Magos kősziklának oldalából nyílik, avagy a témaválasztás indoklása

STUDIA CAROLIENSIA

2009. 2-3. (X.)

115–129.

DÉVAI NIKOLETTA „MAGOS KŐSZIKLÁNAK OLDALÁBÓL NYÍLIK…” 1 „Magos kősziklának oldalából nyílik…”, avagy a témaválasztás indoklása

Ennek a gyönyörű magyar népdalnak a címe úgy jelenik meg előttem, mint egy égig érő sziklafal, melynek nem tudhatom, hogy hol lehet a vége, a rajta kúszó növények merre tartanak, de azt látom, hogy honnan indul, az alapjai a lábaim előtt hevernek. Ezt a falat sokféle irányból meg lehetne mászni, de előbb tudni kell azt, hogy milyen lehetőségek között választhatunk. Amikor felcsendül egy ismerős, vagy soha nem hallott dallam, figyelmem mindig oda szegeződik. Minden zene magában hordoz egy érzést, egy hangulatot, amely hatással van rám és a gondolatvilágomra. Már gyermekkormom óta vonz a zene, és ennek a csodálatos érzésvilágnak a rabjává lettem. Kisiskolás korom óta szerettem volna zenélni, valamilyen hangszernek a mestere lenni, de sajnos mivel falun éltem, ezért a lehetőségek nem voltak adottak. Miután ötödik osztályos lettem, egy kisvárosban folytattam tanulmányaimat, és lehetőségem nyílt arra, hogy zeneiskolába járjak. A zongora hangja tetszett meg a legjobban, így erre a hangszerre esett a választásom. Gyors ütemben haladt a tanulásom, egy kiváló tanár mellett, de közölték velem, hogy ne is gondoljak arra, hogy zenei szakközépiskolába menjek tovább, hiába van hallásom a zenéhez, túlkésőn kezdtem el a tanulást. De a zene örökre beleivódott a lényembe, és alkotni ma is csak akkor támad igazán kedvem, ha egy kellemes, lágy csengésű dallamot hallgatok, mert a zene valami pluszt ad az ember életébe, ami előhozza lényünknek legeldugottabb érzéseit. Egy új világot nyit meg, ami nem csak a felnőttek korosztályának szól, hanem a legkisebbeknek is. A „magos kőszikla oldalából…” sokféle zenei irányzat nyílik, melyek közül bármit választhatunk. De ahhoz, hogy választani tudjunk, alapokra van szükség, olyan alapokra, melyeket előzetes megtapasztalások során tudunk begyűjteni, majd érlelni magunkban. Az egyik ilyen irány lehet a zenei improvizáció, amely szorosan nem kapcsolódik egyik irányzathoz sem, hanem bármelyik ág egyik külön gallyacskája lehet, mert az improvizáció belülről fakad. 1

A szerző dolgozatával a 2009. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjat kapott. Témavezetője: Dr. Szarka Júlia.

Studia Caroliensia 2009. 2-3.

115

DÉVAI NIKOLETTA

A kutatásom központi témája az óvodai zenei improvizáció, mely kapcsán arra keresem a választ, hogy − mennyire ismerik óvodapedagógusaink a fogalom lényegét, − felismerik-e ennek zenepedagógiai jelentőségét − engedik-e a gyermekeknek azt, hogy improvizáljanak. 1. „Indulj el egy úton, én is egy másikon…”, avagy az improvizáció különböző értelmezései

A dolgozat első részét jelképező népdal címével is arra próbálok utalni, hogy a kutatás tárgyát képező improvizáció fogalmi meghatározása igen különböző utakon jár, így a szakirodalom feltárása után is nehéz volt állást foglalni. Érdekes volt számomra, hogy az „improvizáció” szó több helyen is előfordul, de más-más témakörhöz kapcsolva. Először az tűnt fel, hogy általában mindenhol a zenéhez kapcsolódik az improvizáció fogalma, s majd csak az után tárgyalják a többi témához való kapcsolódását. Tehát megállapíthatjuk, hogy az „improvizáció” szót leggyakrabban először a zenéhez kapcsoljuk. A szó keresése folyamán több szótár és lexikon is megfordult a kezemben, de a mai kor aktualitásához híven, az interneten is rákerestem bizonyos keresőprogramok segítségével, hogy még teljesebb képet kapjak arról, mit jelenet ez a fogalom a ma embere számára. Elsőként a Magyar Értelmező Kéziszótárt lapoztam fel, melyben ez állt: „Improvizál: ts és tn ige vál‹ Vmit, kül. zenei témát› rögtönöz." (Magyar Értelmező Kéziszótár, 1999. 242.) Hasonló ehhez az Idegen szavak és kifejezek szótárában talált fogalom, amelyben az improvizálás rögtönzést, előzetes felkészülés nélküli előadást jelent, vagyis másik értelmezésben konkrétan a zenei vonatkoztatására tér ki, tehát ez a forrás is a zenéhez fűződő kapcsolatát tartja leginkább fontosnak az összegzés után. (Bakos F., 2003) Tanulságos a zenei lexikon meghatározása, amely igen részletesen és történetileg is foglalkozik az improvizáció fogalmával. Ezt a megnyilvánulási formát a legtöbb helyen, így itt is a felnőttekre vonatkoztatva vizsgálják, és kifejezetten a gyermekek improvizációjával kapcsolatban itt sem találtam érdemlegeset. Miután megnéztem az általam elérhető lexikonokban az improvizációról leírtakat, beírtam ezt a szót a mai legnépszerűbb kereső rendszerbe (Google), és hasonló értelmezésekre bukkantam. Elsőként a Wikipédiát ajánlotta a kereső, amely egy általános szabad lexikon, melyet azok az emberek állítanak össze, akik tudják használni az internetet. Így ez a forrás nem tekinthető a legbiztosabbnak, mert ide bárki beírhat akármit. De egy általános ismertetést ad, mely által leginkább látható az, hogy a XXI. század emberének mit jelent az improvizálás fogalma. Érdekesnek találom továbbá azt, hogy ez a szabad lexikon is a zenei improvizációt tárgyalja részletesebben, igaz csak néhány sorban, és csak ez után tér ki a színházi, komédiai és egyéb 116


„MAGOS

KŐSZIKLÁNAK OLDALÁBÓL NYÍLIK…”

improvizációkra. Pontosabban így fogalmaz: A zenében improvizáció alatt annak kigondolását és egyidejű hangzó megvalósítását értjük. „Ez lehet szabad improvizáció; ilyenkor bármit lehet játszani, ill. a kö-

tött improvizáció, amikor meg van adva egy téma, dallamfoszlány, ritmusképlet, akkordsor stb., amihez alkalmazkodni kell.” (hu.wikipedia.org/wiki/Improvizáció 2008. 03.07. 12.21.) E megfogalmazás szerint el lehet különíteni szabad- és kötött improvizációt, amelyet általánosságban tekint, és nem korhoz kötve. Tehát gondolhatom azt, hogy a mai korra érti az írója mindezt. Összességében levonható az a megállapítás, hogy az improvizáció a legtöbb szakirodalomban a zenével áll kapcsolatban. Az összes, általam megnézett lexikonból és internetes tudástárból hiányoltam a zenei nevelésre (például óvoda vagy iskola) vonatkozó tényeket, vagy történelmi adatokat. Arról, hogy az improvizáció miért fontos az ember életében vagy az érzelmekre milyen hatást gyakorol, szintén nem találtam semmit. A következőkben kísérletet teszek arra, hogy feltárjam a zenei spontaneitás fontosságát és szerepét az ember életére és szervezetére nézve. 2. „Kinyílt a rózsa, hajlik az ága…”, avagy a zene mint kommunikáció Amikor erről a témáról először olvastam a fent látható népdal jutott az eszembe. A zene olyan mint egy kinyíló rózsa, mely csak arra vár, hogy valaki odalépjen hozzá és leszakassza. A zene szól hozzánk, nekünk csak be kell fogadni azt. Arról a szóról, hogy zene, nagyon sok minden eszembe jut: az éneklés, dúdolás, egy hangszer játéka, vagy éppen valamilyen zenekar együttes megszólaltatása. A zene, szavak nélkül szól hozzánk, mondanivalóját mindenki saját személyiségének megfelelően szubjektíven éli meg. A zene az, ami körülveszi a mindennapjainkat, csak épp lehet, hogy a nagyváros zajában már észre sem vesszük. Amikor reggel kinyitjuk az ablakot, és a madarak énekét hallgatjuk, akkor az a lelkünkben boldogságot okoz, pedig csak egy dallamot hallgatunk. A véletlenszerű zajokban a különböző frekvenciájú hangok szabálytalanul, számunkra értelmezhetetlenül keverednek. A zenében viszont rendezett hangzásvilág ajándékozza meg befogadóját. A zene rendkívül kifinomult közlési rendszerrel rendelkezik, mely érzelemvilágunkon keresztül hat ránk. A zene kifejezheti azt, amit már szavakkal nem lehet elmondani.

A hang zenei építőkő, a csend pedig az a közeg, amely potenciálisan körülveszi. Hangzás és csend viszonymintázata az ismétléseken, melodikus és dinamikai változásokon alapuló zenei folyamat, azonban belső dramaturgiát, feszültségeket hordozó nyelv is. hangokból szervezett változások okozta feszültséStudia Caroliensia 2009. 2-3.

117

DÉVAI NIKOLETTA

gekkel teli nem nyelvi (nonverbális) kommunikáció, a létmegélés minőségeit, örömöt, bánatot kifejező üzenetek világa. (…)” „Az aktív zenélés improvizációban a bennünk élő csecsemő gőgicsélésétől az óvodás önfeledt játszásán át vezethet az út a „játékszabályok” iskolás megtanulásáig, a (részben) szabályozott zenei beszéd szabályozásának eléréséig. (…)” (Bagdy, 2002. 63-64.) A fenti mondatokból témám számára a legizgalmasabb gondolat az óvodában történő önfeledt játék, melynek során a gyermek észrevétlenül tanul. Az egyik legfontosabb cél az lenne az óvodában, hogy a gyermekben kialakuljon egy belső zenei világkép, melynek segítségével bármikor könnyedén bele tudja élni magát a gyermek egy-egy szituációba, és a zene segítségével színesebbé és élvezhetőbbé tegye azt. Természeténél fogva benne él minden gyermekben a zene iránti vágy, csak az óvodapedagóguson és környezetén múlik, hogy mennyire tuja megismertetni ezt a világot a befogadójával. Ha nem nyomjuk el bennük a zene iránti szeretetet, akkor többször is megfigyelhetjük az „örömzenélést”. Ez lehet bármilyen spontán zenei megnyilvánulás a gyermek részéről, amit nem egy külső irányító személy hatására kezd (például pedagógus), hanem teljesen önállóan. Az önfeledt, teljesítményhez nem kötött zenélésnek, éneklésnek megvan a felszabadító ereje. Ezért lenne fontos, hogy minden gyermek számára ismert legyen ez a megnyilvánulási forma, hogy bármikor alkalmazni tudják életükben. Ehhez viszont szükség van a nyitott pedagógusokra, és a befogadó szülőkre is! (Györgyiné, 2008. 7.) 3. „Serkenj fel, kegyes nép …”, avagy a zene hatása A zenének az emberre, mint biológiai lényre gyakorolt hatását is érdemes rövid vizsgálat tárgyává tenni. A zenének a szervezetünkre és az agyunkra gyakorolt hatását szeretném bemutatni – számomra igen fontos és érdekes – a szakirodalmak segítségével. A zene hatása a szervezetre A zene pozitív hatásokat idéz elő a szervezetben. Változásokat hoz létre a szervezetben, amelyek kémiai eredetűek. Hatására még az adrenalin szint is megváltozik a szervezetben. Bizonyítottan gyógyító hatás tulajdonítható a zenének, melyet már az ősi kultúrákban is alkalmaztak. Zenehallgatás közben nemcsak füleinket használjuk, egész testünket átjárja a zene. Köztudottan lehet pozitív és negatív hatása is a zenének. Agressziót és tömeghisztériát is kiválthat, ilyen „vérpezsdítő” hatású esetenként a rock zene, heavy metal, mely a szervezet diszharmóniáját idézi elő. Éppen ezért kisgyermekkorban

118


„MAGOS


fokozottan oda kell figyelni arra, hogy még véletlenül se hallgassanak ilyen zenét, mert mindez már ebben a korban is belső feszültséget szül. A megfelelő zene viszont erősíti az immunrendszert, megszűnteti vagy csökkenti a pszichés zavarokat, harmonizál, emberszeretetre, toleranciára tanít. A zene a legjobb és legnagyszerűbb gyógyszer a lélek gondjaira. Az emberi agy és a zene Amikor csak hallgatjuk a zenét, nem gondolkozunk el azon, hogy mindennek milyen hatása van az értelmünkre, az elménkre. Érezzük, hogy az érzelmeinkre hat, és egy „más” állapotba juttat, de arra nem gondolunk, hogy ettől a központi idegrendszerünkben egy változás megy végbe. Hámori József írásából kiderül mindaz, amire nem is gondolnánk, hogy milyen jelentősége van a zenének az emberi agy fejlődésében már gyermekkortól (sőt előtte!). Már a XIX. század 60-as éveitől tudott volt, hogy az emberek nagy többségükben (pontosan: 96%-ban) a beszédkészség, a nyelvi központ az agy bal féltekéjében található. De hol van – ha van – a muzikalitás helye az agyban; az egész agyra kiterjed, vagy annak csupán egy bizonyos, jól körülhatárolható régiójára vonatkozik? Az alábbi pszichofizikai kutatások eredményei választ adnak erre a kérdésre:

„a zenei érzékelés – mint a melódiák közötti differenciálás, hangmagasság, hangszín és harmóniák érzékelése – elsősorban a jobb féltekéhez köthető. Ahhoz a féltekéhez, amely a látásban, emóciók feldolgozásában, kreativitásban, az új, addig nem tapasztalt dolgokra való fogékonyságban ugyancsak fontosabb szereplő, mint a beszélni tudó, logikusan gondolkodó és az időt érzékelő bal félteke. Az időérzékelés jobb féltekés hiányával függhet ugyanakkor össze, hogy a muzikalitáshoz kapcsolódó ritmusérzék nem a jobb, hanem a bal félteke kizárólagos tulajdonsága. Ezért van az, hogy a jobb kéz (amelyet a bal félteke mozgat) általában ügyesebb az egyszerűbb ritmusjelzésnél, ütésénél, attól függetlenül, hogy az illető jobb- vagy balkezes. Azaz a ritmusosság a bal (domináns) félteke tulajdonsága. (…)” „A ritmicitás tehát a bal félteke vezérelt – de a muzsika percepciója „élvezete”, a zenei és ének-kommunikáció feldolgozása elsősorban a jobb félteke tulajdonsága. (…)” (Hámori 2002. 41.) A beszédkészséggel tehát minden ember rendelkezik már születésekor. Ugyanez vonatkoztatható a jobb féltekés „beszédre”, a muzikalitásra is! Néhány hónapos csecsemő már képes zenei szerkezetek és a beszéd eltéréseinek megkülönböztetésére, jóval a beszéd tartalmi, szerkezeti elemeinek megismerése előtt. Mendelssohn szerint: „a zene túl precíz ahhoz, hogy szavakkal lenne kifejezhető”. Pszichológiai tesztekkel mutatták ki, hogy a zene élvezete növeli a kreativitást és a képzelőerőt is, tehát a zene és a kreativitás közötti kapcsolat nemcsak komponálás közegben érhető tetten. A zene hallgatás is növeli az ember alkotóképességét, Studia Caroliensia 2009. 2-3.

119

DÉVAI NIKOLETTA

nemcsak az aktív zenélés vagy éneklés, hanem mindez együttesen elősegíti az absztrakt gondolkodást. Hámori József megállapítja, hogy:

„az ének-zene, a muzikalitás éppolyan alapvető eleme a teljesebb emberi személyiség kialakulásának, mint a beszédhez, íráshoz köthető „közismereti” tárgyak – mint általában is az emberi beszéd. A jobb félteke kommunikációja, nyelve a muzsika, amelynek a születéskor kapott adottságokra alapozó kifejlesztése éppolyan fontos (lenne), mint a verbalitás, illetve más – matematikai etc. – képességek (jó-rossz) kialakítása.” (Hámori 2002. 42.) Mindebből megállapítható, hogy milyen központi szerepe van a muzikalitásnak az ember fejlődése során. Talán ezért is olyan megdöbbentő az, hogy egyre jobban elmarad a zenei nevelés országunkban, ezzel is egyre jobban hátráltatva annak fejlődését, amit csak kevesen vesznek észre, de mégis akadnak úttörők, akik szembesülve ezzel az aggasztó helyzettel, fel mernek szólalni: „Őrületes paradoxon, hogy Kodály országában valósággal föl kell fedezni azt,

hogy a zenei nevelést kisgyermekkorban kell elkezdeni. Úgy tűnik, mindenki megfeledkezik erről.” (Sándor M., 2007. 33.) 4. „Virágot növelnék… bokrétába kötnék…”, avagy a zenei nevelés hatása az óvodás gyermekek fejlődésére A gyermekek óvodai nevelése során jelentős szerepe van az óvodapedagógusnak abban, hogy a gyermekeknek milyen hozzáállása lesz a későbbiekben az embertársaihoz, az iskolához, az élethez. A virágokat is, ha neveljük, akkor gyönyörű növény lesz belőlük. Éppen ezért gondoltam a legtalálóbbnak ezt a népdalt a fejezet címéül, hogy ezzel érzékeltessem azt, milyen szerepe van az óvodapedagógusnak a zenei nevelés során, és ez milyen mértékben van hatással a gyermek személyiségfejlődésére. Óvodapedagógiai tanulmányaim során gyakran fordul meg a kezemben Forrai Katalin Ének az óvodában című könyve, mely alapja az óvodai zenei nevelésnek. Ebben a könyvben megtalálhatóak a módszertani és a gyakorlati útmutatások is Minden óvónőnek ott nyugszik a polcán, jobb esetben már csak darabjaiban a sok használat okán, de akadnak szinte alig használt példányok is. Több módszertani útmutatással és sok érdekességgel foglalkozik a könyv, de most kifejezetten arra fogok hangsúlyt fektetni, hogy milyen hatása van a zenének az óvodás gyermek fejlődésére. Ezen belül is a zenei alkotókedvvel, mivel már ekkor látta Forrai Katalin, hogy mekkora szerepe van a gyermek életében a spontán zenei megnyilvánulásnak. De vajon ezen belül mi a szerepe az óvodapedagógusnak? Az óvodáskorú gyermek fejlődésében fontos szerepe van a zenei nevelésnek, ami összefüggésben áll a többi nevelési területtel is, így a nap bármely szakaszában alkalmazható ez a fejlesztési forma. A zenei nevelés hatása a különböző képességek-

120


„MAGOS


ben mutatkozik meg, de más képességeknek az alakulása is nagyban befolyásolja a zenei fejlődést. A következőkkel foglalkoztam részletesebben: − A zene fejlesztő hatása az érzelmekre − A zene fejlesztő hatása az értelemre és a gondolkodásra − A zene fejlesztő hatása a képzeletre − A zene fejlesztő hatása az akaratra − A zenei nevelés kapcsolata a többi nevelési területtel − A mindennapokat átszövő zene A zenei nevelés és az Alapprogram Az 1989-es Óvodai Nevelés Alapprogramja óta lehetősége nyílt az óvónőknek arra, hogy szabadon, és ne kötött foglalkozásokban állítsák össze a heti foglalkozásokat. Azóta már többször is módosítást adtak ki, ami egyre több teret enged az óvónő fantáziájának, kreativitásának. 1996-ban kiadták az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramját, ami már lényegesen rövidebben foglalta össze a nevelési területek szabályozását. Kettős tartalmi szabályozás, általános elvek szintjén fogalmaz, „ének, zene, énekes játék”, mindennapi tevékenység, módszertani szabadságot tartalmaz. 5. „Elindultam szép hazámból…”, avagy Kodály Zoltán nevelési alapelvei az óvodában Nekünk, magyar pedagógusoknak nem kell messze mennünk ahhoz, hogy egy kivitelezhető ’módszer’ után nézzünk, amit alkalmazhatunk nap mint nap a nevelésben. Évtizedeken keresztül sikeresen folyt több intézményben Kodály Zoltán elvei, módszerei szerinti zenei nevelés, de sajnos napjainkban ez a tendencia hanyatlani látszik. Pedig igazán büszkék lehetnénk erre a hungaricumra, melyet az egész világ ismer. Az, hogy napjainkban eltűnni látszik, nem a jól felépített rendszer hibája. Természetesen az óvodában sajátosan kell alkalmazni Kodály módszereit, és nem minden valósítható meg ebben a nevelési formában (pl. a kotta olvasás-írás). De ennek ellenére fontos az, hogy minden óvodapedagógus tisztában legyen ennek a koncepciónak a sajátosságaival. (Szarka, 2007. 52.)

A Kodály koncepció és az óvoda A „Kodály-módszer”-t elsősorban Kodálynak írásban és szóban adott útmutatásaira, valamint az általa írott gyakorlataira értjük. A kodályi elvek egyik fő vonása, hogy minden gyermekre, minden zenét tanulóra egyaránt vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy hány évesek, hol laknak, vagy a szüleiknek megvan-e a módja arra, hogy taníttassák zenélni. A legkisebbek zenei nevelésére is kiterjedt a figyelme, és 1941-ben megjelent a „Zene az óvodában” című cikke, melyben tömören összefoglalva a következő gondolatokat fejtette ki:


121

DÉVAI NIKOLETTA

−

−

− −

A zenei nevelés sokoldalúan fejleszti a gyermekek képességeit; nemcsak közvetlenül a zenei természetűeket, hanem koncentrációs készségét, beidegződéseit, érzésvilágát, és szolgálja a testi nevelést is. Ne a gyermekek maguk rögtönözzék az óvodai mondókákat vagy dalokat, hanem kapjon helyet a magyar nyelv gyakorlása mellett a magyar zene gyakorlása is, méghozzá a gyermek életkorának megfelelően, kis hangterjedelmű és neki való szövegű népi gyermekdalokban. A népi játékokban az éneket és mozgást kapcsoljuk össze. Minden gyermeknek már az óvodában meg kell kapnia a rossz zene elleni védőoltást, mert ha felnő, akkor nincs már a méreg ellen orvosság.

(Kodály, 1958.) A továbbiakban a következőkkel foglalkoztam részletesebben: kiemelkedő zenepedagógusok a XX. századból az improvizációval kapcsolatban. 6. „Abécédé, rajtam kezdé...”, avagy a kutatás kezdetei A némileg bölcselkedő népdal-cím választásával szeretném kifejezni a következőkben vázolt kutatásom első lépéseinek nehézségeit. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a „műfaj” nem is olyan egyszerű, ahogy a kezdetekkor gondoltam. A módszerek kiválasztása, alkalmazása, az eredmények értékelése sokkal bonyolultabb folyamat, mindig új kérdéseket vet fel, melyeknek egy részére próbálok válaszolni. A kutatás célja A kutatásomnak a célja az volt, hogy megtudjam, mennyire ismerik a mai óvodapedagógusok az improvizáció fogalmát, és észre veszik-e, amikor egy gyermek spontán kezdeményez valamilyen dalt vagy dallamot egy szituáció vagy játék alkalmával. Ez a zenepedagógiai kutatás arról ad egy szubjektív képet, hogy az óvónők mennyire vannak tisztában azzal, hogy milyen ’módszereket’ használnak és mindez mennyire tudatos a nevelésük folyamán. Gyakran tapasztaltam azt, hogy egy-egy ének zenei foglalkozás alkalmával nem hagyják az óvodapedagógusok kibontakozni a gyermekek zenei alkotókedvét. Több oldalon keresztül foglalkoztam eddig azzal, hogy milyen nagy a szerepe a zenének a gyermekek személyiség fejlődésében, de ezt nem csak a jól megszokott formában lehet megtenni. Úgy gondolom, hogy nagyobb teret kellene hagyni a gyermekeknek arra, hogy megmutassák és megélhessék szabadon azt a zenét, mely bennük van. A Parlando zenepedagógiai folyóiratot olvasva bukkantam rá az előző fejezetben idézett cikkre, ami felkeltette az érdeklődésemet, hiszen teljesen más módszerről olvastam ott, mint amit hazánkban tapasztalok. Úgy gondolom, hogy nyitottnak kellene lennünk az országunk meghatározó zenepedagógiai módszerének továbbgondo-

122


„MAGOS


lására olyan értelemben, hogy az improvizatív gyermeki tevékenységeket mennyire építhetjük bele. A minta bemutatása A kutatásom során harminc óvodapedagógust sikerült felkérnem arra, hogy részt vegyen a kérdőív kitöltésével munkámban, akik megosztották velem tapasztalataikat, véleményüket. A minta véletlenszerű és nem reprezentatív (Budapest és Nagykőrös környékére eljuttatott kérdőívek). A megkérdezett óvodapedagógusok kora változó, tehát a pályakezdőtől a több évtizede szakmában lévőig válaszoltak a feltett kérdéseimre. A kérdőív elején rákérdeztem a jelenlegi csoportlétszámukra is, amely szintén változónak mutatkozott. A legalacsonyabb létszám 12 fő, a legmagasabb pedig 30 fő volt. Eljárások, módszerek, eszközök bemutatása Kutatásom során a következő módszereket alkalmaztam: − a megfigyelés és a szóbeli kikérdezés módszere, amelyre az óvodai gyakorlataimon volt lehetőség. Ezen kívül több óvodapedagógussal beszéltem az óvodai zenei nevelésről, ill. a hospitálásaim alkalmával is megfigyeltem, hogy az improvizáció milyen mértékben jelenik meg a foglalkozáson. − Az írásbeli kikérdezés módszere (kérdőív), mely során az óvodai improvizációról tettem fel különböző kérdéseket. A célom az volt, hogy felmérjen a jelenleg munkában lévő óvodapedagógusok között, hogy mit tudnak az improvizációról, és milyen tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban. A kvantitatív kutatáshoz elsősorban az írásos kikérdezés eszközeiből a kérdőíves felmérés látszott célszerűnek, de az adatok a kvalitatív elemzés lehetőségeihez is hozzájárultak. 7. „Kősziklán felfutó csokros liliomszál…”, avagy a kérdőívek elemzése A fejezet népdalcímében megjelenik újra az a bizonyos kőszikla, melynek megmászása nem lehet könnyű feladat, ahogy a kérdőívek elkészítése és elemzése sem. De talán a virágok felfutása jelezheti azon örömöm, hogy nem volt haszontalan a szakirodalmi háttér áttekintése után megszületett kérdőívek feldolgozása, hiszen számomra mindenképpen tanulságos eredmények születtek. A kérdőív nyílt kérdéseiben az óvodapedagógusoknak lehetőségük volt arra, hogy bővebben, akár több mondatban is leírják véleményüket egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Ez az értékelésben számomra kisebb nehézséget okozott, de az eredmények szempontjából több érdekességet tárhat fel, éppen ezért választottam ezt a formát.


123

DÉVAI NIKOLETTA

Az értékelés során kapott kvalitatív adatokat összegeztem, és kérdésenként grafikonokkal és táblázatokkal szemléltetem. A kérdőív első felében arra voltam kíváncsi, hogyan definiálják az óvodapedagógusok az improvizáció fogalmát, mert nem találtam konkrét megfogalmazást erről a szakirodalmakban, és arra gondoltam, hogy az ő segítségükkel egy konkrétabb képet kaphatok erről. Az első kérdés: Mit ért improvizáció alatt? A válaszokban a következő kulcsszavak szerepelnek a leggyakrabban: rögtönzés, spontán, véletlenszerű, nem megtervezett. De akadtak olyanok is, akik szintén erre gondoltak, csak nehezen fogalmazták meg azt, hogy mit értenek ez alatt. Az esetek elenyésző részében (kevesebb, mint 1%) nem volt tisztában az óvodapedagógus az improvizáció szó fogalmával. A válaszok a kérdésre az alábbiak szerint alakultak: rögtönzés spontán véletlenszerű, nem megtervezett egyéb

93 % 5% 1% 1%

A második kérdés: Soroljon fel lehetőségeket óvodai improvizációra! Improvizálás lehetősége Ének, zene Mese Dramatizálás Játék Tánc Szabadidős tevékenységek Nem válaszolt

Említések száma 16 3 5 12 3 3 2

Erre a kérdésre már sokkal bővebben válaszoltak, és lényegesen változatosabban. Többségében a zenei improvizációt írták legelőször, de akadt olyan kérdőív kitöltő is, aki nem írt a felsorolása közé semmit. Érdekesnek tartom azt, hogy az óvodapedagógusok megfogalmazásán érződik, hogy nem olyan könnyű szavakba önteni erre a kérdésre a választ. Szinte mindenki mást és mást ért az óvodai improvizáció alatt (még ha csak árnyalati különbségekkel is). Örömmel láttam, hogy az egyik kitöltő óvodapedagógus azt írta, hogy a gyermeknek azon megnyilvánulásai lehetnek, melyek igazán belülről jönnek, és még

124


„MAGOS


példát is írt rá, mely egy zenemű „lemozgásáról” szól. Talán ez az egyetlen olyan válasz, ahol előfordul a zene és a mozgás összekapcsolása. Mindez azért érdekes, mert Dr. Kokas Klára cikkében is erről olvastam, de az egy amerikai tapasztalat volt. Ebből a kérdésből számomra az vált nyilvánvalóvá, hogy az óvodapedagógusok tapasztalatai szerint a rögtönzés jelen van a nap egészében, és sokan úgy látják, hogy a játék az, amiben még rengetegszer megjelenik a spontaneitás felszabadító öröme. A harmadik kérdés: Próbálja meghatározni, hogy mit ért zenei improvizáció alatt! Ezt a kérdést már konkrétan a zenei improvizációra értettem. Az előtte lévő kérdések még csak általánosságban közelítették meg az improvizáció fogalmát, és annak miben létét, melyekből kiderült az is, hogy ennek a szónak a hallatán mire gondolnak az óvodapedagógusok. A harmadik kérdésre a válaszok között már nagyobb arányban van megegyezés, mint az előző kettőnél. Többen írták be azt, hogy pl. mondókához dallamalkotás; az adott szituációhoz illően vagy játékközben, ami éppen akkor az eszébe jut; köszönés énekelve; ritmus rögtönzés; zenekar alapítás…stb. A legtöbben azt írták, hogy név visszaéneklése, vagy mondókára dallamalkotás. Ez általában tapasztalataim szerint úgy történik, hogy leülnek a foglalkozásra a gyerekek, és az óvónő megkéri egyiket-másikat, hogy az ő instrukciói szerint énekeljen vissza egy nevet. Ez a módszer számomra irányítottnak tűnik, de sok gyakorlás után valószínűleg akad olyan gyermek, aki egy új, magától kitalált dallamot fog viszszaénekelni. De ennek még mindig nincs olyan belső indíttatása, mint azt az improvizációtól elvárhatnánk. A válaszokat csoportosítása a következő eredményt mutatja: A zenei improvizáció jelentése az óvodapedagógusok válaszai alapján Irányított jelenség 59 % Nincs közbeavatkozás 17 % Nem érti a kérdést 24 % A kérdőív másik részében az óvodapedagógusok módszertani ismereteire és személyes tapasztalataira voltam kíváncsi. A negyedik kérdés: Milyen zenepedagógiai módszereket ismer? Ennél a kérdésnél legfőképpen arra akartam rákérdezni, hogy mennyire van jelen a „Kodály módszer” alkalmazása tudatosan az óvodai életben. Néhány választ kivéve többségében a felsorolás között szerepelt ez a módszer, de e mellett feltűntek néhol még mások is. Ilyen másodsorban természetesen Forrai Katalin, de köztudott, hogy ő az, aki a „Kodály módszert” átültette az óvodai életbe, ezzel kidolgozta az óvodai Studia Caroliensia 2009. 2-3.

125

DÉVAI NIKOLETTA

zenei nevelés módszertanát. De többen akadnak olyanok is, akik másként értelmezték ezt a kérdést, ezért néhányan azt a választ írták, hogy: bemutatás, gyakorlás, ismétlés, értékelés…stb. Két módszert külön is kiemeltek, de ez csak egy-egy főnél fordultak elő: „Veronika projekt”; Ulwilla színes kotta módszer. Ezek azonban nem közismert módszerek. A válaszok megoszlása az alábbi volt: Zenepedagógiai módszerek Említések száma Kodály 25 Bemutatás, magyarázat 11 Orff 1 Egyéb 5 Nem írt választ/ „Nem tudom” 3 Az ötödik kérdés: Az ének-zenei foglalkozásokon/kezdeményezéseken használt szervezési módok közül mely formákat alkalmazza gyakrabban? (Húzza alá, és indokolja választását!) frontális

csoportos

egyéni

páros

A szervezési módok említése az alábbi eloszlást mutatja: Szervezési mód frontális csoportos egyéni páros

Említések száma 25 20 17 8

Az általános tapasztalat szerint hazánkban leginkább az elsődleges helyen a frontális forma áll, melyet előszeretettel alkalmaznak még az óvodában is. A második legtöbbször a csoportos formát jelölték meg, de az egyénit is sok óvónő alkalmazza az énekzenei foglalkozások alkalmával. A válaszolók többsége viszont több lehetőséget is megjelölt, ami reális, mivel egy foglalkozás alkalmával nem csak egy formát használunk. Az improvizáció szempontjából a legjobb forma véleményem szerint a csoportos tevékenykedés, de rengeteg előnye van annak is, ha lehetősége van az óvodapedagógusnak a mikro-csoportos vagy egyéni zenei kezdeményezésekre. A frontális formát viszont nem találom a legmegfelelőbbnek erre a célra, mivel ekkor leginkább az óvónő egyénisége érvényesül és a gyermekek nem ad olyan nagy teret, mégis nagyon sokan megjelölték. De azért előnye is van a nagy csoportos foglalkozásnak, méghozzá a csoport kohéziós erő, és az empátia kialakítása, de ha szeretnénk, hogy a gyermek

126


„MAGOS


kinyilvánítsa a benne élő muzikalitást szabad teret kell nekik hagyni egyéni képességeiknek megfelelően. A hatodik kérdés: Írjon le olyan Ön által megtapasztalt jelenséget, amely során a

spontán gyermeki zenélésnek volt szemtanúja! Az utolsó kérdés esetében kaptam a leginkább színes és egyedi válaszokat, hiszen ebben az esetben az óvodapedagógusok saját megtapasztalt élményeire voltam kíváncsi. Csak egy kérdőív esetében fordult elő az, hogy a válaszoló nem írt semmit ehhez a kérdéshez. Az összes többi óvodapedagógus írt valamilyen saját tapasztalatot, amikor szemtanúja volt annak, hogy a csoportján belül egy vagy esetleg egyszerre több gyermek spontán zenei tevékenységet tanúsított. Többségében olyan tapasztalatokról szólnak az élménybeszámolók, amikor a gyermekek valamilyen játék közben (pl. babaszobában) spontán felidézték az addig tanult énekeket, vagy éppen a szituációhoz illő dallamot dúdoltak csak szöveg nélkül, például:

„A babakonyhában főzés közben a gyerekeknek tetszett a konyhai edények kopogó hangja, és ehhez kitaláltak dallomot és szöveget.” A válaszolók másik nagy része pedig arról írt, hogy a csoportjában lévő gyermekek bármikor elővehetik a hangszereket, és éppen ezért teszik olyan helyre azokat, hogy bármikor játszhassanak azokkal. De írnak olyan élményekről is, amikor a gyermekek maguktól kreáltak hangszereket (pl. fakanál, edények, termések… stb.) és azokkal kísérték éneküket. A legtöbben azt írták, hogy a csoportjukban lévő gyermekek bármikor kezdeményeznek énekeket, vagy dalos játékokat a nap bármelyik szakaszában, legyen szó erről a csoportszobában vagy az udvaron. Az is feltűnt, hogy többen is megemlítették azt, hogy a gyermekek számára elérhető helyre teszik a hangszereket, hogy bármikor elő tudják venni, és játszhassanak rajta. Személyes tapasztalataim szerint ez még nincs mindenhol így, de a gyermekeknek az lenne a legjobb, ha minden csoportszobában lehetőség lenne a rögtönzött hangszeres zenei megnyilvánulásokra. Az óvónők bátran írtak az élményeikről, de sokan konkrétumok nélkül, csak általánosságokat írtak le. Ebből az derül ki, hogy van olyan óvónő, aki nagyobb figyelmet szentel a spontán megnyilvánulásoknak, de akad olyan is, aki nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget ennek a jelenségnek. Egyes óvónők szerint bele kell egy idő után avatkozni a spontán zenélésbe, mert elviselhetetlenné válik a zenebona. Érdemes elgondolkozni, hogy vajon mi a jobb a gyermeknek.


127

DÉVAI NIKOLETTA

„Kicsi madár, jaj de fenn szállsz…”, avagy összegzés A dolgozatom alcímeiben megjelenő népdalokkal próbáltam utálni az ott megfogalmazott problémára. Ez a népdal:

„Kicsi madár, jaj de fent szállsz, mi az oka, alább nem jársz. Alább szállnék, de nem merek, mert én senkit nem ismerek.” pedig mint egy összegzése is lehetne a fentiekben kifejtetteknek. Ez a kicsi madár az a kisgyermek, akivel „felülről” foglalkozunk, és éppen a pedagógus nem engedi alább szállni, hogy a saját útján járjon. Így aztán majd kevésbé mer, sőt nem szeret énekelni és zenélni. A fentiekben vázolt kutatásban arra igyekezetem rávilágítani, hogyan hagy teret egy mai óvodapedagógus a gyermekek spontaneitásának. Legyen szó zenéről vagy mozgásról vagy bármi másról, melynek segítségével egy még teljesebb felnőtt fog válni a felcseperedő félben lévő gyermekből Munkám zárásaként – a dolgozat címéhez hasonlóan – ismét Kodály sokat idézett szavaival élek:

„Rá kell egyszer mutatni a legkisebbek nevelésének országos kulturális jelentőségére. Ha nem ültetjük el a zenei szép magvát a legzsengébb korban, később hiába próbálkozunk vele: ellepte a lelket a gyom. Van-e szebb hivatás, mint új kertbe az első jó magot vetni?”

Felhasznált irodalom BABIK Ildikó: Zenei játékok óvodások számára. Bp.: Szort Bt. Ovizuál Kreatív Műhely, 2004. BAGDY Emőke: Hangzás, mozgás, ritmus: a muzikalitás elemi szerveződésének méhen belüli gyökerei. In: Hang és lélek, Magyar Zenei Tanács, 2002. BARKÓCZI Ilona: Kodály zenei nevelési módszerének pszichológiai hatásvizsgálata. In: Hang és lélek. Magyar Zenei Tanács, 2002. BAKOS Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémia Kiadó, 2003. FALUS Iván: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Budapest.: Keraban Kiadó, 1996. FORRAI Katalin: Ének az óvodában. Bp.: Editio Musica, 2002. GYÖRGYINÉ KONCZ Judit: Az énektanítás alapjai. Károli Egyetemi Kiadó, 2008. HÁMORI József: Az emberi agy és a zene. In: Hang és lélek, Magyar Zenei Tanács. 2002. JUHÁSZ József (szerk.). Magyar Értelmező Kéziszótár. Bp.: Akadémiai Kiadó, 1999.

128


„MAGOS


KIS Jenőné (szerk.): Szemelvénygyűjtemény az ének-zene tantárgy-pedagógiához. Kaposvár.: Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, 1998. KIS Jenőné (Szerk.): Zenei nevelési irányzatok a XX. században. Kaposvár.: Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, 1998. ODÁLY Zoltán: Visszatekintés I. kötet. Bp.: Zeneműkiadó Vállalat, 1964. K KODÁLY Zoltán: Zene az óvodában. Bp.: Zeneműkiadó, 1958. KOKAS Klára: Gyermekekkel Kodály nyomában. In.: Parlando zenepedagógiai folyóirat, XLVI.1. 2004. KOKAS Klára: Képességfejlesztés zenei neveléssel. Bp.: Zeneműkiadó. 1972. LINDENBERGERNÉ Kardos Erzsébet: Zeneterápia. Szöveggyűjtemény. Pécs.: Kulcs a muzsikához Kiadó, 2005. PILNAY Sándorné: A zene nem csak a zenére tanít. In.: Az alkotó pedagógus és a kreatív gyermek: Óvodapedagógusok Konferenciája. Kecskemét, 1997. július 1-4. RAFFAI Jenő: Megfogantam, tehát vagyok. Press Publica, 2002. SÁNDOR Mária: In.: Óvodai Élet. XV. évfolyam 2. szám. Bp.: 33. p. 2007. SZENT-GÁLY Viola: Az óvodai zenei nevelés módszertanáról II., In: Óvodai Nevelés. 2007/3. SZARKA Júlia: Zenei elkötelezettségünk az óvodában. Studia Caroliensia, 2007. 2. sz. 51-68. URBÁNNÉ VARGA Katalin: „Rakják, rakosgassák magas Gyívó várát…” In: Hang és lélek, Magyar Zenei Tanács. Internet, egyéb www.zetna.org.yu/zek/folyoiratok/35/1szabados.html. 2008.03.07. 12.43 hu.wikipedia.org/wiki/Improvizáció 2008. 03.07. 12.21.


129

Magos kősziklának oldalából nyílik, avagy a témaválasztás indoklása

Recommend Documents