Magyar FCC TANÚSÍTVÁNY Jelen készülék megfelel az FCC direktívák 15. pontjának. A működésre az alábbi két feltétel vonatkozik: (1) a készülék nem okozhat káros interferenciát, és (2) a készüléknek minden interferenciát el kell viselnie, ideértve az olyan interferenciát is, mely nem kívánt működést eredményezhet.
Megjegyzés: Ezt a készüléket tesztelték, és az FCC direktívák 15. pontjának megfelelően B osztályú digitális készüléknek felel meg. Ezek a határértékek úgy lettek meghatározva, hogy otthoni felhasználás során megfelelő védelmet nyújtsanak a káros zavarás ellen. Ez a készülék rádiófrekvenciás energiát használ és sugároz ki, ezért amennyiben nem az utasításoknak megfelelően történik a telepítése és használata, úgy a rádiófrekvenciás kommunikációt zavarhatja. Azonban nincsen garancia arra, hogy ilyen interferencia nem fog fellépni az adott telepítés színhelyén. Amennyiben a készülék a rádió vagy televízió működését zavarja (erről a készülék be és kikapcsolásával lehet meggyőződni), akkor a felhasználó a következő módszereket alkalmazhatja az interferencia kiküszöbölésére:
A vevőantennát forgassa más irányba vagy helyezze át.
Növelje meg a készülék és a vevő közötti távolságot.
Csatlakoztassa a készüléket a vevő hálózati áramkörétől eltérő hálózati konnektorba.
Annak érdekében, hogy a készülék megfeleljen az FCC direktívák 15. pontja és B alpontja szerinti B osztályú digitális készülék kategóriájának, árnyékolt kábelek használata szükséges. Semmiképpen ne alakítsa át vagy változtassa meg a készüléket, hacsak nem a felhasználói útmutató alapján teszi. Az ilyen módosítás vagy változtatás a felhasználóra vonatkozó üzemeltetési jogosultság elvesztését vonhatja maga után.
OLVASSA EL EZT ELOSZÖR Megjegyzés: A gyártó fenntartja a jogot a termék külsejének vagy műszaki jellemzőinek előzetes
bejelentés nélküli megváltoztatására. Ez vonatkozik az elsődleges terméktulajdonságokra, szoftverre, szoftver driverekre, felhasználói útmutatóra. Jelen felhasználói útmutató a termék általános referenciaforrásának tekinthető. A termék és a kamerához kapott kellékek némileg eltérhetnek a jelen útmutatóban leírtaktól. Ez annak köszönhető, hogy az egyes viszonteladók gyakran módosítják a termék tartozékait és kiegészítőit az eltérő piaci keresletnek, vásárlói célcsoportnak és
-1-
Magyar földrajzi jellemzőknek megfelelően. A termékek az egyes értékesítőknél különösen az elemek, töltők, hálózati adapterek, memóriakártyák, kábelek, tartótáskák, és a nyelvi támogatás tekintetében különböznek egymástól. Előfordulhat az is, hogy a viszonteladó egyedi termékszínt, megjelenést, vagy belső memóriakapacitást biztosít a kamerához. További konkrét termékleírással vagy a mellékelt tartozékokkal kapcsolatban keresse fel a termék értékesítőjét. Az útmutatóban található illusztrációk célja a leírtak szemléltetése, az ábrák némileg eltérhetnek a kamera tényleges formájától. A gyártó nem vállal felelősséget a jelen útmutatóban előforduló esetleges hibákért vagy ellentmondásokért. Driver frissítésekért és további információkért keresse fel weboldalunkat a www.geniusnet.com.tw címen.
FIGYELMEZTETÉSEK Ne használja a kamerát, ha valamilyen idegen test került bele. Ilyenkor kapcsolja ki és szüntesse meg az áramellátást (elemek). Ha a kamera leesett vagy megrongálódott, akkor kapcsolja ki a kamerát, szüntesse meg az áramellátást (elemek). Az ebben az állapotban történő folyamatos használat tüzet vagy áramütést okozhat. Vegye fel a kapcsolatot a termék viszonteladójával. Ne próbálja szétszerelni, átalakítani vagy megjavítani a kamerát. Ez tüzet vagy áramütést okozhat. A belső vizsgálatot és a szerelést kizárólag hivatalos szakszerviz végezheti. Ne használja a kamerát vízhez közel. Ez tüzet vagy áramütést okozhat. Különösen vigyázzon esős, havas időben, strandon vagy tengerparton történő használatkor. Ne helyezze a kamerát instabil helyekre (pl. billegő asztalra vagy lejtő felületre), ahonnét könnyen leeshet vagy leborulhat, és sérülést okozhat. Az elemeket tartsa távol gyerekektől. Az elemek lenyelése mérgezést okozhat. Ebben az esetben azonnal keressen fel egy orvost. Sétálás, autóvezetés, motorozás közben soha ne működtesse a kamerát. Könnyen eleshet, vagy közlekedési balesetet okozhat.
FIGYELEM Mikor behelyezi az elemeket a kamerába, ellenőrizze azok polaritását (- és + jelek) a megfelelő elhelyezés érdekében. Helytelen polaritás ugyanis az elemek szivárgását, elektrolit kifolyását, tűzet, sérülést, illetve az elemkamra szennyeződését okozhatja. Ne villantsa a vakut közelről más szemébe. Ez látásromlást eredményezhet. Ne feszegesse az LCD kijelző felületét. Ez a felület védőüvegének károsodását okozhatja,
-2-
Magyar vagy a belső folyadék szivárgását eredményezheti. Amennyiben a folyadék testre vagy ruhára kerül, azonnal mossa ki friss vízzel. Ha a szembe kerül, akkor vegye fel a kapcsolatot egy orvossal. Jelen kamera egy precíziós készülék. Ne ejtse le, ne rázza, és kezelje óvatosan. A durva bánásmód a fényképezőgép helytelen működését eredményezheti. Ne használja a kamerát nedves, gőzzel teli, párás vagy piszkos környezetben. Ez tüzet vagy áramütést okozhat. Hosszú használat után ne távolítsa el azonnal az elemeket. Az elemek ugyanis felforrósodhattak a használat során. Ez pedig égési sérülést okozhat. A kamerát vagy a hálózati adaptert ne takarja le, és ne csavarja bele vászonba vagy szövetneműbe. Ez hőtermelést okozhat, és tüzet vagy a készülék házának deformálódását eredményezheti. A készüléket és tartozékait mindig jól szellőztetett helyen tárolja. Ne tárolja a fényképezőgépet túl magas hőmérsékletű helyeken, például ne hagyja tűző napon parkoló lezárt járműben. Ez rongálhatja a kamera külső szerkezetét, belső alkatrészeit, és akár tüzet is okozhat. Győződjön meg róla, hogy minden kábel és csatlakozó ki van húzva, mielőtt szállítná a kamerát. Ennek elmulasztása a kábelek vagy vezetékek rongálódását okozhatja, és tüzet vagy áramütést is okozhat.
FIGYELEM Az elemek használata előtt alaposan olvassa el, és tartsa be az alábbiakban ismertetett biztonsági előírásokat: A különböző típusú elemek vagy a környező hőmérséklet kedvezőtlenül befolyásolhatja az akkumulátor teljesítményét. Kerülje a kamera szélsőségesen hideg körülmények közötti használatát. Máskülönben ez megrövidítheti az elemek élettartamát és csökkentheti a készülék teljesítményét. Az alacsony hőmérséklet befolyásolja az alkáli elem teljesítményét, ezért ajánlott inkább Ni-MH újratölthető akkumulátorokat használni. Az új vagy a régóta nem használt újratöltött akkumulátorok (nem csak a lejárt szavatosságúak) befolyásolhatják az elkészíthető képek számát. Ezért a teljesítmény és az élettartam maximalizálásához javasoljuk, hogy teljesen töltse fel az akkumulátorokat, az újakat pedig töltés illetve használat előtt süsse ki. Az elemek felforrósodhatnak, ha hosszabb ideig használja a kamerát vagy a vakut. Ez teljesen normális, és nem hibás működés eredménye. A kamera felforrósodhat, ha hosszabb ideig folyamatosan használja. Ez teljesen normális, és
-3-
Magyar nem hibás működés eredménye. Amennyiben a készüléket hosszabb ideig nem használja, úgy az elemeket feltétlenül vegye ki. Így megelőzheti az elektrolit kifolyását és a korróziót. Soha ne használjon eltérő típusú elemeket (egyszerre), ne keverje a használt és az új elemeket. Mindig tartsa tisztán a kamera csatlakozónyílásait. Soha ne használjon mangán elemeket.
-4-
Magyar TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS
7-8
PLAYBACK MÓD
Áttekintés Csomag tartalma
Videók lejátszása
ISMERKEDÉS A KAMERÁVAL
Képek/videók lejátszása TV-n
9-13
Zoom lejátszás
Elülső nézet
Képgaléria megjelenítése
Hátsó nézet
Képek/videók védelme
LCD kijelző ikonjai
Diavetítő megjelenítése
LED kijelzők
ELSŐ LÉPÉSEK
Képek/videók törlése
13-18
Elemek behelyezése Hordszíj csatlakoztatása
MP3 MÓD
29-30
HANGRÖGZÍTÉS MÓD
30-32
Hangfelvételek rögzítése Hangfájlok lejátszása MP3/hangfájlok törlése
SD memóriakártya behelyezése (választható kellék) LCD panel használata
MENU MÓD
Be- és kikapcsolás
33-43
Record menü Playback menü MP3 menü Voice menü Setup menü
A felhasználói felület nyelvének beállítása Dátum és idő beállítása SD memóriakártya formázása
FELVETT KÉPEK ÉS VIDEÓK
Képfelbontás és képminőség
SZÁMÍTÓGÉPRE
beállítása
VITELE
FÉNYKÉPEZÉSI MÓDOK
23-29
Képek lejátszása
43-45
1. lépés: USB driver telepítése 2. lépés: Kamera csatlakoztatása számítógéphez 3. lépés: Képek/videók áttöltése
18-23
Képek készítése Videók készítése Makro mód Normál mód
MP3 FÁJLOK
Zoom fényképezés
ÁTMÁSOLÁSA
Vaku beállítása
PHOTOSUITE
Önkioldó beállítása -5-
45-46
Magyar TELEPÍTÉSE
46-47
2. lépés: Kamera csatlakoztatása a
47
3. lépés: Szoftver alkalmazás futtatása
PHOTOVISTA TELEPÍTÉSE
számítógéphez
KAMERA CSATLAKOZTATÁSA
WINDVD CREATOR SVCD TELEPÍTÉSE
48
A KÉSZÜLÉK MINT PC KAMERA
49-51
1. lépés: A PC kamera driver telepítése
-6-
MÁS ESZKÖZÖKHÖZ
51
MŰSZAKI JELLEMZŐK
51-52
Magyar
BEVEZETÉS Áttekintés Az Ön új digitális kamerája kiváló minőségű, 2304 x 1728 felbontású képeket tud készíteni 2,0 megapixeles CMOS szenzor használatával. Jelen digitális kamera belépőszintű készülékként terveztük. A kamerát egyszerűen használhatja mozgóképek rögzítésére. Az 1,5" színes LTPS LCD kijelző segítségével beállíthatja, és részletesen megtekintheti képeit. Egy automatikusan működő vakuszenzor felismeri a környező fényviszonyokat, és meghatározza, hogy a vakut kell-e használni vagy sem. Ez a funkció biztosítja, hogy képei mindig jól sikerüljenek. A 16 MB belső memória (14 MB a képtároláshoz) lehetővé teszi, hogy további memóriakártya használata nélkül készítsen és tároljon képeket vagy videókat. Bár természetesen a memóriakapacitás növelhető egy külső memóriakártya használatával (akár 512 MB kapacitásig). A képeken és videón kívül a kamerát használhatja hangrögzítőként, MP3 lejátszóként és PC kameraként. Az elkészített képeket vagy videókat át lehet tölteni egy számítógépre az USB kábel használatával (USB driver szükséges a Windows 98 operációs rendszerhez). Számítógépén javíthatja és retusálhatja képeit a mellékelt szerkesztőszoftverrel, vagy bármilyen már rendelkezésére álló képszerkesztő programmal. Barátaival megoszthatja képeit e-mailen, egy jelentésben vagy akár egy weboldalon. A mozgóképek számítógépes visszajátszásához a Windows Media Player 9.0 (WMP 9.0) szoftvert javasoljuk. A program ingyenes változatát letöltheti a www.microsoft.com weboldalról.
MEGJEGYZÉS Az útmutató illusztrációi a kizárólag a megértést teszik egyszerűbbé, ezért eltérhetnek a kamera tényleges beállításaitól.
-7-
Magyar
A csomag tartalma Óvatosan csomagolja ki a kamerát, és ellenőrizze, hogy megvannak-e a következő tartozékok: Digitális kamera
CD-ROM szoftverrel
USB kábel
Felhasználói kézikönyv
AV kábel
Gyors útmutató
2 x AAA alkáli elem
Tartótáska
Hordszíj
Fülhallgató
Állvány
MEGJEGYZÉS A kellékek és alkatrészek viszonteladónként változhatnak.
-8-
Magyar
ISMERKEDÉS A KAMERÁVAL Elülső nézet
1.
Objektív
2.
Mikrofon
3.
Vaku
4.
Önkioldó LED
5.
Állvány foglalata
6.
Fókuszkapcsoló Makro mód Normál mód
-9-
7.
SD kártyakamra fedele
8.
Elemkamra fedele
Magyar
Hátsó nézet
1.
Power gomb
2.
Image gomb
3.
5. 6.
Zoom kar Record gomb
4.
T/
T / Nagyítás
W/
W / Távolítás
-10-
Fülhallgató csatlakozója
7.
A/V csatlakozó
8.
USB csatlakozó
9.
Szíjtartó
10.
Hangszóró
11.
LCD panel / kijelző
12.
LED kijelző
MODE gomb
Menu gomb
Magyar 13.
14.
Jobb / előre gomb
Bal / vissza gomb
Önkioldó gomb
Vaku gomb
LCD kijelző ikonjai Előnézet mód: 1.
Zoom állapota
2.
Makro mód
3.
Hangerő Alacsony hangerő Kis hangerő Közepes hangerő Nagy hangerő Maximális hangerő Néma
4.
10 mp. késleltetés
Elemtöltöttség szintje 8.
Maximális
Fehéregyensúly
Közepes
Automata
Hamarosan lemerül
Nappal
Lemerült 5.
Memóriakártya kijelzője
6.
Vaku mód
Árnyék Fluoreszkáló-1 Fluoreszkáló-2
Automata vaku
Lámpa
Automata vaku 9.
vörösszem-hatás
10.
csökkentésével Vaku ki 7.
Önkioldó mód 3 mp. késleltetés
-11-
EV kompenzáció Képméret 4M
2304 x 1728 pixel
3M
2048 x 1536 pixel
2M
1600 x 1200 pixel
Magyar ½M 800 x 600 pixel 11.
A készíthető képek száma
12.
Állókép mód
13.
Képminőség
Nagyon jó Jó Normál 15.
Kiváló
L 640 x 480
Jó
M 320 x 240
Normál 14.
Video felbontás
Video minőség Kiváló
Lejátszás mód - Állókép lejátszása: 1. Mappa és fájl száma 2. Elemtöltöttség szintje 3. Memóriakártya kijelzője 4. Exponálási idő 5. Apertúra érték 6. Állókép mód 7. Képminőség 8. Képméret
-12-
16.
A készíthető felvétel hossza
17.
Video mód
Magyar Lejátszás mód - Video lejátszása: 1. Mappa és fájl száma 2. Hangerő 3. Elemtöltöttség szintje 4. Memóriakártya kijelzője 5. Lejátszás / szünet kijelzője 6. Video méret 7. Összes rögzített idő 8. Video mód 9. Video minőség
LED kijelzők Kijelző
Állapot
Leírás/tevékenység 1. A kamera bekapcsol.
LED kijelző
Telt zöld
2. A kamera készen áll képek (vagy videók)
LED kijelző
Villogó zöld
USB kommunikáció/átvitel folyamatban.
LED kijelző
Villogó piros
Vaku töltése.
Önkioldó kijelzője
Villogó piros
Az önkioldó funkció aktiválva.
készítésére.
ELSŐ LÉPÉSEK Használhat 2 db AAA méretű elemet (alkáli, Ni-MH) a kamera működtetéséhez.
Elemek behelyezése -13-
Magyar 1. Győződjön meg róla, hogy a kamera ki van kapcsolva. 2. Csúsztassa el az elemkamra fedelét a [NYITÁS] nyíllal jelzett irányba. 3. A megfelelő polaritásjelek szerint helyezze be az elemeket (+ vagy -). 4. Határozottan zárja vissza az elemkamra fedelét.
MEGJEGYZÉS Kerülje a kamera szélsőségesen hideg körülmények közötti használatát. Máskülönben ez megrövidítheti az elemek élettartamát és csökkentheti a készülék teljesítményét. Az alacsony hőmérséklet befolyásolja az alkáli elem teljesítményét, ezért ajánlott inkább Ni-MH újratölthető akkumulátorokat használni. Az új vagy a régóta nem használt újratöltött akkumulátorok (kivéve a lejárt szavatosságúakat) befolyásolhatják az elkészíthető képek számát. Ezért a teljesítmény és az élettartam maximalizálásához javasoljuk, hogy teljesen töltse fel az akkumulátorokat, az újakat pedig töltés illetve használat előtt süsse ki. Amennyiben hosszabb ideig nem fogja használni az elemeket, távolítsa el őket a kamerából. Így megelőzheti az elemfolyást vagy korróziót. Soha ne használjon együtt eltérő típusú elemeket. Ne használjon régi elemeket újakkal. Soha ne használjon mangán elemeket.
Hordszíj csatlakoztatása A használat során bekövetkező véletlen kicsúszás elkerülése érdekében használjon mindig hordszíjat. A hordszíjat a következőképpen csatlakoztassa: 1. Fűzze be a szíj vékonyabbik végét a szíjtartóba. 2. Csúsztassa át a szíj másik végét a vékonyabb rész csomóján, majd húzza szorosra a szíjat.
SD memóriakártya behelyezése (választható kellék) A kamera 16 MB beépített memóriával van felszerelve, így a kamerában képeket, mozgóképeket, MP3 és hangfájlokat fájlokat tárolhat. Ezen kívül növelheti a memória kapacitását egy tetszőlegesen választható SD (Secure Digital) memóriakártyával is, és így azon további fájlokat tárolhat.
-14-
Magyar
1. Győződjön meg róla, hogy a kamera ki van kapcsolva. 2. Csúsztassa el az SD kártyakamra fedelét a NYITÁS nyíllal jelzett irányba. 3. Helyezze be az SD memóriakártyát. Ha a kártyát nem lehet behelyezni, ellenőrizze annak elhelyezkedését. 4. Zárja vissza az SD memóriakártya kamrájának fedelét.
MEGJEGYZÉS Győződjön meg róla, hogy első használat előtt megformázza a memóriakártyát. További információkért forduljon a Formázás részhez.
Memóriakártya eltávolításához: 1. Győződjön meg róla, hogy a kamera ki van kapcsolva. 2. Nyissa fel az SD kártyakamra fedelét. 3. Nyomja meg könnyedén a szélét, a kártya így kivehetővé válik.
MEGJEGYZÉS Az értékes adatok véletlen letörlésének megelőzése érdekében, az SD memóriakártya oldalán lévő írásvédettséget jelző csúszkát „LOCK”-ra (ZÁRT-ra) állíthatja. A mentéshez, szerkesztéshez, vagy adatok törléséhez az SD memóriakártya írásvédettségét fel kell oldani.
LCD panel használata 1. Hajtsa ki az LCD panelt a helyéről. 2. A panel forgatásával válassza ki a kívánt szöget.
-15-
Magyar MEGJEGYZÉS Győződjön meg róla, hogy a LCD panelt 90 fokban kihajtotta, mielőtt forgatni próbálná. Óvatosan forgassa az LCD panelt, mivel a túlforgatás vagy a nem megfelelő irányba történő forgatás rongálhatja a kamera és az LCD kijelző közötti forgó részt. Ne érintse meg az LCD kijelző felületét, miközben a panelt mozgatja. A kamerát ne az LCD panel segítségével tartsa.
Be- és kikapcsolás Nyomja meg, és tartsa lent a
gombot a bekapcsoláshoz.
A kikapcsoláshoz újra nyomja meg, és tartsa lent a
gombot.
A felhasználói felület nyelvének beállítása Első bekapcsoláskor állítsa be, hogy az LCD kijelzőn megjelenő üzenetek és menük milyen nyelven jelenjenek meg. Állítsa be a kívánt nyelvet a zoom karral, majd nyomja meg a gombot. A beállítás elmentődik. További információkért forduljon a [Setup] menü Nyelv beállítása részéhez.
MEGJEGYZÉS A nyelv beállítása panel csak a kamera első bekapcsolásakor jelenik meg. Következő bekapcsoláskor már nem.
Dátum és idő beállítása A Dátum/Idő képernyő a következő esetekben jelenik meg: A kamera első bekapcsolásakor; Kamera bekapcsolásakor az elemek cseréje után. A dátum és idő beállításához: 1. Állítsa be az év, nap, idő megfelelő értékeit a 2. Nyomja le a
/
gombok segítségével.
gombot, miután minden értéket beállított.
Az érték növeléséhez állítsa a zoom kart a Az érték csökkentéséhez állítsa a zoom kart a Az idő 24 órás formátumban fog megjelenni.
-16-
helyzetbe. helyzetbe.
Magyar
SD memóriakártya formázása Használat előtt formázza meg a memóriakártyát. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
gomb lenyomásával.
Ha az [Image/Movie] / [MP3] / [Voice] módból szeretne hozzáférni a [Setup] menühöz, akkor először nyomja meg a MODE gombot kétszer a [Select Mode] opcióhoz, a zoom kar segítségével válassza ki a kívánt módot, majd nyomja meg a
2.
gombot.
Nyomja meg a
gombot, és válassza a [Setup] opciót a
gomb segítségével.
A [Setup] menü megjelenik a kijelzőn.
3.
Válassza a [Format] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
4.
Válassza a [Yes] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
Az SD memóriakártya formázása törli a zárolt képeket is. A képekkel együtt minden adat törlődik. Mielőtt formázná a kártyát, győződjön meg róla, hogy a képekre már nincsen szüksége. A formázás visszavonhatatlan művelet, az adatokat később semmilyen formában nem lehet visszaállítani. Hibás SD memóriakártyát nem lehet helyesen megformázni.
gombot. gombot.
MEGJEGYZÉS
Képfelbontás és képminőség beállítása A felbontás és képminőség beállításai meghatározzák a pixelméretet (dimenziót), a képfájl méretét, valamint a képek tömörítési arányát is. Ezek a beállítások befolyásolják a memóriában, illetve az SD memóriakártyán tárolható képek számát. A kamerával történő ismerkedés során
-17-
Magyar javasolt az összes felbontást és képminőséget kipróbálni, így megtapasztalhatja, hogy azok milyen hatással vannak az adott képre. A nagyobb felbontás és a jobb képminőség elősegíti ugyan a leghatásosabb fényképészeti eredmények létrejöttét, de ezek egyúttal nagyobb fájlméretet is jelentenek. A nagyobb felbontást és jobb képminőséget ezért ajánlatos csak nyomtatási, előhívási célokra, illetve a legkényesebb beállításokat igénylő helyzetekre alkalmazni. Az alacsonyabb felbontás/minőség kevesebb memóriát használ, és így inkább alkalmasabb e-mailes képküldésre, egy jelentésbe történő beszúrásra vagy közzétételre egy weblapon. A képfelbontás vagy képminőség megváltoztatásához kövese az alábbi lépéseket: 1. Kapcsolja be a kamerát a 2. Nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot.
A [Record] menü megjelenik. 3. Válassza a [Image size] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
4. Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
5. Kövesse a 3. és a 4. lépést az [Image quality], [Video size] és [Video quality] opciók beállításához.
MEGJEGYZÉS
A készíthető képek száma vagy a videók hossza függ a memória méretétől, a felbontástól, a képminőségtől és a rögzítendő témától.
FÉNYKÉPEZÉSI MÓDOK Állóképek készítése -18-
Magyar 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Állítsa be a jelenetet.
3.
Nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot a kép elkészítéséhez.
MEGJEGYZÉS
A ténylegesen elkészített kép nagyobb mint az LCD megjelenő előnézeti kép.
A rögzíthető képek száma A számláló a belső memóriában és az SD memóriakártyán tárolható képek számát mutatja. A rögzíthető képek száma függ a témától, a memória kapacitásától, a képminőségtől és a felbontástól.
Felbontás
2304 x 1728 pixel
2048 x 1536 pixel
1600 x 1200 pixel
800 x 600 pixel
Minőség
Tömörítési arány
16 MB belső memória
Kiváló
4:1
12
Jó Normál Kiváló Jó
8:1 12:1 4:1 8:1
20 29 15 24
Normál Kiváló Jó Normál Kiváló Jó
12:1 4:1 8:1 12:1 4:1 8:1
34 21 29 45 72 100
Normál
12:1
137
* A fenti adatok szabványos teszteredményeket mutatnak. A tényleges kapacitás azonban a felvétel körülményeitől és a beállításoktól is függ.
Mozgóképek készítése 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Állítsa be a jelenetet.
gomb lenyomásával.
-19-
Magyar 3.
Nyomja meg a
gombot.
A mozgókép rögzítése elkezdődik. Nyomja meg újra a a 4.
gombot a felvétel szüneteltetéséhez. Ha újra megnyomja
gombot a felvétel folytatódik.
Nyomja meg a
gombot a felvétel leállításához.
Makro mód Válassza ezt az opciót, ha közeli képeket szeretne készíteni. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Állítsa a fókuszkapcsolót
3.
Állítsa be a jelenetet.
4.
Nyomja meg a
gomb lenyomásával. módba.
gombot a kép elkészítéséhez.
Mozgókép rögzítéséhez nyomja meg a a leállításhoz a
gombot,
gombot.
MEGJEGYZÉS NE FELEJTSE EL visszaállítani a Makro módot Normál módba, ha már nem közeli képeket szeretne készíteni. A vaku automatikusan kikapcsol, ha makro módba vált.
Normál mód Használja a módot természet- vagy portréfotózáshoz. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Állítsa a fókuszkapcsolót
gomb lenyomásával. módba.
-20-
Magyar 3.
Állítsa be a jelenetet.
4.
Nyomja meg a
gombot a kép elkészítéséhez.
Mozgókép rögzítéséhez nyomja meg a
gombot, a leállításhoz a
gombot.
Zoom fényképezés A zoom fényképezés segítségével közeli vagy távoli fotókat készíthet. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Állítsa be a jelenetet a zoom kar segítségével.
gomb lenyomásával.
A téma közelebb lesz, ha a zoom kart állapotba állítja.
A téma távolabb lesz, ha a zoom kart állapotba állítja.
3.
Nyomja meg a
gombot a kívánt kép elkészítéséhez.
Mozgókép rögzítéséhez nyomja meg a
Használja a zoom kart a nagyításhoz és távolításhoz felvétel közben.
gombot, a leállításhoz a
Vaku beállítása A vakut a környező fényviszonyok szerint állítsa be. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja le a
gomb lenyomásával.
gombot a kívánt vaku mód
kiválasztásához.
-21-
gombot.
Magyar Az alábbi táblázat segít kiválasztani a megfelelő vaku módot:
Vaku mód Automata
Leírás A vaku automatikusan bevillan a környező fényviszonyoknak megfelelően.
vaku Automata vaku vörösszem-hatás
Használja ezt a módot a vörösszem-hatás jelenségének csökkentésére. Így természetes fotókat készíthet emberekről és állatokról akár gyenge fényviszonyok között is. Képek készítése során a vörösszem-hatást csökkenteni lehet, ha megkéri a fotózandó személyt, hogy nézzen közvetlenül a kamerába, vagy jöjjön
csökkentéssel
közelebb.
Használja ezt a módot zárt helyszíneken történő fotózáshoz, vagy amikor Vaku ki
a téma a vaku működési tartományán kívül esik.
MEGJEGYZÉS
A vaku nem lehet használni video módban.
Önkioldó beállítása Ez a beállítás lehetővé teszi, hogy önkioldó segítségével készítsen képeket. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg a
3.
Állítsa be a jelenetet.
4.
Nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot a beállítás kiválasztásához.
gombot.
Az önkioldó LED és az önkioldó ikonja villogni kezd, a kép elkészül a beállított késleltetés után.
-22-
Magyar
Az önkioldó mód érvénytelenítéséhez bármikor nyomja meg a
gombot
újra.
Miután az önkioldó funkciót aktiválta és a
gombot lenyomta, a zoom kar
nem használható. Az alábbi táblázat segít kiválasztani a megfelelő önkioldó módot: Önkioldó mód
Leírás
3 mp.
A kép a
gomb megnyomása után 3 mp múlva elkészül.
10 mp.
A kép a
gomb megnyomása után 10 mp múlva elkészül.
MEGJEGYZÉS
Az önkioldó módot nem lehet használni video módban.
A kép elkészülte után az önkioldó funkció automatikusan kikapcsol.
PLAYBACK MÓD Állóképek megtekintése Állóképeit visszajátszhatja az LCD kijelzőn. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot.
Az utolsó kép/mozgókép megjelenik az LCD kijelzőn.
-23-
Magyar 4.
Válassza ki a kívánt képet a zoom kar segítségével.
Az előző kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
A következő kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
állapotba. állapotba.
Mozgóképek lejátszása A kamerán megtekintheti az elkészült mozgóképeket. Hangot is lejátszhat. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
gomb lenyomásával.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
5.
Az utolsó kép/mozgókép megjelenik az LCD kijelzőn.
Válassza ki a kívánt képet a zoom kar segítségével.
Az előző kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
A következő kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
Nyomja meg a
állapotba. állapotba.
gombot.
A lejátszás alatt a
gombok segítségével előre vagy hátra ugorhat a
videóban.
A video szüneteltetéséhez nyomja meg a
A folytatáshoz nyomja meg újra a
A leállításhoz nyomja meg a
gombot.
gombot. gombot. Ez megállítja a lejátszást, és visszatérhet
a mozgókép elejére.
-24-
Magyar
MEGJEGYZÉS A mozgóképek számítógépes visszajátszásához a Windows Media Player 9.0 (WMP 9.0) szoftvert javasoljuk. A program ingyenes változatát letöltheti a www.microsoft.com weboldalról. A hangerő szabályozásához állítsa a zoom kart
állapotra a hangerő növeléséhez,
állapotba a csökkentéshez.
Képek és videók lejátszása TV-n Képeit lejátszhatja televízión. Mielőtt csatlakoztatja az eszközt, győződjön meg róla, hogy a készülék kompatibilis az NTSC\PAL rendszer valamelyikével. 1. Csatlakoztassa az A/V kábel egyik végét a kamera A/V csatlakozójába. 2. Csatlakoztassa az A/V kábel másik végét a TV bemeneti csatlakozójába. 3. Kapcsolja be a TV-t és a kamerát. 4. Most lejátszhatja a képeket/videókat. A képek és videók lejátszásának módszere megegyezik.
Zoom lejátszás A megjelenített képeket 2 lépésben lehet kinagyítani: 2X-re és 4X-re. gomb lenyomásával.
1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
5.
Válassza ki a kívánt képet a zoom karral.
Az előző kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
A következő kép megtekintéséhez állítsa a zoom kart
A
állapotba. állapotba.
gomb megnyomásával a megjelenített képet 1x-re, 2x-re és 4x-re lehet
kinagyítani.
Zoom lejátszás során a külső keret a teljes képet jelzi, míg a belső keret a
-25-
Magyar pillanatnyilag kinagyított területet. 6.
Tolja a zoom kart felfelé vagy lefelé, vagy nyomja meg a
gombot a
kinagyítandó terület kijelöléséhez.
Képgaléria Ez a funkció lehetővé teszi, hogy egyszerre 9 kis méretű kép jelenjen meg az LCD kijelzőn. Így gyorsan rákereshet a kívánt képekre. 1.
Kövesse a „Zoom lejátszás" részben leírt 1-5 lépéseket, amíg a képgaléria meg nem jelenik a képernyőn.
2.
gombot a kívánt kép/videó
Nyomja meg a
normál méretű megtekintéséhez. 3.
Nyomja meg a
gombot.
MEGJEGYZÉS
Az [
], [
], [
] ikon megjelenik a kijelzőn.
Képek/videók védelme Állítsa a fájlokat írásvédett módba, így megelőzheti azok véletlen letörlését. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
gomb lenyomásával.
-26-
Magyar 3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Válassza ki a védeni kívánt képet/videót a zoom karral.
A képgalériából kiválaszthatja a védeni
kívánt képet/videót. 5.
Nyomja meg a
6.
gombot.
A [Play] menü megjelenik.
Válassza a [Protect] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
7.
Válassza a [One image] vagy [All images] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
8.
gombot.
gombot.
Válassza a [Lock] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
A védelem aktiválódik, a kamera visszatér lejátszás módba.
A védelem ikon választja az
megjelenik a védett képeknél. Mikor az [All images] opciót ikon minden képnél megjelenik.
A védelem érvénytelenítéséhez válassza az [Unlock] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
gombot.
A védelem kikapcsolódik, a kamera visszatér lejátszás módba.
Diavetítő megjelenítése A diavetítő funkció lehetővé teszi, hogy képeit/mozgóképeit automatikusan a megadott sorrendben lejátssza. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
gomb lenyomásával.
-27-
Magyar 3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Nyomja meg a
5.
gombot.
A [Play] menuü megjelenik.
Válassza a [Slide show] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
6.
gombot.
Állítsa be a késleltetés mértékét a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
A diavetítés elindul.
A mozgóképekből csak az első képkocka jelenik meg.
A diavetítés leállításához nyomja meg a
gombot.
MEGJEGYZÉS
A késleltetés mértéke 1 mp., 3 mp., 5 mp., 7 mp. és 9 mp. közötti tartományban állítható be.
Képek / mozgóképek törlése 1.
Kapcsolja be a kamerát a
gomb lenyomásával.
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Válassza ki a törlendő képet/videót a zoom karral.
5.
Nyomja meg a
6.
A képgalériából kiválaszthatja a törlendő képet/videót. gombot.
A [Play] menü megjelenik.
Válassza a [Delete file] vagy [Delete all] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg
-28-
Magyar a
7.
gombot.
Delete file: Törli az aktuális képet vagy videót.
Delete all: Törli az összes képet vagy videót.
Válassza a [Yes] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
A törlés érvénytelenítéséhez válassza a [No] opciót, majd nyomja meg a gombot. No images!] üzenet jelenik meg.
Ha minden képet/mozgóképet törölt, a [
Ha vissza szeretne térni fényképezés módba, nyomja meg a MODE gombot.
MP3 MÓD A kamera lehetővé teszi MP3 fájlok lejátszását is. A fájlokat áttöltheti számítógépére, és visszamásolhatja őket a kamerára egy USB kábel segítségével. SD memóriakártyán tárolt MP3 fájlokat szintén lejátszhat. További információkért forduljon az „MP3 FÁJLOK ÁTTÖLTÉSE” részhez. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
gomb
lenyomásával. 2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [MP3] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
Az MP3 lejátszási lista megjelenik a képernyőn.
-29-
gombot.
Magyar Gomb műveletek Gomb
MP3 Lejátszási lista
Lejátszás alatt
Kikapcsolás (nyomja le és tartsa lent)
MODE
Kikapcsolás (nyomja le és tartsa lent)
Lapozás fel
Hangerő +
Lapozás le
Hangerő -
Előző lap
Előző MP3 lejátszása / Gyors visszatekerés
Következő lap
Következő MP3 lejátszása / Gyors előretekerés
Vissza az LCD
1 ismétlése/ Mind ismétlése / Ismétlés
előnézethez
kikapcsolása
Belépés az MP3 menübe
Következő vagy előző MP3 lejátszása / Gyors előre- vagy visszatekerés
Kijelölés
MP3 lejátszás megállítása
MP3 lejátszás indítása
MP3 lejátszás szüneteltetése
HANGRÖGZÍTÉS MÓD A kamerával bárhol és bármikor hangfelvételeket készíthet és játszhat le.
Hangfájlok rögzítése 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg a MODE gombot hangfelvétel rögzítése módba lépéshez (lásd ábra).
gomb lenyomásával.
3.
Nyomja meg a
gombot.
A hangfelvétel rögzítése megkezdődik.
A rögzítés szüneteltetéséhez nyomja meg a
-30-
gombot újra.
Magyar
A rögzítés leállításához nyomja meg a
A beépített 16MB-os belső memória maximum 31 perc és 20 másodperc terjedelmű
gombot.
hanganyag rögzítését teszi lehetővé.
Hangfelvétel rögzítése 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
gomb lenyomásával.
Válassza az [Voice] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
A lejátszható hangfelvételek listája megjelenik a kijelzőn.
Gomb műveletek Gomb
Hang Lejátszási lista Kikapcsolás (nyomja le és tartsa lent)
Kikapcsolás (nyomja le és tartsa lent)
Lapozás fel
Hangerő +
Lapozás le
Hangerő -
Előző oldal
Előző hangfájl lejátszása / Gyors visszatekerés
Következő oldal MODE
Lejátszás alatt
Következő hangfájl lejátszása / Gyors előretekerés
Vissza az LCD
1 ismétlése/ Mind ismétlése / Ismétlés
előnézethez
kikapcsolása
-31-
Magyar
Belépés a Voice menübe
Következő vagy előző hangfájl lejátszása / Gyors előre- vagy visszatekerés
Kijelölés
Hangfájl lejátszás megállítása
Hangfájl lejátszás indítása
Hangfájl lejátszás szüneteltetése
MP3 / hangfájlok törlése 1.
Kapcsolja be a kamerát a
gomb lenyomásával.
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [MP3] / [Voice] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Nyomja meg a
5.
gombot.
Az [MP3] / [Voice] menü megjelenik a kijelzőn.
Válassza a [Delete file] vagy [Delete all] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
6.
A lejátszható MP3 vagy hangfelvételek listája megjelenik a kijelzőn.
gombot.
Delete file: A kijelölt MP3 vagy hangfelvételt törli.
Delete all: Az összes MP3 vagy hangfelvételt törli.
Válassza a [Yes] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gombot.
Ha nem szeretne törölni, akkor válassza a [No] opciót, majd nyomja meg a gombot. [No files!] üzenet jelenik meg.
Ha az összes fájl törölve lett, akkor a
Ha szeretne fényképezés módba visszatérni, akkor nyomja meg a MODE gombot.
-32-
Magyar
MENÜ OPCIÓK Record menü Ebben a menüben találhatja meg a képek és mozgóképek rögzítéséhez szükséges alapvető beállításokat. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg a
3.
gomb lenyomásával.
gombot.
A [Record] menü megjelenik a kijelzőn.
Válassza ki a kívánt [Record] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
5.
A menüből történő kilépéshez nyomja meg a
Képméret A rögzítendő kép méretét állítja be. 4M : 2304 x 1728 3M : 2048 x 1536 2M : 1600 x 1200 ½M : 800 x 600
-33-
gombot.
gombot.
Magyar Képminőség A rögzítendő kép minőségét (tömörítési arányát) állítja be. Kiváló Jó Normál
Video méret A rögzítendő mozgókép méretét állítja be. L : 640 x 480 M : 320 x 240
Video minőség A rögzítendő mozgókép minőségét (tömörítési arányát) állítja be. Kiváló Nagyon jó Jó Normál
Exponálás A kamera minden egyes jelenetre automatikusan beállítja a megfelelő exponálási sebességet. Amennyiben a téma túl sötét vagy túl világos, a fényerőt manuálisan is szabályozza, hogy a témát világosabbá vagy sötétebbé tegye. Ezt hívják EV kompenzációnak. Az EV kompenzációt -1,8EV és +1,8EV közötti tartományban lehet beállítani.
Példák az exponálás kompenzációra
Pozitív (+) kompenzáció
-34-
Magyar * Nyomtatott szöveg képe (fekete karakterek fehér papíron) * Hátulról megvilágított portrék * Nagyon világos jelenetek (pl. hómező) és erősen visszatükröződő témák * Általában az égboltról készített képek
Negatív (-) kompenzáció * Fentről megvilágított témák, különösen sötét háttérrel * Nyomtatott szöveg képe (fehér karakterek fekete papíron) * Gyengén visszatükröződő témák, pl. zöld vagy sötét lombozat fotózásánál
Fehéregyensúly Ezzel beállíthatja a különböző fényviszonyoknak megfelelő fehéregyensúlyt, így az emberi szemhez által érzékelt képhez hasonló fotókat készíthet.
Auto: Automata beállítás [ [
] Nappal: nappali képekhez ] Árnyék: felhős fényviszonyok esetén
[
] Fluoreszkáló-1: Erős fluoreszkáló fényviszonyok esetén (W3900-4500K)
[
] Fluoreszkáló-2: Gyenge fluoreszkáló fényviszonyok esetén (W4600-5400K)
[
] Lámpa: Belső megvilágítás esetén
ISO A fénykép érzékenységét állítja be. Mikor az érzékenység (az ISO értéke) nő, a fényképezés sötét környezetben is lehetséges, de a kép szemcsésebb (pixelesebb) lesz. [Auto]: Automata beállítás [100]: megegyezik ISO100-al [200]: megegyezik ISO200-al [400]: megegyezik ISO400-al
-35-
Magyar Playback menü Ebben a menüben a lejátszáshoz szükséges beállításokat találhatja. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [Image/Movie] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot. 4.
Nyomja meg a
5.
gombot.
A [Play] menü megjelenik a kijelzőn.
Válassza ki a kívánt [Play] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
6.
Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
7.
A menüből történő kilépéshez nyomja meg a
gombot.
Védelem Védelem A fájlokat írásvédettre állítja. Így megelőzheti azok véletlen letörlését. További információkért forduljon a Képek/mozgóképek védelme részhez.
Fájl törlése Törli az aktuális fájlt [No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
-36-
gombot.
Magyar
Mind törlése Minden fájlt töröl. [No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
Diavetítő Ez a funkció automatikusan lejátszik minden képet a megadott sorrendben. További információkért forduljon a Diavetítő megjelenítése részhez. [1 mp], [3 mp], [5 mp], [7 mp], [9 mp]
Másolás kártyára Ezzel az opcióval a kamera belső memóriájának tartalmát átmásolhatja egy memóriakártyára. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha behelyezett egy memória kártyát, és a belső memória tartalmaz fájlokat. [No]: Fájlok másolásának tiltása a belső memóriából memóriakártyára. [Yes]: Fájlok másolásának engedélyezése a belső memóriából memóriakártyára.
MP3 menü Ebben a menüben lehet beállítani az MP3 fájlok ismételt lejátszását vagy azok törlését. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [MP3] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
4.
Az MP3 lejátszási lista megjelenik.
Nyomja meg a
gomb lenyomásával.
gombot.
Az [MP3] menü megjelenik a kijelzőn.
-37-
gombot.
Magyar 5.
Válassza ki a kívánt [MP3] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
6.
Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
7.
A menüből történő kilépéshez nyomja meg a
gombot.
Ismétlés A fájlok ismétlését állítja be. All: Minden fájlt megismétel. Single: Egy fájlt ismétel meg. Off: Nincs ismétlés.
Fájl törlése Törli az aktuális fájlt. [No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
Összes törlése Minden fájlt töröl. [No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
Voice menü Ezzel az opcióval beállíthatja a hangfelvételek ismételt lejátszását vagy azok törlését. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
gomb lenyomásával.
-38-
gombot.
Magyar 2.
Nyomja meg kétszer a MODE gombot a [Select Mode] opcióhoz.
3.
Válassza az [Voice] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
4.
Nyomja meg a
5.
A hangfelvételek listája megjelenik. gombot.
A [Voice] menü megjelenik a kijelzőn.
Válassza ki a kívánt [Voice] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
6.
Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
7.
A menüből történő kilépéshez nyomja meg a
gombot.
Ismétlés Ezzel az opcióval beállíthatja a fájlok ismételt lejátszását. All: Minden fájlt megismétel. Single: Egy fájlt ismétel meg. Off: Nincs ismétlés.
Fájl törlése Törli az aktuális fájlt. [[No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
-39-
gombot.
Magyar
Összes törlése Minden fájlt töröl. [[No]: Törlés érvénytelenítése [Yes]: Törlés engedélyezése
Setup menü Ebben a menüben állíthatja be a kamera működési környezetét. 1.
Kapcsolja be a kamerát a
2.
Nyomja meg a
3.
gomb lenyomásával.
Ezt a menüt minden módból el lehet érni. gombot, és válassza a [Setup] opciót a
gombbal.
A [Setup] menü megjelenik a kijelzőn.
Válassza ki a kívánt [Setup] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
4.
Válassza ki a kívánt beállítást a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a
5.
A menüből történő kilépéshez nyomja meg a
gombot.
gombot.
Formázás Ezzel a funkcióval letörölhet minden álló- és mozgóképet, illetve belső memóriában vagy külső memóriakártyán tárolt adatot. Írásvédett memória kártyát nem lehet formázni. [No]: Nem formázza a belső memóriát (vagy memóriakártyát). [Yes]: Formázza a belső memóriát (vagy memóriakártyát) és töröl minden képet/videót vagy egyéb adatot.
-40-
Magyar
Hangeffekt Hangeffekt beállítása. [0]: Nincs hangeffekt. [#]: Kiválaszthatja a hangeffektek számát.
Csipogás Gomb lenyomásakor a készülék hangot ad ki. [On]: Engedélyezi a beállítást. [Off]: Letiltja a beállítást.
MEGJEGYZÉS Ha a készülékhangokat engedélyezzük [On], akkor az a következő események során aktiválódik: 1. A MODE gomb megnyomása. 2. A
gomb megnyomása.
3. Az önkioldó visszaszámlálása
Hangszóró Ezzel a lejátszás hangerejét lehet beállítani. A hangerőt a zoom kar állításával lehet növelni, a
helyzetbe történő
helyzetbe történő állítással csökkentheti. A beállítási
tartomány 0-tól 5-ig terjed.
LCD fényerő Ezzel lehet az LCD kijelző fényerején állítani. Ha a fényerőt növelni szeretné, akkor állítsa a zoom kart
állapotba, ha csökkenteni szeretné, akkor
tartomány -5-től +5-ig terjed.
-41-
állapotba. A beállítási
Magyar Kikapcsolás Abban az esetben, ha a kamerát egy bizonyos ideig nem használja, akkor az automatikusan kikapcsol. Ezzel a funkcióval meg lehet növelni az elemek élettartamát. [3 Min]: A rendszer kikapcsol, ha több mint 3 percig nem használta. [5 Min]: A rendszer kikapcsol, ha több mint 5 percig nem használta. [10 Min]: A rendszer kikapcsol, ha több mint 10 percig nem használta. [30 Min]: A rendszer kikapcsol, ha több mint 30 percig nem használta. [Cancel]: A rendszer készenléti üzemmódba kapcsol, az LCD kijelző kikapcsol. A folytatáshoz nyomja meg bármelyik gombot.
Gyári alapbeállítások Ezzel az összes beállítást visszaállíthatja a kamera alapértelmezett beállításaira. [No]: Nem tér vissza az alapértelmezett beállításokhoz. [Yes]: Visszatér az alapértelmezett beállításokhoz.
Dátum típusa A megjelenítendő dátum típusát állítja be. [Y/M/D]: Év/hónap/nap [D/M/Y]: Nap/hónap/év [M/D/Y]: Hónap/nap/év
Dátum beállítása Ezzel lehet beállítani a dátumot és az időt További információkért forduljon a Dátum és idő beállítása részhez.
Dátum megjelenítése Közvetlenül az állóképre tudja rögzíteni a felvétel pontos időpontját. Ezt a funkciót a kép készítése előtt kell aktiválni. [On]: Megjeleníti az állóképeken a felvétel időpontját. [Off]: Nincs megjelenítés.
-42-
Magyar
Video kimenet Ezzel lehet beállítani a digitális kamerával összekapcsolni kívánt videó készülék kimeneti rendszerét. [NTSC]: NTSC rendszer [PAL]: PAL rendszer
Fényfrekvencia Ez a készülék különböző fényfrekvenciákat támogat: 50Hz és 60Hz. Válassza a körzetének megfelelő frekvenciát.
Nyelv Az LCD kijelzőn megjelenítendő menük és üzenetek nyelvét állítja be. A választható nyelvek: [English], [Français], [Deutsch], [Español], [Portuguès], [Italiano], ,
,
.
FELVETT FÁJLOK ÁTVITELE SZÁMÍTÓGÉPRE A fájlok átviteléhez kövesse a következő lépéseket: 1. lépés: Telepítse az USB drivert (csak Windows 98 esetén) 2. lépés: Csatlakoztassa a kamerát a számítógéphez 3. lépés: Töltse át a fájlokat
Rendszerkövetelmények (Windows)
Pentium 200 MHz vagy gyorsabb
Windows 98/98SE/Me/2000/XP
64 MB RAM
128 MB szabad hely a merevlemezen
-43-
Magyar
CD-ROM meghajtó
Szabad USB port
1. lépés: USB driver telepítése Windows 98 alapú számítógépek A mellékelt CD-ROM-on található USB driver kizárólag Windows 98 operációs rendszerekhez használható. USB driver telepítése Windows 2000/ME/XP rendszereket futtató számítógépeken nem szükséges. 1. Helyezze a kamerához kapott CD-ROM-ot a számítógép CD meghajtójába. Az üdvözlő képernyő megjelenik. 2. Kattintson az „Install USB/PC-Cam Driver” gombra. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a telepítés befejezéséhez. Miután a driver telepítése kész, indítsa újra a számítógépet.
2. lépés: A kamera számítógéphez csatlakoztatása 1. Csatlakoztassa az USB kábel egyik végét a számítógép egyik szabad USB portjához. 2. Csatlakoztassa az USB kábel másik végét a kamera USB csatlakozójához. 3.
Kapcsolja be a készüléket. A [Select Mode] menu megjelenik a kijelzőn.
4.
Válassza a [Disk device] opciót a zoom karral, majd nyomja meg a
5. 6.
gombot.
A Windows Asztalon kattintson a Sajátgépre. Keresse az új „cserélhető lemez” ikonját. Ez valójában a kamera belső memóriája vagy memóriakártyája.
7.
Kattintson duplán a „cserélhető lemez”-re, majd keresse meg a DCIM, MP3 és VOICE mappákat.
-44-
Magyar
Amennyiben nincs memóriakártya behelyezve, kattintson a cserélhető lemezre, és keresse meg a CAMERA, MP3 vagy VOICE mappákat.
MEGJEGYZÉS Képek/mozgóképek átvitele során nem kell elemet helyezni a kamerába, mivel az automatikusan bekapcsol miután az USB kábel segítségével a számítógéphez csatlakoztatta. Amennyiben az USB kábelt használja képek áttöltésére, akkor a kamera gombjai nem fognak működni.
3. lépés: Képek/Videók áttöltése Amikor a kamera be van kapcsolva, és csatlakoztatta a számítógépéhez, tekintse úgy, hogy van egy új lemezmeghajtója (pl. floppy vagy CD meghajtó). Azaz, közvetlenül áttöltheti képeit/videóit a „cserélhető lemez”-ről a merevlemezre vagy egyéb adattárolóra történő átmásolással.
Windows Nyissa meg dupla kattintással a „cserélhető lemez”-t és az esetleges almappákat. A képek/mozgóképek ezekben a mappákban lesznek. Válassza ki a kívánt képet/videót, majd a Másolás parancsot a Szerkesztés menüből. Nyissa meg a célmappát, majd válassza a Beillesztés parancsot a Szerkesztés menüből. De akár át is húzhatja a fájlokat a kívánt helyre.
MEGJEGYZÉS A rögzített hangfájlok a VOICE mappában lesznek. Memóriakártyával rendelkezők használhatnak memóriakártya olvasót (különösen javasolt). Videólejátszó alkalmazás nincs mellékelve. Győződjön meg róla, hogy telepített ilyet a számítógépére.
MP3 FÁJLOK ÁTTÖLTÉSE Töltse át az MP3 fájlokat a számítógépére, majd másolja vissza a kamerára az USB kábel segítségével. Használhat SD memóriakártyára töltött fájlokat is. A fájlok átmásolásához kövese az alábbi lépéseket: 1.
Telepítse az USB drivert (csak Windows 98 esetében).
-45-
Magyar 2.
Csatlakoztassa az USB kábel egyik végét a számítógép egyik szabad USB portjához.
3.
Csatlakoztassa az USB kábel másik végét a kamera USB csatlakozójához.
4.
Kapcsolja be a készüléket. A [Select Mode] menü megjelenik a képernyőn.
5.
Válassza a [Disk device] opciót a zoom kar segítségével, majd nyomja meg a gombot.
6.
A Windows Asztalon kattintson a Sajátgépre.
7.
Keresse az új „cserélhető lemez” ikonját. Ez valójában a kamera belső memóriája vagy memóriakártyája.
8.
Kattintson duplán a „cserélhető lemez”-re, majd keresse meg a DCIM, MP3 és VOICE mappákat. Amennyiben nincs memóriakártya behelyezve, kattintson a cserélhető lemezre, és keresse meg a CAMERA, MP3 vagy VOICE mappákat.
9.
Másolja az MP3 fájlokat a számítógépről a merevlemezre egy MP3 mappába, és/vagy játssza le a kívánt fájlt.
PHOTOSUITE TELEPÍTÉSE A PhotoSuite egy nagyon felhasználóbarát képszerkesztő program. Újraszerkesztheti, átalakíthatja és rendezheti vele képeit. Számos sablont is tartalmaz (pl. fotókeretek, születésnapi kártyák, kalendáriumok stb.). Csak készítse elő képeit, és kezdje el felfedezni e remek szoftvert. A PhotoSuite telepítéséhez: 1. Helyezze a kamerához kapott CD-ROM-ot a számítógép CD meghajtójába. Az üdvözlő képernyő megjelenik. 2. Kattintson az „Install PhotoSuite” (PhotoSuite telepítése) gombra. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a telepítés befejezéséhez.
MEGJEGYZÉS A PhotoSuite használatával kapcsolatos információkért (rögzített képek szerkesztése, átalakítása) forduljon annak online súgójához. A Windows 2000/XP felhasználók győződjenek meg róla, hogy adminisztrátori jogokkal
-46-
Magyar telepítik a PhotoSuite szoftvert. A PhotoSuite programot Macintosh nem támogatja. iPhoto vagy iPhoto2 használata javasolt.
PHOTOVISTA TELEPÍTÉSE A PhotoVista egy könnyen kezelhető program, mellyel látványos 360 fokos panorámaképeket készíthet egy szempillantás alatt. E képek nézegetése során akár bele is képzelheti magát a realisztikus környezetbe. A PhotoVista fejlett grafikus motorja automatikusan fűzi össze a képeket, és intuitív felhasználói felülete még a kezdők számára is percek alatt ragyogó eredményeket biztosít. A PhotoVista telepítéséhez: 1. Helyezze a kamerához kapott CD-ROM-ot a számítógép CD meghajtójába. Az üdvözlő képernyő megjelenik. 2. Kattintson az „Install PhotoVista” (PhotoVista telepítése) gombra. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a telepítés befejezéséhez.
MEGJEGYZÉS A PhotoVista használatával kapcsolatos információkért (látványos 360 fokos panorámaképek készítése) forduljon annak online súgójához. A Windows 2000/XP felhasználók győződjenek meg róla, hogy adminisztrátori jogokkal telepítik a PhotoVista szoftvert. A PhotoVista programot Macintosh nem támogatja. Azon Windows XP felhasználók, akik nem telepítették a Service Pack 1 vagy újabb javítócsomagot, először töltsék le a Java virtuális gép bővítményt a következő weboldalról: http://java.sun.com/getjava/download.html. A használattal kapcsolatos további információkért látogassa meg a http://java.sun.com/getjava/help.html oldalt. A bővítmény telepítése után telepítheti az iSee Media Photovista szoftvert. PhotoVista rendszerkövetelmények: * Windows 98, Windows NT 4 (Service Pack 3 vagy újabb) * Windows 2000, Windows Me, Windows XP Service Pack 1 vagy újabb
WinDVD Creator SVCD telepítése -47-
Magyar A WinDVD Creator egy könnyen használható szoftver, mellyel mozgóképeit szerkesztheti, és saját DVD-ket készíthet. A WinDVD Creator lehetővé teszi, hogy videóit áttöltse egy kézikameráról, hozzáadjon képeket, zenéket, címet, átmenetet a jelentek között, speciális effektusokat. A kész anyagot később méretre vághatja. A program tartalmaz egy ún. automatikus jelenetfelismerő funkciót, mely az áttöltött videókat jelenetekre vagy kisebb részekre vágja.
WinDVD Creator SVCD telepítése 1. 2.
Helyezze a kamerához kapott CD-ROM-ot a számítógép CD meghajtójába. Az üdvözlő képernyő megjelenik. Kattintson az „Install WinDVD Creator SVCD” (WinDVD Creator SVCD telepítése) gombra. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a telepítés befejezéséhez.
WinDVD Creator rendszerkövetelmények: Hardver Processzor
Minimum
Ajánlott
Intel Celeron 800Mhz
Intel Pentium III 600Mhz *A Direct DVD támogatáshoz , P4 1,6 GHz vagy gyorsabb szükséges
RAM
128 MB
256 MB
Operációs rendszer
Windows 98SE / 98 / Me / 2000 / XP
Windows 2000 / XP
Hangkártya
Integrált AC'97 kodek
Windows kompatibilis hangkártya, mely támogatja a 48KHz-es lejátszást (PCI ajánlott)
Videokártya
Integrált Windows kompatibilis PCI grafikus kártya (overlay támogatás ajánlott)
Windows kompatibilis AGP vagy PCI grafikus kártya (overlay támogatás ajánlott)
Merevlemez
* 70 MB a telepítéshez * 620MB egy órányi VCD minőségű MEPG-1 videóhoz * 2 GB egy órányi DVD minőségű MPEG-2 videóhoz
Egyéb
CD vagy DVD író szükséges a fájlok CD-re vagy DVD-re másolásához. Megfelelő hardver szükséges a külső eszközökről (pl. DV kameráról vagy kézikameráról) történő videófájlok beolvasásához..
A KÉSZÜLÉK MINT PC KAMERA Az eszköz PC kameraként is használható. Ezáltal Ön videokonferenciákat tarthat üzleti
-48-
Magyar partnereivel, továbbá valós idejű beszélgetéseket is kezdeményezhet barátaival vagy családjával. A funkció használatához kövesse az alábbi lépéseket: 1. lépés: Telepítse a PC kamera drivert (mint az USB drivernél) 2. lépés: Csatlakoztassa a kamerát a számítógéphez 3. lépés: Indítsa el a kommunikációs szoftvert (például: Windows NetMeeting)
MEGJEGYZÉS Videokonferencia vagy videoszerkesztő szoftvert nem mellékelnek a kamerához. A Macintosh nem támogatja ezt a funkciót.
Általános rendszerkövetelmények videokonferenciához A kamera videokonferenciára történő használatához számítógépének a következő elemeket kell tartalmaznia:
Mikrofon Hangkártya Hangszóró vagy fejhallgató Hálózati vagy internetes kapcsolat
1. lépés: PC kamera driver telepítése (mint az USB drivernél) A mellékelt CD-ROM-on található driver kizárólag Windows-hoz használható. Az eszköz PC kamera funkcióját Macintosh platformok nem támogatják. 1. Helyezze a kamerához kapott CD-ROM-ot a számítógép CD meghajtójába. Az üdvözlő képernyő megjelenik. 2. Kattintson az Install USB/PC-Cam Driver gombra. Kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat a telepítés befejezéséhez. Miután a driver telepítése kész, indítsa újra a számítógépet.
MEGJEGYZÉS A kamerához mellékelt USB driver “kettő az egyben” típusú program (USB és PC kamera driver egyszerre). a) Windows 98 esetében az operációs rendszer az USB és PC kamera drivereket telepíti. -49-
Magyar b) Windows 2000/ME/XP esetében az operációs rendszer csak a PC kamera drivert telepíti.
2. lépés: A kamera számítógéphez csatlakoztatása 1.
Csatlakoztassa az USB kábel egyik végét a számítógép egyik szabad USB portjához.
2.
Csatlakoztassa az USB kábel másik végét a kamera USB csatlakozójához.
3.
Kapcsolja be a készüléket. A [Select Mode] menü megjelenik a kijelzőn.
4.
Válassza a [PC camera] opciót a zoom karral, majd nyomja meg a
5.
gombot.
Rögzítse a kamerát a monitor tetején, vagy használjon fotóállványt.
MEGJEGYZÉS Képek/mozgóképek átvitele során nem kell elemet helyezni a kamerába, mivel az automatikusan bekapcsol miután az USB kábel segítségével a számítógéphez csatlakoztatta.
3. lépés: Szoftver alkalmazás futtatása (pl.: Windows NetMeeting) A Windows NetMeeting használata videokonferenciára: 1. Indítsa el a Windows NetMeeting-et: Start → Programok → Kellékek → Kommunikáció → NetMeeting. 2. Kattintson a Video indítása gombra az élő video kapcsolat megjelenítéséhez. 3. Kattintson a Hívás kezdeményezése gombra. 4. Gépelje be az e-mail címet vagy a hívandó számítógép hálózati címét. 5. Kattintson a Hívás gombra. A hívott félnek szintén Windows NetMeeting-et kell használnia, és fogadnia kell az Ön hívását a videokonferencia megkezdéséhez.
MEGJEGYZÉS A videokonferencia alkalmazások felbontása általában 320 x 240. A használattal kapcsolatos további információkért forduljon a program súgójához. Mikor a PC kamera funkciót aktiválta (pl. képeket tölt át) a zöld LED kijelző villog. Amennyiben az USB kábelt kihúzza a képek áttöltésekor, akkor a PC kamera funkció következő futtatásakor a képernyő üres lesz. Ebben az esetben indítsa újra a számítógépet. A megfelelő -50-
Magyar módszer: zárja be az alkalmazást, majd utána távolítsa el az USB kábelt.
KAMERA CSATLAKOZTATÁSA EGYÉB ESZKÖZÖKHEZ
MŰSZAKI JELLEMZŐK Elem
Leírás
Képérzékelő
1/2” CMOS szenzor
Tényleges pixelszám
2.0 megapixel
Képméret
Állókép: 2304 x 1728, 2048 x 1536, 1600 x 1200, 800 x 600 Mozgókép: 640 x 480, 320 x 240
Képminőség
Állókép: Kiváló, Jó, Normál Mozgókép: Kiváló, Nagyon jó, Jó, Normál
Tároló média
16MB belső memória SD memóriakártya (választható, akár 512MB)
Tömörítési formátum
MPEG 4 SP (Video), IMA-ADPCM (Audio)
-51-
Magyar Fájlformátum
EXIF 2.1, DCF 1.0, JPEG, ASF (Video)
Objektív
F-szám: 3.0 Fókusztávolság:7,7mm
Fókusztartomány
Normál: 1,1m - végtelen Makro: 0,35m-0,5m
LCD kijelző
1,5” LTPS színes LCD Nagy felbontású 120 000 pixeles kijelző
Önkioldó
3 mp késleltetés, 10 mp késleltetés
Exponálás kompenzáció
-1,8EV- +1,8EV (0,3EV-nyi lépésekben)
Fehéregyensúly
Automata, Nappal, Árnyék, Fluoreszkáló-1, Fluoreszkáló-2, Lámpa
ISO
Automata, 100, 200, 400
Felület
USB csatlakozó, A/V csatlakozó
Áramforrás
2 x AA alkáli/Ni-MH elem (választható)
Méret
Kb. 98 x 66 x 34 mm (kiálló részek nélkül)
Tömeg
Kb. 150g (elemek és SD memóriakártya nélkül)
*A design és a műszaki jellemzők előzetes bejelentés nélkül változhatnak.
-52-