MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án /csütörtök/ 16.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ ülést tart, amelyre meghívom. Napirend előtt: A polgármester beszámol a két ülés között történt jelentősebb eseményekről, tett intézkedésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. N A P I R E N D: 1. Önkormányzati kitüntetés átadása. Előadó: Kondora István polgármester 2. Önkormányzati rendeletalkotás az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről. Előadó: dr. Szijártó Valéria jegyző 3. A Sárvár, 1484 hrsz-ú, a LEIER Hungária Kft. tulajdonában álló ingatlan megvásárlása. Előadó: Kondora István polgármester 4. A Szemi Pack Kft. által kiépített viziközmű vagyon önkormányzati tulajdonba történő térítésmentes átvétele. Előadó: Papp József bizottsági elnök 5. Az önkormányzat és a Sárvár-Víz Kft. közötti viziközmű és egyéb vagyon üzemeltetése érdekében kötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosítása. Előadó: dr. Bankits László irodavezető 6. A viziközmű jóváhagyása.
létesítményekre
vonatkozó
bérleti-üzemeltetési
Előadó: Kondora István polgármester 7. A Vadkert körút alépítményére vonatkozó bérleti szerződés jóváhagyása. Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester 8. A Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból történő kiválás. Előadó: Kondora István polgármester
szerződések
9. A képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervének megállapítása. Előadó: Sütő Károly aljegyző 10. A Sterba Bt.-vel kötött ellátási szerződés módosítása. Előadó: Erdős Katalin irodavezető 11. Pályázat kiírása a Városi Bölcsőde intézményvezetői álláshelyére. Előadó: Kondora István polgármester 12. Egyebek. Napirend után: Kérdések, bejelentések. Zárt ülésen kerül tárgyalásra: 1. A Mezort. Zrt. és Sárvár Város Önkormányzata között a Rákóczi u. 13-1 (785/A/3) hrsz-ú ingatlant, a 0270/4 hrsz-ú ingatlant és a Rákóczi u. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakásokat érintő cserével kapcsolatos előszerződés. (Az előterjesztés később kerül fel a honlapra.) Előadó: Kondora István polgármester 2. A Sárvár, Markusovszky u. 18. (1195 hrsz.) és az Aranyos-ér között található 1191/1 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése. Előadó: Papp József bizottsági elnök 3. Önkormányzati bérlakásra vonatkozó bérleti jogviszony szociális alapon történő meghosszabbítása iránti kérelmek elbírálása. Előadó: Dr. Szabó Gyula bizottsági elnök
Sárvár, 2014. június 18.
/: Kondora István :/ polgármester
Tartalomjegyzék
1. napirendi pont Önkormányzati kitüntetés átadása.................................................................. 6 2. napirendi pont Önkormányzati rendeletalkotás az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről. .............................................................. 7 3. napirendi pont A Sárvár, 1484 hrsz-ú, a LEIER Hungária Kft. tulajdonában álló ingatlan megvásárlása. ........................................................................................................................... 15 4. napirendi pont A Szemi Pack Kft. által kiépített viziközmű vagyon önkormányzati tulajdonba történő térítésmentes átvétele. ................................................................................ 19 5. napirendi pont Az önkormányzat és a Sárvár-Víz Kft. közötti viziközmű és egyéb vagyon üzemeltetése érdekében kötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosítása. ............................ 25 6. napirendi pont A viziközmű létesítményekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések jóváhagyása. ............................................................................................................................. 29 7. napirendi pont A Vadkert körút alépítményére vonatkozó bérleti szerződés jóváhagyása. ................................................................................................................................................ 117 8. napirendi pont A Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból történő kiválás. 128 9. napirendi pont A képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervének megállapítása. ......... 130 10. napirendi pont A Sterba Bt.-vel kötött ellátási szerződés módosítása. ............................ 140 11. napirendi pont Pályázat kiírása a Városi Bölcsőde intézményvezetői álláshelyére......... 146
Beszámoló a képviselő-testület 2014. május 22-i ülése óta történt jelentősebb eseményekről A Magyar Hősök Emléknapja alkalmából május 25-én, az ország számos más településéhez hasonlóan Sárváron is ünnepi megemlékezést tartottak. A sárvári Szent László templom fala vigyázza a város világháborús hőseinek emléket állító gránittáblákat. Május utolsó vasárnapján értük szólt az ünnepi szentmise. Az istentisztelet után a világháború sárvári áldozatait és hőseit felsoroló táblánál Kondora István Sárvár polgármestere helyezte el a város nevében a tisztelet és emlékezés koszorúját. A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést Sárvár Város Önkormányzata május 28-án, a Nádasdy-vár parkjában lévő emlékműnél. A sárvári gyűjtőtáborból mintegy 1500 zsidó honfitársunkat vittek 1944 júniusában Auschwitzba. Május 30-án a Városháza nagytermében került megrendezésre a hagyományos városi Pedagógusnapi ünnepség, mely a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak műsorával kezdődött, majd az ünnepi köszöntő után Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester önkormányzati kitüntetéseket és aranyoklevelet adott át. Átadásra kerültek a Barabás György Emlékplakettek is. Május 31. Mozdulj Sárvár! – Családi sportnap a Csónakázó-tónál. Háromszáznál is többen vettek részt a „Fut a Sárvár, gurul a Sárvár” rendezvényen június 1én. A nyári fesztiválok nyitányaként kilencedik alkalommal rendezték meg Sárváron a Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivált június 6-án és 7-én. Sárvár Város Önkormányzata 2014-ban is meghirdette a „Virágos Sárvárért” környezetszépítő versenyt. A zsűri legkésőbb 2014. augusztus 31-ig értékeli az utcakertek, előkertek, homlokzatok, erkélyek virágosítását. Gyermeknapon programok várták a gyermekeket és szüleiket a Vadkert Majorban, június 1én Nádasdy-várban volt gyermekjuniális. Június 4-én a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület rendezésében megemlékezésre került sor a nemzeti összetartozás napja, a trianoni békediktátum és a Szent Korona sárvári látogatásának évfordulója alkalmából. Az ünnepségen megjelenteket dr. Kereszty Gábor, az egyesület elnöke köszöntötte, beszédet mondott Kondora István polgármester, majd a világháborús emlékműnél koszorúk elhelyezésére került sor. Június 3-5. között tartott felvételt és beiratkozást a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola a 2014/2015-ös tanévre grafika, festészet, néptánc, színjáték és zeneművészet képzésekre. Június 8-án a Nádasdy–vár udvarán került megrendezésre a Kulturális Gála, amelyen a Kulturális Szemle döntőjének legjobbjai léptek fel. A Sárvári Koncert-fúvószenekar 2014. június 8-án 17.00-kor adott pünkösdi koncertet a Szent László katolikus templomban.
Június 11-én, a Városháza nagytermében került sor a 2013/2014-es tanévben tanulmányi versenyeken kiváló eredményt elért tanulók köszöntésére. Az ünnepségen Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester 80 tanulónak adott át elismerő oklevelet. Június 13-án Naprendszertúrával egybekötött Asztrojuniálist szerveztek a Nádasdy-vár parkjában. Idén is folytatódik a Nádasdy-vár udvarán a Szabadtéri Színházi Esték sorozat. Az első előadás 2014. június 14-én volt, A Kör – Edda musical. Június 15-én vasárnap rendezték a Nádasdy-vár udvarán a Városi Néptáncgálát. Június 16-27-e között a Gyermekjóléti Szolgálat szervez nyári napközis tábort és játszóházat. Június 20-22-a között, a Vadkert Kempingben kerül megrendezésre a III. Nemzetközi VW Bogártalálkozó. Június 21-én a Csónakázó -tónál egész nap vidámpark várja a gyerekeket, 14 órától halászléfőző verseny, este szórakoztató zenés programok és csónakos felvonulás, tüzes íjászat. Sárvár Város Önkormányzata 696.960 Ft támogatásban részesült az Emberi Erőforrások Minisztériumától szociális nyári gyermekétkeztetés biztosítására. A támogatásból, valamint az önkormányzat saját forrásából összesen 36 gyermek nyári étkeztetése lesz biztosított a nyár folyamán.
Sárvár, 2014. június 18. Kondora István sk.
1. napirendi pont Önkormányzati kitüntetés átadása.
2. napirendi pont Önkormányzati rendeletalkotás az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről.
ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati rendeletalkotás az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről.
Tisztelt Képviselő-testület!
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az általános és részletes indokolásban ismertetésre kerülő okokra tekintettel, az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről szóló rendelet-tervezetet megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen.
Általános indokolás
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 54. § (3) bekezdése szerint: „Az önkormányzat rendeletében határozza meg az e törvény alapján elővásárlási joggal nem érintett lakások eladásának feltételeit.” Sárvár város Önkormányzatának kifejezetten lakások elidegenítése tárgyában alkotott rendelete jelenleg nincsen hatályban. Javaslom, hogy az elővásárlási joggal nem érintett (üres) lakások elidegenítésének szabályait Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete rendeletben határozza meg. Az értékesítésre kijelölt, elővásárlási joggal nem érintett önkormányzati lakások felsorolását a rendelt-tervezet 1. számú melléklete tartlamazza, melynek módosításával van lehetősége a Képviselő-testületnek az értékesítésre kijelölendő lakásokról döntést hozni.
Részletes indokolás
Az 1. § a rendelet hatályáról rendelkezik. A 2-5. § a bérlakások értékesítésre történő kijelölésének, értéke meghatározásának, a bérlakás feletti tulajdonosi jog gyakorlásának szabályait tartalmazza. A 6-9. § a bérlakások versenyeztetés útján történő elidegenítésére vonatkozó eljárási szabályokat tartalmazza. A 10. § a bérlakások versenyeztetés mellőzésével történő elidegenítésére vonatkozó eljárási szabályokat tartalmazza. A 11. § az adásvételi szerződés előkészítésére vonatkozó szabályokról rendelkezik.
A 12-13. § a vételár megfizetésére vonatkozó szabályokat tartalmazza. A 14. § a rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.
Várható hatások A megüresedő és értékesítésre kijelölt önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítése szabályainak megalkotása révén, az értékesítés a rendeltben meghatározott feltételekkel történhet.
Sárvár, 2014. június 3.
/ : Kondora István : / polgármester
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete …/2014. (.. .. .) önkormányzati rendelete az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 54. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya kiterjed valamennyi Sárvár város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló lakás céljára szolgáló, a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény alapján elővásárlási joggal nem terhelt a) házas ingatlanra és a hozzá tartozó földrészletre, b) társasházban lévő lakásra és a hozzá tartozó osztatlan közös tulajdoni hányadra (a továbbiakban együtt: bérlakás). A bérlakás értékesítésre történő kijelölése, értékének meghatározása, a bérlakás feletti tulajdonosi jog gyakorlása 2. § (1) Az értékesítésre kijelölt bérlakásokat az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az értékesítésre kijelölt bérlakás értékesítése (vételi ajánlat közlése, elfogadása) Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága (továbbiakban: bizottság) hatáskörébe tartozik.
3. § (1) Az értékesítésére történt kijelölést követően a bérlakás forgalmi értékét – mely egyben a lakás vételára - a bizottság határozza meg a) a vagyonnyilvántartás szerinti értéken és névértéken, vagy b) az ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői névjegyzékben szereplő ingatlanforgalmi szakértő által készített, 6 hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés alapján, vagy c) a bizottságnak a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságára figyelemmel minősített többségi határozattal hozott egyedi döntésével megállapított értéken. (2) Amennyiben a bérlakás vonatkozásában rendelkezésre áll – a (1) bekezdésben foglaltaknál – régebben készült forgalmi értékbecslés ennek a döntést megelőzően aktualizált változata is elfogadható.
4.§ Magyarország mindenkori központi költségvetéséről szóló törvényben a nemzeti vagyon tulajdonjogának átruházásával összefüggésben megállapított értékhatár feletti forgalmi értékű bérlakás tulajdonjogát átruházni csak versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet. 5.§ (1) A bérlakás forgalmi értéke alapján a bizottság az 4.§ és a 6.§ (2)-(4) bekezdései alkalmazásával meghatározza, hogy az elidegenítésre versenyeztetéssel, vagy versenyeztetés mellőzésével kerül sor. (2) A 4.§ szerinti értékhatárt meg nem haladó bérlakás esetében is dönthet úgy a bizottság, hogy az elidegenítésre versenyeztetés útján kerül sor. Eljárási szabályok versenyeztetés esetén 6.§ (1) A versenyeztetés módjáról, főbb feltételeiről és annak eredményéről a bizottság dönt. A bizottság a versenyeztetés lebonyolításának egyéb, technikai szabályait, kivéve az (5) bekezdésben foglaltakat, maga állapítja meg és felelős a versenyeztetés szabályszerűségéért. (2) A versenyeztetési eljárás módjai: a) pályázati eljárás, mely lehet nyilvános vagy zártkörű, b) árverés, mely lehet nyilvános vagy zártkörű, c) versengő ajánlatkérés, legalább két ajánlat bekérésével. (3) Másik versenyeztetési eljárási módra való áttérésre csak a folyamatban lévő eljárás sikertelensége miatti lezárást követően van lehetőség. (4) A zártkörű versenyeztetési eljárás és a versengő ajánlatkérés módjáról, főbb feltételeiről a versenyeztetés lebonyolításának egyéb, technikai szabályairól a bizottság esetenkénti felhatalmazása alapján a polgármester önállóan dönt és felelős a versenyeztetés szabályszerűségéért. 7.§ (1) A nyilvános pályázati felhívást az önkormányzat honlapján, a helyi sajtóban, valamint az önkormányzat hirdetőtábláján kell közzétenni. A kiíró dönthet úgy, hogy egyéb módon is közzéteszi a pályázati kiírást. (2) Zártkörű pályáztatás és árverés esetén legalább 2 pályázónak kell megküldeni a részletes kiírást, a pályázat benyújtására megállapított határidő kezdő napját legalább 15 nappal megelőzően. Ennél rövidebb határidőt a kiíró indokolt esetben megállapíthat. (3) Versengő ajánlatkérés esetén a) legalább két ajánlatot kell bekérni, b) az első ajánlat benyújtására nyitva álló határidőt úgy kell megállapítani, hogy a pályázónak legalább 15 nap álljon rendelkezésre ajánlata kidolgozására, c) az ajánlatok felbontását követően a polgármester addig folytatja a tárgyalásokat, amíg az önkormányzat számára összességében legmegfelelőbb ajánlat megtételre nem kerül, vagy az eljárást nem nyilvánítja eredménytelennek.
8.§ (1) A versenyeztetési eljárás során valamennyi ajánlatot tevő számára egyenlő esélyt kell biztosítani az ajánlat megtételéhez szükséges információhoz való hozzáférés és az alkalmazott versenyfeltételek megismerése tekintetében. A versenyeztetés feltételeit úgy kell meghatározni, hogy annak alapján az ajánlatot tevők megfelelő ajánlatot tehessenek és a szabályszerűen, időben benyújtott ajánlatok összehasonlíthatóak legyenek. (2) Minden ajánlatot tevőnek joga van valamennyi, a versenyeztetéshez kapcsolódó információhoz hozzáférni. Ennek keretében az ajánlatot tevő számára – lehetőség szerint – hozzáférhetővé kell tenni minden olyan adatot, amely nem sért üzleti titkot, és amely az üzleti életben szokásos és szükséges ahhoz, hogy az ajánlatot tevőnek lehetősége nyíljék megalapozott ajánlattételre. 9.§ (1) A versenyeztetési eljárás nyertese az, aki a kiírásban foglalt bírálati szempontok (vételár mértéke, megfizetés módja, időtartama), alapján összességében a legelőnyösebb ajánlatot tette (legjobb ajánlattevő) azzal, hogy a vételár nem lehet kevesebb, mint a bérlakás 3.§ szerinti forgalmi értéke. (2) A versenyeztetési eljárás eredményét a megállapítást követő öt napon belül írásban kell közölni a versenyben részt vett személyekkel. (3) Az önkormányzat az ajánlati kötöttséget a versenyeztetési eljárás eredményének közlését követő naptól számított 15 napig tartja fenn. A határidőbe nem számít bele a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvt.) 14.§ (2) bekezdése szerinti elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő. Versenyeztetés mellőzésével történő elidegenítés szabályai 10.§ (1) A bérlakás megvásárlására érkezett vételi ajánlat esetén, ha a bérlakás az 1. mellékletben az értékesítésre kijelölt bérlakások között szerepel, a bizottság a 3. § alkalmazásával meghatározza a lakás forgalmi értékét, mely egyben a lakás vételára. (2) Amennyiben a lakás nem szerepel az érékesítésre kijelölt lakások 1. melléklet szerinti listájában, úgy a képviselő-testület dönt arról, hogy a lakást értékesítésre kijelöli, vagy sem. Az értékesítésre történt kijelölést követően az (1) bekezdésnek megfelelően kerül meghatározásra a forgalmi érték. (3) A vételárat, továbbá az elidegenítés egyéb feltételeit a vételi ajánlat előterjesztőjével írásban kell közölni azzal, hogy az önkormányzat az ajánlati kötöttséget a közlést követő naptól számított 15 napig tartja fenn. A határidőbe nem számít bele az Nvt. 14.§ (2) bekezdése szerinti elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő. Az adásvételi szerződés előkészítése 11.§ (1) A vevő az adásvételi szerződést legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát követő naptól számított 15 napon belül köteles az adásvételi szerződés elkészíttetésére. A határidő elmulasztása esetén az ajánlatot elfogadó nyilatkozata visszavontnak tekintendő. (2) Az adásvétellel kapcsolatos költségek (ügyvéd díjazása, földhivatali költségek, stb.) viselése vevő feladata.
A vételár megfizetése 12.§ (1)
(2)
(3) (4)
(5)
(6)
A bérlakások a – (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a 3. § alapján meghatározott vételár legkésőbb az adásvételi szerződés aláírását követö öt napon belül egyösszegben történő megfizetése mellett idegeníthetők el. Részletfizetésre akkor kerülhet sor, ha a versenyeztetési feltételek lehetővé tették, vagy a versenyezetés mellőzésével történő elidegenítésre vonatkozó vételi ajánlatot részletfizetési kedvezmény biztosítása mellett fogadta el a bizottság. Részletfizetés esetén az adásvételi szerződés aláírásával egyidőben esedékes első részlet a vételár 20%-a. Az első vételárrészleten túlmenően fennmaradó vételárhátralékot a jogosult vállalása szerinti időtartam alatt köteles megfizetni. A részletfizetés időtartama legfeljebb 60 hónap lehet. A részleteket havi egyenlő összegben, tárgyhó 15-éig kell megfizetni. Amennyiben a jogosult a futamidő alatt vételárhátralékával 3 havi részletet elérő késedelembe esik, a részletfizetési kedvezményre való jogosultságát elveszíti, a fennálló vételárhátralék egy összegben válik esedékessé. Ezt a tényt az adásvételi szerződésben rögzíteni kell. Amennyiben a jogosult a részletfizetésből fakadó fizetési kötelezettségét határidőben nem teljesíti, úgy a késedelem időtartamára a Polgári Törvénykönyv 6:48.§ szerinti késedelmi kamatot is köteles megfizetni. A jogosult a vételárhátralékot a futamidő letelte előtt is megfizetheti. 13. §
(1)
(2)
Amennyiben a jogosult részletfizetéssel vásárolja meg az önkormányzati tulajdonú ingatlant, úgy a fennmaradó, ki nem egyenlített vételárhátralék és járulékai erejéig az ingatlan-nyilvántartásba az értékesített ingatlanra az Önkormányzat javára jelzálogjogot, illetve elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni. A jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének költségét a vevő köteles viselni. A jelzálogjog, illetve az elidegenítési és terhelési tilalom fennállta alatt a jelzálogjog jogosultat megillető jognyilatkozatok megtételére a bizottság jogosult. Záró rendelkezések 14.§
(1) E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) Hatályba lépésével egyidejűleg Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályiról szóló 3/2013. (II.18.) rendelete 1.§ (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „b) az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakások céljára szolgáló helyiségek bérletére, továbbá a bérbeadás útján hasznosított, elővásárlási joggal érintett és nem érintett önkormányzati lakások elidegenítésére, ide nem értve a műteremlakásokat,” Sárvár, 2014. ….. hó … nap Kondora István polgármester
Dr. Szijártó Valéria jegyző
1. melléklet a …/2014.(.. . .. .) önkormányzati rendelethez Értékesítésre kijelölt, elővásárlási joggal nem érintett önkormányzati lakások A B Lakás címe Lakás helyrajzi száma 1. Sárvár, Várkerület utca 21. fsz. 8. 1338/1/A/8 2. Sárvár, Batthyány utca 23. fsz. 3. 128/A/3
TÁJÉKOZTATÁS
az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről szóló Önkormányzati rendelte alkotással kapcsolatos bizottsági döntésről Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési Közbeszerzési Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
és
266/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről szóló rendelet tervezetet az előterjesztésnek megfelelő tartalommal fogadja el.
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ügyrendi Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
46/2014. (VI.12.) számú határozat
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelet-tervezet képviselő-testület elé terjesztését és a tervezettel megegyező tartalmú rendelet megalkotását.
Sárvár, 2014. június 13. /:Dr. Bankits László irodavezető
3. napirendi pont A Sárvár, 1484 hrsz-ú, a LEIER Hungária Kft. tulajdonában álló ingatlan megvásárlása. ELŐTERJESZTÉS a Sárvár, 1484 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó eladási ajánlat Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 278/2013. (XII.12.) számú képviselőtestületi határozatával felhatalmazta a polgármestert, hogy indikatív vételi ajánlatot tegyen a Sárvár, 1484 hrsz-ú, kivett, anyagbánya megnevezésű, 4 ha 6323 m2 területű, a Leier Monolit Ipari és Kereskedelmi Kft (9024 Győr, Baross G. u. 42.) tulajdonában álló ingatlanra. A képviselő-testület felhatalmazásának megfelelően az önkormányzat vételi szándékát írásban jeleztem a tulajdonos felé, kérve, hogy eladási szándékukat az ingatlan irányárával megjelölve közöljék. Megkeresésemre a mellékelt válaszlevélben megjelölt vételárat jelölték meg tárgyalási alapként. Többszöri személyes egyeztetés és tárgyalás során a végleges vételárat 700.000 euróban jelölték meg. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2005. (V.19.) önkormányzati rendelete Sárvár város építési szabályzatáról a 1484 hrsz-ú ingatlant Kiz (különleges intézményi jelentős zöldfelülettel, a funkció megjelölésével) sportterületbe sorolja, a terület felhasználás a szomszédos önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal együtt célszerű. Az önkormányzat hosszú távú célja a területen komplex sportcentrum kialakítása. Javasolom, hogy a Képviselő-testület a teljes ingatlan vételáraként fogadja el a tulajdonosok által megjelölt összeget, egyidejűleg hatalmazzon fel arra, hogy a tulajdonosokkal a teljes ingatlan megszerzésének és a vételár megfizetésének módjáról, időpontjairól további tárgyalásokat folytassak. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Leier Monolit Kft (9024 Győr, Baross G. u. 42.) - mint a Sárvár, 1484 hrsz-ú 4 ha 6323 m2 területű ingatlan tulajdonosa - által a teljes ingatlanra vonatkozóan megjelölt 700.000 euró vételárat elfogadja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a tulajdonosokkal a teljes ingatlan megszerzésének és a vételár megfizetésének részletes feltételeiről (az adásvétel megkötétésének, a vételár megfizetésének módja, időpontjai stb.) további tárgyalásokat folytasson. A tárgyalások eredményképpen meghatározott feltételekkel létrejövő adásvételi szerződés-tervezet végleges elfogadásáról a Képviselő- testület dönt. Határidő: Felelős:
azonnal Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. május 27. Kondora István Polgármester
Mellékletek az előterjesztéshez:
TÁJÉKOZTATÁS
a Sárvár, 1484 hrsz-ú, LEIER Hungária Kft. tulajdonában álló ingatlan megvásárlásáról szóló előterjesztéssel kapcsolatos bizottsági döntésről Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési Közbeszerzési Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
és
267/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a képviselő testületnek az alábbi határozat elfogadását: „Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Leier Monolit Kft (9024 Győr, Baross G. u. 42.) - mint a Sárvár, 1484 hrsz-ú 4 ha 6323 m2 területű ingatlan tulajdonosa - által a teljes ingatlanra vonatkozóan megjelölt 700.000 euró vételárat elfogadja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a tulajdonosokkal a teljes ingatlan megszerzésének és a vételár megfizetésének részletes feltételeiről (az adásvétel megkötetésének, a vételár megfizetésének módja, időpontjai stb.) további tárgyalásokat folytasson. A tárgyalások eredményképpen meghatározott feltételekkel létrejövő adásvételi szerződés-tervezet végleges elfogadásáról a Képviselő- testület dönt.”
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ügyrendi Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
47/2014. (VI.12.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Leier Monolit Kft (9024 Győr, Baross G. u. 42.) - mint a Sárvár, 1484 hrsz-ú 4 ha 6323 m2 területű ingatlan tulajdonosa - által a teljes ingatlanra vonatkozóan megjelölt 700.000 euró vételárat fogadja el. A képviselő-testület hatalmazza fel a polgármestert, hogy a tulajdonosokkal a teljes ingatlan megszerzésének és a vételár megfizetésének részletes feltételeiről (az adásvétel megkötésének, a vételár megfizetésének módja, időpontjai stb.) további tárgyalásokat folytasson. A tárgyalások eredményképpen meghatározott feltételekkel létrejövő adásvételi szerződéstervezet végleges elfogadásáról a Képviselő- testület döntsön.
Sárvár, 2014. június 13. /:Dr. Bankits László irodavezető
4. napirendi pont A Szemi Pack Kft. által kiépített viziközmű vagyon önkormányzati tulajdonba történő térítésmentes átvétele.
ELŐTERJESZTÉS a Szemi Pack Kft (9600 Sárvár, Ikervári u. 40. ) által kiépített vízi közmű vagyon önkormányzati tulajdonba kerüléséről és bérbe adásáról
Tisztelt Képviselő-testület! A vízi közmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi törvény 6. § (1) bekezdése alapján „víziközmű kizárólag az állam és települési önkormányzat tulajdonába tartozhat”. 8. § (1) „Ha a vízi közmű nem állami vagy önkormányzati beruházásban jön létre, a beruházó a vízi közmű tulajdonjogát a vízi közmű üzembe helyezésének időpontjában az ellátásért felelősre átruházza. Az átruházásról a felek szerződést kötnek.” (3) „Az ellátásért felelős köteles az átruházáshoz hozzájárulni, ha a beruházás megvalósításához annak megkezdése előtt írásban hozzájárult.” (4)” Ha az ellátásért felelős és az érintett víziközmű-rendszerre nézve vele víziközmű üzemeltetési jogviszonyban nem álló beruházó, az (1) és a (3) bekezdés szerinti víziközmű térítésmentes átruházásáról állapodik meg, a térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak, a társasági adó szempontjából a beruházó vállalkozási, bevételszerző tevékenységével összefüggő költségnek, ráfordításnak minősül.” A Szemi Pack Kft (9600 Sárvár, Ikervári u. 40.) a Sárvár, Ikervári u. (2849 hrsz) területén ivóvízellátó hálózatot épített ki, melyhez az önkormányzattól – mint nyomvonalas létesítményhez – 7863-1 /2013. szám alatt tulajdonosi hozzájárulást kapott. Az ivóvíz hálózat műszaki átadása megtörtént, a Szemi Pack Kft, mint beruházó, a vízi közmű vagyont térítésmentesen át kívánja adni az önkormányzatnak. A Szemi Pack Kft az általa finanszírozott, de az önkormányzatnak ingyenesen átruházott vezetékhálózatra a később rácsatlakozni kívánó harmadik személytől létesítési hozzájárulás címén díjat kíván szedni. Sárvár város vízi közműveinek üzemeltetője a Sárvár Víz Kft, az önkormányzat és a Kft közötti bérleti (üzemeltetési) szerződés módosítása aktuálissá válik a Szemi Pack Kft-től átvételre kerülő vízi közművel, melyre a Sárvár, Sótonyi-Celli-Kilátó-Iskola utcákban elkészült szennyvíz hálózat kapcsán szükséges szerződésmódosítással együtt kerül sor. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a vagyon átvételéről és arról, hogy a KFT által kért feltétellel veszi-e át a vagyont az önkormányzat, alakítsa ki álláspontját.
HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár város Önkormányzata, mint Sárvár város közigazgatási területén a víziközmű-szolgáltatás ellátásáért felelős a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 8. § (1) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy a Szemi Pack Kft-vel (9600 Sárvár, Ikervári u. 40.), mint tulajdont átadó társasággal a határozat mellékletét képező a Sárvár, Ikervári úton kiépített ivóvíz hálózat tulajdonjogának ingyenes, térítésmentes átadására vonatkozó szerződést megkösse azzal, hogy a vagyon átvételére A) feltétel nélkül kerülhet sor, vagy B) azzal a feltétellel kerülhet sor, hogy a később rácsatlakozni kívánó harmadik személytől létesítési hozzájárulás címén díjat szedhet az átadó. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés alapján a további átadás-átvételi dokumentumok aláírására.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
Sárvár, 2014-06-03
Kondora István polgármester
MEGÁLLAPODÁS (vízi közmű térítésmentes átadása)
amely létrejött egyrészről a Szemi Pack Kft. (9600 Sárvár, Ikervári u. 40.), cégjegyzékszám: 18-09-105207, adószám: 12912661-2-18, képviseli Szemes Péter ügyvezető, mint tulajdont átadó (a továbbiakban: Átadó), másrészről Sárvár Város Önkormányzata (9600 Sárvár, Várkerült 2-3.), adószám: 15733634-2-18, képviseli: Kondora István polgármester, mint tulajdonba vevő (a továbbiakban: Önkormányzat) között az alábbi feltételekkel: Előzmények: A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. Törvény (továbbiakban: Vkszt.) 8. § (1) Ha a vízi közmű nem állami vagy önkormányzati beruházásban jön létre, a beruházó a vízi közmű tulajdonjogát a vízi közmű üzembe helyezésének időpontjában az ellátásért felelősre átruházza. Az átruházásról a felek szerződést kötnek. (3) Az ellátásért felelős köteles az átruházáshoz hozzájárulni, ha a beruházás megvalósításához annak megkezdése előtt írásban hozzájárult. Megállapodás tárgya: 1. Átadó térítésmentesen átadja az Önkormányzat pedig átveszi a Sárvár, Ikervári u. 2849 hrsz közút területén az Átadó beruházásában kiépített ivóvízellátó hálózat tulajdonjogát. Átadó kijelenti, hogy a megállapodás tárgyát képező ivóvízellátó rendszer a hatósági előírásoknak megfelelően készült. A nevezett közmű terveit a SZEMES és Fia Kft. (9700 Szombathely, Szent Flórián krt. 2.) készítette SzF-065/2013. tervszám alatt, mely NYUDUVH-44-1/2/2014. szám alatt kapott vízjogi létesítési engedélyt. 2. Az Átadó kijelenti, hogy az 1. számú pontban körülírt vezetékhálózat nettó beruházási értéke: 2. 730.600 Ft
A kiépített vezetékek mennyiségi és értékadatai helyrajzi számonként részletezve az alábbiak: Ivóvízellátó hálózat: Sárvár, Ikervári u. (2849 hrsz) D110 KPE gerincvezeték D63 KPE bekötővezeték NA80 feltalaji tűzcsap 1,00x1,20 m belm. vízmérőakna vízmérőhely kialakítás
Mértékegység fm fm db db db
Mennyiség 132,7 38,2 1 1 1
Bruttó érték Ft 1 791 450,0 401 100,0 275 000,0 105 000,0 158 050,0
ivóvízellátó hálózat összesen:
2.730600 - Ft
3. A 2. pontban írt költségek Átvevő általi tudomásul vétele alapján a felek megállapítják, hogy az Átvevő kezelésébe került és az Átadó által finanszírozott vezetékhálózat kiépítésével az Átadónak olyan költsége merült fel, amely a hálózatra később rácsatlakozni kívánó harmadik személyek anyagi érdekét is szolgálja, ezért ezen személyek, illetve az Átadó tekintetében elszámolási viszonyt keletkeztet. Figyelemmel arra a tényre, hogy az esetleges később rácsatlakozó harmadik személyek jelen okirat aláírásakor pontosan nem ismertek, illetőleg a rácsatlakozás ideje szintén nem ismert, így a felek szükségesnek tartják a fent írt elszámolási viszony előzetes rendezését. A felek megállapodnak, hogy az egy rácsatlakozásért beszedhető vezeték létesítési hozzájárulás összege …………………..,- Ft. A felek megállapodnak, hogy ezen összegen felül az Átadó a csatlakozni kívánó személyektől egyéb jogcímen a vízvezeték hálózatra történő csatlakozásért díjazást nem jogosult beszedni. 4. Figyelemmel a 3. pontban írtakra a felek jelen okirat aláírásával megállapodnak, hogy az Átadó a vezetékhálózatra esetlegesen később rácsatlakozni kívánó harmadik személyektől jogosult vezeték létesítési hozzájárulás címén fizetést követelni. Az Átvevő ezúton kötelezettséget vállal, hogy az esetlegesen későbbi időpontban a vezetékhálózatra rácsatlakozni kívánó harmadik személyek számára a rácsatlakozás jogosultságát mindaddig nem engedélyezi, amíg ezen személyek az Átadóval kötött megállapodás alapján az Átadó részére a 3. pontban írt vezeték létesítési hozzájárulás összegét nem fizették meg és ezt az Átadó által kiadott írásbeli igazolással az Átvevő részére nem igazolták. 5. Az Átadó kötelezettséget vállal, hogy amennyiben harmadik személy a rácsatlakozás szándékát részére írásban jelzi, abban az esetben a kezdeményezővel 15 napon belül írásbeli megállapodást köt a vezeték létesítési hozzájárulás megfizetéséről, majd az összeg befizetését követően haladéktalanul kiadja az erről szóló írásbeli igazolást abból a célból, hogy a csatlakozni kívánó személy azt az Átvevőnél a csatlakozási engedély beszerzéséhez bemutathassa. A fentiek alapján az Átadó a szerződés megkötését a csatlakozni kívánó személyekkel azok fizetési hajlandósága esetén nem jogosult megtagadni. 6. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) 8. § (4) bekezdése alapján Felek a vagyonelemek ingyenes, térítésmentes átruházásában állapodnak meg. A tulajdonjog a tulajdonjoghoz kötődő jogokkal és kötelezettségekkel együttesen száll át. 7. Az Átadó kijelenti., hogy a tulajdoni részesedéseinek egésze nemzeti vagyon körén kívül esik. 8. Jelen megállapodás szerinti vagyonátruházás a Vksztv. 8. § (4) bekezdésére tekintettel az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak, a társasági adó szempontjából a beruházó vállalkozási, bevételszerző tevékenységével összefüggő költségnek, ráfordításnak minősül. 9. Felek rögzítik, hogy Átadó a jelen megállapodással átadott vízi közművet 2014. június 30án adja az Önkormányzat birtokába.
10. Felek rögzítik, hogy jelen megállapodás aláírásával Átadó akként adja át a vagyonelemeket, hogy a számviteli nyilvántartásokból 2014. július 01. napjával kivezeti,
így átadja, a tulajdont átvevő Önkormányzat pedig a számviteli nyilvántartásaiba bevezeti, így átveszi azokat. 11. A tulajdont Átadó a vagyonelemekre vonatkozó, a tulajdonjoghoz kötődő jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban tájékoztatja az Önkormányzatot, hogy a vagyonelemeket kötelezettség nem terheli.
A megállapodást a Felek, mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, képviselőik útján cégszerűen írták alá. Sárvár, 2014. június…….
................................................. Átadó Szemi-Pack Kft. Szemes Péter ügyvezető
…………………………………………. Ellenjegyző
................................................. Átvevő Sárvár Város Önkormányzata Kondora István polgármester
TÁJÉKOZTATÁS
a Szemi Pack Kft. (9600 Sárvár, Ikervári út 40.) által kiépített viziközmű vagyon önkormányzati tulajdonba történő térítésmentes átadása-átvételéről szóló előterjesztéssel kapcsolatos bizottsági döntésről Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési Közbeszerzési Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
és
269/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a képviselő testületnek az alábbi határozat elfogadását: „Sárvár város Önkormányzata, mint Sárvár város közigazgatási területén a víziközműszolgáltatás ellátásáért felelős a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 8. § (1) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy a Szemi Pack Kft-vel (9600 Sárvár, Ikervári u. 40.), mint tulajdont átadó társasággal a határozat mellékletét képező a Sárvár, Ikervári úton kiépített ivóvíz hálózat tulajdonjogának ingyenes, térítésmentes átadására vonatkozó szerződést megkösse azzal, hogy a vagyon átvételére feltétel nélkül kerülhet sor.”
Sárvár, 2014. június 13. /:Dr. Bankits László irodavezető
5. napirendi pont Az önkormányzat és a Sárvár-Víz Kft. közötti viziközmű és egyéb vagyon üzemeltetése érdekében kötött bérleti-üzemeltetési szerződés módosítása. ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár-Víz Kft. közötti vízi közmű üzemeltetési megállapodás módosítása
Tisztelt Képviselő-testület!
Sárvár város Önkormányzatának beruházásában a 2013-as év folyamán elkészült a Sárvár, Sótonyi u.- Celli u. – Kilátó u. – Iskola u. szennyvíz csatorna hálózata, az üzemeltetéséhez szükséges átemelőkkel. A csatorna hálózat műszaki átadása 2014. május 30.-án megtörtént. A Szemi Pack Kft beruházásában 2014. tavaszán az Ikervári úton ivóvíz vezeték hálózat létesült. Műszaki átadása 2014. május 23-án megtörtént, az önkormányzat a ivóvíz hálózat tulajdonjogát ingyenesen átvette a társaságtól. Fenti körülményekre figyelemmel az önkormányzati közművagyon részét képező új vagyonelemek üzemeltetésbe adása időszerűvé vált, így javasolom a Tisztelt Képviselőtestületnek, hogy a Sárvár Víz Kft-vel 2014. december 31-ig fennálló bérleti (üzemeltetési) szerződés módosítását a határozati javaslat szerint elfogadni szíveskedjék.
HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár - Víz Vízellátási és Szennyvízelvezetési Szolgáltató Kft. (9600 Sárvár, Nádasdy u. 136.) közötti, Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés 2. számú módosítását a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. június 04.
Kondora István polgármester
melléklet a …/2014.(VI.26.) számú képviselő-testületi határozathoz
Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés 2. számú módosítása amely, létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (9600 Sárvár, Várkerület 2-3.) a víziközmű-vagyon tulajdonosa képviseli: Kondora István polgármester, másrészről a Sárvár - Víz Vízellátási és Szennyvízelvezetési Szolgáltató Kft. (9600 Sárvár, Nádasdy u. 136.) mint a víziközmű-vagyon üzemeltetője (képviseli: Gerencsér Gábor Zsolt ügyvezető igazgató, továbbiakban: Bérlő között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek mellett: 1. Felek megállapítják, hogy egymással 2011. december 16.-án Bérleti (Üzemeltetési) Szerződést kötöttek a Sárvár város Önkormányzata, mint ellátásért felelős tulajdonában álló viziközmű és egyéb vagyon üzemeltetése érdekében. Felek a Bérleti (Üzemeltetési) Szerződést jelen megállapodással , közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítják: 2. A Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés 2. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Sárvár város Önkormányzata, mint a közművagyon tulajdonosa bérbe adja a Bérlőnek, Bérlő pedig bérbe veszi a jelen szerződés 1. mellékeltét, 2. mellékletét valamint 4. számú mellékletét képező nyilvántartás szerinti vagyont.”
3. A Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés jelen módosító szerződés 1. melléklettel egészül ki.
mellékeltét képező 4.
4. A Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés jelen módosítással nem érintett részei hatályban maradnak. Sárvár, ……………………….
………………………………. Sárvár Város Önkormányzata Kondora István polgármester
…………………….. Pénzügyi ellenjegyző
………………………………………. Bérlő (Üzemeltető): Sárvár – Víz Kft. Gerencsér Gábor Zsolt ügyvezető igazgató
1.számú melléklet a Bérleti (Üzemeltetési ) Szerződés módosításához 4. számú melléklet a Bérleti (Üzemeltetési) Szerződéshez Sárvár, Sótonyi u.- Celli u. – Kilátó u. – Iskola u. szennyvíz csatorna hálózat GERINC VEZETÉK
BEKÖTŐ VEZETÉK
VAGYONÉRTÉK
fm
anyag
átmérő
fm
anyag
átmérő
463,81 874,73 289,00 159,40 227,19 437,15 88,45 64,44
KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4
NA200 NA200 NA200 NA200 NA200 NA200 NA200 NA200
104,17 276,56 62,97 63,08 49,76 57,70 50,64 10,35
KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4 KG-PVC/SN4
NA160 NA160 NA160 NA160 NA160 NA160 NA160 NA160
fm 87,2 26,8 742,0
anyag KPE KPE KPE
átmérő D 63 D 63 D 110
nyomás 10 bar 10 bar 7,5 bar
ÁTEMELŐ AKNA vasbeton Flygt NP ÜPE 3085,160 béléssel D200 2,4 kW 1380508;1380509
Házi átemelő HBA HBA HBA
Helye Sárvár 0299/23 hrsz Sárvár 0301/2 Sárvár, 6145
21 509 203 49 216 448 13 880 340 8 139 580 10 607 257 19 983 845 4 749 115 3 170 012
vagyonérték 287 760 88 440 2 968 000
IVÓVÍZ NYOMÓVEZETÉK
6,00
D32
VAGYON ÉRTÉKE
11 798 000
vagyonérték 200 000 200 000 200 000
Sárvár, Ikervári úti ivóvíz vezeték Gerincvezeték építés D110 KPE Bekötővezeték építés D63 KPE Feltalaji tűzcsap NA80 Vízmérőakna építés 1,00x1,20 m belm. Vízmérőhely kialakítás NA50/20 mm
m m db db db
132,7 38,2 1,0 1,0 1,0
vagyonérték 1 791 450,0 401 100,0 275 000,0 105 000,0 158 050,0
TÁJÉKOZTATÁS
a Sárvár, Sótonyi út – Celli út - Újhegy utca - Kilátó utca és Iskola utca által határolt területen elkészült szennyvízcsatorna hálózat, valamint a Szemi Pack Kft. (9600 Sárvár, Ikervári út 40.) által kiépített viziközmű vagyonüzemeltetésbe (bérbe) adásával kapcsolatos bizottsági döntésről Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési Közbeszerzési Bizottsága az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
és
270/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a képviselő testületnek az alábbi határozat elfogadását: „Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár Víz Vízellátási és Szennyvízelvezetési Szolgáltató Kft. (9600 Sárvár, Nádasdy u. 136.) közötti, Bérleti (Üzemeltetési) Szerződés 2. számú módosítását a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. „
Sárvár, 2014. június 13. /:Dr. Bankits László irodavezető
6. napirendi pont A viziközmű létesítményekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések jóváhagyása.
Előterjesztés a viziközmű létesítményekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések jóváhagyásáról Tisztelt Képviselő-testület! A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. Törvény (továbbiakban: Vkszt.) 1.§ c) pontja alapján Sárvár város Önkormányzata, mint ellátásért felelős kötelessége és joga gondoskodni a közműves ivóvízellátással és a közműves szennyvízelvezetéssel és -tisztítással kapcsolatos víziközmű-szolgáltatási feladatok elvégzéséről. Sárvár város Önkormányzata, mint ellátásért felelős (részbeni) tulajdonát négy viziközmű rendszer alkotja: • Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer (Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények) • Sárvár ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére (Sárvár Város és Csénye Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények) • Sárvár–Lánkapuszta ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére (Sárvár Város tulajdonában lévő víziközmű létesítmények) • Jákfa ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére (Sárvár Város, Jákfa Község és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények) A Vkszt. 84.§ (2) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint rendelkezik: „84. § (1) A Hivatal a víziközmű-szolgáltató részére első alkalommal legalább 50 000 felhasználói egyenérték elérése esetén is kibocsátja a működési engedélyt, amennyiben a víziközmű-szolgáltató a jogszabályi feltételeknek egyébként megfelel. (2) Ha az (1) bekezdés szerint kibocsátott működési engedélyben foglalt felhasználói egyenérték a) nem éri el a 100 000-et, akkor a működési engedélyt 2014. december 31. napjával, b) ha az a) pont szerinti értéket eléri, de kevesebb, mint a 36.§ c) pontja szerinti érték, akkor a működési engedélyt 2016. december 31. napjával visszavonja.” Ezek jogszabályhelyen alapuló, viziközművek integrációjával összefüggésben álló kötelezettség teljesítése érdekében Sárvár város Önkormányzata a Képviselő-testület integrációra vonatkozó szándéknyilatkozatát elfogadó 103/2013. (IV.25.) számú, egy db, szavazati jogot biztosító részvény megvásárlására felhatalmazó 104/2013. (IV.25.) számú, a tulajdonos önkormányzatok közül a képviseletre jogosult önkormányzatot kijelölő 188/2013. (VIII.1.) számú, a részvénycsomag megvásárlására vonatkozó 32/2014. (II.12.) és 128/2014. (V.22.) számú határozatai alapján előkészítette az érintett viziközművek (Sárvár-Víz Kft. és Vasivíz Zrt.) integrációját. Sárvár város Önkormányzata fentiekben nevesített négy viziközmű rendszere vonatkozásában 2015. január 1-től a Vasivíz Zrt. lesz az üzemeltető. A Vasivíz Zrt. az Önkormányzat rendelkezésére bocsátotta a négy viziközmű rendszerre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés tervezetét. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete illetékes bizottságai az előterjesztést megtárgyalták és az alábbi határozatokat hozták:
A Jogi és Ügyrendi Bizottság nyílt szavazással, egyhangúlag – 9 igen, 0 tartózkodással és 0 nem szavazattal 48/2014. (VI.12.) számú határozatával javasolta az Önkormányzat tulajdonát képező viziközmű vagyon üzemeltetésre történő bérbeadását a VASIVÍZ ZRt. által megküldött szerződéstervezetek szerint. A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság nyílt szavazással, egyhangúlag, 10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett 268/2014./VI.12./ számú határozatával javasolta az Önkormányzat tulajdonát képező viziközmű vagyon üzemeltetésre történő bérbeadását a VASIVÍZ ZRt. által megküldött szerződéstervezetek szerint az előterjesztésben később kifejtett módosításokkal.
A bizottsági döntéseken alapuló módosítási javaslatok jogszabályi és szerződéses háttere a következő: 1. A Vkszt. 43.§ (4) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz: (4) A víziközmű-szolgáltató az üzemeltetési szerződésben meghatározott feltételek szerint jogosult a víziközművel a víziközmű-szolgáltatáson kívüli vállalkozási tevékenységet is folytatni, feltéve hogy az nem veszélyezteti a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és biztonságos ellátását, továbbá nem okoz a víziközműben állagromlást. Az 1. számú melléklet (Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer) üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 22. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „22. Az Üzemeltető a hatályos jogszabályokban meghatározott feltételek szerint jogosult a víziközművel a víziközmű-szolgáltatáson kívüli vállalkozási tevékenységet is folytatni, feltéve, hogy az nem veszélyezteti a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és biztonságos ellátását, továbbá nem okoz a víziközműben állagromlást. (Vksztv. 43.§(4))” Ugyanezen szerződés 3. melléklete II. 5. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „A Felek rögzítik továbbá, hogy a Vksztv. 43.§ (4) bekezdése alapján az Üzemeltető jogosult az Önkormányzatok tulajdonában álló szennyvízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni, feltéve, hogy az nem veszélyezteti a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és biztonságos ellátását, továbbá nem okoz a szennyvízközműben állagromlást.” A 2.-4. mellékeltek (ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 14. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni, feltéve, hogy az nem veszélyezteti a víziközmű-szolgáltatás folyamatos és biztonságos ellátását, továbbá nem okoz a víziközműben állagromlást.” A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság 268/2014./VI.12./ számú határozatával javasolta, hogy a Képviselő-testület a viziközmű vagyontárgyakkal kapcsolatos vállalkozási tevékenységet generálisan tiltsa meg.
2.
Az 1. számú melléklet (Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer) üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 53. pontja, valamint a .2-4. mellékeltek (ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 24. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „A felek kötelezettséget vállalnak, hogy legkésőbb 2016. június 30-ig vagyonkezelési szerződést kötnek.” A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság 268/2014./VI.12./ számú határozatával javasolta, hogy a vagyonkezelési szerződés megkötésének kötelezettsége ne épüljön be a szerződésekbe, az Önkormányzatok csak a megkötésre kerülő bérletiüzemeltetési szerződések felülvizsgálatára vállaljanak kötelezettséget azzal, hogy a jelölt pontok helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016. június 30-áig felülvizsgálják a bérleti-üzemeltetési szerződést.”
3. A Vkszt. 43.§ (4) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz: „20. § (1) Az ellátásért felelős az üzemeltetési szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, a) ha a víziközmű-szolgáltató tekintetében az e törvény, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, b) ha a víziközmű-szolgáltató az üzemeltetési szerződésben megállapított kötelezettségét súlyosan vagy huzamosan megszegte, vagy c) törvényben vagy az üzemeltetési szerződésében meghatározott további esetekben.” Az 1. számú melléklet (Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer) üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 56. pontja, valamint a 2-4. mellékeltek (ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 26. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „Az Önkormányzatok (Ellátásért felelősök) a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatják, ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte.” A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság 268/2014./VI.12./ számú határozatával javasolta, hogy a rendes felmondásra a törvényes határidő betartásával legyen joga az Önkormányzatoknak abban az esetben is, ha más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni. Ebben az esetben a fenti rendelkezések helyére az alábbi rendelkezés lépne: „Az Önkormányzatok (Ellátásért felelősök) a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatják: ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok
előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte. ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeikre tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.”
4. Az 1. számú melléklet (Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer) üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 49. és 51. pontja, valamint a 2-4. mellékeltek (ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 19. és 21. pontja az alábbiak szerint fogalmaz: „Az Üzemeltető az üzemeltetett víziközmű-vagyonra tűz, elemi károk és lopás elleni vagyonbiztosítást köt, melynek díját érvényesíti a szolgáltatási díjakban. Az üzemeltetésbe vett eszközökön bekövetkezett káresemények után biztosító által megfizetett kártérítés az Üzemeltetőt illeti, amelynek összegét az Üzemeltető a megrongálódott vagyontárgy helyreállítására fordítja.” „Az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak működtetése során harmadik személynek okozott károkért az Üzemeltető a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint felel. Ezen károk megtérítése végett az Üzemeltető felelősségbiztosítási szerződést köt.” A Sárvár-víz Kft. üzemeltetésében álló vagyonelemek vonatkozásában Sárvár város Önkormányzata a többi önkormányzat felhatalmazása alapján 2014. július 1-től kezdődő időponttal határozatlan időre vagyonbiztosítási szerződést köt. A vagyonbiztosítási szerződést legalább a bérleti-üzemeltetési szerződés hatálybalépéséig (2015. január 1.) szükséges fenntartani. Ezt követően a szerződés megszüntethető, tekintettel arra, hogy a fenti rendelkezések értelmében a VASIVÍZ ZRt. is köt vagyonbiztosítási szerződést. 5. A Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság 268/2014./VI.12./ számú határozatával javasolta, hogy a Képviselő testület a szerződések aláírását az alábbi feltételhez kösse: A Polgármester a bérleti, üzemeltetési szerződéseket abban az esetben írhatja alá, ha a viziközmű-integráció (VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt.-hez történő csatlakozás) egyéb (Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 103/2013. (IV.25.) számú határozatával jóváhagyott szándéknyilatkozatban foglalt) feltételeiben is megállapodásra jut az Önkormányzat és a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt. A hivatkozott képviselő-testületi határozattal elfogadott szándéknyilatkozat az alábbiak szerint fogalmaz:
SZÁNDÉKNYILATKOZAT a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. Rendelet 35. §-ában meghatározott integrációs tervhez
Sárvár város Önkormányzata, mint Sárvár város közigazgatási területén a víziközműszolgáltatás ellátásáért felelős, továbbá, mint a jelenlegi szolgáltató Sárvár-Víz Kft. 75%-ot meghaladó mértékű üzletrésznek tulajdonosa képviseletében Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 103/2013. (IV.25.) számú határozata alapján az integrációs terv megvalósítására az alábbi szándéknyilatkozatot teszem: Sárvár város Önkormányzata, mint a víziközmű-szolgáltatás ellátásért felelős kifejezi szándékát, hogy 2015. január 1. napjától bérleti-üzemeltetési megállapodás megkötésével a VASIVÍZ Zrt. útján, a Vasivíz Zrt. és a Sárvár-Víz Kft. integrációját követően kívánja a víziközmű-szolgáltatást biztosítani Sárvár város közigazgatási területén, amennyiben a VASIVÍZ Zrt. és tulajdonosi köre az alábbi együttműködési feltételeket jóváhagyja és maradéktalanul beépíti az integrációs tervbe: 1. 2. 3. 4.
A jelenlegi díjak lehetőség szerinti változatlanul hagyása A vonatkozó szabályok figyelembe vételével lehető legnagyobb önállóság megtartása Nyilatkozat a várható szolgáltatási területről A személyi állomány teljes körű átvétele a vízközmű szolgáltatásban eltöltött idő jogutódlással történő beszámításával. 5. Az integráció időpontjától számított legalább 3 éves időtartamra a Sárvár-Víz Kft. jelenlegi személyi állományának, jövedelem-struktúrájának, valamint az alkalmazottak jövedelem szintjének megtartása 6. Helyi vezető kinevezéséhez a Sárvári Önkormányzat egyetértése 7. A jelenlegi eszközállomány jelenlegi színvonalon és helyben tartása 8. Helyi beszállítók lehetőség szerinti megtartása 9. Éves bérleti díjat az Önkormányzat elkülönített számlájára kell utalni 10. Képviselet biztosítása a VasiVíz Zrt. Igazgató Tanácsában, Felügyelő Bizottságában 11. Helyi ügyfélszolgálat megtartása 12. A hibaelhárítási készenléti szolgálat helyi megtartása a továbbiakban is 13. A Sárvár-Víz Kft. jelenlegi eszközállományának, raktárkészletének, rendszerfüggetlen elemeinek, telephelyének megvásárlása.
A bizottsági döntéseken alapuló módosítási javaslatokat a határozati javaslat mellékletét képező szerződéstervezetekbe beépítettük és sárga színnel kiemeltük. Fentiek alapján javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a mellékelt szerződéstervezeteket a határozati javaslat szerint szíveskedjen jóváhagyni:
Határozati javaslat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. Törvény (továbbiakban: Vkszt.) 1.§ c) alapján Sárvár város közigazgatási területén a víziközmű-szolgáltatás ellátásáért felelős a határozat 1-4. számú mellékleteit képező szerződésekkel az Önkormányzat tulajdonát képező viziközmű vagyont a Vkszt. 15.§ (2) bekezdés c) pontjára figyelemmel üzemeltetésre bérbeadja a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt. (9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19.) részére az alábbi módosításokkal: 1. Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 22. pontja, a szerződés 3. melléklete II. 5. pontja, továbbá a ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 14. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti.”, 2. Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 53. pontja, továbbá a ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 24. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lépjen: „A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016.06.30-áig felülvizsgálják a bérleti –üzemeltetési szerződést.” 3. Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer üzemeltetésére vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződés 56. pontja, továbbá a ivóvíz rendszerekre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződések) 26. pontja (az Önkormányzat által történő felmondása alapjául szolgáló okok) egészüljön ki a következő felmondási okkal: „- ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeire tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.” A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a bérleti-üzemeltetési szerződések aláírására, valamint arra, hogy a jogviszonnyal kapcsolatosan minden szükséges további jognyilatkozatot megtegyen azzal, hogy a bérleti, üzemeltetési szerződések aláírására abban az esetben kerülhet sor, hogy ha a viziközmű-integráció (VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt.-hez történő csatlakozás) egyéb (Sárvár város Önkormányzata Képviselőtestülete 103/2013. (IV.25.) számú határozatával jóváhagyott szándéknyilatkozatban foglalt) feltételeiben is megállapodásra jut az Önkormányzat és a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt.
Határidő: Felelős:
azonnal Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. június 17.
Kondora István Polgármester
1. mellékelt a …/2014. (VI. …) számú képviselő-testületi határozathoz
BÉRLETI-ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Sárvár Város és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények (Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer) üzemeltetésére
amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18, képviseletében: Kondora István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, Rábapaty Község Önkormányzata (székhelye: 9641 Rábapaty, Alsópatyi u. 82., statisztikai számjele: 15733641-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743220, adószáma: 15733641-1-18, képviseletében: Dugovics Balázs István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, (továbbiakban: "Önkormányzatok") másrészről a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt., képviseli Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató (9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19., adószáma:11316385-2-18, cégjegyzék száma: 18-10-100607), mint Üzemeltető (továbbiakban: "Üzemeltető") között a szerződésben részletezett feltételek szerint. (továbbiakban együttesen: Felek) I.
ELŐZMÉNYEK
1. Felek rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) rendelkezik a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és kötelezettségekről. A Vksztv. 1.§. c) pontja szerint a települési önkormányzat kötelessége és joga gondoskodni a közműves szennyvízelvezetéssel és –tisztítással kapcsolatos víziközmű-szolgáltatási feladatok elvégzéséről. A Vksztv. 9.§ (1) bek. alapján a közigazgatási területén lévő felhasználási helyekre és az azokat közvetlenül ellátó víziközműrendszerre nézve a Vksztv. 9.§ (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel a települési önkormányzatot illetik az ellátásért felelős jogai és terhelik annak kötelezettségei. 2. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető az állam és települési önkormányzatok kizárólagos tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság valamennyi részvénye állami, illetve önkormányzati tulajdonban van, ennek megfelelően eleget tesz a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény 3.§. 1. bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a 3.§ 1. bek. 19. pont bd) pontjának. A jelen bérleti-üzemeltetési szerződésben érintett Önkormányzatok is tulajdonosai az Üzemeltetőnek.
3. A felek megállapítják, hogy az Üzemeltető a Vksztv. szerinti víziközműszolgáltatónak minősül. 4. Felek megállapítják, hogy az Üzemeltető megfelel a Vksztv 16. § (6) bek. a.) pontjában foglaltaknak, miszerint bérleti-üzemeltetési szerződés kizárólag olyan víziközműszolgáltató társasággal jöhet létre: amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. 5. A Vksztv. 29. § (1) bek szerint a nemzeti vagyonról szóló törvénynek az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos tevékenységeire vonatkozó rendelkezései értelmében koncessziós eljárás lefolytatása nélkül hozható létre üzemeltetési jogviszony, amennyiben a Vksztv 16. § (6) bekezdése szerinti feltételek is teljesülnek (bérleti-üzemeltetési szerződés), ezért a jelen szerződés megkötésére az Önkormányzatok pályázati eljárás lefolytatása nélkül jogosultak. 6. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen üzemeltetési szerződés tárgyát képező szennyvízelvezetési és – tisztítási rendszer fejlesztési feladatainak, problémáinak megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelősök nevében és helyette - tájékoztatási kötelezettség mellett – a több ellátásért felelős tulajdonos képviseletére jogosult (továbbiakban: Képviseletre jogosult) Sárvár Város Önkormányzatának mindenkori képviselőjével történik. A szennyvízelvezetési és –tisztítási rendszerhez tartozó települések: Sárvár és Rábapaty.
7. A Felek megállapítják, hogy az Ellátásért felelős Önkormányzatok tulajdoni arányait a Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszeren az 1. sz. melléklet tartalmazza.
8. Az Önkormányzatok megbízzák, az Üzemeltető elfogadja a Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer üzemeltetésének szerződés szerinti kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételek mellett.
II.
A SZERZŐDÉS TÁRGYA
9. A jelen szerződés tárgyát képezi az Önkormányzatok tulajdonába, mint korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó, az 1. sz. mellékletben részletezett víziközmű vagyontárgyak Üzemeltető általi üzemeltetése, az Önkormányzatok közigazgatási területén keletkezett szennyvizek elvezetésére és tisztítására vonatkozó víziközmű-szolgáltatói feladatok ellátása.
10. A jelen szerződéssel üzemeltetésbe adott vagyon egyes elemeinek tételes megnevezését, mennyiségét és értékét, valamint a vagyon egyes csoportjainak együttes értékét jelen szerződés 1. sz. elválaszthatatlan melléklete tartalmazza. 11. A jelen szerződés tárgyát képezik, az annak hatálya alatt a szennyvízelvezető és -tisztító rendszeren az 1. sz. mellékletben felsorolt víziközművek fejlesztése során, jelen szerződés aláírását követően üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonukba kerülő – víziközmű rendszerbővítések, illetve új vízi közmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Önkormányzat kötelesek gondoskodni. Ez alapján az újonnan keletkező víziközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni.
12. Amennyiben az Önkormányzatok az általuk megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszik, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. 13. Jelen szerződés szerinti víziközmű szolgáltatás ellátási területe az Önkormányzatok közigazgatási területe. 14. Az Önkormányzatok megbízzák, az Üzemeltető elvállalja a fenti műszaki rendszer létesítményei üzemeltetési munkáinak folyamatos, szakszerű végzését, a jogszabályokban, vízjogi üzemeltetési engedélyben, a kezelési és karbantartási utasításban, valamint az üzemeltetési szabályzatban előírt műszaki és környezetvédelmi feltételek megtartásával. 15. Az Üzemeltető üzemelteti az 1. sz. mellékletben felsorolt szennyvízelvezető hálózatot, a szennyvíztisztító telepet és szennyvíz bekötéseket a mindenkor hatályos jogszabályok által előírt szolgáltatási pontig. 16. A szolgáltatási pont felhasználói oldalán lévő hálózatok és berendezések karbantartása, javítása, cseréje, a hálózaton, és az átemelőknél esetlegesen kialakuló szaghatás problémák megoldása, valamint a nyomvonal süllyedések helyreállítása nem képezik jelen szerződés tárgyát. A nagy tartózkodási idejű szennyvizek által esetlegesen okozott szaghatások fejlesztést igénylő megoldása az Önkormányzatok feladata.
17. Az Önkormányzatok tudomásul veszik, hogy amennyiben a rendszer átvételi időpontját megelőző műszaki adottságaira, teljesítőképességére visszavezethetően a kibocsátási határértékek túllépése okán az Üzemeltetőt a hatóságok szennyvízbírsággal sújtják, az Önkormányzatok a bírság teljes összegét kötelesek az Üzemeltetőnek megtéríteni. Az Önkormányzatok azt is tudomásul veszik, hogy amennyiben a hatóságok a rendszerre vonatkozóan szennyezés csökkentési ütemterv készítését és végrehajtását írják elő, úgy az azzal kapcsolatos költségeket az Önkormányzatok viselik.
III.
ÜZEMELTETŐ FELADATA ÉS FELELŐSSÉGE
18. Az Üzemeltető felelős a víziközmű megfelelő szintű működtetéséért, az állag meg-óvásáért, melynek kritériumait a jelen szerződés tartalmazza.
19. Az Üzemeltető az üzemeltetéshez szükséges szakmai felkészültséggel rendelkezik. A jelen szerződés szerinti tevékenységét a Vksztv., a mindenkor hatályos jogszabályok, valamint a létesítményre vonatkozó egységes vízjogi üzemeltetési engedély alapján végzi. 20. Az Üzemeltető a víziközmű-szolgáltatás teljes időtartama alatt gondoskodni köteles a víziközműszolgáltatás - hatályos jogszabályokban előírt - szakmai és személyi feltételeinek biztosításáról.
21. Az Üzemeltető feladata a szennyvízelvezető és -tisztító rendszerhez kapcsolódó vízjogi üzemeltetési engedély beszerzése. 22. A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti. 23. Az Üzemeltető felelősséget vállal a tevékenységi körében okozott károk megtérítéséért. 24. Az üzemeltetésre átvett létesítményekben a kivitelezésből adódó és keletkező hibák miatti károkért az Üzemeltetőt felelősség nem terheli. 25. Az Üzemeltető köteles különösen: - a szennyvíz tisztítására és kezelésére vonatkozó előírások megtartására a tisztító technológia teljesítőképességének határáig
- teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű jármű, gép, eszköz, berendezés biztosítására- a felhasználókkal kötendő, a víziközmű-szolgáltatás igénybevételére irányuló közüzemi szerződések kezelésére - ügyfélszolgálati feladatok ellátására -
üzletszabályzat kidolgozására
- a víziközművekről a Vksztv-ben meghatározott módon és határidőtől térképi nyilvántartás vezetésére - a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos, meghatározott adattartalmú nyilvántartások vezetésére és adatszolgáltatások teljesítésére, az ügyfélszolgálat, ügyfélpanaszok, bejelentések kezelésének részletes szabályai szerint. 26. Az Üzemeltető a fentiekben részletesen körülírt feladatellátás alól részben vagy egészben mentesül
- ha azt elháríthatatlan külső körülmény meggátolja, vagy - díjhátralék miatt nem lakossági felhasználók esetén megszüntetésre került
a
szennyvízelvezetés
27. Az Üzemeltető feladata a folyamatos, szakszerű üzemeltetés, a víziközmű vagyontárgyak fenntartási munkái, a tervszerű karbantartás, a váratlan meghibásodások javítása. A zavartalan üzemeltetéshez szükséges felújítási és rekonstrukciós igényeket az Üzemeltető a Képviseletre jogosult Önkormányzat felé köteles jelezni. A Képviseletre jogosult Önkormányzat bármilyen felújítás, karbantartás, fejlesztés költségét csak akkor tekint indokoltnak, ha az Üzemeltető azt a vele előzetesen történt egyezetéseken elfogadott műszaki tartalommal és költséggel valósítja meg.
28. Az Üzemeltető a Vksztv. 30.§(1) bek. értelmében az ellátásbiztonság fenntartása érdekében elvégzi azokat a hibajelleggel, váratlanul felmerülő beavatkozásokat, amelyek a számvitelről szóló törvény (a továbbiakban: Szt.) rendelkezései értelmében az értéknövelő felújítások körében számolhatók el. Ezen túlmenően a Vksztv. 30.§(2) bek. értelmében az Üzemeltető elvégez a felújítás körébe tartozó bármely olyan beavatkozást is, amely elmaradása az ellátás biztonságát veszélyeztetné vagy egyéb kárveszély felmerülésével közvetlenül fenyeget. Az (1) és (2) bekezdésben foglalt kötelezettségének az Üzemeltető az ellátásért felelős Önkormányzatok esetleges mulasztásától függetlenül eleget tesz. A Vksztv. 30.§(4) bek. értelében az (1) és (2) bekezdés szerinti felújítási beavatkozások szükségének felismerését követően az Üzemeltető az ellátásért felelős Önkormányzatokat haladéktalanul tájékoztatja. Az Önkormányzatok az elvégzett munkálatok indokolt költségeit köteles megtéríteni.
29. A felek rögzítik, hogy az üzemeltetésre átvett víziközmű vagyontárgyak esetében a víziközmű-fejlesztések elvégzésére pénzügyi forrásalap az Üzemeltetőnél nem képződik. A csatornadíjba beépített szennyvízközműhasználati díj részben lehetőséget nyújt a legszükségesebb rekonstrukciós feladatok elvégzésére. Ezen használati díj felhasználásának pénzügyi, műszaki és jogi szabályozását Felek a jelen szerződés 3. számú mellékletében rögzítették, amely a bérleti-üzemeltetési szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi. 30. A víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a Vksztv. 2014. 01. 01-től hatályos 11.§ értelmében az ellátásért felelős Önkormányzatok által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez - mely felújítási és pótlási tervből, valamint beruházási tervből áll - az Üzemeltető javaslatot tesz. Az Önkormányzatok által elkészített végleges tervezetet az Üzemeltető a Hivatalnak történő benyújtást megelőzően véleményezi. 31. Az Üzemeltető folyamatosan fenntartja a csapadékvíz, valamint a nem megfelelő minőségű szennyvíz (220/2004. (VII.21.) Korm. rend.) bevezetésének tilalmát az elválasztott rendszerű csatornahálózatba. Amennyiben – ellenőrzése során – ettől eltérő használatot állapít meg, arról értesíti az érintett Önkormányzatot, az önkormányzat képviseletében eljáró Polgármestert, illetve Jegyzőt, aki a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően intézkedik.
32. Az Üzemeltető további feladata a szennyvíztisztító telepen képződő szennyvíziszap elszállítása és elhelyezése. Az engedélyezett módon történő iszap elhelyezésével kapcsolatos tevékenységek elvégzéséhez az Önkormányzatok együttműködésükről biztosítják az Üzemeltetőt. 33. Az Üzemeltető az esetlegesen kiszabott szennyvízbírságnak azon részéért felelős, amelyik neki felróható okból keletkezett. A telep mennyiségi és minőségi tisztítási kapacitását meghaladó terhelés esetén a vízminőségi határértékek esetleges túllépésekor az Üzemeltetőt felelősség nem terheli.
34. Az Üzemeltető részére a Vksztv. 69. § értelmében a nem lakossági felhasználó a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizet a közüzemi szerződéses jogviszony esetében a felhasználási helyen biztosítandó szolgáltatási kapacitásért, a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlanhoz biztosított kapacitás általa kezdeményezett bővítéséért, továbbá a víziközmű-szolgáltatás minőségének (a víz minőségi paramétereinek) általa igényelt emelése esetében.
35. Az Üzemeltető feladata Vksztv. 72.§-a értelmében a nem lakossági felhasználóktól az Önkormányzatok megbízottjaként a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást az Önkormányzatok javára beszedni. A Vksztv. értelmében a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás kizárólag azon település víziközmű-fejlesztési igényeivel összefüggésben - ide nem értve a felhasználó részére kiépítendő ivóvíz- vagy szennyvíz-bekötővezetéket használható fel, ahol a hozzájárulás megfizetésével érintett felhasználási hely található. Ha az Üzemeltetőt olyan víziközmű-beruházási kötelezettség terheli, amely műszaki értelemben összefügg a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást megfizető felhasználó igényeivel, akkor az Üzemeltető jogosult a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást e kötelezettség teljesítéséhez felhasználni. Egyéb esetben az Üzemeltető - mint az Önkormányzatok megbízottja - a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást az Önkormányzatok javára szedi be, és az így beszedett összeggel az Üzemeltető az Önkormányzatok felé évente egyszer elszámol.
IV.
ÖNKORMÁNYZATOK FELADATA ÉS FELELŐSSÉGE
36. Az Önkormányzatok megtartják magának az üzemeltetésre átadott létesítmények ellenőrzésének jogát, igényt tartanak minden olyan információra, ami jogaik és kötelezettségeik gyakorlásához szükséges. 37. Az Önkormányzatok, a Polgármesterek és a területileg illetékes Jegyzők minden, a jelen szerződés tárgyát képező víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos és a hatáskörükbe utalt kérdésben az Üzemeltető jelzése alapján rendelkezésre állnak és intézkednek. 38. A víziközmű-fejlesztésről a jelen bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az ellátásért felelős Önkormányzatok gondoskodnak a Vksztv. 10.§ (1) és 29.§(3) értelmében. 39. A fejlesztés, kapacitásnövekedést eredményező csere, értéknövelő felújítás az Önkormányzatok és Üzemeltető előzetes egyeztetése alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Önkormányzatok feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§(4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. Ha a víziközmű-fejlesztést az Üzemeltető végzi, akkor a víziközmű az üzembe helyezésének napjával az ellátásért felelős Önkormányzat tulajdonába kerül a Vksztv. 10.§(2) alapján.
40. Az Önkormányzatok nyilatkozzák, hogy a fejlesztéseik megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek szerződést, azzal, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el.
41. A csatornadíjat a Vksztv. 62.§ alapján a költségekre, árakra, díjakra vonatkozó közgazdasági összehasonlító elemzések felhasználásával, a következő szempontokra is figyelemmel kell meghatározni:
- a díjaknak ösztönözniük kell a biztonságos és legkisebb költségű víziközmű-szolgáltatást, a gazdálkodás hatékonyságának javítását, a kapacitások hatékony igénybevételét, a szolgáltatás minőségének folyamatos javítását, valamint a természeti erőforrások kímélete elvének érvényesülését,
- figyelembe kell venni a
folyamatos és biztonságos víziközmű-szolgáltatás indokolt költségeit, valamint a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit, ideértve különösen a vízbázis-védelem indokolt költségeit.
42. A Vksztv. 63. §(1) bek. értelmében a csatornadíj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból álló kéttényezős díj. A díjmegállapításra és díjemelésre a Vksztv. 76. §-ban foglalt rendelkezések irányadók, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény (Rezsi tv.) rendelkezései mellett, amely 2013. július 1. napjával rögzítette az alkalmazandó díjak mértékét. Ennek megfelelően az Üzemeltető a Vksztv. és a Rezsi tv. szerinti jogszerű díjakat köteles alkalmazni. Felek rögzítik, hogy a mindenkori díjak megállapítása a Vksztv., valamint a díjakra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. 43. A Vksztv. 6.§(2) bek. értelmében ha a víziközmű idegen ingatlanon fekszik, a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott vízvezetési szolgalmi jog az ellátásért felelős Önkormányzatotokat illeti meg azzal, hogy az abból származó jogok gyakorlása - a víziközmű üzemeltetési tevékenységéhez indokolt mértékben – az Üzemeltetőt megilleti. Az Üzemeltető viselni köteles a joggyakorlás következtében felmerülő terheket.
44. Az Önkormányzatok feladata a jelen szerződés tárgyát képező víziközművek kivitelezésével és működtetésével kapcsolatosan érintett ingatlanok tulajdonjogának rendezése illetve a szolgalmi jogok ingatlan nyilvántartásba történő bejegyeztetése. Ezek rendezésének költsége, illetve a hiányukból fakadó károk, illetve kártérítési igények megfizetése az Önkormányzatokat terheli. Az Önkormányzatok kötelesek az ilyen irányú kötelezettségeiket mielőbb rendezni. 45. Az Önkormányzatok kötelezettsége a szerződés tárgyát képező víziközmű vagyontárgyakra fennálló jótállási és szavatossági jogoknak az átadott létesítmények kivitelezésére és a beépített anyagokra vonatkozó gyakorlása. 46. Az Önkormányzatok az üzemeltetéshez a víziközmű vagyontárgyak üzemeltetésbe adásával egyidejűleg az Üzemeltető részére átadják a hatályos jogszabályoknak megfelelő, az üzemeltetéshez és a vagyon nyilvántartása vételéhez szükséges dokumentumokat. Új vagyontárgyak üzemeltetésbe adásánál az Önkormányzatok átadják a teljeskörű megvalósulási dokumentációt a hatóság által jóváhagyott próbaüzemi zárójelentéssel, valamint a kezelés és karbantartási utasítást.
V.
KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK
47. Az Önkormányzatok az Üzemeltető részére a jelen szerződés tárgyát képező víziközmű rendszer üzemeltetésére nézve mind a jelenleg meglévő, mind a jövőben megépülő víziközművek vonatkozásában kizárólagos üzemeltetési jogot biztosít a jelen szerződés időbeli hatálya alatt. 48. A jelen szerződés tárgyát képező víziközmű-szolgáltatás ellátása meghatározott részének kiszervezéséhez a Vksztv.- ben és a végrehajtására vonatkozó kormányrendeletben előírt engedély, illetve tájékoztatási kötelezettség szükséges. Kiszervezés esetében az Üzemeltető úgy felel a jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott kötelezettségei teljesítéséért, mintha az adott tevékenységet maga végezné.
VI.
KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG
49. Az Üzemeltető az üzemeltetett víziközmű-vagyonra tűz, elemi károk és lopás elleni vagyonbiztosítást köt, melynek díját érvényesíti a szolgáltatási díjakban. Az üzemeltetésbe vett eszközökön bekövetkezett káresemények után biztosító által megfizetett kártérítés az Üzemeltetőt illeti, amelynek összegét az Üzemeltető a megrongálódott vagyontárgy helyreállítására fordítja. 50. A jelen szerződés időtartama alatt az üzemeltetésbe vett víziközmű vagyontárgyak megsemmisülése, vagy megrongálódása folytán bekövetkező olyan károkért, amelyek az Üzemeltető felróható magatartására vezethetők vissza, az Üzemeltető az Önkormányzat felé a Ptk. szerződéses károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint tartozik kártérítési felelősséggel. 51. Az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak működtetése során harmadik személynek okozott károkért az Üzemeltető a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint felel. Ezen károk megtérítése végett az Üzemeltető felelősségbiztosítási szerződést köt.
VII.
A SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA
52. A felek a jelen szerződést 2015. január hó 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra kötik.
53. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016. június 30-áig felülvizsgálják a bérleti-üzemeltetési szerződést.
54. A felek kötelezettséget vállalnak hogy, legkésőbb 2016. június 30-ig vagyonkezelési szerződést kötnek.
IX. A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE 55. Az üzemeltetési szerződés megszűnik: - az Üzemeltető jogutód nélküli megszűnésével,
-
az adott vagyontárgyra vonatkozóan a víziközmű-vagyontárgy megsemmisülésével, a szerződés Önkormányzatok vagy az Üzemeltető általi rendes felmondásával, a szerződés Önkormányzatok vagy az Üzemeltető általi rendkívüli felmondásával.
56. Az Önkormányzatok (Ellátásért felelősök) a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatják: ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte.
-
ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeikre tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más
módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.
57. Az Üzemeltető a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, ha az Önkormányzatok a jelen szerződésben megállapított kötelezettségüket nekik felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegték.
58. Az Önkormányzatok a jelen szerződést rendkívüli felmondással akkor szüntethetik meg, ha,
- az Üzemeltető a vele szemben a szerződés megkötését megelőzően megindult csődvagy felszámolási eljárásról az Üzemeltetőt nem tájékoztatta, vagy az Üzemeltetővel szemben a szerződés hatályának időtartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul, - az Üzemeltető illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott. 59. Az Önkormányzatok a jelen szerződést azon víziközművekre vonatkozóan, amely víziközművek Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával jöttek létre, rendes felmondással nem mondhatják fel. Amennyiben rendkívüli felmondásra kerül sor, úgy a jelen szerződés megszűnésével egyidejűleg az Önkormányzatok egy összegben kötelesek megfizetni az Üzemeltetőnek azt az összeget, amelyet az Üzemeltető az Önkormányzatok tulajdonába került víziközművek megépítése céljából részükre megelőlegezett.
Az Önkormányzatok által fizetendő összeg csökken az – Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával - megvalósult víziközművek üzemeltetése során, az Üzemeltető által beszedett víziközmű-szolgáltatási díjakból már megtérült összeggel.
X.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
60. Az Önkormányzatok helyszíni megbízottjai és kapcsolattartói:
Sárvár Város mindenkori polgármestere. Rábapaty Község mindenkori polgármestere. 61. Az Üzemeltető megbízottja és kapcsolattartója:
A Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszert mindenkor üzemeltető illetékes üzemmérnökség vezetője. 62. Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók személyében bekövetkezett változásokról legkésőbb a változás napján írásban (levél vagy e-mail útján) értesítik egymást. Felek rögzítik, hogy ezen változás nem minősül szerződés módosításnak.
63. A Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseikkel tárgyalás útján nem jutnak egyességre, úgy a peres ügyek eldöntésére hatásköri alkalmazandóságtól függően a Szombathelyi Járásbíróság, vagy a Szombathelyi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. 64. A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján járnak el, illetve a vízközművekre, a víziközmű-szolgáltatásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseit tekintik irányadónak. 65. A felek a szerződést, mint akaratukkal megegyezőt helybenhagyólag aláírták azzal, hogy a szerződés módosítása csak mindkét szerződő fél egybehangzó nyilatkozatával, a jelen szerződés és a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően lehetséges. 66. Az Üzemeltetési szerződés 1., 2. és 3. sz. számú melléklete a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
Mellékeltek: 1. sz. melléklet: Az üzemeltetésbe adott víziközmű vagyon leltára és vagyonértékelés 2. sz. melléklet: Szolgalmi jogok 3. sz. melléklet: Szennyvízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről Ezen szerződést Sárvár Város képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el. Ezen szerződést Rábapaty Község képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el
Sárvár, 2014.
Rábapaty, 2014.………. …..
…………………………….
…………………………….
Kondora István polgármester
Dugovics Balázs István polgármester
Sárvár Város Önkormányzata nevében
Rábapaty Község Önkormányzata nevében
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
………../2014. …. sz. szerződés 1. sz. melléklete
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK 1. Sárvár város szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszere
fm.
Vagyonérték összesen (Ft)
100 150 200 300 150 200 300 110 150 200 300 63 150 200 300 400 500 200 300 400 300
35,78 943,03 3908,99 36,64 72,83 4097,77 44,76 119,38 15294,38 434,13 137,5 19,98 291,82 2150,22 6758,65 222,33 678,66 1940,02 4878,18 686,72 780,13
98 224 3 816 730 33 924 955 417 091 685 516 40 014 018 522 487 1 322 846 180 297 570 11 731 471 5 163 950 185 135 1 485 449 18 353 409 89 490 522 4 811 200 35 141 015 19 807 359 53 032 904 14 573 362 44 668 293
150 200 300 150 200 300 400 100 100 150 200 80 110 160 63
215,3 28419,24 397,79 792,94 1402,75 1053,69 1003,17 31,91 907,56 5403,53 677,33 911,39 2115,51 238,73 433,4
3 658 332 783 020 710 16 951 925 7 305 092 16 538 423 11 327 636 42 464 632 283 999 8 410 475 88 582 117 14 508 409 13 104 567 29 455 348 1 074 285 4 400 752
Sorszám Műszaki jellemzők megnevezés Szennyvízhálózat 1 Bekötés 2 Bekötés 3 Bekötés 4 Bekötés 5 Bekötés 6 Bekötés 7 Bekötés 8 Bekötés 9 Bekötés 10 Bekötés 11 Bekötés 12 Bekötés 13 Gerinc vezetékszakasz 14 Gerinc vezetékszakasz 15 Gerinc vezetékszakasz 16 Gerinc vezetékszakasz 17 Gerinc vezetékszakasz 18 Gerinc vezetékszakasz 19 Gerinc vezetékszakasz 20 Gerinc vezetékszakasz 21 Gerinc vezetékszakasz 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36
Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó Nyomó
anyag AC AC AC AC Acél B B KG-PVC KG-PVC KG-PVC KG-PVC KPE AC AC AC AC AC B B B Beton+CP PE KG-PVC KG-PVC KG-PVC AC AC AC AC Acél KM-PVC KM-PVC KM-PVC KM-PVC KPE KPE KPE
37 Nyomó Szennyvízhálózat összesen Szennyvízátemelők 48 Sárvár-I Szennyvízátemelő
49
Sárvár-II Szennyvízátemelő
50
Sárvár-III Szennyvízátemelő
51
Sárvár-IV Szennyvízátemelő
52
Sárvár-V Szennyvízátemelő
53
Sárvár-VI Szennyvízátemelő
54
Sárvár-VII Szennyvízátemelő
55
Sárvár-VIII Szennyvízátemelő
56
Sárvár-XI Szennyvízátemelő
57
Sárvár-XII Szennyvízátemelő Sárvár-XIII Szennyvízátemelő Sárvár-XIV Szennyvízátemelő Sárvár-XV Szennyvízátemelő Sárvár-XVI Szennyvízátemelő
58 59 60 61
KPE
90
16,22
3 db FLYGT NP 3153 180. MT.431 szivattyú, fix John Deere GP.40A/J. típusú 40kW-os aggregátor,BIOMOD 2000-es szagszűrő FLYGT CP 3201 180. HT.452 (2 db) ,FLYGT CP 3202 180. HT. 454 (1 db),Hydrostall F06GSHN1R + FN30X4-GSEL+ NC160393 (1 db)szivattyúk ,BIOMOD 2500 szagtalanító, SAM 800 PERKINS motor, 801.DP.60. típusú aggregátor (NEWAGE-60) 2 db.FLYGT CP 3101 180. HT.430 szivattyú-2 db, BIOMOD 1000-es szagszűrő, 1 db FLYGT CP 3127 182. HT. 431 szivattyú, 1 db FLYGT NP 3102 182. HT. 430 szivattyú, BIOMOD 1100-es szagszűrő 2 db. 2002-es FLYGT MP 3085 182. HT.250 szivattyú,szagszűrés BIOMOD 600-es. 1 db FLYGT NP 3085 183. MT.460, 1 db FLYGT NP 3102 181. MT.460 szivattyú, szagszűrés BIOMOD 1000-es. 1 db FLYGT CP 3102 170. HT. 210 szivattyú, 1 db. B0BQ-E01BNBA2-GSEQ1-NW1A20-10HU11582, szagszűrés BIOMOD 1000-es. 2 db. FLYGT MP 3085 172. HT. 253 szivattyú,szagszűrés BIOMOD 800 2 db.FLYGT MF 3085 170 HT.212 szivattyú 2 db. FLYGT MF 3085 170 HT.212 szivattyú 1 db. FLYGT MP 3085. 172 HT.250 szivattyú 2 db. FLYGT MF 3085 170 HT.214 szivattyú 2 db. FLYGT MF 3085 170 HT.214 szivattyú 2 db. FLYGT MF 3085 170 HT.212 szivattyú
241 321 1 600 871 529 22 224 880
37 973 325
4 924 908
5 117 247
6 550 944
6 546 120
6 233 629
7 122 998
2 646 216 3 204 820 3 106 714 2 813 860 3 058 488 4 751 481
Szennyvízátemelő összesen Szennyvíztisztító Gépészeti és technológiai berendezések Csurgalékvíz átemelő akna 70 Csurgalék szivattyú Flygt CP3085.182HT , 2 db., P= 2,4 kW,vezetékekkel Fertőtlenítő akna 71 Klóradagoló szivattyú Prominent SIgma SI CA, P= 0,13, 1 db. 72 Klóradagoló szivattyú Prominent iIgma SI CA, P= 0,13, 1 db. 73 Klórtartály 2,5 m3, 3 db. Gravitációs iszapsűrítő, szivattyú térrel 74 Pálcás iszapsűrítő keverő Bonfiglioli BN.71.A.4 , 1 db. P= 0,25 kW, (vezérlőszekrény külön) 75 Sűrített iszaplefejtő szivattyú Sepex CB2-100L/4DFT BN 17-6L, 2 db. P=2,25 KW, vezetékkel, 76 Tolózár NA 80 , 3 db, 77 Gumizárású tolózár NA 100, 4 db. 78 Gumikompenzátor NA 100, 2 db. 79 Dekantvíz vályu 1300x250x425/200, 1 db., KO, I. sz. tömbösített műtárgy -recirkulációs átemelő és kompresszor terem 80 Frekvenciaváltó motoros 1 db. tolózárnak 81 Iszap recirkulációs KO csővezetékkel, Flygt CP szivattyúk 3085.183 MT.461, 2+2 db, P=1,4 kW, 82 Elősűrítő motoros tolózárja NA 150. 1 db., 83 Légfúvók Hozzátartozó KO vezetékkel, elzárókkal, ROBOX ES 65/2P RV80, 2+1 db. P=22 kW, p=0,55, 84 Légfúvó hozzátartozó KO vezetékekkel, elzárókkal, ROBOX ES 65/2P RV80, 2+1 db., P= 30 kW, p=0,65, 85 Indukciós mérő Danfoss NA 100, 2 db. 86 Indukciós mérő Danfoss NA 80, 2 db.(fölös isz.) 87 Tolózár HAWLE NA 150, 8 db. 88 Tolózár HAWLE NA 100, 9 db. 89 Tolózár HAWLE NA 80-as,2 db. 90 Motoros tolózár AUMA NA 150, 1 db. 91 Motoros tolózár AUMA NA 80, 1 db. 92 Motoros késes tolózár AUMA NA 150, 1 db. 93 Visszacsapó NA 10, 5 db. I. sz. tömbösített műtárgy- Anaerob medence 94 Keverő KO vezetőszárral, Flygt SR 4630.410 SF 1+1 db. P=1,5 kW, I. sz. tömbösített műtárgy- Előülepítő 95
Hosszanti tolólapos kotró
Finnchain, SEW-EURODRIVE R87 R57 DR63L4, 1 db. P7 0,25
116 275 630
630 000
692 500 969 500 337 500 16 686 800 1 267 500 100 425 152 100 63 050 487 500 190 000 1 240 000
475 000 5 050 000
5 500 000
620 000 540 000 394 000 326 250 62 000 524 250 359 250 389 250 130 000 300 000
8 661 000
kW, 96
Uszadékszivattyú
Flygt, P=3,1 kW, 1 db., külön térben 97 Motoros pillangószelep NA 150, 1 db. I. sz. tömbösített műtárgy- Kevert iszap átemelő akna 98 Kevert iszap szivattyú NA 150 KO vezetékkel, Flygt CP 3085.182 HT 250, 1+1 db.. P= 2,4 kW, I. sz. tömbösített műtárgy- Uszadékakna 99 Karimás gumikompenzátor NA 150, 4 db. 100 Motoros pillangószelep EBRO 150-es E65, 4 db. 101 Uszadékszivattyú Flygt DP 3068.180 MT.470, 1 db. I. sz. tömbösített műtárgy- Utóülepítő medence 102 Utóülepítő kotró Finnchain, SEW-EURODRIVE R87 R57 DR63L4, P= 0,25 kW, 2+2 db, I. sz. tömbösített műtárgy-Anoxikus medence 103 Keverő KO vezetőszárral, Flygt SR4630.410 SF , 1+1 db. P=1,5 kW, I. sz. tömbösített műtárgy-Levegőztető medence 104 Levegőztető membrán levegőt szállító KO csövekkel, tányérok Flygt Sanitaire WE M9" 2x216 db., 105 Nitrát recirkulációs szivattyú 46,8m NA 150 KO csővezetékkel, Flygt NP 3102.180 MLT.423, 1+1 db. P= 3,1 kW, 106 Oldott oxigénmérő szonda 2 db, Hach longa HQ30d, I. sz. tömbösített műtárgy-Osztómű 107 Késes tolózár NA 300, 3 db. 108 Késes tolózár NA 400, 1 db. II. sz. tömbösített műtárgy- Anaerob medence 109 Keverő KO vezetőszárral, Flygt SR 4630.410 SF, 1+1 DB., P= 1,5 kW, II. sz. tömbösített műtárgy- Anoxikus medence 110 Keverő KO vezetőszárral, Flygt SR 4630.410 SF 1+1 db. P= 1,5 kW, II. sz. tömbösített műtárgy- Iszap átemelő akna 111 Recirkulációs iszap szivattyú Flygt NP 3102.180 LT.423 2+1 db. P= 3,1 kW, 112 Fölösiszap szivattyú Flygt DP 3068.180 MT470, 1 db. P=3,1 kW, 113 Laptolózár DN 200, II. sz. tömbösített műtárgy- Szerelvénytér 114 Tolózár NA 100, 2 db. 115 Visszacsapószelep NA 100,1 db. 116 Késes tolózár kézi 300-as összekötőelemmel 117 Mennyiségmérő Endress Hauser Promog 10, NA 80, 1 db.
575 000 697 500 1 050 000
65 000 2 650 000 475 000 7 201 340
300 000
1 512 000 495 200
765 000 1 275 000 675 000 300 000
300 000
1 857 000 569 000 44 650 72 500 34 250 295 500 84 250
118 119
Tolózár Mennyiségmérő
NA 150, 6 db. Endress Hauser Promog-W, NA 150, 2 db.
II. sz. tömbösített műtárgy- Uszadékakna 120 Pillangószelep NA150, 2 db. 121 Uszadékszivattyú DN 80-as csatlakozással, Flygt CP 3085.182 HT 250, 2 db., P= 2,4 kw, 122 Visszacsapószelep NA 80, 1 db. II. sz. tömbösített műtárgy- Vegyszertér 123 Vegyszertartály O 1,4 m, duplafalu, 1 db. 124 Vas-só adagoló szivattyú Prominent BET A.5 1 db. P=0,023 Kw, ?p=2,0, 125 Vas-só adagoló szivattyú Prominent BET A.4 1 db., P=0,017 kW, ?p=2,0 126 Vegyszer átfejtő tálca KO anyagú, műtárgy mellett, 1 db II. sz. tömbösített műtárgy-Levegőztető medence 127 Levegőztető membrán levegőt szállító KO és műanyag tányérok csövekkel, Flygt Sanitaire WE M9", 2x264 db, 3,6 m3/h / db. 128 Nitrát recirkulációs szivattyú 172 m NA 150 KO vezetékkel, Flygt NP 3102.150 LT.420, 1+1 db., P= 3,1 kW, 129 Oldott oxigénmérő szondák Hach langa HQ30d, 2 db. II. sz. tömbösített műtárgy-Utóülepítő medence 130 Hosszanti kotró Finnchain SEW-EURODRIVE R67 R57 DR63L4, 1+1 db., P= 0,37 kW 131 Keresztkotró Finnchain SEW-EURODRIVE R87 R57 DR63L4, 1+1 db., P= 0,25 kW. Kevertiszap tolózárakna 132 Tolózár NA 150-es , 1 db. 133 Gumikompenzátor NA 150-es, 2db 134 Visszacsapószelep NA 150-es,2 db. 135 Mérő NA 150-es, 1 db. 136 Golyós visszacsapószelep NA 150-es, PAMCHECK NR,2db. Kezelő épület 137 Fűtés-gépészet gázkazán 1 db, szerelvényezés Kézi és gépi rács épülete 138 Indukciós mennyiségmérő Siemens MAG 5100W, NA 300 1 db. 139 Finomrács Hydropress SSm 2200 1 db, P=1,5 kW, 140 Kiegészítő kézirács egyedi, 1 db. 141 Rácsszemét prés Hydropress 4AP100L-4SP, 1 db. P= 2,20 kW 142 Kerekes konténer 3 m3,2 db. 143 Karimás elzáró NA 150,1 db. 144 Pillangószelep NA 80, 1 db. 145 Zsiliptolózár
265 500 794 500
58 500 475 000 21 250 177 840 1 240 000 1 120 000 280 000 1 848 000
495 200
765 000 7 661 000 1 910 000
32 750 32 500 52 500 47 750 52 500 3 460 800 1 435 500 6 560 000 1 049 600 3 581 525 660 000 32 340 16 005 243 200
146 Konténer 147 Zsiliptolózár Raktár-műhely-garázs 148 Szivattyú 149 Áramfejlesztő 150 Homokkiemelő szivattyú 151
Haboldó szivattyú
152
Nitrátos szivattyú
153
Nitrátos szivattyú
154
Csurgalék szivattyú
155
Csurgalék szivattyú
156
Recirkulációs szivattyú
157
Iszapvíztelenítő szivattyú
158
Szivattyú
159
Szivattyú
160
Szivattyú
161
Szivattyú
162
Szivattyú
163
Szivattyú
164 165
Szivattyú Szivattyú
166
Szivattyú
167 168 169 170 171 172
Szivattyú Iszaplefejtő szivattyú Szivattyú Szivattyú Polielektrolit átfejtő Keverő
173
Szivattyú
174 Szivattyú 175 Raktárépület fűtés gépészete Régi iszapsűrítő
3 m3-es, 2 db.
504 000 1 143 040
3127.180/431, P= 4,7 kW, 1 db. VOLVO GP 250 A/V 1 db., Flygt DP-3085. 183-MT/472, 1 db. P= 2 kW, Flygt DP-3068. 180-MT/470, 1 db. P= 3,1 kW, Flygt NP-3102. 18-LT/423, 1 db. P= 3,1 kW, Flygt NP-3102.181-LT/423, 1 db. P= 3,1 kW, Flygt CP-3085-183-HT/250, 1 db., P= 2,4 kW, Flygt NP-3085-183-SH/253, 1 db., P= 2,4 kW, Flygt NT-3085.183-MT/461, 1 db., P= 1,4 kW, Flygt 2051.160./231, 2 db., P=1,4 kW. Flygt CP-3085-183-MT/434, 1 db., P= 1,3 kW, Flygt KS-2610.170-MT/234, 1 db., P= 1,2 kW, Hidrostal CO80-RL3-CNBZA, 1 db, P= 3 kW Flygt NP-3085-172-HT/253, 1 db., P= 2,4 kW, Flygt NP-3102.180/430, 1 db., P= 3,1 kW, MF-3068.170-HT/212, 2 db. P= 1,7 kW. 3102.170/210 , 1 db. P= 4,4 kW, MF-3068.170-HT/214, 4 db., P= 1.5 kW, Hidrostal CO80-LO3R-CDMMG222 1 db. Flygt 3126.180 , 1 db. Seepex 2-100L/40FT , 1 db. Prominent Varioó, 1 db. Prominent Beta 4 , 1 db. Pemű Bc PO 40-2/12, 2 db., Flygt SR-4630.410 SF , P=1,5 kW, 2 db. NP 3127.181 SH/246 , 1 db., P= 7,4 kW. Hidrostal, 1 db.
440 000 6 063 000 344 500 408 900 408 900 408 900 314 900 623 100 152 280 97 200 259 200 259 200 127 500 100 500 130 500 344 040 540 600 658 000 72 000 568 700 192 000 13 257 12 825 7 640 70 500 1 269 450 48 000 2 176 200
176 177
Iszapsűrítő keverő 2G3 KPR 90L4, 1 db. P= 2,2 kW, Sűrített iszaplefejtő szivattyú Hidrostal CO80-LOR-CDM-G222, 1 db. P=2,2 kW 178 Tolózár HAWLE NA150, 4 db. 179 Tolózár HAWLE NA 100 4 db. Szennyvíz szakaszolóakna/ mellette lévő tolózárakkal/ 180 Tolózár NA 400 5 db. 181 Tolózár NA 300 4 db. Szennyvíziszaptároló medence 182 Tolózár NA 100, 2 db. Szippantott szennyvízfogadó akna 183 Levegőztető ejektor 4 db., 184 Átemelő szivattyúk Mediker KM.52.C 2+1 db. P= 11 kW, 185 Rácsszemét konténer 3 m3, 1 db. 186 Motoros tolózár AUMA VD0063-2/45, 1 db. 187 Kézi tolózár 150-es, NA 150, 7+1 db. 188 Motoros tolózár AUMA SA07.5, 4 db. Tangenciális homokfogó 189 Homok keverő Nord SK 100L/4, 1 db. P= 2,2 kW, 190 Zagyszivattyú Flygt DP 3085.183 MT.472 191 Homokosztályozó Huber RoSF 3, 1 db. P=1,1 kw, Átalakított iszapkezelő gépház EVIG 2VZA 112 M.8 1 db. P= 2,2 192 Polielektrolit oldótartály kW, keverője 193 Polielektrolit átfejtő 2 db PEMÜ BCPO 40-2/12, P=1,1 szivattyú kW, 194 Polielektrolit adagoló EVIG 2VZP 80 112.M.6., 2 db., szivattyú P=2,2 kW, 195 Polielektrolit oldó tartály 3 m3, 1 db. 196 Polielektrolit tároló tartály 6 m3, 1 db. 197 Mésztej adagoló tartály O 1,5 m, 2 m3, KÖRTE,1 db. 198 Mésztej keverő tartály O 1,5 m, 2 m3, KÖRTE, 1 db. 199 Mésztej oldó berendezés keverővel, NORD SK 903/4 keverővel 2282AF-90S/F., 2 db., P=1,1 kW, 200 Mésztej adagoló szivattyú SEEPEX BN 5-6L, 1 db. P= 1,1 kW, Gépészeti és technológiai berendezések összesen: Technológiai villamos + irányítás techn.munkák Kezelőépület, egyéb épületek-Villamos és Irányítástechnika 201 Kezelőépület villamos villamos főelosztó berendezés főelosztó 202 Kezelőépület-diszpécser helyiség vezérlő szekrénye 203 Világítási főelosztó 204 Primer telepi műszerezés Áramlásmérők, on-line műszerek 205 Központi számítógépes távfelügyeletSzennyvízátemelők
4 675 000 237 500 65 500 48 500 2 250 000 496 000 58 500 144 000 4 104 000 294 000 969 500 408 000 1 155 000 9 190 200 790 500 2 700 000 43 750 137 500 172 500 53 750 210 000 155 000 155 000 175 000 87 500 148 344 857
1 662 000 770 000 615 000 3 575 000 930 000
206
Központi folyamatirányító berendezések 207 Kezelőépület-belső villamos világítás, vagyonvédelem, szerelés tűzérzékelés, 208 Raktár villamos szerelés 209 Iszapkezelő villamos szerelése Külső műtárgyak villamossági berendezései 210 Külső műtárgyak kezelő és csatlakozó szekrényei 211 Telep közvilágítása 60 db. beton villany oszlop, led világítással Villamos főelosztó épület 212 Levegőztető vezérlő szekrénye E2 213 Levegőztető vezérlő szekrénye E3 214 Iszapvíztelenítő műtárgy vezérlő szekrénye E4 215 Csurgalékvíz átemelő vezérlő szekrénye E5 216 Szippantott szennyvíz kezelő 12,2x3,25x5,5 mély és elosztó szekrény Technológiai villamos + irányítás techn.munkák összesen: Építés-szerelési munkák Telepi aknák 217 Tisztítóakna beton, O 1,0m, 1,7m mély, szennyvíz csatornán, 218 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán, 1,7 m mély, 219 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán, 1,75 m mély, 220 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán, 1,8 m mély, 221 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán, 2,2 m mély, 222 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán,2,3 m mély, 223 Tisztítóakna beton ,O 1,0 m., szennyvízcsatornán, 2,4 m mély, 224 Szakaszolóakna 2 db. tolózárral, bejövő szennyvíznél, 2,0x2,0m, 2,0m mély, vb. 225 Mintavételi akna Tisztítóakna, kilépő tiszt. víz 2 db. zsiliptolózárral, vb. fedetlen, +korlát, 2,6x2,6m, 2,20m mély, 226 Közösítő akna vb., 2,2x1,8m, 2,4m mély, tisztított szennyvízcsatornán, 227 Uszadékakna technológiai vezetéken, vb. 3,2x2,1 m, 2,4 m mély,
1 575 000 2 492 600 1 171 800 604 800
1 520 000 11 880 000
10 500 000 4 320 000 1 740 000 1 680 000 3 360 000 48 396 200
64 000 64 000 66 000 70 000 80 000 86 000 92 000 132 000
228 000
152 000 385 000
228
Kevertiszap tolózárakna
229
Tisztítóakna
230
Parshall mennyiségmérő
231
Tisztítóakna
232
Vízóraakna
Telepi vezetékek, szerelvények 233 Ivóvíz gerinc 234 Ivóvíz gerinc 235 ivóvíz gerinc 236 Tűzcsap 237 Leágazások KPE 238 Leágazások hg 1" 239 Gravitációs szennyvízcsurgalékvíz aknába 240 Gravitációs szennyvízépületek bekötés 241 Gravitációs szennyvíz előülepítőbe 242 Gravitációs szennyvíz előülepítőbe 243 Gravitációs szennyvíz megkerülő 244 Gravitációs szennyvíz új tömb, műtárgyhoz 245 Gravitációs szennyvíztisztított szennyvíz 246 247 248 249 250
251 252 253
Gravitációs szennyvíztisztított szennyv. Gravitációs szennyvíztisztított szennyv. Gravitációs szennyvízdekantvíz Gravitációs szennyvízuszadékvezeték Gravitációs szennyvízvezeték- tisztított szennyvíz Nyomott szennyvíz-új útóülepítő mellet Nyomott szennyvíziszaptárolók melletti Nyomott szennyvíz szipp. szennyv. fogadóból
utóülepítő mellett, mérőakna elzárókkal,vb., 2,1x1,6m, 1,9m mély, fertőtlenítő előtti, beton ,O 1,0 m., tisztított szennyvíz., 2,1 m mély, 9,0x0,9m, vb., 1,6 m mély, tisztított sz.víz, beton ,O 1,0 m., tiszta vizen,2,4 m mély, mérőakna, 2,8x2,8m, vb., 1,6m mély,
96 000
20 000 272 000 175 000 187 200
KPE 63, 201 fm hg.2" 203 fm. ac 100 4 fm. NA 100 öv. D100, 1fm KPE 32, 59fm 30 fm. csurgalékvíz aknába, KG-PVC 200, 64 fm. épületek bekötése, KG-PVC 200, 36 fm előülepítőbe, Eternit 500, 27,5fm.
1 435 140 690 200 16 000 126 750 346 920 84 000 464 000
légtérben, sp. acélcső 500, 16,5 fm.
697 125
KG-PVC 400, 97 fm.
2 502 600
KG-PVC 300, 106 fm,
1 653 600
közösítő akna- fertőtlenítőmintavételi a.kna, eternit 500, 69 fm. (mintavételi akna-kerítés melletti akna) ,KG-PVC 500, 22 fm. KO 300, 13 fm./új műtárgyuszadékaknánál/95 KG-PVC 160, 56 fm.
1 932 000
utóülepítő-uszadékakna, KG PVC 160, 45 fm. KG PVC 400, 87 fm.(új műtárgy uszadékakna-fertőtlenítő)
453 600
KM PVC 400, 75 fm.
3 055 500
KM PVC 400, 70 fm.
2 037 000
KM PVC 200, 22 fm.
138 600
216 000 770 000
1 034 880 802 750 564 480
2 244 600
254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267
Nyomott szennyvíz tömbösített elosztóba Nyomott szennyvízcsurgalékvíz aknából Nyomott szennyvíziszaptároló medencéktől Sűrített levegő Iszap nyomócső- fölösiszap vezeték Iszap nyomócső vezetékuszadék vezeték Iszap nyomócső- kevert iszap vezeték Iszap nyomócső-sűrített iszap elvezetés Iszap nyomócső-Sűrített iszap elvezetés Vegyszervezetékklórvezeték Vegyszervezeték- mésztej Vegyszervezetékekpolielektrolit csővezetéke vegyszervezetékek- vas-só csővezetéke Kevert-iszap vezeték
Udvartér 268 Szennyvíztelep-udvartér
269 270 Épületek 271
Iszaptároló medence I. Iszaptároló medence II. Kezelő épület
272 273 274 275 276 277
Raktár-műhely-garázs Iszapkezelő gépház Porta épület Fedett kerékpártároló Kézi és gépirács épület fszt. Kézi és gépi rács épületeemelet 278 Villamos elosztóház Üzemelő műtárgyak 279 Tangenciális homokfogó 280 281
Rácsgépház osztóműve I. sz. tömbösített műtárgyElőülepítő
KO 400, 10,5 fm.
947 625
rácsgépházhoz, KM PVC 100, 22 fm. rácsgépházig, KPE 90, 59 fm.
125 400
Kompresszorterem- levegőztető medence, KO 150, 102 fm. Új tömb. műtárgy-kevert iszapakna, KPE 110 109 fm. új uszadékakna-kevert iszapakna, KPE 110, 45 fm. kevert iszapakna-tolózár akna, KPE 150, 41 fm. sűrítők-iszaptározók, KPE 110, 34 fm. sűrítők-iszaptározók, KPE 110, 91 fm. Fertőtlenítő aknánál, LP 18, 14 fm.
3 633 750
iszapkezelő-sűrítő, LP 25, 35 fm. Iszapkezelő-mintavevő akna, LP 25, 107 fm. vegyszertér-levegőztetők, LP 18, 264 fm. kevertiszapakna-tolózárakna, , KPE 150, 40 fm.
147 000 449 400
7856 m2-zöldterület, 2420 m2 betonút, 510 m2 kerítés, 1 db. kapu, karbantartott, 1200 m3-es, 1400 m3-es,
19 086 432
470 820
869 820 359 100 558 600 271 320 674 310 52 920
997 920 319 200
3 840 000 4 480 000
206m2-es hasznos alapterület,felújított épület 279m2 nettó terület, felújított 144 m2-es, 5,5 m2-es, felújított, 5,9 m2 felújított homlokzat, 44 m2, 2006-ban emeletráépítés, 44 m2,
27 810 000
12,6 m2
1 612 800
23 436 000 10 368 000 462 000 247 800 4 919 200 4 576 000
kúpos fenék kialakítású, vb. 2 812 500 medence, O 5,0m, 3 részes vb., átm. 1,7m, 3 db., 4 m3, 810 000 vb., 23x 6m, 366 m3, 10 146 033
282 283 284 285 286 287 288
289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305
I. sz. tömbösített műtárgyAnoxikus medence I. sz. tömbösített műtárgyAnaerob medence I. sz. tömbösített műtárgyUtóülepítő medence I. sz. tömbösített műtárgyLevegőztető medence I. sz. tömbösített műtárgyOsztómű I. sz. tömbösített műtárgyKevert iszap átemelő akna I. sz. tömbösített műtárgyRecirkulációs átemelő és kompresszor terem II. sz. tömbösített műtárgyAnaerob medence II. sz. tömbösített műtárgyAnoxikus medence II. sz. tömbösített műtárgyLevegőztető medence II. sz. tömbösített műtárgyUtóülepítő medence II. sz. tömbösített műtárgyLépcsőlejáró II. sz. tömbösített műtárgyOsztóakna II. sz. tömbösített műtárgyFölösiszapakna II. sz. tömbösített műtárgySzerelvénytér II. sz. tömbösített műtárgyVegyszertér II. sz. tömbösített műtárgyKétrészes uszadék akna Kétrészes uszadékakna Régi iszapsűrítő Gravitációs iszapsűrítő Gravitációs iszapsűrítő fedett felsőrész Csurgalékvíz akna Fertőtlenítő medence
Szippantott szennyvízfogadó akna 306 Szippantott szennyvízfogadó levegőztetőtér 307 Gravitációs iszapsűrítő Építés-szerelési munkák összesen:
vb., 2005-ben átalakítva, 144 m3, 2 db, vb., 9,3x4,8 m, 241 m3, 2 db.
10 095 761
vb., 366m3, hasznos térfogat 291 m2, 4 db. vb., 19,1x7,6 m, 784 m3, 2 db.,
40 628 912
vb., Hasznos térfogat 25 m3,
1 249 951
vb., 6x2m, 6,9 m mély, 1 db.
2 297 215
vb., teljes térfogat 902,5m3,
25 039 644
vb., teljes térfogat: 300 m2, hasznos térfogat 275 m3, 2 db. vb., teljes térfogat: 187 m3, hasznos térfogat 172m3, 2 db. vb., teljes térfogat: 1020 m3, hasznos térfogat 935 m3,2 db. vb.,teljes téefogat-1277 m2, hasznos térfogat- 1082 m2, 2 db. vb., részben fedett, 2 db
15 221 550
51 820 962
vb., 12,55m3, 2 db.
637 586
vb., 43,5 m3, 1 db.
1 105 331
vb., 35,55 m3 , 1 db.
903 246
vb.,32,93 m3, 1 db.
836 830
vb., 21,82 m3, 1 db.
554 323
beton, 6 m3, 1 db. hőszigetelt acéltartály, O 4,3m, 50 m3, 1 db. beton, O 8,0m, téglafal+tető, 44,4 m2,
657 600 2 968 500
beton, 1,2x1,0 m, 2,9m mély, 1 db. beton, 190m3 hasznos térfogat, 2 db. vb. fogadótér, 5m3 hasznos térfogatú, 2 db. vb. 100m3, 2 db.
124 000 3 144 750
beton 4,5x2,5m, 3,95 m mély,
16 942 660
43 495 270
9 513 469
64 898 505 508 198
8 484 000 5 626 880
397 500 3 329 000 2 350 000 460 750 538
Szennyvíztisztító-telep összesen: Iszaptároló 308 Szennyvíziszaptároló I. Rábapaty 0136/9 hrsz. 309 Szennyvíziszaptároló II.Sárvár Rábasömjén 0138/21 hrsz. Iszaptároló összesen Vagyonérték összesen
657 491 595 3 db. 1350 m3-es medence
16 147 200
2 db. 1200 m3-es medence, Figyelőkút 1 db,
9 431 100
25 578 300 2 400 217 054
Tulajdoni arányok: Település Sárvár
Arány 100%
Sárvár, 2014. ………………………..
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
Vagyonérték 2 400 217 054 Ft
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK 2. KEOP-1.2.0/2F/09-2009-2008 azonosító számú pályázat: Sárvár-Rábasömjén és Rábapaty szennyvízelvezetési rendszer
Műszaki jellemzők
Sorszám megnevezés
anyag
fm.
Szennyvízhálózat 1 Rábapaty-Bekötés KG-PVC 150 8317,13 2 Rábapaty-Gerinc vezetékszakasz KG-PVC 200 11636,84 3 Rábapaty-Nyomó KPE 110 1950,47 4 Rábapaty-Nyomó KPE 50 104,66 5 Rábapaty-Nyomó KPE 90 861,05 6 Sárvár-Rábasömjén Bekötés KG-PVC 150 2940,91 7 Sárvár-Rábasömjén -Gerinc vezetékszakasz KG-PVC 200 4095,29 8 Sárvár-Rábasömjén -Nyomó KPE 110 841,25 9 Sárvár-Rábasömjén -Nyomó KPE 63 505,69 10 Sárvár-Rábasömjén -Nyomó KPE 90 951,5 Szennyvízhálózat összesen Szennyvízátemelők Sárvár-Rábasömjén -1 szv átemelő 3344/6 2 db Flygt DP 3057.181 MT/232 11 hrsz szivattyú,BIOMOD 600-as biofilter 2 db Flygt NP 3127.181 SH/246, 12 Sárvár-Rábasömjén -2 szvátemelő 3468 hrsz BIOMOD 800 szagszűrő 2 db Flygt DP3057.181 MT/232 13 Sárvár-Rábasömjén -3 szvátemelő 3423 hrsz szivattyú,passzív biofilter, Flygt TOP 65 típusú átemelő Sárvár-Rábasömjén - 4 szvátemelő 3388 2 db Flygt DP 3057.181 MT/232 14 hrsz szivattyú, GRPszerkezetű 2 db Flygt NP 3127.181 SH/247 15 Rábapaty-1 szvátemelő 102/4 hrsz szivattyú, 9,8mx7m kerítés, BIOMOD 700 szagtalanítás 2 db Flygt NP 3085.183 SH/255 16 Rábapaty-2 szvátemelő 358 hrsz szivattyú, BIOMOD 700 szagtalanítás, 2 db Flygt DP 3057.181 szivattyú, 17 Rábapaty-3 szvátemelő 1266/5 hrsz BIOMOD 600 szagszűrés, 18 Rábapaty-HBA szvátemelő 1007/4 hrsz Házi átemelő akna Szennyvízátemelő összesen Vagyonérték összesen Tulajdoni arányok (a KEOP-1.2.0/2F/09-2009-0008 azonosító számú pályázat szerint): Település Arány Vagyonérték Sárvár 29,14% 250 350 482 Ft Rábapaty 70,86% 608 779 518 Ft
Vagyonérték összesen (Ft) 135 976 229 397 893 423 26 034 873 1 240 012 11 062 771 48 078 005 133 787 848 11 229 005 8 254 952 12 224 872 785 781 990 3 325 299 15 754 780 9 233 877 8 852 483 11 930 098
15 401 602 5 976 956 2 872 915 73 348 010 859 130 000
Sárvár, 2014. ………………………..
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
Rábapaty, 2014. ………………………..
………………………………………… Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata
………../2014. …. sz. szerződés 2. sz. melléklete
Sárvár szennyvízelvezetési -tisztítási rendszer (Sárvár, Rábapaty) víziközmű létesítményeinek kapcsán
szolgalmi jogokkal érintett ingatlanok
Ingatlan helyrajzi száma
Ingatlan címe
Sárvár, 2014.
Szolgalmi jog jogosultja
Szolgalmi jog bejegyzésének időpontja
Rábapaty, 2014. .………. …..
…………………………….
…………………………….
Kondora István polgármester
Dugovics Balázs István polgármester
Sárvár Város Önkormányzata nevében
Rábapaty Község Önkormányzata nevében
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
………../2014. …. sz. szerződés 3. sz. melléklete
Szennyvízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről
amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18) képviseletében eljáró Kondora István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, Rábapaty Község Önkormányzata (székhelye: 9641 Rábapaty, Alsópatyi u. 82., statisztikai számjele: 15733641-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743220, adószáma: 15733641-1-18) – képviseletében eljáró Dugovics Balázs István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, (továbbiakban: Önkormányzatok) másrészről a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű ZRt. – képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató – (9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19., adószáma:11316385-2-18, cégjegyzék száma: 18-10-100607), mint Üzemeltető (továbbiakban: Üzemeltető) (továbbiakban együttesen: Felek) között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:
Preambulum 1. Sárvár-Rábapaty szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszerére a Felek között a Bérletiüzemeltetési szerződés 3. sz. melléklete a Szennyvízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről a hivatkozott Bérleti-üzemeltetési szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Szerződő felek ebben a mellékletben kívánják szabályozni Vksztv. 18. § alapján a szennyvízközmű-használati díj mértékét, illetve kívánnak rendelkezni az ilyen címen beszedett díj felhasználásának módjáról. 2. A szerződő felek rögzítik a jelen 3. számú mellékletben is, hogy az Ellátásért felelős települések a Sárvár szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszerhez tartoznak, a rendszer Sárvár, Rábapaty településeket látja el. Az Ellátásért felelősök elfogadják a képviseletre jogosult Sárvár Város Önkormányzatot (továbbiakban Képviseletre jogosult), illetve annak mindenkori képviselőjét, hogy a hivatkozott szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszerre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződésben és a jelen 3. sz. mellékletben rögzített tárgykörben eljárjon.
3. Felek rögzítik, hogy az üzemeltetést az Üzemeltető a Vksztv., valamint annak végrehajtására vonatkozó 58/2013.(II.27.) sz. kormányrendeletben (továbbiakban: Vhr.) rögzítettek alapján végzi. 4. A jelen megállapodás tárgyát képezik a Bérleti-üzemeltetési szerződés hatálya alatt az Önkormányzatok rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt szennyvízközművek fejlesztése során később üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – szennyvízközmű rekonstrukciók, cserék, rendszerbővítések, illetve új szennyvízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Önkormányzatok kötelesek gondoskodni. Ez alapján, a pótolt és értéknövelt, illetve az újonnan keletkező szennyvízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Önkormányzatok az általuk megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszik, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I.
A használati díj megállapítása, számlázása
1. Az Önkormányzatok és az Üzemeltető megállapodnak abban, hogy a csatornadíjban megállapított szennyvízközmű-használati díjat (amelynek mértéke jelen megállapodás megkötésének időpontjában nettó 30,- Ft/m3) az Üzemeltető a leolvasott és leszámlázott, értékesített szennyvíz m3 arányában számlázza és szedi be a felhasználóktól (továbbiakban: „értékesített szennyvíz m3”) Szerződő felek tudomásul veszik, hogy a csatornadíj része a szennyvízközmű-használati díj, melynek mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: Hivatal) által elfogadott, megállapított szolgáltatási díj határozza meg. Az Üzemeltető jelenlegi üzemeltetési területén szennyvízelvezetési és –tisztítási rendszerenként különböző csatorna díjat alkalmaz, a használati díj az üzemeltetési költségek terhére nem módosítható. 2. A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzatok évente két alkalommal (június és december hónapokban) az Üzemeltető által megadott, értékesített szennyvíz m3 mennyiség figyelembevételével számlát állítanak ki „szennyvízközmű-használati díj” címén az Üzemeltető felé. A számla kibocsátása érdekében az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy minden év június 20. illetve december 20. napjáig az Önkormányzatot írásban értesíti a település felhasználói felé értékesített m3 mennyiségről. 3. Felek tudomásul veszik, hogy az Üzemeltető a jelen 3. sz. melléklet I/1. és I/2. pontja szerint kiállított szennyvízközmű-használati díjról – csökkentve „be nem folyt, behajthatatlan követelés címén 3,1 %-kal” – kiállított számlát köteles átutalni az Önkormányzatok részére. Az így utalt összeget az Önkormányzatok a Vksztv. 18.§-a alapján kötelesek elkülönítetten kezelni és azt kizárólag a szennyvízelvezetési és – tisztítási rendszer beruházása adósságszolgálatának törlesztésére, fejlesztésére, bővítésére fordítani. II.
A használati díjból képzett alap felhasználása és elszámolása
1. A felek jelen mellékletben is rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a szennyvízközmű-fejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Önkormányzatok gondoskodnak. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Önkormányzatok a szennyvízelvezetési és –tisztítási rendszeren kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2015. évtől kezdődően a víziközmű fejlesztési terveinek kialakításába és munkáiba az
Üzemeltetőt bevonják, aki javaslatot tesz az Önkormányzatok által elkészítendő és a Hivatal jóváhagyására benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez, mely felújítási és pótlási tervből, valamint beruházási tervből áll. 2. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen melléklet tárgyát képező szennyvízelvezetési és tisztítási rendszer fejlesztési feladatai, problémái megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelős nevében az önkormányzatok képviselő testületei felhatalmazása alapján - tájékoztatási kötelezettség mellett – a több ellátásért felelős tulajdonos Képviseletére jogosulttal történik. A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy 2015. évtől kezdődően minden naptári évben a gördülő fejlesztési terv Hivatalnak történő benyújtását megelőzően egyeztetik az adott naptári évre vonatkozó rekonstrukciós tervet. 3. Értéknövelő felújítás, csere a Képviseletre jogosult és az Üzemeltető előzetes egyeztetése alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Önkormányzatok feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a szennyvízközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. 4. Az Önkormányzatok kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni. 5. A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti. 6. Felek tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkákat az Üzemeltető megrendelés hiányában is – utólagos tájékoztatási és elszámolási kötelezettség mellett – jogosult és köteles a biztonságos üzemeltetés érdekében elvégezni, illetve elvégeztetni. a jelen mellékletben részletezett szennyvízközmű-használati díj alap terhére. 7. Az Önkormányzatok tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munka esetén, ha az Önkormányzatoknál a rekonstrukciós munka felmerüléséig képződött alap nem fedezi a szükséges rekonstrukciós munka bekerülési értékét, úgy az Üzemeltető megvizsgálja az adott évre tervezett szennyvíz értékesítési mennyiség figyelembevételével képződhető használati díj összegét és egyeztetést kezdeményez az Önkormányzatokkal. Amennyiben a rekonstrukciós munka tényleges bekerülési értéke az Üzemeltetőnél likviditási gondot nem jelent, az Üzemeltető azt a teljes érték erejéig megfinanszírozza (megelőlegezi). A munka elvégzését követően az Önkormányzatok és az Üzemeltető felülvizsgálja az elfogadott rekonstrukciós listát és átütemezi azt az adott időpontban ismeretes pénzügyi fedezet erejéig, figyelembe véve a váratlan meghibásodás miatti rekonstrukciós munkák összegét. 8. Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy ha a rekonstrukciós munkák értéke figyelembe véve az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkák bekerülési értékét is - meghaladta a rekonstrukció elvégzésének időpontjáig az
érintett szennyvízközmű-rendszeren képződött szennyvízközmű-használati díj összegét, akkor a végleges pénzügyi elszámolást év végén a ténylegesen kiszámlázott értékesített szennyvíz m3 ismeretében végzi el. 9. Az elvégzett munkákról műszaki szempontból az Üzemeltető az Önkormányzatok által elfogadott Képviseletre jogosult Önkormányzatnak köteles elszámolni. Az Üzemeltető az elvégzett munkák pénzügyi elszámolását az Önkormányzatok felé külön-külön köteles leszámlázni, figyelembe véve a bérleti-üzemeltetési szerződés létesítményjegyzékén feltüntetett tulajdoni hányadot. 10. Felek tudomásul veszik, hogy az Önkormányzatoknak kiszámlázott rekonstrukciós munka teljes bekerülési értékét az Önkormányzatok kötelezettségként, az Üzemeltető követelésként tartja nyilván (kivétel az ÁFA, melyet a számla fizetési határidejéig kell kiegyenlíteni az Üzemeltető felé). A rekonstrukciós munkáról kiszámlázott teljes bekerülési érték pénzügyi rendezéséről az Önkormányzatok kötelesek gondoskodni a 8. pontban leírtak szerint. 11. Felek rögzítik, hogy az Önkormányzatok és az Üzemeltető egyeztetése alapján a legszükségesebb szennyvízközmű-fejlesztésekhez önerő biztosítása is lehetséges a szennyvízközmű-használati díj terhére, előleg címen, amelyet a Felek előzetes egyezetéseket követően nyilatkozatban rögzítenek. A szennyvízközmű-használati díj előleg elszámolása a használati díj számlák számlázásakor történik, mindaddig, amíg az Üzemeltető által megelőlegezett önerő összege elszámolódik. III.
Egyebek
1. Jelen melléklet a bérleti-üzemeltetési szerződés hatályáig van érvényben. 2. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen mellékletben foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt.
Felek jelen üzemeltetési szerződés mellékletét elolvasták, tartalmát megértették, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégszerűen aláírták.
Sárvár, 2014.
Rábapaty, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
……………………………. Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata nevében
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
2. mellékelt a …/2014. (VI. …) számú képviselő-testületi határozathoz BÉRLETI-ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Sárvár Város és Csénye Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények Sárvár ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18, képviseletében: Kondora István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, Csénye Község Önkormányzata (székhelye: 9611 Csénye, Ady Endre u. 42., statisztikai számjele: 15421034-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743220, adószáma: 15421034-1-18, képviseletében: Pál Tibor polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelősök, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10-100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett, az Ellátásért felelősök részére előírt víziközmű-szolgáltatási feladatok teljesítésére. I. PREAMBULUM Felek rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) rendelkezik a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és kötelezettségekről. A Vksztv. 1.§.c) pontja szerint a települési önkormányzat kötelessége és joga gondoskodni a közműves ivóvízellátással kapcsolatos víziközműszolgáltatási feladatok elvégzéséről. A Vksztv. 9.§ (1) bek. alapján a közigazgatási területén lévő felhasználási helyekre és az azokat közvetlenül ellátó víziközmű-rendszerre nézve a Vksztv. 9.§ (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel a települési önkormányzatot illetik az ellátásért felelős jogai és terhelik annak kötelezettségei. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető települési önkormányzatok és az állam kizárólagos tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság valamennyi részvénye önkormányzati, illetve állami tulajdonban van, ennek megfelelően eleget tesz a nemzeti vagyonról szóló törvény 2011. évi CXCVI 3.§. 1. bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a 3.§ 1. bek. 19. pont bd) pontjának. A jelen bérleti-üzemeltetési szerződésben érintett Önkormányzatok is tulajdonosai az Üzemeltetőnek. Felek megállapítják, hogy az Üzemeltető a Vksztv. szerinti víziközmű-szolgáltatónak minősül.
Felek megállapítják, hogy az Üzemeletető megfelel a Vksztv 16. § (6) bek. a.) pontjában foglaltaknak, miszerint bérleti-üzemeltetési szerződés kizárólag olyan víziközmű-szolgáltató társasággal jöhet létre: amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. A Vksztv. 29. § (1) bek szerint a nemzeti vagyonról szóló törvénynek az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos tevékenységeire vonatkozó rendelkezései értelmében koncessziós eljárás lefolytatása nélkül hozható létre üzemeltetési jogviszony, amennyiben a Vksztv 16. § (6) bekezdése szerinti feltételek is teljesülnek (bérleti-üzemeltetési szerződés), ezért a jelen szerződés megkötésére az Önkormányzatok pályázati eljárás lefolytatása nélkül jogosultak. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen üzemeltetési szerződés tárgyát képező ivóvízellátási rendszer fejlesztési feladatainak, problémáinak megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelős nevében és helyette tájékoztatási kötelezettség mellett – a többi ellátásért felelős tulajdonos képviseletére jogosult (továbbiakban: Képviseletre jogosult) Sárvár Város Önkormányzata mindenkori képviselőjével történik. Az ivóvízellátási rendszerhez tartozó települések: Sárvár és Csénye. A Felek megállapítják, hogy az Ellátásért felelős Önkormányzatok tulajdoni arányait az ivóvízellátási rendszeren az 1. sz. melléklet tartalmazza. Az Önkormányzatok megbízzák, az Üzemeltető elfogadja a Sárvár ivóvízellátási rendszer üzemeltetésének szerződés szerinti kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételek mellett. A jelen szerződés tárgyát képezi az Ellátásért felelősök tulajdonába, mint korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó, az 1. sz. mellékletben részletezett víziközmű vagyontárgyak Üzemeltető általi üzemeltetése, az Önkormányzatok közigazgatási területén az ivóvízellátásra vonatkozó víziközmű-szolgáltatói feladatok ellátása. A jelen szerződés tárgyát képezik továbbá a szerződés hatálya alatt az Ellátásért felelősök rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során, jelen szerződés aláírását követően később üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Ellátásért felelősök kötelesek gondoskodni. Ez alapján, az újonnan keletkező vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Ellátásért felelős az általa megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszi, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I. Szerződő Felek az alábbiakról állapodnak meg: 1.
Az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető rögzítik, hogy a Sárvár ivóvízellátási rendszer vízközmű vagyontárgyait e szerződés alapján a VASIVÍZ ZRt. üzemelteti.
2.
Az Üzemeltető vállalja, hogy a rábízott víziközműveket az erre vonatkozó hatályos jogszabályoknak, ezen belül is különösen a víziközmű- szolgáltatásról szóló 2011. évi
CCIX. törvénynek, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénynek és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek megfelelően üzemelteti, gondoskodik a felhasználók közegészségügyileg megfelelő, folyamatos, biztonságos vízellátásáról. 3.
Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a víziközművek üzemeltetéséről szóló 21/2002.(IV. 25.) KöViM rendelet szerint az érintett ivóvízellátási rendszer teljes körű üzemeltetését ellátja, ezen belül különösen: a.) b.) c.) d.) e.)
A napi üzemeltetéshez üzemeltető személyzetet biztosít. A szakmai irányításhoz szakképzett vezetőt biztosít. A vízközmű üzemeltetéshez ügyeleti szolgálatot biztosít. A felhasználók részére ügyfélszolgálati irodát működtet. Az ivóvízellátási rendszer teljes körű karbantartásához és hibaelhárításához az anyagokat, az eszközöket, és a személyzetet biztosítja. f.) Munkaidőn kívüli időszakra a hiba- és kárelhárítás elvégzésre folyamatosan rendelkezésre álló készenléti rendszert működtet, valamint az ehhez szükséges feltételeket biztosítja. g.) Az üzemeltetett rendszerre vagyonbiztosítást, és a harmadik személynek okozott károk megtérítésére felelősségbiztosítást köt. h.) Az üzemeltetési engedélyt megszerzi. i.) Az üzemeltetés során a munkavédelmi előírásokat betartja és betartatja. j.) A szolgáltatási díjra vonatkozó számlákat elkészíti. k.) A díjat beszedi. l.) A hátralékokat kezeli. m.) Felhasználói nyilvántartást felveszi, és folyamatosan vezeti. n.) A felhasználói, egyedi közüzemi szerződéseket megköti. o.) Az üzemeltetett eszközök leltárszerű felvételét elkészíti, és a változásokat folyamatosan vezeti. p.) A működtetéshez szükséges szolgáltatókkal a szolgáltatási szerződéseket megköti, s ennek egyszeri és folyamatos költségeit viseli. q.) Fejlesztés-bővítés esetén üzemeltetői szaktanácsadást, véleményt ad az Ellátásért felelős vagy a Képviseletre jogosult önkormányzatnak, illetve az általuk megbízottak részére 4.
Az érintett ivóvízellátási rendszer üzemeltetése vízközmű-használati díj ellenében történik. A jelen üzemeltetési szerződés 3. sz. melléklete részletesen szól a „Vízközmű használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről”.
5.
Az ivóvíz-szolgáltatás díjat a Vksztv. 62.§ alapján a költségekre, árakra, díjakra vonatkozó közgazdasági összehasonlító elemzések felhasználásával, a következő szempontokra is figyelemmel kell meghatározni: a díjaknak ösztönözniük kell a biztonságos és legkisebb költségű víziközmű-szolgáltatást, a gazdálkodás hatékonyságának javítását, a kapacitások hatékony igénybevételét, a szolgáltatás minőségének folyamatos javítását, valamint a természeti erőforrások kímélete elvének érvényesülését, figyelembe kell venni a folyamatos és biztonságos víziközműszolgáltatás indokolt költségeit, valamint a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit, ideértve különösen a vízbázis védelem indokolt költségeit
A Vksztv. 63. §(1) bek. értelmében vízdíj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból álló kéttényezős díj. A díjmegállapításra és díjemelésre a Vksztv. 76. §-ban foglalt rendelkezések irányadók, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény (Rezsi tv.) rendelkezései mellett, amely 2013. július 1. napjával rögzítette az alkalmazandó díjak mértékét. Ennek megfelelően az Üzemeltető a Vksztv. és a Rezsi tv. szerinti jogszerű díjakat köteles alkalmazni. A mindenkori díjak megállapítása a Vksztv., valamint a díjakra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. 6.
A Vksztv. 6.§ (2) bek. értelmében ha a víziközmű idegen ingatlanon fekszik, a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott vízvezetési szolgalmi jog az Ellátásért felelőst illeti meg azzal, hogy az abból származó jogok gyakorlása - a víziközmű üzemeltetési tevékenységéhez indokolt mértékben – az Üzemeltetőt megilleti. Az Üzemeltető viselni köteles a joggyakorlás következtében felmerülő terheket.
7.
Az Ellátásért felelősök feladata a jelen szerződés tárgyát képező vízközművekhez kapcsolódó szolgalmi jogok ingatlan nyilvántartásba történő bejegyeztetése. Ezek rendezésének költsége, illetve a hiányukból fakadó károk, illetve kártérítési igények megfizetése az Ellátásért felelősöket terheli.
8.
Az Önkormányzatok kötelezettsége a szerződés tárgyát képező víziközmű vagyontárgyakra fennálló jótállási és szavatossági jogoknak az átadott létesítmények kivitelezésére és a beépített anyagokra vonatkozó gyakorlása.
9.
Az Önkormányzatok az üzemeltetéshez a víziközmű vagyontárgyak üzemeltetésbe adásával egyidejűleg az Üzemeltető részére átadják a hatályos jogszabályoknak megfelelő, az üzemeltetéshez és a vagyon nyilvántartása vételéhez szükséges dokumentumokat. Új vagyontárgyak üzemeltetésbe adásánál az Önkormányzatok átadják a teljeskörű megvalósulási dokumentációt a hatóság által jóváhagyott próbaüzemi zárójelentéssel, valamint a kezelés és karbantartási utasítást.
10.
A víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközműfejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelősök gondoskodnak. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelősök az ivóvízellátási rendszeren érintett összes önkormányzattal és a Képviseletre jogosulttal - Vksztv. 9 §.(3) bekezdés - egyeztetve kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jövőbeni víziközmű fejlesztési terveinek kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonják, a Vksztv. 11. § értelmében az Ellátásért felelősök által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez az Üzemeltető javaslatot tesz. Az Ellátásért felelősök által elkészített végleges tervezetet az Üzemeltető a Hivatalnak történő benyújtást megelőzően véleményezi.
11.
Értéknövelő felújítás, csere az Ellátásért felelős(ök)el/vagy a Képviseletre jogosulttal és Üzemeltetővel előzetes egyeztetés alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Önkormányzatok feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás
biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. Az önkormányzatok a gördülő fejlesztési terv készítésébe az Üzemeltetőt 2015. évtől kezdődően a Vksztv. előírásai szerint bevonják. 12.
Az Ellátásért felelősök és a Képviseletre jogosult kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni.
13.
A Felek elfogadják a Vksztv. alapján, hogy az ellátásbiztonság fenntartása érdekében az Üzemeltető elvégzi azokat a hibajelleggel, váratlanul felmerülő beavatkozásokat az érintett ivóvízellátási rendszeren, amelyek a számvitelről szóló törvény rendelkezései értelmében az értéknövelő felújítások körében számolhatók el. A felújítási beavatkozások szükségességének felismerését követően az Üzemeltető az Ellátásért felelőst(ket)/ vagy a Képviseletre jogosultat tájékoztatja. Az Ellátásért felelős(ök) az elvégzett munkálatok indokolt költségeit megtérítik
14.
A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti.
15.
A jelen szerződés tárgyát képező víziközmű-szolgáltatás meghatározott részének kiszervezéséhez a Vksztv.- ben és a végrehajtására hozott, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm. rendeletben előírt engedély, illetve tájékoztatási kötelezettség szükséges. Kiszervezés esetében az Üzemeltető úgy felel a jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott kötelezettségei teljesítéséért, mintha az adott tevékenységet maga végezné.
16.
Szerződő felek rögzítik, hogy a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás tekintetében az Üzemeltető a Vksztv. alapján jár el. A nem lakossági felhasználó az Üzemeltetőnek külön szerződés keretében víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizet, amely kizárólag azon település víziközmű-fejlesztési igényeivel összefüggésben használható fel, ahol a hozzájárulás megfizetésével érintett felhasználási hely található. A víziközmű-fejlesztési hozzájárulást az Üzemeltető az Ellátásért felelős/(ök) nevében szedi be, annak felhasználásáról évente elszámol.
17.
Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen szerződés I. fejezet 4., 7., 13. pontjában foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt. II.
18.
Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés hatálya alatt egymással rendszeres és folyamatos kapcsolatot tartanak és minden lényeges körülményről, tájékoztatják egymást.
19.
Az Üzemeltető az üzemeltetett víziközmű-vagyonra tűz, elemi károk és lopás elleni vagyonbiztosítást köt, melynek díját érvényesíti a szolgáltatási díjakban. Az
üzemeltetésbe vett eszközökön bekövetkezett káresemények után biztosító által megfizetett kártérítés az Üzemeltetőt illeti, amelynek összegét az Üzemeltető a megrongálódott vagyontárgy helyreállítására fordítja. 20.
A jelen szerződés időtartama alatt az üzemeltetésbe vett vízközmű-vagyontárgyak megsemmisülése, vagy megrongálódása folytán bekövetkező olyan károkért, amelyek az Üzemeltető felróható magatartására vezethetők vissza, az Üzemeltető az Ellátásért felelős felé a Ptk. szerződéses károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint tartozik kártérítési felelősséggel.
21.
Az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak működtetése során harmadik személynek okozott károkért az Üzemeltető a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint felel. Ezen károk megtérítése végett az Üzemeltető felelősségbiztosítási szerződést köt.
22.
A felek a jelen szerződést 2015. január hó 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra kötik.
23.
A felek tudomásul veszik, hogy a jelen szerződésük legkorábban a Hivatal jóváhagyó határozata jogerőre emelkedésének napján léphet hatályba.
24.
A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016. június 30-áig felülvizsgálják a bérleti-üzemeltetési szerződést.
25.
Az üzemeltetési szerződés megszűnik: - az Üzemeltető jogutód nélküli megszűnésével, - az adott vagyontárgyra vonatkozóan a víziközmű-vagyontárgy megsemmisülésével, - a szerződés Ellátásért felelősök vagy az Üzemeltető általi rendes felmondásával, - a szerződés Ellátásért felelősök vagy az Üzemeltető általi rendkívüli felmondásával.
26.
Az Ellátásért felelősök jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatják, - ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, - ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte, - ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeikre tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.
27.
Az Üzemeltető a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, ha az Ellátásért felelősök a jelen szerződésben megállapított kötelezettségüket nekik felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegték.
28.
Az Ellátásért felelősök a jelen szerződést rendkívüli felmondással akkor szüntethetik meg, ha, - az Üzemeltető a vele szemben a szerződés megkötését megelőzően megindult csődvagy felszámolási eljárásról az Üzemeltetőt nem tájékoztatta, vagy az Üzemeltetővel szemben a szerződés hatályának időtartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul,
- az Üzemeltető illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott. 29.
Az Ellátásért felelősök a jelen szerződést azon vízközművekre vonatkozóan, amely vízközművek Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával jöttek létre, rendes felmondással nem mondhatja fel. Amennyiben rendkívüli felmondásra kerül sor, úgy a jelen szerződés megszűnésével egyidejűleg az Ellátásért felelős egy összegben köteles megfizetni az Üzemeltetőnek azt az összeget, amelyet az Üzemeltető az Ellátásért felelős tulajdonába került vízközművek megépítése céljából részükre megelőlegezett. Az Ellátásért felelős által fizetendő összeg csökken az – Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával - megvalósult vízközművek üzemeltetése során, az Üzemeltető által beszedett víziközmű-szolgáltatási díjakból már megtérült összeggel.
30.
Az Önkormányzatok helyszíni megbízottjai és kapcsolattartói: Sárvár Város mindenkori polgármestere. Csénye Község mindenkori polgármestere.
31.
Az Üzemeltető megbízottja és kapcsolattartója: A Sárvár ivóvízellátási rendszert mindenkor üzemeltető illetékes üzemmérnökség vezetője.
32.
Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók személyében bekövetkezett változásokról legkésőbb a változás napján írásban (levél vagy e-mail útján) értesítik egymást. Felek rögzítik, hogy ezen változás nem minősül szerződés módosításnak.
33.
A Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseikkel tárgyalás útján nem jutnak egyességre, úgy a peres ügyek eldöntésére hatásköri alkalmazandóságtól függően a Szombathelyi Járásbíróság, vagy a Szombathelyi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
34.
A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján járnak el, illetve a vízközművekre, a víziközmű-szolgáltatásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseit tekintik irányadónak.
35.
A felek a szerződést, mint akaratukkal megegyezőt helybenhagyólag aláírták azzal, hogy a szerződés módosítása csak mindkét szerződő fél egybehangzó nyilatkozatával, a jelen szerződés és a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően lehetséges.
36.
Az Üzemeltetési szerződés 1., 2. és 3. sz. számú melléklete a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
Mellékeltek: 1. sz. melléklet: Az üzemeltetésbe adott víziközmű vagyon leltára és vagyonértékelés 2. sz. melléklet: Szolgalmi jogok 3. sz. melléklet: Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről Ezen szerződést: Sárvár Város képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el.
Csénye Község képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el. Sárvár, 2014.
Csénye, 2014.………. …..
……………………………. Kondora István polgármester
……………………………. Pál Tibor polgármester
Sárvár Város Önkormányzata nevében
Csénye Község Önkormányzata nevében
Szombathely, 2014. ……
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
……../2014…… sz. szerződés 1. sz. melléklete
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
1. Sárvár ivóvízellátási rendszer
megnevezés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Vagyonérté k összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
Sorszám
Bekötés Bekötés Bekötés Bekötés Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz
anyag Ivóvíz hálózat HGA 25 HGA 32 KPE(PN) 25 KPE(PN) 32 A 150 A 80 AC 100 AC 125 AC 150 AC 200 AC 250 AC 80 HGA 40 HGA 50 HGA 63 HGA 76 HGA 90 KM-PVC 110 KM-PVC 150 KM-PVC 200 KM-PVC 250 KM-PVC 300 KM-PVC 80 KPE(PN) 110 KPE(PN) 160 KPE(PN) 225 KPE(PN) 300 KPE(PN) 40 KPE(PN) 50 KPE(PN) 63 KPE(PN) 90
Vezetékszakasz összesen 32 Víztorony Víztorony összesen
Víztorony vb. torony 400+100 m3
fm. 8629,45 843,68 12569,23 4187,8 26,43 119,4 19915,47 553,5 4302,48 3966,26 3084,93 7610,58 308,16 966,9 959,93 34,14 11,38 15901,46 2377,64 5360,56 35,72 2376,87 3490,72 695,69 112,81 44,65 300,6 1193,82 93,04 2855,1 152,67
31 315 414 3 073 753 109 405 252 44 207 030 335 661 1 060 814 210 206 530 5 262 403 50 276 939 61 531 535 47 346 261 73 931 501 1 813 892 6 286 105 5 692 719 219 179 73 060 245 911 006 46 689 513 109 979 566 1 087 810 68 580 713 47 946 002 13 991 982 2 431 669 1 037 439 9 929 822 17 891 672 1 136 276 35 493 910 1 923 642 1 256 069 103 081,07 070 145 017 500 145 017 500
Sárvár-Víztároló 1. 33 Sárvár-Hegyközség 34 víztároló 2. Víztároló medencék összesen 35 36
Nyomásfokozó-Laktanya úti Nyomásfokozó-Celli úti
Víztároló medencék 150 (m3)x 2db, 1/3 részben földbesüllyesztett vasbeton 500 (m3), 1/3 részben földbesüllyesztett vasbeton, lejáróval
21 505 736 Nyomásfokozók 2 db búvárszivattyú EMU K 61-1-3,Téglaépülettel fedett 18,62m2 2 db búvárszivattyú EMU K 64-4, pinceszint+ CK lapos épület 18 m2
42
Sárvár I. kút Sárvár III. kút Sárvár IV. kút Sárvár V. kút Sárvár VII. kút
Sárvár-Hegyközség I. kút Víztermelő kutak összesen
3 429 480 6 114 150 9 543 630
Nyomásfokozók összesen 37 38 39 40 41
8 440 736 13 065 000
Víztermelő kutak SP 46-6 szivattyú , Danfoss VLT-6022 frekvenciaváltó SP 8A-15 szivattyú SP 30-5 szivattyú, Danfoss VLT-6011 frekvenciaváltó SP 46-6 szivattyú , Danfoss VLT-6016 frekvenciaváltó SP 46-4 szivattyú , Danfoss VLT-6022 frekvenciaváltó SP 60-9-B szivattyú , Danfoss VLT-FC-202 frekvenciaváltó
10 084 401 4 635 805 4 206 072 11 861 471 4 918 759 9 788 794 45 495 302
Vízművek Sárvár-Újmajor vízmű Gépészeti és technológiai berendezések Technológiai gépház Vastalanító szűrő 3 db. tartály átm.1600 mm, h= 3500 mm Hidrofilt tip.HF 43 AFM 1600-A katalitikus töltettel 3x20 m3/h villamos pillangószelep 12 db. AUMA SG motoros meghajtással , 44 45 hálózati szivattyú 3 db., Grundfos CRE 15-03 Q=17 m3/h 3kW 46 csővezetékek összekötő csőhálózat 47 oxidálószer adagoló 1 db., ProMinent Gamma/L vízmérő 100/20 kombinált 48 vízmérő 2 db. impulzusadós( NA 80, WMC, woltman) 49 pillangószelep 6 db. kézi működtetésű DN 50 50 pillangószelep 1 db. kézi működtetésű DN 100 51 vízmérő NA 100 MOM 52 gépház belső 53 épületgépészet Technológiai villamos és irányítástechnikai berendezések Gépház villamosság Főelosztó 54 belső villanyszer. 55 frekvenciaváltók VLT-6022, 2 db. 2x15kW 56 PLC Moeller PS4 sorozat, kifutott gyártmány 57 külső kábel 58 Építés-szerelési munkák Telepi aknák vasiszapülepítő 2 m3-es, vb. öv. fedlappal 59 tolózáraknája vasiszapülepítő beton 10,0x4,0m, 6m mély, 56 m3 60
2 625 000 2 160 000 1 312 500 1 349 250 285 000 225 000 429 000 243 750 41 250 36 250 360 000
3 600 000 152 000 368 000 288 000 260 000
184 000 720 000
Telepi vezetékek, szerelvények tisztavíz vezeték 61 nyersvíz vezeték 62 vasasvíz vezeték 63 64 Udvartér 65 66 67 68 Épületek 69
KM-PVC 110 29 fm. KM-PVC 110 12 fm. KG-PVC 110 12 fm.
dekantáltvíz vezeték
KG-PVC 110 130 fm.
Kavicsolt burkolatú terület kiépített járda Kerítés bejárati kapu
102 m2, 2 m2 155 fm drótfonatos kerítés 1 db. 4m-es kapu
Gépház épülete
50 m2-es magastetős téglaépület, vegyszertérrel, karbantartott állapotban 5,6 m belmagasságú,
Sárvár-Újmajor vízmű összesen Sárvár-Vízmű gépház Gépészeti és technológiai berendezések Technológiai gépház vastalanító szűrő 4 db., tartály átm.2000 mm, h=3300 mm kavics töltettel, a 70 hozzá tartozó csővezetékekkel, vízmérőkkel és tolózárakkal telj. = 4x30 m3/h ( tolózár 20 db NA 100, 4 db NA 80) oxidációs kompresszor Mark MSM D mini 3 kW 200 lit. légtartállyal 71 öblítőlevegő fúvó Robuschi Robox RBS 07 7.5 kW 72 levegőkiválasztó tartály 1000 lit. 73 hálózati szivattyú 2 db. Grundfos CR 60-50 15 kW 74 hálózati szivattyú 2 db., Grundfos CR 60-40 11 kW 75 pillangószelep 4 db.,AUMA SG motoros meghajtással 76 pillangószelep 4 db., kézi működtetésű 77 vízmérő ( hálózatba menő WPD 78 vízen) öblítővíz szivattyú 4 kW. 79 öblítővíz szivattyú Grundfos NB 80-160/161 2,2 kW 80 tolózár 2 db., NA 150 81 tolózár 2 db., NA 100 82 visszacsapó szelep 2 db NA 100, 83 fertőtlenítőszer adagoló ProMinent Beta 4 84 klór mérő és szabályozó Pro Minent Dulcometer 85 agregátor telepített Perkins GP 110 A/P 110 kVA 86 tolózár csőpincében NA 200 3 db 87 csővezetékek a csőpincében kezelőépület belső 89 épületgépészet Szennyvízátemelő szennyvízátemelő szivattyú ITT FLYGT 1,3 kW 90 szennyvízátemelő kiv. 91 csővezeték Vasiszap ülepítő 88
287 100 118 800 99 000 1 072 500 67 320 3 600 604 500 89 580 4 800 000 21 781 400
4 120 000
288 750 1 181 250 79 400 1 620 000 1 440 000 576 000 132 000 364 000 199 200 348 600 74 400 58 000 66 400 269 500 287 000 6 800 000 96 000 1 834 000 855 000
335 750 46 750
dekantáltvíz szivattyú GRUNDFOS AP kivezető csővel Technológiai villamos és irányítástechnikai berendezések Villamosság térvilágítás 2012-ben lámpatest csere 93 kábelhálózat 94 Gépház főelosztó bővítve és átalakítva 2005.-ben 95 szivattyú elosztó RITTAL-TS-8 96 elosztó HIMEL-OLN, csak áramelosztás 97 Frekvenciaváltók Danfoss VLT 8000,4 db. 2x11+2x15 kW 98 PLC Moeller PS4 sorozat, kifutott gyártmány 99 folyamatirányító PC IBM 100 gépház világítás többször felújítva 101 Transzformátor állomás KTW-630 102 Építés-szerelési munkák Telepi aknák Szakaszoló akna vb., 1,5x1,5 m, 1,5 mélység 103 szennyvízakna beton O 100, 1,8 mély 104 szennyvízakna beton O 100, 1,9 mély 105 szennyvízakna beton O 100, 2,2 mély 106 szennyívzakna beton O 100, 2,0 mély 107 szennyvízátemelő akna beton O 100, 2,8 mély 108 vasiszap ülepítő 2,0x2,0x2,50 m többkamrásvb akna 600x600 mm 109 acélfedlappal szennyvízakna 3 db. O 80, 1,4 mély 110 Telepi vezetékek vízvezeték gépház-gerinc 83,5 m acélcső - helyettesítő KPE 250 111 között beton akna-kerítés között 27 m KM-PVC-helyettesítő KPE 200 112 vízvezeték vízvezeték bemenő-kimenő 22,5 m KM-PVC-helyettesítő KPE 200 113 gerinc között betápláló vízvezeték 26,5 m KM-PVC- helyettesítő KPE 200 114 kerítés-szűkítő között betápláló vízvezeték 39,5 m KPE 110 115 szűkítő-gépház között nyersvíz vezeték III. kút65,5 m acélcső - helyettesítő KPE 110 116 NA 150 ig. nyersvíz vezeték VIII. kút- 22,6 m acélcső - helyettesítő KPE 110 117 tűzcsapig IV kút felé kerítésig 73 m acélcső - helyettesítő KPE 160 118 IV kút felé kerítéstől 201 m acélcső - helyettesítő KPE 160 119 V.számú kúttól IV. sz, kút 153 m acélcső - helyettesítő KPE 110 120 felé I. kút kerítéstől-gerincig 49 m acélcső - helyettesítő KPE 110 121 nyersvíz, csatlakozó21,5 m acélcső - helyettesítő KPE 160 122 gépház előtti csatl. nyersvízvezeték gépház 4 m acélcső - helyettesítő KPE 160 123 előtt 92
212 925
375 000 2 700 000 3 400 000 3 360 000 254 400 1 080 000 340 000 429 000 510 000 7 360 000
145 000 80 000 74 250 78 773 76 905 270 150 505 800 147 960 726 450 500 175 416 813 377 625 539 175 383 175 132 210 459 900 1 266 300 895 050 286 650 135 450 27 600
124 125 126 127 128 129 130
medencék töltővezetéke medencék ürítővezetéke medencék túlfolyóvezetéke gr.szennyvíz-gépház mosóvezetéke gr. szennyvíz/vímű/ gr. szennyvíz/gépház/ szennyvíz-gépház bekötései
18m KPE 200 18 m KPE 200 9,28 m acél, helyettesítő KPE 200 24 m KG-PVC, 165 m beton, helyettesítő KG-PVC 300 46 m beton,helyettesítő KG-PVC 200 21 m ac, helyettesítő KG-PVC 150
Udvartér 131 burkolt terület 1435 m2-es burkolt terület kiépített járda 59 m2 132 kerítés 559 fm.drótfonatos kerítés 133 kapu 4,0 m-es kapu 2 db. 134 kapu 1,0 m-es kapu, 1 db. 135 Épületek gépház-földszint légfúvónál, 2 db., ACS 550-010023A 4ABB. 136 gépház-pinceszint Iszap recir. szivattyúnál, DANFOSS 131B8905, 137 Sárvár-vízmű összesen Sárvár-Hegy vízmű Gépészeti és technológiai berendezések Technológiai gépház vastalanító szűrő 2 db., ProMinent tip.tartály átm.= 2000 mm, 138 pneumatikus 10 db.,tip ABO, NA 100 ill. NA 80 139 pillangószelep oxidálószer adagoló 1 db., ProMinent Gamma/L 250 l -es műa.tartállyal, 140 elektr.keverővel fertőtlenítőszer adagoló 1 db., ProMinent Gamma/L 120 l-es műa.tartállyal 141 vas-szulfát adagoló tartály ProMinent Gamma/L 120 l-es műa.tartállyal 142 oxidálószer oldó tartály 120 l-es műa.tartály elektromos keverővel 143 öblítővíz szivattyú 1 db., WILO NL 80/160-9-2-12 tip. 7,5 kW 144 kompresszor 1 db., Kaeser kompresszor pillangószelepek 145 működtetéséhez vízmérő 1 db MOM vízmérő NA 100, 146 Kezelőépület-belső 147 épületgépészet Technológiai villamos és irányítástechnikai berendezések Villamosság Tároló elosztó RITTAL TS-8 148 Tároló frekvenciaváltó Danfoss VLT FC-202 149 Tároló PLC Moeller PS4 sorozat,kifutott gyártmány 150 Tároló belső 151 szerelvényezés Tároló kábelhálózata 152 Tároló szűrő vezetékezése 153 Nyomásfokozó belső szer. 154 Építés-szerelési munkák Telepi aknák szakaszoló akna 1,8X4,50X2,5 m méretű vb akna 600-as lebúvóval 155
289 800 289 800 42 688 158 400 1 058 400 303 600 129 150
3 157 000 70 800 1 453 400 144 000 48 000 33 600 000 6 000 000 95 363 774
1 520 000 1 240 000 396 000 328 000 328 000 20 000 753 600 120 000 360 000 616 000
1 520 000 322 000 216 000 880 000 315 000 336 000 220 000
930 160
szennyvízgyűjtó akna 156 vasiszap ülepítő 157 Telepi vezetékek nyomóvezeték a hálózatra 158 tisztavíz vezeték 159 kútvízvezeték 160 mosóvíz vezeték 161 túlfolyó-fenékürítő vezeték 162 dekantáltvíz vezeték 163 csurgalékvíz vezeték 164 vasasvíz vezeték 165 gravitációs szennyvíz 166 Udvartér Szilárd burkolatú terület 167 Kiépített járda 168
2,0 m3 műanyag akna 15,0x4,5x2,0 m rézsűburkolatú sűllyesztett
255 200 1 759 120
NA 200 KM PVC 10 m D 110 Kpe 3,5 m, D 110 Kpe 26,8 m D 160 Kpe 7,0 m NA 200 KG PVC 320 m D 63 Kpe 18,3 m D 63 Kpe 2,3 m D 160 Kpe18,0 m KPE 100 4,4m hosszú
250 800 44 363 459 888 129 360 4 416 000 193 248 24 288 332 640 75 504
177 m2-es burkolt felület 12 m hosszú
778 800 28 800
Kerítés 169 Bejárati kapu 170 Épületek Gépház épülete 171 Sárvár-Hegy vízmű összesen Sárvár vízművek ( 3 db.) összesen
Drótfonatos kerítés idomacél lábakkal 170 m 1 db 4,0 m-es kapu
884 000 144 000
Sárvár-gépház, medence I,III, VII kút földterület Sárvár- Laktanya úti 173 nyomásfokozó-földterület Földterületek ivóvíz összesen 172
55 m2-es, 5,6m belmagasságú,
Földterületek ivóvíz Sárvár 0221/2 hrsz., kivett vízmű, 18 650 m2
187 000
Sárvár 3091/8 hrsz.,kivett épület, 521m2
175 000 362 000
1 623 255 183
Vagyonérték összesen Tulajdoni arányok: Település Sárvár
Sárvár, 2014. …………………………..
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
7 920 000 28 116 771 145 261 945
Arány 100,0%
Vagyonérték 1 623 255 183 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
2. Csénye ivóvíz hálózat Vagyonérték összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
Sorszám 1
megnevezés Bekötés
anyag KPE(PN10) 25
2
Bekötés
KPE(PN10) 32
3 4 5
Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz
6
fm. 1986,28
14 196 610
470,06
5 478 783
A 100 KM-PVC 110 KM-PVC 150
66,16 6338,47 245,93
387 037 80 818 210 3 098 718
Gerinc vezetékszakasz
KPE(PN10) 110
549,11
8 779 602
7
Gerinc vezetékszakasz
KPE(PN10) 25
35,02
403 430
8
Gerinc vezetékszakasz
KPE(PN10) 40
47,82
491 573
9
Gerinc vezetékszakasz
KPE(PN10) 63
11,9
146 370
9 750,75
113 800 333
Vezetékszakasz összesen
113 800 333
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Csénye
Csénye, 2014. …………………………..
………………………………………… Pál Tibor polgármester Csénye Község Önkormányzata
Arány 100,0%
Vagyonérték 113 800 333 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
3. Sárvár - Csénye közös beruházás Műszaki jellemzők
Sorszám megnevezés
1
Sárvár-Újmajor- II. kút
anyag fm. Víztermelő kút SP 46-8 kútszivattyú 42 m 2" acélcsovel tolózárral, vízmérovel, ellenorzo csappal2,0x2,0x2,0 m vb akna, 2db 600x600 mm acélfedlappal,2 db. Danfoss VLT6022, (15kW) frekvenciaváltó
Vagyonérték összesen (Ft)
5 830 134
5 830 134
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Csénye Sárvár
Arány 50,0% 50,0%
Csénye, 2014. ………………………..
Sárvár, 2014. ………………………..
………………………………………… Pál Tibor polgármester Csénye Község Önkormányzata
Vagyonérték 2 915 067 Ft 2 915 067 Ft
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt. ……../2014…… sz. szerződés 2. sz. melléklete
Sárvár ivóvízellátási rendszer (Sárvár, Csénye települések) víziközmű létesítményeinek kapcsán szolgalmi jogokkal érintett ingatlanok
Ingatlan helyrajzi száma
Ingatlan címe
Sárvár, 2014.
Szolgalmi jog jogosultja
Szolgalmi jog bejegyzésének időpontja
Csénye, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
……………………………. Pál Tibor polgármester Csénye Község Önkormányzata nevében
Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
……../2014…… sz. szerződés 3. sz. melléklete
Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18) képviseletében eljáró Kondora István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, Csénye Község Önkormányzata (székhelye: 9611 Csénye, Ady Endre u. 42., statisztikai számjele: 15421034-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743220, adószáma: 15421034-1-18) – képviseletében eljáró Pál Tibor polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelősök, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: Preambulum
1. A bérleti-üzemeltetési szerződés I. fejezet 4. pontjában foglaltak végrehajtására a Szerződő felek a jelen 3. számú mellékletben, - amely az üzemeltetési szerződés elválaszthatatlan részét képezi – kívánják szabályozni a vízközmű-használati díj mértékét, illetve kívánnak rendelkezni az ilyen címen beszedett díj felhasználásának módjáról. 2. A szerződő felek rögzítik a jelen 3. számú mellékletben is, hogy az Ellátásért felelős települések a Sárvár ivóvízellátási rendszerhez tartoznak, a rendszer Sárvár, Csénye településeket látja el. Az Ellátásért felelősök elfogadják a képviseletre jogosult Sárvár Város Önkormányzatot (továbbiakban Képviseletre jogosult), illetve annak mindenkori képviselőjét, hogy a hivatkozott ivóvízellátási rendszerre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződésben és a jelen 3. sz. mellékletben rögzített tárgykörben eljárjon. 3. A jelen megállapodás tárgyát képezik a Bérleti-üzemeltetési szerződés hatálya alatt az Önkormányzatok rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során később üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rekonstrukciók, cserék, rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Önkormányzatok kötelesek gondoskodni. Ez alapján, a pótolt és értéknövelt, illetve az újonnan keletkező
vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Önkormányzatok az általuk megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszik, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I. A használati díj megállapítása, számlázása 1. Az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető megállapodnak abban, hogy az ivóvíz díjban megállapított használati díjat (amelynek mértéke jelen megállapodás megkötésének időpontjában nettó 25,- Ft/m3) az Üzemeltető a leolvasott és leszámlázott, értékesített víz m3 arányában számlázza és szedi be a felhasználóktól (továbbiakban: „értékesített víz m3”). Szerződő felek tudomásul veszik, hogy az ivóvízdíj része a vízközműhasználati díj, melynek mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által elfogadott, megállapított szolgáltatási díj határozza meg. 2. A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Ellátásért felelősök külön-külön évente két alkalommal (június és december hónapokban) az Üzemeltető által megadott, értékesített víz m3 mennyiség figyelembevételével számlát állítanak ki „vízközmű-használati díj” címén az Üzemeltető felé. A számla kibocsátása érdekében az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy minden év június 20. illetve december 20. napjáig az Ellátásért felelősöket írásban értesíti a település felhasználói felé értékesített m3 mennyiségről. 3. Felek tudomásul veszik, hogy az Üzemeltető a jelen 3. sz. melléklet I/1. és I/2. pontja szerint kiállított vízközmű-használati díjról – csökkentve „be nem folyt, behajthatatlan követelés címén 3,1%-kal” – kiállított számlát köteles átutalni az Ellátásért felelősök részére. Az így utalt összeget az Ellátásért felelősök a Vksztv. 18.§-a alapján köteles elkülönítetten kezelni és azt kizárólag a hivatkozott ivóvízellátási rendszer fejlesztésére, bővítésére, rekonstrukciós munkái elvégzésére fordítani. II.
A használati díjból képzett alap felhasználása és elszámolása
1. A felek jelen mellékletben is rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközmű-fejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelősök gondoskodnak. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelősök az ivóvízellátási rendszeren kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2015. évtől kezdődően a víziközmű fejlesztési terveik kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonják, aki javaslatot tesz az Ellátásért felelősök által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez, mely felújítási és pótlási tervből, valamint beruházási tervből áll. 2. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen melléklet tárgyát képező ivóvízellátási rendszer fejlesztési feladatai, problémái megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelős nevében az önkormányzatok képviselő testületei felhatalmazása alapján - tájékoztatási kötelezettség mellett – a több ellátásért felelős tulajdonos Képviseletére jogosulttal történik. A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy 2015. évtől kezdődően minden naptári évben a gördülő fejlesztési terv Hivatalnak történő benyújtását megelőzően egyeztetik az adott naptári évre vonatkozó rekonstrukciós tervet.
3. Értéknövelő felújítás, csere a Képviseletre jogosult és az Üzemeltető előzetes egyeztetése alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Ellátásért felelősök feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. 4. Az Ellátásért felelősök és a Képviseletre jogosult kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni. 5. Felek tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkákat az Üzemeltető megrendelés hiányában is – utólagos tájékoztatási és elszámolási kötelezettség mellett – jogosult a biztonságos üzemeltetés érdekében elvégezni, illetve elvégeztetni a jelen mellékletben részletezett vízközműhasználati díj alap terhére. 6. Az Ellátásért felelősök tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munka esetén, ha az egyes önkormányzatoknál a rekonstrukciós munka felmerüléséig képződött alap nem fedezi a szükséges rekonstrukciós munka bekerülési értékét, úgy az Üzemeltető megvizsgálja az adott évre tervezett víz értékesítési mennyiség figyelembevételével képződhető használati díj összegét. Amennyiben a rekonstrukciós munka tényleges bekerülési értéke az Üzemeltetőnél likvidítási gondot nem jelent, az Üzemeltető azt a teljes érték erejéig megfinanszírozza (megelőlegezi). A munka elvégzését követően az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető felülvizsgálja az elfogadott rekonstrukciós listát és átütemezi azt az adott időpontban ismeretes pénzügyi fedezet erejéig, figyelembe véve a váratlan meghibásodás miatti rekonstrukciós munkák összegét. 7. Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy ha a rekonstrukciós munkák értéke figyelembe véve az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkák bekerülési értékét is - meghaladta a rekonstrukció elvégzésének időpontjáig az érintett vízközmű-rendszeren képződött vízközműhasználati díj összegét, akkor a végleges pénzügyi elszámolást év végén a ténylegesen kiszámlázott értékesített víz m3 ismeretében végzi el. 8. Az elvégzett munkákról műszaki szempontból az Üzemeltető az Ellátásért felelősök által elfogadott Képviseletre jogosult Önkormányzatnak köteles elszámolni. Az Üzemeltető az elvégzett munkák pénzügyi elszámolását az Ellátásért felelősök felé külön-külön köteles leszámlázni, figyelembe véve a bérleti-üzemeltetési szerződés létesítményjegyzékén feltüntetett tulajdoni hányadot. 9. Felek tudomásul veszik, hogy az Ellátásért felelősöknek kiszámlázott rekonstrukciós munka teljes bekerülési értékét az Ellátásért felelősök kötelezettségként, az Üzemeltető követelésként tartja nyilván (kivétel az ÁFA, melyet a számla fizetési határidejéig kell kiegyenlíteni az Üzemeltető felé). A rekonstrukciós munkáról kiszámlázott teljes bekerülési érték pénzügyi rendezéséről az Ellátásért felelősök kötelesek gondoskodni a 8. pontban leírtak szerint.
10. Felek rögzítik, hogy az Ellátásért felelősök a Képviseletre jogosult és az Üzemeltető egyeztetése alapján a legszükségesebb (pl. vízminőség javító program) vízközműfejlesztésekhez önerő biztosítása is lehetséges a vízközmű-használati díj terhére, előleg címen, amelyet a Felek előzetes egyezetéseket követően nyilatkozatban rögzítenek. A vízközmű-használati díj előleg elszámolása a használati díj számlák számlázásakor történik, mindaddig, amíg az Üzemeltető által megelőlegezett önerő összege elszámolódik. a. Egyebek 1. Jelen melléklet a bérleti-üzemeltetési szerződés hatályáig van érvényben. 2. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen mellékletben foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt. Felek jelen üzemeltetési szerződés mellékletét elolvasták, tartalmát megértették, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégszerűen aláírták.
Sárvár, 2014.
Csénye, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
……………………………. Pál Tibor polgármester Csénye Község Önkormányzata nevében
Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
3. mellékelt a …/2014. (VI. …) számú képviselő-testületi határozathoz
BÉRLETI-ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Sárvár Város tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Sárvár–Lánkapuszta ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére
amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18, képviseletében: Kondora István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelős, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10-100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett, az Ellátásért felelősök részére előírt víziközmű-szolgáltatási feladatok teljesítésére. I. PREAMBULUM Felek rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) rendelkezik a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és kötelezettségekről. A Vksztv. 1.§.c) pontja szerint a települési önkormányzat kötelessége és joga gondoskodni a közműves ivóvízellátással kapcsolatos víziközműszolgáltatási feladatok elvégzéséről. A Vksztv. 9.§ (1) bek. alapján a közigazgatási területén lévő felhasználási helyekre és az azokat közvetlenül ellátó víziközmű-rendszerre nézve a Vksztv. 9.§ (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel a települési önkormányzatot illetik az ellátásért felelős jogai és terhelik annak kötelezettségei. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető települési önkormányzatok és az állam kizárólagos tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság valamennyi részvénye önkormányzati, illetve állami tulajdonban van, ennek megfelelően eleget tesz a nemzeti vagyonról szóló törvény 2011. évi CXCVI 3.§. 1. bek. ag) pontja szerinti átláthatósági feltételnek, valamint a 3.§ 1. bek. 19. pont bd) pontjának. A jelen bérleti-üzemeltetési szerződésben érintett Önkormányzat is tulajdonosa az Üzemeltetőnek. Felek megállapítják, hogy az Üzemeltető a Vksztv. szerinti víziközmű-szolgáltatónak minősül. Felek megállapítják, hogy az Üzemeletető megfelel a Vksztv 16. § (6) bek. a.) pontjában foglaltaknak, miszerint bérleti-üzemeltetési szerződés kizárólag olyan víziközmű-szolgáltató
társasággal jöhet létre: amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. A Vksztv. 29. § (1) bek szerint a nemzeti vagyonról szóló törvénynek az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos tevékenységeire vonatkozó rendelkezései értelmében koncessziós eljárás lefolytatása nélkül hozható létre üzemeltetési jogviszony, amennyiben a Vksztv 16. § (6) bekezdése szerinti feltételek is teljesülnek (bérleti-üzemeltetési szerződés), ezért a jelen szerződés megkötésére az Önkormányzat pályázati eljárás lefolytatása nélkül jogosult. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen üzemeltetési szerződés tárgyát képező ivóvízellátási rendszer fejlesztési feladatainak, problémáinak megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala Sárvár Város Önkormányzata mindenkori képviselőjével történik. Az ivóvízellátási rendszerhez tartozó települések: Sárvár. A Felek megállapítják, hogy az Ellátásért felelős Önkormányzat 100%-os tulajdonában van az ivóvízellátási rendszer. Az Önkormányzat megbízza, az Üzemeltető elfogadja a Sárvár–Lánkapuszta ivóvízellátási rendszer üzemeltetésének szerződés szerinti kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételek mellett. A jelen szerződés tárgyát képezi az Ellátásért felelős tulajdonába, mint korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó, az 1. sz. mellékletben részletezett víziközmű vagyontárgyak Üzemeltető általi üzemeltetése, az Önkormányzat közigazgatási területén az ivóvízellátásra vonatkozó víziközmű-szolgáltatói feladatok ellátása. A jelen szerződés tárgyát képezik továbbá a szerződés hatálya alatt az Ellátásért felelős rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során, jelen szerződés aláírását követően később üzembe helyezett – az Önkormányzat beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Ellátásért felelős köteles gondoskodni. Ez alapján, az újonnan keletkező vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Ellátásért felelős az általa megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszi, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I. Szerződő Felek az alábbiakról állapodnak meg: 1.
Az Ellátásért felelős és az Üzemeltető rögzítik, hogy a Sárvár–Lánkapuszta ivóvízellátási rendszer vízközmű vagyontárgyait e szerződés alapján a VASIVÍZ ZRt. üzemelteti.
2.
Az Üzemeltető vállalja, hogy a rábízott víziközműveket az erre vonatkozó hatályos jogszabályoknak, ezen belül is különösen a víziközmű- szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvénynek, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénynek és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek megfelelően üzemelteti, gondoskodik a felhasználók közegészségügyileg megfelelő, folyamatos, biztonságos vízellátásáról.
3.
Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a víziközművek üzemeltetéséről szóló 21/2002.(IV.25.) KöViM rendelet szerint az érintett ivóvízellátási rendszer teljes körű üzemeltetését ellátja, ezen belül különösen: a.) b.) c.) d.) e.)
A napi üzemeltetéshez üzemeltető személyzetet biztosít. A szakmai irányításhoz szakképzett vezetőt biztosít. A vízközmű üzemeltetéshez ügyeleti szolgálatot biztosít. A felhasználók részére ügyfélszolgálati irodát működtet. Az ivóvízellátási rendszer teljes körű karbantartásához és hibaelhárításához az anyagokat, az eszközöket, és a személyzetet biztosítja. f.) Munkaidőn kívüli időszakra a hiba- és kárelhárítás elvégzésre folyamatosan rendelkezésre álló készenléti rendszert működtet, valamint az ehhez szükséges feltételeket biztosítja. g.) Az üzemeltetett rendszerre vagyonbiztosítást, és a harmadik személynek okozott károk megtérítésére felelősségbiztosítást köt. h.) Az üzemeltetési engedélyt megszerzi. i.) Az üzemeltetés során a munkavédelmi előírásokat betartja és betartatja. j.) A szolgáltatási díjra vonatkozó számlákat elkészíti. k.) A díjat beszedi. l.) A hátralékokat kezeli. m.) Felhasználói nyilvántartást felveszi, és folyamatosan vezeti. n.) A felhasználói, egyedi közüzemi szerződéseket megköti. o.) Az üzemeltetett eszközök leltárszerű felvételét elkészíti, és a változásokat folyamatosan vezeti. p.) A működtetéshez szükséges szolgáltatókkal a szolgáltatási szerződéseket megköti, s ennek egyszeri és folyamatos költségeit viseli. q.) Fejlesztés-bővítés esetén üzemeltetői szaktanácsadást, véleményt ad az Ellátásért felelős önkormányzatnak, illetve az általa megbízottak részére 4. Az érintett ivóvízellátási rendszer üzemeltetése vízközmű-használati díj ellenében történik. A jelen üzemeltetési szerződés 3. sz. melléklete részletesen szól a „Vízközmű használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről”. 5.
Az ivóvíz-szolgáltatás díjat a Vksztv. 62.§ alapján a költségekre, árakra, díjakra vonatkozó közgazdasági összehasonlító elemzések felhasználásával, a következő szempontokra is figyelemmel kell meghatározni: a. a díjaknak ösztönözniük kell a biztonságos és legkisebb költségű víziközmű-szolgáltatást, a gazdálkodás hatékonyságának javítását, a kapacitások hatékony igénybevételét, a szolgáltatás minőségének folyamatos javítását, valamint a természeti erőforrások kímélete elvének érvényesülését, b. figyelembe kell venni a folyamatos és biztonságos víziközműszolgáltatás indokolt költségeit, valamint a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit, ideértve különösen a vízbázis védelem indokolt költségeit A Vksztv. 63. §(1) bek. értelmében vízdíj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból álló kéttényezős díj. A díjmegállapításra és díjemelésre a Vksztv. 76. §-ban foglalt rendelkezések irányadók, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény (Rezsi tv.) rendelkezései mellett, amely 2013. július 1. napjával rögzítette az
alkalmazandó díjak mértékét. Ennek megfelelően az Üzemeltető a Vksztv. és a Rezsi tv. szerinti jogszerű díjakat köteles alkalmazni. A mindenkori díjak megállapítása a Vksztv., valamint a díjakra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. 6.
A Vksztv. 6.§ (2) bek. értelmében ha a víziközmű idegen ingatlanon fekszik, a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott vízvezetési szolgalmi jog az Ellátásért felelőst illeti meg azzal, hogy az abból származó jogok gyakorlása - a víziközmű üzemeltetési tevékenységéhez indokolt mértékben – az Üzemeltetőt megilleti. Az Üzemeltető viselni köteles a joggyakorlás következtében felmerülő terheket.
7.
Az Ellátásért felelős feladata a jelen szerződés tárgyát képező vízközművekhez kapcsolódó szolgalmi jogok ingatlan nyilvántartásba történő bejegyeztetése. Ezek rendezésének költsége, illetve a hiányukból fakadó károk, illetve kártérítési igények megfizetése az Ellátásért felelőst terheli.
8.
Az Önkormányzat kötelezettsége a szerződés tárgyát képező víziközmű vagyontárgyakra fennálló jótállási és szavatossági jogoknak az átadott létesítmények kivitelezésére és a beépített anyagokra vonatkozó gyakorlása.
9.
Az Önkormányzat az üzemeltetéshez a víziközmű vagyontárgyak üzemeltetésbe adásával egyidejűleg az Üzemeltető részére átadja a hatályos jogszabályoknak megfelelő, az üzemeltetéshez és a vagyon nyilvántartása vételéhez szükséges dokumentumokat. Új vagyontárgyak üzemeltetésbe adásánál az Önkormányzat átadja a teljeskörű megvalósulási dokumentációt a hatóság által jóváhagyott próbaüzemi zárójelentéssel, valamint a kezelés és karbantartási utasítást.
10.
A víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközműfejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelős gondoskodik. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelős kötelezettséget vállal arra, hogy a jövőbeni víziközmű fejlesztési terveinek kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonja, a Vksztv. 11. § értelmében az Ellátásért felelős által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez az Üzemeltető javaslatot tesz. Az Ellátásért felelős által elkészített végleges tervezetet az Üzemeltető a Hivatalnak történő benyújtást megelőzően véleményezi.
11.
Értéknövelő felújítás, csere az Ellátásért felelőssel és Üzemeltetővel előzetes egyeztetés alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Önkormányzat feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. Az önkormányzat a gördülő fejlesztési terv készítésébe az Üzemeltetőt 2015. évtől kezdődően a Vksztv. előírásai szerint bevonja.
12.
Az Ellátásért felelős kijelenti, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel köt önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni.
13.
A Felek elfogadják a Vksztv. alapján, hogy az ellátásbiztonság fenntartása érdekében az Üzemeltető elvégzi azokat a hibajelleggel, váratlanul felmerülő beavatkozásokat az érintett ivóvízellátási rendszeren, amelyek a számvitelről szóló törvény rendelkezései értelmében az értéknövelő felújítások körében számolhatók el. A felújítási beavatkozások szükségességének felismerését követően az Üzemeltető az Ellátásért felelőst tájékoztatja. Az Ellátásért felelős az elvégzett munkálatok indokolt költségeit megtéríti.
14.
A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti.
15.
A jelen szerződés tárgyát képező víziközmű-szolgáltatás meghatározott részének kiszervezéséhez a Vksztv.- ben és a végrehajtására hozott, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm. rendeletben előírt engedély, illetve tájékoztatási kötelezettség szükséges. Kiszervezés esetében az Üzemeltető úgy felel a jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott kötelezettségei teljesítéséért, mintha az adott tevékenységet maga végezné.
16.
Szerződő felek rögzítik, hogy a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás tekintetében az Üzemeltető a Vksztv. alapján jár el. A nem lakossági felhasználó az Üzemeltetőnek külön szerződés keretében víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizet, amely kizárólag azon település víziközmű-fejlesztési igényeivel összefüggésben használható fel, ahol a hozzájárulás megfizetésével érintett felhasználási hely található. A víziközmű-fejlesztési hozzájárulást az Üzemeltető az Ellátásért felelős nevében szedi be, annak felhasználásáról évente elszámol.
17.
Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen szerződés I. fejezet 4., 7., 13. pontjában foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt. II.
18.
Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés hatálya alatt egymással rendszeres és folyamatos kapcsolatot tartanak és minden lényeges körülményről, tájékoztatják egymást.
19.
Az Üzemeltető az üzemeltetett víziközmű-vagyonra tűz, elemi károk és lopás elleni vagyonbiztosítást köt, melynek díját érvényesíti a szolgáltatási díjakban. Az üzemeltetésbe vett eszközökön bekövetkezett káresemények után biztosító által megfizetett kártérítés az Üzemeltetőt illeti, amelynek összegét az Üzemeltető a megrongálódott vagyontárgy helyreállítására fordítja.
20.
A jelen szerződés időtartama alatt az üzemeltetésbe vett vízközmű-vagyontárgyak megsemmisülése, vagy megrongálódása folytán bekövetkező olyan károkért, amelyek az Üzemeltető felróható magatartására vezethetők vissza, az Üzemeltető az Ellátásért felelős felé a Ptk. szerződéses károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint tartozik kártérítési felelősséggel.
21.
Az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak működtetése során harmadik személynek okozott károkért az Üzemeltető a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezései
szerint felel. Ezen károk megtérítése végett az Üzemeltető felelősségbiztosítási szerződést köt. 22.
A felek a jelen szerződést 2015. január hó 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra kötik.
23.
A felek tudomásul veszik, hogy a jelen szerződésük legkorábban a Hivatal jóváhagyó határozata jogerőre emelkedésének napján léphet hatályba.
24.
A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016. június 30-áig felülvizsgálják a bérleti-üzemeltetési szerződést.
25.
Az üzemeltetési szerződés megszűnik: - az Üzemeltető jogutód nélküli megszűnésével, - az adott vagyontárgyra vonatkozóan a víziközmű-vagyontárgy megsemmisülésével, - a szerződés Ellátásért felelős vagy az Üzemeltető általi rendes felmondásával, - a szerződés Ellátásért felelős vagy az Üzemeltető általi rendkívüli felmondásával.
26.
Az Ellátásért felelős jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, - ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, - ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte. - ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeikre tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.
27.
Az Üzemeltető a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, ha az Ellátásért felelős a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte.
28.
Az Ellátásért felelős a jelen szerződést rendkívüli felmondással akkor szüntetheti meg, ha, - az Üzemeltető a vele szemben a szerződés megkötését megelőzően megindult csődvagy felszámolási eljárásról az Üzemeltetőt nem tájékoztatta, vagy az Üzemeltetővel szemben a szerződés hatályának időtartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul, - az Üzemeltető illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.
29.
Az Ellátásért felelős a jelen szerződést azon vízközművekre vonatkozóan, amely vízközművek Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával jöttek létre, rendes felmondással nem mondhatja fel. Amennyiben rendkívüli felmondásra kerül sor, úgy a jelen szerződés megszűnésével egyidejűleg az Ellátásért felelős egy összegben köteles megfizetni az Üzemeltetőnek azt az összeget, amelyet az Üzemeltető az Ellátásért felelős tulajdonába került vízközművek megépítése céljából részükre megelőlegezett. Az Ellátásért felelős által fizetendő összeg csökken az – Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával - megvalósult vízközművek üzemeltetése során, az Üzemeltető által beszedett víziközmű-szolgáltatási díjakból már megtérült összeggel.
30.
Az Önkormányzat helyszíni megbízottjai és kapcsolattartói: Sárvár Város mindenkori polgármestere.
31.
Az Üzemeltető megbízottja és kapcsolattartója: A Sárvár–Lánkapuszta ivóvízellátási rendszert mindenkor üzemeltető illetékes üzemmérnökség vezetője.
32.
Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók személyében bekövetkezett változásokról legkésőbb a változás napján írásban (levél vagy e-mail útján) értesítik egymást. Felek rögzítik, hogy ezen változás nem minősül szerződés módosításnak.
33.
A Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseikkel tárgyalás útján nem jutnak egyességre, úgy a peres ügyek eldöntésére hatásköri alkalmazandóságtól függően a Szombathelyi Járásbíróság, vagy a Szombathelyi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
34.
A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján járnak el, illetve a vízközművekre, a víziközmű-szolgáltatásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseit tekintik irányadónak.
35.
A felek a szerződést, mint akaratukkal megegyezőt helybenhagyólag aláírták azzal, hogy a szerződés módosítása csak mindkét szerződő fél egybehangzó nyilatkozatával, a jelen szerződés és a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően lehetséges.
36.
Az Üzemeltetési szerződés 1., 2. és 3. sz. számú melléklete a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
Mellékeltek: 1. sz. melléklet: Az üzemeltetésbe adott víziközmű vagyon leltára és vagyonértékelés 2. sz. melléklet: Szolgalmi jogok 3. sz. melléklet: Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről Ezen szerződést: Sárvár Város képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el.
Sárvár, 2014.
Szombathely, 2014. ……
……………………………. Kondora István polgármester
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató
Sárvár Város Önkormányzata nevében
Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
……../2014…… sz. szerződés 1. sz. melléklete
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK 1. Sárvár-Lánkapuszta ívóvízellátási rendszer
megnevezés 1
Vagyonérték összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
Sorszám
Gerinc vezetékszakasz
2 Gerinc vezetékszakasz 3 Gerinc vezetékszakasz 4 Gerinc vezetékszakasz Vezetékszakasz összesen
anyag Ivóvíz hálózat KM80 PVC KPE(PN) 25 KPE(PN) 32 KPE(PN) 40
fm. 1675,26
26 887 923
138,46 170,47 134,78 2 118,97
1 822 138 2 255 320 1 783 139 32 748 520
Víztároló medence 5
Sárvár-Lánkapuszta víztároló 3.
30 (m3)x 2db, vasbeton, földfelszínű-földtöltéssel
1 443 750
6
Sárvár-Lánkapuszta I. kút
Víztermelő kút SP 8 szivattyú Vízművek
5 245 932
Sárvár-Lánkapuszta vízmű Gépészeti és technológiai berendezések Technológiai gépház 1 db, Hidrofilt 3072 tip. kapacitás=7 m3/h, 7 vastalanító szűrő szűrőtöltettel 2 db., Grundfos Hidro 2000 ME 2 CRE 4-80 Q= 8 hálózati szivattyú 2x 240 l/p 2,5 kW 9 vezetékek 10 vízmérő NA 50 11 vegyszeradagoló ProMinent Beta 4 tip. gépház belső 12 épületgépészet Vasiszap ülepítő 13 dekantáltvíz szivattyú Grundfoss AP, kivezető csővel Technológiai villamos és irányítástechnikai berendezések Villamosság 14 Műszerszekrény RITTAL AE 15 PLC Moeller PS4 sorozat, kifutott gyártmány 16 belső villanyszerelés 17 Lánkapuszta főelosztó 18 Lánkapuszta kábelhálózat Építés-szerelési munkák Telepi aknák 19 vasiszap ülepítő akna süllyesztett 4,0 m3 2x2x1 m vb Telepi vezetékek
275 000 450 000 100 000 27 500 140 000 135 000 99 000
210 000 112 000 78 000 112 500 77 000
248 500
20
Hálózatra nyomó vízvezeték tisztavíz vezeték tisztavíz vezeték kútvezeték fenékürítő vezeték vasasvíz vezeték dekantáltvíz vezeték túlfolyó vezetékek
21 22 23 24 25 26 27 Udvartér 28 kerítés 29 Kapu Épületek 30
Gépház épület
KM PVC 80, 18,0 fm.
201 600
KPE 63 8,0 fm. KPE 63 7,0 fm. KPE 63 18,0 fm. KM-PVC 80 19,0 fm. KG-PVC 80 12,0 fm. KG-PVC 50 20,0 fm. KM-PVC 80 14,0 fm.
84 000 73 500 189 000 212 800 117 600 168 000 156 800
162 m 1,5 m-es drótfonatos kerítés 1 db.4,0 m-es kapu
737 100 126 000
16 m2-es , belmagasság 4,6 m., könnyűszerkezetes épület
Sárvár-Lánkapuszta vízmű összesen
1 904 000 6 034 900
Földterület ivóvíz 31
Sárvár-Lánkapuszta gépház, medence I. kút földterület
Sárvár 0480/2 hrsz., szántó, 1432 m2
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Sárvár
Sárvár, 2014. …………………………..
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
35 000
45 508 102
Arány 100%
Vagyonérték 45 508 102 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
……../2014…… sz. szerződés 2. sz. melléklete
Sárvár-Lánkapuszta ivóvízellátási rendszer víziközmű létesítményeinek kapcsán szolgalmi jogokkal érintett ingatlanok
Ingatlan helyrajzi száma
Ingatlan címe
Sárvár, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
Szolgalmi jog jogosultja
Szolgalmi jog bejegyzésének időpontja
Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
……../2014…… sz. szerződés 3. sz. melléklete
Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18) képviseletében eljáró Kondora István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelős, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: Preambulum 1. A bérleti-üzemeltetési szerződés I. fejezet 4. pontjában foglaltak végrehajtására a Szerződő felek a jelen 3. számú mellékletben, - amely az üzemeltetési szerződés elválaszthatatlan részét képezi – kívánják szabályozni a vízközmű-használati díj mértékét, illetve kívánnak rendelkezni az ilyen címen beszedett díj felhasználásának módjáról. 2. A szerződő felek rögzítik a jelen 3. számú mellékletben is, hogy az Ellátásért felelős település az önálló Sárvár-Lánkapuszta ivóvízellátási rendszerhez tartozik. 3. A jelen megállapodás tárgyát képezik a Bérleti-üzemeltetési szerződés hatálya alatt az Ellátásért felelős rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során később üzembe helyezett – az Ellátásért felelős beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rekonstrukciók, cserék, rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Ellátásért felelős köteles gondoskodni. Ez alapján, a pótolt és értéknövelt, illetve az újonnan keletkező vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Ellátásért felelős az általa megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszi, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I.
A használati díj megállapítása, számlázása
1. Az Ellátásért felelős és az Üzemeltető megállapodnak abban, hogy az ivóvíz díjban megállapított használati díjat (amelynek mértéke jelen megállapodás megkötésének időpontjában nettó 25,- Ft/m3) az Üzemeltető a leolvasott és leszámlázott, értékesített víz m3 arányában számlázza és szedi be a felhasználóktól (továbbiakban: „értékesített víz m3”). Szerződő felek tudomásul veszik, hogy az ivóvízdíj része a vízközmű-használati díj,
melynek mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által elfogadott, megállapított szolgáltatási díj határozza meg. 2. A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Ellátásért felelős évente két alkalommal (június és december hónapokban) az Üzemeltető által megadott, értékesített víz m3 mennyiség figyelembevételével számlát állítanak ki „vízközmű-használati díj” címén az Üzemeltető felé. A számla kibocsátása érdekében az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy minden év június 20. illetve december 20. napjáig az Ellátásért felelőst írásban értesíti a település felhasználói felé értékesített m3 mennyiségről. 3. Felek tudomásul veszik, hogy az Üzemeltető a jelen 3. sz. melléklet I/1. és I/2. pontja szerint kiállított vízközmű-használati díjról – csökkentve „be nem folyt, behajthatatlan követelés címén 3,1%-kal” – kiállított számlát köteles átutalni az Ellátásért felelős részére. Az így utalt összeget az Ellátásért felelős a Vksztv. 18.§-a alapján köteles elkülönítetten kezelni és azt kizárólag a hivatkozott ivóvízellátási rendszer fejlesztésére, bővítésére, rekonstrukciós munkái elvégzésére fordítani. II.
A használati díjból képzett alap felhasználása és elszámolása
1. A felek jelen mellékletben is rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközmű-fejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelős gondoskodik. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelős az ivóvízellátási rendszeren kötelezettséget vállal arra, hogy 2015. évtől kezdődően a víziközmű fejlesztési tervei kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonják, aki javaslatot tesz az Ellátásért felelős által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez, mely felújítási és pótlási tervből, valamint beruházási tervből áll. 2. A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy 2015. évtől kezdődően minden naptári évben a gördülő fejlesztési terv Hivatalnak történő benyújtását megelőzően egyeztetik az adott naptári évre vonatkozó rekonstrukciós tervet. 3. Értéknövelő felújítás, csere a Ellátásért felelős és az Üzemeltető előzetes egyeztetése alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Ellátásért felelős feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. 4. Az Ellátásért felelős és a Képviseletre jogosult kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni. 5. Felek tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkákat az Üzemeltető megrendelés hiányában is – utólagos tájékoztatási és elszámolási kötelezettség mellett – jogosult a biztonságos üzemeltetés érdekében elvégezni, illetve elvégeztetni a jelen mellékletben részletezett vízközmű-használati díj alap terhére.
6. Az Ellátásért felelős tudomásul veszi, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munka esetén, ha az egyes önkormányzatoknál a rekonstrukciós munka felmerüléséig képződött alap nem fedezi a szükséges rekonstrukciós munka bekerülési értékét, úgy az Üzemeltető megvizsgálja az adott évre tervezett víz értékesítési mennyiség figyelembevételével képződhető használati díj összegét. Amennyiben a rekonstrukciós munka tényleges bekerülési értéke az Üzemeltetőnél likvidítási gondot nem jelent, az Üzemeltető azt a teljes érték erejéig megfinanszírozza (megelőlegezi). A munka elvégzését követően az Ellátásért felelős és az Üzemeltető felülvizsgálja az elfogadott rekonstrukciós listát és átütemezi azt az adott időpontban ismeretes pénzügyi fedezet erejéig, figyelembe véve a váratlan meghibásodás miatti rekonstrukciós munkák összegét. 7. Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy ha a rekonstrukciós munkák értéke figyelembe véve az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkák bekerülési értékét is - meghaladta a rekonstrukció elvégzésének időpontjáig az érintett vízközmű-rendszeren képződött vízközmű-használati díj összegét, akkor a végleges pénzügyi elszámolást év végén a ténylegesen kiszámlázott értékesített víz m3 ismeretében végzi el. 8. Az elvégzett munkákról az Üzemeltető az Ellátásért felelős felé köteles elszámolni. 9. Felek tudomásul veszik, hogy az Ellátásért felelősnek kiszámlázott rekonstrukciós munka teljes bekerülési értékét az Ellátásért felelős kötelezettségként, az Üzemeltető követelésként tartja nyilván (kivétel az ÁFA, melyet a számla fizetési határidejéig kell kiegyenlíteni az Üzemeltető felé). A rekonstrukciós munkáról kiszámlázott teljes bekerülési érték pénzügyi rendezéséről az Ellátásért felelős köteles gondoskodni a 8. pontban leírtak szerint. 10. Felek rögzítik, hogy az Ellátásért felelős és az Üzemeltető egyeztetése alapján a legszükségesebb (pl. vízminőség javító program) vízközmű-fejlesztésekhez önerő biztosítása is lehetséges a vízközmű-használati díj terhére, előleg címen, amelyet a Felek előzetes egyezetéseket követően nyilatkozatban rögzítenek. A vízközmű-használati díj előleg elszámolása a használati díj számlák számlázásakor történik, mindaddig, amíg az Üzemeltető által megelőlegezett önerő összege elszámolódik. III. Egyebek 1. Jelen melléklet a bérleti-üzemeltetési szerződés hatályáig van érvényben. 2. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen mellékletben foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt. Felek jelen üzemeltetési szerződés mellékletét elolvasták, tartalmát megértették, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégszerűen aláírták. Sárvár, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
4. mellékelt a …/2014. (VI. …) számú képviselő-testületi határozathoz BÉRLETI-ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Sárvár Város, Jákfa Község és Rábapaty Község tulajdonában lévő víziközmű létesítmények – Jákfa ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére
amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18, képviseletében: Kondora István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, Rábapaty Község Önkormányzata (székhelye: 9641 Rábapaty, Alsópatyi u. 82., statisztikai számjele: 15733641-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743220, adószáma: 15733641-1-18, képviseletében: Dugovics Balázs István polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, Jákfa Község Önkormányzata (székhelye: 9643 Jákfa, Kossuth Lajos u. 64., statisztikai számjele: 15733830-8411-321-18, PIR Törzsszáma: 743417, adószáma: 15733830-1-18, képviseletében: Téttry Kálmán polgármester), mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelősök, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10-100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett, az Ellátásért felelősök részére előírt víziközmű-szolgáltatási feladatok teljesítésére. I. PREAMBULUM Felek rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) rendelkezik a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és kötelezettségekről. A Vksztv. 1.§.c) pontja szerint a települési önkormányzat kötelessége és joga gondoskodni a közműves ivóvízellátással kapcsolatos víziközműszolgáltatási feladatok elvégzéséről. A Vksztv. 9.§ (1) bek. alapján a közigazgatási területén lévő felhasználási helyekre és az azokat közvetlenül ellátó víziközmű-rendszerre nézve a Vksztv. 9.§ (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel a települési önkormányzatot illetik az ellátásért felelős jogai és terhelik annak kötelezettségei. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető települési önkormányzatok és az állam kizárólagos tulajdonában álló zártkörűen működő részvénytársaság. A társaság valamennyi részvénye önkormányzati, illetve állami tulajdonban van, ennek megfelelően eleget tesz a nemzeti vagyonról szóló törvény 2011. évi CXCVI 3.§. 1. bek. ag) pontja szerinti átláthatósági
feltételnek, valamint a 3.§ 1. bek. 19. pont bd) pontjának. A jelen bérleti-üzemeltetési szerződésben érintett Önkormányzatok is tulajdonosai az Üzemeltetőnek. Felek megállapítják, hogy az Üzemeltető a Vksztv. szerinti víziközmű-szolgáltatónak minősül. Felek megállapítják, hogy az Üzemeletető megfelel a Vksztv 16. § (6) bek. a.) pontjában foglaltaknak, miszerint bérleti-üzemeltetési szerződés kizárólag olyan víziközmű-szolgáltató társasággal jöhet létre: amely kizárólag az ellátásért felelős, vagy rajta kívül az állam, települési önkormányzat, vagy ezek közös tulajdonában áll. A Vksztv. 29. § (1) bek szerint a nemzeti vagyonról szóló törvénynek az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos tevékenységeire vonatkozó rendelkezései értelmében koncessziós eljárás lefolytatása nélkül hozható létre üzemeltetési jogviszony, amennyiben a Vksztv 16. § (6) bekezdése szerinti feltételek is teljesülnek (bérleti-üzemeltetési szerződés), ezért a jelen szerződés megkötésére az Önkormányzatok pályázati eljárás lefolytatása nélkül jogosultak. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen üzemeltetési szerződés tárgyát képező ivóvízellátási rendszer fejlesztési feladatainak, problémáinak megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelős nevében és helyette tájékoztatási kötelezettség mellett – a többi ellátásért felelős tulajdonos képviseletére jogosult (továbbiakban: Képviseletre jogosult) Sárvár Város Önkormányzata mindenkori képviselőjével történik. Az ivóvízellátási rendszerhez tartozó települések: Sárvár (Rábasömjén településrész), Jákfa és Rábapaty. A Felek megállapítják, hogy az Ellátásért felelős Önkormányzatok tulajdoni arányait az ivóvízellátási rendszeren az 1. sz. melléklet tartalmazza. Az Önkormányzatok megbízzák, az Üzemeltető elfogadja a Jákfa ivóvízellátási rendszer üzemeltetésének szerződés szerinti kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételek mellett. A jelen szerződés tárgyát képezi az Ellátásért felelősök tulajdonába, mint korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó, az 1. sz. mellékletben részletezett víziközmű vagyontárgyak Üzemeltető általi üzemeltetése, az Önkormányzatok közigazgatási területén az ivóvízellátásra vonatkozó víziközmű-szolgáltatói feladatok ellátása. A jelen szerződés tárgyát képezik továbbá a szerződés hatálya alatt az Ellátásért felelősök rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során, jelen szerződés aláírását követően később üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Ellátásért felelősök kötelesek gondoskodni. Ez alapján, az újonnan keletkező vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Ellátásért felelős az általa megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszi, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell.
I. Szerződő Felek az alábbiakról állapodnak meg: 1.
Az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető rögzítik, hogy a Jákfa ivóvízellátási rendszer vízközmű vagyontárgyait e szerződés alapján a VASIVÍZ ZRt. üzemelteti.
2.
Az Üzemeltető vállalja, hogy a rábízott víziközműveket az erre vonatkozó hatályos jogszabályoknak, ezen belül is különösen a víziközmű- szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvénynek, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénynek és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénynek megfelelően üzemelteti, gondoskodik a felhasználók közegészségügyileg megfelelő, folyamatos, biztonságos vízellátásáról.
3.
Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy a víziközművek üzemeltetéséről szóló 21/2002.(IV. 25.) KöViM rendelet szerint az érintett ivóvízellátási rendszer teljes körű üzemeltetését ellátja, ezen belül különösen: a.) b.) c.) d.) e.)
A napi üzemeltetéshez üzemeltető személyzetet biztosít. A szakmai irányításhoz szakképzett vezetőt biztosít. A vízközmű üzemeltetéshez ügyeleti szolgálatot biztosít. A felhasználók részére ügyfélszolgálati irodát működtet. Az ivóvízellátási rendszer teljes körű karbantartásához és hibaelhárításához az anyagokat, az eszközöket, és a személyzetet biztosítja. f.) Munkaidőn kívüli időszakra a hiba- és kárelhárítás elvégzésre folyamatosan rendelkezésre álló készenléti rendszert működtet, valamint az ehhez szükséges feltételeket biztosítja. g.) Az üzemeltetett rendszerre vagyonbiztosítást, és a harmadik személynek okozott károk megtérítésére felelősségbiztosítást köt. h.) Az üzemeltetési engedélyt megszerzi. i.) Az üzemeltetés során a munkavédelmi előírásokat betartja és betartatja. j.) A szolgáltatási díjra vonatkozó számlákat elkészíti. k.) A díjat beszedi. l.) A hátralékokat kezeli. m.) Felhasználói nyilvántartást felveszi, és folyamatosan vezeti. n.) A felhasználói, egyedi közüzemi szerződéseket megköti. o.) Az üzemeltetett eszközök leltárszerű felvételét elkészíti, és a változásokat folyamatosan vezeti. p.) A működtetéshez szükséges szolgáltatókkal a szolgáltatási szerződéseket megköti, s ennek egyszeri és folyamatos költségeit viseli. q.) Fejlesztés-bővítés esetén üzemeltetői szaktanácsadást, véleményt ad az Ellátásért felelős vagy a Képviseletre jogosult önkormányzatnak, illetve az általuk megbízottak részére 4.
Az érintett ivóvízellátási rendszer üzemeltetése vízközmű-használati díj ellenében történik. A jelen üzemeltetési szerződés 3. sz. melléklete részletesen szól a „Vízközműhasználati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről”.
5.
Az ivóvíz-szolgáltatás díjat a Vksztv. 62.§ alapján a költségekre, árakra, díjakra vonatkozó közgazdasági összehasonlító elemzések felhasználásával, a következő szempontokra is figyelemmel kell meghatározni:
a.
b.
a díjaknak ösztönözniük kell a biztonságos és legkisebb költségű víziközmű-szolgáltatást, a gazdálkodás hatékonyságának javítását, a kapacitások hatékony igénybevételét, a szolgáltatás minőségének folyamatos javítását, valamint a természeti erőforrások kímélete elvének érvényesülését, figyelembe kell venni a folyamatos és biztonságos víziközműszolgáltatás indokolt költségeit, valamint a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit, ideértve különösen a vízbázis védelem indokolt költségeit
A Vksztv. 63. §(1) bek. értelmében vízdíj alapdíjból és fogyasztással arányos díjból álló kéttényezős díj. A díjmegállapításra és díjemelésre a Vksztv. 76. §-ban foglalt rendelkezések irányadók, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény (Rezsi tv.) rendelkezései mellett, amely 2013. július 1. napjával rögzítette az alkalmazandó díjak mértékét. Ennek megfelelően az Üzemeltető a Vksztv. és a Rezsi tv. szerinti jogszerű díjakat köteles alkalmazni. A mindenkori díjak megállapítása a Vksztv., valamint a díjakra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. 6.
A Vksztv. 6.§ (2) bek. értelmében ha a víziközmű idegen ingatlanon fekszik, a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott vízvezetési szolgalmi jog az Ellátásért felelőst illeti meg azzal, hogy az abból származó jogok gyakorlása - a víziközmű üzemeltetési tevékenységéhez indokolt mértékben – az Üzemeltetőt megilleti. Az Üzemeltető viselni köteles a joggyakorlás következtében felmerülő terheket.
7.
Az Ellátásért felelősök feladata a jelen szerződés tárgyát képező vízközművekhez kapcsolódó szolgalmi jogok ingatlan nyilvántartásba történő bejegyeztetése. Ezek rendezésének költsége, illetve a hiányukból fakadó károk, illetve kártérítési igények megfizetése az Ellátásért felelősöket terheli.
8.
Az Önkormányzatok kötelezettsége a szerződés tárgyát képező víziközmű vagyontárgyakra fennálló jótállási és szavatossági jogoknak az átadott létesítmények kivitelezésére és a beépített anyagokra vonatkozó gyakorlása.
9.
Az Önkormányzatok az üzemeltetéshez a víziközmű vagyontárgyak üzemeltetésbe adásával egyidejűleg az Üzemeltető részére átadják a hatályos jogszabályoknak megfelelő, az üzemeltetéshez és a vagyon nyilvántartása vételéhez szükséges dokumentumokat. Új vagyontárgyak üzemeltetésbe adásánál az Önkormányzatok átadják a teljeskörű megvalósulási dokumentációt a hatóság által jóváhagyott próbaüzemi zárójelentéssel, valamint a kezelés és karbantartási utasítást.
10.
A víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközműfejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelősök gondoskodnak. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelősök az ivóvízellátási rendszeren érintett összes önkormányzattal és a Képviseletre jogosulttal - Vksztv. 9 §.(3) bekezdés - egyeztetve kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jövőbeni víziközmű fejlesztési terveinek kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonják, a Vksztv. 11. § értelmében az Ellátásért felelősök által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási
Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez az Üzemeltető javaslatot tesz. Az Ellátásért felelősök által elkészített végleges tervezetet az Üzemeltető a Hivatalnak történő benyújtást megelőzően véleményezi. 11.
Értéknövelő felújítás, csere az Ellátásért felelős(ök)el/vagy a Képviseletre jogosulttal és Üzemeltetővel előzetes egyeztetés alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Önkormányzatok feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. Az önkormányzatok a gördülő fejlesztési terv készítésébe az Üzemeltetőt 2015. évtől kezdődően a Vksztv. előírásai szerint bevonják.
12.
Az Ellátásért felelősök és a Képviseletre jogosult kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni.
13.
A Felek elfogadják a Vksztv. alapján, hogy az ellátásbiztonság fenntartása érdekében az Üzemeltető elvégzi azokat a hibajelleggel, váratlanul felmerülő beavatkozásokat az érintett ivóvízellátási rendszeren, amelyek a számvitelről szóló törvény rendelkezései értelmében az értéknövelő felújítások körében számolhatók el. A felújítási beavatkozások szükségességének felismerését követően az Üzemeltető az Ellátásért felelőst(ket)/ vagy a Képviseletre jogosultat tájékoztatja. Az Ellátásért felelős(ök) az elvégzett munkálatok indokolt költségeit megtérítik
14.
A Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 43.§(4) bekezdése alapján az Üzemeltető nem jogosult az érintett ellátás rendszeren lévő települési önkormányzatok tulajdonában álló vízközmű vagyontárgyakkal összefüggésben más vállalkozási tevékenységet is folytatni, hasznosítani, hasznait szedni. Ez a jog az Önkormányzato(ka)t illeti.
15.
A jelen szerződés tárgyát képező víziközmű-szolgáltatás meghatározott részének kiszervezéséhez a Vksztv.- ben és a végrehajtására hozott, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm. rendeletben előírt engedély, illetve tájékoztatási kötelezettség szükséges. Kiszervezés esetében az Üzemeltető úgy felel a jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott kötelezettségei teljesítéséért, mintha az adott tevékenységet maga végezné.
16.
Szerződő felek rögzítik, hogy a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás tekintetében az Üzemeltető a Vksztv. alapján jár el. A nem lakossági felhasználó az Üzemeltetőnek külön szerződés keretében víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizet, amely kizárólag azon település víziközmű-fejlesztési igényeivel összefüggésben használható fel, ahol a hozzájárulás megfizetésével érintett felhasználási hely található. A víziközmű-fejlesztési hozzájárulást az Üzemeltető az Ellátásért felelős/(ök) nevében szedi be, annak felhasználásáról évente elszámol.
17.
Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen szerződés I. fejezet 4., 7., 13. pontjában foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt.
II. 18.
Szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés hatálya alatt egymással rendszeres és folyamatos kapcsolatot tartanak és minden lényeges körülményről, tájékoztatják egymást.
19.
Az Üzemeltető az üzemeltetett víziközmű-vagyonra tűz, elemi károk vagyonbiztosítást köt, melynek díját érvényesíti a szolgáltatási üzemeltetésbe vett eszközökön bekövetkezett káresemények után megfizetett kártérítés az Üzemeltetőt illeti, amelynek összegét az megrongálódott vagyontárgy helyreállítására fordítja.
20.
A jelen szerződés időtartama alatt az üzemeltetésbe vett vízközmű-vagyontárgyak megsemmisülése, vagy megrongálódása folytán bekövetkező olyan károkért, amelyek az Üzemeltető felróható magatartására vezethetők vissza, az Üzemeltető az Ellátásért felelős felé a Ptk. szerződéses károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint tartozik kártérítési felelősséggel.
21.
Az üzemeltetésbe adott vagyontárgyak működtetése során harmadik személynek okozott károkért az Üzemeltető a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó rendelkezései szerint felel. Ezen károk megtérítése végett az Üzemeltető felelősségbiztosítási szerződést köt.
22.
A felek a jelen szerződést 2015. január hó 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra kötik.
23.
A felek tudomásul veszik, hogy a jelen szerződésük legkorábban a Hivatal jóváhagyó határozata jogerőre emelkedésének napján léphet hatályba.
24.
A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az együttműködés tapasztalatai alapján legkésőbb 2016. június 30-áig felülvizsgálják a bérleti-üzemeltetési szerződést.
25.
és lopás elleni díjakban. Az biztosító által Üzemeltető a
Az üzemeltetési szerződés megszűnik: - az Üzemeltető jogutód nélküli megszűnésével, - az adott vagyontárgyra vonatkozóan a víziközmű-vagyontárgy megsemmisülésével, - a szerződés Ellátásért felelősök vagy az Üzemeltető általi rendes felmondásával, - a szerződés Ellátásért felelősök vagy az Üzemeltető általi rendkívüli felmondásával.
26.
Az Ellátásért felelősök jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatják, - ha az Üzemeltető tekintetében a Vksztv-nek, a környezet védelmére vagy a vízgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági határozatok előírásainak víziközmű-szolgáltatás során történő súlyos megsértését jogerősen megállapították, - ha az Üzemeltető a jelen szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan, súlyosan vagy huzamosan megszegte, - ha az Ellátásért felelős(ök) tulajdonosi érdekeikre tekintettel más üzemeltetővel és/vagy más módon kívánják ellátási kötelezettségüket teljesíteni.
27.
Az Üzemeltető a jelen szerződést az év végére szólóan, de legalább 8 hónapos felmondási idővel felmondhatja, ha az Ellátásért felelősök a jelen szerződésben
megállapított megszegték.
kötelezettségüket
nekik
felróhatóan,
súlyosan
vagy
huzamosan
28.
Az Ellátásért felelősök a jelen szerződést rendkívüli felmondással akkor szüntethetik meg, ha, - az Üzemeltető a vele szemben a szerződés megkötését megelőzően megindult csődvagy felszámolási eljárásról az Üzemeltetőt nem tájékoztatta, vagy az Üzemeltetővel szemben a szerződés hatályának időtartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul, - az Üzemeltető illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.
29.
Az Ellátásért felelősök a jelen szerződést azon vízközművekre vonatkozóan, amely vízközművek Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával jöttek létre, rendes felmondással nem mondhatja fel. Amennyiben rendkívüli felmondásra kerül sor, úgy a jelen szerződés megszűnésével egyidejűleg az Ellátásért felelős egy összegben köteles megfizetni az Üzemeltetőnek azt az összeget, amelyet az Üzemeltető az Ellátásért felelős tulajdonába került vízközművek megépítése céljából részükre megelőlegezett. Az Ellátásért felelős által fizetendő összeg csökken az – Európai Uniós támogatással és az Üzemeltető pénzügyi szerepvállalásával - megvalósult vízközművek üzemeltetése során, az Üzemeltető által beszedett víziközmű-szolgáltatási díjakból már megtérült összeggel.
30.
Az Önkormányzatok helyszíni megbízottjai és kapcsolattartói: Sárvár Város mindenkori polgármestere. Rábapaty Község mindenkori polgármestere. Jákfa Község mindenkori polgármestere.
31.
Az Üzemeltető megbízottja és kapcsolattartója: A Jákfa ivóvízellátási rendszert mindenkor üzemeltető illetékes üzemmérnökség vezetője.
32.
Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók személyében bekövetkezett változásokról legkésőbb a változás napján írásban (levél vagy e-mail útján) értesítik egymást. Felek rögzítik, hogy ezen változás nem minősül szerződés módosításnak.
33.
A Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseikkel tárgyalás útján nem jutnak egyességre, úgy a peres ügyek eldöntésére hatásköri alkalmazandóságtól függően a Szombathelyi Járásbíróság, vagy a Szombathelyi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
34.
A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés teljesítése során a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján járnak el, illetve a vízközművekre, a víziközmű-szolgáltatásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseit tekintik irányadónak.
35.
A felek a szerződést, mint akaratukkal megegyezőt helybenhagyólag aláírták azzal, hogy a szerződés módosítása csak mindkét szerződő fél egybehangzó nyilatkozatával, a jelen szerződés és a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően lehetséges.
36.
Az Üzemeltetési szerződés 1., 2. és 3. sz. számú melléklete a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
Mellékeltek: 1. sz. melléklet: Az üzemeltetésbe adott víziközmű vagyon leltára és vagyonértékelés 2. sz. melléklet: Szolgalmi jogok 3. sz. melléklet: Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről Ezen szerződést: Sárvár Város képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el. Rábapaty Község képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el. Jákfa Község képviselő-testülete …………… sz. határozattal fogadta el. Sárvár, 2014……………
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
Jákfa, 2014. ……….
……………………………. Téttry Kálmán polgármester Jákfa Község Önkormányzata nevében
Rábapaty, 2014…………..
……………………………. Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata nevében
Szombathely, 2014. ……..
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
………../2014. …. sz. szerződés 1. sz. melléklete
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
1. Jákfa ivóvíz hálózat
Sorszám
Vagyonérték összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
megnevezés Bekötés 1 Bekötés 2 Gerinc vezetékszakasz 3 Gerinc vezetékszakasz 4 Gerinc vezetékszakasz 5 Gerinc vezetékszakasz 6 Gerinc vezetékszakasz 7 8 Gerinc vezetékszakasz Vezetékszakasz összesen
anyag HGA 25 KPE(PN) 32 A 80 AC 100 AC 150 AC 200 HGA 63 KPE(PN) 63
fm. 2126,76 170,86 31,14 1320,58 1222,49 2809,02 82,06 463,77 8 226,68
76 410 521
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Jákfa
Jákfa, 2014. …………………………..
………………………………………… Téttry Kálmán polgármester Jákfa Község Önkormányzata
9 187 604 2 279 274 158 814 12 875 658 12 836 145 32 303 730 369 270 6 400 026 76 410 521
Arány 100%
Vagyonérték 76 410 521 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
2. Rábapaty ivóvíz hálózat
7
megnevezés Bekötés Bekötés Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz
anyag HGA KPE(PN10) A AC AC AC KM-PVC
8
Gerinc vezetékszakasz
KPE(PN10) 110
1 2 3 4 5 6
Vagyonérték összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
Sorszám
fm. 25 32 80 100 150 200 110
6757,91
29 194 164
836,83
10 831 759
82,26
472 168
5179,4
58 059 450
3219,17
34 392 660
4194,54
51 905 558
380,04
3 334 855
699,84 14 064 373
9 Gerinc vezetékszakasz Vezetékszakasz összesen
KPE(PN) 63
1228,31
17 689 721
22 578,30
219 944 708
219 944 708
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Rábapaty
Rábapaty, 2014. …………………………..
………………………………………… Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata
Arány 100%
Vagyonérték 219 944 708 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
3. Jákfa - Rábapaty közös beruházás Műszaki jellemzők
Sorszám megnevezés
1
Hidroglóbus
anyag fm. Víztorony 356 m3 HidroglóbuszSzupersztat típus,fém szerkezetű, hőszigetelt. Beépített nyomásérzékelő. Távvezérlés megoldott. Töltő és űrítovezeték ugyanaz. Alaptestben kialakított akba méretei: 0,96 x 1,58 x 2,5 m. , Rábapaty 1266/4 hrsz.-on
Víztorony összesen
2
Jákfa -Víztároló
Jákfa I. kút
4
Jákfa II. kút
32 455 808
32 455 808 Víztároló medence 100 m3, vb, földfeltöltéssel, vb lejáró+acél ajtóval, Jákfa 0197/5 hrsz.-on
Víztároló medencék összesen
3
Vagyonérték összesen (Ft)
3 539 250
3 539 250 Víztermelő kutak 1,50x2,50x2,5 m mély, 20 cm falvtg vb akna, acél 600x600 mm lebúvóval, Sp 25-7 szivattyú 2" 42 m acélcsővel, indukciós vízmérővel, tolózárral, mintavevő csappal ,Danfoss VLT-8006 (4kW) frekvenciaváltó 1,50x2,50x2,5 m mély, 20 cm falvtg vb akna, acél 600x600 mm lebúvóval,SP 25-7 szivattyú 2" 30 m acélcsővel, indukciós vízmérővel, tolózárral, mintavevő csappal, NA 100 acélcsőből 3x6,0 m , Danfoss VLT-8008 (5,5 kW) frekvenciaváltó
8 094 439
4 031 704
5
Jákfa III. kút
3 db 1,50x2,50x2,5 m mély, 20 cm falvtg vb akna, acél 600x600 mm lebúvóval,SP 25-7 szivattyú 2" 30 m acélcsővel, indukciós vízmérővel, tolózárral, mintavevő csappal, NA 100 acélcsőből 3x6,0 m ,NA 100 acélcsőből 3x6,0 m ,Danfoss VLT-8011 (11,0 kW)frekvenciaváltó
Víztermelő kutak összesen Jákfa vízmű gépház Gépészeti és technológiai berendezések Kezelőépület gépészet 2 db., tartály átm.=2200 mm 6 vastalanító szűrő Q= 2x30 m3/h, felújított 7 pillangószelep 10 db., kézi DN 80 Mark MSM D mini 2,2 kW 8 oxidációs kompresszor 200 lit. légtartállyal Robuschi Robox RBS 07 7.5 9 öblítőlevegő fúvó kW 3 db., Grundfos CR 16-40 4 10 hálózati szivattyú kW 3 db., AUMA SG motoros 11 pillangószelep meghajtással DN 65 3 db., kézi működtetésű DN 12 pillangószelep 65 13 fertőtlenítőszer adagoló ProMinent Beta 4 14 tolózár kézi NA 100 15 vízmérő impulzusadós NA 100 16 összekötő csővezeték összekötő csővezetékek kezelőépület belső 17 felújítva épületgépészete Technológiai villamos és irányítástechnikai berendezések Gépház villamosság 18 Főelosztó RITTAl TS-8 hálózati szivattyú Danfoss 19 Frekvenciaváltó VLT FC 202, 4 kW, MoellerPS4 sorozat, kifutott 20 PLC gyártmány 21 gépház villamos szerelés felújítva Építés-szerelési munkák Telepi aknák 22 szakaszoló akna vb., 3,0x3,0, 2m mély, 23 gyűjtőakna beton, 3,0x2,0, 2m mély 30 m3 6x5,5x1,2 rézsűs 24 vasiszapülepítő akna mederlap burkolattal Telepi vezetékek, szerelvények
6 503 403
18 629 546
1 950 000 360 000 360 000 1 750 000 1 316 000 318 500 24 501 199 501 38 500 315 000 1 043 000 760 000
5 320 000 126 000 196 000 240 000
497 500 387 500 180 000
25
tisztavíz vezeték
26
tisztavíz vezeték
acél 30,0 m, helyettesítő anyag KPE 150, acél 30,0 m, helyettesítő anyag KPE 100,
27 tisztavíz a hálózatra 28 kútvezetékek KM PVC 90 110 fm. 29 túlfolyó-űrítő vezeték KM PVC 90 45,0 fm. 30 vasasvíz vezeték KG-PVC 110 20,0 fm. 31 dekantáltvíz vezeték KG-PVC 110 15,0 fm. Udvartér 32 Burkolt felület 270 m2 33 Betonozott terület 248 m2 34 kiépített járda 5 m2 35 kerítés 288 fm. 36 kapu 1 db 3,0 m-es kapu 37 kapu 1 db 1,0 m-es kapu Épületek 38 Gépház épülete 123 m2-es, 4 helyiség 39 Mélyített rész 80 m2-es, 1,3 m mély Jákfa vízmű gépház összesen Földterületek ivóvíz Rábapaty 1266/4 hrsz., Kivett vízmű, Rábapaty-víztorony földterület 40 Terület: 490 m2 Jákfa-gépház, medence, I, II, III kút 41 földterület Földterületek ivóvíz összesen
189 000 175 501 34 500 907 500 371 250 264 000 198 000
742 500 124 000 7 500 1 180 750 120 000 60 000
13 284 000 1 527 000
34 567 503 65 000
Jákfa 0197/5 hrsz., kivett vízmű, Terület: 5762 m2
46 000
111 000
Vagyonérték összesen
89 303 107
Tulajdoni arányok: Település Jákfa Rábapaty
Arány 33,3% 66,7%
Jákfa, 2014. ………………………..
Rábapaty, 2014. ………………………..
………………………………………… Téttry Kálmán polgármester Jákfa Község Önkormányzata
Vagyonérték 29 737 935 Ft 59 565 172 Ft
………………………………………… Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
LÉTESÍTMÉNYJEGYZÉK
4. Sárvár-Rábasömjén ivóvíz hálózat
Sorszám
Vagyonérték összesen (Ft)
Műszaki jellemzők
megnevezés Bekötés Bekötés Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Gerinc vezetékszakasz Vezetékszakasz összesen
anyag HGA 25 HGA 32 A 80 AC 100 AC 150 AC 200 HGA 50 KPE(PN) 40 KPE(PN) 63 KPE(PN) 110
fm. 1569,91 63,32 82,51 2587,25 495,45 1540,25 75,23 89,12 621,09 1,98 7 126,11
Vagyonérték összesen
Tulajdoni arányok: Település Sárvár
Sárvár, 2014. …………………………..
………………………………………… Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata
6 782 013 275 443 443 730 26 674 634 5 202 225 19 412 150 334 021 1 188 861 8 730 290 35 522 69 078 889
69 078 889
Arány 100,0%
Vagyonérték 69 078 889 Ft
Szombathely, 2014. …………………………….
………………………………………… dr. Kohuth Viktor vezérigazgató VASIVÍZ ZRt.
………../2014. …. sz. szerződés 2. sz. melléklete
Jákfa ivóvízellátási rendszer (Jákfa, Rábapaty, Sárvár-Rábasömjén települések) víziközmű létesítményeinek kapcsán szolgalmi jogokkal érintett ingatlanok
Ingatlan helyrajzi száma
Ingatlan címe
Sárvár, 2014.
Szolgalmi jog jogosultja
Szolgalmi jog bejegyzésének időpontja
Rábapaty, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
……………………………. Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata nevében
Jákfa, 2014.
……………………………. Téttry Kálmán polgármester Jákfa Község Önkormányzata nevében Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
………../2014. …. sz. szerződés 3. sz. melléklete
Vízközmű-használati díj megállapításáról és a felek közötti elszámolási kötelezettségekről amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (székhelye: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3, statisztikai számjele: 15733634-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743219 adószáma: 15733634-2-18) képviseletében eljáró Kondora István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, Rábapaty Község Önkormányzata (székhelye: 9641 Rábapaty, Alsópatyi u. 82., statisztikai számjele: 15733641-8411-321-18, PIR törzsszáma: 743220, adószáma: 15733641-1-18) – képviseletében eljáró Dugovics Balázs István polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, Jákfa Község Önkormányzata (székhelye: 9643 Jákfa, Kossuth Lajos u. 64., statisztikai számjele: 15733830-8411-321-18 , PIR törzsszáma: 743417, adószáma: 15733830-1-18) – képviseletében eljáró Téttry Kálmán polgármester -, mint ellátásért felelős Önkormányzat, - a továbbiakban, mint Ellátásért felelősök, másrészről a VASIVÍZ ZRt. (adószám: 11316385-2-18, cégjegyzék szám: Cg. 18-10100607), 9700 Szombathely, Rákóczi F. u. 19. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint víziközmű-szolgáltató - képviseletében eljáró Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató - a továbbiakban, mint Üzemeltető (továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: Preambulum
1. A bérleti-üzemeltetési szerződés I. fejezet 4. pontjában foglaltak végrehajtására a Szerződő felek a jelen 3. számú mellékletben, - amely az üzemeltetési szerződés elválaszthatatlan részét képezi – kívánják szabályozni a vízközmű-használati díj mértékét, illetve kívánnak rendelkezni az ilyen címen beszedett díj felhasználásának módjáról. 2. A szerződő felek rögzítik a jelen 3. számú mellékletben is, hogy az Ellátásért felelős települések a Jákfa ivóvízellátási rendszerhez tartoznak, a rendszer Jákfa, Rábapaty, Sárvár-Rábasömjén településeket látja el. Az Ellátásért felelősök elfogadják a képviseletre jogosult Sárvár Város Önkormányzatot (továbbiakban Képviseletre jogosult), illetve annak mindenkori képviselőjét, hogy a hivatkozott ivóvízellátási rendszerre vonatkozó bérleti-üzemeltetési szerződésben és a jelen 3. sz. mellékletben rögzített tárgykörben eljárjon.
3. A jelen megállapodás tárgyát képezik a Bérleti-üzemeltetési szerződés hatálya alatt az Önkormányzatok rendszerén az 1. sz. mellékletben felsorolt vízközművek fejlesztése során később üzembe helyezett – az Önkormányzatok beruházásában megvalósuló, illetve más módon tulajdonába kerülő – vízközmű rekonstrukciók, cserék, rendszerbővítések, illetve új vízközmű rendszerek is, melyek üzemeltetésbe adásáról az Önkormányzatok kötelesek gondoskodni. Ez alapján, a pótolt és értéknövelt, illetve az újonnan keletkező vízközművek körével és értékével azok üzemeltetésbe adásakor a szerződés 1. sz. mellékletét ki kell egészíteni. Amennyiben az Önkormányzatok az általuk megvalósított beruházáshoz az Európai Unió pénzügyi támogatását igénybe veszik, az üzemeltetésbe adásnál a támogatás felhasználásának szabályairól szóló előírásokat is alkalmazni kell. I.
A használati díj megállapítása, számlázása
1. Az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető megállapodnak abban, hogy az ivóvíz díjban megállapított használati díjat (amelynek mértéke jelen megállapodás megkötésének időpontjában nettó 25,- Ft/m3) az Üzemeltető a leolvasott és leszámlázott, értékesített víz m3 arányában számlázza és szedi be a felhasználóktól (továbbiakban: „értékesített víz m3”). Szerződő felek tudomásul veszik, hogy az ivóvízdíj része a vízközműhasználati díj, melynek mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által elfogadott, megállapított szolgáltatási díj határozza meg. 2. A szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az Ellátásért felelősök külön-külön évente két alkalommal (június és december hónapokban) az Üzemeltető által megadott, értékesített víz m3 mennyiség figyelembevételével számlát állítanak ki „vízközmű-használati díj” címén az Üzemeltető felé. A számla kibocsátása érdekében az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy minden év június 20. illetve december 20. napjáig az Ellátásért felelősöket írásban értesíti a település felhasználói felé értékesített m3 mennyiségről. 3. Felek tudomásul veszik, hogy az Üzemeltető a jelen 3. sz. melléklet I/1. és I/2. pontja szerint kiállított vízközmű-használati díjról – csökkentve „be nem folyt, behajthatatlan követelés címén 3,1%-kal” – kiállított számlát köteles átutalni az Ellátásért felelősök részére. Az így utalt összeget az Ellátásért felelősök a Vksztv. 18.§-a alapján köteles elkülönítetten kezelni és azt kizárólag a hivatkozott ivóvízellátási rendszer fejlesztésére, bővítésére, rekonstrukciós munkái elvégzésére fordítani. II.
A használati díjból képzett alap felhasználása és elszámolása
1. A felek jelen mellékletben is rögzítik, hogy a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében a vízközmű-fejlesztésről a bérleti-üzemeltetési szerződés fennállása alatt az Ellátásért felelősök gondoskodnak. Szerződő felek rögzítik az együttműködési szándékukat a fejlesztések tekintetében is. Az Ellátásért felelősök az ivóvízellátási rendszeren kötelezettséget vállalnak arra, hogy 2015. évtől kezdődően a víziközmű fejlesztési terveik kialakításába és munkáiba az Üzemeltetőt bevonják, aki javaslatot tesz az Ellátásért felelősök által elkészítendő és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) jóváhagyásra benyújtandó gördülő fejlesztési tervhez, mely felújítási és pótlási tervből, valamint beruházási tervből áll. 2. A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen melléklet tárgyát képező ivóvízellátási rendszer fejlesztési feladatai, problémái megvitatása, egyeztetések lefolytatása, döntések
meghozatala a Vksztv. 9.§ (3) bek. szerint az Ellátásért felelős nevében az önkormányzatok képviselő testületei felhatalmazása alapján - tájékoztatási kötelezettség mellett – a több ellátásért felelős tulajdonos Képviseletére jogosulttal történik. A Felek kötelezettséget vállalnak, hogy 2015. évtől kezdődően minden naptári évben a gördülő fejlesztési terv Hivatalnak történő benyújtását megelőzően egyeztetik az adott naptári évre vonatkozó rekonstrukciós tervet. 3. Értéknövelő felújítás, csere a Képviseletre jogosult és az Üzemeltető előzetes egyeztetése alapján készített üzemeltetői szakvélemény szerinti mértékben, a gördülő fejlesztési terv szerint történhet, végrehajtása az Ellátásért felelősök feladatát képezi. Az ilyen fejlesztések elvégzését az Üzemeltető a fejlesztési forrás biztosítása esetén a Vksztv. 29.§ (4) bek. szerint kizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, önálló vállalkozási szerződés alapján végezheti. 4. Az Ellátásért felelősök és a Képviseletre jogosult kijelentik, hogy a fejlesztések megvalósítására elsősorban az Üzemeltetővel kötnek önálló vállalkozási szerződést azzal, hogy az Üzemeltető is köteles a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően eljárni. 5. Felek tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkákat az Üzemeltető megrendelés hiányában is – utólagos tájékoztatási és elszámolási kötelezettség mellett – jogosult a biztonságos üzemeltetés érdekében elvégezni, illetve elvégeztetni a jelen mellékletben részletezett vízközműhasználati díj alap terhére. 6. Az Ellátásért felelősök tudomásul veszik, hogy az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munka esetén, ha az egyes önkormányzatoknál a rekonstrukciós munka felmerüléséig képződött alap nem fedezi a szükséges rekonstrukciós munka bekerülési értékét, úgy az Üzemeltető megvizsgálja az adott évre tervezett víz értékesítési mennyiség figyelembevételével képződhető használati díj összegét. Amennyiben a rekonstrukciós munka tényleges bekerülési értéke az Üzemeltetőnél likvidítási gondot nem jelent, az Üzemeltető azt a teljes érték erejéig megfinanszírozza (megelőlegezi). A munka elvégzését követően az Ellátásért felelősök és az Üzemeltető felülvizsgálja az elfogadott rekonstrukciós listát és átütemezi azt az adott időpontban ismeretes pénzügyi fedezet erejéig, figyelembe véve a váratlan meghibásodás miatti rekonstrukciós munkák összegét. 7. Az Üzemeltető kötelezettséget vállal arra, hogy ha a rekonstrukciós munkák értéke figyelembe véve az előre nem tervezhető (váratlan meghibásodás miatti) rekonstrukciós munkák bekerülési értékét is - meghaladta a rekonstrukció elvégzésének időpontjáig az érintett vízközmű-rendszeren képződött vízközműhasználati díj összegét, akkor a végleges pénzügyi elszámolást év végén a ténylegesen kiszámlázott értékesített víz m3 ismeretében végzi el. 8. Az elvégzett munkákról műszaki szempontból az Üzemeltető az Ellátásért felelősök által elfogadott Képviseletre jogosult Önkormányzatnak köteles elszámolni. Az Üzemeltető az elvégzett munkák pénzügyi elszámolását az Ellátásért felelősök felé külön-külön köteles leszámlázni, figyelembe véve a bérleti-üzemeltetési szerződés létesítményjegyzékén feltüntetett tulajdoni hányadot.
9. Felek tudomásul veszik, hogy az Ellátásért felelősöknek kiszámlázott rekonstrukciós munka teljes bekerülési értékét az Ellátásért felelősök kötelezettségként, az Üzemeltető követelésként tartja nyilván (kivétel az ÁFA, melyet a számla fizetési határidejéig kell kiegyenlíteni az Üzemeltető felé). A rekonstrukciós munkáról kiszámlázott teljes bekerülési érték pénzügyi rendezéséről az Ellátásért felelősök kötelesek gondoskodni a 8. pontban leírtak szerint. 10. Felek rögzítik, hogy az Ellátásért felelősök a Képviseletre jogosult és az Üzemeltető egyeztetése alapján a legszükségesebb (pl. vízminőség javító program) vízközműfejlesztésekhez önerő biztosítása is lehetséges a vízközmű-használati díj terhére, előleg címen, amelyet a Felek előzetes egyezetéseket követően nyilatkozatban rögzítenek. A vízközmű-használati díj előleg elszámolása a használati díj számlák számlázásakor történik, mindaddig, amíg az Üzemeltető által megelőlegezett önerő összege elszámolódik. III.
Egyebek
1. Jelen melléklet a bérleti-üzemeltetési szerződés hatályáig van érvényben. 2. Felek rögzítik, hogy az Üzemeltető a jelen mellékletben foglaltak tekintetében évente az Üzemeltető évi rendes Közgyűlésén az Éves beszámoló keretében részletes tájékoztatást nyújt. Felek jelen üzemeltetési szerződés mellékletét elolvasták, tartalmát megértették, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégszerűen aláírták.
Sárvár, 2014.
Rábapaty, 2014.
……………………………. Kondora István polgármester Sárvár Város Önkormányzata nevében
……………………………. Dugovics Balázs István polgármester Rábapaty Község Önkormányzata nevében
Jákfa, 2014.
……………………………. Téttry Kálmán polgármester Jákfa Község Önkormányzata nevében Szombathely, 2014.
……………………………. Dr. Kohuth Viktor vezérigazgató Üzemeltető VASIVÍZ ZRt. nevében
7. napirendi pont A Vadkert körút alépítményére vonatkozó bérleti szerződés jóváhagyása.
ELŐTERJESZTÉS a Vadkert körút alépítményére vonatkozó bérbevételi ajánlatról
Tisztelt Képviselő-testület!
Az Invitel Távközlési Zrt. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10.) képviseletében Magasy Attila kérelemmel fordult Sárvár város Önkormányzatához, melyben a Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező Sárvár Vadkert körút alépítménybe optikai kábel telepítését kérte. Ennek érdekében kívánja az alépítményt bérbe venni nettó 20,- Ft/folyóméter/hó bérleti díjon. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete 16. § n) pontja szerint értékhatártól függetlenül a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik a döntés „az önkormányzati közfeladatot ellátó, önkormányzati alapítású költségvetési szervek használatában levő vagyon kivételével az önkormányzati vagyon 2 évet meghaladó használati, hasznosítási jogának ellenérték fejében történő átengedéséről”. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága a 132/2014. (V.22.) számú határozatával az alábbi döntést hozta: „Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az Invitel Távközlési Zrt. által a Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező Sárvár Vadkert körút alépítményre vonatkozó bérbevételi ajánlatot - Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete 16. § n) pontja alapján – nettó 20,- Ft/folyóméter/hó (1700 méter igénybevétele esetén nettó 34.000,- Ft/hó) bérleti díj megfizetése esetén elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a bérleti szerződés részletes feltételeire vonatkozó tárgyalások lefolytatására azzal, hogy a tárgyalások eredményéhez képest a bérleti szerződés végleges feltételeiről a Képviselő-testület dönt.” Az Invitel Távközlési Zrt. képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeként az előterjesztéshez mellékelt bérleti szerződéstervezet került kidolgozásra. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a bérleti szerződés tervezetét megvitatni, jóváhagyni, az aláírásra felhatalmazni szíveskedjen.
Határozati javaslat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az Invitel Távközlési Zrt. által a Sárvár város Önkormányzata tulajdonát képező Sárvár Vadkert körút alépítményre vonatkozó bérbevételi ajánlatot - Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete 16. § n) pontja alapján – nettó 20,- Ft/folyóméter/hó (1750 méter igénybevétele esetén nettó 35.000,- Ft/hó) bérleti díj megfizetése esetén elfogadja. Felhatalmazza a Polgármestert a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. június 17.
/ : Kondora István : / polgármester
Melléklet az előterjesztéshez:
KÁBELHELY BÉRLETI SZERZŐDÉS
mely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata (9600 Sárvár, Várkerület 2-3., adószám: 15733634-2-18, képviseli: Kondora István polgármester), mint bérbeadó (a továbbiakban: Bérbeadó);
másrészről az INVITEL Távközlési Zrt. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10., adószám: 12069316-2-44, cégjegyzékszám: 13-10-040575, képviseli: Bognár Ádám üzemeltetési igazgató és Dr. Móricz Ildikó jogtanácsos), mint bérlő, a továbbiakban: Bérlő, együttesen a továbbiakban Felek között az alulírott napon, az alábbiak szerint.
1.
A Szerződés tárgya A Felek megállapodnak abban, hogy a Bérlő részére a Bérbeadó bérbe adja a tulajdonát képező Sárvár Vadkert körút alépítményben található, jelen Szerződéshez 1. sz. mellékletként csatolt átnézeti rajzon megjelölt nyomvonalon 1.750 m hosszban 1 db ∅ 100 mm átmérőjű PVC béléscsövet (a továbbiakban: Bérlemény) a Bérlő elektronikus hírközlési szolgáltatásainak biztosításához szükséges 2 db ∅ 32 mm átmérőjű béléscsövének és abban futó kábeleinek elhelyezése céljából a jelen Szerződésben meghatározott feltételekkel.
2.
Tulajdonjog, a Bérlő használati joga Bérbeadó szavatolja, hogy a Bérlemény teljes egészében és kizárólagosan a tulajdonát képezi. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérlemény fölött rendelkezési joga nincs. A Bérleményben elhelyezett béléscsövek és kábelek a Bérlő tulajdonát képezik.
3.
A Szerződés hatálybalépése és időtartama A Szerződés a mindkét Fél általi aláírásának napján lép hatályba. A Felek jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötik.
4.
Ellenőrzési jog A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó jogosult a Bérlő előzetes értesítésével ellenőrizni a Bérlemény Szerződés szerinti üzemeltetését.
5.
A bérleti díj Egységár: A Felek a bérleti díj egységárát 20,- Ft/m/hó + ÁFA, azaz Húsz Forint/m/hó + ÁFA összegben határozzák meg. Bérleti díj: A bérleti díj egységárával és a Bérlemény hosszával számolt bérleti díj a Szerződés aláírásakor: 35.000,- Ft/hó + ÁFA, azaz Harmincötezer Forint/hó + ÁFA.
6.
Fizetési feltételek A Bérbeadó jogosult a bérleti díjról a bérleti szerződés aláírását követően havonta, legkorábban a tárgyhó első napján számlát kiállítani. Törthó számlázása időarányosan történik. A Bérlő a havi bérleti díjról szóló, a jelen Szerződés és a mindenkori adó- és számviteli törvények szerint formailag és tartalmilag kifogástalan számlát a kézhezvételtől számított 90 (kilencven) napon belül köteles a Bérbeadónak a számláján feltüntetett bankszámlájára átutalással kiegyenlíteni. Felek egyező akarattal megállapodnak abban, hogy a fenti, a számla kézhezvételét követő 90 napos fizetési határidőt a Polgári Törvénykönyv 6:130 § (3) és (4) bekezdésében foglaltak ismeretében, az ott írt rendelkezések figyelembe vételével arra tekintettel állapították meg, hogy (i) a szerződés alapján nyújtandó szolgáltatások teljesítésének ellenőrzése, a számla jóváhagyásának időigénye a fizetési határidő ilyen időtartamát indokolja, (ii) a fizetési határidő a szerződéses díj összegére figyelemmel került megállapításra, amely azt megfelelően kompenzálja, Felek egyező akarattal megállapodnak továbbá abban, hogy a számlán feltüntetett fizetési határidő arra tekintettel került megjelölésre, hogy a számlakiállító székhelyével azonos településen lévő címre történő küldés esetén a postára adástól számított 3. (harmadik) naptári napon, míg az ország egyéb településére történő küldés esetén a postára adástól számított 7. (hetedik) naptári napon a számlát kézbesítettnek kell tekinteni. Vita esetén a postára adás tényét és időpontját számla kiállító szerződő Félnek kell bizonyítania. Mindezek alapján a szerződés szerint számlakiállító, azaz jogosult szerződő Fél kijelenti, hogy a fizetési határidő indokoltan és a Felek által kétoldalú megegyezés alapján, mint egyedi kereskedelmi feltétel került megállapításra, ezt a szerződési feltételt nem tekinti a maga számára egyoldalúan és indokolatlanul hátrányosnak.
A Felek kölcsönösen és egybehangzóan kijelentik, hogy a fenti megállapodás egyező szerződéses akaratuknak megfelel. A bérleti díj késedelmes fizetése esetén a Bérbeadó jogosult a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:155. § szerint késedelmi kamatot követelni. 7.
A nyomvonal megváltoztatásának joga: A Bérlő a Bérbeadó előzetes írásbeli értesítése, és annak a Bérbeadóval való elfogadtatása után jogosult meglévő béléscsöveinek, kábeleinek cseréjére. Újabb béléscsövek, kábelek behúzására csak a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása esetén jogosult a Bérlő. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó fenntartja az alépítmény – ezzel együtt a Bérlemény - nyomvonalának megváltoztatási jogát, amely magában foglalhatja az érintett végpontoknak (vagy azok valamelyikének) a megváltozását is. Erről a tényről a Bérbeadó a Bérlőt a változást megelőzően, illetve terv- és engedélyköteles módosítás esetén a tervezési szakban értesíti. Amennyiben a Bérlő az új nyomvonalon összeköttetésre nem tart igényt, azt köteles a Bérbeadó értesítésének kézhezvételétől számított 5 napon belül, de legalább 15 nappal a változást megelőzően jelezni. Ebben az esetben a Felek jelen Szerződést módosítják és a Bérlő a Bérlemény érintett részét jegyzőkönyvileg köteles a Bérbeadónak visszaadni. Amennyiben a Bérlő a megváltozott nyomvonalon az összeköttetésre igényt tart, a Felek jelen Szerződést a változás időpontjával módosítják. A nyomvonalnak a Bérbeadó érdekkörében történő megváltoztatása esetén, amennyiben az a végpontokat nem érinti, a bérleti díj nem változik.
8.
Felek kötelezettségei Bérbeadó kötelezettségei: A Bérbeadó a Bérlő tulajdonában álló kábelhálózatról adatszolgáltatást csak a Bérlő írásbeli engedélyével adhat. Ennek értelmében közműegyeztetések során a Bérlő köteles felhívni a harmadik fél figyelmét arra, hogy a Bérlővel további adategyeztetés szükséges. A Bérbeadó szavatosságot vállal azért, hogy a bérlet tárgyát képező kábelhely az átadáskor és a bérleti jogviszony teljes tartama alatt megfelel a jelen Szerződésben és a jogszabályokban előírt feltételeknek és követelményeknek, valamint azért, hogy az a bérleti jogviszony teljes tartama alatt rendeltetésszerű használatra alkalmas. A Bérbeadó szavatolja, hogy a bérlet tárgyát képező kábelhely vonatkozásában harmadik személynek nincsen olyan joga, amely a Bérlő jelen Szerződésben és a jogszabályban meghatározott jogainak gyakorlását a bérleti jogviszony alatt korlátozná, vagy kizárná. A Bérbeadó köteles a bérleti jogviszony teljes tartama alatt gondoskodni:
- a tulajdonát képező kábelhely állagának megóvásáról és állandó üzemképes állapotáról, - rendkívüli káresemények következtében keletkezett károk, meghibásodások, lehetőség szerinti haladéktalan helyreállításáról A Bérlő kötelezettségei A Bérlő a bérleti jogviszony fennállása alatt köteles: -a bérleti díjat jelen Szerződésben foglaltak szerinti határidőben megfizetni, -a saját tulajdonát képező béléscsövek, kábelszakaszok állagának megóvásáról gondoskodni, -a Bérbeadót értesíteni, ha jelen Szerződés alapján a Bérleményen a Bérbeadót terhelő munkák elvégzése szükséges, - a Bérbeadót súlyos károsodás veszélyének fennállása esetén értesíteni. Ez esetben köteles tűrni a veszélyhelyzet elhárítása kapcsán szükségessé váló Bérbeadói intézkedéseket. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Bérleményen semmiféle munkát nem végezhet, vagy végeztethet. 9.
Változás a Felek személyében Ha bármelyik Fél személyében változás következik be jogutódlás, tulajdonátruházás, vagy bármely más jogcímen, úgy az a Fél, akinek az érdekkörében ez bekövetkezik, köteles a változásról a másik Felet írásban értesíteni, és a jogutód személyt tájékoztatni a Szerződésből fakadó jogairól és kötelezettségeiről. Amennyiben a Bérbeadó feletti tulajdonosi irányítás jogát bármikor olyan személy szerzi meg, aki a jelen Szerződés aláírásának pillanatában nem rendelkezik irányítási joggal a Bérbeadó felett, úgy erről a Bérbeadó köteles a Bérlőt haladéktalanul értesíteni. Ezen értesítés kézhezvételét követő 60 napos jogvesztő határidőn belül, illetve ezen értesítés elmulasztása esetén bármikor a Bérlő jogosult jelen Szerződést a jelen pontra hivatkozással írásban azonnali hatállyal felmondani. A jelen pont alkalmazásában az irányítási jog a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 2013. évi CCI. Törvénnyel módosított 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 23. § (2)-(3) bekezdésében foglalt jelentéssel bír.
10.
Bizalmas információk, titoktartás A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés tartalmát üzleti titokként kezelik és arról harmadik személyek felé semmilyen információt nem közölnek, ide nem értve a hatóságok, bíróságok és az adott Fél felett menedzsment jogokat gyakorló társaságok számára a megkeresés keretein belül adott információkat. A Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során az egymástól megszerzett információkat - különös tekintettel a pénzügyi, gazdasági adatokra és mutatókra bizalmasan kezelik, azokat üzleti titokként megőrzik és azokat harmadik személy tudomására a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem hozzák. Felek fenti kötelezettségük megszegéséből származó igazolt kárért felelősséget vállalnak.
A fenti kötelezettségek a Feleket a szerződés megszűnése után is 5 (öt) éven át kötik. 11.
A szerződésszegés következményei A Felek által a jelen Szerződésben szabályozott kötelezettségeknek nem, illetve nem megfelelő teljesítésével kapcsolatban a másik Félnek okozott károk megtérítésére a Ptk. általános rendelkezései az irányadók.
12.
A Szerződés módosítása A Szerződés bármilyen jellegű módosítása csak a Felek közös megegyezésével, jelen Szerződésnek megfelelő formában, írásban történhet.
13.
A Szerződés megszűnése Azonnali hatályú felmondás: Bármelyik Fél jogosult a Szerződést írásbeli indoklás mellett azonnali hatállyal felmondani a másik Fél súlyos Szerződésszegése esetén. Az azonnali hatályú felmondást a jogosult Fél a sérelmezett magatartás megszüntetésére irányuló felszólításban meghatározott, legalább 8 napot biztosító határidő eredménytelen eltelte esetén a hónap végére gyakorolhatja. A Bérlő súlyos Szerződésszegésének minősülnek, és a Bérbeadót azonnali felmondásra jogosítják különösen a következők: - ha bérleti díj fizetési kötelezettségének jelen Szerződésben írt módon és időben a Bérbeadó írásbeli felszólításának ellenére sem tesz eleget, - ha a Bérbeadó ellenőrzési lehetőségét a Bérlő megakadályozza, meghiúsítja, vagy félrevezető információkat közöl, - ha a Bérlő neki felróható módon a Bérbeadó tulajdonában kárt, üzemkiesést okoz, - vagy egyéb, jelen Szerződésben meghatározott lényeges kötelezettségeit megszegi, vagy azoknak nem tesz eleget. A Bérlő abban az esetben gyakorolhatja az azonnali hatályú felmondás jogát, ha a Bérbeadó a jelen Szerződésben rögzített lényeges kötelezettségét írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti. Rendes felmondás: Bármelyik Fél jogosult a Szerződést indoklás nélkül írásban felmondani 3 hónapos felmondási idő mellett. A Szerződés megszűnésekor követendő eljárás:
A Szerződés megszűnéséig a Bérlő köteles a bérleti díjat jelen Szerződés szerint a Bérbeadónak megfizetni, illetve köteles a bérleti jogcímet biztosító Szerződés megszűnése után a bérleti díjjal megegyező összegű használati díjat fizetni mindaddig, amíg a béléscsöveket, kábeleket nem távolítja el a Bérleményből, vagy azokról nem rendelkezik. A bérleti jogviszony megszűnésekor a Bérlő a Bérleményt jegyzőkönyv felvétele mellett köteles a Bérbeadónak visszaadni. A Bérlő a Szerződés megszűnése előtt 30 nappal rendelkezik a tulajdonát képező béléscsövekről, kábelekről, így jogosult különösen: - megbízni a Bérbeadót a kihúzással külön díj ellenében, - a Bérbeadó szakfelügyelete mellett kihúzni és elszállítani, - a Bérbeadó javára térítés ellenében lemondani azok tulajdonjogáról. A Bérbeadónak jogában áll a béléscsövek, kábelek felajánlott tulajdonjogának átvételét visszautasítani, ebben az esetben a Bérlő köteles a kihúzásról intézkedni. 14.
Irányadó jog Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.
15.
Vitás kérdések rendezése A Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződésből eredő és azzal kapcsolatosan közöttük felmerülő valamennyi vitás kérdést egymás között megkísérlik békés módon, tárgyalások útján rendezni, melynek eredménytelensége esetén a polgári perrendtartás szerint általános illetékességgel és hatáskörrel rendelkező bíróság előtt járnak el.
16.
Vis maior A vis maior olyan, a Felek akaratától, cselekedeteitől és személyétől függetlenül bekövetkező elháríthatatlan cselekmény (pl: háború, felkelés, sztrájk, természeti katasztrófa vagy más elháríthatatlan szükséghelyzet), amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a vállalt szolgáltatás teljesítését. A vis maior körülmények mentesítik a Feleket a jelen Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól olyan mértékben, amennyire a vis maior esemény az érintett Feleket gátolja Szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében az alatt az idő alatt, ameddig a szóban forgó esemény fennáll. A Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés részükre fel nem róható, illetve nem megfelelő teljesítését eredményező, az érdekkörükön kívül, részükre fel nem róhatóan bekövetkezett körülményekről egymást haladéktalanul értesítik és következményeinek elhárításával kapcsolatosan a Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint járnak el.
A vis maior által érintett Felek kötelesek írásban azonnal értesíteni egymást a vis maior esemény kezdetéről és végéről. A Felek egyetértenek abban, hogy a vis maior körülmény önmagában nem mentesíti a bejelentő Felet a jelen Szerződés szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségek alól, amely a vis maior körülmény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak. 17.
Értesítések A Bérbeadó képviselője: Név: dr. Baranyai László Értesítési cím: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. tel: 95/523-174, mobil: 70/314-7627 fax: 95/523-174, e-mail:
[email protected] A Bérlő képviselője: Név: Magasy Attila Értesítési cím: 8500 Pápa, Major u. 2. tel: 89/321-927, mobil 30/204-7566 e-mail:
[email protected] Név: Dancs Róbert Értesítési cím: 9600 Sárvár, Ady Endre u. 1. fax: 89/95/323-288, mobil: 30/638-5204 e-mail:
[email protected] A Felek képviselőik személyét bármikor megváltoztathatják a másik Félhez intézett írásbeli értesítés mellett. A Felek jelen Szerződéssel kapcsolatos egymáshoz intézett értesítései akkor tekinthetők megfelelően teljesítettnek, amennyiben azt a fenti címre írásban - levélben, faxon, vagy e-mailben – is megerősítik. A faxon, vagy e-mailben továbbított küldeményt postai úton is meg kell küldeni.
18.
Záró rendelkezések Jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az 1.sz. melléklet: A Bérlemény átnézeti helyszínrajza Jelen Szerződés 4 (négy) eredeti példányban készült, melyből a Bérbeadót 2 (kettő), a Bérlőt 2 (kettő) példány illeti. A Felek jelen Szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt cégjegyzésre jogosult képviselőik által jóváhagyólag aláírják.
Sárvár, 2014. ……………… ………............................. Kondora István polgármeser Bérbeadó Sárvár Város Önkormányzata .
Budaörs, 2014. ………………. ………........................ .......….…................. Dr. Móricz Ildikó Bognár Ádám jogtanácsos üzemeltetési igazgató Bérlő INVITEL Távközlési Zrt.
1. számú melléklet
A Bérlemény átnézeti helyszínrajza
8. napirendi pont A Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból történő kiválás. ELŐTERJESZTÉS a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból történő kiválásról Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár Város Önkormányzata 2005-ben döntött arról, hogy részt vesz a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásban (továbbiakban: Társulás). Az önkormányzatokra és társulásaikra vonatkozó jogi szabályozás az Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) hatálybalépésével alapvetően megváltozott. A Társulás munkaszervezetének feladatait 2013. július 1-től a Nyőgéri Közös Önkormányzati Hivatal látja el, Sárvár Város Önkormányzata jelenleg egy kötelező önkormányzati feladat ellátásában működik együtt a Társulással. A Központi Orvosi Ügyeleti Szolgálat biztosítása azonban a Társulás és az önkormányzat között létrejött külön megállapodás alapján történik. A Mötv. vonatkozó rendelkezései szerint: 89. § (1) bekezdése szerint a társuláshoz csatlakozni naptári év első, abból kiválni naptári év utolsó napjával lehet, ha törvény vagy a társulási megállapodás másként nem rendelkezik. (2) A társuláshoz való csatlakozásról és a kiválásról, ha törvény eltérően nem rendelkezik, legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni. Erről a társulási tanácsot értesíteni kell. A Társulási Megállapodás 3.4. pontja szerint: 3.4. A Társulásból kiválni törvényben meghatározott esetben, illetve naptári év utolsó napjával lehet. A kiválásról szóló – minősített többséggel hozott – döntést a települési önkormányzat képviselő-testülete 6 hónappal korábban köteles meghozni, és azt a Társulás tagjaival közölni. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból 2014. december 31. napjával kiválik. A képviselő-testület kéri a polgármestert, hogy a kiválásról szóló döntést a Társulási elnöke részére haladéktalanul küldje meg a Társulási Tanács értesítése, és a társulás tagjaival történő közlése érdekében. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. május 27.
/ : Kondora István : / polgármester
Tájékoztató A Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból történő kiválásról. Jogi és Ügyrendi Bizottság
42/2014. (VI.12.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból 2014. december 31. napjával váljon ki. A képviselő-testület kérje a polgármestert, hogy a kiválásról szóló döntést a Társulási elnöke részére haladéktalanul küldje meg a Társulási Tanács értesítése, és a társulás tagjaival történő közlése érdekében.
Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 273/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a képviselő testületnek az alábbi határozat elfogadását: „Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból 2014. december 31. napjával kiválik. A képviselő-testület kéri a polgármestert, hogy a kiválásról szóló döntést a Társulási elnöke részére haladéktalanul küldje meg a Társulási Tanács értesítése, és a társulás tagjaival történő közlése érdekében.” Humán Erőforrás Bizottság 79/2014. (VI.10.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásból 2014. december 31. napjával váljon ki. A bizottság javasolja továbbá, hogy a Képviselő-testület kérje a polgármestert, hogy a kiválásról szóló döntést a Társulási elnöke részére haladéktalanul küldje meg a Társulási Tanács értesítése, és a társulás tagjaival történő közlése érdekében.
Sárvár, 2014. június 18. Erdős Katalin sk. irodavezető
9. napirendi pont A képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervének megállapítása. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. II. FÉLÉVI MUNKATERVE /TERVEZET/
Az ülés időpontja: Augusztus 28.
Napirend: 1/ A választási megválasztása.
szervek
tagjainak
Előadó: dr. Szijártó Valéria jegyző Szeptember 11.
1/ Sárvár Város Önkormányzata 2010-2014-es választási ciklusban végzett tevékenységének értékelése. Előadó: Kondora István polgármester 2/ Csatlakozás a Bursa Felsőoktatási Önkormányzati pályázathoz.
Hungarica ösztöndíj
Előadó: Máhr Tivadar alpolgármester Az előkészítésben részt vesz: Humán Erőforrás Bizottság 3/ A Városi Bölcsőde intézményvezetőjének megbízása. Előadó: Kondora István polgármester Az előkészítésben részt vesznek: a bizottságok 4/ Az október 6-i nemzeti gyásznap és az október 23-i nemzeti ünnep városi rendezvénye ünnepi szónokának felkérése. Előadó: Kondora István polgármester Az előkészítésben részt vesz: Humán Erőforrás Bizottság 5/ Egyebek.
Október Alakuló ülés
1/ A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a helyi önkormányzati képviselő és polgármester választás végleges eredményéről. Előadó: Helyi Választási Bizottság elnöke 2/ A megválasztott képviselők eskütétele.
helyi
önkormányzati
Előadó: Helyi Választási Bizottság elnöke 3/ A megválasztott helyi önkormányzati képviselők megbízólevelének átadása. Előadó: Helyi Választási Bizottság elnöke 4/ A polgármester eskütétele. Előadó: Helyi Választási Bizottság elnöke 5/ A polgármester megbízólevelének átadása. Előadó: Helyi Választási Bizottság elnöke 6/ Sárvár Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata, esetleges módosítása. Előadó: polgármester 7/ Az állandó bizottságok elnökhelyettesei és képviselő megválasztása.
elnökei, tagjai
Előadó: polgármester 8/ Az alpolgármester eskütétele.
megválasztása
és
Előadó: polgármester 9/ A polgármester illetményének költségtérítésének megállapítása.
és
Előadó: Gazdasági Városfejlesztési Közbeszerzési bizottság elnöke
és
10/ Az alpolgármester illetményének költségtérítésének megállapítása.
és
Előadó: polgármester Október
1/ Az Önkormányzat 2015. évi költségvetési koncepciójának megállapítása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 2/ A helyi autóbusz közszolgáltatási pályázat kiírása.
közlekedési
Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 3/ Az állandó bizottságok nem képviselő tagjainak megválasztása. Előadó: polgármester 4/ Az állandó bizottságok elnökei és tagjai tiszteletdíjának megállapítása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 5/ A Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 6/ Egyebek.
November
1/ A helyi tömegközlekedés ellátójának éves beszámolója és a 2015. évi díjak megállapítása. Előadó: VASI VOLÁN Zrt. Igazgatója Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 2/ Sárvár Város munkaerő-piaci helyzete. Előadó: Kiss Tamara kirendeltség-vezető Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 3/ Beszámoló az önkormányzat háromnegyedévi gazdálkodásáról.
2014.
Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 4/ Önkormányzati rendeletalkotás a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 5/ Beszámoló állapotáról.
Sárvár
város
környezeti
Előadó: dr. Kulcsár László szakreferens Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 6/ A Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok.
7/ A Sárvár TÁVHŐ Kft. igazgatójának megválasztása.
ügyvezető
Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 8/ A Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megválasztása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Humán Erőforrás Bizottság. 9/ A Sárvári TÁVHŐ Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megválasztása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 10/ A Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megválasztása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 11/ A Sárvár Média Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága tagjainak megválasztása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Humán Erőforrás Bizottság. 12/ Egyebek.
December
1/ Az új Polgári Törvénykönyvből fakadó, az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok továbbműködésével kapcsolatos döntések. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 2/ Önkormányzati rendeletalkotás a lakások és helyiségek bérletéről és a Fiatal Házasok Otthona fenntartásáról és működéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 3/ Önkormányzati rendeletalkotás önkormányzat átmeneti gazdálkodásáról.
az
Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 4/ A képviselő-testület Feladattervének és 2015. Munkatervének megállapítása.
2015. évi I. félévi
Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok. 5/ Az önkormányzat 2015. évi belső ellenőrzési tervének megállapítása. Előadó: dr. Szijártó Valéria jegyző Az előkészítésben részt vesznek: A bizottságok.
6/ A Sárvári Hírlap 2015. évi nyomdai szerződésének jóváhagyása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 7/ A gáz- közműfejlesztési hozzájárulás mértékének megállapítása (Hegyközség). Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 8/ Egyebek. Január
1/ Beszámoló a városi főépítész munkájáról. Előadó: Czigány István főépítész Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság. 2/ Beszámoló a Kolping Támogató Szolgálat Sárvár 2014. évi munkájáról. Előadó: Rábáné Varga Anita szolgálatvezető Az előkészítésben részt vesz: Humán Erőforrás Bizottság. 3/ Beszámoló a Nádasdy Ferenc Múzeum 2014. évi munkájáról. Előadó: Takács Zoltán múzeumigazgató Az előkészítésben részt vesznek: Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Humán Erőforrás Bizottság.
4/ A Nádasdy Ferenc Múzeum 2015. évi munkatervének jóváhagyása. Előadó: Takács Zoltán múzeumigazgató Az előkészítésben részt vesz: Humán Erőforrás Bizottság. 5/ A Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata, szükség szerinti módosítása. Előadó: polgármester Az előkészítésben részt vesz: Gazdasági Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság. 6/ Egyebek.
Az önkormányzat által fenntartott intézmény beszámolását megelőzően az intézménynél ellenőrzést kell végezni. A képviselő-testület általában minden hónap negyedik csütörtökjén 16.00 órai kezdettel tartja üléseit a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében. Az írásos előterjesztéseket az ülést megelőző 25. napig kell leadni /illetve elektronikus úton megküldeni/ a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Irodájának.
Sárvár, 2014. június 5.
/:Kondora István:/ s.k. polgármester
/:dr.Szijártó Valéria:/ s.k. jegyző
HATÁROZATI JAVASLAT
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. II. félévi munkatervét a melléklet szerinti tartalommal állapítja meg. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. június 18.
/: Kondora István :/ polgármester
Tájékoztató A képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervének megállapításáról. Jogi és Ügyrendi Bizottság
45/2014. (VI.12.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervét az előterjesztéssel megegyezően állapítsa meg.
Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 264/2014./VI.12./ számú bizottsági határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága javasolja a Képviselő –testületnek, hogy a képviselő-testület II. félévi munkatervét a mellékletben foglaltak szerint állapítsa meg.
Humán Erőforrás Bizottság 81/2014. (VI.10.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a képviselő-testület 2014. II. félévi munkatervét a tervezettel megegyező tartalommal állapítsa meg. Sárvár, 2014. június 18. Erdős Katalin sk. irodavezető
10. napirendi pont A Sterba Bt.-vel kötött ellátási szerződés módosítása.
HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a STERBA Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társasággal (rövidített elnevezése: STERBA Kft.) székhely: 9600 Sárvár, Dózsa György u. 12. cégjegyzékszám: 18-09-112168, adószám: 24891174-1-18, képviseli: dr. Sterba Gizella ügyvezető) Sárvár város I. számú felnőtt háziorvosi körzetének ellátására kötendő feladat-ellátási szerződést a melléklettel megegyező tartalommal jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a melléklettel megegyező tartalmú szerződés aláírására.
Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester
Sárvár, 2014. június 10.
/ : Kondora István : / polgármester
FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Területi ellátási kötelezettséggel működő felnőtt háziorvosi alapellátásra Amely létrejött egyrészről: Sárvár Város Önkormányzata (9600 Sárvár, Várkerület 2., adószám: 15733634-2-18 törvényes képviselő: Kondora István polgármester) továbbiakban: Önkormányzat, másrészről: STERBA Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társaság Kft. (rövidített elnevezése: STERBA Kft.) székhely: 9600 Sárvár, Dózsa György u. 12. cégjegyzékszám: 18-09-112168, adószám: 24891174-1-18, képviseli: dr. Sterba Gizella ügyvezető; személyes ellátási kötelezettséggel rendelkező orvos: dr. Sterba Gizella (1950.05.16. an.: Petrics Mária) 9600 Sárvár, Dózsa György u. 12. továbbiakban: Vállalkozás továbbiakban együtt: Szerződő felek között a mai napon és az alábbi feltételekkel: 1. Előzmények Szerződő felek egyezően megállapítják, hogy dr. Streba Gizella az Önkormányzattal első alkalommal 1993. június 29. napján kötött megállapodás alapján folyamatosan háziorvosi feladatokat lát el Sárvár város I. számmal jelzett felnőtt háziorvosi körzetében a STERBA Bt. beltagjaként. A feladat-ellátási szerződés legutóbbi átfogó módosítására, és egységes szerkezetbe foglalására 2007. decemberében került sor, melyet Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 319/2007. /XII.13./ számú határozatával hagyott jóvá. Dr. Streba Gizella 2014. május 25-én kelt levelében jelezte az Önkormányzat képviselője részére, hogy a STERBA Bt. 2014. június 1. napjától STERBA Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társaság Kft.-vé alakult. A Vállalkozás átalakulása, működésében bekövetkezett változások, továbbá vonatkozó jogszabályok kisebb mértékű változása miatt a Szerződő felek között létrejött megállapodás átfogó módosítása vált szükségessé. 2. A szerződés tárgya Szerződő felek egyezően rögzítik, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) 152. § (1) bekezdése értelmében az Önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik háziorvosi ellátásról. Jelen szerződés alapján a Vállalkozás Sárvár városban I./ számmal jelzett felnőtt háziorvosi körzet háziorvosi alapellátását területi ellátási kötelezettséggel biztosítja. Az I. számmal jelzett felnőtt háziorvosi körzet területi beosztását Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 17/2008. (III.28.) számú rendeletében állapította meg.
3. A Vállalkozás területi ellátási kötelezettsége körébe tartozó feladatok (a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendelet – továbbiakban: EüM rendelet – hatályos rendelkezései alapján) a) a gyógyító-megelőző alapellátás keretében a háziorvos feladatkörébe tartozik különösen az egészséges lakosság részére nyújtott tanácsadás és szűrés, a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja, illetve szükség esetén szakorvosi vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti vizsgálatra, gyógykezelésre való utalása, b) a terhesgondozásban való közreműködés, c) a közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása az EüM rendelet 5. §-ban foglaltak szerint, d) az egészségnevelésben és az egészségügyi felvilágosításban való részvétel, e) külön jogszabályban foglaltak szerint az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok elvégzése és az egyes népegészségügyi célú, célzott szűrővizsgálatokban való közreműködés, valamint együttműködés az ellátási területén ilyen szűrővizsgálatot végző egészségügyi szolgáltatóval és a végrehajtásért felelős szervvel, f) az önkormányzattal kötött szerződésben rögzítettek szerint az ügyeleti szolgálatban való részvétel, g) külön engedély alapján a kézi gyógyszertár kezelése, h) külön jogszabályban meghatározott orvosi, orvosszakértői feladatok, i) külön jogszabályban foglaltak szerinti halottvizsgálat 3.1. A háziorvos köteles ellátni az ellátási területén lakó, a külön jogszabályban foglaltak szerint hozzá bejelentkezett és az általa elfogadott biztosítottakat. A háziorvos köteles ellátni továbbá a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, ha heveny megbetegedésük vagy krónikus betegségük miatt ellátatlanságuk az egészséget károsító vagy a gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet. 4. Ügyeleti szolgálatban való részvétel 4.1. A Vállalkozás képviselője, vagy alkalmazottja részt vesz az Önkormányzat és a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás által közösen működtetett Központi Orvosi Ügyelet feladatainak ellátásában az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Eütev.) rendelkezéseinek megfelelően, naptári évenként legfeljebb 416 óra időtartamban. 4.2. A kötelező háziorvosi ügyeleti tevékenység ellátásának módjára, az ügyeleti tevékenységbe tartozó feladatok és kötelezettségek tekintetében az Eütv. és ennek végrehajtása, vagy felhatalmazása alapján hozott, mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések, „Központi Ügyeleti Szabályzat”, valamint a Központi Ügyelet vezetőjének a rendelkezései és ez utóbbi által készített ügyeleti beosztás az irányadó. 4.3. Szükség szerint a Központi Ügyeleti Szolgálat működtetésében résztvevő intézmény, a Gondozási és Családsegítő Központ (székhely: 9600 Sárvár, Nádasdy u. 26. törzsszám: 686442) vezetője az ügyeleti szolgálatot teljesítő orvossal külön megállapodást köt. 4.4. Az ügyeleti szolgálatban történő részvétel kötelezettségét nem érinti a Központi Ügyeleti Szolgálat esetlegesen bekövetkező átszervezése; e kötelezettség mindaddig fennáll, amíg Önkormányzat ügyeleti ellátási kötelezettsége fennáll.
5. A működési feltételek biztosítása érdekében a Vállalkozás által vállalt kötelezettségek 5.1. Szerződő felek egyezően kijelentik, hogy a 3./ pontban részletezett háziorvosi feladatokat a Vállalkozás az általa fenntartott, Sárvár, Dózsa György utca 12. szám alatti lakóházban e célra kialakított rendelőhelyiségben látja el, amely a hatályos jogszabályokban meghatározott minimumfeltételek szerint került kialakításra és azoknak megfelel. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a területi háziorvosi ellátási kötelezettség teljesítése érdekében a rendelő megközelíthetőségét, és annak használatát biztosítja az ellátási körébe tartozó személyek számára. 5.2. Vállalkozás biztosítja a saját költségén a területi ellátási kötelezettséggel járó háziorvosi tevékenység folyamatos viteléhez szükséges, szakmai vagy hatósági szabályokban előírt személyi és tárgyi feltételeket, gyógyászati anyagokat, oly mértékben és módon, hogy az érintett lakosság alapellátása kifogástalanul biztosított legyen. 5.2. A Vállalkozás saját költségén gondoskodik a veszélyes hulladék gyűjtéséről, tárolásáról megsemmisítéséről a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően. 5.3. A háziorvos feladatait a Vállalkozás által foglalkoztatott, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott végzettséggel rendelkező asszisztens igénybevételével látja el. 5.4. Vállalkozás saját költségén gondoskodik továbbá a körzet adminisztrációs feladatainak (nyilvántartás, adatszolgáltatás, könyvelés, bérszámfejtés stb.) teljes körű ellátásáról. 5.5. A Vállalkozás képviselője kijelenti, hogy a háziorvosi alapellátásra vonatkozóan orvosi felelősség biztosítással rendelkezik, melyet a jelen szerződés hatálya alatt érvényesen fenntart. 6. A működési feltételek biztosítása érdekében az Önkormányzat által vállalt kötelezettségek 6.1. Az Önkormányzat a Vállalkozás területi ellátási kötelezettsége körébe tartozó feladatok ellátáshoz rendszeres támogatást nem nyújt. 6.2. A Vállalkozás által az alapellátás színvonalának javítása érdekében pályázati forrás bevonásával vagy önerőből megvalósítandó fejlesztéshez az önkormányzat támogatást nyújthat, melyről a Szerződő felek szükség szerint külön megállapodást kötnek. 7. Rendelési idő: A Vállalkozás a háziorvosi ellátást az EüM rendelet 2.§ (2) bekezdésének rendelkezéseit figyelembe véve az alábbi rendelési időben végzi: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:
07.30-10.00 07.30-10.00 07.30-10.00 07.30-10.00 07.30-10.00
13.00-15.00 13.00-15.00 13.00-16.30
8. Helyettesítésre vonatkozó rendelkezések 8.1. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés szerint a Vállalkozás által biztosított háziorvosi tevékenységet személyes ellátási kötelezettséggel ellátó orvos szükség szerinti, kölcsönösségen alapuló helyettesítését dr. Lascsik Edit háziorvos látja el. 8.2. A helyettesi ellátást a helyettes orvos a mindenkori hatályos jogszabályokban meghatározott módon teljesíti.
8.3. A helyettesítés szükségessége esetén a helyettes nevét és elérhetőségét, valamint a helyettesítés várható, vagy konkrét időtartamát az ellátott betegekkel, a rendelő bejáratánál jól látható helyen kifüggesztett közleménnyel közölni kell. 9. A szerződés időtartama, felmondásra vonatkozó rendelkezések 9.1. Szerződő felek jelen szerződést határozatlan időre kötik. 9.2. A szerződés felmondását a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal bármelyik fél kezdeményezheti. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a felmondási idő egy év. A felmondási határidő kezdő napja a felmondás tértivevénnyel történő postai feladásának napja. 9.3. Az Önkormányzat jelen szerződést az önálló orvosi tevékenységéről szóló 2000. évi II. törvény (továbbiakban: Öotv.) 2/B.§ (3) bekezdése alapján indoklással felmondja, ha a) a Vállalkozás a feladat-ellátási szerződésben vállalt kötelezettségeit írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti, vagy folytatólagosan megszegi a jogszabályban foglalt működésre vonatkozó előírásokat, b) a személyes ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvos önálló egészségügyi tevékenység végzésére való jogosultságát bármely okból elveszti. 10. Kártérítésre, kártalanításra vonatkozó rendelkezések A Szerződő felek kártérítési, kártalanítási felelősségére az Eütv., Eütev., Öotv., valamint e törvények felhatalmazása alapján kiadott egyéb egészségügyi jogszabályok, társadalombiztosítási jogszabályok, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 11. Egyéb rendelkezések 11.1. Az Önkormányzat tudomásul veszi, és hozzájárul ahhoz, hogy a Vállalkozás a 3./ pontban részletezett feladatokat alkalmazott orvos bevonásával látja el a Járási Népegészségügyi Intézet által kiadott működési engedélyben foglaltak szerint. 11.2. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozás által ellátandó feladatok finanszírozására a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete által kiadott működési engedély birtokában a Vállalkozás köt „Finanszírozási szerződést” az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nyugat-dunántúli Területi Hivatalával (9700 Szombathely, Szily János u. 30.) 11.3. A jelen szerződésben külön nem szabályozott kérdésekben Eütv., Eütev., Öotv., valamint e törvények felhatalmazása alapján kiadott egyéb, mindenkori hatályos egészségügyi jogszabályok, társadalombiztosítási jogszabályok, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a jelen szerződésbe foglalt valamely rendelkezés jogszabályváltozás miatt az új jogszabályi rendelkezéssel ellentétessé válna, úgy helyette a hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni. 11.4. Szerződő felek kijelentik, hogy a jelen szerződés gyakorlati alkalmazása során felmerülő esetleges vitás kérdéseket kölcsönös tárgyalások útján fogják megoldani, ennek esetleges sikertelensége esetére – hatáskör függvényében – a Sárvári Járási Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 11.5. Jelen szerződés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének jóváhagyó határozatával válik érvényessé, egyidejűleg a 319/2007. /XII.13./ számú képviselő-testületi határozattal jóváhagyott megállapodás hatályát veszti.
12. Jelen szerződést a Szerződő felek képviselői elolvasták, közösen értelmezték, rendelkezéseit megértették, azokat magukra nézve kötelezőnek elismerték, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták.
Sárvár, 2014. június ….
……………………………………… / : Kondora István : / Sárvár Város Önkormányzata polgármester
...……………………………… / : dr. Sterba Gizella : / STERBA Kft. ügyvezető
Záradék: Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a feladat-ellátási szerződést a …./2014. (VI.26.) számú határozatával jóváhagyta. Sárvár, 2014. június …. / : dr. Szijártó Valéria : / jegyző
11. napirendi pont Pályázat kiírása a Városi Bölcsőde intézményvezetői álláshelyére. Előterjesztés a Városi Bölcsőde intézményvezetői munkakör betöltésének pályázati kiírására Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 248/2009. (IX.24.) számú határozatában Varga Istvánnét a fennálló határozatlan időre szóló kinevezése mellett 2010. január 01-től 2014. december 31-ig megbízta a Városi Bölcsőde intézményvezetői teendőinek ellátásával. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 20/B. § (1) bekezdése alapján: „A magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)–(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni. A pályázatot a megbízási jogkör gyakorlója írja ki.” A Kjt. 20/B. § (2) bekezdése értelmében: „A pályázatban meg kell jelölni, hogy a magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető.” A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 3.§ (3) bekezdése szerint a magasabb vezető beosztásra történő megbízás feltétele legalább öt év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, illetve a 3/A. § alapján, hogy a közalkalmazott nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt, amelyről a megbízást megelőzően nyilatkozik. A Korm. rendelet 1/A. § (4)-(7) bekezdései rendelkeznek arról, hogy a pályázati felhívásnak a Kjt. 20/A. § (3) bekezdésében foglaltakon túlmenően mit kell tartalmaznia. Az önálló bölcsődék magasabb vezetői beosztásában dolgozó részére a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú melléklet I. rész I. Alapellátások 2. Bölcsőde B) pontjában képesítési előírásokat is meghatároz. A Korm. rendelet 1/A. § (9) bekezdése alapján a pályázatokat az előkészítő (intézményvezető esetén a jegyző) által összehívott bizottság véleményezi. A Korm. rendelet 1/A. § (10) bekezdése meghatározza, hogy a bizottság tagjai között kell lennie a pályázat előkészítőjének vagy képviselőjének, magasabb vezetői beosztás esetén a szakmai érdek-képviseleti szövetség, illetőleg egyesület képviselőjének vagy a szakma szerint illetékes szakmai kollégium tagjának. A Korm. rendelet 1/A. § (13) bekezdése értelmében a pályázati eljárást a pályázat benyújtási határidejét követő hatvan napon belül le kell folytatni, eredményéről valamennyi pályázót írásban értesíteni kell.
A pályázati felhívást a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: személyügyi központ) internetes oldalán és a helyben szokásos módon is közzé kell tenni. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés alapján a határozati javaslatot, valamint a melléklet szerinti – szakmai jogszabályok figyelembevételével készült – pályázati kiírást elfogadni szíveskedjen. Határozati javaslat: 1) Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére vonatkozó pályázati felhívást a melléklet szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: Kondora István polgármester, Határidő: azonnal 2) Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyére érkező pályázatok véleményezésére – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (9) bekezdése alapján – eseti előkészítő bizottságot hoz létre, melynek tagjai: - dr. Szabó Gyula a Humán Erőforrás Bizottság elnöke - Magyar Bölcsődék Egyesülete által delegált személy - Erdős Katalin a Humánpolitikai Iroda vezetője Felelős: Dr. Szijártó Valéria jegyző, Határidő: azonnal Sárvár, 2014. június 04. Kondora István
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama, foglalkoztatás jellege: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, teljes munkaidő A betöltendő munkakör megnevezése: csecsemő- és kisgyermeknevelő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2015. január 1-től 2019. december 31-ig szól Munkavégzés helye: Vas megye, 9600 Sárvár, Petőfi u. 23. A munkakörbe tartozó, illetve vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az önállóan működő költségvetési szerv Alapító Okiratába foglalt tevékenységek magas szakmai színvonalon történő ellátásának biztosítása. Az intézmény kiegyensúlyozott, szabályszerű gazdálkodásának biztosítása a fenntartó elvárásainak megfelelően. Munkáltatói jogok gyakorlása az intézmény közalkalmazottjai felett. Illetmény és juttatások: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával kerül megállapításra. Pályázati feltételek: • büntetlen előélet • vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett státus • Főiskola, a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. számú melléklet I. rész I. Alapellátások 2. Bölcsőde B) pontjában foglaltak szerinti képesítés legalább öt év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat a közalkalmazott nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt, amelyről a megbízást megelőzően nyilatkozik a magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata, a pályázó szakmai életrajzát,
az intézmény vezetésére fejlesztésére vonatkozó programját, közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén 90 napnál nem régebbi hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű és hogy nem áll a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul-e a pályázat nyilvános ülésen történő bizottsági és testületi tárgyalásához a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet alkalmazási körébe tartozó munkakör, vezetői, magasabb vezetői megbízás esetén a pályázó nyilatkozatát, amely szerint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn. A munkakör betöltésének időpontja: 2015. január 1. A pályázat benyújtásának határideje: A kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv honlapján történő közzétételtől számított 30 nap A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot Sárvár város Önkormányzatának (Kondora István Sárvár város Polgármestere 9600 Sárvár, Várkerület 2.) címezve, zárt borítékban kell benyújtani, a borítékon kérjük feltüntetni: „Városi Bölcsőde intézményvezetői pályázat” A pályázatok elbírálásának rendje: A pályázatokat a 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet 1/A. § (9) – (10) bekezdése alapján létrehozott előkészítő bizottság, valamint a Humán Erőforrás Bizottság véleményezi, a bizottságok a kiírt feltételeknek megfelelő pályázókat személyesen meghallgatják. A megbízásról Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. A pályázatok elbírálásának határideje: Legkésőbb 2014. szeptember 30. A pályázati kiírás további közzétételi helye: A pályázati felhívás a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán, a www.sarvarvaros.hu honlapon, valamint a Sárvári Hírlapban kerül közzétételre. A pályázattal kapcsolatos további információ Kondora István polgármestertől kérhető a 95/323-555-ös telefonszámon, vagy a
[email protected] e-mail címen.
Tájékoztató Pályázat kiírása a Városi Bölcsőde intézményvezetői álláshelyéről. Humán Erőforrás Bizottság 80/2014. (VI.10.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére vonatkozó pályázati felhívást az előterjesztés szerinti tartalommal hagyja jóvá. A bizottság javasolja továbbá, hogy a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyére érkező pályázatok véleményezésére – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (9) bekezdése alapján – hozzon létre eseti előkészítő bizottságot, melynek tagjai: - dr. Szabó Gyula a Humán Erőforrás Bizottság elnöke - Magyar Bölcsődék Egyesülete által delegált személy - Erdős Katalin a Humánpolitikai Iroda vezetője. Jogi és Ügyrendi Bizottság 43/2014. (VI.12.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére vonatkozó pályázati felhívást a határozati javaslat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá. 44/2014. (VI.12.) számú határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Városi Bölcsőde (9600 Sárvár, Petőfi u. 23.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyére érkező pályázatok véleményezésére – a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 1/A. § (9) bekezdése alapján – eseti előkészítő bizottságot hozzon létre, melynek tagjai a következő személyek legyenek: - dr. Szabó Gyula a Humán Erőforrás Bizottság elnöke - Magyar Bölcsődék Egyesülete által delegált személy - Erdős Katalin a Humánpolitikai Iroda vezetője Sárvár, 2014. június 18. Erdős Katalin sk. irodavezető