MEGHÍVÓ „KÉZMŰVES KUPA 2016” Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő Bajnokság Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny
Időpont:
2016. március 6.
Helyszín:
Generali Aréna - Sportcsarnok 3530 Miskolc, Görgey A. u. 19. (Népkert)
Kísérő rendezvények:
szakmai bemutatók, kézműves vásár
A verseny fővédnöke:
Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
A verseny védnökei:
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke Dunai Péter, MKIK főtitkára Tóth József, a BOKIK alelnöke Hansági Bozsó Orsolya, Hair-Line Kft. ügyvezető igazgatója Kisgergely Zsolt, a Kisgergely Kft. ügyvezető igazgatója Hajas László, Nemzetközi Mesterfodrász, MFKKE elnöke
A verseny rendezője:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A verseny szervezője:
BOKIK Kézműipari Tagozata
Fő támogatók:
Nevezési határidő:
2016. február 29. Későbbi jelentkezést nem áll módunkban elfogadni.
Ünnepélyes megnyitó:
2016. március 6. 8.15 óra
A verseny kezdete:
2016. március 6. 8.30 óra
Eredményhirdetés:
2016. március 6. 17:00 óra
1
VERSENYFELHÍVÁS Tisztelt Kolléganők, Kollégák, szakmai programjaink iránt érdeklődő Kedves Vendégeink! A B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata tisztelettel tájékoztatja Önöket, hogy ismét megrendezésre kerül a
„KÉZMŰVES KUPA 2016” Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és építő bajnokság valamint Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre Emlékverseny
2016. március 6-án. Nagy megtiszteltetés szakmai bizottságaink részére, hogy a több éve elhunyt, nagyon kedves és mindenki által tisztelt miskolci női fodrász kolléganőnk, az országos és nemzetközi versenyzőként, trénerként és zsűritagként megismert Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékére versenyt rendezhetünk, amelynek vándordíja tizennegyedik alkalommal kerül átadásra. Idén kilencedik alkalommal versenyeznek a Lapis Imre vándordíjért a szabad kategória „férfi klasszikus hajvágás és szárítás” versenyszámban induló versenyzők. Az egész napos versenyen a női, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és építő bajnokság versenyszámai mellett külön kategóriás hajvágás és alkalmi konty verseny is megrendezésre kerül. Kézműves vásárt és szakmai bemutatókat is szervezünk. Általános információk: Kézműves Kupa: Bemutatók, kézműves vásár:
Madarász István mesterfodrász – 30/206-6901
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Tóth Ádám Zoltán Marczin Eszter Telefon: 46/501-096 Telefon: 46/501-873 Mobil: 20/777-3060 E-mail:
[email protected],
[email protected],
Szakági információk: Kézműves Kupa 2016 Női- fodrászat Férfi- fodrászat Kozmetika Műköröm és Lábápolás
Piti Péter Pálné mesterfodrász Telefon: 46/353-114; 20/355-4111 Horváth Tamás mesterfodrász Telefon: 46/327-702; 30/9581-635 Csörgő Zsuzsa mesterkozmetikus Telefon: 46/327-702; 30/349-9412 Bernáth Judit műköröm-építő Telefon: 70/312-4532
Nevezési határidő a versenyre és a bemutatókra:
2016. február 29.
Jelentkezni a nevezési lap visszaküldésével lehet. A nevezési lapot és a befizetés igazolását postán vagy elektronikusan az alábbi címre kérjük visszaküldeni: B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: 3501 Miskolc, Pf. 376. E-mail:
[email protected] Telefon: (46) 501-098, 501-097, Telefax: (46) 501-099, www.bokik.hu E-mail:
[email protected] Versenykiírás: www.bokik.hu, facebook.hu/kézműves kupa (Késedelmes nevezést csak akkor tudunk elfogadni, ha elegendő hely áll rendelkezésre!)
Jelentkezési határidő a kiállításra és vásárra:
2016. február 29. 2
Regisztráció:
2016. március 6-án 6.30 órától a sportcsarnok bejáratánál.
Tükörszám kiosztás: adategyeztetéskor. DÍJAZÁS:
Egyéni számonkénti helyezés (felnőtt):
I-III. IV-től
érem, serleg, oklevél emléklap
Kiírás szerinti összetett két szám alapján (felnőtt/tanuló)
I-III. IV-től
érem,serleg,oklevél, különdíj emléklap
I-III. IV-től
érem, serleg, oklevél emléklap
I-III.
IV-től I-III. IV-től
érem,serleg,oklevél, különdíj(Nap hajszíne) emléklap érem,serleg,oklevél, különdíj, vándorserleg emléklap érem,serleg,oklevél, különdíj, vándorserleg emléklap érem,serleg,oklevél emléklap
Egyszámos tanuló verseny ( fodrász, kozmetikus, köröm):
Szabad kategória: trend női, férfi hajvágás (felnőtt)
kreatív konty (felnőtt, tanuló)
IV-től I-III.
klasszikus szárítás (tanuló)
IV-től I-III.
„Tietek a pálya” CSAPATVERSENY (felnőtt, tanuló)
Műköröm-díszítő verseny
I-III. IV-től
érem,serleg,oklevél emléklap
Műköröm-építő verseny
I-III. IV-től
érem,serleg,oklevél emléklap
Stiletto
Női Mester összetett kategória
Férfi felnőtt (Lapis Imre Emlékverseny)
Kozmetika (összetett felnőtt)
I-III. érem,serleg,oklevél IV-től emléklap I. helyezett aranyolló, érem, oklevél II.-III. serleg, érem, oklevél I. helyezett aranyolló, érem, oklevél II.-III. serleg, érem, oklevél I. helyezett aranyecset, érem, oklevél II.-III. serleg, érem, oklevél
A női fodrász felnőtt „kreatív konty” (Menyasszonyi konty) bajnok elnyeri a Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny vándordíját, amelyet a család tagjaitól vesz át és a következő emlékversenyig őriz, valamint véglegesen elnyeri a vándorserleg kisebbített mását, illetve érmet, emléklapot vehet át. A női fodrász tanuló „kreatív konty” legjobb versenyző serleget, oklevelet és érmet vehet át. Lapis Imre emlékverseny díja egy „Arany-Olló” és egy vándorserleg, amelyet a Kézműves Kupa szabad kategóriájában a „férfi klasszikus szárítás” versenyszámban legjobb teljesítményt elérő felnőtt versenyző érdemel ki. A nyertes egy évig őrzi a kupát, valamint véglegesen kiérdemli a vándorserleg kisebbített mását, illetve érmet és oklevelet vehet át. A díjak és oklevelek átadására I-III. helyezésig az eredményhirdetéskor, VI. helyezéstől pedig a regisztrációs pultnál, vagy a levezető asztalnál kerül sor.
3
PROGRAM: Ünnepélyes megnyitó:
2016. március 6.
8.15 óra
A verseny kezdete:
2016. március 6.
8.30 óra
Részeredmény-hirdetés:
Verseny közben, az egyéni versenyszámok után a verseny helyszínén.
Eredményhirdetés:
2016. március 6. 17:00 óra Az utolsó versenyszámok és az összetett versenyszámok eredményhirdetése, valamint a különdíjak átadása.
A verseny, a szakmai és kézműves vásár, valamint a szakmai bemutatók a Miskolc Városi Szabadidőközpont sportcsarnokában kerülnek megrendezésre. BELÉPŐDÍJ: Felnőtt Kamarai tag Nyugdíjas, tanuló Csoportos (20fő felett)
1.500.- Ft 1.000.- Ft 500.- Ft (tanulójegyhez szükséges a diákigazolvány is) 500.- Ft / fő
A verseny ideje alatt hideg-meleg ételes büfészolgáltatás várja a látogatókat, a sportcsarnok környékén parkolási lehetőség biztosított. A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Miskolc, Ifjúság u. 16-20.) kedvezményes áron szállást tud biztosítani (2.000 - 3.000 Ft/fő/éj) akár több száz fő részére. A szállásigényeket a kollégium gondnokságával kell egyeztetni: Cím:
Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. (Nagy Lászlóné gondnok) Telefon: 46/561-449 Telefax: 46/562-239
A Kézműves Kupára, a kiállításra, valamint a szakmai bemutatóra a jelentkezéseket a B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Titkárságára kérjük megküldeni: Cím:
B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. (Postacím: 3501 Miskolc, Pf. 376.) Web: www.bokik.hu Telefon: (46) 501-098, 501-096 Telefax: (46) 501-099 E-mail:
[email protected] -
[email protected]
A Kézműves Kupa a
- on is elérhető! 4
Kérjük a tisztelt Kolléganőket és Kollégákat, hogy vegyenek részt rendezvényünkön. A BOKIK Elnöksége nevében minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a versenyt szervező Kézműipari Tagozat, a rendezvénynek helyet adó Miskolc Városi Szabadidőközpont vezetősége, valamint a B-A-Z. megyei szépségipart képviselő kolléganők, kollégák. Miskolc, 2016. február 1.
Tisztelettel:
Bihall Tamás
Madarász István
B-A-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Mesterfodrász BOKIK Egészségügyi Szolgáltató Osztály elnöke
5
VERSENYKIÍRÁS – VERSENYSZÁMOK Általános tudnivalók: A modellek nem segíthetnek a versenyzőknek, nem érhetnek a hajukhoz, nem száríthatják azt. A zsűrizés alatt a modelleknek a tükörrel szemben kell ülniük. A versenyszabály megsértését a versenybíróság bünteti (1-3 pont). Kizárás a versenyből: ha a versenyző tükörszámot cserél.
FODRÁSZ FÉRFI TANULÓVERSENYEK 1. szám: Klasszikus frizura szárítás élő modellen vagy babafejen Lapis Imre emlékverseny A munkát hátrafésült, vizes hajon kell elkezdeni. A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti klasszikus versenyfrizurát (Classic Cut) vár, vágás nélkül. Hajhossz: tetszőleges Hajszín: sötét – fekete- egyszínű lehet Eszközök: minden eszköz megengedett Anyagok: minden anyag, ill. finis-termék megengedett Öltözék: elegáns megjelenés (katonai egyenruha vagy történelmi öltözet tilos) Értékelés:
Versenyidő:
Max: 30 pont Min: 20 pont 20 perc
2. szám: Trendfrizura szárítása élő modellen vagy babafejen A kész frizura tükrözze a fodrász-divatmagazinok oldalainak stílusát. (Tehát nem full fashion és nem tipikus versenyfrizurákat várunk, ezzel is nagyobb szabadságot szeretnénk adni a kreativitásnak!)
Minden szín megengedett! Minimum két szín használata kötelező.
Értékelés: Versenyidő:
Max: 30 pont Min: 20 pont 10 perc
Összetett verseny esetén mindkét számból el kell indulni a versenyzőnek (1., 2. szám).
6
NŐI TANULÓVERSENYEK NŐI TANULÓ DIVATFRIZURA KATEGÓRIA (1-2. szám) 1. szám: Trendfrizura szárítása élő modellen vagy babafejen A kész frizura tükrözze a fodrász-divatmagazinok oldalainak stílusát. (Tehát nem full fashion és nem tipikus versenyfrizurákat várunk, ezzel is nagyobb szabadságot szeretnénk adni a kreativitásnak!) Minden szín megengedett! A babafejek öltöztetése megengedett, de nem kötelező. Minimum 2 szín használata kötelező! Értékelés:
Max: Min:
Versenyidő:
25 perc
30 pont 20 pont
2. szám: Menyasszonyi frizura/ konty élő modellen- Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny Fantázia frizura készítése tilos! A versenyzők esküvői magazinokat idéző, divatos frizurát készítenek. A modellek leengedett, egyenes hajjal érkeznek a pástra. A haj nem lehet előre formázott. A haj lehet vizes vagy száraz. Az előzsűri/versenybíró ellenőrzi a hajat és laposan hátrafésüli. 1. Hajhossz 2. 3. 4. 5. 6.
Szín Termékek Formázó eszközök Támaszték Hajhosszabbítás
7. Díszítés 8. Zsűri 9. Bűntetőpontok
A haj vállig érő vagy hosszabb. A haj lehet átmenetes. A legrövidebb réteg 10 cm lehet, a frufru részt nem számítva. Szabad színválasztás. Színező spray-k használata tilos. Minden termék megengedett. Minden formázó eszköz megengedett. Minden fajta támaszték használata tilos. A hajhosszabbítás megengedett a fej maximum 20 %-án, de nem kötelező. Díszek használata megengedett. A kijelölt zsűri a hajstílus és a szín összképét értékeli. A modellek a zsűrizés ideje alatt a tükörrel szemben ülnek! Azok a versenyzők, akik nem tartják be a szabályokat, az érvényes büntetőpont-táblázat szerint kapnak pontlevonást.
Értékelés:
Max: 30 pont Min: 20 pont
Versenyidő:
40 perc
Összetett verseny esetén mindkét számból el kell indulni a versenyzőnek (1., 2. szám).
TANULÓ – SZABADKATEGÓRIA 7
Víz marcell egész fejen élő modellen vagy babafejen A versenyzőnek teljes fejen összefüggő hullámsort kell készíteni élő modellen vagy babafejen. A hullámok kétujjnyi szélesek legyenek. A babafejek öltöztetése megengedett, de nem kötelező. Díszíteni csillámporral TILOS! A zsűrizés alatt semmilyen segédeszköz nem lehet a hajban. Értékelés:
Max: Min:
Versenyidő:
25 perc
30 pont 20 pont
Szalontechnika élő modellen vagy babafejen A versenyzőnek ebben a versenyszámban azt kell bemutatnia, hogy a szakma alapműveletének technikáját elsajátította és érti a hullámkészítést. A babafejek öltöztetése megengedett, de nem kötelező. A babán el kell helyezni:
- 3 db víz marcell hullámot tetszőleges pozícióban - 10 db dauercsavarót - 5 db berakócsavarót - 9 db gyűrűt
Betartandó előírások: A tanulók a modellt simára hátra fésült állapotban hozzák a pástra. Minden jellegű dauercsavaró elfogadott (pl. kukac). A fennmaradó haj formára fésült legyen. Értékelésre kerül a perfekt szalontechnika. Haj díszítése (csillámpor) TILOS! A zsűrizés ideje alatt semminemű segédeszköz nem lehet a hajban! Értékelés:
Max:30 pont Min:20 pont
Versenyidő:
40 perc
Fonással készített UTCAI frizura babafejen vagy élő modellen. -Felnőtt és tanuló kategóriaHajhossz: - minimum vállig érjen. Szín: - minimum 2 szín kötelező! Pótrész: TILOS! Hajhosszabbítás - megengedett. Termékek: minden termék megengedett. Előre elkészített fonat használata TILOS! Díszítés TILOS! Versenyidő: felnőtt 30 perc - tanuló 40 perc. Pontozás:
Max: 30 pont Min: 20 pont
FELNŐTT VERSENYEK 8
FÉRFI FELNŐTT ÖSSZETETT FULL FASHION KATEGÓRIA 1. szám: Trendhajvágás élő modellen A kész frizura tükrözze a fodrász-divatmagazinok oldalainak stílusát (tehát nem Full fashion és nem tipikus versenyfrizurákat várunk, ezzel is nagyobb szabadságot szeretnénk adni a kreativitásnak!) Minden szín megengedett! Minimum 2 szín használata kötelező. Férfi kategóriában a vágás megkezdése előtt 5 cm-nél sehol sem lehet rövidebb a haj! Értékelés:
Max: Min:
Versenyidő:
30 perc
30 pont 20 pont
BOKIK „NAP HAJSZÍNE” – férfi kategória elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre.
2. szám: Full Fashion Look - Teljes divatos megjelenés élő modellen Versenyzői korhatár nincs - minden életkor elfogadott Előre elkészített versenymunka. A teljes megjelenésnek egy divatmagazin címlapját kell megidéznie (lásd az OMC honlapon: http://www.omchairworld.com). Hajhossz: A fej tetején a hajhossznak minimum 5 cm-nek kell lennie, kivétel a frufru. A peremrészeken (oldalak és hátsórész) a haj hossza legyen minimum 3 cm-es, kivétel a pajesz. Hajhosszabbítás: Alkalmazása megengedett. Smink: Bármilyen, a versenyszámhoz nem odaillő smink alkalmazása büntetőponttal jár. Zsűri: A kijelölt zsűri a hajstílus, a szín és a stíling (ruha és kiegészítők) összképét értékeli. A modellek a zsűrizés ideje alatt a szék mögött illetve a pásti részen állnak. A modellnek mindig látható helyen kell mutatnia a tükörszámot. Bűntetőpontok: Azok a versenyzők, akik nem tartják be az érvényben lévő versenyszabályokat, az aktuális büntetőpont-táblázat szerint kapnak pontlevonást. Értékelés:
Max: 30 pont Min: 20 pont
Versenyidő:
3 perc az utolsó simítások érdekében
Összetett verseny esetén mindkét számból el kell indulni a versenyzőnek (1., 2. szám).
Szabad kategória. „Lapis Imre” emlékverseny. Felnőtt versenyszám 9
1. szám: Klasszikus frizura szárítás élő modellen vagy babafejen A munkát hátrafésült, vizes hajon kell elkezdeni. A kész frizura hátrafésült, tükörsima, szögletes hatású, letisztult formájú legyen. A zsűri OMC szerinti klasszikus versenyfrizurát (Classic Cut) vár, vágás nélkül. Hajhossz: tetszőleges Hajszín: sötét – fekete- egyszínű lehet Eszközök: minden eszköz megengedett Anyagok: minden anyag, ill. finis-termék megengedett Öltözék: elegáns megjelenés (katonai egyenruha vagy történelmi öltözet tilos) Értékelés:
Versenyidő:
Max: 30 pont Min: 20 pont 15 perc
10
NŐI FELNŐTT ÉS MESTER - ÖSSZETETT FULL FASHION KATEGÓRIA 1. szám: Progresszív hajvágás élő modellen Versenyzői korhatár nincs - minden életkor elfogadott. A versenyzők divatos vágást és hajstílust készítenek. A versenyző a modelljével a kijelölt munkaállomásra megy. Ezután a versenybíró három (3) percet ad a haj hátrafésülésére. Ezt a versenybíró ellenőrzi. A haj vizezése nem kötelező! 1. Vágás
2. 3. 4. 5. 6. 7.
Vágóeszközök Szín Formázó eszközök Termékek Hajhosszabbítás Zsűri
8. Bűntetőpontok Értékelés: Versenyidő:
A verseny megkezdése előtt a hajhossz minimum 8 cm az egész fejen. A hajat tilos előre levágni vagy formázni. A versenyidő alatt minimum 2,5 cm hajat kell levágni. A versenybíróság ellenőrzi a szabályok betartását. Minden vágóeszköz megengedett. Szabad színválasztás. Színező spray-k használata tilos. Minden formázó eszköz megengedett. Minden termék megengedett. A hajhosszabbítás megengedett, de nem kötelező. A kijelölt zsűritagok a vágás, hajstílus és szín együttes összbenyomását értékelik. A modellek a zsűrizés ideje alatt a tükörrel szemben ülnek! Azok a versenyzők, akik nem tartják be a szabályokat, az érvényes büntetőpont-táblázat szerint kapnak pontlevonást. Max: 30 pont Min: 20 pont 35 perc
Szécsényi István „NAP HAJSZÍNE”– női kategória” elnevezésű díj ebből a versenyszámból kerül értékelésre.
2. szám: Full fashion look /teljes divatos megjelenés/ élő modellen Az 1. versenyszám (progresszív hajvágás) modelljén vagy második modellen – előre elkészített frizura Versenyzői korhatár nincs - minden életkor elfogadott Avantgarde és/vagy művészi frizura készítése tilos! Az összetettben induló versenyzők szabadon eldönthetik, hogy a trend hajvágásban használt modellt vagy új modellt állítanak a pástra. A versenyzők hosszú vagy rövid hajstílusú frizurákat egyaránt prezentálhatnak. A teljes megjelenésnek egy divatmagazin címlapját kell megidéznie. (lásd az OMC honlapon: http://www.omchairworld.com) 1. A modelleknek zsűrizésre készen kell megérkezniük a versenypástra. A zsűri a modell teljes megjelenését veszi figyelembe, így a frizurát, a sminket, a ruhát és az egyéb kiegészítők összképét. A versenyzőknek 3 perc áll a rendelkezésére, hogy elvégezzék az utolsó simításokat. Hajhosszabbítás megengedett. 2. Speciálisan kijelölt zsűri végzi el a versenyszám értékelését. A zsűri a teljes benyomást, a vágás, a formázás, a szín és a styling (ruha és kiegészítők) összképét értékeli.
11
3. Bűntetőpontok: Azok a versenyzők, akik nem tartják be a szabályokat, az érvényes büntetőponttáblázat szerint kapnak pontlevonást Értékelés:
Max: 30 pont Min: 20 pont
Versenyidő
3 perc
Összetett verseny esetén mindkét számból el kell indulni a versenyzőnek (1., 2. szám).
DIVAT - EGYÉNI KATEGÓRIA Felnőtt, Tanuló „Kisgergelyné Tolcsvai Mária” emlékverseny Menyasszonyi frizura/konty élő modellen Versenyzői korhatár nincs - minden életkor elfogadott Fantázia frizura készítése tilos! A versenyzők esküvői magazinokat idéző, divatos frizurát készítenek. A modellek leengedett, egyenes hajjal érkeznek a pástra. A haj nem lehet előre formázott. A haj lehet vizes vagy száraz. A versenybíróság ellenőrzi a hajat és laposan hátrafésüli. 1. Hajhossz: 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Szín: Termékek: Formázó eszközök: Támaszték: Póthaj: Hajhosszabbítás: Díszítés: Zsűri:
10. Bűntetőpontok:
A haj vállig érő vagy hosszabb. A haj lehet átmenetes. A legrövidebb réteg 10 cm lehet, a frufru részt nem számítva. Szabad színválasztás. Színező spray-k használata tilos. Minden termék megengedett. Minden formázó eszköz megengedett. Minden fajta támaszték használata tilos. Póthajak használata tilos. A hajhosszabbítás megengedett a fej 20 %-áig, de nem kötelező. Díszek használata megengedett. A kijelölt zsűri a hajstílus és a szín összképét értékeli. A modellek a zsűrizés ideje alatt a tükörrel szemben ülnek! Azok a versenyzők, akik nem tartják be a szabályokat, az érvényes büntetőpont-táblázat szerint kapnak pontlevonást.
Értékelés:
Max: 30 pont Min: 20 pont
Versenyidő: Felnőtt: Tanuló:
35 perc 40 perc
12
SZABADKATEGÓRIA „Hajtetoválás” UNISZEX versenyszám A versenyre tanulók és felnőtt versenyzők egyaránt jelentkezhetnek. A versenyző női vagy férfi modellel indulhat.
Minden eszköz használata megengedett (Kivéve: Sablon)! Minden szín megengedett! Minimum a fej 40%-át „tetoválni” kell, azaz kreatívan mintát kell belevágni.
Értékelés:
Max: 30 pont Min: 20 pont
Versenyidő:
45 perc
Borbély csata A versenyre tanulók és felnőtt versenyzők egyaránt jelentkezhetnek. Ebben a versenyszámban férfias, borbély üzleti stílusú frizura készítése az elvárás, melyben megmutatkozik a borbély mesterségbeli tudás, mind az átmenetek és formák, mind az eszközhasználat tekintetében. Lásd: lenti inspirációs fotók!
A frizura előkészítése TILOS! Hajhossz:
a fejtetőn 5 cm, a kalapvonal alatt, oldalt és hátul 1 cm.
A tarkó és a fül körüli résznél nullpont kialakítása kötelező (kivéve a pajesz), melyből átmenet készítendő. A nullpont kialakítása borotvával kötelező. A kontúrvonalon kívül, egy darab ív/vonal (pl. választék) helyezhető el a frizurában. Hajtetoválás: TILOS! Szakáll: Előre elkészíthető, festhető, de nem kötelező! Hajszín: egy alapszín alkalmazása megengedett, ettől eltérő hajszín a fej területének maximum 10%-án lehet. 13
Színező spray használata tilos! Minden eszköz és finis termék megengedett. Smink: csak férfias, üzleti jellegű, figurális arcfestés tilos! A szabályok be nem tartását a versenybizottság büntetőpontok kiosztásával bünteti. Értékelési szempontok: - átmenet precíz elkészítése, - férfias összkép, - a modell arcához illeszkedő forma, - mesterségbeli tudás bizonyítása. Értékelés:
Max: Min:
Versenyidő:
20 perc
30 pont 20pont
Tiétek a pálya – csapatverseny Téma: A négy elem (tűz, víz, levegő, föld) A csapat tagja: 1 fodrász 1 sminkes- kozmetikus 1 körömdíszítő A zsűri értékeli a három csapattag összhangját a téma koncepcionális megjelenésénél. A kreatív gondolkodásnak párosulnia kell a pontos művészi precizitással. A teljes munkát előre el kell készíteni (pl.: öltözék, körömdíszítés, hajépítés, otthon is elkészíthetők). Betartandó előírások: (melynek be nem tartása esetén az elő zsűri 1-3 büntetőpontot adhat) A munka kialakítása a páston kívül történik. Hajhossz: ami a témához szükséges Hajszín: minimum 2 szín kötelező. Kizárólag tartós hajfesték használható. Hajépítés: Mindenféle hajhosszabbítás megengedett. Hajkitámasztók használata megengedett. Smink és testfestés a téma érdekében alkalmazható, de klisék használata tilos. Tilos: tartós gépi test-tetoválással rendelkező modellt alkalmazni. A parókák használata is tilos. A modellek a zsűrizés alatt állnak. Versenyidő: Tanulóknak, felnőtteknek: 10perc Adható pontszám:
Max: 30pont Min: 20pont
A zsűri összetétele: 1 fodrász + 1 sminkes, kozmetikus + 1 körömdíszítő 14
KOZMETIKUS VERSENY 1. Nappali kikészítés – „Első randevú” versenyszám Felnőtt és I. éves tanuló A mai divatirányzatnak megfelelő, trendkövető, hordható nappali smink készüljön. Legyen igényes, szépítse a modellt. Egyéniségével, öltözékével harmonizáljon. Selyempor, műszempilla használata megengedett – de nem kötelező! Előre beültetett műszempilla, előalapozás, tetoválás TILOS! A modell 18 évesnél nem lehet fiatalabb! Fő szempontok: tisztaság, tökéletes alapozás, szemöldök formázása, száj korrigálása, szemfestés. Adható pontszám: Max: 30 pont Min: 20 pont Versenyidő:
Felnőtt: Tanuló:
35 perc 40 perc
2. sz. Kisfantázia smink – CHARLESTON kategória Felnőtt, Tanuló III. évfolyam. (15. évf.). A versenyző készítsen egy kreatív kisfantázia sminket, mely utaljon az akkori kor hangulatára, stílusára. Harmonizáljon a modell egyéniségével, ruházatával, frizurájával, kiegészítőjével. Figurális festés engedélyezett. Az arc 1/3-a, a dekoltázs, vagy az egyik kar festhető! Előalapozás megengedett nyaktól (kulcscsonttól) lefelé! Mindennemű díszítőelem (strassz, toll, gyöngy, csillám, flitter, paróka, stb.) felhasználható. Műszempilla használata kötelező! Klisé használata, előre beültetett műszempilla, tetoválás TILOS! Modell 18 évnél fiatalabb nem lehet! Zsűri szempontok: ötlet, látvány, kreativitás, összhatás, tisztaság. Versenyidő:
Felnőtt: III. éves tanuló:
Adható pontok:
Max: 30 pont Min: 20 pont.
85 perc 90 perc
15
3. sz. Alkalmi kikészítés – „Szépségkirálynő” Tanuló II. évfolyam. A versenyző készítsen egy kreatív, extravagáns alkalmi sminket, - figyelembe véve az esemény hangulatát – mely harmonizáljon az öltözékkel és szépítse a modellt! Műszempilla használata kötelező, mindennemű díszítőelem (csillám, strassz, toll, gyöngy) megengedett. Figurális festés, klisé használata, előre beültetett szempilla, előalapozás, tetoválás TILOS! A modell 18 évesnél nem lehet fiatalabb! Zsűri szempontok: összhatás, ötlet, látvány, kreativitás, tisztaság. Versenyidő: II. éves tanuló 50 perc Adható pontszám:
Max: 30 pont Min: 20 perc
FONTOS! - A versenyszabályok be nem tartásáért a versenybíróság büntető pontot adhat. - Az a versenyző, aki 40 vagy annál több órás kiegészítő sminkoktatásban vett részt, annak a felnőtt kategóriában kell indulnia! - A modellek arcán semmilyen tetoválás nem lehet! - A tanuló versenyszámok esetén az alsóbb évfolyamok versenyzői indulhatnak a felsőbb évfolyamok számára kiírt versenyszámokban is (magasabb évfolyamos versenyzők nem nevezhetnek alsóbb évfolyamosok részére kiírt versenyszámokban).
16
MŰKÖRÖM-DÍSZÍTŐ VERSENY Jelige: „JÉGVARÁZS” (FROZEN) A modell hibátlanul elkészített clear alapkörömmel érkezzen (nem francia vég), amit előzsűrizés alkalmával ellenőrizni fognak. Az egyik kéz kidolgozása nappali jellegű, a másik kéz kidolgozása alkalmi jellegű legyen. Kiegészítő díszítés, ami nem a köröm felületére kerül, otthon elkészíthető (pl. kézfej, ujjak háta, stb.) Matrica, zselés toll, vagy előre elkészített elem (pl.: otthon készített porcelánvirág, gépi díszítés stb.) használata TILOS! A minta tervezete az asztalon lehet. - A nappali kézen a díszítés csak síkban történhet. Ehhez különböző díszítőelemek alkalmazhatóak (pl. strassz, rizsszem, stb.). Díszítésre bármely építőanyag használható, ha a követelményeknek megfelel, azaz síkban történik. Bármilyen körömhossz és forma megengedett. - Az alkalmi jellegű díszítésnél bármi megengedett, ha a készítése a kiírásnak megfelel. Bármilyen hossz, forma elfogadott. Csiszológép használata TILOS! Az összképnél figyelembe veszik, hogy a modell teljes megjelenése harmonizál-e a körömmel. Eszközöket, lámpát és hosszabbítót a versenyzőnek kell magával hoznia, azt a szervezők nem biztosítanak.
Zsűrizési szempontok: tisztaság, kidolgozás, kreativitás a téma figyelembevételével, munkaminőség, harmónia, ötletesség, összhatás. Versenyidő: Felnőtt Tanuló: Adható pontszám:
150 perc 180 perc
Max: 100 pont Min: 60 pont
17
MŰKÖRÖM-ÉPÍTŐ VERSENY Tanulók: Szalon köröm építése zseléből és/vagy porcelánból. A versenyzők két számban indulhatnak: zselés vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tipp-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. Az elkészítendő műköröm az egyik kézen 2/3-1/3 (azaz a természetes körömágy hosszának felével meghosszabbított köröm) arányú francia szalonköröm, a másik kézen ezzel azonos hosszúságú, de átlátszó köröm, melyet pirosra kell lakkozni! (A piros lakk nem lehet csillámos!) - Körömágy-hosszabbítás TILOS! - A modell körmét mattításig elő lehet készíteni, de előkészítő anyag előzetes felkenése TILOS, csak a helyszínen lehet felkenni! - Tipp-es kategóriában a tipp nem lehet felragasztva! - Porcelánkörmöt polírozni, zseléset fényzselézni kell! Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, egyformaság, mosolyvonal egyezőség, összhatás.
Felnőttek: Extrém francia köröm készítése mindkét kézen, az egyik lakkozva (pontazonosság esetén a lakk lemosásra kerül és így dönt a zsűri) A versenyzők két számban indulhatnak: zselés- vagy porcelánépítés (ezen belül mindenki eldöntheti, hogy épített vagy tipp-es technikát alkalmaz). Egy versenyző mindkét számban indulhat. - A hossz nincs meghatározva, de mindkét kézen minden köröm azonos hosszúságú legyen. - Körömágy-hosszabbító használata megengedett, de nem kötelező! - Holdat nem kell építeni és nem is értékelendő!- Az elkészült műköröm mosolyvonala dramatikus, árnyékolt legyen! - A hajlítás egyforma legyen! - Az él vastagság névjegykártya vastagságú - Az oldalvonal a körömsáncból egyenesen, párhuzamosan fusson ki. - A párhuzam szemből, oldalról hibátlan, ne lógjon! - A c ív minden körmön ugyanott legyen! 18
Zsűrizési szempontok: anyaghasználat, kidolgozás, párhuzam, mosolyvonal, felület, hossz Versenyidő: Felnőtt: Tanuló: Adható pontszám: Max: Felnőtt: Tanuló: Min:
Felnőtt: Tanuló:
él vastagság, egyformaság,
150 perc 180 perc
95 pont 75 pont 60 pont 40 pont
Általános információk: Tanuló kategóriába nevezhet az, aki jelenleg tanulói státusszal, vagy max. egy éven belüli OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezik. A bizonyítvány másolatát, vagy a tanulói jogviszony igazolását a jelentkezési laphoz csatolni kell! Felnőtt kategóriába nevezhet az, akinek, OKJ-s bizonyítványának dátuma egy évnél régebbi. Aki tanuló kategóriának felel meg, de képesnek érzi magát arra, hogy a felnőttekkel mérje össze tudását megteheti, de felnőtt kategóriának megfelelő versenyző nem indulhat tanuló kategóriában. - A jó modellválasztás a versenyző felelőssége. - Sérülést nem áll módunkban figyelmen kívül hagyni! - Ékszer, tetoválás, azonosításra alkalmas jegy a modell kezén kizárást von maga után! - Csiszológép használata tilos! - UV lámpát, asztali lámpát, hosszabbítót a versenyző magának biztosít. - Zselés körömnél fényzselézni, porcelán körömnél polírozni kell! - Olajozni lehet, de látható nyoma nem maradhat!
19
STILETTO VERSENYKIÍRÁS (MŰKÖRÖM ÉPÍTŐ és DÍSZÍTŐ) Fantázianeve: „Seherezádé” 1001 éjszaka legszebb meséi. A feladat stiletto köröm készítése, művészi kivitelben, körömágy-hosszabbításos technikával. A modell egyik kezén a munka legyen teljesen elkészítve, melyet az előzsűrizésnél rögzítünk. (díszítés, gyűrű, karkötő stb.) a másik kézen természetes körömmel érkezzen. Az előkészítést a helyszínen kell elvégezni. Ezért anyagmaradvány, illetve előkészítő folyadék a verseny kezdetéig nem lehet a körmökön. A versenyköröm építésénél nincs anyag és szín megkötés. A köröm készülhet zseléből, porcelánból, de akár vegyes anyaghasználatból is. Körömágy-hosszabbítást mindkét kézen el kell végezni, a mosolyvonal felülről is, alulról is látható legyen mindkét kézen. A körömágy-hosszabbítás nem haladhatja meg a teljes köröm 50 százalékát. A köröm szabadszélének hossza maximum 5 cm lehet. A mosolyvonal mindkét kézen szabályos, ívelt, dramatikus, tökéletesen egyforma, kontúros, technikailag tökéletes, szimmetrikus és pontban végződő legyen. Díszítéssel nem takarható el! Kizárást nem von maga után, viszont pontlevonást igen. A két kézen a körmök hossza egyforma legyen és a két kéz díszítése, egyezzen meg. A középső és a hüvelykujj hossza, a mutató és a gyűrűsujjhoz képest 1mm-rel hosszabb. A hosszarányokat a két kézen egymáshoz is méri a zsűri. A felvitt anyag eldolgozása egységes legyen. A forma oldalnézetből nem „lóghat” és nem mehet felfelé a szabadszél. A munka befejeztével a felület tükörsimaságú legyen. Fényzselé használata megengedett. Csiszológép használata megengedett. A versenyzők 2 kategóriában indulhatnak: felnőtt, illetve tanuló. Tanuló kategóriában az indulhat, aki 1 évnél nem régebbi OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkezik. TILOS: a mobiltelefon használata a verseny és a zsűrizés alatt, mind a versenyzőnek, mind a modellnek! Körömágy-ápoló olaj használata! Díszítéssel nem takarható el! Díszítés: 3D-s díszítés egy kézen maximum két körmön lehet. A díszítés maximum 3 mm-rel emelkedhet ki a köröm síkjából, és a mosolyvonalat nem takarhatja el. A köröm felülete díszíthető kövekkel, strasszokkal, de ezek a köröm maximum 1/3-át fedhetik, és a mosolyvonalat nem takarhatják el. Felhasználható anyagok: - Porcelán, zselé, akril, akvarell-festékek, kereskedelmi forgalomban kapható díszítőelem használható, de matrica és szalvétaminta beépítése csökkenti a nehézségi fokra adható pontszámokat. Modell megjelenése: - A modell kézfeje díszíthető, gyűrűt, karkötőt is viselhet. A kreativitás pontszámába beleszámít egy műkörmös alapanyagból készített ékszer is a modell kezén. Az ékszerek előre is elkészíthetőek. A modellek ruházata, sminkje, frizurája nem kerül pontozásra. A zsűri kizárólag a modellek kezét pontozza.
20
Pontozási szempontok: - Kreativitás, az anyagok felhasználásának sokszínűsége - Az ívek statikailag a megfelelő helyen legyenek, illetve minden körmön ugyanott legyen. A versenyző biztosítja magának azokat az eszközöket, anyagokat, amit a verseny során felhasznál, asztali lámpát, UV-lámpát, hosszabbítót. A megfelelő modell kiválasztása a versenyző felelőssége. Bármilyen anyagmárka használható. A modellek nem hagyhatják el a versenyterületet a pást-mester engedélye nélkül! Versenyidő: Felnőtt: Tanuló:
150 perc 180 perc
Adható pontszám:
Max: 100 pont Min: 60 pont
21
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc Fodrász versenyre
TANULÓ VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….……………………..e-mail ……………….………………………………………….……………………………………………… ISKOLA NEVE, CÍME:…………………………………………………………………………………………………………………………………………….. Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!:
FÉRFI TANULÓ (minden évfolyam tanulói részére): Összetett verseny:
1. szám: Klasszikus frizura szárítása
SZABADKATEGÓRIA NŐI TANULÓ
2. szám: Trendfrizura szárítása
Víz marcell egész fejen Szalontechnika Fonással készített utcai frizura
NŐI TANULÓ (minden évfolyam tanulói részére): Összetett divatfrizura kategória: 1. szám: Trendfrizura szárítása 2. szám: Menyasszonyi frizura/konty CSAPATVERSENY:
„Tietek a pálya”
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre . Nevezési díj: Összetett verseny esetén (2 szám): Egyéni verseny esetén: Csapatverseny tanuló:
5.000.2.500.6.000.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük. 22
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc Fodrász versenyre
FELNŐTT VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….……………………………….e-mail ……………….………………………………………….……………………………………. Az összes fenti adat kitöltése kötelező! Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!: FÉRFI FELNŐTT: Összetett verseny:
1. szám: Trendhajvágás 2. szám: Full fashion look /teljes divatos megjelenés/
NŐI FELNŐTT: Összetett full fashion kategória: SZABADKATEGÓRIA:
CSAPATVERSENY:
1. szám: Progresszív hajvágás
2. szám: Full fashion look
Menyasszonyi frizura/konty (Kisgergelyné Tolcsvai Mária emlékverseny) Klasszikus frizura szárítás (Lapis Imre emlékverseny) „Hajtetoválás” „Borbély csata” Fonással készített utcai frizura „Tietek a pálya”
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre . Nevezési díj: Összetett verseny esetén (2 szám): Egyéni verseny esetén: Csapatverseny felnőtt:
7.000.5.000.9.000.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük.
23
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc fodrász versenyre
MESTER KATEGÓRIÁS VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….………………………….e-mail ……………….………………………………………………………………………………….….
Az összes fenti adat kitöltése kötelező! Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!: NŐI MESTER: Összetett kategória:
1. szám: Progresszív hajvágás
2. szám: Full fashion look /teljes divatos megj./
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre . Nevezési díj: Összetett verseny esetén (2 szám): Egy szám esetén:
10.000.8.000.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük.
24
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc Kozmetikus verseny TANULÓ VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….………………………….e-mail ……………….………………………………………………………………………………….…. Az összes adat kitöltése kötelező!
Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!: Tanuló I. évfolyam: Tanuló II. évfolyam: Tanuló III. évfolyam (15. évf.):
Nappali kikészítés – „Első randevú” Nappali kikészítés – „Szépségkirálynő” Kisfantázia smink – „Charleston”
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre . Nevezési díj: Egyéni verseny esetén:
2.500.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük.
25
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc Kozmetikus verseny FELNŐTT VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….………………………….e-mail ……………….………………………………………………………………………………….…. Az összes adat kitöltése kötelező!
Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!: Felnőtt kategória: Felnőtt kategória:
Nappali kikészítés – „Első randevú” Kisfantázia smink – „Charleston”
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre . Nevezési díj: Felnőtt: Összetett (2 szám):
5.000.10.000.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük.
26
NEVEZÉSI LAP Kézműves Kupa 2016. március 6. - Miskolc Műköröm-díszítő-, építő és Stiletto verseny TANULÓ ÉS FELNŐTT VERSENYSZÁMOK NÉV: ……………………………………………………………………………….…………………………...………………………………………………………
CÍM: …………………………………………………………………..…….…………………………………………………………………………………………. (irányítószámmal) Tel.:……………………….………………………….e-mail ……………….………………………………………………………………………………….…. Az összes adat kitöltése kötelező!
Melyik számban/számokban kíván indulni? – a megfelelő rész aláhúzandó!:
Felnőtt és Tanuló kategória: Felnőtt és Tanuló kategória: Felnőtt és Tanuló kategória: Felnőtt és Tanuló kategória:
Műköröm-díszítés –„ Jégvarázs” Műköröm-építő (zselés vagy porcelán) Műköröm-építő összetett verseny (zselé és porcelán) Stiletto – „Seherezádé 1001 éjszaka legszebb meséi”
A NEVEZÉSEKET kérjük 2016. február 29.-ig visszaküldeni a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 3501 Miskolc Pf.376. vagy
[email protected] e-mail címre. Nevezési díj: Tanuló (egy szám): Felnőtt (egy szám): Tanuló összetett: Felnőtt összetett:
2.500.5.000.3.500.8.000.-
A nevezési díj befizetése a Budapest Bank 10101432-60180200-01004008 számú számlára átutalással történhet. Az átutalási megbízás közlemény rovatába a versenyző nevét és a versenyszám megnevezését kérjük feltüntetni! A nevezéseket a nevezési díj beérkezése után véglegesítjük.
27