Mario Vargas Llosa A latvanycivilizacio
A rideg szex
A legenda szerint az ifjú Victor Hugo a nászéjszakán nyolcszor szeretkezett a feleségével‚ a szűz Adèle Foucher‑val. Ám ennek a rekordnak‚ amelyet A nyo‑ morultak forróvérű szerzője állított fel‚ aki bevallása szerint szintén szűzen érkezett az említett éjszakára‚ az lett a következménye‚ hogy Adèle‑nek egy életre elment a kedve az efféle tevékenységtől. (Későbbi bonyodalmas házasságtörő kalandjának‚ amelyet a csúnya Sainte‑Beuve‑vel folytatott‚ nem volt köze a gyönyörhöz‚ hanem csak az elkeseredéshez és a bosszúvágyhoz.) A tudós Jean Rostand szerint nevetséges Hugo rekordja‚ ha összevetjük más fajok párzási telje‑ sítményeivel. Ugyan mit számít a romantikus vá‑ tesz nyolcszori ejakulációja ahhoz képest‚ hogy a hím varangy negyven nap és negyven éjjel párzik a nősténnyel lélegzetvételnyi megszakítás nélkül? 141
Ugyanakkor egy harcedzett francia hölgy‚ Catherine Millet szerint a farkatlan kétéltűek‚ a nyulak‚ a vízi‑ lovak és az állatvilág nagy párzói a közepes teljesít‑ ményű emberi fajban olyan vetélytársra találtak‚ aki velük egy kategóriában versenyezhet‚ sőt közösü‑ lések számában le is győzheti őket. Ki ez a Madame Catherine Millet? Jeles művészet‑ történész‚ aki túl van már az ötvenen‚ Párizsban az Art Press szerkesztőségét vezeti‚ írt már monográfiát a konceptuális művészetről‚ Yves Klein festőmű‑ vészről‚ Roger Tallon grafikusról‚ a kortárs művé‑ szetről és az avantgárd kritikáról. 1989‑ben ő volt a São Pauló‑i Biennálé‚ 1995‑ben pedig a Velencei Biennálé francia pavilonjának a kurátora. Hírnévre azonban csak a közelmúltban tett szert‚ amikor a Seuil kiadó megjelentette szexuális önéletrajzi esszé‑ jét – La vie sexuelle de Catherine M. (Catherine M. sze‑ xuális élete) a címe –‚ amely elég nagy port vert fel‚ és több héten át vezette a francia bestsellerlistát. Rögtön hozzáteszem‚ hogy Madame Millet esszéje sokkal fontosabb‚ mint a reklám keltette sok hűhó‚ és azt is‚ hogy csalódtak‚ akik a művet körüllengő erotikus vagy pornográf tartalom miatt igyekeztek mielőbb elolvasni. A könyv nem nemi serkentőszer‚ nem is az erotikában szerzett tapasztalatból szárma‑ zó rítusok kimunkált fantáziavilága‚ hanem bölcs‚ nyers‚ elképesztően őszinte eszmefuttatás‚ amely időnként orvosi jelentésnek tűnik. Az írónő azzal a rögeszmés és rideg buzgalommal elemzi saját nemi
életét‚ amellyel a miniatúrák megszállottjai építik az üvegbe zárt hajókat vagy festik gombostűk hegyére a tájképeket. Hozzáteszem még‚ hogy bár izgalmas és merész ez a könyv‚ nem kellemes olvasmány‚ mert a szexről festett képe éppannyira untató és lehangoló‚ mint amit Victor Hugo kelthetett róla a feleségének‚ amikor újdonsült férjként nyolc ízben rohamozta meg a nászéjszakán. Catherine Millet meglehetősen későn – tizenhét évesen – kezdte el a nemi életet‚ már ahhoz képest‚ hogy annak a nemzedéknek a gyermeke‚ amelyik 1968 májusában forradalmat indított a szokások ra‑ dikális megváltoztatására. De aztán rögtön neki‑ látott‚ hogy bepótolja az elfecsérelt időt‚ lefeküdt fűvel‑fával‚ testének minden lehetséges porcikájá‑ val szeretkezett‚ és őrült tempóban haladva‚ egyket‑ tőre olyan számok magasába jutott‚ amelyek kal‑ kulációm szerint messze meghaladták a Georges Simenon‑féle ezret: ez a sokoldalú‚ féktelen belga író ugyanis egyik életrajzi hencegése szerint ennyi nőt vitt ágyba. Azért maradok a mennyiségi mutatónál‚ mert Millet is ezt teszi könyvének első‚ terjedelmes részé‑ ben‚ amely épp a „Hányszor?” címet viseli‚ és pon‑ tosan dokumentálja‚ hogy mennyire kedvelte a partouzes‑t‚ a promiszkuitást‚ a tombolást. Az 1970– 1980‑as években‚ tehát még azelőtt‚ hogy a szexuális szabadság veszített volna lendületéből‚ és az AIDS árnyékában kiment volna a divatból egész Európá‑
142
143
ban‚ Millet asszony – aki amúgy félénk‚ fegyelme‑ zett‚ jobbára engedelmes nőnek írja le magát‚ és aki a szexuális kapcsolatokban olyan formában tu‑ dott kommunikálni másokkal‚ ahogy az élet egyéb területein nemigen – magánklubokban‚ a Bois de Boulogne‑ban szeretkezett‚ meg az országút men‑ tén‚ lépcsőházban‚ köztéri padon‚ magánházakban‚ és egyszer még egy furgon rakterében is kiszolgált néhány óra leforgása alatt több tucat jelentkezőt (Éric‚ a barátja irányította a sort). Jelentkezőnek mondom őket‚ mert nem tudom‚ hogy hívjam ezeket a férfiakat‚ akik a kalandvágyó szerzőnő névtelen‚ alkalmi partnerei voltak. Tudni‑ illik nem kuncsaftok‚ hiszen Catherine Millet‚ bár korlátlan bőkezűséggel osztogatta a kegyeit‚ sosem kért pénzt. A szex számára mindig is kedvtelés‚ sport‚ megszokás‚ élvezet volt‚ sosem hivatás vagy üzlet. Noha szertelenül élt vele‚ egyszer sem érte bántalmazás‚ és veszélyben sem érezte magát; még az erőszak közeli helyzetekben is elég volt egy egy‑ szerű elutasító gesztus‚ és a környezete tiszteletben tartotta a döntését. Voltak szeretői – most pedig férje van‚ aki író‑fényképész‚ már kiadott a feleségéről egy aktalbumot –‚ csakhogy a szerető olyan sze‑ mély‚ akivel valamennyire állandó kapcsolatot tar‑ tunk‚ Catherine Millet szexpartnereinek a többsége ellenben csak futó árnykép‚ akiket kénye‑kedve sze‑ rint csípett fel és hagyott el‚ úgy‚ hogy szinte nem is
alakult ki köztük semmilyen párbeszéd. A művében sorjázó férfiak‚ ezek a névtelen‚ arctalan‚ múlt nél‑ küli emberek olyanok‚ mint a libertinusok köny‑ veiben azok a bizonyos rejtekező vulvák: csupán tranzitfarkak. A vallomásos irodalomban eddig csak férfiak szeretkeztek így: vaktában‚ fűvel‑fával. Ez a könyv bizonyítja – talán ez az igazán botrányos ben‑ ne –‚ hogy tévedtek‚ akik azt hitték‚ hogy a merő testgyakorlássá degradált‚ érzelmektől‚ érzésektől teljesen megfosztott‚ láncszerűen folytatott szex csak férfiakra lehet jellemző. Meg kell említenünk‚ hogy Catherine Millet sem‑ miféle feminista felhangot nem üt meg a könyvé‑ ben. A nemiség terén szerzett bőséges tapasztala‑ tából nem farag jogkövetelő jelszót vagy vádiratot a nőket ma is érő szexuális előítéletek és megkülön‑ böztetések ellen. Vallomásában nincs semmilyen papolás‚ a legkisebb jele sincs‚ hogy a történetével valamilyen általános‚ erkölcsi‚ politikai vagy társa‑ dalmi igazságot igyekezne illusztrálni. Épp ellenke‑ zőleg‚ nagyon is individualista‚ ami abból is jól lát‑ ható‚ hogy saját tapasztalatából nem kíván minden‑ ki számára érvényes következtetéseket levonni‚ nyilvánvalóan azért‚ mert nem hiszi‚ hogy volnának ilyenek. Akkor miért hozta nyilvánosságra sosem látott szexuális önboncolással intim életének törté‑ netét‚ amit a legtöbb férfi és nő hét lakat alatt őriz? Talán azért‚ hogy kiderítse‚ hogy ebben a formában érthetőbb‑e a szexualitás‚ meg hogy ebből a néző‑
144
145
pontból vajon tud‑e világos és koherens gondolato‑ kat megfogalmazni a szexről‚ amely számára – bár‑ mekkora szabadsággal vetette is bele magát – még mindig sötét verem volt‚ amelyben sokféle készte‑ tés‚ indulat‚ merészség‚ túlzás és bizonytalanság rej‑ tőzik. Az a legzavaróbb ebben az emlékiratban‚ hogy ri‑ degen van megírva. Kifejező próza‚ eltökélten vilá‑ gos‚ gyakran elvont. Ám nem csak a fogalmazást és az érvelést hatja át a hűvösség. A tartalmat‚ a sze‑ xet is‚ ami fagyos‚ jeges – sok oldalon pedig csüg‑ gesztő – hangulatot áraszt. Millet asszony azt állítja‚ hogy partnerei közül sokan kielégítik‚ segítenek megvalósítani fantáziáit‚ és hogy jól érzi magát ve‑ lük. De valóban kielégülést és élvezetet kap tőlük? Az az igazság‚ hogy gépiesnek‚ fásultnak és szo‑ morúnak tűnnek az orgazmusai. Maga vall erről fél‑ reérthetetlenül könyve utolsó lapjain‚ amikor ki‑ jelenti‚ hogy noha sokféle emberrel szeretkezett már‚ maszturbálással („egy hivatalnok pontosságá‑ val csinálom”) érte el eddig a legteljesebb szexuális kielégülést. Nem mindig igaz hát az az elterjedt macsó elgondolás (most már vitatható itt ez a mel‑ léknév)‚ miszerint a szex területén csak a változatos‑ ságban van az élvezet. Millet asszony a megmond‑ hatója: megszámlálhatatlan hús‑vér párja közül egy‑ nek sem sikerült ledöntenie trónjáról azt a bizonyos testetlen kísértetet.
Ez a könyv igazolja azt a tételt‚ amit minden sze‑ xualitással foglalkozó irodalom az unalomig ismé‑ tel: ha a szexet elválasztjuk a lét többi tevékenysé‑ gétől és funkciójától‚ akkor rendkívül unalmas lesz‚ a horizontja pedig olyan szűkös‚ hogy végül is dehumanizáló a hatása. A szex és csak a szex vonzá‑ sában zajló élet azt primer szervi funkcióvá degra‑ dálja‚ ami semmivel sem nemesebb vagy élvezete‑ sebb‚ mint maga a nyelés vagy a székelés. A szex csak akkor gazdagítja rendkívüli módon az emberi életet‚ és jótékony hatása csak akkor éri el a lét va‑ lamennyi zugát‚ ha a kultúra civilizálja‚ érzelemmel és szenvedéllyel tölti meg‚ és szertartásokkal meg rí‑ tusokkal övezi. Ahhoz‚ hogy ez a szublimáció bekö‑ vetkezzen‚ elkerülhetetlenül meg kell őrizni‚ ahogy már Georges Bataille kifejtette‚ bizonyos tabukat és szabályokat‚ amelyek mederben tartják és fékezik a szexet‚ úgy‚ hogy a testi szerelmet határátlépésnek lehessen megélni és élvezni. A korlátlan szabadság‚ a minden teatralitásról és formalitásról lemondó szex nem gazdagította az ember nemiségből eredő örömét és boldogságát. Inkább bagatellizálta‚ és ez‑ zel a testi szerelmet‚ az emberi állapot egyik legter‑ mékenyebb és legtitokzatosabb forrását puszta idő‑ töltéssé változtatta. Azt se feledjük továbbá‚ hogy a Catherine Millet esszéjében oly tetszetősen megjelenített szexuális szabadság még csak elenyésző kisebbségnek a pri‑ vilégiuma. Épp a könyvét olvastam‚ amikor egy saj‑
146
147
tóhír arról számolt be‚ hogy Irán egyik tartományá‑ ban megköveztek egy asszonyt‚ akit a fanatikus ajatollahokból álló bíróság bűnösnek talált‚ mert pornográf filmekben szerepelt. Tegyük hozzá‚ hogy az iszlám fundamentalista teokráciában már az is „pornográfia”‚ ha egy nő fedetlen fővel mutatkozik. A Korán törvénye szerint egy téren mellmagasságig földbe ásták a bűnöst‚ aztán halálra kövezték. El País‚ 2001. május 27.