LEGSZEBB ÉVEINKET VESZIK EL. Csesszék ezek, meg, szevasztok, máskülönben

A TARTALOMBÓL: Ha kiveszed a pénzed, kurcsánynak vége lesz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Világméretû globális libikóka? . . . . . . . . . 3 Álság és válság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Ferenc testvér biztat minket: tartsunk ki!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Részesítsük elõnyben az idegent . . . . . . . 8 Mégis azt kell jelentenem: a neoliberalizmus csõdbe ment! . . . . . . . . . . . . 9 Még egyszer az adósságcsapdáról . . . . . . 11 Itt pénzügyi csalásról van szó! . . . . . . . . 13 Túlélési riadó! Ez nem gyakorlat! . . . . . 14 Esti mese Leninrõl . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Van, aki semmibe veszi a zsidó hagyományokat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Felfegyverzett népi kínai rendõrség az USA-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18 Hazai rejtelmek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Itt az IMF-kormány . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Kitalált pénz, spekulált válság . . . . . . . . 22 Amerikai, svájci, japán kamatkörkép . . 23 Pénzügyi válság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 A fehér program. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 Hát ja... (Tanmese) . . . . . . . . . . . . . . . . 28 Országok, amelyeknek többet ártott az IMF, mint segített . . . . . . . . . . . . . . . 28 Egy Új Világrend hajnalán. . . . . . . . . . . 29 Szabadságot saját pénzért. . . . . . . . . . . . 29 Megtartani a talpunk alatti földet . . . . . 30 Válság?! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 Egy öntudatos nép . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 A nemzet asztaláról és azokról, akik szeretnék azt ránk borítani. . . . . . . . . . . 32 Gazdasági szabadságharcot kell indítanunk! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Nem mind magyar, aki mondja . . . . . . . 34 Nem a mi vészharangunkat kongatják . 35 Magyarország össze fog omlani. . . . . . . . 36 Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

LEGSZEBB ÉVEINKET VESZIK EL – Csesszék ezek, meg, szevasztok, máskülönben... – dohog be Vendel a törzshelyre, hezitálva kéri a szokásosat, és folytatja, hogy õ magasról tesz a hitelválságra, de ezek a ficsúr bankárok kemény tízezresekkel megemelték a havi hiteltörlesztését, így a fizetése még jobban megcsappan, hogy kínkeservesen, mire megvénül, egyszer csak övé legyen a garzonlakás, amelyben él. Tudja õ, azt mondja, hogy nem a Juditka tehet róla, aki egy rém aranyos bankárkisasszony, hanem ezek a spekuláns amerikaiak, vagy a fene se tudja már, de mégis mit gondolnak, talicskával hordja õ haza a pénzt, hogy utána utalgassa a javát a banknak? Belekortyol a sörbe, csak nézünk rá, mindenki ilyenekrõl beszél mostanság, és nincs igazán jó reakció, jó válasz. Vendel marad, mi elindulunk, felszállunk a hõn szeretett BKV egyik viszonylatára - esküszöm, most már indítok valami cikksorozatot róluk, annyira leköteleznek mindig –, szóval 7-es busz, tele. Hatvanas férfi telefonál, ordítja mellettem, hogy nem, nem adom el most a lakást, de ha mégis, akkor sem adom tizennégynél kevesebbért, hova gondol. Amint leteszi a telefont, feldúlt korabeli asszonyság húz el mellette, aki fennhangon minõsíti az utazóközönséget, mondván, hogy nem tud leülni. Na, ezek ketten egymásra találnak, gondolom – és tényleg. – Most mit szól ehhez, elképesztõ – kezdi a nõ -, a kalauzok idejében nem volt ilyen, meg hát most különben is ideges vagyok, mert ezek elvennék a tizenharmadik havit, ki látott már ilyet. – Ha Kádár még élne, nem lenne ám ez így! – kapcsolódik be egy harmadik férfi, és ennél a pontnál inkább a sétálást választva leszállunk a buszról. Végül is, tényleg. Ha Kádár még élne, megszorítások és szemrebbenés nélkül vennénk fel kölcsönöket, a mostaninak, mondjuk, a harmincszorosát, és akkor is velünk, a hétmilliót eltartó hárommillióval fizettetnék vissza egy emberöltõ alatt, és nem lesz ez másként így sem. Az IMF - amely egyébként remekül asszisztált afrikai országok teljes víz- és áramszolgáltatásának privatizálásához - kegyes adományát törleszthetjük majd, úgy, hogy egy saját lakásban zajló saját élet megalapozásának lehetõsége egyre messzebbre kerül. Ez lesz a programunk nekünk, fiatal felnõtteknek titulált szerencsétleneknek, életünk legszebb éveiben – elnézést, azokban az esztendõkben, amelyek tényleg szépek lehettek volna. Zalka Szilvia – Magyar Hírlap

Ahogy látom, felháborodásban nincs hiány a szocionista sanyargatás ellen, ezért adnék egy gyorsan kivitelezhetõ ötletet is, amellyel hetek alatt kifektethetjük, és a zsidóbûnözõkkel megnyúzathatjuk a mocskos szocionista és likudista politikai elitet. Ha megteszitek amit javasolok, mind a Gyurcsányi-kormányt, mind pedig az öt parlamenti pártot egyszer s mindenkorra eltakaríthatjuk az útból, és új, szabad Magyarországot építhetünk. A teendõ a következõ: mindenki vegye ki a forintját a bankokból, majd azt az elsõ pénzváltónál váltsa be euróra, svájci frankra vagy dollárra. Jól jegyezzétek meg: minél elõbb veszitek ki a forintot és váltjátok euróra, annál jobban jártok, mert a sorban utolsó hiába akar majd elõre futni, semmit nem ér majd a pénze; aki még ma kapcsol, 280 forintért megkaphatja az eurót, aki még ül a seggén és várja sült galambot, annak 400-ért is nehezen számítják majd meg az eurót, ha egyáltalán hozzájut a forintjához. Ha pedig az IMF megtudja, hogy minden magyar euróban vagy svájci frankban gyûjti a pénzét, hanyatt-homlok menekülni fog a karvalytõkéjének kihelyezésétõl, mert azért arra még ez a zsidó bûnszervezet sem képes, hogy megingassa az európai stabil valutákat csak azért, hogy a tetves kurcsányi, lendvai, Orbán és Simicska, dávidcsillagos Ibolyka, a sok likudos, talmudista hatalmon maradjon. A pénzt hazavisszük, és addig nem tesszük vissza a bankba, amíg a külföldi multinacionális cégek a pénzvilág oligarchái, a zsidó bûnözõk el nem takarítják a hazaáruló magyar országgyûlési képviselõket, élükön kurcsány(i) ferenccel és kúrmányával. Semmiféle kamatveszteség nem ér bennünket, hisz a sok átváltás következtében a devizák árfolyama megnõ, és az árfolyamnyereség lényegesen többet jelent, mint a rabló bankok által beígért nulla értékû kamat. Ha esetleg mégsem lenne elég a pénzkivétel, be kell fejezni a „sárga csekkek“ befizetését, nem fizetünk gázt, vizet és villanyt, nem váltunk BKV-bérletet, nem fizetünk lízing díjat, sõt lakástörlesztést sem, és késleltetjük az adók befizetését is. A vállalatoknak nem kellene átutalniuk az iszonyatos közterheket, és ha így pár hetet kibekkelünk, kurcsány ferencet és veres jánost elevenen megnyúzzák a karvalytõke tulajdonosai. Egyébként sem kell fizetnünk, hiszen ez a rablóbanda nyilván azzal a szándékkal vette fel az 5200 milliárd forint hitelt, hogy azt ellopja, mi tehát ennek megelõzésére megcsináljuk a helyét ennek a pénznek azzal, hogy nem fizetjük tovább Ali baba és a négyezer rablójának fenntartását. Ekkor nyilván nem jut majd pénz a rendõrállatok és az in-kalosok fenntartására, valamint a 380 egynéhány ingyenélõ hazaáruló, tolvaj, fehér galléros bûnözõ is kénytelen lesz a költségtérítése után megfizetni a járulékokat valamint az adóterheket. Ez ennyire egyszerû testvéreim, ezt egy hatosztályos elemivel rendelkezõnek is meg kell értenie, és nem telefonálgatni kell a Hír TV-be vagy az Echo TV-be, illetve nem sms-eket kell küldeni nekik, hanem lóduljatok a bankba, és szedjétek kifelé a pénzeteket, de azonnal! Mégegyszer megismétlem: ne tartsatok otthon forintot, mert azt - az árfolyama helyett - rövidesen már csak a forgószél fogja emelgetni a Kossuth téren vagy a Hõsök terén! Ha ne adj’ Isten valakinek mégsem jut el ez a tudatáig, az addig keressen orvost, amíg létezik a társadalombiztosítás. Cselekedjünk, de azonnal! Ha most nekiindulunk a bankoknak és a saját pénzünket jogosan visszavesszük tõlük, garantáltan összeomlanak a zsidók által vezérelt pénzintézeteknek hazudott pénzmosodák. Két-három millió ember ellen még a futószalagon ítélkezni képes vérbírák és a bûnpártoló ügyészek sem tudnak eljárást kezdeményezni, nem képesek lerendezni bennünket. Hovatovább az október 23-án az utcán futkározó rendõrállatok kondíciója is hamar visszaesik, mert az éhezés csodákra képes! Ha õk tönkrete(he)ttek bennünket, mi sem hagyhatjuk magunkat tovább, nekünk is helyükre kell õket tenni végleg! Látni kell, hogy kádár jancsi alias csermanek jancsi 1956’ novemberében behívta a tankokat, most kurcsány fletó hívja a bankokat. Elgondolkoztál azon, mit teszel ha holnap kurcsány azt mondja, hogy az alvó számlákat (alvó számla az amihez fél éve nem nyúltak hozzá) – tekintettel az ország katasztrófális állapotára – lenyulja? A Juli néni Mari néni temetésre félretett pénze is ebbe a kategóriába tartozik. Ha megfogadjátok a tanácsomat, kurcsány(i)t hetek múlva a saját vérebei szedik darabokra. Döntsük be a bankokat, ne fizessünk tovább a gazembereknek! Gerendai Vencel

2

jó ha figyelünk

– avagy Végül úgyis minden egyensúlyba kerül? – Aszongyák az okosok, hogy mi magyarok különleges nép vagyunk. Talán a legkülönlegesebb ezen a sárgolyón. A többiek a Káin és Ábel tematika szellemiségében nevelkedve csak azt látják, hallják, s ebbõl kifolyólag csak abban tudnak gondolkodni, hogy az élet szüntelen küzdelembõl és harcból áll, a dolgok pedig csak és kizárólag „erõsebb kutya…” alapon intézhetõk. Talán emlékeznek, mostanság az ámerikai majomembertõl, Mr. President Bushmantól

hallhatjuk oly gyakran a számunkra oly ismerõsen csengõ békeharc kifejezést. Káin és Ábel történetébõl persze rögtön kiderül, hogy a többiek csak valami, vagy valaki ellen tudnak harcolni. Azonban mi, szerencsétlen sorsú magyarok, akiknek dicsõ királyunk Mátyás óta nem sok okunk volt örömre, büszkeségre, mi tudunk valami olyant, amit rajtunk kívül más bizony nem tud. Ezért vagyunk különlegesek. Talán a legkülönlegesebbek. Mi, szerencsétlen sorsú magyarok, akiknek dicsõ királyunk Mátyás óta nem sok okunk volt örömre, büszkeségre, a többiektõl eltérõen, tudunk valamiért, vagy valakiért is küzdeni. Ez bizony egyedülálló. Az Isten ránk osztotta ezt a különleges képességet, a vele járó különleges feladattal együtt. Különleges feladathoz különleges embereket választott. Talán a legkülönlegesebbeket. Talán rajtunk múlik majd az emberiség életben maradása. Ki tudja? Talán egy olyan különleges világban, ahol ma élünk, különleges népre van szükség az életben maradáshoz. Merthogy különleges világban élünk, az egészen bizonyos. A szemünk elõtt zajló – ahogyan azt Fáber Károly a Rendszerváltó Fórum egyik prominens alakja találóan megfogalmazta – a kitalált pénz és a spekulált válság világában teljesen életszerûtlen, esetenként meghökkentõ, megbotránkoztató, majd következõ fokozatként már vérlázító történésekrõl és eseményekrõl értesülhetünk a világháló információs szupersztrádájának köszönhetõen, gyakorlatilag pillanatok alatt. jó ha figyelünk

Mazsolázgassunk! „Haldokló Európa: felavatták Németország legnagyobb mecsetét Az illetékes tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke is megjelent a Duisburgban épült mecset vasárnapi ünnepélyes felavatásán (…) A híres isztambuli Hagia Szophia mintájára épült mohamedán imaház jelenleg Németország legnagyobb mecsete. Már 2600 iszlám imaház mûködik német területen, a mohamedánok száma pedig megközelíti a 3,5 milliót.” Ez azé’ nem semmi! Három és félmillió mohamedán 2600 imaházban gyakorolja mohamedán hitét a német területeken. Hol van ehhez képest Memi pasa meg Szulejmán szultán az összes seregével együtt? Ahogy mondani szokás: a fasorban sincsenek. De ez még mind semmi! Idézzünk egy rövid részletet a fent említett úriember imént szóba hozott írásából: „A világgazdasági válság pénzügyi és politikai taktikai spekuláció. Erõs támadás annak érdekében, hogy a globalizáció nemzetközileg még jelentõsebb teret nyerjen. Egy globális ijesztgetõs játék, amibe minden megrettent gyorsan belekapaszkodik, „amíg még nem késõ”! Globális légypapír!” Fáber Károly – Rendszerváltó Fórum

Globális légypapír – fogalmaz Fáber Károly. Nagyon találó elnevezés, tökéletesen illik a levegõbõl gyártott virtuális pénz kézzel fogható, bankjegy formájában történõ anyagi manifesztációjának jellemzésére és bemutatására. Nekem meg az jutott errõl eszembe, hogy a rossebbe van az, hogy a világnak szüntelenül egy spekuláción alapuló szerencsejáték-

hoz kell igazodnia? Ráadásul egy olyanhoz, amit már a középkorban is számos helyen betiltottak, hiszen – nemhogy a mûködését, de már – a létezését is erkölcstelennek tartották. Egyesek szerint Mózes, Jézus és Mohamed volt a világ három legzseniálisabb pénzügyi szakembere, méghozzá azért, mert mindhárman tiltották a kamatszedést. De azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy egyesek – honi képviselõiket sajnos nagyon is jól ismerjük –, fáradságot nem ismerve, miért fáradoznak azon, hogy ha kell, erõnek erejével létrehozzák a gyökértelen, hagyományokkal nem rendelkezõ globális világfalut, melyben a népek, odahagyva mindenüket, mint valami nagy olvasztótégelyben, egyfajta globális masszaként feloldódva, uniformizált fogyasztói létezésbe taszajtsák az emberiséget. Nyilván nem véletlen, hogy az egyes népek meghatározott, egymástól mindenki által többé-kevésbé elismerten, elkülönített területeket kaptak, ahol hosszú idõn át éltek. Nyilván a különbözõségben és sokszínûségben rejlõ praktikum az, ami ezt az emberiség történetében létrehozta. Ezt a múltban gyökerezõ, és hagyományokkal bíró struktúrát rombolják most le Mammon szolgái, akik elérkezettnek látták az idõt arra, hogy az ember helyébe végképp a pénzt állítsák. Teszik mindezt mesterségesen és erõszakosan. Ez abból is látszik, ahogyan a válságot immáron világméretûvé terjesztették. Nincsenek már lokális, azaz helyi válságok, csak globális méretûek, azaz az egész bolygóra kiterjedõek. Minden mindennel összefügg, mindenki érintve van, senki sem menekülhet elõle. Kicsit olyan ez, mint az Armageddon címû hálivúdi eksönmúviban, amikor Billy Bob Thorton, a NASA fõmuftit alakító színész szerepe szerint tájékoztatja a filmbéli elnököt, mi fog történni akkor, ha a közeledõ

3

aszteroida és a Föld útjai végzetesen keresztezik egymást. Senki sem térhet ki elõle, senki sem bújhat el elõle és úgy néz ki, csak a baktériumok fogják túlélni a nagy találkozást. Valami hasonló érzés keríti hatalmába mostanság is a híradásokat figyelõ nézõt, hallgatót, olvasót. A korrupt politikai osztályokon keresztül mesterségesen és erõszakkal mindenkit belevontak ebbe a globális lutriba, nincs kibúvó. Az elõzõ évszázadok mocska utáni takarítás látszatát keltve – lásd Európai Unió, a földrajzi határok leomlanak, átjárhatóság, meg a többi –, felülrõl, ahogyan az már lenni szokott, a megkérdezésünk nélkül, nyakunkba akasztották a bankár kaszt globalitását és mindenhatóságát is. A csomagok korát éljük manapság, ezért hát nincs is mit csodálkoznunk ezen. Bokros-csomag, Gyurcsánycsomag, konvergencia-program, s most a valutaalap készenléti hitele. Ugyanilyen csomag a határok átjárhatósága, pluszban, mai divatos szóhasználattal élve bónuszként, megkaptuk a bankárkaszt kizsigerelésének feltétlen és odaadó biztosításának kényszerét is. Az Európai Unió egyetlen intézménye, melyet önmagán kívül senki más nem ellenõrizhet, még az unió számvevõszéke sem, az Európai Központi Bank! A korrektség kedvéért tegyük hozzá, már az államszocializmus idején elkezdõdött a külföld felé történõ eladósodás folyamata, de igazából mostanra csúcsosodott ki. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egykori fõ hallja kendje, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett hazánk adósságspirálba taszajtásának útján, most bizonyára elégedetten nyalogatja a szája szélét, hiszen tanítványai messze túlszárnyalták mesterüket. Feledjük is most mán Trianont, hiszen a határok átjárhatóak! Örüljünk neki! Mi pedig, ostoba magyarok, örök renitensek és elégedetlenkedõk, mégsem tudunk örülni ennek. Nem tudunk, mert nem egyéb ez, mint a sokadikként elgurított modernkori üveggolyó a médiában. Hiába tartozunk immáron mindannyian a magáról demokráciát és szabadságot fennen hirdetõ közös akolba, a légiessé vált egykori határ túloldalán mégis verést kapsz, ha anyanyelveden, azaz magyarul mersz megszólalni. Nem a kocsmapultot részegen támasztó hõzöngõ melósnak jut az eszébe, hanem a magát felelõs politikusnak tartó sehonnai bitang embernek, hogy tankokkal taposná szét a vele állítólag szövetséges uniós tagállam fõvárosát. Meg ilyenek. Ez lenne hát a megvalósult álom, a demokrácia, gondolatok szabad és határtalan áramlása? A globális világfalu? Nem barátaim, ez nem az. Ez valami egészen más. Ez a tõke és a javak szabad áramlása, ahogyan azt az Európai Unió, a bankárkaszt által felülrõl ránk erõltetett közös akol elsõ számú direktívája kimondja. A globális gyarmatbirodalom, ahol Mammon és a pénz az úr. 4

De vajon helyreáll majd az egyensúly? Helyreáll majd a rend, a béke, vagy a szegény népek felfegyverzett hordái az új barbár korszak beköszöntével leöldösik majd a luxus és a felelõtlen környezetpusztítás mámorától megrészegült újkori „rómaiakat”? A fegyverkereskedelem nagy biznisz. A 3. vagy tudja nyüveg, hogy most mán hányadik világ felfegyverkezhet a gazdag országok által nyújtott segélyekbõl, egyúttal profitot pakolva a fegyverkereskedelemmel foglalkozó nagytõkések zsebeibe, ’osztán megindulhatnak a „szabad világ” ellen, hogy megvalósítsák a már jó párszor el- és lejátszott, „világ újra felosztása” címû darabot, csak éppen ezúttal a saját változatukat részesítik elõnyben. Amikor aztán a halottak, az élõk, meg az élõhalottak aránya beáll egy fenntartható egyensúlyra, nagy valószínûség szerint újból ránk virradhat a béke állapota. Vagy valami ilyesmi. Ne feledjük, az elõõrs már itt táborozik a kertek alatt. Épp most olvashattuk, három és fél milliónyian sertepertélnek német területen. És õk, velünk ellentétben, szülnek gyerekeket. Nem egyet, sokat! Ráadásul, nyakunkba kapunk egy, csak a nagy gazdasági válság néven ismert eseményhez mérhetõ nagyságrendû, immáron az egész bolygóra kiterjedõ pénzügy-gazdasági összeomlást. Ráadásul tesszük ezt úgy, hogy elõtte már romba döntöttük az egész országot. Azé’ ez szigorú, nem? De legalábbis nem semmi! Hiába no! Erre is csak mi, magyarok vagyunk képesek! A politikai korrektség kedvéért szögezzük le, a romba döntöttük kifejezésben használt többes szám sajnos teljesen indokolt. Azon honfitársaink esetében, akik a jelek szerint teljességgel képtelenek, s egyúttal alkalmatlanok is a közügyek minimális szintû gyakorlására – hiszen önként és dalolva magukra húzták a kommunistákat (többször is!), értsd visszaszavazták õket a hatalomba – kétség sem férhet hozzá. Ne feledkezzünk meg róla, ez a tudatos károkozás immáron forintosítható. De mégpedig keményen! Az ország romba döntésébõl sajnos mi többiek, akik nem az egykori államszocializmus feltétlen kiszolgálóira adtuk a voksunkat, mi is kivettük a részünket. No nem a devizában felvett hitelekre gondolok, hanem arra, hogy nem voltunk elég erõsek ahhoz, hogy akár szép szóval, akár, ahogyan azt Petõfi mondja: „szívre ható mogyorófa beszéddel” (értsd: testi fenyítéssel), akár a jedi-lovagoknál bevett „agresszív véleménycserével, de meggyõzzük a többieket arról, hogy a történelem süllyesztõjébe kívánt alakokat nem kéne mán visszaültetni a bársonyszékekbe, mer’ abból semmi jó nem fog kisülni. Nem is sült.

Ahogyan azt már az elején említettem, mi magyarok különlegesek vagyunk. Amikor legnagyobb a baj, mi akkor tetézzük. Ráteszünk még néhány lapáttal. Lári Fári, a végóráit élõ mûminiszterelnök az IMF-hez (a Nemzetközi Valutaalaphoz) fordult. Ismét idézünk. Olyanoktól, akik már ismerik a dörgést: „Argentínában az ezredforduló hozott államcsõd közeli helyzetet. 2001. december 3-án készpénzkorlátozást vezettek be, a Nemzetközi Valutaalap pedig csak nagyon kemény megszorítások kikényszerítése után adott hitelt Buenos Airesnek. Az állam tulajdonában alig maradt valami, több mint 150 milliárd dolláros adósságot halmozott fel. Négy év múlva talpra állt, visszafizette az IMF által nyújtott hitelt, de azt mondta, legyen bármilyen rossz is a helyzet, soha többet nem kér a Nemzetközi Valutaalapból.” Forrás: Nagy Tamás – InfoRádió

Rajtunk kívül mindenki más tudja, hogy az IMF az, amit a lehetõ legnagyobb ívben el kell kerülni. No, de hát ki, ha mi nem? Nem igaz? Mit nekünk a többiek? Ugyan kérem! Van, aki már megégette magát velük, azért kerüli õket, mint a rossz pénzt (és itt aztán a szó legszorosabb értelmében beszélhetünk errõl!), van, aki meg azt látta, hogy mások égették meg magukat, azért kerüli õket. Mi meg rögtön az elsõ nehezebb pillanatban rohanunk hozzájuk és a keblünkre öleljük õket. És nem elõször! Csak aztán nehogy késõ legyen, amikor rágyüvünk, hogy bizony, kígyót melengettünk keblünkön. De ha most azt hiszed, hogy abnormalitás és életszerûtlenség terén ezt aztán már végképp nem lehet überelni, hát akkor nagyon tévedsz! „Zuhanás, pánik, krízis, recesszió Egy külföldi kereskedõ hibája bolondította meg a forint árfolyamát 253 és 257 között ugrált az euróval szemben, mert egy kereskedõ elütött egy billentyût. Kereskedõi hiba (trader error) áll a furcsa mozgás hátterében: az egyik nagy külföldi bankház véletlenül 254 helyett 264-es szint körül adott be jegyzést a forint/euró árfolyamra, és ez okozta a hirtelen nagy kilengést - jelezte a Portfolio.hu érdeklõdésére egy budapesti devizakereskedõ. A forint gyengülése azzal is magyarázható, hogy lengyel kamatvágásra vonatkozó pletykák vannak a piacon, és ez a forintot is magával húzza a lejtõn - jegyezte meg a kereskedõ. A forint múlt csütörtöki történelmi mélypontja (286) óta több mint 13%-ot erõsödött az eruvóal szemben és a masszív mozgás után természetes a korrekció.” Forrás: Portfolio.hu

Nem elég, hogy egy spekuláción alapuló szerencsejáték miatt haptákba kell vágnia magát az egész világnak, a végén még kidejó ha figyelünk

rül, elég, ha valamelyik balfasz brókerpalánta másnaposan ül a klaviatúra elé és félreüt egy billentyût, máris romba dõl egy egész ország gazdasága. Szerinted ez normális, szerinted ez életszerû? Mert szerintem egyáltalán nem az. No persze ahhoz, hogy ilyenek megtörténhessenek, kell egy politikai osztály is, mégpedig egy olyan, amelyik velejéig korrupt, minden másra tekintettel van, csak azokra nem, akiknek az érdekeit képviselnie kellene. És akkor csodálkozunk azon, hogy idáig jutottunk? Ne csodálkozzunk! Ne csodálkozzunk, hiszen pár napja érkezett az Interneten az összeállítás, amely keresztmetszetét adja a jelenlegi politikai elitnek, és láss csodát, mindegyik szereplõrõl kiderül, valamelyik felmenõje személyében az államszocializmus hatalmi gépezetét vagy valamelyik erõszakszervezetét (lásd ÁVH) erõsítette. Úgy tûnik, a családi jogfolytonosság okán nem csak a királyok öröklik a hatalmat egy országban, hanem a proletárdiktatúra uralkodó osztályának privilegizált eftársai, az aparatcsikok is. De ez még mind semmi! Ha most azt hiszed, hogy ezt aztán mán végképp nem lehet fokozni, akkor megint nagyon tévedsz. David Suzuki Web of Life címû filmjében (Az élet hálózata – nálunk Darabokra hulló világ címmel vetítette a Spektrum Televízió) többek között azt tárgyalta, vajon mennyibe kerülne, ha pénzért kellene elõállítani mindazokat a javakat, melyeket a természet ingyen a bocsájt a rendelkezésünkre. Itt egy másik rövid hír, ami bepillantást enged a nem túl biztató jövõbe: „Ökológiai válság fenyegeti a világot Most még azt sem tudjuk, hogy meddig lesz érezhetõ a globális pénzügyi válság hatása, de ez nem is számít. Környezetvédelmi szakértõk szerint a hamarosan beköszöntõ ökológiai válság a mostaninál sokkal durvább lesz. Környezetünk erõforrásai olyan mértékben fogynak, hogy a 2030-as évekre már két Földre lesz szükségünk a jelenlegi életformánk fenntartásához. A World Wildlife Fund (WWF) szerdán kiadott, Living Planet Report (Élõ bolgyó jelentés) címû éves elemzése szerint a bankmentõ csomagok költségei eltörpülnek a környezetben okozott károk mellett. Egy uniós

felmérés szerint évente 2-5 ezer milliárd dollár értékû természeti erõforrás megy veszendõbe az ökoszisztéma megkárosítása miatt. Szakértõk szerint a természeti erõforrásokkal ugyanaz történik, mint a pénzügyiekkel, azaz elõre elfogyasztjuk - felvesszük hitelre azt az erdõt, vizet, földet és levegõt, amely csak jóval késõbb tud megújulni. A kapacitások legalább 30 százalékkal elmaradnak az igények növekedésétõl, írja az MTI beszámolója. A helyzet gyors romlását jól mutatja, hogy a 2002-es jelentés még csak 20 százalékos túlfogyasztásról írt, és az akkori becslések szerint a csak húsz évvel késõbb, 2050-ben lett volna szükségünk két bolygóra. (…) A bolygó majdnem hétmilliárdos lakosságának a háromnegyede olyan országokban él, amely több természeti erõforrást fogyaszt, mint amennyit pótol. (…) A jelentés szerint az USA és Kína ökológiai lábnyoma a legnagyobb, de az utóbbi esetben sokat nyom a latba az 1,3 milliárdos lakosság. Ha fejenként nézzük a fogyasztást, az USA, Ausztrália, az Egyesült Arab Emirátusok, Kuvait és Dánia lakosai a legnagyobb természetpusztítók.” Forrás: Index/MTI

Hány Föld kellene még? Vagy ide már az Isten pénze sem elég? A féktelen profitéhség és haszonlesés tényleg nem ismer határokat? Játék határok nélkül. Nem! Nem az egykori televízió mûsorra gondolok, ez az elnevezés ma már sokkal inkább a tõzsdére, erre a globalizált sepkulációs szerencsejátékra illik. Csakhogy itt azokkal is megfizettetik a tétet, akiknek eszük ágában sincs játszani, még csak a közelébe se mentek a szerencsekeréknek. A szerencse pedig, mint tudjuk, forgandó. Különleges helyzetekbe kerülõ különleges világ különleges emberekért kiált. Különleges aránytalanságok borítják föl az élet rendezett egyensúlyát. A föld fog sarkából kidõlni, énekelte még nem is oly rég – talán szívére tett kézzel, erre már nem emlékszem pontosan – az egykori ifjú kommunistából milliárdos yuppivá, majd mesterien hazudozó zsarnoki mûminiszterelnökké avanzsált ripacs az egykori állampárti cenzor társaságában. Valóban. Kifordult sarkaiból a világ ránk pedig embert próbáló feladat vár. Hamlethez hasonlóan helyre kell tolnunk a

kizökkent idõt. Bár úgy tûnik, akadnak jó páran, akik mindent megtesznek azért, hogy ez ne sikerüljön, s a káosz legyen az úr. Vajon helyreáll majd az egyensúly? Helyre áll majd a rend, a béke? Ha renden és békén azt értjük, hogy a világ kisebbik fele a végletekig kizsigereli a világ nagyobbik felét, akkor a válasz egész biztosan nem. Mindenki számára világos, hogy ez így nem megy tovább. Még rúgkapálnak egy darabig, mindent megtesznek – erõn felül is – a látszat fenntartásáért, de mán nem húzzák sokáig. Sõt, az is könnyen megeshet, hogy a szegény népek felfegyverzett hordái az új barbár korszak beköszöntével leöldösik majd a luxus és a felelõtlen környezetpusztítás mámorától megrészegült újkori „rómaiakat”. Mindeközben az individualizmus korát éljük. Vagy legalábbis azt akarják elhitetni velünk, hogy nekünk márpedig azt kell élnünk. Pedig a különbözõségben és sokszínûségben rejlõ praktikum az, amit a globalizáció által kitermelt emblematikus alak, az egyén (az individuum), önzésére alapuló uniformizált fogyasztói létezése végképp eltüntet. Magányosan, egyes emberként, egyénként (micsoda találó szó a megtestesült önzésre) individuumként bolyongjunk a globális világfaluban! Ez ám az igazi abszurditás! Ha a hagyomány állításának hinni szabad, az arabok nem írták alá az egyetemes emberi jogokról szóló nyilatkozatot, azt mondták róla, az egy önzõ dokumentum. Csak az egyén jogai vannak benne, a közösségé jogai hiányoznak belõle. Ezen megint érdemes lenne elgondolkozni kicsinység. Szokták mondani, hogy amihez mi magyarok csatlakozunk, az elõbb vagy utóbb, de inkább elõbb, mint utóbb, megszûnik, szétesik, darabjaira hull. Többen ebben reménykednek az Európai Unió kapcsán is. Nem hiába mondtam az elején, különleges nép a magyar! Bizony különleges! Különleges, mert amikor mindenünnen arról zeng a fáma, hogy légy önmagad, valósítsd meg magad, ahelyett, hogy bezárkóznánk, ahogyan azt a többiek teszik, mi inkább forduljunk egymás felé, és kapaszkodjunk össze, nehogy leessünk errõl az össze-vissza hintáztatott világméretû libikókáról! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

EGY CSUPOR MÉZ

Fábry Sándor a kettõs beszédrõl, az ellenzék indexérõl és a megpöködött miniszterelnökrõl Megkerülhetetlen alakja a médiának és a közéletnek. Vannak, akik a neve hallatán tikkelni kezdenek, mások szemében viszont õ az egyetlen, aki kimondja, hogy a király meztelen. Túl a kereskedelmi televízióban eltöltött tizedik évén és a kétszázadik Showderen, Fábry Sándor elnyûhetetlennek látszik, és továbbra is fütyül arra, mikor mi illik. A teljes interjú szövege a JHF 277. számában lesz olvasható

jó ha figyelünk

5

– avagy, hogyan lett a Pannon Pumából leszakadó antilop – Sokan, sok mindent írtak már a globalizálódás árnyairól, a ránk váró veszélyekrõl. Sajnos, a tõkének elkötelezett, felvásárolt lakájmédia jóvoltából az esetek többsége pusztába kiáltott szó maradt, míg szerzõik – jobb esetben – feltûnési viszketegségben szenvedõ csodabogarakként lettek elkönyvelve. Pedig, nem egy (többek között több magyar) szakember, már évekkel ezelõtt „megjósolta” a bekövetkezõ világgazdasági válságot, az értékalapot nélkülözõ pénzügyi rendszer összeomlását. Ismertették a Rotschild és a Rockefeller kartell vezette Federal Reserve Board (FED) kártékony tevékenységét. A FED és az amerikai kormány elérte a dollár „világvalutává” tételét, a nemzeti devizatartalékok dollárban tartását, a jelentõsebb kereskedelmi tranzakciók dollárban történõ elszámolását. Majd a fedezet nélküli papírbankók gátlástalan nyomatásával, és a korlátlanul – természetesen dollárban - felvett hitelek segedelmével felvásárolták a világ dologi javainak, és aranykészletének jelentõs részét. (1913-ban alakul meg a FED, 1971-ben Nixon felmondja a dollár aranyra váltási kötelezettségét, mára a teljes pénzmennyiség 75%-a dollár) Állítólag, ha a világ lakosságát 10 fõvel, az összvagyont 100 dollárral vennénk figyelembe, egy ember birtokolna 99, még a maradék kilenc, összesen 1 dollárt. Lehet találgatni; Milyen nemzetiségû is lenne a 99 dolláros emberke? Természetesen amerikai. Nos, ilyenformán állunk a sokat emlegetett, dicsõített szabadpiaccal, pontosabban annak alapjaival. Magyarán, kilóra megvesznek bármit, és bárkit. Nem rossz, mondhatnánk „pestiesen”, annyira nem, hogy többen követni kezdték a „jó” példát. Állítólag, az elmúlt 30 évben a világ összvagyona négyszeresére, a pénzmennyiség pedig negyvenszeresére nõtt. Ez annyit jelent, hogy a valutáink, értékpapírjaink többségének dologi értékre való cserélhetõsége csupán bizalmi alapokon nyugszik. Nagyarányú értékvesztésüket, hitványságuk beismerését, kizárólag az általános krachtól való félelem, valamint az „invisible hand”, a nemzetközi pénzoligarcha „láthatatlan keze” akadályozza meg. Egyszóval, az egész földkerekségen folyik a mutyizás, a fedezet nélküli hitelpénzek kibocsátása, a „munka alapú” tõke, kamatok útján történõ elszippantása. A Világkereskedelmi Szervezeten (World Trade Organisation), a Világbankon, a Nemzetközi Valutaalapon, keresztül történik a „független” országok gazdasági befolyásolása, majd a tõkekivonás rémképével megvalósított zsarolások sorozata. 6

A nagy „húzd meg, ereszd meg” játék - a kamatláb machináció, csökkenõ-növekvõ infláció, tõkekivonás, pénz kibocsátás, recesszió, konjunktúra - ciklusainak ismerõi (okozói!), mindennemû értékteremtõ tevékenység nélkül irreális hasznot zsebelnek be. „Így megy ez mindenütt, ez a nyitott gazdaság természetes velejárója.” – nyugtatgattak szakembereink. Elhitetik velünk, hogy a tõke „fiaztatása” az igazi munka, az érték, a produktum. Természetes dolog, a valósággal, a reálgazdasággal köszönõviszonyban sem lévõ tõzsde mindenek felettisége. Kreált „szaktekintélyek” félmondata elegendõ a részvényindexek zuhanásához, nemzeti gazdaságok tönkretételéhez, kormányok zsarolásához, a zavarosban történõ halászáshoz. Nagyon is rendjén van, hogy a szegényebb országok nyersanyagkincse, munkaereje a hatalmasokat gazdagítja. A világpiac szent és sérthetetlen. Megállíthatatlanok az egekbe szökõ olajárak. Miközben nem egy multinacionális olajforgalmazó profitja jócskán túlszárnyalja Magyarország egész évi bevételét. Az energiaszektor urai – hisztérikus áraikkal - madzagon rángatják az egész világpiacot, majd gondosan ügyelnek a „nagy nehezen” stabilizált ár magasabb voltára. Az állami vállalatok csak veszteséget termelhetnek, törvényszerû az emberek nagy részének munkanélkülisége. Mindenekfölött áll a gazdasági növekedés, amely közel sem a növekvõ igények kielégítését, sokkal inkább a növekvõ profit éhséget szolgálja. Igen, semmi sem elég. Mindenki a klímaváltozás borzalmairól beszél, annak következményeitõl retteg, mégis tovább fokozzuk a fosszilis energiahordozók felhasználását, elégetését, egy-kétszáz év alatt éljük fel a hosszú évmilliók teremtette készleteket. Egy pillanatra sem állítjuk le motorfûrészeinket, halomra döntjük a több százéves famatuzsálemeket, és másodpercek alatt futballpályányi õserdõt irtunk ki. Tesszük mindezt annak tudatában, hogy az õserdõ ad otthont több millió állat és növényfajnak, stabilizálja a Föld klímáját, szûri a levegõt, tisztítja a vizet. Az emberi telhetetlenség visszafordíthatatlan, drámai folyamatokat indított el szûkebb és tágabb élettereinkben. A szerteszórt mérgeink már a jegesmedvék szervezetében is kimutathatóak. A hõmérséklet emelkedése, pár évtized alatt a sarki jégtakarók olvadását, a tengerszint emelkedését okozhatja. Szigetek, államok tûnhetnek el a földszínérõl, járványok, természeti katasztrófák, háborúk, felkelések sorozata tizedelheti meg az emberiséget, valamint kipusztulhat a létezõ fajok 20-30 százaléka.

Ezek után nézzük, hogyan is állunk, mi magyarok ebben a „minden, mindennel összefügg” világban? A szocializmus légvárainak ledöntése után, az önjelölt rendszerváltókból álló pártok, kormányok az átkos kádári örökség 20 milliárd dolláros tartozására, a mindent megoldó, liberális jelszavakra hivatkozva, elkezdték az ország vagyonának áron aluli kiárusítását. Mindennemû társadalmi felhatalmazást nélkülözve, mára eltüntették Magyarország vagyonának jelentõs részét. (zsiványáron számolva is több mint 1500 milliárd forint) Folytak a százmilliárdos beruházások, s mintegy mellékágként a 10-15%-os kenõpénzek (alvállalkozónként), a „lerohasztjuk, majd elherdáljuk technikák”, a „tocsikolások”, a „czuslágolások”, az olajszõkítések. Mindeközben, csak az állami adóság 80 milliárd dollárra növekedett. De ne kérdezzük, hol a pénz, tudjuk; „az emberek zsebében”. Ne kérdezzük mibõl lettek a milliárdok, tudjuk; „Rotschild sem kártyán nyerte az elsõ milliókat”. Hát igen, nagy zsebek és éhes szájak országa vagyunk. Az ország lakosságának 80%-a teljességgel vagyontalan, a bérek, bérjellegû juttatások színvonala az uniós átlag ötöde. Mindemellett a Magyarországon jelenlévõ multinacionális cégek profitja évente több mint 20%-al nõtt. Összességében elmondható, hogy egy a nemzetközi pénzoligarchák csapdájában vergõdõ, szuverenitását vesztett országgá, vagyis gyarmattá lettünk. Ilyen viszonyok közepette érte a magyarságot, és az egész emberiséget az amerikai jelzálogpiac összeomlása. Ami önmagában minden komolyabb megrázkódtatás nélkül kezelhetõ lett volna. Csakhogy, a kapzsiság, a harácsolási vágy által teremtett kártyavár, egy hazug, virtuális világ építõkövérõl van szó. Vagyis- ahogy az „Õsi történetek, õsi kódokban” olvasható –, „ledõlnek égig érõ tornyaink”. Mert, ne higgyük, hogy csupán egy múlandó pénzügyi-, gazdasági vállság a tét. Még csak az elsõ „torony” dõlésének vagyunk tanúi, a „templom” még ezután következik. Nem elég az amerikai átlagpolgár 6000es „holdjáróját” 1600-as családi autóra cserélni, nem elég átgondolnunk valódi szükségleteinket. Nem elég – a várható polgárháború elkerülése miatt – Obamát elnöki székbe juttatni. Teljes paradigmaváltásra van szükség. Újra kell értékelnünk önmagunkat, egymáshoz, a természethez, Istenhez való viszonyunkat is. B. Kántor János

jó ha figyelünk

Gyurcsány Ferenc testvér Magyar Szocialista Párt (MSZP) biztat minket. Tartsunk ki! Tartsunk ki! Ismerõs? Szálasi Ferenc testvér Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) is, ezt mondta 1945-be és lám, lám „meg lett a gyümölcse“! Csak még egy kis idõ. Egy-másfél év. Aztán összeszedjük magunkat, és minden jóra fordul, ezt mondja hosszú évek óta. Lám, milyen ügyesen, gyorsan fölvettünk egy újabb hatalmas összegû hitelt, ekkorára kádáréknak harminc évre volt szükségük - mert még nem volt elég a százmilliárdos össznépi tartozásunk. Most éppen húszmilliárd eurót. Mi ez? DéjB vu, vagy a felperzselt föld „embertõl keletre“ orosz taktikája? Szerintem az utóbbi. Ezt az összeget 2010-ig lehívhatjuk, de három-öt év alatt vissza kell fizetni kamatostul. Tudják, ez mit jelent az öt-hat százalékos kamat mellett? Azt, hogy ingünket és gatyánkat. Minimum. Gazdasági föllendülést nem remélhetünk, ha õ marad kormányfõ, az euró bevezetése pedig egyre távolabb tolódik. De szerinte most húzzuk még egy kicsit szorosabbra a nadrágszíjat, és reménykedjünk, bízzunk benne. De miért bízzunk benne, könyörgök, miért? Miért pont õbenne? Talán mert olyan szépen tud Kölcseyt idézni a blogjában? Pedig inkább a jó ha figyelünk

kettõs állampolgárság megadása elleni gyalázatos kampánya idején kellett volna saját magának idéznie, hogy „a haza minden elõtt“. De mitõl fordulna jóra bármi is, amíg õ marad? S miért kellene nekünk most, éppen most elhinnünk, hogy még másfél év, és aztán sínen vagyunk? Hiszen mi már ott voltunk, csak közben ez a kormány fölszedette a síneket. Konkrétan és jelképesen is. Gyurcsány most mégis diadalmaskodik. Leküzdöttük magunkat Pakisztán, Fehéroroszország, az összeomlott bankrendszerû Izland és Ukrajna társaságába. Labilitási versenyben elsõk lennénk az újonnan csatlakozott uniós országok között. Minden egyébben utolsók vagyunk. De Gyurcsány mégis büszke. Eredményekrõl beszél, habókosan, mint egy megszállott. Tegnap fasisztázta az ellenzéket, a nemzeti csúcsnak nevezett porhintés elõtt rótta a gyanús tiszteletköröket, de jót ne várjunk a holnaptól. Csak egy talpalatnyi szilárd talajt érezzen a lába alatt, elkezdi újból a vádaskodást. Szellemi fogdmegjei egyetemi tanárokra uszulnak, antiszemitáznak, mint akiknek elment az eszük. Jó szórakozás ez a cirkusszá züllesztett politikai-közéleti porondon. Addig sem az ország tragikus állapotáról esik szó. Egy törzsi harcokra edzett afrikai országban talán megfelelne a kormányfõ stílusa.

Itt, ebben a hazában európai stílusú miniszterelnököt szeretnénk látni. Aki, ha csõdbe vitt egy országot, akkor le tudja utána vonni a konzekvenciát. S ha lejárt az ideje, akkor veszi a kalapját. De nem azért, hogy újabb nyulakat húzzon elõ cilinderébõl. Torkig vagyunk a mutatványokkal. Torkig vagyunk a nadrágszíj-összehúzásról szóló dajkamesékkel. Hogy már csak egy-két év. Mást sem hallottunk a Kádár-rendszer alkonyán, mint hogy türelem, csak még néhány év, és minden bajunk megoldódik. Ez volt az állandó szlogen a Kádár-rendszer utolsó másfél-két évtizedében, nagyjából az új gazdasági mechanizmus visszafogása óta: hogy kicsit összébb kell húzni a nadrágszíjat, most még rossz nekünk, de majd! S most megint ezt kell hallanunk? Nem lehet a „majd“-ban leélni évtizedeket. Miért kellene elhinnünk, hogy az a politikus, aki a csõdig navigálta az országot, részben gazdasági koncepciótlansága, részben korrupt párttársai, barátai és eszmetársai miatt, aki a törzsi gyûlölködés magvait hintette el minden megszólalásával, most majd kivezet minket a sûrû, sötét erdõbõl? De fõként azt nem tudom, hogy miért bízzunk abban, aki ártott nekünk? Ha így teszünk, akkor tízmillió pszichopata országa leszünk. Akik nem tudom, hogyan fogják visszafizetni a milliárdokat. 7

„A magyaroknál minden mást, aki idegen, elõnyben részesítenek vezetõ helyeken.“ Ez a kijelentés N a g y Pál mester, a bolognai egyetem szerzetes tanára szájából hangzott el és milyen különös számmisztika: éppen 777 évvel ezelõtt, azaz 1231-ben! De a számok misztikája mellett érdemes a naptárra pillantunk, mást is észre lehet venni; szinte egymás mellett találjuk a Magyarok Nagyasszonyát és Koppány herceg nevét. Véletlen volna? Szent István templomában Korántsem! hivatalát évente letette, anÍrhatnék könnyfanak jeléül, hogy csak kölcsön kasztó mondatokat kapta Istento"l, és annak bimagyarjaink felmorzonyságára, hogy hatalmát zsolódásáról, a SzûzIstennek áldozza anya erõszakos becsempészésérõl, a magyarmentõ Szilveszter pápa álmáról vagy a derék és jóságos Gellért püspökrõl, aki a bakonybéli kolostorban élt szent életet és éppen ott elmélkedett immár hét (!) éve, amidõn az Úr hívására hirtelen elõjött, alaposan belegázolva a magyar belügyekbe. (Természetesen keresztényi szeretettel áthatva!) Nem csak Adalbert és Gellért (Gerhardt!), de a többi harcias pap is (Vencellin) mögöttük papok és katonák állig felfegyverzett serege özönlött az országba. Csendben, rendezett menetben jöttek és jöttek, eloroztak mindent, ami magyar, ami becses, ami szép, ami érték. Elfoglalták a megyéket, fõpapi és ispáni székeket, a vezetõi posztokat. Tudjuk, Géza nagyfejedelmünk fia: Vajk Bajorországban nevelkedett, mégpedig német papok által, és igen fiatalon lett I. Istvánná koronázva. (Ma is ismerjük a Jehova Tanúi, Szcientológia vagy éppen a Hit Gyüli szektáinak aljas, káros hatását. Ha egy fiatal lány vagy fiú belekerül ezekbe a szektákba, ott olyan agymosást kap, hogy életét is vakon odaadja az új hitéért. Azután évekig járhatnak mindenféle kezelésre, hogy egyensúlyuk, önálló gondolkodásuk visszaálljon.) Ilyen agymosó nevelést kapott István is, nagy szerepet vállalva ebben erényekben gyenge felesége, Gizella (Gesla) is. Igen, a ma már minket kegyes ajkbiggyesztéssel lenézõ, magát „mûvelt“ Nyugatnak nevezõ keverék nép csupán fegyverrel nem ment semmire eleinkkel. Ha kívülrõl nem megy, majd sikerül belülrõl a bomlasztásunk. A Szilassy-család levéltárából: „...Szilveszter pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok valamint az egyházi magyar papság által is használt régi vésetek, a jobbról balra pogány írás megszüntetõdjék, és helyébe a latin betûk használtassanak...ezek megsemmisítõdjenek...a beadott vésetek pedig tûzzel és vassal elpusztítódjanak és a pogány vallásra való visszavágyódás megszüntetõdjék...“

8

A magyarság tehát a római vallás erõszakos behozatala elõtt egyistenhitû, írástudó mûvelt nép volt, mitöbb, eleinte a papság is a magyar írást használta. Az erõszakos térítés már Géza (Gyejcs) nagyfejedelmünk idejében is folyt. Ilyen körülmények között erõs német támogatással tették a fiatal és gyenge István fejére a Magyar Koronát! A németek sugallatára négyeltette fel unokatestvérét, Koppányt, természetesen „...keresztényi, megértõ, rokoni szeretettel...“ A négy testdarabot – mint tudjuk – a gyulafehérvári,gyõri, esztergomi és a veszprémi várak fokára szögezték ki, elrettentésül. Ha ezeket a vonalakat a térképen összekötjük, pontosan egy keresztet kapunk, Koppány gyilkosai ezzel jelölték a kereszt uralmát az ország fölött. Az csak hab ezen a fekete tortán, hogy mind a négy város püspöki székhely volt már akkor. I. István királyunk lelkét terheli továbbá Tonuzoba és felesége élve temettetése, 1003-ban Gyula erdélyi vajda leverése, 1028-ban Ajtony herceg jön sorra, majd V a z u l (Vászoly) herceg megvakíttatása Gizella unszolására, aki már ekkor már rokona, Orseolo Péter felé kacsintgatott. Sajnos, késõn ébredt István arra, hogy lassan kihal az Árpád-ház, és hogy ennek eszközéül éppen õt, a magyar királyt használta fel a német expanzió. Amikor aztán I m r e herceg – legalábbis gyanús körülmények között – meghal, az akkor már öreg király hirtelen feleszmél, de már késõn! István ekkor más testi-lelki betegségekben szenved, ekkor fordul, még ha késõn is a Magyarok Nagyasszonyához Babbához! Tehát a Magyarok Nagyasszonya távolról sem Jézus Krisztus édesanyja, Mária! Máriát csak a nagy tudású Gellért püspök tanácsára illesztik be szépen, mégpedig bámulatos sikerrel, hiszen a magyarok akkor már ezer év óta tisztelték a Nagyasszonyt. Az öreg István király elõtt három választás állt: A bajor császárra hagyni az országot; Isten földi helytartójára (a pápára) bízni; Isten anyjának felajánlani. Láthatjuk, a három lehetõség közül „legmagasabb rang“ mégiscsak Isten anyja, ez ellen sem a császár, sem a pápa nem tiltakozhattak. Óriási tévedés, vagy csúsztatás (?) állítani, hogy István király felajánlotta a Koronát Szûz Máriának. Nem, õ a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta fel, jelezve ezzel az õsi magyar valláshoz való visszatérés szándékát. Fel kellett volna tûnnie, hogy a német uralkodó, Nagy Károly degeszre tömött kocsikkal raboltatta ki avar õseinktõl ránk hagyott kincseinket. Ezeket azután Frankhon és Bajorország kolostorai kapták elsõsorban Aachen fõkolostora! E sorok írójának mindenesetre az is feltûnik, hogy királyaink egyike sem támasztott igényt ezek visszaigénylésére. Az pedig már tragikomikus, hogy ezen uralkodók huszadik századbeli nyomoronc utóda, Horn Gyula éppen itt vette át a Becsületrendet a német kancellártól. Szégyen, gyalázat! Mi magyarok igenis méltók vagyunk arra, hogy ami kevéske még megmaradt az évszázadok során, megbecsüljük. A nagy összeesküvés ellenünk évszázadok óta folyik. Ne legyünk alvajárók, ne hagyjuk félrevezetni magunkat. Tán csak nem félnek valamitõl azok, akik reszketve takarják el elõlünk az igazságot? Czékus Jób, L-88

jó ha figyelünk

Ez év szeptember 5.-én azzal kezdtem írásom, hogy a neoliberális pénzügy –és gazdaságpolitika csõdbe vitte a világgazdaságot. Nem sejtettem, hogy alig 10 nappal késõbb a világ tõzsdéi óriási, megállíthatatlan zuhanással reagáltak az egyesült államokbeli kulcsfontosságú jelzáloghitel intézetek, a Fannie Mea és a Freddi Mac államosítására. Bekövetkezett az, ami elképzelhetetlennek bizonyult. A kapitalizmus fellegvárában, az Egyesült Államokban egymás után dõltek be a világ pénzügyi rendszerének éllovasai: a Lehman Brothers, Washington Mutual becsõdölt, a Merill Lynchet és a Wachovia-t felvásárolták. AIG, a világ legnagyobb viszont biztosítója közel 100 milliárd US$-os szövetségi támogatást kapott. Európa sem maradt ki, csak néhány nevet sorolok fel: Northen Rock, Bradford &Bigley, HBOS Nagy-Britanniában, Belgiumban a Fortis, Németországban többek között a HYPO REAL ESTATE, a Bayerische Landsbank (a magyar MKB fõtulajdonosa), és több tartományi bank fordult a szövetségi kormányhoz azonnali pénzügyi segítségért a jelentõs veszteségeik következtében, és Franciaországban talán a Societe General az, amelyik többi banktársaihoz hasonlóan azonnali állami tõkeinfúzióra szorul. De sorolhatnánk tovább. Izland majdnem államcsõdöt jelentett be, amit csak a dánok megközelítõleg 800 millió US$-os gyors segélye, valamint Oroszország 4 milliárd US dolláros kölcsöne odázott el. És, most az Európai Unió tag, Magyarországon van sor. Párizsban az eurózóna tagországainak vezetõi tartottak rendkívüli csúcstalálkozót a közös intézkedésekrõl. Az európai fejlõdés motorját képviselõ német gazdaság leállásának megakadályozására a berlini kormány háromszáz-négyszázmilliárd eurós bankkonszolidációs programban gondolkodik. Ennek ellenére a tõzsdei elemzõk 2009-re a német gazdaság recessziójáról számolnak be, ami rendkívül ’érzékenyen’ érinti majd az elsõsorban a német piacra termelõ (exportáló) közép-kelet-európai gazdaságokat. Az IMF legújabb becslései alapján a fejlett világ bankrendszerének 675 milliárd dollárnyi friss tõkére lenne szüksége ahhoz, hogy ne csökkenjen radikálisan a bankok között is a hitelkihelyezés, és ne bénuljon meg a világgazdaság. A bizalom helyreállításához a világgazdaság legfontosabb szereplõinek elõször is a pénzügyi rendszert meghatározó nagybankok fizetõképességét kell helyreállítaniuk, másodsorban, pedig gondoskodniuk kell a pénzbõségrõl a hitelkihelyezésekhez, s még a gazdasági növekedést is fel kellene gyorsítaniuk, jó ha figyelünk

állítja még a Valutaalap. Eddig, megközelítõleg. 2000 milliárd eurót pumpáltak a pénzpiacokba a nyugat-európai tagországok, amely összeg ellenére újabb és újabb veszteségek bukkannak fel a tagállami banki rendszerekben. A világ tõzsdéi hihetetlen mértékû nominális árveszteség mellett megállíthatatlanul zuhannak, nyugatról-keletre, de keletrõl-nyugatra is. A további kilátások pedig a mindent átfogó pánik irányába mutatnak.A megoldhatatlannak tûnõ globális pénzügypiaci válság elõzményeként két példát lehetne felsorolni, amelyek jellegzetességükkel a jelenlegi globális válság valamennyi jegyét magukon hordozták. Az elsõ, a japán ingatlanpiaci buborék kipukkanása volt az 1990-es évek fordulatán, amelynek veszteségeit a japán költségvetésbõl próbálták konszolidálni. Tegyük hozzá, az az óriási társadalmi ráfordítás, amely mellett a konszolidáció megtörtént, megváltoztatta a japán társadalmat is: elsõsorban megszûnt az a szociális biztonsági háló (foglalkoztatottság biztonsága), amelynek nagy szerepe volt a japán gazdasági ’csoda’ megalapozásában. Miközben a japán gazdaság már évek óta a gazdasági pangás elhúzódó rémével küszködik, függetlenül a Japán Központi Bank 0%-ot megközelítõ kamatrátájának. A második példa az 1998-as ázsiai valutaválság, amely következtében az ázsiai ’kistigrisek’ gazdasági fejlõdését biztosító kötött valutarendszere áttért a lebegtetett valutarendszerre. Teljes mértékben kiszolgáltatva az egyes valuták ’beárazását’ a pénzpiaci spekulánsok rövid távú haszonszerzésének. Hozzátéve, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a VilágBank által preferált gazdaságpolitika és a ’washingtoni konszenzus’, privatizáció, dereguláció, liberalizáció, a csak exportra tekintõ ’fenntartható gazdasági növekedés’ erõltetése, és a szemellenzõsen az inflációra összpontosító jegybanki rendszer olyan társadalomszociális és gazdasági romboláshoz vezetett, amely nem csak a környezet katasztrófájának valamennyi jegyét magán hordozza, hanem az irdatlan méretû elszegényedés okozója is. Miközben, szinte visszafizethetetlen adóssággal terhelve meg a társadalmakat. (Megemlíthetjük itt Soros György példás tevékenységét, akinek közremûködésével ez az eredmény megszülethetett. Igaz, az ázsiaiak ettõl a pillanattól kezdve mélységesen gyûlölik.) A magyar társadalom már átélte mindkét pénzügy- és gazdaságpolitikai fordulatot. Még az Antall-kormányzat alatt a banki konszolidációt 1993-ban 300 milliárd forintért, amelyet „agyon dicsért” nem csak a Valuta-

alap, hanem a hazai ultraliberális közgazdászok politikai védnöke, az SZDSZ is. Aminek már egyenes következménye lett az 1996-os Bokros-csomag, az MSZPSZDSZ, HornKuncze kormányzat ’nagy privatizációja’, és 1996/97-ben az akkor még Magyar Nemzeti Banknál jegyzett, mintegy 2000 milliárd forintos nem kamatozó, ún. ’belsõ’ államadósság piaci kamatozásúvá átmódosítása és átadása a költségvetésnek, Surányi MNB elnök és Medgyessy pénzügyminiszter ciklusa alatt. Ezt a majdnem teljessé vált folyamatot fejezték be az alig fél évvel ezelõtti kötött valutagazdálkodás megszüntetésével a lebegtetett valutagazdálkodás elõnyeire való hivatkozással. Boros Imre, közgazdász, az Orbán-kormány volt Phare minisztere szerint (MH, 2008. 10. 21.) a magyar állam csõdben van. A Gyurcsány-kormány pedig ahhoz a Valutaalaphoz fordul ’kisegítõ, áthidaló’ kölcsönért, amely gazdaság/ pénzügypolitikai utasításait követte a mindenkori magyar kormányzat 1982 óta, s amely miatt – most már mondjuk ki – a magyar állam technikailag tényleg csõdbe ment. Nem törvényszerû egyet érteni megállapításaimmal, azonban néhány, a megállapításaim igazoló tételt felsorolnék. Már 1980-tól megfigyelhetõ volt, de 1982-tõl (csatlakozásunk a Valutaalaphoz és a VilágBankhoz) már észlelhetõ volt a népesség csökkenés, amely 1990 után felgyorsuló tendenciát mutat. A sokat hivatkozott eltartó/eltartott számarány, a korfa megváltozásában közvetlenül szerepet játszik az 1990-tõl tartó munkahely megszûnés (a sokat hivatkozott másfél millió fõállású munkahely), amely a családok anyagi helyzetére és kilátására vált katasztrofális. A házasságkötés és a gyerekvállalás zuhanásával párhuzamosan megjelent a mélyszegénység, a hajléktalan, a 3 millió létminimumon élõk (és az újszülött gyerekgyilkosságok), de a szektások kategóriája is. A menekülés a jelen realitásából társadalompszichológiai megfelelõjeként. A megélhetési küszöböt éppen hogy biztosító minimálbérezés, és a munkaképes korú lakosság alig egy harmadának munkavégzését megadóztató túladóztatással egy idõben a korrupció természetessé válása mellett a ’rózsadombiak’ minden szemponton túlmutató fényûzése útmutatója a tényleges magyar gazdaság állapotára. „A világ nem volt kedves a neoliberalizmushoz, az eszmék zagyvalékához, amely azon a fundamentalista ítéleten alapul, hogy a piacok önmagukat korrigálják, az erõforrásokat hatékonyan allokálják, és jól szolgálják a közérdeket.” – írja Joseph E. Stiglitz, a Világbank volt vezetõ közgazdásza. 9

S rögtön hozzáteszi, hogy a „szabadpiacról szóló retorikát szelektíven alkalmazták: az elveket, ha azok bizonyos speciális érdekeket szolgáltak, magukévá tették, ellenkezõ esetben azonban elvetették…Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet.” Igen, jelentem, paradigmaváltás elõtt áll a világ! Ez a paradigmaváltás azzal kezdõdött, amikor a ’az állam rossz tulajdonos’ nacionalizálja a non plus ultrának kikiáltott pénzügyi szektor nagy játékosait, a nagy bankokat. (Egyenlõre még nem biztos, hogy ezt az állam a költségvetés hitelfelvételével teszi-e meg a ’pénzpiacokról’, vagy visszaveszi szuverén pénz kibocsátási jogát?) Mindenesetre elõállt egy képtelen helyzet: a tõke szabad áramlásának eddig korlátokat nem ismerõ propagálói koncertben kiáltanak állami felügyeletért, hogy elkerüljék a totális megsemmisülés veszélyét. (A nacionalizált banki felügyelet kérdése felvet egy másik, immár érdekesebb problémakört is: ha az állam konszolidálja és nacionalizálja a nagybankokat, akkor mi történik majd az államadósságokkal? Hiszen a nacionalizált nagybank portfoliójában szereplõ államadósság jogszerû tulajdonosa, maga a nacionalizáló állam lesz. Ha a magánbanki adósságözön leírhatóvá válik, vagyis az állam az adófizetõk pénzébõl kivásárolja a banki (és tegyük hozzá, általában a pénzügyi intézetek) „meggondolatlanul” kihelyezett hiteleit és adósságait, akkor az államadósságok is szanálhatóak lesznek egy tollvonással. Illetve, a nacionalizált államadósságok egyik pillanatról a másikra államok közötti adósságokká válnak, és már csak megegyezés kérdésévé válik az államok között, hogy e tartozásokat milyen koncepció szerint szanálják.) Azt állapítottam meg elõzõ, ’Jelentem’ c. tanulmányomban, hogy állampolitikai értelemben Magyarország teljesen felolvadni látszik az Európai Unióban. Nemzetközi politikai megjelenése és belpolitikai élete a túlértékelt ’transz-atlanti kapcsolatok’ görcsös visszaigazolásában, hozzá igazodásában mutatkozik meg. Ez az igazodás kényszer jelentkezik most, a globális pénzpiaci és gazdasági válság kellõs közepén, amikor a különbözõ pártszakértõi megnyilatkozások hûen tükrözik az egyesült államokbeli (általában az angolszász) hivatalos közgazdasági megoldás javaslatokat a válság leküzdésére. Elsõsorban, a megoldások arra irányulnak, hogy a lakosságot terheljék meg költségvetéseken keresztül a banki nacionalizálások (=feltõkésítés, behajthatatlan hitel szanálása) költségeivel. Nálunk nem a bankokat kell nacionalizálni (mivel azok külföldi tulajdonban vannak), hanem az államadóssági teher mérhetetlen nagy kiadását (2008-ban 1200 milliárd forint, jövõre még nagyobb) akarják áthárítani a lakosságra egy olyan pillanatban, amikor az 10

adóssággörgetés, vagy elõre menekülés nagy játszmája becsõdölt a globális hitelezési válság miatt. Magyarul, csak jelentõs felárral lehet (ha egyáltalán lehet) eladni a magyar állami kötvényeket. Vagyis, a régi recept (SZDSZ) szerint a már eddig is megkurtított szociális kiadások még nagyobb arányában való csökkentését lebegtetik. Sorolhatnánk azokat a jelzõket, amelyekkel a MedgyessyGyurcsány-Kóka-kormány 6 évét illetni lehet gazdaságpolitikai oldalról. Miközben, a hivatalos politikai szféra részérõl egyetlen egy szóval sem kérdõjelzik meg magát a gazdaságfilozófiai alapokat, ami gyakorlatilag 18 év alatt csõdbe vitte az országot. A már említett társadalmi válság mögött a valós probléma a magyar energetikai, termelõi, szolgáltatói vagyon eladása, felszámolása áll, a munkaerõ leértékelésével párhuzamosan. Ismét idézek a ’Jelentés’ c. tanulmányomból: „Az 1990-ben hirtelenjében ’demokrata új politikai osztály’ csak a neoliberalizmus politikai és gazdasági filozófiájának maradéktalan átvételével volt képes önmagát azonosítani a Nyugathoz való felzárkózás, a piacgazdaság útjára való gyors áttérés során. Ezt, a korábban állami monopol ipar- és kereskedelmi ágazatok privatizálása külföldi tulajdonosoknak, vagy teljes felszámolása, az állam szervezõ-szolgáltató szerepének minimalizálása, kivonulása a mezõgazdaságból, az egészségügybõl, társadalombiztosításból, oktatásból kellett kifejeznie. A korábban állami bank- és pénzügyi szektor átadása külföldi tulajdonosoknak nevetséges összegekért. A neoliberális szabad piaci dogmára hivatkozva megjelenhettek a plázák, a nagy bevásárló központok, amelyek a hazai termelõk és beszállítók helyett anyaországbeli termelõiket és beszállítóikat részesítették elõnyben. S amelyek rendkívül gyorsan ellehetetlenítették, felszámolták a kiskereskedelmi hálózatokat. De ugyanezen preferenciákat élvezték a betelepülõ multinacionális termeltetõ vállalatok: létrejöhettek az afrikai és indiai gyarmatosítás éveibõl jól ismert ’vámszabad’ területek sokaságai, amelyek a helyi béralkalmazottakon kívül semmilyen lényegi kapcsolatban nem voltak a helyi gazdaságokkal. Nyomasztó munkanélküliség, alulbérezés, kiszolgáltatottság, létbizonytalanság, disszocializáció (közösségek szétesése), diszlokáció (elvándorlás), atomizáltság, drámai szintû népességcsökkenés. Térségünkre jellemzõ társadalom meghatározók csak abban különböznek egymástól, hogy az ’új’ politikai osztály felfogásában mennyire hasonul a régi, a szocializmusban szerepet játszó hatalmi osztálytól, vagyis, mennyire nemzeti, illetve nemzetközi jelleget ölt. Magyarországon a piacgazdaság globalizmusának nemzetköziségéhez való igazodás semmilyen problémát nem jelentett a jelenlegi hatalmi osztálynak, ahogyan korábban sem jelentett problémát a szocialista tervgazdaság nemzetkö-

ziségéhez való igazodás. Sõt, ahogyan akkor kívánatos volt, úgy kívánatos napjainkban is ez a hasonulás, a nomenklaturához tartozás érdekében. Ebben a lényegi hozzáállásban való különbségek miatt vannak elõttünk a lengyelek, szlovákok, szlovének.” Majd folytattam a ’Jelentésben’: „Idézzük csak fel a jelenleg folyó álretorikai gazdaságpolitikai vitát arról, hogy az adó –és járulékcsökkentés elkerülhetetlen, hogy annak mértéke milyen nagy legyen, és, hogy az adó –és járulékcsökkentés olyan ösztönzõ lesz majd a vállalkozások számára, hogy azok azonnal megvalósítják mind a kormánypárti, mind az ellenzéki vágyálmokat: a gazdaság „kifehérítését” és a több százezres munkahelyteremtést. (S, most már azt is hozzáteszik, hogy ez az egyetlen válasz az egyre mélyülõ globális válságra.) Arra kell gondolnunk elsõsorban, hogy az adó –és járulékcsökkentés egy eleve tõkeszegény és eladósodott társadalmi-gazdasági közegben kiknek az érdekeit szolgálja majd? Különösen egy olyan idõszakban, amikor a válság, a pénzügyi (és gazdasági) világválság jeleit egyre több nemzetközi jelentõségû tõzsdei elemzõ említi, amelynek kezelhetetlensége Magyarország esetében bármikor a teljes pénzügyi/gazdasági összeomlást jelentheti. Amit csak a nyílt társadalmi káosz követhet. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Uniós tagság védelmet nyújt majd a gazdasági és pénzügyi válság következményeitõl. Ez csak annyiban lenne igaz, ha a Nyugaton kibontakozó válság mérsékelt lenne, s ennek következtében a nyugati piacokra exportáló magyarországi multinacionális cégek továbbra is fenn tartanák termelési kapacitásukat. Ami a magyarországi gazdasági élet, még ha minimális szintû mûködését, de életben tartaná. Azonban, a válság, pontosan Nyugatról szûrõdik be. A fentiek tükrében nyilvánvalónak tûnik, hogy egy gyors kormányfõváltás semmit nem fog megoldani. Sõt, még az SZDSZ/Fidesz által szorgalmazott ’szakértõi’ kormány sem, amennyiben a magyarországi globalizált neoliberális monetáris és pénzügypolitika, valamint annak eltartását biztosító gazdaságpolitika nem változik meg. Az állami szuverén gazdasági/pénzügyi mozgástér hiánya magától értetõdõen befolyásolja a politika mozgásterét (a döntéshozatalt). Gyurcsány Ferenc kormányfõi pozíciója körüli színjáték az elsõ lépés az ’argentin’ úton. Hogyan is jellemezte Joseph E. Stiglitz a neoliberalizmust? „Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet.” Ez a kulcsmondat mutatja meg a jelen gazdaságpolitikai zsákutcából való kivezetõ utat. A gyökeres változtatás legelsõ lépéseként ezektõl a ’speciális érdekcsoportoktól’ kell megszabadulni.” Csontos Gábor politológus

jó ha figyelünk

Az ország közvélekedését irányító, szûk elitérdekek közpolitikai tematizálását megszabó média félelemkeltõ hadjáratainak mozgatórugója, Horn Gábor (SZDSZ) szavaival élve: „Nekem az SZDSZ jövõje fontos, nem az országé!” Miközben, a közvélemény szemében lényegtelen problémává zsugorodik a tényleges, és egyre súlyosabb és mélyülõ szociális problémává önmagát kinövõ társadalmi helyzet: a szabaddemokrata pénzügyi-gazdasági-politikai-média hálózat hatalomgyakorlásához és görcsös hatalommegtartásához szervesen kapcsolódó, attól elválaszthatatlan adósságválság. „A szabaddemokraták – írja Fritz Tamás politológus kollégám – a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik…azonosulnak a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, a Világbank, a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) és más intézmények neoliberális gazdaságfilozófiájával, amelynek kulcsfogalmai: kicsi, be nem avatkozó állam kismértékû újraelosztó szereppel, a piac és a verseny elsõbbrendûsége minden területen, nyitott ország nyitott piaccal és kereskedelemmel, alacsony adók és ezzel együtt minimális szociális ellátás, a multinacionális vállalatok érdekeinek elsõbbsége, az állami tulajdon totális privatizációja, a „nem hatékony” szférák (például mezõgazdaság) leépítése, stb.” Vagyis, az állam, mint közösségszervezõ és közösségmegtartó közentitás teljes magánosítása, a magyar történelem XIV. századából ismert ’Csák Máté tartomány uraság’ analógiájára egy olyan oligarchikus, multinacionális tulajdonos érdekeltségû ’magán ország’ létrehozása, amelynek kiszolgálói, egyben fõ és egyetlen haszonélvezõi a kozmopolita indíttatású szabad demokraták. S a területen élõ, saját tulajdontól megfosztott, lét jó ha figyelünk

–és életbiztonság nélküli lakossággal azt lehet tenni, amit újdonsült urai akarnak. Joggal felmerülhet a kérdés, vajon nem esem-e túlzásba, amikor egy magyarországi politikai törpepártot, és a holdudvarukhoz szervesen kapcsolódó pénzügyi és közgazdasági (és értelmiségi, média) konventet teszek felelõssé mindazokért a közgazdasági és közpénzügyi problémahalmazért, amelynek csak egyik(!) fokmérõje a ma még 80+ milliárd US$-t kitevõ költségvetési(állam) adósság? (Ami nem tartalmazza az önkormányzati, a magánvállalati és lakossági eladósodottságot.) Amelynek összhozadéka nem csak a népesség csökkenés, az egyre romló munkanélküliség ráta, de az állami finanszírozás ellehetetlenülése következtében leépült, illetve leépülõ közegészségügy, közoktatás, mezõgazdasági tevékenység, a kutatás+fejlesztés, tömegközlekedés, rend –és honvédelem, de a túlburjánzott adóztatás és a növekvõ korrupció, valamint – a volt SZDSZ-es pártelnök, belügyminiszter Kuncze Gábor szavaival élve – a ’megélhetési bûnözés’ kezelhetetlenné válása, stb.? Talán elég, ha jelzésként, a Csehországból és Horvátországból kitiltott,

Soros György pénzén létrehozott Közép-Európai Egyetem egyik professzorának, mint a kozmopolita neoliberális gazdaságfilozófia magyarországi konventjének egyik legismertebb képviselõjét, a hirtelen sok közszereplést vállaló Bokros Lajos nevét említem meg. Az adósságválság lényege, hogy a kamatok megugrása miatt a felvett hitelek visszafizetéséhez a fejlõdõ országokban elérhetõ profitráta lenne szükséges (ilyen profitrátát egyébként még a fejlett tõkésországok csoportja sem képes produkálni). Ezért az adósságokkal járó nettó átutalás révén a fejlõdõ országokból folyamatosan olyan jövedelem áramlik a hitelezõkhöz, mely nemhogy a fejlesztõ-bõvítõ beruházásokat akadályozza meg, de rákényszeríti az adósokat a belföldi fogyasztás visszafogására is. Az adósságtörlesztés tehát hoszszabb távon rendszeres forráskivonást eredményez: míg a forráskivonás a rendszer lényegéhez tartozik és az adóssággal együtt nõ, addig az ez ellen ható tényezõk (részvénykibocsátás, mûködõtõke beáramlás) ideiglenesek, vagy korlátozottak. A megtermelt jövedelem egy részének elvonásával az adósságszolgálat önmagában (egymással szoros összefüggésben álló) makrogazdasági feszültségek forrása. Csökkenti a jövedelemtulajdonosok (különösen az állam) megtakarításait, a költségvetési kiadások kényszerû csökkentésével a keresletet, mindezeken keresztül a beruházási rátát (és a munkahelyteremtést), a kamatfizetés kényszere miatt lecsapolja a profitábilis szektorok jövedelmeit, ami szerkezetmegmerevítõ hatású. Ezen kívül a költségvetési kamatterhek › deficit › exportkényszer › leértékelés › infláció › leértékelés hatásmechanizmusa miatt kedvezõtlenül hat az árfolyamra, mely önmaga ismét növeli az adósságterheket, stb.Az IMF-konform stabilizációs gazdaságpolitika legfõbb elemei: az árfolyamleértékelés (a nemzeti valuta leértékelése); a költségvetési és monetáris restrikció (az ezekkel járó reálbér-, illetve reáljövedelem-csökkenés); s az 1980-as évek közepe óta ezekkel összhangban a (részben a Világbank által menedzselt) világgazdasági „alkalmazkodás“ által igényelt államháztartási reformok, a dereguláció (az állami szabályozási rendszerek mérséklése, felszámolása, pl. a külföldi befektetések, vagy a tulajdonszerzés területén), valamint a pénzügyi és külgazdasági liberalizáció (tõke, áru szabad áramlása). Elméleti szinten, saját logikáján belül is, az eladósodott fejlõdõ országok sajátosságainak talaján pedig további egymásba kapcsolódó ördögi köröket generál az IMF- konform monetarista gazdaságpolitika. (Pl.: az infláció ellen monetáris restrikció: kamatlábemelés › termeléscsökkenés és költségnövekedés › infláció, stb. Vagy: a költségvetési egyensúly javítása végett a kamatnövelés és kiadáscsök11

kentés › termelés- és keresletcsökkenés › munkanélküliség. Az adósságszolgálat miatt: növekvõ kiadások és infláció › a költségvetési egyensúly romlik stb. Vagy: erõltetett export › leértékelés › dráguló import › infláció, egyensúlyromlás › exportkényszer stb.) Az eladósodott országok sajátos fejlettségi, strukturális helyzeténél fogva az IMF-féle recept helyi (s ott megfelelõ) struktúrákat, mechanizmusokat rombol szét, testre szabott felzárkózási pályákat vág el, hogy helyébe a pénzügyi függés (adósság) kezelése révén – és azt erõsítve – a teljes reálgazdasági függést állítsa. Ebben maguk az adósságmenedzselési technikák is aktív szerepet játszanak (pl. adósság-részvény csere.) Ismerõs a képlet? A médiából manapság csak úgy, zuhatagszerûen ömlik ránk a különbözõ közgazdasági és pénzügyi szakemberek szájából az okozati tényezõk „feltárása”, anélkül, hogy lényegében a fentebb vázolt okok közül akár csak egyet is említenének. Hiszen, a magyarországi közgazdasági és pénzügyi szakma számára a Valutaalap és a Világbank a ’szent tehén’, gazdaság –és pénzügypolitikai ’téziseik’ és megoldási javaslataik pedig a megkérdõjelezhetetlen közgazdasági „vallás” tézisek közé emelkedtek. Akik, pedig bátorkodnak megemlíteni, hogy esetleg, a Valutaalap -és Világbank-konform stabilizációs gazdaságpolitika a társadalmat eladósíthatja és mély szociális válságba taszíthatja: nos, arra csak a kiközösítés, és egzisztenciális ellehetetlenítés vár. Ennek tudható be, hogy Magyarországon a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz gazdaság –és pénzügypolitikusai is csak finoman, többszörösen megszûrt, minden oldalról leellenõrzött körmondatokban merészelik érinteni azokat a tényleges megoldásokat, amelyek a fenti sorokban leírtakban rejlenek. A magyar társadalmat már betaszították a III. adósságcsapdába. Annak ellenére, hogy az Institute of International Finance még csak adósságcsapdát, magasabb kamatokat, a londoni elemzõk stagflációt, vagyis stagnáló gazdaságot és jelentõs pénzromlást valószínûsítenek. Varga Mihály (Fidesz) szerint, pedig csak a ’legnagyobb gond, hogy nem állt helyre a gazdaságpolitika hitelessége. Pedig! Nem a gazdaságpolitika hitelességét kellene helyre állítani, hanem az Európai Uniós tagország, Magyarország társadalmának progresszióját gátló államadósság kérdésében kellene radikális lépéseket tenni. Vagyis, egy radikális közgazdasági-pénzügyi programot kellene kidolgozni az államadósság kezelésével kapcsolatban 2007 után Magyarországon! Molnár Ervin társadalomkutató elemzõ szerint legelõször szükséges lenne az adósságérték 2007 utáni nagyságát megbecsülni. Az államadósság az 1990-es 20.4 Mrd US$ értékérõl 2007 végére 84,8 Mrd US$-ra, tehát (84,6/20.4=) 4.16-szeresére; kamat kifizetés az 1990 elõtti 11.3 Mrd US$-ról 1990-2007 12

között 65.2 Mrd $-ra, vagyis (65.2/11.3=) 5.76-szorosára nõtt. Ha az 1990 elõtti és utáni növekedési tendenciák 2007 utáni másfél-két évtizedben is megmaradnak, akkor ebben az esetben az adósság, valamint a kamatkifizetés 1990-2007 közötti 84,8 és 65.2 Mrd US$ értékét megszorozhatjuk 4.16-tal, ill. 5.76-tal. Ezekkel a prolongált tendenciaszámokkal kell a 2007 után következõ másfél-két évtized múlva kb. (65.2x5,76=) 375.5 Mrd US$-értékû kamatkifizetéssel (a gazdaságból nettó forráskivonással) a magyar társadalomnak szembe néznie, mialatt az adósság (84.8x4.16=) 352.8 Mrd US$-ra nõ. Nyilvánvalóan, ezek a tendenciaszámok változhatnak. Csökkenhetnek, vagy növekedhetnek, a magyar pénzügyi kormányzat rendelkezésére álló pénzügyi források, törlesztési hajlandóság, esetleg a világgazdasági helyzetben beálló, a magyar gazdaság teljesítményét tükrözõ profitráta növekedésére is kedvezõen ható folyamatok következtében. Vagy, egy esetleges nemzetközi általános adósságcsökkentési program keretében (az 1931-es Dawes- tervhez hasonlóan). Ettõl függetlenül, úgy vélem, az idézett tendenciaszámok egy valós képet tükröznek. Lóránt Károly, a Magyar Nemzetnek Brüsszelbõl tudósító közgazdásza szintén felvetette azt a kérdést, hogy a jelen helyzetben mit lehet egyáltalán tenni a stabilizációs csomagokkal tarkított sodródással szemben? Lóránt Károly szerint „a globalizáció problémáival foglalkozó nemzetközi szakirodalom, civil mozgalmak, ezen belül a környezetvédõk egyértelmûen a helyi gazdaságok fejlesztését ajánlják, vagyis, hogy a helyi közösségek szervezzék meg saját védelmüket és – racionális mértékig – saját ellátásukat, ami ellátásbiztonságot és jövedelembiztonságot nyújt az összefogó közösségeknek. A hazánkban jól ismert és alkalmazott kaláka, vagy a múlt századelõtõl a kommunista hatalomátvételig mûködõ Hangya Szövetkezetek is ilyen összefogásnak tekinthetõk – tehát a gondolat nem ismeretlen hazánkban sem. A megoldáshoz vezetõ út azonban ennél szélesebb körû kell, hogy legyen, nagyjából, Lóránt Károly értelmezése szerint, a következõ hangsúlyokkal: (1) Az Európai Unió keretein belül szorgalmazni kell a neoliberális gazdaságpolitika felülvizsgálatát, rámutatva, hogy ennek folytatása – eltekintve attól a pusztítástól, amit a nyugati társadalmakban végez – a keleti országok, mindenek elõtt Magyarország és Lengyelország teljes elidegenedéséhez vezethet; (2) Még a jelenlegi körülmények között is lehetõség van arra, hogy Magyarország az uniós szerzõdések kis- és közepes vállalkozásokra, illetve a külsõ egyensúlyra vonatkozó passzusait a magyar vállalatok támogatása érdekében felhasználja; (3) A magyar vállalatok exportjának, il-

letve a hazánkban a külföldiek számára nyújtott szolgáltatások erõteljes fejlesztése, állami támogatással (például a promóciós költségek átvállalása, a helyi beruházások támogatása stb.) E tekintetben építeni lehet és kell is a nyugati magyarságra, amely szívesen segít akkor, ha a magyar kormány tudja, hogy mit akar; (4) Zárni a belsõ gazdasági vertikumokat (hazai kézbe venni a termelés – feldolgozás – szállítás – értékesítés láncot); (5) Amennyire ez lehetséges, vissza kell szerezni az orosz piacokat, hogy az energiaimportot magyar árukkal ellentételezhessük; (6) Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a mûszaki fejlesztésre, és a mûszaki szakemberek és tudományos kutatók európai programokba (például Galileo) történõ bevonására; (7) A magyar bankrendszer minimális ellenértékért került külföldi kézbe (nemzetközi összehasonlításban megint csak példátlan mértékben), ráadásul úgy, hogy a kereskedelmi bankok sok százmilliárdos feltõkésítése a magyar adófizetõk terhére történt, jelentõsen terhelve a költségvetést (most meg kiviszik hatalmas nyereségüket). Alapvetõ érdekünk, hogy egy hazai kézben lévõ és a hazai vállalati szférát támogató bankrendszert megteremtsünk. Ugyanez vonatkozik a biztosítókra is. (8) Végig kell gondolni, hogy a helyi gazdasági körforgás megindítására és támogatására helyi pénzt hozzunk létre. A helyi pénz gazdasági válságok hatására jött létre, amikor lokálisan a kereslet, meg a kínálat is megvolt, (tehát kihasználatlan gazdasági erõforrások voltak) ám pénzszûke miatt a helyi gazdasági körforgás sem tudott mûködni. A széles körben ismert megoldások az 1929-31-es gazdasági válság nyomán jöttek létre, így például a svájci WIR bank, amelyet 1934-ben létesítettek és még ma is mûködik. A helyi pénz iránti igény a neoliberális gazdaságpolitika negatív hatásainak mérséklése céljából, a nyolcvanas évektõl éledt újjá. Jelenleg számos fejlet ipari országban, így az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban alkalmazzák. Magyarország szempontjából az lenne a jelentõsége, hogy foglalkoztatási lehetõséget biztosíthatna a nagy munkanélküliséggel küzdõ térségekben, illetve piacot biztosíthatna a hazai vállalkozóknak. (9) Általában minden lehetséges eszközzel kellene elõsegíteni a társadalom integrálódását, a lakosság erõteljesebb bevonását a helyi gazdasági, társadalmi és bármilyen más jellegû közösségekbe; (10) A társadalom igazságérzetét kielégítõ progresszív jövedelemadó-rendszer bevezetése. Fritz Tamás politológus társam szavaival kezdtem írásomat, aki szerint, ismétlem: „A szabaddemokraták a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik.” A fentiekben, csak vázlatosan jó ha figyelünk

Magyarország adósságterhe nem más, mint egy elképesztõ pénzügyi csalás! Elidegenítették a magyar nép munkájának az eredményét, amelyet a vérével és az izzadtságával hozott létre! Dr. Drábik János elõadásának írott változata, a helyszínen felvett hanganyag alapján. Hogyan került az ország ebbe a helyzetbe? Már az indulás egy elképesztõ csalás! Mindenki elolvashatja a Magyar Nemzeti Bank 2-es számú Mûhelytanulmányok 56. oldalán azt a mondatot, hogy ‘73 és 1989 között, az ország ténylegesen 1 milliárd dollár forrásbevonásban részesült. Vagyis ennyi jött be az országba. Sokkal több kölcsönt vett fel, de ennyi jött be ténylegesen az országba. A többi hiteleket már a kamatok fizetésére vette föl, és ez lényegében már be sem jött az országba. És ezért az 1 milliárd dollárért, ugyanennyi idõ – 16 év alatt – kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot, és még maradt kifizetetlen 22 milliárd dollár bruttó adósság! Egyértelmûen mutatja, ez a Nemzeti Bank által tett megállapítás, hogy itt pénzügyi csalásról van szó! Ez egy csalás! Nyilvánvaló csalás. Ilyen pénzügyi csalással lett az ország kifosztva! Na most, már eltelt 90 óta 18 év, és a helyzet nem hogy javult volna, hanem egyre csak romlott. Mert idõközben, annak a Nemzeti Vagyonnak a 80%-a odavan. És most a szerényebb számot mondom, mert sokan ragaszkodnak hozzá, hogy a Nemzeti Vagyonnak már a 90%-a odavan. Vannak, akik azt mondják, hogy 80 valamennyi. Maradjunk a 80%-nál. Legyünk szerények. Ezt a vagyont, a 100%-ot, 1989-ben és 90-ben a Nemzetközi Pénzvilág univerzális hatáskörû frontintézményei; úgymint a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank, körülbelül 130-140 milliárd dollárra becsülték, – akkori dollárértéken. Ezért az országnak, a 80%-ért, legalább 100 milliárd dollárt kellett volna kapnia. Ténylegesen kapott az ország: 20 milliárd dollárt! Ennyi jött be az eladott Nemzeti Vagyonért, és hangsúlyozom, ez Nemzeti Vagyon volt, nem az Állam vagyona! Hogyha tisztességes Alkotmánya lenne az országnak, minden másképpen alakult volna. Ha nem eleve egy selejtet állított volna elõ Tölgyessy Péter és Sólyom László, a jelenlegi Köztársasági Elnök, akik írták ezt az alaptörvényt, amiben egy szó nincs arról, hogy védelmezni kell a Nemzet Közös Vagyonát, egy szó nincs arról, hogy a Magyar Nép Szabadságának ez az alapja! Mert egy kiszolgáltatott vagyontalan koldus nép, az nem lehet szabad! Mert akkor már a Demokrácia, csak bohózat. Amit meg is tapasztalunk. Tehát, a selejt alkotmány, vagy az alkotmánynak nevezett alaptörvény értelmében, – az Állam megtehette azt, hogy az igazi tulajdonos, a Magyar Nemzet hozzájárulása nélkül, és utólagos elszámolás nélkül, – mert el se számolt vele a mai napig, – utólag se, – elidegenítette a magyar nép munkájának az eredményét, amelyet a vérével és az izzadtságával hozott létre! De ezért neki, a Magyar Államnak, – tisztességet árat kellett volna legalább kapnia! szemléltetett összeállításban érintett problémák tényleges megoldásához szükséges társadalmi akarat csak egyféle képen manifesztálódhat: ha a magyar politikai-gazdasági/pénzügyi és média közéletbõl végleges jelleggel sikerül kiiktatni a szabaddemokrata politikai, gazdasági/pénzügyi és média/értelmiségi, és tegyük hozzá, az MSZP ennek tükörkép konventjének befolyását. Számomra, és úgy véjó ha figyelünk

Mint mondtam már, mindösszesen 20 milliárd dollár jött be az országba. És itt elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez: hol van ez a 20 milliárd dollár? Mert ez azért bejött. De hol van? És mi épült belõle? Mit kapott érte a Magyar Nép, a Magyar Nemzet? De mivel ebben az országban a fõhatalmat a Nemzetközi Szuper Bankárok szolgálatában álló – kozmopolita*, komprádor***, kollaboráns**, – lényegében hazaáruló – pénzügyi technokrata**** réteg gyakorolja – megállapíthatjuk, hogy a Nemzet, lényegében semmit sem kapott ezért a pénzért, ezért az elherdált vagyonért... A nemzetközi pénzvilág cselédje – A Nemzeti Bank A Nemzeti Bank, az ország központi bankja, s amelynek mind a mai napig egyetlen tulajdonosa van; a Magyar Állam. És a Magyar Államot hivatalosan az Országgyûlés, és a Kormány képviseli, de ennek a Nemzeti Banknak a döntéseibe lényegében, – nem szólhat bele, sem az Országgyûlés, sem a Kormány, – semmilyen vonatkozásban! Még az Állami Számvevõszék sem ellenõrizheti, mert a Nemzetközi Bankárvilág, olyan törvényeket rendelt meg, vagy kényszerített ki, az õket kiszolgáló komprádor vezetõ rétegtõl, amelyben az Állam megtiltja magának, hogy a saját tulajdonának bármely döntésébe, bármely vonatkozásába bele szóljon. – Tehát: én vagyok a tulajdonos, de megtiltom magamnak, hogy a tulajdonomat a saját érdekemben használjam, mert így szól a rám kényszerített törvény. Amely nem más, mint a Nemzeti Banki Törvény! Ennek, elképesztõ következményei vannak, a Magyar Nemzet sorsát illetõen. Azért, mert ugyanis azt a 20 milliárd dollárt, ami bejött a Magyar Nép vagyonáért, - azt a Nemzeti Bank, – amely ugyan formálisan magyar tulajdonban van, de lényegében nem más, mint a Nemzetközi Pénzvilág cselédje, s ezeknek az érdekeit szolgálja, s nem a Magyar Népét, – nos ez a Nemzeti Bank lényegében megtartotta magának ezt a pénzt, ezt a 20 milliárd dollárt, és ráhelyezte, a nála vezetett deviza számlára. Az pénz tehát ott maradt, s ebbõl egyetlen fillért sem kapott a Magyar Költségvetés, a Magyar Kormány, a Magyar Állam, a Magyar Nép. Hogyan is történt ez? Ahogyan érkezett külföldrõl a a nép vagyonáért vételárként ez a csekély összeg, – mert azért érkezett, – ennek megfelelõen, az MNB. levegõbõl elõállított játékpénzt, – forintot, – és ezt a forintot adta át úgy a Magyar Államnak, hogy rávezette, az ugyancsak nála lévõ költségvetési jegyszámlára. Na most ez a pénz, ami így keletkezett, – tehát a 20 milliárd dollárnak ez a játékforintban kifejezett megkettõzése, – ez a másodlagos levegõ pénz, – ez mégis csak elkezdett keringeni a nemzet gazdaságban, – és különbözõ címeken, mikor megcsinálta a maga körforgását, – szépen visszakerült külföldiekhez. Mert ha a termelõi vagyon profitja volt, akkor a termelõi vagyon külföldi tulajdonosához került, forint jövedelemként. Ha ideérkezett tõkének volt a tõke járadéka, – akkor a külföldi tõkéshez, a befektetõ tõkéshez érkezett forintban, mint tõke járadék. Ha felvett kölcsön volt, akkor a kölcsön adóhoz, a hitelezõhöz érkezett mint adósság törlesztés, és kamat, – persze forint formájában. >>

lem, sokunk számára az ország jövõje fontosabb, mint egy törpepárttá zsugorodott entitás jövõje. Ha a Fidesz nem meri vállalni az 1990-ben elmaradt „nagytakarítást”, akkor a Fideszt maga alá temeti majd a növekvõ államadósság terhei által indukált társadalmi elégedetlenségi hullám. Amit csak súlyosbíthat egy olyan USA gazdasági recesszió, amely „mélyebb és hosszabban elnyúló lesz, mint

ahogyan arra eddig a szakemberek számítottak.” Egy kérdés marad csupán megválaszolásra: a III. eladósodást és az abból való kitörést jelképezõ Gordiuszi csomót elvágó kard vajon kinek a kezében lesz? Készítette és összeállította: Csontos Gábor politológus

13

Természetesen a külföldieknek nem kellett ez a forint, hanem elmentek a Nemzeti Bankba, és errõl a bizonyos eredetileg 20 milliárd dolláros deviza-számláról szépen leemelték az itteni profitjuknak megfelelõ devizát, – és azt kivitték az országból. Tehát így került vissza ez a 20 milliárd dollár, melyet a Magyar Nép a termelõi vagyonáért kapott, – így került vissza a Külföldi Bankárvilágba, – úgy, hogy lényegében ebbõl a pénzbõl a Magyar Népnek nem jutott egy fillért sem. És, hogy ezt a kifosztó tranzakciót hogyan is oldották meg véglegesen az MNB fifikás bankárai? Hát a következõ módon: „A forint pedig így szépen visszakerült a Nemzeti Bankhoz. Na, most ez azért jó sok pénz volt. De mit csinált, a Nemzetközi Pénzvilágnak ez a cselédje, a Magyar Nemzeti Bank – mit csinált ezzel a forinttal? Hát nem engedte meg, hogy a Magyar Gazdaság mûködtetésében továbbra is részt vegyen, hanem azt tette vele, hogy különbözõ technikákkal elinflálta! – Gondoljuk csak meg, hogy amikor a nagy a termelõi vagyon nagy eladása folyamatban volt, az infláció 20%-ra rúgott, de fölment 25%-ra, 30-ra, sõt volt olyan év, hogy 35%-os volt az infláció. Vagyis az általa levegõbõl elõállított pénzt, elpárologtatta infláció formájában. Amit pedig nem tudott inflációval megsemmisíteni, szét olvasztani, azt különbözõ sterilizációs technikákkal kivonta a forgalomból, s visszaküldte a levegõbe, ahonnan Õ ezt a forintot elõállította.”

(Ezért nevezzük ezt a forintot játékpénznek, mert mindössze csak azt a célt szolgálta, hogy általa elvegyék a magyaroktól még azokat a javaikat is, amelyek a Nagy Privatizáció után megmaradtak. – a szerk.: Fort András) „Tehát lényegében a Magyar Nép, átadta a termelõi vagyonát a Nemzetközi Pénzvilágnak! A kozmopolita, komprádor, kollaboráns, – lényegében hazaáruló – pénzügyi technokrata réteg jóvoltából!! Annak a Nemzetközi Pénzvilágnak, amelyet a szupergazdag bankárcsaládok alkotnak, s akiknek a törzsvagyona ma 300 trillió dollár, – a trillió, az ezer milliárd. Ezen családok tulajdonát képezi a világot meghatározó 500 nagy multinacionális cég, melyeknek õk a részvénytulajdonosai. Ezeket a családokat gazdagította tehát az elszegényített és kifosztott Magyar Nép...” Dr. Drábik János elõadásának írott változata (Tehát így csináltak a „mi“ vezetõink rabszolgát belõlünk. De a mi szó teljesen helytelen, mert a MAGYAR népet nem MAGYAR parlament hanem az ott helyet foglaló *****-k irányítják. Amíg nem lesz nemzeti parlamentünk, kormányunk,kormányfõnk addig „e*zek“ bármit megtehetnek ebben az országban a rendõrség, bíróság, államapparátus, önkormányzatok segítségével.)

Éhséglázadások, csillagászati élelmiszerárak és profitok Az agrármultik hatalmasat kaszálnak az élelmiszerválságon, miközben mindenki más szenved tõle. Az ENSZ válságtanácskozásokat tart, s közben kirobbantak az elsõ éles politikai viták a hagyományosan gazdag és a többet fogyasztani akaró feltörekvõ országok között, a szegények pedig sürgõs segélyt remélnek, mert százmillió ember áll az éhhalál szélén. Ennek már a fele sem tréfa, amit a magyarok is egyre inkább megéreznek. A globalizáció bizonyos szempontból azt jelenti, hogy mindenki ugyanazokért az erõforrásokért harcol, függetlenül attól, hogy hol él a Földön. A mostani élelmiszerválság pedig jól rávilágít, hogy a legalapvetõbb szükségleteinket jelentõ dolgok, például az ennivaló is e világméretû marakodás tárgyává vált. Nem lehet kitérni elõle. Május 19-én Genfben a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) miniszteri szintû tanácskozást tart a kérdésrõl, s a G8 júliusi, Hokkaidón tartandó következõ tanácskozásán is ez lesz a legfontosabb napirendi pont. A Nemzetközi Valutaalaptól származó mellékelt grafikonok jól mutatják, hogy a világ élelmiszerpiaca megbillent, a kereslet lényegesen meghaladja a kínálatot, s emiatt az árak az egekbe szöktek, az élemiszertartalékok fogynak. A helyzet komolyságát mutatja, hogy George Bush amerikai elnök pénteken bejelentette: újabb 770 millió dollárt kíván fordítani az élelmiszerkrízis kezelésére, így ilyen célra összesen már majdnem egymilliárd dollár áll rendelkezésre ebben az évben, különbözõ középtávú programokra pedig további ötmilliárd dollár. Az összeg a probléma méretéhez képest nem nagy, de jelzi, hogy a washingtoni adminisztráció is kezdi komolyan venni a vészjelzéseket. Például az arról szóló híreket, hogy a hidegháború óta elõször felütötte a fejét a „túlélési“ beszerzés, azaz a totális élelmiszerhiánytól tartó emberek pánikvásárlása és nagy tételû készletezése. Bush értékelése a helyzet kialakulásáról, amelyért részben felelõssé tette a feltörekvõ országok gyors fogyasztásnövekedését, igen heves indulatokat váltott ki, fõleg Indiában. A világ második legnépesebb, 1,1 milliárd lakosú országának középosztályát, amely felelõs lenne a fogyasztásnövekedésért, az amerikai elnök 350 milliósra tette, s ebbõl vonta le következtetéseit. Ezzel szemben a McKinsey Global Institute tavalyi felmérése szerint ez a réteg mindössze ötvenmilliós. Ráadásul az ENSZ élelmezésügyi szerveze14

te, a FAO adatai szerint (mint a mellékelt táblázat mutatja) éppen az Egyesült Államokban nõtt meg leginkább a kereslet a gabonafélék iránt, méghozzá a bioüzemanyag-programok beindítása következtében. A FAO adatai szerint az USA-ban az idén 30 millió tonna kukoricaalapú biodízelolaj is készülhet. S a termelés gyorsan nõ, hiszen 2000 és 2006 között az emelkedés 2,5-szörös volt. Gabonaforgalom, millió tonna Ország 2006-2007 becslés 2007-2008 elõrejelzés Kína 382,2 389,1 India 193,1 197,3 USA 277,6 310,4 Világ 2062,4 2105,0

Változás, % 1,8 2,17 11,81 2,06 Forrás: FAO

Ez persze nem magyarázza meg a többi gabonaféle iránti kereslet gyors növekedését, ami mögött több ok is meghúzódik. Így a nagy szárazság miatti gyenge ausztrál gabonatermés, a magas olajárak miatt emelkedõ termelési költségek, a hagyományos mûködési területeirõl a pénzügyi válság miatt távozó és célpontot keresõ spekulatív tõke megjelenése, vagy a nagy lélekszámú feltörekvõ országokban erõsödõ fizetõképesség stb. A tendencia mindenesetre elég veszélyesnek látszott ahhoz, hogy Léo Mérore`s, az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának elnöke tanácskozást hívjon össze az áremelkedés rövid és hosszú távú okainak feltárására. Ebben pedig támogatást kapott a különféle szakosított ENSZ-intézmények, így a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) és a fejlesztési szervezet (UNCTAD) vezetõitõl, illetve magától Ban Ki Mun fõtitkártól is. „Az élelmiszerválság gyors eszkalációja elérte a szükséghelyzet állapotát“ – jelentette ki Mérore`s, aki nyilván naprakészen ismeri a Burkina Fasoból, Kamerunból, Egyiptomból, Szenegálból, Marokkóból vagy éppen saját országából, Haitirõl érkezõ éhségtüntetésekkel, zavargásokkal kapcsolatos híreket. A bioüzemanyag felemészti az élelmünket Ezzel egy idõben az ENSZ frissen kinevezett élelmiszerügyi megbízottja, Olivier De Schutter a világszervezet emberi jogi bizottságának ülésén kijelentette, hogy a globális élelmiszerválság nem más, mint az emberi jó ha figyelünk

jogok tömeges megsértése. Nem véletlen, hogy a fejlõdõ országokban tüntetések, sztrájkok és zavargások ütötték fel a fejüket az olyan élelmiszerek árának drámai emelkedése nyomán, mint a búza, a rizs, a kukorica, az étolajok és más alapvetõ élelmiszerek. Schutter szerint az árak „csendes cunamija“ 100 millió embert veszélyeztet. Emiatt május 22-23-ára az ENSZ genfi székhelyû emberi jogi bizottságában más ENSZ-ügynökségekkel együtt egy olyan tanácskozást hirdetett meg, amely a mostani élelmiszerválságot emberi jogi problémává nyilvánítaná. A megbízott szerint itt ugyanis nem valamiféle természeti csapásról, földrengésrõl van szó, hanem emberek által elõidézett helyzetrõl. Schutter sürgõsnek nevezte, hogy néhány területen (beleértve az amerikai bioüzemanyag-program ok befagyasztását és az európai bioüzemanyag-tervezetek eldobását) koordinált nemzetközi válasz szülessen az élelmiszerválságra. Úgy véli, hogy nem kellene az élelmiszerválságot átpolitizálni, még ha például a nemrégiben leköszönt elõdje, Jean Ziegler tavaly emberiség elleni bûntettnek nevezte is az élelmiszertermés etanoltermékekké való átkonvertálását. A megbízott ugyanakkor sürgette a nagyobb agrárbefektetéseket a fejlõdõ országokban, ahol a tengerentúli segélyek és a világbanki hitelek visszaestek az elmúlt 25 évben. Felhívta a figyelmet továbbá arra a néhány multinacionális nagyvállalatra, amely a kezében tartja a vetõmag- és a mûtrágya-forgalmazást, az élelmiszer-feldolgozást és -elosztást. Szerinte az államoknak jobban meg kellene regulázniuk ezeket a cégeket. (Ebben különösen igaza lehet azután, hogy az ágazat nagy cégeinek nemrégiben nyilvánosságra hozott negyedéves üzleti eredményei szárnyalnak. Csak példaként: a gabona-feldolgozással foglalkozó Archer-Daniels-Midland 42 százalékos profitemelkedést jelentett, s ebben jelentõs szerepet játszott annak a részlegének a hétszeres bevétel-növekedése, amely készletezi, szállítja és értékesíti az olyan gabonaféleségeket, mint a búza, a kukorica és a szójabab. A Monsanto, amely vetõmag- és növényvédõszerek elõállításával foglalkozik, vagy a Deere & Co., az ismert mezõgaz dasági gépgyártó, illetve a Mosaic mûtrágyagyártó egytõl egyig csodás negyedévet könyvelhettek el.) Végül említést tett a nyersanyagárak emelkedésérõl, amelyekhez elsõsorban a befektetési alapok spekulációi adják a hátteret. Emiatt szakértõi megbeszéléseket tart szükségesnek arról, hogy milyen módon lehet limitálni a spekulatív befektetõk szerepét az élelmiszerárak alakulásában. Lester Brown B-terve a világ megmentésére A világ legtekintélyesebb környezeti szakemberei is értékelték a helyzetet, köztük nemrégiben Lester R. Brown, az Earth Policy Institute elnöke, akit sokan a világ egyik legbefolyásosabb gondolkodójának tartanak. Brown már korábban is megfogalmazta súlyos aggályait a világgazdaság mozgásával kapcsolatban. Egy éve ezt írta a „B 2.0 terv: Akció egy veszélyeztetett bolygó és egy bajba jutott civilizáció megmentésére“ címû könyvében: „A mai civilizáció olyan gazdasági vágányon halad, amely a környezet pusztulása, ez-

zel együtt a gazdasági hanyatlás, alkalmasint pedig a teljes gazdasági összeomlás felé vezet“. Kifejtette azt is, hogy nagy, de a katonai kiadásokhoz képest mégis szerény összegbõl megmenthetõ volna a Föld, s ez a B 2.0 terv. Elképzeléseit azóta felülvizsgálta, s már van B 3.0 terv is. Pár hete pedig kifejezetten az élelmiszerválsággal kapcsolatban írta le gondolatait. Figyelmeztetett rá, hogy Szudánban, ahol az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) felelõs 2 millió ember gabonával való ellátásáért, a darfuri menekülttáborban 2008 elsõ három hónapjában 56 gabonaszállító teherautót térítettek el. A visszaszerzett szállítóeszközökbõl csak huszat sikerült megjavítani, s ezekre sem találnak elég sofõrt. A fenyegetettség miatt a régióba érkezõ élelmiszer mennyisége a felére csökkent. Pakisztánban, ahol a liszt ára megduplázódott, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága nemzeti kérdéssé vált. Állig felfegyverzett katonák ezrei õrzik a gabonatározókat és kísérik a gabonaszállító teherautókat. Az éhséglázadások általánossá váltak – írja Brown. Egyiptomban azoknál a pékségeknél, amelyek államilag támogatott árú kenyeret árulnak, a hosszú sorokban gyakran harc tör ki. Marokkóban 34 élelmiszerhiány miatt lázongó embert zártak börtönbe. Jemenben legalább tucatnyi halottja volt a zavargásoknak. Kamerunban többtucat ember vesztette életét az összecsapásokban. De egy sor más országban – Etiópiában, Haitin, Indonéziában, Mexikóban – is voltak hasonló okok miatt kirobbant rendzavarások. A professzor szerint a búza, a rizs és a kukorica világpiaci árának megduplázódása erõsen redukálta a segélycélokra felhasználható élelmiszerek mennyiségét, olyannyira, hogy 37, az ENSZ világélelmezési programjához jelentõsen kötõdõ országban a szükséghelyzeti élelemellátás kockázatossá vált. Márciusban a WFP ezért sürgõs, 500 millió dolláros pótlólagos támogatásért folyamodott. További probléma Lester Brown szerint, hogy a növénytermesztés hatékonysága lassabban nõ a korábbiaknál. Míg 1950 és 1990 között a gabonaföldeken évente 2,1 százalékkal nõtt ez a mutató, addig 1990 és 2007 között már csak 1,2 százalékkal. Ráadásul miközben a magas olajárak megemelik a mezõgazdaság termelés és a szállítás költségeit, sokkal profitábilisabbá vált a gabonából üzemanyagot készíteni, mint élelmiszerként eladni. A szokásos üzletmenet többé nem járható út – szögezi le Brown. A vezetõ országoknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy stabilizálható legyen a népesség, ezért meg kell tiltani a bioüzemanyagok autókban való felhasználását, stabilizálni kell a légkört, a vízkészletet, meg kell óvni a termõföldeket és konzerválni a talajt. De a népesség stabilizálása nem egyszerûen megfelelõ egészségügyi ellátás és családtervezési szolgáltatások kérdése. Ehhez világméretû erõfeszítésre van szükség a szegénység megszüntetésére. Amihez pedig a vízhiányt kell legelõbb felszámolni. Ezek a célok nem érhetõk el gyorsan, de az elõrehaladás alapvetõ az élelmiszerbiztonság elérése érdekében – véli Brown. hvg.hu

KARÁCSONYI ELLENSÉGKÉPZÉS

De álljunk meg egy szóra: hogy Gyurcsány egyik fõ tapsoncának, a miniszterelnök csodálata tárgyának, s viszontimádójának mûsorcímét vágjuk ide. Igen, idõzzünk el annál a röpke kérdésnél, hogy a pártelnök-miniszterelnök-Motim-Altus-tulaj-Apró-võ miért találja oly rettegésre méltónak a konzervatív eszmék népszerûsödését? Hát azért, mert a posztsztálinista legendáriumban a konzervatív és a szélsõjobb nemcsak egy tálból cseresznyézik, hanem egy és ugyanaz a métely, eltaposandó poloska. Ellene fellépni nemcsak erény, hanem dicsõség a szocialista párt-hiszekegy szerint. Az a kérdés marad csak ezek után nyitva: mit szólnak ezekhez a nyíltan kirekesztõ, komszomolszagúan ósdi nézetekhez, illetve kormánypolitikai rangra emelésükhöz az európai konzervatív pártok? Megyeri Dávid jó ha figyelünk

15

12 éven aluliaknak és öregedõ – ortodox – bolsevikoknak Az emberiség történetében számos kimagasló egyéniség található, ám Vlagyimir Iljics Lenint (alias: Uljánovot) több száz versztnyivel emelt mindenki fölé, az igazságra egy lyukas kopejkát sem adó bolsevik propagandagépezet. Lenin tehetségérõl, tudásarzenáljáról, emberi nagyságáról, szervezõképességérõl, éleslátásáról, elszántságáról, következetességérõl, humanizmusáról, szónoki képességérõl és/vagy alkotókészségérõl egy felhõkarcoló méretû könyvtárat megtöltõ anyagot (tanulmányt, ódát, regét, verset, regényt, színdarabot, stb., stb.,) írtak össze hívei (elvtársai, kortársai, szimpatizánsai, követõi), egymást, sõt a Pravda c. napilap ún. „hazugsági” koefficiensét is felülmúlva, ami már rendkívül figyelemre méltó eredményként értékelhetõ. Az alábbiakban viszont, a legelsõ Leninrõl készült „autentikus” mesemû olvasható, amely a mûfaj sajátos eszközével –, képet ad a nagy szószátyárról, a délibábot kergetõ despotáról, a nemi és szellemi fertõzõbetegségben szenvedõ bolsevikrõl, aki a mesében is „ÉLT, ÉL ÉS ÉLNI FOG”! Hol volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, de az Urálon innen, a minden oroszok cár-atyuskájának irdatlan nagy birodalmában,egy Szimbirszk nevû városka, ahol 1870-ben, a bolondok havában (április 22-én), a jóravaló Uljánov család második gyermeke látta meg a napvilágot, és a keresztségben a Vlagyimir nevet kapta. Sokan állították, hogy az új jövevény, méreten felüli (XXXL-es) kopasz fejjel született, de takaros kis hegyes szakálla volt, és már kéthetes korában folyékonyan beszélt, sõt az ó-orosz nyelv gõgicsélése sem okozott gondot neki. A mamácska vagy papácska szavak helyett, a „proletárdiktatúra” volt az elsõ szó, amelyet – szülei legnagyobb meglepetésére – kiejtett (a cumival együtt) a szájacskján, de még a helybéli nagy tudású pópa sem volt képes értelmezni a csöppség mondanivalóját. Még a hatodik életévét sem töltötte be, amikor egy piciny, de ütõképes pártalapszervezetethozott létre játszótársai körében, majd bolsevicskákra és mensevicskékre osztotta õket, és egymásra uszította a két csoportot. A durcáskodó pártonkívülieket pedig „gyermekkolhozkákba” és/vagy „gulágocskákba” rekesztette ki,- rájuk ragasztván a burzsujka, kulákocska, eszerke, kadetka és más gúnyneveket. Ezekkel építtette meg az elsõ homokvárát is, amelyet „vöröskeburgnak” nevezett, és apró sarló-kalapácsos figurákkal díszített. Iskolai tanulmányai során, tanárai sokaságával sajátíttatta el a legkorszerûbb humán-és reáltudományok minden csínját-bínját, a dialektikus-és történelmi materializmus csalhatatlan módszerének alkalmazásával. 1887-ben 1000 (azaz ezer) karátos aranyéremmel fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és a Kazáni Jogi Egyetem hallgatója lett, de a mérhetetlen gonosz cári adminisztráció felfigyelt a diákok körében kifejtett forradalmi aktivitására, ezért kizárták az egyetemrõl és Kokuskino falucskába számûzték. 1888-ban visszatérhetett Kazánba, de mivel az egyetem nem fogadta vissza, ezért Szamarába költözött, és a Peterburgi Egyetem jogi karának magántanulójaként – 1891-ben – olyan káprázatos vizsgaeredményeket ért el, hogy a legmagasabb fokozatú diploma tulajdonosa lett. Közben arra is volt ideje, hogy megszervezze az elsõ szamarai marxista csoportot, amely késõbb felbecsülhetetlen hatással volt a fiatalok politikai mozgalmára. Az 1893-as évben már a peterburgi marxisták vezetõjévé avanzsált, és tovább fejlesztette politikai-irodalmi-forradalmi tevékenységét. Betonacél keménységgel lépett fel a cár-atyuska (és holdudvara) ellen, gyújtó hatású hordószónoklatai nyomán úgy lobbant fel a forradalmi tûz szerte a birodalomban, mint hajdanában, Néró császár idejében Róma épületei, a gyújtogatók által eldobált égõ fáklyák és szalmacsóvák sokaságától. Ideológiai ellenfelei úgy hullottak porba vaslogikával telített (érthetetlen) érveinek sokaságától, mint a 16

kalandozó magyarok nyílvesszeitõl az ellenséges harcosok. El is terjedt a mondás a hithû pravoszlávok körében: „Vlagyimir Iljics recsegõ hangjától és zagyva szövegétõl,- ments meg Uram, minket!”. Aminden oroszok cárjának türelme kb. két évig tartott, majd rettenetes haragra gerjedt Uljánov ellen, és 1895-ben börtönbe záratta, 1897-ben pedig Szibériába számûzette a nagy hasbeszélõt. A kegyetlen zsarnok képes volt harmadosztályú vagonban(!) kizsuppoltatni Peterburgból a proletárok vezérét, egy bojár házába elhelyeztetni, és csupán azt engedélyezte számára, hogy írogatással, olvasással, vendégeskedéssel és vadászgatással morzsolgassa sivár napjait. A számûzöttek keserû kenyerének majszolgatása közben, Uljánov feleségül vette Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaját (elvhû munkatársát), de nem hanyagolta el az önmagára kiszabott „házi feladat” teljesítését sem, mert 3 év leforgása alatt, nem több-és nem kevesebb, mint 30 (azaz harminc) olyan elméleti munkát vetett papírra, amelyet késõbb több tízmillió példányban jelentettek meg a Szovjetunióban, majd pedig a szocialista táborban. Cikkeinek, tanulmányainak és minden mûvének közös vonása volt: a redundancia, a mellébeszélés, a kétértelmûség, az ötletszerûség, a tudálékoskodás és a mérhetetlen primitívség. „Veretes” tételeinek (megállapításainak) döntõ többsége hibásnak, tévesnek vagy valótlannak bizonyult. Nem következett be a kapitalizmus pusztulása, nem egyesültek a világ proletárjai, nem építettek aranyból nyilvános vécéket, megbukott a hadikommunizmus, tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, nem jött el a mindenkit tejben-vajban fürdetõ kommunizmus, nem teljesítették küldetésüket az általa kiválasztott bolsevik fõguruk, stb., stb. A számûzetés keserves napjainak elteltével, Vlagyimir Iljics úgy gondolta, hogy jobb lesz a bûzlõ kapitalizmusban tengõdni, mint az embertelen cári rezsimben, ezért a proletáriátus és a muzsikok összekuporgatott kopejkái segítségével, London, Párizs, Zürich, München, Genf, Prága, Krakkó, Zimmerwald, Stuttgart, Koppenhága és más európai városok szállodáiban „nyomorgott” feleségével, majd Inessa Armand (francia származású) szeretõjével. Sokan azt terjesztették róla, hogy Rolls-Royce gépkocsiban utazgatott, de ezek a pletyka szintjén mozgó, rosszindulatú hírközlõk arról hallgattak, hogy a kerékpárt sem vetette meg, sõt (állítólag) Krakkóból átkarikázott az akkoriban magyar területnek számító Felvidékre is. Ami pedig Inessát illeti,- elméletileg igen jól képzett marxista volt, sokat segített Leninnek, idõnként még helyettesítette is ideológiai vezérét, sõt Krupszkaja helyettesítésétõl sem zárkózott el… Érthetõ tehát, hogy lenin Peterburgba majd Moszkvába is magával vitte Inessát, és az így létrejött trojka a legnagyobb egyetértésben élt (és dolgozott) a Kreml ódon falai között, csupán Krupszkaja ragaszkodott a külön hálószobához… Inessa Moszkvában hunyt el 1920-ban, elhagyott férje és négy gyermeke gyászolta (az ötödik, „Vlagyimir”/!/ nevû gyermeke, tüdõbajban halt meg). Uljánov, a kényszerû emigrációban vette fel a Lenin nevet, alaposan megnehezítve ezzel,- az Uljánov után kutakodó – együgyû – cári OHRANKA (politikai titkosrendõrség) munkáját… Lenin utolérhetetlen és utánozhatatlan szervezési/vezetési tevékenységére jellemzõ, hogy telefon, fax, Internet, valamint rádió kapcsolat nélkül is képes volt irányítani az oroszországi forradalmi mozgalmakat és eseményeket. Ezt a tényt szajkózta minden lehetséges eszközzel a szovjet propaganda, ez tükrözõdik a mese világában is. Ugyanakkor bizonyítható, hogy Lenin, – a sokrétû felelõsségteljes szervezési és irodalmi elfoglaltsága következtében lekéste az 1905-ös forradalmat, majd a cári rezsimet megdöntõ(!) 1917-es februári forradalmat, de áprilisban már Peterburgban volt, és közétette az ún. „Ápjó ha figyelünk

rilisi téziseit“. Minden hívét a forradalom továbbfejlesztésére buzdította, majd letartóztatásától félve, Finnországba menekült, és csak akkor tért vissza, amikor Trockij vezetésével a bolsevikok puccsal megbuktatták a polgári (Kerenszkij-féle) kormányt, és kezükbe kaparintották a hatalmat. Utólag – természetesen – egy hatalmas fegyveres forradalmat kreáltak az Auróra cirkáló két vaktölténnyel leadott lövésébõl és a senki által nem védett Téli Palota „ostromából”. A bolsevikok bûvészmutatványának következtében lett Leninbõl annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak a vezére, hõse, szervezõje és irányítója, amelyik: (1) nem volt nagy, (2)nem októberben zajlott le, (3)nem volt szocialista és (4)nem volt forradalom. Mesebeli hõsünk a kezébe markolta a hatalmat és megvalósította mindannak az ellenkezõjét, amit korábban (szóban és írásban) ígért a hallgatóinak és olvasóinak. Földhöz juttatta a parasztokat, majd „másnap“ elvette tõlük, és a lehetõ legnagyobb nyomorba döntötte a parasztságot. A hadikommunizmus bevezetésével elérte, hogy milliók haltak éhen, és kannibalizmus ütötte fel a fejét egyes vidéki körzetekben (ez megismétlõdött Sztalin „uralkodása” alatt is). Békét ígért az embereknek, de elfuserált kül-és belpolitikájának következtében évekig tartó véres polgárháború dúlt a világ „elsõ szocialista államában”. Szabad önrendelkezési jogot ígért a cári Oroszországban élõ népeknek, de már az elsõ elszakadási szándékot (Finnország esetében) katonai erõvel próbálta megakadályozni, a továbbiakban pedig tûzzel-vassal fojtott el minden önállósodási törekvést. A világon elsõként hozta létre a munkatáborokat (GULAGok), ahová bírósági ítélet nélkül bárki, bármilyen indokkal és tetszõleges idõtartamra kaphatott „beutalót”. Érdemes megjegyezni, hogy a GULAG-okra irányítottakat nem harmadosztályú vagonokban szállították, mint a cári idõkben a számûzötteket, hanem ún. marhavagonokba zsúfolták be az embereket, kitéve õket a hõségnek vagy a fagynak, minimális mennyiségre vagy nullára redukálva az élelemmel és ivóvízzel való ellátásukat, valamint a tisztálkodási lehetõségük biztosítását. Az egypártrendszer és a proletárdiktatúra bevezetésével, a kegyetlen cári rendszerben sem ismert (alkalmazott)) lelki terrornak, kínzásoknak és „ötletes“ kivégzési módszereknek lettek szenvedõ alanyai az állampolgárok. Lenin, a proletárdiktatúrára való hivatkozással véres hajtóvadászatot jó ha figyelünk

indított a papság, a parasztság és az értelmiség ellen. A helyi szovjetek, a CSEKA (Csrezvicsájnaja Komisszija – Rendkívüli Bizottság), a Vörös Hadsereg és a KOMSZOMOL (Kommuniszticseszkij Szojuz Mologyozsi – Kommunista Ifjúsági Szövetség) segítségével rettegésben tartotta az embereket, egyházi létesítményeket raboltak ki, ingatlanokat és ingóságokat sajátítottak ki mindennemû kárpótlás nélkül. Túszokat szedtek a rendszer ellenségeinek tartott személyek körébõl, és nyilvános kivégzéseket rendeztek (többek között) olyan vétségekért, mint a közös gazdaság takarmányának megdézsmálása, a kijelölt vasúti szakasz karbantartásának (pl. a hótól való megtisztításának) elmaradása vagy a takarmány beszolgáltatás megtagadása. Lenin közvetlen parancsára 800 (azaz nyocszáz!) embert lõttek agyon 1918-ban Moszkvában és Peterburgban, mert egy merénylõ agyonlõtte a CSEKA vezetõjét, Mojszej Szolomonovics Urickijt. Csupán az összehasonlítás kedvéért: II. Sándor cár meggyilkolása után (1881-ben), részletes rendõrségi vizsgálat következett, majd bírósági tárgyalás, illetve ítélethozatal alapján 5 (azaz öt) személyt ítéltek halálra. Így aránylott (1:5) egy az öthöz,- a cári rezsimben, és (1:800) egy a nyolcszázhoz,- a világ elsõ szocialista államában. Lenin „bölcs” éleslátásának, emberismeretének, valamint intuíciójának köszönhetõ, hogy elkezdett mûve – halála után – kiteljesedett a sztalini éra alatt, amikor is: az osztályharc címén tízmilliókat likvidáltak, megnyomorítottak, kisemmiztek, korlátoztak szabad munkavállalásukban, utazásukban, vallásuk gyakorlásában, családtagjaikkal, munkatársaikkal vagy barátaikkal való kapcsolattartásban és gondolkodásukban. Több mint 80 évig funkcionált az a példátlan terrorral fenntartott rendszer, amelyet a nagy mesehõs megálmodott, megalapozott és útjára bocsátott. 1924-ben bekövetkezett halálával kezdetét vette az utódlási harc, a hatalomra törõk permanens viszálykodása, uralkodóvá ált a frakciózás, az intrikálás, a képmutatás, a hajbókolás, a megalkuvás és a rettegés. A legfelsõbb vezetõk ritkán haltak meg természetes halállal, ágyban és párnák közt, de olyan szovjet család is ritkaság számba ment, akit ne érintett volna közvetve vagy közvetlenül, az évtizedekig dühöngõ bolsevik terror. Senki sem érezhette magát biztonságban: kolhozparaszt, munkás, mérnök, orvos, író, katona, Lenin vagy Sztalin díjas, a Szovjetunió hõse vagy érdemes sportoló, operaénekes vagy buszvezetõ, párttag vagy pártonkívüli, senki, senki, senki! Az esztelen és/vagy megmagyarázhatatlan terror hullámai átcsaptak a Szovjetunió határain, és megfertõzték a „fél világot”! Tömegével jelentek meg és jelennek meg az új Leninek Sztalin, Hruscsov, Pol Pot, Mao-Ce-tung, Ho-apó, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Ceausescu, Tito, Honecker, Gomulka, Szaddam, Husák és mások képében (bõrében). Átvitt értelemben talán hasonlítanak a mesebeli Hétfejû Sárkányhoz, azzal a különbséggel, hogy annál sokkalta veszélyesebbek,- és eddig 100 000 000 (azaz százmillió) ártatlan ember halála terheli a számlájukat! Fokozza a veszélyt, hogy mindig vannak szépszámmal olyan agyalágyultak, akik sem a mások, sem a maguk kárán nem tanultak semmit a történelembõl. A bárgyúság egyértelmû jeleként büszkén vallják magukat kommunistáknak (bolsevikoknak), nosztalgiáznak a gyilkosok után, „életüket és vérüket” adnák egy embertelen rendszert szimbolizáló jelképért. Eddig tartott az elbeszélés, mesének indult, de a mondanivalóját tekintve, véresen komoly igazságokat tartalmazott! Nem árt emlékezni és ébernek lenni, mert a Lenin és Sztalin félék (eszement követõik) a vírusokhoz hasonlóan nem pusztulnak ki, csak átalakulnak. Az Orosz Föderációban is bontogatják szárnyukat a neokommunisták, hazánkban is visszasompolyogtak a közéletbe a Thürmer-féle kommunista párt és a Kádár baráti társaság infantilis tagjai, akik a fasizmus veszélyével riasztgatják a polgárokat, miközben hason csúsznak a vértõl csöpögõ kezû Kun Béla, Szamuely Tibor és Kádár János emléke elõtt. Érdemes megemlíteni, hogy Gyurcsány és bandája egy árva szóval sem reflektált arra, hogy a Munkáspárt felvette a kommunista melléknevet, de tombolnának és világgá üvöltenék, ha egy (bármilyen) kis párt a hungarista vagy nemzeti szocialista jelzõket használná. Prof. Dr. Bokor Imre a Justitia Bizottság elnöke

17

„Egy vallási vezetõnek erkölcsi példaképnek kell lennie, ezért illik betartania a vallási szokásokat és törvényeket. Igaz, ez a magyar zsidók túlnyomó részét képviselõ Mazsihisz vezetésére is“ – mondta lapunknak Weisz Péter, a Barankovics István Alapítvány izraelita mûhelyének elnöke annak kapcsán, hogy Feldmájer Péter Kullai Tamás volt kecskeméti szocialista önkormányzati képviselõ ügyvédjeként jelentõs zsidó ünnepeken is részt vett a Zuschlagperhez kapcsolódó tárgyalási fordulókon. Egy hagyományait tisztelõ zsidó vallási vezetõ az év utolsó jelentõs ünnepének, az úgynevezett szukkotnak, vagyis a sátoros ünnepnek a napjain nem dolgozik, hanem részt vesz a szertartásokon. Weisz Péter szerint önmagában is elfogadhatatlan Feldmájer magatartása, de súlyosbítja a helyzetet, hogy a Mazsihisz elnöke egy olyan ügyben képviseli ügyfelét, amelynek fõszereplõje éles antiszemita megnyilvánulása miatt is ismerté vált. Emlékezetes: a volt MSZP-s politikus Zuschlag Jánosnak a koncentrációs táborok áldozatain való, nyilvánosságra került viccelõdése miatt kellett távoznia a közéletbõl. „Morális problémákat vet fel az ügy a zsidóság képviseletében. Vannak következtetések, amelyeket ilyen esetekben az embernek önmagának kell levonnia“ – mondta Weisz Péter. A Mazsihisznál nem különül

el a vallási és a világi vezetés. Megkérdeztük volna a Mazsihisz elnökét, mi a véleménye minderrõl, de nem sikerült elérnünk. A magyar zsidóság négy irányzata A Mazsihisz a magyar zsidóság döntõ többségét kitevõ, úgynevezett neológ irányzatot képviseli, amely a 19. század óta a modernizációt, a társadalom iránti nagyobb nyitottságot vallja, míg az ortodox hitközség tagjai

mereven ragaszkodnak a vallási hagyományokhoz, így például szertartásaikon nincsen zene. Az utóbbi közösség egyébként szintén a Mazsihiszon keresztül kapja az állami támogatást. Létezik még az úgynevezett reformirányzat, ahol nõk is lehetnek rabbik, illetve az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. (MH) KD Forrás: Magyar Hírlap

A kínai tulajdont kell védelmezniük A Kremlbõl jövõ értesülések szerint az elsõ kínai elit egység a „People’s Armed Police“ (PAP) (fegyveres készültségi rendõrség) a Kinai Népköztársaság és az Amerikai Szövetségi Államok között létrejött, aláírt, megállapodások értelmében a az USA-ba megérkezett, hogy az ott lévõ álló értékek védelmét átvegye, egy teljesen csõdbe ment elsõ világállam Amerika, mely a Kína tulajdonában megy át. Amerika jelenlegi adósága Kínával szembe egy igen figyelemre méltó összeg 2,5 Billiónen Dollár (a fordító) Szinte hihetetlen az amerikai néppel szemben, hogy az amerkiai elnök George W Buch egy erdetileg három oldalas törvényt, egy pénzügyi csomagot, mely magába foglalja a csõdbe ment bankok megmentését, 700 Milliárdos összegben, azonnal ratifikálta. (aláírásával törvényesítette) Ez a törvény 2008.szebtember 20-ika ótta 451 oldalas regény lett, melynek következménye az hogy az amerikai nép rabszolgává lett a külföldi kreditoroknak (kölcsönzöknek) 18

A helyzet még nyugtalanitóbb, ezen híradásban az, hogy ez az új törvény, az európai és kínai bankoknak nem csak az amerikai nép hypotheken (ingatlan) adóságának ellenörzését ruházza át, hanem egyben a hitelkártya adósságát is magába foglalja. Az amerikai nép, családonként átlag 30.000 Dollár adósággal rendelkezik. Valójában mennyire megsemmisítendõ ez a új US- törvény, mely egy következõ gyûjtõ név alatt szerepel „Emergency Economic Stabilization Act 2008" (rendkívüli állapoti törvény a gazdaság stabilizására 2008) hogy az amerikai lakosságnak gyakorlatilag bizonyítató legyen az orosz jógi szakértõk a következõképpen ismertetik: Sektion 101 (a)(1) rendelkezik afölött aminek"Troubled Asset Relief Program"(TARP) nevezzik. Egy igen figyelemre méltö összeg, mellyel az amerikai lakosság bankoknak és más külömbözö pénzügyi intézményeknek tartoznak, az US-kormányra átruházandó, és ezt az adáságot a kormyány a külföldi bankoknak mint hitelezönek foglalóba átengedi. jó ha figyelünk

Sektion 101 (c) (3) elöször az amerika történetében, a külföldi bankok rendeltetésére az amerikai szövetségi kormány teljhatalmú törvényfeletti joggal felruházott pénzügyi agentet állít az amerikai állampolgárok fölé. Sektion 3 (b) az amerikai pénügyminiszter felhatalmazott arra hogy minden nemü adóságot, belértve a hitelkártya, hypotheken (ingatlan), személyi kölcsön, autókölcsön stb. A TARP- programba felvegye. Sektion 112 az amerikai pénzügyminiszter korlátlanul felhatalmazott az amerikai nép adóságának az átírására, átruházására a külföldi bankok számára.(tulajdonba való átadás) Sektion 112 (1) (a) Az US-Kormány, elöször az amerikai történelemben felhatalmazza önmagát, mint részvényes a vállalkozásokban való részvételre, ezen keresztül a kapitalista nemzetgazdaság hatékonyan fellendül és így mint kapitalista gazdaságot, megszüntetik. Sektion 119 (2) (a) az amerikai pénzügyminiszter kiadhat teljahatalmu megbizásokat mely nem esik a törvényház ellenörzése allá, igy az amerikai pénzügyminiszter a leghatalmasabb emberré vált az USA-ban US-Pénzügyminiszter Paulson teljhatalmu meghatalmazása nem esik a törvényház ellenörzése allá. Sektion 204 kihirdeti a renkivüli gazdasági allapotot az Eggyesült Allamak felett „ A törvény minden határozata szolgálja a redkivüli állapot szükségszerüségeit. A jogi szakértõk arra fegyelmeztetnek hogy a legfélelmetesebb rendelkezés ezen törvényben a Sektion 511 „ Paul Wellstone and Pete Domenici Mental Health Parity and Addiction Equity Act of 2008" és a Sektion 201 “Title II – Special Projects on Federal Land" Ezen törvény rendelkezéseiben megtalálható az „elme egészségi állapot“ meghatározása, egyben felhatalmazza a kormányt, disszidenseket „elmebetegeknek“ nyilvánitani. A „Special Projects“, koncentrációs táborok, létrehozási és fentartási költségeit az US- tagállamok s ezen települései kötelesek fizetni, mely majd az „elmebetegek“ elhelyezésére szolgál. Az amerikai kormány félelme ezen disszidensektöl egyre nyilvánvalóbb, mert az „elmebetegek“ egyre többen kezdík a nyílvánosságot az eseményekröl értesíteni, felvilágosítani, figyelmeztetni. Az egyik ilyen kiemelkedö ismeretekkel rendelkezö „disszident“ egy Inside (belsöinformant) Steve Quayle, ép az ö honlapján olvasható a következö figyelmeztetö felhívás: Nincs olyan nemlátható jelenség mely ne arra utalna hogy a következö két héten belül mely egybeesik egy „banki szabadságolással“ legkorábban 2008.10.14 lehetséges egy gazdasági rendkivüli állapot kihirdetése.

Az elözetes isformáciok arra engednek utalni hogy ez a „bankszabadságolás“ egy avagy két hétig is tarthat és igy a bankok és pénzintézmények ez idö alatt zárva maradnak. Ebben az esetben nincs lehetöség az anyagi javaid feletti redelkezéshez. Hitelkártyák nem lesznek használhatók, pénzautómaták üzemen kivül maradnak. Ez a hábórus törvény alapján történik kihirdetésre, még nem lesznek minden utcában katonai járörök, gondolván arra hogy a lakosság egyszerüen majd elfogadja. de a bankokat és a pénzintézményeket erös védelem alatt tartják, nyilvánosan avagy fedetten. elégedetlenség avagy lázadás esetén mely egyértelmüleg várható, ott a katonaság, rendörség és privát biztonsági emberek a kormány megbizásából keményen fellépnek a lakossággal szemben. Ma még, a végleges kimenet és ezen dimenziója (nagysága) az elkövetkezendö eseményekröl még nem felismerhetö, de már annyi elmondható: Az Amerikai Szövetségi Allamok melyet mi ismertünk, már nem létezik és nem lesz soha többé. Az idö, mikor amerika mint világhatalom, példakép és a szabadság világitó tornya volt mindörökre a multé lett. Az Amerikai Szövetségi Államok szép lassan eltünnek a nagy semmiségbe. Gregorij Jacovlev Magzin 2000/ fordította Kruták

SZÉKELYEK AZ ANTARKTISZON A világ leghidegebb hegyét szeretné meghódítani januárban két erdélyi hegymászó. Január 3-án indulnak. Az Antarktisz közel ötezer méteres Vinson csúcsa immár az ötödik a Székelyek a magasban expedíció-sorozatban. A Seven Summit program végsõ teljesítéséig még két kontinens csúcsára kell feljutniuk – mondták el a hegymászók a felkészülésrõl. Az embertelen idõjárási körülményekre készülve Tulit Zsombor négy napra hûtõkamrába költözött. A sepsiszentgyörgyi hegymászó és társa Neacsu David felkészülése egyébként szokványos, naponta edzenek, hét végén pedig túráznak. Mindez az erõnlét mellett az állóképességet erõsíti, hiszen szerintük fejben kell legyõzni a hegyet. A fõ célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhetõ, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. A föld legszárazabb és leghidegebb, fagysivatagnak is nevezett kontinensén a sportolóknak a közel ötezer méteres magasság mellett, a -30 C°-os átlaghõmérsékletet, az óránként akár 350 kilométeres sebességgel száguldó szelet is le kell gyõzniük. Romániai alpinista még nem járt a Vinson-on, és mint elmondták, korábbi szokásukhoz híven a csúcson ezúttal is kitûzik a székely zászlót. (Duna TV)

jó ha figyelünk

19

– Kuthy Lajos 162 évvel ezelõtti jövendölése Magyarország rabszolgaságáról – „A népet félig már kivettük excellenciátok kezébõl, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szûrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsõszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fõvárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Elõször láz és undor kapja meg s bõszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött õsvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erõszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az elsõ kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erõ igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nõiket, leányaikat adják el pénzünkért.“ A kommunista éra, amely a magyarságnak legsivárabb, legterméketlenebb korszaka volt, csupán egyetlen tekintetben, a hamis értékelések terén dicsekedhetik fölös mennyiségû produktivitással. 1945-tõl, a „felszabadulásnak“ hazudott bolsevista szabadrablástól kezdve mind a mai napig a hamis elõítéleteknek, hazug jelszavaknak, torz és tendenciózus eszme- és emberértékelésnek olyan tömegû nyûgével szõtte gúzsba a magyarságot, hogy ebbõl a kötelékbõl kiszabadulni egyik legnehezebb, de egyben legszebb feladata is lesz az új, magyar fejjel, magyarul gondolkodó generációnak, ha lesz ilyen még valaha. Magyarország valódi leigázása azonban nem 1945-ben, hanem már sokkal korábban megkezdõdött. Körülbelül akkor, amikor az elsõ kaftános galíciai átlépte a magyar határt, s nyomában ezrek és százezrek vetették magukat a gyanútlan magyar falvakra, városokra. A történelem meghamisításától, emberek, elvek, tudósok és mûvészek hazug értékeléséig minden eszköz jó volt, ami a magyarság gazdasági leigázásához segíthette azt a sok, nagy étvágyú idegent, mely egy évszázadon át pokoli céltudatossággal építette itt a maga hatalmát. A sok példa közül most csak egyet ragadunk ki. Egy elfelejtett, elsikkasztott, valamikor nagyhírû magyar írót, akinek könyveit talán senki sem olvassa, s nem is olvasta azok közül, aki a liberális vagy kommunista iroda20

lomtörténetekbõl ismerte meg a magyar irodalmat. Ez az író Kuthy Lajos (1813-1864), akinek nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit, regényeit, és õt magát is. Utolérte a magyar tehetségek sorsa, és szegényen, mindenkitõl elhagyatva halt meg. Diószegi szõlõjében lévõ sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a vízre írott betû. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérõdzõknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, és gyenge jellemû ember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt. Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással írott regényében, a „Hazai rejtelmek“-ben megjósolta, hogy miként fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság. Ezért, és csakis ezért kellett eltûnnie nyomtalanul a magyar irodalomból, hogy helyet adjon a molnárferencek, hunyadisándorok, szépernõk, birólajosok nevével fémjelzett országhódító siserehadnak, akik a magyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia – még Kuthy emlékének is. Utoljára 1906- ban adta ki a Franklin Társulat „Hazai rejtelmek“ címû, annak idején – 1847-ben – óriási sikert aratott regényét, melyhez az elõszót nem kisebb személyiség, mint Mikszáth Kálmán jegyezte. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel irtanák a magyar tehetségeket, és mintha bûn volna Magyarországon a magyar élet égetõ problémáival foglalkozni... Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténetek: ez, ami manapság a honkebleket deríti. Faji kérdés... társadalmi korrajz... – szélsõséges feleslegek. Ebben a könyvben Kuthy Lajos elõre megmondott mindent, ami azóta száz százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai Magyarország sorsát, hogy százhatvankét esztendõvel ezelõtt írt sorait olvasva kétségbeesetten kell azokon megdöbbenni, megállapítva azt is, hogy Kuthy próféciája 2008-ra az utolsó betûig beteljesedett. A „Hazai rejtelmek“ második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf fõispán-

nal, a tönkre jutott, karmai között vergõdõ magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani Magyarországot. Ma, 2008-ban szinte hátborzongató dolog olvasni ezt a százhatvankét év elõtti próféciát: Ez a mi zsebeinknek való hízoda „ A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendõ, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bõvebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani... Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövõ uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midõn a ház felépül, salonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná s új uralgást adna kezébe.” Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon: „Ez a mi bõrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnõ és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bõ és könnyû nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellem viszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színû egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielõtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerûségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tõle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni. Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb mûvész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik.” jó ha figyelünk

Jóslás a Numerus Clausus eltörlésérõl Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás, miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek. „Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép ûzendi s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Õ vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kõszobákba gyülöngve, vagy elszigetelve értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint. Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe.” Ötszáz család zsarolja a magyarhont Megdöbbentõen beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyrõl eképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon: „Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és mûvész fut, fárad, éjjelez s Szilveszter estélyén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szûkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fõvárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengõ tõkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok õseit õseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre vissza

visszük s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövõje, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.“ A zsidóság adósai ülnek a képviselõházban Jósol ezután Löbl Simon, az idegen érdekek szolgálatába szegõdõ képviselõházról is, ekképpen: „ ... Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellõzik szerepünket törvényhozás utján megtámadni. Egy-egy bûntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sõt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás utján súrlódásba jönni, úgy hogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midõn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között, oly hirtelenül el tudott hatalmosulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni s a köz értelmét és érzését hallagató rendszerbe nyûgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.“ A bennszülött õsvér minden érdemlési módból ki van zárva És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon: „A népet félig már kivettük excellenciátok kezébõl, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szûrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit s végre elsõszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A

magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fõvárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Elõször láz és undor kapja meg s bõszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött õsvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek s emberi jogaimat erõszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az elsõ kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erõ igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek s nõiket, leányaikat adják el pénzünkért. Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre ada. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott, vagy üdvözlõ arcok fogadnak, a középosztály iránt gõgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyûlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erõszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek." Ennyi talán elég az idézetekbõl. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 162 évvel ezelõtt – 1846-ban – írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, 2008-ban, midõn a jóslat beteljesedvén, a saját bõrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betûig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy – Uram Isten -, talán már nem is akarja olvasni! Dobszay Károly

LEVÉL IZRAELBÕL: TILOS UTCÁN HANUKÁZNI A ZSIDÓKNAK, EZ AZ „ERETNEK ZSIDÓK” MÛVE Izraeli „olvasónk” igazolja, hogy az utcai hanukázás a szélsõséges zsidók provokációja. Tisztelt Szerkesztõség! Izraeli zsidónõ vagyok. S a Habad-mozgalom „ortodox zsidói” a zsidó vallás szerint is vétkesek. Ugyanis a zsidó vallás törvényei szerint Menórát gyújtani áldás-mondással csak ill. vagy 1./ privát lakásban, vagy 2./ zsinagógában szabad. Utcán, tereken TILOS!!! Úgyhogy itt nem a zsidó vallással van a baj, – hanem az eretnek Habad – zsidókkal. Mi, többi zsidók is elítéljük a Habad-zsidókat a Hõsök terén való banzájozásért. A köztéri hanukázás jól behatárolható szélsõséges zsidó csoportok mûve, melyek mesterségesen gerjesztik a feszültséget, és provokálják a többségi, keresztény társadalmon túl, még a rendesen, békében élni akaró zsidókat is. A baj az, hogy így a „rendes” zsidókkal is csak rosszat tesznek, hiszen áttételesen a zsidóellenesség rájuk is kihat. Ezért fel kell venni a harcot a szélsõséges zsidó elemekkel, és nem engedni a provokációjuknak, de hatásosan, kellõ keménységgel kell hátrálásra kényszeríteni õket, mint ahogy tette a nemzeti ellenállás idén, mikor sikerült a Hõsök terei Hanukázást átvitetni máshova. Szent Korona Rádió

jó ha figyelünk

21

Kormányváltás megy végbe ezen a héten hazánkban. No nem az, amelyikre a közvélemény többsége számít, hanem egy másik: Magyarország vezetését átveszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A harmadik Gyurcsány-kabinet bábkormányként mûködik tovább, a parlamenti többséget az IMF által elõírt lépéseket már régóta követelõ szabad demokraták – a szocialistákkal már nyíltan lepaktált MDF-képviselõkkel együtt – zavartalanul biztosítják. Valódi miniszterelnökünket Dominique Strauss-Kahnnak hívják majd, akit nemrégiben kis híján leváltottak a valutaalap élérõl magánéleti botránya miatt. Ami egyébként még jól is jöhet nekünk, hiszen az elnök magyar származású szeretõjén keresztül talán valamelyest már megismerkedhetett hazánkkal. Van is mirõl tájékozódnia, hiszen a valutaalap a hitelnyújtásért cserébe rövid idõn belül kezébe veszi a hazai önkormányzati rendszer, az oktatás és az egészségügy átalakítását. Legrosszabb rémálmaink válnak valóra. Gazdasági önállóságunk jelentõs részét – mint Orbán Viktor fogalmazott egy tegnapi konferencián – már most elveszítettük. S amikor azt halljuk majd, hogy az újabb és újabb megszorításokat az IMF segítsége miatt kell megtennünk, gondoljunk arra az egyedülálló történelmi kuriózumra, hogy az Európai Unióban Magyarország a Nemzetközi Valutaalap egyetlen gyarmata. Ahhoz a világhoz csatlakoztunk, ahol elsõsorban a kilátástalan helyzetben lévõ fejlõ-

dõ országok foglalnak helyet, amelyek utolsó mentsvárukként szaladnak hitelért az IMFhez. A valutaalapnál eladósodni majdnem olyan, mintha a sarki uzsoráshoz fordulnánk. Mi mégis ezt tesszük, s nem azért, mert pénzügyi helyzetünk alapján rászorulnánk. A mértékadó szakemberek és elemzõk zöme egyöntetûen állítja, hogy Magyarországot csak meglegyintette az a válság, ami padlóra küldte az amerikai pénzintézeteket és a velük üzletet kötõ nyugat-európai bankokat. Nálunk nem helyeztek ki említésre méltó összegben fedezetlen jelzáloghiteleket, nem forgalmazták érdemben a tengerentúlról érkezõ „mérgezõ papírokat“. Egyetlen bank sem rogyott még össze, nem volt szükség államosításra és mentõövre. A baj csak az állampapírpiacon és a forint árfolyamában jelentkezett. Mindkét helyrõl eltûntek a vevõk, a magyar valutát és a kötvényeket két kézzel dobálták el maguktól a külföldi befektetõk. Különösen akkor gyorsultak fel az eladások, amikor kide-

A tájékozottabbak számára immáron közhely, hogy a jelenlegi pénzek nagy része mögött nincs reális fedezet, és a pénzpiacon egy fizetõeszköz árfolyamát az irányában megnyilvánuló bizalom és ennek következményeként az iránta való kereslet határozza meg. Az árfolyam változhat egy gazdasági információtól, egy elnöki kijelentéstõl, egy lepke szárnycsapásától... Természetesen ez utóbbi csak a helyzet abszurditását kiemelõ tréfa, a pénz értékének, vagy elértéktelenedésének kérdése, azonban napjaink súlyos valósága! Vannak magánbankok, amelyek tulajdonosai a nemzetközileg is ismert és elismert pénzeknek, amiket mégis államilag finanszírozott rendõrségek, bíróságok, nyomozóhatóságok védenek. A pénz tulajdonosa szándékától függõen meghatározzák annak értékét, ezt alapul véve jellemzik egy ország gazdasági mutatóját (GDP), és közvetve a pénz tulajdonosok mondják meg a tehetségével, képességeivel, szellemi, fizikai erejével, és sok-sok idejével a munka frontján értéket elõállítóknak, mennyit ér a produktumuk. Ezek a „megmondók“ semmit nem tesznek a haladásért, a fejlõdésért. Elmondják tehát, hogy lehet-e bizalom egy fizetõeszközben, vagy sem, de ez valójában olyan, mintha megálmodnánk egy tárgyat és azt ébredés után már is használni akarnánk. Azt mondják például -és sajnos jogosan-, hogy a Forint fabatkát sem ér, mert sem legális állami vezetés nincs mögötte, sem életképes gazdaság, ezért nem lehet benne bízni. Arról is beszélnek, hogy a Dollár iránti bizalom jelentõsen megingott, de a fizetõeszköz tarthatja még az értékét, a produktív dol22

rült: „Magyarországot megtámadták“, ezért hívatlanul bekopogtattunk az IMF ajtaján. Természetesen Gyurcsány Ferenc volt az, aki a valutalap felkeresését világgá kürtölte, és ezzel rossz hírünket keltette a világban. Szándékosan tette ezt, mert válságkezelõ kormányfõként akarja biztosítani legújabb politikai túlélését, és így szeretne bevonulni a magyar történelembe. E stratégia valóra váltásához csak egyetlen apróság hiányzott: maga az igazi válság, ezért mesterségesen kellett elõidézni a pénzpiaci krachot. Kiválóan sikerült, a horizonton felsejlett az államcsõd réme, és honfitársaink százezreinél ugrott meg a devizahitelek törlesztõrészlete, valamint a forinthitelek kamata. De mindez Gyurcsány számára a szükséges ár volt ahhoz, hogy pár óra leforgása alatt a sarokba dobhassa a kisebbségi kabinet létalapjául megjelölt „újbaloldali“ politikát, és nem törõdve a kiszolgáltatottak és szegények jövõjével, elindítsa a neoliberális közgazdászok által követelt brutális forgatókönyvek végrehajtását. Mindehhez kevés volt a bizonytalan hazai támogatás, ezért – mint sokszor már történelmünkben – kellett egy külsõ hatalom. Mostantól az IMF „szuronyai“ fémjelzik majd a Gyurcsány-korszak új, még sötétebb idõszakát. Forrás: Nánási Tamás – Magyar Nemzet

gozóktól és adófizetõktõl elvett 700 milliárd hatására. Ezt a pénzt -felteszem- az amerikai adófizetõ közszolgáltatásként akarta volna viszont látni, és nem olyanok zsebében, akik felelnek országuk és pénzük problémáiért is. Szó van róla, hogy az Euró még tartja magát. Megkockáztatom; fogja is! Miért? Európa még nincs teljesen globalizálva. Itt vannak még „renitensek“, akik látják, és láttatják a nemzetközi helyzet súlyosságát, akik szembe tudnak és mernek szegülni a mindent bekebelezni kívánó pénzügyi háttérhatalom által szponzorált bábkormányokkal, és kiképzett szélsõ globálliberális államvezetésekbe épített zsoldosokkal. Itt kell most példát statuálni, hogy aki a globalizmusból kimarad, az lemarad -lásd Izland, vagy Magyarország. A világgazdasági válság pénzügyi és politikai taktikai spekuláció. Erõs támadás annak érdekében, hogy a globalizáció nemzetközileg még jelentõsebb teret nyerjen. Egy globális ijesztgetõs játék, amibe minden megrettent gyorsan belekapaszkodik, „amíg még nem késõ“! Globális légypapír! A folytatást nem nehéz kitalálni, mi várható valójában a világország létrejöttét követõen! A háló fonódik, az ellenállást meg akarják törni -média, politika, balesetnek beállított gyilkosságok. A világot „kilóra felvásárló“ globalista, kozmopolita körök a világ arisztokráciájaként végül mindenek korlátlan meghatározói és urai lesznek, hacsak meg nem inog bennük a bizalom... Fáber Károly – Rendszerváltó Fórum

jó ha figyelünk

A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) jövõ heti kétnapos ülésén általános várakozások szerint újabb 25 bázisponttal csökkenti a kamatot, ezt követõen azonban minden bizonnyal szünetet tart. Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltõ Fed a hitelválságra reagálva tavaly augusztus óta 5,25 százalékról 2,25 százalékra mérsékelte a hitelköltséget. Utolsó kamatos ülésén, március közepén 75 bázispontot vágott, az enyhítési kurzus azonban a végéhez közeledik, mert a döntéshozók mindinkább úgy látják, hogy az alacsony kamat jelentõsen növeli az inflációs nyomást, miközben már kevéssé mozdítja elõ a gazdasági növekedést. A jövõ heti kamatdöntést kísérõ közleményében a Fed minden bizonnyal jelezni fogja, hogy idõre van szüksége az eddigi monetáris politikai lépések hatásának felmérésére, de szükség esetén folytatja a kamatcsökkentési kurzust. A svájcifrank-hitelek felvevõi azonban egyelõre nem számíthatnak a kamat csökkenésére. A svájci jegybank (SNB) márciusban 2 százalékra emelte idei inflációs elõrejelzését, miután a februári 2,4-rõl 2,6 százalékra gyorsult az év/éves infláció. Az erõs frank mindazonáltal valamelyest tompítja a növekvõ árnyomást: a fizetõeszköz árfolyama idén eddig 12 százalékot emelkedett a dollárhoz képest – ami részben ellensúlyozza az olajár növekedését – és 4,5 százalékot az euróhoz képest, ami lassítja az importárak emelkedését. A bank március 13-i ülésén változatlanul hagyta a hatéves csúcsot jelentõ 2,75 százalékos kamatot; legközelebb júniusban tartanak kamatos ülést. A piac jelenleg a határidõs kamatkontraktusok alapján szigorításra számít, az elemzõk azonban a hitelpiaci válság miatt nagyobb esélyt adnak a kamat tartásának. Az SNB utoljára tavaly szeptemberben változtatott: 25 bázisponttal csökkentette a kamatot. Japánban szintén nem várható kamatcsökkentés belátható idõn belül. A jegybank (BoJ) márciusban érintetlenül hagyta a 0,5 százalékon álló kamatot, amit azzal indokolt, hogy bár januárban 0,8 százalékra gyorsult az év/éves infláció, a hitelválság következményeként nõtt a gazdaság lassulásának a veszélye. A BoJ április végén várhatóan a korábbi 2,1-rõl 1,5 százalékra csökkenti az áprilisban kezdõdött költségvetési évre vonatkozó GDP-növekedési elõrejelzését, és az elemzõk szerint a költségvetési év folyamán nem változtat a hitelköltségeken. Utoljára 2007 februárjában nyúltak a kamathoz, akkor 25 bázisponttal emelték a rátát. Forrás: Napi Gazdaság, 2008. április 25.

jó ha figyelünk

Nem csökken a hitelfelvételi kedv: 53 milliárdot veszünk fel havonta! Fõleg hitelkiváltás áll a jelzálogkölcsönök növekedése mögött, a szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya három év alatt 200 milliárd forintról 1445,7 milliárd forintra növekedett. A devizanem szerinti megoszlásban a svájci frank alapú hitelek 93,76 %-kal taroltak, az euró-hitelek aránya 3,78 %, a forint hiteleké 2,46 % az MNB legfrissebb statisztikái szerint, írja a Világgazdaság. A bankok tapasztalatai szerint elsõsorban a kedvezõtlen kamatozású korábbi jelzáloghitelek kiváltása és a lakásfelújítás áll az elsõ két helyen a hitelfelvevõk körében. A K&H Bank tapasztalatai szerint az adósságrendezés mellett egyre többen vesznek fel szabad felhasználású hitelt lakáscélra az egyszerûbb ügyintézési eljárásnak köszönhetõen. Az Erste Bank tapasztalati alapján a fenti hitelcélok mellett jellemzõ az autóvásárlás, a tartós fogyasztási cikkek vásárlása és a nyaralási költségek finanszírozása is. Az MKB szerint is jellemzõen utazásra, garázs, vagy üzlethelység vásárlására fordítják a hitelösszeget, de elõfordul, hogy az esküvõjüket finanszírozzák belõle a hitelfelvevõk. Az átlagos hitelösszeg a megkérdezett bankoknál kisebb eltérést mutat a hazai bankoknál, a K&H Banknál 4-5 millió forint, az Erste Banknál 4-6 millió forint, a CIB Banknál 3,6 millió forint és az MKB-nál a legmagasabb 7-8 millió forinttal a jellemzõen felvett összeg. Az átlagos futamidõ az Ersténél a legalacsonyabb 14 évvel, a K&H-nál 20-25 és, az MKB Banknál inkább a 25 évet részesítik elõnyben az ügyfelek. A Kereskedelmi és Hitelbank arról számolt be, hogy egy lakáshitelre három szabad felhasználású hitel jut, addig az Erste Banknál a lakáshitel állomány 25 %-kal meghaladja a szabad felhasználásúakat. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a lakáshitelek átlagos összege magasabb, így kisebb volumen is jelenthet magasabb állományt. Az MKB Banknál 60/40 arányban még a lakáskölcsönök felé billen ez az arány. A Magyar Nemzeti Bank szerint az elmúlt egy évben havonta átlagosan 53 milliárd forinttal nõtt a szabad felhasználású hitelek állománya. Forrás: NET Média-Pénzcentrum, 2008. április 29.

Több a pénz a befektetési alapokban Az elsõ negyedév végén összesen 6 251 milliárd forint vagyont kezeltek a Befektetési Alapkezelõk és Vagyonkezelõk Magyarországi Szövetsége (Bamosz) tagjai – közölte a szövetség szerdán. Az összvagyonon belül a befektetési alapok vagyona 3 145 milliárd forint, az alapo-

kon kívül kezelt vagyon 3 106 milliárd forint volt 2008. március végén.A jelentés megjegyzi, hogy a vagyonkezelt vagyon egy része befektetési alapokban van, így átfedés jelentkezik a két kezelt vagyonkör között. Továbbá egyes befektetési alapok portfoliójában is találhatóak más alapok befektetési jegyei. E duplikációkat figyelmen kívül hagyva a nettó vagyon a befektetési alapok esetében 2.919 milliárd forint, míg az együttes vagyon esetében 5.708 milliárd forint. Az alapokon kívül kezelt vagyon 9,1 százalékkal csökkent az elsõ negyedévben, a befektetési alapok vagyona pedig 1,4 százalékkal mérséklõdött. Az alapokon kívüli vagyon jelentõs csökkenését az okozta, hogy az egyik tag vagyonkezelési tevékenysége megszûnt, és az általa kezelt vagyon Bamosz-körön kívülre került. A vagyonkezelt vagyonon belül a legnagyobb kört a pénztári vagyonok, elsõsorban a magánnyugdíjpénztárak számára kezelt vagyonok alkotják. Ezek a teljes kezelt vagyon 59,7 százalékát teszik ki, értékük az elsõ negyedév végén 1.856 milliárd forint volt. A 969 milliárd forintnyi biztosítói vagyon 31,2 százalékos részarányt képvisel az alapokon kívül kezelt vagyonból. A biztosítói vagyonon belül mintegy 404 milliárd forintot a unit-linked termékek tesznek ki. A maradék 9,1 százalékot az egyéb kezelt vagyonok teszik ki, ezek értéke 281 milliárd forint volt az elsõ negyedév végén. A kezelt vagyon 60,1 százaléka belföldi állampapírokban és kincstárjegyekben van, 19,1 százaléka külföldi részvényekben, 7,4 százaléka hazai részvényekben, 21,3 százaléka befektetési jegyekben, az ingatlanok aránya pedig 0,9 százalékot képvisel. Az elsõ negyedévben a vagyonkezelt vagyonon belül összességében a hazai részvények aránya csökkent, a külföldi részvények és a befektetési jegyek aránya pedig nõtt. Forrás: T-Online – Origo hírek, 2008. április 30.

Nem törõdünk a jövõnkkel Az OTP Pénztárak - a Medián közremûködésével – a Fiatalok és az öngondoskodás címmel felmérést készíttetett a fõállású munkával rendelkezõ fiatalok körében. A kutatás kimutatta, hogy a megkérdezettek jelentõs része (16-35 év közöttiek) nem kellõen tájékozott az általános gazdasági, pénzügyi kérdésekben, valamint a magánnyugdíj- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál sem a hozamelvárás az elsõdleges szempont náluk. A fiatalok közül mindössze minden ötödik tekinthetõ komoly öngondoskodónak. A kutatás a 16-35 év közötti fõállású fiatalokra fókuszált és a magánnyugdíj- és egészségpénztárak ismertségét, megítélését 23

valamint az öngondoskodás jellemzõit is felmérte körükben. A kutatás rávilágított, hogy a 16 és 35 év közöttiek jelentõs része nincs tisztában azzal, hogy miként fogják majd megállapítani a nyugdíját, sokan még mindig az utolsó öt év alapján számított nyugdíj „legendáját“ gondolják igaznak. Ugyanilyen tájékozatlanság állapítható meg az általános gazdasági folyamatok kapcsán is. A társadalmi ellátórendszerek közül az államiak általában jóval kevesebb bizalmat kaptak a fiataloktól, mint a tágabb értelemben vett magánintézmények. A vizsgált szektorok körében a magánnyugdíj-pénztárak kapták a legjobb megítélést. A fiatalok öngondoskodásra való hajlama és képessége szerint három nagy csoportot különíthetõ el. A fiatal munkavállalók csupán 19%-a számít komoly öngondoskodónak, mely azt jelenti, hogy ezek a személyek több pénztárnak is a tagjai, kedvezõ az anyagi helyzetük, és szívesen tartalékolnak hosszú távra. A válaszadók közel háromötödének meglenne ugyan a hajlandósága az öngondoskodásra, azonban ennek a csoportnak a kedvezõtlen anyagi helyzete nem teszi ezt lehetõvé. A harmadik csoportra is kevéssé jel-

lemzõ a pénztári tagság; õk a jelenlegi magas anyagi fogyasztás miatt beáldozzák a jövõbeli megélhetést. Ez a 21% arányú csoport képes lenne az öngondoskodásra, de õk nem hajlandóak rá értékválasztásuk miatt. Mind a magánynyugdíj-, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a belépés motivációját többségében valamilyen „külsõ benyomás“ jelentette, így fõleg a munkahely vagy egy barát, ismerõs, családtag ajánlása. Pénztárválasztásnál a hozamok csak sokadik szempontként szerepeltek a döntésben. A kutatás eredményei egyértelmûen rávilágítanak arra, hogy a fiatalok nagyon tájékozatlanok pénzügyi-gazdasági kérdésekben, és éppen ebbõl kifolyólag nem is mérik fel az egyes pénzügyi szektorok jelentõségét még akkor sem, ha az az õ életüket közvetlenül befolyásolja. Komoly kihívás és egyben feladat lenne a fiatalok gazdasági oktatása, pénzügyi kultúrájuk fejlesztése akár már a középiskolai oktatás keretében - mondta Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezetõ igazgatója. Az önkéntes pénztárak ismertsége - szemben a 90 százalék feletti magánnyugdíjpénztárakkal – 70-75 százalékos, és mint ki-

derült, az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében az ismertség nem azonos az ismerettel - jó néhányan összekeverték egyes pénzügyi csoportok tagjait (értékesítõ - szolgáltató), vagy rosszul tudták a terméket és valójában nem önkéntes nyugdíjpénztárba fizettek (magánnyugdíjpénztár, nyugdíjcélú életbiztosítás). Az egészségpénztárak vizsgálata megdöbbentõ eredményt hozott, ugyanis a munkavállalók egynegyede még sosem halott az egészségpénztárakról. Az elõtakarékosságnak ezt a formáját a magasabb jövedelmûek választják, ugyanakkor a legtájékozottabbak nem õk, hanem a legalacsonyabb jövedelmûek. A belépési motiváció - hasonlóan a magánnyugdíjpénztárakhoz - itt is fõképp a munkahelyi döntés alapján realizálódik. A fõállású dolgozók fiatalok számára az egészségpénztári tagság akkor vonzó, ha a munkáltató átvállalja a fizetést, vagy amennyiben adókedvezményhez jutnak általa. Vagyis, nem annyira az egészségügyi kiadások finanszírozásának megkönnyítését, hanem elsõsorban a járulékmentesen jövedelemhez jutást részesítik elõnyben az egészségpénztári tagsággal kapcsolatban. Forrás: Tõzsdefórum, 2008. május 5.

Postánkból: Matekóra, 1950: Egy favágó egy teherautónyi fát 100 dollárért ad el. A költsége az ár 4/5 része. Mennyi a haszna? Matekóra, 1960: Egy favágó egy teherautónyi fát 100 dollárért ad el. A költsége az ár 4/5 része, vagyis 80$. Mennyi a haszna? Matekóra, 1970: Egy favágó egy teherautónyi fát 100 dollárért ad el, a költsége 80$. Keletkezett-e haszna? Matekóra, 1980: Egy favágó egy teherautónyi fát 100 dollárért ad el. A költsége 80$ a haszna 20$. Feladat: karikázd be a 20-as számot. Matekóra, 1990: Egy gyönyörû erdõ kivágásával egy favágó 20 dollárt keres. És önzõ, és nem törõdik sem az állatok élõhelyével, sem erdõségeink megõrzésével. Mi a véleményed az ilyen foglalkozásról? Meséld el, hogyan érezhették az erdõ madarai és mókusai magukat lakhelyük elpuszítása miatt! (minden válasz helyes!) Valóság, ma (2008): A múlt héten vettem 1 hamburgert 1$ 58 centért. Fizetéskor egy kétdollárost és 8 centet adtam (egy ötcentest és három egycentest). A kiszolgálólány kétségbeesetten nézett a pénztárgépre. Mondtam neki, hogy 2 negyeddolláros jár vissza, de odahívta a menedzsert, aki megpróbálta elmagyarázni a helyzetet. Végül a lány sírva fakadt.

Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság megértésével, a következõ sorok segíthetnek: 1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért. 2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdõbe összefogdosni õket. 3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdõben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni. 4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni. 24

5. 6.

7. 8.

Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgõsen el kell utaznia egy kis idõre, addig egy helyettese fogja õt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: „Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a fõnököm vett tõletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50$-ért.“ A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselõjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelõtt.

Isten hozott a Wall Streeten... jó ha figyelünk

Idén, 2008 október 23.-án nem történt különösebb kormányellenes esemény. Arról viszont nagyon kevesen tudnak, hogy történt egy hatalmas átverés. Akiket átvertek, mélyen hallgatnak az egészrõl, aki tudta mirõl van szó, az meg könnyesre röhögte magát... Az ötlet, amirõl írok egyszer már bevált, amikor a hídlezáráskor néhány telefonáló átverte a rendõröket. A lényeg az volt, hogy telefonon többen elkezdtek értekezni, hogy Gyõrbõl hamarosan megérkezik „az a vonat“, amin kétszáz bõrfejû érkezik Budapestre, a tüntetõket támogatni. A pályaudvarra kirohant két szakasz beöltözött rendõr, a beérkezõ szerelvényt két oldalról körülvették. A vonattal persze egy szál bõrfejû sem érkezett, azok, akik ezt a komédiát eljátszották, tisztában voltak azzal, hogy lehallgatják a telefonjaikat! Az átverés sikerült. Mielõtt a lényeget leírnám, elmondok egy történetet, milyen kaliberû ember ez a gyurcsány ferenc. Miniszterelnökként Debrecenbe látogatott. Érkezésekor félreverték a harangot, mert már akkor is gyûlölték ezt az embernek látszó férget. A polgármesteri hivatal körbe volt kordonozva,rengeteg beöltözött rendõr volt az utcákon. Természetesen néhány száz tüntetõ is volt a fõutcán, akik igen idegesek voltak. A megbeszélt idõre nem érkezett meg gyurcsány, tolódott a program, a rendõrök egyre ingerültebbekké váltak. Aztán az egyik rendõr kiállt a Piac utca közepére, leállította az arra haladó villamost a polgármesteri hivatal elõtt. Az utca túloldalán várakozó dühös tömeg nem láthatta meg, ami ezután történt. A villamos takarásába bevágódott a miniszteri Audi a kísérõ autókkal, gyurcsány kipattant a kocsiból, odasietett Kósa Lajos polgármesterhez, kezet fogott vele és pár másodperc múlva besietett a hivatalba. Annyi idõt töltött el az épület elõtt, amíg néhány vágóképet készítettek róla az újságírók, aztán, mint a patkány, bekotródott. Igen, így viselkedett Magyarország miniszterelnöke a saját népe között, már akkor is, néhány éve!!

jó ha figyelünk

A dühös tömeg kint várakozott és folyamatosan skandált, amit odabent tisztán lehetett hallani. Az emberek elfoglalták az új pozíciókat,ahonnan megdobálhatták a vendéget. A miniszterelnök távozása ismét büszke államférfihoz illõ volt. Villamost megállítani ekkor már nem volt értelme, mert a tömeg már új helyet foglalt el. Most tehát azonos idõben kinyíltak a polgármesteri hivatal kapui és a Piac, valamint a Kossuth utca felé nézõ kijáratokon egyszerre menekült ki kétszer három kocsi. Mindegyiket megdobálták! Azt senki nem tudta, melyikben bujtatták el gyurcsány ferencet! Tehát ennyire gyáva, pitiáner alak az ország elsõ embere! Az október 23.-ai átverés nagyjából ezen tényeknek az ismeretében született! A Magyar Futam résztvevõi elhatározták, hogy a nemzeti ünnep alkalmából felautókáznak a fõvárosba. Aztán eszükbe jutott, hogy lehallgatják a telefonjaikat és ebbõl a hátrányból valami pozitívat kellene kihozni! Ezért vad telefonálásba kezdtek egymás között. Úgy csináltak, mintha nagyon sok kocsijuk tartana Pest felé...Arra is tettek célzást, hogy meg kellene zavarni a miniszterelnök beszédét az Operaházban. ...és az eredmény nem maradt el. Az Operaház környékén minden utcát, a sétálóutcáktól a legszûkebb átjárókig minden megközelítési lehetõséget négytonnás betontömbökkel torlaszoltak el a rendõrök. Úgy dolgoztak, mint a hangyák... Olyan lett a környék, mint Irakban, Afganisztánban, vagy a gázai övezetben...de nem hasonlított egy elvileg demokratikus országhoz! Ahogy közelítettek az ország különbözõ részébõl a Magyar Futamos autók Budapest irányába,úgy lett úrrá a pánik a rendõrökön! Az Andrássy úton lehetett csak az Operához eljutni, itt hagytak egy bejáratot, majd pár száz méterrel ezzel szemben egy menekülési kijáratot! Itt négy-négy betontömböt daruztak az úttestre, közöttük csak akkora rést hagytak, hogy egy személykocsi éppen átférhessen közöttük!

Mire a vidéki autók a Hõsök terére érkeztek, a pánik odáig fajult, hogy a betonkockák közötti résekbe már rendõrkocsit állítottak. Erre azért volt szükség, ha esetleg valaki erõszakkal be akar jutni az elzárt területre, hiába töri át a rácsot, beleszáguld a mobilakadályt képezõ rendõrautóba! A rendõrök fõnöke annyira idióta volt, hogy a mobilakadályt képezõ rendõrt úgy ültették bele a csíkos járõrautóba, hogy ha valaki nekihajtana, a sofõrt találja telibe. Ilyen „véletlenek“ az MTV-ostrománál is gyakran elõfordultak...Tökéletesen olyanná vált a helyzet,mint a háborús övezetekben, ahol az öngyilkos merénylõk ellen kell védekezni! Ha az ember nem látja a felvételt, el sem hiszi, hogy ilyen létezhet hazánkban! A futamosok Pestre érve az elõre megtervezett igazi programjukat hajtották végre, nagy mosolygások közepette. Esze ágában sem volt senkinek sem áttörni a kordonokat, vagy belebombázni a betonakadályokba! A felvételeken látszik, mennyire fél a hatalom a nemzettõl, milyen szinten bepánikolnak, ha csak megsejtik, hogy néhány magyar ember szervezetten megindul ellenük! Az átverés tökéletesre sikerült, lehet gratulálni a Magyar Futamosoknak, az ötletük zseniális volt!! Ezt a taktikát máskor is lehet alkalmazni, komoly emberi erõt és technikát lehet lekötni ezzel a módszerrel! A felvételeket végignézve és a pánikot látva csak mosolyogni tud az ember... Egyrészt látszik, hogy ez a kormány nem véletlenül érdemli ki a II. Patkánykormány nevet, mert ahhoz méltóan viselkedik! (Elõdjük, az I. Patkánykormány Trianon idején létezett) Másrészt nevetséges, hogy egy diktatúra végrehajtó szervezetét ilyen szinten át tudja verni néhány dörzsölt hazafi!! Mindenesetre nagyon jól csinálták, minden gratulációt megérdemelnek a Magyar Futam ravasz tagjai! Dr. Nagy Levente Kunhegyes

25

Magyarország felemelkedésének vagy lesüllyedésének kérdése végsõ soron a magyar Parlamentben dõl el. A Magyarországért Párt programkönyvébõl, a Síklaky István: LÉTBIZTONSÁG és HARMÓNIA címû munkájából 3.5.1. A Fehér Program kiindulópontja Abból a ténybõl indulunk ki, hogy Magyarországon mindig is termett annyi ennivaló, ruhának való, fedélnek való, hogy senki ne éhezzen, tisztességgel öltözködhessék és lakhasson. A baj mindig csak az volt, hogy egy élõsdi réteg rátelepedett – hol tankokkal, hol mással – a dolgozó emberekre, és – saját dologtalan pazarlásuk, hatalmi törekvéseik érdekében és még isten tudja, mi célból – megfosztotta a nép többi, túlnyomó részét munkája gyümölcsétõl. Ez vélhetõen minden közgazdasági elemzés nélkül is nyilvánvaló mindenki számára, aki valamelyest ismeri Magyarország gazdaságföldrajzát és történelmét. Vélhetõen e tárgyi feltételekbõl adódóan lehetséges az 1989-90 évek (a „vadkapitalizmus“ fellépése elõtti utolsó évek) fogyasztásának, illetve az ezt lehetõvé tevõ reálkeresetnek a megkétszerezése. Ismeretes, hogy e szöveg írásakor (2003-ban) a magyar termelõkapacitás jelentõs része kihasználatlan: bevetetlen földek, félgõzzel termelõ üzemek, oktalanul megszüntetett, itt-ott még nagyobb befektetés nélkül helyreállítható kisebb-nagyobb termelõegységek, nagyszámú, rendszeres munka nélkül tengõdõ, képzett munkaerõ. Ha tehát megnõ a fizetõképes kereslet, várható, hogy – a termelésbõvítést segítõ hiteltámogatással (lásd a Létbiztonság és harmónia c. programkönyv 2.3.4. pontját) – a vásárlóerõ mértékében megnövekszik az alapvetõ cikkek hazai termelése is. Következésképpen a programot azzal kell indítani, hogy érezhetõen megnöveljük a kiskeresetû emberek jövedelmét. Mivel ezeknek az embereknek egészséges élelem-szükséglete messze nincs kielégítve, a többletjövedelmet zömmel élelmiszerre fogják költeni. Az eladásra kerülõ élelmiszerek nagyobbik része még – a „globalizálás“ ellenére – amúgy is hazai termék, de viszonylag egyszerû technikával elérhetõ, hogy a jövedelemtöbbletet teljes egészében magyar termékek vásárlására fordítsák. Ez javítja az agrárnépesség, rajtuk keresztül a nem agrár kis- és középvállalkozók életszínvonalát is, és csökkenti a munkanélküliséget. A szerves fejlõdés elvét követve célszerû az 1989-90-es jövedelemszint kétszeresére való növelést fokozatosan, elképzelésünk szerint évi 20%-os emelésekkel, 4 évre elosztva megvalósítani. 3.5.2. A vásárlóerõ ugrásszerû megnövelése Mint már megállapítottuk, az alapfeltétel a hatalomváltás: valamelyik soron következõ választáson – nevezzük ennek évét X-évnek – a választópolgároknak olyan országgyûlésre kell bízniuk az ország dolgát, amelynek többsége elkötelezte magát a természetes társadalmi rendet megvalósító fordulat mellett. Így lép szolgálatba a fordulat kormánya. A fordulat kormánya által benyújtott X+1-ik évi költségvetés tehát 20%-kal megnöveli a közpénzekbõl fizetett béreket (a köztisztviselõk, közalkalmazottak, egészségügyiek, pedagógusok, postások, tömegközlekedésiek, rendészeti szervezetekhez tartozók stb. bérét), valamint a nyugdíjakat és a családi pótlékot, a törvény záradékában pedig az Országgyûlés kinyilvánítja azt az elhatározását, hogy a következõ években megismétli a 20-20%-os emelést, mindaddig, amíg a negyedik évben minden, a költségvetésbõl húzott reáljövedelem (tehát a vásárlóerõ) el nem éri az 1989-90-es szint kétszeresét. Ez – az eltartottakat is figyelembe véve – a lakosság közel felét közvetlenül érinti. (Látni fogjuk, hogy az ehhez társuló lépések ezt a többlet-vásárlóerõt a hazai termékekre irányítják.) Azok bére, akiket nem közpénzekbõl fizetnek, az úgynevezett „verseny26

szféra“ dolgozói, a piaci törvények nyomására nagyjából ugyancsak el fogják érni ezt a szint et, a hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodók és a nem agrár kis- és középvállalkozók tiszta jövedelme is. A tisztes jólét tehát általánossá válik. 3.5.3. A vásárlóerõt a hazai piacra tereljük Lássuk, hogyan irányítja a Fehér Program a közpénzbõl fizetettek többlet-vásárlóerejét hazai termékek vásárlására. A fordulat kormánya létrehozza a MAGYAR ÁRUK BOLTHÁLÓZATÁT. Ez meglévõ boltokból – köztük akár szupermarketekbõl – önkéntes csatlakozással megalakuló hálózat. A kormány kidolgoz egy hálózati (franchise) szerzõdés-formulát, amelyben kötelezi magát arra, hogy a közpénzekbõl fizetett bérek 20%-os emelését, meg a nyugdíj- és családipótlék-emelést nem készpénzben, hanem „fehér kártyákon“ adja ki. (A fehér-kártya nem más, mint az ismert – vásárlásra is használható – bankkártya egy fajtája, sajátos szerepét hamarosan látni fogjuk.) A közpénzekbõl jövedelmet húzók számára nyitnak egy-egy „lakossági folyószámlát“ egy általuk választott bankfióknál. Ezt a továbbiakban fehér-bankszámlának nevezzük. A kedvezményezetteknek fizetõ állami szervezetek a 20%-os emelés összegét hónapról-hónapra a fehér-bankszámlákra utalják. A fehér-bankszámlák tulajdonosai kapnak egy-egy fehér-kártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatla kozási szerzõdésben kötelezik magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetõknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki, azaz, olyan árukat, amelyeknek termelõi ára – mondjuk – legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérbõl, illetve magyar állampolgárok (vállalkozók, gazdák) vállalkozói jövedelmébõl tevõdik össze. (Ez láncolatban értendõ, tehát pl. a magyar anyagban, a belõle gyártott alkatrészben, és a belõle szerelt végtermékben foglalt magyar munkabérek ill. vállalkozói jövedelmek a végtermék „magyar“ minõsítése szempontjából összeadódnak.) 3.5.4. A „fehér-pénz“ forgásának biztosítása A Fehér Program sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként fehér számláján megjelenõ összeget („fehérpénzt“) kap, ezt a fehér-pénzt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására fordítsa, vagy ha ezt nem teszi, azaz megtakarít, akkor ez a pénz magyar árut elõállító vállalkozókhoz/gazdákhoz kerüljön, hogy fejlesztésre, termelésbõvítésre fordíthassák. Ennek az egészséges pénzforgásnak az ösztönzésére minden kedvezményezett azzal a feltétellel kapja meg a havi keresetnövekményt (a „fehér-pénzt“), hogy ha a hónap végéig nem költi el, vagy nem helyezi el egy évre lekötött takarék-számlára, a hónap végén a fehér-bankszámláján maradt pénz 1%-át „pénztartási díjként“ levonják. És ez ismétlõdik hónapról-hónapra. (Ez az összeg a hiteltestületek által a pályázatokra szétosztható hitelkeretet növeli.) Ha tehát valaki valamilyen tartós fogyasztási cikkre, vagy más célra gyûjt, jól teszi, ha utasítást ad a fehér bankszámláját vezetõ pénzintézetnek, hogy a bankszáml án maradt fehér-pénzt írja át egy évre lekötött takarékszámlájára. A takarékszámlán lévõ pénzt egy évig nem terheli pénztartási díj, tehát betevõje egy év múlva változatlan összegben felveheti, vagy meghosszabbíthatja a lekötést. Ha a megtakarító az egy év letelte elõtt mégis kiveszi a pénzét, ezt havi 1% pénztartási díj levonásával kaphatja meg. A takarékszámlán lévõ összegeket a bankok hitelezik ki azoknak a vállalkozóknak/gazdáknak, akik a pénzt magyar áruk termelésének bõvítésére akarják felhasználni. 3.5.5. A Fehér Program hatásai Milyen hatások várhatók az ismertetett lépésektõl? Az élelmiszert és más közszükségleti cikkeket árusító üzletek tömegesen csatlakoznak a Magyar Áruk Bolthálózatához, hiszen a jó ha figyelünk

magyar árukat elkülönítõ pénztári rendszer megvalósítási és fenntartási költsége jócskán megtérül a nagyobb forgalomból. A mezõgazdasági termelõk értékesítési lehetõsége megnõ, nyugodtan bõvíthetik termelésüket a megnövekedett kereslet kielégítésére. Hasonló hatás várható számos ipari kis- és középüzem esetében is. A bõvítések egy részénél hitelre is szükség van. A fordulat kormánya errõl közhitelkeret (lásd a Létbiztonság és harmónia c. programkönyv 2.3.4. pontját) rendelkezésre bocsátásával gondoskodik. Ez az újfajta hitelpiac a Fehér Program bevezetése után évrõl-évre erõteljesebben hat, minthogy a fehér számlákra kerülõ havi összegek – amelyek a hitelekkel bõvülõ hazai kínálattal szembenálló fizetõképes keresletet biztosítják – négy év alatt megötszörözõdnek. (Végül a fordulat kormánya a pénzforgalom egészére kiterjeszti a pénztartási díjat, ezzel teljessé teszi a geselli pénzreformot, és tartósan minimális szintre szorítja le a kamatot, mivel a kereslet-kínálat törvénye a hitelkamatok kialakulására is érvényes.) Az elõzõekbõl nyilvánvaló, hogy a Fehér Program megnöveli a lakosság jelentõs részének a fogyasztását, mégpedig magyar áru fogyasztását. Ennek folytán bõvül azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik árbevételükbõl magyar dolgozókat foglalkoztatnak, tehát a munkanélküliség is csökken. A biztos hazai piacra támaszkodó termelõk könnyebben létesíthetnek export-kapcsolatokat, és megindulhat annak a súlyosan egészségtelen helyzetnek a javulása, amelyben a „magyar“ export túlnyomó részét multik vámszabad területen létesített összeszerelõ üzemeibõl kikerülõ termékek teszik ki, igen nagy arányban import-anyagok és import-alkatrészek felhasználásával, és egy sor más olyan körülmény között, amelyek összességükben azt jelentik, hogy – bár az ilyen export egyes statisztikai mutatókat szépít, amit jól ki lehet használni ködösítésre – az ilyen exportnak a magyar társadalom gazdasági állapotához alig van köze. A kereskedõk érdekeltsége megnõ magyar áruk beszerzésére és gyártatására. 3.5.6. A Fehér Program finanszírozása Honnan lesz az államnak pénze a keresetnövelésre és a termelésbõvítõ hitelekre? Gondoljunk végig egy példát, találomra választott kerek számokkal! Példánkban a fordulat kormánya az elõzõekben felvázolt 20%-os keresetemelésre 400 milliárd forintot fordít, ennek áruval való fedezése érdekében a termelõknek nyújtandó hitelre pedig 100 milliárdot. Hogy megy végbe a vállalkozók efféle hitel-ellátása a fordulat után? Az Országgyûlés határozata alapján az Állami Valutahivatal kibocsát 10 millió darab 10.000 forintos bankjegyet. Ezt a demokratikusan választott hiteltestületek osztják szét a pályázó termelõk között kamatmentesen, évi 2%-os kezelési költség ellenében. (Ez a hitelrendszer társadalmasításával válik lehetõvé – lásd a Létbiztonság és harmónia c. programkönyv 2.3.4. pontját.) És hogy megy végbe a keresetek megnövelése? Az Országgyûlés határozata értelmében az illetékes minisztériumok révén a fizetést-nyugdíjat-családi-pótlékot kiutaló szervezetek felhívására a keresetemelésben részesülõk egy általuk választott bankfióknál (postahivatalnál) „fehér bankszámlát“ nyitnak. Ezeken a bankszámlákon havonta – számítógépes program révén – megjelenik a 20%-os keresetemelés összege – példánkban évi 400 milliárd forint összértékben. A dolgozók kapnak egy-egy fehér-kártyát, amivel havonta a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. Ezek az összegek így a dolgozók fehér számláiról átkerülnek a boltok fehér számláira. Ebbõl a boltok – készleteik feltöltésére – ismét magyar árukat vásárolnak. A pályázó termelõk közben megkapták a 10 millió darab 10.000 forintos bankjegyet a Valutahivataltól a hiteltestületek döntései révén. Ebbõl bõvítik a termelést, és szállítják a boltokba a többlet magyar árut, a kereset-emelésre kibocsátott pénz fedezetét. jó ha figyelünk

A vevõktõl a boltokhoz, majd a boltoktól a termelõkhöz átkerült „fehér számlapénz“ a hitelek törlesztéseképpen részben visszakerül az Állami Valutahivatal számlájára, és ott megsemmisül. A keresetnövelés és a hitelek által keltett többlet-vásárlóerõt kiegyenlítette a termelés bõvítése, tehát nincs infláció. (A 400 milliárd csak a fehér-számlákon szerepelt, ezt nem kellett bankjegyként kibocsátani. Ennek csak egy része semmisül meg hitel-visszafizetésként, a többi bõvíti a forgalomban lévõ pénzt, amire szükség is van.) A lépéssorozatot találomra választott kerek számokkal kísértük végig. Nyilvánvaló, hogy az összefüggések más számok behelyettesítésével is érvényesek. 3.5.7. Egybevetés a jelenlegi pénz-hitelrendszerrel A mostani bankrendszer alkalmatlan a magyar gazdaságot, a hazai termelést támogató gazdaságpolitika kiszolgálására. (TA) Érdemes végiggondolni, hogyan menne végbe, pontosabban: hogyan fordulna visszájára egy ilyen akció a jelenlegi (a fordulat elõtti) rendszerben. Az Állami Adósságkezelõ Hivatal kibocsátana 400 milliárd forint értékben államkötvényt – mondjuk – évi 20%-os kamatozással. Ezt a kereskedelmi bankok megvennék abból a hitelbõl, amit e célra a „Magyar Nemzeti“ Banktól kapnak – mondjuk – évi 10%-os kamatra. A „Magyar Nemzeti“ Bank kinyomtatna 40 millió 10.000 forintos bankjegyet, odaadná a kereskedelmi bankoknak, azok – megvásárolván az államkötényt – továbbadnák az Állami Adósságkezelõ Hivatalnak, az pedig az illetékes minisztériumoknak, amelyek közvetítésével végül megkapnák a jogosultak. Az államkötvény kamatával, évi 80 milliárd forinttal megnövekednék a költségvetés jelenlegi – kereken – 800 milliárd forintos adósságszolgálati tétele, amit zömmel persze a dolgozóktól beszedett adókból fedeznek. Ezt a kamatot megkapnák a kereskedelmi bankok, kifizetnék belõle a bankárok havi többmilliós fizetését, évi sokmilliós jutalmát és márványpalotáik rezsijét, a felét pedig továbbfizetnék kamatként a „Magyar Nemzeti“ Banknak, amely megint kifizetné belõle saját bankárainak a havi többmilliós fizetését és évi sokmilliós jutalmát. És ez így menne az idõk végezetéig, mert amikor az államkötvények visszafizetésének ideje elérkezik, az Álla mi Adósságkezelõ Hivatal újabb kötvényeket kellene, hogy kibocsásson a régiek visszavásárlásának fedezésére, és így tovább. A bankárok biztos, hogy jól járnának. (Az államkötvények zömét külföldiek, vagy külföldi tulajdonban lévõ „hazai“ bankok veszik meg, ez tehát a külfölddel szembeni eladósodást is növeli.) És hogyan jutnának hozzá a mai rendszerben a termelõk a 100 milliárdos hitelhez? A kormány felkérné a „Magyar Nemzeti“ Bankot, szíveskedjék hitelt nyújtani a kereskedelmi bankoknak, amibõl a kereskedelmi bankok hitelt nyújtanának az általuk kiválasztott hiteligénylõknek. A hitelt felvevõk egy része a bankárok cinkosaként megszökik a pénzzel, az így keletkezett banki veszteségeket aztán idõrõl-idõre az állam az adófizetõk pénzébõl kifizeti a bankoknak. Ez – kis sarkítással – a „bankkonszolidáció“. A hitelek más részét megkapják a valódi termelõk. Az õ kamatfizetésüknek és törlesztésüknek garantálásáról megint az államnak kellene gondoskodnia, nehogy a bankokat kockázat terhelje. A termelõktõl befolyt kamatok aztán fedezik a bankárok sokmilliós jövedelmét, éppúgy, mint fentebb láttuk. Azt, hogy ki, milyen feltételekkel, milyen célra, milyen összegû hitelt kapott, természetesen a banktitok védené a gyanakvó szemektõl. Ha valami disznóság mégis kiszivárogna, és az ügyészség hajlandó lenne nyomozást elrendelni , és az ügy végül bíróság elé kerülne, megindulna egy többéves procedúra, ahol egy bankelnök Bécsbõl üzenget a magyar hatóságoknak, míg végül minden vád alól föl nem mentik. 3.5.8. A forgásbiztosított pénz kiterjesztésének elõkészítése A Fehér Program azért is alkalmas arra, hogy a nagy átalakulás egyik elsõ lépése legyen, mert nem kell, hogy megelõzzék a nemzeti valuta védelmének és a vámrendszer átalakulásának bonyolult 27

szakmai elõkészítést igénylõ lépései. (A hatalmi váltást azonban nem elõzheti meg, mert a Fehér Programnak is feltétele a pénzkibocsátás visszavétele a demokratikus intézményrendszer hatáskörébe, ez pedig csak a pénzgyarmatosítást kiszolgáló politikai elit leváltása révén képzelhetõ el.) A Fehér Program jelentõs „mellékhatása“, hogy a lakosság széles rétegei megismerik a forgásbiztosított pénz fogalmát, a vele kapcsolatos technikákat, és a pénzforgalmi apparátusban is kialakulnak a megfelelõ technikák, ismeretek, rutinok, A kormányzat stratégiai tervezõi értékes tapasztalatokhoz jutnak, fontos elemzéseket végezhetnek el, és mindez elõsegíti, hogy késõbb – talán 5, talán több

év múlva – nemcsak a „fehér pénz“, hanem maga a nemzeti valuta is – nagyobb megrázkódtatások nélkül – forgásbiztosított pénzzé legyen átalakítható. (Megjegyzés: A Síklaky István ajánlása szerinti nemzeti gazdaságvédelem csak az euró kötelezõ és általános bevezetése elõtt – és helyett – a Magyar Állam fizetõeszközével, a forinttal valósítható meg. Pontosítsunk: az euró bevezetése hazánkban gyakorlatilag már megtörtént, ám a hivatalosan sokat emlegetett és egyre késõbbre tolt határidejû „euró-bevezetés“ a forint megszüntetését, a nemzeti gazdaságvédelem lehetõségének feladását jelentené! – KSM)

Nemrégiben egy magyar és egy japán cég nyolcevezõs versenyt rendezett a Dunán. A verseny elõtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehetõ legjobb teljesítményt érje el. Mikor eljött a nagy nap, mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es elõnnyel. A vereség igen érzékenyen érintette az magyar csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felsõ vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítõ vereség okát, ezért rögtön alkottak is egy csapatot, akik ezen a projekten dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet, és megfelelõ segítséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg az európai csapatnál egy ember evezett, és heten kormányoztak. A felsõ vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte õket, készítsenek tanulmányt az európai csapat struktúrájáról. Jelentõs költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy az európai csapatban túl sokan kormányoztak, és túl kevesen eveztek. A japánokkal szembeni következõ vereséget elkerülendõ megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos volt, két fõkormányos, egy kormányigazgató, s egy ember evezett. Ezenkívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezõsnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék. „Bõvítenünk kell evezõsünk feladatait, és nagyobb felelõsséggel kell felruházni“ – mondták. A következõ évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es elõnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezõst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is, és leállítottak mindenféle beruházást az evezést illetõen. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai közt.

A világ országaiban több kárt okozott a Nemzetközi Valutaalap, mint amennyit használt, az elmúlt 20 évben legalábbis szinte csak ilyen példát látunk, amikor azt vizsgáljuk, hogy egy-egy állam milyen helyzetben volt, mennyi pénzt kapott az IMF-tõl, és milyen áron vergõdött ki a válságból, ha egyáltalán ez sikerült neki. A kudarcok fõként abból adódtak, hogy a szervezet nem látta át, hogyan is mûködik az adott gazdaság. Olyannyira nem, hogy nem egy állam kijelentette: legyen akármekkora a baj, még egyszer nem kér a Valutaalapból. A Nemzetközi Valutaalap a megalakulása óta többször kínált segélyhitelt pénzpiaci válságban lévõ államoknak, legyen szó arról, hogy egy ország saját csapdájába sétált bele, vagy arról, hogy egy állam csak szenvedõ alanya a globális folyamatoknak. A magyar kormány által az ország megmentõjeként kikiáltott nemzetközi szervezet azonban megalakulása óta többször jégre vitte a csõd szélén álló országokat. A Thaiföldön, 1997-ben kialakult válság átterjedt egész Kelet-Ázsiára. Miután a bangkoki pénzintézetek alaptõkét emeltek, a befektetõk menekülni kezdtek az országból. A Nemzetközi Valutaalap 16 milliárd dollárral segítette meg Thaiföldet, de Bangkok a 28

hitel feltételéül szabott gazdasági szerkezetátalakítást csak úgy tudta végrehajtani, hogy közben a krízis átterjedt az egész kontinensre. Oroszországra is, ahol szintén drasztikus tõkekivonásra került sor. Júliusban 8,4 milliárdot, késõbb további 22 milliárd dolláros IMF-segélyt kapott Moszkva. A gond itt is a szervezet ajánlásaival volt. A Valutaalap azt kérte Oroszországtól, hogy ne rubelben, hanem devizában vegyen fel hiteleket, a nemzeti valuta leértékelése után azonban átütemezni kényszerült az adósságait. Az IMF ráadásul nem tudta felmérni, hogyan is mûködik az orosz gazdaság: a burjánzó korrupció miatt így a nemzetközi hitel nagy része az orosz oligarchák

zsebébe vándorolt, akik kivitték az országból a dollármilliárdokat. Ezt látván Dél-Korea – bár megrázta a válság – nem fogadta el az IMF segítségét. Venezuela 16 évig állt ellen a kísértésnek. Az 1973-as olajválság rosszul érintette a délamerikai országot, és csak 1989-ben fogadták el a Valutaalap segítségét, aminek feltétele volt az állam kezében lévõ olajpiac felszabadítása. Venezuelában a döntés hatására felkelés tört ki. Argentínában az ezredforduló hozott államcsõd közeli helyzetet. 2001. december 3-án készpénzkorlátozást vezettek be, a Nemzetközi Valutaalap pedig csak nagyon kemény megszorítások kikényszerítése után adott hitelt Buenos Airesnek. Az állam tulajdonában alig maradt valami, több mint 150 milliárd dolláros adósságot halmozott fel. Négy év múlva talpra állt, visszafizette az IMF által nyújtott hitelt, de azt mondta, legyen bármilyen rossz is a helyzet, soha többet nem kér a Nemzetközi Valutaalapból. Nagy Tamás – InfoRádió

jó ha figyelünk

„Ne mutass könyörületet a Gójok iránt“ Beköszöntött a Világválság. Csak úgy. Magától. Hogyne, persze! Azért köszöntött be a válság, amiért éppen beköszöntött 1929-ben is. Miattuk köszöntött be az irányított válság! Nevezzük meg õket: A Rockefellerek, a Rotschildek és a többi pénzember-gazemberbankember miatt. Akik a Világháborúkat generálták, akik a pénzügyi válságokat generálták, és akik hasznot húztak mindig mindenbõl! Õk osztják a kártya lapjait, és ha új lapot kérünk, azt is õk osztják. A rendszer részei vagyunk mi itt, Magyarországon is. Azért tartozunk a rendszerhez, mert sem a médiánk, sem a bankrendszerünk, sem a kormányunk nem magyar már. A média két fõ ága, az RTL KLUB és a Tv2 külföldi kézben van, fõképp zsidók kezében, õk irányítják a gondolkodásunkat, õk válogatják meg, hogy Húsvétkor Mózest vetítsenek, vagy õk verik belénk a liberális filmjeikkel a homoszexualitást, a promiszkuitást és a szabadosságot, a halál kultúráját, a nihilt, a kulturálatlanságot, a hazafiatlanságot. Az exportált mûsoraikban is a zsidók a fõszerkesztõk. Nézzék meg a Heti Hetes szereplõit: mind zsidó. Nézzék meg a Legyen Ön is milliomos mûsor szer-

kesztõjét: Dávid csillag lóg a szõrõs nyakában. Egyszer készült vele egy interjú, büszkén viselte a hatágút. Õk is az új Világrend részei, mûködtetõi. A Talmud tanításait követik: P’sachim, fol 113. col. 2: „Kánaán öt dolgot tanított fiainak: Szeressétek egymást, szeressetek fosztogatni, szeressétek a kicsapongást, gyûlöljétek mestereiteket, és soha ne mondjatok igazat.“ Vagy: Szanhedrin 59a: „Egy gój, aki elolvassa a Talmudot, halálos bûnt követ el“. Ez is érdekes: Gittin 57a: „Jézus a pokolban van, és forró ondóban fõzik. A keresztényeket forró ürülékben fõzik meg.“ Zohar 1, 160a: „A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket.“ És az is a Talmudban van leírva, hogy „Ne mutass könyörületet a Gójok iránt“. Nem is mutatnak! Szétvernek minden nemzeti kormányt a világban, kultúráját ellopják, megsemmisítik (náci, árpádsávos, antiszemita, nyilas, fasiszta, rasszista...stb.). Vona Gábornak volt igaza: földig kell gyalulni törvények segítségével a két kereskedelmi tévét, az RTL Klubot és a Tv2-t. Eljött hát, beköszöntött a Világválság. Kije-

lentette nemrég egy közülük való magafajta pénzember, hogy „Új világrend született“. Igen, ez is az övéké, de nem a független nemzeteké. A bankrendszerek a válságot kihasználva / generálva most szépen törvényekkel bevásárolják magukat a nemzeti kormányokba mindenhol a Világon, s így hamarosan, egy-két év múlva létrejön az amit már annyira akarnak: A Világkormány. Aki nem hiszi, járjon utána. De mi a teendõ? Túlélni? Életben maradni? Kevés. Függetlenedni kellene tõlük. Saját bankokkal, saját kultúrával (újraéleszteni a meglévõ „régit“), saját médiával, saját nemzeti kormánnyal figyelmen kívül hagyni a Világban zajló eseményeket, és a Szent Korona Alkotmányának életbe léptetésével virágzó Magyarországot teremteni. A feladat adott, már csak meg kell találni a méltó vezetõket. A további teendõk pedig: A Világ szabadságszeretõ népeivel, kormányaival, civil szervezõdéseivel kell összefogni Világi szinten! Létrehozni egy ellenmédiát, a kulturális kapcsolatokat ápolni, saját médiát alapítani, az alternatívát felmutatni.

Az utóbbi hetekben nem elõször csapta meg Magyarországot a nemzetközi gazdasági válság szele. Ilyen esetekben a kétségbeesés hullámai egymást múlják felül: a kormányzati vezetõk begyûrûzõ, kedvezõ nemzetközi hatásokban reménykednek ahelyett, hogy saját növekedési pályára állítanák a szánalmasan függõ helyzetben vegetáló hazai gazdaságot. Érdemes egy gondolatkísérletet végeznünk, mit tehetne egy felelõs magyar kormányzat. Elsõként nyilvánvalóan felismerné, hogy a helyzet tarthatatlan: energiahordozóink több mint nyolcvan százalékát szerezzük be keletrõl, míg exportunk háromnegyede a nyugat-európai piac vásárlási szándékaitól függ. Ilyen körülmények között szorongatóan nehéz szuverén országot építeni. Mégis adottak olyan eszközök, amelyek által a jelenlegi piaci rend egyoldalú felrúgása nélkül is szavatolható nemcsak önellátásunk, de létminõségünk javítása is. Ennek legjobb példája a multinacionális cégek politikájával szembehelyezkedõ, a közösség által támogatott mezõgazdaság, amelyben a gazdák közvetlenül a vevõvel találkoznak, kizárva az üzletláncokat és az indokolatlanul magas profitot lenyesõ felvásárlókat. Ennek ékes példája a magyar „meggymentõ akció“, amelynek eredõje,

hogy a gazdák megunták a felvásárlók általuk kizsákmányolónak minõsített árpolitikáját. A siker átütõ: árujukért többszörösét kapják, a városi vevõ mégis tõlük jut a legolcsóbban gyümölcshöz. Nem véletlen, hogy a rendszert éppen kisebb városokra terjesztik ki – ezekig a kormányzat keze nem érhet el. A kisközösségek, a vidéken élõk önvédelmi reflexe beindult. Ez a jövõ útja, nem pedig a központosított, sok nagykereskedõvel terhelt kereskedelmi rendszer, amely ráadásul a nemzetközi válságokat is azonnal a fogyasztókra hárítja. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy az általunk elfogyasztott élelmiszer egészséges, valóban hazai termelõ áruja, továbbá csak így kerülhetjük el az élelmiszerár-robbanás, az energiaválság okozta katasztrófákat. De olyan eszközök is rendelkezésre állnak, amelyek már meghaladják a hagyományos közgazdasági kereteket – ilyen például a helyi pénzek rendszere. Ha önkéntes alapon alakul egy szervezet vagy szövetkezet, továbbá kijelentik, hogy õk önellátásra, környezetvédelemre vagy más nemes célra elszánt társaság, attól kezdve helyi, a szövetkezeten belüli, egymás közti áru- és szolgáltatáscserére használandó pénz kibocsátására európai uniós joguk van. A szövetke-

zet nyilvántartja, hogy melyik tagja milyen munkát végzett, és ezért a belsõ megegyezés szerint mennyi helyi pénzt kap. Ez a késõbbiekben levásárolható, általában helyi termékekre, így a tõke garantáltan helyben marad, és a helyi gazdálkodókat erõsíti. Hogy a helyi pénzek nem az ördögtõl valók, bizonyítja, hogy majdnem háromszáz régióban találunk ilyeneket világszerte, az Egyesült Államokban Liberty Dollar néven, de Németországban több tucat fajtája ismeretes. Magdeburgban tavaly vezettek be helyi pénzt, s talán nálunk sem lenne butaság alternatív eszközökhöz nyúlni. De menjünk tovább: ha az önkormányzatok minden szociális pénzbeli támogatást helyi pénzben fizetnének, amelyet helyi vállalkozóknál és kereskedõknél lehet és kell levásárolni, Hegedûs Tamás számításai szerint nyolcszázmilliárd forint többletkeresetet adnánk a kis- és középvállalkozásoknak. Az ilyen kezdeményezésekrõl sokan azt állítják, hogy nincs realitásuk. Pedig épp ellenkezõleg: szinte az egyetlen módszert jelentik a globális futószalagról való részleges lekapcsolódásra. Ráadásul „itt és most“ megvalósíthatók, mert bevezetésükhöz nem kell jogrendet vagy politikai berendezkedést váltani.

jó ha figyelünk

Skodacsek András, Nemzeti Hírháló

Zsiga Dániel közgazdász – Magyar Hírlap

29

Ma a magyar földet áron alul kínálják. A törvényt és a falvakban becsületesen dolgozó, a jövõt építõ családi gazdálkodók elõvételi jogát kijátszva, ajándékozó szerzõdésekkel, múló portékákért, üveggyöngyökért szerzik meg sokan az életet adó búza, kukorica és rozstáblákat. A megszorultság pillanatnyi vasmarkának, a fogyasztási vágy talmi csábításának ne engedjünk, ne engedjük ki kezünkbõl megmaradásunk zálogát, mindennapjaink éltetõ elemét, a termõföldet és erdeinket. Parancsoljunk végre megálljt a vagyonunkból kiforgatóknak, nyújtsunk együtt segítõ kezet a megszorultaknak. Alakítsunk falvanként, de legalább minden kistérségben, alapítványokat, közvagyoni földtársulásokat, melyek a helyi gazdálkodók, a vállalkozók, az önkormányzatok segítségével a földjüket elkótyavetyélni szándékozók termõterületeit addig is felvásárolják, amíg a magyar állam felnõ a reá háruló feladathoz. Addig is, amíg államiságunk, nemzeti sorsközösségünk szolgája, a magyar kormány, és a megette meghúzódó hatalmi központ, nem csak kalandor tõkések szocialista köpenybe bújtatott forrásmegszerzõ vállalkozása lesz, de végre betölti majd küldetését, a tehetségesek támogatását, közös jövõnk átgondolt és társadalmi közmegegyezésen alapuló építését, a leszakadók, a rászorulók segítését, a nemzeti javak így természeti környezetünk, a termõföld és erdeink védelmét is. Ma a befektetõk, és egyes politikusnak, zsurnalisztának, szakértõnek öltöztetett jól fésült vasaltinges fullajtárjaik azt igyekeznek elhitetni velünk, hogy ráfizetéses a mezõgazdasági termelés, nincs értéke a földnek. Pedig hazánk területe nem csak esz-

meileg és érzelmileg értékes, nem csak létünk környezete, alapja és záloga. Nemzetközi szakmai felmérések és statisztikák egyértelmûen kimutatják a mezõgazdasági termelés felértékelõdését, a termõföld árának fokozatos emelkedését. Ma, az eleddig szegénységben élõ, de most a gazdasági fellendülés által egyre jelentõsebb jövedelmekhez jutó, nagy népességû ázsiai országok, mindenekelõtt Kína és India, soha nem látott étvágyú élelmiszervásárlókként jelentkeznek. Ha a kínai fogyasztók majd egy napon mindössze 10% százalékkal több sajtot fogyasztanak, az Magyarország teljes tejtermelésének több mint tizenkétszeresét szívja majd el a nemzetközi élelmiszerpiacról. A keresletet az is növeli, hogy mobilitásunk megõrzésére és egyre növekvõ energiaszükségleteink fedezésére világszerte egyre több termõterületet vonnak ki az élelmiszertermelésbõl, hogy nagy haszonnal kecsegtetõ energianövényeket termeljenek. A megmûvelhetõ földterület azért is jelentõs mértékben csökken, mert egyre többet építenek be lakó, ipari és közlekedési célokra. A sokáig mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszerárak ma világszerte feltartóztathatatlanul emelkednek. Az élelmiszeripari óriások, sõt a pénzügyi befektetési alapok végeláthatatlan földterületeket vásárolnak, mert ezt tekintik napjaink jó, biztos és nagy megtérülést ígérõ befektetésének. Nem csak örökségünk tehát a föld, múltunk tanúja, õseink sírjainak befogadója és õrzõje, jelenünk éltetõje, mindennapi betevõ falatunk forrása, de jövõnk záloga is, melyért az elkövetkezõ generációknak tartozunk örökérvényû felelõsséggel.

Ausztriától, Svájcon át Franciaországig a vidéket járva mindenütt azt tapasztaltam, hogy külföldiek nem, vagy csak nagyon nehezen szerezhetnek földbirtokot. Bármely falu gazdái a maguk között bevett földár többszörösét kérik el és kapják meg bármely máshonnan érkezõ vevõtõl, ezzel is biztosítva közösségük védelmét, gazdaságaik megõrzését. Ott a Lajtán túl a polgárok érezhetõen gyarapodó számú rétegei nem agyonpermetezett, lejárt, sokszor romlott élelmiszert, idegen földön termett zöldséget és gyümölcsöt vásárolnak, hanem a piacokon helyi termelõk szezonális portékáit. Érdekes módon Macedóniában, vagy Törökországban, tehát tõlünk keletre, szegényebb sorsú országokban is ugyanez a vásárlói szokás biztosítja a falusi társadalmak megélhetését, a helyi termelés és fogyasztás fenntartható egységét. Ne hagyjuk magunkat a falvakban idehaza sem végleg leszoktatni az önellátó õstermelõi gazdálkodásról és a kétes eredetû és minõségû termékeket áruló multik boltjaiba terelni. Végezetül, érzelmek nélkül, csupán gazdaságilag tekintve is elmondható, hogy a befektetési és ingatlan szakemberek elemzései szerint a földvagyon a legjobb, legbiztonságosabb és legstabilabb hosszú távú befektetésünk. Ne herdáljuk el, de védjük meg együtt, legfõképpen akkor, amikor a mindennapok szüksége esetleg eladására kényszerítene is minket. Egyedül csak ilyenkor tûnhetne szabadnak termõföldjeinket, erdeinket áruba bocsátanunk, de együtt, közös erõvel, még így is, nehéz helyzetben is megtarthatjuk õket. Kiss Boldizsár János, egyetemi oktató az Október 23. Bizottság Alapítvány nemzetközi szóvivõje

Õszöd óta vajon ki hiszi még el, hogy az JÓ az országnak, amit a kormány mond és tesz? A „válságot” a kamatozó pénzbõl ingyen élõ, leggazdagabb pénztulajdonosok mondják ki, mert egyre inkább keveslik a csökkenõ kamatokból beszedett, az általuk kívántnál kisebb hasznukat. Addig kínálgatják, tukmálják – egyre „kedvezõbb” feltételû – hiteleiket, hogy az egyre kevesebb vásárló, az egyre inkább eladósodott kölcsönfelvevõk közül egyre többen mennek csõdbe, mert ez a kamatozó pénzrendszerbõl törvényszerûen következik. Ezt nevezik õk „rossz hiteleknek”: amit olyanoknak adtak, akik nem képesek – kamatokkal együtt – visszafizetni, de ugye, olyanról is hallhattunk már, hogy haveroknak esetleg nem is volt kötelezõ visszafizetni a felvett, óriási kölcsönöket. Mit tesznek ezek után rezzenéstelen arccal? – Bejelentik, hogy „nincs pénz”, „válság van”. Azt is ki merik jelenteni, hogy „túltermelési válság” van! Túltermelési válság akkor lehetne, ha a Földön már nem lenne éhezõ, fázó, hajléktalan ember, mert annyit élelmet és egyéb javakat termelt az emberiség munkaképes része, hogy ez az ideális állapot jöhetett létre. 30

A „válság” tehát nem a túltermelésbõl adódik, hanem abból következik, hogy a leggazdagabb pénztulajdonosok kijelentik: nincs „pénz”. A valóságban persze, van pénz, – de ott, ahol a legnagyobb tõkék magántulajdonosaitól tették magukat függõvé az államok (USA, Anglia, EU, Magyarország, stb.) ott a pénz magántulajdonosai megtehetik, hogy a gazdaság szabad folyamatához szükséges pénzt egyszerûen visszatartsák, és így zsarolják meg az államok vezetõit: adjanak nekik sokkal magasabb kamatot a „kegyesen”, új feltételekkel mégis megígért további kölcsönökre. Az eredmény: az adófizetõk pénzébõl, újabban a nyugdíjakból is, az amúgy is „privatizációra” szánt, arra ily módon is kényszeríteni kívánt közintézmények alkalmazottaitól elvéve a banktulajdonosok óhaja szerinti sokmilliárdos összegeket, a pénzvilág megfizetett alkalmazottjai, az államok kormányai „egyszerûen” kipótolják gazdáik elmaradt hasznát. „Megsegítik a bankokat!” (Már közel 200 éves szállóige ez: „Add nekem egy ország pénzét, és engem tovább nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeiket.) >> jó ha figyelünk

Vigyázó szemetek Ecuadorra vessétek!

Hogy miért pont erre a dél-amerikai, Egyenlítõ menti államra? Ugyan a távolság szignifikáns hazánk és az említett ország között, azonban gazdasági helyzetünket tekintve meglehetõs közelség fedezhetõ fel... A gazdaság romokban, óriási államadóság, külföldi hitelek végeláthatlan tengerének szorításában vergõdünk... Azonban, amíg nálunk egyelõre várat magára az illetékesek felelõsségre vonása, Ecuadorban mintegy 30 évre visszamenõleg 200 politikust és pénzügyi ”szakembert” állítanak bíróság elé, akik tevékenyen részt vettek az országuk eladósításában és gazdaságának tönkretételében. Ráadásul azt a számunkra eddig szigorúan tabunak számító lépést is megengedték maguknak, hogy megtagadták azon hitelek visszafizetését, amelyeket az említett kártékony, országrontó elemek vettek fel önkényesen, a nép felhatalmazása nélkül. Lehet ezt így is csinálni kedves barátaim, csupán a kellõ elszántság, akarat megléte szükséges hozzá. Az Egyenlítõ országának példája adott számunkra, csupán le kell kopírozni. Végezetül a kiváló nemzeti rapper, Fankadeli sorait küldeném a Magyarország névre keresztelt hajót az adósságcsapda zátonyára kormányzó uraknak: „Én a helyedben elkezdenék imádkozni Istenhez Hogy vajon mit tervez Én a helyedben elkezdenék imádkozni Istenhez Hogy itt mi minden lesz”. Hazafias Tisztelettel: Sz. István barikád.hu

Számoltam: ha a leggazdagabb hazai magyartól, akinek bevallottan 300 milliárdos vagyona van, elvennének „a bankok megsegítésére” 3 milliárdot, az a vagyonából csak egy százalék lenne, tõlem pedig, a hajléktalantól, akinek mondjuk, havi 105 ezer forintos nyugdíjam van, elvesznek 25 ezret, az bizony a nyugdíjamból 24 százalék! Hová lett a kormány fennen hirdetett jelszava: az „arányos teherviselést”?! Hol vannak még magyar hazafiak?! Széchenyi István – példát mutatva a reformkori magyar nemességnek – birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. Kossuth Lajos kivívta, hogy a monarchiától független lehessen Magyarország pénzügyvezetése, – ez megelõzte 1848. március 15-ét! – késõbb éppen ezért volt fontos a „Szent Szövetségnek” (az akkori NATO-nak, vagy Varsói Szerzõdésnek) leverni a magyar forradalmat, hiszen a csak pár évtizeddel korábban kibontakozó nemzetközi magántulajdonú bankhálózat érdekeit sértette volna hazánk sikeres gazdasági önállósodása. Kossuth a híres ceglédi beszédével, – amire a hazafiak lelkesen és önként adományozták az új magyar (külföldi bankoktól független!) közpénz fedezeteként felajánlott értékeiket, ékszereiket stb., – nem a bankok megsegítésére jó ha figyelünk

erõszakkal vett el pénzt a haza kisembereitõl, hanem elfogadta adományaikat a Haza függetlenségének megmentésére! Most pontosan ennek az ellenkezõje történik! Hát senki nem mond ellent ennek Magyarországon? Senki nem érti, mi történik most velünk? Még az országgyûlésben ülõ, emberségüket, (hazafiasságukat?) még el nem vesztett képviselõink sem?! A nemzetközi nagytõke nyögött egyet: nem adunk pénzt, ha nem adtok érte még többet – ingyen! És erre a magyarországi kormány koncnak dobja oda az országot, amelyet állítólag képvisel! Mert miféle „segítségadásra” szerzõdtek most? – Arra, hogy ha mégsem használja fel az ország (az adósságai további fizetésére) felkínált óriási hitelt, csak „kezelési költségként” is óriási összegeket kell(ene) kiadni az amúgy is veszteséges költségvetésbõl. Tehát nem történt más, mint hogy a „bankok megsegítése” jelszavával, óriási mértékben továbbnövelték hazánk adósságát! Aki ezt nyugodtan tudomásul tudja venni, arra nincs más jelzõ, mint a „hazaáruló”! (VAN megoldás, azaz, hogy lenne, ha azokra hallgatnánk, akik a MI érdekeinket nézik!) Kincsesné Salca Mária

31

Rend, Jólét, Ébredés – 10. rész Rend, Jólét, Ébredés. Ezzel a hármas jelszóval indítok heti rendszerességgel cikksorozatot, de nem a magam szórakoztatására, hanem hogy vitára ingereljek, hogy problémákra világítsak rá, hogy megoldásokat keressek, és hogy kiutat találjak. Hiszem, hogy Magyarországra szebb jövõ várhat. Hiszem, hogy többre vagyunk képesek, és többet érdemelünk a jelenleginél. Hiszem, hogy semmi másra nincs szükség, mint hitre, erõre és akaratra. Jóistenbe és nemzetbe vetett hitre, a magunk erejére és tenni akarásra. Most útjára bocsátandó írásaimmal bizonyítani kívánom, hogy a magyarság számára nem vágyálom a rend, a jólét és az ébredés. Sõt, csupán a kezünket kell kinyújtanunk érte. Elsõ lépésként egymás felé. A Szonda Ipsos tegnapi napon kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a Jobbik 2%-on áll. Aki egy kicsit is ismeri a hazai viszonyokat és van tudomása a közvélemény-kutatásokról, az tudja, hogy ezzel a cég gyakorlatilag elismerte: a Jobbik, ha most lennének választások, bejutna az Országgyûlésbe. De ne legyenek illúzióink. Soha sem fognak a mostaninál többre mérni egy nemzeti pártot. Vonulhat 5 millió ember az utcákra Jobbik zászlók alatt, kimagyarázzák úgyis, hogy miért nem létezik ez a párt. Ez a 2% (esetleg a 3) az a maximum, amelyet még hajlandóak bevallani a társadalomnak. Ez ugyanis még lebecsülhetõ, még túl lehet lépni rajta egy kézlegyintéssel, viszont egy választási siker esetén könnyen meg tudják védeni szakmai hitelességüket. „Meglepetést okozott a számunkra is a Jobbik elõretörése, a rejtõzködõ és bizonytalan szavazók támogatását egyszerûen nem lehetett megjósolni. – halljuk már elõre a majdani magyarázkodást. Persze nem hiszem, hogy túl sokat kellene foglalkoznunk a kutatásokkal. Minden erõnkkel az elõttünk álló feladatokra kell koncentrálni. Eddig is és ezután is ez vezethet eredményre. A 2006-os sokkból felállva két év alatt sikerült felépítenünk valamit, amely mind a nyilvános, mind a háttérhatalmat rettenetesen irritálja. Elképzeléseikbe, amelyben hazánkat egyértelmûen célországként tételezik, egyáltalán nem illik bele egy önmagára talált, megkerülhetetlen nemzeti erõ. Az osztrák nemzeti pártok átütõ sikere mindenképpen példaértékû. Ha egy nálunk százszorta jobb kondícióban lévõ országban ekkora igény mutatkozik az egészséges nacionalizmusra, nem nagy vakmerõség azt jósolni, hogy az – egyébként összeurópai – folyamat nem áll meg Hegyeshalomnál. Emlékezzünk csak vissza, akár két évvel ezelõtti önmagunkra. Hitetlenül hánykolódtunk, és semmiféle remény nem látszott valamiféle erõkoncentrációra. Lelki füleinkkel hallottuk a parlamenti kárörvendés zaját, tolvaj tenyerek sunyi összedörzsölését és láttuk a cinkos, hazaáruló összekacsintásokat. 32

De fordult a kocka. Jelen pillanatban a teljes politikai garnitúra azon remeg, mi lesz, ha a nép tiszta és számon kérõ hangja egyszer csak betör a Nemzet Templomában évtizedek óta uralkodó néma mutyizásba. Minap az egyik neves politológus elismerte, hogy az ún. radikális oldal „soha nem látott szervezettséggel készül a választásokra”. Persze ami neki aggodalom, az nekünk büszkeség. Mert igen. Megcsináltuk. A legnehezebben már túl vagyunk. Ugyanis mindig elkezdeni a legnehezebb valamit, azt folytatni vagy adott esetben lerombolni sokkal könnyebb. Sikerült kiépíteni a struktúráinkat, amely világos, reális és sikeres stratégiát rajzol a nemzeti oldal elé. Vegyük hát sorra, melyek is az erõforrásaink. Van egy Jobbik, amelynek napi szinten alakulnak az alapszervezetei, amely gõzerõvel készül a szakmai, a szervezési és a választási feladatokra, amelynek listavezetõje a jövõ évi EP-választásokon hazánk legnépszerûbb civil szereplõje, Morvai Krisztina lesz. Amelynek gyûlésein alkalmanként 500-600 ember jön össze. A Jobbik a nemzeti oldal politikai ereje. Van egy Gárdánk, amelynek ugyan az elmúlt hetekben elég komoly belsõ bomlasztáson kellett úrrá lennie, de a valódi cél: a Gárda és a Jobbik egymásnak ugrasztása szerencsére nem sikerült. A Gárda rövidesen kiheveri eddigi története legsúlyosabb válságát, és újult erõvel folytatja azt a munkát, amelyet egy éve megkezdett. A Gárda a nemzeti oldal önvédelmi ereje. Van egy Atilla Király Népfõiskolánk, amely az ország 15 pontján, több mint ezer hallgatóval, a média hihetetlen csendjétõl kísérve kezdte meg tevékenységét. A Gárdában, én még emlékszem, annak idején senki sem hitt, mégis mi lett belõle... Most sokan a Népfõiskolát sem veszik komolyan, de a tények, azok tények. Az intézmény felállt, mûködõképes és szépen lassan, vagy akár nagyon gyorsan, de megkezdi jótékony magjainak széthullatását. A szellemi függetlenség szabadságharca megkezdõdött. A népfõisko-

lai hálózat a nemzeti oldal szellemi-kulturális ereje lesz. Még nincs meg az asztal negyedik lába, de nem árulok el nagy titkot, hogy a színfalak mögött már faragjuk azt is. A Gárda 2007. augusztus 25-én lépett a napvilágra, de a tervezést Usztics Mátyással, majd az egyesület további tagjaival már 2006 decemberében megkezdtük. Titokban, csendben, de határozott célirányossággal. Ugyanígy, egyelõre a rejtekben készül a negyedik asztalláb: a nemzeti oldal gazdasági ereje. Hogyan és miként? Mindenki a maga idejében mindent tudni fog. Addig meg dolgozzon csak a biztonsági hivatal. (A nemzetit azért nem írtam, mert „fogalmam sincs”, melyik nemzet biztonságáért dolgoznak...) Ennél világosabb és felépítettebb stratégiát én a nemzeti oldalon még senkitõl sem láttam vagy hallottam. Bizonyára azért, mert nincs is. Ezen kell hát járnunk tovább, tûzön és vízen át. És ez hát az oka, hogy bizonyos idõközönként jönnek majd egyesek, akik egyik vagy másik asztallábat ki akarják rúgni. Ilyenkor jó, ha gyorsan az eszünkbe véssük: az asztal lábának kirúgása csak eszköz a számukra, a céljuk ennél jóval veszélyesebb. Az egész asztalt akarják ránk borítani. Mert akiket bizonyos körök a saját hazájukban akarnak éhen veszejteni, azoknak nem szokás asztalt teríteni. És hogy mi az, amit errõl a titokzatos negyedik lábról egyáltalán tudni lehet? Na, errõl majd a jövõ héten. (a szerzõ a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke) Vona Gábor – barikád.hu

jó ha figyelünk

Rend, Jólét, Ébredés – 11. rész Október 6-án engem sohasem a gyász, hanem a büszkeség érzése szokott eltölteni. Aki végigolvasta már ennek a 13 embernek az utolsó napjairól szóló beszámolókat, életük utolsó éjszakáját, a kivégzéskor történteket, nem tud nem a hatása alá kerülni. Olyan mintha nem is 13 ember meggyilkolása zajlott volna le, hanem egy nagyszabású antik tragédia: tele hittel, reménnyel és szeretettel. Mintha nem is õk, a kivégzettek lettek volna az áldozatok és a vesztesek, hanem azok a szerencsétlen osztrák katonák, akik lesütött szemmel nézték végig bátor kiállásukat. És ez így is volt. Október 6-a ezért nekem nem gyásznap, hanem a „csak azért is: szabadság” napja. Október 6-a nemet mond a beletörõdésre, a megalkuvásra, a gyáva bujkálásra, de igent kiált a magyar életre, a magyar igazságra és a magyar szabadságra. És kiáltása még 159 év távlatából is tiszta, egyenes és megerõsítõ. A jelen rabigája – amelyet olyannyira megszoktunk, hogy a mindennapokban már szinte el is feledkezünk a kezeinkre és lábainkra erõsített láncról – ilyenkor válik láthatóvá. Olyan, mint amikor egy nagy vihar után kitisztul a levegõ és a környezõ hegyek kontúrjai élessé válnak. Tegyük hát fel október 6-án a kínzó kérdést: független-e ma Magyarország? Attól a ténytõl, hogy testvéri milliókat szakítottak el durván tõlünk, és amíg ez így van, a szabadság nem lehet teljes a magyarnak, most tekintsünk el. Célunk jelenleg, hogy a csonka ország helyzetét vizsgáljuk meg! Egy ország függetlenségének, szuverenitásának vannak alapvetõ feltételei. Területi, katonai, politikai, kulturális és gazdasági szempontok. Független-e Magyarország területileg? Független-e katonailag, politikailag, kulturálisan vagy gazdaságilag? Költõi kérdések csupán. Ami most engem érdekel az az utóbbi: a gazdasági függetlenségünk. Ennek nemlétét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gazdasági közbeszéd teljesen hamis térben, hamis szavakkal folyik. A GDP például, amelyre oly nagy szeretettel hivatkozik mindenki, nem a magyar, hanem a magyarországi állapotokat mutatja. Néhány tucat, itt állomásozó multinacionális cég adja a nagy részét, akik inkább kiszivattyúzzák ezt az országot, mint építenék. A magyarországi GDP nagyon fontos lehet a nemzetközi gazdaság urainak, a befektetõknek, a spekulánsoknak, de nekünk, magyar embereknek alig jelent valamit, legjó ha figyelünk

alábbis addig, amíg annak eredményei nem nálunk, hanem valahol máshol hasznosulnak. A globalizáció korában persze lehet, hogy megmosolyogtat egyeseket, ha valaki gazdasági függetlenségrõl beszél, de az a fajta gazdasági függés, amely szorítja hazánkat már nem tartható sokáig. Az államadósság spirálja, a magyar földtulajdon elveszejtése, a hazai vállalkozások és gazdaságok legyilkolása, a multinacionális cégek törvényen kívülisége – más néven a „multibûnözés” –, a stratégiai ágazatok kiprivatizálása, az állam gazdasági szerepének lenullázása mind önmagában is gyilkos kórokozó lenne, pláne így együttesen. És itt most még nem is említettem Simon Peresz elszólását... Sokan azt mondják, hogy a globalizáció tény, nincs mit tenni, el kell fogadni. Akik ezt gondolják, azok valójában a következõt

képviselik: Magyarország gyarmatosítása elkerülhetetlen, legyünk ezért önként rabszolgák. Nem vagyok hajlandó elfogadni az ilyen érvelést. A globalizáció valóban világfolyamat, valóban kevés eszközünk van vele szemben, de mondjuk már ki: a globalizáció nekünk NEM JÓ! Ha pedig így van, az ország vezetõinek, irányítóinak kutya kötelességük a kiutat, vagy legalább a nyakunkra tett kötél lazításának lehetõségét keresni. Gazdasági szabadságharcot kell indítanunk! A globalizációval szemben egyetlen esély van: a lokalizáció. Olyan rendszer felépítése, amely függetleníteni tudja önmagát. A múlt héten arról írtam, hogy a nemzet asztalának – a politikai, az önvédelmi és a szellemi mellett – a negyedik lába a gazdasági kell, hogy legyen. Csak így, együtt maradhatunk állva, különben összeomlik az egész. A politikai (Jobbik) épül, az önvédelmi (Gárda) épül, a szellemi (Atilla Király Népfõiskola) épül, a gazdasági sem halogatható soká. A tervezõ asztalnál sok minden felmerül. Minden bizonnyal át kell gondolni az állam gazdasági szerepét, hiszen az állam képes egyedül olyan tõkekoncentrációra Magyarországon, amely akadályt vagy versenyt képezhet a multikkal szemben. A hazai vállalkozások és gazdaságok megerõsítése eddig csak szavakban történt meg, pedig öntudatos, független és nagyon széles középosztály nélkül nincs gerince az országnak. Magyarországnak végre nem a 3 millió koldus, hanem a 3 millió kisvállalkozás/kisgazdaság országává kell lennie. Fel kell eleveníteni a hangyaszövetkezetek tapasztalatait, eszmeiségét. Tudatosítani és erõsíteni kell a magyar vásárlói öntudatot. Országos leltárt kell készíteni hazánk nemzeti gondolkodású iparosairól, termelõirõl, szolgáltatóiról, hogy kiépíthetõvé váljon egy hálózat, amely fenntartja önmagát. Nem szabad visszariadni az olyan forradalmi újdonságok bevezetésétõl sem, mint a helyi pénz. Elszántan kell keresnünk a lehetõséget a megmaradásra, a gazdasági függetlenség kivívására, az asztal negyedik lábának kifaragására! Az idõ vészesen fogy. Fentiek egybegyúrásával, átgondolásával és egy reális tervvel mihamarabb elõ kell állnia az alulról szervezõdõ magyarságnak. De hogy kik is tartoznak az alulról szervezõdõ magyarság körébe? Kik azok, akikre a sors ilyen hatalmas terhet és felelõsséget rakott? Na, errõl majd a jövõ héten. Vona Gábor – barikád.hu

33

Rend, Jólét, Ébredés – 12. rész A magyar nemzet megmentése kizárólag alulról történhet. Ez tény. Sem az Unió, sem a jelenlegi parlamenti pártok nem képesek életképes válaszokat adni a jelen és a derengõ új korszak súlyos kérdéseire. Elfáradtak, beposhadtak. Amikor néhanapján nézem az országgyûlési közvetítést, habár az adás élõ, olyan mintha évekkel ezelõtti archivált anyagot néznék. A társadalom és a politika vészesen kettévált, két külön világot képez, amelyeknek egyre kevesebb közük van egymáshoz. Ez a mostani politikára nézve halálos ítélet, mert elõbb-utóbb a társadalom – még a legbirkább természetû is – megelégeli a kutyakomédiát, pláne, ha lassan rámegy az élete, és rákényszeríti a tényleges valóságot a közéletre. Vagy békésen, vagy másképp. Ezt a folyamatot ráadásul véleményem szerint erõsíteni, gyorsítani kell. Minden egyes perc, amelyet a magyar politika saját álomvilágában tölt, keservesebbé teszi a majdani normalizálódást. Az alulról jövõ újjászervezõdést azonban nem szabad összekevernünk a burjánzással. Az évtizedek óta mély kómában tartott magyar társadalom ébredése nem valósulhat meg átgondoltság, stratégia és szervezettség nélkül. 34

Mindezek nélkül csupán kis csoportocskák anarchikus jellegû viaskodása és marakodása várható, amely nem hogy megmentené nemzetünket, hanem csak agóniáját tenné tragikusabbá. Nem beszélve arról, hogy jelenlegi fizikai, lelki és szellemi helyzetünkben nincs túl sok idõnk a kísérletezésre. Talán csak egy lehetõségünk van, egy utolsó... Az ilyen határhelyzetekben mindig fel kell tennünk alapvetõ kérdéseket. Miközben már a parlamenti ellenzéket is megfertõzte a tarka marha-kór, fontossá vált tisztázni: ki is a magyar? Vannak, akik szerint a felvetés egyszerû jogi probléma: minden magyar állampolgár magyar. Ez az elsõ hallásra demokratikusnak, megengedõnek tûnõ javaslat az egyik legvisszataszítóbb, amit valaha hallottam, hiszen magyarok millióit rekeszti ki a nemzet fogalmából. Mások szerint – szintén sokszor hallani – magyar az, aki annak vallja magát. Szintén meghatóan értékes gondolat, már-már el is alszik eme szavak szépségétõl az ember. Én azonban ebben sem hiszek. Elfogadom, hogy a két fenti meghatározás logikailag értelmezhetõ, de az én gyakorlati ihletettségû olvasatomban – amely bizonyos szempontból szûkítõ, bizonyos szempontból tágító értelmû – egészen másképp és

másban találhatóak meg a magyar közösséghez tartozás feltételei. Egy állampolgárságot igazoló papír nem érdem, csupán adottság. Magyarnak vallani pedig könnyû magunkat, elegendõ kinyitni a szánkat. Halljuk is rendszeresen tévékben, rádiókban, újságokban, amint bizonyos hölgyek és urak nagy komolysággal beszélnek magyarságukról, hogy aztán pár perc után beletöröljék a lábukat nemzetünk szent dolgaiba. Ezekkel az emberekkel én nem tartozom egy közösségbe, abba a közösségbe, amelyet az egyszerûség kedvéért nevezzünk csak: Magyarnak. Az én ismérveim rájuk nem igazak. Magyar számomra az, akinek fáj Trianon. Aki testvérének érez egy 56-ost. Magyar, akinek 2004. december 5-én éjjel nem jött álom a szemére. Akinek összeszorul a szíve, ha megtaposnak egy magyar zászlót, ha felakasztja magát egy tönkretett gazda, ha csõdbe megy egy tisztességes hazai kisvállalkozás. Aki nem tud belenyugodni abba, hogy bár a magyar fiatalok akarják a legtöbb gyermeket Európában, mégis a legkevesebb nálunk születik, hogy a magyar föld külföldiek kezébe vándorol, hogy hazánkat gyarmatosítják, és hogy a magyar embert rabszolgának szánják a jó ha figyelünk

Rend, Jólét, Ébredés – 13. rész A múlt heti írásomban elmondtam, hogy attól még nem tartok mindenkit magyarnak – a szó szûken vett értelmében –, hogy ugyanolyan személyi igazolványa van, mint nekem. A magyarsághoz tartozás ma nem jog, hanem kötelezettség. Közös keresztünk, a múltért és a jövõért való felelõsség vállalása. Nem is olyan egyszerû feladat. A fogyasztói lét lelket gravitáló, sûrû mocsarából kell kimászni. Ezután persze felmerülhet a kérdés: mi lesz a viszonyunk azokkal, akikkel nem érezzük egy közösségbe tartozónak magunkat? A választ Tóth Gy. László politológus munkássága során már számtalanszor megadta. Õ napjaink azon társadalomtudósa, aki nem próbál tetszelegni mindenféle összeborulás hamis és álságos szerepében. Évek óta képviseli következetesen azt, ami a valóság. Ez az ország társadalmi-politikai értelemben kettészakadt. Az egyik oldalon a neoliberális elveket képviselõ, a globalizációs gyarmatosítást elvtelenül kiszolgáló, az ország erõforrásainak nagy részét a kezében tartó szûk réteg, a másikon a „rendszer” veszteseinek tételezett magyar milliók, akikre szellemi vagy fizikai szalagmunka és élethosszig tartó függés vár. Aki azt mondja, hogy a két oldal között kibékíthetõ az ellentét, vagy hazudik, vagy azok közé tartozik, akik elhiszik, hogy a világ hû tükörképét Evelyn Marsh regényeiben lelheti meg az ember. Elég furcsa, mi több, gyanús, hogy a nagy összefogásra való felhívások, a széles társadalmi konszenzus jelszavai rendre a szûk országbitorlók körébõl indulnak ki. Ez körülbelül olyan, mint amikor egy farkas falka a vegetáriánus életmód mentén próbálja egységbe fogni a környék bárányait. Nevetséges és átlátszó. Minden szavuk halálos méreg. Amikor azt mondják, hogy összefogás, valójában leigázást gondolnak, a tolerancián a mi birka türelmünket értik, ahogy nézzük bambán, miként lopják szét azt, ami a miénk. Számukra az egyenlõ jogok saját kiváltságaik sérthetetlenségét, a szabad verseny a magyar gazdák és vállalkozók kiirtását, a demokrácia a nagyok és erõsek diktatúráját jelenti. Ezért van halálra ítélve minden naiv egységtörekvés. Tüzet és vizet nem lehet kibékíteni. Egység csak két módon lenne teremthetõ: ha az országbitorlók végleg maguk alá gyûrnék a magyar népet, vagy – éppen ellenkezõleg – ha elveszítenék kitüntetett és bebetonozott helyüket hazánkban. Elõbbitõl mentsen meg bennünket a Jóisten, utóbbihoz pedig egyelõre nem vagyunk elég erõsek. Mi is akkor a helyzet? Elõször is állítsuk fel a diagnózist! Egy: Magyarországot gyarmati, a magyar embereket rabszolgasorba akarják taszítani. Kettõ: Az országbitorlók megbízatása, hogy ezt minél hamarabb és minél hatékonyabban végrehajtsák. Három: A nemzeti oldal saját hazájában. Akinek a Gyurcsány-kormány ország-rombolásából nem is az anyagi, hanem a lelki-szellemi pusztítás fáj igazán. És aki hisz egy szebb jövõben, aki hisz Magyarország feltámadásában, a Szent Koronában. Magyar az, aki sajátjának érzi mindezt a szenvedést. Aki vállalja. Aki rálép a magyar Golgotára, és aki aztán vállaira veszi a magyarság keresztjét. Ehhez képest egy igazolvány vagy egy szépen megfogalmazott mondat semmivé foszlik, hiszen semmit sem ér. Amikor élet-halál küzdelme zajlik, amikor saját sorsunk és gyermekeink jövõje a tét, nincs lehetõség jótékony semlegességre. Élet és halál áll szemben egymással. Centrum és jó ha figyelünk

erõs intézmények híján a folyamatos meghátrálás állapotában van. Ha ezt a kórképet elfogadjuk, az szinte már önmagától rajzolja ki magát a gyógymódot is. A nemzeti oldalnak meg kell erõsödnie. (Itt most az egyértelmûség miatt nem térek ki arra, hogy az elmúlt két évben mennyire jó úton járunk, milyen sokat léptünk elõre még abban a hatalmas ellenszélben is, amelybe kényszerítenek bennünket építkezésünk során.) Olyan szerteágazó, de mégis szerves egységet alkotó intézményi hálózatot kell létrehozni, amely lehetõvé teszi a célirányos erõsödést. A tehetséges vezetõk kiválasztódását, az életerõs emberek energiáinak bevonását, az utánpótlás folyamatos és tervszerû biztosítását, a szükséges töltõdést, a tartalmas kikapcsolódást – egyszóval egy másik, egy igaz és egy párhuzamos Magyarország megvalósítását. Ez két szempontból is lényeges. Egyrészrõl megoldódik az országbitorlók kontra magyarok konfliktus, hiszen túllépve az összefogás hamis mítoszán képesek leszünk a saját életfeltételeinknek legalább a részleges kialakítására. Kevésbé tudnak majd bennünket felhasználni saját magunk tönkretételéhez. Másrészrõl, ha jól átgondolt és reális stratégia mentén haladunk tovább ezen az úton, idõvel olyan megerõsödést tudhatunk a magunkénak, amely által kikényszeríthetõvé válik az országbitorlók hatalomtól való megfosztása. Az országban tehát van egy barikád. Egy igazi törésvonal. Ez nem a jobb- és nem a baloldal egyre kontúrtalanabb választóvonala, hanem a nemzetben gondolkodók és a nemzetközi érdekeket kiszolgálók között, magyarok és globalisták között húzódik. Sokáig úgy tûnhetett, hogy mi, akik büszkén vállaljuk hovatartozásunkat, csupán szentimentális és értelmetlen harcot vívunk valamiért, amely felett az idõ végképp elszaladt. Az elmúlt hónap, különösen a gazdasági világválság azonban bebizonyította, hogy nem a mi szavatosságunk járt le. A neoliberális kor vészharangját kongatják, a globalizációs lufi, ami kipukkadt, de minimum leeresztett. A romokon egy teljesen új, ismeretlen világ épül, amelyben minden újra írható és mindent újra is írnak majd. Nem szükséges jóstehetség, hogy kimondjuk: az elsõ komolyabb szellõtõl jelenkorunk országbitorlói elfutnak majd. A mi felelõsségünk, akik maradunk – mert a kõ marad –, hogy ne érjen váratlanul, felkészületlenül és alkalmatlanul a változás napja. Legyen politikai képviseletünk, legyen önvédelmi erõnk, legyenek szellemi-kulturális fórumaink és legyen gazdasági hátterünk. Így legyen. És hogy milyennek képzelem ezt az új világot? Kik és mi mentén irányítják majd? Nyílik-e mozgástér végre Magyarországnak? Na, errõl majd a jövõ héten.

közép nem létezik, azt csak a halál találta ki. Magyarnak születni most kevés, beszélni róla még kevesebb, tetteink és vállalásaink döntenek rólunk. Az én felfogásomban nem az a magyar tehát, aki állampolgára ennek a csonka hazának, még kevésbé az, aki csupán szavak szintjén vállal közösséget. Magyar az, aki magyarként ébred fel reggel, magyarként lélegzik egész nap, hogy aztán magyarként térjen este nyugovóra. Magyarnak nem elég születni, magyarrá válni kell. A magyarságot ki kell érdemelni. A mostani megpróbáltatásoknak, amelyeket ránk rótt a sors, van tehát egy magasztos értelme. Segít letisztítani látásunkat, élesíte-

Vona Gábor – barikád.hu

ni érzékeinket, hogy felismerjük mi is fontos az életünkben, és mi nem. Hogy megismerjük, megszeressük és kézen fogjuk egymást, mi, Magyarok. Hogy mi, akik valóban összetartozunk, összekovácsolódjunk, összeforrjunk, annyi széttagoltság után. Akik a legnehezebb idõkben is hûek vagyunk. Sõt, olyankor vagyunk igazán. És hogy miért nem összeesküvés-elmélet hazánk gyarmatosítása, az itt élõ magyarok rabszolgasorba kényszerítése? Na, errõl majd a jövõ héten. (a szerzõ a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke) Vona Gábor – barikád.hu

35

Rend, Jólét, Ébredés – 14. rész A gazdasági világválság komoly megpróbáltatásokat ró majd az országra. A parlamenti pártok nem merik kimondani, hát megteszem én: Magyarország össze fog omlani. Semmi jelét nem látni annak, hogy ebben a tragikus helyzetben az ország zsibbadt ereiben újra megindulna a vérkeringés. Van egy kormány, amelynek az élén egy antiszociális személy, egy kalandor áll, aki, ha úgy hozza a helyzet, kész önmagával együtt a szakadékba vetni az egész országot. Egy „negatív Dugovics Titusz”, mert õ a törököt rántotta a mélybe a hazájáért, ez meg mindannyiunkat saját magáért. És van egy ellenzékünk, amely olyan, mint egy kiskutya a kerítés mögött. Ugat hangosan, borzolja a szõrét, vicsorít is nagyon, de ki nem jönne a kerítés mögül a világért sem. A Fidesz, ha akarná, már ma átvehetné az ország irányítását. De nem akarja, vagyis inkább nem meri. Aki most az ország vezetését felvállalja, komoly politikai erodálódásnak lesz kitéve. A Fidesz ezt meghagyná Gyurcsánynak. Úgy gondolkodik: egye meg õ, amit fõzött. Az egy más kérdés – de úgy látszik, ez senkit sem érdekel –, hogy a fekete levest a valóságban nem Gyurcsány fogja kiinni, hanem mi, magyar emberek. Az összeomlást és az azzal járó kaotikus politikai állapotokat ezért én nem tartom elkerülhetõnek. De a rövidtávú, a mindennapi megélhetésünket befolyásoló következmények mellett sokkal lényegesebbnek tartom a hosszútávú, a világ és ezáltal hazánk nemzetközi helyzetét befolyásoló változásokat. Úgy gondolom ugyanis, hogy ami most zajlik, nem más, mint gazdasági elõszele a politikai változásoknak. Annak, hogy az Egyesült Államok által megtestesített 20 éves világuralmi korszaknak vége. Megindult a harc a világ újrafelosztásáért. Kína a pekingi olimpia monumentalitásával finoman jelezte, hogy elérkezettnek látja az idõt nemzetközi helyzetének alapos megerõsítésére, mi több, a fõ döntõbíró szerepét is megpályázza. Elég jó eséllyel. Oroszország már drasztikusabb formában tette egyértelmûvé, hogy az elmúlt években csak erõt gyûjtött, de egy percig sem mondott le 36

történelmi érdekszférájáról. Itt most nem elemzem a muszlim világ térhódítását – akár Európában is –, India „lassú gyorsulását”, a dél-amerikai forradalmi nacionalizmus sikereit. A lényeg nyilvánvaló: a világ egypólusúsága meg fog szûnni, és a kirakós játék többszereplõs lesz. Egy ilyen alapvetõ, nemzetközi robajjal járó változás szele könnyen fogja maga alá gyûrni azokat a rossz gazdasági és társadalmi kondícióban lévõ országokat, mint amilyen jelenleg Magyarország. Pedig erõs társadalmi háttérrel a birtokában egy felelõs nemzeti kormány akár a javunkra is fordíthatná a dolgok alakulását. Közhely, de a zavarosban lehet halászni is. Magyarországnak lehetõsége kínálkozna arra, hogy ügyes és bátor politikával kihasználja a többpólusú világ által természetes módon megmutatkozó nagyobb mozgásteret. Kihasználhatná stratégiai fekvését és az egyoldalúan atlantista és uniós elkötelezõdésen túllépve nyithatna a feltörekvõ világhatalmak felé. Nehéz és komoly koncentrációt igénylõ feladat, de az egyetlen lehetõségünk a megmaradásra és a gyarapodásra. Utóbbiakhoz azonban két dologra van szükség. Elõször is meg kell akadályozni Magyarország felvásárlását, máskülönben nem hogy kihasználni nem tudjuk a jövõ lehetõségeit, hanem éppen ellenkezõleg kizsige-

relt, fekete-afrikai szintre süllyedõ munkatáborként áldoznak fel bennünket mások világuralmi törekvéseinek oltárán. Másodsorban meg kell végre teremteni a nemzeti oldal egységét. És itt direkt nem a jobboldal egységérõl beszélek, hanem hangsúlyozottan a nemzeti oldaléról. Egy olyan politikai szövetségrõl, amely nem törekszik mindenféle nemzetáruló gondolat és személy integrálására csak azért, hogy többnek tûnjön, mint ami, hanem azokat akarja összefogni, akik valóban összetartoznak. Nem jobboldali uniópártra, hanem a nemzeti oldal legszélesebb politikai szövetségére van szükség, amely adott esetben kormányképes is. Ebben a szövetségben véleményem és a realitások alapján is a Jobbik töltheti be a politikai, a Magyar Gárda a civil kovász szerepét. Nem kell bedarálni senkit, ahogy azt korábban, ilyen szövetségek esetében mások tették, hanem mindenkinek a függetlensége és saját arca megõrzése mellett kell szerepet kapnia. Fontos kiemelnem, hogy ebben a szövetségben a Fidesz egy részének is helye van. Azon tisztességes, fõképp vidéki részének, amely számára a pártja egyre inkább kalitka. A Fidesz nemzeti részét ezért ki kell szabadítani! De errõl majd a jövõ héten. (a szerzõ a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke) Vona Gábor – barikád.hu

jó ha figyelünk