A TARTALOMBÓL: Az ázsiaiak behozatala és az eltünt 900 milliárd forint . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Exkluzív részlet a titkos szocialista dokumentumból . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Ha a hegy nem megy Mohamedhez. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3 Március 15-ére – MÚK! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .4 Századvég: az új többség Orbánra sem tart igényt. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5 A felhasználók meg fogják szopni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .6 Egyenes beszéd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8 Leszakadóban a magyar gazdaság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .10 Kedves Fidesz-szimpatizánsok! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 Fájdalmas. Elkerülhetetlen?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12 Koratavasz 2007. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14 Leleplezett Stratégia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14 Pécsi vagyok, itt akarok élni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15 Rossz gazdaságszerkezettel nincs esélyünk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .16 Pénzt, vagy életet?! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .17 Petíció A Magyar Nemzetért, Törvényességért és demokráciáért . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Számvetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .22 Az Ab-hez fordulnak a jogvédõk. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .23 Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
Annak idején beszámoltunk több internetes újság nyomán arról, (2007.02.15) hogy megvan az adófizetõk pénze? A hír a Jakarta Post-ban röppent fel. A cikk arról számol be, hogy magyar befektetõk 2005 júliusában 4 milliárd dollárt, azaz 2006 áprilisi árfolyamon számolva 880 milliárd forintot fektetnek be Dél-Szumátrában, (Ázsia-Indonézia) és egy errõl szóló elõzetes megállapodást írtak alá az Indonéz kormánnyal. Az aláíráskor a magyar befektetõk képviselõin kívül (18 fõ)jelen volt még Gyurcsány Ferenc és Kóka János is. A mai napig nem tudott a kormány ezzel az igen magas összeggel elszámolni, amely tulajdonképpen Magyarország egy éves költség-vetését fedezhette volna: nyugdíj, egézségügy, oktatás. Az akkori pénzeltünéssel kapcsolatos tudósítások nem adtak számot arról, hogy egy zürös országban, mint Indonézia, a környéken közismert agresszornak is számít. Az országban soha véget nem érõ polgárháború dúl. Bár a cikkek felvetették, hogy egy ilyen országban milyen megfontolások alapján fektet be a Magyar Állam. Indonézia mind politikai, vallási, de közbiztonsági és katonapolitikai szempontból is zûrös és instabil helynek számít a világban. Azokról a cégekrõl, melyek egy ilyen országban kívánnak
befektetni, joggal feltételezhetõ, hogy nem egészen legális gazdasági elképzeléseik vannak, vagy hogy a vezetõik félnótásak. Mi lehet tehát az eredeti szándék, amely a Magyar vagyont más országban kívánja befektetni? Amire senki sem gondolt az merõben más. Alantas nyereségvágy, jól átgondolt politikai manõver, „seftelés“ az államkincstár megtömése érdekében. Mit is mondott Gyúrcsány? „El lehet menni kérem Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni kérem szépen! Tessék!” Valójában arra gondolt, hogy betelepít másokat, „idegeneket“. És mennyire nem viccelt. Hamarosan itt vannak a nyakunkon az ázsiaiak. Miért is seftel Gyurcsány az Indonéziakkal, amikor totálisan zürös ország? Mi azt hisszük és valójában a beszámolók is arról szólnak, hogy az államkincstár szeptember, októberban teljesen kiürül. Látni kell, hogy már üres, de juniusban mindenképpen az lesz. Ha bekövetkezik amiben Gyurcsány meállapodott az 1.2 millió zsidó és 3 millió ázsiai betelepítése kapcsán akkor lesz elegendõ adófizetõje és hamar megtömhetik az államkincstárat, de saját zsebüket is. Ez állhat az Indonéziában befektetett 800 milliárd forint hátterében.
Semjén Zsolt rendkívüli sajtótájékoztató keretében mutatta be azt a bevándorlási stratégiát, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával készíttetett. A gondola.hu részletet közöl a tíz évre titkosított elõterjesztésbõl. Semjén Zsolt ismertetése szerint az anyag arra tesz javaslatot, hogy Ázsia válságövezeteibõl milliós tömegeket telepítsenek be Magyarországra, a magyar demográfiai problémák megoldására. A politikus szerint a stratégiában áttelepítési akciókról írnak, ehhez megnevezik az uniós forrásokat is, és a magyar lakosság 10 százalékát ilyen ázsiai betelepülõként képzelik el. Mint mondta, a dokumentum az integráció szükségességérõl beszél, holott ezt nyilvánvalóan nem lehetne megvalósítani. A gondola.hu birtokába jutott dokumentumból az alábbiakban közlünk egy sokatmondó részletet: „A természetes reprodukcióra tett ‘józan’ feltételezések mellett csakis egy emelt szintû bevándorlás jelentheti a népességfejlõdés konszolidálását. Ez viszont feltételezi, illetve maga után vonja új demográfiai-társadalmi helyzet kialakulását: sok százezer, akár milliós nagyságrendû külföldi eredetû népesség integrálásának szükségességét.” A politikus az anyagot nem mutatta meg az újságíróknak, akiknek azt ajánlotta, hogy Petrétei József minisztertõl kérjék a dokumentumot. A KDNP elnöke a sajtónak csak a „nem nyilvános“ jelzéssel ellátott anyag fedõlapját mutatta meg, amelyen az szerepelt: 2
Politikai szempontból bizonyára kedvezõ lesz a baloldali választók körében a betelepítés, hiszen nem csak Gyurcsány verheti a mellét, hogy megtönte az államkincstárat, de a baloldali választók is mondhatják: Gyurcsány mellett érdemes volt kitartani. Csakhogy nem veszik észre a francia példát. Betelepítettek robbantottak már ki nem egyszer zavargásokat. Ne gondolja senki sem, hogy nekik jobb lesz az életük. Ugyan olyan rabszolga sorsuk lesz, mint nekünk Magyaroknak. Elõbb utóbb õk is fellázadnak és nekik nem sok veszíteni valójuk lesz. Nálunk is zavargások fognak kitõrni, kialakul egy maffia csoport, akik mindenre képesek lesznek. Összetûzésbe keverednek magyarokkal, ami beláthatatlan következményekhez vezet majd. Természetesen nagyobb a gond, ha a zsidók is betelepülnek. Második Gáza övezet lesz az országunkból és szintén kofliktusok fognak kialakulni nem csak a Magyar lakossággal, de az itteni Arabokkal is. Robbantásos merényletek veszik kezdetüket, sok ártatlan Magyar vére fog folyni. Ezt pedig nem akarhatjuk. Tennünk kell ellene. Most még nem késõ. Ha már betelepültek az ázsiaiak és a zsidók, akkor senki sem fogja tudni kirakni õket. Balogh Béla
Elõterjesztés a kormány részére a Magyar Köztársaság migrációs stratégiájáról. Kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta: a szövegbõl nem derül ki, hogy pontosan melyik ázsiai országokról van szó, az azonban világos, hogy az anyag kizárólag munkaerõpiaci megfontolásokat tart szem elõtt. LÉTEZIK A DOKUMENTUM Érdekes momentum, hogy az MSZP reagálásában nem cáfolta, hogy létezik a dokumentum, azonban szerintük abban a migrációs kihívásokat veszi számba a kabinet, mivel mint mondják, Magyarország az Európai Unió tagjaként egyre inkább bevándorlási célországgá válik. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetõ-helyettes újságíróknak úgy reagált az ellenzéki pártelnök szavaira: Semjén Zsolt „tömjén hazugságokat mondott”. Ez szerinte egy helyzetértékelés, ami azzal számol, hogy felerõsödik a migrációs nyomás, Magyarország célországgá válhat, ennek oka pedig az ország EU-s csatlakozása, illetve az életszínvonal növekedése. Mesterházy úgy tájékoztatott: a bevándorlást két szempontból is meg kell nézni. Egyrészt a határon túli magyarok szempontjából, másrészt a harmadik országból, például Ázsiából érkezõk szempontjából is - közölte. Elmondása szerint ezeket a kihívásokat veszi számba a dokumentum, de ez korántsem jelenti azt, hogy a kormány bátorítaná az ázsiai bevándorlást, a tényeket rögzíti a dokumentum, és számba veszi a megoldási javaslatokat. http://www.gondola.hu/cikkek/52951
jó ha figyelünk
– avagy Készül a sárga veszedelem? – Megint elõkerült egy anyag. Megint nem tudjuk, hogy mi igaz belõle és mi nem? De, ahogyan mondani szokták, „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Mindannyian emlékezünk még 2004. december 5-ére. Akkor a hatalom, élén a hórihorgas ripaccsal, megtagadta a gúnyhatárokon kívül rekedt nemzettestvéreinket. Most pedig, ha a napvilágra került dokumentumnak hinni lehet, tárt karokkal várják a többszázezres, netalán milliós tömegben potenciálisan ideérkezõ ázsiai idegeneket. A 23 millió román is csak vezényszóra jöhet. Majd amikor õk mondják! Elõbb nem, csak amikor õk mondják. Akkor viszont, amikor õk mondják, akkor aztán jöjjenek, de azonnal! Akkor semmi sem drága, semmi sem érdekes, ütjük rá a pecsétet azonnal az oláhok uniós tagságára, csak gyûjjenek mán, de rögvest! Micsoda buta nép is ez a magyar! Miután a Tisztelt(?) Ház szemrebbenés nélkül megszavazta Románia uniós tagságát, senki nem ment oda a mi derék posztkommunistáinkhoz – ha már Kovács Laci bácsit kiebrudalták az országból –, hogy tessenek mán mondani, most, hogy mind a 23 milliónyi román most mán osztán tényleg akadálytalanul mehet oda, ahova csak akar, most egyszerre nem gond a 23 millió román? Most mán nem kell tartanunk tõlük, hogy idegyünnek, oszt elveszik elõlünk a kenyeret, a megélhetést, meg lassan mán a levegõt is? És most itt van ez a legújabb õrület. Még el sem ültek a gyermekpornó körüli vihar zöngéi, melyek tökéletesen prezentálták számunkra ennek a kormányzatnak az élettõl és a józan észtõl való teljes elrugaszkodottságát, máris itt van az újabb, már-már bohózatba, vagy talán helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy tragikomédiába hajló õrület: ázsiaiakkal állítsuk meg a tragikus méreteket öltött népességfogyást. Csurka és még néhányan már megkongatták a vészharangot, hogy az ország egyes területein tömeges méreteket öltött az izraeli betelepülõk kettõs állampolgárokként történõ avanzsálása kis hazánkban, valamint a számukra történõ értékes ingatlanok elkótyavetyélése – gyakran játékpénzért –, most pedig úgy tûnik, szembe kell néznünk a „sárga veszedelemmel” is. Akárcsak az imént megemlített közel-keleti állam polgárai, az Ázsiából hozzánk érkezõk számára is rendkívüli fontossággal bír hazánk uniós tagsága. Magyarország egy teljes jogú Európai Uniós állam, a Fényességes Európai Port alá tartozik, magyarul kapun belül van. És itt villan be a Francisco-féle, Kóka Johnny által megtámogatott, a profitmaxijó ha figyelünk
malizálásban kiteljesedõ részvénytársasági metodika, mely azt mondja: Ha a hegy nem megy Mohamedhez, majd Mohamed megy a hegyhez. Gondoljanak bele! Miért megy mindenki Kínába? Mert ott rendkívül olcsó a munkaerõ. Miért megy el innen mindenki? Mert Kínában rendkívül olcsó a munkaerõ. Mi a megoldás tehát? Ide kell hozni a kínaiakat, itt is dolgozhatnak éhbérért, nem igaz? Zseniális! Már a gyermekpornó kapcsán sem értettem, hogyan tudnak emberek kitalálni ilyen az élettõl és a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokat. Mintha direkt keresnék a bajt, készakarva szítanák a feszültséget, mintha állandóan tesztelnék a társadalmat, mi az, amit még hajlandó eltûrni, mennyi szart lehet még lenyomni a nép torkán. Az ország tönkretételén, az ámokfutó dzsentrimentalitáson már a szemünk sem rebben. Pontosabban nem is dzsentrimentalitás ez, hiszen az ágrólszakadt úri fiúk a sajátjukat dorbézolták el ellentétben eftikéimmel, akik csak ahhoz értenek, hogy feléljék, eladják, lepusztítsák a mások által felhalmozott javakat. Ezt már ismerjük, ezt már megszoktuk. De hogy a végletekig megalázzák a Nemzetet, önérzetükben sértsék meg az egyes embert, az csak azzal magyarázható, hogy nekünk – ellentétben a többi volt szocialista országgal – a kommunistából is a rosszabbja, a selejtes fajta, a moszkovita jutott. Nincs is mit csodálkozni azon, ha oly könnyen váltottak köpönyeget, és minden gond nélkül alakultak át csendben és feltûnés nélkül moszkovitákból brüsszelitákká. A talpnyalás technikája nem, csak a talp változott. Õk pedig zseniálisan alkalmazkodtak az új körülményekhez és az új gazdához.
Bár ezzel az újfajta eurázsiai koncepcióval talán még új uraiknál is kiverhetik a biztosítékot, hiszen a kínai terjeszkedés már manapság is óriási gondot okoz a gyarmatbirodalom életvitelében. Teljes iparágakat és szektorokat tesz és tett tönkre a kínaiak elképesztõ volumenû tömegtermelése. Mi lesz majd akkor, ha a „sárga veszedelem” immáron a kapukon belülrõl fenyeget majd? Mert ha egyszer betették ide a lábukat, onnantól kezdve nem lehet majd kitenni õket. A frissen napvilágra került anyagot a kormányzat tíz évre titkosította. Volt miért. A gondola.hu internetes portál birtokába jutott anyagból következik egy rövid részlet: „A természetes reprodukcióra tett ‘józan’ feltételezések mellett csakis egy emelt szintû bevándorlás jelentheti a népességfejlõdés konszolidálását. Ez viszont feltételezi, illetve maga után vonja új demográfiai-társadalmi helyzet kialakulását: sok százezer, akár milliós nagyságrendû külföldi eredetû népesség integrálásának szükségességét.” Az emberben rögtön felmerül a kérdés, Miért nem saját anyagából oldjuk meg a problémát, miért nem a gúnyhatárokon kívül rekedt nemzettársainkban látjuk a probléma orvoslásának lehetõségét? Hiszen itt élnek rögtön mellettünk, a környezõ országokban, beszélnek magyarul, hogy csak a két legkézenfekvõbb indokot említsem. Miért nem bennük látja a gyökértelen posztkommunista kaszt a népesedési probléma megoldását? Hát talán azért, amiért 2004. december 5-ére készülve megtudhattuk, hogy a mûminiszterelnök és csapata számára fontosabbak az „összecsórt fontok”, mint az összeforrt csontok. Talán azért, amiért a jelenleg regnáló magánszocialista országdirigenseknek fontosabb a 23 millió román munkavállaló érdeke, mint a magyar nép, a Nemzet érdeke. És talán azért is, mert az aljasságban és a szolgalelkûségben határokat nem ismerõ hajdani KISZ-generáció érzetben most jutott el arra a pontra, hogy neki már mindent lehet, neki már mindent szabad. Õk ezt az országot hitbizományként – no nem a jó Istentõl, csak egy gondosan elõre kitervelt és lezongorázott rendszerváltozásnak nevezett valami folytán ideológiai elõdeiktõl – örökölték és õk ezért felhatalmazva érzik magukat, hogy itt, ebben a lángoktól ölelt kis országban gyakorlatilag mindent megtehessenek. Mindenütt az európai népek hígítása, felhígulása figyelhetõ meg. A nagy szabadság, vagy inkább szabadosság, az alja munkákra évtizedekkel ezelõtt felvett és ott ragadt külhoni nációk vendégmunkásai mára többmilliós és egyre inkább kezelhetetlen tömeggé 3
duzzadtak. Egy közös vonásuk van, bárhonnan is érkeztek az öreg kontinensre, nem integrálódnak. Láttunk már éppen elég hollywoodi eksön múvit, ahol Chinatown, Little China és hasonló elkülönülõ városnegyedekben zajlanak a véres leszámolások és az egyéb olyan tevékenységek, mely által az adott mozgókép alkotás a dúsképzeletû nép ajkán csak a találó „baszós-kardozós” epitheton ornansszal ruházódik fel. Mindeközben az elvetélt európai uniós alkotmánytervezet preambulumából kihagyják – nem kifelejtik, kihagyják! – a ke-
resztény gyökerekre való utalást, ami pedig igazán Európa sajátja. Néhány évvel ezelõtt a németországi török kisebbség arra az elhatározásra jutott, hogy akkor most már a következõ kancellár muzulmán is lehetne, elvégre vannak hozzá elegen, hogy megszavazzák. Lett is belõle nagy ribillió. Amikor ez az írás készül, még nem tudjuk, hogy a milliós ázsiai bevándorlókról szóló tervezetet komolyan kell-e vennünk, vagy ez is csak egyike azon Gyurcsány-lufiknak, melyek a figyelemelterelés végett fújódtak fel, s melyeknek egyetlen rendeltetésük van csu-
pán, hogy segítsenek a kormánynak és felelõtlen vezetõjének valahogy átvészelni a március 15-éig tartó idõszakot. Mindenesetre egy biztos. Ázsiaiakkal vagy ázsiaiak nélkül, de ennek a brancsnak mennie kell! Minél tovább maradnak annál rosszabb ennek a Nemzetnek, annál több sérelmet és megaláztatást kell eltûrniük a népeknek. A Haza a magasban van – mondja a költõ. Hazaárulók vezetésével azonban még egyetlen népnek sem sikerült felemelkednie. Isten áldja Magyarországot!
„Talán küldjünk nekik inkább egy figyelmeztetést így a tizenkét pont elõtt, – mintegy „nulladik pontként“ – hogy takarodjanak a hatalomból, a közéletbõl, az országból a pereputtyukkal, a sógórkomabratyikézkezetmos haverjaikkal együtt. Takarodjanak, ha élve meg akarják úszni, mert lenn a mélyben a nemzet „lávakamrájában" közelít a feszültség a kritikus ponthoz, és a társadalmi „vulkánkitörés" elsöpörheti õket még az élõk sorából is" Íme a közlemény márc. 15. kapcsán: Hazafiak, magyar testvéreim! Közeledünk március 15-éhez. Ilyenkor mindig megszaporodnak a tizenkét pontba szedett politikai követeléseket megfogalmazó röpiratok, jól jelezve azt, hogy sajnos évszázados lemaradásaink vannak a nemzeti sorskérdések megoldásában. De mivel ez van, ezért úgy érzem most nekem is meg kell próbálnom összegezni politikai elképzeléseimet egy ilyen tizenkét pontos röpiratban. 1848 tizenkét pontjának már a címében is („Mit KÍVÁN a magyar nemzet") és a megfogalmazásában is (pl. „Az idegen katonákat VIGYÉK el tõlünk… stb.”), tetten érhetõ valamilyen elvárás valakikkel szemben, hogy valósítsák meg a követeléseket. Ezzel ellentétben jelenleg semmi értelmét nem látom követelések, elvárások megfogalmazásának. Nem látom, mert nincs kitõl követelni. A jelenleg regnáló nemzetvesztõ, hazaáruló politikai rendszertõl, és az azt 16 év alatt kialakító politikai elittõl nincs értelme semmilyen – a nemzet számára üdvös – változtatást követelni. Mert az ez idáig tapasztalt harácsoló, dilettáns, az országot a jövõtlenség állapotába taszító tevékenységük alapján várható, hogy vagy elengedik a fülük mellett, vagy – ami lehet, hogy még rosszabb – az eddigi hozzáállásuk stílusában fognának hozzá annak megvalósításához. Ezért ne követeljünk, és ne is várjunk tõlük semmit. Talán küldjünk nekik inkább egy figyelmeztetést így a tizenkét pont elõtt, – mintegy „nulladik pontként” – hogy takarodjanak a hatalomból, a közéletbõl, az országból a pereputtyukkal, a sógórkomabratyikézkezetmos haverjaikkal együtt. Takarodjanak, ha élve meg akarják úszni, mert lenn a mélyben a nemzet „láva-
kamrájában” közelít a feszültség a kritikus ponthoz, és a társadalmi „vulkánkitörés" elsöpörheti õket még az élõk sorából is. Vagyis: Gyurcsány takarodj, vidd az összes haverod! A jelenleg aktuális tizenkét pontunkat pedig fogalmazzuk meg feladat ként magunknak, a magyar nemzetnek és egy abból kiváló új vezetõ elitnek a számára. Mert nem várhatunk tovább! Sorsunk irányítását mi magunknak kell a kezünkbe venni. Ennek szellemében, akkor hát lássuk: – Mivel 0. pontban tett figyelmeztetésünket valószínûleg nem fogják megfogadni, ezért elõször is el kell zavarni Magyarország ‘90 óta hatalomra került legkártékonyabb kormányát és annak holdudvarát. Ezután fel kell oszlatni a jelenlegi parlamentet, meg kell szüntetni a politikai üldözöttek elleni eljárásokat, és az ország tönkretevõit példásan meg kell büntetni. Azaz: Vesszen a kormány, börtönbe az ország tönkretevõivel! – Fel kell függeszteni az óriási közpénzeket felemésztõ adósságszolgálatot és EU tagságot. Le kell állítani a földliberalizációt és minden privatizációt, és vissza kell szerezni a hazai pénzügy feletti teljes irányítást. Azaz: Vegyük vissza elrabolt javainkat! – Alkotmányozó nemzetgyûlés keretében hatályba kell helyezni újra a történelmi alkotmányt, és helyre kell állítani a II. világháború során megszakadt jogfolytonosságot. Azaz: Új alkotmány! – Meg kell alkotni a pártok áldemokratikus világa helyett, a társadalom valós összetettségét sokkal jobban megjelenítõ – érdekképviseletekre alapozott – közképviseleti rendszert, és az ehhez szükséges választási szabályrendszert. Azaz: Pártokrácia helyett valódi közképviselet! – Valódi sajtószabadságot kell teremteni, esélyegyenlõséget a médiában a szûk nemzetközi tõkéscsoportok általi tömegmanipulálás helyett. Azaz: Hazafias nemzeti sajtó! – Meg kell állítani a magyarság vészes demográfiai hanyatlását. Ennek a legfontosabb célnak kell alárendelni a gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, társadalompolitikai döntéseket. Azaz: Több magyar gyerek!
– Fel kell számolnunk a liberalizmus eluralkodását az oktatásban. Újra kell szervezni és továbbfejleszteni a jó történelmi hagyományokkal rendelkezõ, hazafias nevelésen alapuló, minõségi, ingyenes közoktatást. Azaz: Színvonalas állami iskolarendszer! – Meg kell állítani a közegészségügy szétverését. Pénzügyi finanszírozását hosszútávon a „betegségben érdekeltségrõl" az „egészségben érdekeltségre" kell átalakítani, beintegrálva a gyógyításba a természetgyógyászati módszereket is. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a betegségmegelõzésre, ennek érdekében fejleszteni kell tömegsportot, továbbá magas szintû környezetvédelemre van szükség. Azaz: Egészséges környezetben, egészséges testben, egészséges nemzet! – Adókedvezményekkel, vámokkal és egyéb törvényi intézkedésekkel vissza kell szerezni a hazai piac feletti uralmat a hazai gyártók számára, továbbá támogatni kell az értelmes magyar találmányok hazai megvalósulását. Azaz: Magyar ötlet, magyar tõke, magyar áru, magyar munkahely! – A nagyipari jellegû élelmiszertermelés helyett a környezetbarát gazdálkodást folytató családi gazdaságokra (és szövetkezéseikre a kereskedelem és az élelmiszer-feldolgozás terén) alapozott rendszert kell létrehozni. Mindig törekedve arra, hogy a helyi igényeket – amennyire lehet – friss készítésû helyi termelésbõl elégítsék ki. Azaz: Kistérségi élelmiszer önellátás! – Ki kell lépnünk a NATO-ból, és újjá kell szerveznünk a sorkatonai szolgálaton alapuló honvédelmet. A lejáratódott rendõrséget át kell szervezni, létrehozva újra a csendõrség intézményét. Azaz: Katonai semlegesség, megnyugtató színvonalú hon- és rendvédelem! – A külpolitika legfontosabb célja a magyar unió, a magyar nemzet területi újraegyesítése kell, hogy legyen. Ennek érdekében együtt kell mûködnünk Európa (írek, baszkok, skótok, katalánok, albánok, tiroliak stb.) és a világ (palesztinok, kurdok, csecsenek, afgánok, tibetiek stb.) szabadságért és önrendelkezésért küzdõ népeivel. Azaz: Vesszen Trianon!
4
A szocialista nagyváros öntudatos polgára
Budaházy György MÚK
jó ha figyelünk
A Századvég-Forsense legfrissebb közvéleménykutatása szerint január óta egyre erõsebb igény mutatkozik a társadalomban egy, a jelenlegi pártoktól független, új politikai erõ megjelenésére. Mráz Ágoston politológust, a Nézõpont Intézet kutatásvezetõjét kérdeztük a felmérésrõl. NAPI Online: – A Századvég-Forsense reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a kormányváltást kívánók arányának emelkedése nem esik egybe a Fidesz kormányzóképességéhez fûzõdõ pozitív várakozások növekedésével. Ön szerint mi lehet ennek az oka a kormány és az ellenzék tevékenységét elemezve? Mráz Ágoston: – Az, hogy õsszel mindkét párt alapvetõen hibás politikai stratégiából indult ki. Mindkettõ megosztó politikát folytatott, amely szerint az igazságot egyedül õk birtokolják. Ezzel azonban nem gyõzték meg a választók többségét, csak a választók politikaellenességét növelték. Bár a hatékony politikus mindig eszméket és jövõképet mutat, a transzcendens igazság nem lehet politikai kategória egyik oldalon sem. – A Századvég felmérése szerint január óta egyre erõsebb igény mutatkozik a társadalomban egy, a jelenlegi pártoktól független, új politikai erõ megjelenésére. A parlamenti pártoknak rövid jelenthet-e kihívást, felhajtóerõt egy új párt iránti igény? Ön szerint például meg kell-e újulnia a Fidesznek, ha egyáltalán meg kell újulnia? – Félreértéshez vezet a megújulás fogalom. Célszerûbb a változás szót használni. A Fidesznek, mint minden pártnak az a célja, hogy megnyerje a választást. A magyar választók többsége jelenleg ezt nem támogatja. Ezért az új többség a változtatást szolgálja. A párt arra törekszik, hogy alternatív erõként mutatkozzon be, a személyeket és a programot tekintve is. A változás tehát szükséges és elégséges elõfeltétel, hogy a párt elérhesse az új többséget. Azt gondolom, hogy a jobboldal vezetõje évértékelõ beszédében láthatóan hû maradt korábbi meggyõzõdéséhez: amíg a baloldal egységes, addig a jobboldalnak is egységesnek, gyûjtõpártnak kell lennie. Orbán Viktor utalt is erre: megpróbálta a Fidesz egységét megtartani. Kósa Lajos verbális megerõsítése is – aki egyébként ott sem volt az évértékelõn – ebbe az irányba mutat. (Kósán kívül Pokorni Zoltán és Áder János is távol maradt – a szerk.). – A Századvég empirikus adatai szerint a teljes lakosság 68 százaléka úgy véli, hogy a
jó ha figyelünk
Kossuth terén nincs helye a fémkerítésnek, ugyanakkor 53 százalékuk ellenezte a Fidesz kordonbontási akcióját. Vagyis a kordon nem a Fidesz fellépése miatt nem kell a választóknak. – A magyarok alapvetõen konfliktuskerülõk. Most azt mondják, hogy kordon se kell, de a Fidesz se. Egyébként azt gondolom - ellentétben más politológus kollégáimmal -, hogy a Fidesz részérõl nem volt rossz lépés a kordonbontás. Két okból. Egyrészt erõsítette a kommunista, posztkommunista elittel szemben állók csoportidentitását, másrészt a polgári engedetlenséggel volt baloldali szavazókat próbált megszólítani. – Ön szerint jó üzenet a társadalomnak, ha a politikai elit tudatosan megszegi a törvényeket? – A polgári engedetlenség valóban szabályszegéssel jár, ám a jogszabálysértést mindig alapjogi értékekkel igazolják. Ebben az esetben is ez történt: a Fidesz a gyülekezési jog megvédése érdekében szegte meg a szabálysértési törvényt. – Orbán Viktor évértékelõ beszéde a korábban meghirdetett „új többség“ gondolatán alapul, amelybe a pártelnök víziója szerint már nemcsak a Fidesz törzsszavazói, de az egész ország is beletartozik. Ön szerint mi a tartalma annak a politikának, amit ma Orbán Viktor plebejus konzervativizmusnak nevez? – A pártelnök nem nevezett meg konkrét dolgokat a beszédben. Két dolgot azonban ki lehetett olvasni: a munkaalapú gazdaság megteremtését, és a tisztességes, fair
piaci magatartást, mint a kapitalizmus morális korlátait. Ahhoz azonban, hogy ezekbõl választási program legyen, jóval több kell. A víziót ki kellene egészíteni megoldási javaslatokkal. Ez nem feltétlen alternatív reformprogramot jelent, hanem a hitelesség megtalálását, egy hiteles alternatív erõ felmutatását. – Az év elejétõl a Fidesz és az MSZP érzékelhetõen „szorosabbra kívánja fûzni“ a kapcsolatát a civil szférával. Nem arról van szó, hogy a pártoknak csak kirakat civilek kellenek? Akikkel „hitelesebbé tehetik“ a programjaikat a biztos szavazó, de bizonytalan pártpreferenciájú választók körében? – De igen. Pontosan errõl van szó. Mindkét párt transzmissziós szíjként, és nem partnerként tekint a civilekre, ami elkeserítõ. A civil szervezetek a pártok szerint nem mások, mint politikai üzeneteket eljuttató véleménytovábbító eszközök, akiket tetszés szerint lehet irányítani. – Mennyire tartja károsnak a jogállam szempontjából, hogy ezzel a lépéssel a pártok a civil szervezetek autonómiáját veszélyeztetik akkor, amikor a társadalmat végletesen megosztó pártpolitikát éppen az autonóm civil szervezõdések, és a független média megerõsödése tudná hosszú távon ellensúlyozni? – A magyar demokráciának az a legnagyobb problémája, hogy nem mûködik a pártok társadalmi ellenõrzése. Ha valaki egy közügyben felemeli a hangját, hogy rosszul mennek a dolgok, akkor azonnal megkapja, hogy csak a másik párt érdekeit szolgálja. A médiában szintén ez a helyzet. A társadalmat végletesen megosztó két igazság miatt sem a média, sem a civil szervezõdések nem tudják gyakorolni a társadalmi kontroll funkciójukat. – A köztársasági elnök tevékenysége, civil szerepfelfogása elindíthat-e pozitív változásokat a közéletben? Vajon az aktív, független elnöki mûködés kiegyensúlyozhatja-e a politikai pártok túlhatalmát? – Abban hiszek, hogy igen. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a köztársasági elnök önmagában kevés ehhez. A felelõs, civil gondolkodás meghonosításához a média segítsége is kell. De jelenleg nincsenek egybecsengõ ügyek, mivel a fõsodorba tartozó média valamelyik politikai irányba mindig elfogult. Az elnök mindkét oldaltól meg kapja a magáét, amit akár munkája elismeréseként is vehetünk. (NO)
5
Szalay Tamás, rendszergazda Miért silány a hardver? Miért fagy az oprendszer? Miért gagyi a mobiltelefon? Miért romlik el minden egyre hamarabb? A tömegtermelés árnyoldalairól, a zárt forráskód csapdájáról, a játékipar áldozatairól, korbácsolni való marketingesekrõl és idióta freakekrõl beszélgettünk Szalay Tamással. Vigyázat, durva, szókimondó szöveg! Miért van az, hogy miközben a csúcstechnológia állítólag rohamléptekben fejlõdik, a hardver egyre olcsóbb és sokoldalúbb, nekem mint régi felhasználónak mégis egyfolytában az az érzésem, hogy évrõl évre nehezebben kezelhetõ és silányabb minõségû információtechnológiai termékeket vagyok kénytelen megvásárolni és használni, amik ráadásul folyton elromlanak? Nem véletlenül. A printerek példáján nagyon jól lehet szemléltetni azt az üzleti modellt, amit még a múlt század húszas éveiben találtak fel okos marketingesek: a borotva és a borotvapenge koncepciót. Nagyon egyszerû a dolog: nagyon olcsón vagy ingyen adjuk az alapkészüléket, és aztán méregdrágán azokat a tartalék alkatrészeket, amikre a felhasználóknak szükségük van – és teszünk arról, hogy szükségük is legyen rájuk. Ezt már a korai adatfeldolgozós idõszakban átvették a hardvergyártók. Az elsõ lyukkártyákhoz való gépeket nagyon olcsón osztogatták, a lyukkártya mérete viszont nem volt szabványos, és csak ugyanattól a gyártótól lehetett megvenni. Ma elmész egy bevásárlóközpontba, és fillérekért veszel egy nyomtatót. De mikor legközelebb elmész, és festékkazettát akarsz bele venni, rá fogsz döbbenni, hogy milyen veszteséges volt az üzlet. De akkor már futsz a pénzed után. Vannak olyan nyomtatók, amikhez már a papírt is így adják: megveheted az olcsó papírokat is hozzá, de azokra egyáltalán nem lesznek hajlandók nyomtatni. Mi a helyzet a személyi számítógéppel? Engem a guta megüt, mikor mondjuk csak memóriát akarok bõvíteni a PC-ben, és kiderül, hogy ehhez minimum alaplapot kell cserélnem, az újba viszont már nem lesz jó az alig egy éve vásárolt processzorom se. Tíz éve ez még nem így mûködött. A PC-nél maguknak az alkatrészeknek a minõsége is sokkal gyengébb lett azóta. Ez a tömeggyártás velejárója. Minden addig mûködik, amíg kurva drága, és az elitek játékszere. Eklatáns példa rá a gépkocsi: addig lehetett gépkocsival közlekedni, amíg csak az angol lordoknak volt, meg a magyar fõnemeseknek. Amióta bárki meg tud venni egy autót, a dolog egyre kevésbé mûködik. A személyi számítógép is tömegtermék lett. Nagyon tanulságos elõvenni egy 20 évvel ez6
elõtti PC-t. Fél asztallapnyi kártyákból állt, rengeteg alkatrésze volt, és azok még javíthatók voltak. Ez a tulajdonság azóta kimúlt belõle, a kártyák egyre kisebbek lettek, mindent az alaplapra integráltak. A házakban is elkezdtek spórolni az anyaggal, egyre vékonyak lettek. Szereltem olyan házat, hogy milliméter alatt volt az anyag vastagsága. Az alaplap tartja össze a házat, meg amit beleraksz. Arra nagyon rá lehet faragni felhasználói oldalról, ha alaplapra integrált eszközeid vannak, mert ha bármit meg akarsz változtatni, vagy valami tönkremegy, akkor összedõl az egész szerkezet. Ha régen tönkrement egy kártya, akkor vettél egy ugyanolyat. Viszont ha most megy tönkre, szembesülhetsz azzal, hogy ki kell cserélni az alaplapot. Ha kicseréled az alaplapot, könnyen lehet hogy már nem fogsz kapni olyat, amibe belemegy a processzorod. Mert az ipar évente megváltoztatja a méretét, a tüskék számát... Ha például megváltozik a memória sebessége, ugyanakkora modulokat fogsz kapni, de nem tudod betenni, mert egy tized milliméterrel arrébb van a slot. Ráadásul ez a gyors változás és sebességnövekedés a legtöbb felhasználónak teljesen felesleges. Cikket írni például ugyanúgy lehet 350 megahertzen, mint 2 gigán. Ekkora számítási teljesítményre igazából csak a játékipar áldozatainak van szüksége, õket mindennel meg lehet etetni. Például a PCI Express videókártyákat én konkrét átverésnek látom, nem gyorsultak annyit a gépek, hogy megérje. Ugyanakkor hihetetlen költségbe kerül lecserélni, természetesen le kell hozzá cseréni az alaplapot is, sõt talán a processzort és a memóriát is, és nem kapsz érte érdemi sebességnövekedést. Ez volt a helyzet a Pentium 4-el is, amit kihoztak mindenféle új magokkal 5-6 évvel ezelõtt, de nem mûködött, rosszul mûködött, alacsony volt a teljesítménye, egy dögrovás volt az egész dolog. Aztán visszatértek egy régebbi maghoz, és azt fejlesztették tovább.
Az egész trendre kurva jó példa, amit a SATA-val szívni lehet. Nemrégiben azt vettem észre, hogy az otthoni gépem elkezdi elhagyni a diszket, és fogalmam nem volt, mi a baja. Kiderült, hogy az újabb SATA- kábeleket olyan puha, szar mûanyagból készítik, ami nagyjából 60 fokon olvad, elkezd párologni, nem illeszkedik, magától eltörik, fél év után tönkremegy. A céges szerverbe most raktuk be a harmadik SATA-kábelkészletet. Ma már úgy megyek a boltba, hogy még egy ugyanilyet vegyek, vagy még két ugyanilyet. Tíz évvel ezelõtt bárkit kiröhögtem volna, aki azt mondja, hogy otthon ilyen ipari megoldásokat használ. Most már kezdek megtörni, és úgy látom, hogy ha át akarok nyergelni SATA-ra, akkor meg kell fontolni, hogy otthon is tükrözöm a diszkemet, vagy RAID-et építek, mert ha elkezd a kábel nekem megpusztulni, vagy elkezd a diszkem hibázni, csak az fog védeni, ha az adataim helyreállíthatók, vagy vissza tudom õket tölteni. Tehát lényegében a PC-m árának a többszörösét ki fogom rá fizetni, hogy megbízhatóan mûködjön. Otthon én is egy játékra optimalizált übergyors PC-t használok, az operációs rendszert rendszeresen frissítem, vírust irtok, karbantartok, a gépem mégis egyre megbízhatatlanabb, lassúbb, fagyósabb, évente a nulláról újra kell installálni az egész rendszert, mikor már elviselhetetlen a dolog. A kilencvenes évek elején volt a 486-os PC 16 mega memóriával, és a Windows elmûködött rajta. A Linux-terminálként ennek a negyedével is elmûködött, és kiszolgált négy embert. A Linux a tartalomra koncentrált, nem a felhasználók igényeinek akart megfelelni, hanem az egyik szakember próbált egy jó eszközt faragni a másik szakembernek. A Microsoft viszont olyan irányban indult el, hogy nézzen ki jól a felület, legyen esztétikus, tessék a felhasználónak, legyenek rajta kényelmi szolgáltatások - ezek pedig súlyos megabájtokat jelentenek. Mire eljött az XP, a Microsoft teljesen kiszínezte a desktopot, de az ikonok, a hátterek, a csingilingi egyharmadát mérhetetlenül szarul írták meg, feleslegesen foglalja a memóriát. Azóta a Linux kereskedelmi változatai is elkezdtek rágyúrni a felhasználói piacra, ma már az õ operációs rendszereik is ugyanannyi diszket és memóriát foglalnak, mint egy Windows XP. De a Linux-felhasználók választhatnak olyan desktopot és ablakkezelõt, ami kevesebb memóriában fut, ezért õk használhatnak kisebb kapacitású gépeket is. A Microsoftnál nincs esélyed, ott van egyféle desktop, amit a Microsoft ad, aztán viszontjó ha figyelünk
látásra. A Microsoftnál maradéktalanul ki lehet élvezni egy zárt rendszer hátrányait. Nagyon sokáig én is Windowst használtam, mert ha már betettél valamennyi pénzt egy termékbe, akkor nehezedre esik váltani, inkább szaladsz utána. De mikor kicsivel több mint két éven belül háromszor cseréltem alaplapot, azt mondtam, hogy álljon meg a menet, nincs tovább. Mikor azzal szembesültem, hogy az alaplapcseréknél újra kellett húzni azt a rohadt Windowst, kurvára elegem lett. Felbontottam a Microsofttal a társadalmi szerzõdést, kerül, amibe kerül, és úgy döntöttem, hogy olyan dolgokra is Linuxot fogok használni, amiben korábban a Windowshoz ragaszkodtam. A mindenre Linuxot használunk történetbe viszont már egy olyan korszakban léptem bele, amikor a Linux már nagyon sokat fejlõdött abba az irányba, hogy egyszerû felhasználókat is kiszolgáljon. Cserében viszont ugyanott tartunk, mint a Windowszal: rámold bele a fél gigabájt memóriát a gépedbe, ha csicsás grafikus felületeket akarsz. De ugyanez van a mobiltelefonokkal is. Tíz éve évekig elvoltam egy készülékkel, a Nokia 2110-esemet azóta is könnyes szemmel emlegetem. Most meg jönnek az egyre többet tudó, de egyre problémásabb okostelefonok, és nem bírnak ki egy évet se. Ráadásul az összes kiegészítõt is folyton cserélni kell, mert megváltoznak a csatlakozók. A Nokia jelenleg egy év alatt több telefont hoz ki, mint amennyit kihozott, mondjuk, 1992 és 1998 között összesen. Régebben robusztusabbak voltak a készülékek. A mai telefonok nyolcvan százalékát sikoltozva dobom el: igénytelen mûanyagok, igénytelen kivitelezés, ránézel, és nem hiszed el, hogy ez a telefon ki fog bírni fél évet. És nem is bírja ki. Ez egy gyártói trend, cseréld le a kiegészítõidet, cserélj ki mindent. Nemcsak a mobiltelefonnál, a Palmnál is lecserélték a csatlakozó felületeket, a dokkolótól kezdve a kábelekig minden extrát cserélni kellett ha újat vettél. Elnevezték univerzális csatlakozónak, de csak nagyjából három évig volt univerzális, mert azután megint megváltoztatták. A Nokia még mindig gyárt olyan telefonokat, mint amilyeneket mi tíz évvel ezelõtt használtunk, menj fel a szájtra, és nézd meg: úgynevezett fejlõdõ piacokra bazmeg, Eritreába meg a Szahel-övezetbe, ahol ha valaki megkapja az ENSZ-segélyt, életben marad, arra költeni nem kell, akkor vegyen telefont. Tíz évvel ezelõtt még nálunk is azt akarták eladni szolgáltatásként, hogy mobiltelefonálj, de ma már mindenki mobiltelefonál, a penetráció az egész EU-ban 90 százalék fölött van. Ezért most olyanokat akarnak neked eladni, hogy küldjél MMS-t, nézzél rajta tévét, internetezz... Én nem vitatom hogy vannak olyan emberek, akiknek szükségük van internet-hozzáférésre a mobiltelefonon, de azt gondolom, jó ha figyelünk
hogy ez néhány ezrelékes felhasználói kör. A felhasználók többségének semmi szüksége erre. Én például csak telefonálok, SMS-t küldök, és ha valaki küld egy SMS-t, lehet, hogy inkább visszahívom, mert egyszerûbb, mint azt a kibaszott SMS-t begépelni. Ehhez képest tényleg faszságokat akarnak eladni. Ha bemész egy tévéboltba, láthatod, hogy már 120 centis képátmérõk mennek – és akkor jön a Nokia egy ekkora szarral, amiben van egy kétharmad gyufásdoboz méretû képernyõ, hogy nézzél rajta tévét? Én rengeteget szívtam a PC Suite-tel is. Kábellel és Bluetooth-on sem tudtam stabilan a számítógépre kötni a telefont. Ez ennyire bonyolult programozói feladat, hogy évek óta nem tudják megoldani? A Bluetooth-ban az a jó, hogy az legalább szabvány. A nyílt forráskódú világban nincs flashes csodaprogram, amiben a Nokia elnöke háromszor köszönetet mond, mire elindul. Nekem van egy egyszerû, parancssorból kezelhetõ programom, ami lehozza a telefonkönyvemet egy közönséges textfájlba, és ha kell, visszaírom bármelyik telefonba, csak legyen benne Bluetooth. És ha valakinek nincs szakértelme, tapasztalata, Linuxa? A mezei felhasználókkal mi lesz? A felhasználó meg fogja szopni. Ha nem ért hozzá, akkor szív a Windowszal, és kivár, és kurvára bízzon benne, hogy az a trend, hogy a Linuxok egyre felhasználóbarátabbak, gyorsulni fog. Ott szorít be téged a Nokia, ott szorít be a Microsoft, és ott szorít be az Apple – mert egyik se jobb a másiknál –, hogy zárt forráskódú szoftverrel dolgoznak. Olyan technológiákat fejlesztenek, amirõl azt mondják, hogy ez az õ tulajdonuk, és idõnként mindent meg is tesznek azért, hogy meg is szívassanak, ha nem az õ terméküket akarod használni. Az Apple például kurva sok olyan dolgot belerak a termékeibe, ami a világnak egy jelentõs részével nem kompatibilis. Az iTunes nem játssza le az mp3streameket, és ha veszel egy iPodot, csak az iTunessel mûködik. Pedig léteznek nyílt forráskódú iPod-szoftverek, de az Apple minden egyes új verziónál változtat annyit a sajátján, hogy azok már ne ismerjék fel az eszközt. Mellesleg a felhasználó már most megszopta azzal, hogy hamis kényelmet erõltet-
tek rá. Az önkiszolgáló ABC modern változatára, a webes szupportfelületekre gondolok. Mindkettõ olyan dolog, amit álságosan a vásárló kényelmének harangoztak be, noha éppen ellenkezõleg, az eladó kényelmét és gazdasági érdekeit tartja szem elõtt. Milyen dolog az, bazmeg, megveszel egy GPS-t úgy száz rugó környékén, és másfél éves térkép van rajta, ami itt-ott hibásan navigál, és az a magától értetõdõ válasz, hogy töltsd le az internetrõl az újat. Álljunk meg számolni! Ha bemegyek a boltba megcsináltatni, az nekem idõbe, benzinbe, buszjegybe, akármibe kerül, a támogatónak meg boltba, alkalmazottba, annak képzésébe, rezsibe, adóba, és mindezt sokszor kell fizetni. A webes támogatáshoz megveszem PC-t, a Windows-t – naná, hogy csak azon megy, és még véletlenül sem Java kell a programhoz, inkább Active-X, meg Explorer –, és elõfizetek rögtön szélessávra, mert persze több száz mega egy upgrade, és ha eddig nem, akkor most belekezd abba a szopásba, amirõl beszélünk. Arról nem is beszélve, baszki, hogy ez bármi problémádra csak egy dolgot fog ajánlani: frissítések letöltése, meg firmware upgrade, mint a XXI. századi bölcsek köve, az eszem megáll. Ez olcsó és kényelmes? Biztos? Értem én, hogy jobban hajtja a gazdaságot, de akkor is. Az egyetlen elõnye, hogy a szerencsétlen júzernek nem kell magát aláznia fél tucat sorstársa meg a családja elõtt, amikor lesajnáló arccal baromságot kérdez tõle egy ugyanúgy hozzá nem értõ bolti droid, és nem tudja a választ. A gyártónak meg lyukas mogyoró, outsource-olja a webes infrastrukturát, ha meg sokan töltik le a szutykát, akkor fizet az Akamainak, hogy állják a rohamot õk. Ha netán egy wikit is beállít, az már olyan szép álom, amirõl mi csak viccelõdtünk 15 éve: az egyik júzer oldja meg a másik problémáját. Persze értem, sokszor gyorsabb a fejlesztés, a publikálás, mint hogy követni tudd, és az ember néha maga is égõ pofával javasolja ugyanezt, de álljon már meg menet. Pedig a Macintosh-rajongók szerint az Apple-termékek a legmegbízhatóbbak, a legjobb minõségûek. Mert az elitnek készülnek. A Macintosh-freakek ugyanolyan idióták, mint a Windowos freakek vagy a linuxos freakek, csak nem egy közülük küldetéstudattal megvert sznob is. A freakek mindig idióták. Aki azzal jön, hogy ez vagy az a tuti, a legjobb, és mindent megold, azt, bazmeg, le kell szórni rögtön a Tajgetoszról, mert hazudik. Egyrészt feladat van, amihez szerszám kell, a freak meg a kalapácsgyártók közül választja ki a legszimpatikusabbat, aztán azzal üt mindent és mindenkit. Másrészt minden olyan cég, amelyik saját technológiát használ, az téged mind börtönbe zár, és mind ki fog veled baszni, és kivétel nélkül mind bele fog kényszeríteni ebbe a spirálba, hogy el7
avult, vegyél újat. Foglya leszel a technológiának, és ha a régi eszközöd tönkrement, akkor megszoptad. Az egyetlen ésszerû megoldás az, hogy ami mûködik, azt tartod, és amikor jön a marketingosztály meg a tévéreklám, akkor, még a tévét is megkorbácsolod, nemhogy a marketingest. Tehát egyszerûen nem térsz át az újra. Például a DVD-t szintén kurva jól be lehet szopni. Van a pluszos, a mínuszos, az írható, az újraírható, egyrétegû, kétrétegû. Akik DVD-lejátszót vásároltak és filmletöltésben utaznak, azok ezt mind megtapasztalhatták az életük során, aki pedig DVD-t akart írni, szintén. Egy másfél évvel ezelõtti DVD-lejátszóval simán beleszaladsz abba a problémába, hogy jönnek az új korongok, amiket már nem kezel, rosszul kezel, töredék sebességgel tudja csak írni. Hol hallottál te ilyesmiket a CD-rõl? A CD-t ugye kitalálta a Sony meg a Philips az 1980-as évek elején, volt egy szabvány, és pont. Az én életemben bejött a videómagnó, és az már ki is ment, a CD bejött az 1980-as évek elején, és már nagyon megy kifelé, egy évtizeden belül el fog tûnni, és ugyanolyan ezoterikus formátum lesz, mint ma a vinil. De mivel a DVD-nél nem tudnak megegyezni egységes szabványokról, elõfordulhat, hogy néhány éven belül valaki ki fog hozni egy még fejlettebb szabványt, ami még többet tud, még jobb, és ha keresztül
tudja verni, akkor a felhasználóknak megint meg kell fizetniük a fejlesztési költségeket. Mert az ipar rá fogja õket kényszeríteni az új szabvány használatára. Nagyon ritka az, hogy a gyártó valamit bebukik. Olyan technológiákat kényszerítenek rád, és nyomnak le a torkodon, amikre a felhasználók 90 százalékának semmi szüksége nincsen. Mindenki növekedni akar, ha egy technológiai cég nem növekszik, akkor a befektetési tanácsadók és a részvénytulajdonosok már tõzsdekrachot vizionálnak, és a harmincadik emeletrõl esetleg az ablakon támad kiugrálni kedvük. Szerinted még meddig lehet tovább pörgetni ezt a folyamatot? Nem tudom, mert az emberiség létszáma drámaian növekszik, és egyre több fogyasztói igényt kell kielégíteni, ugyanakkor a rendelkezésünkre álló erõforrások nem végtelenek.
Amit a szüleink vagy a nagyszüleink generációja régebben egy életen keresztül használt, azt ma teljesen efemer, egyéves, kétéves, esetleg ötéves használatra szánják. Mintha az erõforrások végtelenek lennének, pedig kibaszottul nem azok. Ha már az elején azzal kezdtem, mondom megint a borotva példáját: volt régen a késes borotva, fenõszíj, szappan, generációkat kiszolgált, meg lehetett örökölni. Aztán jött a zsilett, aztán az egyszer használatos, majd az egy-két-hárompengés, néhány év múlva azt fogják neked a gyártók mantrázni, hogy komplett reluxákat huzigálj végig az arcodon, mert az sokkal jobb lesz, bazmeg, és ezt gyantával szõrtelenített arcú, gyanús fotómodell csávókkal fogják elhitetni veled. Who the fuck is Szalay Tamás? Az ELTE-n végzett programozó matematikusként, azóta pár évnyi programozást leszámítva különbözõ rendszereket üzemeltet: néha kisebbeket, néha nagyobbakat, néha keveset, néha többet. Tette és teszi ezt egyetemen, tudományos intézetben, alapítványnál, a magánszférában. Idõnként megpróbál tenni valamit mások jobb közérzetéért is, ezért üzemeltette egy idõben többek között a narancs listát is, vett részt sokadmagával a néhai Köz-Hely Egyesületben, alapított csapatot az rc5-kódtörésben való részvételre, írt cikkeket és beszél a Tilos Rádióban. Forrás: Bodoky Tamás – Index
„A világcsalás korában az igazság kimondása forradalmi tett” – George Orwell Napjainkban, mikor a magyarság – de talán az egész jóakaratú emberiség – jövõjét nézve sötét fellegek borítják a horizontot és az alagút végét sejtetõ fény legtöbbször csak a szembe jövõ vonatot jelenti, elkerülhetetlen az egyenes beszéd. A tudatos taktikázásból vagy félelembõl történõ mellébeszélésnek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, ha mint nép, és kultúrközösség továbbra is élni, létezni akarunk. Ki kell mondani végre az igazságot - méghozzá a teljes igazságot – minden fórumon, mert csak az igazság tehet bennünket újra szabaddá. Marschalkó Lajos, a nagy magyar vátesz ezt úgy fogalmazta meg annak idején, hogy – a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg, – és ezen irányelv szerint küzdött mindhalálig. A világhódítóknak még soha a történelem folyamán nem volt nagyobb hatalmuk, mint napjainkban. Betegek vagyunk. Beteg az egész világ. Sõt néha már az az érzésünk, hogy az egész világot egy gyógyíthatatlan elmebetegség, a filoszemitizmus kerítette hatalmába. A beteg gyógyulásának elsõ számú feltétele, hogy egy pontos diagnózist készítsünk a betegség okáról, mert csak ennek ismeretében tudjuk eldönteni, hogy mi az a gyógymód, amely végül sikerre vezethet. Úgy szoktattak – vagy idomítottak – bennünket, hogy bizonyos gondolatokat nem tudunk meghallani, és érzelmek segítségével próbáljuk elutasítani, hogy ezek a gondolatok tudatunkba egyáltalán beférkõzzenek. Nem az alapján ítéljük meg a gondolatokat, hogy helyes vagy nem helyes, hogy igaz vagy nem igaz, hanem, hogy megfelelnek-e, tehát, hogy politikailag korrektek-e vagy sem. 8
Létezik egy tabu, amelyet évtizedek, sõt talán már egy évszázada belénk ültettek, nevezetesen, hogy bizonyos témákat nem akarunk tárgyszerûen tudomásul venni. Olyan témákat, ahol a zsidóságról van szó. A zsidóság, a zsidó témakörét tudatunkban valahogy a gondolatrendõrség keríti be, veszi körül. Nem szabad, hogy tényszerûen elgondolkozzunk errõl a témáról. De mi most a továbbiakban mégis elgondolkozunk a zsidókról. A zsidókról és a hozzánk való viszonyukról és megfordítva. És az, ami ebbõl következik, olyan borzalmas egy normális, egyszerû polgár számára, hogy hajlamos rögtön felállni, és ordítva elszaladni. Az úgynevezett holocaust témájáról szintén beszélni kell. A holocaustról, mint a zsidóság politikai fegyverérõl. Már csak ennek a kimondása is heves reakciókat vált ki, mégis fontos, hogy végre világosságot teremtsünk ebben a témában is és ezáltal újra odáig jussunk, hogy a gondolatokat a tulajdonképpeni értékük alapján ítéljük meg, tehát, hogy helyes vagy nem helyes, igaz vagy nem igaz. A revizionista történészek szerint a holocaust-vallás a világtörténelem legnagyobb hazugságára épül és hogy a zsidó nép tervszerû kiirtásának vádja – ahogy azt a hivatalos verzióból ismerjük – nem más, mint kitaláció. A fõ fegyvert, a fõ stratégiát a jelenlegi zsidó uralomhoz az szolgáltatja, hogy a II. világháború folyamán 6 millió zsidót kiirtottak. Persze ezzel kapcsolatban kizsákmányolásról is beszélhetünk, hogy ezzel a hazugsággal pénzt zsarolnak ki belõlünk, ami igaz is, de jó ha figyelünk
ennek teljesen alárendelt jelentõsége van. Elsõsorban arról van szó, hogy a szellemiségünket akarják elpusztítani. És ez olyan borzasztónak hangzik egy normális polgár fülének, aki ezzel a témával nem foglalkozott, hogy talán már most eldobja az újságot. Azonban ezzel csak saját maga elõl bújik el. Fél, bár érzi, hogy ezek a gondolatok igazak lehetnek, mégsem akar róluk elgondolkozni. A gyengeségünk abból áll, hogy a zsidókról nem tudunk olyan rosszat feltételezni, ahogy a zsidóság a történelem folyamán, de fõleg a 20. században, ellenünk, az összes nem-zsidó népek ellen, de fõleg az európai népek ellen cselekedett. Ezeket a gondolatokat meg kell vizsgálni, mindenekelõtt megengedni a vizsgálatát annak, hogy amit most leírtam, annak van-e komoly háttere. Fel kell tenni továbbá a kérdést:: hogyan lehetséges, hogy egy ókori nép eljut a jelenbe és ilyen módon hívja fel magára a figyelmet és ezáltal egy komoly problémává változott? Hogyan lehetséges, hogy ez a nép egy létezõ hatalom, egy világhatalom? Mivel lehet magyarázni, hogy a zsidók az összes más népek között szétszórva ilyen hatalomra tehettek szert több mint 3000 év után, és manapság ilyen jelentõséggel rendelkeznek? Az ókor minden más népe eltûnt, elbukott, az asszírok, a babiloniak, a perzsák, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak. Mind elfújta a történelem szele, csak ez az egyetlen, Jehova által kiválasztott nép van ma itt és nemcsak, hogy itt van, hanem uralja a világot. A pénzen, a médiákon keresztül, és egy ellenséget alkot minden államban. Egy belsõ ellenséget. És nem létezik nagyobb veszély és az ember nem lehet nagyobb veszélynek kitéve, mint ha egy létezõ, valóban jelen lévõ hatalmas ellenséget a saját országában, mint olyat, nem ismer fel és nem nevez meg. Mivel akkor ennek az ellenségnek megvan a lehetõsége, hogy csendben megvalósítsa terveit és ezen a módon az összes népet leigázza. Hamis bûntudattal megterhelve, vakok vagyunk meglátni a kést, amit a zsidó kezében tart, hogy a hátunkba szúrja, miközben keblünkre öleljük. És az antiszemitizmusról is beszélnünk kell. A zsidóság által a köztudatba ültetett és manapság szinte halálos ítéletnek számító szavak, mint az „antiszemitizmus” vagy „rasszizmus” csak akkor hatásosak, ha kiváltják a jól ismert védekezési reflexeket. „Nem vagyok antiszemita, mivel....” Sajnos ez a viselkedési mód mind a mai napig, mint valami beteges beidegzõdés még a zsidóság mesterkedéseit felismerõ és az ellen nyíltan fellépõ legbátrabb kritikusokra is jellemzõ. Mi történik azonban, ha a vád tagadása helyett inkább azután érdeklõdünk, hogy mi az oka annak, hogy a zsidókat zsidóságuk miatt gyûlölik? Több mint 3000 éve a zsidók mindenhol, ahol csoportosan megjelentek, gúnynak, csúfolódásnak és üldözésnek voltak kitéve. Véletlen vagy szükségszerûség? Ebbõl a perspektívából nézve az „antiszemitizmust” nem lehet többé, mint a zsidógyûlölõ szellemi elfajzásának kifejezését értelmezni. Naponta tapasztaljuk, hogy mindig csak antiszemitizmusról beszélnek és mindenki rátámad azokra, akiket antiszemitának nyilvánítanak. Az ember azonban soha sem kérdezi meg, hogy mi az oka az antiszemitizmusnak. Minden okunk megvan rá, hogy megkérdezzük: ha létezik antiszemitizmus - tehát zsidóellenesség - és ez olyan jelentõségû, hogy egy ENSZ nyilatkozatot is terveznek készíteni ellene, akkor mi az oka, hogy ez a jelenség létezik? A zsidók mindenkit elítélnek, akit õk antiszemitának nyilvánítanak, de minden kérdést az antiszemitizmus okának irányában jó ha figyelünk
már rögtön mint égbekiáltó bûnt üldöznek, kisebbség elleni izgatásnak, lázításnak nyilvánítanak. De nem csak a zsidók, hanem az általuk Lenin-féle hasznos hülyéknek használt nem-zsidó társutasok is, akik segítenek legyártani azt a kötelet, amivel végül õket is felakasztják. A boldog rabszolgák a szabadság legádázabb ellenségei. Minden párbeszédben, minden eszmecserében, minden vitában, politikai, világnézeti és kulturális területen van egy tabu, amely úgy hat, mint egy ki nem mondott feltétel. Csak akkor szabad érveket érvényre juttatni, kinyilvánítanunk, ha hallgatólagosan abból a feltételbõl indulunk ki, hogy a zsidóság, a zsidók világszerte, mindig az áldozatok népe volt, mindig igazuk volt és mindig ok nélkül üldözték õket. Nem Adolf Hitler, hanem a cionista Bernard Lazare, - aki a 19. század végén Párizsban tevékenykedett, - fogalmazta meg a döntõ szempontot a zsidókérdéssel kapcsolatos vitában. Ezt írta: „Ha az ellenségeskedés és utálat a zsidókkal szemben csak egy országban és csak egy bizonyos idõben történt volna, könnyû lenne ezt a haragot megokolni, ennek a haragnak az okait kideríteni. De ellenkezõleg, ez a faj a kezdetek óta minden nép gyûlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözõbb népfajok közé tartoztak, akik egymástól nagyon nagy távolságra fekvõ vidékeken laktak, különbözõ törvényeik voltak, ellentétes elveket vallottak, sem ugyanazon erkölcseik, sem ugyanazon szokásaik nem voltak és összehasonlíthatatlan szellemiséggel rendelkeztek, így az antiszemitizmus általános okait mindig a zsidóságban kell keresni, nem pedig azokban, akik ellenük fellépnek.” Szinte naponta találkozunk azzal az álszent zsidó félelemmel, amely egy különös védekezõ viselkedést von maga után: Már sikoltoznak, mielõtt vernék õket. Így egy nem létezõ, csak általuk feltételezett és félt veszélybõl elképzelt valóság lesz. A zsidó állandóan és mindenütt mint túlélõ érzi magát és ezen keresztül jogot formál magának, hogy kárpótolják ezért a veszélyért. A saját tulajdonukban lévõ médiákban hazugan állított kiirtásukra irányuló sorsukkal a megnyert második világháború után a támadhatatlanság állapotába helyezték magukat. Minden általuk elkövetett bûn már a nyilvánosságra kerülés elõtt megbocsáttatik. Minden erkölcsi tiltakozás a világközvélemény elõtt végbemenõ gonosztetteikkel szemben, részükrõl sikeresen mint az antiszemitizmus újabb bûne kerül végül megjelenésre. Régóta nyilvánvaló, hogy nem az az antiszemita, aki gyûlöli a zsidókat, hanem az, akit a zsidók gyûlölnek. A jelenlegi helyzetünkre irányítva a figyelmet, a zsidókkal vagy zsidókról csak azzal a feltétellel beszélhetünk, ha elismerjük, hogy a II. világháború alatt a zsidó népet Európában fizikálisan kiirtották. (Nekünk magyaroknak, mint társtetteseknek ebbõl 600 000 kiirtott zsidó élet terheli a számlánkat és lelkiismeretünket.) Aki ezt a feltételt nem ismeri el, az a zsidók szerint maga is ellenség, akit üldözni lehet, sõt reálisan meg lehet fosztani a szabadságától. Korunk hõsei és üldözöttjei, a revizionista történészek tagadják, hogy a Harmadik Birodalom idején ez a szisztematikus, elõre kitervelt és precízen végrehajtott népirtás megtörtént, és azt mondják, hogy a tézis, mely szerint a zsidókat milliós nagyságrendben a Cyklon-B nevû mérges gázzal elgázosították, egy hazugság. Méghozzá a világtörténelem legnagyobb hazugsága, amely következményeit tekintve is a legsúlyosabb hazugság. A zsidók korán felismerték: majdnem minden embert el lehet szédíteni, hogy majdnem mindent elhiggyen, ha sikerül neki beszuggerálni, hogy ezt majdnem mindenki más is elhiszi. Hogyan lehetséges, hogy annyira korlátozott a felismerési képességünk, hogy erre a szörnyû vádra való tekintettel még az orrunk elõtt fekvõ dolgokat is figyelmen kívül hagyjuk, és egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megkérdezzük: mit jelent 9
egyáltalán több millió embert egy behatárolt idõben, 1942-tõl 1945-ig a Föld egy behatárolt szegletében megölni, és utána nyomtalanul eltüntetni? Milyen feltételei vannak ennek a természetben és a fizika világában? Minek kell történnie? És lehetséges-e ez egyáltalán? Lehetséges ez ezen a helyszínen és a rendelkezésre álló épületekben a gyilkolás eszközével? És már ott is van a következõ gondolat: Igaz lehet ez egyáltalán? A holocaust-ipar prominens haszonélvezõi, mint Eli Wiesel - béke Nobel díjas notórius hazudozó -, Simon Wiesenthal, a holocaustmünchausen és a mi kedves holocaust- háryjánosunk, Kertész Imre minden hazugságát megcáfolták már. Ennek ellenére tovább terjeszthetik ezeket a hazugságokat a zsidó média asszisztálásával. Csak egy kirívó példát említve: Auschwitzban neves történészek nyomására kénytelenek voltak a korábbi, 4 milliós áldozatot feltüntetõ táblát egy csak másfélmillió áldozatot feltüntetõ táblára kicserélni. Ha valaki veszi a bátorságot és megkérdezi, hogy hová tûnt akkor a maradék két és fél millió állítólagos áldozat - mivel ettõl a hivatalos, 6 milliós szám egy lélekkel sem csökkent -, akkor válasz helyett az illetõt rögtön holocausttagadónak és ebbõl kifolyólag üldözendõ közellenségnek kiáltják ki. A zsidóság - kivétel nélkül - azt hitte, hogy a holocaust-vallással a zsidókérdést végérvényesen megoldotta. Egy hazugsággal, amelyet az elbutított, és ezáltal abszolút védtelen népek fejébe a pénzével és médiahatalmával beültethetett. Azonban a hazugságoknak a hazudozóra nézve van egy kényelmetlen tulajdonságuk: töredeznek. Amit az igazság keresõi több éves sziszifuszi munkával ebbõl a hazugságfalból kitörnek, többé soha nem tér vissza korábbi helyére. Végül az egész, mint egy kártyavár, magába omlik. Ez az idõ már nincs messze. A világ alaptörvénye, hogy elõbb vagy utóbb, de mindig az igazság gyõz a hazugság fölött, akkor is, ha a hazugság hatalma néha túl hosszúnak tûnik. A második világháború után a gyõztesek szellemi kannibalizmusának köszönhetõen tízezer számra ítéltek irodalmi termékeket - könyveket és újságokat - megsemmisítésre, mivel azt hitték, hogy ezzel bizonyos népeket megfoszthatnak múltjuktól, történelmüktõl és kultúrájuktól. Egyedül a német nyelvterületen 40000-re becsülhetõ azon
különbözõ kiadványok száma, amelyeket tiltott listákra tettek és ezt követõen zúzdába irányítottak, a sajtószabadságot annyira szívükön viselõ örök humánusok, és örök demokraták, mert ezen írásmûvek tartalma veszélyt jelentett a zsidó mítoszteremtõk terveinek megvalósításával szemben. Ha nem vigyázunk, és nem vetünk végre gátat a zsidó szellemi diktatúrának, akkor az európai történelem és kultúra csillagainak fénye hamarosan végleg kialszik, mivel Jézus Krisztustól kezdve Luther-en, Kant-on, Voltaire-en, Goeth-én, Schoppenhauer-en, Wagner-on, Liszt Ferencen keresztül mindenkit antiszemitának bélyegeznek, mûveiket pedig a szennyirodalom kategóriájába soroltatják, csak azért, mert a kiválasztott néppel kapcsolatban egyéni véleményüknek adtak hangot. Toleranciát köztudottan azok mutatnak legkevésbé, akik azt másoktól a legerõteljesebben követelik. Aki még nem tudta volna, és ami már régóta teljesen nyilvánvaló, az most David Duke magyarul is megjelent könyvébõl végleg megbizonyosodhat arról, hogy Amerikát a zsidók uralják. A zsidó világterror a pénz és a médiák segítségével mûködik és fõleg azon a befolyáson keresztül, amit a világ legerõsebb katonai hatalmának ellenõrzésén és irányításán keresztül elértek. Ennek ellenére világszerte kezdetét vette egy szellemi szabadságharc az igazságért. És egy tisztább ügyet, mint az igazságért harcba szállni, nem lehet elképzelni. A leírtak ismeretében az, amit antiszemitizmusnak neveznek, a valóságban nem más, mint jogos nemzeti önvédelem. Esetünkben szellemi önvédelem, amely számunkra legfelsõbb parancs, ha mint nép és kulturális közösség élni akarunk. Vagy ahogy Horst Mahler írta: „Az antiszemitizmust, mint valami teljesen normális dolgot kell tekinteni. Sõt, ez pontosan egy egészséges spirituális immunrendszer biztos jele, tehát szellemi egészségnek, egy olyan egészségnek, amelytõl a zsidók – jogosan – félnek.” Szellemi háborúban állunk és a hallgatás vagy mellébeszélés nem más, mint öngyilkosság. Dobszay Károly Szittyakürt 2007. január-február
LESZAKADÓBAN A MAGYAR GAZDASÁG Tavaly még négy százalékkal nõtt a GDP: Az elmúlt tíz év leggyengébb teljesítményét nyújtotta önmagához mérve a magyar gazdaság – derül ki a KSH múlt héten nyilvánosságra hozott adataitól. A 2006-os 3,9 százalékos növekedési ütem ugyan meghaladja a 27 uniós tagállam három százalékos növekedését, de fényévekre esik Szlovákia, Lengyelország vagy a balti államok gazdasági dinamizmusától. A KSH által most közölt adatok visszatükrözik azt a képet, amit eddig is tudtunk a magyar gazdaságról: versenytársaihoz mérten lassan növekszik, a belsõ kereslet már tavaly is gyenge volt kiigazítások nélkül. A 3,9 százalékos tavalyi növekedési ütem szinte kizárólag a kedvezõ külpiaci környezetnek köszönhetõ. Még messze a katasztrófa: A beruházások 2006-ban két százalékkal csökkentek, ami arra utal, hogy az adókörnyezet elveszi a vállalkozások kedvét a magyarországi befektetésektõl. A kiigazítás során a kormány az élõmunkát terhelõ adókat és a vállalkozásokat sújtó elvonásokat növelte ahelyett, hogy jelentõsebben korlátozta volna a fogyasztást, vagy végre bevezette volna az ingatlanadót – mondta lapunknak az elemzõ. Korlátozni kellett volna a fogyasztást: A 3,9 százalékos éves gazdasági konjunktúra az elmúlt tíz év leglassabb üteme, ám minden figyelmeztetõ jel ellenére még közel sem katasztrófa. Ahogy az várható volt, a lakossági fogyasztás növekedése lelassult, tavaly mindössze 1,2 százalékkal nõtt a háztartások költekezése, a megszorítások miatt azonban idén egy százalékkal csökkenhet a fogyasztás - vagyis az életszínvonal 2007 decemberében ott lesz, ahol két évvel korábban volt. A nagy cégek húzzák a növekedést: Az építõipar már tavaly megsínylette a kiigazítást – ugyanis az állam már korábban lecsengette a nagy autópálya-építéseket, ezzel párhuzamosan a lakásépítési piac is túljutott a növekedési csúcson. A magyar gazdaságot már tavaly is, de 2007-ben várhatóan ugyancsak az ipari cégek exportértékesítései húzzák. Vagyis a növekedésbõl azok a közepes és nagy vállalatok részesülnek, akik aktívak az uniós piacon. A belföldön megélhetést keresõ kis- és mikrovállalkozások számára sanyarúbb a helyzet. A Kopint-Tárki elõrejelzése szerint ha fennmarad az ipari cégek exportja, akkor a gazdasági növekedés idén is megközelítheti a három százalékot, ami némileg kedvezõbb a konvergencia-programban szereplõ 2,5 százalékos elõrejelzésnél. Sereghajtóvá váltunk: A kilencvenes évek éllovasából mára sok tekintetben - de nem minden mutatóban természetesen, például az ipari termelés, az export számai továbbra is kedvezõek - sereghajtóvá vált Magyarország. Nemzetközi elemzõi, intézményi körökben is mindinkább így könyvelik el – derül ki a Népszabadság összeállításából.
10
jó ha figyelünk
Orbán Viktor saját kezûleg bontotta el a magyar demokrácia szégyenét, az amúgy jogellenesen álló Kossuth téri kordont. Miért jogellenes? A rendõrségi törvényekben nincs ilyen meghatározás, hogy „Mûveleti terület". Ez a fogalom a katonaságnál létezik, azonban a gyülekezési jog, mint alkotmányos alapjog felette áll mindenféle katonai törvénynek, hacsak nincs szükségállapot és az alkotmányt fel nem függesztik. Ezt pedig csak a köztársasági elnök teheti meg, és tudtommal nem történt ilyen. Tehát a Kossuth téri kordon JOGELLENES. Visszatérve rátok, kedves Fidesz-szimpatizánsok: nem érzitek úgy, hogy ez egy üzenet? Nem gondoljátok, hogy mindannyitoknak a Kossuth téren, vagy a vidéki tüntetéseken lenne a helye? Szeretjük a demokráciát, de megvédeni már lusták vagyunk? Otthon ülünk és lecsõcselékezzük azokat, akik lehet, hogy valóban szélsõségesebben gondolkodnak, mint mi, de képesek kiállni a jogainkért? A TE jogodért is kedves otthonülõ Fidesz-szimpatizáns! Vedd észre végre: közös az ellenség, közös a cél. A karhatalom nem tehetné meg ezt, amit már többször megtett (például, hogy szánalmas módon 300 rendõr 1 embert oszlatott), ha százezren, millióan lennénk. Könnyû otthonról szidni a kormányt és várni, hogy a „csõcselék" végezze a dolgát! Ez így nem mûködik. Ha képes vagy ezt belátni, várunk… KEDVES ISKOLÁTOKÉRT TÜNTETÕ DIÁKOK, TANÁROK! Hol vagytok? Nem veszitek észre, hogy ugyanaz oka mindennek? Hogy ugyan azért vagyunk kint a téren, mint TI? Hol vagytok ilyenkor a Kossuth térrõl? Egyedül nem tudtatok elérni semmit. Ahogy mi sem. A ti célpontotok a kormány. A mienk nem? Akkor miért nem fogunk össze? Együtt, sokan, megszüntethetjük a problémáink okát, Gyurcsány Ferencet és a kormányát. A távozásuk a megoldás. Nem ezt akarjátok? DE. Akkor hol vagytok? Mire vártok? KEDVES KÓRHÁZAITOKÉRT DEMONSTRÁLÓ BETEGEK, ÁPOLÓK, NYUGDÍJASOK, ORVOSOK! Ki akarja megszüntetni az általatok felépített, mûködtetett korházakat? A kormány. Hiába minden elszigetelt demonstráció és sztrájk egy-egy intézményért: amint látjuk, a kormányt a legcsekélyebb mértékben sem érdekli. Pedig õket akarjátok végre elüldözni, nem? Ahogy a diákok, a tanárok, a nyugdíjasok, a vasutasok, a volán társaságok dolgozói és a Kossuth téri teljes „csõcselék" is. Akkor miért nem fogunk össze? Miért nem védjük együtt intézményeinket, jogainkat? Miért nem jöttök a vidéki tüntetésekre és a Kossuth térre? Alacsony a színvonal? Mert KEVESEN vagyunk és olyanok is szóhoz jutnak, akiknek nem kellene – igaz a kormány keze is benne lehet a dologban. Viszont! HA eljönnétek és elmondanátok a problémátokat, biztos meghallgatásra találna… Miért nem csatlakoztok? KEDVES NYUGDÍJASOK! Amint láttátok, a Kossuth téri tüntetõk NEM AKARNAK BALHÉT ÉS NEM AGRESSZÍVEK. Atrocitásra az elõzõekben és
most is csak akkor került sor, amikor a karhatalom erõi provokáltak. Nem kell hát félni. Gyertek TI is, csatlakozzatok, hiszen a kormány benneteket sújt a legjobban! Ágydíj, dobozdíj, vizitdíj: nem nektek van a legnagyobb szükségetek az orvosi ellátásra? DE! A nyugdíjak nem emelkednek, a költségek viszont drasztikusan. Távhõ, gázfûtés, élelmiszerárak. Már a megélhetésetek van veszélyben! ÉS KI MINDENNEK AZ OKA? Gyurcsány Ferenc és bandája. Még Horn Gyula is elismeri, hogy a vizitdíj nem más, mint pénzbehajtás… Mire vártok hát? Csatlakozzatok! Mutassátok meg, hogy nem lehet titeket semmibe venni, „átverni, megkárosítani…” KEDVES DIÁKOK! Miért nem vagytok a Kossuth téren vagy a vidéki tüntetéseken? Ti vagytok a nyugdíjasok után a leginkább érintett társadalmi réteg. Az agymosás mellé most még halmozott büntetés is járul! Tandíj – kell ennél több? Nem elég, hogy fizetsz a jelentkezésért, a tankönyvekért, az albérletért, ELTÖRÖLT, hangsúlyom elõször eltörölt, majd csak késõbb CSÖKKENTETT kedvezményekkel utazol… Erre veri a mellét a HÖOK… Pedig mindez az õszi események hatása. Persze a vezetõk jól jártak, igaz eladták a lelküket, de mit számít ez már manapság, ugye? Rosszul jársz, csak mert vidéki vagy! Tûröd ezt? A történelem folyamán a diákság volt az a réteg, melyen nem lehetett csak úgy keresztülgyalogolni… Nálunk, napjainkban ez már nem így van?! Gyurcsány köztudottan szegény családból származik. Senki nem teszi fel neki a kérdést: „Ferikém, hol lennél most, ha annak idején tandíjat kellett volna fizetned?" Mindenbe belenyugodtok? Bármit megtehetnek veletek? Nem akarom elhinni, hogy ez így van. Várunk hát titeket is. Hiszen egy a célunk. KEDVES (MÉG) ÁLLAMI VÁLLALATOKNÁL DOLGOZÓK! Nincs rendben minden sem a Volánnál, sem a MÁV-nál. A szolgáltatás színvonala nem fejlõdik, ellenkezõleg… A bérek nem követik az áremelkedéseket… Kóka János már elõkészítette a MÁV személyszállítási ágának és a teherszállításnak a szétválasztását – áprilistól meg is valósul. Mit jelent ez a gyakorlatban? A teherszállítást, mivel nyereséges, még így is, hogy az oroszok már Szlovákián keresztül szállítanak, PRIVATIZÁLNI fogják. Ez pedig piacorientálttá teszi az ágazatot, tehát jönnek a leépítések… A Volánnál is egyre több a gond… MÉGSEM vagytok köztünk a Kossuth téren és a vidéki tüntetéseken. MIÉRT? KEDVES GAZDÁK! Hol vagytok? Megállít bennetek pár tábla Demszkygrádban? Nem hinném. Sokkal inkább az lehet a gond, hogy megosztanak titeket is… A MAGOSZ a kormány talpnyaló szerve az oka mindennek. Õk mindig tárgyalnak. Õk mindig óvatosak. Aztán nem történik semmi. Persze õket ezért fizetik. Titeket ezért fizetnek? NEM! Fizetnek egyáltalán? Meg tudtok élni a mezõgazdaságból? Nehezen. Akkor? Gyertek a Kossuth térre! TRAKTOROSTÓL! Laza Bálint – Szent Korona Rádió
VIPERAVILÁG DOBÓCSILLAGGAL
Egészen más rendõrség vigyáz majd a rendre március 15-én, mint tavaly októberben – ígéri az országos rendõrfõkapitány. A mentális felkészítésen túl gazdagodott a felszerelés, igaz, a könnygázgránátok és a paprikaspray-k csak áprilisra érkeznek meg. A budapesti Józsefvárosi piac mindenesetre várja a személyes védelmi és támadóeszközeiket bõvíteni kívánó rendõröket: itt a szamurájkardok mellett vipera, sokkoló és dobócsillag is kapható. (Részletek a Magyar Nemzet, 2007. március 12-i számában)
jó ha figyelünk
11
A szakmai és politikai közbeszéd befolyásos alakítói által sugallt kép szerint az állami túlköltekezés agyonnyomja a gazdaságot, s ezen a helyzeten csak az államháztartási reform „fájdalmas, de elkerülhetetlen“ lépéseivel, a közösségi szolgáltatások szûkítésével és/vagy fizetõssé tételével, netán privatizációjával lehet változtatni. E propaganda lényegéhez tartozik, hogy ezt a sémát szinte természeti törvényként mutassa be, kizárva, hogy a problémakör más logika mentén egyáltalán elbeszélhetõ. Aki netán mégis alternatív megközelítéssel próbálkozik, az csak dilettáns, naiv álmodozó vagy rosszhiszemû populista lehet. Ezt a – jellegzetes hazai képviselõirõl Bokros-Békesi logikának nevezhetõ – uralkodó megközelítést a hazai agymosó intézmények olyan hatásosan közvetítik, hogy gyakran a polgári oldalon megfogalmazódó koncepciók is sajnálatosan sok közös vonást mutatnak vele. Most, amikor a fájdalmas reformok társadalomromboló hatásait a gyakorlatban, a bõrünkön tapasztalhatjuk, ideje volna alaposan megvizsgálni, vajon tényleg elkerülhetetlenek-e ezek a lépések? 12
Egy lehetséges másfajta megközelítés abból a közismert ténybõl indulhatna ki, hogy hazánkban voltaképpen nem is beszélhetünk „A Gazdaság“-ról, mivel egymás mellett több, egymástól igen eltérõ gazdaság mûködik, melyek között a kapcsolat nem különösebben intenzív, de ami ennél is fontosabb, melyek jellemzõi drámaian eltérnek egymástól. A nemzetközi nagyvállalatok itteni leányvállalataira semmiképpen nem igaz, hogy agyonnyomja õket az állami túlsúly. Nem igaz egyrészt, mert eleve alig viselnek „közterheket“, de nem igaz azért sem, mert ha kedvezmények híján, vagy azok lejártával meg is fizetnék a hazai vállalkozásokat terhelõ adókat, az sem jelentene számukra semmiféle komolyabb terhet. Nem, mert adókulcsaink alacsonyabbak, mint anyaországaikban, nem is beszélve a költségeikrõl. A multinacionális vállalatoknak az alacsony magyarországi költségszintbõl fakadó jövedelmezõségét jól mutatja, hogy az IBM székesfehérvári (azóta már bezárt) gyára kevesebb mint két év alatt visszahozta a teljes befektetett tõkét.
Közismert az is, hogy az Audi magyarországi telepei aránytalanul nagy részt termelnek (legalábbis hivatalosan) az egész cégcsoport nyereségébõl, vagy hogy a Deutsche Telekom a németországinál magasabb itteni árszínvonal segítségével enyhíti hazai veszteségeit. Ezen vállalatok eredményességét a magyar költségvetés helyzete alig befolyásolja. Hogy mégis oly hangosan lobbiznak az állam visszavonulásáért, az csupán annak tudható be, hogy a személytelenné vált, nemzetközi tõzsdeindexek után tájékozódó nagytõke mohóságának nincs határa szemben pl. a személyes tõketulajdonnal, amely hazánkban is, a két háború között, figyelemre méltó, szociális gondoskodó intézményeket mûködtetett, egészen a munkáslakás-építésig bezárólag. Ha engednénk a nagytõke nyomásának, csak azt érnénk el, hogy még több lenne a nyereségük, így még több erõforrást szívnának ki hazánkból. Mert arról persze szó sincs, hogy amit nekik ajándékoznánk, AZT forgatnák vissza további hazai munkahely-teremtésre. Senki nem gondoljó ha figyelünk
hatja komolyan, hogy egy Audi beruházási döntéseit az határozza meg, hogy mennyi tõkét tud a mi rovásunkra akkumulálni. Nem, az határozza meg, hogy termékeire mekkora kereslet van a világpiacon. Ha van, beruház, akár hitelbõl is, ha nincs, nem. És ez teljesen független attól, hogy az itteni telephelyén valamivel több vagy kevesebb adót vagy járulékot fizet. Egyetlen valódi veszély jelentkezhet ezen a téren: ha a kiszolgáltatott kelet-közép-európai országok egymás alá kínálva, önsorsrontó módon értékelik le egymást és önmagukat. Ennek valóban megfigyelhetõk a jelei, elsõsorban a balti államok és Szlovákia esetében, s ezen önromboló versenyspirálnak éppen az „államháztartási reform“ az ideológiai hívószava. Szerencsére a spirál nem indult még be igazán, mivel csak kicsi és/vagy elmaradott országok léptek erre a síkos útra. A bezzeg-gyerek Szlovákia néhány megkésett privatizációtól eltekintve ma is, mindennek dacára, megalázóan alacsony tõkevonzó potenciállal bír. A mi szerencsénkre. A lengyel választások is azt jelzik, hogy a térség meghatározó országa nem kíván beszállni a negatív licitbe. Értelmes indok nincs a magyar munka leértékelésére; ez csupán befolyásos (külsõ) erõk érdekeit szolgálja. Létezik egy másik gazdaság is, a hazai tulajdonú. Az ide tartozó vállalatok közül valóban sok akad, amelynek gondot okoz a közterhek kifizetése. Ennél már csak két dolog okoz nagyobb gondot nekik: ha nincs fizetõképes hazai kereslet az áruikra, szolgáltatásaikra, és ha az állam nem nyújt nekik segítséget kamattámogatás, tõkepótlás, stb. formájában, ill. elhanyagolja a közcélú (pl. infrastrukturális) fejlesztéseket. Az állam „karcsúsítása“ tehát minimum ambivalens hatású ezekre a vállalatokra: a közszféra dolgozóinak elbocsátása a belsõ keresletet mérsékli, az állam szegényítése pedig értelemszerûen a fejlesztési – benne az infrastruktúra-fejlesztési – források csökkenésén keresztül sújtja õket. Ha azonban sikerülne olyan szelektív eszközrendszert találni, amely az állami „elvonásokat“ a gazdasági szereplõk teherbíró-képességéhez igazítja – mint pl. a Fidesz kkv-knek tervezett társasági adócsökkentése – ezek a vállalatok abban a pillanatban felhagynának az államháztartás karcsúsításának követelésével. Nagyon is megfelelne a magyar vállalati szektor érdekeinek, ha bõven csorduló állami fejlesztési források alapoznák meg mûködésüket, és ezen az úton minden állami forint olyan belsõ keresletet is gerjesztene, ami a hazai szektor kapacitáskihasználásájó ha figyelünk
nak javulásán keresztül mindenkinek elõnyös volna. Elég arra gondolni, hogy ma egyszerre létezik a társadalom kb. tizedének éhség-közeli nyomora, és a hazai mezõgazdaság és élelmiszeripar kapacitásfeleslege. Ennek persze az a feltétele, hogy az átlagon felüli jövedelmezõségû vállalatok extraprofitjuk egy részét végre átengedjék azon magyar társadalom újratermelésének céljaira, amely társadalom számukra ezt az extraprofitot létrehozza. A következõ külön gazdasági univerzum a családi gazdaságok világa, nem csupán a szûkebb értelemben vett agrárgazdaságok, hanem minden olyan mikroközegû értékteremtés, amely szinte nem is jelenik meg a GDP-mérés világában; a nem bûnözéssel foglalkozó láthatatlan gazdaság is ide sorolható, emellett minden önellátó mikrogazdálkodási forma. Ez a szféra teljesen egyértelmûen az erõs állam fenntartásában érdekelt. Érdekelt közvetlenül, mert a kifelé irányuló gazdálkodás nem válik el egyértelmûen a családfenntartó gazdálkodástól, így a családi pótléktól a rokkantnyugdíjig számos társadalmi juttatás egybecsatornázódik a kifelé irányuló gazdasági aktivitás gyümölcseivel. Másrészt érdekelt azért is, mert amennyiben a családon túlra mutató kínálattal rendelkezik, vásárlói kézenfekvõ módon a hozzá hasonló kisemberek ill. közösségek, melyek megint jelentõs részben profitálnak az állami szolgáltatásokból. Aligha hagyható figyelmen kívül, hogy a benne tevékenykedõk létszámát illetõen ez a legnépesebb csoport, szempontjainak tehát döntõ fontossággal kell(ene) a latba esniük. Ha most az állam oldaláról tekintjük a dolgot, felmerül a kérdés, melyek azok az állami tevékenységek, melyek annyira kevéssé hatékonyak, hogy nem érik meg a rájuk fordított adókat. Nem is olyan könnyû ilyeneket megjelölni. Az persze vitán felül áll, hogy minden bürokratikus intézmény rászorul az értõ külsõ kontrollra, és idõrõl idõre le kell nyesegetni róla a nélkülözhetõ részeket. Ha ez volna az államháztartási reform, népszavazáson garantált volna a nyolcvan százaléknál magasabb támogatottság. De sajnos, döntõen nem errõl van szó. Sokkal inkább arról, hogy a nemzetközi pénzvilág saját profittermelése számára kívánja kisajátítani a jövedelmezõ vagy kis átalakítással azzá tehetõ állami szolgáltatásokat (függetlenül attól, hogy ez törvényszerûen maga után vonja a szegényebb rétegek kiszorulását e szolgáltatásokból). A privatizáció ideológiája az, hogy a magánszféra minden esetben hatékonyabb az államinál. Csakhogy ez egyszerûen nem igaz. Az egyik legnagyobb rendszer, az állami nyugdíjintézet mûködési költségszintje pl. sokkal alacsonyabb, mint az „oly hatékony“ reform szülte magánpénztáraké - ez most
derült ki feketén-fehéren, amikor lehetõvé vált az összehasonlítás a privát (de sokak számára kötelezõ) intézményekével. A koncessziós autópálya-építés bizonyítottan sokkal drágább az állami beruházásnál; sajnos nemcsak a múltban – akkor vigasztalhatnánk magunkat, hogy a tanulópénzt fizettük meg vele – hanem a (közel) jövõben is. A magán-egészségügyi és oktatási intézmények is olyan horribilis árszinten dolgoznak, hogy felelõsséggel fel sem vethetõ, hogy az egész népességet kitegyük egy ilyen intézményrendszer megterhelésének. Egyre világosabban kiderül, hogy az állami szolgáltatások a rájuk fordított viszonylag csekély forrásokból meglepõen magas teljesítményszintet produkálnak - a magánszféra ennyi pénzbõl meg sem tudna moccanni. Az, hogy idõnként elégedetlenek vagyunk a körülményekkel, csak azt jelenti, hogy fajlagosan ugyan eléggé hatékonyak, de abszolút értelemben nem fordítunk rájuk elegendõ forrást. Rejtély, hogyan következtethetõ ki ebbõl az állami költségvetés karcsúsításának követelménye? A honi gazdaságnak - különösképpen a kisebb vállalkozásoknak, ahol család és vállalkozás között elmosódik a határvonal - nyilvánvalóan az az érdeke, hogy az emberiesség és a jövõ érdekében mindenképpen beruházandó társadalmi költségeket az államon keresztül ruházzuk be, mert így még mindig olcsóbban megússzuk, mint ha még mohó magánzsebek – fõként ha azok külföldi biztosítótársaságok – is ki akarnák szívni a maguk sápját e társadalmi újjáalkotási költségekbõl. Aki persze ideiglenesen állomásozik hazánkban, mint az IBM vagy a Mannesmann, annak édesmindegy, hogy kihal-e a nemzet vagy sem, hogy normális oktatásban részesülnek-e gyermekeink vagy sem, hogy emberhez méltó élet jut-e szüleinknek életük alkonyán vagy sem, hogy megmentik-e a megmenthetõket a haláltól vagy sem, hogy az ország szerencsétlenebb sorsú vidékei felzárkóznak vagy sem, hogy a kis magyar vállalkozások kapnak-e indító lökést vagy sem; sõt, inkább a „sem“re hajlanak. Mert nekik az az olcsóbb, s így a világ más fertályán lévõ csillogó irodaházakban összegyûlõ részvényesek elégedettebbek lesznek. Akinek azonban itt az otthona, a családja, a múltja és a jövõje, az a sorsközösséget képes és hajlandó megélni, ha megértetik vele, mi a közös, a nemzeti érdek. Ahogy Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezetõ elnöke megfogalmazta: a külföldi beruházó elsõsorban az adóterhek csökkentésében érdekelt, míg a magyar hosszabb távon tervez, és fontosabbnak tartja a társadalmi békét. Krómer István – Gondola.hu
13
– Karcsinak két gyereke van, és fél kimenni. – Líviusz már az elõszobában szorongatja gyerekei kezét indulásra készen, mikor az asszony visszaparancsolja õket. – Gabesz félti a munkahelyét, hát otthon marad. – Laca nagyon vágyik kimenni, de nincsen pénze vonatjegyre. – Zsoltnak sincs, ami nem is érdekli, de õ jobb, ha otthon marad. – Miku menne, ha Golyó is jönne. – Golyó nem megy, mert azt mondták neki Miku nem akar kimenni. – Isti nagyon is menne, de balos, és nem keveredik a fasiszta csõcselékkel. – Pisti szintén, de konzervatív beállítottságú, és zavarja õt a sok komcsi ivadék. – Jeromos a templomba megy, és imádkozik értük. – Frédi nézi az egészet az ágyból a TV-ben, és hol röhög, hol pedig átkozódik. – Lukács nem szívesen kötelezné el magát. – a Gyerek szíve szerint talán ment volna, de berendelték szolgálatba, és most ott áll feketében pajzsban és sisakban. – az Öreg is indulna, de mi van ha meglátja szemben a Gyereket, miközben valami olyat tesz, amit majd egész életében szégyellni fog? – Huba úr menne, de szerinte ezt a harcot a fiataloknak kell megvívniuk.
Nézzük mi történt a sztrájkokkal, és a szakszervezetekkel! A jelen gazdasági helyzetben, amikor egy átlag fizetés nem elég többre, mint a rezsiköltségek kifizetésére, meg némi olcsó élelmiszerre, az érdekképviseleteknek, és a szakszervezeteknek alapvetõ céljuknak kéne tekinteni, hogy a munkaadóktól a lehetõ legmagasabb fizetést érjék el a dolgozók számára. A kormány is tudja ezt, és egy régi, jól bevált stratégiát alkalmazott. Fontos célként állította be az olyan lényeges, ám a jelen helyzetben nem alapvetõen sürgõs kérdést, mint pl.: a munkaidõ hossza, a szabadnapok elosztása. Ez volt a figyelem elterelés. Lepacsiztak a szakszervezetekkel ebben a kérdésben, a fizetés -amiért az emberek nagy többsége a munkát végzi- pedig maradt olyan, amilyen... Tehát a bérrabszolgák azok is maradnak, de örülhetnek, hogy ezért nem kell mondjuk hosszabb munkaidõben dolgozni. Véleményem szerint ez egy elfogadhatatlan megállapodás. A dolgozók érdekei bizony csak akkor nem sérültek volna, ha a fizetésben is jelentõs emelésre köttetett volna a megállapodás. Mi is a helyzet? A
– Henri nem megy, mert zavarja a sok járókeretes nyugdíjas. – Zénó nem szívesen kompromittálná magát, meg különben is aznap estére mozijegye van. – Sanyi inkább megdugja Zoét, mert egy kis izgalomra vágyik. – Feri már négy éve szeretné kiadatni a könyvét, és fél hogy meglátnák, hát jobb a békesség. -Zolit múltkor már meglátták, és elmagyarázták neki, hogy ha még egyszer meglátják, hát az nem lenne egészséges. – Gyuri azt mondja beteg, és nincs ereje kimenni, de kér még egy korsó sört. -Hugót ne zaklassák ilyen ostobaságokkal, mert õ pacifista, békés természet és nem óhajt lesüllyedni arra szintre, de különben is kussoljanak, mert nem hallja a TV-ben jól a Kill Bill-t. – Ottó inkább a vezetés kemény munkáját venné a vállára, hiszen úgyis vannak kint elegen. – Béla elindult, de nem talált oda. – Dávid odatalált, de vitte a Timit is, aki unta az egészet. – Szilárd nem érti. – Jancsi érti, de nem megy, mert nem érdekli. – Jóskát érdekelné, de szerinte ez hülyeség. – Pista, el sem hiszi – A többiek meg már nem hisznek semmit.
szakszervezetekre nem lehet mondani, hogy semmit nem tettek, mert – tessék-lássék – intéztek valamit, miközben a kormány is „jófiú“, hisz „bizonyította“ kompromisszum készségét. Kompromisszum képes volt egy általa kreált, elõre kitalált megoldású problémában. Esetleg akkor sápadt volna el, ha a szakszervezetek rátérnek a kényes témára, a fizetésre. Mert hát miért is hiszi akárki is azt, hogy itt mindenki keményen köteles dolgozni, egy másik EU-s országban dolgozó kollégája fizetésének negyed, vagy harmad részéért? Miféle minõségi, mennyiségi, vagy bármilyen más elvárása lehet egy munkaadónak egy olyan dolgozóval szemben, akinek munka közben a gondolatait a megélhetés körüli gondok homályosítják? Ne essék félreértés, ezt nem a magyar munkaadó vállalkozóknak, cégeknek vetem a szemére, akik, amelyek roskadnak az adóterhek, a társadalombiztosítás, meg az illeték prés alatt, hogy a sokszor teljesen irreális és felesleges elõírásoknak való megfelelésrõl, és ezek súlyos költségeirõl ne is beszéljek. Ez a kormány által generált hasznavehetetlen,
[Forrás: ...ezt most csak úgy...]
igazságtalan, kizsákmányoló rendszer hibája. Amikor rendszerváltásról beszélünk ennek a rendszernek a váltását is értenünk kell alatta! Ha mûködõképes, és minõségi termékek elõállítására alkalmas gazdaságot akarunk, oda kell figyelnünk ezekre az alapvetõ problémákra. Fizetés, közteherviselés, társadalombiztosítás, bürokrácia, elõírások racionalizálása. A jelenlegi kormány, és a gazdasági struktúra, a maga egysíkú, és eleve kudarcra ítélt reformjaival képtelen lesz a gazdaság ezen alapvetõ témáiban bármilyen, a pozitív irányú folyamatokat elindítani képes változások elõsegítésére. Nem csak a spekuláción alapuló manipulált álgazdasági rendszer bukását éljük, hanem a még nyomaiban fellelhetõ termelõ munkaszisztéma csõdjét is. Olyan ez, mint amikor egy autót kerekek nélkül akarunk száguldásra bírni. Már nincs kerék, nincs motor, a kormánynál vezetni képtelenek lökdösõdnek, közben a karosszéria elemeire hullik, és akinek erre oda kellene figyelnie, vagy bekötött szemekkel, és bedugott füllel ül a hátsó ülésen, vagy jóllakatva fütyörész... Fáber Károly – Rendszerváltó Fórum
„TRAGIKOMÉDIA”: TÉRKÉPEN IS MÛVELETI TERÜLET LETT A KOSSUTH TÉR Térképészetileg is mûveleti területté vált a Kossuth tér. Egy, a napokban megjelent térképen ugyanis már így szerepel a vasfüggönnyel körül fogott közterület. Szakemberek helytelennek, a Társaság a szabadságjogokért civil szervezet szerint pedig tragikomédiának nevezte az esetet. A belvárost ábrázoló térkép látszólag olyan, mint a többi. Egy dolog kivételével: a Kossuth teret itt mûveleti területként tüntetik fel, annak ellenére, hogy az Országos Rendõr-kapitányság szóvivõje azt ígérte: március 31-e után lebontják a vasfüggönyt. A térképész vállalkozások egyesülete szakmailag érthetetlennek tartja, hogy egy ideiglenes dolgot miért kell a több ezer példányban kiadott térképen feltüntetni. Forrás: hírtv
14
jó ha figyelünk
Tisztelt Tanárnõ! Bár átérzem, csalódottságát mivel látom a gyermekeim iskolájában is a fásultságot, de ma amikor megtehették volna, hogy tiltakozzanak, hiszen az elsõ két óra elmaradt volna a tanárok sztrájkja miatt, és mi szülõk teljesen egyetértünk önökkel, most megdöbbentünk, hogy a szakszervezetük, a kicsikart 6%-os emeléstõl elalélt, és már nem is olyan fontos a sztrájk. A mai napon mégiscsak van tanítás! Tehát egy kis alamizsnáért, ami ráadásul nem old meg semmit, máris visszakoznak. Senki nem oldja meg a maguk problémáját, csakis maguk tudják kézbe venni azt. Ez csak összefogással és nem széthúzással lehet elérni. A kormány gátlástalan politikáját meg kell állítani. Maguknak pedig elõbb utóbb, már nem a magyar nyelvet, hanem valamelyik Ázsiait kell oktatniuk az
iskolákban, (a tegnapi Semjén Zsolt által közzétett kormánystratégia alapján) és akkor már késõ lesz tiltakozni. Több millió ázsiait telepítenének be? Semjén: Titkos kormánystratégia készült MNO 2007. február 20. 13:20 Egy meg nem nevezett ázsiai országból telepítene embereket Magyarországra a kormány, hogy orvosolja a demográfiai problémákat – állítja Semjén Zsolt. A KDNP birtokába jutott tanulmány a magyar lakosság 10 százalékát ázsiai betelepítettekkel töltené fel. Erre reagálva, megosztanám saját történetemet ami egy veszprémi iskolában, a gyerekemmel történt.: – elõadást kellett bármilyen témában tartani, és Õ a „Miért legyünk büszkék a magyarságunkra !“ témát választotta!!! Az osztály végtelen csendben hallgatta, de a tanárnõ miután befejezte az elõadását
Pécsi vagyok, itt akarok élni, nem akarok több környezet károsító rizikó-faktort. De vannak más szempontok is, melyeket érdemes fontolóra venni: mit, miért és hogyan cselekszünk. 1. Az EKF-fel Pécs kapott egy esélyt a felemelkedésre, a megerõsödésre, az elõre lépésre. Azon dolgozunk –talán mondhatom, hogy politikai hovatartozástól, beosztástól, hivataltól függetlenül, civilek, politikusok, mûvészek, pedagógusok,mérnökök, nyugdíjasok magánszemélyek – egyszóval pécsi polgárok, hogy szerethetõ, szép, értékes eseményekben gazdag várost tudjunk mutatni azoknak, akik kíváncsiak a Európa 2010-es kulturális fõvárosára. Nem akarunk eredményes kulturális fõváros helyett lokátort! 2. Ha lokátor épül a város fölé, - ami sajnos 2010 után is itt maradna – Pécs egy katonai célponttá válhat. Bár 1998-ban Unesco Díja a Béke városának nevezte Pécset, sajnos a nagypolitika elöl nem zárhatja be kapuit várost. Putyin minapi berlini beszéde a hidegháború jeges fuvallatát indíthatja el, s akkor már katonailag sem lesz olyan ártalmatlan a katonák és egyes politikusok által olyan fontosnak, de mégis békésnek mondott objektum. Befejezésül, egy régi történet, mely sok tanulsággal szolgálhat. A 80-as évek végén, a rendszerváltás hajnalán egy aprócska mecseki falu, Ófalu és Ófalu barátai összefogtak megakadályozták, hogy a falu határába atomtemetõt építsenek. Az un. t”ársadalmi vitákban” ha kellett szakértõk által megfogalmazott szakmai érveket hangoztattak, ha kellett szociológiai, társadalmi érveket fogalmaztak meg, hol csak egyszerûen aggodalmukat fejezték ki. De ha ez a kis falu és a Paksi Atomerõmû vitája maradt volna, már rég Ófalu határában len-
úgy lehordta a lábáról a 14 éves (nagyon jó tanuló) lányomat, hogy ömlött idegességében az orra vére, kizavarta az osztályból, és a folyosón lévõ másik tanár néni kísérte fel az orvosiba. Nem az elõadás felépítésével, hanem a témaválasztással volt a probléma, azon belül tételesen mindennel. Én elolvastam és meghatottan adtam vissza a lányomnak, kimondhatatlanul büszke vagyok rá. Gyalázat, hogy ilyen ma Magyarországon megtörténhet, nemzetünk ennyit ér? - ha igen akkor nekünk hol van helyünk? Attól félek 2010-ben ismét egy kis alamizsnáért megválasztják ezt a kormányt, és mindent elfelejtenek még ezt a bérpapírt is. Egy szintén elkeseredett, háromgyermekes dolgozó anya: Répásiné Samu Krisztina
ne az atomtemetõ. Van egy nagy tanulsága az akkori mozgalomnak:: az összefogás. Mint mondtam összefogtak a falu lakosai, a környékbeli falvak lakosai, Ófalu barátai – függetlenül politikai elkötelezettségüktõl - és az ügy mellé állt a média, teljes fegyverzetben. Ez akkori is nagyon fontos volt, és rengeteget segített. És elértük a célunkat, nem épült felszíni tárolású atomtemetõ Ófalu határában. Pécs sokkal nagyobb település, mint Ófalu. Sokkal több erõ képes megmozdulni. Fogjunk hát össze, mi pécsiek, függetlenül attól, hogy politikai melyik oldal mellett voksoltunk, vagy hogy érdekel-e minket egyáltalán a politika. Március 4-én lehetõségünk lesz IGEN-t mondani a lokátor mentes Pécsre! Fogjunk össze, hívjuk el szavazni barátainkat ismerõseinket és kérem, hogy média munkatársai is vegyenek részt ebben az összefogásban és segítsék a közfigyelem fenntartását és segítsenek a népszavazás eredményessé tételében! Dr. Révész Mária Pécsi polgár, önkormányzati képviselõ, frakcióvezetõ
NE IJEDJÜNK MEG A PASSZÍV ELLENÁLLÁSRÓL SZÓLÓ RENDELETTÕL A HírTV Kontraszt címû mûsorában Hegedûs Zsuzsa szociológus is törvénysértõnek titulálta a passzív ellenállásról szóló rendeletet, és biztosra veszi, hogy miután a TASZ és Gaudi-Nagy Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult, a rendeletet meg fogják semmisíteni. Mint arról már beszámoltunk, a március 11-én életbe lépett döntés szerint akár 50 ezer forintra is bírságolható az, aki a „jogszerûen“ intézkedõ rendõrrel szemben passzív ellenállást tanúsít. A jogvédõk szerint az is felháborító, hogy általában a rendeletekre adott 30 napos határidõt most miért rövidítették le öt napra. A kormányrendeletet 2007. március 6-án március 11-én hatályba lépéssel hirdették ki. Kuruc kommentár: Ha március 15-én bárkit elõállítanának, a bírságot ne fizesse be (a behajtás úgyis évekbe telik), addigra minden valószínûséggel el fogják törölni ezt a rendeletet, és lehet perelni kártérítésért. Kuruc.info jó ha figyelünk
15
A magánosítás nyomán túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezet jött létre hazánkban. A viszonylag kevés tulajdonos így politikai alkukkal tartja fenn, vagy teszi nyereségessé cégét. Ez, és a tudatos nemzetstratégia hiánya okozza, hogy Magyarország a globalizáció árnyoldalait ismerhette meg a rendszerváltás óta. Nyugaton szétterült a tõke. A II. világháború után a világgazdaság globalizálódását ugyan akadályozta a két világrendszer szembenállása, de az 1970-es években végbement enyhülés, majd a keleti tömb összeomlása (1989-90) elhárította a politikai akadályokat is. Mindezen folyamatok elõzménye, hogy az 1960-as, ‘70-es években drámai változásokat tapasztaltunk a fejlett államok tulajdoni szerkezetében. A tõke „szétterült”, „szétkenõdött” a sok kisrészvényes között. A fejlett világban százmilliók váltak részvénytulajdonosokká. A kisember megtakarításai váltak a meghatározó tõkeforrássá. David C. Korten (Wikipedia oldal) bestsellerré vált könyvében (A tõkés társaságok világuralma, Kapu Kiadó, Budapest, 1998.) errõl nem vesz például tudomást. Valamint arról, amire Kenneth Galbraith (Wikipedia oldal) mutatott rá, hogy tudniillik a nagy multinacionális vállalatoknál a tulajdonosok kezébõl átcsúszott a hatalom a menedzsment kezébe. Egész egyszerûen a tulajdon elaprózódása miatt, valamint az információ meghatározó szerepe miatt. A tulajdonosok százezrei nem rendelkeznek a döntésekhez szükséges információkkal, viszont a megbízott menedzsment igen! A sok kisrészvényes léte biztosítja a gazdasági makroszerkezet folyamatos változását. A kisrészvényes megszabadul a részvényétõl, ha annak lemegy a hozama (osztalék) és árfolyama, illetve más, prosperáló vállalat részvényét veszi meg. Ugyanis a kisrészvényes nem a vállalathoz, hanem a részvényhez (annak hozamához) kötõdik, szemben a nagyrészvényessel, vagy kizárólagos tulajdonossal, aki a vállalathoz magához kötõdik. Szembementünk a világtrenddel Magyarországon a rendszerváltás utáni privatizáció módja viszont azt eredményezte, hogy a tulajdonviszonyok fejlõdése terén szemben haladtunk a világtendenciákkal: egy túlkoncentrált, latin-amerikai típusú
tulajdonszerkezet jött létre, annak minden negatív következményével együtt. Ez a túlkoncentrált tulajdonszerkezet nem kedvez a makroszintû szerkezetváltásnak, mert a kevés tulajdonos a vállalat megmentésében érdekelt, akkor is, ha az a vállalat alacsony hatékonyságú. A másik súlyos következmény a gazdaság és a politika összefonódása. A veszteséges vállalat megmentésének legkézenfekvõbb útja-módja az állami (politikai) hatalomhoz fûzõdõ kapcsolatok „konvertálása” gazdasági hatalommá, és viszont. A korrupció elharapózásának is ez a fajta tulajdonszerkezet kedvez tehát. Alkalmazkodás helyett sodródás Háromféle reakció lehetséges a globalizációval kapcsolatban: 1. Védekezni-elhárítani (sündisznóállás szindróma). Ez a lehetõ legrosszabb. Az ilyen ország, nemzet kirekeszti magát a fejlõdés áramkörébõl. 2. Sodródás koncepció, stratégia nélkül. Ekkor az illetõ ország, nemzet fõként a globalizáció árnyoldalait „ismeri meg”, a hátrányokat szenvedi el. Magyarországra tökéletesen jellemzõ helyzet a XXI. század elsõ évtizedében. 3. Tudatos alkalmazkodás, kidolgozott nemzetgazdasági stratégia mentén. Pl. Írország.Igaz ugyan, hogy globalizációról, nemzeti identitását vesztõ (nemzetközivé váló) menedzsmentrõl beszélünk, ám ne feledjék,
hogy egy adott ország, egy nemzet számára kulcsfontosságú kérdés a tudatos nemzeti stratégia kialakítása. Ez nem ellentmondás. A globalizáció egyik oldala csak a nemzeti szint leértékelõdése; a nemzetek fölötti struktúrák és mechanizmusok rovására. A másik oldala a nemzeti (országos) szint alatti kisebb egységek (régiók, települések, tehát a lokális szint) felértékelõdése. Ezt fejezi ki az uniós igényként megjelenõ szubszidiaritás elve, vagyis az, hogy a döntési szintet minél közelebb vinni a döntés következményeit érzékelõ szinthez. A globalizáció következményeként tehát a nemzetek alatti és fölötti szintekre tolódnak át döntési illetékességek. Tudatos makroszerkezet-alakítás szükséges Mindezek ellenére, paradox módon felértékelõdik bizonyos szempontból a nemzeti, állami szint is, mégpedig a globalizációhoz való alkalmazkodás sikeressége szempontjából! Ez azt jelenti, hogy az adott ország és nemzet számára alapvetõ jelentõsséggel bír a kormányzati ciklusokon túlnyúló nemzetgazdasági menedzsment tehetségének, rátermettségének léte, vagy hiánya. Magyarország példája is bizonyítja, hogy nincs eredményes illeszkedés tudatos, átgondolt kormányzati stratégia nélkül, ez a közelmúlt két-három évtizedének alapvetõ tanulsága! Ugyanis Magyarországnak sohasem volt, és ma sincs tudatos, kormányzati ciklusokon túlnyúló globalizációs stratégiája. E stratégia legfõbb eleme a markáns szerkezetpolitika, vagyis a gazdasági makroszerkezet tudatos kialakítása. Ez teljességgel hiányzik a magyar közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodásból, márpedig enélkül sikeres modernizáció elképzelhetetlen. Így aztán marad a gazdasági bajok tüneti kezelése, vagyis a fiskális restrikciós „egyensúlyt teremtõ” intézkedések véget nem érõ, és sehová sem vezetõ sorozata. A mindenkori gazdaságpolitika a fogyasztás és elosztás felszíni szféráival „bíbelõdik”, ahelyett hogy a gazdaság mélyáramaiba szállnánk le, vagyis nekifognánk az elavult, import nyersanyagés energiafaló makroszerkezet átalakításának. Gazdag László (A szerzõ közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem docense)
Az Ab-hez fordulnak a jogvédõk: Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul két jogvédõ szervezet, mert alkotmányellenesnek tartják a kormány március 15-e elõtt meghozott, a héten kihirdetett rendeletét. A jogszabály szerint holnaptól szabálysértésnek számít, ha valaki nem engedelmeskedik az intézkedõ rendõrnek. A passzív ellenállás 50 ezer forintjába is kerülhet az illetõnek. Nem egyértelmû, nem lehet eldönteni, kit büntethetnek meg – ez az egyik ok, amiért az Alkotmánybírósághoz fordultak a civil szervezetek. A másik pedig, hogy a passzív ellenállást szabályozó kormányrendeletet nem a kormánynak, hanem az Országgyûlésnek kellett volna szabályoznia.
16
jó ha figyelünk
– avagy Most mán aztán tényleg ide az összes lóvét, de mégpedig azonnal! – Hiteles, az APEH berkeibõl kiszivárgott információk szerint ezentúl az autókereskedõknek jelentési kötelezettségük van az adóhatóság felé, ki vásárolt új személygépkocsit. Úgy tûnik, jön vissza az ötvenes évek egymást feljelentõs idõszaka, csak most némiképp bújtatottabb formában. Nehogy még véletlenül is gyarapodjon a magyar. Mivel a személygépkocsi – normálisan mûködõ átlagos piacgazdaságokban – csupán tartós fogyasztási cikknek számít, nem pedig státuszszimbólumnak, mint nálunk, még azt is megérhetjük, hogy legközelebb már a mûszaki cikkeket forgalmazó üzletek is jelenteni fognak az APEH-nek, ha valaki egy-egy nagyobb értékû plazmatévével vagy LCD kijelzõvel a hóna alatt távozik. De hát nincs is mit csodálkozunk ezen, hiszen tavaly magától a mûminiszterelnöktõl hallhattuk: túlfogyasztottunk. Idézet az Index internetes portálon megjelent cikkbõl: Úgy nõtt a bérünk, hogy csökkent Most már – sõt hónapok óta – tényleg rosszabbul élünk, mint korábban. A romlás virágzik, éppen mostanság éri el csúcspontját. Így csalókának tûnhet a KSH friss adata arról, hogy 2006-ban is nõttek a reálbérek. Pedig ahogy ez, úgy az is igaz, hogy a mostani visszaeséssel is csak a 2004-es életszínvonal környékére megyünk vissza. Az év végén már rosszabbul 2005 és 2006 utolsó hónapjait összehasonlítva a nettó fizetések már csak 4-6 százalék közötti mértékben voltak magasabbak. Ez az infláció meglódulásával együtt azt eredményezte, hogy szeptembertõl csökkenésnek indult a reálbér, kevesebbet értek a fizetések, mint egy évvel korábban. Tehát rosszabbul éltünk, mint 2005 ugyanazon hónapjaiban. Isszuk a feketelevest A folyamat most is tart, azaz minden hónapban rosszabbul élünk az idén, mint 2006 elsõ felében. forrás: dg – Index
De nézzük, mit mond ugyanerrõl Drábik János „Mi is a baj? S mi rá a helyes gyógymód?” címû kitûnõ tanulmányában: „A pénzvilág a megszorításokat szereti 2002-ben és 2003-ban nõttek a reálbérek és ezen a téren nagyobb arányú kiigazításra került sor. Itt azonban hangsúlyozni kell, hogy ezzel a bérkorrekcióval érték el a magyar munkavállalók az 1978. évi színvonalat. Ugyanakkor jó ha figyelünk
a munkát végzõk ugyanezért a bérért az 1978. évi termék- és szolgáltatásmennyiség háromszorosát állították elõ. 2004. májusában a Nemzetközi Valutaalap, a magyar gazdaságot jónak értékelte és ezúttal is ajánlásokat fogalmazott meg. Abból, hogy sikeres a gazdaság, azt a következtetést vonták le, hogy sürgõs megszorításokra van szükség. Vagyis ugyanaz történt, mint 1995-ben. Rázúdították az országra a csõd veszélyét, hogy elfogadtassák a lakossággal az újabb megszorításokat. Tehát megszorításokra van szükség akkor is, ha rosszak a számok, és akkor is, ha jók. Ez mindig azt a célt szolgálja, hogy fenn lehessen tartani a magyar gazdaság és társadalom adósságviselõ képességét, és még több pénzt lehessen tõle kisajtolni adósságszolgálat formájában. A világvége hangulat terjesztése pedig a korporációs, azaz magántulajdonú tömegtájékoztatás elsõrendû kötelessége, de rá tudják kényszeríteni a közszolgálati tömegtájékoztatási intézményeket is.” Ha most valaki tanácstalanul áll az elõtt az ellentmondás elõtt, hogyan sikerült neki és még több millió honfitársának az 1978-as egy fõre jutó reálkeresetébõl túlfogyasztania 2007-ben, és nem érti a dolgot, forduljon nyugodtan az egykori TSZ-fõkönyvelõbõl milliárdossá avanzsált Veres pénzügyminiszter úrhoz, vagy fõnökéhez, Franciscóhoz, a mûminiszterelnökhöz. Aki pedig abban bízott, hogy a szakszervezetmentes övezetnek kikiáltott Magyarországon végre általános sztrájkban nyilvánítják ki elégedetlenségüket a dolgozó tömegek, nos azoknak is hatalmasat kellett csalódniuk, amikor a kilóra megvett szakszervezeti vezetõk, gyakorlatilag alamizsnáért odahagyták az érdekképviseletet. Idézet az MTI anyagából: „2007-re vonatkozóan a biztos keresetemelkedés 0,00 százalék” A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mélységes csalódottságának ad hangot a kormány és a sztrájkbizottság megállapodásnak 2007-re és 2008-ra vonatkozó tartalma miatt, s a PDSZ hamarosan dönt a további lépésekrõl – közölte Kerpen Gábor elnök. „A megállapodás sem 2007-ben, sem 2008-ban nem jelent béremelést. Erre a két évre a megállapodás érdemi keresetemelkedést sem garantál” – írta közleményében az érdekvédõ. Kifejtette: 2007-re vonatkozóan a biztos keresetemelkedés 0,00 százalék, mert a 2008. januárjában járó 13. havi illetmény elõrehozása nem keresetemelõ tényezõ a 2007. január 17 és 2008. január 17. közötti idõszakban. A munkavállalók „nem annyira ostobák”, hogy úgy lássák, 2007-ben teljesül a 6,65 szá-
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke zalékos keresetemelkedés, mert annak nagy része valójában egy kötelezõen felveendõ fizetési elõleg, amit 2008. januárjában „vissza kell fizetni” – közölte.” Forrás: MTI
De ha valaki azt hiszi, hogy ezt nem lehet überelni, akkor nagyon téved. Egy másik idézet, szintén az Index internetes portálról: „Bukik a kormány, ha jön a vagyonadó? Magyarországon a vagyont sújtó adók és illetékek mértéke messze elmarad a fejlett országokban alkalmazott szinttõl. Súlyuk azonban egyre nagyobb és a szakértõk további növekedést jósolnak az ingatlanadó bevezetése és az illetékszabályok módosítása révén. Az elmúlt tíz évben emelkedett a vagyoni típusú adók aránya, de még mindig messze elmarad a fejlett országok 6 százalékos átlagától. Hazánkban a vagyont terhelõ elvonások többségét illeték formájában szedik be, aminek a legnagyobb hátránya, hogy nem tervezhetõ elõre nagy biztonsággal – vélekedik Gyöngyösi Márton, a KPMG asszisztens menedzsere. Hosszú távon vizsgálva a fejlett országokban éppen ellentétes folyamatok zajlanak, mint hazánkban, a vagyonadók aránya csökkenõ trendet mutat. A szakértõk szerint ennek oka egyrészt, hogy a választók körében meglehetõsen népszerûtlenek a vagyontárgyakra – különösen az ingatlanokra – kivetett adók, így akár a választás eredményét is befolyásolhatják a hozzájuk kapcsolódó intézkedések. Problémát jelent az is, hogy az adóalap értékét nehéz igazságosan megállapítani és idõrõl idõre az inflációhoz igazítani. Világszerte az egyik legmeggyõzõbb érv a vagyoni típusú adók ellen, hogy a már adózott jövedelmekbõl képzett, azokból felhalmozott tõkét adóztatja meg újra. Feltehetõen egyes országokban, például Hollandiában emiatt törölték el a vagyonadót, a legtöbb uniós tagállamban pedig nem is alkalmazzák, inkább a jövedelem- és forgalmi típusú adókat részesíti 17
elõnyben. Nálunk viszont az adótípus mellett szól, hogy a vagyon sokkal „kézzelfoghatóbb” az elrejtett és eltitkolt jövedelmekhez képest.” Forrás: Index
nem tudják igazolni annak törvényes eredetét. Ezt a módszert több uniós tagállamban sikerrel alkalmazzák a hatóságok a szervezett bûnözés pénzügyi hátterének felszámolására.” nol.hu
Tegyünk fel, azonban még egy fontos kérdést, mely kérdést az Index cikke nem említ meg! Vajon indokolt-e – a fejlett országok gyakorlatával éppen ellentétes módon – a vagyont sújtó adók növelése? Ezt a kérdést már csak azért is fel kell tennünk magunknak, mert rögtön magával hoz egy másikat is, mely valahogy így hangzik: Vagyonos nép-e a magyar? Egyáltalán szóbahozhatók-e a vagyont sújtó adók, amikor sokszor azon tréfálkozunk, hogy hazánkban svéd adózási rendszer párosul egy albán bérezési szisztémával? E témakör kapcsán idézzük ismét Drábik doktort: „A nemzetközi pénzvilág teljesen szabad mozgástérhez jutott. Ennek következményeként a nemzeti jövedelem jelentõs része külföldre áramlik, miközben a bennszülött magyarok – a rezidensek – folyamatosan elszegényednek. A magyar kis és közepes vállalatok hitelek hiányában, tõkeszegénységtõl szorongatva a túlélésükért küzdenek. Ugyanakkor õk tartják el adóikkal az államot és a lakosságnak azt a részét, amely teljesen vagyontalanná vált, s így csak a munkaerejét tudja eladni – ha van rá vevõ.” Tehát foglaljuk össze még egyszer: a magyar vállalatok, cégek és vállalkozások gyakorlatilag fuldokolnak a pénzhiányban, a lakosságnak egy jelentékeny része pedig teljesen vagyontalanná vált. És akkor mit tesz a „felelõs” magyar kormány, élén a felelõtlen magyar mûminiszterelnökkel? A fejlett országok gyakorlatával éppen ellentétes módon, növelni akarja a vagyont sújtó adókat. Mindezt csak azért, nehogy véletlenül is gyarapodhasson, kicsikét anyagilag is magához térhessen a Nemzet. És ha még emellé idetesszük azt, ami a Népszabadság internetes oldalán jelent meg, akkor aztán tényleg visszaköszönnek ránk az ötvenes évek, a Tanú címû film világa, a feketevágások és a padláslesöprések. „Aki nem tudja igazolni vagyona eredetét, attól elkoboznák Aki néhány hét alatt nem tudja igazolni vagyona eredetét, attól a jövõben kobozhassák azt el – a külföldi tapasztalatok alapján ilyen tartalmú jogszabály-módosítást kezdeményez a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Bolcsik Zoltán dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója elmondta: külföldi tapasztalatok alapján jogszabály-módosítást kezdeményezett a Nemzeti Nyomozó Iroda. Azt szeretnék, hogy elkobozhassák a tisztázatlan eredetû vagyont azoktól, akiknek a legális jövedelme nem fedezi a nevükön lévõ ingatlan, cég, mûtárgy és egyéb javak értékét, és a hatóság felszólítására három-négy héten belül 18
Már hallom is. Kezdjék Franciscónál meg Kóka Johnnynál! Ne aggódjanak, nem fogják náluk kezdeni. De még ha náluk is kezdenék, akkor sem történne semmi különös, hiszen láthattuk már egyszer, hogy megy ez a mûminiszterelnöknél. A vizsgálóbizottság elõtt elegánsan kivágta magát, az univerzális Jolly Joker mondat így hangzott: „Ez ügyben kérdezze meg a könyvelõmet!” De ez a vagyonigazolási dolog azért nem minden kockázattól mentes. Elsõre természetesen jól hangzik és még egyet is lehetne érteni vele, ha… Ha Magyarország egy jól mûködõ demokrácia, nem pedig egy Patyomkin-falura emlékeztetõ demokratúra lenne. Anno az átkosban, ha valamelyik pártfunkci szemet vetett egy-egy szebb ingatlanra, a benne lakókat a szokásos fekete autós metodikával kombinált kitelepítéssel egyszerûen kipaterolták az adott villából és kisvártatva bepaterolták a helyükre eftikéimet. No, mármost a kisördög azt mondatja velem, hogy hasonlóan az annak idején alkalmazott elvtársi ingatlanszerzésekhez, könnyen elõfordulhat, hogy ezzel az új rendelkezéssel hasonlóan gördülékenyen lehet majd hozzájutni cégekhez és egyéb más vagyonokhoz. A privatizálható vagyontömeg – a termõföld és az ingatlanok kivételével – nagyjából, egészébõl már elkelt, itt az ideje most mán, hogy a magánvagyonokra is rátegyék a mocskos kezüket. Egyik oldalról a vagyon elszámoltatás – ami rájuk nézve természetesen nem kötelezõ, csak ránk nézve –, másik oldalról pedig az általánosan bevezetésre kerülõ ingatlanadó, amellyel nyugdíjasok százezreit tehetik majd otthontalanná, küldhetik az utcára. A végeredmény: megint minden az övék lesz. De csak akkor, ha hagyjuk! És hagyjuk? Francisco szerint igen. Vannak, akik szerint a 2009-es esztendõ lesz az ismételt pénzszórás és az osztogatás éve, amikor megpróbálják majd elfeledtetni a lakossággal a négy esztendõs kormányzati bukdácsolás minden elszenvedett megszorítását, a pórnép pedig szokásához híven üveggyöngyökért és játékpénzért újra hagyja majd kisemmizni magát. Idézzük ismét az Index internetes portál anyagát: „Gyurcsány: 2010-re a kormányt fogja támogatni a többség A Magyar Nemzeti Bankkal közös programot kíván készíteni a kormány az euró bevezetésére - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az
EU tagországainak magyarországi kereskedelmi kamarája által szervezett budapesti rendezvényen. (Csak úgy mellékesen jegyzem meg, amíg Járai Zsigmond volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke, érdekes módon nemhogy együttmûködés nem volt a bank és a kormányzat között, hanem maga a jegybankelnök volt a megtestesült sötétben bujkáló, rémhírterjesztõ ellenforradalmár.) Csak akkor lehet erõs a köztársaság, ha intézményei erõsek, alkotmányos pozíciójuk megingathatatlan és megkérdõjelezhetetlen, és ez érvényes a Magyar Nemzeti Bankra is mondta Gyurcsány Ferenc Simor András jegybankelnöki jelölése kapcsán. „A monetáris politika alakításában az MNB függetlenségét tiszteletben fogom tartani” - tette hozzá. (Fordított országban élünk, természetesen pont fordítva kell érteni Francisco szavait. Az MNB eddig volt erõs, eztán majd áttér a kézi vezérlésre, amint az sejthetõ.) Gyurcsány Ferenc szerint az ország és talán az egész régió igazi kihívása az, hogy belássa: sikert csak a saját teljesítményére alapozhatja. Hozzátette azt is, hogy Magyarországot is csak a befektetés teheti sikeressé. Kevesen fizetik A magyar adóterhelés európai összehasonlításban nem magas, az alapprobléma az, hogy ezt az adótömeget viszonylag kevesen fizetik - magyarázta a miniszterelnök, kifejtve, hogy a jelenlegi adórendszer problémái az alacsony foglalkoztatási rátával, a minimálbért fizetõk tetemes számával és az elterjedt fekete-szürke gazdasággal, illetve az abban tevékenykedõ több százezer járulékot nem fizetõvel függnek össze. Eredményes fejlesztési politikájának köszönhetõen a kormány 2010-re élvezni fogja a többség támogatását - vélekedett a miniszterelnök.” Forrás: Index
Most nézzük meg, hogy ezzel szemben, mi a valóság. Ismét Drábik doktor kitûnõ tanulmányából idézünk: „Varga István, a Magyar Adófizetõk Országos Szövetségének (MAOSZ) alelnöke szerint viszont a nemzetgazdaság eltorzult szerkezetét kell megváltoztatni a költségvetés egyensúlyának a helyreállításához. Varga István diagnózisa szerint Magyarországgal az a probléma, hogy más országokhoz képest egyrészt túlprivatizált, másrészt vagyonát és piacát, valamint a magyar emberek munkaerejét a rendszerváltást levezénylõ integrált hatalmi elit túlzottan nagy arányban engedte át a külföldi tõkének – Gyurcsány szavaival élve – gyakran csak játékpénzért. (…) A Magyarországra betelepült nemzetközi tõke, és az általuk kooptált hazai komprádor pénzvagyonos réteg, megengedheti magának, hogy egyre kevesebbet vállaljon a magyar közterhekbõl, és gyakorlatilag költségmentesen jó ha figyelünk
használhassa a magyar infrastruktúrát és természeti környezetet. Az 1989 utáni magyar kormányok ezt az önzõ magatartást szervilis engedékenységgel tûrik. A magyar egyensúlytalanság egyik oka tehát az, hogy az ország pénzügyi szektorát és termelõi szektorát domináló külföldi tõke nem hajlandó részt venni az arányos közteher-viselésben. Profitmaximáló törekvései érdekében erõsen leszorítva tartja a béreket, a kormány pedig ezt elfogadja. Ennek következtében a magyar munkavállalók túlnyomó többsége aránytalanul alacsony bérbõl él. Statisztikai adatok szerint a foglalkozások döntõ részében a magyar teljesítmény nem rosszabb, mint az uniós átlag. Az alacsony munkabérek korlátozzák a fogyasztást, s ez tovább csökkenti a munkahelyek számát. A multiplikátor hatás révén a foglalkozások kiesése kisebb adó és járulékbevételt eredményez, és így a közfeladatokért felelõs államnak nincs elegendõ bevétele.” Lehet, hogy a magyar adóterhelés európai összehasonlításban nem magas, és az is kétségtelen tény, hogy az összlakosság számáhozhoz viszonyítva kevés az aktív foglalkoztatottak száma, viszont az is igaz, hogy kisebb jövedelembõl – az európai uniós keresetek negyedébõl, ötödébõl – még a kisebb százalékos nagyságú adóterhelés és elvonás is nagyobb megterhelést jelent a lakosság számára, az európai viszonylatban pedig szinte egyedülállóan magas társadalombiztosítási járulékról meg már nem is beszélve. (És akkor arról még egy szó nem sok, de annyit sem ejtettünk, hogy ez az európai viszonylatban szinte egyedülállóan magas társadalombiztosítási járulék gyakorlatilag semmire sem jó, mert ahogy beléptünk az orvosi rendelõbe, máris ki köll pöngetnünk 300 magyar forintokat vizitdíj címén. Akkó’ tessék mondani, mire is fizetjük be az európai viszonylatban szinte egyedülállóan magas társadalombiztosítási járulékot?) Itt tartunk ma, 2007 elején. Úgy nõtt a bérünk, hogy csökkent. A tavalyi év végén már rosszabbul éltünk, mint az azt megelõzõ év végén, és ez a tendencia folytatódik, ha az esztendõ további megfelelõ idõszakait hasonlítjuk össze az egy évvel korábbival. Isszuk a feketelevest – ol-
vashatjuk az internetes portálon, pedig mindannyian emlékszünk rá, hogy figyelmeztettek bennünket, csak úgy tûnik, sokan nem hallgattak az okos szóra. Most már tudjuk, nap mint nap látjuk, és most már nem csak a pénztárcánkon, de az egészségügy piacosítási törekvéseibõl fakadóan most már a bõrünkön is érezzük, hogy a pénzvilág a megszorításokat szereti. Az élelmesebb és becsületesebb szakszervezeti vezetõk arról számolnak be, hogy a 2007-es évre vonatkozó biztos keresetemelkedés 0,00 – írd és mondd – nulla százalék lesz. A kiszivárgott tervezgetések alapján néhányan felteszik a kérdést magukban: Bukik a kormány, ha jön a vagyonadó? A szocialista nagyváros öntudatos polgára még ennél is továbbmegy egy lépéssel, és azt kérdezi: Kirobban-e vajon 2008-ban a polgárháború, ha a panellakásokra is kivetik az ingatlanadót? Mert azt ma már a vak is látja – az 1ügyû ígérgetõ Kóka Johnnyval ellentétben –, ha egyszer itt polgárháború fog kirobbanni Magyarországon, hát az nem OV miatt, hanem sokkal inkább az általánosan bevezetésre kerülõ ingatlanadó miatt fog kirobbanni. Elhordják az ország és a Nemzet vagyonát, az utolsó fillérig kizsigerelik a népet, ezt a jövõt szánta nekünk a történelem és a sors fura fintoraként a hatalomban itt rekedt és megrekedt átkos múlt és átkos emberei. A magyar kis és közepes vállalatok hitelek hiányában, tõkeszegénységtõl szorongatva a túlélésükért küzdenek. Ugyanakkor õk tartják el adóikkal az államot és a lakosságnak azt a részét, amely teljesen vagyontalanná vált, s így csak a munkaerejét tudja eladni – ha van rá vevõ. – mondja a gazdasági szakértõ. A magyar gazdaság fuldoklik a pénzhiányban, miközben a népelnyomó diktatúrát privatizált formában (lásd magánszocializmus) továbbmûködtetõ komprádor új burzsoázia, élén a multimilliomosokból és milliárdosokból politikusokká avanzsált megmondó-emberekkel egyre gátlástalanabbá válik. Aki nem tudja igazolni vagyona eredetét, attól elkoboznák! – szól az új szentencia. Ezt találták ki arra, hogy rátegyék a kezüket a
magánvagyonokra, cégekre és mellesleg ez arra is jó módszer, hogy „törvényes” keretek között félre állítsák az útból a piaci konkurenciájukat. Most persze gondolhatnánk azt is, hogy ilyen gyalázatos négy esztendõ után, amelynek egy része még csak tervekben látott napvilágot, de semmi kétségünk afelõl, hogy most is gõzerõvel dolgoznak a megvalósításukon – lásd 1 millió ázsiai bevándorló –, szóval most könnyelmûen azt is gondolhatnánk, hogy ennyi szörnyûség után élõ ember nem lesz Magyarországon, aki ezeknek 2010-ben újra bizalmat szavaz majd. Én azonban óvatosságra intenék mindenkit! Ha a választásokat el lehetett csalni egyszer, meg kétszer, meg többször, el lehet csalni azokat még többször is. Fõként kormányzati pozícióból! Jó Ha Figyelünk! Ki gondolta volna, hogy a szabad Magyarország történetében elõször kormányfõ-bukást, miniszterelnök-buktatást produkáló párt, maga mögött tudva a létezõ leghitványabb négy esztendõs ciklust, nemhogy nem bukik bele az országos méretû erõfelmérõbe, hanem gyõztesen kerül ki abból, sõt, még húsz képviselõvel többet is küldhet az ország házába? Ugye senki nem gondolta volna? És mégis megtörtént! Ki gondolta volna, hogy egy napvilágra került beszédben, melyben maga a mûminiszterelnök mondja el, hogy gyakorlatilag belehazudott a Nemzet képébe – az ölebmédia hathatós segítségének köszönhetõen – nem az lesz a végkicsengés, hogy ennek az embernek azonnal le kell mondani, hanem az, hogy õ a fasza gyerek, a tökös csávó, mer’ be merte vállalni, és akkó’ innentõl kezdve szembenézünk, meg minden?! És nézzük meg, mit mond a mûminiszterelnök, optimizmustól sugárzó arccal? Aszongya, hogy 2010-re a kormányt fogja támogatni a többség! De ha így lesz, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
NYÍLT LEVÉL GYURCSÁNY FERENCNEK – VISSZASZÁMLÁLÁS NINCS SOK HÁTRA Feri! (Nagy Imre letegezése után szabadon) Hívhatsz ide akármennyi külföldi katonát, rendõrruhába bújtatott biztonságiakat. Akármennyit ütheted, gumibotoztathatod a magyart pusztán azért, mert nem ért Veled egyet. Adhatsz ki újabb parancsokat Gergényinek, Benének, Szilvásynak, és a titkos NBH-s munkatársaknak. Letartóztathatsz Szegedi „terroristagyanús“ (valójában ártatlan) egyetemistákat, lefoglaltathatsz 56-os zenés CD-ket, verseket, megfélemlíthetsz még sok száz és száz fiatalt. Kordont, dupla, sõt tripla kordont is emelhetsz az ország háza elé! Bezárathatod iskoláinkat, kórházainkat. Ijesztegethetsz minket ázsiai, közel- vagy távolkeleti bevándorlókkal. Megpróbálhatod tönkretenni a vidéket. Adósságba taszíthatod az egész magyarságot, a gazdaságot bátran lenullázhatod. Antiszemitának nevezhetsz minket magyarokat külföldi lapokban. Sértegethetsz minket bárhol a világban, és az országban, sõt nemzeti jelképeinket is lenácizhatod, sõt még „nyüves“, „kurva országnak“ is tarthatod hazánkat! Nyugodtan vásárolhatsz magadnak mégtöbb Rt.-t, ZRt.-t, rádiót, tévét. DE! De ez nem változtat azon, hogy én ne mosolyogjak rajtad. Hogy ne röhögjelek ki, mert tudom : inog a miniszterelnöki széked. Az emberek utálnak Téged országszerte, és engem ez örömmel tölt el. Ketyeg az óra Feri, és mikor csörögni kezd, miniszterelnökségedbõl le leszel váltva! Tik-tak-tik-tak.... Skodacsek András – Nemzeti Hírháló
jó ha figyelünk
19
– Március 15-i ultimátum – A magyar társadalom Petíciója és Ultimátuma az alkotmányos és törvényes rend visszaállításáért Magyarországon, az alkotmányos rend fenntartóihoz illetve az arra hivatottakhoz: – Magyarország Köztársasági Elnökéhez – A Magyar Alkotmánybíróságához – A Magyar Kormányhoz – A Magyar Országyûlés Elnökéhez és minden tagjához 1. Bevezetés Mi, a törvényességhez és alkotmányos rendhez való jogunkat követelõ magyar társadalom, abból a felismerésbõl fogalmaztuk meg és nyújtjuk át Önöknek Petíciónk, hogy a jelenlegi magyar Kormány és Országgyûlés hivatalában léte nemcsak a magyar társadalom általánosan elfogadott erkölcsi értékrendjével ellenkezik, -amelyet országunk szélsõséges erkölcsi károkozása ellenére Önök mindeddig figyelmen kívül hagytak-, hanem egyúttal gyökeresen ellenkezik a Magyar Köztársaság jelenleg érvényben lévõ Alkotmányának jogszabályaival is, amelyek betartása az Alkotmány szerint Önök is kötelezve lennének. E Petíciónak célja felhívni az Önök figyelmét arra, hogy az abszolút igazságokat kirekesztõ relativizmusuk túl azon, hogy Hazánkban az erkölcstelenséget erkölcsi renddé avatta, e reletivizmust Önök a jogra és törvényre is kiterjesztették; mivel Önök Alkotmányunk abszolút törvényeit Alkotmányon kívülre helyezték, s ezzel Hazánkban bevezették a törvénytelenséget mint Törvényt. Mivel az Alkotmány és Törvény nem a többség avagy kisebbség vélemény-különbségeinek függvénye, és sem egyéni sem állami érdekek, hanem maga a törvényesség védelmére szolgál, ezért az Önök abszolút kötelezettsége e Petíció értelmében érdemben cselekedni a törvényes és alkotmányos rend visszaállítása érdekében, függetlenül az itt csatolt aláírások számától. 2. Követelésünk E Petícióval Hazánk, a Magyar Köztársaság jelenleg is érvényben lévõ Alkotmányának (továbbiakban: Alkotmány) jogszabályai alapján követeljük a magyar Kormány és az Országgyûlés önmaga azonnali feloszlatását. Nem kérjük, hanem követeljük, mivel az Alkotmány abszolút jogszabályainak érvényesítése és az alkotmányos rend fenntartása az Önök kötelessége, amely kötelesség eddigi elmulasztásával Önök már súlyos károkat 20
okoztak Hazánknak, és további mulasztásukkal e károk végzetes fokozása mellett, Önök jelenleg ártatlanok ezreit sodorják közvetlen életveszélybe. Egyúttal követeljük a politikai okokból bebörtönzöttek számára az amnesztiát és azonnali szabadon bocsátásukat! 3. A magyar Kormány és Országgyûlés lemondási kötelezettségének indoklása 1) 2. § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselõi útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Az õszödi beszédben a miniszterelnök által bevallott és késõbb publikussá vált, tehát össztársadalmi szinten tényként elfogadott valóság, hogy a legutóbbi választások idején a Magyar Szocialista Párt (továbbiakban: MSZP) a választók tudatos és nagyarányú megtévesztésével, a választói döntésekhez alapvetõ fontosságú közérdekû adatok meghamisításával, azaz a választókat az objektív tények helyett szubjektív adat- és információtorzítással befolyásolva szerezte meg képviselõi mandátumait. Ezek a képviselõi mandátumok, és az ezek alapján megalkult magyar Kormány és Országgyûlés jelen összetétele az Alkotmány fenti pontja értelmében érvénytelenné váltak, mivel az így választott képviselõk és az általuk megalakult magyar Kormány és Országgyûlés nem képviselik az objektív tények ismeretében kialakított népakaratot, ezzel nem valósítják meg az Alkotmány 2. § (2)-a szerinti népszuverenitás tényállását. A magyar társadalom számára a tény, hogy a jelen magyar Kormány megalakulása óta Magyarországon de facto megszûnt a parlamenti képviselet útján gyakorolt népszuverenitás, nemcsak az õszödi miniszterelnöki beszéd által vált ismertté, hanem az õszödi beszédet alátámasztó további kormány-intézkedések által is, melyek szerint a magyar Kormány hivatalában léte óta, az összetételében túlsúlyt élvezõ MSZP választási ígéreteinek pontosan az ellenkezõjét hajtja végre. Mivel a népszuverenitás gyakorlásának biztosítása az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti demokratikus jogállamiságnak fogalmi elõfeltétele, az Alkotmány a jelen Magyar Kormány és Országgyûlés megalakulásával érvényességét vesztette, következésképpen ezen érvényesség helyreállítása a Kormány és Országgyûlés feloszlatásával és új, alkotmányos szabályok szerinti választások kiírásával lehetséges. 2) 3. § (1) „A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos
jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek.” 3. § (2) „A pártok közremûködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában.” 61. § (1): „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekû adatokat megismerje, illetõleg terjessze.” A 3. § (1) bekezdés szerint a pártok szabad tevékenykedésében, így az általuk történõ népakarat kialakításában is, a pártok az Alkotmány jogszabályainak tiszteletben tartására vannak kötelezve. Mivel az MSZP közremûködése a népakarat kialakításában – ahogy azt maga a magyar Miniszterelnök bevallotta utólagosan is felvállalt õszödi beszédében – a választók megtévesztésével és a választói döntésekhez leglényegesebb közérdekû információk meghamisításával, azaz a választók közérdekû adatokhoz való jogának sérelmével történt, ezzel az MSZP e tevékenysége a 61. § (1) bekezdésben a mindenki számára garantált alkotmányos jogokat súlyosan megsértette. Ezzel az MSZP megsértette azt a kötelezettségét, hogy a választói akarat kialakításában folytatott tevékenységét az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartásával végezze. Az alkotmánysértéssel tehát törvénysértéssel megszerzett képviselõi mandátumok természetszerûleg váltak érvénytelenné, és mivel ezen érvénytelen mandátumok alapján keletkezett az MSZP joga a kormányalakításhoz, ugyanígy érvénytelenné váltak az ezen mandátumok alapján kialakított magyar Kormány és Országgyûlés. A jelen magyar Kormány és Országgyûlés az Alkotmány tehát a 3. § (1) és a 61. § (1) bekezdéseinek érvényesülése érdekében is kötelezett a lemondásra. 4. A Kormány lemondási kötelezettségének elmulasztása Az õszödi miniszterelnöki beszéd nyilvánosságra hozatala után, 2006 szeptembere óta, a magyar társadalom nemcsak erkölcsi elvei, hanem intuitív jogérzéke alapján is, számos formában és folyamatosan követeli az Alkotmány törvényeivel ellentétesen megalakult és alkotmányellenesen mûködõ Kormány lemondását; ezzel követeli az általános alkotmányos válság feloldását, a kormányzati és parlamentáris népképviselet alkotmányosságának és a törvényességének visszaállítását, alkotmányos jog-sérelmeinek megszüntetését, és követeli vissza az Alkotmány által biztosított népszuverenitáshoz való jogát, amely jó ha figyelünk
követelés minden érdemi válasz nélkül maradt most már közel hat hónap elteltével. A Kormány az Alkotmány szerinti lemondási kötelezettségének elmulasztásával, azaz a fenti követelés elutasításával, elmulasztja az alkotmányos rend védelmére szóló kötelezettségét: 35. § (1) „A Kormány a) védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkezõ szervezetek jogait.” Mivel az alkotmányos jogszabályok betartása a 77. § (2) pont értelmében mindenkinek kötelessége: „Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezõek”, tehát a magyar Kormány tagjaira nézve is kötelezõek, így a magyar Kormány lemondásának eddigi elmulasztásával a Kormány az Alkotmány 77. § (2) jogszabályát is folyamatosan sérti. 5. A Kormány folyamatos alkotmányellenes és népellenes tevékenysége A magyar társadalom alkotmányos alapokon álló követelését a Kormány lemondására, azaz mind azon egyéneket mind szervezeteket, akik e követelésnek adnak hangot, a magyar Kormány további alkotmányos jogszabályokat sértve nyomja el. Emellett a Kormány ún. „reformjai” révén folyamatosan és sorozatosan sérti egyéb alkotmányos jogszabályaink hosszú listáját is, e listát naponta növelve újabbakkal és egyre súlyosabbakkal. A teljesség igénye nélkül, alább kiemeljük a Kormány által most már hosszú távon és következesen gyakorolt, a népellenesség szintjén eltiport alkotmányos jogaink: – 54. § (2) szerinti jogunk, hogy ne vessenek kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek – a 57. § (1) szerinti bíróság elõtti egyenlõségünk, a független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyalásához – 61. § (1) szerinti szabad véleménynyilvánításra való jogunk – 61. § (2) szerinti sajtó szabadsághoz való jogunk – a 62. § (1) szerinti békés gyülekezéshez való jogunk – a 70/A. § (1) szerinti szabad politikai véleményhez és magyar nemzeti hovatartozásunkhoz való jogunk – 70/D. § (1) jogunk a a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, amely jogunk a 70/D. § (1) szerint „a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.” – 70/K. § szerinti jogunk az alapvetõ jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek eljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni jó ha figyelünk
kifogások bíróság elõtti érvényesítéséhez. – 15. § szerinti jogunk a házasság és a család intézményének védelmére – 16. § szerinti jogunk, miszerint „A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.” – 17. § szerinti jogunk, miszerint „A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.” Alkotmányos jogainkat a magyar Kormány fegyveres erõszakkal, sokrendbeli súlyos és maradandó testi sérüléseket okozva, törvénytelen bebörtönzésekkel és üldözésekkel, kínzásokkal és fizikai erõszakkal való folyamatos fenyegetésekkel elnyomja. Mindezek szintéziseként megállapítható a Kormány által az Alkotmány egy másik alapvetõ törvényének folyamatos és sorozatos megsértése, amely szerint, 2. § (3): „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetõleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” 6. A magyar társadalom kötelezettsége és joga saját Alkotmányához A magyar Kormány által alkotmányellenes módon szerzett és a folyamatos és sorozatos alkotmánysértésekkel az Alkotmány fegyveres erõszakkal történõ eltiprásával fenntartott hatalom tényét tovább súlyosbítja az a körülmény is, hogy az Alkotmány korábban említett 35. § (1) bekezdése szerint a Kormány éppen azt az Alkotmányt lenne hivatott védeni, amelyet folyamatosan és erõszakosan megsért. E Petícióval a Kormány lemondását és az Országgyûlés feloszlatását követelve nemcsak az alkotmányos rend visszaállítását követeljük, hanem az erõszakos úton hatalmat gyakorló Kormány ellen fellépve az Alkotmány 2. § (3) bekezdés szerinti alkotmányos kötelességünknek is eleget teszünk. Az eddig felsorolt tények következtében az Alkotmány demokratikus jogállamiságot garantáló 2. § és 3. § szerinti törvényei teljes egészében érvénytelenné váltak, azaz Magyarországon de facto megszûntek a demokratikus jogállamiság alkotmányos feltételei, ugyanakkor Alkotmányunk 2. § (1) szerint, azaz de jure „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”. A fenti ellentmondás feloldását és az alkotmányos rendet és törvényességet visszakövetelni is maga az Alkotmány ad jogot számunkra. Mivel az Alkotmány 77. § (1) bekezdése szerint az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye, megfosztottan magától az Alkotmány törvényeihez való jogunktól, a jelenlegi alkotmányellenes Kor-
mány és Országgyûlés feloszlatását követelve követeljük vissza alapvetõ alkotmányos jogunk magához a jelenleg is érvényben lévõ Alkotmányhoz és annak törvényei mindenki által való betartatásához. 7. A 2007. március 15-i Ultimátum Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Petíciónk befejezõ részét Önhöz intézzük, hivatkozva az Alkotmány 29. § (1) bekezdésére, miszerint az Alkotmány Önre rótta a felelõsséget õrködni az államszervezet demokratikus mûködése felett. Annak érdekében hogy Hazánkban az Alkotmányban biztosított de jure demokratikus jogállamiság de facto érvényesüljön, azaz az alkotmányos rend helyreálljon, e Petícióval felszólítjuk Önt, és Önön keresztül az Alkotmánybíróságot 1) Az ebben a Petícióban felsorakoztatott érvek elfogulatlan elbírálására, véleményezésére és megválaszolására 2) Amennyiben az alkotmányellenesen megalakult és mûködõ államszervezet, a magyar Kormány és az Országgyûlés nem tesz eleget lemondási kötelezettségének 2007 március 15 elõtt, felkérjük Önt a Kormány és Országgyûlés felszólítására azok azonnali feloszlatására és az elõrehozott választások kiírásának kezdeményezésére. 3) Amennyiben a Kormány és az Országgyûlés az Ön felszólításának nem tesz eleget, felkérjük Önt, hogy szintén az Önre rótt felelõsséggel az államszervezet demokratikus mûködése felett, az Alkotmány 29. § (2) értelmében vegye át – még 2007. március 15-e elõtt – a fõparancsnoki hatalmat a hazánkban létezõ fegyveres erõk felett, és ennek értelmében vegye át a Kormány által jelenleg Alkotmány- és népellenesen, tehát súlyos visszaéléssel felhasznált fegyveres rendõrségi erõk feletti parancsnokságot is. Petíciónk és fenti Ultimátumunk különös aktualitását és fontosságát támasztja alá az a közismert és bizonyára Ön által is ismert tény, hogy a magyar Kormány egyre gyakrabban ismételt fegyveres összecsapásokkal fenyegetõ provokációi által és a március 15-i fegyveres erõk bevetésének elõkészületével, polgárháborút hirdetett meg a magyar nép ellen, amely révén a magyar nép gyakorlatilag elvesztette jogát a közelgõ 2007. március 15-én egyik legjelentõsebb nemzeti ünnepét megünnepelni. Ennek tulajdoníthatóan, amellett, hogy a 2006 október 23-i kormány-kezdeményezésre megvalósult véres és traumatikus események emlékével a magyar nép számára a nemzeti ünnepek megünneplése betiltottá és életveszélyessé vált, a fenyegetettség ellenére mégis az ünnepi rendezvényeken részt venni szándékozó békés magyar és külföldi polgárok sokezreinek élete és testi épsége egy ellenõrizetlen és ellenõrizhetetlen önkényuralom által irányított fegyveres csoport kezébe került, amely korábban bebizo21
nyította hogy minden indok nélkül képes és erõsen hajlamos ártatlanok tömegei elleni fegyveres erõszak korlátlan bevetésére. Emiatt arra kényszerülünk, hogy e Petíciónkban egyúttal beterjesszük azt az Ultimátumot is, miszerint amennyiben a magyar Kormány és Országgyûlés még mindig hivatalában lesz 2007. március 15-én, azaz mindaddig sem az alkotmányos válság feloldása sem a népszuverenitás helyreállítása nem történik meg, ezzel mind Ön, mind a magyar Kormány és Országgyûlés hallgatólagosan elismerik országunkban az Alkotmányban megállapított de jure demokratikus jogállamiság helyett a de facto parlamentáris és fegyveres diktatúrát mint alkomotmányos rendet, amelynek következtében 2007. március 15-vel Magyarországon Ön a demokratikus jogállamiságot hivatalosan eltörölte és
Alkotmányunkat érvényen kívül helyezte. Ennek értelmében a 2007. március 15-i dátum után a magyarországi Alkotmány és Törvény eltörlése ellen fogunk tovább növelt demonstrációkkal tiltakozni, és ennek jegyében fordulunk majd jogvédelemért mind az Európai Unió vonatkozó hatóságaihoz, mind az egyéb nemzetközi emberi jogvédõ szervezetekhez és bíróságokhoz, hivatkozva a magyar állam által megsértett 7. § (1) bekezdésben rögzített magyar alkotmányos jogszabályra, amely értelmében „A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belsõ jog összhangját”. Tisztelt Elnök Úr! E Petíció befejezéseképpen engedje meg hogy kifejezzük hitünk és reményünk az Ön bölcsességében; hitünk,
hogy e Petíció igazságát felismerve és elismerve, alkotmányjogászi és demokrata államférfiúi minõségében a magyar Alkotmány szerinti törvényesség mellé áll; hogy az Ön lelkiismeretére bízott emberéletek és emberi sorsok iránti kötelezetettségében Ön felismeri az azonnali cselekvés történelmi szükségszerûségét, és hitünk, hogy Ön ezúttal belátja, hogy az Ön által õrizendõ Alkotmány törvényeinek érvényt szerezve Ön most sok ezer ember testi épségét óvhatja meg, és hogy mindezzel egy ország demokratikus alkotmányát, nemzedékek jövõjét, és mindezzel egy egész nemzetet menthet meg a visszafordíthatatlan pusztulástól. Köszönettel és Tisztelettel: A törvényességhez és alkotmányos rendhez való jogát követelõ magyar társadalom Kelt: 2007. február 19.
– egy tanulságos összeállítás 17 évrõl – Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idõ néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelõ építkezéssel, mint máskor: az 1832-es reform-országgyûléstõl a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized. Épp ennyi, tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyû: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idõ alatt 1.639.479 fõvel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-rõl 1140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévõ 187 mellé, s bennük megkétszerezõdött az orvosok száma. 2628 km. elsõrendû országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nõtt, ebbõl 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján. Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsõk lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti víziútjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az idõszak felére kifizettük, sõt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos mûködéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvõ számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdõvárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban; a tisztviselõknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselõk, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját. Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. 22
Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsõséges pártok mûködését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelõzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust. No persze nem az 1990-2007 közötti tizenhét évrõl szólnak ezek az adatok, hanem egy másik idõszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörösterrort, és Trianont elszenvedõ Magyarországot - vagyis a 1920 és 1937 közötti, a még új világháborútól mentes korszakrólszól az írás. Adataim pontosak. A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékbõl szemelgettem õket, legfõképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó). A milliószámra elõforduló munkásmozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthyfasiszta érát dicsérendõen pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekbõl is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén – a Csobánc utcai elemi iskola tanítónõje 275 pengõ nyugdíjra volt jogosult. Egy pengõ ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét-ötödét kapja ennek a nyugdíjnak. Jó-jó – mondhatja az iskolázott olvasó – de az elnyomó értelmiség (tanítónõ) kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak. No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfõnökünk) kényszerûségbõl Angyalföldön dolgoztam évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és glaszékesztyûben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba – s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést. Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezõen (úgy bizony!) jó ha figyelünk
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul két jogvédõ szervezet, mert alkotmányellenesnek tartják a kormány március 15-e elõtt meghozott, a héten kihirdetett rendeletét. A jogszabály szerint holnaptól szabálysértésnek számít, ha valaki nem engedelmeskedik az intézkedõ rendõrnek. A passzív ellenállás 50 ezer forintjába is kerülhet az illetõnek. A Nemzeti Jogvédõ Alapítvány és a Társaság a Szabadságjogokért álláspontja szerint a rendelet megalkotására csak az országgyûlésnek lett volna hatásköre. Ráadásul úgy vélik, nincs elég idõ a jogszabály alkalmazására. Nem egyértelmû, nem lehet eldönteni, kit büntethetnek meg - ez az egyik ok, amiért az Alkotmánybírósághoz fordultak a civil szervezetek. A másik pedig, hogy a passzív ellenállást szabályozó kormányrendeletet nem a kormánynak, hanem az Országgyûlésnek kellett volna szabályoznia. „Nyilvánvalóan március 15-e elõtt szeretett volna a kormány egy olyan jogi gumibotot adni a rendõrség kezébe, amivel lényegében bármely olyan személlyel szemben el tudnak járni, aki egy akár bejelentett, akár be nem jelentett tüntetésen csupán részt vesz“ - nyilatkozta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány ügyvezetõje. A rendelet március 6-án született, és vasárnaptól lép életbe. A jogvédõk szerint az öt nap rövid idõ a hatályba lépés elõtt. Dénes
Balázs szerint mindenkinek jogában áll, hogy elég ideje legyen felkészülni egy rendelet bevezetésére. „Az állampolgárok és a jogalkalmazók számára biztosított öt nap felkészülési idõ véleményünk szerint nem elegendõ. A jogalkotási törvény elég egyértelmû e tekintetben, minden jogszabály esetében biztosítani kell a felkészülésre megfelelõ idõt. Ez sehol nem annyira fontos, mint a büntetõ, illetve a szabálysértési jog területén“ – hangsúlyozta a
elõírt s felépített gyári sportpályán – tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig – óh, borzalom! – a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen – mai szóval – „vesztesei“ is voltak e kornak. Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség-akciók, a tehetségmentõ szolgálatok... Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebbõl a tragédiákkal induló 17 évbõl 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság – épp a közepén! Hogyne lettek volna „vesztesek“! Hisz az egész Magyarország vesztes volt! És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelõtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különbözõ dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettõt. Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Késõbb, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben, dõlt betûkkel fûzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus). Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erõszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebbõl mintegy 400 politikai jellegû jelent meg e korban! jó ha figyelünk
Társaság A Szabadságjogokért szervezet elnöke, Dénes Balázs. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint a kormányrendelet általánosan szabályozza a rendõri intézkedéseket, és a jogszabály alkalmazása nem igényel külön felkészülést. Ha az Alkotmánybíróság nem találja alkotmányellenesnek a rendeletet, március 15-én mindenki, aki „passzív ellenállást tanúsít“, akár ötvenezer forintra is büntethetõ. hirtv.hu – fidesz.hu
És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelõ, azokat megõrzõ s továbbadó konzervatív világ volt. Beszélõ a neve: értékkonzervatív. Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejérõl van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat - valószínûleg mind a kettõ! Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsõséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus (1920-tól 50 %), viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat. Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselõháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Göncz papára, mit mûvelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezû, becsületes, erõs akaratú magyar vezetõ! Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt. Csak azt kérem: adjátok tovább! Szombathely, 2007. Böjtelõ Havának 7. napján Sárközy Csaba
23
