ISSN 2067 - 0389
Az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa • Új sorozat, XX. évfolyam, 6. szám, 2013
Ősztől új épületben indul a bölcsőde A Mihail Sadoaveanu utca 1. szám alatti ingatlan bölcsődévé való átépítését végző Tectum Company Rt. és alvállalkozója, az Iris Service Rt. – az ütemtervnek megfelelően – május 31én befejezte az építési munkálatokat, június 14-én pedig át is adta az épületet az önkormányzatnak. Az európai uniós forrásból. A csíkszeredai bölcsődei szociális szolgáltatás javítása című pályázat keretében megvalósuló beruházás azonban még nem zárult le. A városközponti épület átalakítását célzó beruházás három részből áll, a legnagyobb részt a régi épület felújítása, bővítése és az udvar rendezése képezte, melyet 12 hónap alatt 1,8 millió lejből valósított meg a kivitelező. Ez
magába foglalta a szerkezet megerősítését, a tetőfelújítást, a tetőtér kiképzését, az új szárny alapoktól való megépítését, valamint az épületgépészet (fűtésrendszer, villamossági hálózat, víz- és szennyvízhálózat) felújítását. Emellett távműködtetésű kapu és kamerarendszer épült a biztonság érdekében. A következő lépés a bútorzat, illetve az épület berendezéseinek (konyhai előkészítő, mosó- és mosogatógépek) beszerzése, mindkettő jelenleg közbeszerzési eljárás alatt áll. Egy külön közbeszerzési eljárás tárgyát képezte az a központi porszívó, melyre az épület minden helyiségéből csatlakozni lehet.
Kulturális évszaknyitány Annak ellenére, hogy a kalendáriumi nyár nehezen köszöntött be, és hetekig az eső és szél volt az úr, minden kétséget kizáróan kezdetét vette már a csíkszeredai kulturális nyár. A városlakók bizton számíthatnak a minden évben várt nagy rendezvényekre, mint a július hónapot nyitó Ezer Székely Leány Napja, vagy az augusztus eleji Csíkszeredai Városnapok, ezeket az érdeklődési támpontokat azonban már júniusban felvezették kisebb, de fontos rendezvények. Közülük szemezve, mindenképpen eml ítésre méltó a polgármesteri hivatal és kiadója, a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában megjelent, gyermekeknek szánt helytörténeti jellegű kiadvány megjelenése, és a köréje szervezett gyermeknapi ügyességi-tájékozódási játék. A Városháza a múlt évben sem feledkezett meg a gyermeknapról, akkor egyedi kivitelű kifestős könyvecskét – Tedd színessé Csíkszeredát! – adott ki, és az idén is megtartotta jó szokását, ezúttal szórakoztató-ismeretterjesztő tájékozódási kiskönyvet jelentetett meg Fedezd fel Csíkszeredát! címmel. Ennek segítségével ezúttal nem csak játszva vehettek részt a kicsik a városközponti tájékozódási rendezvényen, de érdekes adalékokkal egészülhetett ki tudástáruk a tájékozódási pontokként megje-
lölt épületekről és a hozzájuk kötődő személyekről: „arcokat, sorsokat, életutakat” ismerhettek meg. A Városháza gyermeknapi rendezvényén Ráduly Róbert polgármester – a könyv ötletgazdája – vette kezébe a startbírói teendőket, a kicsiket ő indította útnak a tájékozódási játékban. Első, de a visszajelzésekből ítélve nem utolsó alkalommal rendezte meg június 2–8. között a Csíki Játékszín a Lurkó Fesztivált. Csíkszereda önkormányzati színháza komolyan vette azt a generációk által használt szó- és értelemkapcsolatot, hogy a gyermekek a jövő letéteményesei, s továbbgondolva ezt, rendezvényt hoztak létre, amely a gyermekeket a kulturális jövő letéteményeseiként szólítja meg. A bábtársulatok, színházi truppok szinte óránként, majdnem szünet nélkül váltották egymást a nem csak színészeknek, bábjátékosoknak, de a kicsiknek, fiataloknak egyaránt a világot jelentő deszkákon. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál csíkszeredai különkiadása, a TIFFszereda mindenképpen június legnagyobb eseménye volt a jó filmekhez (ha a dokumentumfilm zsánerében is inkább) szokott városunkban. A nagyjátékfilm-rendezvény több mint tízéves fennállása során nem egyszer bizonyí-
Antal Attila alpolgármester elmond ta, ütemezés szerint nyár folyamán befejeződik a bebútorozás, és a vakáció alatt beköltözik az intézmény, felszabadítva a helyet az Aranyalma napközi csoportjai és a Petőfi Sándor Általános Iskola előkészítő osztálya számára. Az új bölcsődében három csoport fog működni, mindegyiknek külön foglalkoztatóterem, háló és mellékhelyiségek állnak rendelkezésére. Az előzőhöz viszonyítva 50%-kal nőtt az intézmény befogadóképessége, mely – az alpolgármester szerint – lefedi az igényeket. A bővülő tevékenység miatt négy gyermekgondozói, egy takarítói és egy félmunkaidős karbantartói állást is meghirdetett az önkormányzat. n
totta, hogy szervezés és szakértelem, de nem utolsósorban minőségi keretprogramok is igencsak kellenek ahhoz, hogy a mű hatásosan eljusson az élvezőjéhez. Az immár Csíkszeredába is eljutott TIFF nem csak a kép, hanem a képzelet és képzelőerő megmérettetésének is színhelye, általa esetünkben a jelen legjobb magyar vonatkozású művészfilmjei, de román és nemzetközi mozgóképek is eljutottak a megyeszékhelyre. A csíkszeredai 20 nagyfilm vetítését a jövő szakmabelijeinek szóló előadások, workshoppok, színészekkel és rendezőkkel, producerekkel való beszélgetések tarkították. A filmfesztivál partnerrendezvénye volt idén a fennállásának 5. évfordulóját ünneplő Csíkszeredai Nemzetközi Minijazz Fesztivál, mely olyan világsztárokat és sztárvendégeket vonultatott fel, akikhez hasonló még nem lépett fel Csíkszeredában. A fellépők közül ki kell emelni a svájci Nik Bärtsch Ronin nevű zenekarát, akik a világ legnagyobb dzsesszfesztiváljain lépnek fel. Itt volt Magyarország első számú professzionális bigbandje is, a Budapest Jazz Orchestra, amelynek tagjait az anyaország leghíresebb zenekaraiból ismerhetjük. A fesztivál vendége volt továbbá Harry Tavitian és Cserey Csaba, de a hölgyek sem hiányoztak a fellépők közül, hisz itt volt Soma Mamagésa is. n
2 • Csíkszereda, 6. szám, 2013.
KÖZÉRDEKŰ / KRÓNIKA
Beruházási lehetőségek Csíkszeredában Nyomtatott és elektronikus formában is elérhetővé válik tervezetten július végére az a tájékoztató anyag, melyet új befektetők vonzása céljából készít az Aquaprofit Consulting Kft. az önkormányzat megrendelésére. Ennek „munkaváltozatát” június 5-én, a Városháza gyűléstermében mutatták be az érdeklődő vállalkozóknak és a sajtó képviselőinek. Szőke Domokos alpolgármester elmondta, a munka véglegesítése előtt véleményezés céljából nyilvánosságra hozták az anyagot, hogy a rendelkezésre álló közel
két hét alatt beérkező észrevételeket is beépíthessék a kiajánlási dokumentációba. A közszemlére tett dokumentumok egy átfogó feladat első lépéseként valósultak meg, ennek végcélja pedig új befektetők vonzása, munkahelyek teremtése, valamint – nem utolsósorban – a városkép javítása. Ifj. Nagy Benedek, az Aquaprofit Consulting Kft. vezetője szerint a bemutatott nyersanyag a jelenleg használaton kívüli csíkszeredai ingatlanokat listázza, melyek nagyobb beruházásra alkalmasak. Rámutatott, a helyszínek zöme a nyugati
Családi és diákkedvezmény az uszodában Június közepétől családi belépőjegyek is válthatók a Csíki Csobbanóban. Egy 3 főből álló család 30 lejért, 4 fős család 36 lejért, 5 fős
család 41 lejért, míg egy 6 főből álló család 45 lejért válthat belépőjegyet. A családi kedvezmény akkor vehető igénybe, ha legkevesebb 1, legtöbb
A városi önkormányzat határozataiból Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzati testülete 2013. május 30-án soros ülést tartott. 118-as Határozat az állami lakásalapból vásárolt lakásokhoz tartozó területek használatba adásáról; 119-es Határozat az Hősök utca szám nélküli kereskedelmi felülethez tartozó terület Negru VasileRomeo részére történő haszonbérbe adásáról; 120-as Határozat Csíki Sportegylet ügykezeléséből Stadion utca 3. szám alatt található ingatlan visszavételének jóváhagyásáról; 121-es Határozat társulási szerződés jóváhagyására a Futball Klub Csíkszereda Sportegyesülettel egy sportpálya építése céljából; 122-es Határozat a Majláth Gusztáv Károly tér és Temesvári sugárút szám nélküli területek cserejavaslatára lebonyolított tárgyalás jegyzőkönyvé nek elfogadására; 123-as Határozat a Stadion utca 3. sz. alatti területnek a Futball Klub Csíkszereda Sportegyesület részére történő bérmentes használatba adásáról;
124-es Határozat a Csíkszereda Megyei Jogú Város és Csík csicsó község által megkötött protokollumtervezet jóváhagyására; 125-ös Határozat az „Ivóvízvezeték-csere a Decemberi Forradalom utca és az Octavian Goga sétányon; a Borvíz kazánház bekötése; a Szabadság tér 2-8-as tömbház bekötése; a dr. Dénes László utca – Mikó utca, a börtön farm bekötése a Brassói útról; a Petőfi – Tudor Vladimirescu – Szentlélek utcák kereszteződésében és a Harom utcában” megnevezésű beruházás, beavatkozási munkálatok dokumentációjának a jóváhagyására 126-os Határozat 800 000 lejes összeg rendelkezésre bocsátása az Eco Csík Kft. részére tőkenövelés céljából;
és a keleti gyárnegyedben van, de vannak potenciális lakó- és szolgáltatófelületként értékesíthető ingatlanok a város különböző részein, vagy akár befektetőkre váró épületek a városközpontban is. Nagy Benedek arra is rámutatott, hogy a készülő dokumentációt nem kis telkek hirdetési felületének szánják, hanem azokat a partnereket kívánják megcélozni, akik szeretnék, ha a birtokukban levő ingatlanok bekerülnének a gazdasági körforgásba. A helyszínek elhelyezkedését, leírását, méreteit, az Általános Városrendezési Tervben megszabott felhasználhatóságát, a rendelkezésre álló infrastruktúrát, az ingatlan árát vagy díjszabását tartalmazó kiadvány 200 példányban jelenik meg, terjesztése célzott módon zajlik. n két felnőtt van a csoportban. A nyári vakáció idején a diákok félárú jegyet válthatnak abban az esetben, ha legalább 20 főből álló csoportban, felnőtt kíséretével érkeznek az uszodába. n 129-es Határozat 3774,77 m2 beltelekre vonatkozó, a ,,Lazar Computers – Raktár és kerítés építése” megnevezésű körzeti rendezési terv elfogadásáról; 130-as Határozat a „Körforgalom a Testvériség sugárút, Szentlélek és Hunyadi János utcák kereszteződésénél” megnevezésű beruházás beavatkozási munkák dokumentációjának jóváhagyására; 131-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Mérleg utca 8.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikaigazdasági mutatóinak jóváhagyására; 132-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Pacsirta sétány 3.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
127-es Határozat „A Csíkszeredai temető és ravatalozó rendezése” megnevezésű beruházás megvalósíthatósági tanulmányának jóváhagyására;
133-as Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Pacsirta sétány 6/A/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
128-as Határozat az adminisztratív úton történő válás kimondását szabályozó perrendtartást és az ehhez kapcsolódó különilleték megállapítását jóváhagyó 23/2011-es sz. határozat 2-es szakaszának módosítására;
134-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Tető utca 11/A/B/C” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
Csíkszereda, 6. szám, 2013. • 3
KRÓNIKA / VÁROSHÁZA 135-ös Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Testvériség sugárút 14.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
142-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nagy István festő sétány 6/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
136-os Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Testvériség sugárút 28.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
143-as Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nagy István festő sétány 14/A/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
137-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Szív utca 3–5.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikaigazdasági mutatóinak jóváhagyására; 138-as Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Majláth Gusztáv Károly tér 1.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 139-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nárcisz sétány 3/A/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 140-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nárcisz sétány 4/A/B/C/D” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 141-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Octavian Goga sétány 14/A/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására;
144-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Jégpálya utca 13/A/B” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 145-ös Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nicolae Bălcescu utca 2.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 146-os Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – Nicolae Bălcescu utca 7.” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak jóváhagyására; 147-es Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – 3 P+10 emelet magasságú lakóépület Csíkszereda megyei jogú városban” megnevezésű projekt támogatási beadványa és költségeinek jóváhagyására;
149-es Határozat a Humán erőforrás és bérmegállapítási osztály, valamint a Bölcsőde szociális közszolgálat szakapparátusának módosítására; 150-es Határozat a Csíkszereda Kiadóhivatal vezetőtanácsának kinevezéséről szóló, utólag módosított és kiegészített 38/2003-as határozat módosítására; 151-es Határozat a „Futball Klub Csíkszereda – Miercurea Ciuc” magánjogi sportklub létrehozásáról és a „CSM VSK Csíkszereda – Miercurea Ciuc” közjogi sportklub keretében működő futball szakosztály átszervezés révén való áthelyezéséről szóló 113/2012es határozat módosítására és kiegészítésére; 152-es Határozat Csíkszereda közterületein található parkolóhelyek szabályzatáról szóló, utólag módosított és kiegészített 230/2010-es határozat módosításáról; 153-as Határozat a buszpályaudvar működési szabályzata 1-es sz. melléklete módosításáról;
148-as Határozat „Épület-hőszigetelés energiatakarékosság céljából – 10 P+4 emelet magassá-
154-es Határozat az utólag módosított és kiegészített 58/2013-es számú határozat 2-es sz. mellékletének módosítására és kiegészítésére Csíkszereda Megyei Jogú Város 2013. évi kulturális programjainak, valamint kulturális és ifjúsági pályázati kiírásainak jóváhagyásáról. n
mely a Csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium mögött található. Ezt a döntést is határozattal erősítette meg a képviselő-testület. Továbbá az önkormányzat átadta a Futball Klubnak a Stadion utcai pálya lebontott lelátójának helyét, ahol a tervek szerint egy kollégium épül majd, mely az ősztől induló, csíkszeredai központtal működő Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát szolgálja majd. A képviselők jóváhagyták azt a határozattervezetet is, amely által az EcoCsík Kft. 800 ezer lejes tőkeemelésben részesült, ezt az összeget a szolgáltató
süllyesztett szemetesek és céljárművek vásárlására fordítja. Elfogadta a testület azt a megvalósíthatósági tanulmányt is, mely csíkszeredai temető rendezését célozza. A nemrégiben új telkek vásárlásával kibővített köztemetőben a tervek szerint sétányokat, közvilágítást építenek ki, bővítik a ravatalozót, növelik a parkolóhelyek számát, padokat, szemeteseket helyeznek el, valamint fákat és bokrokat ültetnek. A beruházás összértéke 1,3 millió lej. Kísérleti jelleggel egy műanyag elemekből álló körforgalmat alakítanak ki a Hunyadi János, Szentlélek utcák és a Testvériség sugárút találkozásánál, miután az erre vonatkozó dokumen-
Döntött a testület Május 30-án, csütörtökön tartotta soros havi ülését Csíkszereda önkormányzati testülete. Napirenden több olyan határozattervezet is szerepelt, mely hosszútávon a sporttevékenység, jelesül a labdarúgás támogatását alapozza meg. A testület jóváhagyta a Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Futball Klub Csíkszereda közötti társulási szerződést, melynek tárgya a Futball Klub Csíkszereda által építendő műgyepes labdarúgópálya létrehozása. Ehhez az önkormányzata Futball Klub rendelkezésére bocsátja azt a 7500 m 2 -es területet,
gú lakóépület Csíkszereda megyei jogú városban” megnevezésű projekt támogatási beadványa és költségeinek jóváhagyására;
4 • Csíkszereda, 6. szám, 2013.
VÁROSHÁZA XX tációt elfogadta a testület. Szőke Domokos alpolgármester elmondta, szerződést kötöttek egy tervezővel, amely megvizsgálta, milyen típusú körforgalom kiépítése lehetséges. Ezek közül a 6 méter átmérőjű, műanyag elemekből kiépített kör kialakítása mellett döntöttek július hónap folyamán. Néhány hónap használat után szerzett tapasztalatok alapján döntenek a végleges megoldásról. A májusi ülésen újabb 13 tömbház hőszigetelési költségeit és doku-
mentációját hagyták jóvá. Az önkormányzat ugyanis egy újabb pályázati csomagot készül benyújtani európai uniós források lehívására. Az érintett tömbházak ebben az esetben a Mérleg u. 8., Pacsirta sétány 3., 6/A,B, Tető u. 11/A, B, C, Testvériség sgt. 14., 28., Szív u. 3–5., Majláth Gusztáv Károly tér 1., Nárcisz sétány 3/A, B, 4/A, B, C, D, Octavian Goga sétány 14/A, B, Nagy István festő u. 6/B, 14/A, B, Jégpálya u. 13/A, B, Nicolae Bălcescu 2., 7.
A parkolóhelyek szabályzatáról szóló határozatot is módosították az önkormányzati képviselők, Szőke Domokos alpolgármester elmondta, ugyanannyi parkolóhely marad a városban, csak azok helye változik esetenként. Megszűnnek a parkolóhelyek a Petőfi utca felső részén és a Nagy István Műveszeti Középiskola mellett. Rendőrségi kérésre felszámolnak néhány olyan helyet is a Kossuth és a Temesvári sugárúton, melyek túl közel voltak az átjáróhelyekhez. n
Mi történt 2013 május–júniusában a városban?
ünnepélyes átadáson elmondta: férje kívánsága az volt, hogy használják a könyveit.
Csíkszeredai események krónikája
Kilenc mesterkurzus az idei régizene egyetemen
Május 21.
Kilenc mesterkurzusra jelentkezhetnek az idén a Régizene Nyári Egyetemet elvégezni vágyók. A Régizene Fesztivál kísérőrendezvényeként szervezett képzés július 7–12. között zajlik Csíkszeredában.
Helyi cégek a Csík Expón Mint Csíkszereda gyakorlatilag egyetlen ilyen jellegű üzleti rendezvényét, továbbra is kiemelten fontosnak tartja a Csík Expó – fogyasztási cikkek nemzetközi vására támogatását a város önkormányzata. Idéntől viszont kimondottan az a cél, hogy az expón a csíkszeredai és környékbeli vállalkozásokat segítsék hozzá termékeik, szolgáltatásaik bemutatásához és népszerűsítéséhez. Május 22. Táncművészetért-díjak Táncművészetért-díjjal tüntette ki a Magyar Táncművészek Szövetsége András Mihály táncoktatót, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatóját. A tánc világnapja tiszteletére szervezett Budapest Táncfesztivál gálaestjén az egykori Hargita táncegyüttes vezetőinek, Antal Miklósnak és Antal Anikónak a munkásságát posztumusz életműdíjjal jutalmazta a szövetség. Május 23. Karcfalváról Csíkszereda szívébe... ...költözött az a mobil óriásfotó-kiállítás, amely legelőször Karcfalva főterén mutatkozott be. A nagyméretű fotókat a HMKK szervezte fotótáborok anyagából válogatta Ádám Gyula, a projekt vezetője, s jellegzetes székelyföldi portrékat, életképeket ábrázolnak. A fotókat a Városi Művelődési Ház előtti tágas téren állították fel.
Újabb kötetek a Székely Könyvtárban Hermányi Dienes József Nagyenyedi Demokritus könyvével gazdagodott a száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár. Mellette – az ún. harmadik minisorozatként – Tomcsa Sándor válogatott írásai, Tamási Áron: Ábel Amerikában, Balázs Ferenc: A rög alatt és Király László válogatott versei láttak napvilágot. Május 25. Lezajlott a 11. RMDSZkongresszus Csíkszeredai, 11. kongresszusán a következő évek legfontosabb célkitűzéseit fogalmazta meg az RMDSZ, amely törekvéseiben számíthat a magyarországi pártokra és az ígéretek szerint részben a romániai politikai szervezetekre is. A kongresszuson kijelölt feladatok alapján a területi és kulturális autonómiáért folytatott harc mellett az alkotmánymódosítás jelenti a közeljövő legnagyobb kihívásait a Szövetség számára. Május 27. 7000 könyv a Sapientia könyvtárának A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak könyvtára vehette át az 1997-ben elhunyt Andorka Rudolf Széchenyi-díjas magyar szociológus könyvtári hagyatékát. A több mint 7000 kötetből álló adományt a tudós özvegye ajánlotta fel az egyetemnek. Andorka Judit az
Május 28. Gyertyagyújtással emlékeztek a Himalája Kancsendzönga csúcsának meghódítása után eltűnt Erőss Zsoltra és társára, Kiss Péterre. A megemlékezést az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezte, valamennyi erdélyi városban. Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásának dísztermében gyűltek össze a megemlékezők, ott, ahol Erőss Zsolt több ízben is csúcstámadásairól készült vetített képes beszámolókat tartott a nagyközönségnek. Május 29. Állapotfenntartó munkálatok a színháznál Az időjárás miatt megrongálódott cserepeket és a hó súlya alatt megsérült esővízcsatorna-hálózat elemeit cserélték ki a Csíki Játékszín épületén, az erre elkülönített összegből. Könyvbemutató a börtönben Nicolae Răzvan Bujdoiu hét esztendei szabadságvesztésre ítélt ügyvéd jogtudományi szakkönyvét mutatták be a csíkszeredai börtönben. A könyvet a szerző a rácsok mögött írta meg, az intézmény történetében pedig az esemény abszolút premiernek számít: ez volt az első könyvbemutató.
Csíkszereda, 6. szám, 2013. • 5
XX VÁROSHÁZA Június 5.
Anyakönyv
Látogatható a Nagy Imre Galéria
Hatvan nap a leadási idő
– 2013. május –
Nagy Imre festőművész legerősebb alkotói korszakának festményei láthatók a falakon, közöttük a Nagybányán festett Almás önarckép – ismertette a Nagy Imre Galéria idei tárlatanyagát Szabó András kurátor. A kiállítás május közepétől látogatható hétfő kivételével minden nap, tárlatvezetés előzetes egyeztetéssel igényelhető.
Az előző években megszokott módon, június 1-jétől jelentkezhetnek a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségen azok a diákok, akik a középiskola befejezése után munkanélküli segélyt szeretnének igényelni. A fiatalok fél éven át, havonta 250 lej juttatásra jogosultak.
Május 31.
Június 2–8. Lurkó Fesztivál Csíkszeredában Változatos, színvonalas programmal rendezte meg az I. Lurkó Fesztivált a Csíki Játékszín társulata. A rendezvénysorozaton 13 különböző előadás, összesen nyolc erdélyi és magyarországi ifjúsági színtársulat mutatkozott be. A produkciók között szerepelt bábszínházi, gyermek- és ifjúsági előadás, sőt csecsemőszínház is. Az előadásokat tartalmas vitadélutánok egészítették ki.
Június 6. E-könyvbemutató a könyvtárban Székedi Ferenc Fent a csúcson, lent a mélyben című e-könyvét mutatták be a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban a szerző és a szerkesztő jelenlétében. A könyv a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában található, ahol – a szabad böngészés mellett – akár ingyenesen is letölthető (http://mek.oszk.hu/11400/11411). (A Hargita Népe és a Csíki Hírlap nyomán)
Ezer Székely Leány Napja 2013. július 6., szombat 2013. július 6-án, szombaton ebben az évben is megszervezzük az Ezer Székely Leány Napja ünnepséget. Ahogy eddig, mostani legfontosabb üzenetünk szerint is tisztelettel felkérünk minden székely viselettel rendelkező fiatalt és időst, vegyen részt a csíksomlyói Nyeregben szervezett ünnepségen, tartson velünk a tánc, a dal és a zene legfontosabb székelyföldi ünnepén! A rendezvény programja ebben az évben sem tesz engedményeket, ami a hagyományőrző csoportok, a meghívott és felkérésünkre szívesen válaszoló települések képviseleteinek székely ruhába öltözött, a megyeszékhelyen ünnepre toborzóan átvonuló lovas és fogatos felvonulását jelenti. Nem a megszokás, hanem a tartalmas ünnep „megbízhatóságának” üzenete, hogy a szívhez, épülő lélekhez szóló ünnepi szentmisét egész napos műsor követi a csíksomlyói Nyeregben, amelyben szeretett jelenlévők lesznek ebben az évben is a kézműves vásár és népi mesterségek bemutatója. Díjazzák a székely ruhában megjelent legnépesebb település résztvevőit, akik tiszteletbeli házigazdái lesznek a következő év rendezvényének. Csíkszereda Önkormányzati lapja ebben az évben is felkéri kedves olvasóit, hogy jelenlétükkel, viseletükkel járuljanak hozzá a rendezvény elindítóinak célkitűzéséhez, segítsék nemzeti összetartozásunk, önazonosságunk, népi hagyományaink megőrzésének megvalósulási szándékát.
A rendezvény programja: • 8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Taploca utca • 9.00 óra – ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre • 9.30–10.00 óra – Közös tánc a Szabadság téren, majd ünnepélyes felvonulás Csík somlyóra • 10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató a csíksomlyói Nyeregben • 11.00 óra – Ünnepi szentmise a csíksomlyói kegytemplom • 13.00 óra – Ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése • 13.00–16.00 óra – Népviselet-mustra • 13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész • 15.00 óra – János vitéz – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása • 16.00 óra – Közös játék és tánc • 16.30 óra – A székely viselet megörökítése – közös fotó készítése • 17.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész • 17.30 óra – Népviseletmustra-kiértékelés és a legnépesebb település díjazása • 18.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész • 19.00 óra – Táncház Az ünnepség idei házigazdája Csíkrákos Község. n
Születések Szőke Hanna András Rita Hajnal Botond Krausz Anna-Yerszinia István Nóra Wood Charlotte-Ciara Pora Zsuzsanna Vizauer Vivien Gál Máté Lajos Dorottya Czine Zsolt Nagy Boróka Imre Mátyás Domokos Kíra Tompos-Mathe Maja-Zsófia Orbán Anna Korodi Boldizsár Szakács Tamás Vrencean Nóra Paradicza Márton Pitó Mátyás-Benedek Gábor Anita-Sarah Kalányos Loránd-Richárd Bucur Adrienn Simon Dániel-József Antal Bencze Antal Gergely-Attila Elhalálozások Ádám Anna Kinda Emma Csiki Ştefan Gondos Etel Karácsony Rozália Fodor Maria Biro Barbara Oros Anelia Nyírő Domokos Gáll Ema Kánya Iuliu Ciorba Mária Mihály Gavril Gergely Ignaţie Csiszér Ana Bors Ana-Elisabeta Házasságkötések Sánta István – Józsa Ildikó-Éva Izsák András – Gál Mária-Melinda Bálint-Bálint Zsolt – Antal Mónika
6 • Csíkszereda, 6. szám, 2013.
VÁROSHÁZA XX / jogában áll... Bencze Robert – Dániel Erika Rusneac Radu-Adelin – Sîrbu Irina- Manuela Kedves Béla – Márton Ildikó János Antal-Szabolcs – Varga Veronka-Anna Portik Előd – Kolozsi Katalin Kelemen Ferenc – Ambrus Zsófia Márton István – Mihók Gabriella- Anna Popovici Alexandru – Ciobotaru Andreea Tankó István – Bögözi Erika Korpos Endre – Tankó Mária Kánya Imre-István – Bereczki Szidónia Burus-Siklódi Botond-István – György Tímea-Judit Vencsel Sándor – Kedves Mária Ábrahám Attila-István – Ladó Tünde Bâlbâe Viorel-Romeo – Vandor Ştefania Ábrahám Róbert – Ambrus Zsuzsánna Pitic Tiberiu – Tekeres Tünde- Katalin n
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2013. július 11–14. A Csíkszereda szerkesztőségének felkérésére, Filip Ignác, a Fesztivál művészeti vezetője nyújt ízelítőt az ez évi Régizene Fesztivál programjából. „Az idei fesztivál főtémája az angol zene. A helyszín maradt a Mikó-vár udvara, de az idén beiktattunk egy új helyszínt is, a „csendesebb”, intimebb hangvételű hangversenyek kivitelezésére, amely szintén a Mikó-várban található. Újdonság a fesztivál megnyitóján fellépő budapesti Sonatores Pannoniae rézfúvós együttes műsora, amely Európa szinten is különlegességnek számít. A kolozsvári Passeggio historikus táncegyüttes időutazása a 19. században kezdődik és a középkorban ér véget. A Barokk Fesztiválzenekar (Ulrike Titze vezetésével) az idén először kiegészül a Fesztiválkórussal, dr. Kovács Gábor irányításával, így a hangversenyen nagy lélegzetű vokál-szimfonikus művek lesznek bemutatva. A budapesti Custos Viol és a Early Folk Band Robin Hood című műsora is mondhatni,
Jogában áll... A nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény (folytatás az előző számból) Kelt: Stasbourgban, 1995. február 1-jén; Románia kihirdette: 1995. május 4-én – 33/1995. számú törvény (Románia Hivatalos Közlönye I. részének 82/1995. száma); Az alábbiakban a Keretegyezmény azon részleteit idézzük, amelyek a romániai magyar kisebbség szempontjából meghatározóak. 7. Cikk A Felek biztosítják minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, a véleménynyilvánítás szabadságához, a gondolat-, a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz való jogának tiszteletben tartását. 8. Cikk A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek vallása vagy hite kifejezésére, úgyszintén vallási intézmények, szervezetek és egyesületek alapítására való jogot.
9. Cikk 1. A Felek kötelezettséget vállalnak annak elismerésére, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek a véleménynyilvánítási szabadsága magába foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, az eszmék megismerésének és közlésének szabadságát a kisebbség nyelvén, országhatárokra tekintet nélkül és hatósági szerv beavatkozása nélkül. A Felek biztosítani fogják nemzeti jogrendszerük keretein belül, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket ne érje hátrányos megkülönböztetés a tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutásban. 2. Az 1. bekezdés nem akadályozza meg a Feleket abban, hogy a rádióadás és televíziós sugárzás vagy mozivállalkozás megindítását – hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és objektív kritériumok alapján – engedélyhez kössék. 3. A Felek nem akadályozzák a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket a nyomtatott tömegkommunikációs eszközök létrehozásában és használatában. A rádió- és televízióadásokat szabályozó törvényi keretekben, amennyire lehetséges, biztosítani fogják és figyelembe veszik az 1. bekezdés rendelkezéseit, annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára lehetőséget nyújtsanak saját tömegkommunikációs eszközeik létrehozására és használatára.
a legelismertebb európai fesztiválok színvonalát fogják képviselni. Az idén is helyet adunk a hazai együtteseknek és a visszajáró kedvenceinknek: Kobzos Kis Tamás, Kónya István, Erich Türk, Musica Historica, Transylvania Barokk Együttes, Flauto Dolce, Carmina Renascentia, Kájoni Consort és a házigazda Codex együttes. A csendesebb hangvételű késő esti hangversenyeink reméljük, hogy vonzóak lesznek a közönség számára. Itt fellépnek: Sam Chapman–Fülöp Mária duó és a „... Canticum Novum” énekegyüttes. Az idén először beiktatunk utcazenélést is a programba. Különböző utcai helyszíneken, déli órákban rövid műsorral mutatkoznak be az együttesek. A gyermeknapot is megterveztük, ahová szeretettel várjuk a gyermekes családokat. A kihelyezett hangversenyeink a szokásos szárhegyi helyszín mellett kibővültek két újabb helyszínnel: Csíkkarcfalva és Csíkdelne. Reméljük, hogy maradandó élményekben gazdag, értékes hangversenyeket tudunk nyújtani a közönségnek. n 4. A Felek megfelelő intézkedéseket hoznak jogrendszerük keretében annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára megkönnyítsék a tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást, ezzel is előmozdítva a toleranciát, és lehetőséget teremtve a kulturális sokszínűségnek. 10. Cikk 1. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek elismerik kisebbségi nyelvének szabad és beavatkozás nélküli használatát mind magánbeszélgetésben, mind nyilvánosan, szóban és írásban. 2. A nemzeti kisebbséghez tartozó személyek által hagyományosan vagy jelentős számban lakott területeken, amennyiben azok a személyek úgy kívánják, vagy az ilyen kívánság megfelel a valóságos szükségnek, a Felek erőfeszítéseket tesznek arra, hogy biztosítsák – lehetőség szerint – e személyek és a közigazgatási hatóságok közötti kisebbségi nyelv használatát elősegítő feltételeket. 3. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek azt a jogot, hogy olyan nyelven, amelyet megért, a legrövidebb időn belül tájékoztassák letartóztatásának okairól és minden ellene felhozott vád természetéről és indokairól, valamint hogy ezen a nyelven védekezhessen – ha szükséges – ingyenes tolmács segítségével. n
Csíkszereda, 6. szám, 2013. • 7
XX KÖZÉRDEKŰ / VÁROSHÁZA
A tűzesetek elleni védekezés alapja a nyári időszakban a fokozott figyelem Otthoni környezetben: • A nyári szabadságos-vakációs időszakban az iskolai elfoglaltság és felügyelet nélküli gyerekek felügyelete kétszeres figyelmet igényel, mert kíváncsiak és találékonyak, a tűzveszélyes eszközök komoly kihívást jelentenek számukra. • A szülők és nagyszülők feladata, hogy megértessék a gyermekekkel: az öngyújtók, a gyufák, bármely más tűzgyújtásra alkalmas anyagok vagy eszközök, a gáz-, fa-, vagy elektromos üzemű tűzhelyek, a hősugárzók, vasalók nem játékszerek. • A szülők ugyanakkor ismételten el kell magyarázzák a gyermekeknek, hogy milyen veszélyeket hordoznak a gyúlékony anyagok: így gázszivárgás és felgyülemlés esetén elegendő egyetlen szikra a robbanás és a tűzeset bekövetkezéséhez; vagy az aljzatban felejtett és zárlatos, meghibásodó, túlmelegedett elektromos háztartási eszközök szintén gyakori okozói a tűzeseteknek. • Elektromos berendezések tüzének oltását csak áramtalanítás, a hálózati csatlakozás megszüntetése után szabad elkezdeni. • Míg a gyermekek kíváncsiságát az életveszélyes és anyagi károkat okozó tűzesetek okainak elmagyarázásával, a veszélyekre kiterjedő felvilágosítással kell kielégíteni, a gyúlékony anyagokat, gyufákat és öngyújtókat továbbra se tartsuk a kicsik kézügyében. Néhány tanács a kerti grillezéshez, bográcsozáshoz: • Legyen a tűztér szélvédett környezetben. • Legyen biztonságosan rakható a tűz. • A tűztér közvetlen közelében ne legyen építmény vagy olyan fa, amelynek ágait megperzselheti a magasra felcsapó láng. • A tűz mellett tartsunk készenlétben vízzel telt vödröt vagy csapra szerelt öntözőt, amellyel a tűz terjedése megakadályozható. • A tűz őrzésére jelöljünk ki egy személyt, aki veszély esetén az oltásra is végzi. A természetben: • Ugyancsak a nyári időszak jellemzője, hogy a természetben kirándulók jelenléte mellett az erdőkben, mezőkön munkálatok is folynak, gyakran lehet találkozni gomba-, gyümölcs- vagy gyógynövénygyűjtőkkel. • Az erdőket vagy mezőket felperzselő tüzek legnagyobb többségét a felügyelet nélkül hagyott tábortüzek okozzák, vagy
az, hogy a parazsat, hamut nem oltják ki. Fontos tudni, hogy szeles időben, valamint az erdőszéltől kevesebb mint 100 méterre tilos tüzet gyújtani. • Tilos továbbá száraz fűben, vagy levelekkel borított, aljnövényzettel rendelkező
környezetben el nem oltott, parázsló cigarettát eldobni. • Kiemelt fontosságú a mezőgazdasági gépek műszaki ellenőrzése, de ugyanilyen fontos az is, hogy tűzvédelmi szempontból ellenőrizzék azokat. Bármilyen, a mezőgazdasági tevékenységből származó, éghető és ki nem takarított növényi rostanyag begyulladhat, veszélyeztetve anyagiakat és életeket. n
Képviselői fogadóórák Az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ frakciótagjai rendszeresített fogadóórákat tartanak megyeszékhelyünk lakói számára minden csütörtökön 14.00 órától a Városháza gyűléstermében, az alábbi beosztás szerint. Név:
Szakbizottság:
Időpont:
Szőke Domokos
Közszolgáltatási, kereskedelmi szakbizottság; Urbanisztikai szakbizottság
július 4.
Veress Dávid
Közigazgatási és jogi szakbizottság; Közszolgáltatási, kereskedelmi szakbizottság
július 11.
Vitos Attila
Szociális szakbizottság; Urbanisztikai szakbizottság
július 18.
Xantus Attila
Gazdasági szakbizottság; Közszolgáltatási, kereskedelmi szakbizottság
július 25.
Az érdeklődőket kérjük, előzetesen jelentkezzenek be 0266 371 464-es vagy a 0266 315 120 / 134-es telefonszámon, hétköznap 8.00–15.30 óra között. Az MPP-frakciótagok, Bokor Márton és Somay Péter önkormányzati képviselők minden csütörtökön 13.00 órától tartanak fogadóórát a Városháza gyűléstermében.
8 • Csíkszereda, 6. szám, 2013.
KÖZÉRDEKŰ
A Csíkszereda Kiadóhivatal kiadványai • Murádin Jenő–Sümegi György–Zombori István: Márton Ferenc – 70 lej. • Vofkori György: Csíkszereda és Csíksom lyó képes története – 120 lej (10 példány fölött 100 lej). • Sövér Elek 1937–1982 (emlékkiadvány) – 30 lej. • A mi Nagy Imrénk – Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 25 lej. • Szabó András: A bőfény forrása. Zsögödi Nagy Imre. Ára: 65 lej. • Útravaló-sorozat 2008: Kocsis Lajos: A Csíki Magánjavak története 1869–1923. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 20 lej. • Kristó Tibor: A riporter megtér. Ára: 20 lej.
• Banner Zoltán: Gaál András – művészalbum. Élet-Jelek sorozat Ára: 65 lej. • Turcza László – művészalbum. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 50 lej. • Banner Zoltán: Márton Árpád – művészalbum. Élet-Jelek sorozat. Ára: 65 lej. • Pál Pál Előd: A csíki síiskola története. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Szabó András: Hargitáról Észak-Bácskába. Nagy István. A Csíki Székely Múzeum Nagy István-gyűjteménye. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 25 lej. • Murádin Jenő–Szervátiusz Anikó: Szervá tiusz Jenő – Életem, emlékeim. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 50 lej.
• Útravaló-sorozat 2011: Csíkvármegye státusszimbóluma. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Útravaló-sorozat 2012: Zsögödi Nagy Imre: Az úgy volt, hogy... hallák-e? Följegyzések – Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 30 lej. • Murádin Jenő: Székelyföldi ösztöndíjasok 1941–1943. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Becze Zoltán: Székelyföldi olimpiai bajnokok, csíki olimpikonok. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 45 lej Csíkszereda Kiadóhivatal 530110 Csíkszereda, Vár tér 1. szám, 134-es iroda. Tel. 0266 315120/134. E-mail:
[email protected]
Vásároljunk helyi termelőktől! Vásárlásaink alkalmával részesítsük előnyben a helyi termékeket kínáló termelőket. Vásárlási szokásaink ez irányú megváltoztatásával támogatjuk a helyi gazdaságot és társadalmat, eközben pedig jobb minőségű termékekhez juthatunk. n
Un exemplar în fiecare cutie poştală Dorim să vă informăm, că publicaţiile „Csíkszereda” şi „Miercurea Ciuc”, publicaţii ale Municipiului Miercurea Ciuc, apar lunar pentru informarea cetăţenilor din municipiu. Deoarece nu ţinem evidenţa locuitorilor în funcţie de limba maternă/vorbi-
tă, distribuirea se face după metoda „un exemplar în fiecare cutie poştală” numai în cazul ediţiei în limba maghiară. Pentru a Vă asigura şi a ne ajuta ca publicaţia informativ-lunară „Miercurea Ciuc” să ajungă la Dumneavoastră personal, Vă rugăm să ne contactaţi prin
una din următoarele modalităţi (cu indicarea precisă a domiciliului, adresei şi numărului de căsuţă poştală): în scris, la adresa: Municipiul Miercurea Ciuc, P-ţa Cetăţii nr. 1. cam. 139, telefonic: 0266315120/134, sau prin e-mail: primaria@ miercureaciuc.ro, cu menţiunea: „În atenţia redacţiei Miercurea Ciuc”. Persoana de contact: Ady András – redactor. n
Csíkszereda, az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa eljut most már az Ön postaládájába is. A kézbesítési módra, illetve tartalomra vonatkozó észrevételeit eljuttathatja hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén. Kiadja: Csíkszereda Kiadóhivatal – Vár tér 1. szám, 530110. Telefon: 0266 315 120, Fax: 0266 371 165 E-mail:
[email protected];
[email protected]; http://www.szereda.ro Szerkeszti: Ady András; Lapszámunk munkatársai: Cseke Gábor, Ferenczy Krisztina; Korrektúra: Prigye Kinga Lapterv, nyomdai előkészítés és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, 0266 310 960, 0743 091 408,
[email protected], www.gutenberg-art.ro