A TISZAI VEGYI KOMBINÁT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓJA A 2002. DECEMBER 31-ÉVEL VÉGZŐDŐ ÉVRE A FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉSSEL EGYÜTT
Tiszai Vegyi Kombinát Rt. H-3581 Tiszaújváros Pf.: 20
Független Könyvvizsgálói Jelentés
A Tiszai Vegyi Kombinát Részvénytársaság részvényeseinek:
Elvégeztük a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. (a “Társaság”) 2002. december 31-i mérlegének- melyben az eszközök és források egyező végösszege 131.918. millió Ft, a mérleg szerinti eredmény 3.660 millió Ft nyereség, valamint a 2002. évre vonatkozó eredménykimutatásának és a cash-flow kimutatást tartalmazó kiegészítő mellékletének (továbbiakban a mérleg, az eredménykimutatás és a kiegészítő melléklet együtt: éves beszámoló vagy pénzügyi kimutatás) vizsgálatát. Az éves beszámolónak, valamint az üzleti jelentésnek az elkészítése az ügyvezetés feladata. A mi feladatunk az éves beszámoló hitelesítése könyvvizsgálatunk alapján, valamint annak megítélése, hogy az üzleti jelentésben közölt számviteli információk összhangban vannak-e az éves beszámolóban foglaltakkal. Hivatkozva a 2002. február 19-én kiadott, a 2001. éves beszámolóra vonatkozó jelentésünkre, közöljük, hogy az előző évre vonatkozó könyvvizsgálatunk alapján korlátozás nélküli könyvvizsgálói jelentést adtunk ki. A könyvvizsgálatot a nemzetközi könyvvizsgálati szabványok és az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak, valamint a Magyarországon a könyvvizsgálatra vonatkozó érvényes törvények és egyéb jogszabályok alapján hajtottuk végre. A fenti szabványok értelmében a könyvvizsgálat tervezése és elvégzése révén kellő bizonyosságot kell szereznünk arról, hogy a pénzügyi kimutatás nem tartalmaz jelentős mértékű tévedéseket. A könyvvizsgálat magában foglalja a pénzügyi kimutatások tényszámait alátámasztó bizonylatok mintavételen alapuló vizsgálatát. Emellett tartalmazza az alkalmazott számviteli alapelvek és az ügyvezetés lényegesebb becsléseinek, valamint a pénzügyi kimutatások bemutatásának értékelését. Az üzleti jelentéssel kapcsolatos munkánk a fent említett területre korlátozódott és nem tartalmaz egyéb, nem a vállalkozás auditált számviteli nyilvántartásaiból levezetett információk áttekintését. Meggyőződésünk, hogy munkánk megfelelő alapot nyújt a könyvvizsgálói vélemény megadásához. Ez az éves beszámoló a soron következő éves közgyűlésre készült a tulajdonosok tájékoztatása céljából, és nem tartalmazza az ezen közgyűlésen meghozandó határozatok esetleges hatásait. A könyvvizsgálat során a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy a soron következő éves közgyűlés határozatainak esetleges hatását kivéve, az éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint az éves beszámoló a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. 2002. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről a fenti korlátozással megbízható és valós képet ad. Az üzleti jelentés az éves beszámoló adataival összhangban van.
Véleményünk további korlátozása nélkül felhívjuk a figyelmet a kiegészítő melléklet 38.4-es pontjára, amelyben a Társaság környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenysége, valamint a 2002. év során független szakértők által végzett környezetvédelmi állapotfelmérés során azonosított jelenlegi és esetleges jövőbeni kötelezettségei kerültek bemutatásra.
Budapest, 2003. április 1.
Havas István
Szilágyi Judit
Arthur Andersen Audit Kft.
Bejegyzett könyvvizsgáló
(MKVK-000023)
(MKVK-001368)
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. MÉRLEG 2002. DECEMBER 31-ÉN (Az összes egyenleg millió Ft-ban)
ESZKÖZÖK Megjegyzések A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak Szellemi termékek Üzleti vagy cégérték II. Tárgyi eszközök Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogo Műszaki berendezések, gépek, járművek Egyéb berendezések, felszerelések, járművek Beruházások Beruházásokra adott előlegek III. Befektetett pénzügyi eszközök Tartós részesedések kapcsolt vállalkozásba Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásba Egyéb tartós részesedés Egyéb tartósan adott kölcsön Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapí
II. Követelések Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők Követelések kapcsolt vállalkozással szembe Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemb Váltókövetelések Egyéb követelések III. Értékpapírok Részesedés kapcsolt vállalkozásba Saját részvények, saját üzletrészek Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapíro IV. Pénzeszközök Pénztár, csekkek Bankbetétek C. AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK
2002. december 31.
57 705
73 140
4
2 453 2 453 0
3 660 3 488 172
5
50 108 13 900 28 297 5 592 2 270 49
63 804 13 910 26 985 5 004 15 529 2 376
5 144 3 966 875 0 95 208
5 676 4 564 125 0 504 483
72 935
58 249
10 234 4 746 16 5 443 29 0
10 289 4 443 260 5 513 31 42
21 103 10 132 7 628 1 418 0 1 925
24 196 11 426 7 980 1 167 3 3 620
22 128 835 44 21 249
19 220 0 156 19 064
16
19 470 2 19 468
4 544 2 4 542
17
647
529
572 75
452 77
131 287
131 918
6 7 7 8
B. FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek Anyagok Befejezetlen termelés és félkész termékek Késztermékek Áruk Készletekre adott előlegek
2001. december 31.
10
11 12 13 14 15
Bevételek aktív időbeli elhatárolás Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolás
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
Molnár József vezérigazgató
A kiegészítő melléklet a mérleg elválaszthatatlan részét képezi.
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. MÉRLEG 2002. DECEMBER 31-ÉN (Az összes egyenleg millió Ft-ban)
FORRÁSOK Megjegyzések D. SAJÁT TŐKE
2001. december 31.
18
I. Jegyzett tőke ebből: -visszavásárolt tulajdonosi részesedés névértéke II. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke III. Tőketartalék IV. Eredménytartalék V. Lekötött tartalék VI. Értékelési tartalék VII. Mérleg szerinti eredmény 19
E. CÉLTARTALÉKOK Céltartalék várható kötelezettségekr F. KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek
2002. december 31.
93 163
96 822
24 666 44 0 4 624 51 792 44 0 12 037
24 666
2 119
3 954
2 119
3 954
32 618
28 854
0
0
0 4 624 63 216 656 0 3 660
II. Hosszú lejáratú kötelezettségek Beruházási és fejlesztési hitelek
20
16 499 16 499
7 761 7 761
III. Rövid lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú hitelek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállító Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szembe Rövid lejáratú kötelez.egyéb részes. visz. vállalkozással szembe Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek
21 22 23 23 24
16 119 6 569 2 683 6 280 0 587
21 093 7 741 4 108 8 301 14 929
25
3 387
2 288
1 970 1 395 22
647 1 618 23
131 287
131 918
G. PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK Bevételek passzív időbeli elhatárolás Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolás Halasztott bevételek
FORRÁSOK ÖSSZESEN
Molnár József vezérigazgató
A kiegészítő melléklet a mérleg elválaszthatatlan részét képezi.
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. EREDMÉNYKIMUTATÁS ÖSSZKÖLTSÉG ELJÁRÁSSAL A 2002. DECEMBER 31-ÉN VÉGZŐDŐ ÉVRE (Az összes egyenleg millió Ft-ban)
Megjegyzés 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétel 02. Export értékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele 03. Saját termelésű készletek állományváltozás 04. Saját előállítású eszközök aktivált érték II. Aktivált saját teljesítmények érték III. Egyéb bevételek Ebből: visszaírt értékveszté 05. Anyagköltség 06. Igénybe vett szolgáltatások érték 07. Egyéb szolgáltatások értéke 08. Eladott áruk beszerzési értéke 09. Eladott (közvetített) szolgáltatások érték IV. Anyagjellegű ráfordítások 10. Bérköltség 11. Személyi jellegű egyéb kifizetése 12. Bérjárulékok V. Személyi jellegű ráfordítások
26 28 33
29
31
VI. Értékcsökkenési leírás VII. Egyéb ráfordítások Ebből: értékvesztés
34
A.ÜZEMI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE 13. 14. 15. 16. 17.
Kapott (járó) osztalék és részesedés Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapot Részesedések értékesítésének árfolyamnyereség Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapot Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyereség Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapot Egyéb kapott (járó)kamatok és kamatjellegű bevétele Ebből: kapcsolt vállalkozástól kapot Pénzügyi műveletek egyéb bevétele
VIII. Pénzügyi műveletek bevétele 18. 19. 20. 21.
Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamveszteség Ebből: kapcsolt vállalkozásnak adot Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások Ebből: kapcsolt vállalkozásnak adot Részesedések,értékpapírok,bankbetétek értékvesztés Pénzügyi műveletek egyéb ráfordítása
IX. Pénzügyi műveletek ráfordítása B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY X. Rendkívüli bevételek XI. Rendkívüli ráfordítások
35 36
D.RENDKÍVÜLI EREDMÉNY E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY XII. Adófizetési kötelezettség
41
F. ADÓZOTT EREDMÉNY 22. Fizetett (jóváhagyott) osztalék G.MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY
42
2001.
2002.
74 139 70 370 144 509
66 255 63 400 129 655
-3 639 613 -3 026
314 942 1 256
4 162 0
1 047 301
97 372 5 950 952 8 129 653 113 056
92 542 6 779 1 290 8 277 545 109 433
5 609 1 562 2 323 9 494
5 381 1 218 2 018 8 617
6 856
7 012
7 960 1 203
5 945 271
8 279
951
108 107 5 629 0 384 41 1 513 26 1 516
79 79 30 0 43 0 2 605 0 1 912
9 150
4 669
48 0 1 668 0 1 398 2 285
41 0 659 0 18 1 197
5 399
1 915
3 751
2 754
12 030
3 705
703 696
335 377
7
-42
12 037
3 663
0
3
12 037
3 660
0
0
12 037
3 660
Molnár József vezérigazgató
A kiegészítő melléklet az eredménykimutatás elválaszthatatlan részét képezi.
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 1. Általános háttér-információ A Tiszai Vegyi Kombinát Vállalatot (továbbiakban a „Vállalat”) 1961-ben alapították. 1991. december 31-i hatállyal a Vállalatot határozatlan idejű részvénytársasággá (a továbbiakban „TVK Rt.” vagy „Társaság”) alakították. A TVK Rt. a Gazdasági Társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. sz. törvény szerint az 1992. január 1-jén átalakult Vállalat jogutódja. 1995. december 31-én a Társaság 99,92 %-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (továbbiakban az „ÁPV Rt.”) tulajdonában volt, a fennmaradó 0,08% helyi önkormányzatok tulajdonát képezte. 1996-ban a Társaságot privatizálták az ÁPV Rt. tulajdonában lévő részvények nyilvános értékesítésével külföldi és hazai intézményi és magánbefektetők részére. A privatizációt követően a Társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde jegyzett kategóriájába, illetve a letétkezelő (Bank of New York) által kibocsátott letéti igazolásokat a Londoni Értéktőzsde hivatalos listájára felvették. 2001. december 31-én a részvények többsége belföldi és külföldi szakmai és intézményi befektetők tulajdonában volt (lásd a 18. pontot). A Társaság székhelye Tiszaújváros; tevékenysége vegyipari alapanyagok gyártása, beleértve etilén, propilén és azok polimerei gyártását és értékesítését a hazai és külföldi piacokon egyaránt. A Társaság képviseletére jogosult: Molnár József vezérigazgató, címe: Kazincbarcika , Akácfa u. 39. 2. Összefoglalás a Társaság pénzügyi, jövedelmi helyzetéről és likviditásáról A Társaság pénzügyi helyzetét és likviditását 2001. és 2002. december 31-én az alábbi mutatók jellemzik:
Likviditási ráta = (forgóeszközök / rövid lejáratú kötelezettségek)* Likviditási gyorsráta = (forgóeszközök készletek nélkül/rövid lejáratú kötelezettségek)* Eladósodottsági mutató = ((kötelezettségek / összes forrás)x100) Árbevétel-arányos nyereség = ((adózott eredmény / nettó árbevétel)x100) Eszköz-arányos nyereség = ((adózott eredmény / összes eszköz)x100) Vevők forgási sebessége =((vevőállomány – ÁFA /árbevétel)x365)**
2001.
2002.
3,77
2,51
3,25
2,07
24,85
21,87
8,33
2,82
9,17
2,77
39,77
46,33
* Beleértve az aktív és passzív időbeli elhatárolásokat is. ** Beleértve a kapcsolt és az egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásokkal szembeni követeléseket is.
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
Az alábbi táblázat mutatja a Társaság 2001. és 2002. évi cash-flow-ját: 2001.
2002.
Adózás előtti eredmény
12.037
3.663
Korrekció a befektetett eszközök értékesítésének eredménye miatt
-5.735
141
Elszámolt amortizáció
6.856
7.013
Elszámolt értékvesztések és visszaírás
3.359
265
Céltartalék képzés és felhasználás különbözete
1.719
1.835
Devizahitelek év végi átértékelési különbözete
0
-506
Szállítók, vevők, egyéb tételek év végi átértékelése
0
283
5.735
-141
23.971
12.553
-8.865
1.439
5.721
2.035
-719
342
1.556
-1.099
90
-1.377
641
-49
5.935
796
Fizetett adó
0
-3
Fizetett osztalék
0
0
28.330
14.637
-6.537
-22.290
241
91
10.161
-477
Befektetett eszközök egyéb változása
-6.164
-10
CASH-FLOW A BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉGBŐL
-2.299
-22.686
-396
0
0
10.332
-8.996
-17.209
-2
0
CASH-FLOW A FINANSZÍROZÁSI TEVÉKENYSÉGBŐL
-9.394
-6.877
NETTÓ VÁLTOZÁS A PÉNZESZKÖZÖKBEN
16.637
-14.926
PÉNZESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYA AZ ÉV ELEJÉN
2.833
19.470
PÉNZESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYA AZ ÉV VÉGÉN
19.470
4.544
Befektetett eszközök értékesítésének eredménye
Szállítói kötelezettségek változása Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kötelezettségek változása Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek változása Passzív időbeli elhatárolások változása Vevőkövetelés változása Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelések változása Változás az egyéb eszközök állományában
CASH-FLOW AZ ÜZLETI TEVÉKENYSÉGBŐL Tárgyi eszközök, immateriális javak beszerzése és beruházásokra adott előlegek Tárgyi eszközök és immateriális javak eladása Részesedések vásárlásából és eladásából származó cash-flow
Részvénybevonás Hitel és kölcsön felvétele Hitel és kölcsön törlesztése, -visszafizetése Tőke és eredménytartalék változása
2
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 3. Számviteli politika A számvitel alapja A Társaság könyveit és nyilvántartásait a módosításokkal (beleértve a 2002. évi XLII törvénymódosítást is) érvényes 2000. évi C. számviteli törvénynek (továbbiakban a „Törvény”) és a Magyarországon általánosan elfogadott számviteli elveknek megfelelően vezeti. A Társaság számviteli politikájának összefoglalását, valamint az értékelés módját és az alkalmazott eljárásokat az alábbiakban ismertetjük. A mérlegkészítés napja A mérlegkészítés Társaság által választott napja 2001-re és 2002-re vonatkozóan a következő év január 15-e. Az üzleti év január 1-től december 31-ig tart. Eszközök értékelése Az eszközök besorolásának alapja, hogy az adott eszköz a vállalkozási tevékenységet tartósan – 1 éven túl – szolgálja-e vagy sem. A Társaság az eszközöket a könyv szerinti érték és a nettó realizálható érték közül az alacsonyabb értéken tartja nyilván. Immateriális javak A szellemi termékek elsősorban szoftver beszerzésekből és fejlesztésekből állnak, és lineáris módszerrel három év alatt kerülnek leírásra. A licence díjak a technológiának megfelelő hasznos élettartam alapján kerülnek leírásra. Üzleti vagy cégértékként kerül kimutatásra cégvásárlás esetén a fizetett ellenérték és az egyes eszközök piaci értékének az átvállalt kötelezettségek értékével csökkentett értéke közötti pozitív különbözet, részesedés vásárlás esetén a részesedés beszerzési költsége és adott társaság saját tőke értéke közötti pozitív különbözet. A goodwill lineáris módszerrel és a hasznos élettartam alapján kerül leírásra. A hasznos élettartam a törvényi előírásokat figyelembe véve egyedileg kerül megállapításra, és 5-20 év lehet. A Társaság könyveiben szereplő goodwill hasznos élettartama az egyedi értékelés alapján számított megtérülési idő szerint 5 év. Tárgyi eszközök A Vállalat 1992. január 1-i részvénytársasággá történő átalakulásakor vagyonértékelő céggel elvégeztette a tárgyi eszközök értékelését. Az értékelés alapja az értékcsökkenéssel korrigált utánpótlási érték volt. A tárgyi eszközökben ezen időpont után bekövetkezett növekedéseket bekerülési értéken könyvelte a Társaság. A beruházások finanszírozására felvett hitelek kamatát és egyéb terhét a Társaság az adott hitellel finanszírozott eszközök bruttó értékében számolja el. A Társaság az értékcsökkenést a becsült hasznos élettartam alapján meghatározott kulcsokkal, valamint a maradványérték figyelembe vételével, lineáris módszerrel számítja. 3
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) Maradványérték meghatározása akkor történik, ha az eszköz hasznos élettartama jelentősen rövidebb az eszköz műszaki-gazdasági élettartamánál. Ebből a szempontból jelentősnek minősül, ha a hasznos élettartam nem éri el az eszköz műszaki-gazdasági élettartamának 75 %át, és a hasznos élettartam végén várható realizálható maradványérték jelentős. Jelentős a maradványérték, ha a realizálható érték egyedi eszközönként, eszközcsoportonként eléri a bruttó érték 30%-át, de legalább 10 millió forintot. Az alábbi táblázat a becsült hasznos élettartamot mutatja be a főbb eszközcsoportoknál: Épületek és infrastruktúra
10 – 50 év
Gépek és felszerelések
7-15 év
Egyéb
3-15 év
Befektetett pénzügyi eszközök A Társaság a befektetett pénzügyi eszközöket a bekerülési érték és a nettó realizálható érték közül az alacsonyabb értéken tartja nyilván. Készletek A Társaság a készleteket a bekerülési érték és a nettó realizálható piaci érték közül az alacsonyabb értéken tartja nyilván. A vásárolt készletek értékelése súlyozott átlagár módszerén alapszik. A saját előállítású készletek értéke megegyezik a kalkuláció szerinti előállítási költségen számított értékkel. A Társaság 2002. évben felülvizsgálta és minősítette a készletek állományát. A minősítés során azokat a készleteket, amelyek gyártása csak hosszú átfutási idő alatt végezhető el és hiánya a folyamatos működtetést veszélyezteti a stratégiai és biztonsági kategóriába sorolta. A Társaság ebbe a kategóriába sorolt készletek állományára nem képez értékvesztést. A Társaság az elavultnak minősített készleteket a megfelelő időszakban nettó realizálható értékre írja le. Devizában rögzített követelések illetve kötelezettségek A Társaság beszámolási pénzneme a magyar forint (Ft), amelyben a csatolt pénzügyi kimutatás készült. A devizában meglévő követelések, illetve kötelezettségek a mérleg fordulónapján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyama alapján kerültek átszámításra Ft értékre, és ezen az értéken szerepelnek a kimutatásokban. Ha az összevont nem realizált árfolyam-különbözet árfolyamveszteség, akkor azt a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között kell az eredmény terhére elszámolni, kivéve a beruházáshoz kapcsolódó devizakötelezettség árfolyamveszteségét. Amennyiben az összevont nem realizált árfolyam-különbözet árfolyamnyereség, akkor azt a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között kell az eredmény javára elszámolni.
4
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) Eredménykimutatás A Társaság az eredménykimutatást a Törvénynek megfelelően összköltség eljárással lépcsőzetes változatban („A” változat) készítette el. Az eredménykimutatás formátuma a korábbi években alkalmazott forgalmi költség eljáráshoz képest változott, amelynek oka a legnagyobb részvényes beszámolási rendszeréhez történő harmonizálás. A költségek forgalmi költség eljárás szerinti bontását a 27. pont mutatja be. Utólagos engedmények A szerződésen alapuló – konkrét termékhez vagy szolgáltatáshoz csak közvetve kapcsolódó, nem számlázott – utólag adott engedményeket a Társaság 2001-ben a pénzügyi teljesítéssel egyidejűleg az egyéb ráfordítások között számolta el és ezekre sem időbeli elhatárolást, sem céltartalékot nem képzett. 2002-ben a mérleg fordulónapja és mérlegkészítés napja között pénzügyileg realizált engedmények időbeli elhatárolásként kerültek elszámolásra. Cash-flow A pénzmozgással nem járó tranzakciók kiszűrésre kerültek a csatolt cash-flow kimutatásban.
5
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
4. Immateriális javak Az alábbi táblázat összegzi az immateriális javakban bekövetkezett változásokat a 2001. és 2002. üzleti évben: Szellemi termékek
Üzleti vagy cégérték
Összesen
3.361
0
3.361
Beszerzések
293
0
293
Kivezetések
-50
0
-50
Záró egyenleg 2001. December 31.
3.604
0
3.604
Beszerzések
1.408
198
1.606
Kivezetések
-47
0
-47
7
0
7
4.972
198
5.170
BRUTTÓ ÉRTÉK Nyitó egyenleg 2001. Január 1.
Átsorolás a Tárgyi eszközök beruházásainak összegéből Záró egyenleg 2002. December 31.
A szellemi termékek 2001. évben 293 millió forint, 2002. évben 69 millió forint, az üzleti vagy cégérték 2002. évben 198 millió forint értékben került aktiválásra.
6
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
HALMOZOTT AMORTIZÁCIÓ
Szellemi termékek
Üzleti vagy cégérték
Összesen
Nyitó egyenleg 2001. Január 1.
829
0
829
Amortizáció, lineáris módszer
357
0
357
Kivezetések
-35
0
-35
1.151
0
1.151
Amortizáció, lineáris módszer
378
26
404
Kivezetések
-45
0
-45
Záró egyenleg 2002. December 31.
1.484
26
1.510
NETTÓ ÉRTÉK 2001. December 31.
2.453
0
2.453
NETTÓ ÉRTÉK 2002. December 31.
3.488
172
3.660
Záró egyenleg 2001. December 31.
7
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 5. Tárgyi eszközök Az alábbi táblázat összegzi a tárgyi eszközökben bekövetkezett változásokat - a beruházásokra adott előlegek nélkül - a 2001. és 2002. üzleti évben:
Ingatlanok
Műszaki berendezések, gépek, járművek
Egyéb berendezések, felszerelések, járművek
16.875
44.910
10.567
1.753
74.105
-
-
-
6.488
6.488
936
3.147
1.533
-5.616
0
48
80
9
0
137
0
0
24
0
24
-178
-235
-877
-355
-1.645
17.681
47.902
11.256
2.270
79.109
-
-
-
18.174
18.174
751
3.241
899
-4.891
0
Egyéb növekedések
-
-
-
-
-
Apportálás
-
-
-
-
-
-77
-171
-434
-17
-699
0
0
0
-7
-7
18.355
50.972
11.721
15.529
96.577
BRUTTÓ ÉRTÉK
Nyitó egyenleg 2001. január 1. Beszerzések Tárgyi eszközök aktiválása Egyéb növekedések Apportálás Selejtezések, eladások, egyéb csökkenések Záró egyenleg 2001. december 31. Beszerzések Tárgyi eszközök aktiválása
Selejtezések, eladások, egyéb csökkenések Átsorolás az Immateriális javak beruházásai közé Záró egyenleg 2002. december 31.
8
Beruházások
Összesen
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
HALMOZOTT ÉRTÉKCSÖKKENÉS Nyitó egyenleg 2001. január 1.
Ingatlanok
Műszaki berendezések, gépek, járművek
Egyéb berendezések, felszerelések, járművek
Beruházások
Összesen
3.013
15.493
4.708
-
23.214
Értékcsökkenési leírás lineáris módszer
632
4.269
1.598
-
6.499
Terven felüli értékcsökkenési leírás
154
22
38
-
214
Kivezetések
-18
-179
-680
-
-877
3.781
19.605
5.664
-
29.050
Értékcsökkenési leírás lineáris módszer
671
4.506
1.431
-
6.608
Terven felüli értékcsökkenési leírás
12
7
0
-
19
-19
-131
-378
-
-528
Záró egyenleg 2002. December 31.
4.445
23.987
6.717
-
35.149
NETTÓ ÉRTÉK 2001. December 31.
13.900
28.297
5.592
2.270
50.059
NETTÓ ÉRTÉK 2002. December 31.
13.910
26.985
5.004
15.529
61.428
Záró egyenleg 2001. december 31.
Kivezetések
2002. év folyamán aktivált tárgyi eszközök értékéből 2.111 millió forintot tesz ki a PP-IV intenzifikálás aktivált értéke. A 2002. december 31-i befejezetlen beruházás állományából 9.366 millió forint az Olefin-II, 3.723 millió forint a PE-IV, 801 millió forint a Kiszolgáló Létesítmények Projekt összege. 2002. december 31-én a Társaság tárgyi eszközeit nem terhelte zálogjog. A beruházásokra adott előlegek 2002. december 31-i állománya 2.376 millió forint, amelyből 1.082 millió forint a PE-IV, 915 millió forint az Olefin-II projekt kapcsán kifizetett összeg.
9
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 6. Tartós részesedések kapcsolt vállalkozásban A Társaság 2001. és 2002. december 31-én meglévő, a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott részesedések kiemelt adatait a következő táblázatokban foglaljuk össze:
Név
Székhely
Tulajdoni
érték
jutó saját tőke
2001.
2002.
2002.
100,00 69,00 51,00 100,00
2.638 547 178 24
2.970 566 178 145
2.978 658 210 178
100,00 100,00 100,00 100,00 66,66 51,00 100,00
54 25 14 4 5 5 3
73 24 14 6 5 5 3
56 60 36 15 19 40 3
100,00 0,00
3 362
3 0
3
Párizs
50,00
8
9
18
Tiszaújváros
40,00 49,96
82 12
82 8
80 8
26,00 30,00
1 1
473 1
476 113
3.966
4.565
4.951
Leányvállalatok: Tiszaújváros TVK-Ingatlankezelő Kft. Tiszaújváros Inno-Comp Kft. Tiszaújváros TVK-Automatika Kft. Frankfurt am TVK Main InterChemolGmbH. London TVK UK Ltd. Milánó TVK Italia S.r.l. Tiszaújváros TVK POLISEC Kft. Varsó TVK Polska Sp. Z.o.o. Tiszaújváros Chemopetrol Kft. Wiener Neustadt TVK Austria GmbH. Tiszaújváros TVK Gépszerelő Kft. VA. Budapest Tiszachem Kft. Flexofol Kft. Tiszaújváros
Társult vállalkozások: VIBA-TVK Kft. Tiszai Hulladékégető Kft. TVK Erőmű Kft. Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft.
Részesedésre
hányad (%) 2002.
Közös vezetésű vállalatok: TVK-MOL-CHEM S.a.r.l.
Könyv szerinti
Tiszaújváros Tiszaújváros Tiszaújváros
Összesen
0
A fentiekben bemutatott részesedések aktuális könyv szerinti értéke tartalmazza az adott részesedésre elszámolt megfelelő mértékű értékvesztést, valamint a devizás részesedések esetében az év végi értékelés összegét is. 10
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
Devizanem
Mérleg szerinti eredmény
Saját tőke
Jegyzett tőke
2.978
2.970
0
8
Inno-Comp Kft.
Millió Ft Millió Ft
953
822
-22
153
TVK-Automatika Kft.
Millió Ft
411
350
61
0
Ezer EURO Ezer GBP
752
615
0
137
156
200
-72
28
Ezer EURO
252
100
91
61
TVK POLISEC Kft.
Millió Ft
36
14
15
7
TVK Polska Sp. Z.o.o.
Ezer PZL Millió Ft
253
109
28
116
29
30
-1
0
330
36
1
293
TVK Gépszerelő Kft.
Ezer EURO Millió Ft
3
3
0
0
Tiszachem Kft.
Millió Ft
3
3
3
-3
149
76
69
4
Millió Ft Millió Ft
199 16 1.829
205 25 1.818
-33 -6 0
27 -3 11
Millió Ft
378
3
375
0
Név
Tartalékok
Leányvállalatok: TVK-Ingatlankezelő Kft.
TVK Inter-Chemol GmbH. TVK UK Ltd. TVK Italia S.r.l.
Chemopetrol Kft. TVK Austria GmbH.
Közös vezetésű vállalatok: TVK-MOL-CHEM S.a.r.l. Társult vállalkozások: VIBA-TVK Kft. Tiszai Hulladékégető Kft. TVK Erőmű Kft. Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft.
Ezer EURO
Millió Ft
11
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
Részesedés bruttó értéke Név
Növeke- Csökkedés nés
Nyitó
Elszámolt értékvesztés Nyitó
Év végi Részesedés átértéke- nettó záró Növeke- Csökkelés értéke dés nés
Leányvállalatok: TVK-Ingatlankezelő Kft.
2.638
Inno-Comp Kft.
566
TVK-Automatika Kft.
178
TVK InterChemolGmbH.
24
TVK UK Ltd.
2.970
332 19
19
566 178 47
145
55
18
73
TVK Italia S.r.l.
25
-1
24
TVK POLISEC Kft.
14
TVK Polska Sp. Z.o.o. Chemopetrol Kft. TVK Austria GmbH. TVK Gépszerelő Kft. VA. Tiszachem Kft. Flexofol Kft.
4
4
-2 50
50
50
6 5
5
5
3
3
3 2.312
3 0
8
Társult vállalkozások: VIBA-TVK Kft. Tiszai Hulladékégető Kft.
82 12 1
2.312
1.950
30
1.980
1
472
1
1
5.986
9
82 8 473
4
1
Egyéb részesedések: Egyéb vállalkozások
Összesen
14
55
Közös vezetésű vállalatok: TVK-MOL-CHEM S.a.r.l.
TVK Erőmű Kft. Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft.
74
883
12
1
2.362
2.019
35
0
2.049
63
4.565
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
A következőkben ismertetjük a Társaság befektetéseit: Leányvállalatok A TVK Rt. 1998. májusában bizonyos ingatlanok hasznosítására megalapította a TVKIngatlankezelő Kft-t. A társaság törzstőkéje 2.638 millió forint, melyből 2.134 millió forint apport, 504 millió forint pedig készpénz formájában került átadásra. A társaság tevékenysége az ingatlanok kezelése, felújítása, valamint az ingatlanok hasznosítása bérbe adással vagy egyéb módon. 2002. júniusában beolvadt a társaságba a Flexofol Kft., valamint ez évtől a Kft. üzemelteti a TVK Rt. jóléti ingatlanjait is. A társaság saját tőkéje 2002. december 31-én 2.978 millió forint. A TVK Rt. 1998. decemberében a svájci székhelyű PCG Polyconsult A.G. céggel INNOCOMP Kft. néven 822 millió Ft-os törzstőkéjű vegyes vállalatot hozott létre.A társaság székhelye Tiszaújváros, profilja speciális thermoplasztikus kompaund termékek gyártása, értékesítése és fejlesztése. A TVK Rt. a 69 %-os részesedés megszerzését 266 millió forint apport és 300 millió forint készpénzben teljesítette. A társaság saját tőkéje 2002. december 31én 953 millió forint. A TVK-Automatika Kft-t a TVK Rt. 74%-ban, az EL&ME Kft., és magánszemélyek 26%-ban alapították tiszaújvárosi székhellyel, 350 millió forint törzstőkével. A TVK Rt. 1997. decemberében az EL&ME Kft-nek eladott 45,5 millió forint, majd 1998-ban 35 millió forint névértékű üzletrészt. A TVK Rt. tulajdoni hányada 51%. A társaság tevékenységi körébe tartozik az irányítástechnikai tervek készítése, hírközlő és híradástechnikai eszközök javítása, műszeres szerelési munkák kivitelezése és irányítástechnikai berendezések üzemeltetése. A TVK Rt. és a Metallgesellschaft GmbH (49%-ban) hozta létre a TVK Inter-Chemol GmbHt 1.200.000 DEM törzstőkével. A társaság székhelye Frankfurt am Main-ban van. A társaság saját számlára vásárol polimer termékeket a TVK Rt.-től és értékesíti azokat Németországban. 2001. év végén a DEM, mint nemzeti valuta megszűnése következtében a társaság törzstőkéje 615.000 EUR lett. 2002. évben a TVK Rt. megvásárolta a kisebbségi tulajdonos részesedését, így tulajdoni aránya 100 %-ra nőtt. A társaság saját tőkéje 2002. december 31-én 752 ezer EURO. A TVK Rt. 1996-ban alapította a TVK UK Ltd-t londoni székhellyel, 200.000 GBP törzstőkével. A cég saját számlára vásárol polimereket a TVK Rt-től és értékesíti azokat az Egyesült Királyságban. A társaság saját tőkéje 2002. december 31-én 156 ezer GBP. A TVK Italia S.r.l. milánói székhelyű kereskedő cég, melyet a TVK Rt. és az olasz Cordusio SpA hozott létre 1994-ben. A cég saját számlára vásárol műanyag alapanyagokat a TVK Rt.-től és értékesíti azokat Olaszországban. A Társaság 1995-ben megvásárolta az olasz partnertől a TVK Italia-ban meglévő 40%-os részesedését és így tulajdonosi hányada 100%-ra nőtt. A TVK Italia 3,3 millió forintos törzstőkéjét 21,9 millió forinttal megemelte a társaság az eredmény- és tőketartalék terhére, így a befektetés értéke 2001. év végén 25,2 millió forint. A társaság saját tőkéje 2002. december 31-én 252 ezer EURO. A TVK Polisec Kft-t 1996-ban hozta létre a TVK Rt. és a TVK Gépgyár Kft. 1999-ben a TVK Rt. megvásárolta a másik tulajdonos üzletrészét, így a részesedés mértéke 100 %-ra változott. Tevékenységi köre: biztonsági szolgáltatás, őrzés-védés.
13
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) A TVK Polska Sp.Z.o.o. társaság 52,5%-os tulajdoni hányadát a TVK Rt. megvásárolta a BritChem Trading Ltd.-től 1998-ban. A társaság tevékenysége a TVK Rt. által előállított vegyipari alapanyagok, valamint műanyag késztermékek értékesítése a lengyel piacon. 2002. áprilisában a TVK Rt. megvásárolta a kisebbségi tulajdonostárs részesedését, így a TVK Rt. tulajdoni aránya 100 %-ra nőtt. A tranzakció kapcsán a TVK Rt. könyveiben 198 millió forint bruttó értékű goodwill került kimutatásra, amelynek az értékcsökkenés elszámolása utáni könyv szerinti értéke – 2002. december 31-én - 172 millió forint. A Chemopetrol Kft-t a TVK Rt., az Ukrajna Állami Vagyonalapja és a Mol Invest Vagyonkezelő és Értékesítő Rt. hozta létre. 1999-ben a tulajdonosok a törzstőkét 3 millió Ft-ra, majd 105 millió Ft-ra emelték fel a törzstőkén felüli vagyon terhére. 2000-ben a tagok a jegyzett tőke 30 millió Ft-ra való leszállításáról határoztak, és a Társaság a Mol Invest Vagyonkezelő és Értékesítő Rt. tulajdonában lévő üzletrészt megvásárolta. Így a tulajdoni hányad 66,66 %-ra nőtt. Tevékenységi köre: vegyipari alapanyagok és termékek bel- és külkereskedelme. A társaság székhelye: Tiszaújváros. 1998. decemberében megalakult a Wiener Neustadt-i székhelyű TVK Austria GmbH. 500.000 ATS törzstőkével, 51%-os TVK Rt. tulajdoni hányaddal. A társaság feladata a TVK Rt. polimer termékeinek ausztriai értékesítése. Társtulajdonos az ITRACO GmbH. A társaság saját tőkéje 2002. december 31-én 330 ezer EURO. A TVK Gépszerelő Kft-t a TVK Rt. alapította tiszaújvárosi székhellyel. A TVK Rt. 2000-ben megvásárolta a kisebbségi tulajdonosok részesedését, így a részesedés értéke 300 millió Ft lett. 2001. január 1-jétől a Kft. dolgozói állományának nagy részét a TVK Rt. foglalkoztatja tovább. A társaság tevékenységi körébe tartozik a TVK Rt., illetve Magyarország egész területén üzemelő vezérgépek javítása, karbantartása. 2001-ben a TVK Rt. 3 millió forintra leszállította a társaság törzstőkéjét tőkekivonás útján. 2003-ban várhatóan befejeződik a társaság végelszámolása. A Tiszachem Rt-t 1990-ben hozta létre a TVK Rt., a Chemol Rt., a Mineralimpex és a HIB International Ltd. 100 millió forintos alaptőkével. 2000. január 1-jétől szünetelteti tevékenységét és az év folyamán Rt-ből Kft-vé alakult át, jelenlegi törzstőkéje 3 millió forint. A társaság 2003. január 1-jétől végelszámolás alatt áll. A Flexofol Termelő és Kereskedelmi Kft. 1999. augusztus 23-án alakult. A 2000. év folyamán a TVK Rt. 2.308 millió Ft értékben apportált eszközöket a társaságba. A Társaság 2000. április 1-jén kezdte meg tényleges termelő és kereskedelmi tevékenységét. A Társaság székhelye: Tiszaújváros. Tevékenységi köre: műanyag csomagolóeszközök gyártása; műanyag fólia gyártása; egyéb műanyag termékek gyártása; vegyi áru nagykereskedelem, valamint egyéb nagykereskedelem. A TVK Rt. 1.566 millió Ft értékvesztést számolt el 2000. év végén, továbbá 384 millió Ft-ot 2001. év végén, mikor a részesedés könyv szerinti értéke 361,5 millió Ft volt. A Flexofol Kft. termelő eszközei eladásra kerültek és a Kft. a tulajdonosi határozatnak megfelelően 2002. év folyamán beolvadt a Társaság 100 %-os tulajdonában lévő TVKIngatlankezelő Kft-be.
14
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
2002. év folyamán értékesített részesedések: A TVK Égetőmű Kft 1996-ban jött létre 423 millió forint törzstőkével, amelyet a tulajdonos 1997-ben 311 millió forinttal megemelt. Tevékenységi köre: kommunális, veszélyes és egyéb hulladékok kezelése. 1998-ban a TVK Égetőmű Kft. neve Ecomissió Kft-re változott. A TVK Rt. 2002. januárjában értékesítette részesedését. A TVK Rt. a korábbi “Ellátási Üzemet”, annak leválasztása révén önálló társasággá alakította (TVK HIX Kft.), mely kis- és nagykereskedelmi tevékenységet végez. Székhelye Tiszaújváros. A TVK Rt. 2001. év végén 24 millió forint értékvesztést számolt el, így a részesedés könyv szerinti értéke 86 millió forint volt. 2002. májusában a TVK Rt. értékesítette a részesedését. A TVK Remat Kft. a Társaság termelési tevékenysége során keletkező hulladékok, selejtanyagok újrahasznosításával foglalkozik. A TVK Rt. 1995. évi alapításkori betétje 15,5 millió forint volt, 1996-ban 25,4 millió forint összegben, 1998-ban 121 millió forint összegben, 1999-ben 345 millió forint összegben a TVK Remat Kft-nél tőkeemelést hajtott végre. A TVK Rt. részesedése a tőkeemelések után 98,71%-ra nőtt. A társaság székhelye Tiszaújváros. A TVK Rt. 427 millió Ft értékvesztést számolt el 2001. év végén a vevők által benyújtott legjobb kötelező érvényű ajánlat alapján. A TVK Rt. 2002. áprilisában értékesítette a részesedést. A TVK MED Egészségügyi Kft. a jogszabályokban előírt munkahely-egészségügyi szolgáltatások nyújtását végzi. A 18 millió Ft értékű törzstőke pénzbeni betétből és apportból állt. A TVK Rt. 2002. decemberében értékesítette a részesedését. A Társaság 1997. októberében megvásárolta a romániai Plastico S.A. 67%-os tulajdoni hányadát. 1998-ban a TVK Rt. tőkeemelést hajtott végre több részletben a leányvállalatnál, melynek teljes összege 373 millió forint volt. A Társaság további tulajdoni hányadot vásárolt az év folyamán, és részesedése így 91%-ra nőtt. A Plastico S.A. székhelye Sepsiszentgyörgy (Románia), tevékenységi köre műanyag feldolgozás és értékesítés. A TVK Rt. 572 millió Ft értékvesztést számolt el 2000. év végén a vevők által benyújtott legjobb kötelező érvényű ajánlat alapján, így a részesedés értéke 14 millió Ft lett, amely 2000-ben és 2001-ben egyaránt a rövid lejáratú értékpapírok között került kimutatásra. A TVK Rt. 2002. májusában értékesítette részesedését. A TVK Ecocenter Kft-t a TVK Rt., az Interservice Group Kft., a Zuter Kft. (40%-ban) és magánszemélyek alapították 10 millió forint törzstőkével. 1999. áprilisban a TVK Rt. a ZUTER Kft-től megvásárolta a társaságnak a TVK Ecocenter Kft-ben meglévő üzletrészét. Az üzletrész vételára 35 millió Ft volt és a vásárlást követően a TVK Rt. részesedése 91%-ra növekedett. A TVK Rt. 1999. júniusi igazgatósági határozat értelmében a társaságnál 540 millió Ft értékben törzstőke emelést hajtott végre. Ezzel a TVK Rt. részesedése 91%-ról 99,83 %-ra nőtt. A vállalkozás székhelye Tiszaújváros. Tevékenységi körébe tartozik a hulladékhasznosítás, hulladékok kezelése és ártalmatlanítása. 1999. év végén a TVK Rt. 150 millió Ft, 2000. év végén 67 millió Ft, 2001. év végén 363 millió Ft értékvesztést számolt el. 2002. júliusában a Társaság eladta részesedését.
Közös vezetésű vállalkozás A TVK-MOL-CHEM S.a.r.l. kereskedelmi céget a TVK Rt. és a MOL-CHEM Kft. 50-50%-os részesedéssel alapította 1997-ben, 500.000 FRF törzstőkével. A vállalkozás székhelye Párizs. A társaság saját számlára vásárol vegyipari termékeket és értékesíti azokat Franciaországban. 15
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) Társult vállalkozások A VIBA-TVK Kft. a VIBA-Italy-vel közösen 1993-ban alapított vegyes vállalat, amely fekete mesterkeverék gyártásával foglalkozik, az alapanyagokat a TVK Rt. szállítja. Székhelye Tiszaújváros. A Tiszai Hulladékégető Kft. 1996. június 1.-jén alakult, melyet a TVK Rt. (49,96%) és a belga Lobbe N.V. (50,04%) alapított. A társaság jelenleg tevékenységet nem végez. A TVK Rt. 1999. augusztus 23-án megalapította a Borsod-Flex egyszemélyes kft-t, 2001-ben a Kft. neve TVK Erőmű Kft-re változott, valamint fő tevékenységi köre a villamosenergiatermelés és elosztás lett. Célja a TVK Rt. villamos és hőenergia szükségleteinek hosszú távú biztosítása. A Társaság 2001. októberében a Kft-ben lévő üzletrészének 74 %-át értékesítette az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt-nek. 2001. decemberében a tulajdonosi arányoknak megfelelően 100 millió Ft összegű törzstőke emelésre került sor, melynek cégbírósági bejegyzése 2002. februárjában történt meg. 2002-ben 1.715 millió forint összegű törzstőke emelésre került sor a tulajdonosi arányoknak megfelelően, melynek a cégbírósági bejegyzése 2002. júliusában megtörtént. Az erőmű kivitelezése 2002-ben megkezdődött, üzembe helyezése 2003. év végére várható. A Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft-t 1995. évben alapította a Társaság és több, az ipartelepen telephellyel rendelkező társaság 1 millió forint törzstőkével. A Társaság 30 % törzsbetéti részaránnyal rendelkezik. 1998-ban a Gazdasági társaságokról szóló törvény változása miatt 3 millió forintra emelte meg a jegyzett tőkéjét a társaság az eredménytartalék terhére. A társaság tevékenységi körébe tartozik: tűzvédelem, műszaki mentés, műszaki vizsgálat. A kapcsolt vállalkozásokkal végrehajtott tranzakciókat a Társaság piaci árakon bonyolítja le más piaci szereplőkkel kötött üzletekhez hasonló árak mellett. A Társaság és a konszolidációba bevont leányvállalatok egymás közötti üzleti kapcsolatait a Társaság számviteli törvény alapján elkészített konszolidált éves beszámolója részletezi.
16
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 7. Tartósan adott kölcsönök 2001-ben és 2002-ben a Társaság tartósan adott kölcsönei az alábbiak szerint alakultak: Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban
2001.
2002.
TVK Ingatlankezelő Kft.-nek adott kölcsön*
295
125
Plastico S.a.-nak adott kölcsön**
992
0
Plastico S.a.-nak adott kölcsönre elszámolt értékvesztés összege
-412
0
Összesen
875
125
2001.
2002.
Plastico S.A-nak adott kölcsön**
0
774
Plastico S.A-nak adott kölcsönre elszámolt értékvesztés összege
0
-364
Lakásépítési kölcsön
94
94
Összesen
94
504
Egyéb tartósan adott kölcsön
*A Flexofol Kft. 2002. évben beolvadt a TVK- Ingatlankezelő Kft.-be, ezért a 2001. december 31-én kimutatott kölcsön még a Flexofol Kft.-vel szembeni követelés volt. ** A TVK Rt. a Plastico S.A-ban lévő részesedését 2002. év folyamán értékesítette, ezért a Plastico S.A-val szembeni kölcsönkövetelés 2002. december 31-én az egyéb tartósan adott kölcsönök között került kimutatásra, oly módon, hogy a könyvekben szereplő 774 millió forint követelés tartalmaz 130 millió forint devizatételek év végi átértékelése során elszámolt árfolyamveszteséget. Továbbá a Plastico S.A-val szembeni kölcsön kapcsán került kimutatásra a váltókövetelések között 7 millió forint és arra jutó 4 millió forint értékvesztés, valamint az egyéb rövid lejáratú követelések között az egy éven belül esedékes törlesztő részként 81 millió forint és az arra jutó 44 millió forint értékvesztés. Az értékvesztés összegének megállapítása a kölcsönszerződésben szereplő ingatlan jelzálog szakértői becslésén alapul. (Lásd a 14.pontot.)
17
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
8. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 2001. és 2002. december 31-én a tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya az alábbi: 2001.
2002.
December 31.
Lejárat
2013/C államkötvény *
208
208
2013. 12. 20.
CIB Classic kötvény **
0
275
2004. 05. 10.
208
483
Összesen
*A 2013/C jelű államkötvények 2013. decemberében járnak le és változó kamatozásúak A TVK Rt. különböző céllal alapítványokat hozott létre és ezen államkötvények kamatát teljes egészében az alapítványok támogatására fordítja. A vezetőség lejáratig kívánja megtartani a kötvényeket. ** 2001. december 31-én a CIB Classic kötvény a rövid lejáratú értékpapírok között került kimutatásra. 9. Értékvesztések 2002. évben elszámolt értékvesztések alakulása mérlegsoronként: Nyitó Részesedések
Növekedés
Csökkenés
Záró
2.019
35
2.049
5
412
-
48
364
23
-
-
2.454
35
2.097
392
122
249
0
371
Rövid lejáratú értékpapírok
1.128
0
1.128
0
Összesen
3.704
284
3.225
763
Tartósan adott kölcsönök Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok Befektetett pénzügyi eszközök összesen Készletek
18
23
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
10. Készletek A Társaság készleteinek egyenlege 2001. és 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakult: 2001.
2002.
Saját termelésű készletek
5.459
5.773
Vásárolt készletek
4.775
4.474
0
42
10.234
10.289
Készletekre adott előlegek
Összesen:
2001. december 31-én a Társaságnak 2.116 millió forint, 2002. december 31-én 2.248 millió forint értékű több, mint egy éven túl nem mozgó készlete volt, amely döntő részben tartalék alkatrészekből áll. 2001. év folyamán a Társaság leselejtezett 132 millió forint értékű készletet és további 149 millió forint értékben számolt el értékvesztést. 2002. évben a selejtezés összege 97 millió forint, az elszámolt értékvesztés összege 249 millió forint volt. A vezetőség szerint a fennmaradó lassan mozgó készletek a biztonságos termeléshez szükségesek, e készletek állománya folyamatos felülvizsgálat tárgyát képezi.
11. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból 2001. és 2002. december 31-én a vevők összetétele az alábbi volt: 2001.
2002.
Belföldi vevő
5.411
6.711
Külföldi vevő
5.208
5.074
Értékvesztés*
-487
-359
10.132
11.426
Összesen
*Az elszámolt értékvesztések 2001. évről 2002. évre bekövetkezett változásának oka , hogy a 360 napon túli kintlévőségek összege jelentősen csökkent a behajthatatlan követelések leírása miatt.
19
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 12. Követelések kapcsolt vállalkozással szemben A 2001. és 2002. december 31-én fennálló követelések kapcsolt vállalkozással szemben összetétele az alábbi volt: 2001. Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni vevőkövetelés *
2002.
7.645
7.984
Tiszachem Kft-vel szembeni követelés
19
0
TVK-Gépszerelő Kft-vel szembeni követelés
38
0
TVK-Erőmű Kft-vel szembeni követelés
26
0
-100
-4
7.628
7.980
Értékvesztés Összesen
* 2001. december 31-én 3.220 millió forint a TVK Italia S.r.l.-lel szembeni követelés, 862 millió forint a TVK MolChem S.a.r.l.-el szembeni követelés, 935 millió forint a TVK InterChemol GmbH-val szembeni követelés, 701 millió forint az Inno-Comp Kft-vel szembeni követelés és 1.038 millió forint a MOL csoporttal szembeni követelés. 2002. december 31-én 2.842 millió forint a TVK Italia S.r.l.-lel, 1.104 millió forint a InnoComp Kft-vel, 884 millió forint a TVK UK Ltd-vel, 882 millió forint a TVK MolChem S.a.r.l.el és 1.271 millió forint a MOL csoporttal szembeni követelés. A fenti kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követeléseken kívül 2001-ben a Plastico S.A.-nak 580 millió Ft, a Flexofolnak 295 millió Ft, 2002-ben a TVK Ingatlankezelő Kft-nek 125 millió Ft hosszú lejáratra adott kölcsöne került kimutatásra. (Lásd a 7. pontot) 13. Követelés egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben mérlegsor 2001. évben illetve 2002. évben csak a BorsodChem Rt-vel szembeni vevő követelést tartalmazza 1.418 millió forint illetve 1.167 millió forint értékben.
20
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 14. Egyéb követelések A 2001. és 2002. december 31-én fennálló egyéb követeléseket az alábbiakban foglaljuk össze: 2001. Visszaigényelhető ÁFA
2002.
1.462
2.697
191
409
Szolgáltatásokra adott előleg
-
145
Önkormányzattal szembeni adókövetelés
-
142
Plastico S.A-val szemben egy éven belül esedékes követelés*
-
81
Plastico S.A-val szemben egy éven belül esedékes követelésre jutó értékvesztés
-
-44
66
60
184
55
Sportpálya eladása
-
52
Más vállalkozásoknak adott kölcsönök
5
Import ÁFA
Lakásépítési kölcsönök miatti követelés Társasági adó
Egyéb Összesen
-
17
23
1.925
3.620
*A Plastico S.A-val szembeni hosszú lejaratú kölcsönkövetelés hosszú lejáratú része és az arányos értékvesztés az egyéb tartósan adott kölcsönök között került kimutatásra (lásd a 7. pontot)
21
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
15. Rövid lejáratú értékpapírok Ezen a mérlegsoron a rövid lejáratú és az eladási szándékkal vásárolt kötvények és egyéb értékpapírok szerepelnek. 2001. december 31-én a rövid lejáratú értékpapírok állománya az alábbi volt: Megnevezés
Összeg
MNB kötvény
15.832
Diszkont kincstárjegyek
4.008
Államkötvények *
1.102
Értékesítendő leányvállalati részesedések
835
CIB Classic kötvény **
275
Megváltott dolgozói részvény ***
44
Egyéb részvény
32
Összesen
22.128
* A Magyar Állam által garantált befektetések. ** 2002. december 31-én a hosszú lejáratú értékpapírok között került kimutatásra. *** 2001. december 31-én a Társaság 43.691 db megváltott dolgozói részvénnyel rendelkezett, amely a jegyzett tőke 0,2 %-át teszi ki. A részvények névértéken szerepelnek a pénzügyi kimutatásokban. 2002. december 31-én a rövid lejáratú értékpapírok állománya az alábbi volt:
Megnevezés
Összeg
Diszkont kincstárjegyek
17.946
Államkötvények*
1.102
Megváltott dolgozói részvény **
156
Egyéb részvény
16
Összesen
19.220
* A Magyar Állam által garantált befektetések ** 2002. december 31-én a Társaság 155.726 db megváltott dolgozói részvénnyel rendelkezett, amely a jegyzett tőke 0,6 %-át teszi ki. A részvények névértéken szerepelnek a pénzügyi kimutatásokban
22
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 16. Bankbetétek A Társaság bankbetéteinek egyenlege 2001. és 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakult: 2001. Lekötött betétek Bankbetétek Összesen
2002.
17.838
1.866
1.630
2.676
19.468
4.542
A rövid lejáratú értékpapírok és a bankbetétek összegében bekövetkezett jelentős csökkenésnek az oka egyrészt az 1998-ban felvett szindikált devizahitel egy részének előtörlesztése, másrészt a stratégiai projektekkel kapcsolatos kifizetések.
17. Aktív időbeli elhatárolások Az aktív időbeli elhatárolások 2001. december 31-én és 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: 2001. 2002. Járó kamat
353
365
88
80
Tárgyévet illető egyéb elhatárolt bevételek
131
7
Bevételek aktív időbeli elhatárolása
572
452
Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása
75
77
647
529
Járó osztalék
Összesen
23
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
18. Saját tőke A saját tőke elemei 2001. és 2002. év folyamán az alábbiak szerint alakultak:
2000. december 31.
Jegyzett tőke
Tőketartalék
25.062
4.624
2000. évi mérleg szerinti eredmény átvezetése Dolgozói részvény bevonása
Eredménytartalék
50.665
Lekötött tartalék
Mérleg szerinti eredmény
362
811
811
-811
-396
Előző évi eredménytartalék feloldása részvénybevonás miatt
362
-362
Eredménytartalék lekötése visszavásárolt dolgozói részvények miatt
-44
44
Tárgyidőszaki mérleg szerinti eredmény
12.037
Egyéb 2001. december 31.
-2 24.666
4.624
2001. évi mérleg szerinti eredmény átvezetése
51.792
44
12.037
-12.037
Eredménytartalék lekötése visszavásárolt dolgozói részvények miatt
-112
112
Eredménytartalék lekötése fejlesztési tartalékra
-500
500
Tárgyidőszaki mérleg szerinti eredmény
3.660
Egyéb 2002. december 31.
12.037
-1 24.666
4.624
24
63.216
656
3.660
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
A jegyzett tőke 2001. december 31-én az alábbiak szerint alakult: Tulajdonos
Részvények száma
Névérték
Összesen
Tulajdoni hányad
(ezer db)
(forint/db)
(millió forint)
(%)
Belföldi intézményi befektetők
14.705
1.010
14.852
60,21
Külföldi intézményi befektetők
7.984
1.010
8.064
32,69
145
1.000
145
0,59
Belföldi magánbefektetők
59
1.010
60
0,24
TVK Rt.
44
1.000
44
0,18
1.487
1.010
1.501
6,09
24.666
100,00
Alkalmazottak
Ismeretlen befektetők* Összesen
24.424
* Az ismeretlen befektetők a részvénykönyvben nem regisztrált részvényeket jelentik 2001. december 31-én.
25
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
A jegyzett tőke 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakult: Tulajdonos
Részvények száma
Névérték
Összesen
Tulajdoni hányad
(ezer db)
(forint/db)
(millió forint)
(%)
Belföldi intézményi befektetők
14.225
1.010
14.367
58,25
Külföldi intézményi befektetők
6.352
1.010
6.416
26,01
156
1.000
156
0,63
Belföldi magánbefektetők
48
1.010
48
0,19
Alkalmazottak
33
1.000
33
0,13
3.610
1.010
3.646
14,79
24.666
100,0
TVK Rt.
Ismeretlen befektetők* Összesen
24.424
* Az ismeretlen befektetők a részvénykönyvben nem regisztrált részvényeket jelentik 2002. december 31-én.
A TVK Rt. 5 % feletti tulajdoni hányaddal rendelkező részvényesei 2001. december 31-én és 2002. december 31-én a Részvénykönyv alapján: 2001. 2002. Tulajdonos (%) (%)
Magyar Olaj és Gázipari Rt.
33,03
34,48
CE Oil & Gas Beteiligung und Verwaltungs AG
15,99
15,99
BorsodChem Rt.
15,40
15,40
Matura Vermögensverwaltung GmbH
9,83
9,83
Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
8,02
8,02
26
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
2002. december 31-én a jegyzett tőke megoszlása részvényfajták szerint a következő: Részvény típusa
Egyenlő és azonos jogokat megtestesítő törzsrészvények (névértékük egyenként: 1.010 Ft) Törzsrészvényekkel azonos jogokat megtestesítő dolgozói részvények (névértékük egyenként: 1.000 Ft) Összesen
Mennyisége
Jegyzett tőke
(ezer db)
(millió Ft)
24.235
24.477
189
189
24.424
24.666
A kibocsátott 606.472 db dolgozói részvényből a Társaság 1999. év folyamán 103.737 db-ot, 2000. év folyamán 279.432 db-ot, 2001.év folyamán 77.994 db-ot váltott meg névértéken, melyből 21.314 db 2000. év folyamán, valamint 396.158 db 2001. év folyamán bevonásra került, az Éves Közgyűlés határozata alapján. A Társaság 2000. december 31.-én 361.855 db, 2001. december 31.-én 43.691 db megváltott dolgozói részvényt tartott nyilván. 2002. év folyamán 112.032 db dolgozói részvényt váltott meg a Társaság névértéken. 2002.december 31-én a visszaváltott dolgozói részvények 155.723 db-ot tettek ki.
27
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
19. Céltartalékok A TVK Rt. várható kötelezettségekre képzett céltartalékainak összege 2001. és 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: Környezetvédelem**
Nyitó egyenleg 2001. január 1.
Szervezetkorszerűsítés
Egyéb
Összesen
1.562
0
92
1.654
737
15
28
780
-299
0
-16
-315
Záró egyenleg 2001. december 31.
2.000
15
104
2.119
Tárgyévben képzett céltartalék és az előző évi becslés felülvizsgálata*
2.101
71
20
2.192
-314
-15
-28
-357
3.787
71
96
3.954
Tárgyévben képzett céltartalék és az előző évi becslés felülvizsgálata Céltartalék felhasználás
Céltartalék felhasználás*
Záró egyenleg 2002. december 31
* Tárgyévben képzett céltartalékok az egyéb ráfordítások (lásd 34.pont), a tárgyévben felhasznált céltartalékok az egyéb bevételek (lásd 33. pont) között kerültek elszámolásra. ** Lásd a 38.4.pontot
28
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
20. Beruházási és fejlesztési hitelek A Társaság hosszú lejáratra kapott banki hitelei 2001. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: Bank és megnevezés Konzorcionális devizahitel (131 millió DEM)
Egyenleg 16.499
Kamatláb
Futamidő
EURIBOR +0,5%
1998.07.24.2005.07.31.
16.499
A Társaság hosszú lejáratra kapott banki hitelei 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: Bank és megnevezés
Egyenleg
Kamatláb
Futamidő
Konzorcionális devizahitel (22,9 millió EURO)*
5.402
EURIBOR+0,275 %
2002.06.11.2015.09.30.
Konzorcionális devizahitel (10 millió EURO)*
2.359
EURIBOR+0,75 %
2002.06.11.2009.03.10.
7.761
*A stratégiai projektek finanszírozására 2002. évben aláírásra kerültek a Deutsche Bank AG által vezetett banki konzorciummal összesen 280 millió EURO összegű szindikált hitelszerződések. Mindkét hitelszerződés változó kamatozású, a 130 millió EURO összegű hitelkeret 7 éves futamidejű és EURIBOR+0,75 % kamatozású, a 150 millió EURO összegű hitelkeret 13 éves futamidejű és EURIBOR+0,275 % kamatozású. Ez utóbbi hitelt német állami garancia mellett vette fel a Társaság és kizárólag a LINDE AG által épített új Olefingyár finanszírozására használható fel. A teljes hitelkeretekből év végéig 32,9 millió EURO került lehívásra.
29
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
21. Rövid lejáratú hitelek A Társaság rövid lejáratra kapott hitelei 2001. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: Bank és megnevezés Konzorcionális devizahitel következő évi törlesztő részlete (52 millió DEM)*
Egyenleg
Kamatláb
6.549
Folyószámlahitel
20
Lejárat
EURIBOR +0,5%
2002.07.31.
Változó
2002.12.31.
6.569
A Társaság rövid lejáratra kapott hitelei 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: Bank és megnevezés Konzorcionális devizahitel következő évi törlesztő részlete (64 millió DEM)*
Egyenleg
Kamatláb
7.739
Folyószámlahitel
2
Lejárat
EURIBOR+ 0,5%
2005.07.31.
Változó
2003.12.31.
7.741 * A Társaság 1998. júliusában megállapodást kötött az OTP Bank Rt. által vezetett banki konzorciummal 260 millió DEM összegű hitel felvételéről. A hitel változó kamatozású, kamata EURIBOR+0,5%. A hitel felvétele és visszafizetése több részletben történik. A hitel egyrészt az új polipropilén gyár építésének, másrészt az olefingyári intenzifikálás finanszírozására szolgált. Az utolsó törlesztő részlet 2005. július 31-én esedékes. A Társaság döntése értelmében a 2002. év végén fennnálló hiteltartozás teljes egészében előtörlesztésre került 2003.01 31-én, ezért a Társaság ársorolta a rövid lejáratú hitelek közé. Mind a hosszú, mind a rövid lejáratú hiteleink szerződéseiben a pari passu és a negatív pledge elvet érvényesítettük.
30
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 22. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból 2001. és 2002. december 31-én a szállítók összetétele az alábbi volt:
2001.
2002.
Belföldi szállító
1.097
1.408
Külföldi szállító
1.586
2.700
Összesen
2.683
4.108
A szállítókkal szembeni kötelezettségek 2001-ről 2002-re bekövetkezett 1.425 millió forint összegű változásának jelentős részét a beruházási szállítókkal szembeni kötelezettségek stratégiai projektek miatti – és az alapanyag árváltozásából eredő belföldi szállítók állományának növekedése okozza.
23. Rövid lejáratú kötelezettségek részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben 2001. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozásokkal szemben Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal szemben Összesen
2002.
6.280
8.301
0
14
6.280
8.315
2001. december 31-én 347 millió forint a TVK Automatika Kft-vel, 180 millió forint a Chemopetrol Kft-vel, 45 millió forint a TVK HIX Kft-vel, 5.639 millió forint a MOL Csoporttal szembeni kötelezettség 2002. december 31-én 234 millió forint a TVK Automatika Kft-vel, 44 millió forint a VIBATVK Kft-vel, 13 millió forint a TVK Ingatlankezelő Kft-vel, 7.999 millió forint a MOL Csoporttal szembeni kötelezettség. A MOL Csoporttal szembeni kötelezettségek növekedésének oka az alapanyagárak változása.
31
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
24. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 2001. december 31-én, illetve 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: 2001.
2002.
Vámhatósággal szembeni kötelezettség
180
530
Munkavállalókkal szembeni tartozások és járulékai
278
264
Fizetendő osztalék*
78
76
Személyi jövedelemadó
26
29
-
18
Önkormányzattal szembeni adófizetési kötelezettség
11
0
Egyéb
14
12
587
929
Önkéntes nyugdíjpénztárakkal szembeni kötelezettség
Összesen
* A fizetendő osztalék a korábbi években jóváhagyott osztalékok kifizetésre nem került részét tartalmazza.
32
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 25. Passzív időbeli elhatárolások A Passzív időbeli elhatárolások 2001. december 31-én és 2002. december 31-én az alábbiak szerint alakultak: 2001. Bevételek passzív időbeli elhatárolása*
2002.
1.970
647
Energiaköltség elhatárolt összege
404
810
Egyéb költségek elhatárolt összege
316
398
2002. évi prémium
431
168
Fizetendő kamatok
173
125
0
50
71
48
0
19
1.395
1.618
22
23
3.387
2.288
Határidős ügylet árfolyamvesztesége** Várható fuvar Bónus Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása
Térítés nélkül átvett eszközök értékének elhatárolása halasztott bevételként Passzív időbeli elhatárolások összesen
* Devizaeszközök és devizakötelezettségek mérleg fordulónapi értékelésének árfolyamnyeresége 2001.évben 1.704 millió Ft, 2002. évben 647 millió Ft. A csökkenés oka az elhatárolt árfolyamnyereségnek a devizahitel törlesztéssel arányos feloldása. 2001. évben 266 millió Ft volt a következő évi árbevételek elhatárolt összege. ** A hitel előtörlesztés egy részére megkötött 10 millió EUR összegű határidős ügylet 2003. évi lezárásakor 30 millió forint árfolyamnyereséggel zárult. A teljes előtörlesztés eredménye 2003. január 31-én 264 millió forint veszteség, amelyet az elhatárolt árfolyam nyereség ellentételez.
33
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
26. Árbevétel adatok üzletági és földrajzi régiók szerinti bontása A 2001. és 2002. december 31-vel végződő évekre a Társaság értékesítésének nettó árbevételét az alábbiakban foglaljuk össze: 2001. 2002. December 31. Belföldi értékesítés árbevétele
74.139
66.255
Export értékesítés árbevétele
70.370
63.400
144.509
129.655
Összesen
2001-ben a kapcsolt vállalkozásoktól származó árbevétel összege 70.958 millió forintot tett ki, amelyből 42.091 millió forint volt a részesedésekkel, 14.465 millió forint a BorsodChem Rt-vel és 14.402 millió forint a Mol Csoporttal lebonyolított forgalom. 2002-ben a a kapcsolt vállalkozásoktól származó árbevétel összege 58.021 millió forintot tett ki, amelyből 35.266 millió forint volt a részesedésekkel, 10.781 millió forint a BorsodChem Rt-vel és 11.974 millió forint a Mol Csoporttal lebonyolított forgalom.
34
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
Az értékesítés árbevétele 2001. évben üzletáganként a következő :
Üzletág
Belföldi értékesítés árbevétele
Export értékesítés árbevétel
Összes árbevétel
Olefin
32.831
2.109
34.940
LDPE
9.654
11.463
21.117
HDPE
9.091
27.245
36.336
18.466
29.292
47.758
4.097
261
4.358
74.139
70.370
144.509
PP Egyéb Összesen
Az értékesítés árbevétele 2002. évben üzletáganként a következő:
Üzletág
Belföldi értékesítés árbevétele
Export értékesítés árbevétel
Összes árbevétel
Olefin
26.817
2.053
28.870
LDPE
9.347
9.396
18.743
HDPE
7.146
23.571
30.717
19.014
28.236
47.250
3.931
144
4.057
66.255
63.400
129.655
PP Egyéb Összesen
35
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
Az alábbi táblázat a Társaság 2001. és 2002. évi export értékesítésének százalékos megoszlását mutatja földrajzi régiók szerint: 2001. (millió Ft)
2001. (%)
2002. (millió Ft)
2002. (%)
62.640
89,0
59.279
93,5
Közel-Kelet
3.362
4,8
2.246
3,5
Amerika
3.680
5,2
1.522
2,4
688
1,0
353
0,6
70.370
100
63.400
100
Európa
Afrika Export árbevétel összesen
Az alábbi táblázatban a Társaság 2001. és 2002. évi export értékesítésének Európán belüli százalékos megoszlását foglaltuk össze: 2001. (millió Ft)
2001. (%)
2002. (millió Ft)
2002. (%)
Németország
14.966
23,9
13.908
23,5
Olaszország
13.620
21,7
10.340
17,4
0
0
9.013
15,2
15.306
24,4
4.301
7,3
Franciaország
4.486
7,2
3.108
5,2
Ausztria
3.801
6,1
3.013
5,1
Egyéb
10.461
16,7
15.596
26,3
Összesen
62.640
100
59.279
100
Lengyelország Egyesült Királyság*
* 2001-ben a BritChem Ltd-n keresztül történt az értékesítés a lengyel piac felé. 2002-ben a TVK Polska ügynöki tevékenység keretében értékesítette a Társaság termékeit Lengyelországban.
36
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 27. Költségek bontása forgalmi költség eljárás szerint Az alábbiakban ismertetjük a forgalmi költség típusú eredménykimutatás tételeit, amelyek a 2001., illetve a 2002. december 31-én lezárt évre vonatkozó mellékelt összköltség típusú eredménykimutatásban nem szerepelnek: 2001.
2002.
113.240
105.049
8.129
8.277
653
545
122.022
113.871
Értékesítési, forgalmazási költségek
1.288
1.497
Igazgatási költségek
8.415
7.919
707
519
10.410
9.935
132.432
123.806
Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége Eladott áruk beszerzési értéke Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke Értékesítés közvetlen költségei
Egyéb általános költségek Értékesítés közvetett költségei
Költségek összesen
28. Saját előállítású eszközök aktivált értéke
2001. Saját előállítású eszközök aktivált értéke
613
2002. 942
A Társaság a stratégiai projektek sikeres megvalósítása érdekében a négy fő projektre önálló projektszervezetet, valamint külön egy koordináló szervezetet hozott létre. A Törvény rendelkezései alapján ezen szervezetek közvetlen költségei a beruházás bekerülési értékének részét képezik, amelyet a saját előállítású eszközök aktivált értékeként számol el a Társaság. Ez az összeg 2002-ben 458 millió forint volt, 2001-ben nem történt ilyen tartalmú aktiválás.
37
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 29. Igénybevett szolgáltatások költségei Az igénybe vett szolgáltatások költségei a 2001. illetve a 2002. december 31-én végződő években az alábbiak szerint alakultak: 2001. Karbantartási költségek
2002.
1.633
1.736
Értékesítési külön költségek*
762
1.010
Tanácsadói, szakértői és könyvvizsgálói díjak
411
354
Ingatlanok bérleti díja
324
318
Környezetvédelmi költség
299
314
Takarítás, közterület és parkfenntartás
244
304
Egyéb bérleti díjak
139
272
Ciszterna, tartálykocsi bérleti díj
239
264
PR, reklám, hirdetések
186
207
Telefon, Internet, Reuters költségek
239
218
Vagyonvédelmi díj
173
184
Szállítás, rakodás, raktározás
170
150
Műszaki fejlesztés költségei
81
148
Szoftverkövetés
140
146
Tűzvédelmi szolgáltatás
132
140
Hulladékhasznosítás, ártalmatlanítás költsége
116
127
Egészségügyi ellátás
76
86
Kiküldetési költségek
109
84
0
82
87
72
Munkaerő kölcsönzés
0
62
Bérszámfejtés
0
49
390
452
5.950
6.779
Technológiai berendezések tisztítása Oktatási költségek
Egyéb Összesen
*Az értékesítési külön költségek 248 millió forintos növekedésének oka az, hogy a TVKPolska 2002. áprilisától ügynöki szerződés keretében értékesíti a polimer termékeinket.
38
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
30. Az igazgatóság, az ügyvezetés és a felügyelő bizottság díjazása Az igazgatóság, az ügyvezetés és a felügyelő bizottság tagjainak díjazását a 2001-es és a 2002es évre vonatkozóan az alábbiakban foglaljuk össze: Év
Igazgatóság
Felügyelő Bizottság
Ügyvezetés
Összesen
2001.
15
51
12
78
2002.
8
50
14
72
Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai részére a Társaság nem nyújtott sem kölcsönt, sem előleget, illetve nevükben garanciákat a Társaság nem vállalt. 31. Alkalmazottak 2001. évben az alkalmazottak átlagos statisztikai állományi létszáma funkcionális bontásban az alábbi: Fizikai (fő)
Szellemi (fő)
Összesen (fő)
PE Üzletág
321
132
453
PP Üzletág
225
103
328
Karbantartó egységek
198
61
259
Olefin Üzletág
186
63
249
Energiaszolgáltatók
187
58
245
17
15
32
9
39
48
131
547
678
1.274
1.018
2.292
Műanyag feldolgozó Üzletág Központi irányítás Egyéb egységek Összesen
39
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 2002. évben az alkalmazottak átlagos statisztikai állományi létszáma funkcionális bontásban az alábbi: Fizikai (fő)
Szellemi (fő)
Összesen (fő)
PE Üzletág
315
87
402
PP Üzletág
211
76
287
Karbantartó egységek
192
66
258
Olefin Üzletág
178
49
227
Energiaszolgáltatók
158
53
211
Központi irányítás
16
60
76
117
548
665
1.187
939
2.126
Egyéb egységek Összesen
40
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) A 2001. évben a Társaság bérköltsége funkcionális megosztásban az alábbiak szerint alakult: Fizikai
Szellemi
Összesen
PE Üzletág
526
392
918
PP Üzletág
382
306
688
Olefin Üzletág
354
239
593
Karbantartó egységek
326
207
533
Energiaszolgáltatók
353
173
526
Műanyag feldolgozó Üzletág
17
45
62
Központi irányítás
10
195
205
268
1.816
2.084
2.236
3.373
5.609
Egyéb egységek Összesen
A 2002. évben a Társaság bérköltsége funkcionális megosztásban az alábbiak szerint alakult:
Fizikai
Szellemi
Összesen
PE Üzletág
556
294
850
PP Üzletág
424
247
671
Olefin Üzletág
378
218
596
Karbantartó egységek
350
237
587
Energiaszolgáltatók
323
186
509
Központi irányítás
33
277
310
179
1.679
1.858
2.243
3.138
5.381
Egyéb egységek Összesen
41
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
32. Veszélyes hulladékok (nem auditált) Az alábbi táblázat a Társaságnál tárolt veszélyes hulladékok mennyiségének 2002. évi alakulását mutatja (adatok tonnában): Nyitó
Növekedés
Csökkenés
Záró
2001. év
287
2.145
2.142
290
2002. év
80*
2.817
2.666
231
* A 2002. január 1-i nyitókészlet azért tér el az előző évi záró készlethez képest, mert a 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet alapján egyes hulladékok kikerültek a veszélyes hulladékok köréből. Ide tartozik a bontott aszfalt hulladék, ami előző évben még zárókészleten volt. 2002. évtől megszünt a hulladékok veszélyességi osztályba sorolása is. A veszélyes hulladékok ártalmatlanításával kapcsolatban 2001-ben 106 millió forint, míg 2002ben 115 millió forint költség merült fel. 33. Egyéb bevételek 2001-ben és 2002-ben az egyéb bevételek az alábbiak szerint alakultak: 2001. Céltartalékok tárgyidőszaki felhasználása ebből: kapcsolt vállalkozás Követelések visszaírt értékvesztése Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak bevétele Rövid lejáratra adott kölcsönök visszaírt értékvesztése* Kapott késedelmi kamatok, kötbérek, kártérítések Utólag kapott engedmények Biztosító által visszaigazolt kártérítés Behajthatatlannak minősített követelésekre befolyt bevételek Egyéb Összesen
2002.
2.848 16
357 0
0
246
384
237
0
55
219
54
4
16
76
14
556
1
75
67
4.162
1.047
*Ecocenter Kft-nek adott kölcsönnel kapcsolatban elszámolt értékvesztés visszaírása
42
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 34. Egyéb ráfordítások 2001-ben és 2002-ben az egyéb ráfordítások az alábbiak szerint alakultak: 2001.
2002.
Céltartalék képzés
2.033
2.192
Utólag adott engedmények
1.442
1.899
Helyi adók
635
497
Üzemzavar költsége
341
422
Készletek értékvesztése
149
249
Tárgyi eszközök, készletek selejtezése
241
179
Adott támogatások, juttatások
161
167
Értékesített tárgyi eszköz, immateriális javak könyv szerinti értéke
231
85
Behajthatatlan követelésként leírt összeg
1.459
80
Követelések értékvesztése
1.054
22
32
28
Terven felüli értékcsökkenés
214
18
Egyéb
-32
107
7.960
5.945
Fizetett kártérítés, bírság, késedelmi kamat
Összesen
43
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
35. Rendkívüli bevételek 2001-ben és 2002-ben a rendkívüli bevételek az alábbiak szerint alakultak: 2001. Flexofol Kft. vagyonmérleg szerinti értéke
2002. -
332
Tárgyi eszköz leltártöbblet
49
1
Saját részvények bevonása
396
-
Tőkekivonás bevétele
235
-
19
-
4
2
703
335
Térítés nélkül átvett eszközök Egyéb Összesen
36. Rendkívüli ráfordítások 2001-ben és 2002-ben a rendkívüli ráfordítások az alábbiak szerint alakultak: 2001.
2002.
Flexofol Kft. könyv szerinti értéke
-
332
Véglegesen átadott pénzeszköz*
-
45
Bevont dolgozói részvény névértéke
396
-
Tőkekivonás (Gépszerelő Kft)
297
-
3
-
696
377
Egyéb Összesen
* 2002. évben a Társaság az M3-as autópálya-leágazás támogatására 15 millió Ft, az TVKIngatlankezelő Kft. részére 30 millió Ft pénzeszközt adott át véglegesen.
44
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve)
37. Ügyletek kapcsolt vállalkozásokkal A kapcsolt vállalkozásokkal végrehajtott tranzakciókat a Társaság piaci árakon bonyolítja le, más piaci szereplőkkel kötött üzletekéhez hasonló árak mellett. A MOL Csoport a TVK Rt. megalakulása óta a Társaság legnagyobb alapanyag szállítója és egyes termékek legfontosabb vásárlója. A partneri kapcsolat alapját a hosszú távú szállítói szerződések képezik, - 2003-ig van érvényben az alapanyag ellátásra és melléktermék visszavásárlásra 1993-ban kötött hosszú távú keretszerződés. A TVK Rt. 2001-ben írta alá a MOLTRADE-Minerálimpex Rt-vel a 2004-2013-ig terjedő időszakra vonatkozó hosszú távú alapanyag szállítási szerződést. A TVK Rt. évtizedek óta biztosítja a BorsodChem Rt. etilén ellátását. A jelenleg érvényben lévő szállítási szerződés 1993-tól 2003-ig hatályos. A Társaság 2002. évben aláírta a 2004-2013-ig terjedő időszakra vonatkozó hosszú távú etilén szállítási szerződést. A TVK Rt. és a fent említett társaságok közt érvényben lévő szállítási szerződések, valamint a szerződési feltételekben történt fontosabb változások az alábbiakban kerülnek bemutatásra. 37.1. A MOL Csoporttal kötött szállítási szerződések A MOLTRADE-Mineralimpex Rt. és a Társaság között meglévő 2003-ig érvényes hosszú távú keretszerződés alapján 750 ezer tonna vegyipari benzint, 150 ezer tonna vegyipari gázolajat és 80 ezer tonna cseppfolyós gázt szállít évente a MOLTRADE-Mineralimpex Rt. a Társaságnak, valamint mintegy 200 ezer tonna mellékterméket vásárol vissza a TVK Rt-től. Az PP-IV. üzemmel kibővült polipropilén gyárak működéséhez a saját propilén termelés által nem biztosított rész fedezésére 2000-2002. közötti időszakra érvényes propilén szállítási megállapodás jött létre a TVK Rt. és a MOL-Chem Kft között. Ennek értelmében a MOL-Chem Kft. a három év alatt összességében 160 ezer tonna propilént szállít a TVK-nak. A 2002-től szállítandó évi 67,5 ezer tonna propilén a polipropilén gyárak 280 ezer tonna/év igényében jelentős részt képvisel. A stratégiai fejlesztési tervvel szinkronban a Társaság 2001. évben megkötötte a MOLTRADE Minerálimpex Rt-vel a hosszú távú alapanyag (vegyipari benzin, vegyipari gázolaj és egyéb könnyű pirolízis alapanyag) szállítási szerződést 2004-2013-ig terjedő időszakra. A szerződésben rögzítésre került az összes alapanyag mennyisége (1.850 –2.000 kt), amelynek minimum 57 %-a vegyipari benzin és egyéb könnyű pirolízis alapanyag. 2002. év folyamán a TVK Rt. 69.700 millió Ft értékben vásárolt a MOL Csoporttól alapanyagot, és mintegy 11.974 millió Ft értékű terméket értékesített a MOL Csoport számára. 2002. december 31-én a TVK Rt. követelése 1.271 millió Ft, kötelezettsége pedig 7.999 millió Ft volt a MOL Csoporttal szemben. 37.2. A BorsodChem Rt-vel kötött etilén szállítási szerződés A Társaság 1993-ban hosszú távú etilén-szállítási keretszerződést kötött a PVC-t gyártó BorsodChem Rt-vel. A megállapodás értelmében a TVK Rt. 2003-ig évi minimum 66 ezer tonna etilén szállítására kötelezett. A hosszú távú stratégiai terveket figyelembe véve a Társaság tárgyalásokat kezdett a BorsodChem Rt-vel jövőbeni etilén szükségleteiről és ennek szállítási feltételeiről, amelynek 45
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) eredményeként létrejött a 2004-2013-ig terjedő időszakra vonatkozó hosszú távú etilén szállítási szerződés. A szerződés szerint a Társaság évente 140-155 kt etilént fog szállítani a BorsodChem részére. Mivel a Társaság által előállított etilén a polimergyártás során felhasználásra kerül, a TVK Rt. hosszú évek óta importál etilént az ukrajnai Oriana Konszerntől a BorsodChem Rt-vel szembeni kötelezettsége részbeni teljesítésére. 2002-ben 37,2 ezer tonna etilén import realizálódott, ezért a BorsodChem Rt. felé 45,8 ezer tonnát saját termelésből biztosított a Társaság, így a BorsodChem Rt-vel 2002-re létrejött etilén szállítási szerződésben fennálló 76 ezer tonna kötelezettségét 7 ezer tonnával túlteljesítette. 2002. év folyamán a TVK Rt. mintegy 10.781 millió Ft értékben saját és vásárolt etilént értékesített a BorsodChem Rt-nek. 2002. december 31-én a TVK Rt követelése 1.167 millió Ft, kötelezettsége pedig 14 millió Ft volt a BorsodChem Rt-vel szemben. 38. Mérlegen kívüli tételek 38.1. Műanyag feldolgozó egységek értékesítése A Társaság 2001. évben értékesítette a Helio-Plast Kft-ben, az Unterland A.G.-ban, a TiszaForm Kft-ben és a Biafol Kft-ben meglévő üzletrészét. A Flexofol Kft. termelő eszközei eladásra kerültek és a Kft. a tulajdonosi határozatnak megfelelően 2002. júniusában beolvadt a Társaság 100 %-os tulajdonában lévő TVK-Ingatlankezelő Kft-be. Az Unterland A.G.-re vonatkozó szerződés része az a záradék, mely rögzíti hogy a TVK Rt. jogosult az Unterland jövőbeni, auditált adózott eredményéből a korábbi részesedése alapján jutó részének megfelelő hányadára, a 2003-tól 2005-ig terjedő időszakban. Ezek az esetleges jövőbeni hasznok nem jelennek meg a kimutatásokban és nem lettek figyelembe véve az Unterland A.G. eszközeire elszámolt értékvesztés számításakor 2000. december 31-én. A Plastico S.A-ban meglévő részesedés értékesítése 2002. évben lezárult. A Társaság a Plastico S.A-ban nyilvántartott 90,87 %-os részesedéséből 13,73 %-ot vásárlás, 77,14 %-ot alaptőke emelés útján szerzett meg az 1997-1998. évek során. Tekintettel arra, hogy a 13,73 % -os részesedés TVK Rt. tulajdonába kerülésének regisztrációjára a társaság részvénykönyvében és az illetékes cégbíróságon igen, de a Román Központi Nyilvántartó Hatóságnál (Regisco) eltérő jogértelmezés és nyilvántartási pontatlanságok okán nem került sor, a részvények tervezett értékesítésére csak az ezen felüli rész erejéig vállalhat kötelezettséget a Társaság. A Plastico S.A. 2002. február 28-i közgyűlési határozata tudomásul vette, hogy a TVK Rt. a PAS-szal (alkalmazotti és vezetőségi társulás), valamint egy magánszeméllyel az 1997. október 23-án létrejött a 13,73%-os tulajdonrészt megtestesítő részvényátadási szerződést érvényteleníti, így a TVK Rt. részesedése 77,14 %-ra változott. A PAS ugyanakkor kötelezettséget vállalt arra, hogy a tulajdonába került részvénycsomagot nyilvános tőzsdei forgalomban értékesíti és a befolyt vételárat a TVK Rt. részére megfizeti. 2002. áprilisában megállapodást kötöttünk a PAS-szal (aki a fennmaradó 13,73 %-os részesedésből 9,83 %-kal rendelkezett) a tulajdonában lévő részvények értékesítése tárgyában a Plastico S.A új tulajdonosa felé. A fennmaradó mintegy 3,9 %-os részesedés átadása érdekében a Társaság a jogi eljárást a magánszeméllyel szemben elindította.
46
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 38.2. 2002-ben értékesített érdekeltségek Környezettechnológiai érdekeltségek A TVK Rt. Igazgatóságának 2001. május 29-én hozott döntése értelmében a Társaság megbízta a Deloitte & Touche Rt-t az Ecomissio Kft-ben levő 100 %-os, a TVK Remat Kft-ben levő 98,7 %-os és a TVK Ecocenter Kft-ben levő 99,8 %-os részesedésének értékesítésében való közreműködéssel. A TVK Rt. ezen befektetések értékesítéséből származó várható veszteségére 887 millió Ft értékvesztést számolt el a vevők által benyújtott legjobb kötelező érvényű ajánlat alapján 2001. év végén. A környezettechnológiai érdekeltségek értékesítése 2002-ben befejeződött. (Lásd 6. pontot) Egyéb érdekeltségek A Társaság 2002. folyamán értékesítette a TVK MED Egészségügyi Kft-ben és a TVK HIX Kft-ben meglévő 100 %-os részesedését. (Lásd 6. pontot) 38.3. Portfolio-kezelési szerződéssel és értékpapír befektetésekkel kapcsolatos jogi vita 1998. évben a Társaság egyik volt vezető tisztviselőjének hatásköri túllépése miatt, az eredetileg diszkont kincstárjegyek vásárlására jóváhagyott 1.000 millió forintból a Quantum Bróker Rt. közvetítésével részvény portfolió került megvásárlásra. A Társaság vitatja a tranzakció jogosságát és megkérdőjelezi a brókercég eljárásának szakszerűségét és jóhiszeműségét, ezért a hatóságnál feljelentést tett 1998. októberében a Quantum Bróker Rt. ellen. A hatóság a lefoglalt részvényportfoliót a TVK Rt-nek átadta. A Quantum Bróker ellen indított perben a Legfelsőbb Bíróság a TVK Rt. fellebbezésnek nem adott helyt, ezért 2001-ben a Társaság 569 millió Ft értékben leírta fennálló követelését. 2002. évben a Fővárosi Bíróságon mintegy 450 millió forint összegű kereseti követeléssel élt a Társaság az Insider Kft-vel szemben, miután az üggyel kapcsolatban folyamatban lévő büntetőeljárás eddig feltárt adatai szerint ez a társaság hozható összefüggésbe a TVK Rt. károsodásának bekövetkeztével. Az ügyben megtérülésre reális esély nincs. 1998-ban a Társaság portfolió-kezelési szerződést kötött 500 millió forintról a BudaCash Brókerház Rt-vel. A szerződés hozamgaranciát tartalmazott. A BudaCash lejáratkor (1998. októberben) nem fizette vissza a hozamgaranciával növelt névértéket és vitatta a TVK Rt. értelmezését az alapösszegre vonatkozó garanciát illetően. Az ügy bírósági útra terelődött. A Társaság számlájára 1998-ban befolyt 160 millió forint az alapösszegből és 34 millió forint a garantált hozamból. A TVK Rt. az eredeti befektetés maradékát (340 millió forintot) pénzügyi befektetések veszteségeként 1998-ban elszámolta, de továbbra is fenntartotta a bírósági keresetet. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete alapján a BudaCash Brókerház 2001-ben teljes mértékben megfizette a TVK Rt. keresetlevelében érvényesített tőkét és annak 1998. december 1-jétől számított kamatát. A pervesztes brókercég felülvizsgálati kérelmét a bíróság 2002-ben elutasította.
47
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 38.4. Környezetvédelem 1996-ban, a TVK Rt. privatizációja előtt megtörtént a Társaság környezetvédelmi állapotának teljes körű felmérése. A felmérés alapján elkezdődött az Olefingyár területén feltárt talajszennyezés kármentesítése, ezen felül folytatódott a festékgyár területén folyó kármentesítés, a többi szennyezet területen pedig 1999-ben külső szakcég, az Elgoscar Kft. bevonásával megkezdődött a szennyezett talaj és talajvíz kármentesítése. A fenti felmérés alapján 1996-ban a Társaság a várható környezetvédelmi költségek teljes összegére céltartalékot képzett. Mivel azóta teljes körű környezetvédelmi felmérés nem történt a Társaságnál, a céltartalék évente aktualizálásra került az eredeti felmérés, az elvégzett munka és a management becslése alapján. A céltartalék értéke 2001. december 31-én 2.000 millió forint. A Társaság vezetése folyamatosan felméri, hogy milyen további intézkedések és beruházások szükségesek ahhoz, hogy a Társaság megfeleljen az EU direktívái alapján kiadott új hazai jogszabályi környezetvédelmi követelményeknek. Ezzel összefüggésben került sor 2002. második felében a környezetvédelmi kármentesítés alatt álló területek felszín alatti szennyezettségének felmérésére. A 2002. második felében külső szakértő cég által elvégzett állapotfelmérés megállapításai alapján valószínűsíthető többlet kármentesítési ráfordítás miatt további 2.101 millió forint környezetvédelmi céltartalék képzésre került sor. A céltartalék összege csak a jelentéskészítés időpontjában ismert és jól számszerűsíthető várható kiadásokra nyújt fedezetet és valószínűsíthető, hogy a 2010-ig elvégzendő munkálatoknak további költségvonzata lesz, de ez ma még nem számszerűsíthető. A szennyeződés mértékének és kiterjedtségének pontosítása, valamint a kármentesítési technológia meghatározásának érdekében a Társaság 2003 során további vizsgálatokat végeztet. A Társaság a környezetvédelmi kármentesítési feladatok elemzését folyamatosan végzi és jelentős pénzügyi, valamint szellemi ráfordítással kívánja elérni, hogy a múltból örökölt területek problémáit megoldva az új követelményeknek megfeleljen. 38.5. Jogi vita a DEBO EURO-CHEMICAL Kft-vel A DEBO EURO-CHEMICAL Kft. (Kunszentmiklós) 93 millió forint szerződésszegéssel okozott kár és járulékai megfizetése miatt perelte a Társaságot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt. A Megyei Bíróság az ügyben részítéletet hozott, melyben a jogalap tekintetében megalapozottnak találta a felperesi igényt. A TVK Rt. szerződésszegő magatartása abban nyilvánult meg, hogy a szállítási szerződésben vállalt teljesítési határidőre, illetve minőségben nem tudott a felperes irányába mosópor csomagolására alkalmas terméket szállítani. A felperes kártérítési igénye teljes egészében elmaradt haszon. A kártérítési felelősséget megállapító részítélettel szemben a Társaság jogorvoslattal élt a Legfelsőbb Bíróságnál, amely fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság elutasított. Jelenleg a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Bíróság az ügyben az összegszerűségi kérdések tisztázására – szakértő bevonásával – bizonyítási eljárást folytatott. A szakértői megállapítás elkészült, amely alapján a Bíróság 2,7 millió forint megfizetésére kötelezte a Társaságot. Az ítélettel szemben a felperes fellebbezéssel élt, melyben 9,6 millió Ft kártérítés megállapítását kéri. A Társaság nem képzett céltartalékot az esetleges kötelezettségre a mellékelt pénzügyi kimutatásokban. 48
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 39. Kapcsolt vállalkozásoknak adott támogató nyilatkozat, garanciavállalás, kezesség 39.1. Támogató Nyilatkozat A TVK Rt. Támogató Nyilatkozatot adott a HVB Bank (Hungary) részére a TVK Inter-Chemol 1.011.000 EUR összegű hitelének biztosítékául. A Támogató Nyilatkozat 2003. február 28-ig, a hitel lejáratáig érvényes. A TVK Rt kötelezettséget vállalt, hogy a fenti hitelkeret alapján keletkező kötelezettségek kiegyenlítéséig a lehető legnagyobb támogatásban részesíti a TVK Inter-Chemol-t annak érdekében, hogy a társaság a Bankkal szembeni fizetési kötelezettségeinek mindenkor eleget tegyen. 39.2. Készfizető kezességi szerződés A TVK Rt. készfizető kezességet vállalt a HVB Bank (Hungary) részére 2.000.000 GBP értékben a TVK UK HVB Londonnal szembeni kötelezettségéért, melyet a HVB Hungary garantál. A készfizető kezesség lejárata 2003. február 28-a. 39.3. Komfort-levél A TVK Rt. Komfort–levelet állított ki a Commerzbank AG részére a TVK-Inter-Chemol folyószámla hitelkeretéhez kapcsolódóan, melyben a TVK Rt. előzetes értesítési kötelezettséget vállalt abban az esetben, ha a TVK-Inter-Chemolban a tulajdoni részesedése 50 % alá csökkenne . A Komfort-levél lejárata 2005. október 31-e. 40. Stratégiai projektek 2002. évi eseményei 2002. március 26-án az Igazgatóság jóváhagyta az előterjesztett stratégiai beruházási programcsomag megvalósítását, ezzel minden projektben megkezdődhetett a tervezési tevékenység. A Társaság elkészítette a projektek megvalósítási terveit, amelyeket az Irányító Bizottság elfogadott. 2002. szeptember 25-én a stratégiai program ünnepélyes alapkő letételére került sor. Véglegesítette a Társaság a programcsomag építés-szerelésére vonatkozó biztosítási kötvényt. A stratégiai projektek tervezett költsége 430 millió EUR.
Olefin-2 projekt: Aláírásra került a Linde-vel az Olefin-2. projekt második fázisára vonatkozó külkereskedelmi szerződés, amely 2002. április 30-án lépett hatályba, amikor aláírásra került a projekt finanszírozására vonatkozó hitelszerződés. Ezután megkezdődött a részletes technológiai tervezés A Társaság megkapta a projekt Környezetvédelmi Engedélyét, és a szakhatóság elfogadta a Biztonsági Jelentést, továbbá rendelkezik minden, a kivitelezéshez szükséges hatósági engedéllyel. Augusztus 1-jén elkezdődtek a helyszíni kivitelezési munkák. Elkészült a bontókemencék alapozása és megkezdődött a vezénylő épület kivitelezése. PE-4 projekt: 2002. május 13-án aláírásra került a külkereskedelmi és licencszerződés a Polietilén-4. üzem telepítésére a MES/MCI cégekkel, amely július 15-én lépett hatályba. A Társaság megkapta az ÉKF jóváhagyását a projekt Részletes Környezetvédelmi Hatástanulmányára, és benyújtotta a projekt Biztonsági Jelentését.
49
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) PP-4 intenzifikálás projekt: A stratégiai programcsomag többi projektjétől eltérően a Polipropilén-4. intenzifikálás projekt még 2001-ben megkapta az Igazgatóság jóváhagyását, ezzel megkezdődhetett a projekt két ütemben történő megvalósítása. Az első ütemben a polimer üzem folyamatirányító berendezésének fejlesztése, a második ütemben a termelési kapacitás és a logisztikai terület bővítése zajlott. 2002. december 12-én eredményesen lefolytatódott a használatbavételi eljárás a hatóságok közreműködésével. Az átalakítások óta a gyár a 30%-kal megnövelt (182 kt/év) kapacitáson stabilan üzemel. Külső létesítmények projekt: A Projekt az új és a már meglévő üzemek működtetéséhez szükséges kiegészítő létesítmények telepítését foglalja magába, ezért hat alprojektből áll: etilén tároló kapacitás bővítése, üzemközi termék- és szolgáltató vezetékhálózat bővítése, út- és közműhálózat kivitelezése, szennyvíztisztító korszerűsítése, villamos energia ellátás bővítése, tartályparki csővezeték átkötések. Az etilén tartály létesítésére a német Uhde GmbH céggel kötött a Társaság szerződést, amely július 1-jén lépett életbe. Két területen megkezdődött a helyszíni kivitelezés: az üzemközi csővezeték hálózat bővítése, valamint az út- és közmű hálózat kivitelezése esetében.
50
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) 41. Társasági adó Az alábbi táblázat bemutatja az adózás előtti eredmény és az adóalap közötti különbségeket 2001-re és 2002-re vonatkozóan: 2001.
2002.
12.037
3.663
-4.022
-3.642
-550
1.835
-4.572
-1.807
Alapítványi támogatások és tartozásátvállalások
81
109
Nem üzleti célú ráfordítások
21
18
Szakmunkástanulók után nyújtott kedvezmény
-1
0
0
-500
Kutatás-fejlesztés költségeinek törvény szerinti mértéke*
-150
-147
Belföldről kapott osztalék
-107
-79
Önrevízió miatti adóalap korrekció
0
0
Egyéb
0
-617
Összesen:
-156
-1.216
Adóalap
7.309
640
Adózás előtti eredmény Átmeneti eltérések: Eszközök értékvesztése, értékcsökkenése Céltartalékok Összesen: Állandó eltérések:
Fejlesztési tartalék
2001-ben és 2002-ben a normál társasági adó mértéke 18% volt, de a TVK Rt. jogosult 2002ben 97,13 % és 2001-ben 100 % adókedvezményre az alábbiak alapján. A TVK Rt. 2000. évben jelentős, több mint 10 milliárd Ft összegű termék előállítást szolgáló beruházást helyezett üzembe. Ezen beruházás összege és a Társasági adótörvényben előírt további feltételek teljesülése alapján a Társaság a 2001-es adóévre vonatkozóan 100 %-os beruházási adókedvezményt vett igénybe. A Társasági adótörvény 21. § (7) és (9) bekezdése szerint a Társaság a termék előállító tevékenységből származó árbevétel arányában 90,4%-os beruházási adókedvezményt vesz igénybe 2002. évben a 2001. évben üzembe helyezett legalább 3 milliárd forint értékű termékelőállítást szolgáló beruházások után. További kedvezményként veszi figyelembe a TVK Rt. a Társasági adótörvény 21. § (1) bekezdése szerinti legalább 1 milliárd forint értékű termék előállítást szolgáló beruházás után járó adókedvezményt. Ezt először 2000-ben, az 1999-ben üzembe helyezett beruházás után vette igénybe a Társaság és a törvényi feltételeknek való megfelelés (árbevétel növekmény) esetén a beruházás üzembe helyezésének évét követő 5 adóévben, de legutoljára a 2002. évi adóalap utáni adóból érvényesítheti a Társaság. Ezt a kedvezményt is figyelembe véve a 2002. évi adókedvezményünk mértéke összesen 97,13 %. 51
TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2002. december 31. (Minden adat millió forintban értendő, ha másképp nincs feltüntetve) A TVK Rt. az 1999-ben üzembe helyezett termék-előállítást szolgáló beruházások értéke alapján érvényesíthető beruházási adókedvezmények igénybevételének feltételrendszerét megvizsgálta. A Társaság az érvényesíthetőség feltételrendszerében felmerülő bizonytalan kérdések vonatkozásában 2000. év végén a hatóságok megerősítését kérte, amelyre 2001-ben kapott választ. A hatósági állásfoglalások ellentmondása és az eddigi gyakorlattól eltérő kedvezőtlen megközelítése következtében előreláthatóan felmerülő kockázatok minősítése alapján a Társaság vezetősége úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül a teljes körűen alátámasztott és kockázatmentes 50%-os beruházási adókedvezmény igénybevételének figyelembevételével állítja össze a 2000. évről szóló beszámolót és ezen feltételezés alapján fizette meg a vonatkozó adót. Ugyanakkor egyes hatósági állásfoglalások és a Társaság értelmezése alapján a 100 %-os beruházási adókedvezmény feltételeinek teljesítése is bizonyítható, ez alapján a Társaság a 2000. évről szóló társasági és osztalékadó bevallásába a 100%-os adókedvezményt állította be. Az APEH 2002. évben megkezdte az 1998-2000. évekre vonatkozó átfogó adó ellenőrzését, amely vizsgálat várhatóan 2003-ban fog befejeződni. Miután az adókulcs esetleges csökkentése egy bizonytalan nyereséget eredményez, ezért a mérlegben nem került rögzítésre.
42.
Mérlegkészítést követő események
A pénzügyi kimutatásokat a Társaság Igazgatósága 2003. április 1-én hagyta jóvá. 2002. év után osztalékfizetés a TVK Rt-nél nem került kimutatásra, a 2003. április 24-i évi Rendes Közgyűlés hagyja jóvá az osztalékfizetés esetleges mértékét.
Tiszaújváros, 2003. április 1.
Molnár József vezérigazgató
52