www.rakosmente.hu
RÁKOSMENTE
24. évfolyam 7. szám / 2014. május 15.
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
Majális Rákosmentén
18–19. oldal
Negyedszerre is TeSzedd! Rákosmente Önkormányzata az idén negyedik alkalommal vett részt a TeSzedd! akcióban, amely országos szinten ös�szesen 1075 helyszínen várta május 9-10-11-én az önkéntes szemétszedőket. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által szervezett program az idei évben csatlakozott az Európai Bizottság Let's Clean Up Europe! – Tisztítsuk meg Európát! – elnevezésű projekthez, amelynek keretében május 10-én 28 európai országban tartottak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciókat. A program célcsoportjai elsősorban az ifjúsági szervezetek, tanintézmények és iskolák voltak, de a vállalatok, cégek, önkormányzatok, civil szervezetek és gyerekes családok önkéntes környezetvédőit is várták a szervezők országszerte, illetve Rákosmentén. 11. oldal
Újabb fejlesztésekről döntött a testület A képviselő-testület április 24-én tartotta ülését. A képviselők Riz Levente polgármester javaslatára egyhangúlag döntöttek a Pesti út 80. szám alatti zeneiskola épületének felújításáról, ami a városközpont-rehabilitáció folytatását jelenti. Az új homlokzati szigetelés és vakolás mellett a kazánokat és az ablakokat is kicserélik. Elfogadták az önkormányzati tulajdonú Rákosmente Kft. 2013. évi mérlegbeszámolóját, 2014. évi üzleti tervét és osztalékának felhasználását. A cég évek óta stabilan gazdálkodik, komoly nyereséget termel. A megtermelt profitot részben visszavennék osztalék formájában és egy esélyegyenlőségi beruházásra fordítanák, a nyereségből lift épülhet az időseknek és a mozgáskorlátozottaknak a Péceli úti orvosi rendelőben. A nyereség fennmaradó részéből egy új kátyúzógépet vesz a cég. Döntés született a térfigyelő kamera-rendszer bővítéséről, a bekötő utak mentén helyeznének ki kamerákat. 3. oldal
ÖNKORMÁNYZAT
ÖNKORMÁNYZAT
Újabb intézményfejlesztések kezdődnek
Megalakult az új Országgyűlés, Dunai Mónika letette képviselői esküjét A Fidesz és a KDNP frakciója a Hold utcai Németajkú Egyházközösség Református templomában tartott ökumenikus istentisztelettel kezdte az Országgyűlés május 6-i, alakuló ülésének napját. A képviselők ezt követően egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el a Batthyány örökmécsesnél, hogy leróják tiszteletüket Magyarország első felelős miniszterelnökének emlékműve előtt. Ezt követően a két képviselőcsoport – élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel – az Országház épületéhez vonult, ahol a főlépcsőn közös fotót készítettek, majd a főbejáraton léptek be a Parlamentbe. Az alakuló ülésen megválasztották a tisztségviselőket és megalakították a bizottságokat. Dunai Mónika az oktatással és sporttal is foglalkozó Kulturális Bizottság szakmai munkájában fog részt venni. Rákosmente országgyűlési képviselője a Lánchíd Rádiónak adott interjújában elmondta, rendkívül megtisztelőnek érzi, hogy a rákosmentiek és kőbányaiak úgy döntöttek, hogy
2
képviselői munkáját a Parlamentben folytassa. A helyi és az országos politikában annyi mindenképpen közös, hogy mindkét területen az emberek javára tehet. „Égetően fontos a munkahelyteremtés és a közlekedés korszerűsítése, gyorsítása Rákosmentén. Távlati, több cikluson átívelő célunk között szerepel a metró bevezetése kerületünkig. Az erről való gondolkodást, az előzetes tervtanulmányokat időben el kell kezdeni. Tudjuk, Rákoshegyen és Kőbányán komoly problémát okoz a Ferihegyi repü-
lőtér zajszennyezése, ennek csökkentésén, a környezetvédelmi szempontok érvényesítésén, a zajterhelési szabályzatok szigorú betartatásán dolgoznunk kell.” Dunai Mónika a Kulturális Bizottság tagjaként kiemelte, hogy az oktatás területén még sok, részletkérdésnek tűnő, mégis nagyon fontos és jelentős munka vár rájuk. Céljuk az, hogy a nevelés-oktatás résztvevői számára: a gyermekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt az iskola az a hely lehessen, amely a lehetőségek, a tehetséggon-
A Rákosmente Kft. ismét nyereséges évet zárt
dozás tárháza mind a munkakörülményekben, mind a kollégák felkészültségében és megbecsülésében. A mindennapos testnevelés bevezetésével kapcsolatban hangsúlyozta a képviselő asszony, hogy rendkívül fontos változtatás volt ez az előző ciklusban, azonban további finomításokra van szükség, hiszen a heti 5 órás időkeret nem teszi lehetővé a dupla testnevelésórák beiktatását, amelyre pedig nagy szükség lenne egy-egy sportággal való ismerkedés esetében. Sok ehhez hasonló csiszolnivaló van még köznevelési rendszerünkben, ezeket el kell végezni a jövőben a szakma bevonásával. „A szakpolitika mellett természetesen a rákos-mentiek és kőbányaiak érdekeit tartom szemem előtt, és vallom, hogy mind a helyi, mind az országos politika csak akkor lehet sikeres, kerületünk akkor fejlődhet tovább, ha mindannyian közösen teszünk otthonunkért, Rákosmentéért” – zárta nyilatkozatát Dunai Mónika országgyűlési képviselő. Horváth Tibor
HÍRHOZÓ
A képviselő-testület április 24-én tartotta rendes havi ülését. Riz Levente polgármesteri tájékoztatóját az április 6-án lezajlott országgyűlési választás értékelésével kezdte. Megköszönte, hogy mindegyik kerületi jelölt sportszerűen kampányolt, kerülve a sárdobálást és egymás lejáratását. A városvezető külön kiemelte a szavazatszámláló bizottságok tagjainak és a hivatal apparátusának lelkiismeretes és kiváló munkáját. "Gratulálok Dunai Mónika frakcióvezető asszonynak, aki 22.393 szavazattal Rákosmente új országgyűlési képviselője lett. Gratulálok Lukoczki Károlynak (MSZP) a második, Szilágyi Györgynek (Jobbik) a harmadik és Schmuck Erzsébetnek (LMP) az elért negyedik helyhez.” Az önkormányzat az Önerő Alap révén újabb pluszforrásokhoz jutott. „A különböző EU-s támogatások mellé mindig kell önerőt is biztosítani, amire szintén be szoktunk nyújtani külön pályázatokat. Ezúttal sikeresen pályáztunk a KEOPpályázaton belül a Zrínyi iskola, valamint a Naplás úti háziorvosi rendelő felújítása kapcsán az önerő kiváltására. A Zrínyi iskola esetében az önkormányzat 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott, ami azt jelenti, hogy az önerőt teljes egészében állami forrásból tudjuk finanszírozni. A Naplás úti rendelőnél 4 millió forintot kaptunk, ez is fedezi az önerő költségeit. A korábban erre a célra elkülönített önkormányzati forrást más kerületi fejlesztésekre fordíthatjuk. 2014. május 15.
Sikeres pályázatok A Hungarocontrol Zrt. által kiírt pályázaton idén 2,5 milliós forintos támogatást kaptunk, ebből a rákoshegyi Tessedik tér megújítását tudjuk megvalósítani új játszóeszközök, pihenőpadok és hulladékgyűjtő edények elhelyezésével, valamint a közvilágítás fejlesztésével. A beruházás májusban indul és szeptemberben ér véget. A pályázatok területén a helyi civil és egyházi közösségek is komoly aktivitást mutatnak. A rákosligeti katolikus plébánia februárban 15 millió forintot nyert el állami forrásokból az új katolikus közösségi ház megépítésére. Most egy EU-pályázaton sikerült nyerniük, egy közép-magyarországi operatív programhoz tartozó, a „Megújuló energiahordozók felhasználás növelése” című pályázat keretében 22,1 millió forintot nyertek. Sikeresen pályáztak a rákoscsabai reformátusok is a Jókai Mór iskolában napelemes rendszer kiépítésére, ők 26,3 millió forintos támogatásban részesültek. A zeneiskola felújítása „Eljött az ideje a Pesti út 80. szám alatti zeneiskola épületének megújításának, ami szorosan illeszkedik városközpont-rehabilitációs törekvéseinkhez. A Fő tér, a Szent Kereszt tér, a Népkert megújítása után újabb lépést teszünk nyugati irányba. Az épületen, amely a két legforgalmasabb kerületi út találkozásánál fekszik, szeretnénk egy új homlokzati szigetelést és vakolást végrehajtani, valamint kazán- és ablakcseréket valósítanánk
meg az energetikai költségek megtakarítása céljából. Ez a fejlesztés jól kapcsolódik a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületének szintén idén aktuális korszerűsítéséhez, így az egész épülettömb egyszerre megújulhat. A projektek a nyár folyamán megvalósulnak. Rákoscsabán is készítünk elő fejlesztéseket, a piactér rehabilitációjához kapcsolódik a Péceli úti orvosi rendelő akadálymentesítése, egy lift kialakítása.” – összegzett a polgármester. Csökkent a bűncselekmények száma 2013-ban Ismertté vált a kerületi rendőrkapitányság 2013. évi beszámolója. A városvezető hangsúlyozta: „2013-ban kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint az előző négy év bármelyikében. Ez 10,43%-os csökkenést jelent 2012-höz képest. Közterületeken 27%-kal kevesebb bűncselekményt követtek el. Ez egy fontos eredmény! Kevesebb a testi sértés (16%), a kábítószerrel történő visszaélés (88%), a lopás (4,5%), a személygépkocsi lopás (52%), a gépjárműfeltörés (20%) és a rablás (61%) is. Egyedüliként a lakásbetörések száma emelkedett,
amelyek visszaszorítására komoly energiákat koncentrál a rendőrség és az önkormányzat. Ennek érdekében pályázatot nyújtottunk be a kerületi térfigyelő kamerarendszer további fejlesztésére, ezúttal a bevezető utak mentén 12 darab kamerát szeretnénk elhelyezni, amelyek kiszűrhetik a kerületbe érkező bűnelkövetőket, valamint segítenek visszaszorítani az útszéli prostitúciót.” – tette hozzá Riz Levente. A polgárőrök munkájáról Nagy Attila, a Delta Polgárőrség vezetője elmondta, hogy a tavalyi tisztújítás óta csönd övezte egyesületüket. „Januárban megkezdtük az érdemi munkát, az elnökséggel meghatároztuk az idei munkatervünket. Ennek a legfontosabb eleme a költségvetésünk méretre igazítása volt. Aktív létszámunkat növelni akarjuk, amelyhez minden kommunikációs eszközt kihasználnánk. Új, modern honlapunk most készül majd el. A rendőrséggel közös szolgálataink száma tavaly megnégyszereződött. A pályázatokon is sikerrel szerepeltünk, amelyeken összesen több mint egymillió forintot nyertünk el.” – összegzett Nagy Attila. A polgármester megköszön3
ÖNKORMÁNYZAT te a polgárőrök áldozatos munkáját, amelyet szabadidejükben, fizetség nélkül végeznek a kerület közbiztonságának javítása végett. Rózsahegyi Péter (Fidesz) rákosligeti képviselő reményét fejezte ki, hogy folytatódhat a Rákos-patak menti deltás kerékpáros járőrözés, hogy a további rongálásoknak elejét vegyék. „Három kerékpáros szolgálatunk van, igyekszünk ebbe a munkába minél több fiatalt bevonni.” – válaszolta Nagy. Napirenden Beszámoló a rendőrkapitányság 2013. évi munkájáról Szikszó Sándor r. őrnagy köszönetét fejezte ki elődeinek, Krammer Györgynek és Sarkadi Istvánnak a kapitányság vezetéséért. „Az érdemi munkába csak novembertől kapcsolódhattam be, a kapitányság viszont így is hozta az elvárható szintet 2013-ban. „A közlekedési balesetek száma sajnos növekedett, áprilisban egy motoros életét is vesztette.” – tette hozzá a kapitány. Ormossy Attila r. ezredes, a BRFK Szakirányító Főosztály vezetője elmondta, hogy gyermekkora óta Rákosmentén él, ezért szemtanúja volt az elmúlt időszak dinamikus változásainak mind a lélekszámot, mind az infrastruktúrát tekintve. „Ennek sokszor van a közbiztonságra nézve kedvezőtlen hatása, a XVII. kerület azonban kivételt képez ebből a szempontból. A rendőrség megfelelő működéséhez elengedhetetlen a társadalom támogatása, amely nálunk kézzelfogható.” A kapitány az elmúlt hónapról szólva megjegyezte, hogy a választás kerületi szinten békésen lezajlott, amelynek biztosításában a 4
rendőrség nagy létszámmal vett részt. „A Pest megyei kollégákkal nagyszabású akciót hajtottunk végre ebben a hónapban, amelyben a rendészeti és a bűnügyi állomány, a polgárőrség és a mezőőrség is részt vett. Több ezer gépjárművet tudtunk ellenőrizni a rendszámfelismerő program segítségével, amely már a deltásoknak is lesz nemsokára. A halálos motoros balesetnél szomorú tény, hogy az autó vezetője ittas volt az ütközéskor. Az
ÖNKORMÁNYZAT lakásába, családtagnak kiadva magukat. Egyre több internetes csalással találkozunk. Nagyon fontos, hogy a személyes adataikat ne adják meg semmilyen weboldalon, mert egyre több a visszaélés. Két lakásbetörés alkalmával a gépkocsikat is eltulajdonították, amelyeket viszont sikerült megtalálnunk néhány napon belül. A kerékpárút teljes hosszában alkalmazzuk a lovas rendőröket, akik gyorsabban oda tudnak érni a helyszínre. Erősítésként
Ormossy Attila és Szikszó Sándor
ittas vezetés egyre gyakoribb a kerületben is. Az egyik kollégám szabadidejében négy gyanús férfira lett figyelmes, akik különböző házakba csengettek be. A négy főből egyet kőröztek, másik kettőt pedig két nap múlva sikerült tetten érni betörés közben. Bejelentések érkeztek, hogy a lakótelepi gépjárművekből lopják a benzint. Ezt követően több főt is sikerült tetten érni üzemanyaglopás közben. Sikerült elkapnunk egy csalót, aki feltűnően olcsón üzemanyagot kínált eladásra. Benzinnel nem rendelkezett, csak igyekezett kicsalni a pénzt a sértettektől. Két fiatalkorút is sikerült elfognunk, akik megalapozottan gyanúsíthatók mobiltelefon-lopással. Továbbra is jellemzőek az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények, amikor megtévesztéssel jutnak be a sértett
készenléti rendőröket is foglalkoztatunk, akik a napokban fogtak el egy betörőt.” – foglalta össze Szikszó. A kapitány 2013. évi beszámolóját egyhangúlag fogadta el a testület. Bővülhet a kerületi térfigyelő kamerák hálózata „A kerületi térfigyelő kamerarendszerünk hálózatát tovább kívánjuk fejleszteni, ennek részeként a kerületi bekötő utak mentén helyeznénk ki kamerákat. Ezek a rendőrséghez lesznek bekapcsolva. Összesen 12 darab 360 fokban látó kamera kihelyezése a cél, amelyek segítségével nemcsak a bűncselekményekhez használt gépjárművek lesznek azonosíthatók, hanem az útszéli prostitúciót is visszaszoríthatjuk. A beruházás költsége bruttó 29 millió forint,
amelynek teljes finanszírozását egy belügyminisztériumi pályázaton keresztül szeretnénk megoldani. Ha a megpályázott pénznek csak egy részét kapnánk meg, tízmillió forintot elkülönítettünk a beruházásra a költségvetésünkben.” – mondta a városvezető. A pályázat benyújtásáról egyhangú döntés született. Intézményvezetőt választottak az Aprófalva és Csillagszem óvodákban A Rákosmenti Aprófalva Óvoda intézményvezetői állására kiírt pályázat elbírálását követően a vezetői teendők ellátásával 2014. május 1-től 2019. július 31ig Prohászka Istvánnét bízták meg egyhangúlag, akit nagy többséggel támogatott a nevelőtestület is. Az egyedüli pályázó bemutatkozásában elmondta, több mint húsz éve él a kerületben, az Aprófalva óvodában 17 éve dolgozik, jelenleg vezetőhelyettesként, illetve fejlesztő pedagógusként. Mostani feladatára évek óta készült, munkájában az eddigi eredményekre kíván alapozni a hagyományok tiszteletben tartásával. A köznevelési törvény lehetőséget ad arra, hogy pályázat nélkül is meghos�szabbíthassák azon intézményvezetők megbízatását, akiket támogat a nevelőtestület. „Kissné Gyenei Edit az elmúlt öt évben sikeresen vezette a Csillagszem óvodát. A nemzetiségi oktatás meghonosításában igen fontos munkát végzett.” – fűzte hozzá a polgármester. Kissnét újabb öt évre egyhangúlag megbízták az intézményvezetői feladatok ellátásával. Egyhangúlag döntöttek a májusi EP-választás lebonyolításához szükséges szavazatszámláló bizottságok HÍRHOZÓ
tagjainak és póttagjainak megválasztásáról. Az országgyűlési választásokat követően több tag is jelezte, hogy a májusi voksolásra már nem tud bizottsági tagságot vállalni, ezért kellett a helyükre új tagokat választani. Módosították a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást, illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII. 20.) rendeletet (15 igen, 3 tartózkodás). Baptista Szeretetszolgálat az Edző téren „Az Edző téri egykori idősek otthona épületét a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központja kívánja bérbe venni. Nagy öröm számunkra, hogy az épület korábbi feladatát, az idősgondozást is továbbviszi az új bérlő. Figyelemre méltó az is, hogy az országos központot telepítik a baptisták Rákoscsabára. A épület szociális célokat fog szolgálni, ahol lehetőség nyílik idősek nappali gondozására. Az új szolgáltatás javára válik az egész kerületnek.” – összegzett a polgármester. Egyhangú döntés született arról, hogy az Edző utca 24. alatti helyiségcsoportot június 1-től 2019. május 31-ig 130.000.-Ft+áfa/hó bérleti díj ellenében, a közüzemi szolgáltatási díjak és egyéb, a helyiség védelmével kapcsolatos költségek megfizetése mellett a Baptista Szeretetszolgálat részére bérbe adják. Elvi döntés született a Rákosmenti Gesztenyés Óvodának a Rákosmenti Robogó Óvodába történő beolvadásáról, amely szakmai és fejlesztési szempontból is indokolt (18 igen). Egyhangúlag határoztak az EU-NET CONSULTING 2014. május 15.
Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Bt.-vel megbízási szerződés megkötéséről házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására. Módosult egy szabályozási terv kapcsán hozott (Pesti út – Forrásföldi utca – Kőröstói utca – Esztena utca által határolt területre vonatkozó) 238/2011. (VI. 23.) Kt. határozat (15 igen, 3 tartózkodás). A Lidl korábban egy pékség kialakítása végett kezdeményezte ezt a szabá-
A területen lovait szeretné legeltetni. A bérbeadásról egyhangúlag határoztak. A zeneiskola épületének felújítása Riz Levente polgármester javaslatára a testület arról döntött, hogy a városközpont-rehabilitáció újabb lépéseként felújítják a Pesti út 80. alatt található zeneiskola épületét. Az új szigetelés mellett a kazánokat és az ablakokat is kicserélik, az esztétikai megújulás mellett így
Ruthner György és Hrutka Zsolt
lyozási tervet, amitől azonban később elállt, a területen jelen lévő cégek viszont végig kívánják ezt vinni. A 6883 m² alapterületű, „szántó és gazdasági épület” megnevezésű, természetben a Csordakút utca mellett található ingatlan Rákosmente Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi. Az ingatlan 9000 m² nagyságú részét a 368/2010 (IX.16.) Kt. határozat alapján a MONTE VIGO Kft. bérli 2010 decembere óta, valamint kötelezettséget vállalt további 25.000 m² terület kaszálására, így a jelenlegi bérleti díj 540.000 Ft + áfa. A kft. kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy szeretné használatba venni a fennmaradó 22.766 m² nagyságú területet is, és a bérleti díjért cserébe a Csordakút utca melletti területet rendszeresen kaszálná.
jelentős megtakarítás érhető el az energiaköltségekben. Ruthner György (MSZP) a Rákosmente Kft.-nek a beruházásban betöltött szerepéről, pontos feladatáról és az esetleges közbeszerzésről érdeklődött, amelyet a költségek indokolhatnak. „Az önkormányzat a Rákosmente Kft.-t hatalmazza fel a beruházás megvalósítására. A közbeszerzési törvény a kft.-re is vonatkozik, annak megfelelően kell lebonyolítani az előkészítést. Célunk, hogy a beruházás a nyári szünidő alatt megvalósuljon.” – hangzott a polgármesteri válasz. Az előterjesztést egyhangúlag elfogadták. A Rákosmente Kft. mérlegbeszámolója „Évek óta örvendetes, hogy a cég stabilan gazdálkodik és komoly nyereséget ter-
mel. A mérleg szerinti 39 milliós eredmény jelentős siker, amelynek hátterében jó gazdálkodás és nagyszámú önkormányzati megrendelés áll. A megtermelt profitot részben visszavennénk osztalék formájában és egy esélyegyenlőségi beruházásra fordítanánk, a nyereségből lift épülhet az időseknek és a mozgáskorlátozottaknak a Péceli úti orvosi rendelőben. A nyereség további részéből pedig egy új kátyúzógépet vesz a cég, amely az útjavítások felgyorsítása mellett hamar visszahozhatja az árát, hiszen folyamatosan szükséges az ilyen jellegű munka a kerületben és az agglomerációban egyaránt. A kft. egyre több munkát képes saját erőből megvalósítani, kiszervezés, alvállalkozók nélkül, ami komoly költségmegtakarítást jelent.” – foglalta össze Riz Levente. A Rákosmente Kft. 2013. évi mérlegbeszámolóját (16 igen, 2 tartózkodás), 2014. évi üzleti tervét (16 igen, 2 tartózkodás) és osztalékának felhasználását (18 igen) elfogadták. A polgármester megköszönte a cég vezetőinek az elmúlt év munkáját. A Péceli út 190. szám alatti orvosi rendelő egy kétszintes épületben található. A lift megvalósításához korábban készült már egy engedélyezési terv, de pályázati pénzt nem lehetett hozzá rendelni, így maradt a saját erőforrás. Az előterjesztést egyhangúlag elfogadták. Felújítanák a sportpadlózatot a Kőrösiben A Keresztúri Központi Sportsuli Diáksport Egyesület azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy a kosárlabda-utánpótlás nevelésük helyszínéül szolgáló, 5
ÖNKORMÁNYZAT bérleti jogviszony keretében használt Kőrösi iskola tornaterme sportpadlózatának cseréjére támogatást igényelhessen az ún. Tao. pályázat keretében. Az ehhez igényelhető támogatás összértéke a Tao. 22/C. § (4) bekezdés a) pontja alapján a tárgyi eszköz beruházás, felújítás összértékének 70%át nem haladhatja meg. A 30%-ot kitevő önrész rendelkezésre állását a benyújtott pályázat elfogadását követően szükséges igazolni a pályázatot bonyolító szervezet, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége részére. A jelenlegi burkolat elöregedett, sem a kosárlabdasport, sem az iskolai testnevelés órák követelményeinek nem felel meg. A pályázat elnyerésével az egyesület biztonságos és korszerű körülmények között tarthatná foglalkozásait, és az iskolai testnevelésórák körülményei is jelentősen javulnának. A tulajdonosi hozzájárulás megadásáról, továbbá a pályázat jóváhagyása esetén az önrész biztosításáról egyhangú döntés született. Kapacitásnövelés a kerületi iskolákban A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott XVII. kerületi iskolák kapcsán az állami hatóság részéről megkeresés érkezett az önkormányzathoz. A polgármester megjegyezte, hogy a kezdeményezés nem jár együtt új intézmény kialakításával vagy jelentős átszervezéssel, elsősorban a kapacitás, a felvehető gyermekek számának növeléséről van szó, illetve cél, hogy a kerületben megvalósuljon a sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatása. Dunai Mónika (Fidesz) frakcióvezető módosító in6
dítványát az indokolta, hogy a KLIK elvárja a tankerületi vezetőtől, hogy az enyhe értelmi fogyatékos és az autizmus spektrumzavarral küzdő tanulóknak jelöljenek ki megfelelő intézményeket. Az általános iskolák közül erre a célra kettőt jelölnének ki, a Kőrösi és a Gregor iskolákat. „Arra való tekintettel, hogy mindkét iskola igen népszerű a kerületben és maximális osztálylétszámokkal működik, indítványomban azt javaslom, hogy
ÖNKORMÁNYZAT bizottságok döntenek arról, hogy egy gyerek integráltan vagy szegregáltan nevelhető. Az elmúlt időszakban nem fordult olyan elő, hogy enyhe értelmi fogyatékos gyermeket beraktak volna egy integrált iskolába. Ilyenre a jövőben sem lesz példa, erről biztosítottak engem a bizottság tagjai. A jogszabály szerint viszont ennek meg kell jelennie az alapdokumentumban, ez viszont semmilyen problémát nem fog okozni. Autisták eseté-
Dunai Mónika
dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó
ezek a típusú tanulók a lakóhelyükhöz legközelebbi körzetes iskolában részesülhessenek oktatásban. Így a szülőkre kevesebb teher hárulna, akárcsak a mozgáskorlátozott diákok esetében. Ennek a problémának az orvoslására törvényi szabályozást kezdeményezek majd a parlamentben, mert a mostani rendszer nem megfelelő.” – tette hozzá Dunai Mónika. Lukoczki Károly arról érdeklődött a tankerületi vezetőtől, hogy nem lenne-e szakmailag indokoltabb, ha csak a megnevezett két intézményben oktatnák ezeket a tanulókat. dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató elmondta, hogy az új jogszabály értelmében a sajátos nevelésű tanulók körébe tartoznak az enyhe értelmi fogyatékos tanulók is. „Minden esetben a szakértői
ben az ép értelműekre fel vannak készülve az iskolák, ehhez a Gyurkovics iskola biztosítja a megfelelő szaktanárokat.” – foglalta össze Varjúné. A testület egyetértett azzal, hogy a Balassi Gimnázium szakmai alapdokumentumából a „nyelvi előkészítő” feladat törlésre kerüljön (18 igen), illetve, hogy a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola szakmai alapdokumentumában a maximális létszám megemelkedjen úgy, hogy az önkormányzat a köznevelési feladatok ellátásához, az iskola 16-18 óra között zajló foglalkozásainak megtartása céljából biztosítja a tantermek használatát (18 igen). Harmadikként hozzájárultak, hogy a Czimra iskola szakmai alapdokumentumában a maximális létszám az intézmény székhelyén 24
fővel, telephelyén pedig 27 fővel emelkedjék, szükség esetén az eddig más célra használt terem osztályteremmé alakításával (18 igen). Negyedikként egyetértettek azzal, hogy a Kőrösi iskola szakmai alapdokumentumában az intézmény székhelyén a maximális létszám 43 fővel 810-re emelkedjen. Ötödikként, hatodikként és hetedikként a Gyurkovics iskola, a Gregor iskola és az Újlak utcai iskolák szakmai alapdokumentumainak módosításával értettek egyet egyhangúan. Beszámolók Egyhangúlag elfogadták a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének 2013. évi munkájáról szóló beszámolót. A polgármester méltatta a szervezetet nagyon fontos közösségi munkájáért, amelyet a hajléktalan-ellátás és a véradás terén végeznek. Egyhangúlag fogadták el a Félúton Alapítványnak a szenvedély- és pszichiátriai betegek nappali ellátása és átmeneti otthoni ellátása terén végzett 2013. évi munkájáról szóló, a Rákoskeresztúri Családsegítő Központ 2013. évi munkájáról szóló, az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2013. évi ellátásáról szóló és a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 2013. évi munkájáról szóló beszámolókat. Riz Levente megköszönte az intézmények dolgozóinak áldozatos munkáját. Interpelláció Ruthner György interpellációt nyújtott be a következő szöveggel: „Rákosmente képviselő-testülete a 462/2010 (XII. 16.) Kt. határozatában úgy döntött, hogy a Bocskai utca 56. szám alatt elhelyezkedő HÍRHOZÓ
13.072 m2 területű ingatlan értékesítése érdekében nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki. 2011. március 24-én tárgyalta a testület azt az előterjesztést, amelynek tárgya a lezárt temető értékesítésére, illetve további hasznosítására kiírt pályázat eredményének megállapítása volt. A testület ekkori döntése értelmében a polgármester volt azonnali hatállyal felelős azért, hogy a határozatot végrehajtsa. Ennek részeként az értesítésre a döntést követő 15 napon belül, az adásvételi szerződés megkötésére a döntést követő 60 napon belül kellett volna intézkednie. Az önkormányzat honlapján viszont az szerepel máig, hogy 2012. március 7-én kötötték meg az adásvételi szerződést.” Ruthner György kérdései a következők voltak: 1. Mikor lett megkötve az adásvételi szerződés? 2. Ki kötötte meg ezeket az önkormányzat nevében? 3. Miért nem hajtották végre határidőre a 2011-es Kt. határozatot? 4. Ha nem tudták határidőben végrehajtani a határozatot, akkor miért nem készített új előterjesztést a határidő leteltével új értékbecsléssel és új pályázat kiírásával a polgármester? 5. Milyen a 95/2011 (III.24.) sz. határozat szerinti szankciórendszert tartalmaz az adásvételi szerződés a teljesítések határidőre történő elvégzésére a vevő és az eladó szempontjából? Riz Levente válaszában kifejtette: a képviselő-testület nyilvános, egyfordulós pályázat elbírálása keretében állapította meg, hogy az egyedüli pályázó érvényes ajánlatot tett, amely alkalmas a szerződés teljesítésére. A pályázat kiírása előtt igazságügyi ingatlanszakértő által készíttettünk érték2014. május 15.
becslést. A becsült forgalmi érték bruttó 20.125.000 Ft volt. Ezt követően megkezdtük a szerződés előkészítését, majd 2012. március 7-én Horváth Tamás alpolgármester az önkormányzat nevében megkötötte az adásvételi szerződést. A szerződés előkészítési szakaszában derült ki, hogy a fejlesztő tulajdonosi hátterében van egy offshore cég. Az új Nemzeti Vagyontörvény ekkor már készülőben volt, amely bevezette az átlátható szervezet
sét követően két éven belül pedig befejezi a temetkezési emlékhely kialakítását. Amennyiben a beruházó hat hónapot meghaladó késedelembe esik, az önkormányzat élhet visszavásárlási jogával, továbbá 40 millió forintos nemteljesítési kötbért érvényesíthet, ha nem valósul meg a fejlesztés. Ruthner „a válaszok jelentős részét” elfogadta, de szerinte az ügyet még egyszer a testület elé kellett volna hozni, így végül mégsem fogadta el a vá-
Petrőczy Dániel és Rózsahegyi Péter
fogalmát. Ennek tudatában a szerződéskötést a készülő jogszabálytervezettel összefüggésben felfüggesztettük. Az ezt követő hónapokban a cég megszüntette offshore hátterét, 100%-ban magyar tulajdonúvá vált, ez tette lehetővé a 2012 márciusi szerződéskötést. Ennek megkötéséhez újabb előterjesztésre nem volt már szükség, s mivel egyedüli pályázóról beszélünk, az aláírás későbbi időpontja sem sérthetett versenytársi érdeket. Mivel az ingatlan értéke nem változott a szerződés megkötéséig, ezért szükségtelen lett volna egy újabb értékbecslés. A beruházó vállalta, hogy a szabályozási terv hatályba lépését követő három hónapon belül a temetkezési emlékhely kialakítása érdekében építési engedély iránti kérelmet nyújt be. Ennek jogerőre emelkedé-
laszt. A testület viszont igen (14 igen, 3 nem, 2 tartózkodás). Napirend után Zöld Rákosmente Rózsahegyi Péter a rákosmenti Föld napja eseményről értekezett, amelyet április 22-én bonyolítottak le. „140 zsák szemetet sikerült összeszedni a színes házak mögötti patakpart területéről. Ugyanezen a napon a Rákosligeti Polgári Kör fákat ültetett a Hősök terén. Idén 115 fát fogunk elültetni Ligeten, hiszen ennyi idős a városrészünk. A polgármester április 4-én hirdette meg a kerület zöldfelületi programját, ennek nyitányaként a Csárdás játszótéren ültettünk fákat. Itt azt is megtudhattuk, hogy idén egy erdőtelepítés keretében 40 ezer cserjét ültetnek az egykori Rákosmezeje tsz. te-
rülete mellé, ami a Ferihegyi út meghosszabbításából adódó fakivágások pótlási kötelezettsége, ám így is egy szép és nagy feladat. Folytatódik az „Ültess egy fát gyermekednek!” program is, amelyre a szülők jelentkezését folyamatosan várjuk akár e-mailen is: kornyezet@ rakosmente.hu. Természet közeli helyeinken pedig folytatódnak a szemétszedő akciók, idén a „Te szedd!” országos programja háromnapos lesz (május 9–11.), amelyre megkérem képviselőtársaimat, hogy szervezett csapattal csatlakozzanak.” Hatvani Zoltán (Fidesz) rákoskerti képviselő körzete csatornázásával kapcsolatban megjegyezte, hogy a rengeteg tavaszi csapadék továbbra is súlyos gondokat okoz a csatornázatlan utcákban. „A rákoskerti csatornázás 432 családot érint 15 utcában. A kivitelezők jól haladnak, tíz utcában már elkészült a gerincvezeték, 4-5 utcában jelenleg is dolgoznak rajta. Az április 22-i özönvíz után sokan hívtak fel, hogy megközelíthetetlenné vált az ingatlanuk, a földoszlopok több helyütt beszakadtak, igen mély árkokat hagyva maguk után. A kivitelezőkkel felvettem a kapcsolatot, akik igen rugalmasan reagáltak. Ma már az utcák járhatóak, amelyeknek a felületét zúzott kővel látták el. Köszönöm Horváth Tamás alpolgármester és a Városüzemeltetési Iroda gyors segítségét ez ügyben. Szükséges lenne egy nyilvános telefonszám megjelentetése is a helyi sajtóban, hogy ilyen esetekben minél gyorsabban tudjanak segíteni.” Horváth Tamás alpolgármester a telefonszám ügyében segítségéről biztosította képviselőtársát. Horváth Tibor
7
KÖZÉLET
Interjú
„A választás tétje, hogy lesz-e erős érdekképviseletünk Európában”
„A hatalom minden, csak nem kényelmes, hiszen minden feladat őt találja meg”
Pokorni Zoltán volt a Fidesz vendége Rákosmentén
Interjú Pokorni Zoltánnal
Telt ház fogadta a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum termében Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, a Hegyvidék polgármesterét május 12-én, aki pártja EP-választást megelőző országjárásának keretében látogatott el kerületünkbe. Az est házigazdája, Riz Levente polgármester a Fidesz kulcsmondatának jelentőségére hívta fel a figyelmet az EP-kampányban: Tiszteletet a magyaroknak! Számtalan Brüsszelből érkező támadást kellett kivédenie a magyar kormánynak 2010 óta, nem tisztelték az önálló magyar utat, amely a bankadóval, multiadóval, rezsicsökkentéssel, az új alkotmánnyal, a hagyományos családmodell és a keresztény értékek képviseletével próbált választ találni az európai gazdasági válság nehéz kérdéseire. Ezeket a csatákat Magyarország sikeresen megvívta: miközben a támadások kereszttűzében állt, kikerültünk a 2004 óta tartó uniós túlzott deficiteljárás alól, tartósan 3% alatt tartjuk költségvetési hiányunkat, az infláció rendkívül alacsony, négy év alatt 250 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az uniós támogatásoknak nagyon sokat köszönhetünk, de cserébe az EU-csatlakozással az ország kinyitotta a piacát az unió előtt, utat engedett a külföldi cégeknek, lebontotta vámokat, ami jelentős áldozatot kívánt. Rákosmente igyekezett minnél többet profitálni a változásból, a rengeteg si8
keres uniós pályázatnak köszönhetően fejlesztések sora valósult meg a kerületben. A polgármester végül kitért arra: az európai parlamenti választás fontos tétje, hogy hazánkért kiálló, a magyar érdeket szem előtt tartó képviselőket válasszunk. A Fidesz erejéből adódóan akár 12-13 képviselőt is delegálhat az EP-be, akik sokat tehetnek azért, hogy Magyarország megkapja a tiszteletet, a támogatást külföldön. A következő EPciklustól azt reméljük, hogy nem próbálja meg elnyomni a nemzeti önrendelkezést, hanem teret enged neki. – összegzett Riz Levente. Pokorni Zoltán rámutatott, fontos a mostani választás is, de még fontosabb lesz az őszi helyhatósági megmérettetés. Az alelnök az országgyűlési választás sikeréhez visszakanyarodva elmondta, négy év kormányzás után most először sikerült győzni a Fidesznek. A román sajtó hívta fel a figyelmet arra, hogy hazánkban Trianon óta nem volt példa arra, hogy egy
miniszterelnök három ciklust végigkormányozzon. Ennek a három ciklusnak és az elmúlt két évtizednek Orbán Viktor a legmeghatározóbb alakja. Az elmúlt évekről szólva a politikus hangsúlyozta: 2010 nyarán pengeélen táncolt az állam működőképessége, de sikerült átvészelnünk ezt az időszakot. A közműcégeket megvásároló multinacionális cégek 1100 milliárd forintot vittek ki az országból. Erről nem könnyen mondtak le ezek a cégek, a rezsicsökkentés ellen az EU-ban szövetségeseket kerestek. Fontos, hogy a rezsicsökkentés úgy javított a családok helyzetén, hogy nem rontott a gazdaság versenyképességén, sőt a növekedéséhez is hozzájárult. Brüsszel támadásainak valódi okát az a gazdasági érdeksérelem adta, amelyet kormányunk a költségvetés talpra állítása érdekében tett. Magyarországnak fent kell tartania azt a jogát, hogy adminisztratív eszközökkel szabályozza a hazai energiapiacot. A konflikusokat nem csak
ebben az ágazatban kellett megvívni: az MSZP-s érában például meghatározó volt a francia és német cégek szerepe az iskolai étkeztetésben és az étkezési utalványok piacán. Erre válaszként alkottuk meg az Erzsébet Programot, amely során a magyar állam lett az a legnagyobb utalványforgalmazó, az ebből keletkezett haszon az országban maradt, a bevételből több mint félmillió gyereket és nyugdíjast tudtunk nyaraltatni az elmúlt években. A baloldal aknamunkájának a Tavares-jelentés volt a csúcspontja, amely egyfajta gyámság alá akarta vonni Magyarországot. Ennek kidolgozásában hallatlan „érdemei” vannak az MSZP EP-képviselőinek: Herczog Editnek, Göncz Kingának és Tabajdi Csabának. A Békemenet több százezres menete azonban nemcsak a belpolitikára hatott, de Európára is, ahogy Orbán Viktor felszólalása és vitakultúrája is tiszteletet parancsoló volt az Európai Parlamentben. Hosszú ideje tudjuk, hogy az EU az egyetlen járható út, amelyen haladva egymásra lelhetnek a 94 éve szétszakított magyar közösségek. Ezért is fontos, hogy a Fidesz listáján ott vannak a vajdasági, erdélyi és felvidéki képviselők egyaránt. A baloldali és a jobboldali szélsőség között az egyetlen járható út a Fidesz–KDNP fémjelezte nemzeti kereszténydemokrata politika.” – fejtette ki Pokorni Zoltán. Horváth Tibor
Pokorni Zoltán a kétórás fórumot követően interjút adott lapunknak. – A Fidesz–KDNP szempontjából jókor tartják az EPválasztást, hiszen alig másfél hónap telt el az újabb 2/3-os parlamenti győzelem óta. Mit jelent az ország szempontjából, hogy a kormánypártnak nincsen versenyképes ellenzéke? – Ilyen ereje demokratikus körülmények között egyetlenegy pártnak sem volt. Az ellenzék politikai ténykedésére viszont nincs feltétlenül hatásunk, csak saját magunkért tartozunk felelősséggel. Jó az, ha riválisainkkal néhány alapvető kérdésben szót tudunk érteni. Volt olyan ügy, például a határon túli magyarokhoz való hozzáállás, amelyben jelentősen módosult az MSZP álláspontja. – Nem volt annyira régen 2004. december 5., ahol a népszavazásban a szocialisták ellenezték az állampolgárság megadását…
– Nemzettestvéreink mellett végig kitartottunk, ez az értékelvű politizálás funda-
mentuma, meg is lett a gyümölcse a 2010 után. Elég, ha elolvassuk az új Alap-
törvényt vagy a választójogi törvényünket. Mesterházy Attila pedig Erdélyben megkövette a magyarokat a 2004-es szocialista álláspont miatt. – Nem kényelmesedhet bele domináns hatalmi helyzetébe a Fidesz? – A hatalom minden, csak nem kényelmes, hiszen minden feladat őt találja meg. Egy idő után elhiheti magáról, hogy mindenre ő tudja a megoldást, ez óvatlanná és önhitté teheti. De ez a helyzet Magyarországon nem áll fenn, meglátásom szerint. – Milyen választási eredménnyel lenne elégedett május 25-én este? – Ilyenkor jobb, ha óvatosak vagyunk. Ha a megszerezhető 21 mandátumból 11-12 a miénk lenne, azzal már mindenképpen elégedett lennék. Ez az eddig elvégzett EP-s és kormányzati munkánk további folytatására való felhatalmazást jelentené a választópolgárok részéről. Horváth Tibor
Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes május 20. (kedd) 18-19 óráig * Építésügyi szaktanácsadás Krupánszki Teréz minden hónap első keddje 18-19 óráig csak XVII. kerületiek számára. E-mail:
[email protected] * Növényvédelmi tanácsadás Gál Miklós, e-mail:
[email protected] * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos: gulyas.lajos @vodafone.hu, 06-70-367-97-00 Irodánk: Rákoscsaba, Péceli út 106. telefon: +36-1-259-13-14 Nyitva tartás: minden héten kedd és csütörtök 16-19-óráig. www.rakosmente.fidesz.hu,
[email protected]
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
9
KÖRNYEZETVÉDELEM
ÖNKORMÁNYZAT
Képviselői fogadóórák Polgármester, Országgyűlési képviselő Riz Levente – Fidesz – Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 2533398. Jegyző Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: június 2. Előzetes bejelentkezés: 1/253-3320; 253-3319. Alpolgármesterek Fohsz Tivadar – Fidesz – június 16. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás – Fidesz – június 23. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a trianoni békediktátum 94. évfordulóján tisztelettel meghívja a kerület polgárait a 2014. június 4-én 16 órakor tartandó megemlékezésre, a Pesti úti Népkertben álló Országzászlóhoz. Beszédet mond Riz Levente polgármester A megemlékezést követően Rákosmente Önkormányzata a Magyar Hősök Emlékünnepe tiszteletére, – a haza szabadságáért, függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért küzdött hazafiakra emlékezve – koszorút helyez el a Pesti úti I. világháborús emlékműnél 10
A képviselő-testület tagjai Dr. Bényi Zsolt – Fidesz 6. evk., a hónap utolsó csütörtökén 17–18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Dunai Mónika – Fidesz, 11. evk. – minden hónap első szerdáján 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő – Itthon Rákosmentén Egyesület, egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625, (képviselő-testületi iroda). Dr. Fenke Ferenc – KDNP, 4. evk., minden hónap második hétfőjén a Polgármesteri Hivatal 303-as szobájában 13.30-tól 14.30-ig tartja. Fohsz Tivadar – Fidesz, 8. evk. – a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 1718-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán – Fidesz, 9. evk., a hónap 1. keddjén 7.45 - 8.45-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Horváth Tamás – Fidesz, 12. evk. – minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában, minden hónap első szerdáján 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Hrutka Zsolt – MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1819-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin – Fidesz, 1. evk. – hónap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István – Itthon Rákosmentén Egyesület – előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lukoczki Károly – MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1819-ig az MSZP irodában, Kaszáló utca 45. alatt. Nagy Anikó – Fidesz, 7. evk. – Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Nótin Tamás Jobbik – előzetes telefonos egyeztetés alapján Tel: 06-70-392-1203, 1173 Bp., Ferihegyi út 78. fsz. Dr. Piláth Károly – Fidesz, 13. evk., a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel – Fidesz, 3. evk. minden hónap első hétfőjén a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban 18-19 között. Rózsahegyi Péter – Fidesz, 14. evk., minden hónap első csütörtökén 18–19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, minden hónap harmadik szerdáján17–18 óráig a Robogó óvodában. Ruthner György – MSZP – a hónap 1. hétfőjén 18-19-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Szabó Tiborné KDNP, 5. evk. minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Várbíró Anita Fidesz, 2. evk. – minden hónap első hétfőjén az Újlak utcai Általános Iskolában 18-19 között. Tel: 06-20-251-4801 Virág Mihály – Fidesz, 10. evk. – minden hónap első szerda 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
HÍRHOZÓ
Negyedszerre is TeSzedd! 1. oldalról Fel lehet venni a kesztyűt! – találó mondattal indult a szombat reggeli szemétszedési akció Rákosmentén, ezúttal négy helyszínen: a Bocskai utca – Lőrinci út sarkán; a Tarcsai út M0 felőli végén; a Ferihegyi út – Vasút sor kereszteződésénél, illetve az Összekötő utca – Ecseri dűlő sarkán. A rákosligeti sorompónál népes csapat gyűlt ös�sze, hogy Rózsahegyi Péter képviselő és környezetvédő irányításával megtisztítsák a Rákos-patak és a vasút közötti több hektáros területet. A TeSzedd! helyi önkénteseihez együtt gyűjtötte a szemetet Riz Levente polgármester is, mint ahogy teszi ezt már évek óta. A Békesy György Szakközépiskolából több mint harminc
diák és tanár vett részt a tavaszi nagytakarításban. Az akcóban részt vettek a rákosligeti cserkészek, valamint Lukoczki Károly és Hrutka Zsolt képviselők. A nap folyamán ezen a területen kb. 25-30 köbméter szemetet sikerült összegyűjteni. Horváth Tamás alpolgármester és Virág Mihály rákoscsabai képviselő csapata nem kisebb feladatot vállalt,
mint hogy a Tarcsai út végénél, a két mezőgazdasági földút találkozásánál az M0-s előtti területet megtisztítják az óriási halmokban álló szeméttől. Itt mezőőrök, önkormányzati dolgozók vettek részt a munkában. A nap folyamán 18-20 m3 hulladékot gyűjtöttek össze. Az Ecseri dűlő és Ös�szekötő utca kereszteződésénél harmincöten, főleg
mezőőrök és Békésy-s diákok dolgoztak. Megtisztították a Merzse-mocsár környéki földutakat, itt 25 m3 szemét került zsákokba. Rákoshegyen a Lőrinci és Bocskai út kereszteződésénél is nagy szükség volt az önkéntesekre. Itt 15-18 m3 szemetet gyűjtöttek össze a Békésy-s diákok, tanáraik, az önkormányzat dolgozói és a környék lakói. Innen szombaton már el is szállítottak a szemetet. Egy-egy ilyen programnak mindig több hozadéka van. Elsősorban, hogy lakóhelyünk megtisztul az illegálisan lerakott, eldobált szeméttől, de az is nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, akik most részt vettek Rákosmente „nagytakarításában”, talán már környezettudatos felnőttként fognak élni. Szakács Zsuzsa
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete pályázatot hirdet 74 m²alapterületű üres üzlethelyiség bérbeadására. Érdeklődni és a pályázattal kapcsolatos további információt beszerezni a Piacfelügyeletnél (címe: 1173 Budapest, Ferihegyi út 83., telefon: + 36 (1) 256-9533, e-mail cím: piacfelü
[email protected], kapcsolattartó: Liszka Levente piacvezető, telefonszáma: 36 (20) 458-6202) lehet. A pályázat beadási határideje: 2014. június 18.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete pályázatot hirdet 142 m²alapterületű üres üzlethelyiség bérbeadására. Érdeklődni és a pályázattal kapcsolatos további információt beszerezni a Piacfelügyeletnél (címe: 1173 Budapest, Ferihegyi út 83., telefon: + 36 (1) 256-9533, e-mail cím: piacfelü
[email protected], kapcsolattartó: Liszka Levente, piacvezető, telefonszáma: 36 (20) 458-6202) lehet. A pályázat beadási határideje: 2014. június 18.
2014. május 15.
11
KÖRNYEZETVÉDELEM
Hitélet
Föld – Tánc – Világ – Nap Ligeten
Szentté avatták II. János Pált
A Rákosligeti Polgári Kör, a Zöld XVII – Maros mozi Baráti Kör, a Csekovszky Árpád Művelődési Ház, a Varangy Akciócsoport, a Balkán Hangja Kulturális Egyesület és a XVII. Kerületért Egyesület közös szervezésében április 26-án, egy napon ünnepelték meg a Föld és a tánc világnapját a Maros moziban. Az épület előtt helyi kézművesek és gazdálkodók árulták bio termékeiket, de itt tekinthették meg a gyerekek azokat az apró állatokat (gőte, teknősök, rákok és halak) is, amelyek ugyan nem őshonosak kis hazánkban, viszont komoly érdeklődésre tartottak számot. A Föld – Tánc – Világ – Nap címmel meghirdetett programsorozat kora délután bringatúrával indult, a
Rákosmentén a pápaszobornál ünnepeltek
résztvevők Imre László tanár úrvezetésével körbekerekezték Rákosligetet, majd a moziban egy balkáni zenés körutazásra várták az érdeklődőket. Potyó Imre biológus, fotóművész legszebb természetfotóit mutatta be a moziteremben, s közben elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt kialakított a gödi ártéren egy egyszerű kis álcahálós lest és etetőt, ahonnan
Családi ökonap
A Föld napja alkalmából április 26-án ötödik alkalommal rendezte meg a Kölyökkaland Alapítvány és az Erdős Renée Ház a családi ökonapot. A cél most is a környezettudatos életmód népszerűsítése és az ökoüzenetek eljuttatása volt. A nap folyamán minden program arra irányult, hogy felhívják a családok figyelmét, miként lehetne csökkenteni a Föld terheit, annak érdekében, hogy tovább élhessünk a bolygónkon. Az ökoprogram résztvevői először az Erdős Renée Házban 1991 óta állandó diorámakiállításon látható Merzse-mocsár madárvilágával ismerkedhettek. A gyerekek hangok alapján próbálták meg felismerni a 27 hektáron elterülő mocsárvilágban élő madarakat. 12
a téli időszakban fotózza a madarakat. Két fotós barátjával pedig a Naszályban építettek egy téli fotós lest egy olyan, egyirányban átlátszó tükörrel, amelyben a vad csak önmagát látja, a tükör mögött megbúvó fotóst nem. Dr. Puky Miklós biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Duna-kutató Intézetének tudományos főmunkatársa tartott egy
Sokan vettek részt Tóth Gábor vidám előadásán, amelynek az állatok voltak a főszereplői. A kertben, félkör alakban helyet foglaló kiskorúak legnagyobb örömére életre keltek a humoros történetek főszereplői, a Sufni névre hallgató szürke kisegér, a hosszú farkú patkány, a borz, a nyest és az „illatáról” hírhedt görény. A jelenlévők ezúttal nem csak szemrevételezhették a Tinyéről érkező négylábúakat, de a bátrabbak akár kézbe is foghatták, megsimogathatták őket. A rossz idő miatt a Renée Cafée-ban folytatódott az ökonap, a pincében fotókiállítás várta az érdeklődőket, amelynek a természet adta legszebb pillanatok megörökítése gyerekszemmel volt a témája. A Föld napi rendezvényen fellépett Kardos-Horváth János (Kaukázus), aki az ökológiai fogalmak könnyűzenébe való emeléséért a közelmúltban kitüntetésben részesült. Végezetül a résztvevők színes, tavaszi virágok ültetésével tették emlékezetessé az Erdős villa ősfás kertjében a Föld napjának megünneplését. A rendezvényt támogatta Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő. Szakács Zsuzsa
rendkívül érdekes előadást arról, milyen idegenhonos állatok szennyezik a magyarországi vizeket. Többek között befolyásolják, hogy a vizeink mennyire tiszták, megmaradnak-e az őshonos fajaink, emellett betegségeket terjesztenek, és zavarják a turisztikai forgalmunkat. Este már a tánc és az élőzene kapta a főszerepet, a délszláv táncházban a Selo szerb zenekar húzta a talp alá valót, majd Dely Tercia és Leskó Gábor, a Keresztúr Hagyományőrző Tánccsoport művészeti vezetői tartottak magyar táncházat, közreműködött Domonkos Zoltán és zenekara. A Föld – Tánc – Világ – Nap házigazdája Rózsahegyi Péter rákosligeti önkormányzati képviselő volt. Kili Tamás
Lakossági Fórum – Házhoz Menő szelektív hulladékgyűjtés Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. (FKF) lakossági fórumot tart a kerületi lakosok részére a szelektív hulladékgyűjtő edényzetek házhoz menő rendszerben történő kihelyezéséről. A fórum célja, hogy a budapesti házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer kapcsán felmerülő kérdéseket megvitassuk. A fórumot megnyitja: Riz Levente polgármester A fórumot tartja: Bokor István, az FKF Zrt. projektigazgatója A fórum időpontja: 2014. május 22. csütörtök 18 óra Helyszíne: Vigyázó Sándor Művelődési Ház (1173 Budapest, Pesti út 113.) Szeretettel várjuk!
HÍRHOZÓ
A kereszténység kétezer éves történetében egyedülálló eseményen Ferenc pápa a szentek sorába iktatta két elődjét, XXIII. János és II. János Pál pápákat április 27-én, a római Szent Péter téren. A szabadtéri szertartáson kilencvennyolc ország küldöttsége, 150 bíboros, 1000 püspök és pap – köztük Erdő Péter bíboros, számos magyar főpásztor, pap – és nyolcszázezer zarándok vett részt. Boldog II. János Pál pápa szentté avatásának előestéjén koszorúzással egybekötött hálaadó szentmisét mutatott be a rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz-templomban Leszkovszky Pál domonkos rendi atya, Karol Kozlowski, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa és Balik Béla atya, a helyi katolikus templom kormányzója. A Rákoshegyi Katolikus Egyházközség, a Rákoshegyért Alapítvány és a Rákoshegyi Közösségi Ház szervezésében megtartott ünnepségen részt vett Riz Levente polgármester, Horváth Tamás alpolgármester, Buskó András, az Országos Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke, Molnárné Mónika, a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének elnöke, Puskás Mária, a Magyar-Lengyel Baráti Társaság elnöke, valamint Szabó Tiborné és Lukoczki Károly önkormányzati képviselők. Az eseményen jelen volt Antall Józsefné, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök özvegye, va2014. május 15.
lamint Babusa János szobrászművész, aki 2008-ban, Magyarországon elsőként készítette el II. János Pál egész alakos köztéri emlékművét. A rákoshegyi Szent István téri templomkertben felavatott pápaszobor az elmúlt években fontos zarándokhellyé vált a hazai és a Lengyelországból érkező hívők körében. Riz Levente polgármester a rákoshegyi templomkert-
ben, II. János Pál pápa szobránál megtartott megemlékezésen Karol Wojtylát a világ plébánosának nevezte. Nem tiarás egyházfőként, hanem az emberekhez közel álló papként szolgált. Tette ezt olyan nehéz időkben, amikor a kereszténység Európában háttérbe szorult. Betlehemi csillagként utat mutatott, erőt sugárzott, a kisztusi értékeket hitelesen képviselte a világ előtt.
Buskó András, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ismertette Karol Wojtyla életútját, hangsúlyozva, pápává választásának nem csupán egyházi, de igen komoly politikai jelentősége is volt. Sokak szerint a lengyel pápa nélkül nem lett volt Szolidaritás mozgalom, nem lett volna vértelen az átmenet az államszocialista rendszerekből a parlamentáris demokráciákba. II. János Pál pápa képes volt a hitet, az összetartozás érzését megerősíteni az emberekben hangsúlyozta Buskó András. A megemlékezés II. János Pál pápa szobrának koszorúzásával ért véget. Az ünnepi szentmisét zenei áhítat és a hívek éjfélig tartó virrasztása követte. A rákoshegyi katolikus templom hittantermében ez időben nyílt meg Ballonyi Pál Margit festőművész szakrális témájú tárlata. Szakács Zsuzsa 13
Hitélet
szociális
Konferencia Rákoshegyen
A születés hete
„… s nem lettetek-e gonosz felfogású bírákká?” címmel Isten Szolgája Kelemen Didák és Wojciech Topolinski minorita szerzetesek tiszteletére rendeztek konferenciát a Rákoshegyi Baptista Imaházban április 24-én. A konferencia védnökségét többek között Surján László, az Európai Parlament alelnöke, Dunai Mónika megválasztott országgyűlési képviselő, Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum alapítója, Ternyák Csaba egri, illetve Jakubinyi György gyulafehérvári érsekek, Bosák Nándor, Debrecen – Nyíregyháza Egyházmegye megyéspüspöke, Bíró László tábori püspök, Német László nagybecskereki püspök, Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, valamint Joanna Urbanska, a Budapesti Gazeta Polska Klub elnöke vállalta. A tíz előadásból álló konferencián Dunai Mónika a magyar és lengyel nép barátságáról, szoros kapcsolatáról beszélt. Wojciech Topolinski méltatlanul elfelejtett mártírra az esemény kurátora,
A Születés Hete alkalmából egyhetes programsorozatot szervezett a Csekovszky Árpád Művelődési Ház és a kerületi Gyermekjóléti Központ. Az ünnepélyes megnyitóra és Születésfaültetésre május 4-én, anyák napján került sor a művelődési ház udvarán. Az eseményen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Riz Levente polgármester, Szabó Tiborné rákoshegyi, illetve Rózsahegyi Péter rákosligeti önkormányzati képviselő, valamint Tanácsné Betéri Éva, a Gyermekjóléti Központ vezetője. A nyitórendezvényen felléptek a Csillagszem Óvoda magyaros viseletbe öltözött apróságai. Az országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat célja, hogy a várandós, szülés előtt álló kismamák, családok minél szélesebb körű tájékoztatást kaphassanak az előttük álló nagy eseményről, illetve a számukra elérhető választási lehetőségekről. A gyermek születése ne csak megtörténjen a párral, családdal, hanem kisbabájuk világra hozatala életüknek valóban egyik legemlékezetesebb, legszebb élménye lehessen.
Bogdan Adamczyk
Dobos Marianne
Joanna Urbanska
Dobos Marianne író emlékezett: A lengyel minorita 1885. április 23-án született Biskupi Popowóban, 1912 vagy 1913-ban szentelték pappá. A Gergely Egyetemen tanult, filozófiai és teológiai doktorátust szerzett 1913-ban. Ezután az amerikai Szent Antal tartományban végzett missziós tevékenységet. 1928-ban tért vissza Olaszországba, 1932től Rómában a Rendi Szent Bonaventura Egyetemen tanított fundamentális teológiát. 1940. április 19-én a sztumi börtönben a Gestapo emberei fürdőkádban fojtották meg. Kelemen Didákról Bogdan Adamczyk minorita atya tartott előadást. Kelemen Didák, a Felső-Ti-
szavidék apostola 1683-ban Kézdialmás-Baksafalván született, pappá szentelése után megalapította a magyar minoritarendet. Új küldetését a pestises betegeknél kezdi, felkeresi, vigasztalja őket, előkészíti a nagy útra a távozókat, és kikíséri a temetőbe az elköltözötteket, a szegények nagy pártfogója volt. Nevéhez fűződik a miskolci Nagyboldogasszony-templom, rendház és iskola építése, a nyírbátori templom és rendház építése, a besztercei ferences rendház és templom restaurálása. A szentéletű szerzetes 1744. április 28-án hunyt el. A Rákoscsabára internált lengyel menekültekről Buskó András, a XVII. ke-
rületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszélt. A magyarok a II. világháborúban bizonyították szolidaritásukat, segítették a több mint százezer lengyel menekültet, elhelyezésükre táborok, kórházak, intézmények működtek országszerte. A lengyel menekültek a rákoscsabai kastélyban, a mai katolikus kör épületében és még néhány környező házban kaptak szállást, a tábor 1943-ban szűnt meg. A konferencia záróeseményére a Lisieux-i Szent Teréz katolikus templomban került sor, az ünnepi szentmisét Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye megyéspüspöke celebrálta. Kili Tamás
Riz Levente köszöntötte az édesanyákat, majd az elkövetkező hét programjainak, előadásainak fontosságáról beszélt. Dunai Mónika anyukaként egy kedves családi szokást idézett fel, miszerint nem csak anyák napján köszönti fel az édesanyját, hanem saját születésnapján is egy csokor virággal megköszönve neki az életet, és a gyermekkori nevelést, törődést. Rózsahegyi Péter két fiúgyermek édesapja is úgy látja, hogy a születés egy csoda, és ezt személy szerint át is élte, amikor mindkét gyermekének születésekor jelen lehetett. Azt ajánlotta az apukáknak, hogy aki teheti, szedje össze a bátorságát és vegyen részt gyermeke születésénél, ami nem csak egy életre szóló élménnyel gazdagít, hanem alapjaiban határozza meg a gyermekeikkel való későbbi kapcsolatukat is. Ferenczi Szilvia, a Magyar Bárka Alapítvány képviselője felidézte azt az ősi magyar hagyományt, amikor minden gyermek születéskor szokás volt egy fát ültetni. A magyarok a világot hármas felosztásban látták: a földalatti, a középső világ és a túlvilági lét. Ezt a három vi-
lágot az életfa kötötte össze, ami születés fájaként került bele a természet körforgásába. A világfa hosszú ágai szimbolizálták a teremtőhöz való vágyakozást, a fa törzse a földi életet, a gyökere pedig megidézi a sötét világot. Eleink abban hittek, hogy az elhalt ősök lelke egy-egy gyermekben tér vissza újból a Földre. Ez a fa lesz az, ami majd a gyermeket segíti a hármas világban való tájékozódásban – mondta Ferenczi Szilvia. A Csekó udvarán Dunai Mónika, Riz Levente és Rózsahegyi Péter ültetett el egy születésfát, a frissen ültetett karcsú hársfa törzsére a polgármester kötötte fel a nemzeti színű szalagot, majd hamar az igazi falevelek mellé kerültek a kerületben nemrég született gyermekek hímzett monog-
ramjával ellátott textil falevelek is. A Születés Hetére tartalmas programsorozattal készültek a szervezők (a teljesség igénye nélkül): A gyermek tudatra ébredéséről Némethné Zöld Gabriella fejlesztőpedagógus, a praktikus babahordozásról Ónodi Ágnes és Szabó Veronika, a születés utáni első hét örömeiről Katona Csabáné, a babával születő új családi szerepekről Tölgyesi Klára családterapeuta, Boldogasszony ágya – hat hét gyermekágy címmel pedig Velkei Éva perinatális szaktanácsadó tartott előadást változó helyszíneken. A rendezvényt Dunai Mónika, Riz Levente, Szabó Tiborné, Rózsahegyi Péter, Hatvani Zoltán és Fohsz Tivadar támogatta. Kili Tamás
MADÁRDOMBI INGATLANIRODA ÚJ TELEFONSZÁMA: 20-952-8093 CSAK NETTÓ! 2,5-3% KÖZVETÍTŐI DÍJ! KERESÜNK ELADÓ-KIADÓ INGATLANOKAT! GYORS ELADÁS! Piaci ár alatt 450 INGATLAN! www.vadkacsa89.ingatlan.com
FODRÁSZT KERESEK! SZÉK KIADÓ XVII. KÖZPONTBAN 10 ÉVE MŰKÖDŐ FORGALMAS SZALONBAN. Vendégkör előny.
RÁKOSMENTE
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
Hirdetésfelvétel tel/fax.: 259-0511, mobil.: 06-20-934-1257 e-mail:
[email protected],
[email protected]
Postával szemben Ferihegyi út 78. Tel: 20-952-8093
14
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
15
OKTATÁS
OKTATÁS
110 éves a Gregor
Bölcsődék napja
Gazdag rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 110 éves évfordulóját Rákosligeten a Gregor József Általános Iskola. A június 12-ig tartó színes műsorfolyam két kiállítás-megnyitóval indult április 24-én. Az ünnepi rendezvényen Kelemen Máté szavalata után Barta Zoé és Havas Lili magyar népdalokat szólaltattak meg citerán, majd a kerületi versmondóversenyeken kiválóan szereplő iskola két tanulója, András Iringó első és Nyikos András harmadik osztályos tanuló rendkívül frappáns szavalatokkal lepte
Riz Levente polgármester és File Lajosné, a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ (RESZK) megbízott vezetője köszöntötte a Bölcsődék napi ünnepség résztvevőit, Rákosmente hat bölcsődéjének 134 közalkalmazottját, a jövő nemzedékének gondozóit, nevelőit a Csekovszky Árpád Művelődési Házban április 25-én. A Bölcsődék napját hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az önkormányzat. Hazánkban a bölcsődei ellátás százhatvankét éves múltra tekint vissza. Az első bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre Pesten hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház földszintjén, ahol öt szobában harmincnyolc gyermekről gondoskodtak. A bölcsőde, Majer István püspök és Forrayné Brunszvik Júlia támogatásával jött létre. Ezen első
meg a nagyérdeműt. A megnyitó ünnepséget a VIII. b osztály népdal együttesének fellépése zárta. A csoport számos alkalommal szerzett már dicsőséget az iskolájuknak, Csizma és pántlika című műsorukkal négy éve járják nagy sikerrel a zenei versenyeket. Riz Levente polgármester megnyitóbeszédében mindenekelőtt boldog születésnapot kívánt mindenkinek, majd a diákokhoz fordulva
hangsúlyozta, „legyetek nagyon büszkék az iskolátokra, arra, hogy ide járhattok és ennek a közösségnek a tagjai lehettek”. Számos erőssége van az iskolának, hagyományosan ilyen a művészeti oktatás: a képzőművészet, zeneművészet terén komoly sikereket könyvelhetnek el az iskola tanulói, a kerület büszke az intézményre. A polgármester hozzátette, a tehetségnek és a sikernek az is bizonyítéka, hogy húsz ének-zene tagozatos gregoros diák április 25-én a brit szupersztárral, Robbie Williamsszel énekel együtt budapesti koncertjén. A 110 év tárgyakban és képekben című kiállítás az iskola történetét foglalja össze, a tárlat anyaga jórészt Szanyi Dezső, Dombóvári Antal és Ádám Ferenc helytörténeti tanulmányaira épül. Rákosligeten az alapfokú oktatás 1899 őszén indult el az állami elemi iskolában a mai Gózon Gyula utca és a XI. utca sarkán álló épületben 160 fővel, ám a tanulói létszám folyamatos emelkedése miatt hamarosan egy nagyobb épületről kellett gondoskodni. A jelenlegi épület régi szárnya 1902-ben készült el, de az oktatás a környék akkori legmodernebb iskolájában csak az 1903/1904es tanévben kezdődött meg.
Évszázados fennállása alatt többször változott az iskola neve: Rákosligeti Népiskola néven indult, később átnevezték először Fackh Téri Általános Iskolára, majd a tér nevének változásával együtt Hősök Terei Általános Iskolára. Miután Gregor József, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes – Rákosliget egyik legnevesebb szülötte – is ennek az iskolának a padjait koptatta, a világhírű előadóművész halálát követően az intézmény 2007-ben vette fel a Gregor József Általános Iskola nevet. Gregor József mellett az iskola növendékei közül sokan választottak művészi pályát, illetve zenetanárként dolgoztak az intézményben. A teljesség igénye nélkül: Küronya Veronika és Kereskedő Tamás zongoraművészek, Pápai Erika színművésznő, Hlács Gusztáv és Zsolnai
Mariann hegedűművészek, Kismarjai Lilla csellós, Gordos Anna, Gordos Júlia ének- és tánctanárok. Az iskola történetét feldolgozó kiállítással egy időben nyílt képzőművészeti tárlat az oktatási intézmény volt és jelenlegi művésztanárainak alkotásaiból. Salamon György festőművész 40 éve alkot a kerületben, egy éven át dolgozott rajztanárként az iskolában, Tömpe Emőke keramikus művész 1974-től 2005-ig tanított rajzot a Hősök terei Általános Iskolában. Rabie Judit 2005–2009 között volt rajztanár, B. Szetlik Ildikó aranyműves pedig tavaly óta dolgozik a Gregorban rajztanárként. Április 25-én az iskola tornacsarnoka adott otthont az ünnepi gálának, a parádés műsorban az iskola tanulói léptek fel. Kili Tamás
Pesti bölcsőde megnyitásának tiszteletére 2010 óta ünneplik Magyarországon a Bölcsődék napját és idén először ez az ünnep, nevelés nélküli munkanappá vált. Rákosmente hat bölcsődéjében 134 közalkalmazott 444 bölcsődés korú kisgyermeknek látja el a felügyeletét. Az elmúlt években két új bölcsőde nyitotta meg kapuit, sőt hamarosan elkészül a Gólyafészek bölcsőde bővítése is, amelynek köszönhetően újabb 28 kisgyermeket tudnak majd fogadni a rákoskeresztúri intézményben. Jelenleg 54
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata „Otthon vagy Rákosmentén!” címmel fotó- és videópályázatot hirdet. A pályázat célja: Rákosmente természeti, kulturális és építészeti értékeinek bemutatása annak érdekében, hogy észrevegyük és másokkal is megismertessük kerületünk szépségeit. A pályázaton bárki részt vehet. Pályázni szerzőnként minimum 15 db, maximum 30 db olyan eredeti, egyedi fotográfiával és/vagy pályázónként 1 db minimum 1,5 perces, maximum 3,5 perces kisvideóval lehet, amelynek szerzői jogával a Pályázó alanyi jogon korlátozás nélkül rendelkezik, és amellyel a pályázat benyújtásának időpontját megelőzően más fotó- és videóversenyen nem ért el eredményt.
A Pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez, nevének és a képek és/vagy videó – megadottak szerint történő – nyilvánosságra hozatalához. A nyertes fotókat és videókat szakmai zsűri választja ki. A fotó- és videópályázaton mindkét kategóriában az első három helyezett alkotó díjazásban részesül.
HÍRHOZÓ
szakmai munkájuk elismeréseként jutalmat adott át, megköszönve a bölcsődés korú kisgyermekek gondozásában-nevelésében végzett szakmai odaadásukat és rendíthetetlen hitüket. Bölcsődék napi kitüntettek: Kipp Kopp Bölcsőde Bakucz Jánosné; Mirr Murr Bölcsőde Enyedi Józsefné; Napraforgó Bölcsőde Nyíriné Herczeg Erika; Gólyafészek Bölcsőde Rózsa Istvánné; Csibe Bölcsőde Sipos Jánosné; Nefelejcs Bölcsőde Tátrai Zsuzsanna. A Bölcsődék napját a Mad Circus Trio zenekar vidám rockabilly műsora zárta. Szakács Zsuzsa
„Otthon vagy Rákosmentén!” – Fotó- és videópályázat 2014.
A Pályázónak a leadáskor nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az általa készített fotográfiákat és/vagy kisvideót térítésmentesen Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata rendelkezésére bocsátja, aki azokat – a szerző nevének feltüntetése mellett – korlátlanul használhatja (weboldal, kiadvány, kiállítás stb.). A Pályázót szerzői jogdíj a pályázaton résztvevő fotókkal és/vagy videóval kapcsolatban nem illeti meg.
16
várakozó van listán – tudtuk meg File Lajosnétól. A bölcsődei dolgozók minden napos áldozatos munkájukkal elősegítik az édesanyák munkába állását, a család és a munka összehangolását. Pótolhatatlan szerepet töltenek be a kicsik szocializációjában, a gyermekszegénység csökkentésében és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélyeinek növelésében. A bölcsődei dolgozók felelősségteljes, áldozatos munkájának elismeréseként Riz Levente polgármester és Fohsz Tivadar alpolgármester a hat bölcsőde egy-egy munkatársának kimagasló
2014. május 15.
I. helyezett: 50.000 forint II. helyezett: 30.000 forint III. helyezett: 20.000 forint A fényképeket nagy felbontásban, digitalizált formában, nyomdai felhasználásra alkalmas módon CD vagy DVD lemezen, a videókat megfelelő (SD, esetleg HD) minőségben szintén CD vagy DVD lemezen (pen drive-on) szükséges leadni. A fileok elnevezésének tartalmaznia kell az alkotó nevét (pl.: kiss_jános_27.tif), továbbá mellékelt dokumentumban (papíralapon vagy elektronikus formában) a felvétel helyszínét és idejét, valamint a pályázat szerinti nyilatkozatokat. A kiíró csak olyan fotográfiákat és videókat tud elfogadni, amelyeken legfeljebb minimális, a pályázati cél érdekében történő számítógépes beavatkozás történt. A pályázat benyújtásának helye és időpontja: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165.) Polgármesteri Iroda – Oktatási és Művelődési Csoport (II. emelet 214-es szoba) Telefon: 253-3371 A pályázat benyújtási határideje: 2014. augusztus 25-29. között (a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejében). A pályázat várható elbírálási ideje: 2014 szeptembere. Riz Levente polgármester
17
KULTÚRA
KULTÚRA
Idén is tömegeket vonzott a keresztúri Majális Rákosmente Majálisán idén is sok ezren ünnepeltek a Pesti út és a Gyökér utca között lezárt Ferihegyi úton. Az egész napos, ingyenes szabadtéri program összeállításánál a műsor szerkesztői minden korosztályra gondoltak, így a színpadon gyermekkoncertet adott a Kaláka együttes, bemutatkoztak a rákosmenti iskolák művészeti csoportjai, a keresztúri szlovák hagyományőrzők felelevenítették a májusfaállítást, felléptek bolgár, makedón és magyar táncegyüttesek, zenekarok, a téren számos gyermekprogram, kézműves-foglalkozás, társas- és térjáték, tesztek, mérések, bemutatók várták a felnőtteket, gyerekeket, végezetül Molnár Ferenc Caramel szuperkoncertje zárta Rákosmente tavaszi ünnepét. Nyitásként a RáZene Városi Fúvószenekar mazsorettekkel kísért zenés felvonulása ébresztette május elsején a rákoskeresztúriakat, majd remek hangulatú koncertet adtak a nagyszínpadon Dely Csaba vezényletével. Mire a Kaláka együttes Három székláb című gyermekműsora megkezdődött, a színpad előtti teret megtöltötték a kisgyerekes családok. A délelőtt folyamán a téren a gyerekeké volt a főszerep. A kerületi egyházak sátraiban a közelgő anyák napjára készültek az ajándékok, miközben a láthatatlan színház és az Üdvhadsereg bábszínháza is teltházzal üzemelt. Ezúttal is több száz kisgyerek mászta meg a csillogó tűzoltóautót, de sokan voltak kíváncsiak a kerületi Rendőrkapitányság autóira is. A polgárőrség „részeg szemüvege” a felnőtt korosztályt állította görbe tükör elé, megmutatva milyen torz kép tárul eléjük, ha alko-
18
holt, vagy drogot fogyasztanak. Mindig jó érzés, ha ebben a „televíziós” világban érdeklődő embereket látunk a könyvespultoknál. Ezúttal a Szabó Ervin Könyvtár lelkes munkatársainak sikerült játékokkal, jutalomkönyvekkel odacsalogatni az embereket, hogy meggyőzzék őket az olvasás szeretetének fontosságáról. A Rákosmenti Népművészeti Klub évek óta fontosnak tartja, hogy a jeles napok ünnepi szokásait tovább ad-
ják a következő generációnak. A két kerületi cserkész csapat tagjai a rovásírást népszerűsítették, illetve játékra hívták a gyerekeket. A mozogni vágyó csemeték kipróbálhatták a térjátékokkal benépesített népi játszóteret, a családok pedig mókás paravánok előtt fotózkodhattak. A nagyszínpadon a rákosmenti iskolák művészeti csoportjai mutatkoztak be. Elsőként a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 3.b osz-
tályos tanulói Nemes Nagy Ágnes klasszikusát, a Bors nénit adták elő, majd a Zrínyi Miklós Általános Iskola drámaszakkörös növendékei A dzsungel könyvét táncolták el. A napokban arany minősítést kapott diadalos Csiribirik hazai környezetben is sikerrel játszották el az Egerek gyűlése című mesejátékot. A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola színművészeti növendékei a Valahol Európa című musicalt mutatták be. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium ugróköteles csoportja egy- és kétköteles gyorsasági és szabadon választott akrobatikus elemekkel tarkított gyakorlattal kápráztatta el a közönséget. A Noé Állatotthon és a Fecske Lovas Egyesület állatsimogatóval és lovaglási lehetőséggel várta a gyerekeket. A "Noésok" ismét elhozták a kedvenceket, köztük Zsebit, az alig két
HÍRHOZÓ
hónapos vadmalacot, aki kétnapos korában, még köldökcsonkkal került az állatbarátok otthonába. Rákosmentével ünnepelt a két testvérváros, a horvátországi Lovran és a lengyelországi Krosnó Járás küldöttsége is, akik elmondták, mindig nagy örömmel tesznek eleget a meghívásnak. A színpadon a kiváló országos és nemzetközi minősítésekkel rendelkező csapat, a vonZart Táncegyüttes hat táncát láthatta a közönség, majd a fináléba bekapcsolódott az Európai Nők Szervezetének kerületi tagjai, hogy táncukkal tiltakozzanak a nőket sújtó erőszak ellen. A Cassandra Táncművészeti és Sportegyesület művészi táncok koreográfiáját táncolták el, majd ismét a kerületi iskolák diákjai következtek. A gregorosok mesebeli hangok címmel egyveleget adtak elő ismert rajzfilmek dallamaira. A huszonkét éve működő Magic Dance látványos show-műsort varázsoltak a színpadra. A kora délutáni színpadi blokkot Málinger Anita és Kiss László zenés összeállítása zárta. A Keresztúri Szlovák Nemzetiségi Hagyományőrző tánccsoport tagjai – a Tarsoly zenekar kíséretében – a régmúltat idéző gyönyörű ruhákban zenés-táncos májusfaállításra invitálták az embereket. A Gyökér utcától táncolva, zeneszóval indult a menet, majd a színpad előtt felállított fát
2014. május 15.
körbetáncolták, szalagokkal díszítették. Nem is olyan régen, május elseje hajnalán kerületszerte is sok lányos háznál állítottak a legények májusfát, amelyre szalagot, virágot, színes papírcsíkokat kötöztek. Így adták tudtára a falunak, hogy melyik lány tetszik nekik. Késő délután a délszláv együtteseké volt a főszerep, először a bolgár Tarnosvska Carica Veliko, majd a makedón Kud Mirka Ginova táncegyüttesek mutatkoztak be fergeteges produkciókkal. Őket követte a Zornica (Esthajnalcsillag) Hagyományőrző Együttes. Nem először szerepelt már Rákosmentén a Fricska táncegyüttes, akik a tánc mellett botokkal, kézzel-lábbal is zenélnek. Az öt férfiból álló együttes rendkívüli fizikai erőnlétről tett tanúságot, amikor a Cimbaliband Szívtánc című muzsikáját táncba öntötte. Megelevenedett, hogy hogyan csapják a szelet szívük hölgyének az azeri fiatalok, az igazi magyar legények, a
máramarosi hegyi népek, a Balkán tüzes férfiúi. Détár Enikő énekes, színművész előadásában részletek csendültek fel világhírű musicalekből (Evita, Cabaret, Funny Girl), de hallhattunk vérpezsdítő salsát (Gloria Estefan) éppúgy, mint örökzöld magyar slágereket. Caramel fellépése előtt alaposan feldobta a hangulatot a szolnoki Cozombolis együttes, Cozombolis Leonidász Péter, azaz Kozi és zenekara. A kiváló humorral megáldott Kozi a zenélés mellett jól elszórakoztatta a közönséget, miközben sorban jöttek a Cozombolis slágerek, a Zsiguli című film főcímdala, a Mintha a testvéred volna, a Fülig ér a száj és a karibi hangulatú Érezd az ütemet. A két program között Riz Levente polgármester köszöntötte a Majális közönségét, majd Dunai Mónika országgyűlési képviselővel közösen kisorsolták a Rákosmente TV nyereményjátékának nyertesét.
A Samsung okostelefont Molnár Tibor kerületi lakos vihette haza. Molnár Ferenc Caramel, az est sztárvendége pontban este nyolckor lépett a színpadra kísérőzenekarával, addigra már hatalmas tömeg tolongott a Ferihegyi úton, megtelt a színpad és a Gyökér utca közötti útszakasz. Caramel 2004-ben nyerte meg a Megasztár 2 tehetségkutató versenyt, népszerűsége azóta töretlen, a Szállok a dallal című szerzeményével pedig örökre belopta magát a rajongók szívébe. Caramel tucatnyi slágerrel szórakoztatta a közönséget, elhangzott többek között a Lélekdonor című saját szerzemény, de hallhattuk Demjén Ferenc Jégszív című dalát is. Caramel meglepetésvendéget is hozott, egy ifjú tehetséget szólított színpadra. Gondi Helén nem teljesen ismeretlen a nézők számára, hiszen szólót énekelt a Nagy Gatsby Showban, és szerepelt Caramel Jelenés című klipjében is. Szakács Zs. Kili T.
19
KULTÚRA
KULTÚRA
A közönség szeretete mindennél fontosabb
Tíz éve testvérvárosunk Lovran
Interjú Caramellel
Rákosmente Önkormányzata tíz évvel ezelőtt kötött testvérvárosi megállapodást a horvátországi Lovrannal. Az együttműködés fő területei a kultúra és a turizmus lettek. Az elmúlt időszak legfontosabb eseményeinek felelevenítése jól tükrözi, hogy milyen gazdag és tartalmas kapcsolat épült ki a két település között. 2009-ben az önkormányzat szervezésében valósult meg a Testvérvárosok Idegenforgalmi Találkozója a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A rendezvényen a kerület minden testvérvárosa – Gyergyószentmiklós, Lovran és Krosnó Járás – bemutathatta turisztikai értékeit az érdeklődőknek. A rákosmenti oktatási, szociális és egészségügyi intézmények vezetői és dolgozói, továbbá a Polgármesteri Hivatalban dolgozók többször tettek autóbuszos kirándulást Lorvanba, ahol Ágoston Gergely professzor szakszerű vezetésével megismerték Lorvan, Abbázia és Fiume nevezetességeit, magyar vonatkozású történelmi emlékeit. A jó kapcsolatnak köszönhetően az elmúlt évek során nagyon sok XVII. kerületi egyéni nyaraló fordult meg lovrani magánházaknál, szállodákban. Kerületünk gazdag képzőművészeti életét reprezentáló kiállításokra került sor a Laurus Galériában. A horvát közönség megtekinthette az Erdős Renée Ház gondozásában lévő kerületi képzőművészeti közgyűjteményt, Csekovszky Árpád keramikusművész hagyatékának legszebb munkáit, Dombóvári Csaba fotóit, Károlyi Ernő festményeit. 2007. április-májusában
Egy törökszentmiklósi cigánytelepen nőttem fel, ahol igazi mélyszegénységben, szinte napról napra éltünk. Elég sokat nélkülöztünk, sőt éheztünk, mert a rendszerváltás után a szüleim – akik korábban gyári munkásként dolgoztak – nem kaptak munkát. A gyerekkorom jórészt így telt, sokat jártunk napszámba, jobb híján mindenféle munkát elvállaltunk, hogy a napi betevő meglegyen. A helyzet kilátástalansága miatt 16 éves koromban a családot elhagyva Budapestre költöztem abban a reményben, hogy talán a fővárosban jobbak a munkalehetőségek. – Budapesten dolgoztál néhány évet segédmunkásként, aztán egyszer csak jött a Megasztár, ami szinte pillanatok alatt az égig repített. Hogy élted meg ezt a hirtelen jött sikert, az öledbe csöppent sztárságot? – Az esélytelenek magabiztosságával jelentkeztem a megmérettetésre, mert nem volt mit veszítenem. Önmagában már az is felemelő érzés volt, hogy egyáltalán átestem az első rostán, és beválogattak. Amikor azonban megnyertem a versenyt, rá kellett döbbennem, hogy ez nagyon csalóka dolog, mert a Megasztáros győzelem csak abban a pillanatban siker. Nyilván sokat köszönhetek a Megasztárnak, de az igazán érdemi, nagy munkát utána kellett elvégezni, mert a szerencse és a tehetség kevés. Aztán majd a közönség dönti el, hogy az illető igazán hiteles-e, vagy csak egy hullócsillagról van szó. – Egyik dalodban azt énekeled: „Mi az, ami megmaradt, s 20
A rákosmenti Majálison Molnár Ferenc Caramel valósággal fürdött a sikerben, mert ekkora tömeget ritkán látni a Ferihegyi úton. Miután a koncert előtt egy lépést sem tehetett anélkül, hogy meg ne szólították volna, a népszerű művészt csak nehezen sikerült elrabolni a rajongók gyűrűjéből egy rövid interjú erejéig. A rendkívül szimpatikus, és szerényen nyilatkozó énekes élete azonban nem volt mindig fenékig tejfel, a pokol legmélyebb bugyrából tornászta fel magát következetes elszántsággal, egészen a csúcsig.
mit vesztettem”. Országszerte ismert művész lettél, mi maradt meg a régi Molnár Ferencből? – Kétségtelen, hogy szinte egyik pillanatról a másikra fenekestől fordult fel az életem, ennek ellenére nagyon remélem, hogy minden. Az ember önmagát nehezen tudja kielemezni, így ebben a tekintetben a külvilágra hagyatkozik, viszont az is-
merősök barátok felől olyan nagy változásra utaló jelzés nem érkezett. Valamit bizonyára változtam, de inkább azt hallom vissza, hogy sztárság ide, vagy oda nem lettem nagy arc, maradtam a földön, és ennek borzasztóan örülök. – Öt albummal, számtalan videoklippel, koncertekkel a hátad mögött elégedetten tekintesz vissza az elmúlt tíz évre?
– Minden tekintetben elégedett és boldog vagyok. Én nem akarok azonnal mindent, szeretek piciket álmodni, és inkább apró lépésekkel igyekszem építgetni a karrieremet. A legfontosabb dolgot, a rajongók szeretetét mindig megkapom, mert a közönség szeretete mindennél fontosabb, és talán ez is a siker egyik fontos eleme lehet. Korábban komoly párkapcsolati problémáim voltak, ami nyilván érintette a szakmai munkát is, hiányzott a harmonikus háttér. Szerencsére rátaláltam életem párjára, boldog kapcsolatban élünk Szilvivel, aki egy babát hord a szíve alatt. Rettentő büszke vagyok, hogy hamarosan igazi család leszünk, és egy kicsi lány apukája lehetek. – Az eddigi sikereken felbuzdulva, gondolom, nem dőlsz hátra. Hogyan tovább? – Gőzerővel dolgozunk egy új albumon, amelynek stílusa nagyban hasonlít a korábbiakhoz. Folytatom a járt utat, ugyanakkor nyilván változott a zenei ízlésem. Bizonyos tekintetben könnyű a dolgom, mert mind a zenét, mind a szöveget jómagam írom, így semmilyen kötöttségem nincs. Rendkívül érdekes utazás vegyíteni mindazt a zeneiséget, ami körülvesz, sokféle zenei irányzat kavarog állandóan a fejemben, de ezeket egységgé kell kovácsolni. Különösen fontosnak tartom, hogy ne egy önmegvalósító, „művészkedő”, hanem egy fogyasztható, szórakoztató muzsikát tárjak a közönség elé. Kili Tamás
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
Federiko Sterle művészi fotói a mediterrán táj szépségét, a lovrani utcák és a tengerpart hangulatát hozták el azok számára, akik megnézték kiállítását az Erdős Renée Házban. 2006-ban a RÁZENE Városi Fúvószenekar lépett fel Lovranban, az ottani fúvósok (PUHAČKI ORKESTAR LOVRAN) pedig nálunk, a Vigyázóban adtak koncertet 2007-ben. A 2008-as Marunadán – Európa egyik leghíresebb gasztrofesztiválján, a gesztenye ünnepén – Riz Levente polgármester zenekara koncertezett, 2009-ben pedig a Lovor Énekkar vendégszerepelt Rákoscsabán, a Pünkösdi Kórustalálkozón. Tavaly 1 órás filmet forgatott a Rákosmente TV Lovranról és környékéről. Az évtizedes múltra tekintő testvérvárosi kapcsolatot 2014. április 25-én Lovranban, majd május 1-jén Rákosmentén is megünnepelte a két település önkormányzata. Lovranban Silvana Štiglić asszony, a Nem-
zetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja, turisztikai szakember méltatta az együttműködés eddigi eredményeit, majd Fohsz Tivadar alpolgármester, a testvérvárosi kapcsolatok felelős vezetője mondott ünnepi beszédet. Május 1-jén, a kerületi jubileumi ünnepségen Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntő beszédét követően Dunai Mónikával, Rákosmente országgyűlési képviselőjével közösen Lovran és a XVII. kerület címerét ábrázoló plaketteket és az erre az alkalomra készített díszoklevelet adtak át a horvát küldöttség részére. Külön, névre szóló plakettel ismerték el a Lovranban élő Ágoston Gergely lelkes és nélkülözhetetlen kapcsolattartói, fordítói, idegenvezetői tevékenységét. A horvát delegáció – amelynek tagjai Nataša Miljak tanácselnök asszony, Branislav Petković alpolgármester, Silvana Štiglić és Ágoston Gergely voltak – Federico Sterle Lovranról készített fotómontázsával ajándékoz-
ta meg az önkormányzatot. A tanácselnök asszony kétnyelvű, díszes kiállítású köszönőlevelet adott át Kelemen Sándor, a Rákosmenti Polgármesteri Hivatal oktatási és művelődési csoportvezetője részére a testvérvárosi kapcsolattartás érdekében végzett munkája elismeréseként. A vidám, oldott légkörben zajló ünnepségen jelen volt többek között Rákosmente lengyelországi partnertelepülésének, Krosnó Járásnak a küldöttsége Wojciech Tomkiewicz vezetésével, Virág Mihály önkormányzati képviselő, dr. Mód Kristóf aljegyző, dr. Ughy Gabriella, a Polgármesteri Iroda vezetője, továbbá Molnár Lajos nyugalmazott külügyi vezető főtanácsos, vezető konzul, aki kerületünk lakosaként, horvátországi diplomáciai szolgálata idején rendkívül sokat tett annak érdekében, hogy létrejöhessen a testvérvárosi együttműködés Lovran és Rákosmente között. Forrás: Rákosmente Önkormányzata 21
KULTÚRA
KULTURÁLIS AJÁNLÓ
Anyák napja a mozgássérülteknél Kapcsolódva az esélyegyenlőségi világnaphoz, május 7-én tartott anyák napi ünnepséget a XVII. kerületi Mozgássérültek Egyesülete a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A Diadal Úti Általános Iskola alsó tagozatos diákjai színdarabbal, verssel, sok tánccal, énekkel szórakoztatták az anyukákat és nagymamákat, majd apró ajándékkal lepték meg az egyesület tagjait. Az eseményen részt vett Riz Levente polgármester, Rózsahegyi Péter és Hrutka Zsolt önkormányzati képviselő is. Giba Istvánné, az egyesület elnöke a rendezvény kezdetén megköszönte a polgármesternek, hogy az önkormányzat sokat tett az elmúlt években a kerületi középületek akadálymentesítése terén, ami példaértékű Budapesten, jelentős előrelépés a korábbi időszakhoz képest. Riz Levente köszöntőjében az ünnep kapcsán hangsúlyozta, az édesanya szeretete feltétel nélküli szeretetet jelent, amiért cserébe semmit sem vár el a gyermekétől. Az anyaság a világ legszebb hivatása, az anyák adják a melegséget, ők a család lelke és lelkiismerete is egyben.
Rátérve elnök asszony akadálymentesítéssel kapcsolatos szavaira, a polgármester szerényen megjegyezte, ezért nem jár köszönet, mert az önkormányzat kötelessége, hogy gondoskodjon az arra rászorulókon. Röviden ös�szefoglalva az elért eredményeket Riz Levente rámutatott, a kerületi beruházások során az esélyegyenlőség
fontos hangsúlyt kapott,cél, hogy mindenki, a mozgásukban korlátozottak is tudják használni az új tereket, épületeket, utakat, amelyek az elmúlt időszakban épültek. Akadálymentessé vált a Polgármesteri Hivatal, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház, valamint számos orvosi rendelő, iskola és óvoda. Idén több olyan munka áll előt-
Vigyázó Sándor Művelődési Ház és tagintézményei
tük, amelyek egészségügyi intézményekhez kötődnek, ahol az esélyegyenlőség gondolata is érvényesülhet. Riz Levente példaként említette a Naplás úti orvosi rendelőt, amelyet korszerűsítenek, akadálymentesítenek, csakúgy, mint a felnőtt orvosi rendelő számára felújítandó Diadal út 40. szám alatti épületet. A régi, Naplás úti rendelő gyermekorvosi rendelőként működik majd tovább. Rákoscsabán még ez év nyarán megvalósul a Péceli úti orvosi rendelő bejáratának akadálymentesítése, valamint a kétszintes egészségügyi intézményt új lifttel szerelik fel. Végezetül a polgármester a Ferihegyi úti Szakrendelő bővítésével kapcsolatban elmondta, Rákosmente kinőtte az épület falait, mert ma majdnem kétszer annyi a kerület lakossága, mint a Szakrendelő átadásakor volt. Bár nem az önkormányzat a tulajdonos és a fenntartó, számukra elsődleges jövőbeli feladat a Ferihegyi úti állami rendelőintézet épületének korszerűsítése és bővítése, amely remélhetőleg uniós forrás bevonásával valósulhat meg a következő években. Kili Tamás
Pesti út 113., tel.: 256-4626 www.vigyazomh.hu e-mail:
[email protected] Május 19. 17.00 Örökfényű csillagok – a valóság és a mesék 14.20 Ludas Matyi – a Madzag Bábegyüttes műsora. 15.00 hősei. A Gregor József Általános Iskola gyermekrajz-kiállításá- Tiéd a színpad! –Gyere fel a színpadra és énekelj, szavalj nekünk! 16.00 Mesés Énekek – Gebri Detti gyermekkoncertje. nak megnyitója. A tárlat június 4-ig tekinthető meg. 17.00 Perdülj-fordulj! –szabadtéri táncház Gordos Annával. Május 21. 18.00 A dzsungel könyve - a Zrínyi Miklós Általános Kiegészítő programok: Babaszínház: Egérke utazása; Ringató Iskola zenés drámaszakkörös növendékeinek előadása. Belépő: – zenei foglalkozás a legkisebbeknek; Mesesátor. Egész napos 700 Ft., érdeklődés: az iskolában. térprogramok: Ugrálóvár, Ugrálókötél-suli, Kerékpáros ügyesséMájus 24. 18.00 Korcsula – a Szivárvány Színpad előadása. gi pálya, Lufihajtogató bohóc, Paravánfotózás, Dobozvárépítés, Május 25. 11.00–18.00 Gyermeknap a Vigyázó Sándor Mű- Zsonglőriskola. Tanulj játszva a 140. Pro Patria cserkészcsapatvelődési Házban. Egész napos programokkal várunk benneteket tal! Népi Játszóház a Rákosmenti Népművészeti Klub vezetéséés szüleiteket! 11.00 Futrinka utca lakói –zenés mesejáték a vel, Lovaglás, Móka könyvtár – szeresd a könyvet! Mókás verFogi Színház előadása. 12.30 A Podmaniczky János Evangé- sengések: perecevő- és almaléivó-bajnokság. A belépés díjtalan!
Május 31. és Június 10. 16.00 Hókirálynő, a Vigyázó S. M. H. balettiskolájának évadzáró előadása. A belépés díjtalan! Június 5. 17.00 Színes Ceruzák - a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium tanulói kiállításának a megnyitója. A tárlat június 15-ig tekinthető meg. Június 14. 19.00 Bujtás József kortárs zeneszerző szerzői estje. A belépés díjtalan, de regisztrációs helyfoglaláshoz kötött! Június 16.–20. és június 30.–július 4. Napköziotthonos Balett Tánctáborok. Tánc és kézműves-foglalkozások több csoportban. Jelentkezés: Strausz Eszter, Tel.: +36-70-331-9530,
[email protected].
likus Általános Iskola néptánccsoportjának bemutatója. 13.20 Május 29. 18.30 Seventeen Big Band-koncert. Belépő: 1000 Június 17. 18.00 A Vigyázó Sándor Művelődési Ház festőisHagymácska – a Szín-játék Izgő-mozgó csoportjának előadása. Ft., érdeklődés: a zeneiskolában. kolája, a „17-es csoport” kiállításának a megnyitója.
Rákoshegyi
Közösségi Ház (Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. Tel/fax: 258-3394) Május 24. 10.00 Rákoshegyi Sokadalom. 10.00 Kézműves-foglalkozások gyermekeknek. Indul a hagyományos fakanálviadal! 11.00 Az Eszterlánc néptánccsoport műsora. 18.00 Málinger Anita és Kiss László nosztalgiaműsora „Dalok szárnyán” címmel. 19.00 Táncparti, játszik a Diamonds trió. A belépés díjtalan! Május 31. 10.00 Gyereknap a Helikopter lakóparkban a játszótérnél, a Hétszínvirág Óvoda és a Rákoshegyi Közösségi Ház szervezésében. Kézműves-foglalkozások, ügyességi játékok, Portéka Bábszínpad, Gokart és Légvár várja a gyermekeket. Partnereink: Rákoshegyi Baptista Gyülekezet, Rákoshegyi Református Gyülekezet, Rákoshegyi Családok Egyesülete, Rákoshegyi Polgári Kör. A belépés díjtalan!
Csekovszky Árpád
Művelődési Ház (Hősök tere 9. Tel.: 256-0267) www.csekohaz.hu Május 17. 10.00–20.00 Liget PIKNIK. Helyszín: Heltai Gáspár tér. Május 31. 19.00 Shadows Klub. Játszik: a The Shadow Hungary Band. Belépő: 1300 Ft. Június 14. 18.00 Utazás, Boldogság, szerelem. A Gregor József Általános Iskola Örökdiákok Tavasz kórusának évzáró hangversenye. Vezényel: Princz Egonné. Zongorán közreműködik: Bolyosné Pethő Ildikó. A belépés díjtalan! Június 20. 10.00–14.00 Anyatej világnap. A Csekovszky Á. Művelődési Ház és a XVII. Kerületi Védőnői Szolgálat közös szervezésében. A belépés díjtalan!
Erdős Renée
Ház (Báthory utca 31. Tel.: 256-6062) www.erdosreneehaz.hu Május 24. – július 20. Helytörténeti kiállítás – az első világháború időszaka és következményei Rákosmentén. Június 21. 18.00–24.00 A Múzeumok éjszakája. 18.00–22.00 Kézműves-foglalkozások – Vándornyomda – Fessünk a kertben, fessünk kertet! 19.00 Rákosmenti vigalmak – archív fotókiállítás megnyitója a Renée Cafée-ban. 20.00–24.00 Tárlatvezetések az Erdős Renée Ház állandó és időszaki kiállításaiban, vetélkedővel. 21.00. Gyárfás István – jazzkoncert. 23.00 „Átlátszó víz legyen…” Cseh Tamás emlékest – Hegyi Norbert és Joós Tamás műsora.
Csabaház
Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222. Tel.: 256-9526) www.csabahaz.hu Május 21. 18.00 EMLÉKEZZÜNK (Kancsendzönga). Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emlékkiállításának a megnyitója. A tárlatot Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciók vezetője nyitja meg. A kiállítás május 30-ig tekinthető meg. Június 3.–4. Székelykeresztúr vendégségben. Június 3. 18.00 Székelyföld keresztszemes történelme. Megnyitja: Gagyi Bíró Katalin népművész és Nyerges Gyuláné, a Rákoscsabai Polgári Kör elnöke. Közreműködnek a Székelykeresztúri Unitárius Iskola növendékei.
Rákoskerti
Művelődési Ház (Rákoskert sugárút 66. Tel.: 257-4498) www.kertiklub.hu Május 18. 18.00 Nagy Ignác: Tisztújítás – az Ascher Oszkár Színház előadása. Rendező: Vetési Zsófia. Belépő: 900 Ft. Június 1. 10.00–19.00 Rákoskert Napja a Platánsoron a Rákoskerti Művelődési Ház és a Rákoskerti Polgári Kör szervezésében. 10.00 Koszorúzás a rákoskerti vasútállomáson, a második világháború rákoskerti áldozatainak emléktáblájánál. 10.40 Zenés ébresztő. 11.00 Szeleburdi Meseszínház előadásában A Csillagszemű juhász. 14.00 A Százszorszép Óvoda műsora. 14.30 A Piroska Óvoda műsora. 14.45 A Kossuth Lajos Általános Iskola előadása. 15.05 A Zrínyi Miklós Általános Iskola előadása. 15.20 A+A gyermekfitness-bemutató. 15.30 Zumbafitness-bemutató. 16.10 Szomszédolás: A nagytarcsai néptáncosok és az asszonykórus bemutatkozása. 16.40 Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntője. 17.05 Zsuzsa Mihály és a Rákoskerti Dalos Klub műsora. 17.40 A Tornádó SE bemutatója. 18.05 Berecki Zoltán koncertje. Térprogramok: Népi játszótér, kirakodóvásár, kézműveskedés, Közösségek Utcája, Ringató, babasarok, Rákoskerti kisvasút.
Maros Mozi
(Rákosliget, IX. utca 2.) marosmozi.blog.hu facebook.com/marosmozi Május 24. és Június 7. 14.00–16.00 Hagyományőrző kézműves-foglalkozások. Május 25. 16.00 Gyereknapi családi mozi: Beethoven – igazi mozigéppel! Május 31. 15.00 A MAROS MOZIÉRT KÜZDÜNK – jótékonysági program: termelői piac, filmvetítés, küzdősport-bemutatók. 20.00 BLUES CENTER koncert. Június 15. 15.00 NÉPZENEI FESZTIVÁL.
Rákoshegyi
Bartók Zeneház (Hunyadi utca 50. Tel.: 257-1828) www.bartokzenehaz.hu Május 22. 10.00 Fehér Galamb VII. Országos Népzenei Verseny. Zsűritagok: Navratil Andrea, Dr. Tátrai Zsuzsanna. Fővédnök és ünnepi köszöntőt mond Fohsz Tivadar alpolgármester. Május 30. 19.00 „Muzsikus Orvosok”. Fellép: Dr. Kelemen László - belgyógyász, háziorvos hegedű; Dr. Székely György - belgyógyász, gasztroenterológus hegedű, gitár; Nagy Enikő - vendég brácsa; Dr. Asbót Richard - belgyógyász, kardiológus cselló. Műsor: Wolfgang Amadeus Mozart: Esz- dúr vonósnégyes, Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr vonósnégyes, Joseph Haydn: d- moll op. 76. „Kvinter Quartett”. Belépő: 1.500 Ft.
22
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
Gózon Gyula
Kamaraszínház (XV. utca 23. Tel.: 253-0380) www.gozon.hu Május 21. 14.00 Hókirálynő. Május 22. 19.00 Agyigó – Gobbi Hilda bérlet. Május 25. 11.00 Pinokkió. 17.00 Agyigó – Tolnay Klári bérlet. Május 29. 19.00 Kakuk Marci. Május 31. 19.30 Elmúlt 50 év.
23
KULTÚRA
KULTÚRA
Richard Strauss operái Április 25-én utolsó állomásához érkezett a 150 évvel ezelőtt született Richard Straussról szóló előadás-sorozat, amelynek a Vigyázó Sándor Művelődési Ház adott otthont. Balogh Lázár, a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, a sorozat házigazdája ezúttal a neves zeneszerző operáit vette górcső alá. Bár Richard Strauss tizenöt operát komponált, többek között olyan remekműveket, mint a Salome, Elektra, Capriccio, A rózsalovag és Az árnyak nélküli asszony, Balogh Lázár csak A rózsalovag című zeneművel foglalkozott, mert ez a vígopera minden tekintetben különlegesnek számít.
Balogh Lázár kitért azokra, akik hosszú távon együtt dolgoztak Strausszal. Hugo von Hofmannsthal, felkapott bécsi költővel jó baráti és munkatársi kapcsolatba kerültek. Kapcsolatuk idővel még családi is lett, amikor Strauss fia feleségül
vette Hofmannsthal lányát. Hugo von Hofmannsthal összesen hat Strauss-opera librettóját jegyezte, legismertebb közös művük, A rózsalovag. A Strauss-operák sikereinek harmadik kovácsa Max Reinhardt, osztrák színész, színhá-
zi rendező, aki Strauss és Hugo von Hofmannsthal társaságában megalapította a Salzburgi Fesztivált. A rózsalovag bemutatóját Max Reinhardt rendezte, a premieren pedig egy másik, jól bevált pályatárs, Ernst von Schuch dirigált. Az operát 1911-ben mutatták be Drezdában, a sokrétű, grandiózus zene már a premieren frenetikus sikert aratott, és a mű rövidesen a legnépszerűbb, leggyakrabban játszott európai operák sorába emelkedett. Bár a többség számára talán kicsit poros ez a három felvonásos zenemű, mégis érdemes megnézni a gyönyörű zenék, a bravúros énekesi megoldások miatt. Ezektől válik a hosszadalmas librettó az operairodalom egyik remekművévé. Kili Tamás
Nóták anyák napjára
Szeretem az anyukám!
Világszerte tartanak anyák napi ünnepséget. Mi magyarok május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, egy szál virággal, egy öleléssel, egy girbe-gurba, de annál kedvesebb rajzzal, hetekig, titokban hímzett terítővel, versekkel vagy éppen egy szép dallal. Zsuzsa Mihály, Aranykoszorús nótaénekes – Fohsz Tivadar alpolgármester és Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselők támogatásával – az utóbbit választotta, hisz már évek óta legszebb nótáival köszönti a Rákoskerti Művelődési Házban megtartott ünnepségen az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat. Az idei Anyák napi, tavaszköszöntő Dsida Jenő: Hálaadás című versével
Szeretem az anyukám! címmel titkos anyák napi készülődésre, kézműves délelőttre hívták a kisgyermekeket és az édesapákat a Vigyázó Sándor Művelődési Házba április 26-án. Ahogy beléptem a balett terembe, magam is elcsodálkoztam, amikor megláttam, milyen sok kisgyermek és édesapa vette komolyan a felhívást és jött el ajándékot készíteni az édesanyáknak, nagymamáknak. Meghatódva figyeltem, ahogy az apró gyermek- és a nem éppen tűhöz, finom anyaghoz, ecsethez szokott felnőtt férfi kezek milyen határtalan türelemmel, hányszori újrakezdéssel követték Szitár Orsolya – a művelődési ház igazgatóhelyettese, a gyermekprogramok kiváló értője – útmutatásait, hogy miként hajtsák, formázzák a meglepetés ajándékokat az édesanyáknak, nagymamáknak, akiket természetesen ezúttal otthon hagytak.
kezdődött. A műsor további részében fellépett Zsuzsa Mihály és vendégei, köztük Fehér Eszter, Gáti Pál, utóbbi a Nóta TV Nótasztár című műsorának második helyezettje. A nótaénekesekkel közösen, illetve saját műsorral is bemutatkozott a délután folyamán a Rákoskerti Dalos Klub, zongorán kísért Farkas Istvánné és Szijártó József klarinéton. Szakács Zsuzsa
Szakács Zsuzsa
SPÁrga és eper napok a Tacubában! Igen! Már kapható a méltán híres epres rétesünk!
Virág varázs
• különleges menyasszonyi és alkalmi csokrok, • vágott, cserepes virágok • koszorúk, sírcsokrok • rendelésfelvétel és ingyenes házhoz szállítás XVII. kerületben!
30/301-3614
1173 Budapest, Pesti út 156. https://www.facebook.com/varazsvirag
Elérhetőség: +36-30-478-9088 www.azurtermal.hu
[email protected]
Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 8:00-19:00 Szombat: 8:00-18:00 Vasárnap: 10:00-17:00
24
Szeretettel várjuk minden kedves vendégünket Magdolna Rendezvényház (Tápiószecső) Romantikus esküvői helyszín. Születésnapi bulik rendezése. Legény- és Lánybúcsúk. Ballagási rendezvények.
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
Asztalfoglalás: 061-258-0424 1173 Bp., Hajdúcsárda u 5. Nyitva H-Cs: P-Sz: V:
tartás: 11-23-ig 11-24-ig 11-22-ig
Külön ételsorral várjuk a Spárga és az Eper szerelmeseit a már Tőlünk megszokott bő adagokkal, hangulatos környezettel és udvarias kiszolgálással! Eperborfröccs és Cocktail akciók minden este 19:00-től!
www.tacubacafe.hu 25
SPORT
SPORT
Rákosmente csapata végzett az élen
2. Rákosmente Kupa Negyedmaraton
Április 27-én Rákosmente Önkormányzatának válogatottja is vízre szállt a fővárosi és a Duna-menti kerületi önkormányzatok számára első ízben kiírt, a gróf Széchenyi István Emlékverseny keretén belül megrendezett „Dunamenti Önkormányzatok Evezős Futamán”. A Margitsziget melletti budai Duna-ágon megrendezett verseny immáron 24. éve az evezőssport legnagyobb számú közönséget vonzó, nagy médianyilvánosság mellett zajló eseményének mondható, fővédnöke Bu-
Április 27-én a Kölyökkaland Alapítvány második alkalommal rendezte meg öt korcsoport részére a Rákosmente Kupa Negyedmaraton futóversenyt a Pesti úti sportpályán, amelyről egyöntetűen állították a résztvevők, hogy a tavaszi idény egyik legjobban szervezett és legjobb hangulatú futama volt. Már kilenc óra után ellepték a futók és kísérő családtagjaik a Népkert melletti futballpályát. Az Amazon Fitness munkatársainak segítségével a futók közös bemelegítő gimnasztikát végeztek, majd Adamcsik János, a rendezvény szülőatyja és fő szervezője ismertette a résztvevőkkel az útvonalat, majd startpisztollyal útjára indította a negyedmaraton (10,549 km) majd százfős mezőnyét. A sportpályán megtett kötelező kör után kerékpáros felvezetők segítették a versenyzőket az útvonal zavartalan
dapest főpolgármestere. Az elmúlt években nagy sikert
aratott cégek, munkahelyi kollektívák közötti verseny-
re idén több mint 50 csapat jelentkezet. Az idei, kibővített mezőnyű megmérettetésen hét önkormányzati együttes indult el. Az ötszáz méteres távon a rajtot követően folyamatosan elhúzva a mezőny többi egységétől a rákosmenti csapatot egy teljes hajóhossz előnnyel elsőként intették le. A XVII. kerületi delegációt Fohsz Tivadar alpolgármester vezette és Nagy Attila, a Rákosmente Kft. sport részlegének vezetője fogta össze. Munkatársunktól
Jól szerepeltek az RTK-s karatésok
megtételében, illetve a kereszteződéseknél a helyi rendőrök biztosították a futók biztonságos versenyét. Miután a felnőtt mezőny elhagyta a Pesti úti sportpályát, a gyermekfutamok (400–800–1.200 m) résztvevői is felálltak a startvonalra, végezetül pedig a családi futóverseny (1 felnőtt+1 gyermek, 800 m) indulói zárták a sort. A 2. Rákosmente Kupa Negyedmaraton első három helyezettjei pénzjutalomban (15.000 Ft, 10.000 Ft, 5.000 Ft) részesültek. A célba beérkező első ötven gyermek ingyenes ajándékku-
pont kapott a Kalandpark Játszóház jóvoltából, de minden induló trikót és ajándék CD-t kapott a rendezőktől. Abszolút női győztes: Varró Katalin. Abszolút férfi győztes: Józsa Gábor. I. korcsoport nők (14-19): 1. Hallgat Fanni. I. korcsoport férfiak (14-19): 1. Szabó Filemon. II. korcsoport nők (20-39): Varró Katalin. II. korcsoport férfiak: (20-39): 1. Józsa Gábor. III. korcsoport nők (40-49): 1. Marton Ildikó. III. korcsoport férfiak (40-49): 1. Dr. Sebestyén Zoltán. IV. korcsoport nők (50-59): 1. Haraszthy Andrea. IV. korcsoport férfiak (50-59): 1. Harsányi Tamás. V. korcsoport nők (60-): 1. Danané Varga Ilona. V. korcsoport férfiak (60-): 1. Koren Pál. Betétfutamok. Gyermek. 400 m: 1. Farkas Bence. 800 m: 1. Farkas Zsombor. 1200 m: 1. Csák Tamás. Családi 800 m: 1. Káldi család. Szakács Zsuzsa
Teniszezés Keresztúron megújult környezetben!
A Rákosmenti Testedző Kör (RTK) Karate Szakosztálya április 26-án rendezte meg a már hagyományos Nyúl Kupát, amely egyúttal a Kyokushin Karate ob versenyének színhelye is volt. A verseny résztvevői a Honkyokushin Szövetség és a meghívott klubok karatékái voltak, hét kategóriában 80 fő volt indult. A sportrendezvény célja most is a versenylehetőség biztosítása volt az utánpótlás számára és a sportbarátságok elmélyítése volt a klubok között, mondta el lapunknak Tóth Tivadarné, 6 danos mester, aki férjével 26
Május közepétől ismét kinyitotta kapuit kerületünk legigényesebb teniszcentruma a Home Center mögötti lakóparkban. Minden teniszkedvelőt szeretettel várunk a négy kiváló minőségű pályára, legyen szó kezdőről, haladóról vagy profi játékosról. A parkban - ahol sétáló utak, növények, padok szolgálják a vendégek kényelmét – található többek között férfi és női mosdó, zuhanyzó, öltöző, ingyenesen használható sakkasztal, pingpongasztal, valamint egy szépen berendezett, jó kínálattal rendelkező büfé is. A gépkocsival érkezőket tágas parkoló fogadja. Ha Ön szeret sportolni és mindezt családjával vagy barátaival együtt tenné, nálunk erre ideális környezetet talál. Májusban még ingyenesen játszhatnak pályáinkon! Júniustól pedig megválthatják kedvezményes bérleteiket, illetve jelentkezhetnek nyári tenisztáborainkba. Érdeklődni a 06-30-791-2701-es telefonszámon lehet. (X)
több nemzetközi sportsikert hátrahagyva, közel harminc évvel ezelőtt hozták létre az RTK sporttelepén az ország ma már egyik legfontosabb kyokushin bázisának számító klubot, amelynek igazolt létszáma száz fő. A Nyúl Kupán az RTK színiben induló versenyzők közül öten értek el dobogós helyezést. Haag Levente, ifjúsági + 70 kg, 1. hely; Lukács Anna, gyerek 1., +45 kg 1. hely; Haag Domonkos, gyerek 1., + 45 kg 1. hely, Sas Nándi, gyerek, 3., + 20 kg 1., Csolti Dániel, serdülő + 50 kg 2. hely. Szakács Zsuzsa
Fogszabályozás a belvárosi árak töredékéért. FitDent
HÍRHOZÓ
2014. május 15.
Legmodernebb technológiák, látványos eredmények. 18 év felett is. 1172 Bp. Piski u. 17. FitDent Fogászat 257-80-69 www. fitdent.hu
27
HIRDETÉS
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
Tűzoltók köszöntése Rákosmente Önkormányzata a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a napján ünnepélyes csapatgyűlésen köszöntötte a Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóit. Az ünnepségen jelen volt Horváth Tamás alpolgármester, Virág Mihály, Lukoczki Károly, Hrutka Zsolt képviselők és Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes. Szántó Gábor tűzoltózászlós emlékezett meg védőszentjükről, Szent Flóriánról, aki előtt ma is főhajtással tisztelegnek a tűzoltók. Horváth Tamás alpolgár-
mester megköszönte a legénységnek, hogy az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől, példamutató helytállásukkal, akár életük kockáztatásával, minden esetben megvédték Rákosmente lakosságát. Jambrik Rudolf ezredes beszédében kiemelte, a kiváló csapatmunkának köszönhetően a jövőben is garantálják a térség és az itt élők, valamint az áthaladók biztonságát. A tűzoltónap alkalmából Horváth Tamás és Jambrik Rudolf oklevelet nyújtott át az alábbi tűzoltóknak munkájuk elismeréseként: Godó
Sándor százados, Hajnal Ferenc ftörm., Szántó Gábor zászlós, Jakab János ftörm., Miskó Tamás ftörm., Pul József ftörm.,Csesznok Attila zls., László Tibor ftörm., Csordás József tzls., Jurás László zls., Tóth József őrgy., Ritter Zoltán hdgy., Csapó
György őrgy. és Cseh Katalin közalkalmazott. Horváth Tamás Rákosmente Önkormányzat nevében oklevelet nyújtott át Jambrik Rudolf tűzoltó ezredesnek és Ribai László tűzoltó őrnagynak. Szakács Zsuzsa
Kerékpáros ügyességi verseny a Jókaiban Rákosmente Önkormányzata, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság és a Rákosmente Kft. Sport Részlege szervezésében idén negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Közlekedésbiztonsági és Kerékpáros Ügyességi Versenyt a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskolában április 30-án. A technikai eligazítást Tóth Csaba Csongor, az önkormányzat sportügyekért felelős munkatársa tartotta, majd Ágotai Ferenc, az iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket. A versenyen hét kerületi iskolából
79 felsőtagozatos gyermek mérte össze tudását KRESZ ismeretekből, illetve kerékpáros ügyességét az udvaron létesített akadálypályán.
legnagyobb fatelep Legnagyobb választék A 31-es út 29-es szelvényében Maglód és Mende között Mobil: 06-20-330-8426 www.olahfatelepmaglod.hu Akácfából: Rusztikus kerítésdeszkák, kérgezett és fűrészelt oszlopok, karók, stégek, aknafedelek, kertépítő és játékkészítő alapanyagok minden méretben. Olcsó dúc- és karámoszlopok. Bérfűrészelést, vastagsági gyalulást vállalunk. Alomforgács zsákolva. Tűzifa – kandallófa: Rönkben, kuglizva, hasítva, kalodázva is. Füstöléshez zsákolt akác fűrészpor, zsákos aprított fa. Házhoz szállítást vállalunk!
2014. május 15.
A korosztályok legeredményesebb versenyzői bejutottak a május 12-i budapesti döntőbe. A legjobbaknak járó érmeket Fohsz Tivadar alpolgármester adta át, az eseményt a Magyar Vöröskereszt is támogatta. Eredmények: V. évfolyam: I. Bencsik Botond, II. Kiss Balázs, III. Bálint Boglárka. VI. évfolyam: I. Dósa Attila Balázs, II. Hájas Dániel, III. Kámán Panna. VII. évfolyam: I. Szabó Márton, II. Pintér Patrik, III. Dudar Máté. VIII. évfolyam: I. Havasi Marcell, Mogyorósi Ádám, Kerecsényi Balázs. Kili T.
Megnyitott a Főtéri Szépségszalon! Hozza el magával ezt a kupont és bármely szolgáltatásunkból 10% kedvezményt adunk! Manikűr Pedikűr Géllakk Kozmetika Műköröm Svéd és Gyógymasszázs Címünk: 1173 Budapest, Pesti út 166 fsz. 5 Bejelentkezés: 06-30-654-7615 29
SZABADIDŐ – HIRDETÉS
HIRDETÉS állás
Keresztúr központjában újonnan megnyílt szépségszalonba fodrászt keresek! Tel: 06-30-654-7615 Műanyag-feldolgozó, profilgyártó extruder üzemünkbe üzemvezetőt keresünk. Jelentkezés: redonyfarm@gmail. com 06-28-455-480 (8-17 óráig), 0620-940-9535 Péceli műanyag-feldolgozó, profilgyártó üzemünkbe gyakorlattal rendelkező szerszámkészítőt, extruder gépekre gépkezelőt keresünk. Jelentkezés:
[email protected] 06-28-455480 (8-17 óráig), 06-20-940-9535
Kiadó
XVII. ker. központjában (a piaccal szemben) különálló 11 m2-es, felújított üzlethelyiség körmös-pedikűrösnek, irodának stb. kiadó! Parkolási lehetőség. 35 ezer Ft/hó. Tel: 06-30-9924-357
szolgáltatás
IZOMLETAPADÁSOK XVII ker. Hátfájdalmak kezelése, talp - kézmasszázs és teljes testmasszázs. XVII ker. Bajza utca vagy az ön otthonában Malmos Pál fiziotérápiamasszőr Tel. 0630 4509580
Fogsorok készítése, javítása, szükség esetén háznál is. Tel: 06-30-314-2226 FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, PVClerakás bútormozgatással, garanciával és 15% kedvezménnyel! Tisztaság, pontosság, antialkoholista szakember! Hívjon bizalommal! Tel: 256-4425, 0620-9947-726 AJTÓ-ABLAK JAVÍTÁS! Garanciával. Faműanyag nyílászárók passzítása, szigetelése, zárcseréje, átalakítása. Díjtalan felmérés! Kiss Ernő asztalos Tel: 06-30447-4853 Hűtőgép, villanybojler, villanytűzhely, mosogatógép, mosógép, mikro, porszívó egyéb kisgépek javítása garanciával. Klímaszerelés. Bayer Ottó Tel: 06-30-949-8850 GERONTOLÓGIAI GONDOZÓ vállalja idős emberek ellátását, felügyeletét, esetleg elkísérését a kívánt helyre (orvos, bevásárlás, szabadidő eltöltés). Problémájára keressünk megoldást együtt! Tel: 0630-637-2666 Cserépkályha, kandalló, kerti sütő építése, bontása, karbantartása és tanácsadás. Precíz, tiszta munkavégzés, számlaképes korrekt árak. Nem dohányzom. Tel: 06-70-603-1410 Tetőfedés, bádogozás készítése, javítása, kisebb ácsmunkákat vállalok. Tel: 291-0081, 06-30-401-7462
Ács, tetőfedő, bádogos, lapostető szigetelés. Régi tető felújítása, új tető készítését vállaljuk. 06-70-224-9326, 257-5762 30
apróhirdetés Minden, amire eddig nem talált szakit! Csöpögő csap, szétesett ereszcsatorna, bedőlt kerítés, bútorokkarnisok felszerelése, kisebb kőművesmunkák, gipszkarton eldobozolások, beázások kijavítása. Számlaképes, hívjon bizalommal! Tel: 06-70-424-6962 Minőségi pálinkafőzők széles kínálata minden árkategóriában Cinkotán (1164 Bp. Vidámvásár u. 143.). Főzők, kiegészítők és pálinkafőzés elméletigyakorlati oktatás, tanácsadás. www. palinkafozes.com Tel: 06-30-522-1099 Redőny-, reluxa-, szalagfüggöny-, napellenző-, roletta-, szúnyogháló-készítés rövid határidőre a Nemeskéri Árnyékolástechnikától. Szalagfüggöny-tisztítás is! Tel: 257-1875, 06-20-9719-201 TÉVÉJAVÍTÁS AZONNAL HELYSZÍNEN! Orion, Videoton, ITT-Nokia, Nordmende, Grundig, Samsung, Panasonic, LG, Philips, Schneider-Dual. DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS! Mindig-TV dekóder beüzemelés! Tel: 06-20-410-6393 S.O.S. VÍZSZERELÉS – DUGULÁSELHÁRÍTÁS. Gyorsszolgálat, csatornakamerázás, műszeres csőrepedés keresés, csőrepedések javítása, téli elzárók cseréje ásással. Csapok, wc-k szerelése. Mosó-, mosogatógépek bekötése. Hétvégén is. Gabona Róbert Tel: 06-30-200-9905 Lakásfelújítás, generálkivitelezés, festés 250 Ft-tól, burkolás, kisebb kőművesmunkák, mázolás, tapétázás, dryvit. Tel: 06-30-298-4353 web: www.everhome. hu LAKÁSFELÚJÍTÁS! Kőműves, burkoló, festő, ács, tetőfedő munkák! Víz-, fűtés-, villanyszerelés, nyílászárók cseréje. Családi házak átalakítása, tetőtér-beépítés. Homlokzati hőszigetelés, hőhidak megszüntetése. TERVEZÉS! ÉPÜLETENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY! Tel: 2584892, Mobil: 06-20-915-4433
Bádogos, tetőfedő, szigetelés, kéményfelújítás azonnal, garanciával. TEL: 280-1271, 06-20-532-7823 Pedikűr. Beteg lábak szakszerű ápolása. Szeretettel várom Pedikűr Stúdiómban a Színes Házaknál (Pesti út 58/a) intim, kellemes környezetben. Hívásra házhoz is megyek. Tel: 06-20-4150813 Költöztetés, hangszerszállítás, lomtalanítás több évtizedes gyakorlattal. www.koltoztetes1.com Tel: 06-20-9236197, 258-7205 Izomletapadások, fej-, nyak-, hátfájdalmak kezelése, teljes testmasszázs. Szakrendelőkben (VII. ker. Csengery u. 25., III. ker. Vörösvári út 88-96.) vagy az ön otthonában. Csipak Zoltán gyógymasszőrtől. Tel: 06-20-595-3057 Kőművesmunka. Átalakítás, javítás, kémények, járdák, ajtó-ablak, külső falfestés készítése. Tel: 259-1525, 0630-215-5781
Kertgondozás. 20 éves tapasztalattal vállalok kerti munkákat. Füvesítést, fűnyírást, fűgyomtalanítást, metszést, permetezést, sövénynyírást stb. Tel: 0620-363-4289 Lakásfelújítás, generálkivitelezés, tisztasági festés 250 Ft-tól, burkolás, tapétázás, mázolás, kisebb kőművesmunkák. Tel: 06-30-298-4353 web: www. everhome.hu Minden, ami tető! Ács, tetőfedés, bádogozás, dryvitozás, kőműves munkák, lapostető szigetelés, malterba kúpozás. www.tetomunkak.iwk.hu Tel: 06-20512-9068 Építkezés, lakásfelújítás! Ács, kőműves, burkoló, víz-, gáz-, villanyszerelés, festő, épületasztalos stb. Minden munka egy kézben! Tel: 06-30-4792776 Duguláselhárítás, víz-, gáz-, központifűtés-szerelés. Tel.: 402-4330, 0620-491-5089
ingatlan
Rákoshegy villanegyedében 100 + 100 m2-es félszuterénes családi ház + 120 m2-es melléképület (ebből 75 m2 lakásszintű) 1023 m2-es szép telekkel eladó. A telken belül 6 autó parkolhat + 2 garázs. Iár: 36,5 M Ft. Tel: 06-20920-4050 XVII. ker. Rákosligeten 1148 m2-es összközműves saroktelek tulajdonostól eladó. Iár: 28 M Ft. Tel: 257-6058 Keresek kertes családi házat a XVII.ker.-ben. Cserére ajánlok 2 szobás lakótelepi lakást, az értékkülönbözetet készpénzben fizetem. Ajánlatokat a 0620-777-8505 tel-on vagy a fejesferenc@ freemail.hu e-mailre várok. XVII.TERASZOS házakban 51 m2-es 1,5 szobás, napfényes, nagy teraszos, III. emeleti felújítandó, zsalus beton főfalakkal, tégla válaszfalakkal épült házközponti fűtéses öröklakás 8,5 M Ft-os. irányáron eladó. Tel: 06-20-364-1163, 257-2670 Happy House Ingatlaniroda készpénzes vevői részére keres XVII. kerületi ingatlanokat. Eladó-kiadó ingatlanok, energetikai tanúsítvány, hitelügyintézés, ügyvéd. 1173 Bp., Pesti út 128. Tel: 0630-978-1144, 06-20-388-7217 Fényképes ajánlataink: www.hhingatlan.hu XVII. Kaszáló utcában, magasföldszinten, 60 m2-es, 1 + 2 félszobás, jó állapotú öröklakás, hőközpontos házban, csendes, parkos környezetben eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217 XVII. Rákoscsaba-Újtelep, csendes aszfaltozott utcájában 618 m2-es telken, 90 m2-es, kettő és félszobás, jó állapotú családi ház, garázzsal, teras�szal, melléképületekkel, eladó. Irányár: 17,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144
XVII. Akácvirág utcai „Teraszos Házakban” 50m2-es, másfél szobás vízórás, felújított öröklakás eladó. Parkra néző, gyönyörű kilátás a 8 m2-es teraszról. Irányár: 9,8 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217 XVII Rákosligeten 2010-ben épült, belső kétszintes, 3 szobás ikerfél, + egyszoba összkomfortos különálló épülettel, akár 2 generációnak is kiváló. Cirkófűtéses, szigetelt. Jó közlekedésnél. Irányár: 19,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217 XVII. Rákoskerten, csendes utcában, 2010-ben épült, gyönyörűen gondozott 285 m2 telken 68 m2 1+3 félszobás, SZIGETELT, egyszintes, ÚJSZERŰ, alacsony költségű IKERHÁZ. Melléképület 10 m2. Irányár: 20,5 M Ft. Tel: 06-30978-1144, 06-20-388-7217 Eladó Pécelen a Gárdonyi Géza u. 16/B alatti társasház 2 lakása. 67 m2, 1 nappali, 2 szoba, konyha, 2 fürdőszoba, kert használata 45 m2, tartozik hozzá: 2 db kültéri parkoló. Iár: 16 M Ft. Tel: 06-30-962-9393
oktatás ANGOL-, MATEMATIKA-, INFORMATIKATANÍTÁS, fordítás, korrepetálás, (érettségi-/nyelv-/pótvizsga-) felkészítés szinte minden szinten, középiskolai tanár-szakfordító-lektortól naphosszat, mindenkinek. Tel: 06-20-463-4728 Német nyelvtanítás 25 éves svájci tapasztalattal. Minden szinten, gazdasági német, korrepetálás, fordítások. Felkészítés külföldi munkavállalásra. Tel: 06-30-221-9578, 256-5350
Beküldendõ a fõsorok megfejtése. Megfejtéseiket nyílt postai levelezõlapon várjuk szerkesztõségünk címére: 1173 Pesti út 166. Beküldési határidõ: június 12. A helyes megfejtést beküldõk között három darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, amelyeket a Kolibri Könyvesboltban (1173 Kasza u. 5.) vásárolhatnak le. A nyertesek nevét következõ lapszámunkban
közöljük, nyereményüket telefonon (telefonszám: 257-9589) történõ egyeztetés után szerkesztõségünkben vehetik át. Elõzõ számunk rejtvényének helyes megfejtése: M. Novák András, Túlélők. Nyertes olvasóink: Gömöri Tünde 1171 Kalmár utca, Gulyás Béla 1172 XVII. utca, Mészáros Ferenc 1174 Ferihegyi út. A nyerteseknek gratulálunk!
Angol, francia, orosz nyelvből tanítás és szakmai (külkereskedelmi, gazdasági, idegenforgalmi) nyelvből kezdőtől a felsőfokig minden korosztály számára. Tel: 06-30-593-8004
AKCIÓ! on
ász
v - és
er rm a
s
á ajt
h
el f g
BÚTORASZTALOS Konyhabútorok, beépített szekrények, irodabútorok. Tel: 06-30-9349-445
á 750.-Ft dr 500.-Ft Na F
Ruhajavító Cédrus piac 1106. Bp., Fehér út 3. Ruhajavító 1146. Bp., Pillangó utca 16-20.
HÍRHOZÓ
RÁKOSMENTE
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
2014. május 15.
Főszerkesztő: Varga Orsolya • Művészeti vezető: Csukán Sándor • Szerkesztőségvezető: Horváth Tibor • Munkatársak: Kili Tamás, Szakács Zsuzsa Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. • Felelős kiadó a kiadó vezetője Szerkesztőség: 1173 Budapest, Pesti út 166. • Telefon/Fax: 257-9589, 06-20-548-1113 • E-mail:
[email protected] Nyomtatás: Ringier Nyomda • Felelõs vezetõ: Bertalan László igazgató • Terjeszti a Magyar Posta • Megjelenik 35 000 példányban. Következõ számunk június 19-én jelenik meg.
31
HIRDETÉS
TakácsTeam autójavító Saját telephelyen müszaki vizsgáztatás, eredetvizsgálat személygépkocsi+TGK 3.5 T-ig (utánfutó, MKP, lakókocsi) Teljeskörű autójavítás Gázüzemű autók vizsgáztatása Computeres motordiagnosztika+hibakódkiolvasás Futóműállítás Biztosítás ügyintézés Hőkamrás fényezés Vizsgáztatás: +36-30/996-5779 Biztosítás ügyint.: +36-30/350-2480 1171 Budapest, Lemberg u. 22.
[email protected] Tel./fax: 06-1-258-1781 Mobil: 06-30-992-4577 Nyitva tartás: H-P 800–1600-ig