Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány
MAGYARORSZÁG ÉS NÉMETORSZÁG ÖSSZEHASONLÍTÁSA A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS INDIKÁTORAINAK TÜKRÉBEN
Készítette: Kálmán Kamilla
Budapest, 2005 1
TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA, JELENTŐSÉGE II.1. A fenntartható fejlődés fogalmának megjelenése II.1.1. A Brundtland Bizottság szerepe a fogalom elterjesztésében II.1.2. További meghatározások II.1.3. Fejlődés vagy növekedés? II.2. A fenntartható fejlődés feltételei II.3. A fenntartható fejlődés megvalósításának akadályai
III.
AZ ENSZ KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGKONFERENCIÁI
III.1. ENSZ Konferencia az Emberi Környezetről III.2. Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciája III.2.1. Riói Nyilatkozat a Környezetről és Fejlődésről III.2.2. Feladatok a XXI. századra (AGENDA 21) III.2.3. További dokumentumok III.2.4. A Konferencia egyéb eredményei III.3. Az ENSZ Közgyűlés Rendkívüli Ülésszaka III.4. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Világtalálkozója III.4.1. A Johannesburgi Konferencia előkészületei III.4.2. Problémák és megoldási javaslatok III.4.3. A Johannesburgi Konferencián elfogadott dokumentumok III.4.4. A Konferencia további eredményei
IV.
AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
IV.1. Az Európai Unió környezetvédelmi politikája IV.2. Az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiája IV.2.1. Mi a fenntartható fejlődési stratégia? IV.2.2. A Stratégia kidolgozásának előzményei IV.2.3. A stratégia alapjául szolgáló elvek IV.2.4. A stratégia felépítése
V.
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS NÉMETORSZÁGBAN
V.1.
VI.
A stratégia
4 7 8 9 10 11
14 14 16 16 16 17 18 18 20 20 20 22 25
27 27 31 31 32 33 35
38 40
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS MAGYARORSZÁG
VI.1.
VII.
3 4
A fenntartható fejlődési stratégia előtti helyzet
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS INDIKÁTORAI
VII.1. Általában a mutatókról VII.2. A fenntartható fejlődés indikátorai az EU-ban VII.3. Az indikátorkészlet bővítése VII.4. Az ENSZ szerepe a mutatók kifejlesztésében VII.4.1. Német részvétel az ENSZ tesztjében VII.4.2. A Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) VII.5. A fenntartható fejlődés további indikátorai
VIII. ÖSSZEGZÉS IX. MELLÉKLET X. TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE XI. IRODALOMJEGYZÉK
44 44
48 48 53 62 63 64 67 70
76 79 84 85
2
„A Föld egy, a világ azonban nem. Mindnyájunk életének fenntartása ugyanattól a bioszférától függ. Mégis minden közösség, minden ország úgy küzd a fennmaradásért és a boldogulásért, hogy kevés tekintettel van arra, ez milyen hatással van másokra. Egyesek olyan ütemben fogyasztják a Föld erőforrásait, ami keveset hagyna a jövő nemzedékekre. Mások, sokkal többen, túlságosan is keveset fogyasztanak, és éhezés, nyomor, betegség és korai halál a jövőjük.” /A Brundtland Bizottság „Közös jövőnk” jelentése/
I. BEVEZETÉS Napjainkban nagyon gyakran találkozunk egy kifejezéssel, ami nem más, mint a fenntartható fejlődés. Olvashatunk róla az újságokban, halljuk a televízióban, rádióban. Mégis kevesen gondolkoznak el azon, mi is pontosan ennek a jelentése, hogyan tehetnénk érte többet. Azt sokan tudják, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos, azonban csak néhány embernek vannak mélyebb ismeretei a témáról. Az sem ismeretes sokak előtt, hogy a fenntartható fejlődés egyáltalán nem egyenlő a környezetvédelemmel, hanem annál sokkal többet foglal magába. A környezeti dimenzión kívül ugyanis hozzá tartozik a fenntarthatóság gazdasági és a társadalmi vetülete is. A fenntartható fejlődés komplex, számos problémát magába foglaló fogalom. Ebből következik, hogy nehéz lenne minden részterületre kiterjedően írni róla. Ezért választottam azt a lehetőséget, hogy a fenntartható fejlődési mutatók segítségével világítok rá a legfőbb elemekre. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy e mutatók alapján két ország, ebben az esetben Magyarország és Németország milyen szinten áll a fenntartható fejlődés környezeti vonatkozásában, tehát a fenntarthat fejlődés környezeti- természeti mutatói mit árulnak el ezen országok fejlettségi szintjéről. Természetesen ehhez először elengedhetetlen az alapvető tények leszögezése. Ennek megfelelően dolgozatomat azzal kezdem, hogy leírom a fogalom 3
kialakulásának útját, illetve azt, hogy milyen módon bővült a tartalma. Ennek érdekében szükséges az ENSZ szerepének ismertetése, hiszen e szervezet keretein belül került sor azokra a konferenciákra, melyek célja a fenntartható fejlődés problematikájának tárgyalása, megoldási javaslatok keresése volt, és melyek ugyanakkor elősegítették a fenntartható fejlődés köztudatba kerülését. Ezután térek rá az Európai Unió szerepére, ezen belül kitérve az EU 2001-ben elfogadott Fenntartható Fejlődési Stratégiájára. Fontos
kérdés
a
fenntarthatóság
témakörén
belül
ennek
mérése.
Eltűnődhetünk azon, hogy milyen mutatószámok a legalkalmasabbak egy ilyen bonyolult és összetett jelenség jellemzésére. A világon a legkülönbözőbb szervezetek foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az EU-tól, az OECD-n keresztül az ENSZ-ig. Nincs azonban egységes koncepció, tehát nincs mindenki által egységesen használt mutatókészlet. Az indikátorok legkülönbözőbb fajtái léteznek tehát, melyek közül megjelölöm és elemzem a legfontosabbakat. Végül pedig e mutatók segítségével hasonlítom össze Magyarország és Németország helyzetét. Hogy miért pont erre a két országra esett a választásom? Magyarország választását könnyű megindokolni, hiszen ez az ország a hazánk, az itthoni helyzet mindenkit közvetlenül érint, a hazai szereplők hozzáállása határozza meg, merre is tartunk, mire számíthatnak gyermekeink, unokáink. Németország pedig a világ és az Európai Unió egyik vezető gazdasági hatalma, emellett köztudottan környezettudatos állam.
II. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA, JELENTŐSÉGE
1.
A fenntartható fejlődés fogalmának megjelenése A fenntartható fejlődés olyan fogalom, ami pár évtizeddel ezelőtt került a
köztudatba. Bár a környezet állapotát a múltban is veszélyeztette az emberiség, hiszen létfenntartása és az életminőség javítása érdekében elkerülhetetlen volt a természet bizonyos szintű kihasználása, ez azonban a múltban nem öltött globális jelleget. A
4
probléma világméretűvé csak a múlt század második felében vált. Ennek több oka van. Az első ok világ népességének robbanásszerű növekedése, amely egyre nagyobb környezeti terhelést jelent a Föld számára. A népesség növekedésével ugyanis egyre nő az élelmiszer, ivóvíz és energia iránti igény. Az emberi tevékenységek negatívan hatnak a biológiai sokféleségre, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy csökken a Földön élő állat- és növényfajok száma. A Föld története során többször voltak olyan időszakok, amikor a fajok egy része kihalt. Feltételezések szerint a Földön valaha élt fajok 90 %-a már kipusztult, de soha nem tűnt el annyi faj a Földről, mint a XX. században. Az emberi tevékenység káros hatásai közé tartozik az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése, ami az éghajlat változását vonhatja maga után. Legnagyobb mértékben a szén-dioxid légköri mennyisége nőtt, napjainkban 30 %-kal magasabb, mint az ipari forradalom előtt, de a többi üvegházhatású gáz, így például a metán és a dinitrogén-oxid koncentrációja is növekedett. A mezőgazdasági termelés növelése érdekében használt műtrágya egyaránt szennyezi a talajt, illetve a felszíni és felszín alatti vizeket. Ennek következtében a múlt század folyamán a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek kétharmadán a talaj minőségének degradációja következett be. A művelés intenzívebbé válása miatt ugyancsak veszélyben vannak az erdők és a halállomány. Az egy főre jutó erdővel borított terület 1970-ben 11, 4 km2 volt, ami az évezred végére 7,3 km2-re csökkent. A világ halállományának pedig 70 %-át fenyegeti a túlhalászás. A népesség növekedésén és ennek káros hatásain kívül az is hozzájárult a környezet állapotának romlásához, hogy az egy főre jutó energia- és anyagfogyasztás szintén megnövekedett. Jól mutatja a fogyasztás növekedését, hogy az elmúlt években a Föld lakosságának 1,4 %-os, és a reál GDP 2, 9 %-os növekedése mellett a globális fogyasztás szintén nőtt, azonban a fejlett és fejlődő országokban eltérő mértékben. Az előbbiekben évi 2,3 %-os növekedés volt megfigyelhető az elmúlt huszonöt évben, míg például Afrikában a negyed századdal korábbihoz képest 20 %-kal esett vissza a fogyasztás. Ezek tükrében nem meglepő, hogy a Föld népességének 20 %-a, tehát a legfejlettebb országok polgárai felelősek az összes fogyasztás 86 %-áért, míg a legszegényebb 20 % mindössze a javak 1, 3 %-át fogyasztja. A fogyasztás egyik következménye, hogy egyre nagyobb ütemben fogy a még rendelkezésre álló energiahordozók, így a kőolaj vagy a szén mennyisége. Kutatók már 5
a XX. század második felében e nyersanyagforrások néhány évtizeden belüli kimerülésére figyelmeztettek. Bár ez a jóslat túlzottan pesszimistának bizonyult, hiszen napjainkig még nem következett be, a fenyegetés egyáltalán nem szűnt meg, sőt a helyzet tovább súlyosbodott. Az energiafogyasztás megnövekedéséért elsősorban a fejlett országok felelősek, ahol a XX. század utolsó évtizedében az egy főre jutó energiafogyasztás tízszerese volt a fejlődőkének. A túlzott mértékű fogyasztás másik, nem kevésbé súlyos következménye a nagy mennyiségű hulladék keletkezése, aminek kezelése ugyancsak óriási gondot okoz. Bár az elmúlt években az anyagfelhasználás hatékonyabbá vált, a keletkezett hulladék mennyisége nem csökkent. A felsorolt problémák elsősorban az iparilag fejlett országokat sújtják, hiszen a fogyasztás növekedése elsősorban ezen országok lakóinak anyagi gyarapodásán alapszik. Nem felejtkezhetünk el azonban a fejlődő országokról sem, hiszen a fenntarthatóság ellenében hat az a tény, hogy a Föld népességének mind nagyobb része él nyomorban, a szegények és a gazdagok közötti szakadék folyamatosan nő. A Föld népességének növekedése 1950-2004 1. sz. táblázat Év
Népesség (milliárd fő)
1950
2,5
1960
3,0
1970
3,7
1980
4,4
1990
5,2
2000
6,0
2004
6,4 (becslés)
6
Forrás: Láng István: A fenntartható fejlődés Johannesburg után 13.o. www.odci.gov
A világ GDP növekedése 1950-2004 2. számú táblázat Év
Összesen (billió dollár)
Egy főre jutó GDP (dollár)
1950
7,1
2,835
1960
11,3
3,722
1970
18,5
5,006
1980
26,8
6,042
1990
36,3
6,867
2000
48,6
7,985
2004
55,9
8,753
Forrás: www.earth-policy.org A probléma megfogalmazása elsőként a Római Klub részéről történt meg az 1970-es években. Az általuk készített jelentés leszögezi, hogy figyelembe véve a népesség gyors növekedését, egy globális környezeti és gazdasági katasztrófa fenyeget, ha a termelés és fogyasztás az adott szinten folytatódik. A jelentés azonban még nem használja a fenntartható fejlődés kifejezést, a megoldást pedig a növekedés korlátozásában látja. A javaslat azonban nem aratott osztatlan sikert, elsősorban a fejlődő országok tartottak attól, hogy ez a szegénység és az elmaradottság konzerválásához vezet. 7
A fogalom a szakirodalomban az 1980-as években jelent meg, L.R Brown A fenntartható társadalom című könyvében. Az ő megoldási javaslata különbözött a Római Klub által felvetett ötlettől. E szerint a növekedés korlátozása helyett olyan célok kitűzésére van szükség, melyek összehangolják a népesség növekedését, a társadalom anyagi igényeit, az erőforrások felhasználását és a környezetszennyezés csökkentését.
1.
A Brundtland Bizottság szerepe a fogalom elterjesztésében A Brundtland Bizottságnak köszönhető, hogy a fogalom a köztudatba került és
egyre nagyobb publicitást kapott. Ez az ENSZ által felállított független szakértői bizottság 1984-től 1987-ig működött. Hivatalos elnevezése Környezet és Fejlődés Világbizottság volt, vezetője az akkori norvég miniszterelnök-asszony Gro Harlem Brundtland, innen származik a bizottság elterjedt neve. E testület feladata volt azon új koncepciók kidolgozása, melyek egy későbbi környezeti világkonferencia témájául szolgálhattak. A bizottság 1987-ben ennek megfelelően dolgozta ki „Közös jövőnk” című jelentését, amely a fenntartható fejlődést a következőképpen határozta meg: „ A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” Ez a meghatározás a fejlett és a fejlődő országok számára is politikai üzenetet közvetít. A fejlett államokat a természeti erőforrásokkal való takarékos bánásmódra szólítja fel, míg a fejlődőknek reményt ad egy emberi méltóságnak megfelelő életszínvonal elérésére. A Brundtland Bizottság érdeme a fogalom elterjesztésén kívül a fenntartható fejlődés három pillérének megfogalmazása is, tehát a környezeti, a gazdasági és a szociális dimenzió együttes figyelembevétele.
2.
További meghatározások A Brundtland Bizottság jelentésében rögzített definíción kívül két olyan
elterjedt meghatározás van, melyek a fenntartható fejlődést érthetővé teszik és megvilágítják számunkra. 8
Herman Daly meghatározása a zöld mozgalmak értelmezésének felel meg: „ A fenntartható fejlődés a folyamatos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk. A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.” A tudósok pedig a 2000-ben Tokióban megtartott találkozójukon határozták meg álláspontjukat. Ők a „fenntartható fejlődés” kifejezés helyett a „fenntarthatóság” használatát ajánlják, amelynek definíciója így hangzik: „ A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg” („Transition to sustainability” – Átmenet a fenntarthatóság felé, Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, Tokió, 2000) A három különböző megfogalmazást összevetve láthatjuk a köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket. Mindhárom definícióban közös a mai és a jövőbeni generációk érdekeinek együttes figyelembevétele, tehát az a gondolat, amely szerint az emberiség szükségleteinek kielégítése most és a jövőben ugyancsak elsőrendű cél. Szintén azonos elem a természeti erőforrásokkal való takarékosabb bánásmódra való felszólítás, ami főleg a két utóbbi meghatározásban hangsúlyos. Azt lehet mondani, hogy az első, időben is legkorábbi megfogalmazás a legáltalánosabb, hiszen ebben csak a szükségletek kielégítésének fontossága szerepel, és bár kiolvasható belőle a takarékosságra való felszólítás, konkrétan nem tesz róla említést. A második definíció, tehát a fenntartható fejlődés Daly-féle meghatározása már konkrétan céloz arra, hogy az emberi szükségletek kielégítése nem történhet a környezet állapotának rovására. Érintőlegesen helyt kap benne a növekedés és fejlődés közötti különbség megfogalmazása is, ami abban áll, hogy a növekedés pusztán mennyiségi, míg a fejlődés minőségi gyarapodást jelent. A harmadik definíció, melyet a tudományos akadémiák tagjai határoztak meg, a legrészletesebb, ebben összegzésre kerül a korábbi két megfogalmazás.
3.
Fejlődés vagy növekedés? A fenntartható fejlődés értelmezésével kapcsolatban számos vita bontakozott ki.
Ezek közül az egyik a fejlődés és a növekedés ellentétére irányult. Le kell szögezni azt, hogy a fejlődés nem egyenlő a növekedéssel, habár nem is 9
zárja ki azt. A Római Klub jelentésében megfogalmazott, a növekedés korlátozására való felszólítás nem felelhet meg a fenntartható fejlődés követelményének, hiszen, ahogy már említettem, ez a fejlődő országok szegénységének befagyasztásához vezetne. A kizárólag gazdasági szempontokat szem előtt tartó növekedés azonban szintén kizárt, mert ez a környezet további rombolását idézi elő. Mi lehet hát a megfelelő egyensúly a kettő között? A válasz: olyan fejlődés, amely a gazdasági mellett az emberi vonatkozásokat is szem előtt tartja. Ebben benne foglaltatik az életminőség javítása, a tradíciók tisztelete, továbbá a demokratikus intézményrendszerek meglétének szükségessége. Itt lép be tehát a képbe a már említett három pillér, tehát annak elismerése, hogy a környezeti problémák megoldása nem lehet független a gazdasági, valamit a társadalmi vonatkozásoktól.
2.
A fenntartható fejlődés feltételei A fenntartható fejlődés megvalósításához számos feltétel fennállására szükség
van. A Brundtland Bizottság ezzel kapcsolatban a következő rendszerek meglétét tartotta szükségesnek: ·
olyan
politikai
rendszer,
amelyben
lehetőség
van
a
döntéshozatalban való részvételre ·
fenntartható módon működő gazdasági rendszer
·
az eltérő fejlődésből eredő feszültségek feloldására képes szociális rendszer
·
a környezet védelmét szem előtt tartó termelési rendszer
·
innovatív technológiai rendszer
·
a kereskedelem fenntartható módját lehetővé tevő nemzetközi rendszer
·
rugalmas adminisztratív rendszer
A fogalom különböző meghatározásaiból pedig a következő követelmények olvashatók ki: 10
·
folyamatos szociális jólét
·
az alapvető emberi szükségletek kielégítése és mindenki számára egyenlő feltételek biztosítása
·
az egyes ágazatok közötti integrált megközelítés
·
az erőforrások fenntartható használata
·
a környezetminőség szavatolása
Az utóbbi időben további szempontok jelentek meg, melyek elengedhetetlenek a fenntarthatóság biztosításához. Az egyik ezek közül a jó kormányzás, melynek részletes kifejtésére a 2002-ben megtartott Johannesburgi Konferencián került sor. Ebben benne foglaltatik többek között a demokratikus intézményrendszer, a korrupció elleni küzdelem, valamint a hatékony gazdasági, környezeti és szociális politika. Szintén a Johannesburgi Konferencián állapították meg azt, hogy az emberek jó egészségét és jólétét kell mindenekelőtt figyelembe venni, mint a fenntartható fejlődés legfontosabb célkitűzését.
3.
A fenntartható fejlődés megvalósításának akadályai A fenntarthatóság elérése az egész világ közös érdeke, hiszen a saját, illetve
utódaink életminősége, egészsége a tét. Mint láttuk, ennek felismerése már a múlt század 60-as éveiben megtörtént, és az elkövetkező években több világkonferencián foglalkoztak behatóan a megoldási lehetőségekkel, melyeket a későbbiekben fogok részletesen kifejteni. Miért lehetséges akkor mégis az, hogy még mindig nagyon messze állunk a kitűzött célok elérésétől? A magyarázat a megvalósítás előtt álló számos, legkülönbözőbb akadály fennállásában rejlik. Ezen akadályok a következők: ·
szemléletbeli akadályok ·
társadalmunk arra a meggyőződésre épül, mely szerint az ember a természet ura
·
a gazdasági növekedés elérése mindenek felett álló szempont 11
·
hiányzik az ismeretek integrált szemlélete, ezért a környezet és a fejlődés közötti összefüggések sem válnak nyilvánvalóvá
·
sokak szerint a fenntartható fejlődés a környezetvédelemmel egyenlő
·
az emberi tudat és viselkedés miatti akadályok ·
a társadalmi jólét és a gazdasági növekedés egymással való azonosítása
·
a birtoklásvágy
·
az a nézet, mely szerint minden probléma orvosolható a tudomány és a technika segítségével
·
a döntéshozók gondolkodásmódjában nem tudatosul, hogy a gazdasági növekedés a természeti erőforrások korlátozott voltához kötött
·
az ember és a környezet viszonya nem teszi lehetővé a környezettel való kiegyensúlyozott együttélést
·
intézményes akadályok ·
az oktatás jellegzetes mai módszerei miatt az emberek nem látják az összefüggéseket
·
a környezettel és fejlődéssel foglalkozó intézmények között nincs meg a kellő kapcsolat
·
a jogi és gazdasági szabályozók szintén elkülönülten foglalkoznak az egyes területekkel, nincsenek olyan szabályok, melyek az egész rendszert egységesen kezelnék
·
az előző probléma következménye, hogy az egyes területekkel kapcsolatos intézkedések ellentmondanak egymásnak
·
a fenntarthatóság mérésére alkalmas mutatók még hiányosak
·
a politikai szemlélet ma a rövidtávú sikerekre helyezi a hangsúlyt
·
a szabályok előnyben részesítik a transznacionális vállalatok érdekeit, nem fektetnek kellő hangsúlyt a természet védelmére
·
az ismeretek hiányából fakadó akadályok 12
·
a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek a legtöbb embernél hiányosak
·
nem vagyunk birtokában azoknak az ismereteknek, melyek a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásra vonatkoznak
·
a tudomány nem ad módot az újfajta, integrált szemlélet megismerésére
·
a közgazdasági megközelítés által okozott akadályok ·
a rendszer nem tudja kezelni a negatív externáliákat
·
a természeti erőforrásoknak a közgazdasági rendszer szerint nincs értékük
·
nem fordítanak megfelelő összeget a környezetvédelemre, így a károk mértéke egyre nő
Láthatjuk
tehát,
hogy
még
számos
akadály
áll
a
fenntarthatóság
megvalósításának útjában. Ezek figyelembevételével meg tudjuk határozni, milyen változásokra lenne szükség, hogy a fenntartható fejlődés valóban elérhető legyen. Mindenekelőtt szükséges annak a ténynek a felismerése, hogy az ember nem ura, hanem része a természetnek, hiszen attól a legteljesebb mértékben függ. Olyan életszemléletet kell tehát kialakítani, amely lehetővé teszi a természettel való harmonikus együttélést. Meg kell változtatni azt a szemléletmódot, hogy a gazdasági növekedés a szociális jólét felett áll. Fel kell ismerni, hogy a gazdaság csupán eszköz, amely a társadalmi jólét eléréséhez szükséges. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ember és a környezet kapcsolatát meghatározó etikai normákra, amelynek elengedhetetlen feltétele az emberek értékrendjének átalakítása. Lehetővé kell tenni, hogy mindenki egyenlő mértékben férhessen hozzá az erőforrásokhoz, ami alapvető a személyes jólét megvalósításához. A
társadalmi
kirekesztés
és
megkülönböztetés
gyakorlata
szintén
megváltoztatásra szorul. Minden társadalmi csoportnak lehetőséget kell biztosítani, hogy részt vehessen a társadalom ügyeinek intézésében. 13
Fontos tényezője a változásnak az oktatási rendszer átalakítása, hogy az meg tudjon felelni az új szemléletmód kialakításához szükséges feltételeknek. Szintén reformra szorul az intézményrendszer, amely átalakított formájában képes lesz arra, hogy megfelelő átjárást biztosítson az egyes szektorok között, szükség van továbbá az ezt lehetővé tevő szabályozók bevezetésére. Mivel a fenntarthatóság megfelelő mérését alkalmassá tevő mutatók hiányoznak, létre kell hozni ezeket. A helyi közösségek érdekeit kell elsősorban szem előtt tartani a multinacionális vállalatokkal szemben. Átalakításra van szükség a jogi és a gazdasági szabályozok terén is. Előbbieket úgy kell meghatározni, hogy a környezet károsítását előidéző tevékenységeket hosszú távon lehetetlenné tegyék, a közgazdasági szabályozókkal szemben pedig alapvető elvárásként kell megfogalmazni azt, hogy értékként kezeljék a természeti erőforrásokat. Meg kell változtatni a jelenlegi fogyasztási szokásokat oly módon, hogy azok az erőforrásokkal való takarékosabb bánásmódot segítsék elő. Ezek a változások lennének tehát elsőrendűek a fenntarthatóság eléréséhez. Végiggondolva őket, megállapíthatjuk, hogy olyan gyökeres átalakulásnak kell végbemennie mind az egyes emberek, mind az egész társadalom és intézményrendszer szintjén, amely a jelenlegi életszemlélet és kialakult viszonyok közepette szinte elképzelhetetlennek tűnik. Annak érdekében, hogy mégis lehetőség legyen előrehaladást felmutatni, az ENSZ az elmúlt évtizedekben több világkonferenciát szervezett. Ezek bemutatása következik az alábbiakban.
III. AZ ENSZ KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGKONFERENCIÁI
1.
ENSZ Konferencia az Emberi Környezetről Az ENSZ első környezeti világértekezletét 1972-ben rendezték Stockholmban.
A környezeti problémák által jelentett fenyegetést ugyanis ekkorra ismerték fel,
14
ráébredve arra, hogy a gondok kezelésének érdekében immár globális összefogásra van szükség. A legégetőbb gondok a levegő- és vízszennyezés, a talaj minőségének romlása, a hulladék mennyiségének növekedése, a zajszennyezés voltak. Ezeket a problémákat még tetézte a népesség gyors növekedése, valamint a városiasodás. A felsorolt problémák nagy része elsősorban a gazdag országokban jelentkezett, azonban mivel a népesség gyors növekedése a fejlődők „számlájára írható”, ez utóbbiak attól tartottak, hogy a konferencián őket fogják felelőssé tenni a környezet állapotának romlásáért. A Konferencián 113 állam vett részt. Magyarország a szovjet blokk többi államához hasonlóan diplomáciai okokból nem volt a résztvevők között, ami a későbbi években jelentős hátrányt jelentett, mert így a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi együttműködéseknek sem lehetett részese. A Konferencián több jelentős dokumentum elfogadására sor került. Ezek között van a „Nyilatkozat az emberi környezetről”. A nyilatkozat célként jelöli meg a fejlődő országok megsegítését, a fejlettektől való lemaradás csökkentését, hangsúlyozza a nemzetközi együttműködés fontosságát. A „Nyilatkozat az irányelvekről” című dokumentum 25 elvet fogalmaz meg, melyek között megjelenik a jövő generációk iránti felelősség követelménye, a meg nem újuló erőforrásokkal való óvatos bánásmód és a környezetvédelmi oktatás szükségessége. A harmadik dokumentum az „Akcióprogram-javaslatok”, amely 109 javaslatot tartalmaz, például a szennyeződésekkel vagy a települések környezetvédelmével kapcsolatban. Elfogadásra került még a „Szervezeti kérdések” nevű dokumentum, amelynek legfontosabb intézkedése az ENSZ Környezeti Programjának (United Nations Environmental Programme – UNEP) létrehozása volt. A Stockholmi Konferencia volt tehát az első a környezeti világtalálkozók sorában. Jelentősége abban áll, hogy a környezeti problémák széles körével foglalkozott. Csak kis mértékben érintette azonban a gazdasági és szociális dimenziókat, tehát a később kialakult három pillér közül itt még csak a természeti-környezeti vetület volt hangsúlyos. A fenntartható fejlődés kifejezés azonban ekkor még egyáltalán nem fordult elő.
15
2.
Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciája Az 1980-as években nyilvánvalóvá vált, hogy egy újabb környezeti konferencia
megrendezésére van szükség, ugyanis egyre több globális probléma kívánt megoldást. Előtérbe került az a szemlélet, mely szerint a gazdaságpolitika és a környezetpolitika mind szorosabb együttműködésére van szükség. Ennek eredményeként rendezték meg 1992-ben, tehát 20 évvel Stockholm után a Rió de Janeiroi Konferenciát. A rendezvényen 172 ország delegációja képviseltette magát, magyar részről Göncz Árpád, az akkori köztársasági elnök. A Riói Konferencián ugyancsak fontos dokumentumok kerültek elfogadásra.
1.
Riói Nyilatkozat a Környezetről és Fejlődésről A Riói nyilatkozat jogilag nem kötelező érvényű, de 27 olyan alapelvet
tartalmaz, melyek alkalmazása a nemzetközi megállapodásokban szinte alapvetővé vált. A legfontosabb elvek: a ma élő mellett a jövő nemzedékek szükségletei kielégítésének fontossága; együttműködés a szegénység leküzdésének érdekében; közös, de megkülönböztetett felelősség (ez azt jelenti, hogy mivel a fejlett országok nagyobb mértékben vettek részt a globális környezet pusztításában, nagyobb felelősséget viselnek a fenntartható fejlődés megvalósításával kapcsolatos tevékenységeikben); a környezeti információkhoz való hozzáférés biztosítása; elővigyázatosság olyan esetekben,
amikor
vélhetően
súlyos
környezeti
kár
fenyeget;
környezeti
hatásvizsgálatok készítésének szükségessége.
2.
Feladatok a XXI. századra (AGENDA 21) „A „Feladatok a XXI. századra” a társadalmi fejlődés és környezetvédelem
összefüggő problémáinak megoldására vonatkozó átfogó program”. A „Feladatok” tulajdonképpen nem más, mint egy javaslatgyűjtemény nemzetközi szervezetek, kormányok, illetve a társadalom számára. A dokumentum négy részre van osztva és összesen negyven fejezetet tartalmaz. Az első tematikus rész a „Társadalmi feltételek” címet kapta és olyan témák 16
kapnak benne helyet, mint a nemzetközi együttműködés; a szegénység leküzdése vagy a népesedés és fenntartható fejlődés. A második rész, azaz a „Környezet védelme” felsorolja a környezet egyes elemeit, említésre kerül többek között a légkör, a biológiai sokféleség vagy a veszélyes hulladékok kezelésének problémája és az ezzel kapcsolatos ajánlások. A harmadik rész címe a „Társadalmi csoportok szerepe”. A társadalom minden rétegének részt kell vennie a fenntartható fejlődés megvalósításában, a „Feladatok” itt azon csoportokat említi, melyek valamilyen okból speciális helyzetben vannak (nők, fiatalok, nem-kormányzati szervezetek, önkormányzatok stb.). A negyedik rész határozza meg a végrehajtás eszközeit, mint például a pénzügyi eszközök és szervezetek, a környezetileg hatékony technológiák átadása vagy a döntéshez szükséges információk biztosítása. A dokumentum jelentősége abban áll, hogy minden olyan gondolat szerepel benne, ami a fenntartható fejlődés szempontjából említést érdemel.
3.
További dokumentumok Az előbb említetteken kívül a Riói Konferencia három további fontos
dokumentumot fogadott el. Az első az „ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény”. Jogilag kötelező megállapodás, célja az üvegházhatású gázok csökkentése. 153 ország írta alá, köztük Magyarország is. Mivel a fejlődők és a fejlettek részéről is számos ország vonakodott a határértékek és határidők konkrét rögzítésétől, ezek végül nem kerültek a dokumentumba. Elfogadták továbbá az „Egyezményt a biológiai sokféleség védelméről”, valamint az „Elvek az erdőkről” nevű dokumentumot.
4.
A Konferencia egyéb eredményei Láthatjuk tehát, hogy Rióban nagyon jelentős dokumentumok születtek, melyek
az elkövetkezendő évek során iránymutatásul szolgáltak az államok gyakorlatában. Különösen az AGENDA 21-et kell kiemelni ezek közül, mivel azóta sem jött létre még egy ennyire fontos dokumentum a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés kapcsán. 17
Voltak azonban a Konferenciának egyéb eredményei is, melyek közül kettőt kell kiemelni. Az egyik a Fenntartható Fejlődés Bizottságának létrehozása, melynek legfőbb feladata a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos intézkedések nyomon követése, értékelése, koordinációja. A Bizottságnak Magyarország is tagja lett két évre, sőt a konferenciát követően hazánkban is megalakult az azonos nevet viselő bizottság. A másik eredmény pedig az, hogy a konferencia résztvevői megállapodtak abban, hogy a fejlett országok a GNP-jük 0,7%-át a fejlődő országoknak ajánlják fel, melyet azok környezetvédelmi céljaik elérésére használnak fel.
3.
Az ENSZ Közgyűlés Rendkívüli Ülésszaka Az 1992-es Riói Konferencia után öt évvel New Yorkban az ENSZ Közgyűlés
rendkívüli ülésszakot tartott, melynek célja az eltelt öt év alatt megvalósult és meg nem valósult döntések, intézkedések áttekintése volt. Az ülésszakon több mint 170 ország delegációja vett részt. Az 1997-es new yorki ülésszakot a sajtó előszeretettel emlegette Rió+5 néven. Látva azonban, hogy milyen hiányosságok léteznek a megvalósítandó feladatok tekintetében, egyre inkább tért nyert a cinikus Rió-5 elnevezés. Hogy mik voltak ezek a hiányosságok? Elsősorban pénzügyi területen volt elmaradás, nem teljesült ugyanis a fejlett országok ígérete, miszerint GNP-jük 0,7%-át a fejlődő országok környezetvédelmi erőfeszítéseinek támogatására adják át, ez a szint körülbelül 0,3% volt. A klímaváltozás és az erdők ügyében szintén nem történt előrelépés. Az elmúlt öt év eseményeinek áttekintését követően került sor az ülésszak eredményeit tartalmazó dokumentum elkészítésére. Ebben tételesen felsorolásra kerülnek a fenntartható fejlődés egyes területeinek feladatai. Ezek között találhatók többek között: a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi feladatok együttes figyelembevétele, a környezetileg hatékony technológiák fejlesztése, a légkör védelme, a biológiai
sokféleség
megőrzése,
illetve
intézményrendszer erősítése. 18
a
témával
foglalkozó
nemzetközi
Három olyan terület volt viszont, amellyel kapcsolatban az egyes országok olyannyira eltérő álláspontot képviseltek, hogy lehetetlen volt eredményre jutni. Az első a pénzügyi támogatások kérdése, hiszen a fejlett országok által befizetett összegek jelentősen elmaradtak attól a szinttől, amelynek teljesítésére ígéretet tettek. Nem sikerült megállapodni a teljesítéshez kapcsolódó határidőkről sem. A második kényes téma az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése volt. Míg az Európai Unió és néhány más fejlett ország nagy mértékű kibocsátás-csökkentésre tett javaslatot, más fejlett országok, így például az USA, Japán és Ausztrália nem voltak hajlandóak konkrét kötelezettséget vállalni a csökkentés mértékére. A harmadik problematikus terület az erdők védelmének kérdése volt. Ebben az esetben is az EU szorgalmazta egy nemzetközi egyezmény létrehozását, míg az USA ezt elutasította. A rendkívüli ülésszak eseményeit figyelembe véve összességében elmondható, hogy az egyes országok nemzeti szinten felmutattak ugyan valamilyen szintű előrehaladást, globális viszonylatban azonban 1997-ben a helyzet megegyezett a Rió előttivel.
4.
Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Világtalálkozója
1.
A Johannesburgi Konferencia előkészületei Látva, hogy a környezeti problémák megoldásában nem történt előrelépés, már
az 1997-es new yorki rendkívüli ülésszakon felvetődött egy újabb környezeti világkonferencia rendezésének gondolata.
19
Erről 2001-ben az ENSZ határozatot hozott, melynek értelmében a konferencia 2002-ben Johannesburgban kerül megrendezésre. A Johannesburgi Konferencián 191 állam delegációja vett részt, Magyarországot Szili Katalin képviselte. A Fenntartható Fejlődés Bizottságának jutott a feladat, hogy a világtalálkozó programját meghatározza. Legfontosabb feladatként az 1992 óta eltelt időszak elemzését tűzték ki, különös tekintettel a „Feladatok a XXI. századra” című dokumentumban meghatározott program értékelésére. További teendő volt az új feladatok meghatározása, a fenntartható fejlődésre vonatkozó javaslatok kidolgozása. Három olyan problémakört jelöltek meg, melyek a fenntartható fejlődés megvalósulásának szempontjából döntő fontosságúak, és melyek esetében ki kellett jelölni a cselekvési irányokat. Ezek a szegénység elleni küzdelem, a fenntarthatatlan termelési és fogyasztási minták megváltoztatásának szükségessége, valamint a természeti erőforrások megőrzése és az azokkal való fenntartható gazdálkodás.
2.
Problémák és megoldási javaslatok A Konferencia számos problémakörrel foglalkozott, melyek megoldása a
fenntartható fejlődés eléréséhez vezethet. Kiemelkedő jelentőségű területek a következők voltak. ·
Szegénység és egyenlőtlenség: elsősorban a fejlődő világ problémája. Bár a szegénységben élők száma az 1990-es években 1, 3 milliárdról 1,2 milliárdra csökkent, még mindig jelentős azok száma, akiknek napi 1 dollárnál kevesebb a jövedelme. Különösen igaz ez Afrika esetében. A szegénység
felszámolásának
egyenlőtlensége,
elsősorban
ellenében
hat
Latin-Amerikában
a és
jövedelmek Afrikában.
A
fenntartható fejlődés megvalósítását is akadályozza, mert az emberek nem a hosszútávú célok elérésére, hanem rövidtávú gondjaik megoldására koncentrálnak. A szegénység felszámolásával kapcsolatos legfontosabb célkitűzés, hogy 2015-re felére kell csökkenteni a napi 1 dollárnál kevesebből élők számát. ·
Mezőgazdasági termelés és élelmiszerfogyasztás: jelenleg a Föld 20
területének 11 %-a áll mezőgazdasági művelés alatt. Bár a népesség növekedése miatt az élelmiszer iránti igény nő, a világ legnagyobb részén már nincs lehetőség a termőterület növelésére, ez alól csak Afrika és Latin-Amerika a kivétel. Mivel a fenntarthatatlan mezőgazdasági termelés óriási megterhelést jelent a környezet számára, olyan megoldásokra van szükség, mint az öntözés hatékonyságának növelése, a műtrágyák és növényvédő szerek ellenőrzött használata. Ennek megvalósítására az USA 2003-ra 90 millió dollár befektetését irányozta elő. ·
Ivóvíz és egészségügyi ellátás: az elmúlt évtizedekben történt fejlődés ellenére az ezredfordulón még mindig egymilliárd ember nem jutott biztonságos ivóvízhez, illetve 2 milliárd nem fért hozzá az alapvető közegészségügyi ellátásokhoz, különösen igaz ez Afrikában és Ázsiában. A probléma leküzdésének érdekében 2015-re felére kell csökkenteni ezeket a számokat. Az Egyesült Államok e területen is jelentős összeget, 970 millió dollárt ajánlott fel.
·
Energia: a világ energiafelhasználása az 1990-es években nőtt, azonban a fejlődő országokban még mindig több mint 2, 5 milliárd volt azoknak az embereknek a száma, akik nem jutnak hozzá az elektromos energiához. Emellett világszerte kicsi a megújuló energiaforrások felhasználásának aránya. Szükséges tehát az energiahatékonyság javítása, a fejlődők elektromos energiával való jobb ellátása, valamit a megújulók arányának növelése. E célok elérésére az Európai Unió 700 millió, míg az USA 43 millió dollárt ajánlott fel.
3.
A Johannesburgi Konferencián elfogadott dokumentumok A korábban meghatározott feladatok figyelembevételével a Konferencia
legfontosabb teendője két dokumentum kidolgozása és elfogadása volt. Az első a Politikai Nyilatkozat, amely a résztvevő országok állam- és kormányfőinek
a
fenntartható
fejlődés
nyilatkozata. 21
melletti
elkötelezettségét
megerősítő
A másik pedig egy Végrehajtási Terv, amely mindazon, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kötelezettségvállalások megvalósítását célozza, melyeket az elmúlt tíz év rendezvényein határoztak meg.
A Politikai Nyilatkozat A Nyilatkozat elfogadása a Johannesburgi Konferencia legjelentősebb eredményének tekinthető. Megjelenik benne minden olyan elem, amelynek teljesítésére az elmúlt években a fenntartható fejlődéssel kapcsolatosan kötelezettséget vállaltak. A Nyilatkozat aláírói vállalják, hogy a Végrehajtási Tervben megfogalmazott célokat megvalósítják. A már említett három probléma - a szegénység elleni küzdelem, a fenntartható fogyasztás és termelés, valamint a természeti erőforrások és a földi környezet megőrzése megoldásának szükségessége hangsúlyosan jelenik meg a dokumentumban. Fontos megállapítást szögez le a Nyilatkozat azzal kapcsolatban, hogy a fenntartható fejlődés céljainak elérése kizárólag globális partnerség segítségével lehetséges, valamint hogy szükséges egy új szemlélet kialakítása, amely a hosszútávú eredményekre helyezi a hangsúlyt. Jelentős továbbá a társadalmi csoportok szerepének leszögezése is, tehát az az elv, mely szerint a társadalom minden szereplőjét be kell vonni a célok hatékony megvalósításának érdekében.
A Végrehajtási Terv A Végrehajtási Terv legfontosabb célja, hogy támogassa az elmúlt években a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban született megállapodások végrehajtását. Ezek közül jelentőségében kiemelkedik ugyan az AGENDA 21, hiszen ez a legátfogóbb program, de számos más fontos dokumentum elfogadására is sor került az 1992-es Riói Konferencia óta. Ilyen az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata vagy a Kiotói Jegyzőkönyv. A Végrehajtási Terv kidolgozásának folyamán számos ellentétes álláspont ütközött egymással a legkülönbözőbb kérdésekben. A legnagyobb ellentétek a
22
következő témakörök kapcsán kerültek felszínre: ·
A fenntartható fejlődés egyik Rióban elfogadott alapelve a közös, de megkülönböztetett felelősség, amelyet a fejlődők szerettek volna jobban kihangsúlyozni. A fejlett országok azonban ezt indokolatlannak tartották, így végül az elv szerepel a Végrehajtási Tervben, de nem külön kiemelve.
·
A jó kormányzás szintén a fenntartható fejlődés megvalósításának egyik fontos követelménye. Az Egyesült Államok szerette volna ennek elemeit konkrétan rögzíteni, amit azonban a fejlődő országok a belügyeikbe való beavatkozásként értékeltek. A kompromisszum eredményeképp végül a Tervben csak a jó kormányzás legalapvetőbb követelményei kerültek rögzítésre.
·
A természeti erőforrások degradációjának kapcsán mindenki egyetértett abban, hogy az elmúlt években nem történt javulás ezen a téren. A konkrétumokban azonban nem sikerült megállapodni, így tehát a Tervből hiányoznak a degradáció megállítására vonatkozó határidők. Ehhez a témakörhöz
kapcsolódóan
tárgyalták
a
biológiai
sokféleség
megőrzésének kérdését is, amelyben sikerült egyezségre jutni. Eszerint megállapodás született arról, hogy 2010-ig a biodiverzitás jelenlegi csökkenésének ütemét nagymértékben csökkenteni kell. ·
Az éghajlatváltozásról szóló, 2001-ben elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvről is viták folytak, hiszen mint az köztudott, ehhez nem csatlakoztak olyan jelentős gazdasági erővel rendelkező országok, mint Oroszország, Kanada, Kína és az Egyesült Államok. Míg az előbbi három a Johannesburgi Konferencián bejelentette a Jegyzőkönyvhöz való csatlakozási szándékát, az USA továbbra sem tervezi annak ratifikálását. Ennek következtében a Tervben csupán annyi szerepel, hogy „a Kiotói Jegyzőkönyvet már ratifikált Államok határozottan sürgetik azokat az Államokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy időben ratifikálják a Kiotói Jegyzőkönyvet”.
·
Vitás kérdés volt a megújuló energiaforrások kapcsán, hogy pontosan mely energiaforrások tartoznak ide és az, hogy milyen mértékben kell 23
ezek arányát az energiafelhasználáson belül növelni. Míg az EU a kérdéssel kapcsolatban konkrét cél meghatározására ösztönzött, más fejlett és fejlődő országok nem értettek egyet egy minden országra vonatkozó arány megjelölésével. Ennek hatására nem is került rögzítésre konkrét cél, viszont a Konferencia végén az EU és más országok, többek között Magyarország, külön nyilatkozatot tettek a megújuló energiákról. ·
A Riói Konferencián merült fel a fenntartható fejlődésről szóló nemzeti stratégiák elkészítésének igénye. Ebben a kérdésben ugyancsak üköztek az egyes országok álláspontjai. Az egyik vélemény szerint minden ország maga döntheti el, hogy készít-e ilyen stratégiát, míg a másik nézőpontot képviselők úgy gondolták, hogy elvárható, hogy minden ország elkészítse a maga sajátosságaihoz igazodó tervét. Végül az utóbbi álláspont győzött, így minden országnak kell ilyen stratégiát készíteni és az ehhez szükséges intézményrendszert ugyancsak létre kell hozni.
4.
A Konferencia további eredményei A 2. típusú partnerségek A Konferencia jelentős eredményei közé tartozik a fenntartható fejlődés
érdekében megalakuló partnerségi együttműködések támogatása. Ezen partnerségek jellemzője, hogy általában nem kormányok között, hanem önkéntes együttműködési alapon jönnek létre különböző érdekcsoportok között. Céljuk, hogy részt vegyenek a Konferencia és általában a fenntartható fejlődés céljainak elérésében. Részesei lehetnek
24
kormányok, regionális csoportok, helyi önkormányzatok, nem kormányzati szereplők, nemzetközi intézmények, valamint a magánszektor. A partneri együttműködés legfőbb területei közé tartozik többek között a fenntartható mezőgazdaság, a tiszta energia, oktatás és képzés, a fenntartható fogyasztási és termelési szokások, valamint a technológia átadás. A 2. típusú együttműködésekben a világ minden régiójából vesznek részt intézmények.
Nyilatkozat a megújuló energiaforrásokról A Végrehajtási Terv tárgyalása során nem sikerült eredményre jutni a megújuló energiák pontos arányáról. Ennek ellenére, mivel voltak olyan országok, melyek határozottan támogatták konkrét célok meghatározását, sor került egy nyilatkozat tételére „Megújuló energia: az előrelépés útja” címmel. Az ebben részt vevő államok között az Európai Unió mellett szerepel az akkor még csak tagjelölt tíz ország; jelenlegi tagjelöltek, mint például Románia; több európai ország, melyek nem az EU tagjai; valamint Európán kívüli országok is. A Nyilatkozatban kifejezésre kerül a részes országok elkötelezettsége a megújuló energiák arányának növelésére, de konkrét számok ebben sem szerepelnek.
A Johannesburgi Konferencia eredményeit tekintve elmondható, hogy bár fontos előrelépés volt a politikai vezetők elkötelezettségének kinyilvánítása, a leglényegesebb kérdésekben nem történt haladás. Míg a fejlett országok elégedettek lehetnek a Konferencia eredményeivel, addig a szegények nem mondhatják el ugyanezt. Ennek oka, hogy az elfogadott dokumentumok nem tartalmaznak olyan elvárásokat a gazdag országokkal szemben, melyeket azok ne lennének képesek teljesíteni. A fejlődők viszont nem érték el a számukra legfontosabb célokat, hiszen a legtöbb probléma kapcsán konkrétumokat nem tartalmazó megegyezések születtek. Összességében tehát azt lehet megállapítani, hogy a Johannesburgi Konferencián a riói vállalásokhoz képest sok új megoldás nem született. Mégsem igaz azonban az a megállapítás sem, hogy egyáltalán nem hozott eredményt a 2002-es Konferencia, hiszen
25
itt már hangsúlyozottan megjelent a fenntartható fejlődés társadalmi dimenziója. A három ENSZ környezetvédelmi konferencia hangsúlyos pontjait tekintve tehát arra a megállapításra jutunk, hogy a fenntartható fejlődés három pillére közül 1972-ben Stockholmban még főleg csak a környezeti elem került előtérbe. Húsz évvel később Rióban már megjelent a gazdasági dimenzió, hiszen a megfelelő gazdasági szemlélet hiányában a környezetvédelmi politika nem tudna sikereket elérni. Újabb tíz év elteltével Johannesburgban fektettek hangsúlyt a társadalmi dimenzióra. Így tehát a három konferencia során fokozatosan egészült ki a fenntartható fejlődés legfontosabb szempontjainak sora. A konferenciák legfőbb eseményeinek áttekintése után láthatjuk tehát, milyen úttörő szerepet játszott az ENSZ a fenntartható fejlődés szempontjából, kezdve a fogalom meghatározásával, majd a fejlődés elveinek, céljainak és a legfontosabb teendőknek a megfogalmazásával. Bár, ahogy az imént említettem, még 2002-ben sem történt olyan jelentős előrelépés, amely arra engedne következtetni, hogy sokkal közelebb kerültünk a kitűzött célok megvalósításához, mindenképpen ki kell emelni, milyen nagy szerepe volt ezeknek a világtalálkozóknak abban, hogy az egész világ figyelmét ráirányította a fenntarthatóság eszméjére. Ennek köszönhető például, hogy az egyes országok vezetői ráébredtek a különböző egyezményekben való részvétel fontosságára, amelynek következtében sok területen születtek konkrét vállalások. Ugyanakkor a világ közvéleménye is érzékenyebbé vált az adott problémák iránt, amelynek hatására lehetővé vált számos szervezet együttműködése, melyek egy része a kormányzati kapcsolatok keretein kívül működik. Ha szétnézünk a szervezetek sorában, észre kell vennünk, hogy az Európai Unió kiemelkedő szerepet játszik a fenntartható fejlődés céljainak elérésében. A következőkben tehát az EU szerepét elemzem, kezdve a környezetvédelmi politika legfőbb elemeinek áttekintésével, majd bemutatom az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiáját.
IV. AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
26
1.
Az Európai Unió környezetvédelmi politikája Az Európai Gazdasági Közösséget 1957-ben létrehozó Római Szerződésben
még nem jelent meg a környezetvédelem, hiszen az integrációnak ekkor még legfőképpen gazdasági vetületei voltak. A téma csak az 1970-es években kezdett hangsúlyossá válni, ekkor már konkrétan felmerült a környezet védelmének fontossága. Ennek eredményeként jött létre az első környezeti akcióprogram, melyet 1973-ban fogadott el a Tanács. Az első környezeti akcióprogram a közösség környezetpolitikájának alapdokumentumaként tekinthető. Ebben kerülnek felsorolásra a környezetpolitika alapelvei, melyek a következők: ·
A szennyezés, illetve a környezeti ártalmak forrásánál történő fellépés: a környezeti szennyezést annak forrásánál kell megelőzni, ennek érdekében létre kell hozni olyan technológiákat, melyek segítségével a lehető legalacsonyabb költségen megvalósítható a környezet védelme.
·
A környezeti hatások figyelembevétele: a tervezések és döntések során minden esetben figyelembe kell venni a környezeti hatásokat.
·
A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása: az erőforrások használata során el kell kerülni az ökológiai egyensúlyt károsító felhasználást
·
A tudomány és a technika környezetvédelmi célú fejlesztése: az ismereteket oly módon kell fejleszteni, hogy ezek a környezet védelme és
a
károsodások
elleni
küzdelem
szempontjából
megfelelően
felhasználhatók legyenek ·
A „szennyező fizet” elv: a környezeti károk megelőzése és
27
megszüntetése a szennyező költségére történik ·
Egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másiknak: el kell kerülni, hogy egy adott országban végbemenő tevékenységek egy másik országban környezeti kárt okozzanak
·
A fejlődő országok érdekeinek figyelembevétele: a környezetpolitika mind a Közösség, mind a tagállamok szintjén úgy kerüljön megvalósításra, hogy ennek során tekintetbe veszi a fejlődők érdekeit
·
Az Európai Közösség és a tagállamok regionális és nemzetközi együttműködése: a közösségnek és a tagállamoknak részt kell venniük a globális környezetpolitikában, fel kell szólalniuk a nemzetközi szervezetekben
·
A környezetvédelem a Közösségben mindenki ügye, ebbe minden társadalmi erőt be kell vonni: a társadalom minden rétege vegyen részt a környezet védelmében, ennek érdekében az oktatás és képzés során hangsúlyt kell fektetni a környezetvédelmi ismeretekre
·
A környezeti cselekvés megfelelő szintjének meghatározása: ki kell jelölni a környezeti szennyezések kezelésének megfelelő területi szinteket, például a helyi problémákat helyi szinten, a regionálisakat regionális szinten kell megoldani
·
A
tagállamok
környezeti
politikáinak
összehangolása
és
harmonizálása a Közösségben: ki kell alakítani egy közös, hosszútávú koncepciót, ennek alapján kell a nemzeti politikákat harmonizálni Az első környezetvédelmi akcióprogramot öt további követte. A második környezetvédelmi akcióprogram, amely 1977-ben született meg, tulajdonképpen ugyanazokat a területeket hangsúlyozza, mint az első. Emellett kiemelten foglalkozik a víz-, levegő- és zajvédelem, valamint az erőforrásokkal való 28
ésszerű bánásmód kérdéseivel. A harmadik környezetvédelmi akcióprogramot 1983-ban fogadták el. Ez az előzőeknél általánosabb, viszont új elemként jelenik meg benne annak felismerése, hogy a gazdasági tevékenységek megtervezése során a környezet védelmének szempontjait is be kell emelni. A negyedik környezetvédelmi akcióprogram 1987-ben került elfogadásra. Mivel ekkor született meg az Egységes Európai Okmány, amelynek környezetvédelmi jelentőségéről a későbbiekben még szó lesz, a program kialakítása is ennek megfelelően történt. Az ötödik környezetvédelmi akcióprogram elfogadása 1993-ban szintén egybeesett egy fontos szerződés létrejöttével, amely nem más, mint a Maastrichti Szerződés. Ezzel a későbbiekben szintén foglalkozok majd. Ugyanakkor befolyásolta az akcióprogram elemeit a Riói Konferencián elfogadott AGENDA 21 is, tehát ez a program már konkrétan foglalkozik a fenntartható fejlődés kihívásaira adandó válaszokkal. A program célokat fogalmaz meg öt olyan gazdasági ágazat számára, melyek nagymértékben befolyásolják a környezet állapotát, ugyanakkor jelentősek a fenntartható fejlődés elérésének szempontjából. Ezek a területek az ipar, az energia, a közlekedés, a mezőgazdaság és a turizmus. Emellett nagy hangsúlyt fektet a jogalkotás fejlesztésére és ennek megfelelően a gyakorlati intézkedések végrehajtására. Ennek során hangsúlyozza a szubszidiaritás elvét, melynek értelmében mindig azon a legalacsonyabb szinten kell egy döntést, illetve intézkedést meghozni, amelyre az vonatkozik. Jelenleg a hatodik környezetvédelmi akcióprogram van érvényben, amelyben prioritást kap az éghajlatváltozás megállítása, a biodiverzitás megőrzése, valamint az erőforrásokkal való fenntartható bánásmód. A program újdonsága az előzőekkel szemben többek között az, hogy nagyobb szerepet szán a társadalom különböző szereplőinek. Megjelenik tehát a harmadik pillér, azaz a szociális dimenzió. A fentiekben szó esett az 1987-ben hatályba lépett Egységes Európai Okmányról. Ezzel a dokumentummal történt meg a Római Szerződés első módosítása, emellett kiemelkedő jelentőséggel bír a környezetvédelmi szabályozás szempontjából, egyenrangúvá tette ugyanis a környezetvédelmi politikát a Közösség többi politikájával. Rögzítésre kerültek benne az akcióprogramokban már megfogalmazott alapelvek, új elemként került viszont bele, hogy az emberi egészség védelmét beemelte a 29
környezetvédelem céljai közé. Az Európai Uniót létrehozó, 1992-es Maastrichti Szerződés, amely újabb változásokat rögzített a környezetvédelmi szabályozás területén. A Szerződésnek köszönhetően a környezetvédelem az Unió gazdasági céljaival egyenértékűvé vált, a fenntartható fejlődés pedig bekerült a Közösség célkitűzései közé. Fontos a szubszidiaritás elvének beemelése, ami azonban már nem csupán a környezeti vonatkozásokra értendő, hanem bármilyen tevékenységre. A környezetvédelemmel kapcsolatos jogalkotásban is változásokat hozott a Szerződés, az egyhangú szavazás helyett bevezette ugyanis a minősített többségi döntést a környezetvédelmi kérdések vonatkozásában. Néhány kisebb változást az 1997-ben megszületett Amszterdami Szerződés is hozott. Módosította az Európai Unióról szóló szerződést preambulumát, amelybe bekerült, hogy az Európai Unió célja a gazdasági és társadalmi fejlődés serkentése a fenntartható
fejlődés
elvére
való
tekintettel.
Rögzítette
továbbá,
hogy
a
környezetvédelmi szempontokat integrálni kell a közösségi politika követelményei közé.
2.
Az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiája
A fentiekből láthatjuk tehát, hogy a környezet védelme hosszú évtizedek alatt került be a Közösség fontos célkitűzései közé. A fenntartható fejlődés eszméjének megjelenésére pedig további éveket kellett várni, aminek természetesen az is oka, hogy a nemzetközi fórumokon is csak az 1980-as években kezdtek el behatóan foglalkozni a témával, amelynek köztudatba kerüléséhez ugyancsak évekre volt szükség. Amióta elfogadott ténnyé vált azonban a fenntarthatóság fontossága, a Közösség tekinthető az egyik legfőbb támogató erőnek. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy az Európai Unió rendelkezik fenntartható fejlődési stratégiával.
30
5.
Mi a fenntartható fejlődési stratégia? A fenntartható fejlődési stratégia egy olyan dokumentum, amely a
fenntarthatóság három dimenzióját, tehát a társadalmi, környezeti és gazdasági célokat együtt próbálja meg kezelni, figyelembe véve az egyes társadalmi csoportok, valamint a jövő generációk érdekeit. Ezek az összetett szempontok tehát olyan dokumentum készítését igénylik, mely komplex módon közelíti meg a problémákat és próbál rájuk megoldást találni. A stratégia készítése során meg kell határozni, hogy az adott ország vagy esetünkben integráció milyen módon képzeli el a jövőbeni fejlődését. Ez természetesen csak az adott közösség történelme, értékei és kultúrája alapján fogalmazódhat meg. Szükséges továbbá, hogy a stratégia kidolgozását széles társadalmi egyetértés kísérje, a „nagyközönség” és a politikai, gazdasági szereplők oldaláról egyaránt. A végrehajtás során meg kell valósítani az egyes politikák integrációját és az egyes területeken meghozott döntésekben tekintettel kell lenni arra, hogy ezek milyen módon hatnak ki más területekre. Végül pedig szükséges a jelenlegi és várható társadalmi, környezeti és gazdasági jellemzők, feltételek felmérése, mert csak ezáltal lehet meghatározni a lehetőségeket és korlátokat, illetve a valós célokat.
6.
A Stratégia kidolgozásának előzményei Tekintetbe véve az Európai Uniónak a fenntartható fejlődés érdekében tett
erőfeszítéseit (ide értendők például az akcióprogramok, valamint a fenntarthatóság fontosságának hangsúlyozása a szerződésekben), némiképp meglepő lehet az a tény, mely szerint az évezred végére kis mértékű javulás ellenére a tagországokban tovább romlott a környezet állapota. Ennek oka lehet többek közt az, hogy a megjelölt intézkedések nem érték el céljukat a gazdaságba történő integráció, valamint a társadalom nagyobb mértékű bevonása nélkül. További problémát jelentett, hogy hiányzott az elkötelezettség a tagállamok és a korábban említett öt fontos ágazat részéről. Mindezekre tekintettel született meg az igény a stratégia elkészítésére, melyet a Johannesburgi Konferencia egyébként is előírt a nemzetek számára. A cél egy olyan 31
stratégia elkészítése volt, amelynek tartalma hosszútávon egy sikeresebb, igazságosabb társadalom, tisztább környezet, valamint magas életminőség elérésének irányába mutat. Ennek megfelelően az utóbbi évek EU- csúcsai közül több olyan is volt, melyen a stratégia kidolgozásához vezető fontos döntések születtek. Az első a Cardiffi Csúcs volt 1998-ban, ahol arról állapodtak meg, hogy a fenntartható fejlődés szempontjait a jövőben integrálják az uniós politikákba, melyek közül a mezőgazdasági, a közlekedési és az energiapolitika számára írták elő stratégiák készítését. A szintén ebben az évben megtartott Bécsi, valamint az 1999-es Kölni Csúcs további területek (az ipar; a belső piac és fejlődés; a gazdaságpolitika; a külpolitika és a halászat) számára tűzte ki célul stratégiák készítését. Nagyon fontos állomás volt a Helsinki Csúcs 1999-ben, amelyen az Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy készítse el az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiáját, amelyet végül a 2001-es Göteburgi Csúcson fogadtak el. Ez azt jelentette, hogy a 2000-ben jóváhagyott lisszaboni stratégia, amely azt tűzte ki célul, hogy az Unió 2010-ig váljon a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává, kiegészült a környezeti dimenzióval. Ebben ugyanis korábban csak gazdasági és szociális szempontok szerepeltek A Göteborgi Csúcson a Tanács döntésében vázolta a stratégia szempontjából hangsúlyos elemeket. A kiindulási alap természetesen a fenntartható fejlődés, és az egyik legfontosabb célkitűzés az ezt veszélyeztető trendek visszafordítása. Az EU ennek érdekében a politikák kialakítása során figyelembe fogja venni, hogy ezek összehangolása nélkül nem lehet hatékonyan fellépni. A politikák tagállami szintű koordinációja érdekében célul tűzi ki, hogy az országok alakítsák ki saját fenntartható fejlődési stratégiáikat. Kiemelt szerepe van stratégia értékelésének, amely a Bizottság feladata és amely az elfogadott mutatók alapján történik.
7.
A stratégia alapjául szolgáló elvek Fennállt a veszélye annak, hogy a stratégia egy olyan dokumentummá válik,
amelybe minden, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos problémát „belezsúfolnak”, anélkül, hogy érdemi válaszok és megoldások születnének. Ennek elkerülése érdekében a Bizottság kijelölte azokat az alapvető elveket és irányvonalakat, amelyekre a stratégiát 32
építeni kell. Ezek a fenntartható fejlődés fogalmi meghatározásából indulnak ki és a következőket veszik figyelembe: ·
Az életminőség fontossága, amely azt jelenti, hogy saját és gyermekeink számára csak úgy lehet megteremteni a jobb életkörülményeket, ha a megfelelő egyensúly áll fenn a fenntarthatóság három dimenziója között. Ennek érdekében hosszútávú prioritások meghatározására van szükség, mindeközben azonban a cselekvést nem lehet halogatni, tehát a célok eléréséhez a jelenben kell megkezdeni az intézkedéseket.
·
Az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás, melynek értelmében a természeti erőforrások használata, illetve ennek következményei nem jelentenek túlzott megterhelést a környezetre.
·
A különböző politikák kialakítása során koherenciára kell törekedni, tehát meg kell változtatni azt a káros szemléletet, amely miatt a végrehajtás során egymásnak ellentmondó intézkedések születnek, hiszen ez a hatékonyság csökkenéséhez és az erőforrások elpazarlásához vezet.
·
Ki kell emelni a legfontosabb, prioritást élvező területeket annak érdekében, hogy az erőfeszítések a megfelelő célok elérésére koncentrálódjanak. Hat ilyen terület van, ezek közül kettő a szociális dimenzióhoz kapcsolódik, mégpedig a társadalom elöregedésének és a szegénység problémájának megoldása. Négy további pedig a környezeti vetületre vonatkozik, ilyenek az éghajlatváltozás, a közegészség, a közlekedés, valamint a természeti erőforrások.
·
Erős politikai elkötelezettség nélkül nincs remény a változások megvalósítására. Ez azt is jelenti, hogy politikai kompromisszumokra lesz szükség, hiszen a pillanatnyi érdekek feladása a hosszútávú előnyök érdekében sokak számára nem elég vonzó alternatíva.
33
·
Az Unió minden szintjén cselekedni kell, tehát nem elég azokon a területeken, ahol az EU kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, fontos szerepe van például a nemzeti kormányoknak, illetve a helyi önkormányzatoknak is.
·
A nemzetközi elkötelezettség terén az EU korábban is bebizonyította, hogy sokat tesz a fenntarthatóság globális célkitűzéseinek eléréséért, hiszen a fejlett országok közé tartozván kötelességének érzi vezető szerepet vállalni. A hatékony globális részvétel azonban megköveteli, hogy az Unió saját, belső problémáira találja meg a választ és a megoldáshoz vezető utakat.
Ezen szempontok és követelmények figyelembevételével javasolta a Bizottság egy átfogó stratégia kidolgozását. Így született meg tehát az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiája, melynek előkészítésében számos magyar környezetvédő szervezet is részt vett.
8.
A stratégia felépítése A Fenntartható Fejlődési Stratégia a Bizottság javaslatainak megfelelően három
fő részből épül fel. Az első rész átfogó javaslatok és ajánlások összessége, melyek az összehangolt politikák irányába kívánnak hatni. A második egység foglalja magába az elsődleges célkitűzéseket és a konkrét intézkedéseket, a harmadikban pedig a megvalósítás és értékelés lépései kerülnek rögzítésre.
1
A célok megvalósítása Mint arra már többször utalás történt, a fenntartható fejlődés komplex megoldási
javaslatokat követel, ennek megfelelően úgy kell alakítani a döntéseket, hogy ezek során a más területekre átgyűrűző hatások is figyelembe legyenek véve. Kellően megalapozott döntést azonban csak megfelelő információkon alapulva lehet hozni, tehát elsőrangú szempont az információk minőségének javítása. Az állam nagy hatást gyakorol a vállalkozások által használt technológiák
34
megválasztására azáltal, hogy támogatásban részesít egyes területeket. Tehát ha megszűnnek azok a támogatások, melyek a környezetre ártalmas tevékenységeket ösztönzik, valamint ha a tevékenységek által okozott természeti kárt megfizettetik a szennyezővel, az állam hozzá tud járulni a környezet állapotának javulásához. A technológiák javítása, környezetbarátabbá tétele szintén prioritás, ami az innováció ösztönzésével érhető el. Az EU, illetve az államok oldaláról ez azt a követelményt támasztja, hogy a jogalkotás során segítsék elő az innovatív megoldások alkalmazását. Annak érdekében, hogy a társadalmi csoportok, tehát az „egyszerű” polgárok is azt érezzék, hogy a politika kialakításához és problémák megoldásához ők is hozzájárulnak, javítani kell a kommunikációt és a felelősségtudatot. Minden érdekcsoporttal rendszeres párbeszédet kell kialakítani, ez ugyanis hozzájárul a szabályozás minőségének jobbá tételéhez.
2
A hosszútávú célkitűzések Ezen a részen belül kerül sor a cselekvési prioritások részletes kifejtésére a már
említett négy környezeti terület vonatkozásában. Az éghajlatváltozás esetében a legfontosabb célkitűzés a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségek teljesítése és más fejlett országok erre való ösztönzése. Emellett konkrétan az EU által megvalósítandó célok közé tartozik az energiatermékek adóztatásáról szóló irányelv elfogadása 2002-ig, a személy- és tehergépkocsik által használt alternatív üzemanyagok arányának 7%-ra növelése, valamint a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának 2010-ig történő megszüntetése. A
közegészségügyet
érintő
kérdéskör
legfontosabb
célkitűzése
az
élelmiszerbiztonság garantálása, a munkahelyi egészség és biztonság javítása, illetve a vegyi anyagokkal kapcsolatos jogszabályok kialakítása. A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás megvalósítása érdekében elsőrendű cél az élőhelyek védelme és a biológiai sokféleség megőrzése, a közös mezőgazdasági és halászati politika felülvizsgálata, melynek során szükséges megszüntetni azokat a támogatásokat, melyek az erőforrások kimerüléséhez vezetnek. Utolsó kiemelt területként a közlekedéssel és a területgazdálkodással kapcsolatos célok kerültek megfogalmazásra. Ezek között van a közúti közlekedés 35
részarányának csökkentése, a távmunka ösztönzése és a regionális különbségek csökkentése a vidékfejlesztési források növelésének segítségével.
3
Megvalósítás és értékelés A stratégia hatékony megvalósítása csak akkor mehet végbe, ha rendszeresen
ellenőrzik és értékelik a megtett intézkedéseket. Ez a feladat minden évben a Tanács tavaszi találkozójára hárul, az ennek megfelelően kidolgozott mutatók alapján. Az évenkénti felülvizsgálaton kívül minden bizottsági hivatali időszak elején átfogó áttekintést kell eszközölni, amelyben azt kell megvizsgálni, hogy mennyire hatékony a stratégia. Így épül tehát fel a stratégia, amely, mint láthatjuk, egy összetett program a fenntartható fejlődés céljainak elérése érdekében és valóban számos területre kiterjedő ajánlást és megoldási javaslatot tartalmaz. Bár a stratégia elfogadása jelentős lépésnek tekinthető, nem szabad azt gondolnunk, hogy végső formáját nem érték bírálatok. Elsősorban a környezetvédők fejezték
ki
kritikájukat
a
dokumentum
elfogadott
változatával
szemben.
Nehezményezték többek között, hogy a Bizottságnak benyújtott eredeti tervezethez képest a végső változat túl általános és kimaradtak belőle a konkrétumok. Így például az eredeti javaslatban még szereplő európai energiaadó, a környezetbarát termékek állami támogatása, továbbá a Közös Mezőgazdasági Politika megreformálására irányuló konkrét javaslatok már nincsenek benne a végső dokumentumban. Elkészült tehát az Európai Unió Fenntartható Fejlődési Stratégiája, de vajon közelebb kerültünk-e a célok eléréséhez? Egy 2003-as jelentés szerint, amelyet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség készített, a kérdésre a válasz az, hogy nem. Az 1994 óta működő Ügynökség, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos adatokat és információkat gyűjti, 52 európai, illetve ázsiai országban vizsgálta a környezet állapotát. Ennek alapján azt állapította meg, hogy bár néhány területen történt javulás, összességében azonban jelentős előrelépés nem érzékelhető. Fejlődés
elsősorban
az
ózonréteget
károsító
anyagok
kibocsátásának
csökkenésében ment végbe. A levegőnek és a víznek elsősorban a gyárak által történő 36
szennyezése ugyancsak csökkent. A biológiai sokféleség megőrzése, így a fontos növény- és állatfajok élőhelyének védelme szintén javulást mutat. Nem történt azonban jelentős előrehaladás a hulladék keletkezésének korlátozásában és továbbra is nagy probléma a halállomány és a termőföld védelmének kérdése, hiszen a mezőgazdasági művelés illetve a túlzott mértékű halászat veszélyezteti ezek állapotát. Nem szabad elfelejteni a környezetszennyezésnek az emberi egészségre gyakorolt káros hatásait sem, melyek esetében főleg az ivóvíz minősége és a városok levegőszennyezettsége jelent problémát. A végső következtetés tehát az, hogy bár vitathatatlanul történt javulás a környezet állapotában, ez nem ad okot túlzott örömre, mert a javulás elsősorban az ezredforduló környékén, Európában tapasztalható gazdasági visszaesésen alapult. Ez különösen igaz a kelet-közép európai országok, többek között tehát hazánk esetében. Így tehát egy újabb fellendülés esetén az elért eredmények veszélybe kerülhetnek, hiszen a gazdasági növekedés túlnyomórészt még mindig olyan technológiáknak köszönhető, melyek alkalmazása során a környezet állapotának védelme nem nevezhető éppen elsőrangú szempontnak. Ha valódi változást szeretnénk látni, akkor az csak a környezetpolitikák átalakításával és a döntéshozatali mechanizmusok oly módon történő megváltoztatásával érhető el, hogy azok a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokat egyidejűleg figyelembe vegyék. Ebben mutathat utat a fenntartható fejlődési stratégia, de a valóságos intézkedéseket és cselekvést nem helyettesítheti.
V. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS NÉMETORSZÁGBAN
Németország a világ és az Európai Unió egyik vezető gazdasági hatalma. Emellett lakossága is jelentős, mintegy 80 millió fő. Ez a két tény is világossá teszi, miért fontos Európa és a világ számára is, hogy egy ilyen népes és nagy gazdasági erővel rendelkező ország elkötelezett legyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés ügye iránt, hiszen döntései és intézkedései befolyásolják a többi országot is. A környezetvédelem ennek megfelelően valóban nagyon fontos téma volt Németországban, amire bizonyíték, hogy az ország már az 1970-es években, egészen 37
pontosan 1971-ben megfogalmazott egy környezetvédelmi programot, amelyben hosszútávú célkitűzések szerepeltek. Hangsúlyt kapott a programban a levegő és a víz minőségének védelme, melyek tárgyában konkrét intézkedéseket is hoztak. Ami azonban a legjelentősebb volt, hogy a program tartalmazta a fenntartható fejlődés csak később megfogalmazott elveit, így a „szennyező fizet” elvét és az elővigyázatosságra való hivatkozást. Fontos volt továbbá annak elismerése, hogy a környezeti szempontokat figyelembe kell venni a döntések során. Ezek az elemek abban az időben nagyon jelentősek voltak, elmondhatjuk tehát, hogy Németország e tekintetben több mint egy évtizeddel a világ előtt járt. Ez a lendület azonban az évtized végére megtört és amikor a fenntartható fejlődés világszerte ismert fogalommá vált, az országban talán a megérdemeltnél kevesebb figyelmet kapott. Ezt bizonyítja egy 2000-ben készített közvélemény-kutatás eredménye is, amely szerint a megkérdezetteknek csupán a 13 %-a hallotta a fenntartható fejlődés kifejezést. Csak 1996-ban kezdődött meg egy nemzeti fenntartható fejlődési stratégia tervezése, azonban ezt az akkori kormány nem fogadta el. Az események a 2000-es évben gyorsultak fel ismét, amikor a parlament a stratégia kidolgozására és egy fenntartható fejlődési tanács megalakítására kérte meg a kormányt. Ugyanekkor állt fel a Fenntartható Fejlődés Tárcaközi Bizottsága, azaz az úgynevezett „Zöld Kabinet”. Kérdés, hogy minek tulajdonítható ez a lassú reakció. Az egyik magyarázat talán az lehet, hogy az 1970-es évek lázas tervei végül nem a kellő mértékben érték el céljukat.
Az
ambiciózus
tervek
ugyanis
nem
vették
figyelembe,
hogy
a
környezetvédelmi politika más politikákba való integrálása és a ”zöld” szemlélet elterjesztése nehezebb feladat, mint gondolták. És bár Németország részt vállalt az elkövetkező
évek
konferenciáinak
vállalásaiban,
a
fenntartható
fejlődés
megfogalmazását mégis valamiképpen visszalépésnek tekintette saját környezetvédelmi intézkedéseihez képest. Mindezek ellenére a környezetvédelem erősen integrálódott a szektorális politikákba, továbbá szilárd intézményrendszerrel rendelkezik, tehát a környezeti pillér tekintetében a fenntartható fejlődési stratégia elkészítése előtt is jobban állt, mint sok más ország. Elmaradások a másik két dimenzióval kapcsolatosan mutatkoztak. A környezeti szempont erős integrálódását három olyan területen is megfigyelhetjük, melyen az EU ötödik környezetvédelmi akcióprogramjában kiemelten 38
szerepelnek. Ezek közül az egyik az energiapolitika, különös tekintettel az éghajlatváltozás kérdésére. Az éghajlat védelmére már 1990-ben konkrét célkitűzéseket fogalmaztak meg, melyek értelmében a szén-dioxid kibocsátást 2005-re az akkori szinthez képest 25 %-kal csökkenteni kell. Ugyanebben az évben harminc olyan intézkedést hoztak, melyek a konkrét célok elérését segítik, ezek számát 2000-ben 150-re emelték. A másik fontos szektor a közlekedés, amely számára 2000-ben 15-20 millió tonnás szén-dioxidcsökkentést írtak elő. Ezt hatékonyabb üzemanyag-felhasználás segítségével lehet megvalósítani, ezért csökkentették az üzemanyag-takarékos gépkocsikra kivetett adót. Támogatták továbbá a vasúti közlekedés fejlesztését. A mezőgazdasági termelés szintén olyan ágazat, amely a környezetvédelem szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír. E terület számára 2000-ben saját fenntartható fejlődési stratégia is készült. A fő cél az organikus gazdálkodás elősegítése, az ily módon megművelt területek arányát a 2000-es 2, 5 %-ról tíz éven belül 20 %-ra kell növelni.
1.
A stratégia A német Fenntartható Fejlődési Stratégia kidolgozása tehát 2001-ben kezdődött.
A tervezés során a társadalom bevonásának elve nagy szerepet kapott, ugyanis egy társadalmi párbeszéd keretében mindenki elmondhatta ötleteit és javaslatait. Ezek alapján 2001 végén közzétették a stratégia tervezetét, amelyről 2002-ben ismét véleményt mondhatott a társadalom minden szereplője. A német kormány ebben az évben fogadta el a stratégiát végleges formájában és a Johannesburgi Konferencián tárta a nyilvánosság elé. A stratégia a következő négy nagy témakör köré épül: a jelen és jövő generációk érdekeinek kiegyensúlyozása; az életminőség javítása; társadalmi kohézió és a nemzetközi felelősségvállalás. Minden téma esetében meghatározták azokat a feltételeket
és
mutatókat,
amelyek
szükségesek
a
megfogalmazott
célok
megvalósításához. Összesen huszonegy mutató került rögzítésre, melyek jelzik a négy terület prioritásait. Én ezek közül a legfontosabbakat sorolom fel. Az első kulcsfontosságú kérdés a generációk közötti igazságosság, amely a 39
fenntartható fejlődés fogalmának is az alapja. Ennek biztosítására elsőrendű szempont a nyersanyag- és energiaproduktivitás növelése, ami abban áll, hogy egységnyi energia felhasználásával minél nagyobb kibocsátás váljon lehetségessé. Ennek értelmében 2020-ra az 1990-es szint dupláját kellene elérni. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése ugyancsak a környezet állapotának jövő generációk számára történő megőrzését szolgálja. Ennek megfelelően e gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest 21 %-kal kell csökkenteni 2008 és 2012 között, ami Németország kiotói vállalásának felel meg. A megújuló energiák arányát az elsődleges energiafelhasználásban 4,2 %-kal kell növelni. Az építkezések és közlekedési infrastruktúra terjeszkedése által követelt földterületek napi növekedése 2020-ra 30 hektárnál nem lehet nagyobb. A jövő generációk érdekeit szolgálja az államadósság csökkentése és a költségvetés egyensúlyának biztosítása is. Ugyanilyen fontos a kutatás és fejlesztés támogatása, az erre fordított összegnek 2010-ben a GDP 3 %-át kellene kitennie. Az életminőség javítása nem pusztán gazdasági értelemben fontos, a gazdasági növekedést ki kell egészítenie a szociális és környezeti szempontoknak. Az életminőség javításának egyik eleme a környezetbarát közlekedési módok fenntartása, amely úgy biztosítja a mobilitást, hogy nem jelent megterhelést a környezet számára. Ennek egyik eszköze a vasúti szállítás, a belvízi hajózás és a tömegközlekedés arányának növelése. Alapvető fontosságú az egészséges élelmiszerek biztosítása, amely megköveteli a mezőgazdasági termelés átalakítását, a már említett organikus művelés támogatásával és a műtrágyahasználat során a természetet károsító nitrogén mennyiségének 80 kg/hektárra történő csökkentésével (2010-re). A levegőszennyezés egészségre káros hatásai miatt a légszennyező anyagok koncentrációját 2010-re az 1990-ben mért értékek 70 %-ára kell csökkenteni. A társadalmi kohézió nem csupán a szociális ellátórendszerek biztonságát jelenti, sokkal inkább a társadalom minden rétegének integrálását, a szolidaritás megteremtését. Ennek egyik legfontosabb eszköze a munkanélküliség leküzdése, ami az utóbbi években Németország egyik legnagyobb problémája. A nemek közötti egyenlőség előmozdítása szintén a kohéziót erősíti, amelyet elsősorban a férfiak és nők bére közötti különbség csökkentése által lehet elérni. Ugyanilyen fontos a bevándorlók integrálása, elsősorban az oktatásban, miáltal nőhet a középfokú végzettségűek aránya. A nemzetközi felelősség fontossága nem újdonság, hiszen az országok 40
egymásra utaltsága egyre nagyobb. A stratégiában elsősorban a fejlődő országok támogatásán van a hangsúly. Németország a világon a harmadik az ilyen országoknak juttatott segélyek összege alapján, mégsem éri el a nemzetközileg vállalt kötelezettséget. Az összegnek 2006-ra a GDP 0,33 %-át kell kitennie. A fejlődők problémáit azonban kizárólag segélyek által nem lehet megoldani, gazdaságukat hosszútávon csak akkor tudják fejleszteni, ha a kereskedelemben nem korlátozzák a fejlett országok piacaira történő belépésüket. Ezen a területen tehát a két elérendő cél a fejlesztési együttműködésekben való részvétel és a piacnyitás. A stratégiában meghatározott célok azonban csak akkor érhetők el, ha az indikátorok annak megmutatásában is segítséget nyújtanak, hogy hogyan áll a megvalósítás. A kapott eredmények tükrében kell módosítani a célokat és magukat a mutatókat,
hogy
a
változó
kihívásokhoz
alkalmazkodni
lehessen.
Ezek
figyelembevételével kétévente felül kell vizsgálni a stratégiát. Az első értékelés 2004-re lett előirányozva. Ebben felsorolásra kerül, hogy a stratégiában meghatározott négy fő területre vonatkozó célok megvalósításában történt-e előrelépés, és ha igen, akkor ez milyen mértékű volt. Az első területre, tehát a generációk közötti igazságosságra vonatkozó mutatók közül a legtöbb esetben javulás tapasztalható, ez alól kivétel az államadósság problémája, ez 2002-ben és 2003-ban is a maastrichti kritérium, azaz a GDP 3%-a felett volt. A többi területen megfigyelhető javulás ellenére azonban ezeken is további erőfeszítésekre van szükség, hogy a hosszútávú célok elérhetők legyenek. Az életminőséget mérő mutatók szinte kizárólag mind javulást mutattak. Az egyetlen kivétel a közlekedés esetében volt, a belvízi hajózás arányának növelése ugyanis nem valósult meg, ami a folyók alacsony vízszintjének volt betudható. A társadalmi kohézió területén továbbra is problémát jelent a munkanélküliség, a legfőbb teendő a foglalkoztatottság növelése. A többi mutató esetében kivétel nélkül javulás volt megfigyelhető. A negyedik terület, tehát a nemzetközi felelősség indikátorai közül a fejlődőknek juttatott segélyek mutatója enyhe javulást mutatott, 2003-ban a német GDP 0,28 %-át fordították e célra. 2005-ben „Wegweiser Nachhaltigkeit” címen újabb értékelés látott napvilágot, ami, mint a neve mutatja útmutatásként szolgál az eddig elért eredmények figyelembevételével. 41
Az energiapolitika és az éghajlat védelme az elemzés szerint jó irányba halad, amit bizonyít a megújuló energiaforrások arányának növekedése, az elsődleges energiafelhasználásban a 2003-as 3,3 %-ról 2004-re 3,6 %-ra történő növekedés volt tapasztalható. Intézkedések kezdődtek a környezetbarát közlekedés érdekében is, megindult a bioüzemanyag és hibrid motorok kifejlesztésére irányuló kutatás és fejlesztés támogatása a gazdasági és tudományos élet szereplőinek bevonásával. Előrelépésnek tekinthető, hogy az építkezés és közlekedési hálózat terjeszkedése által igénybevett földterület mérete csökkent, az 1999-es napi 130 hektárról 2003-ra 93 hektárra. A kutatás és fejlesztésre szánt összegek emelkedése ugyancsak pozitív jelként értékelhető, 2003-ban ezek a GDP 2,51 %-át tették ki. Az egészséges és biztonságos élelmiszerek előállításában biztató eredmény, hogy megszülettek az erre vonatkozó keretfeltételek és egyre több, az állam által elismert biotermék van a piacon. A nemzetközi felelősségvállalás tekintetében jelentős eredmény, hogy 2005 februárjában életbelépett az üvegházhatású gázok csökkentését célzó Kiotói Egyezmény, amelyben Németország is jelentős szerepet játszott. A fejlődőkkel szembeni méltányos kereskedelmi feltételek kialakítására irányuló „fair trade” rendszer működtetése iránt az ország ugyancsak elkötelezett, amely oly módon támogatja a fejlődő országok termékeinek piacra jutását, hogy egyúttal a környezetvédelmet is elősegíti, valamint a társadalmi szempontokat is figyelembe veszi. A stratégia és az értékelések áttekintése után levonhatjuk tehát a következtetést, hogy Németország valóban olyan hosszútávú programot alakított ki, amely a fenntartható fejlődés minden aspektusát magába foglalja. A stratégia átfogó elemzést nyújt a legfontosabb problémákról és teendőkről és minden esetben felvázolja a megoldási módokat és számszerűsíti az elérendő célokat. Az értékelések pedig tájékoztatást nyújtnak az eddig megvalósult eredményekről és felvázolják a jövőben szükséges lépéseket. Mivel az Európai Unió tagállamainak többsége már elkészítette saját nemzeti stratégiáját, vannak olyan szempontok, amelyek alapján a német stratégiát össze tudjuk ezekkel hasonlítani. Az első a készítés ideje, amit az EU Fenntartható Fejlődési 42
Stratégiájának elfogadásához mérhetünk. Ez alapján azt látjuk, hogy a német stratégia csak ez után készült el, amit a már korábban leírt lassúságnak tulajdoníthatunk. A következő elem a készítés koordinálása, ezt esetünkben kizárólag kormányzati képviselők végezték, míg egyes államokban a kormányon kívüli érdekgazdák is részt vettek benne. A fő felelősség a kancellár kezében volt, más országokkal ellentétben, ahol a környezetvédelmi miniszter volt felelős a koordinációért. Vizsgálhatjuk a stratégiát abból a szempontból is, hogy keretterv vagy konkrét akcióprogram. Az előbbi túlnyomórészt hosszútávú, általános politikai irányokat tartalmaz, az utóbbi pedig rövid- illetve középtávú, konkrét időrenddel és részletes intézkedésekkel. A német stratégia e kettő keveréke, tehát mindkét típus jellemzőit mutatja. Végül azt is megnézhetjük, hogy a fenntarthatóság három dimenziója közül melyikre helyezték a hangsúlyt a stratégia készítői. A német stratégia esetén mindhárom dimenzió ugyanolyan jelentőséget kapott.
VI. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS MAGYARORSZÁG 1.
A fenntartható fejlődési stratégia előtti helyzet Magyarországon a rendszerváltás előtt a környezetvédelem nem volt az
elsőrendű szempontok között. A nehézipar fontossága miatt a gyárak által okozott szennyezések, a takarékosnak nem nevezhető anyag- és energiafogyasztás, valamint a környezeti infrastruktúra hiányosságai a mai napig éreztetik negatív hatásukat, bár a helyzet sokat javult. A szocializmus évei alatt nem csak a nagymértékű szennyezés jelentett problémát, hanem az is, hogy hiányoztak a környezet állapotáról tájékoztatást nyújtó adatok és információk. Ez az 1980-as évekre valamelyest változott, mert ekkor már készültek a környezet állapotáról szóló jelentések. Továbbra sem jelent meg azonban fontos szempontként a környezetvédelem a politikai döntésekben. Ezek tudatában nem meglepő, hogy a fenntartható fejlődés sem kapott prioritást. Bár környezetvédelmi szempontból javulás figyelhető meg, még mindig sok a megoldandó probléma, ahogy bárhol máshol a világon. Hazánkban azonban a sajátos történelmi helyzet miatt különbözőek a kihívások, mint az Európai Unió régi tagállamaiban. Ez igaz a társadalmi és gazdasági jelenségekre is, amelyeket a 43
fenntartható fejlődés vonatkozásában soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. A rendszerváltás alapja a demokratikus intézményrendszer kialakítása, valamint a piacgazdaság létrejötte volt. Ezek alapján ment végbe Magyarországon a gazdasági szerkezetváltás, melynek eredményeképp a gazdaság hatékonyabb és kevésbé környezetszennyező lett. A társadalom szempontjából a váltás nem tekinthető egyértelműen pozitívnak, ezt bizonyítja egy szegényebb, leszakadó réteg kialakulása és az egyre növekvő társadalmi különbségek. A legfőbb probléma, hogy a politikai élet szereplői kizárólag a gazdasági növekedésre koncentráltak és figyelmen kívül hagyták az ezzel együtt járó, a társadalmat torzító hatásokat. Ezzel a környezeti mellett a szociális dimenzió sem kapott megfelelő támogatást. Ennek következményeként nőttek az egyenlőtlenségek, mert a rendszerváltás során egyesek óriási vagyonokat halmoztak fel. Társadalmi és környezeti szempontból is biztató viszont az infrastruktúra fejlesztése, így például a csatornahálózatba bekapcsolt háztartások számának növekedése, vagy új hulladéklerakók kialakítása. A, főleg a környezetvédelem területén megmutatkozó fejlődés ellenére mégsem mondhatjuk, hogy hazánk jelentős mértékű előrehaladást mutathatna fel. Ennek egyik oka, hogy nincs igazi elkötelezettség a környezet irányába sem a társadalom, sem a politika részéről. A környezetvédelmi szabályozások sem értek célt. A szabályok kétféle formája (direkt eszközök, melyek lényege, hogy a felállított normák betartását próbálják kikényszeríteni; illetve indirekt eszközök, melyek a környezetvédelem költségeinek csökkentését irányozzák elő) ellenállást vált ki az érintettekből, ezért nem hatásos. A megoldás egy olyan környezetvédelmi szabályrendszer kialakítása lehetne, amely élvezi az érdekeltek támogatását és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ez minden fél számára jó lenne, mert nem egymás legyőzését, hanem a hasznok maximalizálását tűzi ki célul. Ez a fenntartható fejlődés alapkövetelménye is. További probléma, hogy hiányzik a megfelelő intézményrendszer, nincs ugyanis olyan intézmény, ami a környezet és a fejlődés ügyét integrálná. Bár az 19992-es Riói Konferencia után ilyen célokra hozták létre a Fenntartható Fejlődés Tárcaközi Bizottságot és az Országos Környezetvédelmi Tanácsot, e szervezeteknek nincs érdemi beleszólásuk a döntésekbe. A rendszerszemléletű gondolkodás pedig csak a környezetvédelmi területen dolgozókra jellemző, gyakorlatilag csak ők tesznek a fenntartható fejlődésért. A politikusok elkötelezettségének hiányát mutatja az is, hogy az Európai 44
Unióhoz való csatlakozásunk hatására sem nőtt meg a környezetvédelem jelentősége, mert a gazdasági, pénzügy-, illetve biztonságpolitikai érdekek sokkal fontosabbak voltak, mint a környezetpolitikai vetület. Így a papíron végbemenő jogharmonizáció nem társult gyakorlati megvalósítással. Ez a hiányzó elkötelezettség mellett a beruházások hatalmas költségeinek is betudható, egyes számítások szerint ez a következő években 3000 milliárd forint lenne, amelynek előteremtése jelentős költségvetési átcsoportosítások nélkül lehetetlen. Ezért a hazai politikusok azt várják, hogy az EU állja a költségeket. A szűkös pénzügyi forrásokkal magyarázható az is, hogy a kutatás-fejlesztésre fordított összegek az utóbbi tizenöt évben jelentősen csökkentek, az 1990-es években alig tették ki a GDP 1 %-át. Nem csak a politikusok tehetnek azonban a változások lassúságáról. A magyar lakosság preferenciái is a fenntarthatatlanságot erősítik, különösen így van ez a rendszerváltás óta, hiszen a bővülő áruválaszték a javak birtoklásának elsődlegességét eredményezi. A környezet állapota iránti felelősség azért sem nőhet, mert az iskolai tananyagokból napjainkig hiányzik az ilyen irányú ismeretek oktatása. Így a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítések nem gyakorolnak megfelelő hatást a társadalomra, amely számára fontosabb a szükségleteik minél magasabb szinten történő kielégítése, mint annak felmérése, hogy ez milyen hosszútávú hatásokkal jár a jövőben. Mindezek tudatában meglepő lehet az a tény, hogy a nyugati országok környezeti állapota nem sokkal múlja felül hazánkét, sőt egyes elemekben mi kerekedünk a nyugatiak fölé. Így például az egy főre jutó szennyezőanyag-kibocsátás (szén-dioxid, szén-monoxid, illetve nitrogén-oxid) hazánkban alacsonyabb, annak ellenére, hogy a nyugati országokban jobb az energiahatékonyság, tehát egységnyi nemzeti termék előállításához kevesebb energiát és nyersanyagot használnak. Jobbak az eredményeink az ökológiai lábnyom-számítás alapján, amiről később még lesz szó. Az ökológiai lábnyom egy adott területen élő népesség erőforrás-felhasználásához és a keletkezett hulladék feldolgozásához szükséges földterület. Az összehasonlítás azt mutatja, hogy a nyugati országok polgárai kétszer-háromszor akkora területet használnak fel szükségleteik kielégítésére, mint hazánk lakosai. Magyarországon a biodiverzitás tekintetében is jobb a helyzet, itt ugyanis változatosabb az élővilág és a kipusztult fajok száma is kisebb. Az előzőeket figyelembe véve határozottan arra a következtetésre juthatunk, hogy hazánkban lényeges feladat a fenntartható fejlődési stratégia elkészítése, ami 45
összefoglalja az elvégzendő változtatásokat. Ennek kialakítása során a fenntarthatóság egyetemes követelményei és a hazai viszonyok együttes figyelembevételével kell a célokat meghatározni és ezeket a politikák végrehajtásába integrálni. A stratégiának a jelen állapotból kell kiindulnia, lényegi eleme azonban az ország jövőjére való koncentrálás, amelynek keretében meg kell jelölnie a fenntartható fejlődést segítő és akadályozó tényezőket, a hosszútávú célkitűzéseket, továbbá az ellenőrzés eszközeit. A stratégia tervezése során fontos a társadalom bevonása, a politikai és gazdasági szereplőkkel való egyeztetés. A 2064/2004. (III. 18.) számú kormányhatározat 3. bekezdése rendelkezik arról, hogy meg kell határozni a stratégia kialakítása szempontjából legfontosabb szempontokat és követelményeket. Ezek a gazdasági és szociális dimenzió tekintetében lényegében megegyeznek a globális követelményekkel, ezért csak a környezeti szempontokat sorolom fel. A kulcs a fenntartható fejlődés egészére jellemző rendszerszemléletű megközelítés, ez szükséges a környezeti-természeti dimenzió esetében is. Nem szabad tehát a kölcsönhatásokat figyelmen kívül hagyni és az egyes területekre vonatkozó elszigetelt intézkedéseket hozni. A legfontosabb célok a természeti értékek megőrzése, a biológiai sokféleség megtartása és a természeti erőforrások használatának racionalizálása. Az egyes területi elemekre vonatkozó elvárások pedig a következők: a levegőszennyezés csökkentése, a fenntartható vízgazdálkodás, a talajminőség romlásának megállítása, a keletkező hulladék mennyiségének csökkentése és a környezetbiztonság szavatolása elsősorban a vegyi anyagok tekintetében. A fenntartható fogyasztási és termelési eljárások térnyerése ugyancsak alapvető fontosságú, a beruházásoknak is ezt a célt kell szolgálniuk és fontos a lakosság fogyasztási szokásainak megváltoztatása (például a környezetbarát termékek népszerűsítése). Szükséges az energiapolitika átalakítása, amelyben hangsúlyt kell kapnia az energiahatékonyság növelésének és a megújuló energiáknak. Átalakításra szorul a közlekedés, amely kulcságazat a fenntarthatóság szempontjából. Az áruszállításban a kombinált, illetve a vízi fuvarozás, a személyszállításban pedig a tömegközlekedés előtérbe kerülése lehet megoldás a környezeti terhelés csökkentésére. Végül nagy szerepe van a mezőgazdaságnak, nem csak a környezeti állapot javításában, hanem szociális szempont erősítésében is.
A mezőgazdaság ugyanis hozzájárul a vidéki
életmód fenntartásához, a kulturális értékek megőrzéséhez. 46
Mindezen területekre konkrét mennyiségi és minőségi célokat kell megszabni és nem hiányozhatnak az eredmények mérésére alkalmas indikátorok sem, amelyek lehetővé teszik a térben és időben történő összehasonlítást. A stratégia alapjául szolgáló szempont- és követelményrendszert 2005 elején fogadta el a kormány. Ennek alapján kezdődhetett el a stratégia kidolgozása, amely még folyamatban van. Láthatjuk tehát, hogy hazánkban még nagyon sok tennivaló van annak érdekében a fenntartható fejlődés minden dimenziója megfelelően alakuljon, rengeteg erőfeszítésre van szükség a társadalom minden szintjén. Az elért célok számszerűsítése nélkül azonban nem kaphatunk pontos képet arról, hogyan is állunk a megvalósítás szempontjából. Ezért fontosak a fenntartható fejlődés mutatói, amelyek a következő fejezet tárgyát képezik.
VII. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS INDIKÁTORAI 1.
Általában a mutatókról Az indikátorok, azaz a mutatók célja mindig valaminek a mérése. A fenntartható
fejlődés indikátorai az ennek irányába történő haladást mérik. Segítséget nyújtanak a környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatok elemzésében és a kapott információkat a „nagyközönség” számára is érthető formában közvetítik. Megmutatják a jelenlegi helyzetet, tájékoztatnak a múltbéli állapotról és iránymutatással szolgálnak a jövőre nézve. Információkat nyújtanak a döntéshozók számára is, miáltal fontos szerepük van a döntések meghozatalában is. Lényeges funkciójuk a problémák előrejelzése, ami segít a nagyobb károk megelőzésében. A fentiekből következik, hogy a fenntartható fejlődés indikátoraival szemben konkrét követelmények vannak, hiszen csak megfelelő minőségű mutatók képesek e funkciók betöltésére. Az egyik legfontosabb elvárás, hogy a mutató legyen az adott probléma szempontjából releváns, tehát valóban azt mérje, amire kíváncsiak vagyunk és a probléma lényegét ragadja meg. A következő lényeges szempont a könnyű érthetőség, ami biztosítja, hogy ne csak a szakértők, hanem bárki megértse őket. Az indikátoroknak 47
megbízhatónak kell lenniük, tehát biztosítaniuk kell azt, hogy az általuk kapott információ pontos. Ez az elvárás nem egyenlő a precizitással, ami azt jelenti, hogy a nyújtott információ nem feltétlenül precíz, hanem csak megfelelő képet nyújt az általa mért rendszerről. Fontos továbbá a nemzetközi összehasonlíthatóság, hiszen a fenntartható fejlődés nem képzelhető el úgy, hogy csak egyes országokra korlátozódik. Tagadhatatlan ugyan, hogy a különböző nemzeti sajátosságok különböző mérőszámokat kívánnak meg, mégis biztosítani kell valamilyen szintű egységet az országok által használt mutatók között. Az időzítés ugyancsak az alapelvárások közé tartozik, ennek értelmében a mutatóknak úgy kell a pillanatnyi, rövidtávú állapotról információt nyújtani, hogy az végső soron a hosszútávú célok elérését segítse elő. Egyszerre kell tehát aktuálisnak lennie, ugyanakkor azonban érzékenynek a módosítás iránt. Végül lényeges, hogy az indikátor a lehető legjobban kombinálja a fenntartható fejlődés vetületeit. Mivel a következőkben az Európai Unió által használt mutatókészletről írok majd, rögzíteni kell az ezzel kapcsolatban meghatározott alapelveket is. Ezek szerint az indikátorok
készletével
szembeni
elvárás
a
különböző
dimenziók
közötti
kiegyensúlyozottság; a Fenntartható Fejlődési Stratégia által kijelölt témák közötti egyensúly figyelembevétele; a mutatóknak a témakörökön belüli összhangja. Fontos továbbá, hogy a mutatók nem mondhatnak ellent egymásnak, hozzáférhetőnek kell lenniük és lényeges szempont a fentebb már említett érthetőség is. A megfelelő mutatók kiválasztása azonban nem csak a fenti feltételektől függ. Fontos kérdés ugyanis a minőségük és a mennyiségük is. A minőség problémája abban áll, hogy mivel maga a fenntartható fejlődés is egy összetett, számos összefüggésen alapuló folyamat, nehéz olyan indikátorokat találni, melyek megfelelően, minden szempontra kiterjedően mutatják a végbement fejlődést vagy visszaesést. Szintén ebből adódik a mennyiség problémája, nehéz ugyanis eldönteni, hogy olyan mutatókat alkalmazzunk, melyek mindent mérnek, vagy pedig válasszunk egy speciális mérőszámot. Az indikátorok bemutatása során látható lesz, hogy a legtöbb esetben néhány kulcsmutató alkalmazásával oldják meg ezt a dilemmát. Az, hogy milyen mérőszámokat választanak, attól is függ, hogy milyen alapadatok állnak rendelkezésre, hiszen csak a mutatószámok alapjául szolgáló információk megléte esetén lehet ezeket alkalmazni. 48
Mielőtt rátérnék a fenntartható fejlődés mérőszámaira, bemutatok két másik, széles körben elterjedt indikátort, melyek mégsem alkalmasak a fenntarthatóság mérésére.
A GDP (Gross Domestic Product) A GDP (bruttó hazai termék) egy terület adott idő alatti gazdasági termelésének mérőszáma. Általában az éves GDP egy főre vetített nagyságát használják egy ország lakosainak életszínvonalának szemléltetésére, ez azonban nem ad pontos képet a jólétről, mert csak a gazdasági teljesítményt méri, így figyelmen kívül hagyja annak esetleges negatív társadalmi és környezeti hatásait. A GDP hiányosságainak hatására több olyan mutató kidolgozására történt kísérlet, melyek a gazdasági tevékenységen kívül a társadalmi és a környezeti aspektusokat is számszerűsítik, miáltal teljesebb képet nyújtanak egy ország fejlettségi szintjéről. Ezek közül a legismertebb az 1990-ben kidolgozott HDI, amely az emberi jólétre koncentrál.
Az Emberi Fejlődés Mutatója (HDI) A HDI (Human Development Index) egy, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) által kidolgozott mérőszám, amely a GDP-nél sokkal összetettebb módon ábrázolja egy ország fejlettségi szintjét, mert ez az általános emberi jólétet három alapvető szempontból méri. Ezek: a születéskor várható élettartam; az iskolázottság szintje (ezen belül a felnőtt lakosság olvasási aránya, illetve az iskolában eltöltött évek átlagos száma); valamint az egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson számolva. Az index e tényezők alapján kerül kiszámításra és egy 0 és 1 közötti értéket ad. Ezek alapján az UNDP minden évben közzéteszi jelentését, amelyben az országokat az előzőek alapján rangsorolja. Magyarország és Németország adatai a 2003-as HDI-jelentés szerint a következőképpen alakulnak: Németország a 20. helyen áll a listán 0,930-as értékkel, 49
míg hazánk a 35. 0,862-vel. A különböző összetevőket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a születéskor várható élettartam hazánkban hat évvel alacsonyabb, mint Németországban, az előbbi 72,6, míg az utóbbi 78,6 év. Az írástudatlanság mértékét nem tudjuk összehasonlítani, mert ez Németország esetében hiányzik, az oktatásban részt vevők aránya viszont mindkét országban megegyezik, ez 89%. A vásárlóerőn számított egy főre jutó GDP Németországban 27 756 dollár, míg hazánkban 14 584 volt 2003-ban. Bár a HDI széles körben használt, elismert mutató, a fenntartható fejlődés mérésére kevéssé alkalmas, mert a környezeti dimenzió szinte teljesen hiányzik az adatai közül. Bár a jelentésekben található egy táblázat, amely az energia és a környezet vonatkozásában állít fel rangsort az országok között, ez csak néhány adatot (például az egy főre jutó áramfelhasználást vagy a szén-dioxid kibocsátást) tartalmaz. Emiatt volt szükség olyan további indikátorok kidolgozására, melyek a fenntarthatóság környezeti vetületét is magukba foglalják.
A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexe (ISEW) és a Valódi Fejlődés Mutatója (GPI) A Fenntartható Gazdasági Jólét Indexét (Index of Sustainable Economic Welfare) Herman Daly és John Cobb dolgozta ki a GDP és a HDI fentebb említett hiányosságai miatt azzal a célzattal, hogy legyen egy olyan mutató, ami a fejlettség gazdasági, társadalmi és környezeti vetületeit egyaránt felméri. Az index a lakossági fogyasztást veszi kiindulási alapul, a végleges érték különböző tételek hozzáadásával illetve kivonásával alakul ki. A hozzáadott tételek között szerepel például „az egészségügyi és oktatási közkiadások”, levonásra pedig többek között a víz-és légszennyezés költségei, a zaj okozta károk, a nem megújítható erőforrások kimerüléséből eredő költségek, illetve a hosszútávú környezeti károk költségei kerülnek. A mutató előnye tehát az volt, hogy nem csak a gazdasági és pénzügyi szempontokat vette figyelembe, hanem a társadalmi és környezeti dimenziót, valamint az ezek között fennálló összefüggéseket is, miáltal szélesebb körű összehasonlításra
50
adott lehetőséget. A probléma viszont az volt vele, hogy nagyrészt becsléseken és nem pontos számításokon alapult, valamint hogy kevés országban álltak rendelkezésre a kiszámításához szükséges adatok. Ezek figyelembevételével alkotta meg a Redefining Progress nevű kutatócsoport 1995-ben a Valódi Fejlődés Mutatóját. Ez az indikátor tulajdonképpen az ISEW továbbfejlesztése, kiindulási alapja szintén a személyes fogyasztás. Az ezt módosító tételek száma azonban több mint az ISEW esetében, itt ugyanis hozzáadódik a házimunka vagy az önkéntes munka értéke is, levonásra kerülnek viszont olyan társadalmi jellegű károk, mint a bűnözés költségei, a szabadidő elvesztése, a környezeti költségek közül pedig például az ózonréteg csökkenésének költsége. E néhány indikátor bemutatása után következzék az EU-ban kifejlesztett és használt mutatók jellemzése.
2.
A fenntartható fejlődés indikátorai az EU-ban A fenntartható fejlődést mérő indikátorok meglétének szükségessége az ENSZ
Riói Konferenciáján merült fel konkrétan. Ennek megfelelően az EU-ban is megkezdődött az ezek részletes kidolgozására irányuló munka. A Fenntartható Fejlődési Stratégia ugyancsak megkívánta a haladás mérésére alkalmas mutatók alkalmazását. Bár a lisszaboni stratégia által meghatározott célok mérésére már kidolgozták az úgynevezett strukturális indikátorokat, ezek nem foglalkoznak a környezeti kérdésekkel. Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) feladata lett tehát a mutatók rendszerének kidolgozása, mely az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel együtt már korábban is foglalkozott a fenntartható fejlődés mutatórendszereinek létrehozásával. Az Eurostat tevékenysége a következőkre irányult: az ENSZ által ajánlott mutatók közül ki kellett választani azokat, melyek az EU-ban alkalmazhatóak; biztosítani kellett az EU akkori tagországaira és a később csatlakozókra vonatkozó adatok meglétét és összehasonlíthatóságát; ki kellett jelölni azokat a témákat, melyek mérésére még nincs alkalmas indikátor; valamint az ENSZ által ajánlott mutatókon kívül további, az EU számára fontos mérőszámokat kellett meghatározni. Ezek figyelembevételével az Eurostat 2001-ben nyilvánosságra hozott egy 63 51
indikátorból álló készletet. A mutatók a fenntartható fejlődés három dimenziójára vonatkoztak, ebből 22 a szociális, 16 a környezeti és 21 a gazdasági vetületre, meghatároztak továbbá 4 intézményi indikátort is. A 63 indikátor közül én a környezeti mutatók alapján hasonlítom össze hazánkat és Németországot.. Ezen indikátorok hazai alkalmazása nem volt minden esetben lehetséges, ezért elemzésük során figyelembe kell venni, hogy a hazai és az Eurostat által alkalmazott mutatók nem mindig felelnek meg egymásnak. Így van ez az első környezeti mutató esetében is, melynek magyar elnevezése „üvegházhatású gázok kibocsátása”, az Eurostat pedig ENV 1 néven utal rá.
A
táblázatból nem derül ki egyértelműen, hogy hazánk vagy Németország adatai voltak kedvezőbbek az elmúlt tizenöt évben, mert Magyarország esetében hiányos információk állnak rendelkezésre és nálunk az összkibocsátás együttesen szerepel, Németországnál viszont három „alapgáz” és az „ipari gázok” adatai külön kerülnek feltüntetésre. Azt azonban meg lehet állapítani, hogy mindkét ország esetében csökkent az ilyen gázok kibocsátása, ami a Kiotói Egyezményben vállalt kötelezettségek szempontjából pozitív. Hazánkban a csökkenés elsősorban az egyes szektorokban, így a közlekedésben, iparban, valamint az energiatermelésben végbement energiahatékonyság-javulásnak volt köszönhető, nem pedig a termelés visszaesésének. Üvegházhatású gázok kibocsátása Németországban 1990-1998 (tonna széndioxid egyenérték/fő) 3. sz. táblázat Év
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
14,4
13,6
13,3
13,0
12,9
13,0
12,6
12,3
113,4
118,1
137,9
140,6
136,6
125
130
130
C O 2 , CH4, NO2 15,2 összesen HFC-k, P F C - k , 112,9 SF6 összesen
52
Forrás: http://epp.eurostat.cec.eu.int
Üvegházhatású gázok kibocsátása Magyarországon 1985-2001 (tonna széndioxid egyenérték/fő) 4. sz. táblázat Év
1985-87
2000
2001
Összes
10,6
7,3
7,5
kibocsátás
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 60. o.
A második mutató az „ózonkárosító anyagok felhasználása” (ENV-2). Magyarországon egyáltalán nem folyt ilyen anyagok termelése és Németországban is megszűnt 1998-ra. Hazánk a felhasználás tekintetében is jelentős előrehaladást mondhat magáénak. Ózonkárosító anyagok felhasználása 1991-1998 (ODP tonna) 5. sz. táblázat Termelés
Felhasználás
Év
Magyarország
Németország
Magyarország
Németország
1991
0
75 952
3 991
nincs adat
1992
0
64 362
2 823
n.a
1993
0
54 956
2 169
n.a
1994
0
17 757
989
n.a
1995
0
641
685
n.a
1996
0
794
160
n.a
1997
0
435
139
n.a
53
1998
0
0
121
n.a
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 60. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int Az ENV-3, azaz a „légszennyező anyagok városi területeken” nevű indikátor szintén más adatokon alapszik, mint ami Magyarországon rendelkezésre áll. A Budapesten mért légszennyezettségi adatokat tehát nem tudjuk a németországival összehasonlítani, csak a hazai nitrogén-dioxid és a kén-dioxid határértékekhez tudjuk viszonyítani. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a levegő minősége javult. Németországban azon napok száma került feltüntetésre, amelyeken az ózon koncentrációja az adott mérőállomásokon meghaladta az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által megadott határértéket. Az értékek az EU más tagállamaihoz képest a „középmezőnyben” találhatók, és a fluktuáció ellenére e téren is javulás tapasztalható. Légszennyezés Budapesten 1994-1998 (Mg/m3) 6. sz. táblázat SO2, NO2 éves Év
SO2
NO2
határértékek
1994
22,6
57,5
70,0
1995
19,1
49,6
70,0
1996
24,2
48,3
70,0
1997
20,0
36,0
70,0
1998
20,5
34,9
70,0
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 61. o. Légszennyezés Németországban 1994-1998 54
7. sz. táblázat Év
Az ózontartalomra megadott határértéket meghaladó napok száma
1994
35
1995
32
1996
20
1997
23
1998
19
Forrás: http://epp.eurostat.cec.eu.int
A „mezőgazdasági terület és organikus gazdálkodás” indikátora, azaz az ENV-4 esetén a hagyományos és a szerves gazdálkodás (biotermesztés) szerint megművelt földterület nagysága és ezek aránya kerül meghatározásra. Az 1997-es év adatai alapján megállapíthatjuk, hogy hazánk jelentős elmaradásban van Németországhoz képest. Magyarországon ebben az évben a mezőgazdasági művelés alatt álló terület összesen 6 195 000 hektár volt, míg organikus művelés céljaira mindösszesen 15 772 hektárt használtak, tehát a teljes mezőgazdasági terület 0,25 %-át. Németországban 17 149 000 hektár állt mezőgazdasági művelés alatt, ebből 450 000 hektáron zajlott biotermesztés, ami a teljes terület 2,62 %-a. Arányaiban tehát több mint tízszer akkora volt az organikusan megművelt terület, mint hazánkban. A „talaj nitrogén-mérlege” (ENV-5) a talaj egy hektárjára juttatott és az abból kivont nitrogén különbségét mutatja. A talaj minőségének szempontjából a nitrogén többlete hátrányos, mert ez a talaj degradációját eredményezi. A táblázatban külön fel van tüntetve minden összetevő, amely a nitrogén mennyiségét növeli, illetve csökkenti. Mint láthatjuk, hazánkban mindhárom három évben negatív volt a mérleg, Németországban viszont meglehetősen nagy többlet van. A nitrogén-mérleg változása 1993-1997 (kg/hektár) 8. sz. táblázat 55
Műtrágyák Év
Szerves
Áthelyezés és
trágyák
megkötés
Teljes kivétel
Többlet
’93 ’95 ’97 ’93 ’95 ’97 ’93 ’95 ’97 ’93 ’95 ’97 ’93 ’95 ’97
Mo. 26
31
23
18
16
24
24
23
84
No.
103 104 67
65
65
30
31
32
100 104 109
95
33
86
87
-11 -13 -15 92
95
92
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 62. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int
A következő mutató a „mezőgazdasági növényvédőszer-felhasználás” (ENV-6), ami a mezőgazdasági termesztés során felhasznált növényvédőszer mennyiségét jelzi. Az adatok vizsgálatából az derül ki, hogy Magyarországon folyamatosan csökkent a hatóanyagok mennyisége, Németországban azonban a kezdeti csökkenés ismét növekedésbe fordult át. Mezőgazdasági növényvédőszerek használata 1992-1996 9. sz. táblázat Növényvédőszer felhasználás Év
Hatóanyag, tonna
Kg/hektár
Magyarország
Németország
Magyarország
Németország
1992
13 057
24 382
2,13
1,9
1993
10 193
21 946
1,66
n.a
1994
9 560
21 854
1,56
n.a
1995
7 696
25 507
1,25
2,1
1996
6 863
27 083
1,11
n.a
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 62. o. 56
http://epp.eurostat.cec.eu.int
Az „összes erdő területe” (ENV-7) ezer hektárban és az ország területének százalékában adja meg az erdővel borított területet. Magyarországon ennek mintegy 10 %-os bővülése figyelhető meg az 1990 és 1999 közötti időszakban. A Németországról rendelkezésre álló adatok alapján nem tudjuk megállapítani, hogy növekedés vagy csökkenés következett-e be, azonban azt igen, hogy az országban jóval nagyobb az erdővel borított terület aránya, mint hazánkban. Az összes erdő területe 1999 10. sz. táblázat Terület (1000 ha)
Teljes erdőterület 1000 ha
%
Magyarország
9 303
1846
19,8
Németország
35 702
10 740
30
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 63. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int
Az ENV-8 elnevezésű indikátor a „fakitermelési arányt” mutatja, ami az összes kivágott fa és az évenkénti szaporulat aránya 1000 m3 –ben megadva. A vizsgált években Magyarországon és Németországban is 100 alatt volt az arány, ami mindkét országban fenntartható erdőgazdálkodásra utal. Hazánkban kedvező jel a mutatóban történt csökkenés is. Fakitermelési arány 1980-1999 11. sz. táblázat Éves nettó Év
növedék
57
Kivágás
Fakitermelési
Magyarország
Németország
(1000 m3 )
(1000 m3 )
arány ( %)
1981-1990
9 849
8 016
81,4
1991-2000
10 266
6 542
63,7
1980-1990
n.a
42 716
n.a
1990-1999
90 649
48 584
54
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 63. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int A „beépített területek növekedéséről” (ENV-9) - ami a beépített terület teljes földterülethez viszonyított arányát, az éves átlagnövekedést, valamint a beépített terület lakossághoz viszonyított arányát mutatja – Magyarországon nem állnak rendelkezésre adatok. Németországban az 1980-ban mért 2 700 000 hektárról 1999-re 4 297 000 hektárra nőtt a beépített terület, ami 1,1 %-os éves növekedést jelent. A mutató az ország nagy kiterjedése miatt abszolút mértékben és arányaiban is az egyik legmagasabb az EU tagállamokban. Az ENV-10 és az ENV-11 indikátorok a tengervízbe kerülő nitrogén és foszfor mennyiségét, valamint a túlzott mértékű halászat által veszélyeztetett halfajok évenként kifogott mennyiségét mutatják. Mivel Magyarország szempontjából e mutatók nem relevánsak, emellett nem korlátozódnak egyes országok területére, nem tudjuk összehasonlítani őket. A „vízhasználat intenzitása”, vagyis az ENV-12 mutató a teljes megújítható vízkészlet (a vízhasználathoz rendelkezésre álló vízmennyiség) és a teljes vízkivétel arányát jelöli. A teljes vízkivételt felszíni és felszín alatti vizekre, abszolút értékben és egy főre vetítve is megadják. A vizsgált időszakban Magyarországon a vízfelhasználás mintegy 10 %-kal csökkent, aminek hatására a mutató értéke is kisebb lett. A németországi adatok hiányossága miatt a tendencia nem állapítható meg, de kitűnik, hogy az arány a magyarországihoz képest meglehetősen magas. A vízhasználat intenzitása 1990-1999 12. sz. táblázat 58
Év
Felszíni vizek
Talajvíz
Teljes
Teljes
Teljes kivétel
(millió m3)
(millió
kivétel
kivétel
(a készlet
m3)
(millió m3)
(m3/fő)
%-ában)
Mo.
5 266,4
1 028
6 294,8
607,3
8
1990 No.
38 507
7 766
46 273
n.a
n.a
Mo.
4 601,6
938,4
5 540
550,3
3,7
n.a
n.a
43 374
532
25,4
1999 No.
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 64. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int
A „biológiai oxigén igény koncentráció egyes folyókra” (ENV-13) azt mutatja, hogy a kiválasztott folyók a torkolatnál vagy határszelvénynél évi átlagban milyen mennyiségű oxigént használnak literenként. A nagyobb BOD koncentráció a folyókba kerülő szennyezések eredménye, ami a bennük élő halak és egyéb vízi állatok élőhelyét veszélyezteti. A Duna mindkét országot átszeli, ami különösen érdekessé teszi az összehasonlítást. Az adatokból kitűnik, hogy mindkét országban csökkentek az értékek. A nagyobb folyók biológiai oxigénigénye (BOD) (mg O2/liter) 13. sz. táblázat Utóbbi 3 év
Magyarország
Németország
1990
1997
átlaga
Duna
3,1
2,7
2,4
Tisza
1,5
2,0
2,0
Duna
2,8
2,4
2,4
Weser
3,3
2,9
3,3
59
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 65. o. http://epp.eurostat.cec.eu.int
A „fürdővizek minősége” (ENV-14) jelzi az édes- és tengervízi fürdőterületek vízminőségét. Az indikátor a mintavételi helyek számát, az irányadó és kötelező vízminőségi standardoknak megfelelő mintavételi pontok arányát és a betiltott fürdőhelyek arányát mutatja. Magyarországon ezen értékekről nincsenek információk. Az EU egészét tekintve a vízminőség mind a tengeri, mind az édesvízi fürdőhelyeken jónak mondaható. Az ENV-15 nevű indikátor a jelzi a „természetvédelmi területek arányát az összes területből”, ami a Madár-, illetve Élőhelyvédelmi Irányelvek alapján, 2000-es állapot szerinti védett területek számát, kiterjedését és az ország területéhez viszonyított arányát jelenti. Magyarországon az értékek természetesen más szempontok szerint kerültek megállapításra, melyek szerint ebben az évben az összes terület 8,8%-a állt védettség alatt. Németországban a Madárvédelmi Irányelv alapján az ország területének 5,2 %-a; az Élőhelyvédelmi Irányelv alapján 4,2 %-a volt védetté nyilvánítva. Az utolsó környezeti mutató (ENV-16) a „fenyegetett növény- és állatfajok számáról” nyújt információt. Magyarországon e mutatóhoz nincsenek megfelelő adatok, csak a védett fajok számát ismerjük, ami 1990 és 2001 között jelentős mértékben emelkedett. Németországban 1997-es adatok alapján 2 682 ismert faj élt, ebből 2000-ben 12 növény-, illetve 55 állatfaj volt veszélyeztetett. A védett fajok száma Magyarországon 1990-2001 14. sz. táblázat Év
Állat
Növény
1990
619
415
1995
857
500
2000
855
516
2001
965
695
60
Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében 66. o.
3.
Az indikátorkészlet bővítése A Fenntartható Fejlődési Stratégia elfogadása után döntés született az
indikátorkészlet
továbbfejlesztéséről,
amelynek
végrehajtására
létrehoztak
egy
Munkacsoportot, amely 2002-ben kezdte meg munkáját. Ez az Eurostat által elkészített, a fentiekben elemzett mutatók alapján dolgozta ki a módosított indikátorkészletet és 2004 végén terjesztette a Statisztikai Program Bizottság elé jóváhagyásra. Az indikátorok kidolgozásához meghatároztak tíz témakört, melyek a mutatók alapjául szolgálhatnak. E témakörök közül hat az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiájának célkitűzéseiből adódik, ezek a szegénység és kirekesztés, az elöregedő társadalom, a közegészségügy, az éghajlatváltozás, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, valamint a közlekedés és földhasználat. A lisszaboni stratégia miatt került a témák közé a gazdasági növekedés, a globális partnerség témája pedig a nemzetközi elkötelezettség jelzésére szolgál. Végül két témakör a Johannesburgi Végrehajtási Terv hatására került meghatározásra, ezek a fenntartható termelés és fogyasztás, valamint a helyes kormányzás. A fő témaköröket tovább osztották, meghatározták a résztémákat, melyek a fő célkitűzések irányába történő fejlődést mérik, valamint a célzott területeket, melyek részletesebb elemzést és a kérdések hátterében lévő tényezők feltárását teszik lehetővé. Egy további felosztás eredményeképp a mutatókat háromszintű „piramisba” rendezték. A felső szinten 12 kulcsmutató található, melyek a fő témakörökhöz kapcsolódnak és a magas szintű politikai döntéshozatalt segítik, valamint a „nagyközönség” számára nyújtanak információt. A második szint 45 mutatója a résztémákhoz van rendelve, ennek megfelelően ezek a főbb célok elérésének irányába történő haladást jelzik. A harmadik szint indikátorai a célzott területekhez kapcsolódnak. Ez a 98 mutató megkönnyíti a részletes politikai elemzést és a témakörök közötti összefüggések feltárását. Ebből a funkcióból adódik, hogy e mutatók a szakértők számára szolgálnak információforrásként. 61
Az indikátorokat további szempont szerint is csoportosíthatjuk annak alapján, hogy a „legjobb rendelkezésre álló” vagy a „legszükségesebb” mutatók-e. Ez azt jelenti, hogy mivel a fő prioritásként meghatározott területek mérésére nem minden esetben léteznek megfelelő mérőszámok, a „legjobb rendelkezésre álló mutatókat” kell arra használni, hogy elkészítsék a „legszükségesebbeket”, melyekhez még nincs adat, vagy ha van, akkor minősége nem megfelelő. A 155-ből összesen 22 olyan indikátor volt, melyek nem álltak rendelkezésre az Eurostat adatbázisaiban, jóval több esetben hiányoztak viszont a megfelelő minőségű adatok. Láthatjuk tehát, hogy az indikátorok kidolgozására komoly erőfeszítések történtek, melyek máig tartanak. Ehhez alapvetően szükséges a legkülönbözőbb szervezetek, így a statisztikai hivatalok, kutatóintézetek és a nem-kormányközi szervezetek közötti együttműködés, hiszen ezek rendelkeznek a területekhez kapcsolódó információval.
4.
Az ENSZ szerepe a mutatók kifejlesztésében Az Európai Unióban végbemenő, a megfelelő indikátorkészlet kidolgozására
irányuló tevékenység alapja természetesen az ENSZ ilyen értelmű elvárásán alapult. Már az AGENDA 21 több fejezetében is megjelent ez az igény, a dokumentumban ugyanis felszólítás történt a nemzetek és nemzetközi szervezetek felé, hogy fejlesszenek ki a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó, a döntéshozatalt segítő mutatókat. Az ENSZ keretein belül e feladat végrehajtását a Fenntartható Fejlődés Bizottsága (FFB) koordinálta, amely 1995-ben egy munkaprogramot fogadott el az indikátorokról. A munka több fázisban folyt, az első részben meghatározták az indikátorok 134 mutatóból álló kiindulási készletét, melyet a második fázisban 22 ország részvételével teszteltek. Mivel ezen országok között Németország is ott volt, elmondhatjuk, hogy fontos szerepet töltött be a végül elfogadott mutatók kiválasztásában. Az ez alapján kidolgozott német indikátorokat a későbbiekben bemutatom. A tesztfázis 1999-ben ért véget, ebben az évben értékelte a Fenntartható Fejlődés Bizottsága az országok által készített jelentéseket. Ez megkönnyítette a végleges mutatókészlet kialakítását. Ez az EU által is átvett négy dimenzióba rendezi az indikátorokat, amin belül 15 főcsoportot és 38 alcsoportot határoz meg, melyekhez 62
összesen 58 alapindikátort rendel hozzá. Ezek szolgálnak kiindulási alapul az országok számára mutatókészleteik kialakításához. Az Európai Unió ugyancsak ennek alapján alakította ki első indikátorkészletét, amelyről már volt szó. A kezdeti 134 mutató tehát a tesztek eredményeként 58-ra csökkent.
1.
Német részvétel az ENSZ tesztjében A német részvétel tehát 1996-ban kezdődött és célja az FFB által kezdetben
meghatározott indikátorok elemzése, továbbfejlesztése volt, emellett ösztönözte az érintettekkel a fenntartható fejlődésről folytatott párbeszéd kialakítását. A tesztben való közreműködés legfőbb eredménye a német Fenntartható Fejlődési Stratégiában rögzített 21
mutató
kiválasztása
eredményeképp1998-ban
volt.
Az
létrehozták
indikátorok az
kialakítására
úgynevezett
irányuló
Környezeti
munka
Barométert
(Umwelt-Barometer), ami azért nagyon jelentős, mert ez alkalmas volt a közvélemény figyelmének megragadására. A Környezeti Barométer kezdetben hat területet és az ezekhez kapcsolódó indikátorokat határozott meg, de ezek száma azóta kilencre bővült. Az induláskor kiválasztott területek a következők voltak: levegőminőség, víz, energia, talaj, nyersanyagok és éghajlat. Ezek egészültek ki a későbbiekben a biodiverzitás, a mezőgazdaság és a mobilitás témakörével. Az összes terület esetében megjelölték a teljesítendő célokat, amelyek a Fenntartható Fejlődési Stratégiában kerültek rögzítésre. Annak mérésére, hogy ezekhez a célokhoz mennyiben sikerült közelebb kerülni, szükség volt egy további eszközre, amely számszerűsíti az elért eredményeket. Ezt a követelményt hivatott teljesíteni a 2000-ben bevezetett Német Környezeti Index, azaz a DUX (Deutscher Umwelt Index). A DUX fontos szerepet tölt be, mert a közvélemény számára érthető formában jelzi a fenntartható fejlődés irányába történő haladást. Nincs ugyanis még egy olyan mutató az Európai Unióban, ami a „nagyközönség” előtt ennyire ismert lenne. Bár az index mérésére szolgáló adatok tudományos alapokon nyugszanak, maga a DUX nem tekinthető tudományos modellnek, hanem inkább egy olyan eszközként kell felfogni, ami összetett környezeti kérdések
illusztrálására
hivatott.
Ezen
kívül
nem
a
környezet
állapotának
szemléltetésére szolgál, hanem azt mutatja meg, hogy a célok elérése milyen mértékben teljesült egy adott időszakban. A mérés a következőképpen történik: ha egy területen a kijelölt célt teljes mértékben sikerült elérni, akkor az e területre meghatározott indikátor 63
1000 pont lesz. Így tehát a kilenc terület maximum 9000 pontot érhet el. A területek állapota 2003-ban: ·
Biodiverzitás: e terület indikátoraként 51 kiválasztott madárfaj
állományának mérete szolgál. A cél 2015-re a madárállomány lehetséges nagyságának 100 %-ra növelése az 1990-es szinthez képest. A 2003-as adatok szerint ez a mutató 71,9 %-os, tehát a DUX értéke 719 pont. Ez alatta marad cél elérése érdekében szükséges DUX-értéknek (879 pont), összességében pedig a trend stagnálást mutat. ·
Energiaproduktivitás: a terület mutatója az energiahatékonyság,
tehát az egységnyi energia felhasználásával előállított GDP nagysága. A Fenntartható Fejlődési Stratégiában meghatározott cél, hogy az energiahatékonyság az 1990-es szinthez képest 2020-ra kétszeresére nőjön. 2003-ra 23 %-os növekedést sikerült elérni, a DUX értéke ennek alapján 226 pont volt a szükséges 433 helyett. A mutató alakulása azonban pozitív előrehaladást jelez. ·
Talaj:
a
mérésre
a
stratégiában
rögzített
beépített
terület
nagyságának napi növekedése szolgál, ami 2020-ra nem lehet több 30 hektárnál. A 2003-ban mért érték 93 hektár, ami DUX-ra átszámolva 300 pontot jelent. Ez jobb, mint a cél érdekében előirányzott 292 pont. ·
Friss víz: ez esetben azt mérik, hogy a folyóvizek hány százaléka
felel meg a meghatározott minőségi kritériumoknak. A cél: 2015-ig minden folyó szennyezettsége maradjon az előírt határérték alatt. A terület indikátora DUX-pontra átszámolva 295 ponton állt 2003-ban, ami jelentősen elmarad az előírt 542-től. A mutató értéke egyes években nőtt, máskor csökkent, ami összességében stagnálást eredményez. ·
Éghajlat: az indikátor az üvegházhatású gázok éves kibocsátása, a
cél pedig a stratégiának megfelelően a bázisév szintjéhez képest 21 %-os kibocsátás-csökkenés
megvalósítása 64
2010-re.
2003-ra
18
%-os
csökkenést sikerült elérni, ami 880 DUX-pontot jelent a szükséges 650 helyett. Ennek megfelelően az összes terület közül ezen áll a legjobban a megvalósítás. ·
Mezőgazdaság: a terület indikátora az EU által is használt
nitrogén-mérleg, azaz a hektáronkénti nitrogéntöbblet kilogrammban megadva. A cél 2010-re 80 kg-ra csökkenteni az értéket. A 2003-as 104, 5 kilogramm meglehetősen magas, amit az DUX-érték elmaradása is mutat (650 helyett 315 pont). ·
Levegőminőség: az alkalmazott mutató a légszennyező anyagok
kibocsátásának csökkenése, a 2010-ben elérendő cél az 1990-eshez képest a kijelölt anyagok emissziójának 70 %-os csökkentése. 2003-ra már több mint felére sikerült ezt az értéket csökkenteni, ez a szükséges 650 helyett 751 DUX-pontot jelent. Tehát az intézkedések ezen, az éghajlat
témakörével
szorosan
összekapcsolódó
területen
is
jó
eredményeket értek el. ·
Mobilitás: a cél a GDP egy egységére eső, a teher- és
személyszállítás által igényelt ún. közlekedési teljesítmény 5, illetve 20 %-os csökkentése az 1999-es évet alapul véve. A 2003-ban mért érték az előbbi esetében romlást mutat (1 %-kal nőtt), a személyszállításban viszont a kiindulási értékhez képest 4 %-kal volt kisebb. Ez -49 pontos DUX-értéknek felel meg, ami elmarad az előírt 190-től. Ez az egyetlen olyan terület, ahol az érték negatív, tehát a kiinduló értékhez képest visszaesés történt. Jelentős javulás szükséges a kitűzött célok megvalósításának érdekében, főleg a teherszállítás esetében. ·
Nyersanyagok: a mutató a GDP és a nem megújuló nyersanyagok
mennyiségének arányát jelzi, közvetve tehát azt, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékű terhelést jelent a környezet számára. Az 1994-es értéket 100-nak véve a cél ennek megduplázása 2020-ra. 2003-ban az érték 129 volt, ami 284 DUX-pontot jelent a 346 helyett. 65
A Német Környezeti index összesített értéke a fentiek alapján 3742 volt 2003-ban. Mint megállapíthatjuk, a legjobb eredmények az éghajlat és a levegőminőség esetében tapasztalhatók, míg a legnagyobb erőfeszítésekre a mezőgazdaság és a mobilitás területén van szükség. Bár az öt további mutató értéke ugyancsak elmarad a szükségestől, e területeken általában fejlődés mutatkozik a kiindulási adatokhoz képest. Lényeges tehát a Fenntartható fejlődési Stratégiában, valamint az ezt értékelő dokumentumokban rögzített intézkedések megvalósítása.
2.
A Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) Az ENSZ szerepe nem korlátozódott az iránymutatásul szolgáló indikátorok
meghatározására. Az ENSZ Közgyűlés 2000. évi Millenniumi Ülésszakán 189 ENSZ-tagállam fogadta el ugyanis az úgynevezett Millenniumi Nyilatkozatot, amelyben a fenntartható fejlődés elérésére irányuló tevékenységeket határoztak meg. Ezek közé tartozik a szegénység leküzdése, a béke biztosítása, a környezet védelme és a demokrácia támogatása. A nyilatkozatban lefektetett céloknak megfelelően 2001-re kidolgozták az ún. Millenniumi Fejlesztési Célokat (Millennium Development Goals), mely a megvalósítás mérését biztosító mutatók rendszere. Nyolc fő célt határoztak meg, melyek közül egy foglalkozik konkrétan a fenntartható fejlődés környezeti vonatkozásával. A célok a következők: 1. a súlyos szegénység és éhínség leküzdése 2. a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás megvalósítása 3. a nemek közti egyenlőség előmozdítása és a nők felemelkedésének támogatása 4. a gyermekhalandóság csökkentése 5. az anyai egészségügy javítása 6. a HIV/AIDS, malária és más betegségek elleni küzdelem 7. a környezeti fenntarthatóság biztosítása 8. globális partnerség kiépítése Ehhez a nyolc általános célhoz összesen tizennyolc konkrét célkitűzést és negyvennyolc indikátort rendeltek. 66
A környezeti fenntarthatósághoz, amely tehát a 7. cél, három konkrét célkitűzés tartozik: az első a fenntartható fejlődés elveinek beépítése a nemzeti politikákba és programokba, illetve a környezeti erőforrások csökkenésének visszafordítása; a második 2010-ig azok arányának felére csökkentése, akik nem jutnak egészséges ivóvízhez; a harmadik pedig százmillió nyomornegyedben lakó életkörülményeinek 2020-ig történő jelentős javítása. A célhoz tartozó indikátorok száma pedig nyolc. Ezek közül több megegyezik az Eurostat által összeállított kezdeti mutatórendszerrel, van viszont olyan, így a vízhez, illetve az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés, ami nincs benne ebben. Magyarország és Németország vonatkozásában ezekről nem is áll rendelkezésre adat az évek nagy részéből. Az országok elemzéséből kiderül, hogy milyen előrehaladást értek el a célok tekintetében. A Millenniumi Fejlesztési Célok elsősorban a fejlődők környezeti, egészségi és társadalmi problémáinak megoldásával valósíthatók meg. Azonban a 7. célkitűzés a többivel ellentétben nem kizárólag a fejlődő országokra koncentrál, hiszen a vezető ipari országok erőfeszítései nélkül a környezeti feltételek javítása elképzelhetetlen. Németország a világon vezető szerepet tölt be a környezetvédelem támogatásában, ami abban is megmutatkozik, hogy 26 fejlődő országgal áll fenn együttműködés a természeti erőforrások megőrzésére. Ezért az elemzés nem elsősorban a német helyzetre, hanem a szegény országoknak nyújtott segítségre koncentrál. Az erdők védelme különösen fontos a szegény országok számára, hiszen ez milliók megélhetését biztosítja. Ennek értelmében Németország évente körülbelül 930 millió euróval támogatja ezen országok erdővédelmi intézkedéseit. A biodiverzitás védelmére ugyancsak jelentős nemzetközi egyezmények születtek, melyekben Németország is részt vesz, emellett körülbelül 180 bilaterális együttműködési projektben nyújt segítséget a fajgazdagság megőrzésére. Az éghajlatváltozás tekintetében Németország kihasználja a Kiotói Egyezmény által nyújtott lehetőséget, melynek alapján a fejlett országok csökkenthetik a kibocsátásukat, ha más országokban ilyen célú beruházást hajtanak végre. A víz- és egészségügyi ellátás biztosítására ugyancsak jelentős támogatási összegeket áldoz az ország, elsősorban a politikai keretfeltételek és az intézményrendszer kialakítását tekintve. Az utolsó fő cél a nyomornegyedekben élők helyzetének javítása, amely olyan intézkedéseket foglal magába, mint az infrastruktúra fejlesztése, a szociális rendszerekhez való hozzáférés 67
elősegítése, illetve az itt élők politikai részvételének támogatása. A magyarországi helyzetelemzés elsősorban a rendszerváltás óta történt változásokra irányul. Az elmúlt tizenöt évben a nehézipar hanyatlása miatt jelentősen javultak a levegő- és vízszennyezettségi mutatók, a közlekedés növekedése miatt azonban elsősorban a városokban még mindig probléma a levegő minősége. A vezetékes ivóvíz-ellátás aránya főleg a kistelepüléseken nőtt, 2002-ben a háztartásoknak csupán 12 %-ába nem volt bevezetve. A szennyvíz-elvezetés terén ugyancsak javulás mutatkozott, körülbelül 20 %-kal nőtt a csatornahálózatba bekapcsolt háztartások száma, azonban a kistelepüléseken még mindig csak alig negyedük rendelkezett csatornázottsággal. A Millenniumi Fejlesztési Célok irányába történő fejlődés tehát Magyarország és Németország tekintetében más megközelítéssel elemezhető. Bár Németország esetében is vannak súlyos környezeti problémák otthon, amelyek megoldása nagy erőfeszítést igényel, mégis jobban ki tudja venni a részét a nemzetközi fejlesztési programokból, mint hazánk. Itt ugyanis egyrészt nem áll rendelkezésre akkora összeg környezetvédelmi célokra, másrészt a pénzt elsősorban a hazai állapot javítására kell fordítani.
5.
A fenntartható fejlődés további indikátorai Az előzőekben a fenntartható fejlődés mutatórendszerét az EU és az ENSZ által
használt mérőszámok szempontjából mutattam be. Ezek előnye, hogy összetett célrendszerrel rendelkeznek, több indikátort tartalmaznak, melyek számos adaton alapulnak, így átfogó képet nyújtanak arról, hogy az országok, régiók, illetve a világ hol tart a célok elérésében. Van azonban néhány olyan indikátor, ami elsősorban egy szempont figyelembevételével nyújt képet a környezeti dimenzióról. Ezek bemutatása következik dolgozatom utolsó részében.
Az ökológiai lábnyom A fogalmat William E. Rees és Mathis Wackernagel vezette be a köztudatba. Az
68
ökológiai lábnyom olyan mutató, ami egy meghatározott emberi népesség vagy gazdaság erőforrás-fogyasztási és hulladékfeldolgozási szükségleteit méri termékeny földterületben megadva. Ez azt jelenti, hogy az energia- és anyagfogyasztás, valamint a hulladékkibocsátás adott méretű földterületet igényel, ami mások által nem használható. Egy adott terület népességének ökológiai lábnyoma tehát az ott élők fejenkénti földigényének összege. A definícióból következik, hogy minél nagyobb egy terület népessége és fejenkénti energiafogyasztása, annál nagyobb ökológiai lábnyommal rendelkezik. A számítás úgy történik, hogy az összfogyasztás és a népesség adatait elosztjuk egymással, miáltal megkapjuk az átlagos évi egy főre jutó fogyasztást. Ezután a fogyasztási cikkek termeléséhez szükséges földterület felbecsülése következik. Ebből kapjuk meg a fejenkénti lábnyomot az egy év alatt fogyasztott termékek és szolgáltatások által igényelt földterület összeadásával. Az utolsó lépés a fejenkénti lábnyom és a terület népességének összeszorzása. A kapott adat globális hektárban van megadva, ami a világátlaggal megegyező biológiai produktivitású hektárt jelent. Ugyanilyem módszerrel tudjuk kiszámolni a hulladékkibocsátási adatokat is. Mivel a számítások nagyrészt becslésen alapulnak, természetesen nem kaphatunk teljesen pontos eredményeket, de a módszer segítségével általános képet kaphatunk a fenntarthatóság mértékéről. Bár az ökológiai lábnyom csak két adatot - az anyagfogyasztást és a hulladékkibocsátást - vesz számításának alapjául, ennek alapján is össze lehet hasonlítani, hogy az egyes területek, társadalmak milyen mértékben fenntarthatóak. A világ egészét tekintve arra a megállapításra juthatunk, hogy a népesség ökológiai lábnyoma legalább 30 %-kal nagyobb a Föld teherbíróképességénél. Ez elsősorban a fejlett ipari országoknak „köszönhető”, hiszen ezen államok polgárainak fogyasztása jelentősen nagyobb annál, mint amit a fenntartható fejlődés megvalósítása igényel. Ha a Föld minden lakója az észak-amerikaiak fogyasztási szintjét követné, a szükségletek kielégítése három Földet igényelne. A mutató további hiányossága, hogy a fenntartható fejlődésnek csak a környezeti és gazdasági aspektusát veszi figyelembe, nem alkalmas tehát a társadalmi szempont felmérésére. A környezeti szempontot pedig kizárólag a földterület alapján méri, ami a fenntartható fejlődés összetettsége miatt túlzott egyszerűsítésnek tűnik. A magyar és német adatok elemzésével arra a megállapításra juthatunk, hogy 69
hazánk ökológiai lábnyoma lényegesen kisebb, mint a német lakosságé. Ennek egyik oka természetesen a népesség különbsége, míg Németország lakossága 81 millió, Magyarországé 10 millió. A fejenkénti lábnyom tekintetében is megelőzzük Németországot, a számítások alapján 2001-ben Magyarország lábnyoma fejenként 3,5 globális hektár volt, ami 1,1 hektáros fejenkénti ökológiai hiányt jelent. Az ország minden egyes lakosa ennyivel lépi tehát túl a rendelkezésre álló tér biológiai kapacitását. Németország egy főre eső lábnyoma ugyanebben az évben 4,8 globális hektár/fő volt, ami 2,9 hektáros deficitet eredményezett. Az utóbbi években mindkét ország ökológiai lábnyoma csökkent. Németországban a múlt század második felében különösen magas volt a mutató értéke, amit jelentősen sikerült lecsökkenteni, azonban a mutató még mindig a világátlag kétszerese. Magyarország ugyancsak csökkentette lábnyomát, azonban még mindig ökológiai hiány áll fenn.
A Környezeti Fenntarthatósági Index (ESI) A Környezeti Fenntarthatósági Index (Environmental Sustainability Index) a Yale és a Columbia Egyetem indexe, amely az országok környezetvédelemre irányuló képességét méri. Öt alapvető kategória alapján 21 indikátort jelöl meg. A kategóriák: környezetvédelmi rendszerek, stresszhatások csökkentése, a humán sérülékenység csökkentése, a szociális és intézményi teljesítmény és a globális gondviselés. Minden kategória maximális eredménye 100 lehet az alapul szolgáló indikátorok értéke szerint, és a végső index legmagasabb értéke is 100. Minél magasabb egy ország mutatójának értéke, annál nagyobb esélye van arra, hogy a jövőben fenn tudja tartani a kedvező környezeti feltételeket. Az index legfőbb jelentősége abban áll, hogy megmutatja azokat a területeket, melyeknek nagyobb figyelmet kell szentelni a politika tervezése és végrehajtása során. Az ökológiai lábnyom mellett ez volt az első olyan mutató, amely lehetővé tette az országok teljesítményének összehasonlítását. A kapott eredményeket azonban óvatosan kell szemlélni abból a szempontból, hogy az összesített mutató értékétől függetlenül egyes összetevőkben lehetnek különbségek. Így például, az hogy az index egy ország esetében alacsony, nem jelenti azt, hogy minden komponens tekintetében rossz eredményt ért el.
70
Az ESI nagy figyelmet és számos pozitív visszajelzést kapott létrehozása óta, azonban több kritika is érte. Az egyik szerint a környezeti fenntarthatóságot nem lehet egy mutatóban összegezni. Erre az lehet a válasz, hogy az index legfőbb funkciója az országok egymáshoz képesti helyezésének megmutatása, amire egy aggregált mutató tökéletesen alkalmas. Az index egy másik kritika szerint nem veszi figyelembe a határokon átnyúló szennyezést, mert csak az országon belüli erőfeszítésekre helyezi a hangsúlyt. Ez sem igaz azonban, mert a végső indexet meghatározó mutatók között található olyan, ami a szennyező anyagok importját, illetve exportját viszonyítja az ország teljes kiviteléhez és behozatalához. További bírálat volt, hogy az ESI a tényleges teljesítmény kárára túl nagy hangsúlyt fektet a szándékokra. Erre azonban válasz volt az EPI (Környezeti Teljesítmény Index) megalkotása. Végül azt is az index hibájául rótták fel, hogy az országok relatív teljesítményének mérése értelmetlen, hiszen egyik ország sincs fenntartható fejlődési pályán. Ezt az állítást azonban szintén meg lehet cáfolni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy más országok jobb helyezése arra ösztönözheti a gyenge eredménnyel rendelkezőket, hogy javítsanak a mutatókon. A magyar és német helyezés között elég nagy különbség van. Németország az ESI alapján 31. 58,9-es index-értékkel, hazánk pedig 54. 52-es értékkel. Az EUtagországok rangsorában így Németország a 10., Magyarország pedig a 15. helyen áll (Ciprus és Málta nem szerepel a rangsorban). Az öt fő komponens értékei Németország esetében a következőképpen alakulnak: a környezeti rendszerek értéke 39, ami elég alacsony. Ennek oka az, hogy ebben a komponensben a levegő, víz, és a biodiverzitás indikátorai kerülnek összegzésre, főként ez utóbbi kettő nem megfelelő állapota okozza a rossz eredményt. A következő összetevő a stresszhatások csökkentése, amely szintén alacsony, 35 pont. E kategória alapjául olyan indikátorok szolgálnak, mint a légszennyezettség, az ökoszisztémát és vizet érintő stressz, valamint a fogyasztás és hulladékkeletkezés csökkentése. Az emberi sérülékenység csökkentése jó eredményt mutat, ez 77 pont. Az ide tartozó indikátorok is kivétel nélkül pozitív értékeket értek el, így például a környezeti egészség, valamint a természeti katasztrófákból adódó sérülékenység csökkentése. Németország a legjobb értéket a szociális és intézményi teljesítmény vonatkozásában érte el (85 pont). A jó eredményhez a tudomány és technológia, valamint a versenyszféra „fogékonyságának” indikátorai járulnak hozzá. A globális gondviselés 65-ös értéket mutat. Ebben az esetben a nemzetközi együttműködésekben 71
való részvétel húzza fel a mutató szintjét, a határokon átnyúló környezetterhelés indikátora azonban jelentősen rontja az összképet. A magyar értékek elemzésénél a környezeti rendszer mutatója 38, ami a biodiverzitás, és a vízminőség, illetve -mennyiség kedvezőtlen állapotából adódik. A stresszhatások csökkentése 50 pontot kap, a levegőszennyezés és a fogyasztás és hulladék csökkentése lefelé, az ökoszisztémára és vízre ható stressz csökkentése felfelé húzza a mutató értékét. Hazánk a legmagasabb értéket az emberi sérülékenység csökkentésének terén mutathatja fel, a 80 ponthoz minden indikátor jó teljesítménye hozzájárul. A szociális és intézményi teljesítmény értéke 67 pont, a globális gondviselés pedig nagyon alacsony, mindössze 31 pont. Ebben az esetben az összes indikátor kedvezőtlen irányba befolyásolja a mutató alakulását. A két ország összehasonlításából kiderül tehát, hogy bár hazánk eredményei egy terület kivételével minden esetben Németországé alatt maradnak, mindkét országban rengeteg tennivaló van még. A német értékek főleg a stresszhatások területén alacsonyak, ami abból adódik, hogy fejlett országként sokkal magasabb a fogyasztás és hulladékkeletkezés szintje, mint ami a környezet számára elviselhető. A szociális és intézményi mutató erőssége a már korábban említett, évtizedek alatt kialakult szilárd intézményi háttérnek köszönhető, a globális gondviselés terén elért jó eredmény pedig az ország ugyancsak hagyományosnak mondható nemzetközi elkötelezettségére vezethető vissza. Hazánknak elsősorban a környezeti rendszer és a globális gondviselés területén kell erőfeszítéseket tennie, ezek közül azonban talán lényegesebb a hazai környezeti állapot javítása. Az
ESI-ről
összességében
tehát
megállapíthatjuk,
hogy
az
országok
rangsorolásával jelentősen hozzájárul azok erőfeszítéseinek megnöveléséhez, azonban a kritika, miszerint nem mutatja meg az egyes területeken elért valós teljesítményt, megalapozottnak bizonyult, ami azt eredményezte, hogy a Yale és a Columbia Egyetem bevezette a Környezeti Teljesítmény Indexet.
A Környezeti Teljesítmény Index (EPI) A Környezeti Teljesítmény Index (Pilot Environmental Performance Index)
72
az ESI-n alapszik, de azzal ellentétben az országok pillanatnyi teljesítményét méri és segít a rövidtávú politikai célok irányába történő fejlődés mérésében. Az összesített érték négy indikátor eredményein alapszik, ezek a levegő- és vízminőség, az éghajlatváltozás és a talajvédelem, melyek értékeit pedig összesen tizenhárom változó határozza meg. A számítás ugyanolyan módon történik, mint az ESI esetében, tehát minden mutató maximálisan 100 pontot érhet. Mivel csak nagyon kevés országban állnak rendelkezésre adatok minden mutatóról, az összesített index alapján 23 ország szerepel a rangsorban, melyekről három vagy négy indikátor vonatkozásában áll rendelkezésre információ. Magyarország esetében három mutató szolgáltat adatot, ennek alapján hazánk 2002-ben a 10. helyen állt, megelőzve többek között Franciaországot és az Egyesült Államokat. Hazánk összesített indexe 48,1 volt, melyhez a levegőminőség 44, 5, a vízminőség 62,8, az éghajlatváltozás pedig 36,9 ponttal járult hozzá. A talajvédelemről nem állt rendelkezésre információ, ennek a legfőbb oka az lehet, hogy ezen indikátor esetében nagy súllyal szerepelnek a hulladék újrafeldolgozására vonatkozó adatok, ez a módszer azonban hazánkban még gyerekcipőben jár. Németország nem szerepelt az összesített rangsorban, mert csak a levegő minőségének (53,4) valamint a talajvédelemnek (75,6) az indikátorai ismeretesek. Az EPI tehát más funkciót tölt be, mint az alapjául szolgáló ESI. Bár az országok összehasonlítása ezen index esetében is fontos, a rendelkezésre álló korlátozott információk miatt a kapott eredmények nem alkalmasak mélyreható elemzésekre.
A Jóléti Index (WI) A Wellbeing Indexet, melyet leginkább Jóléti Indexnek lehetne fordítani Robert Prescott Alan alapozta meg. Ez az index az előbbiekhez hasonlóan szintén az országok összehasonlítását teszi lehetővé azzal a különbséggel, hogy míg a fentebb ismertetett mutatók a fenntartható fejlődés környezeti vetületére szorítkoztak, a WI más szempontokat is figyelembe vesz. A WI értéke két mutató átlagából, az Emberi Jóléti Indexből (Human Wellbeing Index, HWI) és az Ökoszisztéma Jóléti Indexből (Ecosystem Wellbeing Index, EWI) áll össze. E kettőt az úgynevezett Fenntarthatósági Barométer két tengelyén lehet 73
ábrázolni, ahol a két mutató metszéspontja adja a WI értékét. Ezzel a módszerrel biztosítani lehet, hogy az összesített érték mellett az emberi és természeti vetület is megfelelő hangsúlyt kapjon, így ezek értékét külön-külön is le lehessen olvasni. A Barométer használata széleskörű ország-összehasonlítást tesz lehetővé, emellett kommunikációs eszközként is alkalmazható, mert kisebb közösségek számára is információt nyújt a fenntarthatóság szintjéről. Az Emberi Jólét Index 36 indikátor összesítéséből tevődik össze, melyek az egészség és népesség, a jómód, a tudás és kultúra, a közösségek és a méltányosság témaköreire vonatkoznak. Az Ökoszisztéma Indexének alapját 51 indikátor értéke adja, ezek a talaj, a víz, a levegő, a fajok és az erőforráshasználat területeiről információt nyújtó mérőszámok. A WI 180 országban méri a fenntartható fejlődést. A kapott eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy ezek közül egy ország sem nevezhető fenntarthatónak, mert a legjobb index-értékkel rendelkező Svédország is jelentősen elmarad a fenntarthatóság alsó határát jelző 81-es értéktől. A rangsorban Németország a 13. helyen áll, összesített eredménye 56,5. Míg az ország Emberi Jólét Indexét tekintve meglehetősen jól áll, ez ugyanis 81, ezt lerontja az ökoszisztéma teljesítménye, ami csupán 31. Magyarország Németországtól jelentősen lemaradva, a táblázat 44. helyén áll. A WI hazánkban 43, ami Németország esetéhez hasonlóan a HWI magasabb értékének (65) és az EWI gyenge teljesítményének (33) eredője. A helyezések közötti nagy különbség tehát nem az ökoszisztémák állapotában fennálló eltérésnek tudható be, mert az mindkét ország esetében meglehetősen gyenge. Ebből az következik, hogy a fejlett, magas nemzeti jövedelemmel rendelkező országok környezeti állapota nem sokkal jobb, mint hazánké, a különbség csak annak tekintetében van, hogy a környezet mely területein van szükség javulásra.
VIII. ÖSSZEGZÉS
A fenntartható fejlődés megvalósítása a világ minden részén óriási erőfeszítéseket fog még követelni. Bár minden ország különböző sajátosságokkal
74
rendelkezik, ennek megfelelően más-más problémákkal küzd, mégis számos olyan közös gond van, melyeknek megoldása csak globális összefogással képzelhető el. Ezt segítik elő a nemzetközi szervezetek, melyek között vezető szerepet tölt be az ENSZ. Így van ez a fenntartható fejlődés esetében is. A világ fenntarthatatlanságának felismerése után a 70-es években megindult valamilyen szintű együttműködés a nemzetek között, amit a konferenciák és az ezeken aláírt megállapodások sora bizonyít. Ezek betartása azonban sok esetben megmaradt ígéretnek, de vannak pozitív példák is, ilyen például az ózonkárosító anyagok csökkentésére tett kötelezettségvállalás. Az Európai Unióra különösen igaz, hogy alapvető célkitűzésként határozza meg a fenntartható fejlődést, ennek megfelelően aktívan részt vesz a nemzetközi együttműködésekben, kidolgozta saját fenntartható fejlődési stratégiáját, és erre ösztönzi tagállamait is. Mindezek ellenére a rövidtávú gazdasági érdekek még mindig sokkal erősebbek, mint a környezet és a társadalom védelmének igénye, és alapvető szemléletváltásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a fenntartható fejlődés érdekében tett ígéretek nagy része ne maradjon üres frázis, hanem valóban legyen átültetve a gyakorlatba. A
fenntartható
fejlődés
mutatói
segítséget
nyújtanak
ebben,
hiszen
kézzelfogható jelét adják az előrehaladásnak. Bár a számítások gyakran pontatlanok és nem is mindig áll rendelkezésre a megfelelő adat, az indikátorok szerepét mégsem szabad lebecsülni. Ezek ugyanis arra ösztönözhetik a gyengébb mutatókkal rendelkező országokat, hogy javítsanak teljesítményükön. A mutatókat azonban óvatosan illik kezelni abból a szempontból, hogy némelyik túlzott mértékben koncentrál egy-egy elemre. Ilyen például az Ökológiai Lábnyom, amely ugyan értékes információkat szolgáltat az országok között fennálló különbségekről, azonban a fenntarthatóságot leegyszerűsíti a fogyasztás és hulladékkezelés problémájára. A többi indikátor esetében már jellemző, hogy végső értéke több szempont alapján tevődik össze, ilyen többek között az EPI vagy az ESI, melyek több adatot vesznek figyelembe és ezeket összegzik egy végső mutató értékében. Ezáltal biztosítják az összehasonlíthatóságot, ennek ellenére nem sikkadnak el az indexek alapjául szolgáló adatok sem. A legmegfelelőbb indikátoroknak talán az ENSZ és az Eurostat által kidolgozott mérőszámokat nevezhetjük. Ezek ugyanis nem egy aggregált indikátor segítségével mutatják meg az eredményeket, hanem számos önálló mutatóval. Ennek eredménye, hogy ezek nem is alkalmasak
rangsorolásra,
bár
természetesen 75
lehetővé
teszik
az
adatok
összehasonlítását. A magyar és a német példát tekintve, talán meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy a két ország között nem is áll fenn akkora különbség, mint amit a közelmúltbeli történelmük alapján várnánk. Ez az állítás ugyan nem minden mutató esetében igaz, hiszen az összesített indexek esetében meglévő húsz-, harminchelyezésnyi különbséget nehezen lehetne kicsinek nevezni. De az egyes indikátorok esetében van olyan példa, amely azt mutatja, hogy hazánk környezeti állapota jobb, mint Németországé. A németek természetesen a legtöbb mutató vonatkozásában sokkal jobb eredményeket mutathatnak fel, mint mi, mégis azt mondhatjuk, hogy náluk is rengeteg olyan környezeti elem van, melyek állapotában jelentős javulásra van még szükség. A német Fenntartható Fejlődési Stratégia célkitűzései és konkrét intézkedései is ennek vannak alárendelve. Hazánkban pedig az lenne az elsőrendű cél, hogy maga a stratégia készüljön végre el. Országunk lakosainak legnagyobb része ugyanis még mindig kevés vagy egyáltalán semmilyen ismerettel nem rendelkezik a fenntartható fejlődésről, ami sajnos nem csak az „átlagemberekre”, hanem a döntéshozókra is igaz. A stratégia viszont rendszerezve tartalmazná a problémákat és célokat, hozzájárulva ezzel a társadalom ösztönzéséhez a fenntartható fejlődés elveinek és követelményeinek figyelembevételére. Összességében tehát azt a konzekvenciát lehet levonni, hogy Németországban, és mindenekelőtt hazánkban alapvető szemléletváltozás szükséges. Mivel azonban az ember önző lény, a hosszútávú fenntarthatósági célok csak akkor valósulhatnak meg, ha ezek nem járnak együtt az életminőség romlásával. Bármilyen nehéz is lesz ezt az ellentmondást feloldani, mindannyiunk közös érdekében áll, hiszen bármennyire önzőek vagyunk is, utódaink életszínvonalának és egészségének kockáztatása előbb-utóbb olyan visszafordíthatatlan következményekkel jár, amelyek az egész emberiség létét veszélyeztetik.
76
IX. MELLÉKLET 1. sz. melléklet Az ENSZ környezeti indikátorai
Főcsoport
Alcsoport
Indikátorok
Éghajlatváltozás
Üvegházhatású gázok kibocsátása
Ó z o n r é t e g Ózonkárosító anyagok LEVEGŐ
károsodása
felhasználása Légszennyező
Levegőminőség
anyagok városi területeken Mezőgazdasági
Mezőgazdaság
termőterület Műtrágyahasználat
FÖLD
Növényvédőszerek használata Erdőterület az ország
Erdő
területének arányában
77
Fakitermelési intenzitás
Sivatagosodás
Sivatagosodás által fenyegetett terület
Városiasodás
Lakott területek aránya
ÓCEÁN ÉS TENGER
Part menti
Part menti területek
területek
algakoncentrációja
Halászat
Fő fajok éves fogási mennyisége
FRISS VÍZ
Vízmennyiség
Felszíni és felszín alatti vizek vízkivétele a teljes rendelkezésre álló mennyiség arányában
Vízminőség BIODIVERZITÁS Ökoszisztéma
BOD koncentráció A kiválasztott legfőbb ökoszisztémák területe Védett területek aránya a teljes területhez Kiválasztott legfőbb
Fajok
fajok száma
Forrás: www.un.org/esa/sustdev/publications/indisd-mg2001.pdf 2. sz. melléklet A DUX biodiverzitás-indikátorának alakulása (1990-2002) és a 2015-re elérendő cél
78
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/ar-inf.htm 3. sz. melléklet A DUX energiaproduktivitás-indikátorának alakulása (1990-2003) és a 2020-ra elérendő cél
79
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/en-inf.htm 4. sz. melléklet Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása (1990-2003) és a 2010-re elérendő cél (DUX)
80
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/kl-inf.htm 5. sz. melléklet A légszennyező anyagok mennyiségének alakulása (1990-2003) és a 2010-re elérendő cél (DUX)
81
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/lu-inf.htm 6. sz. melléklet A közlekedési intenzitás alakulása (1991-2003) és az elérendő cél (DUX)
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/mo-inf.htm 7. sz. melléklet A nyersanyagproduktivitás alakulása (1994-2003) és a 2020-ra elérendő cél(DUX)
82
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/ro-inf.htm 8. sz. melléklet A Német Környezeti Index alakulása (1999-2003)
83
Forrás: www.umweltbundesamt.de/dux/dux.htm
X. TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE 1. sz. táblázat: A Föld népességének növekedése 1950-2004………………………….6 2. sz. táblázat: A világ GDP növekedése 1950-2004 …………………………………..7 3. sz. táblázat: Üvegházhatású gázok kibocsátása Németországban 1990-1998……...54 4. sz. táblázat: Üvegházhatású gázok kibocsátása Magyarországon 1985-2000……...54 5. sz. táblázat: Ózonkárosító anyagok felhasználása 1991-1998……………………...55 6. sz. táblázat: Légszennyezés Budapesten 1994-1998………………………………..56 7. sz. táblázat: Légszennyezés Németországban 1994-1998……………………...…..56 8. sz. táblázat: A nitrogén-mérleg változása 1993-1997………………………………57 9. sz. táblázat: Mezőgazdasági növényvédőszerek használata 1992-1996…………....58 84
10. sz. táblázat: Az összes erdő területe 1999…………………………………………58 11. sz. táblázat: Fakitermelési arány 1980-1999………………………………………59 12. sz. táblázat: A vízhasználat intenzitása 1990-1999………………………………..60 13. sz. táblázat: A nagyobb folyók biológiai oxigénigénye (BOD)…………………...61 14. sz. táblázat: A védett fajok száma Magyarországon 1990-2001…………………..62 1. sz. melléklet: Az ENSZ környezeti indikátorai……………………………………..79 2. sz. melléklet: A DUX biodiverzitás-indikátorának alakulása (1990-2002) és a 2015-re elérendő cél…………………………………………………………………………..80 3. sz. melléklet: A DUX energiaproduktivitás-indikátorának alakulása (1990-2003) és a 2020-ra elérendő cél……………………………………………………………………81 4. sz. melléklet: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása (1990-2003) és a 2010-re elérendő cél (DUX)……………………………………………………………81 5. sz. melléklet: A légszennyező anyagok mennyiségének alakulása (1990-2003) és a 2010-re elérendő cél (DUX)……………………………………………………………82 6. sz. melléklet: A közlekedési intenzitás alakulása (1991-2003) és az elérendő cél (DUX)…………………………………………………………………………………..82 7. sz. melléklet: A nyersanyagproduktivitás alakulása (1994-2003) és a 2020-ra elérendő cél (DUX)………………………………………………………………..…...83 8. sz. melléklet: A Német Környezeti Index alakulása (1999-2003)………………….83
XI. IRODALOMJEGYZÉK
Könyvek: ·
A „fenntarthatóság” első tíz éve. A Riói Környezet és Fejlődés Világkonferencia tízéves
évfordulójának
alkalmából,
Szövetsége, 2002
85
Budapest,
Magyar
Természetvédők
·
A fenntartható fejlődés indikátorai és a magyarországi változások az EU-indikátorok tükrében, (szerk.: Faragó Tibor, Németh Ferenc, Farkasné F. Mária, Szűcs István, Éri Vilma ), KvVM (Budapest), Szent István Egyetem (Gödöllő), 2004
·
Az ENSZ Közgyűlés Rendkívüli Ülésszaka: a fenntartható fejlődés nemzetközi programjának értékelése és a további feladatok, Budapest, Fenntartható Fejlődés Bizottság, 1997
·
Az Európai Unió politikái (szerk.: Kende Tamás - Szűcs Tamás), Budapest, Osiris, 2000
·
Boda Zsolt: Globális ökopolitika, Budapest, Helikon Kiadó, 2004
·
Globális környezeti problémák és a Riói megállapodások végrehajtásának helyzete (Faragó Tibor, Kerényi Attila), Budapest, KvVM, 2004
·
Hungary: Towards strategy planning for sustainable development, Budapest, Fenntartható Fejlődés Bizottság, 1996
·
Környezet és társadalom közös jövője, Budapest, Fenntartható Fejlődés Bizottság, 1994
·
Környezetpolitika és uniós csatlakozás, Budapest, MTA, 1998
·
Láng István: A fenntartható fejlődés Johannesburg után, Budapest, Agroinform Kiadóház, 2003
·
Mathis Wackernagel, William C. Rees: Ökológiai lábnyomunk, Budapest, Föld Napja Alapítvány, 2001
·
Nemzetközi együttműködés a fenntartható fejlődés jegyében és az Európai Unió fenntartható fejlődési stratégiája, Budapest, Fenntartható fejlődés Bizottsága, 86
2002 ·
Simai Mihály: Zöldebb lesz- e a világ? A fenntartható fejlődés szerkezeti problémái a XXI. század elején, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2001
·
Világtalálkozó a fenntartható fejlődésről: a találkozó programja, résztvevői, dokumentumai és értékelése, Budapest, Fenntartható fejlődés Bizottság, 2002
·
Vissza vagy hova? Útkeresés a fenntarthatóság felé Magyarországon (szerk: Pálvölgyi Tamás, Nemes Csaba, Tamás Zsuzsanna), Budapest, Tertia, 2002
Internetes oldalak: ·
2005 Environmental Sustainability Index (www.yale.edu/esi/ESI2005_Main_Report.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.20
·
A fenntartható fejlődés stratégiájának szempont- és követelményrendszere (www.ktm.hu/dokumentumok.php?content_id=792), Letöltés ideje: 2005.09.29
·
BMZ Information Materials: Germany’s contribution to achieving the Millenium Development Goals, (www.undg.org/documents/6580_Germany_MDG_Report.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.21
·
Communication from Mr. Almunia to the members of the Commission (http://epp.eurostat.cec.eu.int/pls/portal/docs/PAGE/PGP_DS_SUSTDEVIND/P GE_DS_SUSTDEVIND_01/TAB47437058/SEC(2005)161%20SD%20COMM UNICATION%20EN.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.19
·
Dr. Bulla Miklós; Guzli Piroska: A fenntartható fejlődés indikátorai (www.kep.taki.iif.hu/file/Bulla_fenntartható_fejlodes_indikatorai.doc), Letöltés ideje: 2005.09.21
87
·
ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága: Changing consumption patterns (www.daccessdds.un.org/doc/UNDOC/GEN/N01/274/27/PDF/NO127427.pdf? OpenElement), Letöltés ideje: 2005.11.18
·
Eurostat: The use of national accounts in developing SD indicators (www.oecd.org/dataoecd/19/55/2715402.doc), Letöltés ideje: 2005.10.04
·
Fortschrittsbericht 2004 (www.nachhaltigkeitsrat.de/service/download/strategie_2004/Fortschrittsbericht _2004_pdf), Letöltés ideje: 2005.11.21
·
Governance for sustainable development in Germany (www.oecd.org/dataoecd/27/32/1828117.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.04
·
http://assets.panda.org/downloads/europe2005ecologicalfootprint.pdf, Letöltés ideje: 2005.11.12
·
http://glossary.eea.eu.int/EEAGlossary/S/sustainable_development_indicators, Letöltés ideje: 2005.10.05
·
http://hu.wikipedia.org/wiki/Brutt%C3%hazai_term%C3%A9k, Letöltés ideje: 2005.11.24
·
Human Development Report http://hdr.undp.org/report/global/2005/pdf/HDR05_HDI.pdf, Letöltés ideje: 2005.10.26
·
Milleniumi Fejlesztési Célok, Jelentés, Magyarország (www.mdgr.undp.sk/DOCUMENTS/MDG_HUNGARY_HU.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.19
·
National Sustainable Development Strategies in the European Union. (http://europa.eu.int/comm/sustainable/docs/sustainable_development_strategies 88
.pdf), Letöltés ideje:2005.10.19 ·
OECD Policy Brief: Sustainable development strategies (www.oecd.org/dataoecd/60/55/1899857), Letöltés ideje: 2005.10.04
·
Orbán Annamária: A fenntartható fejlődés fogalma és intézményesülése. Elméleti szempontok és nemzetközi tapasztalatok (www.ises.hu/ises2002/hu/pub/FF12.doc), Letöltés ideje: 2005.09.29
·
Perspectives for Germany: Our strategy for sustainable development (www.bundesregierung.de/Anlage585690/pdf_datei.pdf), Letöltés ideje: 2005.10.24
·
Pilot Environmental Performance Index (www.ciesin.columbia.edu/indicators/esi/EPI2002_11FEB02.pdf), Letöltés ideje:2005.10.20
·
Sajtóközlemény, (http://org.hu.eea.eu.int/dokuments/newsreleases/kiev.hu), Letöltés ideje: 2005.09.29
·
Sustainable development: Introduction (http://europa.eu.int/scadplus/leg/en/lvb/I28100.htm), Letöltés ideje: 2005.09.29
·
Sustainable development and its economic, social and environmental indicators: Conrtibution of Hungary (http://prog2000.casaccia.enea.it/nuovo/documenti/1415.doc), Letöltés ideje:2005.11.10
·
www.sustainablemeasures.com/Indicators/Examples.html, Letöltés ideje: 2005.10. 02
·
Schwerpunkte der Nachhaltigen Entwicklung (www.bundesregierung.de/Politikthemen/Nachhaltige_Entwicklung-,/11415/Sch 89
werpunkte.htm), Letöltés ideje:2005.10.24 ·
The road from Johannesburg: World Summit on Sustainable Development (www.un.org/esa/sustdev/media/Bochure.PDF), Letöltés ideje: 2005.11.19
·
The Wellbeing of Nations at a glance (www.iucn.org/info_and_news/press/wonback.doc), Letöltés ideje:2005.10.26
·
„Wegweiser Nachhaltigkeit 2005”-Überblick www.bundesregierung.de/Anlage870804/kurzfassung-wegweiser.pdf, Letöltés ideje: 2005.11.19
·
www.iucn.org/info_and_news/press/wonrank.doc, Letöltés ideje:2005.10.26
·
www.menszt.hu/magyar/milleniumi_celok..htm, Letöltés ideje: 2005.11.26
·
www.rgprogress.org/newsprograms/sustIndi/gpi/index.shtml, Letöltés ideje: 2005.10.20
·
www.umweltbundesamt.de/dux/dux.htm, Letöltés ideje: 2005.11.02
·
www.un.org/esa/sustdev/publications/indisd_mg2001.pdf, Letöltés ideje: 2005.10.30
·
www.yale.edu/esi/i_critiques.pdf, Letöltés ideje: 2005.10.20
·
www.yale.edu/esi/b_countryprofiles.pdf, Letöltés ideje: 2005.10.20
90
91
