MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK DEME LÁSZLÓ. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 2000

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

9.

DEME LÁSZLÓ

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 2000 1

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkesztő: Földi Éva

Munkatárs: Markó Alexandra

ISSN 1419–4481 ISBN 963 442 7

© Bolla Kálmán

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc.

2

3

4

DEME LÁSZLÓ VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Életemről és munkásságomról kellene beszélnem. Külön-külön nem tudok róluk. A kettő valahogy egész életemben összeforrott. Egy olyan jellegzetes sima pályát futottam végig. Pécelen elvégeztem az elemit és a négy polgárit, különbözetivel Sárospatakra kerültem, azután Budapesten a bölcsészkart úgy végeztem, mint az Eötvös Kollégium tagja. Ezek nagyon sokat jelentettek számomra. Másodéves koromban mentem először nyelvjárásgyűjtésre. Akkor még Sági Pista bácsinál büntetésből meg kellett tanulnom a fonetikát, ami egyébként nem lett volna kollégiumi anyag. Azután Szabó Attila képzett ki bennünket a nyelvjárásgyűjtésre. A fonetika és főleg a nyelvjárásgyűjtés valahogy megérzékeltette velem elég korán azt, hogy a nyelv mögött mindig az ember van, beszélő ember, beszélő társadalom. És ez az összefüggés áthúzódik egész életemen, és ha így nevezhetem, egész munkásságomon is. A nyelvjárási gyűjtésben hamarosan odáig jutottunk, hogy előkészíthettük, majd elkezdhettük a magyar nyelvjárások atlaszának a gyűjtését, aztán ellenőrzését; később szerkesztését is végeztem. És időközben egy lyuk miatt, ami az életrajzomon támadt, néhány évig nem mehettem nyelvjárási gyűjtésre falura. Akkor mélyedtem el jobban a nyelvtörténeti vizsgálódásban, kódexkezek nyelvjárásait vizsgáltam. De ott a XVI. században is nagyon sokszor azt a másoló barátot láttam a kódexszövegek mögött, aki belefáradt egy-egy részletbe, kihagyott a figyelme, és az eredetibe a saját nyelvjárását is belekavarta, beleépítette. Megint ott volt az ember. Időközben a Helyesírási Bizottságban, azután a Nyelvművelő Bizottságban, és hát persze bizottságon kívül foglalkoztam a nyelvvel. És megint csak az ember volt mögötte, aki ír, hol jól, hol rosszul, és aki beszél, szintén változó szinten és változó eredménnyel. A leíró nyelvtan munkálataiba kapcsolódtam később. A szórend, hangsúly, hanglejtés, szünet, beszédtempó fejezetét írtam meg. Mai szemmel, azt hiszem, eléggé kezdetleges módon, hiszen eszközös vizsgálatra nem volt nekünk akkor lehetőségünk. De talán a nyelv felől – és megint tegyem hozzá: a beszélő felől – tekintve talán ma is helytáll sok minden, amit akkor rögzíteni próbáltam. 64-ben egy meghívás révén Pozsonyba kerültem a Komenský Egyetemre vendégprofesszornak és egy nemzetiségi társadalomba vendégpolgárnak. Mind a kettő nagyon sokat segített a munkámban és a fejlődésemben. Talán én is segítettem nekik. Az ott magyarul beszélő társadalom egészen más helyzetben van, egészen más lehetőségek között él, más képletet mutat, mint a nemzeti körül-

5

mények között élő. Itt igazán az ember jelentkezett a nyelvi és a nyelvhasználati problémák mögött. Minden szociológiai, minden pszichológiai és minden emberi vonatkozása feltárult előttem beszédnek mint nyelvhasználatnak és nyelvnek mint közös eszköznek, amelynek a használata nemzeti körülmények között teljes és szabad, nemzetiségi körülmények között szűkített és korlátozott. Ott éreztem meg igazán azt, hogy az egyén életében és a mikrotársadalom életében mit jelent a nyelvhasználat készsége, a nyelvnek a minél jobb birtoklása; és mit jelent az ember életében az, hogy a maga közegében mozog-e vagy pedig másikban. Azt hiszem, ez vezetett oda, amivel régóta kacérkodtam már: az általánosabb nyelvészeti kérdéseknek a vizsgálatáig. Pozsonyban 69-ben meg is jelent egy általános nyelvészeti összefoglaló egyetemi tankönyvem a negyedéves magyar szakosok számára, és ugyancsak Pozsonyban, már távozásom után, egy másik könyv. Azoknak az írásoknak a gyűjteménye, amelyek a nemzetiségi nyelvhasználat problémáit sorolták elő az ott eltöltött évek alatt. Az általános nyelvészet azután sorsom lett. Szegedre kerültem egy újonnan felállított tanszékre, általános és alkalmazott nyelvészetire. Azóta is elsősorban azt művelem, de sosem tudom elszakítani, nem is tudtam, az általánosat a konkréttól éppúgy, mint ahogy az elméletet a gyakorlattól és a nyelvet az embertől. A tanszék munkálatai úgy alakultak, hogy a szociolingvisztikai, a pszicholingvisztikai, az általános elvi és módszertani kérdések mind a gyakorlatból nőttek ki, és a gyakorlatig érnek vissza hatásukban. Legalábbis így szánjuk őket. És talán az általános nyelvészeti tanulmányok juttattak el odáig is, hogy egyre szorítóbbnak kezdtem érezni a világnak azt a soknyelvűségét, amely történelmileg természetes fejlődmény, de ma már óriási adója az emberi életnek, óriási gátja a társadalomnak, továbbfejlődésének. Így kapcsolódtam bele azután a Világ és nyelv című folyóiratnak a munkájába, amely az Eszperantó Szövetség lapjaként ezeket a kérdéseket tárgyalja, részletezi; és próbál a maga módján, a maga elképzelése szerint hozzájárulni a megoldásukhoz. Terveim: hát azért még vannak. Talán így foglalhatnám össze őket: szeretnék még egy ideig tovább dolgozni a nyelv megismerésén, mögötte az ember megismerésén, a nyelv és az ember érdekében, mint ahogy hitem szerint eddig tettem. A felvétel 1976. november 30-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.

Végszó Hiszem is, nem is: 24 év telt el azóta, hogy pályámnak első 34 esztendejéről annak idején elmondtam egyet-mást. A sorozat szerkesztőjének, Bolla Kálmán kollégámnak kérésére – most nem kamera előtt és “ex abrupto”, hanem írógépemnél ülve és fogalmazványt tisztázva – megpróbálok röviden számot adni ar-

6

ról: mi is történt az utóbbi negyedszázadban; mit tudtam megvalósítani abból a két és fél soros tervvázlatból, amit akkor hevenyészve elmondtam. A videofelvétel után öt évvel nyugállományba vonultam. (Hivatalosan: nyugdíjba mentem, valójában: korántsem nyugalomba.) Szegedi tanszékvezetői dolgozószobámat át-, illetőleg visszahelyeztem budapesti lakásomba, s megszabadulván a mindennapi hivatali és oktatási feladatoktól, a (társadalmilag általam hasznosnak vélt) kutatási, szervezési, ismeretterjesztési feladatokra összpontosítottam erőmet az azóta eltelt két évtizedben. – Szeretném hinni, hogy (amint terveim közt annak idején jeleztem) valóban sikerült még jobban az ember felé fordulnom, s át-, pontosabban visszaadni a társadalomnak minél többet abból, amit megláttam, megfejtettem a nyelvről, használatáról, használóiról, hat évtizedes pályám során. Működésemnek felerősödött az a része, amellyel a “nagy társadalom” ismeretszerző és kommunikációs eszközét jelentő nyelvhasználati forma jobb megismerését, megismertetését és minél sikeresebb működtetését próbáltam szolgálni. A rádió nyelvi bizottságában harmadik évtizede működöm, társelnökeként, műsorelemző feldolgozásokat készítve hatékonyságukról. Szerkesztője és részszerzője voltam olyan kiadványoknak, mint a Szónokok, előadók kézikönyve című összeállítás, Az ifjúság beszédkultúrájáról című gyűjtemény; a Nyelvi illemtan, az Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó, amelyet egy Közigazgatásunk nyelvi arculata című feldolgozással készítettem elő. Sokat bíbelődtem elméletben és gyakorlatban a nyelvi-nyelvhasználati norma kérdésével, nemzeti és nemzetiségi (kisebbségi helyzetbeli) vonatkozásban egyaránt. S talán nem voltak haszontalanok azok a tüzetes helyesírási szótárak sem, amelyek (több kiadásának) előkészítésében és összeállításában is ügyködtem. A korábbinál többet foglalkoztam az anyanyelvi oktatás – és főleg: anyanyelvi nevelés – fejlesztésének dolgával; lehetőségeit vizsgálva, oktatási programok kidolgozásában véve részt, pedagógus-továbbképző tanfolyamokon és oktatásügyi konferenciákon hányva falra a borsót, tervezeteket készítve és bírálva. Órán, sőt iskolán kívüli nevelés célzatával vezetem a Péchy Blankával együtt elkezdett, majd elvesztése óta más munkatársakkal folytatott (immár harmadik évtizedében járó) Beszélni nehéz! című rádióműsort s újabban Duna televízióbeli változatát; nem kevésbé a hozzájuk kapcsolódó, az ifjúság beszéd- és magatartáskultúráját ápoló mozgalma(ka)t, részben a szakkörök országos hálózatának kézben tartásával, részben az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozatának tevékenységét támogatva. Nyughatatlan nyugdíjasságom első évtizedében még részt vettem a hazai tudománypolitikai életben és egy fontos nemzetközi munkatervben (az Európai Nyelvek Atlasza – ALE – nemzetközi szerkesztőbizottságának tagjaként). Ezekből azután fokozatosan kikapcsolódtam. A hazai szervekből-szervezetekből azért, mert időközben olyan fokon jutott túlsúlyra bennük a “világorientációs” tendencia, hogy (hajdan világszintűnek elismert) hazai hagyományaink és eredményeink (egyre hivatalosabbnak számító) belföldi értékelése nullára íródott le, folytatóik és képviselőik kiszorultak vagy kihúzódtak a folyamatok irá7

nyításából; és már, utolsó mohikánként, hatástalannak bizonyult ennek befolyásolására törekedni, és céltalannak ellene berzenkedni. (A megtisztelő nemzetközi feladatban való részvételt a vele járó utazgatás fáradalmai miatt kellett abbahagynom.) Aminek viszont értelmét és hatását érzem, mint az Anyanyelvápolók Szövetségének tevékenysége, a pedagógus-továbbképzés, a rádiós, a televíziós és az írásban folyó ismeretterjesztés, az országos kiejtési (szövegtolmácsolási) és nyelvhasználati (szövegalkotási) versenymozgalom segítése, irányítása: abban továbbra is lelkesen működöm. – Amikor szükségét és ahol lehetőségét látom, szóban és írásban bizonygatom azt, hogy a nyelvtudománynak sajátos ága, mert fontos tevékenységi területe, saját társadalmának – számunkra a magyarnak – mint a közegében és vele eszközként élő emberek ismeretszerző és kommunikációs tevékenységet szolgáló nyelvet, e közösség anyanyelvét működésben (is) vizsgálni, sőt segíteni. Tehát, hogy az “anyanyelvészet” – eltérően az idegenekkel való foglalkozástól – nem csupán az adott nyelv anyagát, szerkezetét, történetét hivatott feltárni, hanem a használatában észlelhető problémákat is, a zavarok mélyén húzódó és általuk jelzett mentális és morális gyökerekig menően. Ezért becsülöm különösen sokra, és támogatom erőm szerint a “laikusmozgalmakat” (így, egybeírva): a szakmán kívüliek széles rétegeit bevonni igyekvő anyanyelvápolást. Változatlanul, sőt meggyőződésemben megerősödve vallom azt, amivel 1954-ben így indultunk neki újólag a nyelvművelő munkának: “A nyelvművelő munka sikerét csak a minél szélesebb tömegbázis biztosítja. (…) A nyelvi kultúra megteremtéséhez szinte nagyobb mértékben szükséges a beszélők egyéni nyelvhasználatának kiművelése, a beszélők nyelvi öntudatának erősítése, igényességre törekvésük fokozása, mint magának a nyelvi állománynak csiszolgatása (…) a nyelvművelő legfőbb feladata (…) meggyőzés és nevelés; harc, de nem a hiba elkövetője ellen, hanem vele is együtt a hiba ellen” (Ápoljuk nyelvünket! Budapest, 1954). A beszélők, a szóban és írásban megnyilatkozók széles tömegei nélkül tehát nincs hatékony “anyanyelvészet”. – Arra viszont a szakavatottaknak kell ügyelniük, hogy ezek a laikusmozgalmak ne váljanak “laikus mozgalmakká” (így, különírva). Terveim? Mint látni: szeretnék diófát ültetni még. Készítem a fészket neki, bár tudom: az utókor könyörtelenül kivág(hat)ja, ha (= mert) úgy érzi, hogy akadályt jelent a globalizáció felé vezető betonút építésének. (Néhány korábbi megjegyzés pályámról: Válaszok a nyelvtudományról – egyes szám, első személyben. In. A nyelvészetről egyes szám, első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 1991, 9–18. Tudománytörténeti adalékok. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 1991, 138–45. Lásd még: Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk. (1–3.) Nyr 122. 1998, 261–9, 390–9 és Nyr 123. 1999, 1–8. 8

Az anyanyelvészet fogalma és társadalmi feladatai. In: A magyar nyelv az informatika korában. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, 1999, 49–56.) E toldalék 2000 márciusában készült.

9

DEME LÁSZLÓ ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae; ÁNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok; ÉA = Édes Anyanyelvünk; Eds. = Editors; EFF = Egyetemi Fonetikai Füzetek; ÉI = Élet és Irodalom; ÉT = Élet és Tudomány; I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei; IrSz = Irodalmi Szemle (Bratislava); Ism. = Ismertetés; IÚ = Irodalmi Újság; Klny. = Különlenyomat; LH = Litteraria Hungarica; MFF = Magyar Fonetikai Füzetek; MNy = Magyar Nyelv; MNyj = Magyar Nyelvjárások (A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Nyelvtudományi Intézetének Évkönyve); MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai; ModNyOkt = Modern Nyelvoktatás; Msn = Magyarosan; MT = Magyar Tudomány; NéprNytud = Néprajz és Nyelvtudomány; NyIK = Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Közleményei; NyK = Nyelvtudományi Közlemények; NyrF = Nyelvőr-füzetek; NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések; StSl = Studia Slavica; Szerk. = Szerkesztette; SzN = Szocialista Nevelés (Bratislava); Társszerk. = Társszerkesztő(k); ÚSz = Új Szó (Bratislava)

1941. Elnáspángol. MNy 37. 189–90. g > gy változás. MNy 37. 260–1. Bőgő. MNy 37. 262. p. Allgemeine Sprachwissenschaft. LH 1/1–2. [1943], 71–5. (Klny.: 1943.) Ungarisches Etymologisches Wörterbuch. LH 1/1–2. [1943], 75–6. (Ism.) 1942. A k > ty, g > gy és gy > g változások. MNy 38. 112–6. “Bethl:Élet.” MNy 38. 210–1. Hivít, hivël. MNy 38. 358. p. Szétágyoz. MNy 38. 358–9. Faramuci. MNy 38. 359. p. 1943. A hangátvetés a magyarban. Budapest. (MNyTK 69. Részben: MNy 40. 33– 49.) A h + mássalhangzó kapcsolatok feloldási formáihoz. MNy 39. 133–8. Bárczi Géza: Magyar Szófejtő Szótár. Magyar Csillag 3/1. 56. p. (Ism.) 1944. Die ungarische Sprache. Budapest–Hamburg. (Kleine Ungarnkunde 15.) Morcika. MNy 40. 117. p. 10

Magyal  muzsdal(y). MNy 40. 228. p. Krumpli, kolompér. MNy 40. 275–9. 1945. Statisztikai vizsgálatok a hangátvetés köréből. MNy 41. 55–60. 1946. Kosztolányi Dezső az elméleti és gyakorlati nyelvtisztító. MNy 42. 34–42. 1947. A gömörmegyei Zádorfalva igeragozásából. MNy 43. 65–71. Páros mássalhangzóváltozások. MNy 43. 132–4. A nyelvjárási anyag művelődéstörténeti értékesítése. MNy 43. 225–30. 1948. Magyar könyv az általános iskolák 8. osztálya számára. Budapest. (Társszerző: Király István és Szabolcsi Miklós.) (Általános iskolai tankönyvek.) A székelyföldi szláv eredetű víznevek kérdéséhez. MNy 44. 105–7. A gömörmegyei Zádorfalva népnyelvéből. MNy 44. 153–6. Szempontok a jó magyar kiejtéshez. Msn 17/2. 46–50. 1949. A nyelvjárási anyag felhasználása és feldolgozása. Budapest. Általános és magyar fonetika. Budapest. Magyar nyelvjárások. Budapest. Kalap. MNy 45. 285–91. Gombos László: A magyar szó regénye. Nyr 73. 31–3. (Ism.) 1950. Kiejtésünk néhány kérdéséről. MNy 46. 69–71. A magyar nyelvtörténet korszakbeosztásának kérdéséhez. MNy 46. 210–22. Amíg a cz-ből c lett. Nyr 74. 78–83. (Klny.) A magyar nyelvtudósok első kongresszusa. Nyr 74. 156–8. Még néhány szó a rövidítésekről. Nyr 74. 429–35. 1951. Benkő Loránd–Kálmán Béla: Magyar nyelvtan a gimnáziumok 1–4. osztálya számára. Budapest. (Részvétel az anyaggyűjtésben. Több kiadásban.) Kiegészítő megjegyzések a “Magyar nyelvtan a gimnáziumok 1–4. osztálya számára” című nyelvtankönyvhöz. (l. rész.) Budapest. (2., bőv. kiad. 1952.) A nyelvjárási alakok irodalmi használatának határai. Nyr 75. 33–42. Az irodalmi nyelv fejlődése és az irodalmi kritika. Csillag 4. 1148–55. 11

1952. Kiegészítő megjegyzések a “Magyar nyelvtan a gimnáziumok 1–4. osztálya számára” című nyelvtankönyvhöz. (2. rész.) Budapest. (2., bőv. kiad. 1953.) A nyelvművelés elvi kérdései. A “Pedagógus továbbképzés anyaga”. Budapest. Fegyvervizsga. Az olvasó szempontjából… Csillag 5. 1391–3. A nyelvművelés elvi kérdései. I. OK 2. 434–7. (Hozzászólás.) A nyelv fejlődése belső törvényeinek kérdéséhez. NyK 54. 10–36. Dialektológiai konferencia a [szovjet] Nyelvtudományi Intézetben. NyIK 3. 77–81. Zsukovszkaja, L. P.: Az orosz nyelvjárások tanulmányozása. NyIK 3. 81–3. (Ism.) Avanyeszov, R. I.: Bírálat P. Ja. Kuznyecov “Orosz dialektológia” című, a tanítóképzők számára írt tankönyvéről. NyIK 3. 432–5. (Ism.) 1953. A magyar nyelvjárások néhány kérdése. Budapest. (NytudÉrt 3.) A nemzeti nyelv rétegei a helyesség szemszögéből. In: Nyelvművelésünk főbb kérdései. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 15–48. A helyes magyar kiejtés kérdése. In: Nyelvművelésünk főbb kérdései. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 199–239. A magyar nyelvjárások hangjainak jelölése. (Az egyezményes hangjelölési rendszer ismertetése.) MNyj 2. 18–37. (Klny.) A jelöletlen határozós összetételek kérdéséről. MNy 49. 140–56. A Peer-kódex egy ismeretlen kezéről. MNy 49. 168–9. Stíluselem-e a tájszó Vörösmarty szépprózájában? (Adalék az irodalmi nyelv szókincsének történetéhez.) MNy 49. 435–46. Gondolatok a “Pályamunkások” nyelvéről. Nyr 77. 183–92. Szeberényi Lehel “Hét nap”-ja, és az írói nyelvhasználat néhány kérdése. Nyr 77. 288–91. Az apróságok is fontosak! Nyr 77. 370–3. A volfram-vita. Kohászati Lapok 8/12. 263–4. Piotrovszkij, R. G.: A moldován nyelvatlaszról. NyIK 4. 423–5. (Ism.) Bernstyejn, Sz. B.: A szovjetunióbeli bolgár nyelvjárások atlasza. NyIK 4. 425– 6. (Ism.) 1954. Ápoljuk nyelvünket! (Anyag és útmutató a nyelvművelés kérdéseiről tartandó előadásokhoz.) Budapest. A j > gy  ty változás emlékei és eredetének kérdése. MNy 50. 23–32. A nyelvi fejlődés és a nyelvtörténeti kutatás néhány kérdéséhez. NyK 56. 171–80. [Válasz egy kérdésre: Az időadatok bemondásáról]. Nyr 78. 117–8. (Társszerző: Pais Dezső.) Helyesírási szabályzatunk tizedik kiadásához. Nyr 78. 285–308. (Klny.: 1955.)

12

[Hozzászólások a “Nyelvművelésünk főbb kérdései” című tanulmánygyűjtemény vitájához]. Nyr 78. 159–61, 161–2. [Felszáll és leszáll]. Nyr 78. 276–7. [A vegyes hangrendűek illeszkedése]. Nyr 78. 449. p. [Kettős alakok a helyesírásban]. Nyr 78. 449–50. A mássalhangzók összeolvadása. (Válasz egy kérdésre.) Anyanyelvünk az iskolában 1/4. 124–6. A gyakorlati és a fonetikus írásról. Anyanyelvünk az iskolában 1/5. 133–9. A magyar nyelvjáráskutatás időszerű feladatai. I. OK 6. 100–5. (Hozzászólás.) Helyesírásunk és az Akadémia. ÉT 9. 1620–2. Kritika és etika, óh! IÚ 5/39. 6. p. Szpirkin, A. G.: A nyelv törvényeinek kérdéséhez. NyIK 5. 69–75. (Ism.) Kálmán Béla: A mai magyar nyelvjárások. Budapest. 1951. Felsőoktatási Szemle 3. 276–84. (Ism.) 1955. Magyarázat helyesírási szabályzatunk új (10.) kiadásához. (A szótári részben végrehajtott változtatások jegyzékével.) Budapest. (Klny. Nyr 78. 285– 308-ból. NyrF 2. 2. kiad. 1956.) Nyelvatlaszunk funkciója és anyagközlési problémái. Kandidátusi értekezés tételei. Budapest. A kérdőfüzetek anyagának összeállítása. In: A magyar nyelvatlasz munkamódszere. Szerk. Bárczi Géza. Budapest, 45–80. A közös lemezlehallgatások. Uo. 211–20. A XIX. század első felének harcai a nemzeti nyelvért. In: Nyelvünk a reformkorban. Szerk. Pais Dezső. Budapest, 1–25. Az irodalmi nyelv hangállománya és a nyelvjárások. Uo. 27-82. A betűk. In: Helyesírásunk időszerű kérdései. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 24–32. (NytudÉrt 4.) A szóelemző (etimologikus) írásmód. Uo. 45–53. A szótári rész. Uo. 127–39. A nyelvi fejlődés és a nyelvtörténeti kutatás néhány kérdéséhez. NyK 56. 171– 80. (Klny.) A magyar nyelvtudomány tíz éve. MNy 51. 267–74. Nyelvjárásaink és a köznyelv. Természet és Társadalom 114. 365–7. Mit írjunk egybe és mit külön? (1–2.) Pénzügyőrök Lapja 11/1. 15–6, 11/2. 8. p. Néhány reflexió Benkő Lorándnak “A magyar nyelvjárások néhány kérdése” című munkámról írt bírálatára. I. OK 7. 523–35. Betűszavaink használatához. Nyr 79. 397–403. [Helyesírási kérdésekről]. Nyr 79. 150, 260–2, 262–3, 482, 484–7, 489. p. Berzsenyi Dániel válogatott versei. Nyr 79. 246–51. (Ism.)

13

Viszotszkij, Sz. Sz.: A nyelvjárások tanulmányozásának módszerei. NyIK 6. 171–7. (Ism.) 1956. Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái. Budapest. Jelentés a Rádió nyelvhasználatáról. Budapest. (Kézirat.) Az l asszociatív hatásai és eredetük. In. Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Szerk. Bárczi Géza–Benkő Loránd. Budapest, 89–95. Megjegyzések a magyar ly hang kérdésének vitájához. MNy 52. 102–6. Családneveink alaki sérthetetlenségéről. MNy 52. 365–8. Szótörténeti adalékok. MNy 52. 497–500. [Az igekötő és a segédigék szórendjéről]. Nyr 80. 148–52. Még egyszer az éjszaka kérdéséről. Nyr 80. 295–300. A betűszavaink használatához. Nyr 80. 160. p. Forgalmi szolgálattevő vagy forgalmiszolgálat-tevő? Nyr 80. 505–6. A román fonémarendszer. I. OK 9. 13–8. (Hozzászólás.) Vita a “Helyesírásunk időszerű kérdései” című tanulmánykötetről. I. OK 9. 126–8. Megjegyzések Gáldi Lászlónak “A Magyar Nyelvatlasz munkamódszere” című tanulmánygyűjteményünkről irt bírálatára. I. OK 9. 232–7. Több felelősséget! IÚ 7/19. 10. p. Néhány szó klasszikus előadásaink nyelvezetéről. Színház és Filmművészet 1956/4. 304–7. Gombostűvel a Nemzetiben. Színház és Filmművészet 1956/4. 308. p. Mozgalmi nyelvünkről. Népművelés 3/7. 20–1. [Hozzászólás a “Helyesírásunk időszerű kérdései” vitájához]. In: A “Helyesírásunk időszerű kérdései” vitája. A Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Főbizottságában 1955. október 27-én. Szerk. Fábián Pál. Budapest, 38–40. (NytudÉrt 9.) Készülő leíró nyelvtanunk vitás kérdéseiről. I. OK 9. 338–42, 369–71. (Hozzászólások.) [Hozzászólás Fokos Dávid: “A névragozás történetéből” című előadásához]. Az I. Finnugor Nyelvészeti Konferencia előadásai. (Budapest, 1955. szeptember 28–30.) NyK 58. 117–9. On the inherent laws governing the development of language. ALinguH 6. 107– 43. (Klny.) Egy magyar hangtani sajátság tükröződése a román nyelv magyar kölcsönszavaiban. MNy 52. 13–4. (Hozzászólás.) Általános nyelvészet és a magyar nyelvtudomány. In: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A III. Országos Magyar Nyelvészkongresszus előadásai. (Budapest. 1954. november 11–13.) Budapest, 48–52.

14

A magyar történeti nyelvjáráskutatás. Uo. 325–9. Molnár Imre: A magyar hanglejtés rendszere. – A magyar énekbeszéd recsitatívóban és ariozóban. Nyr 80. 135–9. (Ism.) 1957. Magyar nyelvhelyesség. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk.: Köves Béla. 2., átdolgozott kiadás 1961.) Nyelvünk hangtani arculata. In: Magyar nyelvhelyesség. Szerk. Deme László– Köves Béla. Budapest, 27–52. A hangsúly és a szórend kérdései. Uo. 307–29. A -t(i)  -d(i) képző történetéhez. MNy 53. 376–82. Kell-e hát pont a címek végén? Nyr 81. 76–80. Posta – postaszolgálat – posta- és távközlési, posta- és hírközlési szolgálat. Nyr 81. 370–1. Távollevő – távol eső. Nyr 81. 371–2. Ápoljuk nyelvünket! Pedagógusok Lapja 1957/13. 5. p. [Hozzászólás Soltész Katalin “Az ősi magyar igekötők” című kandidátusi diszszertációjának vitájához]. I. OK 11. 236–7. Imre Samu kandidátusi disszertációjának vitájáról. I. OK 11. 241–4. Utószó [Bálint Sándor Szegedi Szótárának bevezetőjéhez]. 1. köt. Budapest, 41–2. 1958. A nyelv működésének és fejlődésének objektív dialektikája. I. OK 13. 309–27. (Klny.) A hang négy tulajdonságának fonológiai felhasználásához. In: Magyar hangtani dolgozatok. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 134–54. (NytudÉrt 17.) Egyes helységnév-típusaink -i képzős melléknévi származékairól. MNy 54. 125–36. Hangsúlyozási problémák a Szózat szavalásában. Nyr 82. 187–95. Egy kiejtési és szavalóverseny tapasztalatai. A szavalás néhány kérdéséről. (Elnöki zárszó.) Nyr 82. 322–33 és NyrF 7. 24. p. Két megfigyelés nyelvjárásainkból. Nyr 82. 481–4. Szórend. Nyr 82. 514–5. Az Oklevélszótár magas címszavához. NyK 60. 23–7. [A B. Lőrinczi Éva kandidátusi vitáján elhangzott opponensi vélemény kivonata]. I. OK 12. 426–7. [Hozzászólás Antal László “A fonéma fogalmának tisztázásához” című kandidátusi disszertációjának vitáján]. I. OK 12. 364–5. [Hozzászólás Fónagy Iván “A hangváltozások lefolyásáról” című kandidátusi disszertációjának vitáján]. NyK 58. 294–5.

15

1959. A XVI. század végi nyelvi norma kérdéséhez. Budapest. (NytudÉrt 20.) A rádió híranyagának nyelvezete. Budapest. A versolvasástól a versmondásig. In: Iskolai nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 198–211. Szórendi vétségek és kétségek. Uo. 293–302. A nyomatéktalan mondat egy fajtájáról. Az ott határozószó igekötőszerű használata. MNy 55. 185–99. Köjál. Nyr 83. 369. p. Ideiglenescsatorna-nyitó eke. Nyr 83. 370–1. A saussure-i tanítások magyar visszhangjához. NyK 61. 3–27. A helyesírásban is van kettős nevelés. Család és Iskola 10/12. 6. p. Apáczai Csere János nyelvéről. Köznevelés 15. 547. p. Benkő Loránd: Magyar nyelvjárástörténet. MNyj 5. 182–9. (Ism.) 1960. Szép magyar beszéd: a propaganda fegyvere. Szónokképző tanfolyamok anyaga. Budapest. Személynévrendszerünk alaktanához. In: Névtudományi vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Névtudományi Konferenciája 1958. Szerk.: Pais Dezső–Mikesi Sándor. Budapest. 136–9. (Hozzászólás.) Kosztolányi és a magyar nyelv. Születésének 75. évfordulójára. Nyr 84. 136– 48. Köznapi fogalmazásunk mindennapi botlásaiból (1–2.) Nyr 84. 286–97, 430– 42. (Klny.) Apáczai Csere János nyelvhasználatáról. (A Magyar Enciklopédia alapján.) MNy 56. 21–31. Anyagnévi előtagú szókapcsolataink írásához. MNy 56. 380–4. Szókezdet- és szóréteg-statisztikai számítások. MNy 56. 458–65. Készülő helyesírási kéziszótárunkról. I. OK 15. 375–93. (Klny.) Nyelvtudomány és nyelvművelés. Valóság 3/1. 79–84. A nyelvművelés általános kérdései. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 55–7. (Hozzászólás.) A műszaki nyelv kérdései. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 111–2. (Hozzászólás.) Nyelv és iskola. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 192–6. (Hozzászólás.) Az irodalmi nyelv kérdései. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 277–80. (Hozzászólás.)

16

Gondolatok a helynévkutatásról. In: Névtudományi vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi Társaság névtudományi konferenciája. Szerk. Mikesy Sándor. Budapest, 72–4. Károly Sándor: Az értelmező és az értelmezői mondat a magyarban. NyK 62. 170–2. (Ism.) 1961. Helyesírási tanácsadó szótár. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Fábián Pál. Több kiadásban.) Rövid összefoglaló a Magyar Rádió nyelvművelő tanfolyamáról. Budapest. (Összeállítás. Kézirat.) Hangtan. In: A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan. I. Szerk. Tompa József. Budapest, 57–119. Disputed Aspects of Phonetics. ALinguH 11. 99–156. (Klny.) Köznapi fogalmazásunk mindennapi botlásaiból. (3–4.) Nyr 85. 14–27, 137–48. (Klny.) Beszédkultúra a közlekedésben. In: Szabad az út a művelődéshez. (Nyelvhelyességi előadások.) Budapest. Az ellenőrzés tanulságai a magyar nyelvatlasz munkálataiban. MNy 57. 492–6. (Társszerző: Imre Samu.) Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről. I. OK 18. 111–4. Summázás. Család és Iskola 12/2. 17–8. Papp László: Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában. NyK 63. 441–4. (Ism.) 1962. A nyelvi ismeretterjesztés kérdései. Budapest. Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet. In: A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan. II. Szerk. Tompa József. Budapest, 458–521. A magyar nyelvatlasz viszonya egyéb tudományágakhoz. MT 69. 547–52. (Társszerző: Imre Samu. Klny.) Sulán Béla: Nyelvtani tanulmányok. Budapest. 1961. Tankönyvkiadó, 214 p. Nyr 86. 101–7. (Ism.) 1963. A nyelvi ismeretterjesztő előadások előkészítése. (Szakirodalmi és módszertani útmutató előadók részére.) Budapest. Gondolatok nyelvatlasz-ellenőrzés közben. In: Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 66–72. (Bárczi-emlékkönyv. NytudÉrt 40.)

17

1964. Helyesírási rendszerünk logikája. [1–2.] Nyr 88. 229–47, 357–76. (Klny. 1965.) [A matematikai nyelvészet kérdéseiről]. ÁNyT 2. 284–9. Szórendi problémák az értekező prózában. Műszaki Nyelvőr 114–35. A nyelvi ismeretterjesztő munka tapasztalatai Magyarországon. Irodalmi és Nyelvi Közlemények 1/3–4. 139–157. A Helyesírási Tanácsadó Szótár új kiadásáról. MNy 88. 273–4. (Társszerző: Fábián Pál.) [Cikkek in] Nyelvművelő levelek. Az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Szerk. Ferenczy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest: Tornászik – tornázik 38–9; Írnék vagy írnák? 64; Fehér – fejér 107–8; KÖJÁLL 139– 40; Az “én” szófaja 156; Fenn – fent 196–7; Míg – míg nem 204–5; Meg nem nézni – nem megnézni 243–4; A vezetéknevek végén levő i és y betű 269–70; Bod-za, lán-dzsa, edz-dze 271–2; A kis és nagy kezdőbetűk használata 293–6; Nap – nap 308–9; Magyartanár, földrajzkönyv, vegytanóra 314– 5; Zsíros kenyér – vajas kenyér 317–8; A “forgalmi szolgálattevő” írásmódja 318–9; A “magyarnóta-énekes, magyarnóta-est” írásmódja 319–20; Vessző megállóhelyek nevében 327–8; A tanévek írásmódja 330; Bacilus 348–9; Rádió = sugárhang? 368–70. Előre mutató negatívum. Új Írás 4. 1136–8. Egyéni – vagy tárgyszerű nyelven? Új Írás 4. 1502–4. Miért is írjuk így? ÉT 19. 212. p. V.B. vagy vb írandó? ÉT 19. 711. p. Mire vessük a hangsúlyt? Somogyi Néplap 21/45. 7. p. Miért rosszak a magyar slágerek? Tükör 1964/18. 2. p. Kell-e tanulnunk anyanyelvünket? Népszabadság 22/48. 8. p. 1965. Helyesírási rendszerünk logikája. Budapest. (MNyTK 110. Klny. Nyr 88. 229–47, 357–76-ból.) A Kazinczy-érmek és a helyes magyar kiejtés kérdései. Nyr 89. 188–200 és MNyTK 112. A mondatok egymáshoz kapcsolása a beszédben. Nyr 89. 292–302. Átlagolás és bontás a funkcionális parole-vizsgálatban. MNy 61. 170–87. A zsugorodás és a kiegyenlítődés törvénye a parole-ban. NyK 67. 243–72. Egy hangsúlyjelenség írásos rögzítéséről. Nyr 89. 427–30. Jakab István: Hol halnak meg a méhek? MNy 61. 249. p. (Hozzászólás.) Az irodalom és a stílus funkciója. IrSz 8. 481–6. Mi a szép a szépprózában? IrSz 8. 828–33. A stílusmodernség eszközei és korlátai. IrSz 8. 936–42.

18

1966. A nyelvről – felnőtteknek. Budapest. A magyar helyesírás rendszere. Budapest. (Társszerzők: Fábián Pál és Bencédy József. NytudÉrt 54.) Szinteződés és tömbösödés az egyszerű mondatban. 1–2. Nyr 90. 275–87, 392– 404. Egy meggyőző magyarázat a beszéd eredetéről. MNy 62. 285–92. A kiejtési norma dolgában. Nyr 90. 117–20. Nyelvi nevelés és beszédkultúra. 1–3. SzN 12. 20–6, 51–8, 83–90. A szerepvállalás kellékei és buktatói. IrSz 9. 167–71. Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról. IrSz 9. 456–63. Írói hangvétel és hangulatváltás. IrSz 9. 563–9. Az újságnyelv hármas problémája. IrSz 9. 749–53. Ein slawistischer Beitrag zu der Frage der Silbe. StSl 12/1–4. 69–79. Helyesírási rendszerünk logikája. 1–4. Magyar Grafika 10. 103–8, 150–6, 229– 35, 350–5. Megemlékezés Czuczor Gergelyről. Érsekújvárott, halálának 100 éves évfordulóján. IrSz 9. 827–31. A magyar nyelvészet nagy seregszemléje. In: Nemzetközi nyelvészkongresszus Debrecenben “A magyar nyelv története és rendszere” témaköréből. 1966. augusztus 24–28. Nyr 90. 457–61. Andrus de Laguna: Speech: Its Function and Development. ALinguH 16. 387– 93. (Ism.) 1967. Kiejtésünk vitatott kérdései. Vitaindító előadás. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Az egri kiejtési konferencia anyaga. Eger, 1965. okt. 22–23. Szerk. Grétsy László–Szathmári István. Budapest, 23–58. (MNyTK 120.) Vitazáró összegezés. Uo. 251–8. Alapvizsgálat, kontroll és kitekintés a parole-statisztikában. MNy 63. 408–27. Egy nyelvjárási jelenségnyaláb történeti vallomása. In: A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai (1966. augusztus 24–28.) Szerk. Imre Samu–Szathmári István. Budapest, 339–44. (NytudÉrt 58.) 1968. A magyar nyelvjárások atlasza. I. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) On the problem of declension system in Hungarian. In: Congressus Secundus Internationalis Fenno-Ugristarum. Helsinki, 23–28. aug. 1965. Pars II. Helsinki, 1968, 92–8.

19

A magyar nyelv történetéhez – “A magyar nyelv története” kapcsán. MNy 64. 14–23. (Ism.) A nyelvi kultúra kérdései és feladataink. Nyr 92. 165–74. Gyűjtési útmutató a “Városunk köznyelvi kiejtése” címen hirdetett középiskolás pályázathoz. Magyartanítás 11/1. 2–17. Nemzeti és nemzetiségi kultúrák és nyelvek a szocialista társadalmakban. Híd (Novi Sad) 1968/5. 598–613. Nyelvhasználat, nyelvművelés, nyelvtudomány. 1–2. ÚSz 21. december 1. 8. p., december 8. 8. p. 1969. Az általános nyelvészet alapjai. Bratislava. (Slovenské Pedagogické Nakladatel’stvo.) A helyesírás szabályozásának s a szabályok érvényesítésének kérdéséhez. Nyr 93. 240–5. A “Hét” olvasgatása közben… (Egy mikrotársadalom nyelvi tudathasadása.) IrSz 12. 936–43. Az iskolai nyelvművelés alapjai. SzN 14. 36–42. 1970. Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról. Bratislava. A magyar nyelvjárások atlasza. II. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) “A magyar kiejtés kézikönyve” előmunkálatairól. MNy 66. 146–54. A kiejtés törvényeinek tanítása és tanulmányozása. Nyr 94. 270–80. Egy ezredév küzdelme anyanyelvünk fejlődéséért. Valóság 13/8. 1–9. 1971. Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata. (Magyar szövegek alapján.) Budapest. (Nyelvészeti Tanulmányok 15.) Nyelvészet. A nyelvi ismeretterjesztés kérdései. Budapest. A magyar nyelv a szomszéd államokban. In: Anyanyelvi őrjárat. Szerk. Ferenczy Géza. Budapest, 67–74. Az intézménynévírás néhány problémája. In: Helyesírási és tipográfiai tanácsadó. Szerk. Timkó György. Budapest, 221–2. Az írásjelek használatához. Uo. 227–30. A rövidítések és mozaikszók írása. Uo. 231–2. A betűrendbe sorolás alapszabálya. Uo. 233–4. Hangrendi illeszkedés. Uo. 198–202. A művészeti együttesek nevének írásmódjáról. Uo. 223–4. (Társszerző: Timkó György.) A külön- és egybeírás. Uo. 204–18. (Társszerzők: Fábián Pál, Bencédy József.) 20

Nyelvtudományi irányzatok és az ismeretterjesztés. Nyelv és Irodalom 1971/1. 14–26. Nyelvszemléletünk és vizsgálódási módszereink fejlődésének két évtizede. I. OK 27. 213–25. Nyelv és nyelvészet a tudományos-technikai forradalom idején. Nyr 95. 395–407. A magyar kiejtés kérdéseiről. Köznevelés 27/1. 15–7. Anyanyelvi pótoktatás Jugoszláviában. Köznevelés 27/17–18. 52–4. Az anyanyelvi pótoktatás. Levél a Magyar Népköztársaságból. Korunk (Kolozsvár) 30. 1460–2. Kinek is fogalmazunk? Tiszatáj 25. 856–62. Mankó vagy béklyó legyen-e a helyesírási szabály? Szabad Földműves (Bratislava) 22/29. 10. p. A magyar nyelvről – a magyar nyelv hetén… Csongrád Megyei Hírlap 28/92. 3. p. 1972. Standard Hungarian. In: The Hungarian language. Eds. Loránd Benkő–Samu Imre. Budapest, 255–97. A magyar fonémák rendszeréhez és rendszerezéséhez. NéprNytud 15–16. 89– 99. (Klny.) Funkcionális kiindulás a kontrasztív vizsgálódásban. In: Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás. “Az élő nyelvek összetevő nyelvtanainak elvi és gyakorlati kérdései” című nemzetközi munkaértekezlet anyaga. (Pécs, 1971. okt. 14-, 15- és 16-án.) Szerk. Horváth Miklós–Temesi Mihály. Budapest, 50–4. Units and levels in speech. Papers in interdisciplinary speech research. Proceedings of the Speech Symposium. Szeged, 1971. Budapest, 55–6. Die Vorarbeiten am Handbuch der ungarischen Aussprache. ALinguH 22. 161–9. A nyelvművelés társadalmi feladatairól. MT 17. 735–41. (Hozzászólás.) A magyar nyelv az országhatárokon kívül. Nyelv és Irodalom 2. 53–66. Tanárképző munkánk gondjairól. Felsőoktatási Szemle 21. 716–9. A kultúra szerkezete. ÉI 16/44. 3. p. A rádió hangjáról. Rádió és Televízió Szemle 4/1. 147–54. A nyelvművelő munka rétegei. Magyar Nemzet 28/83. 14. p. A játékszabályokat ismerni kell. Magyar Hírlap 5/97. 3. p. Atlas linguarum Europae. ÉI 16/45. 6. p. (Ism.) 1973. A magyar nyelvjárások atlasza. III. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) Magyar nyelvészeti kutatómunkánkról. I. OK 28. 409–55. (Klny.. 1974.) Függelék. [A “Magyar nyelvészeti kutatómunkánkról” című összeállításhoz.] I. OK 28. 455–7. (Társszerző: Imre Samu és Rácz Endre.)

21

A bemondói munka mondatfonetikai kérdéseiről. In: A rádióbemondó beszéde. Szerk. Wacha Imre. Budapest, 71–101. (Az MRT TK Szakkönyvtára 23.) Bírálat az 1973. október 18-i műsorülés vitájához. In: A rádióbemondói munka egyes sajátosságairól. Budapest, 5–12. (Kézirat.) Morfonológiai rendszerünk szinkrón mozgásához. (Az idegen szavainkbeli tőváltozásokról.) MNy 69. 20–31. A regionális köznyelvi kutatások kérdéséhez. MNy 69. 260–6. Nyelviség és megismerés. Filozófiai Közlemények 10/1. 51–73. Nyelvi kiskorúság és nagykorúság. ÉI 17/41. 3. p. Anyanyelv és gondolkodás. Magyar Hírlap 6/143. 3. p. Valóság – gondolat – beszéd. Magyar Hírlap 6/275. 3. p. 1974. A magyar nyelvjárások atlasza. IV. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) Magyar nyelvészeti kutatómunkánkról. Budapest. (MNyTK 137. Klny I. OK 28. 409–55-ből.) Szónokok, előadók kézikönyve. Budapest. (Összeállítás. Több kiadásban.) Szövegszerkezeti alapformák és stílusértékű változataik. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Budapest, 114–8. (NytudÉrt 83.) A tudománytörténeti vizsgálódás elvi kérdéseihez. In: Sajnovics János. Sajnovics János emlékünnepség és tudománytörténeti szimpózium. (Székesfehérvár–Tordas, 1970. május 12–14.) Szerk. Gulya János–Szathmári István. Budapest, 109–12. (MNyTK 131.) Köznyelv és nyelvjárások viszonya nemzeti és nemzetiségi körülmények között. Zbornik Filozofickej Fakulty Univerzity Komenského. Philologica 25. Bratislava, 191–8. Nyelvművelő munkánk kronológiájához. MT 81. 136. p. Nyelvművelés két fronton. ÉI 18/1. 5. p. és Látóhatár 1974/2. 118–25. Hagyomány, modernség. ÉI, 1974. 18/23. 3–4. Közéletünk nyelve a megújhodás küszöbén. Közalkalmazott 27. június 8. 7. p. Egy nyelvész és az eszperantó. Eszperantó Magazin 14/5. 14–5. A nyilvános megszólalás felelőssége. Magyar Hírlap 7/107. 7. p. 1975. A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Imre Samu.) A magyar nyelvjárások atlaszának kérdőívei. In: A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései. Szerk. Deme László–Imre Samu. Budapest, 67–121. 22

A magyar nyelvjárások atlaszának szerkesztési munkái. Uo. 231–56. A mondat meghatározásához. Zalai Tükör 2. 125–30 és MNyTK 140. The Phonological System of Hungarian. In: Congressus Tertius Internationalis Fenno-Ugristarum. Tallinnae habitus 17–23, VIII. 1970. Pars 1. Tallin, 582–6. Nyelviség, nacionalizmus, hazafiság. MNy 71. 6–16. A magyar betűállomány időszerű kérdései. MNy 71. 466–75. Az alkalmazott nyelvészet néhány kérdése. NyK 77. 416–8. (Hozzászólás.) Közéletiség, beszédmód, nyelvi műveltség. ÉI 19/17. 3. p. Ócskaság – régiség. ÉI 19/27. 3. p. A glosszéma és szerepe az egybevető nyelvtanban. ModNyOkt 12/1–2. 23–4. Szempontok a kisgyermek nyelvi neveléséhez. Tiszatáj 29/9. 16–21. Népművelés és/vagy közművelődés. Tiszatáj 29/10. 50–5. Anyanyelvünk és a többi nyelv. Kincskereső 2/1. 26–7. Beszédművelés és politika. Népszabadság 33/123. 7. p. 1976. A beszéd és a nyelv. Budapest. (Több kiadásban.) A magyar nyelvjárások atlasza. V. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) A rádióban elhangzó beszédről. Budapest. (Társszerző: Cserés Miklós. MRT TK Tanulmányok 8/4.) A beszédbeli szintek és egységek afáziás kapcsolataihoz. In: Beszédszimpozion. Szeged 1971. Budapest, 18–23. (MNyTK 139.) Közéletiség, beszédmód, nyelvi műveltség. In: Anyanyelv, közélet, művelődés. (Válogatás az 1975. évi magyar nyelv hete előadásaiból.) Budapest, 21–34. 1977. A magyar nyelvjárások atlasza. VI. Budapest. (Szerkesztés és anyaggyűjtés. Társszerk. Imre Samu.) A szövegszerkezeti vizsgálatok hasznosításának lehetősége a kriminalisztikában. In: 7. Országos kriminalisztikai tanácskozás. (Budapest. 1975.) A nyelvész szerepe a kriminalisztikában. (Előadások.) Budapest, 119–31. A nemzetiségi magyar nyelvművelő munka új feladatai. Nyr 101. 171–5. Nyíri Antal köszöntése. NéprNytud 21. 5–8. Nyelvi gondok – három szinten. Tiszatáj 31/2. 45–8. Nyelvhelyesség, nyelvművelés. Megjegyzések egy félreismertetésre. Hét (Bratislava) 22/1. 6–7. Kazinczy nyomdokain… Kincskereső 4/1. 44–6. Nyelvjárásainkról. Kincskereső 4/5. 43–4. 1978. Közéletiség, beszédmód, nyelvi műveltség. Budapest. 23

A rádióhírek szövegezése és elmondása. Budapest. (MRT TK Tanulmányok, beszámolók, jelentések 10/1.) Funkcionális szempontok a nyelv és a nyelvhasználat megközelítésében. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének műhelyében. Az 1976. június 20–23. között megrendezett Nyíregyházi Anyanyelv-oktatási Napok anyaga. 1. rész. Nyíregyháza, 33–49. Valóság – gondolat – beszéd. In: Nyelvünk világa. Szerk. Kovalovszky Miklós. Budapest, 13–5. Anyanyelv és gondolkodás. Uo. 15–8. A nyilvános megszólalás felelőssége. Uo. 84–9. A névadatok feljegyzésmódjához. In: A földrajzi nevek gyűjtésének, ellenőrzésének és közzétételének kézikönyve. Budapest, 50–1. Jazük, nacionalízm, patriotizm. Etjudü o Vengrii, Tom. 13. Budapest, 161–74. A rádióhírek szövegalkata és hangzásformája. Rádió és Televízió Szemle 10/2. 48–55. A nyelvészeti kutatómunka szemléleti és módszertani kérdéseiről. (Tézisek.) In: Szegedi Bölcsészműhely, 1977. Kutatási módszerek és irányzatok a társadalomtudományokban. Szeged, 11–28. A nemzetközi kommunikáció gondjairól. Világ és Nyelv 18/2. 10–1. Beszédművelő munkánk oktatáson kívüli segédlete. Pedagógusképzés 1978/3. 124–8. Anyanyelvek kettős arca. ÉI 22/26. 5. p. Kelt: Érsekújvár. 1939… (Dömötör Teréz: A könyv.) Kincskereső 5/9. 34–5. (Ism.) 1979. A szöveg alaptermészetéről. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság által Kaposváron 1978. április 6–8-án rendezett vándorgyűlés anyaga.) Szerk. Szathmári István–Várkonyi Imre. Kaposvár, 57–65. (A Kaposvári Tanítóképző Főiskola Kiadványai 2. és MNyTK 154.) Értelmiség és beszédkultúra. In: Művelődéselmélet. Értelmiség és közművelődés. (Összeállítás a TIT Szegedi 8. Művelődéselméleti Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból.) Szeged, 95–105. Az anyanyelvek kettős arca. In. Nyelvében él a nemzet? (Válogatás az 1978. évi magyar nyelv hete előadásaiból.) Budapest, 26–30. Grammatikai képlet és akusztikai képlet kapcsolatához. (On the connection between grammatical and acoustic patterns.) MFF 3. 7–13. Helyesírásunk és a nagyvilág. Nyr 103. 415–21. Beszédkultúránk szolgálatában. ÉA 1/1. 10–1. Közéletiségünk nyelvi gondjai. ÉA 1/3. 1. p.

24

Egy nem eszperantista eszperantóbarátról. Jan Baudouin de Courtenay emlékének. 1845–1929. Világ és Nyelv 19/6. 9. p. [Felszólalás a Tízéves az “Olvasó népért” mozgalom címmel Budapesten, 1978. okt. 7–8-án megrendezett tanácskozáson.] Új Auróra 1979/1. 127–9. Móricz nyelvi világa. Kincskereső 6/3. 44–5. Fölsejlenek a nyelv törvényei. Új magyar tájszótár. Könyvvilág 24/8. 3. p. (Ism.) 1980. Mutató a magyar nyelvjárások atlasza I–VI. kötetéhez. Budapest. (Összeállítás Balogh Lajossal és Imre Samuval.) Tanácsadó az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézetekben működő beszédművelő szakkörök (diákkörök) számára. Budapest. Az ember és a nyelv. In: Anyanyelvi nevelésünk a középiskolában. Budapest, 9–36. On the Relationship between Morphology and Syntax. Liber amicorum Weijnen. Assen, 385–8. Egy kérdés visszafordítása. (Jan Baudouin de Courtenay emlékére, halálának 50. évfordulóján.) NyK 82. 358–60. A szövegtan, a szövegismeret és a szövegszemlélet az anyanyelvi nevelés rendszerében. Nyr 104. 332–40. A nyelv kultúraközvetítő és értékmegőrző szerepe. In: Érték és kultúra. (Összeállítás a TIT Szegedi 9. Művelődéselméleti Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból.) Szeged, 183–202. Az idegen földrajzi nevek vitájához. A rovatszerkesztő megjegyzései. ÉA 2/1. 12. p. Új tag a Kazinczy-családban. ÉA 2/3. 12. p. Mire vessük a hangsúlyt? ÉA 2/4. 10. p. Anyanyelvünk dolgában. Új Írás 20/3. 100–6. Az anyanyelv és az első idegen nyelv. Tiszatáj 34/11. 53–6. Hozzászólás “A nyelvtan helye a magyar szakosok képzésében a felsőoktatásban” c. előadáshoz. In: A magyar nyelv grammatikája. A magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Budapest, 115–22. (NytudÉrt 104.) 1981. Közigazgatásunk nyelvi arculatáról. Nyr 105. 1–9. Közigazgatási szövegek szerkezeti mutatói. Nyr 105. 145–55. Közigazgatási fogalmazásunk minőségi jellemzői. Nyr 105. 267–78. A közigazgatási irat mint közlemény. Nyr 105. 406–15. Zárszó. (Elhangzott a Mészöly Gedeon emlékére rendezett ünnepi ülésszakon.) MNy 77. 319–20 és MNyTK 161. 65–6. A vajdasági magyar beszédkultúra kérdéséhez. Oktatás és Nevelés 9. 17–22. Hogyan lejtsen a hangunk? ÉA 3/1. 9. p. Kurdi Péter: Ne ekkora dühvel! ÉA 3/1. 10 p. (Ism.) 25

Hogyan bánjunk a szünetekkel? ÉA 3/2. 10. p. Beszédünk tempója. ÉA 3/3. 11. p. A hangzás kulcsa. ÉA 3/4. 11. p. Anyanyelv, hazafiság. ÉI 25/24. 6. p. Az első idegen nyelv fontosságáról. Világ és Nyelv Magazin 1. 29–33. Beszélni akarunk – vagy mondani is valamit? Világ és Nyelv 21/6. 13. p. Anyanyelv és hazafiság. In: Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás. (A magyar nyelv hete 1981. évi rendezvénysorozatát bevezető tudományos ülésszak előadásai. Budapest, 66–84. 1982. Közigazgatásunk nyelvi arculata. Budapest. (MNyTK 162.) A közigazgatási irat mint szövegmű. Nyr 106. 17–26. Bevezető gondolatok a regionális atlaszok vitájához. MTA VEAB. ért. 2. 187–91. Anyanyelv és nevelés. Köznevelés 38/29. 3–4. A nyökögés dolgában. ÉA 4/1. 11. p. A rádió hangjáról. ÉA 4/2. 11. p. Ecsetvonások Kodály arcképéhez. ÉA 4/3. 11–2. A nyökögésről – visszanézve. ÉA 4/4. 13. p. Egy “vasárnapi” nyelvművelőről. Tiszatáj 36/11. 40–2. Beszéd és magatartás. Magyar Ifjúság 26. december, 14–5. 1983. Anyanyelvi tanterveink alapjai és tendenciái. Nyr 107. 76–87. Félreérthetőség és félremagyarázhatóság. ÉA 5/2. 12. p. Maga, te vagy Ön? A nyelvi érintkezési formákról. Jel-kép 4/4. 98–101. 10 tanács a szép szó barátainak. Úttörővezető 37. sz. 63. p. 1984. Az új tantervek alapjai és tendenciái. In: Nyíregyházi Anyanyelv-oktatási Napok. 1982. júl. 4–6. Budapest. The romantic image of military conquest and national defense. The poetry of Mihály Vörösmarty. In: War and society in East Central Europe. Vol. 4. New York, 356–65. A dz és a dzs hang jelölése dolgában. MNy 80. 215–20. A hatodik anyanyelv-oktatási tanácskozás tanulságai. Köznevelés 40/33. 12–4. Miért “veszélyben” és miért “ismét”? ÉA 6/1. 12. p. Ifjúság és beszédkultúra. ÉA 6/2. 2–3. Biztató is – aggasztó is! ÉA 6/4. 1. p. A modortalanság egyenlősége. Az ifjúság beszédkultúrájáról. In: Írások “A magyar nyelv heté”-nek 1984. évi központi témájáról. Budapest. La estonto de lingvoj, la lingvo de estonto. Hungara Vivo 46–7. Kielten tulevaisuns eli oliko Stalin oiklassa? Perjantaina 10. elokunta. 26

Nyelviség, megismerés, társadalmiasulás. Úttörővezető 37/9. 14–6. 1985. Bevezetés a tudományos ismeretterjesztésbe 4. A különféle tudományos területekhez tartozó ismeretek terjesztésének sajátos problémái és módszerei. Budapest. (Társszerző: Antal András.) A vers szövege és hangzása. In: A magyar vers: Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai – 1981. aug. 10–14. Budapest, 71–6. Anyanyelvi tanterveink alapja és tendenciái. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 45–61. A szövegtan, a szövegismeret és a szövegszemlélet az anyanyelvi nevelés rendszerében. Uo. 158–70. A hatodik anyanyelv-oktatási tanácskozás eredményei és tanulságai. In: Az anyanyelvi nevelés korszerűsítésének áramában. (1984. jún. 30–júl. 2. Nyíregyházi Anyanyelv-oktatási Napok.) Budapest, 295–314. A nemzetközi közvetítő nyelv dolgában. Világ Nyelv 25/4. 3–4. Lezárhatjuk! ÉA 7/1. 11. p. Beszédmodor és magatartás. ÉA 7/2. 1. p. Ám mondd! – de írd is? ÉA 7/3. 10. p. Anyanyelv – egyén – társadalom. A magyar nyelv hetének idei témájáról. ÉI 29/16. 5. p. 1986. Tartalom és forma. Három Váci-vers egybevetése. NéprNytud 29–30. 74–86. (Klny.) Ritkítsuk az e hangokat! ÉA 8/2. 8. p. Rádióműsorunk születésnapjára. ÉA 8/3. 8. p. A tét meg a tett. ÉI 30/16. 5. p. A tét és a tett. Nyr 110. 257–62. Az emberibb kapcsolatokért. Népszabadság 44/230. 5. p. (Riporter: Czippán György.) 1987. Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Grétsy László.) A korszakbeosztás kérdéséről – “másként”. MNy 83. 422–7. Nyelvi illemtan. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Grétsy László és Wacha Imre. Átdolgozott kiadása: 1999.) [Cikkek in] Nyelvi illemtan. Szerk. Deme László–Grétsy László–Wacha Imre. Budapest: Beszéd- és magatartáskultúránk tegnap, ma, holnap 13–4; Az emberi beszédről 14–6; Én, te, ő meg az 16–8; Gondolkodás, emlékezés, tervezés 18–21; Beszéd és írás 21–3; Beszéd és magatartás 23–5; “Jól beszélni és írni… igazánból: jellemkérdés” 51–3; Tegnap, ma holnap 53–8; Tegezés és nemtegezés 59–92; Ügyintézés, tárgyalás 281–6.

27

A mondategységbeli sorrend alakulásának tényezői. Nyelvpedagógiai Írások 9. 234–47. [Cikkek in] Szépen magyarul – szépen emberül. Szerk. Bachát László. Budapest: Hol, mit, hogyan? 20; Kit hogyan (nem) tisztelünk 33; Tegeződés vagy menekülés 43; Magázás és lemagázás 44; Közéletben – köznyelven! 49; Csak a szó más? 68; Móricz nyelvi világa 150. Beszéd és magatartáskultúránk dolgában. Köznevelés 43/42. 13–4. Egy felhívás elé. ÉA 9/1. 10. p. Ki kicsoda a rádiózásban? ÉA 9/3. 1. p. Hangsúlyozási kérdések. ÉA 9/3. 12–3. Helyesbítés. ÉA 9/4. 14. p. Szépen magyarul, szépen emberül. Könyveink 31/6. 4. p. 1988. Helyesírási kéziszótár. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Fábián Pál és Tóth Etelka. Több kiadásban.) A Magyar Pedagógus Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya sárospataki és zalaegerszegi tanácskozásainak anyagából. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Ködöböcz József. Neveléstörténeti Füzetek 7.) Kazincy Ferenc a magyar művelődésben. In: A Magyar Pedagógus Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya sárospataki és zalaegerszegi tanácskozásainak anyagából. Szerk. Deme László–Ködöböcz József. Budapest, 9–13. Átrétegződés vagy lepusztulás. In: A magyar nyelv rétegződése (A Magyar Nyelvészek IV. Nemzetközi Kongresszusának előadásai.) Szerk. Kiss Jenő– Szűts László. Budapest, 251–60. Nyelviség, funkcionalitás, mikrotársadalmiság. MNy 84. 385–93. A szövegmondásról – és a szövegről. EFF 1. 47–54. Pilinszky János: Ismét a színházról. (Részlet.) Elemzés. EFF 1. 116–22. Kazinczyra emlékezve. ÉA 10/1. 1. p. …Meg a szünetekkel is. ÉA 10/2. 9. p. Kampány és mozgalom. ÉA 10/3. 10–11. Előre hát mind… Megemlékezés Péchy Blankáról. ÉA 10/4. 7. p. Mi hiányzik a nyelvi ruhatárból? ÉI 32/37. 6. p. 1989. Monumentum aere perennius. Az új magyar tájszótárról, 2. kötete (E–J) ürügyén. Nyr 113. 271–7. A szövegszerkezet komplex vizsgálatához. EFF 2. 25–6. Mi volt “nagy”?! ÉA 11/2. 9. p. Mit újságolok? ÉA 11/3. 13–4. Magánlevél – közügyben. Mikrofon szeptember, 4–5. 1990. Nyelveink jövője és jövőnk nyelve. Budapest. 28

Ember és anyanyelve. In: Az anyanyelv értékrendje és az iskola. Országos Anyanyelv-oktatási Napok Eger 1990. júl. 2–5. Budapest, 24–7. A tömegtájékoztatás nyelvhasználata – szociolingvisztikai megközelítésben. In: II. Dialektológiai Szimpozion Szombathely, 1987. augusztus 24–26. Veszprém, 113–9. Szövegalkat, szövegalkotás, szövegalakítás. EFF 3. 29–34. Beszéd- és érintkezéskultúránk napjainkban. In: Nyelvvédelem – honvédelem. Tanulmányok a katonák nyelvéről. Szerk. Grétsy László. Budapest, 11–4. Nyelvművelés és politika. ÉA 12/1. 1–3. A jubileumi Kazinczy-döntőről. ÉA 12/3. 18. p. Új nyelvi eszmény(ek) felé? ÉA 12/4. 7. p. A reformkor nyelvétől reformjaink nyelvéig. Köznevelés 46/29. 13–4. Szólíts meg, megmondom ki vagy! Pedagógusok Lapja február, 10. p. Mit tehet az iskola? Az olvasás-tanítástól a retorikáig. Népszabadság 48/95. 9. p. (Társszerző: Bagi Ádámné.) 1991. Anyanyelvünk a változó társadalomban. EFF 4. 27–41. A hangzásforma hírértéke – a hírérték hangzásformája. EFF 4. 75–86. Válaszok a nyelvtudományról – egyes szám, első személyben. In: A nyelvészetről – egyes szám első személyben. Szerk. Sz. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 9–18. A Magyar Rádió Nyelvi Bizottságáról. ÉA 13/1. 17. p. A hangtorzításokról. ÉA 13/2. 6. p. 1992. Szövegalkat és hangzásforma. EFF 5. 95–101. Válaszok helyett. In: Szemiotikai szövegtan 5. Szövegtani kutatás, témák, eredmények, feladatok. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. Szeged, 47–9. Köszöntő az Implom József Helyesírási Verseny döntőjén. In: Rendszer és stilisztika a helyesírásban. Szerk. Nagy L. János. Gyula, 11–4. Jegyzetek a kétnyelvűségről. ÉA 14/1. 1. p. Búcsú Z. Szabó Lászlótól. ÉA 14/3. 8. p. Az 1992. évi Kazinczy-jutalmakról. ÉA 14/4. 16. p. 1993. Standard, regionalitás, provincialitás. EFF 8. 65–71. Megjegyzések a szövegről és a szövegtanról. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és megszólaltatása. Országos Anyanyelv-oktatási Napok, Eger, 1992. július 6–9. Szerk. Fekete Péter–Raisz Rózsa. Budapest, 54–8. Egy régi tőváltó szabály – meg egy új. Egy el nem mondott előadás gondolatmenete. In: Helyesírás és nyelvtudomány. Szerk. Nagy L. János. Gyula, 37–43.

29

Egy hangsúlykérdésről – kiemelő hangsúllyal. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 76–80. Nyelvhasználati feltételek nemzeti és nemzetiségi körülmények között. Nyr 117. 470–3. Péchy Blanka-emléknap. ÉA 15/1. 15. p. Beszédkultúrát a hadseregben! ÉA 15/2. 5. p. Nyelv- és agyficamok. ÉA 15/3. 1. p. és 15/4. 5. p. Az 1992. évi Kazinczy-jutalmakról. ÉA 15/4. 14. p. Végh József köszöntése. Honismeret 1993/2. 63–5. Beszédkultúránk mai gondjairól. Széphalom 1993/5. 75–84.

30

1994. Nyelvünkről, használatáról, használóiról. Tanulmányok. Szeged. Búcsú Péchy Blankától. EFF 10. 55. p. Tartalom – nyelvi megformálás – punktuáció. In: Anyanyelvi nevelés és helyesírás. Szerk. Nagy L. János. Gyula, 21–30. Nyelv- és agyficamok. ÉA 16/2. 3. p. és 6. p. A magyar nyelvészet Kolumbusza. In: Bárczi Géza emlékkönyv. Szerk. Szathmári István–E. Abaffy Erzsébet–B. Lőrinczy Éva. Budapest, 45–52. 1995. Egy vidéki rádióstúdió nyelvi arculatáról. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. Budapest, 104–11. Az anyanyelvnek és művelésének szerepe az ifjúság nevelésében. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Országos Anyanyelv-oktatási Napok, Eger, 1994. július 4–7. Szerk. Szende Aladár. Budapest, 21–31. Diskurzus vagy konkurzus? Nyr 119. 109–18. Nyelvünk többközpontúságának kérdéséhez. Nyr 119. 357–65. Ez mellett, ez ellenére. ÉA 17/2. 3. p. “Beszélni nehéz” – ötszázadszor. ÉA 17/3. 13. p. 1996. A rádióhírek fogalmazásáról, 1979. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Szerk. R. Molnár Emma–Galgóczi László–Nagy L. János. Szeged, 81–9. Anyanyelvi kultúránk jelene és jövője. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. XII. Anyanyelv-oktatási napok, Eger, 1996. július 8–11. Szerk. V. Raisz Rózsa. Budapest, 23–32. Nyelvi tervezés, nyelvi politika II. rész. Hozzászólások. Nyr 120. 391–2. Kommunikációs modorunk: a felnőtté válás akadálya. Valóság 1996/1. 70–7. Megemlékezés Lőrincze Lajosról. Új Horizont 24/1. 111. p. A személyi érintettség jogán. Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alakalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 81–9. Nyílt levél Kiefer Ferenc akadémikusnak. MT 41. 1469–72, 1484–7. Nyelvműveletlenség, stílusérzéketlenség. ÉA 18/2. 7. p. Kazinczy-jutalmak, Kazinczy-jutalmasok. ÉA 18/4. 17. p. 1997. Három szótárnemzedék. In: Emlékkönyv B. Lőrinczy Éva 70. születésnapjára. Szerk. Bánki Judit. Budapest, 101–5. (Linguistica Series A, Studia et Dissertationes 21.) A tömegtájékoztató eszközök nyelvi felelőssége. In: Médiakritika. Tanulmányok a média kritikai megközelítéseinek témaköréből. Szerk. Teretyéni Tamás. Budapest, 237–44. A hangoztatás felelőssége. ÉA 19/2. 4. p. 31

Kazinczy-díjak, Kazinczy-jutalmak, Bárczi Géza-emlékérmünk, Bárczi Gézaemlékérmeseink. ÉA 19/4. 16. p. 1998. Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk (1). Nyr 122. 261–9. Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk (2). Nyr 122. 390–9. Rokon funkciójú nyelvtani eszközök differenciatív jelentésvizsgálata. In: A szinonimitásról. Szerk. Gecső Tamás. Budapest, 66–9. Élned és meghalnod. ÉA 20/1. 8. p. Nyelv, beszéd, gondolkodás. ÉA 20/3. 3. p. Kazinczy-díjak, Kazinczy-jutalmak. ÉA 20/4. 14. p. 1999. Magyar helyesírási szótár. A Magyar Tudományos Akadémia szabályai szerint. Budapest. (Szerkesztés. Társszerk. Fábián Pál és Tóth Etelka.) Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk (3). Nyr 121. 1–9. Anyanyelvi mozgalmaink morális hozama. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. (XIII. Anyanyelv-oktatási Napok, Eger, 1998. július 7–10.) Szerk. V. Raisz Rózsa–H. Varga Gyula. Budapest, 19–27. (MNyTK 212.) Kincsesbánya – vagy rozsdatemető. Köszöntő könyv Sebestyén Árpád 70. születésnapjára. Szerk. Hoffmann István–Mező András–Nyirkos István. Debrecen, 131–3. (MNyj 37.) Egy helyesírási szabályunkról – két tételben. In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. Budapest, 74–6. Az anyanyelvészet fogalma és társadalmi feladatai. In: A magyar nyelv az informatika korában. Szerk. Glatz Ferenc. Budapest, 49–56. Nyelvhasználati finomságok. ÉA 21/3. 3. p. Ami és amely tovább finomítva. ÉA 21/4. 10. p. Bevezető előadás az Írószövetségben, a Móricz Zsigmond Kör estjén, (1998. április 30-án.) In: Anyanyelv, világnyelv – Bábel? Szerk. Gergely Mihály. Budapest. Az idei világévtől a bűvös kör megtöréséig. Uo. 13–25. Vita. Uo. 60–2. Anyanyelv és másodnyelv. Uo. 73–7. 2000. A kérdés funkció-, szerkezet- és hangsúlytípusai. In: Vox humana. Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi Károly. Budapest, 129–36. Mibe léptünk januárban? ÉA 22/1. 9. p. Összeállította: Takáts Károlyné (1941–1980) NéprNytud 24–25 1980–1981, 13–47. Rozgonyiné Molnár Emma (1981–2000) Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 131–40.

32

KORTÁRSI MÉLTATÁSOK DEME LÁSZLÓRÓL “Deme László kandidátusi disszertációja (…) az oly örvendetesen induló magyar nyelvföldrajzi irodalomnak jelentős eseménye. Benne nem a kezdet tapogatódzása, próbálkozásai mutatkoznak, nem ígéretes rügyek fakadása, hanem az eddigi nyelvatlasz-gyűjtések egyik első, gazdag virágba szökkenése. Igen tekintélyes nemzetközi irodalmon, főleg a világ nyelvatlaszainak gyakorlatilag teljesen megfelelő tanulmányozásán, valamint a magyar nyelvtörténeti és nyelvjáráskutató irodalom mélyreható ismeretén alapszik. Éles problémalátás, nagy ötletesség, józan kritika, az anyagon való fölényes uralkodás jellemzik. Itt nemcsak a készülő NyA. belső, hogy úgy mondjam műhelykérdései, illetőleg e kérdések egyes, eddig meg nem vitatott részletei jutnak érdekes és kimerítő vizsgálathoz; hanem az értekezés egyben hatalmas anyagot, a problémák egész tömegét átfogó bemutatása annak, hogyan lehet a nyelvatlaszt mint munkaeszközt használni mind a leíró, mind a történeti nyelvtudományban, illetőleg a kettő kapcsolatában, minthogy a szerző a kettőt összefűzi. Ehhez a munkához ad nemcsak szempontokat, de egyben mintát is, mintegy előkészítve azt a részletes feldolgozást, mely talán nem is egy nyelvésznemzedéket fog foglalkoztatni. Ennek során érdekes és nehéz magyar hangtörténeti, főleg nyelvjárás-történeti kérdések kerülnek megvitatásra. Ez az értekezés ily módon a magyar nyelvtörténet számára is igen jelentős gazdagodás; fejtegetései meggondolkoztatók, és – úgy vélem – számos ponton fogják módosítani nyelvtörténetünkről, főleg hangtörténetünk egyes fejezeteiről vallott felfogásunkat. Módszertani szempontból tehát tudományos irodalmunkban igen termékenynek ígérkező újítás ez, mely máris megmutatja: mire, mennyi mindenre jó, illetőleg jó lesz a NyA., hogyan várhatjuk tőle egész nyelvtudományunk kiegészülését; de egyszersmind arra is igen szép példát ad, hogyan lehet és kell vallatóra fogni a nyelvjárási térképeket. Eredményeit tekintve pedig máris jelentékeny hozzájárulás nemcsak a készülő NyA. egy fontos kérdésének megvitatásához, de gazdagodása nyelvtörténetünknek, mégpedig legmodernebb változatának, a nyelvjárástörténetnek.” (Bárczi Géza: Opponensi jelentés. In: Deme László: Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái. Budapest, 1956, 318.) * “Deme László igen időszerű kérdést választott értekezése tárgyául; időszerű és gyakorlati fontosságú kérdést: miképpen lehet és kell készülő nyelvatlaszunkat, nyelvtudományunknak ezt a hatalmas vállalkozását úgy kiadni, hogy abból a lehető legtöbb hasznát vegyék más tudományszakok is. Mégis furcsa konklúzióra jutnánk, ha a dolgozat értékét azon mérnénk, hogy milyen mértékben akarjuk vagy fogjuk majd alkalmazni elgondolásait a Nyelvatlasz kiadásakor, il33

letőleg mit fogadunk el most javaslataiból a további nyelvatlasz-munkálatokra. Arra a konklúzióra kellene jutnunk, hogy vagy a dolgozat nem felel meg a céljának, vagy a Nyelvatlasz nem lesz jó, ha a dolgozatban kifejtett elveket nem teszi magáévá. Úgy látom: a két szempontot, a dolgozat é r t é k é t és közvetlen g y a k o r l a t i a l k a l m a z á s á t el kell és jól el is tudjuk egymástól választani. Mert egyrészt ha Deme László javaslatainak egy része megvalósíthatatlannak bizonyul majd, akkor is érdeme, hogy a problémák kijelölése, átgondolása és előzetes megvitatásra bocsátása révén a fölösleges mellékutak járásától megmenekül a Nyelvatlasz. Másrészt javaslatainak egy része valószínűleg úgy valósulhat majd meg, hogy a Nyelvatlasz anyagának megjelenése után kerül sor azok kidolgozására, értékesítésére. Tehát nem a javaslatok visszautasításáról, azok hasznosításának lehetetlenségéről van szó, csupán f á z i s e l t o l ó d á s r ó l . Végül pedig akik a dolgozatot ismerik, tudják – de a felolvasott tézisekből is kiderült –, hogy Deme László művének csak egyik – nem is a nagyobbik – része foglalkozik a nyelvatlasz anyagközlésének közvetlenül gyakorlati problémájával. A többi kapcsolatos ugyan ezzel, elősegíti ennek a minél alaposabb, minél tudományosabb megoldását is, de ennél sokkal általánosabb jellegű, s önmagában is megálló s önmagáért is helytálló részlet.” (Lőrincze Lajos: Opponensi jelentés. In: Deme László: Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái. Budapest, 1956, 328–9.) * “A nagyobb összefoglaló munkák közül ki kell emelnünk az akadémiai leíró nyelvtan hangtani részét, Deme László anyagát. Benne nyelvünk hangállományának korszerű fonetikai leírását a fonológiai szempontok erőteljesebb érvényesítésével adja, és egyúttal nagyon szemléletesen ábrázolja magán- és mássalhangzóink rokonsági viszonyait. A magyar nyelv hangállománya leírásának egyik fogas kérdése a hangok osztályozása. E témakörben is egyik leginkább figyelemre méltó kísérlet Deme Lászlóé, aki a jellemző képzőmozzanatok száma alapján csoportosítja a hangokat. Eszerint az egyjellemzős hangok a mássalhangzók, amelyek képzésében csak az egyik szájüregbeli szervpár működése döntő, ti. vagy a nyelvműködés vagy az ajakműködés. Ezzel szemben a kétjellemzősek közé a magánhangzók tartoznak, ezeknél mind a nyelv helyzete, mind az ajakműködés együttesen döntő. A h Deme László szerint nem önálló hang, hiszen fonetikailag a magánhangzók szűk hangszalagréssel ejtett változatának fogható fel. A hangok osztályozása és a hangjelölés kérdései elsősorban a leíró hangtani tankönyvekben állnak a rendszeralkotás központjában.” (Temesi Mihály: A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta. Budapest, 1980, 86–7.) * “A mai magyar nyelv konkrét korpuszai mondatállományának vizsgálatában új szemléletet jelez, és feltárt eredményeivel figyelmet érdemel Deme László 34

1971-ben megjelent munkája, – ti. a mondatelemzés lehetőségeire, a mondat szerkezetére és fejlődésére, a beszédbeli egységek funkcionális és konstrukcionális jegyeire vonatkozó megállapításainak legtöbbje alkalmas arra, hogy a “parole-nyelvészetnek” három lényeges szintjén: a szövegtan (textológia), a mondattan (szentenciológia) és a szerkezettan (szintagmatika) anyagában a teljes beszédműtől a mondatig, a mondategységtől a szabad mondatrészig és végül a mondatrész funkciójú szerkezettől kiindulva az ezt is alkotó glosszémáig átfogja a mondattan problematikáját. A szövegtől lefelé haladva az egyes szintek jellemzésére szellemesen utal Deme László, hogy a szöveg mindig bizonyos mondategészek kerek többese, – természetesen szélső esetben a szöveg lehet egyetlen mondat is, s így minden magasabb szinten álló egység a közvetlenül alatta lévő egységnek nemcsak kerek többszöröseként, hanem egyszereseként is realizálódhat a szövegtől a fonémáig. Minthogy pedig az egymás fölé rétegződő nyelvi szintek mind a kifejező-közlő tevékenység, az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció szolgálatában állnak, – ezért egyre nagyobb figyelemmel kell lennünk a mai magyar nyelv leírásában is a szövegtan korszerű anyagának kidolgozására. Deme László munkájának éppen az egyik legnagyobb érdeme, hogy a magyar prózai szövegek egybeszerveződésének statisztikai jellegű vizsgálatával eddig teljesen ismeretlen összefüggéseket tárt fel, sőt a nemzetközi kommunikációkutatásban is új távlatokat nyitott.” (Temesi Mihály: A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta. Budapest, 1980, 163–4.) * “A közelmúltban Imre Samu, Deme László és Szatmári István fogalmazták meg, hogy tapasztalati tények igazolják magyar viszonylatban a regionális köznyelvi változatok létét. Általánosan ismeretes, hogy még a magasabb iskolázottsággal rendelkező értelmiségiek nyelvhasználata alapján is könnyen megállapítható bizonyos nyelvi sajátosságokból a nyugat-dunántúli vagy a tiszaháti származás ténye. A regionális köznyelvi változatok gyűjtésének és feldolgozásának szempontjait vázolva Deme László is rámutat arra, hogy e gyűjtések voltaképpen az egyéni nyelvhasználat és a beszélt nyelvváltozat értékelésére egyszerre és együtt adhatnak megfelelő lehetőséget. Érthető ez, hiszen e nyelvváltozatnak a fogalma sem mondható körülhatároltnak, de magát a problémát is csak felvetették eddig, de nem tisztázták. Deme László is, a normarétegek elkülönítésére törekedve, csak azt rögzíthette, hogy a budapesti nyelvváltozat helyzeténél fogva központi funkciójú, a vidéki művelődési központokban viszont egy olyan regionális köznyelv él, amely az ezeket a városokat környező nyelvjárásban vagy nyelvjárásokban gyökerezik.” (Temesi Mihály: A magyar nyelvtudomány. Irányok és eredmények a felszabadulás óta. Budapest, 1980, 192–3.) * 35

“Nagyjából a hatvanas évek közepétől, néha előbbről, Deme László egész sor tanulmányban és nagyobb lélegzetű munkában jóval a voltaképpeni szövegnyelvészet kialakulása előtt sokat “megsejtett” abból, amit később szövegszerkezeti, szövegnyelvészeti vizsgálatoknak kezdtünk nevezni. »Másfél évtizede sincs még – írja Deme 1978-ban –, hogy egymástól függetlenül, ki-ki a maga előzményei felől indulva, világszerte erősebben tapogatózni kezdtünk a mondat fölötti régiók irányába. Magam – folytatja Deme – az önálló mondatoknak – kötőszós és kötőszó nélküli – összekapcsolását észlelve, nem kis óvatoskodással javasoltam: nézzünk körül még jobban: vajon önálló mondataink egymástól független gondolatdaraboknak nyelvi burokba öntött kifejezői-e, vagy maguk is részei egy még nagyobb egységnek?«” (Máté Jakab: A 20. századi nyelvtudomány történetének főbb elméletei és irányzatai. Budapest, 1998, 242–3.) * “Ha majd egyszer valaki megírja a felszabadulás utáni magyar nyelvtudomány történetét, akármilyen részterületről indul is el, minduntalan találkozni fog Deme László nevével. Munkássága (életműről még korai volna beszélni) egyaránt kiterjed a nyelvjáráskutatásra és hangtanra, a nyelvművelésre és nyelvfilozófiára (nyelvészeti ideológiára); de szívesen tesz egy-egy nem eredménytelen kirándulást a nyelvtudomány olyan szakterületeire is, mint a stilisztika vagy a nyelvtörténet. Deme László nemcsak a nyelvjáráskutatásban teremtett maradandó értékeket, hanem a nyelvművelésben, a nyelvhasználat nemzeti és nemzetiségi kommunikációs kérdéseinek elemzésében, nyelvtörténeti kutatásaiban és nyelvfilozófiai vizsgálódásaiban is. Ezenkívül külön is megemlítendőnek tartom azt a hatást, amelyek sok új szempontot tartalmazó koncepciójával a leíró nyelvészeti kutatásokra gyakorolt, mégpedig főképpen a mondattanban, de hangtani és szövegtani tárgyú dolgozatai is több vonatkozásban úttörő jelentőségűek. Ezért is alakulhatott ki körülötte a Szegeden töltött évek során olyan leíró nyelvészeti iskola, amely – az ő koncepciójára és kutatási eredményeire építve – funkcionális szempontból közelít vizsgálata tárgyához, a magyar nyelvhez. A Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisága vizsgálata című könyve, amellyel 1970-ben a nyelvtudomány doktora fokozatot megszerezte, valamint A beszéd és a nyelv (1976) című munkája olyan alapműveknek tekinthetők, melyekből a közoktatás és a tudományos kutatás már eddig is sokat merített, s melyekre mint biztos alapokra a jövőben is bátran támaszkodhat.” (Szabó József: Deme László mint nyelvjáráskutató. Köszöntő szavak 70. születésnapja alkalmából. NéprNytud 34. 1991–1992, 215–20.) * “A pozsonyi vendégtanárság leteltével, 1970-ben Deme László a szegedi József Attila Tudományegyetem újonnan felállított Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékére került egyetemi tanárként, majd 1977-ben átvette a Ma36

gyar Nyelvészeti Tanszék irányítását is. A Szegeden eltöltött évek során – páratlan segítőkészsége eredményeként – körötte egy sajátos arculatú leíró nyelvészeti iskola alakult ki, amely a nyelvet használati oldaláról vizsgálta. A munka az 1970-ben megvédett doktori értekezésen alapult (Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata. Budapest, 1971), amelynek első részletei azonban már 1965-ben a szakma kezébe kerültek. (A mondatok egymáshoz kapcsolódása a beszédben. Nyr. LXXXIX, 292; A zsugorodás és a kiegyenlítődés törvénye a parole-ban. NyK. LXVII, 243; Szinteződés és tömbösödés az összetett mondatban. Nyr. XC, 392). E cikkek megjelenésétől lehet az önálló magyar szöveggrammatikai kutatásokat számítani. Az egyes, következetesen továbbtagolódó mondatszerkezeti alakulatokat ugyanis Deme László ekkor már a szöveg – kölcsönösen összefüggő – sajátságaiként vizsgálta, s az egyes szövegtípusok (értekező próza, széppróza stb.) konnexitásának szintaktikai eszközrendszeréről világviszonylatban is elsőként közölt egzakt mutatókat. Deme László szövegfelfogása és szövegelemző metodikája gyorsan követőkre talált, több időre volt szüksége viszont a “mondategység” állítmányközpontúságáról kidolgozott koncepciója elfogadtatásához (Szinteződés és tömbösödés az egyszerű mondatban. Nyr. XC, 275). A magyar, állítmányközpontú mondat publikálása ugyanis éppen szembetalálkozott a világdivat erejével terjedő “hierarchikus”, vagyis az alanyt és a tárgyat egymás alatti csomópontokban elhelyező mondatsémával, s időnek kellett eltelnie, míg tisztázódott, hogy melyik koncepció mire való. Deme László, aki a valóság és a kutató viszonyában következetesen a második helyre sorolja önmagát, a valóság igazolódását ez esetben is bölcs türelemmel várta ki.” (Békési Imre: Deme László 70 éves. MNy 88. 1992, 244.) * “Deme László a maga mondattani felfogásának elméleti kereteit Az általános nyelvészet alapjai c. jegyzetében (Bratislava, 1969) és Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata c. könyvében (Akadémiai Kiadó, 1971) fejtette ki először részletesen, nem kis vitát kavarva a magyar nyelvtudományban. Korábban ugyanis nálunk elég egybehangzó volt az a vélemény, hogy az alany és az állítmány a mondat két egyenrangú főrésze. Ehhez képest meglehetősen új, és a legtöbb nyelvész számára elfogadhatatlan is volt az állítmány abszolút fölérendeltségének gondolata, amellyel Deme az európai nyelvtudományban Tesniére neve által fémjelzett valenciaelmélethez és a rá épülő függőségi grammatikákhoz csatlakozott. Elméletének következetes végiggondolása több ponton is a hagyományos magyar nyelvtudományétól eltérő nézetekhez vezette (pl. a jelzők megítélésében vagy a hiányos mondat kérdésében). Ha lehet, még ennél is markánsabb az a különbség, amely a Magyarországon a 60-as évek óta ható és terjedő generatív nyelvészeti irányzatoktól választja el. Chomsky mondatközpontú nyelvszemléletével szemben ő hangsúlyozottan szövegközpontú, és ez már a mondattani kutatások tárgyának megválasztásában is különböző állásfoglalást jelent. Míg a generatív nyelvtanok vizsgálódásának középpontjában a “rend37

szermondat” (sentence) áll, addig Demét csakis az aktuális mondat, a “szövegmondat” (utterance) érdekli: definíciója szerint a mondat mindig “megnyilatkozás”, vagy annak része. A szövegmondattal foglalkozik az aktuális mondattagolás elmélete is. Míg azonban ez utóbbi alapvetően a közleményrészek hírértékére építve vizsgálja a mondatok szövegbe szerkesztését, (…) addig Deme mondattani kutatásaiban a mondatok meg- és összeszerkesztéséhez nélkülözhetetlen (nyelvspecifikus) szófajtani, morfológiai törvényszerűségek is meghatározó szerepet kapnak. Ő maga úgy szokott fogalmazni, hogy “funkcionális grammatikát” űz, mégpedig nemcsak a szónak magyar jelentésében – azt kutatva, hogy a nyelv adott jelensége milyen szerepet tölt be a kommunikációban –, hanem a “funkció” szó nemzetközi ‘függvény’ jelentésében is, tehát a szöveg alkotó elemeinek egymástól való függését is igyekezve feltárni.” (M. Korchmáros Valéria: Mondattan. Szeged, 1991, 3.) * “1975 óta (…) örvendetesen megszaporodtak az olyan nyelvészeti vizsgálódások, amelyek – akár általában a nyelvírásban, akár valamely tájnyelv, rétegnyelv stb. jellemzésében, akár stilisztikai célú elemzésben – mennyiségi adatokat vesznek alapul a mondatok vizsgálatában. E munkák egy része Deme László “Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata” (Budapest, 1971) c. monográfiájában kifejtett módszert követi vagy teljes egészében, vagy részleteiben. Maga Deme további – közigazgatási – szövegek jellemzésére is alkalmazza módszerét. Szabó József nyelvjárási tanulók írásbeli nyelvhasználatának fejlődését vizsgálja a Deme-féle mutatók alkalmazásával. Részlegesen stilisztikai elemzésekben is hivatkoznak hasonló szempontok szerinti számadatokra, egyes mutatók szerint s több mutató szerint is (P. Eőry Vilma, Raisz Rózsa, S. Virág Erzsébet).” (Raisz Rózsa: A kvantitatív módszer mondatstilisztikai alkalmazhatóságáról. Nyr 110. 1986, 161–9.) * “A tudománytörténeti előzményekben a külföldi vizsgálatok is azt a megközelítést választották, amely legrendszeresebben Deme László mondattani alapművében (Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata. Akadémiai, 1971) teljesedett ki. Így a gyermeknyelvkutatás is bizonyos szintaktikai komponensek használatát és mennyiségi fejlődését méri; az egyes szövegtípusokhoz kötődő performanciavizsgálatok – gyakran stilisztikai érdeklődésből – ugyancsak hasonló vagy azonos komponensek e g y ü t t l é t é t elemzik statisztikai módszerrel. Több nyelv különféle vizsgálataiban bíznak tehát abban, hogy a nyelvhasználat szintaktikai sajátságaiban – műfajtól, írótól; esetünkben a tanulók életkorától is stb. függően – kitapinthatóan érvényesül bizonyos standard jelleg: a h a s z n á l a t á l l o m á n y i s z i n t j e (…) e tárgyat a Deme-féle mutatókkal fogtam vallatóra (…). Eredményeim – Szabó József (1983) mellett – 38

egyrészt igazolják Deme László vizsgálati apparátusát, másrészt – főleg a matematikai statisztika jóvoltából – eddig legfeljebb csak sejtett, de nem bizonyított összefüggésrendszert is feltártak.” (B. Fejes Katalin: A szintaktikai állomány természete gyermekszövegekben. Budapest, 1993, 78.) * “S az iskolai elemzés szintjén maradva kérdezhetjük azt is, tudja-e elemezni az általános iskolás vagy a gimnazista ezt a mondatot: Felkapta a fejét, hogy ki jön.? Bizony nem, mert a főmondat-mellékmondat viszonyában nem ismeri fel a grammatikai kapcsolatot, s mert csak elemezni tanult, nem is ismerheti fel, hogy itt nem két mondategység viszonya jelentkezik, hanem háromé, csakhogy közülük egy tudati tartalékként a fejünkben van. Ugyanis a mondategységek viszonyát csak a szükséges kiegészítések után fedezhetjük fel, s csak ezután elemezhetünk: Felkapta a fejét, hogy (lássa,) ki jön. Könnyen adódik persze az ellenvetés: ilyen mondatokat nem szoktunk elemeztetni. De attól még vannak! Sőt a mindennapi, az élő beszédben ilyenek vannak, mert – mint Deme László is mondja – »… még az ábrázoló mondat sem az objektív valóságot tartalmazza közvetlenül, hanem a szubjektív valóságot: az objektív valóságnak a beszélő egyén gondolkodásában való tükröződését.«” (Galgóczi László: Anyanyelv és iskola. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 32.) * “A jubiláns, kinek tiszteletére ez a tanulmány készült, egy rövid de programadó jellegű írásában felvetette azt a lehetőséget, hogy nem kellene-e egy kérdést »visszafordítani«, azaz azt tenni vizsgálódásaink tárgyává, milyen hatással volt J. Baudouin de Courtenay legtevékenyebb (kazányi) korszakában és azt követően F. de Saussure nézeteinek kialakítására. Így nemcsak a »szláv Saussure«-ről kellene beszélnünk, de a »genfi Baudouin de Courtenay«-ről is (Deme 1980: 360).” (H. Tóth Imre: J. Baudouin de Courtenay és F. de Saussure [Adalékok egy kérdés “visszafordításához”]. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 58) * “A szemantika és a pragmatika kutatásával ismét időszerűvé váltak azok a nézetek, melyeknek egyik meghatározó képviselője és hirdetője korábban és most is Deme László, aki szerint »a nyelvi eszközöket (azaz a ‚langue’ állományát) felhasználó beszéd (a ‚parole’) emberi fokon nyelvhasználat (azaz ‚langage’) melynek végső formai kialakításába ‚kívülről-felülről’ a kommuni-

39

káció igénye, ‚belülről-alulról’ pedig a nyelvi anyag belső természete szól bele«” (Deme: 1981:3). (Krékits József: A bibliai preskriptív performatívumok kérdéséhez. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 67.) * “Mi jellemzi Deme László terminusait a fentebb idézett kategória szemléletes példáján bemutatva? Először is az, hogy tanulmányainak terminusaiban feltétlenül jelen van a tanítványaira figyelő tanár egyénisége. Egyénisége abban, ahogyan az adott fogalomnak lényeges jegyeit sorra szemügyre veszi; abban, ahogyan szemléletes példákkal megvilágítja; abban, ahogyan a legelvontabb kérdéseket igen egyszerű nyelvezettel közelíti meg. Ebben rendkívül ökonomikus: a megismert és közérthető terminusokra alapoz, ezekhez társítja az újabb kategóriákat. Ezzel első pillantásra ismerős fogalmakat, azok rendszerét tudja megvalósítani. Ha tehát az olvasó látszólag ismeretlen terminushoz ér is, azonnal fogódzót nyújtanak a számára az új fogalomhoz hasonlító, azt a maguk oldaláról megvilágító ismert terminusok. Amikor tehát Deme László új fogalmat terjeszt olvasója elé, joggal várhatja, hogy ami új, könnyebben érthető lesz, hiszen beágyazódhatik az előzetes ismeretek közegébe is, rendszerébe is. Legalább ugyanennyire jellemző a másik vonása Deme László fogalomalkotásának: a találékonyság. Ez a fentebb példának választott terminusban is szembeötlik, hiszen a genfi tudós terminusának felépítése is tükröződik a magyar szóalakban. Így tehát a rugalmas kategóriák alkalmazkodni tudnak, alkalmazhatókká válnak a nyelvi valóság élettel teli mozgásaihoz. Ha pedig összefoglalóan jellemezzük Deme László kategóriáit, a két t kezdőbetűvel indíthatjuk: tanítványokra figyelés és találékonyság. S harmadik t-re nincs is szükség.” (Nagy L. János: Deme László terminusairól. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 88–9.) * “Deme László nyelvtudósi munkássága több ponton érintkezett a fonetikával, fonológiával: alkalmazott nyelvészeti kutatásai, a beszéddel foglalkozó vizsgálatai, az alternáció jelenségével foglalkozó tanulmányai is hitelesítik az előbbi megállapítást. Meghatározó jelentőségűnek mégis azt az egésszé összeálló rendszert mondhatjuk, mely a nyelvjáráskutatással mint előzménnyel kezdődött, az egyezményes hangjelölési rendszerrel folytatódott, mely jelölést az 1949-ben tartott nyelvészkongresszus elfogadott és szentesített. (Deme 1949:19). E problémakörökből nőtt ki az akadémiai Leíró nyelvtan Hangtan fejezete (Deme: 1962), majdnem vele párhuzamosan A hang négy tulajdonságának fonológiai felhasz40

nálásához című tanulmány (Deme: 1958); s később mintegy szintézisként megjelent A magyar fonémák rendszeréhez és rendszerezéséhez című dolgozata (Deme: 1972), s A beszéd és a nyelv szintetizáló munka, melyben a fonémák definíciójáról, nyelvi rendszerbe illesztéséről is esik szó (Deme: 1976). A megírt tanulmányok akkor igazán értékesek, ha megtermékenyítően hatnak a szaktudomány művelőire. Deme László tudományos gondolkodásmódjában különösen jelentős, hogy speciálisan magyar nyelvünk hangszerkezetét vizsgálja, mely eltér más nyelvek hangszerkezetétől, s így jobb megismerésük mind a magyar kutatás számára, mind az összehasonlító célú kutatásokra alkalmassá válik. Lényeges e szempontból a magánhangzóink körében az időtartam alapú rendszerezés, mely minden magánhangzóra kiterjeszthető tulajdonság. Ennek jelentősége “felsőbb” nyelvi szinten – morfémák, lexémák szintjén követhető nyomon és ellenőrizhető. A rendszer szélein elhelyezkedő fonémák megterhelése nagyobb, ez derül ki e vizsgálat közben. A mássalhangzók elhanyagolt fonológiai vizsgálatát, rendszeralkotását is elvégzi, világosan kimutatva, hogy a megterhelés itt a centrális részekre esik, a központi tartományra, s a “periféria” kisebb terheket visel használati értékét tekintve. Az egész rendszert alkotó gondolkodásmódját a konkrét képzési valóságra alapozza. Egy pillanatra sem szakad el a fonetikától, az egyes fonémák »pozitív jegyeire, fonetikai tartalmukra, fiziológiai« rendszerükre épít. Így érvel: »…egy ilyen belülről induló, s ezért a vizsgált dolog természetét tükröző összeállítás többet mutat meg a magyar fonémáknak és rendszerüknek inherens sajátságaiból és lényeges összefüggéseiből, azaz a rendszerből magából, mint egy olyan, amelynek megalkotásához a szempontokat kívülről visszük rá a rendszerünk tárgyára« (Deme 1972:90).” (R. Molnár Emma: A magyar fonológiai és morfofonológiai szabályokhoz. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 91–2) * “Az anyanyelvi nevelést megelőzi a családban az anyanyelvű nevelés. Deme László ezt emberré nevelésnek nevezi, »minthogy ez emeli az egyént biológiai létéből mentálisan is emberré; s az anyanyelvi nevelés: embernevelés, hiszen az épp csak humanizálódott egyént ez építi bele a felnevelő mikroközösségbe, majd különíti ki egyénné, egyéniséggé.« Talán az iskolai nevelésbe be lehetne építeni a nyelviségtudat kialakításának szándékából fakadó kötelező közös nyelv tanítását bevezető stúdiumként. Azt kellene megtanulnunk nekünk, hogyan lehetne az anyanyelvű és anyanyelvi nevelést egymással harmonizálni, gyakorlattá tenni; és mely időszakban, hogyan lehetne a felnövő gyermekeket a nemzetközi kommunikációra is képessé tenni. És mely nyelven? Valamely »nagy« nemzet anyanyelvén – örökösen 41

másodrendűségi érzéssel küszködve, hátrányos helyzetben maradva –, vagy egy általános és közös világszintű másodnyelven? (A pénzvilág ezt a kérdést már a közös pénz, az euro tervezésével kezdi megválaszolni.) Velem együtt sok magyartanár, hálásan megköszönve az eddigi tanításokat, várja Deme László további – nyugtalanságot és újabb gondolatokat ébresztő – tanításait.” (Bagi Ádámné: Deme László, a tanárok tanítója. In. Hipotézisek és realitások a lingvisztikában. Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Szerk. B. Fejes Katalin–R. Molnár Emma. Szeged, 1996, 15.) * “E kötet szerzőjét nem szükséges bemutatni az olvasónak: nevét és munkásságát, sőt rádióműsorai révén kellemes zengésű hangját és példaadóan tiszta ejtésű beszédét is az egész ország ismeri. A hazai nyelvtudomány, a »szakma« – jelentős tudományos teljesítményéért tiszteli Deme Lászlót, a nagyközönség pedig azért, mert soha nem elégedett meg azzal, hogy kutatásainak, vizsgálódásainak eredményét csupán tudóstársaival ossza meg – mindig talált rá módot, hogy azokat az érdeklődők szélesebb köre elé tárja, valóban közkinccsé tegye. Sokakkal ellentétben nem restellte a tudomány eredményeinek jó értelemben vett »aprópénzre váltását«, a tudományos ismeretterjesztést sem: könyvespolcot megtöltő nyelvművelő munkáiból generációk ismerkedtek meg a helyes nyelvszemlélettel és nyelvhasználattal, a Péchy Blankával közösen megkezdett, majd most is folytatott rádióműsora, a »Beszélni nehéz« pedig hétről hétre százezreket tanít a szép magyar beszédre. E hatalmas nyelvtudósi-ismeretterjesztői életmű alapja az a korszerű tudósi magatartás, amely a tudományt nem önmagáért valónak tekinti, hanem a tudomány művelésével az embert, a társadalmat kívánja szolgálni. »A nyelvtudomány – a nyelv és beszéd tudománya – akkor tölti be társadalmi hivatását, ha nem csak vizsgálja a nyelvi rendszert és a kollektív beszédgyakorlatot, hanem segíti is működésében és fejlődésében« – írja Deme László egyik tanulmányában. Ez a gyakorlat, a tényeket mélységesen tisztelő szemlélet, a való világ problémái iránti fogékonyság vezette el a már országos hírű nyelvészt a hetvenes évek elején először a nemzetközi kommunikáció nyelvi problémáinak a felismeréséhez, majd pedig a már működő semleges »másodnyelv« (ez Deme László találó szóalkotása), az eszperantó értékeléséhez és tevőleges támogatásához. Ez a támogatás valóban tevőleges volt, s az maradt mind a mai napig, immár közel két évtizede. Deme László rendszeres munkatársa lett a Magyar Eszperantó Szövetség Eszperantó Magazin című folyóiratának, majd az ennek folytatásaként megjelenő Világ és Nyelv szerkesztőbizottságában is tagságot vállalt. Munkájának elismeréseként a Magyar Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnökévé választotta, és Pro Esperanto érmével tüntette ki. Többé-kevésbé már közismert dolog, hogy az eszperantónak az elmúlt száz esztendő során nem volt nagy szerencséje a nyelvészekkel, a nyelvtudománnyal. Az életre kelt mesterséges nyelv jelensége valahogy »nem illett bele« az egy42

mást követő nyelvtudományi iskolák vizsgálódási köreibe, s számos nyelvész úgy tért napirendre az eszperantó fölött, miként a példabeli középkori tudós nyilatkoztatta ki az elébe tett békáról, hogy »márpedig ilyen állat nem létezhet«. A legnagyobb nyelvészek azonban túlléptek a nyelvtudományi divatokon, s tudóshoz méltó objektivitással tették vizsgálat tárgyává az eszperantót. E nyelvészek sorából kiemelkedik Bárczi Géza, akinek a nemzetközi nyelvről szóló írásainak gyűjteménye már az érdeklődők rendelkezésére áll. Többek között az ő munkásságának folytatója Deme László, amikor az eszperantó nyelv állítólagos működésképtelenségével, »lehetetlenségével« kapcsolatos naiv babonákat oszlatva nem csupán arra mutat rá, hogy »ilyen állat igenis létezik«, hanem a tudomány érveivel e létezhetőség elméleti alapvetését is megalkotja. A jelen vékonyka kötet írásai nem ölelhetik fel a nemzetközi nyelvi kommunikáció teljes problémakörét, s nem nyújthatnak átfogó elemzést az eszperantó nyelv működéséről sem. Arra azonban kitűnően megfelelnek, hogy a nagyközönségnek hiteles, megbízható és közérthető eligazítást nyújtsanak a tárgyalt kérdéskörről, s eloszlassák az e témával kapcsolatban még szakmai körökben is fel-felbukkanó előítéleteket és téveszméket.” (Benczik Vilmos: Utószó. In: Deme László: Nyelvünk jövője, jövőnk nyelve. Budapest, 1990, 123–4.) Készült a SZTE JGYTFK Magyar Nyelvi Tanszékén

43

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egyegy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán

44

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA

27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón

45

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek)

53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. KOMORÓCZY GÉZA 69. WACHA IMRE

folytatás a hátsó borítóról 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. BÜKY BÉLA 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN

Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 26., 27., 28., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 62.

46