ETALON 2000 Kft.
NYÍRSÉGTERV Kft.
Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Mobil:(06-30) 9358-542
Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 606-4245
MÁRIAPÓCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2015. ÉVI A VÁROS 3 TERÜLETÉT ÉRINTŐ TRT. MÓDOSÍTÁSA I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke I I . módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése I I I . módosítás Máriapócs Város, Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje
A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: rendelet) 45. § (1) szerinti az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos településrendezési követelményeinek és jelmagyarázatának figyelembevételével készült, a rendelet 38.§-nak megfelelő teljes eljárás egyeztetési dokumentációja
Munkaszám: 48/2015.
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A L ÁÍ R Ó L AP
MÁRIAPÓCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2015. ÉVI A VÁROS 3 TERÜLETÉT ÉRINTŐ TRT. MÓDOSÍTÁSA I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke I I . módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése I I I . módosítás Máriapócs Város, Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje
Projektgazda
................................................ Trenka Zoltán magasépítő építészmérnök tervező szakmérnök Vezető településrendező tervező
................................................ Dudás Ede építészmérnök, építész tervező szakmérnök okl. településmérnök TT-15-0303 Közreműködő tervező
................................................ Fazekasné Jánócsik Zsuzsanna építőmérnök
- TARTALOMJEGYZÉK CÍMLAP ALÁÍRÓLAP TARTALOMJEGYZÉK I. TERVEZÉSI ELŐZMÉNYEK II. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁS MÓDOSÍTÁSA III. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA IV. ALÁTÁM ASZTÓ MUNKARÉSZEK V. MAGASABB SZINTŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA MELLÉKLET: TERVDOKUMENTÁCIÓ Nyíregyháza, 2016. február hó
-2-
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
I . T E R V E Z É S I E L Ő Z M É N Y E K É S V I Z S G ÁL A T Az előterjesztéssel /építési előírások módosításával/ elérni kívánt cél településpolitikai cél Máriapócs Város Önkormányzata az 145./2015. (IX.09.) KT.sz. határozatával döntött településrendezési terv módosításáról, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Étv.), az „országos településrendezési és építési követelményekről” szóló szintén többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Korm. számú kormányrendelet (továbbiakban OTÉK) figyelembevételével. A tervezés során „a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban R.) előírásait alkalmazzuk. Tervezési terület I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke I I . módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése I I I . módosítás Máriapócs Város Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje)
I. módosítás
III. módosítás
Átnézeti térkép I-III.sz. módosítás – www.google.com
3
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A Képviselő-testületi előterjesztés szükségességének okai Máriapócs Magyarország észak-keleti szegletében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye déli részén fekszik. A várost a nyírség homokdombjai ölelik körül. A város fekvése miatt az Észak Alföldi régióhoz tartozik, ami 3 megyét foglal magába: Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket. Szabolcs–Szatmár–Bereg megye déli részén, Budapesttől 280 km-re, Nyíregyházától 30 km-re található. Máriapócs a Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és a Hajdúdorogi Bizánci Katolikus püspökségben fekszik. Vasúton és közúton egyaránt jól megközelíthető. Máriapócs a Nyírbátori kistérséghez tartozik. Kizárólag saját közigazgatási funkcióit látja el. A település történelmi szerepének megfelelően kettős szerepkört tölt be. Egyrészről lokális, helyi melyre jelentős hatással van a Nyírbátor, másrészről országos és nemzetközi szinten is értékelhető helyet foglal el a településhálózatban kulturális és történelmi örökségének megfelelően.1 A meghatározó, hosszú távú térszerkezeti modell a következő szempontok figyelembe vételével vázolható és a módosítás szükségessége az alábbiak szerint fogalmazható meg: A hagyományos települési struktúra lehetőség szerinti megőrzése. A hagyományos gazdálkodás folytathatóságának biztosítása. Az átalakuló és új gazdasági folyamatok beillesztése. Kedvező életminőség biztosítása a környezetvédelmi előírások betartásával. Máriapócs város Képviselő-testülete a településre kidolgozott Településfejlesztési Koncepcióját a 7/2004. (II.11.) számú határozattal fogadta el. A város stratégiai elemzése eredményeként, Máriapócs településfejlesztési koncepciójának összhangjával a következő átfogó város stratégia megvalósítása célravezető, mely összhangban van a város továbbfejlesztésének eddigi irányvonalaival csakúgy, mint a regionális fejlesztési koncepcióban említett irányvonalakkal: „A koncepció feladata: - az átfogó irányelvek és célok meghatározásával biztosítani és ösztönözni kell az összehangolt helyi területpolitika kialakítását, elősegíteni a térségi és helyi közösségi területfejlesztési kezdeményezések összhangját a térségi, megyei, országos célkitűzésekkel; Máriapócs településfejlesztési koncepciójának kulcskérdése a kitörési pont/pontok megtalálása. Kitörési pontnak a település jövőjét legnagyobb mértékben meghatározó, fejlődését leginkább elősegítő adottságot/adottságokat nevezzük. Ennek megtalálása és a településfejlesztési koncepció középpontjába való állítása a sikeres településfejlesztés titka. 1. Máriapócs kitörési irányai egyfelől a város környezetminőségének és arculatának, valamint komfortosságnak folyamatos fejlesztése (parkok, utak, járdák, kerékpárutak, terek, parkolók, közvilágítás, fásítás-parkosítás, utcaburkolatok, vízelvezetés stb.) és a településközpont kisvárosiassá formálása, megszervezése, mely az itt élő emberek számára és az idelátogató turisták számára egyaránt megelégedettséget és jó közérzetet eredményezne.” A településfejlesztési koncepció a húzóágazatok - kitörési pontok - kijelölésén túl, a részletesebb fejlesztési irányokkal és a település működését meghatározó egyéb koncepcionális kérdésekkel is foglalkozik. Az egyes fejlesztési irányok kijelölésén túl megnevezi az elérendő célokat és kijelöli a feladatokat is. A településfejlesztési koncepció elsődlegesen a településrendezési terv tartalmi igényeihez és követelményeihez alkalmazkodik, ennek megfelelően fejt ki jobban, vagy kevésbé egy-egy területet. Mindezek tükrében az alábbi módosításokat javasolja a település Önkormányzata. I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke A tervezett módosítás során a jelenlegi temetőterületként funkcionáló ingatlan különleges temetőterület marad, illetve a 2.sz. bővítési terület terület-felhasználása is ez lesz. A térképmásolaton 1.sz. bővítési terület a hatályos településrendezési eszközök szerint különleges temetőterület, de mivel az Önkormányzat bővítési szándékát nem ebben az irányban képzeli el, a 014/6 hrsz-ú erdőterület mintájára az erdőterület övezetébe sorolja át. A 2. és 3.sz. bővítési területként jelzett tömbrész jelenleg általános mezőgazdasági terület. A déli része (2.sz. bővítési terület) lesz a tényleges különleges terület, az északi része (3.sz. bővítési terület) visszamarad általános mezőgazdasági terület övezetébe.
1
Integrált Városfejlesztési Stratégia
4
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Jelenlegi módosítás célja a tervezett tevékenységek jogszabályi kereteinek véglegesítése, illetve az ehhez szükséges építészeti, építéshatósági feltételek biztosítása. A településrendezési terv módosítás hatására, és annak eredményeképpen a Város települési területe, településszerkezete is változik, nem csak a HÉSZ és a szabályozási terv módosul.
Kijelölt temetőbővítés erdőterületté visszaminősítése
Tervezett temetőbővítés
Átnézeti térkép – www.google.com I I . módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése A tervezett módosítás célja még a 15/2005. (VII.08.) KT.sz. rendelettel jóváhagyott Helyi Építési Szabályzat zöldterületekre vonatkozó 22.§ (3.) pontja: „A szabályozási terven megjelölt zöldterületi funkció: közpark, Kp övezeti jellel. A szabályozási terv szerinti közpark területen pihenőhely és gyermekjátszótér, növényzet, képzőművészeti alkotások, szökőkút, utca és térbútorok helyezhetők el.” A település Önkormányzata a nyilvános közterületi WC és színpad funkcióval kívánja a területen elhelyezhető építmények körét bővíteni, a beépíthetőség felső határáig. Fontos szempont, hogy a zöldterületnek közútról, köztérről közvetlenül - kerekesszékkel és gyermekkocsival is megközelíthetőnek és használhatónak kell lennie, továbbá, hogy a zöldterületen elhelyezhető a terület rendeltetésszerű használatához szükséges építmény. I I I . módosítás Máriapócs Város Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje Máriapócs Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött a Máriapócs Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbjét érintő településrendezési terv módosításáról, mely a 14 hrsz-ú ingatlan övezeti besorolását érinti. Az ingatlan középülettel beépített, az épület további hasznosítása, átalakítása, bővítése a zöldterület, közpark terület-felhasználás miatt nem lehetséges. Tárgyi ingatlant, a tömböt alkotó vegyes területbe soroljuk vissza, mellyel az északra kijelölt zöldterület változatlan marad, azaz a 15,16,17 hrsz-ú ingatlanok nyugati része továbbra is zöldterület marad. Tárgyi módosítás az épület „továbbélését” segíti, azzal a feltétellel, hogy tőle északra tervezett zöldterületbe ágyazott műemléki környezet is megmarad.
5
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A tervezett korrekciók, területcsere révén ésszerűbb területkijelöléssel kell számolni, ebből kifolyólag a beépítés intenzitásának növekedése összességében tárgyi területeken nem várható, mivel inkább területcseréz jelent a tervezett módosítás.. A település egyedi arculatát továbbra is meg tudja őrizni a szükséges védő intézkedések által, melyeket a fenntartható fejlődés és a klímabarát településszerkezet elveinek figyelembevételével kell kialakítani. A település további fejlődését biztosítani kell, a zöldfelületi védőintézkedések pedig az épített és a természeti környezet összhangját teremti meg. A módosítások a települési kötődéshez elengedhetetlen újabb humán jellegű elemeket jelenítenek meg a településen, melyek a környezetüket nem zavaró módon valósulhatnak meg. Máriapócs Város esetében is a kiemelten fontos a humán jellegű településfejlesztési, melyhez hozzájárul az épített és társadalmi környezet által kínált életminőség javítása, ennek elősegítése az egyik alapvető cél. Olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek az értékes természeti és épített környezet mellett, biztosítják a lakosság számára az egészséges és biztonságos lakókörnyezetet, a minőségi közszolgáltatások elérését, lehetővé teszik a funkciógazdag településhálózat kialakulását.
Tervezett közpark
Módosítással érintett 14 hrsz-ú ingatlan
Átnézeti térkép – www.google.com
6
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A településrendezési terv módosításának várható hatásai A kisvárosias településkép, településszerkezet, a „településperemek” védelme, és megőrzése kiemelten fontos feladat. A település Önkormányzata kérelem alapján döntött a hatályos településrendezési eszközök módosítása vonatkozásában. A településrendezési terv módosítás hatására, annak eredményeképpen a módosítás környezetében a Város érintett települési területe, a településszerkezete változik, viszont racionális és rendezett marad. A település egyedi arculata a módosítások révén megmarad, a javasolt módosítás pedig a humán és közintézményi szféra érdekeit szolgáló építés lehetőségét teremti meg, tehát rövid távon is érzékelhető változást, javulást jelent. A Hosszútávú Településfejlesztési Koncepcióban elhatározottakat a módosítások nem érinti, a környező lakó- és intézményi területeken, az életkörülményekben, önkormányzati gazdálkodási tevékenységben változással nem kell számolni, mivel ezek súlypontja részben e területekre korlátozódott eddig is. Az igazgatási területen a módosítások, a természeti értékek, a védett területek és a védettségre tervezett területekben változást nem jelent. Mára egyértelművé vált, hogy a fenntartható településfejlesztés a 2014-2020-as többéves Európai Uniós pénzügyi időszak egyik kulcs prioritása lesz. Az új fejlesztési periódusra való felkészülés keretében így aktuálissá vált az immár 10 éves koncepcionális és stratégiai dokumentum felülvizsgálata. Ennek megfelelően az EU2020 stratégiai irányvonalai, az ezekhez kapcsolódó tematikus célkitűzések mentén – megalapozva egyúttal a nem Európai Uniós forrásokból megvalósítandó fejlesztési elképzeléseket is – Máriapócs Város Önkormányzata is aktualizálja fogja majd Településfejlesztési Koncepcióját, településrendezési eszközeit a „a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Kormányrendelet) szerint. Az Önkormányzat megtárgyalta a módosítási javaslatokat, és úgy döntött, hogy támogatja a módosítások településrendezési tervbe történő illesztését. Tárgyi módosítások elfogadása esetén az önkormányzat a településrendezési eszközökkel kívánja a területek fejlesztését segíteni, településrendezési eszközökkel előmozdítani. Jelenlegi módosítások célja a tervezett tevékenységek kereteinek véglegesítése, illetve az ehhez szükséges építészeti, építéshatósági feltételek biztosítása. A településrendezési terv módosítás hatására, és annak eredményeképpen a Város települési területe, településszerkezete minimális mértékben változik, viszont racionális és rendezett marad. A településrendezési eszközök módosítására a kérelmezők és a területek természeti környezete és építészeti szempontjainak figyelembevételével, kérelmükre kerül sor. A tervezési területeken a lehetőségek bővülésével kell számolni, a javasolt terület-felhasználások révén, a beépítés intenzitásának növelése nélkül. A tervezett módosítással általánosságban a környezet-igénybevétel tekintetében kezelhető beavatkozások, területhasználati változások következnek be, melyek a szomszédos területek természeti-táji értékeit nem befolyásolják, az alábbiak figyelembevételével: Legjelentősebb hatással a terület-felhasználás változása lehet, ezzel a talajhasználat, a táji-, településképi elemek módosulása jelenik meg az adott környezetben, tehát a módosításnak a települési környezetben, táji-, és településszerkezetben lesz módosító hatása. Mivel meglevő beépítésre szánt terület módosításáról – területcseréről – van szó, a beépítettség intenzitását a meglevő szinten tartva, ezzel a hatással nem kell számolni. A tervmódosítással kialakuló terület-felhasználások nem változtatják meg a település-szintű biológiai aktivitásérték mutatót, mivel a védőerdő-terület áthelyezésére kerül sor. A biológiai aktivitásérték tovább javítható a terület háromszintű növényzetével, így az esetleges zavaró hatástól a közvetlen környezet is mentesül. A település egyedi arculatát továbbra is meg tudja őrizni, a módosítások által még inkább alkalmazkodik az itt élő lakosság igényeihez. A települési kötődéshez elengedhetetlen újabb humán, közjóléti elemek környezetüket nem zavaró módon, a különleges-, zöld-, és vegyesterület-felhasználású területeken valósulhatnak meg. A tervezett módosítások során a terület-felhasználás változni fog, tehát a településszerkezeti tervet és a hozzá tartozó leírást, szabályozási tervet és helyi építési szabályzatot is érint.
7
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A tervezett terület-felhasználások révén a lehetőségek bővülésével kell számolni, a beépítés intenzitásának növekedésével is számolni, kell, de ugyanakkor területcserét is jelent a javasolt korrekció. A település egyedi arculatát továbbra is meg tudja őrizni a szükséges védő intézkedések által, melyeket a fenntartható fejlődés és a klímabarát településszerkezet elveinek figyelembevételével kell kialakítani, mely a település további fejlődését biztosítja, míg szükséges zöldterületi intézkedések, az épített és a természeti környezet összhangját teremti meg. A módosítások a települési kötődéshez elengedhetetlen újabb humán jellegű és vállalkozási elemeket jelenítenek meg a településen, melyek a környezetüket nem zavaró módon valósulhatnak meg. Fontos feltétel továbbá, hogy olyan településfejlesztések valósuljanak meg, amelyek élhetőbbé, illetve vállalkozó szemmel nézve vonzóbbá teszik a települést, hozzájárulnak a települési funkciók bővüléséhez, valamint elősegítik az épített örökség megőrzését, állapotának javítását, a települési zöldfelületek növelését. Lényeges elem, hogy a város célrendszerében a gazdasági funkciók bővítése, a vállalkozások betelepülésének ösztönzése élvez prioritást. A célkiűzés során megindulhat a területileg kiegyensúlyozott, funkciógazdag, társadalmi és gazdasági vonzerővel és jelentős térszervező erővel egyaránt rendelkező településhálózat kialakításának folyamata, melynek fontos eszköze lesz az új hatályos jogszabályokon alapuló településrendezési eszközök megalkotása, elfogadása. A fenti fejlesztések megvalósíthatósága érdekében, a település önkormányzata a hatályos belterületi, külterületi szabályozási terv és helyi építési szabályzat (továbbiakban HÉSZ) módosítása mellett döntött. A településrendezési terv módosítása az alábbiak szerint épül fel I. TERVEZÉSI ELŐZMÉNYEK II. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁS MÓDOSÍTÁSA III. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA IV. ALÁTÁM ASZTÓ MUNKARÉSZEK V. MAGASABB SZINTŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA A településen jelenleg a következő településrendezési eszközök vannak hatályban Máriapócs Város Önkormányzata a 7/2004. (II.11.) számú KT. számú határozattal elfogadott településfejlesztési koncepció Máriapócs Város Önkormányzata a 100/2012. (IX.12.) KT. számú határozat Máriapócs Város Településszerkezeti tervének és szerkezeti terv leírásának elfogadásáról 5/2005. (VII.8.) KT.sz. rendelet, Máriapócs Város Szabályozási Terveinek és Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról.
8
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Megalapozó vizsgálat I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke Máriapócs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 09-én megtartott ülésén döntött az önkormányzat tulajdonát képező Máriapócs 014/7 hrsz-ú temető bővítéséről. A Képviselő-testület nem a rendezési tervben meghatározott északi irányban kívánja a temetőt bővíteni, hanem nyugati irányban (2.számú bővítési terület) az önkormányzat tulajdonát képező 014/112, 014/111 valamint részben önkormányzati tulajdonú 014/110 hrsz-ú ingatlanok megosztásával.
Térképmásolat I.sz. módosítás A tervezett módosítás során a jelenlegi temetőterületként funkcionáló ingatlan különleges temetőterület, lesz, a 2. és 3.sz. bővítési területként jelzett tömbrész pedig jelenleg általános mezőgazdasági terület. A 014/2-106 hrsz-ú ingatlanok terület-felhasználása erdőterület, attól keletre elterülő 011 hrsz-ú terület általános mezőgazdasági terület. A javasolt módosítás inkább területcserének tekinthető mely az elsődleges hasznosítással, a terület adottságaival teljes mértékben összhangban van.
9
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Településszerkezeti vizsgálat
Útcsatlakozás, temetőterület – I. sz. módosítás
10
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
I I . módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése A tervezett módosítás célja még a 16/2012. (IX.13.) KT.sz. rendelettel jóváhagyott Helyi Építési Szabályzat zöldterületekre vonatkozó 22.§ (3.) pontjának kiegészítése, mellyel a zöldterületen elhelyezhető utcabútorok, közterületi „berendezések” körét kívánja az Önkormányzat kibővíteni. A településrendezési terv módosításának célja, a zöldterületek rendezési, az építmények körének bővítése annak érdekében, hogy a település központja és annak közvetlen környezete városképi, építészeti szempontból a jelenleginél egységesebb, városiasabb megjelenést kaphasson. Lényeges szempont még, hogy a tervezési terület környezetében a zöldfelületi rendszerek elszórtan, szigetszerűen helyezkednek el. A tömbökben tervezett módosításokkal rendszerré szerveződésüket, kapcsolódásaikat a sávos zöldfelületek, hangsúlyos fasorok mellett jelentős zöldfelülettel rendelkező városi zöldterületek, közparkok jelentős részben biztosítják. A terv szerinti HÉSZ kiegészítéssel rendszerük kiegészül, melyek az érintett települési terület zöldfelületi rendszerének fő elemei. Elsősorban rekreáló és pszichikai hatásuk, városkép-formáló, városesztétikai jelentőségük nagy. I I I . módosítás Máriapócs Város Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje Máriapócs Város Önkormányzat Képviselő-testülete döntött a Máriapócs Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbjét érintő településrendezési terv módosításáról. A módosítással érintett, és az önkormányzat tulajdonát képező 14 hrsz-ú ingatlan zöldterület övezetébe van sorolva, melyen a Művelődési ház épülete is található. Önkormányzat a központi vegyes területek övezetébe kívánja átsorolni, a szomszédos ingatlanok terület-felhasználásához hasonlóan, a szükséges és indokolt fejlesztések biztosítása érdekében.
Utcakép, közintézményi környezet – III. sz.módosítás
Tervezési terület – III.sz. módosítás A hasonló helyzet vizsgálata a tervezési terület tömbjére vonatkoztatva megállapítható, hogy a település közigazgatási területén ilyen jellegű lakóterület célját szolgáló telektestek, és intézményterület közvetlen szimbiózisban nem találhatóak. Ez abból adódik, hogy a tervezési terület hasznosítása rendkívül speciális jellegű. E telektestek infrastrukturális ellátottsága, kiépítettsége, tervezett hasznosítása miatt, javasolt egyedi területként kezelni. A település közigazgatási területén hasonló adottságú ingatlanokkal, mind beépítettség, mind infrastruktúra-hálózat, mind hasonló helyzettel nem kell számolni, tehát a normatív szabályozás elvének a tervezett módosítás megfelel. Melléklet:T-1-I., T-1-III.
11
$2 Sző 915/2 $2 916/1 Sző 916/2 $ 2 Sző
922 ud
. út 907 906sh
909 a K2 K1 $2 905 904 b Sz 4 903 b 908 K 2 Sz 4 K1 Sz 5
b KK 21
út sh.
2 90 901
1014Sz 6
K1 1012K 2 117 ag ag
1011 Sz 8
d
1010 Sz 8 116 ag ag 1009 KK2 1
941Sz 6 940$ 2 Sző 939Sz 4
927$ 2 Sző 926$ 2 Sző 92 936 924 u 925 b $2 3u dud K 2K 1 937 du $2 d Sző aK 2 K1
115
ud
ud
112/3
938
$a2 d ud u udud b Gy 2 987
g
112/2
vá
112/1
vá
10 07
b FF6
1118 1119 $2 1120/1 1120/2 udud
a $2
1013
b K2 K1
a 943 Sz 6 a K 2 942 K1 b $2
d du 5u 93
014/5 mjr. mjr.
1000a $ 2 999 $ 2 Sző 998 $ 2 Sző 997 $ 2 Sző 996 $ 2Sző 995 $ 2 Sző 994 $ 2Sző 993 $ 2 Sző 992 $ 2 Sző 991K 2K 1 990$ 2Sző 989 $ 2Sző 988$ 2Sző b udud
u ud
udud udud
E E0
1065K 2K 1 1066$ 2 Sző 1067 K 1 1068K 2 1069
Sz 6 1016
1001 $ 2 Sző
08 10
Sző 961$ 2Sző 960/1 $ 2 Sző 960/2 $ 2 Sző 959$ 2Sző 958GyGy 2 957$ 2Sző 917 $ Sző 2 2 956GyGy 955$ 2 Sző b$ 2 b 954 a K 2K 1 K 2 918 2 953$ 2Sző K 1 $ Sző a 952$ 2 Sző a $2 a 951K K 2 1 b$ 2 $2 $919 2Sző 950Sz 6 ud 920 ud 949$ 2 Sző 948$ 2 Sző a$ 2 bK 2 947 K1 $ $ 921 út $2 Sz 5 934 Sző $$ K2 933 K 1 $2 946 945 932b Sz 5 $2 Sző 21 aKK K 1 931 K$22 930Sző$ 2 944udud 929Sző $2 928Sző d ud u 910
01 7/1 út
ALAPTÉRKÉP I. M=1:8000
111
014/105 a Sz 3
110 109
014/109 Sz 3
108
014/104 107
011/11
Sz 3
a
014/6
106
Sz 4
E
4/103 Sz 301
E0
105
7 Sz Gy 1 Gy 1 014/15 6 Sz Gy 1 014/16 Gy 1 014/38 Gy 1 014/17 Sz 3 Gy 1 4 014/39 Sz Gy 1 014/18 Gy 1 Gy 1 014/40 014/62 Gy 1 014/19 Gy 1 Gy 1 014/41 Sz 3 Gy 1 014/83 014/63 Gy 1 Gy 1 014/20 Gy 1 014/42 Gy 1 014/21 014/84 014/64 Gy 1 Sz 4 Gy 1 014/43 1 /22 Gy 014 014/85 014/65 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/44 Gy 1 014/86 014/23 014/66 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/45 Gy 1 014/87 014/24 Gy 1 014/67 Gy 1 014/46 Gy 1 Gy 1 014/88 014/25 014/68 Gy 1 Gy 1 /47 014 Gy 1 Gy 1 014/26 Gy 1 014/89 Gy 1 014/27 014/69 Gy 1 014/48 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/90 014/28 Gy 1 014/70 014/49 014/91 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/29 Gy 1 014/50 014/92 014/71 Gy 1 /30 Gy 1 Gy 1 014 Gy 1 014/93 Gy 1 Gy 1 014/51 014/72 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/31 014/94 014/52 Gy 1 014/73 014/95 014/53 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/32 Gy 1 /74 014/96 014/54 /33 Gy 1 014 1 1 014 1 Gy Gy Gy Gy 1 014/97 /34 /55 014 014 014/75 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/98 Gy 1 /56 014 014/35 014/76 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/99 Gy 1 /57 014 014/36 Gy 1 014/77 Gy 1 014/100 Gy 1 Gy 1 014/58 Gy 1 014/78 Gy 1 014/37 Gy 1 014/101 014/59 014/79 Gy 1 014/102 014/60 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/80 014/61 Gy 1 014/81 014/82
014/108 Sz 8
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy
104/2
f vá vá
104/1 103 102
Gy 1 1 1Gy 1 Gy 1 1 Gy GyGy 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 GyGy 1 Gy
E
közl.út
94
út
Sz 4
kö zl.
Sz 4
014/112
011/10
Sz 3 Gy 013 tem. tem.
Sz 3
Sz 3
Gy 2
012/2
011/9 E
Sz 5
011/8
Sz 5
011/7
út
Sz 3
812 /23
67 65
Sz 5
820 vízmű
812/24 ud ud
Sz 5
Sz 4
817
E
011/5
E0
819udud
812/21
Sz 3
út 812 /22
812/20
Sz 3
011/6
014/10
812/18 812/19
E0
Sz 5
Sz 3
Sz 3
Sz 5
Sz 5
07/18 Sz 4
Sz 5
Sz 4
árok
árok
010
74 Sz 4
Sz 4
Sz 4
810
76 árok
ud ud
77
Sz 4
Sz 4
ud
ud
Sz 4
Sz 4
Sz 4
818/2818/3 011 /3 818/4 818/5 818/6 818/7 818/8 Koss 818/9 th La 818/10 jos u 818/11 tca Sz 818/12 3 818/13 818/14 818/15 818/16 ors 818 818/17 zág /1 818/18 os ud u köz 811 818/19 d út
2
1
ud ud 812/1
812/17
95
014/7 Sz 6
Sz
812/12 812/9812/10 812/11CA06812/13 812/7812/8 812/6 812/5 812/4 87 85 812/3 93 91 89 83 81 95 812/2 97 79 77 75 101 99 73 71 69 105 103 107 812/14 812/15
Sz
96
vá vá
Sz 3
Sz 6
Sz
E0
1 1 1 Gy Gy Gy 1 1Gy Gy
812/16
Sz 4
014/113
014/12
014/14
Sz
014/111
Sz 4
Sz 3
98 97 c
014/110
Sz
Sz 4
Sz 4
99
vá vá
Sz 6
Sz 6
100
vá vá d
Sz 6
014/13
1 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 Gy Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1
Gy 1 Gy 1 1 1 Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 GyGy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1
Sz 7
Sz 4
Gy 1
101
b Sz 6 Sz 6
Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy 1
ud
Sz 3
Sz 5
4
3
809 5
808
1
740 5
741
7
742 743
787 744
Ko ssu th
utc a
710/7
9
788
köz 3 terü let
791
789
70 9/2
ors zág os k
özú t 30
11
9
11
13 15
739
790
20
801
75 ud ud
738
792/1
22 26
24
Sz 7
802
25
792/2
18
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
804 803
794 793
16
805 Sz 7
795 6
7
807 806
10 8
07/15 Sz 5
14-1 2
Sz 5
Sz 4
786
JELMAGYARÁZAT Tervezéssel érintett terület határa
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! MEGBÍZÓ:
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
A rajz megnevezése: Alaptérkép I.
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-1-I.
ALAPTÉRKÉP III. M=1:8000
21
23
27 25 Báth ori ut ca 34 32
31
33
363
b R3
Sz 3
R2
b mocs mocs d mocs mocs
025/7
R2
R
032/22 R
c mocs
a Sz Sz 3
b mocs mocs
Sz 4
c
R R2
Sz Sz 3 Sz 370
364
032/23
368/2 361
369
360 8
a
365
359
10
366 367
1
375
17/a
382/1
483/1
2
1
482/2
Sz
ud 032/2 ud
368/1 30
7
58
Sz
Sz
032/6 Gy 1 Gy 1
382/2 381 382/3
377 378 379 380
374
032/8
371/1 Sz 3
032/10
3
2 5
11 9 3
1
405/2 3
7 19
383/5
11
6 24 2
18
23
410
Gy 1
383/4
22
16
409/2
409/1
Sz
b
383/3
20
14
5
407/2
408/1 408/2
383/2
10
12
406/1 406/2
Sz
047/28
Gy 1
c 047/29
16 14 12
10
13
Sz 4
382/5 382/7 383/1
10
405/1
8 /6 6 du3 82 u d
404/2
8
7
032/11 032/12
Sz Sz
382/4
404/1
407/1
21 19 17
032/9 a Sz 3
Sz 4
371/2 372
376
Gy 1 Gy 1
032/7
4
csator na csat orna
út
csatorna
Sz 2
a
483/2
486
út
Sz 3 Sz
a b 025/4 mocs
025/8
6
út
024
Sz 4
3
40
344
29
R3
R2
4
14
81 3
031
3
15 13 11 9 országo s közú t
19
25
25
csatorna
10 6
3
7
9 2
17zarándokház
5
12
14 16
20
30 28
29 2
15 13 11 Sző lő u tca
17
19 550
23-2 1
44
51
27
2 Sz
út
a
336/2
c
56 tca 54 u 55 52 Báthori 53 /1 402
9 7 4 45 4
1
2 Sz
/6 025
14 16 18 20 22 18
Erde i út
/5 030
Sz
út
6-4
8 10 12
3
12
477 476
Sz
2
9 4/3 03 3 a b R 3 Sz R 0 4/4 2 03 a 3 3 3 R R Sz Sz b R a 2 R b R2 3 R R 1 034/42 4/4 3 03 R a Sz 3 b R R3 R2
Sz 2
R
26
41
10
479/1 478/2 478/1
b
h Sz Sz 3
333
403
480
R4
5 4 3 d u318/2 ud
7
025/3
331 332
8 4/3 03 a 3 Sz
b R
R
14 Gyu laji ú 9 24 26-28 t 20 22 11 354/1 354/2 355/1 13 345 349 350 032/3 ip.tp. 353 356 ip.tp 21 354/3 19 23 25 7 1 346/1 8 t 5 348 351 27 6 485 i ú 31 346/2 ud 352 cen111 ud e 4 ebr 9 346/3 D 7 2 373 484 7 5 347 35
479/2
L L2
025/2
330
338/1 338/2
481/1 0100/14
2 Sz
11 1
R3
327/1
na 343/1 or 343/2 sat c csatorna 362/2 362/1 2Üzlet 4 3 358 1 5
út
0100/4 E E0
R
327/2
334
481/2
út
R R3
326/2 326/1
482/1
535
ocs csm mo
7
2
8
ud ud 490/3
534
/3 030
13 11 5
4
37 39
533
027/12 Sz 2 b Sz 1
328 329
36
6
536/2 536/1 0100/12
323
336/1
488/1 ud ud
487/1 R4 R1
a R
025/1
341
489
538 537
8 17
35
2
4
540
322
342
48 50
494 493
541
539
321
340
495/1
491
42
532/6
542
320
339
492
532/5
023/4 mkVtár.
318/1
R3
531/1 490/1 R4 R1
N2
317
Sz 2 R3
337
496/1
a
Sz 2 R
319
Üzlet
46
495/2
g N
316/2
325
mocs
R4
335
42 44
497/1496/2
497/4
b b ud
/4 030
16
2
499/1
498
497/3
20 ca Pál ut
38 40
531/2
499/2
sóka
CB02 530/2
530/1
11 9 3 21 19 25 2 27 14 12
20 18
4
527/2
528 529
312/2
324
/6 030
29
22 26 24
Posta 500
525/4 ac Dr. B
36
48
29
Monostor köz
6
t közúút
527/1
8
10
7
526
34
583/2
510
28
525/1
32
583/1
502
524/2 525/3
12
503
501
523 524/1
30
581
582
504/2
522/1
24
579
580/2
505
521/4 522/2
22
578/5
14
a
Sz
Bolt
Mozi 9 9 10/1 13/2 7 10/2 kö zte 5 11/1 13/1Rendőrség rü let 3 11/2 1 504/1
506 520/2
16/2
12
521/3
507
519
516 517 518
521/5
8
3
3 1
514
515
520/1
18
576
513
17/2
16/1
14
9
626625624 5
18
16
561
627
4 CB022 CB02 578/4 578/3 580/1
3/2
8 10
19
15
20 Pe 18 tri u tca 509 508
511
20/2
17/1
11
11
573
3
560
574 575
7
3/1
7
2 22
4
6
13
571
23
551/3 559
557/2
572
22 21 20/1
030/2
b Sz 1
312/1
29 Templom
2
027/11
f
Közösségi ház
Kegytárgybolt
4 34/3 44/2 29 Óvoda 27 44/1 25 43 40 Áruház 39 2 554 3 3 21 2 36 35 19 34/4 17 30 553/2 5/1 555 553/1 7 15 Italbolt 30/2 5522 09/ 22 Szent Erzsébet5/2 tér 551/2 6 1 6 551/124 556 557/1
665
221/10
49
/1 512 2/2 51
570
664
31/2
34/2
12 14 8 6 a Béke utc 13 15 17 11 9
569
15 13 2
221/9 221/8
7
közút
669 668
023/25
310 311
Polgármesteri Hivatal Egészségház 26/5 26/4Hivatal Polgármesteri 26/1 26/3 Gyógysz. 25 Orv. r. 1 24/2 Monostor 24/1 23
4 562 5
707
567 568
4
221/7
3
566
705 706
221/6
563
564
Ált. isk. 9
Óvoda 10 11
a R R3
ud d
309
316/1
8
12
48/5
52/5 53/6 50
1
2
565
216 214 215
31/6
4746 45
Tak. Szolg. szöv. ház
31 37 35 33
720
4
6
48/3
48/4
36 34
719 5
221/5
40 38 48 46 44 42
718
218 217
ud
307 308
312/5 312/4 ud ud ud ud 313 314/3 312/3 314/2 314/1 315 Bolt
221/11
210
/1 207
2
717 721/1
/3 192/1 192
4
716/1 716/2
721/2
R R3
305 306
219
14 1 189/2 191 16 15 15 13 11 9 7 5 3 th tér 23 21 19 17 Kossu országos közút nút 54 Kossuth utca magá 31/4 magánút31/1 magánút 18 16 14 12 10 8 31/54 4 30/1 22 20 31/3 37/2 tér 48/2 42/1 53/2 52/1 48/1
24
712/1 713 714 715
170/1 170/2 171
222
166
/2 198 /1 198
6
57 56
28
221/4
8
58
712/2
165
223
CB01 t 22 24 26 28 CB01 30 32 34 közterül 36 38 et
164
/2 207
59
55
221/1
3
10
62 61 60
183/2 176177183/1
5
18 16 14 12
63
172
7
2220
64/1
162 163
9
64/3
224
161
184/1 5 18 20 3 2 a 14 16 re utc21 2 12 End19 Ady 17 208/1 8 4 6 ud 167 2 3 ud /2 184 11 1 169 9 204 205 168 7 3 5 1 201 195 200 197 186/1186/2 196 192/4 206 188187 208/2 202 203 194 190 199 193 189/1
64/4 Üzlet
66
226/1
225
160
221/3
67
227/2
227/1 226/2
182
221/2
28 26 24
68
228
181
c
304
1 33 3
30
69
229
159/2
301 302 303
35
32
70
39 37
71
174
159/1
15 13 11 25 23 21 19 17
72
158
230
178
175 173
300
41
73
157
ud 232
32 30
78
235 234 233 231
180
34
79
11
156
31
80
a Attila utc9 József3 5 1
155 33
81
36
36 34 44 40 40 38 48 46
83 82
383/6
a Gy 1
Gy 1
Gy 1a
Sz 4
a
Gy Gy
a Gy 1
386
a
Gy
b
Gy 1
Gy 1
Gy 1 c
Gy 1 Gy 1
Sz 4
b
Sz 4
c Gy 2
E E0
Gy 2
047/4
Gy 2 047/5
Sz b
047/2 047/3
Gy 1
384 385
047/30
Sz 4
Sz
b
c
b
Sz 4
Sz 4
Gy 1 a Gy 1 HA01 Gy 1
JELMAGYARÁZAT Tervezéssel érintett terület határa
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! MEGBÍZÓ:
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
A rajz megnevezése: Alaptérkép III.
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-1-III.
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
II. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁS MÓDOSÍTÁSA TERÜLET LEHATÁROLÁSA, TERVEZETT MÓDOSÍTÁS CÉLJA Máriapócs Város Önkormányzata a 100/2012. (IX.12.) KT.sz., határozattal elfogadott településszerkezeti tervének és leírásának a módosítását az alábbi tények indokolják: Beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területek közötti területcserét jelent a módosítás. A tervezett korrekció a beépítésre szánt területek közül a különleges területet érinti. A beépítésre nem szánt területek esetében általános mezőgazdasági terület és erdőterület esetében lesz változás. (I.sz. módosítás) A III. sz. módosítás esetében zöldterület-közpark területet veszünk ki a beépítésre nem szánt területek övezetéből és vegyes területbe soroljuk át. A településszerkezeti tervet mind az I. és a III.sz. módosítás érinti, melyek a települési térség részét képezik. A módosítások számottevő környezeti hatásokkal nem járnak. A javasolt módosítások összességében a település egészére vonatkozó biológiai aktivitásérték mutatót javítják. A módosítással érintett területek elhelyezkedését az alábbi áttekintő térképszelvény mutatja be:
I.sz. módosítás
II. sz. módosítás
Hatályos településszerkezeti terv
12
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Máriapócs Város Szabolcs- Szatmár- Bereg Megye déli részén Nyírbátor és Nyíregyháza között található. Budapesttől 280 km-re. Közlekedés vonatkozásában erőssége, hogy az M3-as autópálya Nyíregyháza, Nagykálló felől, illetve Ófehértó felől is elérhető lesz. A megyén a 4. számú főút, illetve a 41. számú főút halad, melyen jelentős nemzetközi forgalom bonyolódik le. Máriapócs településközpontja a kegytemplom köré szervezett, Kossuth tér és környékére terjed ki. A központi tér köré és annak szomszédságába szerveződnek az egyes települési funkciók. Itt sorakoznak olyan intézmények, mint, a polgármesteri hivatal, az általános iskola, az óvoda, az egészségház, a zarándokház, és természetesen a település mindkét temploma. Közöttük, ill. közvetlen környezetükben jelentős zöld felület nincs. A centrumhoz közel eső területek felértékelődtek, itt erőteljesebben érződik a városiasodás hatása. Jelentős tartalékok vannak a Petri út déli részén, a belterület centrumtól északra eső zárt tömbjében. A település egyik értéke a sajátos településszerkezete. Ehhez kapcsolódtak hozzá az újabb települési területek.2 Javasolt módosítások és céljai 1.) A módosított Településszerkezeti Terv hatálya a település külterület nyugati részére terjed ki. A tervezési területet a T-2.b-I., T-2.b-III. számú tervek szerint kell kialakítani. 2.) A terv a település jövőben elérendő céljait a településfejlesztési koncepcióban meghatározottak szerint veszi figyelembe. Az elfogadott Hosszútávú Település-fejlesztési Koncepciót, annak lényegét nem érintve, kisléptékű módosítási javaslatot tartalmaz. 3.) A módosítások alkalmával a hatályos településrendezési eszközöket tekintve új beépítésre szánt terület kerül kijelölésre, és a terület-felhasználás módosul. Magasabb rendű terveknek (hatályos Megyei TrT és az Országos Területrendezési tervnek) való megfelelőség biztosított. I.
módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke Rajzszám: T-2.a-I, T-2.b-I.
A tervezéssel érintett tömb a 4928 - Máriapócs-Pócspetri összekötő út – 012/2 hrsz-ú út – 014/10 hrsz-ú út által határolt tömbben fekszik. A tervezett módosítás során a jelenlegi temetőterületként funkcionáló 013 hrsz-ú temető megnevezésű ingatlan különleges temetőterület marad, a 014/10-11-12 hrsz-ú területek déli részének a terület-felhasználása is ez lesz. A 014/10-11-12 hrsz-ú területek északi része visszamarad általános mezőgazdasági terület övezetébe. A tervezési tömbben az alábbi terület-felhasználási egységek változnak A településen az általános használat szerint: K-t Különleges terület 0,1191 ha, összességében nő E Erdőterület 0,7638 ha, összességében nő Má Mezőgazdasági terület - általános 0,8829 ha, összességében csökken III.
módosítás Máriapócs Város Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje Rajzszám: T-2.a-III., T-2.b.-III.
A tervezéssel érintett tömb Máriapócs Város középső részén, városközpontban található, országos mellékút, a 4927 - Máriapócs-Ófehértó összekötő út, 2km + 785m szelvényében található. A 14 hrsz-ú ingatlan területfelhasználása zöldterület-közpark terület. Tervezett terület-felhasználás településközpont vegyes terület. A tervezési tömbben az alábbi terület-felhasználási egységek változnak A településen az általános használat szerint: Vt Vegyes terület – településközpont vegyes 0,4098 ha, összességében nő Z Zöldterület – közpark 0,4098 ha, összességében csökken
2
IVS részlet
13
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Igazgatási és belterületi határ 1.) A település közigazgatási területe nem változik. külterület, belterület nem változik 2.) A módosítás során a beépítésre szánt terület mértéke kismértékben nő. 3.) A Településszerkezeti Terv hatálya alá eső területeken lévő településszerkezeti és terület-felhasználási egységek funkció és beépítési mód szerint az alábbiaknak megfelelően tagolódnak: beépítésre szánt területek beépítésre nem szánt területek A Településszerkezeti Terv elemei a közlekedés jelölt elemei és hierarchiája infrastrukturális elemek a terület-felhasználási egységeken belül eltérő funkciójú területegységek határai szintterület-sűrűség A Településszerkezeti Terv módosítása A Településszerkezeti Terv elemeinek megváltoztatásához a Településszerkezeti Tervet és a hozzá tartozó Településszerkezeti Terv Leírását módosítani kell. A Településszerkezeti terv módosítása esetén a módosítás az érintett terület-felhasználási egységet magába foglaló, legalább egy tömbre vonatkozzon, és az adott terület környezetében lévő szomszédos tömbök együttesét is vegye figyelembe. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HÁLÓZATI ELEMEI I. Vasútvonal A tervezési területet nem érinti. II. Gyorsforgalmi út A tervezési területet nem érinti. II. Országos külterületi főút A tervezési területet nem érinti. III. Országos belterületi főút A tervezési területet nem érinti. IV. Országos külterületi mellékutak A tervezési területet nem érinti. V. Országos belterületi mellékutak A tervezési területet nem érinti. VI. Helyi külterületi gyűjtőutak A tervezési területet nem érinti. VII. Helyi belterületi gyűjtőutak A tervezési területet nem érinti. VIII. Kerékpár A tervezési területet nem érinti. IX. Közúti kereszteződés A tervezési területet nem érinti. ÉRTÉKVÉDELEM Az épített környezet, karakter és településkép védelem A III.sz. módosítás műemléki környezet által érintett. Védett településszerkezetet (helyi, területi védelem) nem, viszont műemlék épületet a módosítással érintett tömb érint, melyet a tervezett módosítás kedvezően befolyásol. A védelem tárgya a település egyéni arculata, mely e területekkel együtt képez egységet. Régészeti terület, természeti környezet A módosítások régészeti érdekű területet, védett természeti környezetet nem érintenek.
14
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A VÉGREHAJTÁST ELŐKÉSZÍTŐ RENDELKEZÉSEK Szerkezeti terv és Településfejlesztési koncepció megvalósulását elősegítő intézkedések 1.) A tervezési területre készítendő Szabályozási terv előírásaiban érvényesíteni kell az épített örökség, a természeti környezet védelmét, infrastruktúra-hálózat, vízrendezés, környezetvédelem szempontjait. 2.) A Szabályozási terv építési övezeti előírásai amennyiben lehetséges tükrözzék a kialakult állapot elsődlegességét, biztosítva ezzel a településszerkezet, településkép karakterének megőrzését, javítását. 3.) A Szabályozási tervek készítésénél a tulajdoni viszonyokat, a már megszerzett építési jogokat és a kialakult épített környezet adottságait lehetőség szerint figyelembe kell venni. A Településszerkezeti terv megvalósításával kapcsolatos egyéb feladatok 1.) A tervezett településfejlesztési elemek megvalósíthatósága. 2.) A településszerkezeti tervben foglaltak megvalósítását folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
15
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
HATÁROZAT TERVEZET Máriapócs Város Önkormányzata Képviselő Testülete …/2016.(…. ….) számú határozata MÁRIAPÓCS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A SZERKEZETI TERV LEÍRÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
A képviselő-testület
A Város igazgatási területére készített az „Épített környezet alakításáról és védelméről” szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII., törvény 6. § (3) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Településszerkezeti tervet és leírását az előterjesztésben foglaltak szerint megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: Etalon 2000 Kft-Nyírségterv Kft. által 48/2015. Tsz.-on készített Településszerkezeti tervét (a T-2.b-I., T2.b-III. számú) és a településszerkezeti tervek leírását elfogadja. A településfejlesztési, településrendezési tevékenységek előkészítése során megállapított Településszerkezeti Tervben és az elválaszthatatlan részét képező Településszerkezeti Terv Leírásában foglaltakat együttesen kell alkalmazni. Máriapócs, 2016.…………….hó ……..nap
Kapják: A Képviselő testület tagjai A polgármesteri hivatal jegyzője és a belső szerkezeti egység vezetői Melléklet: T-2.a-I., T-2.a-III., T-2.b-I., T-2.b-III.
16
$2 Sző 915/2 $2 916/1 Sző 916/2 $ 2 Sző
922 ud
. út 907 906sh
909 a K2 K1 $2 905 904 b Sz 4 903 b 908 K 2 Sz 4 K1 Sz 5
bKK 21
út sh.
2 90 901
E E0
M
1014Sz 6
K1 1012K 2 117 ag ag
1011 Sz 8
Kü-r/0,2
1010 Sz 8
116 ag ag 1009 KK2 1
941Sz 6 940$ 2 Sző 939Sz 4
927$ 2 Sző 926$ 2 Sző 92 936 924 u 925 b $2 3u dud K 2K 1 937 du $2 d Sző aK 2 K1
115
938
g
112/2 112/1
10 07
vá 111
Lf/0,3 110
109
014/109
4.1
Sz 3
M
ud
vá
E
014/105 a Sz 3
ud
112/3
$a2 d ud u udud b Gy 2 987
b FF6
1118 1119 $2 1120/1 1120/2 ud ud
a $2
1013
b K2 K1
943 Sz 6 a K 2 942 K1 b $2
d du 5u 93
014/5 mjr. mjr.
a
1000a $ 2 999 $ 2 Sző 998 $ 2 Sző 997 $ 2 Sző 996 $ 2Sző 995 $ 2 Sző 994 $ 2Sző 993 $ 2 Sző 992 $ 2 Sző 991K 2K 1 990$ 2Sző 989 $ 2Sző 988$ 2Sző b udud
ud ud
udud udud
Mz
1065K 2K 1 1066$ 2 Sző 1067 K 1 1068K 2 1069
Sz 6 1016
1001 $ 2 Sző
08 10
Sző 961$ 2Sző 960/1 $ 2 Sző 960/2 $ 2 Sző 959$ 2Sző 958GyGy 2 957$ 2Sző 917 $ Sző 2 2 956GyGy 955$ 2 Sző b$ 2 b 954 a K 2K 1 K 2 918 2 953$ 2Sző K 1 $ Sző a 952$ 2 Sző a $2 a 951K K 2 1 b$ 2 $2 $919 2Sző 950Sz 6 ud 920 ud 949$ 2 Sző 948$ 2 Sző a$ 2 bK 2 947 K1 $ $ 921 út $2 Sz 5 934 Sző $$ K2 933 K 1 $2 946 945 932b Sz 5 $2 Sző 21 aKK K 1 931 K$22 930Sző$ 2 944udud 929Sző $2 928Sző d ud u 910
01 7/1 út
MEGLÉVŐ ÁLLAPOT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV I. M=1:8000
014/104 011/11
Sz 3
107
a
014/6
106
Sz 4
E
4/103 Sz 301
108
E0
105
7 Sz Gy 1 Gy 1 014/15 6 Sz Gy 1 014/16 Gy 1 014/38 Gy 1 014/17 Sz 3 Gy 1 4 014/39 Sz Gy 1 014/18 Gy 1 1 Gy 014/40 014/62 Gy 1 014/19 Gy 1 Gy 1 014/41 Sz 3 Gy 1 014/83 014/63 Gy 1 Gy 1 014/20 Gy 1 014/42 Gy 1 014/21 014/84 014/64 Gy 1 Sz 4 Gy 1 014/43 1 Gy 014/22 014/85 014/65 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/44 Gy 1 014/86 014/23 014/66 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/45 Gy 1 014/87 014/24 Gy 1 014/67 1 /46 1 Gy 014 Gy Gy 1 014/88 014/25 014/68 Gy 1 Gy 1 014/47 Gy 1 Gy 1 014/26 Gy 1 014/89 Gy 1 014/27 014/69 Gy 1 014/48 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/90 014/28 Gy 1 014/70 014/49 014/91 Gy 1 Gy 1 Gy 1 /29 014 Gy 1 014/50 014/92 014/71 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/30 Gy 1 014/93 Gy 1 Gy 1 014/51 014/72 Gy 1 Gy 1 014/31 Gy 1 014/94 014/52 Gy 1 014/73 014/95 014/53 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/32 Gy 1 014/96 014/54 Gy 1 014/74 014/33 Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/97 014/34 014/55 014/75 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/98 Gy 1 014/56 014/35 014/76 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/99 1 Gy 014/57 014/36 Gy 1 Gy 1 014/100 Gy 1 1 Gy 014/58 Gy 1 Gy 1 014/37 Gy 1 014/101 014/59 Gy 1 014/102 /60 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014 /61 014 Gy 1
014/108 Sz 8
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy
104/2
f vá vá
104/1 103 102
Gy 1 1 1Gy 1 Gy 1 1 Gy GyGy 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 GyGy 1 Gy
E
közl.út kö z
l.ú
t
Sz 4
011/10 Gy
Kü-t/0,2
Gy 2
012/2
E
812/24 ud ud
V
KÖp
011/7
Sz 3 Sz 3
Sz 5
820 vízmű
E
V
Sz 5
Sz 4
817
Sz 4
011/5
E0
818/2818/3 011 /3 818/4 818/5 818/6 818/7 818/8 Koss 818/9 th L 818/10 ajos 818/11 utca Sz 818/12 3 818/13 818/14 818/15 818/16 ors 818 818/17 zág /1 818/18 os ud u köz 811 818/19 d út
árok
árok
010
KÖp Kü-s/0,2
Lke/0,4
74 Sz 4
ud
Sz 4
ud
Sz 4
76
Sz 4
Sz 4
árok
ud ud
77
Sz 4
810
2
1
Sz 4
Sz 4
Lke/0,4
Sz 3
011/6
819udud
67 65
P
út
812 /23
812/20
812/21
812 /22
812/18 812/19
út
E0
011/8
Sz 5
M
M
M
011/9 Sz 5
Sz 3
Sz 5
3.4
Sz 5
Sz 5
07/18 Sz 4
Sz 5
ud ud 812/1
812/17
94
013 tem. tem.
Sz 3
Sz 3
812/14 812/15
Kü-t/0,2
Sz 4
Sz
014/10
95
014/7 Sz 6
Sz 3
Sz 3
M
812/12 812/10 812/9 812/11CA06812/13 812/7812/8 812/6 812/5 812/4 87 85 812/3 93 91 89 83 81 95 812/2 97 79 77 75 101 99 73 71 69 105 103 107 812/16
Sz
96
vá vá
Sz 3
Sz 6
014/112 Sz
E0
1 1 1 Gy Gy Gy 1 1Gy Gy
Sz 4
014/113
014/12
014/14
Sz
014/111
Sz 3
98 97 c
014/110
Sz
Sz 4 014/13
22 kV
Sz 4
Mü
Lke/0,4
E
Sz 4
99
vá vá
Sz 6 Sz 6
100
vá vá d
Sz 6
014/82
014/77 014/78 014/79 014/80
1 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 1 1Gy 1 1 Gy 1 Gy Gy Gy 1 Gy 1 1 1 Gy Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1
Gy 1 Gy 1 1 1 Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 GyGy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1
Sz 7
Sz 4
Gy 1
101
b Sz 6 Sz 6
014/81
Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy 1
ud
Sz 3
Sz 5
4
3
809
Lke-1 Lf-1 Vt
Kisvárosias lakóterület építési övezete
Falusias lakóterület építési övezete Településközponti vegyes terület építési övezete
Beépítésre nem szánt területek
E
Gazdasági erdő terület övezete
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
Mü
Mezőgazdasági terület - ültetvény övezete
Mz
Mezőgazdasági terület - zártkert övezete
794 25
793 792/2
738
792/1 791
740
790
5 köz 3 terü let
Lke/0,4 3.4
741
789
742
788
11
744
9
743
787
786
JELMAGYARÁZAT
Különleges területek övezete
KÖp
Közlekedési célú közterület parkoló övezete
utc a
710/7
Tervezett gyűjtőút
Tervezéssel érintett terület határa
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m
Országos Területrendezési Terv szerinti, a települést érintő szerkezeti elemek: Lke
Közigazgatási határvonal
TRENKA ZOLTÁN
V özú t 30
P
Jelentős közhasználatú parkolóhely
V
Vízmű Sport központ Temető
M
TÉMAFELELŐS:
22 k
ors zá go sk
Meglévő kerékpárút nyomvonala
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület határa
Vízgazdálkodási terület övezete
Kü
Ko ssu th
3.1 Vt/1,7
Országos mellékút
Funkcióban megváltozó területfelhasználási egységek
Szociális otthon
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
V
70 9/2
Mélyfekvésű vízállásos terület
Belterület határvonal MEGBÍZÓ:
Lápos, mocsaras terület övezete
75 ud ud
Kü-t/0,2
1
739
7
9
11
13 26
24
Sz 7
802
801
Beépítésre szánt területek
15
22
20
803
18
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
804
16
805 Sz 7
795 6
7
807 806
10 8
07/15 Sz 5
14-1 2
Sz 5
Sz 4
5
808
M
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Meglévő állapot településszerkezeti terv I.
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-2.a-I.
MEGLÉVŐ ÁLLAPOT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV III. M=1:8000
27 25 Báth ori ut ca 34 32
40
29
344
363
024
út
Sz Sz 3 032/23
laji ú
t
5.1
346/1
355/1 13 356
M 032/6 Gy 1 Gy 1
23 25 27
3
382/2 381 382/3
032/8
032/9 a Sz 3
Sz 4 374
371/2 372
5.2 Lf/0,3 375
382/1
Gy 1 Gy 1
032/7
373
1
17/a
Sz
Sz
8
032/3 ip.tp. ip.tp
21 19 17
t 5 348 351 6 i ú 31 346/2 352 cen111 e 4 ebr 9 346/3 D 7 2 7 5 347 35
1
26-2
24
Sz
ud 032/2 ud
368/1 30
20 22
8
a
369
366 367
14
11 354/1 354/2
377 378 379 380
3
4
482/1
376
371/1 Sz 3
032/10 032/11 032/12
Sz Sz
2 5
9 3
6
404/2
11
1
405/2 3
10
7 19
12
383/5
11
6 24 2
18
23
410
Gy 1
383/4
22
16
409/2
409/1
Sz
b
383/3
20
14
407/2
408/1 408/2
5
407/1
383/2
10
5.3 Lf/0,3 406/1 406/2
Sz
047/28
Gy 1
c 047/29
16 14 12
405/1
Sz 4
382/5 382/7 383/1
10
404/1
8 6 6 du3 82/ u d
382/4
403
13
út
csatorna
Gyu
365
359
10
483/1
7
R3
Sz
354/3
482/2
21 19 17
R
Sz 4
R R2
370
360
8 7
2
csator
b mocs mocs
Lf/0,3
361
483/2
486
031
3
15 13 11 9 országo s közú t
19
23
21
30 28
25
31
33
b
Mgy
a Sz Sz 3
368/2
4
út
csatorna
10 6
3
9
7
2
17zarándokház
5
12
14 16
20
032/22
Sz 3
R2
b mocs mocs d mocs mocs
c
8
81 3
025/4 mocs c mocs 025/7
R2
R
Sz 2
364
58
na csat orna
29 2
11 utc a
13 15
Sző lő
17
19 1 550
23-2
44 25
2
27
2 Sz
V
Sz 3 Sz
a b
a
56 tca 54 u 55 52 Báthori 53
1
2
Sz
Mgy
a
Sz 4
353
51
út
Sz Sz
9 4/3 03 3 a b R 3 Sz R 0 4/4 2 03 a 3 3 3 R R Sz Sz b R a 2 R b R2 3 R R 1 034/42 4/4 3 03 R a Sz 3 b R R3 R2
336/2
c
345 349 350 /1 402
Erde i
/5 030
/6 030
ocs csm mo
út
9 7 4 45 4
477 476
/6 025
14 16 18 20 22 18
479/1 478/2 478/1
út
6-4
8 10 12
Kü-k/0,2
Gksz/0,8
Sz
2
R3
R2
3
480
M
8 4/3 03 a 3 Sz
b R
R
Sz 2
R
9
479/2
L L2
b
h Sz Sz 3
333
025/8
481/1
0100/14
22 KV
M
331 332
26
41
Mgy
R4
5 4 3 d u318/2 ud
7
14
0100/4 E E0
025/2
025/3
338/1 338/2
481/2
út
/3 030
11 1
12
535
R3
027/12 Sz 2
330
na 343/1 or 343/2 sat c csatorna 362/2 362/1 2Üzlet 4 3 358 1 5
V 6 Üü/1,0
/4 030
7
2
10
Mgy
4
8
ud ud 490/3
R
R3
328 329
336/1
484 488/1 ud ud
R
327/2
327/1
485 ud ud
a
Sz 2
b Sz 1
335
489
Kp
025/1
341
37 39
Üü/1,0
út
326/1
R3
492
mocs
KÖp
a R
Mgy-v
326/2
325
36
6
E
13 11 5
8 17
4
536/2 536/1 0100/12
11 9
14 12
35
22 KV
538 537
323
324
495/1
533
534
322
340
48 50
2
487/1 R4 R1
023/4 mkVtár.
321
342
491
R3
318/1
320
496/1
490/1 R4 R1
532/6
Kp
317
319
339
494 493
M
337
46
4
497/4
b b ud
Sz 2 R
N2
334
42 44
6
2
540 539
3 21 19 25 2 27
16
Monostor köz
495/2
utca
531/2
532/5
542 541
29 20 18
3/2
497/1496/2 20
38 40
48
29
22 26 24
221/10
8
498
497/3
Pál sóka
CB02 530/2
2.2
499/2
ac Dr. B
527/2
528 529
36
531/1
10
közútút
526
530/1
499/1
2.1 Lke/0,4
525/4
525/1
527/1
Posta 500
524/2
Lke/0,4
34
583/2
7
32
583/1
502 501
525/3
12
a
R4
N
316/2
Üzlet
1.3R
030/2
b Sz 1
Sz
g
316/1
Bolt
503
522/1 523 524/1
42
3.3
14
504/2 521/4 522/2
15
Mozi
505
520/2
521/3
17/2 16/2
9 9 10/1 13/2 7 10/2 kö zte 5 11/1 13/1Rendőrség rü let 3 11/2 1 504/1
510
30
581
28
Lf/0,3
8
506
516 517 518 520/1
24
579
V
507
519
22
578/5
580/2
582
514
515
521/5
4 CB022 CB02 578/4 578/3 580/1
22 K
Kp 12
3 1
513
19
17/1
3
5
576
18
7
221/9
561
627
626625624
8 10
20/1
20/2
16/1
14
575
6
3
20 Pe 18 tri u tca 509 508
21
18
11
9
573
557/2
560
511
22
3/1
16
574
Lf/0,3 4.3
29 Templom
2
7
2 22
4
13
11
665
664
571
559
/1 512 2/2 51
570
572
551/3
557/1
3.2 Lke/0,4 2
23
Lk/0,8
12 14 8 6 a Béke utc 13 15 17 11 9
közút
569
15 13
221/8
7
568
4
25
Mgy-v
312/2
Közösségi ház
Kegytárgybolt
027/11
f
312/1
Polgármesteri Hivatal Egészségház 26/5 26/4Hivatal Polgármesteri 26/1 26/3 Gyógysz. 25 Orv. r. 1 24/2 Monostor 24/1 23
4 562 5
707
567
669 668
31/2
49
27
023/25
312/5 312/4 ud ud ud ud 313 314/3 312/3 314/2 314/1 315 Bolt
Ált. isk. 9
Óvoda 10 11
a R R3
d
310 311
8
12
31/6
Tak. Szolg. szöv. ház
3
566
705 706
217 216 214 215
34/2 4 34/3 44/2 Óvoda 44/1 43 40 Áruház 39 2 554 3 3 21 2 36 35 19 34/4 17 30 553/2 5/1 555 553/1 7 15 Italbolt 30/2 5522 09/ 22 Szent Erzsébet5/2 tér 551/2 6 1 6 551/124 556 29
1
563
564
565
48/5
52/5 53/6 50
36 34
2
4
218
Mgy-v
ud
309
221/11
M
ud
307 308
1.4 Kp Vt/1.7 Vt/1.7 Vk/1.7 1.2 4746 45
48/4
40 38
720
5
48/3
31 37 35 33
718 719
6
221/7
48 46 44 42
717 721/1
32 34 36 38
210
/1 207
/3 192/1 192
4
2
24
716/1 716/2
222
V
R R3
305 306
219
14 1 189/2 191 16 15 15 13 11 9 7 5 3 th tér 23 21 19 17 Kossu országos közút nút 54 Kossuth utca magá 31/4 magánút31/1 magánút 18 16 14 12 10 8 31/54 4 30/1 22 20 31/3 37/2 tér 48/2 42/1 53/2 52/1 48/1
55 22 KV
721/2
1.1 Vt/1.7
/2 198 /1 198
6
57 56
712/1 713 714 715
221/6
8
58
28
közterül et
170/1 170/2 171
166
/2 207
59
712/2
t 222224K26VCB01 28 CB01 30
223
3
10
62 61 60
165
5
18 16 14 12
63
221/1
164
7
2220
64/1
162 163
9
64/3
224 183/2 176177183/1 172
184/1 5 18 20 3 2 a 14 16 re utc21 2 12 End19 Ady 17 208/1 8 4 6 ud 167 2 3 ud /2 184 11 1 169 9 204 205 168 7 3 5 1 201 195 200 197 186/1186/2 196 192/4 206 188187 208/2 202 203 194 190 199 193 189/1
64/4 Üzlet
66
226/1
225
161 221/5 221/4
67
182
160
221/3
28 26 24
68
227/2
227/1 226/2
c
304
1 33 3
30
69
229 228
301 302 303
35
32
70
230
181
159/1 159/2
221/2
4.1 Lf/0,3 71
174
39 37
158
15 13 11 25 23 21 19 17
72
178
175 173
300
41
73
157
ud 232
32 30
78
235 234 233 231
4.2 Lke/0,4 180
34
79
11
156
31
80
a Attila utc9 József3 5 1
155 33
81
36
36 34 44 40 40 38 48 46
83 82
383/6
a Gy 1
Gy 1
Gy 1a
Sz 4
a
Gy Gy
a Gy 1
386
a 047/5
b
Gy 1 c
Gy 1 Gy 1
Sz 4
b
E c
Gy 2
E E0
Gy 2
047/4
Gy 2 Gy
Gy 1
Gy 1 Sz 4
Sz b
047/2 047/3
Gy 1
384 385
047/30
Sz 4
Sz
b
c
b
Sz 4
Sz 4
M
Gy 1 a Gy 1 HA01 Gy 1
E
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! MEGBÍZÓ:
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÉMAFELELŐS:
TERVEZŐ:
TRENKA ZOLTÁN
A rajz megnevezése:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
Meglévő állapot telelepülésszerkezeti terv III.
2016.01.hó
48/2015.
T-2.a-III.
$2 Sző 915/2 $2 916/1 Sző 916/2 $ 2 Sző
922 ud
. út 907 906sh
909 a K2 K1 $2 905 904 b Sz 4 903 b 908 K 2 Sz 4 K1 Sz 5
bKK 21
út sh.
2 90 901
E E0
M
1014Sz 6
K1 1012K 2 117 ag ag
1011 Sz 8
Kü-r/0,2
1010 Sz 8
116 ag ag 1009 KK2 1
941Sz 6 940$ 2 Sző 939Sz 4
927$ 2 Sző 926$ 2 Sző 92 936 924 u 925 b $2 3u dud K 2K 1 937 du $2 d Sző aK 2 K1
115
938
g
112/2 112/1
10 07
vá 111
Lf/0,3 110
109
014/109
M
ud
vá
E
014/105 a Sz 3
ud
112/3
$a2 d ud u udud b Gy 2 987
b FF6
1118 1119 $2 1120/1 1120/2 ud ud
a $2
1013
b K2 K1
943 Sz 6 a K 2 942 K1 b $2
d du 5u 93
014/5 mjr. mjr.
a
1000a $ 2 999 $ 2 Sző 998 $ 2 Sző 997 $ 2 Sző 996 $ 2Sző 995 $ 2 Sző 994 $ 2Sző 993 $ 2 Sző 992 $ 2 Sző 991K 2K 1 990$ 2Sző 989 $ 2Sző 988$ 2Sző b udud
ud ud
udud udud
Mz
1065K 2K 1 1066$ 2 Sző 1067 K 1 1068K 2 1069
Sz 6 1016
1001 $ 2 Sző
08 10
Sző 961$ 2Sző 960/1 $ 2 Sző 960/2 $ 2 Sző 959$ 2Sző 958GyGy 2 957$ 2Sző 917 $ Sző 2 2 956GyGy 955$ 2 Sző b$ 2 b 954 a K 2K 1 K 2 918 2 953$ 2Sző K 1 $ Sző a 952$ 2 Sző a $2 a 951K K 2 1 b$ 2 $2 $919 2Sző 950Sz 6 ud 920 ud 949$ 2 Sző 948$ 2 Sző a$ 2 bK 2 947 K1 $ $ 921 út $2 Sz 5 934 Sző $$ K2 933 K 1 $2 946 945 932b Sz 5 $2 Sző 21 aKK K 1 931 K$22 930Sző$ 2 944udud 929Sző $2 928Sző d ud u 910
01 7/1 út
TERVEZETT ÁLLAPOT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV I. M=1:8000
4.1
Sz 3 014/104 011/11
Sz 3
107
a
014/6
106
Sz 4
E
4/103 Sz 301
108
E0
105
7 Sz Gy 1 Gy 1 014/15 6 Sz Gy 1 014/16 Gy 1 014/38 Gy 1 014/17 Sz 3 Gy 1 4 014/39 Sz Gy 1 014/18 Gy 1 1 Gy 014/40 014/62 Gy 1 014/19 Gy 1 Gy 1 014/41 Sz 3 Gy 1 014/83 014/63 Gy 1 Gy 1 014/20 Gy 1 014/42 Gy 1 014/21 014/84 014/64 Gy 1 Sz 4 Gy 1 014/43 1 Gy 014/22 014/85 014/65 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/44 Gy 1 014/86 014/23 014/66 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/45 Gy 1 014/87 014/24 Gy 1 014/67 1 /46 1 Gy 014 Gy Gy 1 014/88 014/25 014/68 Gy 1 Gy 1 014/47 Gy 1 Gy 1 014/26 Gy 1 014/89 Gy 1 014/27 014/69 Gy 1 014/48 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/90 014/28 Gy 1 014/70 014/49 014/91 Gy 1 Gy 1 Gy 1 /29 014 Gy 1 014/50 014/92 014/71 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/30 Gy 1 014/93 Gy 1 Gy 1 014/51 014/72 Gy 1 Gy 1 014/31 Gy 1 014/94 014/52 Gy 1 014/73 014/95 014/53 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/32 Gy 1 014/96 014/54 Gy 1 014/74 014/33 Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/97 014/34 014/55 014/75 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/98 Gy 1 014/56 014/35 014/76 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/99 1 Gy 014/57 014/36 Gy 1 Gy 1 014/100 Gy 1 1 Gy 014/58 Gy 1 Gy 1 014/37 Gy 1 014/101 014/59 Gy 1 014/102 /60 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014 /61 014 Gy 1
014/108 Sz 8
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy
104/2
f vá vá
104/1 103 102
Gy 1 1 1Gy 1 Gy 1 1 Gy GyGy 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 GyGy 1 Gy
közl.út
94
kö z
l.ú
t
Sz 4
011/10
Sz 3
Sz
Gy
013 tem. tem.
Sz 3
Gy 2
012/2
E Sz 3
812/24 ud ud
V
KÖp
011/7
Sz 3 Sz 3
Sz 5
820 vízmű
E
V
Sz 5
Sz 4
817
Sz 4
011/5
E0
818/2818/3 011 /3 818/4 818/5 818/6 818/7 818/8 Koss 818/9 th L 818/10 ajos 818/11 utca Sz 818/12 3 818/13 818/14 818/15 818/16 ors 818 818/17 zág /1 818/18 os ud u köz 811 818/19 d út
árok
árok
010
KÖp Kü-s/0,2
Lke/0,4
74 Sz 4
ud
Sz 4
ud
Sz 4
76
Sz 4
Sz 4
árok
ud ud
77
Sz 4
810
2
1
Sz 4
Sz 4
Lke/0,4
Sz 3
011/6
819udud
67 65
P
út
812 /23
812/20
812/21
812 /22
812/18 812/19
út
E0
011/8
Sz 5
M
014/10
M
M
011/9 Sz 5
Sz 3
Sz 5
3.4
Sz 5
Sz 5
07/18 Sz 4
Sz 5
ud ud 812/1
812/17
Sz 4
Sz 4
Sz
M
95
014/7 Sz 6
014/112
Sz
96
vá vá
Sz 3
Sz 6
Sz 3
E0
812/12 812/10 812/9 812/11CA06812/13 812/7812/8 812/6 812/5 812/4 87 85 812/3 93 91 89 83 81 95 812/2 97 79 77 75 101 99 73 71 69 105 103 107 812/14 812/15
014/111
014/113
014/12
E
1 1 1 Gy Gy Gy 1 1Gy Gy
812/16
Sz
Sz 4 014/13
22 kV
014/14
Sz
98 97 c
Kü-t/0,2 Kü-t/0,2 Sz 4
Sz 3
014/110
99
vá vá
E
Kü-t/0,2 Sz 4
Mü
Lke/0,4
Sz 6
014/82
014/77 014/78 014/79 014/80
Sz 6
100
vá vá d
Sz 6
M
1 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 1 1Gy 1 1 Gy 1 Gy Gy Gy 1 Gy 1 1 1 Gy Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1
Gy 1 Gy 1 1 1 Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 GyGy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1
Sz 7
Sz 4
Gy 1
101
b Sz 6 Sz 6
014/81
Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 Gy 1
ud
Sz 3
Sz 5
4
3
809
Lf-1 Vt
Kisvárosias lakóterület építési övezete
Falusias lakóterület építési övezete Településközponti vegyes terület építési övezete
Beépítésre nem szánt területek
E
Gazdasági erdő terület övezete
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
Mü
Mezőgazdasági terület - ültetvény övezete
Mz
Mezőgazdasági terület - zártkert övezete
794
792/2
738
792/1 791
740
790
5 köz 3 terü let
Lke/0,4 3.4
741
789
742
788
744
9
743
787
786
JELMAGYARÁZAT
V
Különleges területek övezete
KÖp
Közlekedési célú közterület parkoló övezete
Ko ssu th
utc a
710/7
Országos mellékút Tervezett gyűjtőút Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m
Országos Területrendezési Terv szerinti, a települést érintő szerkezeti elemek: Lke
Közigazgatási határvonal
TRENKA ZOLTÁN
özú t 30
P
Jelentős közhasználatú parkolóhely
V
Vízmű Sport központ Temető
M
TÉMAFELELŐS:
V
ors zá go sk
Meglévő kerékpárút nyomvonala
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület határa
Belterület határvonal MEGBÍZÓ:
22 k
3.1 Vt/1,7
Tervezéssel érintett terület határa
Vízgazdálkodási terület övezete
Kü
70 9/2
Mélyfekvésű vízállásos terület
Funkcióban megváltozó területfelhasználási egységek
Szociális otthon
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Lápos, mocsaras terület övezete
75 ud ud
Kü-t/0,2
1
739
11
24 26
25
793
7
9
11
13 15
20 22
802
Sz 7
Lke-1
18
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
804 803
801
Beépítésre szánt területek
16
805 Sz 7
795 6
7
807 806
10 8
07/15 Sz 5
14-1 2
Sz 5
Sz 4
5
808
M
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Tervezett állapot településszerkezeti terv
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-2.b-I.
TERVEZETT ÁLLAPOT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV III. M=1:8000
23
Sz
Lf/0,3
361
360
8
365
359
10
a
369
366 367
Sz
ud 032/2 ud
368/1 30
Sz
Sz
M
5.1
375
17/a
382/1
1
032/6 Gy 1 Gy 1
382/2 381 382/3
374
377 378 379 380
3
032/9 a Sz 3
Sz 4
371/2 372
376
Gy 1 Gy 1
032/8
032/7
5.2 Lf/0,3
1
371/1 Sz 3
032/10 032/11 032/12
Sz Sz
2 5
1
405/1
405/2 3
10
7
12
Gy 1
383/4 383/5 383/6
a Gy 1
Gy 1
Gy 1a
Gy 1
c
Sz 4
a
Gy Gy
a
19
385
11
6 24 2
386
a
Gy
b
Gy 1
Gy 1
Gy 1 c
Sz 4
Gy 1 Gy 1
Sz 4
b
E c
Gy 2
E E0
Gy 2
047/4
Gy 2 047/5
Sz b
047/2 047/3
Gy 1
Gy 1
c
047/30
Sz 4
Sz
b
384
22
18
23
410
Sz
b
383/3
20
14
5
16
409/2
409/1
383/2
10
407/2
408/1 408/2
Sz
047/28
047/29
5.3 Lf/0,3 406/1 406/2
407/1
Sz 4
382/5 382/7 383/1
16 14 12
11 9 3
404/2
10
404/1
8 /6 6 dud 82 u 3
382/4
403
13
032/23
7
482/1
7
031
Sz 3 370
483/1
21 19 17
út
csatorna 024
Sz
368/2
4
csator na
R3
Sz 4
R R2
3
25
utca 32
34
27 Báth ori
40
29
344
363
c
482/2
486
út
9 3
15 13 11 9 országo s közú t
19 21
30 28
25
31
33
R
a Sz Sz 3
364
4
út
b
Mgy
a
8
81 3
csatorna
10 6
3
7
2
17zarándokház
5
12
14 16
20
25
032/22
Sz 3
R2
b mocs mocs d mocs mocs b mocs mocs
025/8
483/2
csator na
29 2
11 a utc
13 15
Sző lő
17
19 550
23-2 1
44
2
Sz
27
Sz 2 Sz
Sz 2
025/4 mocs c mocs 025/7
R2
R
c
2
1
2 Sz
ocs csm mo
út
V
Sz 3 Sz
a b
R2
58
Erde i út
/5 030
/6 030
/3 030
/4 030
/6 025
Sz 4 336/2
338/1 338/2
6
477 476
R3
336/1
56 tca 54 u 55 52 Báthori 53 /1 402 9 7 4 51 45 4
Kü-k/0,2
Mgy
a
14 Gyu laji ú 9 24 26-28 t 20 22 11 354/1 354/2 355/1 13 345 349 350 032/3 ip.tp. 353 356 ip.tp 21 354/3 19 23 25 7 1 346/1 8 t 5 348 351 27 6 i ú 31 485 346/2 ud 352 cen111 ud e 4 ebr 9 346/3 D 7 2 373 484 7 5 347 35
479/1 478/2 478/1
M
Sz
2
9 4/3 03 3 a b R 3 Sz R 0 4/4 2 03 a 3 3 3 R R Sz Sz b R a 2 R b R2 3 R R 1 034/42 4/4 3 03 R a Sz 3 b R R3 R2
Sz 2
R
na 343/1 or 343/2 sat c csatorna 362/2 362/1 2Üzlet 4 3 358 1 5
480
Gksz/0,8
b
h Sz Sz 3
333
8 4/3 03 a 3 Sz
b R
R
M 025/3
341
479/2
L L2
22 KV
330 331 332
Sz 2
025/2
335
481/1
0100/14
R3
327/1
340
V 6 Üü/1,0
a
027/12 Sz 2 b Sz 1
R
R3
328 329
14 16 18 20 22 18
14
Mgy
025/1
út
6-4
8 10 12
12
út
R
327/2
339
3
488/1 ud ud
R4
5 4 3 d u318/2 ud
326/1
325
mocs
KÖp
a R
Mgy-v
326/2
334
481/2
0100/4 E E0
323
324
26
41
Kp ud ud 490/3
535 út
322
7
10
Mgy
11 1
8
E
2
6
Üü/1,0
538
536/2 536/1 0100/12
7
4
22 KV
023/4 mkVtár.
321
342
37 39
489
R3
318/1
320
36
491
533
537
13 11 5
8 17
487/1 R4 R1
534
11 9
14 12
494 493
490/1 R4 R1
532/6
Kp
3 21 19 25 2 27
16
2
4
540 539
317
R3
495/1
492
utca
531/2
35
495/2
20
2.2
497/1496/2
M
337
496/1
b b ud
Sz 2 R
N2
319
Üzlet
48 50
CB02 530/2
497/4
a
R4
N
316/2
Bolt
46
2
497/3
ka Pál
528 529
498
030/2
b Sz 1
Sz
g
316/1
42 44
4
527/2
532/5
542 541
29 20 18
Monostor köz
6
499/2
acsó
48
29
22 26 24
3/2
8
10
525/4 Dr. B
42
531/1
499/1
2.1 Lke/0,4
t közúút
38 40
583/2
7
526
12
Posta 500
524/2 525/3
525/1
36
583/1
502 501
Lke/0,4 530/1
14 Mozi 9 9 10/1 13/2 7 10/2 kö zte 5 11/1 13/1Rendőrség rü let 3 11/2 1 504/1
503
521/4 522/2
522/1
527/1
Kp Vt/1.7 1.3R
504/2
521/3
523 524/1
34
3.3
505
520/2
510
30 32
581
28
Lf/0,3
8
506
516 517 518 520/1
24
579
Kp
V
507
519
22
578/5
580/2
582
514
515
521/5
4 CB022 CB02 578/4 578/3 580/1
22 K
12
3 1
513
17/2 16/2
15
20 Pe 18 tri u tca 509 508
3
5
576
18
7
221/10
561
627
626625624
8 10
19
17/1
14
575
6
3
20/1
20/2
16/1
11
9
573
557/2
560
21
18
16
574
511
22
3/1
7
2 22
4
13
11
665
664
571
559
/1 512 2/2 51
570
572
551/3
557/1
3.2 Lke/0,4 2
23
Lk/0,8
12 14 8 6 a Béke utc 13 15 17 11 9
közút
569
15 13 4
221/9 221/8
7
568
Lf/0,3 4.3
29 Templom
2
34/2 4 34/3 44/2 Óvoda 44/1 43 40 Áruház 39 2 554 3 3 21 2 36 35 19 34/4 17 30 553/2 5/1 555 553/1 7 15 Italbolt 30/2 5522 09/ 22 Szent Erzsébet5/2 tér 551/2 6 1 6 551/124 556 25
Mgy-v
312/2
Közösségi ház
Kegytárgybolt
027/11
f
312/1
Polgármesteri Hivatal Egészségház 26/5 26/4Hivatal Polgármesteri 26/1 26/3 Gyógysz. 25 Orv. r. 1 24/2 Monostor 24/1 23
4 562 5
707
567
669 668
31/2
49
27
023/25
312/5 312/4 ud ud ud ud 313 314/3 312/3 314/2 314/1 315 Bolt
Ált. isk. 9
Óvoda 10 11
a R R3
d
310 311
8
12
31/6
Tak. Szolg. szöv. ház
31 37 35 33
3
566
705 706
48/5
29
1
563
564
565
216 214 215
Mgy-v
ud
309
1.4 Kp Vt/1.7 Vt/1.7 Vk/1.7 1.2 4746 45
52/5 53/6 50
36 34
2
4
48/3
48/4
40 38
720
5
221/7
48 46 44 42
718 719
6
221/6
2
717 721/1
217
M
ud
307 308
221/11
218
/1 207
/3 192/1 192
4
24
716/1 716/2
32 34 36 38
210
14 1 189/2 191 16 15 15 13 11 9 7 5 3 th tér 23 21 19 17 Kossu országos közút nút 54 Kossuth utca magá 31/4 magánút31/1 magánút 18 16 14 12 10 8 31/54 4 30/1 22 20 31/3 37/2 tér 48/2 42/1 53/2 52/1 48/1
55 22 KV
721/2
/2 198 /1 198
6
57 56
712/1 713 714 715
221/5
8
58
28
1.1 Vt/1.7
222
V
R R3
305 306
219
/2 207
59
712/2
közterü let
170/1 170/2 171
166
223
3
10
62 61 60
t 222224K26VCB01 28 CB01 30
184/1
165
5
18 16 14 12
63
221/1
164
7
2220
64/1
162 163
9
64/3
224 183/2 176177183/1 172
5 18 20 3 2 a 14 16 re utc21 2 12 End19 Ady 17 208/1 8 4 6 ud 167 2 3 ud /2 184 11 1 169 9 204 205 168 7 3 5 1 201 195 200 197 186/1186/2 196 192/4 206 188187 208/2 202 203 194 190 199 193 189/1
64/4 Üzlet
66
226/1
225
161 221/4
67
182
160
221/3
28 26 24
68
227/2
227/1 226/2
c
304
1 33 3
30
69
229 228
301 302 303
35
32
70
230
181
159/1 159/2
221/2
4.1 Lf/0,3 71
174
39 37
158
15 13 11 25 23 21 19 17
72
178
175 173
300
41
73
157
ud 232
32 30
78
235 234 233 231
4.2 Lke/0,4 180
34
79
11
156
31
80
utca 9
Attila József3 5 1
155 33
81
36
36 34 44 40 40 38 48 46
83 82
b
Sz 4
Sz 4
M
Gy 1 a Gy 1 HA01 Gy 1
E
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! MEGBÍZÓ:
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Tervezett állapot telelepülésszerkezeti terv III.
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-2.b-III.
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JELMAGYARÁZAT M=1:8000
Beépítésre szánt területek
Lk-1
Kisvárosias lakóterület építési övezete
Mélyfekvésű vízállásos terület
Oktatási központ
Lke-1
Kertvárosias lakóterület építési övezete
Tervezéssel érintett terület határa
Egészségügyi központ
Lf-1
Falusias lakóterület építési övezete
Vt
Településközponti vegyes terület építési övezete
Vk
Központi vegyes terület építési övezete
Országos Területrendezési Terv szerinti, a települést érintő szerkezeti elemek:
Sport központ
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület határa Művelődési központ Belterület határvonal Országos mellékút
Szociális otthon
Meglévő kerékpárút nyomvonala
Üü Gksz
Településközponti vegyes terület építési övezete Központi vegyes terület építési övezete
M
Lke
Beépítésre nem szánt területek
Kp
Zöld terület (közpark) övezete
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m
Egyházi központ
Funkcióban megváltozó területfelhasználási egységek
Kereskedelmi központ
Műemlék környzet határa
Posta
Műemlék jelentőségű terület határa
E
Gazdasági erdő terület övezete
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
Mgy Mgy-v
R
Természeti terület határa
Rendőrség
Mezőgazdasági terület - zömében gyep övezete Mezőgazdasági terület - védett gyep övezete Lápos, mocsaras terület övezete
V
Vízgazdálkodási terület övezete
Kü
Különleges területek övezete
KÖp
Közlekedési célú közterület parkoló övezete
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! MEGBÍZÓ:
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Telelepülésszerkezeti terv jelmagyarázat
Máriapócs Város Településrendezési Terv
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
III. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT, SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA A szabályozást érintő elvek Máriapócs Város Önkormányzata döntött településrendezési terv módosításáról, az „épített környezet alakításáról és védelméről” szóló többször módosított 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Étv.), az „országos településrendezési és építési követelményekről” szóló szintén többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Korm. számú kormányrendelet (továbbiakban OTÉK) és „a R. figyelembevételével. A megfogalmazott módosítási feladatok a terv alkalmazása során felmerült, jellemzően önkormányzati és tulajdonosi igények vizsgálatára, szabályozási és övezeti előírások pontosítására vonatkoznak. Lényegében egyedi vagy lokális hatású változtatás, melyek terület-felhasználást érintő településszerkezeti beavatkozást nem igényelnek. A módosítás a város településrendezési eszközei közül a Helyi Építési Szabályzatot, a külterület és belterület Szabályozási tervét érinti. A módosított szabályozási terv hatálya Máriapócs Város település területen belüli, T-1-I., T-1-III. jelű alaptérképeken körülhatárolt területére terjed ki: I. módosítás Máriapócs Város 014/7 hrsz-ú temető környéke A Településrendezési tervmódosítás célja az érintett ingatlanokon megvalósítani tervezett különleges temetőterület számára építési övezet kialakítása, a környezeti elvárások érvényesítése, gépjárművel történő biztonságos megközelítés feltételeinek egyidejű megteremtésével. Az övezeti átsorolásból adódó fejlesztési lehetőségek együtt járnak a környezettel szembeni felelősségből adódó esetleg bevezetendő korlátozásokkal, kiegészítő szabályokkal. A kieső biológiai aktivitásértékkel nem kell számolni, mert a módosítás környezetében a visszapótlás megoldott lesz, mivel önkormányzati érdekeket megjelenítő területcseréről van szó. A normatív szabályozás érdekében mindenképp indokolt a tömb egységes kezelése is, ehhez a HÉSZ módosítása is indokolt. Módosítás előtt: Jelenlegi övezeti kód E Beépítési mód Minimális építési telek nagysága (m2) Maximális beépítési % (HÉSZ alapján) Építmény magasság (HÉSZ alapján) Minimális zöldfelület (HÉSZ alapján) (%) Módosítást követően: Módosított övezeti kód Kü-t Beépítési mód (tervezett) Szabadonálló álló Minimális építési telek nagysága (m2) kialakult Maximális beépítési % (HÉSZ alapján) 10 Építmény magasság (HÉSZ alapján) 7,5 Minimális zöldfelület (HÉSZ alapján) 40 Az övezeti besorolást érintő tervezett szabályozások A terület jellemzően működő terület övezete, ravatalozó épülettel építhető be. A javasolt Kü-t övezeti kód alapján a tömbben szabadonálló beépítés mellett, kialakult telekterületen 10%-os beépítettséggel, max. 7,5 m-es építménymagasságú funkcióhoz kötődő jellegű épületek helyezhetőek el. A minimálisan kialakítandó zöldfelület mértéke 40% lesz. Csak olyan rendeltetés megengedett, mely a terület jellegéhez illeszkedik, valamint a környezetvédelmi előírásokban szabályozott környezetvédelmi határértékeket betartja. II. módosítás Máriapócs Város HÉSZ 22.§ (3.) pontjának kiegészítése A cél az, hogy a városban tervezett zöldterületek környezete városképi, építészeti szempontból a jelenleginél egységesebb, városiasabb megjelenést kaphasson Máriapócs Városában, mely idegenforgalmi és turisztikai szempontból frekventált település. A településen a zöldfelületi rendszerek elszórtan, szigetszerűen helyezkednek el. A tervezett HÉSZ módosításokkal rendszerré szerveződésüket, kapcsolódásaikat segíthetjük elő, melynek alapját a sávos zöldfelületek, (hangsúlyos fasorok, csatornák rendszere) mellett jelentős zöldfelülettel rendelkező városi zöldterületek, közparkok jelentős részben biztosítják. A terv szerinti közparkkal, zöldterületi fejlesztésekkel, utcafásításokkal rendszerük kiegészül, melyek az érintett települési terület zöldfelületi rendszerének fő elemei. Elsősorban rekreáló és pszichikai hatásuk, városkép-formáló, városesztétikai jelentőségük nagy, kondicionáló hatásuk pedig növényállományuk függvénye.
17
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
III. módosítás Máriapócs Város, Kossuth u. – Báthori u. – Petri u. – Kossuth tér tömbje A településrendezési terv módosítás célja az érintett ingatlanokon a településközpont vegyes övezet kialakítása, mely a tervezési területen található védett épület-intézmény további bővítésének, fejlesztésének a legjobban megfelel. Lényeges szempont a fejlesztéseket jobban elősegítő építési övezet kialakítása, a környezeti elvárások érvényesítése, gépjárművel történő biztonságos megközelítés feltételeinek egyidejű megteremtésével. Az övezeti átsorolásból adódó fejlesztési lehetőségek együtt járnak a környezettel szembeni felelősségből adódó esetleg bevezetendő korlátozásokkal, kiegészítő szabályokkal. A kieső biológiai aktivitásértéket települési szinten kell biztosítani. Ez a terület-felhasználás a jelenleginél minimális mértékben intenzívebb terület-használatot feltételez, viszont az Önkormányzat az elhatározott fejlesztéseket meg tudja valósítani, ehhez megfelelő a tömböt érintő jelenlegi területi mutatója alkalmazása. A normatív szabályozás érdekében mindenképp indokolt a tömb egységes kezelése is. Módosítás előtt: Jelenlegi övezeti kód Beépítési mód Minimális építési telek nagysága (m2) Maximális beépítési % (HÉSZ alapján) Építmény magasság (HÉSZ alapján) Minimális zöldfelület (HÉSZ alapján) (%) Módosítást követően: Módosított övezeti kód Beépítési mód (tervezett) Minimális építési telek nagysága (m2) Maximális beépítési % (HÉSZ alapján) Építmény magasság (HÉSZ alapján) Minimális zöldfelület (HÉSZ alapján)
Z
Vt-3 Oldalhatáron álló 400 50 5,0 30
Az övezeti besorolást érintő tervezett szabályozások A szabályozási terven Vt jellel jelölt területek sajátos használatuk szerint településközpont vegyes területek. A településközpont vegyes területen belül elhelyezhető épületek és funkciók magasabb rendű jogszabály szerint, amelyek nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra. Az övezetet teljes közművesítéssel kell ellátni. A javasolt Vt3 övezeti kód alapján a oldalhatáron álló beépítés mellett, 400 m2-es minimálisan kialakítható telekterületen 50%os beépítettséggel, max. 5,0 m-es építménymagasságú elsődlegesen lakó-, és egyéb települési szintű épületek elhelyezésére szolgál, ahol a minimális zöldterület értéke 30% lesz. Csak olyan rendeltetés megengedett, mely a terület jellegéhez illeszkedik, valamint a környezetvédelmi előírásokban szabályozott környezetvédelmi határértékeket betartja.
18
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A rendeletmódosításhoz igénybe vett eszközök Jogalkotás Az előterjesztés alapján a települési önkormányzat helyi jogszabályt alkot. Ezzel az építés helyi rendjét, a már meglévő beépítésre szánt terület övezeti előírásai tekintetében módosítja a közösségi érdekeknek megfelelően, melyet a helyi építési szabályzatban érvényesíteni kell. A területre készített előírásokat a települési HÉSZ-be egységes szerkezetbe be kell illeszteni. A település Hosszútávú Településfejlesztési Koncepciójához való viszony A jóváhagyott településfejlesztési koncepció a javasolt fejlesztésekkel teljes mértékben összhangban van. Előzmények, egyéb kapcsolatok Az önkormányzat a különleges és a vegyes területek fejlesztését, a beépítési lehetőségek javítását, komplexitását kívánja hangsúlyozni. Jogszabályi kapcsolódások A tervezetben lévő szabályozás magasabb-rendű tervekkel való kapcsolata A magasabb rendű tervekkel való összhang biztosított. Előzetes véleményezési kötelezettség Az Étv. és a csatlakozó egyéb rendeletekben kötelezően előírt egyeztetéseket lefolytattuk. Képviselő-testületi tárgyalásra vonatkozó információk A Képviselő-testület a törvényi előírások szerint tárgyalja. Társadalmi egyeztetés A törvényi előírások szerinti kötelező társadalmi egyeztetés megtörténik.
19
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK …/2016.(… …) önkormányzati rendelete Máriapócs Város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 15/2005.(VII.08.) önkormányzati rendelet módosításáról Máriapócs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében, és 62.§ (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormány rendelet 9. mellékletében meghatározott - állami főépítészi hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztály, - környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Természetvédelmi Főosztály, - Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Területi Vízügyi Hatóság, - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Területi Vízvédelmi Hatóság, - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, - népegészségügyi hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, - Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala, - Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala, - közlekedési hatósági hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály, - Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, - örökségvédelmi hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal, - ingatlanügyi hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatal Főosztály, - erdészeti hatáskörben eljáró Hajdú-Bihar-Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, - Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetője, - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, - bányafelügyeleti hatáskörben eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Bányászati Osztály - Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Debreceni Hatósági Iroda, valamint a 108/2013. (V. 23.) ÖKT. számú határozattal elfogadott Máriapócs Város településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályai alapján - Nyírbátor Város Jegyzője, mint I. fokú építésügyi Hatóság, - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, Nyírgyulaj Község Önkormányzata, Nyírbogát Község Önkormányzata, Nyírbátor Város Önkormányzata, Ófehértó Község Önkormányzata, Pócspetri Község Önkormányzata, Kisléta Község Önkormányzata, Dercés Kft., Római Katolikus Plébánia Hivatala, Nyíregyházi Egyházmegye, Máriapócsért Alapítvány, Máriapócs Horgász Egyesület, Görög Katolikus Egyházközség, Erdőbirtokosok Szövetsége véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
20
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
1.§ Máriapócs Város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 15/2005.(VII.08) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 1.§ (2) bek. helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, továbbá telket lakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint ezekre hatósági engedélyt adni, csak a Környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv., Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi. LXXVIII. tv. (a továbbiakban Étv.) és az 1999. évi CXV. törvényben foglalt módosítása, valamint az e törvények által meghatározott az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet, mely módosításra került a 37/2008. (III.07.) Korm. rendelettel (a továbbiakban OTÉK) előírásai, valamint a 10/2009. törzsszámú településrendezési terv szabályozási tervei és a 48/2015. törzsszámú T-3.b-I, T.3.b-III. és jelen Helyi Építési Szabályzat előírásainak együttes figyelembevételével szabad. 3 2.§ Máriapócs Város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 15/2005.(VII.08.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 22.§ (3) bek. helyébe az alábbi rendelkezés lép: (3) A szabályozási terven megjelölt zöldterületi funkció: közpar, Kp övezeti jellel. A szabályozási terv szerinti közpark területen pihenőhely és gyermekjátszótér, növényzet, képzőművészeti alkotások, szökőkút, utca és térbútorok illetve nyilvános közterületi WC és színpad helyezhető el.4 3.§ Záró rendelkezés (1) A rendelet a közlését követő 15. napon, de leghamarabb az elfogadástól számított 30. napon lép hatályba, és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépés napjától iktatott új ügyekben kell alkalmazni. Máriapócs, 2016. ………………..hó…..nap
Papp Bertalan polgármester
Dr. Juhász Szabolcs jegyző
Az önkormányzati törvényben biztosított jogkörömben eljárva a …/2016.(… …) önkormányzati rendeletet – mely Máriapócs Város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló többször módosított 27/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról szól – 2016. …………….hó…….napján kihirdetem. Máriapócs, 2016. ………………..hó…..nap
Dr. Juhász Szabolcs jegyző
3 4
Módosítás az önkormányzat döntése alapján Módosítás az önkormányzat döntése alapján
21
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Hatásvizsgálat 1. A 2011 január 1.-jetől hatályos, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Jat.) 17. §-a szerint: 17. § (1) A jogszabály előkészítője – a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű – előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről... önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületet tájékoztatni kell […] (2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti es egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességet, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi es pénzügyi feltételeket”. 2. „A Helyi Építési Szabályzatról” szóló rendelet tervezetében (a továbbiakban Tervezet) foglaltak várható hatásai – a Jat. 17. § (2) bekezdésében foglalt elvárások tükrében – az alábbiak szerint összegezhetők. I. A végrehajtás és az alkalmazhatóság feltételei A végrehajtás során szükséges az, hogy a köz-, illetve a szakigazgatás rugalmasan, gyorsan, szakszerűen alkalmazza, teljesítse a tervben szereplő lehetőségek figyelembe vételével az elvárt és teljesíthető lakossági, és önkormányzati igényeket. Rövidtávon célszerű a település szabályozási elemeinek teljes felülvizsgálata. Mindezen célok megvalósításához az állami, az önkormányzati és a szolgáltató szereplők rugalmas, gyors együttdolgozása szükséges. II. Társadalmi hatások összefoglalása Elsődleges hatások: Az elvárt eredmény az, hogy a különleges, vegyes és egyéb közösségi területek további fejlesztése megtörténjen, a területi kihatások megismerésre kerüljenek, az infrastrukturális igények maradéktalanuk kielégítésre kerüljenek. Másodlagos hatások: Az elvárt eredmény a települési infrastruktúrafejlesztés a lakosság számára további munkahelyeket teremtsen, ami közvetve az életszínvonal emeléséhez vezessen a településen és az egész kistérségben. III. Társadalmi költségek Nincs olyan konkrét társadalmi csoport, amelyekre nézve hátrányt okozna a településrendezési terv módosítása. A tervezett módosítás minimális intenzitásnövekedést okoz. IV. Költségvetési hatások Nincs azonnal jelentkező kötelező költségvetési kiadás. Bevételek tekintetében a helyi IPA, építmény és egyéb adóbevételek nőnek. A foglalkoztatás javításával javulnak a város gazdasági ellátó-szolgáltató szerepei, átértékelődik a város településszerkezeti és kommunális-szolgáltató szükséglete. V. Egészségügyi hatások A tervezett módosításoknak negatív egészségügyi hatásai nem lesznek. VI. Környezeti hatások Káros környezeti hatások nem várhatóak.
Melléklet: T-3.a-I., T-3.b-I., T-3.a-III., T-3.b-III.
22
$2 Sző 915/2 $2 916/1 Sző 916/2 $ 2 Sző
922 ud
. út 907 906sh
909 a K2 K1 $2 905 904 b Sz 4 903 b 908 K 2 Sz 4 K1 Sz 5
bKK 21
út sh.
2 90 901
Mz
E0
M
1014Sz 6 1013
b K2 K1
a $2
1011 Sz 8
1010 Sz 8
1009 KK2 1
941Sz 6 940$ 2 Sző 939Sz 4
938
g
$a2 d ud u udud b Gy 2 987
vá vá
10 07
927$ 2 Sző 926$ 2 Sző 92 936 924 u 925 b $2 3 u dud K 2K 1 937 du $2 d Sző aK 2 K1 b FF6
1118 1119 $2 1120/1 1120/2 ud ud
K1 1012K 2
a 943 Sz 6 a K 2 942 K1 b $2
d du 5u 93
014/5 mjr. mjr.
1000a $ 2 999 $ 2 Sző 998 $ 2 Sző 997 $ 2 Sző 996 $ 2Sző 995 $ 2 Sző 994 $ 2Sző 993 $ 2 Sző 992 $ 2 Sző 991K 2K 1 990$ 2Sző 989 $ 2Sző 988$ 2Sző b udud
ud ud
udud udud
E
1065K 2K 1 1066$ 2 Sző 1067 K 1 1068K 2 1069
Sz 6 1016
1001 $ 2 Sző
08 10
Sző 961$ 2Sző 960/1 $ 2 Sző 960/2 $ 2 Sző 959$ 2Sző 958GyGy 2 957$ 2Sző 917 $ Sző 2 2 956GyGy 955$ 2 Sző b$ 2 b 954 a K 2K 1 K 2 918 2 953$ 2Sző K 1 $ Sző a 952$ 2 Sző a $2 a 951K K 2 1 b$ 2 $2 $919 2Sző 950Sz 6 ud 920 ud 949$ 2 Sző 948$ 2 Sző a$ 2 bK 2 947 K1 $ $ 921 út $2 Sz 5 934 Sző $$ K2 933 K 1 $2 946 945 932b Sz 5 $2 Sző 21 aKK K 1 931 K$22 930 Sző$ 2 944udud 929Sző $2 928Sző d ud u 910
01 7/1 út
MEGLÉVŐ ÁLLAPOT SZABÁLYOZÁSI TERV I. M=1:8000
E
014/105 a Sz 3 014/109
M
Sz 3 014/104 011/11
Sz 3
a
014/6
Sz 4
E
4/103 Sz 301
E0
7 Sz Gy 1 Gy 1 014/15 6 Sz Gy 1 014/16 Gy 1 014/38 /17 1 Gy 014 Sz 3 Gy 1 4 014/39 Sz Gy 1 014/18 Gy 1 Gy 1 014/40 1 014/62 Gy 014/19 Gy 1 Gy 1 /41 3 014 Sz Gy 1 014/83 014/63 Gy 1 Gy 1 014/20 Gy 1 /42 014 Gy 1 014/21 014/84 014/64 Gy 1 1 Sz 4 /43 Gy 014 Gy 1 014/22 014/85 014/65 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/44 Gy 1 014/86 014/23 014/66 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/45 Gy 1 014/87 014/24 Gy 1 014/67 Gy 1 014/46 Gy 1 Gy 1 014/88 /25 014 014/68 Gy 1 Gy 1 014/47 Gy 1 Gy 1 014/26 Gy 1 014/89 Gy 1 014/27 014/69 Gy 1 014/48 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/90 014/28 Gy 1 014/70 014/49 014/91 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/29 Gy 1 014/50 014/92 014/71 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/30 Gy 1 014/93 Gy 1 Gy 1 014/51 014/72 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/31 014/94 014/52 Gy 1 014/73 014/95 014/53 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/32 Gy 1 014/54 014/96 Gy 1 014/74 014/33 Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/97 014/34 014/55 014/75 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/98 Gy 1 014/56 014/35 014/76 1 Gy Gy 1 Gy 1 014/99 Gy 1 014/57 014/36 Gy 1 014/77 1 Gy Gy 1 014/100 Gy 1 014/58 Gy 1 Gy 1 014/78 014/37 Gy 1 014/101 014/59 014/79 Gy 1 /60 014/102 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014 /61 014/80 014 Gy 1 014/81 014/82
f vá vá
014/108 Sz 8
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy
Gy 1 1 1Gy 1 Gy 1 1 Gy GyGy 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 GyGy 1 Gy
vá vá
közl.út
d vá vá
Sz 6
Sz
E
Mü
014/112
Sz 6
Sz 4
011/10
Sz 3 Gy 013 tem. tem.
Sz 3
Sz 3
E0
c vá vá
Sz 3
014/7 Sz 6 Sz 4
Sz Sz
Sz 10 -7,5 K kö z
Sz 4
014/113
014/12
014/14
Sz 4
Sz 4
M
Sz
014/111
Sz 4
Sz 3
014/110
Kü-t
l.ú t
Sz 6
014/13
22 kV
1 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 1 1Gy 1 1 Gy 1 Gy Gy Gy 1 Gy 1 1 1 Gy Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1
Sz
Gy 2
012/2
011/9 E
1 1 1 Gy Gy Gy 1 1Gy Gy
Sz 5
Sz 3
Sz 3
Gy 1 Gy 1 1 1 Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 GyGy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1
Sz 7
Sz 4
Gy 1
Sz 6
Gy 1Gy 1 Gy 1Gy 1
b Sz 6 Sz 6
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1 Gy 1
Sz 3
Sz 5
KÖp 014/1
M
E0
011/8
Sz 5
011/7
Sz 3
011/6
0
Sz 3
út
út
Sz 3
Sz 5
E
011/5
E0 011 /3 010
árok
árok
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4 Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 3
Sz 5
Sz 5
M
07/15 Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 7
Sz 4
Sz 7
JELMAGYARÁZAT
Közigazgatási határvonal
Beépítésre szánt területek
Belterület határvonal
Kü
Különleges területek övezete
Beépítésre nem szánt területek
E
Gazdasági erdő terület övezete
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
beépítési % területfelhasználás építmény mag. legkisebb jele beépítési mód kialakítható telekterület
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m Beültetési kötelezettségű terület határa Területfelhasználási egység határ Zártkert határvonal
Tervezéssel érintett terület határa
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült!
MEGBÍZÓ:
Mü
Mezőgazdasági terület - ültetvény övezete
Mz
Mezőgazdasági terület - zártkert övezete
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Máriapócs Város Településrendezési Terv
Lápos, mocsaras terület övezete
KÖp
Közlekedési célú közterület parkoló övezete
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Meglévő állapot szabályozási terv I.
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-3.a-I.
$2 Sző 915/2 $2 916/1 Sző 916/2 $ 2 Sző
922 ud
. út 907 906sh
909 a K2 K1 $2 905 904 b Sz 4 903 b 908 K 2 Sz 4 K1 Sz 5
bKK 21
út sh.
2 90 901
Mz
E0
M
1014Sz 6 1013
b K2 K1
a $2
1011 Sz 8
1010 Sz 8
1009 KK2 1
941Sz 6 940$ 2 Sző 939Sz 4
938
g
$a2 d ud u udud b Gy 2 987
vá vá
10 07
927$ 2 Sző 926$ 2 Sző 92 936 924 u 925 b $2 3 u dud K 2K 1 937 du $2 d Sző aK 2 K1 b FF6
1118 1119 $2 1120/1 1120/2 ud ud
K1 1012K 2
a 943 Sz 6 a K 2 942 K1 b $2
d du 5u 93
014/5 mjr. mjr.
1000a $ 2 999 $ 2 Sző 998 $ 2 Sző 997 $ 2 Sző 996 $ 2Sző 995 $ 2 Sző 994 $ 2Sző 993 $ 2 Sző 992 $ 2 Sző 991K 2K 1 990$ 2Sző 989 $ 2Sző 988$ 2Sző b udud
ud ud
udud udud
E
1065K 2K 1 1066$ 2 Sző 1067 K 1 1068K 2 1069
Sz 6 1016
1001 $ 2 Sző
08 10
Sző 961$ 2Sző 960/1 $ 2 Sző 960/2 $ 2 Sző 959$ 2Sző 958GyGy 2 957$ 2Sző 917 $ Sző 2 2 956GyGy 955$ 2 Sző b$ 2 b 954 a K 2K 1 K 2 918 2 953$ 2Sző K 1 $ Sző a 952$ 2 Sző a $2 a 951K K 2 1 b$ 2 $2 $919 2Sző 950Sz 6 ud 920 ud 949$ 2 Sző 948$ 2 Sző a$ 2 bK 2 947 K1 $ $ 921 út $2 Sz 5 934 Sző $$ K2 933 K 1 $2 946 945 932b Sz 5 $2 Sző 21 aKK K 1 931 K$22 930 Sző$ 2 944udud 929Sző $2 928Sző d ud u 910
01 7/1 út
TERVEZETT ÁLLAPOT SZABÁLYOZÁSI TERV I. M=1:8000
E
014/105 a Sz 3 014/109
M
Sz 3 014/104 011/11
Sz 3
a
014/6
Sz 4
E
4/103 Sz 301
E0
7 Sz Gy 1 Gy 1 014/15 6 Sz Gy 1 014/16 Gy 1 014/38 /17 1 Gy 014 Sz 3 Gy 1 4 014/39 Sz Gy 1 014/18 Gy 1 Gy 1 014/40 1 014/62 Gy 014/19 Gy 1 Gy 1 /41 3 014 Sz Gy 1 014/83 014/63 Gy 1 Gy 1 014/20 Gy 1 /42 014 Gy 1 014/21 014/84 014/64 Gy 1 1 Sz 4 /43 Gy 014 Gy 1 014/22 014/85 014/65 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/44 Gy 1 014/86 014/23 014/66 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014/45 Gy 1 014/87 014/24 Gy 1 014/67 Gy 1 014/46 Gy 1 Gy 1 014/88 /25 014 014/68 Gy 1 Gy 1 014/47 Gy 1 Gy 1 014/26 Gy 1 014/89 Gy 1 014/27 014/69 Gy 1 014/48 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/90 014/28 Gy 1 014/70 014/49 014/91 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/29 Gy 1 014/50 014/92 014/71 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/30 Gy 1 014/93 Gy 1 Gy 1 014/51 014/72 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/31 014/94 014/52 Gy 1 014/73 014/95 014/53 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/32 Gy 1 014/54 014/96 Gy 1 014/74 014/33 Gy 1 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/97 014/34 014/55 014/75 Gy 1 Gy 1 Gy 1 014/98 Gy 1 014/56 014/35 014/76 1 Gy Gy 1 Gy 1 014/99 Gy 1 014/57 014/36 Gy 1 014/77 1 Gy Gy 1 014/100 Gy 1 014/58 Gy 1 Gy 1 014/78 014/37 Gy 1 014/101 014/59 014/79 Gy 1 /60 014/102 Gy 1 Gy 1 Sz 3 014 /61 014/80 014 Gy 1 014/81 014/82
f vá vá
014/108 Sz 8
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 1 1 Gy Gy 1 Gy
Gy 1 1 1Gy 1 Gy 1 1 Gy GyGy 1 Gy Gy 1 Gy 1 1 1 GyGy 1 Gy
vá vá
közl.út
vá vá
Sz 6
Sz
E
Mü
Sz 4
014/7 Sz 6 Sz 4
Sz 10 Kü-t -7,5 K 014/112
011/10 Gy
013 tem. tem.
Sz 3
Sz 3
E0
Sz 4
Sz 3
Sz
Sz
vá vá
Sz 3
Sz 6
kö z
014/113
014/12
014/14
Sz 4
Sz 4
M
Sz
014/111
Sz 4
Sz 3
c 014/110
l.ú t
Sz 6
014/13
22 kV
1 1 Gy Gy 1 Gy Gy 1 1 1Gy 1 1 Gy 1 Gy Gy Gy 1 Gy 1 1 1 Gy Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy Gy 1 1Gy 1 Gy 1 Gy 1
Sz
Gy 2
012/2
011/9 E
1 1 1 Gy Gy Gy 1 1Gy Gy
Sz 5
Sz 3
Sz 3
Gy 1 Gy 1 1 1 Gy 1Gy Gy Gy Gy 1 1 Gy 1 Gy 1Gy 1 GyGy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1
Sz 7
Sz 4
Gy 1
d
Sz 6
Gy 1Gy 1 Gy 1Gy 1
b Sz 6 Sz 6
Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy Gy 1 1 Gy 1Gy 1 Gy 1
Sz 3
Sz 5
KÖp 014/1
M
E0
011/8
Sz 5
011/7
Sz 3
011/6
0
Sz 3
út
út
Sz 3
Sz 5
E
011/5
E0 011 /3 010
árok
árok
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 4 Sz 4
Sz 4
Sz 4
Sz 3
Sz 5
Sz 5
M
07/15 Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 5
Sz 7
Sz 4
Sz 7
JELMAGYARÁZAT
Közigazgatási határvonal
Beépítésre szánt területek
Belterület határvonal
Kü
Különleges területek övezete
Beépítésre nem szánt területek
E
Gazdasági erdő terület övezete
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
beépítési % területfelhasználás építmény mag. legkisebb jele beépítési mód kialakítható telekterület
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m Beültetési kötelezettségű terület határa Területfelhasználási egység határ Beépítésre szánt terület
Tervezéssel érintett terület határa
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült!
MEGBÍZÓ:
Mü
Mezőgazdasági terület - ültetvény övezete
Mz
Mezőgazdasági terület - zártkert övezete
TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Máriapócs Város Településrendezési Terv
Lápos, mocsaras terület övezete
KÖp
Közlekedési célú közterület parkoló övezete
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Tervezett állapot szabályozási terv I.
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-3.b-I.
MEGLÉVŐ ÁLLAPOT SZABÁLYOZÁSI TERV III. M=1:4000 3 2
3
15 13 11 9 ország os köz út
19 30 28
21
23
41 3
497/3
495/1
K
342 na 343/1 or 343/2 sat c 364 csatorna O 30 362/2 362/1 Lf-1 K 2Üzlet 361 4,5 360 4 359 8 10 3 358 1 5 14 7 Gyu laji ú 9 t 1 1 353 354/1 354/2 345 349 350 O 30 355/1
V
30 K 0 18,0
491
485 ud ud
Üü
O 30 6,0 500
489
488/1 ud
R1
Beépítésre szánt területek
Lk-1
Kisvárosias lakóterület építési övezete
Lke-1
Kertvárosias lakóterület építési övezete
Lf-1 Vt
Vk
Központi vegyes terület építési övezete
Üü
Településközponti vegyes terület építési övezete
Falusias lakóterület építési övezete
Gksz
Településközponti vegyes terület építési övezete
M
Védett helyi művi érték
Kp
V
E
Gazdasági erdő terület övezete
Kü
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
KÖp
Vízgazdálkodási terület övezete
483/2
347
1
381
380
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület határa
Műemlék környzet határa
Belterület határvonal
Műemlék jelentőségű terület határa
Meglévő kerékpárút nyomvonala
Mo
354/3 8 t 6 iú 3 352 cen111 e 4 ebr 9 D 7 378 2 5 7 379 35
Természeti terület határa Tervezett szabályozási vonal
Országos jelentőségű védett művi érték
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Máriapócs Város Településrendezési Terv
Különleges területek övezete Közlekedési célú közterület parkoló övezete
Mgy
Mezőgazdasági terület zömében gyep övezete
Mélyfekvésű vízállásos terület
Mgy-v
Mezőgazdasági terület védett gyep övezete
Tervezéssel érintett terület határa
Lápos, mocsaras terület övezete
V
MEGBÍZÓ:
Beépítésre nem szánt területek Zöld terület (közpark) övezete
346/3
Országos Területrendezési Terv szerinti, a települést érintő szerkezeti elemek:
Központi vegyes terület építési övezete
K
348 351 346/2
484
Kp
4,5
346/1
58
O 30 6,0 487/1 500 R4
Lf-1
56 tca 54 i u 55 52 Báthor 53 /1 402
51
Üü
339
341
531/1
532/6
338/1 338/2
340
49
494 4,5 493 492
490/1 R4 R1
336/2 337
7 45 4
Lke-1*
495/2
336/1
beépítési % területfelhasználás építmény mag. legkisebb jele beépítési mód kialakítható telekterület
37 39
496/1
497/1496/2
M
3
35
497/4
498
30 333 K 335
25 i utc a 34 32
29
40
363
14
344
12
5
16
31
2
38
531/2
499/1
O 4,5
334
M
48 50
4
36
530/2
Posta 500
499/2
331 332
Üzlet
46
12
6
34
O 30 Lke-1 K527/1 30 4,5 800 528 Lke-1* CB02 4,5 K 529 530/1
8
10
20
12
30 2 3
20 l utca ka Pá acsó Dr. B közútút
28
525/4
330
Lf-1
42 44
14
24
O 30 4,5 800
527/2
526
MMozi
9 9 10/1 13/2 7 K 50 10/2 kö zte 5Vt-3 11/1 5,0 400 13/1 rü Rendőrség let 3 11/2 1 504/1
501
328 329
Bolt
27 Báth or
14
16
7
22
Lke-1
525/3
525/1
15
Kp
502
510
2,00 1521/4 524/2
523 524/1
16 16/2 ,00
503
522/2
327/1
36
11
504/2
522/1
19
17/2
16/1
3
521/3
20/2
16,0 0
17/1
18 ,0 0
2
25
18 ,00
13
/1 512 2/2 51
18
520/1
50 500
18
23
12 14 8 6 tca Béke u 3 15 17 11 1 9
15 13 11 Sző lő u tca
4,5-7,5 3/1
M
M 505
520/2
6-4
7
506
326/1
26
4 562 5
M
521/5
M
Vk
M
516 517 518
323
325
14 16 18 20 22 18
3
574 12,00
322 324
8 10 12
27
K
K 50 21 5,0 400 20/1
Vt-3
17
1
571
4
34/3 44/2 Óvoda 44/1 25 43 40 Áruház 39 23 554 3 21 2 36 35 19 34/4 17 30 553/2 5/1 1 555 5 Italbolt 30/2 553/1 7 55226 09/1 22 Szent Erzsébet5/2 tér 551/2 6 551/124 556 K 40 551/3 Lk 7 -4,5-6,0 500 2 22 557/1 559 4 511 2 20 Pe 8 2 K 18 tri 6 557/2 utc V 3 a 509 1 82 560 508 ,0 513 10 0 561 514 507 515 519 29
22
Mo 2
34/2 49
321
7
36 34
4,5-7,5
Kegytárgybolt
12,00
Monostor köz
Lk
52/5 53/6 50
Kp
4,5-7,5 500 31/2
40 500
Mo
1
O
48/5
Köp
3/2
4746 45
48/4
M
31/6
Tak. Szolg. szöv. ház
31 37 35 33
42 40 38
Lk
48/3
Polgármesteri Hivatal Egészségház 26/5 26/4Hivatal Polgármesteri O 26/170 Vt-4 26/3 6,0 400 Gyógysz. 25 Orv. r. 1 24/2 Monostor 24/1 23
17zarándokház
M
M
33
18,00
14 5 1 189/2 191 16 1 r 15 13 11 9 7 5 3 uth té 23 21 19 17 Koss országos közútgánút 54 Kossuth utca ma 31/4 magánút31/1 magánút 18 16 14 12 10 8 31/54 4 30/1 22 20 31/3 37/2 tér 48/2 42/1 53/2 52/1 48/1 Z 40
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Meglévő állapot szabályozási terv III.
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-3.a-III.
TERVEZETT ÁLLAPOT SZABÁLYOZÁSI TERV III. M=1:4000 3 2
3
15 13 11 9 ország os köz út
19 30 28
21
23
37 39 41 3
495/1
K
342 na 343/1 or 343/2 sat c 364 csatorna O 30 362/2 362/1 Lf-1 K 2Üzlet 361 4,5 360 4 359 8 10 3 358 1 5 14 7 Gyu laji ú 9 t 1 1 353 354/1 354/2 345 349 350 O 30 355/1
V
485 ud ud
O 30 6,0 487/1 500 R4
Üü
O 30 6,0 500
489
488/1 ud
R1
Beépítésre szánt területek
Lk-1
Kisvárosias lakóterület építési övezete
Lke-1
Kertvárosias lakóterület építési övezete
Lf-1 Vt
Vk
Központi vegyes terület építési övezete
Üü
Településközponti vegyes terület építési övezete
Falusias lakóterület építési övezete
Gksz
Településközponti vegyes terület építési övezete
M
Védett helyi művi érték
Kp
V
E
Gazdasági erdő terület övezete
Kü
M
Általános mezőgazdasági terület övezete
KÖp
Vízgazdálkodási terület övezete
483/2
1
381
380
Műemlék környzet határa
Belterület határvonal
Műemlék jelentőségű terület határa
Meglévő kerékpárút nyomvonala Országos jelentőségű védett művi érték
347
Elektromos vezeték és védőtávolsága külterületen 10-10 m belterületen 5-5 m
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület határa
Mo
354/3 8 t 6 iú 3 352 cen111 e 4 ebr 9 D 7 378 2 5 7 379 35
Természeti terület határa Tervezett szabályozási vonal
Az alaptérkép az állami alapadatok felhasználásával készült! TERVEZÉS MEGNEVEZÉSE:
MÁRIAPÓCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Máriapócs Város Településrendezési Terv
Különleges területek övezete Közlekedési célú közterület parkoló övezete
Mgy
Mezőgazdasági terület zömében gyep övezete
Mélyfekvésű vízállásos terület
Mgy-v
Mezőgazdasági terület védett gyep övezete
Tervezéssel érintett terület határa
Lápos, mocsaras terület övezete
V
MEGBÍZÓ:
Beépítésre nem szánt területek Zöld terület (közpark) övezete
346/3
Országos Területrendezési Terv szerinti, a települést érintő szerkezeti elemek:
Központi vegyes terület építési övezete
K
348 351 346/2
484
Kp
4,5
346/1
58
Üü
Lf-1
56 tca 54 i u 55 52 Báthor 53 /1 402
51
491
531/1
532/6
339
341
49
492
490/1 R4 R1
338/1 338/2
340
30 K 0 18,0
494 4,5 493
495/2
336/2 337
7 45 4
Lke-1*
336/1
beépítési % területfelhasználás építmény mag. legkisebb jele beépítési mód kialakítható telekterület
35
497/3
M
3
2
496/1
497/1496/2
30 333 K 335
25 i utc a 34 32
40
29
48 50
4
38
531/2
497/4
498
O 4,5
334
M
363
14
344
12
5
16
31
6
36
530/2
499/1
331 332
Üzlet
46
8
10
20
12
30 2 3
34
O 30 Lke-1 K527/1 30 4,5 800 528 Lke-1* CB02 4,5 K 529 530/1
M
Posta 500
499/2
527/2
526
K 1450 5,0 400Mozi
501
330
Lf-1
42 44
14
28
20 l utca ka Pá acsó Dr. B közútút
O 30 4,5 800
525/4
525/3
525/1
15
12
328 329
Bolt
9 9 10/1 13/2 7 10/2 kö zte 5 11/1 13/1Rendőrség rü let 3 11/2 1 504/1
16
7
24
Lke-1
524/2
523 524/1
16 16/2 ,00
27 Báth or
Vt-3
17/2
16/1
Kp
502
510
2,00 1521/4
522/1
19
503
522/2
327/1
36
11
3
504/2
20/2
16,0 0
17/1
18 ,0 0
2
25
18 ,00
13
/1 512 2/2 51
18
521/3
22
15 13 11 Sző lő u tca
4,5-7,5 3/1
23
12 14 8 6 tca Béke u 3 15 17 11 1 9
520/1
50 500
18
M
M 505
520/2
6-4
7
506
326/1
26
4 562 5
M
521/5
M
Vk
M
516 517 518
323
325
14 16 18 20 22 18
3
574 12,00
322 324
8 10 12
27
K
K 50 21 5,0 400 20/1
Vt-3
17
1
571
4
34/3 44/2 Óvoda 44/1 25 43 40 Áruház 39 23 554 3 21 2 36 35 19 34/4 17 30 553/2 5/1 1 555 5 Italbolt 30/2 553/1 7 55226 09/1 22 Szent Erzsébet5/2 tér 551/2 6 551/124 556 K 40 551/3 Lk 7 -4,5-6,0 500 2 22 557/1 559 4 511 2 20 Pe 8 2 K 18 tri 6 557/2 utc V 3 a 509 1 82 560 508 ,0 513 10 0 561 514 507 515 519 29
22
Mo 2
34/2 49
321
7
36 34
4,5-7,5
Kegytárgybolt
12,00
Monostor köz
Lk
52/5 53/6 50
Kp
4,5-7,5 500 31/2
40 500
Mo
1
O
48/5
Köp
3/2
4746 45
48/4
M
31/6
Tak. Szolg. szöv. ház
31 37 35 33
42 40 38
Lk
48/3
Polgármesteri Hivatal Egészségház 26/5 26/4Hivatal Polgármesteri O 26/170 Vt-4 26/3 6,0 400 Gyógysz. 25 Orv. r. 1 24/2 Monostor 24/1 23
17zarándokház
M
M
33
18,00
14 5 1 189/2 191 16 1 r 15 13 11 9 7 5 3 uth té 23 21 19 17 Koss országos közútgánút 54 Kossuth utca ma 31/4 magánút31/1 magánút 18 16 14 12 10 8 31/54 4 30/1 22 20 31/3 37/2 tér 48/2 42/1 53/2 52/1 48/1 Z 40
TÉMAFELELŐS:
TRENKA ZOLTÁN
TERVEZŐ:
DUDÁS EDE okl. településmérnök TT/É-15-0303
A rajz megnevezése: Tervezett állapot szabályozási terv III.
SZERKESZTŐ:
SZERKESZTŐ:
FAZEKASNÉ JÁNÓCSIK ZSUZSANNA LISKÁNY TAMÁS építőmérnök építőmérnök közr. tervező közr. tervező Dátum: Törzsszám: Rajzszám:
2016.01.hó
48/2015.
T-3.b-III.
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
IV. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Közműfejlesztés A tervkészítést megelőzően a közmű üzemeltetőkkel a meglévő közművek nyomvonalát, méreteit, valamint a várható fejlesztési igényeket egyeztettük. A közművek elhelyezésénél az MSZ 7487 előírásait be kell tartani. A tervezési területek közműellátás biztosítva van, és a jövőben is biztosított. Vízellátás A város közüzemi vízellátása a TRV Zrt. kezelésében lévő vízműről történik. Vízbázis A vízbázis a Dél –Nyírségi süllyedék hidrogeológiai tájegységen belül helyezkedik el. A kitermelhető víz vas, mangán tartalma határérték feletti. A vízminőségi osztály besorolás II. osztályú. A Máriapócs Vízmű vízbázisa az üzemelő sérülékeny vízföldtani környezetű vízbázisok közé tartozik. A vízbázis biztonságba helyezési eljárása még nem kezdődött el. A település saját vízművel rendelkezik, a vízbeszerzés 2 db mélyfúrású kútból történik. Vízmű A vízműről történik Pócspetri vízellátása is. Vízkezelési technológia kiépített kapacitása: 1000 m3/d. Jelentős ipari vízfelhasználás a Gloster Kft. Konzerv-és almafeldolgozó üzem területén van, egyedi kutas vízbeszerzéssel, 41.000 m3/év vízfelhasználással. Hálózat A települési elosztóhálózat DN 80-DN 250 ac.ny nyomócsövekből 1980-ban készült, kb. 13,2 km hosszú, nagy részben körvezetékes és kisebb részt ágvezetékes hálózat. Jelenlegi bekötés szám 670 db, ez 90-95%-os rákötöttségi arányt jelent. A szennyvízhálózat kiépítése óta a fogyasztás csökkenése figyelhető meg. Az adatokból látható, hogy a vízmű kapacitását növelni kell, illetve a szolgáltatott ivóvíz minőségét is javítani kell. Ennek megvalósítása folyamatban van. A hálózat már elmúlt 25 éves, így lassan jelentkezni fog a hálózat rekonstrukciós igény. Öblítő-tisztítóaknák kialakítása javasolt, mert a hálózat állapota rontja a vízminőséget. Hévíz viszonyok A Városban az Önkormányzat kezelésében 1 db hévízkút van. A 1.sz kút 860 m mélységű. A kitermelt víz 51 °C hőmérsékletű. Felhasználása jelenleg nem megoldott, a hasznosítás előkészítése folyamatban van. A hévizek általánosan tapasztalható rétegenergia csökkenése miatt elsősorban gyógyászati és balneológiai célokra kell felhasználni. Csatornahálózat A településen elválasztott rendszerű gravitációs csatorna üzemel, közbülső átemelőkkel. A csatornahálózat DN 200 KG PVC gerincvezetékből és DN 150 KG PVC bekötővezetékből áll. DN 63 KPE ill. DN 100 KM PVC anyagúak az átemelőkhöz tartozó nyomóvezetékek. Jelenlegi adatok Szennyvízátemelők száma: 4 db Csatornák hossza: 22 km Bekötések száma: 524 db Szennyvíz kibocsátás: 70.000 m3/év. A szennyvízrákötöttség 90-95%-os a településen. Szennyvíztisztítás A településen 150 m3/d kapacitású nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító telep működik, tápanyag eltávolítással kiegészítve, melynek kihasználtsága ~ 100%-os. A tisztított szennyvíz befogadója a IV. sz. főfolyás, a 25+750 km szelvényben. A keletkező fölös iszap a város hulladéklerakó telepére kerül. A szennyvíztisztító telep már jelenleg is túlterhelt. A telepre érkező szennyvízmennyiség növekedése miatt, a jelenlegi kapacitást bővíteni szükséges, melynek a tervezése már folyamatban van. A Városban jelentősebb állattartó telep nem üzemel, ezért a mezőgazdasági üzemekből keletkező szennyvízmennyiségek jelentősen lecsökkentek. A településen egyetlen szennyvizet kibocsátó ipari létesítmény a Gloster Kft. Konzerv- és almafeldolgozó üzeme, melynek a szociális szennyvize gyűjtés-szippantás után, a települési szennyvíztisztító telepére kerül. A keletkező ipari szennyvizek mechanikai tisztítás után nyárfás elhelyező telepre kerülnek, későbbi hasznosítás érdekében. Az elhelyező telep nagysága 1,5 ha.
23
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Gázelosztó hálózat A területen jelenleg a TIGÁZ Rt. működik mint gázszolgáltató. A lefedettségi területet mutató rajzokból látható, hogy a központi belterület szinte teljes része földgázzal ellátott. Elektromos és vonalas hálózatok Az E.ON adatszolgáltatásai szerint a települést 16 db 20/0,4 kV-os TR látja el villamos energiával. Folyamatosan korszerűsítik a középfeszültségű hálózatot, az elhelyezett transzformátorokat. A villamos hálózatok főleg légvezetékekkel vannak kialakítva, melyeket légkábelre, illetve földkábelre építenek át folyamatosan. A meglévő TR állomások bővíthetőségei és leterheltségei eltérőek. A kisebb átlagos fejlesztéseket az állomások jelenlegi állapotukban is elviselnek, TR cserével további bővítések hajthatóak. Nagyobb igények kielégítésére újabb transzformátorokat kell telepíteni. A belvárosban van már több TR körzet, ahol a hálózatok túlterheltek. Ezeken a helyeken már most is újabb állomásokat kellene elhelyezni és a 0,4 kV-os hálózatokat kisebb szakaszokra bontani. A belváros területén 4 db újabb TR állomás telepítését javasoljuk a bővítési igények kielégítésére. Egyedi nagyobb igényeket külön TR-okkal kell kielégíteni. A településen légvezetékes hálózaton elhelyezett lámpatestek biztosítják az út és közvilágítást, melynek korszerűsítése folyamatban van. Folyamatosan cserélik ki a meglévő lámpatesteket korszerűbb, energiatakarékosabbra. Belterületi utak Közúti közlekedés A település Nyíregyházától DK-re található. Nyíregyháza és Nyírbátor felől a 4911 sz. ök úton, Ófehértó felől a 4927 ök úton, Pócspetri felől pedig a 4928 sz. ök úton közelíthető meg. A 4911. ök út a Nyírbátor és Nyíregyháza felé vezető út. Osztályba sorolása K.V. külterületi összekötőút, 2002ben mért átlagos napi forgalma ÁNF=3842 j/nap=4438 E/nap. Az út 2×1 forgalmi sávos. A külterületi burkolatszélesség nem felel meg az előírásoknak, melynek fejlesztése szükséges a közútkezelő távlati terveiben. A burkolatminősége megfelelő. A 4927. ök út a Ófehértótól Máriapócson keresztül menő út. Osztályba sorolása K.V., illetve B.V.c., forgalma nem jelentős, ÁNF=1591 j/nap=1739 E/d. Az út 2×1 forgalmi sávos. A belterületen a burkolatszélesség 6,0 m körüli, ami nem igazán felel meg az útügyi előírásoknak. A külterületi burkolatszélesség sem felel meg az előírásoknak, melynek fejlesztése szükséges a közútkezelő távlati terveiben. A burkolatminősége megfelelő. A 4928. ök út a Máriapócstól Pócspetri felé vezető út. Osztályba sorolása B.V.c., forgalma nem jelentős. Az út 2×1 forgalmi sávos. A belterületen a burkolatszélesség 5,5m, ami nem felel meg az útügyi előírásoknak. A burkolatminősége nem megfelelő. A 4929. ök út a Máriapócstól Kisléta felé vezető út. Az út 2×1 forgalmi sávos. A külterületi burkolatszélesség nem felel meg az előírásoknak, melynek fejlesztése szükséges a közútkezelő távlati terveiben. A burkolatminősége megfelelő. Önkormányzati utak: a helyi forgalmat bonyolítják, és vezetik rá az Állami Közútkezelő útjaira. Az utak forgalma nem jelentős. Szélességük 3,0-6,0 m. Az aszfalt burkolatú utak aránya jelentős a településen. A burkolatok kopórétege az építéskor nem készült el, így a közeljövőben ezeket pótolni kell. Felszíni csapadékvíz-elvezetés A városüzemeltetési fenntartási feladatokat a Polgármesteri Hivatal végzi. Három fő állandó létszámmal (munkavezető, erőgép vezető, adminisztrátor), valamint havonta átlagosan 20-30 fő közhasznú, közcélú munkanélküli létszámmal végzi a közterületek tisztítását, karbantartását. 3 db. önjáró, valamint 4 db. kézi fűnyíróval, 1 db. MTZ-82-es erőgéppel, a szükséges munkagépekkel valamint pótkocsival rendelkeznek. Elsődleges feladatuk az utak járdák térburkolatok, kerékpárút tisztítása takarítása. Közterületeken, a szabadidő parkban lévő gyep felületek nyírása, virágágyások ápolása, karbantartása, zöldfelületek öntözése, bokrok sövények ápolása, nyírása. Köztemető, sportpálya, intézményi területek külső területének karbantartása, külterületi utak, csatornák gazmentesítése, belterületi csapadékvíz elvezető csatornák karbantartása, tisztítása.
24
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Táv-, és hírközlés A településen a vezeték nélküli szolgáltatók (Magyar Telekom, Vodafone és a Pannon GSM) megfelelő vételi lehetőséget tudnak biztosítani. A szolgáltatáshoz szükséges antennákat részben a településen belül, részben a környező településeken helyezték el. A módosítások egyéb tekintetben nem érintik a közmű, táv- és hírközlés kérdését. A módosítással érintett területek távlati igénye továbbra is biztosítva van. Talajvédelem (I.sz. módosítás) A tervezési feladat területcserét jelent. A tervezési területet teljes egészében síknak tekinthető, jelentősebb terepmozgással nem kell számolni. Ebből fakadóan feltételezhető bizonyos mértékű tereprendezési igény, amely azonban nem kellene, hogy alapvetően megváltoztassa a tájképi morfológiát. Ezen részterületeken lehet humuszmentési igénnyel számolni. Ez annak fényében különösen érvényes, hogy az érintett terület középső mezőjét érinti, ahol a javasolt beültetési kötelezettség a beépítést amúgy sem tenné lehetővé. A fejlesztés így összességében gyenge talajadottságú területek igénybevételével jár. A területen illegális hulladéklerakás, vagy talajszennyezés nem mutatkozik. A jelenlegi területhasználatból eredően jelentős növényirtási munkákkal már nem kell számolni, amelynek talajvédelmi, talajkímélési igényei nincsenek. A termőföld védelme (I.sz. módosítás) A tervezési feladat területcserét jelent. A földmozgással járó tevékenységek (tereprendezés, alapozáselőkészítés, földműépítés, stb.) végzése során biztosítani kell: a) A kitermelt (megmozgatott) humuszos és altalaj egymástól jól elkülönített, a területen belül ártalommentes elhelyezését, b) A földmozgatás, majd a végleges elhelyezés során a kiporzás elleni maximális védelmet (nedvesítéssel, takarással, megkötéssel, stb.), c) A megmozgatott föld vizsgálatát, szükség esetén kezelését. Az építtető köteles elkészíttetni a termőföld leszedésére, tárolására és újrafelhasználására vonatkozó tervet. A szabályozási terv által érintett termőföldterületeket felhasználásukig a használó köteles a művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírásokat betartani. A termőföld hasznosítási kötelezettség fennáll a belterületbe vonás után is a termőföld engedélyezett célú felhasználásáig. Talajtani állapot A tervezési területek geológiai adottságai, a meglévő és kialakult talajállapotok, a talajhasználat a terv időszakában, érdemben nem változtak. A módosítások a talajösszetételt, annak mechanikáját természetesen nem érintik. A talajhasználat és a talaj-igénybevétel a módosítás jellegéből adódóan szintén nem változik. Az, hogy a módosítás kapcsán fejlődő terület ne okozzon talajterhelést, degradációt, részben az infrastruktúra fejlesztés (az új beépítésre szánt területek közművesítése, hulladékgazdálkodás), másrészt a terület felhasználási jellegnek megfelelő rendeltetésszerű és kímélő használat a feltétele. Jelenleg a város e területén, az elvezetett kommunális szennyvizek miatt, az nincs potenciális talajszennyező. A módosítás nincs hatással erre az egyensúlyi állapotra, a tervezési területen is megvalósítandó korszerűbb szennyvízelhelyezés, rendezett hulladékgazdálkodás, a talaj-, és vízvédelem révén. A módosítás az anyagnyerő helyeket nem érint. Hulladékgazdálkodás A tervezési területen kialakult hulladékgazdálkodási rendszer működik. A heti gyakoriságú járattal üzemeltetett hulladékgyűjtő rendszer a települési szilárd hulladékokat, a regionális központba juttatja megsemmisítésre. Az új területhasználatok következtében megjelenő többlet települési szilárd hulladék gyűjtése és kezelése a kialakult rendszer, illetve a terület-használók hulladékgazdálkodási kötelezettségei alapján biztosítható. Természetvédelem A tervezési területek általánosságban érintik a természetvédelem kérdését. A javasolt módosítások esetében a tervezési területek tájképi értékkel bírnak, településképi értéket képviselnek. Ezeknek az értékeknek a védelme fontos, elsősorban hagyományőrzési és kulturális szempontból. Az ingatlanokat övező területek alapvetően homogén megjelenésű, mind fenntartásában, mind kialakításában jellegzetes terület.
25
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Megfelelő kísérő intézkedésekkel az esetleges kedvezőtlen hatások nemcsak feloldhatók, hanem a növényállomány gyarapításával kedvező irányba fordíthatók. Nagyobb mennyiségű faállomány telepítésével a tájban megjelenő, azt gazdagító szegélyhatások nagymértékben növelhetők. A faállomány ráadásul csökkentheti a deflációs hatásokat, a szél talaj közeli szinteken való mérséklésével javíthatja a környező területek vízháztartását. A szabályozási terv elkészítése során a következő tájrendezési vonatkozású szempontok érvényesítése kívánatos: A terület tájba illesztésének érdekében a fásítások telepítése mielőbb megvalósítandó, és megkövetelendő, de a folyamatos növénnyel való borítottság biztosítása (a terület művelése) javasolt. A terület szegélyein meglevő értékes faállomány megtartása javasolt. Az ingatlanokon belül minimálisan határoló, védő növényállomány telepítése valósítandó meg. A fásítás és a zöldfelület telepítését telekegyesítési engedélyezési eljárás lefolytatásához javasolt megkövetelni, a telepítéseket pedig szaktervezővel kell megterveztetni, majd épületek, építmények megvalósítására építési engedély akkor legyen kiadható, ha a növényállományok telepítési tervei bemutatásra kerültek. A tervezett változtatások nem állhatnak meg a tervek jóváhagyásának szintjén, hanem a védendő természeti értékek, a település élhetősége, lakosság megtartó ereje miatt feltétlenül meg kell valósulniuk. A parkosítás és a fásítások tervezését arra jogosult táj- és kertépítész mérnök engedélyezési terve alapján javasolt megkövetelni. A tervmódosítással kialakuló terület felhasználások előre becsülhetően megváltoztatja, csökkenti a település-szintű biológiai aktivitásérték mutatót. A biológiai aktivitásérték szinten tartására a terület védőnövényzetével, és más ingatlanok bevonásával a biológiai aktivitásérték szinten marad. Örökségvédelem A település bármely területe potenciális lelőhelyként kezelendő. A tervi időszakban e téren nem volt változás. A módosítások egyes területekre vonatkozóan földmunkákat is feltételeznek. Ebben az esetben nem zárható ki régészeti, örökségvédelmi értékek, leletek előfordulása. Erre vonatkozóan a beépítések során a törvényi előírások szerint kell eljárni. Ez minimálisan régészeti felügyelet igényét jelenti. A terv megvalósulásával várható környezeti hatások A tervezett módosításokkal általánosságban a környezet-igénybevétel tekintetében kezelhető beavatkozások, terület- használati változások következnek be. Legjelentősebb hatással a terület-felhasználás változása, ezzel a talajhasználat, a táji-, településképi elemek módosulása jelenik meg az adott környezetben. Így a módosításnak a települési környezetben, táji-, és településszerkezetben van a jelentősebb hatása. A város nyugati peremén olyan területhasználat alakul ki a tervezett fejlesztés révén, amely alapvetően megváltoztatja a települési értékeket, a térség gazdasági, infrastrukturális fejlődést, a foglakoztatást és a megtartó képességet. A területen az OTÉK és a HÉSZ által biztosított építménytípusok kaphatnak helyet. A tervezési terület aktív zöldfelülettel bír, szilárd burkolattal ellátott felület csak a funkcióhoz kötődő minimális terület lesz. A területre gyakorolt környezeti hatás tekintetében negatív változás nem következik be. Az épített környezet, tájvédelem A tervezett módosítások a település kialakult településszerkezetét, úthálózati és morfológia szerkezetét alapjaiban nem változtatja meg. A javasolt fejlesztések az országos fejlesztési tervek és lehetőségek alapján beleesik a településfejlesztési koncepció és a településrendezési tervek által befogott időtávlatba. A javasolt módosítások a fejlesztési területen az építészeti karaktert nem befolyásolják, érdemben nem változtatják meg. Intenzívebb beépítéssel nem kell számolni, viszont a gazdaságfejlesztési érintett területek morfológiailag olyan helyzetben van, amely a településképet, a település megjelenését, kompaktságát nem zavarják. Minimális korrekciókat jelentenek, melyek esetében a meglevő települési környezet a tervezett fejlesztésekkel összhangban állnak. A tájhasználatban jelentősnek nem mondható változásnak ítélhető az építménymagasság értékének a növelése. A tájhasználat nem változik, az új létesítmények megjelenésével a táj arculata, a településkép az adott helyen jelentősen nem változik, az épített környezet látványa megmarad.
26
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Karakter és településkép védelem A védelem tárgya a település egyéni arculata, mely e területekkel együtt képez egységet. A tervezett módosításokkal általánosságban a környezet-igénybevétel tekintetében kezelhető beavatkozások következhetnek be, terület-használati változások viszont nem következnek be, a módosítások a szomszédos területek természeti-táji értékeit nem veszélyeztetik. Legjelentősebb hatással az övezeti előírások változása lehet, ezzel a talajhasználat, a táji-, településképi elemek módosulása jelenik meg az adott környezetben. Tehát a módosításoknak a települési környezetben lenne hatása, a tájszerkezetben nem. A tervmódosítással a területfelhasználás is változik, ezért változik a település-szintű biológiai aktivitásérték mutatót. Az intenziívebb területhasználatból adódó hatásokat védőzöld területtel, és védőerdővel lehet minimálisra csökkenteni. A tervezési területet érintő módosítások a településképet-karaktert nem befolyásolják. Környezetvédelem A módosításokkal az környezeti terhelés szignifikáns módon nem változik, ezáltal a környezetvédelem kérdését a módosítás nem érinti. A terület infrastrukturális fejlesztése együtt járhat bizonyos környezeti terhelésekkel az építés folyamán, mint pl.: a burkolt felület-arányok megnövekedése, gépkocsiforgalom és az ebből származó levegőszennyezés és zajterhelés növekedése. A terhelő hatások kompenzálása és a kellemes települési környezet kialakulása, a meglévő zöldfelületi elemek megtartásával, újak kiépítésével, a biológiailag aktív felületarány szinten tartásával, a kialakítandó út mellett közterületi zöldsávok létesítésével valósítható meg. Máriapócs a 4/2002.(X.7.) KVvM alapján 10. számú levegőtisztaság-védelmi zónába lehet besorolni. Kén-Dioxid „F”, Nitrogén- dioxid „F”, Szén-monoxidból „F”; nitrogén-dioxidból „F”; szilárd porból „F”; és talaj közeli ózonból „F”; kén-dioxidból és benzolból pedig „F” zónába sorolták. (14/2001.(V.9.) KöM-EüM –FVM 4. számú melléklete alapján). A Város területén és közigazgatási határain belül jelentős ipari tevékenység zajlik. Jelentős a terület nitrogénoxid kibocsátásban, ami elsősorban a közlekedésből származik. A megye levegőminőségét aszályos időben szálló nagy mennyiségű por kedvezőtlen irányban befolyásolja, a szálló por értéke gyakran megközelíti, vagy meghaladja a határértéket. A településen időszakosan megjelenő pollen illetve parlagfű okozhat az időjárástól függően a lakosság körében kisebb allergiás panaszokat. Az önkormányzat minden évben gondot fordít a helyi parlagfű irtására, közmunka program keretében. A lakások fűtéséből és a közlekedésből származó légszennyezés nem jelentős. Közlekedés által kibocsátott emisszió jelentős. A közlekedésből származó (gépjárművek emissziója) szennyeződések mellett problémát jelent a gépjárművek által felvert por és ennek hatásai. A lakosság körében negatív hatással jelentkezik a zaj és a rezgés okozta hatás, mely nem feltétlenül egészségkárosító, pszichés zavarokhoz nem vezethet. Megállapítható, hogy sajnos elég kevés adat áll rendelkezésre, valamint azon rezgésekről, melyek a közlekedési utak mellett jelentenek problémát, egyáltalán nincs adat, pedig ezen tényező hatása sem hanyagolandó el. A zaj- és rezgésvédelem szempontjait a területrendezés és fejlesztés, valamint a közlekedés tervezés alkalmával szem előtt kell tartani, a zajos és a zajérzékeny területeket lehetőleg egymástól elkülönítve kell kialakítani. Az immissziós pontba hangenergia a zajforrástól a direkt út mellett többszörösen reflektálódva is eljuthat. A zajterhelés a direkt és reflektált hangúton terjedő hangszint eredője lesz, tehát egy adott épületet érő zaj nagyságát a környező épületek elrendezése is befolyásolja. Az épületek elhelyezésévei, a szemben lévő homlokzatok kialakításával a visszaverődő hangenergia, ezzel az eredő zajterhelés is csökkenthető. Az építési övezetekben az adott terület-felhasználáshoz, működéséhez szükséges épületek, építmények és kiszolgáló létesítmények helyezhetők el. a) Az épületek kialakítása, anyaghasználata, színhasználata a tájbaillő módon történjen meg. b) Az építési övezetben kialakuló telkek közös határvonalán a használatbavétel idejéig javasolt háromszintű növényzetből álló alacsony cserje, magas cserje, lombos fa – takaró-védőfásítást kell kialakítani. A fásítás létesítése, fenntartása, üzemeltetése és felújítása ellenkező megállapodás hiányában a terület tulajdonosának a kötelezettsége. A védőfásítás csak a feltáróút, valamint a közművek helybiztosítása miatt szakítható meg. A módosítással a környezeti terhelés egyéb tekintetben nem változik, ezáltal a környezetvédelem kérdését a módosítás nem érinti. A módosítási javaslat szerint a tervezési területen megtartandó terület-felhasználás nem tér el az eddigiektől, így az mind a talajhasználatban, mind a településképi környezetben nem jelent változást.
27
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Figyelembe véve a terület értékét és kihasználtságát, valamint a beépítés során érvényesítendő építési karaktert és egyéb szabályozási előírásokat, a tervezett módosítás kedvezően javíthatja a lokális térség értékeit. A tömbök infrastrukturális fejlesztése együtt járhat bizonyos környezeti terhelésekkel, mint pl.: a beépített, burkolt felület-arányok megnövekedése, gépkocsiforgalom és az ebből származó levegőszennyezés és zajterhelés növekedése. A terhelő hatások kompenzálása és a kellemes intézményi környezet kialakulása, a meglévő zöldfelületi elemek megtartásával, újak kiépítésével, a biológiailag aktív felületarány szinten tartásával, a kialakítandó út mellett közterületi zöldsávok létesítésével valósítható meg. Zöldterületek rendezése Javasolt különleges területen, telephelyen belüli növénytelepítés előírása. Javasolt a növénytelepítést az ingatlanok oldalán 10 m széles fásítás formájában meghatározni, és a telepítések kivitelezéséhez kötni a használatbavételi engedélyek kiadását. Javasolt továbbá a fásítások garantálása érdekében jogosult táj- és kertépítész szaktervezővel készítendő engedélyezési tervek becsatolását megkövetelni főépítész részére történő bemutatásra. A változással érintett terület valódi biológiai potenciál értéke, a biodiverzitás nagy mértékben fog növekedni a javasolt fásítások végrehajtása után. A biológiai aktivitásban a telken belüli növényállományok telepítésének előírásával és megvalósításával többlet keletkezik. A kistáj területén az évi átlagos csapadék összege 550 – 600 mm közötti, ebből a vegetációs időszakra mindössze 350 mm várható. A tervezési terület nagy részén a valódi biológiai potenciál értékek, a biodiverzitás alacsony. A változtatással elvárható fejlesztés növelheti a valódi biológiai potenciált. A tervezett módosítás erdőterület területi növekedést jelent, nem érint megújuló természeti erőforrásokat. A módosítások élőhely-csökkenést érdemben nem eredményeznek. A faállomány csökkentheti a deflációs hatásokat, a szél talaj közeli szinteken való mérséklésével javíthatja a környező területek vízháztartását. Biológiai aktivitásérték (nem differenciált) számítás a 9/2007. (IV.3.) ÖTM rendelet 1. táblázat szerint Területfelhasználás
I. Mezőgazdasági terület Általános Má
III. Zöldterület Közpark Z
Hatályos terv terület(m2) ért.mutató Pontszám
0,8829
0,4098
Összegzés 1,2927 Biológiai aktivitásérték javult, azaz:
3,7
6
Területfelhasználás
Tervezett állapot terület(m2) ért.mutató Pontszám
3,26673 Különleges terület Temetőterület Kü-t
0,1191
6
0,7146
0 Erdőterület Gazdasági Eg
0,7638
9
6,8742
2,4588 Vegyes terület Településközpont Vt
0,4098
0,5
0,2049
5,72553 Összegzés 2,06817 136,1218961 %
1,2927
7,7937 Megfelelő!
Katasztrófavédelmi javaslat A település jelenlegi úthálózata olyan paraméterekkel rendelkezik, amely alkalmas tűzoltó járművek, valamint műszaki mentést végző gépjárművek közlekedésére. A jelen módosítással érintett rész szabályozási szélességi méretei az átsorolást követően nem változnak, a műszaki paraméterek, mint útszélesség, gyalogos közlekedés kialakítása rendszerezik az egyes közlekedési útvonalakat, jobban segítik a tűzoltójárművek közlekedését. Az építmények megfelelő közúti kapcsolata biztosított, illetve a tervezés során biztosítható, az úthálózat megfelel az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásainak. A településrendezési terv az érvényes törvények, rendeletek, MSZ és ágazati szabványok figyelembe vételével készült el, melyeknek az előírásait betartja. Ezek közül a legjelentősebbek, a(z): 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet, az Országos településrendezési és Építési Követelményekről 1996. évi XXXI. Tv., a tűz elleni védekezésről rendelkezve 28/2011.(IX.6.) BM. rendelet: az Országos Tűzvédelmi Szabályzat /OTSZ/
28
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
A fentiek előírásait a terv készítése során alkalmaztuk. A tervben szereplő építési övezetek tűzvédelmi feltételeit (az építmények megközelítése, az oltóvíz mennyisége és nyomása, a tűzjelzés vonatkozásában stb.) biztosítja. A tűztávolság betartására, a tűzoltás eszközeivel a létesítmények megközelítésére – az OTÉK előírásait megtartva – a Helyi Építési Szabályzat vonatkozó pontjaiban tesz kötelező intézkedéseket. Az övezeten belüli építményekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat az építési engedélyesési eljárások során kell konkrétan meghatározni és betartani. (pld. A tűzállósági fokozat, tűzveszélyességi osztályba sorolás, tűztávolság, tűzszakasz, oltás módja, oltóvíz, oltókészülék, nyomás, menekülési és mentési út). 1. Az építmények megközelíthetősége: A veszélyeztetett személyek mentése, a tűz terjedésének megakadályozása, az anyagi javak védelme, a tűz oltása érdekében, a tűzoltóság vonulása és működése céljára az építményhez olyan szilárd burkolatú felvonulási utat, illetőleg területet kell biztosítani, amely alkalmas a tűzoltó gépjárművek rendszeres közlekedésére, és működésére. A gazdasági és a lakóterületi tömbökben az előbbiek területigénye biztosítva van. Az önkormányzati közút már a vizsgálatok idején is kétirányú forgalomra kiépített, min. 4,0 m burkolat, és nagyobb, mint 6,0 m szabad űrszelvény méretűek. A terv szerinti helyeken a nyomvonalak korrekcióra kerülnek / új, átépített kereszteződés, új nyomvonal épül /, és a tervezett új burkolatok is kielégítik az MSZ 595 vonatkozó előírásait. A tömbök megközelítésére a már kiépített, és tervezett utak megfelelőek. A felvonulási út, terület, valamint a közforgalmú utak tervezésére az ME-07- 3713:1994 műszaki előírás és a 2/1999.(I.18.) KHVM. rendelettel módosított 20/1984. (XII.21.) KM. rendelet alapján kell a tervezés további fázisaiban figyelemmel lenni. A tervben minden építési telek közterületi útról megközelíthető. A közterületeken tervezett utak, megerősített járdák és gyalogos utak az utak tervezésére vonatkozó szabvány szerintiek. A közművek a fogyasztásra, és a megfelelő nyomás biztosítására, valamint a tűzivíz–hálózat kialakítására vannak méretezve. A víz gerinchálózat kiépült. A telkeken belül a csapadékvizeket visszatartással és tárolással a tűzoltásra is figyelembe vesszük. Úgy a tervben, mint az Építési Szabályzat Előírásai között biztosítva van terület a tűzivízcsapok elhelyezésére, és a megközelítésére, az építési és használati követelményekre. 2. Az oltóvíz ellátására vonatkozó adatok (az OTSZ. 46-55.§.) A településen az oltóvíz – nyerési lehetőségek biztosítása az önkormányzatok feladata. A gazdálkodó tevékenységet folytatók az általuk működtetett létesítmények oltóvíz-ellátásáról saját maguk kötelesek gondoskodni. Általános elvként fogalmazható meg, hogy az oltóvíznek, illetve az oltóvíz kivételi helyeknek a létesítmény, az építmény tűzoltás-taktikai helyein kell lennie. Az oltóvíz biztosításának legfontosabb szempontjai: a vízszerzési hely megközelíthetősége a tűzoltó járművel az oltóvíz intenzitása a mértékadó tűzszakasz figyelembe vételével (OTSZ.46.§ (5) bek.) oltóvíz folyamatossága, időtartama a számított vagy a normatív tűzterhelés alapján (MSZ 59567) lett figyelembe véve a vízvezeték hálózat belső átmérője min. 100 mm legyen kitolási nyomás a tűzcsapnál 200 mm²-es a kiáramlási keresztmetszetnél a tűzveszélyességi osztály figyelembevételével (OTSZ.48.§.(1)bek.) szerinti tűzcsapok száma, elhelyezése (OTSZ. 49.§.) szerint a konkrét létesítmény megépítése /engedélyezése/ esetén területileg lehetséges. Egyedi épületeknél (nagyobb raktár, csarnok és gyártóüzem) sprinkler rendszer építendő ki az építményeknek megfelelő méretben. 3. Tűzjelzést szolgáló megoldások: Az 1996.évi XXXI. tv. / míg korábban az OTSZ. 41-45. §, MSZ. 9785 részletesen tárgyalta / betartásra került. A terv területén a telefonellátás megfelelő, nyilvános állomások is vannak, Illetve a később kialakítandó tömbökben a T-Com kiépíti. Tűzjelző berendezés telepítése és bekötése a tűzoltóság ügyeletéhez az építési engedélyezési eljárás során határozható meg. A kiépített T-Com alépítmény és a telefonhálózat az előbbit biztosítja. 4. Csatornahálózat Az OTSZ 36. §. (1-2) bekezdése alapján közcsatornákba éghető gázt, gőzt vagy folyadékot tartalmazó szennyvizet bevezetni nem szabad, illetve víz – zár beépítésével a csatornahálózat berobbanás elleni védelmét biztosítani kell.
29
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
5. Egyéb előírások Tűzjelzés céljára a településen mindenki által igénybe vehető nyilvános távbeszélő állomást kell üzemben tartani. A tűzoltóság vonulása és működése érdekében az építményekhez olyan utat és területet kell biztosítani, amely alkalmas a tűzoltó gépjárművek nem rendszeres közlekedésére és működtetésére. A tűzoltási felvonulási területen, valamint a tűzoltói tűzbeszerzési helyeken gépjárműparkolót kialakítani nem lehet. Ezeken a területeken a parkolási tilalmat táblával vagy aszfaltfestéssel jelölni kell. A tűzoltási felvonulási területen elhelyezett tűzcsapok 1,5 méteres körzetén belül gépjármű nem parkolhat, és ezt jelölni kell. A tűzoltási felvonulási területet megközelítő tűzoltási felvonulási útnak olyannak kell lennie, hogy a tűzoltó gépjárművek (emelők) a helyszínt biztonságosan, tolatás nélkül el tudják hagyni. Az épületek megközelítését szolgáló utakat, valamint a tűzoltási felvonulási utat és területet elsődlegesen közterületen keresztül kell biztosítani. Kivételes esetekben a tűzoltási felvonulási terület saját telken, létesítményen belül is kialakítható. A településen és a létesítményben a mértékadó tűzszakasz területére meghatározott vízmennyiséget vízvezetékről vagy tüzivíztároló medencéből kell biztosítani. Település, valamint létesítmény létesítése vagy bővítése esetén az oltóvizet az egyes szakaszok használatbavételével egyidejűleg kell biztosítani. A vízszerzési helyet úgy kell kialakítani, hogy az tűzoltó gépjárművel mindenkor megközelíthető, az oltóvíz akadálytalanul kivehető legyen. A településen és a létesítményben az oltóvizet is biztosító vízvezeték-hálózat belső átmérőjét az oltóvízintenzitás és a kifolyási nyomásigény alapján, valamint a közműrendszer kialakítását is figyelembe véve kell méretezni. Egyirányú betáplálás esetén a vezeték legalább NA100, körvezeték esetén pedig legalább NA80 legyen. A településen és a létesítményben – a jogszabályban foglaltak kivételével – az oltóvizet vezetékes vízellátás létesítése esetén föld feletti tűzcsapokkal kell biztosítani. A tűzcsapok telepítési helyét az I. fokú tűzvédelmi hatósággal egyeztetni kell. A tűzcsapoknál a tűzoltó gépjárművek részére úgy kell felállási helyet biztosítani, hogy azok mellett legalább egy sáv közlekedési út maradjon. Máriapócs település, a települések katasztrófavédelmi besorolásáról, valamint a katasztrófák elleni védekezés egyes szabályairól szóló 62/2011.(XII.29.) BM rendelet módosítására kiadott 61/2012.(XII.11.) BM rendelet 1. melléklete alapján II. katasztrófavédelmi osztályba sorolt. Ennek megfelelően – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. Törvény végrehajtására kiadott 234/2011.(XI.10.) Korm. rendelet 2.sz. melléklete szerint a településen a lakosság központi riasztása és veszélyhelyzeti tájékoztatása feltételeinek biztosítása indokolt. A településen az alábbi helyszíneken található riasztó eszköz: József A. u. 1., Petőfi u. 10. A településen életvédelmi építmény nem található. A rendezési terv módosítása a fenntartható-fejlődés szempontjai szerint „A fenntartható fejlődés mai értelmezése az ENSZ „Környezet és Fejlődés Bizottságának”, az úgynevezett Brudtland Bizottságnak az 1987-ben közzétett „Közös jövőnk” című jelentése már nem a „nulla növekedésről”, hanem a fejlődés harmonikusságáról beszél. Megfogalmazása szerint: „A harmonikus fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségeitől.” Ehhez olyan technológiákat kell bevezetni, melyek kímélik a környezetet és a nem pótolható energiakészletek felhasználásában a jelen igényei mellett figyelembe kell venni a jövő igényeinek kielégíthetőségét is.” Máriapócs Város területén a terv az átmenő országos főút a települési terület súlypontjában való szükséges kivezetéssel, közlekedési csomópontok kiépítésével számol. Ezzel a településtesten ma áthaladó gépjárművek lakóterületek minimális zavarásával tudnak áthaladni. A kialakult területhasználatok megmaradnak, a területek intenzív kihasználását a szintterületi mutatók csökkentésével lehet biztosítani.
30
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
„A fenntarthatóság a településtervezés vonatkozásában a települési környezeti állapotok kérdésköre, a területek terhelhetősége kapcsán merül fel a leggyakrabban. A légszennyezés, a zaj egy adott területen még megengedhetőnek tartott határértékei pontosan számszerűsíthetők, és egyre kifinomultabb technikák állnak a tervezés rendelkezésére ahhoz, hogy megfelelő szabályozással ezek között a keretek között legyen tartható a környezet szennyezettsége. Más azonban a helyzet a beépítés intenzitásával, sűrűségével, mely nem rendelkezik az előbbiekhez hasonló számszerűsített, pontos és számon kérhető normatív értékekkel. „ 5 „A fenntarthatóság egyszerre követeli meg a városok környezetszennyező hatásainak jelentős csökkentését, a városi hagyományos értékek, a városi örökség védelmét (az épített környezet, közterek, zöldterületek, a városok körüli kultúrtáj védelmét) és igényli a modernizációt, a jelentős fejlesztéseket.” A káros környezeti hatások eltérő térségi nagyságrendekben értelmezhetők: • globális szint • regionális szint • helyi, települési szint I. Máriapócs Város esetében a globális szintet az OTrT alapján, a városnak az azzal való egyezőségével lehet biztosítani. A regionális szintet ma már a – Kistérségi koncepció hiánya mellett – Megyei Területrendezési tervvel lehet értelmezni. A Megyei Hosszútávú Koncepciónak a térséggel együtt Településrendezési terv is eleget tesz. II. A kialakult településszerkezet megtartása és óvatos továbbfejlesztése a meglévő települési épített értékek védelme, a terep adta adottságok, a kultúra megőrzése mellett terepet ad a terv a mai kor adta új technológiák kiépítésének (pl. környezethasználat előtérbe kerülése a szabadidő aktív figyelembe vétele mellett, a motorizáció fejlődéséből eredő káros jelenségeinek csökkentése, a kerékpárutak kiépítése, teljes közművesítés biztosítása). Mindezt a települési-térségi összefogás segítségével kell megoldani. „Klímabarát városszerkezet kialakítása a várostervezés és az övezeti tagolás révén A városoknak törekedniük kell: • a kompakt városszerkezet megteremtésére, amelyben intenzívek a kölcsönhatások és együttműködések, mérsékeltek az utazási távolságok, korlátozott az urbanizált területhasználat kiterjedése és hatékony az energiafelhasználás; • a városszerkezet tagolására beépítetlen területekkel, zöldterületekkel és szellőztetést biztosító zónákkal; • a városon belüli és város körüli utazási, közlekedési szükséglet mérséklésére; optimalizálni kell a munkahelyek, lakóterületek, szolgáltatási és közlekedési hálózatok elhelyezkedését; • a többközpontúság erősítésére nagytérségi, agglomerációs szinten, csakúgy, mint a városszerkezetben; • a városi zöldterületek bővítésére és minőségi fejlesztésére, hálózatba kapcsolva őket; • magánberuházások esetén a barnamezős területek (használaton kívüli ipari területek) hasznosítására, és kerülni kell a zöldmezős beruházásokat.”6 Az Önkormányzat lehetőségei a klímabarát város kialakítása érdekében: „A városvezetés számos eszközt alkalmazhat a klímaváltozási stratégiájának vagy klímapolitikájának kialakításakor. A klímapolitika elemeinek kiválasztásában természetesen az önkormányzati feladatok és hatáskörök jelölik ki az alapvető mozgásteret, azonban mindig van mód kreatív, újszerű lépések megtételére is. A helyes és jól megalapozott városi klímapolitika a településirányítás következő területeire terjed ki: 1. Városi tulajdonban lévő intézmények átalakítása a klímaváltozás mérséklése érdekében − energiahatékonyság növelése, − megújuló energiák felhasználása. 2. A városvezetés által felügyelt cégek (fejlesztők és közszolgáltatók) klímabarát vállalati politikáinak kialakítása, és azok integrációja egymással és a városi klímapolitikával (pl. energiaellátás, tömegközlekedés, hulladékgazdálkodás, köztisztaság).
5 6
Gömöry János–Hübner Mátyás–Tóth Zoltán: A településfejlesztés és rendezés tervezése Klímabarát városok – Az Európai Unió Tanácsának Elnöksége (kézikönyv)
31
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
3. A helyi lakosság és a gazdasági szereplők klímaváltozást mérséklő erőfeszítéseinek ösztönzése, támogatása: − Tájékoztatás a klímaváltozási folyamatokról és a lehetséges helyi hatásokról, − Pénzügyi támogatások a klímabarát beruházásokhoz, − Klímavédelmi és a katasztrófahelyzetekre felkészítő tanácsadás, − Állandó partnerség kialakítása, klímabarát közösségszervezés és hálózatok kialakítása. 4. A városvezetés klímavédelmet szolgáló stratégiai tervezési lehetőségei (klímastratégiák, a klímavédelem integrációja más városi stratégiákba). 5. A városvezetés klímavédelmet szolgáló szabályozási lehetőségei: − Klímavédelmet szolgáló városszerkezeti tervek (pl. a beépített és a zöld területek aránya), − Klímavédelmet szolgáló építési szabályzatok (pl. épületek kialakítása), − A városvezetés klímavédelmet szolgáló közlekedési szabályozási és üzemeltetési tevékenységei (pl. egyéni motorizált gépjárműforgalom korlátozása, közösségi közlekedés preferálása), − Klímavédelmi szempontok beépítése a helyi adók rendszerébe (pl. az emissziócsökkentéssel együtt járó adócsökkentés, vagy a nem megfelelő tömegközlekedésű negyedekben történő fejlesztések különadója), − A közüzemi ellátás (víz, hulladék, energia, közvilágítás) és fogyasztás szabályozása, klímabarát ösztönzők és korlátozások alkalmazása (pl. a szelektív hulladékgyűjtés vagy víztakarékosság ösztönzése, éjszakai és reklámcélú világítás korlátozása), 6. Klímatudatos helyi gazdaságpolitika folytatása: zöld gazdaság és fokozódó térségi önellátás. 7. A globális klímaigazságosság kérdéskörének felkarolása (mit tehet ezért a város) 8. A városmenedzsment és a városi döntéshozatal klímatudatos intézményszervezése.” A fenntartható életmód, fogyasztás és termelés együttesen biztosítja a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezetterhelés szétválását, azaz, hogy a lakosság növekvő jólléte csökkenő környezetterhelés mellett legyen biztosítható. A fenntartható termelés forrástakarékos (beleértve az anyag-, a víz-, a terület-, a termőföld-és energiahasználatot, az újrahasználhatóság és a tartósság tervezését, az anyagciklusok körfolyamattá zárását); csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat (kibocsátások és hulladékok minimalizálása, a megújuló erőforrások fenntartható mértékű használata); növeli a termékek és szolgáltatások értékét a fogyasztók számára. E célok nem valósíthatók meg a társadalom környezettudatosságának erősítése nélkül. Ezáltal biztosítható, hogy az életminőséget közvetlenül érintő tényezők mellett az emberi élet alapjait jelentő természeti erőforrások és értékek védelme és fenntartható használata, valamint az ezekkel szorosan összefüggő életmód, fogyasztási és termelési szokások együttesen szolgálják a társadalom hosszú távú jóllétét. A terv nem tartalmaz olyan változtatásokat, amelyek ellentétesek lennének a forrástakarékos anyag-, víz-, termőföld-és energiahasználat elveivel, így a terv Program célkitűzéseinek megfelel. A tervezett fejlesztések a teljes közműellátás biztosításával valósíthatók meg, környezetvédelem szempontjából kiemelt figyelemmel a felszíni vízelvezetés, vízvisszatartás biztonságos és környezetbarát megoldásaira (pl. a csapadékvíz „szürke vízként” történő hasznosítása), a szennyvizek közműcsatorna hálózatba vezetésére, a szűk kapacitású (a biológiai tisztító kapacitás kiterheltsége miatt) kistérségi önkormányzati társulati szennyvíztisztító bővítésének prioritásával, továbbá a megújuló energiaforrások használatára.
32
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
V. MAGASABB SZINTŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG IGAZOLÁSA A területrendezési és településrendezési tervek kapcsolatát szabályozó, a települési önkormányzatok részére kötelező jogszabályok: az országos területrendezési tervről szóló módosított 2013. évi CCXXIX. törvény (OTrT), Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei települési önkormányzatok részére kötelező jogszabály: a megyei területrendezési tervről szóló 19/2011.(XII.1.) sz. megyei önkormányzati rendelet A hatályos megyei területrendezési terv jóváhagyása óta az országos területrendezési terv változott, azaz a megyei területrendezési terv rajzi munkarészei nincsenek teljes mértékben összhangban az országos területrendezési terv tervlapjaival, ezért a településrendezési eszközök készítése, módosítása során az OTrT 31/B.§ rendelkezéseit kell alkalmazni.
MTrT térségi szerkezeti terv részlet
33
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Ssz.
Övezetek megnevezése
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
A Térségi Szerkezeti Terv szerinti erdőgazdálkodási térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti mezőgazdasági térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti vegyes területfelhasználású térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti városias térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti hagyományosan vidéki települési térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti vízgazdálkodási térség A Térségi Szerkezeti Terv szerinti építmények által igénybevett térség A magterület övezet Az ökológiai folyosó övezet A pufferterület övezet A kiváló termőhelyi adottságú szántóterületek övezete Kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek övezete Erdőtelepítésre javasolt területek övezete Tanyás térség övezete Térségi tájrehabilitációt igénylő terület övezete A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete – tájképvédelmi ter. öv. A világörökség és világörökség várományos terület övezete Országos vízminőség-védelmi terület A rendszeresen belvízjárta terület övezete A nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezete Térségi árvízi kockázatkezelési terület Ásványi nyersanyag-vagyon terület A földtani veszélyforrás területének övezete Szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület A kiemelt fontosságú meglevő honvédelmi terület övezete Honvédelmi terület övezete
21. 22. 23. 24. 25. 26. 27.
Övezeti érintettség Település/terv.ter. érinti/érinti nem érinti érinti/érinti érinti/érinti érinti/nem érinti érinti/nem érinti érinti/érinti érinti/nem érinti érinti/nem érinti nem érinti érinti/nem érinti érinti/nem érinti nem érinti nem érinti érinti/nem érinti nem érinti nem érinti nem érinti érinti/nem érinti nem érinti
MTrT-OTrT szerint (ha)
TrT szerint (ha)
Eltérés (TrT/MTrT)%
Vált.
447,5302
447,5302
100
+0,7638
1408.2287 300,5206 27,6518 25,4875 18,4 22,9083 450,0484
1255,5932 339,0093 27,6518 25,4875 21,0 22,9083 450,0484
89,16 112,81 100 100 114,13 100 100
-0,8829 +0,1191 0 0 0 0 0
212,3526 411,2563
212,3526 411,2563
100 100
0 0
19,1145
19,1145
100
0
191,8449
191,8449
100
0
2209,4188
2209,4188
100
0
nem érinti nem érinti nem érinti nem érinti érinti/nem érinti nem érinti nem érinti
34
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
1. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti erdőgazdálkodási térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: a) pont: az erdőgazdálkodási térséget legalább 85%-ban erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni; OTrT 7.§ (1) bekezdés: Az erdőgazdálkodási térség Országos Erdőállomány Adattár (OEA) szerint erdőterületnek minősülő területét a településszerkezeti terv legalább 95%-ban csak erdőterület területfelhasználási egységbe sorolhatja. a követelmény teljesítése: (lásd 1. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén - a MTrT erdőgazdálkodási térségének a területe összesen (A): 447,5302 ha, - az OEA szerint erdőterületnek minősülő terület (B): 571,9883 ha, - a hatályos településszerkezeti tervben az erdő terület: 447,5302 ha, - a tervezett módosítással az erdőterület csökkenése/növekedése: +0,7638 ha, - a tervezett módosítása után az erdőterület (C): 447,5302 ha. 447,5302 x 0,85 = 380,4001 ha ≤ 447,5302 ha, és 447,5302 x 0,95 = 425,1537 ha ≤ 447,5302 ha tehát a követelmény teljesül.
2. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti mezőgazdasági térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: b) pont: a mezőgazdasági térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület, beépítésre szánt különleges honvédelmi terület, beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy természetközeli terület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a térségben nagyvárosias lakóterület és vegyes terület területfelhasználási egység nem jelölhető ki; a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén - a MTrT mezőgazdasági térségének a területe összesen (A): 0 ha, - a hatályos településszerkezeti tervben a mezőgazdasági terület: 0 ha, - a tervezett módosítással a mezőgazdasági terület csökkenése/növekedése: 0 ha, - a tervezett módosítás után a mezőgazdasági terület (B): 0 ha. Nem érintett.
35
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
3. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti vegyes területfelhasználású térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: c) pont: a vegyes területfelhasználású térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a térségben nagyvárosias lakóterület kivételével lakóterület kijelölhető. jogszabály-értelmezés: A rendelkezés a települési területfelhasználási kategóriák közül itt kizárólag a nagyvárosias lakóterület kijelölését tiltja, minden más települési területfelhasználási egység kijelölhető a vegyes területfelhasználású térség területén. a követelmény teljesítése: (lásd 3. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén - a MTrT vegyes területfelhasználású térségének a területe összesen (A): 1408,2287 ha, - a hatályos településszerkezeti tervben a vegyes területfelhasználású térség 1255,5932 ha, területén mezőgazdasági területbe sorolt terület: 865,3255 ha, erdőterületbe sorolt terület: 390,2677 ha. - a tervezett módosítással a vegyes területfelhasználású térség területén mezőgazdasági területbe sorolt terület csökkenése/növekedése: erdőterületbe sorolt terület csökkenése/növekedése:
-0,8829 ha, 0 ha.
- a tervezett módosítás után a vegyes területfelhasználású térség területén 1254,7103 ha, mezőgazdasági területbe sorolt terület (B): 864,4426 ha, erdőterületbe sorolt terület (C): 390,2677 ha. 1254,7103 x 0.85 = 1066,5038 m2 ≤ 1408,2287 m2, és a vegyes területfelhasználású térségben nagyvárosias lakóterület nem került kijelölésre, tehát a követelmény teljesül.
4. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti városias települési térség lehetőség: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: d) pont: a városias települési térség bármely települési területfelhasználási egységbe sorolható; a követelmény teljesítése: (lásd 4. sz. rajzi melléklet) A városias települési térség az alábbi területfelhasználási egységekbe Kismértékben nő. került besorolásra: erdőterület
5. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti hagyományosan vidéki települési térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: e) pont: a hagyományosan vidéki települési térség a nagyvárosias lakóterület kivételével bármelyik területfelhasználási egységbe sorolható, a követelmény teljesítése: (lásd 5. sz. rajzi melléklet) A hagyományosan vidékies települési térségben nem került sor Nem változik. nagyvárosias lakóterület kijelölésére, s az alábbi területfelhasználási egységekbe került besorolásra: --
36
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
6. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti vízgazdálkodási térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: e) pont: a vízgazdálkodási térséget legalább 85%-ban vízgazdálkodási terület vagy természetközeli területfelhasználási egységbe kell sorolni; a követelmény teljesítése: (lásd 6. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén - a MTrT vízgazdálkodási térségének a területe összesen(A): 25,4875 ha, - a hatályos településszerkezeti tervben a vízgazdálkodási terület: 25,4875 ha, - a tervezett módosítással a vízgazdálkodási terület csökkenése/növekedése: 0 ha, - a tervezett módosítás után a vízgazdálkodási terület (B): 25,4875 ha. Módosítással nem érintett.
37
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
7. A Térségi Szerkezeti Terv szerinti építmények által igénybevett térség követelmény: OTrT 6.§ (2) bekezdés: A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni: f) pont: az építmények által igénybe vett térséget az adott építmény jellege szerinti települési területfelhasználási egységbe kell sorolni. OTrT 9.§ (5) bekezdés: A kiemelt térségek és megyék területrendezési terveinek készítése során a) az országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok és az egyedi építmények helyét a törvényben meghatározott térbeli rend figyelembevételével kell meghatározni, b) az országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatoknak a tervezési területre vetített hossza legfeljebb ±10%-kal térhet el az ország szerkezeti tervében megállapított nyomvonalváltozattól, kivéve, ha a területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálat alapján lefolytatott területrendezési hatósági eljárás szerint nagyobb eltérés indokolt. OTrT 9/A.§: A kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben szereplő regionális és egyéb vasúti pályák közül azok területét, amelyben a közszolgáltatás szünetel vagy megszűnt, a településszerkezeti tervben beépítésre nem szánt közlekedési terület területfelhasználási egységbe kell sorolni. OTrT 10.§ (4) bekezdés: Az 1/11. melléklet 1. pontjában szereplő Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározókat az ott felsorolt települések közigazgatási területét - térség esetén a megjelölt települések közigazgatási területét vagy annak 25 km-es körzetét - érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani. OTrT. 12/A § (4) bekezdés: A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat.
a követelmény teljesítése: (lásd 7. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az építmények által igénybe vett térség az adott építmény jellege szerinti települési területfelhasználási egységbe került besorolásra. Az országos infrastruktúra-hálózatok nyomvonalai és az egyedi építmények helye a településszerkezeti tervben meghatározásra kerültek. Az MTrT-ben szereplő országos vasúti mellékvonalak területe a településszerkezeti tervben beépítésre nem szánt közlekedési terület területfelhasználási egységbe került besorolásra. A településszerkezeti terv az árvízi tározók helyének figyelembe vételével készült. Az országos, valamint a térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra hálózatok és egyedi építmények helye az MTrT-ben meghatározott térbeli rend figyelembevételével került feltüntetésre. A település közigazgatási területén a módosítással érintett műszaki infrastruktúra - hossza a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 18,4 km, - hossza a hatályos településszerkezeti tervben: 21,0 km, - hosszának csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 km, - hossza a tervezett módosítás után (B): 0 km. Módosítással nem érintett.
38
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
8. A magterület övezet (MTrT 3.1. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: (lásd 8. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt mag terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 22,9083 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 22,9083 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha. - területe a tervezett módosítás után (B): 22,9083 ha, Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 17. § (1) bekezdés: Az övezetben beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha: a) pont: a települési területet a magterület vagy a magterület és az ökológiai folyosó körülzárja, és b) pont: a kijelölést más jogszabály nem tiltja. OTrT 17. § (2) bekezdés: Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e a magterület, a magterület és az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése. a követelmény teljesítése: Az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre, tehát a követelmény teljesül. (vagy) Az övezetben az OTrT 17. § (1) a), b) pontja, illetve területrendezési hatósági eljárás alapján került kijelölésre beépítésre szánt terület. követelmény: OTrT 17. § (4) bekezdés: Az övezetben a közlekedési infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala a magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhető el. a követelmény teljesítése: Az OTrT 17. § (4) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Módosítással nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 17. § (6) bekezdés: Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető. a követelmény teljesítése: Az OTrT 17. § (6) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Módosítással nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja:
39
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
9. Az ökológiai folyosó övezet (MTrT 3.1. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: (lásd 9. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt ökológiai folyosó övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 450,0484 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 450,0484 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 450,0484 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 18. § (1) bekezdés: Az övezetben beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha a) pont: a települési területet az ökológiai folyosó körülzárja, és b) pont: a kijelölést más jogszabály nem tiltja. OTrT 18. § (2) bekezdés: Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése. a követelmény teljesítése: (lásd 9. sz. rajzi melléklet) Az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre, tehát a követelmény teljesül. (vagy) Az övezetben az OTrT 18. § (1) a), b) pontja, illetve területrendezési hatósági eljárás alapján került kijelölésre beépítésre szánt terület. követelmény: OTrT 18. § (4) bekezdés: Az övezetben a közlekedési infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala az ökológiai folyosó és az érintkező magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhető el. a követelmény teljesítése: (lásd 9. sz. rajzi melléklet) Az OTrT 18. § (4) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Módosítással nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 18. § (5) bekezdés: Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető. a követelmény teljesítése: (lásd 9. sz. rajzi melléklet) Az OTrT 18. § (5) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Módosítással nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja:
40
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
10. A pufferterület övezet (MTrT 3.1. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt puffer terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. A települést nem érinti. követelmény: OTrT 19.§: Pufferterületen a településszerkezeti terv beépítésre szánt területet csak abban az esetben jelölhet ki, ha erület a szomszédos magterület vagy ökológiai folyosó természeti értékeit, biológiai sokféleségét, valamint táji értékeit nem veszélyezteti. a követelmény teljesítése: Az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre. A települést nem érinti. (vagy) Az övezetben kijelölt beépítésre szánt terület a szomszédos magterület vagy ökológiai folyosó természeti értékeit, biológiai sokféleségét, valamint táji értékeit nem veszélyezteti.
11. A kiváló termőhelyi adottságú szántóterületek övezete (MTrT 3.2. sz. mell.) követelmény: OTrT 13/B. §: A településrendezési eszközökben a jó termőhelyi adottságú szántóterület övezetét a mezőgazdasági terület terület-felhasználási egység kijelölésénél figyelembe kell venni. a követelmény teljesítése: (lásd 11. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt kiváló termőhelyi adottságú szántóterületek övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 212,3526 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 212,3526 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 212,3526 ha. Módosítással nem érintett.
41
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
12. A kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek területek övezete (MTrT 3.3. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: (lásd 12. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 411,2563 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 411,2563 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 411,2563 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 14.§ (1) bekezdés: Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetében új beépítésre szánt terület nem jelölhető ki. a követelmény teljesítése: (lásd 12. sz. rajzi melléklet) Az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre (vagy) Az Nem érintett. övezetben beépítésre szánt terület a …………….. számú területrendezési hatósági eljárás alapján került kijelölésre. követelmény: OTrT 14.§ (2) bekezdés: Az övezetben külszíni bányatelek megállapítása, illetve bányászati tevékenység engedélyezése a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehetséges. a követelmény teljesítése: (lásd 12. sz. rajzi melléklet) Az OTrT 14. § (2) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja:
13. Az erdőtelepítésre alkalmas terület övezete (MTrT 3.3. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt erdőtelepítésre alkalmasterület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Nem érintett. követelmény: OTrT 19/A.§: Az övezetbe tartozó területeken beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. a követelmény teljesítése: az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre (vagy) az Nem érintett. övezetben beépítésre szánt terület a …………….. számú területrendezési hatósági eljárás alapján került kijelölésre.
42
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
14. A tanyás térség övezete követelmény: OTrT 27/B. §: A megye területrendezési tervében tanyás térség övezete kijelölhető, amelybe Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és SzabolcsSzatmár-Bereg megye összes települése, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi és Vecsési járások tanyás települései sorolhatók be. a követelmény teljesítése: - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. (A) x 0,95 ≤ (B) ≤ (A) x 1,05, tehát a követelmény teljesül. a követelmény teljesítése: Az övezet a közigazgatási területet nem érinti.
15. A térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete (MTrT 3.4. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: (lásd 12. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 19,1145 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 19,1145 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 19,1145 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 27/C. § (1) bekezdés: A megye területrendezési tervében tájrehabilitációt igénylő terület övezete kijelölhető. (2) bekezdés: A megye területrendezési terve rendelkezhet az övezet által érintett terület újrahasznosítási céljáról. (3) bekezdés: Az újrahasznosítási cél figyelembevételével a megye területrendezési terve rendelkezhet arról, hogy az övezet által érintett területet a településrendezési eszközök készítése során milyen területfelhasználási egységbe kell sorolni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 27/C. § (3) bek. szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Módosítással nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja:
43
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
16. A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete (MTrT 3.5. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Nem érintett. követelmény: OTrT 21.§. (1) bekezdés: A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, amely a természeti adottságok és a kulturális örökség által meghatározott tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. a követelmény teljesítése: Az övezetben csak olyan területfelhasználási egység került kijelölésre, amely a természeti adottságok és a kulturális örökség által meghatározott tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. követelmény: OTrT 21.§. (2) bekezdés: A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetébe tartozó település településszerkezeti tervében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, továbbá a helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében csak olyan építési övezet és övezet hozható létre, ami a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. Az építési övezetnek vagy övezetnek az építmények tájba illesztésére vonatkozó szabályokat is tartalmaznia kell, ennek ellenőrzéséhez a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 21. § (2) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 21.§. (3) bekezdés: Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 21. § (3) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 21.§. (4) bekezdés: Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával – beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – kell elhelyezni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 21. § (4) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési Nem érintett. szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 21.§ (5) bekezdés: A településszerkezeti tervben, a szabályozási tervben és a helyi építési szabályzatban ki kell jelölni a településkép-védelmi terület határát, amely a tájképi értéket képező kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő területeket, az ökológiai hálózat területeit, az országos és a helyi védelem alatt álló természetvédelmi területeket, azok környezetét, valamint a település arculatát, karakterét meghatározó fontos területeket tartalmazza. a követelmény teljesítése: Nem érintett.
44
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
17. Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete –tájképvédelmi terület övezete (OTrT 3/5. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Nem érintett. követelmény: OTrT 14/A.§. (2) bekezdés: Az övezetbe tartozó település településszerkezeti tervében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, továbbá helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében csak olyan építési övezet és övezet hozható létre, amely a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. a követelmény teljesítése: a tájképi értékeket a jelzett módosítás nem veszélyezteti. A szabályzat megadott tömegalakítás, anyaghasználat ezen célokat szolgálja. Az övezetben kijelölt területfelhasználási egység és építési övezet a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. követelmény: OTrT 14/A.§. (3) bekezdés: Az építési övezetre vagy övezetre vonatkozóan meg kell határozni az ott elhelyezett építmények tájba illesztésére vonatkozó szabályokat, ennek ellenőrzéséhez a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 14/A. § (3) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési -szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 14/A.§. (4) bekezdés: Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 14/A. § (4) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési -szabályzat alábbi pontja biztosítja: követelmény: OTrT 14/A.§. (5) bekezdés: Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával – beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – kell elhelyezni. a követelmény teljesítése: Az OTrT 14/A. § (5) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési -szabályzat alábbi pontja biztosítja:
45
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
18. A világörökség és világörökség várományos terület övezete (MTrT 3.6. sz. mell.) követelmény: 14/B. § (1) bekezdés: A világörökségi és világörökségi várományos terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni. a követelmény teljesítése: Az övezet közigazgatási területet nem érint. követelmény: (2) Az (1) bekezdés szerint lehatárolt világörökségi és világörökségi várományos területen: a) pont: a területfelhasználás módjának és mértékének összhangban kell lennie a világörökségi kezelési tervben meghatározott célokkal, a követelmény teljesítése: Az övezet közigazgatási területet nem érint. követelmény: b) pont: új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek területe nem bővíthető, a követelmény teljesítése: Az övezet közigazgatási területet nem érint. követelmény: c) pont: a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatokat, erőműveket és kiserőműveket a kulturális és természeti örökségi értékek sérelme nélkül, területi egységüket megőrizve, látványuk érvényesülését elősegítve és a világörökségi kezelési tervnek megfelelően kell elhelyezni. a követelmény teljesítése: Az övezet közigazgatási területet nem érint.
19. Országos vízminőség-védelmi terület övezete (OTrT 3.7. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: (lásd 19. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 191,8449 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 191,8449 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 191,8449 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 15.§: A kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezetében bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni. a követelmény teljesítése: (lásd 19. sz. rajzi melléklet) Az OTrT 15. § szerinti követelmény teljesítését a helyi építési szabályzat Módosítással nem érintett. alábbi pontja biztosítja:
46
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
20. A rendszeresen belvízjárta terület övezete (MTrT 3.12. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt honvédelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 23.§: A rendszeres belvízjárta terület övezetében új beépítésre szánt terület csak akkor jelölhető ki, ha ahhoz a vízügyi igazgatási szerv a településrendezési eszközök egyeztetési eljárása során adott véleményében hozzájárul. a követelmény teljesítése: Az övezet területére a vízügyi hatóság adatszolgáltatása alapján belvízrendezési -munkarész készült, az övezet területén beépítésre szánt terület nem került kijelölésre, (vagy) Az övezet területére a vízügyi hatóság adatszolgáltatása alapján belvízrendezési munkarész készült, az övezet területén beépítésre beépítésre szánt terület az ebben meghatározott feltételekkel került kijelölésre, s a feltételek a helyi építési szabályzat alábbi pontjai tartalmazzák:
21. Nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezete (OTrT mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt nagyvízi meder övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Nem érintett. követelmény: OTrT 16.§: A nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezetében új beépítésre szánt terület nem jelölhető ki. a követelmény teljesítése: Nem érintett.
47
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
22. A térségi árvízi kockázatkezelési terület övezete (OTrT mell.) követelmény: OTrT 27/E. § (1) bekezdés:A megye területrendezési tervében térségi árvízi kockázatkezelési terület övezete kijelölhető. (2) bekezdés: A megye területrendezési terve rendelkezhet arról, hogy az övezet által érintett települések településrendezési eszközeit az Országos Árvízi Kockázatkezelési Koncepció és a kockázatkezelési tervek figyelembevételével kell elkészíteni. (3) bekezdés: A megye rendelkezhet az övezet területén az árvízi kockázatot csökkentő települési területfelhasználási egységek alkalmazásáról. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt nagyvízi meder övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Nem érintett. a követelmény teljesítése: Az övezet közigazgatási területét nem érinti.
23. Az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete (MTrT 3.9. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. Módosítással nem érintett. követelmény: OTrT 19/B. § (2) Az (1) bekezdés szerint kijelölt területen, a településrendezési eszközökben csak olyan területfelhasználási egység, építési övezet vagy övezet jelölhető ki, amely az ásványi nyersanyagvagyon távlati kitermelését nem lehetetleníti el. a követelmény teljesítése: Az OTrT 19/B. § (2) bekezdés szerinti követelmény teljesítését a helyi építési -szabályzat alábbi pontja biztosítja:
48
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
24. A földtani veszélyforrás területének övezete (MTrT 3.4. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt földtani veszélyforrás területe övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. (A) x 0,95 ≤ (B) ≤ (A) x 1,05, tehát a követelmény teljesül. követelmény: OTrT 25.§ (2) bekezdése: Az övezet területén új beépítésre szánt terület csak akkor jelölhető ki, ha ahhoz a bányafelügyelet a településrendezési eszközök egyeztetési eljárása során adott véleményében hozzájárul. a követelmény teljesítése: Az övezetben beépítésre szánt terület nem került kijelölésre (vagy) az Nem érintett. övezetben beépítésre szánt terület a …………….. számú geológiai szakvélemény alapján került kijelölésre.
25. Szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete követelmény: OTrT 27/D. § (1) bekezdés:A megye területrendezési tervében szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete kijelölhető. (2) bekezdés: A megye területrendezési terve - a települési térség védelme érdekében - a belterület határától legalább 1000 m, de legfeljebb 2000 m védőtávolságot határozhat meg, amelyen belül szélerőműpark nem létesíthető. a követelmény teljesítése: (lásd 25. sz. rajzi melléklet) A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt földtani veszélyforrás területe övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 2209,4188 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 2209,4188 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 2209,4188 ha. Módosítással nem érintett. a követelmény teljesítése: A közigazgatási területen belül új szélerőmű park befogadására alkalmas terület-felhasználás nem került kijelölésre.
49
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
26. A kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete (MTrT 3.11. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. (A) x 0,95 ≤ (B) ≤ (A) x 1,05, tehát a követelmény teljesül. követelmény: OTrT 16/C.§. A kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni, és a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni. a követelmény teljesítése: Az övezet területe beépítésre szánt különleges honvédelmi terület Nem érintett. területfelhasználási egységbe került besorolásra, (vagy) az övezet területe beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület területfelhasználási egységbe került besorolásra.
27. A honvédelmi terület övezete (MTrT 3.11. sz. mell.) követelmény: OTrT 12/A.§ (4) bekezdés: A településrendezési tervek készítése során (4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat. a követelmény teljesítése: A település közigazgatási területén az államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatásának figyelembe vételével lehatárolt honvédelmi terület övezet - területe a MTrT térségi szerkezeti tervében (A): 0 ha, - területe a hatályos településszerkezeti tervben: 0 ha, - területének csökkenése/növekedése a tervezett módosítással: 0 ha, - területe a tervezett módosítás után (B): 0 ha. (A) x 0,95 ≤ (B) ≤ (A) x 1,05, tehát a követelmény teljesül. követelmény: OTrT 27/A.§: A honvédelmi terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni, és a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni. a követelmény teljesítése: Az övezet területe beépítésre szánt különleges honvédelmi terület Nem érintett. területfelhasználási egységbe került besorolásra. (vagy) az övezet területe beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület területfelhasználási egységbe került besorolásra.
50
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
51
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
52
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
53
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
54
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
55
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
56
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
57
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
58
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
59
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
60
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
61
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
62
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
63
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
RAJZI MELLÉKLETEK Javasolt a változással érintett területfelhasználási egység, illetve övezet MTrT-ben szerinti kiterjedésének, hatályos TrT szerinti kiterjedésének, TrT tervezett módosítása szerinti kiterjedésének térképi bemutatása.
64
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Összegzés: OTrT területfelhasználás térségei Erdőgazdálkodási térség Mezőgazdasági térség Vegyes területfelhasználású térség Városias települési térség övezete Hagyományos vidéki települési térség Vízgazdálkodási térség Összesen:
Jelenlegi területnagyság MTrT szerint (ha)
Jelenlegi területnagyság TRT szerint (ha)
Tervezett területnagyság TRT szerint (ha)
Változás (ha)
447,5302
561,6770
562,4408
+0,7638
0
0
0
0
1408,2287
1255,5932
1254,7103
-0,8829
300,5206
339,0093
339,1284
+0,1191
27,6518
27,6518
27,6518
0
25,4875
25,4875
25,4875
0
2209,4188
2209,4188
2209,4188
0
2. melléklet a 19/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelethez: országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúrahálózatok és egyedi építmények térbeli rendje szempontjából meghatározó települések A) A megyét érintő országos jelentőségű elemek B) A megyét érintő térségi jelentőségű elemek Főutak - Nyíregyháza térsége (M3) – Nyírbátor –Vállaj – (Románia) Egyéb országos törzshálózati vasútvonalak - Nyíregyháza – Nyírbátor Térségi kerékpárúthálózat elemei - Nyíregyháza-Nagykálló-Kállósemjén-Nyírbátor Nemzetközi és hazai szénhidrogén szállítóvezetékek - (Ukrajna) – országhatár – Vásárosnamény – (Tiszaújváros –Füzesabony – Szolnok –Százhalombatta)
Máriapócs
x
x
x
x
65
Térségi jelentőségű szántóföldi árutermelő mezőgazdaság területe Országos Gyümölcs Termőhely Kataszter által érintett település Szélerőmű telepítés szempontjából vizsgálat alá
Komplex tájgazdálkodás térségei Nitrátérzékeny területek
NATURA 2000 természetmegőrzési területek NATURA 2000 madárvédelmi területek Magas természeti értékű területek
Gazdaságfejlesztés térségei és térségi jelentőségű Turizmusfejlesztés térségei és térségi jelentőségű Érzékeny települési térségek
Település
A 147/2011. (XI.30.) Önkormányzati határozat 3.sz. melléklete: települések 2. melléklet szerinti sajátos megyei térségek általi érintettsége Településrendszer sajátos Természet- és tájvédelem Környezet- és természeti megyei térségei sajátos megyei térségei erőforrásgazdálkodás sajátos megyei térségei
x
x
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Összegzés: Országos és megyei övezetek általi érintettség /19/2011. (XII.1.) Önk. r. 4. sz. melléklet/
Érintettség x x
x
x
x
x
66
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Területrendezési ajánlások (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 19/2011. (XII. 1.) számú önkormányzati rendelet – továbbiakban Rendelet – 1. melléklete szerinti térségi szerkezeti tervhez) 1.1.1 A szerkezetalakításra vonatkozó általános ajánlások 1.1.1.1 A rendeltetésszerű használatot, építést korlátozó, védőövezet-igényű tevékenység számára csak ott biztosítson a településrendezési terv területet, ahol a védőövezet nem nyúlik át a szomszéd település közigazgatási területére, kivéve, ha a területfelhasználási egység térségi jelentőségű településüzemeltetést szolgáló létesítmény elhelyezésére szolgál és elhelyezéséhez az érintett települések önkormányzatai hozzájárulnak. A tervezett módosításokkal érintett tömbök védőövezete szomszédos települést nem érint. 1.1.1.2 Kerülendő a meglévő településtesttől elszakadó, más területfelhasználási egységekbe ékelődő és ezért környezeti/területhasználati konfliktusok kialakulásának veszélyét hordozó, új beépítésre szánt területek kijelölése. Új beépítésre szánt terület nem kerül kijelölésre, területcsere az I. sz. módosítás tárgya. 1.1.2. Mezőgazdasági térség A települést nem érinti. 1.1.3. Vegyes területfelhasználású térség és erdőgazdálkodási térség Az I.sz. tervezési területet nem érinti. 1.1.3.2 A biológiai sokféleség növelése, a táj változatosabbá tétele érdekében növelni célszerű az erdőterületek arányát. Az I.sz. tervezési területet érinti, erdőterület mértékét növeljük. 1.1.3.3 Az erdőterületek növelésével, környezetkímélő tájgazdálkodással is célszerű biztosítani a jó környezetminőség megőrzését és javítását. A meglévő erdőterületek fokozott védelmét indokolt biztosítani. Az I.sz. tervezési területet érinti, erdőterület mértékét növeljük, meglevőt megtartjuk. 1.1.4. Települési térség Városias települési térség 1.1.4.11 A települési zöldfelületeket is koncentráltan, illetve hálózatba szervezve (rekreációs folyosókat kialakítva), elsősorban közcélú zöldfelületek formájában javasolt fejleszteni. A fasorok fejlesztését a települési infrastruktúrafejlesztés szerves részének javasolt tekinteni és ennek megfelelő súllyal szerepeltetni a településrendezési tervekben, építésszabályozásban. A városi zöldfelülethálózatot javasolt bekapcsolni a térségi rekreációs-turisztikai hálózatokba. Indokolt az elsődlegesen rekreációs funkciójú kerékpárút-hálózati elemek és a zöldfelület-hálózat összehangolt fejlesztése. A tervezett módosítások a zöldfelület-hálózat összehangolt fejlesztését is szolgálják. 1.1.4.2 Belvíz által rendszeresen vagy alkalmanként veszélyeztetett területen már korábban kijelölt, de még nem beépült beépítésre szánt terület területfelhasználási egységbe sorolásának felülvizsgálata javasolt, megfontolandó a beépítésre nem szánt területté történő átminősítése. A tervezési területek által nem érintett. 1.1.4.8 Települési térség hasznosítása során ajánlott a Nemzeti Környezetvédelmi Program intézkedéseit figyelembe venni, azok érvényesülését a tervezés során igazolni. A Program helyzetértékelése épít a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiában és az azt megalapozó Jövőkeresőben, a Központi Statisztikai Hivatalnak „A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon 2012.” című kiadványában, valamint más szakpolitikai stratégiákban, tudományos kutatásokban lévő elemzésekre is. A módosítás alkalmazza a fenntartható fejlődésre vonatkozó elveket a tervezés során, illetve az alátámasztó munkarészek közt külön fejezet szól erről.
67
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
Városias települési térség 1.1.4.9 A megyének – városhálózatának további bővítése helyett – a városhálózat minőségi fejlesztésére indokolt koncentrálnia. A tervezett módosításokkal a mennyiségi fejlesztés helyett a minőségi fejlesztést helyezi előtérbe az Önkormányzat. Hagyományosan vidéki települési térség A tervezési feladat által nem érintett. 1.1.5. Vízgazdálkodási térség A tervezési területeteket nem érinti. 1.1.6. Műszaki infrastruktúrahálózatok és egyedi építmények A tervezési területeteket nem érinti. 1.2 Országos és térségi övezetekre vonatkozó részletes ajánlások A tervezési területeket nem érinti. 1.2.1 Országos ökológiai hálózat térségi övezetei (Magterület, Ökológiai folyosó, Pufferterület) (A Rendelet 3. mellékletének 1. pontja) A tervezési területeket nem érinti. 1.2.3 Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete A tervezési területeket nem érinti. 1.2.4 Erdőtelepítésre alkalmas terület övezete A települést nem érinti. 1.2.5 Térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete A települést nem érinti. 1.2.6 Országos illetve térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete A települést nem érinti. 1.2.7 Történeti települési terület övezete
(A Rendelet 3. mellékletének 6. pontja) A települést nem érinti. 1.2.8 Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezete 1.2.8.2 A vízbázisok védőövezetein bármilyen tevékenység végzése során figyelembe kell venni a 123/1997. Kormányrendelet előírásait. A tervezési területeket nem érinti. 1.2.9 Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete (A Rendelet 3. mellékletének 8. pontja) 1.2.9.1 Az ásványi nyersanyag gazdálkodási terület övezetének kijelölése során figyelembe kell venni, hogy külszíni művelésű bányatelek csak a magterület, ökológiai folyosók és világörökségi területen kívül jelölhető ki. A települést nem érinti. 1.2.10 Együtt tervezhető térségek övezete (A Rendelet 3. mellékletének 9. pontja) A települést nem érinti.
68
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
1.2.11 Rendszeresen belvízjárta terület övezete (A Rendelet 3. mellékletének 11. pontja) 1.2.11.2 Mély fekvésű, rendszeresen belvíz járta területen kerülni javasolt beépítésre szánt terület kijelölését, épület elhelyezését. Amennyiben területbővítésre csak mélyfekvésű területen van lehetőség, úgy a vízkárok kialakulásának veszélyét csökkentő építészeti előírások megfogalmazása javasolt. A terület beépítése előtt a belvizek elvezetését meg kell oldani (OTÉK). A települést nem érinti. 1.2.12 Nagyvízi meder övezete A települést nem érinti. 1.2.14 Széleróziónak kitett terület által érintett települések övezete (A Rendelet 3. mellékletének 14. pontja) 1.2.14.1 A deflációs terület hosszának csökkentése érdekében a szabályozási tervekben és a fejlesztések során kiemelt figyelmet kell fordítani a dűlőutak menti fásításra, illetve az egykori fasorok, mezővédő erdősávok újbóli felújításának lehetőségére. A szabályozási tervek a fenti javaslatnak megfelelnek. 1.3 Sajátos megyei térségekre vonatkozó részletes ajánlások 1.3.1 A gazdaságfejlesztés térségei és kiemelt térségi központjai (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlésének 147/2011. (XI. 30.) számú önkormányzati határozatának – továbbiakban Határozat – 2. mellékletének 1. pontja) 1.3.1.1 Fogalommagyarázat: A gazdaságfejlesztés kiemelt térségei és térségi jelentőségű központjai alatt közlekedéshálózati, településhálózati, gazdaságföldrajzi pozíciójuknak köszönhetően térségi jelentőségű munkaerő-piaci vonzerő-fejlesztésre, gazdasági szervező szerepre, illetve iparilogisztikai-üzleti szolgáltató központi szerepre kiemelten alkalmas városok, városcsoportok és szűken értelmezett vonzáskörzetük, továbbá jelentős gazdasági súlyú létesítményekkel rendelkező települések értendők. (A turizmushoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek kiemelt térségei és térségi jelentőségű központjai külön kerülnek lehatárolásra.) A gazdaságfejlesztés kiemelt térségei és térségei jelentőségű központjai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az alábbiak: a) Gazdaságfejlesztési térségek, azon belül: – Nyíregyháza-Debrecen urbanizációs tengely; – Záhony és térsége különleges gazdasági övezet; – Tervezett gyorsforgalmi út csomóponti térség; – Határ menti kapcsolattal összefüggő fejlesztési térség; 1.3.1.3 Javasolt, hogy a Nyíregyháza-Debrecen urbanizációs tengely települései, hasonlóan Záhony és térsége különleges gazdasági övezet településeihez, hangolják össze fejlesztési stratégiáikat és településszerkezeti terveiket az együtt tervezhető térségekre megfogalmazott ajánlásokkal összhangban. A javasolt módosítások a térségi ajánlásokat is figyelembe veszik. 1.3.2 A turizmusfejlesztés térségei és térségi jelentőségű központjai (A Határozat 2. mellékletének 2. pontja) 1.3.2.1 Fogalommagyarázat: A turizmusfejlesztés kiemelt térségei és térségi központjai sajátos megyei térségbe azok a települések és településegyüttesek-térségek tartoznak, amelyek esetében az egyes turisztikai attrakciók vonzereje, a vonzerők halmozódása, a turisztikai szolgáltatások kínálata és az ebből származó jövedelemtermelés megyei összehasonlításban a legjelentősebb vagy adottságaik alapján nagy a realitása, hogy a legjelentősebbekhez felzárkózzanak. A turizmusfejlesztés kiemelt térségei és térségi központjai sajátos megyei térségbe az alábbi települések, településegyüttesek tartoznak: a) Tisza-parti turizmus kiemelten fejlesztendő térsége; b) Városi turizmus térségi központjai; c) Kulturális és/vagy rendezvényturisztikai központ; d) Komplex tájgazdálkodás keretében fejlesztendő természetközeli illetve tanyasi turizmus térségei e) Személyhajó- és/vagy sportkikötő.
69
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
1.3.2.6 A városi turizmus kiemelt térségi központjaiban, illetve a kulturális és rendezvényturizmus központjaiban kiemelten támogatandó a településközpontok rehabilitációja és javasolt helyi értékvédelmi rendelet megalkotása (ahol még nincs ilyen), hozzákapcsolódó értékvédelmi alap létrehozása. Kiemelten támogatandó továbbá a rendezvényekkel érintett helyszínek környezeti minőségének, felszereltségének, turisztikai vonzerejének fejlesztése, megközelíthetőségi feltételeinek, az elérés komfortjának javítása (parkolás, kerékpáros, tömegközlekedési-gyalogos elérhetőség). A tervezési feladatot nem érinti. 1.3.3 Érzékeny települési térségek (A Határozat 2. mellékletének 3. pontja) 1.3.3.1 Fogalommagyarázat: Érzékeny települési térségek olyan, a megye sajátos történelmi fejlődésének és természetföldrajzi adottságainak megfelelő karakteres települési térségek, melyek sérülékenységük, kultúrtörténeti-tájképi értékeik, illetve (potenciális) turisztikai vonzerejük miatt védelemre, vagy adottságaiknak megfelelő speciális fejlesztést és ezeknek megfelelő szabályozást igényelnek. Érzékeny települési térségek a) az OTrT szerint megállapított történeti települések b) a térségi jelentőségű értékekkel rendelkező, ún. védendő szerkezetű települések; c) a bokortanyás települések, d) belterületi folyószakasszal rendelkező települések, e) aprófalvassá váló térségek (közöttük kiemelten az 500 főnél kisebb népességű települések). 1.3.4 Natura 2000 területek (A Határozat 2. mellékletének 5-6 pontjai) A tervezési területek által nem érintett. 1.3.5 Magas természeti értékű területek (A Határozat 2. mellékletének 7. pontja) A tervezési területeket nem érinti. 1.3.6 Natúrparki komplex tájgazdálkodás térsége (A Határozat 2. mellékletének 8. pontja) A tervezési területeket nem érinti. 1.3.7 Nitrátérzékeny területek (A Határozat 2. mellékletének 9. pontja) 1.3.7.1 A megyei térségi fejlesztési koncepciókat, programokat és a településfejlesztési koncepciókat, rendezési terveket a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006.(II.7.) Korm. rendelet szerint az 59/2008 (IV.29.) FVM rendelet által meghatározott cselekvési programban foglaltakkal összhangban célszerű kidolgozni. A hatályos HÉSZ figyelembe veszi. 1.3.8 Térségi jelentőségű árutermelő mezőgazdaság területe (A Határozat 2. mellékletének 10. pontja) A tervezési területeket nem érinti. 1.3.9 Az Országos Gyümölcs Termőhely Kataszter által érintett település (A Határozat 2. mellékletének 11. pontja) 1.3.9.1 Az Országos Gyümölcs Termőhely Kataszter területével érintett település településrendezési tervének készítése során figyelembe kell venni, hogy az OTrT 8.§ (2) bekezdése szerint a kataszter I. és II. osztályú területeihez tartozó földrészlet beépítésre szánt területté nem minősíthető. A tervezési területeket nem érinti.
70
Máriapócs Város TRT. mód. 2015. – véleményezési dokumentáció – teljes eljárás
1.3.10 Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület 1.3.10.1 A szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható területen szélerőmű, szélerőműpark létesítése a)védett természeti területen, b)Natura 2000 területen, c)magterületen, ökológiai folyosón és pufferterületen, d)erdőterületen, erdőtelepítésre alkalmas területen e)országos jelentőségű tájképvédelmi területen f) történeti település településkép-védelmi területén, g)repülőtér és műszaki infrastruktúra hálózatok védőtávolságán belül, h) települési terület zajvédelmét biztosító védőtávolságon belül nem javasolt. Nem javasolt az elhelyezése a tervezési területeken.
71