M
a
X. évfolyam, 2013. november
k
f
a
l
v
i
11. szám (119. szám)
Megjelenik havonta
Makfalviak az autonómiáért A Székelyek Nagy Menetelése, a készülődés, mindenféle politikusok ezzel kapcsolatos nyilatkozatai hetek óta szerepeltek a sajtóban, az elektronikus médiában. Azon kevés alkalom volt, amely egy tető alá hozta az egyébként egymást marcangoló politikai pártokat. Éppen ideje volt egy ilyen gyakorlat, mert kezdtem azt hinni, hogy az erdélyi magyar politikai szűklátókörűségnek nincs határa. Köszönet érte a Székely Nemzeti Tanácsnak. Az eseményt megelőzően megállapodás született a politika-csinálók között, hogy türtőztetik magukat attól, hogy pártpropagandává alacsonyítsák a Székelyek Nagy Menetelését. Nagy volt a csábítás és nem is tudta mindenki fegyelmezni magát. Lelke rajta. Mindentől eltekintve mindenki próbálta kivenni a részét a szervezésből, a toborzásból és az anyagi hozzájárulásból. Makfalván egy különleges módját találtuk ki a résztvevők toborzásának, amellett, hogy két autóbuszt is indítottunk. A menetelés helyszínétől elég nagy távolságról, 156 kilométerről indultunk egy toborzó szekérkaravánnal. A három napos kalandos út alatt meggyőződhettünk arról, hogy ki kell és ki is lehet vívni Székelyföld autonómiáját. Közel egy hónapos készülődés előzte meg az indulást és természetesen az „ember tervez és Isten végez” jeligére nem minden úgy alakult, ahogy azt eredetileg elgondoltuk. Egy nappal az indulás előtt lebetegedett egy ló, persze egy kettős fogat igavonója, így kiesett egy nagyobb méretű szekér a sorból, indulás után pedig egy újabb szekér maradt le a karavántól. Végül a hosszú és eléggé fárasztó utat öt szekér és huszonhat résztvevő tette meg. A csapatban volt Makfalva lelkésze, polgármestere, alpolgármestere és két önkormányzati képviselője is. A fáradtságért kamatostól kárpótolt az érintett településekben tapasztalt lelkesedés, a község és városvezetők, a lakósság segítőkészsége és nem utolsó sorban egy jól teljesített küldetés sikerélménye. Konkrét estekről tudunk, amikor a makfalvi karaván lelkes buzdítása következtében döntöttek bizonytalankodók a menetelésen való részvétel mellett. A média is figyelemmel kísérte és beszámolt a toborzó indulásáról és haladásáról, ezzel is hozzájárulva a vállalkozásunk sikeréhez, köszönet érte. Október 24-én, csütörtökön tíz órakor indultunk a makfalvi templom előtti térről, a parajdi fúvósok kíséretével, a helyi lakósság jókívánságaival felvértezve. Küsmődön a falusiak már vártak és kitartásra buzdítottak. Etéden az iskolások kiselőadása és a községvezetés meleg fogadtatása tudatosította bennem, hogy jó úton járunk. Annak ellenére, hogy telefonon minden polgármesteri
A makfalvi útrakelés
hivatallal felvettük a kapcsolatot, és ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy a toborzónk igyekezetét segíteni fogják, volt bennem egy kis bizonytalanság. Tartottam a közömbösségtől és egy kis politikai hátszéltől, MPP-s polgármester lévén RMDSZ-es „felségterületen”. Már az első tapasztalat eloszlatta minden szorongásom, és az út során csak erősödött bennem-bennünk az érzés, hogy nemzeti ügyekben nincs, nem lehet pártállás. Énlakát érintve Firtosmartonoson megpihentünk, faltunk és lovainkat is megitattuk a szentábrahámi alpolgármester gondoskodása által. A siménfalvi polgármester és alpolgármester a tordátfalvi tetőn vártak ránk egy hintóval, melybe átülve együtt utaztunk Kobátfalvára, ahol valóságos népünnepély várt. Rövid tartózkodás, beszélgetés után elindultunk Nyikómalomfalvára, ahol már várt a farkaslaki volt és jelenlegi polgármester. A polgármester felült mellénk a szekérre és együtt hívogattuk Malomfalva, Székelyszentlélek és Farkaslaka lakósságát a menetelésre. Esteledni kezdett, és aggódtam a forgalmas SzentlélekSzékelyudvarhely útszakasz balesetmentes megtétele miatt. Udvarhelyen a Nemzeti Emlékezés Parkjában várt a városvezetés és Szász Jenő, a Nemzeti Stratégiai Intézet vezetője. Szerencsésen megérkeztünk, de aznap este szinte két likat kellett húznom a nadrágszíjamon. A lovak elszállásolása Székelyudvarhelyen nem volt kis feladat, de a lelkes házigazdáink Bethlenfalván megoldották ezt is. A résztvevők szállását a Bányai János Szakközépiskola kollégiumában biztosították, mely a város másik végében épült, így lehetőségünk nyílt a hangosbemondóval átszelni a várost és hívogatni a járókelőket. Mindenhol a szimpátia jeleit olvashattuk az emberek arcáról.
Makfalvi Tekintő
Másnap reggel elindultunk Felsőboldogfalvára, ahol már vártak a polgármesteri hivatal előtt. A város kijáratánál egy rendőrautóban a rend éber őre szorgalmasan jegyezte fel a szekerek és a kísérőautónk rendszámát. Árvátfalvát és Patakfalvát is végigkürtöltük a hívogató hangosbemondóval, de Homoródszentmártonban meg is álltunk egy kis, a tiszteletünkre szervezett fogdáson. Továbbhaladva a Homoród mentén Recsenyéden és Homoródszentpálon át, átkanyarodtunk az Erdővidékre, Oklánd felé. Eddig is megható volt mindenhol a csapatunk fogadtatása, de Oklándon a lélegzetünk is elakadt. Homoródszentpálról a Hagymás-tetőre kapaszkodva egyszer csak azt vettük észre, hogy a hegytetőn huszárok állnak. Szóval nem igazán lehet kimondani, amit éreztünk. A hannoveri huszárezred tizenkét lovasa székely és magyar zászlókkal, katonás üdvözléssel köszöntöttek és bevezettek Oklándra, ahol fúvószenekar és a polgármester várt, akikkel végigvonultunk a falun. Egy rögtönzött kis szónoklatra is sor került a községközpontban felállított színpadról. Megebédeltünk, abrakoltunk, itattunk és elindultunk Vargyasra. A vargyasi polgármester már Oklándról kísért minket a hivatal felzászlózott autójával és személyében az autonómia egy nagyon elkötelezett harcosát ismerhettük meg. Már sötétedett, mikor behajtottunk a faluba, ahol szinte minden kapuból integettek az emberek és biztosítottak, hogy vasárnap találkozunk a menetelésen. A nemrég avatott parkban úri módon vendégeltek meg minket és a polgármester a hadtápautónak titulált hangosbemondós kísérőautónk mikrofonjába egy veretes kortesbeszédet is mondott. Vargyasról az RMDSZ körzeti elnöke vezetett fel Olaszteleken át Barótra, de a vargyasi polgármester is elkísért és Barót volt polgármestere is elénk jött. Szóval nagy pórt vertünk fel. Olaszteleken a központ színültig telt emberekkel, pedig már koromsötét volt és a falu bejáratánál egyik szekerünk kereke is kiesett. Hátrahagytuk a sérült szekeret, hogy ne várassuk az embereket, de hamar jött a helyszíni jelentés, hogy a baleset éppen egy szakember kapujában történt, és már szerelik is az új csapágyakat a tengelyre. Körülbelül fél óra alatt már utol is érte a derékhadat a lemaradt szekér és búcsút intettünk az olasztelekieknek. Baróton a református egyház vendégszállásán szállásoltak el és vendéglőben vacsoráztunk. Lovaink válogatott lipicaiak mellett, boxokban háltak, de meg is érdemelték a megkülönböztetett figyelmet. Másnap reggel a város volt és jelenlegi polgármestereivel felpattantunk egy hozzánk csapódott baróti szekérre és beharsogtuk a várost. Volt, aki nagyot nézett a két, más-más párthoz tartozó politikust egy szekéren látva, de a cél érdekében és a makfalviak hívására ez sem volt lehetetlen. Bibarcfalván a templom előtt várt a falu elöljárósága, de keveset időztünk, igyekeznünk kellett, mert nehéz és hosszú út vezetett még Angyalosra, aznapi szálláshelyünkre. Nagybaconban az oklándihoz hasonló tapasztalatra tettünk szert. A polgármester az utat elrekesztette a bandériummal és indulókkal vártak. A falun áthaladva egy kisteherautó vitte a fúvósokat, utána vonultak a makfalvi szekerek, a sort zárta a hírdetőhadtápautó. Így vonultunk át a községhez tartozó sokat szenvedett Szárazajtára, ahol újra előkerültek az házi javak a terülő asztalkán. Az iskola igazgatója elmesélte a faluban garázdálkodó Maniu-gárdisták gaztettét, mely
2. oldal
előjátéka volt a Sztálin által felállított Magyar Autonóm Tartománynak. Nagybacon községen áthaladva és látva az ottani portákat, a mezőt, a legelőket, a táj szépségét, nem is értettem, hogy miért is nincs itt már most autonómia. Az erdővidéki községvezetések nem a Marosszékre jellemző óvatoskodó, kiváró, taktikázó intézmények, hanem határozottan autonómiapárti erős, öntudattal vezetett hivatalok. Ej, ha ilyen lenne mindenhol a Székelyföldön a polgármester és hivatala, mint mondjuk Baconban…, nem itt állnánk. Szárazajtán mellénk szegődött a zalánpataki tanító bácsi, aki naponta feljár hól taligán, hól gyalog a nebulókat oktatni. Mesebeli tájon meneteltünk és a kicsi, de nagyon befogadó hegyi településre érkezve megebédeltünk a helyieknek köszönhetően és lovaink is pihentek, ettek, ittak. Megérkezett a málnási polgármester is, aki a falu szülöttje. Elbúcsúzva Zalánpatakról kimásztunk egy meredek kaptatón, melyet egy még meredekebb és hosszabb ereszkedő követett, és megérkeztünk Zalánba, ahol már mindenki tudta a Duna-Tv híreiből, hogy miféle szerzet vagyunk, és mi célból hangoskodunk a faluban. A polgármesteri hivatal udvarán terített asztal megfosztása és a Kossuth rádiónak adott interjúk után irány a Gidófalvához tartozó Étfalvazoltán, ahol falubelink, a tiszteletes és nagy tiszteletlenség lenne nem megállni nála egy szóra. A kapukból integető mosolygó tekinteteket már teljesen természetesnek vettük és fennhangon hirdettük, hogy holnap csak a beteg marad otthon. Gidófalván a harmadik mandátumát töltő, termetes polgármester úgy magához ölelt, hogy alig maradt bennem szusz, hogy a rezesbanda által húzott indulóba bekapcsolódjak. Rövid köszöntők, buzdítás a másnapi menetelésre és elindultunk Angyalosra, hogy végre kipihenjük magunkat. A falu összesereglett a templom előtt a fogadásunkra. Megvacsoráztunk az egyház közösségi házában, ami után mindenki nyugovóra tért valamelyik falubeli családnál. Másnap az istentiszteletre megérkeztek a makfalvi autóbuszok is, így összekerült a teljes csapat. Az ékszerdoboz-szépségű parányi református templomban sokan zsúfolódtunk össze, hogy meghallgassuk az igét és a makfalvi tiszteletes imáját. A szertartás elvégeztével felcsendült a székely himnusz, melyet soha ilyen szépnek nem éreztem. Vannak, voltak bizonyos fenntartásaim a szöveget illetően, de az angyalosi orgona kíséretével, az alkalomszülte küldetéstudattal a szívünkben nagyon megható volt, és nem csak nekünk –székelyeknek. Volt a templomban egy Párizsból érkezett hölgy, aki egy szót sem értett magyarul, az arcán mégis pörögtek a könnyek, mikor énekeltünk. Ilyen érzésekkel jöttünk ki a templomból és indultunk el a rétyi útkereszteződéshez. Ahogy közeledtünk, éreztük, hogy gyűl a tömeg. A távolból még nem láttunk csak csillogó szélvédőket, de éreztük, hogy lüktet a levegő, és mindenki egy céllal tart a sokat emlegetett országút felé. Meg fogjuk mutatni, hogy vagyunk, ha kell egységesek is vagyunk, és szintén ha kell, tudunk áldozatot is vállalni a céljaink eléréséért. Ha van füle és szeme azoknak, akiknek kellene legyen, észbe kapnak, hogy a székelység lassan elért a falig, ahonnan nincs tovább. Megérkeztünk és nem csalódtunk. Hatalmas, fegyel-
Makfalvi Tekintő
3. oldal
mezett, de határozott tömeg hömpölygött. A rendfenntartók rendkívül segítőkészek és udvariasak voltak, de nem is volt nehéz dolguk velünk. Minden nagyon kulturáltan zajlott. Kialakult az élő lánc 54 kilométeren. A gépkocsikban utazók szinte valamennyien megértően viszonyultak az utazásukat megnehezítő tömeghez. KÜLDETÉS TELJESÍTVE! Jöhet a következő, mert az út még hosszú az autonómiáig. A résztvevők közül csak a fogatosok és egy önkormányzati képviselőnk jött vissza a szekerekkel, a többiek
autókra, autóbuszokra szállva tértek haza. A szekerek Zalánban, Oklándon és Siménfalván megszállva értek haza szerdán, október 30-án. Útjuk szinte regénybe illő volt, melyet bizonyára sokáig fognak mesélni a gazdák családjaiknak. Nem tudom soha eléggé megköszönni a résztvevők példás hozzáállását, kitartását és a minket fogadó közösségek buzdítását, segítségét, de annak tudatában, hogy jó ügy építéséhez vetettünk együtt téglát, arra kérem a Jóistent, fizesse meg kamatosan fáradozásaikat. Márton Zoltán
Balogh Ferenc visszaemlékezései Makfalván A templombajárás megcsappant. A Néptanács irodájának ablakából állandóan figyelték a templomba járókat és azok számára mindig kitaláltak valami olyasfélét, amivel zaklatni, háborgatni tudják. A Néptanács irodája közvetlen szembe volt a templom főbejáratával. A bátrabbak és a bibliakörösök azonban minden zaklatás ellenére eljöttek a templomba. Igyekeztem prédikációmban bármilyen kevesen voltak bíztatni és bátorítani őket. Példákat hoztam fel egyházunk történetéből, mikor még nagyobb támadásoknak volt kitéve, mikor az ellenreformáció idején a makfalvi templomot bezárták. A makfalvi református híveknek Gegesen, Rigmányon hegyi ösvényen keresztül Marosvásárhelyre kellett menniük, ha a református istentiszteleten részt akartak venni, vagy úrvacsorával kívántak élni. És a ti elődeitek megtették. Azok, akik bezárták a templomot rég elvesztek, nevük sem maradt fenn, de a makfalvi református egyház ma is él és nem rendül meg semmi támadással szemben. A mi egyházunkra nem nekünk, hanem Istennek van szüksége. Isten pedig nem engedi elveszni és elpusztulni azt a helyet, ahol ő Szentlelkével munkálkodik. Ne féljetek azoktól, akik csak a testet tudják megölni, féljünk attól, hogy a lelkünket meg ne öljék. Amíg a lelkünk él, addig Isten jelen van közöttünk: „Ha Isten velünk, kicsoda lehet ellenünk!” Presbiteri gyűléseket tartottam, ahol tisztán lelki kérdésekkel foglalkoztam. A presbiteri gyűléseken elmondták a faluban történt eseményeket az egyház és a lelkész ellen. Voltak, akik bátran kiálltak és alaposan megmondogatták a magukét a támadóknak. Adventi úrvacsoraosztás alkalmával kevesen vettek úrvacsorát, de annál többen karácsonykor. Feltűnően sok betegnek vittem úrvacsorát. Karácsonyfát állítottunk fel a templomban. A vallásórára járó gyermekekkel és konfirmándusokkal ünnepélyt rendeztünk és az ünnepély végén csomagot osztottunk, nemcsak a vallásórára járó gyermekeknek, hanem minden gyermeknek. Megtörtént, hogy a gyermek a templomajtóban sírt, nem mert bejönni, mert az apja, aki párttag volt, megtiltotta. Nagyon sokan voltak a templomban másodünnepen is, sőt harmadünnepen is. Gondolom bántotta a község vezetőségét, hogy minden propagandájuk ellenére a hívek ilyen szépen, sokan jöttek el karácsonykor a templomba. A lelkésznek Makfalván a legnehezebb a karácsonyi ünnepköri lelkészi szolgálata. Bűnbánó héten mindennap kétszer bibliamagyarázatos
Az 1940-be konfirmáltak Balogh Ferenc lelkésszel szolgálat. Karácsonykor három nap, hat prédikáció, esetleg közbejöhet egy-egy temetés. Következik óesztendő estéi prédikációs istentisztelet és éjfélkor a templom előtti téren az egész falu összegyűl az éjféli harangszóra és a lelkész a templom lépcsőjéről irányítja az ó és újesztendei énekeket. Pontosan éjfélkor, 12 órakor elhallgat a harangszó, a lelkész elbúcsúzik az óévtől és Isten segedelmét kéri az új esztendőre. 1947. december 31-én éjfélkori beszédemben idéztem Hruscsovnak, a szovjet párttitkárnak egyik beszédéből, melyet a helyi lap közölt le. Ebben a beszédében elmondta, hogy amikor ő egyszerű vörös katona volt, és megszállták az egyik nevezetes kastély épületét, az emberek a kastélyban halálra voltak rémülve, hogy jönnek a vörös katonák, de mikor látták, hogy a vörös katonák senkit sem bántanak, sőt még a kenyerüket is megosztják velük, előjöttek a rejtekhelyeikből és azt mondották: Nekünk azt mondták rólatok, ti öltök, gyilkoltok, és kifosztottatok mindenkit, örömmel álltak mellénk és mindenben segítségünkre voltak. Hruscsov beszédéből azt a következtetést vontam le, hogy a kommunistáknak példamutatóknak kell lenniük, ha azt akarják, hogy a kommunizmus terjedjen. Mikor Hruscsov beszédét idézem, arra kérem a makfalvi kommunistákat, akiket mi testvéreinknek tekintünk, hogy a szociális építésben legyenek példák az újévben, a szeretetben, a becsületben, a tisztességben, hogy mi is követhessük és támogathassuk őket a falunk szociális építésében. Másnap újév következett. Makfalván újévben az a szokás, hogy az igehirdetés után nemcsak a népmozgalmi adatokat olvassák fel, hanem az elmúlt év fontosabb eseményeit is. A makfalvi református egyházközség egyik legnagyobb eseménye volt 1948. évben az iskolák államosítása. Kétszer-háromszor újraírtam az iskolák államo-
Makfalvi Tekintő
sításáról írt jelentésemet. Nagyon ügyeltem, hogy abban államellenes kitétel ne legyen. Az újévi jelentésben a következő szöveg lehetett benne az iskolák államosításával kapcsolatban: Kötelességemnek tartom, hogy a gyülekezetnek, nyilvánosan is bejelentsem a többi 1948. évben az egyházban történt eseményekkel együtt a legfontosabbat. Évszázados református felekezeti iskolánkat minden ingó és ingatlan javaival 1948. augusztus 3-án államosították. Az iskola ingó és ingatlan javainak átvételével dr. Kovács Lajos ügyvédet bízták meg. Akkor felsoroltam minden ingó és ingatlan, annak pénzbeli értékét, amit az államnak jegyzőkönyv mellett átadtunk. Ebben a felsorolásban benne volt a 200 db. foszni, 300 db. colos, 200 db. 1/2-ed colos deszka, 12 db. vastag gerenda, székek, padok, szekrények, épületek, bensőségek és ezeknek pénzbe-
4. oldal
li értéke. A makfalvi református egyház ezeket az iskola épületeket, mint féltett drága kincsét évszázadokon keresztül óvta, védte, gyarapította. A makfalvi iskola hegyen épített város volt, mely fényével bevilágította a környéket, egykor a Wesselényi iskolával, újabban pedig a négy osztályos algimnáziumával. A vidék gyermekei ide jöttek tanulni. Mi nem haraggal, hanem jóérzéssel és azzal a készséggel adtuk át felekezeti iskolánkat és az azzal együtt járó javakat az államnak, hogy azok a tanárok és tanítók, akiknek gondjaira van bízva, a javakat megőrizzék és tovább fejlesszék. 1949. január elsején az igehirdetésem alapigéje a 121. zsoltár volt. Még ma is őrzöm a beszédet, amelyben semmi olyan gondolat nincs, ami államellenes lett volna. ~ folytatjuk ~
metország Worms nevű városába, ahová megidézték Luthert is. Barátai, hívei féltvén őt, kérték ne jelenjen meg, mert Worms - úgymond - az ördög vár reá. Ő azonban azt mondNem csoda, hogy ilyen életmód mellett a pápai udvar ta: „Ha annyi ördög volna Wormsban, mint zsindely a házteegyre mélyebbre süllyedt az adósságok mocsarában. Ott volt tőn, akkor is elmennék!” a másik nagy gond is: a leégett templom. Ezért hát gondolt a Az 1521-ben tartott birodalmi gyűlésen felszólították, pápa egy nagyot és merészet: bűnbocsájtó cédulákat fog áru- hogy vonja vissza tanait. Luther bátor feleletet adott: Amíg a sítani, vagyis bizonyos összegért bárki megvásárolhatja üd- Szentírásból meg nem győznek arról, hogy tévedtem, semmit vösségét, sőt mi több, még elhunyt szeretteiken is ilyen mó- sem vonok vissza. Itt állok másként nem tehetek, Isten ledon segíthettek az élők. gyen segítségemre! A pápa a nagy feladat végrehajtását a püspökökre bízta, Beszéde, bátor kiállása sok embert meggyőzött, ám mégakik a maguk rendjén a szerzetesekre osztották lejjebb a fel- is mikor szavazásra került a sor, többen voltak ellenségei, adatot. Wittenbergben egy Tetzel János nevű szerzetes vé- mint barátai, így hát kimondták, hogy eretnek és birodalmi gezte a munkát, aki még verset is szerzett a nagy perselyláda átokkal sújtották. Ez azt jelentette, hogy bárki elfoghatja, oldalára: „Kinek pénze e ládában koppan, annak lelke a meg is ölheti, nem jár büntetés érte. V. Károly császár vimennyországba toppan!” szont elengedte Luthert, azzal, hogy csak két hét múlva lép A botrány óriásivá daéletbe a birodalmi átok. gadt. Luther írt a püspöknek, Amikor hazafelé tartott, egy hogy tiltsa be e botránkoztanagy rengeteg erdő közepén, tó kereskedelmet. Ám mindálarcos fegyveresek rontottak hiába. Ekkor, lelkiismeretérá. Kísérőit szétkergették, őt től hajtva - hisszük ugyanakpedig megkötözve Wartburg kor a Szentlélektől vezetve várába vitték. Barátai azt gon1517. október 31-én a witdolták, hogy Luthert rablók tenbergi vártemplom kapujáölték meg és elkeseredtek, elra egy 95 tételből álló vitalenségei viszont ujjongtak. irat - nyilatkozatot szegezett Wartburg várában derült aztán ki, amelyben világosan biki, hogy az elrablást Bölcs Frizonyságot tett arról, hogy a Károli Gáspár gönci református lelkész magyar nyelven ki- gyes fejedelem rendezte meg, adott Bibliája 1590-ben jelent meg bűnöket nem a pápa, hanem hogy megmentse a reformátor csakis egyedül Isten bocsájtéletét. hatja meg, nem pénzért, hanem Jézus Krisztus kereszthaláláMajdnem két évet töltött Wartburg várában álruhában. Itt ért. Rövid két hét után egész Németország a 95 tétel vissz- kezdte meg a Biblia németre való fordítását is. 1522-ben hangjától zúgott. A hír hamarosan Rómába is megérkezett. A visszatért Wittenbergbe, lévén, hogy az ún. német paraszthápápa ekkor bíborosi kalapot és nagy összeget ajánlott fel ború miatt veszélybe került a reformáció ügye. Luthernek, ha elhallgat. Azonban ő állhatatos maradt és kiLuthernek sikerült hamarosan rendet teremtenie. A zavartartott szilárdan meggyőződése mellett. gások véget értek. Ettől kezdve még 25 éven át vezette a Három év múlva, 1520-ban X. Leó pápa nem találván reformációt mely Németország egész északi részére kitermás megoldást e hatalmas gondra, egyházi átokkal sújtotta jedt. Luthert. Luther azonban a város kapuja előtt tanítványai, A császár V. Károly újabb birodalmi gyűlést hívott egybe hívei jelenlétében elégette a pápai átokbullát. Ez 1520. dec- 1529-ben Speyerbe. Ezen gyűlésen olyan rendeletet hoztak, ember 10-én történt. Azóta is ezt a mozzanatot számítják a miszerint a reformáció követői kötelesek engedelmeskedni a reformáció egyházai születésnapjának. katolikus püspököknek! Luther és követői tiltakoztak ez elA pápa képtelen lévén a Luther ügyet megoldani, az ak- len és minden olyan tanítás ellen, ami a Szentírásból nem kori német császárhoz, V. Károlyhoz fordult, hogy intézze el igazolható. Ettől kezdve nevezik a reformáció követőit proŐ Luthert. testánsoknak is. 1521-ben a császár birodalmi gyűlést hívott egybe NéKiss Károly lkp. Reformáció 2013. - folytatás az előző lapszámból -
Makfalvi Tekintő Drága időseink vasárnapja A Makfalvi Református Egyházközségben 2013. október 20-án ünnepeltük a 80. életévét, sőt annál többet is betöltött szomszédainkat, rokonainkat, jó ismerőseinket, barátainkat, nő és férfi testvéreinket. Kiss Károly nagytiszteletű lelkipásztorunk irányításával, önzetlen segítségével a Nőszövetségnek sikerült megszerveznie és lebonyolítania a szépkorúak ünneplését.
Kiss Szilárd egyházi titkár által elkészített 54 meghívót fiatalabb, sőt ünnepelt asszonytársaink személyesen adtak az utcabeli időseknek. A konyhára, tésztasütésre, bizonyos dolgok beszerzésére, mások elrendezésére szívesen tettek eleget az erre felkért nők és férfiak. Hagyományos szüreti bál Makfalván „Megérett a fehér szőlő, sej, haj le lehet már szedni…”dalolták a makfalvi csőszök, 2013. október 26-án, ugyanis ezen a napon megrendezésre került ismét a hagyományos szüreti bál. A csőszök szombaton reggel a makfalvi művelődési otthonnál gyülekeztek, ahol elkészítették a csoportképeket, majd ezt követően elindultak a rájuk váró menetelésre a falukban, Kibéden, Makfalván és Hármasfaluban, majd az ezt követő hajnalig tartó mulatságra. Szombat reggelén a csőszlányok, csőszlegények, izgatottan várták a nap eseményeit, elkészítették a képeket. A remek fotókat Albert Zoltán készítette, aki nyomon követte a csőszök egész napját, majd az esti mulatságot is kamerájával, amelyért ezúton is köszönetet mondunk. Miután elindult a díszes menet, az első helyszín, ahol nagyobb pihenőt tartott a csapat, az hármasfalusi iskola és művelődési otthon bejáratánál volt. Innen indultak a csőszök visszafele, egyenesen Kibédre, majd miután végigjárták Kibédet is, visszaindultak Makfalvára, hogy falunkban is hirdessék az esti bált. A menetelés délután 4 órakor ért véget, a csőszök hazamentek, hogy kis pihenés után újult erővel csapjanak bele a mulatságba. A bál 9 órakor kezdődött a makfalvi művelődési otthonban, ahol szépen gyülekeztek a vendégek, így hamar meg is telt a művelődési otthon a mulatni vágyó fiatalokkal és idősebb korosztállyal egyaránt. A csősztáncot a fiatalok 11 órai kezdettel mutatták be, ahol nagyszerűen teljesítettek az egész napos fáradság ellenére is. Így hát elkezdődött a feledhetet-
5. oldal Kedves megnyilvánulással már a délelőtti istentisztelet alkalmával ráhangolódtak az ünneplésre. A közeledő nagy székely menetelésre Barabás Juliska néni Petőfi Sándor, A nemzethez című költeményének elszavalásával buzdított. A vecsernyén Kiss Károly lkp. úr a Zsoltárok 119 részéből 99-105 verséből vett ige alapján elismerte az időskor nehézségeit, de fő nyereményét is: a bölcsesség, higgadtság és a hit megélését. Közismert hitvalló énekeinket mindannyian felbuzdulva énekelték. Az istentiszteletet a polgármester úr az idős ünnepeltekhez szóló köszöntő és köszönő szavai követték. Megköszönte, hogy lelkes, tettrekész ifjúságot neveltek és adtak a falunak. Kálmán Annabella VI. osztályos tanuló Reményik Sándor és Sík Sándor verseket mondott a szépkorúak tiszteletére. Gyepesi László Makfalva neves népi adomázója Jakab Ödön, A két harang című versét szavalta el nagy átérzéssel és nagy hatással a hallgatóságra. A harangszó vidám és szomorú eseményekkel, más-más zengéssel hívja egybe a gyülekezetet. Átveszi a közösség hangulatát, s egyben a szülőfalu megtartó erejét hirdeti. A szeretetvendégséget is Széllyes Sándor monológokkal ízesítette, színesítette, régi szokások, az emberi gondolkodás és viselkedés furcsaságain derültek. Külön köszönetüket tolmácsoljuk a jó hangulatteremtéséért Gyepesi Lászlónak. Az ünnepeltek kedélyesen elbeszélgettek. Egy-egy szál virággal tettük emlékezetessé e napot. A hagyomány szerint a gyengélkedő időseinket utcabeli asszonyok és presbiterek látogatták meg, a szeretetvendégségből, virágból, jókívánságokból részesítették. Derűs, napsütéses, meleg vasárnapot rendelt az Isten erre az ünnepre is. Dicsőség és hála a gondoskodásáért! Tudósító len szórakozás jó bór, szőlő és remek zene várta a mulatni vágyókat, az elő zenét Farkas Jóska és együttese biztosították. Így hajnalig tartó mulatságnak lehettünk részesei. Mindenki számára, főleg a csőszöknek feledhetetlen élmény volt, hiszen visszamenőleg néhány éve nem sikerült ekkora bált szervezni Makfalván, ezúton is köszönet mindenkinek, aki
részvételével támogatta a makfalvi fiatalokat, és nem utolsó sorban köszönet a helyi hatóságoknak a rendőri kíséretért. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg, hogy a hosszan tartó mulatság ellenére, néhány csősz vasárnap hajnalán útra kelt és részt vett a székelyek nagy menetelésén is. Molnár Zsuzsa
Makfalvi Tekintő
6. oldal Egy szép őszi nap
Mindent egybevetve, röviden így értékelhetném 2013. november nyolcadikát. Erre a napra ismét a legszebb arcát mutatta meg nekünk az ősz, mintha tudta volna, hogy valami különösen szép dologra készülnek a Makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola nyolcadikos diákjai és tanáraik. Ezen a napon szervezték meg a diákok, tanáraik és szüleik segítségével az idősebb társaikéhoz hasonló szüreti báljukat, amelyet hosszú évekre visszamenőleg mindig az iskola nyolcadikos diákjai szerveznek meg évente. Ez évben kissé rendhagyó módon a csőszöknek állt diákok is szekérre ültek, és ekképp, dalolva járták végig a falut, így invitálva meg az érdeklődőket a késő délután elkezdődő szüreti báljukra. Indulás előtt még elkészültek a szokásos fotók a csőszökről, a kultúrotthon előtti parkban. A körút után aztán vidám hangulatban érkeztek vissza az ifjú csőszök a kultúrotthonba, ahol nemsokára kezdetét vette
a mulatozás és a tánc. Hadd ne foglalkozzam most itt azzal, hogy ezúttal is a szokásos módon gyűltek be azt érdeklődők a terembe. Annál is inkább, mivel ez már oly sokszor megíródott és sajnos nem sok eredménnyel. Másrészt meg kár volna elrontanom a nagyszerű eseményről szóló beszámolómat, hiszen a szülők kitettek magukért. Rövid időn belül szendvicsekkel, süteményekkel és üdítő italokkal rakták tele az asztalt. Bár ha lassan is, de végül szinte tejesen megtelt a kultúrotthon terme szórakozni vágyó fiatalokkal, a csőszök hozzátartozóival, tanáraikkal és a csőszök táncát megtekinteni vágyó idősebb korosztály képviselőivel. Ám még mielőtt a csőszök előadták volna a táncukat, a bálozók a csőszökkel egyetemben többször is táncra perdültek a Szilveszter Károly által, számítógépről szolgáltatott zene ütemeire. Sőt többször is megtörtént, hogy a jelenlévő tanárok is együtt táncoltak a diákjaikkal, együtt szórakozva velük. Rövidre fogva tehát mindenki jól érezte magát, aki jelen volt a bálon, és ehhez még az is hozzájárult, hogy nyeremények is voltak, melyeket az előzőleg megvásárolt tombola jegyekkel lehetett megnyerni, és amelyeket két részben sorsoltak ki. A nyeremények mindenféle plüss figurák, iskolai eszközök, torták és egy, a bál fődíjának számító szőlőkoszorú volt. A nyeremények bőségének köszönhetően szinte mindenki örülhetett egy-egy nyereménynek. Természetesen minél jelentősebb volt a nyeremény, annál nagyobb volt a szerencsések öröme is. Ennek értelmében a szőlőkoszorú megnyerése
okozta a legnagyobb örömet a szerencsésnek. Időközben aztán Barabás Orsolya köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte, hogy megtisztelték jelenlétükkel a csőszöket és a tanáraikat és a szüleiket, akik segítettek a bál megszervezésében. Ugyanakkor megköszönte Farkas (Torjai) Emesének is, hogy részt vállalt a csősztánc betanításában. Végül Orsolya jó szórakozást kívánt a csőszök táncához és a délután további részéhez is. Az ezt követő csősztáncról csak pozitívan tudok nyilatkozni, és nem mintha én nem láttam volna azokat az apró hibákat, amelyek be-becsúsztak az ifjú csőszök előadásába. De én ezekről azt gondolom, hogy nem rontották az előadás színvonalát, inkább csak fűszerezték azt. Említettem már azt is többször, hogy egy-egy ilyen előadás alkalmával én nem csak a tökéletes előadást értékelem, hanem a dologhoz való hozzáállást és azt az egyre nagyobb áldozatot, amelyet felvállalnak ezek a gyerekek egy-egy ilyen előadás alkalmával. Ez szerintem mindenképpen dicséretre méltó, és támogatni kéne őket, nem pedig leszólni. Mindannyiunk nevében beszélek, akik ott voltunk a bálban, amikor köszönetet mondok az ifjú csőszöknek az előadásukhoz! Mint ahogy köszönetet mondok Koncz Sarolta osztályfőnöknek a munkájáért, Bíró Béla tanár úrnak a zenei kíséretért, a csőszök nevében is! Az előadás után, szokás szerint a csőszöknek szólt a következő zeneszám, és aztán a szülőknek, ám ennek a felhívásnak csak nagyon kevesen tettek eleget. A bál aztán ezek után is úgy folytatódott tovább, amint azt fentebb már leírtam, folyt a tánc, evés és az üdítő ivás, kinek mihez volt kedve. Egészen addig, amíg kevéssel este nyolc óra után a szervező tanárok bejelentették a bál végét, többeknek, leginkább a csőszöknek kellemetlen meglepetést okozva ezzel. Hadd ne kommentáljam én ezt a döntést, hiszen nem vagyok illetékes az ügyben. Egymondatos észrevételt azért mégis tennék: Miért nem lehet kompromisszumot kötni, és jelen esetben nem kevés embernek nem elrontani a jó kedvét, csak a „rend” kedvéért? Hogy szükség van kompromisszumra, azt megértette Vass Imre alpolgármester és néhány csősznek a szüleje, és így az ő felügyeletükkel a csőszök számára tovább tartott a bál, még csaknem két óra hosszat. Végezetül kissé személyes gondolattal zárnám ezt a beszámolómat. Azt hiszem, nem árulok el titkot, amikor azt írom, hogy én nagyon jól éreztem magam. Egy ott elhangzó Edda slágert parafrazálva, én tényleg egy kör közepén éreztem magam, ahol jó barátok vettek körül, és ezt köszönöm nektek, barátaim! Mint azt tudjátok: …”Bohóc vagyok, de bátor”… ifj. Kovács Árpád Októberi tanácsülés Makfalva Tanácsa október 30-án tartotta soron levő rendes tanácsülését Molnár Imola elnökletével, amelyen a következő napirendi pontok szerepeltek: 1. Határozattervezet a makfalvi iskola költségvetésének kiigazításáról 2. Határozattervezet egy szovátai sportklub tevékenységének támogatásáról 3. Határozattervezet a Wesselényi Miklós Művelődési Egylet által szervezett kirándulás támogatásáról 4. Határozattervezet a Lengyár területén létrehozandó turisztikai tevékenységről
Makfalvi Tekintő 5. Különfélék Az első napirendi pontot Barabás Zoltán főkönyvelő ismertette, amely során kitért arra, hogy az iskola költségvetéséből hiányzik 60.000 lej, amely magába foglalja a negyedik évnegyedi kiadásokat is (gáz, villany, víz). Javasolta, hogy egyelőre 20.000 lejjel növeljük meg az iskolának a költségvetését és, ha szükséges még november folyamán lehet változtatni a költségvetésen. A jelenlevő 12 tanácsos egyetértett a 20.000 lejes költségvetés módosításával. A második napirendi pontot Bányai József titkár terjesztette elő, amely a szovátai Tigers Taekwondo Team sportklub tevékenységének támogatásáról szolt. A tanácsosok egyöntetűen egyetértettek egy 500 lejes támogatási értékkel. A harmadik napirendi pont keretén belül a tanácsosok egyetértettek a Wesselényi Művelődési Egylet által szervezett kirándulás támogatásával 1000 lej értékben. A negyedik napirendi pontot szintén Bányai József titkár terjesztette elő, amelynek lényege az volt, hogy a Lengyár területén a tulajdonosok egy turisztikai egységet szeretnének létrehozni a valamikor létezett ipari tevékenység helyett. A tanácsosok egyöntetűen egyetértettek a rendeltetés megváltoztatásával.
7. oldal 5. Különfélék: Vass Imre alpolgármester ismertette a jelenlevőkkel, hogy az adóelmaradásokról írásban értesítették az érdekeltek, amelynek értelmében jelentős mennyiségű összeg folyt be a tanács pénztárába. Néhány cég még tartozik házbérrel, de ezek is értesítve voltak. Orbán Balázs tanácsos rámutatott arra, hogy rosszul néz ki a református egyház kapuja, tele van hirdetésekkel. Vass Imre tájékoztatta a jelenlevőket, hogy hamarosan egy hirdetőtáblát fognak elhelyezni, s így a kapu mentesítve lesz a hirdetőplakátoktól. Molnár Imola tanácsos javasolta egy gyalogátjáró festését a templom előtti útszakaszra az egyre sűrűsödő büntetések elkerülése végett. Vass Imre válaszában elmondta, hogy ezzel kapcsolatban rég letettek egy kérvényt a rendőrségre, de még választ nem kaptak rá. Más téma nem lévén, az ülésvezető bezárta az ülést. Péter Ödön A szeptemberi tanácsüléssel kapcsolatban a szerző helyesbít: A tanterem áthelyezése az Alsó iskolába nem RMDSZ javaslatra, hanem a szülők kérésére történt.
A székelyek nagy menetelése Az elmúlt hetek egyik meghatározó közéleti eseménye a székelyek nagy menetelése volt, ahol a több ezer székely-magyar ötven kilométeres élőláncot alkotva a Kovászna megyei Bereck és Kökösd között tiltakozott a román kormány regionalizálási tervei ellen. A tervezet felosztaná Székelyföldet, azaz Hargita, Kovászna és Maros megyéket, melyeket más román többségű megyékkel egyesítenének, megszüntetve ez által a mostani még magyar anyanyelvű többséget az említett megyékben. Ezért fontos megértenünk, hogy nem melldöngetésről van szó részünkről, mindazok részéről, akik támogattuk ezt a megmozdulást, és nem is önmagunkért álltunk ki október 28-án, hanem elsősorban gyerekeink és a már megszületett vagy megszületendő unokáink jövőjéért, hogy ők már teljes jogú állampolgárként élhessenek itt, Erdélyben. S még egy utolsó gondolat bevezetőként: Nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt vallják, hogy minek ez a felhajtás, úgy sem érünk el vele semmit, és esetleg még megtorlásokat is alkalmazhatnak ellenünk a hatalom képviselői. Szerintem a hatalmasoknak nem kell egy székely felvonulás ürügyként, hogy alkalmazzák ezeket a megtorlásokat, ha nagyon akarják. Nem tudok elképzelni rosszabbat, mint másodrendű állampolgárnak lenni a saját hazánkban. Erre persze érvelhetnek azzal, hogy legalább hagyják, hogy itt éljünk. Igen, mondom én erre, de milyen élet az, ahol az embernek meg kell hunyászkodni és meg kell tagadnia önmagát? Én azt vallom, hogy ha szeretnénk valamit elérni a magunk érdekében, azt követelnünk kell, és ha lehet ilyen és ehhez hasonló nagyszabású akciókkal, mint a székelyek nagy menetelése volt, ahol megmutattuk, hogy igen is össze tudunk fogni a közös cél érdekében, még ha egyes hazai magyar nyelvű politikusaink az ellenkezőjét állítják is. Arról nem is beszélve, hogy sikerült ezzel elérnünk azt is, hogy szavunk nem kis nemzetközi visszhangot nyerjen. Arra meg különösen büszke vagyok és véleményem szerint mindannyian azok lehetünk, hogy a marosszéki szekeres toborzás innen tőlünk, Makfalváról indult október 24-én. Felemelő érzés
volt ott lenni, amikor a szekerek útra keltek és a jelenlévők számából ítélve, nem voltam egyedül ezzel a véleményemmel. Tudom, hogy most kivívom egyesek rosszallását, de semmiképpen sem tudom elhallgatni azt a véleményemet, amelyet az indulásnál jelenlévők közül többen is osztottak, hogy hiányoltuk a Wesselényi Miklós Általános Iskola diákjainak jelenlétét ezen az eseményen. Mert hát elhiszem, sőt tudom, hogy a megyei tanfelügyelőségnek nem lett volna ínyére a dolog, de az iskola névadójának szellemében ennyit talán illett volna bevállalni úgy a diákoknak, de leginkább az iskola vezetőinek. Bocsánat, ha esetleg megsértettem valakit, de hogy akarjuk nemzeti öntudatra nevelni gyerekeinket, ha nem mutatjuk meg nekik értékeinket, azt a szellemi értéket sem, amit egy ilyen eseményen való részvétel adhat. De nem a negatívumait akartam előtérbe helyezni a makfalvi eseménynek, hiszen bárhogy is vesszük, ez egy pozitív élmény volt a közösségünk életében. A hat szekéren harminc vállalkozó szellemű ember indult útnak községünkből, Izsák Balázs az SZNT elnökének, Márton Zoltán, Vass Imre, Makfalva polgármesterének és alpolgármesterének és Kiss Károly makfalvi református lelkészének vezetésével. Őket aztán a harmadik nap reggelén követték azok a községbéli társaik, akik részt szerettek volna venni a felvonuláson. Öszszesen két busznyi tenni vágyó ember. Élményeikről csak ők számolhatnának be hitelesen, ezért én ezt nem is vállalnám magamra. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy lélekben ott
Makfalvi Tekintő
8. oldal
voltam én is a felvonulók között. A menetelés visszhangjairól is leírnám véleményemet. Számomra nem volt meglepetés az egyes román médiában és sajtóban megfogalmazott vélemény, amely alig tízezer főre saccolta a résztvevők számát, miközben mi tudjuk, hogy ez finoman fogalmazva is erősen alatta van a valós számnak. Míg másokat talán bosszant az igazság eltorzítása, én derűlátóbb vagyok, mert az, hogy ilyen módszerekhez folyamodnak, számomra azt mutatja, hogy mindenképpen alá akarják értékelni az akció súlyát, ami azt is jelzi, hogy nagyobb erőt tulajdonítanak nekünk, mint azt bevallanák. Az sem ért meglepetéskén,t hogy egyes román nacionalista elemek székely lobogókat tapostak meg és égettek el. Bevallom, nem igazán foglalkoztam ezekkel a hírekkel, mivel az a véleményem, hogy ezekkel a tetteikkel önmagukat jellemzik. Az azonban kellemetlen meglepetés volt számomra, hogy bizonyos hazai magyar anyanyelvű vezető politikusunk azt nyilatkozta, hogy nem látja értelmét az efféle akcióknak. Itt vetődik fel bennem a kérdés, hogy ezek után miért lep meg
S
P
O
R
T
-
S
P
minket a román nacionalisták extrém megnyilvánulásai. Ezzel szöges ellentétben áll Stefan Ciocan úrnak a menetelésről írt értékelése, amelyben pozitívumként értékeli a menetelést és úgy véli, hogy dicséretre méltó az az összefogás, amit sikerült megvalósítaniuk a székelyeknek, és szerinte követendő példa lenne ez egész Romániában, hogy egy közösség így kiálljon a saját érdekeiért. Mint láttuk és tapasztaltuk, volt pró és kontra értékelése a nagy menetelésnek, és amint azt a fentiekben leírtam, én mindenképpen pozitívan értékelem a dolgot, mert mint tudjuk, minden nagy utazás az első lépéssel kezdődik. Biztos vagyok abban, hogy hosszú lesz még ez az út, amíg elérünk a célig, de az első lépést már megtettük, és büszke vagyok arra is, hogy ez az utazás úgymond innen indult Makfalváról. Annak reményében, hogy mihamarabb eredményes lesz az „utazásunk”, kívánom számunkra továbbra is a legjobbakat, bárhol éljünk is! ifj. Kovács Árpád
O
A hetedik fordulóban megszerezte az idei kiírás első győzelmét Makfalva csapata, idegenben. Az “áldozat” Szentháromság csapata és a játékvezető volt. Ha a győzelem az eddig mutatott eredmények alapján meglepetésnek tűnik, a játékvezető alapos cserbenhagyása már egyáltalán nem, hisz a nyárádmenti csapatok szurkolói vagy éppen csapatvezetői, netalán játékosai előszeretettel vezetik le tehetetlenségük dühét a fiatal sípmestereken és mutatnak “követendő” példát egész generációk számára. Különben mindkét csapat tagjai elismerésüknek adtak hangot a játékvezető tevékenységét illetően. Ezek után már lehet, úgy fog bíráskodni, ahogyan a közönség fütyül. Ilyenkor el lehet gondolkodni azon, hogy nem csak a bíró a hibás, sőt. De mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, milyen mérkőzést vezetni. A bíró nem rúghat gólt a játékos helyett, nem adhat színészi mutatványra bűntetőt. Ember ő is, akárcsak a játékos, aki tévedhet, akárcsak a játékos. A
A bajnokság állása a X. forduló után: 1. Hármasfalu
10
10
0
0
32-4
30
2. Harasztkerék
10
9
0
1
38-8
28
3. Székelybere
10
9
0
1
38-8
27
4. Szentháromság
10
5
1
4
29-17
16
5. Nyárádgálfalva
9
5
1
3
27-20
16
6. Gyulakuta
9
5
0
4
39-22
15
7. Nyárádmagyarós
10
4
1
5
14-26
13
8. Szováta II
10
3
3
4
20-27
12
9. Csíkfalva
10
2
3
5
21-32
9
10. Székelysárd
10
2
2
6
18-36
8
11. Kibéd
10
2
2
6
10-32
8
12. Egrestő
9
2
1
6
17-24
7
13. Makfalva
9
1
1
7
11-24
4
14. Kend
10
1
0
9
13-57
3
R
T
-
S P
O
R
T
labdarúgás egy játék, és azt szeretni kell, elsősorban, és ezen a szinten még inkább. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, és már kettőre növelték előnyüket, amikor a makfalviakat Fortuna istennő, aki már jó ideje elpártolt tőlük, kegyeibe vette. Előbb Suba Barni, majd Jakab József is betálált kiegyenlítve a mérkőzést. Szünet után több helyzet is kimaradt mindkét oldalon, de ezúttal a vendégek voltak eredményesek és Micheo Ioan valamint Suba Barna második találatának köszönhetően megszerezték első győzelmüket a bajnokságban és egyet előre léptek a táblázatban. Szentháromság - Makfalva 2-4 (2-2) Makfalva: Szőcs István (kapus), Jakab András, Bereczki Endre, Dósa Medárd, Suba Imre (Szász István), László Attila (Soó Károly), Pál László, Suba Barna, Roștaș Ioan (Ozsváth Levente), Jakab József, Micheo Ioan.
MAKFALVI TEKINTŐ A Wesselényi Művelődési Egylet lapja Szerkesztő: Péterfi Levente Szerkesztőbizottsági tagok: Barabás Zoltán, Vass Katalin, ifj. Kovács Árpád, Bányai Éva, Péter Ödön, Kiss Károly Nyomdai kapcsolattartó: Urr Botond (Marosvásárhely) Támogatónk: Makfalvi Polgármesteri Hivatal Internet: www.ghindari.ro www.szovatafurdo.ro E-mail:
[email protected] A lapban megjelent írások a szerzők véleményét tükrőzik! Lapterjesztők: Katona László Dósa Medárd
