MAGYARORSZÁG ÉS A NÉMET NYELVTERÜLETŰ ORSZÁGOK PROTOKOLLÁRIS SAJÁTOSSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Levelező tagozat Szakdiplomácia szakirány

MAGYARORSZÁG ÉS A NÉMET NYELVTERÜLETŰ ORSZÁGOK PROTOKOLLÁRIS SAJÁTOSSÁGAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Készítette: Bodnár Edit

Budapest, 2005

3

Tartalomjegyzék

I.

Bevezető

4

II.

A protokoll szerepe, története, célja – a protokollról általánosságban

6

1. A diplomáciai protokoll kialakulásának rövid története

10

III.

A protokoll kialakulása, fejlődése Magyarországon

12

IV.

A német nyelvű országok bemutatása

14

1. Németország

14

2. Ausztria

16

3. Svájc

20

A protokoll sajátosságai az egyes országokban

26

1. Németország protokolláris sajátosságai

26

V.

a. A német protokoll története, fejlődése

26

b. A hétköznapi és hivatalos protokoll a mai Németországban

28

2. Ausztria protokolláris sajátosságai a. Az osztrák protokoll története, fejlődése

39

b. A mai osztrák hétköznapi és hivatalos protokoll

40

3. Svájc protokolláris sajátosságai VI.

39

49

Hasonlóságok – különbségek Magyarország és a német nyelvű országok protokolláris sajátosságait illetően

55

VII.

Személyes tapasztalatok

58

VIII.

Összegzés

60

IX.

Irodalomjegyzék

61

4

I. Bevezető Napjainkban, amikor egyre inkább globalizálódnak a piacok, és a nemzetközi verseny is kiéleződik, még fontosabbá válik az országok közötti érintkezések megfelelő mederbe való terelése. A nemzetközi üzleti élet adta lehetőségekkel egy időben megnőnek az ezzel járó veszélyek is. Az üzleti sikereket ugyanis nagy mértékben befolyásolja a viselkedési szabályok betartása, a tabuk és elvárások figyelembe vétele, nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Egyre nagyobb szerephez jutnak a határokon, a kultúrákon és a tradíciókon túli személyes kommunikációk. Már a kilencvenes években is meghatározó szerepet játszott Németország Magyarország külkereskedelmében, elsőszámú külkereskedelmi partnerévé vált Magyarországnak az évek során. Gyakoriak voltak az érintkezések a két ország között, számos tárgyalás, értekezlet megrendezésére került sor üzletkötés, kapcsolattartás céljából, ezért már eddig is kiemelkedő fontosságú volt a németországi üzletemberek protokolláris szokásainak ismerete. Magyarország 2004. május 1-jei Európai Unióhoz való csatlakozásával véleményem szerint ez a téma még inkább aktuálissá vált, mert a különböző kapcsolatok száma az elkövetkezendő években mindenképpen bővülni fog nemcsak Németországgal, hanem a többi európai országgal is. A sikeres együttműködés érdekében szükség van arra, hogy a magyar üzletemberek, szakemberek tisztában legyenek az országok protokolláris előírásaival, szokásaival függetlenül attól, hogy milyen szintű és jellegű kapcsolatról van szó (vállalati, kormányzati, stb.). Dolgozatomban ezért leginkább ezt a problémakört szeretném kielemezni, az országok protokolláris sajátosságait összefoglalni. Valójában bármely európai országot választhattam volna dolgozatom tárgyaként, de amellett, hogy Németország Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnerének számít és számos németországi cég képviselteti magát hazánkban, személyes okokból is a német nyelvterületű országokat választottam. Már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem Németországgal, megszerezhettem első tapasztalataimat az ottani kultúráról, tanulmányaim egy része is a német nyelv és kultúra körül forgott, most pedig munkából kifolyólag még inkább érdeklődések középpontjába került. Gyakran 5

kerülök kapcsolatba német üzletemberekkel, ezért az eddigi ismereteimet én is szeretném a német nyelvű országok protokolláris sajátosságaival bővíteni és ajánlani mindazok számára, akik szintén valamilyen kapcsolatban állnak német, osztrák vagy svájci partnerekkel. Úgy érzem, hogy dolgozatommal világos képet kaphatunk a három német nyelvű ország protokolláris sajátosságairól és eltéréseiről, visszanyúlva időnként a magyar hétköznapi és hivatalos élet viselkedési szokásaira is. Célom, hogy olyan embereknek is betekintést nyújtsak a protokoll témakörébe, akik eddig nem tanulmányozták a német nyelvű országok viselkedési szabályait, gondolok itt olyanokra, akik valamilyen német, osztrák vagy svájci érdekeltségű cégnél dolgoznak, illetve németországi, osztrák vagy svájci céggel kapcsolatban állnak és mindennapi munkájuk során érintkeznek külföldiekkel.

6

II. A protokoll szerepe, története, célja – a protokollról általánosságban

Elsőként röviden szeretnék betekintést adni az etikett, a protokoll fejlődésútjába, a protokoll szerepébe, történetébe, hogy ismereteinket megalapozzuk, általános tudnivalókat sajátítsunk el, hogy a későbbi, különböző országokra specializált protokolláris sajátosságok vizsgálata érthető és világos legyen. A társadalmi érintkezés mai szokásainak gyökerei a távoli múltba vezethetők vissza. Egy közösségen, például törzsön belül szükségszerűen és természetesen alakultak ki megkülönböztető érintkezési szabályok a különleges helyzetű személyekkel (családfő, törzsfőnök) kapcsolatosan. A közösségen kívül is nélkülözhetetlenek voltak bizonyos egyezményes jelzések. Az írásban fennmaradt legrégebbi emlékek az érintkezési szokások már kifinomult és bonyolult rendszereiről adnak hírt. Az i.e. 2-3. évezred indiai jogrendszerét rögzítő Manu törvényei a jog és az erkölcs szoros összefüggését mutatják. Az egyiptomi fáraók udvartartása aprólékos és nagy gonddal volt megszervezve. A vallási vezetők és az államgépezet végrehajtói biztosították, hogy az istenek és a fáraó iránti tisztelet, az alázat hassa át a társadalmi érintkezés formalitásainak minden mozzanatát. A görög városállamok kialakulásával, a királyság megszűnésével és a demokrácia létrejöttével a társadalmi érintkezési szabályok is lényeges változáson mennek át. Az érintkezési szabályok egyszerűek, közvetlenek és nyíltak – a hatalom képviselői is a közember szokásait követik, nincs uralkodói pompa, a választott vezetőket bárki bármikor megszólíthatja. Az állami és egyházi ünnepeknek, ceremóniáknak mindenhol megvolt a saját szertartása, rendje s így szervezője is. Ám ezek a szokások is csak regionális jellegűek maradtak volna a kereskedelem és a diplomácia fejlődése, térhódítása nélkül. Míg a klasszikus görög és római kultúra a társadalmi érintkezés ceremóniáit kora felfogása szerint pozitív jellemvonásoknak rendelte alá – tisztelet, megbecsülés, igazmondás, bátorság, önfeláldozás, hűség, őszinteség, a bizánci diplomáciában, társadalmi életben a hatalom, a rend mind több formalitásban fejeződik ki, a kapcsolattartásban

a

szemkápráztató

fogások 7

mellett

helyet

kapnak

a

szemfényvesztés, az ámítás, hízelgés, a megfélemlítés külsőséges eszközei. Bizánc sokféle szokást ötvözött egy olyan új szokásrendbe, amely egész Európát s így a világ általánosan elfogadott illemszabályait alapvetően befolyásolta. Bizánc állandó kapcsolatban volt az európai és a közel-keleti országokkal, s így bizonyos ceremoniális elemek ezen keresztül is elterjedtek. Európa a XI-XII. században szétdarabolódott: a bizánci birodalom fénye már homályosulóban, s ha kulturális, diplomáciai, ceremoniális öröksége szétsugárzik is a kontinensen, a jellemző a városállamok és hercegségek, királyságok örökké egymással háborúzó rendszere. Erős központi hatalom nélkül sem a bel-, sem a külpolitikában nincs egységes rend, általános érvényű érintkezési vagy viselkedési kódex. A kiskirályok, fejedelmek önkényesek, saját hatalmi fényüktől elvakítva, s az erkölcsi ítélet is végletesen egyéni. Ebből a zűrzavarból két szabályozó erő segít kibontakozni: a római katolikus egyház és a lovagi kultúra. A Vatikán által diktált egyházi szertartások rendje jó ideig elegendő volt a világi élet rendjének a szabályozására is: meghatározta a rangsort, a térdelés, a felállás és megszólítás rendjét. A lovagi viselkedés jellemző vonásai az udvariasság, a lovagi becsület, a nők tisztelete és védelme, a mértéktudás. A viselkedési szabályok számos eleme a lovagkorban megkövetelt formalitások maradványa: a kesztyűviselet, a kézcsók, s általában a hölgyekkel szemben megnyilvánuló udvariassági jegyek. A XV. században, Itália városállamaiban jöttek létre az első állandó követségek, s váltották fel az alkalmi követségek rendszerét, mégpedig oly módon, hogy a követek missziója fokozatosan egyre hosszabb időre terjedt ki. Az első állandó követséget Sforza milánói herceg alapította Genovában, 1455-ben. A központosított európai hatalmak kialakulásával megnőtt az etikett fontossága és bővült a hatásköre. Spanyolországban a XVI. században olyan szigorú etikett rendelkezett az udvari viselkedésről, hogy egyes szabályok megszegéséért halálbüntetés járt. A francia királyi udvartartás etikettje legnyilvánvalóbb formájában XIV. Lajos udvarában öltött ugyan testet, de nem korlátozódott a királyi udvarra. Már a XVI. századbeli városok közösségi élete számos egyházi és világi ünnepet, szertartást produkál, amelyeken a város valamennyi lakosa részt vesz és legalább rövid időre szükséges az alkalmi elrendezés, a rangsor kialakítása. Az etikett fogalma és 8

szóhasználata is ebben a korban nyerte el ma már klasszikusnak számító értelmét. 1985-ben nevezik ki az első protokollfőnököt, akinek tevékenysége a későbbi külügyminisztériumi protokollfőnökök legfontosabb teendői közül a kor jellegének megfelelően sokat tartalmaz. Az udvari etikett szertartásrendje nemcsak Madridban és Párizsban érvényesült, hanem átvette Bécs és a német föld, sőt az orosz cári udvar is. Az udvari ceremóniák, ünnepségek és ünnepélyek külsőségeinek pompája a felsőbbség hatalmát és tekintélyét növelte az alsóbb osztályok előtt. Kevésbé költekező formában, az udvariasság és az illem külsőségeit mindinkább a hétköznapok racionalitásához igazítva és erkölcsi tartalommal megtöltve vették át az etikett egyes elemeit. Mai viselkedéskultúránk közvetlen alapja így és ekkor, a polgárosodás folyamatában alakult ki. A XVIII. századtól már egyre inkább a szélesebb közönség által kialakított, közfelfogásnak megfelelő illemszabályok kezdték felváltani a királyi udvarok és nagyúri szalonok által erőltetett társasági szabályokat. A

huszadik

században

a

korábbi

társadalmakban

érvényesült

bonyolult

illemszabályok egyszerűsödtek, a legújabb kor forradalmi változásai átalakították az erkölcsi normákat, és így természetesen a viselkedés szabályait is. Eltűntek az írott vagy íratlan szabályok közül azok, amelyek az alárendelt osztályok viselkedését írták elő, s lassanként utat tört magának az egyenjogúság elismerése is. Kifejlődtek a társadalmi

demokráciának

megfelelő

illemszabályok

s

megkezdődött

ezek

összegyűjtése, feldolgozása. Knigge klasszikussá váló illemtankönyve után egyremásra jelennek meg hasonló tanácsadók, s valójában kialakul a polgári etikett. A második világháborút követő évek diktatúrája jókora pusztítást vitt végbe a hétköznapi és a politikai protokollban. Az erőltetett egyenlősdi eltüntette a társadalmi élet színeit, száműzte a kézcsókot, szinte urizálásnak minősítette a jó modort és jellegtelenné szürkítette a megszólítási formákat a hivatalos és a magánéletben. A hagyományos illemtani értékeke azonban túlélték ezt az időszakot. A rendszerváltást követően ismét létjogosultságot kaptak a társadalomban az európai, a hagyományos értékek, a politika és a diplomácia protokollja pedig még közelebb került a nemzetközi gyakorlathoz.

9

A protokoll fogalma, haszna, szükségszerűsége A protokoll kifejezés a bizánci görögből származik. A „protosz” jelentése „első”, a „kolla” jelentése „enyv”, a bizánci görög nyelvhasználat ebből alkotta a „protokollon” kifejezést, ami a papirusztekercsekre ragasztott előzéklapot jelentette, amelyre a tekercs adatait ráírták. A szó jelentésének átalakulására csak következtetni lehet: mint előzéklap, fontos hivatalos iratnak számított, és ilyen tartalommal kezdhették alkalmazni nagy jelentőségű

dokumentumok,

szerződések,

országok

közötti

megállapodások

jegyzőkönyvének megjelölésére. Mivel eredeti értelmében tulajdonképpen a rendet jelentette az irattárban, ebben a szellemben mehetett át a magas rangú világi kapcsolatok, a diplomácia területére, a betartandó, követendő rendet jelölve. Mai értelmezése szerint a diplomáciai érintkezés formáira vonatkozó szabályok összességét jelöli. Bővebben a hivatalos közéleti és diplomáciai rendezvényeken és szertartásokon

követett

eljárási,

magatartási,

rangsorolási,

levelezési

és

etikettszabályok összességét jelenti. A szó diplomáciai jelentése először a francia nyelvben mutatható ki, s ezt gyakorlatilag minden értelmező szótár azonosan tükrözi. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára a fogalmon belül megkülönbözteti: - a „nemzetközi tárgyalásokról felvett jegyzőkönyvet”, mint olyan szabályok összességét, amelyek megszabják a diplomáciai képviselők egymással való hivatalos érintkezésének módját; - valamint a politikai-diplomáciai és hétköznapi életre vonatkozó jelentéstartalmat, amelyet a következőképpen definiál: „A hivatalos érintkezésekre, különösen

a

hivatalos rendezvényekre, meghívásokra, megbeszélésekre vonatkozó íratlan szabályoknak, érvényben lévő szokásoknak az összessége.” A diplomáciai protokoll célja és feladata, hogy simává, zökkenőmentessé tegye a hivatalos és a személyes kapcsolatokat. A hétköznapi protokoll az otthonról hozott viselkedési szabályokra, kulturált magatartásra, illemtani ismeretekre épül. A protokoll célja és lényege abban foglalható össze, hogy - eszközt jelent a saját álláspont, bármilyen vélemény vagy cselekvési döntés kifejezésére, közlésére bármiféle körülmények között, lehetőséget adva minden 10

kényes kérdés feltevésére, illetve a másik fél hasonló problémáinak meghallgatására és tudomásul vételére; - a nemzetközi szokásokhoz való igazodás alapján megvédi az egyént attól, hogy a személyes

érzései

megengedhetetlen

vagy hibát,

indítékai

alapján

szabálytalanságot

a

hivatalos

kövessen

el,

kapcsolatokban valamint

olyan

kapcsolatokba kényszerüljön, amelyek saját, vagy a képviselt szervezet biztonságát veszélyeztethetik; másrészt megvédi az egyént attól, hogy a másik fél vele szemben kövessen el hasonló hibákat, szabálytalanságot, sértést; - érdemi segítséget jelenthet például olyankor, amikor is egy megfelelő gesztussal előrébb vihetjük a tárgyalást, pozitív fordulatot idézhetünk elő, de ugyanakkor - taktikai eszközként is felhasználhatók például a figyelemfelvonásra, időhúzásra, meglepetésre.

1. A diplomáciai protokoll kialakulásának rövid története A diplomácia, az emberek közötti nemzetközi érintkezés szinte az emberiség társadalmi kapcsolatainak kialakulásával egyidős. Az ókori görög városállamok egymáshoz küldöncöket, szónokokat küldtek, akik a szomszédok agoráin felszólalva védték és képviselték városállamuk érdekeit. A Római Birodalom kezdettől fogva élénk és aktív „diplomáciát” folytatott területi integritásának, szövetségesi rendszerének biztosítása végett. A Bizánci Birodalom „csendes” jelentő munkát végző küldötteinek köszönhetően időben értesült a létét fenyegető támadásokról és az

ellenséges

szövetségesi

viszonyrendszerekről.

Bizáncban

részletes

Ceremóniakönyv szabályozta a különböző eljárási és viselkedési szabályokat. Európában a lovagkor idején alakulnak ki a hölgyekkel kapcsolatos udvariassági szokások. A középkorban, a reneszánsz idején jöttek létre az állandó képviseletek, kialakult a képviselők (későbbi diplomaták) intézményesített rendszere. Állandó diplomáciai képviselőt az olasz kereskedővárosok küldenek először, az első külügyi hivatal (külügyminisztérium) Franciaországban jött létre. A diplomata szót mai jelentésében és összefüggésében Robespierre használta először a külpolitikáról írt tanulmányaiban.

11

A diplomáciai kapcsolatokat és a diplomaták között érintkezés szabályait több szerződés szabályozta az elmúlt két évszázad során. Ezek közül a legismertebbek az 1815-ös bécsi kongresszus záró-rendelkezései, az azt kiegészítő 1818-as Aacheni Jegyzőkönyv és a XX. századi bécsi szerződésrendszerek (1961-es és az 1963-as Bécsi Egyezmények a diplomáciai és a konzuli kapcsolatokról). A diplomáciai protokoll mai jelentésében a nemzetközi kapcsolatok rendezvényein, eseményein követett eljárási, rangsorolási, magatartási, levelezési (írásbeli), szervezési, viselkedési és etikett szabályok összessége. Utóbbi szabályok az egyén szerepét határozzák meg a diplomáciai protokollon belül. A diplomácia szereplőinek viselkedése, érintkezése bizonyos alkalmakkor, előre meghatározott koreográfia szerint történik. A kapcsolatok „folyója” jól körülhatárolt csatornákon keresztül folyik – ezek a csatornák a protokoll szabályai. A protokoll a diplomáciai cselekedetek nemzetközi nyelve, a diplomáciai képviselők mindenütt a világon értik és „beszélik”.

12

III. A protokoll kialakulása, fejlődése Magyarországon

Feltételezhetjük, hogy már honfoglaló őseink korában is léteztek protokolláris sajátosságok, amelyek a különböző szintű vezetők közötti, valamint a más népek vezetőivel fenntartott kapcsolatok formai vonásait szabályozták. Az illem kifejezés csak 1840 körül bukkan fel a magyar nyelvben, a nyelvújítás szülötteként. A görög eredetű protokoll, a Bizánci Birodalom (330-1453) leleménye viszont már meglehetett a honfoglalás korában. Ebben az időszakban a magyarok kapcsolatban álltak a bizánciakkal, Bizánc szövetségeseként harcoltak a bolgár csapatok ellen, tehát a protokoll fogalma már ekkor elterjedhetett a vezető körökben. Kereskedelmet folytattunk a bizánciakkal és arabokkal, tehát valószínű, hogy e kultúrák is nyomot hagytak honfoglaló őseink műveltségében. Több feljegyzés is készült a magyarok különböző látogatásairól a bizánci udvarban, ahol illedelmes népként tartották őket számon. Ebben az időben már ceremóniamesterek igazították el a látogatókat az udvarban illő viselkedésről. Árpád fejedelem korának intelligens és nagy műveltségű férfiúja volt, legalább két nyelven beszélt és nemcsak a hadvezetésben jeleskedett, hanem a nemzetközi diplomáciában is. Ez a képessége bizonyosan hatással volt a fejedelmi „udvar” vagy szállás etikettjére és Árpád népének uralkodó osztályára. A magyarok

fejedelme

vendégeivel

udvariasan

és

türelmesen

viselkedett,

tisztességesen megvendégelte őket és már ekkor jellemző volt a kölcsönös megajándékozás. Ez az illedelmes gesztus fontos lehetett a kulturált érintkezésben, hiszen középkori krónikáink is többször említik. Számos írás is arról tanúskodik, hogy a honfoglaló magyarság nem volt nomád nép. Vérségi, vagyon- és munkaközösséget jelentő nagycsaládokban élt. A szokásokat szóban, tettben hagyományozták nemzedékről nemzedékre. A gyermek általában utánzással sajátította el az akkori társadalmi normák szerinti viselkedés szabályait. Meghatározó erkölcsi norma volt a szülők és az idősek tisztelete, a törzs- és nemzetségfők iránti engedelmesség, s mindennél fontosabb az adott szó becsülete, amire jó bizonyíték a vérszerződés. Az étkezés szigorú szabályok szerint zajlott (például a tűzgyújtás férfifoglalatosság, a tűz őrzése a másnapi főzéshez a nők feladata volt). A diplomáciai protokollban manapság oly nagy szerepet játszó ültetési rend már a honfoglalás korában is létezett, sőt, ez az ősi rend sokáig fennmaradt a magyar 13

nagycsaládok körében, mely szerint a családfő jobbján rangsor szerint ültek a férfiak, bal oldalon pedig – ugyancsak rangsor szerint – a nők. Rangsor szerint történt a letelepedés is: Árpád öt fia közül a fiatalabbak apjuk szállásától balra, az idősebbek pedig jobbra ütöttek tanyát, vertek tábort vagy telepedtek le. A rang a családi temetkezési helyeken is topográfiai tényező volt. A megjelenésre, a külsőre sokat adtak a honfoglalók. Őseink könnyen mosható és cserélhető fehérneműt hordtak már a IX. században is, ami azért is említésre méltó, mert Európa lakosságának legfelső rétege is csak a XII. században kezdett fehérneműt használni. Rendszeres fürdési alkalmuk a péntek volt. A férfiak fejüket rendszeresen borotválták, az övükön lógó tarsolyukban a tűzszerszámok mellett volt a piperekészlet. A fülbevaló karikát nem csupán az asszonyok viselték, gyűrű viszont nem került elő a honfoglalás kori férfisírokból. A férfiak dísze, éke az öv, a rang jele a tarsoly, illetve az ivókürt volt. Az udvariasság és a finom viselkedés mint érték azonban korunkban látszólag kezdett veszendőbe menni. Az értékváltozás oka azokban a társadalmi változásokban keresendő, amelyek az utóbbi évtizedekben egyre erősebben befolyásolták életünket. Ám e viselkedésszabályok figyelmen kívül hagyása nagymértékben megnehezíti a társadalmi érintkezés hatékonyságát. Napjainkban azonban már érzékelhető a kedvező fordulat, az illemtudás ismét meghatározó szerephez jutott, az udvariasság ismét erény. Mind többen értik meg, hogy a jó modor biztosabbá teszi a fellépést, hozzájárul a szakmai és üzleti sikerhez és kellemesebbé teszi életünket. Az illemszabályokat egyre többen követendőnek tartják. Az érintkezés egyszerűbbé, célszerűbbé vált, így nincs szükség azokra a merev előírásokra, amelyek az előző korokban voltak érvényben.

14

IV. A német nyelvű országok bemutatása

Ahhoz, hogy a német nyelvű országok protokolláris szokásait, sajátosságait megismerhessük és megértsük, mindenképpen szükséges az adott országok ismerete is. Ebben a fejezetben Németország, Ausztria és Svájc kerül bemutatásra. 1. Németország Németország a déli határánál fekvő Alpok hegylánctól (legmagasabb pont: Zugspitze, 2962 m) az északi határát képező Északi-tengerig és Balti-tengerig terjed. E határok között Közép-Németország erdőkkel borított felföldjei és az észak-német mélyföld (legalacsonyabb pont: Neuendorf/Wilstermarsch, -3,54 m) terülnek el. Németországot az Európa legnagyobb folyói közé tartozó Rajna, Duna és az Elba szeli át. A német nyelv és a német „nemzeti érzés” már több mint ezer éve létezik, de az egységes német nemzetállam csak 1871-ben jött létre, amikor megszületett a Poroszország vezette Német Birodalom. Ez volt a második német Reich, a szó jelentése birodalom. A második Reich, a Német Császárság kikiáltása 1871. január 18-án, Versaillesben történt, a franciák porosz-francia háborúban elszenvedett 1870es veresége után. Franciaország a napóleoni háborúk óta, amikor legyőzte Németországot, a németek legnagyobb ellenségének számított. 1918-ban, az első világháború befejezése után létrejött a Weimari Köztársaság, majd 1933-ban, Adolf Hitler hatalomra kerülésével és a felhatalmazási törvény létrehozásával megszűnt a köztársaság alkotmánya és Hitlert diktátorrá tette. A Harmadik Birodalom (Reich) a nemzetszocialisták, másnéven nácik birodalma volt, 1933-tól 1945-ig. 1934-ben Hitler lett Németország birodalmi elnöke is, ezzel a teljes hatalom a kezében összpontosult. Hitler politikája, amely során a Német Birodalom megtámadta a szomszédos államokat, a II. világháború 1939. szeptember 1-jén történt kitöréséhez vezetett. A háború elvesztését követően (1945. május 8.) az ország jelentős területeket vesztett, 15 millió németet űztek el korábbi otthonából és 45 évig kettéosztották az országot. 1949-ben két német állam jött létre, Nyugat-Németország (NSZK) 12 német szövetségi államból 15

és Kelet-Németország (NDK) 5 német szövetségi államból. A szocializmus európai bukása után 1990-ben a két országot újraegyesítették, Franciaország mellett az egyesült Németország az Európai Unió egyik vezető hatalma. Az Unióban a németek a minél szorosabb politikai, védelmi és biztonsági együttműködés létrehozására törekednek. Németország az ENSZ biztonsági tanácsának tagja. Németország szövetségi köztársaság, politikai rendszerének alapja az 1949-es német alkotmány. A kormányfő a parlament tagjai által választott kancellár. Az államfő az elnök, szerepe reprezentatív funkciókra korlátozódik. Németország tizenhat tartományra tagolódik. Ezek közül tizenhárom szövetségi állam (Bundesland) és 3 város. Az Amerikai Egyesült Államok és Japán után Németországé a Föld harmadik legerősebb gazdasága. Az ország belső piacára azonban jelentős teherként nehezedik a magas szociális juttatások rendszere. A munkanélküliség a szociális rendszer merevsége miatt hosszú távú problémává vált, a családtámogatási politika hiányosságai miatt az aktív kereső népesség egyre nehezebben képes a társadalombiztosítási rendszert eltartani. A volt Kelet-Németország régióinak integrációja gazdasági talpra állítása is egy költséges, hosszú távú feladat, amely eddig már több mint 100 milliárd dollárjába került az országnak. A közös európai pénz, az euró bevezetésével és az Európai Unió keleti bővítése a várakozások szerint nagy változásokat hoz a német gazdaságban a 21. században.

Németországnak sok nagyvárosa van, a lakosság így kevésbé koncentrálódik egy nagyvárosban, mint Európa legtöbb országában. A legnagyobb városok Berlin, Hamburg, München és Köln. A leginkább városiasodott területek a Ruhr-vidék és a Frankfurt régió. Körülbelül 7,3 millió külföldi állampolgár (teljes népessége: kb. 82 500 000) él Németországban,

vendégmunkások

és

ezek

családtagjai.

Németország

a

vendégmunkások és a menekültek kedvelt célországa, bár számuk az utóbbi években némileg csökkent. A dán kisebbség, körülbelül 50 000 fő, a dán határ közelében él. Egy kisebb szláv névcsoport, a szorb nép Szászországban (40 000 fő) és Brandenburgban (20 000 fő) található. A fríz nyelv, amely az angol nyelvhez legközelebb álló beszélt (élő) nyelv, 12 000 ember anyanyelve, a többiek

16

Hollandiában

élnek.

Észak-Németország

vidéki

tájain

az

alnémet

nyelv

(Plattdeutsch) is elterjedt. A vendégmunkások behozatala, illetve a bevándorlás miatt jelentős török (1,9 millió), olasz (0,6 millió), szerb (0,6 millió), görög (0,4 millió), lengyel (0,3 millió) és horvát (0,2 millió) kisebbség jött létre. Németország fő vallása a kereszténység. A népesség kétharmada keresztény vallású, a keresztények fele katolikus, fele protestáns.

2. Ausztria A Keleti-Alpok országa – a Duna felső szakasza mentén fekvő alpesi ország több mint kétharmadát az Alpoknak kelet felé lealacsonyodó és szétágazó láncai foglalják el. Területének felét magashegységek, harmadát középhegységek uralják, és csak alig ötödére terjednek a medencék, illetve az alacsonyabb dombvidékek. Ausztria területén öt – egymástól jól elhatárolható – tájegységet különíthetünk el: -

Keleti-Alpok

-

Elő-Alpok

-

Bécsi-medence

-

Osztrák-gránitfennsík

-

Klagenfurti-, ill. Grazi-medence

A vízfolyásokban gazdag Ausztria fő folyója a Duna, amelynek vízgyűjtő területe csaknem az egész országra kiterjed. Mellékfolyói közül az Inn, az Enns, a March az országon belül, míg a Rába, a Mura és a Dráva hazánk területén éri el a Dunát. A számtalan tó közül a Salzkammerguti-tóvidék és a karintiai tavak nagy vonzerővel bírnak. A nagyobb tavak közül a Fertő-tavon (Neusiedlersee) hazánkkal, a Bodentavon pedig Svájccal és Németországgal osztozik. A hűvös és csapadékos Alpok magasabban fekvő területeit az erdőgazdálkodás, a havasi pásztorkodás és a turizmus hasznosítja, védett völgyeiben a zöldmezőgazdálkodás, a vízerőre támaszkodó könnyűipar és az alumíniumkohászat honosodott meg.

17

Ausztria földje régóta lakott. Az 5. századtól kezdve a medencékben szlávok telepedtek le, míg a Keleti-Alpok vidékét germán törzsek (alemannok, bajorok) szállták meg. Az ezredfordulón előbb Ostmark, majd Österreich néven a Németrómai Birodalom része, illetve a Habsburg uralomra jutását követően központja lett. Ez a dinasztia azután hatalmát Karintia, Tirol, Vorarlberg mellett Csehországra, Magyarországra, Galíciára és Lombardiára, stb. is kiterjesztette. A Német-római Birodalom felbomlása után a Habsburg koronabirtokokból jött létre az Osztrák Császárság. Az 1867-ben létrehozott soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia az első világháborúban szétesett, s utódállamainak egyike lett az első Osztrák Köztársaság. Függetlensége 1983-ban átmenetileg megszűnt - mivel a németek bekebelezték (Anschluss) – és csak 1955. május 15-én nyerte el újból szuverenitását. Megalakult a 9 tartományból álló második Osztrák Köztársaság. Az államszerződés megkötését követően Ausztria deklarálta és alkotmányba iktatta örökös semlegességét. 1995-ben az Európai Unió tagja lett. Ausztria államformája: parlamentáris, demokratikus, kilenc tartományból álló szövetségi köztársaság. A szövetségi elnököt (államfő) hat évre népszavazással választják. Legfelső államhatalmi intézménye a kétkamarás Szövetségi Gyűlés (Bundesversammlung). A tartományokat tartományi kormányok (Landesregierung) kormányozzák. Az osztrák kis- és közepes vállalkozások jelentős nemzetközi forgalmat bonyolítanak le, kiváltképpen a gépiparban. A járműgyártás nem túl fejlett, de Ausztria igen kedvező nettó kereskedelmi mérleget ért el a gépkocsialkatrész-iparban. Az utóbbi időben menedzsmentet tanítanak a cseheknek és másoknak. Nem kétséges, hogy az országot jól menedzselik. Meglepően csekély a környezetszennyezés: az Európai Unió normáinál szigorúbb környezetvédelmi előírások érvényesülnek. Szinte minden lenyűgöző: az utak, a vasutak, a mezőgazdaság, a városfejlesztés, az építészet.

18

A mai Ausztria lakosságának 98%-a német nyelvű osztrák. Mindössze 150 000 főre tehető a Karintiában élő szlovének, a burgenlandi magyarok és horvátok, valamint a fővárosban élő csehek száma. A népesség növekedése egyike a leglassúbbaknak Európában. Napjainkban Ausztria lakossága 7,55 millió. A következő években a népesség fokozatos csökkenése és a lakosság elöregedése várható, mert a természetes szaporodás jó néhány éve negatív előjelű, s a bevándorlók száma is megcsappant. Ausztria ipari-szolgáltató jellegéből adódóan a keresők kétötöde az iparban, mindössze tizede a mezőgazdaságban, s már több mint a fele a harmadik szektorban dolgozik. A gazdasági fellendülés, a második világháborút követő „osztrák gazdasági csoda” időszakának nagy munkaerő-szükségletét részben külföldiek munkába állításával oldották meg. Az ország ásványi energiahordozókkal való gyenge ellátottságát a bőséges vízerőkészletek enyhítik. Tartalékei felülmúlják Svájcét is. A Keleti-Alpok láncai között nyújtózó, nyugat-keleti csapásirányú völgyek ősidők óta használt útvonalak. Ezek „Európa országútjává” avatták Ausztriát, amely ma is kiemelkedő szerepet tölt be a kontinensünk északi és déli, valamint nyugati és keleti területei közötti tranzitforgalomban. A személy- és árufuvarozásban a vasút szerepe ma is meghatározó. A folyami közlekedés szempontjából csak a Duna jöhet számításba (355 km).

Az osztrák népről Bonyolult dolog a hétmillió osztrák nemzeti öntudata. A mai osztrákok, elsősorban a bécsiek a Habsburg Birodalom pszichológiai és érzelmi sajátosságait örökölték. Ezeknek köszönhetik zavaros identitás-tudatukat is. Identitásválságot örököltek, amelyet a jelen század eseményei csak súlyosbítottak: az első világháború, az 1938as Anschluss, a második világháború, az 1955-ös semlegesség, majd az európai uniós csatlakozás. Ausztria népessége kilenc szövetségi tartományban (Bundesland) él; ezek: Burgenland, Karintia, Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Salzburg, Stájerország, Tirol, Vorarlberg és Bécs. Az egyes tartományokkal való azonosulás (Landesbewusstsein) 19

mértéke változó, mégpedig az osztrák nemzeti öntudat (Österreichbewusstsein) fejlettsége szerint. Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban jóval nagyobb az osztrák nemzeti öntudat, mint a tartománnyal való azonosulás. Körülbelül egyforma erős

a

kettő

Felső-Ausztriában

és

Salzburg

tartományban;

Karintiában,

Vorarlbergben és Tirolban viszont a közösségi öntudat inkább a tartományhoz kapcsolódik, semmint Ausztriához. A lakosság túlnyomó része a német nyelv bajor-osztrák változatait beszéli, kivéve Ausztria legnyugatibb részeit, ahol a nép, akárcsak svájci szomszédjai, az alemann nyelvi térséghez tartozik. Keleten (Burgenlandban, Bécsben) és délen (Karintiában) kis létszámú magyar, horvát, szlovén és cseh kisebbség lakik. Az 1970-es évektől kezdve új kisebbségek érkeztek Ausztriába, főként Bécsbe: törökök és délszláv bevándorlók. Polly Platt, az Ausztriát jól ismerő kultúraközi kommunikációs szakember szerint Ausztria olyan nemzet, ahol egyazon emberben megbújik a germán szabályszeretet és a találékony latin szabálykerülés, a német hatékonyság, a latinos jókedv és a szláv macsó individualizmus. Külföldiek véleménye szerint az osztrákok legjobb formájukban szívélyes, udvarias emberek, akik el tudják hitetni az idegennel, hogy szívesen látott vendég. Legrosszabb formájukban „londiner-magatartást” vesznek fel: „Van szerencsém, vezérigazgató/professzor úr!” vagy „Kezeit csókolom, nagys’asszony!” Viszont érdeklődésük őszintének tűnik. Sok külföldi várakozásával ellentétben a bécsiek igenis előbbre valónak tartják az emberi értékeket a társadalmi megítélésnél. Egy Bécsben élő külföldi szerint a katolikus hagyomány megtanította az osztrákokat arra, hogy figyeljenek embertársaikra, és csak szórványosan követnek el botrányos botlásokat. Ugyancsak

külföldiek

állítják,

hogy

ha

megkaparjuk

a

felszínt,

latens,

bizonytalanságból eredő agresszivitásra bukkanhatunk. A GEO magazin szerint a vorarlbergiek, a salzburgiak és a tiroliak kivételével minden osztráknak kisebbségi komplexusa van. A kivételeket pedig ravaszsággal párosuló csökönyösség jellemzi. Hivatalosan az osztrákok mintegy nyolcvan százaléka a római katolikus egyházhoz tartozik, Ausztriát ezért katolikus országnak tekintik. Az osztrákok értékrendjében a vallás csak az ötödik helyet foglalja el – a család, a munkahely, a baráti kör és a szabadidő után. A felmérések szerint Ausztria lakosságának mindössze kb. 30 százaléka tartja fontosnak a vallást. 20

Az osztrák lélek című könyvében a néhai Erwin Ringel professzor azt írja, hogy honfitársai „a szentimentális negatív önértékelés és a határtalan nagyság érzése között ingadoznak”. Ez abban a kóros osztrák szokásban is tükröződik, hogy teljesen hétköznapi párbeszédekben a túláradó lelkesedést egyik pillanatról a másikra mély apátia váltja fel, vagy fordítva. Kétségtelenül nagyon neheztelnek a német gazdagságra, ráadásul egyesek a kultúrájuk elleni német összeesküvést is felfedezni vélik. Rendkívül súlyos „nem itt találták fel” komplexusban is szenvednek. Ringel professzor azt állítja, hogy ezeket a komplexusokat gyermekkorban a szülők tekintélyelvű viselkedése alakítja ki, akik engedelmességi, udvariassági és takarékossági normákat írnak elő, és ez a generációk között szeretet-gyűlölet kapcsolatot teremt. Az osztrák szülő a „tulajdonának” tekinti a gyereket, amíg otthon lakik, jóllehet minden európai szülőnél többet költ gyerekjátékra. Ezek a tényezők kettősséget teremtenek az osztrák lélekben, amelynek egyik oldalán a felszíni udvariasság és a konformitás, a másikon pedig a rejtett neheztelés és az irigység áll. A mostanság Ausztriában élő külföldiek viszont állítják, hogy az osztrákok ma már ugyanolyan engedékenyek gyermekükkel, mint bármely más európai szülő. Elismerik ugyanakkor, hogy a felnőttek nagyon maguknak való életet élnek, még a családon belül is sok minden marad kimondatlan. Egy kutatás szerint 1,4 millió osztráknak egy átlagos hónapban a munkahelyén kívül gyakorlatilag nincs kapcsolata a barátaival, ráadásul a házaspárok naponta átlagosan hét percet beszélgetnek.

3. Svájc A Svájci Konföderáció (Schweizerische Eidgenossenschaft) egy kis ország KözépEurópában. Szomszédjai Németország, Franciaország, Olaszország és Lichtenstein. Erős hagyományai vannak a politikai és hadügyi semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködések terén is, hiszen számtalan nemzetközi szervezet székhelye. Területe: 41 293 km2 Népessége: 6 485 000 fő Államformája: szövetségi köztársaság

21

Svájc csaknem háromnegyed része hegyvidék, átlagos tengerszint feletti magassága majdnem négyszeresen múlja felül Európáét. Az ország déli részén emelkedő, 1850 m átlagmagasságú Alpok területének 60%-át foglalja el. Az Alpok területének több mint kétötöde gazdálkodásra, emberi letelepedésre alkalmatlan havas-gleccseres, köves-sziklás terület. Nagyobb részén azonban az erdő borította hegyek dús füvű alpi legelőkkel, vízfolyásokban gazdag völgyek gyönyörű tavakkal és tengerszemekkel váltakoznak. 1291-ben három kanton (Uri, Schwyz és Unterwalden) aláírta a szövetségi levelet, amellyel egyesültek a Habsburgok „idegen” szabályai elleni közös küzdelemre. A Habsburgok ekkor a német birodalom felett uralkodtak, mint német-római császárok. Az 1315-ös morgarteni csatában legyőzték a Habsburg hadsereget, és részleges függetlenséget szereztek, mint Svájci Konföderáció. Az 1648-as vesztfáliai békében az európai államok elismerték Svájc semlegességét és a római birodalomtól való függetlenségét. 1798-ban a francia forradalom hadserege leigázta Svájcot. A bécsi kongresszus 1815-ben visszaállította Svájc függetlenségét. Svájc szövetségi alkotmányát 1848-ban fogadták el. Svájcot történelmi semlegességéről ismerjük, ezt az is mutatja, hogy egyik világháborúban sem vett részt. Az ország 2002-ben lett az ENSZ tagja. Az Alpok világában, a Jura mészkővonulataiban és a Mittelland dombvidéken alakult ki e különös ország, ahol négy különböző nyelvet beszélő nép és egymás mellett, a középkor óta szoros szövetségben. A történelmi kor hajnalán a kelta eredetű helvétek népesítették be. A harmadik században végbemenő népvándorlás ezt a vidéket is elérte, Észak-, Kelet- és KözépSvájcba a germán alemannokat, Nyugat-Svájcba a burgundokat és a frankokat sodorta. A különböző itáliai törzsek vándorlásával, illetve betelepedésével zárult a kör, amely a ma is jellemző nyelvi megoszlás alapja. Svájc – viszonylag szerencsés, periferikus földrajzi fekvésére, az egymás ellen hadat viselő európai hatalmak közötti ütközőállam szerepére támaszkodva – mind az első, mind a második világháború folyamán megőrizte semlegességét. Ennek köszönhető, hogy nemcsak a háborús pusztításoktól mentesült, hanem mindkét háború során az európai országok szétzilálódott gazdaságából oly mértékben áramlott át Svájc bankjaiba, pénzintézeteibe a tőkés vagyon, hogy a magas svájci életszínvonal egyik 22

fő forrásává vált ennek a koncentrált tőkének őrzése, kezelése. Mint nemzetközi pénzközpont, Svájc sohasem küzdött tőkehiánnyal, s ki tudta használni a háborús – majd az azt követő – évek óriási konjunktúráját. A semleges státus megőrzése számos nemzetközi szervezet központját vonzotta az ország területére. Az ENSZ-hez való csatlakozásra vonatkozóan minden eddigi kezdeményezést népszavazás vetette el. A 20 kantonból és 6 félkantonból álló szövetségi állam parlamentáris, demokratikus köztársaság. Legfelső törvényhozó testülete a Szövetségi Gyűlés, amely két egyenjogú kamarából áll. A nők 1971-ben, Európában utolsóként kaptak választójogot. Svájc szövetségi elnökét (államfő) évenként választja újjá a Szövetségi Gyűlés. Politikai életének jellegzetes és sajátos vonása a gyakori, az utóbbi időben túlságosan is gyakori népszavazás, valamint a törvénykezdeményezés. A bécsi kongresszus által elismert Svájc 22 kantont tömörített, a mai Svájc 26-ot, pedig nem történt területi változás. A kantonszám-növekedés oka az, hogy három kanton (Basel: Basel Land, Basel Stadt; Unterwalden: Nidwalden, Obwalden; Appenzell: Ausser Rhoden, Inner Rhoden) részint vallási (a lakosság 48%-a katolikus, 45%-a protestáns), részint egyéb megfontolásból kettévált, ill. 1979-ben Jura néven új kanton alakult. Ezért nevezik Svájcot 20 kantonból és 6 félkantonból álló szövetségi köztársaságnak. Lakosságának száma az elmúlt egy évszázad alatt megduplázódott, de ebben jelentős szerepe volt a belső vándormozgalom lanyhulásával, a népesség elöregedésével és a második világháborút követő konjunktúrával párhuzamosan fellépő munkaerőhiánynak. Nehezebb fizikai munkára svájci egyre kevésbé vállalkozik, még a mezőgazdaságban sem; az iparban is elsősorban csak a magasan képzett szakmunkások a helybeliek. Ezért igen nagy számban dolgoznak az országban külföldi vendégmunkások, akiknek ottléte – bár gazdasági szükségszerűség – sok problémát okoz. Svájc gazdasági élete – mint annyi más vonatkozásban – ezen a ponton is függ a külfölditől. A hazai kereskedőkhöz képest Svájc foglalkoztatja a legtöbb vendégmunkást (a családtagokkal együtt 1 millió külföldi él az országban) Európában. A főként olasz és spanyol munkások az építő-, a gép-, a textil- és 23

vendéglátóiparban dolgoznak, de több tízezerre tehető a mezőgazdasági idénymunkát végzők száma is. A 157 fő/km2-es átlagos népsűrűség magasnak tekinthető, és nagy végleteket takar. A lakosság háromnegyede a Mittellandon él, amelynek népsűrűsége így is jó kétszeresen múlja felül az országos átlagot, de a Juráé (170 fő/km2) is meghaladja azt. Ugyanakkor az Alpok csak a népesség hetedének nyújt otthont, itt a népsűrűség alig negyede (38 fő/km2) az országosnak. A római hódítás, a népvándorlás meg-megújuló rohama az ország területén eltérő sajátosságokkal rendelkező népeket hozott össze. A viszonylag határozottan meghúzódó

nyelvhatárok

különböző

nemzetiségeket

különítenek

el.

Svájc

négynyelvű ország: a középső és északi részén elterülő 18 kantonban élnek a lakosság 65%-át kitevő németek, a nyugati kantonokban (Genf, Vaud, Fribourg, Jura, Neuchatel, Valais) a svájciak 18,4%-a által beszélt francia az uralkodó nyelv. A lakosság 9%-a olasz anyanyelvű (többségük Ticinóban él). A népességből mindössze 0,8%-kal részesedő romanizált kelta leszármazottak, a rätorománok, illetve ladinok Graubünden kanton egyes részeit lakják. Svájc az átmenő forgalom országa: Közép-Európa országútja. A vasút térhódításával az autóutak szerepe másodlagossá vált. A vasút még az olyan járhatatlan hegyi tájakra is elvisz, amelyek előtt az autóút megtorpan. A magashegységi hágók többsége csak júniustól októberig járható. Az egész ország idegenforgalmi terület. Svájc ma Európa idegenforgalmilag egyik legjobban felkészült országa; szállodaipara világhírű. Svájcban átlagosan másfélszer annyi külföldi fordul meg évente, mint amennyien az országot lakják.

A svájci nép jellemzői Svájc huszonhárom kantonra oszlik, mindegyiknek megvan a maga identitása, hagyomány- és intézményrendszere. Az országot megosztják ugyan a nyelvi, vallási és etnikai eltérések, mégis gyakorta hallani, hogy Svájc a népek együttélésének legjobb gyakorlati példája.

24

A jelenleg svájciaknak nevezett népek különböző – germán, kelta és olaszos hátterű – népcsoportokként kezdték pályájukat. A manapság német ajkú svájci lakosság jelentős része nem germán eredetű a szó szoros értelmében, hanem germanizált keltáktól származik. A francia anyanyelvű svájciak egy része germanizálódott – az általános kultúra tekintetében is. Az olasz és a rétoromán nyelvűeket manapság már erősen befolyásolja az általános svájci kultúra, jóllehet olasz származásuk kétségbevonhatatlan. Az alapító kantonok lakossága német ajkú volt. Akár valódi németek voltak ezek az emberek, akár germanizált kelták, annyi bizonyos, hogy a kultúrájuk német volt, s a nyelvük is: a svájci német (Schwyzertütsch). A standard németet Svájcban írásban használják (ezért Schriftdeutschnak is nevezik), a mindennapi érintkezésben túlnyomórészt a svájci-német nyelvjárások egyik vagy másik formáját alkalmazzák. A konföderáció szerkezete 1513-ra szilárdult meg, s a német jelleg addig csak kevéssé tompult. A nem német közösségek általában inkább meghódított országrészek lakosaiként kerültek az országhoz, semmint a konföderáció híveiként. A konföderáció német magva a vallási megosztottság ellenére együtt maradt, s ezzel bátorító példát mutatott a többségükben protestáns francia ajkúak és a katolikus vagy antiklerikális olaszul beszélők számára az egyház tiszteletén alapuló, toleráns társadalomban való szorosabb tömörülésre. Csodaként emlegetik, hogy létezik olyan ország, amely sikeresen forraszt egybe ennyi etnikai, nyelvi és vallási sokféleséget, mégpedig az egyes részek identitásának feláldozása nélkül. A valóságban a részek nem annyira eltérőek, mint első pillanatra látszik. Egységbe foglalja őket, hogy Svájchoz kívánnak tartozni. Franciaságukkal, németségükkel vagy olaszságukkal szemben megfelelőképpen hangsúlyozandó a svájciak svájci mivolta. A liberális demokráciához való ragaszkodás minden svájci közösség szent ügye, és a politikai pártok döntően nem az etnikumok szerint oszlanak meg. Az ország német, illetve francia nyelvű lakosai állítólag eltérő magatartást tanúsítottak az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdésében. Az 1992-es svájci népszavazás csekély többséggel elutasította ugyan a csatlakozást, de az ügy újságírói értelmezését a statisztika cáfolja: a nyelvi és egyéb megoszlás választóvonalainak egyik vagy másik oldalán a lakosság kb. egyenlő arányban foglalt állást az igen és a nem mellett. A francia anyanyelvű svájciak talán mindig hajlamosak voltak behódolni Párizsnak a kultúra kérdésében. A kisebb jelentőségű rivalizálásokon kívül 25

a feszültség legfőbb forrása, hogy nem egy francia ajkú svájci megköveteli, hogy német svájci nyelvterületen franciául szólítsák meg és beszéljenek vele. A svájci népesség számát tekintve a német svájciak fölénye megdönthetetlen. Számarányuk az összlakosság majdnem háromnegyed része. A francia és az olasz hányad a II. világháború vége óta módosult: akkor 20, illetve kb. 5 százalék volt az arány. Jelenleg a francia ajkúak az összlakosságnak alig több mint 17 százalékát teszik ki, az olasz anyanyelvűek aránya viszont már a 8 százalékot is meghaladja, főként az Itáliából bevándorló munkások folyamatos hódítása következtében. A többi rétoromán anyanyelvű lakos. Svájc megszilárdulását nem csupán az oktatási rendszer segítette elő, hanem a sok vegyes házasság is, no meg a munkások kantonról kantonra vándorlása. Svájcot azonban főként egy a francia forradalomból átvett elgondolás egységesíti, mégpedig a felfegyverzett nép koncepciója. Minden 18 és 56 év közötti férfi köteles évente rövid időre valamilyen módon „bevonulni” ebbe a valódi polgárseregbe. A svájciak büszkék rá, hogy a közös erőfeszítés sikert hozott; a kis ország megőrizte függetlenségét; a korlátozott természeti erőforrásokkal rendelkező állam Európa legmagasabb életszínvonalát mondhatja magáénak; a semlegesség kultusza nem csupán a függetlenség és a virágzó gazdaság megvédésére alkalmas eszköznek bizonyult, hanem segített egységesíteni a svájciakat az országot körülvevő politikai és gazdasági tömböktől való elhatárolódásban is. Kívülállók gyakorta önelégültnek és hivalkodónak minősítették és minősítik ezt a magatartást, de a svájci attitűd létezik a nemzetköziség és az emberiség ügyei iránt érzett felelősséggel. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt és a Népszövetség székhelyéül annak idején Svájcot szemelték ki.

26

V. A protokoll sajátosságai az egyes országokban 1. Németország protokolláris sajátosságai a. A német protokoll története, fejlődése A germán törzsekről már az őskorból maradtak ránk leletek, nevüket először az ókorban Poszeidoniosz említi Krisztus előtt 90 körül, majd Julius Caesar is hosszasan ír róluk hadjáratait elemző írásaiban. Fontos információkat tudunk meg a germánok életéről, hétköznapjairól id. Plinius Naturalis historia című művéből, illetve Tacitus Germania-jából és Ptolemaiosz világföldrajzából. A germán törzs, melyet a szomszédos törzsektől széles gyepű választott el, gaukra (körzetekre) oszlott, ezek pedig századokra. A legfőbb kötelék a nemzetség volt, ennek tagjait a közös származás fűzte egybe. Ez gondoskodott tagjai számára a békességről, védelemről és jogról. A becsületen esett csorbát nem az egyén, hanem a közösség kötelességének tekintették. Ennek egyik módja a párharcra való kihívás (faida), másik módszere pedig a vérbosszú volt. Az idők előrehaladtával a vérbosszút lassan felváltotta a vérdíj, mely mindkét fél számára nagyobb megelégedést nyújtott. A germánok nem rendelkeztek írott szabályokkal, vitás kérdéseiket csak az ésszerű renden alapuló, íratlan, előszó útján terjedő népjog alapján rendezték. A hétköznapi protokoll is a szokásjogon alapult. A legfőbb állami szerv a közösség (thing, ding), amely

meghatározott időközönként összegyűlt.

Itt

a

fejedelmek

előadták

javaslataikat, amelyeket a nép elutasíthatott, vagy elfogadhatott. Egyhangú szavazásra volt szükség háború és béke kérdésében, a közösség törvényszékként döntött vallásgyalázás, hazaárulás, háborús bűntettek és tisztességtelen cselekedetek ügyében. Az elítélt tetteseket vagy kitaszították a közösségből, vagy halálra ítélték. A hivatalos protokoll tevékenysége a császárok és hercegek, illetve a császárok és a pápa közötti ceremoniális levelezések és a birodalmi gyűlések megszervezésére koncentrálódott. A korszak udvari szertartásrendjét a bizánci protokoll előírásai szabályozták és ezeket követték az európai udvarok. A késő középkori Németország protokolljára két fontos esemény volt döntő hatással. Az első a Luther reformáció elterjedése, a második a központi hatalom megszűnése 27

volt. Innentől kezdve a német területeken a fejedelmek és hercegek uralkodtak, melyek mind saját udvartartással és protokollal rendelkeztek. Ezek az udvartartások azután a francia udvari protokollt tekintették példának. Ez a protokoll a XVII. század végére, XIV. Lajos uralkodása idején jutott el tetőfokára. A kis német fejedelemségek is megpróbáltak olyan bálokat, fogadásokat, vadászatokat rendezni, amelyek hasonlítanak a francia udvarra és lepipálják a szomszéd fejedelemséget. Ez az időszak volt az udvari etikett fénykora. Reggeltől estig, mint valami színpadi mű felvonása, folyt az uralkodó magán- és hivatalos élete. Ebben az időszakban terjedt el az is, hogy az előkelő körökben az elfogadott érintkezési nyelvvé a francia vált. Németül csak az alávetettekhez szóltak, de előfordult olyan arisztokrata is, aki nem is beszélte az uralma alatt álló nép nyelvét. A XVIII. század végének és a tizenkilencedik század elejének polgárosodó németségének hétköznapi szokásaira nagy hatással volt egy 1788-ban Hannoverben megjelent könyv, melynek címe „Az emberek közötti érintkezésről” volt. A mű szerzője Adolf Franz von Knigge arra törekedett, hogy az egyéni magatartás, a jó modor és viselkedés hasznos elveit összefoglalja. Knigge könyvében mindenről találunk útmutatást, miként kell viselkedniük öregeknek és fiataloknak, szülőknek és gyermekeknek, házastársaknak és szerelmeseknek, alárendelteknek és magas állásúaknak, vendégeknek és házigazdáknak, még a hitelezőknek és adósoknak is. Knigge könyve nagy feltűnést keltett a német nyelvterületen, voltak akik magasztalták, hogy végre valaki összefoglalta a társadalmi érintkezés szabályait és voltak akik felforgatónak és veszélyes lázítónak tartották. Erre a kettősségre jó példa az, hogy míg a könyv megjelenése utáni években még irodalmi vitákat provokáltak a szerző ellen, addig néhány évre rá már az iskolákban tanítottak róla. Knigge könyvét először 1811-ben fordították magyarra „Az emberekkel való társalkodásról, vagy: Miképp kellessék minden rendbéli emberekhez magunkat úgy alkalmaztatnunk, hogy a világban boldogulhassunk.” – címmel. A könyv akkoriban hazánkban is igen ismertté és kedveltté vált. A német nemzet történetében a tizenkilencedik század legfontosabb eseménye a porosz vezetéssel létrejött egységes német állam megalakulása (1871. január 18.). Ez az esemény Németországot ismét világpolitikai tényezővé és az eddigi sokközpontú országot berlinközpontúvá tette. 28

Németországban az egyesülés után egészen a harmincas évekig a polgári szokásrend, a hétköznapi protokoll elterjedését figyelhetjük meg, ahogyan hazánkban is a „boldog békeidőkben”, majd az első világháborút követően. Akárcsak nálunk a Monarchia megszűnte, ugyanúgy a németeknél a császárság bukása a területek és gyarmatok elvesztése a rokoni kapcsolatok új határok miatti eltávolodását jelentették. A császárság megszűnte a hivatalos protokollra is hatást gyakorolt, oly módon, hogy a császár helyét a birodalmi elnök tölti be, illetve megszűnnek a gyarmatokhoz kapcsolódó ceremóniák és szokások. 1933-tól a nemzetszocialista diktatúra új szokásokat vezetett be mind a hétköznapi, mind a hivatalos protokoll területén. A náci ideológia a „népit” hangsúlyozza, az egyén tökéletes feloldódását követeli a közösségben. A nemzetszocialisták a hétköznapi élet minden momentumába beleszóltak a születéstől a halálig. Még az egyébként „árja” családok gyermeknevelésébe, párválasztásába is belefolytak. A „világnézet” a párt kiadványain és a pártlap (Völkischer Beobachter) útján terjedt, a néppel tömegpszichológiailag hatásos és a németek által amúgy is kedvelt nagygyűlések, felvonulások, fáklyásmenetek és pártgyűlések segítségével próbálták elfogadtatni az ideológiát és a párt mindenhatóságát. A magánéleten kívül a párt a hivatalos életet is teljesen új alapokra kívánta helyezni, ennek egyik szembetűnő példája volt a közigazgatás teljes átformálása, a tartományok és azok parlamentjeinek felszámolása (1933. április 7.).

b. A hétköznapi és hivatalos protokoll a mai Németországban A két német állam 1990. október 3-ai egyesítése természetesen nem jelentette egyben azt is, hogy az addig, egészen negyven évig külön élő emberek, akik más szokásrendszerben nőttek fel és éltek, egyik napról a másikra átveszik a másik állam szokásrendszerét, és eszerint folytatják addigi életüket, kötnek üzletet, stb. Ezért aztán lényeges különbségek találhatók az egykori NSZK és NDK népeinek üzleti és mindennapi szokásaiban és nehezen képzelhető el, hogy az ún. új tartományok („neue Bundesländer”) üzletkötői rövid idő alatt felhagytak volna az addig megszokott központosított, zárt irányítással járó üzleti, emberi és nyelvi szokásokkal és azon nyomban áttértek volna a piacgazdaságban használatos üzletkötési módokra.

29

A régi tartományok („alte Bundesländer”) lakói pedig még néha manapság is bizalmatlanul fordulnak a keletiek felé és az országon belül még most is érezhetők az egykori szembenállás nyomai. Ennek egyik jele, hogy kölcsönösen negatív kicsengésű jelzőkkel illetik egymást. A keletiek a nyugatiakat „Wessis”-nek nevezik, mely kifejezi azt, hogy a nyugatiak a keletet gyarmatként kezelik, lakóit pedig lenézik. A keletiek szerint a nyugatiaknak fogalmuk sincs azokról a nehézségekről, melyeket nekik kellett legyőzniük, ezen kívül puhányok és nagyképűek. A nyugatiak a keletieket „Ossis”-nak nevezik és véleményük szerint a negyven év kommunizmus alatt idegengyűlölők és kisstílűek lettek. Ezeket az ellentéteket fokozza az is, hogy a keletnémet dolgozók ugyanazért a munkáért sokáig nem ugyanazt a bért kapták és a keleti nehézipar leépítésével rengeteg ember vált munkanélkülivé. A nyugatiaknak mélyebben a zsebükbe kellett nyúlniuk, hogy elősegítsék a másik oldal fejlesztését külön adót vezettek be e célra - , a volt NDK-belieknek pedig szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy az annyira áhított nyugati életforma sem „habostorta”, a nagy átszervezések következtében ugyanis sokan veszítették el munkahelyüket. Mindenesetre lényegesnek tűnik, hogy a ma egységesen németnek nevezett kelet- és nyugatnémetek még nem tekinthetők egységes üzleti partnernek, nem beszélnek még egységes üzleti nyelvet. A keleti és nyugati területekre jellemző értékrend különbsége tehát ma is érzékelhető. A döntéshozás módját illetően a németek felfogását az individualizmus jellemzi, bár történelmük és kultúrájuk nagymértékben befolyásolja a döntési mechanizmust. A döntési folyamat lassú és elmélyült, mivel a perifériálisnak látszó tényezőket is minden esetben gondosan mérlegelik. A kimondott határozat megváltoztathatatlan. A magánélet tisztelete kötelező, személyes kérdéseket nem kevernek az üzleti ügyek közé. A személyes, baráti kapcsolat kialakítása azonban nélkülözhetetlen az üzleti sikerhez. A biztonság zálogát elsősorban az egyetemes szabályok és törvények, az erős belső meggyőződés jelenti a német emberek számára. A társadalom és az egyén életének alapvető kritériuma a rend. A belső tartás és önfegyelem eszménye kevés teret hagy az érzelmek kifejezése számára. Nemritkán találkozhatunk a jövőtől való félelemmel és szkepszissel, az aggodalom és a pesszimizmus megnyilvánulásaival gazdasági, társadalmi és politikai kérdésekkel kapcsolatban egyaránt. A

vendégmunkásokkal,

menekültekkel,

külföldiekkel

és

nemritkán

a

keletnémetekkel kapcsolatban is masszív előítéletekkel találkozhatunk a német 30

társadalomban, a kisebbségeket főként a munkaerő-piaci verseny erősödése miatt hibáztatják, illetve beilleszkedési képtelenséggel vádolják. A német társadalom erősen tagolt, az egyes osztályoknak és rétegeknek sajátos szerepük van a társadalmi rend fenntartásában. A törvény által garantált jogegyenlőség az üzleti életben nem mindig érvényesül. A nők negatív megkülönböztetése anyagi és erkölcsi téren még ma is érezhető. A dolgozó németeknek csaknem 40%-a nő, köztük azonban igen kevesen töltenek be felső vezetői állásokat. A német férfiak, bár rendkívüli udvariassággal bánnak a külföldi üzletasszonyokkal, általában nem veszik őket olyan komolyan, mint a férfi tárgyalópartnereket. Ennek ellenére elmondható, hogy egy gondosan összeállított, jól megírt üzleti ajánlat a megérdemelt figyelmet és tiszteletet fogja kelteni. Ugyanúgy, mint minden más népre, a németekre is ragadtak ún. sztereotípiák, amelyek egy részét minden bizonnyal tekinthetjük túlzásnak, nagy részüknek azonban van némi alapja, amely a hosszú évek során folytatott életstílus folyamán alakult ki. Így ha a németekről beszélünk, akkor leggyakrabban a precíz, alapos, pontos, megbízható, katonás, intoleráns, hangoskodó, nyárspolgár és gyakorlatias jelzőkkel találkozhatunk. A német városok rendezettsége kicsiben megtalálható az emberek lakásában és életvitelében. Nem szeretik a rendetlenséget, a másságot, a normasértést, mert mindennek megvan a maga helye és mindent a maga idejében illik elvégezni. Az utcák, a kertek rendezettek, az útbaigazító táblák precízek. Szinte már túl precíz minden és úgy érzi magát az ember, mintha egy maketten lenne. Szokásaikból eredően tartják a kellő távolságot közvetlen környezetükkel is, még kis községekben sem láthatók – a magyar szokásokkal ellentétben – utcán beszélgető, pletykáló emberek. Az emberek napja percre beosztott, rendezett, spontán programok tervezésére kevésbé nyitottak. A német élet alapja a határidőnaplóban is rögzített, pontosan betartott órarend, ritmus. Munkaidejükben dolgoznak, szabadidejükben pihennek, szabadságukban elutaznak. Szabadságukat már az év elején megtervezik és ezen, mint egyéb más programjukon, később már nem szívesen változtatnak. A szabadidő eltöltése is megtervezett, és élénk klubélet jellemzi a németeket (teke, tenisz, kártya, közös ivászat a leggyakoribbak). A hétköznapi és üzleti élet szabályait igyekeznek maximálisan betartani, és életüket az adott keretekben megszervezni. Szeretnek 31

mindent írásban is rögzíteni. Holmijaik és környezetük is rendezett, tiszta, ugyanakkor egyéni tisztaságukkal aránylag kevesebbet törődnek, mint a tárgyakéval. Önmagukkal szemben a magyarokhoz viszonyítva nem eléggé igényesek, nem fordítanak elegendő időt külsejük ápolására sem. A megbízhatóság, a kötelességtudás lényeges elemei a társadalmi előremenetelnek. Ez a gyermekek nevelésén is érezhető, akiknek nagyon korán kell megtanulniuk a helyes viselkedés szabályait és a tekintélytiszteletet. Így gyakran hiányzik a meghittség, a szeretet. Mindez később visszaüt, mert az öregek gondozása hasonlóan személytelen, érzelemmentes, az öregek otthona bevett szokás. A gyerekek már az iskola befejezte után önálló életet kezdenek, szüleiktől külön lakásba költöznek. A távolságtartás érezhető akkor is, amikor a gyerekről és egymásról is kevésbé vesznek tudomást, mint Magyarországon. Rendszeretetük, zárkózottságuk „vendégszeretetükre” is kihat, nehezen tudnak felszabadultan örülni az idegennek. A köszönés a napszakhoz igazodik, s a napszakok értelmezése lényegében azonos a nálunk megszokottal. A „Jó reggelt!” német megfelelőjét („Guten Morgen!”) délelőtt 11.30 óráig használják, ezután „Guten Tag!”-gal („Jó napot!”) köszönnek egymásnak. Ebédidőben a „Mahlzeit!” kifejezést használják, amely megfelel a „Jó étvágyat!” kifejezésnek is, de ugyanúgy használják köszönésre is ebben a napszakban. 18.00 órától „Guten Abend!”-del („Jó estét!”) üdvözlik egymást. A „Grüss Gott!” köszönési formát Németország déli részén használják leginkább és a nap minden szakában így köszönnek egymásnak. A fiatalabbak vagy akik tegező viszonyban vannak egy egyszerű „Hallo!”-val köszönnek egymásnak. Elköszönéskor leginkább az „Auf Wiedersehen!” formát használják – ez a hivatalosabb -, de olyan személyek között, akik jobban ismerik egymást, illetve közvetlenebbek egymással, „Tschüss!”-szel is elköszönnek egymástól. Ez a köszönés korábban csak Németország északi részén volt használatos, de mára már az egész ország területén ismerik és használják. Az utóbbi időben azonban már átvették más nyelvek köszönéseit is, így a „Ciao!” vagy a „Servus!” sem ismeretlen számukra. A „Mach’s gut!” kifejezést barátok közt használják elköszönéskor, ami nálunk a „Légy jó!” felelne meg.

32

A kézfogás Németországban nemzeti rituálé. A gesztusok és a mimika, a nonverbális kommunikáció hasonló a miénkhez, azzal a különbséggel, hogy a németek visszafogottabbak, kevésbé ölelkezők, puszilkodók, mint mi, viszont annál inkább szeretnek kezet fogni. Mindenki mindenkivel kezet fog, férfiak nőkkel, nők férfiakkal, figyelembe véve a szabályt, hogy a nő nyújtja előbb a kezét a férfinak, s bár nem a német etikettkönyvek előírásai szerint való, de még ma is gyakran előfordul, hogy a férfiak nyújtanak kezet a hölgyeknek. Többnyire a szülők is - ölelés helyett - kezet fognak gyermekeikkel és eközben puszilják meg egymást. Vidéken a kézfogás még ma is többet jelent, mint egy megírt szerződés. A kézcsók is ismert, de csak baráti társaságban szokásos. A német nevek sorrendje a nyugaton általános mintát követi: a keresztnév a családnév előtt áll. A hagyomány szerint csak a családtagok vagy a közeli barátok szólítják egymást a keresztnevükön. A megszólítás a vezetéknév elé tett Herr, Frau, Fräulein formulákkal történik (uram, asszonyom, kisasszony), bár a Fräulein kifejezés már elavult és az utóbbi időben nem használják, helyette a hajadonoknál is a Frau használatos. Az 1919. évi weimari alkotmány eltörölte a nemesi előjogokat kifejező megszólítások kötelező használatát. Annak egyes elemei viszont a név részévé váltak, s ma is használatosak – leggyakoribb formája a vezetéknév előtt álló „von”).

Hivatalos

kapcsolatokban

még

írásos

vagy

ünnepélyes

szóbeli

megszólításkor is legfeljebb a „hochverehrter” (mélyen tisztelt) vagy a „sehr geehrter” (nagyrabecsült) jelzőt teszik ki magas állami vezetőknél (pl. szövetségi elnöknek, miniszterelnöknek), de a mindennapi megszólításkor elég a jelző nélküli „Herr Miniszterpräsident” forma is. Csak a nemzetközi diplomáciában használják nagyköveteknél, minisztereknél az „excellenciális uram” német változatát: „Exzellenz” vagy „Euer Exzellenz”, a német diplomáciai testület belső szabályai szerint azonban a nagykövet megszólítása is egyszerűen „Herr Botschafter”. Az egyházi személyiségek megszólításánál is elég általában a Herr után az egyházi rang, írásban és ünnepélyesebb alkalmakkor a „sehr geehrter” kitétel, s csak a legmagasabb méltóságoknál alkalmaznak különleges megszólítást (pl. a pápánál: Euer Heiligkeit vagy Heiliger Vater, kardinálisoknál: Euere Eminenz érseknél, püspököknél: Euere Exzellenz, stb.) Verbális megnyilvánulásainkban ügyeljünk a partner beosztására, rangjára, végzettségére, mert vagy ezeket, vagy pedig az illető vezetéknevét kell a Herr vagy 33

Frau után kiejtenünk (például: Herr Doktor, Frau Direktorin, Herr Klein vagy Frau Klein). A magyarral ellentétben a feleségek nem veszik fel férjeik tudományos fokozatát. A németek öltözködése elegáns, választékos, de nem olyan merev szabályok szerint történik, mint az angoloknál. Németország férfidivatja élenjáró Európában. Ésszerűen és gyakorlatiasan keveredik a hagyományos és a korszerű. A hivatalos öltözetben a sötétebb árnyalatok dominálnak, de nem meglepő az olaszos színösszeállítás vagy fazon sem. A hagyományos „dunkler Anzug” (sötét öltöny) megnevezés ma már nem okvetlenül sötétet jelent, belefér a közepes színárnyalat is. Délelőtti hivatalos alkalmakra férfiaknak szokásos a sötét öltöny, fehér ing, ezüstszürke, minta nélküli vagy tónusban illő mintájú nyakkendő, fekete cipő, hölgyeknek kosztüm vagy egybeszabott ruha. Esti és ünnepélyes rendezvényeken rendszerint elegendő a sötét öltöny, szmokingot, frakkot csak különleges esetekben viselnek. Szigorúan hivatalos alkalmakon a férfiaknak szmokingban, a hölgyeknek nagyestélyiben illik megjelenniük. Németország üzleti társadalmát, ahol a címek és pozíciók rendkívül fontosnak számítanak, személytelen hivatalosság jellemzi. Megszólításnál az illető címét a tudományos fokozat követi (pl.: Herr Direktor Dr.). A magasabb rangú személyeknek általában egy alacsonyabb rangú beosztott mutat be. Ha több bemutatkozás zajlik egymás után, csak a magasabb rangú kollégával kell kezet fognunk. Ha kézfogásunk határozott és egyenesen az illető szemébe nézünk, jó benyomást fogunk kelteni. Bemutatkozáskor ügyelni kell arra, hogy keresztnevünket nem kell megemlítenünk, ez csak a fiatalabb embereknél fogadható el. Egyszerűen vezetéknevünket mondjuk, pl. „Kovács” és ma már az sem feltétlenül szokás, hogy a másik bemutatkozásakor „Angenehm”, „Sehr gefreut”, „Hab’ die Ehre” (örvendek) kifejezésekkel válaszoljunk. Ha beszédet tartunk, a kezdés legyen „meine Damen und Herren” (hölgyeim és uraim), „sehr geehrte Damen und Herren” (tisztelt hölgyek és urak), „verehrte Gäste” (tisztelt vendégek), meghittebb közegben pedig a „Liebe Gäste” (kedves vendégek). Németországban a magázódás a bevett megszólítási forma, gyakran úgy kénytelenek évtizedekig egymás mellett, alatt, felett dolgozók, lakók meghalni, hogy mindvégig magázták, „Herr” vagy „Frau” Valakinek szólították egymást. A tegeződés üzleti 34

partnerek között is csak barátság esetén képzelhető el, ezért elég ritka. A fiatalok természetesen e téren is rugalmasabbak, nem követik őseik megkövült szokásait. A tegezés Németországban is a hölgy vagy az idősebb részéről ajánlható fel. A pontosságnak talán sehol másutt a világon nincs akkora jelentősége, mint Németországban. Minden programon, üzletieken és társaságiakon egyaránt mindig nagyon pontosan illik megjelenni. Már két-három perc késés is sértő lehet a német üzletember számára, különösen ha egy a ranglétrán alacsonyabb fokon álló üzletpartnerre kell várnia. Bár az angol nyelvet sokan beszélik Németországban, az üzleti tárgyalás nyelve többnyire a német. Az üzletemberek általában ragaszkodnak ahhoz, hogy üzleti ügyekről németül tárgyaljanak, ezzel is a német nyelv és nemzet magas szintű elhelyezkedését szeretnék hangsúlyozni. A találkozót megelőzően ezért érdemes megérdeklődni, hogy elfogadható-e az angol nyelv használata. A válasznak megfelelően kell tehát felkészülni a tárgyalásra és szükség esetén tolmácsról is kell gondoskodni. A németek fegyelmezett, keményen dolgozó emberek, akik magánéletükkel kapcsolatban tartózkodóak, üzleti tevékenységüket pedig kizárólag irodájukban folytatják.

Egy

harmadik

fél

által

történő

bemutatás

elengedhetetlen

a

kapcsolatfelvételhez, és bemutatkozó levélre is szükség van. Bejelentés nélkül nem érdemes megjelenni. A találkozók alapos előkészítést igényelnek. A tervezett időpont előtt legalább egy-két héttel be kell jelentkezni és egy időpontot egyeztetni. Az időpont kitűzésekor nem érdemes késő délutáni órát javasolni, mivel a németek a munkaidő végeztével szeretnek azonnal távozni az irodájukból. Legalkalmasabb a délelőtt 11 és 1 óra közötti, illetve a délután 3 és 5 közötti időpont. A péntek délután sem alkalmas időpont üzleti megbeszélésekhez, egy irodák pénteken már 2-kor vagy 3-kor

bezárnak.

Sokan

hosszabb

nyári

szabadságra

vonulnak

júliusban,

augusztusban, illetve decemberben, ezért érdemes a találkozó szervezésének megkezdése előtt meggyőződni arról, hogy az üzletpartnerek elérhetők-e ezekben az időpontokban. Az Oktoberfest nevű időszakban egymást érik a helyi ünnepségek, ilyenkor szintén nem lehet túlságosan komoly munkára számítani, mint ahogy a böjtöt megelőző háromnapos karnevál idején sem. Általában akkor hajlandók külföldi partnerrel üzletet kötni, ha a felkínált árucikk helyben nem beszerezhető és az illető termék vagy szolgáltatás megvásárlása nem sérti a német kereskedelmi vállalatok érdekszféráját. Ezen belül a németek csak olyan potenciális partneri viszony iránt érdeklődnek, amelynél az üzleti ajánlat 35

világosan tartalmazza a számukra várható előnyöket is. A német üzleti élet rendkívül hierarchikus és ennek árnyalataival érdemes tisztában lenni. A titkárnőknek is nagy szerepük van, sokat adnak az ő véleményükre is az üzleti partnerrel kapcsolatban, ezért érdemes kedvesen bánni velük. A német tárgyalópartner precízen, lényegre törően fogalmaz és mivel napja percnyi pontossággal be van osztva, nincs ideje felesleges fecsegésre. Az aktuális kérdés megvitatását rövid kedélyeskedés előzi meg. A kölcsönös üdvözléseket névjegycsere követi. A kártyán szerepelnie kell az illető címének és pozíciójának, valamint ajánlatos feltüntetni a cég alapításának évét is. Az üzleti vezetők többsége többékevésbé jól beszél angolul, ezért a névjegykártya szövegét nem kell feltétlenül németre fordíttatni, de a promóciós és egyéb nyomtatott anyagokat németül is rendelkezésükre kell bocsátani. Mivel a tanulást sokra becsülik Németországban, valamennyi, az érettséginél magasabb szintű iskolai végzettségre vonatkozó adatot érdemes ráíratni a kártyára. A rövid bevezető szakasz után lineárisan tárgyalnak, érthetően, konkrétan fogalmaznak és elégszenek meg egy cég ajánlatával, igyekeznek a teljes piacot felmérni és e tapasztalatok birtokában a számukra legelőnyösebb ajánlatot, céget választani. A németek kemény tárgyalófelek és különösen ügyesen alkusznak. Képesek arra, hogy még a szerződés aláírásának pillanatában is újabb engedményeket préseljenek ki partnereikből és többször is nyomást gyakorolnak árkérdésben úgy, hogy sűrűn emlegetik versenytársainkat. Tanácsos ezért alaposan felkészülni a termékünket, üzletágunkat és ajánlatunkat érintő részletekről, beleértve az azonos területen működő versenytársakat is, mivel német partnereink biztosan tájékozottak lesznek és lényegi kérdéseket tesznek föl. A német termékek világszerte elismert magas minősége részben a lassú, módszeres tervezési folyamatnak köszönhető, ezért az üzleti ajánlatot a szakemberek alaposan szemügyre veszik és elemzik. Nem érdemes ezt a folyamatot siettetni. Jól felkészültek, ezért szeretik a precíz, pontos fogalmazást és munkát, valamint azt, hogyha partnerük is mindent részletekbe menően, számszerűen ismer és nem a beosztottját kéri meg arra, hogy egy-két kérdésnek utánanézzen. A németeknél a mosoly az érzelmekről szól, ezért amikor üzletről esik szó, nemigen szoktak mosolyogni. Az üzleti élet komoly dolog számukra, így az üzleti témákban ritkán engedik meg a humort. A dicsérettől gyakran zavarba jönnek, ők maguk is ritkán bókolnak, s mástól sem várják el ezt. Feltételezik, hogy mások elégedettek a munkájukkal anélkül, hogy ennek hangot adnának. A németek viszonylag nagy 36

távolságot tartanak partnerüktől beszélgetés közben és ezt a helyiségek berendezése is tükrözi, lehet, hogy a szék kellemetlenül távol helyezkedik el a tárgyalóhelytől. A magánélet szent és sérthetetlen a németek számára, ezért aztán teljesen külön választják az üzleti ügyeiktől. Semmiképpen nem ajánlatos ezért családi életükről érdeklődni. Bizonyos idő után megnyílhatnak és maguktól is mesélnek családjukról, gyermekeikről. Világosan elválasztják egymástól az üzleti életet és a magánéletet. A találkozók elsődleges célja az üzlet, és ha a tárgyalás belenyúlik az ebédidőbe, a látogatónak gyakran magának kell gondoskodnia önmagáról. Hasonlóképpen, szakmai tevékenységüket a munkaidő végén haladéktalanul felfüggesztik és nem szeretik, ha a külföldi partner a tárgyalás folytatását szorgalmazza. Függetlenül attól, hogy a németek mind az üzleti életben, mind a társasági érintkezés során elég hivatalosan viselkednek, valójában nagyon toleránsak és mindent megtesznek azért, hogy a vendég kényelmesen érezze magát. Ezért aztán megtiszteltetésnek számít, ha német partnerünk törzshelyére hív meg bennünket, nem pedig az üzemi konyha vezetőknek

fenntartott

részlegébe.

A

munkareggeli

szinte

ismeretlen

Németországban, az üzleti ebédek viszont igen népszerűek. A kölcsönös ajándékozás nem szokás Németországban. Az üzleti ajándékozást Németországban valójában törvények szabályozzák, de egy kisebb ajándék, amely az országot vagy a céget reprezentálja, természetesen megengedhető. Az ajándék legyen jó minőségű, de nem különösebben drága és nem túl személyes. Ha valamely üzleti partner meghívja üzletfelét otthonába, feltétlenül illő a háziasszonynak egy csokor virágot vinni, melynek - ugyanúgy, mint nálunk - páratlan számúnak kell lennie és kerülni kell a vörös rózsát, szegfűt (udvarláskor), a kálát és a liliomféléket (temetésre). Magától értetődően kerülni kell a zavarba ejtő politikai témákat. Tabutémának számít a náci múlt vagy a nemzettudat. Van, aki a pártállását is titokként kezeli, az utóbbi években pedig az idegengyűlölet, a vendégmunkásokról alkotott véleményük is ide sorolható. Nem illik anyagi helyzetük felől érdeklődni, és a sajátunk felett se sajnálkozzunk nekik. Mivel magánszférájukról nehéz beszélgetni velük, munkájukról és az aktuális gazdasági-politikai helyzetről válthatunk velük néhány szót. Hosszabb ismertség után azonban ők is megnyílnak, de erre elég sokat kell várni. Náluk is 37

státuszszimbólum az autó, így erről is beszélgethetünk velük, de lehetőleg ne dicsérjük túl a japán kocsikat, hiszen a japán autógyártás a legerősebb konkurencia. A sport is kitűnő társalgási témát kínál. A németek szenvedélyesen rajonganak a futballért, de a síelés, a hegymászás, a kerékpározás és a tenisz is népszerű sportok. Az állam által felduzzasztott keletnémet sportélet összeomlása azonban nem feltétlenül kellemes téma a számukra. A vitát az élethez hasonlóan komolyan veszik, és többnyire kevéssé fejlett a humorérzékük. Mivel a német tréfa különbözik a magyartól, alaposan fontoljuk meg, hogy elmondjunk-e egy viccet, vagy ne, ez utóbbi mindenesetre biztonságosabbnak tűnik. A német konyha általában kevés meglepetést tartogat számunkra, a fűszerezés szegényes, a levesek, húsok, körítések (ami általában a burgonya) egyszerűek, amit még a hozzájuk tálalt generálszósz sem dob fel igazán. Ételeik eléggé egyhangúak, a legtöbb étterem étlapján különféle elnevezésű húsokból (vadász, cigányos, bécsi) és köretekből választhatunk, amely mellé szinte elengedhetetlen a saláta. E közhiedelemnek ellentmond, hogy sok helyen találkozhatunk ízletes specialitásokkal, a magasabb osztályú éttermekben pedig a helytől függően élvezhetjük az angol, a francia, az olasz, sőt a kínai, a japán konyha ízeit. Magyar jelzőkkel is találkozhatunk, de ne is számítsunk a Magyarországon megszokott ízekre, az étel legfeljebb csípős lesz vagy paprikás, ez azonban korántsem ér fel a magyar ízvilággal. A német konyha étkezési szokásaira jellemző, hogy otthon mértékletesek, szerények. Gyakran járnak étterembe. Fontos számukra a vendéglátóhely minősége, hangulata, tisztasága. Mindig elvárják a figyelmes, előzékeny és szakszerű kiszolgálást. Az ebédidő Németországban 11.30 és 14.00 óra között van, éttermekben általában déltől. Az ország földrajzi adottságainak és történelmi hagyományainak megfelelően különbségek mutatkoznak az északi és déli területek ízlésvilágában. A délnémetek szeretik a párolt, főtt húsokat, köretként a gombócot, galuskát, metélt tésztát. Az északnémet konyha gyakran használja alapanyagként a sört levesekhez, halételekhez, húsokhoz egyaránt. A tengerparti vidékeken előtérbe kerülnek a halféleségek. A társasági szokások közé tartozik a kávé - amely gyenge és híg, filteresen készítve – süteménnyel (sós vagy édes, esetleg gyümölcstorták). Gyakran a hivatalokban is betartják a kávészünetet (reggel 9.00 és délután 15.00 óra tájban),

ugyanígy

vendéglátásnál a kávé mellé mindig kínálnak süteményt is. A családok általában 38

18.00 -19.00 óra körül vacsoráznak, legtöbbször valamilyen hideg ételt (kenyér, felvágott, sajt) esznek. Vendégekkel általában még este tíz óra tájban esznek valamilyen meleg menüt. A németek nemzeti itala a sör, rendszerint ezzel kezdik az étkezést. A legnagyobb sörivók a bajorok (Bajorországban évszázadok óta több mint ezer fajta sört főznek), de a Rajna felé haladva egyre nagyobb szerepet kapnak a borok is. Velünk ellentétben sörrel is koccintanak, étkezés után pedig gyakran isznak még egy snapszot (pálinkát, rövid italt). A borravaló 10-15% között változik és a német mentalitás szerint csak akkor jár, ha az általános vagy az árban foglalt szokásos színvonalat meghaladó szolgáltatásról vagy minőségről van szó. A német ültetési rend sajátossága, hogy otthoni vendéglátásnál a fővendég a háziasszony balján ül, a házaspárok pedig egymással szemben.

39

2. Ausztria protokolláris sajátosságai

Ausztria a legfontosabb európai gazdasági és kulturális központokat összekötő útvonalak metszéspontjában helyezkedik el, kulcsfontosságú tehát a tranzitforgalom szempontjából. Történelmi hagyományok, a politikai semlegesség, a város idegenforgalmi vonzereje játszott közre abban, hogy Bécs, a többnemzetiségű Habsburg-birodalom ma is világvárosi jelleggel bíró néhai központja számos jelentős kulturális, gazdasági és politikai rendezvény, találkozó kedvelt színhelye, fontos nemzetközi szervezetek székhelye. A kelet-európai országokban lezajlott politikaigazdasági változások jelentőségét e téren várhatóan még tovább növelik a jövőben.

a. Az osztrák protokoll története, fejlődése A történelmi helyzetnek megfelelően a nemzeti öntudat kialakulása váratott magára. Az osztrák protokoll vizsgálatakor az első kérdés, ami felmerül bennünk az, hogy mióta beszélhetünk tulajdonképpen Ausztriáról. Az „Ostarrichi” elnevezés először 996-998-ból datált oklevelekben lelhető fel, de ekkor ez az elnevezés még nem egy önálló államot, hanem a Német-Római Birodalom keleti területeit fedte. A terület akkoriban a Babenbergek hűbérbirtoka volt, amelyet Barbarossa Frigyes 1156-ban hercegséggé tesz meg, és amely akkoriban még csak Alsó- és Felső-Ausztriából állt. A területet azután 1282-ben a Habsburgok szerzik meg, és rögtön örökös tartományukká is teszik, majd Stájerországot és a tizenkilencedig században hozzácsatolják Karintiát és Tirolt is és meg is tartják 1918-ig. A Német-Római Birodalom déli, Habsburgok uralta tartományaiban a sajátos osztrák hétköznapi protokoll a tizennyolcadik századra alakult ki, melyre nem csak a német, hanem a környező népek, így az olasz, a magyar is hatással volt. Érdekes módon az osztrák szokásrendszerben a spanyol etikett előírásai mélyebb nyomokat hagytak, mint Németországban, mivel itt kevésbé tértek át a francia udvari szokásokra, megőrizték a spanyol előírásokat. Ez az udvari etikett még a franciánál is merevebb, szertartásosabb volt. Ez a szertartásrend a tizenhatodik században, II. Fülöp uralkodása idején alakult ki Spanyolországban. A spanyolok etikettjük alapjait pedig a bizánci és burgundi 40

előírásokból merítették. Ezeknek az udvari szertartásoknak az alapja a királyi személyiség felsőbbrendűsége. Többek között az étkezések is a spanyol etikett előírásai szerint zajlottak, a felszolgált ételeket sorban felmutatták az uralkodónak, aki némán rámutatott a tálra, amelyikből enni kívánt – a többit érintetlenül elvitték. A mai kritériumoknak megfelelően önálló nemzetállamként Ausztriával csak 1918 óta lehet számolni. Igazából azonban az osztrákok nem ragaszkodtak ehhez az önállósághoz, kényszerből maradtak magukra és kerültek egy teljesen új, számukra szokatlan helyzetbe.

b. A mai osztrák hétköznapi és hivatalos protokoll Nyugati szomszédunk mindig sajátos közvetítő szerepet játszott Európa nyugati és keleti része között, s ez hatott történelmére, kultúrájára, társasági kapcsolataira, szokásaira. Az Alpok országára tehát nagy vonalakban ugyanaz az etikett és protokoll jellemző, kevés eltéréssel hasonló udvariassági szabályok érvényesülnek, mint Európa más országaiban. Osztrák nyelv nem létezik, azonban a német standard nyelv osztrák változata igen. Németország déli részének nyelvi jellemzői és az osztrák nyelv között számos hasonlóság és közös gyökér fedezhető fel, kivéve a vorarlbergi vidéket, amelyre az alemann nyelvjárás van kihatással és a svájci német köznyelvvel rokon. A nyelvhasználatban Ausztrián belül is vannak különbségek, elsősorban Kelet- és Nyugat-Ausztria között. Vannak azonban olyan szavak is, amelyeket a szomszédos Bajorországban alig értenek. Ilyenek például a „Jause” kifejezés, amelyet a tízóraira, uzsonnára vagy a délutáni kávézásra használnak, vagy a „heuer” szó, amellyel az „in diesem Jahr” (az idén) kifejezést helyettesítik. Ezt a kifejezést Németország egyes részein is ismerik. Az osztrák tartományokban beszélt dialektusoktól függetlenül, amelyeket más tartományok lakói szinte nem is értenek, létezik egy „közös” hivatalos nyelv is, már amennyiben

beszéli

valaki

ezt

a

nyelvet.

Hétköznapokon

ragaszkodnak

nyelvjárásukhoz vagy tájszólásukhoz. Jellemző még az osztrákok által beszélt nyelvre, hogy sok kicsinyítő képzőt (-erl) használnak, amivel nem mindig 41

kicsinyítést akarnak kifejezni. Létezik osztrák szótár is, ahol utánanézhetünk a nyelvi eltéréseknek.

Az

osztrákok

a

nyelvi

különbséget

úgy

szokták

tréfásan

megfogalmazni, hogy az egyik legszembetűnőbb megkülönböztető jegy németek és osztrákok között éppen a közös nyelv. Számos elnevezésbeli különbség lelhető fel az állami berendezkedéssel, politikai, társadalmi élettel, közigazgatással, gazdasági és kulturális élettel, egyszóval minden olyan területtel kapcsolatban, amely az önálló állami létből következik. A műveltebb rétegek idegenekkel, főként külföldivel az irodalmi nyelvhez közelítő köznyelvi változatot használják. Minél inkább meggyőződnek a külföldi jó nyelvtudásról, annál inkább közelítenek a további beszélgetésben (főként magánbeszélgetésben) ahhoz a nyelvi változathoz, amelyet rendszeresen használnak az egymás közti kommunikációban is. Ez egyfajta elismerés a külföldivel szemben, „befogadás”, hiszen a köznyelvhasználat révén az osztrák kommunikációs partner meghittebbnek érzi a légkört: így beszél otthon baráti körben is. Nem kényelemszeretetből, lustaságból teszti tehát mindezt, ennek megfelelően kell fogadnunk. Természetesen, ha megértési nehézségeink vannak, nyugodtan rákérdezhetünk a nem világos közlésekre. Az osztrákok nem veszik sértésnek, ha helyi tapasztalatokkal még nem rendelkező külföldi üzletember nem ismeri a nyelv sajátos osztrák specifikumait. Aki azonban tartós kapcsolatot létesít osztrák üzleti partnerekkel, annak célszerű törekednie ezek megismerésére és használatára, különösen saját szakterületén. Ezzel nemcsak jó benyomást tesz osztrák partnerének, de esetenként a kommunikáció egyértelműségét is biztosítja. Az osztrák nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban sok közhely él tudatunkban. A társasági viselkedésben előtérben áll az úgynevezett Gemütlichkeit. Ez nem fordítható egyetlen szóval pontosan magyarra. Kedélyességet, barátságosságot jelent, de utal egy fajta életvitelre is: aki ezzel a tulajdonsággal rendelkezik, semmit sem vesz túlságosan komolyan, tragikusan, minden helyzetben megpróbálja megtalálni az élet derűsebb oldalát és jól, derűsen, kényelmesen élni. Ennek kifejeződéseképpen a barátságos üdvözlés és a kézcsók is sokkal gyakoribb, mint tőlük nyugatabbra. 1988-ban a bécsi Gazdasági Egyetemen végeztek egy közvélemény-kutatást külföldiek körében Ausztriával kapcsolatosan, ahol valamennyi kérdést Svájccal és az akkori NSZK-val való összevetés alapján kellett megválaszolniuk. Ez alapján 42

Ausztria elsősorban mint a klasszikus zene, a kultúra, a történelmi építészeti emlékek, a hagyományok országa ismert a világon. Jellemzői a szép alpesi tájak, a kedvező téli sportolási lehetőségek – bár e tekintetben vetekszik Svájccal –, a magas színvonalú vendéglátó-ipari szolgáltatások. A három ország közül a megkérdezettek véleménye szerint Ausztriában a legcsekélyebb mértékű a környezetszennyezés. Az emocionális tulajdonságokat illetően a megkérdezettek nagy többsége a három ország lakói közül az osztrákokat tartja a legvendégszeretőbb, legbarátságosabb, legmegnyerőbb nemzetnek. Kevésbé elismerők voltak a vélemények a gyártott termékek minőségét és a munkához való viszonyt, illetve az üzleti partneri jellemzőket illetően. Az idézett adatok természetesen csak viszonylagosan fogadhatók el igaznak. Az osztrákok is komolyan veszik a munkát, fegyelmezett, jól képzett munkaerőt képviselnek. Erről gazdasági eredményeik és az elért viszonylag magas életszínvonal is tanúskodik. Fontosnak ítélik továbbá a szabadidőt, a kikapcsolódás különböző hangulatos formáit, amelyhez hozzátartozhat a külföldiek által is széles körben ismert „Heuriger” élvezete kedélyes csevegés mellett egy-egy hangulatos kiskocsmában, a téli sportolás, a hegyi túra, de a kultúra, a zene, a színház hagyományos szeretete is. Az osztrákok a németekkel összehasonlítva kevésbé távolságtartóak. Hamarabb oldódnak, könnyebben barátkoznak és ezáltal közvetlenebbek is. Jó humorérzékük és különös készségük van az öniróniára, a saját országukban tapasztalható visszásságok humoros formában való bírálatára, amire az irodalomban, de a napi sajtóban is gyakran találhatunk példákat. Ellentétben a németekkel, jobban tűrik a másságot, saját normáikat nem akarják feltétlenül rákényszeríteni a másikra. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy nincs idegenekkel szembeni ellenérzésük. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt a bevándorlások száma, amit ők a túlságosan is nagylelkű hazai bevándorlási politikának tulajdonítanak és a külföldiekkel szemben megszorításokat tartanak szükségesnek. A köznapi életben az osztrákok nem ragaszkodnak feltétlenül hajlíthatatlan merevséggel az előírásokhoz, nem tartanak be feltétlenül minden szabályt, előírást, ha nem biztosak abban, hogy valaki ellenőrzi azok betartását. A bürokrácia egyike azoknak a negatív jellemzőknek, amelyről éles öniróniával szólnak maguk az osztrákok is. Az üzleti életben is okoz esetenként nehézségeket, hogy egy-egy hivatali állásfoglalás értelmezése körüli bizonytalanság miatt osztrák részről 43

elhúzódik, esetleg meg is hiúsul az üzletkötés. A hivatali nyelv nehézkes, nehezen érthető, a külföldi, még ha jól tud is németül, formanyomtatványok, vagy más okmányok kitöltésénél gyakran szorul a helybéliek magyarázatára. A közvetlen környezet igényes esztétikus kialakítására való törekvés a németekhez hasonlóan az osztrákokra is jellemző. A szép ház, lakás a fő értékek között szerepel náluk is. Az elkerítettségre azonban nem fektetnek olyan nagy súlyt, mint a németek, különösen vidéken, ami persze azzal függ össze, hogy a házak gyakran igen távol helyezkednek el egymástól. A környezetvédelem az osztrákok nagy többsége számára alapvető fontosságú és ennek érdekében sok mindent tesznek, akár politikai harcra is hajlandók. Még az Európai Unió előírásaitól is szigorúbban szabályozzák a környezetvédelem kérdését. Sokan környezetvédelmi okokból ellenezték az EU-hoz való csatlakozást is, félvén a nagyon szigorú osztrák környezetvédelmi normák változtatásának szükségességétől. Az autópályákon legtöbbször sebesség-korlátozásokkal is védik környezetüket. Megszólításkor a Herr (úr) és a Frau (asszony), illetve a Fräulein (kisasszony) használatos, melyet az illető tudományos címe és fokozata követ. A rangoknak, címeknek nagyobb fontosságuk van, mint általában a Nyugat-Európai országokban és sértéssel ér fel, ha valakinek az első bemutatkozás alkalmával közölt titulást figyelmen kívül hagyják. Az 1983-as adatok szerint közel 600 hivatali cím létezik Ausztriában. Ezek közül közismerten a legnagyobb tiszteletnek örvend a tanácsosi cím (-rat), mint például a Ministerialrat (miniszteri tanácsos), Kommerzialrat (kereskedelmi tanácsos), stb. A hagyománytisztelet jellegzetes példája, hogy csak a magas rangú hivatalnokoknak kijáró Hofrat cím, amely udvari tanácsost jelent és ezért számunkra archaikusnak, idejétmúltnak tűnik, még ma is nagy tiszteletet vált ki Ausztriában. Ezek a hivatali és foglalkozásbeli címek megszínesítik, ugyanakkor megbonyolítják a osztrákok mindennapjait. Valójában ugyanis nem túl egyszerű a különböző titulusok labirintusában kiigazodni és megfelelően használni azokat. Különösen a külföldieknek okoz nehézséget valakit címének megfelelően megszólítani. Aki Ausztriában ugyanis doktorál, azt a jövőben nemcsak a „Herr Jauch” megszólítás illeti meg, hanem a „Herr Doktor” is és a foglalkozás nevével való megszólítás (Herr Ingenieur) megszólítás sem ritka, amely feltehetően olasz hatást tükröz Ausztriában. A címek és rangok, beosztások hagyományos tiszteletéből következik, hogy ezeknek helyes használatára mindenképpen ügyelni kell az üzleti 44

életben is, mind szóban mind írásban. Ugyancsak osztrák sajátosság a feleség megszólítása a férj beosztásának nevével, tehát a Frau Kommerzialrat megszólítás megilleti a kereskedelmi tanácsosi címet viselő úr feleségét is. Ez a gyakorlat tudományos fokozat esetén nem érvényes, tehát a Frau Direktor az illető hölgy saját tudományos fokozatát jelöli. Az ugyancsak régi hagyományokra visszatekintő, szertartásos üdvözlési módok (kézcsók) és formák („hab’ die Ehre” – megtiszteltetés) ma már inkább az idősebb generációnál fordulnak elő, a fiatalabbak ott is a fesztelenebb, természetesebb formákat kedvelik. Ausztriába való utazásunk előtt feltétlenül érdemes a különböző tipikus üdvözlési formáknak is utánanézni, amelyekben részben hasonlítanak a délnémeti köszönési módokra. A „Guten Tag!” („Jó napot!”) helyett gyakrabban hallhatjuk a „Grüss Gott!” („Adjisten!”) kifejezést. A „Guten Tag!” köszönés az osztrákok számára kevésbé tűnik személyesnek és idegennek hat. Rokonok és ismerősök körében különösen kedvelt a közvetlenebb hangvitelű „Servus” üdvözlési forma. Ezt természetesen csak abban az esetben használják, ha a felek tegező viszonyban vannak. Ausztrián kívül még Dél-Németországban és Magyarországon is szívesen használják üdvözlésként vagy elköszönéskor. Az üdvözlés szokásos módja Ausztriában is a kézfogás, amiről nem illik megfeledkezni. Nő nőnek is nyújt kezet, de hazai szokásunkhoz hasonlóan férfi nem nyújt először kezet nőnek. Betartják a kornak, magasabb beosztásnak kijáró tiszteletre vonatkozó szabályokat is a kéznyújtásnál. A könnyedebb, oldottabb légkör, aminek megteremtéséhez az osztrákoknak jó érzékük van, nem zárja ki, hogy a tegezés-magázás viszonyában náluk is érvényes bizonyos visszafogottság. Magánéletben, baráti kapcsolat esetén a németeknél hamarabb áttérnek a tegeződésre, hivatalos kapcsolat esetén azonban nem. Az

udvariassági

formulák

az

üzleti

etika

terén

is

nagyon

fontosak,

bemutatkozásunkhoz szükség van egy harmadik személy közreműködésére. A találkozók időpontját jóval az érkezés előtt levélben vagy telefonon egyeztetni kell, soha nem szabad bejelentés nélkül megjelenni. Ausztriában igen népszerűek az üzleti szövetségek. Az ilyen csoportosulásokkal való kapcsolattartás hasznos lehet, így ugyanis közelebb lehet jutni bizonyos üzleti körökhöz. Az osztrákok szorgalmas emberek, komolyan veszik hivatásukat és büszkék eredményeikre. Az osztrák vállalati struktúrában az egyes szintek közötti kapcsolatot szigorú hierarchikus elvek 45

szabályozzák. Nem árt, ha külföldiként tiszteletben tartjuk ezt és elfogadjuk, hogy az osztrák munkavállalók – legyenek a hierarchia bármely szintjén – odaadóan végzik munkájukat. Időgazdálkodásuk nem annyira szoros, mint a németeké és nem kedvelik a sürgetést, a kapkodást, a hirtelen döntéseket, viszont a pontosságra ők is kényesek. Az osztrák üzleti életben a pontos megjelenést és az előadásokra való alapos felkészülést nagyra értékelik. Az időpontok gyakori változtatását, áthelyezését nem veszik jó néven, különösen még új ismeretség esetén. Ha valamit rossz néven vesznek, nem teszik nyíltan szóvá, erre hűvös viselkedéssel, visszahúzódással reagálnak. Ellenvéleményüket nem direkt módon, hanem tompítottan közlik. A látszólagos beleegyezést („ja, aber …” – „igen, de …”), a különböző módon formált óvatos ellentmondást („Vielleicht wäre es doch besser, wenn …” – „Talán mégis jobb lenne, ha …”), a kitérő válasz különböző formáit érzékelnie kell a magyar üzleti partnernek. Németországhoz hasonlóan az ausztriai üzletemberek esetében is lehet arra számítani, hogy alaposan felkészült, tájékozott tárgyaló partnerrel találkozunk. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az üzletfelek is hasonlóképpen készüljenek fel a tárgyalásra. A legtöbb osztrák üzletembernek vannak ismeretei hazánkról, közös történelmi múltunkról, nemzeti jellemzőinkről, esetleg személyes tapasztalatai is. A magyar üzletember is jó benyomást tesz, ha szintén rendelkezik ilyesfajta ismeretekkel. A tárgyalás bevezető szakasza az osztrák üzletembereknél általában hosszabb ideig eltarthat, mint német partnereinknél. Az osztrákok szeretnek ugyanis előtte kötetlen beszélgetéseket folytatni, melyek során háttérinformációkat szereznek. Ösztönösen törekszenek a bevezető szakaszban az oldott, kellemes légkör megteremtésére. A névjegykártyák a tárgyalás elején kölcsönösen átadásra kerülnek. Ez legyen feketefehér, színes rajzoktól mentes, lehetőleg angol vagy német nyelvű és sorolja fel a cégen belüli pozíciót is. Az osztrákok a névjegyeken is feltüntetik az egyetemi, illetve hivatali rangot. Az első megbeszéléseket gyakran kezdik a vállalat történetével vagy az ország történelmével. Ilyenkor nem illik közbevágni vagy siettetni a téma átlépését és az üzlet jövőjére terelni a szót, inkább saját vállalatunk múltjáról illik vendéglátónkat tájékoztatni. Miután Ausztria több, egymástól eltérő sajátosságokkal rendelkező szövetségi tartományra tagozódik, a tartományok közötti különbségek nemcsak a nyelvi, de a kommunikációs kultúra bizonyos mértékig szintén eltérő sajátosságaiban is 46

megnyilvánulnak. A vorarlbergiekre és a tiroliakra inkább a „német stílus”, hűvösebb, tartózkodó fellépés, célratörőbb, szűkszavúbb tárgyalási stílus jellemző, míg a többi tartományra általában érvényesek az Ausztriáról általában leírt megállapítások. A tárgyalás érdemi szakaszára is jellemző az oldottabb légkörre vonatkozó megállapítás. Az osztrákok bőbeszédűbbek, kevésbé nyíltan mondanak ellent, bizonyos fokig hajlanak kompromisszumos megoldásokra, de természetesen üzleti érdekeiket nem tévesztik szem elől. Az udvarias fellépésnek, a kontaktus nem verbális kifejezési módjainak nagy jelentősége van a velük folytatott tárgyalások során. Mivel az osztrák cégek többsége kicsi (100-nál kisebb alkalmazottal rendelkeznek), számíthatunk arra, hogy a legtöbb esetben olyan emberrel tárgyalunk, aki döntési jogkörrel van felruházva. A döntések meghozatalának gyorsasága attól függően változik, hogy a külföldi üzletember milyen mélyrehatóan tanulmányozta az országban érvényben levő, széles körű szabályozórendszert. Ausztriában a munkavállalók fele nő. Sok nő található ugyan a vállalatok felső vezetésében, mégis kevés elnök-vezérigazgatót találunk közöttük. Ha egy külföldi cég képviseletében nővel tárgyalnak, az illető minden tiszteletet megkap. Az osztrákok szeretik az üzleti tevékenységet összekötni egy kis kikapcsolódással, ilyenkor a tárgyalást valamely vendéglátóhelyen folytatják. Erre a célra igen kedvelt szórakozóhely a Heuriger, egyfajta kiskocsma, ahol bécsi muzsika mellett Heurigét (újbort) iszogatnak. Előfordul tehát, hogy ilyen oldott légkörben folytatnak üzleti tárgyalást is. A tárgyalást a vendéglátó partner részéről ebédre vagy vacsorára szóló meghívás követheti, amely étterembe szól. Németországhoz hasonlóan itt is megtiszteltetésnek számít, ha üzleti partnerünk „törzshelyének” számító, kedvenc éttermébe hívja meg külföldi partnerét. A találkozó befejeztével, akárcsak a bemutatkozáskor, fontossági sorrendben illik mindenkivel kezet fogni. Ausztriában kifejezetten nyelvi tabu-témák nincsenek, de – hazánkhoz hasonlóan – itt sem illik partnerünk magánélete felől érdeklődni vagy jövedelmi forrásairól kérdezősködni. Sokan csak magukra tartozó, személyes jellegű ügynek érzik azt is, hogy egy-egy választáson kire szavaznak vagy, hogy melyik párnak tagjai. Ezekre, továbbá a valláshoz való viszonyra nem célszerű tehát terelni a beszélgetést, ha ezt nem partnerünk kezdeményezi. Az osztrákok büszkék országuk természeti értékeire, gazdag irodalmi, tudományos és művészeti hagyományaira, és különösen zenei örökségükre, amely méltán világhírű. 47

Ezért némi jártasság Strauss, Mozart, Schubert és más híres osztrák zeneszerzők műveiben hozzájárulhat utunk sikeréhez. Szokásosak az üzleti életben az illető cég jegyét viselő, esetleg annak tevékenységére utaló, nem túl nagy értékű ajándékok. Ha üzleti partnerünk meghív otthonába, a háziasszonynak illik virágcsokorral kedveskedni, ahol hazánkhoz hasonlóan kerülendő vörös rózsa, ami az udvarlás jelképe. A konyhába nem illik kimenni vendéglátónknál, mert a konyha a vendégek elől elzárt helynek számít. Bankoknál és jogi tanácsadó cégeknél az öltözködés hivatalos jellegű, leginkább az európai szabású öltönyök viselete ajánlatos. Máskülönben egy sötétszürke öltöny hagyományos nyakkendővel mindig megfelelő. A férfiaknál a fémcsatos cipő státuszszimbólum, mely rendszerint a cégen belüli magas pozíciót jelzi. A nők öltözködése általában klasszikusan elegáns. A megfelelő szabott ruha és a nadrágkosztüm is elfogadott viselet. Az osztrák konyha egyes vélemények szerint a legnemzetközibb, az évszázadok során ugyanis számos gasztronómiai jellegzetességet vett át szomszédjaitól. Mária Terézia udvarában például cseh, morva, horvát, szlovén, szlovák és magyar szakácsnők főztek. Az átvett ételek nagy része az idők folyamán tipikus osztrák étellé vált. A magyaroktól a paprikásabb ételeket vették át, az olaszoktól a tésztaféléket, a gnocchit galuska formájában, a csehektől a knédlit (gombóc), az orosz konyhától a tejföl használatát, a francia konyha hatására pedig mindezeket könnyebbé tették és osztrák nevekkel látták el. Az osztrákok általában nagyon ügyelnek az egészséges táplálkozásra és a legínyencebb fogyasztók közé tartoznak Európában. A húsfajták közül a baromfi és a marhahús a kedveltebb a sertéshúsnál. Vegetáriánus ételek is találhatók az éttermek étlapjain. Gasztronómiai kultúrájuk igen fejlett, az étterem- és cukrászdafajták talán legszélesebb választékát a német nyelvű országok között Ausztria kínálja. Jellegzetes sajátosság a kávéház, ahol az osztrákok újságolvasás és kávé vagy ital mellett szívesen időznek. Nincs még egy olyan város, ahol annyi kávékülönlegesség közül választhatnánk, mint Bécsben: ilyenek például a kleiner Brauner (nálunk eszpresszó), a grosser Brauner (hígabb, filteres változat), a Melange (tejes kávé) és a Einspänner (kávé tejszínnel). Kedveltek a különböző saláta-bárok, éttermen belül, önkiszolgáló rendszerben vagy gyors étteremként. Az italok közül a sört inkább kevésbé hivatalos alkalmakkor fogyasztanak, bort és pezsgőt pedig ünnepélyes alkalmakkor. Étteremben 5 – 10% közötti borravalót szokás adni, ha megfelelő volt a kiszolgálás, 48

az éttermi számlában és a szállodai szoba árban viszont többnyire benne van. A taxisofőröknek 10% jár. Az osztrákok a hetedikek a virágkedvelő nemzetek rangsorában: évente fejenként 20 dollárt költenek virágokra, ugyanannyit, mint az amerikaiak.

49

3. Svájc protokolláris sajátosságai

Svájc több tekintetben is különös szerepet töltött és tölt be Európában, amelyre több jellemzőjük is utal. Svájc 1815 óta őrzi semlegességét, nem vett részt a második világháborúban, nem tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek sem.

Schweiz, Suisse, Svizzera, Svizra: a Svájci Konföderáció elnevezése Svájc 4 hivatalos nyelvén, Svájcra ugyanis a többnyelvűség jellemző, mivel 4 hivatalos nyelve van: a német, a francia, az olasz és a rétoromán. A németet a lakosság 65%-a, a franciát a 18%-a, az olasz nyelvet a 10%-a és a rétorománt mindössze a lakosság 1%-a beszéli. Mindegyik nyelvnek van legalább egy városi és kulturális központja, kivéve a rétorománt, amelyet folyamatosan a kihalás veszélye fenyeget. A svájci németet „Schwyzerdütsch”-nek nevezik, amely a német Svájc köznyelve. Ezt a nyelvet beszélik is az irodalmi nyelvvel ellentétben, amelyet csak írott nyelvként használnak, illetve nagyon hivatalos szövegekben, valamint külföldiekkel szemben. Ahhoz, hogy elkerüljék országukban a bábeli nyelvzavart, a gyerekekkel már nagyon korán nyelveket tanulnak az iskolában. A svájciak azért tanulnak nyelveket, hogy megértsék egymást és ez a külföldieknek is jól jön, a városok lakosságának jelentős része angolul is tud. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományos nyelvek és kultúrák ápolására. A svájciak számára a függetlenség, az autonómia és az autarkia pszichológiailag nagyon fontos tényezők, pedig Svájc éppen olyan ország, amely gazdaságilag nagyon szoros kapcsolatban áll más országokkal. A biztonságot és a függetlenséget a központba helyező, jellegzetes svájci gondolkozás jeleit állami és privát szinten is megtaláljuk: a világ tengerrel nem rendelkező országai közül Svájcnak van a legnagyobb tengeri flottája, korszerűen felszerelt hadserege van, katonái még alapfelszereltségüket is otthon tartják, és veszély esetére a népesség igen nagy részének légoltalmi berendezések is rendelkezésükre állnak. A legtöbb svájci számára a létfontosságú árucikkek biztonsági felhalmozása természetes dolog. A svájciak mentalitása meglehetősen etnocentrikus, és gyanakvással fogadnak minden külső információt. A fiatalabb generációk itt is nyitottabb szelleműek. A 50

német és a francia anyanyelvű lakosság gondolkodását a fogalmi-elemző jelleg határozza meg, míg az olaszok inkább asszociatív gondolkodásúak. A németül vagy franciául beszélő svájciak problémáik megoldása során az egyetemes törvények és szabályok alapján tájékozódnak, a többiek viszont hajlamosak inkább a konkrét szituációból kiindulni, s tág teret engednek érzelmeiknek is. Az alemán mentalitással kapcsolatban mindig az alábbiakat említik tipikus tulajdonságokként: józan, takarékos, szorgalmas, törekvő, tartózkodó, lassú, megbízható és tisztaságszerető. A svájci polgárokat a demokratikus öntudat jellemzi. Szeretnek minden döntésben részt venni, beleszólni a dolgokba, amiből szókimondásuk is következik. Ezt más kultúrák nehezen viselik, mert véleményüket nyíltan kimondják, nem ügyelve arra, hogy megbántanak-e valakit vele vagy sem. Nem hajlandóak magukat valakinek alárendelni, illetve olyasvalamit elfogadni, amit nem tartanak helyesnek. A svájci társadalmat alkotó négy önálló szubkultúra mindegyikének sajátos értékrendje van. A döntés felelősségét mindig az egyén viseli. Bár a család, a vállalat, az állam érdekeit természetesen mindig mérlegelik, a felelősség sohasem hárítható át valamely kollektívára. A döntéshozás folyamata lassú ütemű, s a tárgyaló felek közötti személyes kapcsolat lépésről lépésre történő felépítését is magában foglalja. A döntés irányát etnikai szempontok is befolyásolhatják. A családban a mindannyiunkat

érintő

elhatározások

a

szülők

és

az

idősebb

gyerekek

együttműködése során születnek meg. A nyelvi és vallási kérdések nagyon fontosak a svájciak számára, az egyes népcsoportok közötti eltérések azonban eddig sosem vezettek társadalmi zavarokhoz. Az együttműködés készségét többek között a hadseregben sajátítják el. A társadalom alapegysége a szűk család, a nyelvi és vallási sokszínűség mellett a regionális tudat is igen fejlett. Az egyes népcsoportok történelmi eredetű különbségeit a kormányzat igyekszik kiegyenlíteni azáltal, hogy mindenkinek elfogadható körülményeket teremt. Az alapvető emberei jogokat a törvény minden polgár számára egyenlőképpen garantálja. A svájciak mentalitására a felelősségtudat, a versenyszellem, a tolerancia, az önérzetesség, a diszkréció és az anyagiasság jellemző. A két nem szerepei között ma is érzékelhető a hagyományos megosztottság, s a nők diszkriminációja sem ismeretlen fogalom, különösen egyes kantonokban.

51

Svájcban az üdvözlési formák is a regionális különbségek szerint változnak. Leginkább a beszélt nyelvhez tartozó ország köszönési formáit használják az egyes területeken, kissé a saját nyelvükhöz formálva. Tipikus üdvözlési forma, amely csakis Svájcban használatos, a Gruezi, amelyeket írásos formában is használnak. A kézfogás a legáltalánosabban elterjedt köszöntésmód. Még a gyerekeket is kézfogásra bíztatják. Bemutatkozáskor mindig fel kell állni és általában egy harmadik fél által történő bemutatás szokásos. A németek lakta területeken csak a nők ölelik meg néha egymást, a férfiak soha, viszont a francia és az olasz nyelvű kantonokban a férfiak között sem ritkaság, hogy megölelik egymást. A franciák sokszor meg is csókolják jobbról-balról barátaikat. A nevek sorrendje Svájcban ugyanaz, mint bárhol máshol Nyugat-Európában: elől áll a keresztnév, ezt követi a családnév. Keresztnevükön csak a gyerekek szólítják egymást, a felnőttek mindig az uram, asszonyom formulát, illetve a családnevüket használják. A német területen a megszólítás a Herr, Frau vagy Fräulein után mondott vezetéknév. Ha a férfinak van valamilyen szakmai titulusa, akkor a megszólítása: Herr Doktor vagy Herr Professor és a vezetéknév. Hölgyeknél ilyen esetben Frau Doktor Krause a helyes megszólítási forma. A francia nyelvterületen is a Monsieur, Madame vagy Mademoiselle és a vezetéknév, az olasz nyelvterületen pedig a Signor, Signora, illetve Signorina és a vezetéknév a megszólítás. A svájciak a különböző címeknek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, esetleg az első találkozáskor használhatjuk, utána nem fontos. Az önözésről a tegezésre való áttérés nagyon egyéni dolog. A fiatalabb generáció általában hamarabb szánja rá magát, mint az idősebb. Természetesen érvényes a szabály, hogy az idősebb, illetve a hölgy kezdeményezi a tegezést. Üzleti körben a hagyományos elegancia a legmegfelelőbb, öltözködésük azonban mára már lazábbá vált, nem ragaszkodnak feltétlenül a zakóhoz tárgyalásokon, így mi is nyugodtan levehetjük. A sötétkék vagy a vékonycsíkos öltöny a legkedveltebb, és a kétsoros vagy háromrészes öltönyöket jobban szeretik a sportzakó és nadrág összeállításánál. A semleges színű és mintájú nyakkendők a legkedveltebbek. A nők az üzleti életben kerüljék a mély nyakkivágásokat és a világos színeket. A szoknya blézerrel vagy a kosztüm, illetve a ruha egyformán megfelelő öltözet számukra. A bankszektorban még ma is igen konzervatívak és szigorú szabályok szerint öltözködnek. A svájciak nem értékelik a gazdagság fitogtatását, ezért nem előnyös a drága és feltűnő ékszerek mutogatása. 52

A svájciak számára is fontos a pontosság kérdése, de nem olyan mértékben, mint az Németországban fontos. Ők a körülményektől és a hierarchiától teszik függővé, ezért a magasabb rangú személyek inkább megengedhetik maguknak a késést. Általánosságban

azonban

számíthatunk

svájci

üzletfelünk

pontosságára,

megbízhatóságára, felkészültségére, udvariasságára. A svájciakról azt tartják, hogy tartózkodóak, távolságtartók, csak lassan engednek fel, de azután annál barátságosabbak. Szorgalmasan dolgoznak és rendkívül hivatalosan intézik üzleti ügyeiket. Ugyanúgy, mint az előzőekben bemutatott két országban is, itt is fontos, hogy jó előre egyeztessünk időpontot üzletfelünkkel telefonon vagy levélben, nem szeretik ugyanis a hirtelen bejelentkezést. Az üdvözlés után a felek névjegykártyát cserélnek. Fontos, hogy legyen nálunk elegendő, itt ugyanis fontos szerepe van a névjegykártyáknak, amelyek lehetnek angol nyelvűek is. Attól függően, hogy milyen ajkú svájcival van dolgunk, változik a tárgyalás bevezető részének hosszúsága. A német anyanyelvű svájciak szeretnek rögtön a tárgyra térni, míg a franciák és olaszok kedvelik a rövid bevezető beszélgetéseket, ezután azonban hamar rátérnek a tárgyra. Ezért igen fontos, hogy mondandónkat lehetőleg gyorsan, világosan és tárgyszerűen adjuk elő. A termékek és szolgáltatások minősége a döntő szempont, sokkal fontosabb, mint az ár, és a legmagasabb színvonalat és minőséget várják el azoktól a vállalatoktól, amelyek kapcsolatba akarnak kerülni a svájci üzleti élettel. A tárgyalási-döntési folyamatok kényelmes tempóban haladnak, ezért nem érdemes a folyamatokat siettetni. Megfontoltan és érzelmektől vezérelve cselekszenek, ezért hosszasan elgondolkoznak a döntés előtt, mert szeretnének minden részletet tisztázni és figyelembe venni. A nagyobb vállalatoknál a felső vezetés konszenzussal hozza meg a döntéseket, a kisebb vállalatoknál pedig egyedül dönt a felső vezetés. Általában célratörő egyenesség jellemző a svájcira, ezért ha döntött, beleegyezését vagy elutasítását egyenesen kimondja. Általában jól beszélik az angol nyelvet, de jobban szeretnek saját anyanyelvükön tárgyalni, ezért szerencsésebb nekünk is az adott nyelven beszélni, illetve szükség esetén (német, francia vagy olasz) tolmácsot vinni magunkkal. A svájciak nem szívesen keverik az üzletet a szórakozással, ezért a tárgyalások túlnyomó többsége az irodában folyik. Inkább már a létrejött üzlet megünneplése alkalmából hívják meg partnerüket üzleti ebédre vagy vacsorára. Ritkán hívják meg partnerüket otthonukba.

53

A legutóbbi időkig a nők nem érdeklődtek az üzletvezetés iránt. Sokáig (1971-ig) a nők még választójoggal sem rendelkeztek, mára azonban már egyenjogúvá váltak a férfiakkal és az üzleti életben is aktívan részt vesznek. A családos anyák is egyre nagyobb számban mennek el dolgozni részidőben vagy félállásban. Az üzleti partnerek megajándékozása Svájcban nem feltétlenül szokásos, főleg nem nagyobb értékű ajándékokkal, mert az esetleg a megvesztegetés látszatát is keltheti. Első alkalommal főleg nem illik ajándékot vinni, későbbi találkozáskor viszont adhatunk Magyarországra emlékeztető csekélységeket. Otthoni látogatás esetén a háziasszonynak illik virágot vinni, de kerüljük a vörös rózsát. A tolmácsok, idegenvezetők szívesebben fogadják a személyre szóló szerény ajándékot, mint a borravalót. A legjobb társalgási témák a sport, Svájc előnyös tulajdonságai, az utazás és a politika. Fontos, hogy minél többet tudjunk Svájcról és az adott szakmai terület aktuális gazdasági eseményeiről is. Óvatosan kell bánni a hadseregükkel kapcsolatos megjegyzésekkel, ugyanis szinte minden felsőbb vezető valamilyen rangot képvisel a hadseregükben.

A

II.

világháborúban

betöltött

szerepükről

sem

szívesen

beszélgetnek, tehát ezt a témát is érdemes kerülni. Jövedelmük felől sem illik kérdezősködni. A fogyókúráról, diétáról sem szokás Svájcban beszélni, mert ez már túl személyesnek tűnhet, ehelyett válasszunk inkább általánosabb témákat. Semmi esetre sem szabad a svájciakat a németekkel egy napon említeni, mert ez sérti individualitásukat, öntudatukat. A svájci konyha az ország összetételének megfelelően a német, a francia és az olasz konyha specialitásait kínálja, ahol – már az elnevezésekből is -felfedezhető a francia ízvilág túlsúlya. Nem hiányoznak a nemzeti sajátosságok sem, de megfigyelhető, hogy a svájciak nem annyira kényes ízlésűek az ételek tekintetében, mint a franciák. Számos olyan svájci vagy nemzeti specialitás létezik, amelyet svájci utazásunk alkalmával nem érdemes kihagyni. A svájci sajtok is világhírűek, ilyenek például az Emmentaler vagy a Greyerzer, továbbá a svájci csokoládé is jó minőségéről ismert világszerte. A svájciak az esti többfogásos étkezés hívei, amelynek során előételt, levest, halat, sültet, édességet és gyümölcsöt is fogyasztanak olykor. Ha étteremben vacsorázunk nem ritka, hogy idegenek társulnak asztalunkhoz, ilyenkor azonban nem 54

szükséges beszédbe elegyedni velük. Az étkezőasztalnál soha ne gyújtsunk rá. Az alkoholfogyasztást eléggé rossz szemmel nézik, ezért célszerű azt visszautasítani, még ha meg is kínálnak vele. A svájciak nagyon büszkék borukra, de sörfőzéssel is foglalkoznak. Emellett nagyon jó minőségű ásványvizeik vannak. A borravaló a magas életszínvonalnak és az ezzel együtt járó magas árszínvonalnak köszönhetően magasabb, mint Németországban vagy Ausztriában, inkább 15, mint 10% és kiszolgálási díjként szerepel a számlán.

55

VI. Hasonlóságok – különbségek Magyarország és a német nyelvű országok protokolláris sajátosságait illetően Napjaink magyar protokollját úgy gondolom, nem kell olyan részletességgel bemutatni, mint a német nyelvű országokét, ugyanis mi is ebben élünk, ezt használjuk nap, mint nap - legalábbis ideális esetben. Nekünk is, mint minden nemzetnek, jó és előnyös tulajdonságaink mellett vannak rossz szokásaink, jellemzőink, amelyek alapján a külföldiek megítélnek minket. Ezeknek egy része természetesen – mint más országok esetében is – túlzás, de el kell fogadnunk, mert ugyanúgy mi is kialakítjuk saját véleményünket más népekről. Mindazon túl, hogy Európában számos szokás, viselkedési, öltözködési jellemző üdvözlési stílus hasonlít egymásra, lényeges különbségeket is találhatunk közöttük, amelyeknek sokszor óriási jelentőségük van. Az utóbbi fejezetben a német nyelvű országok protokollját mutattam be, most pedig ezeket szeretném összevetni Magyarország protokolláris jellemzőivel részben saját, illetve magyar szemszögből tekintve, részben pedig külföldi irodalmakra támaszkodva, az ő véleményüket figyelembe véve, ezáltal is elősegítve az országok közötti érintkezéseket. Magyarországon a szokásos üdvözlési forma a határozott kézfogás, amely búcsúzáskor is jellemző. Németországgal ellentétben, nők körében nem annyira elterjedt a kézfogás, csak bemutatkozáskor használják. Idősebb urak a hölgyeket kézcsókkal is üdvözlik. A köszönés a napszaknak megfelelően történik. A hivatali címek fontosak, bár nem olyan mértékben, mint Ausztriában, ahol óriási jelentőséggel bírnak a különböző hivatali címek és rangok. Nálunk a három másik országgal – és a többi nyugat-európai országgal – ellentétben a keresztnév követi a vezetéknevet, tehát ebben a tekintetben minden országban ügyelnünk kell arra, hogy a megfelelő néven szólítsuk külföldi partnerünket és ne essünk abba a hibába, hogy Herr Péternek szólítsunk valakit Herr Nagy helyett. Öltözködésben – a többi országhoz hasonlóan – az európai normát követjük, a sötét, hagyományos szabású öltözék minden alkalomra megfelel. A nők általában kosztümöt vagy hagyományos fazonú ruhát viselnek. A magyarok üzleti etikája több tekintetben is eltér nyugati partnereinkétől, de sok mindenben hasonló is. Nálunk is fontos a pontosság, de közel sem olyan mértékben, mint a németeknél, az osztrákok oldottabbak és közvetlenebbek a németeknél, de nálunk kevésbé. A magyarok nagy 56

munkabírással rendelkeznek, ezért nálunk – Németországgal ellentétben – nem minden esetben ér véget a munka a munkaidő végével. Az üzleti találkozók időpontjának egyeztetése hasonló nyugati partereinkéhez, célszerű minden esetben időben telefonon vagy levélben (e-mailben) megkeresni az üzletpartnereket. A névjegykártya-használat Magyarországon is elterjedt, leginkább magyar, angol vagy német nyelven íródnak. Ugyanúgy, mint a német nyelvű országokban, nálunk is fontos az üzlettel kapcsolatos minden felmerülő kérdés tisztázása, döntéshozás előtt a háttérinformációk begyűjtése. Külföldi megítélés alapján a magyar üzletembereknél a döntési mechanizmus igen hosszadalmas és bonyolult, ezért türelemre intik üzletembereiket, valamint a kompromisszumkészség sem elhanyagolható, ha magyarokkal

tárgyalnak.

Az

idősebb

menedzsereknél

(külföldiek

szerint)

körülményesebb lehet egy-egy megállapodás megkötése, mert nagy részük még a szocializmus éveiben elsajátított gondolkodásmódot követi. A tárgyalás Magyarországon is leginkább angol nyelven folyik, de sok német érdekeltségű cégnél – ahol az üzletfelek németek – gyakran használják inkább a német nyelvet. A nők még nem igazán foglalják el azt a helyet az üzleti életben, mint a német nyelvterületű országokban. Az üzleti élet számos területén dolgoznak nők, sőt fontos pozíciókat is betöltenek, de mindmáig naponta bizonyítaniuk kell, hogy képesek ugyanarra, mint a hasonló beosztásban levő férfiak. Mint már említettem, a magyarok nyitottabbak üzletpartnereikkel szemben, ezért nálunk nem ismeretlen a humor fogalma az üzleti életben. Ezzel oldódik a partnerek közötti viszony, és közvetlenebbé válik a beszélgetés. Egy német, menedzserek részére összeállított protokoll-könyvben is olvashatunk arról, hogy a magyarok ismerik a viccet és a humort, és a németeknek példát kellene venniük rólunk. Negatív tulajdonságként említik a pesszimizmust, amely még abban az esetben is jellemző ránk, amikor valójában jól mennek a dolgok. A magyarokat magasan képzetteknek, a technikában jártasnak és hazafiasnak tartják. A kisebb üzleti ajándékozás – a többi országhoz hasonlóan – Magyarországon is jellemző. Mielőtt bárki üzleti kapcsolatba kerül valamely német nyelvű – vagy bármely más – ország üzletembereivel, mindenképpen érdemes áttanulmányoznia az adott országra vonatkozó jellemzőket, szokásokat, mert ezáltal sokat lendíthet üzletkötésén. Ez 57

leginkább akkor lényeges, amikor mi megyünk valamely üzletfelünk országába, mert ilyenkor nekünk kell az ő szokásaihoz, normáihoz igazodni. Egy-egy ország áttanulmányozása után pedig – saját szokásainkat ismerve – már könnyedén különbséget tudunk tenni a két ország szokásainak különbségei között és felkészülhetünk az üzletféllel való találkozásra.

58

VII. Személyes tapasztalatok Mint már dolgozatom elején említettem, személyes tapasztalataim elsősorban Németországgal kapcsolatban vannak. Gyermekkoromban hét évig éltem az akkori NDK-ban, így valamennyire még emlékszem az ottani emberekre. Emlékezetemben kedves, befogadó és segítőkész embereknek ismertem meg őket. Segítettek beilleszkedni, megismertették velem kultúrájukat és velük egyenrangúnak tekintettek rám, legalábbis ami a gyerekeket illeti. Visszagondolva, csakis pozitív emlékeim vannak az NDK-beli németekkel kapcsolatban. Az utóbbi években sikerült Németország üzleti világába is betekintést nyernem. 3 évig egy német cég magyar leányvállalatánál dolgoztam, ahol én voltam a kapcsolattartó, így szinte napi rendszerességgel beszéltem német üzletfeleinkkel. Arról én is megbizonyosodhattam, hogy nagyon precízek, a prezentációs anyagok nagy pontosságra vallottak, és a magyar munkatársaiktól is hasonló precízséget vártak el. Csakis tökéletes munkát fogadtak el, nem néztek el egyetlen kisebb hiba felett sem. Hasonló sztereotípia a németekkel kapcsolatban, hogy nagyon pontosak és jól beosztott minden percük. Ezt is tapasztalhattam, mert minden találkozóra pontosan jelentek meg és elvárták a tárgyalások gördülékeny lefolyását. Kompromisszumok kötésére nem voltak hajlandók, leginkább saját elképzeléseiket akarták keresztülvinni. Így tehát, ami az üzleti etikát illeti, saját tapasztalataim alapján csak alá tudom támasztani a szakirodalomban olvasottakat. Az utóbbi egy évben egy német cégnél dolgoztam tolmácsként, így ebben az időben volt leginkább alkalmam megismerni a német mentalitást, a német kultúrát és minden velük kapcsolatos dolgot. Leginkább pozitív tapasztalatokat szereztem, és jó véleményem alakult ki róluk. Több mint száz emberrel álltam kapcsolatban, amelyek között volt igazgató, de gyári munkás is. Azt figyelhettem meg, hogy a felsőbb vezetők valamelyest távolságtartóbban és hivatalosabban viszonyultak hozzám, de bizonyos idő elteltével, ahogy jobban megismertek, már ők is megnyíltak és közvetlenebb lett a viszony, a magázó viszony azonban mindvégig megmaradt. A gyári munkások az első perctől kezdve kedvesek és közvetlenebbek voltak, magánjellegű témákról is szívesen beszélgettek. Szinte már az első perctől kezdve tegező viszony alakult ki közöttünk, ami ugye nem igazán jellemző a németekre. Többször is előfordult, hogy meghívták a magyarokat otthonukba, családjuk körébe, így ebből is látszik, hogy nem annyira távolságtartóak. Magyarországgal 59

kapcsolatosan is igen érdeklődőek voltak, sok mindent szerettek volna megtudni hazánkról és az utóbbi 15 évben történt változásokról. Azt is tapasztalhattam, hogy a munkához való hozzáállásuk valóban nagyon alapos és pontos, igyekeztek minden előírást betartani. E tekintetben még lenne mit tanulni a magyaroknak, mert szemmel látható volt a munkához való hozzáállásbeli különbség. Ezt leginkább a gyári munkások tekintetében figyelhettem meg, a felsőbb vezetésnél ez nem annyira jellemző. A magyar üzletemberek mindig jól felkészülten érkeztek az értekezletekre, a tárgyalás nyelve mindig a német volt. A kézfogásnak valóban nagy szerepe van Németországban. A munkaidő elején és végén is mindenki kezet fog mindenkivel, még a cégvezetők sem zárkóznak el attól, hogy beosztottjaiknak jó reggelt kívánjanak és üdvözöljék őket egy kézfogással. Nálunk ez, tapasztalataim szerint, szinte alig jellemző, így ebből a szempontból lenne mit tanulni német partnereinktől. Ez ugyanis a beosztottak megbecsülése és értékelése is kifejezhető. Azt az állítást, hogy napjuk percre pontosan be van osztva és már jó előre megtervezik programjaikat, csak alá tudom támasztani. Egy magyar számára szinte már nyomasztó ez a betáblázottság és olykor érthetetlen, hogy mennyire ragaszkodnak előzetesen kikötött programjukhoz, még ha csak egy sima szabadidőtevékenységről is van szó. Az szinte elképzelhetetlen, hogy péntek délután kérdezzük meg valamelyik barátunkat, hogy este eljön-e velünk moziba, mert a spontaneitástól teljesen elzárkóznak. Mint azt már a Németországról szóló fejezetben is leírtam, a németek rendkívül rendszeretők mind a városokra, mind pedig saját környezetükre vonatkozóan. A házak körül minden olyan pedáns, hogy az már szinte sok. Németország és a német nép tekintetében tehát már volt alkalmam elméleti úton szerzett ismereteimet gyakorlati tapasztalatokkal kiegészíteni. Remélem, hogy az elkövetkező években lesz módom arra, hogy közelebbről megismerjem az osztrák és a svájci nép szokásait, életvitelét, üzleti szokásait.

60

VIII. Összegzés Dolgozatom elején említett céljaimat úgy érzem sikerült teljesítenem, és az egyes fejezetek elolvasása után az ember széleskörű ismereteket szerezhet a német nyelvű országok protokolláris sajátosságairól, összevetve azokat egymással is és hazánk szokásaival. Miután a protokoll szerepéről, történetéről, céljáról és a diplomáciai protokoll kialakulásáról olvashatunk röviden, megismerkedhetünk Magyarország protokolljának kialakulásával, fejlődésével. Ezután bemutatásra kerülnek a német nyelvű országok, földrajzi elhelyezkedésük, nyelvi jellemzőik, történelmük, politikai berendezkedésük, lakosságuk, stb. Miután megismertük az országokat, rendelkezünk annyi alapismerettel, hogy áttérjünk az egyes országokat jellemző protokolláris sajátosságokra és megismerjük mentalitásukat, üzleti etikájukat, üdvözlési és étkezési szokásaikat. Ezek után rövid összehasonlítást láthatunk a magyar protokolláris szokásokkal, amit már az egyes országok jellemzése közben is megtehettünk. Végül pedig saját tapasztalataimmal egészítettem ki az előzőekben leírtakat. A hazai szakirodalmak mellett számos külföldi anyag is elősegítette kutatásomat, hogy minél inkább megismerjem az országokra jellemző protokolláris tudnivalókat. Úgy érzem, hogy dolgozatommal segítséget tudok nyújtani mindazoknak, akik többet szeretnének megtudni a német nyelvű országok protokolláris szokásairól, hogy ezzel is megkönnyítsék mindennapi és üzleti érintkezéseiket az adott országok népeivel.

61

IX. Irodalomjegyzék

1. Commer, Heinz, Thadden Johannes v.: Managerknigge 2000. Das internationale ABC der erfolgreichen Umgangsformen. München: 1999, Econ and List Taschenbuchverlag, 2. kiadás 2. Dragunov, Georgij: Svájc múlt és jelen. 1983, Kossuth Könyvkiadó 3. Dreimann, David: Das diplomatische Protokoll. Aufgaben, Mittel, Methoden und Arbeitsweise. Lipcse: 1985, Koehler und Amelang, 3. kiadás 4. Fernández-Armesto, Felipe: Európa népei. Budapest: 1995, Corvina 5. Hill, Richard: Mi, európaiak. Budapest: 1999, Geomédia Kiadói Rt. 6. Krause, W. – Bayard, A.: Geschäftskontakte. Berlin – München: 1981, Langenscheidt 7. Dr. Loos, Louise: Knigge aktuell. München: 2003, Bassermann 8. Molnár György: Protokoll. Bevezetés a protokoll világába. Miskolci Egyetem: 2000 9. Ottlik Károly: Protokoll. Viselkedéskultúra. Budapest: 2004 Panoráma 10. Réczey Ferenc, Pekáry Dagmar, Gondi Ferenc: Etikett, társasélet, protokoll. A hazai és nemzetközi érintkezés szabályai egykor és ma. Budapest: 1960, Minerva 11. Dr. Sille István: Illem, etikett, protokoll. Budapest: 2000, KJK-Kerszöv. Jogi és üzleti kiadó Kft. 12. Zelényi Annamária: Wo man Deutsch spricht. Budapest: 2001, Nemzeti Tankönyvkiadó 62

Internetes források: http://www.switzerlandtourism.ch/ http://www.nemetorszag.lap.hu http://www.ausztria.lap.hu http://www.svajc.lap.hu http://freiherr-von-knigge.de http://home.tiscalinet.ch/jud.zwahlen/ch http://de.wikibooks.org/wiki http://www.umgangsformen.de

63