NÉZETEK 2007. LXI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
KEVEHÁZI LÁSZLÓ
EGY RÉ G I, DE M A I S I D ÔS Z ER Û PÁSZ TO RL EV ÉL *
L
ehet, hogy némelyek megütköznek a címben megadott „pásztorlevél” szón. Ezt a kifejezést lelkésznek a gyülekezetéhez, esperesnek, püspöknek a gyülekezeteihez írott üzenetére szoktuk használni. Lehet ezt a szót a megadott könyvre alkalmazni? Hiszen itt egy társadalmi jelenségrôl van szó, talán még azt is mondhatjuk, a püspök a szabadkômûvesség ellen, annak leleplezésére írta könyvét. Meggyôzôdésem, hogy Gyurátz Ferenc alapvetôen nem egy jelenség ellen, hanem a gyülekezeteiért, egyházáért írta meg gondolatait. Ezért merem a könyvet szokatlanul pásztorlevélnek nevezni. Gyurátz Ferenc (1841–1925), ez a szikár, külsôleg sovány és beteges alkatú, de hallatlanul szívós és nagy akaraterejû tudós ember a dunántúli püspökök hosszú sorában is kiemelkedô egyéniség volt. A magát avar származásúnak valló jobbágyfiú, akinek nagyszülei kerültek Górból Bükre, szülei – a „faragó” édesapa és az egyszerû édesanya – már Bükön éltek, amikor napvilágot látott. A családi légkör, tanítója Szente György, és a fiú tehetsége és szorgalma arra predestinálták, hogy tanuljon. Már az állatokat ôrzô kisfiú kezében is mindig ott volt egy-egy könyv. Az otthoni iskolái és a gimnázium elvégzése után a soproni bölcseleti, jogi és teológiai karra iratkozott be, s ennek elvégzése után a hallei egyetem hallgatója lett. Itt azért meg kell jegyezni, hogy ehhez neki magának és családjának is óriási erôfeszítést kellett tennie. Ô maga „instruktor”, másokat tanító és nevelô diák volt éveken át, szülei pedig hatalmas kölcsönt vettek fel ahhoz, hogy fiuk külföldre mehessen, de más segítséget is kapott. Ezekben az években Hengstenberg (1802–1869) professzor volt rá legnagyobb hatással, „rekrisztinációs” (a lutheri ortodoxiát újra átgondoló és felújító) tanításával. Gyurátz hazatérve, magát a „pozitív vallásosság” *
GYURÁTZ Ferenc: A szabadkômívességrôl. Szerkesztette, az elôszót írta, a jegyzeteket kiegészítette és az irodalomjegyzéket összeállította: Békés Márton. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2007. 109 old. (A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára, 5.)
624
NÉZETEK KEVEHÁZI LÁSZLÓ: EGY RÉGI, DE MA IS IDÔSZERÛ PÁSZTORLEVÉL
követôjének mondotta, ami az ô idejében, amikor a racionalizmus és liberalizmus volt uralkodó helyzetben, valóban pozitív volt. A kôvágóörsi inkább tanító évek után 1868-ban a beledi, majd 1872-ben a pápai gyülekezet hívta meg lelkészéül. 1874-ben megnôsült, egy jómódú iparos leányát, Matus Karolinát vette feleségül, akivel kiegyensúlyozott házasságban éltek, sajnos gyermek nélkül, és felesége ment el hamarabb. Gyurátz teház özvegy maradt. Neve és szolgálata egyre ismertebb lett, elôbb esperes, majd a kerület fôjegyzôje lett, míg 1895-ben a Dunántúli Kerület püspökévé választotta. Munkájának jelzéséül: 54 templomot szentelt fel, 148 fiatalt indított lelkészi szolgálatra, 146 gyülekezetet és 7 egyházmegyét látogatott meg 1916-ig, lemondásáig. De ehhez kell számítanunk irodalmi munkáját: prédikációin, beszédein, imádságos könyvén és Agendáján kívül két nagy témája volt, s ezekrôl nagyobb írásai jelentek meg. Az egyik könyve Gusztáv Adolf svéd királyról (Gyurátz egy idôben katona akart lenni!), a másik pedig Luther Márton életérôl és tanításáról szólt. Természetszeretetérôl tanúskodik halála is, kerti munka közben szúrta meg egy tövis, amit nem vett komolyan, és vérmérgezésben hunyt el. „Szabadkômûves írók, bár egy részrôl azt állítják, hogy szövetkezetük nem gondol az egyházzal, mégis gyakran megemlékeznek errôl, s párhuzamot is találunk náluk a páholy és a templom között. Azonban akárhányszor fordult ez elô, a dicsôítés rendesen szövetkezetük számára marad, s az összehasonlítás a templom hátrányára végzôdik” – írja könyve bevezetôjében. S ezzel a mondattal megadja a könyv alaphangját és célját is. Gyurátz hat fejezetben tárgyalja a szabadkômûvesség témáját, többek közt beszél annak eredetérôl, összehasonlítja azt a kereszténységgel, majd „vívmányaival” és céljával kapcsolatban rátér a szabadkômûvesség kritikájára keresztény szemmel. Nem vállalja azoknak meggyôzôdését, akik a szervezet ôsi eredetérôl szólnak, „megbízhatóbb nyomon járunk, ha a szövetkezet alakulási viszonyainak kutatásánál annak nevét is figyelemre méltatjuk, mint iránymutatót. Ez egyszerûen az építô, kômíves egyesületekhez vezet” – írja. A gótika idejében az építészek munkájuk titkait ôrizendô szövetkezetekbe tömörültek, s mikor valahol építésbe fogtak, páholyt (Bauhütte, lodge, loge) építettek, ahol a szerszámokat tartották, és pihenés közben munkájukat megbeszélték. Lassan ez a szövetkezet átalakuláson ment át, amikor „megtartották a régi kôfaragó szövetkezetek szertartásait, szimbólumait, de célul tulajdonképpen építészet ápolása helyett az átvitt értelemben vett építést: az emberiség nagy templomának felépítését tûzték ki.” A szövetkezet egy idôre háttérbe került, míg a XVIII. században, pontosabban 1717 óta új fellendülés következett életében. Erre az idôre vonatkozik a Pallas Nagy Lexikon szócikke: „A szabadkômívesség, vagy királyi mûvészet az a mûködés, melyet a szabadkômûvesek kifejtenek. Ez a mûködés az erkölcsiség és az egység, a szabadság és a béke s az egyedül egyesítô és boldogító szeretet birodalmának megteremtésére irányul. Éppen ezért törekszik a szabadkômûvesség, hogy minden ember, bármilyen vallás szabályai szerint is tisztelje az istent [sic!], bármely országnak legyen is polgára, bármilyenek is politikai meggyôzôdései, testvérének tekintse minden embertársát, akit szeretettel az erkölcsi tökéletesedés útjára vezessen.” Most itt nincs hely arra, hogy ennek a mozgalomnak negatív „vívmányait” és mûködését is soroljuk, amely lassan világot átfogó szervezet lett, s az elôbbi szép célokon túl bizony megjelent egymás segítése és pozícionálása is. Gyurátz Ferenc észrevette, hogy 1717 óta nálunk is egyre elterjedtebb lett a páholytagság. Mint evangélikus lelkész láthatta, hogy teológiai és gimnáziumi tanárok, lelkészek, késôbb még egy püspök is tagja volt a szövetkezetnek. S amit ô különösen támadott, az a szövetkezet „titkossága”
625
VASI SZEMLE 2007. LXI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM
volt. Ha ilyen szép célokért küzdenek, miért kell titkolódzni? Az egyház – írja – pünkösdig volt „titkos”, amíg a Szentlélek ki nem töltetett. Azóta nyilvánosan végzi munkáját. S talán a leglényegesebb éppen a szövetkezet és az egyház összehasonlításának ügye. Gyurátz vélekedése szerint egyrészt a szövetkezet felül akar emelkedni az egyházon, másrészt olyan, mint a fára felkúszó folyondár: a végén tönkreteszi és megfojtja a fát. Persze ugyanakkor, mint a „pozitív vallásosság” követôje, az egyház felé azt hirdeti, hogy ahol „vákuum”, légüres tér támad, ott az hamarosan úgyis betöltôdik valamivel. Mintha a Jó Pásztor szavát hallanánk, aki arra figyelmeztetett, hogy a megtisztított, de üres szívben hétszeres visszaesés következhet be! A könyv újrakiadásáról is szólnunk kell néhány szót. Gyurátz idejében még nem volt szokás a lábjegyzet, ô mégis írt. Az új kiadás nemcsak új lábjegyzeteket készített a szöveghez, hanem a régieket is kiegészítette, ahol szükséges volt. S a könyv végén megjelentette a témáról szóló eddigi összes magyar irodalmat is (207 mû!). Békés Márton, aki szerkesztette, az elôszót írta, a jegyzeteket kiegészítette és az irodalomjegyzéket összeállította, igen alapos, tudományos igényû munkát végzett. A fiatal tudósról még hallani fogunk. Egyébként a könyv a Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára (sorozatszerkesztô a névrokon Gyurácz Ferenc) értékes sorában jelent meg ötödik könyvként. A könyvben megtalálható néhány képen kívül az 1886-ban megjelent könyv eredeti címlapja is. Payr Sándor, Gyurátz biográfusa írja, hogy a könyv annyira elfogyott, hogy ô is csak a püspök rokonától kapott egy igen használt példányt. De meggyôzôdésem, hogy Békés Márton és Gyurácz Ferenc nemcsak ezért jelentették meg a könyvet. Nem kérdeztem tôlük, hogy mi volt az újrakiadás oka. Lehet, hogy csak a téma felelevenítése, vagy a nyugati régió értékes könyveinek megôrzése. Bár, a téma ma legalább annyira izgalmas és érdekes, mint annak idején volt, de hát errôl külön kellene beszélni. Számomra ez a könyv mégis kihívás az egyház felé abban a vonatkozásban, hogy társadalmi ügyben is legyen szavunk. Ha régi példákat veszek, eszembe jut Haubner Máté püspök 1848-as pásztorlevele. Vagy Gyurátz Ferenctôl: A nô címû igen izgalmas írás (egyébként ô álmodta és alapította meg a kôszegi Nônevelô Intézetet is). De eszembe jutnak Kapi Béla püspöknek a munkásság kérdéseit tárgyaló írásai is, hogy csak néhány példát mondjak. Igaz, eszembe jutnak az általunk megélt szocialista idôk „pásztorlevelei” is, amelyek más indulatból születtek. Ma nincsenek olyan kérdések, amiket egy-egy pásztorlevél megszólaltathatna, vagy valaki felvethetne? Meggyôzôdésem, hogy vannak ilyen kérdések, és azokat egyházi szívvel és szemmel meg is kellene vizsgálni, sôt azokat meg is kellene szólaltatni. Ezért a könyv újrakiadása nemcsak a téma izgalmassága miatt figyelemre méltó, hanem valóban „kihívás” is. Ilyen értelemben is köszönöm, hogy a „régi, de ma is idôszerû pásztorlevelet” olvashattam, belôle sokat tanulhattam, s bátran ajánlom ezt másoknak is.
626
