Oskolás János
Utam Istenhez
Kecskemét, 2009
2
A Karol Wojtyla Barátság Központnak és wadowicei barátainknak!
Wojtyla Könyvek Felelős kiadó: Farkas Galéria Bt. Szerkesztés: Lexy Bt. Illusztrációk: El Greco, Caravaggio, Rubens és Molnár C. Pál alkotásai Nyomdai munkák: Flayer Digital Print ISBN: 978-963-88066-4-2 ISSN: 2061-0211
3
Rímekbe kapaszkodva Az alkotási, önkifejezési vágy egyidős az emberrel. Más kérdés, hogy ára van ennek is, mint mindennek. Ahogy a népi bölcselet mondja: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...” – Oskolás János életében megfordult ez az út: Előbb megjárta a szenvedélybetegek poklát, ahonnan az önkifejezés vágya és Istenbe vetett hite segítette visszajutni a normális emberi világba. Néhány éve, megtérve „A nagy mélységből”, rímekbe kapaszkodva igyekszik egyre feljebb, megénekelve a józan élet adta sokszínű élményeit. Nem válogat fanyalogva a strófáknak való témák közül, hiszen a magasztos érzések – amilyen a hit, a szerelem, a szeretet, a barátság velejárói – ugyanúgy versírásra ösztönzik mint a mindennapok legapróbb dolgai. Istent dicsőíti rendíthetetlen meggyőződéssel, de nem feledkezik meg teremtményeiről sem: az emberek, az állatok, a természet szeretetéről mesélve. A legegyszerűbb és legősibb rímrendszert, a párrímet használva méltatja az orvos, a boltos, a tűzoltó, a mentős vagy a szobafestő munkáját, de a szeretetszolgálat, a színészvilág, az ismerős családok, a köztisztaság vagy a közélet hivatali szférái is kapnak tőle összecsengő sorokat. Különösen kedvesek, játékosak a kedvenc állatairól írt versikéi. Vélekedni sokféleképpen lehet Oskolás János verseiről, de egy valami vitathatatlan: nála az önkifejezés emberi melegséggel és reményteli hitel párosul. Leegyszerűsítve fogalmazhatnánk úgy, hogy ez a kötet, amit most a kezében tart a Kedves Olvasó, egy rímekbe kapaszkodva megtért ember imái Istenhez, és őszinte beszámolói, tudósításai sokszínű világunkról.
Farkas P. József
4
Életünk Isten
5
A Baptista Szeretetszolgálatnak Baptista az imakörünk, Békességben összejövünk. A Szentlélek szólít minket – Ő ád nékünk nagy-nagy kincset. Hol a kincsed, ott a szíved – Erre buzdíts testvér hívet! E világban bármi baj van – Máris megyünk azon nyomban. Ott szolgálunk, ahol tudunk, Ez nekünk az életutunk. Segítségünk szívből jövő – Lelkünk így lesz Mennybe vivő! Legalábbis reménykedünk, Mert Jézus az esély nekünk! Hívjuk az Úrt segítségül – Egész létünk Véle épül! Dicső Király, oldd a gondot, Rászoruló legyen boldog. Örök hála Istenünknek – Szeretetet így lelünk meg!
6
A lélek útján A keskeny úton járjál mindig, Boldog az, ki az Úrban bízik! Csak Belé vessed reményedet, Így növelheted esélyedet. Mindnyájunkat kísért a gonosz, Amely sok-sok problémát okoz. De ha mi ennek ellenállunk, Hű Jézusunkra rátalálunk! Nincsen az a zavaros mélység, Hol Isten ne lenne segítség! Gondja van rád a betegségben Meg az anyagi szűkösségben. Aki szívébe Őt bezárta, Annak földi létét megáldja! Beszéded legyen: igen vagy nem, Minden más szó bizony helytelen. Ha megigazodsz hited által, – Építsd lelked kérő imával. Növeld folyton a szereteted, Mert Isten áldja életedet!
7
Felföldiné Julikának „Tisztán tartok szobát, konyhát, Megoldom a munka gondját. Rend legyen és tiszta lélek: Aki vendég, visszatérhet! Nyolc órakor megérkeztem, – Otthon dolgom elvégeztem. Hazaérek, ebédelünk, Evés után ledelelünk. Férjurammal imádkozunk, – Mi az Úrhoz kívánkozunk. Ő áldja meg életünket, Feloldja a félelmünket. Megsegít a gondban, bajban, Kísértésben, csalódásban. Hű imánk is Hozzá szól ma, – Tanít mindig földi jóra. Szívünk ezért nagyon hálás, Életünkön Égi áldás!” Ámen!
8
Harmóniában Istennel Köd előttünk, köd utánunk – Nagy hidegben jó, ha látunk! Óvatosan közlekedjünk, Balesetet ne szenvedjünk. Jól figyeljünk mi egymásra – Isten-áldás szívünk vágya. Kiben nincsen empátia – Alapjában nagy-nagy hiba. Imádkozz és kérd az Úrtól – Kedves leszel ismét újból!: „Taníts, Jézus, imádkozni – Öröklétbe kívánkozni. Vedd el gonosz vágyainkat, Teljesítsed álmainkat! Mert az álom nem függ vágytól – Szabadíts meg a sátántól!” Békességben éljünk mindig – Boldog az, ki Benned bízik! Hála legyen Istenünknek, Nyugodt létet így lelünk meg!
9
Ima a faluban Faluvégen áll a malmunk – Urunk, Jézus, szint kell, valljunk! Megbánjuk a bűneinket, Továbbra is segíts minket! Ki vétkezett, már ne hordja – Hallgassunk a vigaszszóra! Hű Megváltónk, légy mellettünk – Igéidet issza lelkünk. Ezután is maradj velünk, Szolgálatban követhessünk. Imaszóban erre kérünk – Szívünkben élsz, kincs vagy nékünk.
10
Imavers a gyónásért Vétkeinknek sokasága – Néhány testvér sorban áll ma. Hittel gyónjuk bűneinket – Igaz Isten, most segíts meg! Megtisztítja gonosz lelked, Ő szabadít – jó a kedved. Csakis Véle éljed élted – Megformálja jövőképed. Dicsőítsed minden téren – Imaszóban, éneklésben! Jézus neve legyen áldott – Gonosz voltam, de megváltott!
11
Karol Wojtyla emlékére Áldjad, Uram, Wojtylánkat – Az emléke derűt áraszt! Hűen haladt Országodba – Büszke lehet Lengyelhonja! Népek gondját egyként hordta – Magát adta szolgasorsba. Gondja volt a szegényekre, Beteg, néger gyereknépre. Ki rátámadt életében, Megbocsátott néki szépen. Lám, a bűne nem bűnhődés: Adva van az újrakezdés. A szeretet csak így teljes: Dicső Atyánk oly kegyelmes. Wadowice szent szülöttje Most már Isten Üdvözültje! Szerette az ifjúságot: Sorsunk – sorsa egybevágott. Derűjéből ma is élünk – Legyen mindig példaképünk!
12
Kimutatkozásra Verőfényes napsütésben – Isten megtart jó reményben. Sokasága borzalmaknak... – Testvéreink hálát adnak. Veled az Úr: kísértésben – Életpróbák sűrűjében. Mindig hívjad, mert Ő szeret – Megmentheti életedet. Támaszt nyújt a gondban, bajban – Alkoholos nagy nyomorban. Búskomor vagy? Jézus segít, Lelked Tőle erőt merít. Mert az Ige testté lészen, E pár nap is eltelt szépen. Krisztus szava gyógyír nekünk, Ha csak tudunk, ismét jövünk. Magasztaljuk Megváltónkat, Aki nékünk új erőt ad. Áldott legyen a Teremtő, Békességet megteremtő!
13
Mária kör Máriáé az imakörünk, – Csütörtökön összejövünk. Fohászkodunk békességben, Istenünkhöz reménységben. Megtart minket kegyelmében, Részünk van a fegyelmében. Szeretetben Véle élünk, – Hálás szívvel Őrá nézünk.
14
Nyár közben: hitünkről Letelt már a szabadságunk. Urunknál az igazságunk: Ő az út, a biztos élet – Hívő ember Tőle kérhet. Magasság vagy akár mélység – Jézus segít, semmi kétség. Áldjuk Őt és magasztaljuk, Hitünk által el nem hagyjuk. Vigaszt ád a szegénységben. Véle vagyunk reménységben. Ő az, aki minket szeret – Értünk mindent meg is tehet! Tested, lelked add át Neki, Származásod meg nem veti! Bűneinkért halált vállalt – Kegyelméért mindig áldjad!
15
Őszi ima Őszies már a levegő, Óvjad néped, hű Teremtő! Viselj gondot ránk esőben, Véled vagyunk a lelkünkben! Áldj meg minket Szent Igéddel – Egyházadnak mély hitével! Szavaiddal mi épülünk: Te tanítasz – így készülünk. Maradj mindig legfőbb vágyunk: Éjjel-nappal Téged áldunk. Köszönjük a gondviselést – Hit által a megpihenést. Boldog az, ki Benned bízik, Ha csak lehet, nem hibázik. Törekedjünk mindig jóra, Hallgassunk a vigasz-szóra! Te adsz reményt, szeretetet, Magasztaljuk kegyelmedet. Hálás a mi szívünk-lelkünk – Igaz utat Tőled nyertünk. Ámen!
16
Vásárlók imája Taníts, Urunk, türelemre – Vásárlásnál fegyelemre! Mindig-mindig sorba álljak – Tolakodni ne próbáljak. Ámen!
17
A boldogságról Úgy lesz boldog a te szíved, Ha mindig nő tiszta hited! Gyarapítsad szeretettel, Jézus iránt hűségeddel! Szolgáld te Őt éjjel-nappal, Mert a szava megvigasztal! Új reményt ad életednek, Megoldást a félelmednek. Éljél mindig céltudattal, Boldogsághoz tiszta úttal. Meglásd, meglesz eredménye, Így számíthatsz jó esélyre. Kiben nincsen tiszta lélek, Bizony, sokszor nagyon félhet! De ha hittel imádkozol, Öröklétbe kívánkozol.
18
Balláné T. Nagy Ilonának „Ott spórolok, ahol tudok, Munkába is korán futok. Három helyen dolgozgatom, Aki idős, gondozhatom. Házamat én tatarozom, – Állagát így javíthatom. Zöldségemet megtermelem, – Téliesre elvermelem. Krisztiánka az én fiam, Most is kérdez: anya mi van? Segít mindig, ahol csak tud, – Jöhet munka – ő el nem fut! Együtt vagyunk jóban-rosszban, Urunk segít minden gondban! Hitünket is Tőle kaptuk, Reméljük, hogy el nem hagyjuk! Bármi baj van életünkben, Ő velünk van félelmünkben. Megoszthatjuk örömünket, Testvérszívet mely betölthet. Lelkünkben él mindig hála, Napjainkat Jézus áldja! Az Ő nevét magasztaljuk, Megtart minket, el nem hagyjuk!”
19
Gondolatok a napos munka közben Konyhai a szolgálatunk, Amit itt ma elláthatunk. Testvéreknek megterítünk – Hisszük, Jézus itt van köztünk. Mind a hatan szorgoskodunk, Egy szív-lélek! – Ezen vagyunk. Vacsoránkhoz besegítünk, Erre biztat minden hitünk. Reggelikhez felkészülünk – Úr szavával épülünk! Most is Hozzá imádkozunk, Újabb létbe kívánkozunk. Szabadít a füstös múlttól – Mint egykor a kocsmapulttól. Rendbe teszi életünket, Megszünteti félelmünket. Hallgasd mindig a szívedet: Fertőzzed-e életedet? Jézus látja, hányadán állsz. Kell még cigi? Rá mennyit szánsz? Hittel kérd az új életet – Szabad leszel, ez jó neked! Hálás szívvel Urad áldjad – Nikotin már nem a vágyad!
20
Hitünk által Harang szólít szentmisére – Jer be, testvér, pihenjél le! Sok a fáradt, beteg ember, Gondjaidat itt feledd el! Jézus gyógyít nyavalyádból – Benne higgyél, jobb lesz mától. Gyötrelmeid tedd le Neki – Bárki is vagy, elveheti. Nem válogat emberekben – Veled van Ő, jó reményben. Eltévelygett halandóknak Urunk mutat helyes utat. Terelgeti életünket, Oldja minden félelmünket. Gondolatod megtisztítja – Rosszból jóra kijavítja. Meglásd, lesz majd eredménye – Ezáltal jutsz üdvösségre. Boldog szívünk nagyon hálás – Napjainkon Isten-áldás.
21
Imakör a Boross családnál Hívd Uradat segítségül, Újult lelked itten épül! Istenünknek adjunk hálát – Teljesíti sokunk vágyát! Mert szeretet él szívünkben, Így maradunk meg hitünkben. Lám, a gonosz kísért minket: Keseríti életünket. De ha ennek ellenállunk, Jézusunkra rátalálunk. Ilyen a mi imakörünk, Hol havonta összejövünk. Mily csodás ez a szeretet, Boroséknál meglelheted. Köszöntjük most jó reménnyel, Megváltónknak kegyelmével. Kit megérint Urunk szava, Nem marad ő soha maga. Mi egymásért imádkozunk, Öröklétbe kívánkozunk. Kérve kérünk, drága Isten, – Nálad nagyobb kincsünk nincsen –: Tartsd meg a mi közösségünk, – Mindig legyen öröm nékünk!
22
Istennel járni Tanulj mindig Istennel járni, Tanulj az Ő szavára várni! Ha a szívedben ott él a vágy, Szólít majd, s te biztos rátalálsz. Így az Úr kegyelmét megleled, Életed csak Véle rendezed! Aki Rá veti gondját, búját, Elfeledheti régi múltját. Bármi baj van az életedben, Gondot visel rád a félelmedben. Ő az, aki mindenkit szeret, Érettünk mindent meg is tehet. Mindig adjunk hálát Urunknak, Mert igazat mutat utunknak! Általa éljünk éjjel-nappal, Jézusunk szava megvigasztal! Ámen!
23
Kékkeresztes körben Áldott legyen szerda-napunk – Megváltónkkal együtt vagyunk. Csoportgyűlés este hatkor, Urunk, óvj meg minden bajtól! Közösségünk kékkeresztes – Aki eljön, nem lesz vesztes. Jézust hívjuk segítségül – Bűnös lelkünk Véle épül. Megszabadít gondtól, bajtól – Régi voltod rossz múltjától. Új életet kaptunk Tőle, Áldjuk ezért mindörökre! Minden testvér lelke hálás: Új szívünkben helyes látás. Dicső Király, tarts meg minket, Nálad lelünk minden kincset!
24
Körmenetre Nagytemplomunk nagyharangját Hallják mind, kik Jézust áldják. Úr napjára gyülekezünk – Egy szív-lélek örvendezünk. Dicsőítjük Megváltónkat – Ő vezeti az utunkat. Most elindul körmenetünk, Lélekben mind egyek legyünk. Légy mivélünk, drága Isten – Nálad nagyobb kincsünk nincsen! Add áldásod mindnyájunkra – Oly sokunknak ez a vágya!
25
Máriánknak Jézusunknak áldott anyja, Neved legyen magasztalva. Óh, Mária, Nagyasszonyunk – Hozzád hűen imádkozunk! : Szeretünk mi, Te is szeress – Életünkben mindig vezess! Védjed a mi országunkat – Adjál békét magyar honnak! Ne hangozzon rossz szó köztünk – Szeretetben egyre nőjünk. Légy gonddal a családokra – Ugyanígy a magányosra! Adj vigaszt a szegényeknek – Ínségükben reménységet! Nyisd meg szívét gazdagoknak – Önzésben ne maradjanak. Öröm éljen mindenkiben – Tükröződjék tetteiben. Tárd ki lelked hálás szívvel – Áldjon Isten békességgel!
26
Nyaralóvers Véget ért már a tanítás, Elkezdődik a lazítás. Nyaralás és vakáció, Megpihenünk, de csudajó! Akár hegyen, akár vízen, Urunk szavát bárhol hiszem. Megtart hitben, jó reményben – Szeretetben, szép erényben. Vidd magaddal bibliádat, Ne feledd a hű imákat! Jézust hívjuk segítségül, A mi lelkünk Véle épül! Szép a nyarad így lesz végül, Szent Igéje el nem évül! Mindig örök tanítása – Ez legyen a szíved vágya! Istenünknek legyen hála – Szünidőnket Ő megáldja!
27
Szépen élni: Isten által A halál az élet része, Embertársam! Ezt vésd észbe! Megszülettünk, gyarapodunk, Házasodunk, halálozunk. Igen rövid földi létünk, – Nem mindegy, hogy hogyan élünk. Egyetértve, Égre nézve Jutunk el az üdvösségre. Ki Istennel él békében, Szeretet van a szívében. Urunk maga a Szeretet – Csak hívjad Őt, és megleled! Kérjük Jézust segítségül, Új életünk Véle épül! Mert ki megtér hite által, Lelke nőhet hű imával: „Dicső Király, áldunk Téged; Gondod van ránk, hála Néked! Jóságodért magasztalunk, Téged soha el nem hagyunk!” Ámen!
28
Vezess, Urunk! Tűz a napfény, fogy a vizünk, De megmarad igaz hitünk. Segíts, Isten, minden téren – Ne hagyj minket sosem éhen! Télen, nyáron Hozzád vágyunk, Kegyelmedért mindig áldunk. Életét ki Véled járja, Nem lesz annak csalódása. Itt, a földön Te vagy vigasz: Mindhalálig utat mutatsz. Igazságot Benned lelünk – Mennyországba hittel megyünk.
29
A dohányos hetünkre Missziónkba hazajárunk – Jézusunkra rátalálunk. Őt hívjuk mi segítségül, Bűnös lelkünk Véle épül. Szabadít a dohányzásból – Meg a nagy-nagy füstös vágytól. Erre kérjük eme héten, Megérkeztünk jó reményben. Bármilyen nagy az a mélység, Csakis Isten a segítség! Támasz nékünk gondban, bajban, Legutolsó nagy nyomorban. Kegyelméért magasztaljuk, – Amíg élünk, el nem hagyjuk. Dicsőítjük énekünkben, Mindig velünk félelmünkben. Ezért szívünk nagyon hálás, – Életünkön így van áldás. Dicső Király, áldunk Téged – Füstmentesen szép az élet!
30
Égnek-földnek Teremtője Egy az Isten, a nagy kincsem – Nélküle a világ sincsen. Égnek, földnek Teremtője, Gondjainknak viselője. Amerre élsz, legyél hálás – Jézus Krisztus a megváltás. Bűneinket fölvállalta, Istenünk hogy megbocsássa.
31
Hálából Hálát adunk Istenünknek: – Munkahelyünk nem szűnik meg! Drága Urunk! Köszönjük, hogy munkát adsz, Csalódásban sosem hagysz. Te légy velünk minden napon, Hitemet én Tőled kapom. Hű imám is Hozzád szól ma, – Hallgatok a vigaszszódra. Tarts meg engem kegyelmedben, Részem legyen fegyelmedben! Add az áldást: főnökömre, – Munkahelyi környezetre; Egészségben dolgozhassak, – Hozzád hittel fordulhassak! Ámen!
32
Hívó harang Hív a harang hangos szóval – Isten ellát minden jóval. Tanítása csodálatos, Te is legyél alázatos. Mindig kérjed segítségül – A mi lelkünk Véle épül. Ha követjük, el nem veszünk – Róla hittel vallást teszünk. Élted az Úr egyengeti – Származásod meg nem veti. Ki bezárta a szívébe, Megáldatik annak léte. Bárhol is jársz, gondja van rád, Epekedve szóljon imád! Hálád legyen lankadatlan – Boldog vagy te, mert veled van!
33
Imánk Isten legyen legfőbb vágyad – Hű kegyelmét mindig áldjad! Folyton hívjad segítségül – Mert a lelked Véle épül.
Imánk 2. Törekedjünk mindig jóra – Hallgassunk a vigaszszóra! Hitünk által gyarapodunk – Drága Isten, el nem hagyunk!
Imánk 3. Mert a hitem el nem hagytam, Veled, Jézus, kitartottam. Örök hála így Tenéked, Életemet hűn vezérled.
Imánk 4. Temetőben lélekharang. Urunk, Jézus, vélünk maradj! Benned bízunk égen-földön, – A szeretet öröklődjön.
34
Istennel járó lányok Három a lány, mindegyik szűz, Gondot ebből egyik sem űz. Csak így marad meg erényük, Mivel nincsen még legényük. Együtt mennek a templomba, Gondjukat az Úr feloldja. Csodálatos nagy szeretet – E szent helyen föllelheted. Három a lány – egy a lélek, Jézussal ők már nem félnek. Mindig jönnek rendszeresen, Tisztán, szépen, oly rendesen. Figyelnek ők most egymásra, Jó Megváltónk ezt megáldja. Látja égből mély hitüket – Vezéreli életüket.
35
Keskeny úton járva Hol keressünk? Hol találunk? Véled, Urunk, nincs magányunk! Megsegítesz minden percben – Rendet tartasz életünkben. Mindig ott élsz a szívünkben – Erősítesz a hitünkben: A létünknek teljes terén Drága Kincsünk, legszebb Remény! Dicső Jézus! Lelkünk hálás – Te vagy nékünk a megváltás. Kegyelmedért áldunk Téged – Boldogság az Örökléted! Ámen!
36
Krisztus az út Nem ítélek – nem ítélnek, Jézusunkban így remélek. Az Ő szava örök, való, Más e földön csak mulandó. Lehetsz gazdag vagy épp szegény – Rossz lélekkel nincsen erény. Istent dicsérd kitartóan, Szent Fiával imaszóban! Szeret téged, bízzál Benne – Borulj Hozzá, zárd szívedbe! Bűneinkért meghalt értünk, Megváltása áldás nékünk. Ki már megtért, éljen Véle – Formálódik jövőképe. De aki Őt nem ismeri, Előbb-utóbb el fog veszni. Krisztus az út, igazságunk – Kegyelmében vigaszt látunk. Égen-földön reménykedünk – Öröklétbe hittel megyünk.
37
Megújult reményben Új lakásban új az élet – Régi múltnak vessünk véget! Ami volt, az már lezárult – Szép reményünk most kitárult.
38
Örök ima Aki hittel imádkozik, Mennyországba kívánkozik. Áldd meg, Uram, annak létét – Te adj neki lelki békét! Segítsd őt a gondban, bajban, A mélységes nagy nyomorban. Légy vele az életében, Bátorítsd a félelmében! Ámen!
39
Szerzői vallomás Verset írok – boldog vagyok. Gondolatot másnak adok. Ezt az áldást Isten nyújtja. Remélem, hogy jóváhagyja!
40
Mesterségek, szolgálatok
41
A Kecskeméti Televíziónak A mi tévénk kecskeméti – Ki itt lakik, ezt is nézi. Főszerkesztő, helyettesek, Operatőr máris kezdhet. Két asszony a bemondónő – Szakmájában egy sem kezdő: A Mónika és Katalin – Megjelenhet az újabb hír. Krónikára itt az idő – Ami fontos, megejtendő. Politika, közesemény – Tudjunk róla, így van remény. Közzéteszik a dolgokat, Együtt majdcsak megoldódhat. Területek rendezése – Sok minden van sorba véve. Kulturális rendezvények – Láthatunk mi oly sok szépet! Sportrovat sem hiányozhat – Ferenczy úr informálhat. A legvégén időjárás, Ha jó lesz, az Isten-áldás! Jézusunknak legyen hála – Gondja van az egész stábra!
42
A Lajos családnak Nemzedékről nemzedékre, – Tradíció öröklése. Nyomdász a mi munkakörünk, Tudásunkkal erre törünk. Betűt formáz nagycsaládunk, Ehhez értünk, ez a vágyunk. Egykoron volt ofszetgépünk, Szívünkben él emlékképünk. Új világnak új korában Egy ember is nyomtat bátran. Csúcstechnika, okos rendszer, – Új a szoftver, ezt indítsd el! Komoly dolog ez a pálya, – Reméljük, hogy Jézus áldja! Istenünknek hálát adunk, – Megtart minket, nyomtathatunk!
43
Az autószerelő műhelyben Autómotor halk járása, Gazdájának nagy-nagy vágya. Fogyasztása rendben legyen – Adott távon kicsit egyen. Benzines vagy gázolajos – Príma kocsi sosem zajos. Normális a szelephézag, Új a gyertya, ez egy szép nap! A főtengely helyén forog – Zár a gyűrű, egy sem kopog. Megvan így a kompresszió, Indíthatunk, de csudajó! Töltve az akkumulátor, Most a rajthoz legyél bátor! Egy pöccintés nagy gázfröccsel, Kész a számla, ne rejtőzz el! Hű szerelő jó munkája – Érti dolgát – Jézus látja. Nagyon hálás boldog szívem – Az autómat most elviszem. Isten! Óvd e szép műhelyét – Te tartsd meg a munkakedvét! Légy gonddal a családjára – Minden napját az Úr áldja!
44
Egy régi-új ház mondja „Hat évig csak talpon álltam, Magányosan, csendben vártam. Új gazdámnak pénztárcája Kinyílott most végre mára! Régi falra sík burkolat, – Kőműves már bevakolhat. Dolgozik a szorgos brigád, – Nem szenvedek én már hiányt. Mert a reményt el nem hagytam – Sok embernek munkát adtam. Kívül-belül megszépülök, Hogyha egyszer elkészülök. Villanyt szerel két jó mester; Szigetelést, Józsi, kezdd el! Folyik a víz minden csapból, Óvjuk is meg hideg fagytól! Burkoló-és az ácsmunka – Meg-megnéznek, rám bámulva. Kemény dolog van itt rajtam – Nem maradok egymagamban. Szép színt kever ki a festő, Szakmájában ő sem kezdő! Elkészült a fűtésmunka – Gázos »szaki«, ő csak tudja. A sok serény segédmunkás, – Áldott jó kéz, újjáformáz! Szorgos ujjak így egy helyen, – Csodás leszek, ezt szeretem. Búcsúzom a munkásoktól, Éjjeliőr halk szavától. Eladnak majd irodának – Belvárosi nagy lakásnak. Forgalmas lesz az életem, – Kialakul jövőképem. Istenünknek legyen hála, – Teljes kész lett ez a ház ma!”
45
Irénkének és családjának A jonagold finom alma – Fogyasztása nincs elhagyva. Rendszeresen eszegetem, – Termelőmtől meg is veszem. Irénke a kedves neve – Piacunkon van a helye. Zöldség-gyümölcs jó gazdája – Termőföldjét kihasználja. Sok a munka télen-nyáron, Mikor lehet, ide várom. Mintakert a gazdasága, Életüket Isten áldja. Benne bíznak mindannyian – Jövőjük nem bizonytalan. Hívják is Őt segítségül, Így a kertjük véle szépül. E családnak szíve hálás – Terményein így van áldás! Mi Urunknak nagy köszönet, Hogy az ember ilyet ehet!
46
Kecskemét közbiztonságáról... Megy a dodzsem fehér színben, Gazdaságos minden ízben! Kíméli a környezetet – Füstjétől nem öklendezek! Kétszemélyes rendőrcsapat – Kicsi jármű – gyorsan halad. Felügyelik főterünket, Elkapják a bűnözőket. Rend legyen és nagy fegyelem – A bűntényben nincs kegyelem! Jó kamera fő biztonság – Értékeli a bíróság! Pártoljuk az igazságot – Segítjük a lakosságot. Önkormányzat mellettünk áll – Biztonságban nem lesz hiány! * Add meg, Urunk: ne aggódjunk, Őreinkért hálát adjunk!
47
Mentős életkép Igen gyors most a teendő – Életet ment ez a mentő! Rosszullétben, balesetben Jönnek hamar – bízhatsz ebben! Kocsiútjuk legyen szabad – Csak ő fontos, többi marad! Segítsük a haladását – A sérültek ellátását! Beteghordó, műtőssegéd – Fogja jól az ápolt kezét! Még mielőtt összeesne, Biztonságban ültessük le. Nyílt csonttörés, arcsérülés – Ezért van a nagy szédülés. A szenvedés határtalan – Az orvos nem tanácstalan. Test és lélek kábulata – Enyhítés a fájdalomra. Indulhatunk a kórházba, Rögzítjük önt a hordágyra. Meggyógyul a balesetes – A sebészet csuda eszes. Hűségesen imádkozzon – Jézust hívja, segít folyton! „Tekints reánk kegyelmeddel – A javulást Te rendeld el! Hozd rendbe a csontozatunk, Csodáidért hálát adunk. Örömteli a mi szívünk – Hitünk által itt vagy velünk.”
48
Rex felügyelő Bűnöst üldöz a Rex kutyus, Most kiderül, ki a mumus! Képben van a gonosz tettes – Futásban az ebünk nyertes. Áldozatát lefüleli, A nyomozót kisegíti. Detektív és hű társ páros, Megtisztul majd így a város. Ez a jószág sose kába, Tanult kutyaiskolába’. Több ezer szag, illatminta, Egy sem lehet csalafinta. Sötétben is élesen lát, Ellátja a gengszter dolgát. Közös siker, bűnüldözés, Majdcsak jő a szendvicsevés! Ezennel most elköszönünk, – Parizernek megörülünk. Hálát adunk Istenünknek, – Szolgál minket: hűséges eb.
49
Szakmai gyakorlatunk a horgásztónál Orvhorgászok, lebuktatok: Norbi, János most elkapott! Semmi esély a lopásra – Csak legális halfogásra. Kinek nincsen engedélye – Mától annak itten vége! Rend legyen a területen Éjjel, nappal! Követelem! Egyelőre tanulgatunk – Őrzés, védés jövő utunk. Letesszük a vizsgáinkat – Elkapjuk a rendbontókat! Mert a hal nem tiltakozik – Csalijára mind ráúszik. Nem tudja, hogy orvul fogták. Csak a tolvaj látja kárát! Rajtakaptuk, el nem hagyjuk – Hatóságnak kézreadjuk. Őrpáros és rendőrjárás: A biztonság Isten-áldás. Hála legyen Jézusunknak – Támaszt nyújt a céltudatnak! Ő segíti szigorlatunk – Most már nem is hibázhatunk!
50
Szil-Coop Sötét ruha, biztonság, Nincs is itten disznóság! Rend legyen és fegyelem, Tolvajnak nincs kegyelem! Ha ön nálunk vásárol, Marad pénze! Így jár jól. Aki gyanús, figyeljük, A szarkát lefüleljük! Becsületes vásárló Mindent talál, ami jó. Az akció rendszeres, Minden árus figyelmes. Kínálatunk bőséges, Reálisan költséges. Tartós áru, élelem: Kocsiba még tenni kell. Mindennapi betevő, Ez itt olyan megnyerő! Minőségre mi adunk, Vevőinkkel jól vagyunk! Jöhet eső, hó, bármi – Ide vissza fog járni! Mennyei Atyánk! Áldott legyen ez a bolt, Kedvünkön ne legyen folt!
51
Szobafestőimnek 1. Apa, fia szobafestő – Szakmájában egy sem kezdő. Az idősebb László néven – Szép munkáját csak úgy nézem. Krisztián a hű utódja – Hibás a fal? Már vakolja. Egy-egy szoba jobbról-balról – Urunk, segíts minden bajból! Jó öreg fal, sok javítás, Beglettelik, nincs lazítás! Sűrű anyag jól fog kötni – Szaktudás meg öröklődni. Cserepekkel rést pótolnak – Egy a brigád, így haladnak. Mind a kettő ügyes ember – Gondot vagy bajt ő nem ismer! Nincs felület hibás résszel, Kenhetik a tiszta mésszel. Színezőnek „Emfix” paszta – Ebből van a boltos haszna. Hengerminta modernfajta – Készen állnak már a rajtra. Ez a munka gyorsan halad – A zárócsík el nem marad. Istenünknek legyen hála – Munkásait hogy megáldta. Örülünk mind, egy szív-lélek – Áldunk, Jézus, mindig téged!
52
Szobafestőimnek 2. Bármerre jár Krisztiánka – Tiszta, szép fal az ő vágya. Szobafestő és mázoló – Ez a szakma oly csudajó. Kitűnő lett tanulmánya – Büszke rá az iskolája. Ipariban versenyelső – Így a munkát korán kezdő! Családi e tradíció: Csupa-csupa ambíció! Apa, fia hagyománya – Jó Istennek adománya. Problémától nem rettegnek. Bármily helyen kifestenek! Ki ismeri, mind szereti – E két festőt megrendeli! Áldd, Isten, a mestereket, Adj őnekik egészséget! Minden napra munkakedvet – Testet, lelket, kipihentet! Jézusunknak legyen hála – Hogy teljesült mindünk vágya! Legközelebb újra jönnek – Festőbrigád csak ők lesznek.
53
Szobafestőimnek 3. Krisztiánka megérkezett – Ő tegnap sem tétlenkedett. Feladata igen komoly – Nincs olyan rész, ami porol. Meszeléshez elérkeztünk – Száraz a fal, ez jó nekünk. Friss az anyag, nem is hanyag – Így a falon jól fennmarad! Alapszínünk legyen sárga – Jézus által hűn megáldva. Jó munkához szakértelem – Buzgalmukat dicsérhetem. Holnap lesz a hengerelés – Mára sincsen nagy delelés. Boldog szívünk ezért hálás – Megtartott a festő-áldás!
54
Tujavers Sok szép növény itt egy helyen, Mindegyike áldott legyen. Az is, aki elültette – Legfőképpen kiskertésze. Ahány bokor, annyi gazda – Egyik sincs elhanyagolva. Életképes örökzöldek – Igénylik a tőzegföldet. Hálásak a szeretetért – Egész évben virul ezért. Télre óvjuk, bekötözzük, Az ágait le ne törjük. Név szerint van nyilvántartva – Mert az Isten így akarta. Gondot visel mindegyikre, Megköszönjük néki érte. Tavasszal majd újraéled – Minden cserje megszépülhet. Idős ember örömére – Békességben pihen végre. Öreg koruk ellenére – Régmúlt nem szállt feledésbe! Emlékeket felidéznek – Unokákkal így örülnek. Megköszönjük Istenünknek – Ily szép kertet itt lelünk meg. Otthonunkban boldog szívünk, Megmarad az igaz hitünk.
55
A kenyérboltnak Kicsiny boltja pékáruknak – Reggel ötkor kinyitottak. Mindig teljes áruskála, Sok-sok ember sorban áll ma. Kínálatuk most is régi – Érdemes lesz már benézni. Vizes zsemle, friss a kenyér, Hű vásárló, ilyet vegyél! Sütemények tömkelege – Jó előre megrendelve. Túrós bukta, mákos pite – Vevőn múlik, ilyet visz-e? Tálcán süti: nagyot falunk! Eladóval jóban vagyunk. A választék itt bőséges – Ha megnézzük: nem költséges. Bécsi fánkon csoki fedés – Többet vegyünk, mert egy kevés! Délután van, négy az óra, Hallgasson az okos szóra! Ez időpont jó vásárlás – Félárában csudaáldás. Egyet fizet, kettőt vihet – Ritkán látni bizony ilyet! Tele szatyor meg a kosár, Tej, kakaó, ne maradjál! Reális ár, jó minőség – Fogyasztóknak nagy reménység. Ide fogunk mindig járni – Még ha sorba kell is állni!
56
A Mészáros családnak „Írószeres a családunk, Ehhez értünk, ez a vágyunk. Rokonságnak jó pár tagja – Nem kicsit e boltnak „rabja”. Széleskörű áruskála – Aki bejön, meg nem bánja! Rajzeszközök tömkelege – Hű vásárló, örvendezz te! Papíráru sok-sok fajta – Tanár, diák felhasználja. Dokumentum másolható – Van eszközünk, mily csuda jó. Festékpatront feltölthetünk, Egy ezrest rá áldozz nekünk. Örülünk, hogy segíthetünk – Ezért mindent meg is teszünk. Ajtó mellett szolgál gépünk – Cappuccinót tőle kérünk. Aprópénzzel üzemeltet, – Csokit is ád, ízleteset. Kinyitunk már reggel nyolckor, Urunk óv meg minden gondtól. Mindannyiunk szíve hálás – Forgalmunkon Istenáldás.”
57
Az operatőr Operatőr, kedves ember, Kit e műszer súlya terhel. Bárhol rögzít mozgóképet – Filmszalagra, ahogy kéred. Egész napos szolgálata, Mert az élet megkívánja. Kulturális, sportesemény? Csodás képhez itt van remény. Közélet is sorra kerül – Politika így kiderül. Pártatlan ő, bízhatsz benne – Ártatlan a véleménye. Bármit felvesz kamerája – Ami nem kell, rögtön vágja. Hangban, képben fontos adat Utókornak megmaradhat. Áldd, Isten, e komoly munkát – Feldolgozza interjúját! Te ügyelj az egész stábra – Teljesül a nézők vágya.
58
Főpénztárosunk, Juditka mondja: „Kedves mosoly, piros ernyő – Oly sok nékem a teendő. Munkahelyre megérkezek, Komoly poszt, nem tévedhetek. Negyed nyolckor pénztárt nyitok – Itt dolgozom, ez nem titok. Felelős a beosztásom – Rend, fegyelem... – el is várom! Nagy az összeg, mit kezelek – Nem lehetnek véletlenek! Tiszta erkölcs, precíz munka – Sosem állnak sokan sorba. Ügyfeleim rég ismernek – Folyószámlát itt vezetnek. Kölcsönös a bizodalmunk – Eredményre csak így jutunk. Minden ember örül ennek – Kik e bankban befektetnek. Mert a pénzük gyarapodik – Takarékban szaporodik.”
59
Jogász-fohász „Szerdán tartom szolgálatom – Ügyfeleim itt várhatom. Rászorulók sokan vannak, – Jogi segélyt tőlem kapnak. Tisztánlátás nehéz ügyben, Rendet rakunk minden ízben. Paragrafus, jogszabályok, Etikai tudományok. Útvesztőd van rendeletben? Várunk téged szeretettel! Megoldjuk a problémádat – Az Úr nevét hűen áldjad! Hálát adunk Istenünknek, Új reményt ad ügyfelünknek. Dicső Atyánk, magasztalunk, – Véled járjuk rögös utunk.”
60
Kobák József úr mondja: „Hűen őrzöm emlékeim, Néha vannak vendégeim. Felidézzük múlt időnket – Réges-régen megtörténtet. Miniszterek, kormányőrség – Rend, fegyelem legelsőként. Humort, viccet elviselek – Ostobákat kinevetek. A sport élethivatásom – Éjjel-nappal erre vágyom. Kiképzem a hallgatókat, Nehogy én is eltunyuljak. Volt jó párszor sérülésem, Rossz időben most is érzem. Szerencsére nem volt törés, Sem pediglen csontrepedés. Minden időm le van kötve, Ezért vagyok felpörögve. Örülök, ha hazaérek – A családdal együtt érzek. Unokáim ritkán látom, E napokat alig várom. Ők is mondják: »Drága papa, Sűrűbben járj hozzánk haza!«”
61
Nagytakarítás Megtisztul az ajtó, ablak, Munkásai jól haladnak: Szépasszony és kisiparos – Mind a kettő szorgalmatos! E kedves hölgy kitakarít – Sok a dolga, ő nem lazít. Nyílászárók megtisztulnak, Nagyobb a fény, jobban látlak. Hosszú partvis a kezében – Összpontosít a fejében. Madaraim csak őt nézik – Friss a légtér, ők is érzik. Ügyes ember az asztalos. Nem késik el, igen pontos. Küszöb púpja, ajtónk gondja – Megjavítja mindet sorba. Famunkához szakértelem, Nagy az öröm, dicsérhetem. Szeretettel segítettek, Problémánkon enyhítettek. Isten, áldd az életüket – Te oldd minden félelmüket! Tartsd meg őket kegyelmedben, Hitük által jó reményben.
62
Sárga Optikának Két szép hölgynek kedvessége – Fotós ember jó reménye. Fényképeknek sokasága – Jópár vevő sorban áll ma. Kidolgozás nem itt készül, Határidő el nem évül. Pontos, precíz munka – érték: Színes képen, ami történt. Él az emlék – megőrizzük; A legszebbet keretezzük. Látni fogják az unokák, Hogy öregszünk? Csak úgy mondják! Új világnak új korában – Csúcstechnika minden ágban. Digitális exponálás – Azonnali képnyomtatás. Az Erzsike és Gabika Segítenek, nincsen hiba. Szaküzletük Sárga néven – A számlámat névre kérem. Úgy örülünk mind a hárman – Isten velünk a sok vágyban. Urunk, áldd meg a boltjukat – Te oldjad meg gondjaikat!
63
Szelei András tanár úrnak „Elkezdődött tanfolyamom, Sikeréért imádkozom. Ismeretem fejleszthetem, Szaktudásom teljes legyen. Hálás vagyok Istenemnek, – Tanulmányom itt lelem meg! Nincs későn a fejtágító: Hasznát veszi a hallgató. Most én vagyok kicsiny diák, – Mondok érte kérő imát. Taníts, Uram, türelemre, – Tanulásban fegyelemre! Összpontosítsd figyelmemet, – Hűen áldjam kegyelmedet! Te légy velem vizsgáimban, – Javíts ki a hibáimban! Oktatónkra: add az áldást, Közösségünk nem is kér mást! Hála légyen Jézusunknak: Reményt adott új utunknak!”
64
Tanfolyamunkról Ambícióm bővíthetem, Tanfolyamom hogy meglelem: Személy, vagyon hű őrzése, Biztonságra ügyelése. Három hónap képzésidő, Biztosabb lesz majd a jövő. Portást is így alkalmaznak – Szakvizsgához ragaszkodnak. Okulás a jövőképünk – Tudás nélkül nincs esélyünk. Nyelvet tudó itt előnyben. Mert bennmarad a versenyben! Aki buta, az is marad – De ki okos, tovább halad. Éljél vele, embertársam, E kurzust már nagyon vártam! Dicső Jézus, jó reményünk – Tudásvágyban légy mivélünk! Mindnyájunkra add az áldást, Közösségünk nem is kér mást! Hála legyen Istenünknek – Szakvizsgát majd itt lelünk meg! Ő ad nekünk reményt, hitet – Tartsa meg az internetet!
65
Tűzoltói életkép „Jaj, egy szikra, láng van immár – Tűzoltókat gyorsan hívjál! Még mielőtt továbbterjed – Kérjél tőlük segítséget!” Pillanatok töredéke – Pusztít a tűz szegre-végre. „Gyors legyél, és ne tétovázz: Mire jönnek, ne legyen gáz! Kapcsold ki az áramodat – Lánglovagnak adjál utat! Ki csak mozog, összetartson – Bajban senki ne maradjon!” Legfőbb cél az életmentés, Vész után lesz újrakezdés. Ömlik a víz a tömlőből – Fogy a parázs, ami pörköl. A tűzoltó bátor ember, Akit veszély mindig terhel. Szolgálatkész, áldozatos – Értük is te imádkozz most! Taníts, Urunk, türelemre – Vészhelyzetben fegyelemre! Összpontosítsd figyelmüket – Te növeld az erejüket!
66
A könyvnyomtatásról Betűnyomás tudománya Gutenbergnek volt az álma. Hogy e vágya beteljesült, A nyomtatás nekilendült. Könyv lett bizony ennek neve, – Aki olvas, kézbe vegye. Betűszedés, nyomólapok, Kész a ráma, kinyomhatod. Rostos, kemény, sárgás papír, Öreg gépünk ilyet is bír. Évszázadok elteltek már, Könyvnyomtatás programra jár. Csúcstechnika, okos rendszer, Gép dolgozik, nem sok ember. Aki itt van, érti dolgát, Megoldja a könyvnek gondját. Így készül a verskötetem, – Összejött, de nem ment könnyen. Hálát adok Istenünknek, Dolgaim már rendeződnek.
67
A Stylus Papír Írószer Boltnak „Városközpont, Luther udvar – Írószernek kell egy új dal! Szép helyünkre átköltöztünk, Tradíciót itt is őrzünk. Toll, papírnak újdonsága – A sok ember sorban áll ma. Kínálatunk oly bőséges – Reális ár nem költséges. Jóval nagyobb alaphelyünk – Tudjuk, hogy mit hova tegyünk. Kialakult a raktárunk – Hogy eladjunk, ez a vágyunk. Minőséget garantálunk – Mindenkivel szóba állunk: Vásárlóval, üzletféllel. – Nem távozik üres kézzel! Istenünknek legyen hála – Forgalmunkat Ő megáldja!”
68
Az üdülő téliesítéséről... Munkám el nem hagyhatom ma, – Lemegyünk a Balatonra. Nemsokára indulhatunk, Remélem, hogy gyorsak vagyunk. Viszünk ételt, édességet, Meg a munkaképességet. Hideg télre felkészülünk, Amit csak kell, szigetelünk. A fagycsapot üzemeljük, Probléma van? Megelőzzük! Az órákat kikapcsoljuk, – Biztonságban csak így hagyjuk. Most már nyugodt Ica néni, Udvaron is szét kell nézni! Itten mindent helyén lelünk, – Jöhet már a hideg telünk. Elvégeztünk sok-sok dolgot, Elkerüljük így a gondot. Visszamegyünk Kecskemétre, Urunk hazavezet végre. Hálát adunk Istenünknek, – Áldott legyen, – megtart minket.
69
Imavers a gyónásért Vétkeinknek sokasága – Néhány testvér sorban áll ma. Hittel gyónjuk bűneinket – Igaz Isten, most segíts meg! Megtisztítja gonosz lelked, Ő szabadít – jó a kedved. Csakis Véle éljed élted – Megformálja jövőképed. Dicsőítsed minden téren – Imaszóban, éneklésben! Jézus neve legyen áldott – Gonosz voltam, de megváltott!
70
Katona József Megyei Könyvtár Írásoknak nagy tárháza – Könyvtárunk önt várva várja. Katona a névadója, Rálelhetünk annyi jóra. Két emelet magasságban – Újkorunknak stílusában. Olvasóként regisztrálnak – Cserekönyvért visszavárnak. A ruhatár jobbra vagyon – Ami fölös, itt leadom. Ildikó jött szolgálatba – Juditka meg váltótársa. Ki rászorul, informálják – Szemben lévő pulthoz várják. Mellette a nagy olvasó – Sok napilap, de csudajó. Még beljebb az Infotéka – Világhálók sokasága. Mind a ketten kedves lányok: Mosolyukban áldást látok. De mások is készségesek – Bármi gond van, tettre készek. Borbély Dénes szintén segít, Lelkem ebből erőt merít. Mai szerzők, klasszikusok: Emeletre lépcsőn jutok. A szakkönyvek készen állnak – Ezekről is informálnak. Szünnap hétfő és vasárnap; Kultúrára sokan vágynak. Hálás legyen a kölcsönző, Mert a tudás gyümölcsöző!
71
Laboratóriumban Olyan sok a mi betegünk, Akit nap mint nap kezelünk! Vizsgálunk vért, vizeletet, – Kivívjuk a tiszteletet. Ha a dolog összetettebb, Mi attól sem ijedünk meg. A vércukorterhelésre Vállalkozunk: rendelésre. A kismamát beengedjük, Ki mentőn jött, azzal együtt. Előnyben a cukorbeteg... – Megértőek a többiek. Sokan járnak rendszeresen: Eredményük rendben legyen. Egymással is találkoznak, Problémákat megoszthatnak. Keltezzük a leleteket, Így az orvos többet tehet. Diagnózist nem állítunk, – Segítés a legfőbb vágyunk. Mennyei Atyánk! Gyógyulás a lelkünk vágya. Orvos, beteg neved áldja!
72
Postásvers „Felülök most a nyeregbe, Programom jut az eszembe. Áldott legyen szolgálatom – Közben hittel imádkozom. Hónapunknak itt a vége – Kezünkben az »eredménye«: Pénzutalvány, nyugdíj, segély, Címzettnek van erre esély. Nagyobb összeg, kisebb tétel – Bánunk vele, biztos kézzel. Feddhetetlen, pontos munka Nap mint nap a Posta útja. Komoly eskünk elkötelez – Cím, otthon légy, és örvendezz! Borravaló nem oly ritka, De a munkánk azért tiszta. A sok apró összegyűlik, Fáradságom értéklődik. Ki a kicsit megbecsüli – A nagyot is megérdemli. Hasznos lesz a szolgálatom, Itt az ebéd – jóllakhatom. Elfogyasztom szendvicsemet, Éhségemen enyhíthetek. A kihordást abbahagyom – Holnap lesz majd új adagom. Vígan fut a munkaidő. – Áldott legyen a Teremtő!”
73
Segítőkész Szolgálatainknak Sok jó csoport egy házhelyen, Munkájuk itt áldott legyen: Rév Szolgálat, Gyermekvédő, Velük a Családsegítő. Szívderítő, amit tesznek: Rászoruló el nem veszhet. Netán gond van életeddel? – Keresd őket! Ne késsél el! Bízva jöhetsz bármi gonddal: Szenvedéllyel, nagy nyomorral. Minden munkatársunk segít: Hittől lelked erőt merít. Hű szeretetszolgálatuk Kegyelmeddel segítsd, Urunk: Örömben és egészségben Élhessenek békességben!
74
Személy-és vagyonőr szolgálatban A vagyonőr megbízható – Ez a népnek oly csudajó. Felügyel a biztonságra, Óvja-védi, ami drága. Folyamatos szolgálatunk – Éjjel-nappal ebben vagyunk. Erre kapunk komoly képzést, Vizsgák után róla végzést. „Céltudatos testépítés, Ha szükséges: elkísérés.” Sunyi szarka be nem csaphat: Amint lopott, fönnakadhat! Hatóságnak kézreadjuk, Míg megjönnek, el nem hagyjuk. A bűnjelet lefoglaljuk – Rendőröknek mi átadjuk. A felvételt visszanézzük – Ami történt, felidézzük! Képi, tárgyi bizonyíték – Bíróságnak ennyi elég. Sose essünk tévedésbe – Van a bűnnek büntetése! Inkább éljünk becsülettel – A megtorlást kerüljük el!
75
Vagyonőri életkép Gyorsak leszünk, hatékonyak – Minden téren mozgékonyak. Ha fáradunk, megpihenünk, Magunkból mi ki nem kelünk. Bolti tolvajt lefülelünk! Tudásunkkal ezen leszünk. Míg a rendőr megérkezik – Kollégám sem tétlenkedik. Hová-hová ily gyors lépttel? Nem elég, hogy adós pénzzel?! Aki gyanús, elkísérjük, A videót visszanézzük. Miként történt ez a dolog? Kár a gőzért, későn zokog! Kicsiny parfüm kistáskában – Boltunk legyen hiányában? Kedves hölgyem, tudja, mit tett? Drága árut nemrég eltett! Hiába van bú és bánat – Hatóságra most már várhat! Jegyzőkönyvre pontot teszünk, Méltó elégtételt veszünk: Bíróság dönt a sorsáról, Kárpótlásnak a módjáról.
76
Termelő és vevő közös imája Nagybani itt a piacom, Én ezt bizony nem vitatom. Zöldség, gyümölcs arzenálja – Karneválok karneválja. Ahány láda, annyiféle, Bespájzolok télidőre! Burgonya és vöröshagyma, – Egyik sem lesz itten hagyva! A gyümölcs nem hiányozhat, Aki szedi, imádkozhat. Áldd, Isten, a termelőket, Jószáguknak legelőket! Kegyelmedet áraszd rájuk, Magyarhonban ez a vágyunk. Biztos kezű megélhetést, Nem pedig csak ígérgetést! Gépi erő szintén fontos, Minden gazda igen gondos. Földművelő szíve hálás, Munkáján az Isten-áldás!
77
Szerelem
78
Aki a legkedvesebb nékem: Dórikámnak Jó pihenés, édes álom – Dórikámra nagyon vágyom. Drága Isten, add őt nekem – Várom már, hogy átöleljem. Szép tündérem, szőkeségem – Te vagy az én mindenségem! Lenyűgöző a mosolyod – Teremtőnknek hálát adok. Imádkozom szerelmedért – Szeretlek én, adj rá esélyt! Légy orvosa a lelkemnek, Amíg élek, nem feledlek! Szív a szívnek legyen párja – Remélem, hogy Urunk áldja! Ő segítse életünket – Oldja fel a félelmünket!
79
Dórika ébresztője Egyetlen egy tündérszépem – Te vagy földi jó reményem! Ébredezzél csendesen, Szeretlek én, kedvesem!
80
Dórikának Kedves társra nagyon vágyom, Dórika lett legszebb álmom. Uram, Jézus, add őt nekem – Érte dobog az én szívem. Se éjjelem, se nappalom – Szeretlek én, kis angyalom. Epekedem szerelmedért – Drága Isten, segíts ezért! Nyújts szívemnek békességet – Szavaimnak ékességet! Add az áldást életünkre – Legyen gondod a jövőnkre!
81
Jenny kutyus mondja „Vizsla vagyok Jenny néven − Gazdim nem hagy engem éhen. Jól megetet, ha felébred: Feledteti az éhséget. Hűn szeretem én a társam − Nála lelem minden vágyam. Együtt megyünk majd sétálni, Sokat szoktunk mi tréfálni. A pórázra nincs szükségem − Futkározás oly jó nékem! Dolgaim, ha elvégeztem, Minden gondom elfelejtem. Visz a gazdim beoltásra: Gondja van rám, ő így látja. Egy szuri a fenekembe − Állatorvos lerendezte. Doktor után eltávozunk − Egyáltalán nem bánkódunk. Beteg vagyok – gyógyít engem. Őróla is szólt e versem.”
82
Jenny kutyus élelme „Kínai lett az étrendem, Így nem kell most már éheznem. Ma rizsből áll a falatka, Mely bekerül a garatba. Válogatni már nem szoktam, Cicushoz is halkan szóltam. Megbékéltem mindenkivel, Két gazdimnak kegyeivel. Gondozóim kényeztetnek. Ők is ilyen ételt esznek: Hallal keltünk, hallal fekszünk; A félelem máris megszűnt! Mert eb vagyok, elugatok, Ha lesz okom rá: harapok! Én, mint Jenny barátkozok, Macskákkal meg vagánykodok!”
83
Dórika a kutyusáról Barna kutyám vizslafajta, Örömében jár a farka. Monkay füle libeg-lobog, Gazdi kedve így nem zokog. Szeretem is, mert hű társam, Egyetlen egy régi vágyam. Sajnos, hogy már nagyon beteg, Pedig nem is olyan öreg. Elkísér, ha boltba megyek, Finom ételt néki veszek. Ahány doboz, annyifajta, Kutyusom ezt mind kóstolja. Borjúhúsos a kedvence, Egy evésre meg is ette. Ebéd után ledelelünk, Sok dolgunk lesz, ha felkelünk. Blöki – gazdi: kedves páros, Lakóhelyünk a kertváros. Itt élünk mi békességben, Szeretetben, jó reményben.
84
Hű társamról Az én vizslám kedves barát – Hallgatja a gazdi szavát. Szép mosoly a taslik között – Szeretete hű és örök.
85
Reménykedve Magányos vagy te is, én is, Közeleg a hideg tél is. Hogyha szeretsz, miért bántasz? Erre adjál nékem választ! Látom rajtad: betegeskedsz. – Nálam nélkül mihez kezdhetsz? Szeress engem, mert szeretlek, – Jer szívembe: megölellek. Gonddal, bajjal leszámolunk: Egyetértünk. Nem vádolunk! Bármi kétség felmerülhet, De: szerelmünk nem sérülhet! Jézus töltse be szívünket, Ő megtartja a hitünket. Nála leltünk mi egymásra, Szerelmünket hogy megáldja!
86
Az igazi kincs Szeret Jézus, szeret Isten – Dórikám a nagy-nagy kincsem. Mert hogy ő a szívem vágya, Úr Jézusunk hűen áldja.
87
Dórikámnak, tiszta szívből Szép Dórikám! Lelkem gyöngye! Szeretlek én mindörökre. Szőkeséged lenyűgöző – Ily kegyelmes a Teremtő! Dicső, mivel megteremtett: Hiszem, téged nekem rendelt. Oly kedvesen mosolyogsz rám – Istenünkhöz szól az imám: „Te légy az én éltem párja – Teljesüljön szívem vágya. Harminc évig füstölögtem, Tavaly télen ezt letettem. Drága Uram ezért áldom, Cigis múltam hittel bánom.” Megbocsássál te is nékem – Füsttől mentes már a létem. Függőségem megszűnt végre – Kérlek téged, vedd ezt észre! Szerelmedért imádkozom, Mennyországba kívánkozom.
88
Egymásért Szép szerelmem, éltem párja, Új kezdetem nagy-nagy vágya! Mert fontos vagy te énnékem, – Jöhet bármi, csak légy vélem! Istenünkhöz jó reményben, Hű imával szóltam szépen: Őt kértem, hogy nyújtson társat, Hitem által rád találjak. Megadta a szerelmünket, – Bízunk benne: megáld minket. A szívünket szólította, Lelkeinket megújítja. Meghallgatta imádságom, Jóságáért mindig áldom. Mind a ketten magasztaljuk, Amíg élünk, el nem hagyjuk!
89
Szép reményben Női lélek kedves bája – Mindegyiket Isten áldja! Gyönyörűek, szépségesek – Egyért én is majd megveszek. Szép Dórikám a kedvesem, Szívemben ő kincs énnekem. Bármit kérhet, én megteszem, Ez nem kérdés, mert szeretem. Remélem, hogy viszont szeret, Ketten együtt könnyebb lehet. Jézussal jár az én párom, Szerelmére nagyon vágyom. Messze lakunk mi egymástól – Urunk, óvj meg a magánytól! Te vezéreld életünket – Vedd el a mi félelmünket!
90
Dórikámnak Oly gyönyörű a mosolyod, Éjjel-nappal rád gondolok. Kedvességed elbájoló: Megadta a Mindenható. Nőiesség tündöklése – A szívemnek jelt adsz végre. Lelked, lelkem eggyé válva – Szerelmünket Atyánk látja. Szépségedben tartson Isten – Nékem küldött, légy a kincsem! Nélküled már remény sincsen, Segíts, Uram: megérintsem! Nagyon boldog az én lelkem – Engedd, Jézus, hadd szeressem! Megváltónknak legyen hála – Dórika az éltem vágya.
91
Kettőnkért Egy a sorsod neked, nekem – Vallomásom most megteszem. Bocsáss meg, ha bántottalak, – Én is hívni akartalak. Szükség volt a pihenőre, Időnk nem ment veszendőbe. Sok mindenen gondolkodtunk, Hogy jövőnkre formálódjunk. Nem szeretnél?... Nem is hívnál, Valószínű, titkon sírnál. Könnyes szemem nagyon fáradt, Muszáj volt, hogy tisztán lássak. Békés szívem csak azt mondja: Szerelmünket Jézus óvja. Hogyha szeretsz, jelezd nékem, A szép arcod bennem éljen! Te légy az én boldogságom, Urunkhoz szól imádságom: „Kérve kérem, gyarapítsál Dórikámnak békét adjál!” * Bízva bízok Megváltómban, Tündér széplány mosolyában. Hála legyen Istenünknek, Szeretetet így lelünk meg.
92
Vallomás Pirulva kell bevallanom: Szeretlek én, szép angyalom! Nem kívánok más egyebet: Áldozd értem a szívedet! Lelkemből szól ez a versem – Ugye te is szeretsz engem? Tündérkém vagy, nékem öröm: Jézusomnak megköszönöm!
93
Egészség
94
Életmódváltás Magyar ember sokat eszik – Elég volna napi felit! Az a baj, hogy nem is mozog – Elhízásra ez ad okot! Sok finomság nagy asztalon, Ha akarom, otthagyhatom. Ki az, aki ellenállna? Jó falatok mindünk vágya. Kísértésnek elűzése: Lelkünk nagy-nagy fejlődése. Étel-ital, dínom-dánom – Mert megmarad, azt se bánom. Inkább fussunk hűn eleget – Fölös kilód temetheted. Sosem késő sporthoz fogni – Csak így fogunk mi lefogyni! Korán reggel zsírégetés – Talajtorna nem is kevés! Izzadjunk le most teljesen – Hogy élhessünk majd rendesen! Elérkezett a nagy harcunk – Könnyebb testben megmaradjunk! Legyünk mindig e hitünkben – Jobb az élet egészségben.
95
Kutyasétáltatás Visz a kutya ide-oda – Gazdi, ne légy oly tétova! Gyerünk gyorsan ki sétálni – Ráérünk majd ott tréfálni. Hosszú póráz, nagy távolság – Kell még mellé a bátorság! Szemben jön a kormos cica – Remélem, hogy nincsen vita! Kutya-macska barátsága Békében nem szamárság ma! Együtt vagyunk jóban, rosszban Négylábúak: csoda sorsban. Éppen ezért szerettük meg Hű gazdinkat, szép helyünket. Elfogyasztjuk jó étvággyal Tejünk, étkünk, amit tálal. Ebtisztaság fontos dolog – Erre megvan minden okod! Szépen hagyd a sétahelyet – Gondos gazdi! Csak így tegyed! Rend, fegyelem és tisztaság, Ezekben is van igazság!
96
Vajda Attila győzelme Nagy siker a magyaroknak – Kajak-kenus csapatuknak. Pekingben az első arany – „Máris boldogabb a nyaram!” Szeged város büszkesége, Keményen tett sokat érte: Ezer méter szokott távja – Ez az öröm régi vágya! Ország, város szurkolt neki – Már a Himnuszt énekeli! Attila, mind gratulálunk – Szép jövődben reményt látunk!
97
Futóversenyre Fut a falu, fut a város – Így tesz mostan, ki nem álmos. Rajtolhatunk nemsokára, Tempónkat az Atya látja. Melegítünk nagy létszámban – Maradjunk e jó szokásban! Ritmusos már kezünk, lábunk, Fittek vagyunk, ez a vágyunk. Startoláshoz itt az idő – Bennünk van a frissült erő. Óvjuk egymás testépségét – Átéljük a sport szépségét. A közönség nagyon várja: Célba érünk nemsokára. Mindig Isten előtt fussunk, Hogy a mennyországba jussunk!
98
Nyitómeccs az olimpián „Magyar – holland első meccsünk, Azért jöttünk, hogy mi nyerjünk! Nézőszámunk majd négyezer, Kiderül most, hogy ma ki nyer! Elhoztuk a kezdő labdát – Bízunk benne, látjuk hasznát. Ágnes ellen lett büntető, E dolog elkerülendő! Kettő-kettő hibaszámunk – Aktív játék a mi vágyunk. Kiegyenlít a csapatunk – Így hitünkben megmaradunk. Három góllal már vezetünk – Ily előnnyel el nem veszünk. De a holland büszke csapat – Igen könnyen felzárkózhat. Gábor bácsi okít minket – Tudásából adhat kincset. Sapkám jele gólunk száma – Ellenfélnél ez a dráma. Itt az idő, most vagy soha – Másik csapat sem ostoba! Taktikából időt kérnek – Vereségtől bizony félnek! Tizenegy gólt simán dobtunk, Igaz, kilencet is kaptunk. Bár eljönne az az óra: Mi álljunk a dobogóra!”
99
Imádságos fogyókúra Fogyókúra ide-oda – E kedves hölgy nem tétova. Elhagyja a szénhidrátot – Zöldségének nekilátott. Karalábé, sárgarépa, Ez a dolog nem is tréfa! Tíz kilót kell leadnia, Ha sikerül, nem lesz hiba. Sokat siet, sűrűn sportol, Lemond inkább annyi jóról. Komoly szándék lakik benne, Ettől nő az életkedve! Erőt nyer az imádságból, Külsejére vigyáz mától. Jézust hívja segítségül – Az ő hite Véle épül: „Taníts, Uram, türelemre, Terápián fegyelemre! Édes-vágyam Néked adjam – Fölös kilóm így elhagyjam! Támogasd a lefogyásom, Kegyelmedet hűen áldom. Te töltsd be az étvágyamat, Igéd legyen véráramlat! Mert az Ige testté lészen – Étvágyam is elfogy szépen. Tartsd meg az új testsúlyomat, Csodáidért hálát adjak!”
100
Orvos-beteg közös imája Taníts, Urunk, türelemre – Gyógyulásban fegyelemre! Vedd el az én betegségem – Nálad leljem egészségem! Ámen!
101
Közélet
102
A kecskeméti tisztaságtevőkről István, Lőrinc szorgos páros – Vélük tisztul meg a város. Főterünket takarítják – Minden napra tisztán tartják. Utcafrontok, padszegélyek – Munkájukról mit meséljek? Feladatuk céltudatos – Ahogy végzik, áldozatos! Megjelennek kora reggel – Felsöpörnek csoda kedvvel! Lendületes munkatempó – Rend, fegyelem: náluk jelszó! Nagytemplomunk és környéke – Széppé teszik szegre-végre! Szerszámaik gondozottak – Ha eltörtek, újat kapnak. Így zajlik a dologidő – Üde képpel, áldott jövő. Ki csak látja, örül ennek – Tisztaságra törekednek.
103
Színészvilágunk nagyjai Kabos, Kazal és Kibédi – A régmúltat felidézi. Vannak, akik nem ismerték, De többen, kik megszerették. Életük volt a színészet, A pesti Broadway mesélhet. Szívből jövő tiszta humor, Mit később egy ország dúdol. Nemzetünknek e nagyjai Színészetünk csillagai. Jávor Pál is e korban élt, Kit magának sok lány remélt. Karády rég köztük játszott, Énekelt és tangót táncolt. Bálványa a férfiszívnek – Szép emléke bennünk élhet. Őket nézte minden pesti: „Időben kell jegyet venni!” Nagyvilág is figyel rájuk, „Műsorkezdést alig várjuk!” Színházaink teltházasak, Egyéb dolgok megvárhatnak. Mily csodás e művészpálya, Budapestnek nagy-nagy vágya. Ifjúságnak példaképek, Meg a magyar nemzedéknek. Emlékezünk mindig rátok, Mert a Mennyben táncot jártok.
104
A tizenhatos buszjáratról Tizenhatos a mi buszunk, Bízunk benne, célba jutunk. Ritkán indul ez a járat – Váróban ül, aki fáradt. Vacsi köz a végállomás, Legvégén a megfordulás. Fél óra és körbe érünk – Városképet erről nézünk. Sofőr urunk kedves ember – Járműt vezet figyelemmel. Szóló kocsi, gyors a tempó – A pontosság legyen jelszó! Nemsokára megérkezünk – Kunság Volán szolgál nekünk. Baleset- és defektmentes – Hű pilótánk, így vezethess!
105
A nyugdíjasháznak Nyugdíjas a hajlékunk – Dicső Urunk, imádunk. Véled élünk éjjel-nappal, Mint a tenger a jó hallal. Drága Jézusunk! Áldás legyen e házon, Senki benne ne fázzon! Köszönjük a gondviselést, Lelkünkben a megpihenést! Szerető Urunk! Hit-reményben, szeretetben, Legyen részünk kegyelemben! Vágyunk mindig Szent Igédre. Áldunk Téged mindörökre. Ámen.
106
Csiperónak Csiperónak él a város – Kecskemét, most ne légy álmos! Sok apróság itt a vendég – Várjuk őket kétévenként. Kétezernyi boldog gyermek – Műsorukkal kedveskednek. Bennük leljük a jövőnket – Láthatunk most csudaszépet. Európa kicsinyei: Huszonnégy hon követei. Örül ennek minden ember – Nézzük őket szeretettel!
107
A polgármester úr titkárnőjének imája Egyeztetett időpontok, Drága Urunk, oldd a gondot! A főnökünk kedves ember, – Városunkban polgármester. Sok a program ősszel, télen, Naptáromat meg is nézem. Ahány ember, annyi ügyünk, Soha senkit el nem küldünk. Komoly munka folyik itten, – Számítógép legfőbb kincsem. Regisztrálja adatomat, Olvashatón nyomtatom azt. Drága Isten! Tekints miránk, – Tehozzád szól kérő imánk! Tarts meg minket egészségben, Dolgozhassunk békességben! Vezetőnkre add az áldást, E hivatal nem is kér mást! Benned bízunk, dolgunk rendben, Fohászkodom: Hozzád versben. Ámen!
108
Farkas P. Józsefnek Hű szolgáját Istenünknek Jótettéről ismerjük meg: A Farkas úr kedves ember – Kit sok gond és baj is terhel. Életútja céltudatos – Mert a lelke alázatos. Szegényeket patronálja – Imádságban Jézust hívja: „Áldj meg, minket, drága Urunk – Te vezessed minden utunk! Nyújts törődést életünkre – Magasztalunk mindörökre!” Támogatónk szíve hálás – A jövőjén így van áldás. Dicső Atyánk, segíts neki – Amit ő tesz, szívből teszi!
109
A zöld fű öröme Ébresztő van, kakas népe – Itt a jó fű, egyed végre! Frissen vágták korán reggel – Kezdd a munkád csodás kedvvel! Zsenge, zöldes, jó vitamin, Mint embernek a pritamin. Mindnyájótok bögye teljen – A baromfi ilyet nyeljen. Így lesz vidám a napotok – Mosolyog már a gazdátok. Mert a tojás gyűlik szépen – Máris két tyúk megül éppen. Jószág, gazda együtt örül – Tíz tojás ez körülbelül. Istenünknek örök hála – Rántotta lesz vacsorára.
110
Maroknyi baromfi Angyal szállt az ólra, Égi üzenettel: „Jószágért tenni kell! – Szólt ő szeretettel. Kakas rosszasága Föllátszik az égig. Hogy ti szenvedjetek, Nem nézhetjük végig! Ébredj, éhes pipi, Most ütött az óra – Zöld füvedre hallgass, Vitaminos szóra! Vedd csőrödbe szálát – Arra int az Isten – Ha most nem ízleled, Több sanszod már nincsen. Új kakas kell ide, Hangja legyen üde! Ébredjen a környék, Tojói szeressék!” Örül minden pipi, Kakasuk nem pici! Büszke ő a tyúkra – „Kukurékú!” újra!
111
Életkép az udvaron Pipi ide, pipi oda – A kakasuk nem tétova! Terelgeti összes tyúkját – Boby kutyus, ne tégy furcsát! Kormi cica előkerül, Kóstolásba belemerül. Őt követi négy kis kölyke – Étel nem megy veszendőbe. Kicsiny blöki nagyot ugat, Többi jószág gyorsan futhat. Ijedtségük határtalan, Ez az ebünk „komolytalan”. Pedig hűen teszi dolgát, Ezért kapja porcos csontját. Így már nem kell aggódnia – Gazdi örül, nincsen hiba. Háziasszony szeretgeti, Sok finomat megfőz neki. Jaj de boldog Boby kutyus – Jöhet macska, lesz ő mumus!
112
Tímea a kutyusával „Mopsz kiskutyám, Maci néven – Nem hagylak én sosem éhen. Hű társa a jó gazdának – Őrködője ezen ágynak. Fél hatkor már felébresztesz – Okos vagy te, nem tévedhetsz. Szükségletre jelzel nekünk – Sétálásra együtt megyünk. Tisztaságod örökölted – Rend, fegyelem körülötted. Együtt vagyunk jóban-rosszban – Gazdi, kutyus közös sorsban. Dél felé jár, ebédidő – Jer, kis csöppség, bújjál elő! Csirkepörkölt, csodás husi – Edd meg mindet, ne légy busi! Ím a finom jó falatka, Mely bekerül a garatba. Evés után játszunk egyet – Sötét cica, lábad szedjed! Szépen telik szabadnapom – Macikámat megpuszilom. Vígan vakkant – örül nagyon. Versemnek most vége vagyon.”
113
Papagájom mondja „Énekelek éjjel-nappal, Magányomban ez vigasztal. Kalitkámban egyként élek, De én azért csak nem félek. Nem félek, mert társra lelek – Borikával együtt leszek. Gyuri vagyok, fiú madár – Lány papagáj énrám talál. Gondos gazdám megígérte – Párban leszünk mától végre! Így már nem is unatkozunk, Jóban-rosszban együtt vagyunk. Dalolunk most mind a ketten – Az életünk zajlik rendben. Piciny lelkek szíve hálás – Nincs unalom – ez egy áldás! Nagy örömünk sose fogyjon – Csak a macska meg ne fogjon!”
114
Gyurikámról... Gyurikám a kalitkában, Nem hagyom én sosem pácban. Legszebb hangján énekelget, Alkalmanként tévét nézhet. Emberhangra tanítgatom, De ha nem megy, utánozom. Kedves társam e kis madár, Élelmére ő rátalál. Kedvence a fürtös köles – Csupasz szárig vígan szemez. Legalul az apró magja: „Jöhetsz, gazdi – itt a léha!” Etetőjét töltögetem, Papagájhang: „Öröm nekem!” Papírkáját kicserélem, Tiszta a hely, így van készen. Istenünknek hálát adunk, Vígan szólhat már a dalunk. Ezennel most elköszönünk, – Mind a ketten megörülünk.
115
Reggeli a verebekkel Apró csőrben kicsiny morzsa – Nap, mint nap a veréb sorsa. Sok-sok madár itt egy helyen, Mindegyike vélem egyen. Kis pölyhödző, fiókfajta – Ő is figyel, vár a rajtra. Sokaság és hulló falat – Aki ügyes, most jóllakhat. Vészhelyzetben elröpülnek, Egymásnak ők így jeleznek. Hála-hanggal csiripelnek – Legközelebb megint jönnek.
116
Alkalmi versek
117
A Mészáros család hétvégéje Kedves ember Gyula bácsi, Sűrűn szokott ő halászni. A hétvége elérkezett – Sok-sok halnak bevégezett. „Holt-Körösnek e vidéke, Családunkat megigézte. Szép házunkba igyekeztünk – Egypár napra pihenhessünk. Kedvelt sportom a halászat, Erre érzek oly rég vágyat. Nagy hálómat beemelem – Szokott módon vízbe teszem. Türelemmel csendben várok, Lépteimmel halkan járok. Éber jószág csuka, harcsa – Zajban nem jön a hálóba. Halászlé lesz sok fajtából, Alaplé meg: fej-farkából. Mily szorgos az asszonycsapat – Minden kézben látok halat. Kistermetű keszeg, kárász – Jól megsütve csudaáldás. Hogyha szálkás nem probléma, Rájöttünk mi a fortélyra. Sűrű léhez sok hússzelet, Megfőzzük a halászlevet. Örül így a nagycsaládunk, Rántott halat is kívánunk. Evés után ledelelünk, Ha kedvünk lesz, majd felkelünk. Este van már, gyerünk haza – Nem marad itt senki maga. Újra jövünk egy hét múlva. Jer te, kedves, mellém bújj ma!”
118
Mészáros Fannikának 3. születésnapjára Hároméves ez a lányka, Jó Urunk is jóval áldja! Növekedik, gyarapodik, Szüleihez ragaszkodik. Fannika a becses neve, Mészárosék egyszem kincse. Nagyon nagy a tudásvágya, Mind, mi tetszik: körbejárja! Járókáját elfeledte – Edit mama rég eltette. Itt az idő a játékra: Ugye, mami, te ráérsz ma? Szülinapon felköszöntünk – Egy szív-lélek megörülünk. Kicsiny gyöngyszem, nőjél nagyra, Apu, anyu így akarja! Míg Fannika játszadozik, Gyertya lángja színesedik. Süteményt szel Gyula papa; Tűzijáték, kisebb csoda! Tartson az Úr egészségben, Szép mosollyal, jó reményben! Hálát adunk Istenünknek – Tortát áldott, ízleljük meg!
119
Nótakör az idősek napközi otthonában Kedves csoport, dalos kedvű, Szívük, lelkük csupa derű. Örvendezik, aki hallja, – Felfigyel a tiszta hangra. Csütörtökön összejönnek, – Egymást látva megörülnek. Énekpróba elkezdődik, A jó kedvük nem rejtőzik. Nagy segítség: Béla bácsi, Hegedűvel kísér bármit. Remek prímás, szaktekintély, – Muzsikával feltöltődjél. Ismeri őt sok-sok ember, Áldott legyen hangszerével! Felnéznek a tudására, – Magyar nóta: szíve vágya.
120
Házassági évfordulónkra Szép kedvesem, egyetlenem! Megláttalak, nem feledem: Tizennégy év – szeretetben, Boldogság ég a szívemben! Tizenkét év – házasságban: Te vagy Isten-adta társam. Kötelékünk el nem válik: Kincsem lettél mindhalálig. Gondviselő Úr Jézusunk, Mindennapi biztos utunk! Hű családként Véled élünk: Megsegítesz, bármit kérünk. E szép napon együtt vagyunk, Akik hitben gyarapodunk. Megleljük az örömünket, Unokákban a jövőnket. Jó Atyánk, a lelkünk hálás – Továbbra is add az áldást! Bízva fogjuk egymás kezét – Mennyországba jussunk ezért!
121
Nyári orgona Rajtad még az óvirágod, De a tavaszt nagyon várod: Új rügy fakad nemsokára – Tündökölhet egész nyárra!
122
Szerzői hálaadás Drága Megváltó, Úr Jézusom! Hálás szívvel megköszönöm mindazt a szeretetet, kegyelmet, melyet reám árasztasz életem minden percében. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazon testvéreknek, segítőknek, szponzoroknak, akiknek önzetlen támogatása nélkül e könyvem nem jelenhetett volna meg. Elsősorban szeretném megköszönni lektorom, Holczer József piarista atya fáradságot nem kímélő, lélekfelemelő, áldozatkész munkáját. Hálás szívvel mondok köszönetet a Porta Közösségek Szövetsége vezetőinek és minden kedves dolgozójának, hogy a kiadói és a nyomdai munkákban segítettek, és ezáltal kézzelfogható tanúságot tettek Isten kegyelméről. Tiszta szívből köszönöm dr. Varga Miklósné odaadó, végtelen kedvességét. Az Úr áldása kísérje a Római Katolikus Egyház munkáját, amelynek vezetője, Farkas László főplébános úr anyagi támogatásával hozzájárult a kiadási költségeimhez. Hálám jeléül ugyancsak szeretnék megemlékezni a Református Egyház vezetőségéről és a Kecskeméti Kékkereszt Csoport minden egyes tagjáról, akik imádságban is kifejezett szeretetük által mindennapi gondjaimon enyhítettek. Hadd köszönjem meg Szabó Gábor református lelkipásztor tb. esperes úr szívből jövő szeretetét, aki anyagi áldozatával hozzájárult a kiadási költségeim csökkentéséhez. Végezetül, de nem utolsósorban megköszönöm Dunszt István tanár úr gyönyörű munkáját, aki alkotásában a megtérésem pillanatát szimbolizálja a borítórajzon.
123
A jóra törekedve Honnét érkezett Oskolás János? Első könyvének címével szólva: „A nagy mélységből...” És hol vagy hová tart ma? Új kötetet fölé hitelesen, meggyőzően írhatta immár, hogy úton van az Isten felé. Tudjuk, nem régóta ír, alig három éve, lelki újjászületésének harmadik évfordulóján vetette papírra első versét. Azóta is az önkifejezés fogható megnyilvánulása ez nála: okulásunkra, jobbulásunkra szánva, s hogy mindjobban megismerhessük őt. Teszi mindezt a lehető legegyszerűbben, mindazonáltal emberközelből, lélek közelben (nem titkolva semmit, csöppet sem rejtőzködve). Versforma dolgában ehhez csakis a rímes illik, többnyire a felező nyolcas. Ha egyszer is rákényszerülve, a (főként nem rímelő) időmértékes vagy éppen szabad versre, kevésbé adhatná igazi önmagát. Így azonban, rímpárjaival nagyon is ráébreszt: kor- és sorstársunk, érző – szeretetvágyó és cserében szeretetet adó – embertársunk szólít meg bennünket. Nem koldulva, de intve: törekedj a jóra, vedd észre a mindennapok adta szépet, és megtérvén le ne térj a helyes útról! Arról az útról, amely az igazsághoz és az élethez, vagyis az Istenhez vezet. A minden idők legnagyobb lelki fordulatával Saulból Szent Pállá lett apostol, a szeretet apostola születésének 2000. évét ünnepelve még inkább figyelünk számos konvertita utódjára. Bízvást állíthatjuk: valamiképpen Oskolás János is közibük tartozik. Szeretettel, örömmel – lelki táperőt is remélve – vegyük hát kézbe ezt a tanúságtevő, új kötetét!
Holczer József piarista
124
Tartalomjegyzék Rímekbe kapaszkodva (előszó)
4
ÉLETÜNK ISTEN A Baptista Szeretetszolgálatnak A lélek útján Felföldiné Julikának Harmóniában Istennel Ima a faluban Imavers a gyónásért Karol Wojtyla emlékére Kimutatkozásra Mária kör Nyár közben: hitünkről Őszi ima Vásárlók imája A boldogságról Balláné T. Nagy Ilonának Gondolatok a napos munka közben Hitünk által Imakör a Boross családnál Istennel járni Kékkeresztes körben Körmenetre Máriánknak Nyaralóvers Szépen élni: Isten által Vezess, Urunk! A dohányos hetünkre Égnek-földnek Teremtője Hálából Hívó harang Imánk Istennel járó lányok Keskeny úton járva Krisztus az út Megújult reményben Örök ima Szerzői vallomás MESTERSÉGEK, SZOLGÁLATOK A Kecskeméti Televíziónak A Lajos családnak Az autószerelő műhelyben Egy régi-új ház mondja Irénkének és családjának Kecskemét közbiztonságáról... Mentős életkép Rex felügyelő Szakmai gyakorlatunk a horgásztónál
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
125
Szil-Coop Szobafestőimnek 1. Szobafestőimnek 2. Szobafestőimnek 3. Tujavers A kenyérboltnak A Mészáros családnak Az operatőr Főpénztárosunk, Juditka mondja: Jogász-fohász Kobák József úr mondja: Nagytakarítás Sárga Optikának Szelei András tanár úrnak Tanfolyamunkról Tűzoltói életkép A könyvnyomtatásról A Stylus Papír Írószer Boltnak Az üdülő téliesítéséről... Imavers a gyónásért Katona József Megyei Könyvtár Laboratóriumban Postásvers Segítőkész Szolgálatainknak Személy- és vagyonőr szolgálatban Vagyonőri életkép Termelő és vevő közös imája SZERELEM Aki a legkedvesebb nékem: Dórikámnak Dórika ébresztője Dórikának Jenny kutyus mondja Jenny kutyus élelme Dórika a kutyusáról Hű társamról Reménykedve Az igazi kincs Dórikámnak, tiszta szívből Egymásért Szép reményben Dórikámnak Kettőnkért Vallomás EGÉSZSÉG Életmódváltás Kutyasétáltatás Vajda Attila győzelme Futóversenyre Nyitómeccs az olimpián Imádságos fogyókúra Orvos-beteg közös imája
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101
126
KÖZÉLET A kecskeméti tisztaságtevőkről Színészvilágunk nagyjai A tizenhatos buszjáratról A nyugdíjasháznak Csiperónak A polgármester úr titkárnőjének imája Farkas P. Józsefnek A zöld fű öröme Maroknyi baromfi Életkép az udvaron Tímea a kutyusával Papagájom mondja Gyurikámról... Reggeli a verebekkel ALKALMI VERSEK A Mészáros család hétvégéje Mészáros Fannikának 3. születésnapjára Nótakör az idősek napközi otthonában Házassági évfordulónkra Nyári orgona
102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122
Szerzői hálaadás A jóra törekedve (utószó) Tartalomjegyzék
123 124 125
127
128