Lehet-e a pálinka turisztikai vonzerõ Magyarországon? Kopcsay László Szinte valamennyi népcsoport felfedezte a történelem folyamán, hogy a saját természeti környezetébõl alkoholos erjesztéssel szeszes italt lehet elõállítani. Az így készített növényi vagy állati eredetû italok eltarthatósága többnyire igen rövid idõre korlátozódott, ezért számos helyen megkezdték a kis alkoholtartalmú italok lepárlását, s ez által nagy alkoholtartalmú, stabil italokhoz jutottak. Ezeknek a párlatoknak fontos szerepük lett az emberek életében és beépültek az egyes népek kultúrájába. Elsõsorban az alkohol bódító, gátlásoldó hatása miatt készítik tömegesen a szeszes italokat, s ennek pozitív és negatív hatása egyaránt van. Az emberek a hangulat javítása, a jókedv fokozása, a feszültség oldása, jelentõs események emlékezetessé tétele végett régen is, ma is szívesen emelgetik a poharat. A hatalom is hamar felismerte a szeszes italban lévõ gazdasági lehetõséget, s az egyik legnagyobb jövedelemforrása évezredek óta az italforgalmazás megadóztatásából származik. Ugyanakkor a mértéktelen italozás rengeteg probléma forrása is, a gátlások feloldódása bûncselekmények elkövetését, családok széthullását, egyéni és társadalmi tragédiák sokaságát okozza. E mellett az egészségromboló hatás napjainkban tízmilliók halálát okozza évente. Ma már háttérbe szorult egy másik fontos hatás is, melynek sokan köszönhették az életüket, s ez az alkohol fertõtlenítõ hatása. Valószínûleg ennek köszönhetõ a gyümölcspárlatok latin elnevezése is, melynek írásos nyomai a 14. század eleje óta megtalálhatóak: Aqua Vitae – az Élet Vize. A szeszes italok az alkohol nagy energiatartalma miatt a nehéz idõszakokban támaszt, segítséget nyújthatnak a rászorulóknak. A legyengült szervezet számára néhány csepp ital akár az életet is jelentheti, s a nehéz fizikai munkához is erõt adhat. Elég utalni a hegyi mentõk tevékenységére vagy a magyar nyelvben használatos „aratópálinka” kifejezésre. 73
A FALU 2007. XXII. ÉVF. 3. SZ.
A pálinka Magyarországon A mérsékelt éghajlati övben, különösen a mediterrán vidékeken a szõlõtermesztõ kultúra a meghatározó, a párlatok szerepe háttérbe szorul. Ahol a környezeti tényezõk miatt a szõlõ nem termeszthetõ, akár északon, akár délen, ott a párlatok vagy a likõrök terjedtek el. Így Skandináviában, Angliában, Oroszországban vagy Kubában is megtalálták a módját a bor helyettesítésének. Magyarországon évszázadok óta virágzik a borkultúra, így hagyományainkban, szokásainkban a boré a meghatározó szerep. Ám a szõlõmûvelés mellett a gyümölcstermesztésre is kiválóak az adottságaink, s ezért a gyümölcspárlatok is régóta beépültek italkultúránkba. Két olyan alkalom adódhat, amikor a pálinka egyértelmûen a bor elé kerül: fagyos, hideg idõben egy kis „lélekmelegítõként” s nehéz fizikai munka elõtt. Mivel a télen rendezett disznóvágás mindkét tényezõt magában hordozza, ma is elképzelhetetlen, hogy e szertartás elsõ programja ne a pálinkás köszöntõ legyen. A pálinka szó eredetét nem tudjuk. A 17. században említik elõször a gyümölcspárlatot e néven az írásos emlékekben, elõtte a latin kifejezés volt használatos. A borral ellentétben kereskedelmi forgalomba sokáig nem került, inkább az otthoni kis fõzdék voltak jellemzõek, a családi gazdaságok a gyümölcsök egyik hasznosítási módjaként saját céljukra használták föl. Különösen a szilvapálinka volt híres, melyet régebben szilvóriumnak neveztek. Az iparszerû termelés a 19. század második felében kezdõdött el, amit a hatalom egybõl igyekezett a saját hasznára fordítani, a fõzési jog és a szeszadó ekkoriban honosodott meg Magyarországon. A 20. század elején az angol 74
trónörökös egy magyarországi látogatása során igen elismerõen nyilatkozott a barackpálinkáról, s ettõl kezdve kisebbnagyobb mennyiségû exportot is sikerült bonyolítani. A 2. világháború után a tömegtermelés korszaka következett, a pálinka eredeti jelentését ideiglenesen elvesztette, s az aromával ízesített kommersz italok nagy tömegben pálinkaként kerültek forgalomba. Az unióba való belépésünk elõtt fogalmazódott meg az az igény, hogy a pálinka visszanyerje régi fényét, s ne a legolcsóbb, leggyengébb minõségû szeszes italok elnevezése legyen. Mivel az unió is ekkoriban kezdett nagy erõkkel rendet tenni az italfronton s védetté tenni az egyes területileg is meghatározható italfajtákat, világossá vált, ha nem szabályozzuk a pálinka helyzetét a belépés elõtt, akkor erre többet nem lesz alkalmunk. Ezért a 2002. július 1-jén életbelépett új Magyar Élelmiszerkönyv szétválasztotta a pálinkát és az ipari alkoholból készült, kommersz szeszes italokat. Ettõl kezdve a pálinka szó jelentéstartalma megváltozott. Az elõírás értelmében a pálinka vagy gyümölcspárlat olyan szeszes ital, amelyet kizárólag gyümölcs vagy gyümölcs mustjának alkoholos erjesztésével és lepárlásával nyernek. A pálinka készítéséhez kizárólag Magyarországon termett és termelt nemes és vadgyümölcs, szõlõtörköly és aszúszõlõtörköly használható fel. Az unióhoz való csatlakozásunk óta a pálinka védett itallá is vált: csak magyar területen termett gyümölcsbõl készült párlat viselheti ezt a nevet. Egyetlen kis kivételt kényszerültünk jóváhagyni, Ausztria négy tartományában jogosult barackpálinkát készíteni. A névhasználat kizárólagossága szigorú szabályozáson alapul, mely többek között megtiltja a
cukor, az alkohol és bármilyen aromaanyag adagolását. A pálinka védettsége tehát azt jelenti, hogyha az unió bármely országában valaki olyan palackot vesz a kezébe, amelynek a címkéjén a pálinka szó szerepel, akkor biztos lehet abban, hogy az az elõírt technológiával magyar gyümölcsbõl s Magyarországon készült. A pálinkáfélék egy szûkebb körének még nagyobb védettséget biztosított az unió: néhány pálinkafajta eredetvédett termékké vált, hivatalos megfogalmazás szerint földrajzi árujelzõ oltalomban részesült. Az unióban a legmagasabb minõségi színvonalat képviselõ, mezõgazdasági eredetû termékek külön megkülönböztetõ jelzést viselhetnek. Elsõsorban azok a prémiumtermékek kerülhetnek ebbe a csoportba, melyeknek meghatározható eredete van, vagyis a minõségre nézve az jelenti a legfontosabb garanciát, hogy honnan származik az adott termék. Az eredetmegjelölés azt jelenti, hogy a termékelõállítás minden fázisának, az alapanyag elõállításától a késztermék csomagolásáig a meghatározott földrajzi területen kell történnie. A földrajzi eredet megjelölése egyben azt is jelenti, hogy a termék jellemzõi egy adott földrajzi környezetnek és az ahhoz kapcsolódó természeti és emberi tényezõknek, valamint az e területen folyó termelésnek, feldolgozásnak és elõállításnak köszönhetõ. A védett termék hivatalos neve mindig két részbõl áll, elsõ része az adott földrajzi terület, a második a termék megnevezése. A védettség soha nem egy márkának szól, az adott területen bárki élhet vele, ha az elõírásokat betartja. Az eredetmegjelölés a közösségi nyilvántartási rendszerbe való bekerüléskor keletkezik s korlátlan ideig tart. A földrajzi árujelzõ-oltalmat az alábbi pálinkfajták viselik:
• Szabolcsi almapálinka • Szatmári szilvapálinka • Kecskeméti barackpálinka • Gönczi barackpálinka • Békési szilvapálinka Azóta egy új fajta iránti kérelmet is benyújtottak, így remélhetõen hamarosan bõvül ez a kör az Újfehértói meggypálinkával. Gyakran nevezik a földrajzi árujelzõoltalomban részesült termékeket tévesen hungarikumoknak. Valóban nagy a hasonlóság a két fogalom között, ám van egy alapvetõ különbség is köztük. Az eredetvédelem hivatalos, ellenõrizhetõ, számon kérhetõ jogi kategória, ezzel szemben a hungarikumok fogalma ilyen formában nem definiálható, nincs törvényi háttere. Minden állam áruválasztékában találhatóak olyan termékek, amelyek hagyományaik, minõségük miatt megkülönböztetett figyelmet érdemelnek s amelyek vezértermékként serkenthetik a többi piacképes áru iránti igényt. A Hungaricum Club meghatározása szerint „a hungarikum olyan élelmiszeripari termék, amely a magyar termelési kultúrához, tudáshoz, a generációk során kialakított hagyományokhoz kapcsolódik, és amelyet a hazánkban élõ lakosság maga is magyarnak, a magyarságra jellemzõnek, közismertnek fogad el, illetve a külföld magyar sajátosságként ismerhet el”. A meghatározás szerint tehát a hungarikumok nem kötõdnek feltétlenül egy adott földrajzi területhez. Az eredetvédett termékek és a hungarikumok egyaránt arra hivatottak, hogy segítsék színvonalas, piacképes márkacsaládok kialakulását. Így ma még csak lehetõséget jelentenek, de a jövõ sikeres agrármarketing-politikájában 75
A FALU 2007. XXII. ÉVF. 3. SZ. esetleg a pillérei lehetnek a remélhetõen növekvõ magyar élelmiszerexportnak. Ehhez a kormány támogatására, a gazdák összefogására és hatékony marketingmunkára van szükség.
Gyümölcstermesztési körzetek Magyarország ökológiai adottságai és termesztési hagyományai lehetõséget nyújtanak kiváló minõségû gyümölcsök termesztéséhez, amelyek akár friss áruként, akár feldolgozva jó eséllyel kerülhetnek a hazai és a nemzetközi piacokra. A gyümölcsök jól beérnek, kellemes a cukor- és a savtartalmuk, aromaanyagokban gazdagok. Tõlünk délre nagyobb ugyan a cukortartalom, ám a savak és az aromák a nagy hõösszeg és napfénytartam következtében elégnek, északra pedig sem a cukortartalom, sem a többi beltartalmi érték nem alakul ki, a gyümölcsök ízetlenek, elõnytelen színûek maradnak. Kétezer évvel ezelõtt Plinius a Kárpát-medencét „Gyümölcstermõ Pannónia“-nak nevezte, azaz az itt élõk megélhetése – az ökológiai adottságoknak köszönhetõen – már ebben az idõszakban is a gyümölcstermesztéshez kötõdött. A KSH legutóbbi országos nagy felmérése alapján 2002-ben Magyarország gyümölcsfával és gyümölcsbokorral betelepített területe 97 508 hektár volt, amely azóta lényegesen nem változott. Ennek több mint 90 %-a ültetvényméretû, ami gyümölcsfák esetében legalább 1500 m2-es, bokrok esetében pedig 500 m2-es területet jelent. A gyümölcsültetvények 34%-a, 32 966 hektár Szabolcs-SzatmárBereg megyében található. 2005-ben a betakarított termés 731 000 tonna volt, a bruttó termelési érték folyó áron 47 400 millió forint. 76
A gyümölcsfajták közül a legnagyobb területet az alma foglalja el, ezt a meggy, a szilva, az õszibarack és a kajszi követi. A dió részaránya 5%. A bogyós gyümölcsûek az összes területnek csupán 7 %-át teszik ki. Közülük a legtöbb a málna, a további sorrend: ribizke, szeder, szamóca és köszméte. A gyümölcsökre – akárcsak a szõlõre – jellemzõ, hogy a legjobb minõségû földterületekrõl kiszorulnak a gabonafélék miatt. Ám a szõlõvel ellentétben termesztésük a síkvidékeken terjedt el, a napsütötte hegyoldalak nem jelentenek olyan vonzerõt, mint a szõlõ esetében. Az alma- és a szilvaültetvények nagy része Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Ugyancsak nagy kiterjedésû meggyültetvények is vannak a megyében, különösen Újfehértó közelében, ahol a kutatóintézet található. A kajszival, a körtével és a dióval az egész országban foglalkoznak, a bogyós gyümölcsûek legnagyobb termõterülete a Dunakanyarban van. A hagyományos gyümölcsök mellett egyre népszerûbbek a régen még különlegességnek számító szeder, bodza, birs s újabban az erdei gyümölcsöket is ismét felfedezték, így a kökényt, az áfonyát vagy a somot. A rendszerváltásig a konzerv- és a hûtõipar biztos felvevõpiacot jelentett a gyümölcstermesztõknek. A KGST összeomlásával a konzervipar pozíciói is megrendültek, s ma már senki sem ad garanciát a korrekt felvásárlásra. A szeszipar napjainkban még csak korlátozott mértékben használ fel alapanyagként gyümölcsöt, egyedül a szilvahasznosításban jelentõs ennek a nagyságrendje. A privatizáció során az ültetvények túlnyomó többsége magánkézbe került, ám az állandó piaci bizonytalanság miatt a '90-es években sokan felhagytak a termeléssel.
Az unióba való belépésünk sem könnyítette meg a gyümölcstermesztõ magyar gazdák életét. A kiélezett versenyhelyzet és az óriási túlkínálat mellett újabban a nagy támogatást élvezõ lengyel és a dömpingáron az unió piacaira szállító kínai termékekkel is fel kell venniük a versenyt. Az unióban a gyümölcságazatban nincsenek központi termelési vagy értékesítési kvóták, nincs intervenciós beavatkozás, a piac teljes mértékben liberalizált. A friss termékek forgalmazása egyre jobban a nemzetközi élelmiszerkereskedelmi hálózatok kezében összpontosul, s így a termelõk kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ráadásul természeti katasztrófák is sújtják az ágazatot hazánkban: az évente szinte rendszeresen visszaköszönõ aszály mellett a 2007. év tavaszán soha nem látott méretû fagykár is érte a termelõk jelentõs részét. Ebben a helyzetben minden olyan lehetõség fontos lehet a gazdák számára, amely a termékeik eladhatóságát segítheti. A pálinkakészítéshez tehát az alapanyag beszerezhetõsége nem jelenthet nehézséget, árualappal bõven rendelkezik az ország.
A pálinka piaci helyzete A rendszerváltás elsõ éveiben érte el a hazai szeszesital-fogyasztás a csúcspontját: a legális piacon 20–24 millió alkoholliter italt forgalmaztak évente. (Az alkoholliter a hivatalos mértékegység, 100 %os alkoholtartalmú italt jelent. A szakma többnyire a régi mértékegységet, a hektoliterfokot használja, a két mutatószám értéke megegyezik egymással.) A fogyasztás területi eloszlása egyenetlen volt, a falvakban és azokon a területeken, ahol szõlõt nem termeltek, kiugróan nagy
volt, az összes italfogyasztás 25–30%-a, a városokban és a borvidékeken ennél lényegesen kisebb. 1991-tõl a borforgalmazás szabályai megváltoztak, a kannásbor elterjedése miatt a bor ára lényegesen jobban csökkent, mint a röviditaloké, ezért a fogyasztási szerkezet megváltozott: a hazai borfogyasztás nõtt, a rövidital és a sörfogyasztás pedig csökkent. A pálinkafõzdék többsége a privatizáció során magyar kézbe került, zömmel a menedzsment vásárolta meg a tulajdonjogot. Az élelmiszeripari ágazatok közül a szesziparban viszonylag meghatározó jelentõsége maradt a magyar tulajdonnak a többi ágazathoz képest. A bérfõzést végzõ kisebb üzemek is nagyrészt magánkézbe kerültek. Számuk a rendszerváltás kezdete óta fokozatosan csökken. Ennek oka elsõsorban az, hogy a tulajdonosnak jövedéki biztosítékot kell letétbe helyeznie ahhoz, hogy megkaphassa a mûködési engedélyt. Eleinte negyvenmillió forint volt ez az összeg, amelyet csak kevesen tudtak ilyen célra félretenni, késõbb ugyan csökkent a kötelezõ letét nagysága, napjainkban tízmillió forint, de még ez az összeg is olyan nagyságrendû, amely sokakat visszariaszt. Így nem meglepõ, hogy 2005-ben már csak háromszáznyolcvan mûködõ pálinkafõzõ üzemet regisztráltak. Ma már a törvény engedélyezi, hogy egy pálinkafõzõ üzem a bérfõzés mellett kereskedelmi célból is készítsen pálinkát. Ennek ellenére napjainkban az egész országban mindössze 25–30 fõzde él ezzel a lehetõséggel. Mikor az ezredforduló idején felmerült a pálinka névhasználat szigorításának a kérdése, a gyártók nehéz helyzetbe kerültek. Nyilvánvaló volt, hogy rövid távon számukra ez kifejezetten forgalomcsökkenést fog eredményezni, hiszen a rendszeres nagyfogyasztók az egészbõl annyit fognak csak 77
A FALU 2007. XXII. ÉVF. 3. SZ. észrevenni, hogy az általuk fogyasztott italt eddig pálinkának hívták, s most hirtelen szeszesital lett belõle. Ettõl vélhetõen csökken a bizalmuk, s lesznek olyanok, akik másféle italt választanak. Hosszú távon nem tûnt ennyire reménytelennek a helyzet, abban lehetett bízni, hogy az új prémium kategóriájú pálinkának elõször az ízlésformáló réteg, majd egy nagyobb szegmens is hívévé szegõdhet. Az nyitott kérdés maradt, hogy egy ilyen radikális arculatváltozást, a pozicionálás teljes átrendezését a piac mennyi idõ alatt hajlandó elfogadni. A nehézségeket is látva a szakma egésze optimistának bizonyult, s felvállalta a lobbizást a távoli cél elérése érdekében: bízott benne, hogy a pálinka fedõnevû kommersz szeszesitalból igazi hungarikum, prémiumtermék születik. A változások következtében az új pozicionálás szerint a régi kommersz termékek, melyeket a pálinka helyett szeszesital elnevezéssel forgalmaznak, változatlan áron kerülnek a polcokra, a fogyasztói árcentrum 800 forint körül van. Az új prémiumtermékek, a valódi pálinkák, a prémiummárkákhoz méltó kiszerelésben kaphatóak, s áruk kétezer forintnál kezdõdik. A piaci igények a prognosztizált módon változtak meg: összességében csökkent a forgalom 10–20%-kal, s ezen a szûkülõ piacon a fogyasztók 90 %-a a megszokott olcsó italhoz ragaszkodik, elfogadva a névváltozást. Egy lényegesen kisebb szegmens, a maradék 10% hajlandó megfizetni a 3-4-szeres árat a valódi pálinkáért. Õk tudják, hogy valódi pálinka évtizedeken keresztül nem volt a kereskedelmi forgalomban kapható. Ennek megfelelõen a valódi pálinka piaci részaránya ma nagyon csekély. A hazai kereskedelmi éves szeszesital-forgalom 18,3 millió alkoholliter, s ennek mindössze 3,2 %-a, 586 000 alkoholliter a 78
pálinka. Ha valós képet akarunk kapni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kereskedelmi forgalomba hivatalosan nem kerülhetõ, bérfõzéssel készített pálinkát. Ennek a mennyisége korlátozva van, egyegy család maximum 50 alkoholliter pálinkát fõzethet évente saját használatra. Több mint százezer család él ezzel a lehetõséggel, s így hatmillió alkoholliter készül Magyarországon évente ebbõl az italból! A bérfõzéssel készült pálinka adóterhe lényegesen kisebb a kereskedelmi célból elõállított pálinkáéhoz képest. Naiv gondolat azt hinni, hogy a bérfõzéssel készülõ pálinka teljes egészében valóban otthon fogy el, s nem kerül belõle a piacra. S e mellett a szakértõk még 25–30%-os feketepiacot is feltételeznek! Így nem csoda, hogy a pálinkaforgalmazásnak jelenleg a legnagyobb gondja a feketepiac. A hazai piacon tehát még kevés pálinka fogy, ám az eredetvédelemnek elsõsorban nem itthon, hanem az unió piacain kellene sikert hoznia. Ez a piac óriási ugyan, de a pálinka nélkül is már túltelített, csak rendkívül erõs marketingtámogatással lenne esély számottevõ forgalmat elérni. Erre pénz sincs, de az idõ is kevés volt eddig ahhoz, hogy megvalósuljon. A versenyhelyzetet rontja, hogy a külföldi szeszesitalokhoz képest a pálinkát aránytalanul nagy adóterhek sújtják. Az unió minimálisan 5,5 eurót ír elõ alkoholliterenként, ezzel szemben Magyarországon 2360 forint az adó. Ennél az adóteher csak Ausztriában nagyobb, az unió összes többi országában viszont lényegesen kisebb. Mindössze néhány év telt el azóta, hogy a pálinka lehetõséget kapott régi rangjának visszanyerésére. Ez a rövid idõ tehát még nem volt elég a látványos piaci áttöréshez, de már érzékelhetõek azok a kezdeményezések, melyek elõbb-utóbb
sikerre vezethetnek. A legnehezebb feladat a fogyasztók meggyõzése, ma még a legtöbb embernek a pálinka szóval kapcsolatban negatív asszociációja van. Ugyanakkor nem reménytelen a helyzet, jó példa erre a bor, hiszen egy évtized alatt a társadalmi megítélés gyökeresen megváltozott róla. A pálinka esetében is megindult ez a folyamat, ám ez az út hosszabb és rögösebb lesz, hiszen a régi értelemben vett pálinka megítélése roszszabb volt a borénál. Az unió által elfogadott védettség a magyar eredetet hangsúlyozza, vagyis a kommunikációban a hungarikum jelleget érdemes a fókuszba állítani akár itthon, akár külföldön. Mivel prémiumtermékrõl van szó, az arculattal együtt a vevõkör is megváltozott, s a vásárlás célja is eltér a régitõl. Elõtérbe került az ünnepi jelleg és az ajándékozási indíték.
A pálinka mint lehetséges turisztikai vonzerõ Külföldi példák bizonyítják, hogy egy-egy eredetvédett italra fel lehet építeni a térség turizmusát. A vendégek kíváncsiak arra, hogy hol készítik a világhírû italokat, s ezért szívesen látogatnak az italok szülõföldjére. Franciaországban a konyak vagy Skóciában a whisky helyzete példaértékû lehet. Ma mindkettõ a vidék fõ nevezetessége, s ennek megfelelõen a turisztikai vonzerõt is erre építik fel. Miért ne lehetne ugyanilyen turisztikai vonzerõ a pálinka Magyarország egyes vidékein? Ez nemcsak a pálinkakészítõknek válhat hasznára, hanem egy-egy térségnek, sõt, az egész országnak s nem utolsósorban a pálinka alapanyagát biztosító gyümölcstermesztõknek.
A tulajdonviszonyok és a termelési struktúra változása következtében óriási átrendezõdés következett be a foglalkoztatásban, a mezõgazdaság egyre kevesebb embernek képes munkát biztosítani. A KSH adatai szerint 2000-ben még 255 000 fõ, öt évvel késõbb, 2005-ben már csak 194 000 fõ dolgozott a mezõgazdaságban, ez a foglalkoztatottaknak csupán 5,1%-a. A gazdaságilag depressziós helyzetben lévõ térségek számára az egyik kitörési lehetõségként a turizmus kínálkozik. Ám ehhez olyan vonzerõt kell felmutatni, amely elegendõ motivációt jelenthet a potenciális turistáknak. Így a stratégiai fejlesztési programokkal az adott térségre jellemzõ, a másokétól jól megkülönbözhetõ és vonzó egyedi arculatot kell teremteni. Ennek lehet egyik pillére a hagyományos gasztronómia, melynek szerves része a pálinka. Hosszú távon így nemzetközi szinten is versenyképes vonzerõ alakulhat ki, s ha a turizmus ezt kihasználva beindul, az egyre több új munkahelyet is teremthet. A hagyományos gasztronómia már ma is sok helyen áll a turisztikai koncepció középpontjában. Az ilyen típusú rendezvények hagyományteremtõ szerepük miatt a térség gasztronómiai hagyományainak továbbéltetõi is lehetnek. A rendezvények egyrészt prezentálják, ezáltal jobban eladhatóvá teszik a régió gasztronómiai értékeit, másrészt a gasztronómiai szabadidõ-turizmus kínálatát szélesítik. Ez hozzájárulhat a potenciális vendégek érdeklõdésének felkeltéséhez, késõbb a kereslet bõvüléséhez, növekedéséhez s javíthatja a falusi turizmus szálláshelykihasználtságát is. A tapasztalatok szerint a hagyományos népi ételek fõzéséhez fûzõdõ rendezvény akkor igazán sikeres, ha nemcsak bemutató jellegû, hanem versenyként hirdetik meg. Ez a forma garantálja a 79
A FALU 2007. XXII. ÉVF. 3. SZ. kedvezõbb résztvevõi létszámot, mivel a jelentkezõk többnyire egy-egy települést képviselnek s nagy számban érkeznek. Hogy a pálinka is alkalmas a vonzerõ szerepére, az Budapesten bizonyosodott be az utóbbi években. Egyre több rendezvényt bonyolítanak itt a pálinka jegyében. 2007 õszének elején egy hónap alatt három pálinkafesztivált is rendeztek a fõváros legfrekventáltabb helyein, a Duna parti korzón és a Várban. E fesztiválok sikere, látogatottsága, sajtóvisszhangja hasonlított a másfél évtizeddel korábban megrendezett elsõ fõvárosi borfesztiválokéhoz. Akkor ezek még kuriózumnak számítottak és úttörõszerepet töltöttek be, ma már több tízezres tömegrendezvényekké nõtték ki magukat, s lassan nincs olyan települése az országnak, ahol ne rendeznének évente hasonló szüreti fesztivált. Amíg a pálinka a kommersz italok gyûjtõneve volt, szégyennek tûnt egy-egy térséget összefüggésbe hozni ezzel az itallal. Most, hogy a pálinka hungarikum lett, italkülönlegességgé változott, újra kell értékelni ezt a kapcsolatot. Természetesen nemcsak egy-egy alkalomhoz kötött nagy fesztivál rendezése során kell a vendégeket várni, hanem egész évben folyamatosan is lehet, ha a fõzdék megfelelõ színvonalú programokat tudnak kínálni. A kínálat összeállítása viszonylag egyszerû feladat, a borturizmus példáján felépíthetõ. A lehetséges program: elõször az üzem megtekintése, utána kóstoló, végül vásárlás. Szerencsés eset, ha ez még valamilyen meglepetéssel is kiegészül. A vevõi elégedettség megteremtésének egyik eszköze, ha valamilyen pluszszolgáltatást is kap valaki. Egy apró, gesztus jellegû kis ajándék egy-két vendégnek valamilyen alkalomhoz kötve (névnap, házassági évforduló stb.), vagy 80
valamilyen tréfás teljesítmény elismeréseként átnyújtott jutalom fokozhatja a jókedvet. Gondolni kell a csoportban lévõ gyerekekre, gépkocsivezetõkre vagy azokra, akik egészségügyi okokból nem fogyaszthatnak alkoholt. Minden vendéglátónak hangsúlyozni kell a kulturált italfogyasztás szabályait, a mértékletességet, s még a vendégek kérésére sem szabad nagyobb mennyiségû italt felszolgálni, ez könnyen tönkreteheti a pálinkaturizmus imázsát. Négy fajtából egyenként legfeljebb 0,02 liter ajánlható, így a fejenként elfogyasztott pálinka mennyisége egy deciliter alatt marad. Ez jó kedvre derítheti a vendégeket, de semmi káros következménye nem lesz. Egy nap több kóstolón részt venni nem szabad, ez már valóban az egészség rovására mehet. A borkóstolókon szokásos borkorcsolyák, falatkák mintájára itt is érdemes harapnivalóval készülni, de ennek ez esetben nagyobb jelentõsége van. Egyrészt megóvja a vendégek szervezetét az alkohol káros hatásától, másrészt lehetõséget nyújt a helyi ételkülönlegességek bemutatására. A pálinkakóstoláshoz csatlakozhatnak kiegészítõ szolgáltatások is. Szükséges a megfelelõ tájékoztatás. A siker azon is múlhat, hogy van-e olyan közvetítõ, aki közremûködik a termék eladásában. Ezért elsõ lépésként a közvetítõk érdekeltségi rendszerét kell kidolgozni. Ma még nem beszélhetünk szervezett pálinkaturizmusról Magyarországon, de egymástól elszigetelt kezdeményezések már léteznek. Azokon a vidékeken van realitása a pálinkaturizmus megteremtésének, ahol számottevõ a gyümölcstermesztés és a hagyományos italkultúra a pálinkához kötõdik, de csak akkor lehet életképes, ha az az adott térség kínálatának az egyik, de nem az egyetlen eleme.
