BUDAFOK-TÉTÉNY XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
2009. ÁPRILIS 3.
A XXII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA • MEGJELENIK KÉTHETENTE
Már nemcsak távlati terv a Duna Spirit Újjáéled a nagytétényi Duna-part Parti sétány, csónakház, tájhoz simuló házak a parton, vízitaxi, új fõtér a Duna mentén. Ezek rég várt kedves hívószavak, s mind a Duna Spirit beruházáshoz kapcsolódnak. Lapunkban többször olvashattak különféle írásokat a tervekrõl, most azonban már konkrét lépésekrõl lehet beszámolni: megindultak ugyanis az elsõ teherautók, amelyek vízzáró agyagot hoznak a metróépítkezésrõl a Duna-part II. árvízvédelmi töltéséhez. Egyelõre a Diósárok-patak északi oldalánál kialakított, úgynevezett depóniumba rakják le a földet, már kisebb dombvidék húzódik ezen a területen. Onnan viszik majd tovább a part menti sétány nyomvonalához, itt lesz ezen a szakaszon az új árvízvédelmi vonal. Korintus Balázst, a Duna Spirit vezérigazgatóját kérdeztük a munkálatokról és a beruházás menetérõl. Szívesen nyilatkozott a nagy ívû tervekrõl, az úgynevezett Dunalog projektrõl, amelynek alapján a Duna Budapest valódi vízi fõutcája lehet. (Cikkünk a 9. oldalon)
Közadakozásból állítják helyre a kerületi országzászlókat A képviselõ-testület, mint arról már beszámoltunk, az év elején elfogadta a közmûvelõdési koncepciót, amely a köztéri szobrok, emlékmûvek között javasolja a budafoki és a nagytétényi országzászlók helyreállítását. A kerület vezetése közadakozásból szeretné elõteremteni ehhez a forrásokat, hiszen a nemzet egységét kifejezõ országzászlókhoz szellemében is ez illik. A Képzõ- és Iparmûvészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért számlaszáma: OTP 1172200320138059-00000000. A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásakor fel kell tüntetni az alapítvány adószámát is: 18241972-1-43.
A kéményfórum nyomán Március 26-án újabb tanácskozást tartottak a Bartók-Csut lakótelepen a kémények felújításáról. Az év elején még az összes lakótelepi kéményt veszélyesnek nyilvánították a kéményseprõk, s ennek nyomán a gázmûvek kilátásba helyezte a szolgáltatás részleges leállítását. Szabolcs Attila polgármester új vizsgálatot kért, s ennek alapján felülvizsgálták a határozatot. Cikkünk a 8. oldalon
2
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Az Ön személyi azonosítója
Iroda:1221 Magdolna u. 22. Tel.: 229-1983 E-mail:
[email protected] www.fideszbp22.hu
A díszpolgárok hagyományos találkozója a Lics-pincében
Mercz Árpád
A Lics-pincében március 27-én megtartották a díszpolgárok immár hagyományos találkozóját, amelyet idén hatodik alkalommal rendeztek meg. A jó hangulatú összejövetelt a Klauzál Gábor Társaság szervezte, s mint a mellékelt csoportképbõl is kitûnik, minden díszpolgár és számos közéleti személyiség megjelent a jeles alkalmon. Dr. Mercz Árpád tavalyi díszpolgár köszöntötte a testület legújabb tagját, dr. Joó Ernõt, aki elmondta, hogy
húszéves korában jött Nagytéténybe Makóról, s hogy az azóta eltelt évtizedekben megismerhette a kerületet alkotó három, akkor még gyökeresen különbözõ arculatú települést. Hozzáfûzte, hogy apjától a múlt szeretetét és az íráskészséget örökölte. Joó Ernõt – mint ismeretes – közéle-
ti szerepének és a kerületrõl szóló könyveinek elismeréseként választották díszpolgárrá. Az évek során készült képeket bekereteztette a Klauzál Társaság, s a díszpolgártablókat elhelyezték a Lics-pince falán. A képeket vidám avatóünnep keretében leplezték le. Joó Ernõ
Fotók: Papp Tibor
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
3
H Í R A D Ó
Szabolcs Attila polgármester, Karsay Ferenc oktatásért felelõs és Németh Zoltán szociális ellátásért felelõs alpolgármester nyilatkozata A XXII. kerületi MSZP-szervezet elnöke a párt sajtójában azt állította, hogy a kerületben is jól érzékelhetõ az erõsödõ romaellenesség. Mi, Budafok-Tétény választott vezetõi azt akarjuk, hogy Budafok-Tétény a béke szigete legyen. Itt évszázadokon át békében élt egymás mellett magyar, sváb, zsidó, cigány. Azon
õrködünk, hogy ez így maradjon. Egyetlen etnikai indíttatású atrocitásról sincs tudomásunk a kerületben. Nem kérünk az újabb megosztási kísérletbõl, nem kérünk abból, hogy az MSZP ide is importálni akarja az etnikai gyanakvást és rettegést! Kikérjük magunknak, hogy az MSZP rágalmazza a budafok-
tétényieket! Szociális rendszerünket úgy fejlesztettük tovább, hogy idejében segíteni tudjunk az eladósodás miatt nehéz helyzetbe kerülõkön, még mielõtt a lakhatásuk kerülne veszélybe. Ha szükséges, a jogvédõ szervezetekkel és a cigány kisebbségi önkormányzattal együtt dolgozzuk ki a segítség módját. Így sikerült segí-
teni egy tizenegy gyermekes cigánycsaládon is. Más önkormányzatoktól eltérõen, a mi kerületünkben minden iskolának feladata az integrált oktatás. Semmilyen diszkriminációt nem tûrünk el. Azon vagyunk, hogy a konfliktusokat megelõzzük. A kerületi MSZP-t is erre szólítjuk fel!
Kitüntetések
Alternatív Kossuth-díjat kapott Kubik Anna, kerületünkben élõ Jászai Mari-díjas színmûvész, aki a drámairodalom szinte minden nagy nõi szerepét eljátszotta negyedszázados pályafutása során. A díjat március 18-án a budapesti
Pintér Galériában adták át. A Független Hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kubik Anna elmondta, hogy egész életét a nemzeti színjátszásra tette fel. Kubik Anna 1981-ben végzett a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán. Tagja volt a Nemzeti Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Mûvész Színház és a Thália Színház társulatának, 2000-tõl a Pesti Magyar Színház mûvésze. 1986-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Magyar Mûvészetért díjat kapott, 2002-ben érdemes mûvész lett. Az alternatív Kossuth-díjat 1996-ban hozták létre, ötfõs kuratórium dönt a díjazottak személyérõl. Az Alternatív Magyar Mûvészeti Díj Alapítvány tagjai: Jankovics Marcell filmrendezõ, Makovecz Imre építész, Melocco
Miklós szobrászmûvész, Schrammel Imre keramikus, valamint Szõnyi Erzsébet zeneszerzõ, valamennyien Kossuth-díjasok. Tavaly Medveczky Ádám Liszt-díjas karmester kapta az alternatív Kossuth-díjat. Winkler Barnabás, kerületünk neves építésze négyévtizedes építészi munkásságért Ybl Miklós-díjat kapott március 13-án. Rajta kívül még négy építész kapta meg ezt az elismerést: Csernyánszky Gábor, Járomi Irén, Török Péter, Váncza László. Winkler Barnabás tervezõi módszereit az alaposság és a józan mértéktartás jellemzi. A hajdani Ipartervben szerzett sokoldalú építészi gyakorlatát egy rangos szakmai mûhely irányítá-
sában is hasznosítja. Építésztervezõi tevékenysége mellett közéleti szerepvállalása és a korábbi építésznemzedékek munkásságának fáradhatatlan bemutatása teszik teljessé példamutató pályafutását.
Együtt a patakért M
árcius 17-én a Rózsavölgyi Közösségi Házban érdekegyeztetés céljából összeültek a Rózsavölgy Egyesület és a Promontorium Casino képviselõi. A kerületi önkormányzat képviseletében Németh Zoltán alpolgármester vett részt a tanácskozáson. A téma a Hosszúréti-patak életre keltése volt. A patakmeder kezelõje a Fõvárosi Csatornázási Mûvek, a tulajdonos viszont kerületünk önkormányzata. A Fõvárosi Önkormányzat revitalizációra és mederrendezésre pályázott, de valójában csak a patakmeder kikövezését hajtaná végre. Ehhez körülbelül száz fa kivágására lenne szükség. Két okot jelöltek meg: az egyik az árvízveszély, a má-
sik pedig a villamos töltés alámosása. Szakértõk szerint a pataknak nincs jelentõsége áradás esetén, a három meglévõ víztározót kellene helyreállítani, s ez felfogna egy esetleges árvizet. Ahogy a terv a rózsavölgyi lakosság tudomására jutott – érthetõ módon – azonnal elkezdtek tiltakozni, hiszen õk a patak élõvilágának újraélesztését szeretnék, nem pedig a megsemmisítését. A Rózsavölgy Egyesületnek különösen fontos a patak megmentése, hiszen számukra szimbolikus jelentõsége van. 1989-ben a Fõvárosi Csatornázási Mûvek be akarta fedni a medret, a lakosság összefogott az intézkedés ellen és sikerrel jártak. Ekkor döbbentek rá, hogy
mekkora közösségi erõ van közöttük. Németh Zoltán elmondta, hogy egy tervtanácsi ülés után a kerület polgármestere, Szabolcs Attila polgármester nem írta alá a tulajdonosi hozzájárulást ezekre a tervekre vonatkozóan. Új tervet kért a Fõvá-
rosi Önkormányzattól, amely környezetkímélõ megoldást kínál. A gyûlésen kiderült, hogy az álláspontok igen közel állnak egymáshoz, így a fõvárossal szemben egységesen tudnak fellépni. SINKOVICS SZILVIA
4
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Üzenet a ma emberének az önkényuralom korából: könyv Klauzál Gáborról „…lemondása nem úgy történt, mint törvényesen kívánni jogunk van…”
A
napokban jelent meg Dobos Károly szerkesztésében Klauzál Gáborról egy hasznos és idõszerû könyv, amely a reformkor és a ‘48-as forradalom nagy politikusának beszédeibõl tartalmaz igazán hasznos válogatást eredeti forrásanyagok felhasználásával. A Klauzál Gábor Társaság gondozásában megjelent szép kiállítású kötetben a történelem iránt érdeklõdõ olvasó képet alkothat életmûvérõl, a függetlenségrõl és a nemzetrõl és a zsidó emancipációról alkotott gondolatairól. Klauzál Budatétényben talált otthonra élete alkonyán. Dr. Dobos Károly elnök vezetésével a Klauzál Gábor Társaság már eddig is sokat tett emlékének megõrzéséért, munkásságának megismertetéséért. Napjaink sokszor kétségbe ejtõ történéseinek megértéséhez, a kiút kereséséhez Klauzál
gondolatai is hozzásegíthetik az olvasót. Létünkrõl vagy elenyészésünkrõl van szó Részlet Klauzál Gábornak a felirati javaslatról szóló országgyûlési beszédébõl „… A hangulat, mely e házban mutatkozik s az egész honban visszhangra talál, hogy ott, hol lételünk vagy elenyészésünkrõl van szó, a legkisebb véleménykülönbség sem létezhetik, minden nyilatkozatok egyeznek azon elvekre nézve, melyektõl eltérni nem lehet és nem szabad; egyedül arra nézve van köztünk véleménykülönbség: valjon feliratban vagy határozatban jelentessenek ki ezen elvek… V. Ferdinánd királyunk õ felsége lemondása formára nézve nem történt úgy, mint törvényesen kívánni jogunk
Marastoni József: Klauzál Gábor képviselõi portréja (az 1861. évi országgyûlésrõl) Forrás: az eredeti ceruzarajz magántulajdonban van, a kép digitális másolata az elõzõ tulajdonos ajándéka a Klauzál Gábor Társaságnak.
van,… V. Ferdinánd õ felségét szólítsuk fel a lemondás formájára nézve történt hibák helyrehozására Ferenc József õ felsége V. Ferdinánd lemondásakor nem alkalmazta magát azon sarkalatos törvényeinkhez, melyek a trónörökösre az ország gyûlésének legfeljebb hat hónap alatti összehívását és addig is a kormányzásnak honunk törvényei szerénti vitelét elrendelik…”
„Mit jelent egy nemzeti katasztrófa…” részlet Németh Zsoltnak, az Országgyûlés Külügyi Bizottsága elnökének beszédébõl „… Hogy mit jelent egy nemzeti katasztrófa, az 1848-ban a politikai elit számára egyáltalán nem volt titok. Szemük elõtt lebegett intõ jelként a felvidéki éhséglázadások friss emléke… 1848 Magyarországában az átalakulás azért mehetett végbe viszonylag békésen, mert a korabeli magyar uralkodói elit nem akart kollektívan felelõssé válni egy nemzeti katasztrófáért. A képviselõk megértették: ha szavazataikkal nem támogatják a változást, akkor a változás az õ ellenükben, õnélkülük megy majd végbe… … A sikeres belsõ változásoknak csak az illegitim külsõ erõszak tudta útjukat állni. Nem elõször, s nem utoljára a magyar történelemben… ez történt 1956ban, amikor néhány nap alatt teremtettek demokráciát és rendet… s a demokratikus rend mûködõképes lett volna, ha november 4-én az MSZMP hívására – ugyanúgy, ahogy 1849-ben a Habsburg-
ház hívására – nem indulnak meg az orosz csapatok az ország elfoglalására… Ez a nép képes a sikeres változásra. A legnehezebb és leginkább reménytelennek tûnõ helyzetben is. Képes az összefogásra. Képes a békés, demokratikus rendre. Képes a csöndes, de határozott és kitartó újjáépítésre. Képes a jólét és az igazságos viszonyok megteremtésére. És – hacsak a belsõ ármány nem folyamodik külsõ erõszak támogatásáért – ez a nép képes megteremteni a szuverén és erõs Magyarországot! Várjon ránk ilyen jövõ! Jöjjön a változás, ne késlekedjék! Félre a kiváltságaikba görcsösen kapaszkodókkal! (Elõzõ számunkban röviden már beszámoltunk errõl a beszédrõl, de korrektúrahiba miatt tévesen Németh Zoltán név alatt jelent meg a cikk. Az érintettektõl elnézést kérünk.)
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
5
H Í R A D Ó
Változó megítélésünk a világban A
z 1848–49-es események utóhatásairól, a magyarság európai és amerikai megítélésérõl beszélt a történelmünk iránt érdeklõdõ népes hallgatóságnak a Vojnovich–Huszár-villában Jeszenszky Géza történész, az Antalkormány külügyminisztere. A XIX. század közepén a korabeli sajtó vezércikkek, tudósítások tömegével számolt be a 1848. évi márciusi forradalmunkról és a szabadságharc menetérõl, a dicsõséges 1849-es tavaszi hadjáratról. Az egyetemi professzor szakmai kutatásai során többek között az emigráns Kossuth Lajos és politikustársa, Pulszky Ferenc (1814–1897) Angliában tett látogatását, a korabeli magyar diplomáciai tevékenységet, propagandát és a britek országunk irányában tanúsított magatartását vizsgálta, és az eredményeit, következtetéseit szívesen megosztotta a hallgatósággal. A történész szerint a magyar forradalmak és szabadságharcok leverése – úgy 1849ben, mint 1956-ban – a nagyhatalmak által kívánatosnak tartott hatalmi egyensúly fenntartása ellenére hatalmas megrendültséget okozott Európa országaiban és szerte a világon, a segítség és a részvét általános volt. Kossuth Lajost és harcos társait az Amerikai Egyesült Államokban is kitörõ lelkesedéssel fogadták az 1850-es évek elején. A magyar függetlenségi törekvések elismertségét mutatta az is, hogy Iowa államban az egyik megyét Kossuth Lajosról nevezték el, a politikus nagyhatású, érthetõ angolsággal kinyilatkoztatott szónoklatait pedig százezrek kísérték figyelemmel. A változó idõket és az adott történelmi helyzetet, lehetõséget megértve Angliában a kormányzati és ellenzéki erõk egyaránt lelkes örömmel fogadták a Deák Ferenc nevével fémjelezhetõ 1867-es kiegyezést és bíztak benne, hogy a függetlenségét részben visszanyert és gazdaságában megerõsödött Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia keretében kiegyensúlyozó szerepet fog betölteni a közép-európai térségben a hadiflotta-építésbe kezdõ és nagyhatalmi, gyarmatosító törekvésekkel rendelkezõ Németországgal szemben. Ha-
zánkra nézve sajnálatos módon ez a kedvezõ angol szemléletmód az 1900-as évek elején – többek között a magyarországi nemzetiségek diplomáciai aknamunkájának következtében és bizonyos nyugati-európai írók Magyarország politikáját elítélõ írásai alapján – gyökeresen megváltozott. A világtörténelem színpadán az angolok kiegyeztek a cári Oroszországgal, így kiteljesedett az antant, amely-
A kommunisták 1947–48-as hatalomátvételét követõen az 1956-os forradalom és szabadságharc hosszú idõre megalapozta a magyarság elismertségét, és csupán némileg homályosította el a „legvidámabb barakk” jelzõvel illetett kádári Magyar Népköztársaság. A határok megnyitásával, az NDK állampolgárainak Ausztriába engedésével, majd a köztársaság kikiáltásával ismét a világ érdeklõdé-
leteket lebontsuk és a nemzeti érdekek felelõs és következetes képviselete alapján minél több szövetségesre tegyünk szert. Jeszenszky Géza az ókorban élt római filozófus, Sallustius egyik idézetével fejezte be nagysikerû elõadását: „Egy országot nem a hadsereg, hanem a barátok tesznek naggyá”. A történészprofesszor zárszavait követõen „Az elvesztett presztízs” címû könyvét dedikálta,
nek Franciaország is oszlopos tagja volt, majd a központi hatalmak Németország vezetésével, Ausztriával és Olaszországgal szövetségben megkezdték az elkerülhetetlen háborús öszszecsapásra történõ felkészülést. Az elõadó meglátása szerint a Magyarországról kialakított világkép hullámzónak mondható a XX. század elkövetkezõ évtizedeit vizsgálva is; a nemzetiségi elv figyelmen kívül hagyásával meghozott trianoni békediktátumok után a gyõztes nyugati nagyhatalmak egyre több befolyásos személyisége kezdett rokonszenvezni hazánkkal, ám a második világháborúban ismét a németek oldalán betöltött szövetségesi szerepünk és a Szálasi Ferenc vezette nyilas hatalomátvétel és rémuralom miatt teljesen befeketedett a magyarságról kialakított világkép.
sének középpontjába került Magyarország. Az egykori külügyminiszter a záró mondataiban kifejtette, hogy hazánk jelenlegi vezetõ politikusainak az elõdeihez méltó módon arra kellene törekedniük, hogy a Magyarországról a világ egyes országaiban kialakult elõíté-
amely részletesen elemzi az angol–magyar kapcsolatok alakulását, változását a századfordulótól az I. világháború végéig. KERTÉSZ LÁSZLÓ
Tájékoztató Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata közmûvelõdési pályázatot hirdet önkormányzati fenntartású intézmények és nem önkormányzati fenntartású intézmények, alapítványok, egyesületek és természetes személyek számára. A pályázat részletes kiírása, a pályázat benyújtásához szükséges adatlap és nyilatkozat letölthetõ a www.bp22.hu honlapról, valamint beszerezhetõ a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján. A pályázat beérkezési határideje: 2009. április 10. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhetõ a 229-2687-es telefonszámon.
6
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2009. április 3.
„Tanuljuk meg a kudarc mellett a sikert is elviselni…” A
francia minta alapján hazánkban meghonosodott és jól mûködõ ifjúsági szervezetek kezdeményezték ezt a tapasztalatszerzõ, kapcsolatépítõ országos találkozót. Pénteken délre 35 település 114 képviselõje vette birtokba a pécsváradi Kodolányi János Mûvelõdési Központ épületét, ahol a hagyományos színházterem mellett uszoda és sportcsarnok is várta a vendégeket. A regisztrációs feladatok elintézése után még sok-sok ismeretlen arc fordult egymás felé, nem értették, miért kaptak piros, kék vagy éppen sárga mappát. A szervezõk azonban nem hagytak idõt arra, hogy bárki is elbizonytalanodjon, rögtön belevágtak a munkába, pontosabban a játékba. Kiderült, hogy a mappa színei alapján „vadi új” csoportok alakultak, amelyek tagjai együtt vándoroltak helyszínrõl helyszínre. Minden „állomáson” izgalmas, ötletes feladattal gazdagodtak a fiatalok, nem beszélve a sok nevetésrõl, fesztelen hangulatról. Pillanatok alatt ismerõssé vált mindenki:
a közös játék varázsa most is mûködött! Vacsora után lehetett „uszodázni”, nem csak úszóknak. Sötétedés után elemlámpával felfegyverkezve pécsváradi felfedezõútra indultak a csoportok, feladatlappal a hónuk alatt. Kerítésléc-számolástól kezdve buszmenetrenden át a virágládákig, számtalan dologra kellett figyelni a kis felfedezõknek.
A „Közremûködõ Európai Ifjúság” programról Az Alapítvány a Választásokért szervezet KREATÍV pályázatokat hirdet 18 és 30 év közötti fiatalok számára „ÉN és az EU” címmel az alábbi három témakörben: 1. Esszépályázat 2. Poszterpályázat 3. Mûalkotás-pályázat. Pályázatot azok a fiatalok nyújthatnak be, akik legkésõbb 2009. június 7-ig – a 18. életévük betöltésével – választójogot szereznek, és ezen idõpontig nem töltik be a 30. életévüket, vagyis 1979. június 7. és 1991. június 7. között születtek. A pályázatok személyesen beadhatók a Választási Információs Szolgálat 1051 Budapest, Roosevelt tér 2. szám alatti címén vagy postai úton beküldhetõk: Alapítvány a Választásokért Budapest, Pf. 1903 címre. A pályázatok beérkezésének határideje: 2009. április 30. (csütörtök) 16.00 óra. A legszínvonalasabb pályamunkák gyõztese brüsszeli utazást nyer. A pályázatról részletes információ a www.elsovalaszto.hu internetes oldalon olvasható, illetve további információ kérhetõ a 06 (1) 999-4315-ös telefonszámon. Az Alapítvány a Választásokért szervezet „Tudáspróba az Európai Unióról” címû témában internetes kvízjátékot is hirdet ugyancsak 18 és 30 év közötti fiatalok számára. A játékban való részvétel szabályairól és az értékes nyereményekrõl szintén a www.elsovalaszto.hu honlapon lehet tájékozódni. Tevanné dr. Südi Annamária, a Helyi Választási Iroda vezetõje
A szombati nap a szakmaiság jegyében telt: különbözõ szekcióülésekre (elõzetes feliratkozás alapján) látogattak el a diákok, egy-egy témát részletesen tárgyaltak meg. Többek között szó esett konkrét programtervezésrõl, a diákjogokról, a vidék és város különbözõségeirõl, kapcsolatépítésrõl. A felnõtt segítõk szekcióját Beke Pál közösségfejlesztõ, a közmûve-
lõdési szakma elismert szaktekintélye, illetve fia, Beke Márton koordinálta. A mindenki „Pali bácsija” igazi mágus, nem lehetett nem figyelni rá. Szerinte a diák-önkormányzatiság lényege, hogy ez az a terep, ahol a felnövekvõ nemzedék megtanulhatja, milyen a felnõttek által mûködtetett demokrácia, mi a felelõs közösségi szerepvállalás. Egy olyan nyilvános terep, mely szabad iskolája a közéletiség megismerésének, elsajátításának. A kemény mûhelymunka után járt a szórakozás: retróbulin pörögtek a fiatalok az Apsons zenekar jóvoltából éjfélig, utána a kitartók még hajnalig csöröghettek tovább a „dizsiben”. Vasárnap reggel már kezdett fogyatkozni a társaság, de a zárás, értékelés utáni könnyes búcsú mindenkit elért… Az elsõ este fonalakból megalkotott ritkás „kapcsolati” háló szombat estére egy dzungelhez hasonlított. Naná, hiszen éppen ez volt e pár nap célja! HAÁSZ ORSOLYA
Megalakult a Kolonics György Alapítvány
Ü
nnepélyes keretek közt megalakult a Kolonics György Alapítvány, amelynek célja a kajak-kenu sportág fejlesztése, az utánpótlás nevelésének elõsegítése. Az alapítvány megalakulását sajtóértekezleten jelentették be. Az eseményen megjelent Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere is. A tavaly nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt olimpiai bajnok a kerület díszpolgára volt. A sajtótájékoztatón részt vettek az alapítók, a kuratórium tagjai, illetve Kolonics György családtagjai, egykori sporttársai. Tavaly õsszel – mint Szabolcs Attila polgármester emlékeztetett rá – egykori iskolája felvette a bajnok nevét. A kerület sokat tesz emlékének fenntartásáért, s a Kolonics György Iskola névadó ünnepén megjelentek a sportág kiváló képviselõi. Filmvetítéssel és látványos sportbemutatóval emlékeztek az olimpiai bajnokra, s a napokban vetélkedõt szerveztek az olimpikonok nevét viselõ iskolák részvételével. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke leszögezte: „Szeretnénk, ha azok is tudnának Kolóról, akik ma még meg sem születtek. Õ egy erkölcsi példa, és az alapítványnak is ekkora nagyságot kell elérnie mind eredményesség, mind anyagi bázis tekintetében”. Hozzáfûzte, hogy a mindenkori utánpótlás-bajnokság, illetve az itthon rendezett K-1-es, 500 méteres futamok is Kolonics György nevét fogják viselni. Angyal Zoltán volt szövetségi kapitány, a kuratórium vezetõje kifejtette, hogy a szándék tiszta és nemes, olyan, mint a néhai sportoló volt. Egyben reményének adott hangot, hogy azok a fiatalok, akik valamilyen módon élvezni fogják az alapítvány támogatását, hasonlóan fognak érezni. Horváth Csaba, aki Kolonics György oldalán olimpiai aranyérmet szerzett, hozzátette: „Koló egy olyan iskolát teremtett, amely a mai napig egyfajta mítosz, amelyre nincs magyarázat. Õ egy más dimenzióban élt és egy más dimenzióban kenuzott, õ maga volt a kenuzás. Jó lenne, ha az alapítvány olyan tehetségeknek tudna segíteni, akik tovább viszik Gyuri örökségét”.
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
7
H Í R A D Ó
A Csillaghang válasza a bérleti díj bírálatára A
Városházi Híradó március 20ai számában az SZDSZ-frakció nevében Faltusz Sándor a Csillaghang Rádió stúdiójáról szóló képviselõ-testületi határozatot elemzi tényszerû részek, és olykor már humorosnak mondható vélemények különös egyvelegével. A cikkben szerepel az a tény, hogy a rádió frekvenciáját birtokló egyesület késve fizette be az elmaradt tavalyi 417 990 forintos bérleti díjat. De befizette úgy, hogy ebbõl 317 990 forintot a rádiót mûködtetõ budafoki önkéntesek adták össze. Majdnem fél bekezdés szól arról, hogy az egyesület fél éven keresztül nem fizetett be havi 100 forintot(!) a vagyonkezelõnek. Ez persze már a vicc kategóriájába tartozik azért is, mert ez az összeg befizetésre került a 2008. július 28.án kelt 012676. sz. bankátutaláson. Az SZDSZ másik kifogása a stúdióért meghatározott bérleti díj mértéke, bár tudják, hogy nonprofit médiumról van szó! Magáról a fûtés nélküli, vizes szuterén helyiségrõl annyit, hogy Faltusz
Sándornak meg kellett volna kérdezni az MSZP vezetõinek véleményét, hogy (a rádió munkatársainak átalakító munkálatai után!) milyen helyiségrõl is van szó, hiszen õk voltak ott, és szerepeltek a rádió adásában. Vicc az a felvetés, hogy azért olyan alacsony a bérleti díj, mert „az önkormányzat … politikai holdudvarába tartozó bérlõrõl” van szó, amit a Faltusz Sándor mellett ülõ SZDSZ-elnök is meg tudna cáfolni: két olyan esetet is fel tudna hozni, amikor az önkormányzat elutasította az egylet indokolt kérését. 2008 júliusában a Bal-Egyenes címû MSZP-s újságban, egy szerkesztõségi cikkben ezt írták: „… maga a rádió nem érdemel különösebben említést, hiszen hallgatottsága gyakorlatilag nincs, a mûsorok színvonala pedig komoly kívánnivalót hagy maga után”. Ez részben egybecseng Faltusz Sándor Városházi Híradóban megjelent következõ szavaival: „… mennyire közhasznú egy rádió, ami 2-3 utca körzetében fogható
egy ekkora kerületben?” Ne foglalkozzunk azzal a kapitális tévedéssel, hogy nem lehet „közhasznú” egy rádió, „közszolgálati” igen, de ennek az utóbbi minõsítésnek semmi köze a besugárzott terület nagyságához. Egyébként mindkét idézet azt bizonyítja, hogy az írójuk nem vette a fáradtságot, hogy utánanézzen annak, amirõl ír: a hazánkban 54 helyen mûködõ „kisközösségi” rádiónak éppen az a jellegzetessége, hogy a megadott engedély alapján és a domborzati viszonyok szerint olykor valóban csak párszáz méterre tud adást sugározni. Egy mondatban reflektálva a mûsorok színvonalát minõsítõ szavakra. Igen, a rádióban dolgozó önkéntesek jó értelemben vett amatõrök, akik egyébként – az eddigi, nyomasztó bérlet terhétõl fellélegezve – éppen a képviselõ-testület mostani határozata után kezdhetik újjászervezni a rádiót. (Mert az eredeti bérleti díj fenyegetettsége miatt lassan egy éve „takarékon” mûködött a rádió.) Végül
szó esett a cikkben a hirdetõtáblákról. Eredetileg négy tábla engedélyezését kértük, de a negyediket mégsem tettük ki, így kértük, hogy az elõírt díjat negyedével csökkentsék, de az új (valószínûleg téves) határozat szerint nemhogy kevesebbet, de jóval többet kellett volna fizetni. Ezzel együtt jogosnak véljük a kritikát, és a jó számlázás után azonnal befizetjük ezt a díjat. Köszönettel tartozunk Faltusz Sándornak, mert akaratlanul felhívta a figyelmet arra a hiányosságra, hogy SZDSZ-es kerületi képviselõ még nem szerepelt a rádiónkban. Kérjük tehát, jöjjön el, és örömünkre szolgálna, ha mondjuk a kerület pedagógusaival beszélgetne az oktatási intézményekrõl. Kedves budafoki polgártársaim, tehát várják Faltusz Sándor úr megszólalását a Csillaghang Rádióban, a 93,7 MHz-en vagy a netrádióban. Addig is nagyon kellemes rádióhallgatást kívánunk! FARKAS BALÁZS FÕSZERKESZTÕ
Új harangtorony Budafok-felsõvárosban S
zékely János, az Esztergom-budapesti Fõegyházmegye segédpüspöke és Vargha Zsolt plébános atya szentmise keretében felszentelte a Budafok-felsõvárosi harangtornyot. Vasárnap délelõtt két harang szólalt meg a hívek nagy örömére. A korábbi harangláb az épület mögött állt, s a harangszó csak a közeli házakban volt hallható. A szentmisén Székely János segédpüspök arról beszélt, hogy a harangszó hívogatja a híveket, meszszire viszi az örömhírt, az evangéliumot. Vargha Zsolt atya a mise után elmondta, hogy hosszú út vezetett a harangtorony felépüléséhez, hiszen nyolc tervet is kidolgoztak az évek során. Hálás szívvel köszönte meg mindazok munkáját, akik segítették a nemes célt. Külön kiemelte Temesvári Józsefet, aki elsõként járult hozzá a célhoz, valamint Szabolcs Attila polgármestert, aki hathatósan segítette az építkezést. Míves formájú acélrács zárja le az építmény ablakait, a harangokat elektromos vezérléssel
szólaltatják meg. A terveket Csizmár Gyula és Herczeg Mária készítette, Kelényi Nándor volt a statikus mérnök, Márkus Tamás a kivitelezõ, a mûszaki ellenõr pedig Kovács Jenõ. A harangmû villamosítását Gancz Lajos, a villanyszerelést Poósz Tibor végezte. A míves rácsok Bíró Péter és Újkéri Zsolt lakatosok munkáját dicsérik.
Dr. Staudt Gábor, a Jobbik XXII. kerületi elnöke tart lakossági fórumot és ISMERTETI A JOBBIK EU-PROGRAMJÁT 2009. április 10-én (pénteken) 18 órától a 1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 60. szám alatt. KÉRJÜK, A RENDEZVÉNYRE HOZZA MAGÁVAL AJÁNLÓSZELVÉNYÉT! Minden érdeklõdõt nagyon sok szeretettel várunk! Segítse munkánkat azzal, hogy eljuttatja ajánlószelvényét a 1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 70. címre vagy hívja a 06 (30) 684-7818-as számot, és elmegyünk érte önhöz!
8
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
2009. április 3.
Világversenyen aranyérmes garamvári bor Aranyérmes lett az idei Chardonnay du Monde borversenyen a Garamvári Szõlõbirtok Balatonlellei Chardonnay „Délidõlõ” 2007-es évjáratú bora – jelentette az Inforádió. Ezt a versenyt a chardonnay borok világbajnokságának is szokták nevezni. Garamvári Vencelen kívül aranyérmet kapott a Nyakas Pincészet Budai Chardonnay Selection Barrique 2007-es bora is. A Chardonnay du Monde nagyon tekintélyes verseny Franciaországban, a chardonnay fajta hazájában. Idén mintegy ezer bort neveztek a világ minden tájáról. Csak a benevezett chardonnay borok 7 százaléka kapott aranyat, ami azt jelzi, hogy igen szigorú volt a zsûrizés.
Kemény kéményügyek a Bartók–Csut lakótelepen Folytatás a címoldalról. legtöbben csak akkor veszik észre, hogy van kémény a házukon, amikor baj van. A baj lehet végzetes, ha a szén-monoxid nem a levegõbe, hanem a szobába távozik a kályhából. A tragikus véget a híradásokból jól ismerjük. Ennél kisebb, de még mindig nagy baj az, ha „csak” javítani kell a kéményt, mert erre ritkán gyûjtünk elõre, hiszen nem ez a legvonzóbb takarékossági cél. Egy ilyen kéményreparálás a legtöbb esetben több százezer forintos kiadás. A Bartók–Csut lakótelepen az év elején egy régóta halogatott probléma vetõdött fel rendkívül élesen: jöttek a kéményseprõk, s kimondták, életveszélyesek a kémények, emiatt el kell zárni az egész lakótelepen a gázvezetékeket, nehogy a gázbojlerek és fali fûtõtestek füstgáza a hálószobákba jusson. A gázstop után tehát mindenki oldja meg a helyzetet, ahogy tudja. Március 26-án a társasházak közös képviselõinek többsége – amint arról Schmidt János, a Bartók–Csut Lakótelepért Egyesült elnöke már tájékoztatta szerkesztõségünket – „kinyilvánította szándékát, hogy egymást segítve, amiben lehet, együttesen fellépve oldják meg a kéményproblémát”. Volt több olyan képviselõ, aki inkább az egyéni megoldásban látja a
A
kiutat. Mindenképpen pályázni kell, persze csak akkor, ha az illetékes minisztérium idén egyáltalán kiír ilyen pályázatot. A szomszédos kertvárosi részben sokan kifogásolják azt,
Tudták azt is, hogy sok kémény kívánnivalót hagy maga mögött. Ez annyit jelent, hogy a kémény átengedi a füstgázt, a szén-monoxidot is, amit ugye csak az öngyilkosok sze-
hogy a pályázatokon miért csak társasházak vehetnek részt. A családi házaknál is elkélne a támogatás, hiszen ott nem háromméteres szakaszon kell kibélelni a kéményt, hanem legtöbbször hat-nyolc méter hosszúságban. Kéményhelyzet van tehát a javából, de nem hirtelen jött katasztrófáról volt szó. Sokan régóta tudják, hogy szabálytalanul kötöttek be cirkókazánt olyan kéményekbe, amelyeket nem ilyen célra építettek.
retnek belélegezni. Tudta a veszélyes helyzetet a szerelõ, tudta a tulajdonos, és tudta a FÕKÉTUSZ. A kéményseprõ fõhatóság jó ideig tûrte a helyzetet, egészen az év elejéig, akkor valamilyen oknál fogva rájött arra, hogy tragédia esetén leginkább õ lesz a felelõs. Ekkor született egy olyan határozat, amelynek alapján pórul járt volna mindenki: az is, akinek a kéménye valóban életveszélyes, s az is, akinek a kéménye még elfogadható. S végül ki lesz ilyenkor
a felelõs néhány hangadó szerint? Természetesen az önkormányzat, amely „nem átall több százezres büntetést kilátásba helyezni”. Eszerint nem tudják, hogy a FÕKÉTUSZ vizsgálata az önkormányzat illetékesét is kötelezte: határozatban kell ilyenkor felszólítania az életveszély megszüntetésére az érintett lakót, mely határozat persze szankciót is kilátásba helyez, ha az illetõ a füle botját sem mozdítja. Ez volt a helyzet a Bartók–Csút lakótelep esetében egészen addig, amíg a polgármester közbenjárására hat lakástól eltekintve nem kaptak haladékot a lakótelep kéménykárosultjai. Szabolcs Attila, aki a körzet helyi képviselõje, s akit a helyi egyesület nem hívott meg egyik válságtanácskozására sem, nem sértõdött meg, elment az elsõ fórumra, tájékozódott, s már két munkanapon belül felkereste az illetékeseket, hogy új helyszíni vizsgálatot kérjen. Ekkor vonták vissza az illetékesek a teljes gázstoprendeletet, mert rájöttek arra is, hogy nem minden kémény életveszélyes. Már ebben az új helyzetben rendezhettek újra fórumot az egyesület tagjai, hogy megoldást keressenek. Közülük néhányan újra csak az önkormányzatot szidták. Vajon miért? B.W.GY.
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
9
H Í R A D Ó
A fõváros folyami kapuja lesz a Duna Spirit
Korintus Balázs, a beruházás vezetõje
N
agytétényrõl nemrég csak az orrfacsaró disznóhizlalda és a Metallochemia mérgezõ gyártelepe juthatott az ember eszébe. A Kastélymúzeum üdítõ színfolt volt a barnamezõs körzetben, most a tavaly megkötött Duna-part II. beruházás formálja át gyökeresen az elhanyagolt partszakaszt. Nagytétényt szerencsére már megtisztították a nehézfémekkel szennyezett talajtól, a Duna menti fejlesztés pedig igazi áttörés a kerület arculatának fejlesztésében. Nemcsak a parton építkeznek majd, hanem szerves kapcsolat jön létre a folyó és az ófalu között. Korintus Balázs, a Duna Spirit vezérigazgatója lelkesen beszél a tervekrõl. –Honnan kapta a nevét a beruházás, amelyet eddig csak Dunapart II. néven ismertünk? –Mi nagyon találónak tartjuk a fantázianevet, hiszen valóban a táj szellemiségéhez illesztjük terveinket, figyelünk arra, hogy ez a partszakasz ne egy legyen a sok beruházás között. Ez nem alvóváros
Az elsõ agyagszállítmány az árvízvédelmi töltéshez
lesz, hanem egy egész városrésznek alakítunk ki igazi közösségi tereket. Szeretnénk új vasútállomást, lesz vízitaxi-állomás, bicikliút, sportpálya, rézsûs, tájhoz illeszkedõ parti töltés, tehát a most meglehetõsen lepusztult környék igazi zöldövezeti arculatot ölt majd. Most dolgozunk a terveken, hogy pontosan milyen formában valósuljon meg a Duna Spirit beruházás összekapcsolása a nagytétényi
ófaluval. Elképzelhetõ felüljáró, szintbeli keresztezõdés, aluljáró vagy ezek bármilyen kombinációja. Nekünk a felüljáró a legvonzóbb forma, hiszen ezzel át lehet vezetni a Kastélypark zöld színfoltját a szintén zöldellõ parthoz, s így természetbarát megoldás valósulhat meg. Ebben a témakörben természetesen egyeztetünk a szakhatóságokkal, a helyi lakossággal és az önkormányzattal.
–A szerzõdést már tavaly nyáron megkötötték, de a területen egyelõre csak az agyagdombok jelzik a változást. Mi okozza a késlekedést? –Csak kívülállónak tûnhet késésnek az, hogy csak most, néhány hete kezdõdtek meg a munkálatok. Még ez sem az igazi építkezés, csak a beruházás konkrét elõkészítéséhez kapcsolódó munka. A metróépítkezésrõl kedvezõ feltételekkel kiváló minõségû agyaghoz jutottunk. Elõzetesen bevizsgáltattuk a kitermelt föld vízzáró tulajdonságait, s csak azután kezdtük a szállítást a hatos úton, elkerülve a lakott területeket. Ez az agyag képezi majd az új árvízvédelmi töltés magját. A munkákat természetesen csak akkor kezdhetjük el, ha megkaptuk a jóváhagyást az illetékes hatóságoktól. A kérelmeket be sem adhattuk addig, amíg nem jegyeztek be minket tulajdonosként a területre, s ez csak tavaly novemberben történt meg. Késlekedés tehát nincs. B.W.GY.
10
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásáról Tisztelt választópolgárok! A Magyar Köztársaság elnöke az Európai Parlament tagjainak választását 2009. június 7. napjára (vasárnap) tûzte ki. Budapest XXII. kerületében a választásokra kialakított 15 egyéni választókerülethez tartózó 48 szavazókör választókörzeteinek, területének és sorszámainak leírása (utcanévjegyzék) megtekinthetõ ügyfélfogadási idõben a polgármesteri hivatal (1221 Budapest, Városház tér 11.) Okmány- és Ügyfélszolgálati Irodájában, valamint olvasható a www.bp22.hu portálon. A választópolgárok a nyilvántartásba (névjegyzékbe) történt felvételükrõl szóló értesítõt (kopogtató cédulát) az ajánlószelvénnyel együtt 2009. április 6. és április 10. között kapják meg. A választójoggal rendelkezõ állampolgárokról készült névjegyzék közszemlére tételére 2009. április 8-án 8.00 órától április 15-én 16.00 óráig kerül sor. A névjegyzékbõl való kihagyás vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt 2009. április 8tól április 15-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani a helyi választási iroda vezetõjéhez. A Magyar Köztársaság területén szavazni kizárólag személyesen, a választópolgár lakóhelyén, vagy lakóhelyétõl távol – igazolással – lehet. Igazolást a lakóhely szerint illetékes önkormányzat jegyzõjétõl lehet kérni személyesen vagy meghatalmazott útján 2009. június 5-én 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy, hogy az megérkezzen az illetékes helyi választási irodához 2009. június 2-ig. Ha az igazolás kiadását követõen mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szeretne szavazni, 2009. június 4-ig egy alkalommal kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetõjétõl, hogy – az igazolás bevonásával egyidejûleg – vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. Az Európai Unió más tagállamai állampolgárainak, akik bevándorlási, letelepedési, vagy tartózkodási engedéllyel, illetõleg regisztrációs igazolással, és a Magyar Köztársaság területén bejelentett lakóhellyel rendelkeznek, lehetõségük van arra, hogy a választójogukat Magyarországon gyakorolják. Azok az uniós választópolgárok, akik a 2004. évi Európai Parlament tagjainak választásán már szerepeltek a névjegyzéken, a választójogukat 2009-ben is Magyarországon gyakorolhatják, ezért a szavazási szándékukat külön nem kell jelezniük. Azok az uniós választópolgárok, akik az elõzõ Európai Parlamenti választás névjegyzékén még nem szerepeltek, de a választójogukat 2009-ben Magyarországon kívánják gyakorolni, az erre irányuló kérelmet 2009. április 30-ig nyújthatják be a lakóhelyük szerint illetékes helyi választási irodához, kerületünkben az Okmány- és Ügyfélszolgálati Irodához. Az a magyar, illetõleg Magyarországon választójogát gyakorolni kívánó uniós polgár, aki a választás napján külföldön tartózkodik, kérheti a külképviseleti névjegyzékbe történõ felvételét a lakóhelye szerinti helyi választási irodától. A külképviseleti névjegyzékbe való felvételét a választópolgár személyesen vagy teljes bizonyító erejû magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkezõ meghatalmazott útján 2009. május 22-én 16.00 óráig kérheti, ajánlott levélben pedig úgy, hogy az megérkezzen az illetékes választási irodához 2009. május 22-ig. A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár ugyancsak 2009. május 22-ig módosíthatja annak a külképviseletnek a megjelölését, ahol a választójogát gyakorolni kívánja, illetõleg kérheti törlését a külképviseleti névjegyzékbõl és visszavételét a lakcíme szerinti névjegyzékbe. A módosított névjegyzék 2009. június 5-én 16.00 óráig tekinthetõ meg a polgármesteri hivatalban. A szavazás a Magyar Köztársaság területén 2009. június 7-én, vasárnap 6 órától 19 óráig tart. Szavazni kizárólag személyesen, a választópolgár értesítõjén feltüntetett szavazókörben lehet. Aki a lakcímétõl távol kíván szavazni, az a lakóhelye szerint illetékes jegyzõtõl kapott igazolással Budapest XXII. kerület 10. számú szavazókörében a Szent István tér 1. szám alatti általános iskolában szavazhat. Ugyancsak a 10. számú szavazókörben szavazhat az a lakcím nélküli választópolgár, akinek a lakcímigazolványa Budapest XXII. kerületi, település szintû lakcímet tartalmazza. Külképviseleten a magyarországi szavazás napján, helyi idõ szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az idõeltolódás a közép-európai idõhöz képest –1 vagy –2 óra, a helyi idõ szerinti 6 óra és a közép-európai idõ szerinti 19 óra között lehet szavazni. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a magyarországi szavazást megelõzõ napon, helyi idõ szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. A mozgásukban gátolt választópolgárok mozgóurnát írásban igényelhetnek. A kérelmet a szavazás napjáig a Helyi Választási Iroda Vezetõjéhez (1221 Budapest, Városház tér 11.), illetve a szavazás napján az értesítõn feltüntetett szavazókör szavazatszámláló bizottságához kell benyújtani. A mozgásában gátolt választópolgárokat az
írásbeli kérésük alapján a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi a szavazás lehetõvé tétele érdekében. Szavazni a következõ igazolvány(ok) bemutatásával lehet: – az érvényes lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány, vagy – lakcímigazolvány és érvényes személyazonosító igazolvány, vagy – lakcímigazolvány és érvényes útlevél, vagy – lakcímigazolvány és 2001. január 1-jét követõen kiállított érvényes vezetõi engedély. Kérem, hogy a szavazásra – a szavazás gyorsítása érdekében – szíveskedjenek az értesítõt is magukkal vinni, ennek bemutatása azonban nem feltétele a szavazásnak. A személyazonosság igazolása után a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak a szavazólapot, amelyet a választópolgár jelenlétében hivatalos bélyegzõlenyomattal lát el. A szavazólap átvételét a választópolgár a névjegyzéken aláírásával igazolja. Szükség esetén a szavazatszámláló bizottság tájékoztatja a választópolgárt a szavazás módjáról. A szavazólap kitöltéséhez szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A kitöltés ideje alatt csak a választópolgár tartózkodhat a szavazófülkében. Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, vagy akit testi fogyatékossága, illetve egyéb ok akadályoz a szavazásban, igénybe veheti más választópolgár – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét. Érvényesen szavazni csak a lista felett elhelyezett körbe tollal írt két, egymást metszõ vonallal lehet (pl. X vagy +). Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehetõ figyelembe. Ha a választópolgár a szavazólap kitöltését elrontja, akkor a szavazatszámláló bizottságtól a rontott szavazólap átadásával kérhet újat. A bizottság a rontott szavazólap helyett újat – személyenként – csak egyszer adhat ki. A választópolgár a kitöltött szavazólapot borítékba teszi, és a szavazatszámláló bizottság elõtt az urnába helyezi. A szavazatok összesítését követõen a szavazóköri jegyzõkönyvek egy példánya a helyi választási irodában (1221 Budapest, Városház tér 11.) 2009. június 10-én 16.00 óráig megtekinthetõ. További, a választással kapcsolatban felmerülõ kérdésekben a Választási Információs Szolgálat munkatársa a 229-2611/217 telefonszámon, vagy a polgármesteri hivatal Okmány-és Ügyfélszolgálati Iroda munkatársai a 229-2611 központi telefonszámon a 223 vagy 183 vagy 118 melléken adnak felvilágosítást. Tisztelt jelölõ szervezetek, jelöltek! A listát és az azon szereplõ jelölteket legkésõbb 2009. május 8-án 16.00 óráig az ajánlószelvények átadásával kell bejelenteni az Országos Választási Bizottságnál. A szavazatszámláló bizottságok megbízott tagjait a listát állító pártok legkésõbb 2009. május 29-én 16.00 óráig jelenthetik be a helyi választási iroda vezetõjénél, kerületünkben a Jegyzõi Irodánál. A választással kapcsolatos kampány 2009. június 5-én 24.00 óráig tart. Tilos kampányt folytatni 2009. június 6-án 0.00 órától június 7-én 19.00 óráig. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, 2009. július 7-ig köteles eltávolítani. Tevanné dr. Südi Annamária Helyi Választási Iroda vezetõje
Tisztelt választópolgárok! Tájékoztatom önöket arról, hogy a 2009. június 7. napjára kitûzött Európai Parlament tagjainak választására kialakított szavazókörök területi beosztása a 29. szavazókört illetõen az alábbiak szerint változott: a Budapest XXII. kerület, Rózsakert utca 29/a, 29/b és 29/c házszámú lakóhellyel rendelkezõ választópolgárok, akik eddig a Rákóczi út 16. szám alatti általános iskolában, a 29. számú szavazókörben szavaztak, a választáson a Rákóczi út 16. szám alatti általános iskolában, a 31. szavazókörben szavazhatnak. További három szavazókör – a területi beosztásuk változását nem érintõen – új helyen mûködik. A 16. számú szavazókört a Tóth József utca 30. szám alól a Tóth József utca 45. szám alatti Baráti Körök épületébe, a 22. számú szavazókört a Komáromi utca 23. szám alól a Gádor utca 101–105. szám alatti általános iskolába, valamint a 34. számú szavazókört a Rákóczi út 2. szám alatti óvodából a Rákóczi út 16. szám alatti általános iskolába helyeztük át. Az érintett választópolgárok az értesítõjüket, melyeket 2009. április 6-tól április 10-éig kézbesít a posta, már a változásnak megfelelõ szavazókörbe szólóan kapják meg.
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
H Í R A D Ó
11
Irány a kert! Kerti teendõk április elején
M
ost már nemcsak az enyhülõ nappalok, hanem a sok friss, új hajtás zöldje, a virító kora tavaszi virágok és a gyümölcsfák virágpompája is jelzi a természet éledését. A kerti munkákat érdemes szorgalmasan folytatni, mert ahogy melegszik az idõ, tennivalóink csak szaporodnak. Bõ vízzel öntözzük az õsszel és tavasszal beültetett fákat. Ha a fák törzsét komposzttal, tõzeggel, fenyõkéreggel vagy nádtörmelékkel beborítjuk, a nehezebben felmelegedõ talaj nem szikkad ki, a növények könnyebben gyökeresednek. Gereblyézzük el a gyümölcsfák körül felásott talajt, így a télen eltárolt nedvesség nem párolog el. Megkezdhetjük a gyomos talaj kapálását is, és a gyomirtó permetezést is elvégezhetjük. Ideje átvizsgálni a fák koronáját, és utánaigazítani a metszésnek: vágjuk rövidebbre a túl hosszú vesszõket, és távolítsuk el a száraz ágakat, csonkokat. Ha az idõ csapadékos, langyos, elkezdhetünk foglalkozni a gyeppel. Ha õsszel már elvetettük, nézzük át, nem kell-e újravetni téli fagy vagy kitaposás miatt. Ha talajkártevõk miatt pusztult ki foltokban, megfelelõ növényvédõ szerrel fertõtlenítsük a talajt. Az enyhe esõktõl gyorsan növekvõ gyepünket április közepétõl nyírhatjuk folyamatosan, legjobb a felsõ 1/3-át levágni. Érdemes a mohát és a gyomokat addig eltávolítani, amíg gyengék, és kevés van belõlük. Ezenkívül már csak nitrogén- és kálitartalmú mûtrágyák talajba juttatásával kell a tápanyagellátásról gondoskodni, a jobb felszívódás érdekében öntözõvízzel együtt, a tenyészidõ folyamán 2-3 alkalommal. Új gyepterület telepítése általában fûmagvetéssel vagy gyepszõnyeg terítésével történik. A fûmag csírázásához a talaj minimum 10 °C-os legyen. A pontos terület kialakításakor jelöljük az egynyári ágyások szegélyét és a lépõkövek helyét. Jó esetben már õsszel felástuk, és szerves tápanyaggal dúsítottuk a bevetni kívánt területet, de ez a munka most sem késõ. A fû számára a felsõ 10 cm-ben lénye-
ges a megfelelõ tápanyagtartalom. A területnek tökéletesen simának kell lennie, nagyobb felület esetén érdemes minimális lejtést kialakítani a jó vízelvezetés céljából. A gondosan lehengerezett földet hagyjuk 1-2 hétig pihenni, közben eltávolítjuk a csírázó gyomokat. A vetés elõtti napon bõven megöntözött területen hátrafelé haladva, magunk elõtt vessünk 4-5 dkg/m2 mennyiségben, az elvetett magot lombseprûvel, gereblyével tudjuk a talajba beforgatni. Ezután elhengerezzük, és finoman perme-
tezve megöntözzük a területet. A magok kikeléséig (kb. két hét) naponta 3-5-ször érdemes öntözni, késõbb elég naponta egyszer. Az elsõ fûnyírás akkor lehetséges, amikor füvünk 6-7 cm-es magasságot ért el. A fûmagvetésnél egyszerûbb, de költségesebb megoldás, ha elõnevelt gyepszõnyeget fektetünk. Szakszerû telepítéssel azonnal ugyanolyan szép, és néhány napon belül használható, szemben a vetett gyeppel, aminek hetek, hónapok szükségesek a megerõsödéshez. Felújíthatjuk virágos balkonládáinkat. Távolítsuk el a tavalyi földet, és alaposan mossuk ki a ládát. Ezután töltsük meg friss földdel. Legjobb, ha erre a célra speciálisan kialakított balkonvirágföldet használunk. A nyári virágok felneveléséig tarthatunk bennük tavasziakat. Ilyenek pl.: árvácska (Viola sp.), jácint (Hyacinthus sp.), kõtörõfû (Saxifraga sp.), kankalin (Primula sp.), nefelejcs (Brunnera sp.), százszorszép (Bellis sp.), tulipán, stb. Az egynyári virágok magvetését ritkábban, és több vízzel öntözzünk, hogy távol tartsuk a kórokozókat. Ha palántadõlés kártevését vesszük észre, távolítsuk el a fertõzött növényeket, és öntözzük a
megfelelõ növényvédõ szerrel a növényállományt. Csak az egészséges egynyári palántákat tûzdeljük. A tulipánvész által megtámadott, görbe, torz tulipánokat szedjük ki. A hagymás növények akkor hoznak következõ évben is szép virágot, ha elvirágzás után nem hagyjuk, hogy termést hozzanak (pl. tulipánoknál a termõ lecsippentésével). Az elszáradó szárból a növények fokozatosan vonják ki a tápanyagot, fejlesztenek erõs hagymákat. Kivihetjük a szabadba a védett helyen teleltetett dísznövényeinket, de elõtte szedjük le róluk az elpusztult, sérült, száraz részeket. Ha egyik-másik felkopaszodott, készítsünk dugványt belõlük (csak fertõzésmentes földdel dolgozzunk). Azokat a növényeinket, amiket most szaporítottunk, ne tegyük még napra, mert könnyen elpusztulnak a meginduló, számukra túl erõs anyagcsere-folyamatoktól. (Idejében szólunk – 52 hét munkái a kertben c. könyv felhasználásával) FRIEDMANN MÁRTON OKLEVELES TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZ MÉRNÖK
12
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Óvodások sportsikerei É
p testben ép lélek, tartja a mondás, és tudják ezt már az óvodában is. A gyerekek kerületünk minden óvodájában rendszeresen tornáznak, mozognak, és egy évben egyszer a legjobbak összemérhetik tudásukat a Rózsakerti Iskola óriási tornatermében. Már hetekkel, sõt, hónapokkal elõbb kezdõdik a felkészülés. A szerencsés kiválasztottak hetente többször járnak gyakorolni a cseppet sem egyszerû feladatokat, gyakorlatokat. Össze kell szokni, együtt kell mozogni, ez nem egyéni teljesítmény, ez csapatmunka. Aztán felvirrad a nagy nap – amely idén március 22-ére esett – és indulhat a verseny! Van itt minden, ami egy komoly megmérettetésen: zsûri, játékvezetõ és persze lelkesítõ közönség. Anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák, meg persze a drukkoló ovistársak serege. Meg is volt az eredmény. Úgy küzdöttek ezek a kis emberek, mint a nagyok. Minden erejüket beleadva szaladtak, másztak, ugrottak, labdáztak, kí-
gyóztak és fegyelmezetten csináltak mindent, amit kellett. Végül kimerülve, de tele élményekkel vehették át a megérdemelt okleveleket. Az elsõ két helyezett, a Rózsakerti Óvoda és a VII. Utcai Óvoda
csapata pedig továbbjutottak a budapesti versenyre. Lapzártánkkor érkezett a hír: a Budapesti Szabadidõsport Szövetség által rendezett Fõvárosi Sportversenyen a Rózsakerti Óvoda má-
sodik, míg a VII. Utcai Óvoda csapata harmadik helyezést ért el. Gratulálunk! S. V.
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
13
H Í R A D Ó
Csodacsapat K
ell egy csapat, vallotta Minarik, a mosodás. Nem csak õ gondolkodott így. A Baross Gábor Telepi Polgári Körnek is van egy pingpongcsapata, amelynek tagjai jóban, rosszban kitartanak a csapatuk mellett, akármilyen lehetetlen körülmények között kell sportolniuk. A tudás, a játékszenvedély, a tisztességes helytállás és az elért eredmények nem bizonyulnak elegendõnek. Sorra szûnt meg a csapatot támogató, edzés és verseny lebonyolítására alkalmas helyiségeket biztosító cégek sora, ezzel állandó vándorlásra és névváltoztatásra kényszerítve a lelkes társaságot, amelynek igazolt tagjai között ötvenhárom évnyi korkülönbség mellett a játék szeretete, a sportos életmód egészségmegõrzõ példája a meghatározó. A Baross asztalitenisz csapata egykor a Nagytétényi Kohász nevet viselte, a Metallochemia együtteseként a többi sportággal egyetemben valódi közösséget jelentett. A Metallochemiából semmi sem maradt, de a csapat túlélte a megszûnését, 2001-tõl a FOK-GYEM szí-
neiben, a 2002/3-as II. osztályú budapesti csapatbajnokságot meg is nyerte, I. osztályba lépett. A többit sejthetjük: ez a cég is megszûnt, támogató és játék-, illetve edzéslehetõség megint nem volt. A Nagytétényi Polgári Körtõl kaptak segítséget, helyet pedig a Hugonnai Vilma Általános Iskolától, a tornaterem rendelkezésre bocsátásával. Ennek fejében örömmel vállalták az érdeklõdõ gyerekek tanítását, edzését, sportolóvá nevelését. Eredményes ténykedésüket a gazdasági környezet szigo-
rodása kísérte (térítési díj nélkül nem lehetett termet igénybe venni), hasonlóképpen jártak a barossi iskolával is, így kerültek jelenlegi helyükre, a Polgári Kör épületébe. Itt azonban, bár az alagsort kiürítették a lomoktól, világítást, mûanyag padlóburkolatot készítettek a klasszikus értelemben vett társadalmi munkában, mégsem férnek el. A versenyszabályzat szerint ugyanis két asztalon folyhat a verseny, itt azonban csak egy fér el. Mi lenne a megoldás? – kérdeztük Mayer Jánostól, az utolsó budafok-
tétényi asztalitenisz-csapat motorjától: a budai régióban vagy harminc csapat szerepel, elég szomorú lenne a kerületünkre nézve, ha megoldhatatlan feladat volna egy olyan helyiség biztosítása, ahol két pingpongasztal elfér. Vígh Gyuri bácsi generációkkal szerettette meg és tanította játszani a fiatalokat, miközben az utóbbi években is a korosztályos bajnokságok többszörös második, harmadik helyezettje, nyolcvan éves kora ellenére. A Baross Asztalitenisz Társaság élni akar. Segítségre várnak, mert önerejükbõl többre nem futja. Igazolt tagjai, akik a XXII. kerület hírnevét öregbítik: Vígh György 80, Eisner Antal 78, Mayer János 73, Süveges Antal 59, ifj. Vígh György 55, Zsámboki Péter 50, Zsámboki Gergõ 18 és Vígh Zoltán 18 éves versenyzõk. A Baross Gábor Telepi Polgári Kör elnöke, a csapat „menedzsere”, Pelikán Imre 90 éves. Akik a jelenlegi helyzeten elgondolkodhatnának, segíthetnének, alighanem fiatalabbak, legfeljebb kevésbé lelkesek. Pedig tudjuk, kell egy csapat! FÜRJ
Módosul a KVSZ – várják a javaslatokat Budafok-Tétény Budapest Fõváros XXII. Kerület Önkormányzatának Képviselõ-testülete a 35/2007. (XII. 29.) Ör. számú rendeletével 2007ben megalkotta a Kerület Városrendezési és Építési Szabályzatát (KVSZ). Az úgynevezett „Duna-part II.” (Duna folyam–Kastélypark utca–6. sz. fõút Duna folyam felõli szabályozási vonala–Kassai utca által határolt) területre vonatkozóan a KVSZ módosítása szükségessé vált. A KVSZ-módosítás tervezési programja az alábbiak szerint foglalható össze: – Az árvízmentesítés és rekultiváció teljes területen biztosított legyen. – A Duna-part mentén a közösség számára könnyen elérhetõ és közforgalom elõl el nem zárt parti sáv kialakítása szükséges, amely az EUROVELO kerékpárút-hálózathoz csatlakozzon. – A teljes területen a biológiai aktivitás értékét az átlagos zöldfelületi aktivitásértékhez képest növelni kell (háromszintû növényállomány, épületek homlokzatainak növényesítése, vízfelületek megjelenése). – A fejlesztés során a megújuló energiaforrásokat alkalmazni kell oly módon, hogy a terület építési övezetein létesülõ épületek fûtési energiájának legalább 20%-át megújuló energiaforrás biztosítja. – Az épületek maximális építménymagasságát úgy kell meghatározni, hogy a 6-os út menti magasabb épületektõl a Duna-part felé haladva egyre kisebb építménymagasság legyen kialakítható. – A szintterületi mutató elõírásai alapján a teljes Duna-part II. területén megvalósuló beépítés szintterületi volumene akkora maradjon, mint a jelenleg hatályos KVSZ szerint megengedhetõ. – A Kastély-park utca felõli területen és a fõtér körül lakóépület önállóan nem létesíthetõ. – Minden építési övezetben az elõírt kötelezõ legkisebb zöldfelületet
(legalább 50%), amelybe a természetes és mesterséges vízfelületek beszámíthatók. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a szabályozással kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat 2009. április 30-ig szíveskedjenek a hivatal Fõépítészi és Városrendezési Irodáján ügyfélfogadási idõben leadni. A lakossági érdekeket is jobban érvényesítõ szabályozást célzó együttmûködésüket elõre is köszönjük. Budapest, 2009. március 25. Szabolcs Attila polgármester
Akár 40%-kal csökkentheti fûtésszámláját dryvitszigeteléssel! – Külsõ homlokzati hõszigetelõ rendszerek kivitelezése budafoki referenciákkal. – Ingyenes helyszíni felmérés, árajánlat-készítés. – Társasházak részére vállaljuk a Panel Plusz Program keretei között meghirdetett munkálatok komplett kivitelezését elõkészítési munkálatokkal együtt. Bõvebb információért kérem, hívja az alábbi telefonszámokat! Telefon: 06-20-268-8930, 06-30-252-1218, 06-20-253-4471,
[email protected], www.hungarojuice.hu.
14
V Á R O S H Á Z I
GEBE Víz-, gáz-, fûtésszerelés, duguláselhárítás.
207-2850, 06-30-949-2052 06-30-942-0064. www.gebeviz.hu
MEGOLDÁS DÉL-BUDA GYORSSZERVIZ Lakásán minden típusú HÁZTARTÁSI GÉP javítása garanciával! 285-3488, 06-30-950-1717 www.megoldasszerviz.hu Mikrosütõ sugárzásmérése más gép javításánál ingyen!
TAVASZI KERTI MUNKÁK Metszés, gallyazás, fakivágás, lemosó permetezés, gépi kapálás. Kerti nyesedék elszállítása, egyéb kerti munkák KERTÉSZMÉRNÖKTÕL. Tel.: 30-981-4858
Víz-, fûtésszerelés, csatorna bekötés, dugulás elhárítás, lakatos munka elvégzése rövid határidõvel. Szalai János, tel.: 06-20-9586-684.
AUTOMATAMOSÓGÉP-JAVÍTÁS garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool, stb. Hétvégén is!
: 207-3971 Gáz-, víz-, fûtésszerelés,
H Í R A D Ó
MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelõ E.K. KFT. Bojlerjavítás, -csere, vízkõtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése! : 207-2928, 06-20-911-2679
tervezés, teljes körû kivitelezés. Gázmûveknél való engedélyeztetés. Gázkészülékek javítása, cseréje. Nagy László épületgépész. Tel.: 06-30-944-6513
Új épület kivitelezése, régi épület felújítása. Teljes szakipari munkák garanciával. Ingyenes felmérés. Kisebb munkát is vállalunk. Szili Tibor: 06-30-364-4100, 207-4024.
TÉVÉJAVÍTÁS azonnal,
MATEMATIKA-, ANGOLTANÍTÁST
helyszínen, garanciával! Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Vestel, Schneider, Dual. Tel.: 06-20-410-6393 Eladó TETÕTERASZOS lakás Budatétényben! D-NY tájolású napfényes, 46nm-es mediterrán stílusú, 20nm tetõteraszos lakás eladó a Campona közelében. Igényes burkolatok, hidromasszázskád + extrák. Áprilisi átadás! A legkedvezõbb áron Dél-Budán: 18,9 M Ft. Siess, hogy le ne maradj róla! Kontakt: 06-20-428-5715
Tavaszi Pincenap Budafokon! A Budafoki Borút szervezésében a Pincészetek 2009. április 18án (szombaton) 11.00 és 21.00 óra között kinyitnak és szeretettel várják vendégeiket. Változatos programok, pinceséta, élõ zene, házias ételek, borok és pezsgõk Magyarország borvidékeirõl. Kedvezményes kóstolási lehetõségek! Bor és kultúra: látogatás a Nagytétényi Kastélymúzeumban ingyenes kiszállítással a BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola udvaráról, Budapest XXII. ker., Kossuth L. u. 83. (Indulás: 13–19 óráig 45 percenként) Vendéglátó Pincészetek: Kõnig Pincészet, Budapest XXII. ker., Sörház u. 37. Sümegi és Fiai Pincészet, Budapest XXII. ker., Tóth J. u. 53. Lics Pincészet, Budapest XXII. ker., Kossuth L. u. 44. Garamvári Szõlõbirtok, Budapest XXII. ker., Sörház u. 20. Törley Pezsgõpincészet, Budapest XXII. ker., Anna u. 5–7. Záborszky Pince, Budapest XXII. ker., Nagytétényi u. 24–26. Promontorbor, Budapest XXII. ker., Kossuth L. u. 84. Debreczeni Szõlõbirtok és Pincészet, Budapest XXII. ker., Nagytétényi u. 18. Ferenczi Szõlõbirtok, Budapest XXII. ker., Nagytétényi u. 18. Promontor Schola Szõlõskert, Budapest XXII. ker., Jósika u. 12. (Plébánia u. vége) Héleman Borbarlang, Budapest XXII. ker., Nagytétényi u. 38–40.
vállal egyetemet végzett tanár JAKAB LAJOS 1224 Bp., Mátyás kir. u. 23. 06-30-266-0720 (egész nap), 362-4442 (este). GAZDABOLT Vetõmagok, növényvédõ szerek nagy választékban szaktanácsadással. Mg-i szerszámok, permetezõgépek, alkatrészek. Táp-, termény-, mg-i fóliák kedvezõ áron. Várjuk kedves vásárlóinkat. Bp., XXII. Bartók B. út 55. Tel.: 207-4622.
MEGBÍZHATÓ szakember vállal víz-, gáz-, fûtésszerelést, valamint komplett fürdõszobák kivitelezését. Bihari Attila, tel.: 06-30-231-3177. Diósdi 184 négyszögöles, télen is lakható nyaraló, víz, villany, gáz bent van, szõlõ, gyümölcsfák, teljes berendezéssel eladó, 10,5 millió Ft. Tel.: 06-1-242-5207.
Csempézést, kõmûves munkát, szobafestést, vízvezetékszerelést, parkettázást igényesen, azonnalra is vállalok. Tel.: 226-2527, 06-30-9750-053.
2009. április 3.
TÉTÉNY TEHER Költöztetés, irodák, páncél, konténeres sittszállítás :228-0758 mobil: 06-20-925-3915
[email protected]
Kéménybélelés, kéményépítés, központifûtés-, vízvezeték-, gázvezeték-szerelés, javítás garanciával, ügyintézéssel. Ingyenes felmérés. Wiesler Tamás, tel.: 06-20-924-1194
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Fõszerkesztõ: B. Walkó György Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzata Felelõs kiadó: Boor Géza Munkatársak: Hajnal Éva, Kenesei Gábor Szerkesztõség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11. Telefon/fax: 482-0189 E-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában (Városház tér 11.) Telefon: 229-2611/108 mellék, illetve: Sprint Kft. 1137 Budapest, Újpesti rkp. 7. Tel.: 237-5060 Terjesztõ: Nagy Mária Telefon: 06–20–436–6612 Nyomdai elõállítás: Ringier Nyomda HARBOR PARK 1225 Budapest Campona u. 1. Tel: +36 1 207 8130 Felelõs vezetõ: Bertalan László nyomdaigazgató
A KÖSZ 22 Kft., mint a tulajdonos Budafok-Tétény Budapest XXII. Ker. Önkormányzat megbízottja a vásárokról és piacokról szóló 30/2003. (XII. 23.) Ör. számú rendelet elõírásai szerint meghirdeti a Budapest XXII. ker., Játék u. 1–3. sz. alatti piac 23. SZ. PAVILONJÁNAK HASZNÁLATI JOGÁT A helyiség alapterülete: 25 m2 Profilja: kereskedelmi, szolgáltató (külön megegyezés szerint) havi költsége: 48 750 Ft területhasználati díj + rezsi, az egyéb költségek az Ör. rendelet 8. § (1) bek. c) pont, 12. § (3) bek. szerint fizetendõk. További információkat és a helyiség megtekintésére lehetõséget a piacfelügyelõség biztosít. Tel.: 229-2504.
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
15
H Í R A D Ó
Nyílt napok a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda tagóvodáiban Tájékoztatom a kedves szülõket, érdeklõdõket, hogy a 3–5 éves korú gyermekek óvodai beíratása elõtt – a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda tagóvodáiban – a mellékelt táblázatban feltüntetett idõpontokban lesznek nyílt napok. A nyílt napok keretében megismerkedhetnek a tagintézmények vezetõivel, az óvodapedagógusokkal, tájékoztatást kaphatnak tõlük a tagóvodák Helyi nevelési programjairól, megismerhetik az óvoda adottságait, jellegzetességeit, a csoportszobákat, a környezetet. Sok szeretettel várjuk önöket! Horváthné Fûkõ Zsuzsanna, óvodavezetõ Tagóvodák Anna Utcai Tagóvoda Árpád Utcai Tagóvoda Bartók Béla Utcai Tagóvoda Baross Tagóvoda Erzsébet királyné Utcai Tagóvoda
Cím 1221 Budapest, Anna u. 9–11. 1222 Budapest, Árpád u. 61. 1225 Budapest, Bartók Béla út 4. 1224 Budapest, VII. u. 15. 1223 Budapest, Erzsébet királyné u. 11.
Ják Utcai Tagóvoda Kereszt Utcai Tagóvoda Kisfaludy Utcai Tagóvoda Leányka Utcai Tagóvoda Mezõ Utcai Tagóvoda Napközi Utcai Tagóvoda Rákóczi Utcai Tagóvoda
1221 Budapest, Ják u. 44–46. 1222 Budapest, Kereszt. u. 4. 1222 Budapest, Kisfaludy u. 15. 1221 Budapest, Leányka u. 40. 1222 Budapest, Mezõ u. 33. 1225 Budapest, Napközi u. 2. 1223 Budapest, Rákóczi u. 2.
Rózsakert Utcai Tagóvoda Vöröskereszt Utcai Tagóvoda
1223 Budapest, Rózsakert u. 31. 1222 Budapest, Vöröskereszt u. 13. 1222 Budapest, Magasház u. 4.
Tudnivalók az iskolai beíratásról és az óvodai felvételrõl Az iskolai beíratás április 23–24-én, az óvodai jelentkezés május 4–8-án lesz. Tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratása: A 2009/2010. tanévben tanköteles az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, és 2009. május 31-ig a hatodik életévét betölti. A szülõ kérelmére a gyermek tankötelessé válhat akkor is, ha a hatodik életévét 2009. december 31. napjáig tölti be [Kt. 6. § (2) bekezdés]. A felvételrõl az iskola igazgatója dönt [Kt. 66. (1)]. A beiratkozás idõpontja: 2009. április 23., csütörtök 8–19 óráig és április 24., péntek 8–18 óráig. Azon szülõknek, akik nem a helyi önkormányzatok által fenntartott általános iskolába kívánják beíratni gyermeküket, ugyancsak a beiratkozás szabályai szerint kell eljárniuk. A 2009/2010. tanév elsõ tanítási napja: 2009. szeptember 1. (kedd). Az óvodai felvétel: A Kt. 65. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehetõ fel. A szülõ gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. Az újonnan jelentkezõ gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben – amennyiben azt a férõhelyek száma lehetõvé teszi – folyamatosan történik. A jelentkezés idõpontja: 2009. május 4-8. Az óvodai felvételrõl, átvételrõl az óvoda vezetõje dönt. Ha az óvodába jelentkezõk száma meghaladja a felvehetõ gyermekek számát, az óvodavezetõ – több óvoda esetén az óvoda fenntartója – bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az óvodavezetõ a felvételek lezárásáról – a felvételrõl hirdetmény, az elutasításról határozat formájában – 2009. június 5-éig értesíti a szülõket. Az elsõ óvodai foglalkozási nap: a tanév – nevelési év – elsõ napja: 2009. szeptember 1. (kedd). Részletes tájékoztató a www.bp22.hu honlapon olvasható.
Nyílt napok idõpontjai 2009. április 23–24. 16.30 2009. április 23–24. 16.30 2009. április 23–24. 16.30 2009. április 27–28. 16.30 2009. április 21. 16.30, 2009. április 24. 16.30 2009. április 21–22. 16.30 2009. április 21–22. 16.30 2009. április 21–22. 16.30 2009. április 21–22. 16.30 2009. április 27–28. 16.30 2009. április 27–28. 16.30 2009. április 21. 16.30, 2009. április 24. 16.30 2009. április 22–23. 16.30 2009. április 22–23. 16.30
16
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Hazaérve visszamennék A május elsejei hosszú hétvége az utóbbi években a Matild Média Iskolásokat Erdélyben találta. Egész pontosan a Kolozsvárhoz közeli Magyarvalkón, a Lõrincz családnál. Rengeteg fénykép és kisfilm készült erdélyi kirándulásainkról, (www.matild.hu/szabadidõ) most azonban a gyerekek le is írták gondolataikat. Ezek közül válogattunk. Átkelés a jéghideg patakon Szerintem a legizgalmasabb a patakon való átkelés volt. Minden erdélyi kiránduláson át szoktak rajta kelni a bátrabbak. Persze, ez a pataknak egy olyan sekély része, hogy gyalog tudunk rajta átmenni. Most négyen próbáltunk meg átjutni rajta, azaz Vivi, Kitty, Christopher és Dani. A víz „kellemes”, 5-6 fokos volt. Elsõként Kitty futott neki, de mivel jött két szeleburdi kutya, ezért mi is gyorsan nekivágtunk az útnak. Christopher volt a második, én a harmadik, és Vivi a negyedik. Mindenki mezítláb kelt át, a cipõnket a kezünkben vittük, nehogy vizes legyen. Kitty elég gyorsan átért a túloldalra, viszont Christopher nem úszta meg ilyen könnyen, legalábbis a cipõje nem. Véletlenül
beleejtette a vízbe, ezért rohanhatott utána, alig érte utol a sodrásban. Amikor elkapta, õ is kimászhatott a vízbõl. Én is beleejtettem a cipõm a vízbe, viszont szerencsére egy kõ szélére esett. Gyorsan elkaptam, ezért csak félig lett vizes. Ez-
után én is partra jutottam, és utánam Vivi is. Rendesen átfagytunk, de akkor is nagyon élveztük ezt a kalandot. KARÁTH DÁNIEL 13 ÉVES (MATILD MÉDIA ISKOLA, FILM TAGOZAT)
Akasztó-hegy, telihold Bátorságpróba is van minden évben. Mindig ugyanaz, hogy az új gyerekek is átéljék az ilyen izgalmakat. Este 10 óra körül beülünk a buszba, és tízpercnyi kocsikázás után megérkezünk az Akasztóhegy lábához. Azért hívják Akasztó-hegynek, mert régen ennek a hegynek a tetején akasztották fel az embereket. Azért pont itt, mert így a hegy tetejérõl az összes környezõ falu láthatta az akasztást. A bátorságpróba lényege egyszerû: párosával fel kell sétálni az igen meredek hegy tetejére. Mikor mind a kilencen felérünk, szinte alig férünk el, mert a hegy tetején található fennsík akkora, mint egy átlagos panellakás egyetlen szobája. Ami még érdekes, hogy a helyiek látnak néha errefelé farkasokat is. Pár évvel ezelõtt farkasok támadták meg az erdészt, miközben szekéren igyekezett hazafelé. És utolsó rémületként még annyit, hogy a bátorságpróba éjszakáján szinte mindig telihold van. Úgyhogy ez egy igazi bátorságpróba! VEINER VIVIEN 13 ÉVES (MATILD MÉDIA ISKOLA, MÛSORVEZETÕ TAGOZAT)
Pállay József kiállítása a Gellértben E
fuvolajátékkal, Batke Márta zongorakíséretében Handel egyik mûvével köszöntötte Pállay Józsefet és vendégeit. Ezután Havas Judit elõadásában Balassi, József Attila és Weöres Sándor idézeteket hallhattunk. Az idézetek kiválasztásához természetesen Pállay képei adták az ihletet. A szavalás magával ragadó volt, teljesen átadta a versek hangulatát, az érzelmek mindenkire nagy hatást gyakoroltak. Befejezésül Loska Lajos mûvészettörténész beszédét hallhattuk, aki elmondta a kiállítás megnyitó szövegét. Pállay József képei magával ragadóak, nagyon színesek, és ezek a színkompozíciók vonzzák tekintetet és nem hagynak szabadulni. A mûvész alkotásai nem a figuralitás jegyében születtek, képeit az absztrakció és a fátyolos ábrázolás jellemzi. Óriási jelentõsége van a színeknek és tónusoknak, hi-
szen ezek helyettesítik a formákat, érzéseket fejeznek ki és hatnak az érzékekre, ha jól figyel az ember és átéli a kép hangulatát, kirajzolódik egy-egy figura vagy szimbólum. A képeknek fontos üzenete van, a mûvész nem ad kész megoldásokat az emberek kezébe, hanem gondolkodásra készteti õket. Érdemes ellátogatni a kiállítás-
ra, hiszen egy nem mindennapi festõ nem mindennapi mûvei tekinthetõk meg. A kereskedelmi csatornák és az internet adta gondolkodásra nem késztetõ szórakozási lehetõségek mellett kincsnek számítanak az ilyen igazi értékeket hordozó alkotások, amelyek a szellemi fejlõdés útjára terelik az egyént.
ZÁRKIRÁLY® BT. ZÁR, KILINCS, LAKAT, VASALAT 1027 Bp., Margit krt. 54. T: 201-3928 1117 Bp., Fehérvári út 24. T: 466-5654 Nyitva: H-p: 9-18, szo: 9-14
+ SZOLGÁLTATÁSAINK: • KULCSMÁSOLÁS: lakás, autó, speciális és mágnes • ZÁRBETÉTEK ÁTKÓDOLÁSA • EGYFORMA ZÁRLATÚ és FÕKULCSOS rendszerek
! ! 0% at –1 mb o sz
xkluzív környezet, színvonalas kiállítás fogadta azokat a látogatókat, akik március 22-én ellátogattak kerületünk kiváló festõ mûvésze és tanára, Pállay József kiállításának megnyitójára. A mûvésznek egy évvel ezelõtt indult egy kiállítássorozata, ez az ötödik a sorban, ahol 14 új alkotás is megtekinthetõ. A helyszín választásának oka az, hogy Pállay József a XI. kerületben nõtt fel, és kedves gyermekkori emlékek fûzik a kerülethez és a szálloda kávézójához. A kiállítás megnyitója Sárközi Anikó, a Gellért szálló fõmunkatársának beszédével kezdõdött, aki elmondta, szeretnék támogatni a kortárs mûvészeket azzal, hogy helyt adnak a mûveik bemutatása számára, ezért háromhetente újabb és újabb kiállításnak adnak otthont. A beszéd után a mûvész egyik tanítványa, Kulcsár Naómi
• HEVEDERZÁRAK SZERELÉSE: egyedi méret is • ZÁRAK, ZÁRBETÉTEK, HEVEDERZÁRBETÉTEK CSERÉJE
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
Programajánló RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Budapest, Ady Endre út 25. Tel.: 226-8553, e-mail:
[email protected] Április 3., péntek 19.30 óra: Széki Táncház. Játszik a Szilvórium zenekar, táncot tanít Kovács Nóri és Ballok István – ráadástéma: húsvét. A vidám muzsika mellett zsíros kenyér és kis büfé biztosítja a jó hangulatot. Belépõ: 400 Ft/fõ. Április 4., szombat 10–12 óráig: Madarak, fák napja. Családi és gyermekprogram: virágültetés, fák, bokrok a kertben. A ragadozó madarak – bemutató, ismerkedés Kisteleki Gergely solymásszal. Április 6., hétfõ 10–16 óra: Nyugdíjasklub. Kirándulás vonattal Székesfehérvárra Máté Ferenccel. Bõvebben a klubban és Kiss Irénkénél: 227-9993. Április 17., péntek 19.30 óra: Filmklub – Dokumentumfilmek. Vezeti: Czencz József, dokumentumfilm-rendezõ. Belépõ: 400 Ft/fõ. Április 18., szombat 15–20 óráig: Irodalmi Klubnap. 16.00 sakk, kártyajáték – gyerekeknek mesevetítés. Gyûjtõmánia: Kamarás Kata hímzett párnái. 17.00 Mestersége: festõ – Papageorgiu Andrea kiállítása. 18.00 „Itt élned, halnod kell” – A magyar megmaradásról az elmúlt 1000 év lírájának tükrében – A költészet napja Erdélyi Györggyel. Belépõ egész délutánra: 400 Ft/fõ. Kirándulásaink: május 3. Dunakanyar, jelentkezés vége ápr. 4., június 12–13–14 Felvidék vagy június 14. Pécs, bõvebben honlapunkon, illetve Balogh Ágnesnél, tel.: 06 (20) 350-8232, jelentkezés ápr. 15-ig!
A Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesülete székház 1222 Budapest, Tóth József utca 45., telefon: 229-3812, fax: 226-4226 Aktuális programjainkról, egyesületünk életérõl, a velünk összefüggõ eseményekrõl tájékozódhatnak a honlapunkon: www.baratikorok.hu, de felvehetik velünk a kapcsolatot az
[email protected] e-mail címen is. Program Baráti Körök Kupája biliárdverseny – 2009. április 4. (szombat), 8–13 óra. Helyszín: ELTE Kollégium. Civil Szervezetek Napja – 2009. április 18. (szombat), 9.30–13 óra és 13.30–17 óra. Sok szeretettel várjuk a civil szervezeteket és kerületünk érdeklõdõ polgárait. Tanfolyamok Kismama jóga – csütörtökönként 10.00–11.30 óra között, kezdés: szeptember 11-tõl, tanfolyamvezetõ: Keszi Ildikó, mobil: 06 (30) 602-7607, e-mail:
[email protected]. Aerobic – szerdán és pénteken 16.30–17.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Práger Kitty. Budafoki Kempo Karate Klub – kezdõknek és haladóknak, minden hétfõn 18.30–20 óra között, csütörtökön 18.30–20 óra között, pénteken 19.15–20.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Kiss Antal. Hastánc- és jazzbalett-tanfolyam – vezeti: Diófási Orsolya. Felnõtteknek és gyerekeknek – kortárs hastánc is! Beiratkozás: szeptember 1-jéig telefonon, elsõ óra szeptember 3-án. Idõpontok a www.zel.hu oldalon találhatók. Információ: Diófási Orsolya, mobil: 06 (30) 3439-385. Hatha jóga tanfolyam – a testi és lelki béke megteremtése, stresszoldás korhatár nélkül, minden hétfõn és pénteken 9–10.30 óra között. Tanfolyamvezetõ: Bartal Lászlóné jógaoktató. Tánciskola, versenytánc – tánciskola kezdõ: vasárnap 16–17 óra között; haladó: vasárnap 17–18 óra között. Versenytánc holiday: szerdán 17.30–19.30 óra között. Standard és latin-amerikai: szerdán és pénteken 17.30–19.30 óra között, vasárnap 18–19 óra között. Tanárok: Závodszky F. Zsuzsanna, Vass Zsolt és Práger Kitty.
Baross Gábor Telepi Polgári Kör Budapest XXII. ker., XVI. u. 22. 14., kedd 16 óra: Nyugdíjasklub. Egészségügyi torna. 17 óra: Kertbarát Kör, téma: tavaszi munkálatok, vezeti: Zatykó Lajos kertészmérnök. 16., csütörtök 18 óra: Zenés kondicionáló torna. 17., péntek 18–19 óra: Zenés kondicionáló torna az alagsori tornateremben.
H Í R A D Ó
17
21., kedd 16 óra: Nyugdíjasklub. Egészségügyi torna, 17–18. óra: Könyvtári óra, vezeti: Pipás László, 17. 30-18.30 óra: Zenés kondicionáló torna. 22., szerda 18 óra: Barossi „Rovó társaság” foglalkozása. 23., csütörtök 18 óra: Zenés kondicionáló torna, 17 óra: Ifjúsági klub, vezeti: Haász Orsolya és Sztavropulosz Szotiriszné. 24., péntek 19 óra: Iparosok találkozója, vezeti: Ipolyvölgyi János és Körösztös Péter, 18–19 óra: Zenés kondicionáló torna az alagsori tornateremben. 28., kedd 16 óra: Nyugdíjasklub. Egészségügyi torna, 17.30–18.30 óra: Zenés kondicionáló torna. A Polgári Kör ifjúsági tagozata minden vasárnap szórakoztató táncestet tart 19–21 óra között. Jelentkezõket vár: Ifj. Hámori Gyula.
Nagytétényi Polgári Kör – Szelmann-ház (Nagytétényi út 306.) Tel.: 207-5862, www.ntetpolg.hu Április 16.: Svéd–magyar táncház 18.00 órától. Fellépnek svéd vendégeink, valamint a Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskola tanulói és a Baross Gábor Telepi iskola elsõ osztályos néptánc tanulói. Április 20.: „Akartam én csillag lenni” címmel jótékonysági est lesz. Fellépnek: Demjén Gyöngyvér színmûvész, Kecskeméti Rita énekes, B. Dobos Jolán konferanszié, Rozgonyi Piroska versmondó, Barna István énekes, Hegedûs Valér zongoramûvész. A jótékonysági elõadás teljes bevételét a nagytétényi Nepomuki Szent János-zobor felújítására fordítjuk. Belépõdíj: 500 Ft. „RINGATÓ” bébi program: minden hétfõn 10.00–11.00 óráig. Vezeti: Bauerné Tóth Katalin. Kézimunkaszakkör: kéthetenként 13.00–17.00 ig, vezeti: Szárazné Becze Anna. Bélyeggyûjtõ klub: péntek 16.00–18.00-ig. Vezeti: Csáfordi Lajos. Saolin kungfu: hétfõ–szerda 19.30–20.30-ig. Vezeti: Kovács Géza többszörös magyar bajnok és háromszoros világbajnok. Jazzbalett: kedd 16.30–19.30, szerda: 16.00–19.30, péntek: 15.30–18.00. Vezeti: Bánhidi Petra többszörös Európa- és világbajnok. Versenytánc: kedd: 19.30–20.30, csütörtök: 17.00–21.00, péntek: 18.00–21.00. Vezeti: Becz Attila, a Profi Tánc Sportszövetség elnöke. Nyugdíjasklub: minden hétfõn 14.00 órától 17.00 óráig, vezeti: Kovacsics Lászlóné klubvezetõ. Tétény Rex Asztaltársaság: minden csütörtökön 18.00–21.00. Cserkészek összejövetele: minden hónap elsõ keddjén. Fúvós party: május elsõ vasárnapján 16.00–21.00, vezeti: Schnatz Tivadar. Családi vasárnap: minden hónap második vasárnapján 14.00 órától. Vezeti: Landi János és Haraszti Ferenc. Kártyaparti: minden hétfõn 16.00 órától 20.00 óráig.
Ipartestület Székház programjai (1221 Bp., Mária Terézia u. 60.) Állandó programok: Tánciskola: gyermektánc: 4–7 éves korig csütörtökön 16–17 óráig, 8–11 éves korig kedden és csütörtökön 17–18 óráig. Angol nyelvtanfolyam és korrepetálás alsó tagozatos gyermekek részére. Megfelelõ létszám esetén óvodás csoportot is indítunk. A foglalkozást Farkas Ágnes nyelvtanár tartja. Mûvészi torna és balettképzés 3 éves kortól. Hétfõnként 17 órától. Ritmikus sportgimnasztika – kezdõ csoport: csütörtökönként 16 órától. Gyerekjóga: csütörtökön 16 órától. Hastánc: péntekenként 16 órától. Elõzetes bejelentkezést kérnénk a 06 (30) 633-8906-os telefonszámon, Palatinus Ildikónál. Jóga: kedden és csütörtökön 20–22 óráig. Az órát Orbán Gábor tartja. Zeneovi: hétfõn 16–17 óráig. A foglalkozást Endrõdi Ágnes zenepedagógus vezeti. Karate: kedden és pénteken 18 órától. Oktató: Lakner Balázs 3 danos karateoktató. Pszichodráma sorozat (Az öröm forrása): 8–10 fõs személyiségfejlesztõ mûhely 3 hetente szombat délelõttönként, 9–13 óráig.
18
V Á R O S H Á Z I
2009. április 3.
H Í R A D Ó
Bérbeadási hirdetmény Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Önkormányzat, mint tulajdonos megbízásából a KÖSZ 22 Kft. azonnali bérbevételre kínálja az 1. Bp. XXII., Bányalég u. 106. (hrsz.: 233127/1.) sz. alatti önkormányzati tulajdonú, korábban buszgarázs céljára hasznosított felépítményes ingatlant. Az ingatlan telekterülete: 6424 m2, melyen egy 180 m2 alapterületû garázsépület áll. A garázs kétállásos, a felépítmény kialakításából adódóan emeletes busz tárolására is alkalmas. A garázskapuk távvezérlésûek. A buszgarázson belül önálló tárolóhelyiség, illetve öltözõ-pihenõ és szociális helyiségek vannak kialakítva. A felépítmény jó állapotú. Az ingatlan buszok tárolására és egyéb célra egyaránt bérbe vehetõ. Az ingatlanon víz, villany, csatorna van, a helyiségcsoport riasztóval védett. 2. valamint az alábbi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat: Cím Bp. XXII., Árpád u. 19/C 4. sz. Bp. XXII., Árpád u. 19/c 6. sz. Bp. XXII., Sóhaj u. 2/A 5. sz. Bp. XXII., Sóhaj u. 2/A 6. sz. Bp. XXII., Sóhaj u. 2/B 5. sz. Bp. XXII., Sóhaj u. 2/B 6. sz. Bp. XXII., Rózsakert u. 19/A 2. sz. Bp. XXII., Rózsakert u. 29/C 16. sz. Bp. XXII., Rózsakert u. 29/C 19. sz. Bp. XXII., Tûzliliom u. 47. 2 sz. Bp. XXII., Tûzliliom u. 53. 4. sz.
Helyrajzi szám 224005/1/A/10. 224005/1/A/12. 224005/5/A/11. 224005/5/A/12. 224005/4/A/11. 224005/4/A/12. 228882/12/0/A/61. 228882/16/0/A/47. 228882/16/0/A/50. 228882/5/A/3. 228882/7/A/23.
Funkció garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs garázs
Alapterület 14 m2 14 m2 13 m2 13 m2 13 m2 13 m2 13 m2 18 m2 13 m2 18 m2 13 m2
Az ingatlan és a garázsok bérbe vételi feltételeirõl felvilágosítás a KÖSZ 22 Budafok-Tétényi Közösségi Szolgáltató Kft.-ben (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) kérhetõ (Szabó Ferencné, tel: 229-2499, 229-2337). Félfogadási idõ: hétfõ: 13.30–18.00, szerda: 08.00–16.00, péntek: 8.00–11.30. Kedves Baross Gábor-telepi lakosok!
Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzat jegyzõje pályázatot ír ki a következõ munkakörökre: – GYÁMHIVATAL-VEZETÕ – GYÁMHIVATALI ÜGYINTÉZÕ – MAGASÉPÍTÉSI ÜGYINTÉZÕ További információkat a pályázati feltételekrõl a www.bp22.hu honlapon ill. a Humánpolitikai Irodánál szerezhetnek. A pályázatokat 2009. április 11-ig „Magasépítési ügyintézõ” jeligével, 2009. április 13ig „Gyámhivatal-vezetõ” és „Gyámhivatali ügyintézõ” jeligével lehet benyújtani a polgármesteri hivatal Humánpolitikai Irodájához az alábbi postai vagy e-mail címre: e-mail:
[email protected] postai cím: 1221 Budapest, Városház tér 11.
Az idejében felismert melldaganat gyógyítható! A korai felismerés eszköze a mammográfiás szûrõvizsgálat. A XXII. kerületben lakó 45–65 éves nõk, akiknek utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, meghívót kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják õket a Szent Imre Kórházban (1115 Budapest, Tétényi út 12–16., tel.: 464-8689) vizsgálatra. Vegyen részt ön is a mammográfiás szûrõvizsgálaton! A szûrõvizsgálat térítésmentes. Információ: ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete, tel.: 4653823. A lehetõség adott! Éljenek vele!
Telepünk, közvetlen környezetünk építésével, szépítésével, az itt élõ fiatal és idõsebb lakosok számára programok szervezésével, hagyományaink ápolásával, õrzésével évek óta aktívan tevékenykedik a Baross Gábor Telepi Polgári Kör. Az idei évben ismét kezdeményeztük az APEH-nál, hogy a magánszemélyek által felajánlott 1% személyi jövedelemadóból részesülhessen szervezetünk. Kérjük, amennyiben teheti, ön is támogassa munkánkat adója 1%-ának felajánlásával. Adószámunk: 18246654-1-43. Támogatásukat elõre is köszönjük! A polgári kör vezetõsége
1%
Tisztelt támogatóink!
Az Iparos Egylet – mint közhasznú szervezet – is tudja hasznosítani az szja utáni 1%-okat. Kérem, amennyiben önnek, családtagjainak, ismerõseinek módjában áll támogatni minket, segítse ezzel munkánkat, hogy még aktívabban, még hasznosabban tevékenykedhessünk. Az Iparos Egylet számos rendezvényt szervezett és szervez a kerületben, amellyel elsõsorban a vállalkozók segítése a cél (Vállalkozói Fórum, Adófórum), de kulturális rendezvényeket is szervezünk, illetve szociális tevékenységünk keretében minden évben a programok bevételébõl a Mikulás-ünnepség során megajándékozzuk kerületünk szociálisan rászorult gyermekeit. Évente két alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgõ Estek/Péntek Estek elnevezésû programunkat, amellyel a kerület kulturális életét szeretnénk színesebbé tenni. Egyik legsikeresebb rendezvényünk a tavalyi Juniális volt, ahol a kerület apraja-nagyja jól érezte magát a különbözõ szórakoztató programokon. Bevételeink csak az elenyészõ tagdíjból és az esetleges támogatásokból áll, illetve a nagyobb rendezvényekhez pályázati úton próbálunk segítséget kapni. Kérem, támogassa egyletünket, hogy még aktívabban tevékenykedhessünk! Megnevezésünk: Iparos Egylet. Adószámunk: 18245093-2-43. Köszönettel: Witt János, az Iparos Egylet elnöke
2009. április 3.
V Á R O S H Á Z I
Jeles zöld napjaink gyermekszemmel
A
Víz Világnapja alkalmából gyermekrajzokból nyílt kiállítás a budafoki Szabó Ervin Könyvtárban. A különbözõ technikákkal készült alkotások mindegyike az általános iskolás korúakhoz közelálló, környezettel kapcsolatos témát dolgoz fel. A Budai Nagy Antal Gimnázium ZölDök szervezete által három év alatt összegyûjtött közel ötszáz rajzból a legjobbak díszítik a III. emelet falait. A környezetvédõ gimnázium diákszervezete elõször 2006 õszén, az Állatok Világnapján (október 4.) hirdetett rajzpályázatot az általános iskolások számára. A nagy érdeklõdésre való tekintettel a következõ évben, majd az idei tanévben is fogadták a kisdiákok rajzait, zsûrizték azokat, majd a legjobbakból az idén is, mint eddig minden évben, kiállítást rendeztek az iskola dísztermében. Darvas Katalin, a ZölDök patronáló tanára azonban úgy gondolta, ez most már kevés, méltóbb helyet kell keresnie a szebbnél-szebb rajzok számára. Így esett a választása a Kossuth Lajos utcai könyvtárra, ahol Ácsné Varga Mónika, a könyvtár vezetõje örömmel fogadta az ötletet, annál is inkább, mivel a legutóbbi
pályázat az „Állatok a mesékben” címet viselte. Kettõjük összefogása tette lehetõvé, hogy március 18-án tárlat nyílhatott a budafoki könyvtár III. emeletén. A kiállítást Darvasné Molnár Anna múzeumpedagógus (a Liget Oktatóközpont vezetõje) kedves szavai nyitották meg, majd a BNAG diákszervezetének tagjai neves költõink verseivel emlékeztek meg a Víz Világnapjáról. A megnyitón Németh Zoltán alpolgármester is megjelent. Az olvasni szeretõ, könyvtárt látogató gyerekek és felnõttek április 22-ig, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt nézhetik meg a gyermekrajzokat, sõt, akinek van kedve válaszolni a ZölDök által összeállított kVÍZkérdésekre, az március 20-ig azt is megteheti. A „vizes kérdések” díjkiosztójára, valamint a rögtönzött képtár ünnepélyes bezárására a Föld napja alkalmából, április 24-én kerül sor. A legszebb alkotások ezután a gyermekkönyvtár falait díszítik majd.
A könyvtár nyitvatartási ideje: hétfõ–szerda–péntek: 13–19, kedd–csütörtök: 10–16, szombat: 9–14. 1221 Bp., Kossuth Lajos u. 30.
19
H Í R A D Ó
Szeretettel meghívjuk önt és családját gyimesközéploki testvériskolánk és a befogadó családok diákjainak közös mûsorára
2009. április 16-án, 18 órától a Klauzál Gábor Mûvelõdési Központ színháztermébe. Közremûködnek: Kicsi Rigók Kórusa – Bartók Béla Ált. Isk., vezetõ: Bánhegyi Boglárka
Nádasdy Táncegyüttes – vezetõk: Vizi Eszter és Vizi Tibor gyimesközéploki testvériskolánk tanulói – vezetõ: Vaszi Zita Belépõ ára: alapjegy 500 Ft, támogatói 1000 Ft A jegyárak bevételét a gyimesi csángó gyermekek utazási költségeire fordítjuk. Jegyek kaphatók: Bánhegyi Boglárka tanárnõnél a Bartók iskolában, Vizi Eszternél és Vizi Tibornál a Nádasdy Kálmán Mûvészeti Iskolában
Elõzõ számunk rejtvényében az 1848–49-es szabadságharc egyik hõsének nevét rejtettük el. A helyes megfejtés: Zambelli Lajos. Mostani rejtvényünkben kerületünk legújabb díszpolgárának nevét és az illetõ egyik mûvének címét rejtettük el. Beküldendõ a vízszintes 1. és a függõleges 14. számú sor megfejtése. Vízszintes: 1. Díszpolgárunk elsõ jelentõs mûve, 1970-ben jelent meg. 10. Határozottság. 11. AC ...; olasz sportklub. 12. A germánium vegyjele. 13. Egységes képet mutató kisebb földrajzi terület. 15. Szárazföldnek vízzel határos része. 16. Ausztráliai futómadár. 18. Düledék. 20. Az ENSZ mezõgazdasági és élelmezésügyi szervezetének rövid neve. 21. Puskát használ. 22. Idõmérõ eszköz. 23. A bróm vegyjele. 24. Az udvarra. 25. Titkon figyel. 26. Pályaudvar, röv. 27. A tantál vegyjele. 28. Szed a levesestálból. 29. Délután, röv. 31. Fohász. 33. Ribonukleinsav, röv. 35. Térelválasztó. 37. A közepébe. 39. Kedves emlékû színmûvész (Lajos). 41. Kicsinyítõ képzõ, a -ke párja. 42. A szerelmi költészet múzsája. 44. Teljesen kifejlett. 46. Jártasság, gyakorlottság. Függõleges: 1. Pertuban van vele. 2. Dobogón végzett versenyzõ jutalma. 3. Tétova kezdet! 4. Létezett. 5. Meleg évszak. 6. Perem pereme! 7. ... van Winkle. 8. Északi férfinév. 9. A gólyával rokon afrikai madár. 14. Legújabb díszpolgárunk. 17. ... Hoeness; veterán német labdarúgó. 19. Mistress, röv. 24. Filmfelvevõ gép. 25. Tûzhely sütõje, tájszóval. 26. A Pál Utcai Fiúk nevû hazai zenekar rövid neve. 27. Ma Kína része. 30. Nála lentebb lévõ helyen. 32. Fundamentum. 34. Széjjel. 36. Iratcsomó. 38. Baszk szeparatista szervezet. 40. Becézett Erika. 43. Az ozmium vegyjele. 45. Innen máshova.
20
V Á R O S H Á Z I
Meghívók A Rózsakerti Általános Iskolában (1223 Budapest, Rákóczi út 16. t.: 3626024) 2009. 04. 07-én (kedd) 8–11 óráig felsõ tagozatos nyílt órákra várják az érdeklõdõ szülõket. Szent Margit esték 4. a Szent Margit Gimnázium dísztermében (1114 Bp., Villányi út 5–7.) 2009. március 26., csütörtök este 7 órakor nagyböjti hangverseny Hegedûs Endre koncertje. LISZT FERENC: Via Crucis Jézus Krisztus szenvedéstörténete 14 stációban – négy kézre. Közremûködik: Hegedûs Katalin. Az állomások között Barsi Balázs OFM elmélkedéseit olvassa: Hegedûs Bertalan. A forrásnál Benedictus (Isten áldása a magányban) A Villa d’Este szökõkútjai. Jegyek válthatók a helyszínen elõadás elõtt 1 500 forintos áron. Nyugdíjasok és diákok részére a belépõ 1 200 forint. www.pianist.hu. A hangverseny után lehetõség lesz lelki beszélgetésekre, amennyiben igény lesz rá. A Promontorium Polgári Casino keretében április 14-én kedden este 6tól Czakó Gábor író lesz a vendégünk. Téma: Antikrisztus és mi. György-villa, Nagytétényi út 198–200. Szívesen látjuk az érdeklõdõket. www.promontorium-casino.hu HÚSVÉTI JÁTÉKOS DÉLUTÁN A BARTÓK ISKOLÁBAN Ideje: 2009. április 8-án 16–18 Programok: tojásfaállítás (otthon elõre készített hímes tojásból), játékos foglalkozások (pl.: tojásgörgetés, díszítõ motívumok készítése, ügyességi akadálypálya), melyekre nagycsoportos óvodásokat is szeretettel várunk. 1225 Budapest, Bartók Béla út 6.
H Í R A D Ó
2009. április 3.
A Nagytétényi Református Egyházközség Presbitériuma szeretettel hív és vár minden érdeklõdõt a 2009. április 6–9. között tartandó evangelizációs alkalmakra. „Életem legfontosabb beszélgetése” címmel Papp Tibor Pestszentlõrinc Kossuth téri lelkipásztor igehirdetési szolgálatának ad helyet az Angeli út 13. alatt található templomunk. Az alkalmak minden nap 18 órakor kezdõdnek. Kerületünk evangélikusai figyelmébe! Szeretettel ajánlom idõseknek és betegeknek a figyelmébe, hogy szívesen viszek úrvacsorát az ünnepi idõszakban hívjanak: 229-2538. Virágvasárnap és nagypénteken délelõtt 10-kor kezdõdnek az istentiszteletek és nagypénteken este 6-kor PASSIÓ a fiatalok szolgálatával. Húsvét mindkét ünnepén 10-kor van az istentisztelet. A húsvéthétfõi alkalmon Balogné Vincze Katalin püspöki titkárnõ fog prédikálni. Közös ünneplésre várjuk a családokat. Õrizzük hagyományainkat, egy közösséghez tartozásunkat. Az ünnepi istentiszteleteken úrvacsorai alkalmak vannak. Az urnatemetõ nyitva az ünnepeken délelõtt 9-tõl 12-ig. Tegyük tartalmassá ünneplésünket áldott, megszentelt külsõségekkel, és belsõ elkötelezettséggel. Solymár Gábor evangélikus lelkész 2009. április 4-én, szombaton 18 órakor a budafoki református templomban vesperás istentiszteletet tartunk. Húsvéti ünnepi istentiszteleteink rendje: 10-én nagypénteken délelõtt 10 órakor, és este 6 órakor istentisztelet 12-én vasárnap délelõtt 10 órakor úrvacsorás istentisztelet 13-án hétfõn délelõtt 10 órakor úrvacsorás istentisztelet Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra.