Magyar László András ORVOSI VITA A MAGYARORSZÁGI VÁMPÍROKRÓL

1246

Magyar László András ORVOSI VITA A MAGYARORSZÁGI VÁMPÍROKRÓL 1732-1756 A vámpírhit időben és térben egyaránt igen elterjedt, Japántól Szicíliáig, Pomerániától Kenyáig számos típusával és változatával találkozhatunk. A vámpírokkal kapcsolatos hiedelmeket azonban eddig elsősorban a néprajzi, másodsorban a mű velődéstörténeti, illetve a pszichoanalitikus irodalom vizsgálta, orvostörténeti elem zésük legföljebb néhány megjegyzésre, széljegyzetre szorítkozott. Pedig e hiedelmek, történetüknek egyik pontosan meghatározható időszakában, elsősorban az orvosok érdeklődését keltették fel. Ennek a rövid — nagyjából 1732-től 1756-ig tartó — pe riódusnak a szakirodalma ráadásul egyértelműen magyar (Hungarus) vonatkozású. Ügy tűnik tehát, több okból is érdemes, ezúttal részletesen, orvostörténeti szempontok alapján is áttekintenünk a korabeli vita anyagát. Történetünk vázlata a következő: mindenekelőtt a szlávok körében igen régóta élhetett a hiedelem, amely szerint egyesek (csupán testükben) haláluk után démoni lényekké válnak, sírjukból visszajárnak s az élők vérének szívásával tartják fönn életerejüket, esetleg járványt is terjesztenek ekképpen. A hiedelem sok helyütt a vlkodlak-brucola („csordásfarkas" egy válfaja) típusú hiedelmekkel keveredve jelent meg. Miután a Habsburgok 17. század végi háborúik során az Oszmán Birodalom egyes északbalkáni területeit is ellenőrzésük alá vonták, a polgárosultabb vidékekről érkező tisztviselők hökkenten találták magukat szemben e hiedelmekkel, amelyekre ráadásul közegészségügyi-járványügyi okokból is föl kellett figyelniök. Mikor aztán a magyar országi délvidékhez tartozó, de szerb „hajdú" lakosságú Kisolován 1725-ben,1 majd Medvedián 1732-ben kitört járványt a helybéliek vámpírtevékenységgel magyarázták s a körzeti állami hivatalnokok is tanácstalannak mutatkoztak, a belgrádi katonai parancsnokság vizsgálóbizottságot küldött ki, hogy az eseményekről tiszta képet kap jon. Eközben az újságok (elsősorban a Hamburgische Correspondenz, Vossische Ze itung, Glaneur Hollandois, ül. a Mercure Galant) címoldalára került magyarországi vámpír-ügyek óriási és nem egykönnyen magyarázható feltűnést keltettek és nagy vitát kavartak nyugaton. Részben e hisztérikus hangulatnak, részben a különféle szemtanúk ellentmondó beszámolóinak köszönhetően a vámpír-jelenségek (köztük a holttest konzerválódásának, az úgynevezett „masticatio mortuorum"-nak, illetve a vér élettani szerepének a kérdése) az orvosi szakirodalomban is megjelent. Az el következendő néhány évben tudományos tanulmányok sorát szentelték a vámpírok nak s a kérdés — Calmet teologikusabb, és Van Swieten (szak)tudományosabb, ám 1 Plogojowitz Petar esete. A korabeli vámpírhisztériát talán épp d'Argens márkinak, erről az esetről szőlő, & „Lettres Juives"-ban (London, 1729, Tom. V epist. 125.) „A zsidó kém" címmel megjelent írása indította el.

1 2 4 8

MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS

egyaránt egyértelműen elutasító tanulmányai ellenére — a század közepéig ébren tartotta az orvostársadalom figyelmét. A 19. században azután a vámpírizmus kér désével orvosok már alig-alig foglalkoztak: a téma a néprajzban2, szépirodalomban, filmművészetben és a történettudományban3 jelenik csak meg makacsul újra és újra - még századunkban is.4 A „sztori" röviden ennyi, ám közelebbről ennél még sokkal több érdekességet ígér. Ugy gondolom, összefoglalva az európai vámpírizmus történetének előzményeit, érdemes az említett tanulmányokat alaposabban is megszemlélnünk, talán választ kaphatunk arra kérdésre, miért keltettek ekkora érdeklődést ezek a különös, távoli események a kor Európájában, s mi az, amit a korabeli orvostudományról e vámpírológiai fejtegetések alapján megtudhatunk. Előzmények A vámpír-hiedelmek ősi eredetűek: vámpír típusú, vérszívó démoni lények a sémi mitológiákban éppúgy találhatók, mint a görögben,*5, a rómaiban6 vagy a ger mánban.7 A klasszikus vámpír (upier, upyr) azonban egyértelműen a szláv mitológiák fejleménye - itt a vámpír nem démon, hanem halott ember, vagy egyenesen holttest, aki vagy amely életre kel, s életét eleven emberek vérének szívásával tartja fönn. A szláv vámpír jellemzője az is, hogy vérszívásával betegségetjárványt terjeszt, s a „megszívott" embert valamilyen módon elemészti. Ugyancsak e vámpírfajta sajátossága, hogy ellene küzdeni a holttest elpusztításával, lefejezésével, elégetésével, karóval való átdöfésével lehet. A szláv vámpírokat Lengyelországban, Morvaországban már a 14. században említik írásos források, s a vámpírhit e területeken a 20. századig nyomon követhető.8 A vám2 Beül, R.: Von den Vampiren oder Menschensaugern. In: Sturm, D. - Volker, K (Hrsg.): Worterbuch der deutschen Volkskunde. Frankfurt, 1971., ül.: Geiger, O.: Nachzehrer. In: BachtoldStáubli, H. (Hrsg.): Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. New - York-Berlin, de Gruyter, 1987. Bd. 6., 812-823. 3 Az első mű, amely már egyértelműen „történeti" kérdésként kezeli a vámpírhitet, Collín de Plancy „Histoire des vampires" (Paris, 1820) c. nagyhatású munkája. 4 Az utolsó erdélyi vámpír-esetről Magyary-Kossa tudósít (Magyar Orvosi Emlékek, IV kötet, Bp., 1940. 88.) A cigányok körében még az 1950-es években is eleven volt a klasszikus vámpír- vagy zombi-hit: Erdős Kamill: Le nation de mulo, ou „mort-vivant" et le culte des morts chez les Tsiganes hongrois. Ethnogr. 1959. 1. 1-9. A vámpírok iránti ma is eleven érdeklődés bizonyítéka az a szám talan film, tudományos népszerűsítő munka, ponyva és képregény is, amely manapság a piacot elárasztja: Lásd: Bunson, Matthew: Vampire. The Encyclopaedia. New York —London, Thames and Hudson, 1993., 289-303. Ami a szépirodalmat Uleti a vámpír-sztorik fénykora a 19. század eleje volt, többek közt Goethe, Le Fanu, Gogol, E. T. A. Hoffmann, Polidori, Mérimée, Gautier, Turgenyev is írt remek vámpírtörténeteket. A magyar irodalomban egyebek közt Gvadányinál, Kuthy Lajosnál, Mikszáthnál, Krudynál, Babitsnál fordulnak elő vámpír-alakok, a filmművészetben Murnau (1922) és R. Polanski (1967) vámpírfilmjei a legismertebbek. A Bunson-féle Encyclopaedia szerint egyébként az első vámpírfilmet 1921-ben Magyarországon készítették. (128.) Lásd még: Sz. Farkas Jenő: Vám pírtörténetek. In: Vüágirodalmi Lexikon 16. köt., Bp., Akadémiai, 1994. 369-373. 5 Gondoljunk az Odüsszeia vérivó és így létet nyerő halottaira a Neküia-jelenetben, vagy Plutarkhosz (Vita Pompei) „harapós halottaira". A vérivás általános tilalma j(Gen. 9. 4. stb.) részben épp abban a hiedelemben gyökeredzett, hogy a megivott (ember) vér vadállattá, démonná tesz. (Beyerlinck, L.: Theatrum vitae humaae. Lugduni, 1678. VII. 100-101.) 6 Plinius: Naturális Hist. VII. 52. 7 Saxonis Grammatici: Gesta Danorum. Hrsg. Alfréd Halder, Strassburg, Trübner, 1886. V XLDC (91-92.) 161-163. Itt Asuit és Asmund történetében fordul elő visszatérő s létét vérszívással fönntartó halott (holttest). A versben (163.) a hulla lefejezése és karóval való átdöfése is szerepel! 8 Erre vonatkozóan nem eléggé ismert, de rendkívül érdekes forrás J. W. Valvasor (1641-1693) Krajna-története, Uletve az ehhez fűzött Franrisci-kommentár, amely 14-17. századi szláv és német

ORVOSI VITA A MAGYARORSZÁGI VÁMPÍROKRÓL 1732-1756

1249

pírhiedelmekkel gyakran szétválaszthatatlanul keveredik a vlkodlak-brucola hiede lemkör, amelynek eredete Dél-Itáliában és az Égéi szigeteken kereshető, de talán szintén szláv származású.9 Vámpírokkal a nagy 1732-es vámpírhisztéria előtt is jócskán találkozhatunk az európai tudományos szakirodalomban. Ezek az utalások, adatok részint történeti munkákban (Hageneáus, Zeiler, Stiefler, Mollerus Andreas, Rzaczynski stb.),10 részint szórakoztató szándékú írásokban (Francisci, Balbinus, Harssdörfler), részben pedig természettudományos művekben - (Sassonia, Kornmann, Garmann)11 fordulnak elő. Ugyancsak 1732 előttiek az un. „mortui masticantes"-ről szóló disszertációk is (Ranfit, Rohrius stb.): A masticans, vagyis „rágó" halottak hiedelmének alapja — s erre már a kortársak is rájöttek—a bomlási folyamatok során, a sírban keletkező hangjelenség. E köré teremtett a nép képzelete igen színes és a vonatkozó irodalomban nagy ko molysággal elemzett legendakört.12 A „masticatio mortuorum" fogalma azokkal a hangjelenségekkel kapcsolatos, amelyek a hullabomlás következtében hallhatók a sírból. Ezt a cuppogásra, csámcsogásra emlékeztető hangot értelmezte úgy a néphit, hogy a hulla eleven marad és sírjában rág valamit: többnyire sajáttestét vagy ruházatát. Az elevenen való eltemettetéstől való félelem nyilván éppúgy közrejátszott ebben a hiedelemben, mint az eleven holttest, illetve a húsevő halott, a vámpír képzete. A 16-17. századi tudósok közül számosan említik ezt a jelenséget, illetve hiedelmet s megpróbálnak rá ésszerű magyarázatot adni.13 Az egyik legkorábbi hasonló tárgyú — nem orvosi! — disszertációt Philippus Rohr elnökletével egy bizonyos meisseni Benjámin Frizschius írta, illetve védte meg, 1679-ben.14 A vámpíresetekről számol be, még jóval a nagy vámpírláz előtt. Valvasor, Jokan Weyhart: Die Éhre des Herzogthums Crain. Nürnberg, 1689. II. Theü, VTL Buch, 10. Cap. 335-341. 9 A „Brucolla"-val kapcsolatban már a 16. században, egy dél-itáliai hiedelem leírásakor a klasszikus vámpírhit szinte minden kellékét megtaláljuk! Galateus, Antonius De situ Japygiae (1558) 31.: „Similis est Brucolarum fabula, quae totum orientem cepit. Aiunt eorum, qui sceleste vitám egerunt animas, tanquam flammarum globos noctu e sepulcris evolare solitas, notis et amicis apparere, anímalibus vesci, pueros sugare et necare, deinde in sepulcra reverti. Superstitiosa gens sepulcra effodit, ac scisso cadavere detractum cor exurit, atque in quatuor ventus, hoc est in quatuor mundi plagas cnerem proicit, sic cessare pestem credit." 10 Az irodalmat idézi: Ranfft, Michael (1728) 11 Kornmann, H.: De miraculis mortuorum. Kirchainae Chattorum, I. Wolff, 1610. s., Pars EL, 41. cap., Pars VEL, 63-64. cap., Garmann, Christ. Frid: De miraculis mortuorum libre trés. Dresdae et Lipsiae, J. C. Zimmermann, 1709. (Lib. I. tit. m.) 116-117. 12 A kérdéskör egyéb jelenségekkel is kapcsolatba hozható, így a tetszhalállal, a kísértet-hittel vagy a vérszívó démonokkal, állatokkal, de ezekről most nem lesz szó. 13 Különösen érdekes és korai esetről tudósít Ercole Sassonia (1551-1607) olasz orvos: Saxonia, Hercules: De plica cap. XI. in: Opera practica. Patavü, J. de Cadorinis, 1682. 496. egy bizonyos Joannes Ursinus elbeszélésére hivatkozva mond el egy 1572-es Rzesna-falubeli (Lengyelo.) esetet, ahol egy boszorkány huüája okozott pestist: mikor kiásták, a szájában a ruháit találták megrágva: miután „caput ut moris est pala praeacuto ferro obducta abscinderunt" vérömlés következett be és a járvány véget ért. Azt írja, sokan mondtak el még hasonló történetet (ti. hogy halott boszorkány járványt okoz) lengyel és német földről - Georgius Radzivülre és Taranowski-ra hivatkozik még. „Curari morbum istum aliquando sponte sua, quandoque erinacei carne, nonnunquam aliis medicamentis ut ego proxime in D. Taranowski observavi..." Sassoniánál egyértelműen keverednek a vám pírhit és a masticatio mortuorum motívumai. 14 Rohrius, Philippus (praeses) - Frizschius, Benjámin (respondens): Dissertatio historico-philosophica de masticatione mortuorum. Lipsiae, 1679. - Nehéz eldönteni, ki írta voltaképp a disszer tációt, hiszen ilyen esetben a vezetőtanár, ületve a respondens egyaránt szerzőnek tartható. A diszszertáció egyébként, mint lehetséges „elhárítómódszert" említi a hulla elégetését is.

1250


disszertáció elutasítja a tetszhalál és az eleven holttest lehetőségét: a jelenséget sátáni praktikával magyarázza, vagyis avval, hogy a sátán személyesen bújt a holttestbe, s ő mozgatja azt. Ötven évvel később ugyanerre a kérdésre már sokkal elfogadhatóbb választ ad egy lipcsei, Michael Kanfft elnökletével és Christian Godfiied Cleeman respondensségével megvédett disszertáció.15 Kanfft (vagy Cleeman) kijelenti, hogy tudtával eladdig Philippus Rohrius kivételével senki nem írt e tárgyról, majd az irodalom felsorolása után részletesen ismerteti a gradiskai-kisolovai „Plogojovitz"-esetet - vagyis a „masticatio morfcuorum"-ot és a vámpírságot egyértelműen azonosítja. A hasonló esetek négy jellemzőjét sorolja föl: 1. a holtak hangot adnak és életjelenségeket mutatnak, 2. megeszik a ruházatukat, 3. járványokat idéznek elő, 4. veszélyesek rokonaikra nézve. Mindezeket babonaságként elutasítja, s egy hosszabb, a vitalitás és a corruptio fogalmáról szóló eszmefuttatás után a hasonló jelenségeket azzal magyarázza, hogy a járvány miatti aggodalomtól az embereknek rémálmaik, tévképzeleteik támadnak. Vagyis a vámpírhitet a járvány pszichológiai következményének, tévképzetnek tartja. A vámpírhit írott bizonyítékait aMagyar Királyságban, Erdélyben, aPartiumban, illetve a határőrvidékeken is korán — még jóval a nagy vámpírláz előtt — felfedez hetjük Már Calmet utal rá 1745-ben kiadott vitairatában, hogy a vámpírok 60 éve, azaz az 1680-as években Jelentkeztek" először. A hiedelmek nyomaira azonban — szinte kizárólag— nem magyar, hanem egyéb: román és szláv (szlovák, szerb, lengyel) nemzetiségű területeken bukkanunk.16 Köleséri Sámuel pl. 1709-ben tudósít arról, hogy a dél-erdélyi járványokért a lakosok a vámpírokat tették felelőssé.17 1718-ban, tehát 7 évvel a kisolova-gradiskai eset előtt Lublón halt meg az a (bizonyára lengyel) Kaszperek Mihály is, akiről Mikszáth „Kísértet Lublón" c regényét írta, s akit kör nyezete vámpírként tartott számon.18 Kisolova és Medvedia, ahol a világhírre szert tett vámpíresetek történtek, egyébként szintén a szerb határőrezredek területén fek szik. Mint láthattuk, tehát sem külföldön, sem hazánkban nem voltak újdonságok az efféle esetek, sőt még az sem mondható, hogy a vámpírhittel kapcsolatos hiedelmek (lásd: masticatio) addig nem keltették volna föl a tudósok érdeklődését. Nem volt tehát előzmények nélkül való az a — most már természettudományos — vita, amely 1732-ben kerekedett, főként a medvediai vámpíresetek körül, s amelyet a követke zőkben megpróbálok részletesebben ismertetni. A tudományos

vámpírirodalom

A kérdéssel kapcsolatban kiadott munkák kivonatai a nürnbergi „Commercíum litterarium ad rei medicae et scientiae naturális incrementum institutum" című lapban jelentek megazl732-esévll-37. „Hebdomas"-aiban, azaz heti füzeteiben. Akövetkező 16 Ranfftius, Michael: De masticationeraortuorumin tumulis, oder von dem Kauen und Schmatzen der Todten in Grábern. Lipsiae, A. Martinus, 1728. Respondens: Christian Godfried Cleemann, ill.: Ranfftius, Michael: Tractatus von dem Kauen und Schmatzen der Todten in Grábern, worin die wahre Beschaffenhet des Hungarischen Vampyrs oder Blut-Sauger gezeiget, auch allé von dieser Materié bisher edierten Schriften recensieret werden. Leipzig, 1734. 16 Balázs Géza: A magyarok „vámpirizmusáról". in: Folklór, életrend, tudománytörténet. Ta nulmányok Dömötör Tekla 70. születésnapjára. Bp., 1984. 23-37. 17 Köleséri S.: Pestis Dacicae anni 1709. scutinum et cura. Cibinii, 1709. 111-112. 18 Magyary-Kossa Gy.: Magyar Orvosi Emlékek, Bp., 1940. IV kötet 88.


1251

évek köteteiben már csak egy-egy megjegyzés található a témával kapcsolatban. Noha a vita ekkor még korántsem fejeződött be, az 1755-ös második nagy „vámpírláz", illetve Calmet és Van Swieten munkái után azonban voltaképp kifulladt, s úgy szem pontok alig merültek föl többé. A „Commercium vitája aXI. Hebdomas 82-84. oldalán, Johann Friedrich Glaser, (1707-1783) wasungeni orvos Johann Christoph Goetzhez, a lap kiadójához19 írott levelével indul. Glaser megjegyzi, hogy Magyar- és Lengyelországban (upertz-hit) rég óta ismertek hasonló hiedelmek. E hiedelmeket rémálomnak tartja, a haláleseteket pedig nem organikus eredetű járvány, hanem az „imaginatio, meticulositas és superstitio" számlájára írja. Válaszul Glaser hitetlenkedésére, a lap XII. Hebdomasában (90-92.) lehozza azt a Büttner subcenturio (főhadnagy) és Johann Flinkinger, katonai chirurgus alá írásával hitelesített medvediai (első) jegyzőkönyvet, amely a vámpírjelenségeket re gisztrálja. A XVni. Hebdomas 138-140. oldalán Geelhausen professzor Goetzhöz írott levelét olvashatjuk a sziléziai és morvaországi vámpírokról - a levélíró konkrét eseteket említ: az itteni vámpírok szerinte több csecsemőt is elraboltak, sőt egy cigánytól még a lovát is elvették. Ugyanitt a 141-142. oldalon a hivatalos 1732. január 7-i „Visum et repertum", vagyis vizsgálati jegyzőkönyv szövege szerepel, mégpedig a Nürnbergben, J. A. Schmidtnél, 1732-ben megjelent textus alapján. A dokumentumot részletes és az ellentmondásokat felfedő elemzés egészíti ki. A 143. oldalon olvasói levelet találunk. A szerző szerint az egész fentebb közölt „visum et repertum" nem egyéb, mint a népszerű közíró, Erasmus Francisci „Höllischer Protheus"-ának (Norimbergae, 1690, XXVIII. capulO plagizálása. „Csak ide gesíti magát az ember az efféle, görög-örmény-török eredetű, éktelen babonaságtól bűzlő mesékkel" -jelenti ki, majd idézi azokat az utazókat (De Ricaut, De la Croix, Toumefort), akik örmények, törökök, görögök körében tett utazásaik nyomán már korábban hasonló hiedelmekről számoltak be. A XIX. Hebdomas 146-152. oldalán a vámpírhit (brucola-vlkodlak-hiedelmek) szláv vallástörténeti gyökereiről olvashatunk érdekes elemzést, s eközben a Köleséri által is említett, Merül faluban kitört, 1717-es járványról is szó esik (147.): — a szerző szerint nem a vámpírok okozzák a haláleseteket, hanem egy azonosíthatatlan járvány. A 148-149. oldalon ,,Actenmassige und umbstaendliche Relation von denen Wampyren oder Menschen-Saugern, ie. diffusior atque ex actorum fide collecta relatio de vampyris seu sanguisugis humanis hoc et praecedenti anno regno Seryiae observatds." (Lipsiae, Ap. A. Martini, 1732.) címmel találunk elemzést a medvediai esetről.20 19 J. Ch. Goetz (1688-1733) stahliánus orvos volt, a Leopoldina tagja, Nürnbergben praktizált: halála után pár évvel lapja megszűnt. 20 A cikk a „Szerb Királyságot" jelölte meg színhelyként: az a tévhit, hogy a vámpírok hazája Erdély, csak B. Stoker, illetve a Drakula-mítoszkör kapcsán került a köztudatba, a 19. sz. végén. A Drakula-hagyományról: Harmening, Dieter: Der Anfang von Drakula. Zur Geschichte von Geschichten. Königshausen, Neumann, 1983. A témáról számos hazai ismeretterjesztő mű is szól: Sz. Farkas Jenő: Drakula vajda históriéya. Bp., Akadémiai, 1989., Magyar László András: Bevezetés a kísértet tanba, Bp., Akadémiai, 1989. 74-81., Ráih-Végh I.: A könyv komédiája. Bp., Gondolat, 1982 (5. kiad) 221-től stb.

1252


E cikk a spirituális szimpátiákra vezeti vissza a vámpír-jelenségeket, vitalista teóriával magyarázza az ügyet, még Fluddot és Paracelsust is belekeverve az okfejtésbe. A XXI. Hebdomas egy érdekes cikkel kezdődik, amely a vérszívó növényekre hívja fel a figyelmet, s azt igyekszik bizonyítani, hogy a vérszívás jelensége egyáltalán nem szokatlan a természetben. (161-162.) A 170-173. oldalon az „Anonymi cogitationes de mortuis viventium tyrannis vulgo dictis, sive vampyris, plurimarum in Európa orientali sitarum regionum morbo endemio" című tanulmány következik. E névtelen munka a bomlási folyamatokkal, a sajátos hő- és talajviszonyokkal magyarázza a hullák Medvedián tapasztalt épségét. Felveti ugyan a tetszhalál lehetőségét, ám rögtön el is utasítja: szerinte a föl nem bomlott hulla adott esetben valóban betegségek oka lehet - persze anélkül, hogy sírjából előjönne vagy bántalmazná a helybelieket. A173-176. oldalakon kiadott levél (Epistola ab amico ad amicum de vampyris..." szintén a hullák —jegyzőkönyvek által is rögzített — ép állapotára kíván magyarázatot adni: Az ok szerinte a vér „floriditása", azaz épsége, ennek pedig a föld hőmérséklete lehet az alapja. A levélíró szerint a járványt nem a hullák, hanem lelki tényezők (rémület, szorongás) okozzák. Más szóval létezik ugyan egyfajta epidémia, amely a vér bomlását megakadályozza, s evvel elősegíti a holtak épen maradását, ám ennek semmi köze a halálesetekhez, amelyekért lelki okok tehetők felelőssé. A XXTV. Hebdomas 190-191. oldalán Noebling, Johannes Guilhelmus: „Dissertatio physica de cadaveribus sanguisugis, guam rectore Guilielmo Henrico Duce Saxoniae... erudit. disquisitioni submittit Praeses Joan. Christ. Stock et... respondens Jo. Guilielmus Noebling." (Jenae, Horn, 1732.) című traktusának kivonata olvasható, mery medvediai és kuklinai vámpírokról számol be. A szerző (vagy szerzők) szerint a föld minősége és a hő a furcsa jelenségek oka. A többi az imaginatio számlájára írható. A XXVI. Hebdomas 206-208. oldalain összefoglalt tanulmány [Curieuse und sehr wunderbahrliche Relation von denen sich neuer Dinge in Servien erzeigenden Blutsaugern oder Vampyrs aus authentischen Nachrichten und philosophischen Reflexionen begleitet von W. S. G. F. A. (Leipzig, 1732.)] szintén a tósolova-medvediai eseteket elemzi. Elsősorban a hullakonzerváció okai érdeklik, - ezeket a talaj vegyi összetételében, savas-sós jellegében találja meg. A többiért a fantáziát, illetve a sátáni szemfényvesztést okolja. A XXVIII. Hebdomas 219-222. oldalain L. Joerdens gondolatait olvashatjuk a „Visum et repertummal" kapcsolatban. Joerdens szerint az egész beszámoló agyrém, nem érdemes vele foglalkozni, mert 1. csak hallomás alapján tudni róla, 2. a tanúk megbízhatatlanok. Ugyanitt a 223-224. oldalakon a Putoneus álnéven író J. C. Meinig művének összefoglalását találjuk „Besondere Nachrichten von denen vampyren oder sogenannten Blutsaugern ie. relatio de vampyris quos et sanguisugos vocant. Lápsiae, J. C. Martini, 1732." Putoneus ismerteti az eseteket, majd az egészet ostobaságnak, fan táziaszülemények bélyegzi, végül pedig kijelenti: - a betegség oka az ijedtség, esetleg hús vagy tojás okozta ételmérgezés, a muminkálódásé pedig a talaj. Demelius, Christoph Friedrich „Philosophischer Versuch ob nicht die merckwürdige Begebenheit der Blutsauger oder Vampyren aus den principiis naturae herg-


1253

leitet wurden könne. Tentamen philosophicum de mirabili sanguisugorum... Winariensi, 1732." című tanulmányának ismertetője a XXX. Hebdomas 239-240. oldalain olvasható. Demelius szerint a növényi és állati létet irányító „vis unitivá" a vérivás oka, mivel a vámpírok nem teljesen halottak, vegetatív életet élnek és ezért csupán szimpátiáik vonzzák, irányítják őket. Duns Scotust hozza példának, aki állítólag tetsz halottként került sírba, vagyis az esetek kapcsán tetszhalálról beszél. Vitalista elmélete szerint a vámpírok esetében valóban „élő holttesttel" állunk szemben: a hullajelen ségek ezzel magyarázhatók. Az epidémiát nem igyekszik megokolni. A XXXII. Hebdomas 250-254. oldalain egy névtelen szerző értekezik a bomlási folyamatok elmaradásának okairól. Eszmefuttatása nem a konkrét vámpír-esetekhez kapcsolódik, hanem általános: az efféle tüneményeket elsősorban talajkémiái, illetve fiziológiai okokkal magyarázza s lehetőnek tartja. A 254-256. oldalakon ismertetett munka (Eines weimarischen Medici mutmassliche Gedancken von denen Vampyren. Medici cujusdam Vinariensis conjecturae de vampyris. Lips. ap. M. Blockberger, 1732.) szerint a vámpirizmus babonaság, ajárványt épp e babona keltette félelem okozza. A szerző a Von Stein-féle jelentésre hivatkozik, amely szerint a vámpír-ügyek esetében tömeges fantáziálásról van szó. Esetleg a környezet (levegő, talajviszonyok stb.) hatása, illetve a romlott táplálék is felelőssé tehető a halálesetekért. A „Commercium" utolsó vámpír-tanulmánya a XXXVII. Hebdomas 291-292. oldalain jelent meg Johann Georg Heinrich Kramertollából(Cogitationes de vampyris Serviensibus),21 aki először kísérli meg azonosítani is az epidémiát: ő kolerának tartja A szerző szerint lehetetlen pontosan ítélni, hiszen az adatok többsége nem áll ren delkezésre: a járványt bizonyára romlott hús okozhatta. Még 1732-ben jelent meg GotÜob Heinrich Vogt traktátusa „Kurtzes Bedencken von denen Actenmássigen Relationen wegen derer Vampiren, oder Menschen- und Vieh-Ansaugern... undüber das Raisonnementvom Weltgeiste. Leipzig, 1732." címmel, majd 4 évvel később Tharsander „Schau-Platz vieler ungereimten Meynungen und Erzáhlungen. Berlin-Leipzig, Tharsander, 1736." című irata is, melyek egyaránt a fent említett nézetek összefoglalását, mérlegelését tartalmazzák. Az igazi csapást a vámpírhiedelmekre s ezek tudományos hitelére azonban el sősorban két mű mérte, az egyik Dom. Calmet-é, a másik Van Swietené volt. Dom. Augustin Calmet (1672-1757) 1746-ban adta ki nevezetes „Dissertations sur les apparitions des anges, des démons et des espirits et sur les revenants et vampires de Hongrie, de Bohémé, de Moravie et de Silésie." című munkáját,22 amelyben meglepő felvilágosodottsággal utasította el a vámpírok és egyéb eleven holttestek lehetőségét is. A nagy Gerhard van Swieten (1700-1772), Mária Terézia főorvosa és egészségügyi szervezőzsenije pedig 1755-ben publikálta — császári rendeletre — német nyelven is a vámpírokról s a vámpírjelenségről szóló, eredetileg franciául írott 23 alapos kritikai

21 A cikket közli Linzbauer is (Linzbauer, Xavér Fr.: Codex Sanitario-medicinalis Hungáriáé. Budae, 1852-56. Tom. I. 716. No. 568.). 22 Magyarul Lőrinszky Ildikó fordításában jelent meg nemrég egy válogatás belőle .Angyalok ról, démonokról és szellemekről"címmel. Bp., Vízöntő, 1992. 23 Az eredeti, francia kiadásra nem sikerült rábukkannom.

1 2 5 4


tanulmányát, amely a későbbi törvénykezésnek is alapjául szolgált, s melyet ezért a Linzbauer-féle Codex is teljes egészében idéz.24 Van Swieten mindenekelőtt kijelenti, nem az a kérdés, megtörténhetnek-e, hanem, hogy megtörténtek-e valójában a vámpírokkal kapcsolatos események? Rá mutat arra is, hogy vámpírok érdekes módon csak ott mutatkoznak, ahol elmaradottak a viszonyok, primitív a nép. Fölvázolja a vámpírhit (vlkodlak-, brucola-hit) előzményeit, s (új)görög eredetűnek véli, majd az 1732-es eseményeket ismerteti.25 A vámpír szót — helyesen — a szlávból (némileg helytelenül a szlavón upyr-ből) eredezteti. Leírja, miféle elhárító-ceremóniákat alkalmaz a nép (égetés, lefejezés, karóval átdöfés) - egy „hadnagy" (sic!) vezetésével a vámpírok ellenében. Fölhívja arra is a figyelmet, hogy mumifikálódás, a bomlás hiánya máskor is előfordulhat, ebben nincs semmi termé szetellenes. Rámutat a tanúságok, bizonyítékok ingatagságára, megbízhatatlanságára. A holtak kiásását szentségtörésnek tartja és törvényes fellépést követel ellene - a tanulatlan népnek megbocsátható az efféle ostobaság, de azok, akik művelt ember létükre támogatják a hasonló babonákat, súlyosan vétkeznek. - Egyszóval Van Swieten nem hajlandó tudományos vitát nyitni a vámpírok felett: alapjaiban vonja kétségbe az egész ügy hitelét, s ezzel meghatározza a további évszázadok álláspontját is a kérdéssel kapcsolatban. Egyértelműen az ő hatására született meg 1755-ben az a császári és királyi rendelet is,26 amely kimondja: A vámpíresetekben a halál oka az éhezés, a rossz táplálkozás, — a tünetek is ennek felelnek meg, — a hullákon tapasztalt szimptómák pedig természetesek, nem szorulnak külön magyarázatra. (Hogy azonban a vámpír ügyek még ezután sem zárultak le, azt egyebek közt a linzbauer-féle gyűjtemény m/1, kötetének 879., 1784. november 2-irendelete bizonyítja (122.), amely agörögkeleti egyházat szólítja fel a vámpír-hit (sanguisugae Wampier dicti) elleni aktív fellépésre.27 A bécsi főhatóság azonban nem elégedett meg a puszta elutasítással, tisztán akart látni az ügyben. Ezért Georg Tallar német chirurgust, aki már évtizedek óta foglalkozott a kérdéssel,28 a kormány 1755-ben kiküldte a vámpír-sújtottá vidékekre s megbízta egy pontos, tényszerű beszámoló elkészítésével is. Tallar beszámolója talán a legjobb a tárggyal foglalkozó valamennyi disszertáció közül. Pontos, adatgazdag és racionális. Tallar mindenekelőtt kijelenti, hogy a vám pírhit ősi román és szláv hiedelem. A táptalajról a nép és a helyi papok tudatlansága 24

Linzbauer, Xav. Fr.: i. m. 725-737. „A hajdúfalvakban, túl a Tiszán, Erdély felé" - terjedtek el a hasonló hiedelmek - írja. 26 Linzbauer, X R: i. m. 720. (1755. február 9.). Az 1766/No. 575. (Linzb. I. 776-796.) számú rendelet, amely a boszorkánysággal kapcsolatos törvénykezést szabályozta, s voltaképp megszüntet te, kimondja (785., 16. paragrafus), hogy aki visszatérő szellemekről fecseg — vámpírokat külön nem említ — azt elmeorvossal kell megvizsgáltatni. 27 Egyebek még Magyary-Kossa Gy.: L m. IV Bp., 1940. 85-89. 2 ° Tallar, Georg: Visum repertum anatomico-chirurgicum oder gründlicher Bericht von den sogenannten Blutsaugern, Vampier, oder in der wallachischen Sprache Moroi, in der Wallachei, Sieben' bürgen und Bánat, welche eine eigends dahin abgeordnete Untersuchungskommission der löbl. K. K. Administration in Jahre 1756 erstattet hat. Wien und Leipzig, bey Johann G. Mössle, 1784. - A mű előszavában olvasható Tallar életrajza: Főiskolát Mainzban végezte, majd Strassburgban Salzmanntól szerzett 18 éves korára hadikirurgusi képzettséget. Geyer, Vetterani és Lobkowitz hadvezé rek alatt szolgált, anyanyelvi szinten beszélt magyarul, románul és latinul. Születési és halálozási éve nem ismert; mivel 1724-ben járt először Erdélyben (15.), születési ideje 1700 körűire tehető. 25


1255

gondoskodik. A német telepesek — írja—soha nem esnek áldozatául a vámpíroknak, noha a román népességből évente több százan halnak meg állítólagos „vámpírbetegsében", vajon ennek mi az oka? A hullák kiásása elterjedt szokás, nem lehet megtiltani, maga is ötször volt szemtanúja: háromszor boncolt is, kétszer csak nézőként vett részt a szertartáson, először Dévánál, 1724-ben, másodszor Oburschában (Oláhország), harmadszor a Bánátban, negyedszer és ötödször Erdélyben, Kollátfán, vagyis mindig románlakta területen. A „moroi" mindig a beteg álmában jelenik meg, szívja az illető vérét, napközben viszont a sarokban áll. A kórtünetek a következők: A betegség gyomortáji (!) szívpanaszokkal, gyengeséggel kezdődik. Ezután keserű hányás, gyo morfájás, fejfájás, bágyadtság fogja el abeteget, fehér lesz anyelve, félrebeszél, kiszárad, pulzusa ugrál (caprizans). A halál beállta után a méh-, a nyak- és a kulccsonttáj elkékül, késői hullamerevség, eleven szín a jellemző.29 A gyógymód abból állt, hogy a hulla vérével kenték be a pácienst. Tallar megjegyzi, hogy hadjáratok alkalmával máskor is gyakoriak az efféle tünetek. A betegséget a román étkezési és italozási szokások számlájára írja: a románok nyáron keményen dolgoznak, sok gyümölcsöt esznek, télen tunyák, sok pálinkát, de kevés táplálékot fogyasztanak, hús szinte semmit. Elméleti vonatkozásban a betegségre kemiatrikus magyarázatot ad. A németek éppen az eltérő táplálkozási szokások miatt mentesek a bajtól. A képzelgéseket Tallar a gyomornedvnek a vesén keresztül kifejtett hatásával magyarázza. A kórt endemikusnak tartja, nem epidemikusnak. A betegség okai szerinte nem „wirkende", hanem "zufallige" okok. Tallar szerint a betegség kialakulásához elsőd legesen a rossz „völgyi" levegő járul hozzá. Ezután rendkívül érdekesen ismerteti a helyi román babonákat és népi gyógymódokat (47-54.) megkülönböztetve az erdélyi és oláhországi szokásokat, majd visszatér a vámpírokhoz. A vámpírság jelei a helybeliek szerint a következők: A kérdéses sír fölött kerek likak találhatók, a hulla szája véres, teste hízott, jó állapotú, új bőre nő. A vámpír vére gyógyhatású. Fekete kancát nem lehet sírja fölött átvezetni. Minderre a szerző megkísérel magyarázatot adni: Elismétli a korábbi tanulmá nyok megállapításait a hulla-konzerválódás esetleges okairól. Ami pedig a fekete kancát illeti — írja —, többször is kísérletet tett, és mindig sikerrel járt - vagyis ezúttal is közönséges tévképzetről van szó. Érdekes adatként megemlíti azt is, hogy a rácok sohasem lesznek betegek, éppen mert másként táplálkoznak, mint a románok: sok pirospaprikát fogyasztanak (Türkischer roter Pfeffer), amely szinte kiégeti az ember torkát, ám igen egészséges. (Itt jegyzem meg, hogy a pirospaprika ekkor még Magyarországon korántsem volt nemzeti eledel!) Konklúziója szerint a vámpírizmus puszta mese. 0 maga — írja — erről sikerrel meg is győzte egy ízben a helybelieket oly módon, hogy megszégyenítő kísérletet végzett egy eleven vámpírral, aki állítólag két éve nem evett vagy ivott volt semmit.^0 Tanulmányát egy közmondással zárja: „Was die Augen sehen, betrügt das Herz nicht."

29

A tünetek alapján talán szepszisre gyanakodhatunk. A helymegjelölés: „zu klein Dikwan". Sajnos a kísérlet pontos leírása hiányzik. Mindenesetre kíváncsi lennék, milyen egy eleven vámpír. 30

1256



Az 1760-as évekre tehát végleg lezárul a vámpírokról folyó tudományos vita. A hiedelmek azonban tovább éltek s élnek még ma is. A 18. század magyar orvosi szerzői közül is többen említik a vámpír-hitet és a vámpír-betegséget - köztük Weszprémi,31 aki az incubus-hiedelemkörrel keveri, Rácz Sámuel32 vagy Mátyus István33 is - ám mindannyian felvilágosult elutasítással szólnak róla. Emellett a ponyvairo dalomban34 és a népköltészetben is fel-felbukkan a motívum3*5 hazánkban és kül honban egyaránt.

sajátos — halál után is vegetatív „életet" élő — állapotában engedték vizsgálni. (A „Commercium" némelyik cikke kifejezetten csak ezzel a kérdéssel foglalkozik.) Már pedig bármifajta halál utáni testműködés cáfolja a vitalista elméleteket (ha nem épp valamilyen vegetatív „animával" magyarázzuk a jelenségeket - mint ahogy egyesek tették), s azt bizonyítja, hogy a testműködéseket (bőrnövekedés, vérkeringés stb.) megfelelő körülmények közt, a halál után is fönnmaradó kémiai és fizikai folyamatok alkotják. Arra kell tehát gondolnunk, hogy vámpírokról valójában „ideológiai" vita folyt: a démonológiai magyarázatot ekkoriban már minden orvos elvetette, a betegség mibenléte sem állt a figyelem előterében, a fontos kérdés az volt, hogyan élhet életet a test a halál után is, hogyan konzerválódhatnak életerői az „anima vitális" elillanása után? E szempontból feltételezésem szerint azért oszlanak meg a válaszok, mert ha valaki inkább a kemiatria, jatromechanika híve volt, a vámpírhullák épségében tanai bizonyságát láthatta (vagy legalább alkalmat tanai bizonyítására), míg az anirnistavitalista, stahlianus38 orvosnak vagy körmönfont magyarázatot kellett találnia a té nyekre, vagy mindenestől cáfolnia kellett a dokumentumokat. Ily módon persze az is könnyen magyarázható, miért fulladt ki a vita a század közepére: nem csupán azért, mert a tényekről kiderült, hogy erősen kétségbe vonhatók, hanem azért is, mert a század első felének vitalista-kemiatrikus párharca egyelőre az előbbi irányzat javára dőlt el. Persze a vámpír-ügyek hirtelen népszerűségének számos egyéb oka is felsorol ható - az életben általában nem egyetlen okra vezethetők vissza az események. Az okok között megnevezendő a Habsburg birodalom balkáni terjeszkedése, a 17. század halálkultusza és a kuriozitások iránti vonzalma, a néprajzi érdeklődés ébredése, a hivatalos ,,Aufklárizrnus" térnyerése, a közegészségügyi korabeli szerveződése, a jár ványok hatása39 és az a tény is, hogy éppen ebben az időben ért véget Európában a boszorkányüldözés,40 ekkor virradt fel — a boszorkányok „pótlása" céljából — a vámpírok, kísértetek, az új okkultizmus hajnala — a vámpír- és kísértetirodalom (Balbinus, Harssdörfler, Francisci) 17. század végi kezdeményei is ekkoriban fejtették ki hatásukat. Mindez nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi vámpíresetek oly heves érdeklődés ébresztettek laikusokban s orvosokban egyaránt. A tudományos vita alapja azonban mégis csak a kor két meghatározó orvosi irányzata, az arárnizmus-vitalizmus és ajatromechanika-kemiatriaközti küzdelem lehetett. Feltételezésem szerint nagyrészt e küzdelemnek köszönhető, hogy a vámpírok, noha nemlétükben senki nem kételkedett, jó húsz éven át e felvilágosult század tudományos érdeklő désének középpontjába kerülhettek még.

Összefoglalás Mint láthattuk, a vámpírokról folytatott tudományos vita alapja elsősorban az a jegyzőkönyv volt, amelyet 1732-ben Medvedián állított össze a császári vizsgálóbi zottság. E jegyzőkönyv rögzítette a „vámpírbetegség" tüneteit, statisztikáit s a hely béliek tanúvallomásait is. A jegyzőkönyv „Commercium" hasábjain, illetve — kivo natolva — egyes nyugati újságok lapjain vált hozzáférhetővé a nagyközönség számára. A jelentések hatására kirobbant tudományos vita résztvevői gyakorlatilag csak két kérdésre keresték a választ: 1. Mi a „vámpírbetegség"? 2. Mi okozza a vámpírnak tartott halottak sajátos állapotát, épségét? (Abban, hogy vámpír nem létezik, szinte senki nem kételkedett!) Az első kérdésre szinte egyöntetű volt a felelet: Vámpírok nincsenek, nem démoni kórral, hanem vagy ismeretlen, de nem természetfölötti jár vánnyal, vagy pedig aggodalom okozta tévképzetekkel, fantáziákkal állunk szemben. Csak a tekintetben volt némi nézeteltérés, hogy endemikus vagy epidemikus beteg ségről van-e szó, ételmérgezéssel, a táplálkozási szokásokból eredő kórral, vagy ko lerával, illetve egyéb fertőző betegséggel magyarázható-e a sok haláleset. Ennél változatosabbak a második kérdésre adott válaszok: A hullák épségét a) természetes mumifikálódással b) sajátos talajviszonyokkal c) fiziológiai okokkal d) környezeti tényezőkkel d) tetszhalállal magyarázzák. Megoszlanak a válaszok aszerint is, hogy a válaszadó a kemiatria vagy a stahlianus animizmus híve volt-e. S éppen talán ebben a tényben kereshető annak oka is, miért keltett ekkora érdeklődést ez a téma a korabeli — német — ^ orvosi körökben. A lassanként kifulladó kemiatria és az új, különösen német földön elterjedt vitalista-aimnista teóriák37 közti vitához ugyanis igen jó anyagot szolgáltattak ezek a vámpír-esetek, hiszen a testet annak 31 Weszprémi I.: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Második száz, első rész. (Bécs, Trattner, 1778) Bp., Medicina, 1962. 110-113. 32 Rácz S.: A borbélyi tanításoknak második darabja. Pest, Trattner, 1794. 148-149. 33 Mátyus I.: O és új diaetetica... Pozsony, Landerer, 1787. I. 17-18. 34 Gvadányi J.: Rontó Pálnak, egy magyar lovas köz-katonának és gróf Benyovszki Móritznak életek. Pozsony-Komárom, Wéber, 1793. 163-166. 35 Kretzenbacher, Leopold: Kynokephale Dámonen südosteuropáischer Volksdichtung. Mün chen, Trafenik. 1968., Harmening, Dieter. Der Anfang von Dracula. Zur Geschichte von Geschichten. (Quellén und Forschungen zur eur. Ethnologie. Bd. 1. Königshausen, Neumann, 1983., Leatherdale, Clive: The Origins of Dracula. London, Kimber, 1986. stb. 36 Ploucquet orvosi bibliográfiájában a „vampyrismus" címszónál szinte kizárólag német szer zőket sorol föl. Ploucquet, Guilielmus Godofreus: Literatura medica digesta... Tomus IV, Tubingae, Cotta, 1809. 251. 37 King, L. S.: Stahl and Hoffmann: a study in eighteenth century animism. Journ. Hist. Med. 19. (1964) 118-130.

1257

38 Stahl nagyhatású, voltaképpen arisztoteliánus „ens triplex"-elméletét „Theoria medica vera" c. könyvében fogalmazta meg (első kiadás: Halle, 1707.). E nézetek legjobb ismertetése: Driesch, Hans: Der vitalismus als Geschichte und als Lehre. Leipzig, Barth, 1905, különösen: 28-^43. 39 A 25-ös, 32-es és 55-ös vámpírláz nem hozható egyértelmű összefüggésbe a jelentősebb járványhullámokkal, bár föltehető, hogy a délvidéken és Erdélyben a korban 4-5 évenként nagyobb járványok törtek ki, s ezek indukálták a hisztériát. Vő.: Schulteisz E.: Heavy epidemics in Hungary after the middle of the XVIth century. In: Sch. E.: Traditío renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról. Communicationes de Hist. Artis Med. Suppl. 21. (1997) 208. 40 Franciaországban 1670-ben, Magyarországon 1757-ben volt az utolsó boszorkányégetés. Kosáry D.: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Bp., Akadémiai, 1980. 167-168. Ez a kitűnő munka egyébként meg sem említi a vámpír-eseteket.

Magyar László András ORVOSI VITA A MAGYARORSZÁGI VÁMPÍROKRÓL

Recommend Documents