MAKÓI Ó HÍREK Í A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA
2008. október 31.
XI. évfolyam 44. szám M AKÓ VÁROS HÍREI
Egyre több a külföldi vendég a makói fürdõben A makói fürdõ nyári látogatottságáról tartott sajtótájékoztatót október 21-én dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ és Põcze Lászlóné fürdõvezetõ. A város elsõ embere úgy fogalmazott, öröm, hogy a fürdõ számai igazolják a város által felkért szakértõk mondatait, és Makónak valóban van keresnivalója a turizmus területén.
M
int ismeretes, Makó Város Önkormányzata 3,2 milliárd forintból, 50%-os uniós támogatás mellett fejleszti a Makói Fürdõt. Az uniós pályázat elnyeréséhez fenntarthatóságot (azaz növekvõ látogatószámot) kell igazolni, illetve azt, a fürdõnek ma is stabil vendégköre van. Így lehet a fejlesztés mottója, hogy a fürdõ a makóiakért épül, de méretét tekintve nemcsak a makóiaknak. Számítunk az országból, és a külföldrõl érkezõ turistákra. A fürdõ mai számai alátámasztják, hogy ez a várakozásunk szilárd alapokon nyugszik, a hosszú távú megtérülés modellje igazolódik. A sajtótájékoztatón elhangzott, bár
az országos lapok az idei strandszezon deficitjérõl, és a csökkenõ látogatószámról beszélnek, a Makói Termál- és Gyógyfürdõ sikerrel tartotta meg látogatóit, és a régió szakmai rangsorában a hasonló fürdõk között elõkelõ helyet vívott ki. (Szegeden idén 250 ezer, Algyõn 53 ezer, Mórahalom 118 ezer, Hódmezõvásárhely 150 ezer vendéget számolt ezen a nyáron a Délmagyarország / Délvilág által készített megyei körkép szerint.) Põcze Lászlóné elmondta, az elmúlt évben, és az idén is több mint 140 ezer fürdõvendég fordult meg a fürdõben, ebbõl tavaly 51 ezren, idén már 52 ezren voltak azok, aki napijegyet váltottak a fürdõ szolgáltatásaihoz.
1956 HÕSEIRE EMLÉKEZETT MAKÓ
„Tartozunk a hõsöknek” Nagyszerû õszi idõben, igaz, kevés érdeklõdõ mellett emlékezett a város 1956-ra a nemzeti ünnepen. Október 23-ának délelõttje koszorúzásokkal telt, illetve 11 órakor kezdõdött az önkormányzat központi ünnepsége.
A
városi zászló ünnepélyes felvonása után az ünnep programja a volt Rendõrkapitányság épületénél folytatódott, ahol Palicz András, Makó város rendõrkapitánya rótta le tiszteletét Fazekas Lajos, az októberi események egykori rendõrkapitánya, ezredes elõtt. Ezután koszorút helyezett el a kapitányság mellett a város önkormányzata, a Makói Oktatási Központ és a családtagok. Ezt követõen a József Attila Gimnázium falán, az Institoris Ildikóra emlékezõ táblán helyezték el az emlékezés virágait a résztvevõk. Halmágyi Pál városi képviselõ, a múzeum igazgatója emlékezett a forradalom makói résztvevõjére ls Institoris Ildikóra, majd Apjok Vivien, volt diákpolgármester mondott el egy Márai-verset.
Beszédes a külföldi vendégek aránya: tavaly 19 603, zömmel Romániából érkezõ vendéggel számolhatott a fürdõ, míg ez az adat 2008-ban 22 661, azaz 38ról 43%-ra nõtt arányuk. Volt olyan hétvégi nap, amikor a 2–3 ezer vendég közel 80%-a a szomszéd államból érkezett. A nyári hétvégéken 18 százalékos emelkedést mutatnak a pénztári bevételek: tavaly hasonló idõszakban 23 984, idén pedig 28 289 látogató váltott belépõt. A látogatószám-növekedés az elmúlt esztendõkben egyébként töretlen, 2005ben 244 ezren, 2006-ban 253 ezren, 2007ben, Románia uniós csatlakozása és a Makovecz-épület belépése után több mint 300 ezren látogattak el a makói fürdõbe. Põczéné elmondta, a román vendégek minden esetben megtekintik a fürdõ új épületének elõterében elhelyezett, a fejlesztést bemutató kiállítást. Várják az új fürdõt, hiszen számukra Magyarország kedvelt célpont, és számos romániai városból ez a legkönnyebben elérhetõ pihenõhely. Elégedettek a szolgáltatásokkal, és például szeretik, hogy a város olcsó, nincs parkolási díj, a környezet pedig virágos és vendégszeretõ.
„Ne puskázzuk el a lehetõséget” A központi ünnepség a Csanád vezér téri kopjafáknál folytatódott 11 órakor a Himnusz hangjaival. Az ünnep szónoka Marosvári Attila, a város alpolgármestere volt. Beszédében felidézte az 1956-os forradalom elõzményeit, körülményeit, azt a történelmi helyzetetet, amelyben a forradalom élt néhány napig. Rámutatott, ma is tartozunk az 1956-os hõsöknek azzal, hogy emelkedõ pályára állítsuk hazánkat, hogy összefogjuk, hogy túllássunk személyes érdekeinken. Mint mondta, különös tehetségünk van a kedvezõ helyzetek elpuskázásra is, de ezúttal inkább élnünk kellene a páratlan uniós segítséggel. Az ünnep mûsorát a József Attila Gimnázium tanulói adták, felkészítõ tanáruk Sipos Jenõné tanárnõ volt. Ezt követõen az emlékezés koszorúit helyezték el a kopjafánál az önkormányzat, a történelmi egyházak, a kisebbségi önkormányzatok és a pártok, politikai szervezetek képviselõi. A megemlékezés a Szózat hangjaival zárult. A délelõtt utolsó programjaként délben a Kaszinó épületén a makói nemzetõrségre emlékezõ tábla elõtt tisztelegtek az egykori résztvevõk. Koszorút helyezett el az önkormányzat mellett a múzeum és a Juhász Gyula Református Szakközépiskola is.
2.
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
ISKOLAI HÍREK
Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ, 5150/A/1 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben Makó, Kõrösi Csoma Sándor u. 2. fsz. 1. szám alatti, 40 m2 alapterületû, 1 szoba, étkezõ + nappali, fürdõszoba + WC helyiségekbõl álló, összkomfortos komfortfokozatú lakásotthonházban lévõ lakáshoz jutás útján, ezen belül garzonlakás jogcímen, bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 17. 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. Fiatalok garzonházában levõ önkormányzati bérlakások bérbeadása esetén a lakás lakbérének havi mértéke a lakás alapterülete és komfortfokozata alapján összkomfortos komfortfokozatú lakás esetén: 140,-Ft/m 2, 40 m2 x 140,-Ft = 5.600,-Ft/hó 4. 4. A pályázati anyag átvehetõ és részletes felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szobájában., név: Olasz Éva, tel.: (62) 511-800/200 Pályázni csak pályázati anyag birtokában lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit, az ingatlan legfontosabb jellemzõit, a pályázati adatlapot illetve a lakásbérleti szerzõdés tervezetet. 5. Pályázatban való részvétel feltétele: a lakás megtekintése, melynek idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda a pályázóval.
Jubilált a vegyeskar Kerek évfordulót ünnepelt Makó Város Vegyeskara, amely 1988. október 15-én alakult 38 fõs létszámmal. A karnagya 15 évig dr. Mihálka György volt. Az énekkar rendszeresen szerepelt, szerepel városunk ünnepein (március 15., városnap, augusztus 20., Hagymafesztivál, október 6., október 23.), de kiállítások megnyitóján, egyéb rendezvényeken is rendszeres vendég. A vegyeskar koncertezett a környezõ községekben: Apátfalva, Királyhegyes, Földeák, Kiszombor, Maroslele, Deszk. Mûködése alatt három rádió-
felvétel készült a Kóruspódium mûsorába. A kar baráti, dalostársi kapcsolatot ápol más városok énekkaraival, így például: Csongrád, Eger, Hódmezõvásárhely, Kiskunfélegyháza, Szentes, Szeged, Tiszaföldvár. Élõ kapcsolatot alakított ki a határainkon túli magyar nemzetiségû városokkal, falvakkal, az ott mûködõ mûvészeti együttesekkel: Csíkszereda, Igazfalva, Kassa, Krakkó, Lugos, Szabadka, Tusnád, Zsombolya. Rendszeresen koncertezik az együttes külföldön is, fellépett Olaszországban (Molfetta), Németországban (Reine), Görögországban (Lefkada), Montenegro ban (Herceg
Novi), Szlovéniában (Velenje), Csehországban (Prága), Lengyelországban (Krakkó). Amillenniumelõtt,2000-ben a kórus szervezeti mûködése megváltozott, egyesületté alakult. Elnöke Szirbikné Baranyi Éva, titkára Korell Gertrúd, gazdaságvezetõje Magyarósi Judit, majd Takács Ildikó lett. Öt évvel ezelõtt Mihálka György karnagy elbúcsúzott a kórustól, a karnagyi teendõket azóta Gilinger Ildikó látja el. Állandó zongorakísérõje az együttesnek Daróczi Szilvia.
Fotókiállítás A makói József Attila Gimnázium nevelõtestülete szeretettel meghívja az érdeklõdõket „Simplicity / EgySzErûSég” címet viselõ Vígh Gabi fotókiállításának megnyitójára, amely a József Attila Gimnáziumban, november 4-én, 13:20 órakor kezdõdik. Mindenkit várnak.
Sikeres egészségnap A Belvárosi Óvoda nevelõtestülete megköszöni a 2008. évi Õszi Egészségnap sikerében közremûködõk segítségét, akik az alábbiak: szülõk aktív közremûködése, Központi Konyha, Maros-menti Utánpótlás Futball Club, Makói Általános Iskola, Tóthné Lõkös Melinda, Zsikai Edit, Baloghi Sándor – Mester-Pék Kkt, Fehérné Gyüre Szilvia, Bánfi Flóra, Dr. Czanik Sarolta, Dr. Rákóczi Csongor.
Köszönik a gondoskodást A „Gondoskodás” Makó Város Idõseiért Alapítvány beszámolója a 2007 és gazdálkodásáról: az ez év március 12-én megtartott kuratóriumi ülésen az alapítvány elnöke számolt be a 2007. év gazdálkodásáról. Örömmel tájékoztatta a kuratórium tagjait, hogy kiemelkedõen magas
bevétel teljesült az elmúlt évben. Az alapítvány bevétele 3.854.304 forint volt. Ebbõl a magánszemélyek és vállalkozások támogatása 3.702.850 forint, a személyi jövedelemadó 1 % - ából származó bevétel 167.701 forint, kamatbevétel pedig 16.611 forint volt. Ezek a bevételek tették lehetõvé, hogy az elõzõ évekhez hasonlóan az alapítvány hozzájáruljon az idõs emberek kirándulásaihoz. Így mintegy negyven nyugdíjas megismerkedhetett egy pécsi bentlakásos szociális intézmény lakóival, minden napi életükkel. Ezután Pécs nevezetességeit is megcsodálhatták. Õsszel közel 100 idõs ember a Parlament épületének megtekintése mellett betekintést nyerhetett a képviselõk munkájába is, hiszen az ülésterem karzatáról figyelhették a felszólalások, hozzászólások, szavazások menetét. Az élményekben gazdag napot a Halász bástya megtekintésével fejezték be. A „Gondoskodás” Alapítvány kuratóriuma ez úton is köszönetét fejezi ki mindazon magánszemélyeknek és vállalkozóknak, akik adományaikkal megteremtették annak lehetõségét, hogy az idõs emberek olyan élményhez jussanak. Kérjük, hogy az alapítvány 56800047-10013852 számú számlaszámlára a jövõben is juttassák el adományaikat.
Kézilabdasuli KézilabdaSulit indít a Marosmenti Nõi Kézilabda SE. Várják mindazon 8–11 év közötti leány jelentkezését, akik kedvet éreznek a sportág iránt, és szeretnék megismerni a szivacskézilabdázást. Jelentkezni november 4-tõl minden kedden 16:30-tól, és pénteken 16:00-tól lehet, a Makói Általános Iskola Vásárhelyi utcai tornatremében, vagy telefonon a 30/681-4920 telefonszámon lehet.
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
3.
PÁLYÁZAT
Pályázati felhívás – telekprogram ismét Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet 6 db önkormányzati tulajdonú, közmûvesített építési telek hasznosítására visszatérítendõ támogatás formájában vagyoni, jövedelmi helyzetük alapján rangsorolt családok számára. 1. Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete a makói fiatalok lakhatási helyzetének javítása és a városban történõ hosszútávú megtelepedésük elõsegítése érdekében elidegenít 6 db Makó, Velnök utcán kialakítandó közmûvesített önkormányzati tulajdonú telket. 2. Pályázhatnak azok a makói, a városban életvitelszerûen és hosszútávon letelepedni kívánó házaspárok vagy élettársak (Ptk. 685/A. §), - továbbiakban együttesen: párok - akik az alábbi konjuktív feltételeknek megfelelnek: • a pályázat benyújtásának napján egyikük életkora sem haladja meg a 40. életévet, és • legalább 1 gyermeket nevelnek (szülõi felügyeletet gyakorolnak), vagy várnak, vagy vállalnak (a lakáscélú állami támo-
gatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet feltételei szerint )és • legalább érettségivel vagy szakmunkásvizsgával és mestervizsgával rendelkeznek, és • igazolt munkahellyel és állandó jövedelemmel bírnak, és • lakáscélú igazolt megtakarításuk eléri a 2 millió Ft-ot és a csatolt okiratokból, nyilatkozatokból megállapítható, hogy a rendelkezésre álló források alapján a tulajdonukba kerülõ telekre lakóingatlan felépítésére képesek, és • vállalják, hogy a kapott telken a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 3. §-a szerinti méltányolható lakásigénynek megfelelõ új lakóingatlant létesítenek. Lakóingatlan felépítésére való képesség megállapíthatósága érdekében szak-
ember által készített költségvetést kell a pályázat kötelezõ mellékleteként beadnia a pályázóknak. 3. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 28. (péntek) 12 óra 4. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Jegyzõi Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. I. emelet 114. szoba.) 5. Pályázati adatlap átvehetõ, és részletes felvilágosítás (jövedelmi feltételek, kizáró okok, támogatás mértéke, szükséges igazolások, mellékletek stb.) kérhetõ a Polgármesteri Hivatal Jegyzõi Iroda 114. szobájában vagy teljes terjedelemben letölthetõ a www.mako.hu önkormányzati pályázatok oldalról. 6. Pályázni csak pályázati adatlapon lehet, amely tartalmazza a pályázat elbírálásához szükséges mellékleteket.
További információ: polgármesteri hivatal Jegyzõi Iroda, 6900 Makó, Széchenyi tér 22. (I. emelet 114. szoba, tel.: 62/511-800, 136 mellék).
Haszonbérlõk, figyelem! A Makó Város Önkormányzat tulajdonában lévõ földterületekre kötött 2007–2008 mezõgazdasági évre vonatkozó haszonbérleti szerzõdések 2008. október 15. napjával lejártak. A szerzõdések újrakötésére a Polgármesteri Hivatal, Szárnyépület 207-es szobájában van lehetõség ügyfélfogadási idõben. További felvilágosítás kapható a 62/511-839-es telefonszámon.
Továbbra is jelentõs kedvezménnyel kapható a komposztálóedény Lomtalanítás ideje van, õsz, lombhullás. A makói utak mentén egyre több helyen látni kis, növényi maradványokból összeállt dombokat. Pedig van ennél jobb, hasznosabb megoldás is… Mint arról már a múlt õsszel is hírt adtunk, Makó város önkormányzata pályázaton nyert komposztáló edényeket, amelyeket a makói porták egyik hasznos eszközének szán. A program keretén belül minden makói lakosnak lehetõsége van kedvezményesen házi komposztáló edényzet beszerzésére.
elõtti terület, az udvar tisztántartására, a növények tápanyagigényének pótlására. A 400 literes, másfél méter magas, ellenálló mûanyagból készült edény befogad mindenfajta zöldhulladékot, legyen az konyhai szemét, vagy levágott fû, lomb.
korszerû eszköz
Kedvezményes lehetõség
A komposztálóedény egyébként egy új és korszerû módszert kínál a házak
A képviselõ-testület döntése nyomán a pályázati úton nyert, egyenként 10 ezer
forint értékû komposztáló edényt mindössze 4 ezer forintért, azaz az önerõ megfizetésével adja át az önkormányzat tartós bérletbe a makóiaknak. A bérleti díj egyszer, az edényzet átvétele elõtt, egy összegben fizetendõ. A tartós bérlet 5 évig tart (ezalatt az edényzet bérlõjének nem kell fizetnie), majd ezen idõszak leteltével a bérlõ tulajdonába kerül az edényzet.
További részletek További információ a komposztálóedény beszerzésével kapcsolatban a makói polgármesteri hivatal (Széchenyi tér 22.) szárnyépületében, illetve az 511800-as telefonszámon vagy a következtõ email címen:
[email protected]).
4.
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
M AKÓ VÁROS HÍREI
A Makói Városi Pályázati lehetõségek gazdasági társaságok, Televízió vállalkozások részére mûsora A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség október hónapban két pályázati konstSzokásos rovatunkban a Makói Városi Televízió jövõ heti (november 3– 7.) mûsorát adjuk közre, abban bízva, egyre többen választják esténként a Városi Televízió adását. Hétfõ 18:00 Mûsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Euróra 18:20 Makó FC – Jászberény NB2-es labdarúgómérkõzés I. félidõ 19:10 Híradó, Euróra 19:30 Makó FC – Jászberény NB2-es labdarúgómérkõzés II. félidõ Kedd 18:00 Mûsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Euróra 18:20 Makó KC – Nyíregyháza NB1-B-s ffi kézilabdamérkõzés I. félidõ 19:00 Híradó 19:15 Euróra 18:20 Makó KC – Nyíregyháza NB1-B-s ffi kézilabdamérkõzés II. félidõ Szerda 18:00 Mûsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Euróra 18:20 Munkavédelmi Magazin 5. rész 18:50 PartySztár 4. rész 19:40 Híradó 19:50 Euróra Csütörtök 18:00 Mûsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Euróra
rukciót jelentetett meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretein belül a tavaszi-nyári kiírásokkal közel egyezõ feltételekkel. GOP-2008/2-2.2.1-Vállalati folyamat menedzsment támogatása A konstrukció a vállalati folyamatmenedzsment hatékonyságának növelését tûzi célul: a vállalatok közötti üzleti kapcsolatok, a belsõ vállalati folyamatok hatékonyságának, a hálózatbiztonság és a szolgáltatások minõségének javítását, a hatékony tudásmenedzsment érdekében a különbözõ vállalatirányítási és egyéb üzleti (vezetõi döntéstámogató és információs, elektronikus iratkezelési, ellátási és ügyfélkapcsolati, csoportmunka, távmunka stb.) rendszerek, megoldások kiépítését, összehangolását, és az ehhez kapcsolódó szervezetfejlesztést és az üzleti folyamatok újra és megszervezését (BPR). A kiírásra pályázhatnak: Kettõs könyvvitelt vezetõ gazdasági társaságok; Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezõ gazdasági társaságok fióktelepei; Szövetkezetek; SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók; Magyarországi székhelyû gazdasági kamarák (a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény alapján) közül: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; területi kereskedelmi és iparkamarák. Vállalkozások érdekképviseleti szervezetei. A támogatás intenzitása. 50%-os. Igényelhetõ támogatás öszszege: 3 000 000-20 000 000 Ft. A pályázatok benyújtására 2008. november 24-tõl 2009. január 30-ig van lehetõség.
GOP-2008/2-1.3.1- Vállalati innováció támogatása A konstrukció célja olyan azon vállalkozások innovációs tevékenységeinek támogatása, amelyek meglévõ K+F eredményre (prototípus vagy termék) új vagy jelentõsen javított, korszerû, magas értéket képviselõ, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozását, piaci bevezetését vállalják. A konstrukció elõsegíti az innovatív vállalkozások növekedési potenciáljának erõsítését, versenyképes termékeik piaci megjelenését a vállalkozások kísérleti fejlesztési tevékenységének, a K+F eredmények hasznosításának, az új, vagy jelentõsen javított termék, szolgáltatás, technológia piaci bevezetéséig tartó innovációs tevékenységének támogatásával. Jelen pályázati konstrukcióra pályázhatnak a cégbíróságon bejegyzett: - gazdasági társaságok (kivéve nonprofit gazdasági társaságok), - szövetkezetek, feltéve, hogy - kettõs könyvvitelt vezetnek, és - nem tartoznak az ÉVA hatálya alá A támogatás intenzitása. 25-55%-os. Igényelhetõ támogatás összege: 15 000 000-250 000 000 Ft. A pályázatok benyújtására 2008. november 24-tõl 2009. január 9-ig van lehetõség. Pályázati dokumentáció elérhetõsége: www.nfu.hu, valamint http://paly.mako.hu
18:20 Csongrád Megyei Levéltári Napok 19:45 Híradó 19:55 Euróra Péntek 18:00 Mûsorajánló 18:01 Reklám 18:05 Társalgó élõ-interaktív magazin Játsszon velünk: 510-078 19:40 Heti Hírösszefoglaló
A
Makói Városi Televízió tájékoztatja nézõit, hogy aki digitális mûholdas mûsorszolgáltató csomagjára fizetett elõ, az a továbbiakban is láthatja a VTV mûsorait hagyományos földi antennával (vagy szobaantenával) az UHF 51-es csatornán. Kövessék továbbra is figyelemmel a város és a kistérség eseményeit a Makói Városi Televízióval!
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
5.
M AKÓ VÁROS HÍREI (folytatás a 4. oldalról) Plusz 1 fõ támogatási program Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a nyári kiírás ismétléseként újból pályázatot hirdet „PLUSZ 1 FÕ, a vállalkozás elsõ alkalmazottjának felvétele” c. támogatási program megvalósítására. A program célkitûzése: hogy az elsõ alkalmazott felvételének támogatásával - az új munkaerõ foglalkoztatásával kapcsolatban felmerülõ költségek - segítse elõ a kisvállalkozások jövedelemtermelõ képességének és vállalkozói szellemének erõsítését, valamint a versenyképességük növelését. A pályázók köre: Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezõ olyan: jogi személyiséggel rendelkezõ, vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaság, vagy egyéni vállalkozó, vagy egyéni cég. A projektek támogatására felosztható összeg 263 millió forint. A támogatott pályázatok várható száma 150- 200 db. Az igényelhetõ támogatás mértéke teljes munkaidõs foglalkoztatás esetén: szakképzetlen munkavállaló esetében 66.000,-Ft/hó, középfokú végzettségû munkavállaló esetében 80.000,-Ft/ hó, felsõfokú végzettségû munkavállaló esetében 106.000,-Ft/hó valamint a bérhez kapcsolódó járulékok és tételes eho. A vásárolt szolgáltatás és eszközök esetében a kiadásokhoz 30 % önerõ felhasználása szükséges, az igényelhetõ támogatás mértéke 70 %, de maximum 350.000,-Ft Pályázati dokumentáció elérhetõsége: http://paly.mako.hu Pályázati kérdéseikkel kérjük, keressék fel a Makó Város Önkormányzatának Kistérségi irodáját. Munkatársaink hétfõ, kedd, csütörtök 7.30-16.00 közt szerda 7.30-17.30 közt, péntek 7.3012.00 közt állnak rendelkezésükre.
Központi támogatás jár valamennyi távfûtött háztartásnak A központi távhõtámogatásról tartott sajtótájékoztatót október 21-én dr. Buzás Péter polgármester, országgyûlési képviselõ- Elmondta, a város mindent megtesz annak érdekében, hogy termálenergia tegye olcsóbbá a távfûtést Makón, ugyanakkor a hitelválság miatt finanszírozási gondok támadtak a termálprojekttel. A halasztódó beruházás így egyelõre nem teszi olcsóbbá a távfûtést, de a kormány által nyújtott támogatás mégis levesz valamennyit a távfûtött lakásokban élõk anyagi terheibõl A sajtótájékoztatón elhangzott, az új távhõtámogatási rendszer október 1-jén lépett hatályba, a szolgáltatók az ezt követõen kiadott számlákban érvényesítik elõször az új támogatási rendszert. Az új támogatási rendszerben minden érintett háztartás kap támogatást, azok is, amelyeknek eddig szociális alapon nem járt. Ezek a háztartások októbertõl havonta 1150 forintos kompenzációt kapnak, de csak a fûtési szezon hat hónapjára. E csoporton kívül négy kategóriát határoz meg a kormányrendelet. Az ide tartozók nem fix, hanem fogyasztás alapú támogatásban részesülnek majd. Ezt mutatja táblázatunk:
Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ makó, Széchenyi tér 8. sz. alatti, 288 m2 alapterületû cukrászda bérlet útján történõ hasznosítására 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. 11.17. 12 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. A pályázati tárgyalás helyérõl és idejérõl a pályázóknak értesítést küldünk. 4. A pályázati anyag átvehetõ: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzõit. 5. A helyiség megtekintésének idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval.
Makói diadal
E
lsõ alkalommal rendezték meg a kistérségben október 12-én a mikrotérségek - 57 000 2184 (Ft/GJ) közötti erõ- és ügyességi csapatversenyt Kiszomboron. Az elsõ 57 001 - 71 250 1794 (Ft/GJ) alkalommal rendezett versenyt a makói csapat nyerte, megelõzve 71 251 - 85 500 1200 (Ft/GJ) a Kiszombort és Csanádpalotát. 85 501 - 99 750 816 (Ft/GJ) A gyõztes makói csapat tagjai: 99 751 1 150 (Ft/hó) Debreczeni Gáborné Molnár Edit, Kószó Titanilla, Rakonczai A távfûtéses lakásban élõknek nem kell külön igényelnie a támogatást, hiszen az eddigi rend- Orsolya, Wéber Nóra, Boros szer alapján automatikusan megkapják. Ez azokra is vonatkozik, akiknek eddig nem járt a tá- Sándor, Dékány Tibor, Gajda mogatás. Igénylést csak akkor kell benyújtani, ha változik a család vagy az igénylõ jövedelmi Róbert, Kaszab Zsolt, Kovács helyzete. Gábor, Mari Attila. Jövedelmi kategóriák (Ft/hó/fogyasztási egység)
Távhõtámogatás fajlagos összege
6.
MAKÓI HÍREK
2008. október 31.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK
Pályázati felhívás a Kaszinó hasznosítására Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ Makó, Széchenyi tér 25. sz. alatti, 309 m2 alapterületû kaszinó bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 17., 10. óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. A pályázati tárgyalás helyérõl és idejérõl a pályázóknak értesítést küldünk. 4. A pályázati anyag átvehetõ: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzõit. 5. A helyiség megtekintésének idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval.
Pályázati felhívások Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ makói 796/A/5, és 796/A/6 helyrajzi számon felvett, természetben Makó, Kossuth u. 2. sz. alatti, 39 m2 alapterületû mûhely, és 28m2 alapterületû raktár bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 5., 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. A pályázati tárgyalás helyérõl és idejérõl a pályázóknak értesítést küldünk. 4. A pályázati anyag átvehetõ: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzõit. 5. A helyiség megtekintésének idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval. Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ Makó, Széchenyi tér 10. szám alatti Korona Üzleti és Szolgáltató Központ I. emelet, 224-es számú 19,11m2 és a 227-es számú 19,63m2 alapterületû irodahelyiség bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 5., 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. A pályázati tárgyalás helyérõl és idejérõl a pályázóknak értesítést küldünk. 4. A pályázati anyag átvehetõ: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzõit. 5. A helyiség megtekintésének idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval. Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ 12207 helyrajzi szám alatt felvett Makó, belterület, Makói Ipari Park Inkubátorházban lévõ 13. számú, 18,6m2 alapterületû, 14. számú, 18,6m2 alapterületû, 15. számú, 18,6m2 alapterületû, és a 25. számú, 9,1m2 alapterületû irodahelyiség bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 5., 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. A pályázati tárgyalás helyérõl és idejérõl a pályázóknak értesítést küldünk. 4. A pályázati anyag átvehetõ: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzõit. 5. A helyiségek megtekintésének idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval.
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
7.
M AKÓ VÁROS HÍREI
Pályázati felhívások Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ, 5150/A/5 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben Makó, Kõrösi Csoma Sándor u. 2. fsz. 5. szám alatti, 40 m2 alapterületû, 1 szoba, étkezõ + nappali, fürdõszoba + WC helyiségekbõl álló, összkomfortos komfortfokozatú lakás otthonházban lévõ lakáshoz jutás útján, ezen belül garzonlakás jogcímen, bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 17. 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. Fiatalok garzonházában levõ önkormányzati bérlakások bérbeadása esetén a lakás lakbérének havi mértéke a lakás alapterülete és komfortfokozata alapján összkomfortos komfortfokozatú lakás esetén: 140,-Ft/m2, 40 m2 x 140,-Ft = 5.600,-Ft/hó 4. A pályázati anyag átvehetõ és részletes felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szobájában. Név: Olasz Éva Tel.: (62) 511-800/200 Pályázni csak pályázati anyag birtokában lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit, az ingatlan legfontosabb jellemzõit, a pályázati adatlapot illetve a lakásbérleti szerzõdés tervezetet. 5. Pályázatban való részvétel feltétele: a lakás megtekintése, melynek idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda a pályázóval. Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képezõ, 5150/A/3 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben Makó, Kõrösi Csoma Sándor u. 2. fsz. 3. szám alatti, 40 m2 alapterületû, 1 szoba, étkezõ + nappali, fürdõszoba + WC helyiségekbõl álló, összkomfortos komfortfokozatú lakás otthonházban lévõ lakáshoz jutás útján, ezen belül garzonlakás jogcímen, bérlet útján történõ hasznosítására. 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 17. 10 óra 2. A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) 3. Fiatalok garzonházában levõ önkormányzati bérlakások bérbeadása esetén a lakás lakbérének havi mértéke a lakás alapterülete és komfortfokozata alapján összkomfortos komfortfokozatú lakás esetén: 140,-Ft/m2, 40 m2 x 140,-Ft = 5.600,-Ft/hó 4. A pályázati anyag átvehetõ és részletes felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szobájában., név: Olasz Éva, tel.: (62) 511-800/200 Pályázni csak pályázati anyag birtokában lehet, amely tarMÁRTON IMRE települési képviselõ, talmazza a kiírás részletes feltételeit, az ingatlan legfontooktóber 31-én, pénteken 10–1130óráig sabb jellemzõit, a pályázati adatlapot illetve a lakásbérleti lakossági fogadóórát tart. szerzõdés tervezetet. A fogadóóra helye: Makó, Uri u. 3. 5. Pályázatban való részvétel feltétele: a lakás megtekintése, melynek idõpontját a pályázati anyag átvételekor közli a VaGILICZE JÁNOS települési képviselõ, gyongazdálkodási és Beszerzési Iroda a pályázóval. november 6-án, csütörtökön 15–16 óráig lakossági fogadóórát tart. KÖZÉRDEKÛ KÖZLEMÉNY A fogadóóra helye: Szent István Általános Iskola
Képviselõi fogadóóra
Csak fotóval igazolható a kár
A
Maroslele M43 Konzorcium megbízásából a szállítási útvonalak mentén az épületek fotódokumentációs állapotfelmérést végzi a Tele-Kov Kft. A cég közérdeklõdésre számot tartó közleményét az alábbiakban közöljük. A kft. tisztelettel tájékoztatja a makóiakat, hogy az állapotfelmérõ munka az ingatlantulajdosok hozzájárulásához kötött, azaz minden esetben nyilatkozni kell, akar-e állapofelmérést, vagy sem a ház tulajdonosa. Ugyanakkor bármilyen esetleges, az útépítés, a nehéz szállítójármûvek által okozott kárt csak a fotódokumentáció alapján téríti meg az M43-as Konzorcium.
BARANYI SÁNDOR települési képviselõ, november 7-én, pénteken 10–12 óráig lakossági fogadóórát tart. A fogadóóra helye: Makó, Széchenyi tér 6. GUVAT LÁSZLÓ települési képviselõ, november 7-én, pénteken 10–12 óráig lakossági fogadóórát tart. A fogadóóra helye: Makó,Széchenyi tér 6. A képviselõk minden érdeklõdõt tisztelettel várnak lakossági fogadóórájukon!
8.
2008. október 31.
MAKÓI HÍREK
AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK ORVOSI ÜGYELET Felnõtt: hétköznap 16–8 óráig; szombat, vasár- és ünnepnap: 8–8 óráig a Vorhand rabbi tér 3. szám alatt (tel: 474-374). Gyermek: hétköznap 14–16 óráig a Rendelõintézet rendelõjében 16–8 óráig a gyerekosztályon, szombat, vasár- és ünnepnap 8–16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelõben, 16–8 óráig a Kórház gyermekosztályán (tel: 511-151).
FOGÁSZATI ÜGYELET Az ünnepi hétvégén, november 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap a Liget utcai rendelõben fogadják a betegeket 8–11 óra között.
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Makón ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következõ: november 2-ig Apaffy Gyógyszertár (Kórházzal szemben), november 3–9.: Kígyó Gyógyszertár (Széchenyi tér 8.). Az ügyeleti szolgálatok hétfõtõl szombatig este 8, vasárnap este 7 órakor kezdõdnek. Szombat, vasárnap napközben a Tesco bevásárlóközpontban található Muskátli Patika tart nyitva, illetve a Kígyó 8–12 óra között. Az Apaffy szombaton 8–12-ig, az Arany Kereszt 7:30–12-ig van nyitva. Ünnepnapokon az ügyeletes egész nap szolgálatot ad.
CÉGKÉPVISELETEK MAKÓN Dégáz ZRt. minden szerdán 8–15 óra között tart cégképviseletet a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). Démász ZRt. minden szerdán 12–20 óra között ügyfelez a Liget utcai telephelyén. Invitel ZRt. minden hónap második péntekjén tart cégképviseleti alkalmat a makói ESC Kft.-nél (Makó, Csanád vezér tér 4.). T-Kábel minden munkanap és szombaton nyitvatartási idõben fogad a Szegedi u. 2. szám alatt (tel: 213-055). Makó-Térségi Víziközmû Kft. ügyfélfogadása: hétfõ, kedd, szerda: 8–15 óráig, csütörtök: 8–17 óráig a Tinódi u. 8/a. szám alatt. A Lonovics sgt. 24. szám alatt közmûnyilatkozat, szakvélemény, hozzájárulások kiadása pénteken 8–12 óra között. Szippantás megrendelése a 213-925-ös telefonszámon.
GAZDIT KERESÜNK A gyepmesteri telepen több befogott kutya található, akik várják gazdáikat munkaidõben, hétfõtõl péntekig 7–15 óra között. Mivel két hét után elaltatják az ebeket, kérjük, ha tud, minél hamarabb segítsen rajtuk! A gyepmester tel. száma: 06-30/458-35-56. Több egészséges és szép kutya várja reménykedve leendõ gazdáját a Makói Állat- és Természetvédõ Egyesületnél is (30/850-23-21, naponta 15 és 18 óra között,
[email protected]).
1% közlemény
Nem bántja a szemét? Az ország útjain közlekedve egyes települések környékén elszomorító látvány fogadja az autósokat: az illegálisan elhelyezett szeméthalmazok látványa rossz érzést kelt az emberekben. Sajnos, városunk környékén is megtalálható – fõleg a mellékutak mentén – ez a „dekoráció”. Hogy ez ne így legyen, annak alapfeltétele, hogy az emberek szemlélete megváltozzon; ez a megoldást is magától értetõdõvé teszi majd. Az illegális lerakók nem csak a város szélén, hanem több kilométerre a településtõl is megtalálhatóak. Talán köztudomású, hogy a városi hulladéklerakó-helyen mindenki 1 köbméter mennyiségû szemetet, hulladékot TÉRÍTÉSMENTESEN elhelyezhet. Az egyes illegális lerakók néha távolabb esnek a várostól, mint a hivatalos hulladéklerakó helyek. Megéri távolabb vinni a szemetet?
Asztma Klub Az Asztma Klub következõ foglalkozását november 4-én (kedden) 16 órakor tartja a Civil Szervezetek Házában (Hajnal utca). Mindenkit szeretettel várnak!
Alapítványi 1% A Maros-menti Utánpótlás Futball Klub köszöni mindazoknak a támogatását, akik személyi jövedelmadójuk 1 százalékának felajánlásával segítették a nonprofit egyesület munkáját. A felajánlásokból 208 927 forint folyt be, mely összeget a fiatal sportolóink versenyeztetésére fordítottuk.
Hétvégi utánpótlás eredmények U 13: Orosháza Makó FC: 7:0, U 15: Orosháza Makó FC: 0:6, góllövõk: Borbás, Pioker, Tóth, Faragó.
Az Erdélyi Püspök Utcai Óvoda Alapítványa megköszöni mindazoknak, akik SZJA-juk 1%-val támogatták az óvodát. A 120.605,- forintból a csoportoknak fényképezõgépet és hifiberendezést vásároltak. Makó Városi Vegyeskar Egyesülete megköszöni mindazoknak akik SZJA-juk 1%-nak felajánlásával támogatták a Vegyeskart. A 110.007,- forintból az énekkar a vidéki fellépések útiköltségét tudta fedezni.
Álláslehetõség A makói József Attila Gimnázium egyetemi diplomával rendelkezõ matematika és/vagy informatika órák ellátására pedagógust keres, azonnali belépéssel.
V. ÕSZI KUPA Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testületének meghívásos labdarúgó tornája november 9. (vasárnap) 9 órakor lesz, Városi Sportcsarnok, Sátorcsarnokban. A résztvevõk: akó Város Önkormányzati Képviselõ-testület Polgármesteri Hivatala, Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság, Makó Városi Rendõrkapitányság, CSMRFK Határrendészeti Kirendeltség Nagylak, CSMRFK Határrendészeti Kirendeltség Kiszombor, Szegedi Fõvámhivatal (Nagylak, Kiszombor), Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelõintézet + egészségügyi dolgozók, Makói Vállalkozók. A meccsek a csoportkörök után egyenes kieséses rendszerben folynak a délelõtt során. A gyõztes elnyeri az Õszi kupát. Várjuk a sportbarátokat, szurkolókat a mindig jó hangulatú mérkõzésekre.
M AKÓI HÍREK – K IADJA : M AKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FELELÕS
KIADÓ:
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERKESZTÕSÉG: 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22., TELEFON: 62/511-800 INGYENES ZÖLD SZÁM: 06-80/820-039 FELELÕS SZERKESZTÕ: DR. BÁNFI MARGIT JEGYZÕ ISSN: 1788-9111 NYOMÁS: MAKÓI NYOMDA KÉZBESÍTI: MAGYAR POSTA ZRT. WWW.MAKO.HU
[email protected]