem meg neked. Desrae boldogan kuncogott. - Na, ezzel várjunk addig, amíg egy kicsit már vezetted a háztartásomat. Még az is lehet, hogy meggondolod magad, kislány. Most pedig tedd el magad holnapra, s reggel majd beszélgetünk, jó? Látszik, hogy holtfáradt vagy. Húsz perccel később Cathy nyakig bebugyolálva már Desrae öltözőjében feküdt a keskeny heverőn. A lakás többi részéhez hasonlóan ez a helyiség is túl díszes volt, túlságosan nőies, és mindenhol átható parfümillat terjengett. Cathynek nagyon tetszett. Soha nem aludt még ilyen szép szobában. Miközben Desrae lemosta a sminkjét és kifésülte a haját, csodálkozott magán, vajon miért vette magához a kislányt. Talán azért, mert eszébe jutott, milyen volt, amikor jó néhány évvel ezelőtt tinédzserként először bukkant fel a West Enden? Vagy csupán
egész egyszerűen azért, mert társaságra van szüksége, s ez egy olyan szükséglet, ami úgy tűnik, az idő múlásával egyre nyomasztóbb? Bármi volt is az ok, a kislány addig maradhat nála, ameddig akar. Desrae remélte, hogy nagyon-nagyon sokáig marad majd. Volt valami egészen különleges vonás Cathyben, a viselkedésében, a hozzáállásában, ami nagyon megfogta Desrae-t. Cathy sebezhető, mégis rendkívül bátor, és van kiállása. Amin keresztülment, az maga a pokol, és lám, még ezek után is tud bízni az emberekben. Desrae nem akart visszaélni ezzel a bizalommal. Máris nagyon megkedvelte, tetszett neki hatalmas, kék szeme és apró, kecses keze. Csak remélni tudta, hogy a kislány nem gondolja meg magát, ha látja, hogy miféle mesterséget űz. Nagyot sóhajtott, bőrápoló krémet kent az arcára és a nyakára, majd ajkát megnyalva a tükörbe nézett, és azt mondta: - Ahhoz képest, hogy már huszonkilenc éves vagy, egészen jól nézel ki, kislány! Desrae, vagyis Desmond Raymond-Smith már harmincöt volt, ám ezt még önmaga előtt sem volt hajlandó beismerni. Végül ő is lefeküdt. Mindketten tudatában voltak a másik jelenlétének, és ez kimondhatatlan boldogsággal töltötte el őket. Alighogy Desrae betakarózott, kinyílt a hálószoba ajtaja. Cathy lépett be túlméretezett hálóingében, amit tőle kapott. - Mi a baj, drágám? Nem érzed jól magad? A kislány az ágyhoz lépett, felhajtotta a takarót, és bebújt új „barátnője" mellé. - Egy kicsit félek egyedül odaát - mondta alig hallhatóan. Desrae elvigyorodott. - Aludj nyugodtan, drágám, itt már biztonságban vagy. De hiszen ezt már mondtam neked, és ha Desrae mond valamit, akkor az úgy van! Én soha nem fogok neked hazudni, rendben van? Cathy bólintott. Öt perc múlva már egyenletesen szuszogott, és Desrae ebből megtudta, hogy mélyen alszik. Miközben a kislányt hallgatta, Istenhez fohászkodott, aki hajlandó volt meghallgatni egy transzvesztita imádságát. Szüksége volt valakire az életben, s úgy tűnik, ezt a valakit Cathy Connor alakjában küldte el hozzá. Csak feküdt az ágyon, és arra gondolt, hogy minden problémájának vége szakadt ezzel. Elmosolyodott ettől a gondolattól. Annak idején az intézetbe bejárt hozzájuk néhány lelkész. Nagyon rendesek voltak vele, furcsa, régimódi beszédstílusuk volt. Átérezte, hogy mit gondolhattak annak idején róluk, gyerekekről. Azután arra gondolt, hogy milyen különös látványt nyújthatnak ők így ketten, de nem rágódott rajta sokáig. A kislány vállára húzta a takarót, és ő is becsukta a szemét. Úgy aludtak, mint a kisbabák. Reggelig meg sem mozdultak. Tizenhatodik fejezet Cathy edénycsörömpölésre és a rádió hangjára ébredt. Különös érzés fogta el, néhány pillanatig azt sem tudta, hol van. Azután kinyitotta a szemét, s amint megpillantotta a rózsaszín, nehéz sötétítőfüggönyön át beszüremlő gyenge téli
napsugarakat, eszébe jutottak az esti események. Behunyta a szemét, mintha azzal el tudná törölni a sikátorral, a férfival és a körülöttük lévő szennyel, mocsokkal kapcsolatos emlékeket. Aztán a férfi-nő Desrae-re gondolt, majd elmosolyodott, s eufórikus örömet érzett. Minden egyebet elfelejtett. Az előző néhány héten történt borzalmas események ellenére úgy érezte, bízni tud abban az emberben, aki megmentette. Amint meghallotta a konyhában dúdolgató mély, búgó hangot, ismét elmosolyodott. A Monkees slágere, a Last Train to Clarcsville talán soha nem hangzott még ilyen jól. Még akkor is fennhangon énekelt, amikor hosszú, kék köntösében, hajcsavarókkal a fején berontott a szobába. - Ébresztő, Cathy, gyere és egyél valamit - utasította. - A kedvencemet készítettem nekünk. Füstölt lazacot, krémsajtot és pirítóst. A jóságos Harold kissé odalesz majd, hogy minden elfogyott, de ki törődik vele, nem igaz, kislány? „Az élet arra való, hogy éljük" - szokta mondani az egyik barátom. - Aztán elkomorult a tekintete, és az ágyban lévő kislányra nézve szomorúan hozzátette: - Természetesen ezt még akkor mondta, mielőtt meghalt. Szándékosan túladagolta magát, a buta. Úgy értem, az élet néha szemétül el tud bánni az emberrel, de nekem az a véleményem, hogy mindegyik élet jobb, mint a semmilyen. Egyetértesz? Anélkül, hogy megvárta volna a választ, egy hatalmas frottírköpenyt dobott az ágyra, és kilibbent a szobából. Cathy magára kapta az édeskés illatú köntöst és utánament. A kislány észrevette, hogy nem mindig kell válaszolnia Desrae kérdéseire. A konyhában érdeklődéssel pillantott az asztalon lévő tányérra, ínycsiklandozó rózsaszín füstölt lazacdarabok voltak rajta, és egy jókora adag krémsajt. Ezenkívül kapott még rántottát és jó vastagon meg-vajazott barna pirítóst is. Cathy mohón vetette magát az ételre. Egyszer csak azt érezte, hogy egy súlyos kéz nehezedik a vállára, és elmosolyodott, amikor Desrae megszólalt. - Az isten szerelmére, kislány, senki sem eszi el előled ezt a kaját! Csak nyugodtan. Cathy ezek után lassabban evett, s közben Desrae-t figyelte, amint finom mozdulatokkal csipegeti a reggelijét és kecsesen a szalvétába törli a száját. Hirtelen elszégyellte magát, amiért olyan gyorsan felhabzsolta az ételét. - Idd meg a teádat, drágám. Még nem tettem bele cukrot, szolgáld ki magad. Egyébként pedig ne aggódj, van ott még bőven, ahonnan ezt hoztam, az ég szerelmére, egyél lassabban. Még elrontod a gyomrodat. De Cathy már befejezte, és gyorsan körülnézett a konyhában. Csakúgy, mint a lakás többi része, ez is tiszta volt és modern. Még a polcok is gyönyörűen le voltak festve. Cathy addigi életében még sehol nem látott festett polcot. Odahaza náluk mindenhol csupasz fa volt, zsíros foltok éktelenkedtek a polcokon. Rádöbbent, ha valóban házvezetőnő akar lenni, akkor még sok mindent meg kell tanulnia. A tisztasággal kapcsolatos otthoni elvárások itt nem lesznek elegendőek. Desrae mintha olvasni tudott volna a gondolataiban, elmosolyodott. - Jól néz ki, ugye? Én magam festettem a falakat. Nagyon szeretem a sárgát. Olyan, mint a napfény, nagyon barátságos szín, bár kicsit sápaszt. Úgy értem, egyáltalán nem áll jól nekem. Mégis nagyon szeretem. Szeretek itt ülni és nassolgatni. Nagyon jó kedvem lesz tőle, tudod. Igencsak fontos, hogy milyen színek veszik körül az embert. Én
mindig megpróbálok valami vidám színt választani magamnak. Rózsaszínt, sárgát, kéket, pontosabban világoskéket és -zöldet. A zöld nagyon megnyugtató szín tud lenni. Lehiggad tőle az ember. Én mindenre megtanítalak téged, drágám. Mire a leckék végére érünk, akár a királynőnél is elvállalhatod a házvezetést. -Ezek szerint még mindig áll a dolog? - Cathy hangja nagyon halk, bizonytalan volt. Minél jobban megismerte ezt a különös embert, annál jobban ragaszkodott hozzá. Ezt nagyon érdekesnek találta, hiszen alapvetően rémisztőnek, ijesztőnek kellene találnia ezt az embert. Hiszen egy férfi, egy felnőtt férfi, aki női ruhában jár és úgy viselkedik, mint egy nő. Sokkal nőiesebbek a gesztusai, mint azoké a nőké, akiket Cathy ismert. Az East Enden is hallott már ilyen emberekről, csak ott úgy emlegették őket, hogy buzimacák, szargyömöszölők, meg hasonlók. A homoszexuálisoknak ezernyi gúnynevük van. Ráadásul mindenki nagyon utálta, bántotta őket. Nem sok volt közöttük, aki Bethnal Greenben végig mert volna menni az utcán, bár voltak néhányan, akik a kikötőben dolgoztak, és vállalták a férfiaktól és a nőktől egyaránt rájuk zúduló epés megjegyzéseket. A homokosok, tehát a férfinak látszó férfiak ugyanilyen utálatban részesültek, őket sem tudta elviselni a környezetük, ezért a nemi preferenciájukat inkább megtartották maguknak, és nem verték a tényt nagydobra. Cathy hallott ugyan a homokosokról, ám Desrae volt az első női ruhába öltözött transzvesztita, akivel találkozott, és nagyon elcsodálkozott, hogy milyen aranyos, kedves ember. Ugyanakkor el tudta képzelni, milyen fogadtatásban részesülne Desrae az East Enden, s titokban - egyébként helyesen - arra gondolt, hogy új barátja onnan származik, és amilyen gyorsan csak tudott, elköltözött olyan környékre, ahol sokkal toleránsabbak az emberek. Nyilvánvaló, hogy jól csinálja, amit csinál, mert remekül megél belőle. A lakása Cathy szemében kész palota, s tele van olyan tárgyakkal, amilyeneket korábban csak filmekben látott. A nappali egyik sarkában még tv-készülék is volt, ami a kislány szemében maga volt a csoda. Bár az évek során Madge nagyon sok pénzt keresett - a legtöbb ember egy egész élet során nem hoz össze annyit -, de ő elszórta a pénzét italra, férfiakra és olcsó ruhákra. Cathy felpillantott, és észrevette, hogy Desrae nézi őt. - Hogy még mindig alkalmasnak tartalak-e arra, hogy a háztartásomat vezesd? Hát persze, bogaram. Csupán arról van szó, hogy nem akarlak téged kiakasztani. Úgy értem, bármilyen nehéz is ezt elképzelned vagy elhinned, ha nem vetted volna észre, én tulajdonképpen férfi vagyok -mondta, s eltúlzott nőies mozdulattal néhányszor megrebegtette a szempilláit. Cathy jóízűen felkacagott. - Komolyra fordítva a szót, kincsem, tölts nekem még egy csészével, légy szíves, ott a cukor is. Nem akarom, hogy belevágj, ha nincs hozzá kedved, vagy ha úgy érzed, hogy nem tudod csinálni. Ha neked esetleg gondjaid vannak ezzel, vagy más elképzelésed van, akkor feltesszük a töprengősapkánkat, és kitalálunk valami más megoldást, rendben van? Cathy megtöltötte a férfi csészéjét és megrázta a fejét. - Menni fog, Desrae. Nem lesz semmi probléma. Az anyám pénzért űzte az ipart, úgyhogy elképzelheted, láttam egyet s mást.
Desrae egy másodpercig nagyon komoly képet vágott, majd kijelentette. - Tegnap este meglehetősen rémült voltál, kedvesem, amikor megszabadítottalak attól a szemétládától. Cathy vállat vont. - Ez azért egész más, vagy nem? Úgy értem, nekem nem kell ilyesmit csinálnom, vagy mégis? Ez kérdés volt ugyan, de Desrae kiérezte belőle az esdeklést, és a szíve majdnem megszakadt a kislányért. - Hát persze hogy nem, kedvesem. Jaj, de hülye vagyok. Azt csak nekem kell csinálnom, de én is csak a rendszeres vendégeimmel űzöm az ipart. Az isten szerelmére, ne félj, neked egész más tennivalód lesz itt! - Akkor mi lesz a dolgom? - kérdezte Cathy nagyon készségesen. Desrae összehúzta magán a pongyoláját, és rágyújtott egy hosszú,füstszűrős cigarettára. A füstfelhő színárnyalata ugyanolyan volt, mint a pongyoláé. - Ide figyelj, kedvesem! Egyvalamit mindjárt az elején szögezzünk le. Én egy ujjal sem fogok hozzád nyúlni. Itt egyetlen hajad szála sem fog meggörbülni. Csupán arról van szó, egy kis időre van szükséged, hogy összeszedd magad, egy időre meghúzd magad valahol. így van? Nos, én pedig hajlandó vagyok megengedni neked, hogy itt húzd meg magad. Csak egy-két hétig, amíg elül a vihar. Azalatt az idő alatt egy kicsit megváltoztatjuk a külsődet meg a belsődet. Megmutatom, hogyan kell magadat sminkelni, rendbe tenni a hajadat. -Nem beszélve arról, amiben mindketten egyetértettünk, hogy egy ideig jobb, ha a környékére sem mégy az East Endnek. Ami engem illet, nekem az a véleményem, jobban tennéd, ha örökre búcsút intenél annak a helynek, de ez a te dolgod. Ami pedig a barátodat illeti, nos, szerintem neki is útilaput kéne kötnöd a talpára. De mint mondtam, ez is a te dolgod. - Kecses mozdulattal ajkához emelve a csészét belekortyolt a teájába. Aztán folytatta. -De vegyük sorra a dolgokat, rendben? Kezdjük az alapoknál. Mielőtt a West Endre jöttem, évekig voltam házvezető. Egy férfi prostituált házvezetője. Belevaló fickó volt, mit mondjak. Gyönyörű haj, és igazi. Egy vagyont keresett. Képzeld csak el, nagyon sok jó tulajdonsága volt... Jaj, kicsit elkalandoztam. Nekem évek óta nincs házvezetőm. A legtöbb jön, aztán elmegy. Tudod, hogy van ez? Elvállalják a munkát, jól akarják csinálni, csak azt nem tudják, hogyan kell. Nem értenek hozzá. Befogadod őket, beleszeretsz a kis seggfejekbe, aztán ők meg fogják magukat és faképnél hagynak. Elhappolják a kuncsaftjaidat, elcsórják az aranyadat, a pénzedet, és ha nem vigyázol, még az önbecsülésedtől is megszabadítanak. No, azt már nem! Jó pár éve, hogy már nem fogadok be senkit. Inkább én magam vezettem a háztartásomat. Egészen eddig a pillanatig. Most azonban úgy látom, megtaláltam erre a munkára az igazit. -Megtanítalak, hogyan kell vigyáznod a dolgaimra. Megfelelő, gondos házvezetőnő leszel. Megtanítalak, hogyan kell bánnod az ügyfelekkel, és megtanulsz majd néhány aprócska trükköt is, hogyan kell levenni őket a lábukról. Ne gondolj semmi furcsa dologra, csak a sohóbeli alapvető fogásokra. Arra, hogy hol kell vásárolni, na és egy csomó hasonló dologra. De ez egyelőre a jövő zenéje. Először is körülnézünk és vásárolunk neked némi ruhát és fehérneműt. Amíg nem lesz saját szépítőszered, addig használhatod az enyémet. Szépen, lassan felépítjük a külsődet. Rendben van? Nagyon
csinos kislány vagy, úgyhogy tulajdonképpen már csak igazítani kell egy kicsit az összhatáson. Arra is jut majd időnk, hogy mindeközben megtanítsalak arra, mit kell tennie egy házvezetőnőnek. A legtöbb kuncsaftom visszatérő vendég. Én mindig nagyon adtam erre. Évek óta ugyanaz a vendégköröm. Természetesen van egy állandó barátom is. Cathy döbbent arckifejezése láttán elnevette magát. - Ja igen, tényleg. Van egy barátom, bogaram, és egyelőre el sem tudom képzelni, mit szól majd, ha téged meglát itt. Emiatt azonban később is ráérünk aggódni. Most először is megyek, felöltözöm, aztán elintézem a dolgaimat és vásárolok neked néhány rendes holmit. Végül is nem engedhetem meg magamnak, hogy a házvezetőnőm ilyen vacak ruhákban járjon. Nem igaz? Mit szólna hozzá a többi lány, hm...? Cathy hitetlenkedve csóválta a fejét. Desrae szájából minden olyan könnyűnek, mulatságosnak és izgalmasnak hangzik. Arra gondolt, bárcsak rá is ragadna valami ebből a könnyedségből. Pontosan erre volna szüksége, egy kis lazaságra, egy kis vidámságra. Igen, itt akar meghúzódni, ebben a helyes kis lakásban, ezzel az aranyos emberrel. Itt leülhet kicsit, és nyugodtan nyalogathatja a sebeit. Elrendezheti a gondolatait, rendbe teheti elgyötört testét. Desrae mellett esélye van arra, hogy új életet kezdjen. Még nem találkozhat Eamonnnal, mert egyelőre nem készült fel rá. Csak akkor akarja felkeresni, ha egyenrangúnak érzi majd magát vele. Eamonn nem szerette másnak a terheit is magára venni, éppen elég volt neki a sajátja. Inkább itt marad, és ennek a különös embernek a házvezetőnője lesz, s elbújik a világ elől, amíg készen nem áll a diadalmas visszatérésre. Elképzelte, hogy Eamonn milyen képet vág majd, ha meglátja őt. Cathy elmosolyodott a gondolattól, s Desrae, látván a csillogó szemét, sejtelmesen összezárta az ajkát. Caroline a lába között lüktető, égő pokoli fájdalomra ébredt fel, s érezte, hogy sajog minden porcikája. Eamonn köré fonta a karját, és ösztönösen közelebb húzódott hozzá, hogy felmelegedjék a testétől. Amint megmozdult, a fájdalom fokozódott, s rádöbbent, hogy alig tudja kinyitni a szemét, szinte semmit nem lát. Megtapogatta az arcát, mintha a sokszorosára dagadt volna. Ismét megtapogatta a szemét, majd óvatosan kinyitotta, és ekkor megpillantotta az arcát fürkésző Eamonnt. A csinos arcon szégyenkezéssel vegyes örömöt vélt felfedezni. Eamonn gyengéden megcsókolta a homlokát, aztán apró csókokat adott az arcára, közben becéző szavakat suttogott a fülébe. - Sajnálom, Caroline. Nem tudom, mitől gurultam így be, tudod, hogy szeretlek. Mindig is szeretni foglak. Rajtad kívül nincs senkim. A lány horzsolásokkal teli testét közelebb húzta magához, amivel újabb fájdalmat okozott neki. Ez azonban korántsem fájt Caroline-nak annyira, mintha megtudta volna az igazat, vagyis azt, hogy miközben a fiú simogatja és becézgeti, a gondolatai folyton egy másik lányon járnak. Egyfolytában Cathyre gondolt. Az ő Cathyjére, aki most biztonságban van Hendersonéknál, távol ettől a patkányfészektől. Eamonn-nak megfordult a fejében, hogy felkutatja őket, jól megmondja nekik a magáét. Megmondja, hogy mit gondol kényelmes, jótékonykodó életükről. Ám a másik
énje - amelyik az iskolában mindig irigyelte a jólfésült srácokat, akiket tisztán járattak, és lesírt róluk, hogy tele a bendőjük - tudta, hogy a kislánynak jobb sora van ott, ahol van. Legalábbis pillanatnyilag. Amint Cathy betölti a tizenhatodik születésnapját, elmegy érte. Akkor már szabadon élheti a saját életét, szabadon szeretheti, mert tudta, hogy a kislány is nagyon szereti őt. Talán még a saját életénél is jobban. Addig azonban kénytelen lesz beérni ezzel a hülye tyúkkal, aki még azt is elhiszi, hogy azért verte össze, mert szereti. - Szeretlek, Eamonn. A lány igazat mondott. Előző este Caroline szerelmes lett az életveszélybe, s emiatt egész életében imádni fogja a fiút. Miközben a csinos, titokzatos arcot, a vibráló szemet és a vastag, érzéki ajkat nézte, a lány még jobban beleszeretett. Azt hitte, hogy ez a nagydarab, jóképű gyerekember viszontszereti őt. Hiszen örökre elcsúfított érte egy másik embert. Ez a fiú annyira szereti, annyira vágyik rá, hogy ölni tudna érte. Fájdalmai ellenére elmosolyodott, végigsimította a fiú testét, és a keze megállt meredező férfiasságán. Bizsergető melegség járta át a testét, vágyakozva tárta szét a lábát. Nem érte csalódás. Egész életében nem élvezte még ennyire az ölelést. A fiú maga volt a szenvedély. Eamonn Dochertyvel egyszerűen nem lehet betelni. Cathy Desrae kinőtt ingében és egy szál fekete harisnyában ámuldozott, amint a férfi „arcot" ölt. Bár Cathy éveken át figyelte, amint az anyja sminkeli magát, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen mesterien is lehet bánni a szépítőszerekkel. Desrae vastagon bekente magát alapozóval, majd a púderpamacs-csal rutinos, apró mozdulatokkal megváltoztatta arcának kontúrjait. Elégedett pillantást vetett a kislányra, majd felhúzta a szemöldökét. -Ügyes kis perszóna vagyok, ugye? Cathy jót nevetett, amikor meglátta, hogy Desrae csücsörít néhányat a tükörbe, majd a szemét forgatva egy sötétbarna ceruzával kihúzza a szája szélét. - Így teltebbnek látszik, tudod? Az enyém ugyanis egy kicsit vékony. Tipikus férfiszáj. Sajnos. A kontúrokat élénk rózsaszínre rúzsozta, majd ajkát egymáshoz dörzsölve kifényesítette, s a művelet végén a szája sarkából letörölte a fölösleget. Ekkor Cathy szinte már fetrengett a nevetéstől. - Most pedig lássuk a szemgolyókat, kislány. Ez az egészben a legfontosabb és a legveszélyesebb mutatvány. Amikor először láttam, hogy valaki ezt csinálja, olyan rosszul lettem, hogy el sem tudom mondani. Lehúzta az alsó szemhéját, és egy fekete szemceruzával kihúzta, amitől azonnal sokkal nagyobbnak látszott a szeme. Pislogott néhányat, majd egy nagy ecsettel vastag, kék, zsíros krémet kent a szemhéjára. A művelet eltartott vagy öt percig, mire végül elégedetten nyugtázhatta az eredményt. Verdeső szempillákkal Cathy felé nézett és elmosolyodott. - Ezzel készen volnánk. Hogy tetszik? A műszempilla következett, amit ugyanolyan műgonddal és figyelemmel helyezett fel, úgy végezve ezt a tevékenységet, mint a sebész, aki éppen műtétet hajt végre. Rutinos mozdulatokkal felragasztotta az alsó és a felső szemhéjára is, majd hátradőlt, és
elégedetten szemlélte mesterművét. Kissé beszívta az arcát, egy ideig komor arckifejezéssel méricskélte magát. - Most pedig egy kis barna arcpúder következik, azt hiszem, ez sokat fog javítani a pofacsontomon - mondta, majd felemelt egy nagy ecsetet és a púdertartóba mártotta. -Mindig úgy kell tenned, mintha valaki figyelne. Nem tudom ugyan, hogy kitől hallottam, de én évek óta betartom. Azt hiszem, ez egy nagyon bölcs mondás. - A púdert az ecsettel lentről fölfelé, lassú, elnyújtott mozdulatokkal hordta fel az arcára. Most már csak ezek a gyönyörű fürtök vannak hátra. Csak akkor viselek parókát, ha dolgozni megyek. Elővette a hajsütővasat, szétrázta a fürtjeit, majd szép lassan, módszeresen besütötte a haját, a végét kissé felkunkorította. - Eszem azt a csinos pofikádat, hozzád képest a Marilyn Monroe gyönge kisinas, én mondom. Ki az az ostoba férfi, aki egy nőre fanyalodik, amikor én is ott vagyok? Cathy még mindig nevetett. - Remekül nézel ki, egyáltalán nem olyan vagy, mint egy... - gyorsan félbehagyta a mondatot. Desrae gondosan manikűrözött kezét a kislányéra tette, és boldog mosollyal az arcán azt mondta: - Ne izgulj amiatt, amit kis híján ki-mondtál, kedvesem. Én ezt dicséretnek vettem. Órákat töltök azzal, hogy úgy nézzek ki, mint egy nő. Miért sértődnék meg, ha azt mondod, hogy nem úgy nézek ki, mint valami hülye pasi? Cathy hitetlenkedve a fejét rázta, és képtelen volt bármit szólni. - Láttál már férfimicsodát? A kislány bólintott, elképzelni sem tudta, mi jön ezután. Desrae észrevette a kislányon a bizonytalanságot, és elnevette magát. - Aranyos kis teremtés vagy, de mintha már mondtam volna, hogy úgy nem vagy az én esetem. Nem, kislány, emiatt nem kell izgulnod. Most már ezek után nincs más hátra, mint felveszem a bodymat, aztán kész vagyok. Meglátod, csak egy pillanatig tart az egész. Kibújt a hálóruhájából, és egy röpke pillanatig meztelenül állt a kislány előtt. Felkapott egy apró csipkés bugyit, gyorsan belebújt. Megfogta a fütyijét, és a két combja között annyira hátradugta, amennyire csak tudta. Cathy a tükörből látta, hogy a szerszáma teljesen eltűnik, amint Desrae felhúzza az apró női fehérneműt. ívben hátrafeszítette a hátát. Hosszú, ívelt teste olyan volt, mint egy balett-táncosé. Desrae elégedetten mosolygott. - Ügyes, nem? Cathy tetszése jeléül hangosan felkacagott. - Most pedig a műcici, és már szinte menetkész a lány. Tíz perc múlva tökéletes nő állt Cathy előtt. Piros pulóver, felfelé ágaskodó kemény, hatalmas mell, térdig érő fekete szoknya, fekete selyemharisnya, magas sarkú cipő. - Nos, mit gondolsz, elmegy? Cathy visszaült az ágyra, és hitetlenkedve csóválta a fejét. - Remekül nézel ki, Desrae. Gyönyörű vagy. A férfiból átvedlett nő szándékosan túljátszott csodálkozással nézett végig magán. Nem is rossz teljesítmény egy ilyen vén csoroszlyá-tól, mint én. Mondhatni, még én is elégedett vagyok magammal. - Aztán széles mosollyal, becéző hangon folytatta. - Most pedig szedd ösz-sze magad, neked is veszünk valami rendes kis ruhát.
Amint kiléptek a hálószobából, Cathynek végigfutott az agyán, hogy még életében nem volt ilyen boldog. Úgy érezte, biztonságban van, szeretik és vigyáznak rá. Ugyanakkor az is eszébe jutott, hogy igazából nem is sok minden kell ahhoz, hogy az ember boldognak érezze magát. Mindenesetre nem olyan sok, mint gondolnák. Desrae széles mosollyal, elszánt pillantással lépett be Tony Gosa presszójába. Tony azonnal észrevette őt, és kissé idegesen mosolygott vissza. - Hello. Mivel szolgálhatok? Desrae a létező legcsábosabb, legnőiesebb hangján válaszolta. -Kávét kérek, ha szabad. Édes legyen és forró, mint te. Tony bólintott, figyelte, amint leül. Desrae-t mindenki ismerte a Sohóban. Szinte tartozéknak számított. Nem azért, mert transzvesztita volt, hanem azért, mert a barátja nem más, mint Joey Pasquale. Joey menő fazon volt. Igazi nagymenő. A megfélemlítés és a terror eszközével tartotta kézben a West Endet. Joeyt nagyon kemény embernek ismerték. Nem is annyira keménynek, mint inkább olyannak, aki ismeri, betartja és betartatja a játékszabályokat. Csupán annyira volt kemény, amennyire egy sikeres bűnözőtől elvárják. Joeynak csupán Desrae, rajta kívül a felesége és a fia volt a gyenge pontja. Különösnek tartották, hogy már évek óta együtt él a transzvesztitával. Tommy Pasquale tizennyolc éves volt, és az apja csak nemrégiben vonta be őt az üzletbe. Gyorsan hírnevet szerzett magának. Állítólag Desrae-t évekig „nénikém"-nek szólította, bár eddig még nem akadt senki, aki meg merte volna kérdezni tőle, hogy is van ez? Desrae nem túl sűrűn fordult elő olyan helyeken, mint amilyen Tony Gosa presszója, sokkal szívesebben járt a Piccadillyn lévő elegánsabb helyekre, ahol mindenki ismerte őt, és tisztelettel bántak vele. Ezúttal oka volt annak, hogy beült Tony presszójába, és a görög úgy érezte, bármi is ez az ok, annak ő nem fog örülni. Amint Tony letette elé a kávét az asztalra, Desrae kedvesen rámo-solygott. - Ha jól tudom, a minap betévedt hozzád egy szegény kislány, így van? Tonynak arcára fagyott a mosoly. - A kis unokahúgom azt mondja, édesanyád valami pazar reggelit adott neki. Szegény kicsikém azért jött, hogy engem megkeressen, és úgy hallom, nagyon kellemes estét töltött veled és édesanyáddal. Tony nem szólt egy szót sem. Képtelen volt bármit is kinyögni. - Úgy hívják, hogy Cathy. Emlékszel rá? Úgy hallom, mindezért huszonöt fontot számoltatok fel neki. Igen, biztosan jól emlékszem, ekkora összeget mondott. Várj csak, nem is. Most már emlékszem, ötvenet mondott. Desrae kis szünetet tartott, úgy tett, mintha erősen gondolkodna. - Nem, úgy van. Egy ötvenest mondott, emlékszem már. így van, ennyit Mondott, amikor a barátommal, Joeyval leültünk vele beszélgetni. Joey kicsit nyugtalan lett miatta, nagyon szereti azt a kislányt. Tonyt egy pillanat alatt kiverte a hideg verejték. - Még nem járt itt? - folytatta Desrae. - Szerintem már tűvé tesz értem mindent.
Tony a fejét csóválta. Rekordidő alatt a kasszánál termett, kivett egy ötvenest, és Desrae kinyújtott tenyerébe tette. Közben folyton elnézést kért. - Ha megmondta volna, hogy az unokahúgod, akkor anyám életére esküszöm, hogy... Desrae félbeszakította. - Jobb, ha befogod a pofádat, te görög disznó! Képes lennél a saját anyádat eladni egy pár ruppóért, és ő is téged. Itt hagyjuk abba, jó? Egyelőre Joey még nem tud semmit, de ha meghallom, hogy a mocskos szádra mered venni az unokahúgomat, akkor vele jövök ide, és akkor azt is megbánod, hogy anyád a világra hozott. Vetted az adást, fiúka? - Igen... Ide figyelj, Desrae, ha azt mondod, hogy az unokahúgod, akkor az unokahúgod. Tőlem akár a lányod is lehet, csak légy szíves, ne szólj Mr. Pasqualénak. Desrae elégedetten nevette el magát. - Na ne, azért azt ne, a kislányom azért mégsem lehet, kedvesem. Az unokahúg is bőven jó lesz. Szeretném, ha így hintenéd el a köztudatban. Vetted? Nagyon megköszönném. Lehet, hogy egyik nap majd behozom, és egy kicsit beszélgethetsz vele. Tony nagyot nyelt. - Mindig szívesen látlak titeket, téged és az unokahúgodat is. Desrae felállt, rápillantott az előtte álló alacsony emberre. - Berezeltél, kisöreg? Szerintem úgy beijedtél, ha kérném, akár a farkamat is szívesen bekapnád. így van, vagy nem? Tony fülig elvörösödött. Mindenki tudta, hogy Desrae mindenre képes. Ugyanolyan híre van a környéken, mint a barátjának. Eddig még nem akadt errefelé ember, aki ujjat mert volna húzni vele. A so-hóbeli homokosokkal ellentétben ő nem volt egy vesztes típus. A fátyolos, búgó hang és a túlzottan nőies viselkedés ellenére Desrae akkorát tudott ütni, mint egy dokkmunkás, és nem habozott használni a kést sem, ha szüksége volt rá. Tonynak nem volt vele szemben esélye, és ő jól tudta ezt, mint ahogy azt is, hogy valóban bekapta volna Desrae farkát, ha ő azt akarja. Desrae ismét elnevette magát. - Ne aggódj, pajtás, megnézem, hogy hova dugom a kukimat! Mindig is megnéztem. Azért vigyázz magadra, cimbora. Ezúttal rossz lóra tettél. Úgy látszik, az utóbbi időben megcsal kicsit az életösztönöd. Amint magas sarkú cipőjében Desrae kilibbent a presszóból, Tony Gosa megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Gondolhattam volna, hogy az a kis hülye ribanc még bajt hoz rám. Ha másból nem, abból, ahogy bejött és a pénzét követelte. Nos, ha valóban Desrae és Pasquale védelme alatt áll, akkor szerencsés kiscsaj lehet. Ha egészen őszinték akarunk lenni, Tony abban reménykedett, hogy a kislány soha többé nem kerül a szeme elé. Desrae sétált egyet a Sohóban. Mindenhol úgy fogadták, mintha a ki-rályi család egyik tagja látogatott volna el hozzájuk. A piactéren átvágva széles mosollyal integetett a kurváknak és a striciknek, rekedtes hangján, túlzottan is nőies mosolyával, hangos nevetéssel köszöntötte őket. -Itt van nálam az unokahúgom. Majd meglátjátok, olyan, mint egy kis tündér. Mindenki nagyon örült ennek, boldogan integettek neki, amint ellépett mellettük. Ám Desrae nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit csinál, és miért hinti el fűnek-fának ezt a kis füllentést. Amint Cathyt elfogadják a környéken az unokahúgaként, abban a pillanatban mindenkinek a fejében valóban a rokonává válik. Ha bárki kérdéseket tesz fel a kislánnyal kapcsolatban, a hallgatás fala lesz a válasz, s ő pontosan ezt akarta.
Mindig is szeretett törődni az emberekkel, főleg most, hogy talált egy olyan személyt, akit úgy vehet a szárnyai alá, hogy nem ismeri a hírét és az életstílusát. Jó előre biztosítani akarta magának, hogy mire Cathy rájön, ki is ő valójában, addigra már önmagáért fogja szeretni. Amint az ötven fonttal a táskájában megindult az Oxford Street irányába, a Cathyvel kapcsolatos tennivalókra gondolt. Remek ötlete támadt. Úgy fogja öltöztetni, mint egy kis királylányt. Pontosabban, mint a nagy királynő kis hercegnőjét. Jót nevetett a saját viccén. Desrae elképzelni sem tudta, mit szól majd Joey, ha meglátja a kislányt. A férfit ismerve valószínűleg nem sokat. Joey egyik legnagyobb erénye, hogy feltétel nélkül megbízik benne, illetve megbíznak egymásban. Kapcsolatuk sokkal tartalmasabb volt, mint bárki gondolta volna, s ez tökéletesen megfelelt mindkettőjük számára. Desrae szeme elhomályosult, amikor eszébe jutott az első találkozása Joey Pasqualéval. Mindig szeretett arra gondolni, hogy volt valami sorsszerű abban a találkozásban. Tizenöt évvel ezelőtt, egy hideg, esős éjszakán Desrae magára vette legcsábosabb ruháját, és elhatározta, hogy a Soho utcáin keres egy magához való fiút, egy kuncsaftot. Ehelyett beráncigálták egy autóba és fölvitték a Notting Hillre, egy elhagyott helyre. Egy bombatölcsérben tanulta meg, hogy milyen az, amikor egy banda csoportosan megerőszakol valakit. Amikor elrablói rájöttek, hogy nem nőről van szó, elővették a nemi szervét, és a náluk lévő késsel több helyen megvagdosták. Végül arra kényszerítették, hogy mindegyiküket elégítse ki orálisan, majd egyenként rendkívül brutálisan, a legdurvább módon megerőszakolták, közben nevetgéltek, és láthatóan jól érezték magukat. Desrae megdöbbent azon, hogy milyen fiatalok. Mindegyik a saját korosztálya volt. Valószínűleg ugyanolyan srácok voltak a szívük mélyén, mint a többiek, és másnapra már el is felejtették a történteket, élték megszokott életüket. Desrae fiatal kora ellenére jól tudta, hogy sokan vannak az úgynevezett macho típusú férfiak közül, akik bármire képesek, hogy (legalább) egyszer seggbe keféljenek egy azonos neműt. Nagyon sokan élnek kettős életet. Az általa ismert klubokban bőven volt módja ezt megtapasztalni. Öt fiatalember erőszakolta, alázta meg őt, akik kétségkívül azzal látták igazolva tettüket, hogy Desrae nem olyan, mint ők. Nagy nehezen feltérdelt, és érezte, hogy feldagadt szeméből könnyek buggyannak ki. Az ütést akkor kapta, amikor a fiúk még azt hitték, hogy nővel van dolguk. Egyikük megpróbálta begombolni a sliccét, a pillangókés azonban még mindig a kezében volt, így ezzel a művelettel gondjai támadtak. A vágásoktól Desrae combja csupa vér volt, s a kés látványától a seb mintha még jobban felnyílt volna. Hirtelen mozdulattal elkapta a fiú kést tartó kezét, és minden erejét összeszedve a srác felé rántotta. A csaknem húszcentis penge átvágta a hasfalat és súlyos roncsolást okozott a belekben. A többiek csak álltak és rémülten nézték a jelenetet. Fájdalmas jajkiáltás hasított az éjszakába, elnyomva a távolban haladó vonatok zaját. A fiú hanyatt esett, nyitott szemmel, élettelenül bámult az éjszakai égboltra. Az egyik
srác, a legkisebb, egy kis vékony, zselézett hajú fiú, olcsó bőrkabátban rémülten motyogta maga elé. - A kurva életbe, Jézusom, a kurva életbe, Jézusom! Desrae először a kezében lévő késre nézett, majd döbbent tekintettel a körülötte álló fiúkat fürkészte. A földön fekvő srác hördült egyet, s mindannyian ösztönösen megérezték, hogy vége. Desrae másodperceken belül magára maradt. A fiúk szégyenükben és a látványtól való félelmükben kereket oldottak. Desrae minden erejét összeszedve megpróbált felállni. Iszonyú fájdalmat érzett a végbélnyílásában, erősen vérzett, szinte minden por-cikája fájt. Tisztában volt vele, hogy orvoshoz kell jutnia, és minél gyorsabban el kell tűnnie az előtte fekvő holttest mellől. Amint nagy nehezen feltápászkodott, a néhány órával korábban még oly büszkén viselt magas sarkú cipő nagyon labilis jószágnak bizonyult, ezért levette és elhajította. Ekkor pillantotta meg a feléje közeledő férfit. Úgy elfogta a félelem, hogy térdre zuhant, keservesen jajveszékelni kezdett. Rajtakapták. Mindent láttak. Vége az életének. Ha rájönnek, hogy ezt ő csinálta, pokoli árat kell fizetnie. Senki nem fogja elhinni neki, hogy mi történt. A bíróság előtt deviáns alaknak állítják majd be, aki hidegvérrel meggyilkolt egy ártatlan fiút. Ezek a gondolatok cikáztak az agyában, amikor hirtelen megérezte, hogy egy súlyos kéz tapad a szájára. Félelmében kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Aztán a kéz gazdája határozottan ráparancsolt. - Ha egy pillanatra abbahagynád a hadakozást, akkor megpróbálnék neked segíteni, szegénykém! Na, lássuk csak, hol van a parókád és hova tetted a táskádat. - Desrae felpillantott, és egy nagyon csinos arcot látott maga előtt. Soha nem látott még ilyen jóképű férfit. Lenyelte a könnyeit és válaszolt a férfi kérdéseire. -Elvesztettem őket. Kérem, segítsen, legyen szíves... A férfi nagyon kedves volt. Felsegítette és a lábára húzta a cipőjét. - Na, ide hallgass, kisfiam. Láttam a holttestet és kitaláltam, hogy mi történt. Most pedig próbáld meg összeszedni magad, én pedig megkeresem a holmidat, aztán hazaviszlek. Rendben van? Desrae bólintott. A férfi azt mondta, kisfiam, tehát tudja, hogy kicsoda és nem törődik vele. Tíz perc múlva már egy luxuskocsiban ült. A bőrülés rövid időn belül csurom vér lett tőle. A férfi közben folyton beszélt hozzá, megpróbálta megnyugtatni, mély hangjával rövidesen el is érte a kívánt hatást. Megmentője elvitte Barnesba egy orvoshoz. Miközben a szűk ösvényen az épület felé vánszorgott, Desrae arra gondolt, vajon milyen bajt zúdított ezzel az egésszel a fejére. A férfi nyilván kitalálta a gondolatait, mert lágy hangon megszólalt. - Ne izgulj, a dokival nem lesz semmi baj. Abortuszt is csinál. A munkám során néha igénybe kell vennem a szolgáltatásait. Oké? Itt senki nem fogja kihívni a zsarukat, ne izgulj. Szóval, nyugi. Desrae-nek nem volt sok választása. Az orvos összevarrta, nyugtatókat adott neki, majd három napra ott tartotta. A megmentője mindennap meglátogatta, és miután bemutatkozott, tett egy ajánlatot a fiúnak. A férfi a gondját viseli, felajánlja neki a barátságát, és ezért mindössze némi ellenszolgáltatást kér cserébe. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy mi ez az ellenszolgáltatás, s kölcsönösen elégedettek voltak az üzlettel. Desrae azóta is úgy érzi, hogy hálával tartozik Joey Pas-qualénak.
Az ilyenfajta barátság ritka kincs, és Desrae elég okos volt ahhoz, hogy ezt felismerje, mert nagyon komolyan gondolta, hogy a legnagyobb adomány számára az élettől Joey Pasquale barátsága. A férfi lakást bérelt neki és bevezette a legjobb londoni klubokba, amit csak a főváros a melegeknek ajánlani tudott. Zárt és pénzes ügyfélköre volt, védelmet kapott. Mindezt a Joeyval fenntartott kapcsolata biztosította a számára. A köztük lévő nemi kapcsolat mindkettőjük számára örömet okozott, s ezen túlmenően nagyon mély barátság és kölcsönös tisztelet alakult ki közöttük. Desrae nagyon szerencsésnek tartotta magát emiatt, és mindennap hálát adott Istennek, hogy megajándékozta őt Joeyval. Csodálta a barátját, aki védőbástyaként óvta őt. Csak remélni merte, hogy a kis Cathy is így érez majd iránta. Miután végre hazaért a lakásába, elmosolyodott, amikor meghallotta a konyhából jövő nevetést. Ezek szerint Cathy már találkozott a párjával, és úgy tűnik, jól sikerült a megismerkedésük. Desrae megérezte, hogy ez így van. Ha valaki megérti majd a kislány iránti érzelmeit és azt, hogy miért vette őt maga mellé, akkor az az ember Joey. A férfi ugyanis évekkel ezelőtt pontosan ugyanezt csinálta vele. Lerakta a vásárolt holmit, majd belépett a konyhába és harsány hangon megszólalt. Mi zajlik itt, csak nem összeült a családi tanács? Cathy és Joey egymásra néztek, mindketten teli szájjal vigyorogtak. Joey a mennyezet felé emelte mélybarna tekintetét, és megjátszott komolysággal sóhajtott fel. - Desrae, mikor hagyod már abba ezt a rohadt vásárlást? Ezúttal melyik butikot fosztottad ki? - A férfi Cathyre nézett, majd megjátszott szomorúsággal a fejét csóválta. - Nektek, lányoknak a világ összes pénze sem elég. A kislány még mindig csuklott a nevetéstől, és feltett még egy kanna vizet, hogy teát készítsen. A konyhában szinte ünnepi hangulat uralkodott. Desrae arcon csókolta Joeyt, majd mélyen a szemébe nézett, és azt mondta. - Nem hagyhattam az utcán. Egyetértesz? Joey bólintott. - Persze. Mindazonáltal mindkettőtök érdekében remélem, hogy hagytatok nekem valami reggelit, lányok, mert éhen halok. Desrae a férfira kacsintott és elmosolyodott, Joey pedig viszonozta a mosolyt. Cathy a két felnőttre nézett és hálát adott Istennek, amiért Desrae-hez és a barátjához vezérelte. Azért is hálát adott volna az Istennek, ha tudta volna, hogy milyen hírük van a környéken, ám ezt csak később fogja megtudni. Tizenhetedik fejezet Eamonn holtsápadt volt a rémülettől, tudta, hogy most nagyon nagy bajba került. Mióta beállt a főnökéhez, egyetlen dologgal nagyon is tisztában volt: a világ legnagyobb ostobasága lenne kihozni őt a sodrából. Most pedig nemcsak felbőszítette Dixont, hanem még tetézte is a bajt, hogy úgy csinált a környezete előtt, mintha nem törődne vele. Eamonn tudta, hogy ennél nagyobb őrültséget nem követhetett volna el, és az egészért Caroline-t és az italt okolta. A kettőt együtt hibáztatta a saját ostobaságáért.
Egy kicsit játszani akarta az agyát a lány előtt, de az ital nélkül egészen biztosan nem mert volna elmenni addig a pontig, amit végül tanúk előtt kimondott. Nevezetesen, hogy a főnöke egy hülye vén seggfej, akinek sokkal nagyobb szüksége van Eamonnra, mint Eamonn-nak rá. Ezek a szavak egy kocsmában, elég nagy nyilvánosság előtt hangzottak el, és a szokásos módon szinte azonnal, kissé feltupírozva jutottak vissza Dixon fülébe. Eamonn nagyon is tisztában volt azzal, hogy az elmúlt hét hónapban jó néhány ellenséget szerzett magának a nagy pofájával és kegyetlen módszereivel. Állandóan a kemény fiút játszotta, reggeltől késő éjszakáig. Mert tudta, hogy tényleg az, tudatosan csinálta, sőt rá is játszott. Az East Enden ő akart lenni a legkeményebb bűnöző, és szép fokozatosan el is érte ezt a célját. Már vadászott rá a többi banda. Mindenki tudta róla, hogy verőlegény, kemény dió, a jövő embere. Most azonban nagyon megrémült. Amint megpillantotta a lakása küszöbén álló két ismert nehézfiút, érezte, hogy megfeszülnek a rekeszizmai. Danny Dixonra sok mindent rá lehetett fogni, de azt nem, hogy buta ember. Az előzmények után mindenképpen rá kellett, hogy szabadítson egy-két bunkót. Ha ezt nem teszi, az utca népe előtt elveszíti a tekintélyét, lejáratja magát. Eamonn a gyomrában érezte a félelmet, de Caroline tágra nyílt szemébe nézett, és komor hangon mondta neki. - Nem maradok sokáig. A két nehézfiú elmosolyodott. - Azért ne maradj fenn túlságosan későig, aranyom, majd meglátjuk, hogy épségben hazajön-e? A lány figyelte, amint Eamonnt a ház előtt beteszik az autóba, majd keservesen sírni kezdett. Számára Eamonn jelentette a mindent, most, hogy úgy érezte, mintha terhes lenne. Még csak az hiányzik, hogy Dixon eltapossa a fiút. Az East Enden ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy megölik. Dixon könnyűszerrel nyomorékká veretheti, megtette ezt már másokkal is. Ha valaki megrövidítette, előfordult, hogy metszőollóval vágta le az ujjait, vagy egy kád forró vízbe lökette a bűnöst. Dixon nem az a fajta ember, akit érdemes kihozni a sodrából, és Caroline már akkor is tisztában volt ezzel, amikor Eamonn kiejtette a száján azokat a bűnös szavakat. A lány csak ült a kályha előtt, és várt. Nem is tudott volna mást tenni. Danny Dixon valóban nagyon nyugtalan volt. Nagyon szerette ezt a Docherty fiút és tetszett neki, hogy ő lehet a mentora. Furcsának találta, hogy így törődik ezzel az Eamonn gyerekkel, mert normális körülmények között nem törődött senkivel. Még a saját gyerekeivel sem, akiket a maga módján természetesen szeretett, de úgy istenigazából nem álltak hozzá nagyon közel. Arra gondolt, nyilván azért ilyen erősek az érzései a fiú iránt, mert fiatalkori önmagát látja benne. Annak idején neki is ilyen mohó volt a tekintete, ugyanilyen hetyke volt a járása. Most, hogy Docherty ott állt az előtt az ember előtt, aki olyan csúnyán megverette, komoly kétségei támadtak afelől, hogy jó ötlet volt-e idejönnie. Vett egy mély lélegzetet, majd belevágott. - Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, Mr. Dixon. Az ital beszélt belőlem, nem gondoltam komolyan. El sem tudom képzelni, hogy
miért viselkedtem ilyen tiszteletlenül azzal az emberrel, aki annyi kedvességet és törődést tanúsított irántam. Tudom, hogy ezek után nem dolgozhatom magánál, és elfogadom ezt a büntetést, bár ez sokkal jobban fáj, mint maga a verés. Úgy éreztem, jobb ha eljövök, és négyszemközt beszélek önnel, hogy lássa, komolyan gondolom, és ezzel is bebizonyítom, hogy milyen nagyra becsülöm az ön jóindulatát és a barátságát, és hogy mindez milyen sokat jelent a számomra. Danny Dixon le volt nyűgözve, de nem csupán a gyönyörű szóvirágok miatt. Sokkal nagyobb hatással volt rá az a tény, hogy ez a fiú összeszedte magát egy olyan verés után, ami a legtöbb embert legalább egy hétre ágyba kényszerítette volna. Tudta, hogy jól becsülte fel ezt a fiatalembert, nagyon tetszett neki a gondolat, hogy ezzel kapcsolatban igaza volt. - Na, ülj le, mielőtt összeesnél. Eamonn óvatosan leült az egyik székre. Dixon néhány pillanatig szótlanul figyelte. -Sokkal kisebb bűnökért is megnyomorítottam már embereket, mint amit te tettél, fiam. Enyhe büntetést kaptál, és remélem, ezzel te magad is tisztában vagy. Eamonn egyetértése jeléül bólintott. - Igen, Mr. Dixon. Nem tudom eléggé megköszönni, hogy ilyen elnéző volt velem. Dixon hangosan felnevetett, szívből jövő nevetés volt. - Na, azért ne essünk túlzásokba. A hízelgés nem áll jól neked, kisfiam. Most pedig nyögd ki, hogy mit akarsz. Eamonn alig tudta visszatartani a nevetést. Nagyon boldog volt. Már tudta, jó esélye van, hogy visszavegyék, és ez a tény rendkívül nagy örömmel töltötte el. Megtanulta a játékszabályokat, s úgy látszik, nagyon könnyedén tudja azokat alkalmazni. Nem is számított ilyen sikerre. - Szeretném, ha esélyt kapnék öntől, hogy bebizonyítsam, ez csak egy egyszeri kisiklás volt. Amennyiben ön úgy ítéli meg, hogy hajlandó még egy esélyt adni, akkor senkitől nem fog több tiszteletet, több figyelmet és odaadást kapni a munkavégzés során, mint tőlem, uram. Bármilyen feladatot szíves-örömest elvégzek önnek. Az esélyt arra használnám fel, hogy bebizonyítsam önnek és mindenki másnak, hogy az ön jóakarata milyen sokat jelent nekem. Ez már csupán üres fecsegés volt, és a fiú is tisztában volt ezzel, de mindenképpen Dixon tudomására akarta hozni, mindent alárendel annak, hogy visszafogadja őt a kegyeibe. Dixon hosszasan méregette, biztos akart lenni abban, hogy a fiú átérzi a pillanat súlyát. Ha vissza is veszi Eamonnt, mindenképpen úgy kell csinálnia, hogy ne tűnjék túlságosan készségesnek. - Majd végiggondolom. A bocsánatkérésedet mindenesetre nyugtáztam. Pár napon belül közlöm majd veled a döntésemet. Most pedig menj haza és pihenj. Becsüllek azért, hogy idejöttél ma, és ezt is mérlegre teszem majd, amikor döntök. Azt azonban nem hagyhatom, hogy a fejemre szarjanak. Különösen az alkalmazottaktól nem vagyok hajlandó ezt eltűrni. Remélem, ezt azért megértetted. Eamonn bólintott. Tisztában volt vele, hogy jól játszotta a szerepét, s azt is tudta, hogy jó benyomást tett Dixonra, szavakban és fizikai megjelenésében egyaránt. Ezzel együtt is csak remélni tudta, hogy kap még egy esélyt. Amint kisétált az épületből, Jack Jacobs aggódó tekintettel figyelte. Még ő is felnézett erre a fiatal csibészre, pedig ki nem állhatta. Eamonn szó nélkül tűrte a verést, most
pedig visszajött és munkát kért. Mi tagadás, van vér a pucájában! Ezzel együtt Jacobs mégis remélte, hogy a főnöke kirúgja a fiút, mert a fiatalabbik Eamonn Docherty nagy bajkeverő, és Dixon jól tenné, ha erre magától is rájönne. Elérkezett a várva várt szombat. Meleg, napsütötte áprilisi napnak ígérkezett. Cathy a kabátját világoskék kreppblézerre cserélte, amit Bibánál vásárolt. Nagyon jól állt rajta, a kislány gyönyörű volt. A Bethnal Green-i megállónál taxiba szállt, és elégedetten nézelődött kifelé a kocsi ablakából. Beszívta az East End ismerős illatait. Mennyire vágyott már a frissen sült kenyér és a halpiac különös illatai után! Megpillantott néhány kisfiút, amint a zsinagóga felé siettek, míg mások gyújtóst és gyufát tartottak a kezükben, valószínűleg azért, hogy az ortodox zsidóknál néhány pennyért cserébe begyújtsanak, illetve világosságot gyújtsanak. Színes fejkendős, hajcsavarós asszonyságok igyekeztek a Road felé bevásárolni, az utcaseprők pedig a péntek esti halvacsora maradványait és a papírtálcákat szedegették össze az utcán. Mérhetetlen boldogság fogta el, amint a Vallance Road felé vette az irányt, ahol Madge lakott. Aztán hirtelen meggondolta magát. Hiszen nem mehet oda a szomszédokhoz. Valószínűleg jártak náluk a zsaruk, és ő tulajdonképpen még mindig szökevénynek számít. Ehelyett sarkon fordult és a Code Streeten megindult Shoreditch irányába. A legjobb, ha előbb meglátogatja Bettyt. Az asszony nyilván mindent tud a történtekről, és titokban tartja majd Cathy látogatását. A kislány azzal is tisztában volt, hogy az emberek figyelik, ismerősnek tűnik a számukra, azt is tudta azonban, hogy egészen másképpen néz most ki, mint Madge lánya, így biztosan nem tudják majd pontosan hová tenni. Miközben sétált, folyamatosan nézelődött, hátha ismerős arcra bukkan. Látott is néhányat a régi ismerősök közül, de tudta, hogy csak bajt hozna a fejére, ha megállna velük beszélgetni. Az East Enden lakók mindig mindent tudni akartak. Nem mondhat nekik semmit. Nem azért, mintha nem bízna bennük, hanem azért, mert ezek az emberek akaratuk ellenére is árthatnának neki. Ha megkérdeznék őket vele kapcsolatban, nyugodtan megmondhatnák az igazat, hiszen még csak nem is látták. Miközben Betty lakása felé tartott a lépcsőházban, torkában dobogott a szíve. Ám amikor kopogtatott anyja barátnőjének az ajtaján és kinyílt az ajtó, a bizonytalan arckifejezés láttán elnevette magát. - Én vagyok az, Betty, Cathy Connor. Bettynek rögtön a füléig ért a szája. Gyorsan behúzta a kislányt, becsapta az ajtót, és szorosan átölelte. Úgy szorította magához, mintha saját elveszettnek hitt gyermekéről lenne szó, nem pedig valaki máséról. - Jaj, kedvesem, már halálra idegeskedtem magam miattad! Cathy kibontakozott az asszony öleléséből, majd boldogan azt mondta. - Akkor nem is kapok tőled egy csésze teát? Betty elkapta a kezét, és maga után vonszolta a konyhába, közben egyfolytában áradozott, hogy milyen gyönyörű, milyen remekül néz ki, milyen nagylány lett, és milyen csinos. Miközben feltette a teáskannát, a kíváncsiság már majd kifúrta az oldalát. - Ülj le, drágám, mondd el, hogy mit csinálsz, mivel foglalkozol, miből élsz. Mert csodálatosan
nézel ki. - A nő hangjából sugárzó elismerés elégedettséggel töltötte el Cathyt, de nagyon is jól érezte a szavai mögött rejlő aggodalmat. - Nos, ami azt illeti, bármilyen nyilvánvaló is lenne számodra, nem azt csinálom, amire gondolsz. A kislány vidáman mondta ugyan, de hangjából érződött, hogy megsértődött a feltételezés miatt. Az öregedő örömlány elmosolyodott, és megenyhülve azt mondta. Hát, ami azt illeti, merem is remélni, hogy nem. Egyébként pedig mindegy, mit csinálsz, drágám. Úgy értem, jó fél éve senki nem hallott rólad semmit. Helyezd magad kényelembe, és meséld el, mi újság van körülötted. Cathy levette a blézerét, és amikor végre megkapta a teáját, beszélni kezdett. A történetet a Benton Leánynevelő Intézettel kezdte, majd keserű hangon megjegyezte. Ez így nem lesz jó, Betty, nem tudok odafigyelni, amíg el nem mondod, hogy mi történt anyuval. Senki mástól nem tudom ugyanis megkérdezni. Borzasztó pocsékul érzem magam amiatt, hogy ő odabent van, én pedig nem látogathatom meg, nem csinálhatok vele semmit. Úgy értem, meg se látogathatom, vagy talán mégis? Betty belekortyolt a teájába, és azon tanakodott, hogy melyik hazugság lenne a legmegfelelőbb a kislány számára, mert hogy hazudnia kell, az biztos. Ha ez az egész Madge Connoron múlott volna, akkor legszívesebben börtönben látta volna maga mellett a kislányát is. Betty úgy ítélte meg, az asszony még ezekben a napokban is ugyanolyan dühös a lányára, mint pár hónappal korábban. Madge Cathyt hibáztatta azért, amiért ilyen helyzetbe került, és azt akarta, hogy a lánya bűnhődjék ezért. Gates csak Susan P közreműködésével tudta elérni, hogy Madge tartsa a száját, és ne beszéljen a történtekről. Ha Cathy meglátogatná őt, egészen biztosan rábeszélné ezt a gyönyörű kislányt, hogy adja fel magát, és vállalja helyette a börtönt. S akkor nem csupán Ron halála miatt kellene felelnie, hanem a rablótámadás miatt is, amit Cathy akkor követett el, amikor megszökött abból a rettenetes intézetből. Ezért Betty szemrebbenés nélkül belekezdett egy legendába, ami egyrészt jobb kedvre derítette az előtte álló kislányt, másrészt segített elűzni a bűntudatát. - Anyád olyan boldog odabent, mint a hal a vízben. Már úgy értem, nem igazán boldog amiatt, mert bezárták, de elfogadja, mert ezáltal téged megmentett a hercehurcától. Nem akarja, hogy téged is becsukjanak. Amikor meghallotta, hogy megszöktél, el sem akarta hinni, hogy bárkit képes voltál megütni, és azt mondta, hogy biztos a másik lány lehetett, akivel együtt szöktél. Ismered anyádat, kincsem, úgy értem, minden hibája ellenére a maga módján nagyon szeret téged. - Szóval, már tudod, hogy mi van vele, úgyhogy most már légy szíves és mondd el nekem, hogy mi történt veled. Kész felnőtt vagy már, és ha meg nem sértelek, nagyon úgy néz ki, mintha jól menne a sorod. Cathy elmosolyodott, majd nagy vonalakban beszámolt Bettynek arról a kedves hölgyről, akinél dolgozik. A lelke mélyén hűtlenségnek érezte, hogy Desrae-ből igazi nőt csinált, ám belülről egy belső hang azt súgta neki, jobb, ha megválogatja a szavait. Bármennyire szerette is Bettyt, tisztában volt vele, hogy az örömlányok nagyon sokat
pletykálnak egymás között, s Cathyt még mindig körözte a rendőrség, ezért nem örült volna, ha Betty szószátyár természete miatt lebukik. Betty mosolyogva hallgatta. Nagyon is jól tudta ő, hogy miről van szó, és csodálta a kislányt, amiért megtartja a titkait magának. Végül Cathy megkérdezte tőle, mi történt Eamonn-nal. Ez volt az a kérdés, amitől Betty mindennél jobban rettegett. Először azt mesélte el, hogy az idősebb Eamonn miként ment el az őrszobára aznap este, amikor Cathyt és Madge-et letartóztatták, és milyen nagyon segítőkész volt ő is, és Gates is. Most azonban ismét hazudni kénytelen, hogy ne okozzon fájdalmat a kislánynak. - Ó, hát ő nagyszerűen elvan, kedvesem. Természetesen nagyon aggódik miattad. Tűvé tett már érted mindent. - Észrevette, ahogy Cathy szeme felcsillant, és csak úgy magának, hatalmasat sóhajtott. Ha ez a kislány megtudja, hogy mit csinál mostanában Eamonn, az egészen biztosan összetöri a szívét. Amikor ennek a gyönyörű fiatal teremtésnek az örömtől sugárzó arcát nézte, Betty mégis úgy érezte, nem hazudhat neki tovább. - Nézd, kedvesem, az az igazság, hogy van neki valakije - mondta, s a hangja kissé megremegett a tudattól, hogy szavaival fájdalmat kell okoznia Cathynek. - Emlékszel Caroline Harveyre? Tudod, az apját lesittelték néhány éve. Egyébként az örege még mindig bent van. -Megpróbált könnyed hangon beszélni, s mindent elkövetett, hogy hangjában ne legyen semmi különös érzelem. - Nos, Eamonn mostanában velejár, legalábbis én így hallottam. Cathy arcából kiszökött a vér. Úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe. Betty tett még egy kísérletet. - Ide figyelj, bogaram, már hét hónapja, hogy nem vagy itt. Ez elég hosszú idő egy ilyen fiatal srácnak, mint ő. Cathy egy ideig csendben maradt, majd megkérdezte. - Hol lakik? Betty becsukta a szemét és lágy hangon válaszolt. - Caroline-nal lakik, valahol a Wallance Roadon, tudod, az öreg Mogg egyik házában. Cathy bólintott, aztán témát váltva, erőltetett vidámsággal azt mondta. - És ezek után mit gondolsz, hogyan tudjuk tartani a kapcsolatot? Folyamatosan szeretnék értesülni róla, hogy van a mamám. Megoldható? - Van telefonotok? Cathy elnevette magát, igazi, őszinte nevetés volt. - Persze hogy van. Betty cigarettára gyújtott. Mélyen leszívta az első slukkot, és az előtte ülő kislányra nevetett. - Add meg a telefonszámodat és én felhívlak. Te pedig üzenetet hagyhatsz nekem a Two Puddingsban. Mostanában ott vagyok napközben. Ne izgulj, átadják az üzeneteket. Egy ideig beszélgettek még Madge-ről és arról, hogy megy Bettynek a sora a barátnője és bizalmasa nélkül. Eamonnt nem hozták már szóba, de amint Cathy távozott, mindketten tisztában voltak azzal, hogy mi lesz a lány következő lépése. Tizennyolcadik fejezet Caroline elképedt arccal nyitott ajtót Cathy Connornak. Futólag ismerték egymást és többé-kevésbé mindegyik tisztában volt vele, hogy a másiknak is van valami köze
Eamonnhoz. Caroline, fogai között tartva a cigarettát, arcán önelégült mosollyal állt a küszöbön, és az előtte álló csinosan öltözött ifjú hölgyre bámult. - Bármit ad is el, nem veszünk semmit. Cathy arcán mosoly suhant át. Meglepte, hogy az előtte álló lány milyen változáson ment keresztül. Caroline Harvey korábban egyfajta példakép volt a számára. Olyan volt, mint egy szentkép. Az óriási, violakék szeme, a divatos ruhái, a hatalmas keble a kis Cathynek annak idején a modern nőt jelentették. Most pedig egy trampli áll előtte. A látvány csendes kárörömmel töltötte el Cathyt. - Menj az utamból, Eamonnhoz jöttem. Caroline mozdulatlanul, rendíthetetlen nyugalommal állt ott tovább, szájában a cigarettacsikkel, olcsó parfümillatot árasztva. - Ez itt az én kéglim, és te ide nem fogsz belépni. A hang arról árulkodott, hogy Caroline akár verekedni is hajlandó, és Cathy ettől egy kicsit megijedt, de korántsem annyira, mintha pár hónappal korábban történik vele ez az eset. Mindenki tudta, hogy Caroline Harvey tud magára vigyázni, ám azok után, amiken keresztülment, Cathyt nem egykönnyen lehetett megfélemlíteni. Egyszerűen félretolta az útból vetélytársát, és belépett a lakásba. Az előszobában megfordult, majd halkan azt mondta. - Eszedbe se jusson, hölgyem, hogy kezet emelj rám, mert feltörtöm veled ezt a kibaszott padlót, majd meglátod. Caroline-t megdöbbentették a lány szavai. Cathy Connort mindenki aranyos kislánynak tartotta, egy kicsit cserfesnek ugyan, de ez minden. Az utóbbi időben azonban a zsaruk állandóan utána szaglásznak a környéken, az East Enden mindenütt keresték már, és emiatt a lánynak elég gyorsan híre ment. Nyilván ahhoz is kellett egy kis kurázsi, hogy meglógjon az intézetből, így a kis Cathy Connor az elmúlt néhány hónapban szemlátomást meglehetősen jól összekapta magát. A két lány szótlanul farkasszemet nézett. Caroline-t meghökkentette vetélytársának átváltozása. Eamonn ugyan többször is említette már neki Cathyt, de nem aggódott miatta túlságosan. És erre tessék, egy szép fiatal nő áll előtte, akinek van stílusa, van kiállása, és ez kissé zavarta Caroline-t. Az elmúlt fél évben Eamonn-nal élt együtt, és a lány tudta, hogy Megindult lefelé a lejtőn, miközben ez a Cathy Connor - az Isten rogyassza rá az eget! - egy ifjú dámává cseperedett. Cathy besétált a hálószobába, Caroline pedig csendben követte őt. Eamonn az ágyban aludt, egykor oly csinos arca szinte felismerhetet-len volt. Cathy hitetlenkedve nézett körül a szobában. Pillantása megakadt a hihetetlen mennyiségű szeméten, undorodva csóválta a fejét. A helyiség úgy bűzlött, mint egy patkányfészek. Caroline pontosan tudta, hogy a másik lány mire gondol, és ez nagyon sértette a hiúságát. Nem akarta, hogy ez a kis liba mondjon róla véleményt, ugyanis nem tudta elviselni, ha mások bármiféle hiányosságot fedeztek fel a viselkedésében. Eamonn a fájdalomtól alig tudta kinyitni a szemét, de végül nagy nehezen sikerült neki. Feltápászkodott az ágyban, és úgy bámult Cathyre, mintha még soha nem látta volna. - Hello, Eamonn. Látom, egészen jól elvagy itt. - A lány hangja metszően gúnyos volt, amibe némi lenézés is keveredett. Eamonn még soha nem érezte magát ennyire
megszégyenítve. Nem egészen így képzelte a találkozást. Gondolataiba már befészkelte magát az a terv, hogy összetalálkozik majd a tizenhat éves Cathyvel, minden csupa virág lesz, minden csupa boldogság, s Cathy egészen odalesz az örömtől, hogy viszontláthatja őt. Ám eléggé rosszul alakult ez a dolog, s úgy érezte magát, mintha becsapták volna. - Hello, Cathy. Hogy vagy? - A kérdés idétlennek tűnt még a saját füle számára is. A fiú ekkor döbbent rá, hogy mosdatlan, össze van verve és hogy az egész helyiségnek rettenetes áporodott szaga van. Ez sokkal több volt annál, mint amit a büszkesége el tudott viselni, s rögtön támadásba lendült. Caroline csendben ácsorgott a sarokban, felmérte az ápolt, csinos látogató és a saját megjelenése közötti kirívó különbséget. Caroline-ra már ráfért volna egy alapos hajmosás, a sminkje is már vagy kétnapos, a hálóinge pedig csupa szutyok. Tizennyolc événél legalább hússzal többnek érezte magát, s ezért a rettenetes érzésért Cathyt és Eamonnt hibáztatta. -Kint leszek a konyhában - motyogta, ezzel kivonult, mert úgy érezte, jobb, ha nem teszi ki magát a további összehasonlítgatásoknak. Cathy jelentőségteljes pillantást vetett Eamonnra, de egy lépéssel sem ment közelebb hozzá. - Nem érdekel, hogy mi történt velem? A hangja sértettnek tűnt ugyan, de nagyon határozottnak, mintha már felkészült volna arra, hogy miként kezeli a helyzetet. Eamonn ráébredt, életében először fordul elő, hogy Cathy fölényben van vele szemben. Eddig még soha nem vette észre, hogy ez a lány túlságosan jó nő hozzá. Ez a lány sosem volt még ilyen jólöltözött, magabiztos. Még csak tizennégy éves, de máris kész nő. Desrae viszont nagyon jól látta ezt. Végül Cathy pedánsan megigazította a szoknyáját, leült az ágy melletti ütött-kopott hokedlire, és mélyen a szemébe nézett a fiúnak, akit egész életében annyira szeretett. Az arcát szinte a felismerhetetlenségig összeverték. Sűrű, sötét haja kócosan, a rászáradt vértől és az izzadságtól csomókba ragadva tapadt a fejéhez. A teste úgy nézett ki, mint valami kivert kutyáé. - Elég ramatyul nézel ki - mondta neki a lány, majd eleresztett egy epés megjegyzést. - Nos, halljuk, ezúttal ki hozott ki a sodrodból? Egyértelmű volt, hogy Eamonn ezúttal nem tudja eljátszani a nagyfiú szerepét, ezért sértett büszkeséggel, rendkívül idegesen a kislányra támadt. - Megáll az eszem! Idetolod a képedet, kirittyentve, mint valami szállodás kurva, és még van pofád felelősségre vonni engem? Hónapok óta egy hangot sem hallok felőled, aztán felbukkansz, mint valami könnyűvérű dáma, és elvárod tőlem, hogy úgy bánjak veled, mint egy idelátogató királykisasszonnyal?! Hát akkor hiába jöttél ide, kedvesem. Nagyon jól megvagyok én itt Caroline-nal. Cathy elmosolyodott, de a szeme nagyon szomorú volt a fiú szájából elhangzó sértő szavak hatására. -Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy érted jöttem, kis haver, azért, hogy megszerezzelek magamnak. Csupán azért jöttem, hogy meglátogassalak, és
megnézzem, hogy vagy. Ez minden. Nem több és nem kevesebb. Már van valakim, valaki, aki törődik velem és szeret engem. Természetesen a barátjára, Desrae-re gondolt, de ezt Eamonn nem tudhatta. A fiú arca szinte szoborrá merevedett a sértéstől és a meglepetéstől. Cathy rendkívül erős kísértést érzett, hogy felnevessen, miközben úgy érezte, hogy a gyűlölettel kiejtett szavak mintha feltéptek volna valamit a szívében. - Na és ki az a pasas? Gondolom, fehér bottal jár és vakvezető kutyával. Eltaláltam? kérdezte Eamonn sértett hangon, majd töltött magának az éjjeliszekrényen álló whiskysüvegből, és egy hajtásra kiitta az italt. - Úgy látom, az alma nem esik messze a fájától. Pont olyan vagy, mint az apád! vágott vissza Cathy. - Egyébként jut eszembe, apád hogy van? Még mindig a kis feleségéből él? Vagy már sikerült megszereznie a pénzét és olajra lépett? A sértés telibe találta Eamonnt. Cathy látta, hogy az arca még jobban megkeményedik. - Úgy látom, nagyon nagy lett a pofád. Cathy elmosolyodott. - Hát, ami azt illeti, megengedhetem magamnak. Van valakim, aki, mint látod, elég rendesen gondoskodik rólam. Aranyos fickó, tetszene neked. Vagy legalábbis nagyon tisztelnéd őt. - Ezzel jelentőségteljes pillantást vetett a fiú sérüléseire. Eamonn tompán bámult a lányra, úgy érezte, megszégyenítették, és azon gondolkodott, hogyan tudna megfelelő sértéssel visszavágni. Bármilyen dühös volt is, eszébe sem jutott volna, hogy fizikailag bántalmazza őt, Cathyt nem, őt soha. - Nyilván a bűbájos kis személyiségedbe szeretett bele - mondta Eamonn lassan, megfontoltan. - Te vagy a legócskább ribanc, akivel valaha találkoztam. Cathy egy pillanatra behunyta a szemét, fogta a táskáját, talpra ugrott és halkan azt mondta. - Te voltál az első stricim, emlékszel még rá, Eamonn? Mert én igen. A fiú nem tudott a lány szemébe nézni, mert nyilvánvalóvá vált a számára, hogy ezúttal is a fejére olvasták korábbi szégyenletes bűnét. - De én megbocsátottam neked. Isten tudja miért, de megbocsá-tottam - folytatta a lány. - Miközben abban az átkozott, borzalmas intézetben voltam, én végig... - képtelen volt folytatni. Kicsordultak a könnyei, és az ajtó felé lépett. -Cathy, ne menj el! - szólt utána a fiú. - Nagyon sajnálom Cathy... Caroline mindent hallott a konyhában, s amint meghallotta a kö-nyörgést Eamonn hangjában, kétségbe esve hunyta be a szemét. Tisztában volt vele, ha millió évig élnek is együtt, ez a fiú akkor sem fog iránta így érezni soha. Cathy az ajtóból visszanézett a fiúra, és megrázta a fejét. - Nem maradok, mindent megtudtam, amit akartam, köszönöm szépen. Te még azt sem kérdezted meg tőlem, hogy mi történt velem az elmúlt hét hónapban. Hogyan vészeltem át, hogyan jutottam ki abból a rohadt, börtönszerű intézetből, ahová betuszkoltak. Semmit sem kérdeztél soha velem kapcsolatban, mert egész kiskorunktól kezdve mindig csak te számítottál. Te voltál az, aki számított, te voltál, aki fontos volt. Tégy meg nekem egy szívességet, Eamonn! Szerezz magadnak munkát, és éld az életedet. Itt van neked Caroline, törődj vele - mondta fejével a konyha felé intve. - Ő az, aki neked való, ő az egyetlen, aki kibírja melletted. Egy beképzelt, önző csirkefogó vagy. Bárcsak már néhány évvel
ezelőtt tudtam volna ezt! Végig lenézted az apádat, de hadd mondjak neked valamit. Ő mindig sokkal férfiasabban viselkedett, mint te. A nyomába sem érsz, haver. Cathy a bejárati ajtóhoz lépett. A fiút megdöbbentette, hogy Cathy valami intézetről vagy iskoláról beszélt, mikor ő úgy tudta, nevelőszülőkhöz került. Ezzel együtt nem szakította félbe, nem tett fel neki kérdéseket. Ehelyett durván ráförmedt a lányra. - Menj csak, takarodj innen, te kis hülye, beképzelt tyúk! Tünés innen! Mit gondolsz, kinek kellesz te? Neked volt szükséged rám, kicsim. Ti mindannyian belőlem éltek, rám van szükségetek, mozdulni sem tudtok nélkülem. - Nagy nehezen felkászálódott az ágyról, mire Caroline lélekszakadva rohant be hozzá, próbálta megnyugtatni. A fiú azonban durván eltaszította magától. Cathy csak nézte őket és szomorúan csóválta a fejét. - Nézd meg magad, Eamonn. Nézd csak meg, hogy mi lett belőled, és akaszd fel magad egy húskampóra. Egy nagy rakás szar vagy, kár, hogy erre csak ma jöttem rá. Ezzel kinyitotta az ajtót, és kisétált a lakásból. Miközben lehorgasztott fejjel lefelé lépkedett a lépcsőn, hallotta, hogy a fiú ocsmány trágárságokat ordít utána. A bántó szavak szinte ökölcsapásként zúdúltak a lányra, aki minden egyes durvaságra úgy húzta össze a vállát, mintha fizikai fájdalom érte volna. Odakinn verőfényes napsütés volt. Mély lélegzetet vett és megindult a taxiállomás felé. Felemelte a fejét, szeme égett a szégyentől és a visszafojtott könnyektől. Leintett egy taxit, visszavitette magát a Sohóba, Desrae lakásához. Ha már boldog nem lehet, legalább egy kis nyugalomra vágyott. Megtette, amit eltervezett, és most már tudja, hogy hányadán áll. Még akkor is, ha Eamonnt elhagyni olyan volt, mintha egy darabot téptek volna ki a szívéből. Eamonn csaknem fél órán át folyamatosan dühöngött, tört-zúzott, és Caroline-nak már nagyon elege volt az egészből. Miután látta, hogy Cathynek milyen rendezett a haja, és milyen szép ruhái vannak, ráébredt, hogy mit csinált belőle a fiú, s hogy ő hagyta magát kizsigerelni. Eamonn azt csinált vele, amit akart. Ugyanolyan lenézett, lesajnált nő, mint amilyen Madge és a többi kikötői maca, akik között a fiú felnőtt. Az apjához hasonlóan neki is egy olyan nő kellett, aki kitartja. Ha nem is anyagi szempontból, de azért kell neki valaki, akin uralkodhat, hogy megmutathassa, ő az úr a háznál. Miközben az imént még Cathy által elfoglalt széken üldögélt, szótlanul hallgatta a fiút, amint folyamatosan átkozza a női nemet. Caroline megborzongott. Kezét a hasára tette. Ha minden igaz, egy kisbaba van odabenn, és ő tisztában volt vele, hogy a születendő gyermek miatt csapdába esett, nincs választási lehetősége. Eddig a napig Caroline mindent úgy tartott jónak, ahogy volt. Azt hitte, ez így természetes. S akkor megjelent Cathy Connor, és jól beolvasott a fiúnak, Eamonn alaposan megkapta a magáét. Eddig abban a hitben volt, hogy Eamonn az övé, s ez a fiú egy kemény férfi, ő a kenyérkereső. Akkor még úgy gondolta, otthona van, amin a fiúval osztozik, s nemsokára jön a baba. De most már tudja, hogy csupán egy bajkeverővel él együtt, akiben túlárad a kegyetlenségre való hajlam és a beteges féltékenység.
Összekuporodott a széken, s azon morfondírozott, hogy az ördögbe csúszhatott ilyen mélyre. A fésülködőasztalnál lévő tükörbe pillantott, s amint meglátta magát, szomorúan csóválta a fejét. Rettenetesen nézett ki. A reggeli rosszulléttől elgyötört arcából szinte minden szín kiment, a hajára is ráfért volna egy mosás. Igen. Eamonn lehúzta őt a maga szintjére, márpedig ő nagyon mélyen van. A béka segge alatt. Még a munkahelyét is elfuserálta. Dixon eszméletlenül összeverette, és erre itt van, arra vár, hogy visszavegye őt verőlegénynek. Aztán várhatják, hogy ismét csurranjon-cseppenjen tőle egy kis pénz. Caroline kezdett olyanná válni, mint az anyja. Ez a gondolat talán mindennél jobban megrémítette. Az anyja azért tartott ki Jack mellett, mert nem mert mást tenni. A férje kegyetlenül meggyilkolta a szeretőjét és a kenyéradó gazdáját is. Ezek után a feleségének nem volt más választása, mint megvárni őt. Ha az anyja összeállna egy másik férfival, Jack őt is kicsinálná. Még mindig vannak kapcsolatai, akik elvégeznék helyette ezt a munkát. Caroline felállt, elkezdte összeszedni a holmiját. Hazamegy az anyjához és megpróbálja onnan rendbe tenni a dolgait. Eltartott egy ideig, mire Eamonn észbe kapott, és rájött, hogy a lány mire készül. Először azt hitte, csak össze akar takarítani. Ám amikor Caroline elkezdett bepakolni a táskájába, a fiú ráordított. -Na ezt kurva gyorsan hagyd abba. Most nem vagyok abban a hangulatban, hogy még a te hisztidet is el kelljen viselnem. Hozzál nekem egy italt, és csinálj egy kis kaját, de villámgyorsan. Caroline ügyet sem vetett rá és sietős mozdulatokkal folytatta a csomagolást. Eamonn odatornázta magát az ágy széléhez. - Komolyan mondtam, Caroline. Nem mondom még egyszer, ne hozzál ki a sodromból, mert úgy összeverlek, hogy örök életedben nyoma marad. Komolyan mondom, hogy ne idegesíts, tedd, amit mondtam, mert megbánod. A lány kibújt a hálóingéből, felvett egy pulóvert. Amint a ruháját igazgatta duzzadt mellén, azt mondta. - Fulladj meg, Eamonn! Elmegyek. - Hangja határozott volt és elszánt. A fiú döbbent tekintettel nézett rá. - Mit mondtál?! - kérdezte összeszűkült szemmel, mintha úgy jobban hallana. - Jól hallottad - válaszolta a lány rendkívül elszánt hangon. Mintha egy más személy beszélt volna belőle. - Elegem van belőled, visszamegyek anyámhoz. Eamonn megrázta a fejét. - Nem mégy te innen sehová, hölgyem. Itt maradsz. Caroline gúnyosan elmosolyodott. - Nem vagyok a tulajdonod, Docherty, soha nem is voltam. Menj, és könyörögd vissza magadat a kis csajodhoz, nekem nagyon úgy tűnt, mintha sokkal jobban érdekelne, mint én. Úgyhogy én nem vesztegetem itt tovább az időmet, elhúzok. Más férfi is van a világon, úgyhogy azt hiszem, az lesz a legjobb, ha kitépek egy lapot Cathy Connor határidőnaplójából, és választok magamnak egyet a listájáról. Caroline viszonozni akarta a fiú sértését, ám nem volt rá ideje. A hatalmas erejű ütéstől átrepült a szoba túlsó sarkába. Úgy érezte, mindjárt szétrobban a feje, és majdnem elveszítette az eszméletét.
Odakúszott az ágyhoz, felemelte a fejét. Bár szája felhasadt és dőlt belőle a vér, még mindig mosolyogva mondta. - Nem fogsz megállítani. Elhagylak, haver. Eamonn döbbent tekintettel bámult a lányra. Felhasadt szája úgy nézett ki, mint egy darab nyers máj. Minden csupa vér volt, az ágy, az arca, a ruhája. Mégis azt mondja, hogy elmegy, elhagyja. Újabb hatalmas ütést mért rá, ezúttal a halántékára. Az ujján lévő súlyos pecsétgyűrű felhasította Caroline fejbőrét. Onnan is ömleni kezdett a vér, rengeteg vér. Aztán verni kezdte a lányt. Ütötte, gépiesen verte, ahol érte. Minden erejét belevitte az ütésekbe, s élvezte, amint a szinte élettelen test az ütések súlya alatt megvonaglik. Úgy érezte, Caroline bűne, hogy elveszítette azt a lányt, akit annyira szeretett. Ha nem lett volna itt, ha nem hepciáskodott volna Cathyvel, akkor ő biztosan meg tudta volna győzni a lányt arról, hogy maradjon. Egészen biztosan. Cathy valószínűleg gyanította volna, hogy amíg ő távol volt, akadtak nőügyei, de egészen más valamit gondolni, és egész más látni. Caroline bűne, hogy Cathynél elszakadt a cérna, és kimondta azokat a borzalmas szavakat. És most elvesztette Cathyt, az ő drága Cathyjét. Emiatt a riherongy cafka miatt. Még akkor is ütötte Caroline-t, amikor a fenti lakásban lakó két férfi berúgta az ajtót, és megpróbálták leráncigálni róla. -A kurva életbe, öreg! Megölted! - mondta Barry Callard, az egyik szomszéd a félelemtől és a kétségbeeséstől szinte sikító hangon. Eamonn döbbent tekintettel bámult az ágyon heverő véres, élettelen testre, majd zavartan körülnézett. Ökle csupa vér volt, még csontdarabok is voltak rajta. Caroline Harveyt nem lehetett felismerni. A keze még mindig a hasán volt. Úgy halt meg, hogy önmaga helyett a magzatát próbálta védeni. A két férfi körülnézett a szobában, egyikük öklendezni kezdett. Ez volt az egyetlen zaj a szobában, s Eamonn ettől zökkent vissza a szörnyű valóságba. Fejét a kezébe temetve kétségbeesetten suttogta: - Mit tettem, jaj, istenem, mit tettem? Jimmy Salter, a másik szomszéd a mosogatóhoz terelte Eamonnt, és segített a kezéről lemosni a vért. Azután beráncigálta őt a szobába és szólt a másiknak, hogy csukja be az ajtót. A saját dzsekijét Eamonn vállára terítette és így szólt a barátjához. Barry, elviszem Dixonhoz. Ne szólj senkinek a történtekről. Az emberek azt hiszik majd, hogy ez is csak egy olyan veszekedés volt köztük, mint a többi. A gyilkosság látványától halálra rémült Barry bólintott, majd visz-szament a saját lakásába. Egyfolytában Caroline Harvey arcát látta maga előtt, pontosabban a lány arca helyén lévő véres húsdarabot. Élete végéig kísértette a látvány. Cathy a Brewer Streeten bement az egyik kávéházba, és rendelt magának egy nagy adag kávét, hozzá egy kis süteményt. Az ablak mellé ülve figyelte az utcán elhaladó embereket. Úgy tűnt, mindenki siet, mindenkinek van hová mennie. Gyönyörű április volt, szikrázóan sütött a nap, bár meglehetősen hűvös volt odakinn. Miközben a kávéját kortyolgatta, arra gondolt, vajon ezek után mit fog kezdeni a saját életével. Eamonn nagyon lefoglalta a gondolatait, sokkal jobban, mint az édesanyja. Cathy tudta, hogy a fiú volt a legfontosabb az életében. Amikor arra gondolt, hogy szegény
Madge a Hollowayben szenved bezárva, ő pedig mégis Eamonnra gondol, nagyon szomorú lett a szíve. Ez a fiú egykor a mindenséget jelentette a számára. Amikor meglátta nála Caroline-t abban a rettenetes lakásban, ösz-szevert arccal, piszkos ruhában, ettől végleg felnyílt a szeme. Mindig is tudta, érezte, hogy Eamonn-nak szüksége van rá, mint ahogy neki is a fiúra. Nélküle csak félembernek érezte magát. Azt hitte, a fiú is ugyanígy érez iránta. Mostanáig ez a fiú volt az élete értelme, most pedig ugyanolyannak látja őt, mint amilyennek az anyja, mint amilyennek Betty, és mint amilyennek a saját apja. Aztán azokra a hazugságokra gondolt, amiket a fiúnak mondott, és nagyon örült, hogy végül is talált azért magának valaki mást. Hogy neki is van valakije, aki törődik vele, aki akarja őt, és akinek szüksége van rá. Ennek az egésznek csupán az a tragikus része, hogy kérdéses, vajon meddig tart ez. Életének egy fontos része odalett. A képessége, hogy szeressen egy férfit, és feltétel nélkül megbízzék benne, már a múlté. Eamonnon kívül nem feküdt le senkivel, és úgy gondolta, nem is fog soha. ő nem lesz senkinek a Caroline-ja. Érezte, hogy egy árnyék tornyosul fölé, mire szórakozottan azt mondta. - Még egy kis kávét, ha szabad. - Azt hitte, a pincér az. - Rendben van drágám, már meg is rendeltem. Cathy felpillantott, és Desrae-t látta maga előtt. A kedvenc ruhája volt rajta. Elegáns, vékony szövetnadrág és fekete, magas nyakú póló. A haját hátrakötötte, csak nagyon kevés smink volt rajta. Szombat este van és így van felöltözve? Ez arra utalt, hogy Desrae nagyon ideges volt már miatta. - Lemondtam a vendégeimet - mondta. - Arra gondoltam, csapunk helyette egy traccspartit. Mi a véleményed? Miközben Desrae beszélt, a szomszédos asztalnál ülő nő felvette a táskáját és a kabátját, jelentőségteljes pillantással végigmérte őket, majd átment a presszó túlsó sarkába. Desrae az asszonyra bámult, elmosolyodott, majd hangosan azt mondta. - Olala, hál' istennek, hogy elment innen. Már alig tudtam elviselni a szagát. Miközben Cathy letörölte a könnyeit, Desrae-re mosolygott. Nem is gondolta volna, hogy ma még mosolyogni tud. - Jaj, Desrae, a dolgok már nem is állnak olyan rosszul, ha te itt vagy mellettem. - Joey is benéz ma este, úgyhogy azt hiszem, lesz móka, kacagás -bátorította a kislányt. - Az élet olyan, amilyenné mi tesszük, kislány. Olyan, amilyenné te, én, meg az a vén hárpia tesszük, ott a másik asztalnál Nézd csak meg, olyan a szája, mint egy leszakadt farzseb. így van? így mondják errefelé a hippik. Cathy ismét elnevette magát, a nevetéséből azonban kiérezhető volt némi fájdalom. Szerettem őt, Desrae, nagyon szerettem. -Mire észbe kapnál, minden ujjadra akad majd egy, meg fogod látni. Emlékezz a szavaimra - felelte lágy hangon Desrae. - Majd meglátod, drágám, ezzel a külsővel, ezekkel a kecses mozdulatokkal egyszerűen bolondulni fognak utánad a férfiak. Cathy a szemébe nézve komolyan így szólt. - Az én életemben nem lesznek férfiak, Desrae, soha többé.
Hangja magabiztos volt, és olyan komoly, hogy Desrae egy pillanatra megfeledkezett róla, hogy tulajdonképpen egy kislánnyal beszélget. Az egész úgy hangzott, mintha egy idős, sok mindent megtapasztalt asszony mondta volna. Az idősebbik Eamonn félig még részeg volt, képtelen volt felfogni, hogy mit mondtak neki. Jimmy Salter próbálta elmagyarázni neki, hogy a fia még nagyobb bajba került. -Bajba? Miféle bajba? Ennek a gyereknek a másik keresztneve az, hogy Baj - mondta akadozó nyelvvel, majd felcsattant. - Most pedig tünés innen az ajtóból, hagyjatok engem békén. Jimmy Salter úgy érezte, rögtön felrobban a méregtől. Danny Dixon arra utasította, hogy vigye el hozzá a fiú apját, neki pedig engedelmeskednie kell. Nem akart belekeveredni ebbe az egészbe, de muszáj volt. Ez ugyanis nagyon komoly ügy. Golyó formájú fejét a hatalmas termetű ír képébe tolta, és foga közt szűrve a szavakat azt sziszegte. - A fiad meggyilkolta Caroline Harveyt! Úgyhogy Danny Dixon látni szeretne, és neked oda kell jönnöd. Azt mondta, mindenképpen vigyelek el hozzá, és én pontosan ezt fogom tenni, ha tetszik, ha nem. Eamonn végre felfogta, hogy ez valóban akkora baj, hogy még a Jóisten is aggódna miatta. Magára kapta a kabátját, és a keskeny kerti ösvényen át követte a férfit az utcán várakozó mikrobuszhoz. Jimmy Salter örömmel konstatálta, hogy a rémület kijózanította a mellette ülő férfit. - Aszondod, megölte azt a Caroline nevű kislányt? Jól értettem? Jimmy bólintott. - Péppé verte, cimbora. Rá sem lehetett ismerni. Eamonn a fejét csóválta, nem akarta elhinni, amit hallott. - Nagyon helyes kislány volt, vajon miért bántotta az a gyerek? - Jimmy az útra figyelt. Erre a kérdésre nem lehetett jó választ adni. -Jézus Krisztus! Szűz Mária! Megőrült az a fiú?! Biztos, hogy megölte? Nem csupán megverte, állón vágta, vagy mit tudom én? Jimmy leállította a mikrobuszt az út szélén. A mellette ülő férfira nézett, és komoly hangon azt felelte. - Én magam szedtem le arról a szegény kis teremtésről. Mondom, hogy péppé verte! Most már hagyod, hogy nyugodtan vezessek és elvigyelek Dixonhoz, aztán hazamenjek meginni a rohadt teámat? Nem mintha olyan nagyon jó étvágyam lenne, tudva, hogy az a szegény kis kurva élettelenül fekszik odalenn a lakásom alatt. Halott az, ha mondom, mint egy darab kő. Eamonn ezek után már meg sem szólalt. Teljesen kijózanodott. Danny Dixon szemmel láthatóan zavarban volt. Eamonn megölte egy olyan embernek a lányát, akiről az East Enden mindenki tudja, hogy nem normális, hogy egy vérengző vadállat. Még a_ broadmoor-i börtönből is rendkívül nagy volt Harvey híre. A külvilággal a látogatókon és leveleken keresztül tartotta a kapcsolatot. Márpedig elég nagy levélíró volt, és mindent egybevetve olyan ember, akivel számolni kellett. Ha Danny rántaná ki a fiút a bajból, és Harvey ezt megtudná, szempillantás alatt egy rakás embere lenne a nyakán. Egy férfi meggyilkolhat egy másik férfit, megnyomoríthatja, leütheti, ám ha ugyanaz a férfi egy nőt vagy egy gyereket bánt, a közvélemény azon nyomban ellene fordul. A maga részéről Danny úgy gondolta, hogy Caroline pontosan azt kapta, amit megérdemelt. A hozzá hasonló nők mind megérdemlik. A nevéből, vagyis az apja
híréből élt, és ezt arra használta fel, hogy megnyíljanak előtte az ajtók. Egy értéktelen kis ribanc volt, mint a legtöbb lány az East Enden. Dixon csak a maga korabeli asszonyokat becsülte, akik fiatal korukban jóravaló lányok voltak, tisztán éltek, nem feküdtek össze minden Tommal, Dickkel és Henryvel, aki csak nadrágot viselt és akinek jó nagy farka volt. De hiába, ez az idők szava. A laza erkölcsökkel együtt járnak a laza viselkedési formák is. Ha a lány már Eamonn felesége lett volna, akkor a fiú is nyilván jobban megbecsülte volna őt. így azonban csak egy kis cafka volt, ezért Danny nem érzett iránta semmit. Csak egy újabb megoldandó problémának tartotta. Most azonban az apa gondjaira kell bízza a fiút. Természetesen hajlandó adni neki néhány fontot, és azt javasolja, hogy meneküljön el, mégpedig olyan messzire, ahová Harvey keze már nem ér el. Kizárt dolog ugyanis, hogy ne próbáljon bosszút állni a lánya gyilkosán. Ez olyan biztos, mint hogy felkel a Nap. Seamus Jansen atya meghallgatta Eamonn gyónását, majd egy nagy adag ír whiskyvel a kezében hallgatta a fiú apjának az áradozását az óhazáról és a haza iránti elkötelezettségről. A pap nem igazán akarta, hogy folyton arra emlékeztessék, ő maga is bűnözők és lázadók rendkívül népes családjából származik. Azt sem igazán akarta, hogy figyelmeztessék rá, anyai ágon unokatestvérek voltak, mint ahogy arra sem szívesen emlékezett vissza, hogy fiatal korukban nemegyszer holtrészegre itták magukat Eamonn-nal. Seamus Jansen azért választotta a papi hivatást, mert kényszerítették rá. Az apja az IRA jól ismert embere volt, míg a britek a Mountjoy börtönben ki nem végezték. Legkisebb fiának azonban egészen másfajta életet szánt, így Seamus belépett az egyház kötelékébe, és néhány hónap elteltével hálát adott az Istennek minden egyes napért, amelyen őt szolgálhatta. Természetesen szolgált ő saját magának is, de ezen az apróságon vajmi keveset rágódott. Most, hogy már jócskán túl van a hatodik ikszen is, élvezheti végre az életet. Megvan az itala, a házvezetőnője, egy gusztusos kis asszonyka, aki olyan ízletes fehér pudingot főz, mint egy született corki, aztán ott van a parókia, ahol lakhat, és mindennek a tetejébe általános megbecsülésnek örvend. Az otthonában nem akarta az írek szennyesét mosni. Szeretett arra gondolni, hogy a honfitársai költők, énekesek, kemény sorsuk van és keményen dolgoznak. A Dochertyket és a hozzá hasonlókat rákos daganatnak tartotta a politika testében. Ám mégis tudta, hogy segítenie kell nekik. Bár ez a fiú egy szegény fiatal lányt gyilkolt meg, Seamus atya nagyon is tisztában volt azzal, hogy az egyház perselyébe a Docherty-féle emberek rakják a pénzt, miközben ír leányokról és a britek ellen vívott háborúkról énekelnek, ők látják el fegyverrel és felszereléssel Írország hadviselő katonáit. Odaát nemsokára elkezdődik a haddelhadd, és a Dochertyhez hasonló semmirekellők azt mondják majd: igen, ezért érdemes volt pénzt áldozni. - Fel kell hívnom néhány embert. Töltsetek magatoknak egy italt, én pedig utánanézek, hogy mit tehetek értetek. Rendben van? - kérdezte Seamus atya.
A fiatalabb Eamonn bólintott, majd elhaló hangon azt mondta. -A mennyei világosság fényeskedjék neked, Jansen atya. Seamus Jansen az ég felé fordította a szemét, majd a fiúra nézett, és azt válaszolta. Na, annyira azért ne siessünk, fiam. Még nem dobtam föl a talpamat. Amint a férfi kilépett a szobából, idősebb Eamonn megkönnyebbülten sóhajtott fel. A pap ugyanúgy segít majd a fiának, mint ő maga. Ugyanakkor alig tudta visszatartani a lelkéből kikívánkozó kiáltást: Miért? Miért kell segítenie a fiának azok után, amit tett? A választ nyilván csak az ősi mondás adhatta meg erre a kérdésre: a vér nem válik vízzé. Tizenkilencedik fejezet Seamus Jansen atyának nem tartott sokáig az ügy előkészítése. Kisvártatva visszajött a két férfihoz és leplezetlen megvetéssel azt mondta nekik: - Ma éjszaka elmentek. Kapcsolatba léptem néhány barátunkkal, úgyhogy az éjfélkor induló hajóval mentek. - Hová megyünk? -New Yorkba, mind a ketten. Az ezresből, amit Mr. Dixontól kaptatok, éppen kijön az útiköltség, de megéri. Megszerzik nektek a papírokat, mindent, amire a letelepedéshez és a munkavállaláshoz szükségetek lesz. Cserébe viszont ti is segíteni fogtok majd nekik. Az idősebb Eamonn bólintott. Ő már régóta tisztában volt a feltételekkel. - Úgy tudom, elsősorban a fiú érdekli őket. Nyilván el tudod képzelni, hogy miért. Az idősebb Eamonn bólintott. Egyértelmű volt számára, hogy csöbörből vödörbe kerültek. Kezet ráztak, kitöltötte a Jamesont a palack aljáról, majd így szólt. - Mondd meg nekik, hogy hajlandóak vagyunk velük együttműködni. A pap bólintott. Úgy látszik, az olyan emberek, mint ez a fiatalabbik Eamonn, újratermelődnek. Az emberi faj különleges képződményei ők. Különlegesen káros képződményei. Azok, akikkel Seamus beszélt, már tudták Eamonn nevét, ismerték a hírét, meg akarták győzni arról, hogy elfogadja a gondolkodásmódjukat. Hasznára válhat még az ügynek. A pap észrevette a szomorúságot a fiú apjának a szemében, és ottlétük óta első ízben érzett vele együtt. - Rendesen bánnak majd vele odaát, Eamonn, megígérem. Idősebb Eamonn szipákolt egyet és a kezével megtörölte az arcát. - Nos - mondta, majd érdeklődve körülpillantott a szobában -, úgy tűnik, neked is elég rendesen gondodat viselik. Pedig te reverendás ember vagy. A keserű szavak telibe találták a papot, úgyhogy nem is beszélgettek tovább, amíg értük nem jött az autó. A kocsiban az idősebb Eamonn a papra nézett, és megtört hangon azt mondta. - Megtennéd, hogy pár hét múlva meglátogatod a feleségemet? Mondd neki, kaptál egy levelet, hogy meghaltam, vagy valami hasonlót. A pap bólintott. - Rendben van. Megteszem, ami tőlem telik.
Miután nem maradt több megbeszélnivalójuk, Eamonn és a fia beszálltak az autóba és magukban csendesen elbúcsúztak Londontól. Az apa tudta, hogy ő már nem jön vissza ide soha többé. A fia csendben, döbbenten ült mellette. Nagyon szaggatottan szedte a levegőt és darabos volt a mozgása. A kocsiban ülő két másik férfi csendesen beszélgetett, hangjuk tompán visszhangzott idősebb Eamonn gondolataiban. New York... Kérte Istent, hogy biztosítson ott neki egy kis nyugalmat. Már amennyiben a fiának lehetősége lesz még egyáltalán az életben arra, hogy nyugalomban, békében éljen. Felelősnek érezte magát a fiú viselkedéséért. Úgy érezte, ha jobb apa lett volna, ha jobb példát mutatott volna neki, akkor a srácnak nem lett volna lehetősége arra, hogy rossz útra tévedjen. Több esélye lett volna az életben. Ehelyett a srácból nem lett senki és semmi. Csupán egy notórius részeges kegyetlen fia. Megértette, hogy a fia azt akarta, hogy mások tiszteljék. Végül is a legtöbb embernek ez a mozgatórugója. Hiszen ő maga nevelte bele a gyerekbe már évekkel ezelőtt, hogy legyen önbecsülése. Most sem tehet mást, mint megpróbálja ismét ráébreszteni a gyereket, hogy az fontos dolog. Hacsak nincs már túlságosan késő. Cathy és Desrae a Sohóban sétáltak, beszélgettek, vihorásztak, nevetgéltek, mint az iskolás lányok. Amint az Old Compton Street közelébe értek, Desrae halkan odasúgta neki. - Miért nem hagyják már egy kicsit békén ezeket a lányokat? Megálltak és figyelték, amint a rendőrök az egyik hostessklubból kiterelik a vendégeket. Különböző életkorú lányok és asszonyok álltak a hideg éjszakában, hiányos öltözékben, magas sarkú szandálban. Nagyon hideg volt odakinn. A rendőrök összegyűjtötték, majd egy mikrobuszba terelték őket, a klub törzsvendégeinek számító férfiakat viszont elengedték. Ők nem csináltak semmi rosszat. A klub elé érve Cathy megragadta Desrae karját és visszahúzta. Desrae legnagyobb meglepetésére ekkor egy jól ismert hangot hallott. - Hello, Desrae. Ki ez a kislány itt veled? - Richard Gates a tőle megszokott módon alig hallhatóan beszélt, mire Cathy félve a szemébe nézett. Pánik lett rajta úrrá. Desrae elmosolyodott. - Ő az unokahúgom, Cathy Duke. Köszönj ennek az aranyos embernek, drágám. - Cathy azonban nem szólt egy szót sem. Gates a kislányra nézett és gyengéden elmosolyodott. - Remekül nézel ki. Desrae viseli a gondodat? Igen? Cathy bólintott. Desrae a férfira pillantott, majd fennhangon megjegyezte. - Na, de hallgasson, rossz az, aki rosszra gondol. A kislány csak a házvezetőnőm. Ez minden. Mindannyian jól tudják, hogy én nem foglalkozom nőkkel. Érti, hogy mit mondok? Gates elégedetten kuncogott. - Tudod mit, Desrae, ezt szeretem benned. Ha kell, ha nem, te állandóan jártatod a szádat. Azt ajánlom bonban, hogy egy kicsit vegyél vissza, mielőtt a körülöttünk álló zsaruk meghallják, hogy miről beszélünk. Én egész más ügyben nyomozok, semmi közöm ehhez az egészhez. Különben is az én körzetem az East End, nem ez. Szóval az a lényeg, hogy ismerem ezt a kislányt, és történetesen kedvelem őt. Rendben? Úgyhogy nem kell annyira bere-zelned. Gates Cathy vállára tette a kezét és elmosolyodott. - Tényleg jól vagy?
Amint Cathy meg akart szólalni, a rendőrök bekapcsolták a szirénát és hirtelen fülsiketítő zaj verte fel a környéket. Megvárták, amíg a rendőrautó elmegy, aztán folytatták az útjukat. Gates is velük tartott. - Tulajdonképpen azért jöttem át ide, mert a régi barátodat keresem. Nem tudsz nekem segíteni? A fiatalabbik Eamonn Dochertyt keresem. Találkoztál vele tegnap? Cathy megrázta a fejét. A legtöbb londonihoz hasonlóan ő is úgy gondolta, a legjobb nem bevallani a rendőrnek semmit, egészen addig, amíg a hamis tanúzás következményeire nem figyelmeztetik. - Ma megölte a barátnőjét. Agyonverte - folytatta Gates rendíthetetlen nyugalommal. A kislány felsikoltott. - Micsoda, Caroline-t? Caroline Harveyt? -kérdezte döbbenten, hitetlenkedve. - Igen, Caroline Harveyt. Találkoztál vele ma? Cathy megrázta a fejét. - Én nem találkoztam senkivel, Mr. Gates, ritkán mozdulok ki Desrae nélkül. Ő vigyáz rám. Gates egy ideig a kislányt nézte, majd azt mondta. - A világon sokkal rosszabb dolgok is vannak, mint Desrae, bogaram. - Hogy mást ne mondjak, itt van egynek mindjárt maga - jegyezte meg Desrae epésen. - Cathy, mondd meg az igazat. Jártál ma az East Enden? A kislány ismét megrázta a fejét. - Egész nap Desrae-vel voltam, igaz? Desrae bólintott és tudta, mit kell mondania. - Reggel óta együtt vagyunk. Mióta csak felébredtünk. Ha nekem nem hisz, kérdezze meg Joeyt. - Erre nem lesz szükség - veregette meg Gates Cathy vállát, majd azt mondta: Vigyázz magadra, kislány, rendben? És ha bármire szükséged van, hangsúlyozom, bármire, akkor hívjál fel. Rendben? Miközben Desrae-vel arrébb sétáltak, a kislány a válla fölött hátranézett, és figyelte a férfit, aki olyan kedves volt hozzá. Most is hagyta elmenni, pedig tudja, hogy mit csinált abban az intézetben. Desrae úgy döntött, jobb, ha visszamennek a lakásába. Becsukta maguk mögött az ajtót, majd kemény hangon a kislányra szólt. - Ide figyelj, kicsim, ha Gates a te oldaladon áll, akkor nyert ügyed van az életben. Egyáltalán nem rossz ember, sokkal jobb, mint a többi zsaru. Nyakas, mint egy öszvér, de különben nagyon rendes fickó. Most pedig leülünk, és te szépen elmeséled nekem, hogy mi a fene történt ma. Mindent elmondasz a legapróbb részletekig. Cathy leült a díványra és elsírta magát, szegény Caroline-ra gondolt. Amint Desrae magához ölelte, Cathy úgy érezte, kitárul a szíve és a lelke. Magához szorította a kislányt és a fülébe súgta, hogy nagyon szereti, mindent megtenne érte, és most már minden rendben is lesz,mert ő majd mindent elrendez. És Cathy Duke, mert most már így hívják, hitt neki. Desrae volt a legjobb dolog az életében, ami valaha is történt vele, és hálát adott Istennek, amiért hozzá vezérelte az útját. Egy óra múlva már nyakig betakarva feküdt az ágyban, hallgatta Desrae és Joey halk, fojtott hangú beszélgetését. Hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak egy kicsit Eamonn felé. Eszébe jutott, milyen volt, amikor még gyerekek voltak, s együtt nőttek fel. Eszébe jutott, hogy mindig mennyire ragaszkodtak egymáshoz, mert mindketten tudták, hogy a
másikon kívül nincs senkijük. S ekkor elsírta magát. Sajnálta a fiút, és azt is, hogy mi lett belőle. Azért sírt, mert szerette őt. Tényleg szerette, de a fiú eljátszotta a szerelmét. Úgy érezte, az egész életben nem érte még nagyobb veszteség annál, mint hogy Eamonnt eltaszította magától. Apa és fia figyelték, amint a tankhajó felszedi a horgonyt és kifut a tilburyi dokkok mellől. A kapitány levitte őket a kajütjükbe, hagyott nekik némi élelmet és egy üveg whiskyt. A fiú egész nap meg sem szólalt. Az apja aggódva nézte, s nem volt benne biztos, hogy a gyerek tudja, mi történik körülötte. Ez a fiú, az ő fia meggyilkolt egy védtelen lányt. Ugyanolyan könnyedén, mint nemrégen, amikor egy másik fiúnak vette el az életét. S mindennek ez az eredménye. Itt ülnek egy teherszállító hajó füstös kabinjában, és el kell hajózniuk Amerikába, örökre. Lehet, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Isten útjai kifürkészhe-tetlenek, s az embernek el kell fogadnia, amit a Teremtő kimér rá. Töltött a fiának egy jókora pohár italt, remegő kezébe nyomta. Az ifjabbik Eamonn felhajtotta, majd kinyújtotta felé a poharat, jelezve, hogy kér még. Nem akart gondolkodni. Be akart rúgni, hogy megszűnjön számára a külvilág. Úgy érezte, muszáj egy időre kikapcsolni az agyát. És bármilyen furcsa, nem szegény Caroline-ra gondolt, hanem Cathyre, és arra, hogy milyen ostoba volt, amikor nem vette észre, milyen kincset tart a kezében. Csak akkor döbbent rá, hogy mi mindent dobott el magától, amikor a kislány ismét ott állt előtte, és ő mindent eldobott magától. Ráadásul akkor még mindenért Cathyt okolta. Úgy gondolta, a kislány volt minden probléma forrása. Most már tudja, hogy saját magán kívül senkit nem hibáztathat. Cathynek igaza volt. Ő valóban önző, kapzsi és kihasználja az embereket. Újra gyilkolt. Ezúttal egy kislányt, aki szerette őt. Tiszta szívből szerette. Szegény Caroline! Soha nem törődött a lánnyal. Úgy bánt vele, mint egy tárggyal, egy személyes használati tárggyal. Őt is kihasználta, mint mindenki mást. Mint ahogy kihasználta Cathy Connort is. Pirkadni kezdett, s ekkor végre kicsordult a szeméből az első könnycsepp. Ám a fiú nem tagadta meg önmagát. Jórészt ezúttal is önmagát sajnálta. Úgy érezte, maga mögött hagyta az ifjúságát és vele a lányt, akit oly nagyon szeretett. MÁSODIK KÖNYV „Amerika egy hatalmas összeesküvés, amely azért jött létre, hogy boldoggá tegye az embereket." JohnUpdike(1932-) „Az igazság a legértékesebb kincsünk. Gazdálkodjunk vele okosan!" Mark Twain (Sámuel Langhorne Clemens) (1835-1910) „A szüzesség a legtermészetellenesebb szexuális perverzió." ALDOUS HUXLEY (1894-1963)
Huszadik fejezet 1971 - Jesszusom, fiam. Miért nem hagyod egy kicsit aludni az embert? Idősebb Eamonn hangja kissé fakó volt az italtól és a fáradtságtól. Miközben a fiú belebújt a ruháiba, rosszalló pillantásokat vetett a szűk hálószobában fekvő apjára. - A rohadt életbe, apám! Jobb lenne, ha kapnád magad és dolgozni mennél. Tudod nagyon jól, hogy mit mondott tegnap O'Halloran. Ha kitesznek, akkor megnézheted magad, mert hogy én nem foglak eltartani, az biztos. A férfi jóképű fia szemébe nézett és keserveset sóhajtott. A srác keményen dolgozott, és megpróbált valami normális életvitelt kialakítani maguknak. Dolgoztak látástól vakulásig, de a rengeteg robotolás után is csupán arra tellett nekik, hogy Bronxban béreljenek egy csöppnyi lakást, egy roskatag házban, ahol csak írek, feketék és svábbogarak laktak. Az egész házban elviselhetetlen volt a bűz, szinte hányingere volt tőle. Ehhez odaát nem volt hozzászokva. A nyári hőség elviselhetetlen volt New Yorkban, de a hideg telek a folyamatos hóeséssel és a csúszós járdákkal még keservesebbek voltak. Ha a fiának megvolna a magához való esze, már régen megfoghatták volna itt az isten lábát. De ő nem hallgat senkire, most már mindent nagyon szabályosan akar csinálni. Azt akarta, hogy rendes munkája és normális életvitele legyen. Az apjának pedig hányingere volt ettől. Az öreg megvakarta a hasát, és amint meghallotta, hogy a gáztűzhelyen kifőtt a kávé, belebújt a nadrágjába. Miközben felvette az ingét, hozzáfogott a szokásos reggeli zsörtölődéshez, és úgy kiabált, hogy a konyhába is kihallatszódjék. -Ha hajlandó lennél hallgatni az eszedre, fiam, úgy élhetnénk, mint a kiskirályok. - A fiatalabbik Eamonn a mennyezetre emelte tekintetét. A csapnál kiöblítette a csészéket, hogy ne hallja az apja szavait. Az öreg minden áldott nap ugyanezt szajkózta, és már nagyon elege volt belőle. Az apja azt akarta, hogy vigye valamire Amerikában, és könnyű életük legyen. Angliában meg állandóan azt hajtogatta, hogy nem tetszik neki az életvitele. Itt Amerikában pedig azt szeretné, ha hasznot húzhatna a hírnevéből, hiszen itt mindenki tudja róla, hogy ölt, és ahogy kell, beállna az ír maffiához. Miközben a kávéját kortyolgatta, kinézett az ablakon és figyelte az utca forgatagát. Mindenütt feketéket látott. Ez először megdöbbentet-te- Angliában is akadtak ugyan jó néhányan, de Amerikában elsöprő többségben voltak. Amikor ide költöztek, elfogta egy furcsa érzés. Nem volt valami jó érzés egy kisebbség tagjának lenni, és ez a helyzet azóta sem változott. Egy gyönyörű fekete lány lakott ugyanazon az emeleten, mint ők. Eamonn jó néhányszor beszédbe elegyedett vele, míg végül rájött, hogy a lány prostituált. Elmosolyodott, mert eszébe jutott, amikor először leszólította, a lány olyan rafináltan kezdett vele alkudozni, hogy le sem esett neki a tantusz, mire akar kilyukadni. Angliában még azt hitte magáról, hogy tudja, mi a dörgés, itt azonban olyan volt, mint egy nyeretlen kétéves.
A kikötőben hamarabb jutott munkához, mint remélte, ám ez meglehetősen nehéz fizikai munka volt, az apját pedig csupán az ír kapcsolatai miatt vették fel. Mindketten tisztában voltak ezzel, s igyekeztek kihasználni az ebből adódó lehetőségeket. Különös módon Eamonn-nak nem hiányzott a régi munkája, amit Danny Dixonnál végzett. A fiú szerette New Yorkot. Különböző emberek, kultúrák és problémák olvasztótégelye. A városháza volt a régió létfontosságú önkormányzati központja. Az emberek úgy beszéltek róla, mintha a lordok házának és a legrettegettebb katonai juntának a keveréke lett volna. Falai között mindent áthatott a korrupció, ugyanakkor az épület rendkívül fényűző volt és nyitva állt bárki előtt. Bár a várost időnként rendkívül izgalmasnak találta, remek helyzetfelismeréssel észrevette azt is, hogy bizonyos területeken a velejéig romlott. Érezte a feszültséget az alsóbb osztályok soraiban, és értetlenül hallgatta, amint az emberek csak a szájukat jártatják, de nem igazán csinálnak semmit. A lényeg az, hogy New York ugyanolyan, mint az összes többi nagyváros. Remekül lehet ott élni, ha az embernek van pénze, csakhogy itt sokkal több pénzre volt szüksége, mint Londonban. Aztán észrevette, hogy az apja mellette állva kihörpinti a kávéját és folytatja a zsörtölődést. - Ha hajlandó lennél Mahoneyre hallgatni, úgy élhetnénk, mint a királyok. Mindenből a legjobbat vehetnénk. Hát nem veszed észre, hogy ezt a kurva várost az írek irányítják? Az Írországnak gyűjtött adományokból egy egész vagyon jön össze, és akik a pénzt összeszedik, lefölözhetik a maguk kis hasznát. Legalább huszonöt százalékot rakhatnak zsebre a fáradságukért. Hatalmas pénzeket lehetne keresni. Rendes, tiszta pénzt, és ezt a magadfajta embereknek kristálytisztán kellene látniuk. Úristen, ha arra gondolok, hogy nemrégiben még néhány fontért ölni tudtál volna... Aztán hirtelen elhallgatott. Tudta, ezúttal kissé messzire ment. -Jézusom, fiam! Le tudnám vágni a nyelvemet. Komolyan mondom. A szobára síri csend telepedett, végül a fiatalabbik Eamonn szólalt meg. - Öltözz fel jól, apa, nagyon hideg van odakinn. Kiléptek a lakásból, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Az idősebbik még mindig az imént kimondott szavakon rágódott, s miközben ballagtak lefelé a lépcsőn, elérzékenyülve nézegette fia erős vállát. - Ebben a pocsék időben szinte kiköpi az ember a tüdejét. Nem volt még ilyen hideg, mióta itt vagyunk. Miközben a buszmegálló felé mentek, hirtelen egy autó állt meg mellettük, és Petey Mahoney fütyült nekik, hogy álljanak meg. - Ugorjatok be, elviszlek titeket. Ma egyébként sincs semmi munka a számotokra. - Kemény Cork környéki akcentusa szöges ellentétben állt elegáns ruhájával. Úgy öltözött, mint valami felsőosztálybeli eszement angol protestáns. A fiatalabbik Eamonn kifejezéstelen arccal nézett a férfira. Mélyen beszívta a kocsiból áradó benzingőzt. Forró, átható szaga volt, szinte látszott a hideg levegőben. Az apja a kocsi, illetve Petey felé tuszkolta a fiát. A kocsiban ülő ember nagy köteg pénzt húzott elő a zsebéből és az idősebbik férfinak egy ötvenest csúsztatott a kezébe. Elmosolyodott, majd azt mondta. - Kutyaharapást szőrivel! A fiadat pedig bízd rám egy kicsit. - Jót nevetett a saját viccén. Eamonn, miután tudta, hogy nincs más választása, beszállt a kocsiba.
- Jó kis kocsi ez, nem? - kérdezte Petey, megadva a beszélgetés alaphangját. Eamonn elmosolyodott. Egy Pontiac Firebird volt. A szélvészgyors, fekete autó szinte észrevétlenül olvadt bele a reggeli csúcsforgalomba. - Neked is ilyen autód lehetne, ha nem lennél ennyire csökönyös. - Petey felemelte a kezét, mintha támadástól tartana, ám Eamonn nem mondott semmit. Soha nem válaszolt neki. - Nem kell semmit mondanod, csak egy egyszerű ténymegállapítás volt. Szükségünk van olyan fiatal fickókra, mint te. Neked már odahaza is nagyon jó híred volt. Miért nem akarsz nekünk dolgozni? - Őszinte érdeklődés tükröződött a hangjából. Az írek egymás sarkára taposva tülekedtek, hogy bejussanak Mahoneyékhez. Eamonn azonban egészen más tészta volt. Nem illett a sorba. Tudták róla, hogy már kétszer ölt. Úgy gondolták, a lány csupán egy sajnálatos eset volt, hát igen, ilyen az élet. Az első gyilkosságát még fiatal kölyökként professzionális módon hajtotta végre, éppen annyi kegyetlenséget alkalmazva, amennyire szüksége volt kivívni vele a haverjai tiszteletét. Eamonn-nak a lelke mélyén egyébként is tudnia kellett volna, hogy kedveli őt, még akkor is, ha Petey nem jár állandóan a sarkában és nem nyaggatja állandóan, hogy lépjenek be hozzájuk, a Mahoney-céghez. A fiú a fejét csóválta és felsóhajtott. - Nem hallgathatnánk inkább a rádiót? A még mindig nagyon nyájas és szolgálatkész Petey bekapcsolta a rádiót és elégedetten azt mondta. - Legalább megszólaltál. Nálad már ez is haladásnak számít. Eddig te voltál a Hallgatag Ember. Csak egyetlen dolgot árulj el nekem, és aztán befogom azt a nagy pofámat. Mitől változtál meg ennyire? Úgy értem, mire véljük ezt a fene nagy állhatatosságot azok után, amiket Londonban csináltál? Erre válaszolj nekem. A közlekedési lámpánál megálltak, és Petey a fiatal férfi szemébe nézett, őszinte érdeklődéssel várta a választ a kérdésére. Eamonn lehalkította a rádiót, majd komoly hangon azt válaszolta. - Megöltem egy lányt, egy kedves kislányt, ettől állt meg az élet. Megöltem egy fiút is, nem kizárt, hogy ő is ugyanezt tette volna velem, de akkor is. Pár éven belül két embert tettem el láb alól. Pénzért embereknek a kezét-lábát törtem és még élveztem is. Tetszett a hatalom és tetszett, hogy félnek tőlem. Caroline halála után azonban úgy döntöttem, hogy megváltozom. Talpra állok és rendes ember leszek. Többé nem akarok másokon uralkodni. Gonosz, beteges hajlamú ember voltam, egyszerűen nem akartam tovább így élni. Petey ránézett, aztán amint a lámpa zöldre váltott, gyengéd hangon azt mondta. - Ez minden? Én meg azt hittem, valami komoly okod volt a változásra. Ismét felhangosította a rádiót, majd csendben folytatták az útjukat Queens központjába, Mahoneyék főhadiszállása felé. Jack Mahoney nagydarab ember volt, legalább százkilencven centi, de megvolt hozzá a szélessége is. A felesége mindent elkövetett ugyan, hogy formában tartsa őt, de az amerikai gyorsétkezdék világában úgy tűnt, végleg elveszíti a csatát. Hatalmas pocakot eresztett. A felesége nem volt tőle nagyon boldog, amikor a hatalmas, remegő hájtömeg időnként ráereszkedett. Jack ezt egyáltalán nem bánta, mert az ízlésének sokkal jobban megfeleltek az apró, göndör hajú fekete kis lánykák, akiknél - legalábbis az ő megítélése szerint - az Atlanti-óceánnak ezen a partján senki nem szopott jobban. Hét lánya úgy
tekintett rá, mint az istenre, s ezért vagy másért, nem tudni, egy dolog tény, ha esett, ha fújt, Jack minden reggel elment a fél hetes misére. A testes írnek tulajdonképpen két hobbija volt. Az étel, na és az, hogy a farkát időnként megfelelő kezelésben részesítsék a néger lánykák. A munkája azonban egészen más dió volt. Jack a Mahoney Részvénytársaságot a megfélemlítés eszközével és a pénzzel tartotta életben. Vallotta, ha elég jól megfizet egy embert, azzal megvásárolja a hűségét is. Egészen eddig a pillanatig ez a dolog jól működött. Mahoneyék családjából soha senki nem lett még informátor, sem köpönyegforgató. Ugyanakkor Jack azt is szerette látni, ha a környezetében élő írek boldogok. Tisztában volt azzal, hogy odahaza, északon még sok probléma lesz, s bár ő maga déli volt, Corkban született, ott is cseperedett felnőtté, felismerte, hogy az északi országrész számára gyűjtött pénzekből busás haszonhoz lehet jutni. A New Yorkban lakó írek túlnyomó többsége az emlékeiből él. Folyton az óhazáról beszéltek, s mintha csak egy különös szent rituálé része lett volna, zabkásával és káposztával ették a marhahúst. Az egésznek egyébként semmi köze nem volt az Írországban ismert remek ételekhez, de ők ezt nem tudták, mert zömmel második, harmadik generációs írek voltak. Miközben állítólag fűtötte őt az óhaza iránti olt-hatatlan honvágy, Jack csinos kis vagyont keresett az ír kocsmákból, és feltett szándéka volt, hogy így is fogja leélni az életét. Kocsmái állandóan tele voltak férfiakkal és nőkkel, akik ír forradalmi dalokat énekeltek, házi készítésű ír kenyeret ettek és Jameson whiskyt ittak hozzá. Ezenkívül voltak egyéb üzleti érdekeltségei is, és ezek irányításához izomerőre volt szüksége. Úgy tűnt, Eamonn Docherty az ő emberük lesz majd. Jackkel korábban nem fordult még elő, hogy visszautasították volna az állásajánlatát. Ha ez mégis megtörtént volna, akkor választás elé állítja az ellenkező delikvenst: vagy nekem dolgozol, vagy pedig garantálom, hogy senki másnál nem kapsz állást. Ám mindent egybevetve tudta, hogy remek munkaadónak számít. Akit maga mellé vett, azzal törődött, mégpedig úgy, hogy egy egész életre garantált volt emberei hűsége és hálája. A fiú apja szerint Eamonn Dochertyt még az Isten is pénzbehajtónak teremtette. Elsősorban azért, mert nem volt priusza, sem politikai, sem más szempontból. Amikor szóba kerültek az írországi viszonyok, ő mindig azt mondta: - Ki a szart érdekel? - Bár ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be soha senkinek, Jack Mahoney tökéletesen egyetértett a fiúval. Ezért aztán arra utasította az öccsét, Peteyt, hogy menjen el a srácért, hozza be a munkahelyére. Jack Mahoneynak híre ment a környéken, úgyhogy még Kis Itáliában és a Kínai negyedben is szívesen látott vendég volt, amire az írek köreiben korábban nemigen volt példa. A szervezett bűnözés elkötelezett híve volt, és ő megértette az idők szavát. Az olaszok és a kínaiak a szívük mélyén már inkább csupán üzletemberek voltak, és úgy látták, eljött az ideje, hogy összebarátkozzanak az írekkel, akik rendkívül gyorsan átvették tőlük a piacot a védelmi zsarolások területén. Kinézett az ablakon és megpillantotta a fivérét, amint leparkol, majd a fiatalabbik Dochertyvel kiszáll a kocsiból. Jack fejcsóválva, kényszeredett mosollyal az arcán figyelte a fiú arroganciát, pökhendiséget tükröző tartását. Jó kiállású fiú, mint az apja. Annak idején ő is ugyanilyen nagydarab, jóvágású srác volt. Az idősebbik Eamonnból is
könnyen lehetett volna valaki, csakhogy a könnyű élet túlságosan magával ragadta. Jack semmibe se nézte azokat a férfiakat, akik a nőkből éltek, de az öreg Docherty is ír volt, és az ember legalább a saját fajtájáról gondoskodjék. Leült a hatalmas tölgyfa íróasztal mögé, s úgy csinált, mintha valami nagyon fontos tennivalója akadt volna. Azt akarta, hogy a belépő fiatalember elfoglalt embernek lássa. Idősebb Eamonn egy Broadway környéki kocsmában üldögélt. ír volt a tulajdonos, itt nem vizezték az italt és rendszerint jó hangulatú volt a társaság. Mi kell még a szegény emberfia boldogságához? Az ötvendolláros bankjeggyel gyorsan befogadta őt a társaság, és egy Willie McLaughlin nevű férfival heves beszélgetésbe kezdett az egyesült Írországgal kapcsolatos érvekről és ellenérvekről. Ledöntött három dupla Jamesont s rögtön jobb hangulata lett, kifejezetten jobban érezte magát, amikor a szeme sarkából észrevette Jackie O'Malleyt, a bukmékert, akinek kétszáz dollárral tartozott. - Úgy látom, van pénzünk, igaz? - jegyezte meg Jackie gúnyos hangon. Idősebb Eamonn már kezdte jól érezni magát az italtól, ezért ügyet sem vetett a férfira. - Ó, ez egy kis apró Petey Mahoneytól. A fiammal van valami dolguk. Jackie tisztában volt vele, hogy ez egy leplezett fenyegetés, ezért az előtte álló vörös orrú férfira nézett, és azonnal méregbe gurult. O'Malley tudta, hogy a Docherty-féle emberek potyalesők, és ha any-nyiban hagyja a dolgot, a többiek ugyanígy állnak majd hozzá. Körülnézett a bárhelyiségben. Végigjáratta a tekintetét a falra pingált négylevelű lóheréken, a hivalkodó ír zászlókon, a bárpult mögött lévő Waterford kristálypoharakon, a Brendan Behan fényképeken. Rettenetesen el volt keseredve a létért való hiábavaló küzdelem miatt, ezért ráförmedt a másik férfira. - Engem nem érdekel, hogy kivel lófrál a fiad. A pénzemet akarom, amivel tartozol, mégpedig most. - Idősebb Eamonn a whisky és a harci kedv együttes hatására könnyed hangon, mondhatni nyeglén válaszolt. - Ó, hát ezek szerint te tudod, mit jelent az, hogy akarni? Hát ez elég meglepő. Jackie O'Malley három napja temette el a feleségét. Már hetek óta szaladgál a pénze után, a felesége temetése egy vagyonba került, pedig - Isten nyugosztalja szegény teremtést - nem érdemelte meg, hogy ilyen rövidre szabta neki a Teremtő. Egyetlen fia hazajött ugyan a temetésre, de úgy ment vissza a főiskolára, hogy egy árva szót nem szólt az apjához. A lánya úgy viselkedett, mintha nem is ismerte volna az apját, ráadásul Jackie-t is üldözték az uzsorahitelezők, mert miután ő sem tudta beszedni a pénzét, nem tudta megadni a tartozását. Most pedig úgy bánnak vele, mint egy rakás szarral. Nem nézik őt semmibe. Szinte azt mondják neki, hogy fújhatja a pénzét. Az emberek döbbenten figyelték a változást az arcán. Jackie-t mindenki lenézte, és most egyik pillanatról a másikra betelt nála a pohár. Erről szólt az egész élete. Mindenki lesajnálta és mindenki kihasználta. Semmi tiszteletet nem kapott, még a kötelező udvariasságot sem adták meg neki. Napokig rohangálhat a pénze után, és ez nem érdekel senkit. Tudták, hogy kisstílűen csinálja, amit csinál és nincsenek olyan emberei, mint Mahoneynak vagy Murphyéknek, hogy beszedjék neki az adósságot. Sőt, úgy tűnt, hogy egyre több ember áll be a nagyobb cégekhez azok közül, akik megrövidítették Jackie-t. Ujjával a pultosra bökött. - Két duplát.
A csapos a két pohár italt a pultra tette, és Jackie az egyiket egy hajtásra kiitta, aztán villámgyorsan gallér mögé döntötte a másikat is. Mindenki döbbenten nézte, amint szétnyitja a kabátját, és kihúz alóla egy hosszú csövű fegyvert. Ősrégi mordály volt, amit sok-sok évvel ezelőtt még az öreg Bajszos Petes használt, gyakorlatilag egy antik darab volt. Mellbe lőtte vele Eamonn Dochertyt. Hallva a dörrenést a kocsmában tartózkodó emberek fedezékbe húzódtak, a tévén baseball-meccset néző férfiak pedig a döbbenettől kővé dermedtek. Aztán Jackie maga felé irányította a fegyvert, szájába dugta a csövét és meghúzta a ravaszt. A fiatal csapos döbbenten nézte a pólójára fröccsenő agyvelőt, aztán felkiáltott. - Jézusom, a kurva életbe! - Ezután nem maradt más tennivalója, mint megvárni, amíg kijönnek a rendőrök. A hír a Mahoneyék által lefizetett rendőrök segítségével azonnal eljutott Peteyhez, miközben Eamonn még mindig a zárt ajtók mögött beszélgetett Jackkel. Eamonn az előtte ülő férfit figyelte. Jack nagydarab, kövér, esetlen, szinte nevetséges férfi volt, ugyanakkor szinte sugárzott belőle a kegyetlenség, és ezt nehéz lett volna nem észrevenni. Eamonn nagyon jól látta, hogy miért félnek tőle annyira az emberek. Hatalmas termete ellenére meglehetősen könnyedén mozgott, kifejezetten gyorsan. Tulajdonképpen óriási megtiszteltetés volt Eamonn számára, hogy szemtől szemben beszélhetett ezzel a rettegett emberrel. Már olyan sokat hallott róla, hogy egy vele való személyes találkozót ugyanúgy elérhetetlennek tartott, mintha magától a pápától kért volna audienciát. Ha az ember a szeme elé kerül, akkor nem tudja, hogy élve kerül-e ki onnan. Elképzelni sem tudta, hogy mit mondjon. Jack türelmesen elmagyarázta neki, hogy mit akar tőle. Azt mondta, ő soha nem alkalmaz erőszakot, csak ha muszáj, sokkal inkább hisz a kimondott szó erejében. - A lényeg az, hogy úgy hallottam, nagyon jól érted a dolgodat. Londonból idáig ért a híred. Úgy gondolom, az a szerencsétlen baleset azzal a lánnyal részben a saját hibája volt. A nők néha maguknak keresik a bajt az állandó locsogásukkal meg a hisztizéssel. Én csak tudom. Feleségem van és hét lányom, Isten segedelmével! Most pedig úgy érzem, hogy szükségem lenne a segítségedre a nehézipari ágazatban. Fiatal emberekre van szükségem, a törekvő fajtából, akiket betaníthatok és fontos beosztásokba helyezhetek a prominens üzletágakban. Hatalmas fizetséget és a teljes közösség megbecsülését ajánlom fel cserébe. Olyan gazdaggá tudlak tenni, amiről még csak álmodni sem tudsz. A hangja ekkor megváltozott. A baráti hangvételnek ezzel vége is szakadt. Amint mondandója végére ért, tónust váltott. - Nem szoktam könnyedén felajánlani a barátságomat, de annak se örülök, ha az ajánlatomat visszavágják az arcomba. Én magam eddig csupán egyszer ajánlottam fel a barátságomat. Ha visszautasítanak, a kérdéses szentélyt attól a pillanattól az ellenségemnek tekintem. - Eamonn tisztában volt vele, hogy az imént azt közölték vele, ha nem fogadja el az állást, akkor neki befellegzett. Mahoney ugyanis garantálni tudja, hogy soha többé ne kapjon állást a környéken. Sőt, azt is garantálni tudja, "°gy ne vegyen többé levegőt. Ez volt a 22-es csapdája. Mosolyt erőltetett az arcára, majd halkan megkérdezte: - És mennyi lesz a fizetés?
A nagydarab férfi felnevetett. Megszerezte ezt az embert, és most megengedheti magának, hogy nagylelkű legyen vele. Bár mindketten tudták, hogy tulajdonképpen zsarolással vette rá Eamonnt az együttműködésre, aznap egy rendkívül különös barátság alakult ki kettejük között. Ennek a barátságnak az alapja a kölcsönös tisztelet volt. Eamonn azt hitte, utálni fogja ezt az embert, de különös módon mégis inkább csodálja. Sőt, mi több, most már akar is részt venni a vállalkozásában. Jack Mahoney megvalósította az amerikai álmot, és megfertőzte vele az ő fejét is. Ha másért nem, Eamonn ezért mindenképpen felnézett rá. Valahol a lelke mélyén bevallotta önmagának, tulajdonképpen örül is, hogy visszatért ahhoz, amit a legjobban csinált. Azt csinálhatja, amit élvezettel csinál. Érezte, amint felszökik az adrenalinszintje. Visszatért tehát abba a világba, ahol korábban olyan jól érezte magát. Felelősséggel tartozik önmagáért és másokért is. A lelke mélyén nagyon is tudta, hogy eddig csupán áltatta önmagát. Ő erre az életre született és ebben nőtt fel. Miért küzdjön ellene? Amint kilépett az irodából, megpillantotta Peteyt, aki rá várt. A férfi gyászos arcot vágva elmondta Eamonn-nak a hírt, és valóban nagyon sajnálta a fiút. Mahoneyék nagyon is jól tudták, mit jelent a családfő elvesztése. A saját apjuk sokkal rosszabb volt, mint az öreg Eamonn Docherty, mégis a gondját viselték. Nincs ennél erősebb kapocs. Nincs erősebb kapocs, mint a család, a vér és a rokonság. Ez tartja még egyben a világot, és az emberek így tudnak köny-nyebben boldogulni benne. Amikor ütött az utolsó óra, akkor az embernek nem marad semmije, csak a családja. Idősebb Eamonn a ravatalon feküdt. így, élettelenül, még idősebbnek tűnt a barázdált arc. A fiú csak nézte a férfit, akit egyszerre szeretett és gyűlölt, és hatalmas fájdalmat érzett a szíve mélyén. Elfelejtette azokat az időket, amikor veszekedtek, elfelejtette azt is, amikor kisgyerekként az apja napokig nem adott neki enni, mert elitta az összes pénzt. Megfeledkezett a verésekről is, amiket apja részeg dühében mért ki rá. Csak azt a férfit látta maga előtt, aki elkísérte idegen földre a fiát, mert tudta, hogy milyen nagy bajban van. Hirtelen eszébe jutott, hogy az apja minden erejét összeszedve életében legalább egyszer megpróbálta gondjaiba venni őt. A könnyeivel küszködve maga elé idézte az édesanyját. Apró termetű asszony volt, mindig mosolygott. Imádta a nagydarab férjét és a fiát. Nagyon fiatalon halt meg, gyors, ám fájdalmas halála volt, rák végzett vele. A korábban oly gyönyörű arcot elgyötörte a mellében burjánzó tumor okozta fájdalom. Eszébe jutott a betegszoba illata, a halál súlyos, kesernyés szaga. Eddig a pillanatig nem is gondolt az anyja halálára. Oly nagy volt a fájdalma akkor, hogy alig tudta elviselni. Most azonban olyan tisztán látta az édesanyját, mintha előtte feküdt volna. A világossárga ágynemű, a fehér takarók között még sápadtabb volt és nagyon sovány. Vékony hangon, erős ír akcentussal figyelmeztette őt, hogy legyen jó fiú, fogadjon szót az édesapjának. Ő pedig túlságosan kicsi volt még ahhoz, hogy megértse, az édesanyja ekkor búcsúzott el tőle.
A kórházi személyzet utána nagyon kedves volt vele. Az ápolónők teát adtak neki és pirítóst, és eszébe jutott, hogy akkor az egyszer az apját sírni látta. Azok a könnyek megrémítették őt. Eamonn nem emlékezett, hogy az apja korábban ivott volna. Amint a halott emberre pillantott, rádöbbent, hogy valószínűleg egész életében a saját emlékei elől menekült, de azok az emlékek mindenhova elkísérték, és csak a whiskyvel tudott megszabadulni tőlük. Megtette a fiáért, amit megtehetett: felnőttet nevelt belőle. Bizonyos értelemben hálásnak kellene lennie az apjának. Hálásnak azért, hogy a fiából egy mindenkin átgázoló, erőszakos, hidegvérű gyilkos lett. Huszonegyedik fejezet Eamonn belépett Peteyvel a Lennox Avenue-n lévő Lennox bár túlfűtött helyiségébe. Éppen a bukméker üzlet fenegyerekei után hajtottak, azokat az embereket keresték, akik kissé túlköltekeztek, vagy valamilyen okból nem kaphattak már hitelt. A Lennox bár volt az egyetlen hely, ahol a feketelistán lévő emberek még űzhették a szerencsejátékot. Amint beléptek, minden szem feléjük fordult. A bárpultnál egy magas, vékony, világoskék szemű, szőkésbarna hajú srác leugrott a bárszékről, és szélsebesen elindult a mellékhelyiség irányába. Anélkül, hogy akár egy percet is elidőztek volna a helyiségben, Petey és Eamonn azonnal utánaeredtek. Berohantak a mellékhelyiségbe, majd kimásztak az ablakon. A hátsó udvarban Petey két verőlegénye, Paddy és Seamus O'Connor kapták el a szőke fickót. Ők már előre felkészültek arra, hogy készenlétben álljanak, hiszen számítottak erre a manőverre. Petey teátrális mozdulattal megtörölte a homlokát és mélyet sóhajtott, szinte ordított róla az ügyesen megjátszott kétségbeesés, a sértett büszkeség. -Jesszusom, Jonjo, megőrjítesz! Most mondd meg, miért kellett engem átmászatni ezen a rohadt falon? Most komolyan - sopánkodott, majd körülnézett, végül Eamonnra pillantott, hogy a fiú erősítse meg a szavait. - Öregem, egész nap utánad járkáltunk, már majdnem leszakad a lábam. Végre megtalálunk, mire te még a falat is megmászatod velem. Meg-má-sza-tod...! Aztán ki kell másznom a klotyó ablakán, hogy utolérjelek. Most mondd meg, elment az eszed? Meg akarsz halni, vagy mi van? Jonjo nem válaszolt. Petey a fejét csóválta, majd Eamonn felé biccentett és a falnak dőlve cigarettára gyújtott. Eamonn előresétált, és egyetlen hatalmas ütéssel a földre vitte a férfit. Jonjo nem tanúsított ellenállást. A földön fekve magzatpozícióba gömbölyödött, mire Eamonn hatalmasat rúgott a fejébe. Ömleni kezdett a vér Jonjo arcából és fejéből. Feldagadt szeme csukva volt, a kezét furcsa testhelyzetben tárta szét. Eamonn szenvtelen arccal a férfi lábánál kezdte az ütlegelést. A szeméből nem tükröződött semmi érzelem. Az erőszakra egyébként jellemző eufórikus érzés őt már régen nem kerítette hatalmába. Az O'Connor fivérek elbűvölt arckifejezéssel nézték a mestert, amint munkálkodik. Hát, ami azt illeti, ebből nem mindennapos történet lesz, az biztos. Mióta Eamonn belépett a céghez, rendkívül nagy érdeklődést tanúsítottak iránta. Bár a brutalitás részét képezte a munkájuknak, ez a fiatal férfi szinte művészi szinten alkalmazta az erőszakot.
Miután az ütlegelést befejezte, Eamonn elővett egy dobozvágó kést. Az élettelennek tűnő test fölé hajolt és levágta a fülét. Szerencséjére Jonjo már eszméletlen volt, így nem láthatta, amint a vére feketésbordó tócsába gyűlik a poros udvaron. Eamonn felegyenesedett, kicsit odébb lépett, majd az udvaron talált ronggyal megtörölte a kését. -Mit szólnál egy pofa sörhöz, mielőtt a következő helyre megyünk? - Petey tisztában volt vele, hogy az izgalomtól sipító, szinte lányos hangon tette fel a kérdést. Tulajdonképpen ő is félt ettől az embertől. Eamonn szó nélkül megrázta a fejét, majd nagyot sóhajtva beült a kocsiba. Petey is bekászálódott mellé és indított. Szinte vibrált köztük a levegő, míg végül Eamonn kis nyugalmat erőltetve magára, megszólalt. - Mi lesz a következő feladat? Petey elmosolyodott. - Ezt élvezni fogod. Egyik olasz testvérünknek, egy Carmine nevű fiúnak teszünk szívességet. A lánya valami Iglesias nevű fazonhoz ment hozzá, aki ütötte, verte. A nő már elvált tőle, de a fickó még mindig szereti abajgatni. Állandóan megfélemlíti. A probléma azonban az, hogy a múlt héten elvitte a gyerekeket, és még nem vitte vissza őket. Utánanéztem, hogy hol lakik, és most beug-runk hozzá egy kis baráti látogatásra. Ez egy szemét tróger. - Carmine még nincs felesketve, de azért tartanak tőle, pontosabban számolnak vele. Úgyhogy jókora összeg üti a markunkat, ha elintézzük ezt a dolgot. A don nem akarja belső emberre bízni az ügyet, ami bizonyos tekintetben érthető. A helyzet az, hogy személy szerint én is utálom azt a rohadt tetűt, akit most meglátogatunk. Egy rohadt strici, a legrosszabb fajtából. Még a régi iskola. Veri a lányait, rákapat-ta őket a drogra, ráadásul különlegesen durva szolgáltatásokat is rájuk kényszerít. Eamonn kővé dermedt. - Hogyhogy különleges szolgáltatásokat? Petey elfintorodott, amitől még a szokásosnál is rondább lett. -Ezt hallgasd meg, Eamonn! Ez az Iglesias nevű fickó összeszedi az utcán a terhes nőket, és olyan üzletembereknek közvetíti ki őket, akik erre a fajtára buknak. Képzeld el, az egyik fiatal, még csak tizenkilenc éves Puerto Ricó-i lányt fölvitte egy lakásba, és azt mondta neki, nincs más dolga, mint levetkőzni. Azt mondták neki, az ajtó előtt egy biztonsági ember figyel majd, nehogy valami baja legyen, aztán amikor végeztek, visszaviszik oda, ahol fölszedték, és kap ezért ötszáz dollárt. Az a kis hülye kurva meg bevette. Tulajdonképpen azért, mert terhes és szüksége van a pénzre. Petey vállat vont, majd leplezetlen indulattal hozzátette. - Ezek a rohadt szemétládák megerőszakolták. Egy terhes nőt! És megerőszakolták! Heten, egyik a másik után, hátulról. Képzelheted! Nézd, én is futtatok nőket, te is tudod, mindenki tudja. De én nőket futtatok, nem gyerekeket, nem terhes nőket. Hús-vér kurvákat, akik tudják, hogy mit csinálnak. Miután végeztek, a rohadékok fogták magukat és a Central Park nyugati részénél kidobták a nőt a kocsiból. Azóta már munkába állt, de a gyereke elment, őt pedig egy életre megnyomorították. Ezt a rohadt szemét trógert egy életre ki kell vonni a forgalomból. Eamonn a fejét csóválta. - És az a Carmine hagyta, hogy a lánya egy ilyen szar alakhoz menjen feleségül?
-Amíg a lánya be nem számolt a dolgairól, semmit nem tudott róla - magyarázta Petey. - A házasságkötés után Iglesias azt hitte, hogy révbe jutott, biztonságban van, azt csinál, amit akar. Attól kezdve pokollá vált az asszony élete. Most pedig a kis majom azt gondolja, hogy a pénzével meg a kapcsolataival bármilyen balhéból ki tudja magát mosni. Mi viszont bebizonyítjuk neki, hogy ez nem így van. Szerintem ez a fickó máris halott, vagy legalábbis egy élő halott. Érted? Eamonn bólintott. - Na, és hol van a csóka, mi a terv? - Ez a legszebb az egészben - vigyorodott el Petey. - Azt hiszi, üzleti megbeszélése lesz velem. Párszor beszélgettem vele telefonon, egy kicsit körbeudvaroltam, egyszerkétszer valami kocsmában is ösz-szefutottam vele. Carmine még mindig nem tud mindent a pasas üzelmeiről, a viselt dolgairól. Abban a hitben él, hogy a volt veje ugyanolyan strici, mint a többi. Szóval azzal akasztottam hasba Iglesiast, hogy különleges szolgáltatásra van szükségem, és cserébe kap majd tőlem egy nagy köteg zöldhasút. így aztán nyert ügyünk van, mert a kényelmes kis lakásában, a saját otthonában fogad minket. A saját élőhelyén számolunk le ezzel a mocsadékkal. Eamonn elnevette magát, kicsit megnyugodott, talán még örült is. - És hol vannak a gyerekek? Petey lemondóan legyintett. - Tegnap visszaadta őket, ez is csak egy kis szemétkedés volt tőle. Ráijesztett a volt feleségére azzal, hogy megtartja a gyerekeket. Egyébként pedig esze ágában sincs magához venni őket. Csak a szokásos balhé. Tudod, hogy van ez: én nem akarlak ugyan téged, te ha te megfeledkezel rólam, akkor kikészítelek, ifjú hölgy. Nos, dióhéjban ennyi a történet. Crussofixio Iglesias az előtte álló lányt nézte és mosolygott. A lány is próbált visszanevetni, de feldagadt szájjal meglehetősen nehezen ment volna. Olyan csinos volt ez a fiú, olyan jóképű, hogy a lány kezdetben azt hitte, valójában egy kedves, barátságos fickóról van szó. Ekkor már biztos volt benne, hogy erről szó sincs. - Ha szót fogadtál volna és megtetted volna, amire kértelek, akkor erre nem került volna sor - mondta a férfi, és mutatóujjával durván a lány mellére bökött. Látszott, hogy fáj neki. A kislány bólintott. Úgy tűnt, miközben minden erejével az elvárásokra próbált összpontosítani, még fiúsan kurtára nyírt barna haja is remeg a feje tetején. - Tégy úgy, mintha élveznéd. Nincs a világon olyan eszement, aki rendes pénzt fizetne egy lotyóért, aki úgy néz ki, mint te. Úgy értem, ronda vagy, mint a világháború, ráadásul úgy nézel ki, mint egy beijedt nyuszi. Nem mondom, időnként előfordul, hogy pontosan ezt akarják a férfiak, egy kis durvaságot, tudod, hogy van ez? Azt akarják, hogy látszódjék rajtad a félelem. Akkor ez rendjén is van, mert pénz van benne. Neked olyannak kell lenned, mint a színésznőknek. Ez tulajdonképpen maga a művészet. - De fájdalmat okozott nekem. Nagyon fájt, amit csinált, belülről. Crussofixio rágyújtott egy marihuánás cigarettára és mélyen leszívta. Haragos tekintettel nézett a kurvára. A férfiaknak ahhoz a ritka csoportjához tartozott, akik agresszívvé válnak a kábítószertől. Ahelyett, hogy oldotta volna benne a feszültséget, még idegesebb lett tőle, pedig egyébként is ideges ember volt, születésétől fogva. Az a típus, akinek meggyőződése, a nők azért vannak, hogy a hozzá hasonló férfiak kizsákmányolhassák őket.
Crussofixio kinyújtott lábbal ült a széken, és arcán kegyetlen mosollyal a lányt fixírozta, akinek apró melle kilátszott a blúza alól, de a lány még nem vette ezt észre. A tépett ruhadarab lazán lógott a dereka körül. Nagyon kicsi melle volt, alig lehetett észrevenni, hogy nő, egy igazi férfinak talán meg sem akadt volna rajta a szeme. Annak látszott, aki valójában volt: gyereknek. Amint Crussofixio felállt, úgy nézett ki mellette, mint egy hústorony. Csaknem százkilencven centi magas, testes férfi volt. - Nézd csak meg magad - förmedt a lányra. - Olyan vagy, mint egy gebe. Pont úgy nézel ki, mint a többi ribanc ebben a városban odakint az utcán. Etetlek, ruházlak, gondodat viselem, és ezt kapom érte cserébe! Te teljesen hülyének nézel engem, galambom? Mert ha igen, akkor jobb, ha még egyszer végiggondolod a dolgot, bébi. A kislány már halálra rémült, éppen bocsánatot akart kérni a férfitól, aki az imént olyan csúnyán helybehagyta, ám mielőtt Crussofixio ismét kezet emelhetett volna rá, kopogtattak az ajtón. - Nyisd ki! - förmedt rá a lányra. - Üzleti tárgyalásom lesz, vendéget várok. Büszkén nézte a lány összezúzott arcát. Azok a férfiak, akikkel nemsokára megbeszélni valója lesz, legalább megtudják, milyen kemény kézzel vigyáz a nyájára. Ebből a kis bemutatóból majd látni fogják, hogy mestere szakmájának, és tudja, hogyan kell a lányokat kordában tartani. Amint Eamonn és Petey besétáltak a lakásba, Crussofixio rájuk mosolygott. A kislány meg volt róla győződve, új kuncsaftok érkeztek, ezért megpróbált rájuk mosolyogni, holott rá volt írva az arcára, hogy iszonyú fájdalmai vannak és a könnyeivel küszködik. Petey hangosan felnevetett. - Mi történt itt? Ki ez a fruska, a lányod, vagy kicsoda? csattant fel tettetett vidámsággal, miközben a lányra pillantott. - Dugd el a cicikédet, bogaram. Kérdő pillantást vetett Crussofixióra, aki bamba arccal nézett visz-sza rá. Ezek az emberek egyáltalán nem úgy néztek ki, mintha üzletet akarnának kötni, sőt inkább az a benyomása, mintha fel lennének egy kicsit spannolva. Hirtelen felismerte Eamonnt. Erről az őrült írről beszélt mostanában mindenki a környéken. Úgy érezte, rögtön a nadrágjába csinál. - Csak az egyik csajom, és megpróbált palira venni - magyarázta szemmel láthatóan idegesen. - Kicsit móresre kellett tanítanom, tudjátok, hogy megy ez. Petey a fejét rázta. - Nem, én egyáltalán nem tudom, hogy megy ez. Soha a büdös életben nem futtattam kislányokat. Akkor meg honnan a francból tudnám, hogy megy ez?! Crussofixio nagyon furcsán érezte magát. Egyáltalán nem ezt várta ettől a találkozótól. Nem arra számított, hogy itt minden lépését kritizálni fogják, sőt még meg is félemlítik. - Hé, ember - próbált meg magára erőltetni egy mosolyt -, néha egy kicsit a helyükre kell tennem ezeknek a kurváknak az agyát, mert csak így mennek rendben a dolgok... Petey lekevert neki egy hatalmas pofont. - Fogd már be a pofád, te faszfej! Baszódj meg a piszkos kis üzleteiddel, a tetves kis nemi beteg kurváiddal meg az ócska kuplerájaiddal együtt! Eszünk ágában sincs veled üzletelni vagy közösködni. Megbízásból jöttünk ide, öreg! Mégpedig a volt feleségednek az apja, Carmine küldött,
hogy tegyük helyre az agyadat. Megígértem neki, hogy kivágom a golyóidat és egy zsebkendőbe kötve viszem el neki. És meg is fogom tenni. - S nem csupán azért, mert megígértem Carminénak, hanem azért is, mert átlépted a határvonalat. Ember, te a jó ízlés és az alapvető erkölcsi normák minden határát átlépted azzal, hogy terhes nőket közvetítettél ki. Még azok a tetves négerek is undorodnak tőled. Crussofixio előbb megdöbbent, aztán rémült arckifejezést vágott. A díványon ülő kislányra bámult, aki tágra nyílt szemmel, krétafehér arccal nézte végig az eseményeket. Teste még mindig reszketett az iménti veréstől. Petey gyengéden karon fogta és kivezette a szobából. Crussofixio tátott szájjal, kidülledt szemmel bámult az előtte álló két férfira. Tudta, hogy meg fog halni, vagy ami még ennél is rosszabb, örök életére megnyomorítják, hogy emlékeztessék, egyszer bántott egy olyan valakit, akit nem lett volna szabad. Elérkezett számára az idő, amikor ő maga is megtudja, milyen az erőszak áldozatává válni, és ettől halálosan megrémült. A saját példájából tudta, milyen örömet tud okozni az embernek mások gyötrése. Mindkét kezét felemelte, mintha el akarná őket hessegetni maga elől, pedig még egyetlen mozdulatot sem tettek felé. - Hé, srácok, ide figyeljetek, Carmine hazudik. Feleségül vettem azt a tetves, trampli lányát, a kurva életbe! Ennek semmi köze az üzlethez. Ez belső családi ügy. Eamonn először szólalt meg. - És mi van a terhes nőkkel? Ezek szerint ezt az egészet csak mi találtuk ki, ugye? Jól gondolom? A fiú londoni akcentusa megdöbbentette Crussofixiót, aki hátrahőkölt. Valahogy olyan idegennek, ijesztőnek hatott ebben a manhattani lakásban. - Te már nagyfiú vagy. Nagy és kissé pohos. Elengedted magad, elkényelmesedtél. Dől hozzád a pénz, az pedig nem mindig tesz jót -folytatta Eamonn. - Elkényelmesedtél, cimbora. Nem lett volna szabad megengedned, hogy belépjünk ebbe a lakásba. Fegyverrel kellett volna várnod minket. Te már nem vagy más, csak egy nagy rakás szar, miszter Iglesias. S hidd el nekem, ma szartál utoljára. Milyen érzés, mondd? Gyerünk, beszélj! Iglesias leült az imént még a fiatal prostituált által elfoglalt díványra és elsírta magát. Gondosan manikűrözött kezébe temette az arcát, zokogott. Eamonn ötször lőtte tarkón egymás után, a férfi vére, csontjai és agyveleje szinte teljesen beterítették a fehér bútorszövetet. Ezt követően Petey a nála lévő dobozvágó késsel kiherélte, majd mintha mi sem történt volna, kisétáltak a lakásból és beültek a kocsiba. Amint elindultak, Eamonn megkérdezte. - Mondd, te tényleg magaddal akarod hozni a tökeit? - De még mennyire! - vigyorodott el Petey. - Ezek itt - mondta, s büszkén felemelte a véres zsebkendőt - kétszázezer dollárt érnek! Ez nem volt akármilyen gyilok. Ennek még híre megy. Úgyhogy ezeket a golyókat házhoz szállítjuk a megrendelőnek, aztán bekapjuk az ebédet, és utánanézünk, mi van még hátra a mai napból. Eamonn elégedetten bólintott. Tetszett neki a menetrend. - Szóval akkor mára ennyi? A kocsiban végignevették az utat.
Huszonkettedik fejezet Deirdra Mahoney tizenhét éves, kellemesen telt, igéző zöld szemű lány volt, gyönyörű, sötétvörös hajkoronával. Az egész lányban talán a haja volt a legszebb. Sűrű, hosszú, természetes göndör ékessége függönyként omlott a vállára, csak úgy szikrázott rajta a napsütés. Deirdra tudta, hogy a lába kissé rövid és vastag, a melle sem túlságosan nagy, de gyönyörű haja kompenzálja ezeket az apró fogyatékosságokat. Hat húgával ellentétben tökéletesen tisztában volt hátrányos vonásaival, és megpróbált a kedvező tulajdonságaira építeni. Az édesanyja előtt csendes volt és udvarias, az apjával, Jackkel tisztelettudóan beszélt, s kivárta az idejét, mígnem egy szép napon Eamonn Docherty meg nem kérte a kezét. A fiú már évek óta az apjának dolgozott, és igen magas pozícióba verekedte fel magát. A lány biztos volt benne, hogy a fiú előbb-utóbb megkéri majd a kezét. Ő a maga részéről ezernyi jelét adta már, hogy ezt el is várja tőle. Egyértelművé tette Eamonn számára, ha ő nem hozakodik ezzel elő, akkor Deirdra beszél az apjával, és ő majd rábeszéli. Deirdra ugyanis abban bízott, ha férjhez megy, akkor nyugodtan élheti majd a saját életét. Igazi életet akar élni. A saját házában majd ő lesz az úr, lesz egy kocsija, és kedvére mulatozhat. Jack Mahoney keselyűként vigyázott a lányaira, és ez nagyon nyomasztotta Deirdrát. Az iskolában már az összes lánynak volt szexuális tapasztalata, kivéve őt. Hazudnia kellett, nagyzolnia, mindig ki kellett valamit találnia. Meg sem fordult a fejében, hogy hozzá hasonlóan az osztálytársai is ugyanígy vannak ezzel, legalábbis a többség. Önkéntelen mozdulattal végigsimította a testét és megfogta a mellét. Elfogta a bizsergés. Akarta, sőt, kívánta, hogy végre férfikéz érintse. Állandóan a szex körül forogtak a gondolatai, olyan volt ez számára, mint a kábítószer. Már szinte a megszállottja lett. - Deirdra, te meg mi a fenét csinálsz? Az anyja hangja visszazökkentette a földi valóságba. Összefonta a karját a mellén és könnyedén válaszolt. - Csak nézek kifelé az ablakon, anyu. Nézem, hogy mi történik odakinn. Maire Mahoney belépett legidősebb lányának a szobájába. Megigazította az ágyon az egyik párnát és kisimította a rózsaszínű selyemtakarót. - Lányom, nem kéne folyton az ágyon ülnöd. Mindig összegyűröd a takarót. - Ez a szemrehányás naponta elhangzott, a lány pedig naponta figyelmen kívül hagyta. - Nem jönnél le egy kicsit játszani a többiekkel? - kérdezte Maire bizonytalan hangon. Deirdra kissé elmosolyodott. - Tizenhét éves vagyok, anyu. Már nem akarok játszadozni. Megkérdezted aput, hogy elmehetek-e Eamonn-nal moziba? Maire elmosolyodott, korán megöregedett arca sokkal vidámabb lett, felvillantott valamit egykori szépségéből. - Persze. Tudod, hogy elmehettek, kislányom. Apád egészen odavan a boldogságtól, hogy ti ketten összejöttetek. Az a fiú jóravaló ír katolikus. Persze tudom én, hogy nem az egyetlen férfi itt New Yorkban, de akkor is, ő a mi fajtánk. - Kicsit töprengett, majd hozzátette. - Úgy értem, sokkal inkább apád fajtája. Pontosan olyan, mint ő. Eamonn
szinte állandóan az apádról beszél. Sokszor arra gondolok, hogy Jack jobban szereti őt, mint téged. Deirdra együtt nevetett az anyjával. Tulajdonképpen elsősorban azért választotta a fiút, mert látta, hogy az apja nagyon szereti Eamonnt. Persze az sem riasztotta el, hogy Eamonn nagyon jóképű fiú volt. Eamonn Dochertynél nagyon jók az esélyei, mert az apja ismeri és megbízik benne. Deirdra egy dologban egészen biztos volt. Ha férjhez megy, a saját házából örökre száműzni fogja a rózsaszínt. Minden bőrből lesz és üvegből, mint a lakáskultúra magazinokban. - Csak meg szerettem volna győződni róla, hogy minden rendben van-e apussal, mielőtt elmegyünk. Ez minden - mondta a lány alázatosan. Maire ellágyult arccal nézett a lányára. - Nagyon jóravaló lány vagy, szerencsés asszonynak tartom magam. Még akkor is, ha nem szültem fiút. Deirdra kinézett az ablakon, és ebből Maire számára világossá vált, hogy a lánya tulajdonképpen kiküldte őt a szobából. Hiába, no. Kicsit zárkózott ez a lány - gondolta. Az asszony csak saját magának volt hajlandó bevallani, alig várja már azt a pillanatot, hogy a lánya férjhez menjen és elköltözzék. Deirdra nagyon idegesítette az embereket, a húgait is, de talán legjobban a saját édesanyját. Maria Castellano csak fél füllel figyelt a férjére, miközben annak szinte be sem állt a szája. Már rettenetesen unta, hogy a férfi apró részletességgel állandóan beszámolót tart neki az aznapi dolgairól. Miközben Maria rázókeveréket készített magának, a fejével aprókat biccentett, amitől derékig érő hajzuhataga előre-hátra hullámzott. Férje mohó szemekkel figyelte. Gyönyörű ez a nő, tökéletes. És ő annyira szereti... John Castellano a New York-i olasz közösség egyik jelentéktelen kapója volt. Az apósát már „bevették", vagyis őt már feleskette a Cosa Nostra. Johnt mélyen bántotta, hogy őt még nem léptették elő és nem eskették fel, de azért elfogadta tényként, minthogy nem volt más választása, Paul Santorini volt Maria apja. Teherfuvarozással foglalkozott, volt néhány teherautója, s zömmel az építőiparban dolgozott velük. Ő biztosította, hogy a különböző építkezéseken simán menjenek a dolgok, s a munkálatoknál ne akadékoskodjanak a pallérok az engedély nélküli munkavállalók miatt. Ő gyűjtötte be a jutalékokat, ráadásul heroinnal is kereskedett. Egész életében csupán két dolgot szeretett: a feleségét és a lányát. Maria tisztában volt vele, hogy apja meglepődött, és kissé nyugtalan volt, amiért ilyen tejbetök férjet választott, de miután a lánya mindig mindent megkapott, megkapta Johnt is. Már egyhetes házasság után ráunt erre az izompacsirta férjére, aki szinte gúzsba kötötte őt. De az apja és az anyja hallani sem akartak a válásról, így nem volt más választása, ki kellett tartania mellette. Legalábbis egy ideig. Az apja éreztette, hogy egy későbbi időpontban esetleg magától felbomolhat majd a házasság, s ő ott maradhat egyedül, mint gyászoló özvegy. Maria természeténél fogva könnyedén tudott alkalmazkodni a szicíliai maffia életstílusához. A halál nem jelentett neki semmit. Hívő katolikus volt, aki tudta, hogy amint meggyónja a bűneit, rögtön felol-dozást nyer, és máris biztosította a helyét a mennyországban. Ez a módszer kiválóan alkalmas volt arra, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, no meg arra is, hogy azt tegye, amihez kedve van, és akkor, amikor csak akarja.
Kihasználta az apját is, anyját is, mint ahogy mindenki mást, akiről úgy gondolta, hogy hozzásegítheti céljai eléréséhez. Mariának csupán az volt a problémája, hogy túlságosan szerette a férfiakat. Emiatt régebben is elég sokat aggódott az apja, de úgy tűnt, Mariát a házasság sem tudta lehűteni. Nemrégiben összeszűrte a levet egy fiatal írrel, egy nagydarab, jóképű gengszterrel a Lower East Side-ról. A nő tisztában volt vele, hogy az apja nem hagyja szó nélkül a dolgot, ha a fülébe jut, és azt is tudta, hogy John, a férje, gondolkodás nélkül megölné a csábítót. Nagyon izgalmas helyzet volt, de Maria szinte minden percét élvezte. Még a Kis Itáliában lévő Ravenite klubba is meghívta a szeretőjét. Ez volt a maffia egyik kedvelt tartózkodási helye, és a nő azt akarta, hogy az írt ott lássák vele. A férfi kissé vonakodva tartott vele, aztán odahaza a hitvesi ágyon megkefélte, miközben folyamatosan azt mondogatta neki, hogy nem tartja másnak, mint egy elkényeztetett ócska ringyónak. Ettől függetlenül Maria beleszeretett, s emiatt félelemmel vegyes izgalmat, különös borzongást érzett. Ő volt az első férfi az életében, aki hatni tudott rá. Az első ember, aki meg tudott benne szólaltatni valamit, valahol nagyon mélyen, a szíve környékén. Ő volt az első ember, aki azt merte neki mondani, hogy fogja be a száját. Az első férfi, aki úgy tette magáévá, hogy nem kérdezgette tőle folyton, hogy jó volt-e. S nem utolsósorban az első olyan ember, aki nem félt az apjától. Miközben nézte a férjét és várta, hogy elmenjen végre a klubba, ahol dolgozik, nevethetnékje támadt. Ez egy ostoba, buta, tanulatlan szicíliai paraszt. De ő, vajon mi a fenét látott benne annak idején? Amint John kisétált a lakásból, az előszobaajtóban a nő szájon csókolta. Lágy, simogató hitvesi csók volt, és Maria tudta, hogy a férje ettől beindul. Tisztában volt vele, hogy mennyire kívánja őt, mennyire szereti és milyen nagy szüksége van rá. Az egészben csupán ez volt az egyetlen probléma. Miután megszerezte őt magának, Maria már nem akarta többé. Őt magát csak a vadászat izgatta, a birtoklási vágy. De most már alig várja, hogy megérkezzék a látogatója. Mint rendesen, Eamonn Docherty ezúttal is mezítelenül, csábítón, hívogatóan talált rá az ágyon fekve. A saját kulcsával ment be a lakásba, egyenesen a hálószobába. A nő már türelmetlenül várta őt, egy pohárból jéghideg pezsgőt iszogatott, vágyakozva simogatta magát. A férfi felnevetett, majd minden teketória nélkül rögtön a magáévá tette. Maria egy időre lefoglalta a gondolatait meg a farkát is, s ezt az elfoglaltságot mindketten nagyon élvezték. Maria halkan nyögdécselt, a haja egészen körbefonta a derekát, ettől valahogy olyan sebezhetőnek látszott. Eamonn vágyakozó pillantást vetett rá. Gyönyörű ez a nő gondolta. Miután végeztek, a férfi sóhajtott egyet, kapkodva felöltözött. Mozgása gyors és magabiztos volt, pillanatok alatt magára kapta a ruháit. Már sötétben is egészen jól elboldogult a lakásban, hiszen hónapok óta odajárt. Maria kinyitotta az egyik szemét és lágyan megcsókolta a fiú ajkát. - Mennem kell. A szex és a pezsgő hatásától bódult nő az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott, majd nyűgösen azt mondta. - Még csak tizenegy óra van. John még órákig odalesz.
- Még van egy üzleti megbeszélésem - válaszolta a férfi nagyon eltökélt, ellentmondást nem tűrő hangon. Maria már a hangszínéből meg tudta állapítani, hogy a további nyaggatás értelmetlen lenne. Ehelyett csábosan megkérdezte. - És holnap? - A hangja nagyon lágy, behízelkedően csábító volt. Eamonn nagyon jól ismerte a játékszabályokat. Vállat vont. - Ki tudja? Kielégülten, megkönnyebbülten lépett ki a házból, nyilván ezért nem vette észre a két férfit, akik a ház előtt parkoló autóból őt figyelték. Túlságosan lefoglalták az előtte álló feladattal kapcsolatos gondolatok. Mariáról már meg is feledkezett. A két férfi figyelte, amint leint egy taxit, majd utánamentek Brooklynba a Brannigan bárba. Az utca túloldalán állították le az autójukat, folytatták a megfigyelést. Amint Eamonn belépett a bárba, valaki üdvözölte őt az ajtóban, majd egy szűk lépcsőfeljárón át eltűnt a szemük elől. Az utcán figyelő két férfi várakozott. Paul Santorini unalommal vegyes érdeklődéssel hallgatta az előtte ülő két férfi beszámolóját. Santorini alacsony, jól öltözött ember volt, koránál kissé idősebbnek tűnt, de vágott az esze, mint a borotva. A jobbkeze, Ralph Borgatto már sokkal nagyobb érdeklődéssel hallgatta a helyzetjelentést. Tisztában volt vele, a végén elvárják majd tőle, hogy elmondja a véleményét, ehhez pedig szüksége lesz minden diplomáciai érzékére. Azzal mindenesetre egyet kell értenie, hogy Maria egy kurva, hiába olyan külsőre, mint egy madonna. Santorini kikéri majd a tanácsát, mégpedig úgy, hogy néhány elejtett szóból kell majd kitalálnia a főnöke gondolatait, és ezeket kell majd emészthető véleménnyé formálnia. - Mr. Santorini, úgy néz ki, hogy a pasasnak kulcsa van a lakáshoz. A házfelügyelő látta, hogy ő nyitotta ki az ajtót. Ha John ezt megtudja... -jelentette az informátor. Paul Santorini felemelte a kezét és hirtelen mozdulattal félbeszakította. - Ha szükségem lesz a véleményedre, akkor majd kikérem, rendben? Csak azt mondd meg, hogy azt követően hová ment az a rosszéletű? A testes férfi elsápadt főnöke szavaira. - Aztán Branniganhez vitette magát, fölment az irodába. Ott bonyolítja az uzsorakölcsönzéssel kapcsolatos dolgokat. Onnan pedig a menyasszonya házához ment. Úgy hívják, hogy Deirdra Mahoney, Jack Mahoney egyik lánya. Elég későn ért oda, de a lány még ébren volt, ő maga nyitott neki ajtót. Azt hiszem, valami buli volt náluk. Paul elküldte a két férfit, majd barátjához és bizalmasához, Ralph-hoz fordult. - Nos, mit gondolsz erről az egészről? A legjobb iskolákba járattam, mindent megkapott, amit pénzért meg lehet vásárolni. Még férjet is vettem neki. Megvettem ennek a ribancnak mindent, amit csak akart. Most pedig egy írrel dug. Ha nem a lányom volna, istenemre, örökre elcsúfítanám az arcát. Ralph sóhajtott. Hatalmas busafeje, vastag, göndör haja, őseihez hasonlóan olajbarna bőre és római metszésű orra volt. A rajta lévő ezerdolláros öltöny ellenére úgy nézett ki, mint valami hegyi pásztor. Hatalmas lapátkeze volt. Azzal szokott dicsekedni, hogy akár egyikkel is meg tud fojtani egy embert. Akik ismerték őt, ezt a képességét nem is vonták kétségbe. - Paul, lehetek őszinte?
Az idősebbik férfi alig észrevehetően bólintott, ami azt jelentette, egész nyugodtan lehet őszinte, de csak addig a pontig, amíg azt mondja, amit a főnöke hallani kíván. Mély lélegzetet vett, majd belevágott a közepébe. - Szerintem valakinek szólni kellene, hogy négyszemközt beszéljen Maria férjével, így Johnnak lehetősége lesz elrendezni a dolgot. Ez becsületbeli ügy. Bármibe lefogadhatjuk, ez a Docherty tisztában van vele, hogy kivel szűrte össze a levet, és azzal is, hogy kivel áll szemben. Az utcán mindenesetre jó híre van. Ha a mi emberünk lenne, már régen feleskették volna. Paul bólintott. - Értem, mit mondasz. Bárcsak az olaszok között találta volna meg a lányom a magához való párját, akkor én most boldog ember lehetnék. Ugy értem, ha gyereke lenne ettől az embertől, akkor a gyerek is ír lenne. No még csak az hiányzik! Ha szegény anyja ezt megérte volna, most megszakadna a szíve. - Szóval, keressek valakit, aki beszél Johnnal, vagy mi legyen? -Ösztökélte Ralph az idősebb férfit. Santorini rágyújtott egy havannaszivarra. Köhintett, majd azt mondta; - Igen, pörgessük meg azt a rohadt rulettkereket. Ezt a szégyent! Úgy hallottam, ez a Docherty belevaló fickó. Beleszívott a szivarjába, majd néhány pillanat múlva folytatta. -Ahhoz képest, hogy egy jöttment ír. Ralph egyetértett vele, és töltött két nagy pohár grappát. - Ebben az ügyben még lesznek problémáink Mahoneyékkal - tette hozzá. -Jack egyik lányát akarja feleségül venni. Paul vállat vont. - Hát legyen, majd megmagyarázom nekik a dolgot, ha eljön az ideje. Biztosan meg fogja érteni, akinek ilyen sok lánya van. Ha pedig nem érti meg, akkor kiloccsantom az agyát. - Úgy lesz, ahogy mondod, Paul. Santorini felhajtotta az italát, és kissé elmélázva azt mondta. - Tudod, mi a furcsa ebben az egészben? Ha a lányom először ezt az írt ismerte volna meg, hozzáadtam volna. Ennyire szeretem. Ezek után természetesen olyan férfit kell majd találnom neki, aki le tudja kötni. Olyan embert keresek neki, akinek a Hudson-folyó innenső partján a legnagyobb farka van. Az majd kiszolgálja reggel, délben és este, amíg terhes nem lesz, és akkor talán lenyugszik. Nézz körül a csapatban, és keress nekem egy igazán jóképű katonát. Egy olyan fickót, aki szoknyabolond, jóvágású és megvan mindene, ami kell. Kielégíttetem vele ezt a szukát, aztán nyugodtan hátradőlök és várom az unokákat. A két férfi elmosolyodott, szemmel láthatóan örültek neki, hogy milyen könnyedén, okosan és rugalmasan elintézték ezt a dolgot. Huszonharmadik fejezet Eamonn szeme karikás volt és véreres. A mosdóban lévő tükörben nézegette magát, nemtetszése jeléül vágott egy grimaszt. Keserű volt a szája íze, fájt a torka és úgy érezte, hogy az orvos biztos ágyba parancsolná. Elővett egy rágógumit, rágta néhány másodpercig, míg a kellemes mentolos íz kicsit rendbe nem tette a száját. Hideg vízzel megmosta az arcát, megpróbált teljesen felébredni. Pokoli fejfájás kínozta.
Soha többé nem csinál ilyen hülyeséget. Erre a gondolatra elmosolyodott. Ugyanaz történt, mint máskor. Berúgott, keményen berúgott. Tulajdonképpen mindig ez a helyzet, amikor Peteyvel dolgozik, és az előző este sem volt kivétel. A Brodwayen, Stakisnál ledöntöttek néhány italt, megvacsoráztak, majd elmentek a pár saroknyira lévő toplessbárba. A lányok belevalók voltak, ital is volt bőven, úgyhogy kellemesen eltöltöttek ott néhány órát. Eamonn ellenállt a kísértésnek, amikor egy vörös cicababa odament hozzá és kikezdett vele, pedig olyan volt a melle, mint a beton. A hetyegés helyett egy ültő helyében eszméletlenre itta magát. Tíz perccel a takarítók megérkezése előtt ébredt fel. Petey a padlón feküdt egy szőkített hajú, fekete bőrű, kapafogú lány mellett. A nőnek hatalmas melle volt. Petey erre a típusra bukott. Eamonn összeszedte magát és visszasétált a bárhelyiségbe. Nagyon áporodott volt benn a levegő: cigarettafüst, izzadság- és szájszag keveredett. Petey még mindig öntudatlanul aludt, s nyugodt, mosolygó arccal pontosan annak látszott, aki valójában volt. Egy ír tahónak. Eamonn undorodva vette észre, hogy a mellette fekvő néger lány ösz-szevizelte magát. Megnézte, megvan-e még a pénztárcája, majd hunyorogva kilépett a bárból a reggeli világosságra. Jobbra fordult, és elhatározta, hogy a Broadwayen beül egy büfébe, iszik egy kávét, majd harap valamit és taxiba száll. Még csak pár perccel múlt fél hat, de az utca már tele volt emberekkel. Betért az egyik presszóba, rendelt egy hatalmas adag kávét, némi péksüteményt, lágy tojást, majd végül palacsintát. Szüksége volt az ételre, valaminek fel kellett szívnia a gyomrában lévő alkoholt, amitől már görcsölt a hasa. Miközben evett, gondolatai Maria, a munkája és Deirdra körül forogtak. Aztán egy miniszoknyás, festett szemű, színes kabátot viselő kis cicababa lépett be a büfébe. Ez elterelte a gondolatait. Nem telt bele öt perc, a lány már az asztalánál ült, és jókedvűen majszolta az Eamonn által rendelt reggelit. Evés közben előadta az élettörténetét. A gondosan megszerkesztett változatot, természetesen. Eamonn tudta, hogy a lány pasasokra vadászik. Rá volt írva, pedig még csak tizennyolc éves múlt. Látszott a tekintetén, amelyben egyszerre volt jelen a félelem és a nyíltság. Mintha azok a szemek valami olyat tudhattak volna, amit senki más. Eamonn arra gondolt, ha Petey meglátja a lányt, akkor biztosan talál majd neki valahol egy helyet, és abból mindannyian hasznot húzhatnának. Természetesen ő maga is. Eamonn-nak már nem voltak gátlásai ezzel kapcsolatban, már régen feladta a reményt, hogy rendes ember lesz belőle. John Castellano egész éjjel ébren volt. Fegyverrel és kézi bilinccsel felfegyverkezve várakozott vetélytársa lakása előtt, a Lower East Side-on. Olyan gyomorégés fogta el, hogy azt hitte, rögtön elpusztul. Amikor arra gondolt, hogy a felesége ezzel a férfival fetrengett, azon nyomban elfogta az öldöklési vágy. Az apósa azt mondta, az egészért nem Maria a hibás. Ez a szegény naiv katolikus lány bedőlt a trógernak, aki visszaélt a bizalmával. Maria olyan nemes, ártatlan lélek, csak a jót látja mindenkiben. Ez a mocsok alak pedig megbecstelenítette. Szegény kis asszonyka, azt sem tudta, mi történik körülötte. Docherty még arra is rávette, hogy kulcsot adjon neki a lakáshoz.
Az apósa meglepődött, amikor észrevette, hogy a veje beveszi ezt az egész zagyvalékot, és John valahol az agya rejtett zugában mintha még észlelte volna is ezt a meglepetést az arcán. Legbelül nagyon is tisztában volt azzal, hogy ki tehet erről az egészről, de nagyon szerette Mariát, így sokkal könnyebb volt azt az ír csirkefogót hibáztatni mindenért. John vicsorgó fogakkal várakozott. Bosszút áll az asszonyért, még akkor is, ha az életébe kerül. Cigarettára gyújtott, ismét visszaült a kocsijába és figyelte az ellensége lakásának bejárati ajtaját. Elteszi láb alól ezt a mocsok írt, mégpedig könnyűszerrel, nevetve. Ettől a gondolattól máris sokkal jobb kedve kerekedett. Cara Bowman valójában még csak tizenhét éves volt, nem tizennyolc, és már egy éve vadászott palikra. Egy Oklahoma állambeli kisvárosból szökött meg, harminc dollárral a zsebében érkezett New Yorkba. Nem volt nála más, mint egy bőrönd, benne néhány használhatatlan ruha. Alighogy leszállt a buszról, nyolc órán belül megvolt az első kuncsaftja. Hamarosan megtanulta, milyen nyomorúságos tud lenni az élet New Yorkban pénz, család és baráti támogatás nélkül. Rövidesen belekerült egy Alphonso nevű fekete strici hálójába. A lány abban bízott, hogy emellett az Eamonn nevű fiú mellett egészen más életet élhet majd. A férfi munkát ígért neki, mégpedig rendes munkát, ahol jó fizetése lesz, amiből megengedheti majd magának, hogy tisztességes helyen béreljen lakást. Ugy érezte, eléggé új még a szakmában ahhoz, hogy változtatni tudjon az életén. Spórolni fog, iskolába megy, hátha lesz még belőle valaki. Haza ugyanis semmiképpen nem mehetett már. Miközben a mellette ülő férfihoz beszélt, Cara kinyílt, mint egy kis virágszál. Megnevettette Eamonnt. A lány úgy érezte, mintha randizna valakivel, és ettől nagyon boldognak érezte magát. A férfi tisztelet-tudóan beszélt vele, odafigyelt arra, amit mondott. Ráadásul nem akarta folyton tapogatni, sőt, még meg sem érintette. A legtöbb férfi szinte rögtön megfogta őt. Jobb esetben csak az arcát, a kezét, vagy a lábát. Ez a férfi azonban egészen más. Még az összegyűrt öltöny, az arcán végighúzódó árnyék és a karikás szeme ellenére is látszott, hogy olyan emberről van szó, aki számít. Aranyórát visel, ápolt, frissen nyírt haja van, kézzel varrt cipőt hord, és ez önmagáért beszél, gondolta a lány. Cara tudta, hogy az ajánlat csupán prostitúcióra szól, de ezentúl legalább rendesebb körülmények között kell majd a palikra vadásznia. Kezét a férfi kezébe csúsztatta, és érezte, hogy a fiú ettől szinte kővé dermed. Cara Eamonnra nézett, szinte megsajnálta a fiút az arcára kiülő fáradt, megrökönyödött vonások miatt. - Jól vagy? - kérdezte a lány bársonyos, kedves, könnyed hangon. Eamonn szomorú mosollyal válaszolt. - Te egy nagyon aranyos kislány vagy. - Aztán beugrott neki. Igen, ez a lány Cathyre emlékezteti. Ugyanaz a légies külső, ugyanaz a szőke haj, s ugyanolyan aggódó tekintet a szemében, s mintha visszatükröződne valami a Londonban hagyott lány harcias magatartásából is. Behunyta a szemét és megsimogatta a lány haját. Tapintásra is ugyanolyan volt, mint Cathy, az ő Cathyje.
A kislány Eamonn vállára hajtotta a fejét. A fiú érezte rajta az utca illatát. Gyorsétterem, olcsó parfüm, cigarettafüst. Olyan volt a szaga, mint bármelyik kurvának. Ettől a gondolattól nyugtalan lett. Vajon mi lehet Cathyvel? Lehet, hogy az Atlanti-óceán túlsó partján ő is ugyanígy él, mint ez a lány? Lehet, hogy vadidegen emberek használják a testét és arra kényszerítik, hogy mindent megtegyen nekik, amit csak akarnak? Pusztán néhány másodpercnyi kielégülésért. Megborzongott. Amint megérkeztek a Harmadik Sugárúton lévő lakóház elé, Eamonn már megbánta, hogy magával hozta a lányt. Cara arra emlékeztette őt, amit elveszített. Arra emlékeztette, akit használt és kihasznált. A Londonban hagyott másik életét juttatta az eszébe, és emiatt máris kezdett neki ellenszenvessé válni a lány. Kifizette a taxit, és akkor hirtelen megpillantotta az út túloldalán, az utcai tűzcsap mellett parkoló Buick ablakából kinyúló fegyver csövén megvillanó napsugarat. Amint a fegyver eldördült, Eamonn ösztönös mozdulattal maga elé rántotta a lányt. Mindez a másodperc tört része alatt történt. A kocsi nagy sebességgel eltűnt a kanyarban, a taxi befordult a sarkon, Cara Bowman pedig élettelenül feküdt a karja között. A koponyája hátsó része szinte szétrobbant a lövedéktől. Maria figyelte, amint a férje megissza a kávéját és cigarettára gyújt. -Mi ütött beléd? kérdezte szemrehányóan. - Egész éjszaka kimaradtál, most jöttél haza, reggel. Olyan vagy, mint valami morgós medve és egy épkézláb mondatot sem lehet kicsalogatni belőled. Jézus Krisztus! Az idegeimre mégy. Fátyolos hangja ezúttal sokkal élesebb volt, mint máskor. Az arcán nem volt smink, s látszottak rajta az apró szeplők. A szikrázó napsütésben látni lehetett az arcbőrén átütő ereket és a szicíliai vonásokat. John ezúttal életében talán először látta a feleségét annak, aki valójában volt. Figyelte a hazug szájat, mesterkélt viselkedését, az önzést, és csodálkozott, hogy eddig miért nem figyelt fel erre. - Pofa be, Maria! A nő döbbent arckifejezést vágott, de szinte azon nyomban a férjére támadt. - Mit merészeltél mondani? - sziszegte. A férje becsukta a szemét és foga között szűrve a szavakat megismételte. - Azt mondtam, pofa be! Egyfolytában jártatod a szádat. Mint egy végtelenített magnófelvétel. Úgyhogy pofa be, Maria, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom. John Castellano haragos tekintettel nézett az asszonyra. Maria egy röpke pillanatig furcsán, egy kívülálló asszony szemével nézte a férjét. Ha ez az ember a megfelelő nőt vette volna feleségül, valószínűleg jó férj lett volna belőle és jó apa. - Fogd be a pofádat te, te szemétláda! - förmedt rá az asszony, mert nem tudta megállni, hogy ki ne ejtse a száján a bántó szavakat. -Ha apám megtudja, milyen hangon beszéltél velem, akkor... A férfi ökle az állán találta el. Hatalmas ütés volt, Mariát azonnal ledöntötte a székről. Amint a nő összekuporodott a padlón, John észrevette, hogy a köntöse alatt nem visel semmit, és először fordult elő, hogy ez a látvány nem volt rá hatással. Undorodott tőle. - Dögölj meg, te rohadt kurva, és dögöljön meg az istenverte apád is! Tudom, mit műveltél, ő maga mondta. Beszámolt nekem arról az írről, meg arról, hogy odaadtad
neki a lakás kulcsát is. Hogy nyugodtan dughassa az én úgymond kedves kis feleségemet, miután kiteszem a lábam. Úgyhogy dögölj meg, te ribanc! Bár anyád is megdöglött volna, mielőtt a világra hozott! Maria magára húzta a köntösét, majd nagy nehezen lábra állt. Életében először érzett félelmet. Nagy bajban volt, és az apja, akit többnyire úgy manipulált, ahogy a kedve tartotta, most nagy bajba sodorta őt. John észrevette az asszony arcán a változást és ráförmedt. -Egyébként is, mit képzelsz te magadról?! Nem egy kurvát ismerek ezen a kibaszott világon, aki több megbecsülést érdemel, mint te. Feleségül vettelek és most az enyém vagy. Szarok rá, hogy mit akarsz. Szóval, az írrel akarsz dugni? Igen? Akkor jó, ha tudod, ma reggel kinyírtam! Agyonlőttem azt a rohadékot. Most legalább tudod, hogy mit műveltél. Ha ezt akartad, akkor megkaptad. És most ide figyelj, Maria,mégpedig kurvára figyelj. Mától kezdve itt minden megváltozik. A jövőben szíjat hasítok a hátadból, ha csak a gyanúm is felmerül, hogy másik férfira nézel. Én olasz vagyok! Igazi férfi, kedvesem, és erről ne feledkezz meg. Maria csak bámult a férfira, akihez nyolc hónapja olyan ünnepélyes külsőségek, nagy hacacáré közepette férjhez ment. Vak gyűlölet fogta el. Szinte a szájában érezte az ízét. - Nem ölted meg Eamonnt! Nem hiszem el! - mondta szenvedélyesen. - Nem vagy elég férfias ahhoz, hogy bárkit is megölj! Az apám a kérésemre adott ide téged. Az ő lakásában lakunk, az ő pénzéből élünk. A tulajdona vagyunk. Ha Eamonn meg én odaállunk elé, akkor ideadja nekem őt is, ugyanúgy, mint az életben bármi mást, amit eddig kértem tőle. John a konyhai tölgyfa asztal előtt álló felesége elé lépett. Összeszorította az öklét és ismét lesújtott. Ezúttal teljes erőből. Maria sikoltozott, miközben záporoztak az ütések a fejére és a testére. Amint a férfi leszorította a padlóra és hozzákészülődött, hogy Mariát akarata ellenére magáévá tegye, az asszonyon úrrá lett a rémület. Amint a nő testébe hatolt, John ordítozni kezdett. - Na, és ehhez mit szólsz, mi? Rögtön tudnom kellett volna, hogy túlságosan is oda vagy a félszemű kígyóért. Egy százdolláros ribanc nem csinálja jobban, mint te, drágám. Amint érezte, hogy rögtön kielégül, kivette a szerszámát, és a nő arcára meg hajára ürítette a magját. - Nem érsz annyit, te rohadt kurva, hogy gyereket csináljak neked! Te szemét szajha, te rohadt, büdös kurva! A nő arcába köpött, majd felállt. Egy ideig csak bámulta a feleségét, s érezte, amint elhatalmasodik rajta az eufórikus öröm. Ha mást nem is ért el, megtanította félni. Az biztos, hogy ezután kisebb lesz benne a harci kedv. Amint begombolta a nadrágját, az asszonyra ordított. - Este, ha hazajövök, azt akarom, hogy az étel az asztalon legyen! Szeretném, ha rendesen felöltöznél és kitakarítanál. Olyan ez a lakás, mint egy disznóól. Maria a padlón feküdt, egyik kezével eltakarta az arcát. Nem mozdult, amíg meg nem hallotta a lakás ajtajának becsapódását. Arca feldagadt az ütésektől, a szeme körül is kezdett elszíneződni. Megnyalta felpüffedt ajkát, de a saját vérével összekeveredett sperma ízét érezte.
Erejét összeszedve lábra állt és odavánszorgott a telefonhoz. A hatalmas panorámaablakból lélegzetállító kilátás nyílt Manhattanre, ám az ablakon át betóduló fénytől a fehér bútor szürkének, elhanyagoltnak látszott. Lerogyott a sötétbarna, kézi csomózású gyapjúszőnyegre, felemelte a kagylót és feltárcsázta az apja számát. Amint Paul meghallotta a lánya hisztérikus hangját, becsukta a szemét és mélyet sóhajtott. Petey felment Eamonn lakására, és döbbenten látta, hogy a fiatalember szemmel láthatóan össze van törve. Valami Oklahoma állambeli, isten háta mögötti helyről szalajtott vadidegen kurva miatt zokog, de úgy, mint egy csecsemő. Eamonn ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse a lány temetését. A Mahoneyék által lefizetett rendőrök - immár némi készpénzzel gazdagabban - befejezték a helyszínelést, és úgy gondolták, egy ismeretlen lány miatt nem fognak nagy felhajtást csinálni. A hivatalos jelentésbe csupán annyi került, hogy rablási kísérlet volt, utcai lövöldözés lett belőle. Valahol a New York Times egyik belső oldalán néhány soros hír lesz belőle, és másnap már mindenki megfeledkezik az ügyről. Petey töltött neki még egy csésze kávét, kibélelte egy jókora adag whiskyvel. - Oké. Tehát csaknem végeztek veled - mondta. - Meg kell tudnunk, hogy ki tette és meg kell őt előznünk. Nem olyan nagy ügy. Eamonn fejét csóválva Petey hatalmas kalácsképébe nézett. - Még gyerek volt, Petey! Téged nem zavar, hogy meghalt? A másik vállat vont. - Az igazat megvallva, nem nagyon. Jesszusom! Hiszen csak egy kis ringyó volt. Amikor ezt a hivatást választotta, tudnia kellett, hogy bármikor meghalhat. Nem a te hibád volt. Eamonn a barátjára nézett, és nagyon szerette volna elhinni, hogy igaz, amit mondott. Mindenesetre egyetértése jeléül bólintott. Csak ő tudhatta, hogy a lövés pillanatában maga elé húzta a lányt. Hagyta, hogy a golyó őt találja el. Ezt azonban soha nem fogja bevallani senkinek. Petey hangja zavarta meg a gondolatait. - Meg kell találnunk, hogy ki lőtt. Rendben? Ez most a legfontosabb, mert még mindig veszélyben vagy. Van valami ötleted? Összerúgtad valakivel a port? Megfenyegetett valaki, vagy tudom is én? Eamonn végigsimította sűrű, sötét haját, majd fejcsóválva azt mondta. - Csak két ember lehetett. Maria apja, Paul Santorini, vagy a nő férje, John Castellano. Rajtuk kívül nem hiszem, hogy más meg akarna ölni. Petey füttyentett. - Tehát az olaszok, mi? Akkor jobb lesz, ha elmondom ezt a történetet Jacknek is. Ismered, tudod, hogy milyen. Mindenesetre biztosan segíteni akar majd neked, mindannyiunk érdekében. Tudod, milyenek az írek? Mindenből személyes kérdést csinálnak. Eamonn-nak egyet kellett értenie ezzel, s csak ekkor döbbent rá, hogy milyen nagy bajban van. Jack Mahoney ettől biztosan begőzöl. Ekkor már valóban begőzölt. Háromnegyed hétkor hívást kapott Paul Santorini egyik emberétől, aki mindenről beszámolt neki. Nagyon úgy néz ki, hogy egy rohadt kurva miatt el kell veszítenie az egyik legjobb emberét. Ez mindennél jobban aggasztotta Jacket. Azzal nem nagyon foglalkozott, hogy Eamonn a lányát akarja feleségül venni. A
férfiak azok férfiak, és az a feleség nem normális, aki azt várja a férjétől,hogy örök életében hűséges legyen hozzá. Ezen a véleményén még az a tény sem változtatott, hogy neki magának hét lánya volt. Ha Santorini is úgy nevelte volna fel a lányát, ahogy kell, ez az egész nem következett volna be. Ám ezt nem mondta ki hangosan. Tudta, hogy nem szabad hergelni az olaszokat. Rögtön kitörne a háború. Magához hívta tehát az öcs-csét és azt a fattyú Dochertyt, hogy együtt próbálják kihámozni a történteket. Ez az egész a legrosszabb időpontban történt. Az FBI körülöttük szaglászik, és ráadásul a nyakukon vannak az ír köztársaságiak is. Már csak az olaszok hiányoztak, no meg a kormány. És még ez sem elég, ráadásul kiújult a gyomorfekélye. John Castellano éppen be akart szállni a Broadwayen parkoló kocsijába, amikor észrevette, hogy közeledik az apósa. Rögtön tudta, hogy nagy bajban van. Az öreg nagyon szigorú arcot vágott, a szemét sötét napszemüvege mögé rejtette, s ez mindig rossz jel. Nem viszonozta John köszönését, és ettől még inkább félni kezdett. Amikor Paul ököllel az arcába vágott, megpróbált védekezni. Ám az idősebb férfi erősebb volt, és ezzel mindenképpen számolnia kellett. Az utcán összegyűlő tömeg szeme láttára módszeresen verni kezdte a vejét. A közeli klub törzsvendégei rezzenéstelen arccal figyelték a fejleményeket. A járókelők megálltak egy kicsit, érdeklődve figyelték az eseményt. Mire Paul Santorini tönkreverte a vejét, addigra egész szép kis tömeg gyűlt össze. Paul még akkor is folytatta az ütlegelést, amikor áldozata már a földön feküdt és könyörgött, hogy hagyja abba. A kezére húzott bok-szerrel a felismerhetetlenségig összeverte az arcát. Végül a vezetőülés alól elővett egy hosszú ólomcsövet, és azzal fejezte be a művét. Miután végzett, erősen zihálva megigazította a haját és a ruházatát, majd bizonytalan, ingadozó léptekkel visszasétált az útkereszteződésnél álló limuzinjához. Amint beült, a kocsi azonnal elindult. Mire a rendőrség megérkezett, a tömegből már nem maradt ott senki. Természetesen senki nem látott semmit. A szemközti bár kidobóemberei sem. Vállat vontak és mentek a dolgukra. Az úttest kövezetén hason fekve elterülő férfihoz már nem volt semmi közük. Még az sem számított, hogy addig John Castellano volt a kenyéradó gazdájuk. Együtt vicceltek vele, együtt nevetgéltek, mindig érdeklődtek a családtagok hogyléte felől. Kész, vége, a király meghalt. Éljen az új király, bárki lesz is az. Jack Mahoney arca önmagáért beszélt, amikor letette a kagylót. Egyik embere az utcáról hívta. Jack felsóhajtott. - Castellano halott. Az apósa verte agyon egy órával ezelőtt, a nyílt utcán. Még mindig nem tudom elhinni, hogy olyan hülye voltál, hogy a maffia egyik kapójának a lányát dugtad. Nincs elég ribanc New Yorkban? Muszáj neked pont a maffia egyik hercegnőjét kifognod? Petey kis híján felröhögött, az orrából csak egy kis horkanás tört ki, ám ez is elég volt arra, hogy magára vonja a bátyja haragját. - Azt hiszed, ez olyan mulatságos? Szerinted ez valami vicces dolog? Össze akarod rúgni a port Paul Santorinivel? Igen? Hát akkor ide figyelj. Legszívesebben azt mondanám, akkor menjetek el hozzá, és beszéljétek meg vele ezt a dolgot, kisöcsém.
Menj, és mondj neki szép, szívhez szóló szavakat. Menj el hozzá, és mondd meg neki, a mi kis barátunk majd kárpótolja őt valahogy emiatt. Komolyan mondom, ezt csinálnám a legszívesebben. Ti szerencsétlen hülyék, nem veszitek észre, hogy Santorini lejáratta magát? Ráadásul kijött a sodrából, amit -Isten látja a lelkemet - meg is tudok érteni. Tudjátok ti egyáltalán, hogy mi történik itt? Hogy mekkora szarban vagyunk? Eamonn úgy érezte magát, mint a kisiskolás, akit csínytevésen ért a tanító bácsi. Ezért felállt és azt mondta. - Elmegyek hozzá, megpróbálom neki megmagya... Jack Mahoney a tenyerébe temette a fejét és keserűen felnevetett. - Hallottad, mit mondott ez a szerencsétlen hülye? Eamonn, elég, ha az a pasas rád néz, és te már halott ember vagy! Mondok én neked valamit, de jól figyelj: remélem, megérte neked ez az egész mulatság, mert én magam akkor sem mertem volna belemászni ekkora kalamajkába, ha annak a kurvának gyémántot nedvezik a micsodája. A három férfi szótlanul meredt egymásra. Végül Petey törte meg a csendet. -Megvárjuk, amíg kapcsolatba lép velünk. Nem tehetünk mást. Jacknek igaza van. Eamonn, ha elmész hozzá, csak még jobban felbőszíted. Odaküldöm néhány emberemet a környékre, szaglásszanak körül, mi történik ott. De még ez sem megy könnyen. Az olaszok nagyon összetartanak ilyenkor. Várjuk meg, hogy mi lesz Santorini következő lépése, aztán majd meglátjuk, mit tehetünk. Öt perc múlva megcsörrent a telefon és egy névtelen telefonáló közölte velük, hogy az egyik harlemi klubjukra gyújtóbombát dobtak. Elindult tehát a lavina. Még egy óra sem telt el, amikor újabb telefonhívást kaptak. A telefonáló ezúttal arról számolt be, hogy a queensi depóban tizenhat teherautójukat rongálták meg, a gépkocsivezetőket pedig mind hazaküldték. A hír hallatán a három férfi kirohant a házból, és elmentek a folyóparti depóba, felmérni a károkat. Ha esetleg meg akarnák őket ölni, legalább ne a saját házukban, a barátok és családtagok szeme láttára végezzenek velük. Jack legalább annyira haragudott Eamonnra, mint az olaszokra. Útközben folyton ezt hajtogatta. - Mindezt egy-két kóbor numera miatt. - Már Petey is nagyon hajlott arra, hogy a bátyja oldalára álljon. Túl nagy árat kell fizetni egy hülye kurváért, aki még csak nem is ír, sőt nem is fekete. Paul Santorini végül lehiggadt kissé. A Ravenite klubban felhajtott néhány pohár grappát és várta a fejleményeket. Tisztában volt vele, hogy a környezete előtt nevetségessé vált, még akkor is, ha ennek a klubnak a falai között nem akadt senki, aki ezt ki merte volna mutatni. Azt is tudta, most már gyenge embernek tartják, és a lánya viselt dolgairól Kis Itáliában széltében-hosszában telebeszélték már a környéket. Maria lejáratta magát, s mint megtudta, még ide, a kedvenc klubjába is elhordta a kanját. A lányt pusztán ezért a húzásért is meg tudta volna ölni. Tudta, hogy pletykálnak róluk, és a maga módján még igazat is adott nekik. De Isten segedelmével Maria most már özvegyasszony, s talán még van rá remény, hogy megbánja eddigi kurválkodásait. Paul elhatározta, hogy a lányát az unokafivérére, Carlosra, a maffia egyik alacsonyabb beosztású emberére bízza, aki családos ember.
Kellő fizetségért befogadja majd Las Vegas-i otthonába. Paul soha többé nem akarta látni a lányát. Ezt is túléli majd valahogyan. Aznap este a don magához rendelte. Paul tisztában volt azzal, hogy ez bajt jelent, s ettől még nyugtalanabb lett. Paul számára a maffia olyan volt, mint a család, s a don volt a családfő. Tisztában volt azzal, hogy félre kell tennie a büszkeségét és pontosan el kell mondani a donnak mindent, amit tudni akar, mert csak így élvezheti tovább a jóindulatát és így őrizheti meg adott esetben az életét. Megszegte ugyanis az egyik legfontosabb alapszabályt, személyes ügyet tanúk előtt intézett el az utcán. A don nem egykönnyen fogja ezt megbocsátani neki. Paul becsukta a szemét, s maga elé idézte a kislányát, Mariát. Nagyon aranyos kisgyerek volt. Gyönyörű volt a szeme és a haja. Érzéki nő lett belőle, kurva típus. Most pedig kemény árat kell fizetnie azért, hogy így elkényeztette. Pietro de Marco volt Santorini donja. Az alacsony, hetvenéves férfi súlyzózással tartotta magát karban. A Nyolcadik sugárúton lévő irodájában építtetett magának egy konditermet. Úgy öltözött, mint egy paraszt. Svájcisapkában és mellényben járt. Az utcán úgy viselkedett, mint a falu bolondja. Mindenkivel szóba elegyedett, minden aprócseprő ügyből nagy patáliát csinált. Azért viselkedett így, hogy a környéken ne legyen rendbontás. A fiatalabbakkal ellentétben nem úgy öltözködött, mint a Keresztapából megismert figurák. Nagyon jól tudta, hogy milyen fontos dolog szerénynek mutatkozni. Ezért maradhatott életben ötven évig Amerikában, és ezért választották őt donna húsz éve. Az FBI többször is megpróbálta rács mögé juttatni védelmi zsarolás miatt, de bizonyítékok híján mindig ejteni kellett a vádat. Most azonban don Pietro nagyon zaklatott volt. Az egyik kedvenc kapója olyan hatalmas hibát követett el, hogy meg kellett idézni egy megbeszélésre. Ki kell őt szögeznie az ajtófélfára. Ez a tény önmagában is elég nyugtalanítóan hatott a donra. Mindig nagyon tisztelte Paul Santorinit, tán még szerette is. Ő is hallott persze a Santorini lányáról keringő pletykákról. Miután neki csak fiai voltak, nagyon is megértette, hogy mennyire szeretheti egy apa a lányát. Az ember már csak ilyen. De ez a lány, feltéve, ha igazak a pletykák, nem valami tiszteletre méltó asszony. Most pedig meggyűlt a bajuk az írekkel is, és a don ennek egyáltalán nem örült. Az ír kolónia olyan erő, amivel számolni kell. Éppen pénz gyűjtenek, hogy háborút indítsanak az óhazájukban, ami mindennél fontosabb a számukra. Az ír egy harcos nép. Még a brit hadseregnek is folyamatosan meggyűlik velük a baja, és don Pietro egy ostoba nőszemély miatt nem akarta magukra haragítani őket. A különböző nemzetiségű közösségek közötti béke mindenkinek hasznára válik. Most pedig nagyon úgy fest a helyzet, hogy kitörni készül a háború New York utcáin, és ha ez bekövetkezik, akkor elszem-telenedik majd a kínai meg a többi etnikai kolónia is. Paul jobban tette volna, ha hozzá fordul. Ezt kívánta volna meg a rend. Ehelyett most nem tehetnek mást, mint csendben figyelik, amint a világ fenekestül felfordul körülöttük. Mindent egybevetve, nagyon zavaros és vészjósló volt a helyzet.
Don Pietro megnézte a pulzusát. Ezt a szokást néhány évvel ezelőtt vette fel. Rakoncátlankodott egy kicsit a szíve. Szerencsére kiderült, hogy nincs nagyobb baj, csak emésztési zavarai vannak, de azért nagyon megijedt. Mélyen beszívta a levegőt, és várta, hogy Paul megérkezzék. Don Pietro tudta, hogy hamarosan ott lesz. Kedvenc embere túllőtt a célon, ezért most neki kell kezébe vennie az irányítást. Korábban úgy tekintett Paulra, mint az utódjára. Most pedig valószínűleg mást kell majd keresnie helyette. Az emberek tudomást szereznek majd a viselkedéséről és már nem fogják őt tisztelni. Hacsak ő maga nem tesz valamit. Huszonnegyedik fejezet Jack Mahoney felmérte az elszenvedett károkat. Tisztában volt vele, hogy a queensi depóban a járművekben esett károkért csak akkor léphetne fel kárigénnyel a biztosítónál, ha bevonná a rendőrséget is. Nincs más hátra, a tőkéjéből kell új autókat vásárolni és abból kell majd fizetnie az embereit is, akik jó ideig nem tudnak még dolgozni. Jack nagyon büszke volt a törvényes vállalkozásaira, s az egyiket -egyik napról a másikra - szinte a szeme láttára rombolták le. Amint végignézett a roncsokon, kis híján elsírta magát. A motorok kiégtek, a festék felhólyagzott a gyújtóbombáktól. Nagyon jól tudta, ha néhány napon belül nem rendezi a sorait, akkor a többi ír családhoz kell fordulnia segítségért. Ezt pedig nem igazán akarta. O'Neilék és McBride-ék nagyon örülnének, ha segíthetnének neki, de persze ennek ára lenne. A Mahoney család volt a legerősebb, és ha megmutatnák a gyengeségüket, azzal csak bajt zúdítanának a nyakukba. Jack kezéből kicsúszna az IRA számára az adománygyűjtés, márpedig ezt a többi család nagyon-nagyon szeretné, mivel eddig arra kényszerítették őket, hogy a bevételeikből jutalékot adjanak le Mahoneyéknak. Nemrégiben volt egy hatalmas robbantássorozat az angliai Aldershotban, s az akciók mögött kétséget kizáróan Jack állt. Tudta, hogy minél vadabb a háború odaát, annál több pénzt szednek be Amerikában. Corkban élő unokatestvérén keresztül közvetlenül állt kapcsolatban az IRA-val. A köztársaságiak megbíztak benne, és ha segítségért fordulna hozzájuk, ezer örömmel kihúznák a bajból. Természetesen ennek is ára lenne. Nem szeretett volna senkitől függő helyzetbe kerülni, a jelenlegi állapot felelt meg neki leginkább. Szükségük volt rá, megbíztak benne, és ez kordában tartotta a többi ír családot. Ebben a tekintetben minden a legnagyobb rendben volt. De ha a dolgok rosszabbra fordulnak, az IRA könnyűszerrel elbánik majd a maffiával. Ők ugyanis rutinos szabadságharcosok, hozzájuk képest a maffia nagyon kis halnak számít. Mindenesetre egy dolog tény, egy ilyen összecsapásból akkora bonyodalom keletkezne, amekkorát a tengerentúlon nem láttak Pearl Harbor óta. Egy dolog robbantgatni Angliában, más dolog robbantgatni New Yorkban. Az ír és az olasz családok egyaránt tartottak az FBI-tól. Mindannyian tudták, hogy a napjaik meg
vannak számlálva, és megpróbálták a lehető legmesszebbmenőkig betartani a törvényt. És erre tessék, itt van egy gyilkosság, két gyújtogatás, s ez még csupán a kezdet. Jack Mahoneynak meg kell próbálni kitalálni valamit, hogy egyszer s mindenkorra elsimítsa a nézeteltéréseket. Ha ezt megoldotta, akkor még bőven lesz ideje leülni és végiggondolni, hogyan tovább. Majd meglátja, hogy kiben bízhat leginkább, s ki akar belőle a legkevésbé sápot húzni. Nem azért építette fel az üzleti vállalkozását, hogy most néhány ír jöttment elhappoljon mindent az orra elől. Paul Santorini csak késő este érkezett meg a don otthonába. Ezzel újabb rosszpontot gyűjtött be don Pietrónál. Amikor bekísérték őt az öreg dolgozószobájába, Paul rögtön észrevette az acélosan villanó tekintetet. - Volt idő, amikor nem várakoztattál volna meg ennyire. Ezt betudom az idők szavának. Nincs már tisztelet az emberekben. Én már öregember vagyok, nem várhatok már túl sokat az élettől, és nem maradt már másom, csak az eszem, és az, hogy még mindig szeretem a pontosságot. - Korát meghazudtoló fürgeséggel és energiával állt fel a székből. - Elnézést kell kérnem öntől, don deMarco - szabadkozott Paul. -Nagyon nehéz nap volt ez. Meg kellett próbálnom megvédeni a családom becsületét. A don félbeszakította. - Ülj le, az isten szerelmére! Miféle becsületről beszélsz? Isten bocsássa meg a szavaimat, a lányod a forrása minden problémádnak. Tudod, mit mondott nekem az én időmben a don? „Szabadulj meg a probléma forrásától és egy csapásra megszabadulsz magától a problémától is." Paul Santorini úgy érezte, rögtön elhagyja minden ereje. Az öregember körbesétált a dolgozószobájában és széles gesztusokkal magyarázott. - Becsület, tisztesség, mást se hallok mostanában, csak ezeket a szavakat. Csakhogy a tolvajok között nincs becsület. Megéltem már hetven évet, s ez minden, amit én megtanultam. Paul tiszteletteljesen hallgatott, nem is tehetett mást. Tudta, hogy az öreg szokásához híven tart egy kis hegyi beszédet, mielőtt rátér az igazi mondanivalójára. - Én meghallgatok mindenkit, tudok mindenről. Tudom, hogy a lányod mindig is szerette a férfiakat. - Felemelte a kezét, mintha Paul félbe akarta volna szakítani és ő nem hagyná. - Ez a probléma az ír fickóval, emögött is ő áll. Saját kezeddel öltél meg egy embert. Én persze megértem ezt, durván bánt a gyerekeddel, nem tehettél mást. De hogy a járókelők előtt megölni, ilyen hidegvérrel?! Bízom benne, elmúltak már azok az idők, amikor a családi ügyeket az utcán rendeztük el. Mióta Al Capone elköltözött Bronxból és Chicagóban telepedett le, mi a kölcsönös tiszteletre alapozzuk az életünket. Te is tudod, hogy New Yorkban az öt család békéje a legfontosabb dolog. Példát kell mutatnunk másoknak. Ma telefonhívásokat kaptam a többi dontól. Tudni szeretnék, mi történik, miért van ez a vérontás? És ami még ennél is fontosabb, tudni szeretnék, hová vezet mindez? Találkozni szeretnének velem, és megbeszélni az ügyet. Megértem az aggodalmaikat. Én ugyanezt érzem. Az ilyen helyzet nagyon könnyen elmérgesedhet. A hangja alig észrevehetően megváltozott, és Paul rémülten döbbent rá, hogy ez az apró termetű ember milyen hatalmas veszélyt jelent ránézve.
-Szeretném, ha ezt az ügyet huszonnégy órán belül lezárnátok. Ha ez nem történik meg, és nekem személyesen kell közbeavatkoznom, akkor... - Don Pietro vállat vont, úgy vélte, nem szükséges befejeznie a mondatot. - Nos, ezek után mit szólnál egy pohár grappához? - Lassan töltötte ki az italt, esélyt adott Paulnak, hogy legyen ideje megemészteni a hallottakat. Amint don Pietro elétette a poharat, elmosolyodott, és engesztelő hangon azt mondta: - Úgy vélem, Maria számára Las Vegas lenne a legmegfelelőbb hely. Amint Paul rájött, hogy ez az ember mindent tud, felugrott a székből. Ez az ember mindig mindent tudott, és úgy tűnik, hogy ez a jövőben is mindig így lesz. - Most az a legfontosabb, hogy mielőbb útnak indítsd. No, és természetesen az, hogy elsimítsd a dolgot az írekkel. Mahoney olyan erőt képvisel, amivel számolnunk kell. - Úgy gondolod, találkoznom kellene velük és megpróbálni hidakat építeni? - kérdezte Paul. Don Pietro elmosolyodott. - Azt hiszem, pontosan ezt kellene tenned. Úgy hallom, az a Docherty nevű fiatalember nagyon jó katona. Kemény ember. Mahoney és a testvére azt tartják róla, hogy szilárd, öntudatos ember. Felgyújtottad a telephelyüket Queensben, és az egyik éjszakai bárjukat is. Meg kell próbálnod valahogyan helyrehozni az okozott károkat. Nem akarok háborút, különösen az írekkel nem. Hadd harcoljanak csak egymással. El vannak ők azzal is. Nekünk magunknak is éppen elég fejfájást okoz rendet tartani a saját sorainkban. Semmi szükség rá, hogy az írekkel harcoljunk, különösen nem egy nő miatt. És ezt a véleményemet még akkor is fenntartanám, ha az én lányomról lenne szó. Az öregember jókedvűen elmosolyodott, és Paul is vele nevetett. Egyértelműen a tudomására hozták, hogy neki magának kell kiegyenlítenie az okozott kárt a személyes vagyonából. A kártalanítást úgy kell végrehajtania, hogy közben a büszkeségén ne essék túlságosan nagy csorba. Furcsa, hogy aki ismeri ezt a Dochertyt, mindenki az ő pártját fogja az ügyben. Az olaszok kedvelik a férfias férfiakat. Ez a Docherty pedig a jelek szerint túlságosan is az. Pontosan olyan, mint amilyeneknek a saját fiaikat szeretnék látni. Kemény, erős és szeretetre méltó. Paul meghajolt a főnöke akarata előtt és már azon törte a fejét, miként tudná úgy elrendezni a dolgot, hogy a lehető legkevesebb szégyen hulljon vissza a fejére. Eamonn kabátja zsebébe dugott kézzel sétált végig Kis Italian. A Lower Manhattanben meghúzódó Kínai negyed tőszomszédságában lévő Kis Itália szinte karneváli külsőt öltött. Elég érdekes látvány volt a különböző kultúrák keveredése, egymásba fonódása. A barna téglás kereskedelmi épületek és lift nélküli lakóházak külső falán élénk színűre festett tűzlépcsők kúsztak a felső szintig. Nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy a tisztességesnek látszó üzleti vállalkozások falai mögött milyen törvénytelen üzelmeket folytatnak. Eamonn szíve szinte a torkában dobogott, amint a Canal Streeten lévő Angelo vendéglő közelébe ért, ami köztudottan a deMarco család kedvenc tartózkodási helye volt. Tisztában volt vele, hogy úgy tudja megakadályozni a helyzet elmérgesedését, ha elmegy hozzájuk, bemutatkozik az érintetteknek és bocsánatot kér tőlük. Úgy érezte,
tartozik ennyivel Jack és Petey Mahoneynak. Ezt még akkor is meg kell tennie, ha ezzel feláldozza magát. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy az esélyei akkor sem jobbak, ha elszalad, ezért inkább úgy döntött, hogy szembenéz a problémákkal. Öt perccel később Eamonn belépett a különterembe, ahol Paul Santorini és az emberei éppen az aktuális fejleményeket tárgyalták. Mindannyian tudták, hogy a don azt akarja, a lehető legrövidebb időn belül rendezzék az ügyet. Azzal is tisztában voltak, hogy Paul már így is túlságosan sokat veszített a tekintélyéből. Amint Eamonn belépett a helyiségbe, mindannyian elhallgattak és aggódó tekintettel meredtek rá. Ahogy megjelent az ajtóban, két ember rögtön mellette termett, majd amint az asztalhoz közeledtek, csatlakozott hozzájuk egy harmadik is. Santorini vagy tíz gengszter társaságában ült a terem közepén lévő hatalmas asztalnál. Amint a két férfi egymásra szegezte a tekintetét, rögtön megfeledkeztek Mariáról. Pault lenyűgözte az előtte álló különös figura. Kellett hozzá merészség belépni az oroszlán barlangjába, és ezt mindenképpen be kellett ismernie. Eamonn, kezét maga előtt összefonva tisztelettudóan megállt előtte, a fejét csupán annyira hajtva le, hogy látszódjék rajta a megbánás, de az is, hogy nincs benne egy cseppnyi félelem sem. Az asztalnál ülő férfiak elismerő pillantásokkal mérték végig a jóképű, jó kiállású fiatalembert. Senki sem mert megszólalni, amíg a kapó meg nem adta az alaphangot. Paul húzta az időt. Végül keserveset sóhajtott, majd azt mondta. - Minek köszönhetem a megtisztelő látogatást? Eamonn a férfi szemébe nézett, és őszintén, határozottan azt válaszolta: - Arra gondoltam, legjobb lesz, ha eljövök és együtt próbálunk valami megoldást találni erre a helyzetre. Tudom, hogy önnek és a családjának komoly problémákat okoztam. Elnézést kérek ezért, és tisztelettel arra kérem, hogy ezért egyedül rajtam álljon bosszút, az ír családomat pedig hagyják ki az egészből. Ők nem tehetnek semmiről, azt sem akarták, hogy ide jöjjek. Duplán felelősnek érzem magam a veszteségeikért, hiszen miattam anyagi és erkölcsi kár érte őket. Az olaszok által olyannyira kedvelt mézesmázos kifejezéseket használta. A hangja mindazonáltal nagyon keményen csengett. Semmit nem árult el abból a félelemből, amit érzett. -A két nép közti barátságra ír honfitársaimmal együtt nagyon büszkék vagyunk. Évekig jól megfértünk egymás mellett békében. Mindannyiunknak megvannak a magunk érdekeltségei. Helytelenül jártam el, amikor önző módon szerelmi viszonyt alakítottam ki az ön lányával, s nem tehetek mást, mint felajánlom, hogy valamilyen módon helyrehozzam az önnek és családjának okozott kárt. A jelenlévőket meglepte a fiú angol akcentusa. Szónoklatában nyoma sem volt az írektől megszokott vontatott, szaggatott beszédnek. Azt is észrevették, hogy nagyon szilárd jellemű emberről van szó, s tetszett nekik a dolog. Önmagukra emlékeztette őket. Paul megmámorosodott a boldogságtól. Azzal, hogy Docherty idejött hozzá, és így beszélt vele, nagyon sokat visszaadott a tekintélyéből, márpedig erre minden olasz nagyon büszke. Végül is üzletemberekről van szó, akiknek nagyon sok a vesztenivalójuk, ezért Paul úgy gondolta, viszonoznia kell valamivel a gesztust. Olyan módon, ami megfelel mindenkinek, különösen don Pietrónak.
Felállt, körbesétált az asztal körül és a fiatal férfi elé lépett. Eamonn visszafojtott lélegzettel figyelte, amint közeledik felé, s várta, mi történik. Paul Santorini vagy ötven másodpercig állt előtte, aztán megölelte. A gesztust hangos üdvrivalgás fogadta a helyiségben. Eamon-nak nagy kő esett le a szívéről. Azt tette, amit kellett. Eljött az oroszlán barlangjába, és ezzel a mézesmázos lószarral hasba akasztotta őket, rendbe tette a dolgot. Miközben Paul Santorinire mosolygott, mintha a hónalja sem izzadt volna már annyira. Hónapokon keresztül keményen dugta ennek az embernek a férjezett lányát, s ez a hülye seggfej annyiban hagyja az egészet. Eamonn két ember halálát okozta, ez az ember pedig szó nélkül fátylat borít rá. Egyszerűen nem tudta elhinni, mekkora mázlija van. Amikor a késpenge a ruháján keresztülhatolva átszúrta a hasfalát, először nem is érezte a fájdalmat. Eamonn annyira meglepődött, hogy fel sem fogta a történteket. Amint térdre rogyott, érezte, hogy a hasára szorított keze csupa vér. Megpróbálta visszagyömöszölni a belét a helyére. Amint az olasz a késével végigvágott az arcán, eszméletlenül rogyott össze. Utolsó gondolata az volt, hogy az olaszok sunyi, alattomos népség és erre korábban kellett volna rájönnie. Amikor idejött, felkészült a halálra, és lám, ez meg is fog történni vele. Jack és Petey a Lincoln Egészségügyi Központ váróhelyiségében ültek, várták a műtét eredményét. Mindketten tűkön ültek. Tudták, hogy az olaszokkal a helyzet olyan pontra jutott, ahonnan már nincs visszaút. Ha nem állnak bosszút, mégpedig gyorsan és nagyon keményen, a többi ír család ezt a gyengeség jelének fogja majd fel. Petey egészen beleszürkült az aggodalomba, és Jack egy pillanatig még sajnálta is az öcs-csét. - Rendben van, Petey, már intézkedtem, rendben lesznek a dolgok. Petey kétségbeesetten rázta a fejét. - Jack, Eamonn nagyon belevaló fickó volt. Az isten szerelmére, egyáltalán nem ezt érdemelte volna. Jack bólintott és egyik karjával együttérzéssel átölelte az öccse vállát. Különböző testméretük ellenére nagyon hasonlítottak egymásra. A nagydarab, ormótlan, esetlen, erős állú Jack arcán még látszott, hogy fiatal korában nagyon jóvágású férfi volt. Az alacsony, bikanyakú, zömök Petey pedig annak látszott, aki volt. Kötekedő, verekedős ember, látszott rajta, hogy mélyen lesújtja a gondolat, hogy meghalhat az egyetlen ember, akit a barátjának tartott. - Írországtól kértem segítséget. Az éjszakai járattal ide küldenek valakit. Petey megdöbbent bátyja szavainak hallatán, de tudta, hogy még rosszabb is jön ennél. Mindkét férfi csendben várta, hogy megtudja, vajon Eamonn Docherty életben maradt-e, vagy meghalt. Kevés ember tudta pontosan, hol is lakik a Long Islanden don Pietro ieMarco. A kapók közül is csak nagyon kevesen látogatták meg az otthonában. A don azt az elvet vallotta, hogy az én házam az én váram. Ebben a tekintetben pontosan olyan volt, mint az angolok. A gyerekei már kiröppentek, most már csak a kertjével kellett törődnie. Szívesen elüldögélt egy üveg bor mellett, amit ő maga készített a saját kertjében termett szőlőből.
A birtokhatáron belül már nem ő volt a don. Csupán egy kedves férj, apa és nagyapa. Három testőr vigyázott rá éjjel-nappal, de ezekben a napokban nem volt rájuk igazán szüksége. Miért is lett volna? Csupán egy tiszteletre méltó üzletember volt. A kertjében sétálgatva jóleső örömmel nézegette a hosszú tél végén előbújó friss hajtásokat, közben le-lehajolgatott, lecsipkedte az elhalt leveleket, kihúzta a gyomokat. A szíve mélyén megmaradt parasztnak, és ő nagyon jól tudta ezt. Még örült is neki. Mulattatta a gondolat, hogy oly sok gyilkosság, oly sok törvénytelen cselekedet után a lelke mélyén csak a legegyszerűbb, leginkább földhöz ragadt dolgok érdeklik. Amikor eljön a nap és az Úr magához szólítja, ő büszkén áll a színe elé és a szemébe kacsint. Ha odafönn a mennyben az Isten is olyan korrupt, mint hírnökei idelent a földön, akkor ott a donnak jó sora lesz. Amint a dupla szárnyú erkélyajtón át belépett a házba, először arra gondolt, a székben a legidősebb fia, Salvatore ül. Pedig ő nem lehet, évek óta lent van Vegasban, ő vezeti az ottani vállalkozásokat. Csak akkor jött rá, hogy egy idegen ül ott, amikor beljebb lépett a világosságra. A férfi apró pisztolyt tartott a kezében. - Mr. deMarco! Az én nevem Daniel Connell, és nagyon örülök, hogy megismerhettem önt. Az erős ír akcentustól szemmel láthatóan megdöbbent a don, és mintha az egyensúlya is megbillent volna. Hirtelen nagyon öreg embernek látszott. Megpróbált megszólalni, de a hangja is cserbenhagyta. Daniel Connell elnevette magát. - Nem kell aggódnia, uram, nem azért jöttem, hogy megöljem önt. Csupán szeretnék egy kicsit elbeszélgetni. Úgy hallottam, ön eszes ember. Nos, azért jöttem, hogy az eszére apelláljak. Ezért tettem meg ezt a hosszú utat Bejrútból. Egy harci alakulatot képezünk most ki ott. Értesüléseim szerint van itt egy kis probléma, amit segítenem kell elrendezni. Tehát - széttárta a kezét, mintha magához akarná ölelni az öreget - itt vagyok! Don Pietro szeme az ajtóra siklott, ám az ír elvigyorodott. - Zárva. Ismerem minden mozdulatát, minden szokását, uram. Az a dolgom, hogy jól értesült legyek, és megtegyem, ami tőlem telik. Ha lenne olyan kedves helyet foglalni, akkor megbeszélhetnénk a problémáinkat, mert reményeim szerint egyszer s mindenkorra véget vethetünk ennek a káosznak. Don Pietro az ablak melletti régi bőrfotelbe ült. Daniel Connell felkelt a székéből. Bezárta az erkélyajtót és behúzta a sötétítő függönyöket. Miután mindkettejüknek töltött egy nagy adag brandyt, ismét kényelembe helyezte magát és beszélni kezdett. - Az IRA egy olyan szervezet, mint az öné, leszámítva, hogy politikai jellegű, mi egy bizonyos ügyért harcolunk. Nem mintha nekem bármi kifogásom lenne önök ellen, ez csupán egyszerű ténymegállapítás volt. Mahoneyék pénzt gyűjtenek nekünk, mi pedig remek embereknek tartjuk őket. Tud követni, uram? -Nos, értesülésem szerint van önnek egy embere, bizonyos Santorini, aki az utóbbi időben kissé megfeledkezett magáról. Bocsásson meg nekem, amiért ilyen nyers és durva vagyok, de ez az ember már halott. Amint leszálltam arról a rohadt repülőgépről, az volt az első dolgom, hogy elintézzem. Docherty jó emberünk, és annak a pasasnak nem volt joga összeszabdalni és kiszorítani belőle a lelket. Csupán azt szeretném önnek
mondani, hogy továbbra is a szívünkbe zárjuk önöket, ha itt annyiban marad ez a játék. Ám amennyiben ezt az esetet is bosszúállás követi, és önök bármilyen lépést tesznek az itteni írek ellen, akkor olyan háborút szabadítunk a nyakukra, amilyenre Amerikában még nem volt példa. Önök összetűzésbe keveredtek velünk, és kérdezem én, ha az a rohadt brit hadsereg sem tud legyőzni minket, akkor hogyan tudnának boldogulni velünk önök? Higgye el, semmi esélyük nem lenne. - Kapcsolatban állunk a Baader-Meinhoff-csoporttal, a líbiaiakkal és a világ valamennyi terrorszervezetével. Megkérem, nagyon jól figyeljen a szavaimra, nehogy még egyszer vissza kelljen ide jönnöm és még egyszer el kelljen önnek magyaráznom. Éppen eléggé leköt minket a háborúnkkal kapcsolatos ügy, nem akarunk másik frontot nyitni. Ennek azonban semmi köze a lényeghez. Ha ide kell jönnünk New Yorkba, egy héten belül kisöpörjük innen önöket. Most még elboldogulnak, mert megvették a politikusokat és néhány kormányzati szervet, de higgyen nekem, nem maradnak sokáig maguk mellett, ha vendettát indítunk az itteni olaszok ellen. Biztos vagyok benne, hogy ön megérti a szavaim értelmét. - Ezek után szeretnék biztosítékot kapni öntől arra, hogy minden visszatér a rendes kerékvágásba, és úgy is marad. Nem lesz bosszúhadjárat, nem lesznek gyilkosságok, nem lesz semmi. - Ha vissza kell ide jönnöm, lassan, módszeresen fogom önt megölni, és olyan fájdalmakat okozok önnek, hogy még azt is megbánja, hogy a világra jött. Higgye el, ez nem üres fenyegetés. Érdeklődjön csak felőlünk az európai kapcsolataiknál. Ők majd elmondanak mindent, amit tudniuk kell.A mi embereinket Bejrútban, DélAmerikában és Líbiában képezték ki. Ott vagyunk mindenhol, és mint már említettem, mi politikával foglalkozunk, nem pedig pénzzel és anyagi haszonszerzéssel. Ez a különbség kettőnk között. Don Pietro deMarcónak remek helyzetfelismerő képessége volt. Tudta, hogy sarokba szorították, s ha őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, hogy megsemmisítő vereséget mértek rá. Ez az ember még azt is tudta, hogy mik az otthoni szokásai, és hajszálpontosan tudta, hol találhat rá. Ez a férfi minden bizonnyal egyedül jött, nem segít neki senki és mégis bejutott a don házába, ahol a felesége pihen és ahol az unokái játszanak. Don Pietro tudta, hogy mikor szenved vereséget, és ez az eset ebbe a ritka kategóriába tartozott. Ez a magabiztos ír úgy győzte le őt, hogy még a hangját se kellett fölemelnie. Kijózanító felismerés volt egy olyan ember számára, aki húsz éven át hitt a Cosa Nostra mindenhatóságában, és ennek a mindenhatóságnak az egyik megtestesítője volt. - És hogyan végeztek Santorinivel? - kérdezte minden erejét ösz-szeszedve, hogy a hangja ne emelkedjék meg. Connell elmosolyodott. - Az IRA szokásos módszerével. Odaszögeztem a padlóhoz, aztán miután keresztre feszítettem, átlőttem mindkét térdét és mindkét könyökét. Ott maradtam mellette, míg meg nem halt. Szeretem látni, hogy jól végeztem-e el a munkámat. A lakásában majd megtalálja. A kártyaszobában van. Don Pietro becsukta a szemét és bólintott. - Megteszem amit kér, mert magam sem akarok több bajt. Ez tényleg csupán egy családi ügy volt. Apa és lánya.
Connellt nem hatották meg a szavai. - Mi, IRA-tagok a családi dolgokat otthon hagyjuk. Muszáj, mert katonák vagyunk. Ez a különbség köztünk, mint már mondottam. Természetesen dolgoznak nők is az ügyünkért, és ők nagyon kemények, higgye el nekem. Játszi köny-nyedséggel elbánnának a maguk bérgyilkosaival. A don szó nélkül fejet hajtott, alig várta, hogy a másik ember távozzék. Connell lehajtotta a brandyjét és felemelkedett a székből. Kinyújtotta hatalmas, szőrös kezét, és jóságosan elmosolyodott. - Ne haragudjék rám ezért, uram. Az üzlet érdekei kívánták meg, hogy így viselkedjem önnel. A don kezet rázott vele. Miután Connell távozott, a don leült, kiitta a brandyjét, és azon töprengett, vajon milyen jövő vár a világra, ha az ilyen emberek csak úgy szabadon kószálhatnak. Huszonötödik fejezet Eamonn kinyitotta a szemét és körülnézett a helyiségben. A kórterem tele volt virággal és képeslapokkal. Megpróbált összpontosítani, de nem nagyon sikerült neki. Amint megmozdult, érezte, hogy egy cső áll ki az oldalából, s ekkor hatolt belé a felismerés, hogy kórházban van. Eszébe jutott, mi történt vele, és a megkönnyebbüléstől a szeme megtelt könnyel. Amint a könnycseppek legördültek az arcán, egy csinos arcú fiatal ápolónő lépett be a szobába és rámosolygott. - Látom, felébredtünk. Eamonn ismét megpróbált koncentrálni, de megint nem sikerült. A lány elnevette magát. - A múlt héten végig élet és halál között volt. Csak nyugi, meglátja, rövidesen rendbe jön minden. Eamonn kétségbe ejtően gyengének érezte magát, de a tudata már kitisztult. Megpróbálta nyitva tartani a szemét, biztos volt benne, hogy a csatát még nem nyerte meg. Ismét álomba zuhant. Petey és Jack telefonon kapott értesítést arról, hogy kedvező változás állt be a fiú állapotában, mire mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Mahoneyék megpróbálták megérteni a történteket. Santorini halála olyan bizarr volt, hogy az összes újságnál címlapsztori lett belőle. A maffia emberei városszerte másról sem beszéltek, csak erről. Ezek az emberek láttak már egyet s mást az életben, amitől az átlagember megdöbben és visszaretten, de az IRA borzalmasan kegyetlen kivégzé-si módszere még őket is megdöbbentette. Mahoneyékra ettől kezdve sokkal nagyobb tisztelettel tekintettek, s bizonyos értelemben csodálták is őket. Mindenesetre az alvilág nagy jövőt jósolt az íreknek. A don Pietro otthonában tett látogatást titokban tartották. Ha ez a tény is napvilágra kerül, egy-két önfejű bűnöző azt hitte volna, hogy eljött az ő ideje, és az elszabaduló indulatokat egészen biztosan nem lehetett volna kordában tartani. Petey Mahoney egyenként válogatta össze azokat a lányokat, akikkel be akarta indítani új vállalkozását. Elhatározta, hogy bizonyít a bátyja előtt, és nyitott egy másik bárt. Hasonlót a leégett harlemihez, de sokkal elegánsabbat. Petey értelmezése szerint ez azt jelentette, hogy a lányok tisztábbak, nagyobb mellük van és szebb az arcuk. Megvolt hozzá a pénze, volt
hozzá izomerő és szakismeret. Jack azt mondja majd, hogy ez nagyszerű ötlet és megkapja érte a hátbaveregetést. Nagyon jó érzés lesz. Petey és Jack máris érzékelték, hogy az olaszok az oldalukra álltak, és a jövőben nem lesz semmi probléma. Az új bár a Petey Kuckója nevet kapta, nem kell egy hét, és már nyithatnak is. Az alkoholárusítási engedély már sínen van, az egykori játékkaszinó helyiségeit már festik, és varrják az új bársonyfüggönyöket is. A régi bárpultot, az asztalokat és a székeket is felújították, újra fényezték. A hangulatvilágítást apró, halvány rózsaszín izzók biztosították, ettől a bár barátságos, meghitt, szinte intim hangulatot árasztott. Petey nagyon büszke volt rá. Egyik haverjának a toplessbárjába, a Lautrec's-be hirdette meg a lányok kiválogatását. Korábban már elhintette a környéken, hogy az új klubot pénzes vendégeknek nyitja meg. Következésképpen a kisebb bárokban dolgozó lányok mindannyian teljes harci díszben, új ruhákban jelentek meg a válogatásra. A helyiség rövid időn belül zsúfolásig megtelt kirúzsozott szájú go-go görlök-kel, sztriptíztáncosnőkkel és prostituáltakkal. A helyiséget megtöltötte az olcsó parfümök átható illata. Petey elemében volt. A lányok, miután rájöttek, hogy ő itt a főnök, úgy szálltak rá, mint mézre a darazsak. Petey nem tagadta meg önmagát, mindegyikkel kikezdett. Rövidesen kiszúrt magának egy fiatal houstoni lányt, hatalmas szilikoncicikkel, plasztikázott arccal. A nőt kinézte magának deMarcóék egyik kapója is. Petey látásból ismerte a férfit. Amolyan régi vágású olasz fickó volt. Elegáns öltönyt viselt, a haját rövidre vágatta, mint a tengerészgyalogosok, és mindig a nyakkendőjéhez illő díszzsebkendőt rakott a zakója szivarzsebébe. Petey tisztelettel, de kissé idegesen üdvözölte. A férfi, Anthony Baggato, elmosolyodott, amikor rájött ennek az okára. - Mr. Mahoney, remélem, nem munka közben zavarom önt? Szeretnék önnel szót váltani. Mit gondol, félrehúzódhatnánk valahová, ahol négyszemközt tudnánk tárgyalni? Petey bólintott. Még mindig aggódva, széles mozdulatokkal terelte be a férfit a barátja irodájába. Azt akarta, hogy legyenek tanúk, ha netán valami történik vele. Baggato nem volt nagyon termetes ember, de volt megjelenése. Könnyed mosolyától, hideg tekintetétől az embereket kényelmetlen érzés fogta el. Nem csak a saját véleménye volt, hanem másoké is, hogy Santorini halála után ő lesz majd a don jobbkeze. - Mr. Mahoney, vagy megengedi, hogy Peternek szólítsam? Petey idegesen megállt a küszöbön. - Na, ide figyeljen, Mr. Baggato. Mondja el amit akar, aztán majd ráérünk beszélni nevekről meg minden egyéb szarságról. Idejön hozzám a nap kellős közepén, itt vagyok a barátom klubjában és dolgom van. Elég sok volt a zűrzavar errefelé mostanában, úgyhogy ezek után nyögje ki végre, mi a francot akar és milyen baj származik majd ebből. Anthony Baggato elmosolyodott. Ennek az embernek a kifejezésmódja elég sok kívánnivalót hagy maga után, de Anthony megértette az érzéseit, és megpróbálta lecsillapítani a félelmét. - Nem családi ügyben vagyok itt, hanem saját elhatározásomból. Beszerzési gondjaim vannak, és arról értesültem, hogy ebben a tekin-
tetben ön lenne az én emberem. Ez a látogatásom egyetlen célja. Kereslet és kínálat. Ez tartja mozgásban a világot. Petey nagyon figyelt. - Tehát? Mi az, amire szüksége van? Baggato erre elvigyorodott, arca előkelő arckifejezést öltött. - Azt szeretném, ha heroinnal látna el engem és az enyémeket. Petey szeme elkerekedett. - Megértem, hogy meglepődik, de tudja, Mr. Mahoney, ez egy magánjellegű tranzakció. Én nagy mennyiségben szeretnék foglalkozni az anyaggal. Nagybani ellátással szeretnék foglalkozni, mégpedig a New York-i kapcsolataim részére. Egyébként szeretném, ha ez a beszélgetés szigorúan kettőnk között maradna, ez a megállapodás kettőnk között jönne létre. Senki mást nem vonnánk be, kivéve néhány emberemet. Mint nyilván ön is tudja, az öt don, az itteni családfők drogellenesek, de amiről nem tudnak, az nem fogja őket zavarni. Capisce? -Tehát, egy megbízható beszállítóra van szükségem, mégpedig egy olyan emberre, aki a köztünk lévő üzleti kapcsolatot bizalmasan kezeli. Megmondom őszintén, nagyon jó benyomást tett rám az ön családja a Santorini-ügyben. Úgy érzem, ha ketten összefogunk, abból remek együttműködés alakulhat ki. Egy hófehér zsebkendővel elegáns mozdulattal megtörölte a száját. - Tudok arról, hogy ön dílerkedik, és azt is tudom, hogy kapcsolatban áll az egyik legnagyobb beszerzési forrással. Dél-Amerikára gondolok. Garantálom önnek a biztonságos beszállítást Floridába, Miamiba, onnan pedig gond nélkül elszállíthatja a drogot az Egyesült Államok területén bárhová. Ez nagyon nagy üzlet. Itt nem öt- vagy tízcentesekről van szó. Tehát várom a válaszát és az ígéretét, hogy az itt elhangzott beszélgetés e között a négy fal között marad. Peteynek szinte kocsányon lógott a szeme. Fölmérte, hogy itt valóban hatalmas pénzről van szó. Komoly mennyiségű pénzről. Lelki szemei előtt már meg is jelentek a hatalmas bankókötegek, dollárhegyek. Egymillió dollár értékben könnyűszerrel meg lehet teríteni az utcákat heroinnal. De lehet, hogy ugyanilyen könnyű tízmilliós üzletet csinálni, és akkor miért ne ő legyen az, aki belevág. Egyre nagyobb az igény a heroin iránt, és a legjobb ebben az egészben az, hogy nap mint nap új fogyasztók jelennek meg a piacon. Eddig Petey legnagyobb tranzakciója egy háromkilós szállítmány volt, harmincezer dollár értékben. Egy volt barátnőjének a bátyján, Titón keresztül baráti kapcsolatban állt a kolumbiaiakkal. Ha elég tisztességes profitról van szó, talán Jack Mahoneyt is be lehetne vonni az üzletbe. Petey tudta, Titónak nem okoz majd problémát, hogy rajta keresztül látja el az olaszokat, és tulajdonképpen ez a „házasság" az utcán köttetik majd meg, ráadásul mindenkinek jót tesz. Ez lesz az évszázad üzlete! Úgy érezte magát, mint a kutya, akinek két farka van és hat lámpaoszlopot jelölgethet. Végül Petey kinyújtotta a kezét és barátságos hangon azt mondta: - Hívjál csak Peteynek, mindenki így hív. Ezzel megszületett egy új, baráti szövetség, amely hosszú-hosszú éveken át működött.
Eamonn hat hét múlva került ki a kórházból, de még mindig megszédült, ha valaki kiejtette előtte Maria Santorini nevét. A nő leveleit ol-vasatlanul hajította ki, és úgy érezte, meghúzta a határvonalat az életében. Mindenkinek tudomására hozta, hogy innentől kezdve jó útra tér és nem követ el több ostobaságot. Elhatározta, ettől kezdve csak Deirdra létezik a számára, és megpróbálja szeretni a lányt, már amennyire Eamonn szeretni képes valakit. A szívét azon a bizonyos helyen eddig csak Cathy tudta megérinteni, és úgy tűnik, a lány távollétében ez a rekesz örökre bezárult. Deirdra feszült érdeklődéssel hallgatta a jóképű fiatalember hízelgő szavait, nagyon örült, hogy a fiú ennyire szereti őt és ilyen szívesen beszélget vele. A lány a maga részéről tisztában volt azzal, hogy csupán hiányt pótol a fiúnál, de elhatározta, hogy most már foggalkörömmel megtartja őt magának. Az Eamonn sebesülését követő események messzire nyúló hatásai nagyon jót tettek a Mahoney család üzletvitelének. Túl azon, hogy továbbra is ők gyűjthettek az Ügy számára, megszerezték maguknak az Egyesült Államok történetében az eddigi legnagyobb heroinüzletet. Ebben a világban Eamonn úgy lubickolt, mint kacsa a vízben és a kezdeti fenntartások ellenére Jack a szíve mélyén egyetértett Peteyvel abban, hogy a digókkal való szövetség nagyon gyümölcsöző lehet. A szövetség révén még nagyobb hitelük lett a New York államban élő ír családok körében, s hamarosan Mahoneyék lettek köztük vitathatatlanul a legbefolyásosabbak. A kapcsolat révén az igazi gazdagság, az igazi nagy pénz világába katapultáltak. Eamonn és Petey katonai hadműveleti precizitással irányították a drogüzletet. Ők intézték a pénz tisztára mosását is, aminek a révén szinte törvényessé vált a vállalkozásuk. Eamonn és Deirdra 1974 tavaszán házasodtak össze, a Padovai Szent Antalról elnevezett katedrálisban. A manhattani Suliivan Streeten épült templom soha nem látott még ilyen pompás esküvőt. A befolyásos családok mind ott voltak, és az olasz vendégek megjelenése az ír vendégsereg mellett csak tovább fokozta az esküvői pompa fényét. Ahogy az egy jóravaló katolikus lányhoz illik, Deirdra már a nászéj-szakáján terhes lett, és Eamonn Docherty hamarosan rájött, hogy olyan lányt vett feleségül, akinek a szexuális étvágya a férfiakéval vetekszik. Ez egyáltalán nem riasztotta el, sőt, nagyon a kedvére való volt. Legalábbis eleinte. Azt csak az idő tudja megmondani, hogy a jövőben hogyan alakul majd a kapcsolatuk, de azon a bizonyos napon mindannyian úgy érezték, hogy az élet remek lapokat osztott nekik. Sütött a nap, vidáman szóltak a harangok és a vőlegény boldog volt. Akarhat valaki ennél többet?
HARMADIK KÖNYV
„A férfiak olyanok, mint a gyerekek: az emlőn kezdik, aztán már nem is akarnak megválni tőle." Ismeretlen szerzőtől származó régi ír mondás „Ha nőhöz mégy, ne felejtsd otthon a korbácsot!" Friedrich Nietzsche (1844-1900) „Egyetlen gyilkosság milliók számára hőst csinálhat a bűnözőből." Beilby Porteus (1731-1808) Huszonhatodik fejezet London, 1975 - Ó, hallgass már! Azt sem tudod, miről beszélsz. A férfi hangja annyira nőies volt, amennyire az egy nőimitá tortól kitelik. A ruhája azonban tökéletes volt. Szűk ruha, magas sarkú cipő és hullámos, szőke paróka. A szempillája ugyanolyan természetellenes, mint ő maga. Amint észrevette, hogy Desrae-nél fölmegy a pumpa, Cathy felsóhajtott. Ez a férfi új szerzemény volt, de a hozzáállásával máris sok problémát okozott. Nem csak Desraenek, hanem a nála dolgozó embereknek is. - Ide figyelj, Alfie - mondta neki Desrae. - Ne vedd személyeskedésnek, de a többi lánynak már piszkosul elege van belőled. És ha egészen őszinte akarok lenni, akkor egyetértek velük. Van a viselkedésedben valami olyan vonás, ami nem csak a kollégáidat taszítja, hanem a pasasokat is. Most pedig azt mondom neked, hogy vagy rendbe kapod magad, vagy elválnak az útjaink. Alfie, vagyis Gábriellé, tudta, hogy mikor szenved vereséget, ezért úgy döntött, hogy nagy kegyesen visszavonul a hadszíntérről. Harsány színekre festett szemét kikerekítette, s könnyeivel küszködve, aztán aprókat pillogva szomorúan csóválta a fejét. Bíborszínűre rúzsozott ajka remegett, látszott, hogy sírás fojtogatja, de Desrae ráripakodott. - Ezzel nem hatsz meg, kislány. A világ összes könnye sem tudja megváltoztatni a véleményemet. Rendben? Vagy megszoksz itt, vagy megszöksz. Egyszerűen nem fogom tűrni, hogy háború törjön ki köz-ted meg a többi lány között. Ez minden. Még nincs egy hete, hogy kinyitottunk, s az ember máris úgy érzi magát itt, mint egy csatamezőn. Alfie sértett büszkeséggel kivonult az apró irodából, de látszott rajta, minden erejét össze kell szednie, hogy uralkodni tudjon az indulatain. Mindenesetre felmérte, hogy vereséget szenvedett, és bűbájosan fogadta a tényt. Már amennyire egy száznyolcvanöt centis férfi hihetetlenül magas sarkú cipőben bűbájos tud lenni. Miután Alfie távozott, Cathy felnevetett. - Ne haragudj, Desrae, de ez a fazon! Azt hittem, bepisilek, amikor azt mondta, hogy rajta kívül álló okok miatt nem fekhet le olyan férfiakkal, akik százhatvanöt centinél alacsonyabbak. Desrae felröhögött, rúzsos ajkát szórakozottan összecsücsörítette.
- Még hogy a méretei?! Most mondd meg, miért mindig a leghosszabbaknak kell a legmagasabb sarkú cipőt hordaniuk? Ezt tényleg képtelen vagyok felfogni. Tudod, a legtöbb férfi úgy szereti legjobban, ha nekitámaszthatja a nőt a falnak. Még akkor is, ha van a szobában ágy. így aztán az igazán nagydarab fickóknak ilyenkor akadnak bizonyos gondjaik. S a furcsa az egészben, hogy a legkisebb pasasok mindig az ilyen nagy behemótokat szúrják ki maguknak. Furcsa az élet, nem gondolod? Cathy bólintott. A homoszexuálisok szerelmi szokásai a legkevésbé sem érdekelték őt, ez csupán egy kis mellékzöngéje volt a mindennapi életének. Hála Desrae barátjának és bizalmasának, ahogy ő nevezte Joey Pasqualét, nemrégiben nyitottak a Wardour Streeten egy elegáns drinkbárt. Az üzlet külső helyiségében erotikus és pornókiad-ványokat, magazinokat lehetett kapni, ugyanúgy, mint a Soho egyéb üzleteiben. Ez teljesen törvényes volt, és hozott is a konyhára rendesen. A sokkal izgalmasabb és egzotikusabb magazinokat azonban pult alól árusították. A Sohóban volt ezenkívül még két másik hasonló vállalkozásuk is. A Wardour Street hátsó traktusából két nagyobb terembe lehetett bejutni. Odabenn egy hangulatos bár és találkahely üzemelt transzvesztiták, transzszexuálisok és nőimitátorok számára. Ezek között az emberek között a hozzá nem értő szemében csupán apró különbségek voltak. Cathy azonban a Desrae-nél töltött idő alatt elég jól eligazodott már köztük. Alfie nőimitátor volt. Botrányosan hivalkodó női ruhákat hordott, s annyira túlhangsúlyozta női mivoltát, hogy szinte lehetetlen volt őt összetéveszteni mással, mint az, aki. A transzszexuálisok többnyire olyanok, mint az igazi nők, és ezért nagyon nehéz őket kiszúrni. A legtöbben közülük igazi női életet élnek, és szinte mindannyian arra vágynak, hogy átoperáltathassák magukat, aztán valóban, biológiailag is nőkké váljanak. A transzvesztiták többnyire az öltözködésben élik ki magukat, vagy pedig olyan homoszexuálisok, akik szexuális, vagy más megfontolásból jobban szeretnek nőnek öltözni. Cathy valamennyiüket kedvelte, sőt a többséget szeretetre méltónak találta. Miután ezek az emberek nagyon kilógtak a sorból, helyzetükből adódóan az átlagot meghaladóan toleránsak voltak a többi ember iránt. Cathy huszonkét éves korára gyönyörű, kiegyensúlyozott nővé vált, és Desrae-nek hála, boldogabbnak érezte magát, mint valaha. Joey és Desrae úgy viselkedtek, mintha a szülei lettek volna, és ez a korábban ismeretlen érzés újdonság volt a lány számára. Mindketten szerették őt és törődtek vele. Desrae olyan volt, mint egy kotlós, és a Sohóban mindenki azzal ugratta, hogy milyen aranyos kislánya van. Csak egyetlen dolog nyugtalanította őt, mégpedig az a tény, hogy Cathy nem érezte jól magát a hasonló korú fiúk társaságában, és jobban szeretett vele és a kuncsaftjaival lenni. Cathy túlságosan magának való lett. Joey üzleti ügyei remekül álltak. Eredetileg azért vásárolta meg a klubot, hogy boldoggá tegye Desrae-t, mert tudta, hogy ő majd remekül kézben tartja, és le is köti magát vele. A Sohóban igény volt az ilyen jellegű klubokra, miután ez volt a városban az egyetlen hely, ahol a homoszexuálisok zaklatás nélkül találkozhattak egymással. Ez volt az erotika, a pornográfia, a prostitúció és a szexipar valamennyi ágának a központja, a
filmektől a könyvekig. Nem hiányzott a palettáról az élő show sem. A fiatal fiúk kiközvetítése mindig hatalmas üzlet volt, ám Desrae a kereskedelem ezen válfaját elítélte, nem akart részt venni benne. Lenézte azokat az embereket, akik gyermekkereskedelemmel foglalkoztak. A klubjában felnőtt férfiakat közvetítettek ki felnőtt férfiaknak. -„Huszonegy év feletti életkor, büntetlen előélet és jó kiállás" - ez volt a mottója. A szexshop fölötti aprócska iroda Desrae kedvenc színeinek az orgiája volt, és Cathy, aki ekkorra már hozzászokott Desrae Haute Bordello stílusához, semmi különöset nem látott az élénk rózsaszínű tapétában. Nem talált benne semmi kivetnivalót. Egyik alkalommal Joey napszemüvegben lépett be az irodába, nyilván tréfának szánta, ám Desrae vérig sértődött. Azóta egyikük sem viccelődött Desrae dekorációs ízlésén. A klubban viszont mindent tengerészkék és szürke bársony borított, a szőnyegen és az üléshuzatokon apró rózsaszín minták voltak. A tengerészkék drapériát szürke rojt díszítette, s ettől a helyiség szinte tiszteletet parancsoló külsőt öltött. A klubban dolgozó emberek és a törzsvendégek szerették ezt az érzést, tetszett nekik a hely. Így Desrae joggal érezhette, hogy telitalálat volt a színválasztása. A legbüszkébb azonban a kicsi bárpultra volt. Az egyetlen darab tölgyfából készült berendezési tárgyra különböző szexuális és egyéb pózokban látható férfi figurákat véstek. A bárpult előtt magas, rózsaszín borítású székek voltak, krómozott lábakkal és üléstámlával. Mindent egybevetve, a helyiségen messziről látszott annak jellege: egy drága klub melegek számára. A vendégkörük is ennek megfelelően alakult. Klubtagsági könyvet lehetett váltani évi százötven fontért. Mint Desrae mondta, ez a tény távol tartotta a klubtól a csőcseléket. Alig egy héttel a nyitás után már napi háromszáz fontos tiszta bevételük volt. Szombatonként öt-hétszáz fonttal kalkulálhattak. A hely kicsi volt, választékos ízléssel berendezett és csábító. Minden este telt ház volt. Zömmel politikusok, üzletemberek, színészek és rendőrök jártak oda. Tisztában voltak vele, hogy ez nem csak amiatt van, mert a klub új, hanem mert a piacon hiányt pótol, s ezzel máris biztosítottnak látszott, hogy megtérül a befektetésük. Cathy a kávéját kortyolgatta és várakozásteljes pillantásokat vetett Desrae-re, aki nemrégiben tanulmányozta az általa készített üzleti terveket. Ez volt az első ilyen jellegű próbálkozása, s szerette volna hallani, hogy mi erről Desrae véleménye. - Ez nagyszerű ötlet, drágám - mondta lelkesen a férfi -, de mit gondolsz, hol fogjuk elhelyezni ezeket a dolgokat? Cathy készségesen előrehajolt, a hirtelen mozdulattól a haja az arcába hullott. - A hostessklubokban a vetkőzők sokkal kisebb helyen mutatják be a számukat. A mieink csak kimennek a helyiség közepére, és ott mutatják meg, amit tudnak. Tudom, hogy szűk a hely, de szerintem működni fog, Des. Végül is a zene playbackről megy, a legtöbb lány csak tátogni fog, nem? Desrae bólintott. Cathy látta a szemén, hogy sebesen pörög az agya. Folytatta tehát elgondolásainak ismertetését. - A nálunk dolgozó férfiak többsége született művész. Nézd csak meg például Alfie-t. Amikor beöltözik, úgy néz ki, mint Doris Day. Amikor emellé elénekli a Move Over DarlingoX, hát az valami csodás. Nemrégiben láttam, amikor előadta a számot az
öltözőben, a többi lánynak is tetszett. Georgina Diana Ross figurája is fantasztikus. A megszólalásig hasonlít rá... Desrae csipkelődve félbeszakította. - Persze főleg akkor hasonlítana, ha Diana is legalább nyolcvanöt kiló lenne. Cathy elmosolyodott. - Én úgy gondolom, nem az a lényeg, az is bőven elég, ha csak hasonlítanak a személyre. Te is remekül alakítod Marilyn Monroe-t, és ezzel magad is tisztában vagy. Desrae jóízűen felnevetett, láthatóan bóknak vette a megjegyzést. - Engem senki nem tudna rávenni, hogy nyilvánosság előtt énekeljek. - Neked csak fel kell öltöznöd és meg kell mutatnod magad. Azt is megtehetjük, hogy beöltöztetünk néhány kislányt, és átalakítjuk őket azzá a nővé, akik lenni szeretnének. Ez csak egy ötlet, de szerintem nem rossz. Te magad nem szívesebben innád meg azt az italt, amit Carmen Miranda vagy Elizabeth Taylor szolgál fel? Szerintem egészen más, mint ha valami kivénhedt nőimitátor vinné oda az asztalodhoz. Igazam van? Ezzel toronymagasan vernénk a többi klubot. A Greek Streeten lévő klub büdös, koszos, retkes, ráférne egy takarítás, és a vendégkör is borzalmas. Alkalmazkodnunk kell a piaci igényekhez, ezért olyasvalamivel kell előállnunk, amit a többi klubban nem tudnak prezentálni. - Láttad itt azt a politikust egyik este? Találd ki, kivel volt! Majd én megmondom. Susan P-vel. Susan azért jött, hogy megnézzen minket. Azt mondta, ez a hely a legjobb azok közül, ahol valaha is járt, és az ügyfeleinek bármikor ajánlja, ha kívánjuk. Szerinted kell ennél nagyobb elismerés? Susan a legnagyobb és legjobb madám Londonban, és mint te is tudod, az utóbbi időben már fiúkat is foglalkoztat. A fiatal férfiakban nagy üzlet rejlik, és Susan azt mondja, ideküld néhány embert, és ha kívánjuk, esetleg olyan férfiakat is rendelkezésünkre tud bocsátani, akik eredményesebben tudnak dolgozni egy ilyen meghitt klub atmoszférájában. Természetesen a jutalékot tőlük kapná meg. Ám a lényeg az, hogy ez a hely nagy üzletnek ígérkezik. Nyithatnánk esetleg más klubokat is, csinálhatnánk egy... Desrae felemelte egyik tökéletesen manikűrözött kezét, s félbeszakította. - Várj egy kicsit, drágám, még csak most nyitottuk ezt a helyet és te máris üzletláncot akarsz kiépíteni? Cathy a barátjára nézett, és komoly hangon azt mondta. - Miért ne, az egész országban van igény az ilyen jellegű klubokra, és miért ne mi lennénk azok, akik ezeket az igényeket kielégítjük? Előbb vagy utóbb valaki meglépi. A homoszexualitással kapcsolatos törvények már korántsem olyan szigorúak, mint régen. Szeretném, ha lenne egy olyan klubunk, ahol melegek és nem melegek egyaránt jól érezhetik magukat. Végül akár éttermeket is nyithatnánk. Desrae hátradőlt rózsaszín velúr borítású székében, és ámulva csóválta a fejét. - Jól látom, te nagyon sokat gondolkodtál ezen? Szóval egy olyan klub, ahova mindenki bemehet és jól érezheti magát? Ez azért meredek. Cathy már készen is volt az ellenérvvel. - Desrae, nézd csak meg a Valbonne-t, milyen sokan járnak oda a transzvesztiták miatt. Ezt mindketten nagyon jól tudjuk. Úgy tűnik, manapság kezd divatba jönni, hogy az emberek kíváncsiak a másságra. Függetlenül attól, hogy a Tower Hill vagy a Carnaby Street punkjairól, vagy a Camden
Markét hippijeiről van szó. Az én generációm mindent ki akar próbálni. A melegeket jobban elfogadják, mint korábban bármikor. Manapság a mindennapi élet részévé váltak, elfogadják őket. Miért ne csináljunk ebből egy kis pénzt? Ez a klub egy találkahely, ami, ha egészen őszinték akarunk lenni, illegális. De a következő már nem lesz az, így van? - Rendben van, drágám, beszélek Joeyval, aztán majd meglátjuk, mit tehetünk. Cathy elmosolyodott, tudta, hogy félig nyert ügye van, ha Desrae hajlandó megbeszélni a párjával. - Jut eszembe, hol van Joey? Desrae vállat vont. - Valami csetepatéja van a bukmékerekkel. Majdnem leharapta a fejemet, amikor délelőtt felhívtam és azt mondtam neki, hogy ebédeljünk együtt. Cathy meglepődött. - Ez egyáltalán nem vall rá. Rendszerint majd szétveti a jókedv. Desrae szomorúan elmosolyodott. - Ha őszinte akarok lenni, sokkal több problémája van, mint amiről beszél. Még a fia, Tommy is ki van borulva. - Tommy mostanában mindig ki van borulva. Desrae válasz nélkül hagyta. Tudta, hogy Tommy nagyon odavan Cathyért, de őszintén szólva nemigen értette ezt a dolgot, mert a kislány tudomást sem akart venni róla. A fiú ugyanis megszokta, hogy mindig a lányok futnak utána. - Állandóan randizni akar veled, kincsem. Miért nem vetsz már véget a kínjainak, miért nem mész már el vele valahová? Cathy a fejét rázta. - Nincs kedvem, Desrae. Nem akarok vele járni, és mással sem. Jól megvagyok így, ahogy vagyok. Desrae nem akarta erőltetni a témát, de bízott abban, hogy egy napon el tudja majd fogadtatni Cathyvel, hogy nem mindegyik férfi tekinti őt szexuális tárgynak. Egyébként is, a szex csodálatos dolog lehet két ember között, még akkor is, ha különböző nemhez tartoznak. Ismét Cathy gondosan kimunkált tervei fölé hajolt, és a két ember ettől kezdve megint egy hajóban evezett. Joey a házában üldögélt, a falakat bámulta. Próbált kiutat találni a problémáiból. A háttérben a felesége, Martha hangja volt hallható, aki már leitta magát és a házvezetőnővel zsémbelt. Megpróbálta kirekesz-teni a gondolataiból a lármát, hogy jobban tudjon koncentrálni a szükséges lépésekre. A közelmúltban egy rendkívül kemény bűnözőkből álló banda jött fel Liverpoolból a West Endre, hogy megpróbálják átvenni az irányítást. Rendes körülmények között Joey nem aggódott volna különösebben miattuk, csakhogy ezek nem a szokványos csibészek voltak. Távolról sem ír kapcsolatokkal rendelkező fegyelmezett, zárt közösséget alkottak, és imádták a szükségtelen erőszakot. Joey még önmagának sem akarta bevallani, hogy kezd már kicsit kiöregedni ebből az egészből. Tulajdonképpen ezért akarta Desrae-vel megnyitni ezt a klubot, hogy legyen hová visszavonulnia. Visszavonulni és mindent átadni a fiának, Tommynak, aki a kor követelményeinek megfelelően belevaló csibész volt. Csakhogy ezt könnyebb volt kigondolni, mint megtenni. A bandavezér egy Derrick O'Hare nevű pasas, hatalmas termetű liverpooli ír, sűrű, homokszínű hajjal, mélyen ülő kék szemmel. Olyan felépítése volt, mint egy amerikai
tengerészgyalogosnak, és úgy is beszélt. Teljes mértékben hiányzott belőle az a fajta rafinéria, ami feltétlenül szükséges lett volna ahhoz, hogy átvegye a West Endet. Ha ezt erővel teszi meg, akkor itt hatalmas anarchia lesz. Az elmúlt tíz évben a West Enden minden lehiggadt, és mindenki a pénzkereséssel foglalkozott. Még a rendőrség is. Most pedig úgy tűnik, hogy minden kizökken ebből a nyugalmi állapotból, mégpedig viharos gyorsasággal. Az utóbbi időben még Richard Gates is egyre sűrűbben fordul elő itt, s ez a tény önmagában elegendő volt ahhoz, hogy Joey aggódni kezdjen. Elképzelni sem tudta, hogy hová vezet ez az egész. Már a kezdet kezdetén le kellett volna számolnia ezzel a liverpooli csőcselékkel, de akkor nem különösebben foglalkozott velük, mert azt hitte, hogy a West Enden meglévő puszta híre is elég lesz majd ahhoz, hogy megállítsa őket. Korábban ez mindig így történt, és Joey tisztában volt vele, hogy a legtöbb embert még most is kordában tudja tartani. Csakhogy ez a liverpooli banda már az új idők nemzedékéhez tartozik. Ezek az égvilágon már mindennel és mindenkivel foglalkoznak. Fegyverrel, droggal, szexszel, nőkkel, fiúkkal, még kisgyerekekkel is kereskednek. Hatalmas bevételük van a szexshopokból. A Németországból, Hollandiából, Svédországból a harwich-i kikötőn keresztül érkező kemény pornó magazinjaikkal már át is vették a piacot. Odafönn északon máris olyan erőt képviselnek, amivel számolni kell, és most megindultak lefelé, délnek, hogy ott is átvegyék a terepet. Ismerték a piacot és ismerték az ügyfélkört. És mindenekfelett tisztában voltak azzal, hogy meg kell szabadulniuk Joey Pasqualétól. Pénzt kínáltak neki, megpróbálták kivásárolni az üzletrészeit, ám ő visszautasította őket. Eleinte még mulatságosnak is találta, hogy kertelés nélkül elő mertek állni az ajánlatukkal. Ám most már rájött, hogy valóban veszélyesek. Tudta, hogy a fia szívesen szembeszállna velük, még élvezné is a helyzetet. Ez volt talán az egészben a legrosszabb. Csakhogy Joey minél többet hallott róluk, annál jobban tartott tőlük. Tommy olyan bajt akar a fejére zúdítani, amit korábban nem ismert. Ha felveszi a kesztyűt, akkor elkerülhetetlenül megismerkedik a számára túlságosan új veszéllyel. És Tommy pontosan ezt akarja tenni. Végül is az apja fia volt. Húsz évvel ezelőtt még Joey is kiállt volna eléjük a placcra és felvette volna velük a harcot. Most már nem teheti meg. Ez már egy egészen új típusú alvilág, és legőszintébb pillanataiban be kellett ismernie önmaga előtt, hogy fél. Nem az erőszaktól, hiszen ahhoz már hozzászokott. Csakhogy a többi régi vágású bűnözővel egyetértésben mindig azt vallotta, hogy az erőszak mértékét mindig úgy kell megválasztani, hogy az arányban álljon a várható haszonnal. Ezek a liverpooli fickók viszont léptennyomon az erőszak eszközéhez nyúlnak. Még akkor is, ha olyan egyszerű munkát végeznek el, mint például a védelmi pénzek összegyűjtése. Néhány fontért képesek eltörni emberek végtagjait. Már most hírük van a környéken, és mindenki retteg tőlük. Joey tisztában volt vele, hogy naponta sok embert veszít el emiatt. Most már a bukmékereit is fenyegetik. Nemrégiben a saját lakásán keresték fel, és utoljára figyelmeztették, amennyiben nem fogadja el a készpénzes ajánlatukat, erőszakkal veszik el a jussukat, és tönkreteszik. Becsukta a szemét, és nagyokat sóhajtott. Tommy fel akarja venni velük a harcot.
Csakhogy a fiú túlságosan fiatal és forrófejű. Ezzel pedig nem megy semmire. Egy percig nem kétséges, hogy ki nyerné meg a háborút. Tommy a Piccadillyn lévő Mortimer Hotel bárjában ült, a sörét kortyolgatta. Miközben a kapcsolatát várta, egy francia turistákból álló csoportot figyelt, amint a királynőről és a Buckingham-palotáról beszélgettek. A csoport egyik tagja egy gyönyörű lány volt, hatalmas, kék szemmel és szőke hajjal. Döbbenetesen hasonlított Cathy Duke-ra, és a fiú le sem tudta venni róla a szemét. Tudta, hogy ezzel zavarba hozza a lányt, ezért megpróbált a Daily Mirroijára koncentrálni. Nagyon megörült, amikor megpillantotta a bárba belépő Dean Whiteside-ot, s egy italt rendelt magának. Amint a fiú leült Tommy mellé, szomorúan csóválta a fejét. - Úgy látom, még mindig a szőkékre buksz. Én magam cicipárti vagyok. Engem abszolút nem érdekel a csomagolás, az a lényeg, hogy hatalmas melle legyen a bigének. Tommy elnevette magát, nagyon jól tudta, hogy Dean csak tréfál. A gyerekkori szerelmét vette feleségül tizennyolc éves korában, azóta már tíz év telt el, négy gyerekük született, és még mindig nagyon szereti őt. A korosztályával ellentétben ő nem érezte szükségét, hogy azzal bizonyítsa a férfiasságát, hogy mindenkivel lefekszik, aki csak mozog. A felesége, Stella bőven elég volt neki. - De nagy barom vagy te, Whiteside. Dean elvigyorodott. - Bele vagy bolondulva a szőkékbe, mindenki tudja. Jut eszembe, jössz nekem egy lepedővel. Ennyibe kerül az információ, amit beszereztem neked. Tommy bólintott. - Na, akkor halljuk a híreket. Dean a fejét csóválva sóhajtott. - Én mondom neked, Tommy, jobban teszed, ha mostanában megnézed, hogy ki áll a hátad mögé. Úgy néz ki, ez a tetű banda elég sokáig marad itt, és mindent maguknak akarnak. Ma reggel beszéltem egy öreg taggal, akinek összeszabdalták az arcát, mert tartozott harmincöt fonttal az egyik bukmékerüknek. Mit szólsz hozzá? Harmincöt vacak ruppóért! Komolyan mondom, ez egy vicc. Most mondd meg, hogyan akarnak ezek itt üzletet csinálni ilyen módszerekkel?! - Ezek húgyagyúak. Nem úgy gondolkodnak, mint mi. Csak az érdekli őket, hogy mindenkit maguk alá gyűrjenek. S kit szabdaltak össze? Dean felvonta szőkés szemöldökét, majd halkan azt mondta: - Az öreg Dicky Drakeet. Tudod, aki annak idején bokszoló volt. Az öreget mindenki csípte, mert a maga idejében volt valaki. Elég keményen piál és megélhetési gondjai vannak, de ezek az emberek nem néznek se Istent, se embert. Tommy megdöbbent. Dicky Drake a maga idejében egy élő legenda volt. A leghíresebb és legnépszerűbb ökölvívó. Most, már jóval túl a hatvanon, lecsúszott ugyan, de az emberek szívesen segítettek neki. És ez így volt rendjén. Ha meglátják, hogy összevagdosták az arcát, az East End-beliek és a South East-iek elvárják majd Joeytól, hogy rendezze a livepooliakkal ezt a számlát. - Ezzel tulajdonképpen nagy szolgálatot tettek nekünk. Mindenki nagyon kedveli Dickyt, és az emberek nem fogják lenyelni, hogy bántották az öreget -jelentette ki Tommy nagyon határozottan.
Dean kétkedő arccal nézett rá. - Hát, nem is tudom. Azt is hallottam reggel, hogy ugyanezek a fazonok éjszakai bárokat vásároltak fel Essexben és Surreyben. Mostanában pedig az East End-i lebujok után hajtanak. Az a helyzet, Tommy, hogy a mi korosztályunk szarik a Dicky Drake-félékre. Ezeket már nem érdekli a belvárosi érdekszövetség, sem a Nemzeti Front. Változik a világ, haver. Manapság az emberek már nem úgy néznek az öregekre, mint annak idején mi, és nem azt mondják, hogy tiszteld, mert a maga idejében volt valaki. Most már ehelyett inkább azt vallják, fejbe rúgni a fazont és megszabadítani a hírnevétől. Gondolom, ezt te is nagyon jól tudod. A fiatalok már apádtól sem tartanak. Dean csak Tommyval meglévő baráti kapcsolata miatt engedhette meg magának, hogy ilyen hangnemben beszéljen Joey Pasqualéról. Mielőtt Tommy a megjegyzésre reagálhatott volna, egy pohár Guinnesszel a kezében egy nagydarab kopasz férfi lépett az asztalukhoz. - Hello, Tommy fiú, szevasz, Dean. Halljuk, mint csinál itt ez a két jóravaló, katolikus fiú? Tommy Richard Gates szemébe nézett és elnevette magát. -Csessze meg, Mr. Gates. Húzzon vissza a szaros kis rendőrőrsére, és hagyja, hogy a nagyfiúk rendezzék a maguk dolgait. Gates belekortyolt az italába, majd halk, vészjósló hangon megkérdezte. - Működik már apád új klubja? Gondolom, megtalálta már a megfelelő ügyfélkört. Egyik este láttam, hogy egész híres fazonok járnak oda. Képzeld el, milyen állati kellemetlen lenne, ha most csinálnánk ott egy razziát! Különösen most, hogy még a liverpooliak is a nyakatokon vannak. A fiatalabb férfihoz hajolt, majd lassan, vontatottan azt mondta. -Azért ne nézz engem hülyének, jó? Tisztában vagyok vele, hogy mi történik itt, és megpróbálom elkerülni a bandaháborút. Már amennyiben ez lehetséges. Felőlem ti csibészek éjjel-nappal halomra gyilkolhatjátok egymást, nem érdekel. Engem csak az ártatlan járókelők érdekelnek, tudod? Ha a liverpooliak úgy döntenek, hogy felgyújtják a klubokat vagy a fogadóirodákat, akkor meg kell próbálnom közbeavatkozni. Feltételezem, hogy van biztosításotok, úgyhogy egyébként is hozzám kell fordulnotok, ha hozzá akartok jutni a pénzetekhez. Rendőrségi pecsét nélkül nem kaptok egy vasat sem. Miután elég jól ismerem már ezt a liverpooli bandát, meg kell találni a módját, hogy miként tudunk együttműködni. Ez csak rajtad áll. Bárhogyan döntesz is, én elmondtam, amit akartam. Tommy csak legyintett a rendőrre. Dean felállt, kiment a mosdóba, hagyta, hogy a két férfi négyszemközt beszélgethessen. - Maradjon már magának Gates - folytatta Tommy. - Eszemben sincs besúgókat alkalmazni. Eddig sem volt, ezután sem lesz. Úgyhogy szedje a sátorfáját, vegye szépen elő a bírságoló tömbjét, és büntesse meg a tilosban parkolókat. Azzal is megkeresheti a magáét. Richard Gates erre dühbe gurult. Mindketten nagyon jól tudták, hogy a felügyelő a maga módján kedvelte Tommyt, a fiú apjával pedig már régóta jól kijött. Abból indult ki, hogy jobban rajta tudja tartani a szemét a dolgokon, ha ismeri az embereket és jóban van velük. Elfogadta, hogy a Soho szexiparát mindig kézben tartja majd valaki, és ez a valaki soha nem a kormányzat lesz.
A régi vágású csibészekhez hasonlóan ő is tisztában volt vele, hogy sokkal jobb, ha az egész üzletágat egyetlen ember tartja kézben, mint ha felszabdalják apró szeletekre és a tortából mindenki meg akarja kapni a maga kis részét. Ő sem akarta, hogy O'Hareék megvessék a lábukat a Sohóban. Ott voltak már Blackpoolban, Nottinghamben, Leicesterben és a szülővárosukban, Liverpoolban is. Most már mindenre rá akarják tenni a kezüket, és ő ezt nem szívesen tűrné. Egyébként a többi délihez hasonlóan ő is utálta ezeket a senkiházi jöttmenteket. A céljaik elérése érdekében a megfélemlítés és az erőszak eszközeit alkalmazták, és nem haboztak fegyverhez, gyújtóbombákhoz vagy dinamithoz nyúlni. Tisztában volt vele, hogy ebből akkora bandaháború törhet ki amekkorát még nem látott a Soho, továbbá azt is tudta, hogy a feketék és a kínaiak szeretnének ebből kimaradni. A jöttmentek tisztában voltak vele, hogy a Gerrard Streeten és a Kínai negyed többi részében lévő üzleti vállalkozások feltörhetetlenek a számukra, s volt annyi eszük, hogy elfogadják ezt a tényt. A ferdeszeműek nem fogják átlépni a saját kereteiket, eddig sem tették, és minden bizonnyal ezután sem fogják. Tulajdonképpen a kínaiak sok tekintetben a Soho legstabilabb lakóinak számítottak. Ők maguk elintézték a problémáikat egymás között, és nem hagyták, hogy más beleavatkozzék. A feketéknek is megvolt a maguk területe, és csak enni, inni jöttek fel a nyugati városrészbe, vagy kábítószerért. Ezzel sem volt semmi gond. A feketék is tisztában voltak a korlátokkal, megtanultak azokkal együtt élni. Időnként verőemberekként, kidobóemberekként alkalmazták őket, és ez megtanította őket a földön járni. A fekete közösség még mindig nem jött rá, hogy jobb lenne, ha megpróbálnának valamiféle egységbe kovácsolódni. Ugyanúgy harcoltak egymással, mint mindenki mással. Bob Marley koncepciója gyönyörűen hangzott a hanglemezfelvételekről, de akik Brixtonban éltek, nem nagyon tulajdonítottak ennek jelentőséget. Gates legnagyobb problémája ez idő tájt a liverpooli banda volt, és sokkal többet tudott róluk, mint amit Tommy Pasqualénak elárult. Amikor tíz perccel később kilépett a bár ajtaján, jobban aggódott, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Cathy csodálatosan nézett ki, és ezzel ő maga is tisztában volt. Megkötős tüllszoknyát és tarka blúzt viselt, sokkal fiatalabbnak látszott huszonkét évesnél. Egy igazi, modern, divatos megjelenésű fiatal lány volt. Még meglehetősen korán volt, csupán fél nyolc, de a klub bárja máris megtelt emberekkel. Ez elégedettséggel töltötte el. A bár volt Cathy legnagyobb öröme és büszkesége, mosolygott, integetett a vendégeknek, árgus szemmel figyelte a poharakat, a berendezési tárgyakat. Ügyelt rá, hogy minden a helyén legyen. Az egyik vendég, egy parlamenti képviselő, aki hétközben, illetőleg a parlamenti ülésszak alatt még hétvégén is Londonban lakott, felvillantva nemrégiben csináltatott drága fogsorát rámosolygott. - Hello, kedves ifjú hölgy, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Cathy elnevette magát. Szempilláit csábosan megrebegtetve, sokat sejtetően válaszolt. - Ön nagyon elegáns ma este.
A férfi peckesen kihúzta magát, s Cathy magában jót nevetett ezen. A férfi, aki egy napon még a Downing Street 10. lakója lesz! A pasas hihetetlen nagy seggfej volt, és a lányt mindig megdöbbentette, hogy egy ilyen fontos beosztású ember miként élhet ilyen nyilvánvalóan kettős életet. Cathy már látta őt női fehérneműben és iskolai egyenruhában is. Furcsa érzés fogta el, amikor később megpillantotta őt a tévé képernyőjén a Panorámában, amint habzó szájjal bírálta a Munkáspárt pazarló stílusát és bizonytalan pénzügyi politikáját. Úgy látszik, mindenkinek megvan a maga keresztje gondolta. Amint átsétált az első helyiségbe, megpillantotta Tommyt, aki éppen akkor lépett be az ajtón. Odament a fiúhoz, üdvözlésképpen rámosolygott. - Hello, Tommy! Hogy vagy? A fiú ránézett, tetőtől talpig végigmérte a lányt, majd válaszolt. -Szarul. És te? Cathy zavarba jött az átható pillantásoktól, ezért gépiesen válaszolt. - Nem vagyok túl rosszul. Hozhatok egy italt? Apád fent van az irodában Desrae-vel. - Kérek egy dupla Scotch-ot, aztán elviszlek magammal, és addig nyalom a kis micsodádat, amíg sikoltozni nem kezdesz a gyönyörtől -mondta halkan, és figyelte a lányt, amint a feje búbjáig elvörösödik. Először durván felröhögött, majd elszégyellte magát, amiért mindig zavarba hozza Cathyt. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus volt nála. Évekkel ezelőtt megpróbálta megcsókolni a lányt, de Cathy eltolta magától. Ő nem hagyta abba, és mint ilyen esetben a fiúk, közelebb húzta magához a lányt, mohón keresve a száját. Ekkor azonban Cathy olyan erővel rúgta ágyékon, hogy a fájdalomtól könny szökött a szemébe. Azóta szinte megőrül ezért a lányért. Az apjától ismert néhány részletet a gyerekkoráról, s bár megértette, hogy miért viselkedik úgy a férfiakkal, ha szexről van szó, mégsem tudta megállni, hogy ne ugrassa folyton. Nem bírt a vérével. Olyan erősek voltak az érzései Cathy iránt, hogy bármit megtett volna érte, akár meg is halna. Ám tudta, a lány semmit nem érez iránta, még testvéri érzéseket sem, és ez a szíve mélyén nagyon sértette, bár be nem vallotta volna senkinek. Felment az irodába, és rajtakapta az apját, amint éppen átölelte Desrae-t. Ettől mindig roppant kényelmetlenül érezte magát, holott már évekkel ezelőtt elfogadta a tényt, hogy viszonyuk van egymással. - Na, most már elég, vége van az enyelgésnek. Apuci kis katonája megjött, úgyhogy jobb lenne, ha nem csókolóznátok nyilvános helyen - jegyezte meg epésen. Desrae elnevette magát. - Ez azért mégsem nyilvános hely, bogaram. Szerintem ez elég privát hely. - Desrae diszkréten kivonult az irodából, tudta, hogy a két férfinak megbeszélni valója van egymással. Tommy az apja szemébe nézett, és belevágott a mondandójába. -Apám, én ezt nem hagyom annyiban. Muszáj lépnem valamit. Ez most már személyes ügy. Már az öreg Dicky Drake-et is összeszabdalták. Komolyan mondom, hogy ezeket az embereket meg kell állítani! Joey tudta, hogy bármit mond is, nem tudja megváltoztatni Tommy szándékait. -Fiam, én mindenben segítek neked, amiben csak tudok, de figyelmeztetlek, ezektől nem lesz könnyű megszabadulni.
Tommy vállat vont. A nyegle, önkéntelen mozdulat még kisfiú korában ragadt rá, amikor az apja előtt a kis csibészt, anyjának pedig a mama kedvencét kellett eljátszania. Ez is egyfajta önvédelmi reakció volt. - Tehát, ha jól értettem, akkor rám hagyod az egészet? Joey hirtelen elnevette magát. - Ami azt illeti, ezt akarod, vagy nem? Tommy azonnal rábólintott. Ezek szerint az apja átadta neki az irányítást. Nagy nap ez az életében, és mégis, kicsit rosszul érezte magát miatta. Mintha az apja cserbenhagyta volna. - Attól függetlenül, hogy akarom-e ezt az egészet, apám, nagyon úgy tűnik, hogy nekem kell kézbe vennem a dolgokat. Nem jól látom? Joey nem válaszolt. Erre már nem tudott mit mondani. Huszonhetedik fejezet Richard Gates egy civil rendőrkocsiban ülve figyelte a jövő-menő embereket a Wardour Streeten lévő kis bár előtt. Nem a melegek klubja miatt izgatta magát. Mindannyian felnőtt emberek voltak, esze ágában sem volt beleavatkozni a dolgukba. Beosztottai többségével ellentétben ő nem gyűlölte a másságot, nem volt fajgyűlölő és nem volt nő-gyűlölő sem. Nem azok után hajtott, akik így vagy úgy kilógtak a sorból, hanem azok után a csibészek után, akik valódi bűncselekményeket követtek el. Mindenki tudta róla, hogy nagyon sok dolog fölött szemet huny. Mióta a testületnél szolgál, már nem bünteti például az utcán strichelő idősebb nőket, mert tisztában van vele, hogy ezzel a probléma nem oldódna meg, hiszen a bírságot megint csak prostitúcióból tudnák előteremteni. Úgyhogy a Bow Streeten a bírságolásnak nem látta semmi értelmét. Azt szerette volna, ha a gyerekek nem az utcán nőnek fel, és megfelelő gondozásban részesülnek. Szerette volna, ha egyszer s mindenkorra távol tartják magukat az utcától. Tudta, az emberek rendkívül gyorsan alkalmazkodnak az élethez és a pénzhez. Különösen a fiatal nők. Ugyanakkor komoly probléma, hogy drogot használnak, mert úgy könnyebben el tudják viselni az életkörülményeiket, aztán már csak azért prostituálódnak, hogy hozzájussanak a napi adagjukhoz. Ez egy ördögi kör volt. Ha a Susan P-hez hasonló embereknek dolgoztak, legalább volt némi életesélyük, és félre tudtak tenni néhány fontot. Susan nem alkalmazott kábítószerfüggőket, és gondoskodott róla, hogy a lányai tisztában legyenek ezzel. Gates már jó néhány órája figyelte a klubot, felírta az összes ismerős alak nevét. Nagyon meglepődött az ügyfélkör láttán. Tudta, hogy Susan P szerette volna, ha a napi bevételnek csak a fele az ő zsákmánya lehetett volna. Ez a körülmény egyértelműen bizonyította, Desrae nagyon jól mérte fel a piaci viszonyokat. A durvább alakokat távol tartotta, még a kötözködő előkelőségeket sem engedte be. Úgy tűnt, még magának Sir Laurence Olivier-nek is lennének gondjai a bejutással, ha egy-két pohárral többet inna a kelleténél. Gates kiszállt a kocsiból, és a Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának és hímnemű szeretőjének, a Napközben című tévéműsor egyik riporterének a sarkában ő is belépett a klubba. Miközben keresztülhaladtak a szexshopon, a két férfi undorodva fordította el a
fejét a magazinoktól. A címlapokról rájuk mosolygó bögyös macák egyáltalán nem kötötték le a figyelmüket, sőt. Az ő kedvenc lapjuk a Nagyfiúk a nagy ágyban volt. Az ilyesféle címmel megjelenő magazinokat a művészeti könyvek árszínvonalán lehetett kapni, ugyanebben az intézményben. Gates tisztában volt ezzel, mert néhány hónappal ezelőtt razziát tartott a klubban. Most, hogy tulajdonosváltás történt, behunyta a szemét, viszont cserébe azt kérte, hogy kedve szerint beléphessen, amikor akar. A kemény pornó nem szúrta a szemét, csak akkor, ha gyermekek és állatok szerepeltek benne. Ott azonban még Gates is meghúzta a vonalat. Desrae csábosan rámosolygott, intett a portásnak, hogy engedje be. Amint belépett a füstös helyiségbe, azon nyomban mellette termett egy magas, barackszín tüllruhát és combközépig érő csizmát viselő nő. Desrae hozzájuk lépett, majd halkan odasúgta neki: - Ő egy zsaru, kedvesem, mégpedig nem a barátságos fajtából, oké? A férfi sóhajtott és ellépett mellőlük, mire Richard Gates kuncogva azt kérdezte: Miből gondolod, hogy időközben nem változott meg az ízlésem? Desrae szája fülig érő mosolyra húzódott, miközben gondosan kihúzott szemöldöke felszaladt a homloka közepére. - Bárcsak megtennéd, kedvesem. Azonnal átpártolnék hozzád. Mindig szerettem a pocakos férfiakat. Van rajtuk mit fogni. Igyál valamit, aztán majd beszélgetünk. Remélem, nem hivatalos ügyben jársz. Ma többen vannak itt a felsőházból, mint ülésnapokon az Old Bailey széksoraiban. - De mondhattad volna akár a kikötőt is. Egy szimpla whiskyt kérek. Tulajdonképpen a pároddal akarok beszélni, Joeyval. Miközben Gates beszélt, megpillantotta Susan P-t, amint fekete bőrruhába öltözve belépett a klubba. Sötét haját ezúttal apródfrizurára vágatta, sminkje pedig kész művészi alkotás volt. Különös ötvözete volt a macskaszerű nőnek és a punk rockernek, és ez nagyon jól állt neki. Két ismert homoszexuális popsztár társaságában volt. Gates elvette az italt Desrae-től, majd követte a lépcsőn az irodába Joeyhoz. Amint beléptek, Cathy éppen a következő üzletükkel kapcsolatos elképzeléseit ismertette vele. A lány arcára széles mosoly ült ki, amikor megpillantotta Gates felügyelőt. - Hello, Richard, micsoda meglepetés! A tündéri arc láttán a férfi ugyanazt a gyomorszorító érzést érezte, amit mindig, amikor megpillantja. Cathy története nagyon tanulságos volt a számára, és azóta a bizonyos esemény óta sokkal jobban odafigyel a világ történéseire, ha gyerekekről van szó. Nem nagyon örült neki, hogy ebben a klubban látja, mert tudta, ez a világ nem neki való. Az is igaz viszont, hogy a melegek közösségével könnyebben boldogul, mert a lány tudja, hogy nem a testét akarják, hanem csupán a társaságát. Holott Cathy teste arra termett, hogy egy férfi szeresse. Gates tisztában volt vele, hogy a lány ezt nem tudja. Még egy durvább vicctől is kikészül. Nyilvánvaló, hogy ennek oka a múltban keresendő. Ezt tette vele az úgynevezett gondozásban eltöltött idő. - Joeyval meg kell beszélnem egy-két dolgot, hölgyeim - vágott a közepébe Gates. Megkérhetnélek benneteket, hogy egy ideig hagyjatok minket magunkra? Desrae szemmel láthatóan bóknak vette, hogy úgy beszélnek vele, mint egy igazi hölggyel, ezért Cathyt maga előtt terelgetve azonnal távozott. Gates leült, körülnézett, és azt mondta: - Itt pusztuljak el, ha ez a hely nem úgy néz ki, mint a tündérkirálynő birodalma!
Joey kuncogott. - Ismered Desrae-t. Ezekben a dolgokban mindig kicsit túllő a célon. Nos, mit tehetek érted? Gates kertelés nélkül belevágott. - Ha nem lépek közbe, itt háború lesz. Te is tudod, én is tudom, hogy a liverpooliak már sok mindenre rátették itt a kezüket, de mindent akarnak. Mindent, amit te eddig megszereztél, vagy talán még annál is többet. Tudni szeretném, hogy te mit tudsz, és ha itt nem mondod el, akkor bevitetlek az őrszobára. Joey elmosolyodott. - Ne csináld már, Richard. Tudnod kell, hogy nem beszélhetek ezekről a dolgokról. Te rendes fickó vagy és jó zsaru, mindenki tudja. De azért mégiscsak az vagy, aki vagy. Egy rendőr. Te is tudod, hogy aki befújja ezeket a tetveseket, az nem éri meg a holnapot. Gates szokásához híven csendesen, nyugodtan hallgatta végig. Tudta, hogy amit ez az ember mond, az utolsó szóig igaz. Ha a liverpooliak megneszelik, hogy befújták őket, akkor itt vér folyik. - Bármi történjék is, én kézbe veszem a dolgokat, Joey - mondta komolyan Gates. És ha ez azt jelenti, hogy téged is rács mögé kell dugnom, akkor megteszem. Joey vállat vont. - Tedd, amit tenned kell. Én is azt csinálom. Végül is sokkal jobban félt ettől a liverpooli csőcseléktől, mint a rendőrségtől. Derrick O'Hare jóízűen felnevetett. Harsány röhögés volt, ami általában mindenkit megnevettetett a környezetében. Ma azonban az embereinek nem volt kedvük a nevetéshez. A lelkük mélyén nagyon jól tudták, hogy a főnökük egy pszichopata, és élvezi, ha fájdalmat okozhat másoknak. Derrick nemrégiben saját kezűleg ölt meg egy tizennyolc éves betörőt, aki az ő megbízásából hajtott végre bűncselekményeket, és információkat is gyűjtött neki. A fiú remekül végezte a munkáját, csukva tartotta a száját, ezért minden esélye megvolt rá, hogy hosszú és gyümölcsöző együttműködést alakítson ki az alkalmazójával. Ám miután O'Hare megkapta tőle a bűnözőkkel és a többi emberrel kapcsolatos információkat, azon nyomban agyonlőtte a fiút, és otthagyta Essexben, egy mellékúton. Úgyhogy a chelmsfordi rendőrség most úgy rohangál fel-alá, mint pók a falon, megpróbálják kapcsolatba hozni a fiú halálát az ottani szervezett alvilággal. El sem tudják képzelni, hogy miért nem érnek el eredményt. A fiú a maga műfajában egy zseni volt. Fiatal kora ellenére bárhol, bármelyik lakásba be tudott jutni. Ezt a képességét az apjától tanulta, egy öreg mackóstól, akit a közelmúltban lőttek agyon Marbellán. Komoly, megbízható srác volt. Semmi szükség nem volt rá, hogy Derrick megölje. Derrick azzal hülyítette magát és az embereit, hogy biztonsági okokból kellett végeznie vele, holott mindenki tudta, csupán arról volt szó, hogy ki nem állhatta a fiút. Azért nem szerette, mert fiatal volt és kétségkívül rendkívül tehetséges. Derrick O'Harenek egyszerűen ilyen volt a mentalitása. Miután az emberei kiléptek a Manor Park-i házból, átsétált a télikerten, és egy öblös karosszékbe telepedve figyelte a kertben játszadozó hatalmas, acélos izmú dobermanjait.
Lottie, a barátnője hozott neki egy italt. A nő harminckilenc éves volt, de még mindig nagyon csinos, jó alakú. Már kilenc éve vannak együtt. Lottie jól kijött az ő nagydarab bűnözőjével, Derrick pedig jól kijött az ő kis szőke őzikéjével. A nő ügyesen eljátszotta neki a buta libát, és tudta, hogy így eléri nála, amit akar. Lottie tulajdonképpen bármit megtett volna ezért a behemót emberért, akit mindenkinél jobban szeretett. Még a férjét és a gyerekeit is otthagyta érte, és ezt soha, egyetlen pillanatra sem bánta meg. Letérdelt a férfi lába közé, és kezébe vette a szerszámát. Tudta, hogy ez mindig megnyugtatja üzleti tárgyalások után. A párja állandó feszültségben élt, és Lottie ismerte a titkot, hogyan kell őt megnyugtatni, magához láncolni és boldoggá tenni. Ráadásul neki magának is kedvére való volt a dolog. Derrick hasonlóan érzett iránta, szinte megszállottan szerette. Ugyanakkor rendkívül féltékeny volt rá. Meg volt győződve róla, hogy a világ összes férfija csak őt akarja, következésképpen mindent elkövetett, hogy kielégítse a nőt és elterelje a gondolatait a többi férfiról. Különös kapcsolat volt ez, de a maga módján jól működött. Uralkodott Lottie fölött, a nő pedig ezt egyáltalán nem bánta. Lee Bonham már több mint egy órája várt a Wardour Street-i szexshop előtt az utcán. Lee vibráló zöld szemű, kócos fekete hajú, apró termetű ember volt. Állandóan rohant, dolgozott benne az amfetamin. Következésképpen sovány volt, mint egy karó, és rendkívül izgága. Fehér póló, fekete farmernadrág és bőr bomberdzseki volt rajta. A hivatása megkövetelte, hogy ne lehessen róla könnyen személyleírást adni. Bérgyilkos volt. Egyike volt azoknak a névtelen és arctalan embereknek, akik egyre jobban éltek a londoni alvilágban. Sajnos, egyre többen voltak. A rendőrségnek rendkívül nagy problémákat okozott, hogy felderítsék őket, mert kitűnően szervezték meg a védelmüket. Civilizált, szinte baráti stílusban hajtotta végre a feladatát. Megkapta a célszemély nevét és tartózkodási helyét, s miután elvégezte a munkáját, kifizették a bérét. Ez esetben húsz rongy üti a markát, ezért minél gyorsabban túl akart lenni rajta. Megpillantotta az üzletből kilépő áldozatát, mire kiszállt a Ford Escort mikrobuszból, amiben eddig csendesen üldögélt. Átment az úttest túlsó oldalára, a férfi felé sétált, és megvárta, amíg odaér az autójához, egy gyönyörű Daimler Sovereign-hez, és kinyitja az ajtaját. Mögé lépett, megveregette a vállát, és a másodperc tört része alatt négy golyót eresztett a mellébe. Majd mint aki jól végezte a dolgát, haldokló áldozatát a járdán hagyva elvegyült a tömegben, és visszament a kocsijához. Beült a mikrobuszba, és egy szempillantás alatt elhagyta a helyszínt. A zsúfolt utcán senki nem látott semmit és senkit. Szokás szerint ezúttal is akadt azonban egy szemtanú, aki mintha egy színes bőrű embert látott volna. Perceken belül megérkezett a rendőrség és a mentők, ám mindannyian tudták, hogy ez az egész már csak időpocsékolás. Desrae-nek azonban mindenki másnál nagyobb szüksége volt segítségre. Nyugtatót kapott, majd betették a mentőautóba, és igyekeztek minél gyorsabban elvinni a helyszínről. Joey kabáttal letakart holtteste a halottkém megérkeztéig a járdán feküdt.
Nem volt kétséges, hogy a Sohóban elkövetett bérgyilkosság az újságok címlapjára kerül, és a rendőrségre hatalmas nyomás nehezedik majd, hogy mielőbb derítsék ki, ki volt a tettes. Azzal is tisztában voltak, hogy annyi esélyük van a gyilkos kézre kerítésére, mint egy tű megkeresésére a szénakazalban. Cathy éppen kilépett a kádból, amikor csengettek. Magára kapott egy fehér selyemköntöst, és gyors, könnyed léptekkel az ajtóhoz sietve mosolyogva kinyitotta. Desrae-t várta, helyette azonban Tommy Pasquale érkezett. - Hello, Tommy, nem számítottam rád. A fiú félretolta, majd a kezét megragadva maga után húzta a nappaliba. Cathy vonakodott ugyan, de nagyon megrémült, mert megérezte a fiú zaklatott állapotát. - Mi történt Desrae-vel, minden rendben? Tommy leült a díványra, és a kezébe temette az arcát. Cathy rémülten, döbbenettel nézte a fiú ujjai között megcsillanó könnycseppeket. Letérdelt mellé, és egyik karját a vállára tette. - Tommy, az isten szerelmére, mondd már el, mi történt! -Apám... Az apám. Valaki meggyilkolta a Wardour Streeten az üzlet előtt. Cathy kővé dermedt. - Biztos vagy benne? Tommy, ezúttal már nem is törődve a könnyeivel, agresszíven ráförmedt. - Már hogy a francba ne lennék biztos! Te hülye kurva, csak nem képzeled, hogy ilyen dologban tévedek? Agyonlőtték, mint egy rühes kutyát. Négyszer lőttek bele! Négyszer! - mondta a fiú, majd teljesen összeomolva keservesen zokogni kezdett. Cathy a szája elé kapta a kezét, és Tommy nem tudta megállni, hogy át ne ölelje a lányt. Ezúttal valóban szüksége volt rá. Talán még soha, senkire nem volt ennyire szüksége az életben. Nagyon szerette az apját. Szerette és felnézett rá. - Desrae! Istenem, ebbe bele fog őrülni... - suttogta Cathy, amint arra az emberre gondolt, aki tiszta szívből szerette Joeyt. - Nyugtatót kapott - mondta neki Tommy. - Jelenleg jól van. Még anyámnak is meg kell mondani. Jézus Krisztus, Cathy! Mit fogok mondani anyámnak és a nővéreimnek? A kemény férfinak, a belevaló csibésznek ezúttal nyoma sem volt. Tommy csak egy elveszett, magányos kisfiú volt, aki most kezdi felismerni, hogy mekkora veszteség érte, és el sem tudja képzelni, hogyan fog majd élni ezután. Cathy átölelte, és együtt sírt vele. Ő is nagyon szerette Joeyt. Mindig nagyon kedves volt hozzá, törődött vele, és segített megvalósítani az álmait. Amint megérezte Tommy karját a derekán, közelebb bújt hozzá, és érezte, hogy ezúttal neki is szüksége van az ölelésre. Amikor a fiú csókolgatni kezdte, nem tiltakozott. Kellemes érzéssel töltötte el a fiú ajkának érintése az arcán, kezének érintése a testén, amint a köntöst lehúzza a válláról. A szex Cathynek csupán a biztonság iránt érzett szükségletet jelentette, nem pedig azt az elemi erővel feltörő belső kényszert, amit másoknak. Most mégis nagyon akarta, hogy szeressék, ezért megengedte Tommynak, hogy a magáévá tegye. Tisztában volt vele, hogy a fiúnak ezúttal legalább annyira szüksége van szeretetre, mint neki magának. Ahogy Tommy gyengéden a szőnyegre fektette, Cathy széttárta a lábát, és egy rutinos prostituált gyengédségével vonta magához. Ösztönösen érezte, hogy a fiú mit akar, és megadta neki. Tommy ágyékának erőteljes lökéseit rutinos
csípőmozdulatokkal viszonozta, mintha már évek óta összeszokott pár lennének. Egy röpke pillanatig megszűnt számukra a külvilág, és felszáradtak a könnyeik. Amint a fiú kielégült, Cathy megsimogatta az arcát, és gyöngéd, becéző szavakat suttogott a fülébe. A szeretkezést követően sokáig feküdtek még egymás mellett a jótékony félhomályban, úgy beszélgettek, mint korábban még soha. Joeyról és Desrae-ről meg a gyermekkorukról. Kibeszélték magukból az elszenvedett gyötrelmeket, s végül már úgy érezték, hogy ezáltal normális emberekké váltak. Tommy rádöbbent, hogy szerelmes Cathy Duke-ba, mindig is szerette. Ugyanakkor arra is rájött, hogy amint ez az éjszaka véget ér, a lány ismét visszahúzódik a saját független világába. Kénytelen volt beismerni magának, hogy az apja halála nem is volt túlságosan nagy ár azért, hogy ennek a lánynak a közelségét érezhesse. Másképpen talán soha nem kapta volna meg ezt a gyönyörű teremtést, a hatalmas kék szemével, a szexhez és a férfiakhoz való különleges viszonyával. Bármilyen lesújtó veszteség Joey Pasquale halála, legalább Cathy szerelmét megízlelhette általa. Simogathatta és szerethette, s mindezt apja halálának köszönhette. Amint a Sohóban megvirradt és az első napsugarak megérintették mezítelen testüket, Cathy felébredt. Felkelt és felöltözött. Készített egy nagy kancsó kávét, bevitte a nappaliba, és felébresztette az alvó férfit, akit most nagyon közel érzett magához. Miközben a fiú a kávéját kortyolgatta, Cathy észrevette, hogy a rémült és döbbent kisfiú már a múlté. A helyébe egy keserű férfi lépett, aki semmi mást nem akart, mint bosszút állni az apja gyilkosán, mégpedig azonnal. - Mit fogsz csinálni, Tommy? - kérdezte. A fiú sejtelmesen elmosolyodott. - Megkeresem azt a szemétláda O'Hare-t, és kinyírom. Cathy számított ugyan erre a válaszra, de mégis elszomorodott tőle. Tommy eddig csak játszotta a kemény bűnözőt, de most fel kell nőnie a feladathoz. Cathy érezte, hogy a fiúnak ezzel nem lesz problémája. Hiszen az apja fia volt. Desrae kinyitotta a szemét, körülnézett, és nagyon rosszul érezte magát. A gyógyszer okozta kábulat ellenére érezte, hogy valami rossz dolog történt, de egyelőre még nem jött rá, hogy micsoda. Amint megérezte a szájában a kesernyés ízt, minden eszébe jutott, és hatalmas, kövér könnycseppek gördültek végig az arcán. Éjszaka az egyik ápolónő eltávolította a sminkjét és a műszempilláit. Tudta, hogy a nappali megvilágításban annyi idősnek látszik, amennyi valójában, de ami még ennél is rosszabb, mindenki látja rajta, hogy férfi. Megpróbált felülni. Körülnézett a kórteremben, és megpillantott egy kék csíkos pizsamás férfit, aki hitetlenkedve nézett rá. Apró termetű skót ápolónő lépett az ágyához, és kedvesen megkérdezte: - Hozhatok valamit inni, kedvesem? - Desrae bólintott, képtelen volt megszólalni, mert a szeméből patakokban ömlött a könny. Úgy érezte, a fájdalomtól és a félelemtől sikítania kell. A zsúfolt kórteremben olyan rémülten nézett a többi betegre, mint egy csapdába esett
állat. Mindannyian döbbent tekintettel bámultak a nagydarab transzvesztitára, akit előző éjszaka vittek be. - Mi van, kifizettétek már a belépődíjat, ti undorító seggfejek? -támadt rájuk. - Ez aztán a jó mulatság, nem igaz? Lesz majd miről mesélni a látogatóknak. Bunkók... Miközben Desrae dühöngött és szitkozódott, az egyik orvos tűt szúrt a karjába. Desrae szinte azonnal érezte a nyugtató jótékony hatását, s az utolsó tiszta gondolata az volt, hogy Joey biztos jót nevetett volna, ha az imént hallja, mert végre úgy beszélt ezekkel az emberekkel, mint egy igazi férfi. Vajon mihez fog kezdeni Joey nélkül? Amikor este magához tért, már egy külön kórteremben volt, Cathy ült az ágya mellett és fogta a kezét. Desrae hálásan elmosolyodott. - Bemutatkoztam ezeknek a hülye seggfejeknek. Cathy bágyadtan elmosolyodott. - Igen, hallottam. Tessék, behoztam neked a szépítőszereidet és egy váltás ruhát is. Desrae a lány kezét nézte és ismét elsírta magát. - Megölték, ez a liverpooli csürhe megölte. Most mihez kezdjek, Cathy? Mi lesz velem nélküle? Cathy megcsókolta az embert, akit annyira szeretett, majd határozott hangon azt mondta. - Felöltözöl, és aztán hazajössz velem. Joey nem örülne, ha látná, hogy ennyire kiborultál, és ezt te is tudod. A vizsgálóbíró is beszélni szeretne veled, és Gates is vár ránk odakint. Tartsd a szádat, Desrae, ne mondj nekik semmit! Tommy már kézbe vette a dolgokat, oké? Desrae bólintott és megdöbbent a lány tárgyilagos, határozott hangjától. - Megrémít ez a hang, drágám. Komolyan mondom, egészen megrémítesz. Cathy sóhajtott és megpróbált mosolyogni. - Nagy szarban vagyunk, Desrae. A liverpooliak mindent meg akarnak venni, ami Joeyé volt. Tommy mindenről beszámolt nekem tegnap este. Nem sok jóra számíthatunk a közeljövőben, úgyhogy nagyon a sarkunkra kell állnunk. Oké? Cathy hatalmas puszit nyomott Desrae borostás arcára. - Odahaza nyugodtan gyászolhatod egy kicsit, és majd azután kitaláljuk, hogy mit tehetünk. Elég erősnek érzed magad ahhoz, hogy felkelj? Segítek neked felöltözni és összeszedni a holmidat. Rendben? Desrae felült az ágyban. - Valóban olyan rettenetesen nézek ki? Cathy szomorúan válaszolt. - Hát persze, hiszen most vesztetted el azt az embert, aki mindenki másnál fontosabb volt neked. Desrae megragadta a lány kezét, és megcsókolta. - Te is nagyon fontos vagy nekem, drágám, és ezt soha ne feledd el. Mielőtt Cathy válaszolhatott volna, Richard Gates lépett a szobába. - Sajnálom, Desrae, én is szerettem Joeyt, ezt te is tudod - mondta. Mindketten hittek neki. - Most pedig légy szíves erőltesd meg magad, próbálj visszagondolni, hogy nem láttál-e valamilyen szokatlan dolgot. Bármit. Desrae tágra nyílt szemmel, ártatlan arccal bámult rá. - De hiszen én nem láttam semmit, Mr. Gates, esküszöm.
Richard Gates tudta, hogy Desrae hazudik, de úgy tett, mintha hinne neki. Nagyon udvariasan folytatta tehát, bízva abban, hogy előbb-utóbb csak kihúz belőle valamit. Cathy Duke még ebben a fekete ruhában is ugyanolyan imádni-való, mint máskor, gondolta. És ráadásul sokkal többet tud annál, mint amit elmond. Gates ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ezek az emberek egészen másfajta törvények szerint élnek, és most sem fognak átállni a másik oldalra. Azt azonban mindenképpen megfogadta, hogy a végére jár ennek a dolognak. Végül ő vitte haza Desrae-t és Cathyt a lakásukba, de közben egy szót sem szóltak egymáshoz. Mindnyájan tisztában voltak a helyzet fonákságával. Huszonnyolcadik fejezet Richard Gates és Cathy az asztalnál ültek, az italukat kortyolgatták. Desrae az ágyban szunyókált, ezért halkan beszélgettek. Szóba került Joey, és Cathy elmondta Gatesnek, milyen sokat segített neki az az ember, milyen jó volt hozzá. -Nagyon szerencsésnek mondhatom magam Desrae-vel és Joeyval. Ő valóban nagyon kedves volt hozzám, tudod? - Tudom, kedvesem - felelte Richard halkan. - Nagyon kedvelt téged, tudod? Ezt egyáltalán nem nehéz elképzelni, mert én is így vagyok vele. Én is nagyon kedvellek téged. Ez volt az első eset, hogy a köztük lévő baráti kapcsolatról beszéltek, s ettől Cathy kissé zavarba jött. Lenyelte a brandyjét, és töltött magának egy másikat. Gates figyelte a lányt. Lelki szemei előtt megjelent a hajdani kép, az őrszobán rémülten várakozó csupa csont és bőr kislány, hatalmas kék szemmel. Ha az ember kicsit jobban megnézi, az akkori űzött vad még mindig benne él. Látszik a szemén. A felügyelő észrevette, hogy ebből a szemből könnycseppek csordogálnak, ezért magához húzta és átölelte. Cathy hagyta, jólesett neki a hatalmas test érintése, a belőle áradó nyugalom, biztonság. A férfi megsimogatta a haját, majd gyengéden homlokon csókolta. Közben nyugtatgatta, s biztatta, hogy nyugodtan sírja ki magát a vállán. A felügyelő megborzongott az örömtől, hogy ilyen természetes lehetősége adódott a lányt megvigasztalni, magához szorítani. Amikor Cathy félrehúzódott kifújni az orrát, a férfi úgy érezte, mintha becsapták volna. Érezte, hogy mindjárt erekciója lesz, és kicsit átkozta magát emiatt. Tehát Cathy mint nő is hatással volt rá. - Sajnálom, Richard, hozhatok még egy italt? A férfi tudta, hogy a pillanat elmúlt és ideje menni, ezért keserveset sóhajtott. - Na, azt hiszem, jobb, ha hazamegyek. Szükségem van egy kis alvásra. Egymásra mosolyogtak, s a felügyelő néhány perc múlva távozott. Cathy a lépcsőház ablakából figyelte őt, s azon elmélkedett, vajon mi lehet ebben a nagydarab kopasz rendőrben, ami ilyen elemi erővel hat rá. Úgy érezte, akár egész éjszaka a karjában tudott volna maradni. Aztán meghallotta, hogy Desrae mocorog, ezért visszament hozzá a hálószobába. A fésülködőasztalnál ült és sminkelte magát. - Hová készülődsz? - kérdezte Cathy meglepetten.
- Sehová, de nemsokára itt lesznek a lányok, hogy tiszteletüket tegyék nálam, úgyhogy kicsit rendbe akarom szedni magam, ha nem bánod - mondta, s megrajzolta a szemöldökét. - Ha akarod, megmondhatom nekik, hogy jöjjenek vissza máskor -javasolta Cathy, de Desrae csak a fejét rázta. -Jobb túl lenni rajta minél hamarabb. Egyébként pedig lehet, hogy jobb kedvem lesz tőlük - tette hozzá, s még több púdert kent az arcára, majd kirúzsozta a száját. - Egy jókora adag gin-tonik biztosan helyrebillentene. Miközben Cathy az italát készítette, megszólalt a csengő, és megérkezett az első „lány", egy apró termetű fekete férfi, szőke parókával, szűk csípőnadrágban. A Valbonne-ban dolgozott és évek óta ismerték már egymást Desrae-vel. Eugenie-nek hívták. Cathy beengedte őt a nappaliba. Desrae fekete ruhájában, gyászfátyollal úgy nézett ki, mint Viktória királynő, és Cathy alig tudta megállni, hogy el ne nevesse magát ettől a látványtól. Desrae-vel mindent sokkal könnyebb elviselni, még a gyászt is. Ebben a pillanatban ismét megszólalt a csengő, és ezúttal újabb két látogató érkezett, két nőimitátor a klubból. Mindketten normális utcai ruhában voltak, nem volt rajtuk smink. Amint megpillantották Desrae-t, mindketten sírva fakadtak, erre Cathy kiment a konyhába és készített egy nagy adag kávét. Hosszúnak ígérkezett az este. Cathy frissítőt szolgált fel, majd egy üveg Remy Martint rakott az asztalra, aztán vette a kabátját és lement az utcára. Úgy gondolta, jót tesz egy kis séta. Elsétált a klubhoz, majd belépett az ajtón. Amint megfordult, hogy becsukja, két férfi berántotta a helyiségbe. Cathy sikítani akart, de egy kesztyűs kéz tapadt a szájára, majd az ismeretlenek hátravonszolták az üzlethelyiség végébe. -Fogd be a szádat és akkor nem lesz semmi baj, rendben? -A hang liverpooli akcentusról árulkodott, és ettől Cathy még jobban megrémült. A férfi a hóna alá nyúlva felvonszolta őt a lépcsőn, s közben jó néhányszor hozzáért a melléhez. A rózsaszínű irodába érve a férfi ellökte maga elől Cathyt. - Mit akar? - kérdezte a lány levegő után kapkodva. Egyikük, egy szőke pasas, akinek olyan karja volt, mint egy szumóbirkózónak, felröhögött. - Joey fiú irataiért jöttünk. Cathy magához tért a rémületből és határozottan megrázta a fejét. - Akkor hiába fáradtak ide - mondta határozottan. - Nem itt tartotta a dolgait. Ez itt az én üzletem és Desrae-é. Joeynak semmi köze nem volt hozzá, kivéve hogy ő adta az indulótőkét. Cathy maga is elcsodálkozott, hogy milyen határozottan cseng a hangja, de attól is, hogy szembe mer nézni ezzel a két marcona alakkal. Belülről nagyon félt ugyan, de tudta, hogy ennek a két embernek ezt nem szabad észrevennie. Az alacsonyabbik módszeresen feldúlta az irodát. Cathy csak állt és nézte. A maga részéről biztos volt benne, hogy nem találják meg, amit keresnek. Öt perc múlva a zömök alak vállat vont, és azt mondta a társának. - A bigének igaza volt. - Hol van a széf? Cathy egy ideig habozott, hogy nem lenne-e jobb megint kitalálni valami blöfföt, de úgy döntött, mégsem teszi. Odalépett a falhoz és levette a tükröt, amiben Desrae
naphosszat képes volt magát nézegetni. Mögötte volt a széf. Körülbelül ezer font volt benne, valamint a vállalkozás alapító okiratai. Cathy kinyitotta. A nagydarab férfi belenézett. Zsebre vágta a pénzt, majd haragosan azt mondta: Mondd meg annak a buzimacának, hogy még visz-szajövünk. Cathy kimérten válaszolt. - Maga pedig mondja meg O'Hare-nek, hogy ezt nem ússza meg. - A határozott hang és a kemény szavak hatására a két férfi megtorpant. - Azt is mondják meg neki, hogy engem nem ijesztettek meg. A Sohóban élő embereket nem olyan könnyű megfélemlíteni. A nagyobbik felröhögött. - Ha egy kicsit több időm lenne, kapnál tőlem olyat, cicám, hogy amíg élsz, megemlegetnéd! Cathy gunyoros hangon förmedt rá. - Ne nevettesd ki magadat, kicsi fiú! Ahhoz férfi kell, én pedig nem látok itt egyet sem. Miért, ti láttok? - A lány látta, hogy a férfi elsápad a dühtől, és érezte, hogy ezúttal egy kicsit messzire ment, de azért állta a sarat. A két ember valószínűleg külön utasítást kapott, hogy meddig mehetnek el, s nyilván ez tartotta őket féken. Elmentek és magukkal vitték a pénzt. Cathy lehuppant Desrae élénk rózsaszínű karosszékébe, és megvárta, amíg heves szívdobogása kicsit alábbhagyott. A helyzet egyre rosszabb. Úgy tűnt, Joey halálával a biztonságuk is odaveszett. Kijózanító gondolat volt. Összeszedte magát, majd lement a bárba és magára zárta az ajtót. Azután felemelte a telefont, felhívta Susan P-t és elmesélte neki a történteket. Richard Gates tíz percen belül ott volt; Susan P valószínűleg tájékoztatta őt az eseményekről. - Mit vittek magukkal? - kérdezte a férfi. - Csak a pénzt a széfből, de emiatt nem akarok feljelentést tenni, ha erre gondolsz mondta Cathy viccelődve. Richard felnevetett. - Mindjárt gondoltam. Csak azt szeretném tudni, hogy mi történt. Ez minden. Cathy vállat vont. - Akárcsak én. A felügyelő figyelte, amint a lány remegő kézzel feltesz egy kávét. - Desrae és én most valóban bajban vagyunk, ugye? - kérdezte. Gates bólintott. Igen, kedvesem. Veszélyben vagytok, hacsak le' nem csapunk erre a liverpudli csürhére. Cathy a férfi szemébe nézett. Mintha nyitott könyvből olvasott volna. Richard felállt, és töltött egy kis brandyt Cathy kávéjába. - Idd meg ezt, kedvesem, aztán majd ráérünk feltenni a töprengő-sapkánkat. Rendben van? Cathy beleszürcsölt a forró italba, és érezte, amint a kellemes meleg ital egészen a gyomráig átjárja. Richard Gates mindig mellette volt, amikor valami rossz történt vele, és mindig segített rendbe tenni a dolgokat. Cathy nagyon hálás volt neki ezért. A férfi mellett biztonságban érezte magát. Úgy érezte, ha vele van, senki és semmi nem bánthatja őt. A lány csak ekkor döbbent rá, hogy ez az ember mindig törődött vele, és ez a gondolat jóleső érzéssel töltötte el. Elmosolyodott. Szerencsésnek mondhatta magát, hiszen úgy tűnik, Joeyn kívül egy másik „apáskodó" férfi is áll mellette. Csakhogy Richard Gates egyáltalán nem úgy tekintett Cathyre, mint ahogy az apák szoktak a lányukra.
Joscelyn Driscoll éppen férje kirohanásait hallgatta a rendőrség, a rendszer és a szomszédságban lakó ázsiaiak ellen, amikor Richard Gates megjelent a dupla szárnyú erkélyajtóban. A Driscoll házaspár azon nyomban elhallgatott. Gates mosolygó arccal megfogta a férfi grabancát és felemelte a székből, majd minden teketória nélkül végigpofozta a szobán. Bár Joscelyn utálta a rendőröket, egy pillanatig eufórikus örömöt érzett amiatt, hogy ezúttal nem a férje veri őt, hanem végre a vén csirkefogó is megkapja valakitől a magáét. Az asszony elképzelni sem tudta, hogy annak idején mi késztette rá, hogy feleségül menjen ehhez a liverpooli gengszterhez. Miközben a férje a padlón fetrengett és Gates a cipője orrával rugdosta, Joscelyn kiment a konyhába és készített magának még egy csésze teát. Aznap már a sokadikat. Jobb, ha hagyom, hogy az én drágalátos Lennym egyedül tisztázza ezt a dolgot gondolta magában gonoszkodva. Végül is a férje volt az, aki miatt állandóan bajba keveredtek. - Hol van O'Hare? - kérdezte Gates kifulladva, de szokásához híven ezúttal is nagyon halkan. Lenny Driscoll megrázta a fejét. - A lányom életére esküszöm, gőzöm sincs, hogy miről beszél, Mr. Gates. Gates becsukta a szemét, majd azt mondta. - Te kis liverpooli köcsög! Ezzel egyáltalán nem könnyíted meg a saját helyzetedet. Utoljára kérdezem: hol a búbánatos francban találom meg O'Hare-t? Lenny tovább tűrte az ütéseket, még mindig nem válaszolt. - Kérem, Mr. Gates könyörgött -, az életemmel játszom. - A szaros kis életed akkor van veszélyben, ha nem mondod meg, amit tudni akarok, barátocskám! Szóval, hol az a tróger O'Hare? Lenny azonban csak feküdt a padlón összegömbölyödve, mint egy labda, és makacsul rázta a fejét. Gates felemelt egy bőrborítású széket, és kegyetlenül, módszeresen csépelni kezdte vele. A férfi azonban szó nélkül tűrte. Nem tehetett mást. Az ütlegelés egy röpke pillanatra abbamaradt, mert Joscelyn bedugta a fejét a nappaliba és huncutul megkérdezte. - Kér valaki egy csészével? Gates ledobta a széket, és bólintott. - Igen. Az most jót tenne. A felügyelő letelepedett az egyik szék karfájára és figyelte, amint Lenny Driscoll feltápászkodik a padlóról és rendbe szedi a ruházatát. Bármerre járt is Gates, mindenhol ugyanezt tapasztalta: Derrick O'Hare-től sokkal jobban féltek az emberek, mint a rendőrségtől. Ez már nagyon zavarta Gates felügyelőt. Miközben a teáját kortyolgatta, arra a férfira gondolt, aki ilyen félelemben, rettegésben tudja tartani az embereket, és tisztában volt vele, hogy az az alak nyilvánvalóan puszta szeszélyből gyilkol. A bűnözőknek ez a típusa teljesen ismeretlen volt Gates számára, és ez nagyon zavarta. Szerette pontosan tudni, hogy mivel és kivel áll szemben. Miután megitta a teáját, azt mondta Lennynek. - Nézd, öregem, ezt ne vedd személyes ügynek. Az összevert, horzsolásokkal tarkított Lenny fájdalmasan felnevetett. - Nem fogom magát följelenteni, Mr. Gates. Gates ugyanúgy távozott, mint ahogy érkezett. A hátsó ajtón át. Csendesen mosolygott magában. - Micsoda duma! Nem fog feljelenteni, még jó! Azért nem szívesen találkoznék vele este egy sötét sikátorban, biztos a hátamba szúrná a kést. -
Aztán arra gondolt, dehogynem, nagyon is feljelentést kellene itt tenni. Éppen eljött már az ideje, hogy lépjenek valamit. Cathy hazament, és nagyon örült, hogy Susan P-t Desrae lakásán találja. A „lányok" már mind elmentek. - Megint itt járt a doktor, és adott neki egy újabb injekciót. Azt hiszem, jobb, ha egy ideig még ágyban marad. Megint kiborult - mondta Susan Cathynek. A merev tekintettel maga elé bámuló, erősen kábult Desrae-t az ágyhoz vitték és lefektették, majd átmentek a nappaliba. Cathy elmesélte Susan P-nek, hogy mi történt a klubban. A lány Desrae előtt nem akart erről többet mondani. -Ezt az O'Hare-t ki kell vonni a forgalomból, mégpedig minél gyorsabban - jelentette ki határozottan Susan. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha én magam veszem kézbe a dolgot. Tőlem biztosan megkapja a magáét, akár a saját kezemmel is szívesen kinyírom azt a roha-dékot. Nagyon szívesen megtenném. - Mintha kicsit megőrült volna mostanában a világ, nemde? - kérdezte Cathy tanácstalanul. - De mondok én neked valamit. Ha bármi történik Tommyval vagy mással, én magam fogom megölni. Susan P-nek nevethetnékje támadt. Még hogy ez a kis törékeny nő képes lenne megölni bárkit? Habár ki tudja, ha a körülmények úgy hozzák, lehet, hogy megtenné. - Ide figyelj, kedvesem! Ez az ember veszélyes. Életveszélyes. Te csak vigyázz Desrae-re, a többit pedig hagyd rám. Tommy biztosan nem fogja ezt az egészet annyiban hagyni. - És mi van, ha ő sem tud csinálni semmit? - ellenkezett Cathy. -Végül is ez az ember már megölte Joeyt is, és valld be őszintén, gondoltad volna, hogy ezt bárki meg meri tenni? Ha ez az ember képes volt megölni őt, akkor valóban azt hiszi magáról, hogy azt csinál, amit akar, és ez nagyon zavar engem. Az északi városrész már teljesen az övé, és most meg akarja szerezni a délit is. Legalábbis Tommy ezt mondta. Susan P sóhajtott. - Na ide hallgass! Tommy nem hülye, kedvesem. Majd meglátod, hogy rendbe teszi a dolgot. Te csak foglalkozz Desrae-vel, a tervezgetést pedig hagyd ránk. Mi nagyon jól tudjuk hogy mivel állunk szemben, és már hozzászoktunk, hogy elintézzük az ilyenfajta problémákat. Ez hozzátartozik az életünkhöz itt a Sohóban. Cathy bólintott, nem mondta ki, amire gondolt. Ha ez az O'Hare háborút akar, ám legyen! Áll elébe. Flinty apró termetű, de erős ember volt. Mindenki tudta róla, hogy súg a zsaruknak. Ismert mindenkit, mindenkiről tudott mindent. Az igazi nevét senki nem tudta, emberemlékezet óta Flintynek hívták. Talán ő maga sem volt biztos benne, hogy mi az igazi neve. Hatvanöt éves volt már, és csavargóként tengette az életét. Kisebb bűncselekmények miatt állandóan lesittelték, majd kiengedték. Abból élt, hogy mindig nyitva tartotta a szemét és a fülét, aztán amit látott, eladta a rendőröknek, vagy a bűnözőknek. Az információkért mindig csurrant-cseppent egy kis pénz. Ha hallott valamit, megkereste azt a személyt, akire az információ vonatkozott, és zsebre vágott érte néhány ruppót. Számára ebből állt a világ. Sok ilyen ember van, azonban Flinty szinte művészi tökélyre fejlesztette a besúgást.
Kinyitotta az előszobaajtót, és azonnal széles mosolyra húzódott a szája. Húsz perce rendelt magának egy üveg Scotch-ot és egy kis kínai kaját, a taxisofőrt várta, hogy kiszállítsa neki. Reggel információkat adott át egy Vine Street-i rendőrnek egy Essexben előkészületben lévő rablásról. A zsaru huszonöt fontot pengetett ki neki, és megígérte, hogy ugyanennyit fog kapni, ha lefülelik a bandát. Mindent egybevetve, aznapi munkája eredményesnek tűnt. Ám amikor Gates felügyelőt pillantotta meg az ajtóban, kezében a whiskysüveggel és a kínai kajával, a mosoly azon nyomban lefagyott az arcáról. Gates betuszkolta az aprócska hálófülkébe, és rámosolygott. A felügyelő ritkán látszott ilyen jókedvűnek. -Jól vagy, Flinty? Régen találkoztunk, igaz? - mondta, majd az ételt és az italt a dohányzóasztalra tette. Azután kiment a főzőfülkébe és feltette a teáskannát a gáztűzhelyre. Alágyújtott. Flinty aggódó pillantásokkal figyelte a mozdulatait. Az ételhez meg sem próbált hozzányúlni, de az ital már nagyon hiányzott neki. Amikor a víz felforrt, Gates kikapcsolta a lángot, és a fütyülő kannát bevitte magával a szobába. - Itt a csésze, ha azt keresi, Mr. Gates. - Flinty már tudta, hogy a felügyelő nem teázgatni jött, de azért eljátszotta a készséges házigazda szerepét. Gates a piszkos konyharuha segítségével felemelte a teáskannát és vészjósló hangon megszólalt. - Vedd le a cipődet és a zoknidat. Flinty arcából kiszaladt a vér, rémülten rázta a fejét. - Jaj, ne csinálja már, Mr. Gates! Ne, kérem ne! Ugye nem gondolja komolyan? Mindig megpróbáltam segíteni magának, tudja, hogy én... - Amint észrevette, hogy a felügyelő visszateszi a kannát a tűzhelyre, a hangja elcsuklott. - Flinty, ha nem veszed le a zoknidat, én magam tépem le, rendben? Válassz, melyik megoldást akarod: a keményet, vagy az egyszerűt? A halálra rémült emberke lehúzta a cipőjét és a zokniját, s közben azt motyogta: - Mit akar tudni, Mr. Gates? Elmondok mindent, amit csak tudok. Mindig elmondtam mindent, amit megtudtam. Ezt maga is tudja. Vagy nem így van? Tisztában volt vele, hogy Richard Gates habozás nélkül leforrázza a talpát, és még az se fogja érdekelni, ha az egész világ összeszalad az ordítására. Az üvöltözés különben sem ritka dolog errefelé, mert ez egy olyan hely. - Kérem szépen, Mr. Gates, ne tegye, anyám szeme világára esküszöm, hogy mindent elmondok, amit csak tudok. - Ekkor már mezítláb állt a padlón, és a túlfűtött kis helyiségben kibírhatatlan bűz kezdett terjengeni. - Jézus Krisztus! Olyan büdös a lábad, hogy ez önmagában is elég indok arra, hogy leforrázzam. Mi van, Flinty, te sose mosol lábat? Az öreg rémülten rázta a fejét. - Hol mosnám meg? Itt a fürdőszoba mindig olyan, mint a csatatér. Olyan gőz meg bűz van ott, ki nem állhatom. Mindig az egyik haveromnál szokok fürödni. - Na, akkor dobd le magad, aztán mutasd a tappancsaidat!
Flinty kicsit habozott, mire Gates a mennyezet felé emelte a tekintetét. - Most már kezd elegem lenni belőled, Flinty. Tedd, amit mondtam, mondd meg, amit tudni akarok, és akkor nem lesz semmi baj. Rendben? Flinty csak ült némán, de az ábrázatára kiülő félelemről akár tanulmányt lehetett volna írni. Gates ismét felkapta a teáskannát, odalépett hozzá, és nevetve azt mondta. - A szomorú ábrázatod engem nem hat meg, haver. Ne légy ostoba! Nagyon jól tudom, hogy ki vagy, és te is tudod, hogy én tudom. Egy nagy nulla, kis barátom, ráadásul egy büdös; mocskos kis buzi vagy. Jobban szereted a kisfiúkat, mint a férfiakat, így van? Mindent tudok rólad, úgyhogy légy szíves, ne játszd itt nekem a vén muskétást! Flinty lesütötte a szemét, és a lábánál gőzölgő forró vizes kannát bámulta. Gates egy kis forró vizet löttyintett az öreg nadrágjára. A Camden piacon az ócskástól vásárolt vastag tvídnadrág sem tudta megakadályozni az égető fájdalmat. - Sajnálom, haver, véletlen volt. Úgy értem, nem a nadrágodra, hanem a lábadra akartam önteni. Flinty becsukta a szemét. Nagyon gyáva ember volt. Egész életében megszokta, hogy bántották, és inkább eltűrte az állandó megszégyenítést, mintsem bármiféle fájdalmat el kelljen viselnie. Már beletörődött a sorsába. - Csupán azt szeretném tudni, hol csíphetném nyakon Derrick O'Hare-t? - Gates látta, hogy Flinty még jobban elsápad, és erre elvi-gyorodott. Tudta, hogy megcsípte a vén csibészt; ha valaki tud annak a liverpooli tetűnek a tartózkodási helyéről, akkor Flinty biztosan. A besúgónak könnyek szöktek a szemébe, és azt mondta: - Inkább forrázzon le, Mr. Gates. Még az is jobb, mint meggyilkoltatni magam. Gates a kanna víz felét az öreg lábára öntötte, és meglepetten látta, hogy Flinty lábfeje máris felhólyagzik. Kicsit várt, majd ismét visz-szatette a teáskannát a tűzhelyre, és az erősen verejtékező csavargó kezét hátrakötözte a saját nyakkendőjével. -Nézd, haver! Tudom, hogy ez fáj, nagyon sajnálom, de nekem tudnom kell, hogy hol van az a tróger. És ha muszáj, a töködre öntöm ezt a vizet. Az aztán igazán fájdalmas lesz. Flinty elhallgatott. Gates néhány másodpercig azt hitte, hogy belehalt a rémületbe. Amint azonban az öreg arcára nézett, látta, hogy vacognak a fogai és összeszorította a szemét. Elszánta magát arra, hogy inkább tűri a leforrázást, semmint elárulja O'Hare-t. Gates levette a forró vizet a tűzhelyről, és mélyet sóhajtott. Flinty lába úgy nézett ki, mint két darab nyers hús, és Gates egy pillanatig még sajnálta is, hogy mit tett vele. Sokkoló hatású volt a felismerés, hogy O'Hare bármit megtehet, ha ennyire meg tudja félemlíteni az embereket. Gates még nem találkozott ilyen esettel. Ilyen mély hallgatásba még soha nem burkolóztak előle a megkérdezettek. Ugy tűnik, senki nem akar most már súgni, és ami még ennél is rosszabb, még csak remény sincs rá, hogy bárkit rá tudna erre beszélni. Gates ismét felemelte a teáskannát, és egy kevéske vizet löttyintett Flinty heretájékára. Az öreg felordított, mire Gates visszatette a kannát az asztalra. Lelökte a kínai kaját a padlóra, felnyitotta az üveg whiskyt, és halkan azt mondta. - Te vén tróger, itt fogsz egész éjjel agonizálni és örök életedben emlékezni fogsz rá, hogy amit eddig
csináltam veled, az mind semmi. Majd meglátod! Ha kell, egész éjszaka kínozlak, amíg meg nem tudom tőled, amit akarok. Megértettél? Flinty ekkorra már tényleg halálra rémült, arca falfehér volt, szája elkékült. Hátrakötözött kezének remegése a felületes szemlélőnek úgy tűnt volna, hogy az öreg táncol a széken. Taknya-nyála egybefolyt, miközben a felügyelőnek könyörgött. Kérem, Mr. Gates! Ne bántson! Gates meghúzta a whiskysüveget, majd békítően azt mondta: -Mondd el, amit tudni akarok, Flinty, azután kórházba viszlek. Ennél többet nem tehetek érted. Te is tudod, hogy nem hagyom annyiban, amíg meg nem tudom, amit tudnom kell. Flinty csak a fejét rázta, és halkan azt motyogta: - Az még magánál is nagyobb őrült. Mindenkinél eszelősebb. Oldozzon ki, és elmondom, hogy mit művelt legutóbb. Richard kiszabadította a férfi kezét, mire Flinty hátradőlt a székben, de a hirtelen mozdulattól felszisszent a fájdalomtól. Látszott az arcán, hogy pokolian szenved, és Gates csodálni kezdte az öregfiút, hogy ennyi kínszenvedés után képes volt csöndben maradni. Odaadta neki a whiskysüveget, mire az öreg a szájához emelte, és nyelt néhány kortyot. -Néhány héttel ezelőtt O'Hare halálra kínozta Billy Wrightot. Maga is ismerte az öreg Billyt, nem? Tudja, az a vén csavargó a Berwick Streetről. Gates bólintott, de nem tudta, hová akar kilyukadni az öreg. Flinty megköszörülte a torkát, és folytatta. - O'Hare meghívta egy italra, és beültette a kocsijába. Én is velük voltam, együtt mentünk kocsikázni. O'Hare azt mondta, meghív minket egy kis piálásra, és ezért cserébe néhány információt akar tőlünk. Tudja, nem csak a zsaruknak szoktam segíteni, hanem a hozzá hasonló fazonoknak is. Mr. Gates, elevenen nyúzták meg az öreg Billy Wrightot! A szemem láttára! És az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy az öreg nem is tudta, amit tudni akartak tőle. Ha tudta volna, biztosan megmondja. De ez az ember, ez az O'Hare egyébként is meg akarta nyúzni. Egyszerűen rettenetes volt! Az egy szemét tróger. Úgyhogy, Mr. Gates, higgye el, szívesebben veszem, ha inkább maga kínoz meg, mint az a rohadt állat. Égessen csak össze, szurkáljon csak, lőjön belém, nem érdekel! De akkor sem akarok összetűzésbe kerülni azzal az emberrel. Még egyszer meghúzta a whiskyt, és Gates egy ideig némán nézte. - Ezt úgy értsem, Flinty, hogy te el tudtad neki mondani azt az információt, ami érdekelte? Elvégre te itt vagy és etetsz engem a hülyeségeiddel. Vagy nem így van? - Persze hogy elmondtam neki, Mr. Gates. Mondhattam én annak akármit, akkor sem tudtam megakadályozni, hogy megnyúzzák azt a szerencsétlen Billy Wrightot. Próbáltam megmenteni szegény ördögöt, a lányom életére esküszöm, de ... - Nincs is lányod, Flinty. Már meghalt, nem emlékszel? Ha jól tudom, túladagolta magát. Flinty eleresztette a megjegyzést a füle mellett. - Akkor a sírjára esküszöm, bárhol is legyen az. De én mondom magának, Mr. Gates, az az ember egy komplett őrült. Elmondtam neki, hogy merre szokott lófrálni az a barna kalapos Pasquale, hiszen ezt mindenki tudja. Joey éveken át nagyon rendes volt hozzám, de én mindent elmondtam róla annak a vadállatnak. Higgye el nekem, Mr. Gates, maga is összeszarta volna magát, ha azzal a Bowie-késsel ott hadonászik az orra előtt. Most pedig legyen szíves, hagyjon engem békén - hadarta az öreg és keservesen sírni kezdett.
Gates egy ideig szó nélkül bámulta, aztán csikorgó fogakkal azt mondta: - Nem megyek el, amíg ki nem húzom belőled, amit tudni akarok. És hidd el nekem, Flinty, hogy annak a tetűnek vége, ha engem kihoz a sodromból. Jó lenne, ha ezt te is mérlegre tennéd. Megértettél? Ezzel ismét megtöltötte a kannát, közben fenyegető hanghordozással kijelentette. Most pedig a szádba fogom ezt önteni, és akkor haver, te soha többet nem mondasz senkinek semmit. Ebben biztos lehetsz. Flinty a kezébe temette az arcát, és megtört hangon így szólt. - A Camden piacnál egy játékterembe jár piálni. Ott szokott találkozni az embereivel. Ez minden, amit tudok, esküszöm! Gates erre elmosolyodott. A megkönnyebbült nevetéstől szinte megszépültek a vonásai. -Te kis buta! Látod, milyen könnyű volt? Csupán ennyit kellett mondanod, és ha előbb tetted volna, nincs ez a hercehurca. Úgyhogy most kihívom a mentőket, jó? Ezzel távozott a lakásból, Flinty már ki is ment a fejéből. Gates számára ez mindennapos ügy volt. Fél órával később Tottanhamből odahívott két testvért, két nagydarab fekete fiút, Lincolnt és Rooseveltet. A két fiú verőlegény volt, és némi szívességért cserébe időnként Gatesnek is besegítettek „meggyőző" jellegű szolgáltatások végrehajtásával. Néhány fontért mindkettő megölte volna a saját nagyanyját is, és ez remek ajánlólevél volt Gates szemében. Jelen esetben legalábbis. A fiúk rendesen felszerszámozták magukat: volt náluk „fecskendő", vagyis mosószeres flakonban sósav, aztán bokszer, apró, könnyen elrejthető teleszkópos ólmosbot. Malaclopó kabátjuk speciálisan kiképzett belső zsebeibe rejtették a baseballütőket és a jégcsákányt. Lincoln baseballütője végébe százötvenes szögeket vert a nagyobb romboló hatás kedvéért. Mielőtt megérkeztek a Camden piac közelében lévő kis játékterembe, mindannyian fel voltak tuningolva rendesen. Lincoln Gates felé fordult, és vidám hangon megkérdezte: - Ötszáz, ugye? Gates bólintott. - Akkor rendben van, de kit kell leverni? A rendőr már tartott ettől a kérdéstől, s amikor kimondta a nevet, hogy Derrick O'Hare, szinte biztos volt benne, hogy a fiúk mégis visz-szatáncolnak. De nem tették. -Ja, az a liverpooli majom? Micsoda öröm, ki nem állhatom az északiakat - mondta Roosevelt szinte joviális hangon, mire Gates elvi-gyorodott. - Hát akkor menjünk be és csapjunk szét köztük. Oké? A két férfi bólintott. Amikor beléptek a helyiségbe, hangos zene ütötte meg a fülüket. Gilbert O'Sullivan énekelte a Clare-i, mire a két fekete fiú úgy tett, mintha rosszul lennének. Gates nagyon jól szórakozott ezen. Az ajtóban álló kidobóember csak bámulta őket. Gates előhúzott egy húszfontos bankjegyet, és a férfi szivarzsebébe gyömöszölte. A portás elmosolyodott, majd széles mozdulattal tessékelte beljebb őket. Mindannyian farmer szerelésben voltak, a malaclopó köpenyt nem számítva úgy néztek ki, mint a többi pasas. Gates elővigyázatosságból széles karimájú kalapot húzott a fejébe, hogy eltakarja az arcát és a környéken meglehetősen jól ismert kopasz fejét.
A helyiségben félhomály volt. A lányok hiányos öltözékben, félig részegen vadásztak a pasikra. A feketéket hangos üdvrivalgással köszöntötték, amitől mindhárom férfinak nagyon jó kedve kerekedett. A szerencsejáték még nem ment teljes üzemmel, ehhez még korán volt, hiszen alig múlt fél tizenegy. Egyelőre inkább csak az italozás és kábítószerezés folyt. A levegőben érezni lehetett a vadkender-származékok füstjét. Az amfetamintabletták csak később jönnek, amikor az emberek majd úgy érzik, hogy sokkal éberebbnek kell lenniük, mert a szerencsejátékhoz tiszta fej kell. Odaléptek a bárpulthoz, röviditalt rendeltek és körülnéztek. O'Hare azonban nem volt ott. Gates magához húzta az egyik lányt, és a fülébe súgta. - Hol van Derrick irodája? Kapsz tőlem egy tízest, ha megmondod, kicsim. A lány kissé gyanakodva nézett rá, de elvette a bankjegyet, majd lassan azt mondta. A lépcső tetején, jobbra. De most nincs benn. Gates lehajtotta az italát és rendelt egy újabbat. Úgy tíz percig nézelődtek, majd odaballagtak a vécéhez és a fenti irodákhoz vezető lépcsőhöz. Senki sem fordított rájuk figyelmet, miközben átverekedték magukat a tömegen. Gates alig akarta elhinni, hogy ennyire nem adnak itt a biztonságra. Mintha ez az ember sérthetetlennek érezné magát. Amikor odaértek, az iroda ajtaját nyitva találták. Gates arra gondolt, bármiben utazik is O'Hare, biztosan nem innen tervezi. A hely úgy nézett ki, mintha egy bukmékerközpontot tartottak volna ott fenn. Miközben a fiókokban turkáltak, kinyílt az ajtó, és egy nagydarab,izmos fazon lépett be. - Segíthetek valamiben, uraim? - kérdezte A mögötte álló három férfi szintén méretes darab volt, akkorák, mint egy-egy háromajtós szekrény. Ám ahogy Gates mondani szokta, a szépség nem minden. Tudta, hogy a legtöbb izompacsirta olyan gyenge, mint ősszel a légy. Lincoln és Roosevelt ugyanígy vélekedett, ezért rekordidőn belül ronggyá verték a pasasokat. A baseballütők és a jégcsákányok megjelenése szemmel láthatóan meglepte a liverpooliakat. Ökölpárbajra voltak felkészülve, helyette egy pillanat alatt lemészárolták őket. Miközben a csetepaté zajlott, Gates arra gondolt, hogy ma este biztosan nem tud leszámolni O'Hare-rel. Ettől függetlenül nagyon élvezte a verekedést. Bármi történjék is, le fogja állítani azt a rohadékot, mielőtt további károkat okozna másoknak, különösen Cathynek. Ha O'Hare a West Endet akarja, mégpedig mindenestől, akkor azt csak Richard Gates holttestén keresztüllépve kaphatja meg. Huszonkilencedik fejezet Derrick O'Hare a Cafe Central bárjában üldögélt és egy üveg jéghideg sört iszogatott. Fehér vasalt öltönyt és fekete inget viselt. Méregdrága, fekete, kézzel varrt cipő volt a lábán és mindehhez rikító zöld zokni. Divatdiktátorként egy csődtömeg volt, de miután hatalmas borravalókat szokott adni, nagy lelkesedéssel köszöntötték.
Egy aprócska asztal mellett ült, és szélesen mosolygott az előtte elhaladókra, akik vagy visszaintettek, vagy elkapták róla a tekintetüket, hogy ne kelljen ennek a baromnak a szemébe nézniük, aki vagy részeg, vagy szellemileg visszamaradott. Az emberek valószínűleg a tekintete miatt gondolták, hogy félcédulás. A pillantása szinte áthatolt rajtuk. O'Hare persze tisztában volt ezzel, és megpróbált belőle előnyt kovácsolni. Élvezte az ismertségét és azt is, hogy ezen keresztül szinte ömlik hozzá a pénz. Számára London a bűnözés Mekkája volt. Azt akarta, hogy ez a város teljesen az övé legyen. Egy seregnyi embert hozott le Nottinghamből és Leicesterből, hogy itt dolgozzanak neki. Bayswaterben ütötték fel a tanyájukat, hatalmas jutalékokat kaptak tőle - egészen addig, amíg szüksége volt rájuk. Tudta, hogy Londont csak izommal, és csakis izommal szerezheti meg. Ezek a déliek ugyanis csak az erőből értenek. Egy magas, katonás tartású férfi lépett az asztalához, és a fülébe súgott valamit. Derrick felemelkedett a székből, és kiment a bárból a férfi után az apró előtérbe. Amikor meglátta, hogy ki vár rá odakinn, teli szájjal elvigyorodott. - Docherty, te vén csirkefogó, ezer éve nem láttalak. Eamonn feltápászkodott a karosszékből és kezet fogott azzal az emberrel, akivel az elmúlt egy évben már több ízben is találkoznia kellett az IRA ügyeiben. - Milyen volt a repülőutad? - kérdezte O'Hare. Eamonn vállat vont és visszaült a székébe. - Semmi különös. Évek óta nem voltam itthon, úgyhogy elég furcsa érzés. Úgy érezte, nem szükséges megmagyarázni a dolgot senkinek, különösen nem az ilyen O'Hare-féle embereknek. -Na, mesélj! Mi történik errefelé? Úgy hallom, mindenféle sötét ügybe keveredtetek vágott bele. Derrick harsányan felnevetett. - Á, fenét, csak átküldtem a másvilágra néhány öreg fazont, ez minden. Már ideje volt, nem? Na, gyere, menjünk, harapjunk valamit, aztán majd dumálunk. Úgy hallom, a Park Lane-ben szálltál meg. Olyan macát küldök neked, amilyet csak akarsz. Csak ki kell mondanod, hogy milyen kell. Szőke, barna, fekete, fehér, nagy mellek, kis mellek, hosszú láb. Csak mondd meg, melyik típust szereted a legjobban, és perceken belül az ajtódnál lesz. Eamonn elmosolyodott, de a szemében nyoma sem volt vidámságnak. - Nekem nincs szükségem stricikre, Derrick. Hidd el, tudok magamnak nőt találni, ha kell. És még valami, én nem fizetek érte. Soha nem fizettem és nem is fogok. O'Hare nyugtázta, hogy ez a húzása nem jött be. Vállat vont és változatlan nyugalommal folytatta. - Majd én kifizetem. Ajándéknak szántam. Úgyhogy ne haragudj, oké? Eamonn nem állt fel a székből, inkább töltött magának még egy Scotch-ot. - Az ebédet inkább kihagynám, és szeretnék egyenesen az üzletre térni, ha nem bánod. Úgy tűnik, hogy az Ügy részére mintha elapadtak volna az adományok, és az írek tudni szeretnék, mi ennek az oka. És én is. Tudod, az a helyzet, szükségünk van rád és arra is, amit fel tudtok kínálni, de azért nem vagytok nélkülözhetetlenek. A liverpooli kapcsolataitok meglehetősen kiábrándítóak mostanában. Nem elég a búvóhelyünk, és a kisebb lakóközösségekben meglehetősen nehéz elhelyezni az embereinket. Azt hiszem, te is tudod, hogy miért van szükségünk az ilyen dolgokra.
-A köztiszteletnek örvendő ír embereket lakótelepekre akarjuk költöztetni. Ezeknek a lakóközösségeknek megbecsült tagjaik lesznek, míg egy szép napon szükségünk nem lesz a munkájukra. Ezeket az embereket mi alvó ügynököknek hívjuk, és mintha a te általad felügyelt terület kómába esett volna, mert néhány hónapja szinte semmit nem hallunk felőletek. Pontosabban, úgy hallottuk, a fületek botját sem mozdítjátok az érdekükben. Nézd, egy csomó pénzt adtunk neked erre a vállalkozásra, és most hirtelen minden elúszott. Szeretném tudni, hogy mi ennek az oka. Derrick O'Hare nem volt egy félős fajta, egyáltalán nem az a típus, de az IRA-tól még ő is tartott. Eamonn folytatta a szemrehányást. Tudta, hogy máris ráhozta a szívbajt a másikra, ezért megpróbálta fokozni a nyomást. - Azért kellett nekem idejönnöm, mert az IRA egyik első számú vezetőjével ellentétben nekem nincs ír akcentusom, így nem lógok ki Londonban a környezetből. Az íreket mostanában itt eléggé rossz szemmel nézik. O'Hare, ha az egyik fő embernek kell idejönni, akkor te a halál fia vagy. Most pedig halljam, hol van a pénz és mi történt az alvó ügynökeinkkel? Az elmúlt néhány hónapban Derrick kissé elhanyagolta az Ügyet, főleg azért, mert már halálosan elege volt az egész helyzetből. Kezdetben még izgalmasnak találta és csábítónak a pénzszerzési lehetőségek miatt. Elvette a pénzüket, megbeszélték a terveket, majd fogta magát és nagyobb, jövedelmezőbb vállalkozásokba kezdett, nevezetesen ebből finanszírozta a londoni hatalomátvételt. Most nagyon úgy néz ki, hogy ki kell egyenlítenie a számlát, csak még nem tudja, hogyan. Sőt, még azzal sem volt pontosan tisztában, hogy mit akarnak ezek után tőle az írek és az amerikaiak. - Nekem is megvoltak mostanában a magam problémái - próbált kibúvót keresni. Elég nagy fába vágtam itt a fejszémet, és nekem magamnak kell intéznem a dolgokat. Ha ezzel végeztem, akkor kézbe veszem majd a többi dolgomat is, és elszámolok mindenkivel. O'Hare Angliából származott ír családban nőtt fel, de soha nem járt még Írországban. Sem délen, pláne nem északon, így ezt az egész titkos háborúval kapcsolatos dolgot gyerekes, őrült dolognak tartotta. Majd jön a brit hadsereg, kifüstöli őket és ezzel vége van a mesének. Ez olyan biztos, mint az, hogy felkel a Nap. Csak addig kell kihúznia valahogyan. A brit hadseregnek harckocsijai vannak, bombái, katonai alakulatai. Csak idő kérdése, és az egész bagázst kivégzik vagy bezárják. Eamonn felemelt egy újságot és az asztalra helyezte. - Hogyhogy te erről nem tudsz? Derrick a címlapon lévő fotóra pillantott. Két megbilincselt embert ábrázolt, amint éppen kikísérik őket egy kicsi téglaépületből. A fejüket a kabátjukkal takarták el és szinte kiszúrta az olvasó szemét a hatalmas főcím: IRA-FEGYVERREJTEKHELYET TALÁLTAK EGY LIVERPOOLI LAKÓTELEPEN. - Ez a tegnapi Daily Mirror. Szerintem neked is hallanod kellett róla. Pillanatnyilag nincs ennél nagyobb hír. Eddig sem volt ugyan kétséges, hogy O'Hare egy nagy barom, de Eamonn minden képzeletét felülmúlta, hogy fogalma sincs, mi történt a portáján.
- Mint már mondtam, pillanatnyilag egészen más dolgok kötnek le - ismételte, s próbálta más irányba terelni a beszélgetést. - Egyébként sem tudtam volna elkerülni ezeket az eseményeket. Gondolom, ezt még te is belátod? Eamonn az aprócska, rozoga asztalra hajolt és a fülébe sziszegte. -Abban a pillanatban tudnod kellett volna, hogy mi történt. Azonnal mozgósíthattuk volna az ügyvédeket és az Ügy embereit. Lefizethettük volna a rendőrséget. Összedughattuk volna a fejünket, hogy miképp másszunk ki a csávából. Ehelyett ugyanúgy az újságból tudtuk meg a fejleményeket, mint mindenki más. Ide hallgass, O'Hare! Nagyon figyelj arra, amit mondok neked. Ebben a sakkjátszmában a tisztek irányítják a játékot, te pedig csak egy paraszt vagy. Az IRA még a maffiát is megfélemlítette, nekem elhiheted, mert én a saját bőrömön tapasztaltam meg. Egy kis piti liverpooli bűnöző meg se kottyan nekik. Kettétörnek, mint a perecet. Derrick O'Hare nagyon nehezen nyelte le, hogy megsértették a büszkeségét. Most már csak azt akarta, hogy eltegye láb alól Eamonn Dochertyt, és azzal a dús sötét hajával együtt lehúzza a koponyájáról a fejbőrét. Kiszorítsa belőle a szuszt. Derrick ugyanis mindenre csak ezt a választ ismerte. Azért valahol a tudata mélyén tisztában volt azzal,hogy az IRA 750 000 fontot adott neki. Ezt a pénzt mindenáron meg akarta tartani magának. - Megesik néha az ilyesmi - motyogta tompa arccal. - Nem tudtam megakadályozni, hogy a rendőrség lecsapjon arra a házra. Eamonn hitetlenkedve csóválta a fejét. - Annyi pénzt kaptál, öreg, hogy abból jó néhány informátort vásárolhattál volna a helyi és az országos rendőrségen. Neked helyi szinten mindenképpen tudnod kellett volna, hogy mi történik, mi pedig elvihettük volna onnan az embereket, mielőtt a szomszédok bármit megneszelhettek volna és mielőtt a zsaruk tudomást szereztek róluk. Ehelyett mi van? Azok a szerencsétlen emberek azt várják, hogy véget érjen a tárgyalás és életük végéig rács mögé kerüljenek. Nézd, én nem tudom, hogy ki vagy, mi vagy, de egy dolog tény. Az ilyen sumák dolgokat nem nyeljük le. Sem én, sem az enyémek. New Yorkban ezért felakasztanának és a kötélen száradnál meg. Szerintem Belfastban is ugyanaz a sors várna rád. Attól tartok, Londonban is ez fog veled történni, mert abban a pillanatban, ahogy kilépsz innen, egy sereg ember vár rád, hogy elkísérjen az örök nyugvóhelyedre. Ebben biztos lehetsz. Nagyot csapott az asztalra és intett a helyiségben várakozó két hústoronynak. Derrick O'Hare szinte sokkot kapott a rémülettől, és ezt nem lehetett nem észrevenni. Tátva maradt a szája. - Mától te már csak egy volt bűnöző vagy és megszűntél létezni. Ettől kezdve minden vagyonod a miénk, minden embered a miénk. Derrick O'Hare, a pszichopata bandafőnök úgy bámult Eamonn Dochertyre, mintha még soha nem látta volna. - Most viccelsz? Eamonn megvető mosollyal nézett rá. - Szerinted ez vicces? A szép időknek ezzel vége. Most mindenért megfizetsz. Kisétált a Café Centralból a verőfényes napsütésben fürdő utcára. Derrick O'Hare-ről egy álló hétig nem hallott senki. Akkor is csak a feje és a bal keze került elő. Miután megmutatták neki a párja földi maradványait, Lottie önkezével vetett véget az életének.
Lee Bonham ugyanolyan sebes mozgású és ugyanolyan türelmetlen volt, mint legutóbb. Hallotta, hogy az utcán miket mondtak Joeyról, és azt is, hogy a városba érkezett néhány ír nagymenő, és eltették láb alól O'Hare-t. Azzal is tisztában volt, hogy olyan információhoz jutott, amiről még a brit kormány sem tud. Profik között ez így szokás. Egy régi haverjától kapta a fülest, aki ugyanabban a műfajban dolgozott, mint ő. Lee megtörte, felrúgta az alapszabályt és elintézett egy találkozót az ír kapcsolattal. Ugyanis így nevezte Eamonn Dochertyt. Az essexbeli Leighon-Sea-ben, a Peter Boat nevű kiskocsmában találkoztak. A helyiség tele volt átutazó vendégekkel és helyi lakosokkal, akik csendben kortyolgatták a vasárnapi italukat. Mindketten kényelmes utcai ruhát viseltek és egyáltalán nem lógtak ki környezetükből. A beszélgetésüktől azonban rosszul lett volna, aki végighallgatja. - Meg kellett ölnöm Joeyt, mert ez a munkám - vágott bele Lee. -Ez nem személyes ügy. Egyébként úgy hallom, jó ember volt. Mint ahogyan a maga módján mindenki az. Nekem ez a foglalkozásom. Ha neked van szükséged a szolgálataimra, ugyanolyan készséggel állok rendelkezésedre, mint O'Hare-nek. Na, van azért némi különbség köztetek. Úgy hallottam, O'Hare felbosszantott néhány embert, többek között az íreket is. Nézd, azt nem mondhatom meg, hogyan jutottam az információhoz, de a tény, hogy itt vagy, arra utal, hogy jó helyen ka-pirgálok. Nem így van? Elvégeztem a munkát, és még a fizetséget sem kaptam meg érte. Egy kicsit túl gyorsan tettétek el láb alól O'Haret. De úgy hallom, érdekelnek a fickó üzleti vállalkozásai. Én elmondok neked ezzel kapcsolatban minden szükséges tudnivalót, de annak ára van. Az ár pedig az a húsz lepedő, amit Joey kiiktatásáért kellett volna kapnom. Nos, lesz üzlet, vagy nem lesz? Eamonnt meglepte a vele szemben ülő sovány férfi. Észrevette, hogy még egy gyorsvonatnál is nagyobb sebességgel beszél, és különös, de a többi bérgyilkos is ugyanígy volt ezzel. Azt tartották, hogy a gyorsaság még veszélyesebbé teszi őket. - Előbb mondd el, amit akarsz, azután majd meglátom, hogy megéri-e a húsz lepedőt vagy nem. Oké? Azt hiszem, ez elég tisztességes ajánlat. Lee vállat vont és kortyolt egyet a söréből. A hadarástól állandóan kiszáradt a szája, de ezen senki nem csodálkozott, aki beszélni hallotta őt. Végül úgy döntött, belevág a sztoriba. - Mint nyilván tudod, O'Hare szerette volna megszerezni a West Endet, azért tetette el láb alól Joeyt. Úgyhogy ezek után Tommy Pasquale találkozni szeretne veled és meg akarja rázni a kezedet, mert már ő is O'Hare nyomában volt, föl is bérelt ellene valakit. Csakhogy úgy tűnik, Tommy megfeledkezett arról, hogy az apja eldugott egy csomó pénzt a vonatrablók számára. Emlékszel arra a nagy vonatrablásra a 60-as évek végén? Nos, a helyzet az, hogy az akcióban részt vevő fazonok még mindig a sitten ülnek és tartják a szájukat. Joey régi vágású bűnöző volt. Megtudta, hogy hová dugták az aranyrudakat, de megtartotta a titkot magának, és volt annyi esze, hogy ne egyszerre szabaduljon meg tőle. Tudta, ha elárasztanák a piacot az arannyal, akkor a zsaruk országos vizsgálatot rendelnének el. Ha a banda kiszabadul, akkor azt csinálnak, amit akarnak és rendesen megfizetik majd őt a hallgatásáért. Amikor elfogták és lesittelték a
tetteseket, megígértet-ték valakivel, hogy elrejti a cuccukat. Hiszed vagy sem, a cucc egész idő alatt egy norfolki fészerben volt. Lee jót nevetett a hihetetlen történeten. - Egy kis öregasszony adta nekik bérbe heti öt fontért. A nénit nem érdekelte, hogy mi van ott, viszont jól jött neki a kis nyugdíjkiegészítés. A férje már meghalt, és nem volt szüksége a sufnira. A lényeg, hogy Joey fülébe jutott a dolog és elvitte onnan a cuccot. Csak ő tudta, hogy hol van. Még abban a pasasban sem bízott, aki el-vihette volna a börtönbe a tetteseknek a hírt. -A fecsegés emberéletekbe kerül - nyilván valami ilyen ócska dumával magyarázhatta a dolgot. Legalábbis szerintem. Egyébként mindenki megbízott benne. Kénytelenek voltak. Egyszer aztán egyiküket átszállították a durhami börtönbe, ahol ő elmesélte a nagy balhét a cellatársának, aki történetesen O'Hare haverja volt. O'Hare egymás mellé rakta a mozaikokat és eldöntötte, hogy átveszi Londont és azzal együtt az aranyat is. Joeytól azonban nem tudta meg, hogy hol van a cucc. Úgyhogy megölette Joeyt, fapofá-val levonult Essexbe, és nagy kincskeresésbe kezdett. Tulajdonképpen a cucc itt van valahol a közelben, O'Hare jó helyen kutakodott, csakhogy elkövette azt a hibát, hogy hallgatott Joey egyik haverjára, egy Hemmings nevű ilfordi pasasra. Hemmings nyilván azt gondolta, hogy kóstolgatják, ezért azt mondta O'Hare-nek, hogy az aranyat a mocsárban rejtették el. Egyébként nagyon sokan ezt hitték. Mindenki tudta, hogy Pasquale rejtegeti a cuccot. Nem tartozik ugyan ide, de például én a pénzemet Tilburyben tartom az Aveley-tavaknál. Én ezt nem titkolom, mert biztos vagyok benne, hogy senkinek sincs annyi vér a pucájában, hogy odamenjen és elvigye onnan. - Azok a fazonok, akik annak idején megcsapták az aranyat, nem dumálnak, de előbbutóbb kiszabadulnak. Nem örülnék, ha utánam jönnének, pedig én sem ijedek meg a saját árnyékomtól. Gondolj csak bele, egész életükben erre vártak, nem? Hogy kiszabaduljanak, hozzájussanak a cuccukhoz és éljék az életüket, amitől a brit igazságszolgáltatási rendszer megfosztotta őket. Bármibe lefogadom, hogy a bíró is a fűbe harap, amikor azokat kiengedik. De bocsánat, kicsit eltértem a tárgytól. Hatalmasat kortyolt a poharából s rágyújtott egy Mariboróra, majd folytatta. - Az egyetlen ember, aki tudja, hol van a cucc, az Tommy Pasquale, és annak a barom O'Hare-nek ezt tudnia kellett volna. Szerintem Tommyt is hidegre kellett volna tenni az apjával együtt. Csak így lehetett volna őket eltakarítani az útból. Csakhogy O'Hare másképpen döntött. Lehet, hogy arra gondolt, Tommy csupán egy macskajancsi. Nem tudom. Azt azonban tudom, hogy Tommy Pasquale méltó örököse az apjának, és nem tudja eléggé megköszönni neked, hogy helyette te tetted hidegre azt a mocsadékot. Szóval azt hiszem, szívesen megrázná a kezedet, legalábbis úgy vélem. A helyében én azt tenném. Rajta kívül még egy ember van, aki tudhat a rejtekhelyről, az pedig egy Desrae nevű fazon. Joey Pasquale - bár nős ember volt és van egy fia is együtt élt egy buzimacával. Szóval ez a Desrae a barátja, vagy a barátnője, nem is tudom, hogy mondjam. A Wardour Streeten nemrégiben nyitottak egy klubot a hasonló ízlésű gazdagok számára. Vagyis tudod, parókás fazonok a felső házból, akik csípik a másfajta parókát is.
Lee jót nevetett a saját viccén, majd folytatta. - Tommyt egyáltalán nem zavarta, hogy a faterjának barátja van. Úgy tűnik, egész jól kijönnek egymással. A lényeg, hogy a nő, vagy a férfi, vagy tudom is én, milyen neme van, évekkel ezelőtt magához vett egy kiscsajt, úgy hívják, Cathy Duke, de az eredeti neve Connor! Amint Eamonn megragadta a karját, Lee véletlenül lelökte a poharát, s a csörömpölésre minden szem feléjük fordult. Eamonn úgy érezte, egy örökkévalóságig tart, amíg a felszolgáló eltakarítja az üvegcserepeket, újabb italt hoz, majd visszamegy a bárpult mögé folytatni a kiszolgálást. - Cathy Connor? Hogy néz ki? Hány éves? Eamonn hangja nagyon halk, rendkívül feszült volt. Lee Bonham azonnal felismerte, hogy olyan információval rukkolt elő, ami szerfelett érdekli a másikat. - Szőke, úgy húsz körüli. Helyes kis csaj, hatalmas kék szem, gyönyörű, formás mell. De ő nem űzi az ipart, vagy ilyesmi. Desrae-vel együtt vezetik a bárt, és meglehetősen nagy megbecsülésnek örvend. Joey úgy bánt vele, mintha a lánya lett volna. Úgy tűnik, nagyon szerette. Mintha Desrae lett volna az anyja, ő pedig az apja. Elég kacifántos felállás szerintem, de mindezt félretéve, nagyon tisztességesen bántak ezzel a lánnyal. Együtt lakik Desrae-vel a Sohóban. Ha jól tudom, a Greek Streeten. Úgy hallom, hogy kész dáma az a lány. Nem nagyon mer vele kikezdeni senki, mondjuk, ez érthető is, Joeyval a háta mögött. Úgy értem, Joey a maga módján elég kemény ember volt. Eamonn vállat vont, szemmel láthatóan felocsúdott az iménti ámulatból. - Ezek szerint O'Hare úgy gondolta, hogy mégsem olyan kemény ember. Lee elvigyorodott. - Úgy gondolom, meglehetősen akadémikus dolog azon elmélkedni, hogy mit gondolt O'Hare. - És az hogy lehet, hogy te minderről tudsz mindent? - Végül is specialista vagyok. Csupán néhányan űzzük ezt a szakmát, és ahhoz, hogy a feladatunkat megfelelően el tudjuk végezni, megfelelő információkra van szükségünk. Úgy értem, nekünk valóban olyan megbízhatóknak kell lennünk, mint a sír. Nem így van? Velünk sokkal nyitottabban beszélnek az emberek, mint másokkal. Bármilyen furcsa is, az a helyzet, hogy az emberek megpróbálják igazolni előttünk és önmaguk előtt is a gyilkosságok szükségességét. Én soha nem kötelezem el magam egyetlen banda vagy csoportosulás mellett sem. Én megölök bárkit, bárhol, bármikor. Eamonn elmosolyodott. - Ezt észben tartom és intézkedek, hogy megkapd a húsz lepedőt. Lee boldogan bólintott. - Még egy sört? Eamonn megrázta a fejét és elmosolyodott. - Én inkább egy dupla Scotch-ot kérek. - Azt kérsz, amit akarsz, ez a te köröd - viccelődött a másik. - Én mindenesetre kimegyek és csavarok egyet. Eamonn jót nevetett, a bárpulthoz lépett és kért egy kört. Nagyon tetszett neki Lee Bonham. Főleg az őszintesége ragadta meg, ami meglehetősen ritka kincs ebben a szakmában. Cathy készített Desrae-nek még egy kávét és töltött bele egy jókora adag brandyt. Joey halála óta Desrae-nek hihetetlen hangulatváltozásai voltak a szélsőséges melankóliától egészen az eufórikus boldogságig, eközben próbálta magának
bemagyarázni, hogy a párja valójában nem is halt meg. Cathy tisztában volt vele, hogy a temetésig nem tudja ezt a dolgot a helyére tenni. A lány nem tehetett mást, mint hallgatott, és ha kellett, odatartotta a vállát, hogy Desrae kisírhassa magát rajta. Cathy főzött neki, megetette, aztán rábeszélte, hogy vegye fel a parókáját és sminkelje ki magát. A rendőrség és a sajtó végül békén hagyta őket, a többi okvetetlenkedőt pedig Tommy tartotta távol tőlük. Az emberek nagyon kedvesek voltak hozzájuk, de nagyon fárasztó volt állandóan hallgatni, amint Joeyt dicsérik, mert ettől Desrae nagyon kiborult, ő ugyanis valóban nagyon szerette a párját. Csengettek, amitől mindketten kissé megriadtak. - Ne foglalkozzunk velük, majd elmennek. A telefont pedig tegyük mellé - javasolta Cathy zaklatott hangon. A csengő öt percen keresztül szinte folyamatosan szólt, ők pedig csak ültek és hallgatták. Végül Cathy felállt, kirohant a szobából, és dühösen felcsattant. Megmondom nekik, hogy húzzanak innen a pokolba és hagyjanak minket békén! Amint kivágódott az ajtó, azt az embert látta maga előtt, aki mintegy a múltjából lépett elő és már nem is remélte, hogy még egyszer találkozni fog vele az életben. - Hello, Cathy. Ezer éve nem láttalak. Eamonn hangjának hallatára olyan élénken törtek fel benne az emlékek, hogy szinte ismét Bethnal Greenben érezte magát, s mintha Madge kiabált és énekelt volna a konyhából. Igen, ugyanaz az Eamonn volt, a régi Eamonn, akiről annyit álmodozott, akit gyerekként annyira szeretett és akiben oly nagyon megbízott. Desrae-hez hasonlóan Cathy is rádöbbent, hogy csak egyvalakit tud szeretni, őt viszont teljes lényével. -Na, mi van? Be sem akarsz hívni? Pedig bíztam benne, hogy megkínálsz egy csésze Rosie Lee-vel. A lánynak kicsordultak a könnyei és a fiú karjába vetette magát. Miközben Eamonn szorosan átölelve tartotta, becéző szavakat suttogott a fülébe, Cathy úgy érezte, hogy végre maradéktalanul boldog ember. Mintha hazaérkezett volna. Megfeledkezett a legutóbbi keserű elválásról. Eamonn volt a hiányzó mozaik az életében. Ő töltötte be azt az egyetlen űrt, amit Desrae és Joey nem tudott betölteni. Az első szerelme. Az egyetlen romantikus szerelme, akivel lélekben szinte egynek érezte magát. Amint Cathy megpillantotta őt, minden rosszat elfelejtett, minden tiszta lappal indult. Eamonn mosolygott, Cathy pedig csaknem elolvadt a boldogságtól. Amint hátrább lépett és végigmérte Eamonnt, szinte szembeötlő volt a változás. A fiú ízig-vérig férfivá érett. Amint Eamonn megérintette őt, Cathy azonnal nővé változott, s ez a hatás az ezután követő években is jellemző volt a kapcsolatukra. A lány szemében Eamonn mintha egy rózsaszínű dicsfényben jelent volna meg. Szinte vakító fény vette körül a személyét, aminek a lány képtelen volt ellenállni. Eddig senki és semmi nem váltott ki belőle ilyen heves érzelmeket. Amint Cathy betuszkolta a fiút a lakásba és becsukta az ajtót, tele szájjal, boldogan mosolygott, a szeme megtelt örömkönnyekkel. Álmában sem gondolta volna, hogy Joey halála után ilyen boldog tud még lenni. Betessékelte Eamonnt a nappaliba és izgatott
hangon kihívta Desrae-t. Érzelmei annyira eluralkodtak rajta, hogy nem vett észre egy nagyon lényeges dolgot: Desrae és Eamonn első pillantásra meggyűlölték egymást. Ők viszont nagyon is tisztában voltak ezzel. De Cathy annyira örült, hogy ismét Eamonn közelében lehet hogy az egészből semmit nem vett észre. Ugyanúgy, mint régen, ezúttal is csak a fiú létezett számára. Harmincadik fejezet Desrae nagyon hallgatag volt, és ezt Cathy a Joey halála miatti szomorúságnak tudta be. Bement a rikító rózsaszínű hálószobába s boldog fmosollyal az éjjeliszekrényre helyezett egy csésze kávét. - Alig tudom elhinni, hogy Eamonn visszajött. Remélni sem mertem, hogy még egyszer látom az életben. Desrae feltápászkodott az ágyon, cigarettára gyújtott és mélyen leszívta. - Én meg már azt hittem, soha nem fog elmenni - mondta sértődötten. - A fél éjszakát végigbeszélgettétek és végignevetgéltétek... [-jegyezte meg Desrae elcsukló hangon. Cathy nagyon sajnálta ezt, ezért kék szemét bocsánatkérően függesztette a barátjára, majd így szólt: - Légy szíves, Desrae, ne haragudj rám ezért! Ő az életem része, már nem is tudom megmondani, mikor nevettem utoljára ilyen jót. Joey halála óta biztosan nem. Olyan jó volt kicsit visszaemlékezni a gyerekkorunkra, arra, hogy milyen volt akkor az életünk. Desrae-t hirtelen elöntötte a méreg. - Mondd el neki azt is, hogy egyetlenegyszer nem érdeklődtél még az anyád felől, jó? Mondd el neki, hogy fegyházban ül, és ha nem volna Susan P, akkor te nem tudnál róla semmit. Mondd el neki, hogy be kellett dugni a zárt osztályra, mert Madge megőrült, és úgy viselkedik, mint a márciusi kerge nyúl. Mondd csak el, jó? És mondd el azt is, hogy rátámadt egy másik ápoltra, és összevagdosta az arcát... Cathy elsápadt, arca megkeményedett. A szeme megtelt könnyel, a sós cseppektől nagyon gyengének és sebezhetőnek tűnt. - Igaz, amit most mondtál, Desrae? Tényleg olyan rossz neki odabent? Desrae nagyokat nyelt és máris megbánta, hogy úgy kifakadt. Nagyon féltékeny volt arra, hogy Cathy milyen erős érzéseket táplál Eamonn Docherty iránt, holott ebből az emberből semmi jót nem lehet kinézni. Desrae már mérföldnyi távolságról kiszúrta a fiúhoz hasonló gonosztevőket. Ó, igen, jól öltöznek, csinosak és jóképűek. Talán túlságosan is azok. A bűvkörükbe vonják az embereket, aztán eltaszítják őket maguktól, mint valami rongydarabot. Igen, nagyon is jól ismerte az Eamonn Dochertyk világát. Desrae nagyon szerette volna Cathyt megóvni tőle, mert látta, hogy ez az ember egy ragadozó, s most már nagyon sajnálja, hogy hirtelen dühében Madge-dzsel kapcsolatban kieresztette a szellemet a palackból. Eddig az időpontig Cathy azt hitte, az anyja jól van és a körülményekhez képest még elégedett is a helyzetével. Desrae megragadta a lány kezét, de Cathy elhúzódott tőle.
-Hogy merted ezt tenni, Desrae? Hogyan merészelsz egyedül dönteni abban, hogy miről kell és miről nem kell tudnom? Felnőtt nő vagyok és jogom van tudni, hogy mi történik velem és az enyémekkel. Nagyon sajnálom, hogy nem kedveled Eamonnt, de ez is éppen elég rossz dolog, mert én szerelmes vagyok belé és mindig is az voltam. Ő a bátyám, a kedvesem, a férjem, ő nekem a mindenem, mert én nem élhettem olyan normális életet, mint a többi lány, és ezt te nagyon jól tudod, Desrae. Ezért érzem jól magam itt, ebben a kurva lakásban, a rózsaszín tapétákkal, meg azokkal a rohadt fodros függönyökkel és veled. Egy nőimitátorral, aki azt hiszi, hogy meghatározhatja nekem, kivel álljak szóba, kivel barátkozzam és kivel törődjek. Hát akkor ide figyelj, Desrae. Ezúttal túl messzire mentél. Az én anyámról van szó, és én vagyok érte a felelős. Most pedig elmegyek Susan P-hez és utánanézek, mi az igazság. Desrae még sohasem látta Cathyt ennyire kiborulva. Még soha nem emelte fel így a hangját. Miután már nem szívhatta vissza, amit az imént kimondott, most viselnie kell a következményeket. Most már semmi sem tarthatja vissza a lányt attól, hogy utánanézzen, mi van az anyjával. Ó, mennyire szerette volna, ha Joey most vele van. Ő biztosan takarodót fújna Dochertynek és megmondaná neki, hogy tűnjön el a színről. Csakhogy Joey már nincs itt, és többé nem is lesz. És ezt a tényt minél előbb elfogadja Desrae, annál könnyebb lesz mindnyájuknak. Caitlin Moore apró termetű, hosszú, hullámos, gesztenyebarna hajú, jégzöld szemű nő volt. Porcelánfehér bőrén még egy rózsaszín foltocska sem éktelenkedett, s a legapróbb anyajegy is hiányzott róla. Bizonyos tekintetben gyönyörű volt. Más tekintetben viszont inkább meghökkentő. Mindent egybevetve pedig a velejéig gonosz. Caitlin északír apa és déli ír anya gyermeke volt. Lázadó természetét az anyjától örökölte, s ez azonnal nyilvánvaló volt mindenki számára. Az apja ugyanakkor szeretetre méltó emberke volt, keményen dolgozott, gyűlölte az italt és a tömeget. Csak az érdekelte, hogy miként lehetne visszacsatolni Észak-Írországot az ír Szabad Államhoz. Az egyesült Írország volt álmai netovábbja. Ám miután rendkívül jóságos ember volt, az emberek nagy kegyesen meghallgatták őt, aztán annak rendje és módja szerint megmosolyogták. Saját ízlésük szerint vagy egyetértettek vele, vagy nem. Ha bárki azt mondta volna, hogy ő az IRA egyik vezetője, a munkatársai és az ismerősei halálra nevették volna magukat. Különös, de mégis ez volt az igazság. Nagyon nagy ember volt az ír Köztársasági Hadseregben, és a lánya személyében hű követőre talált. Az apjával ellentétben neki nem volt olyan jó természete, amivel valamennyire kordában tarthatta volna a belevésődött vakhitet. Kívül-belül rendkívül kemény nő volt. Eddig már két bombát is elhelyezett, de legnagyobb sajnálatára egyik sem robbant fel. Úgyhogy ezért már figyelmeztetésben részesítették, az írek megjegyzéseket tettek rá. Alig várta, hogy eljöjjön a nap és bizonyíthasson, ismét elhelyezhessen egy bombát. Biztos volt benne, hogy ezúttal fel fog robbanni, és magával visz a túlvilágra néhány angol gazfickót. Már a bölcsőben is a forradalomról és az egyesült Írországról szóló dalokat hallgatott, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy ugyanolyan aktív tagja lett a mozgalomnak, mint az apja. Szűk, rendetlen lakásban lakott, heti pár fontból tengette az életét, s a szomszédaihoz hasonlóan csak várt és figyelt. S ha eljön majd a megfelelő idő, akkor magához veszi a szükséges kellékeket, és habozás nélkül végrehajtja a feladatát. Bejrútban három
hónapos kiképzésben részesült, ahol elsajátította a bombakészítés és a közelharc művészetét. Ezzel az ír Köztársasági Hadsereg besorozott tagjává vált. Nem érdekelték a férfiak, de a társasági élet és az italozás sem. Az egyetlen szenvedélye a dohányzás volt, szinte egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Leginkább a romantikus regényeket és a bombakészítés tudományáról szóló ismeretterjesztő könyveket szerette olvasni. A második világháborús bombáktól a Hirosimára ledobott atombombáig minden fellelhető szakirodalmat végigolvasott ebben a témakörben. A robbanószerkezetek és azok pusztító hatása nagyon izgatta. A téma iránti túlzott érdeklődése miatt még az Ügy vezetői is hangot adtak nemtetszésüknek. Csakhogy éppen ez a hozzáállás tette őt azzá, aki volt. Ha egy kissé könyörületesebb lett volna, akkor társai megpróbálhatták volna rábeszélni, hogy legyen a szócsövük: a modern ír ifjúság hangja. Ám miután nem ilyen volt, úgy gondolták, jobb, ha eldugják őt szem elől, és csak akkor veszik igénybe a szolgálatait, amikor valóban szükségük lesz rá. Bármennyire tartottak is tőle a társai, egy nő könnyebben mozog Londonban, mint egy férfi. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy kedvelték őt, de miután az érdekeik azt diktálták, úgy viselkedtek vele, mintha szeretnék és becsülnék. Ha Caitlinen múlt volna, már régen felrobbantotta volna a Parlamentet, a királynőt és azt a rohadt Buckingham-palotát is. És nem csupán az Ügy miatt, bár a maga részéről szenvedélyesen hitt benne. Szinte Istennek érezte magát, aki szabadon rendelkezik az emberek életével. Az embereket ugyanis nagyon könnyű volt megölni. Álmai netovábbja volt angol embereket gyilkolni. Amint meghallotta, hogy kopogtatnak az ajtaján, a könyvét a matrac alá dugta és éles északír akcentusán kikiabált. - Ki az? Sebesen járt az agya, mert nem várt vendéget, és ettől azonnal kiverte a hideg veríték. Nem a lebukástól félt, hanem attól, hogy esetleg nem lesz lehetősége embereket megnyomorítani és gyilkolni. - A bankból jöttem. Megnyugodott, amint meghallotta a jelszót. Kinyitotta az ajtót, és a küszöbön megpillantott egy hatalmas termetű, jóvágású férfit. Sportos öltözékben volt és rendkívül elegánsnak tűnt, de a legvonzóbb az egészben a fogsora. Fehér, egyenes, és szinte meg lehet számolni a fogait, amint teli szájjal, barátságosan mosolyog. Félretolta a lányt és belépett a szobába. - Caitlin? - kérdezte, és kinyújtotta a kezét. - Eamonn Docherty vagyok. Az Államokból jöttem, üzenetet hoztam. Caitlin szertartásosan bólintott. Hallott már a férfiról, aki az Ügy egyik legjobb pénzbegyűjtője az Egyesült Államokban, és ebben a minőségében meglehetősen nagy tiszteletnek örvend ideát. Nélküle egyikük sem dolgozhatna. - Örülök, hogy megismerhettem. A nő kinyújtotta a kezét, majd leült az ágyra és a szobában lévő egyetlen székre mutatott. - Foglaljon helyet. Készítek önnek egy kávét, ha kér. Eamonn leült és megrázta a fejét. Azonnal a tárgyra tért. - Két héten belül akcióba lépsz. Gépkocsi-bombáról van szó, az egyik angol parlamenti képviselő a célszemély. A további részleteket időben megtudod. Van egy beépített emberünk a Parlamentben, egy
nő. A szokásos csatornán keresztül lép majd kapcsolatba veled, megmondja az áldozatod nevét, a kocsija rendszámát és azt is, hogy hol találod meg. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a szeretőjének a házánál csapsz le rá, ettől még nagyobb lesz majd a botrány. Te mit szólsz hozzá? Caitlin bólintott, az arca azonban ezúttal sem árulta el az érzelmeit. - Nem a belügyminiszterről van szó? Eamonn nem válaszolt, ehelyett könnyedén elmosolyodott. - Nagyon helyes kis szobád van. Caitlin is elmosolyodott, de a szemén nem látszott semmiféle öröm, s ettől az előtte ülő csinos fiatalember kissé ideges lett. - Ez egy koszfészek, de az én igényeimet kielégíti. - Minden igényedet kielégíti? És mi van a személyes szükségleteiddel? Caitlin felpattant az ágyról, és félre nem érthető módon jelezte, hogy a beszélgetés a maga részéről véget ért. - Van még valami mondanivalója a számomra, uram? Eamonn a legszívdöglesztőbb mosolyával megrázta a fejét. -Akkor köszönöm a látogatását, és takarodjék innen, Mr. Docherty. Nagyon örültem a látogatásának. Nagyon sokat hallottam már magáról. - És minden igaz belőle, az utolsó szóig. - A férfi hangjában nem volt nehéz felfedezni a cinizmust, a nő ugyanebben a stílusban válaszolt neki. -Természetesen. Hallottam, hogy állandóan szoknyák után szaladgál. Azt mondják, Casanova magához képest csak egy kisinas volt. De adnék én magának egy tanácsot, ha megfogadja. Ezzel a mutatóujjával a mellére bökött, aztán folytatta. -Engem azért tisztelnek a Hadseregben, mert férfiaknak való munkát végzek. S az Ügyben egyetlen ember sincs, aki ezt kétségbe vonná. Erre itt van maga, Mr. Docherty, aki játékszernek tekinti a nőket. Azt hiszi, azt tehet velük, amit akar. Csakhogy én nem dőlök be a piszkos kis trükkjeinek. Őszintén szólva maga nagy csalódást okozott nekem. A többiektől nagyon jó véleményt hallottam magáról, de most már látom, hogy maga sem különb, mint ez a mocskos angol csürhe. Nem tiszteli a nőket, nem tudja, hogy mit gondolnak, hogyan éreznek. És meglátja, Mr. Docherty, egy napon ez lesz majd a végzete. Most pedig kapja össze magát, és azzal a lehengerlő mosolyával együtt takarodjék innen, minél gyorsabban, mert nem állok jót magamért. Eamonn szinte kővé dermedt a nő dühkitörése hallatán. Tudta, hogy rendes körülmények között bármelyik nőt el tudja bűvölni a mosolyával és az évődő stílusával. Az Ügynek dolgozó nők - legalábbis akikkel eddig találkozott - úgy tekintettek rá, mint egy férfira. Szerették és kikezdtek vele, s ő ennek megfelelően reagált a közeledésükre. Megadta nekik, amit elvártak tőle, jót nevettek, aztán másnapra mindketten megfeledkeztek az aktusról. Ezek a nők rendszerint nagyon magányosak voltak, vágytak rá, hogy valaki törődjék velük, nagyon jól érezték magukat a társaságában. Hallott már erről a Caitlinről, és bebeszélte magának, hogy ő majd nyilván be tudja törni. Azt hitte, megisznak néhány italt, váltanak két-három barátságos szót, aztán ő is beáll majd a sorba. Hát, ami azt illeti, elég nagyot tévedett. Kifejezetten bántotta, hogy ez a nő így megszégyenítette.
- Azt hiszem, kicsit előreszaladtunk, hölgyem. Én akkor se feküdnék le veled, ha könyörögnél érte. Ezúttal ismét Caitlinen volt a sor, hogy visszavágjon. Tisztában volt vele, hogy a férfi elevenére tapintott. Nagyon élvezte a helyzetet, és elhatározta, hogy addig nyújtja Eamonn kínlódását, ameddig csak lehet. - És mégis mit gondol, ki akar könyörögni magának? Azt hiszi, hogy én? Mondja, nézett már tükörbe mostanában? Kifejezetten az a típus, aki meg van róla győződve, hogy a nők szeretik. Mondja, szépfiú, tudja-e, hogy a nőknek csak egy bizonyos típusa van oda magáért? Egy kurva, vagy egy hülye liba. Ez minden. Egy igazi nő még pillantásra sem méltatja, és ezzel maga is tisztában van. - A lelke mélyén tudja, ha egy igazi nő lefeküdne magával, akkor vele is maradna, és csak őt akarná, merthogy ez a nő nem olyan, mint amit maga megszokott. Vannak ugyanis olyan nők, akik kívül-belül tiszták, előkelőek és nem dobják oda a testüket minden szíre-szóra egy lehengerlő mosolyért, egy meredező farokért. Őszintén szólva, ha lefeküdnék magával, annak csak a magányosság lenne az oka. Én azonban annál sokkal többre tartom magam, minthogy ilyesmi megforduljon a fejemben. Szégyen és gyalázat, hogy nincs magában tisztelet. Sem önbecsülés. Nem tiszteli sem önmagát, sem másokat. Ha így lenne, könnyebben el tudná viselni az életét. Most pedig legyen szíves,takarodjék innen, és az Istenre kérem, soha többé ne kerüljön a szemem elé. Az akcentusa még jobban felerősödött, s a szavakat olyan megvetéssel ejtette ki a száján, ami csak egy vérig sértett nőtől telik ki. Eamonn szó nélkül kisomfordált a lakásból, a vérnyomása azonban olyan magasra szökött, hogy a feje búbjáig elvörösödött. Amint becsapta maga mögött az ajtót, Caitlin némi önelégültséget érzett. Az apját leszámítva a férfiak szart se érnek, s ez alól nem kivétel ez az üresfejű hólyag Docherty sem. Nem elég, hogy ilyen nagy rakás szar az egész ember, ráadásul angol akcentusa van. Susan P éppen hazatérőben volt a fodrászától, amikor meglátta a Knigths Bridge-i lakása felé sétáló Cathy Duke-ot. Szólt a taxisofőrnek, hogy álljon meg, és odakiáltott a lánynak. - Mi történt, mi a baj már megint? - Látta, hogy Cathy arca nagyon sápadt, feldúlt. - Menjünk be inkább, Susan. Beszélnem kell veled. Öt perccel később már Susan lakásában ültek egy nagy adag ír kávéval, közben cigarettáztak. Cathy várt, amíg mindketten kifújják kicsit magukat, majd visszafojtott indulattal belevágott. - Miért titkoltátok el előlem Desrae-vel, hogy mi van az anyámmal? Milyen jogon tettétek ezt velem? Susan csendben hallgatta a lányt. Belekortyolt a kávéjába, és azon tanakodott, most mitévő legyen. Természetesen eljátszhatná, hogy nem tud az egészről semmit, de azok az idők elmúltak, hogy ő bárkinek is színészkedjék. Ezért a legkézenfekvőbb megoldást elvetette, és azon tanakodott, hogy talán mégis jobb lenne rátámadni a lányra, beolvasni neki, hogy mégsem egészen fair, ahogy viselkedik velük. Persze azt is megtehetné, hogy egyszerűen kidobja a lakásából. Cathy bizalommal, szeretettel nézett a nő szemébe, s baráti választ várt. Mindez a lány fájdalmas arckifejezésére volt írva, ezért Susan úgy döntött, hogy hosszú évek óta először a szívéből, teljesen őszintén fog beszélni.
-Húszéves voltam, amikor a Sohóba kerültem - vágott bele. -Tudom, hogy a mai viszonyokhoz képest nagyon idejét múltnak tűnik, amit mondok, de az 50-es évek eleje a legtöbb nő számára még az ártatlanság kora volt, magamat is ideértve. Pár héttel korábban szültem egy kisbabát, egy kisfiút. Őt örökbe fogadták, én meg úgy döntöttem, hogy élem kicsit az életemet. Három hétre befogadtak a leányanyák otthonába, aztán seggbe rúgtak. Tudomásomra hozták, hogy nagyon súlyos bűnt követtem el, és figyelmeztettek, hogy ez elő ne forduljon még egyszer. Csakhogy tudnod kell, a gyermekem egy erőszakos közösülés eredménye volt. Susan a szemben ülő lányra pillantott, majd mélyet szippantott a cigarettájából és folytatta. - A gyerekem apja egyben a nagyapja is volt. Az apám tizenöt éves korom óta rendszeresen megerőszakolt engem. Az anyám már meghalt, ő pedig magányosnak érezhette magát, gondolom én. Egyébként, amikor anyám meghalt, apám közelebb került hozzám, nem is tiltakozhattam. Tudod, hogy van ez. Még semmit sem tudtam a világ dolgairól, és amikor az apám bemászott az ágyamba, azt hittem, csupán szeretetre vágyik. Tulajdonképpen így is volt. Csakhogy ő a szeretetet a szexre értette. Valami azonban azt súgta nekem, ez helytelen, rossz dolog, és meg is mondtam neki. Semmit nem tudtam a szexről, nem is jártam még senkivel, leszámítva egy fiút, akit egyszer megcsókoltam. - Susan kesernyésen felnevetett. - Azóta behoztam a lemaradást. - A lényeg, kényszerített, hogy megtegyem, aztán az esetből éjszakai gyakorlat lett. Négy éven át használt engem, míg végül terhes lettem. Először Woolworth-ben dolgoztam, azután pedig Bath-ban, ahol születtem. Olyan naiv liba voltam, hogy még azt sem vettem észre, hogy terhes vagyok, csak akkor, amikor az egyik munkatársnőm szólt, hogy bajban vagyok. Amikor már teljesen meg volt róla győződve, hogy áldott állapotban vagyok, megkérdezte, mikor volt utoljára vérzésem. - Szóval a dolog lényege, hogy bajba kerültem. Öt hónapos is elmúltam már, és az apám engem hibáztatott az egészért. Amikor a kolléganőm hazakísért és hangot adott a gyanújának, eljátszotta a meglepődött és felháborodott apát. Végül a leányanyák otthonában kötöttem ki. Megesküdött, ha bárkinek elmondom az igazat, akkor kiássa az anyámat a sírból és elmondja neki, hogy kikezdtem vele. Hogy én kezdtem ki vele! Jut eszembe, az a legszebb az egészben, hogy mindketten fanatikusan vallásosak voltak. Reggel, délben, este Istenhez kellett fohászkodnom, velük együtt. így tanultam meg, hogy milyenek is valójában az igazi bűnösök. Nem a bűnözők, a tolvajok és a rablók, hanem azok a meglapuló csibészek, akik a méltóság és a tekintély álarca mögé bújnak, mint a parlamenti képviselők és azok a jótékonykodó szemétládák, akikkel mostanában már a padlás is tele van. De ez egészen más történet. -Szóval megszületett a fiam és örökbe fogadták. Hetente csak egyszer láthattam. Gyönyörű kisbaba volt, de egyáltalán nem éreztem iránta semmit. Addigra már hallottam a vérfertőzésről és a hasonló dolgokról. Az ilyen helyeken gyorsan kiokosodik az ember, de úgy gondolom, ezt te a saját tapasztalatodból is nagyon jól tudod. Szóval, kijöttem az otthonból és elmentem apámhoz. Akkor már együtt élt egy nővel, akinek két lánya volt, és tudtam, a szívem mélyén tudtam, hogy velük is végigjátssza ugyanazt, amit velem. Már rákapott a dolgok ízére. Láttam a rémült tekintetüket, és ez mindent elárult. Apám már jó ideje ismerte a nőt, aztán amikor én egy időre eltűntem, a nő felbukkant, ő meg gyorsan feleségül vette. Az a némber ugyanolyan volt, mint az anyám. Szívtelen,
mélyen vallásos és gyorsan eljárt a keze. Rájöttem egy furcsa dologra. Ezek a szentfazekak mind nagyon szeretik Isten nevében osztani a büntetéseket. Szóval, otthagytam csapot-papot és feljöttem Londonba. Egy héten belül már a szakmát űztem és tíz napon belül már egy Johnny o nevű strici védelme alá kerültem. Én jól kijöttem vele, ő pedig kifejezetten kedvelt. Ketten alapítottunk egy nyilvánosházat, és megalapoztuk a jövőnket. Miután elváltak egymástól az útjaink, én csináltam tovább a magam dolgát, Johnnyt pedig megölte egy fekete pasas, aki elhatározta, hogy megszerzi tőle mindenét, amije van. Nevezetesen egy tizenhét éves lányt, aki pénzért szó szerint mindenre képes volt. Johnnynak vele született érzéke volt, hogy kiválassza az ilyen lányokat. Egy évvel később egy bérgyilkossal lelövettem az apámat. Csak így tudtam bosszút állni magamért, és így tudtam megvédeni azt a két kislányt attól, hogy ők is az én sorsomra jussanak. - Ha annak idején én is belebotlottam volna egy Desrae-be - és ezt az egészet csupán ezért mondtam el neked, Cathy -, akkor valószínűleg jobb emberré váltam volna. Hidd el, ő csak a javadat akarja. Minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy előkelő, kedves ember legyen belőled. A Sohóban a lányok általában nem olyan szerencsések, mint te. Használják és kihasználják őket az emberek. Ha valaki más talált volna rád az utcán, aznap este magával vitt volna s másnap reggel ugyanolyan lendülettel vissza is lökött volna ugyanoda. - Gondolom, most már te is tudod, hogy ennek ez a szokásos menete, nem így van? Ami pedig anyádat illeti, Desrae meg akart tőle védeni téged. Ugyanis Desrae tökéletesen tisztában volt azzal, hogy könnyebb lesz neked elviselni Madge megpróbáltatásait, ha nem tudsz a részletekről. Meggyőződésem, hogy fordított helyzetben te ugyanezt tetted volna Desrae érdekében. Ha az ember szeret valakit, akkor a kapcsolat megtartása és fenntartása érdekében nagyon fontos, hogy megvédje őt. Legyen szó akár szülőről, kedvesről vagy egy jó barátról. Cathy szó nélkül hallgatta és figyelte Susant, amint kitárja előtte a szívét. Amióta csak ismerte, az volt róla a véleménye, hogy egyszerűen nem lehet őt megbántani, mert sérthetetlen és sebezhetetlen. De most, hogy ott ült vele szemben és látta rajta az emlékek hatására feltoluló fájdalmat, Cathy megérezte, hogy Susan egy nagyon szomorú és megkeseredett ember. - Desrae saját gyermekeként szeret téged. Senki mástól nem fogsz ennyi szeretetet kapni, és ezt soha ne feledd. A szeretetnek nincsenek határai, és hidd el, ritka kincs. Desrae úgy vélte, hogy helyesen cselekszik, amikor eltitkolta előled ezeket a dolgokat. Úgyhogy ne olvasd most ezeket a fejére, inkább legyél nagyon hálás, hogy annyi éven keresztül megkímélt téged ezektől a fájdalmas dolgoktól. Cathy kiitta az ír kávéját és felsóhajtott. A délutáni megvilágításban olyan gyönyörű volt az arca, hogy Susan P szinte automatikusan azon kezdett gondolkodni, mennyit is kérhetne érte az ügyfeleitől. Aztán félresöpörte ezeket a gondolatokat, de azért valahol megragadtak a tudatában. Úgy tűnik, ez egyfajta szakmai ártalom volt már nála. -Tudod, hogy szeretem az anyámat - mondta Cathy halkan. -Akármilyen is, Susan, én mindig törődtem vele. Susan P felnevetett, ekkor már nem látszott rajta az iménti szomorúság. - Hát persze hogy szereted, hiszen az anyád.
Cathy körülnézett a hófehér szobában. A kórházra emlékeztette őt. Minden csupa üveg, króm és makulátlanul tiszta. Susan P a bíborvörös ruhájában nagyon beleillett ebbe a képbe. Ő is olyan volt, mint a lakása. Hideg, és talán túlzottan is racionális. -Azért megkérhetlek téged, hogy a jövőben mindig az igazat mondd nekem? Susan P bólintott. - Elmondhatom neked most is, amit tudnod kell: nem akar téged látni. Azt mondja, semmi köze hozzád. Nagyon sajnálom, de ez az igazság. Téged hibáztat mindenért. Egy önző, nyomorult vén kurva, de szerintem ezt te is nagyon jól tudod. Ezzel együtt néha bemegyek hozzá és meglátogatom, mert Desrae megkért rá. Egyébként figyelemre sem méltatnám a jó öreg Madge-et. Rám való tekintettel elég rendesen bánnak vele a sitten és békén hagyják. Odabenn megtámadta egy Barnes, pontosabban Dilly Barnes nevű nő, de azóta elvitettem onnan. Úgyhogy anyádat átvitték egy másik épületbe, a pszichiátriára, de igazából már nem kellene ott lennie. Van odabenn egy barátnőm, aki szívességgel tartozik nekem, és rajta keresztül lefizettük a személyzetet, hogy ott maradhasson. Ott nem olyan szigorú a rezsim, és az étel is jobb. A saját ruháját hordhatja, annyit dohányozhat, amennyit csak akar. Úgyhogy nem kell érte aggódnod. Anyád elvan odabenn mint a befőtt, biztos lehetsz benne. Cathy felállt, az ablakhoz lépett, arca kissé zárkózottnak tűnt. -Nagyon utáltam őt, amikor kicsi voltam, de most már csak szánni tudom - vallotta be. - Úgy éreztem, segítenie kellene nekem, és végül meg is tette. Tudom, hogy mindig nagyon félt attól, hogy lecsukják, de értem mégis vállalta, és én nagyon hálás vagyok neki ezért. Mégsem látogathatom meg, mert az emberek egyből kitalálnák, hogy miről van szó. Megfordult és a barátnője szemébe nézett. - Megtennéd, hogy bejuttatsz neki valamit a kedvemért? Egy levelet. Arra gondoltam, talán írhatnék neki és más nevet használnék, vagy tudom is én. Te pedig valahogy tudatnád vele, hogy igazából én írtam... A hangja hirtelen tele volt reménykedéssel, amint megpróbálta kitalálni, miképpen könnyíthetné meg annak az asszonynak a sorsát, akit cserbenhagyott. A lelke mélyén azért beismerte magának, hogy sokkal könnyebb volt Desrae szűrőjén keresztül hallani a róla szóló híreket, minthogy maga járjon utána. Felnőttként már nagyon is tisztában volt vele, hogy az anyjához hasonló emberek a végtelenségig kihasználják a környezetüket. Madge akár hetenként képes lenne megváltoztatni a véleményét ugyanarról a dologról. Egészen biztosan megpróbálta volna megfizettetni a saját lányával minden egyes börtönben töltött napját. Ez a tudat kissé megnehezítette a dolgot Cathy számára. Cathy csak felnőtt nőként döbbent rá, hogy nem kedveli az anyját. Madge ugyanis soha nem volt hajlandó bevallani sem magának, sem másnak, hogy az a bizonyos sajnálatos esemény nem következett volna be, ha nem viszi haza a férfiakat a lakására. És azért nem hibáztatja önmagát, mert Madge képtelen arra, hogy felelősséget vállaljon bármiért. A felelősség vállalása nem az ő műfaja. Bár Cathy valóban nem kedvelte az anyját, attól még szerette. Ezzel együtt ugyanis tisztában volt vele, hogy bármennyi hibája volt is Madge-nek, a gyerekéért megtett minden tőle telhetőt. Önpusztító, erkölcstelen és önző nő volt, ezért nem lett volna szabad gyereket vállalnia. Susan P figyelte a lány arcán végbemenő változásokat, és félig-meddig kitalálta, hogy mi játszódhat le a fejében.
- Anyád jól van, nem kell aggódnod miatta - mondta végül kedvesen. - Mit szólnál hozzá, ha most hívnék neked egy taxit, hazamennél és kibékülnél Desrae-vel? -Azt hiszem, egy kicsit igazságtalan voltam vele - vallotta be Cathy szemmel láthatóan megkönnyebbülten. - Bűntudatod volt, drágám, mégpedig azért, mert nem is igazából érdekel, hogy mi van Madge-dzsel. Megváltozott az életed, jobbra fordult a sorsod. Hidd el nekem, emiatt nem kell bűntudatot érezned. Az emberek szabadon alakíthatják az életüket, és ha a végén elcseszik, meg menet közben esetleg elcseszik másokét is, akkor nem érdemelnek semmi jót másoktól, különösen a gyerekeiktől nem. Megkerestem a fiamat. Te vagy az egyetlen ember, akinek tudomása van erről. Körzeti orvos Basingstoke-ban. Elmentem a házához, és vártam, amíg meg nem pillantottam. Ugyanúgy néz ki, mint az apám. De nem éreztem késztetést arra, hogy odamenjek hozzá és megérintsem, vagy szót váltsak vele. Mi jó származna abból, ha elmondanám neki a saját élete történetét? Inkább hagyom, élje csak a saját életét, remélem, hogy boldog ember lesz. Ugyanezt tudnám neked tanácsolni anyáddal kapcsolatban. Hagyd élni a saját életét, neki is megvan rá az esélye. Ugyanúgy, mint neked a tiédre. Javaslom, hogy szívleld meg a tanácsaimat. Végül is az életünk olyan, amilyenné tesszük, drágám. Cathy gyengéden átölelte az asszonyt. - Köszönöm szépen, Susan, mindent nagyon szépen köszönök. Susan P ettől kissé zavarba jött, eltolta magától a lányt, majd hangosan azt mondta. Nos, a fiam sztoriját pedig légy szíves tartsd meg magadnak. Erről még Desrae sem tud, csak ti ketten, Gates és te. Richard meg én nagyon régóta ismerjük egymást. Cathy komoly arccal bólintott. - Nem szoktam továbbadni azt, amit tőled hallok, te is tudod. Susan jelentőségteljes pillantást vetett az előtte álló lányra. - Tudod, hogy Richard Gates beléd van esve, kedvesem? - Cathy döbbent arckifejezését látva elmosolyodott. Nagyon odáig van érted, már többször észrevettem. Legyél vele barátságos, megérdemli. Egy napon még nagy szükséged lehet rá. Richard sok tekintetben nagy csibész, de remek barát. Tudom ezt a saját tapasztalatomból. Ápold vele a kapcsolatodat, csak jól járhatsz vele, hidd el nekem. Cathy ekkor elmosolyodott. -És ha megnyitod az új klubodat, rám is számíthatsz, pénzzel is - Jobb egy zsaru a zsebben, mint kettő az őrszobán. - Megfogadom a tanácsodat. Mindketten jót nevettek. Harmincegyedik fejezet Eamonn és Tommy a Román Roadon találkoztak egy kiskocsmában. Belül egy játékterem is üzemelt, és a járdán elhelyezett dísznövények miatt nem lehetett belátni. Védve voltak tehát a leskelődőktől és a rendőröktől is. A szűk hátsó helyiségben a két férfi kíváncsi tekintettel méregette egymást. - Tehát, mit tehetek érted? - Tommy hangjában semmi nem volt, ami arra utalt volna, hogy tart az IRA futárától, s ezért Eamonn tisztelettel adózott neki. -Azt hiszem, inkább arról lenne szó, hogy én miben segíthetek neked.
Leültek az asztalhoz, Eamonn kinyitotta az üveget és mindkettőjüknek töltött egy jókora adag Paddyt. Miközben az italt kortyolgatták, egymást méricskélve azon tanakodtak, miképpen vágjanak bele. Végül Eamonn szólalt meg elsőnek. - Én vontam ki a forgalomból O'Hare-t. Átvert minket, ezért kellett eltenni láb alól. Azért mondom el neked, mert te léptél apád helyére, te vagy a jogos örököse itt a West Enden, és én szeretném, ha együtt tudnánk működni. Ha meghallod az ajánlatomat, úgy vélem, neked sem lesz ellene kifogásod. Ugyanakkor tisztában kell lenned azzal, hogy én a saját biztonságomat kockáztatom, amikor bizonyos információkat kiadok neked. Ha úgy döntesz, hogy visszaélsz a jóindulatommal, sajnos ugyanúgy el kell tegyelek láb alól, mint O'Hare-t. Tommy kesernyésen felnevetett. - Hirtelen mindenki kurvára kemény fiú lett. Eamonn is elnevette magát. - Értem, mire gondolsz, de még nem hallgattál végig. Kihörpintette az italát, majd elmagyarázta, hogy miről van szó. Amint felvázolta neki a helyzetet, először döbbenetet, azután félelmet, végül szinte rettegést vélt felfedezni Tommy arcán. - Már intézkedtem, hogy leülhessek apáddal beszélni, s bár minden tiszteletem az övé, azt hiszem, mégsem ő lett volna az én emberem. Miután olasz származású, ugyanúgy vélekedik az IRA-ról, mint a britek: terroristák és gyilkosok. Ezzel szemben mi úgy gondoljuk, hogy hadsereg vagyunk, ugyanúgy, mint ahogy Arafat is annak tartja saját PFSZ-ét. Mindössze annyit kérünk, hogy tisztességes részesedést kaphassunk az északírek számára a zsákmányból. Nem többet és nem kevesebbet. - O'Hare is a védelmetek alatt állt és tagja volt az úgynevezett hadseregeteknek? Eamonn bólintott. - Most már tudom, hogy nagy hibát követtünk el, ugyanakkor olyan emberekkel kell együttműködnünk, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól. O'Hare-re sok mindent lehetett mondani, de azt nem, hogy beszari. Amikor elkaptam, egy kicsit megijedt ugyan, ez vitathatatlan, de nem szarta össze magát, holott, hidd el, minden oka meglett volna rá. Ő egy nagy tévedés volt, és még egyszer nem követünk el ekkora hibát, ebben biztos lehetsz. Tulajdonképpen ezért kerestelek meg téged. Ha összefogunk, irányításunk alatt tarthatjuk a West Endet és Liverpoolt, sőt, ha úgy akarjuk, akár egész Nagy-Britanniát. Képzeld csak el, milyen hallatlan lehetőségek nyílnak meg számodra is, ha győzünk Észak-Írországban. Tommy Pasquale -természetesen a támogatásunkkal - az első számú ember lehet itt. Évi egymilliós bevételt garantálok neked, és hidd el, ez nem túlzás. Ha O'Hare betartotta volna a megállapodást, még mindig életben lenne, és kiskirályként élne, ahogy a faterom annak idején mondani szokta. Tommy egy ideig az italát bámulta, hagyta, hogy Eamonn szavai leülepedjenek, majd megszólalt. - Tehát azt akarod, hogy csatlakozzak az IRA-hoz? - Akarja a frász. Fogalmazzunk úgy, olyan lenne ez az egész, mint egy megbízási szerződés, azt hiszem valóban ez a legjobb kifejezés rá. Csak közvetve dolgoznál nekünk. Liverpoolban és a többi északi nagyvárosban a saját embereimet rakom majd a kulcspozíciókba. Te irányítanád a londoni akciókat, ugyanakkor mindenki az alárendeltségedben dolgozna. Hidd el nekem, O'Hare halála után senki nem venné magának a bátorságot, hogy morogjon és zúgolódjon a helyzet ellen. Ezt az egész tetves országot a kezünkben tarthatnánk.
Tommy kétkedve csóválta a fejét. Eamonn elmosolyodott. - Ide figyelj. Tudom, hogy ezt nem köny-nyű megemészteni így ömlesztve... Tommy éles hangon félbeszakította. - Tudlak követni haver, ne tarts attól, hogy nem. A két férfi egymásra nézett és elnevették magukat. - Ma este felmegyünk a liverpooliak területére, és helyretesszük néhány fazonnak az agyát. Szeretném, ha te is megmutatnád az arcodat, szokják egy kicsit a látványt. így legalább tudnák, mire számíthatnak, ha esetleg megfordulna a fejükben, hogy átlépjék a határokat. Van kedved hozzám csatlakozni? - kérdezte Eamonn. Tommy vállat vont. - Igen, azt hiszem. Mit kéne csinálnunk? - Gyilkosság. Ezt kéne csinálnunk - közölte vele Eamonn -, és ha úgy ítéled meg, hogy ez neked túlságosan durva, akkor most szólj. - Valami azt súgta nekem, hogy ezt fogod mondani - válaszolta Tommy. - Mikor indulunk? Eamonn elismerése jeléül elnevette magát. Ezúttal őszintén, s a szemén is látszott az elégedettség. Vonásai ettől még megnyerőbbek lettek. - Belevaló srác vagy, tudtam, hogy benned megbízhatok. Cathy nagyon elismerően beszélt rólad és apádról, tulajdonképpen ezért vagyok itt. Tommy kényszeredetten elmosolyodott, a tekintete kissé komo-rabbá vált. - Rólad is meglehetősen elismerően nyilatkozott, Mr. Docherty. Tudom, ti már régóta ismeritek egymást. - Úgy van, Tommy, de köztünk legyen mondva, én ezt az egészet csupán üzleti megbeszélésnek szántam. Barátkozásról majd esetleg egy későbbi időpontban válthatunk szót, oké? Tommy Eamonnra emelte a poharát és bólintott. - Jónak tűnik. Nos, akkor kezdjünk készülődni, irány Liverpool. Terence Rankin nem volt egy nagy ember, a termetét tekintve semmi esetre sem. Sőt, inkább a kicsi a bors, de erős kategóriába tartozott. Alig volt százhatvanöt centi, zömök, izmos, csontos. Terence azzal vívta ki az alvilág elismerését, hogy pszichopata volt, dörzsölt, kegyetlen, eszement őrült. Az a fajta, aki ha verekedni támadt kedve, bement a kocsmába, kinézte magának a legnagyobb pasast, és addig verte, amíg a másik padlót nem fogott és könyörögni nem kezdett, hogy ne bántsa. Neki, az apró termetű józan embernek. Ugyanis Terence nem ivott, nem dohányzott és nem használt drogokat. Nem volt szüksége mesterséges serkentő szerekre ahhoz, hogy agresszív legyen. Ő már születésétől fogva agresszív volt, a nap minden órájában. Wirralban épült négyszobás családi házában üldögélt anyja zsörtölődését hallgatta, aki mint mindig, ezúttal is lehordta az exfelesége miatt. Liwy Rankin a fiával ellentétben hatalmas termetű asszony volt. Több mint 180 centi magas és vagy kilencven kiló. Egyetlen gyermeke volt minden öröme és büszkesége, ugyanakkor az egyetlen szálka is a szemében, legalábbis az ismerőseinek ezt szokta mondani. - Most mondd meg, mi a fenéért nem vagy egy kicsit kedvesebb Traceyhez? Fel sem tudom fogni. Szeretném, ha a srácok itt lennének hétvégén, meg karácsonykor és újévkor is, de amikor állandóan üvöltözöl azzal a szerencsétlen nővel és a frászt hozod
rá, akkor soha nem kapom meg a gyerekeket. Hívd már fel és kérjél tőle bocsánatot, meg azért is, hogy megverted az apját. Az a szegény szerencsétlen ember nemsokára 56 éves lesz, te meg fogod magad és összevered. - A testes asszony rosszallóan csóválta a fejét. Terence mindig felismerte, ha legyőzték. Az anyjának nem szeretett ellentmondani. Mindig szót fogadott neki. - Jó, rendben. Reggel felhívom, aztán elmegyek hozzá és elhozom a gyerekeket, meglátogatnak téged. Mit szólsz hozzá, mama? Liwy elmosolyodott. - Az nagyszerű lenne. Most pedig edd meg a sültedet. Mégy valahová este? Terence bólintott. - Egy barátommal találkozom. Te is elmégy bingózni? - Igen, persze. Liwy a barátnői társaságában 7 óra 35-kor távozott otthonról. 7 óra 40-kor Terence már útban volt egy prostituálthoz, egy Mavis Henson nevű nőhöz. A férfi állandó vendége volt, hetente háromszor látogatta meg. Pontban 8 órakor érkezett meg a prostituált lakására, és három órát töltött ott. Ez szinte rituális szertartás volt számára, ugyanis nagyon erotikus lány lévén kiválóan értette a dolgát. Meg is kérte az árát, persze. Terence szerint nagyon megérte. Az autóban végigfütyörészte az utat, ügyet sem vetett a körülötte zajló világra. Először még találkoznia kell valakivel, de azt gyorsan lebonyolítja. Ha Mavisszel kellett találkoznia, utált késni. David Brewster Knowsleyben épült teraszos házának a nappalijában ült és a Coronation Street utolsó részét nézte, Hilda Ogden és Elsie Tanner szokásuk szerint jókat civakodtak egymással a képernyőn, majd véget ért a film, és a férfi elégedetten mosolygott. Louisa, a felesége, legkisebb gyermekükkel, Carrie-vel az ölében mellette ült. - Ez a Hilda Ogden nagyon mókás teremtés, ugye Davie? Állandóan felhangosítja a rádiót, hogy idegesítse vele Elsie-t. Komolyan mondom, már fájt a hasam a nevetéstől mondta az asszony. David elnevette magát. A magas, testes, sötét, göndör hajú férfi körszakállat viselt. Meglehetősen jóképű ember volt, amit tudott is magáról. A felesége egy remek asszony, David imádta őt. A férfi is szerette a Coronation Street-ct, de úgy tett, mintha szenvedne tőle és csak a felesége kedvéért nézné végig. Nem akarta, hogy az asszony kinevesse, és ezt mindketten jól tudták. Carrie álomba szenderült. David felemelte. - Megyek, és lefektetem, szerelmem. Tegyél fel teavizet és igyunk még egy csészével. Mindjárt jövök - mondta. Amint a férfi a kicsivel megindult felfelé a lépcsőn, Louisa kiment a konyhába és feltette a teavizet. Ebben a pillanatban lépett be Terence Rankin a hátsó ajtón. Úgy közlekedett, mintha a ház az övé lett volna. Louisa tiltakozásra nyitotta a száját, erre a férfi egy hirtelen mozdulattal visszakézből úgy szájon vágta, hogy az asszony nekiesett a mosogatónak. Terence bedugta a fejét a nappaliba, de látta, hogy üres. Odafentről meghallották David hangját. - Mi volt ez a zaj, drágám?
Terence Rankin arcára kiült a gyűlölet, a szája szélét acsarkodó kutya módjára felhúzta. Kettesével szedte a lépcsőfokokat. David idősebb gyerekei, a tizenkét éves fiú ikrek döbbenten nézték, amint a férfi a lépcsőpihenőn az apjuknak esik. Davidre záporozni kezdtek az ütések. Eltartott egy ideig, amíg a két fiú észrevette, hogy a támadónak van valami a kezében. Terence bokszere az ütések nyomán törte, zúzta a csontokat és a porcokat. A kis Carrie felébredt, kitipegett a lépcsőpihenőre és az apját megtámadó ember hatalmas ütésétől hanyatt esett. Aztán végül abbahagyta. Az apjuk hatalmas vértócsában feküdt a vadonatúj narancssárga és barna mintás gyapjúszőnyegen, anyjuk pedig tehetetlenül állt a lépcső alján, és arcát a kezébe temetve sírt. Az előtte álló férfira nézett. - De miért? Miért, Terry? Hiszen ő nem is bántott téged - mondta a szerencsétlen asszony, és zavarában csak a fejét ingatta. Terence Rankin hosszasan, szúrós tekintettel nézett az asszonyra, majd megszólalt. - Kinevetett engem, Louisa, láttam. Kinevetett. És aki engem kinevet, az nem viszi el szárazon. Mondd meg neki, hogy ki van rúgva.' Tőlem sem kap többet munkát és mástól sem. Ezzel, mint aki jól végezte a dolgát, távozott a házból. Már így is negyedórás késésben volt, és ez nagyon idegesítette. Amint megérkezett, Mavisnek elég volt egy pillantást vetnie rá, és rögtön tudta, hogy honnan jött, és azt is, milyen kemény éjszaka vár rá. Felsóhajtott, arcára mosolyt erőltetett és próbálta elhessegetni fejéből az előtte álló férfival kapcsolatos gondolatokat. Ez a világ tele van Rankin-félékkel, és jobb, ha az ember észnél van velük. Észnél van, és kellően ravasz. Veszélyes, kissé bizarr kuncsaft volt, de jól fizetett, és a nő számára ez volt a legfontosabb. Rankinnel ellentétben Michael Duffy valóban nagydarab ember volt. Több mint 185 centi magas, olyan, mint egy nehézsúlyú ökölvívó, ami nem csoda, hiszen a maga idejében valóban az is volt, s ezt elárulta az egykor jóképű, de kissé tönkrevert arc. Nagyon kedvelték a nők, ami mégis elég kellemetlen volt számára, mert ő sokkal jobban érezte magát a férfiak társaságában. Na nem mintha homokos lett volna, távolról sem. Csakhogy Michael Duffy pár évvel ezelőtt egy tömegverekedés során elveszítette a péniszének egy részét, és ebből adódóan az bizonyos esetekben nem funkcionált megfelelően. Senki nem tudta működésbe hozni, még ő maga sem. Erről azonban senki nem tudott, és arról sem, hogy ennek az apró kis hiányosságnak a következtében időnként minden átmenet nélkül begőzölt, és őrjöngeni, pusztítani kezdett maga körül. Amikor nem O'Hare-nek dolgozott, nagyon jól megvolt magában. Csak így tudta elkerülni az értelmetlen flörtöket az asszonyokkal, akik neki is tetszettek ugyan, de tisztában volt vele, hogy fizikailag nem tudja őket kielégíteni. A lakásában üldögélt, amikor megcsörrent a telefon. Valaki azt mondta neki, hogy Eamonn Docherty szeretne vele találkozni. Megetette a dobermanját, komótosan felöltözött, és elindult. Késő éjszaka volt, és ez nagyon tetszett Michaelnek. Szerette az éjszakát.
A partneréhez, Terence Rankinhez hasonlóan ő sem hallott még a főnöke haláláról. Pár napig nem is nagyon tud róla senki, de addigra már túl késő lesz a számára és nem tud mit kezdeni a dologgal. Mavis hasra fekve megpróbált egy kicsit pihenni. Eseménydús néhány óra állt mögötte, és bár Terence elég durva volt, a nő is élvezte. Néha ő is szerette a durva szexet, és Terence mestere volt ennek a műfajnak. Ugyanakkor ma este olyan hatalmas pénzt kap a szolgáltatásaiért, amiről még csak nem is álmodott korábban, úgyhogy illett megszolgálni. Miközben Terence az ágyon feküdt és zihálva pihent, a nő átkarolta. - Ez nagyszerű volt, Terry, nagyon jó volt. - A férfi ránézett és bólintott, jelezve, hogy egyetért vele. A férfinak intenzív, hosszú orgazmusa volt. Ettől nagyon ellazult és aludni szeretett volna. A nő megsimogatta az arcát. - Szunyókálj egy kicsit, ha akarsz, Ter. Hozhatok egy kis innivalót ? A férfi bólintott. Nagyon fáradtnak érezte magát, a végtagjai és a szeme mintha ólomból lettek volna. Amint megpróbált megmozdulni, észrevette, hogy valamilyen okból képtelen rá, és ettől megijedt. Amint Mavis felkelt, úgy érezte, mintha megmozdulna vele az ágy. Megpróbált koncentrálni, de nem sikerült, minden elhomályosult előtte. Amikor a nő rákapcsolta a bilincset, képtelen volt ellenállni. Mavis rámosolygott. - Aludj csak Terry, hamarosan jobban leszel. Terrynek nem volt más választása. Azt tette, amit a nő mondott neki. Miután megbilincselte, Mavis sokkal nagyobb biztonságban érezte magát, ezért felemelte a telefont és tárcsázott. Bármilyen furcsa is, de bizonyos értelemben hiányozni fog neki ez a fickó. Valószínűleg egyedül lesz ezzel. 11 óra 45-kor Michael Duffy és Terence Rankin egy kis raktárépületben voltak az Albert dokknál. Michael saját maga hajtott oda kocsival, míg Terence-et úgy vitték. Valószínűleg akarata ellenére. Miután az altató hatása múlni kezdett, a férfi egyáltalán nem tűnt boldognak, folyamatosan fenyegetőzött. Eamonn-nak és Tommynak már nagyon elege volt belőle. Végül Eamonn unta meg a dolgot. Felvett a padlóról egy deszkadarabot és széttörte Terence fején. - Ezek után befogod végre a pofádat? Terence gyűlölettől izzó pillantásokat lövellt rá, és Eamonn tudta, hogy ennek az embernek meg kell halnia, mert ha nem így lesz, akkor soha többé nem érezheti magát biztonságban. Michael Duffyval könnyebb dolguk volt, mint gondolták. Egyáltalán nem került sok erőfeszítésbe, hogy mozgásképtelenné tegyék, s most a piszkos padlón feküdt csendben, fegyelmezetten. Eamonn tisztában volt vele, hogy a férfi megpróbálja majd kidumálni magát a helyzetből, és kissé még csodálta is emiatt. Csakhogy Duffy nem tudta, esélye sincs arra, hogy élve hagyja el a raktárt. Semmi esélye. Ugyanis ezen a két emberen példát akartak statuálni, s megmutatni a többieknek, hogy jár, aki O'Hare-nek dolgozott. Haláluk megmutatja majd nekik, mi történik azokkal az emberekkel, akik azt hiszik, hogy túljárhatnak az írek eszén. A két fogolynak csak akkor esett le a tantusz, amikor Tommy és Eamonn petróleummal lelocsolta őket. A zárt térben rövidesen átható benzingőz terjengett, amitől a két férfi halálra rémülten várta a fejleményeket. Tommy a szíve mélyén némi
szánalmat érzett irántuk, bár tudta, hogy megérdemlik a sorsukat. Ennél borzalmasabb halált nehéz elképzelni. Csakhogy ők éppen ezt akarták. Mindkettőnek bőven kijárt a szenvedés, és Tommy ezzel tökéletesen tisztában volt. Ha az ember egy nagy szervezet élére akar állni, akkor fegyelmet kell tartania. A neked dolgozó embereknek tudniuk kell, hogy bizonyos határokat nem léphetnek át. Meg kell hallgatniuk az utasításaidat és vakon engedelmeskedniük kell. És mindenekfelett száz százalékig megbízhatónak kell lenniük. Ha egyiknek-másiknak eszébe jut, hogy túljárjon az eszeden és elvegye, ami a tiéd, akkor példát kell statuálnod. Ez meglehetősen durva példa, de Tommy tudta, hogy elérik vele a kívánt hatást. A két legkeményebb liverpooli bűnözőt a közjó érdekében élve fogják elégetni. Ha híre megy ennek az esetnek, és az emberek meghallják, hogy O'Hare-t feldarabolva, szanaszét hajigálva találták meg a város délkeleti részén, futótűzként terjed majd végig a figyelmeztetés: vigyázat, csak egy eszelős bolond lépheti át a határokat. Azt fogja jelenteni, hogy az írek az itteni embereiken keresztül, távirányítással tartanak majd itt rendet. Ettől majd mindenki megnyugszik. Nem csak Eamonn és az IRA vezérkara, hanem a teljes birodalom alacsonyabb pozícióban lévő tartópillérei is. Létfontosságú tudniuk, hogy minden kézben van tartva, és azt is, hogy milyen messzire mehetnek el. Ebben a megvilágításban valóban jó elképzelésnek tűnt ez a kis áldozat. -Seggfejek. Engem nem fogtok megfélemlíteni - ordította Terence, s hangjából csak úgy sugárzott a gyűlölet. Eamonn és Tommy azonban ügyet sem vetettek rá. Leültek egy asztal mellé, és kinyitottak egy újabb üveg Black Labelt. Eamonn az órájára pillantott. - Öt emberük fogja végignézni a kivégzést. Ez a legjobb módszer arra, hogy a vezérkar is megtudja, merre van az egyenes, s egészen biztos, hogy maguk között sokáig beszédtéma lesz majd ez a kis mutatvány. Terence ekkor már őrjöngött, dühöngött, csak úgy fröcsögött a nyála. Úgy tekerőzött a padlón, mint egy kígyó. Eamonn felnevetett. - Nézd már, milyen kis mérges. Tommy is felnevetett, de az adrenalinszintje érezhetően megemelkedett. Tudta, hogy ezúttal egy sokkal erősebb akarattal áll szemben, és hagyta, hogy minden úgy történjék, ahogy a másik akarja. Ezzel az ír emberrel megfogta az Isten lábát. Ezek után nincs az az ember, aki ki merne kezdeni vele. - Meddig várunk még? - kérdezte. Eamonn az órájára nézett. - Úgy másfél óráig. Azt akarom, hogy mindannyian itt legyenek és lássák. Tommy a két férfira nézett. A petróleumszag is nagyon zavarta már őket. Önmagában az is bőven elég lett volna nekik, ráadásul tisztában voltak azzal is, hogy meghalnak. Kegyetlenségnek tűnt ilyen sokáig áztatni őket abban a bűzben. Eamonn, mintha csak kitalálta volna a gondolatait, halkan megjegyezte. - Tudom, mit gondolsz, de mire a többiek megérkeznek, már mindketten elfogadják a sorsukat. Hidd el, tudom, mit csinálok. Elég nagy tapasztalatom van ebben a műfajban. Hangja kimért volt, tárgyilagos. Semmiféle érzelmet nem árult el. Tommy bólintott. - Úgy lesz, ahogy te mondod, ez a te műsorszámod.
Eamonn figyelmesen nézett rá. - Te fogod csinálni - bökte ki végül. Tommy elmosolyodott és koccintásra emelte a poharát. - Szerinted szabad itt dohányozni? Eamonn elnevette magát. - Igen, elég távol vagyunk tőlük, nem hiszem, hogy kárt okozunk bennük, legalábbis egyelőre. Másfél óra múlva megérkezett az öt szemtanú. Mindegyiküknek töltöttek egy pohár whiskyt. Fél órával korábban Eamonn mindkét áldozatot beinjekciózta egy hatalmas adag Demerollal. A két halálra ítélt ettől tüzet okádott, mint a mesebeli sárkány. Docherty habozás nélkül meggyújtott egy szál gyufát, és rájuk dobta. Lélekben jól megerősítették magukat Scotch-csal, így Eamonn és Tommy szenvtelen arccal nézték az előadást. Az öt szemtanú ugyanakkor korántsem mondhatta magát ilyen szerencsésnek. Olyan előadást láttak, amit soha nem fognak elfelejteni, és Eamonn Docherty pontosan ezt akarta. A két férfi tekergőzött és ordított a padlón, először a hajuk és a ruhájuk kapott lángra. A szemtanúk undorodva, ugyanakkor lenyűgözve szemlélték a fejleményeket. Az égett hús szaga rövid időn belül átjárta a helyiséget, az összezsugorodott testek hátborzongató látványt nyújtottak. Eamonn töltött rájuk még egy kis petróleumot, amit kisebb robbanások és lángcsóvák kísértek. Eközben jóízűen nevetett, és Tommy bevallotta önmagának, hogy ez az ember valóban félelmetes látványt nyújt. Amikor a látványosság véget ért, a többiek felé fordult - Tommyt is beleértve -, és halk hangon azt mondta: - Szolgáljon ez tanulságként mindnyájatok számára. Ez történik veletek is, ha átvertek engem és az enyéimet. Ha kell, a világ túlsó végére is utánatok megyek, ugyanezt teszem veletek, és ugyanilyen örömöt okoz nekem a látvány. A jövőben nekem és a megbízottamnak engedelmeskedtek. Tartsátok a szátokat, és ha szükségem van rátok, álljatok készenlétben. Megkaptok tőlem mindent, amire szükségetek lesz, talán még többet is, de nem fogom eltűrni, hogy bárki is megpróbáljon önállósdit játszani, a maga pecsenyéjét sütögetni. Mindannyian vettétek az adást? A jelenlévők bólintottak, Tommy is. Egy óra múlva ő és Eamonn már úton voltak a szálloda felé. Csak reggel mennek vissza Londonba. A kocsiban Tommy halkan megjegyezte: - Hihetetlen, hogy ilyen hidegvérrel végig tudtad csinálni. Eamonn vállat vont. - Ezt kellett tennem. Nagyon sok minden forog itt kockán. Ezt neked is meg kell értened, mert ha nem, akkor te sem felelsz meg számunkra. Tommy cigarettára gyújtott, és a lelke mélyén nagyon örült neki, hogy a keze már nem remeg. - Mit szólnál egy kis harapnivalóhoz, mielőtt eltesszük magunkat holnapra? - kérdezte Eamonn. Tommy egyetértett a javaslattal. Egyébként sem akart még egyedül maradni. Minél előbb le akarta inni magát. - Ma este valahogy nem kívánom sem a marha-, sem a disznósültet. Mit szólnál egy kis kínaihoz? - kérdezte Eamonn. - Bordástól? - kérdezte Tommy jókedvet erőltetve magára. Eamonn elvigyorodott. Természetesen.
Harminckettedik fejezet Cathy és Desrae kapcsolata rövidesen visszatért a régi kerékvágásba. Mindketten szégyellték magukat, és nagyon igyekeztek egymás kedvében járni. Desrae még azt is bemagyarázta magának, hogy meg kell próbálnia megkedvelni Eamonn Dochertyt, ha éppen erre van szükség ahhoz, hogy fogadott lányát boldoggá tegye. Eamonn látogatása óta Cathy szinte kivirult. Fel volt dobva, és már reggel fél nyolckor teljes sminkben, felöltözve pompázott. Minden reggel. Pedig már három napja, hogy nem látta az írt. Desrae szívből remélte, hogy a férfi nem feledkezett meg róla. Amint múltak a napok, Cathy már nem lesett ki minden tíz másodpercben az ablakon, remélve, hogy megpillantja végre a bejárati ajtó előtt Eamonnt. Bebeszélte magának, jobb, ha más dolgokra koncentrál ehelyett, így arról beszélgettek, hogy jó lenne végre egy klubot nyitni a törzsvendégek számára. Cathy úgy érezte, ez Desrae-nek is nagyon jót tenne, ugyanakkor Desrae abban a tudatban volt, hogy a változás Cathynek tenne jót. Mindkettőjüknek jó oka volt arra, hogy elfoglalják magukat. Cathy nagyon megsértődött. Szinte sebzettnek érezte magát, mert úgy gondolta, Eamonn ezúttal is cserbenhagyta őt. Újra és újra végiggondolta, hogy aznap este mit tett, vagy mit mondott, ami miatt a fiú így elhanyagolja. De csak beszélgettek, nevetgéltek és visszaemlékeztek a gyermekkorukra, a különös párost alkotó szüleikre, és arról meséltek, hogy milyen volt az életük azóta. A fiú megcsókolta, amikor elment, és Cathy tisztában volt vele, hogy meg is kívánta. Lehet, hogy be kellett volna adni a derekát? Hiszen még Tommyval is lefeküdt, amikor az apja meghalt, pedig belé nem szerelmes. Eamonn egészen biztosan megkívánta őt, de ő nagyon tartózkodó volt, pedig tisztában volt vele, hogy Eamonn az egyetlen férfi, akit szeretni tud. Amint Cathy kilépett a lakásból és elindult a klub irányába, a Soho törzsvendégei lelkesen integetni kezdtek neki. Nagyon szomorú volt ugyan a szíve, és ez a szemén is látszott, de azért visszamosolygott, visszaintegetett mindenkinek. Végül megállt beszélgetni a Diamond Mine, egy meglehetősen szakadt lebuj egyik hostesszével. Miközben a lánnyal cseverészett, gondolatai még mindig Eamonn Docherty körül forogtak. Csak a fiú mélykék szemére és sötét hajára tudott gondolni. És hogy mennyire megférfiasodott, milyen izmos és erős lett. Cathy nagyon gyötrődött. Belépett a klub előterében lévő üzletbe, és rámosolygott Casperre, az üzletvezetőre. A férfi ötvenöt éves volt, vibráló, zöld szemmel, ráncos arccal és valami hihetetlenül kopott, ronda parókával. Már több mint huszonöt éve viselte, és a környéken senki nem emlékezett rá, hogy valaha látta volna őt anélkül. Még akkor sem vált meg tőle, amikor nagyritkán benevezett egy húszperces menetre az egyik hostessnél, és ez állandó ugratás tárgya volt a Sohóban. Ám nevetséges megjelenése és vicces stílusa ellenére Casper belevaló fickó volt a maga módján, és a West Enden mindenképpen számolni kellett vele. Mindenki tudta, hogy nagyon agresszív és veszélyes tud lenni, ha kihozzák a sodrából, következésképpen mindenki tisztelte. Ha volt valaki, akit igazán kedvelt, az Cathy Duke volt. Azonnal észrevette a szomorúságot a lány szemében. -Jól vagy, drágám? Úgy látom, kicsit le vagy lombozódva. Az időjárás miatt van? És hogy van Desrae? Ugye, kezd már magára találni?
- Igen. Elég nehezen teszi túl magát a dolgon, de azt hiszem, ez érthető. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk majd a klubra, talán köny-nyebb lesz elviselnie a helyzetet. Arra gondoltam, nyilván jót tesz majd neki, ha kicsit kizökkentjük az önsajnálatból. Casper komoly arccal bólintott. - Remek ötlet. Meg sem tudom neked mondani, hány ember telefonált azóta. Közben megerősödött a konkurencia is. Az Old Compton Streeten is nyílik egy bár az egyik üzlet fölött. Elég kisstílű vállalkozásnak tűnik. Megnéztem, proliknak való hely, de ettől függetlenül konkurenciaként számolnotok kell velük. Ha Joey élne, biztosan nem hagyta volna annyiban a dolgot, igaz? Cathy csendben hallgatta őt, de gondolatait nem igazán kötötte le ,az üzlet. - Ezzel együtt szerintem Tommy sem fogja lenyelni a dolgot, úgyhogy jobb lesz, ha felkészültök arra, hogy hamarosan felkorbácsolód-nak majd a kedélyek. Úgy hallom, annak az új klubnak a tulajdonosa egy máltai fazon. Úgy hívják, hogy Victor Bagglioni. Micsoda egy hülye maffiózónév, nem? Utálom a külföldieket. Nem személy szerint az egyes embereket, úgy értem, nincs joguk itt lenni, igazam van? A férfi mindig megnevettette Cathyt. A lány a karjára tette a kezét, és azt mondta: - Te semmit nem változol, Casper. Üdítő színfolt vagy az életemben. A férfi elpirult. Nagyon szeretett ugyanis gonoszkodó, felháborítónak tűnő megjegyzéseket tenni, megdöbbenteni az embereket, de tudta, hogy Cathy Duke azon kevesek közé tartozik, akik átlátnak rajta. Talán a lány volt az egyetlen, aki rájött, milyen magányos, boldogtalan az élete, és arra is, hogy képtelen rajta változtatni. -Úgy érzem, problémák lesznek itt, Cathy - figyelmeztette a lányt. A lány bólintott, majd áthaladva a helyiségen belépett a klubba, és töltött magának egy pohárka brandyt. Furcsa érzés volt visszajönni ide, hiszen egészen más volt ez a hely úgy, hogy tudta, Joey már nem fog bejönni és nem kiabálja át a terem túlsó oldalára a nyerési esélyeket, és nem inti csendre a bajkeverőket egyetlen szempillantással. -Jobban tennéd, ha kapcsolatba lépnél Tommyval - javasolta Casper. Cathy bólintott, de néhány napja egyikük sem hallott a fiúról. Ám Cathynek hirtelen leesett a tantusz a máltaival kapcsolatban, és megijedt. Eamonn nagyon fáradt volt, de tudta, hogy találkoznia kell Cathyvel. Most, hogy már mindent elrendezett, maradt még néhány napja önmagára is, és az első dolga az volt, hogy a lányt felkeresse. Miközben Cathy lakása felé tartott, vidáman fütyörészett. Aztán megpillantotta a lányt. Egyszerű, vékony tüllblúzban és hosszú, citromsárga szoknyában volt. Nem volt rajta melltartó, és Eamonn az áttörő fényben a vékony anyagon keresztül látta, amint keble minden lépésre megrezdül. Hosszú, szőke haját két fésű fogta hátra, vékony derekát még inkább hangsúlyozta a széles, sárga öv. Pontosan úgy nézett ki, mint a többi modern londoni lány, de Eamonn úgy gondolta, hogy nála szebbet még életében nem látott. Még mindig nagyon vágyódott utána, és elemi erővel törtek felszínre az emlékek, amelyeket oly hosszú éven át megpróbált örökre eltemetni. Amint a lány könnyed eleganciáját figyelte, eszébe jutottak a Bethnal Green-i otthonukban uralkodó kaotikus állapotok és az, hogy a lány minden alkalommal
megnyugtatóan hatott rá. Már akkor is. Egészen addig nem is volt semmi baj, amíg ők ketten ott voltak egymásnak. Persze, a szíve mélyén tudta, hogy kihasználta a lányt, de Cathy egész lénye tele van szeretettel, és mindig megbocsátott neki. Ők már kisgyerekként is sokkal több mindenen mentek keresztül, mint a legtöbb ember egész életében. És mégis, mindezek ellenére találtak egymásban valami olyat, ami rendkívül rugalmassá tette, hihetetlenül közel sodorta őket egymáshoz, szerelemre ítélte őket. Nyilván azért, mert az életük annyira hasonló és annyira sivár volt, hogy az igazi boldogságot csak együtt találhatták meg. Mindegyikük csak a másik társaságában tud kiteljesedni. Amint Cathy megpillantotta őt, Eamonn azonnal észrevette, hogy a gyönyörű arc szinte kivirágzik, és a férfi szíve szinte elolvadt a boldogságtól. A lány fényes, csillogó szemmel szaladt oda hozzá, bizakodó, széles mosollyal. Hogyan is bánthatta korábban ezt a lányt? - döbbent meg a fiú. Nos, nyilván ő maga is sokat változott, ezt talán nem is kell bizonyítania senkinek. Most már biztosan jól bánna vele, és erre akár meg is esküdött volna. - Végül azért sort kerítettél rám is? - kérdezte a lány évődve, a hangja azonban teli volt reménnyel és bizakodással. - Mégis, hová mentem volna máshová? Figyelj ide, Cathy, jobb, ha átjössz a szállodámba. Ott megfelelő körülmények között beszélgethetnénk, mert szerintem Desrae nem lenne tőlem túl boldog. A fiú tréfálkozva mondta, de Cathy megértette őt és bólintott. Tudta, hogy haza kellene mennie szólni Desrae-nek a klub körüli problémákról, és meg kellene osztania vele azt is, hogy aggódik Tommy eltűnése miatt. Pontosan tudta, hogy mit kellene tennie, ám ehelyett, ugyanúgy mint korábban, Eamonn füttyentett egyet, ő pedig lélekszakadva rohan hozzá. Ezúttal a fiú mindent megkap tőle, amit csak akar. Az égvilágon mindent. Cathyt nagyon meglepte Eamonn szállodai lakosztálya, és ez ki is ült az arcára. A Ritz Hotel gyerekkorukban csak egy nevet jelentett a számukra. Természetesen egyikük sem gondolta volna még álmában sem, hogy egy napon betehetik majd oda a lábukat. Cathyt lenyűgözte a díszítés, az aranyozott ornamentika, az előkelő színek és a súlyos brokátfüggönyök. A hatalmas franciaágy is lenyűgöző volt, mert Cathy tudta, hogy végül ott köt majd ki. Egyszerre érzett emiatt félelmet és izgalmat. Visszatért a női önbizalma, mert újra Eamonn-nal lehet, és ismét annak a naiv fiatal lánynak érezheti magát, aki egykor volt. A férfi kibontott egy üveg pezsgőt és a lányra mosolygott. - Igazi Dom Perignon, nem az a vizezett lóhúgy, amit a klubotokban szolgáltok fel. Cathy elvette tőle az ólomkristály poharat és ő is elnevette magát. - Miért, mi bajod van neked a pezsgőnkkel, haver? Igazi az, csak valaki mindig lelopja a címkét. Mindketten felnevettek. Eamonn leült Cathy mellé a bársony borítású pamlagra, és odahúzta őt magához. - Nagyon hiányoztál. Próbáltalak felhívni, de nagyon be voltam havazva. Fent voltunk Liverpoolban. El kellett ott rendeznem pár dolgot. Cathy egyetlen hajtásra kiitta a pezsgőjét, és Eamonn elégedetten mosolygott.
- Ezt nevezem, húsz font egyetlen üveg. Úgy látom, ez a ma este annyiba fog nekem kerülni, hogy az ország adósságállományát is ki tudnám belőle fizetni. Cathy nagyon könnyűnek érezte magát a pezsgő után, hiszen korábban megivott már egy dupla brandyt is, hogy megnyugtassa kicsit vibráló idegeit. - Miért jöttél Angliába, Eamonn? A múltkor este csak beszéltél, beszéltél, de nem mondtál túl sok mindent. Hű, de ravasz ez a lány, gondolta magában Eamonn. Kicsit tanakodott, mennyit mondjon el neki. Amint Cathy szemébe nézett, a lány közelebb húzódott hozzá és gyengéden szájon csókolta. - Annyira hiányoztál, Eamonn. Azok a régi érzések megint felszínre törtek bennem és ugyanolyan erősek. Te vagy az egyetlen férfi, aki igazából érdekel. Úgy is mint a barátom, és úgy is, mint a kedvesem. Amint Eamonn viszonozta a csókot, Cathyben felkavarodtak a régi érzések. Az érzés, hogy megint tartozik valakihez és megint biztonságban érezheti magát. Amint Eamonn keze végigsimította az arcát és a mellét, elemi erővel tört fel benne a vágyakozás és az öröm. A férfi átvitte őt a hálószobába, összehúzta a nehéz függönyöket, és figyelte, amint Cathy levetkőzik. Látszott rajta, hogy szégyenlős és oly tapasztalatlan, hogy szinte elolvad tőle az ember. Eamonn már hozzászokott a ragadozó nőkhöz. A felesége, a zárdában nevelkedett kislány, a köztiszteletben álló anya nagyon agresszív szerető volt. De Cathy, aki a Sohóban dolgozik és minden a szexről szól körülötte, szégyenlős és félénk. A lány meztelenül bebújt az ágyba, és várta őt. A hideg takarótól libabőrös lett a teste. így még inkább vágyott arra, hogy a férfi odabújjon hozzá. Miközben Eamonn levetkőzött, Cathy le sem vette róla a szemét. A pezsgőtől kissé megnyugodott, belülről is fűteni kezdte. Eamonn szinte beugrott az ágyba, egyetlen mozdulattal lerántotta róla a takarót, egy ideig szótlanul bámulta és végül megszólalt. - Gyönyörű vagy, Cathy. Gyengéden megcsókolta az egyik mellét. Aztán mellé térdelt az ágyon, és elbűvölten legeltette rajta a szemét. Cathy az arcát figyelte, miközben végigsimogatta őt, aztán a fiú szája az egyik mellbimbójára tapadt. Cathy felnyögött. Gyengéden harapdálni kezdte a mellét, nagyon gyengéden, és a lány ekkor már nagyon kívánta őt. Eamonn a kezével széttárta a lány combját, majd végigcsókolta a testét. Eamonn az orális szex szakértője volt, és ő maga is tisztában volt ezzel. Nagyon sok nőnél kipróbálta már ezt a képességét, szerette érezni és hallani, amint orgazmusuk van. Az összes tapasztalatát felhasználta, hogy kielégítse Cathyt, s a lány már szinte a fellegekben járt, amikor végül beléhatolt. Mohó szemmel bámulta a lány ritmusosan ringó keblét. Hihetetlenül vékony derekától a melle sokkal nagyobbnak látszott, mint valójában volt. Eamonn újra és újra átérezte az ölel-kezés összes örömét és izgalmát, s a lány minden rezdülését figyelte, amint megmozdult alatta. Cathy szeme csukva volt, szája szétnyílt, hosszú haja félig eltakarta az arcát. A lány orgazmusa eufórikus örömmel töltötte őt el, és várt egy kicsit, majd felgyorsította a mozgását, míg végül ő maga is el nem érte a csúcsot.
Szinte félájultan omlott a lányra, mire Cathy szorosan átkarolta, és megsimogatta a hátát. Eamonn megcsókolta és a fülébe súgta: - Ó, Cathy, Cathy. Ez csodálatos volt. Annyira kívántalak, hogy el sem hiszed. A lány csak feküdt szótlanul, arcát Eamonn nyakába temette. A teste még mindig remegett, és szinte vibrált a férfi bőrének az érintésétől. Eamonn kicsit felkönyökölt, a lány szemébe nézett, majd lágy hangon megkérdezte. Neked is jó volt, ugye? Cathy szégyenlősen elmosolyodott, és bólintott. Ismét átkarolta a férfit, majd egy ideig szótlanul feküdtek egymásba fonódva. A lány hallgatta, hogy a szíve szinte kiugrik a mellkasából, majd a dobbanások lelassulnak és végül egyenletessé, ritmusossá válnak. Cathy egyáltalán nem volt olyan élénk és bőbeszédű, mint a többi nő, akikkel eddig dolga volt, de akkor is, ő mégiscsak az ő Cathyje, a lány, akibe szerelmes. Még egyszer megcsókolta a lányt, majd lefordult róla, és miután az apja fia volt, Eamonn Docherty bízott abban, hogy gyermeket ajándékozott a lánynak. Ez volna az igazi, hiszen így a lányt még jobban magához láncolhatná, akkor is, ha nincs itt. Hiszen nemsokára vissza kell mennie New Yorkba. Deirdra így is állandóan balhézott és fenyegetőzött, hogy Londonba jön, hát még ha nem megy vissza időben! A felesége súlyos teste és szexuális követelőzése után Cathy olyan volt számára, mint a friss levegő. Szerette az illatát, szerette maga mellett érezni, és egyáltalán, mindent szeretett, ami a lányhoz tartozott. Elhatározta, ezentúl sokkal sűrűbben fog Londonba jönni, hogy lássa őt. Szorosan átölelte a lányt, és azon tanakodott, hogyan mondja meg neki, hogy megnősült és családja van, és hogyan bírja rá a türelmes várakozásra, amíg legközelebb is meglátogatja. A lány beszámolt neki a máltai Victorral kapcsolatos fenyegető helyzetről, és a férfinak hirtelen beugrott, miként kerülhet ki ebből az egészből és hogyan tarthatja meg mégis Cathyt. Már össze is állt egy terv a fejében. Minél előbb hozzá akart látni a megvalósításához. így ki tud mászni a slamasztikából, ugyanakkor meg tudja őrizni a lány szerelmét, s hogy továbbra is felnézzen rá. Eamonn tudta, mindenre képes azért, hogy ezt a szerelmet megtartsa. Harmincharmadik fejezet Cathy a hetedik mennyországban érezte magát, és ez rögtön meglátszott az arcán. A lány szinte sugárzott a boldogságtól, s Desrae bizonyos értelemben irigyelte ezért. Még emlékezett rá, milyen érzés volt fiatalnak, szerelmesnek lenni, vágyakozni valaki után. Számára Joey volt az egyetlen ember, aki méltó volt hozzá ebben a tekintetben. Nem volt biztos abban, hogy ez a Docherty akár csak fele annyira is megérdemelné a lányt. Meggyőződése volt, hogy Eamonn ugyanolyan gyorsan kilép Cathy életéből, mint ahogy betoppant, és akkor a lányt senki nem tudja megvédeni a fájdalomtól. Mindössze annyit tehet érte, hogy amennyire tud, mellé áll. Most emiatt a ragadozó máltai miatt kellett idegeskednie, ráadásul Tommy is eltűnt, senki nem tud róla semmit, a klub pedig soha nem látott fenyegetésnek van kitéve. - Gondolod, hogy történt valami Tommyval, Desrae? - kérdezte Cathy elhaló hangon.
-Tényleg nem tudom, kincsem. Még az anyját is felhívtam, azt mondtam neki, az üzletfele vagyok, azért szeretnék vele beszélni. Ő sem látta a fiát, de az igazat megvallva, nem is tűnt miatta nagyon idegesnek. Szerintem be volt rúgva, mint rendesen. - Megyek és összeszedem a fiúkat az utcán - mondta Cathy aggódó arccal. - Oké? Megnézem, nekik van-e valami elképzelésük, merre járhat. Desrae megrázta a fejét. - Ne, aranyom, most még nem javaslom. Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy mi történt, és ha elkezdjük őt ég-re-földre keresni, akkor abból csak nagyobb baj lesz. Várjunk még egy napot, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog. Rendben? Beszélek majd Gatesszel, és meglátjuk, ő mivel rukkol elő. - Ez jól hangzik. Egyébként Eamonn biztosan tudja majd, hogy mit kell tenni. Hamarosan itt lesz. Desrae mosolyt erőltetett az arcára. - Ennek biztosan nagyon fogsz örülni. Cathy tisztában volt vele, milyen nagy erőfeszítésébe került Desrae-nek kimondani ezeket a szavakat. Ezért megölelte őt. - Jaj, hagyd már, Desrae, hiszen tudod, hogy egész életemben ismertem. Desrae szomorúan csóválta a fejét és megfogta a lány kezét. -Csak annyit tudok mondani, aranyom, hogy légy nagyon óvatos. Ez minden. De én itt vagyok, és rám mindig számíthatsz, ezt te is tudod. A hangja elárulta, hogy erre esetleg hamarabb szükség lesz, mint bármelyikük gondolta volna. A máltai Victor nagyon elégedett volt önmagával. Már napok óta senki nem hallott Tommy Pasqualéról, a Sohó-beliek feszült érdeklődéssel figyelték a fejleményeket, várták, ki lesz a következő báró. A West Enden még soha nem volt ilyen feszült és izgatott a hangulat. Joey halála, Tommy hirtelen eltűnése, valamint O'Hare halála még a legostobább kurvát is elgondolkoztatta arról, hogy mi lesz a további sorsa. Amint Victor kilépett az Old Compton Streeten lévő klubjából, odaintett néhány neki dolgozó verőlegénynek. Amint átment az út túloldalára és elindult a Dean Street irányába, széles mosollyal nyugtázta a személye iránt megnyilvánuló érdeklődést és tiszteletet. Kora este volt, az utcán már kissé felélénkült a forgalom, kigyúltak a reklámfények, minden készen állt az éjszakai életre. Victor szerette a Sohót. Szerette minden egyes részét. Kedvelte a jó öreg Joeyt is, de most, hogy ő már nincs, a hely nyitva áll mindenki előtt, akinek egy csöpp sütnivalója van, és Victor sem volt ennek híján. Amikor az autó odahúzott mellé, és a nevét kiáltották, boldogan fordult meg, mert a hang ismerős volt, ezért biztonságban érezte magát. Régi üzlettársa, Demetrious Scalpie nevetett rá az autóból, ő pedig barátságosan visszamosolygott. Scalpie pitiáner bűnöző volt, máltai feleséggel és máltai mentalitással megáldott görög. Victor megvárta őt, mert úgy gondolta, a kötelező tisztelet kijár neki. A közeli bárból kihallatszott a Blue Minktől a Banner Mann dallama. Egy utcai árus közeli bódéja felől hagyma és sült hús illatát hozta feléjük a szél. Az élet csodaszép, következésképpen Victor nagyon boldognak érezte magát.
Amikor a golyó eltalálta a mellén, először arra gondolt, hogy képzelődik. Egyáltalán nem érzett fájdalmat, csak mintha valami különös erő arra kényszerítette volna, hogy hátrább lépjen. A második lövés a vállán találta el, majdnem leszakította a karját. Döbbent arccal bámulta a vállából patakzó vért. Aztán belenézett Scalpie szemébe, aki a fegyvert barátja fejére irányította. Ettől kezdve Victor nem érzékelt semmit. Scalpie visszaült a kocsijába és elhajtott a Dean Street irányába, miközben a sikoltozó hostess - aki végignézte az eseményeket - visszaszaladt a klubba, hogy elmondja a többieknek, amit látott. Victor a piszkos járdán feküdt, szemében még mindig rémület tükröződött, amint tompán, élettelenül bámult az éjszakai égboltra. Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a közelben lévő két klub már bezárt, a többi lebujban tartózkodók pedig nem láttak semmit. Senki nem hallott semmit. Ha hallottak volna, akkor sem beszéltek volna róla. Desrae Eamonnra mosolygott, a férfi pedig viszonozta. Egyikük gesztusa sem volt őszinte, ennél többet azonban nem voltak képesek kisajtolni magukból. Cathy pedig minden alkalommal annyira boldog volt, ha nem volt köztük nyílt ellenségeskedés. Miközben mindenkinek töltött egy italt, kellemes melegség járta át. Eamonn még a szokásosnál is jóképűbb volt aznap este. Miközben a férfi Desrae-vel beszélgetett, Cathy csak úgy falta a szemével. Megcsörrent a telefon. Desrae felvette és elkerekedett szeméből a jelenlévők könnyen kiolvashatták, hogy meglepetésként hatnak rá a hallottak. Letette a kagylót, Cathyre nézett és döbbenten csóválta a fejét. - A máltai Victor meghalt. Mit szóltok hozzá? Eamonn, a mindenben illetékes nagy ember, akinek az ehhez hasonló történetekben állandóan van valamilyen szerepe, elmosolyodott. - Csak nem lelőtték az Old Compton Streeten úgy egy órával ezelőtt? Jó helyen kapiskálok? Desrae, szemében leplezetlen csodálattal, a férfira bámult. – Ezt meg honnan tudod? -Mert én intéztem így. Felőled érdeklődtem, Desrae, és azt hiszem, ennek híre megy a környéken, úgyhogy mindenképpen azt tanácsolom, egyelőre ne hagyjátok el ezt a lakást. Rendben? Cathy és Desrae bólintottak. -Azért tetettem el láb alól, mert szívességet akartam tenni Cathynek. Tudom, hogy Joey halála súlyos veszteség számotokra, és most elkel nektek némi segítség. Ezért intézkedtem, hogy ezt a segítséget megkapjátok. O'Hare halálában is benne volt a kezem, de az személyes ügy volt, semmi köze nincs Joey ügyéhez. Az meg külön öröm, hogy nektek is szívességet tettem vele, bár akkor ezt még nem tudtam. - Eamonn önelégült arckifejezést vágott, szemmel láthatóan élvezte, hogy a figyelem középpontjában áll. Desrae rendkívül izgatott lett. - De te New Yorkban élsz, mi közöd van neked O'Harehez? Hogy került egyáltalán a képbe? - Az Államokban rendesen benne vagyok a szervezett bűnözésben, és ez az üzletág átnyúlik Angliába is. Természetesen New Yorkban egyéb érdekeltségeim is vannak, de a vállalkozásom fő része itt van, a drága jó ködös Albionban. - Elmosolyodott, figyelte szavainak a hatását. - Kapcsolatban állok az IRA-val.
Cathynek a csodálkozástól nyitva maradt a szája. - De hiszen azok terroristák! Egy nagy rakás fanatikus őrült... Mi a fene közöd van neked hozzájuk? Te még azt is utálod, hogy félig ír vagy, még csak be sem akartad vallani soha. Amikor apád csak említette őket, úgy tettél, mintha nem is léteznének. Mitől változtál meg ennyire? Eamonn a szőnyeget nézte, majd megszólalt. - Ideát ők terroristák. Odaát New Yorkban, az ír közösségben ezek hősök. Egy igazi hadsereg. Én pedig pénzt gyűjtök nekik, Cathy. Ez óriási üzlet, és odaát csak a legerősebbek dolgozhatnak nekik. - Úgy tűnt, mintha a férfi védekezne, és ez kissé zavaróan hatott. Cathy arcából kiszökött a vér, még az ajka is belesápadt. - De hiszen azok gyilkosok! A legutóbbi robbantásban is ártatlan emberek haltak meg. Eamonn elmosolyodott. - Na és? Joey és a hozzá hasonló emberek nem gyilkosok? Nem is gondoltam, hogy ilyen álszent vagy, Cathy. A lány felállt, fel-alá járkált a szobában. - Nem érdekel, hogy mit mondasz. Joey és a fajtája egymást gyilkolják. Nem azt mondom, hogy ez rendjén való dolog, egyáltalán nem, de Joey Pasquale soha nem tett volna bombát egy olyan helyre, ahol ártatlan nők és gyerekek válhatnak áldozattá, nyomorodhatnak meg örök életükre. Soha nem tett volna ilyet. Úgy élt, mint egy bűnöző, és - Isten bocsássa meg nekem - úgy is halt meg. De mégis büszke vagyok arra, hogy ismertem őt. Mindenki tisztelettel beszélt róla, és én sokszor arra gondoltam, bárcsak ő lenne az apám. -De ez...! Ezt én semmiképpen nem tudom elfogadni, Eamonn. Az nem egy hadsereg, hanem terroristák gyülekezete. Nyugodtan megmondhatod a New York-i barátaidnak, az a véleményem róluk, hogy ők is csak egy tetves csürhe. Látnod kellett volna nemrégiben az itteni újságok címlapját, amikor felrobbantottak egy katonai laktanyát! Igazi mészárlás volt! Az nem háború volt, nem igazi háború! Öncélú, értelmetlen gyilkosság volt, mégpedig mindezt Isten nevében tették. Úgy, mintha a Teremtőnek bármi köze lenne ehhez az egészhez. Eamonn kővé dermedt a döbbenettől. Hol a hála, hol a köszönet azért, amit tett? Amerikában úgy bánnak vele, mint a királyi család tagjával. Még a maffia is megadta neki a kötelező tiszteletet. És erre idehaza Londonban az ő Cathyje úgy beszél vele, mintha még mindig egy taknyos kölyök lenne. - Istenem, Cathy, az idegeimre tudsz menni néha - fakadt ki dühösen. - A kedvedért eltetettem ma valakit láb alól, egy olyan embert, aki veszélyt jelentett rád, és milyen köszönetet kapok érte, mi? Jó, hogy már nem egy olyan lánytól kapok kioktatást, akinek annyi agya van, mint egy amőbának, nincs több esze, mint egy döglött macskának. Eltetetek valakit láb alól a kedvedért, te pedig fogod magad és ellenem fordulsz? Egyszerűen nem akarok hinni a fülemnek. Cathy észrevette a megvadult pillantást a férfi szemében, és ettől hihetetlen szomorúság fogta el. Eamonn tényleg nem látja, hogy mit cselekszik. Mindig ugyanígy viselkedett, gyerekkorában is. Nem látta be a saját hibáit, és nem látta be, ha tévedett. Ugyanúgy, mint azon az éjszakán, amikor először gyilkolt. Akkor is csupán az érdekelte, hogy alibit szerezzen magának. Egész életében egyetlenegy dolog érdekelte igazán: önmaga.
- Emlékszel arra a karácsonyra, Eamonn, amikor apád otthagyta anyámat azért a kis özvegyért, mi meg anyuval együtt elmentünk meglátogatni...? Desrae félbeszakította a lányt. - Mi köze van annak ehhez az egészhez? Cathy feléje fordult és rámordult. - Csak figyelj, és majd megtudod! Nos, halljuk! Emlékszel még, Eamonn? A férfi bólintott. - Persze hogy emlékszem. Miért, mi történt akkor? - Mire hazaértünk aznap, te megetted az egész csirkét, még az utolsó csontot is lerágtad. Eamonn vállat vont. - És akkor mi van? Cathy fájdalmas arccal, szomorúan nézett rá. - Mindig csak te számítasz. Elvetted, amit akartál, és nem törődtél vele, hogy mi lesz velem, anyámmal vagy másokkal. Mindig ugyanez volt a lemez. Te soha nem fogsz megváltozni, amíg lyuk van a seggeden, úgyhogy légy szíves ne beszélj nekem mindenféle ügyekről, hadseregről meg ilyen zagyvaságokról, mert nem érdekel. Ha te benne vagy valamiben, akkor személyes érdeked fűződik hozzá, semmi mást nem tudok elképzelni. Desrae tágra nyílt szemmel nézte a két ellenségesen viselkedő fiatalt. - Nos, ami azt illeti, nagyjából jól közelítetted meg a kérdést. Tényleg nem vagyok nagyon oda az Ügyért, de elég jól megélek belőle, sőt, ebből élek. Én sem szabom meg neked, hogy mit tegyél, nem vetem a szemedre, hogy miből élsz, úgyhogy légy szíves, te se tedd ezt velem, ifjú hölgy. Még a feleségem sem határozza meg, hogy mit tegyek, és nincs az a nő a világon, aki ezt megtehetné. Sőt, olyan is kevés van, aki megpróbálta... - Eamonn csak ekkor döbbent rá, hogy mit is mondott. A három emberre és a szobára síri csend telepedett. Érezni lehetett, hogy bármelyik pillanatban kitör a vihar. Desrae felállt, megigazította halszálkás mintájú szoknyáját és mély hangon megszólalt. - Megyek, és felteszek egy kanna teát, Cathy. Ha szükséged van rám, csak szólj. - Tehát nős vagy? - kérdezte Cathy halkan. - Ő is az IRA tagja? Rajta keresztül álltál be hozzájuk te is? Eamonn megrázta a fejét. - Ide figyelj, Cathy, szerelmem! Tudom, hogy meglepett téged ez a dolog meg minden, de legalább az igazat mondhatom neked. A lány kesernyésen, hangosan felnevetett. - Szemét alak vagy, Eamonn. Eszed ágában sem volt elmondani, hogy feleséged van. Vannak talán már kis Dochertyk is? Eamonn megdörzsölte az arcát és keserveset sóhajtott. - Három. Mind fiú, Jack és az ikrek, Declan és Michael. Nem akartam neked elmondani, mert nem akartam elrontani a dolgokat. Nem léphettem veled kapcsolatba akkor, amikor olyan gyorsan el kellett húznom a csíkot az országból. Cathy szeme keskeny vonallá szűkült. - Ó, igen. Emlékszem, amikor meggyilkoltad azt a szegény Caroline-t. Azért róla se feledkezzünk meg, jó? - Hogy feledhetném el? Egész életemben együtt kell élnem azzal, amit tettem. Mindennap magam előtt látom őt... Cathy ujjával a férfi mellére bökött. - Ami azt illeti, azért egész jól magadra találtál, nem? Három kölyök, feleség, aztán balkézről jó vagyok neked én is, meg a hasonló nők.
Még az sem változtatott rajtad semmit, hogy megölted azt a lányt. Te kétszínű tetves tróger! Te és az IRA... Cathy kétségbeesetten csóválta a fejét. - Gyerünk, tűnés innen, és meg ne lássalak többé. - Tehát nem akarod tudni, hogy mi van velem és Tommyval? A lány kemény pillantást vetett rá. - Mi van Tommyval? Miről beszélsz? Ő nem áll le olyanokkal, mint te. Rendes ember. Olyan, mint az apja. Jó, tudom, hogy bűnöző, de nem gyilkos. Nem egy fanatikus ír tuskó. Az isten szerelmére, ő félig olasz... Eamonn ismét elvigyorodott, amitől Cathy erős késztetést érzett, hogy az öklével kiverje azokat a vakítóan virító fehér fogait. - Nos, ami azt illeti, meglehetősen nagy érdeklődést mutatott a velük kapcsolatos mondanivalóm iránt. - És mit akarsz vele csinálni? - Ehhez semmi közöd! Legyen elég annyi, hogy az elmúlt néhány napban együtt voltunk, és ha minden igaz, ma délután már itthon lesz. - Romlott alak vagy, Eamonn, amihez csak hozzáérsz, elrothad. És én még megengedtem, hogy hozzám nyúlj! Cathy összerázkódott, mintha nem tudná elviselni az emlékeit. - Hagytam, hogy hozzám érj, pedig egy szemét alak vagy. Az vagy, semmivel sem több. Te és azok a rohadt bűntársaid, az a mocskos ír csőcselék. Menj csak vissza New Yorkba a kis feleségedhez meg a gyerekeidhez, bár megvallom őszintén, szánom őket, amiért egy ilyen apjuk van, mint te. Ha az érdekeid úgy diktálnák, még őket is eladnád, nem igaz? Menj innen, és őszintén remélem, hogy soha többé nem kerülsz a szemem elé. Eamonn észrevette az undort a lány szemében, megpróbált még egyszer a lelkére hatni. - Cathy, ne így váljunk el egymástól! Cathy elment mellette, kiszaladt a szobából. Felvette a kabátját, majd kikiabált Desrae-nek a konyhába. - Elmentem, majd jövök. Ezzel szó nélkül kilépett a lakásból. Amint Eamonn elindult utána, Desrae a férfi elé lépett. Magas sarkú cipőjében ugyanolyan magas volt, mint a látogató, és az elszánt arckifejezés láttán Eamonn jobbnak látta, ha nem tolja őt félre az út-jából. - Ezt az egészet csak magadnak köszönheted, haver. Hagyd őt békén, hagyd elmenni. Fogalmad sincs róla, hogy mennyi fájdalmat okoztál a környezetednek. A közelben dolgozik egy nő, aki Írországban elveszítette a fiát. Öreg, ez itt nem Amerika, hanem London. És az Ügy nevében itt minket akartok darabokra robbantani. Nem hiszem, hogy egy hozzád hasonlóan dörzsölt fickó ne jött volna már rá erre magától is. Eamonn lesütötte a szemét, de még nem hagyta annyiban a dolgot. - Ti vagytok a képmutatók. Ismeritek azokat az embereket, akik gyilkolnak, akik másoknak kárt okoznak, tudod te nagyon jól, hogy miről beszélek. És mégis engem ítélsz el. Desrae bölcsen bólogatott. - Tudom én jól, hogy miről beszélsz, de az élet eléggé relatív dolog, nem gondolod? Joey is eltehette volna az útból O'Hare-t, ha úgy gondolta volna, hogy ez a megoldás, de csak ezt tehette volna. Ha úgy tetszik, Joey, O'Hare, sőt még a máltai Victor számára is ez az egész csak foglalkozási ártalom. Soha egyiküknek
sem jutott volna eszébe bombát vetni egy vonatra, vagy egy kocsmára, ahol vadidegen embereket ölhettek volna meg. Mondd, te tényleg nem érted, miről beszélek? Tényleg annyira megkeményedtél és megkérgesedtél attól, amit csinálsz, hogy még csak nem is vagy hajlandó mérlegre tenni a szempontjainkat? Neked nem egy olyan országban kell élned, ahol a metrón lépten-nyomon a következő feliratokkal találkozol: „Ha gyanús csomagot lát, hagyja ott, és értesítse a rendőrséget!" Neked nem olyan országban kell élned, ahol az ír akcentussal beszélő emberek mind gyanúsak, ahol az emberek pusztán azért próbálják a környékről elüldözni a szomszédaikat, mert írek. A ti fiataljaitok nem vívnak gerillaháborút úgy, mint a mieink Belfastban és Armaghban, és nem hordanak maguknál kézigránátot, tudva, hogy bármelyik háztetőről orvlövészek golyói találhatják el őket. Te mindössze annyit csinálsz, hogy pénzt küldesz azoknak a mániákus őrülteknek, akik elvégzik ezt a piszkos munkát, akik ártatlan embereket robbantanak fel és gyerekeket tesznek nyomorékká. Ha egy csöppet is szereted a gyerekeidet, meg kell értened, hogy miről beszélek. Mint ahogyan azt is meg kellene értened, hogy a szegény kis Cathy mit próbált mondani neked. -Az angolok nem tudnak semmit - horkant fel Eamonn. - Ti vagytok a világ dinoszauruszai, a brit uralomnak vége van már Indiában, úgyhogy nem vagytok már nagyhatalom többé... Desrae felnevetett. - Kedvesem, ha nem tudnád, Észak-Írország Nagy-Britannia része, az ott élő emberek britek. Te szerencsétlen, ti a saját embereiteket bombázzátok. Olyan embereket gyilkoltok meg, akiket nem is ismertek. Nőket, gyerekeket, ártatlan családfenntartó férfiakat. -Januárban öt bomba robbant Londonban, egy pedig Manchesterben, és tizenkilenc ember halt meg. Ti csak egy gyilkoló csőcselék vagytok. Te és az úgynevezett honfitársaid. Bevallom, az első pillanattól fogva nem kedvellek téged. Tudtam, hogy valami nem stimmel veled. Van valami körülötted, ami miatt nem bízom benned, most már legalább tudom, hogy mi az. Te és a hozzád hasonló emberek mindig az ír ügyről meg nemes eszmékről hablatyoltok, de ez csak üres duma. Ami mögötte van... csupa kapzsiság. Ti biztonságban vagytok odaát Amerikában, és szartok rá, hogy mi történik itt velünk. Odaát nem kell attól félnetek, hogy amint felszálltatok a vonatra vagy a buszra, bármelyik pillanatban az égbe röpíthet titeket egy bomba. Azt nem, ti jól vagytok és biztonságban, és csak csörgetitek azt a rohadt pénzgyűjtő perselyt a dicsőséges Ügy számára. - Most pedig ezek után azt hiszem, a legjobb, amit tehetsz, hogy szeded a sátorfádat, elhúzol innen, és békén hagyod azt a lányt. Amúgy is van elég baja, nélküled meg a kificamodott életszemléleted nélkül is. Eamonn annyira zavarba jött, hogy úgy érezte, összeszorul a melle és a dobhártyája majd szétszakad a fejébe toluló vértől. Ökölbe szorította a kezét és le akarta ütni az előtte álló férfit. Csak azért, hogy fájdalmat okozzon neki. Ugyanúgy, mint ahogy a másik fájdalmat okozott neki. Belső fájdalmat. - Hogy mered azt mondani, hogy kificamodott ember vagyok? -förmedt rá. - Pont egy olyan ember, aki női ruhába öltözik, parókát hord, műszempillát és műmelleket?! Hogy van pofád ezek után azt mondani, hogy én vagyok a kificamodott?
Amint Eamonn a szavaiba vágott, Desrae gúnyosan felkacagott. -Nézd, haver, lehet, hogy nőnek öltözöm, lehet, hogy úgy is élem az életemet. De hidd el, én este nyugodtan fekszem le az ágyamba és nyugodtan alszom. De vajon mi a helyzet veled? Gondolj csak bele, milyen érzéssel fogsz hazamenni abba a tetves New Yorkba? Az én lelkiismeretemet nem nyomja semmi. Az égvilágon semmi. Eamonn, bár majd szétvetette a méreg, szó nélkül kilépett a lakásból. Odakinn mélyet szippantott a város mozdulatlan levegőjéből. Ezek itt mind tudatlan fajankók. Örült, hogy annak idején egyszer és mindenkorra megszabadult Londontól. Ezek azt hiszik, mindent tudnak. Azt hiszik magukról, hogy olyan kifinomultak, közben egy csipetnyi eszük sincs. Minthogy nem talált taxit, úgy döntött, elgyalogol a metróig. Csak ekkor döbbent rá, hogy a közelben robbanás történt. Amint belépett az első útjába eső kocsmába, érezte, hogy elszáll a dühe. A körülötte lévő sápadt, rémült arcú emberek kivétel nélkül az IRAról beszéltek, és ez hihetetlen elégedettséggel töltötte el. Pontosan erre volt szükségeLeült a sarokba, és szép csendesen leitta magát a sárga földig. A tévé éppen akkor mutatott képeket a robbanás helyszínéről. Valószínűleg ő volt az egyetlen a jelenlévők között, akit a képsorok kellemes érzéssel töltöttek el. Megfogadta magában, hogy amint visszamegy New Yorkba, egyszer s mindenkorra megfeledkezik Cathyről. Ám a szíve mélyén tudta, ezt könnyebb kimondani, mint megtenni. Cathy aznap késő este végre megpillantotta Tommyt. Fél tizenegy volt, a fiú bement hozzá a klubba. A lány az egyik asztalnál ült és brandyt ivott kólával. A fiú látta, hogy Cathy jócskán felöntött a garatra. Casper már figyelmeztette Tommyt, hogy Cathy nagyon ki van borulva, és véleménye szerint jobb lenne, ha békén hagyná. Tommy azonban ügyet sem vetett a férfi intésére, és odalépett a lányhoz. Desrae az imént beszámolt neki a nap eseményeiről, de természetesen arról a tényről megfeledkezett, hogy megítélése szerint Cathy lefeküdt Dochertyvel. Úgyhogy Tommy nem akart mást, mint közel lenni a lányhoz, beszélgetni vele, megpróbálni kicsit felvidítani. Amint Cathy rápillantott, életében talán először gondolta úgy, hogy egész jóképű. Sűrű, sötét hajával, mogyoróbarna szemével valóban nagyon jó svádájú fiú volt. A lány a részegekre jellemző bárgyú nevetéssel rámosolygott. Tommy is ránevetett. - Gondoltam, hogy itt talállak, Cathy. - Szolgáld ki magad egy itallal, Tom. Én már egy kicsit becsíptem. - Azt hiszem, kissé aláértékeled a mai teljesítményedet, nem gondolod? Cathy ismét elnevette magát, ebből a nevetésből azonban fájdalom, magányosság érződött. - Hallom, te is IRA-tag lettél. így van? - kérdezte keserűen, és fájdalmas arckifejezéssel nézett a fiúra. - Úgy tűnik, mindenki, akit ismerek, mocskos terrorista. Felegyenesedett a székében, és megpróbált nagyon józan, nagyon kimért tartást felvenni. - Jövő héten elmegyek Actonba megnézni egy televíziós állomást. Klubjuk van. Mit gondolsz, a befolyásodat felhasználva el tudod intézni, hogy ne robbantsák fel a vonatomat? Tulajdonképpen Eamonnt kellett volna megkérnem erre, de azt hiszem, ő most inkább azt intézné el, hogy biztos fölrobbantsanak.
Tommy lehunyta a szemét és a fejét csóválta. - Mondd, te komolyan azt hiszed, hogy nekem bármi közöm van ehhez az egészhez? Ezt verd ki a fejedből! Docherty kissé elsiette a dolgot, kedvesem. Én soha nem értettem egyet azzal, amit csinálnak, és nem is fogok. Cathy összeszűkült szemmel nézett rá. - Becsületszavadra? Megesküszöl az élő Istenre, hogy nem versz át? Tommy megfogta a lány kezét. - Miért, te azt hiszed, hogy átvernélek egy ilyen fontos dologban? Cathy, ne csináld már, most velem beszélsz, nem azzal a szemétláda Dochertyvel. Hidd el, nekem az égvilágon semmi közöm nincs ehhez az egészhez. Egész eddig azért győzködtem őket, hogy ne kerüljek a csapdájukba, és ne kelljen megcsinálnom, amit kérnek tőlem. Hidd el, volt néhány pillanat, amikor azt hittem, ütött az órám. Ezek nagyon kemény fickók, kedvesem. Cathy e szavak hallatán úgy megkönnyebbült, hogy szinte egész testében elernyedt. Jaj, Tommy! Ha arra gondoltam, hogy te is belekeveredtél... életem végéig gyűlöltelek volna. Tudom, hogy mi sem vagyunk ennek a társadalomnak a tartópillérei, de ez mégiscsak sok lett volna. Túl sok mindannyiunknak. Ez a sok halál, meg ezek a gyilkosságok. A lány könnyekben tört ki. - Hogyan keveredhetett bele Eamonn ebbe az egészbe? Hogyan érezheti azt, hogy valami értelmes dolgot csinál, valami fontosat? Pénzt csinál más emberek gyászából, abból, hogy más embernek megszakad a szíve... Tommy lágyan a karjába vonta a lányt és átölelte. - Én nem ilyen vagyok, Cathy, és ezt te is tudod. Én a te mezei, köztörvényes zsiványod vagyok. Nem több és nem kevesebb. Itt pusztuljak el, ha bármi közöm van ehhez az egészhez. Ne is beszéljünk róla többet, jó? Docherty most már végleg kilépett az életedből. Inkább örülnöd kéne, hogy megszabadultál attól a szemétládától. Legalábbis szerintem. Cathy elmosolyodott és a fiúra nézett. - Szeretlek, Tommy Pasquale, jó ember vagy. Bár a lány már eléggé ittas volt, szavai muzsikaként hatottak a fiúra. Szerelmes volt a lányba, és az apja halálát követően vele töltött éjszaka életének legszebb emléke volt, még akkor is, ha oly szomorúság övezte is. - A dolgok mindig jobbra fordulnak, Cathy. Itt vagyunk egymásnak, fiatalok vagyunk és esélyünk van arra, hogy normális életet éljünk. Felejtsük el a múltat, rendben van? A lány eltolta magától és hangosan felkiáltott. - Még egy brandyt akarok, egy kurvanagy adagot. Utána pedig nem akarok mást, csak nevetni. Menjünk át az egyik hostessklubba és rúgjunk ki a hámból. Vagy nem is, jobb ötletem van. Menjünk inkább a Roxyba, vagy a Vortexbe és nézzük meg a punkokat. Azok aztán a szép kis alakok, kisapám! ... Tommy jókedvűen felnevetett. - Szerintem inkább menjünk haza, jó? Cathy duzzogni kezdett. - Én még nem akarok hazamenni. Egy kicsit ki akarok szabadulni abból a lakásból, és Desrae-t sem akarom látni. Aztán hirtelen elkomorult az arca. - Nem gondolod, hogy fel kellene hívnom Gatest, és el kellene neki mondanom, hogy mi történt Eamonn-nal? - Nem, ezt semmiképpen sem kellene megtenned - mondta Tommy riadtan. - Jobb, ha ezt kivered a fejedből, drágám. Rendben van?
Cathy hangja megkeményedett és élesen válaszolt. - Miről beszélsz? A pasas nyakig benne van. Én meg úgy gondolom, ez pontosan olyan helyzet, amikor a besúgás nagyon is helyénvaló. Gondolj csak arra, hogy Eamonn hány embert segített megnyomorítani, meggyilkolni. - A lány megpróbált felállni és megragadta az asztal szélét, hogy megtámassza magát. - Megyek, és felhívom Gatest. Megmondom neki, hogy ki ez a szemétláda, megmondom neki, hogy a Ritzben megtalálja. Hogy egy gyilkos gazember. Tommy magához vonta, átölelte és egy ideig szorosan a karjában tartotta. - Cathy... szerelmem! Ne légy ostoba! Még fel sem vennéd a telefont, máris kinyírtak. Ezek kegyetlen emberek. Csak magadnak ártanál vele. Minden fogságba esett Eamonn Docherty helyébe húsz másik lép. Hagyd az egészet a csudába, kislány! Ne foglalkozz vele. Menjünk, igyunk meg néhány pohárral, aztán azt csinálunk, ami te akarsz. Rendben van? A fiú nagyon megijedt, kétségbeesetten próbálta megnyugtatni a lányt. Valójában azoknak az embereknek az aktív bűntársa lett, akiket Cathy el akart árulni a rendőrségnek. Csak általuk tudja kézben tartani a West End dolgait, s ezt még ez a kislány sem ronthatja el, hiába szereti őt annyira. Inkább leitatja, hazaviszi, aztán reggel majd megpróbálja valahogy jobb belátásra bírni. A lány most azt sem tudja, mit csinál, ezért nagyon-nagyon óvatosan kell bánnia vele. - Szerettem őt, Tommy, tudod? - mondta a lány elhaló hangon. Úgy nézett ki, mintha minden pillanatban össze akarna esni. - Tudom, hogy szeretted és ő is szeretett téged. De most már felejtsd el őt! Itt vagyok neked én. A lány szeme felvillant. - Igen, tudom, hogy itt vagy. Persze. Menjünk, le akarok veled feküdni. Tommy elmosolyodott, ezúttal valóban őszintén. Milyen régóta ábrándozott arról, hogy a lány kimondja majd ezeket a szavakat. - Majd egy kicsit később megyünk lefeküdni, kedvesem. Jól van? A lány boldogan hajtotta a vállára a fejét és egy időre megfeledkezett Eamonnról. Az ital győzedelmeskedett. - Tényleg aranyos fiú vagy, Tommy. Rendelnél nekem még egy brandyt? A lány már sokkal nyugodtabbnak tűnt, majd leragadt a szeme. - Mit szólnál, ha hazavinnélek, szerelmem? Amint elhagyták a klub belső helyiségét, Cathy nyomott egy csókot Casper arcára. - Tommy, ez a lány teljesen kiütötte magát - mondta a férfi aggódva. Tommy felkapta Cathyt és a karjában vitte ki az utcára. - Megtennél nekem valamit, cimbora? Nem tudom, hogy visszaérek-e, mert itt van egy haverom. Bezárnál, Caisper? Miközben a portás figyelte, ahogy Cathyt végigviszi az utcán, szomorúság öntötte el a szívét. Ezt a lányt nagyon lesújtotta Joey halála; így vagy úgy, de valamennyien nagyon megsínylették. London is nagyon megváltozott mostanában. Itt vannak a bőrfejűek, a punkok és a többi hasonló gyülevész népség. Senki sincs már biztonságban, sok az utcai erőszak és az IRA bombákat robbant mindenfelé.
Hová lesz a világ? - kérdezte magától. Bezzeg az ő idejében még nem így mentek a dolgok! Harmincnegyedik fejezet Cathy a saját ágyában ébredt fel és olyan száraz volt a szájpadlása, mintha fűrészporral tömték volna tele a száját, szeme pedig úgy égett, mintha forró tűvel szurkálták volna. Aztán hirtelen rádöbbent, hogy Tommy Pasqualéval együtt ruhátlanul fekszik az ágyon. A fiú mellette feküdt és horkolt. A hasogató fejfájás ellenére fokozatosan eszébe jutottak az előző napi események. Eszébe jutott, hogy összeveszett Eamonn-nal, utána pedig elment a klubba. Az már csak halványan derengett neki, miként került Tommy a képbe. Ezután mintha elvágták volna a fonalat. Felemelte a takarót és megérezte a szex kissé édeskés, fanyar utóillatát. Ebből egyértelművé vált számára, az éjszaka nem csupán aludtak egymás mellett. Valószínűleg ő sem tiltakozott, hiszen Tommy nem az a fajta, aki kihasználja az ilyen helyzeteket. Ő maga sem értette, hogy miért lepődik meg ezen. Tommy már nagyon-nagyon régóta szerelmes volt belé. Ha tudná, hogy Eamonn-nal is lefeküdt, egészen biztosan összetörné a szívét. Gyengéd, kedves férfi volt. Olyan ember, akire abban a világban felnéztek a nők. Nagyon sok nő éppen azért akarta őt megszerezni, mert jóképű volt, magával ragadó személyiség. Jó modorú, intelligens és kedves, a Soho berkein belül szívtiprónak számított. Ám a szíve mélyén Cathy nagyon jól tudta, hogy csak egyetlen ember van, akit igazából kíván, az pedig Eamonn Docherty, még akkor is, ha kifelé nem ezt mutatta. Jóllehet, ismét elküldené a pokolba, ha találkozna vele, de a szívében mindig ott marad. Eamonn az életében az egyetlen ember, akibe igazán szerelmes volt, és a tegnapi veszekedés után most mégis egy olyan ember fekszik mellette, aki tízszer, hússzor többet ér Eamonn Dochertynél. Olyan ember, aki a világon mindent megadna neki. Olyan férfi, aki szeretné, megbecsülné és vigyázna rá. Hány nő hallgatta már végig ezeket a szavakat úgy, hogy tudta, soha nem fogják azokat teljesíteni? Csupán az esküvői szertartás mézesmázos előjátéka volt. Tommy azonban komolyan venné ezeket a szavakat, és egészen biztosan be is tartaná az ígéretét. Az élet néha kegyetlen, gonosz és kiszámíthatatlan. Soha nem olyan, mint amilyennek szeretnénk. Legtöbbször az emberek sem olyanok, mint amilyennek látszanak. Cathy tisztában volt vele, hogy egész életében önmagának kellett megoldani a problémákat, és ez valószínűleg ezután is így lesz. Elkötelezi magát Tommy Pasquale mellett, odaadja magát neki. Nincs más választási lehetősége. Ezt kell tennie. Miközben a fiú csinos arcát nézte, úgy érezte, őszinte, tiszta érzésekkel szereti őt, a barátját, és ezen a szereteten keresztül ismét önmagára találhat. Gyengéden megcsókolta a fiú szemöldökét, rámosolygott, megvárta, amíg felébred. A fiú kinyitotta a szemét, és rögtön látszott rajta, rendkívül boldog, amiért a lány ágyában találta magát, jóllehet tisztában volt vele, helytelenül tette, hogy lefeküdt a lánnyal, hiszen Cathy olyan részeg volt, hogy akár a Notre-Dame púpos toronyőre is
ágyba tudta volna vinni. A látványtól viszont mégis megnyugodott, mert úgy tűnt, jól sültek el a dolgok, hiszen a lány örül, hogy itt van vele. - Szeretlek, Cathy. - Tudom, hogy szeretsz. A lány nem tette hozzá, hogy ő is hasonlóképpen érez, s ezzel mindketten tisztában voltak. - Szóval, hová költözzünk el innen? - Veszek egy lakást és összeházasodunk, Cathy. Olyanok leszünk, mint egy igazi pár - jelentette ki a fiú. - Hát ha te ezt akarod, legyen úgy, Tommy. A fiú egy kicsit zavarba jött a választól, de nem reagált rá. Szerette volna, ha a lány ugyanúgy lelkesedik érte, mint ő, ugyanolyan boldog, mint ő, még akkor is, ha tudta, az iménti kérdés nem erre vonatkozott. Megígérte magának, hogy idővel boldoggá teszi a lányt. - Igen, én ezt szeretném, Cathy - mondta szerelmesen. A lány lágyan megcsókolta az ajkát, amolyan félig testvéri, félig anyai csókkal. -Akkor úgy is lesz, ahogy te akarod. Richard Gates olyan dühös volt, hogy szinte ölni tudott volna. Cathy Duke, a kis Cathy hozzámegy Tommy Pasqualéhoz és mindenki úgy viselkedik, mintha a koronázási ünnepség óta ez lenne a legnagyobb esemény. És mindennek a tetejébe a besúgóin keresztül még arról is tudomást szerzett, hogy Docherty a városban járt, de nem akadt senki, aki személyesen látta volna. Ha volt valaki, aki látta őt a Sohóban, az nem lehetett más, mint az a kétszínű Cathy Duke. Miközben a felügyelő az irodában, a boltokban és a kocsmákban üvöltözött a munkatársaival, az ügynökeivel, vadidegen emberekkel, rájött, hogy rendkívül komoly problémái vannak. Susan P azonban mulatságosnak találta a viselkedését, és ez mindennél jobban zavarta őt. - Úgy látszik, ma még az élő fába is belekötsz, Richard - torkolta le. - Nem erről van szó, Susan, és ezt te is nagyon jól tudod. Az a lány odadobja magát annak a szerencsétlen bűnözőnek, és ezt valakinek a tudomására kellene hozni. Susan P cigarettára gyújtott, és a füstöt szinte süvítve fújta ki. Olyan valakinek, mint te, úgy érted? A lány boldog, a fiú boldog, Desrae pedig húsz centivel a föld fölött jár, és alig várja már, hogy unokája legyen, már amennyiben te megengeded. Én úgy gondolom, ez a legjobb, amit Cathy tehet, és mindenki más is így vélekedik. Csak te vagy ellene, és én éppen olyan jól tudom az okát, mint te magad. Richard Gates zavarában elvörösödött, és ettől még dühösebb lett. - Már régen le kellett volna csukatnom téged, Susan, és ezt te is pontosan olyan jól tudod, mint én, de szeretem azt hinni, hogy vigyáznom kell a barátaimra, el kell őket fogadnom olyanoknak, amilyenek. Szóval a lényeg, ha továbbra is a barátom akarsz maradni, akkor azt tudom neked tanácsolni, hogy tartsd csukva azt a lepcses szádat. Susan hangos nevetésben tört ki. - Mr. Gates, tudja maga, hogy mire van szüksége, vagy elképzelhető, hogy mégsem?! Majd én megmondom: egy jó kis dugásra, és attól majd rendbe jön, uram. Ha akarod, itt és most megnevettetlek. Ezt hallgasd meg, öregem! A közelmúltban Westminsterben megvásároltam egy volt miniszter házát. Úgyhogy az én kis képviselőimnek most fáj a fejük, ha megszólal a csengő és
szavazniuk kell. Ha még ettől sem támad nevethetnéked, akkor semmitől. Ez azért felér a kormányzat számára egy jókora seggbe rúgással, nem gondolod? Bár nem volt jókedve, Richard elnevette magát. - Te aztán megéred a pénzedet, Su. - Komolyra fordítva a szót, Richard - folytatta Su -, szerintem jobban tennéd, ha szembenéznél azzal, amit érzel, mert akkor könnyebben tudnád kezelni. Valld be magadnak az igazságot, ember, aztán mondd el nekem is. Biztos lehetsz benne, hogy az nem kerül ki innen a négy fal közül. A férfi vett egy mély lélegzetet és első ízben próbálta rákényszeríteni magát, hogy a gondolatait szavakba öntse. - Te is nagyon jól tudod, hogy én soha nem voltam egy közönséges mezei zsaru. Csak azért tudtam megtartani a munkámat és elérni némi sikert, mert megtanultam kifürkészni az emberek gyengéit, apró kis titkait. Ezáltal szépen, nyugodtan tudtam játszogatni a saját kis játékaimat. De azzal a lánnyal kapcsolatban a feje tetejére állt minden elméletem. Azt sem tudom, hol áll a fejem. - Igen, bevallom, tudnám őt szeretni, ha megtehetném. Szeretném őt reggel, délben és este. S hadd mondjak neked valamit, Su. Ő is szeretne engem. Tudom, hogy így lenne. Cathynek egy olyan emberre lenne szüksége, mint amilyen én vagyok... A férfi félbeszakította a mondókáját, s egy ideig mindketten hallgattak. Aztán Susan P odalépett hozzá, és testvéri gesztussal, szeretettel megsimogatta az arcát és átölelte. - Úristen, ember, te aztán rendesen beleestél. Ha tényleg kedveled őt, akkor nyugodj bele ebbe a helyzetbe, mert a lány nagyon boldog. Richard elnevette magát, ám nevetésében nyoma sem volt jókedvnek. - Pontosan erről van szó, Susan, hogy tényleg boldog-e? Cathy még egyszer felpróbálta a fehér ruhát, és megmutatta magát Desrae-nek. Gyönyörű, csipkés Ossie Clarke-modell volt, amiben még magasabbnak, karcsúbbnak és elegánsabbnak látszott. Desrae pedig olyan boldog volt, mint a macska, amikor egy egész pohár tejfölt kap. A boldogságtól szinte a Holdon járt, amint új, méregdrága ruhakölteményét nézegette a tükörben. Ő maga az esküvőre sötétbordó ruhát választott, bordó és narancsszínű kalappal és kézitáskával, ami nagyon jól illett az öltözékéhez. Joey halála, illetve az azt követő események óta eltelt hat hétben Cathy végre egy kis nyugalmat és békét érzett maga körül. Hamarosan úgy hívják majd: Mrs. Tommy Pasquale, lesz egy csinos kis lakása a Sohóban. Tommy tulajdonképpen ki akart költözni a Hampsteadbe, sőt, akár Knights Bridge-be, de Cathy ragaszkodott hozzá, hogy itt maradjanak a környéken. A fiú tudta, hogy Cathynek Desrae közelében kell maradnia, így végül beleegyezett és ő is azt mondta, hogy egy ideig ez lesz a legjobb megoldás. A lány tudta, hogy Tommy nem túlságosan boldog ettől, de mindent megtesz, amit csak kíván, és ezért nagyon szerette őt. Az idő múlásával észrevette, sokkal jobban kedveli a férfit, mint korábban gondolta volna. Tommy nagyon kedves, megfontolt, körültekintő, és annyira szereti őt, hogy néha szinte belefájdul a szíve. Desrae hirtelen abbahagyta az esküvővel kapcsolatos csevegést és Cathynek szegezte a kérdést. - Voltál orvosnál, drágám? Cathy meglepődve nézett rá. - Miért lettem volna?
- Azért, mert terhes vagy. Mi másért? - Cathy zavarba jött, és ezt ha akarta volna sem tudta volna leplezni. Desrae azonban kíméletlenül folytatta. - Jobban tudom, hogy mikor van a ciklusod, mint te magad, kedvesem. Nincs azzal semmi probléma, hogy terhes vagy, úgyhogy egész nyugodtan bevallhatod. Desrae egyik gyengéje ugyanis az volt, hogy mindig ő vásárolta meg Cathy számára az egészségügyi, tisztálkodási cikkeket, nyilván abban bízott, hogy az eladók esetleg arra gondolnak, neki saját magának kell, jóllehet ezt a tényt még önmagának sem vallotta volna be soha. - Szerintem meg csak késett néhány napot, Desrae. Szerintem ez az egész csupán Joey halála meg a hasonló problémák miatt van. Úgyhogy szerintem csak késik. -Mindketten tudjuk, drágám, hogy új élet kezdődött odabenn, mégpedig hat hete. Egyik karjával átölelte a lányt. - Tudod, hogy melyikük az apa? Cathy egy ideig habozott a válasszal. Mindig nagyon haragudott Madge-re, amiért nem tudta, hogy ki a gyermeke apja, és most ő maga is pontosan ebben a helyzetben volt. - Persze, hogy tudom. Tommy. Desrae sóhajtott. - Akkor jól van. Ha te azt mondod, akkor nyilván Tommy az. Én magam is azt remélem, hogy ő az, de azért korántsem vagyok benne biztos, drágám. Őszintén, te mit gondolsz valójában, pontosabban mit szeretnél jobban? - Én egész egyszerűen tudom, hogy Tommy az apa. A nők mindig tudják. - Ezt olyan hangon mondta a lány, hogy Desrae-ben szemernyi kétség se maradjon, hiszen olyan dologra hivatkozott, amit ő soha nem tapasztalhat meg. - Nos, ami azt illeti, úgy tűnik, te is kezdesz kissé modortalanná válni. De ezt betudom annak, hogy túlságosan sok időt töltesz a klubban. De mit gondol minderről Tommy? - Még nem szóltam neki. Csak akkor akarok szólni, ha már egészen biztos vagyok benne. Desrae az ablakhoz lépett, megfordult, Cathyre nézett, majd tekintetét a mennyezetre emelte és azt mondta. - Oda nézz, repedezni kezdett. Szóval, jobb lenne, ha tiszta vizet öntenénk a pohárba, rendben van? Mikor akarsz szólni neki? Te is tudod, hogy madarat lehetne fogatni vele a boldogságtól. - Ne vedd tiszteletlenségnek, Desrae, de csak akkor szólok neki, ha majd én készen állok rá, korábban semmiképpen sem. Az én kisbabámról, az én életemről és az én döntésemről van szó. - Én tökéletesen tisztában vagyok ezzel, de remélem, azért nem feledkezel meg arról az egyszerű tényről sem, hogy két hét múlva hozzámégy ahhoz a fiúhoz. Őszintén remélem, hogy összegyüjtöd a bátorságodat, és egy ilyen fontos dologról említést teszel neki addigra, mert különben mit gondolsz, mégis milyen házasságra számíthatsz? Cathy lerogyott a kanapéra, és csendben elsírta magát. - Azt hiszem, Tommytól van, de nem vagyok benne biztos. Desrae gyengéden átölelte őt és megsimogatta. - Akkor fogod megtudni, ha megszületik. Ha lesír róla, hogy olasz, akkor a férjedé, ha írnek néz ki, akkor Mr. Karizmatikusé. Ez olyan egyszerű, mint a pofon, nem? - tréfálkozott. - Egyébként pedig mindketten meglehetősen kreol bőrűek, így Tommy számára semmi jelentősége nem lesz a dolognak. Szeretni fogja, azt hiszi majd, hogy az övé és törődik vele. Úgyhogy
nem kell aggódnod emiatt, rendben van? Te csak próbáld magadat jól érezni. Krisztus a megmondhatója, hogy igencsak ránk fér már valami, ami felvidít mindannyiunkat. - De olyan bűntudatom van. Ugyanazt csinálom, amit az anyám. Várandós vagyok, és még csak elképzelésem sincs, hogy ki az apja... Desrae félbeszakította. - Ide hallgass, kedvesem. Te legalább szűkíteni tudod a kört két apajelöltre. Az anyádhoz hasonló nőknél százas nagyságrendűre tehető ez a kör. Úgyhogy légy szíves ne edd magad, és próbáld magad túltenni a dolgon. Valójában alig várom már, hogy nagymama lehessek. - Igazad van - mondta Cathy, és ettől kissé jobb kedvre derült. -Amíg ez a dolog kettőnk között marad, addig minden rendben lesz. Oké? Desrae elmosolyodott, de azért kissé zavarta, hogy szegény Tommyt még csak meg sem említették az egyenletben. Két héttel később Desrae a konyhájában üldögélt, és az előttük álló napra gondolt. Az esküvőn nem lesz nagy hacacáré, csupán néhány vendég lesz jelen. Ő és Casper mint tanúk, Susan P, aztán a menyasz-szony és a vőlegény. Tommy anyja nem mutatott érdeklődést az esemény iránt, sőt a fiú nővérei sem. Desrae nagyon szomorúnak és magányosnak érezte magát. Bár Cathy csak néhány saroknyira költözik tőle, mégis hiányozni fog a lakásból. Hiányozni fog, hogy nem lesz kihez beszélnie, nem lesz kivel megosztani az idejét, nem lesz kivel törődnie. Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy akkor is ugyanilyen nehéz lenne most a helyzete, ha valóban az anyja lett volna. Ez a nap elkerülhetetlenül bekövetkezik az anyák életében is. Még jó, hogy ott van a kisbaba, akit ő is várhat. Desrae és Cathy biztosak voltak benne, hogy a megszületendő gyereknek minden a rendelkezésére áll majd, ami nekik nem adatott meg: biztonság, szeretet és pénz. Sok pénz. A gyerekeket meg kell kímélni az élet kemény valóságától, a környezetükben emberekre, biztonságra és pénzre van szükségük, hogy válhassanak valakivé. Desrae gondolataiban gyors, álomszerű képek váltották egymást. Egy előkelő magániskoláról, ahol ő is ott ül majd a padsorok között, és figyeli, amint a gyerek átveszi a diplomáját, vagy az ördög tudja micsodát, amit az emberek a magániskolákban kapni szoktak. Úgy érezte, ismét van célja az életének. Ő lesz majd Cathy jobbkeze, az anyja és az apja egyetlen személybe összegyúrva. Cathy gyermekének a társaságában könnyebben elfelejti Joey és a korábbi nemi örömök hiányát. Tudta, hogy az ő életében nem jön még egy Joey. Szerencsére a férfi elég sok pénzt hagyott rá ahhoz, hogy a kuncsaftjait csak akkor hívja magához, amikor szüksége van rájuk. De úgy érezte, már nem hiányzik neki egyik sem. Visszavonul és csak a klub ügyeivel foglalkozik, s ha Cathynek és a kisbabának szüksége lesz rá, ő mindig készen áll, hogy segítsen. Gondoskodik róla, hogy mindannyian boldogan éljenek, természetesen Tommy is. A konyhaajtóra akasztott bíborszínű ruhakölteményre nézett, és határtalan örömet érzett. A fényképeken nagyon jól fog mutatni ez a Zandra Rhodes-ruhaköltemény és Cathy csipkés menyasszonyi ruhája. Bár megítélése szerint a lány öltözéke kissé egyszerű, de tudta, hogy Cathy nem nagyon szereti az élénk színeket, legalábbis nem annyira, mint
ő. Elég csupán meghallgatni, hogy milyen tervei vannak a lakásával kapcsolatban. Azt szerette volna, ha minden úgy nézne ki, mint Susan P-nél; minden fal fehér és csupa üveg, mindenből csak a legszükségesebb van, bár a jó ég tudja, ez mit jelent. Desrae arra gondolt, ha egy kisbaba csúszik-mászik a lakásban, akkor biztosan nyomasztóan hatnak majd rá a fehér falak, és az semmiképpen nem lesz jó neki. Amint a rádióban bemondták a félkilences híreket, készített néhány pirítóst és egy kanna teát. A kislánya ma reggel biztosan nem akar majd mást, mint egy csésze Rosie Lee-t és egy kis finom pirítóst. Egy tálcára összekészítette a reggelit. Középre helyezett egy vázát piros rózsákkal, majd bement, hogy felébressze Cathyt. Kopogtatott, belépett, és egy ideig szótlanul nézte az ágyon fekvő lányt. Olyan érzés fogta el, mintha a saját húsa, vére lenne. Ettől nagyon meghatódott és könnybe lábadt a szeme. Ez a lány olyan, mint egy kisgyerek. Gyönyörű, ahogy alszik. Desrae-nek olyan érzése volt, mintha egy szobrot, vagy egy gyönyörű festményt látna maga előtt. Letette a tálcát az ágy mellé és gyengéden megrázta a lány vállát. - Gyerünk, te álomszuszék. Ma lesz a nagy nap. Cathy, aki éppen Eamonnról, egy gyönyörű otthonról és egy aranyos kisbabáról álmodott, kinyitotta a szemét. Rögtön elsírta magát. Desrae szorosan átölelte. - Ez csupán az esküvő napján szokásos idegesség, kedvesem. Gyerünk, kelj fel, edd meg a reggelidet, én pedig készítek neked egy fürdőt. Meglátod, utána minden sokkal jobb lesz. Mindketten tudták, hogy ez nem így lesz. A szertartás minden különösebb ceremónia nélkül zajlott le, majd kicsivel később Casper beszédet tartott a klubban rendezett fogadáson. Váratlanul mindegyik lány megjelent. Cathy nagyon boldog volt, hogy ott látja őket. Látszott rajtuk, hogy a nagy igyekezetben próbálták egymást túlöltözni, ezért Susan P egyenként megcsodálta valamennyiüket. Egy rendkívül hosszúra nőtt nőimitátor Cilla Blacknek öltözött, és valóban úgy is nézett ki, mint ő. Közkívánatra nagy átéléssel elénekelte a Step Inside Love-ot Cathy azt mondta neki, ha megnyitják az új klubot, számít rá, és egy vagyont kereshet a számmal. Ezt követően Casper tartott egy rövid beszédet, és a szavaitól a jelenlévőknek elszorult a torkuk. - Tudom, hogy mindannyian nagyon szeretitek Cathyt, éppen úgy, mint én. Hosszú életet és sok boldogságot kívánunk neki, csakúgy mint Tommynak, a hites férjének, aki ugyanolyan remek férfi, mint amilyen az apja volt. Mindenki tapsolt, és Casper tudta, hogy ő vitte el a pálmát. - Desrae minden ízében úgy néz ki, mintha a menyasszony anyja és apja lenne egy személyben. Mindenki nevetett, kivéve természetesen Desrae-t, ezért Casper gyorsan tovább fűzte a szót. - Úgyhogy most már csak azt akarom mondani, hogy töltsetek el egymás mellett hosszú-hosszú boldog éveket, és legyen egy sereg aranyos gyereketek. És természetesen mindegyiket rólunk nevezzétek el. Mindenki tapsolt, majd megcsókolták a menyasszonyt, gratuláltak a vőlegénynek. Mindannyian tudták, Tommy nem az a fajta, aki szereti, ha transzvesztiták csókolgatják.
Még a hozzá legközelebb álló lányok is csupán egy férfias kézfogást engedhettek meg maguknak azévek során. A rövid ünneplésnek a hostesszek megjelenése vetett véget, aztán megérkeztek a meghívott vendégek is, akik mindannyian ajándékokkal, pezsgővel és virágcsokrokkal megrakodva jöttek. Cathy határtalanul boldognak érezte magát, amint látta, hogy milyen ünneplés veszi körül. Tommynak a boldogságtól csak úgy ragyogott a szeme, és tudta, hogy nagyon jól döntött. Jó apa és jó férj lesz, mint Desrae mondta. Cathy nagyon jól jár vele. Két pohár pezsgő után Cathy úgy döntött, hogy kimegy és levegő-zik egy kicsit. Az üzlethelyiségből kilépve meglepetéssel vette észre, hogy időközben beesteledett. Amint becsukta maga mögött a bejárati ajtót és le akart lépni a járdára, megragadta egy kéz. Mielőtt felsikolt-hatott volna, ráismert az ismerős hangra. - Ne félj, csak én vagyok az. - Cathy senki másnak nem örült volna jobban. Megfordult és boldogan a férfira mosolygott. - Susan azt mondta, lehet, hogy te is eljössz. Hogy vagy? - Rájött, hogy már nagyon régen nem látta a férfit. Túlságosan régóta nem találkoztak. - Köszönöm, megvagyok. Na, és hogy tetszik a dolog, milyen érzés férjes asszonynak lenni? Van valami különbség? A lány bánatosan rámosolygott. - Nem mondhatnám. Még mindig Cathy Connornak érzem magam a szívem mélyén, és szerintem ez mindig is így lesz. Eltart még egy ideig, amíg hozzászokom: Pasquale. Apropó, majdnem el is felejtettem, köszönöm, hogy segítettél hozzájutni a születési anyakönyvi kivonathoz és egyebekhez. Tényleg nagyon leköteleztél ezzel. Richard szemmel láthatóan zavarba jött. - Vedd ezt úgy, mint egy aprócska esküvői ajándékot. A lány megsimogatta a férfi arcát. - Te mindig nagyon kedves voltál hozzám. Még akkor is, amikor kisgyerekként olyan sok problémát okoztam. Kihúztál engem a bajból. Tudtad, hogy én csináltam, ugye? Susan P azt mondta, nehogy elmondjam neked az igazat. Ami azt illeti, ezek után nem fogadom meg a tanácsát, mert szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szerencsés embernek tartom magam, amiért a barátom vagy. Amiért ilyen barátom van. Még akkor is, ha zsaru. Elnevette magát, hogy a szavaiban bujkáló érzelmeket valahogyan leplezze, de egy kicsit talán azért is, hogy a férfi pontosan megértse,miről beszél. - Gondolod, hogy én is megcsókolhatom a menyasszonyt, vagy pedig engedélyt kell kérnem a férjétől? Cathy elnevette magát. - Hát persze, hogy megcsókolhatod a menyasszonyt. Nem hiszem, hogy bárkinek több joga lenne erre. A lány megsimogatta, és ezzel szinte teljesen összetörte a férfi szívét. Amint átkarolta, Cathy arra várt, hogy kap egy puszit az arcára, ehelyett a férfi szája mohón a lány ajkára tapadt. A szétnyíló ajkak egyáltalán nem tiltakoztak. Hosszú, érzéki csók volt, és Cathy legbelül érezte, hogy ő is vágyik rá. Ettől kissé megijedt. A férfi úgy szorította magához, mint egy satu. Érezte kemény pocakját és karjának az erejét. Aztán valahogy mégis elszállt belőle a félelem, megnyugodott és visz-szacsókolta.
A lány meglepődött, hogy miként tud ennyi szenvedélyt egyetlen csókba sűríteni egy olyan férfi, aki a kora alapján akár az apja is lehetne, és akit félig-meddig mindig úgy is kezelt. Az erős nemi vággyal Cathy még mindig nem nagyon tudott megbirkózni. Ugyanezt érezte Eamonn-nal is, ám Tommyval soha. Most pedig rádöbbent, hogy ismét a vágy csapdájába tévedt, mégpedig egy olyan ember esetében, akiről még álmában sem gondolta volna, hogy ez bekövetkezhet. Örökkévalóságnak tűnő ideig tartó, hosszú csók volt, míg végül Cathy lágyan kibontakozott a férfi öleléséből. A nő szaggatottan kapkodta a levegőt, a szíve majd' kiugrott a helyéből. A félhomályban Richard sokkal fiatalabbnak tűnt, s miközben Cathy a szemébe nézett, a mélyen ülő szemében tétova érzelem tükröződött. - Szeretlek, Cathy - mondta rekedt hangon. - Isten a tudója, hogy mindig is szerettelek, és ha őszinte akarsz lenni, be kell vallanod, hogy te ugyanígy érzel. Idegent nem csókol meg így az ember, szerelmem. Odahúzta magához a lányt és Cathy ismét biztonságban érezte magát ölelő karjaiban, melegség járta át, magabiztosság. Átölelve tartották egymást egy ideig, majd megszólalt az üzlethelyiségben lévő telefon. Cathy odalépett a pulthoz és automatikus mozdulattal felvette, nehogy Casper, vagy valaki más kijöjjön a belső helyiségből. Nem szerette volna, ha rajtakapják őt Richárddal a sötét üzlethelyiségben. - Halló, tessék. Amikor meghallotta, hogy ki van a vonal túlsó végén, kiszaladt az arcából a vér. Eamonn telefonált New Yorkból. -Sok boldogságot az esküvőd alkalmából, Cathy. Remélem, mindketten boldogok vagytok. A lány kővé dermedt. - Honnan tudtad meg? Ki árulta el? Cathy fejében szélsebesen kavarogtak a gondolatok. - Tommy, ki más. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, csak szeretném veled tudatni, hogy nincs köztünk harag. Oké? Ettől még barátok maradhatunk. A jövőben is találkozhatunk, ha átugrom hozzátok és dolgom van a férjeddel. Szeretném, ha nem lenne köztünk ellenséges a viszony. Végül is ... Cathy szó nélkül lerakta a telefont, majd ismét felemelte és a készülék mellé tette. Hazudott neki. Tommy hazudott neki. Minden szava hazugság volt, amikor azt mondta, hogy ki nem állhatja ezeket az erőszakos embereket. Neki is a pénz a mindene, éppen úgy, mint Eamonn-nak. Most pedig elkötelezte magát egy olyan ember mellett, aki hazudni tudott neki és becsapta. Tudta jól, ha komoly dolgokban hazudnak neki, attól összetörik a szíve. Már régen rájött erre. Kezét oltalmazón a hasára tette és a szemét elöntötték a könnyek. Richard észrevette az arcán az érzelmi hangulatváltozást, és még egyszer a karjába zárta. - Mondd el, hogy mi a baj - nógatta. - Kivel beszéltél, kedvesem? Mondd el, te is tudod, hogy mindent elmondhatsz nekem. Amint Cathy a szerelmes szempárba, a jóságot, kedvességet tükröző arcra nézett, tudta, hogy soha nem mondhatja meg a férfinak az igazat. Nem beszélhet az érzelmeiről. Annak olyan messzire nyúló következményei lennének, hogy még
Richárdra nézve is veszélyt jelentenének. Tommy abban a pillanatban kitörné a nyakát, ha megtudná, hogy elmondta, amit tudott, bár még mindig azt hiszi, nem sejti, miben utazik, miben mesterkedik. És jobb is, ha mindez így marad. Miközben Richard még mindig a karjában tartotta, kinyílt a klub ajtaja. Desrae és Casper léptek be az üzlethelyiségbe. - Mi történik itt? - kérdezte Desrae fennhangon. -Egy kicsit túl sokat ittunk, és ettől érzelgőssé váltunk, ugye Cathy? - mondta Gates rendkívül hűvös és kimért hangon. Cathy hálásan nézett a férfi szemébe. Casper visszatette a kagylót a helyére és úgy bámult rá, mintha magától ugrott volna le a készülékről, és bele akart volna harapni a menyasszony kezébe. - Hagyjatok egy percre kettesben minket, Desrae, majd én bekísérem őt. Rendben van? - kérdezte Gates halkan. Casper rögtön megérezte, hogy útban vannak, ezért átkarolta Desrae-t és visszakísérte a klubba. Pornográf könyvektől, filmektől körülvéve Richard ismét átkarolta Cathyt. Szorosan magához ölelte és azt mondta. - Figyelj! Nem számít, hogy mi történik, nem számít, mit teszel, rám mindig számíthatsz. Ezt soha ne feledd el. Rendben van? Ha bármi gondod van, csak szólj,drágám. Cathy hagyta, hogy szorosan átölelve tartsa őt a férfi és simogassa, és közben tudta, van néhány dolog az életében, amiről senkinek sem beszélhet, még Desrae-nek sem. El kell titkolnia valamit Tommy előtt és el kell valamit titkolnia előtte is. Nem túlságosan jó kezdet egy házassághoz. Nem valami rózsás kilátások, mert Cathy nagyon is tisztában volt azzal, most, hogy feleségül ment Tommyhoz, a férfi inkább halva látná őt, mintsem egy másik férfi karjában. Ennek a tudata minden másnál jobban megrémítette a lányt. NEGYEDIK KÖNYV „Frisch weht der Wind der Heimaht zu; - mein Irisch Kind, wo weilest du?" „Friss szelek repítenek hazafelé, ír gyermekem, ahol az otthonod vár rád" Trisztán és Izolda Richard Wagner (1813-1883) „Emlékezzetek bűneimre" Hamlet William Shakespeare (1564-1616) „Szeretlek téged testestül-lelkestül, s ez mindig így lesz, míg élek, s ha majd Isten is úgy akarja, a halál után még jobban szeretlek téged" portugál szonettek Elisabeth Barrett Browning (1806-1861)
Harmincötödik fejezet New York, 1987 - Az ég szerelmére, Deirdra! Kivinnéd végre a gyerekeket ebből a kibaszott dolgozószobából a kertbe? Már mozdulni sem lehet ezektől a kurva kölyköktől. Na mi lesz, mozgás! Ugorj már! Deirdrának ekkor már festett, hosszú, vörös haja volt, korántsem olyan szép és természetes, mint egykor, s bár zöld szeme még mindig volt, az állandó gyerekszüléstől elformátlanodott, meghízott. Belépett Eamonn dolgozószobájába, és éles hangon azt felelte: - Ma van az egyetlen lányod születésnapi bulija. Persze hogy mindenhol gyerekek vannak. Mégis, mit akarsz, mit csináljak? Ne hívtam volna meg a barátait vagy a szüleiket? Vagy mit akarsz? Mondd csak meg, Mr. Nagyember, ha olyan nagyokos vagy. - Ne hülyíts már, Deirdra, csupán annyit kértem tőled, hogy vidd ki őket a dolgozószobámból. Ez minden. Az asszony a fejét csóválta, amitől úgy rezgett az arca, mint a húsvéti kocsonya. Kilenc gyerekünk van. Ez a ház mindig tele van gyerekekkel, te ostoba fajankó. Úgyhogy komolyan kérdezem tőled, nem mindegy, hogy hússzal több vagy kevesebb? Egyébként is, ha Norah bemegy, nincs vele semmi bajod, mindig csak a fiúk vannak útban. Eamonn megdermedt. - Azért, mert olyan rosszak, mint az égetni-való ördögök. Egyébként is, hol a francban van a kis Jack? Már haza kellett volna jönnie. Megmondtam neki, hogy fél négyre legyen itthon. Deirdra vállat vont. Legidősebb fia, aki a nagyapja után kapta a nevét, egyáltalán nem fogadott szót az anyjának. Ami azt illeti, egyik gyerek sem. - Honnan tudjam, hogy hol van? Szerintem kurvázik, mint az apja. Eamonn becsukta a szemét és mély lélegzetet vett. A felesége állandóan piszkálta, és ez egy idő után nagyon fárasztó volt a számára. Amint végigmérte az asszonyt, rájött, hogy már nyoma sincs annak a tizenhét éves lánynak, akit annak idején oltárhoz vezetett. Deirdra idő előtt megöregedett. Eamonn ismerte a gyengéjét és szemérmetlenül ki is használta. A felesége egyszerűen megőrült a szeretkezésért, legalábbis a férjével. Minél jobban elhízott, annál jobban kívánta a szexet. Ő maga azonban már semmit nem jelentett Eamonn számára, férje a kövér testben nem talált semmi élvezetet, s ezzel mindketten tisztában voltak. Ennek ellenére megadta az asszonynak, ami járt, legalábbis egészen a közelmúltig így volt ez. Újabban azonban szinte perverz kielégülést talált abban, hogy visszautasítja az asszony közeledését, hiába esdekel, néha szinte könyörög neki. Eamonn szerette a gyerekeit, és az asszony is úgy tett, mintha kedvelné őket, ám a valóságban alighogy háromévesek lettek, egyáltalán nem törődött velük. Deirdra nagyon szerette a kisbabákat, de Eamonn egyszerűen megőrült még a gondolatától is, hogy újabb gyereke legyen. Kilenc gyerek már bőven elég volt neki, még sok is. Az éves tandíj olyan összegre rúgott, hogy akár egy kisebb országot is el lehetett volna tartani
belőle. De nem ez volt a baj, hiszen Eamonn-nak volt pénze bőven. Csupán azt nem akarta, hogy a gyerekeinek Deirdra legyen az anyja. Egyetlen lányuk, Norah is egyre inkább az anyjára hasonlított. Állandóan megjátszotta magát, és mindig úgy viselkedett, mintha megértette volna, hogy miről beszélnek. Deirdra nem volt egy észkombájn, még egy egyszerű piknik megszervezése is gondot okozott a számára, és Eamonn ezt mindenképpen tudatni akarta vele. Ám az alkalom nem volt megfelelő erre. Bulit rendezett a gyerekeknek, hamarosan itt lesznek a szülők is, ezért Eamonn-nak el kell játszania a szívélyes vendéglátó szerepét, függetlenül attól, hogy a háta közepére sem kívánta az egészet. Ma különösen nem óhajtott semmiféle partin részt venni. Főleg olyanon nem, amit Deirdra szervezett. Az asszony egy vagyont költött az előkészületekre, és szemmel láthatóan mindent elkövetett, hogy erről mindenki tudomást szerezzen. A sok pénzhez hozzászokott emberekhez hasonlóan rá is jellemző volt, hogy hátborzongató ügyességgel játszotta el a jól értesültet, aki mindig mindenről tud. Belenézett az egykor oly gyönyörű zöld szempárba, amelyet elcsúfított a műszempilla és a harsány szemhéjfesték. Eamonn érezte, amint a tarkójába visszaköltözik a már szinte megszokott, fájdalmas, szorító érzés. Valóban, szinte fájt neki az asszony jelenléte. Deirdra egykor gyönyörű, kemény keblei megereszkedtek, annak ellenére, hogy szinte sátorméretű melltartóba gyömöszölte őket, a feneke pedig hihetetlen módon kiszélesedett. A dereka megvastagodott, karja, lába felpüffedt. Még a nyaka is megvastagodott a zsírpárnáktól, csakúgy, mint a szeme alatti táskák. Úgy nézel ki, mint egy hatalmas, túlhizlalt, zöld szemű disznó, gondolta Eamonn, és elmosolyodott. - Mi olyan vicces? Gondolom, én - jegyezte meg az asszony sértett hangon. - Ne hülyéskedj, csak arra gondoltam, hogy a mi Norah-nk ma betöltötte a nyolcat. Deirdra erre elnevette magát, kis vidámság költözött a hangjába. -Krisztusom, már nyolcéves. Olyan gyorsan száll az idő. Nem elég gyorsan - gondolta Eamonn, de azért bölcsen megtartotta magának a gondolatait. A felesége hihetetlenül magas sarkú cipőjében közelebb lépett hozzá, megpróbálta átkarolni a nyakát. Eamonn rutinos mozdulattal ellépett előle. - Maradj már magadnak, Deirdra. A kölykök bármelyik pillanatban betoppanhatnak. - Gyere, menjünk fel, a nevelőnő majd figyel rájuk. Gyere már, Eamonn. Már olyan régen nem voltunk együtt. A férfi durván eltolta magától. - Hagyjál már békén, az isten szerelmére, rengeteg munkám van, amit be kell fejeznem, mielőtt elkezdődik a buli. Biztos, hogy jönnek a szüleik? Deirdra bólintott, de lerítt róla a csalódottság. - Ha tőlem nem kéred, akkor biztos mástól kapod meg. A férfi nagyot sóhajtott. - Hagyjál már, Deirdra. Hagyjuk ezt most, jó? Mielőtt az asszony válaszolhatott volna, az ikrek sugárzó arccal, ugyanakkor könnyes szemmel rohantak be a szobába. - Apu, Dennis nem hagy minket békén. Vízipisztolya van. - Eamonn a tenyerébe temette az arcát és nagyot sóhajtott. Nyolc fiú, és mindegyik olyan, mint a sátán unokája.
Dochertyéknak gyönyörű házuk volt Long Islanden. A magas mennyezetekről hatalmas csillárok lógtak alá, a szobákat pedig gipszstukkók díszítették. A dekoráció mindazonáltal eléggé visszafogott volt, mert Eamonn megfenyegette a homoszexuális belső építészt, ha bármilyen rózsaszínű vagy narancssárga anyagot mer bevinni a házba, személyesen cibálja ki az utcára, és mindenki szeme láttára lövi tarkón. A tónusában nyilván lehetett némi valós fenyegetés, mert a szerencsétlen ember megfogadta a tanácsát és sikeresen elkerülte a túlzásokat. Az eredmény egy barátságos, kedves, jól berendezett ház lett. Deirdra azonban gyűlölte. Eamonn szerette. Mint rendesen, ezúttal is az ő akarata érvényesült. A maga részéről meg volt róla győződve, hogy a háza az élete fő műve. Több mint kétmillió dollárt ért, befektetésnek sem volt utolsó. Tizenöt hálószoba, nyolc társalgó, egy bálterem, két konyha. Egyszóval a ház ideális volt Dochertyék és a kilenc gyerek számára. A kert is csodálatos volt, öt hektár, teljesen körbefalazva. Csak a biztonsági rendszerrel ellátott kapukon keresztül lehetett bejutni. Eamonn azt akarta, hogy a ház egy vidéki birtok amerikai megfelelője legyen, és a kerítésen belül úgy is viselkedhessen, mint egy valódi földbirtokos. Manhattan felső végében is volt egy lakása, ahol a barátnőivel találkozgatott, továbbá a Bleccker Streeten is bérelt egy lakást egy régi, állandó barátnőjének. A csinos szőke színésznőt Jasmine-nek hívták, s ideje java részét pihenéssel töltötte. Ugyanakkor kiváló szakértője volt az orális szexnek, a mellei pedig pontosan akkorák - hatalmasak - voltak, mint ahogy az Eamonn ízlésének megfelelt, ami korántsem véletlen, hiszen ő fizette a plasztikai műtétet. így aztán Eamonn okkal érezhette úgy, ez nem volt egy rossz befektetés. Szóval, mindent egybevetve, az élet nagyszerűen alakult. Ezúttal zsakettben várta a vendégeit, mint egy minden vonatkozásban sikeres ember. Jóllehet, megfordult a fejében, hogy egy nyolcéves gyerek születésnapjára talán mégsem kellene csokornyakkendőt kötnie. Jobban szerette volna, ha a gyerekek kapnak egy kis pudingot, fagylaltot és társasjátékoznak egy kicsit. A fene egye meg, itt van ez a két norlandi nevelőnő, a társalkodónő sem olcsó, igazán megdolgozhatnának a pénzükért. Jobb lett volna, ha ők szerveznek valamit a gyerekeknek. Ezzel együtt oldottan cseverészett az érkező vendégekkel, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Eközben folyton a feleségén tartotta a szemét, nehogy túlzásba vigye az ivást, ugyanis ilyenkor hajlamos volt túlreagálni a dolgokat és botrányosan viselkedni, minden apróság miatt jelenetet rendezni. Még fél tíz sem volt, de Eamonn már úgy érezte, hogy mindjárt leragad a szeme. Amint a lépcsőfeljáró tetején álldogált, egy pillanatig esküdni mert volna rá, hogy Cathy Connort látta. Pedig csupán a szeme sarkából esett a pillantása a nőre. Azért ment fel, hogy rendet csináljon az ikrek között, akik megkaparintottak egy tejszínhab-kinyomót, és egy hatalmas, rózsaszín péniszt rajzoltak vele Norah születésnapi tortájára. Jóllehet, az ötletet óriásinak találta, a felesége által bérelt népes felszolgálóhad azonban gusztustalannak ítélte a dolgot. Az ikrek villámtréfának szánták. Ők voltak az ötletadók, és a tízéves Liam azon nyomban intézkedett is. Eamonn megpróbálta ugyan az East Enden magára szedett kevéske értéket belenevelni a fiúkba, ők azonban egyszerűen figyelmen kívül hagyták az intelmeit. Az
apjuk állandóan figyelmeztette őket: családról és barátokról soha nem mondhattok rosszat. Maga sem hitte, hogy a fiúk szót fogadnak neki. Dolga végeztével ismét elvegyült a vendégek között a bálteremben. Az összes dekoráció citromsárga és ezüstszínű volt. A citromsárga luftballonokon „Ma vagyok 8 éves", az ezüstszínűeken pedig „Boldog születésnapot, kislányom" szövegű felirat volt. Az ünnepelt maga is citromsárga és ezüstszínű öltözékben pompázott. A csupa csipkébe és fodorba öltöztetett kislány pontosan olyannak látszott, mint az anyja: ostobának. A szíve mélyén Eamonn sajnálta a gyereket, mert tudta, kétségbeesetten próbálkozik mindenben megfelelni az anyja elvárásainak. A jelenlévő felnőtteknek a Metropolitan szépművészeti múzeumról beszélt, de szemmel láthatóan nehézséget okozott neki a téma. Deirdra megpróbálta ugyan kisegíteni, amikor megakadt, de a hallgatóságnak az volt a benyomása, hogy vak vezet világtalant. Míg mások, a kevésbé árnyaltan fogalmazók szerint a kultúra kivágta a biztosítékot. Eamonn céltalanul őgyelgett a bálteremben, míg végül ismét megpillantotta a szőke hajkoronát. Érezte, hogy felgyorsul a szívdobogása,a pulzusát a halántékán is érezte. A nő megfordult, és akkor kihunyt a remény. Nem Cathy volt az, hanem egy idegen, bár ebben nem volt semmi meglepő. Deirdrának ugyanis volt egy átkozottul rossz szokása: mindenféle ismeretlen embert meghívott, akit „érdekesnek" talált. Nos, ami azt illeti, többnyire valóban baromira érdekesek voltak. Ez a lány azonban egy szempontból mindenképpen az volt, legalább le lehet fektetni. Ez az ötlet tetszett Eamonn-nak, úgyhogy rögtön rá is startolt. - Örvendek a szerencsének, én vagyok itt a ház ura. És önben kit tisztelhetek? Rendszerint az akcentusa is elég volt ahhoz, hogy az amerikai nőket levegye a lábukról, egyszerűen ellenállhatatlannak tartották őt. Ez a hölgy azonban nem ebbe a kategóriába tartozott. Közelebbről megvizsgálva egyáltalán nem olyannak találta, mint remélte. Kék szeme volt ugyan, és állának formája is hasonlított Cathyre, de ezenkívül nem sok hasonlóságot mutatott vele. Brooklyni orrhangon mutatkozott be. - Carol Van Dutty vagyok, szobrász. A feleségét érdekli az egyik munkám. Valóban remek darab, Deirdrának jó ízlése van... Eamonn gyorsan félbeszakította, mielőtt a nő teljesen az üzleti tárgyalás felé vinné a beszélgetés fonalát. - Drágám, a feleségem nem tudja megkülönböztetni a szobrot a segge lyukától. Úgyhogy, ha megbocsát, most magára hagyom, és akkor sem vagyok hajlandó magának a szobráért aláírni a csekket, ha fegyvert szorítanak a fejemhez. Carol Van Dutty, valódi nevén Rebekka Splint tágra nyílt szemmel nézett a jóképű bunkó után, aki így faképnél hagyta őt. Eamonn nagyon nyugtalan volt, s ez messziről is látszott rajta. Már egészen beleélte magát, hogy Cathyt látta, szinte maga mellett érezte, érzékelte a jelenlétét. Természetesen mindez csupán illúzió volt. A lányára nézett és nagyot sóhajtott. Norah nyolc évének minden öröme a szemében tükröződött, miközben visszanézett az apjára, és látszott rajta, hogy alig tud betelni a körülötte lévő forgataggal. Eamonn lassan megindult felé, közben meg-megállt, hogy szót váltson a vendégekkel.
- Szia, kislány, mi újság? Norah elnevette magát, önfeledt, boldog kacagása azonnal lefegyverezte az apját. Végül is csak egy gyerek, az övé, és úgy néz ki, mint egy karneváli táncosnő. -Na, gyerünk cukorfalat, mit szólnál, ha azt mondanám, hogy menjünk fel a dolgozószobámba, szívjunk el egy szivart és igyunk egy brandyt? Krisztusom, már nyolcéves vagy, éppen ideje, hogy legalább a dohányzást és az ivást elkezdd. Norah kesztyűs kezét a szája elé téve kuncogott. Eamonn úgy érezte, hogy nagyon tudná szeretni ezt a lányt, és ha a felesége békén hagyná, remek nővé serdülne. Eamonn megfogta a kislány kezét. Amint átverekedték magukat a tömegen a dolgozószoba felé, Eamonnt megállította az egyik üzletfele, egy Johnny Galdi nevű olasz. - Remek ez a parti, Eamonn, ő az a kislány, akinek a születésnapja van? - kérdezte és hatalmas kezével megfogta a kislány állát. Norah félrerántotta a fejét, mire a férfi elnevette magát. - Úgy látom, még nem érdekelnek téged a fiúk, ugye? - Szégyenlős, Johnny. Olyan, mint az apja. Johnny a jobbján álló tizennyolc éves cicababára kacsintott és sejtelmesen elmosolyodott. - Mindannyian azok, vagy nem? Johnny volt vagy hatvanéves, és ettől Eamonn szinte depresszióssá vált. Vajon ő képes lesz-e hatvanéves korában hajtani a nőket? Keresni azt a bizonyos megfoghatatlan nőt, akivel még öregen és betegen is hajlandó ágyba bújni és szeretkezni, akivel jólesik majd elbeszélgetni a régi szép emlékekről. Miközben Norah-t betessékelte a dolgozószobába, fél szemmel Deirdrára pillantott. Fiatal fiúk gyűrűjében állt, akik lesték minden szavát. Eamonn-nak ebből is elege volt már, mert tudta, hogy mindannyian akarnak tőle valamit. Az asszony nélkülöző színészeket, festőket, szobrászokat és mindenféle seggfejet csődített a házba, akiket csak össze tudott szedni, aztán tágra nyílt szemmel hallgatta a hülyeségeiket, és ha kellett, a csekkfüzetet is kinyitotta miattuk. Mi köze neki mindehhez? - kérdezte magától. A dolgozószobában töltött magának egy jókora adag kék címkés Johnnie Walkert, Norah-nak pedig egy kólát. Leültek a viktoriánus ke-revetre, amit a felesége unszolására azért rakott be ebbe a szobába, s megpróbált beszélgetést kezdeményezni egyetlen lányával. - Mi újság a suliban? - Minden rendben. - S hogy vannak a barátaid? - Jól. - És hogy mennek a dolgaid? - Rendben. - Jézusom, Norah, csupán ennyit tudsz mondani? Abban az iskolában háromezer dolláromba kerül egy félév és te csupán annyit tudsz mondani, hogy rendben van? A kislány kérdő tekintettel nézett az apjára. - Jól vagy, apu? Eamonn a fejét csóválta és elnevette magát. Nevetésében azonban nyoma sem volt vidámságnak. - Én még kisgyerek vagyok apu, és nekem nem szabadna szóba állnom veled. Hát nem szoktad nézni a tévében Oprah-Ü
A kislány az anyja által elsütött, felnőtteknek való viccre utalt, s ettől Eamonn nagyon elszomorodott. Szinte sírni tudott volna. Hirtelen rendkívül nyugtalan lett. Átkarolta a kislány vállát. - Figyelj rám, kincsem. Az a sok hülyeség, amivel anyu teletömi a fejedet... Na figyelj. Ha legközelebb zsibbasztja az agyadat, akkor mondd meg neki légy szíves, hogy én azt mondtam, nem szabad végighallgatnod őt. Norah, legyél te csak nyugodtan gyerek. Minden lehetőséged megvan erre. Annak idején apám azt szokta mondani nekem: „kisfiam, ne viselkedj úgy, mint az öregek, anélkül is megöregszel". Ugye érted, hogy mit akarok ezzel mondani? Norah bólintott. - Persze, hogy megértem apu, és tudom, hogy én még csak egy kisgyerek vagyok. De jó lenne, ha megpróbálnád ezt az anyunak is megmagyarázni. Egyetlen igazi barátom sincs itt ma este. Én is el akartam menni a McDonald's-ba, mint a barátaim, de anyu azt mondta, az a hely proliknak való - mondta, és akkorát sóhajtott, mint egy öregasszony. Arcocskájára a világ szinte összes fájdalma kiült, miközben szomorúan hozzátette. - Bárcsak több lánytestvérem lenne, csak azért, hogy anyu egy kicsit leszálljon rólam. Érted, hogy mondom? Eamonn szorosan átölelte a kislányát, miközben a gyerek hangjából érezhető magányosság hallatán a szeme önmaga számára is meglepő módon megtelt könnyel. - Beszélek majd anyuval, rendben? Szólok neki, hogy hagyjon téged békén. Jó? - Apu, úgysem fog rád hallgatni. Azt hiszi, én leszek majd Amerikában a Nagy Valaki. Azt szeretné, ha híres lennék, de az a baj, hogy nem vagyok igazán jó semmiben mondta halk, elgyötört hangon. Eamonn feldühödött. Ez a kislány még csak nyolcéves, és az anyja már most elérte nála, hogy folyamatosan kudarcokat éljen át; - Apu, most már mehetek? Légy szíves, engedj el. Úgy értem, megyek lefeküdni, nem vissza a partira. Megbeszélnéd a dolgot anyuval? Ő azt szeretné, ha később énekelnék még egy kicsit, apu, én pedig nem nagyon akarom. - Rendben van, Norah, majd azt mondom neki, hogy te meg én leittuk magunkat, és le kellett fektesselek, mert ordenáré nótákat kezdtél énekelni, amiket a nagyapád tanított. Mit szólsz hozzá? A kislány félszegen elmosolyodott. - Jó éjszakát, apu. Szeretlek. Eamonn ismét magához ölelte a gyereket. - Én is szeretlek téged, hercegnőm. Aludj jól, álmodj szépeket. Az ajtóból a kislány visszafordult és az apjára mosolygott, aki tiszta szívből együtt érzett a gyerekkel. Miután Norah becsukta maga mögött az ajtót, Eamonn kiitta a brandyjét és felemelte a telefont. Miközben tárcsázott, a kislány félelmeire gondolt, és elhatározta, hogy még az este beszél a feleségével, egyszer s mindenkorra rendezi ezt a dolgot. A vonal túlsó végén azonban az olyannyira várt hang helyett csak az üzenetrögzítő válaszolt, amit újra és újra szomorú szívvel hallgatott végig. „Nincs senki a vonalban, kérem, a sípszó után hagyjon üzenetet,amint tudom, visszahívom" Cathy hangja volt az. Néha felhívta őt telefonon, és olykor előfordult, hogy Cathy vette fel a kagylót és akkor semmiségekről csevegtek. Eamonn-nak azonban már a lány hangjától is erekciója volt.
Nem hagyott üzenetet, helyére tette a kagylót, majd néhány másodpercig szó nélkül bámulta a készüléket. Az elmúlt tizenkét évben több mint harmincszor járt már Nagy-Britanniában és egyetlenegyszer sem találkoztak. Tommy mindig talált valami ürügyet, hogy Cathy miért nem tud elmenni még egy rövid vacsorára sem. Eamonn tisztában volt vele, hogy a nő még mindig neheztel rá, és ebbe mindig belesajdult a szíve. Még mindig ő volt az egyetlen nő, aki után igazából vágyódott. Töltött magának egy újabb adag brandyt és az ablakhoz lépett. Kinézett a kertbe. Dolgozószobájából olyan panoráma tárult elé, mintha a Hampton Court-ra nézett volna, s akkor hirtelen megpillantotta a fiát, Jacket, amint odalent a kertben átkarolja egy csinos, sötét hajú kislány derekát. Aztán meglátta az ikreket és a kis Pault, aki ugyan még csak hétéves, de máris annyi gonoszság szorult belé, mint egy sorozatgyilkosba. Éppen egy vödör vízzel akarták leönteni a bátyjukat és a lányt. Mielőtt Eamonn kinyithatta volna az ablakot, hogy figyelmeztesse őket, a srácok már véghez is vitték a gaztettet. A lány olyan éktelen sikoltozásba kezdett, hogy a hangja még a felesége által felbérelt dzsesszzenekar zenebonáját is elnyomta. Eamonn visszament az íróasztalához és lekapcsolta a lámpát. Úgy döntött, elege van az egészből és olajra lép. Hagyja, hogy Deirdra intézze el azokkal a kis csibészekkel a dolgot, neki ugyanis nem volt szíve bántani őket. Személy szerint többnyire mulattatták őt a srácok csínytevései, és az is, hogy olyanok, mint az égetni való ördög, különösen akkor, amikor Deirdra úgynevezett barátai is a ház vendégei voltak. Tisztában volt vele, hogy meglehetősen pitiáner ez a hozzáállás, de az utóbbi időben egyre inkább mulattatta, ha a feleségének szégyenkeznie kellett miattuk. Deirdra egy olyan családot akart, mint a Von Trapp família, ehelyett azonban be kellett érnie a Docherty-féle huligánbandával. Még jó, hogy az élet néha kárpótolja az embert. Deirdra végül úgy éjfél tájban megtalálta a férjét, aki félig részegen még mindig a fiúk csínytevésén nevetgélt. Az asszony nem látott a méregtől. - Eamonn, hogy teheted ezt a barátaink előtt? Miért kell neked mindig lejáratnod engem? Mindenki azt kérdezi, hol vagy? Apám is és Petey bácsi is nagyon aggódott már érted. Ő küldött, hogy keresselek meg. Most mondd, miért kell ezt csinálnod velem, Eamonn? Deirdra siránkozó, szűkölő hangja szinte muzsika volt Eamonn fülének. - És mindennek a tetejébe még Norah-t is ágyba küldted. Szóltam a társalkodónőnek, öltöztesse fel, hogy elénekelhesse a szólóját... Eamonn felpattant és öklével az íróasztalra csapott. - Na ne, azt már nem! Nem hagyom, hogy ebből a gyerekből hülyét csinálj ma este. Ha kirángatod őt az ágyból és leviszed ahhoz a csőcselékhez, olyan pofont kapsz tőlem, hogy egy hétig mindenhova becsöngetsz, ebben biztos lehetsz! Deirdra szinte kővé vált a döbbenettől. - Tessék? Mit mondtál? - Jól hallottad. Most pedig menj vissza, mindjárt megyek én is. Mondd meg nekik, hogy Norah elaludt, aztán szólj annak a tetves bandának, hogy ne játsszanak több Miles Davis-számot, hanem adjanak elő valami olyan muzsikát, amire táncolni is lehet. Rendben van? Attól az átkozott zajtól már szétpattan a fejem. A kurva életbe, ez valami
partinak indult, vagy nem? Ki tud táncolni arra a gyászzenére, amit most is játszanak odalenn? Megmondanád? Deirdra kirohant a szobából. Eamonn önelégült mosollyal követte. Amint leért a bálterembe, ismét tetőtől talpig szívélyes házigazdává változott. Mosolygott, könnyedén csevegett. Még a felesége sem tudta kihozni a sodrából. A zenekar rázendített a Summertime-ra, az emberek pedig lassan táncolni kezdtek. A fekete énekesnő, egy Marcella nevű lány énekelni kezdett, és hirtelen egy igazi parti kerekedett az unalmas összejövetelből. A lányt Petey hozta magával. A banda tíz perc múlva a You are the Sunsine ofMy Life című dalt kezdte játszani és mindenki énekelt. A parti vérbeli házibulivá változott és ezt még Deirdra is észrevette. A mesterkélt finomkodás tovatűnt, és végül az asszony is kiengedett egy kicsit, már-már ő is jól érezte magát. Jack odalépett a vejéhez. Amint Marcella énekelni kezdte a Danny Boy-t, az idős ember szeme megtelt könnyel. Ettől a daltól mindig elérzékenyült, csakúgy, mint a legtöbb ír. - Látom, mindjárt elsírod magad - jegyezte meg Eamonn gonoszkodva. - Kibírhatatlan alak vagy, neked nincs lelked - mondta Jack vigyorogva, könnyes szemét törölgetve. - És hogy van mostanában az én ír kislányom? Krisztusom, mintha újabban felszedett volna néhány kilót, te nem úgy látod? Lassan akkora lesz, mint egy elefánt. Eamonn-nak nem kellett válaszolnia, mert megérkezett Petey és Anthony Baggato, mindketten részegek voltak, feltöltve kokainnal. - Holnap a Ravenite-ban találkozunk, legyél te is ott - mondta neki Anthony. Eamonn bólintott. - És mi van a telefonlehallgatással és a többi dologgal? Anthony vállat vont. - Csak a nagyhalakra szálltak rá, velünk nem törődnek. Másokkal ellentétben, nem akarok neveket mondani, mi összehúztuk magunkat. - Mi lenne, ha tudnák az igazat, mi? - kérdezte Petey joviálisan. - Jó kis buli ez - fordult Anthony Eamonn felé. - Igen, nekem köszönhetitek. Ha Deirdrán múlt volna a dolog, mindannyian csak ácsorognánk és az orosz szerzőkről és mindenféle pitiáner festőről beszélgetnénk. Ja igen, és a politikáról, azért erről se feledkezzünk meg. - A francba a politikával és a francba az oroszokkal, mind büdös kommunisták horkant fel Jack. Eamonn felnevetett. - De nem azok az írók és azok a költők, akikkel állandóan csesztet minket. Azok szerintem mind ellenzékiek, bár a fene tudja, hogy ez mit jelent. Petey vállat vont, és komoly hangon megjegyezte. - Az orosz nyelvet valószínűleg a különcöknek találták fel. A szerzőik nagyon különös figurák. Láttam egyiküket nemrégiben a Johnny Carlson Show-b&n. Tele van a fejük mindenféle furcsa szavakkal, és amikor interjút készítenek velük, akkor csak úgy dől belőlük. Ezt én már régen megfigyeltem. Úgy érezte, hogy valami elementáris erejű felfedezést tett ezzel, mert szemmel láthatóan elégedett volt magával. Jó óra múlva a parti kezdett lanyhulni, és újabb egy óra elteltével Eamonn készült lefeküdni. A baj csak az, hogy hátra volt még Deirdra.
Miközben levetkőztek, az asszonynak egy percre sem állt be a szája. Egyfolytában arról áradozott, hogy milyen jól sikerült a parti, mindenki milyen jól érezte magát. Mindenki dicsérte az ételt és a dekorációt. Egyszóval, milyen okos, milyen remek asszony ő. Amint ágyba bújtak, Eamonn halkan megjegyezte: - A gyerek születésnapja volt. Holnap elviszem Norah-t a McDonald's-ba, és rendezek neki egy igazi bulit. A barátaival együtt viszem el. Deirdra nem válaszolt. Eamonn hátat fordított, és a nyakáig húzta a paplant. Az asszony felkapcsolta a villanyt, kiment a fürdőszobába, matatott egy kicsit, előkészítette magát. Eamonn csikorgó foggal várt az ágyban. Ez is csak olyan éjszaka lesz, mint a többi. Rezignáltan feküdt és várta az elkerülhetetlent. Megpróbálta ráhangolni magát, ezért lelki szemei elé idézte Cathyt. A haját, a szemét, a mellét. Aztán megjelent egy kép, amint a lány széttárja a lábát és a szeme incselkedve hívja őt. Ekkor jött vissza Deirdra, lekapcsolta a lámpát, és Eamonn máris készen állt a bevetésre. Miközben az asszony végigsimogatta a testét, érezte meredező férfiasságát és ettől elégedetten felkacagott. - Milyen nagyfiúk vagyunk ma este. Eamonn a szokásos mondattal válaszolt. - És mindez rád vár, bébi. Miközben szeretkeztek, Eamonn végig Cathy mellére, testére gondolt és olyan mohó vágy tört rá, hogy Deirdra szinte megdöbbent tőle. Eamonn nem őt szorította magához, hanem Cathyt, mégpedig olyan elementáris erővel, mintha az élete függne tőle. Amint a férfi megérezte a felesége orgazmusát, ő maga is elernyedt. A lelki szemei előtt Cathy vonaglott alatta, az ő keble hullámzott a kéjtől és a vágyakozástól, az ő kéjes nyögdécselését hallgatta. Amint Eamonn kielégülten a felesége testére omlott, az asszony átkarolta a nyakát és mélyet sóhajtott. - Ez nagyon jó volt, édes. Őrülten jó volt. És az asszony elhitte, hogy valóban ő okozott ilyen örömet a férjének. Eamonn-nak azonban hirtelen gonosz gondolatai támadtak. Legszívesebben megmondta volna Deirdrának az igazat: még egy Arnold Schwarzeneggernek is problémát okozna, hogy fölemelje azt a hatalmas testét. Ehelyett azonban szájon csókolta az asszonyt és lefordult róla. Úgy érezte, magára maradt. Talán soha nem érezte még magát ilyen magányosnak. Mindene megvan, amire az ember vágyhat. Gyönyörű otthona, szép családja, elég pénze, bármit megvásárolhat magának. Ám ebben a pillanatban mindenét odaadná egyetlen csókért, egyetlen Cathyvel töltött éjszakáért. Miközben Deirdra halkan horkolt mellette, Eamonn ébren feküdt az ágyon és a gyerekkorára gondolt. Arra, hogy milyen körülmények között élt Cathyvel és az apjával. Bárcsak akkor tudta volna azt, amit most tud! Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy kár az ifjúságot a fiatalságra pazarolni, és ebben tökéletesen igaza volt. Ha az ember fiatal, nem csak a saját életét téko-zolja el, hanem valaki másét is. Aznap éjszaka pokoli hosszú idő telt el addig, míg sikerült elaludnia.
Harminchatodik fejezet Eamonn hallgatta, amint Petey és Jack az egyik pénzbegyűjtőjükről vitatkoztak. A férfit Michael Flynn-nek hívták és a fivérét állítólag Írországban leleplezte az IRA, mert együttműködött a hatóságokkal. A rossz hír Belfastból érkezett, ami azt jelenti, minél előbb el kell őt tüntetni a föld színéről. Petey nem volt róla meggyőződve, hogy célszerű beavatkozniuk, Jack pedig azon a véleményen volt, hogy utasítást kaptak, és ezt a lehető legkisebb felhajtással végre kell hajtaniuk. Eamonnt egyáltalán nem érdekelte a dolog. A Mahoney név még mindig elég jól csengett ahhoz, hogy félelmet ébresszen az emberekben New York államban, sőt, akár lent Floridában, Miamiban vagy Bostonban is. Ők voltak ugyanis az IRA első számú pénzbehajtói, és ezen az üzleten keresztül ők juthattak hozzá a legnagyobb és legjövedelmezőbb dolgokhoz, a kábítószercsempészethez és -kereskedelemhez is. Bármit megtehettek, bármikor és bárhol. Eamonn tulajdonképpen nem bánta volna, ha kiszállnak az Ügyből és nem gyűjtenek tovább az íreknek, mivel már megtollasodott belőle és ekkorra egyéb bevételi forrásai is voltak. Az éjszakai mulatói olyan busás jövedelmet hoznak, amiből élete végéig gondtalanul élhet. Ekkoriban már mindannyian igazi üzletemberek voltak, manhattani irodákkal, állandó meghívóval a Városházára. Eamonn több mint egymillió dollár éves bérleti díjat fizetett a Wall Streeten lévő irodáiért, és tudta, hogy a törvényes üzleteiből is akkora jövedelme van, hogy képtelen lenne elkölteni. Talán éppen ez volt az oka, hogy kezdett megcsömörleni az élettől. Házai voltak, autói, oda ment nyaralni, ahová akart... Felesége volt, rendes családja. Tulajdonképpen mindene megvolt, amit egy ember csak akarhat. És úgy tűnik, ez mégsem volt elég. Szüksége volt valakire, akit tisztelhet, akit szerethet. Olyan nőt szeretett volna maga mellett tudni, akit birtokolhat és aki birtokolhatja őt. Egy olyan valakire vágyott, aki mindig szeretni fogja, függetlenül attól, hogy milyen ember, Nagyot sóhajtott, mire Jack epésen megjegyezte. - Jaj, ne haragudj, hogy ennyit fecsegünk itt összevissza, Eamonn. Biztosan az idegeidre megyünk. Úgy tűnik, mintha az utóbbi időben untatnának téged az üzleti ügyek. Eamonn nem sétált bele a csapdába. - Nézzétek, vagy öljétek meg, vagy hagyjátok békén - mondta. - Ez a két választásotok van. Tulajdonképpen nem is értem, hogy mi a probléma. Ha akarjátok, én majd elrendezem - ajánlkozott. - így nem kell mást tennetek, csak rám bízni az ügyet és nem kell megterhelni sem nektek, sem másoknak a lelkiismeretét az egésszel. Petey öklével az asztalra csapott, amitől szinte fülsiketítő zaj támadt az aprócska helyiségben. - Kurvára elegem van már az egészből! Ezek csak füttyentenek, mi meg ugrunk. Mintha nekünk nem lenne saját életünk és nem lennének saját gondolataink. Ennek már a fele sem tréfa. Michael nem csinált semmi rosszat. Nagyon kiakadt attól, amit a testvére csinált... Eamonn felállt, majd halkan azt mondta. - Nyugalom, Petey, a dolog rendezve, felejtsük el.
A három ember vészjósló pillantásokkal méregette egymást. Mindegyik a saját gondolataiban volt elmerülve, miközben mindannyian tudták, hogy holtpontra jutottak. Ez már régóta a levegőben lógott. A túlzott bizalmaskodás megbosszulja magát. Mindannyian tisztában voltak ezzel a ténnyel, ám azt hitték, rájuk nem érvényes. Rájöttek, hogy mégis. Mindannyian mást akartak az élettől, és voltak esetek, mint a jelenlegi is, amikor az egyéni szándékok és az egyéni szükségletek sokkal fontosabbak voltak a pénzbegyűjtő üzletág jövőjénél. Petey ki akart belőle maradni. Mégpedig elég régóta. Jack is ki akart szállni, de mivel ő volt az idősebb, tisztában volt azzal, hogy ezt nem tudja megtenni anélkül, hogy ne zúdítaná csőstül a bajt a család fejére. Eamonnt pedig egyáltalán nem is érdekelte az egész. Nem kötelezte el magát egyik oldal mellett sem. Korábban mind többet és többet akart, de egy ponton elege lett az egészből és ki akart szállni. - Az élet egy nagy rakás szar. Hiába van meg mindenünk, akkor is egy nagy rakás szar az egész - jegyezte meg Petey keserűen. - Mondok én neked valamit, öcskös. Még egy szar élet is jobb jó öltönyben, mint az, ha rongyokban temetnek el a föld alá és rászarnak a sírodra. És ezt ne feledd el, amikor keresztbe akarsz tenni az Ügynek. Ezek gondolkodás nélkül kicsinálnak és mindent elszednek tőled. - Én elintézem a dolgot - ismételte meg Eamonn. - Most pedig megyek. A héten idejön Tommy Pasquale, elő akarom készíteni az ügyeket a fogadására. A másik kettő bólintott, jelezve, hogy megértették, amit Eamonn mondott. - Elfuserált egy társaság vagyunk - jegyezte meg Eamonn gúnyosan. - Megvan mindenünk és mégsincs semmink. Illetve van, a félelem - mondta szinte bántó csendet hagyva maga után, majd távozott. Eamonn fél nyolckor ért haza, majd vacsorához ült Deirdrával és a gyerekekkel. Mosolygott, nevetgélt, viccelődött a gyerekekkel, amihez a felesége is csatlakozott. Az asszony csúcsformában volt. Végül behozták a desszertet és a kávét. Aztán a gyerekek, mintegy vezényszóra megkérdezték, hogy felállhatnak-e az asztaltól. Deirdra kávét töltött a férjének, cukrot és tejszínt is rakott bele. -Nagy újság van a számodra, Eamonn. Miközben a férfi a kávéját kortyolgatta, fél füllel a feleségét hallgatta, a másikkal a gyerekszoba felől jövő baseballmeccs zajaira figyelt. Szórakozott mosollyal kérdezett vissza. - Halljuk! Miről van szó? Deirdra megigazította a haját és elmosolyodott. Az asszony úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek, ezért Eamonn úgy döntött, viccelődik vele egy kicsit. Krisztus a megmondhatója, az utóbbi időben nem túl sok időt töltött ugyan az asszonnyal, de azt a keveset megpróbálta elég civilizált módon letudni. így könnyebb volt elviselni az életet. - És mi az a nagy újság, csibém? Tudod nagyon jól, hogy ki nem állhatom a találós kérdéseket. Az asszony szinte kivirágzott, amikor meghallotta, hogy a férje „csibém"-nek szólította. Utoljára akkor hívta így, amikor összeházasodtak. Amikor még szerette őt. Mert ha valaki, akkor Deirdra hajszálpontosan tudta, hogy a szerelem már régen tovaszállt a
házasélet hétköznapi bonyodalmai közepette. Már attól is boldog lenne, ha a férje csupán kedvelné őt. A kezét Eamonn arcára tette, pontosan úgy, ahogyan Demi Moore-tól látta az egyik filmjében, majd csábos hangon azt mondta. -Ismét áldott állapotban vagyok. Még akkor is mosolygott, amikor látta, hogy Eamonn elsápad. Még akkor is mosolyt erőltetett az arcára, amikor látta, hogy Eamonn szája egyetlen dühös vonallá keskenyedik, sőt még akkor is mosolygott, amikor Eamonn az asztalra dobta a szalvétát és a kezébe temette az arcát. - Te viccelsz? Mondd, hogy csak viccelsz - mondta a férfi halk, fojtott hangon. Az asszony a fejét rázta, a mosoly azonban már lehervadt az arcáról. Sápadt lett, mint a fal. Vonásai ugyanolyan keménnyé váltak, mint a férjéé. Egy ideig mindketten hallgattak, csendben méregették egymást, mint az összecsapni készülő ellenségek. Deirdra alig tudta állni a férfi pillantását. Egészen összezavarodott. Az elmúlt években mindent megpróbált, hogy ébren tartsa a férje érdeklődését maga iránt. Amikor feleségül ment hozzá, csak a menekülési útvonalat látta benne. Az esélyt arra, hogy valóban könnyű és jó életet élhessen, a saját életét. Ám ehelyett halálosan beleszeretett a férjébe, és ez a szerelem egy pillanatra sem múlt el. Nem számított, hogy Eamonn mit csinált, hogy kihasználta, hogy milyen lekezelő módon beszélt vele, hogy elhanyagolta - márpedig néha szégyenletes módon elhanyagolta -, ő mindennek ellenére szerette. A kedvéért megpróbált finom nővé átalakulni, megpróbált köré otthont varázsolni, ahová hazatérhet. Gyerekekkel ajándékozta meg, hogy magához kösse, s most végül mégis be kell vallania önmagának, hogy kudarcot vallott. Elég egy pillantást vetni Eamonn arcára, hogy lássa ezt, s ebben még a legerősebb lélek is összetörik. Még az övé is. - Egyszerűen nem tudom elhinni, Deirdra - fakadt ki hangosan a férfi. - Nincs még elég kölykünk? Hát már elfelejtetted, hogy abban a pillanatban leszarod azokat a kis lurkókat, ahogy felállnak és megtanulnak járni és beszélni? Paul születése után egyetértettünk abban, hogy kilenc gyerek több mint elég. De nem, te még ezek után is úgy gondolod, hogy kell még egy gyerek, és lehet, hogy ezután majd egy újabb. Azt akarod, hogy futószalagon gyártsam a gyerekeket neked. Nos, hölgyem! Nem tudod megszerettetni magadat az emberekkel. Ez egyszerűen nem működik. Én megpróbáltam. De te vagy a gyerekeim anyja, és Isten segedelmével ennyi kölyök éppen elég. Ennyi, mondom, és nem több. Nem csinálom tovább. Már nem kívánlak téged, soha nem is kívántalak. Te egy dagadt, felszínes, unalmas, elkényeztetett szuka vagy, mint azok a hülye zsidó tyúkok, akikkel együtt lófrálsz. Azzal a különbséggel, hogy te ír vagy. - A pénz az, ami vonzóvá tesz téged, és ez mindig is így volt. De a szerelmemet nem vásárolhatod meg pénzzel, de gyerekekkel sem, kedvesem. Minél előbb rájössz erre, annál jobb. Én fizetem a számlákat, gondoskodom arról, hogy meglegyen mindenünk, de ennyi. Szüld meg a gyereket, csináld csak, de én még egyszer nem bújok be az ágyadba, ebben ne is reménykedj. Nincs az az isten! Ez már túl sok nekem, Deirdra. El nem tudod képzelni, micsoda kínokat éltem át éveken keresztül, amikor rám tehénkedtél. Mindig másra, másokra kellett gondolnom, miközben keféltünk, mert te
egyáltalán nem érdekelsz. Úgyhogy nyugodtan hordd csak ki ezt a gyereket, élvezd ki a helyzetet, mert ez volt az utolsó, amit tőlem kaptál. Deirdra szó nélkül végighallgatta férje szemrebbenés nélkül előadott mondókáját. Vajon mi van ebben az Eamonn Dochertyben, ami miatt annyira kívánja, hogy még a gondolatát sem tudja elviselni, hogy nélküle kell élnie? Még akkor is, ha tudja, hogy a férje nélkül sokkal könnyebb lenne az élete. Nélküle felemelkedhetne. Lehetne valaki, kibontakozhatna, azzá lehetne, aki valójában. Ehelyett ő mindent megpróbált, hogy olyanná váljék, amilyennek a férje szerette volna. Életében először látta Eamonnt olyannak, amilyen a valóságban. Felnyílt a szeme. Reszketett, miközben cigarettára gyújtott. A keze is remegett, a szíve pedig olyan hevesen dobogott, hogy majd kiugrott a mellkasából. Úgy érezte, menten elég a szégyentől. - Mondhatok neked valamit, Eamonn? A férfi rá sem nézett, úgy válaszolt. - Mit akarsz? - Tizenöt évet adtam neked az életemből. A hangja halk volt, de meglepően tiszta. Nyoma sem volt benne kitörni készülő könnyeknek, vagy a szokásos rosszkedvnek. - Ebből hét évig terhes voltam... - És ez kinek a hibája volt? - szakította félbe a férje. Deirdra mindkét kezével az asztalra támaszkodott, és rákiáltott. -Hallgass, most én beszélek! Eamonn úgy megdöbbent, hogy szokásával ellentétben engedelmeskedett. - Isten bocsássa meg nekem, de ezek alatt az évek alatt mindvégig szerettelek téged. Még akkor is, amikor kimaradtál éjszaka. Még akkor is, amikor úgy jöttél haza, hogy idegen nők illatát éreztem a testeden. Még akkor is, amikor nem jutott eszedbe, hogy húsvét van, vagy karácsony, vagy valamelyik gyereknek a születésnapja. Mondd, hányszor utaztál el szenteste Las Vegasba? Hányszor utaztál el Angliába vagy máshová, és még csak meg sem kérdezted tőlem, hogy mit szólok hozzá, hogy egyedül maradok, mint ahogy azt sem, nincs-e kedvem veled tartani? Igen, beismerem, velem sem volt könnyű az évek során, de ez csupán azért volt, mert annyira szerettelek téged. Mindezért cserébe most megaláztál engem. Úgyhogy a jövőben semmit nem fogok kérni tőled. - Megszülöm a gyerekemet, megszülöm a kisbabámat. Az én kisbabámat. És Isten a tanúm, soha nem zaklatlak téged többé. Bár őszintén szólva, nem értem, mi rossz van abban, ha a feleség időnként kapni akar egy darabkát a férjéből. Továbbra is színlelhetted volna, hogy törődsz velem, Eamonn. Krisztus a tudója, legalább megpróbálhattad volna. Nagyon kegyetlen voltál velem az évek során. Én azonban mindig törődtem veled, mindig szerettelek és mindig reménykedtem. Ezzel felállt, s a nő semmiből előtört büszkesége megdöbbentette Eamonnt. -Ha menni akarsz, akkor menj, megértelek. Ha maradsz, akkor továbbra is játsszuk a kis játékunkat, úgy teszünk, mint eddig. Isten a megmondhatója, én már hozzászoktam, tizenöt hosszú éven át úgy tettem, mintha nem vennék észre semmit. De most már úgy látom, az egész értelmetlen helyzetgyakorlat lenne csupán. Amint kiment a szobából, Eamonn döbbent tekintettel nézett utána. Megdöbbentette, hogy Deirdra ilyen tárgyilagosan tudott beszélni vele.
Az asszony halkan becsukta maga mögött az ajtót, és ekkor Eamonn úgy érezte, elveszített valami drága kincset. Érezte, hogy hatalmas űr keletkezett, olyan űr, amit talán soha nem lehet betölteni. S mindez csupán azért, mert készakarva összetört valakit. Egy valakit, egy jelentéktelen személyt, aki mellesleg a felesége volt. Eamonn elindult Manhattanbe, abba a lakásba, amit Tommy amerikai látogatásai idejére szokott kibérelni. A lakás a Fifth Avenue-n volt, a központban, ahonnan könnyen el lehetett menni vásárolni akár éjszaka is, és nem kellett fegyveres támadástól tartani. Fütyörészve lépett be a liftbe, mert Tommytól híreket kaphat Cathyről. Az évek során olyan sokat gondolt Cathyre, hogy a kitartását már szinte hihetetlennek tartotta. Időnként előfordult, hogy napokon át nem tudta kiverni a fejéből a lányt, míg végül depressziós nem lett miatta. A tudat, hogy Tommy akkor kapja meg Cathyt, amikor akarja, olyan érzés volt, mintha kést döftek volna a bordái közé. Miközben a másik férfi egyfolytában áradozott a feleségéről, kimondhatatlan féltékenységet érzett. El akarta venni őt Tommytól. S ezt olyan könnyű lenne megtenni. Úgy tett, mintha jó barátságban lenne angol partnerével. Eljátszotta a nagy embert, körbehordta Tommyt New Yorkban, de csak azért, mert titokban abban bízott, hogy a barátja majd hazamegy és elmondja a feleségének, milyen jól megy a sora a nagy Eamonn Dochertynek. Tudta, hogy ez gyerekes, ostoba dolog, de mégis, éveken át eljátszotta. Úgy érezte, Tommyn keresztül szinte megérintheti Cathyt, még akkor is, ha évek óta nem is látta őt. Tommy széles mosollyal nyitott ajtót. Eamonn belépett és meghallotta, hogy a fürdőszobában zuhanyoznak. Jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét. - Gyors voltál. Még egy órája sem szállt le a géped, és máris társaságod van? Nem mondom. Tommy bambán nézett rá. - Ő Carla, mindig felhívom, ha itt vagyok. Jól kijövünk egymással. Eamonn beljebb lépett és leült a fehér bőrkanapéra. Bár a manhattani panorámát mindig lélegzetelállítónak tartotta, ekkorra már hozzászokott, és nem különösebben érdekelte. Sőt, ami azt illeti, az utóbbi időben egyre gyakrabban vágyakozott a jó öreg Temze után. Hiába volt tele szeméttel és szennyel, mégis hiányzott neki. Ugyanúgy, mint ahogy hiányzott neki egy csésze tea, egy kiadós angol reggeli és egy jó kis szombat este a Palais-ban. A gondolattól elmosolyodott. - Nos, halljuk, mi újság odahaza? -vágott bele. Tommy vállat vont. - Semmi különös. - Hogy van az asszony és a gyerek? Tommy leült és sugárzó arccal válaszolt. - Mindketten jól vannak. Kitty egyre jobban hasonlít az anyjára. A bőre olyan barna, mint az enyém, de ugyanolyan kék szeme van, mint az anyjának, és ugyanolyan a természete is. Természetesen ha Cathy tudna Carláról, az életem egy fabatkát sem érne. De tudod, hogy van ez, Eamonn. Szükségem van bizonyos dolgokra, olyasmikre, amit tőle nem kapok meg.
Eamonn megértőn bólintott, bár a saját életére gondolva semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy Cathy vele legyen, éjjel-nappal szeretkezzenek, beszélgessenek vagy csak egymás mellett üljenek. Csakhogy nem ő a férje, hanem Tommy. - És ha szabad érdeklődnöm, mi az, amit a te Cathyd nem ad meg neked? - kérdezte Eamonn kíváncsian. Tommy visszaült a székébe, és Eamonn csak ekkor jött rá, hogy vendége már elég rendesen fel van töltve. - Hogy mást ne mondjak, nem adja oda magát igazán. Soha nem is adta oda magát igazából nekem. Attól a naptól kezdve, hogy összeházasodtunk, mintha közénk állt volna valami, de el sem tudom képzelni, hogy mi az... - Néhány másodpercig hallgatott, majd bizonytalan hangon folytatta. - Hazudok, mert igenis tudom, hogy mi az. Azért gyűlöl,mert az IRA-nak dolgozom. Még az sem érdekli, hogy nekem semmi közöm az erőszakhoz. Ez az oka, hogy rólad sem akar hallani - mondta elcsukló hangon. Eamonn soha nem gondolta volna, hogy ilyen őszinte szavakat hall majd Tommy szájából, még akkor sem, ha gyanította, hogy az őszinteség oka sokkal inkább a kábítószerben keresendő és nem a barátságukból fakadó kitárulkozási szándékban. - Mi van, belőtted magad egy kicsit? Tommy felröhögött, hangosan, idegesen. - Igen, csak egy kicsit. Egy kis kokó, egy kis fű, miegymás. Úgy értem, nem árt, ha kicsit megkeveri őket az ember. Vagy nem? Eamonn bólintott. Ezek után egyértelmű volt, hogy munkáról nem lesz szó. Carla, a száznyolcvanöt centi magas, hetvenkilós Puerto Ricó-i élő asszonyszobor kilépett a zuhany alól és rájuk mosolygott. Látszott rajta, hogy legszívesebben mindkettőjükkel egyszerre bújna ágyba, de Eamonn-nak nem volt hozzá kedve. Felállt, a pénztárcájából elővett öt darab százdolláros bankjegyet, odaadta Carlának, és megkérte, hogy foglalja le magát néhány órára. Tommy annyira beletemetkezett a saját gondolataiba, hogy észre sem vette a lány távozását. Semmi mást nem akart, mint önmagáról beszélni. - Az a helyzet Cathyvel, hogy bár én nagyon szeretem őt, nagyok az elvárásai. Érted, hogy gondolom? Néha olyan megközelíthetetlen számomra, mint egy szentkép. így is viselkedik velem, és másokkal is. Elvárja, hogy mindenki felnézzen rá. Ha Írországgal kapcsolatos hírek vannak, egyszerűen nem szól hozzám. Az őrületbe kerget. Ha mondana valamit, ha mondana bármi konkrétumot, tudnám mihez tartani magam, amivel tudnám kezelni ezt a helyzetet. De így tanácstalan vagyok. Még a pénzem sem kell neki, mert a mulatóinak köszönhetően annyi pénze van, hogy el se tudja költeni. Nem tudom, miért marad mellettem, hidd el, ez az igazság. Ezzel együtt, becsületére legyen mondva, egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy egy másik férfival szűrte volna össze a levet, és ebben egészen biztos vagyok. Pedig néha azt kívántam, bárcsak megtenné. Komolyan mondom. Aztán ránézek és végem van, kifordulok önmagamból. Nem tudnék nélküle élni. Ölni tudnék érte. Még őt is megölném, nehogy valaki más birtokolhassa. Kész őrület. Inkább megölném őt, mintsem másnak a karjában lássam, vagy elviseljem a tudatot, hogy más szereti, egy olyan valaki, akinek viszonozza a szeretetét. Mert mérget mernék rá venni, hogy az enyémet nem viszonozza. Eamonn szinte kővé meredt a döbbenettől. Már tizenkét éve dolgozik együtt Tommyval, és a feleségével kapcsolatban soha semmi mást nem mondott, csak dicsérő
szavakat. Még csak nem is utalt rá, hogy ilyen feszült lenne a viszony kettőjük között. Most azonban szavaiban kétségbeesett segélykiáltás volt, egy férfi kisiklott életének megdöbbentő feltárulkozása. Egy ugyanolyan elfecsérelt élet, mint az övé. Tommynak egy Deirdrához hasonló ember odaadására lett volna szüksége, miközben Eamonn-nak egy olyan nőre, mint Cathy, mert csak ő volt eléggé erős személyiség a számára. Tudta, hogy Tommy ivott, erre már volt ideje felfigyelni az évek során. Rá kellett volna jönnie, hogy mi ennek az oka. Részben sajnálta a férfit, részben önző módon boldog volt, mert legalább azt megtudta, hogy Cathy nem boldog vele, és nem egy másik férfiba szerelmes. Ami azt jelenti, hogy még mindig van remény. Miközben Tommy kesergését hallgatta, rádöbbent, hogy ő maga is milyen keserves sorsú ember. Hiába lett vagyonos, hiába érte el, amit elért, legbelül még mindig az a szerencsétlen, értéktelen flótás maradt, aki a kelet-londoni Bethnal Greenből verekedte ki magát. Egyáltalán nem volt büszke erre a felismerésre, de megtagadta volna önmagát, ha emiatt szégyenkezett volna. Még aznap este elvitte Tommyt egy Brooklyn Hightsban üzemelő előkelő magánklubba. Eamonn öt éve Peteyvel együtt vette meg ezt a mulatót, és kifejezetten előkelő vendégek számára tartották fenn. Tulajdonképpen egy hostessklub volt, ahol a szolgáltatásokat különleges, előkelő hölgyek biztosították, nem beszélve arról, hogy volt köztük olyan is, aki választott hivatásának a specialistája volt. A hely úgy nézett ki belülről, mint egy várbörtön, és a vár úrnőjének a szerepét egy rendkívül magas, negyvenes éveiben járó, hosszú szárú bőrcsizmát és piros ruhát viselő nő töltötte be. Barbarella csillagászati árakért bárkit olyan luxusszolgáltatásokban részesített, amilyenekre legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna. Ügyfelei között filmsztárok, sőt, egy-két egykori elnök is akadt, s azzal szokott tréfálkozni, hogy ha a korbácsolás olimpiai sportág lenne, ő hosszú távra kibérelhetné a bajnoki címet Amerika számára. Barbarella sportága a megszégyenítés és a fizikai fájdalom okozása, ha úgy tetszik, a kínzás volt. Nagyon jól ismerte az ügyfélkörét. Az aprócska, várbörtönszerű cellák homályában a korbácsával a legrejtettebb titkokat is kiverte az emberekből. Voltak persze olyan ügyfelei is, akik a fájdalmat előidézni szerették, nem elszenvedni, így azok, akik vállalták az áldozat szerepét, rendkívül jó fizetséget, kemény, súlyos dollárokat kaptak. Olyan nőket is bevont az üzletbe, akik minden második éjszaka megverették magukat, és még élvezték is ezt, csupán egyetlen kikötésük volt, hogy az arcukat és a karjukat ne bántsák, mert az meglátszik. Még Barbarella is megdöbbent azon, milyen sok férfi szeret fájdalmat okozni. Élvezik, amint a nők könyörögnek és irgalomért ese-deznek. Az évek során jól kiismerte Tommyt, hiszen a férfi az ilyen jellegű kapcsolatban a domináns szerepet szerette betölteni, de Barbarella tudta, hogy nem jelent komoly veszélyt a rabszolgái számára. Aznap este egy Fenella nevű nőt adott neki. A nő az orális szex mestere volt és azzal dicsekedett, hogy ezernél is több férfi hímtag volt már a szájában, és kivétel nélkül szerette mindegyiket. Miközben szolgáltatást nyújtott a férfiaknak, imádta, ha azok közben a haját húzzák és fojtogatják. Ettől ugyanis még jobban beindult. Amint Tommy - feltöltve magát kokainnal és itallal - elindult Fenellával az egyik szoba felé, Eamonn lement a bárba és rendelt magának egy italt. Őt magát nem igazán
érdekelte ez a dolog, de észrevette, hogy ezen a területen tátongó űr van a piacon, ezért arra gondolt, miért ne ő legyen az, aki kitölti az űrt. Ehhez hasonló, de sokkal gyatrább színvonalú hely sok volt, ő azonban egy modern, társadalmi szempontból is elfogadható intézményt hozott létre. A maga módján még büszke is volt rá. Amikor látta a híres emberek és a nagymenő bűnözők nevét a vendégkönyvben, hihetetlen örömet érzett, mert tudta, hogy sokkal különb bármelyiküknél. Ellátta őket olyan szolgáltatással, amivel ki tudták elégíteni beteges hajlamaikat, s komoly pénzeket vett el tőlük ezért. S mindennek a tetejében még le is nézhette őket. Megivott két pohár italt, elrendezett néhány apró-cseprő problémát Barbarellával, s akkor odalépett hozzájuk egy hosszú hajú, bőr-mellényes fiatalember. - Jobb lenne, ha utánanézne a barátjának, Mr. Docherty. Szerintem ideje lenne, ha hazavinné - mondta sürgetően. Eamonn felvonta a szemöldökét, jelentőségteljes pillantást vetett Barbarellára és elindult Tommy után. Sarkában a fiatalemberrel belépett az ajtón. Rémálomnak tűnő látvány fogadta. Soha nem látott még ennyi vért. Vérfoltok voltak mindenütt, az ágyon, a falakon, a padlón, még a mennyezeten is. Tommy is csupa vér volt, s egy másodperc tört részéig Eamonn arra gondolt, hogy a férfi egy leszámolás áldozata lett. Csak ekkor pillantotta meg az ágyon fekvő átvágott torkú lányt, s ekkor döbbent rá, hogy Fenella vére borít mindent. A nő mintha vérben fürdött volna, csupa lucsok volt a haja, a ruhája, a teste. Hatalmas vértócsák voltak mellette a padlón, s első pillantásra úgy nézett ki, mintha a máját is kiszakították volna. Eamonn úgy érezte, az epéje rögtön kiszalad a torkán és öklen-dezni kezdett. Kétségbeesetten rázta a fejét, mintha nem akarna hinni a szemének. A vérvörös ködfátyolon keresztül hangot hallott. - El kell innen vinnünk a lányt, Mr. Docherty. Nem hozhatjuk ide a rendőrséget, mert akkor végünk. Már többször is figyelmeztettem a lányt, hogy ne húzza fel túlságosan a pasikat. A fiú hangja hihetetlenül hűvös, tárgyilagos volt. Eamonn megfordult és ránézett. Úgy érezte, mintha valami szürrealista rémálomba csöppent volna. Tommy teljesen összeomolva sírdogált. Egészen magánkívül volt, könnye és taknya összekeveredve csorgott végig az arcán. Kisgyerek módjára törölgette a szemét. Deréktól lefelé meztelen volt, és egy hatalmas vértócsa kellős közepén állt. Úgy nézett ki, mintha a lábujjai között szivárgott volna a vér. - Szerencsére az itt dolgozó lányok többségéhez hasonlóan neki sincs családja, még közeli ismerőse sem. Kansasből jött, megszökött valahonnan. Úgyhogy nem okoz problémát nyomtalanul eltüntetni. Azt mondhatjuk, hogy egyszerűen felszívódott. Ez a típus elég gyakran megteszi. A fiú szenvtelen hangja sokkal vérfagyasztóbb volt, mint az Eamonn elé táruló látvány, de a legdöbbenetesebb az egészben, hogy Eamonn nem is ezt látta már a lelki szemei előtt, hanem Caroline ösz-szezúzott testét. Ismét az East Enden érezte magát, és ugyanúgy félt, mint akkor. Tommy elgyötört, összetört arca és a hangja mintha a sajátja lett volna.
- Mi történt? - erőltette ki magából a szavakat Eamonn. - A barátja elmondásából arra következtetek, hogy a lány folyamatosan heccelte, gúnyolta. Fenella mindenkivel így viselkedett. Általában nagyon engedelmes volt, de időnként előfordult, hogy túlságosan beleélte magát a játékba. Érti, mire gondolok... Szerette, ha valóban fájdalmat okoznak neki, mert a pasasok többsége csak játékból csinálta. Hallottam ugyan, hogy sikoltozik - úgy értem az ember az ilyen jellegű intézményekben hozzászokik a sikoltozáshoz, de miután én magam tanítottam be Fenellát a szakmára, meg tudom különböztetni a halálsikolyt az örömkiáltásoktól. Nálam vannak az ajtókulcsok másolatai, mert nekem kell felügyelnem itt mindenkire. Amikor beléptem, láttam, hogy egy üveggel vagdossa a lányt. Még most is ott van a padlón. A fiatalember szünetet tartott, majd együttérzően azt mondta. -Ez a lány született bajkeverő volt, úgyhogy én a magam részéről nem bánnék túlságosan keményen a barátjával. Ennek a lánynak meg volt írva a sorsa. Előbb vagy utóbb valaki megtette volna. Fenella úgy viselkedett, mintha kívánta volna a halált. Eamonn szó nélkül bólintott. - Szólok Barbarellának és rendet rakunk itt - folytatta a fiú. - Ha azon az ajtón bemegy, van ott egy zuhanyozó. Tegye a csap alá a barátját, én pedig keresek neki valami ruhát. Rendben van? Tommy még mindig sírt és reszketett a rémülettől. Eamonn próbálta megmozdítani, de a férfi teljesen megmerevedett és nem volt hajlandó a zuhany alá menni vele. Eltelt néhány perc, míg végül paróka és csizma nélkül bejött Barbarella, és hozott magával két hatalmas termetű nőt. Mindannyiuknál fekete műanyag zsák volt és tisztítóeszközök. Eamonn csak állt és nézte, amint Tommy sír, zokog. Az orrából buborékokban jött a takony, a szeméből patakokban ömlött a könny. Eamonn elhűlve bámulta őt. - Jézusom! Bármibe lefogadtam volna, hogy a barátod normális. Ki gondolta volna, hogy begőzöl? Teljesen épeszűnek nézett ki a fickó - mondta Barbarella, aki azon nyomban felmérte, hogy mi történt, majd azt mondta. - Elvitetem a lány holttestét Marióhoz. Tudod, van egy temetkezési vállalatuk és ott hamvasztanak is. Nyugodtan bízhatsz bennem. Holnap már útra kel a lány a szelek szárnyán. Eamonn elgyötört testtel és lélekkel hallgatta. Vajon miért van az hogy az emberek ennyire nem törődnek a másikkal? Mitől lett ilyen a világ? S mindennek a tetejébe mindezért felelősnek érezte magát Ő hozta ide Tommyt, az ő ötlete volt. Cathynek tökéletesen igaza volt évekkel ezelőtt, ám Eamonn-nak sok-sok évbe telt, amíg rájött, hogy valóban nem egyéb, mint egy nagy rakás csődtömeg. Harminchetedik fejezet A lány már két napja meghalt, és Tommy még mindig nem volt hajlandó megszólalni. Csak üldögélt a székében a manhattani bérlakásban és bámult a semmibe. Eamonn megpróbált vele beszélni, időnként bevitt neki egy csésze teát vagy egy kis harapnivalót, ám a fiú nem is reagált. Tisztában volt vele, hogy Tommy sokkot kapott és elképzelni sem tudta, mit tud majd vele kezdeni. Jack és Petey egyöntetűen azt tanácsolták, hogy vegye fel a kapcsolatot
egyik könnyen kezelhető orvos ismerősükkel. Más szavakkal: fizesse le, lássa el a beteget és tartsa a száját. Eamonn rendkívül gyorsan megtalálta a megfelelő helyet. Nemsokára felhajtás nélkül megérkezik egy mentőautó és három felcser. Elviszik majd Tommyt. Ettől kezdve Eamonn-nak már csak egyetlen tennivalója akadt. Feltárcsázta Cathy számát, közben elrebegett egy rövid imát, amire még visszaemlékezett. Ugyanis évek óta nem imádkozott. Még abban sem volt biztos, hogy egy bűnbocsánatért esedező ima volt, vagy csupán egy esdeklés Istenhez, hogy segítsen neki visszaszerezni Cathyt. Eamonn a New York-i J. F. K. repülőtéren várta, hogy Cathy túljusson a vámvizsgálaton. Meg akarta őt csókolni, de elég volt egyetlen pillantást vetni sápadt arcára ahhoz, hogy elálljon ettől a szándékától. Be kellett érnie azzal, hogy megsimogatja a kezét és átöleli a vállát, úgy kísérve ki az utcán várakozó hatalmas limuzinhoz. Cathy a gyorsforgalmi úton meg sem szólalt, csak bámult kifelé az ablakon. Eamonn alig tudta levenni róla a szemét. Hiába múlt el tizenkét év, még mindig úgy nézett ki, mint az a lány, akit annak idején otthagyott Angliában. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy felnőtt nő, aki egy kamasz lány édesanyja. Eamonn félig-meddig fel volt készülve arra, hogy egy sikoltozó hárpiával találkozik, aki rögtön felelősségre vonja, hogy mi történt a férjével. Pedig ismerhette jól. Cathy nem is lehetett volna ennél hűvösebb és kimértebb. Miután felhívta és megmondta neki, hogy Tommy bajban van, beteg, és el kellett vitetnie egy magánszanatóriumba, a nő azonnal azt mondta, hogy felül az éjszakai gépre és odamegy. Elvileg fáradtnak kellene látszania, piros szemekkel. Ehelyett friss, üde, és Eamonn legnagyobb meglepetésére elképesztően hűvös, rideg. Most mitévő legyen? Hogyan mondja el ennek a komoly, megközelíthetetlen idegennek az igazságot a férjéről? Aztán mintha olvasott volna a gondolataiban, Cathy felcsattant. -Krisztus szerelmére, Eamonn! Átráncigálsz ide az Atlanti-óceán túlsó partjára. Őszintén merem remélni, nem csak valami egyszerű kis ka-landocskáról van szó. Jól van Tommy, vagy mi van? Lennél oly kedves végre, hogy megmagyarázd, mi történt? Az asszony látta a zavarodottságot a férfi tekintetében és figyelte, amint Eamonn idegesen, remegő kézzel babrálja a mandzsettáját. Látszott, hogy elbizonytalanította a nő kitörése, távolságtartó hűvössége. Cathy gúnyosan felnevetett. - Csak nem az IRA fojtotta belé a szót? Vagy mégis? Jaj, hát tudom, hogy lenyúlta az Ügy pénzét, hiszen ő maga mondta. Az én drágalátos férjem nagy szerencsejátékos. Nagyon nagy. A világ minden pénze kevés lenne ahhoz, hogy kifizesse az adósságait. Az éjszakákat mindenféle cicababákkal tölti, aztán elviszi őket a kaszinókba. Ó, igen, az én Tommym, aki annyira szeret engem és a lányát, rákapott a szerencsejátékra. így volt ez korábban is, csak akkor még volt valami önkontrollja. De most már nincs. Szóval halljam, mi a helyzet. Nincs túlságosan sok időm, vissza kell mennem Angliába, nekem is helyre kell rakni az életemet. Az asszony hangjából áradó keserűség cselekvésre késztette Eamonnt. Cathy élete nyitott könyvként feküdt előtte ettől a néhány szótól. Úgy érezte, meg akarja őt védeni, gondoskodni akar róla... Még akkor is, ha valószínűleg úgy viselkedne most, mint egy
vipera, és habozás nélkül belemarna. Néhány szóval röviden előadta neki a töra ténteket. Cathy arca alig észrevehetően megkeményedett, de semmiféle ér zelmet nem mutatott. Azonban még ez a röpke változás is egy szer pillantás alatt tovatűnt. Ismét csak bámult kifelé a kocsi ablakán. Elővett egy szál cigarettát, Eamonn tüzet adott neki. Átlagos New York-i hétköznap volt. Sütött a Nap, a forgalom bedugult és a szennyezett levegő szinte földre döntötte az embert. A légkondicionált kocsi utasterében Eamonn szótlanul figyelte Cathyt, amint aprókat szippant a cigarettájából. Keze nem remeg, a légzése egyenletes. - Mondd, jelent valamit egyáltalán az ember és a halál? - csóválta szomorúan a fejét a nő. - Én is öltem, te is tudod, hogy miért. Meg kellett tanulnom együtt élni ezzel. Gyökerestől megváltoztatta az életemet. A gyerekkoromban történt események miatt maradtam Tommyval. - Azért mentem hozzá, hogy meneküljek előled. És aztán rá kellett jönnöm, hogy ugyanolyan mélyre süllyedt, mint te, ugyanolyan jó barátságban van a halállal. Mindenki, akit szerettem, halálszagot áraszt magából. - Amikor elalszom és álmodom, mindig a vértócsában fekvő Ront látom magam előtt suttogta. - És tudod, mi ebben a legrosszabb? Hogy volt aki volt, de nem ilyen halált érdemelt volna. Szegény öreg Madge egész életében tévúton járt. Elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb utoléri a sorsa. Az a baj, hogy ezt kisgyerekként én nem láthattam előre. Igazam van? A sok szenny és mocsok ellenére is szerettem az anyámat, még akkor is, ha nem törődött velem. Szerettem őt, tényleg szerettem. Most pedig a gyermekemet szeretem, és ő tudja, hogy így van. Nincs olyan nap, hogy ezt ne tudatnám vele valamilyen módon. Eamonn kihallotta a hangjából a keserűséget és a magányosságot. Egészen belefájdult a szíve. - Az a helyzet, tudod, hogy törődnöm kell vele. Nem kockáztathatom meg, hogy úgy végezze, mint te, én és Tommy... Ez a szegény Tommy, aki nem akart semmi mást, mint boldog lenni. Kitty ki nem állhatja. Keresztülnéz rajta, tudja, hogy gyenge. Én soha nem szerettem Tommyt, de mégis vele maradtam. A dolog mellékzöngéi miatt sokkal könnyebb volt Mrs. Pasqualénak lenni, mint hogy fogom magam és élem a saját életemet. Ráadásul teljesen képtelen vagyok arra, hogy szeressek egy férfit. A legszorosabb kapcsolatban veled voltam. Eamonn úgy érezte, mintha letaglózták volna. Minden másra fel volt készülve, de arra nem, hogy ezt hallja Cathytől. Ezzel együtt a nő szavai muzsikaként csengtek a fülében. - És hol van Kitty? - kérdezte. - Ki vigyáz most rá? Cathy elnyomta a cigarettáját és azonnal egy másikra gyújtott. -Bentlakásos iskolába jár és Desrae majd érte megy, ha kell. Szóval, mi van Tommyval? Milyen a szanatórium? Rendesen bánnak vele? Eamonn bólintott, szemmel láthatóan jobb kedvre derült attól, hogy végre valami konkrét dolgot mondhat a nőnek. - A legjobb helyen van. Egy magánintézet, kint a kertvárosban. Az orvosok megbízhatóak...
Cathy azonnal félbeszakította. - Úgy érted, lefizettétek őket, lefizettétek, hogy tartsák a szájukat, nehogy elmondják, mit csinált a páciensük? - kérdezte keskeny résnyire szűkült tekintetét a férfira szegezve. - Kiengedik még onnan, hazajöhet? Eamonn a fejét rázta. - Szakértőkre van szüksége, gondozásra szorul. Azt mondják, idegösszeomlása van. Az orvos szerint elég sokáig eltart, míg felépül. A klubban történt eseménytől bedilizett. Cathy arcán egy röpke, fagyos mosoly suhant át. - Ha felrobban egy bomba, a pillantásommal el tudom őt üldözni magam mellől. Egyszerűen nem tudja elviselni olyankor a közelségemet. Én sem az övét. De nem tud kiszállni. Évekkel ezelőtt elmagyarázta, hogy miért. Kissé előrehajolt és blúzának vékony anyagán keresztül Eamonn jól látta gyönyörű, dús keblét. -Mindnyájatokat kézben tartanak, és ti nem veszitek ezt észre. Hiába a nagy vagyon, nem vagytok a magatok urai, és soha nem is lesztek. Néhány évvel ezelőtt megkérdeztem tőled, hogy tudsz-e aludni? Nos, lehet, hogy te tudsz, Tommy azonban nem, és én sem. Tudod, az a helyzet, szinte irigylem őt. Ezzel legalább ki tudott mászni belőle. Gondolom, egy dilissel még az IRA sem akar együttműködni. Ezt követően egyikük sem szólalt meg. Az asszonynak egy dologban feltétlenül igaza volt, és Eamonn is tisztában volt ezzel. Többé nem a maga ura. Tommyval kapcsolatban azonban tévedett. Ő sem tudott kiszállni, egyelőre még nem. Tommy selyempizsamájában csak üldögélt a luxusberendezésű szobában, és továbbra is üres tekintettel bámult a semmibe. Cathy leült mellé és a szemébe nézett. Az asszony tudta, bárhol is jár most a férje, az a világ egészen biztosan távol van ettől a kórháztól és a maga mögött hagyott élettől is. Cathy sóhajtott. - Mennyibe kerül mindez? Eamonn azon nyomban megnyugtatta őt. - Én fizetem, ne aggódj emiatt. A nő ránézett, kék szeméből magabiztos keménység sugárzott, amint megszólalt. Eszem ágában sem volt fizetni, csak kíváncsi voltam, mennyibe került büntetlenül megúszni egy gyilkosságot. De gyerünk, csináld csak nyugodtan, játszd el az irgalmas szamaritánust, nagyon jól áll neked. Úgy tűnik, sok érdekes dolgot tanulhatok itt Amerikában az erkölcsről. Te okoztad az egészet, úgyhogy most viseld a következményeit. Cathy felállt. - Most megyek, és foglalok magamnak egy szállodai szobát, ha megengeded. Olyan kimért, olyan távolságtartó volt a hangja, hogy Eamonn már-már idegennek érezte. Mintha soha nem találkoztak volna még. -Van egy különálló lakásom, nyugodtan használhatod, amíg itt vagy - ajánlotta. - A szállodában az ember nem teheti mindig azt, amit szeretne. Cathy bólintott. - Legyen, feltéve persze, hogy nem úgy gondolod, hogy szabadon jössz-mégy, amikor akarsz. Eamonn lenyelte a kikívánkozó választ. - Akkor odaviszlek. Akarsz beszélni az orvossal, mielőtt elmegyünk? - Minek? Te már mindent elmondtál, amit tudnom kell.
Cathy Eamonn lakásában az ablak előtt állt és a manhattani látképet nézte. A városrész teljes éjszakai pompájában tárulkozott elé, odafenn ragyogtak a csillagok. Csodálatos, lélegzetelállító látvány volt, és Cathynek nagyon tetszett. Megnyugtatta, békét sugárzott. Eamonn feltöltötte a hűtőszekrényt élelmiszerrel, a bárszekrényben pedig minden megtalálható volt, amit megkívánhat az ember. Cathy töltött magának egy jókora adag Napóleon brandyt, majd leült a sötét nappaliban, s miközben az italát kortyolgatta, kibámult az ablak előtt elterülő városra. A lakás egyik fala üvegből volt, s miközben a panorámát csodálta, megfeledkezett a gondjairól. Hatalmas apartman volt, s akaratlanul is hatással volt rá. Ettől kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert tudta, hogy Eamonn pontosan ezt akarta. Tudatni akarta vele, hogy milyen jól megy a sora és mennyi pénze van. Hátradőlt a székében, szótlanul bámult kifelé az ablakon, bár már csak Eamonnt látta maga előtt. Amikor a lányára nézett, mindig Eamonnt látta benne. Ő volt ugyanis Kitty apja, bár Tommynak erről halvány sejtelme sem volt. Az együtt töltött hosszú évek során Cathy nem esett újból teherbe. Néha annyira szeretett volna még egy gyermeket, hogy szinte fájdalmat érzett tőle. Legalább lett volna valami, amit felajánlhat a férjének. Mint férjhez és feleséghez illik, sokszor lefeküdtek egymással, de Tommy mindig tisztában volt vele, hogy a felesége nem kívánja. Nem akart bensőséges kapcsolatba kerülni a férjével. Szeretkezés után csendben feküdtek egymás mellett, mindketten arra gondoltak, hogy valami borzasztó dolog történt, s tulajdonképpen így is volt. Mindketten elvettek a másiktól valami meseszép, valami csodálatos dolgot, és tönkretették vele egymást. Tommy megajándékozta őt a szerelmével, Cathy pedig az arcába vágta. Cathy lenyelte feltörő könnyeit és töltött magának még egy adag brandyt. Kénytelen elkábítani magát valamivel, mert ha nem teszi meg, még képes felhívni Eamonnt és megkéri, hogy jöjjön ide és ossza meg vele a magányát. Hiába viselkedett vele olyan keményen, bármikor lefeküdne vele, mert kívánja. Isten a megmondhatója, mindig is csak őt kívánta. Eamonn a része volt, mintha a másik fele lett volna. Egész életében csak őt szerette és úgy tűnik, ez most is így van. Ezt azonban nem mondhatja meg neki, mert Eamonn kihasználná és visz-szaélne a helyzettel. Ez az ember nem tud kibújni a bőréből, egyszerűen képtelen megváltozni. Kutyából nem lesz szalonna. Eamonn a Madison Square Gardens egyik sportcsarnokának a bárjában ült, és egy hatalmas adag steak társaságában elmélyülten beszélgetett egy nagydarab férfival, Igor Travenoviccsal. Igor csecsen nemzetiségű volt, öt évvel ezelőtt telepedett le Amerikában és Mahoneyékhez hasonlóan egy hatalmas bűnbanda vezetője lett. A két férfi jól kijött egymással. Mindketten rendkívül kemény emberek voltak, s az üzleti érdeket minden más elé helyezték. Miután hasonlóan gondolkodtak, jó barátok lettek. Mindketten önző alakok voltak, s nem tehettek ugyan róla, de ezt még kedvelték is egymásban. - Szóval, fogtad az adást? A cuccnak hét napon belül meg kell érkeznie Londonba. Úgy hallom, a futár megbetegedett. Sok problémája volt - mondta Igor. - A dolog rendezve, minden a terv szerint halad, ebben biztos lehetsz.
Igor bólintott. - Remélem, megérted, meg kell róla győződnöm, hogy minden a legnagyobb rendben van-e. Igaz? Eamonn tele szájjal felnevetett. - Nézd, cimbora, én ugyanígy lennék vele. Úgyhogy ne aggódj. Nincs harag, nincs rá semmi ok.Igor bólintott. Lerítt róla, hogy valamikor katona volt. Szögletes vállú, szúrós tekintetű. Eamonn tisztában volt vele, hogy az oroszoknak előbb-utóbb meggyűlik majd a bajuk a csecsenekkel és a Szovjetunióból kiszakadt többi tagállam polgáraival. New Yorkban már úgy hemzsegtek a bűnözők, hogy egyszerűen képtelenség volt számon tartani őket. Eamonn az évek során a kubaiaktól a jamaikaiakig, a dél-afrikaiaktól a kínaiakig különböző nemzetiségű gengszterekkel dolgozott, volt módja kiismerni őket. Mindegyiküknek megvoltak a saját specialitásaik és módszerei. Eamonn soha nem volt rest, hogy megtanuljon néhány új trükköt, vagy ha úgy adódik, új üzletek felé kacsingasson, ezért kifejezetten élvezte, hogy bepillantást nyerhet a világukba. A maffia és az írek most olyan emberekkel kerültek kapcsolatba, akik ötven évvel korábbi önmagukra emlékeztették őket: új népek, akik azért jöttek Amerikába, hogy megcsinálják a szerencséjüket, és megtollasodjanak. Eamonn hajszálpontosan tudta, miről van szó, hiszen ő maga is ugyanígy volt ezzel. Amerika a különböző kultúrák olvasztótégelye, és Anglia sem sokkal maradt le mögötte. Azzal az elhanyagolható különbséggel, hogy Anglia mérete kissé korlátozta a bűnözők tevékenységi területét. Amerika azonban olyan hatalmas ország, hogy bőven van hely mindenki számára. Most, hogy az írek és az olaszok gyakorlatilag legalizálták a tevékenységüket, az újgazdagok - az oroszok és a kelet-európaiak - csak úgy özönlenek az országba, és elképesztő erőszakossággal szállják meg New Yorkot és a feketepiacot. - Úgy hallom, a londoni emberrel gondok vannak - jegyezte meg Igor. Eamonn elmosolyodott, felvillantva nemrégiben csináltatott vakító fehér fogsorát. Az utóbbi időben mindenkinek azt mondogatja, hogy az egyik fiából fogorvost nevel. Mint viccesen megjegyezte, Amerikában ez a leggyorsabb útja a meggazdagodásnak, és még csak fegyvert sem kell hozzá használni. Ezúttal azonban nem viccelt. - Nézd, Igor. Amíg én állom a szavamat és teljesítem, amiben megállapodtunk, egyszerűen nem értem, hogyan süllyedhetsz olyan mélyre, hogy pletykákra hallgatsz. Annak az embernek tényleg vannak gondjai. Néha valamennyiünknek lehetnek. Kézben tartjuk, elintézzük. A szállítmányod időben fog megérkezni. Tommy legyen az én gondom, és hagyjuk ezt a témát. Rendben? Igor elhallgatott, egy darabig csendben majszolgatta a bordát és a ráksalátát. Bár még nem fejezték be a vacsorát, Eamonn intett a pincérnek, hogy fizetni szeretne, és tíz perc múlva mindketten távoztak az étteremből. Kezet fogott Igorral, aki beszállt egy sárga taxiba. Eamonn elsétált az épület előtt, töprengve figyelte a járókelőket. Rossz kedve volt. Igor odáig merészkedett, hogy beleszólt, miként bánjon Tommyval. Ez a körülmény egyértelműen arra utalt, hogy az írek lába alól kezd kicsúszni a talaj. Az elmúlt néhány évben egyéb riasztó jeleket is észlelt. Az oroszok már ott vannak mindenütt. Ők az új maffia, bárkivel összeszűrik a levet, és úgy tűnik, mindenből nyertesen jönnek ki.
Mindenki tud már róla, hogy Tommy mekkora hibát követett el, és ez egyáltalán nem jó. Tommy Pasquale teherré vált. Eamonn feladata, hogy megszabaduljon tőle. A szíve mélyén azonban tudta, van még egy ok arra hogy Tommynak meg kelljen halnia. Eamonn magának akarta azt, amit Tommy megkapott ugyan, de birtokolni soha nem tudta igazán: Cathyt. Harmincnyolcadik fejezet Cathy a kanapén aludt el. Bár idegen városban, idegen helyen volt, itt mégsem volt problémája az alvással. Miközben aludt, az arca nyugodt volt, szabályosan, csendesen lélegzett. Olyan mélyen aludt, hogy még az álmok sem zavarták. Eamonn lenyűgözve bámulta a nő puha bőrét, hosszú szempilláit és a köntöséből kibuggyanó keblét. Régen nem érzett melegség járta át. Soha nem kívánt még nőt nála jobban. Senki után nem érzett még ilyen erős vágyat. Cathy karját a feje fölé emelve aludt, mint egy gyerek. Már kislány korában is így aludt el, miközben Eamonn mellette feküdt az ágyban, és hideg lábát mindig a lány hátához nyomta. A férfi elmosolyodott a gondolattól. Tudta, nem lett volna szabad bejönnie a lakásba, még akkor sem, ha az az övé. Cathynek joga volt az egyedülléthez, a magányhoz, hiszen ő maga hatalmazta fel arra, hogy otthonának tekintse a lakást. Csak azért surrant be, hogy egy pillantást vessen rá, csak hogy lássa, amint alszik. Sóvárgó tekintettel nézte a nő testét. Látta a vékony pongyolán áttetsző szeméremszőrzetet. Dús, szőke és még mindig nagyon kívánatos. Eamonn a szája elé kapta a kezét, eltakarta a száját. Hirtelen úgy érezte, hogy üvöltenie kell. Sajnálta az eltékozolt életét. -Be kell érned ennyivel, Eamonn. Ennél közelebb ugyanis soha nem kerülsz hozzám mondta Cathy halk, fátyolos hangon, amibe a férfi szinte beleremegett. Cathy kinyitotta a szemét, Eamonnra nézett és tétován elmosolyodott. Aztán felült és megigazította a köntösét. Amikor elfedte a mellét, a férfi határtalan szomorúságot érzett, mintha elveszített volna valamit. Cathy a biztonságot és a szerelmet jelentette számára, és ez így volt gyerekkora óta. Leült mellé a kanapéra és megtört hangon azt mondta. - Csak látni szerettelek volna, ez minden. Csak nézni téged, úgy, mint amikor gyerekek voltunk. A nő meghallotta a hangjában a könyörgést, és tudta, hogy legbelül ez a könyörgés célt ért. Ő is ugyanazt akarja, amit a férfi. Szerette volna magához húzni a fejét, megfogni a kezét és odatenni a mellére. Azt akarta, hogy a magáévá tegye. Durván, keményen. Oly sokszor ábrándozott erről az évek során. Ehelyett azonban bágyadtan elmosolyodott. - Már nem vagyunk gyerekek, és ezt te is tudod. Mindketten felnőttünk és mindketten elszartuk az életünket. Nekem ott van a mulatóm, jelenleg ez a legjobb hely Londonban, a La Cage, a Sohóban. Idegenforgalmi látványosság, remek éjszakai program. És ott van nekem Kitty. Ha ő nem lenne, nem tudom, mihez kezdtem volna az elmúlt pár évben.
Hirtelen elhallgatott, látszott, hogy a lányára gondol. Eamonn a nő arcát tanulmányozta. Cathyn semmit nem változtatott a szülés. Ekkor már egészen biztos volt benne, Cathy volt az egyetlen nő az életében, akit igazán szeretett. - Szeretlek, Cathy, mindig is szerettelek és mindig is szeretni foglak. Cathy ránézett, szeméből fájdalom sugárzott. - Ez nem tisztességes, Eamonn, s ezt te is tudod. - A szeme megtelt könnyel. A férfi tudta, hogy Cathy is szereti még őt, s azt is, legbelül soha nem is szűnt meg szeretni. A Cathyhez hasonló emberek teljes odaadással szeretnek. Hűségesek a szerelmükhöz és csak őt akarják. Cathy bármit megbocsátana a szerelmének. A gyerekkorból visszamaradt kötelékek még mindig nagyon erősek voltak, és Eamonn érezte, a nő már nem tiltakozna, ha a magáévá akarná tenni. Gyengéden magához húzta, nyitott szájjal a nő ajkára tapadt és a nyelvével kényszerítette, hogy ő is kinyissa a száját. Cathy cigaretta és grappa ízét érezte, füst és Paco Rabbane illatát. Ez volt Eamonn kedvenc arcszesze. A férfi érintése mintha még ruhán keresztül is égette volna. Érezte, amint végigfutnak rajta a hőhullámok, a bizsergést a mellében, aztán a lába között. Lehúzta a férfiról a ruhát, és feltépte az ingét. A gombok szanaszét repültek a szobában. Eamonn fejét az ölébe vonta, mintha azt akarná, hogy a férfi mindenestől felfalja őt. Amint a férfi keze gyengéden hozzáért a melléhez és csókolgatni kezdte, Cathy háta ívben megfeszült, mintegy felkínálva önmagát. Érezte, hogy azonnal orgazmusa lesz, ezért Eamonn fejét a testéhez szorította, hogy még jobban érezze a közelségét. Ekkor már a férfi is készen állt a szerelem beteljesülésére, és miközben a testébe hatolt, Cathy még jobban kívánta őt. Soha nem érzett még ilyen boldogságot, soha az életben nem kívánt még ennél jobban senkit. Az újrafelfedezés erejével hatott rá, hogy ilyen sokáig szunnyadtak benne ezek az elfojtott, kihasználatlan érzések. A férfi testének minden mozdulatára azonnal reagált, és amint érezte, hogy Eamonn teste megfeszül, Cathy ismét a gyönyör földtől elrugaszkodott távoli világában érezte magát. Ezúttal hosszabb, sokkal intenzívebb orgazmusa volt, mint az imént. Az egész csupán néhány percig tartott, ám egyikük sem élt még át ehhez foghatót. Eamonn magához szorította, és olyan hatalmasnak, olyan erősnek érezte magát, mintha egyetlen szorításával össze tudná roppantani a nő csontjait. Miközben mindketten zihálva kapkodták a levegőt, Eamonn úgy érezte, mintha Cathy szíve a saját mellében zakatolna. A férfi is megismerte az igazi szeretkezés ősidők óta nem tapasztalt érzését, és ez számára is felfedezés volt. Tudta, hogy ezt az élményt soha senkivel nem éli meg így. Nem beszéltek és nem is volt mit mondaniuk egymásnak. Végül felemelte a nőt, mint egy kisbabát, és átvitte a hálószobába. Miközben szótlanul feküdtek egymás mellett az ágyon, mindketten úgy érezték, hogy végre megérkeztek valahova. Megfeledkeztek Tommyról, Deirdráról, a gyerekekről és csak ők ketten léteztek. Mintha nászutasok lettek volna, az élet csak róluk szólt. Mindketten tudták, hogy a múló perc minden
örömét ki kell használni. Bármi történt is korábban, ezúttal ismét eggyé váltak. Egy testté, egy lélekké, s egyikük sem akart arra gondolni, mi lesz majd ezután. Harvey O'Connor harmadik generációs ír, fehér köpenyben és papucsban volt. A köpeny alatt jól szabott öltönyt viselt, a nyakában szte-toszkóp lógott, szivarzsebe pedig tele volt ollókkal, orvosi segédeszközökkel. Megnézte magát a mosdókagyló feletti tükörben és elégedetten nyugtázta a látványt. A homokszínű haj, az ahhoz harmonizáló szemöldök tökéletesen jellegtelen külsőt kölcsönzött neki, tömegben szinte észre sem lehetne venni. Miután kilépett a mosdóból, rámosolygott a két fiatal ápolónőre, akik önkéntelenül viszonozták a mosolyt. A fehér köpeny zsebébe már előre oda volt készítve az injekciós tű, és amint belépett Tommy szobájába, biztatóan rámosolygott. A férfi még mindig sokkos állapotban, mereven bámult maga elé. A reggelije érintetlenül hevert mellette. A szobában rántotta átható illata terjengett, amitől Harveynek felfordult a gyomra, ugyanis nem szerette a tojást. A zsebéből előhúzta a fecskendőt, ami ciánnal kevert inzulint tartalmazott. Senki nem foglalkozott azzal, hogy mit csinál. Tommy halotti bizonyítványát már órákkal korábban kiállították, most már csak annyi volt hátra, hogy a valóságot összhangba kell hozni a dokumentációkkal. Más szóval, be kell adni az injekciót, a többit pedig a kórházra kell hagyni. Ha lehet úgy, hogy ne legyen nagy felhajtás. A holttestet egy középkorú mexikói ápolónő, Juanita fedezi majd fel és értesíti azokat az embereket, akiket kell. Amint Harvey Tommy karjába szúrta a tűt, felfigyelt a fiatal férfi egészséges izomzatára és nagyot sóhajtott. Szégyenletes dolog, gondolta, de nincs mit tenni. Ez az akció húszezer dollárt hoz neki a konyhára, és ellentétben a többi megbízatásával, ezúttal beszélnie kell majd a dologról bizonyos embereknek. El kell hinteni a köztudatban, hogy gyilkosság történt. A tűszúrástól-e, vagy a minden emberben meglévő életösztöntől vezérelve Tommy a fehér köpenyes férfi felé fordult és elhúzta a karját. Harvey közelebb rántotta magához, és még mélyebbre szúrta a tűt. Aztán befecskendezte a mérget és elégedetten nyugtázta, hogy a férfi szeme elhomályosul és szinte azonnal elszáll belőle a lélek. Harvey megkönnyebbülten sóhajtott fel. Még csak az hiányzott volna, hogy úgy kelljen agyonütnie vagy megfojtania ezt az erős embert! A holttestet alvó helyzetben az ágyra fektette, majd lecsukta a szemét és nyakig betakarta. Aztán elmosolyodott, majd elvett egy pirítóst Tommy tányérjáról és jóízűen megette. Hideg volt, de ehető. Még a kávéjába is belekortyolt, de grimaszt vágott tőle, mert nagyon pocséknak találta. Felháborító, hogy a kórházakban ilyen pocsék az ellátás. Juanita negyed tízkor lépett be a kórterembe, pontosan úgy, ahogy a forgatókönyvben meg volt írva. Harvey ekkor távozott és a nőre hagyta a többi tennivalót. Úgy érezte, jó munkát végzett és az alig egyórás munkáért tisztességes hasznot zsebelhet be. Mi az hogy! Még reggelit is kapott. A telefonhívás tíz óra harmincötkor futott be, röviddel azután, hogy Eamonn és Cathy kikászálódtak a zuhany alól. Eamonn vette fel a kagylót, majd egy rutinos temetkezési vállalkozó szomorúságával közölte Cathyvel a hírt.
- Tommynak ma reggel heves szívrohama volt. Nem lehetett mit tenni. Valószínűleg a kábítószerek és az életvitele miatt. Cathy kővé dermedten, döbbent arckifejezéssel hallgatta a férfit. Miközben ő szeretkezett, a férje, az a szerencsétlen Tommy haldok-lott. Eamonn mintha kitalálta volna a gondolatait, gyengéden azt mondta. - Ugyan már, Cathy, ezt nem tudhattuk. A nő kétségbeesetten rázta a fejét. Eamonn odalépett hozzá és átkarolta. Cathy megpróbált kiszabadulni az öleléséből, de ő még jobban magához szorította. - Ne csináld már, Cathy. Ne emészd magad. Nem tudhattad, hogy mi történik, ezt egyikünk sem sejthette. Cathy tudta, hogy logikus, amit a férfi mond, de egyelőre még nem tudta elfogadni. Mindenesetre hagyta, hogy Eamonn a karjában tartsa. A nő teste hideg lett. Egyik pillanatról a másikra rettenetesen hideg, szinte fagyos, mintha a hűtőszekrényből lépett volna ki. Eamonn felöltözött, mert tudta, hogy el kell vinnie Cathyt, hogy azonosítsa a férje holttestét. Amint a cipőjébe bújt, csengettek a bejárati ajtón. Kijött a fürdőszobából, és a feleségét meg a két legkisebb gyerekét látta az ajtó előtt állni. Cathy elsápadt, arcára kiült a félelem és a szégyen. Deirdra rájuk mosolygott, majd tettetett vidámsággal azt mondta. - Jó reggelt! Kinyújtotta a kezét Cathy felé. - Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Eamonn becsukta a szemét és úgy érezte, mindjárt megszakad a szíve. Cathy olyan szemmel meredt Norah-ra, mintha szellemet látott volna. Eamonn betessékelte a feleségét és a gyerekeket a nappaliba, és szomorú hangon bemutatta őket egymásnak. - Ő Tommy Pasquale felesége, Cathy. Cathy, ő a feleségem, Deirdra. A felesége csak állt ott büszkén, méltóságteljesen, ugyanakkor arcára kiült a kegyetlenség. - Tommy ma reggel meghalt - mondta Eamonn a feleségének. - Elviszem Cathyt a kórházba, hogy rendezzük a formaságokat. - A férfi elégedetten nyugtázta a Deirdra arcára telepedett döbbenetet. A nő még a kezét is a szája elé kapta, s az ösztönös mozdulat talán még tetszett is volna Eamonn-nak, ha nem a felesége csinálja. Deirdra gesztusától azonban szinte kiverte a víz. - Istenem, nagyon sajnálom! - Deirdra tudta, hogy megint rosszat csinált, vagy ahogy a férje szokta mondani, helytelenül viselkedett. Megint rosszkor beszélt és indokolatlanul vádaskodott. - És mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Eamonn helyzeti előnyét kihasználva. - Azt hiszem, már említettem neked, hogy a barátaimnak tartom fenn ezt a helyet. Eamonn tudta, hogy tisztességtelenül viselkedik, de nem tudta kihagyni az alkalmat, ugyanis ritkán adódik lehetősége arra, hogy meg-szégyenítse az asszonyt. Cathy döbbenten figyelte a két ellenséges embert és nagyon elszégyellte magát. Szóval ő Eamonn felesége. Ő az a nő, akit éveken át oly nagyon irigyelt. Ez a slampos, boldogtalan asz-szony a festett hajával és a rendezetlen, előnytelen öltözékével. Deirdra nem válaszolt a férjének, Norah viszont igen. - A mami azt mondta, hogy jöjjünk el érted és vigyünk haza - mondta tárgyilagos, magától értetődő hangon, közben sanda pillantásokat vetett az anyjára. Eamonn tudta, hogy Cathy tisztában van a
helyzettel és hálát adott Istennek, hogy nem egy ijedős fajta, nem hagyja, hogy mások egykönnyen kihozzák a sodrából. Cathy a kislányra nézett és kedvesen azt válaszolta neki: - Azt hiszem, jobb, ha felöltözöm. - Ezzel Eamonn felé fordult, s rendíthetetlen nyugalommal azt mondta: Köszönöm, hogy segítettél. Azt hiszem, most már minden rendben lesz, nincs semmi baj. Tudom, Tommy nagyon hálás lenne azért, amit értem tettél, mindig nagyra tartott téged. Deirdra megsemmisülten állt a szőnyegen. Ez a szerencsétlen nő most veszítette el a férjét, ő meg idejön és jeleneteket rendez, úgy viselkedik, mint a bosszú angyala. - Jaj, dehogyis, a férjem szívesen elvisz téged mindenhová, ahova csak kell - mondta nagyon készségesen. - Tommy többször is járt nálunk, jó ember volt. Nagyon sokat beszélt rólad és a kislányodról. Bár nem tudott róla, Deirdra Cathy érzékeny pontjára tapintott. Alighogy kiejtette a száján ezeket a szavakat, Cathyből egész testét megrázó görcsös zokogás tört fel. Lába felmondta a szolgálatot, lerogyott a kanapéra, szeméből patakokban ömlött a könny. Norah nagyon érzékeny gyerek volt, ezért Cathy karjára tette a ke-| zét. - Anyu, hozhatok a hölgynek egy pohár vizet? Paul még csak hétéves volt, a szobában vibráló heves érzelmektől '| megrémülve elsírta magát. Eamonn felemelte és magához ölelte. Szemrehányó tekintettel nézett a feleségére. A másodperc tört részéig,úgy érezte, hogy meg tudná ölni. Még Deirdra szomorúsága és fájdalma sem tudott tompítani ezen az érzésen. Meg akarta sérteni, meg akarta alázni, amiért ilyen durván rájuk tört, és tudta, hogy ezt előbb-utóbb meg is teszi. Öt perc múlva Deirdra és a gyerekek elmentek, de Cathy fülében még ott visszhangzottak a másik nő esetlen, bocsánatkérő szavai. Eamonn töltött neki egy jókora adag italt és kényszerítette, hogy igya meg. Végül Cathy szólalt meg először. - Nem olyan, mint amilyennek gondoltam. Eamonn nagyot sóhajtott. - Sőt, nem is olyan, mint amilyennek én gondoltam, de ez van. A magunk módján mindketten csalódott emberek vagyunk. Cathy szomorúan bólintott. - Tommy megpróbálta, de nem igazán adtam neki erre esélyt, tudod? Nagyon keményen bántam vele, de most mégis úgy érzem, képmutató vagyok. Hitvány, alávaló, képmutató alak. Pokollá tettem az életét, mert az Ügynek dolgozott és tudom, hogy te voltál, aki belerángattad, de most már nem érdekel az egész. Vagy legalábbis most nem érdekel. Azt viszont nem tudom megmondani, mit érzek majd, ha visszamegyek Londonba. Ugyanolyan önző vagyok, mint te, s ezt kénytelen vagyok beismerni magamnak. A férfi megfogta a kezét. - Te nem vagy önző, jó élete volt melletted. Mindig nagy szeretettel beszélt rólad és a lányotokról. - Eamonn, Kitty nem az ő lánya, hanem a tiéd. A szívem mélyén mindig tudtam ezt, de most, hogy láttam a kislányodat, olyanok, mintha testvérek lennének. Hihetetlen, hogy mennyire egyformák. Mintha Kittyt láttam volna magam előtt. Ugyanaz a haj, még a hangja is hasonlít. És azt hiszem, Tommy is tisztában volt ezzel. Hiába éltünk együtt oly sok éven át, soha többé nem estem teherbe. Kitty csak a nevét kagta tőle, semmi mást. - Ő volt az apja, ő nevelte fel és szerette - jegyezte meg Eamonn.
Cathy a fejét rázta. - Kitty nem szerette őt. Tudom, nem helyénvaló ezt mondani, de ez az igazság. A lányom nem tudta őt megszeretni, sokkal jobban kijött Desrae-vel, akit nagyon szeret. Talán még azt sem túlzás állítani, hogy ki nem állhatta. Szegény Tommy nem tudott mit csinálni, inkább nagy ívben elkerülte. Amint Kitty nőtt, úgy nőtt köztük az ellenségeskedés is. Úgyhogy biztos vagyok benne, még csak meg sem rázza a hír, mint ahogy engem sem. Bármilyen borzalmas dolog is ezt bevallani. Bizonyos értelemben inkább megkönnyebbülést érzek. Desrae megfelelően elsiratja majd, és azt hiszem, ő lesz az egyetlen. Tommy anyja pár éve meghalt, ők sem jöttek ki egymással igazán jól. Rövid időre csend telepedett a szobára, mindketten a gondolataikba temetkeztek. Cathy könnyein át rámosolygott. - Ha Londonban jársz, látogass meg. ígérd meg, hogy mindig eljössz hozzám, Eamonn. - Az asszony hangjából csak úgy áradt a kétségbeesés. - Ezek után ne hagyj engem cserben, kérlek. Cathy nagyon elesettnek érezte magát. Aztán mintha egy rossz darabban játszott volna szerepet, összeszedte magát. Felállt és komoly hangon folytatta. - El kell rendeznem a dolgokat, haza akarom őt vinni. Eamonn megrázta a fejét. - Itt temetjük el, ez a legjobb megoldás. Pár nap alatt elintézek mindent. Cathy ránézett a férfira, akit mindenkinél jobban szeretett a világon, és ebből a néhány szóból rádöbbent, hogy Tommy Pasquale nem szívroham áldozata lett. Biztos, hogy ennek a férfinak köze van a halálához. És még ennek a tudatában sem volt képes őt gyűlölni, mert most, hogy Tommy, a részeges, kábítószeres Tommy, a szerencsejátékos, aki Londonban szinte már mindenkinek tartozott, eltávozott, Cathy úgy érezte, végül szabad ember lett. Igazán szabad ember. Mert a házasságkötésük óta tudta, Tommy soha nem engedi meg, hogy elhagyja őt, inkább megöli. Cathy csak egy dologra tudott gondolni: mindannyian romlottak, mind a hárman. Bizonyos tekintetben mindannyian romlottak, és végül meg is bűnhődnek majd ezért. Jack Mahoney queens-i irodájában tartózkodott. A területet valaha a boldogság földjének hívták, és amint végigjáratta a tekintetét a hulladéktelepen, ettől nevethetnékje támadt. Ma már semmi esetre sem az. Miközben Petey és Eamonn veszekedését hallgatta, szomorúan csóválta a fejét. - Meg kellett történnie. Igor nagyon ideges volt, Anthony Baggato pedig még szóvá is tette, a kurva életbe! Tommyt hidegre kellett tenni! Úgyhogy lennétek szívesek abbahagyni ezt a témát? Elintéztem a dolgot, ugyanúgy, mint ahogy Flynnt is. Éppen úgy, mint ahogy minden mást is elrendeztem ezért a kurva cégért. - Eamonn nagyon megemelte a hangját, szinte kiabált. - Én is szerettem Tommyt, ugyanúgy, mint ti, de óriási hibát követett el, és az ilyen dolgokat nem hagyhatjuk szó nélkül. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Peteyt nem hatották meg a hallottak. - Eamonn, ezt az egészet a saját szakálladra csináltad, még csak nem is beszélted meg velünk. - Már hogy a fenébe ne beszéltem volna meg veletek, a kurva életbe! Petey csitítgatta a barátját. - De csak akkor, amikor már túl voltál rajta. Harvey mindenről beszámolt nekem, az isten szerelmére. Kész röhej, hogy tőle kellett
megtudnom. Nekem kellett volna szólnod előbb. Nekem is be kellett volna szállnom, de te ezúttal is a magad feje után mentél, Eamonn. Szartál rám és szartál Jackre is. - Azért kellett hidegre tetetnem, hogy legalább mi menthessük a bőrünket. Ha szó nélkül lenyeltük volna az ósdi dumáját, mire észbe kapunk, már mi is halottak vagyunk. Hát nem látjátok, mi történik itt!? Azt hiszitek, hogy Igor egy ostoba, hülye seggfej? Kapcsolatban áll az örményekkel, az oroszokkal, ismeri a világ összes trógerét. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy aggódni kezdjen valami miatt. Miattunk meg pláne nem. Végül Jack ismét megszólalt. - És most ki lesz az összekötő? Megmondanád, hogy ki viszi át a cuccot Angliába? Eamonn vállat vont. - Majd én. Majd én átviszem, odaát pedig majd kitalálok valamit. - Aztán odaát majd kicsit a hóna alá nyúlsz Tommy gyászoló kis özvegyének, ugye? jegyezte meg Petey epésen. - Az is szép kis firma lehet. Azt hiszed, nem tudom, hogy amióta megérkezett, egyfolytában vele lófrálsz? Ezért akartad őt eltenni láb alól, barátocskám. Ennek semmi köze nem volt az üzlethez. Itt ez az egész történet csak a dugás-ról szól. Semmi másról. Petey jóformán még be sem fejezhette a mondatot, Eamonn ökle máris az állán csattant. Petey, a testes férfi mintha szembeszállt volna a gravitáció törvényével, a levegőbe emelkedett, aztán az asztalra zuhant. Jack odarohant eszméletlen testvéréhez, majd felnézett és szomorú hangon azt mondta. - Eamonn, az igazság nagyon tud fájni. Ezt jól vésd a fejedbe. Ha a maffia tagja volnál, most meghalnál, mert hozzányúltál egy halott ember feleségéhez. Eamonn elnevette magát, majd kegyetlen, eszelős hangon azt mondta. - Nos, ami azt illeti, mi nem a maffia vagyunk, Petey pedig nem egy Lucky Luciano. Ha magához tér, légy szíves mondd meg neki, hogy alaposan gondolkodjék el azon, hogy a jövőben érdemes-e ilyen jellegű beszélgetésekbe bonyolódnia. Ha még egyszer megteszi, kitöröm a nyakát - mondta, s ezzel elhagyta az irodát, de látszott rajta, hogy fel tudna robbanni a dühtől. A parkolóban beült a kocsijába, s várt egy ideig, hogy lehiggadjon. Tulajdonképpen azért jött ki ennyire a sodrából, mert Petey nagyon az elevenére tapintott. Eamonn megpróbált kitalálni valamit, amivel igazolni tudja a tettét. Tommy tisztában volt vele, hogy miután a tengerentúlon ő az előretolt ék, nem engedheti meg magának a sebezhetőség luxusát. Ha kitudódik, mibe keveredtek, addig ülhetnek a sitten, hogy mire kiszabadulnak, a közkegyelem szó már kimegy a köztudatból. Tommy ismerte a játékszabályokat, s miután megsértette azokat, kimondta a saját halálos ítéletét. Épeszű ember nem akaszt tengelyt az amerikai írekkel, sőt, ami azt illeti, az örményekkel vagy az oroszokkal sem. Tiszta röhej, hogy éppen az a Petey tart neki erkölcsi prédikációt a Cathy Pasqualéval folytatott viszonyáról, aki képes lenne lelopni a templomtoronyról a keresztet, és másnap képes lenne ugyanoda visszamenni meggyónni a bűnét. És ő még felnéz erre az emberre, mintha a testvére volna! Ezt még Jack sem merészelte megtenni, pedig az ő lányát vette feleségül. Jack legalább egy igazi férfi, tudja a játékszabályokat. S nem utolsósorban ismeri a lánya gyengéit.
Eamonn gondolatai a múltba révedtek, aztán hirtelen eszébe jutott a viszonya a maffia donjának a lányával, azután Caroline, akit pillanatnyi felindultságában kegyetlenül meggyilkolt. Mindig a nők okozták a vesztét. Valahogy mindig a legrosszabb énjét hozzák ki belőle, és ez fordítva is igaz. Ám Cathyvel más a helyzet. Cathyt soha nem tudná bántani. Egész életében vele volt, hiába éltek olyan távol egymástól. Aztán megpillantotta Peteyt, amint bizonytalan, ingadozó léptekkel a kocsija felé ballag. Ettől kicsit elszégyellte magát. Eamonn ugyanis tisztában volt vele, hogy ennél az embernél senki sem tudott közelebb férkőzni hozzá. Kiszállt a kocsiból és odament Peteyhez. Tikkasztó hőség volt, a verőfényes napsütésben még elviselhetetlenebb volt az ipari hulladék és a fáradt olaj szaga. - Sajnálom, Petey - hadarta Eamonn. A szeme sarkából látta, hogy Jack az ablakból figyeli őket. Petey ránézett. Hatalmas holdvilágképéről lesírt a sértődöttséggel keveredő nyíltság. Tulajdonképpen a férfiban ez volt a legvonzóbb. Szomorúan csóválta a fejét. - Nagyon megváltoztál, Eamonn. Soha nem gondoltam volna, hogy kezet emelsz rám. Éppen énrám. Ha más tette volna, akkor biztosan nem hagyom annyiban, és megölöm. Nincs neked szíved, öreg. Eamonn keserveset sóhajtott. - Furcsa időket élünk, nem igaz? Petey bólintott. - Nagyon furcsa időket. Halomra gyilkolásszuk egymást. Mire számíthatunk másoktól, ha már egymást is gyilkoljuk? Tanácstalanul húzta fel a vállát. - Te is tudod, hogy pár éve mindössze ennyit akartam az élettől. Azt, hogy pénzem és tekintélyem legyen. És erre mi van? Kimegyek a Central Parkba, figyelem a normális családokat és irigylem őket. Irigylem őket, még akkor is, ha tudom, hogy esetleg a betevő falatért küszködnek. S irigylem őket, mert velem ellentétben nyugodtan alszanak éjszaka. Nem azon kell viaskodniuk, ki éljen és ki haljon meg. Nem olyan embereket kell hallgatniuk, akik folyton az ölésről és a pusztításról beszélnek. Nem kell állandóan a hátuk mögé pislogniuk, nincs-e ott valaki, hogy hidegre tegye őket. Tudod, öregem, egyre inkább úgy tekintek magamra, mintha egy idegen lennék. Megvetem magam azért, amit csinálok, és ahogy élek. Nem ér semmit az egész. - Kiszállok, Eamonn. Ki kell hogy szálljak - jelentette ki határozottan. - Megmondom az íreknek, csináljanak, amit akarnak, én pedig fogom magam, visszavonulok, és csak a mulatóimnak meg a vállalkozásaimnak élek. Ezek után; gondolom, szólnak majd neked, hogy tegyél el engem is láb alól. Érdekes lesz majd látni, ahogy megteszed. Tudod, hol találsz rám, nem fogok elbújni vagy megszökni. Mindent a lelkiismeretedre bízok. Ezzel beszállt a kocsijába és elhajtott. Eamonn visszament az autójához és a volán mögé ült. Nem mozdult, nem tudta, mitévő legyen, hová menjen. Petey különös szavai olyan elemi erővel hatottak rá, hogy még Cathyt is kisöpörték a gondolataiból. Mintha máris új szemmel nézte volna a körülötte zajló világot. Hallgatta a munkagépek zaját, a távolban egy férfi a magányról szóló szomorú dalt énekelt.
Az élet megy tovább. Nem számít, mi történik veled, másoknak az élet megy tovább. Két nappal később elhamvasztották Tommyt. Staten Islanden van egy temetkezési vállalat, a Fine Lawn, amelyik gyakran végzett Mahoneyék számára hasonló szolgáltatásokat. A szertartáson csak Cathy, Eamonn, Petey és Jack vettek részt. Nem szóltak egymáshoz, a gyászbeszéd rövid volt és semmitmondó. A pap nem ismerte az elhunytat, és ez meg is érződött a beszédén. Cathy könnytelen szemmel nézte végig, amint a férje koporsója a futószalagon eltűnik a fekete függöny mögött, hogy hamuvá porladjon a krematórium lángjai között. Eamonn megfogta Cathy karját, és egy röpke pillanatig szánalmat érzett a koporsóban lévő férfi iránt. Ha a felesége csak egy kicsit is odaadott volna neki önmagából, boldog ember lett volna. Ennek az esélye azonban abban a pillanatban odaveszett, amikor Cathy az esküvő napján kimondta az igent. S a nő mégis megbocsátott a mellette álló férfinak, annak az embernek, aki minden bajának a forrása és okozója. Vagy ha meg nem is bocsátott, mindenképpen elfogadta olyannak, amilyen. Elgondolkodott azon, vajon miért nem tudta ugyanezt megtenni szegény Tommyval. Cathy persze tudta a választ erre a kérdésre; azért, mert nem tehetett arról, hogy Eamonn Dochertyt szereti. Pedig a szíve mélyén tudta, ez a férfi nem érdemli meg. Ezzel együtt mégis a mellette álló férfit kívánja, és nem tehet ez ellen semmit. Olyan ez, mint egyfajta megszállottság. Eamonn ott volt minden gondolatában, folyton az érintésére vágyott. Eamonn ismét eggyé vált vele, mindig is így volt, ezért Cathy arra gondolt, bárcsak korábban felismerte volna ezt. A szertartás végén szó nélkül a férfiba karolt és elmentek. A madárdal, a zöld fű hihetetlenül nyomasztóan hatott rá. Cathy a Soho zajára és nyüzsgésére, Desrae-re, Kittyre vágyott. Ha még Eamonn is betartja az ígéretét, és havonta legalább egy hétvégére odautazik hozzá, akkor az élete végre teljes lehet. Semmi másra nincs szüksége. Harminckilencedik fejezet Miközben keresztülhaladtak a Heathrow várócsarnokán, Cathy észrevette, hogy Eamonn szokatlanul hallgatag, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy Angliában nem akármilyen múltja van. Caroline gyilkossági ügyében még mindig nem zárták le a nyomozást, és a férfi addig nyilvánvalóan nem érezheti magát biztonságban, amíg ez így van. Úgy tűnt, hogy a feje fölött állandóan ott lebeg a halál szelleme, s még akkor sem távozik, amikor Cathy semmi mást nem akar, mint boldog lenni a férfival, akit szeret. Eamonn aggódó tekintettel figyelte, amint a két hatalmas bőröndöt átvilágítják a röntgenkészülékkel. Végül felemelte a bőröndöket, és Cathy poggyászával együtt rátette egy kézikocsira, majd együtt mentek át a vámvizsgálaton. Eamonn méltóságteljes tartása, Cathy szépsége szinte mágnesként vonzotta a körülöttük álló emberek tekintetét. A várócsarnok előtt leintettek egy taxit és a Sohóba vitették magukat.
Mindketten megkönnyebbülten lélegeztek fel, hogy véget ért az utazás. Cathy azért, mert már hiányzott az otthona, Eamonn pedig azért, mert jó időre rács mögé kerülhetett volna, ha a vámosok rájönnek, hogy mi van a bőröndjében. A taxiban megkönnyebbülten sóhajtott: végre megérkeztek. Cathy megfogta a kezét, ő pedig egyik karjával átölelte. A nő bőrének érintése még ruhán keresztül is szinte áramütésként hatott rá. Hát mégis megkapta, amire vágyott. Végre Cathy ismét az övé lehet. Amint a nő szemébe nézett, úgy érezte, lehetőséget kapott rá, hogy ezen a gyönyörű szempáron keresztül bepillantást nyerjen a mennyországba. A Cathy iránt érzett szeretet olyan erővel ragadta magával, hogy abban a pillanatban semmi mást nem akart, mint ülni mellette és csendben fogni a kezét. Desrae a legszebb ruháját öltötte magára: egy világos rózsaszín Oscar de la Rentamodellt, gyöngyházszínű gombokkal. Megigazította a szoknyát a csípőjén és elégedetten szemlélte magát Cathy hálószobájának a tükrében. Aztán körülnézett, hogy minden rendben van-e? Minden a helyén volt, minden rendben. A lakást virágillat járta át. Az előszobában lévő hatalmas padlóvázába napraforgót tett, a többi vázát gerberával, rózsával és orchideával rakta tele. Gyönyörű volt minden. Amint szegény Tommyra gondolt, a szeme könnybe lábadt. Mintha a saját fiát veszítette volna el, hiszen annak a férfinak a gyereke volt, akit oly hosszú időn át szeretett. Egy kicsit bántotta, amiért Cathy a megkérdezése nélkül hozzájárult, hogy az Államokban legyen a temetés, de arra gondolt - egyébként tévesen -, hogy csak őt akarta megkímélni a bánattól és a szomorúságtól. A hálószobából átment Kitty szobájába. A csupa kéz, csupa láb nagyon csinos kislány még az ágyban heverészett. -Jól vagy, kedvesem? Hozzak neked valamit? Esetleg egy kis teát? Kitty hatalmas kék szemével Desrae-re nézett és megrázta a fejét. - Nem kérek semmit, köszönöm, Des néni. Ittam már egy pohár tejet. Mikor jön meg anyu? - Bármikor itt lehet. Azt hittem, felhív majd a repülőtérről, de ezúttal is tévedtem. Szegény pára, biztosan porig van sújtva. Kitty felült és letette a kezében lévő könyvet. - Úgy gondolod, azért szomorú, mert apu meghalt? - kérdezte a kislány halkan, őszinte kíváncsisággal a hangjában, amitől a másodperc tört részéig Desrae erős késztetést érzett arra, hogy felpofozza. Volt valami természetellenes abban, hogy a lány úgy viselkedik az apja halála után, mintha az égvilágon semmi nem történt volna. -Az apád jó em... Kitty azonnal félbeszakította. - Tudom, végül is az apám volt. - A kislány hangjába visszaköltözött a már megszokott nyegleség, amiről időről időre megpróbálták leszoktatni. - Csak azt akarom mondani, úgy érzed, anyát esetleg annyira megrázta a dolog, hogy akár bele is betegedhet? Van egy lány az iskolában, Sarah Palmer. Amikor az apukája meghalt, az anyukája is meg akarta magát ölni. Felvágta az ereit. Borzalmas volt. Desrae kissé megenyhült. - Anyukád nagyon szerette apádat, mi valamennyien nagyon szerettük. A te anyád erős asszony, igazi East End-i, túlteszi magát rajta, ha másért nem, miattad.
Kitty elmosolyodott, amitől szinte az egész arca megváltozott. -Akkor jó - mondta, s a hangja ismét olyan lett, mint egy kisgyereké. Desrae nagyon megsajnálta a kislányt. Biztosan neki sem könnyű túltenni magát azon, hogy ilyen hirtelen elveszítette az apját. Kiment a konyhába és feltett a tűzhelyre egy kanna vizet. Ez a gyerek volt a büszkesége és az öröme. Olyan, mintha az unokája volna. Még akkor is, ha néninek hívta. Nem sok lány van, aki örülne, ha a tanévnyitóján megjelenne egy transzvesztita, de Kitty örült neki. És ráadásul azt mondja: Dessie néni az Dessie néni, és nem érdekel, hogy ki mit gondol róla. Desrae nagyon szeretett a kislánnyal sétálgatni a West Enden, bemutatta őt az embereknek, és be-betértek vásárolni az üzletekbe. Egyszerűen nem tudott a gyereknek nemet mondani, amiből néha nézeteltérései támadtak Cathyvel, akinek az volt a véleménye, hogy túlságosan elkényezteti. Ez tulajdonképpen igaz is volt. Amint összekészítette a tálcán az ételt, Desrae meghallotta, hogy nyílik a lakás ajtaja. Hál' istennek, megérkezett Cathy - gondolta. És ha a Teremtő úgy akarja, most még nagyobb szükségük lesz egymásra, mint valaha. Aztán meghallotta Kitty boldog hangját, és elmosolyodott. De jó, hogy így szeretik egymást. Legalább ebben nincs semmi változás. Megigazította a parókáját, majd átment a hallba, ahol szinte kővé dermedt, amikor megpillantotta Cathyt és a mellette álló Dochertyt. Ez a pasas sokkal jobban néz ki, mint valaha, s úgy tűnik, az arcáról sosem hervad le a mosoly. És mindennek a tetejébe átkarolja Cathyt, mintha oltalomra lenne szüksége. Desrae azon nyomban rájött, hogy nem csak egy teára és egy részvétnyilvánításra ugrott fel. Minden kiolvasható volt a szemükből és az arcukból. Desrae-t mintha leforrázták volna. Tommy teste még ki sem hűlt, és ezek ketten máris egymásra találtak. Felvette a kabátját, rideg tekintettel elmosolyodott, majd éles hangon megszólalt. Nos, jobb ha én megyek. Később majd benézek, kedvesem, aztán majd elmondod, mi történt. Rendben? Cathy kérdő tekintettel nézett idős barátjára. - Hát nem maradsz itt? Eamonn azonnal csatlakozott. - Én már itt sem vagyok, Desrae. Lent vannak a bőröndjeim a taxiban, nem kell, hogy elmenj - mondta, és Kittyre mosolygott. Alig tudott betelni a kislány látványával. Ezzel arcon csókolta Cathyt, majd távozott. A kislány, ügyet sem vetve a feszült légkörre, amint becsukódott az ajtó, fennhangon megkérdezte. - Anyu, ki volt ez a szívdöglesztő pasi? Cathy elnevette magát. - A nagybátyád, Eamonn - mondta, s es-deklő pillantással kereste Desrae tekintetét, nehogy elszólja magát a gyerek előtt. - Anyu, ez egy piszok jóképű pasi. Hogyhogy a nagybátyám, és én még nem találkoztam vele? Cathy elnevette magát. - Megengeded, hogy levegyem a kabátomat és megigyak egy csésze teát, mielőtt további kérdéseket zúdítanál rám? A tizenegy éves Kitty már magasabb volt, mint az anyja. Kelletlen grimaszt vágott. Na, én megyek, és befejezem a könyvemet. Hagyom, hogy kibeszéljétek magatokat Dessie nénivel és teázgassatok egy kicsit, aztán majd én is beszélek a fejeddel, oké? Cathy bólintott.
Desrae levette a kabátját, Cathy pedig követte őt a konyhába. - Köszönöm, hogy vigyáztál Kittyre, Desrae. Tényleg nagyon hálás vagyok érte. A férfi nem is válaszolt. Csak állt az ajtóban, és szigorú tekintettel méricskélte Cathyt. - Mondd, mit csinált veled ez az ember? Cathy leült, az asztalra könyökölt és a tenyerébe támasztotta az állát. - Mr. Szívdöglesztő rengeteget segített nekem, Desrae. Ő rendezte a temetést is és mindent. Azt sem tudom, mihez kezdtem volna nélküle. Most pedig kaphatnék egy csésze teát? Holtfáradt vagyok, a repülőút önmagában sem volt semmi New Yorkból, de ez a londoni közlekedés, ez egy kész rémálom. Ezek után hidd el, hogy semmi szükségem a gonoszkodó megjegyzéseidre. Desrae érezte, hogy túllőtt a célon. - Sajnálom, egyszerűen csak meglepett az egész. Meglepett, hogy itt látom melletted. Nagyon úgy tűnt, mintha jóban lennétek egymással. - Letette Cathy elé a teát az asztalra, majd szomorúan azt mondta: - Tommy nagyon közel állt hozzám, és ezt te is nagyon jól tudod. Ő volt az utolsó kapocs, ami összekötött engem Joeyval. Számomra Joey a fiában élt tovább. Cathy máris megbánta iménti kifakadását. - Tudom, és én is nagyon sajnálom, Desrae. De ez az egész valahogy olyan felfoghatatlan, kusza. -Telefonon beszéltem a nővéreivel. Azt hiszem, nem túlságosan örülnek annak, hogy odaát volt a temetés, s ha őszinte akarok lenni, meg is tudom érteni őket. Cathy a kezébe temette az arcát. - Egyszerűen ez tűnt a legjobb megoldásnak mondta, majd belekortyolt a teájába és rágyújtott. -Gyors, fájdalommentes halála volt. Hálát adhatunk Istennek, hogy még fel sem tudta mérni, mi történik vele. S most, ha nem haragszol, nem szívesen beszélnék tovább erről. Ami pedig Eamonnt illeti: nős, kilenc gyereke van. Igen, Desrae, azt mondtam, kilenc, és ha minden igaz, útban van a tizedik. És ha még ezek után is azt gondolod, hogy összeszűrtük a levet, akkor azt kell mondjam, hogy igazad van. De mindössze arról van szó, hogy felújítottuk a régi barátságot. Tommy halála ráébresztett arra, hogy az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy elfecséreljük. Most pedig, ha megengeded, megiszom a teámat és bemegyek a lányomhoz. Nagyon hiányzott. Cathy Desrae szemébe nézett. - És te is nagyon hiányoztál. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. Aztán látva Desrae szemében a gyászt, elsírta magát. Azért sírt, mert legalább egyvalakit látott, aki tényleg sajnálta Tommy halálát. Vang Cseng hihetetlenül aprócska ember volt, még egy kínaihoz képest is. Az alig százötven centis csont-bőr férfi úgy nézett ki, mint egy kisfiú. Mosolygó arccal hajolt meg Eamonn előtt. - Míííszter Docherty! De örülök, hogy újra látom. Eamonn rövid biccentéssel viszonozta a meghajlást, majd elmosolyodott és átölelte a pöttöm emberkét. A Gerard Streeten lévő kis lakásban kinyitotta a bőröndöt, pillanatok alatt kirámolta belőle a ruháit. - Nem volt probléma a repülőtéren? Eamonn megrázta a fejét. - Nem volt semmi. Meglepődtem, hogy milyen felületesek. Egyetértése jeléül Wang elvigyorodott. - Nem tudom, miért kellett ilyen aprócska dolgok miatt ilyen nagy felhajtást csinálni.
- Nos, ami azt illeti, másik összekötőt kell találnunk - közölte vele Eamonn. - Tommy váratlanul elhunyt New Yorkban. Cseng arca elkomorult. - Hallottam. Van egy unokatestvérem odaát, a Kínai negyedben. Milyen szomorú, pedig nagyon kedves ember volt. Eamonn tudta, hogy Cceng tisztában van a körülményekkel. Ezeknek a vágottszeműeknek semmi nem kerüli el a figyelmét. Mindenesetre ügyesen eljátszotta, hogy semmiről nem tud semmit. - Igen, nagyon szomorú. Élete delén volt, a legszebb férfikorban. - Ugy beszél róla, mint valami ártatlan báránykáról - tréfálkozott Cseng udvariasan. - Most pedig nincs más hátra, jó munkát kívánok neked, a holmit pedig a lehető leggyorsabban el kell tüntetnem innen. Találkozunk még, mielőtt elutazol? Nem vagy a szavak embere, Mr. Cseng - nevette el magát Eamonn. -A nyugatiak órákon keresztül képesek beszélgetni, Mr. Docherty, de soha nem mondanak semmi fontosat. Úgyhogy ajánlom magamat, és kívánom, hogy biztonságban érjen vissza a szállodájába. Eamonn felemelte a bőröndjeit és elégedetten kuncogott magában, amikor távozott. Mr. Cseng jópofa kis fickó volt, ugyanakkor nagyon fontos szerepet kapott az akcióban. A kínaiak is tudták ezt, és ennek megfelelően viselkedtek. Eamonn be akarta őt mutatni Igornak. A két ember biztosan jól kijön majd egymással. Ahelyett, hogy szokása szerint a Ritzbe hajtott volna, beugrott egy taxiba és Knights Bridge-be vitette magát. Egy ottani kapcsolatának a lakásán akart megszállni. Úgy gondolta, ott könnyebben meg tudja majd szervezni a találkozókat Cathyvel. Útközben vidáman dúdolgatott. Hát ismét itt van a szeretett Londonban, és az élet újra szép. Miközben mohó szemmel figyelte az utcai forgatagot, Cathyre gondolt és Kittyre, a kislányára, és nagyon jó érzéssel töltötte el a tudat, hogy ez a gyönyörű gyerek az övé. Különös, hogy az életben mindig kiegyenlítődnek a dolgok. Csak az a baj, hogy néha túl sokat kell erre várni. Kitty fejét az anyja ölébe hajtva összekuporodva feküdt az ágyon. Cathy gyönyörködve nézte a gyerek arcát, és mint annyiszor, ezúttal is szinte elszorult a szíve a boldogságtól a kislány szépsége láttán. Mindkét szülőtől a legjobb tulajdonságokat örökölte, anyjától zafírkék szemét, apjától pedig a sűrű, barna haját, bőre olyan volt, mint az alabástrom, s a fogai is tökéletesek voltak. - Hiányzik apu, azt hiszem - mondta halk, szomorú hangon. Cathy sóhajtott, sajnálta a gyereket. - Desrae néni nagyon szerette aput. Anyu, én is kedveltem, de nagyon pocsékul érzem magam amiatt, hogy nem szerettem őt igazán. Ugye borzalmas, hogy ilyeneket mondok? Cathy tagadólag rázta meg a fejét. - Nagyon aranyos vagy, anyu, és csinos is. Szerintem újra férjhez fogsz majd menni. - Tessék? Cathy megdöbbent. - Ami azt illeti, az iskolában egy csomó lánynak az anyukája lépten-nyomon férjhez megy, pedig egyik sem olyan csinos, mint te. Mindenki ezt mondja a suliban. Úgy beszélnek rólad a barátnőim, mint valami idegenforgalmi látványosságról.
Kitty nagyon büszkén mondta ezt, és Cathy elnevette magát. -Hát, ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok idegenforgalmi látványosság. - Neked van a legjobb mulatód Londonban, és ezt mindenki tudja a suliban, mert mindent elmondtam róla. Szóval, az a véleményük, hogy nagyon érdekes lehet az a hely, ahol mindenütt női ruhába öltözött férfiak vannak. Desrae néni egyenesen a suli kedvence. Mindenki folyton róla áradozik, és azt kérdezik, milyen lehet ruha nélkül. De én arról nem szoktam beszélni, mert úgy gondolom, hogy az magánügy. - Hát ezt örömmel hallom. - Cathy nagyon szerette Desrae-t, és nyugtalansággal töltötte el még a gondolat is, hogy egy csapatnyi kölyök számára állandó beszédtémát jelent. - Már számtalanszor megmondtam neked - förmedt a lányára -, hogy Desrae legalább annyira nő, mint én. Ő transzszexuális. Csak úgy érzi, már túl idős ahhoz, hogy átoperáltassa magát. Sok férfi megteszi, és utána úgy élnek, mint bármelyik nő. Desrae ettől függetlenül is nőként éli az életét, mégpedig finom nőként. ízig-vérig remek teremtés. Kitty egyetértően nézett az anyjára. - Tudom, anyu, de a lányok állandóan hülye kérdéseket tesznek fel. Például olyanokat, hogy neki is meg szokott-e jönni, meg hasonlók. Cathy elfojtott egy mosolyt. - S mit szoktál nekik mondani? Kitty minden erejét összeszedte, hogy szigorú és titokzatos kifejezést öltsön az arca, majd azt mondta. - Hidegen végigmérem őket, és még csak nem is válaszolok. - Okos kislány vagy. És ezek után akarsz valamit kérdezni apuval kapcsolatban? Ha tudok, mindenre válaszolok, kislányom. Kitty tágra nyílt szemmel nézett az anyjára és őszinte, magától értetődő hangon azt mondta. - Mit kéne kérdeznem? Meghalt. De tényleg, anyu. Ez minden. Cathy a kislányra mosolygott, de a gyerek válasza azért mégis zavarta. Valamit azért éreznie kéne, vagy lehet, hogy Eamonn gyereke egyszerűen képtelen normális emberi reakciókra? Cathy tíz óra tizenötkor érkezett meg a Knights Bridge-i lakásba. Sportos utcai öltözékben volt, farmernadrágban és fehér selyemblúzban. Arcán alig volt festék, ajkára leheletnyi korallpiros rúzst kent. Szemmel láthatóan zavarban volt, feszélyezve érezte magát. Eamonn fürdőköpenyben nyitott neki ajtót. - Már behűtöttem a pezsgőt, és van itt egy kis finomság is, ha netán megéheznénk. Cathy követte a nappaliba, majd hagyta, hogy a férfi a kezébe nyomjon egy pohár jéghideg Dom Perignont, de nem habozott kijelenteni. - Nem maradhatok sokáig. Tulajdonképpen már a klubban kéne lennem. Kitty Desrae-vel van, és a lányok, úgy értem az enyémek, már epekednek utánam. Miközben Cathy a pezsgőjét kortyolgatta, a férfi kigombolta a blúzát és kiszabadította a keblét. Eamonn a szemébe nézett, majd halkan a fülébe súgta. - Szeretlek, Cathy. Imádlak. A nő csábos, sejtelmes mosollyal nézett rá vissza, és azt mondta. -Én szintúgy.
Eamonn megcsókolta s néhány perc múlva már az ágyban voltak. Amint szeretkezés után még izzadó testtel egymásba fonódva feküdtek az ágyon, Cathy elmondta a férfinak, ami a szívét nyomja. - Ha most nem mondom el, akkor soha. Ahogy ígérted, gyakran meg kell majd látogatnod. Nem tudok nélküled élni, Eamonn. A férfi odahúzta magához. - Minden hónapban nálad töltök egy hosszú hétvégét. Te is tudod, hogy sok intéznivalóm van odaát, Amerikában. De ha én mondom, elhiheted, csak egy szavadba kerül, és már holnap reggel otthagyom Deirdrát és a gyerekeket. Csak intened kell. Cathy megcsókolta a vállát. - Nem akarom felvál-lalni ezt a felelősséget. Mindennél jobban akarom ezt a kapcsolatot, de neked is vannak kötelezettségeid és nekem is. Ezzel együtt nincs semmi akadálya egy transzatlanti románcnak. Te is eljöhetsz hozzám bármikor, és én is elmehetek hozzád bármikor. Tulajdonképpen nekem is jólesik, ha időnként átruccanok egy-egy hétvégére egy kis New York-i bevásárlásra, így mindketten megtesszük a kapcsolatunkért a magunkét, és gyakrabban találkozhatunk, mint gondoltuk. Eamonn rendkívül boldog volt és elégedett, amiért Cathy hajlandó ezt megtenni érte. Szorosan magához ölelte. - Ez fantasztikus lesz, drágám. Bármit kívánsz, én megteszem. Az asszony elmosolyodott és kihívóan azt mondta. - Nos, ami azt illeti, van itt még egy kis tennivalónk... Eamonn e szavak hallatán hangosan felnevetett. - Kedvesem, de hiszen te szexmániás vagy. - Csak veled, Eamonn, csak veled. A férfi a szemébe nézett, és komoly hangon így szólt: - Ezt soha ne feledd, mert ha egy másik férfi hozzád nyúl, én megölöm. Cathy megpróbálta tréfára venni a szavait és a mögöttük rejlő gondolatot, ám kissé mégis megijedt. Túlságosan határozott szavak voltak ezek. - Hál' istennek, hogy ezt mondod. Már egy pillanatig azt hittem, hogy engem akarsz megölni. Eamonn még akkor sem nevetett, amikor Cathy csipkelődésére reagált. - Ami azt illeti, ezt sem tartom kizártnak. Cathy kővé dermedt. Ezek szerint a férfi komolyan gondolta, amit mondott. Megcsörrent a telefon, így nem kellett visszavágnia. Eamonn vette fel és belemordult néhány szót a kagylóba. Cathy döbbenten figyelte, amint a férfinak elmúlik az erekciója, mintha valaki láthatatlan tűt szúrt volna a nemi szervébe. Eamonn hallgatott néhány másodpercig, majd letette a kagylót. - Mi a baj, Eamonn, mi történt? - Látva Eamonn sápadt arcát, a nő korábbi gondolatai szertefoszlottak. -Holnap haza kell utaznom, de rövidesen visszajövök. Megígérem. Cathy ijedten figyelte a férfi arcán megjelenő rémületet, és követelőzően kérdezte. Az isten szerelmére, ember, mondd már meg, hogy mi történt! Eamonn visszafeküdt a párnára, szeme élettelenné vált, és a szája sarka lefelé görbült, mint egy gyereké. - Csak munka, ez minden. Csak munka.
Miközben Cathy Eamonn-nal szeretkezett Londonban, Jack Mahoney New Yorkban az öccsét gyászolta. Ebéd után Petey és a legújabb barátnője bebújtak az ágyba egy kis délutáni szeretkezésre, amikor két álarcos férfi rájuk rontott. A náluk lévő Berettákkal tüzet nyitottak a párra, a hangtompítók furcsa módon mintha funkciójukkal ellentétben inkább felerősítették volna a dörrenések zaját. Petey és a barátnője kétszáz golyót kaptak a testükbe, a lány arcát szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolták a lövések. Esélyük sem volt a támadókkal szemben. Az egész néhány másodperc alatt zajlott le, s a két ölelkező emberből csupán egy véres torzó maradt. A támadás után beálló néma csendben csak az apró, tompa puffanásokat lehetett hallani, amint a vér le-lecsöppent a drága szőnyegre. Amikor Cathy délután fél háromkor hazaért, Desrae már úgy várt rá, mint egy elkényeztetett férj. Az arca szinte vörös volt a méregtől, szeméből csak úgy sugárzott a szemrehányás. - Jól van, rendben van, látom, jól kihasználtad az idődet, és kikefélted magad annak rendje és módja szerint. Cathy lehunyt szemmel, foga közt szűrve a szavakat megpróbálta lecsendesíteni. Desrae, ne most, kérlek, rendben? Anélkül is éppen elég bajom van, hogy a szemrehányásaidat kellene hallgatnom. Kitty a hálószobából hallgatta őket, a füle szinte megnyúlt az erőlködéstől, hogy minden szót halljon a számára érthetetlen veszekedésből. - S hogy van Eamonn? Jól van? Ugyanis feltételezem, hogy vele voltál. Istenem, te lány! Egyszer az idegeimre mégy. Az a szerencsétlen Tommy még ki sem hűlt a sírjában, és te már azzal az emberrel hegedülsz, akinek dolgozott. Mondd, mi lett azzal a híres tartásoddal? Ó, Istenem, hol van már a tavalyi hó? Én még emlékszem, amikor egyebek mellett mindenféle szemét trógernek tituláltad. Mondd, mitől változott meg ennyire a véleményed? Túlságosan jól működik a harci dárdája, nem igaz? Cathy erre közelebb hajolt hozzá, a sértésre szándékos sértéssel akart válaszolni. - Igen, pontosan erről van szó. Már alig tudtam kivárni, hogy han-cúrozhassak vele egy kicsit a matracon. Bárcsak korábban is a szívemre hallgattam volna, és megtettem volna évekkel ezelőtt! Most már tudod. Boldog vagy, Desrae? Boldog vagy, hogy beismertem neked, hogy ilyen mihaszna ringyó vagyok? - Hidd el, elegem volt már a szentéletű Tommyból. Hidd el nekem, megszenvedtem a vele töltött éveket. Soha nem szerettem, még akkor sem, amikor feleségül mentem hozzá. Gyenge, búval bélelt ember volt. Kábítószerélvező és részeges. Te is tudod ezt a szíved mélyén. Eamonn-nak dolgozott, és nagyon is jól tudta, hogy mibe csöppent, de hazudott nekem erről. Éveken át hazudott. Még akkor is, ha én tudtam, hogy mi történik, mit is csinál valójában. Eamonnt hibáztattam, pedig ő legalább őszinte volt. - Mégis, mit gondolsz, honnan volt Tommynak annyi pénze éveken át? Mit gondolsz, mi az ördögöt csinált New Yorkban annyiszor? Talán vásárolni ment? Ő sem volt különb Eamonn-nál, úgyhogy nincs jogod elítélni őt. Sőt, ami azt illeti, engem sem.
Desrae elsápadt a döbbenettől és a méregtől. - Te és Docherty... Édes istenem, te egész életedben csak érte égtél, nem így van? -Igen, egész életemben érte égtem. Szeretem őt, Desrae, és ha nem tudsz mit kezdeni ezzel a ténnyel, akkor nincs is miről beszélnünk a továbbiakban. Egyetértünk? Desrae felkapta a kabátját, kiviharzott a lakásból és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Cathy egy ideig kővé dermedve, leforrázva álldogált az előszobában. Kitty elősomfordált a szobájából, és félénk hangon azt kérdezte: -Mami, miért kiabáltatok? Cathy odalépett a gyerekhez és szorosan magához ölelte. - Azért, mert néha a barátok is vitatkoznak, drágám. A legapróbb hülyeségeken is képesek összekapni. Desrae egyik üdvöskéje, egy Colin Masters nevű fiatalember, színpadi nevén Roberta, Cilla Black Surprise, Surprise című számát adta elő saját feldolgozásban. A dal végén mindig lekapta a parókáját és a ruháját, és megvárta, hogy a hallgatóság megtapsolja, megéljenezze. Ez mindig meg is történt. Ám Desrae-nek aznap este nem tetszett az előadása. A klub szokás szerint ezúttal is telt házzal ment, de még ebben sem talált örömet. Az öltözők előtt elhaladva megcsapta az orrát a marihuána és a parfüm keverékének különös illata. Tíz férfi volt odabent, csaknem valamennyien hiányos öltözékben. Rendes körülmények között Desrae volt a mozgatórugója a szórakozóhelynek, mindenkivel leállt kicsit cseverészni, viccelődni, évődni. Ezúttal azonban szomorú mosollyal az arcán csendben figyelte őket. Camilla, egy hatalmas termetű fekete fiú, döbbenetes paródiát adott elő Dionne Warwick Walk On By című számából, majd amikor megpillantotta, széles mosollyal köszöntötte. - Hallottad ezt, kislány? - A nagydarab, kilencvenkilós néger fiú csípőre tett kézzel, hatalmas műmellekkel állt előtte, és úgy viselkedett, mint egy tizenhat éves csitri. Paróka nélkül, kisminkelve kissé bizarr látvány volt. - Nem, mit kellett volna hallanom, kedvesem? - kérdezte Desrae unott hangon. Camilla elvigyorodott. - Életem nagy ajánlatát kaptam - mondta, s kislányos mozdulattal összecsapta a tenyerét, ami meglehetősen furcsán hatott a hatalmas termetű embertől. - Hat hónapos szerződést ajánlottak nekem Las Vegasban. Mi a véleményed róla? Desrae boldogan mosolygott rá. - Hát akkor sok szerencsét, érezd jól magad. Camilla hangos kacagásban tört ki. - A férfi, akivel beszéltem, igazán aranyos fickó, nem olyan, mint azok a régimódi szoknyaemelgető pasasok. Azt akarja, hogy lakjak nála, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Desrae erre szomorúan elmosolyodott. Az összes transzvesztita ugyanazt akarja. Egy férfit, akit szerethet. Egy olyan valakit, aki megbecsüli és viszontszereti őket. Desrae már tapasztalatból tudta, nagyon kevés az esély arra, hogy ilyen embert talál valaki. Mindazonáltal nem volt szíve ezt megmondani neki. - De jó neked, Camilla. Sok szerencsét kívánok! De azt azért ne felejtsd el, hogy még az én klubomban dolgozol, és azokért a helyes kis didikért még ezerötszáz ruppóval tartozol nekem.
- Ne aggódj, nem felejtem el - mondta Camilla szemérmesen. -Hank, merthogy így hívják a fiúmat, rendezi az összes adósságomat, mielőtt elmegyek. A jelenlévő lányok féltékeny pillantásokat lövelltek felé, Desrae pedig töltött magának egy jókora adag vodkát a fésülködőasztalon lévő üvegből, majd leült egy üres székre. Bele-belekortyolt az italába és megigazította a sminkjét. A kis Joanie, egy apró termetű fehér fiú, aki a megszólalásig hasonlított Judy Garlandhoz, lágy hangon megkérdezte: Jól vagy, Desrae? - Persze, csak kicsit fáradt vagyok. Ez minden - felelte. - Nézd, kislány, nem szeretem ezt mondani, de elég ramatyul nézel ki. Érted, mire gondolok - jegyezte meg Joanie halk, rendkívül nőies, szexis hangon. Desrae bólintott. - Hogy van Cathy? Jó ideje nem láttam, a lányok szerint már régen itt kellene lennie. Lesújtotta a férje halála, ugye? Túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy szívrohamban kelljen meghalnia - mondta, és összecsapta a kezét. - De hiszen az a lány még olyan fiatal, olyan mint egy kislány, ráadásul igazi. Meglátod, hogy rövid időn belül sorba állnak a férfiak az ajtaja előtt. Túlságosan fiatal és csinos ahhoz, hogy özvegy legyen. Desrae összeszorította a száját, de nem válaszolt. Ehelyett egyetlen hajtásra kiitta az italát, és kiment az öltözőből. Amint távozott, az összes lány szótlanul bámult utána. - Vajon mi baja lehet? Úgy néz ki, mintha a farkát becsípte volna a harisnyakötő. Mindenki nevetett, de Joanie rájuk förmedt. - Tommy olyan volt a számára, mintha a fia lett volna, és Joey Pasquale halála után már csak ő maradt neki. Biztosan nagyon lesújtotta, hogy így kellett elveszítenie. Nekem sem lenne ellenemre egy olyan gyönyörű szerelmi történet, mint az övék volt. Erre az összes lány elhallgatott. Mindannyian ugyanarra a dologra gondoltak. Desrae egyike volt a szerencsés kiválasztottaknak. Legalább ő megtudhatta, hogy milyen az igazi szerelem. Legtöbben közülük sohasem tudják meg. Csupán egy rövid szexuális együttlét, gyors búcsú, aztán agyő - ennyi jut belőle. Joey nagyon szerette Desrae-t, és ezt mindenki tudta. Legendás pár voltak a Sohóban, és még oly sok évvel Joey halála után is mindenki emlékezett erre. Az pedig egyenesen iriggyé tette az összes transzvesztitát, hogy Joey egyetlen fia úgy szerette Desrae-t, mintha a fogadott anyja lett volna. Még Tommy lányának nevelésében is főszerepet kapott, a kislány Desrae néninek hívja. A bárpult fölött volt egy fénykép, amelyen a fiatal Desrae és Joey Pasquale vidáman, kihívóan mosolyognak az objektívbe. A lányok nagyon sokszor megnézték már azt a fotót, és mindig arra gondoltak, bárcsak egy napon velük is megtörténne ez a csoda. Végül is, ha Desrae-vel megtörtént, miért ne történhetne meg velük is? Joanie éppen az Over the Rainbow című számot énekelte, amikor Cathy bekukkantott és Desrae-t kereste a bárpultnál. Kora délután volt, és a kis Kittyt körülrajongták a lányok, bevitték az öltözőbe és mindenféle jó tanáccsal látták el, hogy mit vegyen magára, hogyan sminkelje ki magát. Cathy tisztában volt azzal, hogy a lánya a klubban való elő-előfordulása révén olyan hírnévre tesz szert az iskolában, hogy 2000-ig egész biztosan beszédtéma lesz ott. Meg sem fordult a fejében, hogy bármi rossz dolog is származhat Kitty számára abból, ha
ismeri a neki dolgozó lányokat. Meglehet, olyan férfiak, akik női ruhába öltöznek, ám a lelkük mélyén nagyon kedves emberek, nemes lelkűek, jószívűek, olyanok, akiket szívesen lát az ember a gyerekei környezetében, ha kellőképpen kiismerte őket. Ők imádták Kittyt, a kislány pedig viszonozta a szeretetüket. Amint Cathy közelebb lépett a bárpulthoz, rámosolygott a pult mögött álló fiatalemberekre. Valamennyien ezüstflitteres bikiniben voltak, szőke parókát viseltek, szájukon a rózsaszín rúzzsal úgy néztek ki, mintha valóban lányok lettek volna, gyönyörű, fiatal lányok. Egyikük kacsintott és Desrae felé mutatva szomorú képet vágott, jelezve, hogy rendkívül rossz a kedélyállapota. Cathy odalépett Desrae mellé és átölelte a vállát. Desrae látta őt a bárpult mögötti tükörből. Cathy a fülébe súgta. - Sajnálom, Desrae, nem kellett volna úgy kikelni magamból. Ennyi elég is volt. Desrae megfordult és azt válaszolta: - Hallgasd csak, milyen jól énekli a magas hangokat. - A közönség hangos éljen-zéssel nyilvánította ki tetszését a produkció láttán, s ebben a fülsiketítő zajban a két ember egymásra mosolygott, azon nyomban elszállt a mérgük. Csak álltak egymás mellett, végigjáratták tekintetüket a klubjukon. Kész sikertörténet volt. Néhány évvel korábban még álmodni sem mertek arról, hogy ilyen sikereik lesznek vele. A helyiség is tágasabb lett, éttermet nyitottak, három bárpultot helyeztek el, és a fellépő vendégművészek listája is nagyon előkelő volt. Az egyik náluk dolgozó transzvesztita befutott tévésztár lett. A klub közös szerzeményük volt, közös céljuk és mindent elértek általa, amit csak akartak. Amint Desrae megsimogatta Cathyt, a bár személyzete egy emberként sóhajtott fel. - Akkor nincs harag, ugye? Desrae azon nyomban rávágta. - Hát persze hogy nincs! Minden nő veszekszik, kedvesem, ez különböztet meg minket a férfiaktól. Cathy elfogadott egy pohár ásványvizet és belekortyolt. - Nézd, kedvesem, ha neked rá van szükséged, akkor legyen. Nem bánom. Végül is ki vagyok én, hogy megmondjam, mit tegyél és mit ne tegyél? - mondta Desrae szomorú, töprengő hangon. Cathy hatalmas csókot nyomott az arcára. - Te vagy az anyám, az apám és a legjobb barátom, s mindez egy személybe gyúrva. Ez vagy te nekem, hölgyem! Desrae örömmel nyugtázta a kedves szavakat, és némi sértődöttséggel azt mondta. Na, az apád azért nem annyira szeretnék lenni kedvesem, ha megengeded. Cathy kuncogott egy kicsit, aztán komolyan válaszolt. - Mi lenne velem nélküled, Desrae? Te vagy az én legfőbb támaszom. Menedékem a viharban. Te vagy az igazi családom. Desrae hatalmas kezével megcsippentette Cathy arcát, és elérzé-kenyülve mondta. Kittyvel együtt, természetesen. Mert azért a kis Kittyről se feledkezzünk meg. Amint Desrae Cathy gyönyörű kék szemébe nézett, nem tudta megállni, hogy el ne sírja magát. Az ösztönei azt súgták, hogy egy napon Eamonn Docherty megbántja majd az ő szeretett Cathyjét. Nagyon csúnyán megbántja. Ez a szegény lány nem lát semmi rosszat abban a férfiban.
Desrae tisztában volt vele, nem tehet mást, minthogy vár, figyel, és ha kell, ott lesz és segít. Elvégre mi másra jók a barátok, ha nem erre? Odakinn, a klub előtt egy asszony figyelte a bejárati ajtót. Testes, nagydarab nő volt, és az enyhe időjárás ellenére túlságosan fel volt öltözve. Húsos ujjaival kivett a dobozból egy cigarettát, meggyújtotta és mélyet szippantott bele. Amint Cathy és a kislány távoztak, a nő egészen a lakásig követte őket, majd miután beléptek az ajtón, ismét elfoglalta a figyelőállást. Egyfolytában dohányzott és a fönti ablakokat leste, amíg le nem kapcsolták a villanyt. Ekkor fogta magát és távozott. ÖTÖDIK KÖNYV „Szerelem, örökre búcsút intek neked és a törvényeidnek, kelepcéid nem fojtogatnak engem soha többé" Sir Thomas Wyatt (1503 körül-1542) Negyvenedik fejezet London, 1990 Cathy a szokásos New York-i hétvégére csomagolt. Desrae szó nélkül figyelte, de mindketten kényesen ügyeltek rá, nehogy véletlenül szóba hozzák, hogy nemrégiben ismét összevesztek. - Szóval menjek és vigyázzak Kittyre, ugye? Cathy bólintott. - Hálás lennék, ha megtennéd, Desrae. Nézd, tudom, nem örülsz neki, hogy elmegyek, de attól még nem áll a feje tetejére a világ, ha havonta pár napot távol vagyok. Ugyanúgy szükségem van pihenésre, mint bárki másnak. Desrae felhorkant. - Ezalatt azt érted, hogy szükséged van egy kiadós kefélésre? Cathy lassan elmosolyodott, Desrae szintén. - Néha hallanod kéne önmagadat - jelentette ki a nő. - Igen, kefélni megyek. De remélem, hogy a lányomnak nem mondasz ilyeneket. Cathy egyik karjával kedvesen átölelte barátját. - Légy szíves, Desrae! Szükségem van rá. Nehéz ezt megmagyarázni, de Eamonn és én... hiszen tudod, évek óta ismerjük egymást. Hogyan magyarázzam meg neked? Akkor érzem magam teljes embernek, amikor Eamonn-nal vagyok. Olyan ő nekem, mintha a része volnék, nélküle egyszerűen létezni sem tudok. Tudom, hogyan érzel iránta, és meg is értem, de én egyszerűen nem tudok lemondani róla. Sem a te, sem Kitty, sem senki más kedvéért. Az ellentmondást nem tűrő szavak úgy hatottak Desrae-re, mint egy arculütés. Keserveset sóhajtott, és megadta magát. Az elmúlt három évben Cathy kibújt a páncéljából és még Desrae-nek is el kellett ismernie, hogy az előtte álló nő erős, tettre kész, nagyon-nagyon elszánt emberré vált. Nincs az az erő, ami visszatarthatná őt a New York-i utazgatásoktól. Néhányszor magával vitte Kittyt, és a lány is nagyon szeretett ott lenni. Legtöbbször azonban egyedül utazott, azért, hogy Eamonn-nal lehessen. - Mit szólnál egy csésze teához? - kérdezte Desrae.
Cathy bólintott, közben a fehérneműjét válogatta. - Az nagyszerű lenne. Az enyémbe tölts egy csipetnyi Scotch-ot, légy szíves. Legalább felvidít kissé. Desrae kiment a szobából és odakészítette a teát. Otthon érezte magát Cathy lakásában. Hirtelen megszólalt a csengő, ő ment ajtót nyitni. Míg megtette a pár lépést, arra gondolt, hogy barátnője milyen remek ízléssel rendezte be a lakását. Desrae-vel ellentétben Cathy a világos, pasztellszíneket és az antik bútorokat kedvelte. Olyan volt, mint egy nagypolgári lakás, vagy legalábbis Desrae mindig erre gondolt, jóllehet, ő maga nem így rendezte volna be. Kicsit olyannak tartotta, mint egy múzeum. Kinyitotta az ajtót, s az arcán azon nyomban széles mosoly terült el. - Hello, Mickey! Ezer éve nem láttalak. Mickey, vagyis Michaela belépett az ajtón, de arcán nyoma sem volt mosolynak. A teljes harci díszben siralmas látványt nyújtott. Ezúttal nem sminkelte ki magát, nadrágot és pulóvert viselt, és annak látszott, aki valójában volt, egy nőnek öltözött harmincéves férfinak. Arcáról rögtön látni lehetett, hogy valami baj van. - Mi a probléma? - kérdezte Desrae. Mickey keserveset sóhajtott. - Cathy itthon van? Jobb, ha mindketten halljátok. Rendben? Desrae bólintott, majd bevezette a látogatót a nappaliba és szólt Cathynek is. Öt perccel később teázgatás közben döbbenten hallgatták Mickey beszámolóját. - Casper befalcolt. -Tessék? Mickey belekortyolt a teájába, és előkelő mozdulattal megtörölte a száját. - Kedves hölgyeim, azt mondottam, Casper befalcolt. Egy csővel bevezette a kocsi utasterébe a kipufogógázt, következésképpen szén-monoxid-mérgezésben meghalt. Úgy tudom, már több órája halott volt. Kettő körül ment haza. Daniella azt mondja, elég ramatyul nézett ki. Ami azt illeti, már hetek óta elég rossz állapotban volt. - Ki találta meg? - A szomszédja. Úgy tudom, kölcsön akarta kérni tőle a fűnyíróját, vagy valami ilyesmi, akkor találta meg a garázsban. Először felhívta a zsarukat, azután betelefonált a klubba. Ami azt illeti, egy meglehetősen dörzsölt öreg madár. Pár évvel ezelőtt még odakinn strichelt a Park Lane-en. - De vajon miért csinálta ezt Casper? Egészséges volt, mint a makk, és az üzlet is jól ment. Mickey felsóhajtott. - Beszéltem az egyik sráccal, aki az Old Compton Street-i üzletben dolgozik. Azt mondta, Caspernek meggyűlt a baja Terry Campbell-lel. Mindenesetre Terry valóban kereste őt egypárszor, de Casper mindenkinek azt mondta, hogy tagadjuk le. Mondjuk azt, hogy nem tudjuk, hol van. -Terry Campbell? Vajon milyen közös ügylete lehetett neki Casperrel? Terry egy ócska strici, mégpedig a legrosszabb fajtából. Kisfiúkkal foglalkozik. Desrae hümmögött. - Ha Terry Campbell hajtott utána, akkor valami olyasmit csinált, amit nem kellett volna, máskülönben inkább minket keres meg először. Biztos valami nyomós oka lehetett rá, úgyhogy jó lesz, ha egy kicsit körülnézünk az üzletben, és ellenőrizzük a készletet. Ha pult alól árult valamit, jobb, ha megnézzük, mi az. Nézd, Terry filmeket készít és nagyon csábító könyveket csinál. A kissrácokból ő a legjobb.
-Igen, emlékszem rá, néhány évvel ezelőtt még itt cirkált a Sohóban, fiatal lányokat keresett, szállást és meleg ételt ajánlott nekik, aztán belekényszerítette őket a buliba, és szegény lányok pofára estek. Tény csak egyszer-kétszer feküdt le velük, a lányok nem bírták nála tovább. Aztán egy idő után ráállt a csoportszexre. Csupa fiú, öt-hat egyszerre, ő meg felvette őket videóra. A pasik jó pénzt fizettek neki érte, kaptak egy kis szuvenír videofelvételt, hogy emlékezzenek a szebb napokra. A pasast a környéken ki nem állhatják, és ő tisztában is van ezzel. De azt meg kell hagyni, hogy nagyon sikeres üzletember. Vigyáz, hogy senkinek ne legyen útjában. Desrae Cathyre nézett és szomorúan azt mondta. - Valószínűleg megzsarolta Caspert. Cathy megdöbbent. - Ha azokat a videofelvételeket az üzletben árulta... - A fiatal nő felpattant. - Elhalasztom az utazást. Ha Casper a mi üzletünkben árulta azt a szemetet, akkor jobb, ha minél előbb megszabadulunk tőle, különben jönnek a zsaruk és becsukhatjuk a boltot. A két emberre nézett, majd keserveset sóhajtott. - Hát ezt soha nem gondoltam volna, különösen Casperről nem. Desrae megtörölte a száját, és kijelentette. - Szerintem itt valami olyan hatalmas disznóságról van szó, amit még nem is sejtünk. Jobb, ha beszélek Gatesszel, aztán majd meglátjuk, ő mivel rukkol elő. Cathy arca felragyogott. - Remek ötlet. Utána pedig beszélünk Susan P-vel. Ő is tud Campbell viselt dolgairól. Desrae megsimogatta Mickey kezét. - Kösz, hogy ilyen gyorsan szóltál. Mickey vállat vont. - Valakinek meg kellett tenni. Vagy nekem, vagy másnak - mondta, de valamilyen okból nem tudott Desrae szemébe nézni. Cathy rendkívül ideges, feszült volt, miközben átkutatta az üzletet azok után a videokazetták és könyvek után, amelyeknek nem lett volna szabad ott lenni. Ha Casper valami túlságosan kockázatos holmit árult, akkor nagy baj van, és könnyen elveszítheti az üzletet, de ami még ennél is rosszabb, lejáratja magát a Soho előtt, sőt kegyvesztett lesz a rendőrségnél is. Ha Casper nem ölte volna meg magát, akkor ő egészen biztosan megtenné. Pocsék hangulatban volt. Richard belépett a Wardour Street-i üzletbe és Cathy aggodalmasan nézett rá. A férfi elmosolyodott. - Nyugalom, Cathy, nem akarok rács mögé juttatni senkit. A nő szomorúan azt mondta. - Ezt nem tudom elhinni. Te igen? - Itt valami bűzlik, mert Casper jóravaló fickó volt - mondta a rendőrtiszt. - Ha Campbell cuccait árulta, akkor Campbell tudhatott valamit róla, ezt bármibe lefogadom. Első lépésben meg kell tudnunk, mi volt a zsarolás tárgya. Ha ezt tudjuk, akkor már nyert ügyünk van. Cathy a polcokra mutatott. - Itt nincs semmi különös, legalábbis amennyire én meg tudom ítélni. - A házában sincs semmi. Amint meghallottam, mi történt, azonnal tartottam nála egy házkutatást. Meg kell találnunk azt a szemét Campbellt és beszélnünk kell vele. Talán ő eloszlatja majd a ködöt. Cathy cigarettára gyújtott. Mélyen leszívta az első slukkot, majd hosszasan kifújta a füstöt.
- Felszedetted a padlódeszkákat? Cathy megrázta a fejét. - Nos, akkor azt hiszem, a legjobb lesz ott kezdeni. Nem hiszem, hogy rázós dolgokat egyenesen a pult alól árult volna. Nem lehetett ilyen ostoba. - Szerintem sem. - Egészen biztosan nem. Először is meg kell találnunk a kapcsolatait. Mindenkit, aki tudott róla, hogy miben utazik. Campbell egy pedofil disznó, kissrácokra hajt. De az elmúlt néhány évben terjeszkedni kezdett, és beszállt néhány bordélyba is. Üzemeltet egy vállalkozást Paddingtonban, de olyan gyakran változtatja a címeket, mint más az alsónadrágját. Üres lakásokban szervezi meg a partikat. Utána ösz-szepakolnak és szedik a sátorfájukat. Nagyon nehéz lecsapni arra a disznóra. De biztosan van valaki, aki ismeri a mozgását, a tartózkodási helyét, és keresztbe akar tenni neki. Ha Campbellt nem is találjuk meg, attól még megtalálhatjuk az ellenlábasát, és rajta keresztül elkaphatjuk. - De hogyan jön Casper a képbe? Utálta a pedofileket. Ezt te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Richard vállat vont. - Szegény édesanyám azt szokta mondani: Majd a mosásnál kiderül. Most pedig nekiállok és felszedem a padlót, te pedig tegyél fel egy kanna teavizet. Ráérünk aggódni akkor is, ha már nagyon muszáj. A bajt akkor tudjuk kezelni, ha már ismerjük. Gates Cathyre mosolygott, figyelte, hogy megérti-e a szavait. A nő engedelmeskedett és feltette a vizet, közben azonban sebesen járt az agya. Casper a barátja volt. Mégpedig nagyon jó barátja. Ha más mondja, el sem hiszi, hogy ilyen képtelenséget csinált. Itt valami nagyon nincs rendben, ezért elhatározta, utánajár, hogy mi az a valami. A Cathynél tett látogatást követően Mickey visszament a klubba, és az esti show-ra készülve kifésülte a parókáját, kivasalta a ruháját. A legjobb barátja, Leyla, egy nagydarab, csontos manchesteri pasas, mély torokhanggal és hatalmas mellekkel, nagyokat sóhajtott, miközben Mickeyt vigasztalta. - Szegény öreg Casper! Szerinted mi történhetett? Mit gondolsz, belekeveredhetett valamibe? Mickey vállat vont. Leylának volt egy rossz szokása: soha nem tudta, mikor kell befogni a száját. Ezért fennhangon megjegyezte: - Ami azt illeti, ti elég sok időt töltöttetek együtt. Nem gyanakszol valamire? Úgy értem, te és ő elég jó haverságban voltatok. Mickey egyik kezével megragadta a transzvesztita arcát, és közvetlen közelről, rendkívül szúrós tekintettel farkasszemet nézett vele, majd azt kérdezte: - Nem fognád be végre azt a lepcses pofádat, Leyla? Állítsd már le magad! Leyla erősen kifestett szeme kikerekedett a rémülettől, és ez nem kerülte el az éppen belépő Desrae figyelmét sem. Leyla csendesen megjegyezte. - Kell egy kis civakodás a lányok között, ez minden. Mickey felállt és szipogva azt mondta. - Ne haragudj, Leyla, azt hiszem, egy kicsit goromba voltam. Casper halála, tudod, meg minden.
- A szeme megtelt könnyekkel, hatalmas keble fel-alá hullámzott a felindultságtól, s ettől Leyla és Desrae is meghatódott. Megsimogatták a vállát és arra biztatták, hogy üljön le és nyugodjék meg. - Nyilván sokkot kapott - mondta Desrae, s ezt többször is megismételte. Mickey hagyta magát vigasztalgatni, ám amikor Desrae kiment a szobából, hogy hozzon nekik egy nagy pohár brandyt, szúrós tekintettel Leylára nézett, majd a foga között szűrve a szavakat azt súgta neki. - Jobb, ha megtartod magadnak a gondolataidat, rendben? Különben nagy bajba keveredhetsz. Leyla, valódi nevén Ronald MacVey talán soha nem ijedt meg még ennyire. Michaela egy kicsit mindig más volt, mint a többi lány, kissé távolságtartóbb. Munka után a többiek rendszerint átmentek egy mulatóba a Tavistock Streetre, ahol teljes harci díszben külön előadást tartottak a jelenlévő férfiaknak és nőknek, akik minden alkalommal rendkívül élvezték a látványt. Michaela azonban soha nem vett részt ebben a mulatságban. S most, ahogy így belegondolt, rájött, hogy Michaela a klubon kívül nem igazán ereszkedett le a többiekhez. A lányok között voltak, akik azt hitték, titkos szeretője van, valami nagymenő. Előfordult ez már mással is. Felcsípte őket valamelyik politikus vagy egy tv-sztár, és olyankor megpróbálták titokban tartani a dolgot. Ezek után Leyla kíváncsi volt arra, vajon mibe keveredett Mickey, hogy ilyen csúnyán beszélt vele, és még meg is fenyegette. S vajon egészen biztos-e, hogy Casper öngyilkos lett? A szexiparban elég gyakran előfordulnak hasonló esetek. Az ember nem menekülhet a sorsa elől. Bizonyára volt valamilyen közös ügylete Michaelával. Bármi volt is az, sakkban tartotta vele Michaelát, aki még Leylát is életveszélyesen megfenyegette. Cathy és Richard a nő lakásában ültek és teázgattak, miközben azon morfondíroztak, vajon hová rejthette Casper azokat a dolgokat, amelyeket veszélyesnek gondolt önmagára nézve. Felszedték a padlódeszkákat, feje tetejére állítottak az üzletben mindent, de nem találtak az égvilágon semmit. - A fiúk már darabokra szedték a házát és semmi zűrös holmi. Lehet, hogy rossz nyomon járunk - mondta Richard eltűnődve. - Szóval nem találtatok semmi feljegyzést, amiből kiderülne, hogy miért csinálta ki magát? - Lehet, hogy a végrendelete elárul majd valamit. Volt már példa „idegenkezű öngyilkosságra" is. Biztos hallottál már ilyet. Cathy tágra nyílt szemmel meredt rá. - Úgy érted, hogy meggyilkolták? Richard megvakarta az állát. - Hát, nem ez lenne az első eset, így van? És ha Terry Campbell is kapcsolatban állt vele, akkor semmit nem lehet kizárni. Mikor kellene ideérnie Peternek az üzletből? Lehet, hogy ő tudna adni valami kapaszkodót. Cathy a kandallópárkányon álló órára pillantott. - Már egy órája itt kellene lennie. Peter még nagyon fiatal és szerintem fél a zsaruktól, ezért inkább elcsavarog egy kicsit. Úgy egy évvel ezelőtt szabadult az intézetből, még nagyon forrófejű. S mindennek a tetejébe erősen feminin alkat is, úgyhogy légy szíves ne félemlítsd meg, ha egy mód van rá. Jó? Richard elmosolyodott és gonoszkodva visszakérdezett. - Miért félemlíteném meg?
- Általában megfélemlíted az embereket. Amikor mosolyogsz, az egyszerűen kibírhatatlan, és ezt te is nagyon jól tudod. Még rá is játszol. Csak a hozzám és Susan P-hez hasonló emberek tudják, hogy a szíved mélyén olyan vagy, mint egy nagy mackó. A férfi az ég felé emelte a tekintetét és felhorkant. - Nos, ami azt illeti, nem szeretném, ha ezzel a dumával telekürtölnétek a környéket, és az embereimnek is a tudomására jutna. Az éjszakában egyik pillanatról a másikra elveszíteném a tekintélyemet. Mielőtt Cathy válaszolhatott volna, csengettek. Az ajtóban Peter egyik barátja, az alacsony, köpcös, ötven körüli férfi, Brian Hacker állt. Brian üzletemberként tengerentúli befektetésekkel foglalkozott, pontosabban határidős részvényekkel. Állandóan mosolygott, mintha dicsekedni akarna az aranyfogaival. Fekete bőre úgy csillogott, mintha az egész ember vastagon beolajozott ébenfából készül volna. - És Peter hol van? - tette fel neki a kérdést kertelés nélkül Richard. - Elment. Összeszedte a ruháját és a többi holmiját. Még az ékszereimet is elvitte, meg valamennyi készpénzt is - felelte Brian, aki nagyon nyugtalannak tűnt. - Mindig tartok a lakásban egy ezrest a váratlan kiadásokra. Eltűnt. És a fiú is eltűnt. - Gondolja, hogy olajra lépett, vagy valaki szólt neki, hogy tűnjön el a színről? Brian töprengett néhány másodpercig, majd azt válaszolta: - Szerintem egyszerűen felszívódott. Ma reggel nagyon zaklatottnak tűnt. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért volt ez a benyomásom, de valami nem volt rendben körülötte, az biztos. Valaki vagy valami megfélemlítette: és valószínűleg ezért ment el. Mi ketten elég jól kijöttünk egymással. Nem volt ugyan nagy szerelem, de megvoltunk együtt, és tisztáztuk a játékszabályokat. Én törődtem vele, ő pedig törődött velem. Ha időnként egzotikus dolgokra támadt kedvem, Petertől megkaptam. Amint befejezte, Cathyre nézett, a nő pedig bólintott. - Van valami ötleted, hogy hová mehetett? Brian erősen törte a fejét. - Tulajdonképpen Essexből származik, valami Little Dunmow nevű helyről. A nővére még mindig ott lakik, de nem nagyon tartották egymással a kapcsolatot. Tudják, hogy milyenek a melegek: legtöbben otthagyjuk a családot és éljük az életünket. Az emberek nagyon nehezen fogadnak el minket a magunk valóságában. Különösen a családunk. Tudom, hogy a fiú családja kitaszította őt. Az apja legutóbb fegyverrel fenyegette, és azt mondta, keresztüllövi, ha még egyszer meg meri látogatni az anyját. Peter nagyon érzékeny srác volt. A szívére vette a dolgokat. Bántotta. Richard cigarettára gyújtott, a mennyezet felé fújta a füstöt, majd megkérdezte. - Van másik barátja, ahol esetleg meghúzhatja magát? Brian megrázta a fejét. - Amennyire én tudom, nincs. És szerintem ez az igazság. Vékony csontú, lányos arcú fiú, értik, hogy mit akarok mondani. Elég egy pillantást vetni rá, és már tudja is az ember, hogy hányadán áll vele. Még a hangja is olyan, mint Judy Garlande egy rosszul sikerült felvételen. Nagyon sokat ugratták emiatt a többiek, ezért csendes, magának való alkat lett. Jópárszor megverték már. Tulajdonképpen ebből állt az élete. Dolgozott az üzletben, aztán velem volt. Nem nagyon csinált semmi mást. Vigyáztam rá, óvtam mindentől - mondta a férfi elcsukló hangon, és aprókat köhintett, hogy megpróbálja leplezni a kétségbeesését.
Richard a mennyezet felé fordította a tekintetét. - Tehát nem volt senki más az életében? - tette fel az érzéketlen kérdést. - A legtöbb fiúnak van egy apukája, egy olyan ember, mint amilyen te vagy, de azonkívül van még egy szeretőjük is. Biztos vagy benne, hogy semmi ilyesmiről nincs szó? Mielőtt válaszolt volna, Brian gondolkodott néhány másodpercig. - Nézd, az egy magának való fiú, és köztünk legyen mondva, én sem foglalkozom szívesen olyan fiúkkal, akiknek titkos életük van. Azoktól lehet legkönnyebben AIDS-es az ember. Érted, amit mondok, ugye? Én tudom azt, hogy Peter nem volt egy csapodár alkat. Ezt bármibe lefogadom. Ott voltam neki én, és tőlem megkapott mindent, amit akart. Nem kívánt többet. - Nem is hagyott semmilyen üzenetet? Brian a fejét rázta. - Úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna. Még egy alsónadrág sem maradt utána a szennyestartóban. Megnéztem. Richard beleszippantott a cigarettájába, majd azt kérdezte: - Ismersz egy Terry Campbell nevű embert? Brian bólintott. - Egészen biztos, hogy hallottam már róla, de személyesen még nem ismerem. Én magam is szeretem az egzotikus dolgokat, bevallom, de amit Campbell ajánlani tud, az nem az én asztalom. - Egy másodpercnyi szünetet tartott, aztán komoly hangon folytatta: - Azt akarod ezzel mondani, hogy Peternek esetleg köze volt hozzá? Richard félelemmel vegyes gyűlöletet olvasott ki a másik tekintetéből, és gyorsan megrázta a fejét. - Nem, közvetlenül nem. De az az ember, aki kapcsolatban állt Campbell-lel, esetleg igen. A munkatársa, Casper, kinyírta magát. Brian szeme tágra nyílt, és holtsápadt lett. - Ez biztos? Ő is egy nagyon aranyos ember volt. Mindig nagyon udvariasan bánt velem, ha betértem az üzletbe. Próbálkozott Peterrel is, nem tudom, hogy ezt tudjátok-e, de a fiú nemet mondott. Casper azt akarta, hogy szerepeljen néhány videofilmben, de a fiú szégyenlős volt. Nagyon szégyenlős. Meglehetősen viszolygott az efféle dolgoktól. Bár feminin, de nem szereti magát mutogatni. Értitek, mit akarok mondani? - Nos, hát akkor köszönöm a segítségedet. Azt hiszem, sokat segítettél - mondta végül Gates. - Ha Peter esetleg felbukkan, akkor légy szíves, értesíts, rendben? Brian bólintott. - Nagyon fog hiányozni az a fiú. A maga módján remek társaság volt. Soha nem vitatkozott, nem hozott ki a sodromból. Csak egy aranyos kis kölyök volt, érted, mit akarok mondani? Cathy megérintette a férfi karját és szelíden azt mondta: - Igen, igazad van. Tényleg jóravaló fiatalember volt. Brian felállt, hogy távozzék, majd hirtelen Gates felé fordulva azt kérdezte: - Ugye nem esik baja? Úgy értem, ha köze van Campbell-hez, akkor itt valami piszkos dolog van a háttérben. Ismerek egy pár izomagyút Brixtonban és máshol, ha egy kis segítségre lenne szükséged. Értesz, ugye? - Értem, mit akarsz mondani, és észben tartom - nyugtatta meg Gates. - Az a fiú nem hagyott volna ott szó nélkül, ha nincs bajban és nem lopott volna meg, ha nem lett volna rá szüksége. Annyi pénzt kapott tőlem, amennyire szüksége volt. És ami a legfontosabb, soha senkit nem tartottam vissza erőszakkal a lakásomban. Ha menni akart volna, elmehetett volna. Ugye érted, mit akarok ezzel mondani?
- Ne aggódj, megtaláljuk - ígérte Richard. Brian bólintott. - Hát nagyon remélem. Még a gondolatától is rosszul vagyok, hogy a fiúnak valami baja esik. És ha Campbell benne van, akkor biztos baja esik. - Amint az ajtóhoz ért, visszafordult és hozzátette: - Nem tudom, segít-e neked, de azt csiripelik a verebek, hogy Campbellnek Norwoodban van lakása. Legalábbis nemrégiben valaki ezt mondta. A húgának vette. A lány sötét bőrű, nem olyan világos, mint Campbell. Cathy a fejét rázta. - Dehogyis, Campbell fekete, mint a szurok. Én is hallottam egy pletykát ezzel kapcsolatban. A testvérkéjének van két gyereke, és vannak, akik azt mondják, hogy mindkettő Campbell től van. Brian vágott egy grimaszt. - Édes istenem, és még minket neveznek ferde hajlamúaknak! Én mindenesetre soha nem folytattam viszonyt egyetlen rokonommal sem. Érted, mit akarok mondani? Cathy kikísérte a férfit a folyosóig. Amikor visszament a lakásba, Richard megjegyezte: Ha még egyszer azt mondta volna, „értitek, mit akarok mondani", attól tartok, darabokra szedtem volna. - Ez a szavajárása. Én nagyon szeretem. Nagyon aggódik Peter miatt, csakúgy, mint én. Gondolod, hogy a fiú tud valamit? - Vagy tud, vagy gyanít valamit. Amíg meg nem találjuk, hiába törjük a fejünket. Pillanatnyilag sokkal jobban érdekel ez a füles Campbell húgáról. Évekkel ezelőtt hallottam már ezt a pletykát. Campbell kreol bőrű, mediterrán alkat, viszont az apja fekete volt. Úgy tudom, a húga nagyon jó nő és minden bizonnyal ezért kerültek ilyen közel egymáshoz. Campbell apja egy régivágású strici volt. Nagydarab, fekete és dörzsölt. Az anyja egy apró termetű asszony, de igazi vérbeli kurva. Emlékszem, pár évvel ezelőtt sok gondom volt vele, amikor Terry a szárnyait kezdte bontogatni. A strici szakmát az unokabátyja mellett tanulta ki, és idővel nagymenő lett. A pasas igazi neve Trevale. Nagyon szereti Terryt, természetesen üzleti szempontból. Fehér bőrű jamaikai férfi, és remekül kihasználja ezt az adottságot. Két különböző kultúrán nevelkedett, és mindkettőt ki tudja használni a maga előnyére. Szóval, az a lényeg, úgy gondolom, hogy meglátogatom az anyját, aztán Peter nővérét is. Mégpedig egyenesen odamegyek. Nem akarsz velem jönni? Cathy bólintott. - Ez egy nagyon kacifántos ügy, nem gondolod? Úgy értem, igazából még azt sem tudjuk, hogy történt-e egyáltalán valami rossz dolog. Mindez csupán feltételezés. Richard ezúttal könnyedén, erőlködés nélkül nevette el magát, és Cathyt ez arra emlékeztette, milyen jóképű férfi lehetne, ha nem játszaná meg folyton a keményfiút. - Nézd, Cathy. Ha Campbell érintett a dologban, akkor nincsenek kézenfekvő dolgok. Az az ember mindenki számára egy rémálom. Szemét alak, de a dörzsölt fajtából. Nincs ember, aki meg tudná mondani, hány életet tett már tönkre. Még tisztán emlékszem, hogy mit éltem át, amikor először találkoztam az egyik áldozatával. Egy fiatal srác volt, ferde hajlamú. Utcai prostitúcióért vittük be, mert az a kis szerencsétlen egy szolgálaton kívüli rendőrt szólított le. Egy szó mint száz, a történet lényege, hogy az a szerencsétlen kölyök úgy össze volt verve, hogy te még olyant nem láttál. Azt a gyereket puszta szórakozásból kínozták. Égő cigarettával, késsel, meg hasonlókkal. Ha elmesélném az
egész történetet, rosszul lennél, Cathy. Tudom, mert én is rosszul lettem. Nagyon sajnáltam a srácot, mert olyan fiatalon már kész emberi roncs volt. - Nos, Campbell műve volt. Nem sokkal később házkutatást tartottunk Cheamben, az egyik strici házában. Feltúrtuk a kéglit, és találtunk egy videofelvételt, amelyen azt a szerencsétlen fiút megcsonkították. Soha nem akartam még embert jobban bántani, mint azon a napon Campbell. Jó néhányszor a sarkában voltunk már, de valahogyan mindig kicsúszott a hurokból. Most viszont egészen biztosan elkapom ezt a rohadékot, és végleg kivonom a forgalomból. Richard olyan zaklatottnak tűnt, hogy Cathy alig tudta megállni hogy odarohanjon hozzá és átölelje. Aztán még a gondolattól is nevethetnékje támadt, hiszen eddig mindig ez a nagydarab, erős férfi vigyázott rá és másokra is. Ehelyett szelíden azt mondta. Tudod hogy nagyon rendes ember vagy, Richard Gates? A férfi ránézett. Tudom- de azért ha lehet, ez maradjon kettőnk között. - Hozom a kabátomat. -Azt jól teszed, úgy tűnik, esni fog. A felügyelő felsegítette Cathyre a kabátot, és láthatóan boldog volt, hogy legalább így közel kerülhet hozzá, megérintheti Együtt távoztak a lakásból, majd a Railton Roadon elindultak Trevale anyjának háza felé. Negyvenegyedik fejezet Terry Campbell a mellette lévő fiúra mosolygott, az azonban nem viszonozta. Terry mobiltelefonját bámulta és próbálta kitalálni, hogy miként foghatná meg egy kicsit. Elképzelni sem tudta, hol van és mi fog történni vele. Csak arra emlékezett, hogy ez a férfi meghívta egy italra és felhozta ide. Johnny Cartwrigth már majdnem tizennyolc éves volt, bár jóval fiatalabbnak látszott. Hosszú, vállra omló haja volt, mélyzöld szeme és szabályos fehér fogai. Tisztában volt vele, hogy milyen jóképű. Már két éve abból élt, amit London utcáin keresett. Ez idő alatt már nagyon sok mindent hallott Terry Campbellről. Amikor előző este Campbell megkörnyékezte, Johnny úgy határozott, hogy elfogadja a felkínált italt, és az első adandó alkalommal felszívódik. Hallotta ugyanis, mi történt azokkal a fiúkkal, akiket Campbell felvitt magához. Csakhogy nem az a fajta férfi volt, akit meg lehet sérteni, hanem az, akit jobb minél szélesebb ívben elkerülni. Terry átballagott a szoba túlsó sarkába, és kinyitotta a kis hűtőszekrényt. Volt benne sör, bor és még gyümölcsjoghurt is. Kivett egy epreset, és a fiúnak adta. Aztán az ablakhoz lépett és kinézett az utcára. A fiú ült az ágyon. A feje nagyon kába volt, és sejtette, hogy ez valamilyen nyugtatónak vagy drognak a hatása lehet. Az üres, tompa, letargikus érzés miatt arra gondolt, hogy esetleg Mogadont adhattak be neki, de nem volt benne biztos. Terry váratlanul felé fordult, és így szólt hozzá. - A tálalószekrényben van egy kis ragasztó, ha esetleg arra buksz, de ha nem, van itt néhány egyéb nyalánkság, ami kedvedre való lehet. Ma este idejön néhány barátom, őket fogod szórakoztatni, és ha jól
végzed a munkádat és nem pánikolsz be, kétszáz ruppó üti a markodat, fiú. Rendben van? De ha berezelsz és balhét csinálsz, akkor nem kapsz semmit, csak egy jókora verést. Értve? Johnny belekortyolt a joghurtba, ettől kellemes érzés járta át, mert a torka már nagyon kiszáradt. Körülhordozta a tekintetét a filmfelvevő gépen, a lámpákon és a nagy képernyős televízión. Ettől kissé megijedt. Az ágy melletti asztalkán bilincsek és a szexuális perverzió egyéb kellékei hevertek. Amint végzett a joghurttal, érezte, hogy felfordul a gyomra és hányingere van. Részben azért, mert még nem evett semmit, részben a félelemtől. Tisztában volt vele, hogy pokoli kínok várnak rá. Hallott már az efféle partikról, és tudta, hogy voltak olyan fiúk, akiket többé nem is láttak a barátaik. Aztán kényszeredetten elmosolyodott. HIV pozitív volt. Nem baj, jöjjön, aminek jönnie kell. Legalább ma este néhányan megfizetnek a szemétségükért, gondolta, bár az egyik idősebb fiú azt mondta neki, hogy az ilyen partik résztvevői nagy része már szintén AIDS-es. Johnny lefeküdt az ágyra, fejében kavarogtak a gondolatok. S mit számít ez az egész? Ki törődik azzal, hogy mi lesz vele?! Elfogadja a felkínált kábítószert, és majdcsak túl lesz valahogyan ezen az éjszakán is. - Hányan jönnek? kérdezte halkan. Terry még csak rá sem nézett, miközben könnyedén válaszolt. -Úgy nyolcan, de lehet, hogy többen. Johnny úgy érezte, hogy a szíve menten kiugrik a mellkasából, és kétségbeesetten becsukta a szemét. Hallotta, amint Campbell felröhög. - Ne izgulj, később hozok egy lányt is. Ő kerül sorra először, úgyhogy semmi ok az aggodalomra. Te csak később jössz. A lány tizenöt éves és még szűz. Szóval nyugi, rajta már kiélvezkedik magukat. Meglátod, te is élvezni fogod. Te csak gondolj a pénzre és arra, hogy mi mindent tudsz kezdeni vele. - A fiú bólintott. Arca szinte zöld lett a félelemtől, szája pedig olyan volt, mintha fűrészporral tömték volna tele. - Van itthon valami édességed? - Ez a beszéd, fiam - adta oda neki a csokoládés dobozt a férfi. -Kezeld úgy az egész dolgot, mint egy üzleti vállalkozást, és akkor könnyedén túl leszel rajta. Itt csak te tudsz magadnak bajt okozni. Ugye vetted az adást? A fiú tudta, hogy ez nyílt fenyegetés, és nem szólt rá semmit. Ezek után nem marad más hátra, mint túlélni ezt az éjszakát. Myra Campbell apró termetű, úgy százötven centi magas, sovány, kis mellű, vékony derekú nő volt. Festett szőke haját rövidre vágatta, szemét pedig vastagon kifestette. Úgy nézett ki, mint egy pandamaci. A hatvanas évek végének stílusát idézte. Mindenesetre korához képest még mindig vonzó nő volt. Ördögi gonoszságát - ami időnként elemi erővel tört felszínre -gyerekes viselkedésével próbálta leplezni. Trevale-ért, a legidősebb gyerekéért élt-halt. Soha senki nem mondhatott előtte rosszat a fiáról, senki nem tudta volna meggyőzni őt arról, hogy a fiú maga az ördög. Myra ölni tudott volna érte. Imádta a fiát, s az szintúgy az anyját. Hiába, így szokott ez lenni. Amint letette Cathy elé a kávét, a két nő egymásra nézett. Abban a pillanatban gyűlölni kezdték egymást.
Cathy úgy átlátott az apró, ördögi teremtésen, mint egy üveglapon, és ez önmagában is elég volt ahhoz, hogy ellenségévé tegye Myrát. A nő egész életét úgy élte le, hogy a környezetében mindenkit becsapott, és azt a kevés embert, aki kiismerte őt, hihetetlen intenzitással tudta gyűlölni. Myra Campbell puszta tekintetétől végigfutott a hideg Cathy hátán. Az ellenszenv kölcsönös volt. Myra gyűlölte Cathy angyali ábráza-tát, ám a legjobban mégis amiatt utálta, hogy olyan átható tekintettel nézett rá. Richard Gates döbbenten érzékelte a két nő között vibráló feszültséget. Myra kiment a konyhába, hogy hozzon magának egy italt, ekkor Cathy Richard szemébe nézett és vágott egy grimaszt. Nagyon szép volt a ház, bár kissé túlságosan is pedáns, a szobát mintha nem is használták volna, csak jelesebb eseményeken vagy ünnepnapokon. A padlót értékes szőnyeg borította, ám ami azt illeti, az egész lakásban minden nagyon drága volt, az Edward korabeli kanapétól a kandallópárkányon lévő antik vázákig. Külön-külön minden egyes berendezési tárgy jó ízlésről árulkodott, de furcsa módon mégsem volt barátságos. Az embert mégis különös érzés fogta el. Ez egy olyan szoba, ahová az ember beül egy kicsit pihenni, olvasni, de ott élni nem szeretne. Csupán néhány dolog hiányzott belőle. Az élet, az öröm, a remény, s ettől olyan fagyos légkört árasztott, amitől Cathy alig várta, hogy végre az ajtón kívül legyen. Myra visszajött a szobába és leült a szék szélére. Aggodalmas pillantással mérte végig a látogatóit. - És miben lehetek szolgálatukra? Gondolom, a fiamról van szó, ugye? - kérdezte, majd keskeny vonallá szorította a száját. Cathy és Richard tisztában voltak vele, hogy nem vár választ a kérdésre. - Nem tudom, miért piszkálják őt állandóan. Annyi embernek segít, de maguk nem hagyják őt bé... Richard félbeszakította. - Jó, hogy már azt nem mondja, hogy a Nobel-békedíj várományosa. Arra céloz talán, hogy a drágalátos fiacskája Teréz anyával csatasorba állva felkarolja az árvákat, az elesetteket, eteti őket? Myra felhorkant, aztán halkan, keserűen megjegyezte. - Dögöljön meg, Richard Gates. Maga is, meg a hasonló alakok is. Az én fiam jó gyerek. Kedves, rendes fiú, és hiába hordanak itt össze nekem bármit, nem fognak meggyőzni az ellenkezőjéről, amit a saját fiamról gondolok. A férfi felnevetett. - És mitől változott meg ennyire a véleményed? Pár évvel ezelőtt még csak egy üresfejű kamasz volt, és mindenki olyan dologra kényszerítette, amit nem akart megtenni. Kicsit neked is mintha nagyobb lenne a pofád azóta. Myra felállt, sovány testéből csak úgy sugárzott a feszültség, amint fel-alá járkált a szobában, s hatalmasakat szippantott a cigarettájából. - Ő a gyerekem, és nem hagyom, hogy bárki rosszat mondjon rá. Megértette, Mr. Gates? Cathy az alacsony asztalkára tette a kávéscsészét, és azt mondta: -Egyelőre még senki sem gyanúsította semmivel a fiát. Csupán beszélni akarunk vele, ez minden. Felteszünk neki néhány kérdést. A nővérénél van? Hol lakik? Myra az előtte ülő fiatal nőre bámult és elmosolyodott. A hideg, kimért mosolyból azonban szinte semmi nem sugárzott át az erősen kisminkelt, ellenségesen villanó szempárban.
- Ilyen hülyének látszom, kedvesem? Nem tudom a fiam címét, de ha tudnám, sem mondanám meg, még akkor sem, ha keresztre feszítenének. Ami pedig a lányomat illeti, nekem semmi közöm hozzá. Egy rohadt kurva. - Szinte elképesztő gyűlölettel ejtette ki ezeket a szavakat, mire Richard ráförmedt. -Ez nyilván azért van, mert azt csinálja, amit maga is csinálni akart, nem? Dugni a fiával. - A felügyelő szándékosan ki akarta hozni a sodrából. Myra elsápadt. Foga között szűrve a szavakat kígyóként sziszegte. - Takarodjanak a házamból! Takarodjanak innen mindketten, most rögtön! Beengedtem magukat, most pedig azt akarom, hogy azonnal távozzanak. Cathy felállt. A két vékony csontú, különleges nő dühös pillantásokkal méregette egymást. - A maga fia rengeteg fiatal életet tett tönkre, Mrs. Campbell. Ez egyáltalán nem zavarja magát? Richard rezzenéstelen arccal figyelte őket. - Hölgyem, az én fiam nem tett tönkre senkit. Ezúttal is téved. Mint ahogy mindenki téved, aki a fiamra rosszat mond. Ez az egész nem egyéb, mint üres pletyka. Szóbeszéd. Az ügyvédje majd elmagyarázza maguknak. Ugyanúgy, mint máskor. Nemegyszer megtette már a rendőrségen. A fiamra a zsarukon kívül soha senki nem mondott még rosszat. És köztünk legyen mondva, a zsaruk sem különbek a deákné vásznánál. Vagy igen? Cathy ettől még dühösebb lett. - A maga fia egy szemétláda, és miután megismertem magát, már tudom az okát. Szálljon végre magába itt az elefántcsonttornyában. Jó, ha tisztában van vele, a maga szeretett kis fiacskája kisgyerekeket szed össze az utcán, elveszi tőlük az esélyt egy tisztességesebb életre, és miután ezt tette, kihajítja őket a szemétre. Ez a sok holmi itt mind abból van, hogy a maga fiacskája tönkretett, megalázott és megszégyenített más embereket - mondta Cathy és körbemutatott a szobában. - A legelesettebb, legszerencsétlenebb embereket használja ki, és meg kell mondanom, nagyon jó társasága van, hiszen minden, amit tanult, magától tanulta meg. Nem így van? Myra felemelte a kezét, hogy arcul üsse, Cathy azonban fürgébb volt, és hosszú, rózsaszínre lakkozott körmű kezével határozottan megragadta a nő csuklóját, majd egy hirtelen mozdulattal megcsavarta, amitől Myra térdre zuhant. Az idősebb nő fájdalmában felsikoltott, mire Cathy elnevette magát. - Még csak gondolni se merjen arra, hölgyem, hogy megüt, mert gyökerestől kitépem a haját és letuszkolom a torkán. Megértette? Addig nem nyugszom, amíg a fiát agyon nem verik, vagy pedig végleg ki nem söprik az utcáról. Mondja meg neki, hogy ezt én üzenem, Cathy Pasquale. Richard olyan pillantást vetett a fiatal nőre, mintha a szeme láttára növesztett volna szarvakat és szakállat. Cathy ellökte magától Myrát és kiviharzott a szobából. Egyikük sem szólalt meg, amíg be nem ültek a háromszintes ház előtt a felügyelő Cosworth-jébe. Cathy még mindig reszketett a haragtól, arca sápadt volt, szája egyetlen dühös vonallá keskenyedett. Richard meggyújtott egy cigarettát és odanyújtotta neki. A nő sírással küszködve vette ki a kezéből.
- Kislánykoromban én is összetalálkozhattam volna egy ilyen emberrel. Ehelyett szerencsére Desrae-vel és Joeyval hozott össze a jó szerencsém. Azóta sem győzök eléggé hálát adni a sorsnak, hogy az utamba vezérelte őket - mondta, és fájdalmas, felindultságot tükröző szemmel a férfi szemébe nézett. - Richard, vajon mitől lesznek ilyenek az emberek? Annyi ocs-mányságot hallottam már arról, ahogy ezek a perverz alakok kihasználnak másokat, és hagyják, hogy a hasonszőrűek ugyanúgy kihasználják őket magukat is, de ezt én nem tudom megérteni, mert soha nem akartam kihasználni senkit. Engem gyerekkoromban mindenki kihasznált, aki csak az utamba került. Akkor kezdődött el az igazi életem, amikor megöltem Ront. Még mindig tisztán emlékszem arra az éjszakára. Magam előtt látom, hogy mit tettem. Mégis, ha nem tettem volna meg, akkor ma nem lenne ilyen jó életem. Az anyagi javakat értem ez alatt, ha őszinte akarok lenni. Lehet, hogy ez az én büntetésem? A börtön helyett pénzt kaptam, vagyont, viszont azóta sem tudok megbékélni önmagammal. Richard átkarolta, magához húzta őt, s rövid ideig a karjában tartotta. Amint Cathy belélegezte a férfi illatát, ismét biztonságban érezte magát. És ez így volt az első éjszaka óta, amikor Richard leült mellé a fogdában a priccsre és betakarta azzal a kopott takaróval. Richard úgy szorította magához, mintha az élete függne tőle. Lágyan megcsókolta Cathyt, érezte rajta kedvenc parfümjének és samponjának az illatát. Szerette volna, ha a nő elsírja magát, mert tisztában volt vele, ha valakinek szüksége van a sírásra, akkor az a valaki a karjaiban tartott gyönyörű nő. Ehelyett azonban Cathy eltolta őt magától, elmosolyodott és szomorúan azt mondta. - Szerintem először Campbell húgához kellene mennünk, nem gondolod? - No, tehát azt mondod, hogy először Terry húgát látogassuk meg és csak azután nézzük meg, hogy mi van a kis Peterrel? Cathy bólintott. - Valami azt súgja nekem, hogy tőle többet megtudunk majd, mint az anyjától. Richard beindította a motort és felsóhajtott. - Fogadni nem mernék ugyan rá, de azért próbáljuk meg. Shaquila Campbell gyönyörű nő volt. Magas, karcsú és olyan a tartása, mint egy afrikai hercegnőnek. Kicsi mell, karcsú derék és hosszú-hosszú formás láb. Magas sarkú cipőjében csaknem száznyolcvan centi magas volt. Egyáltalán nem hasonlított az anyjára, és ebből Cathy azt következtetést vonta le, hogy az apja jóképű férfi lehetett. Shaquilának mandulametszésű szénfekete szeme volt, formás orra, széles, érzéki szája. Hosszúkás arca még inkább kiemelte afrikai vonásait. Hófehér fogai szinte világítottak, és úgy tűnt, normális esetben soha nem hagyja abba a mosolygást. Ezúttal azonban nem így történt. A nő, karján egy kisfiúval, úgy állt az előkelő Kensington High Street-i ház ajtaja előtt, mintha karót nyelt volna. Cathyt és Richárdot lenyűgözte a nő kimért, hűvös, büszke tartása. - Shaquila Campbell? - kérdezte Richard a szokásos lágy hangon. A nő bólintott, kicsit feljebb emelte a karján ülő gyermeket, majd mindkettőjüket végigmérte, végül megkérdezte. - Segíthetek valamiben?
- Rendőrtiszt vagyok. Fel kell tennem önnek néhány kérdést a bátyjával, Trevale-lal kapcsolatban. A lány hűvös, tartózkodó magatartása egy pillanat alatt megváltozott, megpróbálta becsapni az orruk előtt az ajtót. Richard azonban résen volt és némi gyengéd erőszakkal kinyitotta. - Tényleg azt hiszem, hogy jobb, ha beenged. Ha házkutatási paranccsal kell visszajönnöm, az nem könnyíti meg a maga életét. Elhiszi? Pillanatnyilag csupán néhány szót szeretnék váltani magával, semmi több. Shaquila az ajkába harapott. - Nem tudok semmit mondani a bátyámmal kapcsolatban. - A nő egyik pillanatról a másikra átváltozott jamaikaivá, még a hangja is egészen másként csengett, mint az imént. Cathy odalépett elé, és azt mondta: - Kérem, engedjen be minket, nagyon fontos, hogy beszéljünk önnel. - A kisfiú Cathyre mosolygott, majd szégyenlősen az anyja mellei közé fúrta az arcát. Cathy a kisfiúra mosolygott, s azon nyomban a szívébe zárta az előtte álló nőt. Megérezte, hogy ez a gyönyörű nő halálosan fél valamitől. - Jöjjenek be, de biztos vagyok benne, hogy nem tudok mondani semmit. Követték egy tágas, magas belső terű nappaliba, majd Shaquila leültette őket egy fehér bőrkanapéra. A helyiség nagyon sivár volt. A falon nem volt kép, nem volt díszítés, nem volt semmi. Csupán egy barna szőnyeg és a fehér ülőgarnitúra alkotta a berendezést. A helyiséget az üvegborítású krómozott dohányzóasztal uralta, az egyik távolabbi sarokban egy hatalmas, nagy képernyős televízió terpeszkedett. Egyedül a függönyökből áradt némi hivalkodás. A panorámaablakokon a behúzott, gazdag aranydíszítésű brokátfüggönyből melegség áradt, és ez kissé színesebbé tette a halvány magnóliaszínű falakat. Miután helyet foglaltak, a lány letette a padlóra a kisfiút, aki azonnal hanyatt fordult és szopni kezdte a hüvelykujját. A szoba mintha megtelt volna élettel. - Nagyon szép ez a kisfiú - mondta Cathy komoly hangon, mire Shaquila köszönete jeléül rámosolygott, aztán Richard felé fordult. -Mit óhajt? Ezúttal mivel gyanúsítják a bátyámat? - kérdezte rezignáltan, mintha már hozzászokott volna, hogy naponta kap ilyen kérdéseket. Végül Richard is megszólalt. - Van valami ötlete arról, hogy merre járhat mostanában? Shaquila vállat vont. - Nincs. Miért, kéne, hogy legyen? - Hanghordozásából nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy vele sem egyköny-nyen jutnak dűlőre. - Tudom, hogy maga és ő nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással - mondta Richard a szokásos visszafogott stílusában, ám a szavak mögött rejlő üzenet egyértelmű volt, ezért Shaquila szeme keskeny réssé szűkült, mielőtt válaszolt. - Persze, hogy közel állunk egymáshoz, hiszen a bátyám. - És egyben a maga gyerekeinek az apja is, és legjobb tudomásom szerint ebben az országban van bizonyos írott és íratlan törvény ezzel kapcsolatban. Úgy hívják ezt a törvényt, hogy vérfertőzés. Shaquila jeges mosollyal válaszolt. - Nos, a helyzet az, hogy a kapcsolatunk teljesen legális. Mindketten nagykorúak vagyunk, és a saját lakásunkban azt csinálunk, amit akarunk. Ebben egészen biztos vagyok. És most, ha befejezték a kérdezősködést, szeretném, ha magamra hagynának. Nem tudok Terryről semmit, nem tudom, hol van,
hol lakik és hogy kivel van. Úgyhogy csak az idejüket vesztegették ezzel a látogatással. - A hangjából eltűnt a nyugat-indiai hatás. Olyan hangon ejtette ki a szavakat, mint Trevor McDonald, a westernhős, amikor pókere van. Cathy zavarban volt, de Shaquila és Richard nem. A férfi hűvösen elmosolyodott. - Tudja egyáltalán, hogy mibe csöppent a bátyja? Tud róla, hogy kiskölyköket szed fel az utcán és pornófilmeket forgat velük? Házibulikat rendez, ahol brutális felnőtt férfiak kisfiúkat és kislányokat erőszakolnak meg? A kisfia nagyon helyes kis kölyök, és tudom, hogy van egy nővére is. Mit gondol, mi történik majd velük pár év múlva? Maga sem gondolja komolyan, hogy Terry kihagyja majd a lányát, amikor habozás nélkül megkefélte a saját húgát is. Shaquila, gondolja végig, amit mondtam, mert miközben maga és az anyja megvédik, ezzel lehetőséget kap arra, hogy azt tegyen, amihez kedve van. Shaquila gyönyörű szeme megtelt könnyel. Már éppen kinyitotta volna a száját, hogy válaszoljon Richárdnak, amikor a felügyelő személyhívója megszólalt. Gates felállt, kivette a zsebéből a készüléket és megnézte. - A hallban láttam egy telefont. Használhatnám? Shaquila vállat vont. Tudta, hogy a férfi az engedélye nélkül is megtenné. Ilyen fajta, és ezt még ilyen rövid ismeretség ellenére sem volt nehéz észrevenni. Miután kettesben maradtak, Cathy egyfajta ámulattal bámulta a lányt. - Richárdnak igaza van, tényleg sokat tudna segíteni nekünk ebben az ügyben. Shaquila ideges mozdulattal dörzsölte meg az arcát. - Rendőröknek nem mondok semmit. Remélem, ezt maga is megérti. Cathy elmosolyodott. - Kedvesem, én nem vagyok rendőr. Van egy klubom a Sohóban, és megpróbálok utánajárni, hogy az egyik emberem miért lett öngyilkos. Nagyon úgy tűnik, hogy a bátyjának köze volt a halálához. Ezenkívül néhány szexshopban is vannak érdekeltségeim, semmi durva dolog, minden legális. Csak pult felett árulunk, de tudnom kell róla, hogy az alkalmazottam nem árulta-e a bátyja gusztustalan ocsmányságait is a hátam mögött. - És nem is csupán az öngyilkosság izgat engem, sokkal jobban zavarnak a bátyja lakásában forgatott filmek - folytatta. - Pár évvel ezelőtt én is kikerültem az utcára. Úgyhogy tisztában vagyok vele, mi vár a hasonszőrű gyerekekre. Bármit jelentsen is a bátyja a maga számára, nagyon sok fájdalomnak és megaláztatásnak volt a forrása. Kisfiúk és kislányok haltak meg miatta. Tud maga erről? A bátyja összeszedi a sebezhető kis kölyköket az utcán, fűt-fát ígér nekik és kihasználja őket. Pénzért, természetesen. Cathy halkan, ám rendkívül felindultan folytatta. - Nekem is van egy gyerekem, egy tinédzser lányom, formás mellel, hosszú lábbal. Kittynek hívják. Velem nem bántak túlságosan jól, amikor kicsi voltam. Az anyám afféle kikötői maca volt, egy öreg prostituált. Én jobb sorsot szántam a gyerekemnek, és biztos vagyok benne, hogy maga is így van ezzel. Shaquila Cathy szemébe nézett, majd nem várt szenvedéllyel azt válaszolta: - Néha gyűlölöm a gyerekeimet, amikor rájuk nézek. És pusztán csak azért, mert megerőszakoltak, azért születtek meg. Hozzá vagyok láncolva Terryhez. De magának csak annyit tudok mondani, hogy ne keresztezze az útját. Egy szemét tróger, mindig is
az volt. Egyszerűen nem léphetek ki ebből a házból. Még az ételt is úgy kell házhoz szállíttatnom. Éjjel-nappal itt kell ülnöm, várnom a hívását. És mindennek a tetejében úgy kell tennem, mintha én lennék a legboldogabb nő ezen a földön. A számba kell vennem a saját bátyám farkát, mert ha nem teszem meg, gondolkodás nélkül elvágja a torkomat. -Én ismerem a testvéremet. Jobban ismerem, mint bárki más. Egész életemben ki voltam szolgáltatva neki. Az anyám azért gyűlöl engem, mert a bátyám rám erőlteti azt, amit igazából ő szeretne megkapni tőle. Régebben az apám használt, most pedig a bátyám. Perverz ez az egész család, de tudom, csak akkor szabadulok meg tőle, ha meghal. Azzal nem oldódnak meg a problémáim, ha börtönbe kerül, mert amíg lélegzik, én veszélyben vagyok. Úgyhogy hiába szeretnék segíteni maguknak, egyszerűen nem tehetem. A gyönyörű fiatal nő olyan keserűen mondta ki ezeket a szavakat, hogy Cathy kétségbeesésében legszívesebben elsírta volna magát. Mert ez a csodálatos teremtés olyan csapdába került, amiből sem ő, sem a gyerekei nem tudnak kiszabadulni. - Igazán sajnálom - mondta végül Cathy. - Fele annyira sem, mint én - válaszolta Shaquila keserű nevetéssel. - De mint látja, számomra nincs menekvés. Egyszerűen nincs esélyem. Cathy elővett egy névjegykártyát a táskájából és rátette Shaquila székének a karfájára. -Itt a telefonszámom. Arra kérem, hívjon föl, segíteni fogok. Megígérem, hogy segítek. Shaquila Cathy szemébe nézett és azt mondta. - Úgy látom, tényleg komolyan gondolja. Így van? - Persze hogy komolyan gondolom, Shaquila. Én is sok mindenen átmentem, tudom, hogy mi mindenre képesek az emberek. Tulajdonképpen tényleg mindenre képesek. De én egészen biztosan kiviszem magát innen. Megígérem, hogy kiszabadítom ennek az embernek a fogságából. - Bárcsak olyan könnyű lenne - mondta Shaquila ismét, fáradt, elgyötört hangon. Cathy megsimogatta az arcát és rámosolygott. - Az élet soha nem könnyű, Shaquila, és ezt a hozzánk hasonló emberek tudják a legjobban. De higgye el, az élet felkínál néha egy-egy szalmaszálat és abba bele kell kapaszkodnunk. Cathy felemelte a táskáját és a bejárati ajtóhoz lépett. - Hívjon fel, jó? Én majd gondoskodom róla, hogy biztonságos helyre kerüljön, ahol még Richard Gates sem találja meg. - Ezzel kisietett a lakásból. Shaquilának gondolkodásra volt szüksége, és Cathy ezt meg is értette. A hazafelé tartó úton végig csendben volt, ő is töprengett. Negyvenkettedik fejezet Miután hazaértek, Cathy megnyugodott kissé. Feltett egy kanna teát, és miközben a két csészét teletöltötte, elgyötört tekintettel Richárdra mosolygott. - Életem egyik legrettenetesebb élménye volt. Még soha nem éreztem ennyire együtt egy másik emberrel, még soha senkit nem értettem meg ennyire, mint ezt a nőt. Richard nem szólalt meg, tudta, hogy Cathynek ki kell beszélnie magából, ami a szívét nyomja.
- Miért van az, hogy a nők mindig ki vannak szolgáltatva valaki kénye-kedvének? kérdezte fáradt hangon. - Velünk van a baj? Az egész életünket azzal töltjük, hogy várjuk a férfit, aki szeret minket, vagy csak egyszerűen megkefél. Vagy ami még ennél is rosszabb, olyan ember mellett kötünk ki, akit a hátunk közepére sem kívánunk, de egyszerűen nem tudunk megszabadulni tőle. Manapság az emberek semmire sem becsülik a nőket. Egyáltalán semmire. Terry Campbell megkívánja a nővérét és meg is kapja, mert a lány túlságosan fél tőle és nem mer neki ellentmondani. És több millió nő van ilyen helyzetben. Jó, meglehet, nem mindenkit a bátyja használ ki, ebben Shaquila helyzete talán még rosszabb, de a többséget a férje, a barátja vagy a szeretője zsákmányolja ki szexuálisan. Épp eleget lehet erről olvasni az újságokban. Nemrégiben olvastam, hogy egy férfi megölte a feleségét és a gyerekeit, mert a nő el akart tőle válni. Van, aki azért öli meg a barátnőjét, mert otthagyta egy másik férfi kedvéért. Úgy tűnik, mintha az utóbbi időben a nők ugyanolyan eldobható, kicserélhető tárgyak lennének, mint annyi más dolog a minket körülvevő társadalomban. - Egész életemben olyan férfiak vettek körül, akik megpróbáltak kihasználni. Kislány koromban is voltak olyan „bácsik", akik azt szerették volna, ha az ölükbe ülök és azt akarták, hogy fogjam meg őket ott. Anyám egyik pasija úgy csinált, mintha csak játszana velem és csiklandozna, holott szó sem volt erről. Egyszerűen begerjedt egy négyéves gyerek érintésétől. Mire iskoláskorú lettem, többet tudtam a férfilélek rejtelmeiről és a szexuális szükségleteikről, mint a legtöbb nő az esküvője napján. És a legrosszabb az egészben a gyerekek szexuális kizsákmányolása. Az egy olyan borzalmas dolog, hogy még rágondolni is szörnyű. Az emberek egyszerűen elfordítják a fejüket és nem hajlandók tudomást venni róla. Annak idején nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy veszélyeztetettek vagyunk, most pedig azt nem, hogy ez a förtelem a világ egyik legjövedelmezőbb üzletága lett. Richard hatalmas kezét a nő keskeny kézfejére tette. - Tudom, kedvesem. Nekem aztán nem kell mondanod. Ismertem tíz-tizenegy éves kisfiúkat, akik HIV-fertőzöttek voltak. Láttam őket a rakparton aludni, kitéve mindenki kénye-kedvének. Ha rajtam múlna, az összes mocskos pederaszta, pedofil alakot leleplezném, betenném a képüket és a nevüket az újságokba, és kapcsolatba lépnék a feleségükkel meg a családtagjaikkal. Egy életre kicsinálnám őket. Az összes pedofíliáért elítélt rohadék nevét és fotóját betenném a helyi lapokba, hogy a szomszédaik meg tudják óvni tőlük a gyerekeiket. Ehelyett mi történik? Azok a mocskok kiszabadulnak, átköltöznek egy másik kerületbe, még segélyt is kapnak az önkormányzatoktól, mert szegények olyan „sérülékenyek". Értsd ezalatt, valami megmagyarázhatatlan okból mindenki szét akarja rugdosni a fejüket. Szegénykék! Ezért aztán elköltöznek egy új lakóközösségbe, ahol figyelik a kissrácokat amint úszni vagy pecázni mennek, vagy játszadoznak a parkban, és kezdik a piszkos játékaikat elölről. Úgyhogy nyugodtan elhiheted, drágám, olyan emberrel beszélsz, aki nagyon a te oldaladon áll. Cathy a férfi szemébe nézett. A mélyen ülő szemből fájdalom tükröződött: ez az ember túl sokat látott, túl sokat tudott. Richard Gates kedves ember volt, aki törődött a környezetében lévő emberekkel, ám rémisztő külseje valami egészen más üzenetet közvetített számukra. Úgy nézett ki, mint egy bűnöző, és ő tudta ezt és kihasználta. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb, összetettebb volt.
- Menjünk át Dunmow-ba, vagy hogy a fenébe hívják azt a helyet. Látogassuk meg Peter nővérét, hátha tud nekünk mondani valamit a hollétéről, jó? -javasolta Cathy. Richard egyetértett. Amint a férfi felállt és súlyos kezét Cathy vállára tette, a nő ezúttal is megdöbbent a férfi érintéséből sugárzó erőtől. - Megígérem, hogy rendbe tesszük ezt a dolgot. Te pedig semmi mással ne törődj, csak azzal, hogy Kitty biztonságban legyen. Remekül bántál azzal a gyerekkel, méltán lehetsz rá büszke. Mi ketten jót nevetünk majd, ha arról olvasunk, hogy a kihasznált emberek azért használnak ki másokat, merthogy őket is kihasználták. Mi csak nevetünk rajtuk, mert tudjuk, hogy mindez nem igaz. Az emberek azért használnak ki másokat, mert tetszik nekik ez az érzés. Mert az álarcuk mögött a kifacsarodott, deformálódott agyuk azt diktálja nekik, hogy birtokolják a másikat, uralkodjanak felette. És erről szól minden. A birtoklásról. Kittynek ott vagy te meg Desrae, aztán én és Susan. Azt hiszem, mindannyiunkat furcsa embernek tart a környezetünk. De látod, Cathy, velük ellentétben a legtöbb ember mégsem jött rá a titok nyitjára. - És mi volna az a titok? A férfi Cathy szemébe nézett s közben a szíve majd meg hasadt, annyira kívánta őt. Végül azt mondta. - Tudjuk, hogy a legtöbb ember a szíve mélyén azért olyan gonosz, mert az akar lenni. Tökmindegy, hogy a társadalomtudósok, a szociológusok és a politológusok mit mondanak erről. Mi tudjuk az igazat. Egy dolog azonban tény. Egyre többen lesznek, akik uralkodni akarnak mások fölött, az áldozatoknak viszont senki nem segít. A társadalom az összes energiáját az elkövetőkre, a pedofilekre, az erőszakoskodókra és a nemileg eltévelyedett csőcselékre fecsérli. Cathy! Mi viszont tudjuk, hogy ez az egész csupán időpazarlás. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk ezeknek az elesett embereknek. A kihasznált gyerekeknek, a menekülőknek, az űzötteknek, és megtanítjuk őket visszaütni. Úgyhogy gyerünk, kislány, irány Little Dunmow! Nyomás, hátha megtudunk valamit. Trevale, vagyis „Terry" Campbell nagyon nyugtalan volt. Az imént felhívta valaki telefonon, és szólt neki, hogy meglátogatja egy Richard Gates nevű rendőrfelügyelő. Az anyjának az otthonában, az ő anyjának az otthonában is járt már. Valami szőke tyúk volt a társaságában, és az a rohadt kurva még bántalmazta is az anyját. A telefonhívást követően csupán negyedórára volt szüksége, hogy megtudja, ki az a kis szőke, és azt is, hogy a nő azért hajt utána, mert az a hülye seggfej Casper kicsinálta magát. Bár a férfi csinos arca nem árult el érzelmeket, az agya úgy dolgozott, mint egy kompjúter. Hogy merészelik zaklatni a családját!? Hogy merik piszkálni az otthonában az anyját!? A kis ázsiai fickó, Dzsun-Il nemrégiben jelentette, hogy a húgát is meglátogatták, akik az anyjánál jártak. Terry ugyanis folyamatosan figyeltette Shaquila lakását. Ezért még drágán megfizetnek, de előbb beszélni akar a húgával. Pár perc múlva már a lakás felé tartott. Shaquilának sikerült kinyitnia az ajtót, még mielőtt a férfi a bejárathoz ért volna. A lány arcán széles műmosoly terült el. - Terry, drágám. Mi baj van? Történt valami? A férfi belökte az előszobába, majd becsapta az ajtót és ráfordította a kulcsot. - Shaquila, még jó, hogy megmondtad, hogy itt jártak. Kurva rendes vagy, hogy szóltál, kislány.
A férfi arccsontján úgy megfeszült a bőr, hogy szinte szétrepedt. A foga között sziszegte a szavakat, ami biztos jele volt annak, hogy a lány nem ússza meg ennyivel. Shaquila megnyalta a szája szélét, agya sebesen dolgozott, hogy valami elfogadható mentséget találjon bűnös viselkedésére. - Megpróbáltalak felhívni, de mindig foglalt voltál. Aztán arra gondoltam, talán kikapcsoltad a telefont, mert üzleti tárgyalásod van. Éppen most akartalak újra hívni, esküszöm Terry. Miért hazudnék? Mi hasznom lenne abból? A hangjából áradt a félelem, Terry pedig csak figyelte őt, ízlelgette a testvéréből sugárzó rettegést, majd néhány másodperc múlva megnyugodott. Arra gondolt, Shaquila valóban nem merne keresztbe tenni neki, nincs hozzá bátorsága. - Hagyjál már ezzel az ócska szöveggel, te ostoba liba. Mindenki más el tudott érni. Shaquila ismét érezte, hogy pánikfélelem lesz úrrá rajta. A bátyja mindenkivel csúnyán viselkedett, aki keresztbe tett neki, különösen vele. Bántaná, agyba-főbe verné, és mindennek a tetejébe úgy érezné, hogy igaza volt, amiért móresre tanította. Úgy érezné, joga volt megtenni. - A gyerekek életére esküszöm, Terry, hogy nem csaplak be. Mi okom lenne tönkretenni azt, amink van? Mi lenne velem nélküled, kedvesem? A férfi kissé megnyugodott, és Shaquila rögtön megérezte ezt. Trevale egyenesen imádta, ha könyörögnek neki. Ez mindig része volt a játéknak. Szüksége volt rá, hogy szépen beszéljenek hozzá, könyörögjenek, hogy érezhesse, ő az úr a háznál. Terry észrevette, hogy a lány keze reszket és remeg a hangja. Most már nyugodtan eljátszhatta a nagylelkű megbocsátót. - Rendben van, Shaquila. Nyugodj meg, kislány. Csak tudni akartam, hogy rendben van-e körülötted minden. És mit akartak? Bement a nő után a konyhába, és miközben Shaquila feltett egy kanna vizet a tűzhelyre, Terry leült a pácolt fenyőfa asztalhoz és kinézett a tágas, gyönyörűen rendben tartott kertbe. A kislánya éppen hin-tázott. A gyerek haját apró varkocsba fésülték, szeméből életuntság, fásultság sugárzott. A kicsi kötelességtudóan integetett és mosolytalan arccal hintázott tovább. - Azt kérdezték, tudom-e, hol vagy, én pedig azt mondtam, hogy nem. Megkérdeztem tőlük, hogy mit akarnak tőled, de nem válaszoltak. Én ezután csak ültem és megvártam, amíg elmentek. Nem tudtam mit csinálni. A férfi felállt, odament mögé és hátulról átkarolta. Megsimogatta a mellét, majd azt mondta: - Ez az, kislány, mi ketten az egész világ ellen. Bekaphatják, semmit nem tudnak rám bizonyítani. De mondok én neked valamit. Az a Pasquale nevű hülye tyúk olyasmibe ütötte az orrát, amibe nagyon nem kellett volna. Már tudom, hogyan teszem rendbe az agyát. Majd megmutatom annak a fehér szukának, hogy kivel szórakozzék. Shaquila a férfi felé fordult. - Mit akarsz csinálni? - kérdezte némi állelkesedéssel a hangjában, s úgy tett, mintha örömet okozna neki a tudat, hogy valami rossz dolog fog történni. - Ne foglalkozz vele. Te csak csináld meg a teámat, aztán visszavonulunk egy félórácskára és hancúrozunk egyet. Mit szólsz hozzá? Shaquila úgy érezte, mintha mázsás kő nehezedne a szívére, de az arcára mosolyt erőltetett és csábos hangon azt felelte: - Benne vagyok, Terry, ha van egy kis időd.
A férfi a fekete szempárba nézett és felröhögött. - Nekem mindig van időm a számodra, bébi. Cathy kopogtatott a Little Dunmow-ban lévő nyaraló ajtaján. Mindkettőjüket lenyűgözte útközben a látvány, nem is gondolták volna, milyen gyönyörű a vidék Essexben. A nyaraló egy kis erdei ösvény mellett állt, olyan volt, mintha egy képeslapból vágták volna ki. A zöldre festett bejárati ajtó körül még rózsák is pompáztak. Miután nem érkezett válasz, Cathy ismét kopogtatott, ezúttal hangosabban. Richard bekémlelt az első ablakon, aztán intett Cathynek, hogy kövesse a házikó háta mögé. A nyaraló olyan kicsi volt, mint egy babaház. Durvára vakolt homlokzatát hófehérre festették, az ólomüveg ablakok kereteit feketére. A házhoz tartozó földterület jó félhektáros volt, és amint körüljárták az épületet, mindketten elámultak a gyönyörűen ápolt kert láttán. A Nap éppen kibújt a felhők mögül és beragyogta az egész tájat, az egész olyan volt, mint egy gyönyörű, idealizált festmény. Cathy talán még azon sem csodálkozott volna, ha Hófehérke lép ki az ajtón. - Mit szólsz hozzá, Cathy! Hát nem csodálatos? Cathy a kanyargós kerti ösvényen hátrament Richárddal a két melléképülethez. A férfi alaposan körülnézett. A ház háta mögött egy aprócska télikert volt, tele fonott bútorokkal és konyhakerti növényekkel. - Gyönyörű ez a látvány, kislány. Csendes és megnyugtató. Pontosan olyan, ahol egy fiatal homokos meghúzhatja magát. Nem? Cathy meglepődve bámult rá. Most meg mi ütött ebbe az emberbe? A felügyelő kinyitotta az egyik épület ajtaját és bekiabált. - Emeld fel a segged, kisfiam, és gyere elő. Láttam, amint kiszaladtál a házból és hátrajöttél. Ha a nővéred nem spórolt volna a függönnyel, akkor most jobb helyzetben lennél. Cathy csak nézett, amint Peter megszégyenülten előbújik az épületből. A srác nem mert a szemébe nézni. - Sajnálom, csak megijedtem - mondta a fiú magas, szinte sipító hangon. - Úgy látszik, a nővérednek jó ízlése van - mondta Richard őszinte elismeréssel. Merem remélni, hogy odabenn a hűtőszekrényben van egy jó hideg sör, mert ha van, akkor nekem is jólesne egy. Bemehetünk, fiam? Peter bólintott, majd a keskeny kerti ösvényen és a télikerten keresztül bevezette őket a fenyőfa bútorral berendezett konyhába. - Gyönyörű ez a kis birtok, és nagyobb, mint amilyennek kintről látszik - jegyezte meg Richard. -Ezt csak hozzáépítették. A nővérem férje építész. Nem lehet gyerekük, úgyhogy minden energiájukat ebbe a házba ölték. Szeretek itt lenni, nagyon megnyugtató. Annak idején egyszobás kis viskó volt, az egyik munkás lakott itt a közeli farmról. Tulajdonképpen csak a tetőre kellett költeniük, megemelték egy kicsit az oldalfalakat és most odafönn is van néhány hálószoba. Szerintem gyönyörű munkát végeztek. Miközben beszélt, Peter mindannyiuknak töltött egy kis sört. Aztán visszamentek az üvegházba és megvárta amíg leülnek, majd keserves sírásban tört ki. - Nagyon sajnálom, hogy annyi bajt okoztam, Mrs. Pasquale, de nagyon megijedtem. Az a Campbell nevű pasas megfenyegetett. Nem tudtam, mit csináljak, és amikor
Casper megölte magát, akkor - megmondom őszintén - nagyon begyulladtam. Meg nem is akartam belekeveredni ebbe az egészbe. Cathy együtt érzőn bólintott. - Elhiszem, Peter, de tudnunk kell, hogy mibe keveredett Casper, mivel foglalkozott. Ha nem tudjuk meg, akkor képtelenek leszünk elsimítani a dolgot. Biztos vagyok abban, hogy ezt te is megérted. - A srác bólintott és megtörölte a szemét. Richard szánakozó arckifejezéssel figyelte. - Na, meséld el fiam, mi a dörgés. Ne kelljen könyörögni. Peter hadarva kezdett beszélni. - Campbell kezdetben a bestiális kiadványokban utazott. Thai pornófüzetekben. Nők lovakkal, öszvérekkel, ilyesmi. Vették, mint a cukrot, úgyhogy elég sokat eladott belőle. A hasznon hatvan-negyven arányban osztoztak Casperrel. Pedig én szóltam Caspernek, hogy legyen óvatos. Úgy értem, mi mindannyian tudjuk, hogy maga nem buta nő, Mrs. Pasquale. Nem beszélve arról, hogy mindig nagyon rendes volt hozzám. Szóval figyelmeztettem Caspert, de azt mondta, hogy ne üssem bele az orromat, tartsam a számat. - Aztán kaptunk néhány videofelvételt, kiskölykökről. Casper viszont azt mondta, hogy nem kisgyerekek voltak, hanem idősebb fiúk és lányok, akiket úgy öltöztettek fel, hogy fiatalabbnak tűnjenek. Ezt már nem tudtam lenyelni. Amikor Casper nem volt ott, egy pár felvételt megnéztem és megmondom őszintén, borzalmas látvány volt, tuti, hogy kisgyerekek voltak. - És hol vannak a videofelvételek? Darabokra szedtük az üzletet és nem találtunk semmit. - Casper összeszedte mindet és mielőtt öngyilkos lett, megsemmisítette őket. Terry Campbell ugyanis zsarolta. Richard a mennyezetre emelte a tekintetét, majd azt mondta. - Aztán mivel zsarolta, te kis hülye seggfej? Csak dumálsz, de nem mondasz semmit. Peter becsukta könnyel teli szemét, majd néhány másodperc múlva folytatta. Természetesen a filmekkel. Casper ugyanis csinált róluk néhány másolatot és Campbellt ez hozta ki a sodrából. Casper Michaela barátjának adta el a svarcban másolt felvételeket. Cathy tágra nyílt szemmel bámult rá, majd megkérdezte: - És hogy hívják Michaela barátját? Peter Richárdra pillantott és kertelés nélkül megmondta: - Edward Durrant. Mickey már évek óta vele jár. Cathy azonnal észrevette, hogy Richard reagál a hallottakra, ezért megkérdezte. Beavatnátok végre engem is? A felügyelő a nőre nézett, majd azt mondta. - Eddy Durrant tulajdonképpen egy álnév. így hívják Trevale féltestvérét. Azért használja a Durrant nevet, mert a Campbell nem hangzik túlságosan jól ebben a városban. Nem akarja, hogy összemossák Trevale-val, gyűlölik egymást. Eddy rosszfiú ugyan, de azt nem tudtam, hogy ezekben a piszkos dolgokban is benne van. Peter megrázta a fejét. - Ő nincs benne, csak azt akarta, hogy legyen valami terhelő bizonyíték a kezében Terry ellen. Most pedig ezekkel a cuccokkal zsarolja őt, úgyhogy lesz itt probléma bőven, és az egésznek Michaela az oka. Ha ő nem üti bele az orrát,
erre az egészre nem kerül sor. Amikor ugyanis Terry megneszelte a dolgot, ki akarta csinálni Caspert, mert Eddyvel üzletelt. Eddy pedig a filmekkel meg akarta zsarolni Terryt. Ismer ugyanis néhány nagymenőt a belügyminisztériumban, ezt magának is tudnia kell, Mr. Gates. A maga módján így akart bosszút állni a bátyján. Ez tulajdonképpen egy családi ügy, mégpedig a legundorítóbb, legocsmányabb fajtából. Legalábbis szerintem. - Eddy Durrant - ismételte meg Richard megrökönyödve. - Azt hittem, még mindig DélAmerikában van. - Ott is volt, de visszajött, mert valami nagy ügy van kilátásban -mondta a fiatalember fontoskodva. - De azt ne kérdezze, hogy mi, mert nem tudom, és akkor sem mondanám meg, ha tudnám. Mindössze annyit tudok, hogy el akarja kapni Terryt, és jó úton van, hogy ezt megtegye. Eddy anyja nemrégiben halt meg East Londonban, és a pasas teljesen ki van tőle készülve. Casper ugyanis azt mondta, Terry koszorút küldött az anyja temetésére és a gyásztáviratba valami ilyesmit íratott: „Mindenki azt kapja, amit megérdemel." Amikor Casper rájött, hogy kivel üzletelt, eltakarította a cuccot és végzett magával. -Méghogy ne tudta volna, hogy Eddyvel üzletel? Ugy értem, Caspernek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy Terry és Eddy között milyen kapcsolat van - tűnődött Richard. Peter bólintott. - Igen, csakhogy Michaelán keresztül intézte az ügyeket. Legalábbis nekem ezt mondta. Arról pedig sejtelme sem volt, hogy Michaela és Eddy között viszony van, hiszen erről tényleg nem sokan tudtak. Michaela igazi transzszexuális, nemcsak annak öltözik. Eddy pedig biszexuális. És ha őszinték akarunk lenni, Michaela bárki előtt térdre borul, mindig is ilyen volt. A legfurcsább az egészben, hogy a múltban ő is szerepelt Terry filmjeiben. Az egyiknek a címe: Egy férfi, egy nő és a kutya. Szégyenszemre még a tévében is bemutatták. Úgyhogy Michaelából, a németjuhászból és abból az öreg pasasból sztár lett. A fazon úgy nézett ki, mint Sét az Emmerdale-i farmból. Az embernek kifordult tőle a gyomra. Iszonyú látvány volt. Cathy meglepődött, aztán undorodó arccal megkérdezte. - És hogyan keveredett bele Casper ebbe az egészbe? - Tartozott nekik egy kis pénzzel. Szegénynek ez volt az egyetlen gyengéje. Felkereste az egyik kölcsönzőt, Dizzy McAlpine-t, egy Tulse Hill-i uzsorást. Ha valakinek nagyobb összeget ad kölcsön, akkor mindig tájékoztatja Terryt, Terry pedig felkeresi a kérdéses személyt és megnézi, hogyan tudna hasznot húzni belőle, majd megígéri, hogy magára vállalja az adósság oroszlánrészét, és attól kezdve a pasas neki dolgozik. Ugyanezt tette Casperrel és a filmekkel. Csakhogy Casper rájött, mekkora pénzt szakítanak le, és egy picit kapzsi lett. Amikor Michaela megkörnyékezte és rábeszélte, hogy készítsenek másolatokat, s terítsék meg azokkal az európai piacot, Casper bedőlt neki. Nyilván arra gondolt, Terry olyan ostoba, hogy nem jön rá. Szerencsétlen öreg flótás! - Peter ismét elsírta magát. - Szóval, hol van az az Eddy? - faggatta tovább Richard. - Nem tudom. Nekem soha nem volt vele semmi dolgom. Ha valaki tudja, akkor az Michaela. Vele kell beszélniük. - Szóval Michaela kettős játékot űz?
Peter megeresztett egy félszeg mosolyt, majd azt mondta: - Igen, pontosan erről van szó, fején találta a szöget. És ha egészen őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, nem ez volt az első eset a világtörténelemben. Az a rohadék cafka, vagy nem is tudom, minek nevezzem, pénzért bármire kapható. Bármire. Richard felállt. - Szerintem jobb, ha most visszamegyünk ködös kis városunkba. Beszélnem kell Michaelával. Jobb, ha a végére járok ennek az egésznek. És mindez a sok hajcihő egy kis családi viszályko-dás miatt. Ez egy vicc. Komolyan mondom. Cathy még mindig döbbenten állt. - Ez őrület, komolyan mondom. Ez kész őrület. Peter szomorúan nézett a nőre. - Casper tiszta őrült volt. Figyelmeztettem, előre megmondtam neki, hogy mi fog történni, de nem hallgatott rám. Megmondtam neki, hogy Michaela egy hülye tehén. Egy szemét riherongy kurva. Céltudatos. Tudta, hogy mit csinál, Casper pedig bedőlt neki. Mint egy húgyagyú seggfej. - Jól van, Peter, ne izgulj, mielőtt észbe kapnál, elrendezünk mindent, és akkor visszajöhetsz dolgozni. Azt hiszem, jobban tennéd, ha felvennéd a kapcsolatot Briannel. Ő is nagyon aggódik miattad. Peter vágyakozó pillantással nézett rájuk. - Nekem is nagyon hiányzik, de megvárom, hogy mi lesz a buli vége. Nem akarok ujjat húzni egyik fivérrel sem. Sem Eddyvel, sem Terryvel. Veszélyes emberek. Abban a családban mindenki komplett őrült. Richard felnevetett, majd mély, öblös hangján megjegyezte. - Hát ez nagyon jó. De igazad van, az anya a maga százötven centijével valóban be van zárva egy ketrecbe, és a lánya sincs sokkal különb helyzetben. A Londonba vezető úton Cathy és a felügyelő kitárgyalták az ügyben beállt különös fordulatot. - Ha csupán csak egy kis családi viszálykodásról van szó, akkor nem kell aggódnunk Casper halála miatt - vágott bele Cathy. Richard bólintott. - Én azért kicsit még mélyebbre ások, de úgy tűnik, a te helyzeted rendeződött. Ha Casper elvitte onnan a cuccot és megsemmisítette, akkor neked már nem lehet belőle bajod. Ami azt illeti, ettől mindketten megkönnyebbültek. Ezzel együtt Cathy bízott benne, hogy Shaquila felhívja majd, mert nagyon szeretett volna segíteni a lányon. Igen, mindent megpróbál, hogy kirángassa őt és a gyerekeket a kutyaszorítóból. Az élet néha megismétli önmagát. Annak idején őrá rátalált Desrae és Richard. Az élettel szemben fennálló tartozását ezért úgy egyenlíti ki, hogy segít ennek a fekete lánynak és a gyerekeinek. Ez a legkevesebb, amit megtehet. Desrae Cathy lakásán várta őket. A sminkje elkenődött, arcára kiült a rémület. Amint beléptek az ajtón, azonnal heves zokogásban tört ki. Cathy karjaiba vetette magát és azt mondta. - Itt járt! Az a Terry Campbell itt járt! Jaj, Cathy! Elvitték Kittyt az iskolából! Elvitték! Amint Cathy és Richard közelebbről szemügyre vették, látták, hogy a szeme körül fekete karika éktelenkedik, az arccsontján is hor-zsolások vannak. - Nyugalom, asszony, és mondd el szép sorjában, hogy mi történt - utasította Richard. Cathy azonban már komolyan félni kezdett. - Hogy érted azt, hogy elvitték Kittyt? Az isten szerelmére, hogyan tudták elvinni?
- Úgy tűnik, hogy egy nő vitte el az iskola elől. Odamentem érte, hogy elhozom a szokásos szerda esti traccspartira, de azt mondták, hogy Kitty már nincs ott. Beszéltem az igazgatónővel. Elmondta, hogy egy nő ment a gyerekért, és arra hivatkozott, te rosszul vagy és megkérted, hogy ő vigye haza Kittyt. A kislány ismerte a nőt, ezért azt hitte, minden a legnagyobb rendben. Szegény kicsikém, amiatt is megijedhetett, hogy mi bajod lehet. Cathy lerogyott a kanapéra és elsírta magát. - Aztán az a pasas eljött hozzám - folytatta Desrae. - Megütött, ordítozott velem és azt mondta, senki ne merészelje a családját zaklatni a házában, senki ne piszkálja őket, mert aki megteszi, az megfizet érte. Először azt sem tudtam, mi a fenéről beszél. Arra gondoltam, esetleg Casper csinált valamit. Aztán azt mondta, mondjam meg neked, nála van a gyereked és csak akkor kapod vissza, ha kiegyenlíted a számlát. Hogy ki kell egyenlítened a számlát. - Úgy érted, váltságdíjat követel érte? - kérdezte Cathy rémülten. Richard a fejét rázta. - Kedvesem, ez azt jelenti, hogy megleckézteti a kislányt és majd utána kapod őt vissza. Nem pénzt akar, hanem vissza akarja szerezni a tekintélyét, hogy felnézzenek rá. Meg akar téged leckéztetni. Cathy döbbent tekintettel bámult a férfira. Aztán szép lassan felfogta a felügyelő szavainak értelmét és kétségbeesetten csóválta a fejét. Sápadt, elgyötört, gyűlöletet sugárzó arccal sziszegte. - Ne merészeljen hozzányúlni a gyerekemhez. - Aztán teljesen elveszítette az önuralmát. A másik kettő megpróbálta lefogni, mert azon nyomban egyedül neki akart vágni, hogy megkeresse a gyerekét. Kitty volt a mindene. Életének az egyetlen gyönyörű, érintetlen, romlatlan része a kislánya iránti szeretete volt. Mindig nagyon büszke volt magára amiatt, hogy milyen remekül felnevelte a gyereket, még a széltől is óvta. A bentlakásos iskola ötlete is azért született, hogy távol tartsa őt minden bajtól. Most pedig besétálnak érte az iskolába és elviszik onnan. Mégpedig valami pszichopata őrült, egy rohadék, aki erőszakkal két gyereket csinált a saját húgának. Olyan ember, akitől retteg egész London, mert kiszámíthatatlan, erkölcstelen és a kegyetlensége minden képzeletet felülmúl. És ez az ember vitte el az ő gyerekét, az élete értelmét. Cathy szemére lila köd ereszkedett, és hangos sikoltás verte fel a lakás csendjét. Szinte egy örökkévalóságig tartott, míg rájött, hogy ez a hang az ő torkából tört fel. Negyvenharmadik fejezet Cathy lecsillapodott kissé. Desrae beadott neki három váliumtablettát, utána csak ücsörgött az ebédlőben, bámulta a falakat. Richard szinte halálra rémült a látványtól. Soha nem látott még embert így kiborulni. Mintha valami láthatatlan erő elragadta volna Cathyt, és a puszta árnyékát varázsolta volna a helyére. A nő arca nyúzott lett, zöldesfehér, s tágra nyitott szemmel, tompán bámult a semmibe. Az egész arca megváltozott. Mintha még a haja is más lett volna. Elveszítette a tartását, a fényét és csapzottan lógott a vállára. - Megölöm, Isten a tanúm, megölöm, ha hozzányúl a gyerekemhez - mondta vészjósló, tompa hangon.
Richard átölelte és egy pillanatig magához szorította. - Megtaláljuk, ne aggódj. Most pedig mennem kell, megnézem, mit tehetek az ügyben, oké? Megkeresem Durrantot, és segítséget kérek tőle. De ne idegeskedj, Campbell nem akarja bántani Kittyt, csak rád akar ijeszteni. Meg akar téged félemlíteni. Nem merne hozzányúlni. Hidd el, Cathy, tudom miről beszélek. A felügyelő maga is tudta, hogy ez nem igaz, de nem mondhatott mást. Lehet, hogy miközben itt beszélgetnek, Kittyt megerőszakolja egy banda, vagy lehet, hogy még ennél is rosszabb a helyzet. Richard megkönnyebbült, amikor megpillantotta az előszobában Susan P-t és a testőrét, Tulsont. Nagydarab, fekete, halk szavú ember volt. Susan P megítélése szerint ő volt a tökéletes férfi mintaképe. Vigyázott Susanra, tartotta a száját, csak akkor beszélt, amikor feltétlenül muszáj volt, igaz, egész rendes fizetést kapott ezért. Cathy a barátnője karjába omlott és ismét zokogni kezdett. A gyermeke miatt érzett félelemtől teljesen elveszítette a fejét. - Meg kell őt találnunk, Susan. Még mielőtt bántaná, meggyalázná vagy valami rosz-szat tenne vele. Még gyerek, csak tizennégy éves. Ha valami történik vele, én beleőrülök. Susan megpaskolta a hátát, nyugtatgatta, és azt mondta, minden rendbejön. Miután Richard távozott, leültette Cathyt, mélyen a szemébe nézett és szigorú hangon azt mondta. - Szedd össze magad, Cathy. Most aztán végképpen nem hagyhatod el magad. Erősnek kell lenned. Több erőre lesz szükséged, mint korábban bármikor az életben. Kittynek szüksége van rád. Megtaláljuk őt, rendben? Cathy bólintott, jelezve, hogy a hallottak eljutottak a tudatáig. Susan P nyugodt hangja megtette a maga hatását. - Ha most feladod, eggyel kevesebben leszünk, értesz engem? -mondta Susan, s ezzel kinyitotta a táskáját, kivett belőle egy kis tégelyt, kiöntött belőle egy kis púderszerű anyagot az asztalra és kiporciózta. - Próbáld ki ezt. Tudom, hogy normális körülmények között nem élsz vele, de segít erőre kapni, és ma este szükség lesz az erődre. Cathy engedelmeskedett, majd villámgyorsan felszippantotta a kokaint. -Most már minden létező kapcsolatomat megmozgattam, úgyhogy biztos vagyok benne, hajnal előtt már többet tudunk a dologról. Csupán annyit kellene megtudnunk, hogy hová vitte őt. Ha azt tudjuk, akkor odamegyünk. Susan csak a hatás kedvéért beszélt ilyen sokat, és ezt ő is tudta. Ha nem mondja meg valaki, hová vitték a kislányt, akkor semmi esélyük arra, hogy megtalálják. Egyáltalán semmi esélyük. Abból a tényből kiindulva, hogy Campbell már évek óta ilyen jól meg tud élni az erkölcstelen vállalkozásaiból és semmi baja nem esett, egyszerűen ostobaságnak tűnt azt hinni, ezúttal hibázik majd. A szólás szerint azonban amíg élünk, remélünk. És Susan P tisztában volt vele, hogy mindenképpen életben kell tartania Cathyben a reményt. Michaela Campbell a kocsijában ült. Terry éppen átadta neki az előre kialkudott fejpénzt, ami bűnözői körökben azt jelenti, megkapta azt a pénzt, amiről korábban szó volt, amiért megdolgozott.
Michaela nem számolta meg, tudta, hogy hiánytalanul megvan. Táskájába csúsztatta a kétezer fontot, majd azt mondta: - Ugye nem bántod őt, Terry? Nagyon jóravaló gyerek, és hidd el, ezt az egészet csak rád való tekintettel csinálom végig. Terry harsány nevetésben tört ki. - Amit teszek vele, az az én dolgom. Oké? Én is betartottam az üzlet rám eső részét, te is a tiédet. Úgyhogy ettől kezdve a lány az én tulajdonom, neked semmi közöd hozzá. Ne üsd bele a továbbiakban az orrodat az ügybe, és tartsd csukva a szádat. Ha ezt betartod, akkor nem lesz semmi baj, amennyiben keresztbe teszel nekem, akkor parókástól, mindenestől leválasztom a fejedet a válladról, megértettél? Michaela azonban nem volt megelégedve ezzel a leosztással. -Azzal a feltétellel szállítottam neked a kislányt, hogy nem esik bántódása. Ide figyelj, Terry! Az egy aranyos kislány, jó gyerek, az anyja eget-földet megmozgat érte, hogy megtalálja, csakúgy, mint Richard Gates és Susan P. Úgyhogy légy szíves, ígérd meg nekem, hogy egy kicsit sarokba szorítod őket, és beéred ennyivel. A gyereket nem bántod. Terry Campbell elmosolyodott, majd nemes egyszerűséggel kijelentette. - Hazudtam neked. Michaela fejéből kiszaladt a vér, majd rendkívüli módon felháborodott. - Te rohadt csirkefogó! Tudod nagyon jól, hogy nem tettem volna meg, ha meg nem ígéred, hogy nem bántod. Most mondd meg, de őszintén, mi miatt gondoltad meg magad mégis? -Az anyja fogta magát, és nemes egyszerűséggel besétált a házamba. Az én kibaszott házamba. Oda, ahol a gyerekeim élnek. Még anyámhoz is volt mersze bemenni és megfenyegetni. Megfenyegette az én anyámat. - Campbell mély lélegzetet vett. - Senki sem piszkálhatja a családomat büntetlenül. Ez személyes ügy. Azt a rohadt kurvát móresre kell tanítani, és a saját szememmel szeretném látni, hogy megkapja, amit érdemel. - Ezzel Terry kinyitotta a kocsi ajtaját és durván kilökte Michaelát. - Tűnés innen, te ribanc! Megkaptam, amit akartam, mégpedig tőled. Most pedig húzzál innen, de villámgyorsan, és tartsd a pofádat. Michaela tudta, mikor kell visszavonulnia, és ez pontosan ilyen alkalom volt. Miközben figyelte a távolodó kocsit, arra gondolt, hogy a kétezer font kevés volt azért, amit tett. Ötöt kellett volna kérnie. Leintett egy taxit, és elvitette magát Bayswaterbe, Eddy Durrant lakásához. Ezúttal tényleg felégette maga mögött a hidakat. Nem mehet visz-sza a lakásába, se a mulatóba, egyáltalán sehová. Cathy ugyanis megtudja, hogy ki vitte el a kislányát az iskolából, és tudni fogja, hogy ő árulta el. Ha bármi történik azzal a gyerekkel, ő halott ember. Ám Michaela mindig is önző, kétszínű ember volt, ilyen volt a természete. Végül is a két lepedő azért mégiscsak két lepedő. Pénzre volt szüksége, hogy Dél-Amerikába menjen és megoperáltassa magát. A műtét megváltoztatja majd az egész életét. Egy nőnek bombázónak kell lennie. Főleg akkor, ha az a nő tulajdonképpen férfi. Louis Bardell huszonnyolc éves volt. Sima, olívaszínű bőrével, mélyzöld szemével és dús, barna hajával szívet melengető látványt nyújtott. Pontosan tudta magáról, hogy milyen hatással van az emberekre, és nagyon jól érezte magát a bőrében ettől a tudattól. Volt azonban egy kis gondja, homoszexuális volt, mégpedig az egzotikus fajtából: a fiatal fiúkat kedvelte.
Amint néhány hasonszőrű társával együtt kilépett a kensingtoni lakásból, Louis észrevette, hogy egy nagydarab, bűnöző külsejű kopasz férfi nézegeti a sötétkék Mercedesét. A barátaira pillantott, kihúzta magát, majd fennhangon odakiáltott. - Tünés a kocsimtól, jó barát, mert hívom a rendőrséget! A férfi kiegyenesedett és szegény Louis csak ekkor vette észre, hogy akkora, mint egy háromajtós szekrény. Két barátja gyorsan hátrább lépett. - Arra nem lesz semmi szükség, gyermekem, rendőr vagyok. Bemehetünk? Beszédem van veled. - S-sajnálom, de m-ma este dolgom van - hebegte a fiatalember elcsukló hangon, mert rögtön észrevette, hogy Richard Gates fenyegető mosollyal néz rá. - Na, nyomás befelé! Menjetek mindannyian. Odabent a házban Richard elégedetten nézte, amint Louis és a barátai kényszeredetten helyet foglalnak a tágas társalgóban. - Milyen szépen laktok itt. Louis felhorkant. - Nézzen csak jól körül, jóember. Ennél közelebb úgysem juthat az igazi gazdagsághoz. Richard rendíthetetlen nyugalommal válaszolt a nyilvánvaló sértésre. - Ha nem fogod be a mocskos pofádat, gondoskodom róla, hogy a következő néhány napot Brixtonban töltsd el, és odabent fogsz segíteni nekem a nyomozás során, és hidd el, annál közelebb nem fogsz jutni ahhoz, hogy rongyosra keféljék a seggedet, kishaver. Louis és a barátai vállat vontak. - A fájdalom nagyon rémisztő dolog, nem igaz, srácok? - folytatta Gates. - Én csak tudom, mert én sem szeretem. Legalábbis elszenvedni nem. Érdekes módon fájdalmat okozni mégis marhára szeretek az embereknek. Furcsa, nem? Könnyűszerrel elő tudnám venni a késemet és levágni a fületeket, közben vidáman mosolyognék, de ha valamelyikőtök véletlenül egy ujjal hozzám nyúlna, akkor biztos nem tetszene és szólnék ellene. Ugyanis - mint mondottam - gyűlölöm a fájdalmat, legalábbis azt, amitől én szenvedek. így tehát azt hiszem, hogy ebben egyformák vagyunk - mondta, és kedvesen Louisra mosolygott. - Mert ti is szerettek fájdalmat okozni másoknak. Például kisfiúknak és kislányoknak. Onnan tudom, hogy van egy videofelvételem, s azon éppen ilyen csúnyaságokat követtek el. Ugyanis mint tudjátok, Trevale eladta azokat a videofelvételeket, amin ti is szerepeltetek. Nem csupán egy egyszerű privát házibuli volt. A pedofil kategóriában ti vagytok a Number One. Az európai illegális moziban ti vagytok a sztárok, fiúk. Híresek lettetek, kishaver. Louis arca halottsápadtra vált. Néhány másodperc alatt mintha kicserélték volna. Megnyalta a szája szélét és zavarodottan rázta a fejét. - Azt sem tudom, miről beszél. - Gyönyörű zöld szemed van, cimbora, nem lehet összetéveszteni senki máséval. Még azt is tudom, hogy a popsid jobb oldalán egy meglehetősen szokatlan tetoválás látható: egy saját farkába harapó kígyó. Told csak le a nadrágodat, és bizonyítsd be, hogy nincs igazam. Nem, ez mégsem volna jó ötlet. Mindenesetre elég hosszú pihenőnek nézel elébe, Jimmy fiú - folytatta a felügyelő. - A világ összes pénze sem tud téged kimosni ebből a szarból. Benne vagy nyakig. - Jobban tenné, ha megválogatná a szavait, Mr... Richard elmosolyodott. - Gates. Richard Gates felügyelő. Ha akarod, nagyon szívesen rátetoválom a popsid másik felére, csak azért, hogy ne felejtsd el. - Ezzel a másik két
fiatalember felé fordult és rájuk mosolygott. A szokásos vérfagyasztó mosolyával, ami különös átmenet a grimasz és egy horrorfilmből kivágott halálfej vigyora között. - Ez a két úriember nagyon csendben van. Mi a baj, kicsi fiúk? A cica elvitte a nyelveteket? A két fiatalember, egyikük számítógépes analitikus, másikuk hivatásos labdarúgó, kétségbeesetten, rémülten bámultak rá. - Mi után nyomoz pontosan? - kérdezte az analitikus. - Terry Campbell ma éjszakai összejövetele után, kisfiú. Azt csiripelik a verebek, hogy valami zártkörű bulit rendez. Naná, hogy zártkörűt, mi mást?! Úgy értem az általa rendezett összejövetelekre nem szokták meghívni az emberek az anyjukat vagy a testvérüket. Vagy mégis? A futballista, egy huszonöt éves francia, elszégyellte magát, és Richard ösztönei azt súgták, ez a fiú segíteni fog neki. A futballista Richárdra nézett, majd halkan azt mondta. - A helyszínt csak az esemény előtt egy órával tudjuk meg. Legalábbis korábban ez így történt. - Oké - vágta rá Richard. - Akkor egyelőre nincs más tennivalónk, mint ücsörgünk, üldögélünk egy kicsit, beszélgetünk, iszunk néhány Scotch-ot, és amikor megtudjuk, hol van a helyszín, odamegyek és jól elcseszem a kis esti mulatságot. Kissé túljátszott vidámsággal összedörzsölte a tenyerét, majd elvékonyított, nőies hangon felsikoltott. - Fiúk, én már alig várom! Kitty nagyon félt. Amikor meglátta Michaelát az iskola előtt, aggódni kezdett, mert azt hitte, hogy tényleg beteg az anyja. Ám Michaela gyorsan megnyugtatta, hogy Cathynek nincs semmi baja, csupán arról van szó, hogy Desrae rendezett egy kis bulit és szeretné, ha Kitty is ott lenne. Az anyja betegségével kapcsolatos süket dumát csak azért találták ki, hogy az iskolából könnyebben elengedjék. Csak akkor jött rá, hogy valami nincs rendben, amikor beértek Londonba és megálltak egy furcsa ház előtt. Amikor megpillantotta Trevale Campbellt, ijedtében szinte elállt a lélegzete. A férfi csak bámult rá, aztán ráparancsolt, hogy emelje fel a kezét, és lassan forduljon meg. Miközben a kislány engedelmeskedett, a férfi elégedetten hüm-mögve nyugtázta a látottakat. Michaela eltűnt a színről. Amint Kitty megpróbált a bejárati ajtóhoz menni, a férfi durván megragadta a karját és olyan erővel lökte vissza a székébe, hogy csaknem eltörött a hátgerince. A lány rögtön felismerte, hogy nagy veszélyben van, de elképzelni sem tudta, miért történik mindez. Vajon mit akarhat tőle ez a férfi? Aztán a férfi betett a videólejátszóba egy kazettát, és ráparancsolt, hogy nézze meg, és tanuljon. Csak akkor tudta meg, hogy igazából mekkora veszélyben van, amikor végignézte a filmet. Trevale Campbell kiélvezte a kislány rémületének minden másodpercét. Úgy érezte, hatalmas ötlet volt, hogy így álljon bosszút. Ha az a büdös kurva azt hitte, hogy megtorlás nélkül megszentség-telenítheti az otthonát, akkor tévedett. Ezek után biztosan elgondolkodik majd a dolgon. És miután végzett a lányával, egészen biztos, hogy az anyját is előveszi majd. Az a szuka élete végéig nem fogja elfelejteni a lányáról készült videofelvételt.
Eddy Durrant óriási termetű, jóképű férfi volt. Sötét, mandulametszé-sű szemét, tökéletes kávébarna bőrszínét az apjától örökölte. Ő is bűnöző volt, tőle sem állt távol az erőszak. Meg tudta volna ölni a féltestvérét, Trevalét. Eddy édesanyja, Renée fehér bőrű nő volt az East Endről. Tizenhat éves korában szülte meg a fiát, ám a gyerek apja szinte azonnal otthagyta őt, igaz, a fiával azért törődött. Trevalehoz hasonlóan Eddy is az apjára ütött. A férfi arra nevelte a két fiút, hogy minél keményebbek, minél vadabbak legyenek, ne hunyászkodjanak meg senki előtt. Már kisgyerekként belekényszerítette őket az erőszakos konfrontációba, sokszor egymással is ökölpárbajt vívtak, a győztest az apa úgy kezelte, mint a nap hősét. Eddy nem tudta megbocsátani, hogy az apja Trevale anyjával élt, az ő anyját pedig elhagyta. Amint a felnőttkor küszöbére ért, ő is ugyanolyan mániákus őrült lett, mint a féltestvére, s hozzá hasonlóan neki is sikerült előnyt kovácsolnia ebből az emberi hiányosságból. Mindketten az erőt tisztelték, és csakis az erőt. Mindkét fiú kihasznált mindent és mindenkit. Úgy gondolták, hogy pénzért minden megvásárolható és hogy az erőszakos szexualitás olyan dolog, amihez születésüktől fogva joguk van. Soha nem fordult elő velük, hogy bárminemű érzések bármiben is meggátolták volna őket. Legalábbis más ember érzései nem. Amikor Eddy tudomást szerzett róla, hogy a bátyja csinos kis vagyont szerzett a szexfilmjei révén, úgy döntött, ő is beszáll és elveszi a tortából a maga szeletét. No nem mintha szüksége lett volna a pénzre, vagy szeretett volna egy új vállalkozást, csupán azért, mert örömét lelte abban, ha keresztbe tehet Trevale-nak. A játszmában Michaela volt az aduász, és Eddy tudta, hogy általa nyert ügye van. Miután meghallotta a történet folytatását, Eddy kicsit zavarba jött, ugyanakkor hihetetlen boldogság fogta el. -Azt akarod mondani, hogy a bátyám elrabolta Cathy Pasquale lányát, és ma este partiba akarja vágni? Michaela bólintott, látszott rajta, hogy nagyon aggódik amiatt, amit tett. Amint Eddy szeme elé került, rögtön rájött, hogy kettős játékot űz, és ez veszélyes dolog, nagyon veszélyes. Ugyanakkor elhatározta, ha törik, ha szakad, összeszed még egy kis pénzt, aztán elutazik Rióba. Olyan arcot vágott, mint egy elveszett kislány, nagyot sóhajtott, majd azt mondta. Meg kellett tennem, amit kért, Eddy. Úgy értem, ha nem fogadtam volna szót és nem hozom el a gyereket, akkor bántott volna. Nem így van? Eddy az előtte álló férfi-nőre nézett, és érezte, hogy felszalad benne a pumpa. Leplezetlen undorral a hangjában ráförmedt. - Az a Pasquale nevű nő rendesen bánt veled. Mondd, Mickey, tudod te egyáltalán, mi az, hogy lojalitás? Michaela vállat vont. - Persze hogy tudom, de nem szállhatok szembe Terryvel, és ezt te is tudod. Ha visszamégy Dél-Amerikába, én ittmaradok egyedül és meg kell tudnom védeni magamat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ellenségemmé tegyem a bátyádat.
Eddy kesernyésen felnevetett. - De azt megengedheted magadnak, hogy Cathy Pasqualét ellenségeddé tedd, ugye?! Michaela egyáltalán nem volt elégedett a beszélgetés menetével. -Nézd, Eddy, én csak azt tettem, amit tennem kellett. Oké? Nagyon sajnálom, én nagyon szeretem azt a kislányt, szeretem Cathyt is. A kurva életbe! Én mindenkit szeretek, de valahogy meg kell védenem magamat. Te is tudod, hogy jó pénzt tudunk ebből csinálni. Mind a ketten. Ha megmondjuk Cathynek, hogy vissza tudjuk szerezni a lányát, akkor busásan megfizet minket. Tudom, hogy megteszi. Eddy leült vele szembe, állát hatalmas kezére támasztotta. - Komolyan mondod? Michaela belemelegedett a témába és mohón bólintott. - Legalább tíz lepedőt legombolhatunk tőle, lehet, hogy még többet. Eddy azonban másképpen gondolta. Dühösen legyintett. - El akarod adni egy kislánynak az életét? Egy olyan asszony lányának az életét, aki mindig tisztességesen bánt veled? Aki pénzt adott neked, hogy megoperáltathasd a melledet? Aki felvett téged a mulatójába, sőt befogadott téged a családjába? Tudod, megpróbálom valahogy megmagyarázni magamnak ezt az egész dolgot. Tudni szeretném, tényleg ilyen mélyre süllyedtél-e? Jézusom, és én még azt hittem, hogy csak Trevale ilyen szar alak, Michaela, de meg kell mondanom őszintén, te viszed el a pálmát. Mickey lebiggyesztette az ajkát. - Nos, ha innen közelíted meg a dolgot, valóban eléggé furcsán fest a történet. Csakhogy te nem az én szemszögemből vizsgálod a kérdést, így van? A belemet is kihajtottam abban a klubban Cathyért. Minden éjszaka dolgoztam. Nos, nem a semmiért tartott engem maga mellett. Úgy értem, neki is érdekében áll rendesen bánni velünk. Nem gondolod? Jó, megengedem, tényleg rendes nő. De azért mégiscsak a munkaadóm, nem olyan, mintha a családom lenne. Megtollasodik belőlem, megszedi magát. Miért ne részesülhetnék én is abból, amije van? - Te tényleg azt hiszed, bármivel is igazolható, amit tettél? - för-medt rá Eddy hitetlenkedő hangon. - Nézd, a segítségedet kértem, hogy tőrbe csaljam a bátyámat. Az valóban személyes ügy. Aztán te egy ügyes mozdulattal mögém kerülsz és összeszűröd vele a levet. Aztán -nevette el magát -, és ez az, ami igazán tetszik az egészben, idejössz, és még több pénzt akarsz keresni, engem akarsz felhasználni arra, hogy megzsaroljuk azt a nőt, aki mindig rendesen viselkedett veled, azt, aki soha a büdös életben nem ártott nekem. Jól értettem a dolgot? Javíts ki, ha tévedek! Eddy felállt. - Vedd fel szépen a kabátodat. Te és én meglátogatjuk azt az ifjú hölgyet. Michaela szinte kővé vált a rémülettől. - Tessék? - Hallottad. Elmegyünk szépen ahhoz a tyúkhoz, te pedig megmondod neki, mi történt a lányával. És ha ő úgy dönt, hogy szétrúgja a seggedet, én nem fogom ebben megakadályozni, cuncimókus. Sőt, az is lehet, hogy segítek neki. Jó pár éve ismerlek már, Mickey, mindig is tudtam, hogy szereted kihasználni a környezetedben élő embereket, de ez minden szemétségeden túltesz. De mint látod, minden rosszban van valami jó. Ezek után nyugodtan átadhatom az enyészetnek a bátyámat és még a kezemet sem kell felemelnem. Számomra ez tűnik igazán jó üzletnek.
Michaela megdöbbent. - Folytasd csak, Eddy, gondolom, még nem végeztél. Gondolom, ezek után le akarsz engem úsztatni a folyón. Jól látom a kérdést? Eddy megsimogatta borotvált arcát és vészjóslóan azt mondta. - Még az sincs kizárva. Csak figyeld a fejleményeket! Eddy a klubjában találta meg Cathyt, aki Susan P-vel és Desrae-vel várta az esti szexparti helyszínével kapcsolatos információt. Amint Michaelával együtt belépett az iroda ajtaján, Susan és Desrae úgy bámultak rá, mintha szellemet látnának. - Eddy Durrant és a kedves kis Michaela!? Minek köszönhetjük a megtisztelő látogatást? - kérdezte Susan P metsző gúnnyal a hangjában. - Ezer éve nem láttalak, Susan. Remekül nézel ki, bébi. Az igazat megvallva, te mindig gyönyörű voltál - tette hozzá Eddy behízelgő hangon. Cathyre mosolygott és kinyújtotta felé tökéletesen manikűrözött kezét. - Mrs. Pasquale? Örülök, hogy találkoztunk. Cathy azon nyomban megkönnyebbült. Itt van Trevale öccse, aki ki nem állhatja a fivérét, és úgy tűnik, most összeszövetkezhet vele. A lavina már elindult, és Cathy agya szélsebesen dolgozott, jóllehet, a keze iszonyatosan reszketett. Aztán észrevette, hogy Michaela áll a fiatalember mellett. Az a Michaela, aki elvitte Kittyt az iskolából és odavetette a férfinak a karmai közé, aki képes tönkretenni azt az ártatlan gyereket. Cathy átviharzott a szoba túlsó sarkába és megragadta Michaelát, de senki sem állította meg. Lerántotta a fejéről a parókát és ütni, rúgni, karmolni, harapni kezdte. Még akkor is folytatta az ütlegelést, amikor a férfi már a földön feküdt előtte. Megmarkolta az arcát és mélyen a szemébe nézett. - Te rohadék! Ha annak a gyereknek valami baja lesz, holtan szeretnélek látni. Örömmel végignézem, ahogy sikítozol a fájdalomtól, és ha azt hiszed, hogy csak tőlem kapsz a pofádra, akkor nagyon tévedsz, haver! Várd csak meg mi lesz, ha a többi lány keze közé kerülsz! Miközben Michaela sírva, jajveszékelve, zokogva próbálta kimagyarázni magát, Eddy Durrant rátett még egy lapáttal. - Megérdemled a sorsodat, Mickey - mondta, majd apró részletességgel elmesélte Cathynek és a többieknek, hogy mit tett Michaela. Miközben beszélt, Mickey minden egyes kimondott szó után úgy érezte, hogy csökkennek az életben maradási esélyei. A klubban éppen hogy beesteledett. Egy vörös, nagydarab, csontos ír fickó, Danny La Rue széles mosollyal az arcán, Carmen Mirandának öltözve éppen az imént fejezte be a nyitószámot. Még a vendégek fülében visszhangzott, amint különös ír-mexikói akcentusával elénekelte az Love You Vety Much refrénjét. Mint mindig, ezúttal is bombasikere volt. Susan P végighallgatta, majd megszólalt. - Szóval, hol van a kislány? Tudod? Eddy fontoskodó mosollyal bólintott. - De szeretnék kapni valamit cserébe. Desrae ráförmedt. - Jól van, de köpd már ki, nigger, ne vesztegessük feleslegesen az időt. Eddy szúrós tekintettel nézett rá, majd elmosolyodott. - Engem senki ne merjen niggernek nevezni, és ha azt hiszed, hogy pénzre van szükségem, akkor tévedsz. Én csupán meg akarom törni a bátyám hatalmát. Belé akarom fojtani a szuszt, ha értitek, mire gondolok.
Cathy bólintott. - Emiatt nem kell aggódnod. Ha a kezem közé kaparintom, akkor többé nem lesz gondja a lélegzéssel. Eddy elégedetten nyugtázta a hallottakat. - A lányod Kensingtonban van, a High Street közelében lévő házban - közölte az egybegyűltekkel. - A féltestvérem háza, de a lány most nincs ott. Terry elvitte onnan a gyerekekkel együtt. Gondolom, a lányodat nem sokkal a parti előtt viszi majd oda. - A fiatalember az órájára pillantott. - Még csak fél tíz van és a buli rendszerint csak tizenegy, fél tizenkettő körül kezdődik. A főszereplők előtte belövik magukat, hogy még jobban kiélvezhessék az esti szórakozás nyújtotta örömöket. Biztos, hogy ott találjuk majd a kislányt. - És remélem, hogy ott találjuk majd Trevale-t is - suttogta Cathy alig hallhatóan. - Természetesen. Mindannyian egyszerre mozdultak meg. Michaela még mindig a padlón feküdt, több sebből vérzett, nagyon félt. Cathy ránézett. - Veled később még számolok, Mickey. - Én majd rajta tartom a szemem - ígérte meg Eddy. - Ti csak készülődjetek, és ha visszajöttetek, majd számoljatok be nekem a fejleményekről. Cathy üres tekintettel bólintott. - Erre mérget vehet, Mr. Durrant. A hatalmas termetű fekete fiatalember elvigyorodott, majd széles gesztussal reagált. Légy szíves, szólíts Eddynek. Minden barátom így hív. Egyikük sem reagált. Szempillantás alatt távoztak az irodából. Eddy Michaelára mosolygott. - No, lássuk csak, úgy tűnik egész jól felszerelt bárszekrényük van. Ezek után megérdemlünk egy italt, nem? Michaela felnézett a férfira, akivel oly sokszor lefeküdt már és szemrehányón azt mondta. - Te szemét fattyú. - Hát ezzel nem sok újat mondtál. Mindenki tudja, hogy az apám nem vette feleségül az anyámat - mondta Eddy, mintha mi sem történt volna. - Tulajdonképpen ez minden problémám forrása. Töltött magának egy hatalmas adag Remy Martint, belekóstolt, és elképzelte azt a csodálatos pillanatot, amikor meghozzák neki a féltestvére halálhírét. Negyvennegyedik fejezet Johnny Cartwright szótlanul figyelte, amint Terry Campbell betuszkolja a kislányt a szobába. A gyerek nagyon félt. A kezét hátrakötötték, Johnny nagyon megsajnálta őt. Komolyan megsajnálta, mert tisztában volt vele, hogy az esti „mulatságban" ő lesz a partnere. Megejtően szépnek találta a lány hosszú, sötét haját, hatalmas, kék szemét. Biztos volt benne, hogy aznap este sok terhet levesz majd a válláról, mégsem tudott ennek örülni. Amint Kittyt lelökték a padlóra, a fiú észrevette, hogy egész testében reszket. Első pillantásra nem tudta eldönteni, hogy a kábítószertől vagy a rémülettől van-e, de valószínűnek tartotta, hogy a kettő keverékétől. Egy dolog azonban biztos volt: a lánynak elképzelése sincs arról, hogy mi történik körülötte. A szeme olyan volt, mint egy űzött vadé, szája sarkából csorgott a nyál, ajkát vicsorítva hátrahúzta, mint egy halálra rémített kölyökkutya. A. fiú szívből szánta őt.
Ő már több órája várakozott a szobában, és az idő múlásával fokozatosan hozzászokott a gondolathoz, hogy mi fog történni vele. Már elég régóta áruba bocsátotta a testét, s bár a helyzet elég ijesztő, mégsem volt teljesen új számára. Ez a kislány azonban sokkal rosszabb helyzetben volt. Az arcára kiülő rémületből, csinos ruházatából, ápolt-ságából nem volt nehéz kitalálni, hogy nem szokott hozzá az ilyesmihez. A fiú szinte rögtön kitalálta, hogy ezt a gyereket elrabolták. Johnny szomorú szemmel, rémülten figyelte, amint Trevale a hatalmas franciaágyra vonszolja a lányt. Vékonyka lábán felcsúszott a szoknya és kilátszott az alsóneműje. Sötétkék iskolai harisnyája félig lecsúszott a lábáról. Johnny tudta, hogy ez lesz a legnagyobb attrakció a ma esti partin részt vevő férfiak számára. Bár korához képest a kislány nagyon magas volt, az ilyen alakok mindig is az ilyen se kislány, se nő típusra buktak. A fiú tudta, hogy a lapos mell és a kócos haj látványának nem tudnak majd ellenállni. Mivel a fiú naponta áruba bocsátotta a testét, sokkal többet tudott a felnőttek mélylélektanáról, mint a pszichológusok vagy a szociális munkások. Ők ugyanis csak figyelemmel kísérik az eseményeket, de soha nem vettek még részt egy ilyen gyalázatos partin. Kitty úgy döntött, hogy ellenszegül, hátrakötözött kézzel is megpróbálta megkarmolni a férfit, aki az ágyhoz vonszolta. A férfi hatalmas ütést mért a kislány combjára, mert nem akarta, hogy az arcán külsérelmi nyomok legyenek. Az ütés ereje még a belé injekciózott Demerol kábító hatását is legyűrte, ezért a kislány fájdalomtól eltorzult arccal felsikoltott. Két perccel később már leragasztott szájjal, az ágy fejtámlájához kötözve feküdt. Terry éppen rágyújtott egy marihuánás cigarettára, amikor az első látogatók megérkeztek. Johnny csendben ült, figyelte az ajtón belépő férfit és a nőt. Mindketten ötven év körüliek voltak, jól öltözöttek, egyforma bőrkabátot viseltek. Terry úgy köszöntötte őket, mint valami előkelő étterem teremfőnöke. A nő egy testes asszonyság volt, erősen kisminkelt szemmel, hátrafésült hajjal. Johnny úgy gondolta, kiöregedett prostituált lehet, a mellette lévő férfi pedig nyilvánvalóan a partnere. Különös, hogy az ilyen emberek a társkereső klubok, vagy a normális emberek által látogatott egyéb helyek segítsége nélkül miként tudnak egymásra találni. A nő úgy bámult Kittyre, mintha a számhúzás előtt megtudta volna a nyertes lottószámokat. A férfi ugyanilyen meredt szemekkel bámulta Johnnyt, aki szenvtelen arccal nézett vissza rá. A fiú hallotta, hogy Terry előadja nekik, mit fog csinálni a két gyerek, aztán miképpen veszik videóra a jeleneteket, majd hozzátette, ha valami egyéni, speciális dolgot is kívánnak, azt külön meg kell fizetni, és ha megvágott, megszerkesztett filmet akarnak, az egy kicsit többe kerül, de megéri, mert remek minőséget kapnak. A nő szinte rögtön alkudozni kezdett egy kis pásztorórácskára a kislánnyal. Johnny csak figyelt és hallgatott. Egyszerűen hihetetlennek tartotta, hogy ilyen mélyre tudnak süllyedni az emberek. Aztán arra gondolt, nagyon sok mindent látott már az életben, de ez a hidegvérű alkudozás még az ő számára is sok volt. Félszeg mosollyal nézett a férfira, ugyanis tisztában volt vele, hogy mit várnak tőle, és azt meg is tette. Az első adandó alkalommal meg akart lépni erről a helyről, de tudta, hogy Terry Campbell-lel a sarkában ez egyáltalán nem lesz könnyű dolog. Mindenesetre bízott benne, hogy elég közel tud jutni majd a lányhoz, és neki is előadhatja a tervét.
Csakhogy a lány olyan rettenetes állapotban volt, hogy a fiú nem volt benne biztos, egyáltalán megérti-e majd, amit mond neki. Mindenesetre megpróbálja. A férfi beletúrt Johnny hajába, végigfuttatta az ujjait a sűrű fürtök között. A fiú mélyzöld szemével ránézett, és a férfi azon nyomban szerelmes lett. Johnny tisztában volt vele, ha jó benyomást tesz a férfira, akkor lehet, hogy azonnal el akarja majd vinni, és ha elég pénze van, Terry nyilván beleegyezik és hoz valaki mást a többi kuncsaft számára. A szerencse azonban nem a fiú oldalán állt. A férfi boldog mosollyal köszöntötte az ajtón belépő két barátját. Jobban szerette csoportosan csinálni. Johnny úgy megrémült, hogy kis híján elájult. Még ekkor sem adta fel azonban a reményt. A két újonnan érkezett férfi gladiátornak volt öltözve, amitől még jobban megijedt. Az efféle pasasok rendkívül kegyetlen gazemberek, ezt tudta, volt már dolga ilyenekkel. Élvezik, ha másoknak fájdalmat okozhatnak. A baj csak az, hogy sokkal jobban szeretnek fájdalmat okozni, mint eltűrni a szenvedéseket. A fiú ismét elmosolyodott, mert azzal vigasztalta magát, hogy a többiek nem ússzák meg a HIV-vírust. Amennyiben vérezni fog, márpedig erre mindenképpen sor kerül, akkor ma este egy kis extra ajándékot is átad nekik, nem csupán a testét és az önbecsülését. Terry nagyon elégedett volt a fiú viselkedésével. A férfi ugyanis tisztában volt vele, hogy sok pedofil jobban érzi magát, ha a gyerek látszólag beleegyezik, mert így azzal tudja áltatni magát, hogy még örül is annak, amit csinálnak vele. Azt gondolják magukban, mondjanak bármit a szakértők, a gyerekeknek tetszik, amit velük tesznek. Mindenki kapott egy italt, Johnny is. Egyetlen hajtásra megitta a vodkáját, mert abban bízott, hogy az italtól és a kábítószertől eltompul az agya. Látta, amint Terry erőszakkal a kislány szájába is beleönti az italt. Még azt is hallotta, hogy Kitty csuklik, amitől a jelenlévők felröhögtek, komikusnak találták a helyzetet. Terry azonban egyre csak töltötte bele a méregerős italt, míg végül a lány teljesen ki nem ütötte magát. Johnnynak ez bizonyos értelemben nagy örömet okozott, mert abban bízott, hogy a kislány csak akkor ébred fel, ha már mindenen túl van. A nőről kiderült, hogy ingatlanügynök, ugyanis Johnny hallotta, amint megemlíti, hogy Willesdenben van egy eladó ingatlan, amit a jövő héten hasonló célra fel tudnának használni, majd megkérdezte Terrytől, mennyibe kerülne, ha a saját céljaira időnként igénybe venné a lányt. A férfi ránézett és hosszan gondolkozott, mielőtt válaszolt volna. -Egy órára odaadom neked ingyen, te pedig jövő héten ingyen a rendelkezésemre bocsátod a willesdeni házat. Szerintem ez elég korrekt ajánlat, nem gondolod? Az asszony elnevette magát. A fogai sárgák voltak a sok dohányzástól, sminkjét pedig olyan vastagon hordta fel az arcára, hogy a nevetéstől aprócska, töredezett darabokban pergett le róla, mint valami törhető álarc. Ezt követően Terry átterelte a férfiakat és a fiút a mellettük lévő egybenyíló szobába. Johnny számított rá, hogy ez fog történni. A másik szobában ugyanis széles franciaágy volt és tekintélyes italkészlet. Amint átértek, Terry biztonsági őre magával hozott még két kuncsaftot.
Amolyan városi úriemberek voltak, öltönyben, magas szárú, fűzős cipőben, aktatáskával. A többiekkel ellentétben ők nagyon csendesek voltak. Elfogadtak egy italt, aztán szótlanul álltak egymás mellett, amiből Johnny arra következtetett, hogy szerelmesek egymásba, de időnként jót tesz nekik egy kis változatosság. Már amikor anyagilag ezt megengedhetik maguknak. A fiú folyton az ajtó felé kémlelt, remélve, hogy a kislány jól van. Természetesen azért azt sem szerette volna, ha egyedül kell elviselnie az elkerülhetetlenül bekövetkező eseményeket. A két bőrruhás férfi közelebb lépett hozzá. Egyikük megsimogatta a haját, a másik pedig a nadrágon keresztül megfogta a nemi szervét. - Vedd le a ruhádat, fiam, látni szeretnénk, mit tudsz nekünk kínálni. Terry bólintott, Johnny pedig lassan levetkőzött. A férfiak izgatottan várták a fejleményeket. A fiú becsukta a szemét, mozdulatai automatikussá, gépiessé váltak. A másik szobából nyögdécselést hallott és a küszöb felé pillantott, remélve, hogy a kislány még mindig jól van. Aztán azért imádkozott, hogy mindketten ép bőrrel ússzák meg ezt az estét. Bár Kitty lerészegedett, felismerte a felé közeledő nőt. Mindenesetre néhány másodpercnél tovább nem nagyon tudott koncentrálni. Valahol a tudata legmélyén felfogta, hogy valami rettenetes dolog történik vele, de egész életében képtelen volt visszaemlékezni arra, hogy mi volt az. Ismét kinyitotta a szemét, megpillantotta a fölé hajoló nőt. Az asz-szony arcán vastag volt a smink és bűzlött az olcsó parfümtől. Amikor a kislány rádöbbent, hogy a nő a mellét csókolgatja, olyan kétségbeesés és undor tört rá, hogy elhányta magát, az összes vodka kijött belőle, egyenesen a nő hajára és a vállára. Kittynek ettől egyszerre támadt nevethetnékje és sírhatnékja. Egyik sem sikerült azonban, mert még a lélegzés is nehezére esett. A hányás a torkából és az orrából sugárban jött, és miután hanyatt fekve kötözték le az ágyra, alig kapott levegőt. A nő felült, arca eltorzult a dühtől. Lekevert egy hatalmas pofont a kislánynak. Kitty érezte, hogy ismét elájul, aztán az anyjára gondolt. Miközben a jótékony öntudatlanság állapotába süllyedt, arra gondolt, vajon az anyukája keresi-e őt, tudja-e már, hogy elvitték őt az iskolából? A nő megpróbálta rendbe tenni magát, aztán furcsa zajokat hallott a másik szobából, majd hatalmas reccsenéssel kivágódott az ajtó. Pokoli zűrzavar támadt odaát. A helyiség megtelt egyenruhás rendőrökkel és nyomozókkal. Rémülten, ugyanakkor megdöbbenve tapasztalta, hogy még két transzvesztita is van köztük. Először azt hitte, ők is a partira jöttek. Becsukta az ajtót és körülnézett. Széthúzta a függönyt és megpróbálta kinyitni az ablakot, de nem sikerült, mintha be lett volna szögezve. Hát ez meg hogy lehet? gondolta, aztán rájött a megfejtésre. Nyilván előfordult már, hogy a kölykök megszöktek és a mulatságot félbe kellett emiatt szakítani. Rémülten járatta körbe a tekintetét a szobában. Ha együtt találják itt ezzel a kislánnyal, aki hangosan nyöszörög, akkor igazán nagy bajba kerül. Nem csak a munkáját veszíti el, hanem a környezete megbecsülését is. Kinézik a helyi templomból, megveti a szomszédság, és még le is csukhatják.
Kivett a kandallóból egy darab fát és úgy döntött, megpróbálja kitörni az ablakot. Ám ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, odaugrott elé Johnny, és magas fejhangon felkiáltott. - Itt van a lány! Jöjjenek, segítsenek neki, meg van kötözve. Johnny az ágyra térdelt és megpróbálta kioldozni a kislány kezét. A nő kővé dermedten állt mellette, és ekkor berontott a szobába egy csinos szőke nő. A magatartásából egyértelművé vált számára, hogy ő a kislány anyja. Csak egy gyermekét féltő anya szemében lehet ennyi vadság és csak egy anya arcán tükröződhet ennyi gyűlölet. A fiú felültette Kittyt, majd a szőke fiatalasszony megtörölte a kislány arcát és száját, majd az orrát is. A kislány köhögni kezdett, szaporán, zihálva kapkodta a levegőt. A testes asszonynak csak ekkor hatolt el a tudatáig a felismerés, hogy a lány majdnem megfulladt. Csaknem belefulladt a saját hányadékába. Amint a nő döbbent tekintettel szemlélte az eseményeket, a csinos, fiatal nő a fiú gondjaira bízta a kislányt, majd lekászálódott az ágyról és átment a szoba túlsó végébe. Olyan kicsi volt és törékeny, mint egy porcelánbaba. A leszbikus nő nagyon magas, csaknem száznyolcvan centi, csontos, széles vállú. Minden porcikája szláv ősökről árulkodott. Széles csípője, vastag dereka téglagyári munkásnőre emlékeztetett. Fizikai erőfölénye ellenére semmi esélye nem volt az apró termetű nő dühkitörésével szemben. A törékeny asszony olyan hévvel támadt rá, hogy a leszbikus nő a fejével kitörte azt az ablakot, amelyen keresztül korábban menekülni szeretett volna. Aztán hirtelen csend lett. Bejött egy nagydarab, testes, kopasz férfi, elhúzta a nőt az ablak elől, miközben elégedetten felnevetett. -Gyere, Cathy, a többit bízd a rendőrségre. Megtaláltuk Kittyt, jól van. Gyere kedvesem, menjünk - mondta és megpróbálta lefeszíteni Cathy ujjait a nő hajáról. -Megöllek, te rohadt kurva, ebben biztos lehetsz. Ha börtönbe kerülsz, oda is utánad megyek, nem szabadulsz tőlem többé, te rohadt állat - mondta Cathy szinte suttogó, vérfagyasztó hangon. - Hozzá mertél nyúlni a gyerekemhez! Megrontottad a kislányomat. Puszta kézzel tépem ki a szívedet és közben virágénekeket énekelek. Ezt soha nem felejtem el neked. Te mocsadék. Estelié Parkinson végre megtudta, milyen érzés, ha ő az agresszivitás áldozata. Richard egy ideig csendben nézte a békésnek semmiképpen nem nevezhető csoportképet, majd szúrós tekintettel Estelle-re bámult. -Csinos kis monoklid lesz, nagylány. A hajacskádból is kihullott néhány csomó, de hidd el nekem, mindez semmiség ahhoz képest, amit a börtönben kapsz majd. Remélem, megérte, kincsem. Nagyon remélem, mert nyilván te is tisztában vagy vele, az élet számodra itt véget ért. Estelié Parkinson az előtte álló férfira bámult, szinte érezte a belőle áradó gyűlöletet, és tudta, hogy ezt nem is akarja előtte leplezni. Ő kapta félre először a tekintetét. Amint kikísérték a szobából, egy nagydarab transzvesztita hátulról hatalmas ütést mért a fejére, amitől azonnal orral a padlóra zuhant. Mindenki felnevetett. A jelenet kicsit oldotta a feszültséget, de a jelenlévők még mindig szemmel láthatóan zavarban voltak. A legtöbb rendőr első ízben találta magát szemben a szexnek ezzel az iszonyatos változatával, és szívük mélyén bíztak benne, hogy egyben utoljára.
Desrae belépett a hálószobába. Nagyon félt, hogy mit lát majd, de elég volt egyetlen pillantást vetnie Cathyre, és máris tudta, bármi történt is, Kitty most már biztonságban van. Aztán Johnnyra nézett, a fiú gyönyörű hajára és csillogó szemére, s évekkel korábbi önmagát látta benne. Azzal a különbséggel, hogy annak idején neki szerencséje volt, mert összetalálkozott Joeyval. De vajon ki karolja fel ezt a fiút? Johnny vállára tette a kezét, anyáskodó mozdulattal megölelte. -Jól van fiam, nincs semmi baj, most már biztonságban vagy. A mentőosztag éppen idejében érkezett és ezek a kedves rendőr bácsik hűvösre teszik ezeket a csúnya embereket. Meleg helyzet volt, nem igaz? - mondta, majd a fiúra mosolygott, aki végül elsírta magát. Desrae magához ölelte, és tudta, hogy ettől kezdve ez a fiú meghatározó szerepet játszik majd az életében. A szexuális motivációnak ehhez semmi köze sem volt. Csupán arról volt szó, hogy jókor érkezett a megfelelő helyre. Desrae mindig is szerette felkarolni az elesett embereket. Most pedig ismét belebotlott egy ázott kiscicába. Hiába no, az életben mindig kiegyenlítődnek a dolgok, csak a Teremtő néha különös helyzeteket teremt a kompenzációhoz. Kitty kapott egy alapos gyomormosást és az egyik legjobb orvos megvizsgálta. Intakt volt, érintetlen. Miközben az ágy mellett ülve fogta a lánya kezét és várta, hogy ki-aludja a kábítószer és a sokk hatását, Cathy hálát adott ezért Istennek. Ha egy kis szerencséje lesz, semmire nem fog emlékezni a történtekből. Amennyiben mégis emlékezne, ő majd gondoskodik róla, hogy a legjobb pszichiáter vegye kezelésbe. Richard még mindig ott ült mellette, egyik kezét Cathy térdére tette. Csendben, szótlanul ültek egymás mellett. Mint két szülő, akik a gyerekük iránt érzett aggodalomtól még megszólalni is képtelenek. Végül a felügyelő törte meg a csendet. - Nem lesz semmi baja, Cathy, majd meglátod. Az asszony ránézett és bágyadtan elmosolyodott. - Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan képesek ilyet tenni felnőtt emberek. Pedig ha valakinek, akkor nekem tudnom kéne. Richard sóhajtott, átölelte és gyengéden megpaskolta a hátát. -Gyerünk, sírd csak ki magad. A könnyek ilyenkor segítenek. Hatalmas megrázkódtatás ért, Cathy. Elrabolták a gyerekedet és kis híján megerőszakolták, ezért egyáltalán nem csoda, ha ki vagy borulva. A nő a könnyei között megpróbált rámosolyogni. - Mi lenne velem nélküled, Richard? mondta halk, száraz hangon. - Az első naptól kezdve mellettem állsz. Amikor először megláttalak, rögtön tudtam,hogy megbízhatok benned, pedig te voltál a legrémisztőbb alak, akit valaha is láttam. Éreztem, hogy van benned valami, valami különös kedvesség, és hogy törődsz az emberekkel. Ezt Desrae-nek is elmondtam, és ő kiröhögött. Richard vállat vont. - Nos, megteheti, vagy nem? Veled ellentétben, ő nem tudja, milyen vagyok igazából. Ritkán hagyom, hogy lássák rajtam. Cathy a férfi szemébe nézett. - Azt hiszem, én ezt mindenki másnál jobban tudom. Mindenki más egy kegyetlen bunkónak tart, aki rendőrnek álcázza magát, holott valójában te egy nagyon szeretetreméltó ember vagy.
A felügyelő elvigyorodott. Szabályos fogsora volt a legnagyobb ékessége, és ezt nagyon jól tudta. - Szóval, szeretetre méltó ember vagyok? így mondtad? Azért ne verd ezt nagydobra, kérlek. Nem szeretném, ha később az utcán is visszahallanám ugyanezt, és odalenne a tekintélyem. Desrae belépett a szobába, ezért Cathy nem tudott reagálni az elhangzottakra. Desrae odaállt a felügyelő elé és mélyet sóhajtott. - Ti ketten úgy álltok itt, mintha valami rózsaszínű lányregényből, egymásba ölelkezve léptetek volna elő. Még féltékeny leszek - mondta, majd Kittyre nézett és kétségbeesetten csóválta a fejét. - Szegény kis teremtés. Nézd, Cathy. Ne vedd udvariatlanságnak, kedvesem, de iszonyúan nézel ki. Jobb lenne, ha hazamennél. Azt mondták, a kislány reggelig alszik, és úgy vélem, neked is jót tenne egy kiadós ital meg egy forró fürdő. Cathy a fejét csóválta, Richard pedig a kezénél fogva felsegítette a fotelből. - Igaza van, gyere kedvesem, majd én hazaviszlek. Aludj néhány órát, és mielőtt munkába mennék, beugrom hozzád. Rendben? Minden folyó ügyemet a helyettesemre bíztam. Körülbelül annyi hasznát lehet venni, mint a hamutartónak egy motorcsónakon, de azért ismeri a játékszabályokat, az alapvető dolgokat megcsinálja. Felveszi az adatokat, kihallgatja a mákvirágokat, majd miután végzett, én átviszem őket a főkapitánysági fogdába. Úgyhogy van még egy kis időm. Desrae az ajtó felé tuszkolta őket. - Holnap kihallgatják Kittyt is. A gyereknek szüksége lesz rád, neked meg a józan ítélőképességedre. Pihenj néhány órát, aludj egy kicsit, s aztán ha Isten is úgy akarja, meglátod, frissen és kipihenten kezded a napot. Cathy hallgatott az észérvekre és engedelmeskedett. Ismét ránézett a kislányára, majd kiment a szobából. Húsz perccel később már a saját lakásában volt. Richard engedett egy kád forró vizet, ő pedig kávét készített ezalatt. Miután nyakig belemerült a gőzölgő, habos vízbe, Richard belépett az ajtón, és hozott neki egy pohár brandyt és egy cigarettát. Cathy köszönetképpen elmosolyodott. - Te elkényeztetsz engem, Richard. - Megérdemled a kényeztetést, bár egy kicsit sajnálom, hogy fürdőhabot is tettem a vízbe. így nem láthatom az anyajegyeidet. Cathy fáradt volt, de azért jóízűen felnevetett. - Nagy kő esett le a szívemről, hogy jól van a kislányom, Richard. Nagyon megrémültem. Pánikban voltam, hogy mi történik vele. A férfi nem hagyta, hogy folytassa a gondolatsort. - Az a lényeg, hogy jól van. Időben érkeztünk, és a gyerek túlteszi magát rajta, kedvesem. Holnapra kutya baja sem lesz. Cathy belekortyolt a brandybe és élvezte a kellemesen bizsergető, égető érzést. -Olyan voltál, mint valami megsebzett vadmacska. Annak a Parkinson nevű nőnek az arca nem volt hétköznapi látvány... Mindenesetre remélem, hogy rám soha nem fogsz úgy begorombulni, kislány. Cathy elpirult. - Meg akartam ölni. Az igazat megvallva, Richard, szemrebbenés nélkül lelőttem volna, ha van nálam fegyver. - Most már tudod, miért nem akarják engedélyezni, hogy legálisan lehessen fegyvert vásárolni. Odaát, az Államokban nagyon könnyű lőfegyverekhez jutni, és senki sem tudja megmondani, hány tragédiát okozott már, hogy valaki puszta felindulásból lövöldözni kezdett. A szomorú az egészben, ha az ember lehiggad, akkor mindig
megbánja. Még akkor is, ha az a nő egy rohadt szemétláda volt. Ha lelövöd, utána furdal a lelkiismeret. Cathy elgondolkozott a férfi szavain, aztán azt válaszolta. - Hát, nem tudom, obszcén, undorító dolgot művelt a kicsikémmel. Lehet, hogy megbántam volna, nem tudom. Mindenesetre abban biztos vagyok, ha fegyver lett volna nálam, habozás nélkül belelőttem volna. Richard a nő szemébe nézett. Smink nélkül, kontyba tűzött hajjal is csodálatos látványt nyújtott. Richard arra gondolt, hogy még mindig a kék szeme és rózsaszín ajka a leggyönyörűbb benne. Szerelmes volt belé. Annyira, hogy néha szinte fizikai fájdalmat érzett. Néha arról ábrándozott, hogy egy napon feleségül veszi majd, és elképzelte, hogy Cathy viszonozza a szerelmét. Aztán születik majd egy gyerekük, férjként, feleségként élnek egymás mellett, és úgy szeretik majd egymást, ahogy házastársakhoz illik. A nőt teljesen ellepték az apró buborékok, ám az egyik rózsaszín mellbimbója egy pillanatra kilátszott, és a férfi azonnal érezte, hogy erekciója lesz. Felállt, kiment a fürdőszobából, majd leült a nappaliban és megitta a brandyjét. Néhány perc múlva egy hatalmas törülközőbe bugyolálva Cathy is utánament. A bőre még rózsaszínű volt a forró víztől, enyhe szántál- és fogkrémillat lengte körül. - Ez tényleg jót tett - mondta, s leült a férfi mellé a kanapéra, kényelmesen felhúzva a lábát. Richard a látványtól szinte ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy ott és azonnal a magáévá tegye, függetlenül attól, hogy ő akarja-e vagy sem. Mégsem tette. Cathyvel kapcsolatban minden távolinak tűnt számára, és ezt észben kellett tartania. Nem engedhette meg, hogy elrontsa a barátságukat, tönkretegye az esélyt, hogy találkozhasson vele. Tisztában volt azzal, hogy a nő barátjaként szereti, és ebbe kénytelen-kelletlen belenyugodott. Cathy megfogta a férfi kezét. - Még egyszer köszönöm szépen, Richard. Úgy tűnik, az életem azzal telik el, hogy lépten-nyomon meg kell köszönnöm neked valamit. így van? A nő érintése áramütésként hatott a férfira. - Igazán nincs mit. Hadd töltsek még egy italt! Így is tett. Szinte teljesen teletöltötte Cathy poharát brandyvel, aki a felét egyetlen hajtásra kiitta. - Kicsit spicces vagyok, de megnyugodtam - mondta Cathy, és csuklott egyet. Megfordult a kanapén és a hátát Richard vállának támasztotta. Hagyta, hogy a férfi átkarolja. Odatörleszkedett hozzá, és azt suttogta. - Melletted mindig biztonságban érzem magam. Soha, senkivel nem éreztem ezt az érzést. - Ez azért van, mert rendőr vagyok. Tudod mit szoktak rólunk mondani, szolgálunk és védünk, meg hasonló hülyeségek. Cathy kuncogott. - Tudod te nagyon jól, hogy értem. Ez után a rettenetes éjszaka után nem hittem volna, hogy valaha biztonságban érezhetem magam. Majdnem elvesztettem a gyerekemet, az egyetlen valamit, ami igazán számít az életemben. De most itt ülök összekuporodva melletted, a karodban, és nagyon nyugodt vagyok. Veled mindig saját magamat adhatom. Nem kell színlelnem, nem kell úgy csinálnom, mintha nem az lennék, aki vagyok. Te ugyanis nagyon jól ismersz engem, az igazi Cathy Connort.
Legbelül mindig Cathy Connor leszek. A kis Cathy Connor, akinek mindig segítettél, akivel mindig törődtél. Ismét belekortyolt a brandyjébe. - Nem gondoltál még rá, hogy meg kéne nősülnöd és családot kéne alapítanod? A férfi odahúzta magához és tréfás hangon azt felelte. - Itt van nekem Kitty, itt vagy te és Susan P, és Isten bocsássa meg nekem, még az a nyavalyás Desrae is. Mi a fenét akarhatnék még egy feleségtől is, mi? Csak zsibbasztaná az agyamat éjjel-nappal. - Nagyon örülök, hogy itt van nekem Kitty - felelte Cathy némi töprengés után. Bárcsak lenne még egy gyerekem! Nem is, igazából azt szeretném, ha sok gyerekem lenne. Mindig szerettem volna normális ember lenni, érted, hogy gondolom? Találkoztam volna egy fiúval, hozzámentem volna, gyerekeink lennének, kölcsönt vettünk volna fel, részmunkaidőben jártam volna el dolgozni, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Főzés, mosás, vasalás, padlósúrolás... - Ha akarod, én szívesen feleségül veszlek és még jó néven is veszem, ha mindezt megteszed odahaza. De figyelmeztetlek, nálam elég sok a mosnivaló. Cathy felnevetett. - Méghogy te és én összeházasodjunk? Te ezt el tudod képzelni? kérdezte, de a mosoly azonnal az arcára fagyott, mert rádöbbent, hogy még saját maga is el tudja képzelni. Ösztönös mozdulattal megsimogatta a férfi arcát. - Bármelyik nő örülhetne, ha te lennél a párja, Richard. Én mindig is azt mondtam, hogy... A férfi fejezte be helyette a mondatot. - Tudom, kedves ember vagyok. Ezt fogom majd felíratni a síromra is. „Itt nyugszik Richard Gates, aki nagyon kedves ember volt." - Nagyon, nagyon kedves ember, de tényleg - mondta Cathy, s ekkor már feltérdelt a kanapén. Odahajolt a férfihoz és lágyan megcsókolta az ajkát. Tudta, hogy mit akar tőle a férfi és olyan hálás volt neki, hogy bármit megtett volna érte. - Szeress engem, Richard. Szeress úgy, ahogy neked jó. A férfi a nő szemébe nézett. Cathy becsípett ugyan, de korántsem annyira, hogy ne tudta volna, mit beszél. Ledobta magáról a törülközőt, és Richard életében először látta őt ruha nélkül. Ámultan nézte selymes rózsaszínű bőrét, lapos, ám így is lágyan gömbölyded hasát, a vállgödör finom vonalait. A lélegzete elnehezült. Érezte, hogy a szemöldöke fölött megjelennek az első izzad-ságcseppek. Aztán amikor Cathy hanyatt feküdt, meglátta a keskeny rózsaszín vonalat a lába között, majd a nő hívogatóan kitárta felé a karját. Richard beszívta az illatát, és az gyönyörű volt. Richard mindig arra vágyott, hogy egyszer ilyen közelről érezze. A szeméremszőrzet a nő lába között mézszínű volt, és Richard ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy odaszorítsa az arcát, megízlelje, beteljen vele. Oly sokszor megjelent már ez a kép az álmaiban... Ehelyett azonban betakarta őt a törülközővel, lágyan átkarolta, és miközben Cathy a vállára hajtotta a fejét, a felügyelő érezte, hogy kicsordulnak a könnyei. - Nem kívánsz engem? - kérdezte Cathy lágy, elhaló hangon. A férfi becsukta a szemét. Ó, dehogynem, akarta, kívánta. Mit meg nem adott volna érte, hogy meghallja ezeket a szavakat. De csak akkor akarta a nőt, amikor ő is kívánja, s nem csupán hálából, vagy azért, hogy viszonozza a szívességét. Bármennyire is szerette volna a magáévá tenni, Richard tisztában volt vele, képtelen lenne erre. Tudta,
hogy utána gyűlölné magát, és azt is, hogy ez az aktus megváltoztatná kettejük kapcsolatát. Felemelte tehát Cathyt és átcipelte a hálószobájába. Minden különösebb teketória nélkül lefektette az ágyra, és azt mondta: - Gyerünk, kislány, szunyókálj egy pár órát. Én is ejtőzöm egy kicsit odakinn a kanapén és reggel egy csésze finom kávéval ébresztelek. A nő csak feküdt az ágyon és figyelte a férfi arcát. Most már sajnálta, amit tett. Olyan fancsali képet vágott, hogy a férfi szinte megsajnálta. -Nézd, Cathy. Nehogy azt hidd, hogy nem kívánlak téged, drágám. De ha lefekszünk, az azért legyen, mert úgy tekintünk egymásra, mint nő a férfira és férfi a nőre. Ne azért tegyük meg, mert te úgy érzed, tartozol nekem. Oké? Cathy szomorúan bólintott, mire Richard megcsókolta az arcát és kiment a szobából. Miközben Cathy az ágyon feküdt, ellenállhatatlan késztetést érzett a sírásra. Hirtelen rájött ugyanis, hogy tulajdonképpen ő is kívánta ezt a férfit. Mégpedig nagyon kívánta. Nem csupán azért, mert hálás volt,hanem azért, mert Richard olyan férfi, akit szeretni és tisztelni lehet. Szerelemmel szeretni. Hogyan lehetett olyan ostoba, hogy eddig nem jött rá? Most még meg is bántotta ezt a férfit. Azok után, amit tett érte. Kövér könny-csepp jelent meg a szeme sarkában. Ideges mozdulattal letörölte. Egész életében természetesnek vette a férfi szeretetét, és most hirtelen rájött, miért érzi oly jól magát a társaságában, mitől olyan jó barátok. Azért, mert a szíve mélyén ugyanúgy akarta Richard Gatest, mint ahogy a férfi őt. És ő most mindent tönkretett. Aznap éjszaka nem tudott aludni, bár holtfáradt volt. Érzelmileg és fizikailag egyaránt. Richard sem aludt. Mindketten virrasztottak hajnalig, tudva, hogy csak egy félig nyitott ajtó választja el őket egymástól. Negyvenötödik fejezet Kitty másnap már sokkal jobban volt. A kórházban azt mondták, csupán megfigyelésre kell benntartaniuk néhány napig. Úgy tűnt, nem emlékszik a szörnyűséges estére, és mindenki egyetértett azzal, hogy amíg nem tud visszaemlékezni a történtekre, jobb őt békén hagyni és nem kell erőltetni, hogy a felszínre törjenek az emlékei. Ez Cathynek is nagyon megfelelt, úgy volt vele ugyanis, hogy minél kevesebbet beszélnek a borzalmakról, annál jobb neki is. Richard gondoskodott róla, hogy a rendőrség megfelelő információkhoz jusson, valamint arról is, hogy Kittyt békén hagyják. Úgy tűnt, a kislány semmi mást nem akar csinálni, mint aludni. Az orvosok pedig azt tanácsolták, hagyni kell. Az a legjobb, ha először magában próbálja meg feldolgozni a történteket. Cathy megfogta a lánya kezét és Kittynek nem is volt másra szüksége, mint erre a szótlan, szeretetteljes, gondoskodó jelenlétre. Arra gondolt, amíg az anyja, Desrae vagy Richard mellette van, addig nincs semmi baj. Cathy számára elég volt látni, hogy a lánya jól van és egészséges. Tudni, hogy ott van mellette, biztonságban, épségben. Hosszú alvás után Kitty végül felébredt és az anyjára mosolygott. -Kicsit éhes vagyok, anyu. Kaphatnék valamit enni?
Cathy elnevette magát. - Hát persze, nemsokára beköszönnek a lányok is. Az ittenieknek legalább lesz egy kis beszédtémájuk. Nem igaz? Kittynek nevethetnékje támadt még a gondolattól is, hogy milyen képet vágnak majd az ápolónők és az orvosok, amikor megérkeznek a „lányok". Ismerve őket, teljes harci díszben jelennek majd meg, a leggyönyörűbb ruhákban, kisminkelve, parókában. És megpróbálnak egymáson túltenni, mint mindig. Aztán Michaelára gondolt, és elborult a tekintete. - Anya, miért tette ezt Michaela? Miért vitt el? Cathy néhány másodpercig azt sem tudta, mit mondjon, majd így válaszolt. - Egyelőre még nem tudni, drágám. Kitty az ágytakaróra nézett, közben idegesen csipkedte az ujjaival. - Nem akarom őt látni, anyu. Ezekből a szavakból Cathy számára egyértelművé vált, hogy a lánya sokkal több dologra visszaemlékszik, mint amiről beszélni akar. Ezzel együtt nem firtatta a dolgot. Kitty ugyanolyan volt, mint az anyja. - Ne aggódj, kedvesem - nyugtatta meg Cathy. - Most már minden rendben van, semmi rossz nem történhet veled. Ezt megígérem. Oké? Kitty magára erőltetett egy mosolyt. - Szeretlek, anyu. Tényleg nagyon szeretlek. Cathy átölelte, és alaposan kisírták magukat egymás vállán. Még akkor is egymást átkarolva ültek az ágyon, amikor a klubban dolgozó lányok társaságában beviharzott a kórterembe Desrae. Úgy néztek ki, mint valami egzotikus madárraj. Valóban teljes harci díszben voltak, vastagon kirúzsozták a szájukat és a leghatalmasabb műszempillájukat tették fel. Virágkosarakat, gyümölcsöt tettek az ágyra, aztán magazinokat, csokoládékat tömtek a kis éjjeliszekrénybe, majd ünnepélyes külsőségek közepette egy meglehetősen rikító, neonzöld takarót terítettek Kitty vállára. Körülállták a kislány ágyát, megcsókolták, mindannyian megdicsérték, hogy milyen jól néz ki. Közben Desrae odasúgta Cathynek. -Susan P odakint vár. Jó lenne, ha néhány órára haza tudnál menni. Cathy bólintott. Miután a lányok távoztak, ő is elment és beült Susan kocsijába. Miközben a csúcsforgalomban araszolgattak, Susan P megkérdezte. - Hogy van? - Sokkal többre emlékszik, mint amiről beszél. Úgy tűnik, túl teszi magát rajta. Susan P letekerte a Lotus ablakát és rákiáltott egy elővigyázatlan gyalogosra. - Mi van, öngyilkos akarsz lenni, te szerencsétlen? - Aztán anélkül, hogy választ várt volna, ismét Cathy felé fordult. - Eddy Durrant tudni szeretné, mikor teljesítjük az üzlet ránk eső részét. Cathy hátradőlt a bőrülésen, vett egy mély lélegzetet, majd lassan, vontatottan azt mondta. - Oy gyorsan túl kell rajta esni, azt hiszem. És mi a helyzet Michaelával? Susan vállat vont. - Ma reggel eltávozott az élők sorából. A tetemét elnyelik az Essex környéki mocsarak. Szóval, ő már történelem. Cathy cigarettára gyújtott, kibámult az ablakon és nézte az utcai forgatagot. - Mindig rendesen bántam vele, tudod jól. Nagyon sokszor kihúztam a bajból. - Nézd, nagyon sok Michaela van körülöttünk - válaszolta a barátnője. - Nézd csak meg a nálam dolgozó lányokat. A legjobb ügyfeleket kapják, mindenből a legjobbat adom nekik, és amikor hátat fordítok, mégis megpróbálnak hülyét csinálni belőlem. Ilyen
az emberi természet. Nem gondolnak bele, hogy mi mindenen kellett keresztülmennünk, hogy megszerezzük azt, amink van. Mindegyiknek ez jár a fejében: „Ami azt illeti, nektek marhára jól megy. Megvan mindenetek, ami szem-szájnak ingere. Mi baj származhat abból, ha én is kicsípek magamnak egy szeletkét a tortából?" Legtöbbjük üresfejű, hülye liba. Amint rákanyarodtak a Dean Streetre, Susan megnyomta a kürtöt, mert egy taxi elállta az utat. Két férfi szállt ki rikító ruhában és megindultak a Groucho klub irányába. Egyikük neves tévéproducer volt. Susan P elmosolyodott, és odaintegetett neki. - Ő az egyik legjobb ügyfelem. Azt szereti, ha a nők tűsarkú cipőben járkálnak fel s alá a hátán. Nem semmi a pali, ezzel együtt soha nem csinál semmi zűrt. A látvány nem hétköznapi, elhiheted. Cathy nem tudta megállni nevetés nélkül. - Remekül elrendezted a dolgot, Susan, nem tudom eléggé megköszönni - mondta. Az idősebb nő barátságosan rácsapott Cathy lábára. - Ugyan, hagyd, nehogy már itt hálálkodj nekem, mert azt nagyon nem kedvelem. Barátnők vagyunk, és a barátok arra valók, hogy segítsenek egymásnak. - Akkor is köszönöm, tényleg nagyon hálás vagyok. Ami pedig Michaelát illeti, nos, azt is köszönöm. - Ne nekem köszönd - pillantott rá Susan. - A Sors szabadított meg tőle, drágám, ugyanúgy, mint ahogy a Sors szabadít meg Campbelltől is. Ugyanis már ezt is elintéztük. Nem kell mást tennünk, csak várni. A börtönben felvágja az ereit. Legalábbis azt hiszem, ez fog történni. Mindez csupán idő kérdése, majd Richard tájékoztat. Ha mindenen túl vagyunk, akkor remélem, soha nem lesz dolgunk többé Eddy Durranttal. - És mi van a többiekkel, akik részt vettek a partin? - kérdezte Cathy keserű hangon. Susan P elmosolyodott. - Remek fogás volt, tulajdonképpen sima ügy. A leszbikus ingatlanügynök terhelő vallomást tett egy rakás szemétládára, volt köztük egy bíró a Legfelső Bíróságról, egy kőműves Bow-ból és néhány fazon a külügyminisztériumból. Egész csinos kis gyülekezet, ugye? Elképzelni sem tudom, hogy ez a csürhe hogyan tudott egymásra találni. Mindenesetre igaz a mondás, madarat tolláról, embert barátjáról. Végül megérkeztek Cathy lakása elé. - Durrant odabenn van. Keresek valahol egy parkolóhelyet és negyedóra múlva én is jövök. Oké? Richard is odafenn van. Remélem, mostanra már ő is többet tud. Eddy Durrant Cathy nappalijában ült, kezében egy pohár whis-kyvel és egy kubai szivarral. Cathy ezúttal is meglepődött, hogy milyen jóképű, jó megjelenésű fiatalember. Gates ugyanolyan csendes volt, mint máskor. Csak akkor beszélt, ha mondanivalója volt. Cathy örült, hogy Eddy Durrant is jelen van, mert kicsit még mindig zavarban volt az előző éjszaka történtek miatt. A nő rámosolygott látogatóira. - Hogy van a lányod? - kérdezte Eddy. Cathy odalépett Durranthoz és kezet nyújtott neki. - Köszönöm, jól - felelte, miközben a férfi megfogta a kezét. - Akkor jó. Örülök neki. A gyerekek egyszerűen csodálatosak. - Igen, tényleg azok. Tölthetek még egy italt?
- Inkább egy kávét kérek, de azt hiszem, jobb lenne előbb végighallgatni Mr. Gates mondanivalóját. Richard nagyon halkan beszélt, de szavai szinte megdermesztették a levegőt. - Campbell nem akar vallomást tenni. Meggyőződése, a többiek annyira félnek, hogy nem mernek ellene vallani. Ezért úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük az őrizetbe vételt. Kicsit bonyolultnak tűnik a dolog, de kívánkozik megoldás. Holnap meghal. A többiek lesznek a bűnbakok. Őket már könnyű lesz megdolgozni. Az a Junie nevű fiú hajlandó vallomást tenni, s úgy véljük, Kittynek túlságosan nagy traumát okozna, ha meg kellene jelennie a bíróság előtt, ezért arra gondoltam, hogy felolvassuk majd a vallomását. Úgyhogy van bőven tennivalónk, s úgy gondolom, Campbell „öngyilkossága" a bűntudat (bűnösség) bizonyítéka lesz majd. Ha kivonjuk a fickót a forgalomból, köny-nyebben tudjuk majd alakítani a dolgokat. Szóval, Mr. Durrant, így fest a helyzet. A nagydarab fekete férfi bólintott és szemmel láthatóan roppant elégedett volt a fejleményekkel. - Mr. Gates, maga a kedvenc rendőröm. Maga is nyilván tudja, hogy az igazságszolgáltatás általában tehetetlen az ilyen ügyekben. Gondolom, a Legfelsőbb Bíróság bírája megússza egy kis ejnye-bejnyével - mondta gúnyos hangon, amire Richard nem is reagált. Megcsörrent a telefon. Cathy kiment a konyhába, hogy felvegye. Eamonn volt az, és amint meghallotta a hangját, Cathy rájött, hogy az elmúlt huszonnégy órában egyetlenegyszer sem gondolt rá. Cathy nem szólt bele rögtön, ebből Eamonn arra következtetett, hogy esetleg rossz a vonal, ezért szinte beleüvöltött a kagylóba. - Minden rendben van? Többször is próbáltalak hívni, de nem vetted fel. Cathy látta az üzenetrögzítőn a villogó lámpácskát, s ebből tudta, hogy a férfi igazat mond. Röviden összefoglalta Eamonnak a történteket. A férfi megkérdezte: - És jól van? Cathy bólintott, megfeledkezve arról, hogy nem négyszemközt beszélgetnek. - Akkor a következő hétvége neked megfelel? Nagyon hiányoztál már, Cathy, tényleg nagyon hiányoztál, drágám. Alighogy a férfi befejezte a mondatot, Cathy érezte, hogy felmegy benne a pumpa. Nem hallottad, mit mondtam, Eamonn? A lányomat, az egyetlen gyerekemet elrabolta egy pedofil és kis híján csoportosan megerőszakolták. S ezek után te azt kérdezed, hogy oda tudok-e menni hozzád New Yorkba a hétvégén? Eamonn jó ideig mukkanni sem mert, végül azt mondta: - Akkor hétvégén majd felhívlak, Cathy. Úgy látom, most nem vagy formában. Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy önző... Cathy megfeledkezett róla, hogy a szomszéd szobában vendégei vannak, ezért türelmetlenül félbeszakította. - Nem kell ez az ócska szöveg, Eamonn. Mindig is önző alak voltál és gondolom, ez ezután is így lesz. Hasonló helyzetben én hanyatt-homlok rohantam volna hozzád, hogy segítsek. Ez azonban nem a te stílusod, igaz. Nem nagyon szereted, ha az emberek megnehezítik az életedet. Mindennek simán, gördülékenyen, problémamentesen kell történnie, nem? Úgyhogy nem tudok mást mondani, egyszer majd találkozunk, gondolom akkor, ha te idejössz. A lányomnak, vagyis a lányunknak, szüksége van rám, és azt akarom, hogy most jó kezekben legyen. , - Úgy érzem, kicsit keményen bánsz velem, Cathy. Én nem vagyok az ellenséged.
- Nem, persze hogy nem. Köszönöm a felajánlott segítséget, de elboldogulok az ellenségeimmel magam is. Nagyon köszönöm, hogy felajánlottad. Még akkor is, ha ezt egyelőre nem öntötted szavakba. - Jaj, Cathy! Drágám, ne csináld már - mondta a férfi mesterkélten aggodalmas hangon. - Ha szükséged van rám, szólj, én itt vagyok. Csak arra gondoltam, neked is szükséged van egy kis pihenésre. Sajnálom, nem akartalak felzaklatni. A következő géppel odautazom, nem is, bérelek egy gépet. Bármit megteszek, csakhogy örömet okozzak neked, oké? - Arra semmi szükség. Elég sok befejezetlen ügyem van még itt. Majd felhívlak. Eamonn tisztában volt vele, hogy meg akarnak tőle szabadulni és ez nagyon zavarta. Mérgét lenyelve negédesen azt mondta. - Szeretlek, drágám. Ezt soha ne feledd el. - Én is szeretlek, Eamonn - válaszolta Cathy és letette a telefont. Tudta, hogy igazat mondott és még mindig szereti, de korántsem any-nyira, mint gondolta. Amint megfordult, megpillantotta az ajtóban álló Richárdot, aki csak a beszélgetés utolsó részét hallotta. Cathy ösztönösen érezte ezt, és nagyon fájt neki, mert tudta, ez a férfi ötvenszer többet ér Eamonn-nál. Richard szeme vádlón nézett rá, és ettől Cathy a másodperc tört részéig szinte sikoltani tudott volna a fájdalomtól. Ehelyett azonban kedvesen a férfira mosolygott. - Mindjárt felteszem a kávét. A férfi visszamosolygott rá. - Csak nyugodtan, nem sietünk. Hogy van Eamonn? Cathynek hirtelen mindkettőjükből elege lett. Kénytelen volt szembesülni a problémával, még akkor is, ha legszívesebben a homokba dugta volna a fejét. Ez a két férfi végigkíséri az egész életét, és most mindketten sebeket okoznak neki. - Remekül, köszönöm - mondta végül gúnyosan. - A hét végén idejön, megfogja a kezemet és gondolom, kefélni akar egy jót. Ismered Eamonnt, mindig ott van, ha az ember bajban van. Jobb nem belegondolni. - Semmi szükség arra, hogy ilyen hangon beszélj velem, Cathy. Drágám, én nem vagyok az ellenséged. A nő felsóhajtott, rögtön elpárolgott a harci kedve. A férfi ugyanazt a kifejezést használta, mint Eamonn. Lehet, hogy titokban a férfiak ellenségüknek tartják a nőket? De ez csak egy múló gondolat volt. -Jaj, hogy fordulnátok fel mindannyian, egyáltalán nem vagyok most vicces kedvemben. Richard sarkon fordult és faképnél hagyta. Néhány másodperc múlva Cathy hallotta, amint becsapódik az előszoba ajtaja. Aztán gyorsan észbe kapott és kirohant utána az utcára. Nagyon nagy volt odakinn a nyüzsgés, az utca csak úgy hemzsegett az éjszakai szórakozásra vágyóktól. - Richard, légy szíves állj meg! - kiáltott utána. A Greek Street sarkánál érte utol. Richard, kérlek, bocsáss meg, ne haragudj rám. Nagyon sajnálom, amit mondtam. Egyszerűen kiborultam. Nem gondoltam komolyan. Esküszöm, hogy nem gondoltam komolyan. A férfi a szemébe nézett. Tudta, Cathy igazat mond, de akkor is nagyon fájt neki. A kettőjük között lévő mély emberi kapcsolat miatt fájt oly nagyon.
Cathy átölelte, odabújt hozzá, a járókelők kikerekedett szemmel, érdeklődéssel nézték a csinos, szőke nő és a testes, kopaszodó férfi különös párosát. Kisvártatva Richard is viszonozta a nő ölelését és magához szorította. - Jól van, Cathy. Nyugodj meg, kislány. Semmi baj. Már nem haragszom, oké? Ne csináld már, légy szíves, hagyd abba a sírást. Barátok között is előfordul időnként egy kis civakodás. Ez természetes dolog. Visszakísérte Cathyt a lakásba, útközben végig átkarolva a vállát. Amint megérkeztek, Eddy Durrant tapintatosan távozott a színről. -Nagyon sajnálom, kérlek, higgy nekem. Tényleg nagyon sajnálom - könyörgött Cathy, miközben Richard a karjában tartotta. Végül a férfi a szemébe nézett és lágy hangon azt mondta: - Nézd, Cathy. Tudom, hogy nehéz idők járnak rád. Én ezt megértem, úgyhogy igyuk meg azt a kávét, jó? Meg akarom látogatni Kittyt, és ennék is pár falatot. Szerintem borítsunk fátylat erre az egészre. Oké? Cathy bólintott. Hiába volt vörös a szeme a sírástól, hiába folyt az orra, a férfi még így is hihetetlenül gyönyörűnek találta. Nem számított, hogy néz ki, mindig az ő Cathyjét látta benne. És ez így lesz a jövőben is. Trevale Campbell nagyon-nagyon elégedett volt magával. Nem volt hajlandó vallomást tenni, sőt, meg sem szólalt, miután feltették neki a kérdéseket. Biztos volt benne, hogy hamarosan kiengedik, mert a többi résztvevő inkább elharapná a nyelvét, mintsem terhelő vallomást tegyen rá, és elmondja a rendőröknek, hogy mi történt valójában. Tudta, hogy milyen híre van. Kemény, őrült embernek tartják, aki az ilyen helyzetekből könnyűszerrel ki tudja vágni magát, mert senki nem mer vallani ellene. Miközben a priccsén hevert, azon töprengett, hogyan fog majd bosszút állni azokon, akik ide juttatták, ám hirtelen kinyílt a cella ajtaja. Felült, és széles mosollyal köszöntötte a belépő testes rendőrt. - Mehetek? Mi van, hülye seggfejek, rájöttetek végre, hogy ártatlanul hoztatok be? kérdezte rendkívül arrogánsan, nagyképűen. A rendőrök becsukták maguk mögött az ajtót. Amikor a nagyobbik lelökte a földre, Trevale arra gondolt, kényszeríteni akarják a vallomástételre. Bízott benne, hogy maradnak majd rajta külsérelmi nyomok. Az ugyanis egyértelműen az ő malmára hajtaná a vizet, lehet, hogy ezeket a rohadékokat még ki is rúgnák miatta. Elmosolyodott a gondolatra, majd hangosan felröhögött. - Rugdossatok csak jól össze, fiúk, én nem bánom. Sőt, jó néven veszem - mondta, ám rögtön lehervadt a mosoly az arcáról, amikor megpillantotta a tőrkés hosszú pengéjét. Megpróbált feltápászkodni, de lenyomták a fejét a padlóra. - Jó éjszakát, Mr. Campbell! A borotvaéles penge átvágta mindkét csuklóját, majd a biztonság kedvéért a torkát is. Aztán a két férfi, mint aki jól végezte a dolgát, kisétált a cellából. Campbell csak feküdt a padlón, patakzott a vére, de még hallotta, amint a két rendőr felröhög az ajtó mögött. Minden erejét összeszedve odavonszolta magát a vasrácshoz. Zárva volt. Körülnézett a cellában. Minden csupa mocsok volt, a falakat teljesen elborította a rengeteg grafiti. A vécécsészéből szinte elviselhetetlen bűz áradt. Trevale Campbell hirtelen rádöbbent, hogy itt fog meghalni. Ebben a bűzös, mocskos apró cellában. Egyedül.
A két férfi húsz perccel később bevitt egy csésze teát és két szendvicset az elhunytnak. A helyszín látszólag önmagáért beszélt. A két rendőr odahívott tanúként egy fiatal fogva tartottat, akit közúti közveszély okozásért vittek be. Ő fogja majd tanúsítani, hogy valóban „öngyilkosság" történt. Szerencsétlen flótás a látványtól kis híján rosszul lett. Mindent elborított a vér, ám az egészben a halott ember csodálkozó arckifejezése volt a legkülönösebb. A szeme döbbenettel révedt a semmibe, de még így is annyi harag volt benne, hogy a fiú szinte megrettent tőle. A cella padlójára a saját vérével még odaírt egy rövid szót: ROHADÉKOK. Cathy egyedül üldögélt a lakásban, majd felállt, összeszedte a csészéket és a poharakat, majd kiment a konyhába. Miután bekapcsolta a mosogatógépet, megnyomta az üzenetrögzítő gombját és végighallgatta az üzeneteket. Az első hívás Eamonntól érkezett, de csak fél füllel hallgatta végig. Normális körülmények között a férfi hangjának a hallatán azonnal fel-villanyozódott. Ezúttal azonban ez is csupán egy üzenet volt a szalagon a sok között. A második Michaela hívása volt. Cathy hitetlenkedve, gyűlölettől eltorzult arccal hallgatta végig. „Szia, Cathy. Csak beszélni szerettem volna veled, majd később... majd később hívlak." Mickey valószínűleg csak meg akart róla bizonyosodni, hogy sem Cathy, sem Desrae nem megy el a gyerekért az iskolába. Ésszerű húzás volt, hiszen ő maga akart érte menni. Cathy titkon remélte, hogy azóta már a pokol fenekére jutott. A harmadik üzenettől azonnal talpra ugrott. Felismerte a hangot. Semmi kétség, Shaquila Campbell volt az. - „Mrs. Pasquale? Shaquila vagyok. Vissza tudna hívni? Hallottam valamit, ami esetleg önt is érdekelheti" - mondta, majd megadta a mobiljának a számát és letette. Cathy már végig sem hallgatta a többi üzenetet. Ehelyett vette a kabátját, majd távozott otthonról. Egy óra múlva már Shaquila lakásán volt. A másik nő láthatóan idegesen engedte be a lakásba. - Ide figyeljen, fel kellett volna hívnia. Ha Terry ezt megtudja... Úgy értem, tegnap nagyon kikelt magából... Cathy a nő karjára tette a kezét. - Nyugalom, Shaquila. Nincs mitől félnie, ő már nem fogja bántani. Shaquila tágra nyílt szemmel nézett rá. - Mit akar ezzel mondani? - Halott - suttogta Cathy. - Vagy legalábbis nemsokára az lesz, ha eddig nem halt volna meg. Shaquila úgy nézett rá, mint egy őrültre. - Higgyen nekem, meghalt. Az az ember mindörökre eltűnt az életéből - erősítette meg Cathy. - Segítséget nyújtottak neki az öngyilkossághoz, legalábbis az utcán így szokták ezt mondani. Illetve, ha eddig nem történt meg, akkor bármelyik pillanatban megtörténhet. - Ez igaz? - kérdezte Shaquila tompán. Cathy bólintott. - Igen, igaz. Nyugodjék meg, Shaquila, többé nem fogja magát bántani.
A másik nő becsukta a szemét és a teste szinte összegörnyedt a felszínre törő érzelmektől. - Ó, Istenem, mennyit álmodoztam arról, hogy eljön majd ez a nap. El sem tudja képzelni, milyen megkönnyebbülés ez nekem. Cathy kissé elmosolyodott. - De igen, Shaquila, el tudom képzelni. - A maga lányát vitte el tegnap? Cathy ismét bólintott. - Éppen időben érkeztem, de köszönöm a figyelmeztetését, még akkor is, ha nem kaptam meg időben az üzenetet. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora kockázatot vállalt a telefonhívással. - Halálra rémültem. Én nem láttam ugyan a lányt, csak hallottam, amint beszélnek róla. Emlékeztem rá, hogy a kislányát Kittynek hívják és egymás mellé tettem a dolgokat. Remélem, jól van. - Hatalmas megrázkódtatás érte, de nyugtatókat kapott, úgyhogy megvan. Shaquila hirtelen hangosan felnevetett. - Tényleg halott? Cathy kéjes hangon válaszolt. - Vége van, mint a botnak. Shaquila felbontott egy üveg vörösbort, majd koccintottak Terry halálára, pertut ittak és mint két régi barát, vidáman nevetgéltek, cse-verésztek. Shaquila élőhalottból mintegy varázsütésre életvidám nővé változott. - Ezek után mihez kezdesz? - kérdezte Cathy. A nő a fejét rázta. - Nem tudom. Egyelőre még az is hihetetlen öröm a számomra, hogy szabadon mehetek, ahová akarok. Nem kell folyton arra várnom, hogy jön és magáévá tesz, amikor és ahogy csak ő akarja. Soha nem gondoltam volna, hogy szabad ember leszek. - Gondolod, hogy talpra tudsz állni? Úgy értem, el tudod képzelni az életedet egy másik férfi mellett? Shaquila keserűen felnevetett. - Nem akarok férfit, köszönöm szépen, elég volt belőlük. Mielőtt megkérdeznéd, nőt sem akarok. Egyszerűen csupán boldog szeretnék lenni. Fel akarom nevelni a gyerekeimet, egyszerűen boldog akarok lenni. - Értem, amit mondasz, de te olyan gyönyörű vagy, Shaquila, a férfiak bolondulni fognak érted. Ezzel a külsővel nem maradsz sokáig egyedül. A nő vállat vont. - Majd meglátjuk. És veled mi van? Férjnél vagy, elváltál? - Megözvegyültem. De van egy társam. Az Államokban él, havonta találkozunk. Ez mindkettőnknek megfelel így. Van egy másik férfi is az életemben, akit azt hiszem jobban szeretek, de jóval idősebb nálam és mindent egybevetve egészen más karakter, mint akivel együtt élek. - Mennyivel idősebb? Cathy gondolkodott. - Úgy tizenhat évvel. Nem tudom pontosan. Idősebbnek látszik a koránál. - Van egy régi afrikai mondás. Minél idősebb a bika, annál keményebb a szarva. Ezen mindketten jót nevettek. -Még egyszer köszönöm, Shaquila. Tényleg leköteleztél azzal, hogy megpróbáltál segíteni - ismételte meg Cathy. Shaquila átölelte a kicsi szőke nőt és megsimogatta, ahogy csak egy nő tud simogatni.
- Köszönöm, Cathy. Te meg véget vetettél egy rémálomnak, aminek azt hittem, már soha nem lesz vége. - Nos, ami azt illeti, a rémálom valóban véget ért - mondta, és az órájára pillantott. Most már mennem kell, Shaquila. Vissza kell mennem a kórházba. Ismét megölelték egymást. - Mától kezdve nem vagyunk egymásnak idegenek, ugye? Cathy elmosolyodott. - De még mennyire hogy nem. Vigyázz magadra. Shaquila bólintott. - Te is, és még egyszer nagyon köszönöm. Becsukta az ajtót és megkönnyebbülten felsóhajtott. Az élete más kerékvágásba jutott. Most kezdődik csak számára az igazi élet. Összeszorította az öklét, s mint ahogy a győztesek szokták, diadalittasan a levegőbe csapott. Aznap este a klubban Cathy együtt ünnepelt a többiekkel, de a szíve mélyén nagyon szomorú volt. Richard Susan P egyik lánykájával mulatozott, és a látványból egyértelmű volt, hogy jól ismerik egymást. Amint észrevette, hogy a férfi milyen oldottan cseverészik a magas, kreol bőrű lánnyal, Cathy szúró fájdalmat érzett a szívében. Rádöbbent, hogy féltékeny. Susan P egy darabig figyelte, azután odament hozzá. Egy kicsit több kokaint adagolt magának, mint kellett volna, ezért mielőtt meggondolhatta volna, hogy mit mond, már kicsúszott a száján. - A lánynak Richard az egyik rendszeres kuncsaftja. Yvonne igazi profi, és tudja, hogy mire van szüksége a pasiknak. Cathy elmosolyodott. - Nem gondoltam volna, hogy Richard fizet érte. - Fizet, de nincs abban semmi rossz. A mi jó Richárdunknak is szüksége van néha egy kis változatosságra. Ő is szereti az egzotikumot. A lány pedig tudja, hogy mit szeret, és megadja neki. Nincs ebben semmi rossz. Vagy igen? Richard egyébként sem akarja elkötelezni magát. Tulajdonképpen a lányok ezért olyan vonzóak bizonyos férfiaknak. Megkefélik őket, egy jót nevetnek, aztán kilépnek az életükből. - Én is így gondolom. Susan P a barátnőjére nézett, majd lágy hangon megkérdezte: -Csak nem tenyereltem bele valamibe? Cathy vállat vont. - Természetesen nem. -De ő nagyon odavan érted. Remélem, erre te is rájöttél, vagy nem? -Én is törődöm vele, természetesen barátként. Jó barátként. -Miközben figyelte a férfit, amint a magas, szoborszerű prostituálttal beszélgetett, tudta, hogy ennél egy lépéssel sem kerülnek közelebb egymáshoz, csupán barátok maradnak. Sőt, abban sem volt biztos, hogy ő maga többet akar ennél. Lehet, de az is elképzelhető, hogy amit Richard iránt érzett aznap éjszaka, az pusztán az események egyenes következménye volt. Ezenkívül ott van még neki Eamonn. Eamonn, az ír fiúja, az az ember, aki elvette a szüzességét, a férfi, akit testestül-lelkestül szeret. De szerethet-e az ember két férfit? Cathy arra gondolt, hogy igen, mégpedig két egészen különböző módon. Aztán hirtelen arra gondolt, lehet, hogy két férfiba szerelmes, de igazából egyikükre sincs szüksége. Egyikük szerető, a másik jó barát. A létező legjobb barát.
És jobb, ha ezt az utóbbi kapcsolatot nem kockáztatja. Terry Campbell különös halála az újságok címlapjára került. Az elmúlt néhány évben több hasonló öngyilkosság is történt a rendőrségi fogdákban. Amint a hír az utcára jutott, az emberek többsége megkönnyebbülten sóhajtott fel. Trevale-t csupán az anyja siratta meg. Ő volt az egyetlen ember, aki összetört a hír hallatán. Az asszony olyan heves érzelmekkel szerette a fiát, hogy azt a környezete már szinte perverznek értékelte. Egy éven belül követte a fiát a sírba és mellé temették. A temetést Shaquila intézte, de a sírkőre semmiféle jelzést, semmilyen feliratot nem tétetett. Nem akarta, hogy bármi jel utaljon arra, hogy ezek az emberek léteztek valaha. Shaquila tudta, mit csinál. Negyvenhatodik fejezet Kitty kinyitotta a lakás ajtaját. Megpillantva a látogatót, felkiáltott örömében. - Anyu, Richard van itt! A férfi arcán a szokásos visszafogottsággal, leplezett örömmel lépett be a szobába. Kitty nagyon szerette őt, és ha nagy ritkán meglátogatta őket, a férfi mindig olyan fogadtatásban részesült, mintha a nagybátyja lett volna. - Hello, Kitty cica. Hogy vagy? A kislány átölelte és megpuszilta. Volt valami ebben az emberben, amitől Kitty biztonságban érezte magát, mindig megnyugtatta a jelenléte. - Jól vagyok. Nemsokára Susan néni is itt lesz. Itt maradsz egy darabig? A férfi rámosolygott és halkan dörmögte. - Csak néhány percig. Cathy éppen akkor tette fel a kávét, amikor a férfi belépett a konyhába. Félszeg mosollyal nézett a férfira. - Hello, Richard. Ülj le, készítek egy italt, aztán beszélgethetünk. Miközben a férfi játszani kezdett Kittyvel, Cathy szótlanul figyelte őket. Volt valami Richard viselkedésében, amit az emberek vagy szerettek, vagy gyűlöltek, ám Cathy és a lánya szerették őt. Richard volt Kitty egyik legbiztosabb támasza. Egyfajta kedves nagybácsi, aki kis korában mindig édességet hozott neki, azután képregényeket, majd még később érdekes divatlapokat. Most sem jött üres kézzel. Ha Kittyhez jött, mindig hozott magával valamit. A felöltője zsebéből kivett két felnőtteknek való filmmagazint, és a konyhaasztal alatt odadugta a kislánynak. Kitty azonnal kiment, mire Cathy elnevette magát. - Én hiába tiltom ezeket a ronda izéket, ha te mindig hozol neki. Mégis, mit gondolsz, ezek után hogyan tudom majd fegyelmezni? - A férfi vállat vont. - Ő még gyerek, az isten szerelmére. Hagyd már őt békén. Egyébként is, tudhatnád, hogy a mai lányok mindent tudni akarnak, ami Tom Cruise-zal kapcsolatos. - Nem akarom, hogy szertelen, üresfejű lány legyen. - Ugyan, minden nő szertelen. Csak harmincéves korukra érnek be - válaszolta a férfi jelentőségteljes pillantással, mire Cathy elmosolyodott, majd letette a kávét az asztalra és tenyerével a férfi kopasz homlokára csapott. - Mindjárt kapsz egy...
A férfi félbeszakította. - Igen, egy akkorát, hogy meg sem állok Brightonig. Tudod, ez a kislány rád emlékeztet. Te pont ilyen voltál kislánykorodban. Ugyanilyen nyakigláb, ugyanilyen üde, tele élettel. De figyelembe véve, hogy miken mentél keresztül, az igazat megvallva, még most is egész jól tartod magad. Cathy érezte, hogy bepárásodik a szeme. El se tudta képzelni, mihez kezdett volna, ha a megpróbáltatásokkal teli nehéz évek során nem bírta volna a férfi barátságát. Ő volt a biztonságos part menti szikla, aminek az oltalmában mindig meghúzódhatott, ha átcsaptak fölötte a hullámok. Soha nem számított, hogy mi történt, a férfi mindig mellette állt és segített. - Szóval, Richard, minek köszönhetjük a látogatásodat? A férfi mély lélegzetet vett, utálta, ha rossz hírt kellett hoznia, mert arra gondolt, ennek a szegény nőnek már éppen elég rossz hírt kellett végighallgatnia az elmúlt néhány évben. - Anyád pár napja kiszabadult. Én is csak ma reggel tudtam meg. Arra gondoltam, jobb lesz, ha figyelmeztetlek. Cathy rémületében elsápadt. - Úgy gondolod, veszélyben vagyunk? - kérdezte végül. - Fogalmam sincs - ismerte be Richard. - Úgy tudom, egyelőre feltételesen szabadult. Tudsz róla, hogy a vége felé már pszichiátriai kezelés alatt állt? Úgy tűnik, a Cookham Woodból átszállították egy kisebb kórházba, Essexbe, egy Rampton nevű kisvárosba. Ott olyan jól viselkedett, hogy úgy döntöttek, kiengedik. Most pedig senki nem tudja megmondani, hogy hová a fenébe ment. Intéztek már neki lakást, kijelölték a szociális gondozót, aki segít a beilleszkedésnél, és azt kérték tőle, hogy naponta menjen be a Basildon kórházba, de Madge abban a pillanatban lelécelt, ahogy magára hagyták. Azóta senki nem hallott róla semmit. Cathy összeharapta az ajkát. - Mániás depressziósnak minősítették - folytatta Richard. - Amíg rendszeres orvosi ellátásban részesül, addig semmi baja. Különböző nyugtatókat kap, amitől többékevésbé kiegyensúlyozott. Most azonban úgy tűnik, elhatározta, hogy saját kezébe veszi a sorsát, és őszintén megvallva, úgy gondolom, jobb egy kicsit óvatosnak lenni. Előbbutóbb biztosan felbukkan. Az a fajta. Cathy félbeszakította. - Rendes körülmények között a hasonló sorsú emberek az utcán kötnek ki. Az elmebeteg nőknek csak a fele van kórházban, a másik fele kint van az utcán. Nem igaz? Richard, szerinted veszélyes? Légy szíves mondd meg, nem miattam, hanem Kitty miatt. Tudnom kell. A férfi vállat vont. - Az orvosi zárójelentés szerint nem jelent veszélyt a társadalomra, különben nem is engedték volna ki, de azt nem tudom megmondani, hogy rád jelent-e valamilyen veszélyt. Cathy cigarettára gyújtott és az első slukkot mélyen leszívta. -Egyik baj a másik után mondta végül fáradt hangon. - Nézd, én nem tudok mást tanácsolni, csak azt, hogy légy óvatos. Ha előkerül, mindannyian fellélegezhetünk. Úgy értem, lehet, hogy kedves lesz, kenyérre lehet kenni. Nem tudni.
Cathy megfogta a férfi kezét. - Igazán olyan jó vagy hozzám, mihez kezdenék nélküled? - Nélkülem is boldogulnál, ugyanolyan nagy túlélő vagy, mint én. - Azon a bizonyos éjszakán, amikor összetalálkoztam Desrae-vel, nem úgy festett a dolog, de ez a történet a sötét téli éjszakákba nyúlik vissza. De komolyra fordítva a szót, tényleg nagyon aggódom. Nem magam, hanem Kitty miatt. Soha nem beszéltem neki a nagyanyjáról. Nem lett volna értelme. -Nos, most éppen eljött az ideje. Szerintem a helyére tudja majd tenni a dolgot. Úgy értem, elgondolkodik rajta. Annak ellenére, hogy még csak tizennégy éves, többet tapasztalt már, mint sok felnőtt. Többet látott, mint szeretted volna. Nagyon jó kis emberkét neveltél belőle, büszke lehetsz rá, drágám. Az a gyerek bízik benned. Remek munkát végeztél vele, úgyhogy túlteszi magát rajta. Mielőtt válaszolt volna, Cathy kiitta a kávéját. - Várjuk meg, mi történik. Ha hallok valamit anyámról, lesz még időm felkészülni. Egyetértesz? Richard bólintott. - Igen, azt hiszem, jó lesz így. Ahogy mondani szokták, akkor kell aggódni, ha annak oka van. De most már mennem kell. Dolgozni megyek, nekem is élnem kell valamiből. Egyelőre nem tudok neked többet mondani. Miután a férfi távozott, Cathy leült az asztalhoz és végiggondolta az előállt helyzetet. Akarta is látni az anyját, meg nem is. Nagyon sok idő telt el azóta, túlságosan sok idő. Talán már meg sem ismernék egymást. Amint visszagondolt a gyerekkorára, megpróbálta felidézni a kellemes pillanatokat, a vidám perceket, de nem ment könnyen. Minduntalan Ron arca jelent meg a lelki szemei előtt, ilyenkor az agya szinte leblokkolt, nem akart engedelmeskedni, és elhomályosította a képeket. Nagyon sok rettenetes dolog történt vele gyerekkorában, és mindennek az oka Madge és az életvitele volt. Cathy tudta, hogy gyűlölnie kellene az anyját, de képtelen volt rá. Hús volt a húsából, vér a véréből, és Kittyt leszámítva ő volt az egyetlen vér szerinti rokona. A családjából nem maradt már más. Desrae széles mosollyal az arcán nyitott ajtót. Kittyt várta, helyette azonban egy toprongyos, vörös hajú idős nőt pillantott meg. - Segíthetek valamiben, kedvesem? kérdezte Desrae, s gyorsan végigpillantott a Greek Streeten, hogy megbizonyosodjék róla, látja-e valaki, hogy ezzel a szerencsétlen idős hölggyel beszélget. - Te vagy Desrae? Bólintott. - Segíthetek valamiben, kedvesem? Talán gyűjt valakinek, igen? Az asszony megrázta a fejét. - Cathy Duke-ot keresem. Vagy ha úgy tetszik, Cathy Connort. Desrae erősen kifestett szeme keskeny résnyire szűkült, majd mély hangon megkérdezte. - Miért, mi van vele? Ráadásul mostanában Pasqualénak hívják. Az asszony sóhajtott. - Nem akarok bajt okozni. Csak öt percre szeretném látni, ez minden. Mondani szeretnék neki valamit. -És ha szabad érdeklődnöm, mégis mit szeretne mondani neki,kedvesem? Az asszony beszívta az alsó ajkát, mielőtt válaszolt volna, majd sejtelmesen azt súgta: - Fontos információm van a számára. Ez minden. Desrae az ég felé fordította a
tekintetét. - Mondja, asszonyom, ki akar engem hozni a sodromból? Mégis, kicsoda maga? Ha ezt megtudom, majd eldöntöm, hogy szólok-e neki vagy sem. Azt hiszem, elég világosan beszéltem, ugye? -Betty Jonesnak hívnak. Kisbaba kora óta ismerem Cathyt. Az anyja barátnője voltam. Talán beszélt is rólam. Időnként találkozga-tunk. Meg szokott látogatni. - Nos, akkor miért nem hívta föl telefonon? Bettynek láthatóan fogytán volt a türelme, ezért gúnyosan azt mondta: - Mert amit közölni szeretnék vele, az nem telefontéma. Egyébként sem tudtam a számát és a címét. Soha nem hívott meg az otthonába. Ennek ellenére érdekel a sorsa, mindig is érdekelt. És most sürgősen beszélni szeretnék vele. Azt mondták, maga tud segíteni. Desrae egy pillanatig nem tudta, mitévő legyen. Tudni szerette volna, hogy mi történik, de nem akart túlságosan kíváncsinak tűnni. Igen, valóban hallott egy bizonyos Betty Jonesról, de most, hogy itt állt a küszöbén, nem tudta, mit is tegyen. - Mégis, miről van szó? - erőltette a dolgot - Madge-ről, az anyjáról. Róla, és semmi másról. Desrae beljebb lépett. - Fáradjon be, kérem. Amint felmentek a lépcsőn, a férfinak volt ideje végiggondolni a dolgot. Ha Madge kiszabadult, az feltétlenül bajt jelenthet Cathy számára. És vajon mi van Kittyvel? Az a szegény kislány nem tud róla semmit, hogy a nagyanyja gyilkosság miatt börtönbe került. És ha Desrae-n múlik, nem is fogja megtudni. Anélkül is éppen elég traumán esett át az a gyerek. Betty körülnézett a harsány színekkel ékesített nappaliban, végül leült a kétszemélyes kanapé legszélére. Desrae vele szemben foglalt helyet a kedvenc foteljében, néhány másodpercig szótlanul méricskélték egymást. - Két napja Madge felbukkant a lakásom környékén - vágott bele Betty. - Azóta is azon töprengek, mihez kezdjek vele. Tudom, hogy már járt itt, ezen a környéken, és a lányát kereste. Nagyon aggódok Cathy miatt. Úgy tűnik, Madge mostanában nincs teljesen magánál. Ami azt illeti, régebben se nagyon volt. Betty nagyot sóhajtott, majd folytatta. - Nem lehet kizárni, hogy bántaná Cathyt, ha a szeme elé kerülne. Tulajdonképpen nem mondott semmi ilyet, inkább érzem. - Gondolja, hogy szólni kéne Cathynek? - kérdezte Desrae, aki szemmel láthatóan megrémült a hír hallatán. Betty vállat vont. - Tessék, itt van a telefonszámom. Most már vissza kell mennem, szemmel akarom tartani Madge-et. Azt hiszi, vásárolni mentem. Taxival kell visszamennem, hogy ne fogjon gyanút. Tegye, amit jónak lát, de arra kérem, értesítsen. Arra kérem, adja meg a telefonszámát, így én is tudok majd szólni, ha megtudok valami újat. Történjék bármi, meg kell védenünk Cathyt és a kislányát. Madge kiszámíthatatlan. Komplett őrült. Pedig annak idején de sokat nevettünk együtt. Most már ennek a jókedvnek nyoma sincs. Félek tőle, higgye el - mondta Betty, és szinte reszketett. - Nem örülök neki, hogy nálam lakik, de nem sok választásom van. Végül is nem rúghatom ki, nem igaz? Desrae megértően csóválta a fejét. - Tessék, itt van, tegye el -mondta, s egy húszfontos bankjegyet csúsztatott az asszony kezébe. -Fogjon egy taxit és írja le a címét is. Végiggondolom a dolgot, és ha kisütök valamit, akkor szólok. Rendben? Igazán
nem akarom sürgetni magát, de Kittyt várom, Cathy kislányát, nemsokára itt kell lennie, és nem lenne jó, ha itt érné magát. Kérdezősködni kezdene - jegyezte meg Desrae töprengve. Betty bólintott. - Lefogadom, hogy ő is nagyon szép kislány. Cathy annak idején gyönyörű volt. Tényleg nagyon gyönyörű. Irigyeltem Madge-et azért a kislányért, nagyon. Magamhoz kellett volna venni... Lehet, hogy Madge beleegyezett volna, de ez már a múlt, kár rajta rágódni. Ami történt, megtörtént. Nem lehet visszacsinálni. Desrae szomorúan csóválta a fejét. - Nem, igaza van, tényleg nem. Ne bolygassuk a múltat - szokta mondani az én drága Joeym, Isten nyugosztalja. Az a lényeg, hogy mi mindannyian törődünk Cathyvel. Bízzunk benne, hogy nem történik semmi baja. Jó? Betty elmosolyodott és szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy volt kivel megosztania a gondját. - Maga egy nagyon aranyos asszony, Miss Desrae. Cathy nagyon szerencsés, hogy magára talált - mondta Betty komolyan, mire Desrae szomorúan elmosolyodott. -Nem, azt hiszem, én voltam szerencsés. Mindenesetre köszönöm. Kikísérte az asszonyt, majd felemelte a telefont. Csak egyetlen ember volt, aki ezt a helyzetet megfelelően tudja kezelni, Susan P. Ha van ember a földön, aki kiutat talál ebből a kuszaságból, akkor az ő. Madge rettenetesen nézett ki. Amint végigsétált a Román Roadon, az emberek megfordultak utána. Pár éve még mindenkit megismert volna, de még ennyi idő után is felismert egy-két embert, ugyanakkor tisztában volt vele, senki nincs, aki őt megismerné. A börtönben megráncosodott az arca, az arcán sebhelyek éktelenkedtek. Megőszült, a haja kócos lett, ápolatlan. A szeme szinte teljesen eltűnt a táskás, püffedt szemhéj mögött. Annak látszott, aki volt, és ő is tudta ezt. Bement egy használtruha-kereskedésbe, és válogatni kezdett. Keresett magának valami rendes ruhát, egy jobb kabátot, és bízott benne, hogy esetleg egy pár megfelelő cipőt is talál. Az a ruha volt rajta, amit a bebörtönzésekor viselt, az pedig már régen kiment a divatból, és tudta, alaposan össze kell szednie magát, hogy kinézzen valahogyan. Főleg akkor, ha a lányát megy meglátogatni. Madge elmosolyodott a gondolatra. Az egyik nő maga elé próbált egy pulóvert és közben véletlenül meglökte Madge-et, aki a börtönélet viszontagságaihoz szokva egy hatalmas horogütéssel habozás nélkül padlóra küldte a szerencsétlent. Az üzletvezető döbbenten bámulta az idős asszonyt, akinek olyan volt az arca, mint egy földönkívülié. - Nyugalom, hölgyem, mit... - vágott bele, de látva az idős nő arckifejezését, azon nyomban félbeszakította a mondatot. Madge arcára kiült a kegyetlenség, és a sebhelyekből minden East End-i számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez a nő hosszú időt töltött börtönben, s ettől mintha megbénult volna az üzletvezető nyelve. Úgy húsz percig tartó keresgélés után végre megtalálta, amit akart, majd odavitte az üzletvezetőhöz a ruhákat, ám a megszeppent nő egy szót sem szólt hozzá. Miután Madge fizetett és távozott, a nő utánanézett, és megkönnyebbülten sóhajtott fel. A
fiatalok is éppen elég agresszívek voltak, még csak az hiányzik, hogy az öreg nyugdíjasok is balhézni kezdjenek. Madge egész délután a Román Roadon sétált, élvezte az ismerős látványt, az ismerős illatokat. Vett magának egy kis sült halat, és miközben a pultnál állva majszolgatta, tekintetével a környezetét kémlelte. Hát végre kiszabadult. Ismét itthon van. De van még néhány apróbb ügye, amit el kell rendeznie. Még nem egyenlítette ki a számlákat. Betty készített egy kanna teát. Korábban hazaért, mint Madge, aki ettől nagyon boldog volt. Úgy gondolta, a barátnőjének nem kell tudnia,hogy merrefelé kószált. - Jól telt a napod, kedvesem? Nagyon jól áll rajtad ez a ruha. Ugye milyen jó kis boltja van annak a kis Marionnak? Tavaly én is vettem nála egy gyönyörű gyapjúkabátot. Madge bólintott és belekortyolt a teájába. - Na, mi lesz? Mosolyogj már - sürgette Betty. - Most már lehet, hiszen szabad vagy. Nemsokára neked is lesz egy külön fészked és az élet visszatér a normális kerékvágásba. Madge egy ideig szótlanul bámulta a barátnőjét, aztán felnevetett. Fagyos, rideg nevetés volt, és Bettyn ettől ismét úrrá lett a nyugtalanság. -Most mi ütött beléd, Madge? Nem mondtam semmi vicceset. Madge abbahagyta a nevetést, majd kemény, sértett hangon azt mondta: - De, szerintem ez egy vicc, vagy nem? - Az arcára gúnyos, talányos kifejezés költözött. - Ugy értem, én ültem a lányom helyett, aki időközben kurvákat futtatott, gondtalanul élt, jóképű férje, pénze volt, mindenki tisztelte, úgy értem, az a mocskos csürhe. És én mit kaptam? Mondd! Lószart, semmi mást. És te ezt nem tartod viccesnek, Betty? Öreg korodra teljesen elveszítetted a humorérzékedet, vagy mi van? Én személy szerint kurvára mulatságosnak tartom ezt. - De én majd helyrerakom őt. Emiatt ne aggódj - jelentette ki eszelős megszállottsággal a hangjában. - Helyreteszem egyszer és mindenkorra. Mindig olyan volt, mint egy kibaszott ördögfióka. Amióta megszültem, egy perc nyugtom nem volt tőle. Bele kellett volna fojtanom a vécébe, mint ahogyan a többiek csinálták! Betty döbbenten nézett rá és ettől Madge-nek ismét nevethetnékje támadt. - Annyi évet ültem le helyette, és még csak meg sem látogatott. El se tudod képzelni, mennyire bántott ez engem belülről, Betty. Éreztem, ahogy napról napra megyek tönkre. Volt időm végiggondolni, hogy az a kis cafka mit művelt velem, és én megfizetek neki mindenért. Ebben biztos lehetsz. Betty érezte, hogy kicsordulnak a könnyei. Mi lett a régi jó Madge-dzsel? Hová tűnt az a jószívű, nemtörődöm, vidám kislány, aki egykor volt? - Leugrunk a kocsmába? - kérdezte Madge ezúttal normális hangon. Betty bólintott. Ott ugyanis volt telefon és tisztában volt vele, hogy segítségre lesz szüksége. Madge Connorral ugyanis egyedül már nem boldogul. Madge és Betty a stratfordi The Two Pudding's pubban üldögéltek, és vörösbort kortyolgattak. Madge oly sok év után ismét látni szerette volna, hogy milyen a kocsma belülről. Taxival mentek oda, csendben üldögélve figyelték a körülöttük zajló világot. - Minden megváltozott, Betty - mondta végül Madge. - Úgy értem, amikor szabaduláskor odaadták nekem a húsz ruppót, azt hittem, az egy egész vagyon, de
most rájöttem, hogy szart se ér. Nem? Csillagászati árak vannak. Elképzelni sem tudom, azok a fiatal nők a kisgyerekekkel hogyan tudnak kijönni a pénzükből. Betty egyetértése jeléül bólintott. - Igazad van, kész röhej, amit az árakkal műveltek. Szerintem az egésznek Margaret Thatcher az oka. Madge felhörpintette az italát. - Kicsit flancos lett ez a hely. Úgy látom, már csak ilyen jampecek járnak ide, meg ilyen úrifiúk. Olvastam róluk az újságban. Hülyére keresik magukat. Betty elnevette magát. Ez az, végre Madge ismét a megszokott tónusban beszél. Úgy tűnik, kicsit jobban vagy, drágám - mondta. Madge is elmosolyodott, és egy pillanatra mintha valami visszatért volna abból a nőből, aki valaha volt. - Igen, jobban vagyok, mert van egy tervem. Igen, most már sokkal nyugodtabb vagyok. Ekkor egy fiatal férfi lépett el az asztaluk mellett, és miközben a toalett felé ment, gúnyos pillantással mérte őket végig. - Mi van, te kis faszfej? Kinézelődted magad? - kérdezte Madge harsány, bántó hangon. A bárpultnál ülő emberek kővé dermedt arccal bámultak rá. A fiú is megdöbbent, amitől Madge-nek rögtön jobb kedve lett. Az arca gyűlölettel és sajnálkozással vegyes fintorrá torzult. - Menj és pisikéljél szépen - sziszegte. - Menj és húzd le magad, te kis szaros. Nyomás, és ha visszafelé jössz, ne merj még egyszer a pofámba bámulni, megértetted? Betty zavarában és szégyenében elvörösödött. - Hagyd már békén, Madge! Már nem úgy mennek a dolgok, mint régen. Most már azért is lesittelhetnek, ha megfenyegetsz valakit. - Fulladj meg, Betty - förmedt rá Madge élesen. - Meg ti is itt, mindannyian. Mégis, mit gondol ez a kis faszfej? Kicsoda, hogy úgy néz rám, mintha egy rakás szar lennék? Ki ez, az isten szerelmére? Miből gondolja, hogy különb nálam? Felelj, ha tudsz! Betty kétségbeesett arccal nézett rá. - Maradj már veszteg! Hozok még egy italt csitította, s ezzel odalépett a bárpulthoz, de egyik szemét az ajtón tartotta. A pultos halkan odasúgta neki. - Figyeljen már oda arra a vén hárpiára, különben mindkettőjüket kénytelen leszek eltávolítani. Nem engedhetem meg, hogy így beszéljenek a vendégeim előtt. Betty bocsánatkérőn motyogott néhány szót, majd rendelt maguknak még egy italt, de közben arra gondolt, hogy még Carlos, a Sakál is nehéz feladatnak találná kordában tartani Madge-et. Amikor kinyílt az ajtó és megjelent Richard Gates, Betty úgy érezte, mintha a Bank of England kulcsát nyomták volna a kezébe. Életében nem örült még így embernek, különösen egy zsarunak nem. Madge is felismerte a férfit. Felpattant, átnézett Betty válla fölött és fenyegetően rázni kezdte az öklét. - Ezer éve nem láttalak, Madge - mondta Richard békítő hangon. Az asszony a felügyelő szemébe nézett, és a férfi azonnal észrevette, hogy Madge arcán súlyos nyomokat hagyott az idő. - Gondolom, nagyon hiányoztam, cimbora - válaszolt az idős asz-szony azonnal, és érezhető volt, hogy fokról fokra úrrá lesz rajta a gyűlölet.
Amint a férfi kikísérte őt a helyiségből, Betty utánukment, a pulton hagyva az italokat. Odakint Susan P várakozott a kocsijában. Richard betuszkolta Madge-et a hátsó ülésre és bekászálódott mellé. Betty figyelte, amint a barátnőjével elhajtanak, és érezte, hogy rosszat csinált, nagyon rosszat. De azt is tudta, ha Madge bántaná Cathyt, azt soha nem bocsátaná meg magának. Visszament, és megitta a saját, majd Madge italát is, közben mondott egy utolsó tósztot öreg barátnőjéért. Valami azt súgta neki, soha többé nem látja Madge-et. - Jól van, jól van, jól van. Ha jól látom, Mr. Gates az, a bűnözők nagy barátja. Esküdni mertem volna rá, hogy előbb-utóbb felbukkan. Richard egyik kezével megsimogatta kopasz homlokát. - Madge, te semmit nem változtál, még most is ugyanúgy jártatod azt a mocskos pofádat, mint a szebb időkben. Az asszony felhorkant, majd dühösen kérdezte. - És maga hogy van, Miss P? Jól van? Igen? Ugy látszik, mindkettőjüknek jó dolga van. Jó kocsik, szép ruhák. Kicsit mintha megváltoztak volna a dolgok, amíg távol voltam. Úgy tűnik, még a lányomból is lett valaki. Azért mondanék én valamit. Nem vagytok ti senkik. Nullák vagytok. Ezen a füstös városon kívül azt sem tudják az emberek, hogy a világon vagytok. Csak itt vagytok valakik, ebben a koszfészekben. Susan P a belső visszapillantó tükörből figyelte az asszonyt, és arra gondolt, hogy most, miután megtalálták, vajon mi az ördögöt fognak kezdeni vele. -Jobb lesz, ha békén hagyod Cathyt. Ha úgy ítéljük meg, hogy azért akarod őt látni, mert az anyja vagy, ő pedig a lányod, akkor elviszünk hozzá. De nem egészen így fest a dolog, igaz, Madge? Bántani akarod. Mintha nem bántottad volna őt eleget gyerekkorában - mondta Richard halk, alig hallható hangon. Minél halkabban beszélt, annál ijesztőbb, annál fenyegetőbb volt. Madge még emlékezett erre, ezért óvatos volt. Legalábbis egy ideig. Aztán hirtelen kitört. -Rohadj meg, Gates! Rohadjatok meg mindannyian! Te is, te leszbikus kurva! Nekem már nincs vesztenivalóm. Semmi vesztenivalóm. Nekem nem tudtok ártani, egyikőtök sem. Az a kis ribanc még tartozik nekem, és én behajtom rajta a tartozást. A klubján, meg a kölykén, meg az aranyos kis férjén. Kérdezem én, törődött velem? Le se szarta a pofámat! Amiatt a kis dög miatt mentem ki az utcára. Áruba bocsátottam a valagamat, hogy etetni meg ruházni tudjam. Richard és Susan P elképedve döbbent rá, hogy Madge tényleg el is hiszi, amit mond. -A legszebb éveimet áldoztam fel érte, ő meg úgy viselkedik, mintha nem is léteznék. Hát ezt velem nem fogja megcsinálni! Kemény éveket kellett lehúznom, hogy ilyen finom hölgy legyen belőle, úgyhogy nem csoda, ha még a gondolatától is felmegy bennem a pumpa, hogy ilyen jól megy a sora. Richard sóhajtott. - Madge, már így is megsértetted a feltételes szabadlábra helyezés szabályait. Akár ma este visszavihetnélek. Ki sem mozdulhattál volna arról a helyről, amit a szociális gondozó kijelölt a számodra. Úgyhogy most szépen visszaviszlek téged magammal a kó-terba, és ezzel rövidre is zártuk ezt a kérdést. Ha azt mondom nekik, hogy kicsit korai volt a szabadlábra helyezés, könnyűszerrel bezárnak még egy évre. Hidd el, Madge, hallgatni fognak rám. Azt mondom majd, veszélyt jelentesz a lányodra és az unokádra. Aztán azt is megmondom, hogy engem is megfenyegettél, vagyis veszélyt jelentesz a környezetedre. És ha még egyszer rács mögé kerülsz ...
Susan P ekkor félbeszakította őt. - Úgy látom, eltökélted magad, hogy rács mögött töltöd az életedet. Madge elnevette magát. - Kapd be, te szuka! Susan P az egyik útkereszteződés után megállította az autót, majd hátrafordult az ülésben, hajánál fogva megragadta Madge-et, egészen közel húzta magához, és ellentmondást nem tűrő hangon mondta: -Nem, Madge, ez így nem lesz jó! Mert ha én úgy akarom, egy szempillantás alatt megdöglesz, és te is nagyon jól tudod, hogy megtehetem, ha akarom. Amikor börtönben voltál, törődtem veled. Azért, mert úgy láttam, magadra maradtál. Mert Cathy megkért. Azt akarta, hogy segítsek. Tudod, hogy ő nem látogathatott meg, hiszen megszökött. Később pedig, bár elintézhettem volna, tudtam, hogy túlságosan kegyetlen vagy, nem engedhettem be hozzád. Úgyhogy szállj magadba, vén hárpia, mert ha Cathynek egy haja szála is meggörbül, akkor kitöröm a nyakad! Madge megdöbbent. - Természetesen megint én vagyok a hibás, ugye? - motyogta. Te nem ismered őt. Eljön majd az idő, amikor nektek is kimutatja a foga fehérjét. Susan P a fejénél fogva visszalökte az ülésbe és felsóhajtott. - Richard! Mondd meg neki, mi a helyzet, haza akarok menni. - Oké. Elviszlek egy kis sétakocsikázásra, Madge. Remélem, tetszeni fog a dolog, ugye? Vagy azt akarod, hogy menjünk inkább vissza az intézetbe? A felügyelő, látva a nő arckifejezését, elmosolyodott. Hagyta az asszonyt kicsit főni a saját levében. Tulajdonképpen nem akart semmi mást, mint elvinni egy biztonságos helyre, ahol rajta tarthatja a szemét. Ebben az állapotban már nem dughatja rács mögé. Segítségre van szüksége, és a felügyelő elhatározta, megpróbál rajta segíteni, ha tud. Cathy egy ideig még kicsit tartott az anyjától, de néhány hónap múlva már szinte nem is gondolt rá. Azt hitte, Madge úgy döntött, mégis békén hagyja inkább, és éli a saját életét. Tulajdonképpen kicsit még szomorú is volt emiatt. Látni szerette volna, beszélni vele. Úgy tűnik, erre már nem kerülhet sor. Az élete fokozatosan visszatért a normális kerékvágásba, és egy időre sikerült megfeledkeznie a gondokról. Richard és Susan nem szóltak neki, és Desrae sem. Egybehangzóan arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ebben az esetben Cathynek csak a javára válik, ha az egészről nem tud semmit. HATODIK KÖNYV „Jöjj, habzsoljuk reggelig a szerelmet, merüljünk el egymásban, hisz jó urad nincs itthon, hosszú útra ment." Ismeretlen szerző „Liberavi animam meam" Felszabadítottam lelkemet Szent Bernát (1090-1153)
Negyvenhetedik fejezet New York, 1995 Cathy a Fifth Avenue-n kilépett a Saxból, mindkét keze tele volt szatyrokkal. Remekül érezte magát. A tavasz mindig rendkívül jó hatással volt rá, úgy érezte, az élete szinte újrakezdődik és mindennek, mindenkinek ad egy új esélyt. Aznap reggel egyedül sétálgatott a Central Parkban, nézte a gör-korcsolyásokat, azután egy utcai árusnál cigarettát és kávét vásárolt, és figyelte a körülötte zajló életet. Már mindenütt kipattantak a rügyek, csodálatos volt a környék. A fű zöldebb volt, mint valaha, a fák lassan felöltötték pompás tavaszi ruháikat, s már a Nap is elég melegen sütött ahhoz, hogy elviselhetővé tegye az atlanti szelet. Már megszerette New Yorkot és Amerikát is. Az elmúlt nyolc évben rendszeresen látogatott ide, úgyhogy félig-meddig New Yorki-vá vált, és szép lassan kiismerte már magát a városban. Mintha a második otthona lett volna. Olyannyira, hogy egy éve még egy csinos kis lakást is vásárolt magának a Bleecker Streeten. A londoni Sohóra emlékeztette, a művészektől, a rendszeresen ott tanyázó fiatal férfiaktól és nőktől úgy érezte magát, mintha otthon lenne. A Kínai negyedben a Chow Mein étteremben elfogyasztott egy könnyű kis ebédet, majd megivott egy csésze herbateát. Végül kezében a vásárolt holmival átballagott Kis Itáliába, ahol délután fél háromkor volt megbeszélt találkozója Eamonn-nal. Amint végigsétált a zsúfolt utcákon, rámosolygott az emberekre, és a tősgyökeres New Yorkiak azonnal visszamosolyogtak. Lehet, hogy azért, mert a személyiségéből áradt valami, de az is elképzelhető, hogy csupán a tavasz hatása volt érezhető rajtuk is. Amint Cathy belépett a The Baker's bárba, felfedezte Anthony Baggatót. - Eamonn nincs még itt? - kérdezte. Anthony szerette őt. Szerette az arcát, a haját és a brit akcentusát is. - Hamarosan itt lesz, hercegnőm. Addig meghívlak egy italra. Ujjával csettintett a pincérnőnek, aki azonnal hozzájuk lépett. A lány fekete miniszoknyát és hihetetlenül magas sarkú cipőt viselt. Cathy rámosolygott. - Egy pohár fehérbort kérek. A pincérlány felírta a rendelést és Cathy Anthonyval együtt elbű-völten figyelte, amint egyensúlyozva visszalibben a pulthoz. Cathy hangosan felnevetett. - Borzalmas vagy, Anthony. A férfi rezignáltan emelte fel a kezét. - Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Az isten szerelmére, az én koromban már csupán ennyivel beéri az ember. Hatvanas éveinek elejére rendkívüli módon megterebélyesedett, már több mint százhúsz kiló volt. Miközben nevetett, a szemét egy pillanatra sem vette le a lányról, akinek a csinos arcocskájára kiült a húszévesek összes öntudata és sér-tődöttsége. - Számomra felfoghatatlan, Cathy, hogy egy nő mi a csudát szeret ennyire a vásárlásban. Amikor látlak, mindig tele vagy csomagokkal. Őszintén remélem, hogy azzal az ír melákkal fizetteted ki. - Független nő vagyok. Jól keresek, és arra költöm, amire akarom.
Anthony erre eljátszotta a szicíliait. Felhúzta a vállát és tréfálkozva azt mondta: - Miért nem voltam olyan szerencsés, hogy egy ilyen lánnyal hozott volna össze a sors, mint te vagy? A feleségem állandóan az üzleteket járja, és mindenféle ócskaságot vásárol. Az otthonom egy több millió dolláros apartman, tele mindenféle vacakkal. Ezért már nem is szeretek otthon lenni. Anthony csupán öt évvel korábban nősült meg ismét. Új felesége egy huszonnyolc éves fiatalasszony volt, aki úgy nézett ki, mintha valamelyik revü tánckarából lépett volna elő: vérvörös rúzs, erős smink mögé bújtatott arc, a gravitáció törvényeinek ellenálló hatalmas keblek. Eamonn belépett a bárba, s amint megpillantotta Cathyt, azonnal jobb kedvre derült. Úgy ítélte meg, a nő, mint mindig, ezúttal is enni-valóan gyönyörű. Testhez álló fehér kosztümben volt, ami még jobban kiemelte a lábát és formás bokáit. Úgy nézett ki, mint egy filmsztár. Még mindig felpezsdült a vére, pedig már nyolc éve együtt élnek. Hiába volt Eamonnak annyi gondja-baja aznap, Cathy ismét felvillanyozta. -Szóval, megint rajtakaptlak titeket. Mondjátok már meg, mi ütött belétek! Te a hátam mögött titokban találkozgatsz Anthonyval? Mindannyian felnevettek és Cathy nem habozott a válasszal. -Nos, ami azt illeti, örülök, hogy végre rájöttél. Olyan kínos volt már ez a titkolózás - mondta, s ezzel belekortyolt a borába és hagyta, hogy a két férfi rátérjen az üzleti megbeszélésekre. Anthony megkérdezte. - Mi a dörgés Igorral? Eamonn vállat vont. - Ugyanaz, mint máskor. Ugyanaz a szar. Anthony elnevette magát. - Szóval, azt akarod mondani, hogy az a vörös szar még nem akadt fenn a rostán? - Még nem született döntés - jegyezte meg Eamonn titokzatosan. Néhány pillanatig mindkét férfi aggódó arccal nézett, majd Eamonn kicsit vidámabban hozzátette: - De még bőven van időnk, és ha szorít a cipő, majd elrendezem a dolgot. Nem mintha korábban ez nem így lett volna. - Miről van szó? - érdeklődött Cathy. - Úgy tűnik, mintha folyton rébuszokban beszélnétek. A két férfi egyszerre nézett rá, és Cathy azonnal észrevette a szemükben a feszültséget, hiába mosolyogtak. - Ne törődj vele, drágám, hülyeség - mondta Anthony, majd feltá-pászkodott. - Jobb, ha megyek, találkoznom kell Jackkel. Igazi gentleman módjára kezet csókolt Cathynek. - Hamarosan találkozunk, és ne feledd el, bébi, ha már eleged van ebből a seggfejből, akkor hívjál fel. Mikor indul holnap a géped? -Negyed kilenckor. Reggel - felelte Cathy fájdalmas arccal. -Nem nagyon akarok menni, Anthony, de hív a kötelesség, vár az üzlet. De hiszen tudod, hogy van ez. - Marha jó az a klub, itt is elkelne egy olyan. Nagyon tetszett odaát. Szóval azt mondod, negyed kilenckor? - kérdezett vissza, s átható pillantást vetett Eamonnra. Tehát holnap Londonba utazol? Hát, akkor viszlát. Majd legközelebb találkozunk. Amint a férfi kilépett az ajtón, Cathy és Eamonn utánanéztek. Az utóbbi időben erősen sántított már, de a viselkedése még mindig tekintélyt parancsoló volt.
- Szóval, miről beszéltetek? Jelentőségteljes pillantások, meg egyebek. Nem tudtam hová tenni a dolgot -jegyezte meg Cathy. Eamonn vállat vont. - Gőzöm sincs. No és most? Mit szeretnél csinálni? Cathy csábosan rámosolygott. - És mégis, mit gondolsz, mit akarok csinálni? Holnap elutazom. Egy kis steak, egy kis bor és némi saláta. Vacsora, fürdő, ágy. Ebben a sorrendben. Eamonn elvigyorodott. - Nekem tetszik a dolog - mondta, ám miközben beszélt, Cathy látta a szemén, hogy aggódik valami miatt. Eamonn adott egy puszit az orrára. - Ide figyelj! Fogok neked egy taxit. Most haza kell mennem, mert van egy kis elintéznivalóm. Úgy hat óra körül találkozunk. Megfelel? Cathy bólintott, titokban azonban kicsit nyugtalan volt, mert nem tetszett neki, hogy ilyen gyorsan faképnél hagyja. - Nekem jó - mondta tettetett vidámsággal. Deirdra kesernyésen elmosolyodott, amikor meglátta a férjét a Long Island-i ház előszobájában. - És minek köszönhetjük ezt a megtisztelő látogatást? A férfi figyelmen kívül hagyta a gúnyos hangot. - Hoztak ide valamit ma? - Néhány bőröndöt, kivittem őket a garázsba. Nagyon nehezek. Az isten szerelmére, mi van bennük? Eamonn sarkon fordult, kiment a szobából, faképnél hagyta zsörtölődő feleségét. Hét éve született meg a kisebbik lányuk, Hattie, és a férfi azóta nem közeledett hozzá. Férjként-feleségként éltek egymás mellett, a családi feladatokat is megosztották egymással, sőt, az ebédlőasztalnál még bájcsevegtek is - már amikor a férfi otthon volt -, ám ezen kívül semmilyen kapcsolat nem volt közöttük. Az asszony egy dologban egészen biztos volt. A férje nem a nőket hajkurássza, többnyire ugyanis otthon volt vele és a gyerekekkel. Havonta csupán egykét alkalommal maradt ki. Deirdra tulajdonképpen beérte ennyivel, így alakult az élete, és ő megbékélt vele. Eamonn kiment a garázsba és megnézte a két bőröndöt. Ugyanazok a bőröndök voltak, mint máskor, semmi különös, de a bélés alatt sokkal több minden volt, mint korábban, és ez nyugtalanította. A futár rendszerint egy fiatal, fekete fazon volt, aki a Lexington és a Száztizedik utca sarkán lakott. Most azonban Eamonnra hárult a közvetítői feladat, és semmiképpen nem tudja határidőre leszállítani az anyagot Londonba, mert másnap délután Washingtonban kell lennie. A maffia egyik emberével kell találkoznia, és már nem tudja elhalasztani. Amint a bőröndöket nézegette, eszébe jutott Anthony ötlete, és megpróbálta a gondolatot kiverni a fejéből. Nem bízhatja Cathyre. Rá semmiképpen sem. De a lelke mélyén tisztában volt vele, hogy nincs más választása. Ezenkívül Cathynek nem szabad tudnia a dolgairól. Az anyagot azonban nem mutatják ki a repülőtéri biztonsági rendszerek. Jó pár éve futárkodik már az oroszoknak, de még egyetlenegyszer sem bukott le, sem itt, sem Londonban. A módszer biztonságos volt. A cucc azonban dollármilliókat ér, és mindig előre fizetnek érte. A kilencvenes években jelentősen megnőtt iránta a kereslet, és ekkorra már a világ minden pontján kiépítették a kapcsolati rendszerüket. Becsukta a szemét, és arra gondolt, vajon Cathy hogyan reagálna, ha megtudná, hogy mivel foglalkozik. Aztán úgy döntött, jobb, ha végig sem gondolja az egészet.
Cathy azt a csinos kis fehér ruhát vette fel, amit délelőtt a Saxban vásárolt. Kiemelte a bőrszínét, a szabásvonal pedig még dúsabbnak mutatta a keblét, keskenyebbnek a csípőjét. Amint ajtót nyitott, meglepődött, hogy Eamonn két hatalmas bőrönddel érkezett. - Mi van, elköltöztél otthonról? - kérdezte döbbenten, mire a férfi magára erőltetett egy nevetést. - Csak egy kis ajándék. Ajándék az óceán túlsó partján élő szerelmemnek. Cathy ránézett a két hatalmas Samsonite bőröndre. - Te viccelsz. -Nem. Mind a kettő a tiéd. Tudom, rendszerint a Cartier-től kapsz ajándékot, és most is itt lapul a belső zsebemben egy kis csecsebecse tőlük, de amikor megláttam ezeket, arra gondoltam, pontosan erre van az én Cathymnek szüksége. Erős, zárható, biztonságos. Eamonn bevitte őket a hálószobába. Cathy még ekkor is döbbent arcot vágott. -Bőröndök? Na ne viccelj, te mindig meg tudsz engem lepni, Eamonn Docherty. A férfi elnevette magát. Cathy elfogadta tőle az ajándékot, amiben Eamonn tulajdonképpen biztos volt. Miközben a férfi töltött magának egy italt, Cathy előkészítette a steaket a vacsorához. Angolosan készítette, sok sóval és borssal, valamint Eamonn kedvenc Worchestershire szószával. Később asztalhoz ültek és vacsoráztak, közben szerelmesekhez illően saját magukról, az álmaikról beszélgettek. Amint megitták a borukat és elszívtak egy cigarettát, Cathy azt mondta: - Eamonn, furcsa dolog ez. Amikor megpillantottalak azokkal a bőröndökkel, egy másodpercig arra gondoltam, hogy valóban elköltöztél otthonról. Oké, tudom, mindig azt szoktam mondani, hogy nem akarok veled együtt élni, de ez csupán azért van, mert te New York-i lettél, az én városom pedig London. Abban az adott pillanatban azért mégis megfordult a fejemben, hogy esetleg mégis azt mondod, ezentúl mindig velem akarsz élni. - Buta dolog, tudom, de mindkettőnknek vannak kötöttségeink, megvan a saját életünk, másfajta emberekkel, másfajta üzlettel. Nagyon sok olyan dolog van, ami elválaszt minket egymástól. Ennek ellenére szinte túláradó öröm volt bennem egy röpke pillanatig, mert azt hittem, velem jössz. Arra gondoltam, hogy hiába jártunk évekig külön utakon, végül csak egybefonódik a sorsunk és együtt élhetünk. Nem csupán a néhány hetenként ellopott hosszú hétvégeken. Cathy kortyintott a borából. - Csupán annyit próbálok neked ezzel mondani, hogy jobban szeretlek, mint gondoltam. Eléggé szeretlek ahhoz, hogy megpróbáljam túltenni magam azokon a dolgokon, amelyek elválasztanak minket egymástól. A férfi szemébe nézett. A többnyire lágy tengerkék szemből azonban ezúttal némi szomorúság áradt felé, és ez nagyon bántotta. Szerette volna a boldogság utáni sóvárgást látni a szemében, de ennek nyoma sem volt. A férfi megfogta a kezét. - Szeretlek téged, Cathy, és meglátod, egy napon teljesen egymáséi leszünk majd. Ezt megígérem. Lehet, hogy korábban, mint bármelyikünk gondolná. Miután Cathy hangosan kimondta a gondolatait, a férfi is megnyílt előtte. Eddig a pillanatig a nő mindig azt mondta, hogy túlságosan sok dolog választja el őket
egymástól, nem utolsósorban a férfi tíz gyereke. Eamonn tulajdonképpen természetesnek is vette, hogy egyetlen nő sem vállal fel szívesen egy olyan férfit, akinek ilyen sok gyereke van. Ezt amolyan női rögeszmének tartotta. Ő a maga részéről akár másnap reggel kisétált volna a háza ajtaján. Attól még láthatja a gyerekeit. Semmi és senki nem tarthatta volna vissza. Ám ehhez Cathytől kellett volna biztatást kapnia. Az utolsó szót neki kellett volna kimondania. -Emlékszel, amikor gyerekkorunkban összebújtunk az ágyban, hogy felmelegítsük egymást? Melyikünk gondolt volna arra, hogy az életünk ilyen éles fordulatot vesz és ilyen sikeresek leszünk majd a pályán - tűnődött a férfi. Cathy bólintott, majd szomorúan azt mondta. - Vagy azt, hogy mindketten gyilkosok... Eamonn csendre intette, s úgy megszorította a csuklóját, hogy szinte fájt. - Gyűlölöm, amikor ezekről a dolgokról beszélsz, Cathy. Ez már a múlt, nem változtathatjuk meg. Mindketten követtünk el hibákat. Jó, meglehet, a te hibáid elkerülhetetlenek voltak, az enyémek pedig... nos, az enyémek úgy alakultak, mint minden más, amihez hozzányúltam. Egy csődtömeg, elfecsérelt élet. Caroline hozzámehetett volna valaki máshoz, most családja lehetne... - Eamonn hangja elcsuklott, a szeméből magány és kétségbeesés tükröződött. -Nagyon sok borzalmas dolgot követtem el az életben, Cathy. Olyan dolgokat, amikről senkinek nem beszéltem még. Neked sem. De ha végül normális életet tudunk majd élni együtt, megígérem, hogy te leszel a földkerekség legboldogabb asszonya. A nő elmosolyodott. - Egy szép napon, ugye? Azt mondod, eljön még az a nap, amikor tényleg egymáséi lehetünk? - A férfi bólintott. Cathy megfogta a kezét és maga után húzta a hálószobába. A szobából lélegzetelállító panoráma nyílt a városra, és miközben egymásba fonódva feküdtek az ágyon, a félhomályból szótlanul nézték az égbolton ragyogó csillagokat. A szeretkezés utáni boldog, megkönnyebbült állapotban a férfi szeme a két bőröndre tévedt. Az élettelen tárgyak mintha gúnyolódtak volna vele. Hiábavaló ez a nagy duma, hiába ígért neki sírig tartó szerelmet, most ismét úgy érezte, hogy sarokba szorították. Muszáj elutaznia Washingtonba. Petey halála óta Jack az összes üzleti tárgyalást rá hagyta, tulajdonképpen mindent neki kell csinálni. Ezzel kell vezekelnie legjobb barátja elvesztése miatt. Bár Jack ezt sohasem mondta, Eamonn tisztában volt vele, az apósa elvárja tőle, hogy Eamonn átvegye a harcban a szerepét, és közölte az IRA-val, hogy Peteynek joga van eldönteni, mit kezd a saját szabadságával. Első generációs ír létére Jacknek tudnia kellett, hogy ez milyen következményekkel jár. Ha az ember elkötelezte magát az Ügy mellett, csak a halál szabadítja meg tőle. Miközben Cathy szabályosan lélegzett mellette, Eamonn-nak a saját gondolataitól végigfutott a hideg a hátán. Ha a szerelme csak sejtené, hogy mi van a bőröndökben, illetve a bennük elrejtett dolgot mire használják, haláláig meggyűlölné. Cigarettára gyújtott, és bámult a sötét semmibe. A szerelme csendben aludt mellette, miközben ő a fejében kavargó gondolatokkal viaskodott. Tulajdonképpen meglehetősen egyszerű dolog átjuttatni a szállítmányt Angliába. Egy besurranó tolvaj bőrébe bújt jótékony szellem elviszi majd Cathy lakásából, mielőtt rájönne, hogy mi volt bennük.
Ezen a ponton azonban be kell vonnia Mr. Csenget az üzletbe, és ez teszi a dolgot igazán bonyolulttá. Eamonn rendkívül dühös volt önmagára és szokatlan félelemérzet fogta el, ami tehetetlen dühvel párosult. Nagy bajban volt. Gondjai vannak az olaszokkal és az írekkel is. A kelet-európaiakkal folytatott üzelmei megosztották azt a megszokott világot, amelyben élt. Hiába vette be az üzletbe Anthony Baggatót, tudta, hogy ez még nem jelent elég garanciát a védelmére. Ha az írek megtudják, mibe keveredett, azonnal ejtik. Mindezért csak önmagát okolhatja. Az évek során kétes üzelmekbe bonyolódott az oroszokkal, és megbízott bennük, még csak álmodni sem merte volna, hogy egyszer mindez visszaszáll a fejére. Miközben az egyetlen nő mellett feküdt, akit igazán szeretett, Eamonn úgy érezte, olyan keserű magány hatalmasodik el rajta, ami csak akkor érezhető, ha az ember a barátját vagy a szerelmét árulja el. Mert ő most elárulta Cathyt. Ugyanis ha ez az egész problémamentesen zajlik le, ő mindig tudni fogja, hogy mit művelt és ezt nem lesz könnyű elviselni. Tudta, hogy nem lenne szabad Cathyt bevonnia a kétes dolgaiba, neki magának kellene vállalnia a következményeket, de képtelen rá, hogy megtegye. Túlságosan sok pénz forgott kockán, ráadásul megígérte, hogy leszállítja az anyagot, és meg is teszi. Nincs más választása. Kavarogtak a gondolatai, s ettől képtelen volt elaludni. Már haj-nalodott, és még mindig nem jött álom a szemére. Cathy ugyanakkor nyugodtan, boldogan aludt annak a férfinak a karjában, akit talán mindenki másnál jobban szeretett. Cathy reggelizett. Lágy tojást evett palacsintával és juharsziruppal, négy szelet vékonyka, ropogósra sütött bacon-szalonnát, majd megivott egy hatalmas csésze filteres kávét. Eamonn szótlanul figyelte és kicsit irigyelte, hogy ilyen jó étvágya van. Ő képtelen volt akár egy falatot is leerőltetni a torkán. Nem evett semmit, és tudta, hogy addig nem is fog, amíg az ügylet le nem bonyolódik és a nő biztonságosan meg nem szabadul a bőröndöktől. - Pocsékul nézel ki, Eamonn. Jól vagy? - kérdezte Cathy aggódó hangon, mire a férfi vállat vont. - Azt hiszem, egy kis tavaszi meghűlés. Éjszaka megfázhattam. De különben kutya bajom. Cathy villámgyorsan elpusztította a reggelijét. Szeretkezés után mindig hihetetlen étvágya volt. Eamonn már az ötödik cigarettáját szívta. - Biztos, hogy nem aggódsz valami miatt? Talán én tudok segíteni. A férfi megrázta a fejét és szégyentől, dühtől vegyes hangon felcsattant. - A kurva életbe, Cathy, hagyjál már békén! Mondtam, hogy semmi bajom. Cathy abbahagyta az evést és tágra nyílt szemmel bámult a férfira. - Jézusom, Eamonn! Már kérdezni sem szabad? Muszáj ettől leharapnod a fejemet?
Félretolta a tányért. - Csomagolnom kell. Nemsokára indulok a repülőtérre. Nem lesz szükségem mindkét bőröndre, úgy értem, most, hogy már megvettem ezt a lakást, nem kell annyi holmival utazgatnom. Egy is elég lesz. Eamonn szinte azonnal pánikba esett. - Azt hittem, az összes cuccot hazaviszed mondta végül erőltetett könnyedséggel. - Legutóbb azt mondtad, hogy a holmid jó részét haza akarod vinni Angliába. A téli ruhákat. Azt hittem, oda akarod ajándékozni Desrae barátjának, tudod, aki szereti az amerikai ruhákat. - Eamonn tisztában volt vele, hogy üres fecsegés az egész. Cathy elnevette magát. - De furcsa, hogy te ilyesmikre emlékszel. Egész kiment a fejemből szegény kis Joanie. Különben igazad van, tényleg megígértem neki, hogy megkapja a régi holmimat. Nagyjából ugyanez a mérete. Már amikor a fiú felteszi a műciciket. - Szerintem jó hasznát vennéd azoknak a bőröndöknek. Szégyen, gyalázat, hogy az egyiket itthagyod és nem csinálsz vele semmit. Nem beszélve arról, hogy szeretném, ha rám gondolnál, amikor belerakod a holmidat. A férfi hangja ezúttal valóban tréfás volt, és Cathy együtt nevetett vele. Örült, hogy végre jobb kedve van. - Jobb lesz, ha nekilátok, aztán lezuhanyozom. Nemsokára indulnom kell. Miközben Cathy telepakolta a két bőröndöt, halkan dudorászott. A máskor oly kedves hang ezen a csendes reggelen szinte összetörte a férfi szívét. Eamonn megvárta, amíg Cathy gépe felszáll. Azt hitte, már sohasem kerül erre sor, a várakozás szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Az első lépésen tehát túljutottak. Amikor búcsúzóul megcsókolta Cathyt, úgy érezte magát, mint Júdás a Getszemáné-kertben. Elindult a parkolóhoz, beszállt a BMW-be és visszahajtott a városba. Alig tudta visszatartani a sírást. Hiába próbálta magát nyugtatgatni, hogy semmi rossz nem történhet, még mindig nagyon félt. Amint visszaért az irodájába és leült az íróasztal mögé, megcsörrent a telefon. Anthony Baggato volt az. - Szóval vetted a tegnapi üzenetemet. - Elvitte a cuccot - felelte neki Eamonn -, de semmit sem tud az egészről. - Jobb is ez így - jelentette ki Baggato -, minél kevesebben tudnak róla, annál jobb. Én sem szeretném, ha az egész város arról beszélne, hogy közöm van hozzá. Felkészültél a washingtoni utazásra? Eamonn fáradt hangon válaszolt. - Igen. Szerinted mit akarnak tőlem? - Elképzelésem sincs - válaszolta a másik. - Állandóan ezt csinálják, folyton ugráltatják az embert. Ha nem pakoltál alájuk, akkor nincs mitől tartanod - mondta, majd szünetet tartott. - Remélem, nem voltál ilyen ostoba. Eamonn zavarban érezte magát. - Mire megy ki ez a játék? Mit számít az a pár cent ahhoz képest, hogy ilyen nagyban megy a játék? Anthony felnevetett. - Igazad van, ne haragudj, de néha egy kicsit én is kijövök a sodromból. Ez a sok kérdezősködés nem szokott jót jelenteni. Gyanakvó ember vagyok, mint az olaszok általában. Ma reggel még misére is elmentem. Pedig már évek óta nem voltam. A Biblia is azt mondja, Isten a bűnösöket is kedveli. Attól tartok, én is az vagyok. - Elhallgatott, majd kisvártatva folytatta. - Jut eszembe, ha rájönnek Igorra meg a
többiekre, remélhetem, hogy engem kihagysz belőle? Eamonn arca eltorzult kövér barátja szavaitól. - Arra gondolsz, hagyjam, hogy kinyírjanak engem, Jacket és a többieket, te pedig nyugodtan éled világodat, míg el nem éred a békés öregkort? Anthony lefegyverzően elnevette magát. - Hát, ha így fogod fel a kérdést, igen, pontosan erről van szó. - Hallottad, hogy tegnap este meghalt Fancini? Eamonn megdöbbent. - Ugratsz? - Két golyót eresztettek a fejébe. Egyet a tarkójába, egyet az álla alá. Tipikus maffia gyilkosság. Erre még a rendőrök is rájöttek. A holttestét a kocsijában találták meg a háza előtti kocsibehajtón. Bárki adott is megbízást a kivégzésre, azt akarta, hogy megtalálják. Kapcsolatban álltál vele? Eamonn nem válaszolt. Fancini tulajdonképpen jelentéktelen szerepet játszott az üzletben, ő volt Eamonn külső kapcsolata Atlantic Cityben, egyfajta összekötő Igor társaival. Eamonn azt hitte, még Anthony sem tudott kettejük kapcsolatáról, jóllehet, párszor láthatta őket együtt. -Azt akarod mondani, a maffia azért végezte ki Fancinit, mert kapcsolatban állt velünk? - kérdezte végül. - Nem, én csak a tényt közöltem. Fancini fejébe tegnap két golyót eresztettek. Bárki tette, példát akart statuálni. Miután nem jött válasz, Baggato felsóhajtott, majd azt mondta: - Nos, nekem mennem kell, úgyhogy béke veled, cimbora. Remélem, hogy a nagyhalakkal találkozol. Vigyázz magadra, légy nagyon óvatos és ne hozd nehéz helyzetbe magadat és másokat sem. - És mi van, ha már tudják? - kérdezte Eamonn vontatottan. - Ha tudnak róla, kínálj fel egy szeletet a tortából. Mégpedig egy jókora szeletet. Ha szükséges, kínáld fel nekik az egész tortát. Tudod te, hogy mit kell tenned! Nem vagy te ostoba, és ezt még ők is tudják. Az ír kapcsolataid pedig biztonsági garanciát jelentenek. Tabu vagy a számukra. Úgyhogy használd a fejedet. Ha mégis a sarkadban vannak, akkor halott ember vagy, ha valamilyen módon nem tudod magad kivágni és nem kínálsz nekik üzletet. - Hogy a francba keveredhettünk bele ebbe az egészbe?! Anthony erre harsány, humortalan nevetéssel felröhögött. - Hát, erre könnyű megadni a választ. A kapzsiságunk révén. Tudod, öregem, ez igazán jó lecke lesz. Mindenkinek le kell szűrni belőle a tanulságokat. Több pénzünk van, mint annak a szerencsétlen katolikus egyháznak, de nekünk még több kell. És nem akarjuk megosztani a vagyonunkat senkivel. Vagy ahogy a don szokta mondani: nem akarjuk megnedvesíteni a madárka csőrét. Nem, nekünk minden kell,és ha valami balul üt ki, akkor szarban maradunk. Senki nem hatalmazott fel minket rá, hogy megtegyük, érted, mit mondok? Eamonn nem szólt egy szót sem. Miután Anthony letette a telefont, Eamonn idegességében rágni kezdte a hüvelykujja körmét: Gyerekkorából maradt meg ez a rossz szokása. Tudta, nyakig benne van a slamasztikában, ezúttal túlságosan sok emberrel gyűlt meg a baja akik ráadásul mind profik voltak a maguk területén. Eamonn Dochertyvel életében először fordult elő, hogy nem tudta, hogyan fog kimászni a csávából.
Negyvennyolcadik fejezet Cathy megérkezése egybeesett Kitty iskolai szünetével és Desrae születésnapjával. Senki nem tudta ugyan, hogy a férfi hány éves, de ez nem számított. Desrae imádta megünnepelni a születésnapját, és soha senkinek nem volt elég mersze megkérdezni, hogy hányadikat tartja éppen. A lányok a klubban pompás jelmezbált szerveztek. Mindannyian római korabeli ruhákat öltöttek, ami azt jelenti, hogy valamennyien Kleopátrának öltöztek, miközben mindannyian abban bíztak, hogy rábukkannak a saját Antoniusukra. Cathy a repülőtérről egyenesen a klubba ment, s miután megérkezett, kíváncsian szemlélte, mivel rukkolnak elő a lányok. A bőröndöket Bertie, az egyik alkalmazott bevitte az öltözőbe. Cathy leült az egyik bárszékre, cigarettára gyújtott, másik kezében egy pohár ásványvíz volt. Tökéletesen kipihentnek tűnt, nem látszott rajta, hogy csak az imént érkezett meg az Államokból. Sminkje is tökéletes volt, s csupán a szeme alatti alig észrevehető árnyék utalt némi fáradtságra. Egyébként gyönyörű volt. A Versacekiskosztümön egyetlen gyűrődés sem látszott, barnára sült lábára égszínkék szandált húzott, aminek a színe megegyezett a szemével és a kosztümjével. A klubban tartózkodó lányok kíváncsian, csipetnyi irigységgel méricskélték. Mindegy, mennyit költöttek magukra, azért csak nőnek öltözött férfiak voltak, és jóllehet legtöbbjük - különösen a transzszexuálisok - sokkal jobban ad magára, mint a nők többsége, azt azért tudták, hogy Cathy Pasqualéval nem vehetik fel a versenyt. Látták, hogy ebből a nőből szinte árad egyfajta szolid méltóság. Volt egy bizonyos aurája, ami csak a szerencsés kiválasztottaknak adatik meg. Amikor meglátta a klubba belépő Richárdot, üdvözlésképpen elmosolyodott. - Nem szoktál ilyen korán érkezni, vagy igen? - tréfálkozott Cathy. - Hagyjál már, Cathy, most éppen összekötöm a kellemest a hasznossal. A kellemes dolog az, hogy alkalmam van egy kicsit cseverészni veled, a látogatásom hasznos részének pedig nem nagyon fogsz örülni. Cathy kihallotta a hangjából a metsző élt. Szinte kővé dermedt. -Hogy érted ezt? A férfi nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban kigyúltak a klubban a fények és egyszerre tizennyolc Kleopátra jelent meg a színpadon, ugyanolyan sminkkel, ugyanolyan parfümmel, s ugyanolyan csábos pillantásokkal. Gates becsukta a szemét és fájdalmas hangon így szólt: - Most már mindent értek. Még Susan P is Kleopátrának öltözve jön ide. Remélem, hogy te nem így fogsz kinézni. - Dehogynem! - vágta rá Cathy sértődötten. - Sőt, még Kitty is. Tudom, hogy kicsit furcsa látvány, de ahelyett hogy egy valódi római estet rendeztünk volna, abban maradtunk, hogy itt ma bizony Cleo-est lesz. Az összes férfinak, közéjük értve téged is, Cézárnak vagy Marcus Antoniusnak kellett volna beöltözni. Bár ahogy téged elnézlek, a te esetedben a Néró jelmez talán jobban tükrözné a valóságot. - El tudom magamat képzelni, amint a tunika alól kilátszanak a bütykös térdeim válaszolta mosolyogva a férfi, és amint a színpadon lévő lányok táncolni kezdtek, intett Cathynek, hogy kövesse az irodába.
A nő tanácstalan arccal engedelmeskedett. Nem aggódott túlságosan. Richard elég gyakran beszélt meg vele bizonyos dolgokat, és attól függően, hogy miről volt szó, mondjuk eltűnt fiatal lányról, vagy valami molesztáló pasasról, a felügyelő mindig megkérdezte, hogy nem látott vagy hallott-e valamit. Igazi bűnözőkről azonban soha nem tett fel kérdéseket. Megvolt a saját besúgóhálózata, és rajtuk keresztül megtudta, amit akart. Cathy becsukta az ajtót, de az irodában még így is hallani lehetett, amint a lányok rázendítenek a „Happy Birthday"-xe. - Ezektől a hangoktól föláll a szőr a hátamon. Cathy kétségbeesetten emelte a mennyezet felé a tekintetét. - Desrae-nek viszont tetszeni fog. Az egyik lány, a fekete Matilda van vagy száz kiló, Marilyn Monroe-nak akar öltözni. Az a helyzet, hogy én még nem láttam őt a színpadon, úgyhogy egyáltalán nem lennék meglepve, ha tényleg úgy bukkanna elő. Az a szegény nő megfordulna a sírjában, ha megpillantaná a pasast. Cathy felnevetett, szemmel láthatóan nagyon tetszett neki a gondolat, és már alig várta a pillanatot, hogy meglássa az est fénypontját. - Ismersz egy bizonyos Mr. Csenget? - kérdezte Gates minden átmenet nélkül. Cathy meglepetten bólintott. - Mindenki ismeri Mr. Csenget, vagyis ahogy mindenki ismeri, a kis Csenget. Miért, mi van vele, csinált valamit? Gates sóhajtott. - Ő nem csinált semmit. Jaj, Cathy, ne játszd itt nekem az East End-i ártatlant. Előfordult már, hogy Dochertyn keresztül volt vele valamilyen üzleti kapcsolatod? Előfordult már, hogy megkért arra, vigyél el valamit Csengnek, vagy átadj neki valamilyen üzenetet? Cathy megijedt, és a hátán végigfutott a hideg. Képtelen volt állni Richard metsző pillantását, félrekapta a tekintetét. - Soha. Eamonn soha nem kért meg, hogy ilyesmit csináljak. Miért tette volna? S ami azt illeti, mi köze lenne a kínaiakhoz? - Cathy visz-szanyerte a magabiztosságát. Richard rövid töprengés után azt mondta. - Susan P tud mindenről, de egy szót sem tudok kihúzni belőle, mert fél. Nagyon fél. Korábban soha nem tapasztaltam nála ilyesmit. Biztos, hogy nincs számomra mondanivalód? Alapos okom van feltételezni, hogy valami nagyon csúnya dolog történik itt, és nagyon sokan érintettek benne. Félek, Cathy. Miattad, Susan miatt és a többiek miatt, akiket esetleg nem is ismerek. Nem tapasztaltál mostanában valami gyanúsat magad körül itt, vagy akár az Államokban? Gondolkodj el ezen, kislány, gondold végig, és feltétlenül mondd el nekem. Hallottam, akkora buliról van szó, hogy még az itteni főemberek is pánikba estek. - Mindössze annyit tudok, Dochertyt és Csenget is megemlítették. Úgyhogy most ezt a két dolgot egymás mellé kell tennem és meg kell tudnom, milyen közös dolga van ennek a két embernek. Csak drogra tudok gondolni, de még egy hatalmas szállítmány sem okozna akkora pánikot, mint amit a besúgóimon láttam. Mintha mindannyian menekülni akarnának, de nincs hová. Úgyhogy utoljára kérdezlek, Cathy, tudsz nekem segíteni? Tanácstalan vagyok. Ha nem kábítószerről van szó, akkor mi a francról? A nő talányos, ugyanakkor aggódó tekintettel nézett a felügyelőre. - Nem lehet, hogy az IRA-hoz van köze? - kérdezte a férfi. - A szóbeszéd szerint Docherty kapcsolatban áll velük. Lehet, hogy mindez a hajcihő csupán ezért van? Ha csak erről van szó, akkor
légy szíves, mondd meg. Jó pár éven át tudtam róla, de visszatartottam magam és nem szálltam rá, mert Susan P kért meg erre. Lenyeltem annak a csirkefogónak a dolgait, mert nagyon jó beosztásban dolgozó barátai vannak és nem csupán a főkapitányságon, hanem a különleges ügyosztályon is. Mindketten tudjuk, hogy az írek nem tudtak volna ilyen pozíciókat kiépíteni, ha nem lennének barátaik bizonyos beosztásokban. Ez elég ésszerű érvelés, nem gondolod? Ezúttal azonban másról lehet szó, és nekem tudnom kell, mi van a dolgok mögött. Cathy a fejét csóválta. - Sajnálom, Richard, de tényleg nem tudok semmit - mondta végül szomorúan. - Hidd el, ha tudnék, elmondanám. Cathy soha nem látta még Gatest ilyen öregnek és ilyen fáradtnak. - Egy összeesküvés zajlik az orrunk előtt, Cathy, és egyszerűen képtelenek vagyunk leállítani. Itt vannak az oroszok, a nyugati világ új maffiája, pénzük van, fegyverük, hatalmuk. Mégpedig olyan sok pénzük van, amivel még több hatalmat tudnak maguknak vásárolni. A hozzám hasonló emberek, akiknek a törvény betartásán kellene őrködniük, egyszerűen képtelenek leállítani őket. - Idejöttek, a lányainkat is bevonják a piszkos játékaikba, nem úgy megy már, mint régen. Ezek az emberek mozdulni sem hagyják, szinte a lakáshoz láncolják a nőket. Elveszik az összes pénzüket, és csupán addig tartják őket maguk mellett, amíg jó karban vannak és tönkre nem mennek. Ez történik most körülöttünk, Cathy. Az alsóbb osztálybeli nőket, fiúkat és kislányokat kihasználják, ők keresik a pénzt a nagyhalaknak. Éljen a kapitalizmus! - mondják az oroszok, akik ráharaptak a dolog ízére. Megszerették a hatalmat. Ebben az országban meg tudják vásárolni az igazságszolgáltatást, meg tudják váltani a börtönbüntetést, azt csinálnak, amit akarnak. Persze ezt nekem előre tudnom kellett volna, hiszen az évek során magam is benne voltam a dolgokban. Ennyi évnek kellett eltelni, hogy rádöbbenjek, milyen rosszul ítéltem meg az akkori dolgokat. A hangjából áradó keserűség, az arcán tükröződő fájdalom elszomorította Cathyt. Érezte, ő volt a férfi utolsó esélye arra, hogy megtudja mi történik. Odalépett hozzá és a karját a nyaka köré fonta. A férfi azonnal magához szorította őt. - Ó, Cathy, mondd, mi történt a régi szép napokkal? Amikor mindenkinek megvolt a maga aprócska trükkje, és senkinek nem esett igazán baja? A nagy gengsztereket rács mögé dugtuk, a pitiánereket pedig hagytuk flangálni. Ez azonban már egy egészen más világ. - Azt hiszem, az a gond, hogy most már nem mi irányítjuk a játékot. Mint mondtam, az új maffia, az oroszok és a keleti tömb többi része ugyanolyan éhesen vetette rá magát a koncra, mint annak idején mi magunk. Most, hogy meggazdagodtunk, elkényelmesedtünk és nyugodt életet akarunk. így van? Elpuhultunk, biztonságban éreztük magunkat, most pedig fenyegetnek minket. Ez a természet törvénye. Az erősebb marad életben. Cathy hangjában ezúttal nyoma sem volt a szokásos vidámságnak. Szárazon, fájdalmasan ejtette ki a szavakat, a hangja tompán vissz-hangzott a helyiségben. - Nos, a magam részéről szeretnék kimaradni belőle. Én magam mögött hagytam a balhés dolgokat. Az az igazság, hogy sokszor még a klub is túl sok nekem. Úgyhogy nagyon is jól meg tudlak téged érteni.
Cathy hangja olyan mélységes magányról árulkodott, hogy Richard szerette volna a karjába kapni és magához ölelni. Meg akarta mondani, hogy mennyire szereti. Ugyanakkor tudta, hogy ezt nem fogja megtenni. A nő egyszer már felkínálta magát neki, és ő ostoba módon visszautasította. Azért, mert arra gondolt, csupán sajnálatból teszi, vagy azért, mert hálát érez és azt álszerelemmel próbálja leróni. Az évek során nagyon sokszor akarta már, hogy felkínálkozzék neki ez a gyönyörű nő, mert érezte, hogy nagyon tudná őt szeretni. Testileg és lelkileg egyaránt. Jobban, mint bárki más, jobban, mint ahogy Eamonn Docherty valaha szeretni tud. Arra gondolt, Cathy nyilván azért van Eamonn mellett, amiért vele is le akart feküdni. Azért, mert azt hiszi, tartozik neki. Csupán azért, mert gyermekkorukban annyi mindenen mentek keresztül, Cathy rózsaszín szemüvegen át látja azt az ír gazfickót. Cathy számára Eamonn a saját környezete terméke, amihez ugyanúgy hozzátartozik, mint ő maga. Az igazság azonban az, hogy ez a csodálatos lány méltatlanra pazarolta a hűségét. Eamonn mindenkit kihasznált, ezért Cathyvel habozás nélkül ugyanúgy bánik, mint mindenki mással. Richard ebben olyan biztos volt, mint abban, hogy felkel a Nap. Ám Cathy ezt nem hajlandó észrevenni, egészen addig, amíg Docherty egyértelműen, visszavonhatatlanul tőrbe nem csalja. És a felügyelő abban is biztos volt, hogy egy napon ez elkerülhetetlenül bekövetkezik majd. Csak remélni merte, hogy nem most, amikor a pletykák szerint valami nagyon nagy dolog van készülőben. Valami olyan nagy dolog, hogy még Richard Gates sem tudná megóvni Cathyt, ha azoknak a piszkos gazembereknek útjában állna. Eamonn a Newark repülőtéren szállt fel a washingtoni járatra, mely késő délután érkezett meg, és a Hilton Internationalbe vitette magát. A szálló bárjában leült egy asztal mellé, rendelt magának egy italt. Szemmel láthatóan ideges volt. Nemsokára megbeszélése lesz odafönt az egyik tanácsteremben, és úgy érezte magát, mint az elítélt, amikor a vesztőhelyre viszik. Megpróbálta összeszedni a gondolatait. Barátságosan rámosolygott a férfira, akit kiküldtek elé a repülőtérre, ám az egyáltalán nem reagált a gesztusra, kőmerev arccal nézett vissza rá. Ez önmagában is figyelmeztető jel lehetett volna, ám Eamonn arra gondolt, hogy a pasas valószínűleg még az anyjával is így viselkedik. Az izomagyúaknak így kell kinézniük. Része a munkájuknak. A tárgyalóban négy férfit látott, mindannyiukat ismerte, és bárki mást szívesebben látott volna a helyiségben. Ott volt Patrick O'Rourke, az IRA összekötője Írországból. A pasas akkora, mint egy háromajtós szekrény, a méreténél csak a csúfsága nagyobb. Vörös haját hátul lófarokba fogta össze, jéghideg kék szeméből csak úgy áradt a megvetés. Aztán jelen volt Sammy Colderi, a Las Vegas-i don, alacsony, köpcös fickó. Szemmel láthatóan úgy nézett ki, mint akinek fogalma sincs, mi történik körülötte. Mellette állt Manny Steinschloss, egy zsidó vállalkozó, akinek abszolút törvénytelenül működő magánbankja volt.
Ám Eamonn számára a legnagyobb veszélyt a negyedik férfi jelentette, a New York-i don, az öt vezető olasz család feje, Gesu Molineri. Hatvanas évei vége felé járó, hatalmas termetű ember volt, csendesen beszélt és hírhedten távolságtartó ember volt. Visszahúzódva élt, távol tartotta magát mindenkitől, ezért a jelenléte sokkal jobban megrémítette Eamonnt, mint O'Rourke, pedig neki is halálszaga volt. Molineri fagyosan elmosolyodott. - Foglaljon helyet, Mr. Docherty. Eamonn nyugalmat erőltetve magára leült. Miközben a repülőtérről a szállodába vitték, a limuzinban megmotozták, úgyhogy tisztában voltak vele, fegyvertelenül érkezett. Letettek elé egy pohár whiskyt, de ő nem nyúlt hozzá. Ehelyett rágyújtott és némi örömmel konstatálta, hogy legalább a keze nem remeg. Próbált nyugodt arckifejezést ölteni. Molineri szólalt meg ismét. - Volt egy kis nézeteltérésem azzal az Igor nevű csecsennel. Úgy tudom, ön is ismeri. Volt vele egy kis területi vitánk. Úgy tűnt, azt hiszi, hogy nemes egyszerűséggel csak úgy besétálhat az East Side-ra, én pedig szóltam neki, hogy ezt nem teheti meg. Úgyhogy tegnap meghalt. De tudja, mielőtt meghalt, hosszasan elbeszélgettünk. Önről. Egy kis szünetet tartott, hagyta, hogy a szavai leülepedjenek. - És természetesen néhány egyéb dologról is, elsősorban a Londonban történt eseményekről. Tulajdonképpen nincs itt semmi olyan dolog, ami miatt nekem aggódnom kéne, de azért érdekelne egy s más. Eamonn szinte hallotta, hogy a mellkasában dübörög a szíve, s tudta, hogy nála csak az akut félelem tud ilyen hangot produkálni. - Kapcsolatba léptem Mr. O'Rourke-kel. Van egy-két közös ügyletünk Líbiában, és én biztos vagyok benne, ön is kitalálja ezek jellegét. Igen, bár ön erről nem tud, néhány évvel ezelőtt kapcsolatba léptem az ön barátaival. Még az FBI is tud róla. Ugyanakkor a jelek szerint ön nem - mondta, hogy elvegye a szavai élét. - Mr. O'Rourke mindig nagy elismeréssel beszélt önről, különösen miután leleplezte a testi-lelki jó barátját, Petey Mahoneyt. Olasz emberként én tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy csupán az üzleti érdek diktálta ezt, s azt is, hogy az üzlet mindenekfelett való. A barátság csupán másodlagos dolog. Én nagyon csodálom ezt önben. Az évek során nagyon sok remek dolgot hallottam önről, valamint az Igorral és az oroszokkal fenntartott kapcsolatáról... Emiatt is tisztelettel adózom önnek. Csodáltam a bátorságát, hogy az orrunk előtt próbálkozott ezekkel az ügyes kis húzásokkal. A hangja ekkor megkeményedett, és Eamonn rájött, hogy az igazi mondanivalója csak ezután következik. - Most azonban ideje, hogy átgondoljuk ezt a dolgot. Manapság a plutónium a legnagyobb üzlet, még a gyémántnál is drágább. És meglehetősen könnyű hozzájutni, ha az ember megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, mint például ön is. Hatalmas összegeket keresett ennek a vállalkozásnak a révén, úgyhogy ezek után mi meg kívánjuk önt szabadítani az ezzel kapcsolatos további terhektől. Az ügyfelek szinte sorban állnak az anyagért, még az olyan távoli országokból is, mint például India vagy Pakisztán. Röviden összefoglalva, szeretném megszerezni azt, amije önnek van, és eltökéltem magam, hogy ez így is lesz. - És miért van ehhez szükség ilyen sok emberre? Úgy értem, miért vannak itt négyen?
Molineri öblös hangon felnevetett. - Mr. O'Rourke azért van itt, hogy szolidaritását juttassa kifejezésre, de természetesen ő is keresni akar egy kicsit a bolton. Steinschloss a bankárunk, az oroszok bíznak benne, és természetesen ő is keresni akar a bolton. Sammy pedig azért van itt, mert Las Vegasban lesz a vállalkozásunk frontvonala. Sammy ugyanolyan döbbent arckifejezést vágott, mint Eamonn. Róla ugyanis még a szövetségiek is tudták, hogy csupán prostitúcióval és tiltott szerencsejátékkal foglalkozik, ezért békén hagyták, nem nagyon molesztálták emiatt. Eamonn rájött, hogy valószínűleg a maffia éppen emiatt akarja őt felhasználni. Róla ugyanis senki nem gondolná, hogy nemzetközi fegyverkereskedelmi ügyletekbe keveredik. - Na és hogy jövök én a képbe? - Eamonn tudta, ez az üzlet számára már elveszett, és csupán arra nyílhat lehetősége, hogy a lehető legrövidebb időn belül eltűnjék innen. -Attól tartok, önnek meg kell majd magyaráznia a kínaiaknak, hogy vissza akarjuk kapni az árut, amit nemrégiben szállított át Angliába. Elég tekintélyes mennyiségről van szó, és már várják az ügyfeleink. Amennyiben megfelelően el tudja magyarázni nekik, hogy rendkívül nagyhatalmú emberek érdekszférájába ütköztek, akkor jó esélye van arra, hogy megmentse a saját és a családja életét. Nekem már megvan a vásárlóm, bár feltételezem, a kínaiak is ugyanígy vannak ezzel. Úgyhogy az ő ügyfeleik is nyugodtan felkereshetnek, a jövőben örömmel állok az ő rendelkezésükre is. Az oroszokkal már egyeztettem az üzletet. Belevaló profik, meglehetősen könnyen túltették magukat Igor halálán. Hozzánk hasonlóan ők is megértették, hogy ez az egész nem személyes ügy volt, csupán üzlet. Igor fivére az elsőszámú ügynökünk Moszkvában. Eamonn érezte, hogy elszorul a torka. Itt már nincs tennivalója. Egyértelmű a dolog. - A kínaiak nem adják fel egykönnyen az üzletet - mondta nekik lemondóan. - Nem várhatnánk meg a következő szállítmányt? Nem próbálhatnánk meg valahogy elsimítani ezt a dolgot? Molineri felnevetett. - Mr. Docherty, ki nem szarja le a kínaiakat? Szerezze meg tőlük a cuccot, hozza el onnan, és intézkedjék, hogy négy napon belül a birtokomban legyen. Erre Eamonn kiitta a whiskyjét. Szüksége volt rá. Desrae Kleopátrának öltözött. Nagyon jól állt neki a fekete paróka, a szempillája pedig olyan hosszú volt, hogy akár az ablaküveget is kitörhette volna vele. Annyi festéket kent az arcára, hogy bízvást bekerülhetett volna vele a Guinness rekordok könyvébe. Közeledett az éjfél. A klubban már tetőfokára hágott a hangulat, minden fényárban úszott. A törzsvendégeket beengedték ugyan, de azért többé-kevésbé házi rendezvény volt. Miközben folytatódott a színpadi show, a több mint kétszáz vendég zavartalanul evett, ivott. A fülsiketítő zajtól Cathynek hamarosan megfájdult a feje. Megpillantotta Gatest és Susan P-t, amint a sarokban suttogtak, és ettől nagyon elszomorodott. A férfi legutóbbi látogatása óta Cathy nagyon aggódott. Mi több, félt. Szinte egy pillanatra sem vette le a szemét a kislányáról. Úgy érezte, Kitty veszélyben van, de azt nem tudta volna megmondani, hogy honnan fenyegeti. A pasasok és a többi lány nógatására Joanie is színpadra lépett, és egy borzasztóan ordenáré kupiéba kezdett. Kitty is Kleopátrának öltözött és felszabadultan nevetett, de mindenki sejtette, hogy nem érti a dal kétértelmű szövegét. És ez talán jobb is volt így. Cathy odalépett Susanhoz és
Richárdhoz. - Megtennétek, hogy figyeltek egy kicsit Kittyre? Haza kell ugranom. Nem maradok sokáig. Ő is fel akarta venni a jelmezét, és megpróbált kapcsolatba lépni Eamonn-nal. Végigsietett az utcán, de egyre inkább elhatalmasodott rajta egy megfoghatatlan baljós előérzet. Remélte, hogy Eamonn hazaért már Washingtonból, mert mindenképpen beszélni akart vele. Belépett a lakásba, becsukta maga mögött az ajtót, majd bement a nappaliba. Amint belépett a helyiségbe, a kis Csenggel találta magát szemben. Cathy szinte kővé dermedt a látványtól. El sem tudta képzelni, hogyan kerülhetett oda a férfi. - Maga meg mi az ördögöt csinál itt? Az ajtó mögül előlépett egy nagydarab kínai férfi és lefogta Cathy karját. A halálra rémült nő kétségbeesett, hitetlenkedő arcot vágott. -Mi történik itt? Mit csinálnak a lakásomban? - Érezte, hogy eluralkodik rajta a pánik, a hangja megemelkedik és reszket. Csengtől mindenki tartott a Sohóban, csakúgy, mint néhány más kínaitól is. Azzal együtt, hogy a ferdeszeműek többnyire a saját problémáikkal voltak elfoglalva. Vajon mit akarhatnak tőle? A nő agya szélsebesen dolgozott. - Hol van, Mrs. Pasquale? - kérdezte a férfi metsző hangon. - Mi hol van, Mr. Cseng? Azt sem tudom, miről beszél. A férfi odalépett mellé, csenevész teste fenyegető felkiáltójellé merevedett. Elővett egy hosszú, vékony pengéjű kést, és Cathy arcához tartotta. - Nincs erre időm, Mrs. Pasquale. Azonnal mondja meg, hol van a szállítmány! Úgyhogy ne játsszon velem, mondja meg, hol van, mert tudnom kell. Cathy megpróbálta kiszabadítani a karját, s miután ez nem sikerült, még jobban megijedt. Hisztérikus félelem lett úrrá rajta. A késnek különös szaga volt. Hideg acélszaga. Mintha jégdarabot szorítottak volna az arcához. S amikor a nő rádöbbent, hogy a férfi mit csinál, felsikoltott. Minden erejét összeszedve megrúgta az apró termetű férfit, és kiszabadult a mögötte álló testes kínai szorításából. Odaszaladt az ajtóhoz, de a férfi ismét megragadta és a hajánál fogva visszavonszolta a szobába. Arccal a padlóra zuhant. Csak úgy záporoztak rá az ütések. Nem gondolta volna, hogy bárki ilyen durván merészeli bántalmazni. Tíz perc múlva már félájult volt a veréstől és félrebeszélt, de a fölötte álló férfi még mindig feszülten figyelte. - A bőröndök, Mrs. Pasquale, hol vannak a bőröndök? Cathynek pokoli fájdalmai voltak és a férfi szavai mintha a túlvilágból érkeztek volna, alig jutottak el a tudatáig. Végül megmondta, hogy hol hagyta a bőröndöket. Mielőtt elvesztette az eszméletét, utolsó gondolata az volt, hogy mindezt Eamonn-nak köszönheti. Az az ember csalta tőrbe, akit mindenki másnál jobban szeretett. Cseng diadalittas pillantással mérte végig a földön fekvő testet. Megkapta, amire szüksége volt. A nagydarab férfira pillantott és bólintott. - Nem hagyhatjuk életben. Felállt, az öltönye tele volt vérfoltokkal. Felsóhajtott. Mindig kedvelte Cathy Pasqualét, ugyanúgy, mint mindenki más. De ez a Docherty úgy egy órával ezelőtt telefonált, és megpróbálta rábeszélni, hogy küldje vissza a szállítmányt, mert ettől kezdve mással üzletel. Cseng nem szerette, ha át akarják verni. Nem bízott Docher-tyben. Ez már egy lebeszélt üzlet volt, a megbízó
várta, hogy Cseng átadja neki a holmit. Ő pedig senkinek a kedvéért nem hagyja őket cserben. Amint a nagydarab férfi késsel a kezében megindult Cathy felé, Cseng bement a fürdőszobába, hogy megpróbálja rendbe szedni a ruházatát. Aztán meggondolta magát, visszalépett a nappaliba és ráripa-kodott. - Azt szeretném, ha az egész csupán rablásnak tűnne. A másik férfi bólintott és szemmel láthatóan örült a fejlemények ilyetén alakulásának. Mr. Cseng ekkor távozott a lakásból. Voltak dolgok, amiket nem szívesen nézett végig. Tartotta magát a saját színvonalához. Desrae berúgott. Nagyon jól sikerült a buli. Még Kitty is megihatott néhány pohár pezsgőt, mert a szeme felnőttesen csillogott. A színpadon néhány fiatalember női szerelésben soulzenére táncolt. A kokaintól erősen feldobódott Susan P hirtelen azt kérdezte Richárdtól: - Hol a francban van Cathy ilyen sokáig? A férfi az órájára nézett. A nő már több mint két órája elment. A felügyelő szinte megdermedt a rémülettől. Susan P-re nézett. - Gyere velem! Attól tartok, bajban van. Desrae gondjaira bízták Kittyt és feldúltan távoztak a klubból. Hihetetlen párost alkottak, amint végigrohantak a Soho utcáin. Richard a divatjamúlt öltönyében, hatalmas testét siettében ide-oda himbálva rohant, Susan P pedig Kleopátra-jelmezében, darabos, széteső mozdulatokkal, sötét tekintettel loholt a sarkában. A járókelők kíváncsian fordultak utánuk. A látvány még a Sohóban is különösnek tűnt, pedig az valóban őrült egy hely. Öt perc múlva megtalálták Cathyt. Miközben Richard felhívta a mentőket és a rendőrséget, Susan P bezárkózott a toalettbe és hányt. Soha nem találkozott még ilyen döbbenetes látvánnyal, amíg csak él, soha nem fogja elfelejteni! Richard Gates az ölébe fektette Cathy eltorzult fejét, és hatalmas könnycseppek gördültek végig az arcán. Mintha már nem is élne. Nyoma sem volt már annak az életvidám, szeretetre méltó kedves teremtésnek, akivel néhány órája beszélt. Egy összevert, megcsonkított, felismerhetetlen roncs volt. Becsukott szeme annyira feldagadt, hogy még a szempillái sem látszottak. Úgy feküdt a felügyelő ölében, mint egy összetört baba. Ám a férfi számára az egészben mégis az volt a legborzalmasabb, hogy a szerelmét még meg is gyalázták. Brutálisan megerőszakolták. A lába és a ruházata csurom vér volt. Az ő Cathyje, akit mindenkinél és mindennél jobban szeretett, a karjában haldoklik. Úgy érezte, beleőrül a fájdalomba. Patakokban ömlött a könny a szeméből, miközben azt hajtogatta: - Tarts ki, Cathy, légy szíves, tarts ki. Ne add fel! Még akkor is ezeket a szavakat mondogatta, amikor megérkeztek a mentőápolók és a rendőrség. Ő is beszállt a mentőkocsiba. Ha meghal, ha az ő Cathyje meghal, akkor az a rohadék sem ússza meg szárazon, aki ezt művelte vele. Elhatározta, addig nem nyugszik, nem lesz egy perc nyugta, amíg meg nem keresi és meg nem öli őket, akárhányan voltak is. Egyiket a másik után. Eamonn egész délelőtt próbálta hívni Cathyt, de folyton az üzenetrögzítő válaszolt. Lecsapta a kagylót és a Plaza Tower tetején lévő irodájából a panorámát bámulta. Aztán megcsörrent a telefon és rögtön felkapta a kagylót. Desrae volt az. A ziháló, szaggatott hang gazdája Angliából beszélt.
- Ó, istenem, Eamonn! Haldoklik. Cathy haldoklik. Kérlek, gyere ide, légy szíves. Azt sem tudom, mit csináljak... Miszlikbe szabdalták. Az öltésektől szinte fel sem lehet ismerni az arcát. Ó, istenem, édes istenem, segítsd meg őt valahogyan... - jajveszékelt, aztán a hangja elcsuklott és mély, szívettépő zokogás hallatszott a kagylóból. - Odamegyek, Desrae, ne aggódj - mondta Eamonn, de miután letette a kagylót, néhány pillanatig képtelen volt megmozdulni. A gyönyörű, szeretetre méltó Cathyre gondolt, aki számára mindig a szépség megtestesítője volt Miszlikbe szabdalták... és mindez az ő hibája. Tíz perccel később lement a mélygarázsba, hogy útra keljen, ám két kínai férfi közeledett felé. A parkolóőr hirtelen félrefordította a fejét, kilépett az aprócska fülkéből és komótos léptekkel elindult a kijárathoz. Mielőtt eltűnt volna a szeme elől, a két kínai jelenlétéből Eamonn pontosan tudta, mi fog vele történni. Kicsit meglepte, hogy a kínaiak jelentkeznek először. Azt hitte, olaszok lesznek majd a merénylők. Tisztában volt vele, hogy semmi értelme elfutni előlük, ám ennek ellenére az életösztöne mégis ezt diktálta. A két férfi nagyon könnyen elbánt vele. A földre döntötték, és egy gyors mozdulattal elvágták a torkát, majd biztosításképpen kétszer szíven szúrták. Gyors, profi munka volt. Pillanatokon belül élettelenül feküdt a piszkos, olajtól szennyezett padlón, s a Cathy által oly nagyon szeretett kék szemek üresen bámultak a semmibe. Utolsó gondolata az volt, hogy rövidesen találkozik Cathyvel. A Cathy ellen végrehajtott támadást nem erőszakos nemi közösülésnek és rablásnak minősítették, mint Mr. Cseng remélte. Richard Gates gondoskodott erről. Sokáig ült az ágya mellett és fogta a nő kezét, mígnem végül azt mondták neki, hogy Cathy állapota stabilizálódott, jó esélye van a gyógyulásra. Szótlanul bámulta az oly nagyon szeretett, nemrég még gyönyörű nő torzóvá csúfított arcát, és érezte, hogy forró könnyek szöknek a szemébe. Mindig nagyon szerette ezt a nőt, és még most is szereti, és mindent elkövet azért, hogy túlélje. A teljesen kétségbe esett Desrae-t Susan P vette a gondjaiba, csakúgy, mint a kis Kittyt. Cathy lányát annyira felzaklatták az események, hogy folyamatosan nyugtatózni kellett, és nem engedték meg neki, hogy meglátogassa az anyját. Úgy gondolták, túlságosan fiatal még ahhoz, hogy ilyen hirtelen el tudja fogadni a szörnyű változást. Richard öt nappal a Cathyvel történt borzalmas események után kilépett a testülettől. Úgy távozott a rendőrség épületéből, hogy hátra sem nézett, és attól kezdve szinte állandóan a kórházban volt. Ha Cathy meghal, ő vele megy. Ha Cathy itthagyja, nem marad semmi, ami ezen a rothadó földön tudná őt tartani. Az ápolónők féltek tőle, ugyanakkor csodálták is, amiért olyan odaadó szeretettel ápolja és mosdatja a nőt, fésüli a haját és folyton a kezét fogja. Már meg sem próbálták hazaküldeni. Látszott rajta, hosz-szú távra rendezkedett be, és elfogadták ezt a tényt. Ám Cathy csak feküdt az ágyon, némán, mozdulatlanul. Senki sem tudta megmondani, hogy hall-, érez-, ért-e valamit. Senki nem mert célzást tenni arra, hogy ki kellene kapcsolni a lélegeztető gépet. Richard azon nyomban megölte volna azt, aki megpróbálja.
Negyvenkilencedik fejezet Betty besétált a broadmoor-i intézetbe, és az ajtónál át kellett esnie a szokásos motozási procedúrán, míg végül beengedték Madge-hez. A barátnője nagyon szerette az ottani szobáját és pedáns rendben tartotta. A diagnózis szerint paranoid skizofrén, és az új gyógyszeres kezelés szemmel láthatóan jó hatással volt rá. Hollowayben, ahová Richard az eltávozási szabályok megsértése miatt vitette, összekapott az egyik nővel egy hajcsavaró miatt, és leharapta az orrát. Két börtönpszichiáter javaslatára végül úgy döntöttek, elkülönítik. Külön szobát kapott, és soha többé nem mehet haza. Betty megölelte a barátnőjét, és egy ideig elcseverésztek. Madge készített maguknak egy kis teát, s miközben kortyolgatták, Betty megmutogatta neki Kitty és Cathy fotóit. Madge sugárzó boldogsággal nézegette a fényképeket. - Ez a kis Kitty teljesen anyámat formázza. Még a tekintete is tisztára az övé. Ugyanaz az áll, ugyanaz a fekete haj. Nagyon szép lány. Megtarthatom a fényképeket? Betty bólintott, és Madge az ágy melletti éjjeliszekrényre rakta a fotókat. Később majd kiragasztja őket a falra a többi mellé. - De jó lenne, ha meglátogatna. Nagyon szeretném látni. Cathy mindig olyan életvidám volt, ugye Betty? Emlékszel, hogy megnevettetett minket, amikor kicsi volt? Jaj, ahogy ránk tudta emelni azt a hatalmas kék szemét! Betty bólintott és elvigyorodott. Úgy tűnt, Madge-nek ma jó napja van. Máskor a gyógyszeres kezelés ellenére dühödten acsargott az egyetlen gyerekére és az unokájára, s azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, meg Bettyt is, és mindenki mást, aki elárulta őt, vagy bármi rosz-szat tett neki. Betty szomorú volt, bár tudta, hogy a maga módján Madge boldog. Vagy legalábbis annyira boldog, amennyire az lehet. Amint Cathy fényképeit nézegette, könnyek szöktek a szemébe. Rettenetes volt rágondolni, hogy a kórházban kómában fekszik és haldoklik. Nem mondta meg Madge-nek, valahogy úgy érezte, nem lenne helyes. Úgy gondolta, jobb, ha hagyja élni a saját világában. Az álomvilágban, amit maga köré épített, ahol Cathynek ideális gyerekkora volt, Madge pedig köztiszteletnek örvendett. Szerető anya volt, ügyes háziasszony és gondoskodott mindenről. Madge tudata ugyanis így vetítette vissza egykori önmagát és a kislányát, akit oly nagyon szeretett. Mr. Cseng végigsétált a Brewer Streeten. Már nagyon későre járt, a Soho utcái elnéptelenedtek, de az apró termetű ember ennek ellenére peckesen sétált. Nem volt félelemérzete, tudta, hogy a híre megvédi őt minden bajtól. Nem volt ember, aki szembe mert volna szállni vele, ezért a saját világában biztonságban érezte magát. Amint belépett a jellegtelen ajtón, ajka széles mosolyra húzódott. Néhány másodperc alatt felszaladt a lépcsőn és belépett a kis lakásba. Rövid hajú, lapos mellű, apró termetű eurázsiai kislány várt rá. A lány meghajolt előtte, rámosolygott, kivillantotta rizsszemnyi fehér fogait. A mandulametszésű szemből melegség sugárzott. Tört angolsággal köszöntötte. - Nagyon vártam már, uram. Mindent előkészítettem. Cseng, miközben a lány után lépkedett, kigombolta az ingét, s közben vigyorgott, mint a telihold. Miután helyet foglalt a bőrkanapén és elfogadta a finoman illatozó gyógyteát,
rögtön lehervadt a mosoly az arcáról az ismerős hang hallatán. - Hello, Mr. Cseng! De régen nem találkoztunk. Richard Gates állt mögötte. A kis kínai úgy megrémült, hogy a csészét leejtette a fehér szőnyegre. A lánynak egy arcizma sem rezdült. Arca zárkózottá vált, mintha sűrű szövésű, láthatatlan függönyt vont volna maga köré, hogy ne is lássa, mi történik körülötte. Richard a lányra nézett és biccentett. Az ázsiai szépség felvette a kabátját, és távozott a lakásból. Az aprócska férfi aggódó tekintettel nézett Richárdra. - Miben állhatok a rendelkezésére, Mr. Gates? Richard hangosan felnevetett. - Te kis vén kujon. Mondd el nekem, mit vittél el Cathy Pasquale kéglijéből aznap éjszaka, amikor megtámadtad és megerőszakoltad? Jut eszembe, mielőtt megpróbálnál hülyére venni, tudom, hogy ott voltál. Találkoztam azzal a férfival, akit felbéreltél, hogy elvégezze a piszkos munkát. Jelenleg egy tepsiben pihen a deptfordi halottasházban, úgyhogy nyugodtan elhagyhatod a piszkos trükköket. A haverod csak annyit tudott, hogy bőröndöket vittél el a klubból. Ez minden? Szóval, mi volt a bőröndökben? Kábítószer? Cseng szeme résnyire szűkült, de nem szólt egy szót sem. Richard udvarias hangon folytatta. - Hallottad már azt a kifejezést: többre mégy halk emberi hanggal, mint furkósbottal? Mindenki tudja rólam, hogy én a halk szavak embere vagyok, de azt is, hogyha kell, habozás nélkül péppé verek bárkit. Az a helyzet, tudod, hogy én nagyon szeretem Cathyt, te pedig bántottad, és mielőtt megöllek, tudni szeretném, miért tetted. Érted, amit mondok? Képes vagy felfogni? Cseng bólintott. -Akkor ezek után légy kedves, és könnyíts magadon, különben nagyon nehéz percek várnak rád. Minden rajtad múlik. Úgyis kiverem belőled az igazat, szépen lassan feldarabollak és kinyomom a szemedet. Mindezt lassan, módszeresen, nehogy idő előtt meghalj. Szóval, melyik megoldást választod? Cseng még mindig nem mondott semmit. Richard benyúlt a zsebébe, előhúzott egy kötelet, és hátrakötötte Cseng kezét. A kínai meg sem próbált ellenkezni, tudta, hogy fölösleges. Richard tulajdonképpen csodálta őt ezért, még akkor is, ha gyűlölte. - Még egyszer kérdezem: mi volt a bőröndökben? Cseng azonban még mindig nem válaszolt. Arcáról tanulmányozni lehetett volna a konokság ismérveit. Keskeny szája egyetlen vékony vonallá merevedett, a tekintete a távolba révedt. Ám amikor észrevette, hogy Richard bekapcsolja a hajszárítót, viselkedése azon nyomban megváltozott. Gates a legmagasabb fokozatra állította és a férfi arca elé tette. Cseng megpróbálta elhúzni a fejét. - Meg fogsz lepődni, milyen iszonyatos károkat lehet okozni ezzel a kis készséggel jelentette ki Gates közönyös hangon. - Ezért nem engedik, hogy a sitten hajszárítót használjanak. Eszméletlen jó kínzóeszköz. Nagyon szépen megperzseli a bőrt, aztán felhólyagosodik. És baromira fáj. Miközben beszélt, Susan P is megérkezett. Amint Cseng megpillantotta, émelyegni kezdett. A nő a kis kínaira mosolygott. A kezében egy apró kalapácsot és egy zacskó
szöget tartott. Susan P-nek az volt a márkajegye, hogy odaszögezte a bútorhoz azokat, akik kihozták a sodrából. Cseng életében először érzett igazi félelmet. Richard Gates kikapcsolta a hajszárítót és felnevetett. - Hello, darling. Gyere, szállj be te is a buliba. Jó hecc lesz. Susan elvigyorodott. Rövid bőrszoknya és átlátszó blúz volt rajta. A kinti hideg miatt a mellbimbói szinte átszúrták a blúzát, bőrét rózsaszínűre csípte a hideg. - Elárulta már? Richard sajnálkozó arckifejezést mímelt. - Sajnos még nem, drágám. Susan rosszallóan csóválta a fejét. - Mr. Cseng! Én nagyon szeretem a munkámat. Ezt a trükköt egy öreg börtöntölteléktől tanultam annak idején. Remek pasas volt. A régi fajtából, aki még tudta, milyen az igazi kínzás. Ugyanúgy halsz meg, mint ahogyan éltél, erőszakkal. De hát ebben nincs semmi különös, benne van a pakliban. Ez személyes ügy. Lehajolt, majd foga közt szűrve a szavakat azt mondta: - Ez kibaszottul személyes ügy. Te kis kínai gennyláda, nem kellett volna megerőszakolnod és halálra kínoznod, elég lett volna csupán kifosztani. Most pedig, cimbora, fogadd meg a tanácsomat, és beszélj, mert ha nem, megkeserülöd. Ami engem illet, már alig várom, hogy hozzáfogjak. Azzal kezdem, hogy odaszögezem a farkadat a padlóhoz, miközben kéjesen a pofádba nevetek. A táskám tele van nagyon jópofa cuc-cokkal, mindegyiket arra találták ki, hogy visíts a fájdalomtól. És mint tudod, itt aztán nyugodtan visítozhatsz, hangszigetelt a szoba. A kis cuncimókusod boldogan a kezünkre adott. Igaz, megkérte az árát, de biztosíthatlak, meg fogja érni. Cseng egyikről a másikra nézett, majd megszólalt. - Ha elmondom, amit tudni akarnak, szavukat adják, hogy kínzás nélkül és gyorsan végeznek velem? Richard bólintott. - Akkor felakasztalak. Azt hiszem, ez elég tisztességes ajánlat, nem? Cseng becsukta a szemét és megköszönte neki. - Plutónium volt, nem kábítószer bökte ki végül. - Mindenki azt hiszi, drog volt, de annak már vége. A nagy pénz most Oroszországból jön. A plutóniumnak hatalmas felvevőpiaca van. Az indiaiaknak is ez kell, az irakiaknak és a líbiaiaknak is... Van, aki azt mondja, India lesz a következő szuperhatalom, és a szuperhatalmak mind csupán egyetlen dolgot akarnak, nem igaz? Nukleáris fegyvereket. Cathy Pasquale nem tudta, hogy nála van a szállítmány. Ugyanakkor nem volt buta. Amikor váratlanul hazajött és megtalált engem a lakásában, kénytelen voltam végezni vele és rablásnak feltüntetni az ügyet. - Nem személyes ügy volt, csupán az üzlet érdeke kívánta meg. Az egész mögött Eamonn Docherty állt. Ő verte át. A nő nem tudta, hogy plutóniumot hoz. Dochertynek nem volt más választása, mert elveszítette a New York-i kapcsolatát. Aztán megpróbált hülyét csinálni belőlem. Odaát az Államokban a maffia és az oroszok szövetséget kötöttek. Egy ottani kapcsolatomtól szereztem tudomást erről. Dochertyt az én utasításomra ölték meg. De ha nem én teszem, megtették volna az írek vagy az olaszok. Higgye el nekem, Mr. Gates, ezek már nemzetközi ügyek. Engem megölhet, igen. De ha ennek a drámának az összes szereplőjét meg akarja gyilkolni, akkor az elkövetkezendő tíz évben mást sem fog tenni, mint ölni.
Richard hagyta, hogy a friss információk megülepedjenek. Az egészből csupán egyetlen részlet érdekelte. Tehát Docherty csalta tőrbe Cathyt, és már nem először. Vagy így, vagy úgy, de gyermekkoruk óta kihasználta. Képtelen volt felfogni, hogy a férfi hogyan sodorhatja veszélybe azt a nőt, akit állítólag olyan nagyon szeret. Felsóhajtott, megdörzsölte az arcát és kissé megkönnyebbült. Ám még meg kellett ölnie Csenget, jóllehet tudta, az akasztás túl könnyű halál neki. De elhatározta, tartja a szavát. Ott áll majd mellette, és figyeli, amint a férfi az utolsókat rúgja. Ez a minimum, amit megérdemel a rohadék azért, amit Cathyvel művelt. - De miért kellett megerőszakolni? Miért kellett vele ilyen csúnyán elbánni? - ordította Susan az apró helyiségben. Cseng vállat vont. - Arra gondoltam, jobban fest majd a rendőri jelentésben. Hazajött, megzavarta a betörőket, csinos nő, ezért a betörő megerőszakolta, majd pánikba esett. Megesik az ilyesmi. Susan P szinte kővé dermedt a döbbenettől. - Szóval csupán ezért volt ez az egész?! Mert azt gondoltad, hogy jobban fest majd a dolog a rendőri jelentésben?! Cathyt azért tetted tönkre, azért nyomorítottad meg, mert azt gondoltad, hogy jobban fest majd a rendőri jelentésben?! Jól hallottam?! A kínai becsukta a szemét és bólintott. - Én csak őszinte akartam lenni. Elmondtam, amit tudni akartak. Ha ez vigaszt nyújt önöknek, elmondhatom, azt a férfit, akit meggyilkolt a felügyelő úr, nem használtam más akcióra. De mint önök is jól tudják, néha olyan dolgokra is utasítást kell adnunk, amihez nincs kedvünk. Cathy Pasqualét egyszerűen nem hagyhattuk életben, mert tudott az akcióról. Mr. Gates! Az önnel fenntartott kapcsolata feltétlenül szükségessé tette ezt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy mindenki tudomást szerezzen az üzletről, ezt nyilván ön is megérti. Susan P úgy feldühödött, hogy azt hitte, szívrohama lesz. Ez a kis ferdeszemű ember itt ül előtte, és magától értetődő természetességgel elmeséli neki, mit művelt a barátnőjével, hogyan erőszakolták meg, hogyan akarták eltenni láb alól, és még megpróbálja igazolni is a tettét. Ütésre lendítette a karját és teljes erejével lesújtott a kínai arcára. Cseng arccsontja hatalmas reccsenéssel darabokra tört. - Te rohadt kínai fattyú! A puszta kezemmel öllek meg! Az egy ártatlan, nagyon rendes nő volt, nem ártott senkinek. A vele történt sok mocsokság, ocsmányság ellenére normális életet tudott élni. S mindezt miért, mi? Azért, hogy te rárohanj és tönkretegyél mindent egy rohadt üzleti tranzakció miatt! A hangja remegett a sírástól és a dühtől. - Szóval azt mondod, hogy néhány húgyagyú nigger meg néhány tetves arab megveszi az oroszoktól azt a nukleáris szart, s csupán azért, hogy néhány éven belül a levegőbe röpítsenek minket? Ezért akartad őt meggyilkolni? Kómában fekszik a kórházban, te pedig itt ülsz, és azt mondod, hogy mindez valami rohadt üzlet miatt van? Jó, nem bánom, hát ha üzlet, akkor üzlet. A barátom, Richard megígérte ugyan neked, hogy meg-úszod egy kis akasztással, de én nem ígértem neked semmit, haver. Úgyhogy én ugyanúgy halálra verlek téged, mint ti Cathyt. Szétmarcangollak és úgy fogsz kinézni, mintha egy veszett kutya támadt volna rád.
- És mondhatok még valamit? Még élvezni is fogom minden mozzanatát, minden pillanatát, mert az a lány többet ért, mint ötven, mint száz rohadt tetves Eamonn Docherty! Nagyon kevés tisztességes embert ismerek, és az a lány közéjük tartozott. Az élet a nyakába zúdított egy csomó szart, és ő szembe tudott szállni mindezzel. Tisztességes maradt, lett valaki. Már kiskorában is menekülnie kellett a problémák elől, hogy túlélje valahogyan a rettenetes hétköznapokat és találjon magának valami búvóhelyet ezen a tetves sárgolyón. S akkor jössz te, és azt hiszed, hogy csak úgy elveheted az életét!? Mert játszani akarod a piszkos játékaidat! - Ami azt illeti, ezúttal kemény fába vágtad a fejszédet, Mr. Cseng. Elkövetted azt a hibát, hogy az enyémet bántottad, s ezért drágán meg fogsz fizetni. Cseng könyörgő szemmel kereste Richard Gates tekintetét. Az arcának csupán az egyik fele emlékeztetett korábbi önmagára, a másik eltorzult a kalapácsütéstől. Richard feléje fordult. - Amint a hölgy megmondta, ő nem ígért neked semmit. És mérget vehetsz rá, hogy nem áll szándékomban vitatkozni vele. Elnevette magát, majd néma csendben szemlélte, amint Susan P átsegíti Mr. Csenget a túlvilágra. Cathy nem lesz jobban attól, hogy megölték Csenget, de legalább úgy érezték, tettek valamit az igazság érdekében. A Soho hagyományainak megfelelően kiegyenlítették a számlát. A két ügyeletes nővér csendben figyelte az ágyon fekvő asszonyt. Borzalmasan nézett ki. A két fiatal nő döbbenten csóválta a fejét. -Tulajdonképpen azt hiszem, jobb lenne, ha valóban meghalna. Úgy értem, ha magához tér, csak nagyon lassan épül majd fel. Évekig tartó plasztikai műtétek várnak rá, nem beszélve a többi beavatkozásról. Döbbenetes, hogy az emberi aljasság mire nem képes. Nem? -kérdezte egyikük. A másik nővér bólintott. - A rokonsága is elég különös népség, nem gondolod? Különösen az úgynevezett nagynénje, tudod, az a női ruhába öltözött pasas. Azt hittem, meghalok, amikor először megpillantottam. Ezzel együtt úgy tűnik, nagyon szereti őt. A kolléganője kuncogott. - Látnod kellett volna az adjunktus arcát, amikor először pillantotta meg a nagynénikét. Majdnem szörnyet halt. Amikor kezet fogott vele, a kis praclija szinte eltűnt az övében. Tiszta röhej. Én majdnem bepisiltem, és a kinti stáb sem tudta megállni röhögés nélkül. Ellenőrizte az infúziós készüléket, majd azt mondta. - És mit szólsz ahhoz a nagydarab kopasz pasashoz, ahhoz a rendőrhöz? Ma megint sírt. Saját szememmel láttam. A másik nővér együttérzően bólintott. - A kislánya azonban nagyon aranyos. Ha hasonlít erre a Cathy Pasqualéra, akkor ez az asz-szony nagyon szép nő lehetett. Különösen a szeme. Micsoda szégyen, felháborító! Meg is erőszakolták. Most mondd meg, ki képes ilyet tenni egy másik emberi lénnyel? A kolléganője nem válaszolt. A munkájuk során naponta találkoztak felfoghatatlan, érthetetlen fájdalommal és szenvedéssel. Bár különös módon, a hasonló traumákat átélt emberek gyakran azt mondják, tanultak az esetből, mondván, várható volt, hogy előbb-utóbb megtörténik velük.
A jövő titka marad, hogy Cathy Pasquale milyen tanulságokat szűr le majd ebből, már amennyiben képes lesz még egyáltalán racionális gondolkodásra. Miközben az éjszakás nővérek csendben beszélgettek, Cseng tetemét egy öreg csavargó találta meg Shoreditch-ben, az árkádok alatt. Mielőtt felhívta a rendőrséget és névtelenül bejelentette az eseményt, kifosztotta a tetemet. Elvette a hitelkártyáit, a zsebében lévő száz fontot és egy gyönyörű, gyémántberakásos ezüstsárkányos talizmánt. Szerencsetalizmán volt, aminek az volt a feladata, hogy vagyont, egészséget és boldogságot hozzon a viselőjének. Szomorú, de a kis Cseng számára nem azt hozott. Epilógus „Születés, párzás és elmúlás. Ezek csak a tények, s jöhet a halál. Születés, párzás és elmúlás. Világra jöttem, ennyi volt csupán." T.S.ELLIOT (1888-1965) „Che gelina manina" „Kicsiny kezed nem mozdul immár" GlACOSA & ALLICA - BOHÉMÉLET Ötvenedik fejezet Richard készített magának egy csésze kávét és bevitte Cathy szobájába. Már hét hónap telt el a támadás óta, és bár levették már a lélegeztető gépről, még mindig nem tért magához. Miközben a kávéját kortyolgatta, Richard kinézett a sussexi gondozóintézet ablakán. Két hónapja hozták ide át Cathyt. Az alkalmazottak már elfogadták, hogy Richard szinte az intézet állandó lakója lett. Richard bevitt magának egy összecsukható kempingágyat, és azon aludt éjszaka, nappal pedig folyamatosan ő ápolta Cathyt. Ő mosdatta, öltöztette, fésülte, masszírozta a végtagjait s közben hosszasan fogta a nő aprócska kezét. Cathy még mindig borzalmas állapotban volt. Az arcán és a testén rettenetes, égővörös, kitüremkedett sebhelyek éktelenkedtek. Szívszorító látványt nyújtott. Aki ránézett, nem hitte volna, hogy valaha gyönyörű nő volt. A kórteremben nem voltak fényképek, mert nem akarták, hogy egykori önmagára kelljen emlékeznie, ha netán felébred. Természetesen tükröt sem vittek be. Richard mindenre gondolt. Miközben az ápolónők fel-alá járkáltak a folyosón, hallották, amint Richard mély, barátságos hangon folyamatosan beszél hozzá. Szinte egy pillanatra sem hagyta abba. Azt ismételgette, mennyire szereti őt, hogy van a kislánya, mit csinál, és azt ígérte, eljön még az az idő, amikor remekül érzik majd magukat együtt. A nővéreknek ilyenkor elszorult a szívük. A szívükbe zárták ezt a nagydarab, kopasz, pocakos, szomorú tekintetű férfit. Mindannyian jól ismerték már, és mindannyian megszerették. Még a személyzet legházsártosabb tagjai is elméláztak időnként azon, vajon milyen érzés lehet, ha valakit ennyire szeretnek. Nem egy olyan kómás betegük volt, akit hónapokig nem látogatott senki. A kezdeti sokk elmúlt, és a szörnyű, visszavonhatatlan valóság távol tartotta őket. Ám Cathy Pasqualéval más volt a helyzet.
Nagyon lefogyott, csupa csont és bőr volt. Az orvosok glukózt tettek az infúziójába, hogy megpróbálják feltáplálni. Félkómás állapotban volt, halott sem volt, de nem is élt. Akár évekig is maradhat ugyanebben az állapotban. Az orvosi diagnózis szerint csupán vegetál. Ám az agysérüléseknél soha nem mehet biztosra az ember. Richard Gates többször is a tudomásukra hozta, nem egy embert ismer, aki több évig tartó kóma után tért magához. A személyzet tisztában volt vele, hogy ezt a beteget nem hagyhatják meghalni. Mint Richard mondta, ez Cathy érdeke. Esetében nem lesz bírósági határozat a kegyes halálról. Richard belekortyolt a kávéjába, majd azt mondta. - Kicsit később Kitty is eljön Desrae-vel. Elutaztak Lanzarote-be. Desrae-nek van ott néhány barátja. Emlékszel Joanie-ra? Nos, nemrégiben vásárolt ott egy remek mulatót. Ha majd jobban leszel, együtt meglátogatjuk. A nő apró, madárcsontú keze hideg volt, ezért a férfi két tenyere közé fogta, hogy egy kicsit felmelegítse. Miközben beszélt hozzá, kibámult az ablakon, hogy elfojtsa kitörni készülő könnyeit. - Arra gondoltam, valami finomat kéne majd vacsoráznunk. Vettem egy kis olasz tésztát. Megengedték, hogy használjam az itteni konyhát. Tudod, már a múltkor is mondtam, szoktam itt főzni. A nővéreknek meg magamnak is. Remélem, azért túlélik, és elmesélik majd neked - mosolyodott el. - A klubból a lányok azt üzenik, hogy nagyon szeretnek, és délután Susan P is beugrik, hogy meglátogasson. Hoz neked tiszta hálóinget. Az itteni mosodáról jobb nem beszélni, és nem tudnám elviselni, hogy a gyönyörű holmidat tönkretegyék a centrifugában. Meg azt sem, hogy a nevedet rátűzzék, mint valami óvodáséra. Richard hangja kissé felerősödött, mert arra gondolt, szegény Cathynek mennyi megaláztatást kell eltűrnie nap mint nap. - Susan le-gyantázza majd a lábadat is. Ismered őt, tudod milyen. Ki nem tenné a lábát a házból, ha nem szőrteleníti. - Elnevette magát, bár az arcán még mindig szomorúság tükröződött, a tartása görnyedt volt. Az aggodalom és az állandó kétségbeesés, a mérhetetlen, ugyanakkor viszonzatlan szerelem nagyon megviselte. Megöregedett. Letette a csészét az éjjeliszekrényre és kivette a fiókból Cathy hajkeféjét. Amint az ágyra pillantott, kővé dermedt és elállt a szava. Cathy szeme nyitva volt. Őt nézte. Az a gyönyörű kék szempár, amelyről oly sok éven át álmodott, valóban a tekintetét keresi. Sebhelyes, eltorzított arcába ismét élet költözött. Richard úgy érezte, megtörtént a csoda. Visszatartotta a lélegzetét. A szobában tökéletes csend honolt, a folyosóról még a mennyezeti ventilátorok surrogását is hallani lehetett. Aztán odakint összeverődött néhány csésze, az egyik nővér valószínűleg teát vitt a betegeknek. A kórház udvarába befordult egy autó, aztán beszélgetés foszlányai szűrődtek be az ablak alól. Minden olyan hétköznapian normálisnak tűnt, hogy Richardnak szinte sírhatnékja támadt tőle. Cathy még mindig nyitva tartotta a szemét és még mindig őt nézte. Mielőtt ismét becsukta volna, megrebbent a szempillája, mintha még ez is túlságosan sok erőfeszítést igényelne.
Richard lehuppant a székébe. A döbbenettől elgyengült a lába, kiverte a hideg veríték, aztán összeszedte magát és ismét megfogta Cathy kezét. Még mindig nagyon hideg volt, mint egy kisbabáé, s szinte elveszett a hatalmas tenyérben. - Tudom, hogy hallasz engem, mindig is tudtam. Légy szíves, gyere vissza, Cathy! Könyörgöm, gyere vissza hozzánk! Kittynek szüksége van rád. Nekem is, és Desraenek is. Hatalmas űrt hagytál az életünkben. Kérlek, Cathy, ha hallasz engem, jelezz. Szorítsd meg a kezem, nyisd ki a szemed, csak csinálj már valamit, kérlek... Esdeklő tekintettel nézte a sebhelyektől borított, elgyötört arcot. De már nem a varratokat látta, számára mindig ugyanaz a gyönyörű Cathy marad, aki volt. Az ő Cathyje. A szeme még mindig ugyanolyan, mint régen. A férfi megpróbálta visszatartani a könnyeit. Amint kinézett az ablakon, hihetetlen szomorúságot érzett. Annak a férfinak a szomorúságát, aki nagyon vágyott valamire és titokban mindig remélte, hogy megkapja. Hiába figyelmeztették, hogy ez megtörténhet, hogy Cathy meghalhat, nem akarta elhinni. Miközben a könnyeivel küszködött, nagyokat nyelt. Odakinn nyá-rias idő volt. Már október van, és az idő még mindig csodálatos. Igazi indián nyár. Ő maga ugyan már egyáltalán nem törődött azzal, hogy milyen évszak van, Cathy nélkül mindez jelentéktelen dologgá vált. A férfi végül utat engedett a könnyeknek. Kövér, sós könnycseppek gördültek végig az arcán. Végül is nem volt ott senki, aki láthatta volna, hogy sír. - Hagyd abba a sírást, Richard, kérlek. A férfi az ágyon fekvő nőre nézett, de nem volt benne biztos, hogy valóban hallott-e hangot, vagy csak képzelte. A nő szeme még mindig csukva volt. - Cathy! Beszélj hozzám, Cathy! Kérlek, beszélj! Richard csak bámult rá, mint egy eszelős, a könnyek patakokban ömlöttek a szeméből s végigcsordultak az arcán. A tekintete elhomályosult, a szemében égő fájdalmat érzett. - Szomjas vagyok. Mikor kapok inni? Újra kinyitotta a szemét, és Richard látta, hogy teljesen magához tért. Tudta, mit beszél. Hát ismét visszatért hozzá! Richard a karjába vette és magához szorította. - Szeretlek téged, drágám. Isten a megmondhatója, mennyire szeretlek. A nő halványan elmosolyodott, ám ettől úgy megfeszült a bőre, mintha nem is a saját arca lenne. - Igen, tudom, Richard. De most csupán egy kis vízre lenne szükségem. A férfi homlokon csókolta, hatalmas, nedves, cuppanós csókot nyomott rá. - Hozok neked inni, drágám. Mindent megkapsz tőlem, amit csak akarsz. Nem kell mást tenned, csak szólj. - Tudom, Richard, tudom. A férfi ebből megtudta, hogy Cathy mindent hallott. Mindent. Minden egyes szerelmes szót, ami az elmúlt hónapokban elhagyta az ajkát, és a szíve ettől a tudattól megkönnyebbült. Nagyon hosszú út áll még Cathy előtt, de a segítségével, Kittyvel és Desrae-vel meg Susannel átvészeli majd a nehézségeket.
Cathynek olyan nehéz élete volt, hogy a legtöbb ember már régen feladta volna. Már az indulás is rossz volt. Ráadásul hozott néhány helytelen döntést, de mindig azt tette, amit jónak gondolt. Túlságosan szeretett, és ez a vesztét okozta. Richard arra gondolt, hogy ettől kezdve ő majd gondoskodik arról, hogy teljes boldogságban élhesse le az életét. Ettől kezdve úgy vigyáz rá, ahogy csak egy férfi képes vigyázni az asszonyára. Oltalmazza, szereti, kényezteti. Mindenekfölött kényezteti majd. Aztán egymásra mosolyogtak, mintha Cathy olvasni tudott volna a gondolataiban és szavak nélkül válaszolna azokra. Richard a szíve mélyén remélte, hogy erről van szó. A világon mindennél jobban szerette volna. Vége!
