M. Chabon: Jiddis Rendőrök Szövetsége

2

M. C habon : Jiddis R endőrök S zövetsége

Krimi, sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantazKrimi,politikai sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fanmagória, szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsretazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó gény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon sorsregény, nabokoviszámos ihletésűdíjat játékelnyert a nyelvvel: Micha2007-ben megjelent, könyve olyan el Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat kategoelnyert kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen könyve olyan kategorizálhatatlan, vagynagy olyanmerészség sokfélerizálható – és élvezhető! –, hogy nem képpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legnagyszerűbb irodalmi alkotása. Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása. s aztán Berlinre hullott(ahol az első atombomba) Amerika Chabon világában Hitler előbb legyőzte Sztá-a második világháború elfogad törvényt, amelylint, s aztán Berlinre alatt hullott az elsőegy atombomba) Amenek a menekülőalatt zsidók letelepedhetnek rika értelmében a második világháború elfogad egy törvényt, Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetpusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az nek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió arab túlerő elpusztítja, így a zsidóságlétrejövő nagy része Alaszzsidó pusztul el… A sPalesztinában zsidó álkában ki, egy Sitka nevű városban és környékén, lamot köt az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy amely évre autonómiát része hatvan Alaszkában köt ki, egykap. Sitka nevű városban és Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor környékén, amely hatvan évre autonómiát kap. megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede után a Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik már-már megint „fura idők járnak” – az autonómia hat évtizede megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó és márfélig után a jövő újból bizonytalan: a zsidók elveszítik zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el nyomozni már megszeretett új hazájukat. Landsman nyomozó egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a legelején csak és félig zsidó, félig alaszkai őslakos társa ekkor kezd el annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, és a szobában, nyomozni egy rejtélyes gyilkosság ügyében, amiből a ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, legelején csak annyi világos: az áldozat egy narkós fiú, amely talán valamiféle kulcsa lehet a megoldásnak... és a szobában, ahol megölték, van egy sakktábla, rajta bizarr állással, amely talán valamiféle kulcsa lehet a www.cartaphilus.hu megoldásnak... www.facebook.com/cartaphiluskonyvkiado

3


MICHAEL CHABON amerikai író 1963-ban született; 1988-ban jelent meg első könyve The Mysteries of Pittsburgh (Pittsburghi rejtélyek) címmel. Azóta számos nagy sikerű regényt, elbeszéléskötetet és esszékötetet írt; 2000-ben kiadott The Amazing Adventures of Kavalier & Clay (Kavalier és Clay csodálatos k alandjai) című regényéért Pulitzer-díjat kapott. A Jiddis Rendőrök Szövetségének megfilmesítési jogát az Oscar-díjas Coen testvérek vásárolták meg.

4


„Chabon könyve letehetetlen és szívbe markoló; manapság ő az egyik legjobb angol nyelvű író.”

The Washington Post

„1988-as debütálásától kezdve világos volt, hogy Michael Chabon különlegesen tehetséges, varázslatos stílusú író.”

The New York Times

„A Jiddis Rendőrök Szövetsége ragyogó, művészi, parodisztikus bűnügyi regény, amely az utolsó cseppig megérdemli őrületes sikerét.”

The New York Review of Books

5


Michael Chabon

Jiddis Rendőrök Szövetsége – részlet –

Nem egészen két évvel később Hertz Shemets az anyjával és a kishúgával, Freydllel megérkezett az alaszkai Baranof-szigetre a galíciai bevándorlók első hullámával. A hírhedt Diamondon érkezett, egy első világháborús csapatszállító hajón; Ickes belügyminiszter rendelte el, hogy vegyék elő a naftalinból, és nevezzék el, ahogy a legenda tartja, gúnyos emlékeztetőként, az elhunyt Anthony Dimondról, aki az Alaszkai Terület szavazati joggal nem rendelkező képviselője volt a Képviselők Házában. (Amíg egy washingtoni utcasarkon egy részeg taxisofőr, egy Danny Lanning nevű slemil véget nem vetett az életének – és így mindörökre 1


a sitkai zsidók hősévé vált –, Dimond képviselő azon dolgozott, hogy már a bizottságban elgáncsolják az Alaszkai Letelepedési Törvényt.) A vékony, sápadt, zavarodott Hertz Shemets a Diamond levestől és rozsdás tócsáktól bűzlő sötét fedélzetéről leballagott a tiszta, hűvös, fenyőillatú Sitkába. A családjával és az egész zsidó társasággal együtt megszámolták, beoltották és felcímkézték, mint egy vándormadarat, az 1940-ben elfogadott Alaszkai Letelepedési Törvény előírásainak megfelelően. Egy kartonpapír irattárcában ott volt az „Ickes-útlevele”, egy különleges, rendkívüli vízum, melyet különleges hártyapapírra nyomtattak különleges, elkenődő tintával. Sehova máshova nem mehetett. Ez nagy betűkkel rá volt nyomtatva az Ickes-útlevele elejére. Nem engedélyezték, hogy Seattle-be utazzon vagy San Franciscóba, vagy akár Juneau-ba vagy Ketchikanbe. Továbbra is érvényben voltak az Egyesült Államokba betelepülő zsidókra kiszabott korábbi kvóták. Hiába, hogy Dimond a legjobb pillanatban elhalálozott, az új törvényt csak jó adag muszklival és kenőolajjal lehetett

2


ráerőszakolni az amerikai nemzetpolitikára, és a zsidók mozgásának korlátozása hozzátartozott az alkuhoz. A Németországból és Ausztriából korábban érkezett zsidókhoz hasonlóan a Shemets családot meg a többi galíciai zsidót is beterelték a Slatterytáborba, ebbe a mocsárba, amely tíz mérföldre volt Sitkától, ettől a zord, félig romos várostól, a hajdani orosz-Alaszka gyarmati fővárosától. Hat hónapon át intenzíven akklimatizálódtak a huzatos, bádogtetős kunyhókban és barakkokban, elviselve tizenötmilliárd szúnyog támadásait, amelyek az Egyesült Államok belügyminisztériumának megbízásából végezték munkájukat. Hertzet felfogadták egy útépítésre, majd beosztották abba a brigádba, amelyik a sitkai repülőteret építette. Két zápfogát elveszítette, amikor pofán csapták egy lapáttal a sitkai kikötőben; akkor éppen egy a földbe süllyesztett keszonban dolgozott. Később, valahányszor áthajtott vele valaki a Tshernovits hídon, megdörzsölte az állát, és a markáns vonalú arca mélyén ülő szúrós szemében megcsillant valami szomorú nosztalgia. Freydl iskolába

3


kezdett járni, egy fagyos pajtába, aminek a tetején állandóan dobolt az eső. Az anyjuk eljárt egy tanfolyamra, ahol a földművelés alapjaira okították: az eke, a trágya és az öntözőcső használatára. A brosúrák és poszterek, úgy tűnt, nemcsak a rövid alaszkai nyarat jelképezték, hanem azt is, hogy nem sokáig maradnak ezen a zord vidéken. Shemetsné alighanem úgy gondolt Sitkára, mint egy pincére vagy melegházra, amibe, mint valami virághagymákat, eltették őt és a gyerekeit télire, amíg fel nem olvad a föld annyira, hogy kiültessék őket. Senki sem gondolt arra, hogy Európa földjét olyan mélyen beborítja majd a só és a hamu. De hiába volt a nagy fölhajtás a földművelés körül, a Sitkai Letelepedési Bizottság által ígért szerény gazdaságokból és szövetkezetekből semmi sem lett. Japán megtámadta Pearl Harbort. A belügyminisztérium figyelmét sürgősebb stratégiai feladatok kötötték le, úgymint a kőolajkitermelés és a bányászat. Miután elvégezték az „Ickes-főiskolát”, a Shemets családot, akárcsak a többi menekült nagy részét, szabadjára eresztették, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak. És aho-

4


gyan azt Dimond képviselő megjósolta, beszivárogtak Sitkába, amely egyszer csak megtelt új élettel. Hertz büntetőjogot tanult az újonnan létesített Sitkai Műszaki Főiskolán, s miután 1948ban lediplomázott, felvették jogászsegédnek az első nagy amerikai céghez, amelyik megnyitotta itt az irodáját. A húga, Freydl, Landsman anyja, az egyik első cserkészlány volt a településen. 1948: fura idők jártak a zsidókra. Augusztusban Jeruzsálem védelme összeomlott, és a három hónapos Izraeli Köztársaság zsidóit a túlerő leverte, lemészárolta, és a tengerbe szorította. Miközben Hertz munkába állt a Foehn Harmattan & Burannál, a Függő Területek Ügyeinek Házbizottsága elkezdte a sokáig halogatott vitáját a Sitkai Letelepedési Törvény ügyében. Akárcsak a Kongresszus tagjainak nagy részét, akárcsak a legtöbb amerikait, a házbizottságot is megdöbbentette a borzalmas tény, hogy kétmillió zsidót meggyilkoltak Európában, hogy barbár módon szétverték a cionizmust, és hogy a palesztinai és európai zsidó menekültek milyen sanyarú sorsra jutottak. Ugyanakkor gyakorlatiasan közelítették

5


meg a problémát. Sitka lakossága már kétmillióra duzzadt. A törvényt nyilvánvalóan megszegve, a zsidók ellepték a Baranof-sziget nyugati partjait, Kruzoftól egészen fel a West Chichagof-szigetig. A gazdaság szárnyalt. Az amerikai zsidók keményen lobbiztak. Végül is a Kongresszus „átmeneti státust” ítélt meg Sitkának mint szövetségi körzetnek. De azt határozottan elutasították, hogy önálló állam legyen. NEM LESZ JEWLASKA, ÍGÉRIK A TÖRVÉNYHOZÓK, harsogta a Daily Times címlapja. A hangsúly mindig az „átmeneti” szón volt. Ami hatvan évre szólt. És utána a sitkai zsidók megint boldoguljanak, ahogy tudnak. Nem sokkal ezután, egy meleg szeptemberi délutánon Hertz Shemets a Seward utcán sétált, meghosszabbítva az ebédszünetét, amikor beleütközött régi łodźi cimborájába, Isidor Landsmanba. Landsman apja épp akkor érkezett Sitkába, egyedül, a Williwaw fedélzetén, miután bejárta a haláltáborokat meg a hontalantáborokat Európában. Huszonöt éves volt, kopasz, és a legtöbb fogát elvesztette. Száznyolcvankét centi magas volt, és ötvenhat kilót nyomott. Fura szaga 6


volt, őrülten beszélt, és túlélte az egész családját. Észre sem vette Sitka belvárosának nyers energiáját, a kék kendős zsidó nők munkacsapatait, akik néger spirituálékat énekeltek Lincoln és Marx szavait a maguk ízlésére átfogalmazó jiddis szöveggel. A friss halak, a kivágott fák és a kiásott föld eleven szaga, a kotrógépek és a gőzös betonkeverők zúgása, a hegyek legyalulása, a Sitka-szoros feltöltése – mindez láthatóan hidegen hagyta. Lehorgasztott fejjel, görnyedten ballagott, mintha csak az egyik különös dimenzióból a másikba fúrná át magát ezen az érthetetlen világon. Semmi sem hatolt át mozgásának sötét alagútján, semmi sem gyújtott benne világot. De amikor Isidor Landsman rájött, hogy a vigyorgó, lesimított hajú férfi, akinek olyan a cipője, mint két Kaiser automobil, és sült hagymás sajtburger szagát árasztja, amit épp elfogyasztott a Woolworth áruház büfépultjánál, nem más, mint régi barátja, Hertz Shemets a Makkabi Ifjúsági Sakk Klubból, mégiscsak felemelte a tekintetét. És kiegyenesítette örökké görnyedt vállát. Kinyitotta a száját, majd újból becsukta, nem tudott megszólalni a döbbenettől és az örömtől. Aztán felzokogott. 7


Hertz elvitte Landsman apját a Woolworth áruházba, ebédet vett neki (egy tojásos szendvicset, egy tejes turmixot, amit Landsman apja akkor ivott életében először, és egy jó nagy savanyú uborkát), majd a Lincoln utcán elsétált vele az újonnan épült Einstein Szállodába, amelynek kávézójában mindennap összejöttek a zsidó sakkélet Európából menekült mesterei, hogy szívtelenül és szánakozás nélkül mattolják meg egymást. Landsman apja, aki addigra félig megbolondult a zsírtól, a cukortól és a tífusz utóhatásaitól, pillanatok alatt mindenkit elvert. Mindenkivel játszott egy partit, aki csak odajött hozzá, és mindenki olyan megalázottan hagyta el aztán az Einsteint, hogy egyikük-másikuk soha nem bocsátott meg neki. Még abban az akkori állapotában is egészen furcsa volt a játékstílusa: gyászos, gyötrelmes – a kis Landsman emiatt nem tudta soha megszeretni a sakkot. „Az apád úgy sakkozott – mondta egyszer Shemets –, mint akinek fáj a foga, aranyere van és bélgázok kínozzák.” Sóhajtozott, nyögdécselt. Görcsösen meg-megrángatta maradék barna haját, vagy úgy szántott végig kopo8


nyáján az ujjaival, mint egy cukrász, amint lisztet szór egy márványlapra. Mintha görcs állt volna a gyomrába ellenfelének minden rossz lépésére. Saját lépései pedig, lehettek bármilyen merészek, meghökkentőek, eredetiek és erősek, mintha egyegy rossz hírrel sújtották volna, úgyhogy eltakarta a száját, és forgatta a szemét, látva, hogy mit húzott. Hertz bácsikájának egészen más volt a stílusa. Ő nyugodtan játszott, szinte gondtalanul, enyhén az asztal fölé hajolva, mintha arra várna, hogy mindjárt felszolgálnak neki valamilyen ételt, vagy az ölébe ül egy csinos lány. De közben a szeme mindent látott úgy, ahogyan látta Tartakower kezének árulkodó remegését is azon a napon a Makkabi Ifjúsági Sakk Klubban. Ijedtség nélkül fogadta, ha rosszul alakult a parti, és enyhe derű bujkált az arcán, amikor észrevett valamilyen nyerési esélyt. Egyik Broadwayről a másikra gyújtva nézte, ahogy régi barátja fészkelődve és morogva végigveri az Einstein géniuszait. Aztán, amikor csak romok maradtak a teremben, Hertz megtette, amit meg kellett tennie. Meghívta magához Isidor Landsmant. 9


1948 nyarán a Shemets család egy kétszobás lakásban élt egy vadonatúj szigeten lévő vadonatúj házban. Két tucat családnak volt az otthona ez a ház, mindannyian jegesmedvék, ahogy az első hullám menekültjei nevezték őket. Hertz anyja a hálószobában aludt, Freydl a másik szobában a kanapén, Hertz pedig a padlón vetette meg az ágyát. Addigra mindannyian megrögzött alaszkai zsidókká váltak, ami azt jelentette, hogy utópisták voltak, azaz látták a tökéletlenséget mindenben, ami csak a szemük elé került. Csípős nyelvű, házsártos család voltak, különösen Freydl Shemets, aki tizennégy éves korában már százhetvenkét centi magas volt, és száztíz kiló. Egyetlen pillantást vetett Landsman apjára, aki bizonytalanul állt meg a lakás küszöbén, és a fején találva a szöget, eldöntötte magában, hogy ugyanolyan javíthatatlan és megközelíthetetlen, mint a környező vadon, melyet már az otthonának tekintett. Szerelem volt első látásra. Később Landsman nehezen tudott bármit is kiszedni az apjából arról, hogy mit látott Freydl Shemetsben, ha látott egyáltalán valamit. Nem volt csúnya lány. A szeme mint Kleopátráé, a 10


bőre olajbarna, rövidnadrágot, túrabakancsot és feltűrt ujjú Pendleton-inget viselt, és maga volt a Makkabi mozgalom jelszavának megtestesülése: mens sana in corpore sano. Mélyen sajnálta Isidor Landsmant a családja elvesztéséért és a táborokban átélt sok szenvedésért. De egyike volt az olyan jegesmedve-kölyköknek, akik úgy kezelték saját lelkiismeret-furdalásukat, amiért elmenekültek a mocsokból, az éhezésből, a lövészárkokból és a gyilkológyárakból, hogy szakadatlanul tanácsokkal, információkkal és erkölcsi biztatásnak álcázott bírálatokkal árasztották el a túlélőket. Mintha a vészkorszak fullasztó, alacsonyan függő, fekete koporsóleplét el tudná tüntetni egy elszánt tanácsadó. Azon az első éjszakán Landsman apja a padlón aludt Hertz mellett. Másnap Freydl elvitte ruhákat venni, ő fizetett a bármicvós tojásperselyéből. Segített neki kibérelni egy szobát egy nemrég megözvegyült asszonytól, aki ott lakott a házban. Bedörzsölte a fejét vöröshagymával, abban a hiszemben, hogy attól majd újból kinő a haja. Borjúmájat etetett vele, hogy felpezsdítse megfáradt vérét. A következő öt évben egyre csak 11


noszogatta és szekálta, amíg Landsman apja végre képes nem lett egyenes háttal ülni, a beszélgetőtársa szemébe nézni, és amíg meg nem tanulta Amerika nyelvét, és nem készíttetett műfogsort. Feleségül ment hozzá egy nappal azután, hogy betöltötte a tizennyolcat, és állást kapott a Sitka Tognál, ahol aztán a női rovatból felküzdötte magát általános szerkesztővé. Heti hatvan-hetvenöt órát dolgozott, heti öt napon, amíg meg nem halt rákban, akkor, amikor Landsman főiskolára járt. Mindeközben Hertz Shemets olyan jó benyomást tett az amerikai jogászokra a Foehn Harmattannál, hogy pénzt gyűjtöttek, megrángatták a megfelelő zsinórokat, és elküldték jogi egyetemre Seattle-be. Ő lett aztán az első zsidó, akit az FBI sitkai részlege alkalmazott, az FBI első körzeti igazgatója, és végül, miután megakadt rajta Hoover szeme, ő vezette a körzeti kémelhárító programot. Landsman apja pedig sakkozott. Minden reggel, esőben, hóban, ködben elballagott a két mérföldre lévő Einstein Szálloda kávézójába, leült hátul egy alumíniumborítású asztalhoz, szemben az ajtóval, és elővette a juhar- és 12


cseresznyefából faragott kis bábukból álló készletét, amit a sógorától kapott ajándékba. Minden este ott ült a padján az Adler utcai kis ház mögött, ahol Landsman felnőtt, Halibut Pointban, és a nyolc vagy kilenc levelező partiját nézte át, amelyeket egy időben játszott. Cikkeket írt a Chess Review-ba. Életrajzot írt Tartakowerről, de soha nem fejezte be teljesen. Nyugdíjat kapott a német kormánytól. És a sógora segítségével sikerült meggyűlöltetnie a fiával a játékot, amit ő maga annyira szeretett. – Nem akarhatod ezt lépni – mondta könyörögve Landsman apja, miután Landsman elfehéredett ujjakkal elengedte a huszárát vagy a gyalogját, hogy olyan sorsra jusson, amely mindig meglepte Landsmant, bármennyit tanult, gyakorolt és játszott. – Hidd el, hogy nem lesz jó. – Elhiszem. – Akkor miért nem lépsz mást? A maga kis nyomorúságában Landsman is tudott makacs lenni. Elégedetten és szégyentől égve nézte, ahogy beteljesedik a sanyarú végzet, amit nem látott előre. És az apja szétzúzta, laposra

13


verte, felkoncolta, miközben mindvégig meredten nézte a fiát arcának megereszkedett tornáca mögül. Így ment ez néhány éven át, s aztán Landsman egyszer leült az anyja írógépéhez, hogy írjon egy levelet az apjának, amelyben megvallotta neki, hogy gyűlöl sakkozni, és megkérte, hogy ne kényszerítse többé, hogy játsszon. Landsman egy héten át hordozta ezt a levelet az iskolatáskájában, közben elszenvedett újabb három véres vereséget, majd feladta az untershtoti postahivatalban. Két nappal később Isidor Landsman egy halom Nembutalt bevéve megölte magát az Einstein Szálloda 21-es szobájában. Utána Landsmannak komoly problémái voltak egy ideig. Ágyba vizelt, meghízott, nem volt hajlandó beszélni. Az anyja elvitte terápiára egy Melamed nevű, nagyon kedves és haszontalan orvoshoz. Landsman csak huszonhárom évvel apja halála után találta meg a végzetes levelet egy dobozban, amelyben ott volt még a befejezetlen Tartakower-életrajz letisztázott példánya. Kiderült, hogy Landsman apja soha fel se bontotta a fiától érkezett levelet, nemhogy elolvasta volna. Mire a postás kivitte, ő már halott volt. 14


M. Chabon: Jiddis Rendőrök Szövetsége

Recommend Documents