Utam a Francia Idegenlégióba

Utam a Francia Idegenlégióba

T

- beszélgetés Olaj Attilával -

örténetem a középiskola elvégzése után kezdődött. 1995 augusztusát írtuk. Pifka Csabi barátommal pusztán kalandvágyból nekivágtunk a nagyvilágnak. A „nyolc tízes” busszal indulva, majd autóstoppal folytatva utunkat elindultunk a strassbourgi felvételi irodába. 22 éves voltam ekkor. Innen – a papírmunkát követően – átszállítottak Aubagneba, a légió főhadiszállására, ahol többedmagammal átestem a közel egy hónapos felvételi eljáráson. Ezek közt szerepelt orvosi, fizikai és pszichológiai vizsgálat. Mindegyik közül a legkeményebb a Gestaponak nevezett háromnapos kihallgatás volt, ahol a legféltettebb titkainkat is feltárták a vallatók. Megpróbáltak a lehető legnagyobb nyomást gyakorolni mindenkire, mivel nem tudnak semmit sem az előéletünkről (hacsak nem körözött az Interpol). A klasszikus rendőrségi módszerekkel próbálták kikényszeríteni belőlünk az igazságot. Kérdéseket tettek fel újra és újra figyelve arra, hogy ne kerüljek ellentmondásba önmagammal. Az ezt követő napon kezdődött a tényleges felvételi eljárás. Ekkor kaptam meg a Volontaire (önkéntes) státuszt. Első lépésként egy IQ-teszt következett: számtani és geometriai sorozatokat kellett kiegészíteni, valamint síkban ábrázolt alakzatokról kellett eldönteni, hogy hogyan nézhetnek ki térben. Majd egy tisztekből álló bizottság átnézte, illetve értékelte az elért eredményeimet és a többi rendelkezésükre álló adatot, majd ezek alapján választottak ki a több száz jelentkező közül a Engage Volonteirnek (kiválasztott önkéntesnek). Kiválasztottként megkaptam az egyenruhát és az alap katonai felszereléseket, de minden más személyes tárgyamat, amit az utazás során magammal vittem, le kellett adnom. Ekkor már nem kellett újabb feladatokat teljesíteni és többet aludhattam, de a viszonylag kényelmes élet csak azért volt, hogy annál megrázóbb legyen a kiképzésen. Ekkortájt sok volt az irányított szabadidő, amit, ha csak lehetett az elmélet és a nyelv tanulására kellett kihasználni. Ez idő alatt nem lehetett semmim: gyakorlatilag én is egy szám voltam a katonatársaim közül. Ha valakinek egészségügyi problémája volt, akkor kérhetett orvosi vizsgálatot, és szükség esetén a gyengélkedőn ápolták, azonban csak akkor volt tanácsos beteget jelenteni, ha tényleg nagy volt a baj, mert a sok szimuláns miatt itt a betegeket nem veszik emberszámba (később se nagyon). Az egy hét elteltével vonaton szállítottak át minket Castelnaudaryba, a 4. Idegenezredhez (4RE), a légió kiképzési központjába. Itt az első 4 nap újabb orvosi vizsgálatokkal és sportfelmérésekkel telt el. Amint megérkezett Castelbe a következő heti csoport, amivel teljes lett a szakasz, azonnal indultunk a „farmra”. Ez egy külvilágtól elzárt kiképzőhely, ahol a kiképzés első, legkeményebb hónapja zajlik. Nagyon keveset kaptunk enni. Nem egyszer előfordult, hogy a kiképzés alatt éheztünk és emellett alig aludhattunk napi 2 órát. Mindenért büntetés és testi fenyítés járt, és persze napi több száz fekvőtámasz. Ez a legjobb módja annak, hogy a kopaszok megtanuljanak franciául számolni. Itt aztán végképp nem lehetett lazsálni, illetve kibújni a munka alól, mert úgyis mi húztuk a rövidebbet. A verés gyakori volt, de arra vigyáztak, hogy se nyoma, se következménye ne legyen a történteknek. Ha valamilyen feladattal végeztem, mindig jelentést kellett tenni, még akkor is, ha alig beszéltem pár szót franciául. Ezt nagyra értékelték, mert látták, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy mihamarabb beilleszkedjek. Bár van néhány franciaóra, de ezekkel önmagában nem mentem sokra, a nyelvtanulásra a mindennapok kényszerítettek rá. Mindenkihez rendeltek egy francia nyelvű binomot (társat), aki arra volt hivatott, hogy segítse az ottlétünk első hónapjait. A szóban kapott parancsok jó részét nem is értettem így, az volt számomra a legegyszerűbb, ha utánoztam a franciákat. Az alapkiképzés alatt tűzzel-vassal nevelték belénk a katonaélet alapelveit, miközben gyakorlatilag megfosztottak minket az alapvető szabadságjogainktól. folytatás a 3. oldalon 

2.

magunkról

oldal

Irodalmi kitérő

Tartalomból: Utam a Francia Idegenlégióba.........................................1 Irodalmi kitérő.................................................................2 Emlékezzünk....................................................................4 A munka nem áll meg......................................................5 Mozgalmas élet az Iglicében.............................................5 Soha nem adom fel az álmaimat…..................................6 Ferences Szegénygondozó Nővérek................................7 „Nem elvetni való kis falu volt ez!”................................8 „Aminek visszaadjuk a múltját…”..................................8 14 éves a Krúdy Rejtvényfejtő Klub................................9 Életutam és annak nehézségei..........................................9 Hozzáférés, hozzáértés és internet mindenkinek!..........10 Fogadónapok új időpontban...........................................10 Tisztelgés a hősök előtt..................................................11 „Zenélni, zenélni és zenélni!”…....................................12 Helyreigazítási kérelem….............................................13 Az egészség a legdrágább kincs, vigyázz rá!................15 Ajánlom magamat..........................................................16

Kedves Szécsényi Lakosok! Fogjunk össze, nyerjünk gyermekeinknek egy játszóteret! 2011-ben városunk ismét benevez a Delikát 8 „Főzzön játszóteret” nyereményjátékba, ezért kérünk mindenkit, hogy gyűjtse az ételízesítő vonalkódját, és juttassa el a Polgármesteri Hivatal lépcsőházában elhelyezett dobozba, vagy a plakáttal jelzett gyűjtőhelyekre. Köszönettel: a szervezők

Szécsény Város Önkormányzatának

ingyenes időszaki kiadványa

Elérhetőség: 3170 Szécsény, Pf. 108. E-mail: [email protected] Telefon: 06 (20) 4979-502 www.szecseny.hu Főszerkesztő: Sümegi Gábor Szerkesztők: Csatlós Noémi Frenkl András

RUNNER MÉDIA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős vezető: Hajdú József Kiadó: Szociális Menedzser Kiadói Iroda 3170 Szécsény, Petőfi út 29/b. Terjeszti a Magyar Posta Zrt.: 2500 példányban Szécsény, Benczúrfalva, Pösténypuszta településeken ISSN 2062-2864 (Nyomtatott)

ISSN 2062-5391 (Online)

Á

- csak ínyenceknek -

ltalában az újságokat, így a Kisvárosi Krónikát forgatók népes táborának egy egészen kicsiny része jószerivel azt akarja, illetve azt szereti olvasni a körülötte történtekről, amit „bennfentesként” tudni vél róla, így a legkacifántosabb (helyenként a legbárgyúbb) cikkek megírását is elismeréssel fogadná, ha az, a végkimenetelét tekintve az ő életigazságát igazolja. Ros�szabb esetben: ami szemléletmódjuknak vagy az általuk igaznak vélt tényeknek ellentmond, azt gyakran és nem túl finoman elutasítják és dörgedelmes mondatok kíséretében a hozzá nem értésünket hangoztatják. Jobb esetben: miután munkásságunkon megcsillogtatták a kevésbé fennkölt szókincsüket, magukban addig csűrik-csavarják a leírtakat, amíg a saját nézeteikre formálva megint csak oda lyukadnak ki, hogy talán jobb lenne, ha egészen mással foglalkoznánk. Ebben az átértelmezési tevékenységben általában minden ember zseniálisan kreatív. Ugyanakkor egyfelől roppant szórakoztató elfoglaltság lehet egyik másik cikkünket pellengérre állítani és kinyilatkoztatni az igazukat, miszerint olyan dolgokba ütjük az orrunkat, amihez végképp nem értünk. Másfelől hagyján, hogy nem értünk, de ahogy megfogalmazzuk azokat, az vagy túl terjengős, vagy - és most idéznék - dög unalmas. De ha megengedik - helyenként -, ahol az ügy komolyága megköveteli sokkal inkább legyünk szürkék és tényszerűek, minthogy elcsússzunk a szubjektivitás banánhéján. Amellett is megállnék egy gondolat erejéig, hogy az esetleg szépen kimunkált mondatok hátterében nem az alantas szándék munkál, hogy „félrevezessük” az embereket, hanem egyfajta igény rejtőzik mögötte, hogy talán lehet és érdemes ezt másként csinálni! Egy baráti társasággal a buszmegállóban ácsorogva, esetleg családunkkal az áruház pénztáránál várakozva, egyszóval a hétköznapi életben (ez alól jómagam sem vagyok kivétel) többnyire olyan tört mondatokban, szavak elhagyásával, ismétlésével, uram bocsá mosdatlanul beszélünk, ami akkor és ott természetesnek hat, de leírva - az esetek többségében - élvezhetetlen. Ezért, ha a magunk szerény módján erőfeszítéseket teszünk, hogy ízesen, helyenként bohókás módon újra életre keltsük a ráérős történetmesélés hagyományait - ami nem mellékesen nekünk palócoknak egyfajta zsinórmértékként szolgál, ha írásra adjuk a fejünket - azért távolról sem jár köszönet, de hogy megorroljanak érte...!? Zárszóképp egy rövidke idézettel tudnék szolgálni a fanyalgók számára, miszerint „Jobb, ha tizenkét féleképpen mondunk el valamit, mintha tizenkétszer ugyanazt.” Sümegi Gábor főszerkesztő

n

3.

oldal

 Mindenre engedélyt kellett kérni: ha vécére akartam elmenni, ha enni szerettem volna, vagy ha csak el akartam szívni egy szál cigarettát. A nagyfokú pszichikai terhelést állandó fizikai edzéssel párosították. Szinte szó szerint belénk verték az elméleti alapokat: a 4 fegyverbiztonsági szabályt, a Becsületkódexet, a szakasz és századindulót, a FAMAS-t (légiónál rendszeresített francia gépkarabély alapadatait, részeit és annak beállításait). Az 1 hónapos farmi alapkiképzést a Kepi March zárta, ennek során kb. 60 km-t meneteltünk 2 nap alatt, teljes menetfelszereléssel olyan terepviszonyok között, hogy ép eszű ember talán terepjáróval sem vágott volna bele a „kirándulásba”. Bár fogcsikorgatva, de bajtársaimmal teljesítettük a távot, így ünnepélyesen megkaptam a Kepi Blanct, így légióssá nyilvánítottak.

UNE LÉGION DE CE QUE NOTRE PAYS Ekkortájt, majd egy év elteltével 1996 szeptemberében jöhettem haza először, addig talán egyszer küldhettem levelet haza a családomnak. Az első küldetésem a Közép-afrikai Köztársaság déli részén, az Ubangi folyó partján található Bangiban volt. Itt a lázongások utáni rend megteremtése volt a feladatunk. Négy hónapot töltöttem itt. Az ezt követő évben Közép-Afrikába, Gabon köztársaságba irányították át a szakaszunkat újabb négy hónapos bevetésre. Ekkortájt tört ki a polgárháború Kinshasába (a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosa), nekünk pedig a polgári lakosságot kellett hajókkal kimenekítenünk Brazzavillebe.

Ez után egy újabb ún. téli kiképzés vette kezdetét Formigueresbe, a Pireneusokba. Itt teljes menetfelszerelésben (25-30 kg) kellett megtanulni síelni, hegyet mászni, miközben folyamatosan lő-, illetve robbantási gyakorlatot tartottunk. Volt úgy, hogy napokat a szabadban a saját magunk építette hókunyhóban éjszakáztunk a kinti -20 0C ellenére. Ezeken a gyakorlatokon elért eredményeim határozták meg az elhelyezésemet. Minél jobban teljesítettem a nekem kirótt feladatokat, annál valószínűbb volt, hogy én választhatom meg a leendő ezredemet. Erről a kiképzés során többször megkérdeztek, hogy mi a véleményem, hiszen fontos volt, hogy mindig ugyanazt mondjam az első, második és harmadik helyen preferált ezredről, így biztosan tudták, hogy határozottak a szándékaim és nem fogom időközben meggondolni magamat. Innen Korzikára, Calviba a Régiment Étranger de Parachutistes – A Légió 2. ejtőernyősezredéhez kerültem. (Leszerelésemig 126 ugrásom volt.) A leghíresebb és legjobban fizetett ezred, viszont nagyon sok a megszorítás, a megkötés és természetesen a sérülés. A kevés önkéntes miatt, illetve kalandvágytól vezérelve ezt választottam.

Annyira elfajultak a lázongások, hogy mi már nem tudtuk biztonságosan elhagyni az akkorra már veszélyessé vált terepet. Tíz napra tulajdonképpen magunkra maradtunk. Gyakorlatilag lőszeren kívül nem volt nálunk az égvilágon semmi. A milliónyi szúnyog, piszok és sár mellett a Kongó folyó mosakodásra teljesen alkalmatlan volt, így ez idő alatt nem tudtunk tisztálkodni sem. Enni pedig hagymalevest ettünk, ami abból állt, hogy a felforralt vízbe beledobáltunk néhány szál zöldhagymát. Volt még manióka gyökér a fekete afrikaiaktól, amely számukra valóságos csemegének számított, de én – bár nem vagyok válogatós – nem tudtam lenyelni. „Szerencsénkre” épp akkor bombáztak szét egy húsgyárat, melynek a tulajdonosa nem mert vis�-

szamenni, hogy felmérje a károkat mi pedig annyira éhesek voltunk, hogy a szakaszunk megfelelő biztonsági óvintézkedések közepette egy teherautónyi csirkehúst „zsákmányolt”, mellyel kihúztuk addig, amíg ki nem vittek minket az övezetből. A küldetés végeztével visszairányították szakaszunkat Gabonba, majd pár hét elteltével, hogy „kipihenjük” magunkat, egy 40 napos őserdei mélységi kiképzésre vezényeltek bennünket. Mindent, amire ez idő alatt szükségünk volt a túléléshez, a hátunkon kellett cipelnünk. Olyan áldatlan körülmények fogadtak bennünket az őserdőben, hogy majd két hónapig nem volt szabad még borotválkoznunk sem, mert a hatalmas páratartalom, illetve az alapvető higiénia hiánya miatt a legapróbb vágások órák alatt elfertőződhettek. Kimenekíteni a sérülteket pedig akár napokba is beletelhetett volna. Itt, az őserdő mélyén a légió „alkalmazásában” van egy nagyon öreg brazil ember, úgy hívják Nárcisz. Ő tanított meg minket, hogy milyen állatokat, növényeket, bogarakat lehet megenni a dzsungelben, és mi az, amit nagy ívben el kell kerülnünk. Többször ettem tatut, illetve krokodilt, melynek a halhoz hasonlatos az íze. Megtanultuk a dzsungelben a táborépítést, a csapdák felállítását, fák kirobbantását, hogy a helikopternek a leszálláshoz megtisztítsuk a terepet, továbbá azt is, hogy mi a teendő, ha esetleg megmar egy mérges kígyó. Ekkortájt már annyira fájt a vállam (valószínűleg egy bogárcsípés és a nem megfelelő higiénia következményeként), hogy orvoshoz kellett fordulnom. Franciaországban, Marseilleben megoperáltak és egy daganatot kivágtak a vállamból. Ennek következményeként majd egy évig használhatatlanná vált a bal kezem. Hosszas rehabilitáció után végül is helyrejöttem. 1998-ban Francia Guyanaba (DélAmerika) vezényeltek, ahol a Guyana Űrközpont védelme volt az elsődleges feladatunk. Az ESA rakétáit (Ariane, Vega) Francia Guyanaból, Kourouból indítják, melyet azért választották, mert közel található az Egyenlítőhöz. 

4.

UNE LÉGION DE CE QUE NOTRE PAYS  (Ez azért fontos, mert a Föld forgása következtében az Egyenlítőn a legnagyobb a kerületi sebesség, tehát ha megfelelő (keleti) irányba indítják a rakétát, akkor kevesebb üzemanyag szükséges a felbocsátáshoz. Szerk.) Eközben Korzikán elvégeztem a tizedes képzőt, ami rettenetesen nehéz volt. Itt fordult meg bennem először, hogy abbahagyom és megszököm a légióból. Öt hétig gyakorlatilag mentálisan és fizikálisan a katonák megtörése volt a cél. Éjszakai menetgyakorlatok, alkalmanként 60-70 km-es erőltetett menetben teljes felszereléssel, pihenés gyanánt pedig tájékozódási feladatok és persze a tanulás. 2001-ben Kelet-Afrikában, az Ádeni-öbölnél, Eritrea, Etiópia és Szomália között található Dzsibutiba vezényeltek. Bár vannak arrafelé érdekeltségei Franciaországnak, de igazából nincs itt semmi. Az égvilágon semmi. Hatalmas a hőség, kő, szikla, mindenhol por és piszok. A kikötőt kellett védeni az etiópoktól a dzsibuti államnak. Természetesen a kötelező szolgálaton túl itt sem úsztuk meg a sivatagi kiképzést. 2002 decemberében újabb riadója volt az ezredemnek. Négy hónapot töltöttem el a polgárháború sújtotta afrikai országban, Elefántcsontparton. Leváltották az akkori elnököt, így ezzel együtt megérkeztek a lázadók hordái, akik kapva kaptak az alkalmon, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Sokszor bedrogozva rontottak ránk, gyakorlatilag minden előzmény nélkül, miközben RPG-vel meg Kalasnyikovokkal (AKM 47) lőttek ránk. Az életünkért harcoltunk, miközben az utcán szanaszét hevertek a holttestek. Éjszakánként jobb híján egy elhagyatott szappangyárban húztuk meg magunkat. Ezekben az időkben vettük mindannak hasznát, amit az elmúlt évek alatt a töménytelen mennyiségű gyakorlatozás közben szereztünk. E nélkül nem valószínű, hogy túléltük volna. A küldetés végeztével visszatértem Korzikára.

oldal

Természetesen voltak nyugodtabb hónapok is az ott eltöltött 15 esztendő alatt, amikor lehetőségünk nyílt rá, hogy kipihenhessük a fáradalmakat és lelkileg is feltöltődjünk a megpróbáltatások után. Az első évben tizenöt, második évben húsz, míg a harmadik évtől pedig már negyvenöt nap szabadidő járt minden légionáriusnak. Épp egy ilyen szabadságom alatt ismerkedtem meg idehaza feleségemmel, Atovics Anitával, aki majd 9 évnyi szolgálat után 2004ben, amikor már lehetőségem volt arra, hogy Korzikán egy kis lakást béreljek kiköltözött hozzám. Egy jó évig éltünk együtt, amikor két évre újból Dzsibutiba kellett mennem. Épp ebben az évben házasodtunk össze, ezért lehetőségünk volt rá, hogy oda is elkísérjen, de az a világ, ami ott várt rá, az nem egy európai fiatal lánynak való. Borzasztó nagy a szegénység és hatalmas a bűnözés. 2007-ben végleg búcsút mondtam ennek a kontinensnek. Tizenkét évnyi szolgálat után - mivel tudták, hogy megházasodtam és időközben megszületett a kisfiam Bendegúz - úgy döntöttek a feletteseim, hogy visszarendelnek központunkba, Aubagneba annak ellenére, hogy jómagam Korzikán, Calviba szerettem volna állomásozni, hiszen itt már jószerivel mindent és mindenkit ismertem, már-már ez volt a második otthonom. Végül is beletörődtem a sorsomba, mert így is jó helyre kerültem. Az utolsó két évben már jeleztem, ha letelik a 15 évnyi szolgálatom, nem fogom meghosszabbítani a szerződésemet, ezért irodai munkára osztottak be. 2010 augusztusában 37 éves koromban nyugdíjaztak a Francia Idegenlégióból. Összességében nem panaszkodhatom: csak a szépre és a jóra kell emlékeznem, a rosszat pedig idővel el kell hogy engedjem. Sok helyen jártam szerte a kontinenseken, csodálatos, ámde veszélyes élmények részese lehettem, megannyi hű barátra leltem a világ majd minden országából. Tanultam a becsületről, kitartásról, hazaszeretetről. Telhetetlen lennék, ha ennél többre vágynék...

n

Emlékezzünk Zsíros Csabáné – Batta Judit /1968-2011/

J

udit néni, ahogy mindenki szólította, 1986-ban kezdett óvónőként Nagylócon. 1991-ben került hozzánk Szécsénybe, 20 évig volt a kolléganőnk. Amikor óvodánkba jelentkezett, ezt írta az önéletrajzában: „Szeretném a munkám nagyon jól végezni, a kitűzött célokat megvalósítani és nem utolsó sorban nagyon jó óvónő szeretnék lenni. „ Úgy gondolom, hogy sikerült elérnie a saját maga elé kitűzött célokat. Szinte az utolsó napig a munkájának, hivatásának élt, itt volt köztünk és imádott „gyerekei” között. Emberfeletti akaraterővel járt be dolgozni nap, mint nap, de sohasem panaszkodott. Élvezte, hogy a gyerekek között van, mesélhet nekik, talán ez adott neki erőt, energiát, hogy kitartson a végsőkig. Sem mi, sem a gyerekek nem felejtjük el soha amit tőle kaptunk. Köszönjük Judit néni, álmodj szépeket!

Molnár Katalin /1960-2011/

A

z Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás 2004. augusztus 20án jött létre, melynek Molnár Katalin volt az társelnöke.

Munkájához tartozott az Ipolyon átívelő hidak újjáépítésének szorgalmazása, elősegítése, mindemellett BussaNógrádszakál és Ipolyvarbó- Őrhalom, Besztercebánya Megye képviselője volt (2001-2005). Nagy erőfeszítéseket tett az Ipoly-völgy vasút újraindításáért, részt vett az Ipoly-völgyi vasút működtetését célzó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásában. Társszervezője volt a Szécsényben megrendezett Szlovák-Magyar Vasutas Napoknak, évente gyűjtést szervezett a dévai árvák megsegítésére, továbbá a határ menti térségből autóbuszt indított a Csíksomlyói Búcsúra. Nyugodj békében!

n

5.

kultúra

oldal

A munka nem áll meg

A

z ÉMOP-3.1.2/A-2f- 20090001 pályázat keretében a Szécsény Történelmi Városmag rehabilitáció II. ütem c. beruházás folytatása újabb állomásához érkezett. A posta mögötti parkoló kiépítése, a főúti járdaszakaszok felújításának befejezése mellett az Erzsébet-tér (Promenád) rendezése is kezdetét vette. Az Erzsébet-park felújítását régészeti kutatások előzték meg, melyet most jelentős zöldfelület rendezéssel folytatnak. Ennek során, a Nemzeti Múzeum szakemberei által elkészített kertészeti terv szerint, a nem megfelelő élettérrel rendelkező fák (12 db) kivágásra, további egy cserje áttelepítésére kerül sor.

Mozgalmas élet az Iglicében Igen változatos a 2011-es esztendeje az Iglice Táncegyüttesnek. A már megtartott és az előttük álló eseményekről beszélgettünk Oláhné Csercsics Ivettel, a táncegyüttes egyik vezetőjével, aki a következőket mondta:

E

lőször is köszönöm a lehetőséget, hogy a Kisvárosi Krónika olvasóinak is beszámolhatok együttesünk életéről. Sajnos a művelődési ház felújítása miatt nehezebb a munkánk ebben az évben, mégis számos országos felkérésnek, meghívásnak kell eleget tegyünk, aminek persze nagyon örülünk. Február 27-én Budapesten, a Thália Színházban szerepelt 3 táncosunk: Oláh Ivett, Oláh Eszter és Lehoczki Péter. Ők az Országos Ifjúsági Szólótánc Verseny díjazott táncosaiként mutatkoztak be. Ivett ebben az évben másodszor nyert „Gyöngygalléros Táncos” díjat, Eszter ugyanezt az elismerést, mint legfiatalabb díjazott vehette át. (A versenyen összesen 9 lány díjazott volt.) Március 13-án Budapesten, az Új Színházban az Országos Hagyományőrző Antológia műsorán szerepelt a Muskátli Hagyományőrző Együttes és az Iglice Táncegyüttes. Műsorunkban tavaszi népszokásokat mutattunk be. A műsor koreográfusai férjem, Oláh József és jómagam voltunk. Március 25-én Sátoraljaújhelyen került megrendezésre az Országos Gyermek Szólótánc Verseny régiós válogatója. A versenyre 12 Iglicés és Zobonkás táncos nevezett.

A növényzet pótlása során a park új talajtakaró cserjékkel, sövénnyel, gyepszőnyeggel, évelőágyakkal szépül meg. A park az új burkolatoknak, padoknak és a sétálni, megpihenni vágyók igényeinek megfelelően rendezett zöldfelületnek köszönhetően, a benne található műemlékek méltó helyszínévé válik.

n

Április 1-3-án Budapesten, a Sportarénában kerül megrendezésre a XXX. Országos Táncháztalálkozó és Kira-

kodó Vásár. Itt április 2-án az Iglice Táncegyüttes tánctanítással vesz részt. A Küzdőtéri programban gyermekjátékokat, varsányi táncokat tanítunk. Tánctanításunk előtt a színpadon húsvéti népszokásokat fogunk bemutatni. Április 16-án Isaszegen rendezik meg a „Fülöp Ferenc” Hagyományőrző Szólótánc versenyt, melyre szintén többen jelentkeztek. 2011 áprilisában a Hollókői Húsvét mindkét napján látható lesz az együttes apraja és nagyja. Május 7-8-án az Iglice Táncegyüttes lesz házigazdája az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Északmagyarországi Régiós Bemutatójának. Erre a rendezvényre több száz táncos gyermeket várunk az északi régióból. Ha ezeken a nagyon fontos eseményeken túl leszünk, készülhetünk nyári programjainkra. Tábort, külföldi utazást tervezünk, és reméljük, a tavalyi évhez hasonlóan számos helyi és környékbeli rendezvényen tudunk szerepelni. Októberre Budapestre, a Hagyományok Házának Almárium sorozatába kaptunk meghívást, ahol egész estés, önálló műsorral mutatkozhatunk be. Erre a felkérésre nyári táborunkban fogunk készülni. Minden programra sok szeretettel hívjuk és várjuk Szécsény város lakóit is!

n

6.

visszatekintés

oldal

Soha nem adom fel az álmaimat… - beszélgetés Juhász Péterrel (Jambóval) -

A

zt hiszem, bátran kijelenthetem: szerelem volt első látásra. Ha igazán pontos akarok lenni: első hallásra. Szüleimmel nagyjából egy saroknyira laktam a művelődési háztól, így esténként az erkélyünkről hallgattam végig, ahogy a diákpéntekről kiszűrődő hangok elárasztják a környező utcákat.

Egészen kissrác korom óta nagyon szeretem a zenét, ezért már az általános iskolás éveim alatt nagyban cserélgettem barátaimmal a „fű alatt” kölcsönkapott magnókazettákat, így felnőtt fejjel is azt mondhatom, hogy elég tisztességes gyűjteményem jött össze, mire kijártam az általános iskolát. Magam sem tudom, hogy miért, de már akkor, tizenegynéhány éves koromban úgy éreztem, hogy szívesen kipróbálnám magam a DJ-pult mögött. Álmodoztam erről úgy, hogy addig a napig még a lábamat sem tehettem be egyetlenegy valamire való diszkóba sem. Talán 14-15 éves lehettem, amikor épp a városban bicajoztam, és Kiss Robi leintett, hogy kisegíteném-e őt és a barátait diszkó technikával (ami egy kazettás dekkből és egy kiszuperált erősítőből ált, melyek azokban az időkben nagy dolognak számítottak). Az akkorra már „kiöregedett” (18 év körüli) Darida Tibi által vezetett diákpénteket kellett folytatni, amely igazi „békebeli” clubházként működött Tóthné Józsa Margó vigyázó szárnyai alatt. A ’90es évek közepén még nagy divatja volt annak, hogy a középiskolások péntek esténként újra összejöttek a régi osztálytársaikkal a diszkóban, és egy pohár „kisboros” társaságában megvitatták az eltelt hét eseményeit. Egyfajta gyűjtőtégelye volt az akkori „művház” a helyi klubéletnek, mely-

nek a lemezjátszó mögül jómagam is aktív részese lehettem. Nagyon szép idők voltak. Ezzel párhuzamosan már működött Juhász Ferinek (Frédinek) a Paradiso Discoja, ami nem túlzok, ha azt mondom, sarokköve volt a szécsényi fiatalok közösségi életnek. Sajnos egy-két év után a diákpéntek is hasonló sorsra jutott, mint Oláh Józsi barátom Indi Klubja. A művelődési ház akkori vezetősége úgy döntött – valamilyen mondva csinált okra hivatkozva –, hogy be kell zárnunk. Nagyon rosszul esett a döntésük, hiszen szívemet-lelkemet beleöltem ebbe a kezdeményezésbe. Sorkatonai éveim alatt sem múlt el a zene iránt érzett vonzódásom. Emlékszem, nem egyszer a feletteseim „utasítására” elindultunk Rétságról egy katonai Uazzal, amire idehaza a renitens kollégáimmal feldobáltuk a bulihoz szükséges kellékeket és elvittük Bánkra a csapatpihenőbe, ahol a tiszteknek forgattam az aktuális slágereket. Leszerelésem után sokfelé próbálkoztam, hogy a gyermekkori álmaimat megvalósítsam. A ’90-es évek vége felé, úgy 19-20 éves fejjel a megtakarított forintjaimat arra fordítottam, hogy korszerűsítsem a felszerelésemet, így a kazettás magnómat lecseréltem egy Reflex lemezjátszóra. Az, hogy saját felszereléssel dolgozhattam, nagyban megnövelte az ázsiómat, hiszen a helyi szórakozóhelyeken még csak elvétve voltak igazán jó minőségű lejátszók, nem beszélve arról, hogy a „művházas” évek alatt an�nyi gyakorlatra tettem szert, hogy mint „rutinos” lemezlovas könnyen megálltam a helyem a partik világában. Ebből adódóan megnyíltak azok a bizonyos kiskapuk, melyek akkoriban a város határát jelentették a helyi disc jockeyk számára. Rengeteg helyen jártam szerte a megyében és azon túl is: játszottam Szlovákiában, Salgótarjánban, Hollókőn, Karancslapujtőn és úgy hiszem, majd valamennyi környező faluban is pörgettem a lemezeket éjszakánként, sőt, még Frédi is lehetőséget adott, hogy a szárnypróbálgatásaim tőszomszédságában, a Paradisoban kipróbálhassam magam.

Nem túlzok, ha azt mondom, fantasztikus érzés a lemezjátszók mögött állni és pakolni a jobbnál jobb számokat, miközben néhány száz szempár egyként szegeződik rám. Szinte tapintható, kézzel fogható az az erő, melyet a zene eggyé kovácsol. Dj-ként kivételes élmények részese lehettem, amit talán soha nem éltem volna át, ha akkor a péntek estéket tizenéves fejjel nem a balkonon ácsorogva töltöttem volna el, miközben arról ábrándoztam, hogy talán egyszer nekem is sikerülhet… Ennek ellenére az elkövetkező néhány évben szünet következett. Nem volt különösebb oka a váltásnak: egészen egyszerűen felnőttem. Tudomásul kellett vennem, hogy ebből – bármilyen jó volna –, nem tudok megélni. Az elmúlt évek alatt bizony jóval többet költöttem arra, hogy fejlesszem a technikát, mint amennyit megkerestem vele. Ezért az elkövetkező években arra törekedtem, hogy egy olyan hivatást találjak, amelyből a későbbiekben magamat és a családomat is el tudjam tartani. A mai fejemmel azt gondolom, hogy jó döntést hoztam. Nem tudom mire vittem volna, ha az egész életemet erre az egy lapra tettem volna fel! Azonban egy percig sem adtam fel az álmaimat, hogy ha jó szerencsém úgy hozza, akkor még visszatérhetek a számomra legkedvesebb dologhoz. 2003-at írtunk, amikor újabb lehetőség kopogtatott az ablakomon, nevezetesen öt barátom volt az, akikkel elhatároztam, hogy olyan szórakozási lehetőséget biztosítunk a környékbeliek számára, ami méltó folytatása lehet annak, amit a nagy elődeink - gondolok itt Ugor Petire, Szalai Zsoltira (Mazsira) elkezdtek a városban. A sors fura fintora, hogy újból visszatértem arra a helyre, ahonnan néhány évvel korábban kiebrudaltak. Rengeteg átvirrasztott éjszaka után megszületett a Cool Tour Club. Ez volt az első olyan diszkós projektünk, amit a tőlünk telhető legprofibb módon végeztünk. Ez egy üzleti alapon működő, ha úgy tetszik vállalkozás volt, ahol annak rendje és módja szerint hivatalos keretek között már mi magunk béreltük a helyiséget, emellett belépőt szedtünk és büfét üzemeltettünk. A történelem azonban újra megismételte önmagát. Mennünk kellett!

7.

idősgondozás

oldal

Néhány év elteltével hatalmas lelkesedéssel, ámde túlzott önbizalommal még nagyobb fába vágtuk a fejszénket. Morbidnak tűnhet, de szó szerint a hamvaiból keltettük életre a 2007-ben debütáló Club Stardustot. Egészen más megközelítést igényelt ez a projekt, hiszen már nem csak a szécsényiket kellett úgymond kiszolgálnunk, hanem esetenként akár 600-700 embert, akik közül jó néhányan a környező nagyvárosokból érkeztek hozzánk. Számos olyan Dj-t tudtunk vendégül látni, melyek országos szinten is elismertségnek örvendtek. Azonban egykét év után kiderült, hogy így, ebben a formában nem működhet sokáig a vállalkozás. Nem vettünk észre bizonyos dolgokat, amit talán elkerülhettünk volna, ha jobban odafigyelünk az intő jelekre, talán nem voltunk elég jó szervezők ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból. Sokat törtem a fejem rajta, de minduntalan oda lyukadok ki, hogy elkerülhetetlen volt a vég. Az eltelt évek megtanítottak arra, hogy bármennyire is csillogó-villogó, külső szemmel már-már romantikusnak vélt világ a lemezlovasok élete, bizony kőkemény üzlet is egyben, amely épp azt a csodálatos varázsát veszi el ennek a miliőnek, melyre gyermekfejjel áhítattal vágytam. Nem akarok álszerénynek tűnni. Hiszen sültbolond az, aki a mai világban csak azért dolgozik, hogy közben jó alaposan elfáradjon, kockára téve közben mindazt, amit az eltelt évek alatt elért. De egyet bizton állíthatok: merni kell nagyot álmodni, mert nincs mit veszíteni. Sok száz felejthetetlen éjszaka, és jó néhány kudarcba fulladt próbálkozás után sem adtam fel az álmomat, hogy abban a városban, amit mindennél jobban szeretek, egyszer talán meg tanulják az itt élők észrevenni a jót is abban, amit csinálok. Ha nem is ebben az évben, és jóllehet, nem is az azt követőben, de talán, ha majd a kicsi lányom már kamasz lesz és elkéredzkedik tőlem a diszkóba, akkor nyugodt szívvel ereszthetem majd útjára abban a tudatban, hogy az apukája soha nem adta fel azt, amit igazán szeretett…

n

Ferences Szegénygondozó Nővérek

F

erences Szegénygondozó Nővérek Rendje Magyarországon alakult az 1920-as évek vége felé. Ezidőtájt Magyarország 3 millió koldus országa volt. A nővérek szerzetesi fogadalommal kötelezték el magukat, hogy a szegényeket, elesetteket, betegeket felkarolják, enyhítsék ínségüket. Az általuk végzett munka az „Egri Norma”, majd „Magyar Norma”, mely hatékonyan kapcsolta össze a szegénygondozást az egyházi, társadalmi és állami gondoskodással. Intézményeik, szeretetházaik mellett a nővérek külső otthoni gondozást végeztek, igyekezve emberibbé tenni a legszegényebbek sorsát, felkelteni méltóságtudatukat. Szécsényben 1991ben telepedtek le a szétszóratás után ismét a nővérek. Nyitottan keresték, hol és hogyan tudják a szegényeket segíteni. A város segítségével 1994-ben jött létre a Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége 12 ember részére azzal a céllal, hogy az idős, beteg embereknek megnyugvást, békés, családias légkört, teljes körű ellátással, bentlakással biztosítson. Az otthonunk Ferences, mert Szent Ferenc szellemében, testvéri közösséget alkotva törekszik az otthon minden lakója Istent szolgálni betegen, az élet terheitől megfáradva, de nem elkeseredve. Betánia egy helységnév volt Palesztinában. Itt lakott az Úr Jézus barátja, Lázár, és Jézus gyakran meglátogatta őt, jól érezte magát Betániában. Testvéri Közösség, mert életünket, közösségünket úgy igyekszünk formálni, hogy az Úr jól érezze magát közöttünk. Kölcsönösen segítjük egymást, ki-ki ahol tud, ott kapcsolódik be a közösség, a ház feladataiba. Otthonunkban életünket megosztjuk azokkal, akik súlyos és nagy betegséget hordoznak, vagy az öregséggel járó jegyeket viselik. Az ápolás-gondozáson túl testvéri és lelki támaszt kívánunk nyújtani lakóinknak. Akármilyen élet is álljon az idős ember mögött, szeretnénk élete utolsó szakaszában társai lenni, és megfáradt, nehéz napjaikat széppé és vidámmá tenni. Mindenkinek fontos az ünnep, ami kiszakítja napjait a hétköznapok egyhangú forgatagából. Így a Betániában is nagy szerepet kap az ünneplés. Ünneplünk, mert jó ünnepelni. Ünnep az imádság. Örülünk a névnapnak, születésnapnak, farsangnak, húsvétnak, a tavaszi napsugárnak, egy szép nyári délutánnak, karácsonynak… Örülünk az éneklésnek, a táncnak, a verseknek, meséknek, de örülünk a közös munkáknak is. Ajándék látni a megbékélt tekinteteket, akik bár fájdalmakat hordoznak, mégis tudnak önzetlenül szeretni. Otthonunk épülete kezdettől fogva kicsinek bizonyult. Most lehetőségünk nyílik az egykori római katolikus elemi fiúiskolának, majd később óvodának helyet adó épületben egy nagyobb, 30 fős idős otthont létrehozni. A leromlott állapotú épületet új feladatának betöltéséhez át kell építeni, fel kell újítani, ami nagy anyagi terhet is jelent számunkra. Nagyon hálásak vagyunk minden eddigi segítségért. Sokan saját kezükkel jöttek és segítettek előkészíteni az építkezést. Ezúton kérjük, ha megteheti, segítsen, építsük együtt a Betániát. Téglajegyek vásárlásával, vagy az egyéni, személyes befizetés által Ön is támogathatja az új idősotthon létrejöttét. Téglajegyet az otthonban folyamatosan árulunk. Támogatásaikat várjuk személyesen, vagy a Betegek megsegítéséért Alapítványon keresztül. Kérjük, tüntesse fel: „Ferences Betánia javára!” (Bankszámlaszám: 11741062-20025782) Hajós M. Ágnes ferences szegénygondozó nővér

n

8.

ici-pici múlt

oldal

„Nem elvetni való kis falu volt ez!” Benczúrfalva legrégibb lakosait, Zsíros Laci bácsit és kedves feleségét, Bözsi nénit Kuris Csilla kereste fel otthonukban. Mindketten születésüktől fogva itt élnek (Laci bácsi 93, Bözsi néni pedig 87 éves), ezért arra kértük őket, hogy néhány szóval meséljenek a régi időkről, emlékeikről és mindarról, ami valaha az életüket jelentette. Akkortájt milyen volt iskolába járni?

A

z iskola itt volt a szomszédunkban, ahová 45-50 gyermek járt. Abban az időben egész napos volt a tanítás: ebédelni hazajöttünk, majd mentünk vissza a délutáni órákra. Egyetlen tanítónő volt, mind a 6 évfolyamra, aki 40 évig dolgozott itt. 1963-ig működött a felső tagozat, majd néhány évig még működött az alsó tagozat, aztán sajnos az is teljesen megszűnt.

Tanulmányai után azokban az időkben hogyan telt egy fiatalember élete? Minden más volt mint most. A Benczúrfalván élők akkoriban földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A mi családunknak is volt földje, ott dolgoztunk, abból éltünk. Amíg nem volt sok földünk, a szécsényi téglagyárba dolgoztam, ahová nap mint nap gyalog jártam be otthonról. Voltak ökreink, lovaink, amíg a tsz el nem vitte... Aztán nem maradt semmi. Mi még hitel nélkül építkeztünk! Eladtunk egy lovat, egy disznót, vagy a termést és abból megvettük apránként a „házhozvalókat”. Hol egy gerendát, hol cserepet, hol ajtót, ablakokat, mikor mire volt elég a pénzünk, így szépen, lassan összeállt a ház! Valamikor uraságoké volt a falu. Volt kovácsműhely, bognárműhely, bánya, istállók, cselédházak. Az én apám volt az ispán – mondja Bözsi néni. A még épségben levő kastélyt 1912-ben vette meg Benczúr Gyula festőművész, akiről a falu a nevét kapta (1927-ben), előtte Dolánynak hívták. Benczúr Gyula lánya, Elza, nyaranta panziót működtetett a kastélyban. Én ott voltam szobalány – veti közbe Bözsi néni. Aki itt vendégeskedett az rendszerint elindult Benczúrtól balra a Fehérhegy felé, ahol egy gyönyörű kis tó remek kirándulóhelyként szolgált. A túra végeztével a kastélyba visszatérve a nagy gesztenyefák alatt lehetett uzsonnázni és megpihenni az út fáradalmai után. Volt itt mozi, voltak bálok és többek között szüreti felvonulás, ami Kisgécből indult és a kastélyudvarban ért véget. Nem elvetni való kis falu volt ez! Aztán a II. világháború után minden megváltozott. A tsz a mi falunkban is megjelent, a fiatalok pedig elköltöztek. Nekünk muszáj volt a tsz-nek átadni a földjeinket és nekik dolgozni, a fiataloknak nem. Így a falu is hanyatlani kezdett és vele együtt a kastély is. Kb. 15 éve már senki nem gondozza, amióta az utolsó gondnoka is meghalt. Nyugodtan mondhatom, hogy amíg kastély volt, élet is volt. A háború éveiről mondana néhány szót? 1941-ben leszereltem, mint katona. ’43 márciusában hívtak vissza. A háború után ’45-ben, nagy kerülővel, Romániából Győrbe kerültem, ahonnan zsúfolásig telt vagonokon, óriási hőségben vittek minket fogolytáborba. Először Novoszibirkszbe kerültünk, de mivel ott már nem volt hely, tovább utaztattak Szibériába. Itt 25 hónapig voltam fogságban. Nekem „szerencsém” volt, mert szakács lettem, a többi hadifogoly pedig bányákban és erdőkben dolgozott. Persze a szakács élete sem volt könnyű, hiszen – 55 fokban csákán�nyal szedtem ki a krumplit a jég közül, + 55 fokban pedig rohadt halból kellett valami ehetőt készítenem. 1947. június 27-én tértem végleg haza. Nehéz idők voltak, sokat nélkülöztünk, de Istennek hála mind a mai napig élünk...

n

„Aminek visszaadjuk a múltját…” Baranyi Viktor a II. Rákóczi Ferenc Horgászegyesület elnökével, Kőműves Zoltánnal beszélgetett az eddigi eredményeikről és a jövőbeli terveikről.

A

z egyesület több mint fél évszázados múlttal rendelkezik, jövőre ünnepli 60. évfordulóját, mely alkalomból nagyszabású rendezvényt terveznek megvalósítani. Taglétszámuk országos viszonylatban is jelentős, 350 fő körüli. Fő céljuknak tekintik az Ipoly folyó természeti kincseinek és értékeinek megóvását, fenntartását. Mottójuk a következő: „Aminek visszaadjuk a múltját, azért hajlandóak vagyunk cselekedni a jelenben, és látni véljük a jövőjét!”

Tehát fontos számukra, hogy a jövő nemzedéke tudatos szemlélettel rendelkezzen, ismerje és óvja környezetét. Sokrétű tevékenységük részeként, 2010 tavaszán horgász szakkört szerveztek, az általános iskolás gyerekeknek, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A gyerekek részéről hatalmas érdeklődés övezte, idén már a középiskolás korosztály számára is tervezik megvalósítását. Az év során rajzpályázat meghirdetésére is készülnek. Az egyesület nagyon büszke arra, hogy az ifjúsági horgászok száma az utóbbi 5 évben jelentősen emelkedett, és a felnőtt csapatukban horgászók a megyei első osztályban szerepelnek, dobogós helyezéseket elérve.

n

9.

ici-pici múlt

oldal

14 éves a Krúdy Rejtvényfejtő Klub 2011 márciusában ünnepelte 14. születésnapját a szécsényi Krúdy Rejtvényfejtő Klub. Ebből az alkalomból beszélgettünk Kiss Lajosné klubvezetővel, aki a következőket mesélte.

A

rejtvényfejtő klub 1997. március 11-én alakult a művelődési ház csoportjaként Gyócsy Géza segédletével, aki a mai napig sok segítséget nyújt kis közösségünknek. Alakuló létszámunk 10 fő volt. Foglalkozásainkat heti rendszerességgel tartottuk és tartjuk ma is. Eleinte csak könnyebb rejtvényeket fejtettünk, később, amikor már versenyekre jártunk, megpróbálkoztunk a nehezebb feladványokkal is. Első megmérettetésünk 1998-ban volt Balassagyarmaton, ahol országos csapatversenyen IX. helyezést értünk el. Az első igazi siker 2000ben kopogtatott be, amikor a balassagyarmati versenyen kezdő – egyéni kategóriában egyik tagunk I. helyezett lett. Az utóbbi évek szép eredményei közé tartozik haladó – egyéni országos versenyen elért I. helyezésünk, valamint haladó – csapat országos versenyen elért III. helyezésünk. Klubunk tagjai rendszeres résztvevői voltak a 9 éven át Szécsényben megtartott megyei - egyéni versenynek, valamint segítői a városunkban rendezett gyermek rejtvényfejtő versenyeknek. Jelenleg a májusi országos csapat-versenyre készülünk, melynek szintén településünk ad majd otthont. A Krúdy Rejtvényfejtő Klub keddi napokon 16.30 órától tartja összejöveteleit a helyi gimnázium épületében, ahová szeretettel várunk minden érdeklődőt!

n

Életutam és annak nehézségei... Horváth János bácsi az élő tanúbizonysága annak, hogy a legnagyobb nehézségeken is felül lehet kerekedni, ha kellő szorgalommal és elszántsággal áll elébe az ember mindannak, melyet a sors kimért számára. Munkájáról ő maga mesél az olvasóinknak.

A

II. világháború után nagyon nehéz volt az életünk. Mint megannyi parasztembernek Szécsényben, a családomnak is a mezőgazdaságból kellett kényszerűségből megélnie. A hatalmas szegénység ellenére a kezdetleges eszközeinkkel megindítottuk a termelést, igaz, azt is nagy nehézségek árán, hiszen csupán egy kivénhedt ló és egy tehén maradt a háború után. Miután a rengeteg munkával eltöltött évek eredményeként már megengedhettük magunknak, hogy ökörfogattal „korszerűsítsük” a gazdaságot, könnyebben tudtuk a földeket megművelni. Abban az időben 8 holdat tudhattunk magunkénak, melyen a későbbi kötelező beszolgáltatásoknak köszönhetően veszteségessé vált a termelés. Jószerivel az összes igavonó állatot és majd valamennyi tehenet le kellett adni - beszolgáltatásként - fillérekért. Ebben az időszakban kerültem pályaválasztás elé. Gondolhatják, hogy akkoriban nem volt túl nagy választási lehetősége annak, aki munkát akart találni, így jobb híján az iparban, a bányászatban, illetve a gyárakban helyezkedhettem volna el. Mivel nekem gyerekfejjel a tanítás után a gazdaságban, a szüleim mellett volt a helyem, még lehetőségem sem adatott meg arra, hogy továbbtanuljak, így - szerencsémre - a postánál, mint „távírdai munkás” helyezkedhettem el, ahol telefonvezetékeket cseréltünk az oszlopon vezetett hálózatokon.

1949 novemberében vonultam be sorkatonának Szegedre a határőrséghez. A kiképzés után - mivel látták, hogy jól megállom a helyem a futballpályán - áthelyeztek Kiskunhalasra a sportszázadhoz. Itt a labdarúgó csapatba kerültem, ahol leszerelésemig, 1952. február 28-ig fociztam. Mint jól képzett labdarúgót megkerestek a balassagyarmati és természetesen szécsényi sportvezetők. Az utóbbiak ajánlatát fogadtam el, mivel az igazolás mellett munkát is ajánlottak a helyi termelőszövetkezetben. Mint parasztgyerek hamar beletanultam az állatok minősítésébe és felvásárlásába, valamint azok szállításának megszervezésébe. Több tanfolyam elvégzése után kineveztek a Szécsényi Kirendeltség Járási Vezetőjének. A tsz átszervezések után összevonásra került a szécsényi, és a balassagyarmati kirendeltség, ahol, mint összekötő és termelési előadó dolgoztam. A jó munkám méltatásaként többször kaptam különböző elismeréseket, melynek eredményeként 1969. január 1-től a Budapesti Vállalat központjába helyeztek a felvásárlási főosztályra export főelőadónak. Feladatom volt többek közt az egész Nógrád megye területén a tsz-eknél felhizlalt vágóállatok előkerítése, illetve azok exportálása. Ahhoz, hogy a munkámat kifogástalanul el tudjam végezni, jó kapcsolatok kialakítására kellett törekednem a tsz vezetőivel. A cél nem kevesebb volt minthogy egyre több, jó minőségű élőállatot tudjak bemutatni olasz, német, libanoni majd később szovjet kereskedők részére. Eladásoknál a TRÖSZT és a MERT szakemberei közreműködésével együtt alkudtunk meg a vevőkkel a minél jobb ár elérése érdekében úgy, hogy lehetőség szerint minkét fél elégedett legyen az üzletkötés után. A megyéből évente hatalmas mennyiségű és kifogástalan minőségű élő, illetve vágó növendék hízó marhát tudtam előkeríteni és eladni exportra, mígnem 1988. december 28-án az Állatforgalmi Vállalatnál ledolgozott 37 év után nyugdíjazásomat kértem. A fent leírtakból kirajzolódik, hogyan lettem egy egyszerű paraszt gyerekből kitartó, állhatatos munkával szaktisztviselő egy nagy állami vállalatnál.

n

10.

új kezdeményezés

oldal

Fogadónapok új időpontban

Hozzáférés, hozzáértés és internet mindenkinek!

Ö

römmel értesítjük a Kisvárosi Krónika olvasóit, hogy a szövetkezetünk által, az eMagyarország Centrum pályázatán megnyert, kiszolgált (néhai) eKamiont sikerült felújítanunk és ismét üzembe helyeznünk. Az eKamion március 17-től várja látogatóit első állo-

máshelyén Szécsényben a Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár mellett. Szívesen látunk mindenkit az indulás napjától és ezúton jelezzük, hogy rövid próbaüzem után - április 6-án - várunk minden kedves szécsényit és kistérségében élőt egy kicsit ünnepélyesebb átadóra, ahol az általunk kínált szolgáltatásokat szeretnénk bemutatni Önöknek. Az eseményt kérjük jegyezzék elő programjukba, melynek pontos helyéről és időpontjáról még értesítést fogunk küldeni. Az eMultiCoop Szociális Szövetkezet, mint Nógrád Megyei eMagyarország Központ az alábbi szolgáltatásokat kínálja az eKamion segítségével: 15 db számítógéppel felszerelt mozgó internetkávézó; közösségi internet elérhetőség; számítógéppel való ismerkedés; alkalmi és állandó programok szervezése (lan-party); 60 nézőt befogadó előadó-, vetítőterem; irodai szolgáltatások (fénymásolás, szkennelés); eÜgyintézés; digitális írástudás képzések, szakképzett eTanácsadók és IT-mentorok közreműködésével; Susie saját fejlesztésű linux disztribúció terjesztése; multimédiás szolgáltatások; egészségnap; gyors, precíz, udvarias és segítőkész kiszolgálás; papír, írószer, számítástechnikai eszközök értékesítése; az aktuális ünnepek, események kellékeinek (csoki, nyuszi, tojás, mécses, szaloncukor, iskolakezdésre tanszer) árusítása versenyképes áron; hideg- meleg ital, szendvics kínálat, kávé, fagyi, hogy még kellemesebb legyen az itt eltöltött idő. Az eKamion kiváló helyszín lehet szakmai továbbképzéshez, partnertalálkozókhoz, rendezvények sajtóirodájának, a helyiség technikai, műszaki felszereltsége jó színvonalú, légkondicionált, hűthető, fűthető. Berendezése variálható. Technikai berendezések biztonságos üzemeltetése, vezeték nélküli internet elérés. Mindenben állunk megrendelőink rendelkezésére, egyéni elképzeléseik megvalósítására. Használd ki az eKamion adta lehetőségeket, gyere tanulj és szórakozz barátaiddal! További információ kérhető: +3620-980-5869; +3620-988-1109 [email protected] Dr. Ferge Sándor

n

É

rtesítünk minden érdeklődőt, hogy a Szécsény Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása térségfejlesztési szervezője, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda munkatársa és a Civil Információs Pont munkatársa április 1-től új időpontban, minden szerdán 800-1200-ig tartják a közös fogadónapot. Amennyiben igény van rá, mindhárman, előzetes egyeztetés után, a fogadóórától eltérő időpontban is fogadják az érdeklődőket!

Helye: HVI Iroda 3170 Szécsény, Kossuth út 3.

Elérhetőség: Tel.: 32/ 573- 265 E-mail: [email protected]

„Összefogás Szécsény Kistérség fejlesztéséért”

ÁROP- 1.1.5-09/C/B-2009-0003

n

2011. márciusi események

Szécsény Városi Televízió adása: (2011. 04. 2-3. Ismétlés: 2011. 04. 16-17.)

Szécsényi Híradó tartalmából: 1. Közügy: Beszélgetés Stayer László polgármester úrral; Szlovák-Magyar Kormányközi találkozó; Lengyel-Magyar találkozó. 2. Kulturális körkép: Farsang az óvodában; Nőnap; Március 15-i megemlékezések; Középiskolai napok; Tini-zóna; Rákóczi-szobor koszorúzása. 3. Mélyrenéző: Beszélgetés id. Bolgár János úrral. 4. Lábas: Krumpli torta. 5. Élő egyház: Húsvét. 6. Palócföldi mozaik: Kubinyi Ferenc Múzeum bemutatása I. rész. Bolgár János

11.

Megemlékezés

oldal

Tisztelgés a hősök előtt 2011. március 15-én délután emlékeztek városunkban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulójára. Az eseményen szerkesztőségünk tagjai is jelen voltak.

A

z ünnepség első állomása a Szontagh Pál emléktábla volt, ahol az Erkel Ferenc Vegyeskar műsora után Szécsény Város vezetői, az önkormányzati intézmények, társadalmi szervezetek és pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait. A koszorúzás végeztével az ünnepi menet átsétált a Kubinyi Ferenc Múzeum kertjébe, ahol nemzeti imádságunk eléneklése után a megjelentek „Áldassék a neved forradalom” címmel zenés műsort láthattak a Palóc Néptáncegyüttes, a Gara-Team és „Andi Színjátszósai” előadásában. Az ünnepség szónoka Stayer László polgármester úr volt. A megemlékezésen került sor a „Szécsény Városért” kitüntető díj átadására is, melyet 2011-ben Bakos Ferenc grafikusművész és Bolgár János építészstatikus tervezőmérnök kapott. A március 15-i városi ünnepség a Szózat hangjaival zárult. A városi rendezvénnyel egy időben a SZAFT tagjai, illetve Sümegi Tamás alpolgármester a szlovákiai Ipolyvarbón emlékeztek meg az 1848-as szabadságharcról és annak hőseiről. A Czele János vezette delegáció futva tette meg a 15 km-es távot. A küldöttség koszorúzással és nemzeti lobogók kitűzésével rótta le tiszteletét.

n

B

akos Ferenc 1974-78 között végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, mestere Bodóczky István volt. 1979-ben a Kirakatrendező Iskolán végzett, majd 1999-ben Egerben szerzett diplomát a Tanárképző Főiskolán. Szécsényben él, tanít és dolgozik. Tanári pályafutása során számos ifjú tehetség került ki a keze alól, tanítványai megyei és országos versenyek rendszeres résztvevői. Szécsényben idősebb és fiatalabb művészekből áll egy kis alkotói kör, melynek kialakításában nagy szerepet vállalt. A Madách-díjjal kitüntetett alkotó munkája eredményeképpen 1999-ben megalakult a szécsényi művészeti iskola képzőművészeti tagozata. Bakos Ferenc nevelői, tanári pályafutása mellett alkotásaival rendszeres résztvevője a salgótarjáni tavaszi tárlatnak és rajzbiennálénak, törzsvendége a ceredi és rónafalui nemzetközi művésztelepeknek, illetve 15 éve művészeti vezetője a szécsényi megyei őszi tárlatnak. Nagyméretű, lírai absztrakt színes grafikákat készít vegyes technikával. Egyéni hangú, finom belső rezdüléseket tükröző műveit szinte az egész országban és számos nemzetközi kiállításokon is bemutatta. „Életszövet rajzoló-festő vagyok. Érdekel, mit üzen a múlt jelenünknek” - Írja magáról. Statikus, ám mégis mozgalmas ábrázolásmódja teszi egyedivé és elgondoltatóvá munkáit. A négy elem, a tűz, a víz, a levegő, a föld megjelenését műveiben a csak rá jellemző stílusával teszi különlegessé. Különös a vonzódása a régi tárgyakhoz, az elmúlt korok emlékeihez, amit grafikáin egy érdekes, tiszta, finom megjelenítésben ad át a befogadóknak. Életét átszövi a művészet iránti tisztelet és szeretet. Tanítványainak mély átéléssel, áhítattal, szuggesztív előadásmóddal adja át tudását, ismereteit és tapasztalatát.

n

M

indig is voltak és vannak olyan emberek, akiknek az életük a szolgálatról szól. A nagy nyilvánosságtól, világ zajától visszavonulva, munkájukért elismerést vagy jó szót nem várva a háttérben, csendben teszik a dolgukat.

Ilyen ember idősebb Bolgár János építészmérnök úr is. Életének elmúlt 57 éve és Szécsény utóbbi hat évtizedének történelme egybeforr, bár ezt csak kevesen tudják. Bolgár János munkásságával számos területen hagyott nyomot a város életében, a szó szoros és átvitt értelmében is. Alig van utca, ahol ne állna egy-egy általa tervezett épület, családok generációinak álmodott meg otthonokat, keze alól olyan tanítványok kerültek ki, akik meghatározó egyéniségei az építész szakmának, értékes tanácsaival, ötleteivel pedig hosszú éveken át segítette a városfejlesztési bizottság munkáját. Társadalmi munkáit jóformán fel sem lehet sorolni. A teljesség igénye nélkül következzen néhány: 100 férőhelyes bölcsőde, sporttelep lelátó, öltöző, labdarúgó pálya, Omnia étterem, Somogyi Béla úti társasház, tsz szolgálati lakások, mentőállomás, Ferences Nővérek beteggondozója, Sport úti lakótelep 42 lakása, Rákóczi szobor posztamense. Ám nemcsak mérnökként, hanem közösségi emberként is fáradhatatlanul szolgált: volt néptánc oktató, színpadi díszlettervező és készítő, tánczenekar vezető. Bár megtehetné, de még most, 75 évesen sem pihen, szorgalmasan dolgozik, a szeretett és szívügyének tekintett mentőállomás épületét tervezi újra. Lokálpatriotizmusa, példaértékű családi és szakmai élete, társadalmi szerepvállalása miatt méltán érdemli ki Szécsény város kitüntetését.

n

tehetségek köztünk élnek

„Zenélni, zenélni és zenélni!” - interjú Antal Lillával -

Antal Lilla olyan szécsényi, középiskolás fiatal hölgy, aki a művészet több területén is sikeresen kamatoztatja tehetségét. Hogy honnan indult, hol tart most, és milyen jövőkép áll előtte, erről beszélgettünk vele. Tavaly pedig a IV. Országos Grafikai Versenyen, Baján különdíjas lettem. A rajztudásomat mind a mai napig fejlesztem, nagyon szeretek ezzel foglalkozni. A következő állomás az életemben a színjátszás. Nyolcadikban az énektanárom Cs. Szerémy Andrea volt, aki felajánlotta nekem, hogy járjak hozzá énekes-színjátszó szakkörre, így kerültem közelebb a színjátszáshoz és az énekléshez.

Zenélsz, énekelsz, rajzolsz, darabokban játszol. Hogyan kezdődött az érdeklődésed a művészetek iránt?

A

zene által kezdtem a művészet felé közeledni. Amióta megszülettem zene vesz körül. A szüleim is muzsikusok, régebben lagzikban, bálokban is játszottak, és szinte minden hétvégén „felléptek” valahol. Mikor még anyukám hasában voltam, olyankor is zenéltek szerintem, itt ittam magamba a hangok szeretetét. Amikor elsős lettem, beiratkoztam zongorát tanulni, amit pár éven keresztül folytattam, majd valahogy elkezdett más érdekelni és abbahagytam. Ezt a mai napig bánom. A következő művészeti ág, ami iránt érdeklődtem, a rajz volt. Ötödikben kezdtem el a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában Bakos Ferenc tanár úr képzőművészeti tanszakát. Ide a mai napig járok. Most vagyok hatodéves, és ha minden jól megy, az év végén meg lesz az alapfokú vizsgám. Rajztudásom évről évre fejlődött, ezért rengeteg megmérettetésen indultam. Részt vettem többek között középiskolai rajzversenyeken, amiken volt, hogy különdíjat kaptam, voltam második helyezett, illetve Pueri Fabri rajzversenyen, ahol emlékeim szerint harmadikként végeztem, a rajzom ki volt állítva Ipolyságon.

Mint színjátszó mikor és miben debütáltál? Mostanság hol találkozhat Veled a közönség? 2009 novemberében „A hullám” című musical premierjén lehetett látni engem először színpadon. Hihetetlenül jól éreztem magam az egész előadás alatt. A musical díszletét én terveztem, illetve a festésben a színjátszós társaim is besegítettek. A plakát alapját pedig szintén én rajzoltam, és ezt fejlesztette tovább számítógépen Kurucz Ágnes. Jelenleg egy új darabbal készülünk, de természetesen mellette párhuzamosan játsszuk „A hullám”-ot is, amivel legközelebb április 16-án Balassagyarmaton, 23-án pedig Budapesten lépünk fel. Énekelsz és zenélsz is, mesélj erről! Két zenekarban zenélek és vokálozok. Az egyik a helyi 8thPUB Bartus Zoltánnal, László Bencével, László Róberttel és Kurucz Ágnessel. Velük főként feldolgozásokat játszunk. Azt hiszem Szécsényben már egy igen népes közönséget tudhatunk magunkénak. Műfajilag leginkább úgy tudnám meghatározni repertoárunkat, hogy a 70-es, 80-as, 90-es évek és napjaink rock slágereit játszuk. A másik csapat a pesti Instant Solution, melynek tagjai Bartus Zoltán, Herédi Júlia, Horák Petra és Horváth Gergő. Ez a zenekar főként abban különbözik az 8thPUB-tól, hogy

12. oldal

saját számokat adunk elő, melyek közül néhányat én írtam. Óriási érzés, amikor életre kel egy dal. Velük nemrég kezdtem el koncertezni. Mindkét együttesben gitározom, emellett nagyjából másfél éve elkezdtem dobolni is. Pestre járok fel gyakorolni, általában olyankor, amikor próbálunk az Instant Solution-nel. A tanárom Markó Ádám, aki egy profi dobos, több helyen is játszik, többek között a Special Providence-ben, a David Kollar Project-ben, Hrutka Róbertnél és Ganxsta Zolee-nál. És hogy milyen gyakran lépünk fel? Az 8thPUB-bal havonta szoktunk koncertezni, általában a nyolcas kocsmában, de a közelmúltban voltunk Balassagyarmaton is, illetve nem olyan rég álltunk színpadra a fővárosi Menta Terasz nevű szórakozóhelyen. A következő fellépés még szervezés alatt áll, de valószínűleg április közepén, szintén Budapesten leszünk láthatók. Velük mostanában készítettünk bemutatkozó felvételeket és fényképeket, amik hamarosan egy közösségi portálon is hallhatóak és láthatóak lesznek. Emellett tervezzük, hogy különböző fesztiválokra jelentkezünk, ahol megmutathatjuk a nagyközönség számára a tehetségünket. Jelenleg a környéken mennyire érvényesülhet egy olyan fiatal, aki tehetséges valamiben? Van esélye itt is karriert építeni, vagy csak távolabb az otthonától? Kezdetben egy szécsényinek itthon nyilván könnyebb érvényesülni. Hiszen a helyi tehetségeket tisztelik és megbecsülik a városlakók. Ha itt koncertezünk, van már egy kialakult rajongó tábor, akikre mindig számíthatunk, és nagyon hálásak, ami fantasztikusan jó visszajelzés nekünk, zenészeknek. Az, hogy valaki karriert akar építeni, jelenthet több dolgot is, attól függ, hogyan értelmezzük. Jelenthet fényt, csillogást, „sztárságot”, vagy pedig azt, hogy egy komoly szakmai teljesítményt tud felmutatni. De mindkét esetben nagyon kemény munka, kitartás, kapcsolatok, tehetség és rengeteg szerencse kell hozzá. Ha valaki országosan akar ismertté, illetve elismertté válni, akkor azt nagyobb valószínűséggel távol az otthonától érheti el.

13.

önkormányzati híreink

oldal

Művészként olyan karriert elérni, hogy abból az ember meg tudjon élni, elég nehéz, nagyon sok dolognak kell egybevágnia, jó helyen jó időben kell lenni hozzá. Ami nem azt jelenti, hogy mindez lehetetlen. A lényeg, hogy rengeteget kell próbálkozni, nem szabad feladni, mert ha valaki nagyon akar valamit, tesz is érte, és ha nem mellékesen járul hozzá egy kis szerencse is, akár össze is jöhet az, amit szeretne. Mik a terveid az említett területeken, ezekhez kapcsolódóan szeretnél tovább tanulni, vagy inkább „hagyományos” irányban? Az említettek közül a zenével foglakoznék legszívesebben, örülnék, ha ez lenne a hivatásom, és szeretném csak ennek szentelni a hátralévő életemet. De mint említettem, sajnos nagyon nehéz betörni bármelyik művészeti ágba úgy, hogy abból valaki megéljen, ezért több lábon kell állni. Az iskolában biológia és kémia fakultációra járok, és ebből a két tantárgyból tervezek tovább tanulni. Egyelőre még folyamatosan változik az elképzelésem, hogy pontosan merre menjek, de a legvalószínűbbnek a biológia szakot tartom. A rajzolással és színjátszással boldogan foglalkoznék a jövőben is, hiszen nagyon szeretem mindkettőt, de „csak” hobbiként. A zenélést viszont nagyon komolyan szeretném tovább folytatni. Zenélni, zenélni és zenélni! Előadóművészként mik a vágyaid, elképzeléseid, céljaid a jövőben? Távolabbi céljaim közé tartozik, hogy az általam írt zenéket megismerjék az emberek, melyekkel lehetőség szerint minél több helyre eljussunk koncertezni. Bízom benne, hogy a saját számainkkal elérünk odáig, hogy egy albumra való anyag összegyűlik, és ezeket kiadhatjuk. Szeretném, ha az emberek a koncertjeinkről úgy távoznának, hogy extázisban vannak. Boldoggá tenne az, ha úgy hatnának a közönségre a dalaink, hogy éljenek át valami hasonlót abból, amit én érzek zenélés közben. Nagyon örülnék, ha elismert zenésszé válhatnék azokkal együtt, akikkel játszom. De leglényegesebb mindig is a zene szeretete marad.

n

Helyreigazítási kérelem A Kisvárosi Krónika korábbi számában megjelentetett „Ki a felelős?” c. írásra reagálva Kelemen Tibortól egy több oldalas levél érkezett Stayer László polgármester úrhoz. A vállalkozó - bár a cikkben ő maga nem lett megnevezve, sőt a felelőssége is csupán kérdésként lett megfogalmazva, nem pedig állításként - helyreigazítás gyanánt kérte levelének tartalmi és formai változtatás nélküli megjelentetését, mely kérésnek ezúton eleget teszünk. Városunk első számú vezetője lapunknak elmondta, hogy az építőipari szakemberrel egy személyes megbeszélést követően helyszíni bejáráson vettek részt, ahol tisztázták a kivitelezői felelősség kérdését, és megállapították, hogy az újságban felsorolt hibák nem róhatóak fel egyértelműen Kelemen Úrnak. A polgármester azt is kifejtette sajnálja, hogy egy félreérthető cikk miatt ilyen kellemetlen szituációba keveredtek a vállalkozóval, és minden érintett féltől elnézést kért a kialakult helyzetért.

T

isztelt Stayer László Polgármester Úr Tisztelt Szécsény Város Önkormányzata! Tudom kissé talán furcsa ez a megszólítás, de mivel önök a saját újságukban súlyos valótlanságokat, rágalmazásokat és jogi értelmezésben a vállalkozásom kárára nagy fokú hitelrontást fogalmaztak meg – Szécsény Város Önkormányzata nevében – így az illendőség azt kívánja, annak válaszoljak aki aláírta a rágalmazó cikket. Bízom benne, hogy házon belül talán arra is van felelős, hogy kibújt a tiszteletet maga irányába joggal elváró, és azt a város lakói számára közvetítő Szécsény Város Önkormányzata megnevezés mögé! A rágalmazó cikk – Ki a felelős? – címen jelent meg. Hogy stílszerűek legyünk, folytassuk ezzel a gondolattal. Nos, ki a felelős? Aki értéket teremt véleményem szerint felelősséggel is tartozik, hiszen az igazi értékek nem materiális alapokon nyugszanak, hanem olyanokon többek között mint a tisztesség vagy a felelősségtudat. Sokszor egy felelőtlen, rossz indulatú megjegyzés nagyon nagy károkat tud okozni. Ezt mindig is vallottam. Igaz, az értékteremtés nagyon rögös út, ezért kevesebben választják. Én mégis azt tettem, több mint 20 évvel ezelőtt. Mert bizony érték amit fölépíttettem (nem lakom kacsalábon forgó villában) és nagy teher a vállamon, hogy több száz ember megélhetésére, boldogulására van hatással vállalkozásom. Természetesen saját dolgozóimra, családtagjaikra és alvállalkozóimra gondolok. És nincs okom szégyenkezni! Számtalan szép, általunk készített épület szegélyezi ezt az utat, a megye határon belül és kívül. Sokak megelégedésére!

Persze olykor hibáztunk is, mert tudjuk csak az követhet el hibát aki dolgozik. Az is természetes, hogy a kritikák kereszttüzébe is azok kerülnek. A kérdés az, hogy ki, és mit kritizál? Mindenesetre azt senki nem mondhatja ránk, hogy a lehetőségekhez mérten nem a legjobban, felelősen igyekezztűnk megoldani feladatainkat. Ismerjük az ó keletű bölcs mondást – senki sem lehet próféta saját hazájában - higgyék el, nem is volt szándékomban, sokkal szerényebb neveltetést kaptam. Egyszerűen szívügyemnek, fontosnak tartottam és tartom Szécsény fejlődését. És a magam módján teszek is érte, természetesen azzal a fegyverrel harcolok amihez értek. Mert manapság bizony kemény harc munkát találni, és harcolni azért, hogy az elvégzett munkát ki is fizessék. Bár én nem is emlékszem, hogy az elmúlt 20 évben másként lett volna. Azt hiszem ezt sok vállalkozó társam ismeri. Ahhoz, hogy egy ilyen egyre rosszabb helyzetbe kerülő térségben közel 1 milliárd forint árbevételű vállalkozást tudjak felépíteni, nagyon keményen kell dolgozni reggeltől estig. És nem hivatali munkaidőben, és minden nap a sajátomat kockáztatva, és bizony a felelősséget is fölvállalva. Sajnos én csak így tudok boldogulni, persze másként is lehet. Ha körbenézünk mindannyian láthatunk ellenpéldákat is, talán nem is kell messzire nézni. Talán az is érdekes lehet, hogy már évekkel ezelőtt is produkáltunk 1 milliárdos forgalmat, amelynek a szécsényi megrendelések csak töredékét képezték. Sok millió adót fizettünk Szécsénynek, és sok 10 milliót az államnak. Az elmúlt években folyamatosan 20 – 30fő kö-

önkormányzati híreink zötti állandó saját dolgozóinknak, és nem ritkán összesen 100 – 200 embert foglalkoztató alvállalkozóinknak adtunk munkát. Kiket maradéktalanul kifizettünk az elvégzett munka alapján. Én azt is értéknek tartom, hogy nem feketén alkalmazzuk dolgozóinkat, akik nem csak most, de az elmúlt években sem a minimálbérre voltak bejelentve. Vállaltuk az adóterhét annak is, hogy nem küldtük el őket a munkaügyi hivatalba a téli hónapok átvészelésére. Nem Szlovákiába adózunk, nincsenek szlovák rendszámú autóink, a súlyadót Szécsénybe fizetjük. Mindezek mellett az elmúlt években összesen, több millió forinttal támogattam a szécsényi iskolákat, az egyházat, a sportot, de a magán embereket is akik segítségre szorultak. És ezt nem vertem nagy dobra, szerényen tettem ahogy illik, mindig bízva abban, hogy tetteinkért elsősorban majd egy pártoktól független számon kérő előtt felelünk. Persze nem vagyok naiv tudom, hogy évezredek óta léteznek földi helytartók, akikre szerintem szűkség van, hogy megmutassák a helyes irányt. De elől kell járniuk a felelősségvállalásban is! Nem szabad az igazságosztó szerepében tetszelegni, mert az nagyon felelősségteljes szerep. Nem lehet felelőtlenül kockára tenni egy vállalkozás, az ott dolgozók, és családtagjaik hírnevét. Főleg nem kiragadott, elferdített, – így tudatosan más gondolatokat sugalló idézetek megjelentetésével. (A szó szerinti idézetre utalva, amennyiben a teljes általam írt levelet idézi, úgy teljesen más tartalma lett volna, mint amit vélhetően sugallni akart a cikk szerzője) Sok elmaradott térség örülne ilyen vállalkozásnak, sok helyen nem csak üres frázis a helyi vállalkozások segítése, helyzetbe hozása. Én úgy gondolom, ezt a szerencsétlen országot, csak az így irányított vállalkozásokra alapozva állíthatjuk meg azon a lefele vezető úton, melyen 20 éve halad. – Ezt napjainkban sokan megfogalmazzák –. Úgy látszik a mi térségünkben nem így gondolják. Új erőre kap a palóc átok ….. dögöljön meg a másik tehene is …..az a biztos. Nem jó az ha valaki többet akar, tisztességesen próbálja végezni a dolgát, szeretne példát mutatni gyerekeinek és mindazoknak akik vállalják az értékteremtést. Bizony ez rögös út, nem sokan járjuk, – talán majd egyre többen. A legegyszerűbb megfogalmazni egy negatív kritikát, nem kérdezni a másik fe-

let, csak a saját szájízünk szerint papírra vetni gondolatainkat, és hagyni azokat hagy kalandozzanak. Pedig a rossz gondolat, és a kimondott szó veszélyes fegyver (és van aki fegyvertelen) Én biztosan tudom, hogy sem rossz gondolatokkal, sem szavakkal, sem üres frázisokat tartalmazó papírlapokkal nem tudtuk volna felépíteni sem az iskolát, sem az óvodát. Mert nem alkalmasak rá, de arra igen, hogy tönkretegyenek emberi kapcsolatokat, leromboljanak egy vállalkozást, – akár még egy országot is –! Talán emlékszünk még az elmúlt évre, a rendkívüli esőzésekre, árvizekre. A statisztikák szerint 100 éve nem volt rá példa. Mindezek ellenére mi határidőre befejeztük a kivitelezési munkákat, nem késtünk fél évet mint az egészségház kivitelezője. (Igaz, az nem szúrta annyira a helyiek szemét, hiszen az építő nem helyi vállalkozás) Nem ide fizeti az adót, nem alkalmaz többségében helyieket, nem teremt és tart meg munkahelyeket, nem tart fenn telephelyet, csak elviszi a hasznot. Persze a multiknál ezt tudomásul vesszük, őket nem merjük, és nem tudjuk támadni mert annyi ügyvédet zúdítanak ránk, hogy talán még azt is bebizonyítják, hogy az önkormányzat a hibás. Nincs más, maradnak a helyiek, verjük el azokon a port – mutassuk meg ki az úr a háznál –. Észre sem veszik, hogy minden egyes nap amit torzsalkodással töltenek, elvesztegetett idő a tenni akarás oltárán. És úgy fertőzi az emberi lelkeket mint a legveszélyesebb vírus. Ez az út nem vezet gyógyuláshoz, és a beteg megfáradt emberek nem lesznek képesek tovább tolni a szekeret. Ha pedig igaztalan szavakkal még ostorozzuk is őket, akarni sem fogják. Hogyan akarunk munkára ösztönözni, vállalkozást indíttatni, pályáztatni, kockázatvállalásra bírni embereket, ha azt látják, hogy aki tisztességgel dolgozik azt nem megbecsülés, elismerés övezi. Hanem céltáblává válik egy olyan játszótéren, ahol a játékot nem a tisztesség szabályai szerint vívják. Vigyázzunk, ne kövessük el azt a hibát mint, 20 évvel ezelőtt amikor mindenki munkanélküli segélyből akart élni, és feketén dolgozni. Mert most úgy tűnik Szécsényben nem érdemes vállalkozni, és újra élednek az emberek fejében a 20 év előtti gondolatok. Nem olyan régen a fejemhez vágták, hogy régebben nem láttak templomba járni csak mióta a Fidesz kormányoz. Csak elmosolyodtam, valóban így van,

14. oldal

mert a bírálóm nem láthatta, hogy az elmúlt 45 évben szinte minden vasárnapi szentmisén megjelentem hisz ő valóban csak egy éve jár. Persze ez külsőség, nem jelent semmit, de láthatóan a bírálóknak ez a fontos. Ugye mennyire más értelmet kapnak gondolataink, kimondott szavaink ha megakarjuk hallani, és érteni a másikat? Hát még ha nem is akarjuk. Magamért nem is emelnék szót, nem felejtettem el a bibliai tanítást. – Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. – Gyerek fejjel talán mindenki megtanulta, felnőtt fejjel mindenki elfelejtette. Szóval magamért nem emelek szót, elintézem azzal - bizonyára nem értik a szakmájukat - . És ahhoz sem értenek amit kritizálnak. De az embereim, kollégáim, alvállalkozóim nevében ki kell álljak, ha olyanok bántják őket akik a tettek, és a tenni akarás oltárán talán még életükben nem mutattak be áldozatot. Igen, joggal tesszük fel a kérdést, hogy ki a felelős a Szécsény Város Önkormányzat neve mögé bújva, elferdítve a tényeket, valótlanságokat állítva olyan mérvű hitelrontás elkövetéséért ami nagyon sok ember munkanélkülivé válását eredményezheti. Szerintem nem ez a helyes út, a hazugságok, a rossz indulatok, az elferdítések,egy másik utat szegélyeznek. A kettő nem egy irányba megy. Válasszuk a jó utat, de nagyon figyeljünk az útszegélyekre! Ha nem jól választunk, olyan mély szakadékot ásunk magunk közé, hogy a világ összes felelősével sem tudjuk feltölteni. Örökre szétszakad. A Ki a felelős? Című önkormányzati lapban megjelent cikk valótlanságaival nem kívánok tételesen foglalkozni, mert az olvasó számára az bonyolult és hosszadalmas fejtegetés lenne. Úgy gondolom a szerző talán megteszi, mert ez erkölcsi kötelessége, és az általa végzett munka felelőssége. De KI A FELELŐS!

Tisztelt Polgármester Úr, elvárom öntől és kérem, hogy Szécsény Város Önkormányzata nevében tegyen intézkedést a hitelrontó cikk helyesbítésére. Kérem, hogy az Önkormányzat helyesbítő nyilatkozatával együtt, fenti levelemnek adjanak megjelenési lehetőséget a Kisvárosi Krónika hasábjain.

Tisztelettel: Kelemen Tibor Ügyvezető igazgató

n

15.

egy kicsi mozgás

oldal

Az egészség a legdrágább kincs, vigyázz rá! Szerkesztőségünk két olyan szimpatikus szécsényi fiatallal készített interjút, akik igen határozott elképzelésekkel állnak elébe annak a munkának, melyet valljunk meg őszintén, mindezidáig még senki nem vállalt magára. A Eszterházy Károly Főiskola két végzős hallgatóját, Végh Zsófiát és Pesák Tamást kérdeztük az általuk indított kezdeményezésről.

A

z élet a megmondhatója, hogy ez a közhelyesnek tűnő cím mennyi igazságot rejt magában. Mégis, amikor tettekkel kellene alátámasztani azt, akkor máris alábbhagy a lelkesedés mindaddig, amíg az ezzel – nem szükségszerűen, de az esetek többségében – együtt járó egészségügyi problémák felszínre nem kerülnek. Gondolunk itt a magas vérnyomás, érelmeszesedés, a szívproblémák, cukorbetegség, a trombózis, a súlyos ízületi- és reumatikus megbetegedések, a csontritkulás kialakulására. Ezek megelőzésében borzasztó fontos a szülői példamutatás szerepe, a rendszeres testmozgás szükségessége, az életkornak megfelelő étkezési szokások kialakítása, nem mellékesen pedig a TV, illetve számítógép előtt eltöltött idő háttérbe szorítása. Hogy ezek mennyire járultak, járulnak hozzá a gyermekkori elhízás gyakoriságának emelkedéséhez nem tudjuk pontosan, de az tény, hogy korai életkorban elkezdett, az egész családra irányuló helyes életmódbeli szokások elsajátításával vagy megváltoztatásával, illetve szabadidős programok bevezetésével megelőzhetjük a gyermekkori elhízás további emelkedését. Ilyen és ehhez hasonló okok miatt hívtuk életre a sport táborunkat azzal a nem titkolt céllal, hogy a főiskolán tanultakat kamatoztatva a Szécsényben élő gyermekeknek lehetőséget bizto-

sítsunk a tartalmas szabadidős tevékenység eltöltésére úgy, hogy idővel a mozgás szeretete, az aktív életmód a mindenapjaik részévé váljon. Ez korántsem könnyű feladat! Szembesülnünk kellett idehaza a bizalmatlansággal (leginkább a szülők részéről), és a távolságtartással, mely sajnos minden merőben új kezdeményezés velejárója. Ugyanakkor jó néhány gyerkőc esetében szó sincs arról, hogy nem tartana velünk ugyanolyan szívesen, mint a pajtásai, de bizony a család nehezen tudja előteremteni a táborozáshoz szükséges anyagiakat, mégha ez az összeg nem haladja meg alkalmanként az 5-6000 Ft-ot. Kezdeményezésünk egy olyan kettőnk által vezetett csoportos együttlét a 6-16 éves korú gyermekek számára, ahol nem az iskolai keretek között megszokott sport foglalkozásokon vehetnek részt (amit valljunk meg őszintén a nebulók zöme, ahol csak tud „kibekkel”), hanem egy fajta „kalandtúra” jelleggel működő 4-5 napos aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosító, nagyjából 15-20 fős csoportok számára indított táborozáson, ahol az egészséges életmódra való nevelés mellett az elméleti tapasztalatok átadására is nagy hangsúlyt fektetünk. Többféle sportágban is kipróbálhatják magukat a gyerekek, így a teniszoktatástól kezdve a gyalog-, illetve biciklitúrákon át egészen a kajakos evezéssel bezárólag, így majd minden korosztály megtalálhatja benne a kedvére valót.

A túrák alkalmával kijárunk kerékpárral Hollókőbe, a Páris patak völgyébe, a Kerek domb környékére, emellett a Robinson-szigeten a vízi sportok iránt érdeklődő nebulók is számos olyan élménnyel gazdagodhatnak, melyet egyhamar egész biztos nem felejtenek el. Az együtt eltöltött napok emlékére, illetve az elért teljesítményüket jutalmazva, lehetőségeink szerint apróbb ajándékokkal, meglepetésekkel (hol egy oklevéllel, hol a táborozás alkalmával készített képekkel teli CD-vel) kedveskedünk nekik, hogy ezáltal is érezzék: a szorgalmas, becsületes „munka” mindig meghozza a gyümölcsét. Tervezzük továbbá, hogy a későbbiekben úszás oktatással, jó idő esetén az Ancsa Majorban lovas foglalkozásokkal, illetve a téli időszakban síoktatással színesítjük a programjainkat, hogy ezáltal azoknak is lehetőséget biztosítsunk a mozgásra, akik szívesen kipróbálnák magukat ezekben a sportágakban is. A táboron kívül minden héten szombat délelőttönként találkozhatnak velünk a Gimnázium tornatermében, ahol két csoport (kezdők és haladók) számára teniszoktatást tartunk. Bízunk benne, hogy a lelkesedésünk, az egészséges életmód iránti elkötelezettségünk idővel az itt élők számára nyitott fülekre és befogadó szívekre talál, és ki tudja, lehet, hogy a közeljövőben együtt tesszük meg a kezdőlépéseket egy sok szempontból élhetőbb felnőttkor felé. Néha, amikor egy fárasztó biciklitúra alkalmával, esetleg bőrig ázva – kis túlzással nyakig sárosan – érünk haza, a gyerkőcök fülig érő szája a biztosítéka annak, hogy egész jó úton haladunk afelé, hogy a céljainkat siker koronázza. S bár ezek részünkről aprócska célok, de a gyermekek egészséges jövője szempontjából mindenképp hatalmas eredmények...

Végh Zsófia (06 30 375 3013) Pesák Tamás (06 30 659 8427)

n

Igaz Lóbarátok és Jóbarátok Diáksport Közhasznú Egyesület

N

agy tisztelettel megkérjük mindazokat, akik ezeket a sorokat olvassák, hogy lehetőségük szerint adójuk 1%-val támogassák egyesületünket! Odaadó segítségükért hálás köszönet! Adószámunk: 18643996-1-12

16.

ajánlom magamat

oldal

Vizi viragkerteszet Tavaszi kínálat:

MEGHÍVÓ A Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Társadalmi Megújulás Operatív Program „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.2.4-08/1 NÓGRÁDI KINCSESTÁR: OLVASÁS- TANULÁSINFORMÁCIÓ-, TUDÁS A NÓGRÁD MEGYEI KÖZÉS SZAKKÖNYVTÁRAKBAN projekt

szécsényi rendezvényeire.

Gyümölcsfák (alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, őszi- és kajszibarack, nektarin, dió). Törzses ribizli, piszke, bokor ribizli, szeder, josta, málna. Örökzöldek, évelők, fenyőkéreg, virágföld. Fagyokra nem érzékeny, már kiültethető 3170 Szécsény, Petőfi S. út 11. kora tavaszi virágok: (Spar áruház utcája) árvácska, nefelejcs, Tel: 32/370-504 százszorszép, primula 30/9-213-677 kapható.

Balassagyarmat, Mikszáth út 10. (A SPAR mögött)

2011. április 8. (péntek) 18 óra könyvTÁRsalgó klub Varga B. Tamás költészet napi műsora „Bús magyar éneke” címmel Helyszín: Kubinyi Ferenc Múzeum

2011. április 20. (szerda) 15 óra Szépkorúak klubja „Krúdy és Mikszáth nyomában” - irodalmi és gasztronómiai barangolások a történelmi Nógrád vármegyében Helyszín: Kézművesház

2011. április 28. (csütörtök) 10 óra Zsebibaba klub „Tarka-barka kis mese” - kreatív gyermekfoglalkozás Helyszín: Kézművesház

Programjainkra szeretettel várjuk!

30/382-6879 [email protected]

Szolgáltatásaink: Földmérés: - épületfeltüntetés - kitűzés - telekalakítás - szolgalmi jog Biztosítás: - lakás - társasház - felelősség

- gépjármű - vállalkozói - utas

Hitel: - lakossági jelzálog - vállalkozói hitel - Széchenyi kártya Mezőgazdasági Oktató Termelő és Értékesítő Nonprofit Kft 3170 Szécsény, Rákóczi út 90/b. Tel: (32) 370-382 E-mail: [email protected] Felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-0164-04

2010/11-es tanévben a következő szakképzési lehetőségeket kínálja érettségizett és alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező fiataloknak.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

FRÉDIuki C

Szécsény legédesebb csábítása!

Szakképesítést nyújtó tanfolyamok: 31 623 01 0100 31 03 OKJ számú fakitermelő 54 625 01 0100 21 01 OKJ számú vadász, vadtenyésztő 31 521 19 OKJ számú mezőgazdasági erő- és munkagép kezelő 54 3621 04 0100 31 02 OKJ számú növényvédő, méregraktár-kezelő

Valamennyi képzés OKJ-szerinti szakmai vizsgával zárul. Ezen kívül autósiskolai képzés: „B” kategóriás járművezetői tanfolyam.

Mezőgazdasági gépi szolgáltatás: Gépparkunkkal vállaljuk a tavaszi magágy-előkészítési-vetésiültetési munkákat szántóföldeken és zártkertekben is. Továbbá vállalunk szálastakarmány betakarítást, bálázást, kukorica betakarítást és szántást a szántóföldeken.